Kerítések közé szorulnak Európa gazdálkodói

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kerítések közé szorulnak Európa gazdálkodói"

Átírás

1 9. évf /9-10. évf /1. szeptember-október január

2 Wall Street Journal, december 2. Kerítések közé szorulnak Európa gazdálkodói Gregory Conko és Julian Morris Barbara Kelly Az Egyesült Államokban már több mint tíz éve vannak kereskedelmi célú termesztésben genetikailag módosított növények, és eddig semmi jele nem mutatkozott annak, hogy gyilkos paradicsomok graszszálnának Kaliforniában. Az európaiak is majdnem ennyi ideje fogyasztanak GM-élelmiszereket, és egyetlen szipogásról, tüsszentésről vagy egyéb panaszról sem derült ki, hogy genetikailag módosított szervezet, azaz GMO okozta volna. Egyes környezetvédők azonban még mindig annyira ellenzik a modern mezőgazdasági biotechnológiát, hogy GMO-mentes övezetek létrehozását szorgalmazzák. Ezen a héten az EU környezetvédelmi miniszterei eldöntik, hogy legyenek-e ilyen övezetek Európában. Hogyan jutottunk idáig? Az 1990-es évek közepén a környezetvédők úgy látták, hogy a BSE (kergemarhakór) felbukkanása jó alkalom a modern mezőgazdasági módszerek hibáztatására, annak ellenére, hogy a háziállatok állati melléktermékekkel való etetése több évszázados gyakorlat. Félelmet keltettek, hogy a betegség emberekre is átterjedhetett és katasztrofális halálozást okozhat. Egyes szakértők azt állították, hogy Nagy-Britannia lakosságának akár 10%-a is áldozatul eshet a betegségnek; a valóságban végül is 160, BSE-vel kapcsolatba hozható haláleset történt Nagy-Britanniában. Ma a radikális környezetvédő és fogyasztóvédő csoportok arra használják a nagyközönség modern mezőgazdaságtól való félelmét, amelynek létrehozásában tevékenyen közreműködtek, hogy ellenezzék a GM-növényeket és azok termékeit, veszélyes Frankenstein-élelmiszereknek nyilvánítva őket. Több mint egy évtizede akadályozzák a legtöbb genetikailag módosított növény termesztését Európában. A GM-élelmiszerek importját hátráltatta az engedélyezett termékek alacsony száma, a GMösszetevőknek az élelmiszerláncon való végigköveté- sére és a belőlük készült termékek címkézésére vonatkozó bonyolult követelmények, valamint az ilyen, címkézett termékeket árusító fontosabb termelőket és kiskereskedőket fenyegető bojkott is. Újabban a dolgok változóban vannak: a gazdálkodók Európa-szerte egyre inkább a GM-növények termesztéséhez folyamodnak a hozam növelése és a költségek csökkentése érdekében. E- közben Brüsszelben is komolyan foglalkoznak az új GM-fajták engedélyezési folyamatának felgyorsítására és a GM-termékek kötelező címkézési küszöbértékeinek felemelésére vonatkozó javaslatokkal. Ez a látszólagos haladás mégis mély megosztottságot takar. Több EU-tagország - a leghangosabbak Ausztria, Franciaország, Olaszország és Görögország volt - ismételten jogot formált arra, hogy betilthassa még azoknak a GM-növényeknek a termesztését és árusítását is, amelyek az EU egész területén engedélyezettek. Októberben számos tagállam engedélyt követelt a Bizottságtól olyan GMO-mentes övezetek létrehozására, ahol a GM-növények termesztése tartósan tiltva lenne. A GMO-mentes övezeteket állítólag a vad növény-, állat- és madárfajokat eltartó, érzékeny ökológiájú területek védelme indokolja. Az EU törvé- 1

3 hozták őket létre. Számos közpénzből finanszírozott vizsgálat, közöttük egy 15 éves időszakot felölelő, 81 kutatási projekt eredményeit áttekintő, az EU megrendelésére készített tanulmány arra az eredményre jutott, hogy a GM-növények és -élelmiszerek ugyanolyan biztonságosak a környezet számára, mint a hagyományos növények. nyei azonban már most is felhatalmazzák a kormányokat a GM-növények ültetésének korlátozására olyan területeken, ahol azok a fogyasztók vagy a környezet számára azonosítható veszélyt jelentenek. Óvintézkedésként izolációs távolság betartását is megkövetelhetik a GM-növények és a sérülékeny területek között. Miért tehát ez az igény a GMO-mentes övezetekre? Az EU törvényhozása és a különféle egyezmények kötelezettségei megkövetelik, hogy ilyen korlátozásokat csak tudományos alapon lehessen bevezetni. Továbbá bármilyen korlátozás jótékony hatásának arányban kell állnia az azonosított veszéllyel. Azóta, hogy az EU egész területére érvényes új szabályozást 2004-ben bevezették, egyetlen ilyen veszélyforrást sem azonosítottak. Nem meglepő, hogy a technológia-ellenes kisebbség tiltakozik a tudományos megalapozottság követelménye ellen, mivel az lehetetlenné teszi a kormányok számára a GM-növények teljes betiltását. A francia EU-elnökség által előterjesztett javaslat szerint, amelyről a Környezetvédelmi Tanács csütörtökön és pénteken tartandó ülésén fognak szavazni, GMO-mentes övezeteket tudományos indoklás nélkül is ki lehetne jelölni. Bár maga a javaslat a nyilvánosság számára nem elérhető, nyilvánvaló, hogy a GM-növények leghangosabb ellenzői, pl. Ausztria, Franciaország és Olaszország kevéssé meghatározott politikát szeretnének, amely maximális lehetőséget biztosítana tetszés szerinti nagyságú vagy kicsinységű övezetek létrehozására. Sikeres szavazás esetén gyakorlatilag az egész, vagy majdnem az egész mezőgazdasági területüket GMO-mentessé tehetnék. Érvek szólnak amellett, hogy a GM-növények biztonságosabbak a környezetre, mivel az e növényekben létrehozott genetikai változások sokkal pontosabbak. A hagyományos növénynemesítés véletlenszerű genetikai mutációkon alapul, így a nemesítők számára gyakran nem könnyű a lehetséges káros hatások előrejelzése vagy azonosítása. Mivel a GM-nemesítés csak egy vagy két jól ismert gén beültetésével jár, sokkal könnyebb a nem szándékos hatások azonosítása. Az EU végletesen óvatos felülvizsgálati és engedélyezési szabályozó eljárása már most is annak biztosítására törekszik, hogy a GM-növények ne terjedjenek el és ne váljanak gyommá, hogy az új gének ne jussanak be a vad növényekbe és hogy az új tulajdonságok, pl. a kártevőkkel szembeni rezisztencia és a növényvédő szerek iránti tolerancia ne legyen káros hatással azokra a rovarokra, madarakra és állatokra, amelyek nem célszervezetek. Egy-egy GM-fajta engedélyezését megelőzően sokszor kivizsgálják éppen azokat az ökológiai aggályokat, amelyek miatt állítólag szükség lenne a GMO-mentes övezetek létrehozására. Hasonló módon a GM-növények és a hagyományos növények egymás melletti termesztését (koegzisztenciáját) lehetővé tevő EU-irányelvek és a kibontakozó tagállami intézkedések már egy sor különféle korlátozást engedélyeznek. Különböző módszerekkel, pl. izolációs távolság, pufferzónák, a pollen terjedését gátló élő sövények alkalmazásával, sőt eltérő vetési és Nincs jó ok azt hinni, hogy egy GMOmentes övezet valaha is tudományosan indokolható lenne. A védett ökológiai területeket nem fenyegetik az új haszonnövény-fajták, akár GMtechnológiával, akár más nemesítési módszerrel 2

