A Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Bizottságának folyóirata TARTALOM

Átírás

1 ALAPÍTVA A Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Bizottságának folyóirata TARTALOM Tanulmány VARGA ZS. ANDRÁS: A jogrendszer és a jogalkalmazás határozatlansága és nem-teljessége LÕRINCZI GYULA: A társadalmi felelõsséggel mûködõ társaság SZILOVICS CSABA: Az egyéni és társadalmi adójog-követés jellegzetességei Jogalkotásunk nyomában F. ROZSNYAI KRISZTINA: A közigazgatási és munkaügyi bíróságok felállításával kapcsolatos törvénymódosítások margójára Szemle ZÁKÁNY JUDIT: A felelõsségbiztosítás, mint a beteg és az intézmény védelmének garanciája? Jogirodalom, jogélet HAMZA GÁBOR: Újkori európai jogtörténet VISEGRÁDY ANTAL Egy új jogelméleti kezdeményezésrõl JUHÁSZ-TÓTH ANGÉLA: Az Európai Parlament a Bíróság elõtt J 3 K

2 JO GTUDOMÁNYI KÖZLÖNY J K

3 Contents Inhalt Studies ANDRÁS VARGA ZS.: The Uncertainty and Incompleteness of the Legal System and of the Application of Law GYULA LÕRINCZI: The Socially Bound Company CSABA SZILOVICS: Personal and Social Characteristics of Observance to Tax Law On the Track of Our Legislation KRISZTINA F. ROZSNYAI: To the Margin of the Statutory Amendments Related to the Establishment of the Administrative and Labor Courts Review JUDIT ZÁKÁNY: The Liability Insurance as Protection Guarantee of Patients and Institutions Legal Life Legal Literature : GÁBOR HAMZA: Modern European Legal History ANTAL VISEGRÁDY: Regarding a New Initiative in Legal Theory ANGÉLA JUHÁSZ-TÓTH: The European Parliament Before the Court of Justice Abhandlungen ANDRÁS VARGA ZS.: Unbestimmtheit und Unvollständigkeit des Rechtssystems und der Rechtsanwendung GYULA LÕRINCZI: Die Sozialgesellschaft CSABA SZILOVICS: Charakteristiken der individuellen und der gesellschaftlichen Rechtstreue im Bereich des Steuerrechts Geschichte unserer Rechtsgebung KRISZTINA F. ROZSNYAI: Zum Rande der Gesetzesänderungen bezüglich der Aufstellung der Verwaltungsgerichte und der Arbeitsgerichte Rundschau JUDIT ZÁKÁNY: Haftpflichtversicherung als Garantie für den Schutz des Patienten und der Institution? Rechtsliteratur Rechtsleben GÁBOR HAMZA: Europäische Rechtsgeschichte der Neuzeit ANTAL VISEGRÁDY: Über eine neue rechtstheoretische Initiative ANGÉLA JUHÁSZ-TÓTH: Das Europäische Parlament vor dem Gerichtshof A KIADVÁNY MEGJELENÉSÉT AZ MTA KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATKIADÓ BIZOTTSÁGA TÁMOGATTA Jogtudományi Közlöny * A MTA Állam- és Jogtudományi Bizottságának folyóirata. A Szerkesztõ Bizottság vezetõje: Dr. Korinek László A Szerkesztõ Bizottság tagjai: Dr. Hamza Gábor, Dr. Lamm Vanda, Dr. Szalma József Felelõs szerkesztõ: Dr. Vörös Imre Szerkesztõ: Dr. Szalai Éva A szerkesztõség címe: 1015 Budapest, I. Donáti u Kiadja a LOGOD Bt Budapest, Logodi u. 49. Telefonszám: , fax: logod@logod.hu, web: Elõfizethetõ a LOGOD Bt. számlaszámán; Felelõs kiadó: Buday Miklós ügyvezetõ igazgató. Nyomdai elõkészítés: LOGOD Bt. Terjeszti a LOGOD Bt. Megrendelhetõ a kiadó címén, Elõfizetési díj belföldön egy évre: Ft, külföldön 120 EUR Egyes lapszámok külön is megvásárolhatók, 1700 Ft/szám áron, melyet a postaköltség felszámolásával kézbesítünk. Nyomdai munkálatok: F&F Print Line Kft. HU ISSN

4 VARGA: A JOGRENDSZER ÉS A JOGALKALMAZÁS HATÁROZATLANSÁGA 109 A jogrendszer és a jogalkalmazás határozatlansága és nem-teljessége * TANULMÁNY Varga Zs. András egyetemi tanár, Pázmány Péter Katolikus Egyetem (Budapest) A tudományos pozitivizmus évszázadait követõen Heisenberg bizonytalansági összefüggése felborította a kauzalitás feltétlenségébe vetett meggyõzõdést, majd Gödel nem-teljességi tételei a logikai következtetések eredményességét vonták kétségbe. A bizonytalansági összefüggés alkalmazhatónak bizonyult a történet- és a közgazdaság-tudomány területén is. Az a hipotézis, mely szerint a bizonytalansági összefüggés és a logikai nem-teljesség alkalmazható a jogtudományban is, a jogalkotás és jogalkalmazás jól ismert tulajdonságaival bizonyítható. Különös jelentõsége van a bizonyítási rendszert, következésképpen a jogi bizonyosságot befolyásoló, javarészt torzító anyagi és eljárásjogi hatásoknak, ide értve a döntéshozó habitusszabályait is. A bizonytalanság és nemteljesség következményei általában a jogi eljárások kontrolljára, a jogorvoslati rendszerre és az eljárási bizonyosságra vonatkozó nézetekre is hatással lehet. I. A tudományos rendszerek tökéletességének illúziója 1. Világkép és tudományosság A gondolkodás írásos emlékeinek kezdetéig visszanyúló egységes világkép a Kr. u. II. évezred közepén repedezni kezdett. Ennek elsõ jele a duplex veritas elv megjelenése volt a Katolikus Egyház válaszaként a hitigazságoktól eltérõ, tudományos igazságként feltûnõ tapasztalati jelenségekre. A Bellarmoni bíborosnak tulajdonított elv szerint a kinyilatkoztatott igazságot önmagában az nem sérti, ha az emberi ész, a tapasztalati (tudományos) igazság attól eltérni látszik. Mindaddig, amíg további kutatások az összhangot megteremtik, a kétféle igazság megfér egymás mellett.1 A világkép azonban tovább hasadt, és a descartes-i ész-primátus következtében elvált egymástól a pozitív, tapasztalati ( laboratóriumi ) igazságokon alapuló természeti valóság-kutatás, azaz a természettudomány, és a társadalmi valóságot egyre inkább természettudományos módszerekkel kutatni igyekvõ társadalom-tudomány. Minden, ami ezen kívül esett, spekulációként kiûzetett a tudományosság körébõl.2 Csakhogy mire a társadalomtudományok, így a végsõ soron közéjük tartozó jogtudomány átvette a pozitív módszert, annak megkérdõjelezhetetlen adekvátsága éppen megbukott a természettudományok körében. A newtoni mechanikus fizikai világkép, amelyet az ok-okozat kérlelhetetlen alkalmazhatóságába vetett hit, és a ma- * A tanulmány az OTKA K támogatásával folytatott kutatás egyik részterületét összefoglaló monográfia (Varga Zs. András: Ombudsman, ügyész, magánjogi felelõsség. Alternatív közigazgatási kontroll Magyarországon. Budapest, Pázmány Press, 2012.) érvelésének átdolgozott része. 1 L. Fábri György: A tudomány és az oktatás szabadságáról In: Trócsányi László (fõszerk.): A mi alkotmányunk. Budapest, Complex, 2006., Máté-Tóth András: Tudomány és vallás a keresztény teológia szemszögébõl. Tudomány és vallás szintézise, I. évfolyam, 1. szám., február, Szabó Ferenc: Az illúziótól a szent valóságig. Kultúra és élet, mások szerint a kettõs igazság elve Averroësre vezethetõ vissza, l. Lendvai L. Ferenc Nyíri J. Kristóf: A filozófia rövid története. Budapest, Kossuth, 1981., 83., 89.., Nyíri Tamás: A filozófiai gondolkodás rövid története. Budapest, Szent István Társulat, 2001., , Bertrand Russell: A nyugati filozófia története. Budapest, Göncöl, 1997., , Bolberitz Pál Hosszú Lajos: Bölcselettörténet. Budapest, Szent István Társulat, 2004., , az viszont nem vitás, hogy hatása Descartesig tartott, l. Lendvai Nyíri: i. m. 92., Russell: i. m. 474., Étienne Gilson: A középkori filozófia szelleme. Budapest, Paulus Hungarus Kairosz, 2000., 16., Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete (ötödik kiadás). Budapest, Akadémiai, 2011., L. Lendvai Nyíri: i. m , Nyíri: i. m. 197., 245., 335., Russell: i. m , Gilson: i. m , Boros Gábor (szerk.): Filozófia. Budapest, Akadémiai, 2007., , 740., 853., Bolberitz Hosszú: i. m. 129., 136., 171., 182., Simonyi: i. m. 295.

5 110 TANULMÁNY MÁRCIUS tematikai logika töretlen természettudományi alkalmazhatósága jellemzett,3 a XIX. század végén megingott. John Lukács szemléletesen írja le azt a folyamatot, amelynek eredményeként a fizika a saját tárgyának mikro-természetét illetõen bizonytalanabb, mint bármikor.4 Heisenberg híres határozatlansági elvében kifejtette, hogy egy szub-atomi részecske pontos helye és sebessége nem állapítható meg:5 Heisenberg megállapításának a tudományos világképre gyakorolt hatása két alapvetõ következményként foglalható össze. Egyrészt kijelölte a fizikai, pozitív természettudomány megismerési határait. Habár a durva, hétköznapi tapasztalás és az ebben a méret-osztályban végzett mérések számára nincs közvetlen hatása a határozatlansági elvnek, amint a fizikai világot megkíséreljük egyre mélyebben (egyre kisebb méret-osztályokban) megismerni, eljutunk egy olyan mérethatárig (amely a planck-i nagyságrend-et jelenti6), ahol a mérhetõség megszûnik. Térben (hely) és idõben (sebesség) ez alá a pontosság alá nem hatolhatunk, vagyis a létezõ anyagi világ megismerhetõsége ez alatt a nagyságrend alatt megszûnik. Másként megfogalmazva a planck-i mérethatár a mérési pontosság áttörhetetlen fizikai (természettudományos) korlátja, ez alá nem láthatunk, vagyis az ez alatti történésekre csak tisztán spekulatív következtetéseket vonhatunk le. Másrészt és a tudományos világkép számára ez a megrázóbb következmény a planck-i méret-határ következtében nem választható el többé az objektív (szemlélt) valóság a szemlélõtõl. Másként megfogalmazva a szemlélõ hatást gyakorol a vizsgált tárgyra amely hatás a planck-i mérethatár alatt történik, ezért a mérés eredménye a szemlélõ szemlélt tárgyra gyakorolt hatásától nem választható el, azaz a mérés eredménye a szemlélõnek mérésre gyakorolt (zavaró) hatásától nem tisztítható meg. Hogyha ezt egészen világosan kívánjuk megfogalmazni, akkor azt kell mondanunk, hogy Heisenberg határozatlansági elve azt jelenti, hogy a planck-i mérethatáron elválaszthatatlanul összekeveredik az objektív valóság és annak szubjektív szemlélése, ennek folytán pedig a megismerhetõ eredmény nem tisztán objektív. Még rövidebben: a megismerés folytán megváltoztatjuk a megismerni kívánt valóságot: nincs tehát alapja a természettudományos megismerés pozitív (objektív) voltába vetett hitnek.7 2. A határozatlansági elv történettudományi érvényessége Az Amerikai Egyesült Államokban élõ tudós, John Lukács meglátásai azért fontosak, mert kimutatta, hogy a karteziánus alapokon nyugvó természettudományos világkép összeomlása nem ennek a tudomány-területnek a belügye, hanem kihat a társadalomtudományokra, közelebbrõl a történet-tudományra is. Ennek levezetését tíz következtetésre alapítja, mely szerint Heisenberg határozatlansági összefüggésének folytán: nem létezik többé természettudományos bizonyosság, az objektivitás eszméje ábránd, a meghatározások létüknél fogva illuzórikusak, nincs abszolút matematikai igazság, a tényvalóság is illuzórikus, az okság mechanikus koncepciója megdõlt, a potencialitások a tudományos gondolkodásba torkollanak, nem a tényezõk lényege, hanem a kapcsolatuk számít, a klasszikus logika elvei már nem feltétlenek, új igazságfogalmakat ismertünk fel, az újkor végén a karteziánus felosztás elbukik.8 John Lukács levezetését magától Heisenbergtõl (akivel személyes kapcsolatban állt) vett idézettel igazolja: A természettudományos világkép megszûnt a szó valódi értelmében természettudományos világkép lenni. 9 Ennek oka az, hogy a valóság ugyan objektív, de errõl az objektív valóságról szerzett ismereteink már szubjektívek, ugyanis a megfigyelés és a mérés aktusa megváltoztatja a fizikai objektumot.10 Ezért: objektum és szubjektum, megfigyelõ és megfigyelt, anyag és szellem teljes és kategorikus különválasztása és szembeállítása immár használhatatlan és idejét múlt.11 Annak, hogy a poszt-természettudományos világkép milyen következtetésekhez vezet a történettudo- 3 L. Fehér Márta: Tudományról és tudományfilozófiáról. In: Boros: i. m. ( ) , Simonyi: i. m L. John Lukács: A történelmi tudat. Budapest, Európa, 2004., a mû eredetileg 1968-ban angolul jelent meg, John Lukács: Historical Consciousness. The Remembered Past, New York, Harper & Row, 1968, L. Természettudományi kisenciklopédia Budapest, Gondolat, ford. Balázs Jánosné et. al., eredeti: Walter Gellert et al.: Kleine Enzyklopädie Natur, Leipzig: VEB, 1979, , 916., Simonyi: i. m Természettudományi kisenciklopédia i. m., 587., 608., 910., 914., Simonyi: i. m. 352., Azt, hogy a határozatlansági elv túlmutat a (mag)fizika határain, már Heisenberg és kortársai is érzékelték, sõt, kétféle magyarázat is kialakult az egyik elmélet (Schrödinger, Einstein) megpróbálta fenntartani a tér-idõ kauzalitás érvényességét, míg a másik, végül általánosan elfogadott, úgynevezett koppenhágai értelmezés szerint a megfigyelés hatása a megfigyeltre többé nem zárható ki (Heisenberg, Bohr). L. Simonyi: i. m L. Lukács: i. m. (4. jegyzet) 367., 369., , L. Lukács: i. m. (4. jegyzet) L. John Lukács: Egy nagy korszak végén. Budapest, Európa 2005., L. John Lukács: Egy eredendõ bûnös vallomásai. Budapest, Európa 2001., 297.

