Beszámoló a Magyar Haltani Társaság évi működéséről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Beszámoló a Magyar Haltani Társaság 2014. évi működéséről"

Átírás

1 Beszámoló a Magyar Haltani Társaság évi működéséről Egyesületünk taglétszáma az év során 124-ről 128-ra nőtt. A szavazati joggal bíró rendes tagok száma 115, a pártoló tagoké 13. Működésünk anyagi, tárgyi és személyi feltételei rendezettek. Az egyesületi feladatokat minden tagunk önkéntesen, díjazás nélkül látja el. Az évet immár hagyományosan az év hala választás eredményének január elsejei közzétételével indítottuk. Sajtóközleményünket számos médium átvette, s ennek hatására több rádióriportban és a közszolgálati televízióban is lehetőséget kaptunk őshonos halaink népszerűsítésére. Ismeretterjesztő cikkeinket egyebek mellett az Élet és Tudomány, a Természetbúvár, a Halászat, valamint egy nagyváradi és újvidéki magyar napilap is közölte. A társaságunk ez évben két ismeretterjesztő előadást tartott, egyiket az év haláról, másikat a Tisza-tó élővilágáról. Tiszafüred Város Önkormányzata támogatásával, ugyancsak ismeretterjesztő céllal jelent meg az a füzet, amely félszáz színes fotóval illusztrálva mutatja be a Tisza-tó halait, s díjmentesen közreműködtünk a NÉBIH két halismertető kiadványának elkészítésében is. Három éve bevezetett szolgáltatásunkat, melynek keretében beküldött fényképek alapján segítünk azonosítani a fogott halakat, mind többen veszik igénybe, s azokat a közérdeklődésre számot tartó kérdéseket és válaszokat, amelyek a honlapunkra is fölkerülnek, szívesen böngészgetik a látogatók. Honlapunk 2013 januárjában indított rejtvényoldala is őrzi népszerűségét. Halfelismerő játékunkban 7 országból 109 érdeklődő vett részt, s havonta átlag 53 megoldás érkezett be. Tizenkilenc olyan versenyző akadt, aki mindegyik fordulóban részt vett, s közülük tizenketten minden alkalommal hibátlan választ adtak. Utóbbiak valamennyien könyvjutalmat nyertek. Egészében nézve is elégedettek lehetünk a honlapunk iránti érdeklődéssel, hiszen augusztus 23-i megújításától 2014 végéig 130 országból 72 ezren látogatták meg. Mégis úgy éreztük, tovább kell szélesítenünk kapcsolatainkat, ezért fiatal kollégáink közreműködésével létrehoztuk a társaság Facebook-oldalát, amely egyre népszerűbb. Tudományos téren az év legfontosabb eseményét a X. Magyar Haltani Konferencia jelentette számunkra, amely az általunk rendezett valamennyi konferencia beszámításával kapta a tízes sorszámot. A tiszafüredi művelődési házban tartott kétnapos rendezvényen 28 előadás és 6 szóbeli poszterbemutató hangzott el. A nyolcvan főnyi hallgatóság zömét hazai szakemberek adták, köztük a halgazdálkodás felső szintű vezetői, de voltak lengyel, szlovák, ukrán és romániai résztvevők is. A konferencián bemutatott előadások anyagából számos dolgozat készült. A lektorok által közlésre javasolt kéziratok a Pisces Hungarici 8. kötetében jelentek meg. A részben magyar, részben angol nyelvű kiadványt társaságunk tagjain túlmenően mintegy 50 közintézmény és könyvtár címére is ingyenesen juttattuk el. A Halászat folyóirat részünkre biztosított rovatában társaságunk tagjai az év során 17 rövidebb írással jelentkeztek. Ezeket a közleményeket magyarul és angolul a honlapunk Hírek (News) oldalán is elérhetővé tettük. Eddigi tevékenységünk elismerésének és társaságunk növekvő társadalmi presztízsének jeleként értékeljük, hogy a Földművelésügyi Minisztérium partnerséget ajánlott fel számunkra. A felkérést elnökségünk megtisztelésnek érezve jóváhagyta, így a MOHOSZ, a MAHAL és a MASZ mellett társaságunk lett a negyedik civilszervezet, amely már a tervezés fázisában megkapja véleményezésre a halainkkal kapcsolatban készülő összes jogszabályt. Az év legjelentősebb ismeretterjesztő akciójaként október elején hirdettük meg a 2015-re vonatkozó év hala választást, amelyre ugyan nem könnyen, de négyezernél több szavazót sikerült mozgósítanunk. Köszönet a tagjainktól e téren is kapott segítségért. Dr. Harka Ákos elnök

2 Statisztikai számjel /2005/4 Bírósági bejegyzés száma A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített beszámolója év Magyar Haltani Társaság egyéb szervezet megnevezése 5350 Tiszafüred, Táncsics u. 1. címe Keltezés: Tiszafüred, február Dr. Harka Ákos P.H. Könyvvizsgáló által nem ellenőrzött beszámoló T. 1715/A 2002 AB Nyomtatvány alapján

3 Statisztikai számjel /2005/4 1 1 Bírósági bejegyzés száma Az egyéb szervezet megnevezése: Magyar Haltani Társaság Az egyéb szervezet címe: 5350 Tiszafüred, Táncsics u. 1. Tételszám EGYSZERES KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE A tétel megnevezése év adatok: e Ft-ban Előző év Előző évek módosításai Tárgyév A B C D E 1. A. Befektetett eszközök ( Sor) I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök III Befektetett pénzügyi eszközök B. Forgóeszközök ( Sor) I Készletek II. Követelések III. Értékpapírok IV. Pénzeszközök ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (1.+5. sor) C. Saját tőke ( Sor) I. Induló tőke / Jegyzett tőke II. Tőkeváltozás / Eredmény III. Lekötött tartalék IV. Tárgyévi eredmény alaptevékenységből V. Tárgyévi eredm. vállalkozási tevékenységből D. Tartalék E. Céltartalékok F. Kötelezettségek ( Sor) I. Hosszúlejáratú kötelezettségek II. Rövidlejáratú kötelezettségek FORRÁSOK ÖSSZESEN ( sor) Keltezés: Tiszafüred, február Dr. Harka Ákos Könyvvizsgáló által nem ellenőrzött beszámoló T. 1715/A.r.sz. s AB Nyomtatvány alapján