4 érési idejű fajták ültetésével a szomszédos gazdálkodók hatékonyan el tudják választani egymástól a GM- és nem GM-növényeket. A GM-technológia ellenzőinek így most olyan, látszólag ártalmatlan lépésekhez kell folyamodniuk, amelyek a gyakorlatban kivihetetlenné vagy lehetetlenné tennék a gazdálkodók számára a GMnövények termesztését. Úgy érezzük, hogy pimaszságukra az egyetlen megfelelő válasz a saját ZKmentes övezetünk követelése lenne, amely mentes lenne őtőlük, a Zöld Kisebbségtől. Conko úr a washingtoni Competitive Enterprise Institute (Versenyképes Vállalkozások Intézete) főmunkatársa. Morris úr a londoni International Policy Network (Nemzetközi Politikai Hálózat) ügyvezető igazgatója. A környezetvédő aktivistáknak és a velük szimpatizáló politikusoknak nem sikerült átfogó tilalmakkal és ijesztgető kampányokkal zátonyra futtatni a GM-technológiát. A GM-módszer iránt szkeptikus országok, pl. Spanyolország, Portugália, a Cseh Köztársaság, Románia és Németország gazdálkodói lassanként elkezdtek GM-fajtákat termeszteni. És a GM-technológiával szemben megnyilvánuló nagyfokú szkepticizmus ellenére a fogyasztók ott bizonyították a GM-élelmiszerek életképességét, ahol a legjobban számít: az üzletekben, ahol megvásárolták a címkével jelölt GM-termékeket. European Plant Science Organization Levél Potocnik Biztos Úrnak Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság GMO-munkacsoportja Janez Potočnik úr Tudomány- és kutatásügyi biztos Európai Bizottság B-1049 Brüsszel, Belgium Kedves Potočnik Biztos Úr! Brüsszel, december év múlva kétszeres mennyiségű élelmet kell termelnünk a növekvő népesség táplálásához. Európa nem ácsoroghat az oldalvonalon, hanem új módszereket kell találnia, hogy globális szinten megoldja a fenntartható mezőgazdaságot és biztosítsa, hogy gyermekeinknek és az ő gyermekeiknek is legyen elég ennivalója. Az EPSO felhívja Önt, hogy támogassa a mezőgazdaságba és az élelmiszer-termelésbe bevonható minden technológia kiegyensúlyozott és méltányos megítélését. Az EPSO arra buzdítja Önt, hogy szilárdítsa meg a genetikailag módosított (GM) növények vizsgálatának tudományos szigorát és függetlenségét azáltal, hogy határozottan kiáll az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság GM-munkacsoportja, mint e tudományos értékelés elvégzésére alkalmas tudományos szakértői testület mellett. 3

5 Az EPSO, ez a több mint európai növénykutatót és 180 fontos európai növénytudományi kutatóintézetet képviselő szervezet létfontosságúnak tartja, hogy a Bizottság támogassa az új technológiák, közöttük a GM-technológiák fejlesztését és bevezetését a versenyképes és fenntartható európai mezőgazdaság és élelmiszeripar jövője érdekében. Az EPSO úgy érzi, nem helyénvaló, hogy a GM-technológia és a GM-növények ki vannak zárva az európai mezőgazdaságból. Ezeket ugyanúgy kellene kezelni, mint más technológiákat, közöttük az organikus és a talajművelés nélküli gazdálkodást, és aszerint kellene értékelni és támogatni, hogy milyen mértékben képesek hozzájárulni az előttünk álló kihívások megoldásához. Az európai mezőgazdaság jövőbeli sikeréhez az összes rendelkezésre álló technológiát be kell vetni, és ki kell használni az előnyeik kombinálásából nyerhető hasznot. Az EPSO-t rendkívül aggasztja a civil szervezetek és a nemzeti érdekek fokozódó törekvése az EFSA GMO-munkacsoportjának a genetikailag módosított haszonnövények független értékelésére kapott tudományos szakértői megbízatásának megvonására. A GM-növények világszerte gyorsan terjedő termesztése és biztonságos alkalmazása alátámasztja és megerősíti az EFSA értékeléseit, melyek azt bizonyították, hogy a GM-növények biztonságosak a környezetre és a belőlük készített termékek fogyasztói számára egyaránt. A GM-növények európai szabályozása kritikus válaszúthoz ért, és az a veszély fenyeget, hogy elvetik a tudományos eljárást. Az EPSO azon a véleményen van, hogy az EFSA GMO-munkacsoportjának folytatnia kell tevékenységét, mint olyan tudományos szaktekintélynek és szakértői testületnek, amely a fennálló rendelkezéseknek megfelelően független és szigorú tudományos értékelést végez a GM-haszonnövények engedélyezéséhez. A GMO-munkacsoport még erős politikai nyomás alatt is kiváló és tudományosan megalapozott tanácsot ad. Minden országban, ahol GM-növénytermesztés folyik - ezek között európai országok is vannak - e növények engedélyezése széles körű tudományos kockázatfelmérés alapján történik, amely figyelembe veszi mind a legújabb tudományos eredményeket, mind a környezetvédelmi és helyi információkat. Az európai mezőgazdaság versenyképességének és fenntarthatóságának biztosítása érdekében az európai közösségnek ragaszkodnia kell a nemzetközi standardokhoz és el kell utasítania az olyan politikai nyomást és nemzeti érdekeket, amelyek nem tudományos elveken, illetve ismereteken alapulnak. Európa nem hagyhatja figyelmen kívül azt a tényt, hogy az új mezőgazdasági technológiák alkalmazása és a GM-haszonnövények termesztése, ha helyesen és fenntartható módon végzik, növeli a gazdálkodók hasznát és csökkenti a mezőgazdaság környezetre gyakorolt hatását. Kína nemrég bejelentette, hogy a következő 12 év folyamán 3 milliárd eurót szándékozik költeni a GM-termények kutatásának és fejlesztésének előmozdítására. Más országok, például Dél- Korea és India szintén nagy összegeket fektet az új mezőgazdasági technológiákba. Az Egyesült Államok csak 2008-ban 1 milliárd eurót költött a biomassza- és bioenergia-termelés célját szolgáló biotechnológiai kutatásra és mezőgazdasági fejlesztésre. Ezzel szemben az európai mezőgazdasági biotechnológiai és vetőmagcégek egyre inkább tengeren túlra költöztetik kutatás-fejlesztési egységeiket az Európában uralkodó bizonytalan politikai környezet és a szabályozási eljárás végrehajtásának elmulasztása miatt. Ez egyrészt elveszett álláslehetőségeket jelent a fiatal európai tudósok számára, másrészt a globális mezőgazdasági innovációhoz elengedhetetlenül szükséges növénybiológiai és növénynemesítői szakértelem veszélyes szétszóródásához vezet. 4

6 Az EPSO szilárdan támogatja minden európai polgár jogát arra, hogy élvezze az új mezőgazdasági technológiák, a biztonságos és egészséges növények és a bolygónk jövője érdekében kifejlesztendő fenntartható mezőgazdaság hasznát. Annak érdekében, hogy ez a jog biztosítva legyen, minden mezőgazdasági technológia, köztük az új GM-növények európai szabályozásának is a veszélyek és az előnyök felmérésére szolgáló hiteles, szigorú, átlátható és független tudományos eljáráson kell alapulnia. Nem engedhető, hogy ezt a folyamatot foglyul ejtse a politikai nyomásgyakorlás és a civil szervezetek érdekei. Köszönjük figyelmét! Tisztelettel: Wilhelm Gruissem, ETH, Zürich (Svájc), az EPSO elnöke Ulrich Schurr, Jülich Kutatóközpont (Németország), az EPSO alelnöke Karin Metzlaff, az EPSO ügyvezető igazgatója Az EPSO vezetőségének tagjai: Eva-Mari Ari (Finnország), Raoul Bino (Hollandia), Jacek Hennig (Lengyelország), Jonathan Jones (Egyesült Királyság), Christophe Plomoin (Franciaország), Pere Puigdomenech (Spanyolország), Chiara Tonelli (Olaszország) és Erkki Truve (Észtország). EPSO tagintézetek és egyetemek: EPSO képviselők: Kapcsolat: Wilhelm Gruissem professzor: , EPSO iroda: ; GM-növények és az egészség Dudits Dénes Nincs abban semmi rendkívüli, hogy egy cég a legjobb színben akarja feltüntetni termékét, és ennek szellemében dicséri eladásra szánt áruját. Ugyanakkor indokolt az a vásárlói elvárás is, hogy a szolgáltatott in- formációk igazak legyenek és szakmai megalapozottságukhoz ne férjen kétség. Ilyen alapon figyelmet érdemel a képen látható címke, amely a Kunsági Éden napraforgó étolajat kívánja a tisztelt vásárló figyelmébe ajánlani. Különleges márkajegye a felkínált csemegének, hogy GMO-mentes és éppen ezért vagy egyébként egészséges. Egyedülálló reklámfogás ez, és nagy talány, mennyire teszi vonzóvá az egyébként köznapi, szokványos terméket a vásárló szemében. Bizonyára az eladó ügyesen ki kívánja használni azt az érzékelhető általános közvélekedést, hogy a GM-növények veszélyes, nem kívánatos szereplői napjaink mezőgazdaságának. Fizetett kampányok fáradoznak a félretájékoztatás sikereiért és igen szerény szerep jut a tudományos tények közkinccsé tételének. Így aztán lehet, hogy ma még gyakran a megtévesztett fogyasztói világ és az emberek bizonytalanságból elutasítják a genetikai módosítások (GM) termékeit, az ilyen szervezeteket (O). Tisztelendők a vásárlói kívánságok, csak az a probléma, hogy minden termesztett növényünk mesterséges, genetikai módosítás szülötte, így GM-szervezet, még a Kunsági Éden olajat adó 5

