EGYSÉGES SZERKEZETBEN (a 20/2006. (XII.29.) és az 1/2011. (I.21.) sz. rendelettel módosítva!)
|
|
- Mátyás Hajdu
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 EGYSÉGES SZERKEZETBEN (a 20/2006. (XII.29.) és az 1/2011. (I.21.) sz. rendelettel módosítva!) Kalocsa Város Önkormányzat 9/2002. (VII.5.) ör. számú rendelete a háziorvosi és fogorvosi ellátási körzetek megállapításáról Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete az évi LXV. törvény 16. (1) bekezdés és a évi CVII. törvény 25. (7) bekezdés felhatalmazása alapján figyelemmel a évi II. törvény 2. (2) bekezdésére - a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és iskolafogászati ellátási körzetek megállapításáról az alábbi rendeletet alkotja: 1. A rendelet célja Kalocsa város közigazgatási területén - az egészségügyi alapellátás biztosítása céljából a képviselőtestület a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteket e rendelet szerint állapítja meg. 2. A rendelet hatálya A rendelet Kalocsa város közigazgatási területén működő háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és iskolafogászati körzetekre terjed ki. 3. Felnőtt háziorvosi körzetek Kalocsa város közigazgatási területén a képviselő-testület 6 felnőtt háziorvosi körzetet alakít ki. (1) Az I. számú háziorvosi körzet területének meghatározását a rendelet 1/A. sz. melléklete tartalmazza. (2) A II. számú háziorvosi körzet területének meghatározását a rendelet 1/B. sz. melléklete tartalmazza. (3) A III. számú háziorvosi körzet területének meghatározását a rendelet 1/C. sz. melléklete tartalmazza. (4) A IV. számú háziorvosi körzet területének meghatározását a rendelet 1/D. sz. melléklete tartalmazza. (5) Az V. számú háziorvosi körzet területének meghatározását a rendelet 1/E. sz. melléklete tartalmazza. (6) A VI. számú háziorvosi körzet területének meghatározását a rendelet 1/F. sz. melléklete tartalmazza. 4. Házi gyermekorvosi körzetek Kalocsa város közigazgatási területén a képviselő-testület 4 házi gyermekorvosi körzetet alakít ki.
2 (1) Az I. számú házi gyermekorvosi körzetet a rendelet 2/A. számú melléklete tartalmazza. (2) A II. számú házi gyermekorvosi körzetet a rendelet 2/B. számú melléklete tartalmazza. (3) A III. számú házi gyermekorvosi körzetet a rendelet 2/C. számú melléklete tartalmazza. (4) A IV. számú házi gyermekorvosi körzetet a rendelet 2/D. számú melléklete tartalmazza. 5. Fogorvosi körzetek Kalocsa város közigazgatási területén a Képviselő-testület öt fogorvosi és két iskolafogászati körzetet alakít ki. (1) Iskolafogászati körzetet (I. számú fogorvosi körzet) a rendelet 3/A. számú melléklete tartalmazza (2) A II. számú fogorvosi körzetet a rendelet 3/B. számú melléklet tartalmazza (3) A III. számú fogorvosi körzetet a rendelet 3/C. számú melléklet tartalmazza (4) A IV. számú fogorvosi körzetet a rendelet 3/D. számú melléklet tartalmazza (5) Az V. számú fogorvosi körzetet a rendelet 3/E. számú melléklet tartalmazza (6) A VI. számú fogorvosi körzetet a rendelet 3/F. számú melléklet tartalmazza (7) Iskolafogászati körzetet (VII. számú fogorvosi körzet) a rendelet 3/G. számú melléklete tartalmazza 6. A rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. Kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. Kalocsa, június 20. (Török Gusztáv Andor) polgármester (Dr. Bálint József) jegyző 9háziorv.rend.. Lezárva: január 21. (hatályos január 22-től)
3 Dr. Hamvas Imre 1/A. sz. melléklet I. SZÁMÚ FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET Ady Endre utca (Szent István király út Tomori utca közötti szakasz) Alkotmány utca 33-tól végig Árendás utca Bajcsy-Zsilinszky utca Bátyai út és Miskei út közötti tanyák (Baksa tanya, Belágyi tanya, Koós tanya, Herner tanya, Rigó tanya, Vizi tanya) Búzapiac tér Ciglédi kertek Csokonai Vitéz Mihály utca Damjanich Imre utca Délibáb utca Dudáskert Duna utca Ecetgyár utca páros oldal végig páratlan oldal 19-től Eötvös utca Fényi Gyula utca Gábor Lajos utca Gárdonyi Géza utca Giga köz Híd utca páratlan oldal 7-től páros oldal 6-tól végig Jókai Mór utca Kinizsi Pál utca Király Ilus utca Középső kertek Magyar László utca Mátyás király utca Meszesi út Meszesi Duna-part Miskei út páratlan oldal Napsugár utca Rákóczi Ferenc utca Sárköz utca Simonyi Jenő utca Semmelweis utca 33-tól végig Szabó József utca Szent István király út páratlan oldal 17-től Tessedik Sámuel utca Tomori Pál utca páros oldal 8-tól páratlan oldal 9-től végig Tóth Mike utca páratlan oldal 1-17/L-ig páros oldal 2-12-ig Vajas köz Vörösmarty Mihály utca páros oldal ig páratlan oldal 51-ig
4 Dr. Hajdú Zoltán 1/B. sz. melléklet II. SZÁMÚ FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET Banyasziget tanyák Bársony utca Bolt utca Csemetekert Deák Imre utca Drágszélpuszta Eperföld utca Filvig tanya Gépállomás Gombolyagi út Halász utca Hold utca Homokgyőr Honvéd utca párol oldal Hosszú Antal utca Hősök útja ig és 38. szám Huszár utca Dr. Ilk Viktor utca Kiss Ernő utca Komló sor Kossuth Lajos utca ig Kossuth Lajos utca (volt Mártírok tere) Méhész utca Mócsy János utca Nap utca Negyveni út Negyvenszállás (Kis utca, Nagy utca, Vörösszállás, Kovács köz, Urbán tanya, Berke tanya) 48-as utca 48-as házak VII, VIII, IX, X, XI. utca Nemzetőr utca Obsitos köz Oncsa köz Pataji út páros oldal páratlan oldal ig Selyem utca Selyemerdő utca Tartsay Vilmos utca Táncsics Mihály utca Telek utca Urbán tanya Vadász utca Vasút utca Vasúti őrház Vörösszállási tanyák Zrínyi utca páros oldal
