KOZMOSZ FANTASZTIKUS KÖNYVEK SZERKESZTI: KUCKA PÉTER

Átírás

1

2 KOZMOSZ FANTASZTIKUS KÖNYVEK SZERKESZTI: KUCKA PÉTER

3 SZEPES MÁRIA Tükörajtó a tengerben TUDOMÁNYOS- FANTASZTIKUS REGÉNY KOZMOSZ KÖNYVEK BUDAPEST, 1975

4 A FEDÉLTERV PANNER LÁSZLÓ MUNKÁJA AZ UTÓSZÓT FARKAS HENRIK AZ ÉLETRAJZOT KUCZKA PÉTER ÍRTA Szepes Mária, 1975 Silent Library Project - Poty, 2012 http: //www. scribd. com/doc/ /a-halhatatlansag-halala Aki tud SLP-hez ACC-ot segítsen

5 TARTALOM Homo submarini Oanna és Oannes 7 Hullámjáték 10 Az élet kenyere 14 Chriseis 19 A tengerből jött ember 27 Holtpont! 31 Az eltűnt csiga 34 Az áttörhetetlen fal 38 Lehetetlen lehetőségek 49 Meggyűrűzött madarak A megszakított áramkör 59 A meghasadt kristály 67 Árnyak 71 Pellengér 75 Az első modell 81 A főtárgyalás 89,,Meggyűrűzött madarak 98 Ötön túli érzékszervek 106 A kozmikus kripta 111 A tizenhármak 115 Az őrző 119 Poszeidónisz 121 Mélyvíz 128 Hasadó gombák 131 Utolsó órák 135 A tükörajtó kulcsa 139,,Az idő összeforrt sebe A mitikus név 146 Visszatekintő tükör 153 A jövő árnyai 156 Jelbeszéd két part között 161 Az idő összeforrt sebe 162 Néhány szó a szerzőről 166 Utószó 170

6 HOMO SUBMARINI

7 OANNA ÉS OANNES Az ezüstös buborékfelhőben emelkedő Medúza belsejében alig lehetett észlelni a mozgást, noha a mélységmérő mutatója a hetvenötös számon rezgett. A jármű az ötezer-hatszáz méteres mélységből úgy fúrta át magát a tenger súlyos víztömegén, mint egy űrrakéta a földet körülvevő légóceánon. A tágas, diszkosz alakú laboratórium belsejében egyenletes, sós illatú légkör uralkodott. A Medúza utasainak szervezete az enyhe túlnyomást csecsemő-, sőt embriókoruk óta megszokta már. Aquapolisban születtek. A tengeri nemzedékhez tartoztak mindketten, s a víz alatti új világrész a szárazfölditől teljesen eltérő atmoszférája létfeltételükké változott. Oanna és Tymon doktor saját külön bolygójuknak érezték a kétszemélyesre tervezett Medúzát. Tymon bizonyos volt benne, hogy egyedül, Oanna nélkül sohasem hozhatta volna létre a mélytengeri kutatás forradalmasító laboratóriumot, amely embereket juttatott az óceán legmélyebb pontjára és veszély nélkül vissza is hozta őket onnan. A gondolat születésének pillanatában még egyikük sem hitte, hogy a gyermeki agy-rohamozás valószínűtlen képzetei valóban testet ölthetnek egykor. A feladatot, egy igen régi oceanográfiai tételt, Oanna édesapjától, Galenus professzortól kapták, próbálják kibontakoztatni a benne rejlő lehetőségeket. Fantáziáljanak róla szabadon. Ne riadjanak vissza a legmeg-hökkentőbb feltevésektől sem. Alig nyolcévesek voltak akkor, bár a tengeri nemzedék szellemi fejlődésében ez éppen kétszer annyi évet jelentett. A tétel, amelyet csaknem kétszáz évvel ezelőtt, a XX. század utolsó harmadában fogalmaztak meg, így hangzott: Nyomás nincs, csak nyomáskülönbség van. Azután megkapták a szellemi indítórakétagyújtást is hozzá: A mélytengeri állatok testnedveiben a belső nyomás kiegyensúlyozza a külsőt. Tymon valójában e gyermekkori szabad fantáziálás alatt találta fel a Medúzát, noha gyakorlati megvalósításához évtizedes, szívós erőfeszítés kellett. Munkájában csalódások, holtpontok hullámvölgyei újabb nekirugaszkodásokkal váltakoztak. Mindegy. A sötét időszakok keserű ízét elmosta a siker. A Medúzának most már számtalan társa cserkészte be a tenger embernek eddig hozzáférhetetlen mélységeit. S az elvet, hogy a mélytengeri járművek, épületek falaiban a mélytengeri 7

8 állatok testnedveinek összetételéhez hasonló folyadék belső nyomása automatikusan kiegyenlítette a növekvő vagy csökkenő külső nyomást, egyre több területen, így a nagy mélységekben folyó építkezéseknél is alkalmazni kezdték. A laboratórium készülékei felszíni vihart jeleztek. Képernyőjükön haragoszöld, hegymagasságú hullámok tornyosultak, de idelent a tenger víztömege szinte mozdulatlan volt. Védett csend vette körül őket. Ha az embrió tudatosan érezni és gondolkozni tudna, ilyen hálás öröm- fogná el az anyaméh magzatvizében - suhant át Oanna agyán. Mennyire szerette ezt az álomszerű lebegést az óriási mélység és a homályos tükörként csillámló felszín között! Csak itt érezte biztonságban magát. A szárazföld nyugtalan légtengerében, mikor fellátogatott valamelyik emberektől, járművektől nyüzsgő partra, pánik fogta el. Hiányzott neki a víz puha, védő párnázata, az a folyékony elem, amely durva zajokat, mozgásokat kiszűrő álomanyagként fogta körül a tengerben. Minden nyersnek, érdesnek, rikítónak tűnt odafönt. Emberek, állatok, járművek hirtelen, lármás megnyilvánulásait támadásnak érezte. Csak felszíni erdők, ligetek magányában tudott, elnyugodni, ahol a bokrok, fák levelei s a selymes, virágos fűtenger halk zúgással lengett, hullámzott, mint a tenger élő vegetációja. Szárazföldi kollégáinak szégyellte bevallani, hogy a madarak éles csivitelése, üveghangú füttyei, trillái megijesztették ilyenkor. Pedig, szerette a madarakat, amelyeknek csaknem valamennyi előképét megtalálta saját környezetében, a vízben, s Aquapolis terein, kertjeiben, ahol a dísznövények nagy része is élő, érzékeny állat volt. Tymonnak már egészen korán elárulta szorongását a fenti dolgoktól. Persze akkor még alig voltak szavai hozzá. Aquapolis mélytengeri óvodájában egy fiatal delfin nőstény háttal szorosan a hímjéhez simult, azután ketten együtt villámgyorsan keringeni kezdtek körülöttük az óvodaparkban, ahol a gyerekek együtt hancúroztak a szelíd, kíváncsi halakkal, fóka-, delfin- és vidrakölykökkel. A delfinek részéről kihívás volt ez, vajon az óvodások követni tudják-e őket a szédítő forgásban. Oannának és Tymonnak sikerült. Eközben érezték meg az összesimulás gyöngéd áramát, azt, hogy sokkal jobb egymásban megtámaszkodva taposni a vizet. E pozitúra feloldotta magányukat. Csak mozdulatjelzéseket válthattak közben, vagy hangtalanul kuncogtak védőálarcuk alatt. Nevetésük fölfelé szálló légbuborékai s testük gyönge rezgése árulta el, hogy titkos vidámságukat is megosztották egymással. Oanna akkor egy ízben ujjával a felszín felé mutatott, s mindkét kézfejét megforgatta: Nem jó odafönt. Nem szeretem. E kézjátékot Tymon rögtön megismételte. Környezetük sokat mulatott együttes delfinkeringésükön. Társaik állandóan csúfolódtak rajta. Mégis kitartottak mellette. Kamaszkorukig. A pubertás félszeg szégyenkezése elriasztotta őket attól, hogy ennyire bizalmas közelségben mutatkozzanak mások előtt. De ahogy egyedül maradtak az Aquapolison túl kitáruló mélytengeri erdők piros 8

