MEGJELENT AZ KÖNYVTÁR SOROZATBAN

Átírás

1

2 Daviid Osborn VADÁSZIDÉNY MEGJELENT AZ KÖNYVTÁR SOROZATBAN

3 A fordítás a London Management engedélyével készült A mő eredeti címe: Open Season Copyright by David Osborn Fordította: Gálvölgyi Judit A címlapot tervezte: Helényi Tibor Hungarian Translation Gálvölgyi Judit IPM KÖNYVTÁR A sorozat fıszerkesztıje: Ivanics István Felelıs szerkesztı: Sülé Gábor Mőszaki szerkesztı: Hupján Mária Kézirat-elıkészítı: Rátz Mária Felelıs kiadó: dr. Pollák Miklós vezérigazgató Interpress Kiadó, Budapest, 1988 Szikra Lapnyomda ( ) Felelıs vezetı: Csöndes Zoltán vezérigazgató HU ISSN ISBN X Megjelent: 11,6 (A/5) Ív terjedelemben

4 ELİJÁTÉK Az államügyész meglehetısen érzékeny embernek tartotta magát, és erre büszke is volt. Miközben Alicia Rennickkel és mereven ülı szüleivel beszélgetett, egyszerre csak azon kapta magát, hogy nem bírja elviselni Alicia üres tekintetét. Ez a tekintet nem azt a fájdalmas visszaemlékezést tükrözte az iszonyatra, a váratlanságra és a fájdalomra, amit más fiatal nık szemében látott, akiket szintén megerıszakoltak; e ködös-kifejezéstelen tekintet azt tükrözte, hogy a lány valahol legbelül egyre jobban érzi: teljesen magára hagyták. Így hát az államügyész hátat fordított Aliciának. És Mr. és Mrs. Rennicknek is. Úgy fordította bırpárnás forgószékét, hogy tekintete Eisenhower elnök bekeretezett fényképére essen, aki jól fésülten és magabiztosan nézett le rá a falról, a magas, függönnyel keretezett ablak mellıl. Odakint az arányló délutáni napfény megérintette a városi park és a parkot körülvevı, tizenkilencedik század eleji, vörös téglás épületek fölé magasodó szilfákat. Az ágakon és leveleken át elmosódottan rajzolódott ki a presbiteriánus templom tornya meg az egyetem óratornya. Késıbb majd emlékezni fog rá, hogy ebben a pillanatban milyen tehetetlennek és álszentnek látta a sarokban álló amerikai zászlót, ezt a lecsüngı vörös-fehér-kék rongydarabot. Síri csönd volt. Olyan csönd, mintha még a sötét faborítású falak meg a süppedı szınyegek is a gondolataikba mélyednének. Mert a gondolat, az ott motoszkált. A gondolat, amit szavakba kell önteni, s hangosan ki kell mondani. Az államügyész tudta, mit akar mondani. Csak a hogyan volt nagyon nehéz. Voltak dolgok, amikrıl Rennickék nem tudták, hogy ı nem akarja elmondani. Ha elmondaná, csak tovább rontaná a lány helyzetét. Mikor az államügyész visszafordult, nem pillantott Aliciára, inkább egyenesen Rennickre nézett. A férfi nagy, nehézkes testén meglátszott a középosztálybeli jólét, szemét már kicsire húzta a tiszteletreméltóság. Ez az ember tudja, gondolta az államügyész. Rennick nem buta. De úgy fog tenni, mintha nem tudná. Így aztán kellı felhajtással csinálhatja végig a pert. Rennick számára ez teljesen fölösleges presztízskérdés lesz csak. Nem szeretném, ha azt hinnék, hogy nem érzünk együtt önökkel, Mr. Rennick. Azért vagyunk itt, hogy megadjunk önnek és Aliciának minden lehetséges segítséget. De az együttérzés, mármint a bőnvádi eljárás formájában megnyilvánuló hivatalos együttérzés... nos, talán Alicián most nem ez a fajta együttérzés segíthet. Azok után, ami vele történt, önnek valóban

5 az a véleménye, hogy nyilvánosságra van szüksége? Nem inkább csöndre és védelemre? Mit ért nyilvánosságon? kérdezte Mrs. Rennick bizalmatlanul. Hideg, negyvenes, még mindig jó alakú nı volt. De gondosan és erısen kifestett arca maga volt az illem és az erény. Valaha szép lehetett. Még most is az lehetne, ha hagyná. Bírósági tárgyalást magyarázta türelmesen. Rennick. Sajtónyilvánosságot. De a fölháborodás keserő édessége vonzóbbnak tetszett tulajdon hallgatag lányának érdekeinél. Mrs. Rennick úgy érezte, hogy támadás érte. S vele együtt a többi nıt is. Az örökös kiváltságot élvezı férficinkosság támad rá. Istenem, hogy győlölte önelégült pózolásukat. Csípısen vágott vissza: A per a bőnösöket állítja a nyilvánosság elé és bünteti meg. Valamennyien tudjuk, hogy kik ık, és mit tettek. Nem hiszem, hogy bárki is elítélné Aliciát. Alicia nem reagált. Tizennyolc éves volt; csinos a maga törékeny, bizonytalan, elnyomott módján. Finom vonalú, karcsú kezei összekulcsolva pihentek a szigorú szabású ruha ölében, amit az anyja adott rá; ez a feltőnıen magas nyakú ruha a sértett nıiséget kívánta hangsúlyozni. Az államügyész visszaemlékezett a lány egyetlen, röpke mosolyára. Soha nem látott gyöngédebb és kétségbeesettebb mosolyt. Ismét nekikezdett. Akkor hát, hadd fogalmazzak másként, Mrs. Rennick, ha megengedi. Nézzük a dolgot a bíróság szemszögébıl. Elıször is, a verés nyomai, néhány zúzódás, egy fölszakadt ajak, monoklis szem; ezek egyike sem utal föltétlenül erıszakra. Az államügyész derős mosolyt és könnyed stílust erıltetett magára. A rendırség minden hétvégén összeszed legalább fél tucat ugyanilyen állapotban levı lányt, akik pontosan így néznek ki egyegy kis csetepaté után. Rendszerint ez az eredménye annak, ha szét akarják választani a verekedı, féltékeny fiúkat. A kísérlet kudarcot vallott. Mrs. Rennick ellenséges arcának széles nyílásából ismét elıtört színtelen hangja. Azt akarja mondani, hogy Aliciát nem erıszakolták meg? Dehogyis. De próbáljon, kérem, megérteni. Az államügyész hangja figyelmeztetni próbálta az asszonyt, hogy hagyja a fenébe az egész átkozott ügyet, menjen haza, és mindent felejtsen el. De nekem önökkel és Aliciával szemben az is kötelességem, hogy pontosan megértessem, milyen esélyeik vannak, ha ragaszkodnak a vádemeléshez. Minden perben vannak esélyek.

