1. LAM Alapítvány: igazi sikertörténet

Átírás

1 Ahol a sikerek beszélnek 1. LAM Alapítvány: igazi sikertörténet A LAM Mikrohitel RT a Román Nemzeti Bank jóváhagyásával működő nem-banki intézmény, amely a LAM Landwirtschaft-Agricultură-Mezőgazdaság Alapítványból nőtte ki magát az idők folyamán. Az alapítvány célja a regionális fejlesztési program keretében a mezőgazdaság fejlesztése és az erre alkalmas magánvállalkozói szféra kialakításának elősegítése. Mint bármelyik más intézmény, a LAM Alapítvány tevékenysége is több fejlődési stádiumon ment keresztül az elmúlt húsz évben. A kezdetekről, nehézségekről, a siker titkáról az alapítvány alapítóját, Kató Béla egykori református tiszteletest kérdeztük, aki jelenleg az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Hol és mikor született az elképzelés? A romániai változások pillanatában Illyefalván voltam lelkész. Az első napokban, januárban már világos volt, hogy minden megváltozik, és elkezdődik a privatizáció, tehát a közös vagyonnak vége, a földeket és javakat kiosztják. Ekkor tudatosult bennem, hogy az emberek elmentek a falvakból, már nincs, aki ezeket a földeket felvállalja és művelje, jó lenne, ha a fiatalokat vissza tudnánk hozni, és meg tudnánk velük beszélni, hogy ebben van jövő. De az is világossá vált, hogy erre őket valahogyan rá kell vezetni és képezni kell. Itthon a körülmények nem voltak olyanok, tudtuk, hogy el kellene őket küldeni valahová, ahol a szépségét is láthatják a mezőgazdálkodásnak. Így 1991-ben kiválasztottunk harminc fiatalt a megyéből, és elküldtük őket Svájcba. Milyen benyomásokkal, tapasztalatokkal gazdagodtak? Kató Béla református püspök Az első harminc ember nagyon pozitívan nyilatkozott erről, mondták, hogy milyen gyönyörű az egész. Viszont azt láttam, hogy amennyiben ezek az emberek visszajönnek, és itthon nem lesz valami kézzel fogható, amiben megkapaszkodhatnak, mind vissza fognak szökni, el fognak menni. Az, hogy a fiataloknak felnyitjuk a szemét, és utána nem következik semmi, mindig azzal jár, hogy csalódottak lesznek és elmennek. Így született az a gondolat, hogy hozzunk létre egy alapítványt a Svájci Evangéliumi Egyházak Segélyszervezetének a támogatásával. Olyan alapítványt akartunk létrehozni, amelynek az a feladata, hogy képezze az embereket itthon és kint, de azon kívül egy ala- 1

2 pot is létrehozzon annak érdekében, hogyha valaki megálmodik valamit, azt meg is tudja valósítani idehaza. Ezért fontos, hogy képzés és támogatás egymás mellett történjen. Hogyan és miért döntöttek a hitelezés mellett? Azt nem tartottuk jónak, hogy ajándékozzunk, mert az nem hoz soha jót, nagyon kevés ember tud felemelkedni az ajándékozás méltóságáig. Ilyenkor általában megjelenik a korrupció is, felmerül a kérdés, hogy kinek és miért adunk, ráadásul nem is serkenti az embereket semmire. Hogyan fejlődött a LAM? Az elején kis lépéseket tettünk. A mezőgazdasághoz mérten fejlődött a hitelezés is. Először vetőmagot hiteleztünk, aztán amikor már meg tudták termelni az emberek a megfelelő mennyiséget, akkor ennek a feldolgozása következett. Tíz kis sajtgyárat, húsfeldolgozókat, pékségeket kezdtünk támogatni, finanszírozni, tehát mindazt, ami a feldolgozáshoz tartozott. Nagyon szépen kezdett alakulni minden. Aztán nehéz időszak következett, mert a es években nagy infláció volt. Viszont mi az emberekkel együtt éltünk és dolgoztunk, és akkor azt mondtuk, hogy bizonyos ideig felfüggesztjük a visszafizetést. Tudtuk, hogy