6 VARGA: A JOGRENDSZER ÉS A JOGALKALMAZÁS HATÁROZATLANSÁGA 111 mányban, Lukács egész könyvet szentel, és a módszer alkalmazhatóságát Hitler magatartásával összefüggésben részletesen is levezeti, mégpedig kilenc olyan mondattal, amelyek megfeleltethetõk a Heisenberg-elv fizikai értelmezésének.12 Nem feladatunk a határozatlansági elv történettudományi érvényességét részletesen elemezni, különösen nem Lukács egyes megállapításainak pontos alkalmazhatóságát vizsgálni, azt viszont nem kerülhetjük el, hogy le ne vonjuk a következtetést a fizikai/történettudományi alkalmazás párhuzamosságáról: a történelem eseményeit nagylátószög alkalmazása esetén vizsgálhatjuk mintegy kívülállóként. Amint azonban az egyes események részleteit is fel kívánjuk deríteni, és ezekre alapozva következtetéseket próbálunk levonni, már belekerülünk az eseménysorba: a történeti tényszelekció hatására, amit végzünk, meghatározzuk a levonható következtetések lehetséges körét. A vizsgálattal tehát befolyásoljuk a vizsgálat eredményét. 3. A határozatlansági elv gazdaságtudományi érvényessége A meggyõzõ érvelés ellenére a határozatlanság-elvû társadalomtudomány maradhatott volna egy magányos tudós sajátos gondolata, de nem így történt. Negyven évvel John Lukács mûvének elsõ megjelenését követõen ugyanis egy másik Amerikában elõ magyar tudós, Soros György bebizonyította, hogy a határozatlansági elvre épülõ módszer alkalmazható és alkalmazandó a gazdaságtudományban is. A 2008-as gazdasági válság13 megértését kutató munkájában14 a világgal való kölcsönhatásunk kétféle lehetséges funkciójából kognitív (megértésre irányuló) és manipulatív (befolyásolásra irányuló) indul ki, máris jelezve azt a kísértést, hogy a két funkciót elkülönítsük.15 Álláspontja szerint (amely nagyon hasonló Lukácséhoz, és amelyet szintén Heisenbergre alapít) a társadalomtudományokban a szereplõk nézetei is bekapcsolódnak a történésekbe, a kétféle funkció között kölcsönhatás alakul ki, ezért hatással vannak az események alakulására.16 Ennek következtében állapítja meg (az idegtudományokra is támaszkodva), hogy a megértésünk nem tökéletes, mivel részesei vagyunk a valóságnak. Agyunk nem közvetlenül, hanem a befogadott információk alapján alkot képet a valóságról sõt, a gondolat is része a valóságnak, ezért a megismerés folyamata reflexív. Nem vitatható tehát, hogy a felvilágosodásnak a valóságot szubjektív és objektív valóságokra osztása téves. Ez a tévedés maga után vonja a kétféle valósághoz társuló kognitív és manipulatív viszonyulás elválasztását is, majd az utóbbi elvetésével lényegében korlátlan teret enged a manipulációnak.17 A pesszimista kép után Soros kiutat is kínál. A határozatlanságot beépíteni javasolja a gondolkodásunkba. Attól ugyanis, hogy belátjuk, hogy a valóság objektív megismerése (a tökéletes tudás ) kizárt, még lehetõségünk van ezt a lehetõ legjobban megközelíteni. Ehhez pedig csak azt kell belátnunk, hogy a valóság megértése elõrébb való, mint manipulációja. Mivel a természettudományos módszer a társadalmi valóság megismerésére nem (sem!) alkalmas, akkor tudjuk a tévedéseket a legnagyobb valószínûséggel elkerülni, ha eleve tekintetbe vesszük, hogy a reflexív folyamatokba (amelyek közül a részvénypiaciakat emeli ki) a szereplõk és a szabályozók kölcsönhatása is beépül.18 Ennek legegyszerûbb példája: a részvény pillanatnyi ára és az ár alakulásának dinamikája egyszerre nem ismerhetõk meg, mert a várakozások megváltoztatják a jövõt Túl a határozatlansági elven: az ellentmondásmentesség illúziója Az eddig leírtak önmagukban is mutatják, hogy az objektív/szubjektív, természet/társadalomtudomány, pozitív-tudományosság/spekuláció fogalom-duálok alkalmazhatósága a XX. század során legalábbis megkérdõjelezõdött, de inkább meghaladottá vált. A század elsõ harmadában azonban egy további, talán még súlyosabb bizonytalanság is megjelent a pozitív tudomány, közelebbrõl az annak alapjait szolgáltató matematika (még pontosabban a matematikai logika) eredményei között. Kurt Gödel 1930-ban hozta nyilvánosságra elsõ úgynevezett nem-teljességi tételét a königsbergi episztemológiai konferencián, majd egy év múlva 12 L. Lukács: i. m. (4. jegyzet) , illetve Lukács: i. m. (10. jegyzet) A világválság önmagában is jogtudományi kutatás tárgyává vált, és olyan következtetésekhez vezetett, mint hogy a nemzetállamok a hatalomgyakorlás jövõjének bizonytalan elemei ( improbable forms ), mégis az állami lét gyakorlásának meghatározó modelljei maradnak. Mindeközben növekedni fog a külsõ vezérlés nemzetekfölötti intézmények által, amelyeket a nemzetállamok hoznak létre (utóbbi kérdésrõl l. Martin Loughlin: The Idea of Public Law. Oxford, New York, Oxford University Press, 2003, ), l. Poul F. Kjaer Gunther Teubner Alberto Febbrajo: The Financial Crisis in Constitutional Perspective. Portland: Hart Publishing, 2011, , L. George Soros: The New Paradigm for Financial Markets. London, Public Affaires, L. Soros: i. m Az idézetek a magyar fordításból származnak (Soros György: A 2008-as hitelválság és következményei. A pénzügyi piacok új paradigmája. Budapest, Scolar, 2009., második kiadás, fordította: Nagy Mária), de az angol változatra utalnak. 16 L. Soros: i. m. 7., L. Soros: i. m. 26., 28., 31., 38., L. Soros: i. m. 43., L. még Matolcsy György: Kipukkadt a szuperbuborék. Heti Válasz, 2009., 9. szám

7 112 TANULMÁNY MÁRCIUS publikálta is azt.20 Elsõ tételének lényege az, hogy minden ellentmondásmentes elméletben létezik olyan állítás (tétel), amely sem nem bizonyítható, sem nem cáfolható.21 Az ezt kiegészítõ (kiterjesztõ) második tétele szerint az is bizonyíthatatlan, hogy maga az elmélet ellentmondásmentes lenne.22 A nem-teljességi tételek legegyszerûbben nem az eredeti formális leírás, hanem annak Tarski-féle átfogalmazását alkalmazó beszélt nyelvre átfordított analóg megfogalmazásával mutathatók be. A kiindulási alap (saját átfogalmazásunkban) az, hogy egy logikai rendszer akkor teljes (azaz teljesen ellentmondásmentes), ha az igaznak elfogadott (azaz nem bizonyítandó) kiinduló elemei (axiómái) felhasználásával alkotott minden állításról eldönthetõ (bizonyítható), hogy igaz-e avagy hamis. Az elsõ tétel szerint ilyen rendszer nincs, mivel szükségképpen létezni fognak olyan állítások, amelyek igaz vagy hamis volta nem dönthetõ el, mert az igazság vagy hamisság bizonyítása ellentmondáshoz vezet. Ennek érthetõ példája a lovagok és lókötõk szigete. A logikai rendszer elemei a lovagok és a lókötõk, a kiinduló axiómák szerint pedig a) a szigeten mindenki vagy lovag vagy lókötõ; b) a lovagok mindig igazat mondanak; c) a lókötõk mindig hazudnak. Vannak azonban olyan mondatok, amelyek kilógnak a rendszerbõl, mivel sem lovag, sem lókötõ nem mondhatja õket, ha mégis mondja, akkor a rendszer ellentmondásmentessége, azaz teljessége megdõl. Így azt a mondatot, hogy nem vagyok lovag, sem lovag, sem lókötõ nem mondhatná, mivel a) ha lovag mondja, akkor az állítás hamis lesz, holott a lovag csak igazat mondhat; b) ha pedig lókötõ mondja, akkor igaz lesz, holott a lókötõ mindig hazudik. Erre a logikára számtalan további analóg mondat megfogalmazható A jog határozatlansága és nem-teljessége? Bizonyítandó hipotézisünk az, hogy a heisenbergi határozatlanság, valamint a gödeli nem-teljesség24 jogtudományi tételekként is megfogalmazhatók, azaz alkalmasak arra, hogy a jogalkotás (a pozitív jogréteg) és a joggyakorlat magyarázata során mint bizonyított tulajdonságokra hivatkozzunk rájuk. Az igazolás jelentõsen egyszerûbb a nem-teljesség tekintetében, minthogy ez absztrakt logikai szabály, amely minden konkrét rendszerre, amelyben a logika szabályainak érvényesülniük kell, alkalmazható. Ha tehát a legegyszerûbb, azaz minimális axiómán alapuló logikus rendszerben érvényesül az, hogy megfogalmazhatók olyan állítások, amelyek sem nem igazolhatók, sem nem cáfolhatók, továbbá magának a rendszernek az ellentmondás-mentessége sem igazolható, akkor könnyû belátni, hogy minél több axiómára épül egy teljesnek (logikailag zártnak tételezett) rendszer, annál több nem bizonyítható állítás fogalmazható meg, miközben változatlanul nem lesz bizonyítható magának a rendszernek a teljessége.25 Ez a körülmény pedig részletes igazolás nélkül megalapozza azt a következtetést, hogy a pozitív jogrendszer esetén, amely igen nagyszámú axiómára (normára, mint jogi alapegységre) épül, a nem-teljesség érvényesül: mindig lesz olyan állítás, amelynek igaz vagy hamis volta a jogszabályok alapján nem oldható meg, vagy egyszerûbb megfogalmazásban: lesz olyan igény, amely az adott jogszabályok keretei között nem érvényesíthetõ (anélkül persze, hogy az igény maga jogellenes lenne), illetve olyan sérelem, amely ugyanezen körülmények között nem orvosolható (miközben a sérelem bekövetkezésének hiánya sem bizonyítható).26 Hasonlóképpen nem jelentõség nélküli a jogpozitivizmus mint jogi teória érvényességének megítélésekor, hogy az elsõ Gödel-tétel elhangzására alkalmat adó königsbergi episztemológiai konferencia után négy évvel publikálta Kelsen a Tiszta Jogtanát,27 amelyben a jogrendszer egyik alapkritériumaként az ellentmondás-mentességet jelöli meg. Ez pedig Gödel szerint nem bizonyítható, ezért nem is biztosítható körülmény. Kétségtelen persze, hogy Kelsen maga is jelezte, minden jogszabály értelmezésre szorul, ami a nem-teljesség (azaz az elvi ellentmondás-mentesség) enyhítésére is szolgál.28 Mindazonáltal nem hagyható figyelmen kívül, hogy Gödel bizonyítása szerint minden logikai rendszer ellentmondás-mentessége illúzió. Több mint sejtés tehát, hogy (Kelsennel vagy nélküle) a jogrendszer és a joggyakorlat ellenmondásmentessége is az. Bonyolultabb megfontolást igényel a határozatlansági elv alkalmazhatóságának igazolása még akkor is, ha itt is alkalmazhatjuk Kelsennek a jogszabályok ér- 20 L. Kurt Gödel: Über formal unentscheidbare Sätze der Principia Mathematica und verwandter Systeme. Monatshefte für Mathematik und Physik, vol. 38, L. Douglas R. Hofstadter: Gödel, Esher, Bach. Budapest, Typotex, 2005., L.: Raymond Smullyan: Gödel nem-teljességi tétele Budapest, Typotex, 2003., 1 2., L. Smullyan: i. m Megjegyezzük, hogy a két elv összekapcsolását John Lukács is felvetette, mégpedig az abszolút matematikai igazság létének tagadásával kapcsolatban, l. Lukács: i. m. (4. jegyzet) L. Hofstadter: i. m Ez jog-idegenül is megfogalmazható: a nem-teljesség folytán olyan következtetéseket is alkalmazunk egy állítás bizonyításában, amelyek nem zárhatók be formális rendszerekbe, l. Hofstadter: i. m L. Hans Kelsen: Reine Rechtslehre. Leipzig und Wien, Franz Deuticke, L. Kelsen: i. m. 50.

