Döntéskontroll Tréning

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Döntéskontroll Tréning"

Átírás

1 Döntéskontroll Tréning Jogi figyelmeztetés: Az ebben a dokumentációban, illetve mellékleteiben foglaltak az ActionLab Kft. szellemi tulajdonát képezik. A dokumentumokban megtestesült know-how az Actionlab kifejezett hozzájárulása nélkül harmadik fél részére nem szolgáltatható ki, sem részben, sem egészben nem másolható és nem sokszorosítható, illetve tiltott bárminemű további felhasználása.

2 A trénerek és a lebonyolítás rövid bemutatása A Texas Hold em kártyajátékra épülő tréninget Kardos Marcell, Vitézy Péter és Huszty Gábor, profi pókerjátékosok és nagyvállalatoknál partnermenedzseri, illetve vezetői pozícióban is dolgozó szakértők tartják, akik évek óta sikerrel alkalmazzák saját üzleti szegmensükben a pókeren keresztül tanulható, szituatív döntéshozatal technikáit. A tréningek, előadások, esettanulmányok, illetve valódi pókerjátszmák egyéni és közös feldolgozásának keretében zajlanak. A döntéshozatali szituációk modellezésére valódi pókerasztalok és profi osztók bevonásával kerül sor. A két napos tréning során lehetőség nyílik a póker és így természetesen az üzleti élet - döntéshozatali mechanizmusainak kipróbálására, és az esti csapatépítő programban a kötetlen játékra is. Helyzetelemzés és döntéskontroll tréning Mit adhat a pókerjáték ismerete egy üzleti döntéshozónak? Egy sikeres vezetőnek vagy értékesítőnek egészen hasonló ha nem teljesen ugyanolyan adottságokra, képességekre és tudatos viselkedésre van szüksége, mint egy nyerő pókerjátékosnak. A pókerasztal a piactér, ahol a játékosok - hasonlóan a cégekhez - szűkös erőforrásokból, hiányos információk mellett, képességeik maximális kihasználására törekedve küzdenek a sikerért. A vezetők, értékesítők és a pókerjátékosok munkájuk közben hasonló döntésekkel, dilemmákkal kerülnek szembe. Ezek helyes megoldásához, az elvárt optimum eléréséhez hasonló úton jutnak el, tehát döntési modelljük sok ponton fedi egymást. A tréning keretében a résztvevők elsajátítják a világ legelterjedtebb stratégiai kártyajátékát, a Texas Hold em-et. A játék megtanulása és gyakorlása közben megismerik a pókerben rejlő üzleti vonatkozású stratégiai elemeket, fejlesztve ezáltal a tudatos döntéshozatalt, a rendszerelvű gondolkodást háttérbe szorítva a rutin és az érzelmek szerepét. A tréning jelentős hangsúlyt helyez a negatív eredményt hozó döntések utólagos elemzésére, és az azokból fakadó kudarcélmény feldolgozására. A résztvevőknek lehetősége nyílik továbbá - döntéseiket közösen elemezve - önmaguk és kollégáik döntési folyamatainak közelebbi megismerésére, fejlesztve ezzel a csapatszellemet, valamint a közös munka sikerességét.

3 Miben egyedi a tréning? A Helyzetelemzés és döntéskontroll tréning a piacon egyedülálló döntéselméleti és gyakorlati, személyiségfejlesztő, illetve csapatépítő képzés. A játék gyakorlása közben, laza hangulatban, üzleti esettanulmányok segítségével ismertetjük meg a résztvevőkkel a póker alapelveit, döntési mechanizmusait, melyek felhasználhatóak mind a mindennapi munkában, vagy pedig az élet egyéb területein. (Például: a versenytársak, tárgyalópartnerek stratégiájának felismerése, és az alapján optimális érdekérvényesítési taktika megalkotása.) Mi a program célja? A rutin és az érzelmek szerepének visszaszorítása, ezáltal az üzleti döntések tudatosabb, hatékonyabb szintre emelése a póker törvényszerűségeinek, döntéshozatali dinamikájának felismerésével. Mik a program paraméterei? A tréningen részt vevők javasolt létszáma, maximum 8 fő, a tréning időtartama 2 nap. Nagyobb létszám esetén, igény szerint a tréning 16 főig két asztalon is megtartható, ez esetben azonban a tematikában szereplő elméleti ismeretek átadásán túl, személyes visszajelzésekre, és tanácsadásra korlátozottabban nyílik lehetőség. Kiknek ajánlott a program? Mivel a program során a póker alapelveit, döntési modelljét alapvetően primer üzleti döntéshozatallal állítjuk párhuzamba, ezért programunkat elsősorban vezetőknek vagy értékesítőknek, partner menedzsereknek ajánljuk.

4 Mik a program várható eredményei? A program végére a résztvevők ismerik: A Texas Hold em póker játékot A póker és a versenypiac döntéshozatali rendszerének alapvető párhuzamait A döntés és az eredmény összefüggés-rendszerének helyes értelmezését Az aszimmetrikus kockázat-értékelés elkerülését A szűkös erőforrások felhasználásának elemzését, mint a döntéshozatal elengedhetetlen lépését Az információ-gyűjtés és feldolgozás szükségességét és szituációnak megfelelő alkalmazását A döntésből fakadó kudarc megfelelő megközelítését és feldolgozását Az alapvető játékos/ember-típusokat és azok motivációit A pozitív végeredményhez vezető, látszólag negatív hozadékú döntések alkalmazását A blöffölés lélektanát és az alkalmas helyzetek felismerését Az addicionális/pótlólagos befektetések elbírálásának fontosságát és módszereit A valószínűségek szerepét a mindennapi döntéshozatalban A célkitűzések és az ahhoz vezető út egymáshoz rendelését A cselekvés időzítésének fontosságát A program végére a résztvevők képesek lesznek: Játszani a Texas Hold em játékot Felismerni az egyes személyiségtípusokat és azokhoz igazítani verseny-stratégiájukat Várható érték (EV) alapján dönteni a különböző erőforrások felhasználásáról Felmérni a döntéseikhez szükséges információ mennyiségét és milyenségét A sikertelen döntések elemzésére és tudatos, építő feldolgozására Az egyedi döntések alárendelésre a hosszú távú eredményesség érdekében A tudatos döntéshozatalra, függetlenül a korábbi befektetések nagyságától A napi rutin és érzelmi döntések helyett tudatos, a döntési szituációnak megfelelő szempontrendszereket alkalmazni.

