BESZÁMOLÓ a Magyar Ásványolaj Szövetség évi tevékenységéről*

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BESZÁMOLÓ a Magyar Ásványolaj Szövetség 2013. évi tevékenységéről*"

Átírás

1 BESZÁMOLÓ a Magyar Ásványolaj Szövetség évi tevékenységéről* Úgy néz ki, hogy 2013-ra véget ért a 2008-ban kezdődött világméretű gazdasági válság. Ha szerény mértékben is, de javulni kezdett a gazdaság teljesítménye, és végre megszűnt az üzemanyag-forgalom visszaesése. Problémák azonban voltak bőven, mind nemzetközi, mind hazai vonatkozásban (a környezet alakulása, az uráli típusú olaj felértékelődése, a legnagyobb gazdaság csaknem fizetésképtelenné válása, vagy az üzemanyagok jelölése, újpénztárgépek bevezetése, a kenőanyagok fekete piaca). NEMZETKÖZI KITEKINTÉS A nemzetközi összefoglalót négy részre osztjuk: az olaj és az üzemanyagok világpiaci árának alakulására, a világ legnagyobb gazdaságának csaknem csőd közeli helyzetére, a klímacsúcsra és az olajjal kapcsolatos más külföldi eseményekre. *A szöveg azonos a MÁSz május 15.-i közgyűlésén elfogadott szöveggel 1

2 Az olaj és az üzemanyagok világpiaci ára A számunkra irányadó Brent olaj ára (dollár/hordóban) az alábbiak szerint alakult (forrás: Reuters). Az átlagár 108,7 USD/bbl volt, ami némileg elmarad a tavalyi történelmi rekordtól (111,6 USD/bbl). A Brent ára négy éven át folyamatosan emelkedett, ez a tendencia most megváltozott. A minimumot (96,8 USD/bbl), április 17.-én a maximumot (119,3) február 8.-án érte el. Ami az üzemanyagokat illeti, a 95 oktános benzin és a gázolaj számunkra irányadó nemzetközi jegyzésárának (FOB ROT) formálódását az alábbi ábra mutatja (zöld jelöli a benzint, piros jelöli a gázolajat, az adatok dollár/tonnában értendőek). A benzin átlagára 986,9 USD/t volt (tavaly 1036,5 USD/t); a legdrágább február 19.-én, legolcsóbb november 11.-én volt 1137,0 illetve 895,5 USD/t értékkel. A gázolaj átlagára 938,7 USD/t volt (tavaly 980,0 USD/t); a legdrágább február 8.-án, a legolcsóbb április 17.-én volt 1037,5 illetve 849,0 USD/t értékkel. (Forrás: MOL Nyrt) 2

3 Fizetésképtelenné válik az USA? Október 1.-én bekövetkezett egy olyan esemény, ami az egész világgazdaságra, így az olajiparra is, kihatással lehetett volna. Legalábbis elvben leállt az amerikai kormány. (Az USA-ban a kormányzati szervek csak akkor kapnak pénzt, ha azt a kongresszus jóváhagyja - de ez szeptember 30.-án lejárt, újban pedig nem tudott megállapodni a két párt.) A kétmillió szövetségi közalkalmazottból nyolcszázezret fizetés nélküli szabadságra küldtek; ők semmilyen munkát nem végezhetnek (ingyeneset sem). A légiirányítók, börtönőrök, határőrök úgy dolgoztak, mint eddig csak fizetést nem kaptak. A korlátozás nem vonatkozik a katonaságra és annak polgári alkalmazottaira, és a szövetségi nyugdíjasok is kapták (egyelőre) a pénzüket. Számos elemző értékelése szerint az USA azt kockáztatta, hogy október 17.-től fizetésképtelenné válik. Egy héttel később sem került közelebb egymáshoz a két párt álláspontja mindkettő a másiktól vár engedményeket. Október 9.-én leültek tárgyalni a demokrata és a republikánus képviselők, amiről a Bloomberg azt írta, hogy az adósságplafon ideiglenes megemeléséről lehetett szó, de nem tudni, ezt a republikánusok milyen feltételekhez kötik. (Október 1.-re az USA államadóssága elérte a 16 billió (!) dollárt, amit a hatályos törvények szerint nem léphet túl a kormány.) A Reuters azt írta, hogy a csődre készülve a pénzügyminisztérium és a jegybank olyan terveket kezdett el kidolgozni, amelyekkel a csődhelyzet következményei kordában tarthatóak. Részleteket állítólag azért nem hoztak nyilvánosságra, mert nem akarják azt üzenni a törvényhozásnak, hogy az ország átvészelheti az adósságplafon megemelése nélkül. Egy héttel az ominózus október 17.-e előtt adósságemelési plafon kidolgozását jelentette be a képviselőház republikánus többsége (azt nem hozták nyilvánosságra, hogy mik a feltételeik). Mivel a javaslat csak hat hétre szólna, az elnök visszautasította. Ugyanezen a napon az IMF vezérigazgatója sajtótájékoztatót tartott Washingtonban, melyen arról beszélt, milyen károkat okozhat az amerikai és a globális gazdaságnak, ha nem sikerül megállapodni. Nem sokkal később az IMF és a Világbank vezetőinek találkozóján is ez volt a téma (az utóbbi időkben az ilyen találkozók középpontjában az euró zóna állapota volt). Október 14.-én úgy nézett ki, hogy sikerül elkerülni a komolyabb bajt, kidolgozás alatt volt egy szenátusi tervezet, amelyik február 7.-ig terjesztette volna ki az adósságplafont. 15.-én a republikánusok saját javaslatot dolgoznak ki, mert nem tartják elegendőnek a szenátusi törvényjavaslatot. Tőzsdezárást követően a Fitch Ratings bejelentette, hogy az USA legjobb, AAA adósbesorolását negatív megfigyelőlistára tette. Végül ahogy a piacok várták az utolsó pillanatban megegyezett a két párt; az adósságplafont február 7.-ig megemelték, és az ideiglenes költségvetés december 15.-ig fedezi a kormány kiadásait. Addig a két pártnak megoldást kell találnia a kiadások csökkentéséről és egy új adópolitikáról. Többszázezer közalkalmazott térhetett vissza kényszerszabadságáról. 3

4 A Standard & Poor s szerint a 16 napi leállás 24 milliárd dollár kárt okozott, és az amerikai gazdaság idei növekedését háromról kettő százalékra csökkentette. Sok elemző azonban úgy látja, hogy a mostani megállapodás nem oldotta meg a problémát, csak eltolta néhány hónappal. Klímacsúcs November 11. és 20. között Varsóban tartották az ENSZ idei klímakonferenciáját, melyen 194 ország képviselői vettek részt azzal a céllal, hogy előkészítsék a ben Párizsban megkötendő új klímaváltozás elleni egyezményt. Végül érdemi megállapodás nélkül álltak fel a tárgyaló felek. A probléma az, hogy az un. Kyotói Egyezmény határideje már lejárt, de mivel új megállapodást eddig nem sikerült létrehozni, jobb híján azt meghosszabbították. Ez viszont csak a fejlett országokra ró kötelezettségeket, miközben az emisszió növekedéséért ma már alapvetően a fejlődők felelősek. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy olyan nagy fejlett kibocsátók, mint az USA nem vállaltak kötelezettséget, Kína pedig mint fejlődő eleve mentesül. Abban sikerült megállapodni, hogy jövőre Limában találkoznak. (Közben a Global Carbon Project nevű nemzetközi kutatócsoport azt tette közzé, hogy idén rekord méretet, 36 milliárd tonnát fog elérni a világ szén-dioxid kibocsátása, ami 2,1 %-os növekedés lesz 2012-höz képest, és 61 %-os növekedés a bázisnak számító hez képest. Az összes kibocsátás 27 %-áért Kína, 14 %-áért az USA, 10 %-áért az Európai Unió felelős.) Fontosabb külföldi események Levélben tájékoztatott bennünket az EUROPIA (lényegében az uniós szintű ásványolaj szövetség) és a CONCAWE (az európai olajipar egészségügyi és környezetvédelmi szervezete), hogy azonos tagjaik nyomására - CONCAWE néven összeolvadtak. Intézkedési csomagot fogalmazott meg az Európai Bizottság, hogy elősegítse az alternatív üzemanyagokat árusító töltőállomások elterjedését. Ennek részeként előírják, hogy 2015 végéig közös európai szabványt kell kidolgozni a személyautókat, teherkocsikat és vízi járműveket kiszolgáló sűrített és cseppfolyósított földgázt (CNG és LNG) árusító töltőállomásokra. CNG kutakat javasol létesíteni 400 kilométerenként a Transzeurópai Közlekedési Hálózat mentén, és végéig elegendő számú (egymástól legfeljebb 150 kilométerre levő) LNG kúthálózatnak kell lennie egész Európában. Az Európai Tanács márciusban 62,9 /t vámot vetett ki az importált bio-etanolra, melynek amerikai és brazil beszállítása lendületesen nőtt (igen komoly gondokat okozva az európai gyártóknak) ben még csak 102, 2011-ben már több mint millió tonna érkezett. Június 19.-én valószínűleg sokakat meglepett az a Wall Street Journalban megjelent hír, miszerint a mexikói elnök bejelentette az olajipar megnyitását. Mexikó (a világon elsőként) 1938-ban államosította az olajszektort. Az ország napi 3 millió hordó olajat termel, azonban ez a mennyiség csökkenő tendenciát mutat, sőt a PeMex vezetői riogattak azzal, hogy 2020-ra Mexikó nettó importőrré válhat. 4

5 A kitermelés csökkentésének megállítására újabb mezőket kellene feltárni, ezek azonban vagy a tenger mélyén vagy nem hagyományos formációk alakjában vannak, melyek hasznosításához az állami cég nem rendelkezik kellő szakismerettel. Augusztus 6.-án azt írta a Porfoilio.hu, hogy május óta az orosz ( uráli típusú ) olaj ára 13 %-kal nőtt, az Európában irányadó Brenté 10 %-kal, ennek következtében a két minőség közötti árrés ( spread ) a jellemző 2-3-ról 1 USD/bbl érték köré csökkent, ami hátrányosan érinti azokat a kelet-európai finomítókat, melyek erre a minőségre lettek optimalizálva. A különbség oka alapvetően az, hogy az orosz olaj nehezebb, és magasabb a kéntartalma. A felértékelődés oka pedig vélhetően az, hogy az orosz vezetés régóta szorgalmazza, hogy változzon meg az export szerkezete, nyersanyagok helyett feldolgozott termékek kerüljenek külföldre, és igen nagy importálóként megjelent Kína, és egyre nagyobb felhasználója lesz az orosz olajnak. Az iráni olajminiszter decemberben bejelentette, hogy országa megnyitja kapuit az európai és amerikai olajcégek előtt. Hogy ez milyen formában valósul meg, az egy évi konferencián fog eldőlni. Bijan Zanganeh csak annyit mondott, hogy a ma alkalmazott kompenzációs (buyback) és termelés megosztási (product share agrement) között fog majd elhelyezkedni. December 16.-án a Lidové Noviny azt írta, hogy a (MOL tulajdonában levő) Slovnaft tárgyalásokat folytat az ENI-vel annak a Ceska Rafinerskában levő 33 %-os részesedése és 124 Agip kút megvásárlásáról. A CR lényege két finomító (Litvinov és Kralupy), melyek együttes kapacitása közel évi 9 millió tonna, de lényegesen kevésbé kiépítettek (Nelson-féle komplexitás indexük alacsonyabb) mint a Slovnaft pozsonyi finomítójáé. A CR másik, többségi tulajdonosa a (lengyel PKN Orlen többségi tulajdonában levő) Unipetrol ban Oroszország termelte a legtöbb olajat, 523,3 milliót tonnát. A második Szaúd-Arábia, a harmadik az USA volt. 5