8 VARGA: A JOGRENDSZER ÉS A JOGALKALMAZÁS HATÁROZATLANSÁGA 113 telmezési szükségletére vonatkozó megállapítását, amely felfogható úgy is, mint a leginkább a logikusság követelményére épülõ jogdogmatikai teória saját tárgyára vonatkoztatott határozatlansági szabálya: eleve nem tartja a pozitív jogot minden, a jogalkalmazás során felmerülõ részletkérdésre válaszolni képes rendszernek. Be fogjuk mutatni, hogy még a kelseni korlátozás figyelembe vétele mellett is határozatlan a jogalkotás (azaz határozatlanabb, mint ahogy Kelsen gondolta), mivel olyan hatások érvényesülnek, amelyek önmagukban cáfolják azt, hogy az egyes felmerülõ jogkérdésekre a jogszabályok alapján pontos válasz lenne adható. Hasonlóképpen bemutatjuk azt is, hogy a jogalkalmazás tovább fokozza a bizonytalanságot, ugyanis az anyagi- és eljárásjogi részletszabályok alkalmazása során olyan torzító hatások keletkeznek, amelyek az alkalmazás során figyelembe vett tényállást az elvileg megtörténthez képest jelentõsen átalakítják. II. A pozitív jog határozatlansága 1. Az Alaptörvény (Alkotmány) magjának bizonytalansága Közjogunknak az Alkotmánybíróság által talán a legteljesebb körûen kidolgozott tétele a jogbiztonság követelménye.29 Csakhogy a jog még ha pozitívnak tételezett is a fizikai világgal szemben nem tény (Sein), hanem akaratnyilvánítás, parancs, legyen (Sollen), aminek következtében eleve szakadék van a jogalkotó és a jogértelmezõ (jogtudós vagy jogalkalmazó) között. Ez a szakadék nyomban a jogrendszer alaptételénél megjelenik. Magyarországon a normahierarchia jogszabályi alapokon nyugszik. A korábbi (ideiglenes Alkotmány) 77. -a önmagát kiemelte a jogszabályok közül, és csak a vele összhangban álló alkotmányos jogszabályokat tekintette kötelezõnek. Hasonló szabályt tartalmaz az új Alaptörvény R) cikkének (1) bekezdése. Az Alaptörvényünknek ez a magja30 hatályát tekintve január 1-je óta immár hatályosan és látszólag egyértelmûen rendezi a normahierarchiát. Csakhogy Magyarország tagja az Európai Uniónak is, amely saját jogrendjérõl azt állítja, hogy fölötte áll a tagállamok jogának (egészen pontosan az Európai Bíróság mondta ki ezt a Van Gend en Loos ügyben31). A két jogrend egymáshoz való viszonyának próbaköve a belsõ jog csúcsán álló Alaptörvény: kérdés, hogy az Európai Unió jogrendje fölötte áll-e az Alaptörvénynek is?32 Sokan úgy vélik, hogy a Van Gend en Loos ügy folytán a válasz egyszerû igen. Csakhogy ebben az esetben az Alaptörvény elveszítené pozitív jogi alaptörvény jellegét, másfelõl többé nem lehetne beszélni tagállami szuverenitásról.33 A kérdés pontosan, éspedig nemlegesen megválaszolható az ideiglenes Alkotmány 2/A. -a, és az Alaptörvény ezzel egybehangzó E) cikkének (2) (4) bekezdései alapján. Ebbõl az derül ki, hogy az Alaptörvény (miként korábban az Alkotmány is) egyes rendelkezései vonatkozásában maga fölé engedte az Európai Unió jogrendjét, de az Alaptörvény egészérõl ez nem mondható el. Lennie kell egy alkotmányos minimumnak ez végsõ soron az Alaptörvény magja, az R) cikk amely mindig fölötte marad az Európai Unió jogrendjének, amíg Magyarország tagállamként rendelkezik szuverenitással.34 Lényegében tehát a német jogban kimunkált integrációálló-alkotmánymag teóriáját igazolja a magyar Alkotmány és Alaptörvény is. Mindez azonban dogmatikai okfejtés, végsõ soron spekuláció eredménye, önmagában az Alaptörvény R) cikke alapján annak jelentése végtelenül bizonytalan: az a formula, hogy az Alaptörvény a jogrendszer alapja lehet igaz is és hamis is (nem-teljesség), az az eredmény, mely szerint ha az Alaptörvény összességében nem is, de legalább egy része mégiscsak a jogrendszer alapja, bizonytalan terjedelmet határol körül.35 Az Alaptörvény magja és az azon alapuló pozitív jogi normahierarchia tehát nagy lépték esetén alkalmas a jog 29 A teljesség igénye nélkül: 31/1990. (XII. 18.) AB határozat (ABH 1990, 136), 32/1991. (VI. 6.) AB határozat (ABH 1991, 146), 34/1991. (VI. 15.) AB határozat (ABH 1991, 173), 48/1991. (IX. 26.) AB határozat (ABH 1991, 217), 56/1991. (XI. 8.) AB határozat (ABH 1991, 454), 7/1992. (I. 30.) AB határozat (ABH 1992, 45), 9/1992. (I. 30.) AB határozat (ABH 1992, 59), 11/1992. (III. 5.) AB határozat (ABH 1992, 77), 25/1992. (IV. 30.) AB határozat (ABH 1992, 131), 35/1994. (VI. 24.) AB határozat (ABH 1994, 197), 1/1995. (II. 8.) AB határozat (ABH 1995, 31), 43/1995. (VI. 30.) AB határozat (ABH 1995, 188), 5/1997. (II. 7.) AB határozat (ABH 1997, 55). 30 Az Alkotmány magjára, mint az alkotmányként szolgáló jogforrás legfontosabb rendelkezésére vonatkozó nézeteinkrõl (amely nem azonos az Alaptörvény szerkezetével kapcsolatos mag-alkotmány néven ismertté vált elgondolással, l. A mag-alkotmány védelmében. Pázmány Law Working Papers , 31 L. Kende Tamás Szûcs Tamás (szerk.): Európai közjog és politika. Budapest: Osiris 2002., L. Torma András: A közigazgatási jog és jogharmonizáció. In: Publicationes Universitatis Miskolciensis, Sectio Juridica et Politica, Tomus XV. Miskolc, Miskolc Egyetemi Kiadó, 1998., A kérdés fontosságát szemléletesen mutatja be a német Alkotmánybíróság egy 2009-es döntése alapján Vörös Imre: A német Alkotmánybíróság és a német jogtudomány Lisszabon-vitája. Európai Jog , valamint: uõ: Csoportkép Laokoónnal. A magyar jog és az alkotmánybíráskodás vívódása az európai joggal. hvgorac, Budapest Ezt a megállapítást nem minden szerzõ osztja, l. Jakab András: A magyar jogrendszer szerkezete. Budapest-Pécs, Dialóg-Campus, 2007., , , Blutman László Chronowski Nóra: Az Alkotmánybíróság és a közösségi jog: alkotmányjogi paradoxon csapdájában (I.). Európai Jog, (3 16.), 10. ; az érinthetetlen mag gondolatát ellenzi továbbá: Vörös Imre: Csoportkép Laokónnal. A magyar jog és az alkotmánybíráskodás vívódása az európai joggal. hvgorac, Budapest Az alkotmányok többváltozatú értelmezhetõségérõl l. Dawn Oliver Carlo Fusaro (eds.): How Constitutions Change. A Comparative Study. Oxford, New York, Hart Publishing, 2011) 423., 432.

9 114 TANULMÁNY MÁRCIUS elemeinek rendszerbe állítására, a saját értelmét azonban nem tudja pontosan megadni. Nincs olyan norma, amelynek csak egyetlen értelme volna.36 Ezért szükséges a jog megértéséhez, a bizonytalanság kiküszöböléséhez valamilyen dogmatikai (spekulatív) módszer. 2. A jogszabály és jelentése; a jogi szemléletmódok keveredése Vitatható, mert leegyszerûsített megfogalmazás, mégis kiindulhatunk abból a kijelentésbõl, hogy a jog végsõ soron nem más, mint a jogalkotó (állam) parancsa, amely tartalmazza az elvárt magatartásra vonatkozó kötelezõ szabályt, mégpedig a jogalkotónak azzal az ígéretével, hogy a kötelezõ magatartási szabály érvényesülésének akár kényszerrel is érvényt szerez. Ha ennél a megfogalmazásnál megállhatnánk, egyszerû dolgunk lenne. Csakhogy jó néhány olyan kérdés tehetõ fel ezzel a paranccsal kapcsolatban, amely a világos képet elhomályosítja: hogy szól pontisan, mi az értelme, milyen helyzetekre vonatkozik a jogalkotó parancsa? Ez a három kérdés máris jelzi a lehetséges megközelítési módokat, a (törvény)pozitivistát, dogmatikait és jogszociológiait amelyeket Pokol Béla jogréteg-teóriája tesz egységes módszerként használhatóvá.37 A jogréteg-teória szerint a pozitivista, dogmatikai és (jog)szociológiai szempontok a jog elkülönült, de egy jogi természetû magatartási szabály, illetve a jogrend egésze tekintetében egymás mellett létezõ rétegeit jelentik, mégpedig az elkülönült (professzionális) intézmények saját megközelítési módjaként. A dogmatika és a bírói jogértelmezés együtt tehát szûkíti a törvényhozó által alkotott szabály eredetileg lehetséges, majd tényleges jelentéstartalmát.38 Abból, hogy ezek a szemléletmódok együttesen magyarázzák meg, hogy végsõ soron mire és hogyan vonatkozik a jogalkotó parancsaként értelmezett magatartási szabály, csak az következik, hogy a nyelvtanilag szabatos jogtételbõl a dogmatika farag normát, a bírói gyakorlat pedig utólag hoz kötelezõ érvényû döntést arról, hogy a szabály (norma) és dogmatikai magyarázata az egyes szociológiai helyzetekkel adekvát-e, az viszont nem következik, hogy a szemléletmódok szabadon felcserélhetõk vagy keverhetõk lennének. Arra, hogy a normatív és dogmatikai fogalmak külön tartása milyen értelmezési nehézségeket elõzne meg, talán elegendõ éppen az Alaptörvény néhány rendelkezését hozni példaként. Néhány esetben a dogmatikai (funkció-megjelölés) és a ténylegesen normatív (hatáskör-felsorolás) megfogalmazások keveredése szükségtelen értelmezési igényekkel jár. Ilyen a 25. cikk, amely akként rendelkezik, hogy A bíróságok igazságszolgáltatási tevékenységet látnak el., majd A bíróság dönt... Itt a funkció megjelölés semmilyen önálló normatív tartalmaz nem hordoz, hiszen a bíróság éppen azért igazságszolgáltatás, mert jogvitákban, bûnösségrõl, közigazgatási határozatok törvényességérõl dönt. Hasonló szabályt találunk az alapvetõ jogok biztosa tekintetében a 30. cikkben ( alapjogvédelmi tevékenységet lát el ). A dogmatikai szabályok normatívvá alakítása bizonyosan nem volt szükségszerû, amit jól mutat, hogy más esetekben (az önálló szabályozó szervekrõl szóló 23., vagy az ügyészségrõl szóló 29. cikkben) nem is fordul elõ A jogalkotó parancsának egyirányúsítása A szemlélet-keveredés által okozott határozatlanság után most egy olyan hatásra mutatunk rá, amely kellõen világos, pontosan kimutatható, hogy mikor jelent meg a magyar jogrendben, ugyanakkor olyan következményekkel járt, amelyek alapvetõen megváltoztatták a jogról alkotott fogalmakat, nehezíti a hatályos jog megállapíthatóságát, továbbá hibák orvoslását tette kifejezetten nehézzé. Az Alkotmánybíróság a 4/2006. (II. 15.) AB határozatában a már korábban is aggályosnak tartott saláta -típusú törvénymódosítások egyikét, a Magyar Köztársaság évi költségvetésérõl szóló évi CXXXV. törvény ténylegesen nem költségvetési részét megsemmisítette, ám azt is kijelentette, hogy a megsemmisítés nem érinti a megsemmisített törvénnyel módosított (megváltoztatott) törvények és a megsemmisített törvényi rendelkezések által a jogrendszerben végrehajtott más változások, módosítások, különösen a hatályon kívül helyezések érvényességét... Ez utóbbi megállapítás nyilván már akkor is vitatható volt (vagy kellett volna lennie), és ellentétes a korábbi évtizedek, talán évszázadok gyakorlatával, kérészéletûvé tette ugyanis a más jogszabályt módosító jogszabályokat (vagy legalábbis azok ilyen rendelkezéseit). Ez az elv átkerült a jogalkotásba is, ami azzal járt, hogy a más jogszabályok módosításáról szóló jogalkotói parancs egyirányúvá vált: sem hatályon kívül helyezése, sem alkotmánybírósági megsemmisítése nem hozta vissza a módosítás elõtti állapotot. 36 L. Kelsen: i. m A teória kidolgozásához Pokol Béla Josef Esser: Grundsatz und Norm in der richterlichen Fortbildung des Privatrechts. Tübingen, Mohr Siebeck,1990, Martin Kriele: Theorie der Rechtsgewinnung. Berlin, Duncker und Humblot, 1976 és Claus-Wilhelm Canaris Karl Larenz: Methodenlehre der Rechtswissenschaft. Heidelberg, Springer, 1995 munkáira (illetve azok korábbi kiadásaira) támaszkodott. 38 L. Pokol Béla: A professzionális intézményrendszerek elmélete. Budapest, Felsõoktatási Koordinációs Iroda, 1991., , és Pokol: i. m A jogréteg-teória dogmatikai értékelésérõl l. Jakab: i. m A jogréteg teóriáról l. Jakab: i. m

10 VARGA: A JOGRENDSZER ÉS A JOGALKALMAZÁS HATÁROZATLANSÁGA 115 Az Alkotmánybíróság álláspontjának helyességét a magunk részérõl vitatjuk (következésképpen a rá épülõ jogalkotói gyakorlatot is). A módosítással ugyanis a jogalkotó nem új jogszabályt alkot,40 hanem világosan úgy rendelkezik, hogy egy bizonyos rendelkezés helyére új rendelkezés lép. A lépés hatálytalanítása tehát szükségszerûen visszalépést kell, hogy jelentsen, azaz a módosító törvény hatályának megszüntetése (különösen ex tunc hatályú megszüntetése) a helyébe lép parancsot vonja ki a jogszabályok rendszerébõl. Helyesebb volt a korábbi elv, amely ilyenkor a módosított rendelkezés hatályát állította vissza (X+Y-Y=X követeli a formális logika, míg az Alkotmánybíróság döntése folytán az X+Y-Y=? helyzet állt elõ). Ezt a hibás dogmatikai elvet követi sajnos ma is az Országgyûlés, és ez teszi bizonytalanná a jog aktuális hatályosságának megállapíthatóságát, azaz a hatályosság tekintetében határozatlanságot okoz. demonstrandum, ahhoz a bizonyított eredményhez jutottunk, amit a tételünk megfogalmazott. Mégsem állunk itt meg, ugyanis az eddigi megállapításoktól függetlenül, azaz a jogszabályok jelentését pontosan megállapíthatónak feltételezve (tudva azt, hogy ez nem lehet igaz) a joggyakorlat további olyan tényszelekciós hatását is érdemes kimutatni. Tételünk tehát az, hogy az egyes jogi eljárások során nem az objektív valóságot (a történeti tényállást ) vizsgáljuk a maga egykor bekövetkezett egyszeriségében, hanem a vizsgálat folytán azt megváltoztatjuk, majd az így befolyásolt (nem is tagadottan re-konstruált) tényállást ítéljük meg. A valóság megváltoztatásának mechanizmusa bonyolult. Úgy véljük, hogy tényszelekció történik a jogalkotásban; az irányadó jogterület anyagi jogi szempontjai folytán; az egyes kontroll-eszközök módszerei miatt; a jogalkalmazás bizonyítási szabályai következtében; valamint a felek (ügyfelek) eltérõ érdekei és ezek érvényesítésének hatására. III. Kontroll és a kontrollált valóság viszonya: tény-szelekció a jogalkalmazásban 1. Jogértelmezés a hermeneutikai puffer Azt láttuk eddig, hogy a jogszabályok egyes jogi normái pontos tartalmának (jelentésének) megállapításakor érvényesül a bizonytalansági elv. A makro-megközelítéskor (mi a jogtétel jelentése általában?) világosnak látszó választ kapunk. Például a magyar jogrend egyik legrövidebb normája, az emberölés tényállása esetén aki mást megöl, bûntettet követ el, és öt évtõl tizenöt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ 41 világos a válasz: nem szabad embert ölni (mert az emberölést a törvény büntetni rendeli). Amikor azonban Pokol Béla hivatkozott jogréteg-teóriája szerint a jog szociológiai rétegének létrehozásakor a bíróság arra kényszerül, hogy egyes történeti tényállások és a törvényi tényállás korrelációját megállapítsa, értelmeznie kell az egyes fogalmakat, esetünkben hármat, így az aki, a más és a megöl fogalmakat. Az értelmezés a jogi felsõoktatásban jól ismert modelleken alapul.42 Az eddigi tapasztalatokkal igazolt elméleti megközelítés szerint tehát a jogi norma jelentése ha kiragadjuk a jogszabályok rendszerébõl bizonytalan, ha pedig konkrét esetre akarjuk alkalmazni, ez a bizonytalanság mintegy burokként körülveszi a norma egyes fogalmait. Mondhatnók, hogy quod erat 2. Az anyagi jog tényszelekciója Elsõ állításunkat, mely szerint eleve tényszelekció történik a jogalkotásban, nem szükséges különösebben alátámasztani, mert jogtudományi axióma. A jogalkotó választja ki azokat a magatartásokat, amelyeket szabályozni kíván, és az így meghatározott tényállásokhoz rendel pozitív vagy negatív jogkövetkezményeket. A legvilágosabban ez a büntetõ jellegû jogszabályoknál, azon belül is a büntetõ anyagi jogban látszik. Amit a büntetõjog különös része büntetni rendel, az bûncselekmény (az egyéb feltételek, így a bûnösség megállapíthatósága esetén), amit nem, azok a magatartások az értékelendõ tények körén kívül esnek,...a bûn, ha nincs törvény, nem számít bûnnek.43 Az egyes jogterületek (magánjog-közjog-büntetõjog) sajátosságaiknak megfelelõen igen jelentõs mértékben befolyásolják azokat a tényeket (pontosabban a tények lehetséges értelmezéseit), amelyeket figyelembe vesznek. A jogalkotó tehát a jog által értékelt tények (relevancia) kiválasztásával eleve szelektál. A tényszelekció a jogalkalmazásban folytatódik, ezt a törvények világosan ki is fejezik (Be. 75., Pp. 163., Ket. 50. ). A jelentõs, per eldöntéséhez szükséges, döntéshozatalhoz szükséges tények értelemszerûen nem azonos terjedelmûek a történeti esemény bekövetkezésekor elvileg tapasztalható összes ténnyel. Ennek igazolására három-négy meghatározó jogszabályi rendelkezésre utalunk. 40 L. Patyi András (szerk.): Közigazgatási hatósági eljárásjog. Budapest-Pécs, Dialóg-Campus, 2009., évi IV. törvény a Büntetõ Törvénykönyvrõl, 166. (1) bekezdése, l. Belovics Ervin Molnár Pál Sinku Pál: Büntetõjog. Különös rész (9. kiadás). Budapest, HvgOrac, 2011., L. Belovics et al: Büntetõjog. Általános rész (5. kiadás). Budapest, HvgOrac, 2010., , Kelsen: i. m , Herbert L. A. Hart: A jog fogalma. Budapest, Osiris, 1995.(ford: Takács Péter, eredeti: The Concept of Law. Oxford: Clerendon Press, 1994) , Pokol: i. m , és Belovics Molnár Sinku: i. m Róm. 5,13.

11 116 TANULMÁNY MÁRCIUS A hatályos Btk. a bûncselekmény elkövetésének megállapítása érdekében vizsgálni rendeli az elkövetõnek a saját magatartásához és annak eredményéhez fûzõdõ szubjektív viszonyulását. A bûnösség legtágabb alakzatát, a negligentiát (bûnös hanyagságot) akkor látja megvalósultnak, ha valaki magatartása következményeinek lehetõségét azért nem látja elõre, mert a tõle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztja.44 A Ptk. rokon-megoldása a felelõsség kimentésének szabálya: a polgári jogi viszonyokban úgy kell eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, és az általában elvárható magatartás tanúsítása a felelõsség alól is mentesít.45 A tõle-elvárható/általában-elvárható formulák tényszelekciós hatása látványos. Egyik esetben az elkövetõ tudattartamát egyediségében vizsgálja a jogalkalmazó bíró, a másik esetben egy feltételezett (ezért objektivált) ideáltípus (bonus et diligens pater familias) vélt tudattartamából indul ki. A közigazgatási jogban (kivéve néhány ágazati, mindenek elõtt a szabálysértési jogot) a tudattartalom egyáltalán nem lényeges, a jogsértõ magatartás tanúsítása önmagában elegendõ a jogkövetkezmények alkalmazásához. A három nagy jogterületen tehát a történeti esemény legfontosabb tényezõje, az alany tekintetében, akinek felelõsségét az eljárásban meg kell ítélni, eltérõ ténybõl indulunk ki: a büntetõjog bizonyítandó ténykérdésnek tekinti az elkövetõ szubjektív egyediségét, sõt, a pillanatnyi viszonyulását saját cselekményéhez. A polgári jog a szubjektív egyediséget objektivált tulajdonsággal ruházza fel, így a jogalany felelõsségét uniformizált (és nem a valóságosan létezõ) tulajdonságok (tények) alapján ítélik meg, míg a közigazgatási jog a szubjektív tényeket teljesen figyelmen kívül hagyja. A jogalkotó ezáltal beavatkozik a valóságos tényekbe, az anyagi jogalkotási szûrõ következtében a megítélendõ törvényi tényállás szûkül a valóságoshoz képest. Kifejeztetõ ez logikai formában is: VALÓSÁGOS TÉNYÁLLÁS TÖRVÉNYI TÉNYÁLLÁS 3. A bizonyítási rendszer torzító hatásai Az anyagi jogi tényszûrõ hatását az eljárásjogok tovább fokozzák, ezáltal nemcsak lehetõvé teszik, de lényegében elõírják a jogalkalmazó beavatkozását a majdani ténymegállapításba. Ennek elsõ példája a bizonyítási rendszer szabályaiban keresendõ. Minden nagy hazai eljárásjogi törvényünk azt állítja, hogy a szabad bizonyítás tanán áll (Be. 78., Pp. 206., Ket. 50. ). Hiába azonban az általános szabály, ha ezt részletszabályok jelentõsen torzítják. Az elsõ torzító hatás a felhasználható bizonyítási eszközök korlátozásában keresendõ. A Be a (talán nem véletlenül, mint a legújabb eljárási kódex szabálya) már nem is állítja, hogy bármilyen bizonyítási eszköz alkalmazását lehetõvé teszi, hanem csak az általa felsoroltakat. A régebbi kódexek azonban látszólag csak példálózó (exemplifikatív) felsorolást adnak (Pp. 166., Ket. 50. ). Valójában mindegyik felsorolás taxatív (vagy ha úgy tetszik, pszeudo-exemplifikatív46). A törvények ugyanis a következõ rendelkezésikben megjelölik, hogy a bizonyítási eszközöket milyen eljárási szabályok mentén kell alkalmazni (azaz: a bizonyíték mint tény milyen módon nyerhetõ ki a bizonyítási eszközbõl). Ha tehát nincs eljárási szabály (márpedig a törvényben meghatározott bizonyítási eszközökön kívül más eszközre ilyen nincs és nem is lehet), akkor egy elvileg alkalmazni kívánt újabb bizonyítási eszköz alkalmazásának (törvényes) módja nem létezik, következésképpen az nem alkalmazható. A következõ torzító hatás az okiratok kiemelt szerepe a bizonyítási eszközök között. Ennek alapját a polgári perrendtartás adja (Pp ), amely szabályokra támaszkodik a másik két eljárási törvény is (Be. 116., Ket. 52. ). A közokirat és magánokirat tény-torzító hatása abban áll, hogy ezekkel a bizonyítási eszközökkel szemben nem az általános szabályok szerint kell (és lehet) ellenbizonyítást folytatni, azaz nem a tartalmukkal szemben hozható fel más bizonyíték (például tanúvallomás), hanem a bizonyító erejüket (közokirat esetén a közokiratságot ) kell megdönteni annak bizonyításával, hogy a köz- vagy teljes bizonyító erejû magánokirat hamis, hamisított avagy eleve hamis tényt foglaltak ilyen okiratba.47 Az okiratba foglalt tény tehát elõnyt élvez minden más bizonyítékkal mint ténnyel szemben ( teljesen bizonyítja ). Végül a harmadik torzító hatás abból a felhatalmazásból származik, amely lehetõvé teszi a kódex vagy külön törvények számára, hogy bizonyos bizonyítási eszközöket elõnyben részesítsenek (Be. 78., Pp. 3., Ket. 50. ). Úgy gondoljuk, nem szükséges további igazolást keresni ahhoz a tételünkhöz, hogy az eljárási törvények torzító hatása következtében a vizsgálat során beavatkozunk a vizsgált tényállásba (lennének pedig ilyenek, mégpedig az anyagi és az eljárási szabályok között egyaránt, így például a polgári jogi nyilatkozati elv,48 az it évi IV. törvény a Büntetõ Törvénykönyvrõl, 14., l. Belovics et al: i. m. 117., évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvrõl, 4. (4), 227. (4), 339. (1), l. Vékás Lajos (szerk): Szakértõi javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. Budapest: Complex, 2008., 1117., és Vékás Lajos (szerk.): Új Polgári Törvénykönyv. Szerkesztõbizottsági javaslat Budapest, Complex, 2011., L. Szentirmay Gyula: A bizonyítás. In: Németh János (szerk.): Magyar polgári perjog II. Budapest, ELTE, 1992., L. Gyurita Rita: A tényállás tisztázása és a bizonyítás in: Patyi: i. m L. Vékás (2008): i. m. (45. jegyzet) és Vékás (2011): i. m. (45. jegyzet) 266.