5 A tréning tematikája Programpont Cél Módszer 1. nap Kurzus megnyitása Program áttekintése, bemutatkozás Elvárások A játékszabályok ismertetése Lapsorrend Licitrendszer Játék folyamat Döntéselmélet A probléma A döntés folyamata Döntési csapdák A póker matematikai alapjai Játékelméleti alapok Valószínűség-számítás Lapkombinációk esélyei Várható érték számítás Játék különböző szituációk elemzésével A póker stratégiai alapjainak bemutatása: Indulási stratégia Blöff, semi-blöff Slow Play Check Raise Value Bet Pozíció Játék a döntések elemzésével (az elméleti blokkok között) 2. nap Összefoglalás A póker speciális gondolkodásmódja Pot commitment Asszimetrikus kockázatvállalás Döntés eredmény mátrx Játékos-stílusok azonosítása és elemzése Játék különböző szituációk elemzésével, a következők áttekintésével: Lapeldobás Emelés Pozíció Célok, módszerek és keretek tisztázása A játék folyamatának ismertetése, bemelegítő játék. A pókeres és a vezetői/ ügyfélkezelési döntések párhuzamának kifejtése, gyakorlati példák feldolgozása Várható érték számítás megértése A valószínűség alkalmazása a résztvevők mindennapi munkájára vonatkoztatva. Matematikai alapok beépítése a játékba és a vezetői/ értékesítői/ügyfél-kezelési munkába A póker alap stratégiai elemeinek használata A stratégiai alapok beépítése alkalmazása Az első napon tanultak és tapasztaltak felfrissítése A póker megoldásainak és a valós munkahelyi helyzetekben alkalmazhatóságuk felismerése A saját és a lehetséges külső/belső üzleti ellenfelek/partnerek játékának felismerése és elemzése, optimális stratégia kidolgozása Az eddigi játéktapasztalatok alkalmazása, a döntéshozatali mechanizmusok átültetése a mindennapi munka gyakorlatába. Prezentáció, Bemutatkozó Pókerasztalnál történő prezentáció Csoportos feladatmegoldás Pókerasztalnál történő prezentáció Csoportos feladatmegoldás Szerepgyakorlat Flipchartos interaktív prezentáció Csoportos feladatmegoldás

6 A tréning lezárása A tanultak, tapasztaltak, tanulságok összefoglalása

Üzleti Megtévesztések Tréning

Üzleti Megtévesztések Tréning BUSINESS LIES Üzleti Megtévesztések Tréning Jogi figyelmeztetés: Az ebben a dokumentációban, illetve mellékleteiben foglaltak az ActionLab Kft. szellemi tulajdonát képezik. A dokumentumokban megtestesült

Részletesebben

Képzési ajánlat a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Helyi Szervezetei és Tagozatai részére

Képzési ajánlat a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Helyi Szervezetei és Tagozatai részére Képzési ajánlat a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Helyi Szervezetei és Tagozatai részére KÉSZSÉGFEJLESZTŐ TRÉNINGEK Budapest, 2015. január A MEGGYŐZÉS ESZKÖZEI Hogyan kezeljük különböző típusú ügyfeleinket?

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként

Részletesebben

STRESSZ KEZELÉS MESTERFOKON

STRESSZ KEZELÉS MESTERFOKON STRESSZ KEZELÉS MESTERFOKON Tény, hogy a munkavállalók munkahelyi, családi és magán életi problémái nagymértékben képesek befolyásolni a munkavállaló munkahelyi teljesítményét, és ez által közvetett vagy

Részletesebben

KÉPZÉSI TEMATIKA ÉS TANANYAG

KÉPZÉSI TEMATIKA ÉS TANANYAG KÉPZÉSI TEMATIKA ÉS TANANYAG I. A KÉPZÉSI PROGRAMOT MEGVALÓSÍTÓ ADATAI I. 1. A képzési programot megvalósító adatai: Név: KONSZENZUS ALAPÍTVÁNY BUDAPESTI SZERVEZETE Helység: BUDAPEST Irányítószám: 1 0

Részletesebben

Beszámoló. Felelősségvállalás a pénzkezelés / pénzügyeink terén. Személyes motiváció megismerése és döntési készség az anyagiakban

Beszámoló. Felelősségvállalás a pénzkezelés / pénzügyeink terén. Személyes motiváció megismerése és döntési készség az anyagiakban Beszámoló A Munkaerőpiacon Maradás Egyesület Keress, számolj, gyarapíts! Költségvetés és pénzügyi tervezés a mindennapokban címmel pénzügyi tudatosság tréninget szervezett 2011. december 8-9-10-én 8 fő

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ PSIDIUM AKKREDITÁCIÓS KÉPZÉS PSIDIUM RENDSZERISMERETI KÉPZÉS DÖNTÉSTÁMOGATÓ MÓDSZEREK A HUMÁNERŐFORRÁS MENEDZSMENTBEN

TÁJÉKOZTATÓ PSIDIUM AKKREDITÁCIÓS KÉPZÉS PSIDIUM RENDSZERISMERETI KÉPZÉS DÖNTÉSTÁMOGATÓ MÓDSZEREK A HUMÁNERŐFORRÁS MENEDZSMENTBEN PSIDIUM AKKREDITÁCIÓS KÉPZÉS TÁJÉKOZTATÓ PSIDIUM RENDSZERISMERETI KÉPZÉS DÖNTÉSTÁMOGATÓ MÓDSZEREK A HUMÁNERŐFORRÁS MENEDZSMENTBEN OBJEKTIVITÁS ÉS MÉRHETŐSÉG BEVEZETÉSE PAK TÁJÉKOZTATÓ Programjaink célja,

Részletesebben

A PÁPAI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETFEJLESZTÉSE (ÁROP-1.A.2/A-2008-0050)

A PÁPAI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETFEJLESZTÉSE (ÁROP-1.A.2/A-2008-0050) A PÁPAI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETFEJLESZTÉSE (ÁROP-1.A.2/A-2008-0050) I. A pályázat keretében megvalósuló képzések Döntéshozatal Célja: a résztvevők megismerik és gyakorolják a hatékony, önérvényesítő

Részletesebben

Képzési összefoglaló Fonyód Város Polgármesteri Hivatalánál tartott tréningekről ÁROP -1.A.2/A-2008-0080

Képzési összefoglaló Fonyód Város Polgármesteri Hivatalánál tartott tréningekről ÁROP -1.A.2/A-2008-0080 Cím: 1148 Budapest, Nagy Lajos király útja 1-9. Tel.: Fax: E-mail: 06-1-2733090 06-1-2733099 mail@bkf.hu Képzési összefoglaló Fonyód Város Polgármesteri Hivatalánál tartott tréningekről ÁROP -1.A.2/A-2008-0080

Részletesebben

Függetlenül szabadon Dohányzás prevenció

Függetlenül szabadon Dohányzás prevenció Program címe: Függetlenül szabadon Dohányzás prevenció Tanúsítvány száma: 6/2015. Tanúsítvány érvényességi ideje: 2017. július 23. Kérelmező neve: Független Egyesület (Nonprofit civil Szervezet) Program

Részletesebben

Ellátási Lánc Menedzsment

Ellátási Lánc Menedzsment Ellátási Lánc Menedzsment A 21. század első évtizedeire a nemzetközi verseny erősödése a termék-életciklusok rövidülése a magasabb minőségi szinten és alacsonyabb fogyasztói árakon történő fogyasztói igény

Részletesebben

Építs teljesítmény-központú kultúrát!