ha valakit nehéz helyzetbe hozunk, az tönkremegy, el kell adnia mindenét, és az senkinek sem jó. Sikerült átvészelni ezt a korszakot, úgyhogy tényleg egyre jobban kezdett fejlődni. Később szembe kellett néznünk a politikai- és államhatalommal is, akik nem nézték jó szemmel, hogy nem gyakorolhatnak fölöttünk kontrollt, például azért sem, mert olyan határozatot hoztunk, hogy politikusnak és rendőrnek nem adunk hitelt. Ez abban a korban olyan diszkriminációnak számított, amivel magunkra haragítottuk mindazokat, akik nem így gondolták. Ennek milyen gyakorlati következményei voltak? Elkezdődtek az ellenőrzések, a perek, el akartak kobozni javakat tőlünk, meggyanúsítottak, hogy a húsfeldolgozóba behozott úgymond humánus kivégzési módszerhez fegyvertartási engedély kell, újságokban is meghordoztak, hogy fegyverkezik a székelység. Ilyen és ehhez hasonló történeteket kellett átélnünk. Végül is a pereket megnyertük, de nagyon nehéz küzdelmeink voltak a kilencvenes évek második felében. Feltételezzük, hogy a nehézségek ellenére tovább erősödött az alapítvány. Igen, 99-re már annyira erős volt az alapítvány hitelezési vonala is, hogy eldöntöttük, hogy egy hitelszövetkezetet hozunk létre. 500 ember állt össze, olyan fiatalok, akik már jártak kint Svájcban. Ez egy esztendeig működött, de a román hatalom megváltoztatta a törvényt, és az akkor induló, kisebb hitelszövetkezeteket megszüntette. Csak a kommunista világból átvedlett nagy hitelszövetkezeti rendszereket hagyta meg. Ekkor vissza kellett adnunk az emberek pénzét, és megint csak a LAM alapítvány keretében tudtunk hitelezni. Ez a folyamat nagyon szépen alakult tovább, több ezer projekt készült el, több ezer ember tartotta meg a munkáját vagy jutott munkához, és területileg is elkezdtünk terjeszkedni. Merre? Először csak Illyefalván voltunk jelen, ezután következett Csernáton, aztán átmentünk Csíkszeredába, Gyergyószentmiklósba, Udvarhelyre, Marosvásárhelyre. Most tervezzük a következő állomást, Kolozsvárt. 2

3 Milyen változásokat hoztak az újabb esztendők? Ez igazából már egy másik korszak, hiszen az Európai Uniós csatlakozás előtt rendezni kellett a jogszabályokat, és egy alapítvány hitelezéssel nem foglalkozhatott már. Ezért az alapítványnak létre kellett hoznia egy részvénytársaságot, amelyik az ő tulajdonában van, és a Nemzeti Bank ellenőrzése alatt ennek már engedélyezett a hitelezési tevékenység. Egy mikrokredit intézmény lett belőle, és tulajdonképpen ma is ez a formája. Továbbá, a kettő elvált egymástól. Az alapítvány továbbra is képzésre és innovációra költi azt a pénzt, amit a részvénytársaságból, mint jövedelmet megszerez akár kamatok, akár részesedés által. Ez egy tökéletes együttélés, hiszen az alapítványoknak mindig nagy a forráshiányuk, így pedig folyamatosan biztosítva van. Ma Erdélyben a leggazdagabb, legerősebb alapítvány a LAM Alapítvány, mert olyan tőkével és vagyonnal bír, amely hosszú távon is biztosítja, hogy céljait meg tudja valósítani. Konkrétan mire használja az alapítvány a vagyonát? Nyilván nem arra, hogy öncélúan felhasználja és gazdagodjon vele, hanem minél inkább a közösség számára szeretné hozzáférhetővé tenni, és olyan programokat vállal fel, amelyek hosszú távon befolyásolják a fiatalok és a közösség életét. Ki számít fiatalnak, ki az a célcsoport, aki igénybe veheti ezeket a hiteleket, illetve szolgáltatásokat? Igazából a részvénytársaság hitelezése már nincsen korcsoporthoz kötve, hiszen csak azt vizsgálják