Galgagyörki Napló féléves áttekintés. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja III. évfolyam 34(18) szám június

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Galgagyörki Napló. 2013 - féléves áttekintés. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja III. évfolyam 34(18) szám - 2013. június"

Átírás

1 Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja III. évfolyam 34(18) szám június féléves áttekintés Úgy gondoltam, a félévhez közeledve érdemes áttekinteni az Önkormányzat helyzetében bekövetkezett 2013-s változásokat, jelenlegi helyzetünket. Tudom, a száraz számok sokakat talán untatnak, de úgy gondolom, a választópolgárok jogosan kérnek számon információkat az adójukból is működtetett Önkormányzattól. Az évet a sikeres pályázatainknak, illetve a kormányzati támogatásnak köszönhetően igen jó anyagi helyzetben kezdtük. Mivel már akkor tudtuk, hogy ezek a támogatások, egyszeri alkalomra szóltak, és a jelentős anyagi segítséget nem szabad felélni, kénytelenek voltunk megtakarítási intézkedésekkel kezdeni. Két fővel csökkentettük az önkormányzati hivatal létszámát, ezzel a bérkiadásokat igyekeztünk lefaragni. Nehéz döntés volt a leépítés, de mivel mindkét munkatársam azonnal el tudott helyezkedni, reményeim szerint náluk nem okozott a szükségesnél nagyobb lelki megrázkódtatást az elválás. Emellett megtakarítást jelentett az is, hogy az iskolánk átkerült állami kezelésbe. Nehéz szívvel adtuk az iskolát, mivel tudom, hogy a falu továbbélésének egyik legnagyobb záloga a helyben működő, nyolcosztályos iskola. Magunk közt szólva, eleinte nem is reménykedtem abban, hogy megmarad az iskolánk normális működése, azok a plusz dolgok, amelyeket az utóbbi két évben az Önkormányzat erőn felül biztosított az intézménynek. Be kell valljam, a rosszérzéseim nem váltak valóra. A tankerülettel és annak vezetőjével az eleinte nehézkesen induló együttműködés, az utóbbi hónapokban látványosan javult, és iskolaigazgatónknak és a tankerület vezetőjének köszönhetően úgy tűnik, hogy Galgagyörkön, hosszútávon lehet számolni az iskola fennmaradásával, sőt fejlődésével is. A sikeres együttműködésre nagyon jó példa volt a június 4-i Gárdonyi Nap, amelyen a tankerület vezetője, Günther Erzsébet tankerületi igazgató mellett, Harrach Péter országgyűlési képviselőnk is megjelent. A kisebbekkel foglalkozó másik intézményünket, az óvodát, szeptembertől újra saját kézbe vesszük, a tagintézményből újra önálló intézmény lesz. A jelenlegi társulás ugyanis megszűnik. A megszűnésnek csak törvényi okai vannak, ugyanis együttműködésünk a penci és püspökhatvani óvodával sikeres volt. Pénzügyi helyzetünk, tartalékainknak köszönhetően nem rossz. Sajnos az elvont illetve csökkenő adóbevételek miatt, a tartalékból, már működésre kellett fordítanunk. Remélem, hogy ezt a tartalékot nem kell teljesen felélnünk, és az év második felében sikerül egy két, már évek óta sürgető beruházást utak karbantartása, árkok mélyítése, köztéri kamerarendszer bővítése elindítanunk. A község biztonságát erősítendő, jelenleg folyamatban van a polgárőrség megalakítása, illetve elbírálás alatt van egy közbiztonsági pályázatunk is, amelyből szintén a kamerarendszer bővítését terveznénk. A lakosságot közvetlenül érintő intézkedés, a rezsicsökkentés helyi része. A testület döntése alapján, a második félévtől csökkentjük, a helyi szemétszállítási díjakat, előre láthatóan közel 20%-kal. A jó hír mellet sajnos rossz hír is van. Az önkormányzati közmunkások számát ebben az évben jelentősen csökkentették. A tavalyi 12 főhöz képest idén csak három közmunkást vehettünk fel. Ennek és a kiadós esőknek köszönhető az, hogy a tavalyi szinthez képest kevésbé tudjuk karbantartani a falut. Tavaly átvállaltuk Önöktől az ingatlanok előtti fűnyírás nagy részét törvényi kötelesség alapján a tulajdonosnak a telekhatártól 1,5 m-ig gondoskodnia kell a közterületről -, idén erre sajnos egyszerűen nincs kapacitásunk, ezért kérem, aki megteheti, tartsa karban az ingatlanja előtti területeket is. Köszönöm! Matejcsok Zsolt polgármester

2 Búcsú Matejcsok Jánostól ( ) május 4-én szomorú esemény miatt érkezett hatalmas tömeg Galgagyörkre. Az emberek Matejcsok János volt polgármesterünk temetésére érkeztek, akit hosszan tartó betegség után helyeztek végső nyugalomba. A család mellett jelen volt Harrach Péter országgyűlési képviselő, politikustársak, így Dian János Csővár, Szekeres Rezső Acsa, Tordai Sándor Püspökszilágy, Vágó Sándor Vácduka, Pásztor Béla Veresegyház, Bátyi József Püspökhatvan polgármestere és Kostyál Kálmán Rád volt polgármestere, valamint a barátok, pályatársak, munkatársak és a falu lakói búcsúztak Matejcsok Jánostól, aki 4 cikluson keresztül volt a falu vezetője. A polgármestertársak nevében Pásztor Béla Veresegyház polgármestere köszönt el és méltatta Matejcsok János munkásságát. A október 23-án Galgagyörk Község Önkormányzatának Képviselő Testülete Díszpolgári címet adományozott Matejcsok Jánosnak. Ez alkalomból nyilatkozott a pályatársról Szlifka József, a szlovák nemzetiségi önkormányzat elnöke: Matejcsok János május 8-án született. Érettségi után az Ikladon a műszergyár technikusa volt. Később Galgagyörk Művelődési Házának, majd Püspökhatvan-Galgagyörk, majd Acsa Nagyközség Művelődési Házának vezetője volt. Ekkor lett A nagyközségi közös tanács galgagyörki elöljárója től 2006-ig Galgagyörk polgármestere, jelenleg a Galgagyörki Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat alelnöke. Nevéhez fűződik a falu csatornahálózatának, gázvezetékének, vízvezetékrendszerének kiépítése, a kábeltévé hálózat kialakítása, a művelődési ház tetőszerkezetének felújítása, a községi konyha kialakítása, az óvoda felújítása, az iskola új szárnyának megépítése, az iskola visszatelepítése, munkahelyek teremtése az ALU-GALGÁ-nál és a gumiüzemben. Feleségével itt nevelte két gyermekét és unokáit. Gyermekeire és unokáira büszke volt, de mindezek mellett féltette szeretett községének önállóságát, hogy ne más helyeken hozzanak döntést a falu sorsáról. Matejcsok János ( ) Bátyi József, Püspökhatvan polgármestere lapunknak visszaemlékezett arra, hogy amikor fiatalon lett polgármester, Matejcsok János már tapasztalt vezető volt. Mint polgármester társát sok helyre elvitte bemutatkozni, megtanította őt kapcsolatot kialakítani, kommunikációs csatornákat építeni a települése érdekében. A gázhálózat vagy a csatorna építéskor, bár Galgagyörk nem volt gesztor, de a partner települések hallgattak Matejcsok János javaslataira. Időben a kora előtt járt, mindig küzdött a településéért. Bátyi József példának hozta, hogy amikor megalakultak a körjegyzőségek, Matejcsok János a saját autóján többször elvitte más települések példáját megmutatni. Így voltak Berkenye és Nógrád körjegyzőségében, ahol a kisebb település volt a gesztor, bizonygatva, hogy Galgagyörk is kiválóan alkalmas kisebb szomszédként, a körjegyzőség székhelyének. A fenti példa is mutatja, hogy nem ismert lehetetlent, mindig küzdött Galgagyörkért! - mondta Bátyi József Püspökhatvan polgármestere.

