Számunk elé ELŐSZÓ. vesztik benne az etikai normák, az igazságosság, szeretet

Átírás

1 ELŐSZÓ Számunk elé z Egyházfórum olvasói többször jelezték, hogy minden számban szívesen látnának egy rövid előszót, amely mintegy ízelítőt nyújtana az adott számból. A tartalomjegyzék olyan, mint az étlap: eligazítást nyújt, néha talán még az azt böngésző érdeklődését is felkeltheti, de a kóstolót nem teszi lehetővé. A bevezető viszont egy-két gondolat kiemelésével megmutathatja, hogy egy szerző hogyan közelít a témához, mit tart fontosnak, vagy mire hívja fel a figyelmet, esetleg elárulhatja a szerkesztői szándékot is. A feszes és rohanó hétköznapokban azonban a szerkesztők is örülnek, ha végre összeáll egy szám, és bizony nem marad idő arra, hogy azt még egy jó előszóval is ellássuk. Most mégis kísérletet teszünk arra, hogy az említett olvasói igénynek elébe menjünk. Majd meglátjuk, mennyiben sikerül! Hónapok óta a média uralkodó témája a globális pénzügyi-gazdasági válság. Sokan közülünk saját bőrünkön is érezzük ennek hatásait. A szakemberek és politikusok pártállástól függően gyakran egymásnak szögesen ellentmondó megoldásokat kínálnak, de szinte valamennyien megfeledkeznek a saját felelősségükről, ami természetesen a betöltött pozíciótól és ellátott feladattól függően nagyon is különböző lehet. Bizonyára nekünk sem esne nehezünkre sorolni a jogos sérelmeket és égbekiáltó igazságtalanságokat, ehelyett azonban inkább önvizsgálatra hívjuk olvasóinkat. Súlyponti rovatunkban Reinhold Knoll bécsi professzor a mindannyiunk számára ismert Gazdálkodj okosan (pontosabban ennek osztrák megfelelője, a Spekuláció ) gyerekjátékon keresztül mutatja be, hogyan szívtuk magunkba szinte már az anyatejjel a privatizáció, a tőkefelhalmozás, a hitelezés és az eladósodás szabályait, és váltunk feltétlen híveivé a liberalizációnak. A gyermekjáték előrevetítette a pénzügyi krízist és a kapitalizmus válságát, mégsem jutott senkinek eszébe, hogy egy alapszabályreformon gondolkodjék. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a következő vasárnap nem fogunk játszani és de facto ez a motívum minden játékos megalapozatlan reménye: hogy nyerni kell, és ezáltal a frusztráció is kisebb lehet Ennek a gazdaságszemléletnek a keresztény, pontosabban protestáns etika volt a lelki alapja, állítja Max Webertől kiindulva Erdős Zoltán. A kialakult polgári értékrend eszménye a haszonelvű hitelképes úriember, aki formálisan becsületes, mert például betartja a fizetési határidőket, józan, tartózkodik mindenféle terméketlen és káros költekezéstől és kicsapongástól. Ennek az etikának azonban egyre kevésbé része a vallási megalapozás. A gazdaság a saját törvényszerűségei szerint működik, értelmüket vesztik benne az etikai normák, az igazságosság, szeretet és együttérzés. Így jutunk el Jürgen Habermas szavaival a testvérietlenség világuralmához. Sokunkat azonban nem az erkölcs hiánya, hanem a gazdasági válság rázott föl, és máris elkezdtük a hajszát a felelősök a fékevesztett neoliberális kapitalizmus, az elképesztő jövedelmekkel rendelkező menedzserek és a gazdagok után, akiket meg akarunk büntetni, mondja Paul M. Zulehner, az Egyházfórum társalapítója. Az evangélium azonban egy másik látásmódot mutat nekünk. Leleplezi a játékunkat, és felszólít, hogy ezt hagyjuk abba, mert az anyagiak utáni sóvárgásunkkal mi mindnyájan felelősök vagyunk a válságért. Az alternatíva a szerető szolidaritás, amely egyrészt közvetlenül segítő, másrészt politikai jellegű, vagyis felelősséget vállal a közért. A teológia ezt így fejezi ki: aki misztikus, az feltétlenül politikus is; aki Istenbe belemerül, az Istennel együtt a szegények mellett fog felbukkanni. Az emberi létkérdések mint az egzisztencia, a bűn és kinyilatkoztatás teológiai és filozófiai megközelítéséről értekezik Szirtes András Bultamannról és Heideggerről írott tanulmányának második részében. Egy gyakorlati lelkipásztori kérdésnek, a családtervezés problematikájának szenteli figyelmét Vigh Szabolcs, aki szerint az ezzel kapcsolatos egyházi tanítás meglehetősen ellentmondásos. A mai egyházi állásfoglalásokban is megtalálható ugyanis az a gnosztikus szemlélet, amely szerint az érzéki élvezet önmagában rossz, amit csak a termékenységre való nyitottság tehet jóvá. Vajon nem kellene-e végre megtisztítani a gnosztikus eretnekség maradványaitól az egyház tanítását?, kérdi a szerző. Székely Tibor visszaemlékező sorozatának harmadik, befejező része a Központi Szemináriumból ben eltávolított kispapok állambiztonsági megfigyeléséről számol be. Szécsi József a Keresztény Zsidó Társaság titkára pedig a keresztény-zsidó párbeszéd szükségességéről, annak akadályairól és lehetőségeiről értekezik. Kívánom, hogy találjanak az olvasók ebben a számban is egy-két olyan írást, amely felkeli figyelmüket és továbbgondolkodásra, talán új cselekvése is serkenti őket. Wildmann János 2009/3 3

2 SÚLYPONT: A VÁLSÁG Ahogy a kapitalizmust tanuljuk avagy mi marad egy kereskedői talentumból... z 1945 utáni gazdasági fellendülés során éppen a kellő pillanatban újra felfedeztek egy megfelelő gyermekjátékot, amely Ausztriában már 1936-ban is ismert volt a következő néven: Spekuláció. 1 Sok éven át gyakran és szenvedélyesen játszották az emberek, habár a játékban egyfajta üzleties kereskedelmet kellett favorizálniuk, amely nagy általánosságban nézve hasonló volt az (osztrák) gazdasági csoda belső motorjához. Amikor a sok építési telket, de még a vasúthálózatot és a nagyfeszültségű áramvezetékeket is eladták 2, majd később a telkekre felépítették éppen azokat az ominózus házacskákat, amelyek jócskán feltornázták a játékosok által kifizetendő lakásbérleti díjakat, a játék elérte a célkitűzését, ám magának a játéknak koránt sem volt még vége. Amikor az első körökben a hat játékos megpróbált tulajdont szerezni magának, a bank birtokában volt még szinte az összes (játék)pénz. A későbbiek folyamán a bankba befolyt értékesítési bevételt úgy is tekinthetnénk, hogy egy állami bank mindent megpróbált eladni, ami tulajdonképpen a kezdeteknél közösségi tulajdonnak számíthatott. A játék kezdete előtt feltehetően létezett egyfajta szocialista őstársadalom. 3 Ha egy pillanatra elte- 1 Magyarországon Gazdálkodj okosan! néven terjedt el az 50-es években ugyanez a társasjáték, és mai formájában is igen népszerű a ford.megj. 2 A fent nevezett időszak előtt még létezett az a politikai bölcsesség, hogy a magán és a közösségi gazdaság között egy kiegyensúlyozott viszonyt kell megcélozni, ahogyan az Ausztiára oly jellemzően, a szociális és a gazdasági partnerek hatáskörében kifejeződésre jutott, és a bér- és árviszonyok szerződésben szabályozott arányainak meghatározását szolgálta. Összefoglalóan: Reinhold Knoll, Anton Mayer: Az osztrák konszenzusos demokrácia elméletben és gyakorlatban. Az állam, az érdekszövetségek, a pártok és a politikai valóság. Bécs, Számos hipotézis létezik arra vonatkozóan, milyen társadalmi viszonosságok léteztek egyrészt a történelem előtti gazdaságok formáiban, másrészt hol vannak azok a pusztán spekulatív okok szerepeltetve, amelyek az egyes gazdálkodási stílusok megváltozását előidézték. /Klaus Wasserburg/ Reinhold Knoll Pécsett kintünk a játéktól, azt is állíthatnánk, hogy megmagyarázhatatlan okokból amelyeket egyetlen történész sem szeret fejtegetni hat szereplő, akik jelen esetben játékosként jelennek meg, megpróbálta ezt a társadalmi-gazdasági alakzatot megváltoztatni. 4 Itt már nem segít a játékszabályban megfogalmazott felhívás sem a gazdasági morál elsajátításához: Az a játékos lesz ennek az üzleti versenynek a győztese, amelyik megfelelő óvatossággal és körültekintéssel gazdálkodik. 5 Köztulajdonból magántulajdon 6 Tehát így kezdődött el egy nagy ívű privatizációs hullám. A játékosok azt remélték, hogy egy kis szerencsével a kockadobásoknál számottevő tulajdonhoz juthatnak hozzá. Hogy a játékosok a vásárlásaikhoz szükséges készpénzt fel tudták mutatni, a bank nagyvonalú támogatásainak köszönhették, amikor is a startmezőn áthaladtak. Ez a kifi zetés olyan volt, mint egyfajta beruházási hitel, de mindenesetre nem kellett visszafizetni. 7 Hosszú időszakokra beköszöntött egy stabil gazdasági egyensúly állapota. Ez keltette a szociális piacgazdaság látszatát az emberekben. 8 A játékosok kevéske készpénze átgondolt költekezésekre kényszerített, emiatt a résztvevők csak egyetlen vásárlást tudtak meg- 4 Ehhez általánosságban ld. Friedrich Schneider (Hg.): Közösségi vállalatok privatizációja és deregulációja a nyugat-európai államokban. Bécs, Lásd: 1. oldal. 6 Az alcímek a szerkesztőtől származnak. 7 Az Európai Újjáépítési Programot eredetileg George Marshall amerikai külügyminiszter fejlesztette ki. Vö. M. J. Hogan: A Marshall-terv. Amerika, Nagy-Britannia, és Nyugat-Európa rekonstrukciója, Cambridge, A fogalom: Szociális piacgazdaság Alfred Müller-Armack által lett meghonosítva az 50-es évek elején, és a tőke és munka közötti alapvető harmóniát jelentette. Vö. Ludwig Erhard, Alfred Müller-Armack: A szociális piacgazdaság, a jövő rendje, Frankfurt, /3

3 SÚLYPONT: A VÁLSÁG engedni maguknak körönként. Így aztán a tényleges különbség a tőke és a tulajdon nagysága között igen csekély volt. Az a játékos, aki szerencsétlen dobása után semmi lényeges dolgot nem tudott magának megszerezni, több készpénzt birtokolt, míg sikeresebb ellenfele ugyan tulajdonhoz jutott, de a kör végére kevesebb pénze maradt. Ezen játékos egyáltalán nem tudhatta, hogy ő a kálvinista gazdasági ethosz megtestesítőjeként jelenik meg. A szerencsés és szerencsétlen kockadobások normális eloszlású matematikai függvényének hála a tulajdon, a föld és a tőke koncentrációja sok kör után sem jött igazán létre. A játékszabály itt úgy hatott, mint egy korai alkotmány, és megakadályozta egyesek gyors meggazdagodását. Minden játékos, aki hozzájutott a privatizált javakhoz (építési telkek, földterületek, vasútvonalak, légi társaságok vagy energiaszolgáltatók), relatíve kedvező bérleti vagy használati díjat fizetett értük. Ezekből az ember nem tehetett szert jelentős nyereségre, de ha mégis ez bekövetkezett, akkor szerencsés felvásárlások sorával monopolistává kellett válnia, és a mindenkori rokon ágazatokat egyetlen kézben egyesítenie. A kockadobásoktól való függés miatt azonban a profit nagyarányú emelése lehetetlen volt. Ezen körülmények mellett a játék szinte a végtelenségig folytatódhatott volna. A liberális fordulat Monopoly csak játék? monopóliummá változott át, másrészről a játékostársakat körről-körre mindig magasabb kifizetésekre lehetett rákényszeríteni mindez a monopólium-építés eredménye is egyben. Akinek ez sikerült, az az ellenfelét tényleg meg tudta zsarolni egy rémisztő mértékű áremeléssel. Végül a bank kifizetései a folyó költségek fedezése érdekében túl kevésnek bizonyultak, ráadásul az állami bank a saját dotációs politikája miatt, amely a támogatások igazságos és azonos mértékű szétosztására vonatkozott, a fizetésképtelenség állapotába kormányozta magát. Így aztán ezt a fajta állami intervencionalizmust 10 már nem lehetett fenntartani. Az eredetileg az elosztórendszerben fennálló gazdasági igazságosság a továbbiakban már nem volt finanszírozható. Mielőtt a bank csődje bekövetkezett, a játékosok hangsúlyozták, hogy messze nem érték el a saját gazdasági érdekeik diktálta céljaikat. Majd a bank csődje ellenére is síkra szálltak a játék folytatása mellett. 11 Ebben az új helyzetben a játékosok mérlegelték azt is, hogy ők csak egy fi zetőképes állami bank fennállása esetén tudják a játékot folytatni, ezért a banknak hitelekhez kellett folyamodnia. Ezzel a bankot szándékosan belekényszeríttették a privatizációba. 12 Így tudta csak a bank saját helyzetét újra stabilizálni és ezzel a kisebb-nagyobb nyereségek megszerzése a továbbiakban már kockázatmentes vállalkozás lett. Ez a gyermekek számára túl unalmas volt. 9 Azért, hogy őket a folytatásra rábírják, a játékosok elkezdték megváltoztatni a szabályok értelmezését. Tulajdonképpen az alapszabály megváltoztatását általában mindenki óhajtotta, és általánosságban a liberalizáció irányába. Mindez lehetővé tette az eddig illegálisnak számító kétoldalú megállapodásokat a játékosok közt, akik saját szerződéses partnereiket megpróbálták efféle szinergia-effektusokkal tudatosan hátrányos helyzetbe hozni. A játékszabályból csak a játék célját tartották meg, nevezetesen hogy nyerni kell, ez azonban már nem volt egyfajta gazdasági alaptörvénnyel megszorítva, hanem éppen ellenkezőleg: az elsöprő nyereségnövekedés iránti személyes sóvárgás által fel lett lazítva. Nyerni ebben az új formában már csak úgy volt lehetséges, hogy ha egyik oldalról a tulajdonviszony 9 A játék folytatására irányuló hajlandóság csökken, ha a motiváció elégtelen vagy a játék célja a gyermeki képzelőerőnek nem felel meg. Vö. Dorothy Singer, Jerome Singer: Rejtelmek háza. Gyermekjátékok és a fejlődő képzelőerő. Cambridge Mass, A gazdasági életbe való állami beavatkozás szószólóit a 19. században általánosságban katedra-szocialistáknak nevezték, úgy, mint pl. Albert Schäffle, Gustav Schmoller, Lujo Brentano, Adolph Wagner. Modernebb formákban a gazdasági válság egyes fázisaiban létezik egy ezzel összevethető közgazdasági elgondolás, amelyet elsősorban John M. Keynes a deficit spending /kb. kiadások költségvetési hiányból való fi nanszírozása/ kifejezésben képviselt. John M. Keynes: A foglalkoztatás, a kamatok és a pénz általános teóriája. München, Alapvetően ez ellen lép fel a neoliberális iskola. Friedrich A. Hayek: A szolgasághoz vezető út. Erlenbach-Zürich, Ennek az eseménynek többek között vannak előfeltételei is, de amikor Bécsben az Allgemeiner Boden-Credit-Bank ben a katasztrofális fejlemények dacára összehasonlíthatóan is magas osztalék-kifi zetések után összeomlott, ennek is hasonló következményei voltak. A túlélés érdekében a Credit-Anstalttal való fúziója 1931-ben aztán annak bukásához vezetett. Erről ld. Karl Ausch kitűnő elemzését: Amikor a bankok elhullottak a politikai korrupció szociológiájához. Bécs, Ld. Friedrich Schneider (Hg.): Privatizáció Még kézenfekvőbb Talcott Parsons: A modern társadalmak rendszere, München 1985, 99. o.: A pénz a saját árucsere- és értékmérő funkciója által egyre inkább a gazdaságban zajló folyamatok privát kontrolleszközévé vált. 2009/3 5