Építs teljesítmény-központú kultúrát! Építs teljesítmény-központú kultúrát! A Terra Nova egy interaktív, saját élményű szimulációs játék, amely valós szervezetek működését modellezi. A szimuláció minimum tíz, de akár több száz fős csoportoknak

Részletesebben

VEZETŐI KOMPETENCIÁK ÉS SZERVEZETFEJLESZTÉS

VEZETŐI KOMPETENCIÁK ÉS SZERVEZETFEJLESZTÉS VEZETŐI KOMPETENCIÁK ÉS SZERVEZETFEJLESZTÉS A KÉPZÉSRŐL A logisztikában dolgozó középvezetők és specialisták számára kínálunk tréninget, melynek segítségével a vállalat vezetői és szervezeti színvonalát

Részletesebben

Közbeszerzési szakértő képzés az új közbeszerzési törvény megjelent változásai alapján

Közbeszerzési szakértő képzés az új közbeszerzési törvény megjelent változásai alapján Rendelkezik közbeszerzési végzettséggel és fontos Önnek a szakmai fejlődés? Csak az aktualitások érdeklik, és nem szeretne az általánosságokkal foglalkozni? Nincs ideje elméleti előadásokat hallgatni,

Részletesebben

Általános képzési keretterv ARIADNE. projekt WP 4 Euricse módosítva a magyarországi tesztszeminárium alapján

Általános képzési keretterv ARIADNE. projekt WP 4 Euricse módosítva a magyarországi tesztszeminárium alapján Általános képzési keretterv ARIADNE projekt WP 4 Euricse módosítva a magyarországi tesztszeminárium alapján A jelen dokumentumban a szociális gazdaság témakörében tartandó háromnapos vezetői tréning általános

Részletesebben

DorCo Üzleti túravezetés Szakértői márkára épülő műhelyek 2015 tavasz-nyár

DorCo Üzleti túravezetés Szakértői márkára épülő műhelyek 2015 tavasz-nyár DorCo Üzleti túravezetés Szakértői márkára épülő műhelyek 2015 tavasz-nyár Van egy tervem, tudom, mit kell tennem, de ha egyedül vagyok itthon, könnyen félredobom a tervemet. Ha egy olyan személy egyengeti

Részletesebben

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal! II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen

Részletesebben

I n n o v a t í v t r é n i n g e k mellékhatások nélkül

I n n o v a t í v t r é n i n g e k mellékhatások nélkül I n n o v a t í v t r é n i n g e k mellékhatások nélkül Miben más a GDP? >> cégre, szakterületre, csapatra, egyénre szabott tréningek a valós fejlődésért Mit nyújt a GDP Önnek? >> komplex fejlesztési

Részletesebben

Az Országos kompetenciamérés (OKM) tartalmi kerete. a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 3. melléklete alapján

Az Országos kompetenciamérés (OKM) tartalmi kerete. a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 3. melléklete alapján Az Országos kompetenciamérés (OKM) tartalmi kerete a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 3. melléklete alapján Az OKM tartalmi keret Célja: definiálja azokat a tényezőket és szempontrendszereket, amelyek

Részletesebben

Milton Kft. Tréning ajánló. Elérhető tudás hiteles forrásból. Nyílt és belső tréningek Vezetői tréningek Tréningek munkaadóknak és munkavállalóknak

Milton Kft. Tréning ajánló. Elérhető tudás hiteles forrásból. Nyílt és belső tréningek Vezetői tréningek Tréningek munkaadóknak és munkavállalóknak Milton Kft. Tréning ajánló Elérhető tudás hiteles forrásból Nyílt és belső tréningek Vezetői tréningek Tréningek munkaadóknak és munkavállalóknak Bevezetés Tisztelt Ügyfelünk! Kedves Hölgyem és Uram! Belső,

Részletesebben

Professzionális menedzsment továbbképzés

Professzionális menedzsment továbbképzés Professzionális menedzsment továbbképzés Ismertető Nyílt továbbképzés, 2015. november 5-6. Oliver Wichtl Partner és ügyvezető Ausztria / KKE Dániel Endre Proactive Management Consulting 1. Célcsoport és

Részletesebben

Eső esetén B program (ugyanaz dzsekiben)

Eső esetén B program (ugyanaz dzsekiben) Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * Eső esetén B program (ugyanaz

Részletesebben

Képzési összefoglaló Mátészalka Város Önkormányzatánál tartott tréningekről ÁROP-1.A.2/A-2008-0084

Képzési összefoglaló Mátészalka Város Önkormányzatánál tartott tréningekről ÁROP-1.A.2/A-2008-0084 Cím: 1148 Budapest, Nagy Lajos király útja 1-9. Tel.: Fax: E-mail: 06-1-2733090 06-1-2733099 mail@bkf.hu Képzési összefoglaló Mátészalka Város Önkormányzatánál tartott tréningekről ÁROP-1.A.2/A-2008-0084

Részletesebben

COMINN Innovációs Kompetencia a fémipari szektorban TANULÁSI KIMENET DEFINÍCIÓ

COMINN Innovációs Kompetencia a fémipari szektorban TANULÁSI KIMENET DEFINÍCIÓ COMINN Innovációs Kompetencia a fémipari szektorban TANULÁSI KIMENET DEFINÍCIÓ Ország: Portugália Vállalat: Inovafor Képesítés Az innováció fejlesztői és elősegítői a fémipari KKV-k munkacsoportjaiban

Részletesebben

AZ ÚJGENERÁCIÓS TANKÖNYVEK FEJLESZTÉSE

AZ ÚJGENERÁCIÓS TANKÖNYVEK FEJLESZTÉSE AZ ÚJGENERÁCIÓS TANKÖNYVEK FEJLESZTÉSE A projekt célja Tanulásra és alkotásra ösztönző tanításitanulási környezet kialakítása A tanítás és tanulás hatékonyságát elősegítő módszertani újdonságok beépítése

Részletesebben

ITIL SZIMULÁCIÓ ÜZLETI ELŐNY, HATÉKONY TANULÁS, JÁTÉK ÉS SZÓRAKOZÁS EGYBEN!