6 A HAZAI HELYZET A magyarországi ismertetést három részre bontjuk: az üzemanyag- és kenőanyagforgalomra ( Statisztika ), a munkabizottságok tevékenységének súlyponti részeire és a fontosabb hazai eseményekre. Statisztika Üzemanyag kiskereskedelem Az üzemanyagok világpiaci árváltozásai mellett a hazai árak alakulásában meghatározó szerepe van a forint-dollár árfolyamnak, mely 2013-ban a lentiek szerint alakult (forrás: Nemzeti Bank honlapja). 6

7 Az átlagos árfolyam 223,7 HUF/USD volt (tavaly 225,4 HUF/USD); a legkevesebbet (211,6 forintot) október 28.-án, a legtöbbet (238,5 forintot) január 5.-én adták egy dollárért. A fentiek (valamint a jövedéki adó és az ÁFA) eredőjeként alakult az üzemanyagok kiskereskedelmi ára. (Forrás: MOL Nyrt) A benzin átlagára literenként 420,0 forint volt (tavaly 427,1); a maximumot áprilisban érte el, a minimumot decemberben (442 illetve 397 forint/liter). A gázolaj átlagára literenként 427,6 forint volt (tavaly 438,1 forint). A maximumot áprilisban és októberben, a minimumot júniusban érte el (439, illetve 416 forint/liter). A tagvállalatok kútjainál az alábbi üzemanyag-mennyiségeket forgalmazták (adatok literben): Üzemanyag év év Változás 95 motorbenzin ,3% 98 motorbenzin ,7% Prémium motorbenzin ,9% Benzin összesen ,0% Gázolaj ,1% Prémium gázolaj ,7% Gázolaj összesen ,2% Üzemanyag összesen ,0% A fenti összehasonlítás érdekessége, hogy az első negyedévben mind a benzin (-2,3 %) mind a gázolaj-eladások (-6,0) csökkentek, félévkor a gázolaj-fogalom már nőtt (+1,4 %), a benzin tovább csökkent (-2,9 %), az első három negyedévben a gázolaj tovább erősödött (+3,0 %), és a benzin visszaesése is mérséklődött (-1,7), majd év végére alakult ki a fenti helyzet. Az összes üzemanyagot nézve, júliusban fordult át a tendencia csökkenésből növekedésbe. 7

8 Nyilvánvalóan jobbak lennének a gázolaj forgalmi adatok, ha az ÁFÁ-t olyan gyorsan kapnák tőlünk is vissza a fuvarozók, mint Ausztria esetében, illetve bizonyos esetekben (pl. Törökország) egyáltalán visszakapnák. A gázolaj eladások növekedése mögött az is áll, hogy 2013 folyamán tovább nőtt az un. kereskedelmi gázolaj forgalma (az ennek használatára feljogosított fuvarozók az Unióban alkalmazandó minimális adóval vásárolhatják meg a gázolajat). Vásárlói szokások A Magyar Autóklub megbízásából felmérés készült a magyar autósok üzemanyagvásárlási szokásairól (mivel nem közölték, kik a megkérdezettek, valószínűleg magánautósokról van szó, akik főleg benzint tankolnak). Az autósok fele nem kéri tele a tankot. Szintén a fele fix, kerek összegért tankol. 13%-uk havi forint alatt vásárol, és között 48 %-uk, míg felett 39 %-uk. Kétharmaduk akkor vásárolna többet, ha az üzemanyag literje 350 forint alatt volna. A válaszadók kétötöde mindig ugyanazon a helyen tankol, zömük (57 %) legfeljebb három olajtársaság közt szokott választani, és csak néhány százalék benzinkútszédelgő. Az autósok háromnegyede csak akkor vesz üzemanyagot, ha porzik a tank, és csak 14 %-uk kéri a kutasok segítségét tankoláskor. 8

9 Kenőanyagok nagykereskedelme A kenőanyag-forgalmazók* a következő kenőanyag-mennyiségeket forgalmazták a nagykereskedelemben (adatok kilogrammban): Megnevezés % 1.A. Motorolajok Diesel és Otto motorral szerelt gépkocsikhoz ,0 1.B. Diesel motorolajok haszongépjárművekhez ,5 1.C. Kétütemű motorolajok ,7 1.D. Egyéb motorolajok ,6 Motorolajok összesen ,7 2.A. Automata sebességváltó olajok, ATF ,7 2.B. Közlekedési hajtómű olajok ,7 2.C. Ipari hajtómű olajok ,6 2.D. Hidraulikus olajok ,3 Hajtómű és hidraulika olajok összesen ,4 3.A. Kenőzsírok ,5 4.A. Hőkezelő olajok ,7 4.B. Vágóolajok ,1 4.C. Fémmegmunkáló emulziók ,2 4.D. Korrózióvédő termékek ,9 Fémmegmunkáló kenőanyagok összesen: ,2 5.A. Turbinaolajok ,9 5.B. Szigetelőolajok ,7 Magasan finomított olajok összesen ,7 6.A. Kompresszorolajok ,4 6.B. Általános gépolajok ,2 6.C. Egyéb nem kenési célú ipari olajok ,0 Egyéb olajok összesen: ,0 7.A. Feldolgozó olajok ,1 Teljes belföldi eladás (zsírok nélkül) ,5 *Agip, MOL, OMV, Total, Orbico (volt Shell), Lubexpert (volt ESSO), Prista Oil A kenőanyag-eladások lényegében nem változtak 2012-höz képest, ha a teljes belföldi értékesítést nézzük. Ugyanakkor egyes csoportokon belül igen jelentős eltérések vannak (pl. a magasan finomított olajoknál közel harminc százalékos növekedés, a feldolgozó olajoknál ugyanekkora visszaesés). A legkisebb változást azok a csoportok mutatták (motorolajok valamint hajtómű és hidraulika olajok), amelyek az eladásokban a legnagyobb mennyiségeket jelentik 9

10 Üzemanyag-kártyás eladások A vállalatok üzemanyag-kártyával havonta az alábbi mennyiségeket értékesítették (adatok literben): Benzin Hónap Eladás (liter) Változás* (%) Göngyölített Változás* (%) január , ,7 február , ,1 március , ,0 április , ,9 május , ,7 június , ,6 július , ,1 augusztus , ,4 szeptember , ,0 október , ,7 november , ,5 december , ,2 * az előző év azonos időszakához viszonyítva Gázolaj Hónap Eladás (liter) Változás* (%) Göngyölített Változás* (%) január , ,0 február , ,3 március , ,4 április , ,4 május , ,7 június , ,8 július , ,7 augusztus , ,5 szeptember , ,2 október , ,7 november , ,1 december , ,5 * az előző év azonos időszakához viszonyítva 10

11 Lényegében az általános üzemanyag-eladási tendenciák ismétlődnek meg az üzemanyag-kártyával történő eladásoknál is. A NAV-tól, a VPOP jogutódjától kapott tájékoztatás szerint az ország töltőállomásain millió liter benzint és 2.427,0 millió liter gázolajat forgalmaztak 2013-ben, ami benzin esetében azonos a évivel, gázolaj esetében pedig 4,2 százalékos növekedés (gázolaj esetében megegyezik a Szövetség kútjainál tapasztalt tendenciával, benzin esetében kicsit jobb az országos adat). Egyben azt is jelenti, hogy a tagvállalatok együttes piaci részesedése a teljes kiskereskedelemben benzin szempontjából 77 százalék (ami ugyanaz, mint 2012-ben volt) gázolaj szempontjából 66,6 % (ami egy százalékkal jobb a évivel). Az utóbbi arány nagyjából megfelel a tagvállalatok kútjai részarányának; másképpen fogalmazva, az átlagos fehér kút lényegében annyi gázolajat forgalmaz, mint az átlagos színes kút. A munkabizottságok tevékenységének súlyponti részei Oktatás A 150/2012.(VII.06.) kormányrendelet értelmében 2013 szeptemberétől megszűnne a kutasok távoktatásának lehetősége, csak órás tanfolyami képzés elvégzése után szerezhetnének szakképesítést a munkavállalók. Ez legalább negyven napos elfoglaltságot jelente, vagyis a dolgozók több hétre kiesnének a munkából, amit a töltőállomások üzemeltetői nem tudnának kigazdálkodni, sem a dolgozók vállalni. Ha ez így maradna, minden kút csak önkiszolgáló üzemmódban működne, más szavakkal: több ezer töltőállomás-kezelői munkahely megszűnne. A fentiek okán azt kértük az NGM Szakképzési és Felnőttképzési Főosztályától, hogy módosítsák úgy a rendeletet, hogy a képzés távoktatás formájában is megtörténhessen. Azt a választ kaptuk, hogy indokainkat elfogadhatónak tartják, és módosítani fogják a rendeletet. Bio-üzemanyagok és energiahatékonyság A megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről szóló évi CXVII. törvénynek (Büat.) 9. -a értelmében az üzemanyag-forgalmazóknak a tárgyévet követő év március 31-ig hitelesített jelentést kell benyújtaniuk a forgalmazott üzemanyagok mennyiségéről, beszerzési és származási helyéről, valamint a teljes életciklusra vonatkozó, energiaegységre számított üvegházhatású gázkibocsátásáról. A jelentési kötelezettség elmulasztása esetén az üzemanyag-forgalmazó százezer forinttól egymillió forintig terjedő bírsággal sújtható. A törvény felhatalmazó rendelkezései alapján a jelentéshez szükséges nyilvántartások, a jelentéstétel, valamint a hitelesítés részletes szabályait az energiapolitikáért felelős miniszter rendeletben állapítja meg. E rendelet még nem készült el, tekintve, hogy továbbra is hiányzanak azok az uniós szintű szabályok, melyek a jelentés (így a mögöttes nyilvántartások) tartalmának meghatározásához szükségesek (pl. mi értendő az üzemanyagok, a közlekedési célú energiatermékek beszerzési és származási helye alatt). Hogy egy el nem készíthető jelentés miatt ne büntethesse a NAV az olajvállalatokat, levélben fordultunk január legvégén Németh Lászlóné NFM miniszterhez, kérve segítségét. Választ ugyan nem kaptunk, de júniusban úgy módosították a Büat-t, hogy a jelentéssel kapcsolatos rendelkezések (ideértve a bírságolást is) a miniszteri rendelet hatályba lépésétől alkalmazandóak. 11