meg, hogy valaki hitelképes-e vagy nem. Elvileg a másik fél lehet 25 vagy 70 éves is. Viszont az alapítvány által folytatott képzések általában fiataloknak szólnak. Ezek felnőttképzések, tehát akik ide járnak, már kikerültek valamilyen iskolarendszerből, és bizonyos területeken szeretnék magukat átképezni, tovább képezni. Az a tény, hogy az EU-s csatlakozás után Romániában is a pályázatok lehívásához szakmai kompetencia szükséges, azt is jelzi, hogy szükségük van papírra, diplomára, s ezt csak akkreditált intézmények adhatják meg. Viszont azt is látjuk, hogy az országban sok papírgyár van, ahol tudás nélkül adnak bizonyos ellenszolgáltatásokért diplomákat. A LAM pont ebben akart és akar ma is más lenni, mi azt valljuk, hogyha valaki a képzést kijárta, tanult, vizsgázott, csak akkor fog papírt kapni. Ezzel egy bizonyos színvonalat fenn lehet tartani, de nem könnyű, mert a konkurencia elég sok esetben mást tesz, és ahol nagyobb az ellenállás, ott kevesebb jelentkező van. De mi továbbra sem adjuk fel ezt, mert hosszú távon ez nemcsak nevet, hanem egyfajta elismerést is szerez az alapítványnak. A LAM alapítványon belül milyen területekre fókuszálnak ezek a képzések? Én püspökként már nem vagyok teljesen napirenden ezekkel a dolgokkal, hiszen a kuratórium és az igazgatóság feladatköre ez, és ők teszik a dolgukat. De amiről biztosan tudok, az a szántóföldi növénytermesztés, állattenyésztés, erdőgazdálkodás, vadgazdálkodás, külön nőknek képzés, például varró tanfolyamok, háztartási ismeretek, pénzgazdálkodás, a reklámhoz való viszonyulás. Továbbá van egy földbeazonosító, felmérő tanácsadás is. Sok baj, vita van a területekkel, és nagyon hasznos, ha valaki ebben segít. Ezen kívül vállalkozói szaktanácsadás folyik. Most újra elindítottuk a nyugati szakmai praktikumot, mert 15 éven keresztül a svájci volt a vonzó, de nyilván ma már mindenki mehet és vállalhat munkát amerre lát. Mi úgy gondoljuk, hogy ez a szervezetlen munkavállalás na- 3

4 gyon sok csapdát is rejt magában. Nekünk megvannak a kapcsolataink, a LAM vállalja azt, hogy előképzéssel, egyfajta szelekcióval ezt a fajta munkavállalást is segítse. Tehát itt szűrő van a rendszerben, ott pedig nem a semmibe mennek az emberek, mert létezik egy testület, aki ezt felügyeli, s ezáltal nagyobb biztonságot tudunk nyújtani azoknak, akik erre vállalkoznak. Mi azt szeretnénk leginkább, hogy itthon maradjon mindenki, de ha már úgyse maradnak, és összevissza megy mindenki a világban, akkor a szülői gondoskodás, félelem van bennünk, hogy mi is történik azokkal az emberekkel. Ezzel most segíteni szeretnénk őket, hogy rendszerezett körülmények között legyenek. Ha kapcsolatban vagyunk velük, akkor talán nagyobb az esélye, hogy miután ott tapasztalnak, látnak, valamit magukkal haza hozhatnak, mert mi mindig itthon vagyunk, és az ötleteiket, vállalkozásaikat felvállalva haza tudnak jönni, vissza tudnak kapcsolódni. Tehát ez az a vékony köldökzsinór, amivel úgy gondoljuk, hogy tarthatjuk a kapcsolatot. Hol zajlanak és mennyire telítettek ezek a képzések? Általában bizonyos létszámot tudnak egyszerre befogadni, egy-egy évfolyam vagy csoport kb egyénből áll, egy osztálynyi emberrel lehet foglalkozni. Bizonyos óraszámú képzések ezek, és mindig újra lehet kezdeni őket. Ha van jelentkező, akkor akárhányszor meg lehet ismételni. Ezeknek a helye továbbra is Illyefalva, ott már kiépült ennek az infrastruktúrája, vannak termek, van bentlakás is, tehát ki lehet oda