4 SÚLYPONT: A VÁLSÁG Hiába tekintették volna most már a játék folytatását biztosítva, valamint azt az érdeket is, hogy valaki győztes és ezzel milliomos is legyen, létrejött volna egy nagyon hosszadalmas és egyenlőtlen arányú jövedelem- és nyereség-felosztási séma a játékosok között, ami természetesen lecsökkentette volna a játék iránti érdeklődést. 13 Ezért rendszeresen újabb hitelfelvételekre került sor, hogy az állami bankot életben tudják tartani, másrészt ezzel a szegényebb játékosok fizetőképességét is félig-meddig megkönnyítették. Ez az új rendszer sikeres volt több körön át kinek-kinek a saját szerencséje szerint, mert nem minden mező volt csak mondjuk egy játékos tulajdonában, ráadásul a játéktáblán voltak szabad mezők, amikért nem kellett fizetni. A tőke koncentrációja Mivel azonban a két-három leggazdagabb játékos szerette volna maximalizálni győzelmi kilátásait, a továbbiakban már nem állt érdekükben, hogy a banknak újabb hiteleket nyújtsanak. Effajta hitelezés mellett ugyanis lehetetlen lett volna magas bevételeket elérni. Másik oldalról viszont a gyengébb játékosok fordulóról fordulóra szegényebbek lettek. Az esélyegyenlőség elvét felváltották a verseny alapelvével, amelyről mindenütt hangsúlyozták, ez fogja az innováció, a kreativitás és a növekedés alapját képezni. A szegényebb versenytársakat arra kényszeríttették, hogy idegenítsék el a birtokukban lévő földterületeket és a különböző üzemekben meglévő részesedéseiket. A verseny és az érdekek objektív védelme nevében úgy határoztak, hogy ezeket a vagyonelemeket el fogják árverezni. Az eladók ezzel egyetértettek, mivel az utolsó lehetőségük volt, hogy készpénzhez jussanak. Habár ezeknek a részesedéseknek a forgalmi értéke a korábbi vételár segítségével definiálható volt, az árverezés olyan magasságokba hajtotta fel ezen üzletrészek árát, hogy az eladási érték az értékpapírok reális értékét sokszorosan felülmúlta. A pénzes érdeklődők abban a helyzetben voltak, hogy ezt a vételárat is meg tudják fizetni a drámaian felülértékelt tulajdonrészekért, mert ehhez felhasználhatták a banknak korábban átengedett hitelösszegeiket. Így lehetett tehát megfigyelni azt az érdekes hatást, hogy a készpénzigény és a tranzakciók 13 Talcott Parsons elméleti munkássága alaptézisei közt egyértelműen ott szerepelt az a cél, hogy a relatíve stabil szociális rendszert meg kell őrizni. A piac történelmileg a helye - locus classicus a versengő individualizmusnak Emiatt van az, hogy a kapitalista elméletek nagy része mindig arra koncentrált, hogy a versenyfeltételek tisztaságát, az esélyegyenlőség mintáját garantálni tudják. Nagyon sok arca van az egyensúlyi állapotnak az egyenlőség és különféle sikerek közt Talcott Parsons: A modern társadalmak rendszere, 141. o. Kölcsön magas kamatra mérete jócskán meghaladta a forgalomban lévő játékpénz mennyiségét. Tulajdonképpen két formája jött létre a valutának, egy valós és egy fiktív típusú, az utóbbit értékpapírok és adósságlevél formájában a játékosok a banknál letétben helyezték el. A játékpénz mellett, amely még a valódi értékeken nyugodott, kifejlődött egy képzeletbeli valuta is, amelyet csak az elszámolásokhoz tudtak felhasználni. A vagyontárgyak eladói megkapták a kézzel gyorsan kiállított értékpapírokat, végre újra pénz birtokába kerültek, és játékosként való túlélésük hosszú időn át biztosítottnak tűnt. Úgy játszottak a következő körökben, mint az elszegényedő arisztokraták. A vásárlók azonban hirtelen csak nagyon kevéske tőkefedezettel rendelkeztek, akik aztán legtöbbször a két fennmaradó játékost kényszeríttették, és a tőkeerős, ám a profitszerzés minden esélyéből kizárt és ezzel hamarosan újra szegényebb játékosoktól a pénzüket elszedték. A tőke, ellentétben a kezdeti állapotokkal, egyértelműen a felsőbb rétegek felé kezdett vándorolni. Ezzel együtt azonban egy paradox helyzet következett be, nevezetesen az, hogy az elszegényedő játékosok dobásai a módosabb ellenfelek győzelmi esélyeit is meghatározták. Ezzel lényegében a játék célja is nagymértékben módosult, bár a szándék, hogy végül győzedelmeskedni kell, a játékosokat mégis nagy lépések megtételére sarkallta. Okos érvekkel, ígéretekkel vagy némi díjazással próbálták az elszegényedő játékostársakat rábírni arra, hogy a játékot ne hagyják abba idő előtt. És valóban, ők elfogadták az ajánlatot. 14 Gyerekek esetében is mindig ez a helyzet, ha felismerik, hogy egy játékban már nem győzhetnek, először fenyegetőznek, hogy anarchistákká válnak, azonban némi ígérgetéssel hamar rábírhatók lesznek arra, hogy a játékot mégis folytassák Az, hogy a játékot ebben a pillanatban nem szakították félbe, vagyis egyfajta forradalom keletkezett, annak köszönhető, amit Joseph A. Schumpeter munkájában leírt. Művében, Az imperializmus szociológiája -ban előadta, hogy a kapitalista gazdaság diktátumai közé tartozik az is, amikor a tartás nélküli értelmiségieket, a bértől függő hivatalnokokat vagy az alkalmazottakat az irodában nem csak ebbe a bajos szociális helyzetbe akarják belenyomni, hanem őket ráadásul ennek a rendszernek a fő szószólóivá is teszik. Ld. ehhez dolgozatát, in: Joseph A. Schumpeter, Szociológiai tanulmányok. Tübingen, Ha Christopher Lasch pszichoanalitikusan megfogalmazott feltevése helyes, hogy a kapitalizmus és a nárcisztikus személyiségjegyek egyfajta szoros vegyi-kötést hoznak létre, akkor ennek a jelenségnek a mai korban is léteznie kell. Az elszegényedő játékos nárcisztikus önismeretének megfelelnek ezek az ígéretek, aki ezáltal egy váratlan bérjuttatással és egyfajta önigazolással is találkozik. Christopher Lasch: A nárcizmus kora /3

5 SÚLYPONT: A VÁLSÁG Nyereség és tulajdon paradox előfeltételek A proletariátus megjelenése A játéknak ebben a fázisában a kapitalizmus felfedte saját valódi arcát. A haszon- és profitérdekek mentén a sikeresek kerültek előtérbe, azonban a többiek már nem találták vidámnak ezt az egészet, és kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy ők csak kizsákmányoltakként maradhatnak bent a játékban. Szó szerint vagy tárgyakká váltak, vagy úgy játszottak tovább, hogy közben régi terminológiával élve megtapasztalták saját elidegenedésüket vagy proletarizációjukat. Ahogy tehát ez a fajta kapitalizmus a játék elején jól álcázta magát, hiszen akkor ott még állítólag esélyegyenlőség uralkodott, mely mindenesetre a szerencse változásával vagy egy-egy pechszéria által lépésről-lépésre odaveszett, ugyanígy most hosszú előélet után a kapitalizmus nyíltan a színre lépett. A mind nagyobb egyenlőtlenségeket a bank megpróbálta még hosszabb időn át kiegyenlíteni, de ezt, mint az előbb láttuk, nem lehetett tartósan megtenni. A pénzügyi tartalékok kimerítése, a készpénzállomány és megtakarítások jelentős hiánya mellett az állami bank stabilizáló szerepe sem működött. A kapitalizmus azután a játékszabályok kreatív megváltoztatásával jelentkezett, a szabályok új tartalomjegyzékét a gazdag játékosok, mint alkotmányjogászok jegyezték, persze kisajátították a hajdani állami bankot is, a saját érdekük céljaira. Ezzel a lényeges alaptörvény-módosításokat véglegesen befejezték, amelyekből az egyik például az esélyegyenlőség megőrzéséről a felvásárlások során a következőt mondja: A kölcsön összege nem haladhatja meg. az eladási ár 50%-át, ezen felül az ilyen telkekből sem bérleti díjat, utazási költséget stb. nem szabad behajtani. A ellenőrzött privatizáció intézménye nem csak, hogy kezdettől el lett döntve, mert a banknak eddigi köztulajdont kellett értékesítenie, hanem ennek a rendszersajátosságnak a fejlődése a privát tulajdonlás felé utólagosan is meggyengítette a játékszabályok érvényességét, amelyek áttekinthetetlen üzletekké és egyezségekké alakultak át. Az árverések körüli lendületes üzletelgetés hozta el végül az értékelvű kapcsolatok teljes összeomlását, a határok nélküli licitálgatás, amely aztán kezdte elbúcsúztatni az összes eddigi meglévő gazdasági racionalitást. 6 Azonban: a játéknak ennek a pontján mindenki azt a prognózist mérlegelte, hogy a játéknak most már akár bármely pillanatban vége szakadhat. Egy bekövetkezendő krízis előre történő prófétálása hiteles cselekedet lehetne. Ám ez egy újabb paradoxon a kapitalizmus történetében: ezek a prognózisok alapvetően nem szoktak beválni. 16 Hosszú idő óta meg lehetett már figyelni, hogy a játék során a korábbi rendszeres események megváltoztak, a vásárlások és a pénzkifizetések akadoztak, mivel egyrészt nem volt mit megvásárolni, másrészt a szegényebb játékosoknak nem volt mivel fizetniük. A legfontosabb esemény a játék képében egyre inkább az adós elismervények (váltók) jegyzése lett. Ezt a jelenséget hevesen vitatták, támadták, a kockadobásokat is manipulálták, és a játék általános hangulata kezdett kívánnivalókat hagyni maga után. A gazdálkodók becsületes hozzáállásából és a rizikóvállalásukból egy etikailag is aggasztó csalás- és átverés-sorozat kerekedett. A játékszabályok közt azonban a tisztességesség kifejezetten hangsúlyos követelményként szerepelt: nem szabad a banki kölcsönökön túl semmilyen adósságot csinálni, a kifizetéseket, bérleti díjakat, útiköltségeket, büntetéseket mindig azonnal és készpénzben ki kell egyenlíteni. Ennek alapján az ember azt gondolhatta volna, hogy a különböző kereskedelmi események, a beruházások gondos mérlegelése kedvezni fog egy józan kereskedelmi életnek, és összességében egy liberális, de szabályozott kereskedelmi piac egy szép és izgalmas játékot fog eredményezni, ahol a nyertes egy kicsivel több vagyont tarthat meg magának, mint a többi játékostársa. A valóságban azonban, amit senki nem gondolt volna, a nyitott és szabad piacnak ez az ideális állapota nyomás alá került a bank szubvenciós politikája jobban mondva invesztíciói által és a kiszámíthatósága miatt. A bank ugyanakkor éppen a pénzpiacokat felügyelte. A matematikai játékelmélet Hasonló módon írja le Fredmund Malik a jelenlegi gazdasági krízist: Csak nagyon kevés hozzáértő ismerte fel korábban a deflációs folyamatot, amely pedig most mindnyájunk szeme láttára bontakozott ki, zuhanó részvényárfolyamokban, összekapcsolódó ingatlanpiaci és alapanyagárakban. A mainstreamközgazdászok azonban zavartalanul tartják magukat falsnak bizonyult véleményeikhez, mint ahogyan még 2008 júniusában is az év végére 2-3%-os növekedést jósoltak a világgazdaságban. Fredmund Malik idézett havi jelentéséből, 1/09, Helyzetelemzés és kilátások 2009-re (malik-management-zentrumst.-gallen), 6. o. 17 A kapitalista rendszerek tartósságának paradoxiájáról írt Lester Thurow az ázsiai kistigrisek sorsának példáján át a 90-es években. A kapitalizmus jövője. Düsseldorf, /3 7