7 hibrid napraforgófajta is, hiszen a keresztezés is a génállomány módosítását eredményezi. Így aztán szakmailag nem igazán hiteles a reklám. Az angol szavak magyar változatait kísérő keveredés közepette azért sokan értik, hogy a géntechnológiával nemesített növények előnyeiről, hátrányairól folyik a vita, így talán érdemes néhány példát elemezni azért, hogy vizionálhassuk az új típusú növényfajták jövőbeni szerepét az egészséges élelmiszerek előállításában. A vitaminok sorában az E-vitamin mint a tokoferolokat magába foglaló vegyületcsoport általános megnevezése, lipidoldható antioxidánsként nélkülözhetetlen étrendi összetevő. Mint a 1. ábra összefoglalja, számos betegség kockázatát csökkentheti az E-vitamin-bevitel, illetve az is látható, hogy a α-toko- ferol rendelkezik a legjobb, a γ-tokferol pedig csak kis aktivitással. A természet játéka, hogy a növényi olajok γ-tokferolban gazdagok és csak 7% körüli a α- tokoferol mennyisége. AZ E-VITAMINSZINT OPTIMALIZÁLÁSA TRANSZGÉNIKUS TECHNOLÓGIÁVAL Napi javasolt mennyiség: IU (7-9 mg -tokoferol) 100 IU felett csökkent kockázatúak: a szívbetegségek, bizonyos rákbetegségek, Alzheimer-betegség javított immunválasz Különböző formák: -tokoferol E-vitaminaktivitás 100% 50% 10% 3% Szójaolajban: 70% -tokoferol 7% -tokoferol hasonló arány a kukorica repce olajokban gyapot pálma -TOKOFEROL METILTRANSZFERÁZ ( -TMT) -tokoferol α-tokoferol 1. ábra: Az E-vitaminszint optimalizálása transzgénikus technológiával A 1. táblázat pedig a szójaolaj tokoferol-összetételének optimalizálásáról közöl adatokat Van Eenennaam és mtsai (2005) közleményét idézve. A metiltranszferáz enzimek (VTE3 és VTE4) túltermel- tetése 78-szoros emelkedéshez vezet a α-tokoferoltartalomban, ami az E-vitamin étrendi és egészségjavító hatásának optimalizálását jelenti. 6

8 1. táblázat: A tokoferoltípusok arányának megváltozása a szójamagban Arabidopsis metiltranszferáz enzimek túltermelése nyomán (Van Eenenaam és mtsai, 2005) Figyelmet érdemlő kísérletekről számoltak be japán kutatók (Koba és mtsai, 2007), amelyben transzgénikus repcét állítottak elő, hogy a repceolajban a konjugált linolénsav-izomer, a punikasav termelődjék. Ez a vegyület megtalálható a gránátalma magjának olajában, ami képes a patkányok zsírszöveteinek csökkentésére (Arao és mtsai, 2004). A különböző konjugált linolénsav (CLN) származékok emberekben is zsírtömegvesztést idézhetnek elő (Gaulliet és mtsai, 2004). A repcét a Trichosantes kirilowii-ből izolált cdns beépítésével transzformálták, amely konjugáz enzimet kódol és punikasavat állít elő linolsavból. A transzgénikus repce olajában a teljes zsírsavmennyiség 2,5%-a volt punikasav. Az egértetetési kísérletek a testzsír felhalmozódásának csökkenését igazolták azoknál az állatoknál, melyek takarmánya 0,25% arányban tartalmazott punikasavat (2. táblázat). A vizsgálatban gránátalma magolaj is szerepel. 2. táblázat: Etetési kísérletben a GM-repceolajat vagy a gránátalma magolajjal kiegészített repceolajat fogyasztó egerekben csökkent a fehér zsírszövet mennyisége (Koba és mtsai, 2007) Különösen a fogyni szándékozók számára lehet érdekes, hogy a barna zsírszövetek mennyisége ugyanakkor megnőtt a transzgénikus repceolajat fogyasztó állatokban, mert ez a zsírtípus mitokondriumokban gazdag és energiaszolgáltató szerepet lát el. Ez a hatás így segíti a súlyvesztést. Az analitikai adatok azt is mutatták, hogy az egerek májában csökkent a triglicerid mennyisége a GM-repce etetésekor. Napjainkban az elhízás súlyos népbetegséggé vált számos egészségügyi kockázattal, így a növényi olajok szerepe megnő a testsúly és a zsírsavanyagcsere optimalizálásában. A géntechnológiai megoldások sokban segíthetik a növénynemesítőket funkcionális élelmiszerek kialakításában. 7

9 Az egészség megőrzését segítő élelmiszerek génbeépítéssel történő előállítását példázó kísérletek sorában figyelmet érdemel a magas amilóztartalmú búza létrehozása (Regina és mtsai, 2006). Az emésztés-ellenálló keményítő glükózzá alakulása lassabban történik a vékonybélben, így a véráramba kevesebb cukor kerül, és az inzulinigény csökkenhet. Az ilyen anyagcsere-állapot kedvezőbb a II. típusú cukorbetegség kezelésekor. Mint a 2. ábra összefoglalja, az elágazás nélküli amilózmolekulák ellenállóbbak az emésztéssel szemben. A keményítőszintáz enzimen kívül az amilopektin erősen elágazó láncának létrehozásában két enzim (SBE/I és SBE/II) játszik szerepet. A keményítő-elágazási enzimek közül az SBE/II típusoknak két izoformája is megtalálható a búzában. Ezek kikapcsolása antiszensz génkonstrukcióval várhatóan elősegíti az amilózfelhalmozást. 2. ábra: A keményítőelágazást létrehozó enzimek (SBEI és SBEII) mennyiségének csökkentése endospermium specifikus promóterrel kifejezett ellentétes irányú cdns-szegmentekről szintetizálódó hajtű RNS-molekulák révén 1: kontroll vagy vad genotípus; 2-9: GM-vonalak ellenanyaggal végzett fehérjekimutatás (Regina és mtsai, 2006) Az egymással ellentétes irányban kifejeztetett SBE/IIa cdns-ekről szintetizálódó kettős szálú mrns-molekulák degradációja következtében az enzim mennyisége jelentően csökkent (2. ábra). Endospermium specifikus, ún. glutenin gén promóter működteti ezt a génkonstrukciót. A keményítőszemcsék alakját tekintve az SBE/IIa transzformánsok esetében lényeges változások következtek be (3. ábra). A szabálytalan alakúság mellett megnőtt a kis szemcseméretű szemcsefrakció aránya. Az SBE/IIb gén kifejeződésének mérséklése nem vezetett hasonló módosuláshoz, a keményítőszemcsék alakja hasonlított a nem transzformált növények keményítőjéhez. Az amilóztartalmat tekintve az SBE/IIa gén elhallgattatása 70% feletti amilózarányt eredményezett a GMbúzák keményítőjében. A szemek súlya nem változott, de csökkent a keményítőtartalom (3. táblázat). 8