4 /2005/4 Statisztikai számjel Bírósági bejegyzés száma Az egyéb szervezet megnevezése: Magyar Haltani Társaság Sorszám ÉV Az egyéb szervezet címe: 5350 Tiszafüred, Táncsics u. 1. EGYSZERES KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJÁNAK EREDMÉNYLEVEZETÉSE adatok: e Ft-ban Előző év Előző évek helyesbítés Tárgyév A tétel megnevezése Alaptev. Váll.tev. Összes Alap. Váll. Össz. Alaptev. Váll.tev. Összes 1. A. Végleges pénzbevételek, elszámolt bevételek (I.+II.) I. PÉNZÜGYILEG RENDEZETT BEVÉTELEK Ebből: - támogatások a. alapítói (magánszemélyek) b. központi költségvetési c. önkormányzati d, egyéb tagdíj (magánszemély, jogi személy) egyéb bevételek II. PÉNZBEVÉTELT NEM JELENTŐ BEVÉTELEK B. Végleges pénzkiadások, elszámolt ráford. (III+IV+V+VI) III. RÁFORDÍTÁSKÉNT ÉRVÉNYESÍTHETŐ KIADÁSOK IV. RÁFORDÍTÁST JELENTŐ ESZKÖZVÁLTOZÁSOK V. RÁFORDÍTÁST JELENTŐ ELSZÁMOLÁSOK VI. RÁFORDÍTÁSKÉNT NEM ÉRVÉNYESÍTH. KIADÁSOK C. Tárgyévi pénzügyi eredmény (I.-III.-VI.) D. Nem pénzben realizált eredmény {II.-(IV.+V.)} E. Adózás előtti eredmény {(I.+II)-(III.+IV+V)} F. Fizetendő társasági adó G. Jóváhagyott osztalék H. Tárgyévi eredmény (E.-F.-G.) Tiszafüred február Könyvvizsgáló által nem ellenőrzött beszámoló Dr. Harka Ákos T. 1715/A.r.sz. W AB Nyomtatvány alapján

5 Tételszám Magyar Haltani Társaság évi gazdálkodása adatok: e Ft-ban A tétel megnevezése 2014 év terv év tény %-os arány A B C D E I. BEVÉTELEK 1 Előző évi pénzmaradvány Tagdíj bevételek % 2/1 Magánszemély (2014 tagdíj) % 2/2 Magánszemély (2015 tagdíj) % 2/3 Pártoló tagok tagdíjbefizetése (2014) % 3 Támogatások 0 0-3/1 Önkormányzati 0 0-3/2 Költségvetési, alapítványi, egyéb szervezet 0 0-3/3 Egyéb szervezetek, magánszemélyek Kapott bankkamat %- 5 Egyéb bevételek (konferencia, vizsgálatok, szaktanácsadás) % 6 BEVÉTEL ÖSSZESEN ( ) % II KIADÁSOK II/1 TISZTELETDÍJAK II/2 BÉRKÖLTSÉG % II/3 SZEMÉLYI JELLEGŰ KIFIZETÉSEK % 1 Saját gépkocsi használata % 2 Belföldi utazás, napidíj Reprezentációs költségek ig összesen % II/4 EGYÉB KIADÁSOK 1 Taggyűlés költségei Szakmai előadások, konferencia költségei % 3 Szakkönyvek, folyóiratok Postaköltség % 5 Telefon, Internet költsége % 6 Irodaszerek, nyomtatványok % 7 Pisces Hungarici V. nyomdai munkáinak díja % 8 Ügyvédi, könyvelői díjak % 9 Tárgyi eszközök beszerzése Bankköltség % 11 Tud. vizsgálati anyagok és eszközök beszerzése Egyéb költségek % 1-12-ig összesen % KIADÁS ÖSSZESEN (II./1+II/2+II./3+II./4) % PÉNZMARADVÁNY (I.-II.) % Pénzkészlet én Pénztár Ft Bankszámla Ft Összesen: Ft Keltezés: Tiszafüred, február Dr. Harka Ákos Könyvvizsgáló által nem ellenőrzött beszámoló

6 /2005/4 statisztikai számjel bírósági bejegyzés száma I. Általános ismertetés KIEGÉSZITŐ MELLÉKLET a Magyar Haltani Társaság évi egyszerűsített beszámolójához 1.) A Társaság működésének kezdete: ) Működési formája: egyesület 3.) Közhasznúsági fokozat: nincs minősítése 4.) Jegyzett tőke: 0 e Ft 5.) Az egyesület elnöke: Dr. Harka Ákos 6.) Tevékenységi kör: haltani kutatások, előadások, publikálás, ismeretterjesztés 7.) Taglétszám: pártoló tag II. Mérleghez kapcsolódó kiegészítések 1.) A számviteli alapelveket és a törvény előírásait a könyvvezetés és a mérlegkészítés során minden tekintetben betartottuk. 2.) Értékcsökkenési leírás módszerei: - tárgyi eszközök: lineáris értékcsökkenési leírás (kulcsok megegyeznek a Tao.tv-ben elfogadottal) - terven felüli értékcsökkenés, értékvesztés nem volt. 3.) Immateriális javak, tárgyi eszközök Megnevezés bruttó összes Écs (2014. Écs) nettó Szellemi termékek ( 0) 0 Irodai berendezések ( 48) 59 Összesen ( 48) 59 III. Munkaügyi adatok Az Egyesületnek 2014-ban alkalmazottja nem volt. TÁJÉKOZTATÓ ADATOK a. Pénzügyileg rendezett személyi jellegű ráfordítás Bérköltség Ebből: - megbízási díjak tiszteletdíjak Személyi jellegű egyéb kifizetések (útiköltség térítés) Bérjárulékok b. A szervezett által nyújtott támogatások Ebből: a Korm.rend.16. (5) bek. szerint átadott támogatás 0 0 Tiszafüred, február 10. Könyvvizsgáló által nem ellenőrzött beszámoló Dr. Harka Ákos elnök