3 ÖNKORMÁNYZATI HÍREK ÉVI TESTÜLETI ÜLÉSEK HATÁROZATAI MÁJUS /2013. (V.30.) A szemétdíj összegének meghatározása július 01-től 41/2013. (V.30.) Galgagyörki Nyugdíjas Egyesület támogatása 42/2013. (V.30.) Fűnyírási szolgáltatás bevezetése 43/2013. (V.30.) Együtt a gyermekekért Családsegítő Társulás megállapodásának módosítása 44/2013. (V.30.) Önkormányzat évi gyermekvédelmi beszámolója 45/2013. (V.30.) Együtt a gyermekekért Családsegítő Szolgálat évi beszámolója 46/2013. (V.30.) DAKÖV bérleti-üzemeltetési szerződés módosítása 47/2013. (V.30.) Közös Fenntartású Óvoda megszűntetése 48/2013. (V.30.) Egységes Liget Óvoda-Bölcsőde Alapító Okirata 49/2013. (V.30.) Óvodavezető megbízása 50/2013. (V.30.) Létszámcsökkentési pályázathoz hozzájárulás (Penci óvoda) FŰNYÍRÁSI SZOLGÁLTATÁSRÓL A Képviselő-testület a 42/2013. (V.30.) Kt. számú határozatával döntött arról, hogy a községgazdálkodási feladatokat ellátó dolgozók bevonásával fűnyírási szolgáltatást vezet be az alábbi feltételekkel: A szolgáltatást az ingatlan előtti közterületen és az ingatlanon belül történő fűnyírásra is igénybe lehet venni. A szolgáltatás elvégzésének feltétele a szolgáltatási díj Házipénztárba történő befizetése. A szolgáltatás iránti igényt a Polgármesteri Hivatalban kell írásban jelezni: kérelmező, ingatlan, telefonszám, négyzetméter megjelölésével. A szolgáltatás díjköteles: - fűnyírás motoros fűkaszával: bruttó 12 Ft/m2 - fűnyírás motoros traktorral: bruttó 16 Ft/m2 Az árak csak a fűnyírás árát tartalmazzák. A lekaszált fű összegyűjtéséről és elhelyezéséről a kérelmezőnek kell gondoskodnia. NAPKÖZIS FOCITÁBOR A Galgagyörki Önkormányzat napközis focitábort indít 7-14 éves fiúk, lányok részére, a nyári szünetben. Helyszín, galgagyörki sporttelep, műfüves futballpálya. A foglalkozások hétköznap 8:00-16:00-ig tartanak, a résztvevők, háromszori étkezést, ásványvizet kapnak. Két szakképzett edző foglakozik a gyerekekkel, a program futballedzés, játékok, foci. A tábor heti díja Ft/fő/hét, amit számla ellenében a tábor kezdete előtt az Önkormányzat részére kell megfizetni. A tábor minimum 15 jelentkező esetén indul. Jelentkezni Galgagyörk Önkormányzatnál lehet a galgagyork@invitel.hu címen, vagy s telefonszámon Fristáczki Jánosnénál. Jelentkezéskor kérjük megadni az elérhetőségeket illetve megjelölni a választott időpontot. A tábor időpontjai július 8-12, július 15-19, július

4 es kapcsolattartás a Munkaügyi Központtal Tájékoztatom a regisztrált munkanélkülieket, hogy lehetőség van a Munkaügyi Központtal elektronikus kapcsolattartásra az alábbi ügyekben: - álláskeresési járadék iránti kérelem benyújtási szándékának jelzése, - NYES iránti kérelem benyújtási szándékának jelzése, - nyilvántartásba vételi kérelem benyújtási szándékának jelzése, - bejelentés a jogosultság feltételeit érintő lényeges tények és körülmények megváltozásáról jelentkezési kötelezettség teljesítése. Az ben történő kapcsolattartás csak akkor lehetséges, ha az ügyfél, írásbeli nyilatkozatot tesz és ezzel egyidejűleg megadja a kapcsolattartáshoz szükséges címet. Az ügyfelek a nyilvántartásba vételkor, illetve az nyilvántartás időtartama alatt bármikor nyilatkozhatnak az e- mailben történő kapcsolattartás vállalásáról. Az ben történő kapcsolattartásra tett nyilatkozat a nyilvántartási idő alatt bármikor megváltoztatható. Az első jelentkezés alkalmával ellátás iránti, vagy nyilvántartásba vételi kérelem benyújtási szándék jelzése esetén a kirendeltség nyilatkozat nélkül is fogadja az t. A Váci Munkaügyi Központtal az alábbi címen lehet kapcsolatot tartani: PestMMKVac@LAB.HU A kirendeltség minden beérkezett re válaszol legkésőbb a beérkezést követő munkanapon. Minden levélben szükséges az alábbi személyes adatok megadása: - név, születési dátum, lakcím vagy tartózkodási hely, vagy név és taj száma Az ben szükséges megnevezni a levél tárgyát, hogy milyen ügy intézése céljából íródott. Csak a jogszabályban meghatár ozott ügyek intézése sor án fogadhatja el a kir endeltség az ben történő kapcsolattartást. Abban az esetben, ha az ügyfél az ben történő kapcsolattartásról nyilatkozott, de a kirendeltség személyes megjelenést ír elő bármilyen formában, azt teljesíteni kell. Az ben történő kapcsolattartásról szóló nyilatkozattétel után határidő elmulasztása esetén nem lehet a kirendeltség által küldött levél el nem olvasására hivatkozni. A nyilatkozat megtételével az ügyfél vállalja az ek folyamatos olvasását. Az ben vállalt kapcsolattartás bármikor helyettesíthető a személyes kapcsolattartással. Az alábbi esetekben lehet útján kapcsolatot tartani a kirendeltséggel: 1. Álláskeresési ellátás iránti-, nyilvántartásba vételi kérelem benyújtási szándékának jelzése. Az elektronikus levél elküldése egy szándéknyilatkozatnak minősül, amellyel az álláskereső, közvetítést kérő vagy szolgáltatást kérő személy jelzi az ellátás megállapítására és/vagy nyilvántartásba vételre irányuló szándékát. Az nem minősül elektronikus kérelemnek, az álláskeresőként való nyilvántartásba vételre és ellátás megállapítására irányuló kérelmek továbbra is csak személyes megjelenés során nyújthatók be. Az ben szükséges megadni a fent felsorolt személyes adatokat, valamint azt, hogy álláskeresési ellátást, vagy nyilvántartásba vételt kíván igényelni az küldője. Az re a kirendeltség küld egy válasz t, amelyben személyes megjelenésre szólítja fel az küldőjét egy megadott időpontban, vagy egy időtartamban. Az ek a válaszlevél kiküldését követő 15 napig érvényesek, tehát, ha az küldője nem jelenik meg a válasz kiküldését követő 15 napon belül a kirendeltségen, akkor azt mulasztásnak kell tekinteni és az eljárást nem lehet elindítani. Ebben az esetben az nem jogosítja a küldőjét azokra a lehetőségekre, amit

5 egyébként igénybe vehetne. A nyilvántartásba vétel és az ellátás folyósításának kezdőnapja a kérelem benyújtásának a napja, tehát ebben az esetben az kirendeltségre történő beérkezésének a napja. Abban az esetben, ha a jogszabályi feltételek nem állnak fenn az megérkezésének napján az ellátás megállapításához, nyilvántartásba vételhez, akkor a folyósítás kezdete a jogszabályi feltételek meglétének időpontja. 2. Bejelentés a jogosultság feltételeit érintő lényeges tények és körülmények megváltozásáról Ezek a tények és körülmények pl.: keresőtevékenység létesítése, gyermek ápolása, gondozása céljából igénybe vett tb ellátás, nappali tagozatos oktatásban való részvétel, megváltozott munkaképességűek ellátására való jogosultságszerzés, előzetes letartóztatás, elzárás, szabadságvesztés, önkéntes katonai szolgálat tényleges teljesítése, közfoglalkoztatás megkezdése/ befejezése, rövid idejű keresőtevékenység megszűnés, stb. A bejelentéskor szükséges megadni a fent felsorolt személyes adatokat, valamint a bejelentés tárgyának egyértelmű pontos leírását a kezdő- illetve ha megadható, a vége - dátum megadásával. A bejelentésr e a kir endeltség válaszlevelet küld, amelyben jelzi, hogy a bejelentést elfogadta, illetve amennyiben szükséges, akkor bekéri a hiányzó adatokat, dokumentumokat. 3. Jelentkezési kötelezettség teljesítése Abban az esetben, ha az ügyfél nyilatkozatban vállalta az ben történő kapcsolattartást, akkor jelentkezési kötelezettségét teljesítheti ebben a formában. Az nek minden esetben tartalmaznia kell a fent felsorolt személyes adatokat, az azonosíthatóság érdekében. Amennyiben az e -mail nem azonosítható, mert nem tartalmaz elegendő személyes adatot, akkor a kirendeltség válaszlevélben bekéri a hiányzó adatokat. Ha a válaszlevélre 15 napos határidőn belül nem érkezik válasz, akkor azt a kirendeltség mulasztásnak fogja tekinteni és az eljárást nem fogja elindítani. E- mailben történő jelentkezés esetén a következő jelentkezés dátumát egy válaszlevélben küldi meg a kirendeltség, amelyben egyben jelzi, hogy a jelentkezés elfogadásra került. Falunapi meghívás - Jelka Testvértelepülésünk polgármestere, Farkas Imre úr, meghívta Galgagyörk képviselőit a június között megrendezésre kerülő Jelkai falunapokra. Az elmúlt években kissé ellaposodó testvértelepülési kapcsolat felújítására nagyon jó alkalmat kínál a falunap ezért a meghívást köszönettel elfogadtuk. Június 21-én, busszal utazik ki a csoportunk, a jelentkezőket a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat gyűjtötte össze. Pénteken műsor és vacsora, szombaton szabadtéri műsor, vasárnap templomi istentisztelet lesz Jelkán. Az eseményen a Nyugdíjas Egyesület énekkara fog fellépni. Matejcsok Zsolt polgármester Szlifka József Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke

6 OKTATÁSI - NEVELÉSI INTÉZMÉNYEINK ÉLETÉBŐL HÍREK az ÓVODÁBÓL Az elmúlt hetek gazdag program kínálatot és tennivalót nyújtottak intézményünk gyermekeinek és a szülőknek egyaránt. Május első hetében az édesanyákat köszöntöttük az óvoda udvarán. Május 11-én, a Családi majálison töltöttünk el közösen egy vidám délutánt a gyermekekkel, szülőkkel, és nagyszülőkkel. Május utolsó hetében Kurucz Gyuláné, Anikó szervezése által ellátogattak hozzánk Budapest IV. kerületének óvodavezetői. A gyerekek szlovák gyermekjátékokkal köszöntötték a vendégeket. Május végén sikeresen zárult a papírgyűjtési akciónk, azonban továbbra is folyamatosan várjuk és gyűjtjük a papír hulladékot óvodánkban. Június első hétvégéjén óvodásaink közül sokan látogattak el az Önkormányzat udvarán rendezett gyermeknapi programokra. Június 7-én elballagtattuk nagycsoportos óvodásainkat. A as nevelési évben 13 gyermek búcsúzott a kis- és középsős társaktól intézményünkben. A nevelési év zárásaként június 19-én a Budapesti Állatkertbe tervezünk egy egész napos kirándulást a gyerekekkel. A nyári hónapokra magam és kollégáim nevében mindenkinek derűs, szép napokat és jó pihenést kívánunk. Valent Lászlóné óvodavezető Felső kép: Az újpesti óvodavezetők látogatása Galgagyörkön Alsó kép: papírgyűjtési akcióban Vesznek részt a galgagyörki óvoda növendékei

7 HÍREK az ISKOLÁBÓL Gárdonyi Napok az iskolában Gárdonyi Géza idén augusztus 3-án lenne 150 éves. Az évforduló alkalmából országos rendezvény indult. Természetes, hogy a Gárdonyi Géza nevét viselő iskola is méltóképpen megemlékezett az íróról. Először május 14-én a felső tagozatos diákok látogatást tettek Egerben, ahol a vár megtekintése mellett fejet hajtottak Gárdonyi Géza sírjánál. A vár melletti dombtetőn megtekintették a Gárdonyi Emlékházat, ahol felkészültek az életrajzi versenyre. Június 3-5 között zajlott a Gárdonyi Hét. Első nap a házi versenyeké volt a szerep. A felsősök az író önéletrajzából készített tesztet töltötték ki és műveiből olvastak fel részleteket. Ezen a napon készült el a Gárdonyi műveiből készült rajzverseny kiállítása is. A legjobbak kedden délelőtt a Gárdonyi életrajzot feldolgozó játékos versenyen képviselték az iskolát, majd délután szép kiejtési versenyen mérték össze felkészültségüket, illetve a rajzverseny eredményhirdetésére került sor. Az érkező vendégeket Matejcsok Zsolt, Galgagyörk polgármestere köszöntötte. A délutáni verseny megnyitójától jelen volt Günther Miklósné a Váci Tankerület igazgatója. Beszédében a következőket mondta: "Galgagyörk iskolája Gárdonyi Géza nevét viseli. Az író augusztusban lenne 150 éves. Bár Gárdonyban született, de Egerben alkotta legszebb műveit. A néptanítóból lett író, az egri remete, az írás mellett festett és több hangszeren is játszott. Minderről a galgagyörki diákok Egerben kaptak képet, ahol a vár történetének megismerése után fejet hajtottak a várban eltemetett író sírjánál, majd megtekintették lakóházát, ahol alkotott. A helyi gárdonyisok ezért fejet hajtva, az író évfordulóján rajzversenyben, játékos vetélkedőben és szép kiejtési versenyben mérkőztek meg a térség diákjaival. Most az életrajzi vetélkedő díjait fogom kiosztani, majd a szép kiejtési verseny következik. Holnap zenével és tánccal ünnepelnek a térség nemzetiségi iskolái, amihez jó szórakozást kívánok!" Ezután Matejcsok Zsolt polgármester is köszöntötte a Váci Tankerület megjelent iskoláit, vezetőit, tanárait. Tankerület igazgató asszony és polgármester úr átadta a Gárdonyi Géza önéletrajzáról szóló verseny díjait és a Gárdonyi Hét emléklapjait, majd tankerület igazgató asszony megnyitotta a szép kiejtési versenyt, melynek díjait már Harrach Péter, a körzet országgyűlési képviselője osztotta ki. A szülői közösség jóvoltából a versenyek között vendégül láttuk a diákokat és a vendég tanárokat. Vendégeink a szülői esten is velünk maradtak, ahol bemutattuk, hogy milyen táncokat tanultunk, milyen versekkel, dalokkal nyertünk helyezést a térségben, vagy jutottunk országos döntőbe. Sajnos személyes meghívásunk ellenére a szereplők részéről egyharmadnyi szülő volt csak kíváncsi gyermekeik teljesítményére. Bízom benne, hogy a jövőben többen megtisztelik gyermekeink, tanáraink teljesítményét. Szerdán Iklad, Penc, Püspökhatvan és Galgagyörk diákjai mutatták be dalban, táncban nemzetiségi hagyományuk gyöngyszemeit. Szlifka József, a Galgagyörki Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Utána táncházzal zártuk a Gárdonyi Hét sorozatát. Legvégül a résztvevő gyerekek sztrapacskás ebéd közben ismerkedtek egymással, barátkoztak. A rendezvény lebonyolítását a Gárdonyi Géza Tagiskola tanárai végezték. A vendéglátást és anyagi támogatást a Szülői Közösség biztosította. A rendezvényt anyagilag támogatta a Váci Tankerület is. Köszönet minden anyagi, szakmai és szervezési támogatónak. Magyarné Braunsteiner Márta tagintézmény-vezető

8 Harrach Péter, körzetünk parlamenti képviselője a Gárdonyi Napokon Harrach Péter, a K ereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióvezetője, a kör zet országgyűlési képviselője ismét meglátogatta Galgagyörköt. A helyi iskola rendezvény sorozatának második napján vett részt, amely Gárdonyi születésének 150. évfordulójához kapcsolódott. A szíves fogadtatás után néhány szóval köszöntötte a háziakat és a Váci járásból jelenlévő tanulókat, akik a galgagyörkiek mellett a vetélkedőkre érkeztek. A köszöntő mondatok után felhívta a figyelmet arra, hogy az ünnepségre éppen a Nemzeti Öszszefogás Napján került sor. Beszélt a helyi közösségek összefogásáról, melynek jó példája ez az ünnep is. Büszke vagyok arra, hogy én adhatom át a térség legjobbjainak a díjakat mondta Harrach Péter. Tekintettel arra, hogy a Gárdonyi Géza Tagiskola szlovák nemzetiségi iskola, idézte az Alaptörvényből a nemzetiségekre vonatkozó paragrafust, mely hazánkban biztosítja a nemzetiségek jogait és erre jó példa a helyi iskola működése. A díjátadás után a képviselő Matejcsok Zsolt polgármester, Günther Miklósné tankerület igazgató, a térségi iskolák vezetői, a helyi tantestület és a falu képviselői előtt kérte a helyi pedagógusokat, hogy hasonló lelkesedéssel dolgozzanak tovább. Jó látni, hogy ennek az iskolának van jövője hangsúlyozta a képviselő. Beszélt arról, hogy miért volt szükség az iskolák átalakítására, amelyek fő feladata a nevelés és az oktatás mellet az esélyegyenlőség biztosítása. Az átalakításokra azért is szükség volt, hogy gyermek és gyermek között ne legyen különbség. A szülői bemutató előadás előtt a képviselő úr megismételte, hogy miért jelzés értékű, hogy a bemutató est a Nemzeti Összefogás Napján került megrendezésre. A gazdasági válság szétzilálhatja a társadalmat. Ezt kivédeni csak a helyi közösségekkel, és szélesebb körű társadalmi összefogással lehet. A 30-as években szétszakadt az ország, de akkor az összefogás és a tettrekészség felemelte az országot, mint ahogy a II. világháború romjaiból is. Ilyen időket élünk ma is, amikor a gazdasági válság kellős közepén kell talpra állítani az országot. Ez a munka sikeresen folyik. A helyi közösségek összefogásából teremtődik meg az egész nemzet határon belüli és kívüli egysége. Harrach Péter beszéde végén jó pihenést kívánt a mindenkinek: a tanulóknak és a tanároknak egyaránt, hogy szeptemberben újult erővel induljon mindenki az új tanévnek. Harrach Péter, országgyűlési képviselő díjat ad át a Gárdonyi Napokon, Günther Miklósné, tankerületi igazgató társaságában

9 Fényképalbum a Gárdonyi Napokról Képek: 1. A Gárdonyi Emlékház kertjében 2. Gárdonyi életrajzi vetélkedő 3. Gárdonyi Géza sírjánál az egri várban 4. Harrach Péter parlamenti képviselő megnyitja a Szülői estet 5. A Szépkiejtési verseny megnyitója 6. Galgagyörkiek a nemzetiségi gálán 5. 6.

