Stephen bármerre pillantott, újabb és újabb farkasok bújtak elő a fatörzsek között terpeszkedő sötétségből. A közelebbiek erős vicsorgásba kezdtek,

Átírás

1 26 Stephen bármerre pillantott, újabb és újabb farkasok bújtak elő a fatörzsek között terpeszkedő sötétségből. A közelebbiek erős vicsorgásba kezdtek, testsúlyukat a mellső lábaikra helyezték és fenyegetőn villogtatták agyarukat. Kétsége nem volt, ha most összeesik és a földre kényszerítik, pillanatok alatt kivégzik. A farkasok legelőször a zsákmány lágy szöveteit támadják meg. Stephen nagyot nyelt, szinte látta, ahogy a vadállatok éhes tekintete ráfókuszál megmozduló ádámcsutkájára. A tűz nagy lánggal lobogott a lábánál, a forróság védőn körbeölelte a bokáját, már-már fájón égette. Az állatok annyira lekötötték a figyelmét, hogy a nadrág majdnem meggyulladt a lábán. A falka teljesen körbeölelte, előtte három egyed vicsorgott rá, mindkét oldalán és a háta mögött is folyamatos volt a mozgolódás. Mintha egy előre begyakorolt koreográfia szerint köröztek volna, melynek egyetlen célja csupán Stephen figyelmének megosztása, elterelése volt, hogy a falkavezér megkezdhesse a támadást. 119

2 Ahogy végigpillantott rajtuk, a falka legnagyobb egyede ott tornyosult előtte. Az alfahím. Hófehér, vastag bundája felborzolódott a hátán, hetven kilogrammos testsúlya egy jól irányzott ugrással leterítette volna a lábáról. Stephen sokat nem olvasott a farkasok vadászati módszereiről, de azt tudta, hogy az alfahím a vezér és ő fogja megindítani a támadást, és az ő agyarai mélyednének legelőször a nyakába. Egy falkában rendkívül kényes szociális hierarchia uralkodott, amelyet minden egyed elfogad és amelynek mindegyik behódol. Minden falkában élt egy alfanőstény is, amellyel kizárólag az alfahím érintkezhetett. A vezérállat helyét a halála esetén pedig egy úgynevezett bétahím veszi át. Stephen nagyon örült annak, hogy ilyen sok hasznos információ bukott elő a korábban olvasottakból, csak sajnálta, hogy jelen pillanatban semmi hasznát nem tudta venni. A botot erősen maga elé tartotta és egyenesen az alfahímre szegezte. Fél szemét azonban a körülötte állókra tapasztotta, leginkább viszont azoktól tartott, amelyek mögötte, a látóterén kívül álltak lesben. A tűz még egy darabig biztos, hogy védelmet fog nyújtani, viszont nem maradhat itt az örökkévalóságig. Valamit tennie kell! Első lépésben fedezéket kellene találnia. A legrosszabb helyzetnek azt találta volna, ha beszorítják egy sarokba és rátámadnak, ez esetben viszont tudta volna, hogy a háta mögül nem kell támadásra 120

3 számítania. Jelen helyzetben képtelen volt ennyire szétosztani a figyelmét. Igyekezett dermedten állni, mert tartott tőle, hogy egy apró mozdulat is elegendő ahhoz, hogy rátámadjanak. Azonban nem várhatja így meg a pirkadatot, vagy ő fog elfáradni, vagy az állatok unják el a patthelyzetet, és támadásba lendülnek. Bármelyik is következik be, Stephen bízott benne, hogy hamar le fog zajlani. Ahogy megcsapta a halál szaga, rögtön eszébe jutott Tracy. Az már bizonyossá vált, hogy valaki lelőtte, de addig nem akarta elhinni, hogy Tracy nincs többé, amíg nem látja a holttestét. Amíg csupán egy szemernyi esélyét is látja annak, hogy életben van, küzdeni fog a végsőkig. Amíg csak bír. Reménytelennek tűnt a helyzet, de semmiképp nem elveszettnek. Legalábbis ebben szeretett volna hinni. Próbálta nem tudatosítani magában a tényt, hogy egyedül áll szemben egy tucatnyi vérengző, éhes vadállattal, a lehető legtávolabb az emberi civilizációtól. Fegyvere csupán a kés és a faág volt, amelynek vége még mindig vörösen izzott az aprócska láng alatt. Jobb kezében erősen markolta a fadarabot, míg jobbjában a kés markolata vágta izzadó tenyerét. Valamit tennie kell! Azé az irányító szerep, aki legelőször lépni mer. - Tünés innét! kiáltott az alfahímre, majd a parázsló ágat felé tolva egy hirtelen lépést tett előre. Az állat vicsorogni kezdett, miközben mély hörgés tört elő a torkából. A hangba az erőteljes el- 121