menni, és akkor egyben kapják meg az egészet. Viszont rövid képzések esetében kimegy a stáb, és ott helyben folynak a tevékenységek, hiszen úgy érdemes. A LAM hitelezése testreszabott. Ez időközben alakult ilyenné, vagy kezdetben is ez volt a koncepció, eszerint igyekeztek fejlődni? Igen, úgy gondolom, hogy nem vagyunk egyformák, nem egyszerre indultunk, nem egyforma az állapotunk, és úgy segítünk igazán, ha csomagokat készítünk el bizonyos embercsoportok számára. Más egy kezdő vállalkozónak a helyzete, és más egy már működő, évek óta meglévő vállalkozásnak. És ezek a hitelcsomagok pont ezt szolgálják, mert van, aki ingatlant vesz, van, akinek termeléshez kell pénz, van, aki szolgáltatást igényel, szóval ennek különböző formái vannak. Ami igazán pozitív, hogy míg a romániai bankoknak és hitelintézményeknek átlagosan 20%-a a rossz hitel, amit nem tudnak visszafizetni, a LAM estében ez 3% és 1,5% közötti. Ezek sem veszteségesek, csak éppen 30, 60 vagy 90 nap alatt nem fizetik rendszeresen a hitelüket. Nem szokott sor kerülni arra, hogy ingatlanárverezés legyen, mindig van más megoldás. Aki vállalkozik, az tudja, hogy hogyan tegye, és a családnak is tudnia kell, hogy ez nem játék. Ilyenkor sosem csak az egyén károsodik, hanem a közösség is, és ezt nagyon szigorúan és pontosan figyelembe kell venniük. Ami még érdekes, hogy míg a bankok hitelezése az elmúlt években stagnált vagy csökkent, addig a LAM tavaly is 15%-kal növelte a hitelezői számát. Kikkel áll kapcsolatban az alapítvány? Főképp a vidéken élő emberekkel, akik nem bank-kompatibilisek. A bank nagy számokban gondolkodik, erős sémái vannak, nem mer, és nem is tud a kisemberrel foglalkozni. Itt pedig nagyon fontos a helyismeret. Nem csak a papírokból kell kiderülnie, hogy ki hiteles, hanem a környezetének is ezt kell mondania róla. Lehet, hogy papíron rendben van, de ha mindenkinek az a véleménye róla, hogy egy nagy tolvaj, akkor meg kell gondolni, hogy összekötjük-e vele az életünket vagy sem. Tehát egyfajta odafigyelés szükséges. A másik nagy előny, hogy a kliens a bankjával közvetlenül beszél. A nagy bankoknál az a gond, hogy soha nem döntenek helyben, hanem valahol, azt 4

5 sem tudjuk, hogy a földrész melyik részére jutnak el a papírok, majd ott valakik valamilyen szempontból döntenek. Ez a személytelenség. Itt pedig személyesen találkoznak, már ismerik egymást, többnyire azt is tudják, hogy van két gyereke, Józsika és Jánoska. Hogyan működik a LAM-nál a hitelezés? A közösségnek szüksége van hitelre, Széchenyi óta tudjuk, hogy a hitel milyen lényeges. Viszont hogy ez milyen formában történik, hogy ez uzsora-e, átverés-e, hogy van-e mögötte valamilyen etikai magatartás vagy nincsen, az rendkívül fontos. Ez a plusz, amit a LAM behozott, hogy itt van egy nagyon fontos etikai mérce, amit a munkatársak viszonyulása, egész hozzáállása tükröz. Mindenki azt mondja, hogy a pénz az ördög eszköze, ahol megjelenik a pénz, ott mindig valami baj történik. Én nem vallom ezt. A pénz eszköz, lehet uralkodni fölötte, ne ő uralkodjon fölöttünk. Nem az a baj, hogy a pénz profitot termel, hanem annak mértéke a problémás, és hogy utána mit teszünk azzal a profittal, amit begyűjtünk. Mivel ez közösségi játék, senki nem gazdagodhat meg belőle, a haszon még egyszer visszakerül a közösségbe. Hogyan? Úgy, hogy a svájci segélyszervezet most már nem ajándékot ad, hanem hitelt. Ennek a hitelnek a kamata törvényes módon visszakerül Svájcba, ők pedig nem akarnak