12 VARGA: A JOGRENDSZER ÉS A JOGALKALMAZÁS HATÁROZATLANSÁGA 117 tas vagy bódult személy szándékának bizonyítása a tárgyi oldalból,49 a köztudomású tények köre,50 hogy csak néhányat említsünk). A hazainál kötöttebb bizonyítási rendszer esetén ez a torzító hatás csak erõsebb lehet. 4. A ténymegállapító személy habitus-szabályai 49 L. Belovics et al: i. m L. Gyurita: i. m A bizonyítás eljárási szabályai között a fentieken túl további jelentõs eltéréseket is találunk. Így mindnek elõtt a közismerten eltérõen telepített bizonyítási kötelezettség és a belõle folyó bizonyítási teher tekintetében. Míg a közigazgatási hatóság maga köteles a döntéshez szükséges tények felderítésére (Ket. 50. ), a polgári és büntetõ per bírája fõ szabályként passzív (Pp. 3., 163., 164., Be. 4. ). A törvények azonban szabályozzák a bizonyítékok és a tényállás közötti viszonyt, ha úgy tetszik, a tényállásról döntést hozó meggyõzõdésének mélységét is. Itt egészen lényeges eltéréseket találunk. Míg a büntetõeljárásban a szabály az, hogy a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhetõ a terhelt terhére (Be. 4. ), a Pp. egészen eltérõen rendelkezik: A bíróság az ellenfél beismerése, mindkét fél egyezõ vagy az egyik félnek az ellenfél által bírói felhívás ( ) ellenére kétségbe nem vont elõadása folytán valónak fogadhat el tényeket, ha azok tekintetében kételye nem merül fel [Pp (2)]. A Ket. hasonló szabályt nem tartalmaz, de jelentõsége van az alapelvi szintû hivatalbóliságnak (Ket. 3. ). Belátható tehát, hogy a jogalkalmazás anyagi jogon alapuló tényszelekciós hatását az eljárásjogok tovább fokozzák. A büntetõeljárás a bíró kötelességévé teszi a kételkedést minden bizonyíték és azok összessége tekintetében, amikor úgy rendelkezik, hogy a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhetõ a terhelt terhére. A polgári per bírája aki fõ szabályként eleve csak a kérelem keretei között vizsgálódhat a felek által rendelkezésre bocsátott bizonyítékokra alapítja döntését, sõt, az ellenfél beismerése, mindkét fél egyezõ vagy az egyik félnek az ellenfél által bírói felhívás ellenére kétségbe nem vont elõadása folytán valónak fogadhat el tényeket, ha azok tekintetében kételye nem merül fel. A közigazgatási eljárás hatósága ezzel szemben hivatalból vizsgál tényeket, és rajta áll, hogy az objektív elkövetést alátámasztó, elsõsorban okirati bizonyítékokat kiegészíti-e bármilyen egyéb bizonyítási eszköztõl remélt ténnyel. Utóbbi esetben ugyanis a bizonyítás valóban csak eszköz: az anyagi jog által meghatározott, és a közigazgatási hatóság elé tûzött cél elérésének eszköze. A polgári bíró ezzel szemben nem pusztán pártatlan, de érdektelen is. A polgári anyagi jog nagyfokú diszpozitivitásának megfelelõen elsõsorban a feleken múlik, hogy milyen mértékben kívánják peresíteni, ennek során feltárni és bizonyítékokkal alátámasztani a perre okot adó körülményeket. A büntetõ bíró ezzel szemben a valóság lehetõ legtökéletesebb felderítésére köteles, ráadásul úgy, hogy a bizonyítékokkal szemben elõírt habitusa nemhogy nem célirányos, de nem is érdektelen: kételkednie kell azokban, és csak a kételyek legyûrése esetén fogadhatja el azok és a valóság korrelációját. Eltérõ a három bizonyítási habitus, de közös igaz, nem azonos irányba a magatartásuk és a valóság közötti torzítás: a törvényben elõírt habitusuk torzítja a vizsgált valóságot. Mindezeknek a hatásoknak az az eredménye, hogy újabb logikai relációt állapíthatunk meg: TÖRVÉNYI TÉNYÁLLÁS DÖNTÉSI TÉNY- ÁLLÁS A két eddig feltárt relációt egyetlen sorban is kifejezhetjük: VALÓSÁGOS TÉNYÁLLÁS TÖRVÉNYI TÉNYÁLLÁS DÖNTÉSI TÉNYÁLLÁS Úgy gondoljuk tehát, hogy a szükséges mértékben igazoltuk, hogy Heisenberg határozatlansági elve minden további nélkül irányadó a jogra, annak minden rétegére, a pozitív szabályokra, a dogmatikára és a (szociológiai) jogalkalmazásra egyaránt. A jogalkalmazói döntések vélelmezetten valóságosak, hiszen ezért tulajdonítunk nekik kötõerõt és ezért alapítunk rájuk jogkövetkezményeket, az viszont nem igazolható, hogy egy bizonyos bizonytalansági burkon belül a valósággal azonosak lennének. IV. Bizonytalanság, nem-teljesség és a jogalkalmazói döntések megközelítõ helyessége A jogalkotással és jogalkalmazással kapcsolatosan tett megállapításaink úgy foglalhatók össze, hogy a pozitív jog gödeli értelemben nem-teljes, azaz mindig megfogalmazható olyan tényállás (elõállhat olyan történeti eset), amelyre nem adható egyértelmû válasz, ráadásul a jogrendszer logikai ellentmondás-mentessége általában sem bizonyítható. Ehhez társul a jogalkalmazás heisenbergi értelemben vett határozatlansága, vagyis a jogalkalmazó (az eset szemlélõje) beavatkozása a vizsgált (szemlélt) eseménybe, mégpedig az anyagi jog tényszelekciója a törvényi tényállás megalkotásakor, illetve az eljárásjog a bizonyítási rendszer és a döntéshozótól elvárt habitus tényszelekciós hatása. Megállapításaink eredményeként fogalmaztuk meg a

13 118 TANULMÁNY MÁRCIUS VALÓSÁGOS TÉNYÁLLÁS TÖRVÉNYI TÉNYÁLLÁS DÖNTÉSI TÉNYÁLLÁS logikai formájú tételt, vagyis azt, hogy a döntés alapjául szolgáló ítéleti (határozati) tényállás szükségszerûen szûkebb, mint amit a törvényi tényállás elvileg lehetõvé tesz, ez utóbbi pedig szintén szükségszerûen szûkebb, mint a valóságosan megtörtént eset tényállása. Ha ezt a jogalkalmazás szillogizmusára kívánjuk alkalmazni, akkor az eredeti tételt, mely szerint JOGSZABÁLY * TÉNYÁLLÁS = DÖNTÉS módosítanunk kell (a * jel itt nem matematikai értelemben vett szorzást, hanem a jogalkalmazás során alkalmazott összevetést jelöl). A logikai összefüggés bal oldalán ugyanis nem a valóságos, hanem a tényszelekciós hatást elszenvedett döntési tényállás található, azaz (nem-teljes) JOGSZABÁLY * (döntési) TÉNYÁL- LÁS formát kapjuk. Ha ehhez hozzáigazítjuk a reláció jobb oldalát, azt látjuk, hogy a tényleges döntésnek a jogszabály elõírásával és a valóságos tényállással feltételezett adekvátsága csak megközelítõleg, a határozatlansági burok által befolyásolt mértékben állítható, vagyis a (nem-teljes) JOGSZABÁLY * (döntési) TÉNYÁL- LÁS = (megközelítõleg-helyes) DÖNTÉS összefüggéshez jutunk. A döntés helyességére vonatkozó megállapításunk egyszerûen értelmezhetõ: (döntési) TÉNYÁLLÁS = (megközelítõleg-helyes) DÖNTÉS / (nem-teljes) JOGSZABÁLY Ez tehát azt a tételezést takarja, hogy a döntési tényállás alapján a jogszabály elõírásának ismeretében ugyanahhoz a döntéshez kell jutnunk. Ezt mivel a döntés helyessége a jogorvoslat eredményeként normatív értelemben bekövetkezik nyugodtan vélelmezhetjük, ha abból indulunk ki, hogy az egyszer meghozott döntést a következõkben hasonló döntési tényállás esetén következetesen alkalmazni fogják. (A (nem-teljes) JOGSZABÁLY formula a jogszabályra-vetítettséget jelenti.) Ha viszont figyelembe vesszük a valóságos tényállás és a döntési tényállás közötti jelentõs különbséget, akkor arra az eredményre jutunk, hogy (valóságos) TÉNYÁLLÁS DÖNTÉS / (nem-teljes) JOGSZABÁLY ami szövegszerûen azt jelenti, hogy a történeti tényállás és az annak megfelelõ minden körülményt, és minden érintett szempontjait figyelembe vevõ helyes döntés korrelációja nagy mértékben torzul, ami a döntés megközelítõ-helyességének bizonytalanságát a döntési tényállásból elhagyott tényállási elemek és az érintettek számával egyenesen arányosan növekszik. Ebbõl pedig azt a követeztetést kell levonnunk, hogy a szillogizmuson alapuló formális jogalkalmazás, ide értve az ilyen döntésen alapuló jogorvoslati eszközöket is, nem (vagy csak véletlenül) vezethet olyan eredményre, amely a valóságos tényállásban érintettek számára egyaránt elfogadható, azaz megfelel elvárásaiknak, orvosolja sérelmeiket, mégpedig úgy, hogy nem okoz újabbakat. Ez pedig szükségessé teszi olyan további, de nem az eredeti döntésben és annak jogorvoslati eljárásaiban alkalmazottal egyezõ szillogizmusokat alkalmazó korrekciós eszközök alkalmazását, amely csökkenti a határozatlanság által okozott sérelmeket. V. Következtetés Könnyen beláthatjuk, hogy a fentiek milyen hatással bírnak a napi gyakorlatra. Azt látjuk ugyanis, hogy az egyes jogi eljárásokban ugyanazokkal a kognitív helyzetekkel találkozunk, mint a fizikus, a történész és a közgazdász: önmagában azáltal, hogy megvizsgálunk (és a mi esetünkben értékelünk) egy helyzetet, abba szükségképpen be is avatkozunk. Más szóval a jogi eljárások alkalmazása során szükségképpen érvényesül a bizonytalansági összefüggés. A jogalkotás és jogalkalmazás együttes tényszelekciós hatása meglátásunk szerint igazolja a kiinduló feltételezésünket: az egyes eljárások alkalmazása során nem az objektív valóságot, a történeti tényállást a maga egykor bekövetkezett egyszeriségében vizsgáljuk, hanem a vizsgáló (a jogalkalmazó) a saját (félreértés ne essék, alapvetõen törvényes) szempontjai alapján eleve csak szûkített tényállást állapít meg, majd arra alapozza a jogkövetkezményt. Röviden: a vizsgáló beavatkozik a vizsgált tényállásba.51 Változatlanul meggyõzõdésünk ellenére, hogy a világ általában is megismerhetõ, a jogalkalmazásban a valóságos tényállások szintén megismerhetõk, be kell látnunk, hogy a formális jogalkalmazás megismerése soha nem teljes, és mindig lényeges marad a megismerõ személye Hogy ez mennyire általános, l. Lánczi András: Jelezhetjük-e elõre az emberi viselkedést? Heti Válasz 2010., 37. szám. Azt is be kell látnunk, hogy a jogi objektivációval kapcsolatos korábbi elképzelések eredeti formájukban (l. Peschka Vilmos: A jog sajátossága. Budapest, Akadémiai, 1988., ). 52 Meg kell jegyeznünk, hogy a jogalkalmazás logikai modellezésére nem csak a gödeli megoldás képzelhetõ el. Csak példaként említjük meg Szabó Miklós másfajta levezetését, amely az általunk alkalmazott modellhez hasonlóan a (jog)szabályok ellentmondásosságából indul ki, és ezeket a szigorú (sztrikt) logika esendõ logikával való felváltásával kívánja kiküszöbölni. L. Szabó Miklós: Esendõ logika. Jog- Állam-Politika 2011/Különszám, Azt is figyelembe kell azonban venni, hogy a legszigorúbb logikán alapuló büntetõjogi dogmatika történetében a sztrikt logikát (feltétel-egyenértékûségi vagy conditio sine qua non teória) felváltani kísérlõ teóriák (szubjektív tanok, relevancia-elmélet, finalitás-tan) csak ideig-óráig, avagy egy-egy rész-területen (például a közlekedési bûncselekmények esetén) bizonyultak alkalmazhatónak, általában nem, l. Földvári József: Magyar büntetõjog. Budapest, Tankönyvkiadó, 1990., ,