10 vad típus csökkentett SBE II/a expresszió csökkentett SBE II/b expresszió 3. ábra: A keményítőszemcsék morfológiája a búzaendospermiumban (Regina és mtsai, 2006) 3. táblázat: A kettes típusú keményítőelágazást létrehozó enzim (SBEII/a) aktivitásának mérséklése az amilóztartalom emelkedését eredményezte, ami a patkányok vastagbelében erőteljesebb fermentációt indukált (Regina és mtsai, 2006) A kontroll- és GM-búzákkal patkányetetési kísérletet is végeztek. A vastagbél fermentációs indexe szignifikánsan magasabb volt a több amilózt tartalmazó étrendet fogyasztó állatok esetében. A bemutatott példák csak töredékét érintik a folyamatban lévő fejlesztéseknek, amelynek végső cél a élelmiszereink biológiai értékének növelése és segítségükkel az egészség megőrzése. Davies 2007-ven közölt összefoglalójában 76 közleményt idéz, amikor áttekinti azokat az anyagcsere-változtatásokat, amelyek célja az emberi egészséggel kapcsolatos tulajdonságok javítása génbeépítéssel. Nagyon nehéz elképzelni egy olyan jövőképet, amely figyelmen kívül hagyja a kutatás hasznosnak bizonyuló kockázatmentes eredményeit csak azért, mert a géntechnológia szerepet kapott az új genotípusok nemesítésének korai fázisaiban. Mint a fent idézett közlemények tanúsítják, igen intenzív géntechnológiai fejlesztés és innováció folyik világszerte olyan növények nemesítése érdekében, amelyek segíthetnek az egészséges táplálkozásban. Az egészség megőrzését szolgáló termékek megjelenését prognosztizálhatjuk, miután egyre több tudás halmozódik fel a növényekben lejátszódó anyagcsereutakról, a kulcsszerepet játszó enzimekről, és így az azokat kódoló génekről. A gének szerepe és hatásai legmegbízhatóbban a GM-növényekben vizsgálhatók, értékelhetők. Szinte egyetlen jelentős élelmiszernövényünk nemesítése sem nélkülözheti a géntechnológiai módszereket és így várható az új képességekkel felruházott tenyészanyagok térhódítása, amelyek génállományuk optimalizálását követően kedvezőbb tulajdonságú termékek előállítását alapozzák meg. Nem marad ki ezekből a fejlesztésekből a napraforgó sem. Ezért a Kunsági fajták sem nélkülözhetik majd a jobb élelmiszerektől elvárt tulajdonságokat, a- melyeket a legeredményesebben génsebészeti eszközök felhasználásával célszerű kialakítani. Napjainkban lehet, hogy olcsó előnyöket biztosít a vevők félretájékoztatása, GMO-mentesség eladása, de eléggé nyilvánvaló, hosszabb távon meg kell fizetni az árát a hamis reklámnak, hiszen előbb vagy utóbb bebizonyosodik a technológiai lemaradás következménye, és a vásárlók emlékezni fognak a terméket körüllengő hiteltelenségre. 9

11 A növényi eredetű funkcionális élelmiszerek körének bővítése mellett a géntechnológia egy új iparág kifejlődését is elindította. A növények mint biofermentorok, alkalmasak arra, hogy gyógyszereket, gyógyszer-alapanyagokat termeljenek akár sejt- vagy szövettenyészetekben, akár a szántóföldön nevelt növények szerveiben, mint a levél vagy a szemtermés. Az álom, hogy növényeket lehessen használni mint gyógyhatású anyagokat elállító üzemeket, közel 20 éve megfogalmazódott. A bioipar születőben lévő új ágának kibontakozása nem volt akadályoktól mentes, de mára már a GM-növényekben gyártott gyógyszerek a klinikai kipróbálás fázisáig jutottak. A termékek köréről, a célbetegségekről, valamint a gazdanövényekről és az előállítás technológiáiról képet kaphatunk az alábbi 4. táblázat segítségével (Kaiser, 2008). ++ *: folyamatban; +: befejezés 2008 második fele; : befejezett; Ukrajnában 4. táblázat: Szelektált gyógyszerek és termékek, amelyeket GM-növényekben állítottak elő a hivatkozott biotechnológiai cégek (Kaiser, 2008) Felhasznált irodalom Van Eenennaam és mtsai (2003)Engineering Vitamin E content: From Arabidopsis Mutant to soy oil. The Plant Cell, 15: Koba, K. és mtsai (2007): Geetically modified rapeseed oil containing cis-9, trans-11, cis-13-octadecatrienoic acid effects body fat mass and lipid metabolism in mice. Journal of Agricultural and Food Chemistry, 55 (9): Arao, K. és mtsai(2004): Dietary effect of pomegranate seed oil rich in 9 cis, 11 trans, 13 cis conjugated linolenic acid on lipid metabolism in obese hyperlipidemic OLETF rats. Lipids in Health and Disease 3: 24. Gaulliet, J. M. és mtsai(2004): Conjugated linoleic acid supplementation for 1y reduce body fat mass in healthy overweight humans. Am. J. Clin. Nutr. 79: Regina, A. és mtsai (2006): High-amylose wheat generated by RNA interference improves indices of large-bowel health in rats. PNAS, 103: Davies, K, M. (2007): Genetic modification of plant metabolism for human health benefits. Mutation Research. 622: Kaiser, J. (2008): Is the drought over for pharming? Science, 320: Főszerkeszt ő: Dudits Dénes Szerkesztette: Keczánné Zsuzsa Fordította: Fejes Erzsébet Példányszám: 1000 db/hó Borító: EDOMO MEDIA, Szeged Nyomda: TISZA PRESS, Szeged Kiadja az GBE és a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával a Barabás Zoltán Biotechnológiai Egyesület 10

12 Főszerkeszt ő: Dudits Dénes Szerkesztette: Keczán Zsuzsa Fordította: Fejes Erzsébet Példányszám: 1000 db két havonta Borító: EDOMO MEDIA, Szeged Nyomda: TISZA PRESS, Szeged Kiadja a GBE támogatásával a Barabás Zoltán Biotechnológiai Egyesület Green Biotechnology Europe (GBE)

ZÖLD BIOTECHNOLÓGIA. http://www.zoldbiotech.hu

ZÖLD BIOTECHNOLÓGIA. http://www.zoldbiotech.hu ZÖLD BIOTECHNOLÓGIA 7. évf. - 2011/4. április http://www.zoldbiotech.hu Alkotmány 11. oldal, Szabadság és felelõsség fejezet XX. cikk (1) Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez. (2) Az (1) bekezdés

Részletesebben

Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság

Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium Kontextus Európa 2020 Stratégia:

Részletesebben

EGYÜTT MAGYARORSZÁG ÉLELMISZER-BIZTONSÁGÁÉRT

EGYÜTT MAGYARORSZÁG ÉLELMISZER-BIZTONSÁGÁÉRT ÉLELMISZER-BIZTONSÁGI KÖTETEK III. EGYÜTT MAGYARORSZÁG ÉLELMISZER-BIZTONSÁGÁÉRT Írták: Szerkesztette: Bánáti Diána Budapest 2006. ÉLELMISZER-BIZTONSÁGI KÖTETEK III. EGYÜTT MAGYARORSZÁG ÉLELMISZER-BIZTONSÁGÁÉRT

Részletesebben

KIEMELÉSEK. A kereskedelmi forgalomban lévő biotechnológiai/gm növények globális helyzete: 2012. Clive James, az ISAAA alapítója és elnöke

KIEMELÉSEK. A kereskedelmi forgalomban lévő biotechnológiai/gm növények globális helyzete: 2012. Clive James, az ISAAA alapítója és elnöke KIEMELÉSEK A kereskedelmi forgalomban lévő biotechnológiai/gm növények globális helyzete: 2012 Clive James, az ISAAA alapítója és elnöke A szerző által az egy milliárd szegény, éhes embernek, a sorsuk

Részletesebben

2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL

2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL 2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL MI SZEREPEL AZ ÉTLAPON EURÓPÁBAN? AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉS

Részletesebben

Molekuláris biológiai eljárások alkalmazása a GMO analitikában és az élelmiszerbiztonság területén

Molekuláris biológiai eljárások alkalmazása a GMO analitikában és az élelmiszerbiztonság területén Molekuláris biológiai eljárások alkalmazása a GMO analitikában és az élelmiszerbiztonság területén Dr. Dallmann Klára A molekuláris biológia célja az élőlények és sejtek működésének molekuláris szintű

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Élelmiszer-szabályozás és fogyasztó védelem az Európai Unióban 148.lecke

Részletesebben

A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon

A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár Tartalom 1. A hazai közúti

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, december 1. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, december 1. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. december 1. (OR. en) 14805/15 DENLEG 156 AGRI 626 SAN 413 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2015. november 27. Címzett: a Tanács Főtitkársága

Részletesebben

A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon

A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár A közlekedésbiztonság aktuális

Részletesebben

Étrend kiegészítők, ahogy a gyakorló gyógyszerész látja

Étrend kiegészítők, ahogy a gyakorló gyógyszerész látja Étrend kiegészítők, ahogy a gyakorló gyógyszerész látja Dr Schlégelné dr Békefi Csilla 1 Gyógyhatású készítmények kereskedelmének átalakulása egyenetlen gyógyszerfogyasztás fejlett ipari országokra esik