6 Folytassa mondta ezúttal Rennick. Alicia továbbra is vakon bámult a semmibe. A múltba talán? Vagy a jelenbe, a jövıbe? Figyelt egyáltalán, látott egyáltalán? Hangok és elmosódott képek. A részegség és bőntudat töredezett, homályos emlékei. S a félelem emléke is. A félelem figyelmeztetı érzése, amelyrıl nem akart tudomást venni, mikor Ken azt mondta a bulin: Menjünk kocsikázni, Alicia. És Art nevetett, kacsintott. A hirtelen föltámadt félelem, amikor rájött, hogy nem kettesben van a kocsiban Kennel, hanem ott van Art és Greg is. Az egyre növekvı pánik, mikor Greg elırenyúlt a hátsó ülésrıl, s kezét a blúza alá csúsztatta, és így tett Art is. Ken pedig, aki a vezetıülésen ült, egyszerre csak gyakorlott kézzel a szoknyája alá nyúlt. Megpróbált védekezni, kiabált is. Talán ekkor ütötte meg Ken elıször? Visszakézbıl. Az ajka még mindig föl van duzzadva, még mindig ferde. Az ínye is fölszakadt. Az elsı ütéstıl vagy az utána következıktıl? A fények... A motel... Greg és Art leszorították a kocsi padlójára, kintrıl nem láthatták ıt. A fények fehérre festették a kocsi tetejét és ablakait. Aztán hirtelen a szoba sötétje, a használatlanságtól dohos szaga, hidege. Idegen bútorokba ütközı lábai, védekezı öklei, a földre hulló ruhák. Elıbb az övé, aztán a fiúké. Az izmos fiútestek fura szırössége, a fiúk szaga. Aztán kezek mindenütt, és nevetés és fogak, melyek az ajkába haraptak, a szájak, amelyek tapadtak. A csontos lábak súlya, horzsoló nyomása és a végsı iszonyú fájdalom, ami a testébe hasított. És végül Art fuldokló vicsorgása, amint ujjait a szeme sarkába mélyeszti: Szuka, ha megharapsz, kinyomom a szemedet. Mikor hagyta ott ıket? Mikor hagyták, hogy elmenjen? Talán csak azért engedték el, mert részegen elaludtak? Mikor is talált rá a rendırség az éjszakai országúton? Hogyan is nem látta az ırmester az ırszobán a kétségbeesését? Nem, nem történt velem semmi; csak túl sokat ittam, elindultam sétálni. Elestem. Hogy hívják az apját? Nem akarok én semmit... Kérem szépen, tessék engem hazaengedni. Mit követtem el? Aztán a telefon, az a végzetes, rekedt hang a telefonban. A motel. Három fiú. Ki fog fizetni az eltört lámpáért és tükörért, székért, a kiégetett matracért, a bemocskolt lepedıért? Mikor bejelentkeztek, a lányt nem látta senki. Ez egy tisztességes motel. Nem volt itt soha semmi baj. Igen, valami Frazer. Egyetemista.

7 Az államügyész türelmetlenül játszott a ceruzájával. Mrs. Rennick... De az asszony tekintete most még elszántabb lett. Az államügyész rezignáltan a tálcára ejtette a ceruzát; mindenkit úgysem tud megvédeni. Legalábbis önmaguk ellen. Van neki más dolga is. Alicia tizennyolc éves, túl fogja élni. Az ilyesmibe általában nem lehet belehalni. Aliciát megvizsgálták, Mrs. Rennick mondta hidegen. De a leletben arról nem esik szó, hogy a nemi aktus, amelyben részt vett, az akarata ellenére történt volna. Némi idıbe telt, míg az asszony megértette. Elıbb csak bámult a férfira, aztán kirobbant. Mit akar ezzel mondani? Sajnálom, Mrs. Rennick, de a szex a fiatal lányok körében szinte járványos. Még a középiskolásoknál is. A tizennégy éveseknél. A bíróság mindenesetre ebbıl fog kiindulni. Hát ide figyeljen! Rennick nehézkesen megmozdult, haragot színlelt. Alicia nem szokott hetyegni. Ezt nem mondhatja rá senki. Legkevésbé azok a mocskos férgek, akik megerıszakolták. A lányom szőz volt! rikácsolta Mrs. Rennick. Ez valószínőleg igaz volt. Az orvosi jelentés ugyan nem erısítette meg az állítást, de a doktornak az volt a véleménye, hogy Alicia az igazat mondta. Talán ugyanolyanok vagyunk, mint más szülık, nem jobbak, nem rosszabbak. De ismerjük a saját gyerekünket. Mr. Rennick, Mrs. Rennick, akár tetszik önöknek, akár nem, de Ken Frazer, Greg Anderson és Art Wallace az amerikai ifjúság legjobb tulajdonságait testesítik meg. Jóképő srácok, jı családból valók, mindhárman egyetemisták. Anderson egyetemi sportbajnok. Sıt az idén országos bajnok is. Megerıszakolták a lányomat! ismételte Mrs. Rennick éles, zabolátlan hangon. Art Wallace az egyetemi diákklub elnöke. Ken Frazer rövidesen kitőnıen fog diplomázni. Az sem érdekel, ha az Egyesült Államok elnöke. Egyszóval, azt kívánják tılem, hogy gyızzem meg a bíróságot: liberális társadalmunkban három vonzó, közkedvelt amerikai fiú nem tudott sze-

8 xuális kielégülést találni csinos és szolgálatkész évfolyamtársnıi között. Azt kívánják tılem, hogy azt állítsam: az önök jelentéktelen kislányát kellett, kiválasztaniuk, ıt kellett megerıszakolniuk. Azt akarom, hogy megbőnhıdjenek. Nem volt kiút. Az államügyész halkan, óvatosan mondta. Rendben van, ha önök akarják. De azt hiszem, van még valami, amit el kell mondanom önöknek. Várt egy kicsit, aztán folytatta, méghozzá bosszúszomjasan, mert Mrs. Rennick még mindig kihívóan viselkedett. Tényként tudjuk, mert a három fiú eskü alatt vallotta, hogy Alicia maga javasolta a bulit, majd kért és elfogadott mindhármuktól húsz-húsz dollárt azért, hogy önként, külön-külön mindegyikkel, a többiek jelenlétében természetellenes szexuális perverzitásokat hajtson végre. Iratokat vett föl az asztaláról. Itt vannak az eskü alatt tett vallomások másolatai. És néhány további tanú megerısítı vallomása, köztük egy lányé, Alicia saját barátnıi közül. Még egyszer hangsúlyozta. Egy másik lányé. Rennick csak némi szünet után szólalt meg. Jól van. A hangja tompán koppant, majd nehézkesen fölállt. Az államügyész megengedett magának még egy döfést. Attól tartok, ha nem sikerül elmarasztaló ítéletet elérniük, önöket kétségtelenül be fogják perelni rágalmazásért. Aliciát pedig majd felelısségre vonja a rendırség üzletszerő kéjelgésért, erkölcstelenségért és egy fiatalkorú megrontásáért. Ken Frazer még nem töltötte be a huszonegyedik életévét. Aztán lementek a lépcsın, kiléptek a bíróság téglaépületébıl, és Alicia meg az anyja vártak, míg Mr. Rennick elment a park túloldalán parkoló kocsiért. Mrs. Rennick hirtelen tárgyilagosan megszólalt. Mikor esedékes a következı menstruációd? Alicia lassan fordult szembe az anyjával. Megdöbbenésében úgy érezte, mintha önmaga meg a hangja külön életet élnének, mintha a hangját a bíróság egész parkja lágy zöldjével, padjaival, virágaival, polgárháborús emlékmővével választaná el önmagától. Tessék? A következı menstruációd. Vagy már kimaradt? Az anyja gúnyosan elmosolyodott. Remélem, volt annyi eszed, hogy használd a pesszáriumodat?

9 Szóval megtalálta. Átkutatta az ı szobáját. Hogyan is bizonyíthatná be, hogy sohasem használta? Soha. Akarta, tervezte, hogy majd valamikor, majd egyszer. De sohasem volt hozzá bátorsága. Hogyan gyızhetnél meg bárkit is, ha három nagynevő egyetemista megesküdött, hogy pénzt kértél? Mikor tulajdon barátnıd elárult, hogy kedvükbe járjon? Mikor a tulajdon apád fagyos képpel, egyetlen szó nélkül ment a kocsiért? Mikor az államügyész a búcsúzáskor kerülte a tekintetedet? Mikor a tulajdon anyád úgy néz most rád, hogy a szája egyetlen keskeny, rúzsos, halálos seb? Holnap megmondod annak a hogyishívják Buddynak, hogy feleségül mész hozzá, amikor csak akarja. Buddynak? Annak a fiúnak, otthon. Aki a garázsban dolgozik. Buddy Gernernek? hüledezett Alicia. De hisz csak egy szerelı. Talán megbolondult az anyja? Buddyval ı még csak soha nem is randizott. Anyám, hiszen alig ismerem. Az anyja gúnyosan fölnevetett. De ı bolondul érted. Annyira, hogy nem fog kérdezni semmit. Nem. Hozzá nem megyek. Mi volt az Buddyban, az a hidegség valahol a lelke mélyén, ami megkülönböztette másoktól? Vagy csak az a szánalmas, kutyaszerő vágyakozás a tekintetében, valahányszor csak megállt a garázsnál tankolni? Attól a tekintettıl ı mindig megborzongott. Még csak nem is kedvelem. Majd megkedveled. De én nem akarok férjhez menni. Itt akarok maradni, be akarom fejezni az iskolát. Ne sírj, az isten szerelmére, ne szerezd meg anyádnak ezt az örömet. Befejezni az iskolát? Azok után, amit apáddal meg velem tettél? Pillanatnyi csönd után: És mibıl akarod fizetni a tandíjat? A megélhetést? Ö, persze, elfelejtettem. Hiszen te tudsz pénzt keresni, nem igaz? Ezúttal az asszony mosolya bársonyos volt. A tisztességes asszonyé, aki csak attól a férfitól fogad el pénzt, akihez feleségül ment; megengedheti magának, hogy szépen beszéljen a rosszfélékkel. És akkor egyszerre csak ott volt az apja, és kitárta a kocsi ajtaját. Ideje volt menni.

