PIACI KÖRKÉP Magyarország

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PIACI KÖRKÉP Magyarország"

Átírás

1 PIACI KÖRKÉP Magyarország A Budapesti Értéktızsde részvényindexe, a BUX 463,84 pontos, 3,34 százalékos emelkedéssel, ,08 ponton zárt pénteken. A Mol 3,10 százalékkal forintra erısödött, az OTP részvények ára 4,64 százalékkal forintra nıtt. Utoljára november 5-én járt ezen a szinten a BUX, akkor ponton zárt. A részvénypiac forgalma 24,7 milliárd forint volt pénteken, a vezetı részvények erısödtek az elızı napi záráshoz képest. Kedvezı nemzetközi tıkepiaci hangulatban, és jó irányba tartó makrogazdasági környezetben folytatódtak a vételek a részvénypiacon - mondta Sıre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidıs üzletkötıje. százalékkal 588 forintra emelkedett, forgalma 1,8 milliárd forint volt. A Richter papírok 700 forinttal, 2,26 százalékkal forintra drágultak, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el. Az Egis 793,2 millió forintos forgalom mellett 695 forinttal, 4,86 százalékkal forintra erısödött. A BUMIX 1.629,36 ponton zárt pénteken, ez 20,55 pontos, 1,28 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva A kereskedı szerint ugyanakkor meglepı volt a pozitív nyitás, miután a New York-i tızsdeindexek veszteséggel zártak elızı nap az amerikai bankvizsgálat eredmények csütörtöki nyilvánosságra hozatala után. Pénteken azonban a távol-keleten már drágultak a banki papírok, és ez a pozitív hatás átgyőrőzött az európai piacokra is. A vezetı európai tızsdék emelkedéssel nyitottak, a pozitívumot napközben is megtartották, sıt fokozni tudták - fejtette ki a kereskedı. A BÉT-en továbbra is az OTP emelkedése volt a meghatározó, a bankrészvény forgalma is kiemelkedı volt - mondta az üzletkötı. Hozzátette, hogy a pozitív hangulat átragadt a többi papírra is, a többi vezetı részvénynek is élénkült a forgalma az elmúlt hetekhez képest. Kiemelte, hogy a Magyar Telekom az osztalékfizetés után is "erıs" maradt. A Mol 350 forinttal, 3,10 százalékkal forintra erısödött, 2,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 138 forinttal, 4,64 százalékkal forintra nıtt, forgalmuk 16,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 19 forinttal, 3,34.

2 PIACI KÖRKÉP USA A bankszektor 75 milliárd dolláros pótlólagos tıkeigénye mellett a több, mint félmillió munkahely megszőnésérıl számot adó áprilisi munkaerıpiaci jelentés sem tudta eltántorítani a befektetıket a vásárlástól, akik töretlenül hiszik, hogy az amerikai gazdaság túlvan a mélyponton és a stabilizálódás útjára lépett. Mindezek hatására a vezetı részvényindexek jelentısebb emelkedéssel zárták heti utolsó kereskedési napjukat, a Dow 2, a Nasdaq 1.3, a szélesebb piacot lefedı S&P 500 pedig 2.4%-ot erısödött. Az utóbbi ezzel 920 pont fölé került, így több mint 40%-kal van a tavaly novemberi mélypontok felett. A pálmát ezúttal is a bankszektor vitte, a stressz tesztek eredményeibıl ugyanis a befektetık arra következtetnek, hogy az ágazat már túlvan a nehezén. A hangulat azóta kissé megromlott, a Dow futures 50 pontos mínuszban tartózkodik, Ázsia pedig felemás elmozdulást mutat ma reggel. Optimista hangulatban telt a hét utolsó kereskedési napja is az USA-ban, a medvepiaci rali folytatódásához a várt feletti munkaerıpiaci adatok adták meg a lendületet. A munkaügyi minisztérium áprilisi munkaerıpiaci jelentése szerint 539 ezer munkahely szőnt meg az USA-ban. A Bloomberg által megkérdezett elemzık 600 ezer új munkanélkülivel számoltak, így a friss adat pozitív meglepetésnek számít, és egyesek ebbıl is azt kiolvashatják, hogy elérte mélypontját az amerikai gazdaság visszaesése. Igaz a kedvezı képet árnyalja, hogy a márciusi értéket 36 ezer fıvel emelte a minisztérium. Közben a legújabb adatok szerint 8.9%-ra emelkedett az amerikai munkanélküliségi ráta, ami 26 éves csúcsnak felel meg és a recesszió kezdete óta már 5.7 millió amerikai veszítette el állását. Mindezek ellenére a részvényindexek jelentısebb emelkedést produkáltak, a Nasdaq 1.3, az S&P , a Dow pedig 2%-kal került feljebb. Az utóbbi benchmark 30 komponense közül 24 a pozitív tartományban zárt, élen a pénzügyi szektor szereplıivel, a JP Morgan 10.5, az American Express 9.3, a Citigroup 5.5, a Bank of America pedig 4.9%- ot drágult. A bankszektorban elsısorban az alapozta meg a jókedvet, hogy a stressz tesztek eredményei nem okoztak különösebb meglepetést. Ezek szerint tíz banknak összesen 74.6 milliárd dolláros tıkeemelésre van szüksége, a legnagyobbra a Bank of Americának, amelynél 33.9 milliárd dollár pótlólagos tıkeszükségletet állapítottak meg. A Wells Fargo áll a második helyen 13.7 milliárd dollárral, harmadik pedig az autó- és lakásfinanszírozással foglalkozó GMAC 11.5 milliárddal. A Citigroupnak 5.5 milliárd dollárra van szüksége. Az emelkedést az is segíthette, hogy a tesztek eredményei láttán a UBS a korábbi alulsúlyozásról semlegesre minısítette fel az amerikai pénzügyi szektort, mondván a bankok a feltıkésítés révén jobban elviselik majd a magasabb hitelköltségeket és újjáéledhet a bankok közti hitelezés is. Az amerikai bankokra kiírt CDS-ek (Credit Default Swap) árai, mely az adott pénzintézet esetében annak nemfizetési kockázatát is kifejezik, közel a harmadával csökkentek a héten, ahogy a stressz tesztek eredményei szép lassan szivárogtak ki - derül ki a Credit Derivatives Research által közzétett adatokból. A CDR index, mely a vezetı amerikai bankokra és brókercégekre kiírt CDS-ek árainak alakulását követi, 15.5 bázisponttal, pontra esett a mai napon. Mindez azt jelenti, hogy átlagosan évi 165,900 dollárt kell