ITIL SZIMULÁCIÓ ÜZLETI ELŐNY, HATÉKONY TANULÁS, JÁTÉK ÉS SZÓRAKOZÁS EGYBEN! ITIL SZIMULÁCIÓ ÜZLETI ELŐNY, HATÉKONY TANULÁS, JÁTÉK ÉS SZÓRAKOZÁS EGYBEN! G2G3 Polestar ITSM IT szolgáltatás menedzsment szimulációs játék és erre épülő ITIL oktatási megoldások 1 ITIL SZIMULÁCIÓ - ÜZLETI

Részletesebben

I. ADATLAP - A program általános tartalma. 1.1. Tudással a termelékenységért, a megbízható üzemelésért és a biztonságért (24 órás)

I. ADATLAP - A program általános tartalma. 1.1. Tudással a termelékenységért, a megbízható üzemelésért és a biztonságért (24 órás) 1. A program megnevezése I. ADATLAP - A program általános tartalma 1.1. Tudással a termelékenységért, a megbízható üzemelésért és a biztonságért (24 órás) OKJ-s program esetén 1.2. OKJ száma is - 2. A

Részletesebben

NEMZETKÖZI FELSŐOKTATÁSI MARKETING ISMERETEK KÉPZÉS ÉS FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZI FEJLESZTÉSÉÉRT DÍJ PÁLYÁZATAINAK SZAKMAI BÍRÁLATA ÖSSZEFOGLALÓ

NEMZETKÖZI FELSŐOKTATÁSI MARKETING ISMERETEK KÉPZÉS ÉS FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZI FEJLESZTÉSÉÉRT DÍJ PÁLYÁZATAINAK SZAKMAI BÍRÁLATA ÖSSZEFOGLALÓ NEMZETKÖZI FELSŐOKTATÁSI MARKETING ISMERETEK KÉPZÉS ÉS FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZI FEJLESZTÉSÉÉRT DÍJ PÁLYÁZATAINAK SZAKMAI BÍRÁLATA ÖSSZEFOGLALÓ Fojtik János - Kuráth Gabriella Felsőoktatás nemzetköziesítése

Részletesebben

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés április 18, 2011 Végezte Innermetrix Hungary Copyright Innermetrix, Inc. 2008 1 IMX Szervezeti Egészség Felmérés Üdvözöljük az Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérésén!

Részletesebben

Óravázlat. Tantárgy: Marketing Évfolyam: 11. évfolyam Témakör: Célpiaci marketing Piacszegmentálás Tanár: Szemerédi Orsolya

Óravázlat. Tantárgy: Marketing Évfolyam: 11. évfolyam Témakör: Célpiaci marketing Piacszegmentálás Tanár: Szemerédi Orsolya Óravázlat Tantárgy: Marketing Évfolyam: 11. évfolyam Témakör: Célpiaci marketing Piacszegmentálás Tanár: Szemerédi Orsolya A tananyag rövid bemutatása A piacszegmentálás a középiskolai tananyag része a

Részletesebben

A sportpszichológia alkalmazásának lehetőségei egyéni sportágakban

A sportpszichológia alkalmazásának lehetőségei egyéni sportágakban A sportpszichológia alkalmazásának lehetőségei egyéni sportágakban Fejes Enikő Sport szakpszichológus Munka-és szervezet szakpszichológus Pszichológiai tudományok felosztása ALAPTUDOMÁNYOK Általános lélektan

Részletesebben

M5004 FELADATOK. f) elegendő előny esetén meg tudja kezdeni a program előkészítését, és a feltételek megteremtését ISMERETEK

M5004 FELADATOK. f) elegendő előny esetén meg tudja kezdeni a program előkészítését, és a feltételek megteremtését ISMERETEK M5004 FELDTOK Felnőttoktatási és képzési tevékenysége során alkotó módon alkalmazza a felnőttek tanulásának lélektani 4 törvényszerűségeit a) a felnőtt tanuló motiválására formális tanulmányai 5 során

Részletesebben

Oktatók, stratégiák, motiváció tanulás

Oktatók, stratégiák, motiváció tanulás Oktatók, stratégiák, motiváció tanulás 1 A felnőttképző oktatóval szemben támasztott követelmények 1.Tanácsadó szerep szakmai felkészültség oktatási módszerek ismerete és alkalmazása a tudás átadásának

Részletesebben

II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása

II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11.

Részletesebben

NYÍLT KÉPZÉS. Élményalapú fejlesztés nyomozó és riporter közreműködésével. KEVESEKBŐL A JÓKAT Toborzás-kiválasztás folyamatfejlesztés

NYÍLT KÉPZÉS. Élményalapú fejlesztés nyomozó és riporter közreműködésével. KEVESEKBŐL A JÓKAT Toborzás-kiválasztás folyamatfejlesztés NYÍLT KÉPZÉS Élményalapú fejlesztés nyomozó és riporter közreműködésével. KEVESEKBŐL A JÓKAT Toborzás-kiválasztás folyamatfejlesztés MIÉRT? A program résztvevői számára nyilvánvalóvá válnak a toborzás

Részletesebben

A mentorpedagógus képzés átdolgozása, tanulási eredmény alapú képzésfejlesztés

A mentorpedagógus képzés átdolgozása, tanulási eredmény alapú képzésfejlesztés FÉLÚTON... SZAKMAI KONFERENCIA Szeged, 2014. december 16. A mentorpedagógus képzés átdolgozása, tanulási eredmény alapú képzésfejlesztés Dina Miletta SZTE JGYPK egyetemi tanársegéd KÖVI oktató, tréner

Részletesebben

Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez.

Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez. Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez. 2 l Schindler Útmutató Kötelezettségvállalásunk Kedves Kollégák,

Részletesebben

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal!

Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11. pontjában írtakkal! II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása 2. SZ. MELLÉKLET Valamennyi programmodulra külön-külön kitöltendő 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése

Részletesebben

ÉRTÉKESÍTÉSI FOLYAMATOK FEJLESZTÉSE KONCEPCIONÁLIS MEGKÖZELÍTÉS GALAMB ANDRÁS ÉRTÉKESÍTÉSI TRÉNER, COACH SALES MENTOR

ÉRTÉKESÍTÉSI FOLYAMATOK FEJLESZTÉSE KONCEPCIONÁLIS MEGKÖZELÍTÉS GALAMB ANDRÁS ÉRTÉKESÍTÉSI TRÉNER, COACH SALES MENTOR ÉRTÉKESÍTÉSI FOLYAMATOK FEJLESZTÉSE KONCEPCIONÁLIS MEGKÖZELÍTÉS GALAMB ANDRÁS ÉRTÉKESÍTÉSI TRÉNER, COACH SALES MENTOR Melyik tréningcéget válasszam? Avagy mi a helyes koncepcionális megközelítés egy fejlesztésnél?!

Részletesebben

MUNKATÁRSI TELJESÍTMÉNY MENEDZSMENT A LOGISZTIKÁBAN

MUNKATÁRSI TELJESÍTMÉNY MENEDZSMENT A LOGISZTIKÁBAN MUNKATÁRSI TELJESÍTMÉNY MENEDZSMENT A LOGISZTIKÁBAN A PROGRAMRÓL Napjainkban a logisztikai területeken vezetői pozíciót betöltőkre egyre több nem kizárólagos szakmai feladat is hárul, melynek részét képezi

Részletesebben

LOGISZTIKAI FOLYAMATOK MENEDZSMENTJE

LOGISZTIKAI FOLYAMATOK MENEDZSMENTJE LOGISZTIKAI FOLYAMATOK MENEDZSMENTJE A KÉPZÉSRŐL Gyakori probléma, hogy a munkatársak nem rendelkeznek áttekintéssel a komplex vállalati logisztikai rendszer és tágabban az ellátási lánc egészének működéséről,

Részletesebben

A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015.

A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015. A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015. Bemutatkozás REHABJOB - JOBGROUP REHABJOB (www.rehabjob.hu) üzletágunk mellett az alábbi divíziók tartoznak

Részletesebben

KÉPZÉSI PROGRAM. Helység: BUDAPEST Irányítószám: 1 0 2 5 Megye: - Helység: Budapest Irányítószám: 1 0 2 5 Utca /

KÉPZÉSI PROGRAM. Helység: BUDAPEST Irányítószám: 1 0 2 5 Megye: - Helység: Budapest Irányítószám: 1 0 2 5 Utca / KÉPZÉSI PROGRAM I. A KÉPZÉSI PROGRAMOT MEGVALÓSÍTÓ ADATAI I. 1. A képzési programot megvalósító adatai: Név: KONSZENZUS ALAPÍTVÁNY BUDAPESTI SZERVEZETE Helység: BUDAPEST Irányítószám: 1 0 2 Megye: - Utca

Részletesebben

Report of Module IV. Seminar-design

Report of Module IV. Seminar-design Comenius 2.1 E:BOP Empowerment: Burn Out-Prevention Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet Report of Module IV. Seminar-design (MAGYARORSZÁG) E-BOP Nemzetközi projekt Konstruktív magatartásváltoztatás

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ HUMÁNGAZDÁLKODÁS ÉS MENEDZSMENT SZAK NAPPALI TAGOZAT

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ HUMÁNGAZDÁLKODÁS ÉS MENEDZSMENT SZAK NAPPALI TAGOZAT Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 383-8480 Budapest 72. Pf.: 35. 1426 III. ÉVFOLYAM TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ HUMÁNGAZDÁLKODÁS ÉS MENEDZSMENT SZAK NAPPALI TAGOZAT Humán kontrolling c. tárgy tanulmányozásához 2014/2015.tanév

Részletesebben

Pénzügy és számvitel

Pénzügy és számvitel Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügy és számvitel SZAK TAGOZAT Pénzügyi döntések üzleti szimulációs szoftver alkalmazásával angol nyelvű TANTÁRGY Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése: Pénzügyi döntések

Részletesebben

2008.01.19. Fővárosi Diákönkormányzati. A Diákakadémia célja. A tanulási folyamat

2008.01.19. Fővárosi Diákönkormányzati. A Diákakadémia célja. A tanulási folyamat Fővárosi Diákönkormányzati Akadémia Hotel Római, 2008. január 18. A Diákakadémia célja hogy a hallgatók megszerezzék mindazokat az ismereteket, készségeket és attitűdöt, amelyek szükségesek ahhoz, hogy

Részletesebben

Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr. Közösségi tervezés

Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr. Közösségi tervezés Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr Közösségi tervezés Sain Mátyás VÁTI Nonprofit Kft. Területi Információszolgáltatási és Tervezési Igazgatóság Területfejlesztési és Urbanisztikai

Részletesebben

Tájékoztató a Motiváció Oktatási Egyesület képzéseiről

Tájékoztató a Motiváció Oktatási Egyesület képzéseiről Tájékoztató a Motiváció Oktatási Egyesület képzéseiről Képzés címe Olvasáskultúra- és szövegértés-fejlesztés Társadalmi integráció és méltányos oktatás az együttnevelés támogatásának lehetőségei Olvasáskultúra-

Részletesebben

LEAN Menedzsment. Célcsoport

LEAN Menedzsment. Célcsoport LEAN Menedzsment Minden vállalat egyik alapvető célja, hogy fejlessze termékei/szolgáltatásai minőségét, csökkentse, a költségeket növelje versenyképességét. A felvázolt célok elérésének számos eszköze

Részletesebben

A BESZERZÉSI KÉPZÉSEK SPECIALISTÁJA. 2015 v4. Szakmai partnerünk: www.beszerzesitanacsadas.hu

A BESZERZÉSI KÉPZÉSEK SPECIALISTÁJA. 2015 v4. Szakmai partnerünk: www.beszerzesitanacsadas.hu A BESZERZÉSI KÉPZÉSEK SPECIALISTÁJA SZOLGÁLTATÁSOK BESZERZÉSE KÉPZÉSI TEMATIKA 2015 v4. Szakmai partnerünk: 1 Ami megkülönböztet minket Cégünk kizárólag beszerzők képzésére szakosodott, így piacvezető

Részletesebben

Fekete István Iskola felkészül a referencia intézményi feladatokra. Továbbképzési emlékeztető:

Fekete István Iskola felkészül a referencia intézményi feladatokra. Továbbképzési emlékeztető: TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0524 Fekete István Iskola felkészül a referencia intézményi feladatokra Projekt kezdete: 2012 aug. 1 Projekt vége 2012. május 31. Továbbképzési emlékeztető: 1. Változásmenedzselés

Részletesebben

A Biztonságosabb Internet Program bemutatása

A Biztonságosabb Internet Program bemutatása A Biztonságosabb Internet Program bemutatása Dr. Krasznay Csaba HP Magyarország / Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat / Nemzeti Közszolgálati Egyetem Jogszabályok A biztonságtudatosság, mint feladat Nemzeti

Részletesebben

Szervezetfejlesztés Nagykőrös Város Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0035 számú pályázat alapján

Szervezetfejlesztés Nagykőrös Város Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0035 számú pályázat alapján Szervezetfejlesztés Nagykőrös Város Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0035 számú pályázat alapján ÁROP 2007-3.A.1. A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése a Közép-magyarországi régióban című

Részletesebben

Gazdálkodószervezetek kockázatkezelési gyakorlata Magyarországon 2014.