10 Fonyódliget, Fonyódliget, nem mondjuk, hogy Isten veled A Balaton déli partján, Balatonboglár és Fonyód között van az ország egyik legnagyobb Erzsébet-tábora. Több hektáros terület. Balaton-parti szakasza 1,3 km hosszú és 1300 táborozó diákot és tanárt képes befogadni. A Tavaszi kirándulás nevű pályázaton nyertük el a lehetőséget, hogy a 2. osztály nagyobb része és egy elsős kislány táborlakó lehessen majdnem 3 napig. Azért csak majdnem, mert tőlünk, a Cserhát dombjaitól 250 km-re van a fonyódligeti tábor. Így az utazás kétszer fél napot vett igénybe. Igaz, a vonatozás csupa izgalom, szórakozás volt. Hol nevettünk, hol rejtvényt fejtettünk, hol a tájat és a magyar tenger-t bámultuk, csodáltuk. Velünk jött az útra Gyürky Sándor nagyapa, aki mint volt vasúti dolgozó, igazán otthon van a vonatokon. Köszönjük, hogy vállalta az oda- és viszszaút fáradalmait is, így segítve a csapat utazását. A táborba május 23-án, csütörtökön du. 2-kor érkeztünk. Gyors lecuccolást követően, rögtön megebédeltettek minket, és indultunk a terepszemlére. Ahogy haladtunk az estébe, egyre jobban fújt a szél. A tenger nagy hullámokkal csapott ki a parti kövekre, sétaútra. Kicsit ijesztő volt és úgy tűnt, 3 napos fagyos táborozásban lesz részünk. Este a tetőtéri szobáinkban élveztük a szabadságot. Az egész folyosó (16 szoba) hangos volt, mindenki nagyon kikapcsolt az egész évi iskolai feladatvégzésből. Mi, györkiek, rögtönzött divatbemutatót tartottunk. Másnap aztán napsütésre ébredtünk. A tetőtéri ablakokat kinyitva, mélyeket lélegeztünk a balzsamos balatoni levegőből. A teljes pénteki napunk csodálatos volt. A kiadós, finom ételek, a délelőtti hosszú séta, vásárlás, a délutáni lábáztatás jól lelazított minket. Aztán vacsora előtt kicsit rendbe szedtük magunkat, és mentünk a nagy sátorba a Kávészünet zenekar koncertjére. Végigtapsoltuk, dúdoltuk a rockzenére énekelt verseket, leghíresebb költőinktől. Este még játszottunk fekete-fehér, igen- nem-et, és ami az eszünkbe jutott. Szombaton aztán még volt időnk jól bereggelizni, átvenni az úti ételcsomagot, bepakolni a dolgainkat. Még lesétáltunk a Balatonhoz búcsúzni, még hintáztunk, ugráltunk egyet-kettőt a játszótéren és megjöttek Bartos Brigi szülei. Ők segítettek átnézni a szobáinkat, készítettek rólunk egy tucat fotót, és csomagtartójukba pakolták a nehezebb hátizsákokat. Indultunk az állomásra. Sajnos túl gyorsan eljött a hazaindulás ideje. Arra a kérdésre, hogy mennénk-e újra Fonyódligetre, a válaszunk: - IGEEEN! Arra a kérdésre, hogy miért mennénk vissza, itt vannak a válaszaink: Bangó Miklós: - Ott is tudok focizni sok fiúval, más iskolából. Bartos Brigitta: - A tetőtéri szobában jó ablakok vannak, és a szoba is nagyon megfelelő. Bíró Milán: - Hogy végigjárjam megint a tábort. Boros Pálma: - Jó lenne mégegyszer hallgatni a Kávészünet koncertet. Juhász Bálint: - Szeretnék megint belelépni a tó vizébe. Pikács Evelin: - Újra végigjárnánk a környéket, mindent megnéznénk, és vásárolnánk. Gyürky Sándor: - Megint szeretném látni a Balatont. Szremenyák Éva: - Hogy újra ott lehessünk a játszótéren. Bátyiné Nyemecz Júlia: - A legjobb osztállyal bármikor visszamennék, (a vigyázó szülők szemeitől kísérve). Bátyiné Nyemecz Júlia tanítónő, táborvezető

11 Fonyódliget, vasútállomás, vagy inkább csak egy megálló A fonyódligeti Erzsébettábor bejáratánál Fonyódliget Amerre a nyíl mutatja

12 Učme sa hravo!-tanuljunk játszva! Magyarországon kevés a Tanuljunk játsza típusú szlovák nyelvi verseny, melynek elsődleges célja játékos feladatokkal megszerettetni a tanulókkal a szlovák nyelvet. A masodik alkalommal megrendezett versenyen 4 általános iskola Galgagyörk, Nézsa, Dabas-Sári és Vanyarc tanulói vettek részt, melyek közül az utolsónak említett nem vett részt a jutalom kiránduláson. A 8. osztályosok a 6 fordulón keresztül valóban lelkiismeretesen fejtették meg a különböző rejtvényeket, nyelvi fejtörőket és egyéb érdekes feladatokat. A versenyt nem vették félválról és a legjobbak közülük május 27-én egy egynapos jutalom kiránduláson vehettek részt Esztergomba és Štúrovoba. A felejthetetlen kirándulásra az Országos Szlovák Önkormányzattól nyert pályázati pénzből-, hálás köszönet a Galgagyörki Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat segítségéért - került sor, melyet még a rossz idő sem tudott elrontani. Reggel Budapesten, az Árpád hídnál találkoztak a tanulók és kísérőtanáraik, ahonnan közösen elutaztak első állomásukra, Esztergomba. Itt megtekintették Magyarország legnagyobb egyházi műemlékét, a Bazilikát. A gyerekek megcsodálták az érsekség kincstárát, a Szent István kápolnát, a Bakócz kápolnát, a több mint 100 néhai egyházi vezető sírjával. A finom ebéd után rövid értékelés hangzott el a kéthónapos versenyt illetően, majd a maroknyi csoport elindult egy hosszabb sétára a Mária Valéria hídon át Szlovákiába. Már maga a séta a Duna felett is élmény volt. Párkányban, a fürdővárosban megtekintették az új Főutcát, ahol a tanulók vásárolhattak néhány kisebb ajándékot az otthonmaradottak számára. Esztergomból a hazautat hajóval terveztük, sajnos ez a rossz idő miatt egy kellemes autóbuszos utazássá vált. Végül a hajóút nélkül is kellemes napot töltöttünk együtt, új barátságok szövődtek. Köszönet illeti a szlovák tanárokat, Kovács Zsuzsát, Zemenné Palecska Erikát és Rusnák Atilát, akik segítették a gyerekek munkáját és lehetőséget biztosítottak új élények szerzésére. (A cikk, Rusnák Atilától megjelent a Ľudové Noviny szlovák hetilapban. Fordította Z.P.Erika) Az esztergomi Bazilika Párkányból nézve is nagyon szép Útban Párkányba, a Mária Valéria hídon

13 Budapesti látogatók az iskolában Május 15-én meglátogatta a Gárdonyi Géza Tagiskolát Budapestről a Baross Gábor Általános Iskola. Lakodalmassal fogadtuk Őket, viszonzásul aerobik bemutatót láthattunk. A délelőtt további része izgalmas spotversenyekkel telt. Végén az erzsébetvárosi diákok és tanárok is megismerhették a szülői közösség anyagi támogatásával a Nyugdíjas Egyesület finom sztrapacskáját. Köszönjük. Nyemeczné Marika néni nagyon sok szép emléklapot és oklevelet készített, amit nemcsak a budapesti diákok, hanem a térségi versenyzők is emlékül kaptak a versenyeken A budapesti Baross Gábor Általános Iskola galgagyörki vendégszereplése: 1. Galgagyörki lakodalmas 2. Budapesti aerobic 3. Díjak átadása. 4.Csatajelenet a focipályáról 3. 4.

14 Vakáció előtt Az utolsó tanítási napon azok a gárdonyis diákok, akik legalább két térségi versenyen vettek részt, egy felejthetetlen budapesti kirándulásra indultak Galgagyörk Önkormányzata és a Szülői Közösség anyagi támogatásából. A budapesti Honvéd utcai játszókertben töltötték az időt a tanulók a Parlament látogatásig, mely után egy vidám Szabadság téri pancsolás következett. Nem tévedés, mert itt egy mozgásérzékelőkkel ellátott szökőkút működik, melyet a galgagyörki diákok önfeledten próbáltak ki. A napot a veresegyházi finom fagyi zárta le. Köszönjük az ajándékot! Másnap a tanévzárón minden diák megkapta a befektetett munkájának megfelelő bizonyítványt. Matejcsok Zsolt polgármester átadta az Élen a tanulásban, élen a sportban díjakat, valamint a Felzárkóztató díjat. Ajándékot kaptak azok a diákok is, akik egy napot sem hiányoztak az iskolából, illetve a legtöbb térségi versenyen vettek részt. Ismét az iskola előtt vehették át jutalmukat a kitűnő és jeles tanulók, valamint a 100, illetve 200 ötöst összegyűjtött diákok. A teljes névsort a következő lapszámban közöljük. Addig is indul a megérdemelt vakáció A parlamenti látogatás: 1. Honvéd utcai játszótér 2. Az Országházban 3. Háttérben a Budai Vár 4. Pancsolás a szökőkútban 3. 4.

15 Ballagás 2013 Újra elmúlt egy év és ismét egy ballagáson vagyunk túl június 15-én Lőrik László tanár úr osztálya elbúcsúzott az iskolától. Ragyogó időben zajlott a ballagás, ahol Turai Krisztina búcsúbeszédével kezdődött az ünnepség. A nyolcadikosok színvonalas műsor keretében búcsúztak iskolájuktól, melynek végén nem maradhatott el a már hagyománnyá váló lufi eregetés sem. A búcsúzó diákok névsora: Baradlai Bence Csitári Dorina Garaba Diána Gunda Eszter, Kerti Virág Majdán Cintia Matyóka Balázs Molnár Evelin Oláh József Pataki Ferenc Pikács Barbara

16 Gyermeknap és falunap Köszönjük gyermekeink nevében az önkormányzatnak, a Szülői Közösségnek, a helyi vállalkozóknak és a tantestület tagjainak a gyermeknap bőkezű támogatását és a programok szervezését.

