Remény és várakozás az Ipoly mentén Egy konferencia margójára

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Remény és várakozás az Ipoly mentén Egy konferencia margójára"

Átírás

1 k W r t s Q KÜRTÖS IV. évfolyam 6. szám Közéleti havilap június Propagációs szám Történelmi nap az ipolynyéki Balassi Bálint Alapiskolában Amikor 2000-ben az ipolynyéki Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola hivatalosan felvette az Iskolatanács javaslata alapján Balassi Bálint végvári vitéz és költő nevét, senki sem gondolta, hogy a nevet körülölelő mítosz és szellemiség átformálja az iskola életét az elkövetkező időben. A hivatalos keresztelőn Szigeti László, az oktatási minisztérium akkori államtitkára jelent meg, aki maga sem gondolta, hogy röpke hat év múlva miniszterként újra ellátogathat az azóta szellemiségében és állagában is megújult iskolánkba. Amikor 2001-ben az Iskolatanács elhatározta, hogy megalapítja a Balassi-emlékérmet, olyan értékek mellett tett tanúbizonyságot, mely értékek az utóbbi években kiszorultak mind a közoktatásból, mind a közéletből. Oláh Szilveszter budapesti szobrászművész alkotása nemcsak egyedi művészeti érték, hanem páratlan is a maga nemében, hiszen Szlovákia egyetlen magyar (vagy szlovák?) iskolájában sincs, még csak hasonló kezdeményezés sem arra való tekintettel, hogy elismerjék egymás munkáját a pedagógusok, értékeljék a tudást, mit a gyermekeink szívnak magukba az iskola falain belül, és megköszönjék a segítséget a szülőnek, aki tesz, áldoz az iskoláért. Nem véletlen hát, hogy a nagy költő, névadó halálának évfordulóján, minden évben így május végén, áldott szép pünkösdnek gyönyörű idején adjuk át a Balassi-emlékérmet, idén immár ötödször. Szigeti László miniszter úr mellett megtisztelte jelenlétével az ünnepséget Szögedi Anna, a besztercebányai Kerületi Tanügyi Hivatal vezetője, Oláh Szilveszter szobrászművész, valamint az eddigi díjazottak és testvértelepülésünk, Magyarnándor küldöttsége Szana Gábor iskolaigazgatóval az élen. JUNIÁLIS 2006 BORONGÓS IDŐBEN, JÓ HANGULATBAN Így jellemezhetnénk a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya által szervezett, az egykori Járási Dal-és Táncünnepélyből JUNIÁLIS címmel Járási Kulturális Ünnepéllyé avanzsált rendezvény műsorát, amelyet idén június 4-én, vasárnap délután tartottak, immár hagyományosan Nagycsalomján az időközben egyre hangulatosabbá váló szabadtéri színpadon. Kissé tartottak a szervezők attól, hogy az esős, hűvös idő miatt foghíjasak maradnak a padsorok a nézőtéren, ám kellemesen csalódtak, mert viszonylag sokan voltak kíváncsiak a Magyar Koalíció Pártja parlamenti képviselőjelöltjeinek bemutatkozásával tarkított műsorra. Némileg rendhagyó módon, az ipolykeszi tehetséges énekes, Básti János nótaösszeállítása nyitotta a rendezvényt, ezt követően Balogh Gábor, a Csemadok járási elnöke üdvözölte a közönséget. Túlzás nélkül nevezhetjük történelmi pillanatnak Hrubík Béla, a Csemadok új országos elnökének bemutatását és ünnepi köszöntőjét, hiszen a Csemadok Szigeti László a díjak átadásakor hangsúlyozta, hogy az az érték, amit teremtettünk, az maradandó, és a tudás, amit az iskola nyújt, elkísér egész életünkben. Gratulált az iskolának az elért eredményekhez, a megszépült, felújított környezethez, a kitartáshoz, majd átadta az idei díjakat. A legjobb pedagógus díját Hodák Mária kapta, posztumusz, aki tragikus hirtelenséggel hunyt el nemrégiben, az ő nevében lánya vette át a kitüntetést, a legjobb diáknak idén Oroszlány Anita bizonyult, akit a tornateremben felsorakozott diákok óriási tapssal köszöntöttek, a legtöbbet segítő szülő pedig Szabó Katalin volt. Az átadási ünnepség után megtekinthettük azt a néprajzi kiállítást, melyet Tóth Ilonka pedagógus rendezett be az egyik tanteremben a szakkörének diákjaival, aprólékos, szép munkával. Az ünnepség végén egy nagyon jóleső érzés kerített hatalmába, hogy ismét hagytunk egy jelet magunk után a világban, egy jelet, mely évtizedek múltán is mutatja majd, hogy itt jártunk, alkottunk, és tiszták maradtunk. Kellenek ilyen napok, nagyon kellenek, mindnyájunknak! Hrubík Béla közel 60 éves történetében nem volt rá példa, hogy szűkebb pátriánkból, az Ipoly mentéről választottak volna elnököt az országos szervezet élére. (Folytatás a 12. oldalon)

2 2 Kürtös G a z d a s á g június Az Ipoly Eurorégió szervezésében május 27-én, Ipolynyéken a helyi kultúrházban került sor arra a nemzetközi konferenciára, mely Az Ipoly-völgy, mint a megújuló energia forrása címet kapta. Nem véletlen az, hogy az eurorégió szervezésében időről időre olyan témák kerülnek terítékre, melyek a régió fejlődésének szempontjából meghatározóak. Ilyen vagy még nagyobb jelentőségű volt a októberében szintén Ipolynyéken megrendezett Ipolyhidak nemzetközi konferencia, ahol a II.világháborút követően először tárgyaltak hivatalosan a hidak felújításáról a magyarországi és a szlovákiai kormány képviselői, és zárónyilatkozatban rögzítették ennek fontosságát, mely nyilatkozat eljutott egészen az Európai Unióig annak a Komlóssy Józsefnek a révén, akiről nemrégiben utcát neveztek el Nagyszelmencen. Európa energiaéhségét és -függőségét tapasztalva a megújuló energiaforrások kérdésének fontossága az elkövetkező években csak hatványozottan nőni fog, de nagy jelentősége lesz a leszakadóban lévő peremvidékek és régiók, többek között az Ipoly mente számára is, hiszen az itt élő és termelő gazdák sokszorosan hátrányos helyzetben vannak európai uniós társaikkal szemben, és a mezőgazdasági területekben rejlő új lehetőségek, az Ipoly völgyének kiváló adottságai a megújuló energiaforrások kihasználásával, csökkenthetik ezt a hátrányos helyzet. Annál is inkább, hiszen a as új Remény és várakozás az Ipoly mentén Egy konferencia margójára európai költségvetés kiemelten támogatja az erre irányuló kezdeményezéseket, vállalkozásokat. A konferenciát Tóth István, Ipolynyék község polgármestere üdvözlő szavai után Hrubík Béla, az Ipoly Eurorégió elnöke nyitotta meg, aki hangsúlyozta, az eurorégió szerepe nem az, hogy megoldja és kivitelezze a felvetett problémákat, hanem az, hogy rávilágítson azokra a lehetőségekre, melyek a régióban élő közösség érdekeit szolgálják hosszú és rövid távon egyaránt. A konferencia a megújuló energiaforrások témakörét két részben tárgyalta. Az első részben Simon Zsolt, földművelésügyi miniszter, Pomóthy László, a gazdasági minisztérium államtitkára és Slovák Gyula, az építésügyi- és régiófejlesztési minisztérium vezérigazgatója kapott szót, és vázolta fel a témakört, ki-ki a saját szakterületét érintve. Simon Zsolt előadásában rámutatott, hogy a földművelésügyi minisztérium az irányítása alatt komoly változásokon ment keresztül. Nemcsak a belső szerkezeti átalakítással kellett megküzdenie, hanem az uniós pénzek lehívásával kapcsolatos összes problémával is, és ezt sikeresen megoldották. A reszort a kezdeti veszteségeit a tavalyi esztendőtől kezdődően már nyereséggé tudta formálni. A minisztérium nyitott minden olyan kérdésre, mely a megújuló energiaforrások kérdését kezeli, és kiemelten támogatja azokat a termelési formákat, melyek ebbe az irányba mutatnak. Felhívta a figyelmet arra, hogy az MKP választási programjának mezőgazdasággal foglalkozó részében, melyet ő dolgozott ki, részletesen foglalkoznak eme fontos problémakörrel, és amennyiben az MKP újra kormánytényezővé válik, komoly lehetőséget biztosít az elkövetkező években a peremvidék mezőgazdasága részére, hogy egy új úton indulhassanak el. Pomóthy László praktikusabb oldaláról mutatta be a megújuló energiaforrásokat, mint a szél, a víz, a Nap, a biomassza, rövid vetítéssel és képekkel igazolva azok hasznosságát, vázolva az előállítási és fenntartási költségeit ezen technológiáknak, valamint támogatási lehetőségeit az uniós forrásokból. Hasznos és sokoldalú információkkal látta el a jelenlévőket. Slovák Gyula, mint az európai uniós források alapos ismerője otthonosan mozgott a támogatási rendszerek labirintusában, és az új programozási időszak, valamint a Nemzeti Fejlesztési Tervhez kapcsolódóan mutatta be azokat a forrásokat, melyek lehívhatók lesznek ebben a témában az elkövetkező években. (Folytatás a 3. oldalon)

3 2006. június Gazdaság Kürtös 3 Remény és várakozás az Ipoly mentén Egy konferencia margójára Rövid szünet után az előadások második részét gyakorlati síkra terelve Pokorny Tibor szaktanácsadó kapott szót, aki ötletgazdaként először beszélt néhány hónappal ezelőtt az Ipoly mente polgármestereinek és vállalkozóinak a mezőgazdaságban megtermelhető megújuló energiaforrásokról. Olyan haszonnövények termesztéséről, biogáztelepek létrehozásáról adott elő, melyek döntően megváltoztathatják az Ipoly völgyének gazdasági helyzetét. Olyan szövetkezeti modell létrehozását szorgalmazza, mely rendszerbe bekapcsolhatók a helyi önkormányzatok, vállalkozók, a civil szféra, s mely rendszer mindenki számára hosszú távon biztosítható bevételi forrásokat jelenthet. Mottója, hogy ne várjunk ölbe tett kézzel, hanem saját magunk vegyük a kezünkbe sorsunk irányítását. Korát meghazudtolva (nyolcvan éves elmúlt) fiatalosan, lendületesen beszélt azokról a lehetőségekről, amelyeket az Ipoly mentén be lehet vezetni, csak akarat és elszántság kell hozzá. Őt követően Breuer László, a magyarországi Pangea egyesület képviseletében, a megújuló energiaforrások termelésének környezeti hatásait elemezte magas szakmai szinten a környezetvédő szemszögéből, ami nagyon hasznos volt mindenki számára, hiszen rámutatott, hogy a környezetkímélő technológiák bevezetése is nagyon sok veszélyt rejt magában, a természetre nézve káros hatást is kiválthat, amit laikusként az egyszerű természetbarát nem is gondolna. Összegezve a nemzetközi konferencián elhangzottakat a résztvevők egy zárónyilatkozatot fogadtak el az alábbi szöveggel: Világméretű trend a megújuló energiaforrások egyre gyakoribb alkalmazása. A hazai feltételek között az alternatív energiaforrások felhasználása rendkívül sokrétű fejlődési lehetőséget kínál az Ipoly mente mezőgazdaságának és gazdaságának fejlődése tekintetében, hiszen ennek az ágazatnak a megjelenése többek között új munkahelyek létesítését, a természeti környezet megóvását kisebb feldolgozóüzemek létesítését vonja maga után. Szlovákia esetében az ország energiaszükségletének 15%-a állítható elő mezőgazdasági és erdészeti jellegű forrásokból, ezért szorgalmazzuk: - a megújuló energiaforrásként alkalmazható termények termelését és a támogatási rendszerének a meghatározását - az alternatív energiahordozók előállításának növelését, a termelési technológiák és hatékonyságuk növelését - a biomassza hőtermelési valamint energiatermelési célú felhasználásának növelését - az alternatív energiaforrásokat hasznosító technológiák támogatását. Zárónyilatkozat Az agrárium- és a vidékfejlesztés szerepe a táj kulturált jellegének, gazdasági és társadalmi stabilitásának megőrzése szempontjából meghatározó. A vidéki térségek, köztük az Ipoly-völgyének további fejlődése szempontjából alapvető fontosságú az európai források felhasználása, ezért az európai uniós forrásokból a as prog-ramozási időszakban: - támogatni kell az olyan munkahelyteremtő tevékenységet, mint a vidéki turizmus, a hagyományos mesterségek ápolása - az egészséges életmódot, az egészség megóvását elősegítő mezőgazdasági termények termelését és helybeli feldolgozását - a nemzeti fejlesztési stratégia programjába beilleszteni a leszakadó régiók, köztük az Ipoly mente gazdasági és mezőgazdasági lehetőségeinek kiemelt támogatását Ipolynyék, Végezetül, de nem utolsó sorban: Az Ipoly-völgy egy egységes rendszer, és így is kell kezelni minden szempontból, hiszen a madarak, az állatok, a szél által hordozott magok, az élővilág nem ismer határokat! Egységes gazdasági, környezetvédelmi, mezőgazdasági valamint vidékfejlesztési koncepciót kell kidolgozni annak érdekében, hogy ez a régió újra élhető, átjárható, tiszta és egységesen, dinamikusan fejlődő tájegységgé, tájhazává váljon az itt élők számára, mert az Ipoly mentieket nemcsak a nyelvük, a kultúrájuk, a szülőföldhöz való ezeréves kötődésük fonja össze ezer és ezer szállal, de a lehetséges jövő is, mely azok kezében összpontosul, akik tenni akarnak és tudnak is az itt élőkért: felelősséggel! Hrubík Béla