9 korallsziklái, lengő moszatfátylai, csillámló, sűrű halrajai között, összesimultak. Keresték egymás testének biztonságát. Éppúgy, mint Scilla és Arlequin. E velük együtt növekvő két delfin állandó pajtásukká, kísérőjükké lett. A mélytengeri óvodában nevezték el Tymont Oannesnek, Nesnek, Oanna után. Hozzászoktak, hogy elválhatatlanok. Oanna és Oannes. Vállalták az új nevet. Szerették Oannest. Az asszír-babilóniai mítosz szerint ő volt az első kétéltű ember. A mélytengeri nemzedéket erősen foglalkoztatta ez a,,félisteni ős, aki nappalait a szárazföldön töltötte. Az emberi fajta asszonyaival gyermekeket nemzett. Tudományra, művészetekre, szántás-vetésre, állattenyésztésre tanította őket. Városokat, templomokat építtetett velük. Törvényeket, mértéket adott nekik. Beavatta őket mindazokba a tevékenységekbe, amelyek a közösségi élethez szükségesek. De amint a nap leszállt, a tengerbe merült, s ott töltötte az éjszakát. A XXII. század modern kétéltű! úgy érezték, valamiképpen inkább Oannestől, mint a felszíni halandóktól származnak, még akkor is, ha nincs halfarkuk, s bőrüket nem borítják ezüstös pikkelyek. 9

10 HULLÁMJÁTÉK Érzékeik ébredésekor Oanna és Oannes. delfinpárként lebegő teste szinte észrevétlenül siklott át a gyermeki összesimulást az öleléstől elválasztó határvonalon. E nap minden évfordulóján felkeresték a kis polinéziai szigetet Aquapolis közelében, ahol először ismerték meg az egykori bennszülöttek szokásait. Tanulmányi, kiránduláson voltak a mélytengeri Halbiológiai Egyetem többi végzős növendékével együtt. A sziget spirál formájú, áttetsző falú néprajzi múzeuma szárazra vetődött tritonkürtcsigához hasonlított. Ez az építészeti stílus, éppúgy, mint általában az egyre nagyobb hatással érvényesülő, új művészeti irányok, a tengerből került a szárazföldre. Akár a partra kúszó vagy röppenő élet maga, Aquapolis művésznegyedéből hódította meg a föld vízből kiemelkedő részeit..e művésznegyedet az ősi Egyiptom alviláglegendája után,^mentinek nevezték el. A múzeum harmincöt évvel ezelőtt, 2160-ban épült. Termeinek valamennyi falán naparanytól átszőtt tenger alatti táj vetülete rezgett rebbenő halrajokkal, barna és mályvaszínű tengeri sünökkel, fantasztikus rákokkal, kígyókarú, tűzvörös csillagokkal és virágmedúzákkal. Úgy érezték, otthon vannak e zárt, tengeri csigaházban. Egyik helyiség falainak hínárőserdejében látták meg az apró tengeri kagylók, csigák ékköveivel díszített totemoszlopot. Barna testű, izmos, fiatal emberpár merült alá a szerelem időtlenül régi oltárához. Az élő múlt termében jártak, ahol színes, plasztikus körpanorámában pergett a sziget népének története. Az egykori házassági szertartás legtitokzatosabb aktusához érkeztek, amely e nászmerüléssel az emberi lét gyökereihez vezette vissza az életet továbbszövő szeretőket. A meztelen mellű lány laza, virágos ágyékkötője s hosszú, fekete haja liánkarokként lengett a szüntelen víz alatti áramlásban. A lány leoldotta ágyékkötőjét és ráakasztotta az oszlopra. Nem viseltek védőálarcot. Tüdejüket gyöngyhalász elődeik évszázados gyakorlata és a kora gyermekségüktől űzött merülések rendkívül hosszú víz alatti tartózkodásra tették alkalmassá. Oanna nem mert Tymonra nézni, de tudta, azonos gondolat villáma fénylett fel benne. Erre vártak mindketten. Még aznap délután az oszlop keresésére indultak, társaiktól elszakadva az élénkzöld parti hullámok zajlásában. Felügyelőik valamennyi ükét megajándékozták az egykori bennszülöttek színes ágyékkötőjével. A lányok illatos trópusi virágokkal díszítették a hajukat, ahogy a múzeum szépséges árnyalakjain látták. Oanna és Oannes nem vittek magukkal védőálarcot. Feltűnt volna a többieknek. Százszor is lemerültek a parti vizek mélyére. Beúsztak a 10

11 védett kis öblök üveg-szerűen áttetsző, folyékony aranyába, míg megtalálták végre az oszlopot. Oannát Tymon hangja hirtelen visszarántotta a Medúza belsejébe - emlékei közül a jelenbe. - Hol jártál? - kérdezte a férfi mosolyogva, de szeme éber és nyugtalan volt az irányítóasztal tárcsái fölött. Oanna visszamosolygott rá. - Nem tudod? - Sejtem. - Honnan sejted? - Közeledik az évforduló. A hetedik. Hét év! - Oanna hitetlenül megcsóválta a fejét. - Nem lehet igaz. Alig néhány perce történt. Tymon mosolyát árnyék fedte el. Oanna moshatóbbnak találta így felhős, tűnődi) szemmel és vékonyra zárt szájjal. Felidézte izgatott, kisfiúarcát, mikor együtt vittek véghez valami külön..delfinakciót", titkot osztottak meg egymással, vagy közösen hallgatták a vén Szel ion múltat idéző meséit az iskola élő kertjében, szünetek alatt. Barátja arcának valamennyi rezdülését ismerte, mégse szokta meg soha. Tudta, az is leolvassa róla mindem érzését, talán gondolatát is, de az utolsó két évben valahogy másképp volt minden, mint azelőtt. Nem tudtak teljesen vak bizalommal azonosulni egymással. Pszichológiai gyakorlata ezer mentséget. pontos neveket talált a férfi állapotára. Agyonhajszolja magát. Rászokott a Phantasolra. Alig alszik. Étvágytalan. A kimerültségtől egyre ingerlékenyebb. De az értelmes meghatározások nem segítettek sem Tymonon, sem rajta. Tehetetlenül szenvedett Tymon furcsa megváltozásától. Néhány hónappal ezelőtt, mikor barátja nála töltötte az éjszakát, mély álmából arra riadt fel, hogy Tymon a derengő fényben éberen nézi. - Mi bajod van? - kérdezte tőle kényelmetlenül. - Kirké lehetett ilyen zaklatóan fiatal, mégis valahol a mély tudat óceánjában évezredesen öreg - mondta Tymon a könyökére támaszkodva. - És szép. Fogalmad sincs róla, milyen ijesztően szép vagy. - Ijesztően? - Rossz érzés érintette ettől a kifejezéstől. - Kirké kegyetlen volt. Én nem vagyok kegyetlen. - Ezt te nem érted. A szépségben mindig van valami kegyetlen. Nem lehet megragadni. Nem lehet teljesen birtokolni. Külön marad. És távol. - Képzelődsz! Szelion már gyermekkorunkban mondogatta, annyira hasonlítunk egymáshoz, mintha testvérek lennénk. Akkor te is szép vagy. És kegyetlen. - Erőltetett nevetése visszhang nélkül maradt. - Szelion téved! - Tymon csökönyösen megmaradt saját benső kínpadján. - Minden mélytengeri gyerek hasonlít egy kicsit a másikra. Mert valamennyien túlnyomás alatt születtünk. Neked hínárzöld, 11