10 EGY HÉTFİ REGGEL, HAT ÓRA. Harmincnyolc éves korára Ken Frazer joggal állíthatta magáról, hogy beérkezett ember. Egy nagymenı detroiti hirdetési ügynökség egyik jelentıs részlegének volt a megbízott elnökhelyettese; elnöke volt a délmichigani Demokraták Nixonért mozgalomnak; tagja volt az Ann Arbori Történeti Társaságnak; igazgatósági tag volt több helyi cégnél, többek között egy fontos kutatóintézetben is, mely az egyetem irányítása alatt állt, és mindenütt voltak barátai. Ann Arbor kertvárosában álló hetvenezer dolláros házát majdnem egy hektárnyi erdıs park vette körül. A főtött úszómedence meg a szalonnasütıhely olyan diszkréten húzódott meg benne, hogy senki sem vethette Ken Frazer szemére: banálisán amerikai vagy középosztálybeli mint Ken maga. Aztán volt egy pompás európai kocsija, egy ragyogó, sárga Porsche 91IS sportkocsi, amit ügyesen váltogatott egyszerő Fordjával. Volt egy könyvtárra való, könyvklubból beszerzett klasszikus könyve némelyiket ı meg Helen olykor el is olvasták. Mindig érdekes helyeken töltötték a szabadságukat. A múlt évben Budapesten töltöttek tíz napot ahelyett, hogy amerikai szokás szerint Párizs-Madrid-Róma útra mentek volna; a baráti összejöveteleken azóta is mindenki azon tréfálkozott, hogy komcsik lettek. Az azt megelızı évben a mesés portugáliai Algarvéban béreltek házat, ahol a helybeli menık elegáns nemzetközi csoportjában brit arisztokraták voltak a hangadók, még ha a legtöbbjük a gyarmatokról menekült is oda, fıként Rhodesiából és Kenyából. Helen szolidan elegáns és modern asszony volt. Rágyújtott, ha mások is azt tették, de határozottan ellenezte a feleségcserét meg a csoportos szexet. Egyszer ugyan megpróbálta, de nem tetszett neki a dolog. Nem is annyira a maga partnerével volt baja, aki nagyon is megfelelı volt, hanem hogy látnia kellett, hogyan élvezi a dolgot Ken vidáman és bőntudat nélkül az ı hajdani iskolatársnıjével, akit mindig is evett a fene Kenért. A meztelen fürdızés ellen azonban nem volt kifogása, közeli barátok társaságában. Ha a gyerekek nem voltak otthon. Ez szórakoztató és biztonságos dolog volt. Egyetlen bőne az volt, hogy talán egy kicsivel többet ivott a kelleténél. Az ital hatása már egy picikét kezdett is megmutatkozni: a hasa, a csípıje, no meg az egyébként kemény álla körüli helyeken kissé már meglazultak a kötıszövetek, a bıre itt-ott petyhüdt volt. De azért még mindig jól nézett ki. Az alakja is elég jó. Átvészelte négy gyerek szülését és fölnevelését a

11 tiszteletre méltó tizennégy, tizenkét, tíz- és nyolcéves korig. Átvészelte, mármint szellemileg és érzelmileg. Az egyetemi évek után nem volt könynyő az anyai rabszolgamunka, s akárcsak sok mai nı, Helen is eleltöprengett azon, mire is jó a diplomája, miközben lehúzta a vécében a kakis pelenkabetétet, vagy vacsora után még egyszer hozzálátott a szétszórt játékok végtelenül unalmas elrámolásához. De most már mindez, természetesen, a múlté. Most a tinédzserproblémák vannak soron. Egy csomó tehetségtelen európai gyereklány után akik többnyire svájciak voltak és teljesen ostobák Ken végre szerzett félnapos munkára egy fekete lányt, aki ugyan az öntudatos és pimasz fajtából való, de mégis maga a mennyország. A srácok, legalábbis fizikai értelemben, már nagyjából gondoskodnak magukról, így aztán Helen jógázhatott, vezethette a helyi környezetvédelmi bizottságot, s még arra is gondolhatott, hogy esetleg állást vállal a Fordnál, ahol egy ifjú titán azzal kívánt a nıi emancipációért küzdı mozgalom kedvében járni, hogy a Helenhez hasonló, átlagon fölüli nık véleményét tudakolta a szín- és formatervezéssel kapcsolatban. Ken sem szőkölködött kiváló tulajdonságokban. Alig hízott egy picikét az egyetemi évek óta, a haja nem hullott, és mindig be tudta vetni a humorérzékét, ha valakit komolyan meg akart gyızni átlagon fölüli intellektusáról és rafinériájáról. Barna bırő volt, kék szemő, elég magas pontosan 183 centi, s még mindig ı volt az évente megrendezett szülı-tanár meccs sztárja. Mindezek a gondolatok valamiféle csöndes elégedettséggé álltak össze, ami eltöltötte Ken egész lényét, amikor fölébredt. November elseje volt, s odakint még sötétség. Lehetıleg hét óra elıtt föl kellett szednie Art Wallace-t és Greg Andersont. Hosszú út várt rájuk. Ken ráadásul másnapos volt. Az elızı nap Helennel vasárnapi partit rendeztek, s ı egy kicsit többet ivott a kelleténél. No meg a többiek is. Ürügyet a Mindenszentek elıestéje szolgáltatott. Art és Greg jött át a feleségével, Pattel és Sue-val, aztán Annie és Tom Purcell, Bill Carter és a barátnıje, Joyce meg egy Paul Wolkowski nevő fickó, aki új embernek számított a régi bandában, de jó fiú volt, s nem ártott vele jóban lenni, mert jó kapcsolatai voltak kormánykörökben, s mindent el tudott intézni. Vállalták a hideget is a szabadban tartott hússütés kedvéért, közben kiadósán sörözgettek, egész délután egyérintıt játszottak a srácokkal, aztán a könnyő vacsora után, amikor a gyerekek már lefeküdtek, megkezdıdött a komoly ivászat. Az asszonyok a szokásos semmiségekrıl fecsegtek, a férfiak pedig Ken, Greg és Art szokásos kéthetes évi vadásztúrájáról a Michigan északi félszigetén levı tavak környékére. Másnap akartak indulni, s egyre azt vitat-