4 6 Kürtös G a z d a s á g június Az SZK földművelésügyi miniszterének Ú T M U T A T Á S A a közvetlen kifizetésekre vonatkozó mezőgazdasági támogatásokhoz A szaktárca vezetése a mezőgazdasági támogatásokról és az Agrárkifizetési Ügynökségről szóló törvények alapján az európai közösség által megfogalmazott jogszabályok egységes végrehajtása érdekében útmutatást adott ki, amelyet a májusi számunkban kezdtünk el közölni, és az alábbiakban fejezzük be. 10. fejezet A kifizetési kérvény 1. A kifizetésre vonatkozó kérvényt ezen útmutatás alapján az SZK területén székhellyel rendelkező jogi személy, állandó lakhellyel rendelkező vállalkozó - fizikai személy vagy állandó lakhellyel rendelkező magánszemély nyújthat be. 2. A kifizetés igénylője a 2.,4-6. és a 9. fejezet alapján az lehet, aki a Szlovák Köztársaság területén használ termőföldet. 3. A kifizetés igénylője a 7. és a 8. fejezet alapján az lehet, aki az 1. bek. alapján a támogatásra jogosult állatokat a Szlovák Köztársaság területén neveli, vagy az a társulás, amelynek tagjai a támogatásra jogosult állatokat nevelik az SZK területén. 4. A kérvényező vagy az általa megbízott jogosult személy identifikációs lapot nyújt be a) az ügynökség által meghatározott nyomtatványon a megszabott mellékletekkel, b) évente egy alkalommal, legkésőbb a területalapú támogatásokra vonatkozó igénylés, a kiegészítő közvetlen támogatásra vonatkozó igénylés és a cukorra vonatkozó külön támogatási igénylés benyújtásának napján, c) személyesen, az ügynökség által meghatározott helyen. 5. A kérvényt az igénylő nyújtja be a) az ügynökség által megszabott nyomtatványon, b) az adott naptári évben egy alkalommal a 13. és 14. bek. által megszabott időpontokban, c) személyesen az ügynökség által megszabott helyen. 6. Az 5. bek. alapján a kérvény mellékletének számítanak: a) grafikai mellékletek, amelyekbe a kérvényező bejegyzi az összes általa kihasznált mezőgazdasági területet a 2. fejezet alapján és az összes mezőgazdasági parcellát a 4. fejezet a) pontja és a 6. fejezet a) pontja alapján, b) a mezőgazdasági parcellákról szóló nyilatkozatokat, c) az anyatehenek jegyzékét, d) a bárányok, jerkék és kecskék jegyzékét, e) az ügynökség által megszabott többi mellékletet. 7) A mellékleteket azokon a nyomtatványokon kell előterjeszteni, amelyeket az ügynökség erre a célra előírt. 8) A kérvényező a nyilatkozatban feltünteti az össze mezőgazdasági parcella és a teljes termőterület azonosítását lehetővé tevő szükséges részleteket, azok hektárokban kifejezett területét két tizedes pontossággal. 9) A kérvényező az anyatehenek jegyzékében feltünteti azok fülszámait, az állatok fajtáit, amelyekre a támogatást igényli és a farm kódját, ahol az állatok megtalálhatók. 10) Az igénylő a bárányok, jerkék és kecskék jegyzékében feltünteti farmok szerint az állatok fülszámait és azok besorolását az egyes kategóriákba. 11) A kérvények mellékletét egyéb dokumentumok is képezhetik, ha ezt ez az útmutatás előírja. 12) A támogatás kérvényezője a 7. és 8. fejezet alapján a társulások tagjaként igazolja, hogy az állatok, amelyekre a támogatást igényli, a társulás tagjának gondozásában vannak. 13) A 2., 4-6. és a 9. fejezet alapján igényelt támogatási kérvényeket az ügynökséghez az adott évben április 1-je és 21-e között kell benyújtani. 14) A 7. és 8. fejezet szerint igényelt támogatási kérvényeket az adott évben június 1-jétől 30-ig kell benyújtani. 15) Azoknak a kérvényezőknek, akik a kérvényüket a 13. és 14. fejezetben megszabott határidő után 25 napon belül nyújtják be, azok számára a támogatás összegét módosítják. Az ennél későbbi időpontban benyújtott kérvényeket nem veszik figyelembe. 11. fejezet A kérvények ellenőrzése 1) Az ellenőrzés az Integrált Adminisztratív és Ellenőrzési Rendszer (IACS) keretében történik. 2) A kérvények ellenőrzése az 1. bek. szerint a következő formákban zajlik: a) adminisztratív ellenőrzés, b) helyszíni ellenőrzés, c) távolsági területfelmérés adatai alapján történő ellenőrzés. 3) A bárányokra, jerkékre és kecskékre nem vonatkozik az ún. keresztellenőrzés. 4) Ha a kérvényező nem teszi lehetővé az ellenőrzésre jogosult személy számára az ellenőrzés elvégzését, a támogatást nem ítélik meg a számára. 12. fejezet A kifizetések módosítása 1) A kifizetéseket módosítják, ha az ellenőrzések alapján különbségeket állapítanak meg az igénylő által feltüntetett adatok és a tényleges állapot között. 2) A kifizetéseket a 2. és a 9. fejezet alapján módosítják, ha a kérvényező nem tartja be az 1. sz. mellékletben meghatározott megfelelő mezőgazdasági és környezetvédelmi feltételeket. 3) A kifizetést módosítják, ha a 11. fejezet szerint elvégzett ellenőrzések eredményeként kapott adatok különböznek az igénylő általi kérvényben feltüntetett adatoktól a 4. fejezet és a tényleges állapotok szerint 4) Ha az elvégzett ellenőrzések eredményeként különbségeket állapítanak meg a tényleges adatok és azok között, amelyeket az igénylő a 2., 4. és 6. fejezet szerint benyújtott kérvényében feltüntetett, a kifizetés az ügynökség által megszabott területre vonatkozik. 5) Ha az elvégzett ellenőrzések eredményeként különbségeket állapítanak meg a tényleges adatok és azok között, amelyeket az igénylő a 7. és a 8. fejezet szerint benyújtott kérvényében feltüntetett, a kifizetés az ügynökség által megszabott létszámra vonatkozik. 6) Ha megállapítást nyer, hogy a támogatást jogtalanul folyósították, azt az igénylőnek a kamatokkal együtt vissza kell térítenie. 7) A kifizetések módosítása és a kifizetésekből való kizárás a 2. és a 4. fejezet szerint a megállapított különbségek alapján egymástól függetlenül egyénileg történik. 13. fejezet Közös megállapodások 1) A kérvényező az identifikációs lapban történt összes változásról, a felsőbb hatalom és a különleges körülmények miatt beállt változásokról ezek időpontjától számítva legkésőbb tíz munkanapon belül értesíti az ügynökséget. 2) A kérvényező a 7. és a 8. fejezet szerint tíz munkanapon belül írásban értesíti az ügynökséget az állatok létszámának csökkenéséről elhullás, felsőbb hatalom, az állatok elrendelt leölése vagy ellopása miatt, attól az időponttól számítva, amikor az esemény bekövetkezett. 3) A kérvényező bejelenti az ügynökségnek a vállalat tulajdonviszonyaiban beállt változásokat. 4) A 2. fejezet alapján benyújtott kérvényben a feltüntetett terület nem lehet kisebb, mint a 4. és 6. fejezet szerint benyújtott kérvényben deklarált terület. 14. fejezet Megszüntető rendelkezések Megszűnik: 1. az SZK földművelésügyi miniszterének április 12-én kiadott 41/2005. sz. útmutatása az egységes területalapú támogatásokról és a kiegészítő kifizetésekről, 2. az SZK földművelésügyi miniszterének február 24-én kiadott 16/2004. sz. útmutatása a kvóták meghatározásáról, a nyers dohány piacszervezéséről, a felvásárlási helyek meghatározásáról, amelyek a minisztérium 6. sz. közlönyében jelentek meg. 15. fejezet Érvényesség Ez az útmutatás a minisztérium közlönyében való megjelenés napján lép érvénybe. Simon Zsolt földművelésügyi miniszter

5 14 Kürtös Közélet június RÉGI SLÁGEREK - RÉGI ELŐADÓK A Csemadok Nagykürtösi Területi Választmányának archívumában böngészve bukkantam rá az évi JÁRÁSI TÁNCDALFESZTIVÁL döntőjének és gálaestjének szereplőire, ha úgy tetszik, előadóira. Jutott eszembe, hogy lapunk kiadója, a Csemadok Területi Választmánya a fenti címmel NOSZTAL- GIAESTET rendezhetne az egykori táncdalénekesek részvételével. Nos, ehhez kérnénk a községi hivatalok segítségét. Mégpedig abban, hogy az alábbiakban közölt névlista alapján legyenek segítségünkre az énekesek elérhetőségének megadásában, vagy ha időközben elköltöztek a településről annak felderítésében, hová költöztek. Természetesen leginkább annak örülnénk, ha maguk az érintettek jelentkeznének a 0905/ / mobilszámokon. Ugyancsak várjuk az egykori kísérő zenekarok vezetőinek jelentkezését is. Hogy hol és mikor kerülhetne sor erre a rendezvényre? Ez elsősorban azon múlik, milyen lesz felhívásunk visszhangja. Mennyi időt venne igénybe a jelentkezők felkészülése, találunk-e kísérő zenekar(oka)t. Jelen pillanatban ez inkább csak egy jó ötlet, aminek megvalósítása elsősorban a régi táncdalénekeseken múlik. Számításaink szerint legkorábban az ősz folyamán keríthetnénk sort a bemutatkozásukra. És most nézzük, kik és milyen énekszámmal vettek részt a fent említett táncdalfesztivál döntőjében. Gömöri Imréné, Ipolynyék (Ne szóljon meg...), Kovács Mária, Zsély (Mama), Zsifcsík Adrian, Ipolynyék (Trombitás Frédi), Híves Rozália, Lukanénye (Azok a szép napok), Bavko János, Ipolykér (Én, aki nála jártam), Majer Erzsébet, Ipolykeszi (Tölcsér), Faggyas Milan, Ipolyvarbó (Gondolsz-e majd rám), Filip Margit, Dacsókeszi (Megmondták előre), Hriech Valéria, Nagykürtös (Trombitás Frédi), Zsigmond Tibor, Ipolynyék (Kismadár), Bojtos István, Csáb (Ha kell, nézek majd), Balga Margit, Csáb (Ne hagyj egyedül), Súth István, Ipolynyék (Gondolsz-e majd rám), Hústyava Katalin, Csáb (Csak egyetlen napra), Balla Ágnes, Ipolykeszi (Nézz reám), Berec Géza, Zsély (Rozsda lepi már), Tóth Erzsébet, Ipolynyék (Megmondták előre), Doncs Mária, Kőkeszi (Tölcsér), Belá József, Ipolykeszi (A csongorádi kisbíró unokája), Krnács Margit, Gyürki (Mama). Természetesen, várjuk a többi járási táncdalfesztiválon részt vevő énekesek és zenekarok jelentkezését is. -bégyé - A Kaktusz, a Rózsa, a Kertész meg a többiek... - kis történet a Kisvilágból - Egyszer volt, hol nem volt Virágország kellős közepén volt egy kis virágos kert. A virágos kertben mindenféle virág nyílt, kicsi, nagy, piros, sárga, fehér, lila, tulipán, gyöngyvirág, szegfű... A kert gondozója, a Kertész nagy gonddal felügyelt arra, hogy minden virág megkapja, ami számára fontos. A kert egyik szegletében egy külön Kisvilág volt. A kis virágok és palánták nagyság szerint külön kis csoportokban üldögéltek a puha földben. Ezt a Kisvilágot a büszke Rózsa felügyelte néhány Szegfű segítségével. Az ő feladatuk volt az apró virágokat megtanítani lélegezni, táplálkozni, magukba szívni minél többet a napfényből, hogy szép szirmaik nőjenek. Persze ehhez nagyon sok vízre, napsütésre és tápra volt szükség. Ezt a Kertész biztosította számukra, és a Rózsa osztottta szét közöttük. A Rózsa természetessen mindig kevestelte a kapott tápot és vizet, s úgy gondolta, hogy ezek beszerzése a Kertész dolga teljes mértékben. A viszony a Kertész és a Rózsa között egyre jobban elmérgesedett. A nagyvirágok közül többen kis csoportokat alkottak. Az egyik ilyen csoportot a Harangvirágok alkották, akiket a vezetőjük arra tanított, hogy hogyan harangozhatnak minél szebben apró kis fejecskéikkel. Napközben a sugárzó nap alatt álltak, hogy minél több energiát magukba szívjanak, este pedig a Kisvilágban vezetőjükkel harangozni tanultak, s tudományukat időnként megmutatták a többi virágnak is. A Rózsa és a Kertész viszonya már nagyon megromlott, a Rózsa, akit a szomszéd kertből ültettek át, úgy gondolta, hogy megmutatja a Kertésznek, ki az úr a Kisvilágban. Lezárta azt, és elzavart minden virágot onnan. Kizárólag a kis virágok és Szegfűk léphettek be a Kisvilág kapuin. Még attól sem riadt vissza, hogy a legaktívabb virágokat, a Harangvirágokat nemcsak hogy kizárta, de még meg is vádolta egy szörnyű tettel. Azt állította, hogy meggyilkolták, többször megkéselték az ártatlan kis Kaktuszt. Sajnos Kaktuszt valóban megkéselték. A Harangvirágok utánajártak a dolognak, és megtudták, hogy a kis virágok voltak a tettesek, de Rózsát ez nem érdekelte. Természetesen nagy felháborodást váltott ki ez az egész kertben, kivételt csak a Szegfűk nagy része képezett. A történetnek még nincs vége, de azért el lehet képzelni a befejezést. A Kertész végre megunta, hogy a Rózsával egyezkedjen, ezért átültette egy másik kertbe. Helyébe a Kardvirág lépett, aki végre ebből a Kertből való, s tudta, hogy mivel tartozik a Kertnek. Itt a vége, fuss el véle! C.M.