nyerni rajtunk, az itt megtermelt hitelből adódó kamatot visszaküldik a diakóniának, a Diakónia Keresztyén Alapítványnak, a református egyház szeretetszolgálatának. Tehát ez azt jelenti, hogy a beteggondozás és más projektek ebből kapják a finanszírozást. Ebben az az érdekes, hogy az itt megtermelt plusz, amit a mi embereink termeltek ki, nem marad nálunk, és nem olyan alapon kamatmentesítjük, hogy mindenki majd gondoz egy nénit a faluban, mert ez így nem működik. Hanem fizet azért, mert ő eszközt kapott a kezébe, az ebből befolyó összeget viszont szintén a közösségnek adjuk vissza, hogy például használja beteggondozásra. Tehát egyfajta államként viselkedünk, újraelosztás történik. Azért van kamat rajta, mert az abból befolyó összegek egy részét szintén vissza akarjuk adni ezekre a célokra. A másik része pedig megy az alapítványnak, az alapítvány ebből a jövedelemből végzi a tevékenységét. Hogyan épült ki ez a rendszer? Hogyan tudott sikertörténetté válni? Ha tényleg erre kíváncsiak, akkor én is azt mondom, hogy ez egy sikertörténet. Több mint húsz éves tevékenységnek az eredménye, amelyet kevesen mondhatnak el ebben az országban magukról. A svájciaknak is annyira tetszett, emlékszem, vagy négy évvel ezelőtt, a harmadik világbeli összes gazdasági attasét elhozták a bukaresti követségekről Illyefalvára, hogy nézzék meg a modellt, hogy tulajdonképpen miként lehet ezt végigcsinálni. Én lelkész voltam, vagyok, nem közgazdász, viszont korán felismertem, hogy tenni kell valamit, és magunknak kell tenni, mert nem várhatjuk, hogy mások tegyenek helyettünk. Hozzáadtuk azt a keresztény erkölcsi magatartást, elvárást, amivel élünk, és ahogyan gondolkodunk, ezért tudott ez így fejlődni, és ezért lett ez akkora, amekkora ma. Ma a részvénytársaságnak negyven fiatal munkatársa van, legtöbben közgazdászok, akik értik a dolgukat szakmailag is, és sikerült egy olyan erkölcsös csapatot, közösséget összeállítani, aminek bizonyos kohéziós ereje van. Ezek az emberek tényleg harcolnak azért, amit csinálnak, és ez egy nagyon pozitív dolog. Amennyiben egy faluba más nemzetiségű család költözik, rá is vonatkoznak ezek? 5

6 Persze, ugyanúgy. Ebben nincs semmilyenfajta kivétel. Nyilván, mi azon a területen kezdtük el a tevékenységet, ahol a népünk él, pont amiatt, mert helyismeretünk, emberismeretünk kell legyen, és körülbelül ugyanazok szerint az értékek szerint élünk és gondolkodunk. De semmilyen diszkriminatív lépést nem teszünk, hiszen az nekünk is jó, hogy ha azon a területen valaki ezen erkölcsi rend szerint él, gondolkodik, és gyarapszik. Mivel nem ajándékot kap, hanem lehetőséget, az ő általa megtermelt javak is tulajdonképpen azt szolgálják, amiről mi beszélünk. Mindig is eleve Kovászna megye arányai szerint gondolkodtunk, utána Hargita, Brassó, Kolozsvár. Nekik kérni kell, fizetni és gondolkodni, ahogy mi ezt elvárjuk. Annak ellenére, hogy sikertörténetről beszélünk, biztos voltak kisebb-nagyobb kudarcok vagy negatívumok is az alapítvány életében. Van-e ezek között olyan, amely tanulságos lett a későbbiekre nézve? A negatív példák ott jelentek meg és ez volt a tanulságos, ahol az emberanyag valamiképpen elbukott. Tehát olyan dolgok történtek a projektkészítővel, amit mi sem láthattunk előre: válások a családban, haláleset, betegség. A második tényező ez a nagy gazdasági és mindenfajta szervezeti bizonytalanság, ami Romániában van. Ez kemény dolog, amit nagyon nehéz kezelni. Mindenki, aki ebben van, tudja, hogy