17 Harangvirágok cigány módra Falunap alkalmára a Harangvirág Citerazenekar, új csokorral készült. Ezúttal csenyédi cigánydalokat adtunk elő a Csibaj bandával karöltve. Csapatunk 9 éve áll fent, a Hagyományőrző Egyesület tagjaként. Volt, amikor többen voltunk, de a lányok elfogytak, így maradt a mostani felállás. Megjegyzem, mi voltunk 9 éve az alapcsapat, akik először kezdtek el citerázni. Most néhány szót a cigány csokorról. Gabi néni (Nagy Gabriella) választotta ki a dalokat, mint mindig. Majd megmutatta nekünk, mi pedig egyből beleszerettünk ezekbe a gyönyörű dallamú, hajlításokkal díszített, néhol humoros szöveggel (kedvencünk: jaj, devla ) megírt cigány népdalokba. Így teljes erőbedobással gyakoroltunk a fellépésre. Próbáinkon először a magnó után énekeltük, majd fokozatosan elhagytuk és csak magunk énekeltünk. A Csibaj bandával csak 3-4-szer próbáltuk össze. Az acsai táncosoknak hála, régi cigány viseletet is sikerült szereznünk, amiben a Falunapon láthattak minket a nézők. Ez a csokor nagyon sokat jelentett számunkra. Bár nehéz volt a sok hajlítás miatt, de Gabi néninek hála, sikerült elsajátítanunk és élveznünk az éneklést. Végül egy elferdített szállóigével zárnám cikkem: Egy mindenkiért, mindenki egy Harangvirágért! Plesz Szonja (ki egy a Harangvirágok közül) Az evangélikus egyházközség életéből A templomtorony faszerkezetét is le kell cserélni, mert menet közben derült ki, hogy megette a szú. Már mint látható, a földön készül az új és kerekítve 1,2 millió Ft lesz. Hatalmas daru teszi a helyére hamarosan. A szükséges fák, cserjék ültetését sikerült későbbre halasztani. A hivatalos átadást október 2. vasárnapjának délutánjára tervezzük. Köszönjük az adományokat a két előre nem látható munkákra -falvarrás és torony- és aki tud erre a célra adakozni, szívesen vesszük. Istentiszteletek egyenlőre a baptista imaházban vannak, nem tudni pontosan, hogy meddig. Igehirdetés WS tollából (közreadja: Pintér János, evangélikus lelkész) Erős vár a mi Istenünk Pintér János lelkész Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is, mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe, ahogyan meg van írva: Az igaz ember pedig hitből fog élni. (Róm, 1,16-17) Szégyelld, ha szégyelled, ne szégyelld, ha nem szégyelled! Van más evangélium is, olyan, amelyet nem kell, mert nem lehet szégyellni. Akik tehát különböző indíttatásból más evangéliumot követnek, nem tudnak mit kezdeni ezzel az igével. Hogyan is mondhatnák, hogy "nem szégyellem", akik egész életükben más evangéliumot követtek, olyant, amellyel az emberek dicséretéért, világi dicsőségért küzdöttek? Mi szégyellnivalójuk volt és van azoknak, akik sokra vitték, akik elvitathatatlan érdemeket szereztek maguknak, akiket sokszor és

18 sokféleképpen megjutalmaztak, akiknek az élete nem szégyenteljes, hanem sikeres, aki mindent elértek, amit el lehetett, lehet érni? Ezt az igét csak azoknak volna szabad a szájukra venni, akik az evangélium igazságát csalás és ámítás nélkül szolgálják, akik valóban az evangélium igazságának koldusai. Ha Ábrahám és Lázár, Pál és Luther vallja, hogy nem szégyellik az evangélium igazságát, erőtlenségét, el tudjuk hinni nekik, hogy ők valóban nem szégyellik. Ha viszont meggondoljuk, hogy szép számmal vannak közöttünk, akik még azt is szégyellik megvallani, hogy ők evangélikusok, akkor bizony fel kell tennünk a kérdést: hogyan akarjuk elérni, hogy ne szégyelljék az evangéliumot, a keresztről szóló beszédet, amikor arról sem lehet őket meggyőzni, hogy a nyilvánosság előtt bátran vallják meg felekezeti hovatartozásukat? Ha pedig a mai ige alapján megmagyarázzuk nekik, hogy az evangélium ingyen, kegyelemből való és hit általi, akkor ezzel egészen biztosan még azokat elriasztjuk, akik eddig evangélikusoknak vallották, gondolták, hitték magukat. Nem volna helyesebb, ha fölhagynánk az evangélium igazi, Pál apostol által hirdetett eredeti és hagyományos jelentésével és a korszellemnek engedve más evangéliumra tanítanánk a gyülekezet tagjait, olyanra, amely miatt nem kellene szégyellniük magukat? Olyan evangéliumot, ahol megengedett a fáradozás, a cselekedet, a szolgálat, és ezeknek következtében az elismerés, az érdem és a jutalom. Vagy talán nem tetszetősebb és elfogadottabb az olyan evangélium, ha az érte igyekezőknek van érdemük, amit aztán meg lehet jutalmazni? Milyen szépek a kitüntetések és elismerések! Milyen boldogan veszik át azokat, akik megkapják! Nekik valóban nem kell szégyenkezniük, mivel az érdemeiket elismerték, jutalmukat megkapták. Milyen természetellenes és népszerűtlen ezzel szemben, amikor az ember fáradozását, jó cselekedetét, szolgálatát valaki kárhoztatni merészeli! Ahol az embereknek azt kell énekelniük: "nekünk nincs semmi érdemünk"! Ahol még a legkiválóbbak sem részesülhetnek elismerésben, legföljebb is csak azt mondhatják: "szolgák vagyunk, azt cselekedtük, amivel tartoztatunk"! Ha még sokáig hangoztatjuk, hogy "ingyen, kegyelemből, hit által" - megnézhetjük magunkat! Az emberek mást sem szeretnek jobban, mint dicsőséget, elismerést egymástól elfogadni, sikert, győzelmet aratni. Ezzel együtt semmit nem vetnek meg annyira, mint az Istentől való dicsőséget: a keresztet, Krisztus áldozatának ingyenességét, kegyelemét, legfőképpen az igaz hitét. Az emberek látványosan szeretnének élni, lehetőleg minél jobban, nem érdekli őket az evangélium igazsága, hogy érte, nem szégyellve, hitből éljenek! 1. Az evangélium Isten ereje! Pál így is írhatta volna: mert nem szégyellem a Krisztus keresztjét, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére. Erről énekelte Luther: "Erős vár a mi Istenünk!" Ez nem evangélikus köszönés, hanem egy bátor bizonyságtétel. Azért nem szégyelljük sokféle erőtlenségünket, mert az evangélium Isten ereje! Ismert mondás: a nagy hívőknek nem nagy hitük, hanem nagy Istenük van! Ennek alapján mondjuk mi is: nem az evangélikusok az erősek, hanem az evangélium! Ha mi, evangélikusok nem volnánk erőtlenek, nem jutna hely az Isten erejének. Ne szégyelljük hát erőtlenségüket megvallani ("önnön erőnk csak délibáb"), mivel erős vár a mi Istenünk. Az evangélium hirdetése ezért nem visszavonulás, nem meghátrálás, nem az erőtlenség beismerése, nem megszégyenülés, hanem Isten igazságának kinyilatkoztatott ereje. "Megmutatta ő erejét!" Napjainkban az Isten talán azért szégyenít meg minket különféle próbálkozásainkban, igyekezetünkben, küzdelmeinkben, mert nem tudunk, nem merünk, nem akarunk előtte gyengék, erőtlen koldusok lenni. Pedig az erős Isten nekünk Agios Pavlos - Szent Pál apostol is megmutatná az erejét! De hogyan mutassa meg azoknak, akik vélt erejük és igazságuk "biztos tudatában" szégyellik erőtlenségeiket? Saul, aki pedig király volt, nem szégyellte beismerni: nem bír, nem tud, nem mer megvívni Góliáttal! Ezért talán alul maradt vele szemben? Szó sincs róla! Megérkezett a táborba Dávid, aki legyőzte. "Velünk az Úr táborba száll, Szentlelkét ránk bocsátja..." Ezért mondom: Szé-