Részletesebben

Bioélelmiszerek. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Bioélelmiszerek. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Bioélelmiszerek Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Biotermék A valódi biotermék ellenőrzött körülmények között termelt, semmilyen műtrágyát és szintetikus, toxikus anyagot nem tartalmaz. A tápanyag-utánpótlás

Részletesebben

Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat

Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat Helyszín: Földi Kincsek Vására Oktatóközpont, 2632 Letkés Dózsa György út 22. IDŐ ELŐADÁS SZAKTANÁCSADÁS KÉPZÉS 2014.09.27 Innováció a helyi gazdaság integrált

Részletesebben

Környezetvédelmi Főigazgatóság

Környezetvédelmi Főigazgatóság Környezetvédelmi Főigazgatóság Főbiztos: Stavros Dimas Főigazgató: Mogens Peter Carl A igazgatóság: Kommunikáció, Jogi Ügyek & Polgári Védelem B igazgatóság: A Természeti Környezet Védelme Osztály: Természetvédelem

Részletesebben

Várható változások a csávázás szabályozásában

Várható változások a csávázás szabályozásában Várható változások a csávázás szabályozásában 2014.05.22. VSZT/SGS ESTA fórum Ruthner Szabolcs Előadás tartalma: ESTA minősítések helyzete: Miért alkalmazzuk az ESTA-t? Európai helyzetkép (résztvevő országok,

Részletesebben

Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégia 2020-ig Stratégiai célkitűzések a vidéki munkahelyek

Részletesebben

Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete

Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete Előadás- képzés-szaktanácsadás a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület szervezésében Helyszín: Földi Kincsek Vására Oktatóközpont (2632, Letkés

Részletesebben

Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája?

Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája? MEMO/11/406 Brüsszel, 2011. június 16. Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai kártyája? Nyaralás: álljunk készen a váratlan helyzetekre! Utazást tervez az EU területén, Izlandra,

Részletesebben

Vajai László, Bardócz Tamás

Vajai László, Bardócz Tamás A halászat helye a magyar agrárágazatban A Közös Halászati Politika reformja és az EU halászati és akvakultúra ágazatának fejlesztési irányai Vajai László, Bardócz Tamás Az előadás tartalma: Magyarország

Részletesebben

A kohéziós politika és az energiaügy kihívásai: az Európai Unió régiói eredményeinek ösztönzése

A kohéziós politika és az energiaügy kihívásai: az Európai Unió régiói eredményeinek ösztönzése IP/08/267 Brüsszel, 2008. február 20. A kohéziós politika és az energiaügy kihívásai: az Európai Unió régiói eredményeinek ösztönzése Danuta Hübner, a regionális politikáért felelős európai biztos ma bemutatta,

Részletesebben

Honvári Patrícia MTA KRTK MRTT Vándorgyűlés, 2014.11.28.

Honvári Patrícia MTA KRTK MRTT Vándorgyűlés, 2014.11.28. Honvári Patrícia MTA KRTK MRTT Vándorgyűlés, 2014.11.28. Miért kikerülhetetlen ma a megújuló energiák alkalmazása? o Globális klímaváltozás Magyarország sérülékeny területnek számít o Magyarország energiatermelése

Részletesebben

Lehetőségek az agrár- és vidékfejlesztési politikában

Lehetőségek az agrár- és vidékfejlesztési politikában Az állami költségvetési rendszer környezetvédelmi felülvizsgálata mint a gazdasági válságból való kilábalás eszköze Konferencia az Országgyűlési Biztosok Irodájában, Budapesten, 2009. június 11-én Lehetőségek

Részletesebben

Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései

Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet Vidékgazdaság és élelmiszerbiztonság főbb összefüggései Készítette: Gódor Amelita Kata, PhD hallgató Enyedi György

Részletesebben

Az EUREKA és a EUROSTARS program

Az EUREKA és a EUROSTARS program Az EUREKA és a EUROSTARS program Mészáros Gergely vezető-tanácsos 2014.03.13. Az EUREKA program 1985-ben létrehozott kormányközi együttműködés, Cél: Az európai ipar termelékenységének és világpiaci versenyképességének

Részletesebben

ÉLELMISZERLÁNC-BIZTONSÁGI STRATÉGIA

ÉLELMISZERLÁNC-BIZTONSÁGI STRATÉGIA ÉLELMISZERLÁNC-BIZTONSÁGI STRATÉGIA Jordán László elnökhelyettes 2015. január 5. A növényvédelem helye az élelmiszerláncban Élelmiszer-biztonság egészség Élelmiszerlánc-biztonság Egészség gazdaság - környezet

Részletesebben

A magyar élelmiszeripar prioritások és kihívások: az Élelmiszer az életért Magyar Nemzeti Technológiai Platform. 1 A Magyar Nemzeti Élelmiszertechnológiai Platform Célja ipar igényeinek Rendszeres párbeszéd

Részletesebben

Tájékoztatás a SPARK programról

Tájékoztatás a SPARK programról Hoippj^j Bnln jjjjkkk Társadalompolitikai Programok Értékelésének Támogatása Európában Tájékoztatás a SPARK programról Scharle Ágota/Váradi Balázs Vezető kutató, Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet Hélène

Részletesebben

Aktuális tapasztalatok, technológiai nehézségek és kihívások a növényvédelemben

Aktuális tapasztalatok, technológiai nehézségek és kihívások a növényvédelemben Aktuális tapasztalatok, technológiai nehézségek és kihívások a növényvédelemben Dr. Ripka Géza MgSzH Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság Monor, 2012. Mezőgazdaság az új évezredben Oly

Részletesebben

Contivo Átfogó üzemi megoldások A Syngenta új szakmai programja. Heicz Péter, 2014.01.14.

Contivo Átfogó üzemi megoldások A Syngenta új szakmai programja. Heicz Péter, 2014.01.14. Contivo Átfogó üzemi megoldások A Syngenta új szakmai programja Heicz Péter, 2014.01.14. Termelői kihívások Magyarországon Hogyan tudom stabilizálni a terméshozamaimat ilyen időjárási szélsőségek mellett?

Részletesebben

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Gazdaságföldrajz Kihívások Európa előtt a XXI. században 2013. Európa (EU) gondjai: Csökkenő világgazdasági súly, szerep K+F alacsony Adósságválság Nyersanyag-

Részletesebben

TRANSZGÉNIKUS NIKUS. GM gyapot - KÍNA. GM szója - ARGENTÍNA

TRANSZGÉNIKUS NIKUS. GM gyapot - KÍNA. GM szója - ARGENTÍNA TRANSZGÉNIKUS NIKUS NÖVÉ GM gyapot - KÍNA GM szója - ARGENTÍNA TRANSZGÉNIKUS NIKUS NÖVÉN Élelmezési probléma: mg-i i termények, élelmiszer alapanyagok károsk rosításasa (rovar, gyom, baktérium, gomba,

Részletesebben

Összefoglaló. Mostani hírlevelünk hosszabb a megszokottnál az elmúlt hét eseményei miatt.

Összefoglaló. Mostani hírlevelünk hosszabb a megszokottnál az elmúlt hét eseményei miatt. Beruházó és Pályázatkészítő Iroda 8000 Székesfehérvár, Károly János u. 18. Telefon: 22/503-123 Fax: 22/503-124 Mobil: 70/318-72-32 E-mail: gyulai@biogaz.t- online.hu www.zoldforras.hu 25. Hírlevél TERMÉNYPIACI

Részletesebben

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN DR. CZOMBA SÁNDOR államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 76,3 74,1 72,9 71,4 71,0 Forrás: Eurostat TARTÓS LEMARADÁS

Részletesebben

Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon

Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter, az MTA doktora KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem, Győr egyetemi

Részletesebben

A GM-fajták termesztésének helyzete az Európai Unióban

A GM-fajták termesztésének helyzete az Európai Unióban BIOTECHNOLÓGIA O I ROVATVEZETŐ: Dr. Heszky László akadémikus A sorozat előző, 20. részében bemutattuk a tartós (15 éves) termesztés tapasztalatait az Egyesült Államokban, ahol a kukorica, a szója és a

Részletesebben

KIHÍVÁSOK ÉS LEHETŐSÉGEK AZ ÉLELMISZER INNOVÁCIÓBAN TECHNOLÓGIA, TUDÁS, TÁRSADALOM GYIMES ERNŐ SZTE MÉRNÖKI KAR

KIHÍVÁSOK ÉS LEHETŐSÉGEK AZ ÉLELMISZER INNOVÁCIÓBAN TECHNOLÓGIA, TUDÁS, TÁRSADALOM GYIMES ERNŐ SZTE MÉRNÖKI KAR KIHÍVÁSOK ÉS LEHETŐSÉGEK AZ ÉLELMISZER INNOVÁCIÓBAN TECHNOLÓGIA, TUDÁS, TÁRSADALOM GYIMES ERNŐ SZTE MÉRNÖKI KAR MAI MENÜ Táplálkozás funkciói és hibái Egészség és táplálkozás Társadalmi igények Táplálkozás

Részletesebben

A HAKI szolgáltatásai az EHA fejlesztések tervezéséhez és megvalósításához

A HAKI szolgáltatásai az EHA fejlesztések tervezéséhez és megvalósításához A HAKI szolgáltatásai az EHA fejlesztések tervezéséhez és megvalósításához Békefi Emese és Dr. Váradi László Halászati és Öntözési Kutatóintézet SustainAqua Termelői Fórum Rétimajor, 2009. június 26. HAKI

Részletesebben

HÁNY EMBERT TART EL A FÖLD?

HÁNY EMBERT TART EL A FÖLD? HÁNY EMBERT TART EL A FÖLD? Az ENSZ legutóbbi előrejelzése szerint a Föld lakossága 2050-re elérheti a 9 milliárd főt. De vajon honnan lesz ennyi embernek tápláléka, ha jelentős mértékben sem a megművelt

Részletesebben

Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága

Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága Kincses (2003): Az egészség az egyén biológiai működése, valamint a kora és neme szerint elérhető és/vagy

Részletesebben

Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból

Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból Prof. Dr. Orosz Éva egyetemi tanár ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpont vezetője, az OECD szakértője Alapvető kérdések Merre tart Európa?

Részletesebben

Élelmiszerhulladék-csökkentés a Jövő Élelmiszeripari Gyárában Igények és megoldások

Élelmiszerhulladék-csökkentés a Jövő Élelmiszeripari Gyárában Igények és megoldások Élelmiszerhulladék-csökkentés a Jövő Élelmiszeripari Gyárában Igények és megoldások Jasper Anita Campden BRI Magyarország Nonprofit Kft. Élelmiszerhulladékok kezelésének és újrahasznosításának jelentősége

Részletesebben

Tiszalök város Településrendezési Tervének módosításához

Tiszalök város Településrendezési Tervének módosításához Tiszalök város Településrendezési Tervének módosításához Ipari területek övezeti előírásainak módosítása Környezeti vizsgálat lefolytatásához egyeztetési dokumentáció Tervező: ART VITAL Tervező, Építő

Részletesebben

Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában. Fábián Zsófia KSH

Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában. Fábián Zsófia KSH Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában Fábián Zsófia KSH A vizsgálat célja Európa egyes térségei eltérő természeti, társadalmi és gazdasági adottságokkal rendelkeznek. Különböző történelmi

Részletesebben

Fogyasztói Fizetési Felmérés 2013.

Fogyasztói Fizetési Felmérés 2013. Fogyasztói Fizetési Felmérés 13. A felmérés hátteréről Külső felmérés a lakosság körében 10 000 válaszadó Adatgyűjtés: 13. május-június között, az adott ország anyanyelvén 21 országban (azokban az országokban,

Részletesebben

ÉLELMISZERBIZTONSÁG 9.

ÉLELMISZERBIZTONSÁG 9. ÉLELMISZERBIZTONSÁG 9. Genetikailag módosított élelmiszerek táplálkozástani hatásai Összeállította: Dr. Simon László Nyíregyházi Főiskola Genetikailag módosított organizmusok (GMO-k) A molekuláris biológia

Részletesebben

A.M.A.P Egyesület a Kistermelői Gazdálkodás Megőrzésére. Fogyasztók / termelő együttesen egy új szolidáris gazdaságért

A.M.A.P Egyesület a Kistermelői Gazdálkodás Megőrzésére. Fogyasztók / termelő együttesen egy új szolidáris gazdaságért A.M.A.P Egyesület a Kistermelői Gazdálkodás Megőrzésére Fogyasztók / termelő együttesen egy új szolidáris gazdaságért p1 Történet - Japán: 1965 /1970 - Európa: 1970-től Svájcban - USA : CSA-k 1986 óta

Részletesebben

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA 11. Előadás Az üzleti terv tartalmi követelményei Az üzleti terv tartalmi követelményei

Részletesebben

Európai Uniós források elérhetősége a minőség és innovációs javítására az élelmiszeriparban

Európai Uniós források elérhetősége a minőség és innovációs javítására az élelmiszeriparban Európai Uniós források elérhetősége a minőség és innovációs javítására az élelmiszeriparban Kránitz Lívia Földművelésügyi Minisztérium 2015. N ovember 25. Szeged Az EU-s innovációs politikának a fejlődése

Részletesebben

A CTOSZ álláspontja az EU Bizottság cukor reform tervével kapcsolatban

A CTOSZ álláspontja az EU Bizottság cukor reform tervével kapcsolatban A CTOSZ álláspontja az EU Bizottság cukor reform tervével kapcsolatban Budapest, 24. szeptember hó A Cukorrépatermesztők Országos Szövetsége Elnökségének 24. szeptember 17-i határozata: Az EU Bizottság

Részletesebben

2006.12.26. Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia

2006.12.26. Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia Az emberi szenvedés kalkulusai Az utóbbi 15 évben lezajlott a kettős átmenet A társadalmi intézményrendszerekbe vetett bizalom csökken Nem vagyunk elégedettek

Részletesebben

Erdély 2020 a szülőföld EU forrásokra alapozott intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésének közös stratégiai kerete fejlesztési terve

Erdély 2020 a szülőföld EU forrásokra alapozott intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésének közös stratégiai kerete fejlesztési terve Erdély 2020/ Ágazat pg. 1 of 9 Erdély 2020 a szülőföld EU forrásokra alapozott intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésének közös stratégiai kerete fejlesztési terve Ágazati konzultációs dokumentum

Részletesebben

ZÖLD BIOTECHNOLÓGIA. 6. évf. - 2010/8. augusztus. http://www.zoldbiotech.hu

ZÖLD BIOTECHNOLÓGIA. 6. évf. - 2010/8. augusztus. http://www.zoldbiotech.hu ZÖLD BIOTECHNOLÓGIA 6. évf. - 2010/8. augusztus http://www.zoldbiotech.hu GM növények szerepe a tudományban és az agráriumban Tanártovábbképző Konferencia, 2010. július 6-8., MTA SZBK, Szeged A GM NÖVÉNYEK

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 29/1995.(VII.1.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 29/1995.(VII.1.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 29/1995.(VII.1.) számú r e n d e l e t e a vásárokról és piacokról (egységes szerkezetben a 17/1997. (III.1.) sz., 46/1997. (VI.1.) sz., 30/1998. (VII.1.) a

Részletesebben

Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2010. December 8.

Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2010. December 8. Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2010. December 8. Nagy István épületenergetikai szakértő T: +36-20-9519904 info@adaptiv.eu A projekt az Európai Unió támogatásával, az

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter /2011. ( ) VM rendelete. egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról

A vidékfejlesztési miniszter /2011. ( ) VM rendelete. egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról A vidékfejlesztési miniszter /2011. ( ) VM rendelete egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI.

Részletesebben

Sikeres kajszibarack tanácskozás és fajtabemutató Cegléden a Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Nonprofit Közhasznú Kftben

Sikeres kajszibarack tanácskozás és fajtabemutató Cegléden a Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Nonprofit Közhasznú Kftben Sikeres kajszibarack tanácskozás és fajtabemutató Cegléden a Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Nonprofit Közhasznú Kftben 2013 július 16-án több mint százan vettek részt a Gyümölcstermesztési

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁS: 1 22. Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság. PE414.222v01-00 13.10.2008

EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁS: 1 22. Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság. PE414.222v01-00 13.10.2008 EURÓPAI PARLAMENT 2004 2009 Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság PE414.222v01-00 13.10.2008 MÓDOSÍTÁS: 1 22 Neil Parish (PE412.276v01-00) a méhészet helyzetéről AM\746991.doc PE414.222v01-00 AM_Com_NonLegRE

Részletesebben

Mindenkinek eredményes V. Magyarországi Klímacsúcs, Jövőnk a víz konferenciát kívánok!

