Kísérleti közgazdaságtan szöveggyűjtemény. Széchenyi Füzetek

Átírás

1 Kísérleti közgazdaságtan szöveggyűjtemény Széchenyi Füzetek XXI.

2 Készült a TÁMOP 4.2.2/B-10/ számú A tudományos képzés műhelyeinek átfogó fejlesztése a Budapesti Corvinus Egyetemen és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen című projekt keretében. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. Széchenyi István Szakkollégium Budapesti Corvinus Egyetem Szerkesztette és lektorálta: Kiss Hubert János és Pintér Ágnes Fordította: Fekete Ákos, Győrfi Anita,Hidi János, Hudecz András, Kálecz-Simon András, Kérdő Gábor, Pintér Klára, Szabó Judit, Vay-Farkas Eszter Borítóterv: L Harmattan ISBN ISSN Nyomdai munka: A-Z Buda CopyCAT Kft. Nyomdai vezető: Könczey Áron Tördelés: Király Zoltán

3 Tartalom Bevezetés Fejezet: Egyéni döntéshozatal Daniel Kahneman, Jack L. Knetsch és Richard H. Thaler (1991) Anomáliák: Birtoklási hatás, veszteségkerülés és status quo befolyás The Journal of Economic Perspectives, Vol. 5, No. 1 (Winter 1991), pp Fordító: Szabó Judit Gary Charness, Luca Rigotti és Aldo Rustichini Egyéni viselkedés és csoporttagság The American Economic Review, Vol. 97, No. 4 (Sep., 2007), pp Fordító: Szabó Judit 2. Fejezet: Viselkedési játékelmélet Jacob K. Goeree és Charles A. Holt A játékelmélet tíz gyöngyszeme és tíz intuitív ellentmondás American Economic Review, Vol. 91, No. 5 (Dec. 2001), pp Fordító: Hudecz András Vincent P. Crawford, Uri Gneezy és Yuval Rottenstreich A fókuszpontok ereje korlátozott: még csekély mértékű kifizetésbeli aszimmetria is hatalmas koordinációs kudarchoz vezethet American Economic Review, Vol. 98, No. 4 (Sept. 2008), pp Fordító: Kálecz-Simon András Jordi Brandts és David J. Cooper Jót tenne a változás Kísérleti tanulmány a szervezetekben fellépő koordinációs kudarc elkerülésének lehetőségéről American Economic Review, Vol. 96, No. 3 (Jun., 2006), pp Fordító: Pintér Klára Dirk Engelmann és Martin Strobel Egyenlőtlenség-kerülés, hatékonyság, maximin preferenciák egyszerű elosztási kísérletben American Economic Review, Vol. 94. No. 4 (Sept. 2004), pp Fordító: Győrfi Anita Olivier Bochet, Talbot Page és Louis Putterman Kommunikáció és büntetés önkéntes hozzájárulási kísérletekben Műhelytanulmány Fordító: Kálecz-Simon András

4 3. Fejezet: Piackísérletek Colin Camerer és Dan Lovallo Túlzott magabiztosság és túlzott belépés: egy kísérleti megközelítés American Economic Review, Vol. 89, No. 1 (Mar. 1999), pp Fordító: Fekete Ákos Rosario Gomez, Jacob K. Goeree és Charles A. Holt Kiszorító árazás: ritka minta a fehér holló? Handbook of Experimental Economics Results, C. Plott and V. Smith, eds., Amsterdam: Elsevier, Volume 1, 2008, pp Fordító: Hudecz András Dirk Engelmann és Wieland Müller Összejátszást segítő árplafon? A fókuszponthatás nyomában Műhelytanulmány Fordító: Hidi János 4. Fejezet: Politikai gazdaságtan David K. Levine és Thomas R. Palfrey A választási részvétel paradoxona? Egy laboratóriumi vizsgálat American Political Science Review, Vol. 101, No. 1 (Feb. 2007), pp Fordító: Hudecz András John H. Kagel és Alvin E. Roth Az újjászerveződés dinamikája párosítási piacokon: Egy természetes kísérlet által motivált laboratóriumi kísérlet The Quarterly Journal of Economics (2000) 115 (1), pp Fordító: Kérdő Gábor 5. Fejezet: Terepkísérletek Dean S. Karlan A társadalmi tőke mérése és a pénzügyi döntések előrejelzése a kísérleti közgazdaságtan segítségével American Economic Review, Vol. 95, No. 5 (Dec., 2005), pp Fordító: Vay-Farkas Eszter Andreas Leibbrandt Összefügg a piaci teljesítmény a társas preferenciákkal? Experimental Economics Vol. 15 (Dec. 2012), pp Fordító: Kérdő Gábor

5 Bevezetés A kísérleti közgazdaságtan a közgazdaságtan egy már kiterjedt, ám továbbra is dinamikusan növekvő, fejlődő tudományága. Bár a kontrollált, laboratóriumi körülmények között elvégzett kísérlet a természettudományok (fizika, kémia, biológia) és az orvostudomány körében már régóta általánosan elfogadott és sikerrel alkalmazott módszer, mely nagyban hozzásegít(ett) a természeti jelenségek megértéséhez, a közgazdaságtant egészen a közelmúltig nem tekintették kísérleti tudománynak. Mára azonban már a közgazdászok nagy része egyetért abban, hogy az olyan elméletek, modellek, melyek eredményeinek a hús-vér döntéshozók hasonló (akár mesterségesen kialakított) helyzetben hozott döntései ellentmondanak, legalábbis további átalakításra, módosításra szorulnak, hogy a gyakorlatban is alkalmazhatóak legyenek. Mára a kísérleti módszertan túlmutat az elméleti modellek predikcióinak egyszerű tesztelésén, lehetőséget nyújt az emberi viselkedés, döntéshozatal egyes valós közgazdasági helyzetekben történő megfigyelésére, tanácsokat adhat intézmények megtervezéséhez, szakpolitikai, vagy vállalati döntések támogatásához. Emellett segíti az ismétlődő és esetenként váratlan jelenségek, viselkedési minták megfigyelését és dokumentálását, és ezek alapján új modellek kidolgozását. A kísérleti közgazdaságtan módszerei között egyaránt megtalálhatjuk a kérdőíves felméréseket, laboratóriumi kísérleteket, és terepkísérleteket (field experiments), illetve ezek valamely kombinációját. Napjainkban a kísérleti közgazdaságtan virágkorát éli, rendkívül dinamikusan fejlődik, és a közgazdaságtan olyan területeit is meghódította (pénzügyek, fejlődésgazdaságtan stb.), melyekben néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna a laboratóriumi kísérletek alkalmazása. A kísérleti közgazdaságtan jelentőségének és elfogadottságának az utóbbi év(tized)ekben tapasztalható növekedéséhez az is hozzájárult, hogy 2002-ben a közgazdasági Nobel-díjat (Daniel Kahnemannal közösen) Vernon Smithnek, a kísérleti közgazdaságtan atyjának ítélték oda, a laboratóriumi kísérletek használatának bevezetéséért az alkalmazott közgazdasági elemzésekben. A bevezetés bemutatja a kísérleti közgazdaságtan fejlődésének rövid történetét, és klasszikus alkalmazási területeit. Emellett bemutatjuk azt is, hogy a kötetben található cikkek hogyan kapcsolódnak ezekhez a területekhez. A