6 SÚLYPONT: A VÁLSÁG alapján az ember azt gondolhatta volna, hogy eredménytelen dobások után majd egy szerencsesugár az eshetőségeket kijavítja, de a végére ott maradt az a dilemma, hogy a szerencsét és a sikert az egyre liberálisabb szabályok egymástól függetlenítették, és az egyre elborzasztóbb változatok pedig a játékot és magát ezt a rendszert is a végletekig vezették el. A szürkezóna kialakulása Ezen kívül a szereplők a munka világától teljesen eltávolodva tudtak létezni és cselekedni, ez nem eredményezett számukra semmiféle fizetéscsökkentést, sem a munkaerőpiacon nehézségeket vagy bármilyen alkalmazkodási kényszert egy üzem átalakulásakor. Ők feltehetően kezdettől fogva a teljesen automatikus termelés (bevételek) szerencsés helyzetében voltak, a munkaerő-piaci helyzettől függetlenítve, és sem magas adókat, sem pedig társadalombiztosítási járulékokat nem kellett megfizetniük az államnak; sem munkavállalói, sem munkaadói oldalról. Ennek a kivételesen kedvező és már csaknem protekcionistának tűnő gazdasági helyzetnek az elismerését egyáltalán nem honorálták (a társadalom felé a ford.megj.) a játékosok, sokszor inkább maguk zúgolódtak az amúgy is csekély mértékű közforgalmú díjak miatt, amit esetenként nekik teljesíteniük kellett. A nyereségvágy egocentrikussá tette őket, és a sikerelvárások minden kisebb csökkentése mértéktelenül felingerelte őket. Ezen felül úgy tűnt, hogy egy variáns a játék alakulását különösen gyakran és erőteljesen fogja módosítani. Nagy gyakorisággal említettek fel olyan szituációkat, amelyek kezdetben azt a benyomást tették, mintha azok lennének a továbbiakban a siker előfeltételei. Mindenesetre ezeknek a bevezetése egy előfeltételt támasztott, amelyet a legtöbb közgazdasági teóriánál elsikkasztanak: a nyereség fokozásának és a tulajdon növelésének kettős spirálja habár ott van a játék motivációi között, és állítólag elősegíti a játék folytatását paradox módon nem túl gyakran következik be. Nem a gazdagok tudják a folytatást kierőszakolni, hanem azon játékosok döntenek erről nagy tömegeikben, akik már a szegénységi küszöb alá estek. Nevezetesen, amikor ők szerencsésen a szabad mezőket elérik, akkor a kizsákmányoltság állapotából kikerülnek. A rendszer számára még fenyegetőbb volt, amikor a szegényebb játékosoknak sikerült fogságba esniük, és így a játékból három kör erejéig kimaradniuk. 18 De mivel nem volt bevétel és így nyereség sem, nem lehetett pénzmozgás és további tőkefelhalmozás sem. Ekkor létrehoztak egy sajátságos dolgot: a játék tagadásának a játékát. A gazdag játékosok erre felkínálták a fogvatartottak számára a kaució megfizetését is, csakhogy a játék menetét ne veszélyeztessék. Aztán kidolgozták ezek a fejlett gazdaságok a jogbizonytalanság intézményét, és szívesebben látták a társadalmat az etikai megosztottság állapotában. Ezt követően a szegényebbek elmenekültek a szociális szürke zónákba, hagyták magukat kriminalizálni és saját fogságukat úgy ünnepelték meg, mintha egy új szabadság állapotát élvezhették volna. 19 A játéknak nem azért lett vége, mert a gyerekek egy forradalmi megmozdulással a játékot egyszerre abbahagyták, hogy a bábukat az asztalról a földre söpörjék, hanem mert a gazdasági kapcsolatokban tartósan akadályozva voltak. Aztán végül a profithúzók a nyereségüket oly sokszor számolgathatták össze, a bankjegy-kötegeiket pakolgathatták, mégsem tudtak a sikerük miatt boldogok lenni, mert a szegény játékosok inkább kiestek, mivel arra büszkébbek voltak, hogy a játék (végső) célját el tudták kerülni. Nem akartak számtalan kifizethetetlen tartozás áldozataivá válni. Nincs kiszállás? 18 Egyes matematikai modellek alkalmazásának lehetőségét a gazdaságra és később a társadalomtudományokra is először Oskar Morgenstern fejlesztette ki 1935-ben Bécsben. Oskar Morgenstern: Játékelmélet és gazdaságtudományok. Bécs, Ezek a sikeres átültetési folyamatok a matematika világából a közgazdaságtanra erősen befolyásolták a gazdasági elméletet és annak felhasználási területeit. Ennek során a kérdésfel- A szélsőséges alternatívája ennek a gyakori jelenségnek egy másik kezelési módszer. Nem azoknak a veszteseknek a kollektív frusztráltság-élményében gyökeredzik, akik közvetlenül éppen saját romjaik előtt állnak, és egymással legalább érzelmileg szolidaritást vállalnak, hanem a játéknak ezen fordulatát éppen egy gazdag játékos idézheti elő. Ha nem lenne kapitalizmus és az ehhez tartozó individualizmus, akkor az üzleti kereskedelem ilyenféle egyéni megoldásait kizárnák. Tucatnyi okból kifolyólag éppen egy nagyon sikeres játékos juthat arra az álláspontra, hogy a folytonos nyereség- és sikerkényszer taposómalmát elhagyja. Ki akar szállni. Lehetséges, hogy ezzel a döntésével magát elhamarkodottan biztos győztesnek érezte, de az is lehet, hogy a játékkedvét veszítette el. Tételezzük fel azt az esetet, hogy a játékos a vagyonát sikeres dobásainak köszönhetően kezdte öszszegyűjteni, és most gazdálkodótársai számára ezt szeretné vagy eladni, vagy elajándékozni. A játéktevésekben láthatóan sok leegyszerűsítésre került sor csakúgy, mint kb. a fajok biológiai evolúciójának elméletében és ennek későbbi kihatásaiban a társadalomtudományokra. 19 Ez a társasjáték meglepő nyíltságában a társadalom növekvő kriminalizációját láttatja a hat játékos példáján keresztül, mint jellemző vonását a modern ipari társadalmaknak növekvő egyenlőtlenségek esetén /3

7 SÚLYPONT: A VÁLSÁG Játékosok vasárnap folytatjuk szabály tételesen ezt a paradox viselkedésmódot nem zárja ki. Tehát ha a vagyonát most elajándékozza, a játékos vesztesként száll ki, és ezzel pervertálni fogja a játék lényegét. Ezt a viselkedésformát a játékostársak azonban éretlen dacoskodásként fogják értékelni, stigmatizálni fogják őt, mint a játék elrontóját, és ez után és még a játékon kívül is felháborító visszautasításokat kell, hogy elszenvedjen. 6 Szándékosan idő előtt elrabolja a játék báját, és az odaajándékozott gazdagság 20 nem teremt objektívan mérhető, valamint általában jobb szociális helyzetet. 21 Ezek az adományok inkább elmélyítik azokat a relációkat, amelyek még az egyébként sokat vitatott alapjövedelem megléte esetén is fennállhatnak, nevezetesen hogy az infláció a már meglévő szociális biztonságot is nagyon gyorsan erodálja. A gazdag játékosokat jó időben ellátják tanácsokkal, hogy szkeptikus altruizmusukat most már ne is gyakorolják tovább. Ha a játékos tényleg a boldog győztesek táborához 20 A játék menetének megváltoztatásával egy abszurd cselekményvariáns realisztikusként fog megjelenni, amely a valós életben ugyanúgy megfigyelhető: Annál a pontnál, ahol a modernitás saját post pozícióját eléri, a fogházak falait ledöntik, így aztán a szerző és/vagy szereplő már nem kívülről, éppen mivel már nincsenek is falak, amelyek a fogvatartás területét kijelölnék rögtön ezzel a feladattal néz szembe... Id. Zygmunt Bauman: Korzózók, játékosok és turisták, Esszék a posztmodern életformáról. Hamburg, o. 21 Ilyen döntés előtt álltak körülbelül az orosz arisztokraták, akik a szociálrevolúcionista vagy akkor még csak anarchista mozgalomhoz csatlakoztak pl. Michail Bakunyin vagy Alexander Herzen, aki természetes fia volt gróf Jakovlev-nek. Friedrich Engels továbbra is egy textilgyár tulajdonosa maradt, amelynek a nyereségéből az I. Internacionalét és magát Karl Marxt is támogatni tudta. Ugyanígy járt el Victor Adler a saját örökségével, aki ezt alapító tagként, a szociáldemokrata párt támogatására használta fel. Ennek tudatában Lenin közvetlenül 1917 után átírta az orosz örökösödési jogot, hogy a jövőben megakadályozza az ellenzéki csoportok jelentős pénzügyi támogatását. Ehhez ld. Manès Sperber: Élni ezekben az időkben. Hét kérdés a hatalomról. München, akarna tartozni, akkor vagyonát valahol el kellene adnia igazán jó áron. Ebben rejlik az alapítványok létesítésének egyik motívuma is. Ideális helyzetben a kilépő gazdag marad, győztes, és az alapítványi célok szerint vagy jótevő, vagy mecénás lesz. A játék nélküle is folytatódhat. Mindenesetre azt megállapíthatjuk, hogy a játék menete most már eljutott odáig, hogy minden egyes kilépés egy sor veszélyt rejt magában. Ha azonban megtörténne az értékesítés, adódik a kérdésfeltevés, a játék menete vajon milyen fordulatot venne? A bank nem tudja felvásárolni ezt a hatalmas tulajdont, mivel maga is régóta már a túlélésért küzd. A játékosok ahhoz szintén nagyon kevés pénz felett rendelkeznek, hogy részt tudnának venni egy árverezésben. A következmény egy általános értékvesztés lesz, ami éppen azokat sújtja, akik önmagukat korábban biztos győztesnek gondolták. Nekik a játék szabályai szerint nem csak fel kellett kínálniuk házaikat a banknak fél áron eladásra, hanem végig kellett nézniük, ahogyan számukra csak az építési telkek nominális értéke fog megmaradni. Hasonlóképpen akár egyetlen éjszaka alatt is elveszíthették befektetett értékeik nagy részét. Így kényszeríti őket rá a kapitalizmus, hogy mégis játékban maradjanak. A játékos ezután egy paradox létezési formába menekül, amikor végül megtagadja a játékban való részvételt, felmondja a játékostársaihoz kötődő gazdasági kapcsolatait és ezzel a meglévő gazdasági rendet szétrombolja anélkül, hogy menekülhetne ettől a helyzettől. Ezen abszurditás miatt kezdett bele egykor Karl Marx a kapitalista polgári társadalmak analízisének elkészítésébe. De minden variáció esetén bizton számíthatunk rá, hogy ha azon alapvető faktorok kihullnak, amelyek a játék menetét biztosítják, akkor a kapitalizmus elérkezett saját végéhez a széteséshez. Feltehetően ez a gyermekjáték látnoki módon, a játékmezőkön a pénzügyi krízist előre vetíthette. A krízisre adott konkrét válasz ugyanúgy ötlettelen, mint a korábban a játék feladásának frusztráló helyzete miatti. Senkinek nem jutott eszébe, még ha a játék rendjének meg/kijavítása akarata a napirenden lett volna is, hogy egy alapszabályreformon gondolkodjék körülbelül mintha visszatérnénk az eredetileg szigorúnak mondható játékszabályokhoz. Legördül egy fekete függöny, mintha már minden játéklehetőség kimerült volna. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a következő vasárnap nem fogunk játszani és de facto ez a motívum minden játékos megalapozatlan reménye: hogy nyerni kell, és ezáltal a frusztráció is kisebb lehet Reinhold Knoll 22 Fordította: Fenyvesi Zsolt 22 A szerző a Bécsi Egyetem nyugalmazott szociológiaprofesszora. 2009/3 9