4 szántságon kívül az éhség okozta türelmetlenség is vegyült. Stephen mozgása nem csak a vezér viselkedését és haragját korbácsolta fel, a falka többi tagjának nyugtalansága is egyre inkább éreztette hatását. A feszültség már szinte tapinthatóvá vált, mint az éjszaka, amely átláthatatlan, nyomasztó üvegbúraként borult köré. A falka talán már napok vagy hetek óta nem evett semmit, a vadászösztönüket nem csak az éhség ébresztette fel bennük, hanem a lehetőség, hogy végre kiélhetik génjeik ősi küldetését is, amely születésük óta ott csörgedezett ereikben. Ahogy az állat szemébe nézett, érezte, hogy nem csupán hetven kiló tömény izomzattal néz szó szerint farkasszemet, hanem egy évszázadokra vagy talán évezredekre visszanyúló, generációkon átívelve fejlődő, valóságos történelemmel rendelkező vadászkészséggel. Az egymásra épülő nemzedékek által gyakorolt vadászati technikák úgy csiszolódtak és fejlődtek, mint ahogy azt az emberiség is tette a maga útján. Úgy érezte magát a bottal a kezében, mintha egy, az őskorból fennmaradt bunkóval akarna rátámadni egy sereg, géppisztolyokkal állig felfegyverzett, kiképzett kommandós csapatra. Stephen újabb fogást keresve a boton előrelendítette, egészen addig, hogy a parázs az állat mellkasához dörzsölődjön. A farkas felnyüszített, és ijedten hátraugrott, a következő pillanatban azonban ismét támadó pozíciót vett fel. Stephen a támadás közben másfél méterre eltávolodott a tűzhelytől. Így közvetlenül a háta mögül nem kellett támadásra számítania, de azt sem akar- 122

5 ta, hogy annyira eltávolodjon tőle, hogy a tűz és ő közé már bátran bemerészkedhessenek. Tett egy lépést hátrafelé, majd miközben továbbra is mereven maga elé szegezte a parazsat, az ág másik végét a tűz forró lángjaiba tartotta. Ha mindkét végét meggyújtja, talán nagyobb hasznát veheti abban az esetben, ha többiek is támadni készülnek. És ahogy a sunyi mozgásukat figyelte, már nem volt sok idő hátra. Mintha egy vulkán készülne kitörni. Miközben a vezérhímen tartotta a szemét, jobb oldalról váratlanul megmozdult valami. A sötétség valósággal megelevenedett. Olyan hirtelen támadt ki a sötétből, hogy lereagálni sem volt ideje. Mire felé fordította a fejét, az állat nekirontott, acélos állkapcsát pedig a lábába mélyesztette. Hihetetlen energia szabadult fel a negyven kilós állatból, csak egy apró mozdulaton múlt, hogy nem borította fel. Talpon kell maradnia! Abban a pillanatban, ahogy az állat a két hátsó lábára támaszkodva elrugaszkodott és teljes súlyával Stephennek esett, a bot a földnek feszült és képes volt ellen tartani. Már szinte érezte a húsába maró agyarakat, azonban csak a nadrágját érték a fogak. Az állkapocs mereven összezárult, és nem engedte hőn áhított áldozatát. Stephen az állat lendületét felhasználva oldalra perdült és lábával a támadás vonalában a tűz lángja felé rúgott. Hallotta, ahogy a ruha szakadni kezd, lába beleremegett támadójának súlya alatt, de a lendületet kihasználva a levegőbe bírta emelni. A farkas megemelkedett, állkapcsával még mindig a nadrágot szorongatva a tűz felé lendült. A súlyt 123