6 12 Kürtös K u l t ú r a június JUNIÁLIS 2006 BORONGÓS IDŐBEN, JÓ HANGULATBAN Ami pedig magát, a rendezvény műsorát illeti, a könnyűzenei programrészben elsőként a kóvári Fehér Rózsa női énekkar mutatkozott be. Ipolynyékről érkeztek Balázs Anasztázia énekes és ifjú társastáncosai, a László Brigitta-Petrezsél Attila és a László Kitty-Nászali Ádám páros. Színvonalas produkciójukat a bussai női énekkar sramlis dalai követték, és váltották ki a nézők tetszését. A műsoridő csúszása miatt rövidített repertoárral mutatkozott be a Triász Varietas színeiben Petrovics Szilvia énekes és zenei kísérője, Kovácsik Marian. Hasonlóképpen rövidített programmal léptek színpadra az ipolynyéki Karnevál formáció énekesei: a Gömöry házaspár (Imre és Marika), Balázs Anasztázia, Kelemen Dávid és Szabó Erzsi. A politikai fórum keretében Bárdos Gyula, B. Kovács István, Hamerlik Richárd és Szögedi Anna, az MKP parlamenti képviselőjelöltjei mutatkoztak be, és biztatták szavazásra az embereket. A rendezvény népművészeti műsorában a nagycsalomjai Sisa Pista citerazenekar és asszonykórus, az ipolybalogi Bukréta folklórcsoport és Flóra leánykar, az óvári Szivárvány vegyeskar, továbbá a kőkeszi ifjúsági néptánccsoport és Hegyaljai vegyeskar mutatkozott be a közönségnek. Vendégegyüttesként szerepelt a diószegi Dióhéj citeraegyüttes, a bősi gyermekcsoport és a Csallóköz Dal-és Táncegyüttes. Egy most induló, lelkes fiatalokból szerveződött zenekar, a kóvári Orion együttes bemutatkozása zárta a hagyományosan Bodzsár Gyula által konferált rendezvény műsorát. (bár) Mikszáth Irodalmi Kávéház A Palócföld fiára emlékeztünk május 27-én Szklabonyán, hagyományosan május végén, amikor már a természet is kicsalogatja az embereket a szabadba. Délután órakor a nagykürtösi evangelikus templomnál emlékeztünk és koszorúztunk, ahol Mikszáthot megkeresztelték. A megemlékezést Bodzsár Gyula, a Csemadok Nagykürtösi Alapszervezetének elnöke tartotta. Ezután a résztvevők a városi - járási könyvtárba vonultak, ahol az Irodalmi Kávéház jelképes teraszán Németh Zoltán Madách-díjas íróval, költővel, irodalomkritikussal beszélgettünk eddigi pályafutásáról a kezdetektől mostanáig. Beszélgetőpartnere Bodzsár Gyula volt. Betekintést nyertünk a kortárs irodalom rejtelmeibe és irányzataiba, egy-egy mű keletkezésének miértjeibe. Irodalmi, társadalmi és hivatásbeli tevékenysége igen gazdag, elkötelezett magatartása és kiállása példaértékű. Németh Zoltán 1970-ben született, magyar-történelem szakos tanár, 2004-ben PhDfokozatot szerzett Talamon Alfonzról írott monográfiájával. A pozsonyi egyetemen irodalomtörténetet adott elő, jelenleg szerkesztője a tatabányai Új Forrás című lapnak, a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem Hungarisztika Tanszékén irodalomelméletet, irodalomtörténetet és műfordításelméletet ad elő. Itt hozta létre a Clinamen Fordítói Kört, amelynek célja egy tehetséges műfordítói gárda kinevelése, a magyar irodalom szlovákra fordítása, illetve a világirodalom magyar nyelven történő megjelenítése. (Folytatás a 13.oldalon)

7 2006. június Kultúra Kürtös 13 Mikszáth Irodalmi Kávéház Versei 1991-től jelennek meg, fordítással 1993-tól foglalkozik (cseh, szlovák, angol, német nyelvből), ezenkívül kritikákat, recenziókat és tanulmányokat is ír. Tagja a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának (1998), a magyarországi József Attila Körnek (2002), a Szépírók társaságának (2003), továbbá a felvidéki doktoranduszokat tömörítő Kempelen Farkas Társaságnak, 2001-ben alapító tagja volt a felvidéki Sambucus Irodalomtudományi Társaságnak, amelyből 2002-ben lépett ki. Előadóként többször fellépett Budapesten, ezenkívül Pozsonyban, Kassán, Békéscsabán, Pécsett, Szombathelyen. Első kötetét Pozsonyban Madách-díjjal tüntették ki 2000-ben, 2001-ben, 2002-ben és 2003-ban további köteteiért Madách-nívódíjat kapott. Megkapta még a Bárka-díjat a Posonium Irodalmi Díj Mikszáth - emléktúra különdíját, ezenkívül elnyerte még a Schöpflin Aladár Ösztöndíjat és a Móricz Zsigmond Ösztöndíjat. Kutatási területe a kortárs és a fiatal magyar és közép-európai irodalom és a hatalom kérdéskörei, a különféle obszcenitásteóriák, az olvasás erotikája. Verseiben a test újszerű felfogására, egyfajta maszkulin testköltészet kialakítására törekszik. Prózái és versei a paródia terepévé teszik az identitás és az önreprezentáció alakzatait. Eddig 9 kötete jelent meg. Köszönjük a beszélgetést, további munkájához sok sikert kívánunk. Balogh Gábor A Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya az idén május 27- én, szombaton rendezte meg a már hagyományossá vált Mikszáth-emléktúrát Szklabonyára. Az emléktúra célja a magyar nemzeti művelődés szolgálata, a Mikszáth-kultusz ápolása, a közös időtöltés öröme és az egészséges életmódra szoktatás. A kerékpártúrára zömmel az Ipolybalogi Ipolyi Arnold Alapiskolából jelentkeztek bátor vállalkozók, tizenhat diák (fiúk és lányok), két pedagógus és egy szülő. Utunkon egy villogó jelzéssel ellátott autó is elkísért, hogy felhívja a többi autós figyelmét a kerékpározó csapatra. Majd Nagycsalomjáról is csatlakoztak hozzánk kerékpárosok, és az ipolyságiak is utolértek minket az út folyamán. A jó kerekezést csak az időjárás viszontagságai nehezítették meg. Bár sütött a nap, de a viharos erősségű ellenszélben kétszer akkora erővel kellett taposni a pedált, hogy előre haladjunk. Útközben akadt némi technikai hiba, ittott meg kellett javítani egynéhány dolgot a kerékpárokon, de szerencsére ez nem vett igénybe túl sok időt. A megbeszélt időpontra vidáman kerekeztünk be Szklabonyára, ahol egy kis frissítővel vártak minket. (És ott, Szklabonya előtt, mintegy végszóra: kilyukadt az egyik biciklikerék Javítás, gumiragasztás, szerelés ) Miután egy kicsit kifújtuk magunkat, az Ipolynyéki Balassi Bálint Alapiskola diákjainak mesejátékát tekinthettük meg a Mikszáth-ház udvarán. E z t követte egy Mikszáthelbeszélés az ipolyvarbóiak részéről, majd megkoszorúztuk a Mikszáthszobrot. Ebéd után jólesően helyezkedtünk el a ház egyik bemutatótermében, hogy egy kicsit pihenjünk, és ahol egy útifilmet néztünk meg Szklabonyáról. Utána röviden beszélgettünk Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című regényéről, majd kimentünk a faluba, hogy amit az útifilmen láttunk, azt élőben is megszemlélhessük. Falusi sétánkat nem nyújtottuk hosszúra, mert a viharos szél vészesen sodorta fejünk fölött az esőfelhőket, és attól tartottunk, ha nem iparkodunk hazafelé, bőrig ázhatunk. Így hát (nem a lovak közé) a kerekek közé csaptunk, és megújult erővel indultunk hazafelé. Szlovákgyarmaton megálltunk egy kis hűs jégkrémre, majd gurultunk tovább az utunkon. De, mintha csak az időjárás játszott volna velünk, újra erős ellenszelet kaptunk. Így az utolsó kilométert igencsak erős, nehéz turisztikai útnak értékelhetjük. Szerencsére mindenki hősiesen helytállt. Látszott, hogy kis csapatunk minden tagja lelkes kerékpározó, akik edzettek és erősek. Szóljon e nap üzenete nem csak a kultúra ápolásáról, irodalmi nagyjainkról való megemlékezésről, de a sport szeretetéről, az edzettségről, az erőről, a kitartásról is. Valamint szolgáljon ez a túra példamutatásként a többi diáktársunk számára, hogy jövőre még többen, még nagyobb számban vegyünk részt ezen az emléktúrán. Molnár Szilvia

8 2006. június Közélet Parlamenti választások Kürtös 9 91 Balázs Péter pedagógus, 42 éves Ipolybalog 134 Gyurász Flórián közgazdász, 31 éves Ipolynyék MEGŐRIZNI AZ ÉDES ANYANYELVET, EMELNI AZ OKTATÁS SZÍNVONALÁT CSÖKKENTENI A KÖZTERHEKET, NÖVELNI A BÉREKET, MEGTARTANI A SZÜLŐFÖLD VARÁZSÁT Néhány gondolatot magamról ben születtem Ipolyságon, majd gyermekkoromat Ipolyhidvégen töltöttem. Alapiskolába Ipolybalogra jártam, majd az ipolysági gimnáziumban érettségiztem. A Komenský Egyetem Természettudományi Karán folytattam tanulmányaimat analitikai kémia szakon, ebből is államvizsgáztam ben sikeresen megvédtem természettudományi doktori címemet ben államvizsgáztam informatikából a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen. Az egyetem elvégzése után mint projektmenedzser dolgoztam, majd az ipolysági kórház biokémiai osztályán tevékenykedtem mint vegyészanalitikus től az ipolysági Fegyverneki Ferenc Egyházi Gimnáziumban kémia-informatika szakos tanárként működtem januárjától a Nagykürtösi Körzeti Hivatal elöljárója vagyok, Ipolybalogon pedig az MKP helyi szervezetének az elnöke. Aktív tagja vagyok a Palóc Társaságnak, valamint elnöke a 2004-ben alapított Palóc Fórumnak, mely szervezet egyik célja a magyar gyermekek anyanyelvi oktatásának népszerűsítése. A Kürtös havilap külső munkatársa vagyok. Nős vagyok, két gyermek édesapja. Mielőtt kicsit részletesen ismertetném a kedves olvasókkal elképzeléseimet, engedjék meg, hogy röviden bemutatkozzam ben születtem, nős vagyok, egy kislány édesapja. Iskoláimat az ipolynyéki alapiskolában végeztem, majd a nagykürtösi és selmecbányai gimnáziumban folytattam. Érettségi után felvételt nyertem a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem Közgazdaságtudományi Karára, ahol 1998-ban közgazdász mérnöki diplomát szereztem. Kezdetben az ipolynyéki adóhivatalban, majd annak megszűnte után a nagykürtösi adóhivatalban kaptam állást, jelenleg is ott dolgozom. Anyanyelvemen kívül beszélem a szlovák és a német nyelvet, valamint alapfokon az angolt és az oroszt. Gyermekkorom óta zongorázom, futballoztam a helyi futballcsapatban, jelenleg pedig oszlopos tagja vagyok a helyi Csemadok-alapszervezet mellett működő Mics Károly színjátszó csoportnak. Közgazdászként fontosnak tartom: - hogy az elkövetkező években a reálbérek 5 % -kal növekedjenek átlagosan, ami magával hozza az életszínvonal növekedését is

9 10 Kürtös Közélet június Parlamenti választások CÉLKITŰZÉSEIM: - munkahelyteremtést régiónknak, hogy művelt, képzett fiataljaink tudásukat a régiónak a javára kamatoztassák, és az itt élőknek ne kelljen munkahelyük miatt elhagyni szülőföldjüket - a színvonalas anyanyelvi oktatás biztosítása - a kistelepüléseken működő iskoláink megtartása, fejlesztése, valamint az ott tanuló gyermekek bekapcsolása a kulturális életbe és a közművelődési munkába - elérni, hogy újragondolják Szlovákiában a megyerendszert, és az új területi felosztás vegye figyelembe a természetes régiókat - lehetőséget adni régiónk községeinek a közigazgatási területi beosztás megváltoztatásakor a természetes régióhoz való csatlakozásra (hová tartozzunk majd: a Duna menti megyéhez vagy Gömör-Nógrád megyéhez ) Kérem, hogy szavazatával tiszteljen meg, és karikázza régiónk szülöttjeit, hogy ígéreteinket számon kérhesse rajtunk. Köszönöm a bizalmat! - azokban a járásokban, ahol a munkanélküliség évek óta tartósan magas a kormány kiemelt támogatásokkal, beruházásokkal új munkahelyeket teremtsen - a jelenlegi 19%-os egykulcsos jövedelemadó a következő választási ciklusban 2-3 % -kal csökkenjen, mert ezzel vállalkozóbarát környezetet teremtünk a régiónkban befektetni szándékozó külföldi vállalatoknak. A kultúrában tevékenykedő emberként támogatom: - hogy az új parlament alkossa meg a törvényt a kisebbségi kultúra finanszírozására - hogy azt a szellemi értéket, melyet a kultúrában megteremtünk hatékonyan ki tudjuk használni a régió felemelkedésére, a falusi turizmus beindítására - hogy a magyar falvakban a kulturális élet megtartó erő legyen, hogy a helyi rendezvények erősítsék a szülőföldhöz való kötődést és szeretetet, ami nélkül nem lesz magyar jövő - hogy a kulturális szférát be kell kapcsolni az informatizációs és internetizációs folyamatokba. Kérem, június 17-én tiszteljen meg bizalmával!!! A Magyar Koalíció Pártja politikusai azért vállalnak felelősséget évek óta, hogy a közéletben az igazságosság, a gazdaságban és az emberek magánéletében pedig a méltányosság érvényesüljön. A nyolcéves kormányzati tapasztalat birtokában minden lehetőség adott, hogy még határozottabban érvényesüljenek választóink érdekei. Ennek érdekében született meg ez a cselekvési terv, amely az MKP választási programjának lényege. Nem mondunk le: * a Duna menti megye és Gömör-Nógrád megye létrehozásáról * a kultúra támogatásának törvényes garanciájáról * a kollektív bűnösség következményeinek felszámolásáról * anyanyelvünk széleskörű használatáról szülőföldünkön Azt akarjuk, hogy: * Növekedjen az elmaradó régiókba irányuló állami és uniós támogatás mértéke, hogy Szlovákia minden régiójában jobb legyen az élet. * Legyen minél több ember számára 20 perc alatt elérhető az autópálya vagy gyorsforgalmi út. * Legalább 5%-kal csökkenjen a szociális és egészségügyi járulék. * Fokozatosan 2%-kal csökkenjen a személyi jövedelemadó. * Az állam nyújtson támogatást a tartósan munkanélküliek, pályakezdők, kisgyermekes anyák és 50 év felettiek munkába állásához. * Éves szinten, az infláció mértékében emeljük a gyermekek utáni adókedvezményt. * Az állam növelje a közhasznú munkák után járó támogatást. * Legyen hatékonyabb a kis- és középvállalkozások támogatása. * A gyermekgyógyszerek legyenek ingyenesek. * Iskolabusz-program induljon, hogy gyermekeink útja biztonságos legyen az iskolába. * Javuljon a közbiztonság, ezért az utcán szolgálatot teljesítő rendőr részesüljön erkölcsi és anyagi megbecsülésben. * Fiataljaink szülőföldjükön érvényesüljenek. Ön dönt, miénk a felelősség!

