Duna-Adony. Elfogadták a költségvetést. Tavaszra készülnek a szövetkezetben. Ára: 100 Ft.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Duna-Adony. Elfogadták a költségvetést. Tavaszra készülnek a szövetkezetben. Ára: 100 Ft. www.4kadony.hu"

Átírás

1 Ára: 100 Ft Március HE LYI KÖZ ÉLE TI HÍR ADÓ XXIII. év fo lyam 3. szám Elfogadták a költségvetést A február 27-ei közmeghallgatáson a lakosság is kifejthette véleményét Adony Város évi pénzügyi koncepciójával kapcsolatban, amit előzőleg a képviselő-testület is véleményezett. Az már a januári ülésről kibocsájtott információk alapján is sokak előtt ismert volt, hogy Adony helyzete az állami adósságrendezést követően sem sokat változott, illetve ennek köszönhetően továbbra is a legnagyobb eredménynek az tekinthető, hogy nem csődöltünk be, talpon maradtunk. Ronyecz Péter polgármester a kialakult helyzetről szólva elmondta, hogy mindez a Magtárhát Kft. csődbe dőlésének a következménye, és megvédett minden korábbi fejlesztést, amire szükség volt, és akkori ismereteik szerint ehhez a pénz is rendelkezésre állt. A 2002-es év értékelése kapcsán hangsúlyozta, hogy annak legnagyobb eredménye az volt, hogy nem csődölt be Adony, és sajnos a jelenlegi ismereteink szerint az idei évnek is ez lesz a legjobb eredménye. Alapvetően az fogja meghatározni a lehetőségeinket, hogy mikor rendeződik a magtárak sorsa, mekkora bevételre számolhatunk. Tavaszra készülnek a szövetkezetben Alig pár héttel a meteorológiai tavasz beköszönte előtt Marczinka Tamástól, a Március 21. Mg. Szövetkezet elnökétől kértünk tájékoztatót az évkezdéssel járó aktuális munkák állásáról. Marczinka Tamás: A tavaszt mi is nagyon várjuk, és készülünk is rá. Jelenleg a felkészülés időszakában vagyunk, a használat sorrendjében javítunk minden eszközünket. A talajerő visszapótlás gépeivel már végeztünk, a műtrágyát beszereztük, csak a megfelelő talajállapot hiányzik a munkakezdethez. Egyébként egyáltalán nem bánjuk ezt az időbeni csúszást, örülünk az esőknek. Még mindig nagyon szomjas a föld, szinte minden vizet elnyel. Ezt igazolja az is, hogy egy átlagos évben ennyi januári februári csapadék után már állni szoktak a táblákon a vízfoltok, most pedig még nyoma sincs belvíznek. Szóval kihasználva az időjárás miatt keletkezett plusz időt, már a szemenkénti vetőgépekkel foglalkozunk. Amivel ilyenkor elkészülünk, értelemszerűen azzal már nem lesz gondunk. Feladat egyébként lesz bőven, mert az alapműtrágyázáson kívül elő kell készíteni a talajt 50 ha zöldborsónak, 300 ha tavaszi árpának, 300 ha cukorrépának, 600 ha napraforgónak, és 1200 ha kukoricának. Ha mindent összeadunk, 2500 ha körüli tavaszi vetésünk lesz, ami még ilyen komoly géppark mellett is jelentős kihívás. PT.: Most mekkora területen gazdálkodnak, volt-e a közelmúltban jelentős változás? hektártétet művelünk, aminek a nagyobb része természetesen bérlemény. Ezen felül jelentős, 100 ha-t meghaladó bérművelési feladatunk is van, amit természetesen a hosszútávú bérletekhez hasonlóan a legoptimálisabb időben, és minőségben kell elvégeznünk. PT.: Van-e valamilyen gép érdekességük, amiből a környéken kevés van? ben vásároltunk egy 27 m munkaszélességű önjáró permetezőgépet, ami a közúton haladva elég érdekes látvány. Munkahelyzetben egyébként még látványosabb, mert 1,9 méter magasra fel tudja emelni magát, így gond nélkül bemehet a kifejlett kukoricába, és napraforgóba. Bátran állíthatom, XXI. századi technika. Légfüggöny között permetez, gyakorlatilag elsodródás mentesen, tökéletes minőségben. Ez nagyon fontos a zártkertek miatt, és hát a légi növényvédelem igénybevételének a kiváltása sem mellékes. PT.: Szóval akkor minden rendben van, nyugodtan várják a közeli, és távoli jövőt? A saját szempontunkból igen, bár a tervezetben lévő törvények némelyike számunkra nem túl kedvező. PT.: Lehetne erről többet hallani? Lehetne, ha tudnánk valami konkrétat. Ami tervezetben van, azt meg nem érdemes idejekorán kommentálni, mert hátha nem úgy lesz. Percsi

2 ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Február 28-án a képviselő-testületi ülés első napirendjében az Adonyi Sportkör évi tevékenységéről számolt be. Egyebek mellett elhangzott, hogy a sportköri öltöző felújításra benyújtott pályázatra sajnos csak 300 e Ft-t nyertek, ezért a felújításhoz újabb pályázaton próbálnak forrást szerezni. Egyebekben a sportkör gazdálkodása stabil, ami köszönhető annak, hogy az önkormányzat által a működéshez biztosított 5 millió Ft mellé sikerült még 3 millió Ft-ot pályázaton nyerni. A polgármester, a testület sok sikert kívánt a március 4-én kezdődő tavaszi bajnoki fordulóhoz. A következőkben az Adonyért Alapítvány számolt be az elmúlt évi tevékenységéről, ahol Králl István kuratóriumi elnök szóbeli kiegészítésében kérte a testületet, hogy az emlékművek javításához, karbantartásához biztosítsanak anyagi fedezetet, amit a polgármester a lehetőségek függvényében megígért. Valószínűleg utolsó alkalommal módosította a testület a évi költségvetési rendeletét a véglegesített adatoknak, az adósságkonszolidációnak megfelelően, majd az előzetesen már tárgyalt, a közmeghallgatáson ismertetett évi költségvetés elfogadására került sor. (Ennek főbb számait külön táblázatban mutatjuk be a szerk.) A gyermekvédelmi ellátásokról szóló rendelet módosításakor a testület hozzájárult a rendelet részét képező gyermekétkeztetés szolid mértékben történő emeléséhez. A polgármester kafetéria-juttatásának mértékét a testület a köztisztviselők keretével azonos mértékben, 200 e Ft értékben határozta meg. A HPV okozta fertőzések megakadályozására kötött együttműködés megszavazásakor elhangzott, hogy az érintett korosztályból ugyan a kívánatosnál kevesebben élnek a támogatott lehetőséggel, de az önkormányzat továbbra is az eddigi mértékben támogatja az oltást. A szennyvíztisztító telep búvárszivattyú felújítására vonatkozóan a hozzájárulását ugyan megadta a testület, hiszen azt a DRV saját eszközhasználati díj keretéből finanszírozza, ám jelezték, hogy e keret vészesen fogy, az esetleges további, már az önkormányzattól igényelt külön forrást a testület csak nagyon indokolt esetben fog megszavazni. A következőkben a Szőlőhegyi ingatlantulajdonosok kérelmét bírálta el pozitívan a testület, melynek értelmében hozzájárultak a Kápolna-sor közvilágításának kiépítéséhez, illetve ezt a lakókkal közös kivitelezésben látják megvalósíthatónak. Miután a testület elfogadta a Közösségi- Kulturális Központ és Könyvtár idei munkatervét, a képviselők az igazgató által jelzett egészségüggyel kapcsolatos marketingtevékenység szabályozásával kapcsolatos döntés előkészítését a következő ülésre kérték előkészíteni. A lejárt idejű határozatok áttekintését követően a rendőrség elmúlt évben kapott önkormányzati támogatás átcsoportosítási és halasztott idejű elszámolási kérelmét bírálta el pozitívan, majd a testület elfogadta az Adonyi Többcélú Kistérségi Társulás Megállapodásának módosításáról szóló javaslatot. Egyebek napirend kapcsán a polgármester jelezte, hogy képzést szervez a Kormányhivatal a képviselők részére, melyre kéri a képviselők lehetőség szerinti részvételét. Friedrich Istvánné képviselő asszony a pénzügyi bizottság külsős tagjának, Kenyér Ildikónak pénzügyi támogatását jelezte, mely szerint 25 e Ft-ot ajánlott fel saját keretéből a Bálint Ágnes mesemondó és olvasó verseny lebonyolításához, majd Ronyecz Péter polgármester szintén a saját keretéből ajánlott fel 300 e Ft-ot a Kápolna- sor közvilágítás megépítéséhez. Friedrichné képviselő asszony az ülés végén kérte, hogy a következő ülésre készüljön egy kimutatás a lakossági adótartozásokról. MEGHÍVÓ Tisztelt Adonyi Polgárok! Szeretettel hívjuk Önöket az es forradalom és szabadságharc emléke előtt tisztelgő városi ünnepségünkre március 15-én 17 órakor a művelődési házba. Ünnepi beszédet mond: Ronyecz Péter polgármester Közreműködnek a Szent István Általános Iskola és AMI diákjai. A műsort követően fáklyás felvonulással, koszorúzással zárjuk ünnepségünket. Adony Város Önkormányzata nevében: Ronyecz Péter polgármester A Polgármesteri Hivatal munkatársai Szobaszám Név Mellék Földszint 3. Vágó Eszter 22 gépjármű és iparűzési előadó 3. Leicht Ilona építmény és 23 kommunális-adóügy 4. Dombiné Szűcs Ágnes 11 ügykezelő 5. Kremmer Krisztina 14 szociális ügyintéző 6. Kozma Miklósné 15 anyakönyvvezető Emelet 12. Székely Krisztina 21 pénzügyi ügyintéző 13. Gajdó Jánosné könyvelés 20 Gévai Lajosné könyvelés 14. Kozma Lászlóné 19 pénzügyi irodavezető 15. Földi Ilona jegyző Gévai Eszter szociális ügyintéző Ronyecz Péter polgármester 17 A földszint 1-es sz. irodában Falugazdász: Korompai Tamás, Tel.: fogadónapja: keddenként Ügyvéd: Margitics István, Tel.: fogadónap: csütörtökönként től L. Simon László Fejér megye 4. számú választókerülete országgyűlési képviselőjének első félévi fogadóórái: február 22-én 8-10 óráig: Gárdony Város Polgármesteri Hivatala, Gárdony; Szabadság u március 8-án 8-10 óráig: Nagyvenyim Község Polgármesteri Hivatala; Nagyvenyim, Fő u. 43. március 29-én 8-10 óráig: Pákozd Község Polgármesteri Hivatala, Pákozd, Hősök tere 9. április 19-én 8-10 óráig: Iváncsa Község Polgármesteri Hivatala, Iváncsa, Fő u. 61/b május 3-án 8-10 óráig: Velence Város Polgármesteri Hivatala, Velence, Tópart u. 26. május 17-én 8-10 óráig: Nagykarácsony Község Polgármesteri Hivatala, Petőfi Sándor u. 27. május 31-én 8-10 óráig: Kulcs Község Polgármesteri Hivatala, Kulcs, Kossuth Lajos u. 83. jún. 21-én 8-10 óráig Perkáta Község Önkormányzata, Perkáta, Szabadság tér 1. 2