12 Júniusban a főtitkár megbeszélésen vett részt az NFM-ben a bio-üzemanyagokkal kapcsolatban, melyre Szövetségünkön kívül meghívták a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal és a NAV képviselőit. Az ülést az tette szükségessé, hogy a parlament elfogadott egy (saláta)törvényt, ami a megújuló energiákkal is foglalkozott. Ilyen szempontból a törvénymódosítás lényege az, hogy a jövőben nem havi, hanem éves szinten kell a bio-részarány teljesítését igazolni, és ezt át kellett vezetni a bio-törvény végrehajtási rendeletén. Augusztusban az EU Integrációs Munkabizottság megtárgyalta az energiahatékonysággal kapcsolatos irányelv magyarországi átvételét és a bioüzemanyagokkal kapcsolatos kormányrendelet módosítását, melynek hátterében a következő áll: Az NFM zöldgazdaságért és klímapolitikáért felelős államtitkára a múlt hónapban azt nyilatkozta, hogy az Unió energiahatékonysági irányelve értelmében minden energia-termelőnek és energia-elosztónak az általa eladott energiamennyiség másfél százalékát meg kell takarítania (ami értelmezhető új adóként). Az irányelvet Magyarország az ősszel veszi át jogrendjébe, és a szabályozás 2014 nyarán lép életbe. Nem nevezte azonban meg az államtitkár, hogy kik lesznek az érintettek (az irányelv maga is lazán fogalmaz és lehetővé teszi, hogy a tagállamok többféle intézkedés közül válasszák ki a számukra legmegfelelőbbet). Minthogy a szabályozásból a közlekedés akár teljesen ki is maradhat, a jelenlevők abban állapodtak meg, hogy a kérdésre akkor térnek vissza, ha a leendő jogszabály koncepciója vagy szövege tervezet formájában rendelkezésre áll. A kormány előterjesztést készített a fenntartható bioüzemanyag-termelés követelményeiről és igazolásáról szóló 343/2010. kormányrendelet módosítására, melynek tervezetét véleményezésre megküldte Szövetségünknek, és amelyet a tagvállalatok véleményezésre megkaptak. A jelenlevők azt állapították meg, hogy a tervezetben kisebb (pontatlanságnak tűnő) hibák vannak, amit az NFM-nek jelezni kell. Sajnálattal tapasztalták, hogy korábbi észrevételeink (lényegileg pontosítások) nem kerültek átvezetésre, így ezeket ismételten kérni kell. Augusztus végén újabb megbeszélés volt az NFM-ben az un. közvetett földhasználat változás (ILUC) álláspont kialakításával kapcsolatban, mert Magyarországnak választ kell adni arra, mit kíván tenni e téren. Az egész ILUC hátterében annak meggátlása áll, hogy a bio-üzemanyagok termelésének fokozása maga után vonja erdők kivágását és mocsarak lecsapolását ra a közlekedésben a megújulók részaránya (energia alapon) 10 %-t kell, hogy elérjen, úgy hogy (a legújabb uniós javaslat szerint) az első generációs bio-üzemanyagok (élelmiszer alapanyagból fermentációval előállított alkohol vagy növényolaj-metilészter) aránya ne haladja meg az 5 %-t. Ez azt jelenti, hogy a másik 5%-nak (pontosan nem definiált) második generációs üzemanyagnak vagy közlekedésben felhasznált, megújuló alapanyagból előállított elektromosságnak kell lennie. Ez azt is jelentené azonban, hogy veszélybe kerülne a már meglevő üzemek működése, újakat pedig bizonyára nem fog építeni senki különösen úgy nem, hogy 2020-tól várhatóan nem lesz bio-üzemanyag részarány előírás, csak a szén-dioxidot kibocsátást korlátoznák. Elmondtuk, hogy ez csak akkor tartható, ha a második generációs üzemanyag mennyiségeket kettő- 12

13 négyszeres szorzószámmal lehet figyelembe venni, az első generációs üzemanyagok maximális koncentrációjára elfogadnánk magasabb korlátot, továbbá ha 2020 utánra nem ad meg az EU legalább irányszámokat, nem lesz beruházó. A jelenlevők ezzel egyetértettek, és arra kértek minden résztvevőt, hogy javaslatait szeptember 3.-ig küldje meg a minisztériumba. A Szövetség javaslataként a MOL dolgozott ki tervezetet, a főtitkár köröztette, és megküldte az NFM-be. Változás a honlapon Folytatódott az a tájékoztatás, mellyel a Szövetség honlapján keresztül a nemszakmabelieknek ismertetést adunk az olajipar (erősen egyszerűsített) működéséről. A tavalyi, feldolgozással kapcsolatos összeállítás ( Hogyan működik egy olajfinomító? ) 2013-ban egy, a kitermelést összefoglaló anyag ( Hogyan jön ki a földből az olaj? ) jelent meg honlapunk Érdekességek részén. Az autósok tájékoztatását szolgálta, hogy felkerült honlapunkra a tagvállalatok töltőállomás-listája megyénkénti bontásban, melyet a tagvállalatok jelzései alapján naprakésszé teszünk. Statisztikai összehasonlítás Márciusban megbeszélést tartott a Statisztikai Munkabizottság, melyen áttekintették a év együttes üzemanyag-forgalmát, és azt állapították meg, hogy a Szövetség statisztikája reálisan tükrözi a hazai helyzetet. Júniusban a munkabizottság a KSH-tól kapott országos kútlistát tanulmányozta, és azt állapították meg, hogy az nem megfelelően tükrözi a valóságot (például sok töltőállomás kétszer szerepel benne). Megállapodtak, hogy a kérdés tisztázására meghívják a következő találkozóra a KSH képviselőit, de előtte elkészíti a főtitkár a tagvállalatok kútlistáját, melyhez az adatokat (megye, irányítószám, város, utca/tér és szám, cég neve) a tagvállalatok megküldik neki. Utóbbi el is készült, viszont a KSH képviselőivel nem sikerült érdemi megbeszélést tartani. A kenőanyag forgalmazásban érintett cégek egyhangúan úgy látják, hogy a évi statisztika nem tükrözi helyesen a forgalmat. Mivel senki nem érezte úgy, hogy esetleg hibás számokat adott volna meg, felhatalmazták a főtitkárt, hogy szúrópróba szerűen megnézheti a könyvelést készítőnél az adatokat, és erről számoljon be a legközelebbi ülésen (később arról tájékoztatott, hogy nem talált kiugró értékeket, vagyis vélhetően mindenki helyes adatokat közölt). Ugyancsak felhatalmazták, hogy a NAV-nál tudja meg, hogy alakult az export és a hazai nyersanyagkénti felhasználás az elmúlt tíz évben. Erről azt a tájékoztatást kapta, hogy a NAV táblázatában található eltérések (a 2012 előtti és utáni oszlopokban) részben azzal magyarázhatóak, hogy 2012-ben új csoportok kerültek bevezetésre, valójában látszateltérésekről van szó, mert az oszlopok összege (összes díjmentes felhasználás) közel állandó. Arra nem kapott választ, hogy 2011-ben miért volt kiugróan magas a visszaigényelt termékdíj. Világossá vált, hogy náluk a MOL általa gyártott és saját maga által kenőanyag-gyártás céljára felhasznált bázisolaj is szerepel a kimutatásban (így már érthető, hogy került termékdíj mentesen alapanyagként felhasználásra mintegy tonna kenőanyag évente). 13

14 Töltőállomások biztonsága Áprilisban az ORFK bűnügyi főosztályvezetője volt a Környezetvédelmi, Egészségügyi és Biztonsági Munkabizottság vendége. A megbeszélésen áttekintették a töltőállomásokat érintő leggyakoribb bűncselekményeket. Megállapították, hogy a legneuralgikusabb pontok az este bezáró kutak (a betörések során minden mozdíthatót alapvetően cigarettát elvisznek, és egy-egy akció két percnél tovább nem tart), újdonság az itt árult Pé-Bé palackok lopása. Nem csökkentek érdemben a fizetés nélküli elhajtások, és új jelenség a Magyarországon csak átutazó külföldi focidrukkerek garázdálkodása a kutakon. Az ORFK képviselője kérte a jelenlévőket, hogy küldjenek el neki néhány rendőrségi határozatot, hogy ennek ismeretében folytassuk a megbeszélést még a nyári szabadságok előtt. A jelenlevők megállapodtak, hogy kiegészítik a jelenlegi riadóláncot ; nemcsak a kútrablásokról, hanem minden komolyabb bűncselekményekről tájékoztatják a főtitkárt, aki ezeket az információkat azonnal továbbküldi a tagvállalatoknak. (Úgy néz ki, hogy bandák egy-egy bűncselekményre szakosodva támadják meg a kutakat, többnyire azonos módszerekkel.) Szeptemberben újabb megbeszélést tartottunk vele, amikor elhangzott, hogy a bűncselekmény elkövetési értékét tavaly áprilisban forintra emelték, ami azt jelenti, hogy elhajtások ügyében nem nyomoz a rendőrség. Az éjszakára bezáró kutakon a betörések lényegében megszűntek, mióta nem szabad töltőállomáson árusítani dohányterméket. Egy felvetésünkre válaszul azt mondta vendégünk, hogy levelet küld a BRFK-nak, miszerint a kútra kihívott járőr egyben kérje a felvételeket is (a gyakorlat az, hogy ez annyival később szokott megtörténni, hogy addigra az érintett cég törli a felvételeket). Kenőanyagok termékdíja Tavaly levélben fordultunk az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökséghez (OHÜ), hogy a fáradt olaj feldolgozása és hasznosítása után visszafizetett termékdíj a kenőanyagok aktuális termékdíjával legyen azonos. Erre megint azt a választ kaptuk, hogy megnézik, van-e erre lehetőség. Szintén tavaly írtuk az OHÜ-nek azt a javaslatot, hogy a termékdíj befizetés javítása érdekében ne a jövedéki törvényt változtassák (azzal, hogy jövedéki termékké teszik a kenőanyagokat), hanem a termékdíj törvényt, mert a jövedéki törvény előírásai aránytalanul nagy terhet jelentene a hazai gyártóra. Ezzel kapcsolatban februárban elmondták, hogy véleményüket kifejtve továbbküldték felettes hatóságuknak, a VM-nek, ahonnan nem érkezett visszajelzés. Utánanéznek levelük sorsának. Márciusban beszélést tartott a Kenőanyag Munkabizottság, melyen a NAV több főosztályának képviselői is részt vettek. Szövetségünk ismertette a leggyakoribb csalási formákat: Vannak cégek melyek nem fizetik be az általuk forgalmazott kenőanyagok, vagy azok egy része után a termékdíjat és ÁFÁ-t. A módszer a következő: magyar vagy szlovák cégek Lengyelországban vásárolnak kenőanyagot (korábban ezt Szlovéniában tették), amit Magyarországon adnak el, természetesen igen alacsony árakat ajánlva, számla nélkül. Kis alkatrészboltokat, (és ez egyre gyakoribb, és egyre sikeresebb) fusi-szervizeket célozzák meg, akik nem igényelnek számlát, csak alacsony árakat. 14