5 Dr. Andrási Ilona 1/C. sz. melléklet III. SZÁMÚ FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET Baka sor Bem apó utca Csiga utca Dankó Pista utca Dózsa György utca páros oldal 30-tól végig páratlan oldal 23-tól végig Erkel Ferenc utca páros oldal 24-től végig páratlan oldal 21-től végig Fillér utca Fűzér utca páratlan oldal Gábor Áron utca Gödrök köze Honvéd utca páratlan oldal Hősök útja páros oldal és 1-45-ig Illyés Gyula utca József Attila utca Kishalas sor Kossuth Lajos utca Kubinszky utca páros oldal 24-től végig páratlan oldal 21-től végig Malom utca páros oldal 34-től végig páratlan oldal 35-től végig Petőfi Sándor utca páros oldal végig Radnóti Miklós utca Széchenyi út páros oldal és páratlan oldal 1-57-ig Szent Imre utca páratlan oldal 11-től végig páros oldal 12-től végig Tímár Kálmán utca Tompa Mihály utca Tüzér sor Vásártér utca Zerge utca Zöldfa utca páratlan oldal páros oldal 2-20-ig Zsák utca páratlan oldal 21-től végig páros oldal 26-tól végig
6 Dr. Bíró Gáspár 1/D. sz. melléklet IV. SZÁMÚ FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET Ady Eendre utca (Hunyadi utca Szent István király út közötti szakasz) Alkony utca Árpád fejedelem utca Arany János utca Batthyány utca Béke utca Bimbó utca Borozda utca Budai Nagy Antal utca Csap utca Csatorna utca Diófa utca Galagonya köz Grősz József utca Haynald utca Hársfa utca Hunyadi János utca Kertekalja sor Kócsag utca Kökény utca Legelő sor Malomszög utca Malomszögi dűlő Malatin tér Miskei út páros oldal Muskátli köz Nagy Sándor utca Nagymező utca Nefelejcs utca Negyvennyolcasok tere Nyár utca Obermayer tér Orgona utca Pásztor utca Petőfi Sándor utca páratlan oldal végig Remete utca Rózsa köz Sörös Imre utca Szegfű utca Szent Imre utca 1-9. és 2-10-ig Szent István király út páros oldal végig Szőlők köze Tavasz utca Tulipán utca Városház utca Viola utca Virág utca Vízmű utca
7 1/E. sz. melléklet Dr. Szabó János V. SZÁMÚ FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET Alkotmány utca 1-31-ig Asztrik tér Bab utca Barack utca Bánki Donát utca Borsó utca Csalogány utca Cseresznye utca Ecetgyár utca 1-17-ig Egres utca Erdei Ferenc utca Esze Tamás utca Eszperantó utca Érsekkert utca Foktői út Gém utca Hajdú utca Hajós Alfréd utca Hagyma utca Híd utca 2-4 és 1-5. Ibolya utca Katona István utca Káposzta utca Kiss János utca Kossuth Lajos utca 6-16-ig Kőégető köz Körte utca Kunszt József utca Lencse utca Liszt Ferenc utca Magtár utca Majoranna utca Martinovics Ignác utca Málna utca Menyhárt László utca Mikszáth Kálmán utca Mogyoró utca Móra Ferenc utca Móricz Zsigmond utca Munkácsy Mihály utca Munkás utca Nagy Jenő utca Németh László utca Dr. Ortutay Gyula utca Paksi köz Semmelweis Ignác utca 1-31-ig és 2-32-ig (ha tovább építik végig) Sörház köz Sportpálya utca Szent István király út 1-15-ig Szentháromság tér Szilva sor Tamási Áron utca Téglagyár utca Tomori Pál utca páros oldal 6-ig páratlan oldal 7-ig Tóth Mike utca ig és ig Újhelyi Imre utca Veres Péter utca Verseny utca Vidats utca Vörösmarty M. utca páratlan oldal páros oldal 106-tól végig
8 1/F. sz. melléklet Dr. Székely-Szabó Rozália VI. SZÁMÚ FELNŐTT HÁZIORVOSI KÖRZET Alkotás útja Arató utca Bátyai út végig Cirokháti utca Csajda utca Dózsa György utca páros oldal 2-28-ig páratlan oldal 1-21-ig Erkel Ferenc utca páros oldal 2-22-ig páratlan oldal 1-19-ig Füzér utca páros oldal Kígyó utca Kossuth Lajos utca páros oldal ig páratlan oldal 1-13-ig, ig Kubinszky utca 2-22-ig és 1-19-ig Malom utca mindkét oldal 1-33-ig Nád utca Pataji út 1-11-ig Szántó utca Széchenyi István út ig Szénáskert I, II, III, IV, V, VI. utca Szérűskert utca Vigadó sor Zöldfa utca ig Zrínyi Miklós utca páratlan oldal Zsák utca páratlan oldal 1-19-ig páros oldal 2-24-ig
9 2/A. sz. melléklet Dr. Szeitz Klára I. SZÁMÚ HÁZI GYERMEKORVOSI KÖRZET Alkotás útja Banyasziget Baka sor Bársony utca Bolt utca Borozda utca Csajda utca Csatorna utca Csemetekert Deák Imre utca Diófa utca Dózsa Gy. utca páros oldal 64-től végig páratlan oldal 55-től végig Drágszélpuszta Eperföld utca Filvig tanya Gépállomás Gombolyagi út Halász utca Hold utca Honvéd utca Hosszú Antal utca Huszár utca Homokgyőr Dr. Ilk Viktor utca Kiss Ernő utca Kossuth Lajos utca páros oldal Kőégető köz Kunszt József utca Magtár utca Méhész utca Móricz Zsigmond utca Nap utca Negyveni út Negyvenszállás (Kis utca, Nagy utca, Vörösszállás, Kovács köz, Berke tanya) 48-as utca Nemzetőr utca Obsitos köz Oncsa köz Pataji út Selyem utca Selyemerdő utca Széchenyi István út Táncsics Mihály utca Tartsay Vilmos utca Telek utca Tüzér sor Újhelyi Imre utca Vadász utca Zrínyi Miklós utca
10 Dr. Lei Gábor 2/B. sz. melléklet II. SZÁMÚ HÁZI GYERMEKORVOSI KÖRZET Alkotmány utca Asztrik tér Árendás utca Bab utca Borsó utca Bánki Donát utca Bajcsy-Zsilinszky Endre utca Bátyai út Búzapiac tér Ciglédi kert Csalogány utca Cseresznye utca Csokonai Vitéz Mihály utca Damjanich utca Délibáb utca Dudáskert Duna utca Ecetgyár utca Egres utca Eötvös utca Erdei Ferenc utca Eszperantó utca Fényi Gyula utca Foktői út Gábor Lajos utca Gárdonyi Géza utca Gém utca Giga köz Hajdú utca Híd utca Ibolya utca Jókai Mór utca Katona István utca Káposzta utca Kinizsi Pál utca Király Ilus utca Kiss János utca Középsőkertek Liszt Ferenc utca Magyar László utca Málna utca Menyhárt László utca Mátyás kir. utca Meszesi út Meszesi Duna-part Mikszáth Kálmán utca Mogyoró utca Móra Ferenc utca Munkás utca Nagy Jenő utca Napsugár utca Nád utca Németh László utca Ortutay Gyula utca Paksi köz Rákóczi utca Sárköz utca Semmelweis Ignác utca Simonyi Jenő utca Sportpálya utca Szabó József utca Szentháromság tér Szent István király út páratlan oldal Szénáskert I, II, III, IV, V, VI. utca Szérűskert utca Szilva sor Tamási Áron utca Tessedik Sámuel utca Téglagyár utca Tomori Pál utca Tóth Mike utca Vajas köz Veres Péter utca Verseny utca Vidats utca Vigadó sor Vörösmarty Mihály utca