mit jelent. Például, az annak idején alapított tíz kis sajtüzemből ma csak kettő működik. Az uniós csatlakozás körül, utána, a kicsiknek már nem volt megmaradásuk, a nagyok kezdtek jobban működni. Aki nem tudott átállni valamilyen specialitásra, azt kiszorították. Tizenöt évig működtek, aztán három nap alatt be kellett zárni. Ezt kudarcként is meg lehet élni, de nem gondoljuk, hogy kimondottan mi okoztuk volna, a körülmények okozták ezt, és azt jelzi, hogy erre is kell figyelni. Ha tizenöt évig működött, és addig sok embernek adott munkát és lehetőséget, és utána be kellett zárni, az rossz érzés, de mégsem volt hiábavaló. Az emberek éltek általa, belőle, valamit tanultak is. Van olyan, akinek húsfeldolgozója volt, és ma panziót működtet. Meg kell tanulni vállalkozni is, rá kell jönni annak rendje és módja szerint, hogy mit kell csinálni. Viszont ilyen esetben a kudarcok, csalódások is nevelhetnek. Van, aki még egyszer beleesik, ez olyan, mint a többször nősülő vagy férjhez menő, nem elég tanulságos egyszer. Hogyan működik a népszerűsítése, marketingje az alapítványnak? Mi sokáig az embertől emberig módszert alkalmaztuk. Jött egy új kliens, elmondta, hogy kitől hallott rólunk, és az nekünk már eleve garancia lehetett. Nyilvánvaló, hogy ma már nem elégedhetünk meg ennyivel, hanem folyamatosan újságban, rádióban, plakátokon hirdetünk. Van olyan helyünk, ahol a korábbi LAM-os partnerek vállalják a népszerűsítést, kis táblát helyeznek el a gazdaságokban, így az emberek rákérdezhetnek, hogy az mi, hogy működik. Ezeket az eszközöket használjuk tulajdonképpen. A véleménynyilvánításnak van-e valamilyen felülete, ahol egyének elmondhatják személyes tapasztalataikat? Ez nem ilyen internetes felület, mint mondjuk a Facebook, ahol bejegyzéseket küldhetnének az emberek. Nem gondolom, hogy ez lenne a műfaja annak, amit mi csinálunk. Viszont a fórumokon és találkozókon, amiket szervezni szoktunk, például a LAM-napok keretében is, mindig adódik alkalom a visszajelzésre. A húszéves jubileumra könyv készült, és még azelőtt öt évvel volt egy szociológiai felmérés, amit fel lehet használni. Nekünk fontos a visszajelzés, hogy hogyan élték meg és élik meg az emberek az általunk kínált lehetőségeket, példákkal, emberi sorsokkal, történetekkel. 6

7 Riportfilm is készült erről. Igazából mindig az élet ad visszajelzést, ha fejlődik, megy, akkor jó úton haladunk, ha megáll, visszafejlődik, akkor baj van, akkor el kell gondolkozni rajta. Persze a pozitív szóbeli példákból is lehet érteni és tanulni, ez egy fontos jelzés volt idáig. Ha valahol megjelenik egy negatív dolog, akkor arra oda kell figyelnie a csapatnak. Mi az, ami a leginkább meghatározó az alapítvány működtetését illetően? Az itteni intézményeknek, a bankoknak is, a veszteségre egyfajta elkülönített százalékot, pénzt kell félretenniük. Ez általában egy-két-három százalék a hitelbevétel összegéből, mert ha valaki nem fizet, azt veszteségnek tekintik. Ez nagyon magas lehet egy banknál. A LAM-nál viszont, mivel nagyon működött az odafigyelés, a szolidaritás, a visszafizetések nagyon jó ütemben történtek, ezért nem volt kérdés a provízió, nem kellett leírni hiteleket. Ez profitként megjelenik év végén. A tavalyi esztendő végén nagyon magas lett a nyereség. Azt tanácsoltam a vezetőknek, hogy egy részét adjuk vissza a hitelfelvevőknek. Karácsony előtt elküldtük mindenkinek, és el is magyaráztuk, hogy ők voltak jók, az ő munkájuk, a becsületességük. Az