12 keskeny szemed van, tele zátonyokkal. Te arra születtél, hogy szenvedést okozz! - Honnan veszed ezt az őrültséget?! - Hirtelen megéreztem. Egyik éjszaka. Talán másfél évvel ezelőtt. Egyszerre tudtam, hogy... Hiába! Ezt nem lehet megmagyarázni! Oannának az volt a képzete, Tymon fénysebességgel távolodik tőle, magába zuhanva egyedül hagyja őt. Ezt nem tudta elviselni. - Ne! Kérlek! Ne! - Átölelte, hozzásimult. - Félek, ha ilyen bolondságokat beszélsz! Közeledése felgyújtotta a férfit, de szeretkezésük nem tüntette el Oanna szorongását. Mintha barátjában rejtett betegséggócot pillantott volna meg, amiről nem tudott eddig. Tisztában volt vele, hogy a tengeri nemzedék érzékenyebb, kiegyensúlyozatlanabb a földi generációnál. Ideg-feszültségük nagyobb, szellemi fejlődésük gyorsabb. S Tymon az egyenlők között is az első. Alig húszévesen nyerte el Aquapolis Oceanográfiai Akadémiájának egyik legnagyobb kitüntetését. Oanna édesapja, Galenus professzor mellé került asszisztensnek a biotechnika fakultására. Ott is együtt dolgoztak tehát. Idegorvos barátjuk, Tenniosz gyakran célozgatott bizonyos kedélyviharok alkalmával Tymon énhasadásaira. Tréfásan persze. Mikor barátja egyik idegösszeomlásakor komolyan megkérdezte tőle, Tymont valóban beteges idegalkatúnak tartja-e, nem adott egyenes választ: Éppúgy tudod, mint én, hogy a szülei tragikus balesetének sokkjától még mindig nem sikerült teljesen megszabadítanunk. Ne törődj vele. Majd kinövi. Különben is te vagy a legjobb gyógyszere! Akkor kezdett igazán nyugtalankodni miatta. Tymon alig nyolcéves volt, mikor szülei meghaltak. Sohasem beszélt róluk. Együtt pusztultak el kis mélytengeri járművükben, amelyet Tymon futólag egyszer vacak, kezdetleges tragacsnak nevezett, de többet nem mondott róla. Újra rápillantott az irányító asztal tárcsái között manipuláló férfira, aki ösztön-és gondolatvilága minden területén társa tudott lenni, csak biztonságérzetében nem osztozott. A víz áttetszőbbé vált a gyöngyuszályos Medúza körül. Felbukkantak Aquapolis sziderionlámpáinak távoli fényrezgései. A széles, domború ciklopszablak kivetülő sugárnyalábjában megjelent két delfinjük, Scilla és Arlequin nevető pofája. Hiába zárták be őket az Akadémia parkjának etetőhálójába, kiszabadították magukat, mert csalhatatlan radarjuk közeledésüket jelezte, és ilyen messzire is eléjük úsztak. Szemük csillogott, madárcsőrszerű, nyitott szájukból légbuborékok szálltak fölfelé. Riadt csikóhalak, smaragd- és sárga színű csíkokból szőtt díszpalástú, türkizkék arcú császárhalak, ormányos pillangósügérek menekültek riadtan óriási örvényt kavaró bukfenceik elől. Hangszórójukon át hallották fütyülő, csipogó kiáltozásukat, amelyet az ultrahangadapter emberi fülnek is tisztán érzékelhető, széthúzott skálájú delfinénekké fordított le rögtön. Oannát, valahányszor hallotta, mélyen megrendítette vak, boldog 12

13 emberimádatuk, amely e szelíd, elképesztő teljesítményekre idomított tengeri emlősöknél túlhaladta a kutya ragaszkodó hűségét. Egész fajtáját érdemtelennek érezte erre az ujjongó örömhimnuszra. Igaz, már nem pusztították őket esztelen vadsággal, s vagy másfél évszázada az ember egész szégyenteljes offenzívája megszűnt saját bölcsője, életfeltételeinek forrása, a tenger ellen. De a delfinek akkor is hóhéraik szövetségesei, életmentő segítőtársai voltak, mikor azok könyörtelen hajtóvadászatot folytattak ellenük. Oanna hirtelen kikapcsolta az adaptert. Tymon meglepődve rápillantott. - Buta érzékenység - mondta Oanna zavartan. - Ilyenkor mindig verekedni szeretnék tudatlan elődeinkkel! Tymon újra munkájához fordult,, s Oanna rögtön megérezte, ez megint rejtőzés. A férfi következő mondata igazolta sejtelmét: - Bíróság elé állítanád a halászokat, és rájuk olvasnád, hogy a delfinek sokkal jobbak, intelligensebbek, mint az emberek. Azután meztelenül a vízbe hajszolnád valamennyit, és szigonnyal halásznál rájuk. - Nemcsak őket kényszeríteném rá, hogy átéljék a delfinek szenvedéseit, hanem megbízóikat is! Neked nem az a véleményed, hogy a delfinek jobbak az embereknél? - Bizonyos értelemben igen. - Tymon még mindig kerülte a pillantását. - De ha pontosan akarom meghatározni, azt kell mondanom: a delfinek részben többek, részben kevesebbek nálunk. - Mi a több bennük? Tymon idegesen elnevette magát: - Humánusabbak az embernél. - És miben kevesebbek? Miért faggatom, hiszen érzem, megint tilos területre csúszunk át, amit jobb nem érinteni - jelzett veszélyt Oanna értelme, de valami csökönyös ingerültség továbbsodorta az annyiszor megjárt zsákutcában. - Nincs bennük semmi becsvágy! - Tymon újra bekapcsolta az ultrahangadaptert. Hirtelen beomlott hozzájuk a tengeri koncertmillió árnyalata: halak fecsegése, mormoló, fütyülő, röfögő, csipogó, magas üveghangon sikkantó, trillázó staccatók, surrogó, zúgó, pattogó zörejek. Ez is gondolatálcázás volt. - Nem kívánnak hasznos műveket létrehozni. Nem teremtenek civilizációt. - Igaz. Van azonban egy csomó magasabb rendű érzékszervük, amelyeket a mi biotechnikai civilizációnk meg sem közelített eddig. Én imádom a delfineket! - Alaposan el is kényeztetted őket! Napról napra engedetlenebbek és pimaszabbak! - Tymon hangját most már nyílt sértődöttség színezte át. - Csak okosak és leleményesek. Gyerekek maradtak. Rosszalkodnak néha. Mint mi annak idején. Örülök, hogy ilyenek. Te nem? 13

