Kaptárkő Egyesület havi hírlevele

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kaptárkő Egyesület havi hírlevele"

Átírás

1 Kaptárkő Egyesület havi hírlevele december Év végi számvetés Mozgalmas évet zárunk idén. Kaptárköveink védetté nyilvánításával sem állt meg az élet, sőt! Tennivaló szerencsére továbbra is akad, túrák sora követi egymást, novemberben folytatódott a Zöld Kör előadássorozatunk is, illetve egy ökoiskola napra is ellátogattunk. Ebben a hónapban is van fontos tennivalónk; a Nemzeti Művelődési Intézet Heves Megyei Irodájával közösen szervezzük a Heves Megyei Értéktár Szakmai Konferenciát, mely december 8-án lesz megtartva.szokásos évzáró gyűlésünkön pedig számot vethetünk az idei év eredményeiről és megvitathatjuk az előttünk álló feladatokat. Ez történt novemberben Rejtélyes kaptárkövek nyomában November 22- én, szombaton Baráz Csaba, a kaptárkövek kutatójának vezetésével, kellemes őszi időben sikerült bejárnunk az Eger határában lévő Nyerges - Mész-hegyitanösvényt. Egerből közösen indultunk a kb. 3 km-re lévő helyi jelentőségű védett természeti területre. Szép számban (kb. 35 fő) gyűltek össze érdeklődők az egészen kicsiktől kezdve az idősebbekig. 6,5 órás utunk során Csaba ismertette a Bükkalja földtani felépítését, geológiai viszonyait, a terület természetes élőhelyeit, kultúrtörténetét, tájhasználati módjait, a bükkaljai kőkultúra emlékeit. A napjainkban természeti emlékként védetté nyílvánított kaptárkövekkel kapcsolatban még mindig nem sikerült megfejtenünk a választ a kik, mikor, miért kérdésekre. A résztvevők megcsodálhatták a Nyergeshegy nyugati és keleti oldalának fülkés szikláit, valamint a Mész-hegy déli sziklacsoportját is. Utunk során a bükkaljai kőkultúra részét képező több bújót is útba ejtettünk. A program zárásaként süteménnyel, zsíros kenyérrel és Vincze Béla borász támogatásával forralt borral kedveskedtünk megfáradt vendégeinknek. Reméljük, mindenki jól érezte magát. A tanösvény tavaly került átadásra egy hasonló szervezett túra keretében. Szeretnénk ebből hagyományt teremteni, így terveink szerint jövőre is megszervezzük az eseményt. Karbantartási munkálatait folyamatosan végezzük, útvonala jól járható, információs táblákkal tarkított, így szakvezető nélkül is szabadon látogatható. Kellemes időtöltést kívánunk!

2 Nyílt nap a Tinódiban November 24-én, hétfőn Ökoiskola nyílt napon vettünk részt a Tinódi Sebestyén Tagiskolában, Egerben. A program szervezője a miskolci Zöld Akció Egyesület, melynek fő feladata az iskolák térítésmentes mentorálása, támogatása abban, hogy elnyerjék vagy megtartsák az ökoiskola címet. A Zöld Kiállításon egyesületünk kiállítóként vett részt, mely kiváló alkalom volt a kapcsolatépítésre. Különböző szórólapok és kiadványok segítségével mutattuk be tevékenységünket az érdeklődőknek. Havas kövek a Bükkben November utolsó napján, advent alkalmából a Kaptárkő Egyesület túrát szervezett a bükki kövek vonulatának legmagasabb sziklájához, a Tar- kőhöz. Az időjárás a kegyeibe fogadta a túrázókat, egyedül a köd zavarta meg a kilátást Három- kő és a 949 m magas Tar- kő szirtjéről. A Bükk hegység 870 m magasságtól hóba borult és mesebeli tájat, egyes részeken pedig misztikus arcát mutatta. Ereszkedés közben a túrázó csapat ellátogatott a Vöröskői-forrásbarlanghoz, valamint üzemen kívül tekintette meg a Vöröskő-völgyi-alsó időszakos forrást. Decemberi túránkat a december havi programjaink között olvashatják. Tükörtojást akarunk sütni a városi aszfalton? A novemberi Zöld Kör előadást az éghajlatkutató, Mika János professzor tartotta városi éghajlat, klímaváltozás témában. Az előadáson a közönség megtudhatta, hogy milyen hatásai lehetnek a sűrűn beépített városnak, milyen extrém tevékenységet végezhetünk - akár tükörtojást süthetünk hőhullám esetén a városi aszfalton. Miért jobb hegy-völgyi településen lakni és milyen intézkedéseket kell alkalmazni városi klímaváltozás ellen.

3 Csillagoségbolt projekt nyitó Novák Richárd projektmenedzser köszöntője után Kolláth Zoltán, a Magyar Csillagászati Egyesület elnöke hívta fel a figyelmet a fényszennyezés élőlényekre - köztük az emberre - gyakorolt káros hatására. A kivilágított irodaépületeknek nekicsapódó madarak tömeges elhullását figyelték meg a kutatók Kanadában. Hazánkban is előforduló jelenség, hogy a közvilágításnak köszönhetően a fekete rigók elvesztik időérzéküket, így gyakran egész éjszaka nem pihennek. A kivilágított templomtornyokban költő denevérek fejlődésében megfigyelték, hogy lassabban növekednek és gyengébb csontozattal rendelkeznek. Az emberekre azért káros, mert a fény gátolja a melatonin nevű, alvási ciklust irányító hormon termelődését. A tudósok széleskörű vizsgálatokra alapozva fedezték fel, hogy ez a hormon jótékony hatást gyakorol az egész szervezetre, és összefüggésbe hozható a hosszabb élettartammal is. A melatoninnak erős antioxidánsként fontos szerepe van a rák elleni küzdelemben is. Ezután a városi közterek világításában fellelhető rossz példákkal ismerkedhetett meg a közönség. A lámpatestek logikátlan elhelyezése, például virágágyásokban, padok alatt, illetve a nem megfelelő dőlésszögben való beállításuk miatt a fény egy része pazarló módon az eget világítja meg. A fényszennyezéssel kapcsolatos jogi szabályozást az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (OTÉK) tartalmazza. Gyarmathy István, a Rónaörző Természetvédelmi Egyesület elnöke a Hortobágyi Nemzeti Park területén kialakított Csillagoségbolt-park megalapításáról, fejlesztéseiről, programjairól tájékoztatta a közönséget. Az est további részében planetáriumi előadás keretében az érdeklődők az esős idő ellenére megcsodálhatták a csillagos égboltot. A projekt keretében egyesületünk felméri a fényszennyezést okozó világítótesteket, melyhez számítunk önkéntesek munkájára is, akik a felmérésekhez nyújtott segítségükkel hozzájárulhatnak a projekt sikeréhez. Ezen kívül csillagászati bemutatókat tartunk, és a világítótestek felmérésből összegyűjtött adatokból és információkból egy felterjesztési dokumentumot készítünk el a Nemzetközi Sötétégbolt Szövetség (IDA) felé, melynek eredményeképpen a Bükki Nemzeti Park is megkaphatja a Csillagoségbolt Park címet. További információ a projektről és az önkéntesek bekapcsolódásának lehetőségéről: Novák Richárd, novakr@kaptarko.hu