6 6 Bevezetés kísérleti közgazdaságtan történetével párhuzamosan megemlítjük a kísérletek kidolgozásának az idők során elfogadottá vált módszertani elemeit is. A kísérleti közgazdaságtan története egészen a XVIII. század végéig nyúlik vissza, a talán első dokumentált kísérlet Daniel Bernoulli nevéhez, és az 1783-ban általa felvetett szentpétervári paradoxonhoz kötődik. Két játékos a következő játékot játssza: A elkezd dobálni egy pénzérmét. Ha első dobásra fej jön ki, akkor kap B -től 2 dukátot. Ha csak a második dobásra kap fejet, akkor 4 dukátot kap, ha a harmadik dobásnál lesz először fej, akkor 8 dukátot és így tovább. Vagyis ha az első fej a k-dik dobásra jön ki, akkor 2 k dukátot kap B -től. A kérdés az, hogy mennyit fizetne A, hogy játszhasson, vagy másképpen, hogy mennyit kérjen B A -tól a játék jogáért, hogy a játék igazságos legyen. A várható nyeremény, tehát elvileg a játék végtelen sokat ér. Ugyanakkor Bernoulli megkérdezett ismerősei közül szinte senki sem volt hajlandó tíz dukátnál többet fizetni érte, ami a Bernoulli-elv alapján nem magyarázható meg. Ez az akkori matematikai közéletet alapjaiban rázta meg, hiszen a várható érték fogalma rendkívül fontos volt a világképükben. Ez az egyszerű kísérlet is megmutatta, hogy az emberi döntések egy részét csupán matematikai számításokkal sokszor nem lehet leírni, és bizonyos esetekben a kísérletezés az elméleti modellek módosításához, kiegészítéséhez, javításához vezethet. Az egyéni döntéshozatal témájában egy másik korai kísérleti tanulmány L. L. Thurstone (1931) nevéhez fűződik, aki hipotetikus választások elé állította kísérleti alanyait, így próbálva feltérképezni preferenciáikat és megmagyarázni valódi közömbösségi görbéik tulajdonságait. A tanulmány komoly vita elindítója lett, az első kritikákat a hipotetikus választások miatt Wallis és Friedman (1942) cikke fogalmazta meg. A hipotetikus és valós ösztönzők mellett hozott döntések érvényességének mai napig tartó vitája az egyik választóvonal a kísérleti pszichológia és a kísérleti közgazdaságtan között. Az egyéni döntéshozatalhoz kapcsolódó fontos elméleti hozzájárulást jelentett von Neumann-Morgenstern 1944-ben megjelent várható hasznosság elmélete, mely óriási hatással volt a játékelmélet és a kísérleti közgazdaságtan fejlődésére. A várható hasznosság elmélete az egyéni döntéshozatalban hamarosan számos kísérleti tanulmány motiválója lett (Preston and Baratta (1948), Mosteller and Nogee (1951), Allais (1953), Edwards (1953a,b), May (1954), csak hogy néhányat említsünk). Ezek közül talán a legismertebb az Allais-paradoxon (Allais, 1953). Ebben a függetlenségi axiómát vegyítette a von Neumann Morgens-

7 Bevezetés 7 tern-féle hasznosságfüggvénnyel, és szisztematikus kísérleteivel azt találta, hogy e hasznosságfüggvény nem adja meg a kockázatos döntések tökéletes leírását, mivel a preferenciák a konkrét döntési helyzettől, illetve annak megfogalmazásától (framing) is függenek. Ezen irányvonalon elindulva a későbbiekben is több kísérleti eredményeken alapuló elmélet született a kockázatos döntések modellezésére, mint pl. Kahnemann és Tversky (1979) kilátás elmélete (prospect theory), vagy Quiggin (1993) általánosított várható hasznosság elmélete. Manapság, a témában rendelkezésre álló kísérleti eredményeknek köszönhetően már elfogadott, hogy az egyén nem kockázatsemleges (risk neutral) még alacsony kifizetések esetén sem, hogy másképp reagál a várható veszteségre, mint a nyereségre; valamint hogy az emberek valószínűségérzékelése különböző. Ehhez a témához kapcsolódik kötetünk első fejezetének (Egyéni döntéshozatal) két cikke: Daniel Kahneman, Knetsch, Jack L., and Thaler, Richard H. (1991): Anomáliák Birtoklási hatás, veszteségkerülés és status quo befolyás; illetve Gary Charness, Rigotti, Luca, és Rustichini, Aldo (2007): Egyéni viselkedés és csoporttagság. A kísérletek másik, viszonylag hosszú múltra visszatekintő alkalmazási területe a játékelméleti eredmények tesztelése a laboratóriumban, amihez természetesen szükséges előfeltétele volt a játékelmélet 1940-es évektől kezdődő dinamikus fejlődése. Ezek a kísérleti közgazdaságtani tanulmányok a játékosok stratégiai interakcióját vizsgálják. Az egyik, azóta már klasszikussá vált ilyen játék az ún. fogolydilemma (prisoner s dilemma), melyben a játékosok egoista, csak saját nyereményüket figyelembe vevő preferenciáikat követve olyan eredményre jutnak, amely nem optimális, mert létezik egy olyan eredmény, mely mindegyikük számára nagyobb nyereséggel járna, ha összejátszanának, kooperálnának. Bár a játék nagyon egyszerű felépítésű, az emberi kapcsolatokban és a természetben is sok példa fordul elő, ahol a döntések következményeinek a szerkezete (az úgynevezett kifizetési mátrix) hasonló. Ezért a fogolydilemma egyéb társadalomtudományok (mint például a politika, szociológia), valamint természettudományok (etológia és az evolúciótudomány) érdeklődésére is számot tart, ez a széles körű alkalmazhatóság adja a játék fontosságát. Ennek a játéknak az alapját a Rand Corporation két kutatója, Melvin Dresher és Merrill Flood fektette le 1950-ben, rögzített párokban százszor ismételve a játékot. Eredmények azt mutatták, hogy a játékosok igen gyakran kooperáltak (szemben a játékelmélet által megjósolt eredménnyel), ám John Nash, az elméleti modell megalkotója (és a Nash egyensúly kidolgo-