7 A Magyar Haltani Társaság évi munkaterve - Az év hala választás eredményének bejelentése (sajtóközlemény, rádióriportok) (Felelős: Harka Ákos, Antal László) - Ismeretterjesztő cikkek publikálása az év haláról, az elterjedési térkép elkészítése (Felelős: Juhász Lajos, Nagy Sándor Alex, Nyeste Krisztián, Sallai Zoltán) - Közreműködés a FM halainkkal kapcsolatos jogszabálytervező munkájában (Felelős: Halasi-Kovács Béla, Harka Ákos) - A honlapunk Rejtvény rovatának egész évi működtetése (Felelős: Nyeste Krisztián, Harka Ákos) - A év dokumentumai alapján a pénzügyi mérleg elkészítése (Felelős: Szepesi Zsolt és Harka Ákos) - A évi beszámoló és a évi munka- és költségterv elkészítése (Felelős: Harka Ákos és Szepesi Zsolt) - A társaság évi tevékenységről és gazdálkodásáról szóló beszámolót, valamint a évi munkatervet és költségvetést jóváhagyó taggyűlés megszervezése (Felelős: Juhász Lajos, Harka Ákos) - Az XI. Magyar Haltani Konferencia előkészítése és megrendezése (Felelős: Juhász Lajos, Gyüre Péter, Harka Ákos) - A Pisces Hungarici 9. kötetébe szánt dolgozatok kéziratának bekérése és lektoráltatása, majd visszajuttatása a szerzőkhöz (Felelős: Harka Ákos) - A végleges formában beérkezett kéziratok kötetbe szerkesztése, valamint a Pisces Hungarici 9. kötetének nyomdai elkészíttetése (Felelős: Antal László, Harka Ákos) - A Pisces Hungarici 9. kötetének szétküldése a konferencia regisztrált résztvevőinek, a tagságnak, valamint a szokásos partnereknek (Felelős: Antal László, Nagy Sándor Alex, Juhász Lajos, Sallai Zoltán, Harka Ákos) - A következő évi év hala választás megszervezése, az internetes szavazás biztosítása (Felelős: Antal László, Harka Ákos) - Az év hala választás meghirdetése és propagálása (sajtóközlemények, felhívások) (Felelős: Sallai Zoltán, Harka Ákos) - Kishírek bekérése és lektorálása a Halászat folyóirat és a honlapunk számára (Felelős: Harka Ákos) - Az egyesület honlapjára kerülő angol nyelvű hírek (News) szerkesztése (Felelős: Pintér Károly, Harka Ákos) - A társaság honlapjának technikai gondozása, elérhetőségének folyamatos fenntartása (Felelős: Antal László) - Társaságunk Facebook-oldalának a gondozása (Felelős: Antal László, Czeglédi István, Kati Sára, Nyeste Krisztián, Harka Ákos)

8 Tételszám Magyar Haltani Társaság évi tervezet gazdálkodása A tétel megnevezése adatok: e Ft-ban év terv A B C I. BEVÉTELEK 1. Előző évi pénzmaradvány Tagdíj bevételek Támogatások 0 3/1 Önkormányzati 0 3/2 Költségvetési, alapítványi 0 3/3 Egyéb szervezetek, magánszemélyek támogatása 0 4 Kapott bankkamat 5 5 Egyéb bevételek (szaktanácsadás, konferencia) BEVÉTEL ÖSSZESEN II. KIADÁSOK II/1 TISZTELET DÍJAK 0 II/2 BÉRKÖLTSÉG 0 II/3 SZEMÉLYI JELLEGŰ KIFIZETÉSEK 50 1 Saját gépkocsi használat 50 2 Belföldi utazás, napidíj 0 3 Reprezentációs költségek ig összesen 50 II/4 EGYÉB KIADÁSOK 1 Taggyűlés költségei 0 2 Szakmai előadások, konferencia költségei Szakkönyv kiadása Postaköltség 30 5 Telefon, Internet költsége 65 6 Irodaszerek, nyomtatványok 30 7 Fénymásolás költsége 0 8 Ügyvédi, könyvelői díj 30 9 Tárgyi eszközök beszerzése 0 10 Bankköltség Tud. vizsgálati anyagok és eszközök beszerzése 0 12 Egyéb költségek ig összesen 740 KIADÁS ÖSSZESEN (II./1+II/2+II./3+II./4) 790 PÉNZMARADVÁNY (I.-II.) Keltezés: Tiszafüred, február

Beszámoló a Magyar Haltani Társaság 2013. évi működéséről

Beszámoló a Magyar Haltani Társaság 2013. évi működéséről Beszámoló a Magyar Haltani Társaság 2013. évi működéséről Taglétszámunk az év során 120-ról 124-re nőtt. A szavazati joggal rendelkező rendes tagok száma 110, a pártoló tagoké 14. Az anyagi és tárgyi feltételek

Részletesebben

Beszámoló a Magyar Haltani Társaság 2012. évi működéséről

Beszámoló a Magyar Haltani Társaság 2012. évi működéséről Beszámoló a Magyar Haltani Társaság 2012. évi működéséről Egyesületünk az év során 16 új taggal gyarapodott, létszáma 104-ről 120-ra nőtt. Ebből 107 fő a rendes tagok száma, 13 jogi személy pedig pártoló

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója. 2012.év

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója. 2012.év A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 2012.év Szivárványhíd Alapítvány egyéb szervezet megnevezése 9476 Zsira, Rákóczi Ferenc u. 12. címe Kelt: Zsira, 2013.01.24.

Részletesebben

2 0 1 3 ÉV adatok ezer Forintban Sor- Megnevezés

2 0 1 3 ÉV adatok ezer Forintban Sor- Megnevezés 1 9 3 3 0 3 3 6 1 0 5 9 3 2 9 5 2 9 0 5 adószáma KSH száma ALAPÍTVÁNY/EGYESÜLET MEGNEVEZÉSE: A Sárospataki Lokálpatrióták Egyesülete ALAPÍTVÁNY/EGYESÜLET CÍME: 3950 Sárospatak, Kossuth Lajos út.59. KETTŐS

Részletesebben

ORMÁNSÁG SZÍVE KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

ORMÁNSÁG SZÍVE KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY 18329394995692 statisztikai számjel ORMÁNSÁG SZÍVE KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 26 Székhely: 7838 Vajszló Rákóczi u 1 Adószám: 183293-1-2 Statisztikai számjel: 183293-9499-569-2

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Év: 2013 Szervezet neve: Kölyök Úszó Klub Sportegyesület Székhely: 9028 Győr, Koppány utca 19. Kapcsolattartó: Ladocsi Adrienn Közhasznúsági jelentés szövege: A Sportegyesület 2010.

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek beszámolója. 2010. év

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek beszámolója. 2010. év 1 8 3 2 7 7 5 7 1 0 2 Statisztikai számjel vagy adószám A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek beszámolója 2010. év FEKETE GYÉMÁNT FÚVÓSZENEKARÉRT EGYESÜLET Egyéb szervezet megnevezése 7622 PÉCS,

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2006. ÉV

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2006. ÉV KOMP Közösségfejlesztő Oktatási Mentálhigiénés és Pszichoterápiás Alapítvány 1118 Budapest, Gazdagréti tér 5. I/8.. 18253612-1-43 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2006. ÉV Tartalma: - Számviteli beszámoló (mérleg,

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 1 9 2 5 5 5 7-1 - 1 9 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 211. év MOZGÁSSÉRÜLTEK VESZPRÉM MEGYEI EGYESÜLETE egyéb szervezet megnevezése 82 VESZRPÉM BUDAPEST

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS (TERVEZET) Környezeti Tanácsadók Egyesülete 2008