12 ták, hogy az elızı évben mit vittek magukkal fölöslegesen, hogy idén mit nem fognak vinni, és így tovább. Régi történeteket elevenítettek föl arról, hogy ki lıtte melyik ızet, és mikor, s ki itta a legtöbb whiskyt melyik éjjel. Purcell, Carter és Wolkowski nem is titkolta az irigységet. Ken, Greg és Art vadászkunyhója kizárólag csak hármuké volt: évek óta utasították el mosolyogva, de udvariasan mindazokat, akik velük szerettek volna menni. A vendégek jóval éjfél után mentek el. Inkább a búcsúzás hagyományos gesztusaként, mintsem mert különösebben kívánta, Ken szeretkezett Helennel. Aztán mindketten elaludtak. Az asszony most megmozdult mellette. Ken érezte meztelenségét. Helen mindig így aludt, elnyújtózva. Az egyik melle Ken karján feküdt. Széthúzhatnám a lábait, gondolta Ken, s már benne lehetnék, mielıtt fölébredne. Így kell itthon hagyni egy asszonyt, hogy aztán számolja a napokat, míg visszatérsz, csak hogy befejezd, amit elkezdtél, mielıtt elmentél. De az elızı éjszaka után a dolog túl megerıltetınek látszott, Helen pedig nem olyan volt, mint ébren kacér és kihívó, hanem élettelen, a szája kissé nyitva, a lehelete savanykás, melle löttyedt. Ken csöndesen kimászott az ágyból. Becsukta a fürdıszoba ajtaját, kinyitotta a zuhanyt. Lassanként kezdett magához térni. Megmosta a fogát, szájvízzel és Alka Seltzerrel nagyjából eltüntette a gyomorégését, aztán nesztelenül fölöltözött. Vászonnadrág, meleg gyapjúing és zokni, magas, főzıs vadászcsizma. Este Helen azt mondta, hagy neki kávét a konyhában. Ken kiment a hálószobából, át a nappalin, ahol a hajnali szürke fény kísértetiesre festette a bútorokat. Leosont a hallba, s elhaladt a szoba elıtt, ahol Petey aludt. Az ajtó nyitva volt. Valóban aludt a fiú? Helen azt mondta róla, jóformán le sem hunyja a szemét. Hogy csak fekszik órákon át, bámul a sötétbe, és vár. Kísérteties. A tizenhat éves Petey, akinek szellemi színvonala nem haladta meg a két-három éves gyerekét, Paul Wolkowski fia. Wolkowski özvegyember. Senki sem tudja, hogyan halt meg a felesége. Wolkowski sohasem beszélt az asszonyról. Wolkowski egy állandó gondozónıt alkalmazott Petey ellátására, aki nem volt túlságosan szép, de annyira csúnya sem, hogy az emberek ne föltételezzék, hogy néha együtt háltak. Nem lehet elvárni, hogy egy ekkora vagány, mint Wolkowski, önmegtartóztató életet éljen. A gondozónı most távol volt. A nı minden ısszel hat hét szabadságot vett ki, hogy meglátogassa betegeskedı anyját Kaliforniában, s ha Wolkowskinak

13 ilyenkor a városon kívül akadt dolga mint most, a barátait kérte meg, hogy gondoskodjanak a fiúról. Többnyire Helent. Mert sem Sue Anderson, sem Pat Wallace nem akarta Peteyt a házába fogadni. Azt mondták, zavarná a gyerekeiket. Meglehet. De Ken nem nagyon hitt ebben, mert ha a többi gyerekek nevetgéltek vagy tréfálkoztak Peteyvel, az csak szelíden elmosolyodott, s az angyali, szıke fürtös fej kék tekintete a semmit tükrözte. Kit zavarhat ez? Ken megtalálta a kávét, megmelegítette, lassan szopogatta, s kezdett visszavágyódni az ágyba. Átkozta magát, hogy nem tette a magáévá Helent. Csak akarnia kellett volna. S most, hogy már fölöltözött, hirtelen megkívánta. De szinte látta maga elıtt a hosszú utat, s ettıl elinalt a vágya. A kávéscsészét halkan a mosogatógépbe tette, leoltotta a villanyt, kiment. A hall padlója kézzel gyalult deszkákból készült, amelyeket egy elhagyott pajtából hoztak. A pohárszék, a pad meg a székek eredeti kora amerikai Amish-darabok voltak. Helen mindig azt mondta, jól ellensúlyozzák a modern nappalit. A fegyverállványon három sörétes puska és négy vadászpuska állt. Ken elvette a os, zárás Remington 700-ast, és óvatosan odaállította az elızı este becsomagolt, súlyos hátizsák mellé. Ez a gyorstüzelı fegyver egyaránt jó volt jávorszarvasra és ızre. s ötszáz méteren belül pontosan talált. Megtalálta a vadászkalapját is, melynek jobb oldalán kackiásan díszelgett a jelvény, ami jelezte, hogy engedélye van ızre. Föltette a kalapot, fölvette a hátizsákot, hóna alá kapta a puskát. Ha vigyáz, kijuthat a házból anélkül, hogy bárkit is fölébresztene. Kivéve talán azt a szegény kis kísértetet, Peteyt. Halkan mozgott, aztán egyszerre csak váratlanul ott volt Helen, nyitott köntösébıl kivillant fehér teste; még jóformán aludt. El sem búcsúzol? Dehogynem. Csak nem akartalak fölébreszteni. Az asszony odahajolt, megcsókolta az arcát. Erezd jól magad mondta. Vigyázz a gyerekekre. A puskától nem tudta tisztességesen megölelni az asszonyt. Hát csak állt. Siess haza. Helen ismét megcsókolta, ezúttal szájon, majd visszament a hálószobába. Ken is elindult, bár a legszívesebben ı is visszabújt volna az ágyba. De hosszú út állt elıtte.

14 A hallból a garázsba vezetı ajtó alig hallhatóan becsukódott mögötte. Ken fölgyújtotta a villanyt, megnyomta a zöld gombot, s a szabadba nyíló, nagy ajtó halk zümmögéssel fölemelkedett. A Ford tetıcsomagtartója tele volt. Ott volt két csónakmotor, két hatszemélyes gumicsónak, négy nagy gázpalack meg némi csı és egy menetvágó. Ezeket azért vitte, mert a vadászkunyhó vízcsöve cserére szorult. Mindezt jól odaerısítette, s letakarta vízhatlan ponyvával még az elızı napon. De most megint ellenırizte, rendben van-e minden. Aztán berakta a hátizsákját meg a puskáját hátulra, leoltotta a garázsban a villanyt, beült a kormány mögé, beindította a motort. A kocsi rögtön beindult. Reflektor nélkül hajtott ki a szürkületbe. A pázsit meg a bozót, a néma, hideg medence, melynek berendezését télire elraktározták, sivárnak és elhagyatottnak látszott, akár a temetı. Mikor már majdnem az utcára ért, mozgást észlelt hálószobája ablakában. Helen nézte ıt. Eszébe jutott az álom, amit néhány nappal korábban látott. Akkor is így hajtott el, és Helen nézte az ablakból. Álmában az aszszony örökre búcsúzott tıle, mert tudta, hogy nem fog visszatérni. Az emlék nyugtalansággal töltötte el. Kiért az útra, rágyújtott. Az aznapi elsı cigarettától rögtön jobban érezte magát. Art Wallace háza felé tartott. Aztán megy Greg Andersonért. Egyikük sem lakik fél mérföldnél messzebb. Úgy tetszett, mindig ilyen közel voltak egymáshoz. Még a koreai háború sem szakította el ıket egymástól. Greg meg ı ugyanannál a gyalogosalakulatnál szolgáltak; Art egyedül volt az utászoknál, de azért tartotta velük a kapcsolatot, valahányszor csak hivatalos ürügyet talált, hogy benézzen, ami elég gyakran megtörtént. És szórakoztak. Mindig szórakoztak. És Ken, amikor hármójukra gondolt, úgy érezte: mindig is szórakozni fognak. Ahogyan a derék amerikai nagyfiúkhoz illik. KETTİ HÉT ÓRA HARMINC PERC. A komoly vadásznak gondosan át kell vizsgálnia a fölszerelését. A jól megválasztott, jó minıségő holmi, ha úgy adódik, megmentheti az életét. A rosszul megválasztott, ósdi holmi viszont az életébe kerülhet. Ha például Maine, Minnesota, Oregon vagy Michigan sőrő északi erdeiben akar vadászni, magas borjúbır csizmára van szüksége, ami viszonylag jól tőri a nedvességet és a hideget, s elég puha ahhoz, hogy szabadon mozogjon