15 Néhány, pénzügyileg erős cég, Nyugat-Európában vásárol kenőanyagot konténerben, amit átcsomagol, rebrand -el majd nyomott árakon tud értékesíteni, ui. nincs a teljes mennyiség a hatóságok felé bejelentve, azaz csak a volumen egy részére fizették meg a termékdíjat. Hasonló eredményt hozó másik módszer: A magyar cég kenőanyagot exportál valamelyik EU tagállamba (főleg Szlovákiába), de az ügylet csak papíron valósul meg, valójában a termék Magyarországon marad, itt kerül értékesítésre, de az ÁFA és termékdíjat így megtakaríthatják. Nagy alkatrész kereskedők, autókereskedők alkatrésszel együtt hozzák be, alkatrészként a kenőanyagokat s így ne fizetnek azokra termékdíjat Néhány cég (többnyire ipari üzemek) Nyugat-Európai anyavállalattal rendelkeznek. A kenőanyagigényüket az anyavállat biztosítja számukra, oly módon, hogy a termékdíj fizetést kikerülik Már ismert márkák esetében is hallani arról, hogy, a szomszéd országbeli leányvállalaton, vagy disztributoron keresztül próbálnak eladni kenőanyagot Magyarországra, ezzel jelentős árelőnyhöz jutva a piacon (ÁFA, TD). Bemutattuk továbbá, hogy az eladások semmivel nem indokolható csökkenést mutatnak mind saját statisztikánk (1994) mind a hivatalos statisztika (1998) alapján. Jól látható, hogy az uniós csatlakozás óta a (termékdíj befizetés alapján visszaszámolt) országos forgalom lényegesen gyorsabb esést mutatott. Különösen furcsa, hogy úgy néz ki, mintha 2010-ben gyakorlatilag csak a tagvállalatok forgalmaztak kenőanyagot, ami nyilvánvalóan nem igaz. A NAV képviselői elmondták, hogy sok más terméknél vannak hasonló problémák (pl. gumi, akkumulátor). A kenőanyagokról konkrétan azt mondták, hogy 2010-ben 158, ben 99, 2012-ben 103,6 ezer tonna kenőanyag érkezett be. Abban egyetértés volt, hogy a jogi szabályozás nem megfelelő. Ennek háttere az, hogy decemberében levélben küldtük meg Illés Zoltánnak arra kidolgozott javaslatunkat, hogy (a jövedéki törvény helyett) miként kellene módosítani a termékdíj törvényt a visszaélések kiküszöbölése céljából. Három hónap után elutasító válasz érkezett; a VM államtitkár szerint a termékdíj törvény célja és preambuluma nem teszi lehetővé az általunk kért változtatásokat. Miután a VM elutasította azt a javaslatunkat, hogy a termékdíj-törvény módosításával szüntessék meg a feketepiacot, a MOL javaslatot dolgozott ki a kenőanyagok jövedéki termékké történő átminősítésére (az eddigiekhez képest az volt az új elem, hogy a kenőanyagok gyártása nem, csak a kereskedelmük kerülne jövedéki körbe). A javaslatot melyet az Autószerelők Országos Egyesülete is támogatott július végén megküldtük Pankucsi Zoltán NGM és Illés Zoltán VM államtitkárnak. Augusztus 29.-én fogadta a Kenőanyag Munkabizottság képviselőit Pankucsi Zoltán. Bemutattuk javaslatunkat a kenőanyagok kereskedelmének jövedéki körbe kerülésére. Azt mondta, hogy egyetért a javaslatunkkal, és a részletek kidolgozásakor várhatóan még meghív bennünket konzultációra. Erre meghívtak minden érdekeltet (VM, NFM, OHÜ), és a végén abban állapodtunk meg, hogy elfogadják javaslatunkat. 15

16 A parlamentnek beadott törvénymódosítási javaslatban már nem egészen a megbeszéltek tükröződtek (maradtak volna kiskapuk), és ezt jeleztük a minisztériumnak és a parlamentnek is. November 29.-én megjelent az adótörvényeket, így a jövedéki törvényt módosító törvény. Ennek részeként a kenőanyagok kereskedelme a jövedéki körbe fog tartozni, de nem úgy, ahogy kértük ( kifelejtették a szintetikus kenőanyagokat és a fehérolajokat, így valószínűleg jövőre ilyen néven fogják csempészni a kenőanyagokat). Még nagyobb baj, hogy a törvény nem tartalmazott átmeneti rendelkezéseket, nagyon valószínű, hogy ha egy gazdálkodó beadja kérelmét a kenőolajok kereskedelmére vonatkozó jövedéki engedélyre, nem kapja meg az év végéig. A fentieket jeleztük szóban a NAV-nak, illetve átmeneti rendelkezés beírását kértük a törvény végrehajtási rendeletébe az NGM-től, ami december közepén megtörtént. Szabványok Februárban a Szabványügyi Munkabizottság ülésén áttekintették az EN 228 európai benzinszabvány leendő magyar nemzeti mellékletét. (A benzinszabvány alapvetően annyiban változott meg, hogy a maximális etanol-tartalmat az eddig 5-ről 10V%-ra emelték.) A nemzeti mellékletben arra kellett megoldást javasolni, hogy mi kerüljön feltüntetésre a kútoszlopon az új szabvány elvárásaival összhangban - melyre a jelenlevők egyhangúlag a következő javaslatot tették: a termék megnevezése (brand name) az oktánszám ha magas oxigenát-tartalmú benzinről van szó, akkor ez a tény is (pl. 95/ E10) a termék megfelel az EN 228 szabványnak és ha tartalmaz fémtartalmú adalékot, ezt a tényt. A fenti információknak minden kúton meg kell jelenniük, de álláspontunk szerint nem feltétlen ebben a sorrendbe. A betűk méretére és típusára nem hangzott el konkrét javaslat (minden cég meghatározhatja magának, de a felíratnak jól láthatónak és egyértelműnek kell lennie). Júniusban együttes megbeszélést tartott Szabványügyi és a Minőségbiztosítási Munkabizottság, melyen áttekintették a korábbi körminta vizsgálatok felújítását, és végül abban állapodtak meg, hogy olyan kevés vizsgálólaboratórium maradt mára, hogy ennek jelenleg nincs értelme. (Körminta vizsgálatnál egy adott minta meghatározott paramétereinek elemzése során nem azt mondják, hogy ez az érték ennyi vagy annyi volt, mert a minta készítője azt állította be, hanem a mérések átlagát tekintik a helyes értéknek, és ehhez viszonyítják az egyes méréseket. Ennek viszont csak akkor van értelme, ha sok labor részt vesz a munkában.) Illékony szerves vegyületek (VOC) emissziója Májusban megbeszélést tartott a Tartálytechnikai Munkabizottság. Áttekintették Illés Zoltánnak április közepén decemberi VOC csökkentéssel kapcsolatos levelünkre adott válaszát, és megállapodtak azokban a részekben, amelyeket továbbra is kifogásolnak. Minthogy a levélhez egy meglehetősen bonyolult kérdőívet is küldtek (a VOC rendelet hatásának utólagos felmérésére), és ezt akkor nem sikerült 16

17 véglegesíteni, abban állapodtak meg a jelenlevők, hogy a megbeszélést a következő héten folytatják, és azt követően írunk a VM-be. A hónap folyamán ismételten ülésezett a Munkabizottság, melyen véglegesítették a Vidékfejlesztési Minisztériumba küldendő kérdőívet. (Az anyagot a főtitkár beküldés előtt még egyszer megküldte az ülés résztvevőinek.) Júniusban újabb megbeszélést tartott a Munkabizottság, melyen áttekintették a szénhidrogén-emisszió és a tartályrendelet kapcsán készült legutóbbi minisztériumi munkaanyagokat. Észrevételeiket levélben írják meg az NGM-nek és a VM-nek. Novemberben nem tervezett ülést tartott a Munkabizottság. Áttekintették a VOC rendelet (118/2011. (XII. 15.) VM rendelet a benzin tárolásából, elosztásából és töltőállomáson a gépjármű feltöltéséből származó illékony szerves vegyület (VOC) csökkentéséről) tervezett módosítását, és azon csak kisebb változtatásokat javasoltak. (Az ezt tartalmazó levelet a munkabizottság vezetője megküldte a Tartálytechnikai Szövetségnek is.) Az új rendelet azonban nem jelent meg 2013-ban. Benzol a kutak levegőjében Január 8.-án megbeszélést tartott a Környezetvédelmi, Egészségügyi és Biztonsági Munkabizottság. Elkészítették azt a levelet, melyet az ülés után a főtitkár megküldött az Emberi Erőforrások Minisztériumába (EMMI), annak bizonyítására, hogy a kutak levegőjében a benzol koncentrációja a megengedett érték alatt van. (Az állítás alátámasztására 333 töltőállomásra vonatkozó légtérmérési és biológiai monitorozási adatokat mellékeltünk kinyomtatva és DVD-n.) Kértük, hogy a fentiekre tekintettel - az EMMI változtassa meg azon álláspontját, hogy a benzinkút a levegőjében levő benzol miatt rákkeltő munkahely. A januári levélre a válasz egész éven át sürgettük. Novemberben annyi tájékoztatást kaptunk, hogy a háttérintézetük (a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatósága), akinek a feladatot kiadták, még nem adott állásfoglalást. Decemberben tájékoztatásként megkaptuk az NMMM érvelésünket csak részben elfogadó anyagát, és az ígéretet, hogy hamarosan az EMMI hivatalos válaszát is megkapjuk. Ez azonban 2013-ban nem következett be. Tartályrendelet Januárban ülést tartott a Tartálytechnikai Munkabizottság, melyen megjelentek a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselői is. Szakmai konzultációt folytattak a készülő tartályrendelet pontosítása céljából, és abban állapodtak meg, hogy a munkabizottság írásos javaslatot állít össze, melynek megbeszélésére februárban került sor ugyanebben a körben. Ezen az ülésen a jelenlévők a MOL munkatársai által készített és előzetesen megküldött véleményezett rendelet és szabályzat egyes pontjait részletesen áttekintették, és kialakították a bizottság végleges módosítási javaslatait a megfelelő magyarázatok hozzáfűzésével. Az OPAL munkatársai vállalták, hogy a szabályzat pontját ( a tárolótartályok robbanásveszélyes tereinek meghatározása ) szakértővel véleményeztetik, és módosítási javaslatot készítenek. Jelenlévők megállapodtak, hogy a módosításokat a MOL munkatársai formailag véglegesítik, kiegészítik egy összefoglaló javaslattétellel, majd 10 napon belül megküldik a Munkabizottság tagjai részére, s ezután kerül a minisztériumba megküldésre. A minisztériumban azonban igen lassan készült az anyag. 17