3 fizetni egy 10 millió dollár névértékő, ezen társaságok által 5 évre kibocsátott kötvény biztosításáért. Ebbıl a szempontból a stressz tesztek legnagyobb nyertese a Bank of America és a Citigroup, írta egy ben a Marketwatchnak David Klein, a Credit Derivatives Research vezetı munkatársa. "A 2 pénzintézetre kiírt CDS-ek továbbra is forgalom nagy részét adják, azonban a befektetık már kevésbé tartanak a csıdtıl vagy az államosítástól" - olvasható a közleményben. heti viszonylatban már több, mint 9%-os az erısödés mértéke, pedig a fundamentumok az olajpiacon továbbra is kedvezıtlenek, szerdán ugyanis ijesztı szintre emelkedtek az amerikai nyersolajkészletek. Az energiaszektor szereplıi közül a Chevron 3.5, az Exxon Mobil pedig 2.7%-kal értékelıdött fel. A többi blue chip közül a General Motors 0.6%-ot araszolt felfelé, az autógyártó a Washington Post információi szerint az olcsóbb munkaerı miatt Kínába, Dél-Koreába és Mexikóba telepítené a gyártás egy részét. A költségcsökkentés érdekében teendı lépés azonban amerikai munkahelyek megszőnését eredményezné, így vélhetıen heves ellenállást vált majd ki a 15,4 milliárd dollárnyi állami hitelbıl gazdálkodó céggel szemben. A kedvezı hangulat az olajpiacon is éreztette hatását, a fekete arany már 58 dollár felett fejezte be a kereskedést a NYMEX-en. Ezzel

4 PIACI KÖRKÉP Európa Az amerikai bankok stressz-tesztjének várakozásoknál jobb eredményei fellendítették az európai banki és pénzügyi részvényeket, elsısorban ennek köszönhetı, hogy a legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300 indexe 1,7 százalékkal emelkedve 865,68 ponton zárt. Az olaj drágulása az olajipari papírok árát hajtotta fel. emelkedéssel fejezte be a napot, itt az AXA részvény drágulása érte el majdnem az 5 százalékot. Tızsdezárások idején az eurót a bankközin 1, dolláron jegyezték. Londonban a FTSE 100 tızsdemutató zárásra 4462,09 pontig jutott, csütörtökhöz képest 1,44 százalékkal ment fel. Kiemelkedıen, 14 százalékkal drágult a Royal Bank of Scotland banki részvény, mert a bank a várakozásoknál jobb eredményadatot közölt. A Friends Provident 7,7, a Schroeders pénzügyi részvény is közel 7 százalékkal drágult. A bányaipariak között is volt hasonló árfolyamemelkedés, az olajipari papírok drágulása is jócskán meghaladta a 2 százalékot. Az ingatlanos British Land részvény viszont 9,4 százalékot zuhant. Frankfurtban 2,29 százalékkal ugrott fel a tızsde DAX-30 indexe, elérve ezzel a 4913,90 pontot. A pénzügyi részvények drágulása közül kiemelhetı az Allianz (+4,77 százalék) és a Deutsche Bank (+4,68), a nap nyertese azonban a ThyssenKrupp lett (+5,93 százalék). Csaknem 4 százalékot zuhant a BMW részvénye, 2 százalékkal drágult ugyanakkor a Volkswagen részvény. Párizsban a CAC 40 index 3312,59 ponton, 1,88 százalékos