14 VARGA: A JOGRENDSZER ÉS A JOGALKALMAZÁS HATÁROZATLANSÁGA Ez pedig arra utal, hogy együtt kell élnünk a megközelítõleg helyes döntések szükségszerûségével, és ezek hatását kell a többszörös jogi kontroll-eszközök segítségével megkísérelnünk kiküszöbölni. Jelentheti továbbá azt is, hogy a bizonyítási rendszerünket a 119 mögötte megbúvó logikai feltevéseinkkel együtt felül kell vizsgálnunk. Ellenkezõ esetben lehet, hogy például a kétséget kizáró bizonyosságot megkövetelõ büntetõeljárási elõírás szükségszerûen a vád alóli felmentéseket fogja maga után vonni. JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY

15 120 TANULMÁNY MÁRCIUS TANULMÁNY A társadalmi felelõsséggel mûködõ társaság Lõrinczi Gyula egyetemi docens, Eötvös Loránd Tudományegyetem (Budapest) Az elhúzódó pénzügyi válság okairól és gyökereirõl sokan és sokfélét írtak az utóbbi években. Ezekbõl az írásokból általános következtetésként annyit bátran leszûrhetünk, hogy a válság mozgatórugói összetett rendszert alkotnak. Jelen tanulmányban ennek a rendszernek egyik jelentõs szegmensével, a vállalati profitmotívum, és általában a vállalati célrendszer történelmi változásával, az ezt kísérõ és megalapozó jogi szabályozási környezet fejlõdésével, és a mindezekbõl fakadó ellentmondásokkal kívánunk behatóbban foglalkozni. Közelítésünk, a közgazdasági alapok felvázolása után, alapvetõen jogi oldalról történik, és ez lehetõvé teszi, hogy a munka végén, ha óvatosan is, de konkrét javaslatokat tehessünk a felmerülõ problémák jogi rendezésének megkísérlésére. Mottó: Ami jó a General Motorsnak, jó Amerikának. For years I thought what was good for our country was good for General Motors and vice versa. The difference did not exist. 1 Bevezetés A fenti idézet metszõ élességgel világít rá a gazdasági társaságok és a társadalom egészének közös érdekeire. Bár Ch. E. Wilson kifejezetten a nagyvállalatokra gondolt, több mint fél évszázad elteltével a csekélyebb méretû gazdasági alanyok társadalmi felelõssége (social responsability) is felvethetõ és felvetendõ. A mai felfogás szerint a társadalmi érdek figyelembe vétele, a társadalmi közös szükségletek kielégítése alapvetõen az állam feladata, amelyben a nonprofit gazdasági társaságok, valamint a közhasznú szervezetek is részt vállalnak. Nem szükségszerû azonban, hogy a forprofit társaságok teljesen kimaradjanak ebbõl a körbõl. Meggyõzõdésünk, hogy a forprofit jelleg összeegyeztethetõ a közös társadalmi célokkal. Ennek a közös felelõsségnek és közös érdeknek hatalmas történelmi múltja van, és szorosan összekapcsolódik a jogi személyiséggel bíró gazdasági társaságok kialakulásával. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a vállalkozások, és ezeken belül is a nagyvállalatok, különösen a nemzetközi súllyal bíróak2 biztosítják azokat a gazdasági alapokat, amelyekre a modern társadalmak épülnek. A XX. század második felének legsikeresebb gazdasági kitörését Szingapúrban Lee Kuan Yew elsõ miniszter is az amerikai multinacionális nagyvállalatokra építve érte el, figyelmen kívül hagyva az ide vonatkozó kizsákmányolási elméleteket.3 Az elmúlt két évtized egyre súlyosabb gazdasági botrányai, visszásságai egyre erõteljesebben vetik fel a hogyan tovább kérdését. Az útkeresés már folyamatban van. Jelen tanulmányban azt próbáljuk bemutatni, mi siklott félre a jogi személyiséggel bíró társaságok fejlõdésében. Hogyan szorulhatott háttérbe a társadalmi érdek a gazdaság oszlopait képezõ cégek mûködésében? Milyen fontosabb történelmi trendek fedezhetõk fel a cégek fejlõdésében? Milyen megoldás képzelhetõ el? I. A vállalkozás (cég) szerepe a közgazdasági gondolkodásban 1. A tranzakciós költségek tana és a jogi megközelítés A társadalmi felelõsség erõsítéséhez a közgazdasági gondolkodás fejlõdése sem járult hozzá. Ráadásul ez a 1 Charles Erwin Wilson, Secretary of Defence, 1953 (kongresszusi meghallgatáson). 2 A szakirodalomban csak MNC (multinational corporations) néven emlegetik ezeket a nagyvállalatokat, 3 Lee Kuan Yew: From third world to first The Singapore story HarperCollins, New York,

16 LÕRINCZI: A TÁRSADALMI FELELÕSSÉGGEL MÛKÖDÕ TÁRSASÁG 121 közgazdasági gondolkodás erõsen befolyásolta a jogalkotást is. Coase 1937-es úttörõ tanulmányát4 alapul vevõ, vagy attól függetlenül megszületõ, és az 1960-as évektõl kibontakozó közgazdasági irányzatok, különösen a 2009-ben Oliver E. Williamson és Elinor Ostrom személyében két Nobel-díjast is termõ intézményi gazdaságtan, a cégek jogi vonatkozásait jellemzõen csak egyetlen tényezõre, egyetlen aspektusra korlátozták, amennyiben a cégek jogi jellegét egyáltalában figyelembe vették. Ez a megközelítés a céget a gazdasági alanyok szabadon alakított szerzõdéseibõl álló kapcsolatrendszernek tekintette jogi oldalról (nexus of contracts).5 Az esetleges jogi szabályozás csak arra jó, hogy készen tálaljon szerzõdéses elemeket (standard form)6 a felek számára, megtakarítva így a szerzõdéskötés költségeinek jelentõs részét. A szerzõdést azonban nem szigorúan jogi alapon, hanem teljesen általánosítva, a puszta egyezségeket (agreement), az ügyleteket (transaction) is belevéve értelmezték, így mintegy tautológiává süllyesztették a cég jogoldali meghatározottságát.7 A cégre vonatkozó közgazdasági elméletek alapja, Coase nyomán az volt, hogy a cég keretei között a tranzakciós költségek alacsonyabbak, mint a piaci viszonyok között felmerülõ költségek.8 A gyakorlati elemzések ezt nem támasztották egyértelmûen alá. Kifejezetten az ellenkezõjét bizonyítja nagyvállalatok belsõ tranzakcióinak elemzése, közel 150 vezetõi interjú és a belsõ vállalati dokumentumok átnézése nyomán egy tanulmány.9 Lényegi összefoglalójukat érdemes szó szerint idézni: Managers in all four companies that used a transfer pricing policy of exchange autonomy expressed the view that internal transactions were fraught with more difficuties than were external transactions. 10 Ez a megállapítás, miszerint a belsõ transzferárakon és ügyletkötési szabadságon alapuló cégen belüli tranzakció nagyobb nehézségeket támasztott, mint a külsõ üzleti partnerekkel bonyolított gazdasági forgalom, mondhatjuk, homlokegyenesen ellenkezik Coase és a tranzakciós költségek tanának alaptételével.11 Lehetséges, hogy idézett szerzõinknek abban is igaza van, hogy a tranzakciós költségek tana (amit õk új szervezet-gazdaságtan névvel illetnek) azért lehet olyan népszerû, mert gyakorlati eszközökkel való teljes körû bizonyítása nehéz.12 A cégekre vonatkozó közgazdasági elméletek sem állnak ezek szerint túlságosan stabil alapokon. A matematikai elemzések más területen sem állják ki a gyakorlat próbáját.13 Sokkal súlyosabb a helyzet a jogi megközelítés területén. A jog egyik leglényegesebb mozzanata, a társadalomalakító képesség, azaz a normatív jellegbõl is adódó instrumentalitás, elveszett ezekben az elemzésekben. A (magán)jogi szabályozás csak egy kelléke, mintegy szolgálóleánya volt a szépen konstruált közgazdasági modellnek. A neoklasszikus alapokon álló közgazdasági áramlatok, a cégekrõl elmélkedvén, azok jogi jellegét ezzel az ügyes húzással háttérbe szorították.14 Neoklasszikus közgazdaságtanról beszélünk, bár a Smith-Ricardo-Marshall-Coase-Williamson elméleti szál annyira egységes és kontinuin, hogy a neo elõtag talán még félrevezetõ is lehet, amennyiben nem kizárólag idõbeliséget értünk alatta. Coase például közvetlenül és bõven merít Pigou munkáiból,15 aki éppen Marshall tanítványa és egyben utóda volt a Cambridge-i professzori székben 1908-tól, és aki az egyik oktatónak nem mást, mint John Maynard Keynes-t vette maga mellé, illetve tartotta meg (akinek késõbb elvált a szellemi útja).16 Williamson pedig maga vall a közvetlen elõzményekrõl Coase viszonylatában egyik összefoglaló jellegû munkájában.17 A jogi megközelítés, és így a jog szerepének az elemzésbe való bevonása, még ha alárendelten is, de végig jelen volt az 1960-as években szárnyait bontogató intézményi gazdaságtanban. Ennek egyik magyarázata az, hogy a közgazdaságtudomány fontos képviselõi a gazdaság állami szabályozásának területével foglal- 4 R. H. Coase: The nature of the firm. Economica, New Series, Vol. 4., No. 16., Nov., A két általánosan elfogadott irányadó munka ezen a területen a következõ. Armen A. Alchian-Harold Demsetz: Production, information costs, and economic organization. The American Economic Review, Vol. 62., No. 5., Dec., Michael C. Jensen William H. Meckling: Theory of the firm: Managerial behavior, agency costs and ownership structure. Journal of Financial Economics, Vol. 3, No. 4., Oct., Letölthetõ (utolsó letöltés: aug. 27.): 6 Oliver Hart: An economist's perspective on the theory of the firm. Columbia Law Review, Vol. 89, Nov., Scott E. Masten: A legal basis for the firm. Journal of Law, Economics, & Organization, Vol. 4., No. 1., Spring, Obiter dictum, Masten a szervezetelmélettel kapcsolatban egészében is szkeptikus hangot üt meg. whether it even makes sense to talk about the firm as a distinct organizational form. I. m Az egész elmélet ezért, több más elnevezés mellett, transaction cost theory/economics néven fut a szakirodalomban. Maga Williamson is használja. Oliver E. Williamson: The logic of economic organization. Journal of Law, Economics, & Organization, Vol. 4., No. 1., Spring, Robert G. Eccles Harrison C. White: Price and authority in inter-profit center transactions. The American Journal of Sociology, Vol. 94., Supplement: Organizations and institutions: Sociological and economic approaches to analysis of social structure, S17 S Eccles White: i. m. S Nota bene: A tranzakciós költségek tana sem számszerûsíti ezeket a költségeket, így a nehézségek kifejezés ezzel az elmélettel teljes mértékben konformnak tekinthetõ. 12 Perhaps one of the reasons for the popularity of the new institutional economics is in the difficulty of testing it fully by empirical means. Eccles White: i. m. S Errõl a késõbbiekben még lesz szó. 14 Hegelt parafrazeálva azt mondhatnánk, hogy a jogi jelleget megszüntetve õrizték meg. 15 Így jelen traktatum szempontjából alapvetõ munkájában is. Coase: The nature of the firm, i. m. passim. 16 Roy Harrod: The life of John Maynard Keynes. W.W. Norton & Co., New York, Williamson: The logic of economic organization, i. m. 65.