11 2/C. sz. melléklet Dr. Horváth Györgyi III. SZÁMÚ HÁZI GYERMEKORVOSI KÖRZET Ady Endre utca Alkony utca Barack utca Bem apó utca Béke utca Bimbó utca Budai-Nagy Antal utca Csap utca Csiga utca Dankó Pista utca Fillér utca Érsekkert utca Gábor Áron utca Galagonya köz Gödrök köze Hagyma utca Hajós Alfréd utca Hársfa utca Hősök útja Illyés Gyula utca Kishalas sor Komló sor Kökény utca Körte utca Legelő sor Lencse utca Majoranna utca Malomszögi dűlő Malomszögi utca Miskei út Mócsy János utca Munkácsy Mihály utca Nagymező utca Nagy Sándor utca Nefelejcs utca 48-as házak VII., VIII., IX., X., XI. utcák Nyár utca Obermayer tér Orgona utca Pásztor utca Radnóti utca Remete utca Rózsa utca Szegfű köz Széchenyi út 1-57-ig Szőlők köz utca Tavasz utca Tímár Kálmán utca Tulipán utca Urbán tanya Vasút utca Városház utca Vásártér utca Viola utca Virág utca Vízmű utca
12 2/D. sz. melléklet Arany János utca Arató utca Árpád fejedelem utca Batthyány János utca Dózsa György utca 2-62-ig és 1-53-ig Erkel Ferenc utca Füzér utca Grősz József utca Haynald utca Hunyadi János utca József Attila utca Kertekalja utca Kígyó utca Kócsag utca Kossuth Lajos utca páratlan oldal Kubinszky utca Széchenyi út páros oldal Malatin tér Malom utca Martinovics Ignác utca Muskátli köz Negyvennyolcasok tere Petőfi Sándor utca Plébánia köz Sörös Imre utca Sörház köz Szántó utca Szent István király út páros oldal Szent Imre utca Széchenyi út páros oldal Tompa Mihály utca Zerge utca Zöldfa utca Zsák utca Dr. Török Ildikó IV. SZÁMÚ HÁZI GYERMEKORVOSI KÖRZET
13 3/A. sz. melléklet Dr. Juhász Katalin Iskolafogászati körzet (I. SZ. FOGORVOSI KÖRZET) Ellátandó nevelési, oktatási intézmények ÓVODÁK: Csokonai utcai Tagóvoda Újvárosi Tagóvoda (Alkony utca) Kunszt utcai Tagóvoda Zöldfa utcai Tagóvoda Viola utcai Tagóvoda Szent Anna Óvoda KÖZÉPISKOLÁK: Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Középiskola, Szakképző Intézet Szent István Gimnázium Katolikus Középiskola Nebuló Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola
14 3/B. sz. melléklet II. SZÁMÚ FOGORVOSI KÖRZET Alkotmány utca 33-tól végig Árendás utca Bajcsy-Zsilinszky Endre utca Banyasziget Bátyai út és Miskei út közötti tanyák (Baksa tanya, Belágyi tanya, Koós tanya, Herner tanya, Rigó tanya, Vizi tanya) Berke puszta Búzapiac tér Csemetekert Ciglédi kertek Csokonai Mihály utca Damjanich János utca Délibáb utca Drágszélpuszta Dudáskert Duna utca Eötvös utca Ecetgyár utca Fényi Gyula utca Gábor Lajos utca Gárdonyi Géza utca Giga köz Híd utca Jókai Mór utca Kinizsi Pál utca Király Ilus utca Komló sor Kossuth Lajos utca páros oldal Középső kertek Magyar László utca Malom u. 5. (Értelmi Fogyatékosok Szakosított Otthona) Mátyás király utca Meszesi út Meszesi Duna-part Miskei út páratlan oldal Negyvenszállás Kis utca, Nagy utca, Kovács köz Napsugár utca Negyveni út 48-as utca 48-as házak VII, VIII, IX, X, XI. utcák Rákóczi utca Sárköz utca Simonyi Jenő utca Szabó József utca Szent István király út páratlan oldal 9-től Tessedik Sámuel utca Tóth Mike utca páratlan oldal 1-17/L-ig, páros oldal 2-12-ig Vajas köz Vörösszállás Vörösmarty utca páros oldal ig páratlan oldal 51-ig Zrínyi Miklós utca
15 Dr. Zahorecz László 3/C. sz. melléklet III. SZÁMÚ FOGORVOSI KÖRZET Ady Endre utca Alkony utca Arany János utca Árpád fejedelem utca Batthyány János utca Bársony utca Béke utca Bimbó utca Bolt utca Borozda utca Budai Nagy Antal utca Csap utca Csatorna utca Deák Imre utca Diófa utca Eperföld utca Filvig tanya Galagonya köz Gépállomás Gombolyagi út Grősz József utca Halász utca Haynald utca Hársfa utca Hold utca Homokgyőr Honvéd utca páros oldal Hosszú Antal utca Hunyadi János utca Huszár utca Dr. Ilk Viktor utca Kertekalja sor Kiss Ernő utca Kócsag utca Kökény utca Malatin tér Malomszög utca Malomszögi dűlő Méhész utca Miskei út páros oldal Muskátli köz Nagy Sándor utca Nagymező utca Nap utca Nefelejcs utca Negyvennyolcasok tere Nemzetőr utca Nyár utca Obermayer tér Obsitos köz Oncsa köz Orgona utca Pásztor utca Petőfi Sándor utca páratlan oldal végig Remete utca Rózsa köz Selyem utca Selyemerdő utca Sörös Imre utca Szegfű utca Szent Imre utca páros oldal 2-10-ig páratlan oldal 1-9-ig Szent István király út páros oldal végig Szőlők köze Tartsay Vilmos utca Tavasz utca Táncsics Mihály utca Telek utca Tomori utca páros oldal 8-tól végig, páratlan oldal 9-től végig Tulipán utca Urbán tanya Vadász utca Vasút utca és Vasúti őrház Városház utca Vásártér utca Viola utca Virág utca Vízmű utca Vörösszállás tanyák
16 3/D. sz. melléklet Dr. Geri Mária IV. SZÁMÚ FOGORVOSI KÖRZET Alkotmány utca 31-ig Asztrik tér Bab utca Barack utca Bánki Donát utca Borsó utca Csalogány utca Cseresznye utca Egres utca Erdei Ferenc utca Eszperantó utca Érsekkert utca Foktői út Gém utca Hagyma utca Hajdú utca Hajós Alfréd utca Ibolya utca Katona István utca Káposzta utca Kiss János utca Kossuth Lajos utca páros oldal 1-16-ig Körte utca Kőégető köz Kunszt József utca Legelő sor Lencse utca Liszt Ferenc utca Magtár utca Majoranna utca Martinovics Ignác utca Málna utca Menyhárt László utca Mikszáth Kálmán utca Mogyoró utca Móra Ferenc utca Móricz Zsigmond utca Munkácsy Mihály utca Munkás utca Nagy Jenő utca Németh László utca Dr. Ortutay Gyula utca Paksi köz Semmelweis utca páratlan 1-31-ig páros 2-32-ig Sörház köz Sportpálya utca Szent István király út páratlan 1-17-ig Szentháromság tér Szilva sor Tamási Áron utca Téglagyár utca Tomori Pál utca páros 2-6-ig páratlan 1-7-ig Tóth Mike utca páratlan ig, páros ig Újhelyi Imre utca Veres Péter utca Verseny utca Vidats utca Vörösmarty utca páratlan páros 106-tól végig