8 8 Bevezetés zója) ezt a kísérlet megvalósításának módjával magyarázta (rögzített párokban való ismétlés), ezért szerinte ez a kísérlet nem tekinthető az elmélet megcáfolásának. Azóta rengeteg, különböző paraméterekkel (aszimmetrikus kifizetések, információs adottságok, kommunikáció, ismétlés stb.) elvégzett kísérlet készült fogolydilemma tipusú játékokkal, megerősítve Nash véleményét. Ezek a kísérletek a játék megértésén túl hozzásegítettek a későbbi kísérletek felépítéséhez, egy egységesebb eszköztár kidolgozásához is. Thomas Schelling koordinációs játékokhoz kapcsolódó kísérletei (1957) is számos, a kísérletek megtervezéséhez és felépítéséhez kapcsolódó kérdést felvetnek, mellyel a kísérlet eredményét befolyásolható véletlen, vagy figyelmen kívül hagyott változók számát csökkenthetjük. Így például a koordinációs játékokban, ahol az elmélet több, egymással egyenértékű eredményt jósol meg, Schelling a kísérleti eredményekre támaszkodva azt találja, hogy vannak bizonyos prominens eredmények, melyek természetes fókuszpontként elősegítik a játékosok koordinációját. A koordinációs játékokhoz kapcsolódó kísérletek iránti érdeklődés az utóbbi időben ismét feléledt, főleg a makroökonómiai alkalmazásai (fejlődésgazdaságtan, pénzügyek stb.) miatt. Kötetünk második fejezetének (Viselkedési játékelmélet) három cikke szervesen kapcsolódik a játékelméleti eredmények laboratóriumi teszteléséhez. Az első, Jacob K. Goeree és Charles A. Holt (2001): A játékelmélet tíz gyöngyszeme és tíz intuitív ellentmondás című tanulmánya tíz olyan játékot mutat be, amelyek esetén a kísérletek során megfigyelt döntések eltérnek az elméleti előrejelzéstől és a szerzők kísérletet tesznek ezen ellentmondások intuitív feloldására viselkedési közgazdaságtani fogalmak segítségével. Vincent P. Crawford, Uri Gneezy és Yuval Rottenstreich (2008): A fókuszpontok ereje korlátozott: még csekély mértékű kifizetésbeli aszimmetria is hatalmas koordinációs kudarchoz vezethet című cikke a fókuszpontok szerepéről szól a koordinációs játékokban, míg a harmadik tanulmány, Jordi Brandts, és David J. Cooper (2006): Jót tenne a változás Kísérleti tanulmány a szervezetekben fellépő koordinációs kudarc elkerülésének lehetőségéről, a szervezetekben felmerülő koordinációs problémák lehetséges megoldásait vizsgálja laboratóriumi kísérletek segítségével. Az 1950-es évektől a kísérleti közgazdaságtan a játékelmélettel együtt teret hódított a közgazdaságtan más területein is. Az egyik ilyen alkalmazás a piacszerkezetek vizsgálatára koncentrál ban a Harvard professzora, Edward H. Chamberlin végzett egy tanórai piaci kísérletet, melyben mind az eladókat, mind a fogyasztókat tájékoztatta rezervációs árukról, és azt tesztelte,

9 Bevezetés 9 hogy a piaci mechanizmusok elvezetnek-e az egyensúlyhoz. Azt a meglehetősen meglepő eredményt kapta, hogy a megjósolt mennyiségnél nagyobb volt a piacon gazdát cserélő áru mennyisége, míg az árak nem konvergáltak az egyensúlyi árhoz. A cikk eredményei mellett ezeknek a kísérleteknek még egy fontos hozadéka volt. Az egyik résztvevő diák nem volt meggyőződve sem a kísérlet körülményeinek helyességéről, sem az eredmények értelmezéséről. Tizenöt évvel később ez a diák, Vernon Smith, két cikket publikált (Smith 1962, 1964), melyben azt bizonyította kísérletekkel, hogy ha a keresletre és kínálatra vonatkozó információ publikus, és a játék ismételt, az árak és a mennyiségek az egyensúlyi eredményhez konvergálnak. Többek között ezért az úttörő munkáért kapta Vernon Smith 2002-ben a közgazdasági Nobel-díjat. Ezen tanulmányok után, az 1960-as évektől kezdve egyéb piacszerkezetek (duopólium, oligopólium, is a kísérleti elemzések célpontjába kerültek (pl. Hogatt (1959); Sauermann és Selten (1959, 1960); Siegel és Fouraker (1960)). Ezen tanulmányok a játékelmélet által felkínált eszközöket használva elemezték a tökéletlen versenyt a piacokon. Az első kísérleti oligopólium a Sauermann és Selten (1959) cikkben jelent meg, ami egyben az első Európában elvégzett kísérlet eredményeiről számol be. Szerzője, Reinhard Selten ben Nash-sel és Harsányival közösen megkapta a közgazdasági Nobel-díjat. Az 1960-as Siegel és Fouraker tanulmány az oligopol piacokon végbemenő kooperációt vizsgálja, és eredményeik mellett (miszerint a rendelkezésre álló információ növelésével az eredmények egyre jobban megközelítik az elméleti egyensúly által megjósolt végeredményt) a cikk másik fontos érdeme, hogy rendkívüli figyelmet fordít a kísérlet körülményeire: a résztvevők anonimitására, az információs szerkezetre, a megfelelő anyagi ösztönzők szerepére, és arra, hogy a résztvevőket nem szabad félrevezetni a kísérletek folyamán. Ezen elvek a mai napig az általánosan elfogadott kísérleti módszertan sarkköveit képezik. Kötetünk harmadik fejezete (Piackísérletek) különböző piaci helyzetek működését vizsgálja a három kiválasztott cikk (Colin F. Camerer és Dan Lovallo (1999): Túlzott magabiztosság és túlzott belépés: egy kísérleti megközelítés; Gomez, R., Goeree, J.K., és Holt, C.A. (1999): Kiszorító árazás: ritka minta a fehér holló?; Engelmann, D. and W. Müller (2011): Összejátszást segítő árplafon? A fókuszponthatás nyomában) által. Az 1960-as években a kísérleti közgazdaságtan gyors növekedésnek indult, ebben az évtizedben száznál is több kísérleti témájú cikk jelent meg, melyekben egy egységes(ebb) módszertanra való törekvések is megjelennek.

10 10 Bevezetés Az 1970-es évek további fejlődést hoznak a kísérleti irodalomban, emellett a terület megszilárdulását és elfogadottságának növekedését jelzi, hogy a kutatásra szánt állami támogatások segítségével (az USA-ban) néhány számítógépes kísérleti laboratórium is kiépülhetett. Szintén az 1970-es években került megrendezésre az USA-ban és (Nyugat) Németországban néhány konferencia, melyeknek az volt a célja, hogy a kísérleti közgazdaságtannal foglalkozó kutatócsoportokat egymással kapcsolatba hozza. Az ebben vezető szerepet játszó kísérleti közgazdászok olyan nagy neveket foglalnak magukba, mint Heinz Sauermann, Reinhard Selten, vagy Reinhard Tietz Németországban, és Charles Plott vagy Vernon Smith az USA-ban. Ebben az időben a kísérleti gazdaságtan fokozatosan elvált a kísérleti pszichológiától, bár a két terület szakmai irodalmában továbbra is fellelhető számos közös pont. Az 1980-as évektől kezdődően aztán a kísérleti gazdaságtan óriási ütemben nő, napjainkban már gyakorlatilag a közgazdaságtan főáramába sorolható területté nőtte ki magát. Ez a gyors fejlődés egyrészt köszönhető a fentebb már bemutatott (játék)elméleti szemléletváltásnak, a rokon tudományok beépülésének a közgazdasági modellezésbe, és nem utolsó sorban a számítástechnika hihetetlen ütemű fejlődésének és térhódításának, amely lehetővé tette a kísérletek gépesítését, ezzel jelentősen megkönnyítve a kísérletek megszervezését, lebonyolítását (pl. ismételt játékok visszajelzéssel a korábbi periódusok eredményeiről), és az eredmények elemzését. A kísérleti közgazdaságtannal párhuzamosan indult fejlődésnek az utóbbi évtizedekben a viselkedési gazdaságtan (behavioral economics), és az idők folyamán a két terület szorosan összefonódotto. Ennek ellenére fontos megkülönböztetni egymástól a kettőt: míg a kísérleti közgazdaságtan alapvetően egy új kutatási módszert ad, addig a viselkedési gazdaságtan alapvető célja az emberi viselkedést a sztenderd közgazdaságtaninál pontosabban leíró elméleti modellek kialakítása. Ezek a modellek magukban foglalnak rokon tudományokban (pszichológia, szociológia, vagy antropológia) elért olyan kísérleti eredményeket, mint például az egyének limitált számítási képessége (bounded rationality), az akaraterő hiánya a legfontosabb feladatokkal való szembenézéshez (procrastination), vagy hogy az egyének nem mindig csak saját (anyagi) érdekeiket követve döntenek. Ezek az eredmények, többek között a játékelmélet eszköztárát felhasználva, a közgazdasági gondolkodásba is bekerültek, és a probléma jellegénél fogva adja magát, hogy ezen újszerű modellek tesztelésének egyik lehetséges színtere a laboratórium.