19 gyelld, ha szégyelled az evangéliumot! És ne szégyelld, ha nem szégyelled! Szégyelld, ha nem szégyellhető az evangéliumod! És ne szégyelld, ha szégyellhető! 2. Elsőként zsidónak, de görögnek is. Isten ingyen-kegyelme tehát nem személyválogató! Lássák be a görögök, hogy elsőként a zsidóknak! És lássák be a zsidók: "de görögnek is"! A zsidók (ha vannak ilyenek), ne szégyelljék, hogy zsidók. És a görögök se, hogy görögök. A hívők (ha vannak ilyenek), ne szégyelljék, hogy hívők. És a pogányok se, hogy pogányok. Isten ingyenkegyelme az utolsókat (is) elsőkké teszi, mivel nekik is annyit akar adni, mint az elsőknek. Ezért senki ne szégyellje "hátrányos helyzetét", mert az evangélium igazsága szerint a hátrány - előny. Utolsók lesznek elsőkké. Ebből következik, hogy az előny viszont hátrány, mert aki itt felülmúlja magát, alulmarad, ahogyan Jézus tanítja: megaláztatik! Ha valaki az Isten országa versenypályáján "hátrányos helyzetben" van, akkor ő az első! Aki pedig mindenáron első akar lenni, leül a főhelyre, készüljön rá, hogy szégyenszemre az utolsó helyre fog kerülni! Erről szól (többek között) a Gazdag és Lázár története is. 3. Hitből hitbe - mondja az apostol. Az evangéliummal szemben elkövethető legnagyobb bűn, amikor fölcseréljük a szerepeket: az adni-kapni kérdés. Az emberek soha nem azokat szeretik, akiktől kapnak, hanem azokat, akiknek adhatnak. Ennek az oka, hogy kapni megalázó. Nem véletlenül énekelte a költő: "Adjon az Isten fényeket, temetők helyett életet - nekem a kérés nagy szégyen, adjon, úgy is, ha nem kérem." Itt van egyértelműen: a kérés - szégyen. A nincs beismerése! Pál mégis azt mondja: nem szégyellem. Miért is szégyellné Isten erejét, ajándékát, az örök életet! Temetők helyett az életet csak hitből lehet megélni. Aki nem hitből él, nem fog élni a halála után, de már halála előtt sem! Mert aki hisz, ha meghal is él. Aki nem hisz, ha él is, halott. Ezt a hit soha ne szégyelljük. "Jer, kérjük Isten áldott Szentlelkét legfőképpen az igaz hitért." Ne szégyelld Isten erejét! Ámen. A baptista közösség életéből Menekülési irány Egyik kedves régi osztálytársam, aki nagyon szereti a gyerekeket, nemrég nem is olyan szokatlan kéréssel keresett meg telefonon. Békétlen, viharos házasságban élő ismerősei gyerekeinek keresett táborozási lehetőséget, így akart nekik segíteni. Végül közösen találtunk megnyugtató, megfelelő megoldást a gyerekek számára. Miközben letettem a telefont, még visszhangzott bennem utolsó mondata: "Menekülnének ezek a gyerekek otthonról, én csak azt szeretném, hogy ne rossz irányba!" Menekülés: Hazánk egyik legnevesebb pszichológusa azért vált hatalmas tudású professzorrá, mert jó irányba menekült a szülői alkoholizmus légköréből. Tanult szorgalmasan. Menekülés: Hazánk egyik világhírűvé vált zongoraművésze a zenébe, gyakorlásba menekült a gyerekkori éhezés keserűségéből. Kitartása előhozta tehetségét. Menekülés: pedagógus barátnőm kertészkedni, befőzni, gazdálkodni tanítja munkanélkülivé vált szomszédainak gyerekeit. Ahogy mondja: "...hogy inkább az értékteremtő munkába és ne lopásba meneküljenek." Ha már valamilyen formában menekülnie kell egy gyermeknek valami elől, vagy valamiből, legalább jó irányba induljon! Ki segít ilyenkor helyes irányt találnia? A felelősségteljes felnőttek. Az Útjelzők. Urbán Enikő

20 Galgagyörki Sportegyesület as beszámoló Az egyesület ebben a bajnoki idényben öt utánpótlás csapatot versenyeztetett a különböző Pest megyei bajnokságokban. 62 igazolt gyermek labdarúgó szerepelt a csapatokban, amelyek az alábbi eredményeket érték el. A legkisebbek az U7-U9-U11-es Bozsik programban játszottak. Kuparendszerben hat forduló volt, az ellenfelek Aszód, Kartal, Bag és Iklad településekről kerültek ki. Az eredmények alapján az U11-es csapatunk második lett, az U9-es csapat pedig megnyerte a bajnokságot. Az U9-es bajnokcsapat tagjai: Maruszki Bálint, Koskár Dániel (kapusok), Zemen Bálint, Juhász Bálint, Urbán Dániel, Sóti Lívia, Vida Sándor, Nyemecz Máté, Czeba Mátyás, Gyürky Sándor (mezőnyjátékosok). Gratulálunk a győzteseknek! Az U13-as csapatunk a Pest megyei futsal bajnokságban szerepelt. A dunakeszi csoportban lebonyolított mérkőzéseken a csapat a negyedik helyen végzett. Az U15-ös csapat a pest megyei I-III osztályban indított bajnokságban játszotta mérkőzéseit. Sajnos, néhány megnyerhető, de mégis elveszített mérkőzés miatt a csapat a 11 csapatos bajnokság 5. helyén végzett, a dobogóra kerülés nem sikerült. Ennek ellenére dicséret illeti őket, hiszen több, tőlünk nagyobb település csapatát, pl. Aszód, Iklad, Fót, Isaszeg, Csomád is meg tudták előzni. Köszönet a szülőknek, az edzőknek Hrncsár Tamás, Berényi Zoltán, Krajcsovics Gergő, Csapó Antal -, és az egyesület társadalmi munkában dolgozó segítőinek Nyemecz Judit Mária, Baradlai László, Katona László, Plesz György, Deme Csaba az egész éves munkáért. A es bajnokságban ismét U7-U15 közötti csapatokat tervezünk indítani, reméljük hasonlóan sikeres szerepléssel. A nyári edzőtáborokba várjuk a focizni szerető gyerekeket, azokat is, akik még nem igazolt tagjai az egyesületnek.

21 HÍREK A MEGYÉBŐL (2013. május - június) Hungarikumok és nemzeti értékek Nagykátán rendezte meg a Hungarikum Bizottság az első vidéki eseményét. A konferenciasorozat célja, hogy lendületet adjon a Magyar Értéktár létrehozásának, a települési és a megyei értéktár bizottságok felállításának. Alulról építkezni, a közösség, és a nemzet érdekében, értékeinek megőrzéséért. Lényegében ez a legfontosabb üzenete annak a kampánynak, amit a Nemzeti Értéktár létrehozása érdekében kezdett meg a Vidékfejlesztési Minisztérium. Pest Megye Közgyűlése az elsők között döntött úgy, hogy aktív részese, motorja lesz annak a gyűjtő munkának, amelynek feladata, hogy az egyes települések, majd a megye egészén is megismerjük azokat az értékeket, amelyek egy, vagy több közösség, vagy akár a nemzet egésze számára bírnak jelentéssel. A közgyűlés megválasztotta a megyei értéktár bizottság (MÉB) tagjait, egyelőre 7 főt, amely a későbbiekben kiegészül a helyi, illetve megyei közművelődési intézmények, továbbá értékek gyűjtésével, megőrzésével, hasznosításával szakmai és civil szervezetek képviselőivel. Kocsi István, a MÉB elnöke, a bizottság alakuló ülését összekapcsolta a Hungarikum Bizottság részéről érkezett felkéréssel, így az országos konferenciasorozaton a közgyűlési képviselők jelentős számban vettek részt. A Hungarikum Bizottság által szervezett események célja, hogy ismertesse a megyei önkormányzatok és a települések vezetőivel, a művelődési intézmények vezetőivel, szakembereivel a nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvényt, illetve a magyar nemzeti értékek és hungarikumok gondozásáról szóló a kormányrendeletet, a Magyar Értéktár létrehozásának a folyamatát, a nemzeti értékek gyűjtésének módszerét. A Hungarikum Bizottság titkársága módszertani útmutatást szeretne nyújtani a települési és megyei értéktár bizottságok felállításához, hasznos információkat adni a gyűjtőmunkához, a Magyar Értéktár létrehozásához. Mint arról korábban már részletesebben beszámoltunk, a rendelet értelmében a nemzeti értékek adatait a települési, tájegységi és megyei értéktárakban, az ágazati értéktárban, a külhoni magyarság értéktárában, a Magyar Értéktárban, valamint a Hungarikumok Gyűjteményében a következő, szakterületenkénti kategóriák szerint kell azonosítani és rendszerezni: - agrár- és élelmiszergazdaság; egészség és életmód; épített környezet; ipari és műszaki megoldások; kulturális örökség; sport; természeti környezet; turizmus és vendéglátás. Az új törvényi szabályozás kétségtelenül jelentős előrelépésnek, valódi mérföldkőnek tekinthető. Szabályozott kereteket biztosít a nemzeti értékeink védelméhez, ápolásához, vagy akár újragondolásához. Másfelől azonban nem is jelent automatikus megoldást, sem a kihívásokra, sem pedig a lehetőségekre; mert a Hungarikumok ügye sokkal inkább mozgalom (a törvényi szabályozást is egy mozgalom hozta létre!), azaz a közösségek ügye, amelynek a személyes elkötelezettség a motorja mint azt Kocsi István is hangsúlyozta köszöntő beszédében, ezért a gyűjtés is szükségszerűen alulról felfelé építkezik. Ez nem csak jelentős feladatot generál a helyi önkormányzatok számára, de számos kérdést is felvet, amikor egyes javaslatokról, illetve döntésekről kell majd határozni. A közművelődési hálózat és a közösségek elmúlt években kifejtett erőfeszítései alapján joggal vélelmezhető, hogy a gyűjtő munka komoly és szakmailag megalapozott előzményekre építhet a legtöbb településen. A konferencián megtartott előadásokból azonban az is kiderült, hogy milyen jelentős hozzáadott értékkel bírhat, ha az értékeink felfedezése (újrafelfedezése) széles közösségi bázist hoz léte, különös tekintettel az önkéntesek, értékőrök, illetve a fiatal generációk bevonására, a személyes történeteken alapuló élmények összegzésére. Nem feledve ugyanakkor a koordi-