4 Decemberre tervezett programjaink Meghívó a Heves Megyei Értéktár szakmai konferenciára A Heves Megyei Közgyűlés a Kaptárkő Egyesületet kérte fel és bízta meg a megyei értéktár létrehozásával és gondozásával. Az egyesület szakmai segítésére pedig megalakult a Heves Megyei Értéktár Szakmai Bizottság, amely munkáját a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló évi XXX. törvény, valamint a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról szóló 114/2013. (IV. 16.) kormányrendelet alapján végzi. A munka fő célja a magyar nemzeti értékek, és ezen belül a hungarikumok összegyűjtése, védelme, támogatása és megismertetése, ezáltal is erősítve a nemzettudatot és a hazához való kötődést. A törvény elfogadása óta helyi (települési), megyei és országos szinten is szerveződik az a feltáró munka, amely a magyar értékek gyűjtését, megőrzését szolgálja. Az értéktári munkába bekapcsolódott a közművelődési feladatellátás országos módszertani intézménye, a Nemzeti Művelődési Intézet Heves Megyei Irodája is. A Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület, a Nemzeti Művelődési Intézet Heves Megyei Irodája és a Heves Megyei Önkormányzat december 8-án óra között rendezi meg a Heves Megyei Értéktár Szakmai Konferenciát Egerben. A konferencia célja, hogy bemutassuk a Heves Megyei Értéktár eddigi eredményeit és tapasztalatait, ezáltal pontosabb képet kapjanak az érintettek a nemzeti értékek gyűjtéséről és a javaslattétel módjáról. Időpont: december 8. hétfő óra Helyszín: Heves Megyei Önkormányzati Hivatal (3300 Eger, Kossuth L. u. 9.) II. emelet Barkóczy-terem Program: 09:30-10:00 Érkezés, regisztráció 10:00-10:15 Megnyitó Szabó Róbert, a Heves Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke Novák Richárd, a Kaptárkő Egyesület alelnöke Ponyi László, a Nemzeti Művelődési Intézet Heves Megyei Irodájának vezetője 10:15-11:30 Előadások Hungarikumok, Értékek és az MNVH - Csuhány Bence, a Magyar Nemzeti Vidék Hálózat szakmai referense Heves megye értékei a turizmus szolgálatában - Dr. Dávid Lóránt, Eszterházy Károly Főiskola, Turizmus Tanszék; Dr. Bujdosó Zoltán, Károly Róbert Főiskola Turizmus, Területfejlesztési és Idegennyelvi Intézet A Heves Megyei Értéktár évi működése Póczik Mónika, a Kaptárkő Egyesület szakmai asszisztense, a Heves Megyei Értéktár Bizottság titkára 11:30-12:00 Kávészünet 12:00-13:00 Előadások A kaptárkövek országos védetté nyilvánításának folyamata Baráz Csaba, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság oktatási szakreferense, a Kaptárkő Egyesület tudományos munkatársa Az Egri Értéktár Bizottság megalakulása, munkája Ágoston Ottóné, az Egri Értéktár Bizottság titkára A molnárkalács borsodnádasdi hagyománya a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén Sági Tibor, a Borsodnádasdi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője. A rendezvény alatt a résztvevők megtekinthetik a borsodnádasdi molnárkalács sütő vasak, valamint a Heves megyei Népművészeti Egyesület Egri Értéktárba került értékeinek kiállítását. A részvétel ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékát kérjük, az alábbi adatlap kitöltésével jelezze december 5-ig: A programmal kapcsolatban további információért fordulhat: Póczik Mónika Telefon: 30/ poczikm@kaptarko.hu VÁRJUK JELENTKEZÉSÉT!

5 Észak-Bükki túra Decemberre tervezett túránk alkalmával ezúttal a Bükk hegység északi területére invitáljuk a túrázni vágyókat. Gyalogtúránk során érintjük az 597 m magas Dédes- várat ( meglátogatjuk a Bükk legkedveltebb sí területét, Bánkutat, felmászunk a Bálványra emelt Petőfi- kilátóba, végül utunkat Nagyvis yó településen zárjuk. Időpont: december 27. szombat Útvonal: Eger - Dédestapolcsány - Dédesvár - Bánkút - Bálvány - Nagyvisnyó Táv: 20 km Nehézség: nehéz Szintemelkedés: 971 m Időtartam: 6 óra Találkozóhely: Eger, Autóbusz pályaudvar /Barkóczy utca/ Utazás: A 8:20-as jósvafői autóbusszal Dédestapolcsány Szövetkezeti italboltig Érkezés: 18:10 körül, a 17:22-es Nagyvisnyó - Eger járattal /Eger Autóbusz pályaudvar/ Étkezés: egyénileg Szükséges felszerelés: túrabakancs, kényelmes hátizsák, min. 1,5 liter ivóvíz Költségek: buszjegy /egyénileg fizetendő/ Eger - Dédestapolcsány (840 Ft felnőtt/ 420 Ft diák Ft kiegészítő jegy) Nagyvisnyó - Eger (650 Ft felnőtt/ 325 Ft diák) Túrára jelentkezés név és telefonszám megadásával lehetséges Domboróczky Dalmánál, a domboroczkyd@kaptarko.hu címen. Évzáró gyűlés Tradícionálisan minden évben megrendezésre kerül Egyesületünk évzáró gyűlése, ahol kötetlenebb formában értékeljük az elmúlt év eredményeit, beszámolunk egymásnak az évben lezajlott akcióink, rendezvényeink említésre méltó eseményeiről, képanyagok segítségével felidézzük a legjobb hangulatú pillanatokat is, továbbá a jövőbeni terveket latolgatjuk és csapatépítés gyanánt a téli természet szépségeit csodáljuk meg. Ez idén is így lesz, hisz az évzáró hétvége során a hegygerinceken és hegyek mélyén vezetik túravezetőink az érdeklődőket és gondoskodnak a garantáltan lenyűgöző látnivalókról. Időpont: december 20. szombat 21. vasárnap Helyszín: Várkút Részvételi díj: 3000 Ft/fő/éj, amely tartalmazza a szállást (IFÁ-val), valamint a vacsorát és a reggelit. Jelentkezés: december 15. hétfőig, az alábbi linken: Az Évzáró részleteivel kapcsolatban (szállás, étkezés) és a részvételi díj befizetésének módjáról és helyéről pontos infót a jelentkezésre írt válaszlevélben kaptok. Program: Szombaton reggel 8 órakor indul mind a barlang- mind pedig a felszíni túra Egerből. A késő délutáni órákban érkezés a szállásra. Szombat kora este közös vacsora. Szombaton este (7 óra körül) évzáró gyűlés, majd móka és kacagás. Vasárnap reggel gyalogtúra (azoknak akik még bírják). Barlangtúra programja: Találkozó december 20-án szombaton, reggel 8.00-kor Egerben, a buszpályaudvarral szemben, a K&H parkolóban. Innen autóval utazunk tovább, a telekocsikat összeszervezzük. Egy hosszabb, 8 órás barlangtúrára készüljetek, sok létrával, mászással (hiszen egy évvel ezelőttig ez volt Magyarország legmélyebb barlangja). Amit hozzatok: egy teljes váltás ruha (lehet, hogy vizesek leszünk), sisak (korlátozott számban tudunk kölcsönadni), fejlámpa (plusz egy pót-fejlámpa, pót-elemekkel), gumicsizma, illetve overál, vagy olyan ruha, amit nem sajnálsz összeagyagozni. Legyen nálatok víz, meg valami elemózsia (csoki a túravezetőnek, de a krémest is szeretem). Aki tud, hozzon beülőt kantárral, mert ha jól haladunk, átmegyünk a kötélhídon is. Várhatólag este 6 körül érkezünk Egerbe vissza és ezt követően megyünk Várkútra. Túrvezető: Klein Dávid Gyalogtúra programja: Találkozó december 20-án szombaton, reggel 9.00-kor Egerben, a Dózsa György téren, a vár bejáratánál. Innen a Nyerges és Mész-hegyi, majd a Czakó-tetői kaptárkövek érintésével Szőlőcskén keresztül jutunk fel Várkútra. Várhatólag délután 3-4 körül érkezünk Várkútra. Túrvezető: Havasi Norbert