11 Bevezetés 11 A kísérleti közgazdászok figyelmét is felkeltette a viselkedési gazdaságtan által már tanulmányozott kérdés, miszerint az egyén jólétét, hasznosságát vajon befolyásolja-e a többiek jóléte. A problémát számos kísérlet vizsgálja (pl. Güth et al. 1982, Roth et al. 1991, Heinrich et al. 2004) különböző stratégiai helyzetekben (pl. diktátorjáték 1, ultimátumjáték 2, vagy a közjavakhoz való hozzájárulás problémája), és az eredmények azt mutatják, hogy a játékosok egy jelentős hányada hajlandó lemondani nyereségének jelentős részéről a másik játékos javára. Ezek a megfigyelések természetesen hatással voltak az egyének preferenciáiról alkotott elméletekre is, és a társadalomtudósok jelentős része arra a következtetésre jutott, hogy léteznek társas preferenciák (social preferences); azaz az egyéni hasznosságfüggvények a saját kifizetéseken kívül függhetnek a többiek kifizetéseitől, az egyénnek a többiekhez kapcsolódó viszonyától (pozitív illetve negatív attitűdök) illetve az utóbbi két komponens révén - a többieknek az adott egyénnel kapcsolatos hozzáállásától. Kötetünk két cikke kapcsolódik a társas preferenciák problémájához. Az első, Dirk Engelmann és Martin Strobel (2004): Egyenlőtlenség-kerülés, hatékonyság, maximin preferenciák egyszerű elosztási kísérletben című cikke a társas preferenciák közé sorolt viselkedésmintákat hasonlítja össze egy egyszerű laboratóriumi kísérletben, míg a másik cikk, Bochet, O., T. Page, T., and L. Putterman (2006): Kommunikáció és büntetés önkéntes hozzájárulási kísérletekben, a közjavakhoz való hozzájárulást vizsgálja. A kísérleti közgazdaságtan továbbra is rendkívül gyors ütemben fejlődik, ma már a legtöbb nagy amerikai és európai egyetemen működik közgazdasági kísérletekkel foglalkozó kutatócsoport, illetve közgazdasági kísérletek elvégzésére alkalmas laboratórium is. Természetesen a (laboratóriumi) kísérletek közvetlenül leginkább a mikroökonómiai kérdésekre alkalmazhatók, de az eredmények segítenek a makroökonómiai problémák megértésében is. A viselkedési gazdaságtan a kísérletekkel együtt olyan területeket is meghódított, mint a pénzügytan, piaci mechanizmus tervezés, vagy a politikatudomány. A kísérletek legújabb vonala pedig egyéb tudományok eszközeivel vizsgál 1 A diktátorjátékban a diktátornak egy bizonyos összeget kell elosztania önmaga és egy másik játékos között. 2 Az ultimátumjátékban a játékosoknak bizonyos összeget kell felosztaniuk egymás között. Az elsõ játékos az összeg egy bizonyos felosztását javasolja, a második játékos aztán ezt elfogadhatja, vagy elutasíthatja. Ha elfogadja, akkor a javasolt felosztás életbe lép, ha nem, akkor egyik játékos sem kap semmit.

12 12 Bevezetés közgazdasági, illetve viselkedési kérdéseket, így az utóbbi években például a kísérleti közgazdászok és neurológusok együttes kutatásaiból fejlődött ki a neuroökonómia tudománya. A klasszikus alkalmazási területek mellett ezen újabb alkalmazásokból is szeretnénk ízelítőt nyújtani az Olvasónak, így a kötet negyedik fejezetébe (Politikai gazdaságtan) két olyan cikket választottunk ki, melyek megmutatják, hogyan járulhatnak hozzá a kísérletek intézmények megtervezéséhez, illetve (szak)politikai döntések támogatásához. David K. Levine, és Thomas R. Palfrey (2007): A választási részvétel paradoxona? Egy laboratóriumi vizsgálat című tanulmánya a politikai választásokon való részvétellel kapcsolatos kérdéseket vizsgál. A másik cikk, John H. Kagel és Alvin E. Roth (2000): Az újjászerveződés dinamikája párosítási piacokon: Egy természetes kísérlet által motivált laboratóriumi kísérlet, a piaci mechanizmus tervezés osztálypéldája, és különleges aktualitását az adja, hogy a terület jeles képviselője, Al Roth (Lloyd Shapley-vel közösen) 2012-ben a stabil allokációk elméletének és a piactervezés területén elért eredményekért közgazdasági Nobel-díjat kapott. Könyvünk utolsó, ötödik fejezetét a közgazdasági terepkísérleteknek szenteljük, melyek ugyan módszereiben némileg eltérnek a laboratóriumi kísérletektől, és ellensúlyozzák a laboratóriumi kísérletek néhány negatívumát. Így például, bár a terepkísérleteknél a kutató szükségszerűen kevesebb paraméter fölött gyakorol ellenőrzést, ám a vizsgált szituáció életszerűbb, és a résztvevők sem mindig tudnak arról, hogy egy kísérletben vesznek rész, így a döntések hitelesebbek lehetnek. Egyre több kísérletekkel foglalkozó közgazdász ismeri fel a kétféle kísérleti módszer (laboratóriumi, ill. terepkísérlet) párhuzamos, egymást kiegészítő használatának előnyeit, melyből mindkét módszer alkalmazói, és maga a kísérleti közgazdaságtan is sokat profitálhatnak. A két cikk, amit kiválasztottunk, két különböző területhez tartozik, de összekötő kapocs köztük, hogy mindkét tanulmány terepen végzett kísérlet eredményeiről számol be. A Dean S. Karlan (2005): A társadalmi tőke mérése és a pénzügyi döntések előrejelzése a kísérleti közgazdaságtan segítségével című tanulmány egy perui mikrohitel program hitelfelvevőivel végzett pénzügyi kísérlet eredményeiről számol be, míg Andreas Leibbrandt (2012): Összefügg a piaci teljesítmény a társadalmi preferenciákkal? című munkája összeveti a laboratóriumi kísérletek eredményeit a valós piaci eredményekkel.