15 benne a láb, de elég vastag is ahhoz, hogy kivédje a mérges kígyó marását, ha a vadász véletlenül fölébreszti az állatot téli álmából. A talp ne legyen olyan vastag, hogy a járás nehezére essen, mint a mélytengeri búvárnak, de azért legyen kellıen vastag és barázdált, hogy megkapaszkodjon a ledılt fatörzseken vagy a mohától csúszós köveken. A vadásznak jó nedvszívó zoknira van szüksége, egy váltás fehérnemőre meg egy tiszta ingre. A vadászatnak olyan a természete, hogy a vadász könnyen átázhat; tavas vidéken pedig könnyen belepottyanhat a tavakba és a forrásokba. Az átázás kevésbé drámai formái esetén pedig lehet az esı, dara vagy hó szüksége van egy vízálló, hóálló, szélálló dzsekire, ami szorosan tapad a nyakához, hogy se nedvesség, se a szél ne hatoljon alá. Ha nincs állandó támaszpontja, szüksége van kulacsra és víztisztító tablettákra; ma már senki sem bízik a tiszta hegyi patakokban. Elıre csomagolt élelmiszert is vinnie kell, amely fızés nélkül fogyasztható. Szüksége van továbbá egy többféle tartozékkal fölszerelt svájci bicskára meg a klaszszikus vadásztırre, elsısegélydobozra, vízhatlan gyufásdobozra és egy gázöngyújtóra, pontosabban két öngyújtóra, arra a kivételes esetre, ha az egyik a gyufával együtt elveszne. Több varrótő és némi cérna meg egy-két biztosítótő szintén a felszerelés elengedhetetlen tartozéka. Csakúgy, mint a csavarkulcskészlet, amihez üreges nyelő csavarhúzó is tartozik, melynek nyele különbözı pengéket és árakat rejt. A vadász vigyen magával napszemüveget a vakító fény ellen, és meszszelátót is, lehetıleg törhetetlen lencsékkel ha netalán elesne. Vigyen magával vízálló, állítható fókuszú zseblámpát tartalék elemekkel és körtékkel, ütésálló-vízálló karórát, ásót, a fölkeresendı vidék vízhatlan térképét, no és persze egy vízhatlan, rovarálló hálózsákot, amit ki is lehet fordítani, hogy levegızzön. Néha hasznos lehet egy ötven láb hosszú, könnyő, de nagy szakítószilárdsággá nejlon mászókötél is. Mindezeket meg a többi holmit gondosan el kell helyezni egy rekeszekre osztott hátizsák külsı és belsı részeiben, a zsák pedig egy párnázott vállszíjakkal és párnázott derékszíjjal fölszerelt alumíniumkereten helyezkedik el. A vadásznak, ezt aligha kell mondani, szüksége van fegyverre is. A gyilkolás olyan klasszikus eszközei közül, mint a nagy íj, a nyílpuska, a dobókés, a bozótvágó, a bumeráng, az indiánok ólomgolyóval ellátott forgókötele, a sörétes puska, a kézi lıfegyver vagy a vadászpuska, talán a vadászpuska a legalkalmasabb kivált, ha arra a rendkívül veszélyes állatfajtára óhajt vadászni, melynek a neve ember.

16 A ritka, brit gyártmányú hétmilliméteres Holland and Holland Magnum duplacsövő, hátultöltıs vadászpuska lövedéke háromszáz méter távolból másodpercenként 800 méteres sebességgel és 830 kilopondos becsapódási erıvel talál célba, ami éppen elegendı egy dühödt elefánt leterítéséhez vagy ahhoz, hogy egy háromnegyed tonnás jávorszarvasbikát leverjen a lábáról. A széltıl függıen igen pontos, ami azt jelenti, hogy a fent említett távolságon belül röppályája mindössze centiméternyit módosul, ami kevesebb, mint az átlagos emberhím torka és szíve közötti távolság. Megfelelı, kis képkivágású, teleszkópos látcsı esetén egy tízszeres nagyítású, állítható Leupold éppen jó a háromszáz méterre levı célpont éppen olyannak látszik, mint azok a meglehetısen nagy, családi mellképek, melyek a kandalló fölött szoktak lógni a nappaliban. A férfi, aki a konyhájában álldogált, miközben Ken, Greg és Art útnak indult, még egyszer megvizsgálta a fegyverét. Nagyon jól tudta, hogyan használhatja a leghatásosabban. Mindkét keze mutató- és középsı-, középsı- és győrősujjai között tartalék töltényeket tartva gyorsabban tudta újratölteni és elsütni a vadászpuskáját, mint a legtöbb tapasztalt vadász. Elsırangú céllövınek tartották, mikor a haditengerészetnél szolgált a koreai háború idején, s hogy ki ne jöjjön a gyakorlatból, azóta fákra szögezett apró pénzdarabokra lövöldözött, száz méter távolságból. Szinte sohasem hibázott. Rövidesen elindul vadászni, azaz elvégezni azt a munkát, amire évek óta készült. A hátizsákja ott várakozott a konyhazsámolyon. Egyszer benézett a konyhából a szomszédos garázsba. Senki sem jön a házba, míg ı vissza nem érkezik, amire legkésıbb szerdához egy hétre kerül majd sor. Soha senki nem fogja megtudni, hogy elutazott a városból a vadászfelszerelésével és a vadászpuskájával. Senki. Így hát nem maradt más hátra, mint elindulni. Néhány perccel késıbb Mustangja kigördült a garázsból. Bezárta az ajtót, és halkan végiggurult az utcán. Nem viselt vadászruhát. Konzervatív szabású öltöny volt rajta. A vadászruha a hátizsákban volt. Még így sem volt valószínő, hogy akár a legkíváncsibb háziasszony is észrevette volna. Rendszerint ilyenkor indult munkába. Részben ezért választotta az induláshoz ezt az idıpontot. Bár ez csupán elvi kérdés volt. Ha meglátták volna, az sem számít. A hátizsákot, a vadászpuskát meg a gyilkolásra szánt golyókat nem lehetett látni, a kocsi zárt csomagterében lapultak, egy bıröndben. Kertvárosi szomszédsága meg az egész nagyvilág számára ı csupán a munkába induló bejárók egyike volt.

17 HÁROM NYOLC ÓRA. Denver Bisztrója vagy húsz méterre állt a teherautóktól zsúfolt 23-as úttól, tizenöt mérföldnyire északra Flinttıl. A kis vendéglıt maga a tulaj, Billy Denver vezette. De mindenki csak Billy Dee-nek szólította. Irtózatosan kövér ember volt. Mikor Ken Fordja megállt, Billy Dee automatikusan egyszerre látta és hallotta a kocsi érkezését. Elfordult a tőzhelytıl, amelyen már majdnem megsült a tojás a pultnál üldögélı egyetlen vendég számára. A reggeli csúcsforgalom s vele a reggelizıidı már lefutott. A törzsvendégek már fél órával korábban távoztak. Az alkalmi vendégek meg a kávéra betérı teherautósofırök még nemigen szállingóztak. Látta, amint Ken, Greg és Art kiszáll a kocsiból zöld-fekete és vörös-fekete kockás ingjük fölött vadászdzseki, és odamordult a pincérnıjének. Gussie, három bendı, dobd be magad. A lány tinédzserkorú volt, slampos és tunya, de nála különb segítséget manapság nemigen kaphatott. A segítségen nem s munkát kellett érteni, hanem olyasmit, ami becsalogatja a vendégeket. A lány rendkívül rövid miniszoknyát viselt, mert örömét lelte a férfiak rácsodálkozásában, az apjával egyidıs vagy még idısebb férfiak leplezetlenül mohó pillantásában. Ezzel is dühíthette a szüleit. Mikor Billy Dee odaszólt neki, csak átlökte a rágógumit pirosló szája egyik szélébıl a másikba, s föl sem pillantott az asztalról, amit az egyik boxban tisztogatott. Az ajtón becsapott a hideg, mikor a három férfi, valami tréfán nevetve, belépett. A pulthoz telepedtek le. Uraim? Billy Dee megismerte ıket, hogy az elızı évben is ott jártak. Hatalmas, lágy testével keresztbe tett ökleire dılt, várta, hogy a férfiak határozzanak, és emlékezett. Húsos, tésztafehér képén az apró, mélyen ülı szemek ide-oda jártak, szemügyre vették a vendégeket. Persze. A tavalyi három fickó. Ugyanannak a hónapnak ugyanazon a napján, szinte ugyanabban az órában. Vadászok. Gondolatban hozzáadott tíz-tíz centet minden egyes tojás árához. Ezeknek van pénze. Elég a kocsira pillantani. Az a rengeteg cucc a tetején, s az ég tudja, mijük van még otthon. Puccos, karcsú asszonyok, formás lábakkal, elegáns ruhákkal, bundákkal. Akik vodkát szoktak inni tonickal. A taknyos kölykeik meg minimotorokon száguldoznak az úszómedence körül. A magas fickó, akinek