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS (TERVEZET) Környezeti Tanácsadók Egyesülete 2008 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS (TERVEZET) Környezeti Tanácsadók Egyesülete 2008 1. Számviteli beszámoló A Mérleg és az Eredménylevezetés mellékelve. 2. A költségvetési támogatás felhasználása Az egyesület ilyen

Részletesebben

ŐCSÉNYI REPÜLŐKLUB SE K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S

ŐCSÉNYI REPÜLŐKLUB SE K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S ŐCSÉNYI REPÜLŐKLUB SE K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2010 TARTALOM 1. Számviteli beszámoló 2. Költségvetési támogatás felhasználása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Cél

Részletesebben

KÖZHASZNÚ JELENTÉS. a Honvéd Sas-hegy Sportegyesület 2008. évi közhasznú tevékenységéről (Az 1997. évi Tv. alapján)

KÖZHASZNÚ JELENTÉS. a Honvéd Sas-hegy Sportegyesület 2008. évi közhasznú tevékenységéről (Az 1997. évi Tv. alapján) KÖZHASZNÚ JELENTÉS a 2008. évi közhasznú tevékenységéről (Az 1997. évi Tv. alapján) Tartalom: A. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója a. Mérleg (T. 1715/B.r.sz.

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 190323829199933102 Magyarországi Ciszterci Rend Incipit Vita Nova Alapítvány az egyéb szervezet megnevezése 7621 Pécs, Széchenyi tér 11. az egyéb szervezet címe H A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek

Részletesebben

MAGYAR NEMZETI SZÍVALAPÍTVÁNY

MAGYAR NEMZETI SZÍVALAPÍTVÁNY K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2009 MAGYAR NEMZETI SZÍVALAPÍTVÁNY székhely: 1146 Budapest, Cházár András u. 19. adószám: 18049471-2-42 közhasznúsági fokozat: kiemelkedően közhasznú szervezet

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója Statisztikai számjel vagy adószám egyszerűsített beszámolója A szervezet megnevezése: ARANY-BÁNYA Alapítvány A szervezet címe: 1105 Budapest, Bánya utca 32. egyszerűsített beszámolójának eredménylevezetése

Részletesebben

FELDERÍTŐK TÁRSASÁGA EGYESÜLET 2012. ÉVI PÉNZFORGALMA. Bevétel Ft Megjegyzés. Kiadás Ft Megjegyzés

FELDERÍTŐK TÁRSASÁGA EGYESÜLET 2012. ÉVI PÉNZFORGALMA. Bevétel Ft Megjegyzés. Kiadás Ft Megjegyzés 1 Tisztelt Közgyűlés! A civil szervezetek történetében az adó 1%-ának felhasználását szabályzó 1996-os törvény hatálybalépése óta nem volt olyan komoly felbolydulás, mint a 2011.évi jogszabályi változások

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 1 8 4 8 9 5 5 4 9 1 9 9 3 3 3 7 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2 8 év DEMOKRATIKUS IFJÚSÁGÉRT

Részletesebben

K Ö Z H A S Z N Ú J E L E N T É S

K Ö Z H A S Z N Ú J E L E N T É S Bogáncs Kisállatotthon Alapítvány 2500 Esztergom, Bíróréti dűlő 10.453. hrsz. K Ö Z H A S Z N Ú J E L E N T É S a 2007. december 31i KÖZHASZNÚ egyszerűsített beszámolóhoz Keltezés: Esztergom, 2008. május

Részletesebben

Közhasznú társadalmi szervezet egyszerűsített beszámolója

Közhasznú társadalmi szervezet egyszerűsített beszámolója Magyar Coach Egyesület Budapest 1147 Benkő u. 23. Közhasznú társadalmi szervezet egyszerűsített beszámolója A beszámolási időszak kezdete: 2014. január 1. A mérleg fordulónapja: 2014. december 31. Keltezés:

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ALU-SE Alapítvány

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ALU-SE Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ALU-SE Alapítvány 1116 Budapest, Fehérvári út 144. Adószám: 19650218-1-43 Budapest, 2011. március 05. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített

Részletesebben

KERESZTÚRI REFORMÁTUS MISSZIÓ ALAPÍTVÁNY. Tartalom

KERESZTÚRI REFORMÁTUS MISSZIÓ ALAPÍTVÁNY. Tartalom KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009 Székhely: 1173. BUDAPEST, Pesti út 31 Adószám: 18195998-1-42 Közhasznúsági fokozat: közhasznú alapítvány Tartalom 1. Számviteli beszámoló 2. Kimutatás a költségvetési támogatás

Részletesebben

SZUVERÉN NONPROFIT KFT

SZUVERÉN NONPROFIT KFT 2 2 6 6 6 8 1 4 1 1 9 9 3 5 5 3 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 211.1.1-211.12.31. egyéb szervezet megnevezése 137 BUDAPEST, MÁTYÁSHEGYI ÚT 13.

Részletesebben

A. Számviteli törvény szerinti beszámoló

A. Számviteli törvény szerinti beszámoló A. Számviteli törvény szerinti beszámoló MAGYAR TERÁPIÁS és SEGÍTŐKUTYÁS SZÖVETSÉG EGYESÜLET EGYSZERES KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE Mérleg ezer Ft-ban

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója. Magyar Sürgösségi Orvostani Társasság Közhasznú Egyesület

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója. Magyar Sürgösségi Orvostani Társasság Közhasznú Egyesület A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója Magyar Sürgösségi Orvostani Társasság egyéb szervezet megnevezése 4400 Nyíregyháza, Szent István u.68. címe Keltezés:

Részletesebben

KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓ. 2007. év. Tartalom: Mérleg Eredménylevezetés Az imm. javak és a tárgyi eszközök alakulása Közhasznúsági jelentés

KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓ. 2007. év. Tartalom: Mérleg Eredménylevezetés Az imm. javak és a tárgyi eszközök alakulása Közhasznúsági jelentés 61.33/1996/2 18229367-2-43 191 Budapest, Üllői út 155. A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva! KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓ 27. év Tartalom: Mérleg Eredménylevezetés Az imm.