13 Bevezetés 13 Természetesen az általunk válogatott művek csak igen csekély szeletét mutatják be a kísérleti közgazdaságtannak, de reméljük, hogy felkeltik az Olvasó érdeklődését és további kísérleti tanulmányok olvasására ösztönzik. Irodalomjegyzék Allais, Maurice (1953): Le Comportement de L homme Rationnel Devant le Risque: Critique des Postulats et Axiomes de L ecole Americane, Econometrica 21, pp Bernoulli, Daniel (1738): Specimen Theoriae Novae de Mensura Sortis, Commentarii Academiae Scientiarum Imperialis Petropolitanae 5, pp Angol fordítás: Econometrica 22 (1954), pp Chamberlin, Edward H. (1948): An Experimental Imperfect Market. Journal of Political Economy 56(2), pp Flood, Merrill M. (1952): Some Experimental Games. Research Memorandum RM-789, RAND Corporation Güth, W., Schmittberger, R., and Schwarze, B. (1982): An experimental analysis of ultimatum bargaining. Journal of Economic Behavior and Organization 3, pp Heinrich, J., Boyd, R., Bowles, S., Camerer, C., Fehr, E., and Gintis, H. (eds.) (2004): Foundations of Human Sociality. New York: Oxford University Press. Hoggatt, Austin C. (1959): An Experimental Business Game. Behavioral Science 4, pp Kahneman, D.E. and A. Tversky (1979): Prospect Theory: An Analysis of Decisions under Risk. Econometrica 47, pp Mosteller, F. and Nogee, P. (1951): An Experimental Measure of Utility. Journal of Political Economy 59, pp Preston, M. G. and Baratta, P. (1948): An experimental study of the auction-value of an uncertain outcome. The American Journal of Psychology 61(2), pp Quiggin, J. (1993): Generalized Expected Utility Theory. The Rank-Dependent Model. Boston: Kluwer Academic Publishers

14 14 Bevezetés Roth, Alvin E., Vesna, Prasnikar, Okuno-Fujiware, Masahiro, and Zamir, Shmuel (1991): Bargaining and market behavior in Jerusalem, Ljubljana, Pittsburgh, and Tokyo: An experimental study. American Economic Review 81 (5), pp Sauermann, Heinz and Reinhard Selten (1959): Ein Oligolpolexperiment. Zeitschrift für die Gesamte Staatswissenschaft 115, pp Sauermann, Heinz and Reinhard Selten (1960): An Experiment in Oligopoly. General Systems, Yearbook of the Society for General Systems Research 5, pp Schelling, Thomas C. (1957): Bargaining, Communication, and Limited War. Journal of Conflict Resolution 1, pp Siegel Sidney and Lawrence E. Fouraker (1960): Bargaining and Group Decision Making: Experiments in Bilateral Monopoly. McGraw-Hill, New York. Smith, Vernon L. (1962): An Experimental Study of Competitive Market Behavior. Journal of Political Economy 70, pp Smith, Vernon L. (1964): Effect of Market Organization on Competitive Equilibrium. Quarterly Journal of Economics 78, pp Thurstone, L.L. (1931): The Indifference Function, Journal of Social Psychology 2, pp Wallis, W. Allen and Milton Friedman (1942): The Empirical Derivation of Indifference Functions, in Studies in Mathematical Economics and Econometrics in memory of Henry Schultz, O. Lange, F. McIntyre, and T.O. Yntema, editors, Chicago, University of Chicago Press, pp

15 1. Fejezet: Egyéni döntéshozatal

16

17 Daniel Kahneman, Jack L. Knetsch és Richard H. Thaler (1991): Anomáliák: Birtoklási hatás, veszteségkerülés és status quo befolyás The Journal of Economic Perspectives, Vol. 5, No. 1 (Winter 1991), pp Bevezetés Egy borbarát közgazdász évekkel ezelőtt alacsony áron vásárolt pár üveg jóminőségű bordóit. A bor értéke nagyot ugrott, a vásárláskor csak 10 dollár volt egy üveg belőle, most 200 dollár az aukciós ára. A közgazdász alkalomadtán iszogat a borból, de nincs szándékában eladni belőle, és vásárolni sem akar az aukciós áron. Thaler 1980-as cikkében ezt a jelenséget ama tényt, hogy az emberek gyakran sokkal többet kérnek azért, hogy lemondjanak egy jószágról, mint amennyit kifizetnének azért, hogy megszerezzék birtoklási hatásnak (endowment effect) nevezte. A példa azt a helyzetet is illusztrálja, amelyet Samuelson és Zeckhauser (1988) status quo befolyásnak (status quo bias) hív: a fennálló állapot iránti preferencia úgy hat a közgazdászra, hogy az se venni, se eladni nem kíván a borból. Ezek az anomáliák az értékelésnek azt az aránytalanságát testesítik meg, amelyet a Kahneman és Tversky (1984) cikk veszteségkerülésként (loss aversion) aposztrofál az a hasznosságveszteség, amelyet egy jószág feladásához fűződik, nagyobb megszerzése hasznosságánál. Itt következő cikkünkben a birtoklási hatást és a status quo befolyást alátámasztó eredményeket teszünk közzé, és megtárgyaljuk összefüggésüket a veszteségkerüléssel. A birtoklási hatás A birtoklási hatás egyik korai bemutatása a Knetsch és Sinden (1984) cikkben található. A szerzők által ismertetett kísérlet során a résztvevők vagy egy lottószelvényt, vagy 2 dollárt kaptak. Bizonyos idő elteltével, valamennyi résztvevőnek felajánlották, hogy a pénzre cserélhetik a lottószelvényt, illet-

18 18 Daniel Kahneman, Jack L. Knetsch és Richard H. Thaler ve fordított csere is lehetséges volt. A kísérleti alanyoknak csak kis hányada választotta a cserét. Úgy tűnt, hogy azok, akik lottószelvényt kaptak, jobban kedvelték azt azoknál, akik pénzt kaptak. Ez a kísérlet, más hasonló kísérletekkel együtt (lásd Knetsch, 1989), ugyan meglepő volt, de nem bizonyult perdöntőnek. Néhány közgazdász úgy gondolta, hogy megszűnne az ilyen viselkedés, ha a kísérleti alanyokat a tanulásra bőven alkalmat adó piac venné körül. A Knez, Smith és Williams (1985) cikkben például a szerzők azt taglalják, hogy a vevői és az eladói árajánlatok közti eltérést az általában szokásos alkukészség gondolkodás nélküli kinyilvánítása is okozhatta, nevezetesen a valódi fizetési hajlandóság (willingness to pay, WTP) alatti vevői, és a valódi elfogadási hajlandóság (willingness to accept, WTA) minimumösszege feletti eladói árajánlat. Coursey, Hovis és Schulze (1987) olyan tapasztalatokról számol be, hogy a piaci viszonyok kiismerésével a WTP és a WTA közötti eltérés csökken (bár valószínűleg nem tűnik el teljesen, lásd Knetsch és Sinden 1987-es cikkét). A kérdés tisztázására a magunk részéről (lásd Kahneman, Knetsch és Thaler, 1990) egy új kísérletsorozatot hajtottunk végre, hogy megállapíthassuk, továbbra is megfigyelhető-e a birtoklási hatás, ha a kísérleti alanyok ki vannak téve a piaci törvényszerűségeknek, miközben lehetőségük van a tanulásra. A következőkben két kísérletet mutatunk be ebből a sorozatból. Az első kísérletben a Cornell egyetem felsőéves alapszakos közgazdaságtan hallgatói egymás után több piacon kereskedhettek. Az első három piaci körben a kereskedési periódus során indukált értékű zsetonok (induced value tokens) cserélhettek gazdát. A piacokon valamennyi résztvevőnek megmondtuk, hogy számára mennyit ér a zseton, és ezek az értékek személyenként különböztek. A kísérletben résztvevők felének adtunk zsetonokat, a másik felének nem. 1 Ezzel a módszerrel jött létre a zsetonok kínálati és keresleti görbéje. A három, egymást követő, piaci körben váltogattuk a résztvevők vevői, illetve eladói szerepét, és valamennyi kísérleti alkalommal más-más egyéni beváltási értékeket adtunk meg számukra a zsetonokhoz. A kísérletvezetők minden piaci periódus után összegyűjtötték a résztvevők árajánlatait, majd 1 A kísérletben mindenkinek (zsetontulajdonosoknak és azoknak is akiknek nem volt zsetonjuk) minden körben meg kellett adniuk, hogy 0.25 és 8.75$ közötti 50 centenként megállapított ár mellett eladnák-e vagy megvennék-e a zsetont. A zsetont aztán a tulajdonosa a végén pénzre válthatta a kísérletvezetőnél az egyéni beváltási értéken. A szerk. megjegyzése)