6 Kaptárkövek fotópályázat A Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság közös fotópályázatot hirdet Kaptárkövek címmel. A pályázat célja a nemrégiben védetté nyilvánított kaptárkövek ismertségének növelése, egyúttal a természetjárás népszerűsítése. A beküldött képek témája lehet a kaptárkövek közé tartozó faragott sziklák bármely magyarországi vagy külföldi előfordulása. Egy pályázó bármennyi képpel nevezhet, viszont egy lelőhelyről maximum 3 képet fogadunk el. A szakmai zsűri a kivitelezés minősége, az ötletesség, a jó témaválasztás és a kép felhasználhatóságának figyelembe vételével az első három helyezettet díjazza. Ezzel párhuzamosan a közönségnek legjobban tetsző 3 kép is díjat kap, amelyekre Facebook-oldalunkon lehet szavazni a beküldési határidő lejárta után ( A pályázaton való nevezés díjmentes! A digitális utómunka megengedett. A beküldött kép bármilyen digitális formátum lehet, melynek mérete min. 6 MegaPixel, azaz legalább pixeles és felbontása min. 300 dpi. A kép beküldésével egyidejűleg kérjük, adja meg a következő adatokat: Név, cím, a kép címe, a kaptárkő neve, helyszín. A fotókat a kozmaa@kaptarko.hu címre várjuk. Beküldési határidő: január 11. Nyeremények: 1. helyezett: The North Face Terra 35 hátizsák (Prana Outdoor Túrabolt) + ajándékcsomag (Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, Cartographia, Kaptárkő Egyesület) 2. helyezett: Olympus System SLR fotóstáska (ipon.hu) + ajándékcsomag (Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, Cartographia, Kaptárkő Egyesület) 3. helyezett: Golla fotóstáska (ipon.hu) + ajándékcsomag (Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, Cartographia, Kaptárkő Egyesület) Közönségdíjak: 1. helyezett: BUSHNELL Sportview 20-60x 60mm madármegfigyelő távcső (Prana Outdoor Túrabolt) + ajándékcsomag (Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, Cartographia, Kaptárkő Egyesület) 2. helyezett: Regatta Corp Digi 25 hátizsák (ipon.hu) + ajándékcsomag (Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, Cartographia, Kaptárkő Egyesület) 3. helyezett: ajándékcsomag (Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, Cartographia, Kaptárkő Egyesület) A pályázaton részt vevő alkotásokból kiállítást szervezünk, melynek megnyitójára január végén kerül sor. A pályázaton való részvétel feltételeként a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a beküldött fotókat a Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kiadványaiban és internetes felületein szabadon felhasználja. A kaptárkövekről szóló bővebb információk és a magyarországi kaptárkövek előfordulásai megtalálhatók a Szakrális kőemlékeink című kiadványban. ( A jeles kövek megtalálásához a Cartographia turistatérképei adják meg a kellő segítséget (29 Bükk, 6 Budai-hegység, 16 Pilis, Visegrádi-hegység).

Egyesületünk évzárója Várkúton. Időpont: december 16. szombat 17. vasárnap Helyszín: Várkúti Turistaház

Egyesületünk évzárója Várkúton. Időpont: december 16. szombat 17. vasárnap Helyszín: Várkúti Turistaház Kaptárkő Egyesület havi hírlevele - december - Ismét magunk mögött tudhatunk egy mozgalmas évet, melyre a koronát a hagyományos decemberi Évzárónkkal tesszük fel, ahol fotók segítségével felidézzük az

Részletesebben

Kaptárkő Egyesület havi hírlevele

Kaptárkő Egyesület havi hírlevele Kaptárkő Egyesület havi hírlevele január Januári tavaszon Furcsa játékot űz velünk 2015 év eleje. Bár a Bükk magasabb pontjain azért időnként felüti fejét a tél, valódi hidegről és hóról csak álmodozunk.

Részletesebben

- október - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. A Bükk tetején. Ez történt szeptemberben: Turistajelzések felújítása

- október - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. A Bükk tetején. Ez történt szeptemberben: Turistajelzések felújítása Kaptárkő Egyesület havi hírlevele - október - A Bükk tetején 2014-es mérések bebizonyították, hogy a Bükk hegység legmagasabb pontja nem Istállós-kő, hanem a Kettős-bérc, avagy a Szilvási-kő a maga 961

Részletesebben

A Bükkalja kiemelkedő természeti- és kultúrtörténeti értékeinek védelme

A Bükkalja kiemelkedő természeti- és kultúrtörténeti értékeinek védelme Magyar Tájdíj: Eredmények és feladatok Az Európa Tanács Táj Díjára történő felterjesztésre kiírt nemzeti szintű pályázatok győztes programjainak bemutatása Viszló Levente, vezérigazgató, Pro Vértes Természetvédelmi

Részletesebben

Tájékoztató a Heves Megyei Értéktár Bizottság (HMÉB) évi II. féléves munkájáról

Tájékoztató a Heves Megyei Értéktár Bizottság (HMÉB) évi II. féléves munkájáról Ikt. sz.: 12-50/2015/203 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tájékoztató a Heves Megyei Értéktár Bizottság (HMÉB) 2015. évi II. féléves munkájáról Tisztelt Közgyűlés! A Heves Megyei Önkormányzat felkérésére

Részletesebben

- december - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. Ez történt novemberben: Túravezetők és jelzésfestők találkozója

- december - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. Ez történt novemberben: Túravezetők és jelzésfestők találkozója Kaptárkő Egyesület havi hírlevele - december - Az év vége közeledtével beköszöntött a fagy is, de ez nem szegi kedvünket, sőt, idén is megtartjuk hagyományos évzáró gyűlésünket, melynek keretében egyesek

Részletesebben

- november - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. Ez történt októberben. Geotóp túra Szarvaskőben

- november - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. Ez történt októberben. Geotóp túra Szarvaskőben Kaptárkő Egyesület havi hírlevele - november - A székelynaptárban a novembert az enyészet havának nevezték. Igyekszünk tenni arról, hogy ebben a hónapban Ti ne váljatok az enyészeté: túrázásokkal és előadással

Részletesebben

Kaptárkő Egyesület havi hírlevele

Kaptárkő Egyesület havi hírlevele Kaptárkő Egyesület havi hírlevele november Védett kaptárköveink Egyesületünk sok éves munkájának gyümölcseként november 4-től természeti emlékekként védetté nyilvánítják a magyarországi kaptárköveket.