18 Októberben tartottak legközelebb ülést, melyre azért került sor, mert a Tartályszövetség Munkabizottságunk vezetőjének megküldte a készülő tartályrendelet nekik az NGM-ből megküldött változatát. Az anyagból az volt megállapítható, hogy a minisztériumi változat egy korábbi állapotot tükröz, amit már a MÁSZ véleményezett. Ennek két oka lehetett, vagy valami tévedés folytán ment a Tartályszövetséghez ez az anyag, vagy az NGM nem vette figyelembe korábbi észrevételeinket. A résztvevők abban állapodtak meg, hogy a munkabizottság vezetője ezeket az észrevételeket megküldi a Tartályszövetségnek, amiről ha nem értenek egyet még a héten megbeszélést tartunk, ha nincs ellene kifogásuk, akkor egy olyan megbeszélést tartunk (minél előbb), amire ők meghívják azoknak a hatóságoknak a képviselőit, akik a minisztériumnak az anyag elkészítése kapcsán a szakmai hátteret adják. A találkozóra novemberben került sor, és ezen részt vettek a Tartálytechnikai és Nyomástartó Berendezés Szövetség, az Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal és az NGM képviselői is. Áttekintették az NGM Veszélyes folyadékok és olvadékok tárolótartályainak és tároló-létesítményeinek műszaki biztonsági követelményeiről és hatósági felügyeletéről szóló rendelet tervezetét, de a megbeszélés során csak a kérdések egy részét tudták megbeszélni, a függőben maradottakra később tárgyalták meg. Utóbbi alkalommal vitatták meg a tartályrendelet függőben maradt kérdéseit. Ezekben (tartályok üzemeltetésének szüneteltetése, robbanásveszélyes terek meghatározása és szerkezeti vizsgálatok végzése) a jelenlevőknek sikerült egyetértésre jutniuk, és felhatalmazták a Tartálytechnikai Szövetség képviselőjét, hogy az anyagot küldje meg a jogszabály készítőjének. Ez megtörtént, rendelet azonban nem jelent meg 2013-ban. Útcsatlakozási díj és autópálya töltőállomások Áprilisban ülést tartott a Kiegészítő Tevékenységek Munkabizottság. Áttekintették az un. útcsatlakozási díjjal kapcsolatos helyzetet (nincs jogalapja, nem versenysemleges, sem áru sem szolgáltatás nem jár érte), és abban állapodtak meg, hogy a korábbi anyagok és tapasztalatok alapján levelet kell küldeni a fejlesztési miniszternek, melyben bemutatjuk a problémákat, ideértve, hogy ha marad a jelenlegi szabályozás, befejeződnek a kútépítések. A találkozóra júliusban került sor, melyen vendégünk volt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ képviselője. Két kérdést beszéltek meg: néhány autópályán levő töltőállomás rendezetlen helyzetét és az útcsatlakozási díjat. Az autópályán található mintegy 60 benzinkút körülbelül kétharmada versenytárgyalás után jutott jelenlegi tulajdonosához, és szerződéskötéskor meghatározott fizetési feltételeket fogadtak el. A többi töltőállomás úgy került (korábban) a tulajdonoshoz, hogy nem áll szerződéses kapcsolatban a magyar állammal, és ezt a helyzetet szeretné megszüntetni az NFM. Elmondtuk, hogy azzal elvben egyetértünk, hogy azonos helyzetű piaci szereplőkre vonatkozzanak azonos szabályok, de szerződéskötési javaslatukkal közvetlenül keressék meg az érintett kutakat, az Ásványolaj Szövetség ezt nem véleményezheti. Az NFM képviselői elfogadták álláspontunkat. 18

19 Az útcsatlakozási díjjal több problémát jeleztünk (olyan fizetési kötelezettség, amiért nem kap semmit az olajcég, ráadásul jogszabály elő sem írja; az utakat az olajcégnek kell megépíttetni, majd az államnak ingyen átadnia, és még az építtetés ÁFÁ-ját sem igényelheti vissza; az út melletti benzinkútra vonatkozik, de az ugyanígy elhelyezkedő tüzéptelepre, faiskolára stb. nem). Abban állapodtunk meg, hogy amíg jogszabály nem rendezi a csatlakozási díjat (mint például Németországban), felfüggesztik a kérdést, és erről a regionális hatóságokat is értesítik. Az autópályákon levő töltőállomások szerződési feltételeinek újratárgyalását kértük a KKK-tól novemberben, de erre 2013 folyamán nem került sor. Üzemanyagok jelölése Január 4.-én levélben fordultunk Rogán Antalhoz (a gazdasági bizottság elnökéhez), kérve, hogy válaszoljon egy hónappal ezelőtti ünkre. Ennek lényege az volt, hogy a gázelosztásról szóló törvényt úgy módosítanák, hogy az üzemanyagokat lekövethetővé tennék, és ezt azzal indokolták, hogy ez a nemzetközi gyakorlat, és Magyarországon egy felmérés szerint a kutak közel felénél találtak valami hiányosságot vagy szabálytalanságot. Rögtön kértük, hogy mutassák meg ezt a felmérést, és tájékoztassanak, hol gyakorlat az üzemanyagok jelölése lekövethetőség céljából, de válasz többszöri írásbeli kérelmünk ellenére sem érkezett; pontosabban titkárnője azt közölte telefonon, hogy Rogán úr nem kíván foglalkozni az üggyel. A főtitkár kérte, hogy ezt írják le (de ez nem történt meg) Végül nem a gázelosztásról szóló törvényt módosították, hanem március 27.-én megjelent az új készletezési törvény (2013. évi XXIII), és ez tartalmazza az üzemanyagok jelölését. Ugyanakkor szankciókat nem tartalmazott. Ezt oldotta meg oldotta meg később az Egyes törvényeknek a távolléti díj számításával és a közpénzek szabályozásával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslatot, mely (nevéből nem igazán következően) módosította a készletezési törvény üzemanyagjelölésre vonatkozó részét, melynek értelmében szabad forgalomba csak jelölt üzemanyag kerülhet. Május 15.-én levélben kértük a nemzetgazdasági és a nemzeti fejlesztési miniszter, hogy fogadja képviselőinket az üzemanyag-jelöléssel kapcsolatos problémák bemutatására. Nem érkezett válasz. Június 17.-én azt nyilatkozta Fónagy János a parlamentben, hogy a szakma kezdeményezte a (motorikus üzemanyag) jelölőrendszer bevezetését. Másnap e- mailben kérdeztünk rá, hogy ki volt ez a szakma, az Olajszövetség biztosan nem kezdeményezte. Néhány nap után az a válasz érkezett, hogy ezen a jövedéki adózással foglalkozó szakmai kört értette. (A főtitkár felhívta ezután a Vám-, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetségét, akik, mint kiderült, szintén nem fértek bele ebbe a szakmai körbe.) A évi XXIII. törvény felhatalmazza a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a jelöléssel kapcsolatos részleteket miniszteri rendeletben szabályozza. A rendelet előkészítésében szerettünk volna részt venni, de kérésünket elutasították. A rendelet azonban nem jelent meg, hanem előzetesen Brüsszelbe kiküldték úgynevezett notifikációra, melynek lényege annak megállapítása, hogy egy adott jogszabály gátolja-e az áruk szabad áramlását az Unió belső piacán. Az NFM rendelet tervezete 19

20 augusztus végén jelent meg az EU honlapján. Szeptemberben megbeszélés volt, melyre a főtitkár összegyűjtötte azokat a részeket a tervezetből, mely alapján kifogást lehetne emelni (a rendelettervezethez nem küldték ki a törvényt, bár a tervezet minden lapján rajt van, hogy ez nem kormány álláspontja, ennek nincs jelentősége, mert nem kormányrendeletről van szó, a kötelező jelölés ellentétes az üzemanyag-minőség irányelv (FQD) 5. cikkelyével, mert az jelölés nélkül is megengedi megfelelő minőségű áruk forgalmazását, sőt a Római Szerződés egyik alapszabadságával, az áruk szabad áramlásával, továbbá a jelölőanyagra csak klórmentességet, nem halogénmentességet állapít meg, és minden tagvállalt meglevő minőségbiztosítási rendszerében bekeverésre kerülne egy ismeretlen anyag). A jelenlevők álláspontja az volt, hogy ez igaz, de konkrétabban kell fogalmazni. Az ülés végén abban állapodtak meg, hogy minden tagvállalat konkrétan és részletesen leírja az említett hátrányokat vasúti és közúti szállítás esetén. Az EU honlapjára kitett anyaghoz alapvetően a tagországok képviselői tehetnek észrevételeket, amit a Szövetség tagvállalatai anyacégük kormányain keresztül valósíthatnak meg. A főtitkár vegye fel a kapcsolatot az Europiával, és kérdezzen rá, hogy adott kérdésben hajlandó-e lobbi tevékenységet kifejteni. Vegye fel a kapcsolatot olyan EU hivatalnokokkal, akikkel ez ügyben célszerű tárgyalni. A tagvállalatok megkérhetik saját brüsszeli lobbistáikat, hogy segítsenek az ügyben (bár ennél sokkal fontosabb, hogy anyavállalataik országa lépjen fel). Októberben újabb megbeszélést tartottak az érintettek, ahol a főtitkár elmondta, hogy találkozott Fazekas Zsolttal (NGM), aki az uniós notifikációs eljárásokban Magyarországon képviseli. Tájékoztatta a főtitkárt, hogy az NGM az NFM-rendelet tervezetét augusztus 28-án küldte meg az Uniónak (Vállalkozáspolitika és Ipar Főigazgatóság), a dosszié hivatkozási száma: 487/HU. A notifikációval foglalkozó testülethez a tagállamok három hónapon belül tehetnek észrevételt (tehát november 29.-én már nem). Ha eddig nem érkezik észrevétel, az NFM rendelet másnap megjelenhet. Amennyiben un. részletes vélemény ( detailed opinion ) érkezik valamelyik tagállam részéről, az újabb három hónappal meghosszabbítja a vizsgálat idejét. Az, hogy jött-e tagállamtól ilyen vélemény, megjelenik az EU honlapján, az azonban nem, hogy mi a tartalma. A Bizottság közli az észrevételeket Magyarországgal, és választ kell adni az áruk szabad áramlásának akadályozásával kapcsolatos felvetésekre. Amennyiben a tagállami észrevételekre nem születik megfelelő válasz, és a rendeletet ennek ellenére módosítás nélkül kihirdetik, fennáll egy uniós eljárás lehetősége. Az előző ülésen megállapodottak szerint, a tagvállalatoktól kapott (igen kevés) konkrét és részletes ismertetés alapján a főtitkár levéltervezetet készített, melyet az októberi ülés elején szétosztott. A jelenlevők azt mondták, hogy ez jó alapja lehet a leendő levélnek, amit egy héten belül kell elkészíteni, hogy akitől még nem érkezett észrevétel, az is megtehesse még. Ezután egy hetes határidővel köröztetve volt a levél a tagvállalatok között.. Ezen a megbeszélésen főtitkár elmondta még, hogy levelet küldött Illés Zoltán VM és Szócska Miklós EMMI államtitkárnak, melyben kérte, hassanak oda, hogy a rendelet jelölő anyag minőségre vonatkozó része ne a klórozott, hanem általában a halogénezett szénhidrogének alkalmazását tiltsa meg, összhangban a 41/2000. számú EüM-KöM együttes rendelettel, mely ma is hatályos. 20

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM TERVEZET KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/471/2008. TERVEZET a biológiai biztonságról szóló, Nairobiban, 2000. május 24-én aláírt és a 2004. évi

Részletesebben

A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK ÉVES JELENTÉSE

A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK ÉVES JELENTÉSE A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK ÉVES JELENTÉSE A Magyar Evezős Szövetség 2016. évi rendes Közgyűlésére Budapest. 2016. május 06. Készítette: MESZ Felügyelő Bizottsága Pichler Balázs Nagy-Juhák

Részletesebben

NEMZETI ADÓ ÉS VÁMHIVATAL BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE II.ADR SZAKMAI KONZULTÁCIÓ. Nagy Zsolt BTE Elnök

NEMZETI ADÓ ÉS VÁMHIVATAL BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE II.ADR SZAKMAI KONZULTÁCIÓ. Nagy Zsolt BTE Elnök NEMZETI ADÓ ÉS VÁMHIVATAL BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE II.ADR SZAKMAI KONZULTÁCIÓ BUDAPEST VASKAPU UTCA 33-35 2014.02.17 Nagy Zsolt BTE Elnök BTE MEGALAKULÁSA - CÉLOK 2 2006.07.17.

Részletesebben

Trendforduló volt-e 2013?

Trendforduló volt-e 2013? STATISZTIKUS SZEMMEL Trendforduló volt-e 2013? Bár a Magyar Nemzeti Bank és a KSH is pillanatnyilag 2013-ról csak az első kilenc hónapról rendelkezik az utasforgalom és a turizmus tekintetében a kereskedelmi

Részletesebben

Végrehajtott közúti ellenőrzések száma ábra

Végrehajtott közúti ellenőrzések száma ábra Veszélyes árúk közúti szállításának ellenőrzése 28-ban A veszélyes áruk szállítása jelentőségének növekedésével, összetett kockázati viszonyaival évek óta egyre preferáltabbá válik az Európai Uniós és

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Éves rendes Küldöttközgyűlés Napirend és határozati javaslatok 2014 A Küldöttközgyűlés napirendje 1. Az MLSZ tevékenységéről szóló elnökségi szakmai beszámoló elfogadása 2. A

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére IFJÚSÁGI, CSALÁDÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVEZET MINISZTER Szám: 2690-3/2006. E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére az áruk és a szolgáltatások biztonságosságáról és az ezzel kapcsolatos

Részletesebben

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag

EZ AZ ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM Munkanyag E l ő t e r j e s z t é s (közigazgatási egyeztetés anyaga) a Bernben 1980. május 9-én kelt, Nemzetközi Vasúti Fuvarozási

Részletesebben

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ IRÁNYELVE (2014.3.13.)

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ IRÁNYELVE (2014.3.13.) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.13. C(2014) 1633 final A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ IRÁNYELVE (2014.3.13.) a 2011/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv IV. mellékletének a 2017.

Részletesebben

MAGYAR `SV`NYOLAJ SZ VETS G

MAGYAR `SV`NYOLAJ SZ VETS G MAGYAR `SV`NYOLAJ SZ VETS G Kínálat Kereslet A globális kôolajkínálat és kereslet alakulás millió bpd 72 71 70 69 68 1994 1995 1996 USD/bbl 27 25 23 21 19 17 15 2-Jan A Brent kôolaj szabadpiaci

Részletesebben

Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2010. December 8.

Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2010. December 8. Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2010. December 8. Nagy István épületenergetikai szakértő T: +36-20-9519904 info@adaptiv.eu A projekt az Európai Unió támogatásával, az

Részletesebben

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.

Részletesebben

Szegedi Gábor vezető főtanácsos Európai Országok és Külgazdasági Elemző Főosztály Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Szeged, 2009.

Szegedi Gábor vezető főtanácsos Európai Országok és Külgazdasági Elemző Főosztály Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Szeged, 2009. Szegedi Gábor vezető főtanácsos Európai Országok és Külgazdasági Elemző Főosztály Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Szeged, 2009. október 20. Ország Magyar export 1998 2003 2005 2006 2007 2008

Részletesebben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott. 4009/2014. tájékoztatás

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott. 4009/2014. tájékoztatás A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott 4009/2014. tájékoztatás a jövedéki szabályozásban alkalmazott vámtarifaszámoknak megfelelő KN-kódokról szóló 4008/2014. számú tájékoztatás módosításáról A jövedéki

Részletesebben

FELHÍVÁS. a bioüzemanyag-részarány teljesítésének jelentésével kapcsolatban

FELHÍVÁS. a bioüzemanyag-részarány teljesítésének jelentésével kapcsolatban FELHÍVÁS a bioüzemanyag-részarány teljesítésének jelentésével kapcsolatban Tisztelt Ügyfelünk! A megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2014. július A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 Tartalom VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Nemzetközi kitekintés...3 2. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Részletesebben

JAVASOLT RED REFORMOK 2012 DECEMBER 6

JAVASOLT RED REFORMOK 2012 DECEMBER 6 JAVASOLT RED REFORMOK 2012 DECEMBER 6 Pannonia Ethanol Zrt. Helyszín: Dunaföldvár, Tolna megye Alakult: 2009 Fő befektetése az Ethanol Europe Renewables Limited vállalatnak Termelés kezdete: 2012 március

Részletesebben

Közép és Kelet-Európa gázellátása

Közép és Kelet-Európa gázellátása Közép és Kelet-Európa gázellátása Előadó: Csallóközi Zoltán Magyar Mérnöki Kamara Gáz- és Olajipari Tagozat elnöke Budapest, 2012. október 4. Földgázenergia felhasználás jellemző adatai A földgáz a világ

Részletesebben

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint

Részletesebben

Nemzetközi web áruházak raktárválasztási szempontjai. Miért (nem) Magyarországon? 2015.

Nemzetközi web áruházak raktárválasztási szempontjai. Miért (nem) Magyarországon? 2015. Nemzetközi web áruházak raktárválasztási szempontjai Miért (nem) Magyarországon? 53. Közgazdász vándorgyűlés Logisztikai szekció Miskolc, 2015. szeptember 4. 2015. Tartalom Az e-kereskedelem növekedési

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.9.30. C(2015) 6466 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2015.9.30.) az (EU) 2015/288 felhatalmazáson alapuló rendeletnek az Európai Tengerügyi

Részletesebben

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló Hétfőn a tengerentúlon estek a tőzsdék, míg a vezető nyugat-európai börzék vegyes teljesítményt mutattak. Kedden reggel a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval

Részletesebben

Éves Jelentés 2009 Nemzetközi kitekintés

Éves Jelentés 2009 Nemzetközi kitekintés Éves Jelentés 2009 Nemzetközi kitekintés A nemzetközi kitekintést két részre osztjuk: az egyikben a világpiaci árakkal, a másikban az olajjal kapcsolatos fontosabb külföldi eseményekkel foglalkozunk. (Valamennyi

Részletesebben

ÉVES JELENTÉS. Magyar Ásványolaj Szövetség 2012.

ÉVES JELENTÉS. Magyar Ásványolaj Szövetség 2012. ÉVES JELENTÉS Magyar Ásványolaj Szövetség 2012. TARTALOMJEGYZÉK NEMZETKÖZI KITEKINTÉS Az olaj és az üzemanyagok világpiaci ára Az európai olajipar helyzete Finomítók Töltőállomások Klímacsúcsok Rio de

Részletesebben

Kapcsolt energia termelés, megújulók és a KÁT a távhőben

Kapcsolt energia termelés, megújulók és a KÁT a távhőben Kapcsolt energia termelés, megújulók és a KÁT a távhőben A múlt EU Távlatok, lehetőségek, feladatok A múlt Kapcsolt energia termelés előnyei, hátrányai 2 30-45 % -al kevesebb primerenergia felhasználás

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés)

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés) Ikt. sz.: MGB/2-3/2015. EL-1/2015. sz. ülés (EL-4/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága Ellenőrző albizottságának 2015. január 20-án, kedden, 10 óra 00 perckor az Országgyűlés

Részletesebben

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló A pénteki kereskedés során az európai tőzsdemutatók vörösben zártak, míg tengerentúlon egyedül a Dow Jones zárt csökkenéssel. Erősödött a forint az euróval

Részletesebben

Helyzetkép 2013. november - december

Helyzetkép 2013. november - december Helyzetkép 2013. november - december Gazdasági növekedés Az elemzők az év elején valamivel optimistábbak a világgazdaság kilátásait illetően, mint az elmúlt néhány évben. A fejlett gazdaságok növekedési

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről Az ülés időpontja: 2001. december 12. Az ülés helye: Budapest, MaTáSzSz tárgyalóterme Az ülésen jelen voltak: a mellékelt

Részletesebben

A CTOSZ álláspontja az EU Bizottság cukor reform tervével kapcsolatban

A CTOSZ álláspontja az EU Bizottság cukor reform tervével kapcsolatban A CTOSZ álláspontja az EU Bizottság cukor reform tervével kapcsolatban Budapest, 24. szeptember hó A Cukorrépatermesztők Országos Szövetsége Elnökségének 24. szeptember 17-i határozata: Az EU Bizottság

Részletesebben

A TANÁCS 169/2009/EK RENDELETE

A TANÁCS 169/2009/EK RENDELETE 2009.3.5. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 61/1 I (Az EK-Szerződés/Euratom-Szerződés alapján elfogadott jogi aktusok, amelyek közzététele kötelező) RENDELETEK A TANÁCS 169/2009/EK RENDELETE (2009. február

Részletesebben

EKÁER workshop. trans-o-flex Hungary Kft. Budapest, 2015 január 7. Kis László. logisztikai igazgató

EKÁER workshop. trans-o-flex Hungary Kft. Budapest, 2015 január 7. Kis László. logisztikai igazgató EKÁER workshop trans-o-flex Hungary Kft. Budapest, 2015 január 7. Kis László logisztikai igazgató 1 TARTALOM Az EKÁER rendszerről általánosságban Jogszabályi háttér Az EKÁER szám igénylésével kapcsolatos

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. II. évfolyam / 22. szám 2004. november 23. 45-46.

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. II. évfolyam / 22. szám 2004. november 23. 45-46. A K I Borpiaci információk II. évfolyam / 22. szám 24. november 23. 45- Bor piaci jelentés 1-4. táblázat, 1-3. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2-5. oldal 5. táblázat: Fogyasztói árak

Részletesebben

1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. POLGÁRMESTER

1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. POLGÁRMESTER Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. POLGÁRMESTER J a v a s l a t a Fővárosi Önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető bevételek 2010.

Részletesebben

3. számú JEGYZŐKÖNYV

3. számú JEGYZŐKÖNYV 3. számú JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. február 04. napján 17 óra 35 perces kezdettel, Rétság Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának hivatalos helyiségében megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésen

Részletesebben

Vámhatóság jogkörébe tartozó vám és adó jogszabályok változásai. Blahó Péter igazgató NAV Nógrád Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága

Vámhatóság jogkörébe tartozó vám és adó jogszabályok változásai. Blahó Péter igazgató NAV Nógrád Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága Vámhatóság jogkörébe tartozó vám és adó jogszabályok változásai 2014 Blahó Péter igazgató NAV Nógrád Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága Az előadás témakörei Jövedéki adó Dohány kiskereskedelem Vám

Részletesebben

43/2007. (IV. 4.) GKM rendelet

43/2007. (IV. 4.) GKM rendelet 43/2007. (IV. 4.) GKM rendelet a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok alapján végzett közlekedési hatósági ellenõrzés részletes szabályairól A gazdasági és közlekedési miniszter feladat-

Részletesebben

52 344 05 0010 52 03 Termékdíj ügyintéző Vám- és jövedéki ügyintéző

52 344 05 0010 52 03 Termékdíj ügyintéző Vám- és jövedéki ügyintéző Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. BIZOTTSÁGI KÖZLEMÉNYAZ EURÓPAI PARLAMENTNEK az EK-szerződés 251. cikke (2) bekezdésének második albekezdése alapján

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. BIZOTTSÁGI KÖZLEMÉNYAZ EURÓPAI PARLAMENTNEK az EK-szerződés 251. cikke (2) bekezdésének második albekezdése alapján AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 10.12.2004 COM(2004) 801 végleges 2002/0259 COD BIZOTTSÁGI KÖZLEMÉNYAZ EURÓPAI PARLAMENTNEK az EK-szerződés 251. cikke (2) bekezdésének második albekezdése alapján

Részletesebben

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER gyakorlati kérdések

Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER gyakorlati kérdések Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer EKAER gyakorlati kérdések Siklós Márta 2015. március 31. Budapest http://systemmedia.hu A rendezvény szakmai anyagát le tudja tölteni INGYENESEN honlapunkon!

Részletesebben

Tájékoztató a társasági adókedvezmény sporttámogatási rendszerében 2015. január 1-től bekövetkezett változásokról

Tájékoztató a társasági adókedvezmény sporttámogatási rendszerében 2015. január 1-től bekövetkezett változásokról Tájékoztató a társasági adókedvezmény sporttámogatási rendszerében 2015. január 1-től bekövetkezett változásokról I. Jogszabályi háttér A társasági adó kedvezményezett célokra történő felajánlásának szabályai

Részletesebben

ÉVES JELENTÉS a Magyar Ásványolaj Szövetség 2011. évi tevékenységéről

ÉVES JELENTÉS a Magyar Ásványolaj Szövetség 2011. évi tevékenységéről ÉVES JELENTÉS a Magyar Ásványolaj Szövetség 2011. évi tevékenységéről 2011. sok tekintetben különleges év volt. A világban folytatódott a gazdasági válság, ami alól Magyarország sem tudta kivonni magát,

Részletesebben

Közigazgatási Megállapodás

Közigazgatási Megállapodás BGBl. III - Ausgegeben am 18. August 2005 - Nr. 150 1 von 5 Közigazgatási Megállapodás az Osztrák Köztársaság Szövetségi Kormánya és a Magyar Köztársaság Kormánya között az Európai Unió Tanácsa 2003. február

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye. Szám: 14/349-3/2011. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Költségvetési Bizottság KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE. Az Európai Parlament 2005. évi költségvetésének végrehajtása

EURÓPAI PARLAMENT. Költségvetési Bizottság KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE. Az Európai Parlament 2005. évi költségvetésének végrehajtása EURÓPAI PARLAMENT 2004 Költségvetési Bizottság 2009 28.9.2005 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Az Európai Parlament 2005. évi költségvetésének végrehajtása Mellékeljük a 2005-ös pénzügyi év C22-es

Részletesebben

á Eszter EMAS Nyilvántartó Hivatal Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség

á Eszter EMAS Nyilvántartó Hivatal Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség Nyári á Eszter EMAS Nyilvántartó Hivatal Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség Új szervezeteink HU-000016: Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Kht. HU-000017:

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 146/2015. (XII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 146/2015. (XII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 146/2015. (XII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók keretében a kedvezőtlen időjárással érintett vállalkozások általi csekély összegű

Részletesebben

Jövedéki adó fajtakódok 2013. január 1-től (Termékmérleg adómérték kód: E1)

Jövedéki adó fajtakódok 2013. január 1-től (Termékmérleg adómérték kód: E1) Ásványolaj termékek Nem adóköteles ásványolaj termék (ezer liter) 500 Nem adóköteles ásványolaj termék (ezer kg) 689 Nem adóköteles ásványolaj termék (nm 3 ) 690 Szabványos termékre adómérték 0 Ft/ezer

Részletesebben

2014/74 STATISZTIKAI TÜKÖR 2014. július 18.

2014/74 STATISZTIKAI TÜKÖR 2014. július 18. 14/74 STATISZTIKAI TÜKÖR 14. július 18. Szolgáltatási kibocsátási árak, 14. I. negyedév Tartalom Összegzés...1 H Szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág... J Információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág...

Részletesebben

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége 4. sz. melléklet Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége BESZÁMOLÓ Az EVDSZ 2011-2012. évi pénzgazdálkodásáról az EVDSZ Rendkívüli Kongresszus számára 2012. november 27. Az EVDSZ

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 215. december A kiskereskedelem 214. évi teljesítménye Tartalom STATISZTIKAI TÜKÖR 212/42 Összefoglaló...2 VI. évfolyam 42. szám 1. Nemzetközi kitekintés...2 2. A kiskereskedelem helye a nemzetgazdaságban...4

Részletesebben

ÖKOLÓGIAI ÜZEMLEÍRÁS

ÖKOLÓGIAI ÜZEMLEÍRÁS 1. példány: beküldendő a Biokontrollhoz vagy legkésőbb ellenőrzéskor az ellenőrnek átadandó 2. példány: saját példány ÖKOLÓGIAI ÜZEMLEÍRÁS A Bejelentkezési lappal, az Éves adatközlő lappal és a gazdálkodó

Részletesebben

Felmérés eredményei: Expat országmenedzserek

Felmérés eredményei: Expat országmenedzserek Felmérés eredményei: Expat országmenedzserek 1. Honnan érkeztek expat vezérigazgatóik és országmenedzsereik? Az expat országmenedzserek 42%-a Nyugat-Európából vagy az Egyesült Államokból érkezik, 58%-uk

Részletesebben

A Budapest, III. ker. Szellő u. 9-11. Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai. Módszertani Intézmény

A Budapest, III. ker. Szellő u. 9-11. Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai. Módszertani Intézmény A Budapest, III. ker. Szellő u. 9-11. Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZAT Amely létrejött egyrészről az Óvoda, Általános Iskola és Egységes

Részletesebben

Termékkereskedelem, termékek felhasználása

Termékkereskedelem, termékek felhasználása Termékkereskedelem, termékek felhasználása Ki tud többet t a kőolaj-feldolgozásról? ld l Vetélkedő általános iskolák 7-8. osztályos csapatai számára Éber Anna Magyarország Kereskedelem Vezető Százhalombatta,

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter /2011. ( ) VM rendelete. egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról

A vidékfejlesztési miniszter /2011. ( ) VM rendelete. egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról A vidékfejlesztési miniszter /2011. ( ) VM rendelete egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI.

Részletesebben

36/2014. (XII. 17.) FM rendelet. az élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásról

36/2014. (XII. 17.) FM rendelet. az élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásról 36/2014. (XII. 17.) FM rendelet az élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásról Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. (2) bekezdés 26. pontjában, a 13. tekintetében

Részletesebben

43/2007. (IV. 4.) GKM rendelet

43/2007. (IV. 4.) GKM rendelet A jogszabály mai napon hatályos állapota 43/2007. (IV. 4.) GKM a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok alapján végzett közlekedési hatósági ellenőrzés részletes szabályairól A gazdasági

Részletesebben

EUROBAROMETER. Az interjúk száma: 28.050. Az interjúk száma: 1.044. Módszer: személyes ORSZÁG JELLEMZŐI

EUROBAROMETER. Az interjúk száma: 28.050. Az interjúk száma: 1.044. Módszer: személyes ORSZÁG JELLEMZŐI ORSZÁG JELLEMZŐI A magyarországi válaszadók pozitívabbak lettek a fejlődés sok tényezője tekintetében a 2013. évi legutóbbi felmérés óta. Bár az átlagoshoz képest egy kicsit kevésbé valószínűbb, hogy azt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), I. emeleti kocka tárgyaló

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), I. emeleti kocka tárgyaló Jegyzőkönyv a Fogyatékosok Országos Diák-, és Szabadidősport Szövetségének (a továbbiakban: FODISZ) 2014. szeptember 6-án megtartott elnökségi üléséről (a továbbiakban: ülés) Az elnökségi ülés helyszíne:

Részletesebben

99 der Beilagen XXIII. GP - Staatsvertrag - 21 Ungarischer Vertragstext (Normativer Teil) 1 von 8

99 der Beilagen XXIII. GP - Staatsvertrag - 21 Ungarischer Vertragstext (Normativer Teil) 1 von 8 99 der Beilagen XXIII. GP - Staatsvertrag - 21 Ungarischer Vertragstext (Normativer Teil) 1 von 8 BELSŐ MEGÁLLAPODÁS A TAGÁLLAMOK KORMÁNYAINAK A TANÁCS KERETÉBEN ÜLÉSEZŐ KÉPVISELŐI KÖZÖTT AZ AKCS-EK PARTNERSÉGI

Részletesebben

LNG felhasználása a közlekedésben. 2015 április 15. Kirilly Tamás Prímagáz

LNG felhasználása a közlekedésben. 2015 április 15. Kirilly Tamás Prímagáz LNG felhasználása a közlekedésben 2015 április 15. Kirilly Tamás Prímagáz Üzemanyagok Fosszilis Benzin Dízel Autógáz (LPG) CNG LNG (LCNG) Alternatív Hidrogén Bioetanol (Kukorica, cukornád) Biodízel (szója,

Részletesebben

Gyermektelenek és egygyermekesek

Gyermektelenek és egygyermekesek Adócsökkentés: kiszámoltuk, mennyivel marad több a zsebedben 2015.05.02 13:38 A kormány múlt héten bejelentett tervei szerint jövőre a mostani 16 százalékról 15 százalékra csökken a személyi jövedelemadó

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2015.5.11.)

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2015.5.11.) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.5.11. C(2015) 3035 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2015.5.11.) az 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a méhészeti ágazatban

Részletesebben

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2014.7.17.)

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2014.7.17.) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.7.17. C(2014) 4580 final A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2014.7.17.) az EN14342 szabvány hatálya alá tartozó bizonyos, bevonat nélküli fa padlóburkolatok

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 26-i rendes nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 26-i rendes nyílt ülésére Iktatószám: 4/ 21- /2015. Tárgy: Vegyes ügyek. ELŐTERJESZTÉS Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 26-i rendes nyílt ülésére Előterjesztő: Szabó László polgármester Az

Részletesebben

A költségvetés környezetvédelmi vonatkozásai. Dr. Bathó Ferenc helyettes államtitkár

A költségvetés környezetvédelmi vonatkozásai. Dr. Bathó Ferenc helyettes államtitkár A költségvetés környezetvédelmi vonatkozásai Dr. Bathó Ferenc helyettes államtitkár Tévhit, hogy a költségvetés mindenható, vele minden problémát meg lehet oldani. A környezetvédelemhez kapcsolódó elvonási

Részletesebben

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/270-4/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája?

Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája? MEMO/11/406 Brüsszel, 2011. június 16. Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai kártyája? Nyaralás: álljunk készen a váratlan helyzetekre! Utazást tervez az EU területén, Izlandra,

Részletesebben

Jövedéki adó fajtakódok 2015. január 1-től (Termékmérleg adómérték kód: F1)

Jövedéki adó fajtakódok 2015. január 1-től (Termékmérleg adómérték kód: F1) Ásványolaj termékek Nem adóköteles ásványolaj termék (ezer liter) 500 Nem adóköteles ásványolaj termék (ezer kg) 689 Nem adóköteles ásványolaj termék (nm 3 ) 690 Szabványos termékre adómérték 0 Ft/ezer

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2011. december 15-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2011. december 15-i rendkívüli ülésére Új napirendi pont 27. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 15-i rendkívüli ülésére Tárgy: Hulladékgyűjtéssel és hulladékudvar

Részletesebben

Kiegészítő melléklet 2013. üzleti évről

Kiegészítő melléklet 2013. üzleti évről Kiegészítő melléklet 2013. üzleti évről Beszámolási időszak kezdete: 2013. január 1. Beszámolási időszak vége: 2013. december 31. Keltezés: 2014. február 25. Alföldi István ügyvezető igazgató 1 I. ÁLTALÁNOS

Részletesebben

a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól

a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól A jogszabály mai napon (2015.III.8.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM együttes rendelet a termékek eladási ára és egységára, továbbá a

Részletesebben

A Magyarországon termelőkapacitással rendelkező gyógyszergyárak szerepe a magyar gazdaságban

A Magyarországon termelőkapacitással rendelkező gyógyszergyárak szerepe a magyar gazdaságban A Magyarországon termelőkapacitással rendelkező gyógyszergyárak szerepe a magyar gazdaságban 2008 2012 Siba Ignác 2013. november 5. Tartalom Módszertan és a vizsgált területek A cégek nemzetgazdasági hozzájárulása:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 9-én tartott üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 9-én tartott üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 9-én tartott üléséről. Jelen vannak: Varga Ferenc elnök Berta Sándor képviselő A jelenléti íven feltüntetett

Részletesebben

A kőolaj és az üzemanyagok világpiaci ára

A kőolaj és az üzemanyagok világpiaci ára A 2008. évi rendkívüli olajár ingadozás és a 2009. évi gazdasági válság után a 2010. esztendő mintha kicsit nyugodtabban telt volna. Január elején jelentősen megemelték a jövedéki adót, az év végén pedig

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására Előadó: dr.

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 12.12.2008 COM(2008) 843 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK, A RÉGIÓK

Részletesebben

Tájékoztató a 2014/2015-ös tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről

Tájékoztató a 2014/2015-ös tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről Tájékoztató a 2014/2015-ös tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről Greksa-Kis Anita osztályvezető NMH SZFI, Képzési Főosztály, Igazgatási és Koordinációs Osztály 2013.10.16. 1 A Kormány szakmaszerkezeti

Részletesebben

A Kormány klímapolitikája az Európai Unió hosszú távú klímapolitikájának tükrében

A Kormány klímapolitikája az Európai Unió hosszú távú klímapolitikájának tükrében A Kormány klímapolitikája az Európai Unió hosszú távú klímapolitikájának tükrében Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014.11.19. Hevesi Zoltán Ajtony zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért, valamint

Részletesebben

HITA roadshow 2012.05.8-10.

HITA roadshow 2012.05.8-10. HITA roadshow 2012.05.8-10. Széleskörű kétoldalú gazdasági kapcsolatok Áru és szolgáltatás kereskedelem Kétoldalú tőkekapcsolatok Közös infrastruktúra fejlesztések Határ menti, regionális együttműködés

Részletesebben

Szátok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. sz. Jegyzőkönyve

Szátok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. sz. Jegyzőkönyve Szátok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. sz. Jegyzőkönyve Készült: Szátok Község Önkormányzat Képviselő testületének üléséről, 2014. április 28. napján. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló Szerdán a nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárt. Mindhárom vezető devizával szemben gyengülést mutatott a forint árfolyama. A BUX záróértéke

Részletesebben

A GDP volumenének negyedévenkénti alakulása (előző év hasonló időszaka=100)

A GDP volumenének negyedévenkénti alakulása (előző év hasonló időszaka=100) I. A KORMÁNY GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI A 2008. ÉVBEN 2008-ban miközben az államháztartás ESA hiánya a 2007. évi jelentős csökkenés után, a kijelölt célnak megfelelő mértékben tovább zsugorodott

Részletesebben

A szárított, valamint fermentált dohányt érintő jövedéki aktualitások

A szárított, valamint fermentált dohányt érintő jövedéki aktualitások A szárított, valamint fermentált dohányt érintő jövedéki aktualitások Ágoston Krisztián pénzügyőr őrnagy Szabó József pénzügyőr százados osztályvezető NAV KH Jövedéki Főosztály I. A termékkört érintő jövedéki

Részletesebben

ENERGIAFELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ (Közlekedési szektor) Adatszolgáltatás száma OSAP 1335/C Adatszolgáltatás időszaka

ENERGIAFELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ (Közlekedési szektor) Adatszolgáltatás száma OSAP 1335/C Adatszolgáltatás időszaka Adatszolgáltatásra vonatkozó adatai Adatszolgáltatás címe ENERGIAFELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ (Közlekedési szektor) Adatszolgáltatás száma OSAP 1335/C Adatszolgáltatás időszaka 2014. Év Az adatszolgáltatás

Részletesebben

Határtalan adózás ott fizetsz ahol keresel? IX. Elektronikus Kereskedelem Konferencia 2012. május 3.

Határtalan adózás ott fizetsz ahol keresel? IX. Elektronikus Kereskedelem Konferencia 2012. május 3. Határtalan adózás ott fizetsz ahol keresel? IX. Elektronikus Kereskedelem Konferencia 2012. május 3. E-kereskedelem: hol kell adóznom, kell adóznom? E-kereskedelmi tevékenység adózása komplex terület,

Részletesebben

Sokasodó kihívások a kvótakivezetés évében egy új tejháború küszöbén? Regionális Taggyűlések 2015.

Sokasodó kihívások a kvótakivezetés évében egy új tejháború küszöbén? Regionális Taggyűlések 2015. Sokasodó kihívások a kvótakivezetés évében egy új tejháború küszöbén? Regionális Taggyűlések 2015. Tejpiac Támogatási rendszer Beruházások Integráció GMO kérdés Marketing alap Kiskereskedelem EKÁER/FELIR

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 3-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 3-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-33/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2011.március 25-i rendes ülésére

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2011.március 25-i rendes ülésére RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Tárgyalja: PVB Képviselő-testület nyílt ülés minősített többség ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2011.március 25-i rendes ülésére RÉTSÁGI NYUGDÍJAS KLUBOK

Részletesebben

A BÉKÉLTETŐ TESTÜLETEK LEHETŐSÉGEI KÖTELEZETTSÉGEI AZ ÚJ EURÓPAI UNIÓS NORMÁK FÉNYÉBEN BUDAPEST, 2014. NOVEMBER 10.

A BÉKÉLTETŐ TESTÜLETEK LEHETŐSÉGEI KÖTELEZETTSÉGEI AZ ÚJ EURÓPAI UNIÓS NORMÁK FÉNYÉBEN BUDAPEST, 2014. NOVEMBER 10. A BÉKÉLTETŐ TESTÜLETEK LEHETŐSÉGEI KÖTELEZETTSÉGEI AZ ÚJ EURÓPAI UNIÓS NORMÁK FÉNYÉBEN BUDAPEST, 2014. NOVEMBER 10. A BÉKÉLTETŐ TESTÜLETEKRE VONATKOZÓ EURÓPAI UNIÓS SZABÁLYOZÁS.MOSTANÁIG CSAK BIZOTTSÁGI

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: A Tanács határozata

MELLÉKLET. a következőhöz: A Tanács határozata EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.5. COM(2014) 338 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A Tanács határozata az OTIF felülvizsgálati bizottságának 25. ülésén a Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezménynek

Részletesebben

Ajánlás: A TANÁCS HATÁROZATA. a Monacói Hercegséggel kötött monetáris megállapodás újratárgyalására vonatkozó rendelkezésekről

Ajánlás: A TANÁCS HATÁROZATA. a Monacói Hercegséggel kötött monetáris megállapodás újratárgyalására vonatkozó rendelkezésekről EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.1.31. COM(2011) 23 végleges Ajánlás: A TANÁCS HATÁROZATA a Monacói Hercegséggel kötött monetáris megállapodás újratárgyalására vonatkozó rendelkezésekről INDOKOLÁS Az Európai

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 7-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 7-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 7-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Szennyvíz beruházással kapcsolatos konzorciumi megállapodás Iktatószám:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére BELÜGYMINISZTER../../BM Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2011....-án. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a települési önkormányzat hivatásos tűzoltóság, önkormányzati

Részletesebben

Világgazdaság 2012.11.13-5. oldal - [4920640]

Világgazdaság 2012.11.13-5. oldal - [4920640] Világgazdaság 2012.11.13-5. oldal - [4920640] Hulladéktörvény: halasztást kér a zöldipar A közleményt jegyző három szervezet által november 12-én megrendezett konferencián Nagy György, a - települési hulladékgazdálkodási

Részletesebben

EKAER rendszer 2015. március 1-től. Pétfürdő, 2015. március 4.

EKAER rendszer 2015. március 1-től. Pétfürdő, 2015. március 4. EKAER rendszer 2015. március 1-től Pétfürdő, 2015. március 4. Előadó: Vadász Iván alelnök Az előadás képei letölthetőek: www.adko.hu Előadások Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer 2015.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2009. december 17-én 17.00 órai kezdettel tartott üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2009. december 17-én 17.00 órai kezdettel tartott üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2009. december 17-én 17.00 órai kezdettel tartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak: Balassa Balázs

Részletesebben

FELADATLAP. Kőrösy Közgazdászpalánta Verseny 2015/2016. 3. forduló Fenntartható fejlődés és adóztatás

FELADATLAP. Kőrösy Közgazdászpalánta Verseny 2015/2016. 3. forduló Fenntartható fejlődés és adóztatás FELADATLAP Kőrösy Közgazdászpalánta Verseny 2015/2016 3. forduló Fenntartható fejlődés és adóztatás 1. Várhatóan hol épül meg 2018-ra a világ legnagyobb kerékpártárolója? a, Prága b, Koppenhága c, Utrecht

Részletesebben