Részletesebben

A társasház beszámoló készítési kötelezettsége

A társasház beszámoló készítési kötelezettsége A társasház beszámoló készítési kötelezettsége A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény alapján társasháztulajdon jön létre, ha az épületingatlanon az alapító okiratban meghatározott, műszakilag

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010.ÉVRŐL. Hajrá Tere! Alapítvány 1161 Budapest, Hősök tere 1. Budapest, 2011.03.31.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010.ÉVRŐL. Hajrá Tere! Alapítvány 1161 Budapest, Hősök tere 1. Budapest, 2011.03.31. 2010.ÉVRŐL Hajrá Tere! Alapítvány 1161 Budapest, Hősök tere 1. Budapest, 2011.03.31. I. Alapítvány adatai Alapítás éve: 1992.02.04 Bírósági bejegyzés száma: 9.Pk.67193/91. Helye: Fővárosi Bíróság Közhasznúsági

Részletesebben

Bevételek alakulása: Kiadások alakulása:

Bevételek alakulása: Kiadások alakulása: Alapítvány a Dányi Iskolásokért 2118 Dány, Szent Imre tér 1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. év I. ALAPÍTVÁNY BEMUTATÁSA: Az alapítvány neve: ALAPÍTVÁNY A DÁNYI ISKOLÁSOKÉRT Székhelye: 2118 Dány, Szent Imre

Részletesebben

Statisztikai számjel

Statisztikai számjel Egyszerűsített beszámoló, illetve közhasznú egyszerűsített beszámoló MÉRLEGE az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet, illetve közhasznú egyéb szervezet részére FORRÁSOK (PASSZÍVÁK) Az üzleti év

Részletesebben

Mérleg fordulónapja: 2009 12 31 (év/hó/nap) A tétel megnevezése Előző év módosításai Tárgyév

Mérleg fordulónapja: 2009 12 31 (év/hó/nap) A tétel megnevezése Előző év módosításai Tárgyév Közhasznú egyéb szervezet egyszerűsített éves beszámoló Eredménykimutatás A tétel megnevezése Előző év módosításai Tárgyév Előző év(ek) a b c d e A Összes közhasznú tevékenység bevétele 81 797-70 279 1.

Részletesebben

Üllő Vezér Hagyományőrző Egyesület

Üllő Vezér Hagyományőrző Egyesület Üllő Vezér Hagyományőrző Egyesület ELNÖKSÉGI ÉVES BESZÁMOLÓ 2012 év TARTALOM 1. Számviteli beszámoló 2.A 2012-es év rövid tartalmi beszámolója Melléklet: 3 db.. Statisztikai számjel: 18288841-9499-529-13

Részletesebben

A Byblos Alapítvány közhasznú szervezet. 2012. évi közhasznúsági jelentése

A Byblos Alapítvány közhasznú szervezet. 2012. évi közhasznúsági jelentése A Byblos Alapítvány közhasznú szervezet székhely: 1026 Budapest, Pasaréti út 66/b a.sz.: 18132283-1-41 2012. évi közhasznúsági jelentése Hudecz András a Kuratórium elnöke 2013. május 18. A közhasznú szervezetekről

Részletesebben

Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2011 évről

Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2011 évről 1 8 2 5 7 3 9 3-2 - 4 3 Adószám A vállalkozás megnevezése 1205 BUDAPEST RÉVAY UTCA 22. A vállalkozás címe, telefonszáma EGYÉB SZERVEZET Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló 2011 évről 2011. 01. 01-2011.

Részletesebben

Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2012 évről

Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2012 évről 1 8 2 5 7 3 9 3-2 - 4 3 Adószám A vállalkozás megnevezése 1205 BUDAPEST RÉVAY UTCA 22. A vállalkozás címe, telefonszáma EGYÉB SZERVEZET Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló 2012 évről 2012. 01. 01-2012.

Részletesebben

M. O. CHRON COLITISES BETEGEK E.

M. O. CHRON COLITISES BETEGEK E. 1 8 2 3 2 8 1 9-9 4 9 9-5 2 9-0 1 Statisztikai számjel M. O. CHRON COLITISES BETEGEK E. 1021 BUDAPEST, HŰVÖSVÖLGYI U.112. Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Beszámolója Éves zárómérleg 2011. január

Részletesebben

Parallel Művészeti és Kulturális Közhasznú Alapítvány

Parallel Művészeti és Kulturális Közhasznú Alapítvány Parallel Művészeti és Kulturális Közhasznú Alapítvány 1067. Budapest, Csengery utca 86. II/23. 7.Pk.60.221/2010 2011. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2012. május 15. Simon Ildikó Györgyi elnök A

Részletesebben

Tiszazug Egészségügyért Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉV

Tiszazug Egészségügyért Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉV Tiszazug Egészségügyért Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉV Kelt: Kunszentmárton, 2011. március 8. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési támogatás

Részletesebben

Magyar Ökogazdálkodók Szövetsége

Magyar Ökogazdálkodók Szövetsége Magyar Ökogazdálkodók Szövetsége 2009. ÉVI MÉRLEGBESZÁMOLÓ ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) Magyar Ökogazdálkodók Szövetsége 2009. évi M É R L E G A. Befektetett eszközök 573 I. Immateriális javak - II. Tárgyi eszközök

Részletesebben

Készült: 2012. április 26... aláírás

Készült: 2012. április 26... aláírás Adószám: 18131677-1-41 Statisztikai számjel: 18131677-9499-569-01 Székhely: 1135 Budapest, Szent László út 15. V/8. EUROPA VARIETAS ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. Készült: 2012. április 26....

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. évi

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. évi TARTALMA: 1. Számviteli beszámoló I/A Mérleg I/B Közhasznú eredmény-kimutatás és tájékoztató adatok 2. Kimutatás a költségvetési támogatás felhasználásáról 3. Kimutatás

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 1 8 6 6 4 7 1 4 1 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2 1 1 év egyéb szervezet megnevezése címe Keltezés:

Részletesebben

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S Bókay Gyermekklinikáért Kiemelten Közhasznú Alapítvány K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2011.02.23-2011.12.31. Budapest, 2012. 2 T a r t a l o m 1. A Bókay Gyermekklinikáért Kiemelten Közhasznú

Részletesebben

SZUVERÉN NONPROFIT KFT

SZUVERÉN NONPROFIT KFT 2 2 6 6 6 8 1 4 1 1 9 9 3 5 5 3 A viteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beolója 21.3.5-21.12.31. egyéb szervezet megnevezése 137 BUDAPEST, MÁTYÁSHEGYI ÚT 13. címe A beolót

Részletesebben

MAGYAR ADDIKTOLÓGIAI TÁRSASÁG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

MAGYAR ADDIKTOLÓGIAI TÁRSASÁG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS MAGYAR ADDIKTOLÓGIAI TÁRSASÁG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007 Tartalomjegyzék I. A szervezet alapadatai... 3 II. Számviteli beszámoló... 4 III. Költségvetési támogatás felhasználása... 7 IV. Vagyon felhasználásával

Részletesebben

A Mezőtúri Hallgatókért Alapítvány Közhasznúsági jelentése 2013. év

A Mezőtúri Hallgatókért Alapítvány Közhasznúsági jelentése 2013. év A Mezőtúri Hallgatókért Alapítvány Közhasznúsági jelentése 2013. év Székhely: 5400 Mezőtúr Petőfi tér 1. Adószám: 19223261-1-16 Közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet Közhasznúsági végzés: A Jász-Nagykun-Szolnok

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója Statisztikai számjel: 18261774-9499-569-1 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 27. év Tudásmenedzsmentért, Tudás alapú Technológiáért Alapítvány egyéb

Részletesebben

EGYÉB BERENDEZÉSEK, FELSZERELÉSEK, GÉPEK, JÁRMŰVEK

EGYÉB BERENDEZÉSEK, FELSZERELÉSEK, GÉPEK, JÁRMŰVEK FŐKÖNYVI KIVONAT 2013.01.01-2013.12.31 Psalmus Humanus Egyesület - 2013 Forgalom Fők.szám Megnevezés Tartozik Követel 1 14 3 31 36 38 381 384 39 392 4 41 45 454 463 464 471 474 49 5 51 143 145 149 1491

Részletesebben

HÉREGI KÁLVIN ALAPÍTVÁNY 2832 Héreg, Fő u. 151. Adószám: 18615537-1-11 Bankszámla szám: 63200250-11037204. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.