10 2006. június Közélet Parlamenti választások Kürtös 7 Lapunk legutóbbi számában foglalkoztunk a választásokkal, főleg azzal, hogy miért fontos elmenni szavazni, miért fontos karikázni, mert ezek jövőnket befolyásoló tényezők. Beszélgessünk akkor a jövőről, hogyan látod ezt, és ha bizalmat kapsz a szavazóktól, mit tudsz tenni pozitív alakítása érdekében? A jövőről elsősorban annyit, hogy először is sikeresen kell venni a választásokat, jó lenne, ha az MKP újra kormánypárt lehetne, mert akkor tudunk igazán arról beszélni, hogy mi az, amit el szeretnénk érni, hiszen ellenzékként ez vajmi kevés lehet. Ez személyemet éppúgy érinti, mint a nagypolitikát. Vannak országosan fontos dolgok, mint pl. a déli gyorsforgalmi út, az iskolabuszok, az adócsökkentés, elvezetéscsökkentés és mások. Erre nem akarok részletesen kitérni, ezen kívül vannak dolgok, amelyek egy adott régiót, vagy a felvidéki magyarságon belül bizonyos rétegeket érint. Ami a régiónkat illeti e1ö1járóban elmondom, hogy három évvel ezelőtt, amikor hivatalosan is elkezdtünk foglalkozni az Ipolyhidakkal, még én sem gondoltam volna, hogy ennyire bonyolult lesz az ügyintézés, mennyi problémával, mennyi megoldatlan dologgal kell szembenézni. Közbejöttek a választások is, mind Magyarországon, mind Szlovákiában, de ezt a kezdeményezést nem szabad abbahagyni, mert rajtunk kívül igazán senkinek sem érdeke, hogy ezek a hidak megépüljenek. Régiónkat is érintő nagyon sok megoldásra váró helyzet van, ami a parlament munkáját illeti, ezt tovább szeretném csinálni. Ha én nem, akkor valaki más. Ha innen nem lesz képviselőnk, akkor nehezebb elvárni egy más régióbeli képviselőtől, hogy úgy foglalkozzon a mi régiónkat érintő ügyekkel, mint azt egy régiónkbeli képviselő tudná. A most véget érő választási ciklusban a mezőgazdasági bizottságban dolgoztam főleg, meg a katonai hírszerzést felügyelő bizottságban, de ez bennünket annyira nem érint. Azt hiszem mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy a mezőgazdasági tevékenység nagyrészben az általunk lakott területen van jelen. Miután május elsejétől papíron teljes jogú tagjaivá váltunk az Európai Uniónak, gyakorlatban azonban még nem, mert nagyon sok az olyan megkötés, amely negatívan érinti mezőgazdasági vállalatainkat, és a mezőgazdaságban vállalkozókat általában a kicsiktől a nagyokig. Az itt felmerülő problémákat úgy kell megoldani, hogy ne ütközzenek az EU-s előírásokba, ehhez kell azonban a szlovák többségnek is a jóváhagyása, beleegyezése. Például az elmúlt választási időszakban annyit sikerült megoldanunk, hogy a gazdák számára az öntözővíz ingyenes lett. Sajnos viszont a szolgáltatási díjak úgy megnövekedtek, hogy ma az ingyenes öntözővíz drágább, mint a múltban volt a nem ingyenes, és még a vízért is kellett fizetni. Az ilyen és hasonló dolgokat csak MKP-n belül nem tudjuk megoldani, de érzek magunkban, magamban annyi erőt, hogy a következő választási ciklusban ezt végérvényesen meg tudnánk oldani, tehát az öntözőrendszert a költségek csökkenésétől a tulajdonviszonyok megoldásáig. Az első hangzásra lehet, hogy kevésnek tűnik, de lesz vele munka. Visszatérve a régióba, az MKPnak van egy választási programja. A járási elnökség egyik feladata az, hogy ezt a programot regionális és járási szintre le tudja bontani. Annak idején észrevételeinket elküldtük a központi irodába, ezek bele lettek foglalva a központi választási programba. A munkahelyteremtésről már nagyon sokat és sokszor beszéltek. Én nem azt mondom, hogy munkahelyeket fogok itt teremteni, mert ezt így senki nem tudja megtenni. Ennek nagyon sok összetevője van. Meggyőződésem, hogy miután már a múlt választási időszakban megindult egy beruházási hullám nyugatról kelet felé, ez tovább fog folytatódni. Ha az MKP kormányban lesz, akkor ezt a folyamatot sokkal hatékonyabban fogjuk tudni segíteni. Ugyanis én nem tudok egyetérteni azokkal, akik azt mondják, hogy azért jó, hogy megnyíltak a határok, hogy az itteni emberek elmehetnek külföldre dolgozni. Én ezt pont fordítva látom. Nekünk nem az a feladatunk, hogy az itt élő emberek máshol keressenek boldogulást. Nekünk az a feladatunk, hogy az itt élő emberek itt, a szülőföldjükön, helyben találják meg a megélhetőségüket. Én személy szerint nem tudok itt egy többszáz fős személyt foglalkoztató üzemet felépíteni, de abban tudok segíteni, hogy a hivatalos és a nem hivatalos ügynökségeken keresztül megfelelő tőke áramoljon, új munkahelyek létesüljenek. Itt jöjjenek létre olyan vállalkozások, amelyek a régió adottságait maximálisan kihasználva az itt élő embereknek megélhetést tudnak biztosítani. Ezt elősegíti az is, hogy régiónkat, úgy néz ki, már sikerül infrastrukturálisan is rendbe rakni. Azzal, hogy egyre többen mennek külföldre, elnéptelenednek településeink. Ez nem az az út, amelyen haladnunk kell, hanem fordítva. Vissza kell hozni minden olyan embert, aki dolgozni tud és akar, minden olyan embert, aki képes fejleszteni, aki képes munkájával hozzájárulni ennek a régiónak a fejlesztéséhez. Ha ez mind nem elég, akkor akár idehozni új embereket, természetesen, aki kultúrában, nyelvhasználatban, meg minden hasonló dologban megfelel az itteni elvárásoknak. Elsősorban ezekre helyezve a hangsúlyt. Balogh Gábor

11 8 Kürtös Közélet június HÁNY MAGYAR ÉL A NAGYKÜRTÖSI JÁRÁSBAN? A legutóbbi, 2001-es népszámlálás adatai szerint a Nagykürtösi járásban ember, azaz az összlakosság 27,4 százaléka vallotta magát magyar nemzetiségűnek. Most pedig nézzük településenként a magyar nemzetiségűek számát és százalékarányát. Apátújfalu 445(70.08 %) Bátorfalu 110 (29,10) Bussa 555 (40,25) Csáb 760 (71,97) Csalár 178 (35,46) Dacsókeszi 207 (34,67) Felsőzellő 121 (24,10) Galábocs 57 (52,29) Gyürki 87 (63,50) Haraszti 49 (21,30) Inám 496 (96,69) Ipolybalog 713 (87,92) Ipolyhídvég 499 (76,77) Ipolykér 245 (73,80) Ipolykeszi 422 (85,25) Ipolynagyfalu 348 (80,93) Ipolynyék 1723 (87,86) Ipolyszécsénke 369 (87,65) Ipolyvarbó 366 (83,37) Kelenye 310 (92,96) Kiscsalomja 35 (14,11) Kőkeszi 254 (70,17) Kóvár 253 (80,83) Leszenye 235 (41,16) A Nagykürtösi járás 72 helységének pontban a fele, 36 vegyesen lakott település. A fenti kimutatásban kiemelten szerepel két község százalékaránya, nevezetesen Inám és Kelenye, ahol a magyar nemzetiségűek százalékaránya meghaladja a 90 százalékot. A közelgő választások kapcsán érdemes felidézni, hogy a legutóbbi, évi parlamenti választások során a Nagykürtösi járásban en (31,17 %) voksoltak a Magyar Koalíció Pártjára. TIPPELJEN A KÜRTÖSSEL! Lukanénye 1085 (77,83) Nagycsalomja 413 (65,97) Nagykürtös 869 ( 6,20) Óvár 255 (74,56) Rárósmúlyad 81 (29,67) Sirák 194 (76,08) Szécsénykovácsi 251 (66,05) Szelény 126 (54,08) Terbegec 160 (80,81) Szlovákgyarmat 110 (19,16) Zombor 4 ( 4,44) Zsély 287 (21,96) Ha már az idei választások előtt tippelni lehet a fogadóirodákban a választási eredményekre, úgy gondoltuk, lehetőséget adunk lapunk olvasóinak a tippelésre. Ebben lehet segítségükre a fenti táblázat, és a évi választások járási eredményének feltüntetése. Arra biztatjuk olvasóinkat, hogy a június 17- én sorra kerülő parlamenti választások előtt tippeljenek arra, hogy a Nagykürtösi járásban melyik politikai párt nyeri meg a választásokat, és hogy a 10-es sorszámmal induló Magyar Koalíció Pártja hány szavazatot kap a járásban. Kérjük, hogy tippjeiket legkésőbb június 16-ig, levélben adják postára szerkesztőségünk címére: KÜRTÖS, Hlavná 75, Balog nad Ipľom. Nevük és lakhelyük feltüntetésével sms-ben a 0907/ mobilszámon, vagy ban a címre is elküldhetik tippjeiket legkésőbb június 16-ig. Csak azok között a játékosok között sorsolunk ki értékes ajándékokat, akik mindkét tippszelvényünkön telitalálatot érnek el. Kérjük, hogy csak a párt, ill. a számok előtt álló betűt karikázzák vagy jelöljék meg. Lapunk júliusi számában nemcsak a választási eredményeket, hanem a tippelők és a nyertesek nevét is közöljük. 1. A Nagykürtösi járásban a választások győztese: a. MKP, b. Smer, c. HZDS 2. A Nagykürtösi járásban az MKP szavazatainak száma: a , b , c , d között JÓ TIPPELÉST! JÓ SZAVAZÁST! Hogyan kötődik a mezőgazdaság a kultúrához? Az elmúlt években, amióta az MKP kormánytényezővé vált, mindenki számára természetes lett, hogy az MKP által delegált miniszterek a lehetőségeikhez képest nemcsak a feladatkörükből adódó projekteket támogatták, hanem azokat is, melyek közvetlenül nem tartoznak a hatáskörükbe. Így történhetett meg azán, hogy a földművelésügyi minisztérium, SIMON ZSOLT miniszter irányítása alatt, évek óta támogatja nem csekély összegekkel a Kürtös havilapot, az ipolynyéki Szüreti Fesztivált, az inámi Mézfesztivált és egyéb regionális rendezvényeket szerte a vidéken, Palócföldön és Gömörben egyaránt. Ez a támogatás mára már természetessé vált, pedig nem az. Mindenkinek tudatosítania kell, hogy ha nem veszünk részt a parlamenti választásokon, csökken annak az esélye, hogy ez a támogatási forma folytatódjon az elkövetkező választási időszakban, ezért mindenkit arra kérünk, hogy éljen állampolgári jogával, és ne bízza másokra a döntés lehetőségét. Június 17-én Ön dönt. MIÉNK A FELELŐSSÉG! Szerk. ORSZÁGOS KAMPÁNY- RENDEZVÉNY IPOLYSÁGON A Magyar Koalíció Pártja június 14- én órai kezdettel országos kampányrendezvényt tart Ipolyságon a városháza előtti téren. A műsoros rendezvényen bemutatkoznak a választásokon 10-es sorszámmal induló Magyar Koalíció Pártja parlamenti képviselőjelöltjei. A rendezvény sztárvendége a BON- BON együttes. Kellő érdeklődés esetén a Nagykürtösi járásból különbuszok indulnak a kampányműsorra. Érdeklődni lehet az MKP helyi szervezeteinek elnökeinél.

12 2006. június Kultúra Kürtös 11 TISZTELT CSEMADOK - TAGOK! Engedjék meg, hogy a Csemadok országos elnökeként, az Országos Elnökség nevében is köszönetemet fejezzem ki Önöknek a szervezetben eddig kifejtett áldozatos és céltudatos munkájukért, és egyben felkínáljam Önöknek a jövőbeli együttgondolkodást és együttmunkálkodást annak érdekében, hogy a közel hatvan éves kulturális szervezetünk az anyanyelvünk, a kultúránk, a hagyományaink megőrzésének, nemzetünk megmaradásának záloga lehessen a jövőben is. Sok feladat vár ránk az elkövetkező években, s csakúgy, mint mostanáig, legfőképpen önmagunkra, az érdekvédelmünket felvállaló egyetlen politikai pártunkra, és a sorsunkat átérző nemzettársainkra számíthatunk csak. A közös vállalásunk azonban nemcsak teher, kudarcok, örömök, sikerek sokasága, hanem felelősség is, melyet tudom, hogy átérez és vállal a mindennapokban. Sok új elgondolás, ötlet, terv van a tarisznyámban, mit útravalóul hoztam magammal a Palócföldről. Remélem és hiszem, hogy sok új barátot, tisztességet találok ezekhez a feladatokhoz, mert csak közösen tudjuk megvalósítani azokat, egymás mellett állva, együtt gondolkodva. A terveimet a közeljövőben részletesen is ismertetem és kifejtem a Csemadok Területi Választmányainak ülésein, rendezvényein, ahol személyesen szeretnék megismerkedni a helyi és regionális problémákkal, sikerekkel, mert mindkettőből van elég. Sajátos kisebbségi sorsunk azonban kereteket szab számunkra, melyeket nem léphetünk át csak akkor, ha erősek leszünk a társadalmi és politikai élet minden területén, ha érdekeinket a legfelsőbb törvényhozásban elkötelezett és megbecsült emberek fogják képviselni. Ezért kérem Önöket hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a június 17-i parlamenti választásokon azok kapjanak bizalmat, akik ezt az érdekvédelmet, sajátos kisebbségi sorsunkat, kultúránkat és édes anyanyelvünket felvállalják, és felemelik abba az Illyés Gyula által megírt, megénekelt magasságba, ahol a Haza tisztán, tündöklően áll, várva sorsunk jobbra fordulását, szülőföldünk felemelkedését. Hiszem, hogy, minden magyar felelős minden magyarért. Tudom, hogy sorsunk ugyan nagyobb hatalom kezében van, de jellemünk mindig a magunkéban, ezért személyes mindnyájunk szerepe és felelőssége. Hiszem, hogy a nemzet csak az emberi szereteten, őszinteségen és erkölcsi alapokon állva válhat naggyá. Ennek lehetősége a mi kezünkben van. Reményt és hitet kell adnunk egymásnak, hogy a szülőföld megtart, és megőriz belőlünk egy keveset, mint egy igaz mosolyt a jó édesanya. Ha nem hisszük el, hogy tudunk a dolgokon változtatni, ha sohasem hiszünk a szavak erejében, sohasem tapasztaljuk meg azt a csodát, amit közvetítenek, hogy igenis építhetők hidak az emberek között, lélektől-lélekig. Legyünk alakítói és ne tétlen szemlélői a sorsunknak. Ehhez kívánunk sok erőt, bölcsességet Önöknek, érezzék, nincsenek egyedül, mert a sorsunk közös, mint a gyökereink, és remélhetőleg, mint a jövőnk is. Pozsony, május 29. Hrubík Béla országos elnök KÖSZÖNTJÜK URBÁN ALADÁRT Urbán Aladár pedagógus, a Palóc Társaság elnöke, a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmányának tagja, lapunk szerkesztője és még egy sor további irodalmi és kulturális társaságnak, egyesületnek tevékeny tisztségviselője vagy tagja, nemrégiben lépett a 60-asok sorába. Külön tanulmányt érdemelne, hogy mit tett csak a szűkebb pátriájában élő magyarság önazonosságtudatának felrázása, megőrzése és elmélyítése érdekében. Nem beszélve térségünk magyar vonatkozású irodalmi és történelmi emlékeinek felkutatása, felkarolása vagy megmentése során végzett szorgalmas és kitartó munkájáról. Urbán Aladár nem a nagy szavak, hanem a tántoríthatatlan elkötelezettséggel párosuló, következetes, szívós munkával létrehozott, de csak látszólag kis tettek nagy embere. Szklabonyán a Mikszáth Emlékház vendégkönyvében olvastam egy találó bejegyzést. Elképzelni is rossz, mi lett volna Mikszáthtal a palócok nélkül, és mi lett volna a palócokkal Mikszáth nélkül. Én ezt az idézetet úgy módosítanám, elképzelni is rossz, mi lett volna velünk, e térség magyarságával, irodalmi és történelmi emlékhelyeivel Urbán Aladár nélkül, ha történetesen Felvidéknek nem ebben a sarkában látta volna meg 60 évvel ezelőtt a napvilágot. Tisztelettel, szeretettel köszöntjük 60. születésnapján. Isten éltesse még sokáig erőben, egészségben! Szerkesztőség Betűkből szavakat, szavakból mondatokat, igaz mondatokból hazát emeljek hajléknak, hogy a mindennapokban legyen hová megtérni csendes elmélkedésre - erre tanítottál. Viszem ezt magammal mindennap, mint a hamuban sült pogácsát: a léleknek is kell táplálék. Hosszú az út, Te sem arra szeretsz járni, ahol ma sztrádákat terítenek. Mindig is a rögösebbjét jártad, el ne feledd egyetlen percre sem: ez a mi utunk. Elszálltak az évek. Emlékszem, ahogyan versre tanítottál, Aranyra és Petőfire, Tőled tudtam meg, nem minden igaz, amit a tankönyv megír, mást is tanítottál: emberséget, tisztességet. Több mint három évtizede megyünk egymás mellett, leírtam már sokszor, de soha nem elég: a példaképem vagy. De látom, ahogyan fáradsz, ahogyan felőrölnek a méltánytalan mindennapok, a kicsinyes harcok, amelyeket nem is biztos, hogy meg kellene vívni, mert nincs tökéletes világ körülöttünk, mert a kisebbségi létünk apró kompromisszumokra kényszerít magunkért, a nemzetért, Téged is, engem is. Nem szállhatunk szembe a világgal, de harcolhatunk valamiért, egy igazabb hazáért, egy méltóbb jövőért, ahol tudjuk és látjuk a helyünket. Sok a hamisság, mi körbevesz bennünket, nehéz sokszor felismerni, mi az igaz. Egy igaz, amit szívből teszel, töretlenül ezért a peremvidékért gyerekkorod óta. Ha lenne mód Nemzeti Nobel-díjat adományoznom, Neked adnám, de mivel nem tehetem, fogadd el ezt az egyet: örülök, hogy a barátoddá fogadtál, hogy elindítottál és megszelídítettél, mint a Kis Herceg a rókát, hogy hitet adtál. Szeretnék egyszer felnőni hozzád, az illyési HAZA magasába. Adjon az Isten kitartást és békét a lelkedbe, még nagyon sokáig. Köszönöm!!!!!! Hrubík Béla

13 2006. június Hitélet Közösen keresni Krisztus arcát ma... volt zarándoklatunk témája. Utunk május között valósult meg. Célunk a czestochowai Jasna Góra kegyhely volt, ami a világ negyedik legnagyobb Mária-zarándokhelye Fatima, Lourdes és Loretto után. A szervező, Novák Gabriella Bozay Krisztián káplán atyát kérte fel lelki vezetőnek. Első állomásunk a Zebrzydowska Kalwariára vezetett, ez egy jubileumi templom. A napi szentmisénk a bernardinus remeték kápolnájában volt bemutatva. A káplán atya prédikációjában a reménységről - Jézus Krisztusról beszélt. Szentmise után Wadowice felé vettük utunkat. Itt a plébániatemplomot néztük meg, valamint a szentatya II. János Pál pápa szülőházát. Ebben most állandó kiállítás van. A plébániatemplom keresztelőkútjához térdelt le pápaavatása után Karol Wojtyla, s itt hangzott el híressé vált mondata: Itt kezdődött minden. A szerdai nap harmadik megállója Auschwitz-Oswiecim volt. Csak a késő délutáni órákban jutottunk el fő célunkhoz Czestochowába. Vacsora után kigyalogoltunk a Jasna Górára, ez magyarul annyit jelent: Fényes Hegy. Itt helyezték el 1384-ben a felbecsülhetetlen értékű kincset - a Szűzanya kegyképét. Ezen az estén megvártuk az Ampelt, ami a Jasna Góra-i könyörgést jelenti. Ezt az imát a lengyel televízió minden nap élő adásban közvetíti, hogy együtt imádkozhasson a lengyel nép a csodás Fekete Madonnához. Zarándokutunk második napját a Fényes Hegyen töltöttük. Először a 600 éves múzeumot tekintettük meg. A továbbiakban egyénileg választhattuk meg napi programunkat. Délután fél ötkor keresztutat végeztünk a várfalon. Vacsora előtt a zarándokház kápolnájában elvégeztük a Lorettoi litániát. Este fél nyolckor kaptunk helyet szentmisére, melyet a káplán atya mutatott be a csodatévő Czerna Madonna kegyképének oltáránál. Az esti könyörgés után tértünk vissza szálláshelyünkre. Lélekben feltöltődve, újjászületve, megtisztulva intettünk búcsút Jasna Górának, de a Madonna képét szívünkben magunkkal hoztuk. Így teljesedett be a második napi igénk, témánk: Mária, ajándékozd nekünk Jézust. Zarándoklatunk utolsó reggelén Krakkó - Lagiewnikbe indultunk. Itt az Isteni Irgalmasság Bazilikáját tekintettük meg. Ez a monumentális épület rejtette nekünk, magyaroknak azt a kápolnát, ahol szinte otthon-itthon érezhettük magunkat. A magyar kápolna oldalait mozaiktömbök díszítették, melyeken fel van vonultatva a magyar szentek és szentéletű uralkodók képe. Az oltárképről maga Krisztus és Szent Fausztina nővér néz ránk. Az oltár előtti ereklyetartóban Szent István király karcsontja érezteti a hívőkkel - itthon vagytok. A bazilikához több épület is tartozik. Hódolatunkat téve, gondolatainkban elmerülve vonultunk át az Irgalmasság eredeti képéhez. Az itt lefestett formában jelent meg az Úr Szent Fausztina nővérnek. A pápa - II. János Pál - annak idején úgy rendelkezett, hogy húsvét 2. vasárnapja az egész egyházban az Isteni Irgalmasság nevet viselje. Folytatva túránkat a Wawel következett. Ebben a templom-vár épületegyüttesben a templomban elhelyezett síremlékeket néztük meg, majd besétáltunk a vár belső udvarára. Következő nevezetesség a főtér s az itt álló Mária bazilika volt. A bazilika legértékesebb kincse Szűz Mária Imádatának faragott emlékműve. Ezt az oltárt négy szárnyas ajtó díszíti. Kinyitva Mária örömteljes titkait tárja elénk, becsukott állapotban Mária 12 gyötrelmét mutatja be. Hogy a turistalátványosság se maradjon el, a főtéri piacon néztünk körül, majd indultunk hazafelé. Én, személy szerint köszönettel tartozom Novák Gabriellának, aki belefogott az utazás szervezésébe. Tisztelettel és szeretettel gondolok Bozay Krisztián atyára, aki végtelen tudásával és türelmével egyengette utunkat. Tisztelete boldog emlékű szentatyánk, II. János Pál iránt bennünk is új ágat hajtott. Az Irgalmas Isten közelségét, Mária anyaságát szavai s embersége nyomán mi is mélyebben magunkba tudtuk fogadni. Zarándokutunk során a remény bajnokai lehettünk, hisz megérthettük földi életünk célját. Cseri Ilona Kürtös 15 S z e n t j e i n k é l e t é b o l ÁRPÁD-HÁZI BOLDOG JOLÁN (JOLÁNTA) 1238 körül, a tatárjárás előtt született. Szülei voltak IV. Béla királyunk és Laszkarisz Mária konstantinápolyi hercegnő. Testvérei híres szentek voltak: Boldog Kinga, Boldog Konstancia és Szent Margit. Nagynénje Árpádházi Szent Erzsébet és Prágai Boldog Ágnes. Szentek voltak a távolabbi rokonságában is. A tatárjárás izgalmai közepett ő is menekült szüleivel. Ötéves korában Boldog Kinga gondozásába került, aki a lengyel Szemérmes Boleszláv királynak volt a felesége. A kis Jolánnak Kinga anyja helyett anyja és példaképe lett. Sokat mesélt a kislánynak szentéletű rokonairól ban Jolán is házasságot kötött, férje Jámbor Boleszláv fejedelem, a kaliszi és gnieznói herceg. Három lányuk született, Hedvig, Erzsébet és Anna. Férjét útjain szerette kísérni, mindenütt a szegények gondjainak enyhítésén fáradozott, gondozta az árvákat, betegeket. Nem feledkezett meg magyar és lengyel hazájáért önmegtagadásokat és vezekléseket vállalni. Két klarissza kolostort alapított a ferences eszmény hatása nyomán. Soha nem erőszakolta akaratát férjére, szerényen csodálta férjében az Úr Jézus képmását. Férje is nagy szeretettel fordult feléje. Jolán tartózkodó bölcsességével, meleg szeretetével és sok imájával egyházának is nagyon sok jót tett. Férje háborús utazásait mindig fokozott imával segítette ben meghalt férje, ekkor belépett a sandeczi klarissza kolostorba, ahol akkor már Boldog Kinga várta. Vagyonát szétosztotta az egyház és rokonai közt. Később, Kinga halála után a gnieznói kolostor főnöknője lett. Ebben a kolostorban egyik lánya is klarissza szerzetes volt. Jellemző volt Jolánra a ferences szegénység, egyszerűség, és az Üdvözítő szenvedéséről való elmélkedés június 11-én halt meg. Tisztelete a halála után azonnal megindult, sírját zarándokok látogatták, és sokan nyertek rendkívüli kegyelmeket. Boldoggá avatását 1631-ben indították el, és XII. Leó pápa avatta boldoggá 1827-ben. Összeállította: Kliment Éva

14 16 Kürtös F e l h í v á s o k június XL. Országos Népművészeti Fesztivál Zselíz Zselíz - Művelődési otthon június 23. (péntek) 18:00-19:30 - A Verőce Polgári Társulás - Duba Tájház néprajzi anyagából összeállított kiállítás megnyitója 19:30-21:00 - A zselízi Kincső Ifjúsági Néptáncegyüttes vendégegyütteseinek műsora, Tébláb Művészeti Alapiskola csoportjai Zselíz - Schubert Park június 24. (szombat) 15:00-15:30 - Gyermek- és ifjúsági csoportok műsora 15:30-16:30 - Tükrös zenekar és vendégei- Hegyen völgyön 16:30-18:50 - Néptánc- és népművészeti csoportok műsora 19:00-20:00 - A zselízi Kincső Ifjúsági Néptáncegyüttes és vendégegyütteseinek közös műsora 20:00-21:00 - Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes - Tánciskola II. Felnőtteknek kiskorúak felügyelete mellett ajánljuk! 21:00-22:00 - Lakatos Róbert és a RÉV Ügynökségi iroda Kajtor Gábor, menedzser előadó Banícka 2, Veľký Krtíš Tel./Fax: 047/ Mobil: Az érdeklődőknek együttműködést és érvényesülési lehetőséget kínálunk a pénzügyi tanácsadás és a biztosítások területén. Motivált anyagi megbecsülést és erős társasági hátteret kínálok. Bővebb információkkal személyes találkozó alkalmával szolgálok. Járási tűzoltóverseny Zsélyben Az Önkéntes Tűzoltószervezeteknek nagy szerepük van a tűzvészek elleni harcban és más természeti katasztrófák elhárításában. Tevékenységük kiterjed a rátermettség felmérésére is, ki mennyire felkészült, sok érték megmentése múlik a szakmai hozzáértésen és gyorsaságon. Ezek felmérésére szolgálnak az évente megrendezett járási tűzoltóversenyek. Az idén Zsély községében ünneplik az Önkéntes Tűzoltóverseny fennálásának 75. évfordulóját. Ennek jegyében rendezik a községben (a helyi sportpályán) a járási tűzoltóversenyt június 25-én, amelyre sok szeretettel várunk minden önkéntes tűzoltó csapatot a járásból. Érdeklődés esetében elérhetőségeink: 047/ /159 (községi hivatal). Zsélyi Önkéntes Tűzoltóbizottság Kísérő programok 10:00-20:00 - Kézműves-foglalkozások és kirakodóvásár, üvegékszer készítés, fafaragás, fazekasság, drótékszerek készítése, lenvászon -lakástextil- pamutcsipke nagy választékban, gyöngyfűzés, csuhézás, agyagozás, kosárfonás, nemezelés... 10:00-20:00 - A Verőce Polgári Társulás - Duba Tájház néprajzi anyagából összeállított kiállítás és a zselízi népművészeti fesztiválok történetét bemutató fotókiállítás (Művelődési otthon) 17:30-18:30 - Ünnepi felvonulás, menettánc (Szent Jakab tér - Schubert Park) 22:30-05:00 - Tácház (Művelődési otthon) - játszik a fesztiválzenekar Zselíz - Schubert Park június 25. (szombat) 14:00-16:00 - Néptánc- és népművészeti csoportok műsora 16:00-17:00 - A Szlovák Köztársaság ezüstplakettjével kitüntetett Anyalai Pepes Sándor és zenekara 17:00-18:00 - Balogh Kálmán Cimbalom Band, Budapest Belépődíj: 50,-Sk Pályazati felhívás Óvár község polgármestere az iskolaügy állami felügyeletéről és az iskolai önkormányzatokról szóló 596/2003 sz. Törvénytári rendelete értelmében pályázatot hirdet az Óvári Magyar Tannyelvű Óvoda igazgatói posztjának betöltésére. A megbízatási időszak kezdete augusztus 24. Szakmai feltételek: - szakirányú végzettség az Iskolaügyi Minisztérium 41/1996 sz.törvénytári rendelete szerint, - legalább 5 év pedagógiai gyakorlat, - bűntetlen előélet. Megkövetelt okmányok: - képesítést, valamint a szakmai gyakorlatot igazoló okmány, - aktuális erkölcsi bizonyítvány, - rövid szakmai önéletrajz, - az intézmény fejlesztésének tervezete és irányításának koncepciója. A jelentkezéseket a kért okmányok hitelesített másolatával kérjük elküldeni 2006.július 14-ig a köv.címre: Obecný úrad Olováry č Bušince A borítékon kérjük feltüntetni: Pályázat-Óvoda. NÉGYMILLIÓ TORNATEREMRE Lukanénye - Ez idő tájt a településen legnagyobb beruházásnak számít az önerőből épülő tornaterem. Mint azt Kuzma Zoltán, a község polgármestere örömmel újságolta, a 28 milliós beruházáshoz jól jött az a 4 millió korona állami támogatás, amely az iskolaügyi minisztériumból érkezett. Az építkezési munkálatok meggyorsítását eredményező jelentős anyagi hozzájárulást Szigeti László iskolaügyi miniszter jelentette be egy nemrégiben megtartott helyi lakossági fórumon. -bgy-

15 2006. június Szabadidõ ANYÁK NAPI ÜNNEPSÉGEK A rendszerváltásnak köszönhetően a naptárakból egyik évről a másikra kiszorultak az évtizedekig erőltett, ideológiai színezetű, ún. kommunista ünnepek. Újra helyet kaptak bennük a korábban szép hagyományokkal bíró ünnepnapok, emléknapok. Ezek egyike a kalendáriumokból méltatlanul száműzött anyák napja, amelyet tájainkon az esztendő legszebb hónapja, május első vasárnapján tartanak. Az alábbiakban beszámolunk azokról a rendezvényekről amelyekről lapzártáig tudomást szereztünk. Kőkeszi - Gyurkovics Tibor ünnepi köszöntője után a helyi óvodások szép anyák napi összeállítással köszöntötték a kultúrházban tartott ünnepségen megjelent édesanyákat és nagymamákat. A műsort színesebbé tette a kőkeszi ifjúsági néptánccsoport fellépése. A rendezvény műsorát összeállította Bojtos Katalin és Berkula Katalin pedagógusok. Óvár - Idén a településen május második vasárnapján tartották az anyák napi megemlékezést. Ebből az alkalomból az óvodások műsorát Huszár Péter óvó bácsi, a helyi Szent Erzsébet Egyházi Alapiskola kisdiákjainak programját pedig Urbán Szabina tanító néni állította össze. Az ünnepség végén a helyi képviselőtestület férfi tagjai egy-egy szál virággal lepték meg az ünnepelteket. Inám - Nagy József polgármester ünnepi köszöntője után vers- és dalcsokrokkal, táncokkal kedveskedtek az édesanyáknak a helyi óvodások és iskolások a kultúrházban megtartott anyák napi összejövetelen. Köszönet a színvonalas műsor összeállításáért Siket Eszter igazgató asszonynak, Rados Klára és Balázs Anasztázia óvodapedagógusoknak. -bgy- Anyák napjára Szécsénke község óvodásai és alsó tagozatos iskolásai is izgatottan készülődtek az anyák napjára. Az édesanyákon és nagymamákon kívül a meghívottak között ott ültek a falu 80 éven túli asszonyai is. Az óvodások verses-énekes műsorát Refka Ilona, az óvoda igazgatónője tanította be. Az iskolások szórakoztató táncát Oroszlán Mónika felügyelte, a koreográfiát a tanulók egyénileg produkálták. A műsor után Deák István polgármester frissítővel kínálta meg a jelenlévőket, a meghívottaknak egy szál virágot is átnyújtott. Az idős asszonyok szemében a meghatottság könnyei csillogtak. Sokáig fognak emlékezni erre a napra. Gergely Anikó Visszatérés Csodaoszágba Ez volt a címe annak a gyermeknapnak, melyet az Érsekújvári járás Bart községében szervezett meg a helyi Pimpimpáré játszóház és a helyi Csemadok alapszervezet Bartal Mónika vezetésével. Hogy miért is érdekes számunkra ez? A június első szombatján megrenezett gyermeknapon ugyanis részt vett közel húsz ipolybalogi gyermek, akik a Gyermekkórus tagjai. A helyi önkormányzat és plébánia támogatásával a fiatalok megszervezték a gyermekek odautazását és a rájuk való felügyelést. A gyermekeknek lehetőségük volt lovagolni, kipróbálhatták az íjjal való lövést, valamint számos kézműves - foglalkozásba belekóstolhattak. Délután fellépett a párkányi alapiskolásokból álló Kuckó bábszínház, akiknek az előadása igazi felüdülést jelentett. Ez a rendezvény igazán példaértékűnek számíthat. A kb. 700 lelket számláló községben kitűnően működik a Csemadok, meg kell még jegyezni, hogy csupa huszonéves fiatal vezeti a helyi alapszervezetet. A Csemadok új országos elnöke, Hrubík Béla a szervezet megújítását tűzte ki célul. Ehhez nagyon sok erőt és kitartást kívánok, hiszen nagy szükség van erre. Személy szerint remélem, hogy sikerrel jár. Meg kell találni a fiatalokat, s megnyerni maguknak. A kulturális értékrend kialakítása és megőrzése nagyon fontos nemzeti megmaradásunk érdekében. C.M. Elgondolkodtató LAPSZÉL Kürtös 17 Az önirónia megvéd. Az irónia szerepe az életemben, hogy az ember föntről látja önmagát, egy tepsiben a többiekkel... Az irónia isteni találmány, a Szentlélek találta ki ezt is... A gúny, az más, az bűn... Az életemmel nem rendelkezem: utasításra élek. Tőlem idegen ötlet, hogy megszülettem. Úgy értem, hogy az életet kaptam. Nem a sajátom... Rákerültem egy pályára, ahol van bizonyos mozgásterem. (Váli Dezső festőművész gondolatai) Meglátás Nem az a magyar, kinek a szülei vagy nagyszülei magyarok voltak, hanem az, akinek a gyermekei is magyarok lesznek. Időszerű Az újságoktól (újságírástól és olvasástól) szamárköhögést kaptam. Azóta szinte egyfolytában csak médiázok-iázok. (Sándor György után szabadon) Humor Két videokamera ül a fán. Az egyik leesik. Mit kérdez a másiktól? - Felveszel? Időjárás a százéves naptár szerint 1-jén köd, 2-ától 5-éig kitartó eső, 7-étől 13-áig szél, 15-én eső, majd a hónap végéig szép idő. JELES NAPOK - JÚLIUS VII.2. - A nem azonosított repülő tárgyak (UFO) világnapja ben hirdette meg Haktan Akdogan, a Szírius UFO Űrtudományok Kutatóközpontjának alapító igazgatója. Ezen a napon történt az ún. rosswelli eset - egy repülő csészealj állítólagos balesete Roswell közelében, Új-Mexikó államban. VII.9. - A bebörtönzöttek nemzetközi napja - Először 2000-ben emlékeztek meg róla II. János Pál pápa kezdeményezésére. VII Népesedési világnap óta emlékeznek meg róla az ENSZ kezdeményezésére ben ezen a napon érte el a világ népessége az ötmilliárd főt. Az oldal anyagát összeállította: -bgy-

16 18 Kürtös Sport június Labdarúgó-világbajnokság 2006 Június 9-én Németországban elkezdődik a labdarúgó-világbajnokság. A küzdelemsorozat egy hónapig tart. A mezőnyt nyolc csoportra osztották fel, minden csoportból az első két helyezett jut tovább a nyolcaddöntőbe. Ez a négy továbbjutó csapat mérkőzik majd a világbajnoki címért és helyezésekért kieséses alapon. dátum csapat helyszín óra A csoport Németország - Costa Rica München Lengyelország - Ecuador Gelsenkirchen Németország - Lengyelország Dortmund Ecuador - Costa Rica Hamburg Németország - Ecuador Berlin Costa Rica - Lengyelország Hannover 16 B csoport Anglia - Paraguay Frankfurt Trinidad és Tobago - Svédország Dortmund Anglia - Trinidad és Tobago Nürnberg Svédország - Paraguay Berlin Svédország - Anglia Köln Paraguay - Trinidad és Tobago Kaiserslautern 21 C csoport Argentína - Elefántcsontpart Hamburg Szerbia-Mont. - Hollandia Lipcse Argentína - Szerbia-Mont. Gelsenkirchen Hollandia - Elefántcsontpart Stuttgart Hollandia - Argentína Frankfurt Elefántcsontpart - Szerbia-Mont. München 21 D csoport Mexikó - Irán Nürnberg Angola - Portugália Köln Mexikó - Angola Hannover Portugália - Irán Frankfurt Portugália - Mexikó Gelsenkirchen Irán - Angola Lipcse 16 E csoport Egyesült Államok - Csehország Gelsenkirchen Olaszország - Ghána Hannover Csehország - Ghána Köln Olaszország - Egyesült Államok Kaiserslautern Csehország - Olaszország Hamburg Ghána - Egyesült Államok Nürnberg 16 F csoport Ausztrália - Japán Kaiserslautern Brazília - Horvátország Berlin Japán - Horvátország Nürnberg Brazília - Ausztrália München Japán - Brazília Dortmund Horvátország - Ausztrália Stuttgart 21 dátum csapat helyszín óra G csoport Koreai Közt. - Togo Frankfurt Franciaország - Svájc Stuttgart Franciaország - Koreai Közt. Lipcse Togo - Svájc Dortmund Togo - Franciaország Köln Svájc - Koreai Közt. Hannover 21 H csoport Spanyolország - Ukrajna Lipcse Tunézia - Szaúd-Arábia München Szaúd-Arábia - Ukrajna Hamburg Spanyolország - Tunézia Stuttgart Szaúd-Arábia - Spanyolország Kaiserslautern Ukrajna - Tunézia Berlin 16 Nyolcaddöntő A1 - B2 München C1 - D2 Lipcse B1 - A2 Stuttgart D1 - C2 Nürnberg E1 - F2 Kaiserslautern G1 - H2 Köln F1 - E2 Dortmund H1 - G2 Hannover 21 Negyeddöntő TJ49 - TJ50 Berlin TJ53 - TJ54 Hamburg TJ51 - TJ52 Gelsenkirchen TJ55 - TJ56 Frankfurt 21 Elődöntő TJ57 - TJ58 Dortmund TJ59 - TJ60 München 21 Bronzmeccs V61 - V62 Stuttgart 21 Döntő TJ61 - TJ62 Berlin 20 E lapszám megjelenését a Mezõgazdasági Minisztérium és az SzK Kormányhivatala támogatta. Vydanie tohto èísla finanène podporilo MP SR a Úrad vlády. KÜRTÖS Közéleti havilap. Kiadja a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya. A kiadásért felel Balogh Gábor, a CSNTV elnöke, telefon: 0907/ Fõszerkesztõ Hrubík Béla. Szerkesztõk: Bodzsár Gyula, Urbán Aladár. Mûszaki szerkesztõ: Kliment Éva. Korrektúra: Németh Ágota. Levélcím: Vinica, Cesta slobody / Nyilvántartási szám: OÚ 2003/ ISSN Nyomda: NOVAPRESS Ve¾ký Krtíš. Terjeszti: a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya. Ára 10.- korona. Megjelenik 1000 példányszámban. A szerkesztõség álláspontja nem minden esetben azonos az újságban közöltekkel. A kéziratok szerkesztésének, esetleges rövidítésének jogát fenntartjuk. A hirdetések tartalmáért és nyelvhelyességéért felelõsséget nem vállalunk. A lap a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának támogatásával készül. Realizované s finanènou podporou Ministerstva Kultúry SR - podprogram Kultúra národnostných menšín.

17 4 Kürtös G a z d a s á g június ORSZÁGELSŐK LESZÜNK? Ötlet. Kivitelezés. Támogatás Korunk az energiaválságok kora. A napi hírekben egyre gyakrabban foglalkoznak az energia előállításának alternatív lehetőségeivel. Az energiafüggőség, a várhatóan egekbe növekvő árak, a stratégiai nyersanyagok kimerülése, mind-mind lehető veszélyforrások, amelyek világméretű konfliktusokhoz vezethetnek. Ezért van nagy szükség más energiaforrások kiaknázására, a másoktól való energiafüggőség csökkentésére. A lehetőségek régtől ismertek, de szerintem az energialobbi mindenütt a világon a jelenlegi helyzet fenntartásában érdekelt. Szerencsére az uniós előírásokat előbb-utóbb nálunk is alkalmazni kell, így itthon is egyre jobb feltételek lesznek az alternatív energiák előállítására és széleskörű felhasználására. Vannak országok, ahol ebben már jóval előttünk járnak, így módunk van a jelenleg legjobb technológiák között válogatnunk, illetve kiválasztani a számunkra legmegfelelőbbet. - Hogyan látja mindezt az ötletgazda, Lestyánszky Viktor, ipolyhidvégi magángazda, volt energetikus, aki ma is nyitott szemmel járja a világot. - Az ágazat problémája mindenkit arra ösztönöz, hogy új megoldásokat keressen, innováljon. Körülnéztünk a világban, hogy milyen más célra lehet felhasználni a mezőgazdasági főterményeket, vagy akár a másodlagos terményeket. Dániában jártunkkor úgy tapasztaltuk, hogy fejlett technológiai hátterükkel és támogatási rendszerükkel a melléktermékből is főterméket tudnak előállítani. Célunk az volt, hogy megtudjuk, hogyan oldják meg a biomassza felhasználását, konkrétan a szalma, széna, energiafűnek hővé való átalakítását. A látottak alapján földobódtunk egy kicsit, és számolgatni kezdtük, hogy ez nálunk gazdaságilag, támogatásilag megoldható-e, mert a látott technológia abszolút biztonságosan működött. A pozitív számolási eredmények láttán kezdtünk keresni lehetséges partnereket, akiknek ilyen igényeik lehetnek. Találtunk is egy komoly érdeklődőt, mégpedig Hrušov községet, ill. e falu iskoláját. Ezt követően felvettük a kapcsolatot a környezetvédelmi minisztériummal ill. Miklós László miniszter úrral, aki elfogadta meghívásunkat, és a helyszínen győződött meg az ötlet kivitelezhetőségéről és ennek szükségességéről. Persze ez nem volt ilyen egyszerű és sima, de megvolt hozzá a harmadik láncszem is Hamerlik Richárd parlamenti képviselő személyében, aki elejétől kezdve segített az ügy lebonyolításában. Én csak az ötletgazda voltam. Örülök neki, hogy régiónk valamiben élenjáró lett, mert itt egymásra talált mind a három tényező. Itt keletkezik még az idén egy olyan dolog, ami pillanatnyilag még az országban nincs. Egy hőközpont, amely teljesen automatizált szalmatüzelésű egység. - Hogyan látja ezt a kivitelező, Ing. Pavel Bendík, Hrušov polgármestere? - Amikor 2002-ben megkaptuk az iskolát, a fűtési időszak kezdetéig a rendszeren alapos javításokat kellett elvégezni, hogy egyáltalán télen lehesen fűteni. Elhatároztuk, hogy a széntüzelésű rendszert leszereljük fafűtésűre. A közbeszerzés is ki volt már írva, végül is állami támogatás és hitelező nélkül ezt a folyamatot leállítottuk. Más alternatíva híján bekapcsolódtunk egy másik projektbe, ami a faforgácsból készült pelete tüzelését tette volna lehetővé, de ez is drágának bizonyult, hisz ennek gyártásához is energia kell. Ekkor jött Lestyánsky Viktor magángazda javaslata a szalmatüzelésű kazánok beépítésére. Ezzel az ötlettel komolyan kezdtünk el foglakozni, mert egyrészt kényszerítettek a körülmények, másrészt reálisnak találtuk az ötletet, mert Ausztriában már láttunk ilyen hőközpontot. Ilyen és hasonló ötletek megvalósítása modell lehetne Dél-Szlovákia részére. Ez segítene a mezőgazdasági termelés szinten tartásában, sőt át kellene bizonyos részét orientálni az élelmiszer-termelésről az energetika irányába. Ez a fajta szemlélet gyakorlatba átvitele nagyban segítene a mi régiónkban is, és hatással volna a munkanélküliség csökkenésére, új munkahelyek teremtésére. A hőközpont megépítése után a 2. szakaszban az iskola hőszigetelését akarjuk megoldani. Az így megtakarított hővel a kultúrházat szeretnénk majd kifűteni. A 10 milliós költségvetésű beruházás 90 %-ban a külföldi technológia beszerzéséből áll. Köszönjük mindenkinek, akik hozzájárultak e fontos és arányaiban is nagy beruházáshoz. (Folytatás az 5.oldalon)

18 2006. június Közélet Kürtös 5 ORSZÁGELSŐK LESZÜNK? Ötlet. Kivitelezés. Támogatás - Hogyan látja ezt a támogató, Hamerlik Richárd parlamenti képviselő? - Az én szerepem ebben minimális. A fő támogató a környezetvédelmi minisztérium, én csak a választási szlogenünkkel élve: teszem, amit kell. Már egy évtizede én is megtapasztaltam Dániában a hulladékok e fajta felhasználását. Egy termelési-értékesítési szövetkezeten keresztül adják el a mezőgazdászok a biológiai hulladékot, főleg szalmát az önkormányzatnak, az pedig ezt elégetve biztosítja a 6800 lakosú község családi házainak fűtését és a használati melegvizet. Sőt egy kis generátor is be van építve, amely a hálózatba adja az áramot, anyagi juttatás fejében. Többedmagammal fölbuzdulva jöttünk haza, hogy ezt máris megvalósítjuk. Eltelt jó pár év, sokan mosolyogtak rajtunk, hogy hogyan lehet szalmával fűteni, pedig a gazdasági átszámítások szerint olcsóbb, mint a szén vagy gáz, az áramfűtésről nem is beszélve. Az én szerepem csak annyi volt, hogy elhoztam a hírt, és volt olyan szerencsénk, hogy egymásra találtunk olyan emberekkel, akik nem csak azzal foglalkoznak, hogyan lehet egyik napról a másikra meggazdagodni, a kormányra és a parlamentre kígyót-békát hányni, hanem akik kezükbe veszik sorsuk irányítását, nem csak akarnak, de tudnak is tenni. Így találkozott három, eddig egymástól független elem: a vállalkozó, a végső kivitelező-befogadó és egy katalizátor, aki a miniszter úr volt. Közös erővel eljutottunk odáig, hogy van szándék, anyagi és pénzügyi eszköz, csak meg kell valósítani. Mielőtt bárki vádolna bennünket, hogy miért nem másutt kiviteleztük ezt az ötletet, el kell mondani, hogy eleve kiestek azok a községek, ahol a gázművesítés már végbement, másik szempontból viszont a nyersanyag beszerzése viszonylag könnyen megoldható, illetve jelenleg is adva van. Ott, ahol a kazánokat majd idővel le kell cserélni, már most érdemes elgondolkodni hasonló alternatív lehetőségeken. Ma még nagyon sok terület parlagon is hever, amit be lehetne ültetni energiafűvel, amivel fűteni lehetne. Így helyben elő tudnánk állítani majdnem teljes energiaszükségletünket. Nem kellene másoknak fizetnünk érte, akik tőlünk, viszonylag szegény vidékről még azt a kevés pénzt is elviszik. Ezt a pénzt itt tudnánk forgatni magunk között, egymást segítve. Az én egyik krédóm, hogy egymást támogassuk ezen a vidéken. Balogh Gábor Járulékbevallás Az Egészségügyi Minisztérium 2006/239 sz. rendeletében kötelezi a munkavállalókat, hogy az egészségbiztosítónak tavaly befizetett pénzre vonatkozóan járulékbevallást kell tenniük. Ennek határideje június 30-a. A törvénynek és a végrehajási rendeletnek célja: az eltitkolt jövedelmek felszínre hozása. A Szlovákiai Kisvállalkozók Szövetsége több mint 30 pontban nem ért egyet a rendelettel, elsősorban a bonyolultsága miatt. 18 féle nyomtatvány létezik, s egy kisvállalkozónak például 110 adatot kell beírnia! Ki nem köteles elszámolást végezni? * Akinek a bevétele egyetlen hónapban sem haladta meg a koronát az egyetlen munkaadójánál, és nem volt más munkahelye-munkáltatója, amely szintén előleget fizetett volna a bevételeiből; * aki több helyen volt munkaviszonyban, és akinek egy hónapban sem haladta meg a koronát a bevétele; * akinek minden hónapban 0 és korona közti összeg volt az adóalapja; * akinek több munkahelyen minden hónapban 0 és korona közti adó alá eső bevétele volt; * a szerződésre munkát végző diák vagy nyugdíjas, ha je és e között az adó alá eső bevétele nem haladta meg a koronát. Ki köteles elszámolást végezni? * Aki 2005-ben akár 1 napig is vállalkozó volt; * akinek egy munkaadónál szerzett bevétele akár egyetlen hónapban is meghaladta a koronát; * akinek több munkaadója volt, és bevétele bármelyiknél akár egyetlen hónapban is meghaladta a koronát; * aki 2005-ben önfizető (például önszántából munkanélküli) volt, és a szeptember 1-jétől december 31-éig terjedő időszakban korona vagy azt meghaladó összeg volt az adóalapja; * aki szerződésre (vagy diákszerződésre) dolgozott, és a szeptember 1-jétől december 31-éig terjedő időszakban korona vagy azt meghaladó összeg volt az adóalapja; * akinek 2005-ben a munkaadójától kapott béren kívüli bevétele volt; * aki maga készítette el a jövedelemadó-bevallást. Hogy a dolog ne legyen olyan egyszerű, a január 1-jétől szeptember 1-jéig terjedő időszakban más volt az adóalap, mint szeptember 1-jétől december 31-éig. A Vasárnap nyomán (BG)

Taktaharkány civil szervezetek, alapítványok

Taktaharkány civil szervezetek, alapítványok Taktaharkány civil szervezetek, alapítványok "A TAKTAHARKÁNYI REFORMÁTUS TEMPLOMÉRT" Közhasznú (oktatási,kulturális,egyéb) 3922 Taktaharkány, Béke utca 40. képviselő: Fodor József Károly Elsődlegesen a

Részletesebben

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma: KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági

Részletesebben

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 20/2009. (VI.28.) sz. r e n d e l e t e

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 20/2009. (VI.28.) sz. r e n d e l e t e JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 20/2009. (VI.28.) sz. r e n d e l e t e a képviselő-testület által odaítélhető díjak adományozásáról, és a közszférában tevékenykedők elismeréséről (módosításokkal egységes

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag. Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi

Részletesebben

Pályázati figyelő 2010. május/2

Pályázati figyelő 2010. május/2 Jelmagyarázat Műemlék-felújításhoz pályázatok A) Magyar pályázatok kapcsolódó 1 Támogatási keret Támogatás összege Oktatási és Kulturális Minisztérium esélykülönbséget mérséklő kulturális vidékfejlesztésre

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik Géniusz Országos Tehetségnap Budapest, 2010. március 27. Sarka Ferenc a Magyar Tehetséggondozó Társaság alelnöke A tehetségsegítés nemzeti

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja? ÉLETMŰHELY Mi a program célja? A kreatív gondolkodás és a kreatív cselekvés fejlesztése, a személyes hatékonyság növelése a fiatalok és fiatal felnőttek körében, hogy megtalálják helyüket a világban, életük

Részletesebben

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Zsigárd 2015. július 13-augusztus 8. 2015. július 13-17. Kistérségi nyári kézműves tábor Helyszín: tájház Napi foglalkozások: 09:00-14:00 5 napon keresztül különböző

Részletesebben

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadási év, 2014 A perkátai Győry-kastély parkja fenntartható hasznosítása Győry kastély és Perkáta Perkáta település Fejér megyében

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 5. szám 2013. február 11. Hallgatók számára

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 5. szám 2013. február 11. Hallgatók számára Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 5. szám 2013. február 11. Hallgatók számára Retextil termékfejlesztői pályázat Kreatív termékötlet-pályázat textil újrahasznosítás témában Pályázni olyan termékötletekkel

Részletesebben

Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal

Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal 23. Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal Egység a sokféleségben - 2008 a Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Éve A KultúrPont Iroda munkatársa a 2008: a Kultúrák Közötti Párbeszéd

Részletesebben

H í r l e v é l. 2011. április ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT!

H í r l e v é l. 2011. április ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT! H í r l e v é l Zarándokoknak, útépítőknek, partnereknek 2011. április Lelkivezetői gondolatok ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT! 8 nappal Húsvét ünnepe előtt Jézus Krisztus megmutatta az emberiségnek és a világnak,

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap Pályázó neve: Kálló Község Önkormányzata Pályázó székhelye: 2175 Kálló, Kossuth utca 16. Pályázó MVH ügyfél - azonosító: 1003299571 Pályázat azonosító: 8569872872; Támogatási határozat iratazonosító: 1623167406

Részletesebben

2015. április 8. A fény J. Haydn műveiben - Kóczán Péter brácsaművész és Albert Sassmann zongoraművész hangversenye a Muzsikaházban

2015. április 8. A fény J. Haydn műveiben - Kóczán Péter brácsaművész és Albert Sassmann zongoraművész hangversenye a Muzsikaházban Pályázatunk kedvező elbírálásának köszönhetően, iskolánk A fény megérkezik tehetséggondozás a művészetoktatás sajátos eszközeivel (zene-irodalom-képzőművészet) programsorozattal csatlakozott a 2015 a Fény

Részletesebben

A Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület LEADER kritériumrendszere A Nyírség Helyi Akciócsoport

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30.

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Pályázat száma: HAT-14-01-0643 A pályázat címe: Kastélydombi gyerekek a Felvidéken A pályázaton nyert összeg: 1 022 700Ft Az felvidéki utazáson harminckét

Részletesebben

A PETŐFI SZÜLŐHÁZ MÚZEUMI ÉS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY

A PETŐFI SZÜLŐHÁZ MÚZEUMI ÉS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY A PETŐFI SZÜLŐHÁZ MÚZEUMI ÉS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE a 2004. évről Jelen közhasznúsági jelentést az alapítvány 2005. május 24-i kuratóriumi ülésén a kuratórium elfogadta, és a felügyelő

Részletesebben

2012. évi. Közhasznúsági jelentése

2012. évi. Közhasznúsági jelentése TEHETSÉGES TANULÓKÉRT Alapítvány 5435 Martfű, Május 1. út 2. 2012. évi Közhasznúsági jelentése ( A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva. ) Martfű, 2013. május 04. Az alapítvány vezetője

Részletesebben

Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 466-133, fax: 566-023. J e g y z ő k ö n y v

Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 466-133, fax: 566-023. J e g y z ő k ö n y v Ügyiratszám: 20-15/2009. Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 466-133, fax: 566-023 J e g y z ő k ö n y v Készült: Az ülés helye: Jelen

Részletesebben

A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032)

A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032) A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032) Kedvezményezett: Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium A projekt

Részletesebben

A magyar tannyelvű oktatás és anyanyelvű művelődés helyzete a segesvári szórványban

A magyar tannyelvű oktatás és anyanyelvű művelődés helyzete a segesvári szórványban A magyar tannyelvű oktatás és anyanyelvű művelődés helyzete a segesvári szórványban A lakosság etnikai összetétele 30000 25000 20000 15000 Románok Magyarok Szászok 10000 5000 0 1910 1930 1948 2002 2011

Részletesebben

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület A szervezet célja A Dél-Zalai civil szektor tevékenységének, érdekvédelmének, forrásteremtésének és környezetvédelmi,- karitatív akcióinak koordinálása. Térségfejlesztési

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2006. augusztus 29. napján megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2006. augusztus 29. napján megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2006. augusztus 29. napján megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Alagsori terme Jelen vannak: Borbély István polgármester, Kozári

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01 Projekt címe: Turizmus határok nélkül információs látogatóközpontok fejlesztése Nagyatádon és Križevciben Projekt rövid címe: ViNaK Projekt azonosító: HUHR/1101/1.2.2/2020 Vezető Kedvezményezett: Križevci

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Nagylók Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2006. (III.29.) önkormányzati rendelettel módosított 3/2006. (II.16.) önkormányzati rendelete

Nagylók Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2006. (III.29.) önkormányzati rendelettel módosított 3/2006. (II.16.) önkormányzati rendelete Nagylók Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (III.29.) önkormányzati rendelettel módosított 3/2006. (II.16.) önkormányzati rendelete (egységes szerkezetben) a kitüntetések alapításáról és

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról

Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról FAZEKAS TIBORC hungarológus (Hamburg) 1. Az elmúlt másfél évtizedben Magyarországon és az ország közvetlen környezetében valóban nagyon sok alapvető körülmény változott

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Országos Irodalmi Muzeológus továbbképzés A továbbképzés helye: Petőfi Irodalmi Múzeum Ideje: 2015. május 26-27.

Szakmai beszámoló. Országos Irodalmi Muzeológus továbbképzés A továbbképzés helye: Petőfi Irodalmi Múzeum Ideje: 2015. május 26-27. Szakmai beszámoló Országos Irodalmi Muzeológus továbbképzés A továbbképzés helye: Petőfi Irodalmi Múzeum Ideje: 2015. május 26-27. Az NKA Közgyűjtemények Kollégiumának támogatásával (pályázati azonosító:

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01 Célterület kód: 580a01 Nemzetiségi hagyományok ápolása, civil szervezetek eszközbeszerzésének támogatása adottságokon alapul, vagy újszerűsége, témája miatt fontos a települések fejlődése szempontjából

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS City College Üzleti Szakképző Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2300 Ráckeve, Kossuth u. 73. Telefon: 06/66/640 304, Fax.: 66/640 305 www.citycollege.hu E mail: citycoll@gmail.com Adószám:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Hosszúné Deli Hajnal alpolgármester Kovács Géza Győzőné képviselő Németh Zsolt képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Hosszúné Deli Hajnal alpolgármester Kovács Géza Győzőné képviselő Németh Zsolt képviselő JEGYZŐKÖNYV Készült Jákó Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. április 29-én az önkormányzat tanácskozó termében megtartott üléséről. Jelen vannak: Kovács János polgármester Hosszúné Deli Hajnal

Részletesebben

A 15/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt rendelet.

A 15/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt rendelet. PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (II. 27.) önkormányzati rendelete a kitüntetések, elismerő címek, díszpolgári cím adományozásáról Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

Eseménynaptár. www.hook.hu, e-mail: info@hook.hu

Eseménynaptár. www.hook.hu, e-mail: info@hook.hu Németh Gergő elnökségi tag beszámolója Eseménynaptár Időpont Helyszín Esemény 2015. február 28. Dunaújváros Egyeztetés - EFOTT civil falu Téma: Feladatkörök beosztása 2015. február. 28. Dunaújváros Egyeztetés

Részletesebben

GVOP-2004-2.1.2. pályázati útmutató kivonat

GVOP-2004-2.1.2. pályázati útmutató kivonat GVOP-2004-2.1.2. pályázati útmutató kivonat KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE KORSZRŰ MENEDZSMENT RENDSZEREK ÉS TECHNIKÁK TÁMOGATÁSA* Támogatás mértéke: *Forrás: www.gkm.hu A projekt elszámolható költségének

Részletesebben

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén IV. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 37 párost tudtunk egymás

Részletesebben

Szakközépiskola. E-mail cím: titkarsag@keri-szolnok.sulinet.hu Honlap elérhetőség: www.keri-szolnok.sulinet.hu Tel.: (56) 800-130 Fax.

Szakközépiskola. E-mail cím: titkarsag@keri-szolnok.sulinet.hu Honlap elérhetőség: www.keri-szolnok.sulinet.hu Tel.: (56) 800-130 Fax. Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola OM azonosító: 201166 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézmény Akkreditált ECL Nyelvvizsga-szervező Központ Azonosító: 036025 Tagintézmény-vezető: Dr.

Részletesebben

14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.), AZ 55/2008. (X. 31.) ÉS A 42/2009. (IX. 30.) RENDELETTEL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER

Részletesebben

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény A Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata először érkezik

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. szeptember 18. Dr. Pavlek Tünde

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

USTRON. Nemzetközi diákkonferencia 2009

USTRON. Nemzetközi diákkonferencia 2009 USTRON Nemzetközi diákkonferencia 2009 Hogyan jutottunk ki Ustronba? Újbuda önkormányzatának egyebek között egy lengyel várossal, Ustronnal is testvérvárosi kapcsolata van. Ustron néhány évente nemzetközi

Részletesebben

LdU Aktuell. 2010. június. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata

LdU Aktuell. 2010. június. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Magyarországi Németek Országos Önkormányzata 1. HIVATALI HÍREK - Kisebbségi önkormányzati választások 2010 - Kérje felvételét a német névjegyzékbe! 2. OKTATÁS - Továbbképzés óvodapedagógusok számára Deggendorfban

Részletesebben

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA FALU - KÉP C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2008 JÚNIUS Falunap 2008 2 OLDAL FALU - KÉP Az alábbi névsor két helybéli, egykori urán kutatása alapján készült úgy, hogy alapját még az azóta elhunyt

Részletesebben

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Pográny. Makkosjánosi. Nyékvárkony. Lakszakállas. Bodrogszentes.

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Pográny. Makkosjánosi. Nyékvárkony. Lakszakállas. Bodrogszentes. Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati Érvénytelen pályázatok 2.6 1114/2008 Alapiskola és óvoda, Csáb Csáb 2.6 1015/2008 Körtvélyes Község Körtvélyes 2.6 1217/2008 2.6 1260/2008 2.6

Részletesebben

6200 Kiskőrös, Luther tér 1. Tel.: 78/415-540 2014. szeptember

6200 Kiskőrös, Luther tér 1. Tel.: 78/415-540 2014. szeptember Megvalósítási határidő hosszabbítás A LEADER HACS közreműködésével megvalósuló, 2012-2014. években benyújtott támogatásban részesült kérelmek esetében meghosszabbításra került a megvalósítási határidő.

Részletesebben

Szeretem, mert Vasból van

Szeretem, mert Vasból van VAS MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 9700 Szombathely, Berzsenyi D. tér 1. Vas megyei Általános Iskolák részére Tárgy: Versenykiírás Iktatószám: 2-45/2013 Székhelyén Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Tisztelt Pedagógusok!

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-7/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 22. napján 19 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község Önkormányzat

Részletesebben

2013. május 31. -i módosítást követően egységes szerkezetben

2013. május 31. -i módosítást követően egységes szerkezetben Zákányszék Község Önkormányzata Képviselő Testületének 10/2001.(IV.13.) Ör.sz. rendelete a helyi kitüntető címek, díjak alapításáról és adományozásáról. 2013. május 31. -i módosítást követően egységes

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. augusztus 28-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata

Részletesebben

AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL

AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL Bander Katalin Galántai Júlia Országos Neveléstudományi

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

A Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Köztisztasági fürdök és mosodák létrehozása, működtetése Célterület azonosító: 1 019 100 1. A projekt

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 14/2000. (V. 17.) RENDELETE A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A 49/2006. (XI. 6.) 1, AZ 55/2008. (X. 31.) 2, A 42/2009. (IX. 30.) 3 ÉS AZ 56/2012. (XI. 30.) 4 RENDELETTEL

Részletesebben

Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap

Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap Szeptember Tanítási napok száma: 22 nap Feladatok Határidők Szervezők Tanévnyitó szentmise (Endrődi Lukács László 2014. 08. 31. 17-18.30 óra

Részletesebben

A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918)

A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918) A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918) Az egykori szabadkai gimnázium épülete 8 A Szabadkai Községi Főgymnasium története 1861-ben kezdődött, amikor az 1747-ben alapított iskola megnyitotta

Részletesebben

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Sióagárd Község Önkormányzata 2014. JANUÁR VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM LELKI ÚTRAVALÓ 2. oldal AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÁSA 3. oldal FELHÍVÁS - SIÓAGÁRDI ÉRTÉKTÁR 4. oldal MEGHÍVÓ RENDEZVÉNYEKRE 5. oldal KILIÁN

Részletesebben

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Ongai Horgász Egyesület V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén V. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 34

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat közreműködése nemzetközi kapcsolatok kialakításában. Kiss Ágnes Temesvár 2012. szeptember 27.

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat közreműködése nemzetközi kapcsolatok kialakításában. Kiss Ágnes Temesvár 2012. szeptember 27. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat közreműködése nemzetközi kapcsolatok kialakításában Kiss Ágnes Temesvár 2012. szeptember 27. MNVH feladatai Nemzetközi és térségközi kapcsolatok kialakítása Segítségnyújtás

Részletesebben

Kitöltő verzió:2.66.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.09.22 20.10.29

Kitöltő verzió:2.66.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.09.22 20.10.29 Kitöltő verzió:2.66.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.09.22 20.10.29 Kitöltő verzió:2.66.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.09.22 20.10.29 Kitöltő verzió:2.66.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva:

Részletesebben

Rétság Városi Sport Egyesület

Rétság Városi Sport Egyesület - Rétság Városi Sport Egyesület - Részlet az alapszabályból: A Rétság Városi Sport Egyesület az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján önállóan m köd társadalmi szervezet. Az egyesület a

Részletesebben

Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 20. napján délután 15.30 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésének

Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 20. napján délután 15.30 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésének Iktatószám: 1634/9/2015 Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 20. napján délután 15.30 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 57/2015. (V. 20.)

Részletesebben

DRÁMAFUTÁR DRÁMAFUTÁR. tanítási drámaprogram 2010. a Vajdasági Magyar Drámapedagógia Társaság és a budapesti Káva Kulturális Műhely programja

DRÁMAFUTÁR DRÁMAFUTÁR. tanítási drámaprogram 2010. a Vajdasági Magyar Drámapedagógia Társaság és a budapesti Káva Kulturális Műhely programja DRÁMAFUTÁR DRÁMAFUTÁR tanítási drámaprogram 2010 a Vajdasági Magyar Drámapedagógia Társaság és a budapesti Káva Kulturális Műhely programja A Drámafutár elnevezésű program tanítási drámafoglalkozásokat

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai 1/2015. (II.25.) SZKT határozat 3 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének jegyzőkönyv

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szociális és gyámügyi előadó

JEGYZŐKÖNYV. Szociális és gyámügyi előadó JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. április 28-án Hort Község Önkormányzat hivatalos helyiségében. Jelen vannak: Horváth Sándor Brunner Istvánné Köles Ferenc Sánta Mátyás Kormos Gábor Kiss Edit Rendik Anita Kerek

Részletesebben

Sand Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2009.(IV.03.) számú képviselő-testület rendelete a sportról

Sand Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2009.(IV.03.) számú képviselő-testület rendelete a sportról Sand Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2009.(IV.03.) számú képviselő-testület rendelete a sportról Sand Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az egyetemes emberi kultúra és a nemzeti kultúra

Részletesebben

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 8. szám 2013. március 4. Hallgatók számára

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 8. szám 2013. március 4. Hallgatók számára Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 8. szám 2013. március 4. Hallgatók számára Tisztelt Olvasó! A Pályázati Hírlevél célja, hogy heti rendszerességgel összegyűjtse a Magyarországon és nemzetközi viszonylatokban

Részletesebben

EZERARCÚ MULTIKULTI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET. 2011. évi közhasznúsági beszámolója

EZERARCÚ MULTIKULTI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET. 2011. évi közhasznúsági beszámolója EZERARCÚ MULTIKULTI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2011. évi közhasznúsági beszámolója 1./ Közhasznúsági jelentés 2./ 2011. évi mérleg és eredmény kimutatás 3./ A szakmai tevékenység szöveges értékelése Közhasznúsági

Részletesebben

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9.

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. A KONFERENCIA ÉS A PÁLYÁZATOK MEGHIRDETÔI: Békés Megyei Népmûvészeti Egyesület Hagyományok Háza Népmûvészeti Egyesületek Szövetsége A konferencia

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2007. május 21-i ülésére Tárgy: 2007. évi Díszpolgári cím és Pro Urbe Emlékérem kitüntetési javaslatokat véleményező előkészítő bizottság

Részletesebben

Gyõr-Moson-Sopron Megye

Gyõr-Moson-Sopron Megye Közmûvelõdési Programok Tájoltatásának Programfüzete Gyõr-Moson-Sopron Megye Bartók Béla Megyei Mûvelõdési Központ Közhasznú Társaság 9022 Gyõr, Czuczor Gergely utca 17. Tisztelt Polgármester! Kedves Közönség!

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám Kedves Klaszter Tagok! Továbbra is korlátozott a pályázati lehetőségek száma, de a friss lehetőségekről folyamatosan tájékoztatjuk Önöket. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy

Részletesebben

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Sokorópátkán született 1942. augusztus 11-én. Apja, Vig Béla 1943. januárjában eltűnt a Don-kanyarban. Anyja Balogh Irén, hadiözvegyként egyetlen gyermekének

Részletesebben

Meghívó 2012. november 20.

Meghívó 2012. november 20. Meghívó Tisztelt Természetjáró, Erdész, Vadász Kolléga! A következő oldalakon olvasható címmel és programmal a TESZ-TeSz 50 éves jubileumát üljük 2012. november 24-25- én. Hívunk, vegyél részt ennek a

Részletesebben

KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu

KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu Közhasznúsági jelentés 2009. Tartalom a) A számviteli beszámoló 2 b) A költségvetési

Részletesebben

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2011. évi munkaterve Elfogadta: A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a 2011. február 17-i ülésén 1 Jelen dokumentum a Nyugat-dunántúli Regionális

Részletesebben

Barcelonai Folyamat 10.

Barcelonai Folyamat 10. Az Euro-mediterrán Partnerség és a kultúra 40. Kultúrák közötti párbeszéd vagy a gazdasági érdekek újabb fajta megnyilvánulása? - az Euro-mediterrán Partnerség és a kultúra A mediterrán régió nagy és kiegészítő

Részletesebben

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22.

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Hunyadi János és Kapisztrán János seregei 558 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én állították meg a Nándorfehérvárt ostromló oszmán hadat. A győztes csata emlékére

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. január 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Anyanyelvünk magyar, nemzetiségünk szlovák. Lengyel Diana

Anyanyelvünk magyar, nemzetiségünk szlovák. Lengyel Diana Anyanyelvünk magyar, nemzetiségünk szlovák Lengyel Diana - kezdtek bele a lányok mosolyogva a beszélgetésbe. Nagyon kevesen tudnak rólunk, ha megmondjuk, honnan és kik vagyunk, nagy szemeket meresztenek

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba

Részletesebben

i}~ számú előterjesztés

i}~ számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere i}~ számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Budapest X., Újhegyi lakótelepen fekvő Gottmann-tó hasznosításáról

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2007. december 14-i üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2007. december 14-i üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a 2007. december 14-i üléséről. Az ülés helye: a Megyeháza Díszterme. Jelen vannak: Barcza Gábor, Boldog István, Búsi Lajos, Dobos László, Farkas András Andor, Kovács Sándor,

Részletesebben

Tájékoztató a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálatáról és a 2013. évi LEADER pályázatok benyújtásáról

Tájékoztató a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálatáról és a 2013. évi LEADER pályázatok benyújtásáról Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben