ÚJABB EREDMÉNYEK A HAZAI TUDOMÁNY-, TECHNIKA- ÉS ORVOSTÖRTÉNET KÖRÉBŐL címmel

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÚJABB EREDMÉNYEK A HAZAI TUDOMÁNY-, TECHNIKA- ÉS ORVOSTÖRTÉNET KÖRÉBŐL címmel"

Átírás

1 A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Tudomány- és Technikatörténeti Bizottsága, a Magyar Tudományos Akadémia Tudomány- és Technikatörténeti Komplex Bizottsága, a Magyar Orvostörténelmi Társulat, az Országos Műszaki Múzeum, a Magyar Szabadalmi Hivatal, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára együttműködésben a Magyar Történelmi Társulattal, az MTA Történettudományi Intézetével, a Hadtörténeti Intézet és Múzeummal, a Bay Zoltán Alapítvánnyal 24. országos ankétját rendezi ÚJABB EREDMÉNYEK A HAZAI TUDOMÁNY-, TECHNIKA- ÉS ORVOSTÖRTÉNET KÖRÉBŐL címmel A természettudományok, a technika és az orvoslás tárgyi és épített emlékei témában, benne A Mechwart év ( 100 éve halt meg Mechwart András, a Ganz gyár vezérigazgatója, a hengerszék sikerre vivője, a Ganz elektromos osztály alapítója) c. szekcióval november án Budapesten, nov. 21-én (szerdán) a Magyar Szabadalmi Hivatal Garibaldi Klubjában (1054 Budapest V., Garibaldi utca 2. földszint) nov. 22-én (csütörtökön) az Országos Műszaki Múzeum Elektrotechnikai Múzeuma Zipernowsky termében (1075 Budapest VII., Kazinczy utca 21.) nov. 23-án (pénteken) a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár 1023 Budapest, II., Török u. 12. alatti termében

2 Program MEGNYITÓ november 21. (szerda) a Magyar Szabadalmi Hivatal Garibaldi Klubjában 1054 Budapest, Garibaldi utca 2. földszint Elnök: Vámos Éva, a MTESZ TTB alelnöke Dr. Bendzsel Miklós, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke: A házigazda köszöntője Prof. dr. Hámori József alelnök, Magyar Tudományos Akadémia: Üdvözlő gondolatok a Magyar Tudományos Akadémia részéről Prof. dr. Gordos Géza, a MTESZ elnöke: A Tudomány- és Technikatörténeti Bizottság és a MTESZ megújulási folyamatai Prof. dr. Vámos Éva, a MTESZ TTB alelnöke: A tudomány-, technika-, orvostörténet kötet és CD bemutatása Szünet I. Szekció Egyes szakterületek kérdései Elnök: Vámos Éva Plenáris előadás Tóth László Drótos László Laár Tibor : Az ipari örökség útja 100 éves a Ford T-modell Gáti József: Galamb József és a Ford T-modell Legeza László Horváth Sándor: 100 éve született Galamb József rajztábláján a 20. század autója Hídvégi János: A 100-éves Ford T-modell ünnepére Egyes szakterületek kérdései Nagy Ferenc: Jubileumi évfordulóink és az Appendix titka Kovács Judit: A Felsőépítő Iskola egykori tanárainak iskolaépítő hagyatéka Kovács Győző: Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Európa első programja a hazai információs társadalom kialakítására Ebédszünet Elnök: Németh József II. Szekció A természettudományok, a technika és az orvoslás épített emlékei 2

3 14.00 Vámos Éva: Egy szaktudomány épületei Antal Ildikó: Elektrotechnikai vonatkozású ipari épületek Budapesten Gömöri Anikó: A Józsefvárosi Gázgyár épület-együttesének története a századfordulótól az ezredfordulóig Bartha Lajos: Hogyan épültek a budapesti csillagvizsgáló obszervatóriumok Szünet Elnök: Palló Gábor Ferkai András: A magyar ipartörténet épített emlékeinek sorsa esettanulmányok (Plenáris előadás) Csath Béla: Az artézi kutak dísz-szobrai a 19. század végéig és azok újjászületése Szeremley Tamás: Szemelvények az ajtó és az ablak történetéből Tóth Sándor László: Egy tárgyi és egy épített emlék a fafeldolgozásban Elnök: Fehér Márta III. Szekció A természettudományok és a technika kiemelkedő egyéniségei Krisztián Béla: Molnár Farkas Ferenc ( ) Gábor Éva: Egyesült Izzó Tungsram General Electric Gondolatok az alapítás 115. évfordulóján (Egy láncszem az izzólámpa történetében: Polányi Mihály) Némedi Csaba: Pillérek a Vízépítéstani Tanszék oktatói ( ) Molnár László: A nanotechnológia etikai kérdései november 22. (csütörtök) Az Országos Műszaki Múzeum Elektrotechnikai Múzeuma Zipernowsky termében 1075 Budapest, Kazinczy utca 21. Elnök: Jeszenszky Sándor Antal Ildikó: Házigazdai köszöntő Dr.Kócziánné Szentpéteri Erzsébet: Műszaki múzeumok integrációs folyamatai (Plenáris előadás) Szünet 3

4 IV. szekció Mechwart év (100 éve halt meg Mechwart András, a Ganz gyár vezérigazgatója, a hengerszék sikerre vivője, a Ganz elektromos osztály alapítója) Elnök: Kócziánné Szentpéteri Erzsébet Bencze Géza: Ipar gépipar gyáripar a kiegyezést követő fél évszázadban (Plenáris előadás) Lengyelné Kiss Katalin: Mechwart András Ganz törzsgyári működése Vadas Ferenc: Újjáépítették a Mechwart korszakban a Ganz törzsgyár kéregöntödéje Sebők Tibor: A magyar gabonaipar forradalmasítója Antal Ildikó: Mechwart András, a Ganz gyár elektrotechnika osztályának megalapítója Szünet Elnök: Bencze Géza Tóth László: Mechwart és kora Jeszenszky Sándor: A villanyvilágítás kezdetei Közép-Európában Gábor János: A korszerű vasúti szállítás eszközeinek fejlesztése Szunyogh Gábor: Mechwart András fejlesztései és szabadalmai a gépgyártás területén Millisits Máté Schudlik Anna: Mechwart életéhez kapcsolódó képzőművészeti emlékek Ebédszünet Elnök: Hronszky Imre V. Szekció A természettudományok és a technika tárgyi emlékei Rosta István: A Magyar Tudományos Akadémia belföldi és külföldi kapcsolatainak tárgyi emlékei a dualizmus korában Deák Antal András: Az esztergomi reneszánsz vízgép nyomában Patai Pál: A kisgejőci harangöntők Gulya István: Minőség a hétköznapokban a mecenzéfi mezőgazdasági eszközgyártás története Molnár Erzsébet: A Közlekedési Múzeum gyűjteményeinek korai történetéből Képes Gábor: A lasergraph fotoplotter család Szünet 4

5 VI. Szekció Kiemelkedő műszaki alkotók és természettudósok Elnök: Antal Ildikó Fábián Éva: Harsányi Mihály élettörténete és munkássága Mikus Erzsébet: Egy elfelejtett vár és építője Bory Jenő Árkos Iván: Magyar tudósok, mérnökök és feltalálók CD-ROM-on Berényi Zsuzsanna Ágnes: Berényi Lajosnénak az Első Magyar Tűzzománcgyár verőtőkéiről készített leírása augusztusából november 23. (péntek) a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Könyvtár és Levéltár könyvtára 1023 Budapest, Török utca 12. Elnök: Kapronczay Károly VII. Szekció Egyes szakterületek kérdései Fejér László: A hazai vízút-fejlesztési koncepciók a 20. század elején, avagy a 101 éve épült Bökényi Duzzasztó Hajózsilip Füstöss László: Uránia Egy kísérlet a tudomány elfogadtatására Elnök: Schultheisz Emil VIII. Szekció Az orvostörténet kérdései Kapronczay Katalin: Illusztrátor orvosok Magyarországon a 19. században Kapronczay Károly: Az orvosi fényképezés története Forrai Judit: Célszerűség és esztétikum Fejezetek az orvosi műszerek fejlődéstörténetéből Molnár László: A Budapesti Tudományegyetemi Orvoskar klinikai telepeinek építéstörténete Szünet Elnök: Gazda István Szála Erzsébet: A soproni Erzsébet kórház szemészetének története Kótyuk Erzsébet: A Pravaz-fecskendő és társai Czár Katalin: Tér és idő találkozása a Török utcában egy épület vizsgálata társadalomtörténeti szempontból 5

6 12.10 Debrődy Gábor: A mentés tárgyi emlékei Schiller Vera: Médea mítosz és építmények Ebédszünet IX. Szekció A Semmelweis Orvostudományi Egyetem orvostörténeti doktori iskolájának eredményei Elnök: Forrai Judit Tóth Andrea: Az inkubátorok fejlesztéstörténete Bartók Adrienn: A pilulakészítés tündöklése és bukása Bán Domonkos: A hang tükörképe orvos- és technikatörténeti megvilágításban Kaldau Diana: Balesetvédelem a játszótéren a biztonságtechnikai fejlesztések legújabb kori története Vámos Éva: Zárszó A 25. jubileumi ankét témája 2008-ban: A tudomány-, technika- és orvostörténet irányzatai és intézményei az elmúlt negyed században 6

25. országos ankétját rendezi

25. országos ankétját rendezi A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, Tudomány- és Technikatörténeti Bizottsága, a Magyar Tudományos Akadémia, Tudomány- és Technikatörténeti Komplex Bizottsága, a Magyar Orvostörténelmi

Részletesebben

a Magyar Tudományos AkadémiaTudomány- és Technikatörténeti Komplex Bizottságával, a Magyar Orvostörténelmi Társulattal,

a Magyar Tudományos AkadémiaTudomány- és Technikatörténeti Komplex Bizottságával, a Magyar Orvostörténelmi Társulattal, A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Tudomány- és Technikatörténeti Bizottsága, együttműködésben a Magyar Tudományos AkadémiaTudomány- és Technikatörténeti Komplex Bizottságával, a Magyar

Részletesebben

ÚJABB EREDMÉNYEK A HAZAI TUDOMÁNY-, TECHNIKA- ÉS ORVOSTÖRTÉNET KÖRÉBŐL címmel

ÚJABB EREDMÉNYEK A HAZAI TUDOMÁNY-, TECHNIKA- ÉS ORVOSTÖRTÉNET KÖRÉBŐL címmel A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Tudomány- és Technikatörténeti Bizottsága, a Magyar Tudományos Akadémia Tudomány- és Technikatörténeti Állandó Bizottsága, a Magyar Orvostörténelmi

Részletesebben

A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Tudomány- és Technikatörténeti Bizottsága, együttműködésben

A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Tudomány- és Technikatörténeti Bizottsága, együttműködésben A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Tudomány- és Technikatörténeti Bizottsága, együttműködésben a Magyar Tudományos Akadémia Tudomány- és Technikatörténeti Komplex Bizottságával, a Magyar

Részletesebben

2009. november 23. hétfő Magyar Szabadalmi Hivatal Budapest, V. Garibaldi u. 2. Megnyitó. Prof. Dr. Németh József, az MTA TTKB és a MTESZ TTB elnöke

2009. november 23. hétfő Magyar Szabadalmi Hivatal Budapest, V. Garibaldi u. 2. Megnyitó. Prof. Dr. Németh József, az MTA TTKB és a MTESZ TTB elnöke 2009. november 23. hétfő Magyar Szabadalmi Hivatal Budapest, V. Garibaldi u. 2. Megnyitó Prof. Dr. Németh József, az MTA TTKB és a MTESZ TTB elnöke 09.00 Prof. Dr. Kroó Norbert, az MTA alelnöke: Ünnepi

Részletesebben

X. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia

X. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság X. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia Nagybánya, 2017. június 29 július 2. X. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia 2017 1 A konferencia szervezője

Részletesebben

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. július 26. FŐVÉDNÖK: DR. VERES ANDRÁS szombathelyi megyéspüspök A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. 2014. július 26.

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt. Konferencia-program

Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt. Konferencia-program Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt Tudós tanárok tanár tudósok Konferencia a minőségi tanárképzésről és Ember

Részletesebben

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék és Régészeti Tanszék szervezésében BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Bálint István, nyugalmazott újságíró, Magyar Szó, publicista, Belovai József, nyugalmazott történelemtanár, Szeged,, Nagybecskerek Beretka Katinka, okleveles jogász,

Részletesebben

2017. november 9 10-én KÖLCSÖNHATÁSOK

2017. november 9 10-én KÖLCSÖNHATÁSOK A Debreceni Egyetem Finnugor Nyelvtudományi Tanszéke és a Finn Nagykövetség Finnország függetlenségének 100. évfordulója tiszteletére 2017. november 9 10-én konferenciát szervez KÖLCSÖNHATÁSOK Magyarok

Részletesebben

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. A konferencia harminchárom előadója a következő intézmények oktatója vagy

Részletesebben

ALAPÍTÁSI ENGEDÉLYT KAPOTT KÖNYVTÁRI KÉPZÉSI PROGRAMOK

ALAPÍTÁSI ENGEDÉLYT KAPOTT KÖNYVTÁRI KÉPZÉSI PROGRAMOK ALAPÍTÁSI ENGEDÉLYT KAPOTT KÖNYVTÁRI KÉPZÉSI PROGRAMOK A képzés neve, engedélyének érvényessége Könyvtárosok mentálhigiénéje II. Konfliktuskezelés 2008. július 8. Európai Számítógép Kezelői Ismeretek (ECDL).

Részletesebben

ÁJK - Fogadóórák tanszéki bontásban

ÁJK - Fogadóórák tanszéki bontásban ÁJK - Fogadóórák tanszéki bontásban KERESKEDELMI JOGI ÉS PÉNZÜGYI JOGI TANSZÉK 1. Prof. Dr. Miskolczi-Bodnár Péter Csütörtök Helye 9.45-11.15 - előzetes egyeztetés alapján A magasföldszint 9. 370-8601

Részletesebben

Lakás, Környezet, Munkahely - XX. századi iparvárosok arculata, társadalma és termelése tudományos konferencia

Lakás, Környezet, Munkahely - XX. századi iparvárosok arculata, társadalma és termelése tudományos konferencia Lakás, Környezet, Munkahely - XX. századi iparvárosok arculata, társadalma és termelése tudományos konferencia MEGHÍVÓ az Észak-Keleti Átjáró Kulturális és Tudományos Egyesület, a Herman Ottó Múzeum a

Részletesebben

III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3-4.

III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3-4. III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3-4. Szemelvények az előadáskivonatokból III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3. - 4. A kongresszus résztvevőinek egy csoportja

Részletesebben

Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás

Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás 1. Alkalmazott műszaki tudományok szekció I. em. 36. DR. FÜLÖP ISTVÁN egyetemi adjunktus Szent István Egyetem, Gépészmérnöki Kar, Mezőgazdasági és Élelmiszeripari

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

MEGHÍVÓ a. Nanotechnológia mint az innováció egyik hajtóereje Lépés egy magyarországi nanotechnológiai kormányprogram felé?

MEGHÍVÓ a. Nanotechnológia mint az innováció egyik hajtóereje Lépés egy magyarországi nanotechnológiai kormányprogram felé? MEGHÍVÓ a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztálya, MTESZ Veszprém Megyei Szervezete közös rendezvényére, melyet a Magyar Tudomány Ünnepe

Részletesebben

M E G H Í V Ó. A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA, JELENE november 5-6. Szombathely

M E G H Í V Ó. A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA, JELENE november 5-6. Szombathely M E G H Í V Ó A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA, JELENE 2. 2009. november 5-6. Szombathely A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT MŐVÉSZETI, NEVELÉS- ÉS SPORTTUDOMÁNYI KAR TANÍTÓKÉPZİ INTÉZETE AZ

Részletesebben

A közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb ügyének tekintem

A közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb ügyének tekintem MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet, az MTA Pécsi Akadémiai Bizottság Neveléstörténeti Munkabizottsága és a Magyar Történelmi Társulat tisztelettel meghívja A közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb

Részletesebben

1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő. Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János

1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő. Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János 1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János Idézet: Élj az idővel hát: fürgén elindulnak az évek, s nem jön olyan jó több, mint ami már oda van

Részletesebben

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti

Részletesebben

Országos Széchényi Könyvtár 1014 Budapest, Szent György tér 4-5-6. Tel.: +36 1 224-3845,487-86-52 www.oszk.hu; pr@oszk.hu; facebook.com/nemzetikonyvtar; twitter.com/nemzetikonyvtar INTERPRETÁCIÓK INTERPRETÁCIÓJA

Részletesebben

Legyél Te is Demenciabarát!

Legyél Te is Demenciabarát! Legyél Te is Demenciabarát! Jó gyakorlatok a közösség és a szakma összefogásáról. mosonmagyaróvári Konferencia 2018. október 04-06. Helyszín: Flesch Károly kulturális központ Mosonmagyaróvár, Erkel u.

Részletesebben

KAPRONCZAY KÁROLY AZ ORVOSTÖRTÉNELEM SZÁZADAI

KAPRONCZAY KÁROLY AZ ORVOSTÖRTÉNELEM SZÁZADAI KAPRONCZAY KÁROLY AZ ORVOSTÖRTÉNELEM SZÁZADAI Írták: Grabarits István Kapronczay Károly Kapronczay Katalin Magyar László András Kapronczay Károly, 2010 Az e-könyv alapja Kapronczay Károly: AZ ORVOSTÖRTÉNELEM

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék DÉLELŐTT (07:30-13:30) Dr. Szilasi Zsuzsanna o. szds. adjunktus

Részletesebben

ÁJK - Fogadóórák tanszéki bontásban

ÁJK - Fogadóórák tanszéki bontásban KERESKEDELMI JOGI ÉS PÉNZÜGYI JOGI TANSZÉK Helye 1. Prof. Dr. Miskolczi Bodnár Péter Csütörtök 12.30-13.30 A magasföldszint 8. 370-8601 miskolczi.bodnar.peter@kre.hu 2. Dr. habil. Szuchy Róbert Szerda

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban PROGRAMFÜZET Szociális Szekció X. Országos Konferenciája Kihívások a szociális ellátásban 2011. június 30. július 1-2. Visegrád Fővédnök: Soltész Miklós szociális államtitkár VÉDNÖK Helyszín: Visegrád

Részletesebben

A magyarországi közegészségügy története

A magyarországi közegészségügy története A magyarországi közegészségügy története 1770-1944 j Jogalkotás, közegészségügyi intézmények, szakirodalom A kötetet összeállította: KAPRONCZAY KÁROLY Az előszót írta: TOMPA ANNA Sajtó alá rendezte: GAZDA

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának június 10-i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának június 10-i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2016. június 10-i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Perczel András Dr. Császár Attila Dr. Salma Imre Dr. Péter László Dr.

Részletesebben

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2019;12(SUPPL.1):1-19 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2019;12(SUPPL.1):S1-S19 S 1 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG XIX. KONGRESSZUSA ELHÍZÁS KALEIDOSZKÓP PROGRAM

Részletesebben

Magyar Levéltárosok Egyesülete 2008. évi vándorgyűlése

Magyar Levéltárosok Egyesülete 2008. évi vándorgyűlése Magyar Levéltárosok Egyesülete 2008. évi vándorgyűlése Zalaegerszeg 2008. augusztus 26-28. A vándorgyűlés támogatói: Oktatási és Kulturális Minisztérium Nemzeti Kulturális Alapprogram Zala Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Magyarország sorsfordító esztendői:

Magyarország sorsfordító esztendői: MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár a Kállay-kormány megalakulásának 75. és Kállay Miklós halálának 50. évfordulóján tisztelettel meghívja a Magyarország

Részletesebben

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK

Részletesebben

MAGYARORSZÁG LEVÉLTÁRAI. Szerkesztette: BLAZOVICH LÁSZLÓ MÜLLER VERONIKA

MAGYARORSZÁG LEVÉLTÁRAI. Szerkesztette: BLAZOVICH LÁSZLÓ MÜLLER VERONIKA MAGYARORSZÁG LEVÉLTÁRAI Szerkesztette: BLAZOVICH LÁSZLÓ MÜLLER VERONIKA Budapest - Szeged 1996 TARTALOM TARTALOM 5 Bevezető (Blazovich László Müller Veronika) 9 KÖZLEVÉLTÁRAK 27 ÁLTALÁNOS LEVÉLTÁRAK 27

Részletesebben

A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter

A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter Ismertetem Magyarország köztársasági elnökének és honvédelmi miniszterének határozatait elismerésekről. A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter

Részletesebben

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a Versenyeredmények 2006/2007 ORSZÁGOS helyezettek felkészítő "VI. Kele Napja" Fekete István Általános Iskolák Országos Találkozója I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b Irodalmi pályázat II. hely: Turányi Csilla

Részletesebben

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

Országos Múzeumandragógiai Konferencia szekcióinak beosztása és programjai Helyszín: Széphalom, A Magyar Nyelv Múzeuma, 2009. Május 12.

Országos Múzeumandragógiai Konferencia szekcióinak beosztása és programjai Helyszín: Széphalom, A Magyar Nyelv Múzeuma, 2009. Május 12. Országos Múzeumandragógiai Konferencia szekcióinak beosztása és programjai Helyszín: Széphalom, A Magyar Nyelv Múzeuma, 2009. Május 12. Kedd 9:00-10:30 Elıadások az I. és II. szekcióban 10:30-11:00 Szünet-konferencia

Részletesebben

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK

Részletesebben

VI.Szigetköz Minimaraton

VI.Szigetköz Minimaraton 2009.05.03. Táv : 16 km Abszolút eredmények 1. 33. Major József 1979 0:52:57 2. 10. Garami Árpád 1966 0:55:22 3. 71. Görözdi Máté 1983 0:57:34 4. 153. Sándor Csaba 1985 0:58:58 5. 6. Varga Csaba 1965 0:59:51

Részletesebben

Javaslat a Doktori Tanács, a Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottság és a Tudományetikai Bizottság tagjaira a Jelölőbizottság állásfoglalása alapján, 2017

Javaslat a Doktori Tanács, a Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottság és a Tudományetikai Bizottság tagjaira a Jelölőbizottság állásfoglalása alapján, 2017 Javaslat a Doktori Tanács, a Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottság és a Tudományetikai Bizottság tagjaira a Jelölőbizottság állásfoglalása alapján, 2017 1. A Jelölőbizottság javaslata a Doktori Tanács tagjaira

Részletesebben

JÁRÓBETEG SZAKRENDELŐ INTÉZET SZAKRENDELÉSEINEK SZAKORVOSI NÉVSORA K épület

JÁRÓBETEG SZAKRENDELŐ INTÉZET SZAKRENDELÉSEINEK SZAKORVOSI NÉVSORA K épület SZAKRENDELÉSEINEK SZAKORVOSI NÉVSORA K épület Név Telefonszám Szak Dr. Aczél Klára 71-351 465-1838 Szemészet Dr. Alföldi Edit 72-918 Reumatológia Dr. Altomare György 71-344 Pszichiátria Dr. Atalay Katalin

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék Dr. Szilasi Zsuzsanna o. szds. adjunktus Dr. Mező Marléne

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék Dr. Szilasi Zsuzsanna o. szds. adjunktus Dr. Molnár Dávid

Részletesebben

Második Európai Blue Sky Konferencia

Második Európai Blue Sky Konferencia Második Európai Blue Sky Konferencia 1 Globális Átalakulások Következmények és Alternatívák Nemzetközi konferencia az OECD és az UNESCO MOST Program támogatásával 2015. Október 29-31, Budapest - Várnegyed

Részletesebben

Biharkeresztes választási eredményei október 13.

Biharkeresztes választási eredményei október 13. Biharkeresztes választási eredményei DANI BÉLA PÉTER Független jelölt 998 57,22% SEMLYÉNYINÉ MIZÁK ÁGOTA NÉPPÁRT 499 28,61% HARSÁNYI CSABA Független jelölt 223 12,79% MAGYARI CSABA Független jelölt 24

Részletesebben

SZENT-GYÖRGYI EST Szervező: Ifj. Gazdag István Szerkesztő: Kásáné Kiss Andrea

SZENT-GYÖRGYI EST  Szervező: Ifj. Gazdag István Szerkesztő: Kásáné Kiss Andrea SZENT-GYÖRGYI EST Szervező: Ifj. Gazdag István Szerkesztő: Kásáné Kiss Andrea Kedves Érdeklődő! A Szent-Györgyi Est főként budapesti múzeumok programlehetőségeit tartalmazza, kerületenként, betűrendbe

Részletesebben

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45 Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45 Bódy Péter Bordás János begs Boros Gábor Bendegúz es a=anatómia Cserháti Zoltán b=biokémia Farkas Dániel Márton e=élettan Fekete Ákos s=szövettan Gógl Aliz

Részletesebben

4032 Debrecen, Böszörményi út 138., 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens Tanszék

4032 Debrecen, Böszörményi út 138., 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens Tanszék 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens 2. Árváné dr. Ványi Georgina adjunktus GTK Vállalkozásfejlesztés nem önálló 3. Dr. Bácsné dr. Bába Éva egyetemi docens 4. Dr. Bai Attila egyetemi docens GTK Vállalatgazdaságtani

Részletesebben

Békés Megyei Ügyvédi Kamara. Kirendelhető ügyvédek

Békés Megyei Ügyvédi Kamara. Kirendelhető ügyvédek Békés Megyei Ügyvédi Kamara Kirendelhető ügyvédek Lezárva: 2015.06.03. Békéscsaba helységben: 1. Dr. Balázs Imre Tel.: 66/452-251 Dr. Balázs Imre Ügyvédi Irodája Mobil: 30/9255-126 5600 Békéscsaba, Deák

Részletesebben

Trianon és a magyar felsőoktatás

Trianon és a magyar felsőoktatás MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet, a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség, az Eötvös József Collegium tisztelettel meghívja a Trianon és a magyar felsőoktatás című konferenciára. Helyszín: Eötvös

Részletesebben

MELLearN Konferencia Szegeden

MELLearN Konferencia Szegeden 9 9, 8$0 :, ()*(, %# ; A TARTALOMBÓL: Ünnep eltt 1 MELLearN Konferencia Szegeden 1 Új kihívások a felnttképzésben 2 MELLearN szimpózium az ONK-n 4 Rövid hírek 5 A MELLearN Egyesület vezetsége és munkatársai,

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 www.salgotarjan.hu jegyzo@salgotarjan.hu VEZETŐK Dóra Ottó polgármester

Részletesebben

Az EOQ MNB kitüntetettjei

Az EOQ MNB kitüntetettjei Az EOQ MNB Külföldi Tiszteletbeli Tagjai: Gabriel A. Pall, USA (2006) Greg H. Watson (2015) Hans Dieter Seghezzi, Svájc (2003) Shoji Shiba, Japán (2007) EOQ MNB Életmű Díj : Mikó György (2018) Sütő Kálmán

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT II. TELEPHELY

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT II. TELEPHELY MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT II. TELEPHELY FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA RENDELÉSI IDŐ BEOSZTÁSA: C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék 07:30-13:30 Dr. Reményi Ákos szds.adjunktus

Részletesebben

Férfi soft I. osztály eredmény

Férfi soft I. osztály eredmény Férfi soft I. osztály eredmény 1 Várady György Soul DC 20 2 Takács Gábor Pestújhelyi SC 16 3 Balogh Béla Pestújhelyi SC 13 4 Silárszky István WBSE 11 5 Juhász Béla Vecsési SE 9 5 Őri József Smile DC 9

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

01:20: MACSEK Zoltán :20: BOKOR Attila :20: RÁKSI Mihály 1980

01:20: MACSEK Zoltán :20: BOKOR Attila :20: RÁKSI Mihály 1980 Sólyom Team SE 11:53:58.867 1 1 3 1009 HORVÁTH Ákos 1975 01:20:30.633 2 9 1015 MACSEK Zoltán 1974 01:20:32.640 3 10 1008 BOKOR Attila 1982 01:20:32.693 4 49 1016 RÁKSI Mihály 1980 01:28:53.583 5 67 1014

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 69 DITZENDY Arisztid 1998 00:33:16 00:34:05 00:39:12 01:47:14 01:46:34 37 5:03 min/km +00:00:00 2 56 MOLNÁR Zoltán 1998 00:38:58 00:38:05 00:39:17 01:57:09 01:56:21 51

Részletesebben

HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK

HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK 1989 2017 2017 Lovász László elnök Csépe Valéria kutatóprofesszor MTA Természettudományi Kutatóközpont Cziráki Szabina titkár Országos Tudományos Diákköri Tanács

Részletesebben

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49 15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán

Részletesebben

Az EOQ MNB kitüntetettjei

Az EOQ MNB kitüntetettjei Az EOQ MNB Külföldi Tiszteletbeli Tagjai: Hans Dieter Seghezzi, Svájc (2003) Gabriel A. Pall, USA (2006) Shoji Shiba, Japán (2007) Greg H. Watson (2015) EOQ MNB Életmű Díj : Sütő Kálmán Dr. (2007) Az EOQ

Részletesebben

Magyar Tudomány Ünnepe 2009

Magyar Tudomány Ünnepe 2009 Magyar Tudomány Ünnepe 2009 E-VILÁGI TRENDEK Az internet hatása a társadalomra, a gazdaságra és a politikára tudományos konferencia az Általános Vállalkozási Főiskolán A konferencia védnöke: Prof. Dr.

Részletesebben

Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról

Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról Az Állatorvostudományi Egyetem ebben az évben is részt vett a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián. A részvétel részben támogatásból

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ december 1-jétől változik az orvosok beosztása! DÉLELŐTT (07:30-13:30)

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ december 1-jétől változik az orvosok beosztása! DÉLELŐTT (07:30-13:30) MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ FÜL-ORR-GÉGÉSZETI SZAKAMBULANCIA C. épület U. szint, 007. vizsgáló, 81829 mellék Dr. Szilasi Zsuzsanna adjunktus Dr. Szilágyi Kamilla rezidens Dr. Lénárda

Részletesebben

Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, Rákóczi út 2) tel./fax: (36) , Fax:

Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, Rákóczi út 2) tel./fax: (36) , Fax: Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, Rákóczi út 2) tel./fax: (36) 311-211, 515-115 Fax: 515-116 Tisztelt Vizsgázó! Ezúton tájékoztatjuk, hogy a(z)

Részletesebben

A Semmelweis Egyetem Levéltára fond- és állagjegyzéke

A Semmelweis Egyetem Levéltára fond- és állagjegyzéke Irodalom: A Semmelweis Egyetem Levéltára fond- és állagjegyzéke - Szögi László: A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltára 1770-1970. Repertórium. Budapest, 1982. - Molnár László Szögi László: A Semmelweis

Részletesebben

Primavera BalatonMan Kenese 2019 Kategóriás Eredmények

Primavera BalatonMan Kenese 2019 Kategóriás Eredmények 18-24 Férfi AG 1 315 HEIMBERGER DÁVID 2000 HUN 0:14:09 02:32 2:59:55 02:59 2:17:19 5:36:51 18-24 Nő AG 1 219 BARTUCZ LUCA 1995 HUN 0:16:25 05:23 3:30:39 03:16 3:18:37 7:14:19 25-29 Férfi AG 1 242 CSIKÓS

Részletesebben

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL 12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL NÉV CÍM 1.TÚRA 2.TÚRA 3.TÚRA 4.TÚRA 1. ÁDÁM BIANKA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 2. ÁDÁM CINTIA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 3. AUER BRIGITTA BUCSA, KOSSUTH U. 96/B 4. AUER GABRIELLA

Részletesebben

Téma: Az írástudók felelőssége

Téma: Az írástudók felelőssége Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics

Részletesebben

Orvosné Dr. Kósa Ildikó

Orvosné Dr. Kósa Ildikó Á LMOSD Farkas Pál (független) Demeter Csaba Kozma Barnáné Adorján Csaba Ármós Zoltán Asztalos Sándor Fórián József Markocsány Tamásné Wrábel Gyula Sándor Toplak Jenő B AGAMÉR Orvos Mihály (MSZP) Erdősné

Részletesebben

OKTATÓK ELÉRHETŐSÉGEI 2014/2015. tanév tavaszi félév. Gazdálkodás és Menedzsment Tanszék

OKTATÓK ELÉRHETŐSÉGEI 2014/2015. tanév tavaszi félév. Gazdálkodás és Menedzsment Tanszék Gazdálkodás és Menedzsment Tanszék BUDAPEST Oktató neve szoba-szám telefon e-mail Dr. Bartók István 309 06-1/450-2420/235 mellék bartok.istvan@edutus.hu Fabricius-Ferke György 06-1/450-2420/225 mellék

Részletesebben

III. Romológus Konferencia

III. Romológus Konferencia III. Romológus Konferencia 2014. április 25-26. Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar - Pécs, Zsolnay Negyed E25-ös épület 001-es terem Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium, Könyvtár -

Részletesebben

B U D A P E S T I Ü G Y V É D I K A M A R A V Á L A S Z T Á S S Z A V A Z A T S Z Á M L Á L Ó B I Z O T T S Á G

B U D A P E S T I Ü G Y V É D I K A M A R A V Á L A S Z T Á S S Z A V A Z A T S Z Á M L Á L Ó B I Z O T T S Á G A megválasztott személyek neve és annak a tisztségnek, illetve testületnek a neve, amelyre, illetve amelybe a jelöltet megválasztották: Elnök DR. TÓTH M. GÁBOR Főtitkár DR. GYALOG BALÁZS Elnökhelyettes

Részletesebben

ALAPÍTÓ TAGJAI (1998. október 29.)

ALAPÍTÓ TAGJAI (1998. október 29.) Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesület ALAPÍTÓ TAGJAI (1998. október 29.) 1. Béres Ferenc Elhunyt 2. Fecske Jenő Elhunyt 3. Fekete Álmos Elhunyt 4. Fogarassy Pál 5. Fóti Mária 6. Hidasi György 7. Hirling

Részletesebben

SAJTÓ- ÉS KOMMUNIK[CIÓS FŐOSZT[LY

SAJTÓ- ÉS KOMMUNIK[CIÓS FŐOSZT[LY SAJTÓKÖZLEMÉNY Balog Zoltán egyetemi és főiskolai tanári kinevezéseket adott át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint Dr. Palkovics László, az EMMI felsőoktatásért felelős államtitkára

Részletesebben

38. Nemzetközi Rajkai Emlékverseny Debrecen október 10.

38. Nemzetközi Rajkai Emlékverseny Debrecen október 10. 4 km női abszolút Hely Rajtsz. Név Szév Klub Egyetem Idő 1 770 Rakonczai Beáta 1977 NyVSC 0 16:41 2 750 Liene Puke 1988 0 Debreceni Egyetem 16:57 3 700 Hajdú Anna 1993 DSC-SI 0 17:10 4 533 Varga Krisztina

Részletesebben

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Szombathely, 2012.06. 1-3. EREDMÉNYEK Végeredmény női: M Gy V Pont Kosár 1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 202:203 2. Semmelweis Egyetem

Részletesebben

Győrújbaráti Terepfutás km Terepfutás abszolút eredmények Absz Hely. R.sz. Név Nem Bruttó cél Diff. Tempó

Győrújbaráti Terepfutás km Terepfutás abszolút eredmények Absz Hely. R.sz. Név Nem Bruttó cél Diff. Tempó 1 162 LEDVAI András Férfi 00:27:57 00:00:00 3:59 p/km Férfi 1996-1999 1 Férfi 1 2 128 TAKÁCS Dávid Férfi 00:28:43 00:00:46 4:06 p/km Férfi 1976-1980 1 Férfi 2 3 160 GERLEI Máté Férfi 00:28:47 00:00:50

Részletesebben

A HÚS SZEREPE A HUMÁN TÁPLÁLKOZÁSBAN konferencia MEGHÍVÓ

A HÚS SZEREPE A HUMÁN TÁPLÁLKOZÁSBAN konferencia MEGHÍVÓ A HÚS SZEREPE A HUMÁN TÁPLÁLKOZÁSBAN konferencia MEGHÍVÓ A Baromfi Termék Tanács és Szakmaközi Szervezet, a Juh- és Kecske Terméktanács és Szakmaközi Szervezet és a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet

Részletesebben

BRFK VII. ker. Rendőrkapitányság KMB iroda címe, telefonszáma***

BRFK VII. ker. Rendőrkapitányság KMB iroda címe, telefonszáma*** Körzeti megbízott Neve Forgácsné Kiss Anikó Révész Gabriella Brutyó János Balog Mihály Rendfokozata* Mobiltelefonszáma** főtörzsőrmester 06-70-489-35-34 1071 Budapest, zászlós 06-70-489-35-12 1071 Budapest,

Részletesebben

Koleszárikné Németh Beáta K115 54:22 2 Turkevi-Nagy Dávid 2000 K102 40:58

Koleszárikné Németh Beáta K115 54:22 2 Turkevi-Nagy Dávid 2000 K102 40:58 10.6 km; 1900-2010; nő 10.6 km; 1900-2010; férfi 1 Radics Anna 1985 K114 49:52 1 Galamb Csaba 1994 K103 40:40 2 1977 K115 54:22 2 Turkevi-Nagy Dávid 2000 K102 40:58 3 Fekete-Péntek Szilvia 1983 K109 54:37

Részletesebben

egyeztetés a titkárságon: Zách Beáta

egyeztetés a titkárságon: Zách Beáta Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor szabog@mk.u-szeged.hu csütörtök: 14 00-16 00 Moszkvai krt. 9. 17. sz. egyeztetés a titkárságon: 06-62-546-549 Zách Beáta Prof. Dr. Hodúr Cecilia hétfő: 08 00-10 00 hodur@mk.u-szeged.hu

Részletesebben

Az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság tevékenységének ismertetése Kocsis Károly elnök

Az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság tevékenységének ismertetése Kocsis Károly elnök Az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság tevékenységének ismertetése Kocsis Károly elnök Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság Elnök: Kocsis Károly, 2011 Románia: Benedek József

Részletesebben

Benyák Anikó (Pszichológia)

Benyák Anikó (Pszichológia) (Pszichológia) 014 1., Árendás Anikó Nevelőszülők és nevelt gyermekek több szempontú vizsgálata Előadás a 014. október -én tartott XVIII. Apáczai-napok Tudományos Konferencián. NYmE-AK, Győr (014) 013.,

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye

Részletesebben

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján:

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: 1. Alkalmazott hadtudomány tagozatban: I Fodor Dóra Konzulense: Dr. Forgács Balázs százados

Részletesebben

OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK

OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT INTÉZMÉNYEINEK NÉV- ÉS CÍMJEGYZÉKE (2011. ÁPRILISI ÁLLAPOT ) OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK Bajai Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Kollégiuma, Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Eötvös József Koszorú

Eötvös József Koszorú Eötvös József Koszorú (1993-2011) 2011 Báldi Tamás, a földtudományok doktora, Fésüs László, az állatorvos-tudomány doktora Józan Péter, az orvostudomány doktora Lantos Béla, a műszaki tudományok doktora

Részletesebben

II. ÓVODAPEDAGÓGIAI NYÁRI AKADÉMIA

II. ÓVODAPEDAGÓGIAI NYÁRI AKADÉMIA MAGYAR ÓVODAPEDAGÓGIAI EGYESÜLET, DEBRECENI EGYETEM TUDOMÁNYEGYETEMI KAROK Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományok Intézete Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar II. ÓVODAPEDAGÓGIAI NYÁRI AKADÉMIA 2010.

Részletesebben

2011-ben a park területén végzett munka (bozótírtás, kapálás, gyomlálás, levélszüret, tüzelés, kerítésjavítás stb.) ledolgozott.

2011-ben a park területén végzett munka (bozótírtás, kapálás, gyomlálás, levélszüret, tüzelés, kerítésjavítás stb.) ledolgozott. kerítésjavítás 1 Bába János 8.50 Bába János 0.00 8.50 2 Bába Jánosné 6.50 Bába Jánosné 0.00 6.50 Bagladi Sándor 0.00 1 Bagladi Sándor 10.00 10.00 3 Bajusz Balázs 4.50 Bajusz Balázs 0.00 4.50 4 Bajusz Bence

Részletesebben

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör 1 9035 FAZEKAS Attila 1970 00:37:38 00:08:50 00:09:28 00:09:36 00:09:42 3:45 min/km +00:00:00 2 9150 THURAUER Roman 1977 00:37:54 00:08:51 00:09:28 00:09:41 00:09:53 3:47 min/km +00:00:15 3 9051 HAJTMAN

Részletesebben

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények 10km Férfi 10-18 éves 1 2064 Lovas Bence 2004.04.04 11 0:35:29 1:14:41 10km Férfi 19-30 éves 1 2044 Szabó József 1990.02.16 25 0:21:54 0:44:37 2 2099 Szaniszló Máté 1988.08.23 26 0:23:08 0:47:23 3 2105

Részletesebben

VI.Szigetköz Minimaraton

VI.Szigetköz Minimaraton Abszolút eredmények 1. 33. Major József 1979 0:52:57 2. 10. Garami Árpád 1966 0:55:22 3. 71. Görözdi Máté 1983 0:57:34 4. 153. Sándor Csaba 1985 0:58:58 5. 6. Varga Csaba 1965 0:59:51 6. 18. Milan Stano

Részletesebben