HÉREGI KÁLVIN ALAPÍTVÁNY 2832 Héreg, Fő u. 151. Adószám: 18615537-1-11 Bankszámla szám: 63200250-11037204. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. HÉREGI KÁLVIN ALAPÍTVÁNY 2832 Héreg, Fő u. 151. Adószám: 18615537-1-11 Bankszámla szám: 63200250-11037204 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. évi 1 Tartalom 1. Számviteli beszámoló - egyéb szervezetek közhasznú

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 2 0 1 1 év. Vízililiom Egyesület egyéb szervezet megnevezése

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 2 0 1 1 év. Vízililiom Egyesület egyéb szervezet megnevezése A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója egyéb szervezet megnevezése 1039 Budapest, Budakalász u.1. címe Keltezés: Budapest, 2012. március 31. Szucskieviczné

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2012 év Tüttő János Nótaklub Közhasznú Egyesület egyéb szervezet megnevezése 8800 Nagykanizsa, Munkás u. 1/B címe

Részletesebben

DNS TERMÉSZETKÖZPONTÚ EGYESÜLET 1132. Budapest, Visegrádi utca 8. 2009. évi Közhasznúsági jelentése. Budapest, 2010. február 4.

DNS TERMÉSZETKÖZPONTÚ EGYESÜLET 1132. Budapest, Visegrádi utca 8. 2009. évi Közhasznúsági jelentése. Budapest, 2010. február 4. DNS TERMÉSZETKÖZPONTÚ EGYESÜLET 1132. Budapest, Visegrádi utca 8. 2009. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2010. február 4. elnök KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS DNS TERMÉSZETKÖZPONTÚ EGYESÜLET 2009. 1. Számviteli

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 2 0 0 8 év. Vízililiom Egyesület egyéb szervezet megnevezése

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 2 0 0 8 év. Vízililiom Egyesület egyéb szervezet megnevezése 1 8 1 1 9 3 2 3 9 4 9 9 5 2 9 1 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 2 8 év egyéb szervezet megnevezése 139.Budapest, Budakalász utca 1. X. 91. címe Keltezés:_Budapest,

Részletesebben

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S Dél-Zalai Civil Fórum Egyesület K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2011 Nagykanizsa, 2012. május T a r t a l o m 1. A Dél-Zalai Civil Fórum Egyesület számviteli beszámolója 2. Kimutatás a költségvetési

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója SURDI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET 8831 Nagykanizsa, Gárdonyi u. 8. 1. A szervezet alapadatai 1. Elnevezés: Surdi Sporthorgász Egyesület 2. Képviselő: Kovács Tibor 3. Székhely: 8831 Nagykanizsa Gárdonyi u. 8.

Részletesebben

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete A szervezetet nyilvántartó bíróság megnevezése: Tárgyév: 06 i Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Viselt név: Előtag Fehér Családi név Első

Részletesebben

SANDAN KARATE KÖZHASZNÚ SPORTEGYESÜLET. 2220 Vecsés Hunyadi u. 13. Adószám: 18701335-1-13. Cégjegyzékszám: TE 3777. Ksh: 450135

SANDAN KARATE KÖZHASZNÚ SPORTEGYESÜLET. 2220 Vecsés Hunyadi u. 13. Adószám: 18701335-1-13. Cégjegyzékszám: TE 3777. Ksh: 450135 SANDAN KARATE KÖZHASZNÚ SPORTEGYESÜLET 2220 Vecsés Hunyadi u. 13. Adószám: 18701335-1-13 Cégjegyzékszám: TE 3777 Ksh: 450135 2011. évi Közhasznúsági jelentése Vecsés, 2012. május 23. Közhasznúsági jelentés

Részletesebben

"A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok E Ftban

A MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok E Ftban 18233597-8623-529-01 1. oldal Statisztikai számjel MAGYAR SEBKEZELŐ TÁRSASÁG 12PK61 188/1997/4 Bírósági bejegyzés száma "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok E Ftban Sorszám A tétel megnevezése 2012. december

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2012.

Közhasznúsági jelentés 2012. Adószám: 18181256-2-42 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: nyilvántartási szám: 8949 MAGYAR KARDIOLÓGUSOK TÁRSASÁGÁNAK SZÍVALAPÍTVÁNYA 1146.BUDAPEST. CHÁZÁR ANDRÁS ÚT 19. 2012. Fordulónap:

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Családfesztivál Kulturális Művelődési és Közösségi Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011 Tímár János Elnök P.H. Kelt: Zalaegerszeg, 2012. április 10. Készítette: Németné Horváth Mónika könyvelő TARTALOM

Részletesebben

Budakeszi Cserkészekért Alapítvány 2092 Budakeszi, Rózsa u. 3.

Budakeszi Cserkészekért Alapítvány 2092 Budakeszi, Rózsa u. 3. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009 Az egyéb szervezet megnevezése: Budakeszi Cserkészekért Alapítvány Az egyéb szervezet címe (székhely): Adószám: 18693805-1-13 Közhasznúsági fokozat: közhasznú Közhasznúsági

Részletesebben

SZUVERÉN NONPROFIT KFT

SZUVERÉN NONPROFIT KFT 2 2 6 6 6 8 1 4 1 1 9 9 3 5 5 3 A viteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beolója 213.1.1-213.12.31. egyéb szervezet megnevezése 137 BUDAPEST, MÁTYÁSHEGYI ÚT 13. címe A

Részletesebben

Dél-Alföldi Eurotender, Ifjúsági, Kulturális, Oktatási és Környezetvédelmi Egyesület közhasznú egyszerűsített beszámolója. 2009.