Gazdálkodószervezetek kockázatkezelési gyakorlata Magyarországon 2014. Gazdálkodószervezetek kockázatkezelési gyakorlata Magyarországon 2014. Aon felmérés összefoglaló eredményei Előadó: Rendesi János ügyfélkapcsolati igazgató e: janos.rendesi@aon.hu Aon Risk Solutions 1

Részletesebben

Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik.

Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik. 2008/2009. tanév Helyzetelemzés A 2004/2005-ös tanévvel kezdődően működik iskolánkban az integrációs rendszer, s ennek részeként követelmény lett a módszertani ismeretek frissítése, újítása és bővítése.

Részletesebben

Az ALTERA VAGYONKEZELŐ Nyrt. kockázatkezelési irányelvei

Az ALTERA VAGYONKEZELŐ Nyrt. kockázatkezelési irányelvei Az ALTERA VAGYONKEZELŐ Nyrt. kockázatkezelési irányelvei I. A dokumentum célja és alkalmazási területe A Kockázatkezelési Irányelvek az ALTERA Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1068 Budapest,

Részletesebben

Döntéselőkészítés. I. előadás. Döntéselőkészítés. Előadó: Dr. Égertné dr. Molnár Éva. Informatika Tanszék A 602 szoba

Döntéselőkészítés. I. előadás. Döntéselőkészítés. Előadó: Dr. Égertné dr. Molnár Éva. Informatika Tanszék A 602 szoba I. előadás Előadó: Dr. Égertné dr. Molnár Éva Informatika Tanszék A 602 szoba Tárggyal kapcsolatos anyagok megtalálhatók: http://www.sze.hu/~egertne Konzultációs idő: (páros tan. hét) csütörtök 10-11 30

Részletesebben

LOGISZTIKAI KONTROLLING

LOGISZTIKAI KONTROLLING LOGISZTIKAI KONTROLLING A KÉPZÉSRŐL A logisztikai szakembereknek gyakran a szűkebben vett szakmai ismereteken túl olyan tudásra is szükségük van, amellyel a logisztikai vezetői döntéseket alátámasztó kalkulációk

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Budapest. Számvitel mesterszak. Tantárgyi útmutató

Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Budapest. Számvitel mesterszak. Tantárgyi útmutató Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Budapest Számvitel mesterszak Tantárgyi útmutató 1 Tantárgy megnevezése: HALADÓ VEZETŐI SZÁMVITEL Tantárgy kódja: Tanterv szerinti óraszám:

Részletesebben

A stratégiai tervezés módszertana. Koplányi Emil. elearning Igazgatóság Educatio KHT.

A stratégiai tervezés módszertana. Koplányi Emil. elearning Igazgatóság Educatio KHT. A stratégiai tervezés módszertana Koplányi Emil elearning Igazgatóság Educatio KHT. 1 Tartalom 1. A stratégiai tervezés szerepe a szaktanácsadói munkában 2. Stratégiai tervezés alapjai 3. Küldetés (misszió),

Részletesebben

2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával

2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával Lean HR Est 2010. április 9. Szakmai fórum a HR és a LEAN menedzsment kapcsolatáról HR- és ügyvezetők bevonásával Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem 1093 Budapest, Fővám tér 8., III. előadó Időpont:

Részletesebben

Információbiztonság irányítása

Információbiztonság irányítása Információbiztonság irányítása Felső vezetői felelősség MKT szakosztályi előadás 2013.02.22 BGF Horváth Gergely Krisztián, CISA CISM gerhorvath@gmail.com Találós kérdés! Miért van fék az autókon? Biztonság

Részletesebben

Képzési program A kis és középvállalkozások menedzsmentjének továbbképzése

Képzési program A kis és középvállalkozások menedzsmentjének továbbképzése Képzési program A kis és középvállalkozások menedzsmentjének továbbképzése A tervezett képzési idő: 30 óra Tematika I. PCM ismeretek, pályázatírói készségek fejlesztése 4 óra - Projektciklus-menedzsment,

Részletesebben

Marketing kommunikáció Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14.

Marketing kommunikáció Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. Marketing kommunikáció Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. Marketing A fogalom 1. vállalati tevékenység piaca szolgáltatások 2. filozófia Szemléletmód A vállalat

Részletesebben

ELITE YOUTH. fejlesztése az utánpótlás futballban. Készítette: Szalai László MLSZ Edzőképző Központ Igazgató

ELITE YOUTH. fejlesztése az utánpótlás futballban. Készítette: Szalai László MLSZ Edzőképző Központ Igazgató fejlesztése az utánpótlás futballban Készítette: Szalai László MLSZ Edzőképző Központ Igazgató az utánpótlás futballban a személyiségtulajdonságok, gondolati- és gyakorlati-cselekvéses képességek sajátos

Részletesebben

Magyar Könyvvizsgálói Kamara. XX. Országos Könyvvizsgálói Konferencia. Kihívások az elkövetkező 5 évben

Magyar Könyvvizsgálói Kamara. XX. Országos Könyvvizsgálói Konferencia. Kihívások az elkövetkező 5 évben Kihívások az elkövetkező 5 évben (hogyan kell módosítani a könyvvizsgálati módszertant a várható új IFRS-ek követelményeinek figyelembevételével) Új IFRS standardok - Összefoglaló Standard Mikortól hatályos?

Részletesebben

Rejtett tartalékok vagy kidobott pénz?