6 azonban nem bírták a szövetek, Stephen ruhája darabokra szakadt a lábán, az állat nem csak zsákmánya, de saját maga felett is elveszítette uralmát. Tehetetlenül repült a tűz felé, teste átsiklott a parazsakon, az izzó faágak szanaszét repültek, az állat pedig vonyítva rohant be a többi falkatag közé. A korábbi tábortűznek semmi nyoma nem maradt, a parazsak szanaszét hevertek mögötte a földön, két négyzetméteres terület úgy nézett ki, mintha a föld izzana a talpuk alatt. Egy újabb farkas rontott rá, ezúttal azonban a másik oldalról. A faágat felé lendítette, az izzó tűzgolyó az állat bordái közé nyomódott, a támadást gyorsan elhárítva. Rengetegen voltak, és folyamatosan köröztek. Sejtette, hogy ezeknek az önkéntes támadásoknak is megvan a maga oka, talán ez is egy korábban már alaposan kidolgozott vadászati koncepció része volt. Stephen kezdte érezni, hogy ebbe először pszichikailag fog belefáradni, s csak utána fogja a teste végleg feladni a küzdelmet. Stephen lassan a parazsakkal hímzett területre lépett, óvatosan a közepére araszolt, bízva abban, hogy a farkasokat talán megzavarják a talpuk alatt izzó fények. A tűzgyújtás előtt összekészített száraz faágak ott hevertek szanaszét körülötte. Ha esetleg sikerülne úgy a parazsakra kotorni, hogy meggyulladjanak, talán nagyobb területet tarthatna a tűz fénye által szemmel. Néhány farkas ismét megiramodott, de ahogy a parazsak közé értek, vinnyogva hirtelen visszafordultak. 124

7 A földre hullott elszáradt tűlevelek pillanatok alatt izzani kezdtek, úgy lüktettettek és pulzáltak körülötte, mintha élnének. A terv pillanatnyilag sokat segített a helyzetén, azonban minél hamarabb ki kell találnia valamit. A legkézenfekvőbb az lenne, ha fel tudna mászni egy fára, ahol biztonságban átvészelhetné az éjszakát. Ahhoz azonban, hogy felmászhasson mindkét kezére szüksége lesz. Le kell tennie a botot és a mászás közben hátat kell fordítania a falkának. Abban egészen biztos volt, hogy ha leteszi a parázsló fegyverét, a farkasok rögtön rátámadnak. A távolság köztük két-három méter volt, ami egy-egy ilyen kifejlett egyednek csupán egyetlen ugrást jelentett. Ez a legrosszabb esetben is két másodperc, ennyi idő alatt viszont képtelen lesz felhúzni magát a magasba. Ráadásul a közelben egyetlen olyan fa sem volt, amelynek alsó ágai karnyújtásnyira lettek volna. Mindegyik fenyőfa volt, melyeknek alsó részén elszáradt ágak jelezték a napfénymentes környezet vitaminban szegény közegét. Kivéve a nyírfát, amelyből a tűzgyújtót készítette. Tehát mégis van B-terv! Az viszont kb. tizenöt-húsz méterre lehetett, s ahogy egy pillanatra arrafelé vetette a tekintetét, még csak a körvonalai sem voltak láthatóak. Túl messze van. Azonban nem maradt más választása, a földön nem maradhat. Noha nem látta a fát, az odafelé vezető úton érzékelte a fenevadak mozgását. A világító szemük elárulta a helyzetüket. 125

8 Nehezebb lesz, mint gondolta. A lába mellett egy izzó fadarab hevert. Csupán egy méter hosszú volt, viszont erősnek bizonyult. A fele már majdnem leégett, az izzó rész kerületét fele akkorára falták a lángok, mint a sértetlen végét. Stephen lassú mozdulattal lehajolt érte, majd ép végénél erősen megmarkolva felegyenesedett. Közben folyamatosan a falkavezér gyilkos tekintetét fürkészte. A mozdulat csupán néhány másodpercig tartott, mégis úgy érezte, mintha hosszú perceken át az örökkévalóság végtelenségében lebegne. Lassan araszolni kezdett a nyírfa vélt irányába. Annyi fa vette körbe, hogy pontosan már képtelen volt behatárolni a helyzetét, csak a fő csapásirányra emlékezett. Bízott benne, hogy mihamarabb eléri, de főleg abban, hogy még azelőtt, hogy a farkasok elunják a macska-egér játékot. Ahogy a fa irányába haladt, a két botot kitartotta, amennyire csak tudta, miközben körbe-körbe forgatta maga körül. A piros fények körkörös gyors mozgása egyenletes vonalakba fejlődött. Stephen néha gyerekes, és a helyzethez képest nevetséges felismerésnek értékelte, hogy a fények gyönyörű játéka még tetszett is neki. Ha nem követték volna a farkasok, talán még nevetett is volna saját magán. A helyzet komolysága azonban nem bírta felszínre engedni az érzéseit. A parázzsal izzó területtől már kellően eltávolodott, a távolság ellenére azonban még mindig látta a fénylő pontokat az avarban. A vörös szőnyeg megvilágította a felé csoportosuló állatokat. 126