22 náció, és a szakmai módszertani támogatás jelentőségét, amelyet a bizottság mellett a Nemzeti Művelődési Intézet is felvállal. A nemzeti értéktár alulról felfelé építkezik. Valamennyi itt élő közösség, nemzetiség értékeire alapozva, a Kárpát-medence térségére kiterjedően, ugyanakkor a távolabbi diaszpóra valamennyi magyar közösségét is bekapcsolva az értékek összegyűjtésébe. Javaslatot alapesetben települési szinten lehet megfogalmazni. Javaslattevő lehet civil szervezet, intézmény, magánszemély. Döntést az elkövetkező hónapok során megalakuló települési értéktár bizottságok fognak hozni arról, hogy a települési értéktárba bekerül-e az adott javaslat. Amennyiben igen, és az adott ügyben az a megalapozott vélemény, hogy a nagyobb térség számára is jelentéssel bíró értékről van szó, akkor javaslatot tesz a megyei értéktár bizottság felé. Hasonlóan jár el a megye, és tesz majd javaslatot a nemzeti értéktár bővítésére. Nemzeti értékeink egy része nem kötődik kifejezetten egy-egy településhez. Magától értetődő ezért, hogy az egyes szakmai műhelyek, ágazatok a továbbiakban is nagy szerepet játszanak majd abban, hogy ezek az értékek elismerésre kerüljenek. Erre a törvényi szabályozás is lehetőséget ad. A jelentősebb változás területi, térségi szinten érhető el, a térségi identitás és kohézió erősítésével, a helyi gazdaság, vállalkozások és márkaérték fejlesztésével, a helyi identitáson és értékeken alapuló innovációk ösztönzésével. Ez a kijelentés többek között a társadalmi egyeztetésre bocsátott Pest megyei területfejlesztési koncepció egyik legfontosabb megállapítása, és egyben magyarázatot is ad arra, hogy miért olyan fontos az, hogy a települési értéktárakat létrehozó közösség valóban aktív részt vállaljon a folyamatban. A Pest megyei értéktár bizottság egyik legelső döntése volt, hogy a lehető leghamarabb útmutatót állít össze a 187 település önkormányzatai számára. Minden itt élő ember érdeke, hogy a kiemelt érdeklődésre számot tartó, és valóban kimagasló nemzeti teljesítménynek tekinthető Hungarikumok gyűjtése mellett a megyei és települési értéktárak is elkészüljenek. Ezzel részletekben gazdag betekintést nyújthatnak a megye rendkívüli sokszínűségébe, egyben megmutatva az egyes közösségek értékteremtő képességének igazi erejét és forrásait. (2013. május 31.) Az elmúlt évtizedek legnagyobb vasútépítése kezdődhet meg Az európai léptékű beruházás alapvető hatással lesz Pest megye jövőjére. A projekt még az idén elkezdődik és a tervek szerint 2025-re készül el teljesen. A vonatok 160 km/h sebességgel közlekedhetnek rajta. A Budapestet délről elkerülő vasúti körgyűrű V0 tervét Bíró Koppány Ajtony, a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége főtitkára mutatta be. A V0 az elmúlt (és vélhetően az elkövetkező) évtizedek egyik legnagyobb vasúti fejlesztése lehet. Olyan kiemelt jelentőséggel bíró beruházás, amely megoldást találna arra az alapvető problémára, ami abból származik, hogy az országon áthaladó mind nagyobb teherforgalom csak a fővároson, illetve a Déli összekötő vasúti hídon keresztül áramlik át. Ez azonban nem elég gyors és legfőképpen nem kiszámítható. A V0 fejlesztésének megtérülésével kapcsolatban fontos elvárás, hogy az érintett települések és a hazai gazdaság valóban képesek legyenek élni a beruházás által teremtett lehetőségekkel. Az új vasúti pálya és a hozzá tartozó forgalmi csomópontok ugyanis nem jelentenek garanciát a fejlődésre. Ilyen értelemben csak az a bizonyos, hogy az elkövetkező években az Európai Unió és a Balkán, valamint Törökország között lényegesen bővülni fog a vasúti teherforgalom. Magyarország és Pest megye érdeke azonban az, hogy a bővülő teherforgalom ne csak áthaladjon a megyén (és az országon), hanem jelentős hozzáadott értéket teremtsen, ne csak a közvetlenül érintett településeken (Bicske, Martonvásár, Ercsi, Kiskunlacháza, Dabas, Ceglédbercel), hanem a megye teljes logisztikai övezetében. Ez teremti meg a lehetőségét annak, hogy a jelenlegi termelő és szolgáltató cégek, valamint az újabb betelepülő vállalkozások és létrejövő közlekedési kapcsolatok révén Pest megye valóban KAPU térsége legyen Európának, helyet adva több száz logisztikai és feldolgozóipari vállalkozásnak június 5.

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

Javaslat a Szabolcs Kupa települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a Szabolcs Kupa települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat a Szabolcs Kupa települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Zserdin Balázs (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. május 25. (település, dátum) (P. H.) 1 2 I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók!

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók! Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában Tisztelt Szülők, Tanulók! Hiánytalanul megérkeztek a 2018/19-es tanévre megrendelt tankönyvek. Osztásukra a következő időpontokban kerül sor: 2018. augusztus

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Kőszeg Város Önkormányzata Képviselő-testülete október 31 -i ülésének 3. napirendi pontjához

ELŐTERJESZTÉS Kőszeg Város Önkormányzata Képviselő-testülete október 31 -i ülésének 3. napirendi pontjához ELŐTERJESZTÉS Kőszeg Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 31 -i ülésének 3. napirendi pontjához Tisztelt Képviselő-testület! A 100/2013. (VI. 27.) képviselő-testületi határozatban döntés

Részletesebben

Javaslat a Csefkó György tanterem és emléktáblája települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a Csefkó György tanterem és emléktáblája települési értéktárba történő felvételéhez 1 Javaslat a Csefkó György tanterem és emléktáblája települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Ádámné Farkas Beáta (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. május 10. (település, dátum) (P. H.)

Részletesebben

tanév horvát eredményei - 1. félév

tanév horvát eredményei - 1. félév 2016-2017. tanév horvát eredményei - 1. félév 1. Október 3.-Baja- Ady Endre Városi Könyvtár A minden ősszel megrendezett horvát nyelvű, játékos, könyvtári foglalkozáson vettünk részt, melyet a horvátországi

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola Iskolánk harmadikos és hatodikos tanulói szeptember végén idén is erdei iskola projekt keretében természet közelben tanultak öt-öt napig.

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA Személyi változások: A 7-es csoportba új dajka néni érkezett, Kádár Éva Éva néni személyében. Őt jól ismerjük hiszen gyermeke jelenleg

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról

Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról I. 2013. március 14-17. között a Balaton mellett fekvő Zánkán, az Új Nemzedék Központban került sor

Részletesebben

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti

Részletesebben

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem 2013-2014-es tanév A 23.Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi versenyen iskolánk tanulója Csapó Krisztián (7.o.) prezentáció kategóriában II.helyezést és Bánfalvi Béla (7.o.) táblázatkezelés kategóriában

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. június 29-i üléséről 72-76/2009. (06. 29.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzatának 2009. június

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

I. Utazással, kíséréssel és befizetéssel kapcsolatos tudnivalók

I. Utazással, kíséréssel és befizetéssel kapcsolatos tudnivalók Tisztelt Szülő! Ezúton tájékoztatom, hogy a 2015. évi nyári napközis tábort ebben az évben is a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban szervezzük meg. A tábor 8 héten keresztül négy turnusban kerül lebonyolításra.

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

Árvácska Népdalkör és a Tiszavirág Citerazenekar

Árvácska Népdalkör és a Tiszavirág Citerazenekar POLGÁR VÁROS POLGÁRMESTERE RÉSZÉRE Javaslat a Árvácska Népdalkör és a Tiszavirág Citerazenekar települési értéktárba történő felvételére I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás)

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

Javaslat a Négy Évszak Maraton futóverseny települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a Négy Évszak Maraton futóverseny települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat a Négy Évszak Maraton futóverseny települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Ádám László (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. március 26. (település, dátum) (P. H.) 1 2 I. A JAVASLATTEVŐ

Részletesebben

2015. évi Közhasznúsági jelentés

2015. évi Közhasznúsági jelentés 2015. évi Közhasznúsági jelentés Budapest, 2016. április 5. Popp Judit elnök 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Mező Tandem Egyesület a 2015. évben gazdálkodásáról a Számviteli törvénynek és a kapcsolódó előírásoknak

Részletesebben

Ballagók és kitüntetéseik 2017.

Ballagók és kitüntetéseik 2017. Ballagók és kitüntetéseik 2017. Május, a tavasz egyik legszebb hónapja. Ilyenkor virágba borulnak az orgonák, a vadgesztenyék, a babarózsák és számos más növény is ontja virágainak illatát. 2017. május

Részletesebben

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,

Részletesebben

Beszámoló a Polgári Települési Értéktár Bizottság évi tevékenységéről

Beszámoló a Polgári Települési Értéktár Bizottság évi tevékenységéről Beszámoló a Polgári Települési Értéktár Bizottság 2016. évi tevékenységéről Összeállította: Ferenczné Fajta Mária PTÉB elnöke 2017.01.28. I. A bizottság megalakulása A Polgár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

KATICA CSOPORT. Kedves Szülők!

KATICA CSOPORT. Kedves Szülők! KATICA CSOPORT Kedves Szülők! Május legelején az Anyák Napi ünnepségünk került megrendezésre, melyre a csoport nagy örömmel készült az idei évben is, sok-sok szép verssel, dallal és alkotással. Reméljük

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Tájház. Javaslat a. Mezőkovácsháza települési értéktárba történő felvételéhez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm.