18 borostás az álla, izmos válla meg vagy jó méter széles nagymenı a Rotary Clubban. Billy Dee is a klub tagja volt, s fölismerte a fickót a fényképrıl, amit a klub lapjában látott az elızı nyáron. Koncessziója van valamire, föltehetıleg a fél államra. Egyszer országos bajnok volt. Az istenfáját, igazi nagymenı. Greg észrevette Billy Dee tőnıdı pillantását, és megkérdezte: Milyen a tojás? Nem én tojtam, de garantáltan friss. Billy Dee elvigyorodott, s kimutatta fogait, melyek túlságosan fehérek voltak ahhoz, hogy eredetiek legyenek. A mélyhőtött tojásokat legalább tíz évvel korábban tojhatták valahol Svédországban vagy hol. Kettıt kérek, szalonnával, és kávét. Pirítóst? Kérek. Art és Ken is rendelt, s Billy Dee megfordította hatalmas testét. Gussie a konyha felé tartott egy halom tányérral. Hagyd a tányérokat, az isten szerelmére, az urak várnak. Aztán még hozzátette. Fızz hármat. Palacsintának való tésztát és tojásokat vett ki a hőtıbıl. Gussie letette a tányérokat, s komoran hozzálátott a kávéfızéshez. Szándékosan lassan mozgott, kihívóan rágta a gumit. Gyerünk, széplány! Tempó! A lány lecsapta a csészéket és a csészealjakat. Billy Dee elvesztette a türelmét. Greg nevetett. A tekintete végigfutott a lány testén, megállapodott szinte tökéletes formájú, feszes fenekén és csípıjén, kissé görnyedt vállán, s a dekoltázsból szinte kibuggyanó, hatalmas mellén. Ez a test ágyat és férfit, sok-sok férfit kívánt. De nem akkor, amikor a férfiak akarták, hanem amikor ı. A lány észrevette a férfi tekintetét, s szándékosan lehajolt egy földre esett villáért, a szoknyája fölcsúszott. Anyám mormogta Greg. Art hallotta ezt, és ı is odanézett. Art dereka már megvastagodott, kissé kopaszodott is, de az arcán nem volt ránc, s gyöngéd, kék szeme elárulta, hogy nem látott még tragédiát az életben. Vezetési szakember volt, egy vállalat tulajdonosa, s mostanában sok idıt töltött utazgatással, és sok italt fizetett sok fiatal nınek, sok Hilton Hotel bárjában. Túlságosan közel vagyunk még otthonhoz, kisfiam mondta Gregnek. De a hangján érzıdött, hogy egyetért Greggel Gussie-val kapcsolatban. A lány igazán kihívó volt.

19 Felejtsük el mondta Ken. Egyetlen pillantással fölmérte, hogy a lány csak bajra jó vidéki lotyó. Art elfordult, Billy Dee-re kacsintott, aki mindent látott, s mindentudóan vigyorgott. De Greg nem tudott így tenni. Mikor a lány kihozta és lecsapta a kávét az asztalra, Greg olyan merészen pillantott a lány szándékosan kigombolt, ócska kardigánjának kivágásába, hogy az végül védekezve elfordult. S ekkor meghallotta, hogy Billy Dee Kent faggatja. Nem láttam én itt magukat egy évvel ezelıtt? Várjunk csak, hadd gondolkozzam mondta óvatosan Ken. Ugyanebben az idıben. Az ızszezon elsı hetében. Art nyíltan tanulmányozta Billy Dee-t. Ördöge van. Reggel nagyon korán indulunk; és éppen ideérünk arra az idıre, amikor rendszerint reggelizni szoktunk. Ez ismét Ken volt. Aki nem mondta meg, hol laknak. Vagy hogy hová mennek. De Billy Dee-nek nemcsak a teste, hanem az emlékezete is olyan volt. mint az elefánté, s erre büszke is volt. Lehet, hogy kövér, hogy egyetlen valamirevaló nı sem menne hozzá feleségül, de memóriája, az van. Persze mondta. Van egy vadászkunyhójuk az északi félsziget egyik tavánál. Kissé nyugatra Schoolcraft megyétıl. Az Isten földjétıl. Ken és Art tekintete összevillant. Egyetlen figyelmeztetı szemvillanás. Greg ismét Gussie hátsóját tanulmányozta elmélyülten, miközben a lány kihívóan vakargatta a bal csípıjét, igencsak az ágyéka közelében. De Greg tekintete már nem érdeklıdést tükrözött. Az egész csak álcázás volt. Ken úgy érezte: kitérni veszélyesebb, mint szembenézni a dologgal. Könnyedén rámosolygott Billy Dee-re. Úgy van. Az Isten háta mögött. Maguk építették, igaz? Az utolsó szegig. Villany? Nincs. Gázlámpát használunk. És gázpalackkal főzünk. Frigó nincs. Ebben az évszakban nem is kell. Csak egy jégszekrény. Szárazjéggel a fagyasztott kaják számára. Billy Dee jól megfigyelte Ken kiejtését. Tanult ember. Valami elegáns keleti parti iskolába járhatott. Hal? kérdezte. Amennyi csak kell. Sügér. Tavi pisztráng.

20 Billy Dee megfordította a tojásokat és Art palacsintáit. A sütıbıl kiáradó finom illat még barátságosabbá tette a meleg bisztrót. A környék valamennyi teherautósofırje jól ismerte Billy Dee legendás palacsintáit. Rögtön kész a pirítós. Néhány kenyérszeletet tett a pirítóba. Eegen, tavaly vadásztak. Mint most. És kilıtték, amire engedélyük volt? Nem volt gond nevetett Greg. No és aztán, he? kacsintott Billy Dee. Jól tudta, hogy a táborozó vadászok mindig szoktak lıni egy-egy engedély nélküli bikát. Amit persze be illett volna jelenteniük, de sohasem tették. Ekkor újabb gondolata támadt, s Gussie-ra pillantva áthajolt a pulton, és lehalkította a hangját. Jó kis búvóhely, mi? Nincsenek kíváncsi szomszédok. Egy lélek sem felelte határozottan és vigyorogva Art. Feleségek sem? visszakozott Billy Dee. Feleségek kiváltképpen nem mondta határozottan Ken. Billy Dee cinkosan fölnevetett. Istenem, gondolta, három férfi a harmincas éveik végén, talán a negyvenes éveik elején. Mindenható Isten! Biztosan fölcsípnek valahol három lotyót, és halálra hancúrozzák magukat minden éjjel. Nem is férfiak, ha nem ezt teszik. De nem hibáztathatja ıket, ha nem akarnak beszélni róla. Maga sem tenné. És nyilván piálnak is, gondolta. Napnyugtától kezdve biztosan fütyülnek mindenre. Ezen elgondolkodott, a vadászaton, a pián, a nıkön, a frissen sülı hústól és piától párálló kunyhón mérföldekre minden lakott helytıl... A francba, hogy egyeseknek milyen piszok szerencséje van. Fölszolgálta a tojást és a palacsintát, s kötényével letörölte homlokáról az izzadságot. Honnan jöttek? Port Huronból mondta Greg. Ez aztán a szemenszedett hazugság, gondolta Billy Dee. A Rotary Club lapjában az állt, hogy a nagydarab fickó Ann Arborban él. De ügyes hazugság. Port Huron és Flint között a távolság körülbelül ugyanannyi. No de miért kell egyáltalán hazudni? Óvatosságból, gondolta. Ha meg akarod csalni a feleségedet és nem vagy teljesen hülye. mindenütt fedezned kell magadat, míg egy útszéli bisztróban is. Hát mondta mintegy összefoglalva a hallottakat, biztosan minden rendben van, kivéve a srácokat. Mihelyt elég nagyok lesznek, biztosan ık is menni akarnak majd. Nyíltan Artra vigyorgott. Most mennyi idısek? Van egy tizenhat éves lányom meg két tíz év alatti mondta Art, aztán Ken felé biccentett. Neki négy van, a legidısebb tizenöt. Nézze mondta Greg, a srácok építhetnek maguknak külön kunyhót is.

21 A vadászidényben meg úgyis iskolába járnak tette hozzá Ken. Az utolsó szót Art mondta ki. Talán majd, ha befejezik az egyetemet. Talán majd akkor. Eegen, gondolta Billy Dee, tíz év múlva, mikor már csak feleannyi lesz bennetek a kakaó, már nem lesztek képesek többre, mint vágyakozni a régi, szép napok után. Elmosolyodott magában. Hát persze, szerencsés fickók, de a maga módján ı a szerencsésebb. Hiszen nem hiányozhat az, ami sohasem volt. És mégis, mikor a férfiak távoztak és beültek a Fordba vörös vadászsapkájuk vakított a szemközti gyárak szürke füstjében, Billy Dee kínzó fájdalmat érzett. Visszafordult a pulthoz, rámordult Gussie-ra. Gyerünk, széplány, elég volt a hetyegésbıl. Ideje munkához látni. Pukkadj meg mondta a lány. Aznap ezek voltak az elsı szavai. A Fordban Ken szólalt meg. Jövıre máshová kell mennünk. Eegen mondta Art. A fickó igencsak kíváncsi. Hát azért nem mindent mondtunk el neki, nem igaz? mondta Greg. Akkor is mondta Ken. Mire Greg: Krisztusom, az a széplány, vagy hogy hívta és kinyújtóztatta a Ken melletti ülést kitöltı, hatalmas testet. Art nevetett: Jó lett volna a kávé mellé, mi? Ezen aztán elröhögcséltek egy darabig, majd Art hátranyúlt a kocsi csomagterébe, és elıhúzott egy félpintes Jack Daniel's whiskyt. Ki kér? Mindenki, méghozzá azonnal vigyorgott Greg. Elvette az üveget, és nagyot húzott belıle. Ken nem ivott. Art elnyúlt a hátsó ülésen, s egy hajtásra kiitta a maradékot. A szembejövı forgalom erıs volt: vidékiek, a távolabbi kertvárosokban lakók, akik Detroitba tartottak bevásárolni, délelıtti értekezletekre sietı üzletemberek. Ezekben a sávokban szinte letiporták egymást a kocsik, míg az ı oldalukon a sávok szinte üresek voltak. Szegény ördögök mondta Ken. Greg nevetett. Ott egye ıket a fene! Ken dudálni kezdett, mert meg akarta elızni az elıtte haladó kocsit. Art nótára fakadt. Greg is beszállt. A whisky átmelegítette, s valami nyugodt boldogságot érzett. Újra eltelt egy év, s újra kétheti pompás szórakozás vár

22 rájuk, a legremekebb vadászat, a teljes szabadság. Uramisten, de szép is az élet. NÉGY KILENC ÓRA. Grand Rapidsben a Kent megyei repülıtér zsúfolt volt. Az omahai gépnek öt perc múlva kellett megérkeznie, és rokonok meg barátok jöttek ki elé. Mindössze tíz perccel elıbb érkezett egy 727-es Bismarckból meg egy Tri Star a közeli Des Moines-bıl; mindkét járat utasai már a központi várócsarnokban voltak. Martin Clement Nancyt kereste. Vékony, nem túlságosan magas férfi volt, s ugyancsak erılködnie kellett a helybeli száznyolcvan-százkilencven magas férfiak között. A hangosbemondó érthetetlenül harsogott, odakint egy fölszálló gép motorjai dübörögtek. Az ideges Martin egyetlen ismerıst sem látott. Da valóban nem ismerte ıt itt senki? Aligha. De valóban száz százalékig biztos lehetett ebben? Aztán egyszerre csak ott állt mellette Nancy, sápadtan és megviselten, s most valahogy kevésbé látta vonzónak, mint ahogyan emlékezett rá. Talán tanárnısen hátul összefogott, seszínő haja tette? Vagy a kabátja? Jean kabarjához képest ugyancsak olcsónak látszott, ugyanakkor az egyezı színő cipı és táska túlontúl elegáns volt. Martin megcsókolta a nı arcát, miután ügyesen elkerülte fölajánlott ajkát. És elvette kis, egynapi holmit tartalmazó bıröndjét. Ez minden? Csak a hétvégét töltöm anyámnál mosolygott Nancy. Anyádnak nincs telefonja? A férfi aggodalmától a nı mosolya szélesebbre húzódott. Persze hogy nincs. Ne aggódj. Sejtette-e a nı, hogy a férfi milyen kínosan érzi magát? Martin uralkodni próbált a vonásain, hirtelen rászánta magát a kockáztatásra, és tisztességesen megcsókolta a nıt, majd ismét elfogta a rémület, mikor a nı fölnevetett, és boldogan végigsimította az arcát. Ha ezt látta valaki... Gyerünk mondta a férfi. Majd kávézunk a szállodában. Melyik szállodában? Ahol az éjszakát töltöttem. Nem volt reggeli gép, ezért tegnap érkeztem.

23 Nem kávézhatnánk itt? Még nem jelentkeztem ki. A férfi sietısen a kijárat felé terelte a nıt, s közben arra gondolt, bárcsak csinosabb lenne, jobban hasonlítana az olyan lányokra, akikkel a férfiak a hétvégéket szokták tölteni. Kissé bosszús volt, mintha minden szembe jövı kajánul azt gondolná: lám, neki csak ilyenre futja. Minden rendben lesz mondta. Mindkettınket bejelentettem, mintha házasok volnánk. De tudni fogják, hogy az éjjel nem voltam itt. Kik? Nem tudom. A portás. Martin, nevetett. Ez egy nagy szálloda. Rengeteg portásuk van. És különben is: késett a géped. Ez csak nem bőn? A parkolóban ott várta ıket a bérelt kocsi, s miközben a város felé tartottak, Martin megkérdezte: A srácok jól vannak? Misty náthás. A tieid? Jól vannak, gondolom. A nı habozott, mert tudta, hogy nem kellene megkérdeznie, de nem tudott uralkodni a kíváncsiságán. Mit mondtál neki? Kinek? Jeannek? Neki. Üzleti ügy. Martin elhallgatott. Beszélni arról, hogyan szedte rá a feleségét, még kínosabb, mint maga a hőtlenség. Ha távol volt az asszonytól, mindig bőntudatot érzett, s félt, hogy az asszony bármelyik pillanatban rájöhet. Ha viszont vele volt, és érezte hidegségét, zsémbességét, uralkodni vágyását, alig várta, hogy távol legyen tıle. Éjszakánként ébren feküdt, sajgott a teste, s gondolatban lefeküdt minden csinos lánnyal, akit napközben látott. A bank fedez mondta Mariin. A bank?! Nancy szeme kerekre nyílt. Méghozzá a fınököm bólintott Martin. Ez igen! Bedumáltam neki, hogy Jean nıvére beteg, de nem akarom, hogy Jean megtudja. Ha tehát odatelefonál, azt fogják mondani neki. hogy üzleti úton vagyok. Amit én is mondtam.