14 - Engem zavar, hogy testük felépítése annyira hasonlít a miénkhez. Mikor Arlequin nyakát átöleled a vízben... - megtorpant. Szeme rávillant Oannára. - Csak játszom vele és Scillával -mondta hűvösen. Meg kell őriznem az önuralmamat! - ismételgette magában. - Csak így segíthetek neki leküzdeni ezt az ostoba mániát! - Én büszke vagyok erre a hasonlóságra! - szakadt ki belőle mégis. Miért kiáltottam ezt ilyen hangosan, mint egy dacos kölyök? - Nem akart ellenkezni Tymonnal. Naponta elhatározta, kerüli a delfintémát. Legtöbbször emiatt támadt közöttük nézeteltérés. Nevetségesnek találta, hogy barátja erre is féltékeny, de nem szabad mutatnia, mert akkor a férfi egyre karmolóbb, mindkettőjüket megsebző szavakba hajszolja magát. Mint kisfiúkorában. Saját asztala mellől átnyúlt Tymon kezéhez. Annak ujjai védekező polipkarokként megrándultak tenyere alatt. - Nes - kérlelte halkan. - Ugye tudod, milyen alaptalan őrültség mesterséges összeütközéseket teremteni közöttünk? Te meg én. És minden rendben van. Nos? Nem kapom meg a válaszjelszót? Tymon arca megenyhült. Másik kezével megdörzsölte magas, keskeny homlokát. Mennyire ismerte Oanna ezt a mozdulatot! - Te meg én - súgta a férfi alig hallhatóan. - Csak ez van. Semmi más nem számít! - Hátradőlt. - Szamár vagyok. Bocsáss meg. Holnap elmegyek Tennioszhoz, és feltöltetem az idegeimet. - Elkísérlek. - Nem! Nem szükséges. Ez megint hiba volt. Tennioszra is féltékeny. Mindenre és mindenkire gyanakszik, aki a közelébe kerül. Pedig soha semmi okot nem ad rá. - Jó. Ahogy akarod. - Persze még este átszól Tenniosznak, küldjék el Tymont pihenni. Ő is szabaddá teszi magát arra az időre. AZ ÉLET KENYERE Oanna benyomta az egyik emelő billentyűjét. Egy csomó, mélységből felmarkolt plankton siklott a kísérleti tartályba, növények, állatok, egysejtűek és gerincesek elhalt tetemei, amelyek szüntelen esőként permeteztek alá a tengerfenékre, a halak legelőjére, az ott élő szervezetek táplálékául. Már a gépesített algagyártelepek sugárzó asztróniumtömbjei fölött lebegtek- A tenger alatti mezőgazdaság e nagyüzemei hatalmas kígyótestekként fonták körül Aquapolis egész környékét. Széndioxiddal dúsított, levegővel mozgatott tartályaiban éjjel-nappal termelték az emberi táplálkozás, takarmányozás és gyógyítás alapanyagát, a zöld 14

15 lisztet, amely a biokémikusok kezében nagy hatású megelőző, serkentő és hiányokat pótló vegyszerekké, tápszerekké változott. Kenyeret, süteményeket sütöttek belőle, de nem volt olyan ínyenceknek való ételkülönlegesség, illatos gyümölcssűrítmény, frissítő ital, mesterséges tejtermék, amelyet hiteles módon elő ne állítottak volna a fehérjék, zsírok, vitaminok e csodálatos növényveteránjaiból. Hajdan ott küzdöttek az őstenger meleg vizében, s most az emberiség jelenét és jövőjét biztosították. A naponta nyolcszor osztódó egysejtűek nemcsak a leggazdagabb szervesanyagforrást jelentették, hanem az ember létlehetőségének nélkülözhetetlen feltételét is. Az általuk termelt széndioxidért oxigént - tiszta levegőt - adtak cserébe a tengerben és a föld egész légkörében. Az áttetsző asztróniumfalon át látták a tartályok körül tevékenykedő algacsoport tagjait; kollégáikat, barátaikat. Ha Oanna lehunyta a szemét, képzeletében megjelent az arcuk. Együtt nőtt fel velük. Jó érzés volt közéjük tartozni Aquapolis merész kísérletének részeként. S e kísérlet eddig sikeres volt. Olyan, amilyennek a tudomány látnokai jövendölték. Valamennyit lehozták magukkal új tengeri hazájukba. Beépítették mindennapi életükbe. Abissziumból készült szobraikat sós tenger mosta a víz alatti város sugárútjain, terein. Tantételeiket, izgalmas feltevéseiket színes, plasztikus emlékalakjuk hologramja ismételte, belső városuk archívumának, Poszeidónisznak komputercsarnokában. Mert Aquapolis azzá lett, aminek szánták: a föld életfeltételeinek őre a tenger alatt. Új nyersanyagok, üzemanyagok és táplálékok kimeríthetetlen forrását tárta fel, s az embert, aki a XXI század elején már rohamosan haladt önnön elpusztítása felé, megmentette a végső katasztrófától. Mert a tizenkettedik óra baljós jelenségeivel párhuzamosan kibontakoztak a tudományos fejlődés ragyogó eredményei is. A tudattágító fejlődés új pedagógiai módszereket teremtett. S e reform nem csupán kiváló szakembereket, hanem egyetemes látású agyakat fejlesztett ki. Felismerték, hogy az égető problémák szinte emberfeletti erőfeszítéseket, teljes irányváltoztatást követelnek, mégpedig egészen szokatlan eszközök alkalmazásával. A hogyan tovább? előrejelzése valójában már megszületett akkor az asztrofizikusok, biokémikusok, a társadalomtudomány kutatói, futurológusok, technikusok, írók fejében. Sőt, eszméik gyakorlati megvalósításán is dolgoztak már kutatócsoportok a föld különböző pontjain, részletmegoldásaikat, csak össze kellett vetni egymással. Az asztronauták tenger alatti támaszpontjai, ahol hosszú űrutazásaikra készültek elő, az oceanográfusok nyersanyag-, energia-, oxigén- és édesvíztermelő laboratóriumai szórványosan már létrejöttek a víz színe alatt. Ugyanolyan elvek alapján épültek, mint az állandó Hold- és Mars-támaszpontok. A minden természetes anyagnál ellenállóbb, alkalmazkodóbb új műanyag, az asztrónium lehetővé tette, hogy az ember az övétől teljesen eltérő körülmények közé is magával 15

16 vihesse létfeltételeit, légkörét, s a maga mikroéletterében ki is termelhesse azokat. Aquapolis olyan csillagváros volt a; víz alatt, mint a kozmosz óceánjában úszó bolygókon létrehozott települések. Óriási központi csarnokát - főterét - sugár alakban szétágazó útfolyosóit, épületeit nyomásálló, szívós asztróniumbura védte a tenger benyomulásától. Külső tereire, kertjeibe, mélyebben fekvő tájaira éppúgy sajátos járműveken vagy védőöltözékben rándultak ki a városlakók, ahogy a kozmonauták közlekedtek az űrben. A város maga azonban csak lassan alakult ki a XXII. század egyik legnagyszerűbb tudományos és esztétikai remekművévé. Alapjait - első sejtjeit - a szárazföld különféle tudományos fakultásainak áldozatkész kutatócsoportjai rakták le 2105-ben a Csendes-óceán medrének fennsíkjain. Sok tényező sürgette őket e veszélyes és akkor még erős kétkedéssel fogadott vállalkozás megkezdésére. Ellenzői, támadói súlyos ellenérvek, sötét jövendölések, gúny és lekicsinylés alig kivédhető zárótüzébe fogták őket. Tervüket meg is hiúsították volna, de a vészjelek szaporodtak. A körülmények egyre romlottak odafent. A kozmikus nosztalgiához, amely a kiúttalannak tűnő földi problémák elől a kozmoszba menekült, most a tenger csendjének honvágya társult. S az embernek - fejlődése e válságos szakaszában - minden oka megvolt rá, hogy visszatérjen élete gyökereihez, a tengerbe, s bizonyos értelemben elölről kezdjen mindent. A tenger most. is megnyitotta előtte kimeríthetetlen ősforrásait. Ahogy a tengeri pionírok eredményei, munkájuk jelentősége a köztudatba került, a kis laboratóriumlánc rohamosan növekedett. Valóságos merülési láz fogta el a szárazföldi menekülőket, akiknek rohamát nehezebb volt visszaverni, mint annak idején a támadók gáncsoskodását. De a sajátos feltételek szűrőrendszerén át is megindult a nagymértékű bevándorlás a csend világába. Az új tengeri nemzedék létfeltételeit a szokatlan körülményekkel birkózó első telepesek teremtették meg. Aquapolis keletkezése előtt csaknem másfél évszázaddal egy szülőorvos már rábukkant a túlnyomás alatti terhesség meglepő következményeire. Az ilyen módon született gyermekek fejlődése, az akkori felfogás szerint, ijesztő módon felgyorsult. E kisdedek már két-három éves korukban írni, olvasni, számolni tudtak. Emlékezetük egy tizenkét éves, normális gyermek felfogásának megfelelő ismeretanyagot rögzített, s megfigyelő-, összpontosítóképességük elérte néha a felnőttekét. Ez a klinikai főorvos sűrített levegővel töltött, légmentesen zárt műanyag sátor alá helyezte a terhes nőket térdtől nyakig naponta néhány órára. Mintegy tucatnyi gyerek született ezen a módon, s ebből az akkori világlapok óriási szenzációt dagasztottak. Fotókat is közöltek a koravén, boldogtalan, mesterségesen tenyésztett csodagyermekekről. A felháborodott tiltakozások, ellenérvek, támadások pergőtüze kivégezte ezt a korai próbálkozást, amely valóban 16

17 időszerűtlen volt még. Éppúgy, mint az első szervátültetések az immunológiai problémák megoldása előtt. A biokémia és molekuláris biológia forradalmi eredményei nélkül e túlfeszült idegzetű kisdedek valóban szerencsétlen szörnyetegek voltak, akik villámgyorsan elégtek túlhevített gondolataik tüzében. Saját mellékveséjük, a feszültség termelte adrenalin végezte ki őket. Más volt a helyzet a tenger alatt élő kutatócsoportok utódainál. Asszonyaik természetes körülmények között éltek ott enyhe túlnyomás alatt, egész terhességük idején. A belső Aquapolis asztróniumépületeiben, terein, sugárútnyi folyosóin, liftjeiben, járműveiben kiegyenlített, de fokozottabb feszültség uralkodott, mint a szárazföldön. Ennek hátrányos hatását részben a mélytengeri tudomány, részben az ott élők és a bennszülöttek szervezetének alkalmazkodóképessége ellensúlyozta. Izgalmas statisztikák készültek róla, hogyan kelnek életre bennük bizonyos képességek és csökevényszervek. Tüdejük átalakult, mint az egykori gyöngyhalászoké. A tengeri generációhoz tartozó bennszülöttek 2-3 percet is képesek voltak a víz alatt tölteni védőálarc nélkül. Ami még mindig szánalmas eredmény volt a hatszáz méteres mélységbe merülő tengeri emlősök, fókák és delfinek perces teljesítményéhez képest. De a legutóbbi nemzedék kis ebihalainál már a kétéltűség halvány tünetei mutatkoztak. Mintha kezdtek volna életre kelni bennük azok az évmilliós, ősi érzékszervek, amelyek embrionális fejlődésük korai szakaszaiban minden esetben megjelentek, s lepergették az élet kialakulásának eposzát az anyaméhben. Hiszen a magzatvíz összetétele ugyanaz,mint a tengeré. E rohamosan átalakuló gyermekeknél sok ösztönös többletképesség jelentkezett. Bizonyos ultrahang-érzékenység, tengeri emlősökéhez és halakéhoz hasonló tájékozódási ösztön ébredt bennük. A tenger alatti nemzedék egyáltalában nem hasonlított az egykori sikertelen szárazföldi kísérlet mosolytalan kis szörnyetegeihez. Delfinszerűen játékos, éles eszű, vidám kétéltűek nyüzsögtek a bölcsődék, óvodák, iskolák, kollégiumok védett, belső termeiben és külső gyakorlóterein. Villámszerű áttekintéssel, hihetetlen fogékonysággal szívták magukba az ismereteket. S minden tudnivalót éhesen elnyelő értelmükhöz kellett átalakítani. Ki kellett dolgozni a tenger alatti pedagógia módszereit is. Mégpedig erőltetett menetben. Mert a túlnyomás feszültsége agyuk tízmilliárd agysejtjéből sokkal többet kapcsolt tudatuk forgalmába, mint hasonló korú szárazföldi társaiknál. így történt, hogy az Aquapolisban született gyermekek már tizennégy-tizenöt éves korukban az Oceanográfiai Akadémia végzős növendékei, s tizenhét-tizennyolc évesen gyakorló orvosok, kutatók, tanítók, felfedezők és jelentős művészek voltak. A Medúza az élő kertek közé ágyazott tenger alatti óvodához, a Kagylóhoz érkezett, amelyet számtalan apró, külön Csigaház 17

18 sugárzó kúpja vett körül: a felügyelők szállásai. Oanna szíve átmelegedett, mikor elsiklottak fölötte. Mennyi friss, tavaszi öröm, személyiségét szétoldó élmény fűzte ehhez a korallcsipkés édenhez! Hányszor érezte, Emikor széttárt karral, szabadon repült a vízben a halakéhoz hasonló, természetes mozgással, hogy semmi különbség nincs közötte és a delfinek, fókák, kérdőjellé görbült tengeri csikók, szelíd baráthalak között. Ő is, mint a többi tengeri gyerek, előbb tanult meg úszni, mint járni. Egyre több városi és mélymerülésre épített járművel találkoztak. A Medúza színes fényjelekkel üdvözölte őket. Utasaik nagy része az algagyárak, oxigénüzemek és a tengerből édesvizet szűrő vagy hidrogén- és luciferinenergiát termelő telepek felé tartott, hogy leváltsák kollégáikat. Voltak, akik az ötezer-hatszáz méteres mélységben levő kék algák termőföldjére igyekeztek, ahol bonyolult keresztezési eljárásokkal új, magasabb rendű algafajtákat tenyésztettek, amelyek fokozott fehérje-,.vitamin- és oxigéntartalma egyre szélesebb rádiuszú antibiotikumok, szérumok, megelőző gyógyszerek készítését tette lehetővé. A Tymon által felfedezett nyomáskiegyenlítő falakkal épülőben volt ott már a legmélyebb település is, klinikákkal, szanatóriumokkal, ahol a szervcseréket végezték, vagy három atmoszférás túlnyomás alatt pihentették s megújították kimerült, idős emberek egész ér- és ideghálózatát. 18