17 122 TANULMÁNY MÁRCIUS koztak a kezdetekben, így indíttatásuk szorosan kapcsolódott a jogi szabályozáshoz. Az 1958-ban induló periodika, a The Journal of Law & Economics késõbbi Nobel-díjasoknak, illetve a cégekkel foglalkozó közgazdasági-jogi irányzat alapvetõinek nyújtott kiváló megjelenési fórumot. Stigler,18 Coase,19 Becker közötti, az állami szabályozás hatásairól szóló írásai kellõ alapot jelentettek a közgazdasági és a jogi megközelítés egységes kezeléséhez. Williamson a késõbbiekben ezzel a háttérrel teremtett még szélesebb jogi bázist a közgazdasági elemzéshez.21 Egyébként maga Willamson is az egyik fontos korai cikkének22 megírásakor éppen eltávozást kapott a pennsylvániai egyetemrõl, hogy a trösztellenes ügyekkel foglalkozó államügyész-helyettes különleges gazdasági tanácsadója legyen (special economic assistant to the assistant attorney general of antitrust). Fontosabb volt azonban az, hogy a fentiek révén, most tágabb értelemben ide számítva Coase és Becker nagyhatású tanulmányait 1960-ból,23 illetve 1968-ból,24 szinte természetessé vált a közgazdasági és jogi gondolkodás egységes alkalmazása. 2. A közgazdasági-jogi megközelítés fejlõdése Ezeken az alapokon a cégekkel, mint közgazdaságijogi képzõdményekkel foglalkozó tudományágból tekintélyes fa sarjadt, és egyre terebélyesedett. Az es éveket még a közgazdasági megközelítés fentebb említett túlsúlya jellemezte, és a jog, hasonlóan Coase úttörõ, 1937-es tanulmányához, csak háttérként szolgált. Alchien és Demsetz 1972-ben feltette a legfontosabb kérdéseket, és lefektette az alapokat a késõbbi elemzésekhez.25 Egyrészrõl hangsúlyozták a Coasezal való folyamatosságot, és így munkájuk alapját a tranzakciós költségek (transaction cost) eltérése képezi, másfelõl kiszélesítették az elemzés kereteit. Azzal, hogy a céghez kötõdõ tulajdonosi jogosítványokat szerzõdéses jogokként értelmezték, és a tulajdonost központi szerzõdéses alanynak (centralized contractual agent) tekintették, teret nyitottak a céget mint szerzõdésköteget értelmezõ elméleteknek. Összegezték ezen központi tényezõ jogosítványait (bundle of rights), és problémáit. A problémák között szerepelt a teljesítménymérés (metering problem), ami szorosan kapcsolódott a lógás (shirking) kérdésköréhez. Ezzel a teammunka két legfontosabb, összetartozó, quasi ikergondjára helyezték a hangsúlyt. A kettõt egybefoglalja az ellenõrzés kérdésköre. Ebbõl a kiindulópontból a késõbbiekben számos közgazdasági modell született a cégek belsõ felépítését illetõen.26 Felmerül a kérdés, mi volt az oka ennek az egyoldalú megközelítésnek. A bizonyára összetett válasz egy lehetséges elemét talán képesek lehetünk megvilágítani a fentiek alapján, az elmondottakat történelmi kontextusba helyezve. Az 1930-as években kibontakozó New Deal szellemisége és a második világháború alatti és közvetlen utáni állami beavatkozás kedvezett a regulációs elméletek kialakításának. Ezek az 1950-es és az 1960-as évek fordulóján még jelentõs vonulatot képeztek a közgazdaságtanban, ahogyan azt a felhívott Nobel-díjas triumvirátus ekkori munkái is mutatták. A vállalkozás számukra, mint a reguláció tárgya jelent meg jogi értelemben. Azt is mondhatjuk, hogy vállalati szemléletük jogi oldalról közjogi jellegû volt. Ebben az idõszakban, egészen az 1980-as évekig, semmilyen munka nem utal a vállalkozások magánjogi (jelesül társasági jogi) szabályozás révén történõ befolyásolásának lehetséges megoldásaira. Ez a modellezõ közgazdasági logika már korábban és manapság is súlyos és nehezen vitatható kritikákat kénytelen elszenvedni. Az osztrák iskola egyik jeles képviselõje, Ludwig von Mises egyenesen játéknak ne- 18 George J. Stigler Claire Friedland: What can regulator regulate? The case of electricity. The Journal of Law and Economics, Vol. 5., Oct., George J. Stigler: Private vice and public virtue. The Journal of Law and Economics, Vol. 4., Oct., R. H. Coase: The Federal Communication Commissions. The Journal of Law and Economics, Vol. 2., Oct., R. H. Coase: The Interdepartment Radio Advisory Committe. The Journal of Law and Economics, Vol. 5., Oct., Gary S. Becker: Competition and democracy. The Journal of Law and Economics, Vol. 1., Oct., Oliver E. Williamson: Assessing vertical market restrictions: Antitrust ramification of the transaction cost. University of Pennsylvania Law Review, Vol. 127, No. 4., Apr., Oliver E. Williamson: Hierarchical control and optimum firm size. The Journal of Political Economy, Vol. 75, No. 2, Apr., R. H. Coase: The Problem of social cost. The Journal of Law and Economics, Vol. 3., Oct., Gary S. Becker: Crime and Punishment: An economic approach. The Journal of Political Economy, Vol. 76., No. 2, Mar-Apr., Alchian Demsetz: Production, information costs, and economic organization, i. m. 26 Csak példálózóan a fontosabbakból. Stanford J. Grossman Oliver D. Hart: The costs and benefits of ownership: A theory of vertical and lateral interpretation. The Journal of Political Economy, Vol. 94., No. 4., Aug., Értelmezésükben a cégek integrációjában a szerzõdésekkel le nem kötött, ún. reziduális jogok megszerzésének van jelentõsége, és a tulajdon sem más, mint ezen jogok megszerzése. Ezen reziduális jogok feletti rendelkezésnek vannak azután hatékonysági kihatásai. Oliver Hart John Moore: Property rights and the nature of the firm. The Journal of Political Economy, Vol. 98., No. 6., Aug., Híres mágnásmodellükben (tycoon model) azt próbálják bizonyítani, hogy az integráció, a cégek növekedése az eszközök feletti hatalom (tulajdon) megszerzése érdekében történik, hogy az enélkül fellépõ opportunista (a jobb lehetõségért a szerzõdéses partnert elhagyó), és az üzemzavart okozó (holdup) magatartással szemben védelmet nyújtson. Grossmanhoz és Harthoz hasonlóan a céget õk is a cég tulajdonosai által ellenõrzött eszközökkel (assets) azonosítják. Az opportunista viselkedés elméleti modelljét 1978-ban dolgozták ki: Benjamin Klein-Robert G. Crawford Armen A Alchien: Vertical integration, appropriable rents, and competitive contracting process. Journal of Law and Economics, Vol. 21., No. 2., Oct., Izgalmas modellt ad még Bengst Holmstrom: Moral hazard in teams. The Bell Journal of Economics, Vol. 13., No. 2., Automn, Holstrom matematikai modellekkel mutatja be a team-munkában rejlõ veszélyeket (moral hazard, adverse selection, free-riding).

18 LÕRINCZI: A TÁRSADALMI FELELÕSSÉGGEL MÛKÖDÕ TÁRSASÁG 123 vezi a különféle egyensúlyi matematikai modelleket.27 Az õt idézõ Czarnetczky pedig éppen a neoklaszszikus elmélet alkalmazhatatlanságát bizonyítja a vállalatok jogi újjászervezése (reorganizációja) területén.28 A jeles közgazdász, aki jogi szaklapokban is rendszeresen publikál, pedig egyenes karikatúrának nevezi a vállalkozásra vonatkozó neoklasszikus elméletet.29 Legutóbb pedig Csaba László közgazdász, akadémikus értekezett hasonló szellemben a neoklasszikus elméletekrõl egy kifejezetten jogi szaklapban.30 Az elvont modellek ritkán kerülnek alapos ütköztetésre a valósággal. Amennyiben ez mégis megtörténik, a valóság gyakran ellentétes képet mutat. Az 1980-as évektõl már jelentõs próbálkozások történtek a vállalkozások szabályozásának magánjogi oldalát is bevonni az elemzésekbe. Jóllehet, ez elõször a munkajogi jogviszonyra terjedt ki,31 majd a vállalati nehéz gazdasági helyzetek jogi szabályozására, röviden a csõdjogra.32 Egészen 2000-ig kellett várni arra,33 hogy a jogászok is felvegyék a kesztyût, és jogi oldalról kiindulva adjanak magyarázatot az addig felvetõdött kérdésekre.34 A gát ezzel átszakadt, a következõ évtizedben már számos kiváló munka35 született ebben a tárgykörben, amelyekbõl a késõbbiekben e tanulmány számára is fogunk meríteni. 3. A pénzügyi megközelítés a vállalkozásokat illetõen Jelen munka keretében nem részletezhetjük tovább a jelentõs mértékben a tranzakciós költségekre épülõ intézményi gazdaságtan szerteágazó fejlõdését. Témánk szempontjából ugyanis izgalmasabb az a pénzügyi ág, amely a befektetések oldaláról közelít a cégek, kiváltképpen a részvénytársaságok mûködéséhez. Ezen a területen két olyan megközelítés is uralkodóvá vált, amely a pénzügyi logika mentén kifogástalan eredményekre vezet, azonban a vállalati és a társadalmi érdek összehangolását számottevõen megnehezíti, szélsõséges esetekben (mint például a Parmalat vagy az Enron) pedig kifejezetten szembeállítja a kettõt. Az egyik ilyen uralkodóvá vált felfogás az volt, hogy, pénzügyi szempontból logikusan, semlegesítették a saját tõkébõl, illetve az idegen tõkébõl történõ finanszírozást, egy sorba állítva ennek legkülönfélébb fajtáit. Ennek az 1938-ban született elméletnek ma már klasszikusnak számító összegzését adja a Modigliani-Miller-tétel, amely szerint a vállalat nem tudja megváltoztatni összes értékpapírjának értékét azok összetételének módosításával, mivel a vállalat értékét reáleszközei határozzák meg, és nem a kibocsátott értékpapírok.36 A nagy összemosás és elméleti rendszerezés után egy értéksemleges, tisztán piaci szemléletû eredményt kaptak, ami távol áll a cég, a vállalkozás, a jogi személy eredeti (késõbb tárgyalandó) társadalmi kötelezettségeitõl. Erre a vegytiszta, de lényeges momentumokat negligáló felfogásra, és az ebbõl keletkezõ ellentmondásokra jó példa a világ vezetõ pénzügyi tankönyve. A finanszírozás összefoglalásként a következõket írja. A finanszírozás elsõsorban marketingprobléma. A vállalat megpróbálja az eszközeinek felhasználásából eredõ nettó bevételeket különbözõképpen csoportosítani, amelyek külön-külön egészen különbözõ ízlésû, vagyonú és adósávú befektetõk igényeit elégíthetik ki. 37 Azt is hozzátehetjük ehhez, hogy nem csak a nettó bevételek csoportosítása történik a szegmentált befektetõk ízlése szerint, hanem a teljes felosztható jövedelem nagyságának, abszolút értékének a meghatározása is. A kreatív könyvelés lényegében erre korlátozódik. Nem igényel különösebb fejtegetést annak bizonyítása, hogy a különbözõ befektetõi érdekek ilyen messzemenõ figyelembevétele eltávolítja a céget társadalmi kötelezettségeitõl, és nem is túlságosan ritkán azzal ellentétes hatást fejt ki. Az elmélet persze szembesül saját korlátaival. Egy idézet szintén a Brealey/Myers-bõl. A vállalatok finanszírozásának összetétele évrõl évre változik. Idõnként a vállalatok a hitelfelvételt részesítik elõnyben, máskor a részvénykibocsátást. Ez részben azt a törekvésüket tükrözi, hogy megpróbálnak egy kívánatos idegen forrás/saját tõke arányt fenntartani. Azonban az is látha- 27 The matematical description of various states of equilibrium is mere play. Ludwig van Mises: Human action: A treatise on economics 2, Auburn, Alabama, Ludwig von Mises Institute, John M. Czarnetczky: Time, incertainty, and the law of corporate reorganization. Fordham Law Review, Vol. 67., May, To many lawyers and economists, this a caricature of the modern firm; Oliver Hart: An economist's perspective on theory of the firm. Columbia Law Review, Vol. 89., November, Csaba László: A közgazdaságtan útkeresése. Jogtudományi Közlöny, 65. évf., 11. sz., Masten: A legal basis for the firm, i. m. Érdekesség, hogy a részletes közgazdasági elemzés is ezzel a viszonnyal kezdõdött, nem is akárki tollából. Herbert A. Simon: A formal theory of the employment relationship. Econometrica, Vol. 19., No. 3., Jul., Philippe Aghion Oliver Hart-John Moore: Impoving bankruptcy procedure. Washington University Law Quarterly, Vol. 72., Fall, Ez persze nem jelenti azt, hogy ne születtek volna igen kiváló munkák korábban is. Talán ezek közül is a legjobbat nyugodtan ajánlhatjuk minden érdeklõdõnek. Frank H. Easterbrook Daniel R. Fischel: Limited liability and the corporation. University of Chicago Law Review, Vol. 52., Winter, Henry Hansmann Reinier Kraakman: The essential role of organizational law. Yale law Journal, 110. Vol., Dec., Hansman a Yale, Kraakman a Harvard Law School professzora. 35 Így az úttörõk tollából is. Henry Hansmann-Reinier Kraakman Richard Squire: Law and the rise of the firm. Harvard Law Review, Vol. 119., March, Modigliani, F. Miller, M. H.: The cost of capital, corporation finance and the theory of investment. American Economic Review, Vol. 48., June, Brealey/Myers: Modern vállalati pénzügyek. Panem Kft., Budapest, I. kötet 257.

19 124 TANULMÁNY MÁRCIUS tó, hogy a vállalatok általában az árfolyamok emelkedése után bocsátanak ki részvényeket. Senki nem tudja pontosan, miért is teszik ezt. Hatékony piacon erre látszólag semmi okuk sincs. 38 A könyv a második kötet végén a megoldatlan problémák között elsõként említi a finanszírozási döntéseket. 1. Hogyan születnek a fõbb finanszírozási döntések? 39 Nem tisztünk itt választ keresni arra, hogy mi határozza meg közgazdasági oldalról a vállalatok finanszírozási döntéseit. Annyit azonban következtetésként a fentiekbõl bizonyára levonhatunk, hogy a finanszírozási döntések nem rendelõdnek alá egyértelmûen a piaci logikának, azaz kell lennie valami más tényezõnek is, amit ezen döntések meghozatalakor figyelembe vesznek. Továbbá a hitelbõl történõ finanszírozásnak van egy sajátossága, ami egyszerre elõnye (rövidtávon és elsõsorban a vállalati érdeket tekintve), és hátránya (hosszú távon és elsõsorban a társadalmi érdeket tekintve). Az idegen tõke bevonásával a cég folyamatosan képes megvalósítani mindazokat a beruházásokat, amelyek eleget tesznek annak a kritériumnak, hogy a beruházásnak a beruházás költsége felmerülése napjára diszkontált összhozama érje el a beruházás költségét (nettójelenérték-számítás). Ez akkor valósul meg idegen tõkébõl létesített beruházás esetében, ha a beruházás által generált pótlólagos hozam (profit) eléri az idegen tõke költségét (a kamatot). A klasszikus közgazdaságtan szerint ezért a profitráta egyenlõ a kamatlábbal. Ez a végletekig feszített beruházási piac azonban erõsen vulnerábilis (sebezhetõ) lesz a piaci ingadozások következtében. Ez a közös vonás és ok az utóbbi évtizedek nagy válságaiban, amelyek jellemzõen a legfejlettebb hitelpiaccal rendelkezõ országokból indultak ki, illetve azokat sújtották a legjobban (Egyesült Államok, Japán, Egyesült Királyság, Írország, Izland, stb.). Más államok (Görögország a legjobb példa) pedig egyszerûen csak kihasználták a hitelpiaci lehetõségeket egy olyan társadalmi, politikai, gazdasági miliõben, ahol az eladósodottság, a hitelbõl történõ finanszírozás csupán marketingprobléma. Az összes példaként felhozott ország kiemelkedõ marketinghadállásokkal bír világszinten is, jó a sajtójuk, vagy legalábbis a válságig az volt.40 A másik nagy teret nyert közgazdasági elmélet és gyakorlat negatív hatása vetekszik az elõzõével. Az utóbbi évtizedekben az értékpapírok (alapvetõen a részvények és a kötvények) révén elérhetõ haszon egyre jobban áttevõdött a hosszú távú elõnyöket biztosító hozamokról (osztalék és kamat) a rövid távú haszonszerzéssel kecsegtetõ tõkepiaci árfolyam-különbözetre. Megint nem igényel különösebb magyarázatot annak bizonyítása, hogy az elõbbi inkább összesimítható a vállalkozás társadalmi felelõsségével, mint az utóbbi. A közgazdasági elmélet ma már nem a cég hosszú távú profitjának, hanem a részvényesek kezében lévõ értéknek (azaz a részvény árának) a maximálását tekinti a menedzser fõ kötelességének. A menedzsert pedig jellemzõen részvényopcióval teszik érdekeltté ebben. Míg az 1970-es években a menedzserek még jellemzõen készpénzben kapták a fizetségüket, addig a 2000-es elejére a menedzseri jövedelmek 87%-a nem készpénz volt, és ennek jelentõs hányadát a részvényopciók tették ki.41 Ezért ebben az új modellben a profit csak annyiban érdekes amennyiben a részvényárfolyamot befolyásolja. Az osztalék szerepe háttérbe szorul. Az osztalékot fizetõ részvénytársaságok aránya 1978 és 1999 között 66,5%-ról 20,8%-ra csökkent, jóllehet a kifizetett osztalékok összege nõtt. A társaságok ma már nagyrészt a részvények visszavásárlásával juttatják el a pénzt a részvényesekhez. Ennek adózási okai is vannak, mert a tõkepiacon elért jövedelem kedvezõbb adókulccsal adózik, mint a közvetlen tõkejövedelem. Ezért a nagy társaságok már jellemzõen a részvényesekre jutó érték (shareholder value) növelését adják meg elérendõ vállalati célként.42 Az ilyen, rövid távú haszonszerzésre törõ cégeket nevezhetjük gyorsprofit társaságoknak is, elkülönítve nemcsak a nonprofit, hanem a régi stílusú forprofit társaiktól is. A fentiek alapján megállapítható, hogy a cégek, azon belül is a részvénytársaságok, eltávolodtak a korábbi, hosszabb távra szóló, a társadalmi felelõsségükkel jobban összhangba hozható profitmaximáló céltól, és a rövidebb távú, a társadalmi felelõsségükkel gyakran ellentmondásba kerülõ részvényérték-növelést helyezték a vállalati vezetés fókuszába. A korlátolt felelõsségû társaságok esetében általános tapasztalat, amit az adóstatisztika is megerõsít,43 hogy a tagok, akik egyben jellemzõen a társaság ügyvezetõi is, a saját közvetlen fogyasztási érdekeiket helyezik elõtérbe. Emellett a társasági forma gyakran kifejezetten csak adóelkerülési és egyéb kriminális célokat szolgál, a cég hosszú távú érdekeinek teljes mértékû kikapcsolása mellett. Ez ma nálunk annyira általános, hogy szinte a cégek normál állapotának vehetjük.44 A közgazdasági oldal után vizsgáljuk meg, milyen tanulságokkal szolgál a jogi szabályozás fejlõdése. 38 Brealey/Myers: i. m. I. kötet Brealey/Myers: i. m. II. kötet Jóllehet politikai okokból ez az Egyesült Államokra csak cum grano salis igaz. 41 Vasudev, P. M.: Law, economics, and beyond: A case for retheorizing the business corporation, McGill Law Journal, Vol. 55., November, Vasudev: A case for retheorizing the business corporation, i. m A NAV július 30-i adóslistáján a 100 millió forint feletti tartozással bíró harminchat nem magánszemély adós (két betéti társasággal megspékelve) korlátolt felelõsségû társaság. Letölthetõ (letöltve: augusztus 27-én): jelentos_osszegu_adohianyosok_2012._ii._ne.pdf 44 Kornai János professzor úr után szabadon.

20 LÕRINCZI: A TÁRSADALMI FELELÕSSÉGGEL MÛKÖDÕ TÁRSASÁG 125 II. A cégek történelmi szerepe és a jogfejlõdés 1. A jogi személyiség elsõ megjelenési formái Amíg a modellezõ közgazdasági gondolkodás kevés teret enged a történelmi fejlõdés aspektusainak, a jogi közelítés a tanulmányok túlnyomó többségében erõteljes historikus vonulatot is magában foglal. Ha a cégek, pontosabban a jogi személyiséggel rendelkezõ vállalkozások történetének hosszú távú tendenciáit vizsgáljuk, érdekes következtetésre juthatunk. A tagjaitól elkülönülõ vagyonnal rendelkezõ, valamilyen szinten önálló jogi léttel bíró vállalkozások, társaságok, cégek, korporációk, nevezzük ezeket bárhogyan, a kezdetekben közvetlenül állami érdekeket érvényesítettek. A jogi személyiséget, bármit is értsünk e fogalom alatt, csak közvetlenül az államtól, a közfeladatokhoz közvetlenül kapcsolódó tevékenység végzésére lehetett elnyerni. A római jog alapján létrejött társaságok közül a tudomány uralkodó álláspontja szerint csak a societas publicanorum (adóbérlõk társasága), és az ehhez szorosan kapcsolódó egyéb formák mutatnak a jogi személyiségre utaló jeleket.45 A társaságok az állammal szerzõdtek, és a tag halála nem szüntette meg a társaságot. Az ilyen társaságoknak több altípusa is létezett a római jogban (societas vectigalium, aufrodinárum, argentifodinarum, salinarum).46 Ez a társasági forma a Krisztus elõtti harmadik században jelent meg, és az elsõ századra valószínûleg több száz korlátolt felelõsségû tagból (partnerekbõl) álló képzõdményekké nõtték ki magukat. A római jog erre az idõre már eljutott a helyhatóságok és a nonprofit intézmények jogi személyiségének elismeréséig is. A societas publicanorum partnerei (publicani) a mai tõzsdére emlékeztetõ piacokon még kereskedhettek is a részesedésükkel. Szerzõdni csak az állammal lehetett, és a fõ befektetõnek a földjét is fel kellett ajánlania biztosítékul. Az állam a kialkudott ár egy részét a kötelem létesítésekor, másik részét teljesítéskor fizette ki. A császári Róma uralkodói már nem tûrhették a publicani növekvõ vagyonát és befolyását, így ez a társasági forma az idõszámításunk szerinti II. századra megszûnt.47 Összefoglalásképpen megállapíthatjuk, hogy az elkülönült jogalanyként való elismerés ezen kezdeti formája szorosan kapcsolódott az állami feladatok ellátásához a római jogban. Angliában az elsõ elkülönült jogi léttel bíró társulások a szomszédok által létrehozott védelmi közösségek (peace-guilds) voltak. Ezekbõl a közösségekbõl nõttek ki a helyhatósági korporációk (municipial corporations), amelyeknél a szervezõdés alapja a lakhely közelsége volt. Ezek voltak az elsõ olyan laikus korporációk (lay corporation), amelyek királyi alapítólevéllel (royal charter) jöttek létre.48 A civil korporációk (civil corporation) másik fajtája a jótékonysági intézmények (eleemosynary corporation). Az egyházi testületek (ecclesiastical corporation) már korábban részesülhettek ilyen elismerésben. A korporációk ecclesiastical és lay (civil és eleemosinary) corporations szerinti felosztása Blackstone nevéhez fûzõdik.49 Ezek a helyhatóságok különböztek a maiaktól abban, hogy a korporációnak nem minden helyi lakos volt a részese, csak a kifejezetten belépõ tagok. A helyhatóság részletesen szabályozta az ott élõk mindennapjait. Ezzel párhuzamosan társulásokat hoztak létre az azonos szakmákat ûzõk is (craft guilds). Ezek is királyi elismerésben részesültek. Egészen VI. Henrik koráig ( ) a guildated és az incorporated szinonimák voltak. A craft guild az adott kereskedelem tekintetében gyakorolta az állami jogokat. Elsõként a takácsok (weavers) kaptak királyi chartát II. Henriktõl ( ), hivatkozva I. Henrik ( ) alatt már meglévõ szabadságjogaikra. Az aranymûvesek (goldsmiths) 1327-ben, a rövidárukereskedõk (mercers) 1373-ban, a rõfösök (haberdashers) 1407-ben, a halárusok (fishmongers) 1433-ban, a borkereskedõk (vintners) 1473-ban, a szabók (merchant tailors) 1466-ban alkottak céhet királyi felhatalmazással. A craft guild által alkotott szabályok (by-laws) nem csak a tagokra, hanem mindenkire vonatkoztak, aki az adott tevékenységet ûzte. Így az állami jelleg világosan jelen volt.50 A norman hódítás (1066) után nem sokkal megjelentek a kereskedõk társulásai (merchant guilds) is. Ezek II. Richárd ( ) alatt már királyi jóváhagyással inkorporálódtak.51 Erre az idõszakra az egyértelmû állami szerepvállalás és az állam általi közvetlen, egyedi elismertség volt a jellemzõ minden olyan jogalany részérõl, amely nem minõsült természetes személynek, vagy azok önálló jogalanyiság nélküli egyszerû közösségének (partnership) Földi András Hamza Gábor: A római jog története és institúciói. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, Sándor István: A társasági jog elõzményei az ókori jogokban. Jogtudományi Közlöny, 56. évf., 9., 2000 szeptember Hansmann Kraakman Squire: Law and the rise of the firm, i. m Samuel Williston: History of the law of business corporations before Harvard Law Review, Vol. 2., October, Sir William Blackstone: 1 Commentaries on the Laws of England. Forgotten Books, Lexington, KY, 2011 (fakszimile reprint) Williston: History of the law of business corporations before 1800, i. m Ross L. Watts Jerold L. Zimmerman: Agency problems, auditing, and the theory of the firm: Some evidence. Journal of Law and Ecnomics, Vol. 26., No. 3., Oct., A hivatkozott részben II. Richárd uralkodása tévesen ( ) szerepelt, ezt korrigáltam. 52 Blackstone már teljesen egyértelmûen a királyi konszenzus szükségességérõl ír. Ezen csak annyit enyhít, hogy a common law alapján létrejött korporációkhoz elengedõ a hallgatólagos hozzájárulás, mivel itt a korábbi uralkodók beleegyezése vélelmezhetõ. But, with