9 Néhány lépést tett még hátrafelé, amikor hátrapillantva végre körvonalazódtak a fa árnyai. Csupán néhány méter volt hátra, amikor az egyik falkatag ismét elunta az idegtépő várakozást és rárontott oldalról. A támadás ismét túl gyorsan bontakozott ki a sötétből, ennek ellenére még időben érzékelte. A farkas morogva, tágra nyílt szájjal ugrott felé, Stephen pedig erősebben markolva a durungot, az állat felé lendítette a fadarabot. Közben azonban nem az járt az eszében, hogy eltalálja-e, a védekező mozdulatát egyedül az életösztönei vezérelték, gondolatait inkább az amiatti félelem foglalkoztatta, hogy az önkéntes kiugrást nem vonzzae be a falka többi tagját is. Eggyel még talán elbánhat, de többel egyszerre már nehezen. A farkas könnyedén szelte a levegőt, morgását egyedül Stephen kiáltása múlta felül. Hogy kezének lendületébe nagyobb erőt kölcsönözhessen, haragját üvöltésé formálta, testének pedig teljes súlyát beleadta az ütésbe. Az állatot a mellkasán találta el, a két mellső lába felett. Az izzó fadarab szétrobbant, ahogy a testhez ért, az ütés ereje azonban annyira erősnek bizonyult, hogy Stephen önkéntelenül is térdre rogyott, miközben feje mellett nyüszítve száguldott el támadójának teste. Mindez a másodperc töredéke alatt zajlódott le, a farkas jellegzetes alakját nem is tudta kivenni a támadás közben, csupán egy elsuhanó fehér foltot és izzó, szanaszét fröccsenő fadarabokat érzékelt. Stephen pillanatok alatt újra talpra ugrott, és tekintetével rögtön támadóját kereste. Az állat bukfencezve ért földet, zavartan próbálta visszanyerni 127

10 egyensúlyát ahogy ismét talpra állt. Stephen a kezében maradt facsonkot dühösen felé hajította, ami azonban a többi állat figyelmét vonta inkább magára. Távolabb nagyobb mozgolódás vette kezdetét és ahogy arra kapta tekintetét, már kivehetővé váltak a felé, futva közeledő állatok. Nem egy! Nem kettő! Megszámlálhatatlanul sok! Eljött az összehangolt támadás ideje! - Szent Isten! fakadt ki belőle a felismerés, hogy mekkora veszélybe került. Miközben sarkon pördült, a másik faágat is a közeledő alakok felé hajította, és rohanni kezdett. Rohant, ahogy csak bírt. Csupán néhány méterre volt a fatörzs, mégis oly távolinak tűnt. A legalacsonyabb faág kb. két és fél méterre lehetett a talajtól. Túl magason van! Nem fog sikerülni! De sikerülnie kell próbálta sulykolni magába a gondolatot, és elrugaszkodott. Abban a pillanatban, ahogy a talpa elhagyta a talajt, a mögötte érkező fenevadak beérték és morogva felé ugrottak. A faág kérges héja a tenyerének dörzsölődött, ujjai görcsösen fonódtak köré, mintha soha többé nem akarná elengedni. Teste a lendülettől a faág alá bukott, lábait felrántotta, mintha csak a tudatalattija vezérelte volna. Egy farkast látott maga alatt elszáguldani, de épp az utolsó pillanatban, hogy a bokájába haraphatott volna. Az izgatott léptek és morgások egyre több állat jelenlétét jelezték. 128

11 Átlendült a faág alatt, viszont ahhoz hogy fel tudja húzni magát, új fogást kellett keresnie. Félt, hogy nem lesz ehhez már ideje. Megfordult az ágon és felrántotta magát, az egyik azonban hirtelen elkapta a bal lábát. Bakancsának vastag talpába harapott, s mintha szájzárat kapott volna, erősen tartotta Stephen lábát. Az állat súlya visszarántotta és vehemens erővel húzta lefelé, ujjaiban azonban olyan erővel dolgozott az életösztön, hogy még magát is meglepte, hogy még mindig a faágat markolja. A bakancs hirtelen lecsúszott a lábáról, az állat pedig szájában a megszerzett zsákmánnyal visszazuhant. Stephen újra erőt vett magán. Ha most nem húzza fel magát, akkor később már biztos nem lesz hozzá ereje. Szemeibe könnyeket csalt az erőlködés, ahogy megfeszültek az izmok a karjában. Odalent az állatok egymást lökdösve ugráltak felé. Átvetette lábát a faágon, majd megpördült. Fellélegzett, ahogy végre biztonságban érezhette magát. Nyugalma azonban nem tartott sokáig. A faág hirtelen hatalmas reccsenéssel leszakadt alatta 129