8 SÚLYPONT: A VÁLSÁG A kapitalista gazdaság vallási és etikai vonatkozásai A 20. század eleji német szociológiát erősen foglalkoztatta a kapitalizmus eredete és lényege. A kutatás kiindulópontja az volt, hogy a modern kapitalizmus kialakulása valamilyen módon a vallási tanok hatásával függ össze. A vallások ugyanis különböző világgal szembeni álláspontokat dolgozhattak ki, illetve implikálhattak; Max Weber fogalmaival kifejezve: másfajta lelkületet és társadalmi magatartást feltételez a kontemplatív vallásosság, mást a világot elutasító aszkézis, és megint mást a világon belüli aszkézis. 23 A kapitalizmus eredetére vonatkozóan különféle megoldásokat dolgozott ki Werner Sombart, és Ernst Troeltsch; Max Weber tőlük eltérően a legfőbb mozzanatot a századi protestantizmus irányzataiban fedezte fel. Műveinek célja az volt, hogy láthatóvá tegyék a protestantizmus azon világtörténelmi jelentőségű elemeit, amelyek lehetővé tették a racionális gazdasági etika, végül pedig a kapitalista szellem kialakulását. Weber alapgondolata, hogy a protestáns etika rendszere vált egy sajátos, a kor polgári gazdaságszemléletének és a gazdaság racionalizációjának megfelelő lelkület alapjává. Az ezeken az alapokon kialakult racionális kapitalista formák és a gazdasági éthosz azonban idővel önállósultak a valláserkölcsi megalapozástól, sőt a 18. század végére már béklyónak tekintették azt. 24 A protestáns etika a kapitalista gazdasági rendszerhez vezető út legjelentősebb váltóállítása, amely meghatározta, mely pályán mozgatja tova az érdekek dinamikája a cselekvést. 25 Tanulmányomban a kialakult kapitalista gazdaság etikai komponenseit vizsgálom meg, alapvetően Weber műveiből és a hozzájuk kapcsolódó hagyományból kiindulva; az angolszász gazdasági etikákat, amelyek egészen más perspektívát kínálnak, itt nem tudom elemezni. Más irányban azonban kitágítom Max Weber gondolatmenetének értelmezési keretét. Ez az oka annak, hogy a jellegzetesen weberi kapitalizmus szelleme megjelölés helyett a modernitás terminust fogom használni, jelezve, hogy ezek a megvilágítandó jellemzők egy tágabb összefüggés, a modernség, a modernitás kultúrájának részei. A racionális gazdaság etikai alapjai A 20. század elején a német szociológiában több ellentétes nézet alakult ki a kapitalizmus lényegét illetően. Voltak, akik a 19. századi liberálkapitalizmus rendszerét vetítették vissza a koraújkorba, a könyörtelen és korlátozásmentes szerzést, az önérdek és a gazdasági individualizmus uralmát, amit nem korlátoz semmilyen vallási etika. Werner Sombart szerint a kapitalizmus alapvetően evilági jellegű, a földi örömök igenlésével kapcsolódik össze, ezért a protestantizmus intenzív vallásossága és metafizikai irányultsága miatt nem kedvezett a kapitalizmus kialakulásának. 26 Weber evvel szemben egészen más fogalommal dolgozott. Számára a kapitalizmus (legalábbis kezdeti formájában) a racionális, józan és önmegtartóztató szerzéssel volt azonos. Ilyen értelmezésben (és ezt Weber korai elemzői közt már Ernst Troeltsch is hangsúlyozta) az etika gazdasági folyamatokat szabályozó ereje nemhogy nem akadályozza, hanem segíti a kapitalizmus kialakulását. 27 Míg Sombart olvasatában a puritán szerzők élesen tiltakoznak a kapitalista szerzés és a gazdagság minden formája ellen, addig Weber szerint éppen evvel az etikai szigorúsággal járultak hozzá a kapitalista magatartásban lényeges polgári erények (józanság, mértékletesség, takarékosság) kialakulásához. A túlzott, visszataszító szerzési ösztönnek a gazdaság racionális és eticizált megszervezése szabott gátat, amely hosszú távra előre biztosította a gazdaság működőképességét: Az eredmény a szerzési ösztönnek mérsékelt játékteret biztosító szabályozott gazdaság. 28 Evvel ellentétben az egyéni érdek és szerzési vágy éppen ott érvényesült a leginkább gátlástalanul, ahol a polgári kapitalista fejlődés visszamaradt, ahol nem állt rendelkezésre racionális gazdasági etikai rendszer. 29 A kapitalizmus tehát Weber számára nem a korlátlan haszonszerzési vágyat jelenti, hanem a szükségletek kielégítését és a többlettermelést racionális vállalkozás útján. Formai jellemzőinek tekinthetjük a szabad bérmunka alkalmazását és a racionális üzemszervezést (mérlegkészítés, a kockázat és a haszon tervezése). Tartalmi jellemzője pedig a kötelességtudat és az aszketikus életvitel: a pénz fialtatása (Benjamin Franklin szavával) erkölcsi kötelesség, a vagyont a nyereség 23 Weber ; 274. Vö.: Münch Weber Weber 1982a Schluchter ; Felkai Molnár Weber Weber /3

9 SÚLYPONT: A VÁLSÁG megújulása érdekében nem szabad felhasználni, így a kapitalista vállalkozót azért, hogy megvonja a szájától a falatot, csak a kötelesség teljesítése felett érzett irracionális öröm kárpótolja. 30 A kapitalizmus etikai szempontból két egymással ellentétes irányú folyamatot indított el. Egyrészt a külső kényszerítőerőket igénybe vevő és külsődleges magatartásmintákat kiformáló jog elválik az etikától, pontosabban a jogi személy morális motívumaitól, és pusztán elvont engedelmességet követel meg. Másrészt viszont az autonóm etika egyre bensőbbé válik, a jogtól egészen elütő típusai alakulnak ki (érzület- és felelősségetika), ami már szinte kizárólag az ember belső világára korlátozódik, kizárólag a viselkedés belső kontrollját látja el. 31 Mindez azt is jelenti, hogy megváltozik az individualizmus és a közösségiség viszonya. Az egyén többé nem a közösség részeként értelmezhető, hanem épp fordítva, a közösség áll össze az egyénekből, a közösség csak másodlagos, származtatott. Ugyanakkor a korábban homogén erkölcsi-vallási közösség felbomlott. Míg régebben a keresztény univerzalizmus korában mindenki közel azonos etikai álláspontot képviselt (illetve kellett, hogy képviseljen), ez az egyetemesség most versengő felekezetekre és szektákra bomlott. Míg azelőtt mindenkire egyként kiterjedő etika nem csak a jog komplementere lehetett, hanem megegyezhetett a joggal, most a jog uralma mellett sokféle vallási és etikai nézet terjedt el, és többé nem követelhető meg, hogy két ember ugyanazon erkölcsi mérce alapján ítélje meg a dolgokat. 32 Az etikai szabályozó kis közösségek és az egyének belső ügyévé változott. Ezt a folyamatot Weber a modernitás egyik alapvető jellegzetességeként diagnosztizálja. Korunknak, melyre a világ racionalizálása, s mindenek előtt a varázslat alól való feloldása a jellemző, az a sorsa, hogy éppen a végső, és legmagasabb rendű értékek húzódtak vissza a nyilvánosságból, mégpedig vagy a misztikus élet világon túli birodalmába, vagy az egyének közvetlen kapcsolatainak testvériségébe. 33 A következőkben evvel a kettős tendenciával foglakozom. Egyrészt az etikai szabályozó kiszorul az élet bizonyos területeiről, másrészt azonban egy egészen új típusú etika veszi át a szerepét, amely csak az egyéni életre és a közvetlen személyes kapcsolatokra korlátozódik. 30 Molnár Schluchter Habermas Ezt a pluralitást tartja az újkor egyik legfontosabb ismérvének Ernst Troeltsch is. (Felkai ) 33 Weber Max Weber a kapitalizmus szellemét kutatta Az új szolgaság háza Max Weber a modernitással kapcsolatban két lehetséges magatartást írt le: vagy férfiasan szembenézünk korunk állapotával, vagy pedig visszatérhetünk a régi vallásokhoz, elfogadva azok metafizikai világképét és etikai rendszerét. 34 Tudósoknak és leendő tudósoknak tartott előadásában azonban nem vette figyelembe a gazdaságban tért nyerő harmadik lehetőséget, amit etikai nihilizmusnak nevezhetnénk: a kapitalizmus rendszerszerű folyamatainak vallási és minden egyéb objektív etika szabályozása nélküli igenlését, illetve ezekbe az eltárgyiasult viszonyokba való kényszerű betagolódást. A vállalkozó lélektani kényszernek engedve szenteli magát hivatásának, az ügynek, mert vállalkozása csak így marad működőképes, mert ezt követeli meg a dolgok rendje. A gazdaság belső logikája rabul ejti a vállalkozót, akinek így elvész egyéni szabadsága és minden személyes megfontolása, a kapitalista gazdaság gépezetének elemévé válik. Etikailag szabályozni csak emberek személyközi viszonyait lehet, racionális üzleti kapcsolatok és folyamatok rendszerét nem lehet a konkrét személyekhez intézett karitatív felszólításokkal szabályozni. A gazdaság a saját törvényszerűségei szerint működik, értelmüket vesztik benne az etikai normák, az igazságosság, szeretet és együttérzés. 35 A gazdasági viszonyokat így kizárólag a jog, illetve egy abszolút személytelen etika szabályozza. Természetesen szükség van az etikai minimum értelmében vett jó kereskedelmi erkölcsök 36 jelenlétére. Azonban a becsület itt mindössze annyit jelent, hogy az üzletfelek az üzletmenet zavartalansága érdekében azt várják egymástól, hogy a másik feltétlenül állja a szavát. 37 A piaci etika tehát végtelenül formális, a külsődlegeség és a személytelenség értelmében. Az etikai szabályozó térvesztését a gazdaságban Weber jól körülhatárolható történeti folyamatként írja le. A pro- 34 Weber Úr és szolga viszonya elvégre maradéktalanul szabályozható, épp azért ugyanis, mivel személyi viszony. Nem vihető végbe ugyanez, legalábbis nem hasonló értelemben és hasonló sikerrel, záloglevelek váltakozó birtoklói ( ) között, hiszen semmilyen személyi kötelék nincs közöttük. Ennek magyarázata a pénz természetében keresendő: a legelvontabb és legszemélytelenebb dolog, ami csak a világon létezik. Így a racionális kapitalista gazdaság, minél inkább saját törvényszerűségeit követi, annál hozzáférhetetlenebb bármilyen vallásos testvériségetika számára. (Weber 1982a Vö.: Weber Schluchter ) 36 Weber Weber /3 11

10 SÚLYPONT: A VÁLSÁG testáns etika életre hívott egy önmagával analóg gazdasági rendszert, amelynek a későbbiekben többé nem volt szüksége a teológiai alapokra. Isten birodalmának görcsös kutatása oldódni kezdett a józan hivatáserények folytonos gyakorlásában s a vallásos gyökérzet halódni kezdett, hogy helyet engedjen az utilitarista világiságnak. 38 A jellegzetes polgári erények megmaradtak; a vállalkozó legfőbb jó tulajdonsága és sikerének kulcsa a szorgalom, a józanság, a racionális kalkuláció volt. A protestáns etika alapelemei azonban jelentős változáson mentek át: vallási alapjuk eróziójával a kapitalista gazdaság szerkezeti összetevőjévé vált a formális jog, a szekularizált munkaetika, és erkölcsi tartalmától megfosztva spontán mechanizmusként működött tovább az a szerep, amely a gazdaság negatív hatásait volt hivatva tompítani, és amelyet korábban vallási-etikai normák viseltek. A gazdaság belső logikája aztán átnyúlik a többi életszférába és uralma alá hajtva a maga képére formálja, eltárgyiasítja azokat. 39 Ugyanez a folyamat megy végbe a jog területén, amelynek hordozói szociológiai értelemben a bürokratikus állam és a hivatalnokok. A hivatalnok akkor végzi jól a feladatát, ha tárgyszerűen, a személyre való tekintet nélkül jár el, kizárólag az állam racionális jogi rendjének pozitív szabályait követi. 40 Az ilyen elveken alapuló bürokratikus szervezet éppolyan mereven és ellentmondást nem tűrően határozza meg a hétköznapi életet, mint a kapitalista gazdaság formái, a gyártósorok gépesítéséhez hasonló eleven gépként: Ez a gép a holt géppel szövetkezve munkálkodik ma azon, hogy felépítse a jövő szolgaságának házát, ahova az emberek egykor talán tehetetlenül fejet hajtva kényszerülnek majd belépni, mint az óegyiptomi állam fellahjai, ha ügyeik intézésében szemükben a végső és egyetlen érték a technikailag jó, azaz a racionális hivatalnoki igazgatás és gondolkodás marad. 41 Jürgen Habermas rámutat arra, hogy a protestáns etika egy sajátos, funkcionális moralitást biztosított a kapitalizmus számára, ami viszont a továbbiakban már egy másfajta racionalitást részesített előnyben. A testvériségetika nem tudott intézményesülni a gazdaság öntörvényű fejlődésével, és a kialakuló hedonisztikus életstílussal szemben; így alakult ki a testvérietlenség világuralma. 42 Ezt a folyamatot erősítette a jog fejlődé- 38 Weber Vö.: Felkai Vö. Sombart diagnózisával: a kapitalista gazdasági forma nem elégszik meg a gazdasági érdekszférába tartozó jelenségek megragadásával, hanem átnyúlik az emberi kultúra más területeire is, és tendenciaszerűen proklamálja az üzleti érdekek primátusát a teljes értékvilág felett. (Ld.: Felkai ) 40 Weber 1982a Weber Id.: Felkai Habermas Jürgen Habermas a testvérietlenség világuralma se is, amelynek modern intézményes formáját a pozitivitás, a legalizmus (a jogi személyeknek a jog nem tulajdonít erkölcsi motívumokat), és a formalitás (amely a magánszemélyek legitim önkényének határait írja körül) jellemzi. A jog pusztán funkcionálisan használható szervező eszköz, amely elkülönül a moralitástól, és amelynek szempontjából a moralitás irracionálisnak tűnik. 43 A szervezetekben a sikerorientált, célracionális cselekvés egyáltalán nem veszi figyelembe a tagok szubjektív értékválasztásait, független azok erkölcsi, lelkiismereti motívumaitól, sőt elnyomja azokat. Weber ezért látja a modernizációban az egyéni szabadság veszélyeztetettségét, sőt a szolgaság házát. 44 Weber korában általánosan elfogadott nézet volt, hogy mik lehetnek mindennek a következményei. A szociológusok figyelmeztettek arra, hogy az életformákat a holt technika kezdi uralni, a személyes kapcsolatok formalizálódnak, és a racionális-számító gondolkodás teret nyer a gazdaságon kívüli területeken is. 45 Weber mindezt sorsszerű, elkerülhetetlen folyamatnak és állapotnak látta. Az evilági aszkézis hatására az anyagi javak olyan növekvő, s végül is annyira menthetetlen hatalomra jutottak az emberek felett, mint még a történelemben soha korábban. 46 A kapitalista gazdaság a dolgok uralmának köszönhetően kényszerűséggé vált, olyan rendszerré, amelyből többé nem lehet kilépni; az emberiség ismeretlen jövőjére nyíló kapu fölé az van írva: hagyj fel minden reménnyel! 47 A posztkonvencionális etika Az etika visszaszorulása a jog és gazdaság szférájában azonban korántsem általánosítható az élet valamennyi területére. A modernségben, etikai értelemben is komoly, bár korántsem problémamentes potenciál rejlik. Habermas szerint a racionalizáció folyamatát az értékés cselekvésszférák, valamint a hozzájuk kapcsolódó érvé- 43 Habermas Habermas ; Sombart ennek a folyamatnak három elemét írja le. Az eltárgyiasulás azt jelenti, hogy a korábban kommunikáción alapuló, személyes és informális viszonyokat felváltják a szerződés- és előírásszerűen szabályozott kapcsolatok. Az elpolgáriasodás az emberi viszonyok racionalizálódását és kontraktualizálódását jelöli, a proletarizálódás pedig a természetes életformák kiüresedését és elszegényedését. (Felkai ) 46 Weber (Ld.: Tomka ) Weber aggályai az ipari termelés acélkemény burkával kapcsolatban a 20. század tapasztalatai alapján megalapozottnak bizonyultak. (Habermas ) /3