3 Földi Ilona, eddigi aljegyző nyerte el pályázat útján a dr. Sárközyné Szabó Piroska távozásával megüresedett jegyzői állást. A régi-új jegyzőt Ronyecz Péter polgármester mutatta be a január 27-ei közmeghallgatáson. Földi Ilona lakóhelyén, Dunaföldváron kezdett dolgozni, majd innen került a daruszentmiklósi jegyzői székbe ben az adonyi aljegyzői pályázatra jelentkezett, amit el is nyert. Ettől kezdve elődjével úgy osztották meg a feladatokat, hogy ő látta el a hatósági ügyek irányítását, valamint az okmányiroda munkájának felügyeletét. Az idén januárban megkezdték munkájukat a járási központok, így Adonytól is a dunaújvárosi központhoz került az okmányiroda, a hatósági ügyek az építésüggyel, gyámüggyel, szabálysértési és a szociális ügyek egy részével. Már ennek előkészítő szakaszában döntéshelyzetbe került az aljegyző; vagy megy, és a járási központ munkatársaként vezeti tovább az okmányirodát, vagy marad a városházán, és megpályázza Adony város jegyzői székét. Végül ez utóbbi mellett döntött, hiszen a megvalósult munkamegosztás ellenére rálátott a település jegyzőjének munkájára is, ami egyébként korábbi jegyzői beosztása miatt sem állt távol tőle. A nagyobb szakmai kihívás, a változó, de településhez továbbra is szorosan kötődő jegyzői széket választotta, és miután megnyerte a pályázatot, ezen túl ő irányítja a szociális ügyek helyben maradt feladatait, az adóügyeket, és talán a legöszszetettebb feladat irányítja a településüzemeltetési munkákat, amihez viszont nem elég a szakértelem, a lelkiismeretes, megbízható munkavégzés. Előbb-utóbb forrás is kell hozzá, mert a közmeghallgatáson a lakosság által is felvetett út- és járdajavításokra csak akkor lehet sort keríteni, ha ehhez rendelkezésre áll a megfelelő anyagi fedezet is. Percsi Új jegyző a Városházán Mi a különbség? Február 21-én a művelődési házba hívták, várták az önkéntes munkavégzés iránt érdeklődő intézmények munkatársait, civil szervezeteket, leendő önkéntes munkavégzőket a besnyői székhelyű Mezőföldi Önkéntes Pont munkatársai. A tájékoztatón megjelent Sólyom Balázs szervezeti igazgató, Nickl Gabriella szakmai vezető, Kriski Csaba, a Mezőföldi Önkéntes Pont Iroda vezetője. Bognár Ferenc mentor, kulcsszakértő a címben is feltett kérdés kapcsán tájékoztató előadásában arra világított rá, hogy az eddig is ellenszolgáltatás nélkül, különösebb szervezettséget, dokumentálást mellőző, magánszemélyek, civil szervezetek által végzett önkéntes tevékenységtől miben és mennyiben tér el a 2005-os un. KÖT törvényben megfogalmazott, és annak megfelelően végzett önkéntes tevékenység. Ez utóbbi javára nem csak az írható, hogy az adminisztratív módon is rögzített önkéntes feladatellátás éppen a dokumentáltság miatt előnyt jelent a civil szervezetek további pályázatok elnyerésénél, de számtalan előnye mellett e rendszer akár olyan fokú társadalmi munkavégzést is lehetővé tesz, amit egyébként a törvény büntet, amire a munkaügyi kommandó a NAV munkatársaival egyetemben lecsap. Példának erre talán a legjobb, ha az adonyi vonatkozásban a sportkört említjük, ahol a sportöltöző felújítását tervezik. Itt a fizetett szakemberek mellett nyilván szükség lesz a kisegítő munkát végző szorgos kezekre is, ahol a focisták a költségkímélés érdekében vállalják a munkát. Ezt egy ellenőrzés során igen nehéz elválasztani a fekete munkától, viszont a jól adminisztrált, önkéntes munkavégzés keretében ez legális munkavégzésnek számít, ahol a védőeszközök beszerzésétől az étkeztetésig, a munkát végzők tárgyi jutalmazásáig számtalan dologi kifizetés is megengedhető. Úgy tűnt, hogy az előadás, az azt követő beszélgetés sokak számára tette érthetővé, hogy a szervezett keretek között, az önkéntes törvény alapján végzett munka nem a jószándékú önkéntességet kérdőjelezi meg, hanem éppen ellenkezőleg; ehhez biztosít a törvényi felhatalmazással az eddigieknél nagyobb lehetőséget, segít abban, hogy másokon segíthessünk. Perci Kérjük, ajánld fel adód 1%-át valamelyik adonyi szervezetnek! 3

4 Adony Város Önkormányzat évi bevételei és kiadásai Megnevezés Előirányzat ezer Ft-ban BEVÉTELEK Működési költségvetés bevételei ebből: kötelező feladat felvállalt feladat Intézményi működési bevételek Igazgatás szolgáltatási díjak Intézményi működéshez kapcsolódó bevételek Intézményi egyéb sajátos bevételek Továbbszámlázott szolgáltatások 160 Kamatbevételek - működési 500 ÁFA bevételek - működési Helyi önkormányzatok sajátos bevételei Helyi adók ebből: építményadó magánszemélyek kommunális adója iparűzési adó Talajterhelési díj Pótlékok, bírságok Környezetvédelmi bírság 300 Átengedett központi adók Gépjármű adó Önkormányzat költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Egyéb önkormányzati támogatások Átvett pénzeszközök Működési célú támogatásértékű bevételek ebből: OEP finanszírozás ebből: védőnők háziorvos gyermekorvos ügyelet települések ügyeleti támogatása közfoglalk. utáni támogatás 70% Működési c. pénzeszk. átvét.lakosságtól, váll-tól 87 Felhalmozási költségvetés bevételei ebből: kötelező feladat felvállalt feladat Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Önkorm. sajátos fehalm. és tőke jellegű bevételei Visszatérüléses és kapott kölcsönök Működési és felhalmozási bevételek összesen GESZTOR Műk. és felhalmozási bevét-ek mindösszesen: Költségvetés finanszírozási műveleteinek bevételei Költségvetés belső finanszírozása évi pénzmaradvány felhasználás: Finanszírozási műveletekkel növelt bevételek BEVÉTELEK MINDÖSSZESEN: KIADÁSOK Működési költségvetés kiadásai ebből: kötelező feladat felvállalt feladat: Személyi juttatások Munkaadót terhelő járulékok és szoc. hozzáj. adó Dologi kiadások Ellátottak pénzbeli juttatásai (segélyek) Egyéb működési célú kiadások Tartalékok ebből: ált. tartalék (orvosi ügyelet) 989 céltartalékok (helyi önkorm.) Felhalmozási költségvetés kiadásai ebből: kötelező feladat felvállat feladat Beruházási kiadás Felújítási kiadások - DRV eszközhaszn. terhére Adott kölcsönök (első lakáshoz jutók tám.) Működési és felhasználási kiadások összesen GESZTOR Működési és felhasználási kiadások mindösszesen: Finanszírozási műveletekkel növelt kiadások KIADÁSOK MINDÖSSZESEN: LEADER Program egyszerűsítése 2013-ban A LEADER pályázat újbóli megnyitása várhatóan június hónapban lesz. Ehhez kapcsolódóan felülvizsgálatra kerül a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiája. A következő pályázati időszakban prioritást fognak kapni a gazdaságfejlesztéshez kapcsolódó pályázatok. A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálatával kapcsolatosan igyekszünk felmérni a jelenlegi fejlesztési igényeket. A fejlesztési elképzeléseket, ötleteket a honlap Letölthető pályázati dokumentumok EMVA IV. tengely LEADER menüpontjában található projektgyűjtő kérdőíveken várjuk, az alábbi elérhetőségeink bármelyikére: postai úton (2458 Kulcs, Rákóczi u. 139.), info@mezofoldihid.hu, fax: 25/ Ezen kívül telefonon (25/ ) előre egyeztetett időpontban lehetőség van az ügyfélszolgálati irodában (2458 Kulcs, Rákóczi u. 139.) személyes konzultációra is. A projektötlet adatlapok benyújtási határideje: március 22 4