Tájház. Javaslat a. Mezőkovácsháza települési értéktárba történő felvételéhez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Tájház Mezőkovácsháza települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Strifler Károlyné Mezőkovácsháza, 2016. november 30. HELYI ÉRTÉK

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés a Becsehelyi Közhasznú Sportegyesület 2013. évi működéséről és tevékenységéről

Közhasznúsági jelentés a Becsehelyi Közhasznú Sportegyesület 2013. évi működéséről és tevékenységéről Közhasznúsági jelentés a Becsehelyi Közhasznú Sportegyesület 2013. évi működéséről és tevékenységéről Készült a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 19. (3) bekezdésének megfelelően.

Részletesebben

Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása

Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása Palotásné Gyöngyösi Ágnes Osztályvezető Vidékfejlesztési Minisztérium, Élelmiszer-feldolgozási Főosztály 2012. évi XXX. törvény a nemzeti értékekről

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 5. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26-i nyílt ülésére Előterjesztés címe és tárgya: A települési értéktár-bizottság létrehozása

Részletesebben

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája 2007-2008-as nevelési év értékelése Készítette: Ceglédiné Csősz Erzsébet Tagintézmény vezető 1 Gyermeklétszám: 2007. évi statisztika szerint: 21 fő, köztük: 10 fiú, 11

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával. BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2013 évi munkatervéről

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2013 évi munkatervéről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról 2012 tavaszán két lelkes kolléganő Csapi Edit és Heisz Mónika megírta és megnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatot.

Részletesebben

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése.

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése. Három nap veled A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola a Három nap veled elnevezésű pályázatot immár második éve nyeri meg. A 2007-2008-as tanévben az Egri Gyakorló Általános Iskola diákjaival tölthettünk

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása. Gyaraky Zoltán titkár Hungarikum Bizottság

Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása. Gyaraky Zoltán titkár Hungarikum Bizottság Nemzeti értékek és hungarikumok törvényi szabályozása Gyaraky Zoltán titkár Hungarikum Bizottság Közvetlen előzmények 77/2008. (VI. 13.) OGY határozat a hungarikumok védelméről Magyar Országgyűlés: 1.

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2014 2015.

KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2014 2015. Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2. KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2014 2015. Készítette: Kiss Ferenc kollégiumvezető Jóváhagyta: a kollégium nevelőtestülete

Részletesebben

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Javaslat a Dr. Kovácsai Sándor Emlékfutás települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a Dr. Kovácsai Sándor Emlékfutás települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat a Dr. Kovácsai Sándor Emlékfutás települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Ádám László (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. március 14. (település, dátum) (P. H.) I. A JAVASLATTEVŐ

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 454/2013. (XII. 12.) Kt. határozat melléklete A RÁKOSMENTI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete a 361/2013.

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL Március 14-e és 17-e között iskolánk 7.-es csapata különleges irodalmi és történelmi emlékeket fedezett fel Észak-Erdélyben. A szállásunk és a bázisuk Koltón

Részletesebben

A javaslati dokumentáció tartalma, egy példán bemutatva

A javaslati dokumentáció tartalma, egy példán bemutatva A javaslati dokumentáció tartalma, egy példán bemutatva Mészáros János megyei főépítész Megyei Értéktár Bizottság titkárság Mi indokolja azt, hogy erről beszéljünk? A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Értéktárhoz

Részletesebben

Települési és megyei értéktárak létrehozása a hungarikum törvény és végrehajtási rendelete szerint

Települési és megyei értéktárak létrehozása a hungarikum törvény és végrehajtási rendelete szerint Települési és megyei értéktárak létrehozása a hungarikum törvény és végrehajtási rendelete szerint Zobor Enikő szakmai tanácsadó Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Hungarikum Bizottság Titkársága Fogalommagyarázat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Táneverseny megrendezéséhez. A táneversenyt 2013. december 14-én rendezik meg Mezőberényhen a

ELŐTERJESZTÉS. Táneverseny megrendezéséhez. A táneversenyt 2013. december 14-én rendezik meg Mezőberényhen a a Képviselő-testület 2013. november 25-i ülésére Tervezett döntés: 1 db határozat ELŐTERJESZTÉS Véleményező Biz.: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság Döntés: Egyszerű többségi, nyílt szavazással Előterjesztő:

Részletesebben

Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 26. napján délelőtt 14:00 órakor tartott rendkívüli nyílt ülésének

Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 26. napján délelőtt 14:00 órakor tartott rendkívüli nyílt ülésének Iktatószám: 371/12/2016 Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 26. napján délelőtt 14:00 órakor tartott rendkívüli nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Határozatok: 77/2016.

Részletesebben

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013.

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013. Körösladányi Általános Művelődési Központ Zöldág Napköziotthonos Óvodája és Bölcsődéje 5516 Körösladány, Arany János utca 7. E-mail: klovoda@fuzestv.hu; zoldagovi@gmail.com / Web: www.amkkorosladany.hu

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 A Tervezést segítő Dokumentumok: 2011. évi törvény a nemzeti köznevelésről 2010. évi LXIII. törvény a közoktatási törvény módosításáról 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

Budaörsi 1. Számú Általános Iskola

Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Az adományozható iskolai díjak kritériumrendszere Tartalom 1. A Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Für unsere Schule, für das Ungarndeutschtum ( Iskolánkért a magyarországi

Részletesebben

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár

Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár 1 Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola 2018/2019-es tanév Eseménynaptár Tanítás nélküli munkanap Időpontja Felelőse Diákönkormányzati nap 2018. december 1. szombat diákönkormányzat Szakmai nap

Részletesebben

Programterv. 2016/2017. tanév kiemelt feladatai

Programterv. 2016/2017. tanév kiemelt feladatai Programterv 2016/2017. tanév kiemelt feladatai Szorgalmi idő: 2016. IX. 1.(csütörtök)- 2017. VI.15.(csütörtök) Tanítási napok száma: 182 nap Tanítás nélküli munkanap: 5 nap I. félév: 2017. I. 20-ig tart.

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 2-től korcsolyázunk : december 2. kedd, 4. csütörtök, 9. kedd,11. csütörtök 16. kedd 18. csütörtök ez a turnus januárban folytatódik Idén is a Jégpalota fedett jégcsarnokába

Részletesebben

PÜNKÖSD HAVI KALENDÁRIUM. Sok szeretettel köszöntjük az édesanyákat! Munka ünnepe Majális Balatonkeresztúron Európa Uniós csatlakozás ünnepe

PÜNKÖSD HAVI KALENDÁRIUM. Sok szeretettel köszöntjük az édesanyákat! Munka ünnepe Majális Balatonkeresztúron Európa Uniós csatlakozás ünnepe PÜNKÖSD HAVI KALENDÁRIUM Május 01. vasárnap Anyák Napja Sok szeretettel köszöntjük az édesanyákat! Munka ünnepe Majális Balatonkeresztúron Európa Uniós csatlakozás ünnepe Május 03. kedd Csillagvirág Látogatás,

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május Nyékládházi XXII. évfolyam 2013. május KRÓNIKA Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj Május első vasárnapja Anyák Napja, a hónap utolsó vasárnapja pedig Gyermeknap. Gyermek és anya

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK FEBRUÁR 14-EI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK FEBRUÁR 14-EI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:III-1587-5/2019.

Részletesebben

Ózdi SZC Bródy Imre Szakgimnáziuma. A tanév menetrendje (részlet az éves munkatervből)

Ózdi SZC Bródy Imre Szakgimnáziuma. A tanév menetrendje (részlet az éves munkatervből) A tanév menetrendje (részlet az éves munkatervből) 2018. szeptember 3. Ünnepélyes tanévnyitó (hétfő) Első tanítási nap - osztályfőnöki órák (3 óra) Törzslapok és bizonyítványok dokumentációja (a korábbi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC 2017 Képviselőtestületi ülés 2016.05.21. A diák-polgármesteri beiktatás után meghívást nyertem a soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV május 15.

FORGATÓKÖNYV május 15. DIÁKÖNKORMÁNYZAT napja FORGATÓKÖNYV 2019. május 15. 8.00-8.05 GYÜLEKEZŐ a tornacsarnok lelátóján (1-8. osztályok) Aki teheti, JÖJJÖN KÉKBEN ezen a napon! Közben, és később a szünetekben is ZENE a diákok

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Tájékoztató a roma referensi tevékenységről

ELŐTERJESZTÉS Tájékoztató a roma referensi tevékenységről ELŐTERJESZTÉS Tájékoztató a roma referensi tevékenységről 1. előterjesztés száma: 191/2017 2. előterjesztést készítő személy neve: Dankó Anikó 3. előterjesztést készítésében közreműködő személy neve: -

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak

Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak 2013-2014-es tanév munkájáról Összeállította: Kovácsné Jószai Irén, tagozatvezető Ebben a tanévben 28 tanulóval két csoportban indult meg a tanszakon a munka. A kezdő

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban

Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban A SIÓFOKI VAK BOTTYÁN JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS AMI 5. ÉVFOLYAMOS TANULÓI RÉSZÉRE 2016.09.05-09 KÖZÖTT SZERVEZETT ERDEI ISKOLAI PROGRAM DOKUMENTÁCIÓJA Palkó

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10

Határtalanul. A program címe: Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán. A projekt száma: HA-13-01-10 Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS 2019. május HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben