Szösszenetek a Hortobágyi Nemzeti Park 2014/2015-ös tanév vetélkedőiből

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szösszenetek a Hortobágyi Nemzeti Park 2014/2015-ös tanév vetélkedőiből"

Átírás

1 Szösszenetek a Hortobágyi Nemzeti Park 2014/2015-ös tanév vetélkedőiből A 2014/2015-ös tanévben a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság különböző szervezetekkel együttműködve az alábbi vetélkedőket hirdette meg és bonyolította le. Vetélkedőinken összesen 2515 gyermek vett részt. Köszönjük szépen minden gyermeknek, felkészítő pedagógusnak, szülőnek, intézménynek a lelkiismeretes munkáját. 1. Játékos Hortobágy vetélkedő természetismeret és néprajz témában A 38 óvodás csoport 3 feladatlapon és két alkotáson keresztül versenyzett egymással. A vetélkedőt hármas holtversenyben a Madarász Imre Egyesített Óvoda (Karcag) Napraforgó csoportja és a Bárczay Anna Városi Óvoda (Téglás) Szivárvány és Margaréta csoportja nyerte meg, jutalmuk egy Hortobágyi kirándulás. Feladat az egyik forduló kérdései közül: Különbségkereső: Néhány alkotás (rajz és kollázs technika vegyesen):

2 2. Hímzett kötény, kiscsizma óvodai néptáncverseny A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság harmadik alkalommal rendezte meg a Hímzett kötény, kiscsizma elnevezésű óvodai néptáncversenyét. A felhívásra 11 csoport jelentkezett, melyből az április 28-án megrendezésre kerülő döntőn 10 résztvevő mutatta be produkcióját. A rendezvénynek, mely a Tánc Világnapjához kapcsolódott, a Fórum Bevásárlóközpont adott otthont. A zsűri tagjai: Antal Dóra (Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola táncművészeti tagozatának mesternője), Tóthné Pásztor Ágnes (Hajdú Táncegyüttes), Hercz Vilmos (Debreceni Népi Együttes). A versenyen arany minősítést kaptak: Babits Utcai Óvoda (Debrecen) Gyöngybokréta csoport, felkészítő pedagógus: Szilágyi Judit Gyermekeink a Hagyományainkért Alapítvány (Hajdúnánás) Fuszulyka csoport, felkészítő pedagógus: Ilyés Ilona Madarász Imre Egyesített Óvoda Táncsics krt-i Óvodája (Karcag) - Bíborka csoport, felkészítő pedagógus: Kunné Nánási Mónika Néhány kép a döntőről:

3 3. A pásztorok viselt dolgai néprajzi vetélkedő A vetélkedőt 4-5. osztályos tanulóknak hirdette meg a HNPI. Felhívásunkra 34 db 3 fős csapat jelentkezett. A versenyt a Balmazújvárosi Református Általános Iskola Bojtárok csapata nyerte meg. Felkészítő pedagógus: Földesiné Tóth Erika. Feladat az egyik forduló kérdései közül: Kösd össze a rajzokat a megfelelő névvel! elshogüdgáyelnő mekégúst. avsaló A 2 fordulós feladatlap eredményei alapján a 10 legjobb csapat került be a döntőbe, melyet április 25-én rendeztük meg Hortobágyon, a Kihajtás napján. Néhány kép a döntőről:

4 4. Csodálatos Vadvilág Ezt a versenyt a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft. közösen hirdette meg alsó (3-4. osztályosok) és felső (6-7. osztályosok) tagozatos iskolások számára. A vetélkedőre 134 db 3 fős csapat jelentkezett. Az alsósok közül a versenyt a Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola Zöld csajok csapata nyerte meg. Felkészítő pedagógus: Jeneiné Árva Erzsébet. A felsősök győztese: Lónyay Menyhért Általános Iskola Tiszabezdédi Tagintézménye, Jómadarak csapata. Felkészítő pedagógus: Oláh Katalin Zsuzsanna. Az alsósok egyik feladatlapjának kérdése: 5 állatfaj testrészei összekeveredtek. Mondjátok meg, hogy melyik ez az öt. Néhány kép a döntőről, melyet május én rendeztünk meg a Debreceni Állatkert területén:

5 5. A Mi Hortobágyunk A vetélkedőt 6. osztályos tanulóknak hirdette meg három hortobágyi cég, (Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, a Hortobágyi Nonprofit Kft. és a Hortobágyi Halgazdaság Zrt). Felhívásunkra 86 db 3 fős csapat jelentkezett. A versenyt a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Hunyadi Tagiskola (Berettyóújfalu) A nagy sömmi csapata nyerte meg. Felkészítő pedagógus: Pelbárt Viola. Feladat az egyik forduló kérdései közül: A Hortobágyi Nemzeti Park számos nemzetközi cím és elismerés birtokosa. Ezek közül kiválasztottuk az 5 legfontosabbat. Végezzetek kutatást, mert adataink összekeveredtek! Vezessétek a logót és a kulcsmondatot a címekhez. Használjatok színeket! Létesítésük fő célja a Föld nagy ökoszisztéma-típusait reprezentáló, kiemelkedően értékes területek védelme, és a rajtuk tapasztalható emberi és természetes folyamatok megfigyelése. Hivatalos nevén az Egyezmény a nemzetközi jelentőségű vizes területekről, különösen, mint a vízimadarak élőhelyeiről, a természetvédelmi államközi megállapodások legrégebbike. A Hortobágy egy olyan, a pásztorközösségek által megművelt kultúrtáj, mely az ember és a természet kétezer éves, hagyományos és kíméletes földhasználaton alapuló, harmonikus együttműködésének kiemelkedő példája. Az Európai Bizottság indította útjára a projektet, amely az európai kontinens természeti, kulturális és szellemi örökségének sokszínűségét hivatott bemutatni a turisták számára. Hortobágyi Csillagoségboltpark Kiváló Európai Desztinációk EDEN Bioszféra-rezervátum Nemzetközi elismerések UNESCO Világörökség kultúrtáj, kulturális kategória Sötét Égbolt Park lett a Hortobágyi Csillagoségbolt-park. Ez egy olyan terület, ahol éjszakánként szinte teljesen fényszennyezéstől mentesen tárulhat a látogatók elé a csillagos égbolt látványa Ramsari Egyezmény 1979.

6 Néhány kép a döntőről: 6. Tisza-tavi Ki mit tud? A vetélkedőt 6. osztályos tanulóknak hirdette meg hat Tisza-tavi szervezet (Magyar Turizmus Zrt. Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatóság, Közép-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság, Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft., Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság, Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, Tisza-tavi Területfejlesztési Önkormányzati Társulás). Felhívásunkra 113 db 3 fős csapat jelentkezett. A versenyt a Mérai sügérek (Tarnaméra) csapata nyerte meg. Felkészítő pedagógus: Juhászné Zaja Mónika. Feladat az egyik forduló kérdései közül: Fejtsétek meg a rejtvényt! 1. Közismert neve a sneci. 2. Táplálékszerzéskor áldozatát kitartóan üldözi. 3. Pikkelyei aprók, színe az aranysárgától a feketéig változó. 4. Területe ötszöröse a Velencei-tóénak. 5. A halak testhőmérséklete ilyen. 6. Itt ömlik a Dunába a Tisza. 7. A folyó egyetlen természetes szigete a Tisza-tó szakaszán. 8. Ilyen hal a süllő

7 Megfejtés: Néhány kép a döntőről:

8 7. Az alföldi erdők élővilága A vetélkedőt felső osztályos tanulóknak hirdette meg a HNPI. Felhívásunkra 43 db 3 fős csapat jelentkezett. A versenyt a Debreceni Református Kollégium Általános Iskolája Csudi Csajok csapata nyerte meg. Felkészítő pedagógus: Szélesné Mészáros Ágnes. Feladat az egyik forduló kérdései közül: Néhány, a ligeterdőkben vagy azok környékén előforduló fajt láthattok az alábbi árnyképeken. Találjátok ki, hogy melyik árnykép mögött melyik faj bújt el, írjátok az árnykép alá a faj nevét. Majd egészítsétek ki az adott faj tollát ábrázoló kép sorszámával (könnyítésül a tollaknál megadunk néhány betűt)... 1, gy cs a _.. 2, f_k e ly _.. 3, _ a _ cs _

9 .. 4, m _ cs b _ ly A beküldött munkák és a feladatlap összpontszáma alapján 11 csapat került a döntőbe, melyet május 12-én rendeztünk meg a Hortobágyi Vadasparkban. Néhány kép a döntőről:

10 8. Ízekre szedve Föld Világnapi alkotópályázat az ízeltlábúakról A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság az "Ízekre szedve" alkotópályázatot 4 kategóriában hirdette meg (óvodás, általános iskolás alsó tagozat, általános iskolás felső tagozat és középiskolás korosztály), melyre összesen 196 alkotás érkezett be. Az első 3 helyezés mellett, a nemzeti park 20 különdíjat osztott ki. Néhány díjazott alkotás: 9. Állati jó - A számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon alkotópályázat Az Állati jó - A számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon című rajzpályázatra 328 pályamunka érkezett be, melyek közül 4 kategóriában (óvodás, általános iskolás alsó tagozat, általános iskolás felső tagozat és középiskolás korosztály) 37 rajzot emelt ki a szakmai zsűri. A díjak átadására az október végén megrendezett Darufesztiválon került sor a Hortobágyi Látogatóközpontban. Néhány kép a díjátadóról és néhány díjazott alkotás:

11 10. Titokzatos sün-történetek mese-és képregényíró pályázat A Vadonleső Program, valamint a tíz hazai nemzeti park igazgatóság több más szervezővel egyetemben A KELETI SÜN ÉVE alkalmából Titokzatos sün-történetek címmel mese- és képregényíró pályázatot hirdetett. A Hortobágyi Nemzeti Parkhoz beérkezett pályaművek közül a következő versenyzők érték el a legjobb eredményt: Meseíró pályázat: I. helyezett: Nemes Tekla Luca, Szolnok II. helyezett: Mikó Emese, Hosszúpályi III. helyezett: Molnár Vivien, Debrecen Képregényíró pályázat: I. helyezett: Hankószki Fanni Regina, Nagykálló II. helyezett: Gyalai Liza, Tiszavárkony III. helyezett (ek): Harcsa Réka, Szajol és Kormány Adrienn/Németh Dominika, Tahitótfalu Mind a meseíró, mind a képregényíró pályázat első 3 helyezettjének különdíja volt, hogy november 25-re meghívást kapott Budapestre, a Magyar Természettudományi Múzeumban tartott gálaműsorra, ahol a 10 nemzeti park nyertes képregényei és a meseíró verseny nyertes meséit neves előadóművészek, zenészek mutatták be saját feldolgozásukban. Néhány kép a gáláról:

12 Vetélkedőinkről, táborainkról, továbbá szakmai programjainkról érdeklődhet elérhetőségeinken: Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Oktatási és Turisztika Osztály 4024 Debrecen, Sumen u Honlap: Tel.: 30/

Szösszenetek a Hortobágyi Nemzeti Park 2013/2014-es tanév vetélkedőiből

Szösszenetek a Hortobágyi Nemzeti Park 2013/2014-es tanév vetélkedőiből Szösszenetek a Hortobágyi Nemzeti Park 2013/2014-es tanév vetélkedőiből A 2013/2014-es tanévben a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság különböző szervezetekkel együttműködve az alábbi vetélkedőket hirdette

Részletesebben

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 A Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodák, általános- és középiskolák körében négy kategóriában

Részletesebben

Környezeti nevelés a Hortobágyi Nemzeti Parkban Tiszta tó Tisza-tó szakmai konferencia. Kisköre május 13.

Környezeti nevelés a Hortobágyi Nemzeti Parkban Tiszta tó Tisza-tó szakmai konferencia. Kisköre május 13. Környezeti nevelés a Hortobágyi Nemzeti Parkban Tiszta tó Tisza-tó szakmai konferencia Kisköre 2016. május 13. Irányelvek Cél: a természeti és kultúrtörténeti értékek bemutatásán túl szemléletformálás,

Részletesebben

Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről

Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről A verseny Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről megrendezésének időpontja: 2016. március rendező intézményének neve: Óvoda 4100, Tardy u. 8. szervezőjének neve, beosztása: Kari

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV (EREDMÉNYHIRDETÉS: 2013. december 21., szombat) REGIONÁLIS VERSENYEREMÉNYEINK A Széna Téri Általános Iskola és a Kedvenc rejtvényújság szerkesztősége által 3-8. évfolyamos

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. január 22. rendező intézményének neve: Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda

Részletesebben

MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM)

MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM) MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM) versenyt hirdet általános iskolai alsó tagozatos tanulók számára. Közreműködők: Vámospércsi Mátyás Király Általános Iskola és

Részletesebben

Tanulmányi versenyek eredményei 2014/2015. tanév

Tanulmányi versenyek eredményei 2014/2015. tanév Tanulmányi versenyek eredményei 2014/2015. tanév Idő Verseny - versenyző Helyezés Felkészítő 1. 2014.09.26. Papírgyűjtés / alsó/ 3.o. 2. 2014.09.26. Papírgyűjtés /felső/ 8.o. Ress Brigitta 3. 2014.11.06.

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

s tanév versenyeredményei

s tanév versenyeredményei 2013-2014 - s tanév versenyeredményei Alsós munkaközösség eredményei Olvasás verseny (tankerületi): Sándor Viktória 3.b Vinkler Gréta 3. a Rozsnyai Luca 4.a Matematika verseny Nyírbátor: Szabó Anikó 4.b

Részletesebben

Egy hét a kedvencemmel

Egy hét a kedvencemmel PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tisztelt Igazgatók, Igazgatónők, Pedagógusok! A környezeti nevelés és a felelős kisállattartás fontosságának hangsúlyozására a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium pályázatot hirdet

Részletesebben

Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről

Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről A verseny Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről megrendezésének időpontja: 2017. 03.24. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola, és Bölcsőde szervezőjének

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016-2017. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 05-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László, Frák Erika 09.01 Felhívás

Részletesebben

Versenyek, pályázatok általános iskoláknak

Versenyek, pályázatok általános iskoláknak Versenyek, pályázatok általános iskoláknak Pályázat neve: Szabadnapló 2015 Litera naplópályázat Pályázat kiírója: www.litera.hu Téma: netnapló-pályázat Akik pályázhatnak: bárki Beadási időszak, határidő:

Részletesebben

Összefoglaló "Az Úr csodái" XV. Országos Óvodai Rajzversenyről

Összefoglaló Az Úr csodái XV. Országos Óvodai Rajzversenyről Összefoglaló "Az Úr csodái" XV. Országos i Rajzversenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2017. március rendező intézményének neve: 4100 Berettyóújfalu, Tardy u. 8. szervezőjének neve, beosztása:

Részletesebben

2017/2018 tanév. Beszámoló

2017/2018 tanév. Beszámoló 2017/2018 tanév Beszámoló A művészeti oktatásra az általános iskolai kötelező órákon kívül lehetett jelentkezni, ugyanúgy, mint az eddigi évekhez hasonlóan. Általában délutáni órakeretben történt a képzés.

Részletesebben

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Részletesebben

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem 2013-2014-es tanév A 23.Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi versenyen iskolánk tanulója Csapó Krisztián (7.o.) prezentáció kategóriában II.helyezést és Bánfalvi Béla (7.o.) táblázatkezelés kategóriában

Részletesebben

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés y FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés Nagy Miklós, Berencsi Sándor, Jádi Bence, Dálnoki László, Kosdi Bálint, Pócsi Balázs, Páter Gergő, Lakatos Patrik LÁNY LABDARÚGÁS (5.oszt.) 3. helyezés Koszta

Részletesebben

Felhívás. általános iskolás tanulók részére. Tisztelt Intézményvezető!

Felhívás. általános iskolás tanulók részére. Tisztelt Intézményvezető! Felhívás általános iskolás tanulók részére Tisztelt Intézményvezető! A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság az alábbi játékos vetélkedőkön, programokon várja az érdeklődő iskolás csoportokat 2018. február-augusztus

Részletesebben

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010 Természettudományi munkaközösség Versenyeredmények 2009/2010 Természetfotó pályázat Őszi forduló I. helyezés: Szabó Fanni 7.b Ködbe burkolózva II. helyezés: Batki Viktória 8.e Fénysugár III. helyezés:

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2015-2016. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László,

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l.

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l. Kiemelkedő verseny eredmények az elmúlt fél évben Titok Arany János országos verseny 8.a. Papp Marcell 3.hely Nagyné Molnár Sarolta 5.a. Osváth Bálint 7.hely Guzslovánné B. Judit 5.b. Kovács Bertalan 7.hely

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ a Törd A Fejed! Óvodásoknak Szóló Matematikai Versenyről

ÖSSZEFOGLALÓ a Törd A Fejed! Óvodásoknak Szóló Matematikai Versenyről ÖSSZEFOGLALÓ a Törd A Fejed! Óvodásoknak Szóló Matematikai Versenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2019.03.22. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola, Óvoda és

Részletesebben

Összefoglaló a Regionális Bibliaismereti Versenyről

Összefoglaló a Regionális Bibliaismereti Versenyről Összefoglaló a Regionális Bibliaismereti Versenyről A verseny Megrendezésének időpontja: 2018. december 7. Rendező intézményének neve: Irinyi János Református Oktatási Központ Tompa Mihály Általános Iskolája,

Részletesebben

s tanév versenyeredményei

s tanév versenyeredményei 2014-2015 - s tanév versenyeredményei Alsós munkaközösség eredményei: Bolyai anyanyelvi csapatverseny: 4. évfolyam: 14. helyezés Csapattagok: Kapitány Lilla, Jakab Nikoletta, Papp Gréta, Sándor Viktória

Részletesebben

Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9

Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9 Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9 KÉPES BESZÁMOLÓ A 2017-BEN MEGRENDEZETT ORSZÁGOS MAZSI MATEK VERSENYRŐL A verseny neve: MAZSI MATEK ORSZÁGOS

Részletesebben

2016/2017. TANÉV EREDMÉNYEI

2016/2017. TANÉV EREDMÉNYEI 2016/2017. TANÉV EREDMÉNYEI ORSZÁGOS TÖRTÉNELMI ÉS HONISMERETI TANULMÁNYI VERSENY A megyei fordulóban Jakab Fanni II. helyezést ért el, Szabó Miron III. helyezett lett. Az országos versenyen JAKAB FANNI

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

Országos sportversenyeken elért eredményeink Megyei sportversenyeken elért eredményeink

Országos sportversenyeken elért eredményeink Megyei sportversenyeken elért eredményeink Országos sportversenyeken elért eredményeink 1996 2001 1996/97 1997/98 1998/99 1999/2000 2000/2001 1. 2. 3. 1. 2. 3. 4. 1. 2. 3. 4. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 1. 3. 4. 5. 6. Aerobic - - - - - - - 1-1 3 1 3 2 2

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

A Varázsecset rajzszakkör eredményei. Szeptember

A Varázsecset rajzszakkör eredményei. Szeptember A Varázsecset rajzszakkör eredményei Szeptember 1. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, az Emberi Erőforrások minisztériuma és a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával került megrendezésre az Európai

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK

TANULMÁNYI VERSENYEK TANULMÁNYI VERSENYEK Német nemzetiségi vers- és prózamondó verseny megyei forduló Felkészítő: Cser Márta, Kornerné Kosztich Julianna, Tóth Zoltánné Kelemen Mária 1. kategória 2. hely: Tánczos Regina 2.a

Részletesebben

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja 2014.02.21. A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján megemlékezést tartottak a városházán. A nyíregyházi önkormányzat idén immár negyedik alkalommal hirdetett a témában

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A REGIONÁLIS ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A REGIONÁLIS ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A REGIONÁLIS ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: A nyelvi témahét ( 2018. november 12-16.) programsorozat keretei között került megrendezésre 2018. november

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 3692-2/2011. 9. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Felhívás. A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint

Felhívás. A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint Felhívás A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata a Nyelvek Európai

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT. Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT. Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára FŐVÁROSI FORDULÓ A verseny pedagógiai célja: a tehetséggondozás,

Részletesebben

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról Összefoglaló a Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 03.31 04.01. rendező intézményének neve: Debreceni Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona szervezőjének

Részletesebben

Szeretem, mert Vasból van

Szeretem, mert Vasból van VAS MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 9700 Szombathely, Berzsenyi D. tér 1. Vas megyei Általános Iskolák részére Tárgy: Versenykiírás Iktatószám: 2-45/2013 Székhelyén Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Tisztelt Pedagógusok!

Részletesebben

Március végi és áprilisi versenyeredményeink

Március végi és áprilisi versenyeredményeink Március végi és áprilisi versenyeredményeink A budapesti Béres Ferenc Országos Népdal és Zsoltáréneklő Versenyen Matuska Luca (1.b) ezüst, Matuska Villő (4.b) arany, Győrffy Virág (5.b) bronz, Németh Virginia

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM) Versenykiírás a 2017/2018-as tanévre

MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM) Versenykiírás a 2017/2018-as tanévre MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM) A természet varázsát ontja bőven: A fűben, a virágban és a kőben. Ó, nincs a földön oly silány anyag, Mely így vagy úgy ne szolgálná

Részletesebben

5. sz melléklet: Tanulmányi versenyek eredményei a 2011/12.tanévben

5. sz melléklet: Tanulmányi versenyek eredményei a 2011/12.tanévben Alsó tagozat 2011. december Adventi feladatok 4 fordulós könyvtári vetélkedő. résztvevők száma: 37 fő, mely 2-3-4. osztályosok vettek részt. Kiemelkedően teljesített, könyvjutalmat kapott 21 tanuló. Helyi

Részletesebben

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE. 2015/2016. tanév

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE. 2015/2016. tanév HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE 2015/2016. tanév Készítette: biolológia-földrajz szakos tanár tanító Debrecen,2015. szeptember 2 ÖKO MUNKACSOPORT TAGJAI tanár Munkacsoport vezető tanító

Részletesebben

Tehetséges hallgatók támogatása című pályázat szakmai beszámolója

Tehetséges hallgatók támogatása című pályázat szakmai beszámolója Tehetséges hallgatók támogatása című pályázat szakmai beszámolója 2015-ben a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia szekcióiba az ELTE Tanítóés Óvóképző Karát 15 hallgató képviselte, akik által

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. március 22. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Óvoda és Bölcsőde szervezőjének

Részletesebben

FIGEDY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY NOSZVAJ OM AZONOSÍTÓ

FIGEDY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY NOSZVAJ OM AZONOSÍTÓ FIGEDY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY NOSZVAJ OM AZONOSÍTÓ 031530 VERSENYEREDMÉNYEK 2009/2010-ES TANÉV MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM GÁRDONYI GÉZA MEGYEI VERS-, PRÓZA-, MESEMONDÓ

Részletesebben

Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában. 2016/2017-es tanév I. félév. Alsó tagozat. I.

Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában. 2016/2017-es tanév I. félév. Alsó tagozat. I. Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában 2016/2017-es tanév I. félév Alsó tagozat I. évfolyam Első évfolyamos tanulóink két versenyen vettek részt az első félévben

Részletesebben

Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony, Iskola u. 7. 035954

Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony, Iskola u. 7. 035954 TÁMOP3.1.4B-13/1-2013-0001. számú Köznevelés az iskolában című pályázat keretén belül a Hiába ott a kincs, ahol egészség nincs című egészségnevelési projektnap Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony,

Részletesebben

Összefoglaló a Wass Albert Országos Vers- és Prózamondó Versenyről

Összefoglaló a Wass Albert Országos Vers- és Prózamondó Versenyről A verseny Összefoglaló a Wass Albert Országos Vers- és Prózamondó Versenyről Megrendezésének időpontja: 2017. február 24. Rendező intézményének neve: Iskola, Óvoda Szervezőjének neve, beosztása: Virágné

Részletesebben

Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium. 2018/2019 TANÉV Különös közzétételi lista - Alapfokú művészeti iskola

Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium. 2018/2019 TANÉV Különös közzétételi lista - Alapfokú művészeti iskola Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 2018/2019 TANÉV Különös közzétételi lista - Alapfokú iskola Országos,, területi szakmai bemutatókon, versenyeken elért eredmények

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink:

A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink: A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink: A MESEMONDÓ VERSENYEN, Pakson 2014. október 20-án STINGLI JÓZSEF 3. helyezést ért el! A BOLYAY ANYANYELVI

Részletesebben

A 2011/2012-es tanév eredményei

A 2011/2012-es tanév eredményei A legjelentősebb eredményeink A 2011/2012-es tanév eredményei Alsó tagozat Az esélyegyenlőségi napi programon iskolánk díjazottja a FIT KID iskolai csoportból Bakonyi Lili4. b. osztályos tanuló lett. Az

Részletesebben

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10.

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10. ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Debrecen Balmazújváros 2014. május 8 10. 1 Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Veszprém I. Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium Palotai Nándor Veszprém és

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Jogszabályi háttér: 229/2012 (VIII.28.) Kormány rendelet Az intézmény neve: Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola Címe: 2400 Dunaújváros, Március 15.tér

Részletesebben

Írta: Árvai Erzsébet 2008 november 06., csütörtök 09:49 - Utoljára frissítve 2015 március 08., vasárnap 16:36

Írta: Árvai Erzsébet 2008 november 06., csütörtök 09:49 - Utoljára frissítve 2015 március 08., vasárnap 16:36 Magyar, angol és német szakosok figyelmébe KÖLCSEY FERENC MEGYEI NYELVI VERSENY idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségesig mívelni kötelesség. E gondolatok jegyében kerül megrendezésre a

Részletesebben

Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott

Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott ország-ismereti rendezvény. A lelkes diákok csapatokban mérhették

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Versenyző

Részletesebben

Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola

Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola iszkaisko la.hu http://iszkaisko la.hu/versenyek3.html Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola Versenyek Archívum: 2009/2010, 2010/2011, 2011/2012 2010/2011 A 2011. évi Országos Z rínyi Ilona Matematikaverseny

Részletesebben

Akcióban a nyertes ifjúsági, kossuthos csapat fotó: Gyarmati Gábor

Akcióban a nyertes ifjúsági, kossuthos csapat fotó: Gyarmati Gábor Segítségért kiabáló, földön heverő sérültek, ellátást akadályozó zavart emberek életszerű baleseti szituációkban kellett helytállniuk a vöröskeresztes elsősegélynyújtó verseny területi fordulóján a debreceni

Részletesebben

Diákvilág. A foglalkozás megrendezését a múzeum a TÁMOP 3.2.11/10-1/2010-0236-os pályázaton nyerte el.

Diákvilág. A foglalkozás megrendezését a múzeum a TÁMOP 3.2.11/10-1/2010-0236-os pályázaton nyerte el. Diákvilág Kedves Olvasó! 2012. március 13-án, 21 felső tagozatos tanuló részt vett a Koszta József Múzeum Kézzel-lábbal a múzeumban című múzeumpedagógiai foglalkozásán, amelyet az 1848. március 15-i forradalom

Részletesebben

Felhívás. A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint

Felhívás. A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint Felhívás A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata a Nyelvek Európai

Részletesebben

HURO/1001/065/ számú projekt keretében az Ember és a Természet címmel szervezett környezetvédelmi, környezeti nevelési vetélkedő

HURO/1001/065/ számú projekt keretében az Ember és a Természet címmel szervezett környezetvédelmi, környezeti nevelési vetélkedő HURO/1001/065/1.3.1. számú projekt keretében az Ember és a Természet címmel szervezett környezetvédelmi, környezeti nevelési vetélkedő II. gyakorlati forduló Egyesületünk programot valósít meg a Magyarország-Románia

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

Beszámoló a Zrínyi Ilona Általános Iskola (Egercsehi) tanulói számára megrendezett angol nyelvi versenyről

Beszámoló a Zrínyi Ilona Általános Iskola (Egercsehi) tanulói számára megrendezett angol nyelvi versenyről Beszámoló a Zrínyi Ilona Általános Iskola (Egercsehi) tanulói számára megrendezett angol nyelvi versenyről Az iskola tanulói számára meghirdetett nyelvi verseny iskolánk nagy részét érintette, az első

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK Rajzversenyek. Verseny neve Helyezés Gyermek neve

VERSENYEREDMÉNYEK Rajzversenyek. Verseny neve Helyezés Gyermek neve 1 VERSENYEREDMÉNYEK 2014-2015 Rajzversenyek Iskolatej rajzpályázat Tervezd meg a láthatósági mellényedet országos rajzpályázat Móra Ferenc Általános Iskola rajzpályázata Ólomkatona nemzetközi rajzpályázat

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Pályaválasztási Nyílt Napok Hajdú-Bihar Megyében Abigél Alapfokú Művészeti Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium Berettyóújfalui SzC Arany János Gimnáziuma, Egészségügyi és Közgazdasági

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT Oktatási Hivatal B U D A P E S T I P E D A G Ó G I A I O K T A T Á S I K Ö Z P O N T 1088 Budapest, Vas u. 8. Telefon: (+36 1) 374-2161 Honlap: www.oktatas.hu E-mail: POKBudapest@oh.gov.hu VERSENYKIÍRÁS

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Ózd Újváros Téri Ált. Isk. 36,600 38,000 74,600 2 Szombathely Zrínyi Ilona Ált. Isk. 35,850 37,400 73,250 3 Kecskemét Széchenyivárosi Óvoda és Ált. Isk. 35,250 37,750 73,000 4 Zalaegerszeg

Részletesebben

Időpont Téma Felelős Augusztus

Időpont Téma Felelős Augusztus Bálint Sándor Tagiskola Eseménynaptár 2017-2018 Időpont Téma Felelős Augusztus 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea 23. Munkaközösségi foglalkozások Munkaközösség-vezetők 24. Javítóvizsga Szaktanárok

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

Foltos szalamandrák csapat: Huber Márton Pogány Zoé Timár Gyöngyvér. Aggteleki Ált. Isk. Újhelyiné Kenéz Zsuzsanna

Foltos szalamandrák csapat: Huber Márton Pogány Zoé Timár Gyöngyvér. Aggteleki Ált. Isk. Újhelyiné Kenéz Zsuzsanna ÖSSZEFOGLALÓ AZ ORSZÁGOS KÖRNYEZETISMERET-KÖRNYEZETVÉDELEM CSAPATVERSENYRŐL (2-4. osztályos tanulók számára), valamint AZ ORSZÁGOS TERMÉSZETISMERET-KÖRNYEZETVÉDELEM CSAPATVERSENYRŐL (5-6. osztályos tanulók

Részletesebben

A Bárczi Géza Általános Iskola ökoiskolai munkaterve a 2014/15-ös tanévre

A Bárczi Géza Általános Iskola ökoiskolai munkaterve a 2014/15-ös tanévre A Bárczi Géza Általános Iskola ökoiskolai munkaterve a 2014/15-ös tanévre Az ÖKO-munkacsoport tagjai: Ligay Csilla Nagy Ivánné Víg Balázsné Török Renáta Barcza László Róna Csilla Frick Judit Págyiné Milfai

Részletesebben

2018. április

2018. április 2018. április 23-27. A TÉMAHÉT SZERVEZÉSE PROJEKTGAZDA FŐVÉDNÖK Áder János köztársasági elnök KIEMELT EGYÜTTMŰKÖDŐ SZERVEZETEK Köztársasági Elnöki Hivatal Földművelésügyi Minisztérium SZERVEZŐ Nemzeti

Részletesebben

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Debreceni Vörösmarty Mihály és Alapfokú Művészeti Iskola Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2016. november 28. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés

Részletesebben

Sikeres asztalitenisz-pályázatok eredményei iskolánkban

Sikeres asztalitenisz-pályázatok eredményei iskolánkban Sikeres asztalitenisz-pályázatok eredményei iskolánkban Iskolánkban két pályázati lehetőség kihasználásának köszönhetően elindult, és egyre nagyobb népszerűségnek örvend, egyre sikeresebb az asztalitenisz

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK A 2009-2010-ES TANÉVBEN

VERSENYEREDMÉNYEK A 2009-2010-ES TANÉVBEN VERSENYEREDMÉNYEK A 2009-2010-ES TANÉVBEN "BRODARICS TERÜLETI ANYANYELVI VERSENY 13. hely: Balogh Zita (4.o) Felkészítő tanár: Horváth Ildikó 2. hely: Merzay Csenge(5.o) 2. hely: Péterffy Orsolya (5.o)

Részletesebben

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 1. nap (2015. 04. 08.) 34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 2015. április 8-án megkezdődött a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 14. szekciójának háromnapos ülése. Az esemény főszereplői

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A MEGRENDEZETT VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A MEGRENDEZETT VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A MEGRENDEZETT VERSENYRŐL A verseny neve: III. STYLUS i Verseny megrendezésének időpontja: 2018. február 23. rendező intézményének neve: Kis Bálint Iskola szervezőjének neve, beosztása: Juhász

Részletesebben

Honismereti Tanulmányi Verseny

Honismereti Tanulmányi Verseny Honismereti Tanulmányi Verseny A háromfordulós versenyben a tanulóknak fordulónként 19 feladatot kellett megoldaniuk egyénileg interneten. A 38 nevezett tanulónk közül 10 diák megoldásai lettek hibátlanok:

Részletesebben

Beszámoló a XXI. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjéről

Beszámoló a XXI. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjéről Beszámoló a XXI. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjéről A Magyar Nyelvtudományi Társaság az ELTE BTK szakmai támogatásával 2018. május 25. és 27. között rendezte meg a XXI. Simonyi

Részletesebben

Református Iskolák XVIII. Országos Tanulmányi Versenye

Református Iskolák XVIII. Országos Tanulmányi Versenye Református Iskolák XVIII. Országos Tanulmányi Versenye A Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola 2014. október 22-én tizennyolcadik alkalommal rendezte meg a református iskolák tanulmányi versenyét.

Részletesebben

Vezetők, pedagógusok, ügyintézők és elérhetőségük

Vezetők, pedagógusok, ügyintézők és elérhetőségük Vezetők, pedagógusok, ügyintézők és elérhetőségük Vezetők és ügyintézők N é v Beosztása Elérhetőség Fogadóóra 1. Szilágyi István főigazgató szilagyi.istvan@noszlopy-marcali.hu hétfő: 9.00-12.00 2. Kiss

Részletesebben

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT 2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG Hajdú Bihar MEGYE Helyszín: Gyulai István Atlétika Stadion -Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Időpont: 2014. május 14. A Versenybizottság

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

Tanulmányi versenyek eredményei a es tanévben

Tanulmányi versenyek eredményei a es tanévben ek eredményei a 2016-2017-es tanévben Helyezés Név Osztály 9. Legjobb a jók közt különdíj Kóger Csenge Sipos Nóra b Hajdu Fanni Gyulassy Dóra Kovács Nóra 6.b 6. Tóth Alexa Végső Csenge Károlyi Soma Kersztesi

Részletesebben

VERSENYSZABÁLYZAT. PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny 10-14 év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben!

VERSENYSZABÁLYZAT. PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny 10-14 év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben! VERSENYSZABÁLYZAT PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny 10-14 év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben! Papír- és Nyomdaipari Szövetség - elsősorban tagvállalatai bevonásával

Részletesebben

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el. Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely

Részletesebben

ó-ió-ció-áció-formáció-reformáció Hitvallás és szabadság rajzpályázat

ó-ió-ció-áció-formáció-reformáció Hitvallás és szabadság rajzpályázat ó-ió-ció-áció-formáció-reformáció Hitvallás és szabadság rajzpályázat A Református Pedagógiai Intézet a Reformáció Emlékbizottság támogatásával a Reformáció 500. évfordulóját ünneplő református rendezvénysorozat

Részletesebben

A 2009/2010-es tanév versenyeredményei

A 2009/2010-es tanév versenyeredményei 3. sz. melléklet A 2009/2010-es tanév versenyeredményei Magyar nyelv és irodalom 4. évfolyam: Csirke János Szabó Erik Városi Ki Mit Tud I. hely Aranyszáj megyei szépolvasó-szépbeszéd vers, IV. h. Mátyás

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

tanév horvát eredményei - 1. félév

tanév horvát eredményei - 1. félév 2016-2017. tanév horvát eredményei - 1. félév 1. Október 3.-Baja- Ady Endre Városi Könyvtár A minden ősszel megrendezett horvát nyelvű, játékos, könyvtári foglalkozáson vettünk részt, melyet a horvátországi

Részletesebben

NYELVÉSZKEDŐK CSAPATVERSENY BÖLCS BAGLYOK

NYELVÉSZKEDŐK CSAPATVERSENY BÖLCS BAGLYOK NYELVÉSZKEDŐK CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ NYÍREGYHÁZA 2018. 05. 11-12. BÖLCS BAGLYOK Név Oszt. Helyezés Korcsoport Felkészítő Dajkó Virág Anna Hanus Máté Mátyus Janka Sipos Vilmos 4.a III. 4. évfolyam

Részletesebben