Dél-Alföldi Eurotender, Ifjúsági, Kulturális, Oktatási és Környezetvédelmi Egyesület közhasznú egyszerűsített beszámolója. 2009. Egyesület címe: 6724 Szeged, Kossuth Lajos sgt. 97. 3/7 Egyesület adószáma: 18474660-1-06 Dél-Alföldi Eurotender, Ifjúsági, Kulturális, Oktatási és Környezetvédelmi Egyesület közhasznú egyszerűsített beszámolója

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. SZENTGYÖRGYI ÓVODÁSOKÉRT Alapítvány

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. SZENTGYÖRGYI ÓVODÁSOKÉRT Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. SZENTGYÖRGYI ÓVODÁSOKÉRT Alapítvány 5054 Jászalsószentgyörgy, Rákóczi út 15. Adószám: 18829723-1-16 Jászalsószentgyörgy, 2011. május 31. a) Számviteli beszámoló 18829723949956916

Részletesebben

SIKERES GAZDASÁGÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2007. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

SIKERES GAZDASÁGÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2007. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS SIKERES GAZDASÁGÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2007. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Készítette: Alf Martienssen elnök sk. - 2 - T A R T A L O M 1. A 2007. évi számviteli beszámoló 2. A költségvetési támogatás felhasználása

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2009. évi tevékenységről

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2009. évi tevékenységről DUNAFERR a Magyarországi Kohómérnök-képzésért Alapítvány 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-3. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2009. évi tevékenységről Az alapítványt 1995-ben a DUNAFERR alapította. A bejegyzés 1995-ben

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2014 év Tüttő János Nótaklub Közhasznú Egyesület egyéb szervezet megnevezése 8800 Nagykanizsa, Munkás u. 1/B címe Nagykanizsa,

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a 2009. évi tevékenységről

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a 2009. évi tevékenységről DUNAFERR Alkotói Alapítvány 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-3. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a 2009. évi tevékenységről Az alapítványt 1992-ben a DUNAFERR Rt. és leányvállalatai alapították. A bejegyzés 1993- ban

Részletesebben

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete A szervezetet nyilvántartó bíróság megnevezése: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Viselt név: Születési név: Előtag

Részletesebben

2010. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

2010. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Magyar Zarándokút Egyesület 2030 Érd, Alsó utca 11. 18035746-1-13 2010. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Érd, 2011 január 25.... elnök 1. I. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Magyar Zarándokút Egyesület 2010. évben közhasznú

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2010.

Közhasznúsági jelentés 2010. Adószám: 18188394-2-42 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: 60953/2005 EgÉszsség, PRevenció, BizTonság, Életmód, Közbiztonság (ÉRTÉK-REND) Alapítvány 1161 Budapest, Baross utca 191 A Közhasznúsági

Részletesebben

Hitelesítő záradék (igen/nem) *

Hitelesítő záradék (igen/nem) * Ügyfél neve Mudi Fajtamentő Egyesület 1 8 7 2 6 9 0 3 9 4 9 9 5 2 9 1 3 Ügyfél címe 2377 Örkény, Vörösmarty u. 66 Mérlegkészítés helye Örkény adószám P K 6 0 4 0 0-2 0 0 9 18726903-9499-529-13 Cégjegyzék

Részletesebben

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete A szervezetet nyilvántartó bíróság megnevezése: Tárgyév: 10 Egri Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Viselt név: Előtag Családi név Első utónév

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. 18566945-8042-569-09 REVITA ALAPÍTVÁNY 4225 Debrecen, Csonkatorony u 4. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. ----------------------------------------------------- az egyéb szervezet képviselıje 1 EGYSZERES KÖNYVITELŐ

Részletesebben

PRIZMA KOLLEKTÍVA KORTÁRS ÖSSZMŰVÉSZETI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

PRIZMA KOLLEKTÍVA KORTÁRS ÖSSZMŰVÉSZETI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 1821323-9499-529-1 PRIZMA KOLLEKTÍVA KORTÁRS ÖSSZMŰVÉSZETI KÖZHASZNÚ 164 Budapest, Vörösmarty utca 59. 3/24. KÖZHASZNÚ EGYÉB SZERVEZET EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJA 21. JANUÁR 1. - 21. DECEMBER 31. 21 Kelt:

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. Zöld Liliom Alapítvány Székhely: 1114 Budapest, Villányi út 27. Adószám: 18696664-1-43 Közhasznúsági fokozat: közhasznú Közhasznúsági végzés: 2002.08.15. Budapest, 2012. május 22. Készítette: A kuratórium

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója. 2 0 1 0 év

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója. 2 0 1 0 év A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva 1 8 1 0 6 3 3 8-2 - 4 2 Statisztikai számjel vagy adószám A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

Részletesebben

Gyermekbirodalom Alapítvány Közhasznúsági jelentése 2010

Gyermekbirodalom Alapítvány Közhasznúsági jelentése 2010 Pénzügyi beszámoló Gyermekbirodalom Alapítvány Közhasznúsági jelentése 2010 A tervezett programokat 2010ben is megvalósítottuk. Az alapítvány működése során az alapító okiratban meghatározott feladatokra

Részletesebben

Csongrád Megyei Kereskedők és Vendéglátók Egyesülete. Társadalmi Szervezet Egyszerűsített Beszámolója

Csongrád Megyei Kereskedők és Vendéglátók Egyesülete. Társadalmi Szervezet Egyszerűsített Beszámolója 1 9 0 7 8 1 1 9-9 4 1 1-5 2 9-0 6 Társadalmi Szervezet Egyszerűsített Beszámolója Éves zárómérleg 2012. január 01. - 2012. december 31. 2012 Kelt Szeged, 2013. április 03. P. H. A vállakozás beszámolóját

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Szociális Háló Egyesület 7960 Sellye Batthyány u. 4. Közhasznúsági fokozat: Kiemelten közhasznú Közhasznúsági végzés: Pk. 60.163/1995/22 2008.év Tartalom: I. Közhasznú beszámoló

Részletesebben

2011. évi Közhasznúsági jelentése. Szabadszentkirály, 2012. 04. 06. Gyulai Krisztián elnök

2011. évi Közhasznúsági jelentése. Szabadszentkirály, 2012. 04. 06. Gyulai Krisztián elnök Szabadszentkirályi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 7951 Szabadszentkirály Petőfi S. u. 90. Bírósági bejegyzés száma: 12.Pk.60.064/2011/6. Nyilvántartási száma: 3203 2011. évi Közhasznúsági jelentése Szabadszentkirály,

Részletesebben

Dunabogdányi Iskoláért Alapítvány

Dunabogdányi Iskoláért Alapítvány Közhasznúsági jelentés Dunabogdányi Iskoláért Alapítvány 2011. évi tevékenységéről Az adatok könyvvizsgálattalnincsenek alátámasztva! Közhasznúsági fokozat: Közhasznú Alapítvány Nyilvántartásba vételi

Részletesebben

PÁKA ÉRTÉKEIÉRT EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2010.év

PÁKA ÉRTÉKEIÉRT EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2010.év 1 PÁKA ÉRTÉKEIÉRT EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010.év Páka, 2011. május 18. Bécs József Elnök 2 TARTALOM 1. A szervezet adatai 2. Közhasznú egyszerűsített beszámoló /Mérleg, Közhasznú eredménylevezetés/

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2010. év

Közhasznúsági jelentés 2010. év Egyesület megnevezése: Magánszállásadók Országos Szövetsége Egyesület címe: 3300 Eger, Hétvezér utca 11. Adószám: 18000926-1-10 Közhasznúsági jelentés 2010. év Eger, 2011.május 02. Szabó István elnök 1

Részletesebben

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete A szervezetet nyilvántartó bíróság megnevezése: Tárgyév: 06 Szegedi Törvényszék 2 0 1 4 2015.05.31 05:48:29 Szervezet neve: Szervezet székhelye: Irányítószám: 6 7 2 0 Település: Szeged Közterület neve:

Részletesebben

SZOLNOKI HONVÉD SPORTEGYESÜLET 5000. Szolnok, Kilián út 1. Törzsszám: 19866839-9312-521-16

SZOLNOKI HONVÉD SPORTEGYESÜLET 5000. Szolnok, Kilián út 1. Törzsszám: 19866839-9312-521-16 SZOLNOKI HONVÉD SPORTEGYESÜLET 5000. Szolnok, Kilián út 1. Törzsszám: 19866839-9312-521-16 KIEMELTEN KÖZHASZNÚ TÁRSADALMI SZERVEZET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2008. év I. Közhasznú beszámoló: - Szakmai beszámoló

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2003. évről

Közhasznúsági jelentés 2003. évről Közhasznúsági jelentés 2003. évről LENA Leányvári Nagycsaládosok Egyesülete 2518. Leányvár, Kálvária utca 69. Adószám: 18613425-1-11 Közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet Közhasznúsági bejegyzés száma:

Részletesebben

Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Beszámolója

Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Beszámolója 1 8 2 1 1 1 4-9 4 9 9-5 6 9-1 3 Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Beszámolója Éves zárómérleg 211. május 23. - 211. december 31. 211 Kelt Fót, 212. május 2. P. H. A vállakozás beszámolóját készítette

Részletesebben

PÁKA ÉRTÉKEIÉRT EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2011.év

PÁKA ÉRTÉKEIÉRT EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2011.év 1 PÁKA ÉRTÉKEIÉRT EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.év Páka, 2012. május 22. Bécs József Elnök 2 TARTALOM 1. A szervezet adatai 2. Közhasznú egyszerűsített beszámoló /Mérleg, Közhasznú eredménylevezetés/

Részletesebben

Rotary Klub Tabán Közhasznú Alapítvány. 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

Rotary Klub Tabán Közhasznú Alapítvány. 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Részei: I. Normál egyszerűsített éves beszámoló Mérleg Eredmény kimutatás II. Szakmai beszámoló Budapest, 2012. Május 18. 1 Statisztikai számjel: 18264148-9499-569-01

Részletesebben

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete A szervezetet nyilvántartó bíróság megnevezése: Tárgyév: 16 Szolnoki Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Előtag Családi név Első utónév További

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010 RÁKOSKERESZTÚRI REFORMÁTUS TEMPLOMÉPÍTÉSI ALAPÍTVÁNY Székhely: 1172. BUDAPEST, Ferihegyi út 21. Adószám: 18065200-1-42 Közhasznúsági fokozat: közhasznú alapítvány Tartalom 1.

Részletesebben

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 16 Szolnoki Törvényszék 2 0 1 3 Beküldő adatai Viselt név: Előtag Borsányi Családi név Első utónév További utónevek Attila Születési név: Anyja neve: Születési ország neve: Születési

Részletesebben

KRÚDY ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64.

KRÚDY ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64. KRÚDY ALAPÍTVÁNY NYÍREGYHÁZA, EPRESKERT U. 64. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. TARTALOM 1. Az alapítvány alapadatai 2. Egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámoló mérlege 3. Kimutatás a kapott

Részletesebben

KÖZHASZNÚ JELENTÉS. a Honvéd Sas-hegy Sportegyesület 2009. évi közhasznú tevékenységéről (Az 1997. évi Tv. alapján)

KÖZHASZNÚ JELENTÉS. a Honvéd Sas-hegy Sportegyesület 2009. évi közhasznú tevékenységéről (Az 1997. évi Tv. alapján) KÖZHASZNÚ JELENTÉS a 2009. évi közhasznú tevékenységéről (Az 1997. évi Tv. alapján) Tartalom: A. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója a. Mérleg (T. 1715/B.r.sz.

Részletesebben

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Szervezet neve: Az egyszerűsített beszámoló mérlege Előző év Előző év Tárgyév ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) A. Befektetett eszközök I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök III. Befektetett pénzügyi eszközök B.

Részletesebben

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 3 Beküldő adatai Viselt név: Előtag Mészáros Családi név Első utónév További utónevek Péter Születési név: Anyja neve: Születési ország neve: Születési

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012.ÉVRŐL. Hajrá Tere! Alapítvány 1161 Budapest, Hősök tere 1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012.ÉVRŐL. Hajrá Tere! Alapítvány 1161 Budapest, Hősök tere 1. 2012.ÉVRŐL Hajrá Tere! Alapítvány 1161 Budapest, Hősök tere 1. Budapest, 2013.03.31. I. Alapítvány adatai Alapítás éve: 1992.02.04 Bírósági bejegyzés száma: 9.Pk.67193/91. Helye: Fővárosi Bíróság Közhasznúsági

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS GYERMEKVARÁZS ALAPÍTVÁNY 8800 Nagykanizsa, Teleki u. 7/C KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010 évről Készítette: Naprakész Könyvelő és Szolgáltató Egyesület Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló

Részletesebben

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete Törvényszék: Tárgyév: 01 Fővárosi Törvényszék 2 0 1 3 Beküldő adatai Viselt név: Előtag Családi név Első utónév További utónevek 001 Dr. MAKAI LAJOS Születési név: Anyja neve: Születési ország neve: Születési

Részletesebben

K Ö Z H A S Z N Ú J E L E N T É S

K Ö Z H A S Z N Ú J E L E N T É S 2500 Esztergom, Áfonyás utca 1. K Ö Z H A S Z N Ú J E L E N T É S a 2010. december 31i KÖZHASZNÚ egyszerűsített beszámolóhoz Keltezés: Esztergom, 2011. május 24. K Ö Z H A S Z N Ú J E L E N T É S T A R

Részletesebben