időben történő visszafizetéseknek köszönhetően a kamatok megjelentek profitként, és mi nem akarjuk ezt eltenni, hanem együtt szeretnénk felhasználni. Volt, aki sírt, és azt mondta, hogy ő ilyen pénzintézményt még soha nem látott, hogy neki visszaadjanak, mert ő rendes fiú volt. Ez az, ami teljesen új, szokatlan a mi környezetünkben, ezt kell terjeszteni. Hitelintézmények nélkül nem ment sosem, és nem is fog menni a modern gazdasági világban, még az ősközösségekben is volt cserekereskedelem. Viszont ha a hitelintézmény is a miénk, a munka is, amit elvégzünk, a vállalkozások is mind a közösségéi, akkor se bukás, se csalás, se átverés nem lehet, mert a közösség kontrollja alatt történik az egész. Hangsúlyozom, hogy minden a morális tartáson múlik. Az a kérdés, hogy azok, akik ebben részt vesznek, tudnak-e hitelesek lenni, mert gyakorlatilag az egész hitelrendszer ezen múlik. Már eleve a pénz is egy papírlap, és mit ér? Visszük valahova, adnak nekünk egy kiló kenyeret egy kis papír cetliért, amit valahol kinyomtattak. Nekünk el kell hinnünk, hogy az annyit ér. Ha beadjuk a pénzünket egy ablakon, bíznunk kell abban, hogy ott bent nem lopják el, hanem tisztességesen kezelik azt. Ezek mindmind olyan dolgok, amelyekre nagyon sok példa volt, amikor átverték az embereket. Ezért kell, hogy létezzenek olyan intézmények, amelyekben van erkölcsi tartás. Jelenleg hogy néz ki a LAM struktúrája, hierarchiája? Van egy kuratóriuma, és van egy ügyvezetése, annak munkatársai. A részvénytársaságnak van egy igazgatótanácsa, vannak tulajdonosai, nyílván ezek az alapítvány tulajdonosai nagy részben, másik meg a Református Egyház Nyugdíjintézete. Tehát van az igazgatótanács, aki hozza a döntéseket, és van ügyvezetés: az ügyvezető, igazgató, marketing, főkönyvelő, könyvelők, vannak a hitelinspektorok, a territoriális inspektorok, és azok munkatársai. Minden iroda általában két fővel dolgozik, van egy vezető inspektora, és van egy kisegítője. Jelenleg ön milyen szerepet vállal ebben? Inkább alapító atya szerepem van. Nem mondom, hogy nem követem továbbra is, ha meghívnak, ott vagyok, mint szülőatyja ennek. Sosem fogom tudni elhagyni teljesen és letenni, amíg élek, mindig is a szívem csücske lesz. Hiszen ez egy olyan mű, amelyet az Úr segítségével hoztunk létre, amire oda kell figyelni továbbra is. A legfontosabb a munkatársakban továbbra is megerősíteni, hogy érdemes tisztességesen dolgozni, mert annak megvan az eredménye, és abból meg lehet élni. Ennek megtartása fontos feladat továbbra is. 7

8 Hogyan képzelik el a későbbi terjeszkedéseket? Nyílván nem fedjük le az egész országot. A stratégiánkhoz mindig hozzátartozik, hogy organikus építkezést folytatunk, tehát amikor egy megyében, egy környéken már sikerült kiépíteni a bázist, akkor az ottani iroda átnéz a szomszéd megyébe is, és ott kezd hitelezni. És amikor már egy bizonyos számú hitel összegyűlt, akkor annak a helynek is megteremtjük a központját, így terjeszkedünk. Nem lehet úgy, hogy egyszerre ötvenet megnyitunk, s aztán fele megy működik csak, hanem ahogy a helyzet követeli, lassabban, de biztosabban építkezünk. És végül a távlati, általános cél egy mondatban? Egy bővített mondatban. Én hiszem azt, hogy ez az erdélyi magyar közösség meg fogja tartani, és meg fogja becsülni ezt az intézményt, mert érte volt, érte van, és még nagyon sokat fogunk hallani róla a következő években is. Ezt szeretnénk elérni, ez a célunk. Kérdeztek: Molnár Beáta és Vízi Tünde 8