19 CHRISEIS Villogó gyöngysor ablakokkal szikrázott alattuk a Poszeidón express. Óriási, üvegkábelszerű, mágneses pályán haladt könnyed siklással, mint az angolnák. A mélytengeri metró Aquapolis központja és leg-bizarrabb városrésze, Amenti között közlekedett. E művésznegyedet szobrászok, festők, építészek, zenészek alakították ki mélytengeri biotechnikusok segítségével. Mert ebben az oceanikus létformában, ahol a természet milliónyi életváltozatot szőtt állandóan, az emberekhez közelebb hajoltak az álmok. Ami a szilárd földön a túlfűtött fantázia kicsapongásának tűnt volna, itt harmonikusan belesimult a tenger kozmoszának eleven remekművei közé. Oanna éveken át tétovázott Amenti és az Oceanográfiai Akadémia között. Gyermekkora mesevilágát édesanyja festőműterme jelentette Amentiben. A művésztelep építészeti megoldásait az emberi képzelet legragyogóbb teljesítményének érezte. Sohasem tudott betelni fehér, rubint-piros, zöld, ultramarinkék lámpaként világító kovamoszat vagy virágállat formájú épületeivel. Öt a zene vonzotta leginkább. A Zeneakadémia koralltelephez hasonló tömbje színorgonaként váltogatta sugárnyalábjainak színeit, mint a világító halak.,e zeneközpontot a muzsikusok szeszélye a legkülönösebb lakóházformákkal vette körül. Voltak közöttük krizantém-szerű i^agy viaszrózsák, amelyek hegye lilásan szikrázott, élő lampionokként világító virág- és holdmedúzák, tüskés bőrű tengeri liliomok, meghökkentő szépségű sugárállatábrák, vegyi szerkezetek, molekulaláncok és atomformák. Külső és belső világításukat a fényvegyészek oldották meg a legartisztikusabb technikával. A fényvegyészet is az Oceanográfiai Akadémia egyik új tudományágának, a kísérleti analógiatannak igen eredményes fakultása volt. Kutatóinak zseniális felfedezései Aquapolis rendkívüli életformájának, valamennyi létesítményének megfelelő áramforrást és üzemanyagot biztosítottak. A hasonlósági feltételek elvéből született szimiláris biotechnika a szárazföldi tudománynak is egyik alapja volt. Sajátosan oceanográfiai vonatkozásaiból azonban páratlan felismerések születtek. Az, hogy minden életműködés valamilyen áttételben hasonló egymáshoz, s valamennyi technikai szerkezet előképe megtalálható a természetben, a tudomány évszázados alaptételeként szerepelt. Az alkalmazott hasonlósági biotechnika e régi tétel, de teljesen új szempontok és összefüggések alapján kezdett el vizsgálni egy csomó élet jelenséget, így a mélytengeri állatok természetes fényforrásait is. Elemezte a halak véréből táplálkozó, velük közösségben élő baktériumok vegykonyhájának működését és azokat a fénykibocsátó anyagokat, amelyeket a világító halak maguk termelnek ki, az úgynevezett luciférint, s annak a luciferáz nevű erjesztő által létrehozott oxidációját. A kutatócsoport a kísérletek során rátalált e különböző 19

20 fejlettségű, erősségű, színű világítóberendezések összetételének, működésének kulcsára és egyre növekvő méretekben utánozta le a természetet. Az egész tengeri elektronika a világító állatok idegrendszerrel szabályozott mirigyműködésének párhuzama volt. De a tengeri gyógyszervegyészet, az irányított fotoszintézis, a tengeri mélylélektan, amely a tudattalan óceánjának rejtett kozmoszába hatolt a hasonlósági elemek fonalával, a hidrogénenergiával vegyített biomechanika - mind e felfedezések láncreakciójaként született. Oanna rajongott az édesanyjáért. Tehetsége, szépsége mérhetetlenül vonzotta, de el is bátortalanította. Külsőleg talán hasonlított hozzá, de korlátlan függetlenségét nem örökölte. Ő képtelen volt túltenni magát nagy tudású, szórakozott, szánnivalóan tehetetlen apja iránti szorongó ragaszkodásán. Akkor is mellette maradt volna, ha Tymon nem szövődik az életébe. Nemcsak azért, mert a természet párhuzamaira épült biomechanika és tengeri gyógyszervegyészet izgalmas meglepetései éppúgy lenyűgözték, mint apját és azt a férfit, akihez sorsát kötötte. Nem tudta elfogadni anyja cáfolhatatlannak tűnő s annyira okos érveit, amelyekkel apjától elkülönülő élete helyességét bizonyította. Szerinte - összetartozásuk ellenére, vagy éppen azért - szükséges, hogy együttlétük mindig szokatlan, ünnepi kivételt jelentsen. Csak így okozhatnak egymásnak szüntelenül megújuló örömet. Együttélésük közös szakmai gyakorlattá szürkülne, amelyben elkerülhetetlen az egymástól eltérő, nagyon önálló egyéniségek villongása, versengése. Így a napnak legnagyobb részében mindkettőjüket betölti saját munkája. S beszámolójuk erről a másiknak változatos szórakozást jelent rövid esti együttlétük idején. Apja otthona a laboratórium. Övé a műterem. A gyermeknevelés s a létszükségletek fedezésének gondját átvette állampolgáraitól Aquapolis. Azért, mert amit létrehoztak, minden a közösségé volt. Nos tehát? Sok vitájuk végződött ezzel a felhúzott szemöldökű, kicsit neheztelő kérdéssel. S anyja félig nevetve s némileg kesernyésen tette hozzá: - Apád boldog és elégedett így. Te miért hadakozol velem helyette? Féltékeny vagy anyádra? Nem volt féltékeny. Mikor hiányát érezte anyja amentibeli légkörének, mindig felkereshette. Tudta, az is örül neki. Minden tervébe, gondolatába beavatja. Fontos neki. Őszinte hozzá. Nincs közöttük semmiféle gátlás vagy színlelés. Furcsa módon még korkülönbség sem. Egykorú barátnőjének érezte. Nem is szólította anyjának. Chriseisnek nevezte. Ez a híressé vált név jelentette őt. Kiemelte. Elkülönítette. Hasonlíthatatlanná tette, mint saját stílusa és színei. Tengervízálló freskói, muraijai, s graffitói, festményei és szobrai sok középületet díszítettek nemcsak Aquapolisban, hanem a felszínen is. - Te visszaélsz apa tapintatos szelídségével - mondta neki egyszer. - Tudom, mennyire hiányzol neki. Anyja nem haragudott. Mosolygott. Ahogy gyermekkorában megmosolyogta csökönyös követelőzéseit. 20

21 - Valamit rávetítesz, ami neki eszébe sem jut. Apád munka közben teljesen azonosul azzal, amit csinál. Saját személye egyszerűen eltűnik a tudatából. Nem más olyankor, mint egy magasfeszültségű elektronikus agy. S ebben az állapotában minden és mindenki terhes neki. Én is. Eleinte, mikor még... szóval buta, fiatal és önző voltam, elégszer tapasztaltam. Szenvedtem miatta. Pedig nem tehetett róla. Ilyen. - Azt akartad mondani: mikor még szerelmes voltál belé? - igazította ki Oanna hevesen. De Chriseist nem hozta ki a sodrából. Korkülönbségüket egyedül ez az Oannának érthetetlen, benső egyensúly árulta el. - Most jobban szeretem apádat, mint akkor. Csak másképp - felelte nyugodtan. - Okosabban., Nagyobb biztonságérzettel. Türelmesen. Nekünk már nem kell szavakkal és külső gesztusokkal ismételgetnünk egymásnak, hogy összetartozunk. A tüdőmnek sem kell naponta bizonygatnia, hogy szervezetem beépített része. Tudom anélkül is. Te ezt még nem érted. Válságos, heves viszonyod Tymonnal ideges rövidzárlatok, elragadtatások és letörések lüktetése. Szép, de borzalmas dolog ez a szüntelen féltékenység és bizonytalanság. Most van itt az ideje nálatok. Mégis nagyon jó túl lenni rajta. Bár a ti esetetekben talán sohasem szűnik meg. Te a saját magad által elképzelt animust saját kiegészítő színedet találtad meg Tymonban. Csodálod és szánod egyszerre. Tymon pedig a szülei balesete óta... nem normális. - Hogy mondhatsz ilyet?! - Mindenesetre kiegyensúlyozatlanabb többi aquapolisi kollégájánál. Elismerem, hogy a legjobb koponyák egyike. Engem azonban sokszor nyugtalanít. Elsősorban az ijeszt meg, hogy mindketten tudattalanul élvezitek a szenvedést. Bár ez a baljós előérzetekkel teli drámaiság a tengeri nemzedék sajátja. Még fel nem derített szubmolekuláris zavarféle, amely a sok nyilvánvaló előny mellett veszélyezteti és terheli a mélytengeri túlnyomás alatt született gyermekeket. Úgy tudom, Tenniosz és Singh foglalkoznak ezzel a problémával. - Lehet. De amit felsorolsz, okos, könyörtelen alibi. Látnod kellene apát, mikor lemondod valamelyik közös estéteket, mert éppen kollektív szakmai pankráció van nálad. Zavart és nyugtalan lesz. Elégedetlen a munkájával, a fürdővizével, nem ízlik neki az étel. Engem is összeszid. Megtiltja, hogy önimádó futóbolondoknak nevezzem a kollégáidat. Halálosan fáradt, de végül is beül a mágneses tragacsába, és valamilyen ürüggyel beesik hozzád. Útközben azonban elfelejti, mire akart hivatkozni. És rettentően szerencsétlen abban a bandában. Egyetlen szót nem tud váltani senkivel. Te meg türelmetlenül keresztülnézel rajta! - Krízis,,. Chriseis. Soha jellemzőbb nevet nem viselt még asszony ezen a földön! - szólalt meg mellette Tymon. Oanna felrezzent töprengéséből, azután nevetni kezdett. A másik gondolatfonalának megragadása is cinkosságukhoz tartozott. 21