Rejtett tartalékok vagy kidobott pénz? Rejtett tartalékok vagy kidobott pénz? Vezetői kompetenciafejlesztés lehetőségei az egészségügyben A KONETT Team komplex vezetőfejlesztési modelljének bemutatása Előadó: Salamon Hugó, KONETT Team vezető

Részletesebben

Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5

Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat

Részletesebben

ÁROP-1.A.7-2013 Szervezetfejlesztés a Veszprém Megyei Kormányhivatal számára

ÁROP-1.A.7-2013 Szervezetfejlesztés a Veszprém Megyei Kormányhivatal számára ÁROP-1.A.7-2013 Szervezetfejlesztés a Veszprém Megyei Kormányhivatal számára FLOW és FOLYAMAT vagy FOLYAMAT és FLOW ( kihívások és lehetőségek a közszolgáltatásban dolgozó vezetők előtt ) Orosz Lajos NKE

Részletesebben

8. sz. melléklet Pszicho-szociális nevelési program a foglalkoztathatóságért. - képzési program folyamata -

8. sz. melléklet Pszicho-szociális nevelési program a foglalkoztathatóságért. - képzési program folyamata - ELŐKÉSZÍTÉS: 8. sz. melléklet Pszicho-szociális nevelési program a foglalkoztathatóságért - képzési program folyamata - A tanfolyam meghirdetése időpontok megjelölésével Jelentkezők regisztrálása A jelentkezők

Részletesebben

MEGHÍVÓ ORVOSTECHNIKAI ESZKÖZÖK KOCKÁZATIRÁNYÍTÁSI FOLYAMATA NYÍLT KÉPZÉS 2014.04.23. Jelentkezés www.saasco.hu

MEGHÍVÓ ORVOSTECHNIKAI ESZKÖZÖK KOCKÁZATIRÁNYÍTÁSI FOLYAMATA NYÍLT KÉPZÉS 2014.04.23. Jelentkezés www.saasco.hu MEGHÍVÓ Jelentkezés www.saasco.hu NYÍLT KÉPZÉS 2014.04.23. 1/4 Előadó: Helyszín: Juhász Attila divízióvezető, partner SAASCO Kft. Gyöngyösi Iroda 3200 Gyöngyös, Búza u. 1. I. em. 108. Képzés időpontja:

Részletesebben

KKV vezetési és szervezetfejlesztési program

KKV vezetési és szervezetfejlesztési program A SZERVEZETI TUDATOSSÁG KITERJESZTÉSE Olyan támogatott (díjmentes) fejlesztési programot kínálunk 30 kis- és középvállalkozás számára, amelyben most a költségek helyett a tartalmakra fókuszálhatnak! Résztvevőként

Részletesebben

TÁMOP-3.3.13-13/1-2013-0001 Eötvös József Program Pedagógiai-szakmai szolgáltató intézet fejlesztése és Projektháló TEMATIKA

TÁMOP-3.3.13-13/1-2013-0001 Eötvös József Program Pedagógiai-szakmai szolgáltató intézet fejlesztése és Projektháló TEMATIKA TÁMOP-3.3.13-13/1-2013-0001 Eötvös József Program Pedagógiai-szakmai szolgáltató intézet fejlesztése és Projektháló TEMATIKA 30 órás közösségi mezőgazdasági pedagógus-továbbképzéshez zöldségtermesztés,

Részletesebben

A Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Egyesület immáron harmadik alkalommal szervezi meg a Felnőttképzési csoportvezető képzését.

A Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Egyesület immáron harmadik alkalommal szervezi meg a Felnőttképzési csoportvezető képzését. A Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Egyesület immáron harmadik alkalommal szervezi meg a Felnőttképzési csoportvezető képzését. A 128 órás (8X2 nap) képzés célja a résztvevők képessé tétele önkifejezésre,

Részletesebben

II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása

II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11.

Részletesebben

Képzés megnevezése: ÚJ PREZENTÁCIÓS MÓDSZEREK A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓÉRT A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN

Képzés megnevezése: ÚJ PREZENTÁCIÓS MÓDSZEREK A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓÉRT A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN Képzés megnevezése: ÚJ PREZENTÁCIÓS MÓDSZEREK A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓÉRT A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN A képzés célja A vállalkozások hatékonyságának növelése a munkatársak kommunikációs technikájának, eszközeinek,

Részletesebben

Gondolatok a belső auditorok felkészültségéről és értékeléséről Előadó: Turi Tibor vezetési tanácsadó, CMC az MSZT/MCS 901 szakértője

Gondolatok a belső auditorok felkészültségéről és értékeléséről Előadó: Turi Tibor vezetési tanácsadó, CMC az MSZT/MCS 901 szakértője Gondolatok a belső auditorok felkészültségéről és értékeléséről Előadó: Turi Tibor vezetési tanácsadó, CMC az MSZT/MCS 901 szakértője 1 Az előadás témái Emlékeztetőül: összefoglaló a változásokról Alkalmazási

Részletesebben

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN Készítette: Adorjánné Tihanyi Rita Innováció fő célja: A magyar irodalom és nyelvtan tantárgyak oktatása

Részletesebben

Továbbiak a gyermekek javaslatai szerint:

Továbbiak a gyermekek javaslatai szerint: 72 órás (egész éves) viselkedésjavító foglalkozás óravázlata Javasolt csoportlétszám 6 fő A foglalkozások kötött vagy kötetlen voltát mindig a foglalkozásvezető határozza meg. 1 1-2. óra Bemutatkozás,

Részletesebben

TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM

TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM TÁNC ÉS DRÁMA 613 CÉLOK ÉS FELADATOK A Tánc és dráma tantárgy tanterve nem elméleti ismeretek tanítását helyezi a középpontba, hanem a drámajáték eszköztárának

Részletesebben

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal 24 SÁNDOR Jenő 3 + 1 SZEMPONT A COACH-KÉPZÉS KIVÁLASZTÁSÁHOZ Először is lépjünk egyet hátra: mi a coaching? E gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal foglalkozna, világos

Részletesebben

A három nap időbeosztása: 2015. május 29., péntek: 14.00-18.00 2015. május 30., szombat: 9.00-18.00 2015. május 31., vasárnap: 8.30-15.00.

A három nap időbeosztása: 2015. május 29., péntek: 14.00-18.00 2015. május 30., szombat: 9.00-18.00 2015. május 31., vasárnap: 8.30-15.00. Kedves Művészeti Tárló Közhasznú Egyesület! "Egymás terhét hordozzátok..." Gyerekek és fiatalok egyéni és csoportos fejlesztése bibliai keretű élménypedagógiai foglalkozáson keresztül A Kalandok és Álmok

Részletesebben

WESLEY JÁNOS LELKÉSZKÉPZŐ FŐISKOLA SZOCIÁLIS MUNKA SZAK

WESLEY JÁNOS LELKÉSZKÉPZŐ FŐISKOLA SZOCIÁLIS MUNKA SZAK Tantárgy elzése Terepfeldolgozó 2. Tantárgy oktatójának Almásy Judit nappali tagozaton 4 tanóra/ hét óraadó tanár, szupervízor A megbeszélések kiscsoportos formában, egy szemeszter keretében zajlanak.