17 3/E. sz. melléklet Dr. Rudnay Éva V. SZÁMÚ FOGORVOSI KÖRZET Baka sor Bem A. u. Csiga utca Dankó Pista utca Dózsa György utca páros 30-tól végig páratlan 23-tól végig Erkel Ferenc utca páros 24-től végig páratlan 21-től végig Fillér utca Fűzér utca páratlan oldal Gábor Áron utca Gödrök köze Honvéd utca páratlan oldal Hősök útja Illyés Gyula utca József Attila utca Kishalas sor Kossuth L. utca páros ig páratlan ig Kubinszky utca páros oldal 24-től végig páratlan oldal 21-től végig Malom utca kivéve Malom u. 5. (Értelmi Fogyatékosok Szakosított Otthona) Mócsy János utca Pataji út páros oldal páratlan oldal 13-tól végig Petőfi Sándor utca páros oldal Radnóti Miklós utca Szent Imre utca páros oldal 12-től végig páratlan oldal 11-től végig Széchenyi út páros oldal páratlan oldal 1-57-ig Tímár Kálmán utca Tompa Mihály utca Tüzér sor Zerge utca Zöldfa utca páratlan oldal végig páros oldal 2-20-ig Zsák utca páratlan oldal 21-től végig páros oldal 26-tól végig
18 3/F. sz. melléklet Dr. Csanádi Tünde VI. SZÁMÚ FOGORVOSI KÖRZET Alkotás utca Arató utca Bátyai út Cirokháti utca Csajda utca Dózsa György út páros oldal 2-28-ig páratlan oldal 1-21-ig Erkel Ferenc utca páros oldal 2-22-ig páratlan oldal 1-19-ig Füzér utca páros oldal Kígyó utca Kossuth L. utca páratlan oldal 1-13-ig és ig Kubinszky utca páros oldal 2-22-ig páratlan oldal 1-19-ig Nád utca Pataji út páratlan 1-11-ig Szántó utca Széchenyi István út páratlan oldal ig Szénáskert I, II, III, IV, V, VI. utcák Szérűskert utca Vigadó sor Zöldfa utca páros oldal ig Zsák utca páratlan oldal 1-19-ig páros oldal 2-24-ig
19 3/G. sz. melléklet Dr. Sipos Katalin Iskolafogászati körzet (II. SZ. FOGORVOSI KÖRZET) Ellátandó nevelési, oktatási intézmények ÓVODÁK: Bem apó utcai Tagóvoda ÁLTALÁNOS ISKOLÁK: Belvárosi Általános Iskola Eperföldi Általános Iskola Katolikus Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskola Nebuló Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola
Kalocsa Város Önkormányzata 24/1995. (VII.11.) ör. számú rendelete a közterület- és városrésznevek megállapításáról, valamint a házszámozásról
EGYSÉGES SZERKEZETBEN (a 26/1996. (VII.15.), a 10/2000. (V.2.), a 13/2002. (IX.27.), a 22/2006. (XII.29.), a 24/2011. (X.17.) és a 12/2012. (V.28.) ör. sz. rendeletekkel módosítva!) Kalocsa Város Önkormányzata
E rendelet a kihirdetése napját követő napon lép hatályba. Sülysáp, 2012. december 20.
Sülysáp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2012. (I. 10.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek kialakításáról EGYSÉGES SZERKEZETBEN a 3/2013. (IV. 30.) önkormányzati rendelettel
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Egységes szerkezetbe foglalt szöveg Hatályos: 2013. október 22-től Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2012.(XII.27.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről 1 ZÁRADÉK
Létavértes Városi Önkormányzat Képviselőtestülete. 14/2013. (X.01.) Ör. számú rendelete. a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről
Létavértes Városi Önkormányzat Képviselőtestülete 14/2013. (X.01.) Ör. számú rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről Létavértes Városi Önkormányzat Képviselőtestülete Magyarország
ket rendeli el. (1) tartalmazza. (2) tartalmazza. (3) tartalmazza. (4) tartalmazza. (5) tartalmazza. (6) tartalmazza.
ket rendeli el. 1. 3. (1) (2) (3) (4) (5) (6) tartalmazza. tartalmazza. tartalmazza. tartalmazza. tartalmazza. tartalmazza. 4. (1) (2) (3) (4) 5. (1) (2) 6. (1) tartalmazza (2) (3) (4) (5) (6) (7) tartalmazza
NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 12/2010.(VI.09.) számú r e n d e l e t e. az egészségügyi alapellátás körzeteiről
NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2010.(VI.09.) számú r e n d e l e t e az egészségügyi alapellátás körzeteiről Nyáregyháza Község Önkormányzata Képviselő-testülete az egészségügyről szóló 1997. évi
A tolnai és mözsi szavazókörök utcajegyzéke
A tolnai és mözsi szavazókörök utcajegyzéke 1. számú szavazókör Ady Endre utca Bajcsy-Zsilinszky utca 2 128 páros házszámok Bajcsy-Zsilinszky utca 3/B 131 páratlan házszámok Festetich utca Foki köz Gutaipuszta
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN MONOR
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN MONOR Köznevelési intézmény: Monori Kossuth Lajos Általános Iskola 2200 Monor, Kossuth Lajos út 98. Ady E. u. (Dózsa Gy Kossuth L. között) Alkotmány
NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 5/2011. (III. 29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 5/2011. (III. 29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEINEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 16/2016. (VI. 17.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek kialakításáról
Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (VI. 17.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek kialakításáról Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016.
K i v o n a t. Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 15-én megtartott rendkívüli, nyílt ülésén készült jegyzőkönyvéből
K i v o n a t Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 15-én megtartott rendkívüli, nyílt ülésén készült jegyzőkönyvéből Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10 igen (egyhangú)
TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. /2013. ( ) önkormányzati rendelete. a háziorvosi körzetekről szóló
TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2013. ( ) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről szóló 8/2010. (VII.1.) önkormányzati rendelet módosításáról Taksony Nagyközség Önkormányzatának
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 9/2016. (IV.26.) számú rendelete
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 9/2016. (IV.26.) számú rendelete Létavértes Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 24/2008.(VIII.29.) R E N D E L E T E (egységes szerkezetben a 13/2009.(IV.30.) Kt.
Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2008.(VIII.29.) R E N D E L E T E (egységes szerkezetben a 13/2009.(IV.30.) Kt. rendelettel) a háziorvosi, házi gyermekorvosi, valamint a fogorvosi
1.. 2.. /1/ Nagykáta város felnőtt lakossága (15 éves kortól) 5 háziorvosi körzetre elosztott:
Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/00. (VII.03.) rendelete (5/006. (III.9.) és a 17/008. (IV.30.) rendeletekkel módosítva) a háziorvosi, fogorvosi körzetekről egységes szerkezetbe foglalva
Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2016./IV.29./ számú rendelete a háziorvosi és fogorvosi körzetekről
Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2016./IV.29./ számú rendelete a háziorvosi és fogorvosi körzetekről Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai
A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai Város Önkormányzata Tervezet a települési önkormányzat 2014. évi novemberi vélemény-nyilvánításához Járás/Tankerület székhelye: Nem állami
1. számú szavazókör. 2. számú szavazókör
A Helyi Választási Iroda Vezetıjének közleménye Törökszentmiklós Város szavazóköri területi leírásáról 1. számú szavazókör Ady Endre utca Berzsenyi Dániel utca Hársfás utca Hársfás utca Kazinczy utca Nádasdy
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. Az alapellátás körzetei
Balmazújváros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2011. (X. 26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzeteinek meghatározásáról Balmazújváros Város Önkormányzat
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PTHBS Szõd Dátum: 2013.07.23 13:59:55 Bíró Csabáné Lapszám: 1
Lekérdezõ: PTHBS Szõd Dátum: 2013.07.23 13:59:55 Bíró Csabáné Lapszám: 1 KÖRZETMUTATÓ LISTA Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány Intervallum típusa Körzet(SZK) Ady Endre utca teljes közterület
1. szavazókör Cím: II.Rákóczi F.Ált.Iskola Bajcsy-Zs.út 79-81.,
Annahegyi utca Bajcsy-Zsilinszky út Bubiktanya Cifra út Csillag Kálmán utca Degenfeld utca Eperfasor utca Farkasdi út Festetics utca Fromm Antal utca gróf Almássy utca gróf Pálffy utca Gyógypedagógia Int.
A védőnői ellátási körzetekről
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2014. (V.27.) számú önkormányzati RENDELETE A védőnői ellátási körzetekről Tárnok Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete az egészségügyről
Budakalász Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 24/2002. (XII.18.) sz. rendelete A háziorvosi körzetekről. A rendelet célja. A rendelet hatálya
Budakalász Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 24/2002. (XII.18.) sz. rendelete A háziorvosi körzetekről (Egységes szerkezetben a 41/2008.(XII.1.) számú és a 22/2011.(V.27.) számú rendelettel) Budakalász
A rendelet 2. sz. melléklete helyébe jelen rendelet 1. sz. melléklete lép. A rendelet 3. sz. melléklete helyébe jelen rendelet 2. sz. melléklete lép.
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2016. (III. 22.) önkormányzati rendelete Gyömrő Város Önkormányzata vagyonáról, a vagyon feletti tulajdonosi jogok gyakorlásának és a vagyon kezelésének
E.ON korszerűsítési munkálatok miatt várható áramszünetek
E.ON korszerűsítési munkálatok miatt várható áramszünetek 2015. május TELEPÜLÉS TERÜLET VAGY A MUNKA MEGNEVEZÉSE DÁTUM IDŐPONT BARBACS Szabadság, egész ; Szeder, egész 2015.05.11 08:00-17:00-ig BELED Rákóczi
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2015/2016. 2016/2017 TANÉVBEN FÓT
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2015/2016. 2016/2017 TANÉVBEN FÓT Köznevelési intézmény: Fóti Fáy András Általános Iskola 2151 Fót, Vásár tér 1. I. András u. I.,II.,III.,IV. Zugló u. III. Béla
KÖZZÉTÉTEL. Helyettesített körzet. Helyettesítő háziorvos: Dr. Al Mohamed Moussa Helyettesítési időszak: 2015. 09. 01-től-2015. 10.
KÖZZÉTÉTEL Ózd város háziorvosi körzeteinek területi elhelyezkedése, az orvosi alapellátást végző háziorvosok neve és képesítési adatai a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló
A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai
A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai Veszprém megye - Várpalotai Járás Tervezet a települési önkormányzatok 2013. évi novemberi véleménynyilvánításához Készült: Veszprém Megyei
TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2009.(IX. 1.) számú önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről
TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2009.(IX. 1.) számú önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Tamási Város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
2. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Dr. Páva Zsolt s. k. Dr. Lovász István s. k.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének /2016. (I.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek meghatározásáról szóló 30/2007. (VI.22.) önkormányzati rendelet módosításáról
E.ON korszerűsítési munkálatok miatt várható áramszünetek
E.ON korszerűsítési munkálatok miatt várható áramszünetek 2015. március TELEPÜLÉS TERÜLET VAGY A MUNKA MEGNEVEZÉSE DÁTUM IDŐPONT BABARCSZŐLŐS A település teljes területén. 2015.03.02 BALATONBOGLÁR Baromfi
E.ON korszerűsítési munkálatok miatt várható áramszünetek
E.ON korszerűsítési munkálatok miatt várható áramszünetek 2015. április TELEPÜLÉS TERÜLET VAGY A MUNKA MEGNEVEZÉSE DÁTUM IDŐPONT BALATONBOGLÁR Zrínyi utca 93. 2015.04.29. 8:00-14:30-ig BELED Petőfi Sándor
Hódmezővásárhelyi járás
TELEPÜLÉS OM FH. KÖTELEZŐ FELVÉTELT BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNY NEVE INTÉZMÉNY CÍME MEGJEGYZÉS 200894 001 Hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola Szent István tér 2. 200893 001 Németh László
Biatorbágy LELTÁR 09.12.31 Ingatlanvagyon-Kataszter 1.oldal Baross G. u. 2/A
Biatorbágy LELTÁR 09.12.31 Ingatlanvagyon-Kataszter 1.oldal Baross G. u. 2/A Utca+hsz. Fıkönyv. Helyr.sz. Sorsz Lap Megnevezés Bruttó Jellemzı mennyiség Menny - 121491 0/ / / 669 "P" 3.lap Közmő víz hálóz
19/2002.(VI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 36/2003.(VI.25.), 13/2005.(III.1.), 31/2005.(V.2.), 6/2006.(II.20.), 15/2007.(III.28.), 22/2010.(VIII. 16.), 3/2012. (I. 17.), 11/2012. (III. 26.), 40/2012.