5 A JÁRÁSI HIVATALRÓL Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy január 1. napján a járási hivatalok megkezdték munkájukat. A Dunaújvárosi Járási Hivatal 16 települést ölel fel, mely települések lélekszáma közel fő. Járásunkhoz tartozó települések az alábbiak: Dunaújváros, Adony, Baracs, Belloiannisz, Besnyő, Daruszentmiklós, Előszállás, Iváncsa, Kisapostag, Kulcs, Mezőfalva, Nagyvenyim, Nagykarácsony, Perkáta, Pusztaszabolcs, Rácalmás A Járási Hivatal székhelye Dunaújváros, címe Dunaújváros, Városháza tér 2. A hivatal legfontosabb feladatai: Szociális igazgatás: Szociális rászorultság esetén megállapítja a jogosultságot az alábbi ellátásokra: időskorúak járadéka, ápolási díj (kivéve a 18 év feletti tartós betegek), közgyógyellátás (kivéve a települési önkormányzatok helyi rendelete szerint biztosítható ellátást), egészségügyi szolgáltatás igénybevételére. Kulturális igazgatás: Építkezések illetve egyéb földmunka végzése alkalmával régészeti leletet, emléket találnak a munkavégzés során azt azonnal jelezni kell a hivatalnak vagy a dunaújvárosi Intercisa Múzeumnak. Közoktatási igazgatás: Az oktatási intézményre kiterjedő vészhelyzet esetén az intézmény vezetője által elrendelt rendkívüli tanítási szünetről, a településre kiterjedő vészhelyzet esetén a település jegyzője által elrendelt rendkívüli tanítási szünetről értesíteni kell a hivatalt. A sajátos nevelési igényű gyermekek esetében a hivatal kötelezi a szülőt, hogy szakértői bizottság előtt jelenjen meg gyermekével. Tanköteles tanulók nyilvántartása, tanköteles tanulók külföldön folytatott tanulmányainak bejelentése. Érettségi vizsgák lefolytatásával kapcsolatos feladatok. Állatvédelmi és földművelésügyi igazgatás: Temető fenntartásával és üzemeltetésével összefüggő feladatok ellátásának ellenőrzése, panaszbejelentések fogadása. Állatvédelmi törvényben foglaltak végrehajtásának ellenőrzése, mulasztás esetén állatvédelmi bírság kiszabása. Állatpanzió és állatmenhely létesítésének engedélyezése. Növény-védőszerrel kapcsolatos lakossági bejelentések továbbítása a Növény- és Talajvédelmi szolgálat részére. Vízügyi igazgatás: A vízközmű szolgáltató megkeresésére a hivatal kötelezi a tulajdonost az ingatlan beköttetésére a vízközmű rendszerbe, a létesítmények megfelelő átalakítására, megszüntetésére az észlelt hibák kijavítására. Dönt az ingatlan ellátására több ivóvíz bekötő vezeték létesítéséről. Megállapítja a közterületen kialakítandó vízmérőhely helyét. Vízvezetési és szennyvíz elvezetési szolgalmat alapíthat szomszédos ingatlanra. Engedélyezi a nem védett természeti területeken végzendő nádas aratását esetleg égetését. Általános igazgatás: Levegőtisztaság védelmi ügyekben lakossági panaszbejelentés alapján a hivatal intézkedik a háztartási és közintézményi tüzelőberendezés forrásával, a nem gazdasági tevékenységből származó bűzterheléssel, a nem gazdasági tevékenység keretében működő diffúz légszennyező forrásával kapcsolatos ügyekben. Villamosenergia-szolgáltató, gázenergia-szolgáltató, távhő-szolgáltató kezdeményezése alapján a hivatal a tulajdonos kötelezésével biztosítja az ingatlanba való bejutás tűrését a fogyasztásmérő leolvasása, ellenőrzése, cseréje; az ellátásból történő kikapcsolás/szolgáltatás felfüggesztése; szabálytalan vételezésre irányuló eljárás; felhasználói berendezések ellenőrzése; biztonságos szolgáltatásra vagy betáplálásra vonatkozó előírások betartásának ellenőrzése esetén. Ingatlanvállalkozás-felügyeleti hatóságként nyilvántartást vezet és ellenőrzi az üzletszerű társasházkezelő és ingatlankezelő tevékenység folytatóit. Szabálysértési igazgatás: A hivatalhoz az alábbi szabálysértések észlelésénél fordulhat a lakosság: csendháborítás, veszélyeztetés kutyával, becsületsértés. Hatóság feljelentése alapján az alábbi ügyekben járunk el: közerkölcs megsértés, köztisztasági szabálysértés, tankötelezettség megszegése, koldulás, szeszesital-árusítás, -kiszolgálás, és fogyasztás tilalmának megszegése, természetvédelmi szabálysértés. Gyámhivatali feladatok: A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a hivatal székhelyén működik az ügyintézés az átmeneti és tartós nevelésbe vétel, a családi jogállásban bekövetkezett változás, kiskorúak vagyoni ügyei és a gondnokság alá helyezés esetén. Új feladatként jelentkezik az iskoláztatási támogatás szüneteltetése igazolatlan hiányzás miatt és a védelembe vétel elrendelése, illetve megszüntetése. Építésügyi Hivatal feladata: 3 járás illetékességi területe tartozik az Építésügyi Hivatalhoz. A Dunaújvárosi Járás, a Martonvásári Járás valamint a Sárbogárdi Járás. A járások területéről fogadja a kivitelezési és bontási bejelentéseket. Építés-felügyeleti hatósági ügyekben ellenőrzi az építési folyamatot, feltárja a szabálytalan építkezéseket, melynek keretében intézkedik, bírságot szab ki, illetve megkeresi az intézkedésre hatáskörrel rendelkező hatóságot. Okmányirodai feladatok: Ellátja a jogszabályokban meghatározott illetékességi területen a járási hivatal hatáskörébe utalt feladatokat. Végzi az utiokmány ügyintézésből ráháruló feladatokat, ellátja a személyazonosító igazolvánnyal összefüggő hatósági ügyben meghatározott feladatokat. Gondoskodik a személyazonosító jelet és lakcímet tartalmazó hatósági igazolvány kiállításáról, bevonásáról, a kérelem átvételével. Továbbításával közreműködik a vezetői engedélyek kiállításában, ellátja a népesség-nyilvántartási feladatokat. Ellátja a mozgáskorlátozottak parkolási engedélyével kapcsolatos feladatokat, az ügyfélkapu regisztrációval kapcsolatosan a járási hivatal hatáskörébe utalt feladatokat. Ellátja az egyéni vállalkozói igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézést, valamint az egyéni vállalkozók hatósági ellenőrzését. A járáshoz tartozó települések lakosai a fenti ügyeiket teljes körűen intézhetik a hivatal székhelyén. Lehetőség van azonban arra, hogy a szociális ellátásokkal kapcsolatos ügyeket a kirendeltségeken és az ügysegédek útján azonnal és helyben intézzék. A kirendeltségeken a járási hivatal dolgozói napi szinten végzik feladataikat, az ügyfeleket a helyi polgármesteri hivatal ügyfélfogadási rendje szerint fogadják. A lakossági igények és az önkormányzatok jelzése alapján a helyben intézendő ügyek számát bővíteni kívánjuk. Kirendeltségek működnek az alábbi településeken: Adony, Előszállás, Mezőfalva, Nagyvenyim, Pusztaszabolcs, Rácalmás A járási hivatal 2 ügysegédet foglalkoztat, akik településenként heti egy alkalommal fogadják a lakosságot. Az ügysegédek ügyfélfogadási napját a települési polgármesteri hivataloknál tettük közzé. A kirendeltségeken dolgozó kollégákat és az ügysegédeket távollétük esetén (betegállomány, szabadság) helyettesíteni nem tudjuk, ezért javasoljuk, ha az ügyintézés halaszthatatlan a járási hivatal székhelyét vagy az ügyfélfogadást tartó legközelebbi kirendeltséget vagy ügysegédet keressék fel. Természetesen beadványaikat, kérelmeiket postai úton is eljuttathatják a hivatal felé. Dr. Kovács Péter a Dunaújvárosi Járási Hivatal vezetője 5

6 Mély fájdalommal és megrendüléssel vettük hírét, hogy szeretett barátunk, az Adonyiak Baráti Köre Egyesület egyik alapító tagja és nagylelkű mecénása, Král József örökre távozott közülünk. Král József 1939-ben született Adonyban. Szülei is adonyiak voltak. A hentes és mészáros szakmát édesapjától örökölte. Szülei korai halála után a jelenlegi Lila ház helyén állt családi házból az akkori rendszer a moziudvarba költöztette a volt nagyszülők házába. (Rendszerváltáskor tudta visszaszerezni a Rákóczi utcai családi házat, ahol jelenleg is fia és családja lakik.) Búcsúzunk Tőled, Dodó! A hentes és mészáros szakmát egy évvel korábban végezhette el, mint társai, a kiemelkedően jó eredményei alapján. Pályafutását a Dunaújvárosi Vendéglátóipari Vállalatnál kezdte, ahol a húsüzem vezetőjévé nevezték ki. Innen ment később a Fehérvári Albahús Vendéglátóipari Vállalathoz, ahol szintén a húsüzemet vezette. Innen ismét Dunaújvárosba vezetett az útja, ahol a fehérvári cég újonnan nyitott hús-mintaboltjának vezetésével bízták meg. Feladata volt emellett a környékbeli boltok, konyhák húsellátásának szervezése. Ő alapította Dunaújvárosban az első húsnagykereskedést is. Ebben az időben építette fel saját vállalkozását is, ami lassan családi vállalkozássá nőtte ki magát, ahol fia folytatja a munkát. Szakmai munkájához hozzátartozik, hogy nemcsak kereskedett a hússal, hanem régebben készített is hústermékeket. Igen sok kolbászt, szalámit készítettek, heti kiló is fogyott a kedvelt Dodó kolbász -ból. A munka mellett szenvedélye volt a foci. Nem sok olyan meccs volt, amire ne jött volna ki. Mindvégig anyagilag is támogatta az adonyi csapatot. Végezetül, de nem utolsó sorban alapító tagja volt az Adonyiak Baráti Köre Egyesületének. Itt is lelkes támogatója volt a település javát szolgáló elképzeléseknek, amihez anyagi támogatást is nyújtott. Emellett sokszor ajánlotta fel a fő részére a közgyűlésekre készült ebédhez a húst. Csendes, nyílt szívű, szerethető embert ismertünk meg benne, akivel szívesen beszélgetett az ember, mert odafigyelt a beszélgető partner szavaira, kérdezett, figyelt a másikra is. Jó volt vele együtt dolgozni, tervezgetni az Adonyt szépítő további beruházásokat. Nagy űrt hagy most maga után. Nemcsak a barátok körében, hanem elsősorban szeretett felesége, fia és két unokája szenvedi fájó hiányát. Az Adonyiak Baráti Köre búcsúzik az öreg baráttól, kinek emlékét örökre megőrzi. Feleségének, Editnek, nővérének, Marikának, fiának, Zolinak és családjának, kiterjedt rokonságának mély részvétünket fejezzük ki. Percsi Tibor Február Helyesírási - olvasási verseny - Adony Az alsó tagozatos gyerekeknek rendeztünk anyanyelvi versenyt. A következő eredmények születtek: 2. évfolyam: 1. Virág Viktória 2.a, 2. Ármai Borbála 2.a, 3. Stanczel Ágnes 2.a 3. évfolyam: 1. Virág Gréta 3.a, 2. Pauleczki Károly 3.b, 3. Györki Mike 3.a 4. évfolyam: 1. Pletser Dominik 4.a, 2. Kajó Csenge 4.b, 3. Viczai Zsombor 4.a Olvasási verseny eredményei: 2. évfolyam:1. Virág Viktória 2.a, 2. Stanczel Ágnes 2.a, 3. Rekedt-Nagy Bence 2.a 3. évfolyam: 1. Virág Gréta 3.a, 2. Bereczky János 3.a, 3. Herczeg Anna 3.b 4. évfolyam: 1. Kajó Csenge 4.b, 2. Bodó Emese 4.a, 3. Dózsa Evelin 4.a Gratulálunk a versenyzőknek Február Kézilabda Diákolimpia - Pusztaszabolcs Veretlenül elsők!! A Szent István Általános Iskola fiú kézisei elsők lettek a kézilabda Diákolimpia III. korcsoportos körzeti versenyén, 6 Iskolai hírek miután a második fordulóban is legyőzték a pusztaszabolcsiakat ra, a rácalmásiakat pedig re a február 14-i versenynapon. Így az adonyi fiúk jutottak a megyei elődöntőbe: Papp Soma, Szűcs Simon, Sátor Zsombor, Kenesei Bálint, Szilágyi Zoltán, Paizs Milán, Fábián Martin, Schnierer Balázs, Szarka Richárd, Elek Balázs, Simon Attila, Virágh Norbert, Áldott Krisztián. Gratulálunk a csapatnak! Február Simonyi Zsigmond helyesírási verseny - Adony A felső tagozaton került megrendezésre a hagyományos helyesírási verseny, melynek tétje mindig a megyei fordulóba való bekerülés. 20 tanulónk mérte össze tudását, a legeredményesebbek a következő tanulók voltak: 5. évfolyam 1. Kurucz Vanda 5.b 2. Tóth Nóra 5.a 3. Vukajlovics Darinka 5.b 6. évfolyam 1. Simon Karola 6.a 2. Mészáros Zsófia 6.a 3. Ignácz Kristóf 6.b 7. évfolyam 1. Áldott István 7.b 2. Nagy Anna 7.a 3. Hetyei Réka 7.b 8. évfolyam 1. Fülöp Tünde 8.a 2. Fábián Patrik 8.b 3. Alsóházi Réka 8.a Gratulálunk a tanulóknak! Február Kézilabda Diákolimpia Ezüst érem jutott az adonyi lányoknak. A Szent István Általános Iskola IV. korcsoportos lány kézisei a körzeti diákolimpia második fordulójában, 21-7-re győzték le a pusztaszabolcsiakat, majd csak egy gólos vereséggel maradtak alul a baracsi csapattól, akiknek az aranyérem jutott idén. Az adonyi csapat: Kovács Kitty, Szabó Szeréna,Paulusz Kata, Schnierer Dalma, Bokor Eszter, Csikós Fanny,Budai Adrienn,Hetyei Réka, Müller Kamilla, Kozmér Inez Bálinthné Sándor Andrea igazgatóhelyettes