19 Anomáliák: Birtoklási hatás, veszteségkerülés és status quo befolyás 19 nyilvánosságra hozták a piactisztító árat (market clearing price), valamint az adásvételek mennyiségét. Valamennyi piaci kör után, véletlenszerűen kiválasztottunk három vevőt és három eladót, akiknek az ajánlatait a piactisztító áron teljesítettük. Ezeken a piacokon nem jelentkezett anomália. A piactisztító ár valamennyi kísérleti kör során pontosan a kínálati és keresleti görbék metszéspontjában volt, és a csereügyletek száma maximum egy egységgel tért el az előrejelzett mennyiségtől. Az eredmények azt támasztották alá, hogy a kísérlet résztvevői megértették a feladatot, és hogy az alkalmazott piaci mechanizmus nem járt magas tranzakciós költségekkel. Közvetlenül a három indukált értékekkel működő piaci kör után, minden második résztvevő kapott egy az egyetemi könyvesboltban 6 dollárért kapható kávésbögrét. A kísérletvezető az összes résztvevőt felszólította arra, hogy vizsgáljon meg egy bögrét, vagy a sajátját, vagy valamelyik szomszédjáét. Ezután a kísérletvezető közölte, hogy négy bögrepiacot fognak lejátszani, az előző indukált piacokon megismert szabályokkal, de lesz két különbség: 1. A négy piaci kísérletből véletlenszerűen ki fognak választani egyet, és csak annak az egynek a kereskedését fogják megvalósítani; 2. Az éles (binding) piaci kísérletben valamennyi csereügyletet végrehajtják majd, nemcsak azok egy részhalmazát, mint ahogy az indukált értékű piacokon volt. A vevői és eladói szerepek kiinduló elosztását mind a négy kereskedési periódusban fenntartottuk. A piactisztító árat és a csereügyletek mennyiségét valamennyi kör után közzétettük. Azt a periódust, amelyik éles lett, a negyedik kör után jelöltük meg, és a csereügyleteket itt azonnal végrehajtottuk: valamennyi eladó, aki kinyilvánította, hogy odaadná a bögréjét a piactisztító áron, készpénzt kapott érte, és a sikeres vevők ugyanezt az árat kifizetve kapták meg a bögréket. Ezzel a levezetési móddal lehetővé tettük, hogy a szereplők tanulhassanak az egymást követő kísérletekből, és ugyanakkor minden kísérlet potenciálisan éles legyen. Ugyanezzel az eljárással ezután golyóstollak négy egymást követő piacát hoztuk létre, úgy hogy a tollak dobozán ott volt a könyvesbolti árcédula 3,98 dollárról. A tollakat azoknak a résztvevőknek adtuk, akik a bögrepiacokon vevői szerepkörben voltak. A közgazdasági elmélet szerint milyen kimenet várható ezeken a bögre- és golyóstollpiacokon? Mivel bebizonyítottuk, hogy az indukált értékkel működő piacokon a tranzakciós költségek és a jövedelmi hatások elhanyagolhatóak, világos az előrejelzés: Amikor a piac egyensúlyba kerül, azoknál a

20 20 Daniel Kahneman, Jack L. Knetsch és Richard H. Thaler részvevőknél lesznek a tárgyak, akik a legtöbbre értékelik őket. Nevezzük a kísérleti alanyoknak azt a felét, amelyik a másik felénél jobban kedveli a bögréket, bögrekedvelőknek, és azt a felét, amelyik kevésbé kedveli a bögréket, bögrekerülőknek. Mivel a bögréket véletlenszerűen osztottuk ki, átlagban a bögrekedvelők fele kap bögrét, és a másik fele nem. Ebből az következik, hogy a piacon a bögrék felének kell bekerülnie a kereskedésbe, és bögrekerülők fogják azokat bögrekedvelőknek eladni. A kereskedés nem az 50 százalékosra becsült mértékben zajlott. 22 bögrét és tollat osztottunk szét, így a cserék száma 11-re volt becsülhető. A négy bögrepiacon valójában a cserék száma rendre 4, 1, 2 és 2 volt. A tollpiacokon vagy 4, vagy 5 csere történt. A négy kísérlet során egyik piacon sem tapasztaltuk trendet. A kereskedés alacsony mértéke megmutatkozik a vevők és eladók rezevációs áraiban. A bögrék esetében a medián tulajdonos nem volt hajlandó 5,25 dollárnál kevesebbért eladni a bögrét, míg a medián vásárló nem volt hajlandó többet fizetni, mint 2,25 2,75 dollár. A piaci ár 4,25 dollár és 4,75 dollár között ingadozott. A tollpiacon az eladási és vételi ár hányadosa szintén 2 körül volt. A kísérletet számos alkalommal megismételtük, és mindig hasonló eredményt kaptunk: a medián eladási ár nagyjából kétszerese volt a medián vételi árnak, a kereskedés mértéke pedig fele a közgazdasági elmélet szerint várhatónak. Ugyanennek a kísérletsorozatnak az egyik kísérlete alkalmat ad arra, hogy megállapítsuk, vajon a kereskedés alacsony szintje az eladástól való vagy a vásárlástól való vonakodásból következik-e. Ebben a kísérletben a Simon Fraser Egyetem (SFU) 77 hallgatóját véletlenszerűen három csoportra osztottuk. Az Eladók csoportjába tartozóknak SFU bögréket adtunk, és 0,25 dollártól 9,25 dollárig tartó különböző árak mellett meg kellett jelölniük, hogy hajlandók lennének-e eladni a bögréjüket. A Vevők csoportját arra kértük, hogy ugyanezen árak mellett jelöljék meg, hogy hajlandók lennének-e bögrét venni. A harmadik, Választóknak nevezett csoportnak nem adtunk bögrét, viszont arra kértük őket, hogy ugyanezen árak mindegyikénél döntsék el, hogy egy bögrét szeretnének-e kapni vagy az árnak megfelelő pénzt. Vegyük észre, hogy az Eladók és a Választók objektíven nézve, azonos helyzetben vannak, valamennyi megadott ár mellett választaniuk kell a bögre és az árnak megfelelő pénzmennyiség között. Mégis a Választók viselkedése a Vevőkére hasonlított jobban, és nem az Eladókéra. A medián rezevációs árak a következők voltak: Eladók, 7,12 dollár; Választók, 3,12 dollár; Vevők, 2,87