Általános rendelkezések. A rendelet hatálya
Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselıtestületének 10/2010.(VIII. 09.) Ök.sz. rendelete az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 8/2002. (VIII. 27.) Ök.sz. rendeletének egységes szerkezetbe foglalt
FÜGGELÉKEK. 1. számú függelék MŰEMLÉK ÉPÜLETEK. Műemlék, nyilvántartási számmal. Tömbszám Utca, házszám. Egyéb védelem
MŰEMLÉK ÉPÜLETEK 1. számú függelék Tömbszám hrsz Utca, házszám Műemlék, nyilvántartási számmal Egyéb védelem 96 24569 Akadémia u. 2, Széchenyi rkp. 1, Roosevelt tér 9 M 15440 135 24908 Alkotmány utca 10,
Egységes szerkezet. - 1. számú: részletes leírását a rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza
A Szarvasi Önkormányzat 3/2010. (II.26), 39/2008. (XII.19.), 31/2003. (XI.21.) rendeleteivel módosított 10/2002. (V.24.) rendelete a HÁZIORVOSI KÖRZETEKRŐL 1 Egységes szerkezet A Szarvasi Önkormányzat
Intézmény neve OM száma Címe 038491-004 038491-001
Intézmény neve OM száma Címe Almásfüzitői Fekete István Általános Andor Ilona Ének - Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista 062790 2931 Almásfüzitő, Ady Endre u. 4. 034840 1036 Budapest, Mókus
2. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. polgármester. Kihirdetve: Pitvaros, 2015. január 21. napján. Dr. Sarkadi Péter jegyző
Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2/2015. (I.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 3/2013. (II.14.) önkormányzati rendelet
2014. 03. 18. 1/5 20_Mezogazdasagi_I._fordulo
1 Vigh Nikolett Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, Somogyzsitfa 90% 2 Berecz Elizabet Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium, Kiskunfélegyháza
000. szavazókör (Körzetesítetlen címek) Azonosító: 04-021-000-6, Cím: Körzetesítetlen címek, OEVK: 03
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdező: ELBTX Füzesgyarmat Dátum: 2013.07.29 13:34:06 Fehér László Lapszám: 1 Szavazókör - Országgyülési képviselők választása körzethatár
Fogadóóra helye: Vihar utca 7/b Közös Képviselői Iroda. Fogadóóra helye: Ady
Körzeti megbízott Neve Fábián Angéla Urbán Vencel Rendfokozata* Mobiltelefonszáma** BRFK. XXII. kerületi Rendőrkapitányság KMB iroda címe, telefonszáma*** törzszászlós 06-70-490-32-44 1221 Budapest, helye:
E.ON korszerűsítési munkálatok miatt várható áramszünetek
E.ON korszerűsítési munkálatok miatt várható áramszünetek 2015. június TELEPÜLÉS TERÜLET VAGY A MUNKA MEGNEVEZÉSE DÁTUM IDŐPONT BALATONBOGLÁR Zrínyi, páratlan házszám: 93 2015.06.02. 08:00-14:30-ig BALATONLELLE
KALOCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. / 2015. (..) önkormányzati rendelete. az épített örökség helyi védelmének szabályairól
KALOCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA / 2015. (..) önkormányzati rendelete az épített örökség helyi védelmének szabályairól Kalocsa Város Önkormányzatának Képviselő- testülete az épített környezet alakításáról és
Baranya MRFK. Kamerák száma (db) Siklós Felszabadulás u. és a Dózsa György u. kereszteződésében lévő körforgalomnál
Baranya MRFK Rendőri Szerv RK, HRK Települések Kamerák száma (db) a kamera pontok helyszíne, elhelyezése a megfigyelt terület (3) Siklósi Rendőrkapitányság Siklós 1 Siklós Felszabadulás u. és a Dózsa György
HÉTFŐ. 2016. április 4. 2016. május 9. 2016. június 20. 2016. szeptember 12. 2016. november 14.
HÉTFŐ 2016. április 4. 2016. május 9. 2016. június 20. 2016. szeptember 12. 2016. november 14. Aranyhárs lakópark Fürdő köz Óvoda u. Árvaház u. Hadastyán köz Petőfi u. Badacsony u. Hajnóczy J. u. Stromfeld
11/2008 (III.29.) OKM-rendelet, 2. (1) b) "Jó gyakorlat" Önkormányzati fenntartók. sorszám fenntartó fenntartó székhelye intézmény OM azonosító
i fenntartók 1. Algyő Nagyközség a Algyő Algyői 029652 2. Bács-Kiskun Megyei Kecskemét BKMÖ Garbai Sándor Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 028007 3. Baranya Megyei Pécs BMÖ Radnóti Miklós
A Tolna Megyei Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány 5/2008. Sz. pályázatának végeredménye
A Tolna Megyei Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány 5/2008. Sz. pályázatának végeredménye Természettudományos tantárgyak oktatását segítő eszközök beszerzésének támogatása Sorszám Pályázó neve Település
2. futam. 1. futam. 3. futam. 4. futam. Össz.
Helyezés Név / Felnıtt/ 1977-1997 Szül. év Egyesület Nıi Kallus Edit 1980 Team 3K, Miskolc 125 125 250 Kovács Piroska 1989 Kazincbarcika 100 100 200 Németh Réka 1981 Bükkszentkereszt 70 80 150 Szaniszló
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének 26/2014. (XI.09.) sz. önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Hatályba lépés napja: 2014. november 10. Ezen
SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁGOK NYILVÁNTARTÁSA
SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁGOK NYILVÁNTARTÁSA 1. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖR (ISKOLA, BICSKEI U. 2.) Jegyzőkönyvvezető: Sulyok Erika Tóthné Bálint Adrienn Katalin (Abony, Kölcsey Ferenc u. 13/A.) elnök Jáger Istvánné
Az Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft Védőnői Szolgálata által ellátott iskolák
Az Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft Védőnői Szolgálata által ellátott iskolák Megyeri Úti Általános Iskola 1044 Bp., Megyeri út 20. 230 30 71 védőnő: Balogh Renáta rendelési idő: hétfő 8
MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2. SZ. MÓDOSÍTÁS
MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2. SZ. MÓDOSÍTÁS JSZ: 14/2008 A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV JÓVÁHAGYVA A 437/2009. (X. 28.) KT. HATÁROZATTAL A HÉSZ ÉS A SZABÁLYOZÁSI TERVEK ELFOGADVA A 28/2009. (X. 29.) ÖK.
2015.09.21. Adatkérő önkormányzat Pécs Önkormányzat
Adatkérő önkormányzat Pécs Önkormányzat 2015.09.21 Sorszám Ügyszám Ingatlan címe Ingatlan helyrajzi szám 1 000010 7636, Pécs, Visnya E. utca 13. III/12. em. 23942/51/A/12 2 000114 7632, Pécs, Etelka utca
MEGYE BOLT NÉV IR.SZ. VÁROS CÍM
MEGYE BOLT NÉV IR.SZ. VÁROS CÍM Bács-Kiskun 1.sz. ABC 6076 Ágasegyháza Rákóczi u. 18.sz. Bács-Kiskun 12.sz. Élelmiszer 6088 Apostag Hunyadi u. 4. Bács-Kiskun 26.sz. ABC 6430 Bácsalmás Szent J. u. 40. Bács-Kiskun
Megadott formatervezési mintaoltalmak
01. OSZTÁLY - ÉLELMISZEREK ( 11 ) 0091635 2011.09.07 ( 21 ) D 10 00124 ( 22 ) 2010.09.07. ( 72 ) Mezei János, 1153 Budapest, Bethlen Gábor u. 13. (HU) ( 73 ) Királyi Marcipán Desszert Kft., 1153 Budapest,
ANGOL NYELVI TESZTMEGOLDÓ VERSENY 2016. 04. 05.