5 PIACI KÖRKÉP Ázsia Kínában múlt hónapban is folytatódott, és már a harmadik hónapja tart a defláció, a fogyasztói árak csökkenése. Áprilisban a fogyasztói árak 1,5 százalékkal csökkentek éves összehasonlításban, a márciusi 1,2 százalékos, szintén 12 havi árcsökkenés után. teljesíteni tudja a GDP évi 8 százalékos növekedésének félig hivatalos célkitőzését. Ven Csia-pao kínai miniszterelnök egyébként hangsúlyozta, hogy az élénkítı csomag mellett további lépések várhatók a kormányzat részérıl a gazdaság megsegítésére. A szakértık és a pekingi statisztikai hivatal a következı hónapokra is áresésre számítanak, mindaddig, amíg a múlt évi magas bázis hatása megszőnik. A késıbbiekben, az év második felében, azonban már az inflációs nyomás erısödését várják a pénzügyi ösztönzés és a bankhitelezés fellendülése miatt. A kínai központi bank 2008 végén erıteljesen leszállította az irányadó bankkamatot az 585 milliárd dollár értékő gazdasági csomagot kísérı intézkedésként. Most a szakértık nem számítanak további kamatmérséklésre a defláció ellensúlyozására, a deflációt ugyanis nem ítélik meg súlyosnak a gazdaság élénkülésére való tekintettel, ami Kínában elsıbbséget élvez. A defláció nem izgatja a Kínai hivatalnokokat sem. Mostanában egyre magabiztosabbnak tőnnek annak kapcsán, hogy az ország.

6 Makroadatok

7 Figyelmeztetés: Tisztelt Ügyfeleink! A évi CXXXVIII. törvény 40. elıírásainak alapján felhívjuk a figyelmüket, hogy az értékpapír-ügyletek nyereséget, de veszteséget is hozhatnak. A részvények árát befolyásolhatja, az egyes vállalatok vagy részlegek árfolyam süllyedése, amit a társaságok bevétel csökkenése, a nyereség lassú növekedése, a vezetı tızsde ügynökségek csökkentett ratingje és más negatívumok idézhetnek elı. A hírlevél kizárólag informatív jellegő és nem számít ajánlatnak bármilyen értékpapíroknak a vételére vagy eladására, és nem jelent semilyen biztosítékot a haszonra. Az összeállított hírlevél nem szolgál általános áttekintéssel az egyes értékpapírokról, piacokról vagy fejlıdı trendekrıl. A történelmi részvény árak fejlıdése nem garantálja a jövıbeli hozamot. A külföldi pénznem árfolyama befolyásolhatja a hírlevélben leírt értékeket. A hírlevél a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. által hitelesnek, megbízhatónak és pontosnak tartott forrásokon alapuló információk alapján készült, de azokért a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. semmilyen szavatosságot vagy felelısséget nem vállal. A hírlevélben szereplı adatok, árfolyamok, hozamok tájékoztató jellegőek. Ezt a dokumentumot tilos reprodukálni a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. beleegyezése nélkül!!! További információkért és befektetési ajánlatok elemzéséért forduljon a befektetési tanácsadójához. CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. Derék utca 2, 1016 Budapest Tel: (1)

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX 1,7 százalékos mínuszban 14 112 ponton zárt kedden, a blue chipek közül egyedül a Mol végzett a pozitív tartományban. A kereskedés utolsó fél órájában meredek mélyrepülés

Részletesebben

Boldog új évet kívánunk minden kedves ügyfelünknek!

Boldog új évet kívánunk minden kedves ügyfelünknek! Boldog új évet kívánunk minden kedves ügyfelünknek! PIACI KÖRKÉP Magyarország A pesti parkett irányadó mutatója 12 350 pont körüli szintekrıl kevesebb mint fél óra alatt közel 200 pontot esett, majd a

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Az elmúlt heti jó szereplést követıen hétfın is 2 százalékot emelkedett a magyar tızsde vezetı indexe a BUX. A 16 251 pontos záró érték a napi maximumot jelentette az index esetében.