22 -- Nyertél. Rá gondoltam. Telepátia volt vagy következtetés? - Egyik se. Az arcodról olvastam le. Van egy sajátos arckifejezésed, mikor anyádra gondolsz, amit már sokszor elemeztem. Chriseiskomplexumnak nevezem. - Pontosabb meghatározást kérek! - Önkínzás, érzelmi éhség, elégedetlenség, féltékenység és rajongás. - Jó. Apa-arcom nincs? - Van. De annak a tükörképét rajtam is megláthatod. - Igaz. Apa számtalan elbűvölő tulajdonsága között az egyik szinte a csodával határos. - Mégpedig? - Tudod, milyen sokat jelent nekem, mégsem vagy féltékeny rá. - Furcsa. Már én is tűnődtem rajta. Talán mert az idősebb, érettebb önmagamnak érzem. És sajnálom néha. Mintha mindaz, ami hozzáköt és amit teszel érte, velem zárna közös áramkörbe. Ez az önazonosítás valósággal zavarba ejtő, de szükséges, mert bevallom... - Folytasd! - Ha nem így volna, talán sok minden zavarna. Vele kapcsolatban is. Különös, hogy Chriseis is azt mondta, a saját maga által elképzelt animust, saját kiegészítő színét találta meg Tymonban. S hogy mindketten tudattalanul élvezik a szenvedést - gondolta Oanna. - Tymon önazonosítása valójában önsajnálat. Chriseis okos. Tisztábban lát náluk. - Vajon miért kötötte hozzá az életét? Annyira különböznek egymástól. S apád annyival különb nála. - Tymon hangjában ingerültség rezgett. - Nem különb. Csak más. A szerelem mindig egymást kiegészítő ellentétek ellenmozgása. - Ez megint egy Tenniosz-labdacs. És te lenyelted. A nemi aktus ellenmozgás. De az összetartozás az unió. Egymásba oldódás. A szerelem száma a kettes. Ahol a te a fontosabb, nem az én. Anyád egyedül csak. önmagát szereti. Szörnyeteg. Én sohasem tudtam volna élni vele. - Elfelejted, hogy az anyám! - Ez nem ok rá, hogy elködösítsem a hibáit. - Ugyanilyen keményen ítélnél, ha a saját szüléidről lenne szó?! - Oanna rögtön megbánta, amit mondott, de Tymon gyors válasza egészen felkavarta. - Igen! Meg is tettem! - Tymon mereven maga elé nézett, és nagyon sápadt volt. - Apámat gyűlöltem,* és anyámat megvetettem. Most tudod. - Tymon... ezt még sohasem mondtad. Nem hiszem. Ez nem lehet igaz! - Igaz. - Ez az érzés... nem természetes. Anyád imádott. És te hasonlítasz apádra. Ahogy én is hasonlítok Chriseisre. - Nem igaz! 22

23 Mindketten önkéntelenül a fölöttük ferde szögben hajló xenontükörbe pillantottak. Ózontól és a napgenerátor szűrt sugaraitól barnás, keskeny arcuk valóban hasonlított, mégis erősen különbözött egymástól. Oanna vonásaiban ott kísértett Chriseis duzzadt kislányszája, ködös szeme, fejéhez tapadó, lángokként csavarodó, aranycsillámú haja. Tymon szeme sötét volt, s ajka zárkózottan elvékonyodott. - Csak annyira hasonlítasz Chriseis-hez, amennyire egy szelíd, élvezhető.gomba hasonlít a mérges gombához! - Elfogult vagy! Haragszol rá. És nemcsak a hibái miatt. Chriseis jó. Őszinte és erős. Mi pedig... - Gyengék vagyunk? Ez a beismerés is Chriseis hatása. Engem nem tudott megfertőzni ezzel a szuggesztióval. De óvakodom tőle. Vedd tudomásul, nem ő az erősebb! Mi vagyunk erkölcsileg érettebbek, tehát sebezhetőbbek nála. Van lelkiismeretünk. Amit jóságnak hiszel benne, az mohó sikerszomj! Tudatosan dramatizált hiúsági aktusok sorozata! Az őszintesége pedig kíméletlen cinizmus! - Tymon! Térj eszedre! - Eszemnél vagyok. Apádat majdnem megölte. - Most már aztán... - Talán nem így van?! Mikor beleszeretett a tanítványába, akinek az anyja lehetett volna! - Megígérted, hogy erről a válságról nem beszélünk többé! Mindketten nagyszerűen viselkedtek. Apa elengedte Chriseist. - Közben pedig lassan, észrevétlenül előkészítette az öngyilkosságát. Ha én nem fedezem fel a kívülről szigetelt védőköpenyében a sugárzó andróniumot, akkor.,. - Chriseis önként maradt apával! Anélkül, hogy tudott volna erről a kísérletről. Az ember életében vannak ilyen mélypontok. Ezt neked kellene a legjobban megérteni. Éppen ezzel a sugárzó andróniummal kapcsolatban. Hány éjszakán át akartál rábeszélni arra, hogy legyünk együtt öngyilkosok, amíg... - Az egészen más!. - Nem más, Tymon! Chriseis már előbb elküldte magától azt a szegény anyaéhes gyereket. - Te mindenre találsz mentséget, ha Chriseisről van szó! Ez nyílt vád volt. Tymon Chriseis fejét követelte. Egyre sürgetőbben és egyre gyakrabban. El akarta választani tőle. Féltette Amenti nyugtalanító varázsától. Eddig azt hitte, főképp az ott élő fiatal művészek - persze mindig a férfiak - izgalmas, mulatságos és eredeti egyéniségének hatásától. Most azonban minden összezavarodott benne. Tymon nyíltan kijelentette, apját gyűlölte, anyját megvetette. Tenniosz tudott erről? Mindig Tymon bűntudatáról beszélt az esettel kapcsolatban, ami újra és újra fellobbant benne. Váratlanul tört rá, mikor már azt hitte, az idő iszapja betemette. Miért? Mikor szülei a munkahelyükről elindultak, hozzá siettek az intézetbe. Megint ijesztően felszökött a láza, félrebeszélt, és hívta őket. Tymon mindig 23

24 betegségekkel tiltakozó és zsaroló gyerek volt -- magyarázta neki Tenniosz. Oanna igen elfogadhatónak tűnő elméletet épített erre a bűntudatra. Azt gondolta, hogy Tymon egész későbbi munkássága, a balesetbiztos, szinte tökéletes Medúza is ellenmérge, kiegyenlítője volt annak az ócska járműnek, amely szülei koporsójává lett a tenger mélyén. Azért hajszolta agyon magát a kísérletekkel. Futott emlékei testetlen árnyai elől. Túlfutott a saját teherbírásán. Ez az elmélete hirtelen összeomlott. Tymon zaklatott idegéletének más rugója volt. Valami, amit vele sem osztott meg. - Te sohasem kívántad apád vagy anyád halálát gyermekkorodban? - kérdezte Tymon halkan, furcsa, hideg hangon. - Nem! - Mikor igazságtalanok voltak hozzád, vagy féltél, hogy megbüntetnek valamiért? - Nem! Tymon! Soha! - Hazudsz. - Ugyanaz a furcsa, egyenletes hidegség. - Minden gyerek gondol rá néha. De később még emlékezni sem mer rá. Én merek. Oanna egyszerre megértette, hogy Tymon saját szüleivel hadakozik benne tovább. Főképp Chriseis testesítette meg azt a független erőt és kritikát, ami szembeállította apjával. Tymon sohasem bírta el a kritikát. Nem alkalmazkodott. Hozzá kellett alkalmazkodni. Érezte, Chriseis sohasem hódolt be neki teljesen. Figyelte és bírálta. Saját anyját, aki rabszolgai imádattal szolgálta őt, azért vetette meg, mert nem tudta érte teljesen feladni az apját. Gyerekkori betegségekkel őt büntette, őt parancsolta vissza az ágyához. Nem ismert megalkuvást, és nem osztozott. Igaza lenne Chriseisnek? Tymon a baleset óta nem normális? Miért a baleset óta? Sokkal korábbi, mélyebb gyökerű góc ez. E gondolat sötét mélységbe zuhanó erővonal volt. Oanna visszahőkölt tőle. Rémeket lát. Tenniosz figyelmeztette volna. Tudta, nem szabad sem magyarázkodnia, sem kérdezősködnie most. De bármennyire szenvedett a közéjük növekvő csendtől, amelyben gyanúsítások, beteg elképzelések duzzadtak fel szinte tapinthatóan, mégsem tudta megtagadni Chriseist. Képtelen volt odavetni őt Tymon birtokló dühének. Hallgatott. Pedig beszélnie kellett volna. Nem önmaga, hanem Tymon idegroham határáig sodródó állapota miatt. Mit mondjon? Honnan vegye a gyógyító tűt, amely elpattant ja közöttük e képzetek mesterséges léggömbjét? - Rendben van. - Nem nézett Tymon-ra. - Egy ideig nem látogatom meg. Azután... meglátjuk, Tymon mélyet lélegzett, mintha súly gördült volna le a melléről. - Ez is valami. Ne érts félre, én... - Nem értlek félre. A szánalom megint elmosta Oanna neheztelését és szorongását. Tudta, megalkuvása legfeljebb kis fegyverszünetekhez vezet, de lényegében minden a régiben marad. Tymon tovább zsarolja őt is 24

25 érzelmi válságaival. Végleges döntést akar kicsikarni tőle. Ő pedig nem tud dönteni. Egy csipkés korallszikla mögül eléjük bukkant tenger alatti hazájuk, amelyet nem a természet, hanem emberkéz hozott létre e valószínűtlen környezetben. A mindig új, meglepő Aquapolis az esztétikai öröm és csodálkozás kimeríthetetlen forrása volt. E hirtelen felfénylő városkép Oannában öreg mestere, Metisz Aquarius szonátájának fölfelé futó hangsorával társult, amelyet a színorgona egyre áttetszőbb színábráinak ragyogása kísért. Metisz zongoravirtuóz és Aquapolis egyik veteránja volt. Éveken át tanult nála Amenti Zeneakadémiáján, míg őt is fel kellett áldoznia Tymon féltékenységének. Aquapolis kúp, csészealj, spirál formájú villái, középülettömbjei, útfolyosói és egymás fölött sorakozó síkjainak felvonókkal összekötött keszonrendszere körül széles tengeri sugárutak, nagy terek tágultak szét. A felszínről lelopott napsütést a víz pasztellzölddé szűrte. A föléjük hajló sziderion fényszórók aranyárnyalatú, erős fényözönében szédült halak nyüzsögtek. A házak falai, ablakai is szivárványosan csillámló szikrákat ontottak. E sokszínű sugárzás, a fényvegyészek és fényszobrászok közös alkotása, az állandó ünnep izgalmával telítette a tenger alatti várost. E feszültség éppoly frissítő volt, mint Aquapolis ionizált légköre. Ilyen atmoszférában minden megtörténhetett. A tengerlakók képzeletének küszöbén a valósággá testesülő, utópisztikus látomások között ősi legendák alakjai tolongtak. E létforma megsokszorozta munkájuk lendületét. Éberebben voltak jelen saját életükben, mint a szárazföldiek. S villáik, szanatóriumaik hűs sötétjében mélyebben tudtak alámerülni pihentető álmok kiterjedéseibe. A külső tereket, középületek parkjait díszítő szobrokban az emberiség emlékezetének őstípusai és jövőről szőtt elképzeléseinek eszményei öltöttek formát. Az oceanográfia úttörőinek, kutatóknak, felfedezőknek, aquanautáknak, művészeknek abissziumniásai jól megfértek tengeri eposzok hőseivel, akiknek pikkelyes teste körül lomha, hínárhajú szirének heverlek. Tritonok, sellők szájából bizarr hang-tónusokkal együtt a vízből keletkező tűz szikraszokőkútja tört elő. A kertépítők művészi, élő fákat komponáltak a nomádul burjánzó vízinövények, korallok, kovaivarú mossatok. tengeri tollak keresztezéséből. Ékköves hidrakarokként vonagló virágágyak, hullámzó hinárszőnyegek tömegében kúpos csigák, kasztanyettként csattogó kagylók, arasznyi rózsahalak, bohóchalak, tengeri uborkák, rákok, tűztestű zsákállatok, lábasfejűek áramlottak. Az örök lebegés, sodródás e kozmoszában végtelen folyamatossággal keringett az élet csillaga. Felkelt és alámerült. Millió életforma született, és millió lény semmisüli meg benne. E közegben az élet valóban a természet legszebb találmánya, s a halál a mesterfogása volt azért, hogy sok élete lehessen. Az utakat, tereket gyors mozgású, tenger alatti járművek, pikkelyes védőruhába öltözött, uszonyos gyalogjárók népesítették be idomított 25

26 barna és kék delfinek, Aquapolis biztonsági és közlekedési rendőreinek felügyelete alatt. Nyüzsögtek körülöttük a vidám, fehér hasú, kíváncsi barátfókák is. Őket s a többi ártalmatlan vagy szelídített tengeri állatot megtűrték az ember szövetségesei, de a ragadozókat távol tartották a településektől. Nyitott etetőhálóik hullámos, fénylő rácsokként csillantak meg a vízben. Az oda helyezett, védőgyógyszerekkel kezelt táplálékukhoz ultrahangrezgések vonzották őket. Mióta rájöttek, hogy az emberekkel való együttélés egy csomó civilizációs bántalmat lobbantott fel a delfinekben, megfelelő összetételű védőeledelre szorították őket. Oanna a Cousteau tér fölött hirtelen megállította a Medúzát, Látta, amint a lazán torlódó hálólebenyt orrukkal félretaszítva, Scilla és Arlequin besiklottak az egyik etetőhálóba. Többi társuk közé keveredve úgy vetették magukat az ételre, mintha napok óta nem ettek volna. - Nézd! Micsoda szélhámosok! - nevetett Oanna. - Ha nem magam tömném meg a hasukat reggel a legfinomabb falatokkal, most megszakadna a szívem a lelkifurdalástól! Akkor történt. A látvány, amely hirtelen kitárult előttük, elvonta figyelmüket saját problémáikról. 26