11 SÚLYPONT: A VÁLSÁG nyességi igények differenciálódása jelenti: más megítélések alá esik az objektív világról tett kijelentések igazsága, a jogi és etikai normák helyessége, végül pedig a beszélő megnyilatkozásának hihetősége. Mindhárom terület a saját belső törvényszerűségei mentén épül ki és fejlődik tovább: Az értékfokozódás a tapasztalati tudományoknál a megismerésben való előrehaladást jelenti; a jogi és morális elképzeléseknél a jog- s morálelmélet egyetemes alapelveinek mind pontosabb kidolgozását; az esztétikai területen pedig az esztétikai alaptapasztalatoknak minden idegen (elméleti vagy morális) elemtől megtisztított kidolgozását. 48 Az értékszférák differenciálódásában azonban etikai értelemben is komoly lehetőségek rejlenek. Ez teszi lehetővé, hogy egyre pontosabban lehessen megfogalmazni az igazság, az igazságosság és az ízlés kérdéseit, ez pedig az állásfoglalások világosabbá tételéhez, a kritika kifejtéséhez járul hozzá. 49 Persze kérdéses, hogy ez mennyire képes érvényesülni, hogy megvannak-e ennek feltételei: a szubjektum szabadsága és egy alternatív etikai rendszer megalapozása. Richard Münch a modernitás kultúrájának gyökereit keresve, Weber írásai nyomán kíséri végig az európai társadalmak és kultúra történetét. Véleménye szerint már az ókori zsidó vallásosságban felfedezhetők a modern etika irányába mutató tényezők. Az Isten törvényadásának abszolút kötelező és egyetemes érvényessége az univerzalizmus, a mágia kiiktatása az Istennel való kapcsolatokból pedig ugyanekkor a vallási racionalizmus irányába hatott. 50 A középkori városokban fejlődött tovább ez az univerzalista és aktivista etika, jóllehet a középkori társadalom még távol volt attól, hogy ez a különböző differenciálódó életterületeken intézményesedjen. 51 Végül a protestáns etika az egyéni felelősség, vagyis az individualizmus útjából távolított el minden akadályt avval, hogy eltörölt minden közvetítő instanciát, és az embert közvetlenül Isten ítélőszéke elé helyezte. Az egyén így minden korábbinál jobban önmagára van utalva, saját felelősségére kell a parancsokat megtartania és etikusan cselekednie. 52 A posztkonvencionális etika alapelve a szubjektivitás és ennek három (szempontunkból lényeges) vonatkozása: az individualizmus, a kritika joga és lehetősége, valamint a cselekvés autonómiája, vagyis a teljes körű felelősségvállalás saját tetteinkért. 53 Többé nem a vallás, az egyházi közösség vagy a család alakítja a normákat, a készen kapott tradíciók kiiktatódásával egyre több döntés van az egyénre bízva, egyre nagyobb szerepet kap a saját racionális életvezetése. Vonatkoztatási csoportok helyett a 48 (Habermas ; 70. Schluchter Cs. Kiss ) Weberhez hasonlóan ezt a folyamatot, az értékszférák differenciálódását jól látta Sombart is, bár ő ehhez a folyamathoz jóval komolyabb aggályokat fűzött. (Felkai ) 49 Habermas Münch ; Münch Münch ; Hegel nyomán Habermas cselekvés elvont, általános elvek szerint rendeződik. Egy posztkonvencionális szabály és cselekvés akkor helyes, illetve jó, ha egy független szemlélő azt absztrakt elvek alapján helyesnek, illetve jónak ítélhetné. 54 A szubjektivizmus modellje azonban igen sérülékeny. Weber diagnózisa szerint a személyiség a modern társadalomban erős romboló hatásoknak van kitéve. Az embert a hallatlan belső elmagányosodás érzése kínozza, az individualizmus illúziók nélküli és pesszimista lett. Ehhez járul a társadalmi racionalizálódás folyamata, amely erősen korlátozza ez emberek tényleges szabadságát. Nem látható, hogy a bürokratizálódás hatalmi túlsúlyának tendenciája láttán hogyan lehetséges megmenteni a bármilyen értelemben vett egyéni mozgástér valamilyen maradványát. 55 Beszűkül az egyén döntési szabadságához nélkülözhetetlen kulturális háttér, a kognitív, esztétikai és morális szférák önállósulása jelentősen szegényíti a hétköznapi életet, és a modernizáció megakadályozza, hogy a köznapi gyakorlat a maga gazdagodására kamatoztathassa a modern kultúrát. 56 A posztkonvencionális etikának az egyéniség problémája mellett szembe kell néznie a megalapozás és az értelemadás problémáival is, ami az értékszférák differenciálódásával függ össze. A protestáns etika nyomán kialakult sajátos kapitalista etika jellegzetesen szekularizált, polgári értékrendet képvisel. Eszménye a sajátos utilitarista erényekkel rendelkező hitelképes úriember. Elsődlegesen fontos a formális becsületesség, például a fi zetési határidők pontos megtartása, amely a külvilág szemében megbízható üzletféllé teszi a vállalkozót. Jelentős továbbá a józanság, a tartózkodás mindenféle terméketlen, sőt káros költekezéstől és kicsapongástól. A szerénység és szorgalom olyan erények, amelyek a polgári társadalom megbecsülését vívják ki, és evvel jót tesznek az üzletmenetnek is. 57 Ennek az etikának már nem része (vagy csak egészen minimálisan) a tapasztalaton túli megalapozás. Benjamin Franklin egészen racionális, szinte kalkulációként levezetett erkölcsi rendszert és öntökéletesítő programot dolgozott ki, a vallási tradíció kifejezett kritikájával; a vallásos hitnek evvel szemben csak a legalapvetőbb néhány ponton juttat némi szerepet. 58 A vallásos világképekben lehetséges volt az értéktételezés a profán cselekvésszférák számára is; a 54 Schluchter Münch Münch Weber több művéből id. Tomka Habermas Vö.: Habermas Weber Megállapítása szerint bizonyos dolgok nem azért rosszak, mert a kinyilatkoztatás tiltja őket, hanem fordítva, a tiltás magyarázata, hogy azok természet szerint rosszak nekünk. A vallási tradícióból mindössze annyit fogadott el, hogy az Isten tiszteletének legelfogadhatóbb módja jót cselekednünk embertársainkkal ( ) minden bűn elnyeri büntetését, hasonlóképpen minden erény a jutalmát, akár ezen, akár a túlvilágon. (Franklin ) 2009/3 13

12 SÚLYPONT: A VÁLSÁG BIBLIOGRÁFIA Focizó gyerekek szabálytalanul vallási tanok világossá tették, milyen cselekvések tekinthetők jónak, és milyen célokra kell törekedni. A kultúra alrendszereinek elválásával és a teológiai megalapozás lehetetlenné válásával megszűnt az átmenet tények és értékek között. A jog például megmutathatja, hogy bizonyos eredmény érdekében milyen jogi szabályozás lehet célravezető; de hogy ezekre az eredményekre kell-e törekedni, és hogy egyáltalán legyen-e jog, arra nem képes választ adni. 59 Nem alapozhat a modernitás a tudományra sem, annak sajátos szerkezetéből következően. A modern tudomány végtelen haladást feltételez; a tudós azért dolgozik, hogy követői messzebb jussanak nála, eredményeit meghaladják, elavulttá tegyék. A tudós munkája irracionálissá válik: egyáltalán nem magától értetődő, hogy valami, ami egy ilyen törvénynek van alávetve, magában hordja az értelmét és igazolását. 60 A régi értelemkonstrukciók szétestek; a tudomány a saját maga értelmességét sem tudja megalapozni, így egyáltalán nem tud választ adni arra a kérdésre sem, mit tegyünk, és hogyan éljünk. 61 A modernség azonban mindezek mellett szakít a tradíciókkal; sajátos időtudatára jellemző, hogy éppen a jövő felé nyitott, és a megelőző koroktól határolja el önmagát. Ebben az újra és újra megismétlődő korszakos újat kezdésben a modernségnek önmagából kell megalapoznia saját normativitását, a modern művészetnek pedig a maga klasszicitását. A modernség kibúvók lehetősége nélkül önmagára van utalva. 62 Erdős Zoltán Weber gondolatmenetét id. Felkai Weber Weber Habermas Habermas A szerző PhD-hallgató a Pécsi Tudományegyetemen. Cs. Kiss Cs. Kiss Lajos: Max Weber tudományfelfogása és a protestáns etika. In: Szellem és etika. A 100 éves a Protestáns etika konferencia előadásai. Szerk.: Molnár Attila Károly. Századvég Kiadó, Bp., o. Felkai Felkai Gábor: A német szociológia története a századfordulótól 1933-ig. I. Bp., Századvég Kiadó, Franklin Franklin Benjámin számadása életéről. Ford., utószó, jegyz.: Bartos Tibor. Európa, (Világirodalmi kiskönyvtár) Habermas Habermas, Jürgen: A kommunikatív cselekvés elmélete. A Filozófiai Figyelő és a Szociológiai Figyelő különkiadványa. Szerk.: Heller Mária. [1985.] Habermas Habermas, Jürgen: Die Moderne ein unvollendetes Projekt. Philosophisch-politische Aufsätze. Reclam, Leipzig, É.n. [1994.] Habermas Habermas, Jürgen: Filozófiai diskurzus a modernségről. Helikon Kiadó, É.n. [1998.] Molnár Molnár Attila Károly: A protestáns etika Magyarországon. Debrecen, (Societas et ecclesia 2.) Münch Münch, Richard: Die Kultur der Moderne, Band I. Suhrkamp, Frankfurt am Main, É.n. [1986.] Münch Münch, Richard: Soziologische Theorie. Band I. Grundlegung durch die Klassiker. Campus, Frankfurt, Tomka Tomka Miklós: Széljegyzetek Max Webernek A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című tanulmányához. In: Szellem és etika. A 100 éves a Protestáns etika konferencia előadásai. Szerk.: Molnár Attila Károly. Századvég Kiadó, Bp., o. Weber Weber, Max: Gazdaságtörténet. Vál.: Bertalan László, ford., jegyz.: Erdélyi Ágnes. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., Weber Weber, Max: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Gondolat, Bp., (Társadalomtudományi Könyvtár) Weber 1982a. Weber, Max: A világvallások gazdasági etikája. In: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Gondolat, Bp., (Társadalomtudományi Könyvtár) o. Weber Weber, Max: Gazdaság és társadalom. A megértő szociológia alapvonalai. 1. Szociológiai kategóriatan. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., Weber Weber, Max: Gazdaság és társadalom. A megértő szociológia alapvonalai. 2/1. A gazdaság, a társadalmi rend és a társadalmi hatalom formái. Közösségek, társulások, vallások. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., Weber Weber, Max: Gazdaság és társadalom. A megértő szociológia alapvonalai. 2/2. A gazdaság, a társadalmi rend és a társadalmi hatalom formái. Jogszociológia. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., Weber Weber, Max: A tudomány mint hivatás. In: A tudomány és a politika mint hivatás. Kossuth Kiadó, o /3

13 SÚLYPONT: A VÁLSÁG Ne féljetek! Már ég! 66 Ez a két dolog nem fér meg egymással. Éppen azért, mert ég, félünk. Legalább is az első pillantásra. 64 Mi mindnyájan az egész világon nagyon kényes helyzetbe kerültünk. A globális pénzpiacok megrendültek, a gazdasági teljesítmény zsugorodik, a munkahelyek veszélyben vannak. A háttérben pedig leselkedik az ökológiai válság. A diagnózis kiábrándító. A hajsza a felelősök után már elkezdődött: a fékevesztett neoliberális kapitalizmus, az elképesztő jövedelmekkel rendelkező menedzserek, a gazdagok. Őket teszszük meg saját bűnbakjainknak. Az ő kivégzésük lényegében egy középkori eljárás. És aztán azt reméljük, hogy ezután majd minden megy tovább, mint ezelőtt. Röviden: megvannak a bűnösök, majd feláldozzuk őket. Önmagunkat persze közben ártatlannak tartjuk. Az evangélium azonban egy másik látásmódot mutat nekünk. Leleplezi a játékunkat, és felszólít, hogy ezt hagyjuk abba. Megvolna tehát a megmentő felismerés: Mi mindnyájan felelősök vagyunk a válságért. A kortárs filozófus, René Girard segít, hogy megértsük mindezt. Minden emberi szívben, mondja, rejtőzik egy parttalan sóvárgás. Észrevesszük ezt másokban, és utánozni kezdjük. Egyre több embert ragad magával, és egyszer csak egy romboló kultúra kerekedik ki belőle. Ez olyan veszélyes jelenség, hogy a 10. parancsolat elénk tárja, és az élet iránti mély szeretetből figyelmeztet bennünket, nehogy a rabszolgáivá legyünk. Az efféle vágyakozás emberekre és vagyontárgyakra irányul. Modern kultúránkban ezt a vágyat nem megzabolázzák, hanem felszítják. A gazdaság abból él, hogy a földi javak utáni vágyakozást lehetőleg fékevesztett módon kihasználják. Lassanként mi is ennek a logikának a fogságába kerülünk: a krízis idején is, még maguk a munkavállalói érdekvédők is azt szor- 64 A kelet-stájerországi (Ausztria) Weiz városkában a Weizer Pfingstvision közössége 2009 pünkösdjén indult el a remény útján, amelyen spirituális választ keresnek a jelenlegi gazdasági-társadalmi válságra. Az ünnepi szentmisén hangzott el az itt közölt prédikáció. René Girard és A vágyakozás formái könyvének borítója galmazzák, hogy a fogyasztás szintjét emeljék, hogy mindeközben a vásárlási lázunk ne hagyjon alább. Anélkül, hogy észrevennénk, belesodródunk egy ördögi körbe. Ha nem engedünk a vágyainknak szabad folyást, akkor stagnál a gazdaság, veszélyeztetjük a munkahelyeinket, mind több és több ember, családjuk és gyermekeik együtt beleesnek ebbe a baljós helyzetbe. Vagyis nemcsak mások felelősek a válságért, hanem mi is bűnrészesek vagyunk, mert a válság valódi okai mindannyiunkban ott rejtőznek. Saját egyéni sóvárgásaink nélkül azok is tehetetlenek lennének, akik mindezeket a fogyasztói gazdaságban kiaknázták. Ha mi mindnyájan szabadok volnánk vágyainktól, vagy ezeket más irányba terelnénk, olyan szegények lennénk, mint Szent Ferenc, akkor semmi esélye nem lenne egy olyan gazdaságnak, mint a miénk. A szemünk láttára omlana össze minden olyan rendszer, amelyet saját sötét vágyainkkal támogatunk. Egy kiút Ha fölismerjük a világ válságában játszott szerepünket, képesek vagyunk arra is, hogy új utakat keressünk. A félelemtől reszkető vágyakozások alternatívája a szerető szolidaritás. Ez mint a szeretet alapvetően az isteni Lélek működésének a gyümölcse, aki a Föld arculatát megújítja és a vágyaink által rabságban tartott régi szívünk helyett egy új, szeretni képes szívet ajándékoz. Ennek a megmentő, éltető szeretetből született szolidaritásnak két arca van. Az egyik arc: a cselekedni képes szolidaritás; ez tesz képessé arra minket, hogy csillapítsuk az akut szenvedéseket. Ez a típusú szolidaritás segít nekünk, hogy támogassuk a mostani krízis áldozatait, akik a következő hónapokban egyre többen lesznek. Egyesek csak rövidített munkaidőben dolgozhatnak, mások teljesen elvesztik munkájukat, ismét mások nyugdíjpénztári megtakarításaik elértéktelenedése vagy rizikósabb formákba befektetett megtakarításaik eltűnése következtében kerülnek a kerék alá nekik mind 2009/3 15

14 SÚLYPONT: A VÁLSÁG szükségük van egy cselekvőképes szolidaritásra. A növekvő szükség idején egy ilyen szolidaritás világosan felismerhető vonásokkal bír, és legjobb érzékeinket is próbára teszi. Ez a nyitott szemek szolidaritása. Már nem fordítjuk el tekintetünket a szükséget szenvedőkről, hanem vesszük a bátorságot és a civil kurázsit, hogy odafigyeljünk rájuk. Észrevesszük azoknak a családoknak a fájdalmát, akik eddig két fizetésből éltek, de most már csak egyetlen jövedelemmel rendelkeznek, és ezért állandó anyagi csúszásban vannak. Meghalljuk minden elvált apa panaszát és környezetükben azokat a gyermeküket egyedül nevelő anyákat, akik létfenntartási költségeiket már csak nagyon nagy erőfeszítések árán tudják kifizetni. Nem elégszünk meg azonban az odafigyeléssel. Ha már segítünk, szeretnénk tartós segítséget nyújtani. Saját magunk a józan ész szolidaritását gyakoroljuk. Úgy segítünk, hogy másnap, ahol csak lehet, ne kelljen újra segítenünk. Mert megalázza az embereket, ha mindig más segítségére szorulnak. A cselekedni képes szolidaritásunk együtt érző szívből fakad. Ez pedig az együttszenvedés készségéből táplálkozik, hogy a szegények fájdalmát és félelmét át tudjuk érezni. Nem utolsó sorban pedig a cselekvő szolidaritás embereinek segítő kezük van. Akinek közülünk nem nagyon roszszul megy a sora, az szolidaritást vállal egy másik emberrel, akinek viszont most rosszul alakulnak a dolgai. Ez elkezdődhet akár a családokban, de azokon túl segítői hálózatok kialakuláshoz is vezethet. Weiz létrehozott egy ún. szolidáris régiót, amelyben az együtt érző emberek mindenfajta választóvonalon át együttműködnek. Itt az ideje, hogy országunkban a szolidaritás új tavasza köszöntsön be. Ez lenne az igazi előretörés a pünkösdi módon megélt és együtt elszenvedett emberség. A szeretet kultúrája, amely önmagát a szolidaritásban mutatja meg, növekedhetne az országban. Pontosan ebben áll a remény útjának belső célja, amit a Weizi pünkösdi látomás éppen most hirdetett meg. A weizi Pfi nsvison logója a remény útján Paul M. Zulehner Bármennyire fontos lesz a következő időkben, hogy a szolidaritás áldozatainak oldalára álljunk, egy más arcú szolidaritásra is szükségünk lesz. Ez nem az áldozatokon segít, hanem megtesz minden elgondolhatót annak érdekében, hogy minél kevesebb legyen belőlük. Ez a fajta szolidaritás nem segítő, hanem politikai jellegű. Az áldozatokat nem ellátjuk, hanem megakadályozzuk, hogy legyenek. Ez egy hosszú távú program. Szabályozni kell egy bátor politika által a pénzügyi piacokat. Össze kell kapcsolni a megtermelt gazdagságot és az emberek szükségleteit. Nem szabad, hogy a szociális jólétre törekvő államok válságba kerüljenek, mert mind több gazdagság nemzetközileg kalandor módon kibúvik nemzeti kötelezettségének teljesítése alól. Egy ilyen, az emberre irányuló politika annál hamarabb jöhet létre, minél inkább beavatkoznak a keresztények is a politikába. Az egyházak elsőrendű feladata minden bizonnyal az, hogy az embereket Isten titkába bevezessék. Akit azonban Isten megragad, az Istennel együtt sodródik annak világába is a lehető legkompetensebb módon. Éppen ezért a jövőben több hívő embernek kell politikai pályára, a gazdaságba, a szakszervezetekbe, a médiába, az oktatásba menni. Ehhez azokat a tudományokat fogják tanulni, amelyek erre képesítik őket: politológiát, gazdaságtudományt, pénzügyet stb. Annak nem lehet és nem szabad megtörténnie, hogy az egyházakból nem jönnek többé olyan személyek, akik az Evangélium szellemében formálják hazánkat, Európát, a Föld közösségét. A teológia ezt így fejezi ki: aki misztikus, az feltétlenül politikus is; aki Istenbe belemerül, az Istennel együtt a szegények mellett fog felbukkanni. NE FÉLJETEK! MÁR ÉG! Ez az első pillanatban ellentmondásos kijelentés, a második pillanatban a remény teljesen új értelmét nyeri el. Ha ugyanis szívünk már nem a félelemtől reszkető vágyakozások rabszolgája, hanem szerető odafordulás érzésétől lángol, akkor nekünk a szorongató válság közepette sincs okunk a félelemre. Akkor már ráléptünk a remény útjára. Paul. M. Zulehner /3

15 TEOLÓGIA Ancilla theologiae Bultmann és Heidegger (Második rész) Az egzisztencia teológiai értelmezése: az ember Isten előtt teológia az ember Istenhez viszonyuló létének eredendőbb, a hit értelme által megszabott és a hiten belüli értelmezését keresi 1 írja Heidegger; s ez Bultmannra is igaz. A teológiai értelmezés ugyanis annak megfogalmazása, ami és ahogyan a hit számára láthatóvá válik 2 jelen esetben az egzisztenciából. Ha ez a fogalom az emberi létezést annak legsajátabb voltában jelöli, kézenfekvő azt mondani, hogy az egzisztencia nem választható el Istentől, 3 illetve hogy Isten az egzisztenciánkat meghatározó valóság. 4 E kijelentésekben egy megváltozhatatlan, az ember teremtettségéből fakadó viszony fogalmazódik meg: az ember, ha bűnös is, mindig Isten előtt (coram Deo) áll. Az ember önmagához való viszonyulása, léte egy létlehetőség. A bibliai önmagát megnyeri, illetve önmagát elveszíti kettős lehetősége fejeződik ki ebben. Az embernek ez az önmagához való viszonya, ami az akaratban is megmutatkozik, a találkozásban, a döntésben válik valóssá, mikor is önmagát azáltal határozza meg, hogy mire irányítja rá az egzisztenciáját, illetve miből akar létezni. Bultmann a jánosi igék alapján beszél az ember valamiből (világból/igazságból) valóságáról. 5 Ugyanakkor, mivel az élet Isten kezében van, aki felett nem rendelkezem, saját egzisztenciám felett sem tudok, 6 bár felelősséget érzek iránta. Élet és istenismeret szoros összefüggésének ezt az ellentmondását az Újszövetség a következőképpen fogalmazza meg, illetve oldja fel: Aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja (Mt 16,25). A teológus Bultmann úgy látja, hogy ha az egzisztencia fogalma és az ahhoz kapcsolódó filozófiai elemzés, az emberi létezés legalapvetőbb sajátosságait írja le, akkor ezeknek szükségszerűen Isten előtti helyzetünk bibliai 1 M. Heidegger, Lét és idő, i. m., 26. old. 2 Vö. R. Bultmann, Az Újszövetség teológiája, i. m., 161. old. 3 Uo old. 4 R. Bultmann, Glauben und Verstehen I, i. m., 29. old.; vö. uo. II, i. m., 159. old. 5 R. Bultmann, Az Újszövetség teológiája, i. m., 299skk., 303skk. 6 Uő., Theologische Enzyklopädie, i. m., 55. old. értelmezését kell szolgálniuk. Ennek tömör összefoglalása a fenti idézet: Isten az egzisztenciánkat meghatározó valóság. Bultmann egzisztenciális teológiája ugyanakkor az embert nem egymagában látja, és az ember coram Deo és önmagához viszonyuló helyzetén túl figyel az emberi egzisztenciának a világ és a másik ember előtti voltára is. Ezen szempontokat amelyek forrása a bibliai antropológia, és amelyeket a teológia általában az istenképűség fogalmában bont ki a heideggeri egzisztencia-fogalom is indukálja, amikor a világban-bennelétet (In-der-Welt-sein) és az együttlétet (Mitsein) a jelenvalólét alapvonásainak tekinti 7 (LI 12., 26. ). Az eddigi gondolatsort folytatva eljutunk a bűn fogalmához. Mivel nincs Istenen kívüli valóság, ezért amikor az ember Istenhez nem egzisztens módon viszonyul, vele szemben valamiféle álláspontot foglal el, Istenről (über Gott) beszél, akkor egzisztenciájának Istentől való meghatározottságát, saját teremtettségét és egyben önmagát tagadja meg. A bűn lényege az ember Istentől való vélt (mivel sosem valóságos) függetlensége. Ádám bűne is a disputare de deo volt mondja Bultmann Lutherre hivatkozva, azaz hogy Isten rávonatkozó, létezését meghatározó követelését mérlegelés tárgyává tette. De egy jó szándékú istenkeresés ugyanígy bűnnek minősül, hiszen magunkat ekkor is Istenen kívülre helyezzük. Igazi beszéd Istenről (von Gott) csak belőle kiindulva (aus Gott), egzisztens módon lehetséges, ez pedig nem áll hatalmunkban. Ezért az ember tényleges helyzete Isten előtt a bűnösé Bultmann számára ebben nyeri el jelentését Isten teljesen más volta. 8 A bűnös ember Isten és önmaga elől egyszerre menekül. 9 A bűn éppen azáltal az, ami, hogy az Istenhez fűződő viszony mindenképpen fennáll. Valójában egyetlen ember sem szökik meg Isten elől, de amennyiben Istenhez való viszonya az aversio, úgy egzisztenciájának Istentől való meghatározottsága a bűnösé. 10 A bűnben tehát eltorzul az Istennel való viszony, és ezáltal az ember önmagát is elveszíti, 11 ami abban mutatkozik meg, hogy önmagából és önmagáért akar élni. 7 M. Heidegger, Lét és idő, i. m., R. Bultmann, Glauben und Verstehen I, i. m., 26skk. 9 Uo. II, i. m., 8. old. 10 Uo. II, i. m., 30. old. 11 Uo old.; Uő., Az Újszövetség teológiája, i. m., 166. old. 2009/3 17

16 TEOLÓGIA Ez fogalmazódik meg a bűnről, mint a saját igazság kereséséről és a dicsekvésről szóló páli igékben. 12 A jánosi teológia világból lenni kifejezése is az elveszett emberi lét hogyanját jelöli. 13 A bűn, mint a természetes ember jellemző létezési módja, az egész jelenvalólétet átjárja, 14 nem valami az emberen, és nem is a világból származik, mivel ezt a világot, mint az önmagát hitetlenül értelmező jelenvalólét világát, csak ő maga hozza létre. 15 A teremtettség és a bűn egzisztenciális megközelítése lehetővé teszi, hogy Bultmann a hitetlen egzisztencia istenismeretéről beszéljen. Ez egy tudatlan tudás, 16 mert az istenfogalom megvan, de az igazi istenismeret hiányzik. Minden jelenvalólétet az igazság felőli kérdés mozgat. Az istenkérdésben a hiten kívüli jelenvalólét is tud Istenről. 17 A hitetlen egzisztenciában tehát jelen van a keresztyén igehirdetés előmegértése (Vorverständnis). Ez a fogalom nem valamilyen előzetes tudást takar, hanem az emberi létezés teremtettségéből fakadó ráutaltságát Isten cselekvésére. 18 Jelentőségét Bultmann számára az adja, hogy hangsúlyozhatja, az ember nem tabula rasa, hiszen nem lehet hallgató kérdezés nélkül, ami pedig feltételez valamiféle ismeretet. 19 Ha az ember egzisztenciáját (tudatosan vagy tudattalanul) nem az istenkérdés mozgatná, akkor nem lenne képes semmilyen isteni cselekvés felismerésére. E gondolat kapcsán Augustinus a visszatérő hivatkozási pont: az egzisztens előmegértés a nyugtalan szívet 20 jelöli. Ez valamilyen fogalmiság révén az egzisztenciális szintjén is megjelenhet. 21 Azt láthatjuk tehát, hogy az előmegértés hermeneutikai fogalma teológiai tartalommal töltődik meg, és ez szép alkalmazása a heideggeri megértés-problematikának. Bultmannt számos kritika érte, melyek lényege: amire Bultmann az előmegértést vonatkoztatja (Isten, Biblia), arra vonatkozóan az nem létezhet. A teológiai érvek a bűnös ember és az Isten közötti szakadék mélységére építenek, mondván, bármiféle ismeret majd csak Isten cselekvése nyomán lesz lehetséges. 22 Bultmann erre az ágostoni mondat alapján azzal felel, hogy a bűn nem teszi semmissé Istennek az emberi bűnt megelőző és az által sem érvénytelenített tettét, a teremtést. Ez 12 Uo. 199skk. 13 R. Bultmann, Glauben und Verstehen I, i. m., 138. old. 14 Uo old. 15 Uo old. 16 Uo old. 17 R. Bultmann, Theologische Enzyklopädie, i. m., 60. old. Vö. uő., Glauben und Verstehen I, i. m., 304. old. 18 Uo. III, i. m., 6. old.; uő., Az Újszövetség teológiája, i. m., 305. old. 19 Uő., Glauben und Verstehen I, i. m., 128. old. 20 A. Augustinus, Vallomások, Budapest, 1987, 23. old. 21 R. Bultmann, Glauben und Verstehen II, i. m., 232. old. 22 K. Barth R. Bultmann, Briefwechsel, i. m., 101skk.; R. Bultmann, Glauben und Verstehen II, i. m., 231. old. olyan szempont, amellyel messzemenően egyetérthetünk. A hermeneutikai jellegű kritika az előmegértés előítéletté válását rója fel, és azt, hogy az embert a helyes kérdésekre csak a kinyilatkoztatás tanítja meg. 23 Az előítéletté válás veszélyéről Bultmann is tud, 24 amint a kinyilatkoztatás minket kérdező és kérdéseinket korrigáló voltáról is. 25 Összefoglalóan tehát azt mondhatjuk, hogy értelmezése szilárd és gondosan megfogalmazott teológiai alapokon nyugszik. Teológia és filozófia: eltérő megoldások az emberi létkérdésre Bultmann szerint ezt láttuk az előzőekben a filozófiai analízis a jelenvalólét sajátosságainak megfogalmazásával a kinyilatkoztatás előmegértését elemzi. Mindazt azonban, amit a hit (és a teológia) az emberi létezésre vonatkozóan meglát, illetve megfogalmaz, egyedül a kinyilatkoztatás tárja fel. 26 Isten igéje nem igazodik semmihez az emberben, vele szemben szólal meg, ami éppen a meglévő (bűnös) viszonyulás miatt lehetséges. A bűnbocsánat igéje feltételezi az ember teremtettségét és Isten érzékelhetőségét. 27 Az Isten és ember közötti kapcsolódási pont (Anknüpfungspunkt) sokat vitatott kérdésében 28 Bultmann így nyilatkozik: Az ember a maga egzisztenciájában a kapcsolódási pont. 29 Isten kinyilatkoztatása az embert mint olyant, mint egészet kérdezi. Ebben a radikális kérdésessé tételben, az ítéletben hallható meg a hívás, és tapasztalhatja meg a hit a kegyelmet, azaz hogy a kérdés egyúttal a válasz is. 30 A hitetlenség ezzel az embert megszólító ítéletes és megbocsátó isteni ige és a felebaráttal való találkozás által konstituált pillanatban elérő isteni követeléssel szembeni engedetlenség. A hitetlen jelenvalólét is ismeri a pillanatot, hiszen ez történetiségének része, azonban azt vagy letagadja, amikor önmagához ragaszkodva pl. valamely világnézetben keres igazolást, vagy kisajátítja, amikor a jelenvaló- 23 Pl. H. Thielicke, Glauben und Denken in der Neuzeit, Tübingen, 1983, old. 24 R. Bultmann, Glauben und Verstehen III, i. m., 142, 147. old. 25 Uo. I, i. m., 109skk., 297skk. Vö. J. Painter, i. m., 33skk., 56skk.; W. Jeanrond, Theological Hermeneutics, London, 1994, 137skk.; M. Boutin, i. m., old. 26 R. Bultmann, Glauben und Verstehen I, i. m., 128, 297, 311. old. 27 Uő., Theologische Enzyklopädie, i. m., 90. old. 28 Elsősorban az ún. K. Barth E. Brunner vita jut eszünkbe, amelynek tudva levőleg megvoltak a politikai helyzet adta sajátságai, és természetesen félreértésektől sem volt mentes. Bultmann álláspontja Brunneréhez áll közel, amit a theologia naturalis kérdésének felvetése (R. Bultmann, Glauben und Verstehen I, i. m., old.) is mutat. Vö. E. Brunner, Off enbarung und Vernuft, Zürich, 1941, old. 29 R. Bultmann, Glauben und Verstehen II, i. m., 120. old. 30 Uo. I, i. m., 18skk /3

17 TEOLÓGIA ságot (Da) 31 halálra készen felvállalja, a jelenvalólétet konstituáló őspillanatot látva abban. 32 A pillanatnak ez a letagadása, illetve kisajátítása, amit Bultmann a hitetlen jelenvalólétnek tulajdonít, beazonosítható a Heidegger által vázolt két lehetőséggel, az akárki - be (das Man) való szétszóródással, illetve önmagunk tulajdonképpeni megragadásával. 33 Azt találjuk tehát, hogy ezen a ponton Bultmann a heideggeri analízist és az abban vázolt mindkét létlehetőséget a heideggeri nem tulajdonképpeni és tulajdonképpeni létezést is a hitetlenség kategóriája alá vonja. A tulajdonképpeni (eigentlich) fogalma tehát, amit máskülönben Bultmann átvesz, ezen a ponton kritika tárgyává lesz: a filozófiai megoldás problémája éppen az eigen, azaz, hogy az ember magától/magából oldja meg a létezés kérdését. A tulajdonképpeni fogalmában lévő saját (eigen) Bultmann számára csak egy jelentéssel bír: az ember saját (igazi) önmagához való, de nem saját magától való eljutását fejezi ki. A bűnkérdés kinyilatkoztatás felőli megközelítése a teológiában elkerülhetetlenné teszi az összeütközést a filozófiával. Ennek oka mondja Bultmann, hogy utóbbi a hitet és hitetlenséget csak mint a jelenvalólét alkalmi lehetőségeit képes feltárni, a teológia azonban arról beszél, hogy a hitetlenség egyáltalán nem egy esetleges magatartás a jelenvalóléten belül, nem egy konkrét viselkedés melletti döntés, amely filozófiailag az eldöntöttségből (mint a jelenvalólét magatartásából, annak tulajdonképpeniségében) megérthető lenne [hanem] az emberi jelenvalólét alapfoglalata. 34 A hit azt állítja, hogy a jelenvalólét tulajdonképpeniségéhez csak Isten kinyilatkoztatása révén jut el. 35 Ez azt is jelenti, hogy a bűn (tehát nem az erkölcsi vétek!) nem az emberről általánosan leolvasható valami, és hogy a bűn rabságát megfogalmazandó a hitetlen jelenvalólét magából/magától nem képes hívővé lenni. 36 A filozófia ugyan tud arról, hogy az ember önmagát elveszítheti, helyzetét azonban olyannak látja, amire nézve elegendő az ember igazi természetét felmutatni, hogy azután azt megvalósítsa. Az Újszövetség szempontjából ez azért nem áll meg, mert az ember elesettsége teljes, és az elesettségben az ember minden mozdulása az elesett emberé. 37 Ugyanakkor az Újszövetség és a filozófia egyetért abban, hogy az ember mindig csak az lehet, és azzá válhat, ami eleve. 38 Így Egy dél-afrikai kisegyház jelvénye Mindig Isten előtt a mottó: légy az, ami vagy! Heidegger ennek alapján arra hívja az embert, hogy halálhoz viszonyuló létét (Sein-zum-Tode) teljesen felvállalja, hogy a jelenvalólét önmagát válassza. 39 Bultmann ugyanezt a mottót a hívőknek szóló újszövetségi igékre vonatkoztatja. A különbség az, hogy amire az ember nem képes, azt Isten Jézus Krisztusban megteszi: új alapot ad az emberi életnek. 40 Érdemes itt utalnunk Heidegger bűnre vonatkozó fejtegetéseire 41, amelyekben a jelenvalólét eredendő bűnös létéről, illetve semmisségéről beszél, amely nem alkalomszerűen lép fel a jelenvalólétben, hogy valami sötét minőségként tapadjon hozzá, amely kellő fejlődés után eltávolítható. 42 Az emberi lét kikerülhetetlen alapjáról van szó: legsajátabb létünk felett sohasem rendelkezünk hatalommal. 43 Voltaképpen Heidegger is megfogalmazza az ember teljes elveszettségét, mégis egyértelmű, hogy e helyzetében a legtöbb, amit szerinte az ember tehet és így lesz létezése tulajdonképpeni/sajátlagos, hogy elveszettsége elől nem menekül el, hanem teljesen vállalja önmagát. Azt mondhatjuk, hogy Heidegger a legtöbbre hív, ami a kinyilatkoztatástól eltekintve (sub specie mortalitatis) lehetséges. A teológia számára ez természetesen kevés, mert a hit tud arról, hogy nem ez a legtöbb. Sőt a teológia szempontjából a fi lozófiának ez a megoldása bűnnek minősül. amennyiben maga a filozófia úgy véli, hogy az ember tulajdonképpeniségét önmagából megnyerheti, akkor az ősbűnt ismétli meg, és ahhoz ragaszkodik. 44 A bultmanni teológia e kritikával együtt azonban komolyan veszi az egzisztenciális analízist, nem helyettesíti valami mással, hiszen a hívő jelenvalólét is a halál által meghatározott. Sőt, bizonyos értelemben a tulajdonképpeniség heideggeri értelme is megmarad, mivel a hit sem tesz mást, minthogy a lehető legkomolyabban veszi az ember halálhoz viszonyuló létét de immár a Jézus Krisztusban adott kinyilatkoztatás fényében. 45 KÖVETKEZTETÉS Bultmann és Heidegger kapcsolata az egzisztenciafogalom elemzése erre vezetett sokrétű, ezért elhamarkodott véleményeknek nincs helyük. Abban, ahogyan 31 Vö. M. Heidegger, Lét és idő, i. m., 160skk. 32 R. Bultmann, Glauben und Verstehen I, i. m., 304. old. 33 M. Heidegger, Lét és idő, i. m., R. Bultmann, Glauben und Verstehen I, i. m., 309. old. 35 Uő., Theologische Enzyklopädie, i. m., 89skk. 36 R. Bultmann, Glauben und Verstehen I, i. m., 111. old., 303skk. 37 H-W. Bartsch (szerk.), i. m. I, 37. old. 38 Uo., 35skk. 39 M. Heidegger, Lét és idő, i. m., 309, 333. old. 40 H-W. Bartsch (szerk.), i. m. I, 35skk., 38skk. 41 M. Heidegger, Lét és idő, i. m., Uo old. 43 Uo old. 44 H-W. Bartsch (szerk.), i. m. I, 224. old. 45 Vö. R. Bultmann, Die Geschichtlichkeit, i. m., 92skk.; M. Boutin, i. m., old. 2009/3 19

18 TEOLÓGIA Marcel Bultmann a (korai) heideggeri filozófiához fordul, nyitottságot, tudományos igényességet és kreativitást láthatunk. Látja maga előtt a kiindulópontot Isten munkáját Jézus Krisztusban és a célt a hit modern értelmezését és ehhez lesz ez a filozófia ancilla theologiae. Szemléletmódja, ahogyan egyik írásának címe is jelzi, két szóban foglalható össze: kapcsolódás és elhatárolódás (Anknüpfung und Widerspruch). 46 Egzisztenciális értelmezésének értéke, hogy a bibliai kijelentéseket egy elmélyült filozófiai elemzéssel és egy evangéliumi teológiai hagyománnyal egységben mutatja be. Bultmann és Heidegger esetében két önálló, párbeszédet folytató gondolkodóval van dolgunk, akik tudományuk viszonyát is ekképpen látták. Példájuk követésre érdemes. Szirtes András ( ) Irodalom: Anz (Wilhelm), Zur Wirkungsgeschichte Kierkegaards in der deutschen Theologie und Philosophie, Zeitschrift für Theologie und Kirche 79, 1982, Augustinus (Aurelius), Vallomások, Gondolat Kiadó, Budapest, Barth (Karl) Bultmann (Rudolf), Briefwechsel Hrsg. B. Jaspert. (Karl Barth GA V/1), Zürich, Barth (Karl), Rudolf Bultmann. Ein Versuch, ihn zu verstehen, Evangelischer Verlag A.G., Zollikon-Zürich, Bartsch (H.-W.) (hrsg.), Kerygma und Mythos I-II, IV., Herbert Reich Evangelischer Verlag, Hamburg- Volksdorf, I (1948/ ), II (1954), IV (1955). Berger (Klaus), Exegese und Philosophie, Katholischen Bibelwerk,Stuttgart, Boutin (Maurice), Relationalität als Verstehensprinzip bei Rudolf Bultmann, Chr. Kaiser Verlag, München, Brunner (Emil), Off enbarung und Vernuft, Zwingli- Verlag, Zürich, Bultmann (Rudolf), Die Geschichtlichkeit des Daseins und der Glaube (1930), in: Heidegger und die Theologie. Hrsg. G. Noller, Chr. Kaiser Verlag, München, 1967, Bultmann (Rudolf), Glauben und Verstehen, Gesammelte Aufsätze, Bände I-IV, J. C. B. Mohr, Tübingen, I (1933/ ), II (1952/ ), III (1960), IV (1965/ ). Bultmann (Rudolf), Történelem és eszkatológia (= History and Eschatology, 1957), Atlantisz Kiadó, Budapest, Bultmann (Rudolf), Theologische Enzyklopädie. Hrsg. E. Jüngel und K. W. Müller, J. C. B. Mohr, Tübingen, R. Bultmann, Glauben und Verstehen II, i. m., old. Bultmann (Rudolf), Az Újszövetség teológiája (= Theologie des Neuen Testaments, 1953/ ), Osiris Kiadó, Budapest, Czakó István, Hit és egzisztencia. Tanulmány Sören Kierkegaard hitfelfogásáról, L Harmattan, Budapest, Fehér M. István, Martin Heidegger. Egy XX. századi gondolkodó életútja, Göncöl Kiadó, Budapest, Grondin (Jean), Bevezetés a fi lozófi ai hermeneutikába, Osiris Kiadó, Budapest, Heidegger (Martin), Fenomenológia és teológia, Vigilia 1994/3-6, , , , Heidegger (Martin), Lét és idő, 2. jav. kiadás, Osiris Kiadó, Budapest, Ittel (Gerhard W.), Der Einfluß der Philosophie M. Heideggers auf die Theologie R. Bultmanns, Kerygma und Dogma 2, 1956, Jeanrond (Werner), Theological Hermeneutics. Development and Signifi cance, SCM Press, London, Jones (Gareth), Bultmann. Towards a Critical Theology, Polity Press, Cambridge, Jones (Gareth), Phenomenology and Theology. A Note on Bultmann and Heidegger, Modern Theology 5, 1989, Jüngel (Eberhard), Glauben und Verstehen. Zum Theologiebegriff Rudolf Bultmanns, Carl Winter Universitätsverlag, Heidelberg, Kierkegaard (Sören), A halálos betegség, Göncöl Kiadó, Budapest, Lattke (Michael), Register zu Rudolf Bultmanns Glauben und Verstehen I-IV, J. C. B. Mohr, Tübingen, Macquarrie (John), An Existentialist Theology. A Comparision of Heidegger and Bultmann, SCM Press, London, Macquarrie (John), Philosophy and Theology in Bultmann s Thought, in: Charles W. Kegley (szerk.), The Theology of Rudolf Bultmann, Harper and Row, New York, 1966, Malét (André), The Thought of Rudolf Bultmann, Irish University Press, Shannon, 1969 (francia eredeti: Mythos et Logos. La pensée de Rudolf Bultmann, Labor et Fides, Genčve, 1962). Painter (John), Theology as Hermeneutics. Rudolf Bultmann s Interpretatiopn of the History of Jesus, The Almond Press, Sheffield, Schmithals (Walter), Die Theologie Rudolf Bultmanns. Eine Einführung, J. C. B. Mohr, Tübingen, Thielicke (Helmut), Glauben und Denken in der Neuzeit. Die großen Systeme der Theologie und Religionsphilosophie, J. C. B. Mohr, Tübingen, Thiselton (Anthony), The Two Horizons, The Paternoster Press, Exeter, Vajda Mihály, Kétségbeesés és gond, in: Nagy András (szerk.), Kierkegaard Budapesten, Fekete Sas Kiadó, Budapest, /3

19 EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM Családtervezés és egyházi normák XVI. Benedek pápa közelmúltban tett afrikai utazása során újból elítélte a fogamzásgátló óvszerek alkalmazását az AIDS elleni harcban. Nem újdonság, mert tavaly háromszor, legutóbb karácsonyi beszédében jelentette ki, hogy a mesterséges fogamzásgátlás (pirula, óvszer, pesszárium) egyetlen módja sincs engedélyezve. Annak ellenére, hogy az elmúlt nyáron 50 haladó katolikus csoport nyílt levélben kérte a pápától a fogamzásgátlás tilalmának feloldását. Hans Küng (81) neves haladó szellemű svájci teológus ez év február 25-én a Le Monde-nak adott interjújában arra hívja fel a figyelmet, hogy a pápa a holocaustot tagadó Williamson püspök és néhány száz az egyházból kizárt társának visszavétele helyett inkább azoknak a százmillióknak a helyzetén könnyíthetett volna, akiknek a fogamzásgátlás egyházi tilalma tartósan komoly problémát okoz. Figyelmemet most az európai-magyar helyzetre összpontosítom, ami alapvetően más, mint az afrikai. Magyarországon 1956-tól kezdve 20 éven keresztül katolikus papként működtem, és volt alkalmam közelről megismerni a hívek problémáit a családtervezéssel és fogamzásgátlással kapcsolatban. Doktori értekezésemmel és akkori cikkeimmel ( ) igyekeztem a lelkiismereti válsággal küszködők segítségére lenni. Magyarország népét az elöregedés fenyegeti. A születések száma hosszú évek óta kevesebb, mint a temetéseké (2008-ban rel). A mai helyzeten Tárkányi Ákos demográfus szerint egy családbarát politikán kívül a több gyermek vállalását értékelő erkölcsi hozzáállás is segíthetne. A hivatalos egyházi álláspont következtében a gyerekszerető és lelkiismeretes hívők közül sokan még ma is két malomkő között őrlődnek. Aki tiltott módon gyakorolja a fogamzásgátlást, az halálos bűnt követ el. Ha ezután elmegy gyónni, akkor azt is megfogadja, hogy a jövőben nem fog tiltottan védekezni. Ha viszont ezt mégis megteszi, akkor nem gondolhatja józan ésszel, hogy csupán gyengeségből esett bűnbe. Erre a lelki vívódásra nem válasz, hogy Isten nagylelkű és megbocsájt, ha nem bírjuk betartani az egyház parancsát. Aki ugyanis újra és újra tudatosan tiltott fogamzásgátló eszközt használ, az nem ígérhette meg komolyan Istennek, hogy ezt nem fogja tenni. Esetleg arra vállalkozik, hogy állandóan attól retteg, mikor II. János Pál pápa és a Billings-házaspár egyházi reklám esik újból bűnbe, vagy teherbe. Az ilyen lelki őrlődés könnyen vezethet neurózishoz vagy belső meghasonláshoz. Az egyházi tanítás történelmi beágyazódása A fajfenntartás ösztöne az embernél nincs úgy programozva, mint az állatoknál. A nemileg érett férfi és nő szinte mindig képes a termékenységre. Az emberiség történetében hosszú évezredeken keresztül a korlátlan nemzés egyben a fennmaradás biztosítása végett történt, mert a megszületett gyerekek fele sem érte meg 15. életévét. A járványok, természeti katasztrófák és törzsi háborúk okozta magas halálozást pedig csak a legerősebbek és legéletrevalóbbak élték túl. A férfiaknak nem ritkán félelmüket legyőzve kellett megküzdeni riválisukkal a nőért, majd pedig az ellenséggel a családi tűzhely védelmében. A nőknek pedig az anyasággal járó veszélyeken kellett túltenni magukat, mikor gyereket fogantak, hiszen naponta szembesültek a szülő anyák, illetve újszülöttek halálával. A kereszténység mindehhez jó másfél évezreden keresztül erkölcsi normáival adott támogatást, és így biztosította a szexuális rend fenntartását. A vallás tiltásai, erkölcsi előírásai megkívánták a házastársaktól, hogy tartsanak ki egymás mellett ( holtomiglan, holtodiglan ), akkor is, ha a nehézségek miatt már nem lenne kedvük hozzá, mert ez garantálta az életképes utódok felnevelését. A sok szülés létkérdés volt, nem luxus. A 19. század találmányai, ipari és gazdasági forradalma oly mértékben javították meg az életkörülményeket, hogy a korai elhalálozás rohamosan csökkent. A fennmaradás biztosítása megoldódott, a túlnépesedés viszont problémává vált. A világ lakossága 200 év alatt egymilliárdról hatmilliárdra növekedett. Ha ez így megy tovább, akkor 2050-ben már az lesz a kérdés, hogy a kb.10 milliárd lakosból hányan fognak éhen halni, illetve AIDS-ben szenvedni. A katolikus egyház ugyanakkor, mint a változatlan erkölcsi rend hagyományos őrzője, a fogamzásgátlásra vonatkozó erkölcsi előírásaiban nem tartott lépést a soha nem tapasztalt rohamos változásokkal. 2009/3 21

20 EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM Magyarországon Trianon után a társadalom posztfeudális maradt. A nemzeti fájdalmat és felszított sovinizmust egy végzetes háború, majd a szovjet mintájú diktatúra követte. Mindezek hatására a közfelfogásban a hierarchikus alkalmazkodás felfelé és az elvárás lefelé mind a mai napig fennáll. A nehéz időkben az egyház, bár reményt fenntartó támasz volt, ugyanakkor egy meg nem változtatható szexuális értékrendet hirdetett. Az átlagos hívő pedig úgy gondolta, hogy az egyház van közel Istenhez, tehát ő tudja a legjobban, hogy mi jó. A 89-es fordulat után a szekularizált demokráciában kiderült, hogy az egyháznak a társadalom fennmaradását célzó évszázados szexuális normái nem adnak választ az egyének mindennapos problémáira. A modern ipari társadalomban a technológiai fejlődés oly mértékben befolyásolta az emberek életét, hogy ma már nem elegendő csupán hősies helytállásra, önmérsékletre és áldozatvállalásra buzdítani egy úgymond erkölcstelen, liberális és ateista világgal szemben. Tomka Miklós vallásszociológus felmérése szerint 2008-ban a magyar összlakosság több mint fele szívesen venné, ha az egyház a családtervezés ügyében újra véleményt nyilvánítana. Az egyház felelős vezetői azonban hallgatnak vagy mellébeszélnek. Erre mutat rá Somfai Béla jezsuita professzor, amikor elmondja, hogy örül annak, hogy a püspöki kar körlevele a házasságról nem foglalkozott a fogamzásgátlással, mert a hivatalos egyházi tanítást ma sem lehet megvédeni abban a formában, ahogyan azt a tanítóhivatal hirdeti. A magyar püspöki kar a házasságról és családról szóló körlevelében (1999) támogatja ugyan a 2-3 gyermekes családmodellt, de az egyházi tanítás betartása más eredményre vezetne. Az egyházi tanítás mai ellentmondásai A pápa és a püspökök látszólag igen humánus nézetet hirdetnek. Hangsúlyozzák a teljes emberi, vagyis lelki, érzelmi és testi kibontakozás fontosságát a szexuális kapcsolatban. A pápa ünnepélyesen kijelenti, hogy a házasok fenntartás nélkül ajándékként nyújtsák magukat egymásnak. A mi európai kultúránkban azonban nem az AIDS terjedésének fékezése a fő kérdés, hanem az, hogy mit tegyenek azok a szülők, akik már 2-3 gyereket vállaltak, vagy azok, akiknél ez sem lehetséges? A mindennapok valóságától igen távol áll a pápa akkor, amikor minden egyes nemi aktus termékenységre való nyitottságát hirdeti, de még sohasem élte át, vagy vette számításba a nemi kapcsolat testi, érzelmi és lelki kölcsönhatásait, melyek a megtermékenyülés lehetősége nélkül is kihatnak a teljes személyiségre. Figyelmen kívül hagyja azt a lelki többletet is, amelyben azok a gyerekek részesülhetnek, akiknek szülei örömteli szexuális összhangban élnek, nem is beszélve arról a pozitív hatásról, amelyet az ilyen családok az egész társadalomnak nyújtanak. Míg a gyermekáldásban nem részesülhető pároknál az egyház kiemeli, hogy ők is pozitív szerepet tölthetnek be a társadalomban, addig mintha elvitatná ezt azoktól, akik indokolt esetben a megtermékenyülés további lehetőségét mesterségesen kizárják. A pápai előírás szerint az Isten által elgondolt természetben a nemi kapcsolatnak elválaszthatatlan része a megtermékenyítés lehetősége. Az embernek van ugyan joga ezt leleményes számítással vagy önmegtartóztatással kikerülni, de nincs joga mesterségesen megakadályozni. Elgondolkoztató, hogy a természet befolyásolására hivatkozva miért ítéli el a pápa a fogamzásgátló tablettát, a szívátültetést viszont nem? A biblia szerint a szaporodjatok, sokasodjatok és hajtsátok uralmatok alá földet feladatot kaptuk az Istentől. Az állatoktól eltérően az embernél éppen az természetes, hogy fajfenntartásának irányítását is saját kezébe tudja venni, miután leleményességével ( uralom ) legyőzte a vad természet fenyegető veszélyeit. Az emberiség fennmaradása most egyre inkább a minőségtől és nem a mennyiségtől függ. Közismert, hogy az időszakos megtartóztatás, az ún. naptármódszer mennyire megbízhatatlan. Újabban az ún. Billings-modszert propagálják, amely hőmérőzéssel és egyéb női genitális változások pontos megfigyelésével és feljegyzésével állapítja meg a terméketlen napokat. Viszont maga a Természetes Családtervezők Munkaközössége állítja, hogy ez a módszer csak testileg és lelkileg kiegyensúlyozott életvitel és összehangoltság mellett megbízható. Már stressz, rosszullét, de utazás, gyógyszerek stb. is zavaróan befolyásolják a megbízhatóságot. A kereszténység Jézustól kezdve aki a zsidó Ószövetséget idézi: a férfi ezért elhagyja apját és anyját, feleségéhez csatlakozik, és kettő testben egy lesz a testiségen belül mindig a szeretet központi jelentőségét hirdette. A nemi szeretetkapcsolatnak azonban szerves része az érzéki élvezet, az érzelmi és a lelki kiteljesedés. A gnosztikusok viszont az érzéki élvezetet önmagában rossznak tekintették, amit csak a termékenységre való nyitottság tehet jóvá. Ez a gnosztikus befolyás még ma is jelen van az egyházban. Erre mutat Szenes Márta pszichológus felmérése, aki vallásos főiskolások és egyetemisták intimitását kutatva figyelt fel arra, hogy interjú alanyai úgy nyilatkoztak a szexről, mint ami mocskos dolog, az érzéki örömök pedig bűnös megvetendő cselekedetek. A vallásos ember mintha kevésbé lenne képes arra, hogy a szexualitást önátadó szeretetük kifejezéseként értelmezze még akkor is, ha meggátolják a fogamzást. Vajon nem kellene-e végre megtisztítani a gnosztikus eretnekség maradványaitól az egyház tanítását? Vigh Szabolcs 1 1 A szerző (74) katolikus pap, aki 1976-ban Hollandiába emigrált, majd megnősült. Teológiai szakirodalom-kutatással, majd könyvtári dokumentációval foglalkozott. Itt közölt írása egy Budapesten 2008 novemberében rendezett konferencián elhangzott előadás rövidített változata. A teljes szöveg megtalálható: /3