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 23, KEDD

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 23, KEDD PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX gyakorlatilag a kereskedés elsı óráját leszámítva egész nap a negatív tartományban tartózkodott, innen emelkedett az utolsó percekben meredeken a masszív pozitív tartományba.

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A Budapesti Értéktızsde részvényindexe, a BUX 466 pontos, 3,58 százalékos csökkenéssel, 12 539 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 4,74 százalékkal 10 240 forintra csökkent,

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Nap végéig sikerült megtartani az optimizmust a magyar tızsdén, annak ellenére, hogy alaposan elromlott a nemzetközi hangulat. Napközben új éves csúcsot ért el az OTP a megint

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország 5000 forinton zártak tegnap az OTP részvényei, a bankpapír mellett a Mol is húzta a piacot. A vártnál jobb amerikai kiskereskedelmi adatok hajtották a kelet-közép-európai piacokkal

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Elég haloványra sikerült a magyar tızsde csütörtöki korrekciója. A szerdai 4,4 százalékos esés után 2,5 százalékot tudott visszaszedni a BUX, ami fıleg a hét elsı felében lezajlott

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX index 380 pontos eséssel zárta a kereskedést, a végül 20 forintot emelkedı OTP kivételével a blue chipek estek. átkötések után viszont üzlet nem született rájuk. A bankpapír

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Ledolgozta nap eleji veszteségeit a BUX, de a délutáni pluszokat már nem tudta megtartani, így mindössze 7 pontos emelkedéssel zárt. A keddi nagy lejtmenet reggel úgy tőnt, tovább

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap eleji pánik a nap végére szép lassan elmúlt a magyar tızsdén, és az egész napos emelkedés eredményeként pluszban tudott zárni a BUX. Az irányadó index 0,8 százalékkal 14

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Látványos emelkedéssel kezdete a hetet a Budapesti Értéktızsde irányadó indexe. A vezetı részvények kivétel nélkül drágultak. Csak pillanatokat töltött hétfın a BUX a negatív

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 31, PÉNTEK

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 31, PÉNTEK PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX 13 684,2 ponton zárta a csütörtöki kereskedést, a forgalom megközelítette a 40 milliárd forintot, a részvények többsége drágult A reggel felfüggesztett OTP-részvényt leszámítva

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Elillant zárásra a délután optimizmus a BÉT-en, a BUX 1,68 százalékos csökkenéssel 15 622 ponton fejezte be a napot. Az OTP a nap elején a 3533 forintot is megnézte, de délutánra

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A kereskedés utolsó fél órájában a negatív tartományba került a BUX és az OTP indexe is. A Budapesti Értéktızsde mutatója 1,3 százalékos gyengüléssel 15 168 pont közelében állt

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Kisebb korrekció kezdıdött szerdán a magyar részvénypiacon, ugyanakkor az elmúlt napok száguldása után ez még nem szabad, hogy komolyan aggassza a részvények tulajdonosait. Annak

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A keddi naphoz hasonlóan az OTP járt az élen az esésben, amelynek az árfolyama 11,5 százalékkal 1810 forintig zuhant, a keddi 12 százalékos esés után. A forgalom is nagyon nagy

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap eleji pánikeladások után magához tért a magyar tızsde, délután azonban már csak egy szők sávban mozgott az index, amely az amerikai tızsdék jelentısebb esését sem reagálta

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A kedvezıtlen amerikai nyitás, az S&P által a magyar bankrendszer várható leminısítésére vonatkozó utalás és az átlalánosan romló nemzetközi hangulat betett délután a budapesti

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 17, SZERDA

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 17, SZERDA PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX 0,4 százalékos mínuszban 11741 ponton zárt kedden, azt követıen, hogy a New York-i tızsdék optimizmusának hatására késı délután sikerrel törte át a hétfıi záróérték által

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap elején a hétvégi Gyurcsánybejelentés hatására óvatosan indult a kereskedés, az OTP részvénye például 2 százalék feletti mínusszal 1800 forint környékén kezdte a napot, a

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap elején uralkodó pesszimizmus elillant a világ tızsdéin a hét elsı kereskedési napjának a végére. A BUX jelentısebb mínuszban 20 050 ponton is megfordult a nap elején miután

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A Budapesti Értéktızsde részvényindexe, a BUX 53,29 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 12.365,24 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 2,06 százalékkal 9.990 forintra csökkent,

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Az OTP árfolyamán az EBRD kölcsönérıl és tervezett részvényvásárlásárlól szóló hír sem segített. A nap eleji optimizmus nem tartott sokáig a magyar tızsdén, így egész napos esés

Részletesebben

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló Csütörtökön az európai tőzsdemutatók emelkedtek és háromhavi rekordot döntöttek. Az amerikai tőzsdék a hálaadás ünnepe miatt zárva tartottak. Péntek reggel

Részletesebben

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 24. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak az amerikai és a vezető nyugat-európai részvényindexek kedden. A 310-es szint alatt tartózkodott a forint az euróval szemben a 6 órás adatok

Részletesebben

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország Egész napos emelkedés után napi csúcsán tudott zárni a magyar tızsde, technikai alapon azonban ez egyelıre még csak az elızı hetek esésének a korrekciója, és nem egy új emelkedı

Részletesebben

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló Szerdán az európai részvényindexek növekedéssel zártak a megjelent euró zónás pozitív adatok hatására, míg az amerikai tőzsdék kismértékű negatív eredménnyel

Részletesebben

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. augusztus 7. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak csütörtökön a vezető nemzetközi részvényindexek. Péntek reggel gyengült a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 1,6 százalékkal került

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 1, HÉTFı

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 1, HÉTFı PIACI KÖRKÉP Magyarország A vezetı részvények mind szép nyereségeket könyvehettek el, az összeforgalom 20 milliárd forint körül alakult. A BUX egész nap a pozitív tartományban mozgott, a zárás elıtt pedig

Részletesebben

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló Hétfőn a tengerentúlon estek a tőzsdék, míg a vezető nyugat-európai börzék vegyes teljesítményt mutattak. Kedden reggel a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval

Részletesebben

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A Budapesti Értéktızsde indexe egész napos gyengélkedés után 0,4 százalékkal zárt lejjebb, mint pénteken. Bizonytalan nemzetközi hangulatban a BUX 19 223 pontig süllyedt. A BÉT

Részletesebben

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. december 4. Vezetői összefoglaló Csütörtökön Amerikában és Európában is mínuszban zártak a tőzsdeindexek, az európai börzéken különösen nagy volt a visszaesés. Gyengült a forint az euróhoz

Részletesebben

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. augusztus 18, hétfı

CODEX HÍRLEVÉL 2008. augusztus 18, hétfı PIACI KÖRKÉP Magyarország A Budapesti Értéktızsde indexe, a BUX 20 996,4 ponton zárt pénteken, a forgalom megközelítette a 15 milliárd forintot. Az index az egész napot a pozitív tartományban töltötte,

Részletesebben

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárta a tegnapi kereskedést. Csütörtökön a forint tovább folytatta esését. A BUX 8,2 milliárd forintos

Részletesebben

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló Kedden az európai és amerikai vezető tőzsdeindexek vegyesen zárták a kereskedést, a legnagyobb csökkenés Londonban, a legnagyobb emelkedés Frankfurtban következett

Részletesebben

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló A pénteki kereskedés során az európai tőzsdemutatók vörösben zártak, míg tengerentúlon egyedül a Dow Jones zárt csökkenéssel. Erősödött a forint az euróval

Részletesebben

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai és amerikai indexek tegnap. Hétfőn gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései 304,5-nél

Részletesebben

kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló

kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló A hétfőn megjelent kedvezőtlen makroadatokra a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek is eséssel reagáltak. Hétfőn a 313-as szint körül ragadt az

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 15, SZERDA

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 15, SZERDA PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX 19 194,2 ponton nyitott, hogy aztán némiképp visszavegyen masszív emelkedésébıl azt követıen, hogy az OTP részvényeinek kereskedelmét közvetlenül a nyitást követıen 10 percre

Részletesebben

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására

Részletesebben

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. november 3. Vezetői összefoglaló Hétfőn pluszban zártak a vezető nemzetközi tőzsdeindexek, különösen a New York-i tőzsdék teljesítettek jól, Európában pedig a frankfurti DAX könyvelhette el

Részletesebben

szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló A vezető tengerentúli és nyugat-európai részvényindexek kivétel nélkül mínuszban zárták a keddi kereskedést. Gyengült a forint a vezető devizákkal szemben,

Részletesebben

csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai részvényindexek vegyesen zártak, a tengerentúli börzék azonban pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. Az euró/forint

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A kedvezı délutáni amerikai gyorsjelentések a régióban is fokozták a vételi kedvet, igazán komoly emelkedést azonban sehol nem láthattunk, a tegnapi szárnyalás után azonban ez