Mindenkinek eredményes V. Magyarországi Klímacsúcs, Jövőnk a víz konferenciát kívánok! Médiatámogatói együttműködés V. Magyarországi Klímacsúcs 2013. szeptember 12. Jövőnk a víz Budapest Meghívom Önöket a Klíma Klub szervezésében az V. Magyarországi Klímacsúcs, Jövőnk a víz konferenciára!

Részletesebben

A mezőgazdaság és természetvédelem

A mezőgazdaság és természetvédelem KÖRNYEZET- ÉS TÁJGAZDÁLKODÁS A mezőgazdaság és természetvédelem viszonyáról A mezőgazdaság és a természetvédelem viszonyának kulcskérdése, hogy a természetvédelem érdekében hozott intézkedések következtében

Részletesebben

Optimistább jövőkép, de visszafogott beruházási szándék jellemzi a vállalkozásokat

Optimistább jövőkép, de visszafogott beruházási szándék jellemzi a vállalkozásokat Optimistább jövőkép, de visszafogott beruházási szándék jellemzi a vállalkozásokat 404 milliárd forinttól esett el a hazai kkv-szektor tavaly az elavult eszközök miatt Továbbra is visszafogott a magyar

Részletesebben

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki Amerikai Egyesült Államok Ausztrália Ausztria Belgium Brunei Ciprus Dánia Egyesült Arab Emírségek Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Horvátország Irán Írország Izland Izrael

Részletesebben

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában

Részletesebben

(EGT-vonatkozású szöveg) (8) Az Association de la Transformation Laitière Française

(EGT-vonatkozású szöveg) (8) Az Association de la Transformation Laitière Française 2010.10.23. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 279/13 A BIZOTTSÁG 957/2010/EU RENDELETE (2010. október 22.) élelmiszerekkel kapcsolatos, a betegségek kockázatának csökkentéséről, illetve a gyermekek fejlődéséről

Részletesebben

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás Az Európai Unióról dióhéjban Továbbtanulás, munkavállalás Dorka Áron EUROPE DIRECT - Pest Megyei Európai Információs Pont Cím: 1117 Budapest Karinthy F. utca 3. Telefon: (1) 785 46 09 E-mail: dorkaa@pmtkft.hu

Részletesebben

197. sz. Ajánlás a munkavédelemről

197. sz. Ajánlás a munkavédelemről 197. sz. Ajánlás a munkavédelemről A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája, Amelyet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgató Tanácsa hívott össze Genfbe, és amely 2006. május 31-én kilencvenötödik

Részletesebben

2. évf. - 2006/2. szám

2. évf. - 2006/2. szám Bevezetés A világ agrárgazdaságát átformáló globalizáció, illetve Magyarország Európai Uniós tagsága alapjaiban új kihívások elé állítja a magyar agráriumot, amikor mind a határokon belül, mind kívül biztosítani

Részletesebben

Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség

Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség 46. Közgazdász-vándorgyűlés Czakó Erzsébet Eger, 2008. június 27. 1/17 Témakörök 1. Versenyképesség az EU szintjén 2. A Lisszaboni Stratégia és metamorfózisai

Részletesebben

VERSENYKÉPES (-E) A MAGYAR BROJLER TERMELÉS. Versenyképességünk helyzete Európában

VERSENYKÉPES (-E) A MAGYAR BROJLER TERMELÉS. Versenyképességünk helyzete Európában VERSENYKÉPES (-E) A MAGYAR BROJLER TERMELÉS Versenyképességünk helyzete Európában 2010 2014. Előzmények: a hazai agrár-élelmiszer ipar elmúlt 25 éve ~ A '80-as évek végére a tőkeigényes állattenyésztési

Részletesebben

Az élelmiszergazdaság, mint stratégiai ágazat Dublecz Károly Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Keszthely

Az élelmiszergazdaság, mint stratégiai ágazat Dublecz Károly Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Keszthely Az élelmiszergazdaság, mint stratégiai ágazat Dublecz Károly Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Keszthely Hazánk tudománya, innovációja és versenyképessége szakmai vitafórum Nagykanizsa, 2012. november 7.

Részletesebben

A biotechnológia alapjai A biotechnológia régen és ma. Pomázi Andrea

A biotechnológia alapjai A biotechnológia régen és ma. Pomázi Andrea A biotechnológia alapjai A biotechnológia régen és ma Pomázi Andrea A biotechnológia fogalma Alkalmazott biológia A fogalom állandó változásban van A biológia és a biotechnológia közötti különbség a méretekben

Részletesebben

TájGazda. országos eredetvédelmi és tanúsított tájjellegű hagyományos gazdálkodási program és tanúsító védjegy BIZTOSAN JÓ!

TájGazda. országos eredetvédelmi és tanúsított tájjellegű hagyományos gazdálkodási program és tanúsító védjegy BIZTOSAN JÓ! TájGazda országos eredetvédelmi és tanúsított tájjellegű hagyományos gazdálkodási program és tanúsító védjegy A 2013ban létrehozott TájGazda termelési rendszer tartalmazza: A részletes tájegységi teljes

Részletesebben

Tények és mítoszok a génsebészettel előállított élelmiszerekről

Tények és mítoszok a génsebészettel előállított élelmiszerekről 9. évf. 9. - 2013/9-10. évf. - 2009/6. szeptember-október június Trends in Biotechnology (2009) 27(5): 277-286. http://www.sciencedirect.com Tények és mítoszok a génsebészettel előállított élelmiszerekről

Részletesebben

T/4818. számú törvényjavaslat. a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról

T/4818. számú törvényjavaslat. a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/4818. számú törvényjavaslat a géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról Előadó: Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Budapest, 2015. május

Részletesebben

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 ÉLELMISZER-FELDOLGOZÁS NÉLKÜL NINCS ÉLETKÉPES MEZŐGAZDASÁG; MEZŐGAZDASÁG NÉLKÜL NINCS ÉLHETŐ VIDÉK Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 Dr. Bognár Lajos helyettes

Részletesebben

Miért jobb? Egyedülálló előnyök koronária betegek esetén

Miért jobb? Egyedülálló előnyök koronária betegek esetén Miért jobb? Egyedülálló előnyök koronária betegek esetén A Procoralan kizárólagos szívfrekvencia csökkentő hatásának legfontosabb jellemzői Hatékonyan csökkenti a szívfrekvenciát Javítja az összehúzódás

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/471/2008. TERVEZET a biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, 2000. május 24-én aláírt és a 2004. évi

Részletesebben

Új korlátozások a szívritmusra gyakorolt hatások kockázatainak minimalizálására vonatkozóan hidroxizin tartalmú gyógyszerekkel

Új korlátozások a szívritmusra gyakorolt hatások kockázatainak minimalizálására vonatkozóan hidroxizin tartalmú gyógyszerekkel 2015. március 27. Új korlátozások a szívritmusra gyakorolt hatások kockázatainak minimalizálására vonatkozóan hidroxizin tartalmú gyógyszerekkel Használatuk kerülendő a legnagyobb kockázatnak kitett betegeknél,

Részletesebben

A növényi diverzitás jelentősége a GMO-mentes mezőgazdaságban. Baktay Borbála, igazgató, Növényi Diverzitás Központ

A növényi diverzitás jelentősége a GMO-mentes mezőgazdaságban. Baktay Borbála, igazgató, Növényi Diverzitás Központ A növényi diverzitás jelentősége a GMO-mentes mezőgazdaságban Baktay Borbála, igazgató, Növényi Diverzitás Központ Az 1959-ben alapított Növényi Diverzitás Központ (NöDiK) fő feladata az országos szántóföldi-

Részletesebben

A bioüzemanyag-gyártás melléktermékeinek felhasználása a takarmánygyártás gyakorlatában

A bioüzemanyag-gyártás melléktermékeinek felhasználása a takarmánygyártás gyakorlatában Fábián János, Ph.D. Kutatás-fejlesztési igazgató Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. A bioüzemanyag-gyártás melléktermékeinek felhasználása a takarmánygyártás gyakorlatában Kukorica tőzsdei jegyzésének alakulása

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA. az euró Litvánia általi, 2015. január 1-jén történő bevezetéséről

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA. az euró Litvánia általi, 2015. január 1-jén történő bevezetéséről EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.4. COM(2014) 324 final 2014/0170 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az euró Litvánia általi, 2015. január 1-jén történő bevezetéséről HU HU INDOKOLÁS 1. A JAVASLAT HÁTTERE

Részletesebben

Az akvakultúra egy újra felfedezett változata az Integrált Multitrofikus Akvakultúra (IMTA)

Az akvakultúra egy újra felfedezett változata az Integrált Multitrofikus Akvakultúra (IMTA) Kutatók és termelők együtt az ágazatfejlesztés lendületvételéért II. MASZ Szakmai Fórum, 2012. március 2. Debrecen Az akvakultúra egy újra felfedezett változata az Integrált Multitrofikus Akvakultúra (IMTA)

Részletesebben

A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek

A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek 15.02.2006-15.03.2006 A beállított feltételeknek 589 felel meg a(z) 589 válaszból. Jelölje meg tevékenységének fő ágazatát. D -

Részletesebben

Fiatal gépjárművezetők balesetei: összefüggés a balesetek típusa és helye között

Fiatal gépjárművezetők balesetei: összefüggés a balesetek típusa és helye között Fiatal gépjárművezetők balesetei: összefüggés a balesetek típusa és helye között Prof: Dr. Holló Péter, a KTI Nonprofit Kft. tagozatvezetője, a Széchenyi István Egyetem professzora, az MTA doktora Az 1.

Részletesebben

A köles kül- és belpiaca

A köles kül- és belpiaca A köles kül- és belpiaca Györe Dániel tudományos segédmunkatárs Agrárgazdasági Kutató Intézet Köles Reneszánsza Konferencia 2013. október 25. Budapest Világ gabonatermelése - Az elmúlt 50 évben a főbb

Részletesebben

A könyvvizsgálat kihívásai a változó világgazdasági helyzetben

A könyvvizsgálat kihívásai a változó világgazdasági helyzetben A könyvvizsgálat kihívásai a változó világgazdasági helyzetben Gion Gábor, Deloitte vezérigazgató Balatonalmádi, 2012. szeptember 6. Könyvvizsgálói szakma kilátásai A jelen és jövő kihívásai Az auditált

Részletesebben

A -tól Z -ig. Koleszterin Kisokos

A -tól Z -ig. Koleszterin Kisokos A -tól Z -ig Koleszterin Kisokos A SZÍV EGÉSZSÉGÉÉRT Szívügyek Magyarországon Hazánkban minden második ember szív- és érrendszerrel kapcsolatos betegség következtében veszíti életét*, ez Magyarországon

Részletesebben

Az Egyesült Királyság (UK) klímatörvénye. Hogyan mőködik a gyakorlatban?

Az Egyesült Királyság (UK) klímatörvénye. Hogyan mőködik a gyakorlatban? Az Egyesült Királyság (UK) klímatörvénye Hogyan mőködik a gyakorlatban? A törvény születése 4 oldalas törvényjavaslat készült a Föld Barátai EWNI (Anglia, Wales és É-Írország) londoni irodájában 2004-ben

Részletesebben

Az EIP-AGRI lehetséges működése Magyarországon 2014-2020 között

Az EIP-AGRI lehetséges működése Magyarországon 2014-2020 között Az EIP-AGRI lehetséges működése Magyarországon 2014-2020 között Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Vidékfejlesztési Minisztérium Budapest, 2014. május 6. EU-s vidékfejlesztési

Részletesebben

OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor

OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor A FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ JOGI AKTUS HÁTTERE Oroszország kormánya augusztus 7-én importtilalmat vezetett

Részletesebben

KONZULTÁCIÓ A TÁRSASÁGOK BEJEGYZETT SZÉKHELYÉNEK MÁSIK TAGÁLLAMBA HELYEZÉSÉRŐL Konzultáció a Belső Piaci és Szolgáltatási Főigazgatóság szervezésében

KONZULTÁCIÓ A TÁRSASÁGOK BEJEGYZETT SZÉKHELYÉNEK MÁSIK TAGÁLLAMBA HELYEZÉSÉRŐL Konzultáció a Belső Piaci és Szolgáltatási Főigazgatóság szervezésében KONZULTÁCIÓ A TÁRSASÁGOK BEJEGYZETT SZÉKHELYÉNEK MÁSIK TAGÁLLAMBA HELYEZÉSÉRŐL Konzultáció a Belső Piaci és Szolgáltatási Főigazgatóság szervezésében Bevezetés Előzetes megjegyzés: Az alábbi dokumentumot

Részletesebben

Fejlődő technológiák alkalmazása a termék-nyomonkövetésre élelmiszerellátási

Fejlődő technológiák alkalmazása a termék-nyomonkövetésre élelmiszerellátási Fejlődő technológiák alkalmazása a termék-nyomonkövetésre élelmiszerellátási láncokban ÖSSZEFOGLALÓ K+F+I terület: nyílt élelmiszer ellátási láncok terméknyomonkövetési problémáinak megoldása. Kihívás:

Részletesebben

Szigorú minőségi követelmények

Szigorú minőségi követelmények Szigorú minőségi követelmények Tudományos alapokon nyugvó, biztonságos termékek Természet ihlette, hatékony összetevők és innovatív formulák Svédországi fejlesztések: szigorú minőségi elvárások és alapos

Részletesebben

Nemzetközi Szponzorálás Irányelvei. 2015. április 1. Amway

Nemzetközi Szponzorálás Irányelvei. 2015. április 1. Amway Nemzetközi Szponzorálás Irányelvei 2015. április 1. Amway Nemzetközi Szponzorálás Irányelvei Ez a irányelv minden olyan európai piacra vonatkozik, ahol az Amway 2015. április 1-én saját leányvállalatai

Részletesebben

A fenntartható energetika kérdései

A fenntartható energetika kérdései A fenntartható energetika kérdései Dr. Aszódi Attila igazgató, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Nukleáris Technikai Intézet elnök, MTA Energetikai Bizottság Budapest, MTA, 2011. május 4.

Részletesebben

Társadalmi kapcsolathálózat-elemzés

Társadalmi kapcsolathálózat-elemzés A CENTROPE K+F EGYÜTTMŰKÖDÉSI HÁLÓZAT Társadalmi kapcsolathálózat-elemzés Első eredmények Az ÖAR-Regionalberatung GmbH és a CONVELOP cooperative knowledge design gmbh együttműködésében Graz, 2010. február

Részletesebben

ZÖLD BIOTECHNOLÓGIA. 6. évf. - 2010/10. október. http://www.zoldbiotech.hu

ZÖLD BIOTECHNOLÓGIA. 6. évf. - 2010/10. október. http://www.zoldbiotech.hu ZÖLD BIOTECHNOLÓGIA 6. évf. - 2010/10. október http://www.zoldbiotech.hu GM növények szerepe a tudományban és az agráriumban Tanártovábbképző Konferencia, 2010. július 6-8., MTA SZBK, Szeged Abiotikusstressz-rezisztens

Részletesebben

az európai mezőgazdasági politika reformja www.greens-efa.eu

az európai mezőgazdasági politika reformja www.greens-efa.eu az európai mezőgazdasági politika reformja M O S T vagy S O H A www.greens-efa.eu IGAZSÁGOS KAP 1 Továbbra is a mezőgazdasági üzemek 20%-a kapja a KAP-ból származó közvetlen kifizetések 80%-át. Valamennyi

Részletesebben

Tartamkísérletek, mint a tájgazdálkodás alapjai Keszthelyi tartamkísérletek. Kismányoky Tamás Veszprémi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar

Tartamkísérletek, mint a tájgazdálkodás alapjai Keszthelyi tartamkísérletek. Kismányoky Tamás Veszprémi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar Tartamkísérletek, mint a tájgazdálkodás alapjai Keszthelyi tartamkísérletek Kismányoky Tamás Veszprémi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar A szántóföldi tartamkísérletek olyan élő laboratóriumként

Részletesebben

Transzgénikus növények előállítása

Transzgénikus növények előállítása Transzgénikus növények előállítása Növényi biotechnológia Területei: A növények szaporításának új módszerei Növényi sejt és szövettenyészetek alkalmazása Mikroszaporítás Vírusmentes szaporítóanyag előállítása

Részletesebben

Lőrik Eszter projekt koordinátor. Országos Egészségfejlesztési Intézet. 2010. december 2.

Lőrik Eszter projekt koordinátor. Országos Egészségfejlesztési Intézet. 2010. december 2. Lőrik Eszter projekt koordinátor Országos Egészségfejlesztési Intézet 2010. december 2. Az ENWHP bemutatása Miért fontos a lelki egészségfejlesztés a munkahelyeken? A kampány: céljai és résztvevői menete

Részletesebben