Részletesebben

Közlekedési ismeretek szakkör. éves munkaterve. a 2013/14-es tanévre. A résztvevő korosztály: 10-11 éves, alsó tagozatos, 4. osztályos gyermekek

Közlekedési ismeretek szakkör. éves munkaterve. a 2013/14-es tanévre. A résztvevő korosztály: 10-11 éves, alsó tagozatos, 4. osztályos gyermekek Közlekedési ismeretek szakkör éves munkaterve a 2013/14-es tanévre A szakkör helyszíne: Hosszúpályi Irinyi József Általános Iskola 4274, Hosszúpályi, Szabadság tér 30. A szakkör elnevezése: Közlekedési

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest. Számvitel mesterszak. Vezetéselmélet és módszertan. Tantárgyi útmutató.

Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest. Számvitel mesterszak. Vezetéselmélet és módszertan. Tantárgyi útmutató. Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest Számvitel mesterszak Vezetéselmélet és módszertan Tantárgyi útmutató Nappali 2014/2015. I. félév 1 Tantárgy megnevezése: Vezetéselmélet

Részletesebben

IFUA Vezetésfejlesztési Program 2010

IFUA Vezetésfejlesztési Program 2010 IFUA Vezetésfejlesztési Program 2010 Vezetési ismeretek középvezetők és közvetlen munkairányítók számára Felnôttképzési nyilvántartási szám: 01-0125-04 Intézményakkreditációs lajstromszám: AL-0141 Gondoskodjon

Részletesebben

GEOMATECH @ Élményszerű természettudomány

GEOMATECH @ Élményszerű természettudomány GEOMATECH @ Élményszerű természettudomány A KÉPZÉS RÖVID ISMERTETÉSE A GEOMATECH matematikai és természettudományos feladattár és képzés-támogatási portál olyan korszerű, digitális, a Nemzeti alaptantervhez

Részletesebben

Nyílt Vezetőképző, tájékoztató 2012. február szeptember

Nyílt Vezetőképző, tájékoztató 2012. február szeptember , tájékoztató 2012. február szeptember Tartalom A program célja 3 A program felépítése 3 Technikai információk 5 Trénereink 6 2 Mindenkinek szüksége van sikerélményre is, hiszen éppen ez lendít át a bizonytalanságon,

Részletesebben

SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS FUVAROZÁSI ISMERETEK

SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS FUVAROZÁSI ISMERETEK SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS FUVAROZÁSI ISMERETEK A KÉPZÉSRŐL Képzésünk során a szükséges elméleti ismeretek átadásán kívül az alkalmazott esettanulmányokkal, példákkal és csoportos gyakorlatokkal tesszük képessé

Részletesebben

MEGHÍVÓ. MSZ EN ISO 13485:2012 Belső auditor tréning NYÍLT KÉPZÉS 2014.10.07-09.

MEGHÍVÓ. MSZ EN ISO 13485:2012 Belső auditor tréning NYÍLT KÉPZÉS 2014.10.07-09. MEGHÍVÓ Jelentkezés www.saasco.hu MSZ EN ISO 13485:2012 NYÍLT KÉPZÉS 2014.10.07-09. Előadó: Helyszín: Juhász Attila divízióvezető, partner SAASCO Kft. Gyöngyösi Iroda 3200 Gyöngyös, Búza u. 1. I. em. 108.

Részletesebben

Leggyakrabban felmerülő kérdések:

Leggyakrabban felmerülő kérdések: 1. Jobban koordinált tevékenységek 2. Meghatározza a várható fejlődést 3. Növeli a szervezet változásra való felkészültségét 4. Minimalizálja az előre nem látható eseményeket 5. Redukálja a konfliktusokat

Részletesebben

Az Eiffel Palace esettanulmánya

Az Eiffel Palace esettanulmánya Az Eiffel Palace esettanulmánya avagy egy résfalas munkatér-határolás kivitelezői és tervezői tapasztalatai dr.deli Árpád műszaki igazgató HBM Kft., címzetes egyetemi tanár SZE 2014. november 18. SZE KOCKÁZATKEZELÉS

Részletesebben

KÖZGAZDASÁGTAN I. Készítette: Bíró Anikó, K hegyi Gergely, Major Klára. Szakmai felel s: K hegyi Gergely. 2010. június

KÖZGAZDASÁGTAN I. Készítette: Bíró Anikó, K hegyi Gergely, Major Klára. Szakmai felel s: K hegyi Gergely. 2010. június KÖZGAZDASÁGTAN I. Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/a/KMR-2009-0041 pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az MTA Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Játékok oktatása. Módszertan

Játékok oktatása. Módszertan Játékok oktatása Módszertan Képzési filozófia A képzési filozófia alapja az, hogy a labdarúgás 2, 3, esetleg 4 játékos együttműködéséből áll a pálya különböző részein. A csapat sikerét a játékosok egyéni

Részletesebben

És még néhány apróság

És még néhány apróság (Minarik Ede, Régi idők focija), 1973 És még néhány apróság A kérdés Többen és többször megkérdezték tőlem már a verseny kapcsán, -és azt gondolom most Önök is azt szeretnék leginkább megtudni - hogyan

Részletesebben

Önmenedzselés Képzés megváltozott munkaképességű személyek számára. Célok. A képzés moduljai. Első modul. Önbecslés, önbizalom fejlesztése

Önmenedzselés Képzés megváltozott munkaképességű személyek számára. Célok. A képzés moduljai. Első modul. Önbecslés, önbizalom fejlesztése Önmenedzselés Képzés megváltozott munkaképességű személyek számára Célok Segíteni a megváltozott munkaképességű személyeket abban, hogy hatékonyan kezeljék a munkahelyi stresszt, változásokat, negatív

Részletesebben

MÓDSZERTANI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS IV.

MÓDSZERTANI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS IV. Mucsi Georgina - Boros Julianna B. Erdős Márta SZAKMAI MÓDSZERTANI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS IV. - a tananyagfejlesztés gyakorlatba való átültetésének eredményei - 2012 A Szakmai módszertani készségfejlesztés

Részletesebben

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA 11. Előadás Az üzleti terv tartalmi követelményei Az üzleti terv tartalmi követelményei

Részletesebben