Részletesebben

Kaptárkő Egyesület. Évértékelő 2016

Kaptárkő Egyesület. Évértékelő 2016 Kaptárkő Egyesület Évértékelő 2016 1. Jelentős szakmai sikereink 2016-ban 2. Bükkaljai Kő-út fejlesztései 3. Bükki Csillagoségbolt-park helyzete 4. Önkéntesek, gyakornokok a természet védelméért 5. Környezeti

Részletesebben

Augusztus utolsó hétvégéjén a Hernádon eveztünk a Fodor Vízitúrákkal. Ahogy a szlogen is hirdette: vadvíz-kaland minden kanyarban

Augusztus utolsó hétvégéjén a Hernádon eveztünk a Fodor Vízitúrákkal. Ahogy a szlogen is hirdette: vadvíz-kaland minden kanyarban Kaptárkő Egyesület havi hírlevele - szeptember - Eltelt egy év Lassan egy éve már, hogy hírlevelünket újraindítottuk, rengeteg programról számolhattunk be nektek az elmúlt 12 hónapban. Egy kis nyári pihenő

Részletesebben

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra 2015 Tartalom Előzmények... 3 1. A pályázat célja... 3 2. Pályázók köre... 4 3. Pályázati részvétel feltételei... 4 4. Pályázat beadásának

Részletesebben

4/2009. számú körlevél

4/2009. számú körlevél 4/2009. számú körlevél Szlovénia(2000) GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu Felhívjuk tagtársaink figyelmét, hogy a fogadóóráink

Részletesebben

BOLDOGASSZONY PAPUCSA

BOLDOGASSZONY PAPUCSA BOLDOGASSZONY PAPUCSA TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLET FELSŐTÁRKÁNY 2011. ÉVI TÚRATERVEZET A világban minden mozog - kezd el hát te is! - 2 - TÁJÉKOZTATÁS A Boldogasszony Papucsa Természetjáró Egyesület vezetősége

Részletesebben

- november - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. Folytatódnak a Zöld Kör előadások. Ez történt októberben:

- november - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. Folytatódnak a Zöld Kör előadások. Ez történt októberben: Kaptárkő Egyesület havi hírlevele - november - Folytatódnak a Zöld Kör előadások Fotó: Batta Gergő Egyesületünk szervezésében novemberben is számos érdekes témát ismerhetünk meg az Egri Zöld Kör előadássorozat

Részletesebben

Kedves Túratársak! A 2011-évi Egyesületi Találkozónkat a királyréti szállás foglaltsága miatt EGERben tartjuk 2011. 09. 23-tól 25-ig 3 egész napon át!

Kedves Túratársak! A 2011-évi Egyesületi Találkozónkat a királyréti szállás foglaltsága miatt EGERben tartjuk 2011. 09. 23-tól 25-ig 3 egész napon át! Kedves Túratársak! A 2011-évi Egyesületi Találkozónkat a királyréti szállás foglaltsága miatt EGERben tartjuk 2011. 09. 23-tól 25-ig 3 egész napon át! Jelentkezés a Találkozóra Koszovácz Erzsi/Zsebinél

Részletesebben

- november - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. Geotóp nap Szarvaskőben. Ez történt októberben... Ez történt

- november - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. Geotóp nap Szarvaskőben. Ez történt októberben... Ez történt Kaptárkő Egyesület havi hírlevele - november - Októberben nagyon mozgalmas hónapunk volt és igen sokféle, színes programon vehettetek részt. Ezt a lendületet novemberben sem szeretnénk megszakítani, ezért

Részletesebben

Tájékoztató a Heves Megyei Értéktár Bizottság munkájáról

Tájékoztató a Heves Megyei Értéktár Bizottság munkájáról Ikt..: 12-6/2015/203 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tájékoztató a Heves Megyei Értéktár Bizottság munkájáról Tisztelt Közgyűlés! A Heves Megyei Önkormányzat felkérésére a Heves Megyei Értéktár Bizottság

Részletesebben

Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz április 28.- május 1.

Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz április 28.- május 1. Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz 2018. április 28.- május 1. Nemrég a Keszthelyi hegységben túráztunk, az egyik kilátóból szépen látszott a 2018. évi Tour majális túra színtere, a Tapolcai medence a

Részletesebben

Nagyvisnyó Sporttábor

Nagyvisnyó Sporttábor Nagyvisnyó Sporttábor Augusztus 17. Indulás: I. csoport 9.00 II. csoport 10.30 Tisza tavi hajókirándulás-poroszló Közös túra a Dédesi várromhoz 5 600 m (oda-vissza) kb. 2,5 óra Augusztus 18. A túra hossza:

Részletesebben

Időpont: január (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: kollégiumban Egerben, 2 személyes, saját zuhanyzós szobákban.

Időpont: január (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: kollégiumban Egerben, 2 személyes, saját zuhanyzós szobákban. Időpont: 2019. január 26-27. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: kollégiumban Egerben, 2 személyes, saját zuhanyzós szobákban. Étkezés: otthonról szendvicsek. Egerben vacsora lehetőség. Mit

Részletesebben

5/2009. számú körlevél

5/2009. számú körlevél 5/2009. számú körlevél Tirol Hintertux(2004) GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 2009. szeptember 5-6. ( szombat - ) vasárnap

Részletesebben

- október - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. Ez történt szeptemberben. Tisztább lett az Eger-patak

- október - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. Ez történt szeptemberben. Tisztább lett az Eger-patak Kaptárkő Egyesület havi hírlevele - október - Októberben lassan besárgulnak a falevelek és a lombhullatók ledobják magukról a nyári öltözéküket. E hónapban is várunk túrákkal: a Bükkaljai Túrasorozat folytatódik

Részletesebben

- december - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. Kellemes ünnepeket kívánunk mindenkinek! Ez történt novemberben: A Nyerges-tetői tanösvény megnyitója

- december - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. Kellemes ünnepeket kívánunk mindenkinek! Ez történt novemberben: A Nyerges-tetői tanösvény megnyitója Kaptárkő Egyesület havi hírlevele - december - Kellemes ünnepeket kívánunk mindenkinek! Az év vége közeledtével beköszöntött a fagy is, de ez nem szegi kedvünket, sőt; ebben a hónapban is megtartjuk szokásos

Részletesebben

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra

Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra 2015. Tartalom Előzmények... 3 1. A pályázat célja... 3 2. Pályázók köre... 4 3. Pályázati részvétel feltételei... 4 4. Pályázat beadásának

Részletesebben

Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben

Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Bányamérő Szakcsoportja, a Magyar Bányamérő Alapítvány és a Bányászati Szakosztály Tatabányai Helyi Szervezete nevében tisztelettel meghívjuk Önt és

Részletesebben

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA

Részletesebben

45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ

45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ 45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ HEGYHÁTSZENTJAKAB 2015. május 29. május 31. 1 45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ HEGYHÁTSZENTJAKAB 2015. május 29. május 31. A találkozó célja: Rendezvényünkkel

Részletesebben

Kedves Természetjárók!

Kedves Természetjárók! A túra időpontja: 2017.12.21. csütörtök A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2017.11.25. 9.00 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 185 HUF oda vissza pedig 185; Összesen:

Részletesebben

Beszámoló a Polgári Települési Értéktár Bizottság évi tevékenységéről

Beszámoló a Polgári Települési Értéktár Bizottság évi tevékenységéről Beszámoló a Polgári Települési Értéktár Bizottság 2016. évi tevékenységéről Összeállította: Ferenczné Fajta Mária PTÉB elnöke 2017.01.28. I. A bizottság megalakulása A Polgár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

1. melléklet az Ugod Község Települési Értéktár Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzatához. Javaslat a

1. melléklet az Ugod Község Települési Értéktár Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzatához. Javaslat a 1. melléklet az Ugod Község Települési Értéktár Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzatához UGOD KÖZSÉG POLGÁRMESTERE RÉSZÉRE! Javaslat a Szárhegyi kilátó hely- és erdőismereti tanösvény [nemzeti

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Tisztelt Intézményvezető Asszony/Úr! Kedves Pedagógus Kollégák!

MEGHÍVÓ. Tisztelt Intézményvezető Asszony/Úr! Kedves Pedagógus Kollégák! MEGHÍVÓ Tisztelt Intézményvezető Asszony/Úr! Kedves Pedagógus Kollégák! A Nyugat-dunántúli Regionális Hálózatkoordinációs Központ tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a A jövő iskolája, a közoktatás-fejlesztési

Részletesebben

HÉVÍZ, ÁPRILIS

HÉVÍZ, ÁPRILIS VI. FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGYI ÁPOLÓI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK HÉVÍZ, 2015. ÁPRILIS 17-18. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A rendezvény szervezője: MESZK Közösségi, Foglalkozásegészségügyi, Otthoni és Hospice Szakápolási

Részletesebben

1/2011. számú körlevél. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

1/2011. számú körlevél. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 1/2011. számú körlevél Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 2011. január 1. szombat Újév. Az év első délutáni sétájára

Részletesebben

Előterjesztés Kracker János Lukács egri művei Eger Települési Értéktárba történő felvételéről

Előterjesztés Kracker János Lukács egri művei Eger Települési Értéktárba történő felvételéről 1. napirend Előterjesztés Kracker János Lukács egri művei Eger Települési Értéktárba történő felvételéről Tisztelt Bizottság! Az Egri Városszépítő Egyesület, Köves-Kárai Petra elkészítette a Kracker János

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke Fókuszban a bíróság címmel pályázatot hirdet amatőr fotográfusok részére

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke Fókuszban a bíróság címmel pályázatot hirdet amatőr fotográfusok részére Az Országos Bírósági Hivatal elnöke Fókuszban a bíróság címmel pályázatot hirdet amatőr fotográfusok részére PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ 2016. november 8., kedd, 12 óra PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HELYE Országos Bírósági

Részletesebben

Meghívó 2012. november 20.

Meghívó 2012. november 20. Meghívó Tisztelt Természetjáró, Erdész, Vadász Kolléga! A következő oldalakon olvasható címmel és programmal a TESZ-TeSz 50 éves jubileumát üljük 2012. november 24-25- én. Hívunk, vegyél részt ennek a

Részletesebben

ANP osztálykirándulásos ajánlatai Barlang túrák Hucul programok Kúria Oktatóközpont Tanösvények Faluséták és kultúrtörténeti helyszínek

ANP osztálykirándulásos ajánlatai Barlang túrák Hucul programok Kúria Oktatóközpont Tanösvények Faluséták és kultúrtörténeti helyszínek ANP osztálykirándulásos ajánlatai Barlang túrák Hucul programok Kúria Oktatóközpont Tanösvények Faluséták és kultúrtörténeti helyszínek Baradla-barlang, aggteleki rövidtúra 700Ft/fő A túra hossza: 1 km

Részletesebben

- augusztus - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. Egyéb. Jelvényszerző túramozgalom a Bükkaljai Kő-út mentén. Ez történt májusban:

- augusztus - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. Egyéb. Jelvényszerző túramozgalom a Bükkaljai Kő-út mentén. Ez történt májusban: Kaptárkő Egyesület havi hírlevele - augusztus - Tombol a nyári szünet és a nyári szabadságok ideje, de most sem maradtok programok nélkül. Augusztus a hullócsillagok, a Perseida meteorraj hónapja. Ennek

Részletesebben

Harmadik bejelentés, meghívó, mely részben módosítja a korábbiakat.

Harmadik bejelentés, meghívó, mely részben módosítja a korábbiakat. Česká společnost pro osvětlováni, Magyar Elektrotechnikai Egyesület Világítástechnikai Társasága, Slovenska Svetelnotechnická Spolocnost Polski Komitet Oświetleniowy SEP LUMEN V4 V. Konference Vyšegrádských

Részletesebben

KAPTÁRKŐ EGYESÜLET HAVI HÍRLEVELE OKTÓBER

KAPTÁRKŐ EGYESÜLET HAVI HÍRLEVELE OKTÓBER KAPTÁRKŐ EGYESÜLET HAVI HÍRLEVELE 2018. OKTÓBER Igen hosszúra és mozgalmasra sikeredett az idei vénasszonyok nyara. Szeptemberben és október elején ismét igen sok és változatos programot kínálunk. Lezajlott

Részletesebben

N A P O N T A I N D U L Ó B A R L A N G T Ú R Á K

N A P O N T A I N D U L Ó B A R L A N G T Ú R Á K BARLANGJAINK LÁTOGATÁSI RENDJE 2013. március 1. - 2013. március 31. között Nyitvatartás: Aggteleken, Vörös-tónál, Jósvafőn és Bódvarákón naponta 8.00 órától 16.00 óráig. Jegykiadás: Aggteleken és Bódvarákón

Részletesebben

OFKD FELHÍVÁS! A XIV. ORSZÁGOS FELSŐOKTATÁSI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DIÁKKONFERENCIÁN való részvételre

OFKD FELHÍVÁS! A XIV. ORSZÁGOS FELSŐOKTATÁSI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DIÁKKONFERENCIÁN való részvételre A XIV. ORSZÁGOS FELSŐOKTATÁSI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DIÁKKONFERENCIÁN való részvételre A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar, Földrajzi Intézet, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszéke 2014. április

Részletesebben

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.hu/ 4/2014.

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.hu/ 4/2014. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 4/2014. számú körlevél 2014. júliusi augusztusi programkiírás Fontos tudnivalók:

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám Kedves Klaszter Tagok! Továbbra is korlátozott a pályázati lehetőségek száma, de a friss lehetőségekről folyamatosan tájékoztatjuk Önöket. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy

Részletesebben

CSILLAGSÉTÁK NEMZETI PARKJAINKBAN

CSILLAGSÉTÁK NEMZETI PARKJAINKBAN CSILLAGSÉTÁK NEMZETI PARKJAINKBAN Ablakot nyitunk a végtelen világegyetem felé! Időpont: április 17-18. Helyszín: országszerte számos helyszínen Távoli galaxisok, bolygók és csillagok világába kalauzolnak

Részletesebben

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő 2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2014 Szervező intézmény A tavalyi rendezvény sikerére alapozva a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati

Részletesebben

2011. szeptember október havi programkiírás

2011. szeptember október havi programkiírás Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 5/2011. számú körlevél 2011. szeptember október havi programkiírás 2011. szeptember

Részletesebben

KAPTÁRKŐ TERMÉSZETVÉDELMI ÉS KULTURÁLIS EGYESÜLET. Közhasznúsági jelentés a 2008. évről

KAPTÁRKŐ TERMÉSZETVÉDELMI ÉS KULTURÁLIS EGYESÜLET. Közhasznúsági jelentés a 2008. évről KAPTÁRKŐ TERMÉSZETVÉDELMI ÉS KULTURÁLIS EGYESÜLET Közhasznúsági jelentés a 2008. évről Közhasznúsági jelentés 1. Számviteli beszámoló - egyszerűsített beszámoló mérlege és eredménykimutatása 2. oldal 2.

Részletesebben

túravezetővel szeretnéd legyőzni a zúgókat. A képek a tavalyi raftingon készültek.

túravezetővel szeretnéd legyőzni a zúgókat. A képek a tavalyi raftingon készültek. Vogalonga Olaszország varázslatos Velencéjében és Raffting a Socán Szlovéniában útközben 2015. május 22-25. (Péntek, szombat, vasárnap; hétfő), Pünkösd hétvégén Különleges lehetőségre egy igazi vízi-hétvégére

Részletesebben

HÉVÍZ, ÁPRILIS

HÉVÍZ, ÁPRILIS FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGYI ÁPOLÓI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK HÉVÍZ, 2013. ÁPRILIS 19-20. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A rendezvény szervezője: MESZK Közösségi, Foglalkozásegészségügyi, Otthoni és Hospice Szakápolási Szakmai

Részletesebben

MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK. Pécs október

MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK. Pécs október MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK Pécs 2016. október 13-15. ELNÖKI KÖSZÖNTŐ Kedves Kolleganők és Kollegák! A Magyar Humángenetikai Társaság 2014-ben Budapesten tartott

Részletesebben

- április - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. Mozduljunk ki! Ez történt márciusban: Zöld Kör előadások

- április - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. Mozduljunk ki! Ez történt márciusban: Zöld Kör előadások Kaptárkő Egyesület havi hírlevele - április - Mozduljunk ki! Visszavonhatatlanul beköszöntött a tavasz. Itt az ideje, hogy a meghosszabbodott nappalokat a természetben töltsük, amikor csak megtehetjük,

Részletesebben

Nagyvisnyó Túlélő tábor

Nagyvisnyó Túlélő tábor Nagyvisnyó Túlélő tábor 2014.08.17-22. 1. nap: Tiszafüred Poroszló Hajótúra Dédesi várrom 2. nap : Nagyvisnyó Aggtelek Nagyvisnyó szabad program vacsoráig 3. nap: Csomózási technikák a túléléshez (alpin

Részletesebben

A programok egymást követik, nincsenek párhuzamos szervezések így csak Rajtad áll mihez van kedved Pünkösd hétvégén!

A programok egymást követik, nincsenek párhuzamos szervezések így csak Rajtad áll mihez van kedved Pünkösd hétvégén! Vogalonga Olaszország varázslatos Velencéjében és Raffting a Socán Szlovéniában útközben 2014. június 6-7-8. (Péntek, szombat, vasárnap), Pünkösd hétvégén Különleges lehetőségre egy igazi vízi-hétvégére

Részletesebben

B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között

B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között Jegyváltás Nyitva tartás Jegykiadás (a feltüntetett árak bruttó árak,27% áfát tartalmaznak) A program

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 23-i nyílt ülésére 4. napirendi pont Előterjesztés címe és tárgya: A települési értéktár-bizottság létrehozása

Részletesebben

Adj magadnak egy esélyt! Képzési díjmentes képzési programok felnőttek számára

Adj magadnak egy esélyt! Képzési díjmentes képzési programok felnőttek számára Adj magadnak egy esélyt! Képzési díjmentes képzési programok felnőttek számára TÁVI-02-2018 sz. Pályázat A Távoktatási Intézet (székhely: 2100 Gödöllő, Rét út 58.) pályázatot hirdet szakmai felnőttképzési

Részletesebben

1# BÉCS-BUDAPEST KAJAK-KENU ÉS EVEZŐS TELJESÍTMÉNYTÚRA. 2009. augusztus 15-20.

1# BÉCS-BUDAPEST KAJAK-KENU ÉS EVEZŐS TELJESÍTMÉNYTÚRA. 2009. augusztus 15-20. 1# BÉCS-BUDAPEST KAJAK-KENU ÉS EVEZŐS TELJESÍTMÉNYTÚRA 2009. augusztus 15-20. Köszöntő Az utóbbi évek folyamán a Bécs-Budapest Szupermaraton futóverseny meghatározó eseménnyé nőtte ki magát a szabadidősport

Részletesebben

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 1. nap (2015. 04. 08.) 34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 2015. április 8-án megkezdődött a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 14. szekciójának háromnapos ülése. Az esemény főszereplői

Részletesebben

KAPTÁRKŐ TERMÉSZETVÉDELMI ÉS KULTURÁLIS EGYESÜLET. Közhasznúsági jelentés a évről

KAPTÁRKŐ TERMÉSZETVÉDELMI ÉS KULTURÁLIS EGYESÜLET. Közhasznúsági jelentés a évről KAPTÁRKŐ TERMÉSZETVÉDELMI ÉS KULTURÁLIS EGYESÜLET Közhasznúsági jelentés a 2007. évről Közhasznúsági jelentés 1. Számviteli beszámoló - egyszerűsített beszámoló mérlege és eredménykimutatása 2. oldal 2.

Részletesebben

Fiatal Hypertonologusok Fóruma Hajdúszoboszló, 2005. szeptember 9 11. Tisztelt Kolléga!

Fiatal Hypertonologusok Fóruma Hajdúszoboszló, 2005. szeptember 9 11. Tisztelt Kolléga! Tisztelt Kolléga! A Magyar Hypertonia Társaság Ifjúsági Bizottsága elsõ alkalommal rendezi meg az idén a Fiatal Hypertonologusok Fórumát. A szeptember eleji hétvégére tervezett rendezvényen a szakmai továbbképzés

Részletesebben

Hétköznapi álom! 2 éj (1 éjszakai hosszabbítás lehetséges u.a. áron) A csomag kizárólag vasárnapi, hétfői, keddi és szerdai érkezéssel foglalható.

Hétköznapi álom! 2 éj (1 éjszakai hosszabbítás lehetséges u.a. áron) A csomag kizárólag vasárnapi, hétfői, keddi és szerdai érkezéssel foglalható. Napi ár: Kétágyas standard szoba: 10.900 Ft / fő / éj Egyágyas standard szoba: 11.900 Ft / fő / éj Családi szoba (két kétágyas összenyitható standard szoba): 8.950 Ft / fő / éj Kétágyas standard szoba:

Részletesebben

BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOROK Miskolc ZOO napközis tábor

BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOROK Miskolc ZOO napközis tábor BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOROK 2017. Egyesületünk ez éven 3 féle tábort indít: - Miskolc ZOO napközis tábor - a hagyományos Zoo tábor, megújult programmal - Bükki TÚRA napközis

Részletesebben

Program: 1. nap 9.00 9.45 Regisztráció

Program: 1. nap 9.00 9.45 Regisztráció Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21-22-én tartja a Hotel

Részletesebben

5/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

5/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 5/2010. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Köszönjük a Vértesi Barangolások segítő csapat résztvevőinek

Részletesebben

VIII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA. Ügyességi verseny. Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége. és a. Magyar Paralimpiai Bizottság.

VIII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA. Ügyességi verseny. Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége. és a. Magyar Paralimpiai Bizottság. VIII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA Ügyességi verseny A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége és a Magyar Paralimpiai Bizottság meghirdeti a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium,

Részletesebben

THE NYÁRI KALANDTÁBOR

THE NYÁRI KALANDTÁBOR THE NYÁRI KALANDTÁBOR Tudás-Buli-Kaland-Szórakozás 2010 A táborról röviden A nyár a kikapcsolódás és az új élmények időszaka. A THE program abszolút újdonsággal jelentkezik: természettudományos alapokra

Részletesebben

A Tisza-tavi régió turisztikai kínálata, kiemelkedő vonzerők Szendy Mónika MT Zrt. Tisza-tavi Regionális Turisztikai Projekt Iroda Marketing menedzser Veszprém, 2006. április 7. A TISZA-TÓ ALTERNATÍV ÜDÜLÉSI

Részletesebben

KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ

KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ Szeretettel meghívjuk a 2012. május 12-13-án (szombat-vasárnap) Lengyel-Annafürdőn (Tolna megye) megrendezésre

Részletesebben

AZ IPA TAPOLCAI SZERVEZETE 2013. szeptember 05-től szeptember 09-ig a Hunguest Hotel Pelion **** Tapolca Köztársaság tér 10. szám alatt rendezi meg a 20 éves jubileumi ünnepségét, rendezvényét. A rendezvényre

Részletesebben

MAGYAR EGYETEMI - FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÁLTÓFUTÓ BAJNOKSÁG (MEFOB)

MAGYAR EGYETEMI - FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÁLTÓFUTÓ BAJNOKSÁG (MEFOB) A 28. Bosch SZARVASŰZŐK keretében megrendezésre kerülő MAGYAR EGYETEMI - FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÁLTÓFUTÓ BAJNOKSÁG (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2018. április 7. 28. Bosch Szarvasűzők Országos váltófutóverseny Magyar

Részletesebben

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.)

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Program:

Részletesebben

Kedves Uvaterv -es Vendégeink!

Kedves Uvaterv -es Vendégeink! Kedves Uvaterv -es Vendégeink! A TIHANYI ÜDÜLŐ - a 2012-es évben is várja a pihenni, nyaralni vágyó vendégeket. Az üdülési program lehetőséget ad : - rövidebb, hosszabb időszak, - csak szállás, - szállás

Részletesebben

Csillagoségbolt-park program. Kolláth Zoltán Nyugat-magyarországi Egyetem TTMK MTA KTM Csillagászati Intézet Magyar Csillagászati Egyesület

Csillagoségbolt-park program. Kolláth Zoltán Nyugat-magyarországi Egyetem TTMK MTA KTM Csillagászati Intézet Magyar Csillagászati Egyesület Csillagoségbolt-park program Kolláth Zoltán Nyugat-magyarországi Egyetem TTMK MTA KTM Csillagászati Intézet Magyar Csillagászati Egyesület Csillagoségbolt-parkok Előjáték: Ki látta már a Tejutat? 1888

Részletesebben

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő Budapest, 2012. árpilis 12-13. Támogatók: A játékosok, szervezők és a kilátogató nézők ellátását biztosítja Támogatók: Médiapartnereink: 2 A MAGYAR

Részletesebben

Távcsöves csillagászati bemutató Mit láthatunk a Fertő feletti csillagos égbolton? január :00

Távcsöves csillagászati bemutató Mit láthatunk a Fertő feletti csillagos égbolton? január :00 Távcsöves csillagászati bemutató Mit láthatunk a Fertő feletti csillagos égbolton? 2019. január 25. 17:00 Hanság túra I. - Osli-Hany Évkezdő programjainkra szeretnénk felhívni mindazok figyelmét, akik

Részletesebben

SPORTHORGÁSZ EGYESÜLETEK VAS MEGYEI SZÖVETSÉGE III. ORSZÁGOS VASI RENDŐR KUPA INFORMÁCIÓS ÖSSZEFOGLALÓ TERVEZET

SPORTHORGÁSZ EGYESÜLETEK VAS MEGYEI SZÖVETSÉGE III. ORSZÁGOS VASI RENDŐR KUPA INFORMÁCIÓS ÖSSZEFOGLALÓ TERVEZET SPORTHORGÁSZ EGYESÜLETEK VAS MEGYEI SZÖVETSÉGE III. ORSZÁGOS VASI RENDŐR KUPA INFORMÁCIÓS ÖSSZEFOGLALÓ TERVEZET 2007 1 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Helyszín: Vaskeresztesi Pinka holtág és a horvátlövői Pinka

Részletesebben

HÉVÍZ, MÁJUS

HÉVÍZ, MÁJUS VIII. FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGYI ÁPOLÓI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK HÉVÍZ, 2017. MÁJUS 12-13. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A rendezvény szervezője: MESZK Közösségi, Foglalkozásegészségügyi, Otthoni és Hospice Szakápolási

Részletesebben

Időpont: július 16. (szombat) Utazás: légkondis különbusszal. Étkezés: otthonról szendvicsek, Jósvafőn étterem.

Időpont: július 16. (szombat) Utazás: légkondis különbusszal. Étkezés: otthonról szendvicsek, Jósvafőn étterem. Időpont: 2016. július 16. (szombat) Utazás: légkondis különbusszal. Étkezés: otthonról szendvicsek, Jósvafőn étterem. Felszerelés: jókedv, bakancs, esőkabát. Biztosítás: egyénileg történik. Találkozó:

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Az építési és bontási hulladékok helye a körforgásos gazdaságban

MEGHÍVÓ. Az építési és bontási hulladékok helye a körforgásos gazdaságban MEGHÍVÓ Az építési és bontási hulladékok helye a körforgásos gazdaságban Helyszín: Herman Ottó Konferencia Központ (1223 Budapest, Nagytétényi út 190.) A Herman Ottó Intézet a Földművelésügyi Minisztérium

Részletesebben

XX. Villamosenergia-ipari Asztalitenisz Találkozó 2009. október 16-17-18 GYR

XX. Villamosenergia-ipari Asztalitenisz Találkozó 2009. október 16-17-18 GYR XX. Villamosenergia-ipari Asztalitenisz Találkozó 2009. október 16-17-18 GYR Versenykiírás 1. A verseny célja: A villamosenergia-ipar hagyományainak és a dolgozók egészségének megrzése, az emberi kapcsolatok

Részletesebben

CIN-BORA TÚRACSOPORT 2012. ÉVI TÚRANAPOK 2012. ÉVI TÚRAPROGRAMJA

CIN-BORA TÚRACSOPORT 2012. ÉVI TÚRANAPOK 2012. ÉVI TÚRAPROGRAMJA 2012. ÉVI TÚRANAPOK JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS H 2 9 16 23 30 6 13 20 27 5 12 19 26 K 3 10 17 24 31 7 14 21 28 6 13 20 27 SZ 4 11 18 25 1 8 15 22 29 7 14 21 28 CS 5 12 19 26 2 9 16 23 1 8 15 22 29 P 6 13 20

Részletesebben

Baráz Csaba (Bükki Nemzeti Park Igazgatóság)

Baráz Csaba (Bükki Nemzeti Park Igazgatóság) Baráz Csaba (Bükki Nemzeti Park Igazgatóság) www.lithosphera.hu; www.bnpi.hu 1 nemzeti park, 9 tájvédelmi körzet, 14 természetvédelmi terület, közel 128.280 hektár Ex lege védett területeink kiterjedése

Részletesebben

Beszámoló a Polgári Települési Értéktár Bizottság I. félévben végzett tevékenységéről

Beszámoló a Polgári Települési Értéktár Bizottság I. félévben végzett tevékenységéről Beszámoló a Polgári Települési Értéktár Bizottság 2017. I. félévben végzett tevékenységéről Összeállította: Ferenczné Fajta Mária PTÉB elnöke 2017.07.10. A PTÉB a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról

Részletesebben

BMW Winter Technic Drive 2014 Sölden 1.Oldal BMW WINTER TECHNIC DRIVE 2014. VEZETÉSI ÉLMÉNY FELSŐFOKON.