24 De, Martin, a fınököd tudja, hogy nem így van. Vele hogy intézted el? Martin elvigyorodott. Tudja, hogy én is tudok az ı barátnıjérıl. Martin nyomban megbánta, hogy a mondat kiszaladt a száján. Nancy elkomorodott. Talán túl mocskosnak tartotta az egész ügyet. Martin hát gyorsan hozzátette: Mindegy, van néhány szabadnapunk. És megfogta Nancy kezét. A nı megbékélve hajtotta a fejét a férfi vállára. A kocsi és a körülöttük haladó idegen autók védelmében Martin biztonságban érezte magát. A szíve hevesen vert, kívánta a nıt. Kezét Nancy csípıjére tette, s fölidézte magában az utolsó alkalmat, amikor együtt voltak. Azóta csak az a lány volt, akire befizetett Detroitban, az pedig nem számított igazán. Sohasem számít igazán, ha nem vetkıznek le teljesen. Jean, a felesége meg már másfél éve nem engedte, hogy hozzáérjen. A szállodában, amikor a kulcsot kérte, ugyanaz a portás volt ott, akinek reggel leadta a kulcsot, s aki most meghökkenten bámult Nancyre. Csupán egy pillanatig, de mégis rámeredt. Martin úgy érezte, mondania kell valamit, de nem a megfelelı szavak tódultak az ajkára. Alig nyitotta ki a száját, már érezte is. Végre megjött. Este kilenckor indult, és csak most érkezett meg. Ehhez mit szól? A portás mindentudóan, halványan elmosolyodott. A pulton megcsörrent a kulcs, amit az udvariasság minden jele nélkül dobott oda. Nancy zavartan rángatta Martin kabátujját, hogy menjenek már. Egy feleség nem reggel tízkor jelentkezik be a férje szobájába; ezen semmiféle mese nem segít. Ilyesmit csak olyan nı tesz, akit épp akkor csíptek föl. A liftben kettesben voltak, Nancy halkan megkérdezte: Mi is a nevünk? Turner. Martin érezte, amint a hónaljából izzadság gyöngyözik alá. Aztán megkönnyebbülten fölsóhajtott: végre biztonságban vannak. Legalábbis egyelıre. Míg be nem kell jelentkezniük egy újabb helyen. Elmosolyodott, átkarolta a nı vállát, megcsókolta. Megreggelizünk. Talán le is akarsz zuhanyozni. Én még nem is borotválkoztam, csak fölkeltem, és rohantam a repülıtérre. Zuhanyoztam már indulás elıtt. Attól még zuhanyozhatsz. Martin kipréselt egy nevetést, mert hirtelen megértette, hogy a nı ellenáll. De miért? Akkor minek jött? Lopva ismét a nı ruhájára pillantott. A fene egye meg, átkozottul kisvárosias. Miért nem visel valami jobb cuccot, mondjuk, valami sportosat?

25 Nancy mintha csak olvasott volna a gondolataiban, Utazáshoz öltöztem mondta, hogy félrevezessem Eddie-t. A bıröndömben sportos holmik vannak. Hová megyünk? Nem tudom mondta megkönnyebbülten Martin. Valahová északra. Vidékre. Mikor kiszálltak a liftbıl, Nancy szégyenlısen mosolygott. Míg a kávét várták, a nı távol tartotta magától a férfit; a szobát nézegette, összevissza fecsegett. Kopott kis hely, a szınyeg elhasznált, a bútor közönséges, s az egésznek enyhe izzadságszaga volt. Mit csináltál az este? Semmi különöset. De valamit azért csak csináltál. Bedobtam egy italt a bárban. Megnéztem egy filmet. Milyen filmet? Nem tudom. Westernt. Mind egyformák. Mariin egy szexfilmet nézett meg. Kétszer. Tanult néhány új trükköt. Nem fogja elsietni a dolgot, de egy-két napon belül ráveszi Nancyt, hogy csinálják másképpen. A fenébe is, ha azok a lányok meg tudják tenni a kamera elıtt, akkor Nancy is megteheti vele, négyszemközt. Mikor a pincér behozta a tálcát, Nancy megkérdezte: Elmehetnénk egyenesen a Szoroshoz? Nancy a Mackinacre gondolt, arra a keskeny vízszorosra, a Michigan-tó és a Huron-tó között, ami Michigan déli félszigetét választotta el az északi résztıl. Persze. Még sohasem láttam a hidat. De el tudta képzelni. A hatalmas acélés betonívet a két erdıs partszakasz között, magasan a víz fölött. Nancy fölállt, lenézett a forgalmas utcára. Ehhez volna kedvem. Elmegyünk egyenesen a határra, ha ehhez van kedved mondta Mariin. Sault Sainte Marie-ba. Talán még Kanadába is. Jártál már a Felsıtónál? Nem. Martin lenyelte a kávéját, s közelebb húzódott a nıhöz. Nem akarsz zuhanyozni? De Martin, mondtam, hogy már zuhanyoztam. Ugyan már. Megkereste Nancy ruhájának hátán a cipzárat, lehúzta. A lábából egyszeriben kifutott az erı, a feje szédült. Az izgalom. Kérlek, Martin.

26 Megcsókolta a nıt, lehúzta a válláról a ruhát, a melltartójával kezdett matatni. Muszáj hordanod ezt az átkozott páncélt? Már senki sem hordja. Kiszabadította a nő egyik mellét, és belefúrta a fejét. A nő eltolta a fejét, és mellét eltakarva hátrált. Martin... Mi baj? Délelıtt van. No és? Délig nem kell kijelentkeznünk. De hogyan jutunk el Sault Sainte Marie-ba, ha késın indulunk? Van még idınk bıven. Kérlek. Martin. Most nem akarom. Nancy visszahúzta a villára a ruhát. Most nem, kérlek. Martin sértıdötten és dühösen lépett hátra. Sajnálom mondta Nancy. Csak... csak most valahogy nincs kedvem hozzá. Csak most búcsúztam el a gyerekektıl... Kétségbeesetten elhallgatott. Nem várhatnánk estig? Reggel Eddie, a férje szabályosan leteperte, és most gondolni sem tudott férfira. Még Martinra sem. Martin hangja keserő volt.. Várhatunk. Csak azt hittem, te is kívánsz. Már több mint egy hónapja nem voltunk együtt. Azt hittem, teljesen normális dolog, ha a nı is kívánja a férfit, vagy nem? Azt hittem, te is akarod. Nehéz léptekkel elvonult a fürdıszobába: Nancy rövidesen hallotta, hogyan zúdul le a víz a vécében. Fülében lüktetett a vér: bőnösnek érezte magát. De miért is kell rögtön szeretkezniük, mihelyt kettesben maradnak. Abban a pillanatban. Mindig ugyanaz a játék. Levetkızni és úgy tenni, mintha fürödnének, hogy a dolog mégse legyen annyira nyilvánvaló. Martin mindig ezzel próbálta fölizgatni ıt, és belevinni a játékba, még mielıtt nemet mondhatott volna. Aztán egyenesen be az ágyba. Nancy tudta, hogy miért, vagy legalábbis azt hitte. Ismerte a lehangoló, nyomasztó miértet, amivel minden nı legalább az esetek felénél találkozott. S ettıl a csúf szoba még csúnyábbnak látszott, a lenti utca pedig szürkének és ijesztınek, az emberek fenyegetınek. Nemrég búcsúzott el Eddietıl és a gyerekektıl, majd a hajnali szürkületben végigsietett az utcájukon, izgatottan, gyorsan szedve a lábát. Fölvillanyozta, hogy megszökik otthonról, hogy megcsalja a férjét, és hogy épp Martinnal. S aztán Martin elrontja az egészet éppen a miérttel, mármint, hogy miért van Martinnak szüksége ırá.