7 Kedves Lányok! Tisztelt Hölgyek! Drága Nagymamák! Nőnap alkalmából magam és a képviselő-testület nevében a költő szavaival kívánok önöknek nagyon sok boldogságot, hozzá langymeleg tavaszt! Ronyecz Péter polgármester Nőnapi köszöntő Lágy szellők hangját hallgatom a nőnapon, a nőnapon. most néhány szót kell mondanom, ez alkalom, ez alkalom... Mert nincs annál szebb álomkép, úgy gondolom, úgy gondolom. Ha kezünk fogja női kéz, ezt jól tudom, ezt jól tudom... Ők a férfi örök társa, nagyon-nagyon, nagyon-nagyon. Testünk, lelkünk tükörmása, minden napon, minden napon... Élet nélkülük nem lenne, semmi olyan, semmi olyan. Elhullnánk a végtelenbe otthontalan, otthontalan... Bár innen nézve még elég messze van, a következő megjelenéstől számítva megint csak messze van, tehát valahol középen, ott nő a tojás, bokrosodik a barka, nyüzsög a nyuszi. Szóval ott lesz a húsvét, érkezik vele a tavasz. Koromnál fogva nekem ez utóbbi a nagyobb élmény, még akkor is, ha ezt már hatvanszor láttam érkezni. A nyulat is. Mindkettő jó, de jó időben a nyúl is jobb. Esőben, hóban, hidegben meg el is bújik a nyúl, olyankor nem is látni. Ezért fontosabb a tavasz a nyúlnál. Mindenképpen. -ti- Nem ismernénk soha szépet, oly édesen, oly édesen. Szív szerelmet, boldog életet, mi sohasem, mi sohasem... Nőinket sosem feledjük, bizony-bizony, bizony-bizony... S nem csak nőnapon szeretjük, nagyon-nagyon, nagyon-nagyon! Vidám, tavaszi húsvétot kívánunk! Pálinkás jó reggelt kívánok e háznak, Főképp a dolgos szülők jól nevelt lányának! Elmondom én gyorsan jövetelem célját: Megöntözöm most a környék legszebb lányát. Kívánok e háznak hát mindenből eleget, Főképp békességet, egészséget és szeretetet! Nem szoktam én mocskolódni, eljöttem hát locsolkodni. Kegyed szép kis virágszál, piros tojást rám tukmál. Ha pénze van, az is jó, nem vagyok én Télapó. Locsolni jöttem, nem titkolom, Szép szokás ez, úgy gondolom. Múljon vizemtől a téli álom, Bizony most én ezt kívánom. Ha a hatása múlik is esztendőre, Ígérem, itt leszek jövőre. S nem adok az illendőre, Locsolok kérdezés nélkül, nyakra, főre. Korán reggel útra keltem, Locsolóversek on-line ALLIANZ Hungária Biztosító Zrt. Hungária Nyugdíjpénztár és az FHB Bank Zrt. 1. Teljes körű biztosítási ügyintézés, tanácsadás. 2. Teljes körű hitel ügyintézés (építési hitelek, jelzálog alapú hitelek, bankszámlák,) 3. Lakáshitelek a legkorszerűbb feltételekkel. Régebbi hiteleinek átcsoportosítása kedvezőbb konstrukcióra - akár több bank kínálatából is. Se nem ittam, se nem ettem. Tarisznya húzza a vállam, Térdig kopott már a lábam. Bejártam a fél világot, Láttam sok-sok szép virágot. A legszebbre most találtam, Hogy öntözzem, alig vártam. Piros tojás, fehér nyuszi, Locsolásért jár egy puszi. Nyalka legény vagyok, Lányokhoz indulok, Mert ma minden lánynak Rózsavizet hozok. Megöntözöm őket, Mint a virágokat, Nem venném lelkemre, Hogy elhervadjanak. Ám e fontos munkám Ingyen nem tehetem, Cserébe a hímes tojást Sorra ide kérem. CSITI HUNGARY KFT. Csikós Tibor Adony, Rákóczi u csiti@gmail.com, allianz.hu Tel.:

8 Közösségi- Kulturális Központ és Könyvtár KÖNYVTÁRI JÁTÉK Március Kedves Gyerekek! Folytatjuk könyvtári játékunkat, melynek megoldásait havonta 25-ig adhatjátok le az iskolai és a városi könyvtárban. 1. Egy magyar író nevének betűi összekeveredtek. Ki Ő? Fejtsd meg! NYÁJAS ARNO 2. Mikor és hol született? 3. Hányadik gyerekként született a családba? 4. Melyik idegen nyelvet tanulta meg teljesen egyedül, melynek csak írásképét ismerte? 5. Mi volt a címe művének, mellyel megnyerte 1846-ban a Kisfaludy Társaság pályázatát? Jó munkát kívánunk! Piroska néni, Kati néni Előző feladványunkra helyes megfejtést küldtek be: Safárik Fanni, Paulusz Sára, Gipper Milla, Kovács Amália, Kovács Benjamin TAVASZKÖSZÖNTŐ KIÁLLÍTÁS Adonyban is bemutatkozik a festőszakkör első csoportja. Nógrádi Katalin tanítványai:ecsődi Lászlóné Marika, Fónadné Nelli, Hoffmannné Irénke, Horváth Tímea, Kremmer Imréné Margit, Lencsésné Takács Margit, Matyikné Erzsike, Müller Imréné Évi, Pásztor Györgyné Kriszti, Pécseliné Marika, Solti Ferencné Erzsi - egy közös kiállításon mutatják be alkotásaikat a közönségnek. A megnyitóra március 18-án 17:00 órakor kerül sor az Adonyi Kistérségi Szociális Központban (ÖNO). A tárlat április 20-ig tekinthető meg az intézmény nyitvatartási idejében. A megnyitón az iskola növendékei lépnek fel! Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! HÍREK - PROGRAMAJÁNLÓ Cserkészbálban jártunk Február 2-án hagyományosan rendezték már a sokadik báljukat a cserkészek az iskola tornacsarnokában. A jó hangulatról a Bandy Band és Pletser Zoltán gondoskodott. A bálnak most is megvolt az egyedi hangulata, ami megkülönbözteti minden más báltól; igen sok gyermek is jelen volt, gyakorlatilag egy nagy családi buli kerekedett ki belőle. És az sem mindennapos, hogy a fős résztvevő közös imádságával kezdődjön egy bál, bár ez persze cserkészéknél természetes. A rendezvény során kértük meg Olsewszki Valdemardot cserkészparancsnokot, hogy értékelje az elmúlt évet, szóljon az idei célkitűzésekről. Olsewszki Valdemard: Az előző évet alapvetően sikeresnek tartom, bár utólag úgy érzem, egy kicsivel több kirándulást is szervezhettünk volna. Ezt az idén pótolni fogjuk, szervezünk tavaszi és őszi kirándulást. Ha minden sikerül, akkor két tábort is szervezünk, az egyik egy olyan csapattábor lesz, melyen részt vehetnek a pusztaszabolcsi, adonyi, budapesti, velünk kapcsolatban álló kerületi, valamint a rácalmási cserkészek. Emellett a 100 éve alakult magyar cserkészek tavaly elmaradt, idén Ócsán megrendezésre kerülő nagy nemzetközi táboron is szeretnénk részt venni. Reméljük, hogy ahogyan eddig, úgy az idén is kapunk támogatást az önkormányzattól a civil pályázaton, és akkor a családoknak nem okoz akkora nehézséget kigazdálkodni a tábor költségét. Nagy örömünkre az idén sok kisgyermek érkezett a csapathoz, így a jelenlegi létszámunk 45 fő körül alakul. A gyermekek nevében is szeretném megköszönni minden kedves szülőnek, az önkormányzatnak és mindenkinek, aki csapatunkat támogatja, segít abban, hogy céljainkat megvalósíthassuk. Percsi József Attila Versmarton Április 13. szombat A Költészet Napja alkalmából hagyományosan megrendezésre kerülő verses délutánunkra szeretettel várunk minden kedves versszerető gyermeket és felnőttet! A Versmaratonon szabadon választott verseket adhatnak elő, vagy olvashatnak fel a jelentkezők. A Versmaratont követően Szabadvers -re invitáljuk a résztvevőket: klasszikus versmondók, megzenésített versek videóinak megtekintésére, kötetlen beszélgetésre a költészetről, írókról, versélményekről. A Költészet Napjához kapcsolódóan 2 pályázatot hirdetünk: 1. Versillusztrációs pályázat A/4-es vagy annál nagyobb méretben várjuk a pályamunkákat: egy szabadon választott vers illusztrációja rajz, festés, grafika, kollázs vagy montázs technikával. 2. Versíró pályázat Szabadon választott témában egy vagy több saját verssel lehet pályázni, formai, terjedelmi megkötés nincs. Az illusztrációs és a vers pályaműveken kérjük, tüntessék fel az alkotó nevét, életkorát és címét. A beérkezett műveket a Költészet Napján kiállítás keretében mutatjuk be az érdeklődőknek, az első 3 helyezett mindkért kategóriában jutalomban részesül! A pályamunkák benyújtásának határideje: április 8. hétfő. 8