BMW Winter Technic Drive 2014 Sölden 1.Oldal BMW WINTER TECHNIC DRIVE 2014. VEZETÉSI ÉLMÉNY FELSŐFOKON. 1.Oldal VEZETÉSI ÉLMÉNY FELSŐFOKON. 2.Oldal A rendezvény bemutatása. Az aktuális BMW modellek megismerése és vezetése 24 óra alatt, BMW certifikált instruktorok és a BMW márka képviselői segítségével A

Részletesebben

TÁMOP-3.14.-12/2-2012-0821. Gyermekláncfű egészségmegőrző és környezetvédő tábor

TÁMOP-3.14.-12/2-2012-0821. Gyermekláncfű egészségmegőrző és környezetvédő tábor TÁMOP-3.14.-12/2-2012-0821 Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra Gyermekláncfű egészségmegőrző és környezetvédő tábor TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821

Részletesebben

TÜKÖRKÉPEK Közutas fotópályázat 2016

TÜKÖRKÉPEK Közutas fotópályázat 2016 TÜKÖRKÉPEK Közutas fotópályázat 2016 A Magyar Közút Nonprofit Zrt. fotópályázatot hirdet a közutas élet képi megjelenítésének erősítésére. A pályázat célja ápolni azt a hagyományt, amelyben a közutas szakma

Részletesebben

Ezen dokumentum Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének 2007. évi jelentősebb eseményeit, beavatkozásait, híreit foglalja magába Készítette: Tekse Csaba parancsnok-helyettes 2007. október

Részletesebben

Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő

Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő technikai dolgozó) Munkaközösségi vállalások elkészítése

Részletesebben

(1995-2011: Dél-Nyírség Bihari Tájvédelmi és Kulturális Értékırzı Egyesület)

(1995-2011: Dél-Nyírség Bihari Tájvédelmi és Kulturális Értékırzı Egyesület) (1995-2011: Dél-Nyírség Bihari Tájvédelmi és Kulturális Értékırzı Egyesület) A korábbi nevén Dél-Nyírség Bihari Tájvédelmi és Kulturális Értékırzı Egyesületet alapítói 1995. márciusában hozták létre. Az

Részletesebben

2007. JÚNIUS 18-24. MAGYAR NEMZETI PARKOK HETE

2007. JÚNIUS 18-24. MAGYAR NEMZETI PARKOK HETE 1 Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 3304 Eger, Sánc út 6. - Levélcím: 3301 Eger, Pf.: 116. Ig. közv.: (36) 422-700 Tel.: (36) 411-581 Fax: (36) 412-791 E-mail: bnptitkarsag@bnp.kvvm.hu 2007. JÚNIUS 18-24.

Részletesebben

- egyesületi eszközök, kempingfelszerelések nyilvántartása, kezelése, kölcsönzése

- egyesületi eszközök, kempingfelszerelések nyilvántartása, kezelése, kölcsönzése BARHÓ JÁNOS - egyesületi eszközök, kempingfelszerelések nyilvántartása, kezelése, kölcsönzése - MINDENKORI MIKULÁS! - Dudás György emléktúra szervezője BORSOS SÁNDOR - segíti az OKT-s túrák mellett, párhuzamosan

Részletesebben

MEGHÍVÓ. VIII. Gödöllői Halászati- Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 1-2., csütörtök-péntek

MEGHÍVÓ. VIII. Gödöllői Halászati- Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 1-2., csütörtök-péntek MEGHÍVÓ VIII. Gödöllői Halászati- Horgászati Szakember Találkozó Időpont: 2018. február 1-2., csütörtök-péntek Helyszín: Szent István Egyetem, Tudástranszfer Központ A bejárat földszint 9. előadóterem

Részletesebben

PESTKÖRNYÉKI KÁRPÁT EGYESÜLET. Kárpátok Bércein Vándorút

PESTKÖRNYÉKI KÁRPÁT EGYESÜLET. Kárpátok Bércein Vándorút PESTKÖRNYÉKI KÁRPÁT EGYESÜLET Tájékoztató Kárpátok Bércein Vándorút 2013. július 19 augusztus 4. Általános tudnivalók: A Kárpátok Bércein Vándorút programunk keretében idén a Kárpátkanyar és a Keleti-Kárpátok

Részletesebben

Osli-Hany madarai március 10. 9:00. Szikes tavak madarai március 10. 9:00. Osli-Hany madarai március 24. 9:00

Osli-Hany madarai március 10. 9:00. Szikes tavak madarai március 10. 9:00. Osli-Hany madarai március 24. 9:00 Hóvirágos túra a hédervári Vadaskerti-erdőben Egykoron a Szigetköz magasabb ártéri szintjeit a tölgy-kőris-szil ligeterdők uralták. A keményfás ligeterdő az otthona számos jól ismert lágyszárú növényfajnak

Részletesebben

www.nagyszeksosto.morahalom.hu www.erdeiiskola.morahalom.hu

www.nagyszeksosto.morahalom.hu www.erdeiiskola.morahalom.hu www.nagyszeksosto.morahalom.hu www.erdeiiskola.morahalom.hu Kedves Vendégeink! Idén nyolc színes túrával várjuk az aktívan kikapcsolódni vágyókat Mórahalmon és környékén. Fedezze fel velünk a Homokhátság

Részletesebben

Köszöntő Június 5. A nagy beszélgetés folyamatának ismertetése Együtt gondolkodás #1. Együtt gondolkodás #2.

Köszöntő Június 5. A nagy beszélgetés folyamatának ismertetése Együtt gondolkodás #1. Együtt gondolkodás #2. KONFERENCIA MEGHÍVÓ Június 5. 9:00-10:00 Regisztráció 10:00-10:10 Köszöntő Beke Márton, a nap házigazdája, a Közös Pontok Közösség- és Településfejlesztő Nkft. ügyvezetője 10:10-10:20 A nagy beszélgetés

Részletesebben

OBO VIDEÓPÁLYÁZAT. Pályázati kiírás és szabályzat

OBO VIDEÓPÁLYÁZAT. Pályázati kiírás és szabályzat OBO VIDEÓPÁLYÁZAT Pályázati kiírás és szabályzat Az OBO Bettermann Hungary Kft. videópályázatot hirdet A környezetvédelem menő! címmel a környező települések tanulói számára. A pályázat célja a fiatal

Részletesebben

EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL

EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL 1. A konferencia célja A Dunaújvárosi Főiskola 2007-től hagyományteremtő módon nemzetközi tudományos

Részletesebben