21 Anomáliák: Birtoklási hatás, veszteségkerülés és status quo befolyás 21 dollár. Ez arra utal, hogy a kereskedés alacsony mértékét alapvetően a tulajdonosok vonakodása okozza attól, hogy megváljanak a birtokukban levő jószágtól, és nem a vevők vonakodása attól, hogy pénzüktől váljanak meg. Ez a kísérlet az első kísérletben elhanyagolható mértékben meglevő jövedelmi hatást is kiküszöböli, mivel az Eladók és a Választók gazdasági helyzete azonos. 1. ábra Egymást metsző közömbösségi görbék Az első mikroökonómia leckék során tanuljuk, hogy két közömbösségi görbe sohasem metszheti egymást. Ez az eredmény támaszkodik arra a hallgatólagos feltevésre, hogy a közömbösségi görbék megfordíthatók. Vagyis, ha egy egyénnek a tulajdonában van x, és számára közömbös, hogy továbbra is a birtokában lesz, vagy pedig elcseréli y-ért, akkkor y birtoklása és x-ért való elcserélése is közömbös a számára. Ha veszteségkerülés van, akkor viszont a megfordíthatóság nem áll fenn többé. Knetsch (1990) kísérleti úton bebizonyította ezt az állítást. A kísérleti alanyok egy csoportja öt közepes áru golyóstollat kapott, míg egy másik csoport tagjai 4,5 dollárt. Ezután különböző ajánlatokat fogadhattak el vagy utasíthattak vissza. Az ajánlatokat úgy állították össze, hogy azonosítani lehessen egy közömbösségi görbét. Például valakitől, aki tollakat kapott, megkérezték, hogy odaadna-e egy tollat egy dollárért. A kísérlet végén a kísérleti alany által elfogadott ajánlatok egyikét (az eredeti tulajdont is az ajánlatok közé véve) véletlenszerűen kiválasztották, így határozva meg az alany kifizetését. Az elfogadott és az elutasított ajánlatok közötti görbét felrajzolva, Knetsch következtetni tudott a kísérleti alanyok közömbösségi görbéjére. Ezt követően megrajzolta a két csoport átlagos közömbösségi görbéjét (azokét, akik a kiinduló helyzetben tollat kaptak, és

22 22 Daniel Kahneman, Jack L. Knetsch és Richard H. Thaler azokét, akik pénzt kaptak). A görbék az 1. ábrán láthatók. A görbék egészen különbözőek: a tollak több pénzt értek azoknak a kísérleti alanyoknak, akiknek a kiinduló készletében tollak voltak, mint azoknak, akik eredetileg pénzzel rendelkeztek. A görbék ezért metszik egymást. 2 Mi okozza ezeket az azonnali birtoklási hatásokat? Azok az egyének, akik ajándékot kapnak, többre értékelik azt, mint azok, akik nem? Loewenstein és Kahnemann 1991-es tanulmánya foglalkozik a kérdéssel. Egy osztály felének (N = 63) egy-egy tollat adtak, a másik felének pedig egy-egy zsetont, melyet később ismeretlen ajándékokra lehetett beváltani. Ezután valamennyi résztvevőt megkérték, hogy rendezzenek értékük szerinti sorrendbe hat ajándékot, amelyeket következő kísérletekben lehet majd megnyerni. Végül, valamennyi kísérleti alanynak választania kellett egy toll és két szelet csokoládé között. Mint az előző kísérletekben, itt is határozott birtoklási hatás volt kimutatható. Azoknak, akik tollat kaptak a kísérlet elején, 56 százaléka preferálta ezt a jószágot, míg a többi alanynak csak 24 százaléka választott tollat. Az érték szerinti sorbarendezés ugyanakkor azt mutatta, hogy a tollal rendelkező kísérleti alanyok nem értékelték vonzóbbnak ezt a jószágot. Ez azt a feltételezést támasztja alá, hogy a birtoklás nem a jószág kívánatosságát, hanem a jószág feláldozásának fájdalmát növeli meg. Status quo befolyás A veszteségkerülés egyik folyománya, hogy az egyének erősen hajlanak a status quo fenntartására, mivel az annak elhagyásával jelentkező veszteségek a nyereségeknél nagyobbnak tűnnek számukra. Ezt a hatást Samuelson és Zeckhauser (1988) mutatta be, és nevezte el status quo befolyásnak. Egy kísérlet semleges, status quo meghatározás nélküli változatában néhány kísérleti alanyt a következő hipotetikus döntési helyzetbe hoztak: Ön a lapok pénzügyi rovatának komoly olvasója, de mindeddig nem volt pénze arra, hogy befektessen. Ez a helyzet, amikor egy nagy összeget örököl a nagybácsijától. 2 Ezek a görbék különböző egyének viselkedését összegzik. Mivel az egyéneket véletlenszerűen osztottuk a két csoportba, ésszerű, ha az egymást metsző közömbösségi görbéket egy reprezentatív egyénnek tulajdonítjuk

23 Anomáliák: Birtoklási hatás, veszteségkerülés és status quo befolyás 23 A következő eszközökbe van lehetősége befektetni: alacsony kockázatú vállalat, magas kockázatú vállalat, kincstárjegyek, önkormányzati kötvények. Ugyanezeket a döntési lehetőségeket adták meg más kísérleti alanyoknak is, de számukra az egyik lehetőséget status quo-ként megjelölték. Ebben az esetben ugyanazok az indító mondatok, például, a következőképp folytatódnak: Ez a helyzet, amikor Ön egy készpénzből és értékpapírokból álló portfóliót örököl a nagybácsijától. A portfólió igen jelentős részben alacsony kockázatú papírokat tartalmaz... (Az adózási hatások és a kezelési költségek, bármit választ is, elhanyagolhatóak.) Sok forgatókönyvet végigvittek, mindegyikben ugyanazt az alapkísérletet variálva. A különböző kérdéseket aggregálva Samuelson és Zeckhauser aztán megbecsülhették egy-egy lehetőség választásának a semleges helyzethez viszonyított valószínűségét, akkor, amikor megegyezett a status quo-val, és akkor, amikor egy a status quo-val versenyző alternatíva volt. Eredményeik azt mutatták, hogy az alternatívák lényegesen népszerűbbekké váltak, ha megegyeztek az a status quo-ként megjelölt lehetőséggel. Az is kiderült, hogy a status quo előnye az alternatívák számának növekedésévek növekszik. Hartman, Doane és Woo (előkészületben) 3 a status quo befolyás egy próbáját a kaliforniai áramfogyasztók kikérdezését felhasználva végezték el egy terepkísérlet során. A fogyasztókat a szolgáltatás biztonságával és árával kapcsolatos preferenciáikról kérdezték. Azt mondták nekik, hogy válaszaik segíteni fognak a társaság üzletpolitikájának meghatározásában. A válaszadók két csoportba tartoztak, az egyik csoport a másikénál biztonságosabb szolgáltatással rendelkezett. Mindkét csoportot arra kérték, hogy állítsanak fel preferenciasorrendet a szolgáltatás biztonságának és árának hat kombinációja között. Az egyik kombináció a status quo volt. Az eredmények határozott status quo befolyást igazoltak. A magasabb szolgáltatásbiztonsággal rendelkező csoport 60,2 százaléka jelölte első helyen a status quo-t, miközben csak 5,7 százalékuk preferálta azt az alacsony biztonságú lehetőséget, amely a másik csoport tényleges állapota volt, pedig az 30 százalékos árcsökkenéssel járt volna együtt. Ugyanakkor az alacsony szolgáltatásbiztonsággal rendelkező csoport egész jónak ítélte a saját status quo-ját, náluk 58,3 százalék tette azt az 3 Azóta cikk megjelent. Raymond S. Hartman, Michael J. Doane, Chang ki Woo (1991): Consumer rationality and the Status Quo, Quarterly Journal of Economics. A ford. megjegyzése.