ANGOL NYELVI TESZTMEGOLDÓ VERSENY 2016. 04. 05. 5. ÉVFOLYAM NORMÁL KATEGÓRIA 1. Boros Bence Szabó Lőrinc Általános Iskolából 49 Uzsoki Márta 2. Kovács László Arany János Általános Iskola 44 Tóth Árpádné
SZEGED HILD JÁNOS KONFERENCIA
SZEGED HILD JÁNOS KONFERENCIA Szent István tér VÁROSREHABILITÁCIÓ I. ÜTEM - MARS TÉR (NAGYCSARNOK, PARKOSÍTOTT PARKOLÓ) - GUTENBERG UTCA REKONSTRUKCIÓJA - KÖLCSEY UTCA REKONSTRUKCIÓJA ars tér Gutenberg
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/332-1/2013./I. Tárgy: Védőnői körzetek meghatározása Üi.: Csomor Ágnes Melléklet: körzetleírások Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Mezei diákolimpia megyei döntő
Mezei diákolimpia megyei döntő (Bonyhád, 2011. 04. 01.) I. korcsoport : Leány: (indult 60 fő) 1. Balogh Vivien 02 BONI 2. Sükösdi Fanni 02 Bátaszék 3. Czárth Zsófia 02 BONI 4. Fehérvári Anna 02 Gárdonyi
Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendje
Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendje 3./ Az ügyfélfogadás időpontjai az Okmányiroda kivételével: Polgármesteri Hivatal Emőd, Kossuth tér 1. Hétfő : 8.00-16.00 -ig Szerda: 8.00-17.00 -ig Péntek:
Tárgy: Tájékoztatás hőforrás hibajavításról Ügyintéző: Héda Tamás Telefon:
Iktatószám: 183-94/2015 Irattári tételszám: 11-05-3 Tárgy: Tájékoztatás hőforrás hibajavításról Ügyintéző: Héda Tamás Telefon: Tisztelt Partnerünk! A FŐTÁV Zrt. az Ön által kezelt épületet/épületeket érintő
Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2012. (VI. 13.) önkormányzati rendelete
Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2012. (VI. 13.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetekről Dunavarsány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
BankVelem Utazó Iskola Program. 2015/2016-os tanévben meglátogatott iskolák
BankVelem Utazó Iskola Program 2015/2016-os tanévben meglátogatott iskolák Bács-Kiskun megye 6080 Szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskola 2016. március 7. 6000 Kecskeméti Főiskola Petőfi Sándor Gyakorló
Törzsvagyon Forgalomképtelen vagyon Adásztevel közigazgatási területén
Törzsvagyon Forgalomképtelen vagyon Adásztevel közigazgatási területén 1.sz.mell. Sorszám: Hrsz. Megnevezés Utca + hsz. Teljes Önkormányzati tulajdon Bruttó % m2 Ft-ban 1 04 Saját használatú út Nincs utca
BELÜGYMINISZTÉRIUM. DR. PINTÉR SÁNDO R miniszte r
2016 02/24 15 :44 4411345 14867 BM PARLA1iENTI FÖO. #2340 P.005/00 7 BELÜGYMINISZTÉRIUM DR. PINTÉR SÁNDO R miniszte r Országgyű lés Hivatal a Irományszám ftu 4 Érkezett : 2016 FEBR 2 4. BM/3143- x/2016
dr. Busai György s.k. Hatvani Miklós s.k. jegyző polgármester
Isaszeg Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2010. (III.19.) rendelete (Egységes szerkezetben a 22/2011.(VI.22.) és a 23/2011.(VII.27.) és a 33/2012.(IX.19.) rendeletekkel.) Isaszeg Város Önkormányzatának
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E Edelény város területén működő egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzethatárairól (Módosításokkal egységes szerkezetben.)
Rendőrkapitányság Kaposvár KMB Alosztály név telefonszám fogadóóra helye fogadóóra ideje működési körzet
Rendőrkapitányság KMB Alosztály Rákóczi Balázs c.r.tzls 20/449-59-76 7521 Kaposmérő, Hunyadi u. 4. 7522Kaposújlak Kossuth L. u. 10 Nagy Krisztián c.r.tzls 20/449-59-76 7400, Szent Kiss Zsombor János r.ftörm
HIRDETMÉNY. Árverés helyszíne és címe: 3525 Miskolc Dóczy József utca 6. B épület 2. emelet 21. terem
HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Nfatv.) 18. (1) bekezdés a) pontja, valamint a Nemzeti
Védőnői körzetek területi beosztása
1. körzet Csalogány u. Dózsa Gy. u. Egres u. Egység u. Erzsébet tér Fuvaros u. Fürdő u. Gálosi S. u. Hadnagy u. Hajós u. Háromsarok köz Hársfa u. Hild tér Jánossomorjai u. József A. u. Kaszás M.u. Királydomb
KÖRZETLEÍRÓ LISTA. 001. szavazókör Azonosító: 01-004-001-8, Cím: Megyeri út 20. (Megyeri Általános Iskola), TEVK: 04
Csernyánszkyné Római Aranka Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 01-004-001-8, Cím: Megyeri út 20. (Megyeri Általános Iskola), TEVK: 04 Anód utca 000029 999999 9999 9999 folyamatos házszámok 42 Bagaria
Szent János Utcai Óvoda felvételi körzete 2100 Gödöllı, Szent János u. 6-8.
ÁDÁM UTCA AGYAGOS UTCA ARADI UTCA ARANY JÁNOS UTCA ÁRPÁD UTCA ATTILA UTCA BARTÓK BÉLA UTCA BÁSTYA UTCA BÁTHORI ISTVÁN UTCA BÉKE UTCA BEM JÓZSEF UTCA BERCSÉNYI MIKLÓS UTCA BERKENYE UTCA BETHLEN GÁBOR UTCA
Hétfő. 48-as Ifjúság útja 4-32. Adria u. Álmos vezér u. Anna u. Arany János u. Arany János köz Arany János tér Árpád u.
Hétfő 48-as Ifjúság útja 4-32. Adria u. Álmos vezér u. Anna u. Arany János u. Arany János köz Arany János tér Árpád u. Árpád u. 2- től a Penny Marketig Bajcsy-Zsilinszky u. Béke u.-füredi ltp. Bem József
3. sz. melléklet. Az önkormányzat tulajdonában lévő forgalomképes vagyonról. Sorszám Hrsz Terület Ingatlan megnevezése, ingatlan Kezelő ha, m 2
3. sz. melléklet Az önkormányzat tulajdonában lévő forgalomképes vagyonról BELTERÜLET 1. 4 2488 m2 Lakóház, udvar, gazd.ép. Öcsöd, Juhász u. 5. 2. 5 1995 m2 Lakóház (3db) udvar,gazd.ép. Öcsöd, Juhász u.
29 Villanyszerelő Sorrend Tanulóazonosító Név Beküldő iskola neve Beküldő iskola székhelye Felvételi javaslat
29 Villanyszerelő 65 78916419083 ANTLFINGER KRISZTIÁN Baka István Altalános Iskola 7100 Szekszárd, Béri Balogh Adám u. 89. felvételre javasolt 17 78313156017 BACH JÓZSEF II. Rákóczi Ferenc Altalános Iskola
Környezetvédelem ( 3-4-.évfolyam ) 1. Budapest Sütő Lászlóné Batthyány Ilona Általános Iskola. 3. Bonyhád Scheiber Györgyné Vörösmarthy Ált.Isk.
Területi döntőt szervező iskolák és területvezető tanárok Környezetvédelem ( 3-4-.évfolyam ) 3. Bonyhád Scheiber Györgyné Vörösmarthy Ált.Isk. 4. Debrecen Pócsiné Erdei Irén 5. Gyöngyös Varga Mónika 6.
támogatási összeg témánként sz.
1 KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE KÖZOKTATÁSÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI EREDMÉNYE 2009. május 25-ei kuratóriumi ülés határozata támogatási összeg témánként sz. pályázó 2009/1.a 2009/1.b 2009/2 2009/3 1. Fekete
Üllő Nagyközségi Önkormányzat 12/2002. (VI. 22.) számú Ö. K. rendelete a háziorvosi körzetek kialakításáról
Üllő Nagyközségi Önkormányzat 12/2002. (VI. 22.) számú Ö. K. rendelete a háziorvosi körzetek kialakításáról egységes szerkezetben a módosításáról szóló 7/2005.(III.19.) számú, a 9/2008. (IV.5.), a 24/2014.