Részletesebben

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló Szerdán a nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárt. Mindhárom vezető devizával szemben gyengülést mutatott a forint árfolyama. A BUX záróértéke

Részletesebben

kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló A világ vezető tőzsdéi a hétfői napon is mínuszban zártak: Amerikában a Fed programjával és a költségvetéssel kapcsolatos aggodalmak, Európában a német kormánykoalíciós

Részletesebben

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek enyhén pozitív tartományban, fél százalék körüli nyereséggel zártak. Ma reggelre a forint

Részletesebben

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló A tegnap megjelent kedvező makrogazdasági adatok következtében pozitív hangulatú volt a kereskedés tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. A forint árfolyama

Részletesebben

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló A csütörtöki kereskedési napot a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is komoly veszteséggel zárták. A forint tegnap jelentős mértékben

Részletesebben

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 5, PÉNTEK

CODEX HÍRLEVÉL 2008. DECEMBER 5, PÉNTEK PIACI KÖRKÉP Magyarország A nap eleji kezdeti hezitálás után száguldásba kezdette a BUX legnagyobb súlyú részvénye az OTP. A nyitás utáni 2880 forint környéki árról ugyanis pillanatok alatt 3000 forint

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A BUX szinte egész napi gyengülés után 2,4 százalékkal gyengült, míg az OTP Bank részvénye 5 százalékkal lett olcsóbb pénteken. A Budapesti Értéktızsde indexe esıs nemzetközi

Részletesebben

szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. február 11. Vezetői összefoglaló Többségében emelkedéssel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek tegnap. Kedden gyengülést mutatott a hazai fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben. A BUX

Részletesebben

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zártak a vezető amerikai és nyugat-európai börzék. Ma reggel a 310-es szinten tartózkodott az euró/forint keresztárfolyam. A BUX 0,2 százalékot

Részletesebben

péntek, 2014. augusztus 22. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. augusztus 22. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. augusztus 22. Vezetői összefoglaló A tegnap közzétett makroadatok mellett az összes vezető nemzetközi részvényindex pluszban zárta a kereskedési napot. Csütörtök délután a hazai fizetőeszköz

Részletesebben

hétfő, 2015. október 26. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 26. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 26. Vezetői összefoglaló Csütörtökön és pénteken mind az amerikai, mind az európai részvényindexek növekedéssel zártak. Ma reggelre mindhárom vezető devizával szemben gyengült a hazai

Részletesebben

hétfő, 2015. január 26. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. január 26. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. január 26. Vezetői összefoglaló Kiválóan zárták a hetet az európai vezető részvényindexek, az amerikai tőzsdék többsége mínuszban zárt. Pénteken a 310-es szint alá ereszkedett az euró/forint

Részletesebben

kedd, 2015. október 20. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. október 20. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. október 20. Vezetői összefoglaló Hétfőn az amerikai vezető indexek minimális emelkedést produkáltak, az európai tőzsdék teljesítménye vegyesen alakult. A kereskedést főképp a kínai gazdaság

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 14, KEDD

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 14, KEDD PIACI KÖRKÉP Magyarország Szerkesztette: Bánréti Gábor A BUX-index 810 pontot, 5,6 százalékot erısödött hétfın, és végül 15 387,8 ponton zárt. A forgalom körülbelül 35 milliárd forint volt. Nap közben

Részletesebben

péntek, 2015. február 20. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. február 20. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. február 20. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a nemzetközi részvényindexek a tegnapi napon. Ma reggel a 305,1-es szinten állt az euró/forint árfolyam. A BUX a tegnapi záróértékén fejezte

Részletesebben

Európa-szerte nagy a baj - Fontos szintet tört a DAX

Európa-szerte nagy a baj - Fontos szintet tört a DAX Európa-szerte nagy a baj - Fontos szintet tört a DAX 2014. október 10. 11:33 Borzasztó napja volt tegnap az amerikai befektetőknek, a közelgő kamatemelés és a gyenge európai és kínai konjunktúrával kapcsolatos

Részletesebben

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló Hétfőn vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek, de jelentős elmozdulást egyik sem mutatott. A hazai fizetőeszköz mindhárom vezető devizával szemben

Részletesebben

péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. április 11. Vezetői összefoglaló Jelentős esés következett be a vezető tengerentúli részvényindexekben, Nyugat- Európában kisebb volt a csökkenés. Tartani tudta a forint az euróval szembeni

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. NOVEMBER 21, PÉNTEK

CODEX HÍRLEVÉL 2008. NOVEMBER 21, PÉNTEK PIACI KÖRKÉP Magyarország A részvénypiac forgalma 14,3 milliárd forint volt, ami 22 milliárdos éves átlagnak a töredéke. Az OTPrészvények ára 6,4 százalékkal 2320 forintra zuhant, a bankpapír forgalma

Részletesebben

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. június 3. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek negatív tartományban zárták a keddi napot. Az euró/forint kurzus ma reggel megközelítette a 312-es szintet. A BUX 0,3 százalékkal

Részletesebben

szerda, 2014. december 17. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. december 17. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. december 17. Vezetői összefoglaló Nyereséggel zártak a vezető nyugat-európai részvényindexek tegnap, míg a tengerentúlon mínuszban végeztek a börzék. Kedden a forint gyengülést szenvedett

Részletesebben

PIACI KÖRKÉP Magyarország

PIACI KÖRKÉP Magyarország PIACI KÖRKÉP Magyarország A BÉT indexét a pénteki zárásra a Telekom és a Mol ellenében az OTP és a Richter tudta némi pluszban tartani. A bizonytalan délelıttöt követıen kora délután 2,7 százalékos többlettel

Részletesebben

hétfő, 2015. december 7. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. december 7. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. december 7. Vezetői összefoglaló Pénteken az amerikai tőzsdék 2 százalék feletti pluszban zártak, az európai indexek estek. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, a dollárhoz

Részletesebben

szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló Fontosabb makroadatok hiányában az enyhülni látszó geopolitikai hírek határozták meg a nemzetközi tőzsdei kereskedést, így komoly emelkedést könyveltek el

Részletesebben

kedd, 2013. december 17. Vezetői összefoglaló

kedd, 2013. december 17. Vezetői összefoglaló kedd, 2013. december 17. Vezetői összefoglaló Jelentős mozgás volt tegnap a nemzetközi részvényindexekben, az összes vezető index pozitív tartományban zárt a kedvező makroadatoknak köszönhetően. Hétfőn

Részletesebben

csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Többségében pozitívan zártak a nemzetközi részvényindexek. Szerdán a forint erősödni tudott az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX 4,7 milliárd

Részletesebben

péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége eséssel zárta a csütörtöki tőzsdei kereskedést a vegyes makrogazdasági és vállalati hírek megjelenése után. Csütörtökön

Részletesebben

kedd, 2015. augusztus 11. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. augusztus 11. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. augusztus 11. Vezetői összefoglaló A FED várhatóan nem fog kamatot emelni szeptemberben. Kína leértékeli nemzetközi fizetőeszközét. Pozitív hangulat volt tegnap a nemzetközi tőzsdéken. Ma reggelre

Részletesebben

csütörtök, 2015. január 15. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. január 15. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. január 15. Vezetői összefoglaló Veszteséggel zártak szerdán a vezető nyugat-európai és amerikai tőzsdék. Szerdán tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, az euró jegyzései ma

Részletesebben

szerda, 2015. november 4. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. november 4. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. november 4. Vezetői összefoglaló Kedden a frankfurti DAX kivételével pluszban zártak a vezető nemzetközi tőzsdeindexek, elsősorban az energiacégek jó teljesítményének köszönhetően; a frankfurti

Részletesebben

szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. szeptember 2. Vezetői összefoglaló Kedden jelentős veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek, a napvilágot látott negatív kínai makro-indikátorok hatására. Szerda reggel kismértékben

Részletesebben

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. május 27. Vezetői összefoglaló Tegnap veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és az euróval szemben is. Negatív tartományban

Részletesebben

kedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. július 7. Vezetői összefoglaló Hétfőn is veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Kismértékben erősödött, de még mindig a 316-os szint fölött tartózkodik az euró/forint keresztárfolyam.

Részletesebben

kedd, 2015. augusztus 18. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. augusztus 18. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. augusztus 18. Vezetői összefoglaló A kínai recesszió kettős nyomást helyez a dollárra. Az építőipari gyorsjelentések mozgatták az amerikai tőzsdéket pozitív irányba. Marad a deflációs környezet

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 28, KEDD

CODEX HÍRLEVÉL 2008. OKTÓBER 28, KEDD PIACI KÖRKÉP Magyarország Szerkesztette: Bánréti Gábor A BUX 10751 ponton zárt hétfın, ami 9,7 százalékos esést jelentett a szerdai záró árhoz képest. A magyar index jóval többet esett a világ tızsdéinél

Részletesebben

szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló Kedden mind a tengerentúli, mind az európai tőzsdék pirosba fordultak, zárásra valamennyi mutató esetében esést regisztráltak. Amerikában a cégek harmadik

Részletesebben

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló WWW.CAPITAL.HU @CAPITAL.HU Napi Elemzés 2010. október 19. INDEXEK Záróérték Napi változás (%) Dow Jones IA 11143.70 +0.73% S&P 500 1184.71 +0.72% Nasdaq 100 2104.15 +0.31% DAX 6516.63 +0.37% BUX 23407.53-0.03%

Részletesebben

péntek, 2015. június 5. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. június 5. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. június 5. Vezetői összefoglaló Csütörtökön veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Erősödni tudott a hazai fizetőeszköz az euróval szemben. A BUX értéke 0,4 százalékkal csökkent.