9 Adonyi Karate Egyesület Február 9.-én került megrendezésre Ráckeresztúron az IV. Fincsi Kupa. Baráti meghívásos verseny volt, melyre 10 egyesületet 99 versenyzője nevezett. Adonyból 8 versenyző vett részt a megmérettetésen. Soha nem késő - Tanulni egy életen át! Népi kismesterségek képzés A több részből álló tanúsítványt adó képzés, a népi kismesterségek megismertetése mellett széles körű ismereteket biztosít a vállalkozói ismeretekre, az üzleti levelezésre, valamint a számítógép kezelésre vonatkozóan is. A képzés március 22-től indul és 17 alkalommal jelent hétvégi elfoglaltságot. A képzést, a Carpe diem Rekreációs és Általános képzési Alapítvány szervezi a kulcsi Agroturisztikai Központban (a kulcsi járó beteg szakrendelő intézet melletti létesítményben, a buszmegálló közvetlen szomszédságában). A képzés Európai Uniós forrásból valósul meg, ezért a résztvevők számára ingyenes. A képzés elvégzésével javulhatnak a résztvevők munkavállalási lehetőségei. Amit a képzéssel kapcsolatban tudni kell, jelentkezési feltételek: > a képzés ingyenes, > az utazást a jelentkezőnek kell megoldania, > min. 8 általános iskolai végzettség szükséges hozzá, > az elvégzett képzésről tanúsítványt kapnak a résztvevők, > hétvégi elfoglaltság (péntek szombat vasárnap). Érdeklődni és jelentkezni: március 4-ig az alapitvany.boldog@ gmail.com címen vagy a 30/ telefonszámon lehet. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját Március 24-én (vasárnap) 15 órakor a művelődési házban kezdődő JÓTÉKONYSÁGI FESTMÉNY KIÁLLÍTÁS Megnyitójára. A kiállító művészek Nógrádi Katalin (festő és grafikusművész) valamint az adonyi II. szakkörcsoport résztvevői A megnyitón fellépnek: Dévai Nagy Kamilla (előadóművész) Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor (operett), Tálas Ernő (Svéd Királyi Opera tenorja), Hegedűs Valér (zongoraművész) A rendezvény védnöke: Ronyecz Péter polgármester Az est háziasszonya: Udvari Emese (színművésznő) Az est folyamán árverezésre kerül a művészek által felajánlott 13 alkotás, melynek bevétele a Szűz Mária Gondozóház javát szolgálja. Egyidejűleg lesz a művészcsoport (Fehér Miklósné Kati, Kellner Mihályné Kati, Lóki Judit, Marczinkáné Marcsi, Mészárosné Márti, Mészárosné Rita, Morva Ildi, Pletser Eszter, Tóth István, Tóth Szilvi, Turi Béla, Vaskóné Gálfi Erzsébet) tavaszi tárlatának megnyitása a Lívia teremben, ahol az alkotások május 5-ig tekinthetők meg munkaidőben. Eredményeink: Kata (formagyakorlat) versenyszám: 7 éves korosztály: III. hely Pletser Ármin 8 éves korosztály: IV. hely Bokor Iza 10 éves korosztály: IV. hely Lőrincz Laura 10 éves korosztály: IV. hely Oroszi Arion 10 éves korosztály: III. hely Pletser Dominik 11 éves korosztály: III. hely Oroszi Zsanett 13 éves korosztály: II. hely Hetyei Réka 15 éves korosztály: III. hely Hetyei Gina Kumite (küzdés) versenyszám: 7 éves korosztály: III. hely Pletser Ármin 8 éves korosztály: III. hely Bokor Iza 10 éves korosztály: I. hely Lőrincz Laura 10 éves korosztály: IV. hely Oroszi Arion 10 éves korosztály: IV. hely Pletser Dominik 11 éves korosztály: II. hely Oroszi Zsanett 13 éves korosztály: III. hely Hetyei Réka 15 éves korosztály: III. hely Hetyei Gina Az elért eredményekhez gratulálunk, és további sikeres versenyzést kívánunk! Január 26.-án került megrendezésre a IV. Iwanch Kupa. A verseny meghívásos volt. Hét egyesület ötvennyolc sportolója jelent meg a verseny helyszínén. Adonyból 3 versenyző vett részt a megmérettetésen. Az esemény fő célja az volt, hogy a kezdő karatékák verseny-rutint szerezzenek. Azért, hogy ténylegesen csak kezdők vegyenek részt a versenyen, narancssárgánál magasabb övfokozattal rendelkezőket nem is lehetett nevezni. Az adonyi karatékákat dicséret illeti, mert mindenki éremmel tért haza. Eredményeink: Kata (formagyakorlat) versenyszám: 8 éves korosztály: II. hely Bokor Iza 10 éves korosztály: I. hely Lőrincz Laura 13 éves korosztály: II. hely Hetyei Réka Kumite (küzdés) versenyszám: 8 éves korosztály: III. hely Bokor Iza 10 éves korosztály: I. hely Lőrincz Laura 13 éves korosztály: I. hely Hetyei Réka Az elért eredményekhez gratulálunk, és további sikeres versenyzést kívánunk! Rónyai 9

10 V Köszönetnyilvánítás ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKA Redőnyök, reluxák, napellenzők, roletták, harmonikaajtók, szalagfüggönyök, szúnyoghálók (fix, keretes és redőnyhöz kapcsolható), műanyag nyílászárók, szerelése, javítása. Minőségi munka rövid határidővel. Egy év teljes körű garancia! RÓNYAI és TÁRSA BT. Adony, Kis u. 11. Tel.: , Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik Král Józsefet utolsó útjára elkísérték, sírjára az emlékezés virágait elhelyezték. A gyászoló család STYX TEMETKEZÉSI KFT. SÍRKŐKÉSZÍTÉS Gránit-, márvány-, műkő munkák a megrendelő elképzelése szerint. Betűvésés, felújítás, kripta építés Pusztaszabolcs, Velencei út 86. Tel.: , Jöjjetek Énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket Máté 11:18 Szeretettel és tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját ingyenes, gyógyítással egybekötött ISTENTISZTELETÜNKRE. Időpont: minden csütörtökön 17 órától. Helyszín: Adony, Civil ház Mindenkit szeretettel várunk! TEMETKEZÉSI KFT. ÉJJEL NAPPAL Anyakönyveztetés, temetkezési kellékek, Halott szállítás (külföldre és külföldről is), Hamvasztás, urnaszállítás, sírásás, ravatalozás, temetés, Koszorúrendelés, sírkőbontás és visszaállítás. Adony, Magyar u. 44. Tel.: , Besnyő Tel.: Mikodiné, Széchenyi u. 10. Tel.: Iváncsa, Beloiannisz: Tel.: Perkáta, Dózsa Gy. U. 14. Tel.: Pusztaszabolcs, Velencei u. 86. Tel.: , Szabadegyháza, Szabadság tér 8. (virágbolt) Tel.: , Szállítási ügyelet: , , ,

11 DÉSZOLG Dunamenti Építő és Szolgáltató Kft Adony, Dózsa Gy. u. 64. tel/fax: 06-25/ web: A kötelező közszolgáltatáson felül vállaljuk nagyobb mennyiségű hulladékok (pl. építési törmelék, lomhulladék stb.) szállítását 5 m 3 -es konténerekben. A konténeres hulladékszállítás megrendelése a 25/ as telefonszámon lehetséges. AGROSZERVIZ KFT. Műszaki vizsgáztatási lehetőség NAPONTA!!! AZ ADONYI OKMÁNYIRODA ELÉRHETŐSÉG: 2457 Adony, Rákóczi u. 21. Tel.: , Fax: ÜGYFÉLFOGADÁS: HÉTFŐ: , SZERDA: , PÉNTEK: Adony, Ady E. út 82. Telefon: 25/ /126-os mellék, 30/ , Nyitvatartási idő: H-Cs: , P: helyi közéleti híradó Kiadja: Adony Város Képviselő-Testülete Felelős szerkesztő: Percsi Tibor Szerkesztőség: KKKK Adony, Rákóczi u. 28. Tel.: , , percsitibor@gmail.com Készült: Rolling Nyomda Bt. Dunaújváros, Magyar u. 106/b. Tel.: 25/ , Az újságban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát. Kéziratokat nem őrzünk meg, névtelen cikkeket nem jelentetünk meg. 11

12

13

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete. Tabdi község önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete. Tabdi község önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete Tabdi község önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról Tabdi Község Képviselőtestülete Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról

Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször módosított

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509

Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509 Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509 1 Pátka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2010. (VII.6.) rendelete az önkormányzat 2010. évi költségvetéséről

Részletesebben

CSÖRÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 8/2013.(V.02.). rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 3/2012. (II.20.) rendelet módosításáról

CSÖRÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 8/2013.(V.02.). rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 3/2012. (II.20.) rendelet módosításáról CSÖRÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 8/2013.(V.02.). rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 3/2012. (II.20.) rendelet módosításáról 1. (1) A 2012. január 01. és december 31. között pótelőirányzatként

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2015. március 5. napján 14:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen:

MEGHÍVÓ. Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2015. március 5. napján 14:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen: Csárdaszállás Község Önkormányzata 5621 Csárdaszállás, Petőfi utca 17. MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2015. március 5. napján 14:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen:

Részletesebben

1. Napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 28-i soros ülésére

1. Napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 28-i soros ülésére 1. Napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. február 28-i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Csabdi Község Önkormányzat 2016. évi költségvetési rendeletének

Részletesebben

Cirák Község Önkormányzata Képviselő-testület 1. számú melléklet A kiadási jogcímek részletezése

Cirák Község Önkormányzata Képviselő-testület 1. számú melléklet A kiadási jogcímek részletezése Cirák Község Önkormányzata Képviselő-testület 1. számú melléklet A kiadási jogcímek részletezése 2013. évi TERV Személyi juttatások EI 10 886 - rendszeres sz.j. 4 339 - nem rendszeres sz.j. 2 870 - külső

Részletesebben

Járási hivatalok feladatköre

Járási hivatalok feladatköre Járási hivatalok feladatköre A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról szóló 2012. évi XCIII. törvény több mint 80 db törvényi szinten szabályozott államigazgatási

Részletesebben

Vas Megyei Kormányhivatal Szentgotthárdi Járási Hivatal elérhetőségei 9970 Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 11.

Vas Megyei Kormányhivatal Szentgotthárdi Járási Hivatal elérhetőségei 9970 Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 11. Vas Megyei Kormányhivatal Szentgotthárdi Járási Hivatal elérhetőségei 9970 Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 11. Hivatalvezető Dr. Orbán István Hivatalvezető Fsz. 7. 94/553-061 hivatal@szentgotthard.jaras.gov.hu

Részletesebben

Költségvetési bevételét E Ft-tal

Költségvetési bevételét E Ft-tal Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testülete 12/2013.(VI.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 3/2012. (II.20.) önkormányzati rendelet módosításáról 1. (1) A 2012.

Részletesebben

A. Költségvetési KIADÁSOK

A. Költségvetési KIADÁSOK 2. sz. melléklet az 1/2011. (II.10.) sz. önkormányzati képviselő-testületi rendelethez Sajókeresztúr Községi Önkormányzat 2011.évi kiadásai és bevételei összesítve és címenként (adatok eft-ban) A. Költségvetési

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509

Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509 Pátka Község Önkormányzat 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509 Pátka Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2010. (III.13.) rendelete az önkormányzat 2010. évi költségvetésének

Részletesebben

Mell.: 2 db kimutatás ASZKGYSZ beszámolója

Mell.: 2 db kimutatás ASZKGYSZ beszámolója Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105 731/2013. Tárgy: Az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai ellátásának

Részletesebben

(1) A Képviselőtestület az önkormányzat évi költségvetésének

(1) A Képviselőtestület az önkormányzat évi költségvetésének Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2019. (II.14.) önkormányzati rendelete Pápa Város Önkormányzata 2018. évi költségvetéséről szóló 2/2018. (II.08.) önkormányzati rendelet áról Pápa Város

Részletesebben

1. E rendelet hatálya Nadap Község Önkormányzatra terjed ki.

1. E rendelet hatálya Nadap Község Önkormányzatra terjed ki. Nadap Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2 /2011. (IV.13. ) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló 1/2010. ( II. 10.) önkormányzati rendelet módosításáról Nadap Község

Részletesebben

1. sz.melléklet. Imrehegy Község Önkormányzat 2010. I. félévi költségvetési mérlege. Adatok eft-ban. Bevételek

1. sz.melléklet. Imrehegy Község Önkormányzat 2010. I. félévi költségvetési mérlege. Adatok eft-ban. Bevételek 1. sz.melléklet Imrehegy Község Önkormányzat 2010. I. félévi költségvetési mérlege Bevételek Intézményi működési bevételek 10 854 10 854 5 791 53,35% Helyi adók 21 750 21 750 7 041 32,37% Egyéb sajátos

Részletesebben

Nagykarácsony Község Önkormányzata bevételeinek és kiadásainak mérlege 2012. évre

Nagykarácsony Község Önkormányzata bevételeinek és kiadásainak mérlege 2012. évre 2011. 2012. % BEVÉTELEK: INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK 3050 3100 101,6 EGYÉB SAJÁTOS BEVÉTELEK 1650 1910 115,8 ÖNKORMÁNYZATOK SAJÁTOS MŰKÖDÉSI BEVÉTELE 67062 59958 89,4 ebből: - Helyi adók, bírságok, pótlékok,

Részletesebben

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata 2. sz. melléklet a 114/2009. (VIII. 27.) sz. KT. határozathoz. Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata /egységes szerkezetben / Kardoskút Község Önkormányzata

Részletesebben

Ötvöskónyi Község Önkormányzatának. 5/2007. (IV. 17.) számú rendelete. az Önkormányzat 2006. évi zárszámadásáról és pénzmaradvány elszámolásáról

Ötvöskónyi Község Önkormányzatának. 5/2007. (IV. 17.) számú rendelete. az Önkormányzat 2006. évi zárszámadásáról és pénzmaradvány elszámolásáról Ötvöskónyi Község Önkormányzatának 5/2007. (IV. 17.) számú rendelete az Önkormányzat zárszámadásáról és pénzmaradvány elszámolásáról Ötvöskónyi Közég Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

3. A rendelet 6. -ban rögzített 1. melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép.

3. A rendelet 6. -ban rögzített 1. melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép. Visegrád Város Önkormányzat Képviselő Testületének 5/2014. (IV. 18.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2013. évi költségvetéséről szóló2/2013. (II.16.) számú költségvetési rendeletének

Részletesebben

Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete a évi költségvetése végrehajtásáról

Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete a évi költségvetése végrehajtásáról Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete a 2013. évi költségvetése végrehajtásáról 2 Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 1/2013.(II.20.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: Izsák Város Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Módosított

Részletesebben

Zalaapáti Község Önkormányzatának 2015. évi költségvetése. 58 486 600 Üdülőhelyi feladatok támogatása 553 025

Zalaapáti Község Önkormányzatának 2015. évi költségvetése. 58 486 600 Üdülőhelyi feladatok támogatása 553 025 Zalaapáti Község Önkormányzatának 2015. évi költségvetése Normatív állami hozzájárulás Településüzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátás 164 008 879 10 689 364 175 382 710 12 600 834 Közös Önkormányzati

Részletesebben

2011. évi várható költségvetési bevételei forrásonként

2011. évi várható költségvetési bevételei forrásonként FELSŐPÁHOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÖLTSÉGVETÉSI KONCEPCIÓ Megnevezés 2011. évi várható költségvetési bevételei forrásonként 1. számú melléklet ezer Ft-ban Előirányzat Intézményi működési bevételek 1120 Önkormányzatok

Részletesebben

CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2

CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2 1. melléklet 1/2011.(II.16.) önkormányzati rendelethez CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2 5 1.3 6 1.4 7 1.5 8 1.6 9 1.7 10 1.8

Részletesebben

IKLÓDBÖRDŐCE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK

IKLÓDBÖRDŐCE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK IKLÓDBÖRDŐCE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 15/2013. (XII.31.) önkormányzati R E N D E L E T E az önkormányzat 2013. évi költségvetésének módosításáról Iklódbördőce Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Dióskál Község Önkormányzata I. félévi költségvetési előirányzat módosítása

Dióskál Község Önkormányzata I. félévi költségvetési előirányzat módosítása Dióskál Község Önkormányzata 2017. I. félévi költségvetési előirányzat módosítása Dióskál Községi Önkormányzat Polgármesterétől Előterjesztés: Dióskál Községi Önkormányzat 2017. évi költségvetési előirányzat

Részletesebben

3. melléklet a 3/2014.(V.16.) önkormányzati rendelethez Tömörd Község Önkormányzatának 2013. év kiadásai és bevételei (ezer Ft-ban) közhatalmi bevételek intézményi működési bevételek 1055 1055 működési

Részletesebben

Előterjesztés. Szigliget Község Önkormányzat és intézményei 2011. évi költségvetési gazdálkodásáról

Előterjesztés. Szigliget Község Önkormányzat és intézményei 2011. évi költségvetési gazdálkodásáról Előterjesztés Szigliget Község Önkormányzat és intézményei költségvetési gazdálkodásáról Előadó: Balassa Balázs polgármester Készítette: Lutár Mária körjegyző Páros Gyuláné pénzügyi előadó 2 Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Előterjesztés száma: 159 / 2013. A határozati javaslat elfogadásához minősített többség szükséges!

Előterjesztés száma: 159 / 2013. A határozati javaslat elfogadásához minősített többség szükséges! Előterjesztés száma: 159 / 2013. A határozati javaslat elfogadásához minősített többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2013. augusztus 28-án, 18-órakor megtartandó ülésére A nagyközségi

Részletesebben

Javasolt Megnevezés Mód. EI Módosítás II. Mód. EI

Javasolt Megnevezés Mód. EI Módosítás II. Mód. EI 2013.év II. Költségvetési Előirányzat Tiszalök Városi Önkormányzat 1.sz. melléklet Javasolt Megnevezés Mód. EI Módosítás II. Mód. EI Feladat finanszírozás 318 308 0 318 308 Intézményi tevékenység bevétele

Részletesebben

KISSZIGET KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

KISSZIGET KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK KISSZIGET KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2013. (XII.31.) önkormányzati R E N D E L E T E az önkormányzat 2013. évi költségvetésének módosításáról Kissziget Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

9/2004.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2003. évi gazdálkodásának zárszámadásáról

9/2004.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2003. évi gazdálkodásának zárszámadásáról 9/2004.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE az Önkormányzat 2003. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII.

Részletesebben

ZEBECKE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

ZEBECKE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ZEBECKE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2013. (XI.05.) önkormányzati R E N D E L E T E az önkormányzat 2013. évi költségvetésének módosításáról Zebecke Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

b) működési finanszírozási bevételét (2) A Rendelet 2. (2) bekezdés a) és b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

b) működési finanszírozási bevételét (2) A Rendelet 2. (2) bekezdés a) és b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 20/2018. (VI. 07.) önkormányzati rendelet Pápa Város Önkormányzata 2018. évi költségvetéséről szóló 2/2018. (II.08.) önkormányzati rendelet áról Pápa Város

Részletesebben

NYÍRPAZONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 5/2012 (IV.12.) önkormányzati rendelete

NYÍRPAZONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 5/2012 (IV.12.) önkormányzati rendelete NYÍRPAZONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/ (IV.12.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat. évi költségvetéséről szóló 3/. (II.13.) önkormányzati rendelet módosításáról Nyírpazony Község

Részletesebben

Leányvár Község Önkormányzata

Leányvár Község Önkormányzata I.1.számú melléklet Bevételek 2014. évi Mérleg Kiadások 2013 2014 % 2013 2014 % Intézm. működési bev. 7 922 13 968 176 Személyi juttatások 11 025 14 075 128 Önk. saj. működési bev. 42 860 47 360 110 Munkaadót

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014.(IV.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 1/2013.(II.29.) önkormányzati rendelet módosításáról 1 KIHIRDETÉSI

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2012.(.) önkormányzati rendelete E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. szeptember -i ÜLÉSÉRE ELŐTERJESZTŐ:

Részletesebben

állapítja meg. (4) A 2. -ban megállapított kiadási előirányzatból

állapítja meg. (4) A 2. -ban megállapított kiadási előirányzatból Vadna község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2018.(V.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017.évi költségvetéséről szóló 2/2017.(II.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Vadna község

Részletesebben

3. melléklet a 3/2014.(V.16.) önkormányzati rendelethez Lócs Község Önkormányzatának 2013. év kiadásai és bevételei (ezer Ft-ban) közhatalmi bevételek intézményi működési bevételek 1171 1171 működési célú

Részletesebben

2. Az Önkormányzat évi összesített költségvetése

2. Az Önkormányzat évi összesített költségvetése Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2013. évi költségvetésének végrehajtásáról Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

(1) A Képviselőtestület az önkormányzat évi költségvetésének

(1) A Képviselőtestület az önkormányzat évi költségvetésének Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 28/2018. (IX.27.) önkormányzati rendelet Pápa Város Önkormányzata 2018. évi költségvetéséről szóló 2/2018. (II.08.) önkormányzati rendelet áról Pápa Város

Részletesebben

Önkormányzati szintű bevételek 2015. évi

Önkormányzati szintű bevételek 2015. évi 2. melléklet a /2015.( ) önkormányzati rendelethez Önkormányzati szintű bevételek 2015. évi 2015. évi előirányzat Polgármesteri Megnevezés Önkormányzat Hivatal, intézmények Összesen 1. Helyi önkormányzatok

Részletesebben

Hajdúnánás Városi Önkormányzat 2012. évi költségvetésének I. félévi teljesítése (eft)

Hajdúnánás Városi Önkormányzat 2012. évi költségvetésének I. félévi teljesítése (eft) 1. sz. melléklet Hajdúnánás Városi Önkormányzat 2012. évi költségvetésének I. félévi teljesítése (eft) B E V É T E L E K Megnevezés Előirányzat-csoport / kiemelt előirányzat K I A D ÁS O K Módosított Teljesítés

Részletesebben

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE OKTÓBER 25-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE OKTÓBER 25-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. OKTÓBER 25-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 52/2018. (X. 25.) számú TKt határozat 53/2018. (X. 25.) számú TKt határozat 54/2018.

Részletesebben

A nagyközségi önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló rendelet- tervezet I. forduló megvitatása

A nagyközségi önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló rendelet- tervezet I. forduló megvitatása Az előterjesztés száma: 14/2014. A határozati javaslat elfogadásához minősített többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2014. január 29-én, 16:30 órakor megtartandó ülésére A nagyközségi

Részletesebben

A 3.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

A 3.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete 17/007.(VIII.9.) Ör az önkormányzat 007. évi költségvetéséről szóló 1/007. (I.1.) Ör módosításáról 1. A.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 12. napján tartandó rendkívüli ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 12. napján tartandó rendkívüli ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Herceghalom Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 12. napján tartandó rendkívüli ülésére Tárgy: Az általános iskolai és óvoda részére történő közétkeztetési

Részletesebben

LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE

LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 6065 Lakitelek, Széchenyi krt. 48. Telefon: 06-(76) - 449-011, 449-003 Fax.: 06-(76) - 449-055 ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben Lakitelek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Ercsi Nagyközség Képviselő-testületének. 5/1999. (II.10.) Kt. számú rendelete. az Önkormányzat 1999. évi költségvetéséről

Ercsi Nagyközség Képviselő-testületének. 5/1999. (II.10.) Kt. számú rendelete. az Önkormányzat 1999. évi költségvetéséről Ercsi Nagyközség Képviselő-testületének. 5/1999. (II.10.) Kt. számú rendelete az Önkormányzat 1999. évi költségvetéséről Ercsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló többször

Részletesebben

BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK TELJESÍTÉSE

BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK TELJESÍTÉSE HETES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2014. (IV.30.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E AZ ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁRÓL ÉS PÉNZMARADVÁNYÁRÓL Hetes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Alap Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 6/2013. (V. 7.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról

Alap Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 6/2013. (V. 7.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról Alap Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 6/2013. (V. 7.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról Alap Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

1.. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. Kihirdetési záradék

1.. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. Kihirdetési záradék Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 2/2014.(II.21.) önkormányzati rendelet módosításáról Tárnokréti Község

Részletesebben

2. melléklet a 2./2011. ( III.16.) önkormányzati rendelethez. A költségvetés fejezet és címrendje 2011.évben

2. melléklet a 2./2011. ( III.16.) önkormányzati rendelethez. A költségvetés fejezet és címrendje 2011.évben 2. melléklet a 2./2011. ( III.16.) önkormányzati rendelethez A költségvetés fejezet és címrendje 2011.évben Bevételek Kiadások Fejezetek I. Működési bevételek II. Felhalmozási bevételek III. Finanszírozási

Részletesebben

(1) A Képviselőtestület az önkormányzat évi költségvetésének

(1) A Képviselőtestület az önkormányzat évi költségvetésének Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 1/2017. (II.0.) önkormányzati rendelete Pápa Város Önkormányzata 2016. évi költségvetéséről szóló 2/2016. (I.28.) önkormányzati rendelet áról Pápa Város Önkormányzatának

Részletesebben

1. SZÁMÚ MELLÉKLET MÓRICGÁT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2/ 2017.(II. 24.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ

1. SZÁMÚ MELLÉKLET MÓRICGÁT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2/ 2017.(II. 24.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ 1. SZÁMÚ MELLÉKLET MÓRICGÁT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2/ 2017.(II. 24.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ A helyi önkormányzat költségvetési bevételei és kiadásai előirányzat-csoportok, kiemelt előirányzatok és kötelező,

Részletesebben

Hasznos telefonszámok

Hasznos telefonszámok Hasznos telefonszámok Feladatkörei Kistelek járási Hivatal Hatósági és Gyámügyi Osztály Szociális Ügyek A hatósági feladatok körében ellátja az ápolási díj, egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság,

Részletesebben

JÁSZIVÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK./2014 (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

JÁSZIVÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK./2014 (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE JÁSZIVÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK./2014 (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014 (II.20.) önkormányzati rendelet módosításáról. Jászszentandrás

Részletesebben

Közös Hivatal. - Szervezeti struktúra

Közös Hivatal. - Szervezeti struktúra Közös Hivatal - Szervezeti struktúra A Hivatal létszáma 24 fő, melyből - 1 fő: jegyző - 1 fő: aljegyző - 1 fő: i csoportvezető - 1 fő: szociális és gyermekvédelmi ügyintéző - 1 fő: kereskedelmi ügyintéző

Részletesebben

Fejér Megyei Kormányhivatal Bicskei Járási Hivatal TÁJÉKOZTATÓ A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL

Fejér Megyei Kormányhivatal Bicskei Járási Hivatal TÁJÉKOZTATÓ A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL TÁJÉKOZTATÓ A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKAT ÉRINTŐ, 2015. MÁRCIUS 1. NAPJÁTÓL HATÁLYOS VÁLTOZÁSOKRÓL A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások rendszere 2015. március 1-től jelentősen átalakul, a járási

Részletesebben

Süttő Község Önkormányzat 2014. évi költségvetési összevont bevételei. ezer forint

Süttő Község Önkormányzat 2014. évi költségvetési összevont bevételei. ezer forint Süttő Község Önkormányzat 2014. évi költségvetési összevont bevételei 1.melléklet Bevételi jogcím ezer forint 2 3 I. Műkéödési célú támogatás államháztartáson belül 136 999 1. Önkormányzatok műköldési

Részletesebben

Szám: 175-10/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 12. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 175-10/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 12. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 175-10/2015. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 12. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth

Részletesebben

2. A Rendelet 2. -ában megállapított bevételi és kiadási főösszeg forrásonkénti megbontását e rendelet 1. és 2. sz. melléklete tartalmazza.

2. A Rendelet 2. -ában megállapított bevételi és kiadási főösszeg forrásonkénti megbontását e rendelet 1. és 2. sz. melléklete tartalmazza. Nagyér Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2015.(IV.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 1/2014.(II.5.)sz. önkormányzati rendelet módosításáról Nagyér

Részletesebben

Mátraverebély Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II.05.) önkormányzati rendelete a

Mátraverebély Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II.05.) önkormányzati rendelete a Mátraverebély Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II.05.) önkormányzati rendelete a Mátraverebély Községi Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és a költségvetés vitelének szabályairól.

Részletesebben

Budafok - Tétény Budapest XXII. kerületi Önkormányzatának évi tervezett bevételek I. féléves teljesítése

Budafok - Tétény Budapest XXII. kerületi Önkormányzatának évi tervezett bevételek I. féléves teljesítése 1. sz. melléklet az előterjesztéshez a Előirányzat (rovat) megnevezése Rovatszám módosított százalékában 1 2 3 4 5 6 7 1 Önkormányzat működési támogatása (a - f) B11 1 890 389 1 936 353 1 016 730 52,51%

Részletesebben

POLGÁRMESTERI HIVATAL

POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI HIVATAL ELÉRHETŐSÉGEK: H-5650 Mezőberény, Kossuth tér 1. /Városháza épülete/ Telefon: +36 (66) 515-515 FAX: +36 (66) 515-503 E-mail: info@mezobereny.hu Általános ügyfélfogadási rend: Hétfő:

Részletesebben

A járási törzshivatal 2013. január 1. napjától ellátja: 1.) Okmányirodai feladatok teljes köre (lakcímnyilvántartás, útlevéligazgatás,

A járási törzshivatal 2013. január 1. napjától ellátja: 1.) Okmányirodai feladatok teljes köre (lakcímnyilvántartás, útlevéligazgatás, A járási törzshivatal 2013. január 1. napjától ellátja: 1.) Okmányirodai feladatok teljes köre (lakcímnyilvántartás, útlevéligazgatás, gépjármű-nyilvántartás stb.) 2.) Szociális igazgatási feladatok: időskorúak

Részletesebben

Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013. (III.28.) önkormányzati rendelete

Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013. (III.28.) önkormányzati rendelete Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013. (III.28.) önkormányzati rendelete Jászfényszaru Város Önkormányzatának 2013. évi költségvetéséről szóló 6/2013.(II.28.) önkormányzati rendeletének

Részletesebben

Tiszaszentmárton község Roma Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2013.03.19-én megtartott ülésének:

Tiszaszentmárton község Roma Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2013.03.19-én megtartott ülésének: Tiszaszentmárton község Roma Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2013.03.19-én megtartott ülésének: a.) jegyzőkönyve b.) tárgysorozata c.) határozatai 2-8/2013 d.) melléletei N A P I R E N

Részletesebben

1.melléklet A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W Z AA AB AC AD AE AF AG AH AI AJ AK AL AM AN AO AP AR AS AT 1. Cím, előirányzatcsoport száma,

1.melléklet A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W Z AA AB AC AD AE AF AG AH AI AJ AK AL AM AN AO AP AR AS AT 1. Cím, előirányzatcsoport száma, 1.melléklet A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W Z AA AB AC AD AE AF AG AH AI AJ AK AL AM AN AO AP AR AS AT 1. Cím, csoport száma, megnevezése 2. 3. 4. 5. 6. 1. Közoktatási és Közművelődési Intézmények

Részletesebben

Bakonynána Községi Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K

Bakonynána Községi Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K Bakonynána Községi Önkormányzat 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE 1. melléklet a 8/2013. (VI.28.) rendelethez 1. sz. táblázat B E V É T E L E K Bevételi jogcím i mód.elői. 1 2 3 3 1. I. Önkormányzat működési

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó T Á J É K O Z T A T Ó 2013. január 1-jétől megkezdte működését a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Edelényi Járási Hivatala Székhelye: 3870 Edelény, Borsodi út 26. Szervezeti felépítése és címe:

Részletesebben

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2018. (V. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2018. (V. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2018. (V. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017. évi zárszámadásáról Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testülete az

Részletesebben

CSANÁDPALOTA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI 2013. ÉVI ÖSSZESÍTETT BEVÉTELEI

CSANÁDPALOTA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI 2013. ÉVI ÖSSZESÍTETT BEVÉTELEI 1. melléklet a 23/2013.(XI.28.) önkormányzati rendelethez 2. melléklet a 8/2013. (II. 14.) önkormányzati rendelethez CSANÁDPALOTA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉS KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEI 2013. ÉVI ÖSSZESÍTETT BEVÉTELEI

Részletesebben

5527. Bucsa, Kossuth tér 6. 5526. Kertészsziget, Kossuth u. 1. Tel.: 66/493-100. Tel.: 66/494-022. M E G H Í V Ó

5527. Bucsa, Kossuth tér 6. 5526. Kertészsziget, Kossuth u. 1. Tel.: 66/493-100. Tel.: 66/494-022. M E G H Í V Ó Bucsa Község Önkormányzat Kertészsziget Község Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R E P O L G Á R M E S T E R E 5527. Bucsa, Kossuth tér 6. 5526. Kertészsziget, Kossuth u. 1. Tel.: 66/493-100. Tel.: 66/494-022.

Részletesebben

Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2016. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2016. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2016. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Bakonypölöske Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2013. (II. 22.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2013. (II. 22.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2013. (II. 22.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E

Részletesebben

TISZADOB NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete

TISZADOB NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete TISZADOB NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 7/2012. (III. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

Önkormányzati szintű bevételek évi

Önkormányzati szintű bevételek évi 2. melléklet a /2016.( ) önkormányzati rendelethez Önkormányzati szintű bevételek 2016. évi 2016. évi előirányzat Polgármesteri Sorszám Megnevezés Önkormányzat Hivatal, Összesen intézmények 1. Helyi önkormányzatok

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének szeptember 2-án megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének szeptember 2-án megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jegyzőkönyv Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2009. szeptember 2-án megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester

Részletesebben

BARLAHIDA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

BARLAHIDA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK BARLAHIDA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (XII.31.) önkormányzati R E N D E L E T E az önkormányzat 2013. évi költségvetésének módosításáról Barlahida Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

1. függelék. Bevételek

1. függelék. Bevételek 1. függelék Sorszám Rovat megnevezése Rovat száma ezer forintban Eredeti előirányzat 1. 2. 3. 4. 01 Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása B111 14 689 02 Települési önkormányzatok egyes

Részletesebben

Bevételek 2015. évi eredeti ei. eft-ban

Bevételek 2015. évi eredeti ei. eft-ban 013350 Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok Ingatlan bérleti díja,bolt:( 50.000*12), kultúrház:(10.000*12) Posta helyiség 30.000*10hó 1 020 Tárgyi eszköz bérbeadásából szárm.

Részletesebben

MUTATÓ. Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 23-án megtartott nyílt együttes testületi üléséről. Hat. Rend.

MUTATÓ. Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 23-án megtartott nyílt együttes testületi üléséről. Hat. Rend. MUTATÓ Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 23-án megtartott nyílt együttes testületi üléséről Tárgy: Hat. Rend. száma: Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014.

Részletesebben

MIKEKARÁCSONYFA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK

MIKEKARÁCSONYFA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK MIKEKARÁCSONYFA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 11/2013. (XII.31.) önkormányzati R E N D E L E T E az önkormányzat 2013. évi költségvetésének módosításáról Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat

Részletesebben

Salomvár Község Önkormányzatának 2013. évi módosított költségvetés-tervezete

Salomvár Község Önkormányzatának 2013. évi módosított költségvetés-tervezete Salomvár Község Önkormányzatának 2013. évi módosított költségvetés-tervezete Bevételek: ezer Ft Eredeti előirányzat Javasolt mód Módosított 370 000 Szennyvíz gyűjtése, tisztítása Működési célú pénzeszközátadás

Részletesebben

Németbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2013.

Németbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2013. Németbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 1/2013.(III.25.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. évi ÜLÉS- ÉS MUNKATERVE

Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. évi ÜLÉS- ÉS MUNKATERVE 1 Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi ÜLÉS- ÉS MUNKATERVE 2 I. fejezet Általános rendelkezések Balatonberény Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: képvsielőtestület)

Részletesebben

1.. 841403 város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások. 841902 központi költségvetési befizetések. 882111 aktív korúak ellátása

1.. 841403 város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások. 841902 központi költségvetési befizetések. 882111 aktív korúak ellátása Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012.(III.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 5/2012. (II.6.) önkormányzati rendelet módosításáról Bocskaikerti

Részletesebben

Önkormányzati szintű bevételek évi

Önkormányzati szintű bevételek évi 2. melléklet a 6/2014.(II. 26.) önkormányzati rendelethez Önkormányzati szintű bevételek 2014. évi 2014. évi előirányzat Sorszám Megnevezés Önkormányzat Polgármesteri Hivatal, Összesen intézmények 1. Helyi

Részletesebben

1. A Címrend az 1. melléklet szerinti tartalommal módosul. 2. Az Önkormányzat pénzügyi mérlege a 2. melléklet szerint módosul.

1. A Címrend az 1. melléklet szerinti tartalommal módosul. 2. Az Önkormányzat pénzügyi mérlege a 2. melléklet szerint módosul. Petneháza Község Önkormányzata Képviselőtestületének 3/2013. (III. 28.) önkormányzati rendelete a Petneháza Község Önkormányzatának költségvetéséről szóló 4/2012. (II.27.) rendelet módosításáról Petneháza

Részletesebben

polgarmester@sarbogard.hu Tel.: 25/520-240, Fax: 25/520-280 Sárbogárd, Hősök tere 2.

polgarmester@sarbogard.hu Tel.: 25/520-240, Fax: 25/520-280 Sárbogárd, Hősök tere 2. 1. A POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ SZERVEZETI TAGOZÓDÁSA, FELADATKÖRE Polgármester: Jegyző: Aljegyző: Dr. Sükösd Tamás polgarmester@sarbogard.hu Tel.: 25/520-240, Fax: 25/520-280 Demeterné Dr. Venicz Anita

Részletesebben

Németbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2013.(IX.27.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2013.

Németbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2013.(IX.27.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2013. Németbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2013.(IX.27.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 1/2013.(III.25.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. : (99) , Fax: (99) ,

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. : (99) , Fax: (99) , Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. : (99) 532-030, Fax: (99) 360-012, E-mail: polgarmester@nagycenk.hu Készítette: Hamar Tünde pü. előadó ELŐTERJESZTÉS Az önkormányzat

Részletesebben

1. (1) Az 1/2016.(II.25.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. (1) és (4) bekezdéseinek helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:

1. (1) Az 1/2016.(II.25.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. (1) és (4) bekezdéseinek helyébe az alábbi rendelkezések lépnek: Szuhakálló községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2016.(VIII.31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016.évi költségvetéséről szóló 1/2015.(II.25.) önkormányzati rendelet módosításáról Szuhakálló

Részletesebben

Járási hivatal elérhetőségei. TÁJÉKOZTATÓ a Fejér Megyei Kormányhivatal Sárbogárdi Járási Hivatalának működéséről. Sárbogárdi Járási Hivatal

Járási hivatal elérhetőségei. TÁJÉKOZTATÓ a Fejér Megyei Kormányhivatal Sárbogárdi Járási Hivatalának működéséről. Sárbogárdi Járási Hivatal TÁJÉKOZTATÓ a Fejér Megyei Kormányhivatal Sárbogárdi Járási Hivatalának működéséről Járás székhelye: Sárbogárd Járás illetékességi területe: Alap, Alsószentiván, Cece, Hantos, Igar, Mezőszilas, Nagylók,

Részletesebben