24 24 Daniel Kahneman, Jack L. Knetsch és Richard H. Thaler első helyre. Ennek a csoportnak csak 5,8 százaléka döntött a magasabb biztonságú lehetőség és szolgáltatási ár 30 százalékos emelése mellett. 4 Mostanában New Yersey és Pennsylvania államban (akaratlanul is) széleskörű kísérlet folyik a status quo befolyásról. Jelenleg mindkét államban kétfajta gépjármű-biztosítás között lehet dönteni: van egy olcsóbb kötvény, amely korlátozza az ügyfél jogát a pereskedésre, és van egy drágább, amelyben a teljes jog megmarad. New Jersey-ben az olcsóbb kötvény az alapeset, és több pénzért lehetőség van a perhez való jog megtartására után, amikor bevezették a szabályozást, a gépjármű-tulajdonosok 83 százaléka ezt választja. Pennsylvania 1990-es szabályozásában a drágább kötvény az alapeset, és lehetőség van az olcsóbbért folyamodni. A különböző jogi megoldás lehetséges hatásait vizsgálta Hershey, Johnson, Meszaros és Robinson (1990). Két csoportot kértek meg, hogy döntsön a kétfajta biztosítás között. Az egyik csoportnak a New Jersey-i, míg a másiknak a pennsylvaniai keretek között kellett választania. Azoknak a kísérleti alanyoknak, akiknek a New Jersey-i szabályozás szerint tettek ajánlatot csak 23 százaléka választotta azt, hogy megvásárolja a perhez való jogot, míg a pennsylvaniai szabályozás keretei között döntő alanyoknak az 53 százaléka megtartotta ezt a jogot. A szerzőknek a kutatásra alapozott előrejelzése szerint a Pennsylvaniában több lakos fog élni a perindítás jogával, mint New Jersey-ben. Idővel elválik, helyes-e az előrejelzés. Végül, a JEP szerkesztőségének szíves hozzájárulásával, következzék egy utolsó példa a feltételezett status quo befolyásról. Ebben a rovatban, Carl Shapiro hozzászólásai között, találtuk a következő gyöngyszemet: Bizonyára érdekes számunkra, hogy amikor az Amerikai Közgazdasági Társaság azt fontolgatta, lehetővé teszi tagjainak, hogy a társaság három folyóirata közül csak kettőt kérjenek, a tagdíj némi csökkentése mellett, a döntésben résztvevő nagyhírű közgazdászok világosan arra az álláspontra helyezkedtek, hogy 4 A két csoport között kicsi volt a jövedelemkülönbség, és áramfogyasztásuk sem különbözött nagyon, így nem befolyásolták lényegesen az eredményeket. Magyarázhatók-e ezek az eredmények esetleg tanulással vagy megszokással? Azaz, lehetséges-e, hogy a kisebb szolgáltatásbiztonság mellett élő csoport megtanulta, hogyan bírkózzon meg a gyakori áramszünetekkel, esetleg rájött, hogy a gyertyafényes vacsorák romantikusak? Nem zárható ki ez a magyarázat, de hangsúlyoznunk kell, hogy a bögrékkel végzett kísérletek, vagy a Samuelson és Zeckhauser által lefolytatott kísérletek esetében nincs hasonló elem, ezért a megfigyelések legalább egy része a status quo befolyásnak tulajdonítható.

25 Anomáliák: Birtoklási hatás, veszteségkerülés és status quo befolyás 25 kevesebb tag fog lemondani egy folyóiratról, ha alapesetben a tagdíjért három újság jár (szemben egy olyan alapesettel, amelyben 2 újság jár, és plusz tagdíjfizetésért lehet mind a háromhoz hozzájutni). És itt közgazdászokról beszélünk. Veszteségkerülés A veszteségkerülés fogalma az ismertetett megfigyelésekre és számos egyéb megfigyelésre is magyarázatot ad. A kockázat melletti döntések kutatásának egyik fő következtetése szerint az ilyen döntéseket úgy tudjuk a legjobban megmagyarázni, ha nem elsősorban a vagyoni vagy a jóléti állapotokhoz fűzünk hasznosságot, hanem azoknak egy semleges viszonyítási ponthoz képest vett változásaihoz. Egy másik fontos eredmény szerint azok a változások, amelyek rontanak a dolgokon (a veszteségek) jobban számítanak azoknál, amelyek javítanak, azaz amelyek nyereséggel járnak. A megfigyelések adataiból az következik, hogy az értékfüggvény meredeksége a kiindulópontban hirtelen megváltozik. A rendelkezésünkre álló megfigyelések szerint, az értékfüggvény meredekségeinek aránya a kicsiny vagy nem túl jelentős pénznyereségek és pénzveszteségek tartományait nézve nagyjából 2 : 1 (Tversky és Kahneman, 1991.) Az értékfüggvény sematikus ábráját a 2. ábrán mutatjuk be. 2. ábra A tipikus értékfüggvény Elgondolásunk természetes kiterjesztése a kockázat nélküli döntésekre az, ha a cserékben és más tranzakciókban meglévő lehetőségek tulajdonságait szintén

26 26 Daniel Kahneman, Jack L. Knetsch és Richard H. Thaler nyereségekként és veszteségekként értékeljük egy semleges viszonyítási ponthoz képest. Ezt a megközelítést illusztráljuk a 3. ábrán. A döntéshozóknak választaniuk kell a több Y jószágot és kevesebb X jószágot nyújtó A állapot, és a több X jószágot és kevesebb Y jószágot nyújtó D állapot között. Az ábrán négy különböző viszonyítási pontot jelöltünk meg. Ha C a viszonyítási pont, akkor az egyén két nyereség közül választhat, amit pozitív döntésnek tekinthetünk. Ha B a viszonyítási pont, akkor két veszteség közül választhat, ami pedig negatív döntésnek tekinthető, és ha A vagy D, akkor kétféle csere közötti döntést kell hoznia. Ha például az Y jószág az a bögre és az X jószág a pénz, akkor az Eladók és a Választók viszonyítási pontja A, illetve C. A veszteségkerülésből az következik, hogy az egy bögre birtoklásának állapota és a bögrenélküliség állapota közötti különbség A viszonyítási pont esetében nagyobb, mint amekkora C viszonyítási pont esetében, ami magyarázatot nyújt arra, hogy miért tulajdonítanak különböző pénzbeni értéket a kísérleti alanyok a bögrének a két helyzetben. 5 A fogyasztási elmélet egy formalizált általánosítását, a viszonyítási pont és a veszteségkerülés fogalmainak bevezetésével, a Tversky és Kahneman (1991) munkában találhatjuk meg. 3. ábra Az A és D közötti választás több viszonyítási pont esetén 5 A veszteségkerülés nem minden tranzakcióra jellemző. Egy szokásos kereskedelmi tranzakciónál az eladó nem szenved veszteséget az áru eladásával. Ugyanígy, a megfigyelések arra utalnak, hogy a vevők a szokásos vásárlásra költött pénzt nem értékelik veszteségnek, hacsak nem tartják szokatlanul magasnak az árat. A veszteségkerülés várhatóan elsősorban azon jószágok tulajdonosait érinti, akik nem azért vették azt, hogy aztán eladják, hanem használni szeretnék.