HIRDETMÉNY. Az árverések időpontjai: 2015 év 11 hó 23 nap tól 2015 év 12 hó 04 -ig
Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény
Dátum Házszám 1 Házszámtörés 1 Házszám 2 Házszámtörés 2 jellege
Közterület neve Közterület Dátum Házszám 1 Házszámtörés 1 Házszám 2 Házszámtörés 2 jellege (tervezett) Akácfa utca 3 2016.07.05 Akácfa utca 4 2016.07.11 Akácfa utca 5 2016.03.30 Akácfa utca 6 2016.07.11
SZÉTV Gépészeti alapismeretek Budapest, 2015. március 16-17. Helyezés Név Intézmény Város
1. Macz István Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskola Debrecen 95 2. Lapatinszki Zoltán Békéscsabai Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola Békéscsaba 93 3. Szuh András Szombathelyi
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. Terület 2010/2011 tanév. Budapest, 2011. március 19. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Ip. Szakiskola 46,500 1 46,300 2 47,700 1 48,450 1 46,550 1 46,400 1 281,900 2 Makó Makói Okt. Közp., Szakképző Isk. 46,400 2 45,800 3 45,650 3 47,650
TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA
TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ LEÁNY III-IV. KORCSOPORT Fonyódliget Erzsébet Tábor, 2014. május 21-22. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2013/2014. TANÉVI TELEKOM LEÁNY LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA
BRFK VI. kerületi Rendőrkapitányság. 1066 Budapest, Dessewffy utca 26/B körzeti megbízotti iroda.
Körzeti megbízott Neve Csaba Zoltán Rendfokozata Mobiltelefonszáma BRFK VI. kerületi Rendőrkapitányság KMB iroda címe, telefonszáma 06-70489-34-99 1063 Budapest, / Bm: 46-137 1066 Budapest, Dessewffy utca
Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2012. (V.24.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról 1
Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2012. (V.24.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról 1 Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
BUDAPEST XVI. KERÜLET 33/2011. (XII. 12.) RENDELET (KVSZ) 2. SZÁMÚ FÜGGELÉK
1 CINKOTA 2 Ákos utca 1 1 BUDAPEST XVI. KERÜLET /. (XII..) RENDELET (KVSZ) 2. SZÁMÚ FÜGGELÉK 0 2 Menyhért utca 1 2 1 2 1 a Állás utca 2 0 2 Állás utca. 2 1 1 Muzsika utca Monoki utca Az épület elhanyagolt,
Házi gyermekorvosi körzetek
Házi gyermekorvosi körzetek Gyula 001. körzet Tól Ig Állandó lakosság Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum 0-14 éves 48-as utca 000005 000013 Páratlan 2 Akácos utca 0 Bánom tanya
1990-1994. Polgármester. Egyéni választókerületi képviselők
1990-1994. FIDESZ 1. sz. vk.: Dr. Horváth József FIDESZ 2. sz. vk.: Szakál Sándor Vállalkozók Pártja 3. sz. vk.: Szucsán András SZDSZ 4. sz. vk.: Harangozó Zsigmond FKgP 5. sz. vk.: Dr. Kontrát Károly
A 2015. évi Pest Megyei Matematikaverseny Döntőjének eredményei
1 60 Halász Nóra 9 Radnóti Miklós Gimnázium Bánhegyesiné Topor Gizella Gimnázium 60 2 58 Tiderenczl Dániel 9 Radnóti Miklós Gimnázium Szilágyiné Manasses Melinda Gimnázium 55 3 55 Fejes Dániel 9 Batthyány
Szekszárdi I. Béla Gimn. Bezerédj I. Ált. Iskolája 7056 Szedres, Arany J. u. 1. 11. Nagy Márton - József Attila ÁMK. 7200 Dombóvár, Fő u. 42-44.
Kalmár László Matematikaverseny 3. évfolyam 1. Szanyi Attila 29 BÁI Vörösmarty M. Tagint. 7150 Bonyhád, Szent Imre u. 7. 2. Nagy-Kalauz Bertalan 22 Baka István Ált. Isk. 7100 Szekszárd, Béri B. Á. u. 89.
Diákolimpia Mezei Futóverseny Országos Döntő
Egyéni Eredmények Pos Név Sz.év Csapatnév Rajtszám Célidő óó:pp:mp:tmp 1 GYÜRKÉS Viktória 1992 Budapest VIII., Vörösmarty Mihály Gimn. 1477 00:10:56:300 2 OHN Kinga 1991 Szekszárd, Garay János Gimn. 1571
Baptista Óvoda részére című 176. sz. előterjesztést 6. napirendi pontként tárgyalja.
82/2015.(V.26.)SZEFOB Egészségügyi és Fogyatékosügyi Bizottsága Szuhai Erika javaslatára - úgy dönt, hogy a Javaslat egyszeri, illetve rendszeres étkeztetési támogatás nyújtására a Majd Megnövök Baptista
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. Terület 2009/2010 tanév Budapest, 2010. március 20. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Povolny Ferenc Szakképző Isk. 46,150 2 45,900 1 47,100 1 47,100 2 46,100 1 46,350 1 278,700 2 Makó Makói Okt. Közp., Szakképző Isk. és Koll. 46,500 1 45,250 2 46,550 2 47,450
Az Nkt. 4. -a 1. pontjának c) alpontja szerinti általános iskolai nevelés-oktatás
74 Megyervárosi Általános Iskola és Gimnázium (OM: 027261, 7633 Pécs, Testvérvárosok Tere 1.) Az Nkt. 4. -a 1. pontjának c) alpontja szerinti általános iskolai nevelés-oktatás Szentmiklós dűlő Szilfa köz
(1) A R. 1. számú melléklete helyébe jelen rendelet 1. számú melléklete lép. Hatályát veszti a Ferencvárosi Önkormányzat Képviselőtestületének
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselőtestületének 20/2011.(VIII. 31.) rendelete a Ferencváros közigazgatási területén lévő egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról
2016. évi Pest Megye Bajnokság, Általános és Középiskolások részére Gödöllő, 2016. április 23. szombat Fiú Általános iskolás LPU-20
2016. évi Pest Megye Bajnokság, Általános és Középiskolások részére Gödöllő, 2016. április 23. szombat Fiú Általános iskolás LPU-20 Molnár Mátyás 2001 és Gimn. 86 73 159 2. Südi Tamás 2000 Gödöllői Török
Mezei diákolimpia megyei döntő
I. korcsoport leány ( induló: 53 fő ) Mezei diákolimpia megyei döntő / Bonyhád, 2012. március 29. / 1. Miklós Melinda Dienes Szekszárd 2. Tamás Zsófia Szent Orsolya Rendi Dombóvár 3. Nagy Viktória Szent
TEVK 001 001. szavazókör Cím: St. Hubertus Étterem, Nemeskéri út 33., Alagút utca páratlan házszámok 1-13 Alagút utca 10-10
Göd Város szavazóköreinek jegyzéke TEVK 001 001. szavazókör Cím: St. Hubertus Étterem, Nemeskéri út 33., Alagút utca páratlan házszámok 1-13 Alagút utca 10-10 Ambrus László utca Arany János utca folyamatos