Részletesebben

szerda, 2015. november 25. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. november 25. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. november 25. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók enyhén emelkedtek. A kereskedés hangulatára rányomta bélyegét a török-szír határon történt

Részletesebben

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 30., szerda

CODEX HÍRLEVÉL 2008. július 30., szerda PIACI KÖRKÉP Magyarország...Szerkesztette: Bánréti Gábor Reggel masszív mínuszban nyitottak az európai piacok, miután a befektetők amiatt aggódtak, hogy a bankoknak újabb leírásokat kell eszközölniük.

Részletesebben

kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. szeptember 8. Vezetői összefoglaló Hétfőn a vezető nyugat-európai részvényindexek kismértékben emelkedtek, az amerikai tőzsdék zárva tartottak. Ma reggelre a vezető devizák többségével szemben

Részletesebben

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló WWW.CAPITAL.HU @CAPITAL.HU Napi Elemzés 2010. október 11. INDEXEK Záróérték Napi változás (%) Dow Jones IA 11006.48 +0.53% S&P 500 1165.15 +0.61% Nasdaq 100 2027.03 +0.77% DAX 6291.67 +0.25% BUX 23416.53-0.51%

Részletesebben

péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, a Fed kamatemeléssel kapcsolatos nyilatkozatai hatására. Az euróval

Részletesebben

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló

SOLARCAPITAL MARKETS ZRT. WWW.SOLARCAPITAL.HU SOLAR@SOLARCAPITAL.HU. Összefoglaló WWW.CAPITAL.HU @CAPITAL.HU Napi Elemzés 2010. szeptember 14. INDEXEK Záróérték Napi változás (%) Dow Jones IA 10544.13 +0.78% S&P 500 1121.90 +1.11% Nasdaq 100 1921.67 +1.55% DAX 6261.68 +0.75% BUX 23415.34

Részletesebben

kedd, 2015. november 17. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. november 17. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. november 17. Vezetői összefoglaló Hétfőn az európai és az amerikai tőzsdék többsége emelkedett, egyedül a párizsi börze zárt enyhe mínuszban, a múlt hét pénteki terrortámadások hatására. Ma

Részletesebben

péntek, 2015. szeptember 18. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. szeptember 18. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Nem emelt a Fed az irányadó kamatrátáján, ugyanakkor nem zárta ki egy októberi emelés lehetőségét. Vegyes kereskedési napon vannak túl a nyugati tőzsdék.

Részletesebben

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek negatív tartományban zártak, a tőzsdék heti szinten is érdemi árfolyamesést könyveltek el

Részletesebben

33. Hét 2009. augusztus. 11. Kedd

33. Hét 2009. augusztus. 11. Kedd Napii Ellemzéss 33. Hét 2009. augusztus. 11. Kedd Összegzés Enyhén negatív nyitás, majd lassú egész napos csorgás jellemezte a tegnapi amerikai kereskedést, mely jelentısebb makrogazdasági és vállalati

Részletesebben

kedd, 2015. október 27. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. október 27. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. október 27. Vezetői összefoglaló Hétfőn a pénteki záró értékek közelében fejezték be a kereskedést a vezető nemzetközi tőzsdék, a börzéket kiváró hangulat jellemezte. Tegnap mindhárom vezető

Részletesebben

szerda, 2015. augusztus 12.

szerda, 2015. augusztus 12. szerda, 2015. augusztus 12. Kedden veszteséggel zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Szerda hajnalban ismét leértékelte a jüant a Kínai Központi Bank. Szerda reggel az euróval szemben a tegnapi

Részletesebben

2010. október 11. www.cib.hu CIB REGGELI FEJLETT PIACOK

2010. október 11. www.cib.hu CIB REGGELI FEJLETT PIACOK CIB REGGELI FEJLETT PIACOK FİBB HÍREINK USA: Pénteken a munkaerıpiaci adatok negatív meglepést hoztak: a mezıgazdaságon kívül álláshelyek száma a várakozásokkal ellentétben jelentıs visszaesést mutatott.

Részletesebben