Út- és játszótér-felújítások. Az ifjúsági programokról Hajnerné Tóth Ágnes. Megemlékezésről. Az új kistérségi honlapról Hegedűsné Majnár Márta

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Út- és játszótér-felújítások. Az ifjúsági programokról Hajnerné Tóth Ágnes. Megemlékezésről. Az új kistérségi honlapról Hegedűsné Majnár Márta"

Átírás

1 XXI. évf. 23. szám VÁROSUNK LAPJA november 19. Út- és játszótér-felújítások Megemlékezésről és tiszteletadásról Molnár Istvánné Az új kistérségi honlapról Hegedűsné Majnár Márta Az ifjúsági programokról Hajnerné Tóth Ágnes

2 2 Út- és játszótér-felújítások Nagyobb, látványos és kisebb projektek, fejlesztések zajlanak városunkban párhuzamosan. Látványos változás a városban a Szent Imre Tagiskola felújítása, valamint ugyancsak nagy átváltozást fog jelenteni a városrehabilitációs projekt, illetve a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő fejlesztése is, ha a munkálatok elkészülnek. A kisebb volumenű nyertes pályázatok között szerepel három út, illetve egy járda, valamint egy játszótér felújítása. A három út, a Bajcsy Zsilinszky, a Kavicsos-tó út, valamint a Bükkfa-köz útburkolatának felújítására az Önkormányzat a TEUT pályázaton mintegy 16,7 millió forint támogatás nyert, azonban az utak felújításának összköltsége mintegy 33,5 millió forint. A fennmaradó összeget pedig az Önkormányzat önerőként biztosítja. A TEKI pályázat révén megvalósított Sas úti járda felújításának bekerülési összege 5,3 millió forint volt, amelyre közel 4,5 millió forint támogatást nyert településünk. Mindemellett a CÉDE pályázat révén mintegy 5 millió forintból megújult, új, korszerű játékokat kapott a Váci Mihály úti játszótér, amelyből a támogatási összeg 4,3 millió forint volt. A TEKI pályázat keretében a Klementina városrész közvilágításának kiépítésére benyújtott projekt is sikeresen szerepelt, hiszen településünk 2,2 millió forintot nyert a kivitelezésére. A közvilágítás megvalósítása összesen 2,6 millió forintba került. A bekötő szakasztól a Klementina városrészig tartó útszakaszt, valamint a Klementina városrész két részét összekötő utat látták el közvilágítással. Emellett az Önkormányzat önerőből finanszírozta a Kossuth út burkolatának felújítását, amely forintba került. A munkálatokat október végéig az érintett utakon, illetve a játszótéren is befejezték. Mindezek révén mintegy 41,2 millió forintból, összesen 1,6 kilométer hosszú útszakasz burkolatát sikerült kicserélni. Jó ütemben zajlik a Szent Imre Tagiskola felújítása is. Az A épületszárnyban már elvégezték az elektromossági és gépészeti munkákat, valamint a belső nyílászárókat 85%-ban kicserélték. A B épületben jelenleg kőműves, faljavítási, vakolási munkálatok folynak, míg a C épületben a tornaterem teljes rekonstrukciója zajlik. A külső munkákat illetően a C szárnyban az emeletráépítéshez szükséges tető acélszerkezetét már legyártották, és a helyére rakták. A napokban elkezdik az A épületben is a tető felújítását, míg a B épületben a külső liftakna építése van folyamatban, melynek elkészítését követően a homlokzat rekonstrukciós munkálatait hajtják majd végre. A nagy beruházások is elkezdődnek. A település középső részének szennyvízhálózat-kiépítésével kapcsolatban is újabb lépcsőfokhoz ért el a munka, hiszen aláírták a kiviteli terv készítésével kapcsolatos szerződést. A városrehabilitációs pályázat esetében pedig elkészültek a látványtervek, s ha minden a tervek szerint alakul, jövő ilyenkor már elkezdik a tényleges munkát is. M. Zs. TARTALOM november 19. Út- és játszótér-felújítások Képviselő-testületi ülés Újabb lépés Idősek fóruma Találkoztak a nyugdíjasok Idősek Napja Szoboravatás Kézdivásárhelyen Kigyúltak a tisztelet gyertyái Az elhunytakra emlékeztünk A kistérségi programok közös honlapja Kutyásélet... kicsit másképp Látogatás a fafaragó Hajdu Ráfis Jánosnál A JOGPONT Hálózat első félévének tapasztalatai Pezsgő ifjúsági élet Ismerjük Őt? Irodalmi melléklet Közhírré tétetik Vereségre döntetlen Érvényesült a papírforma Kövesdi érem a VB-n Szoboszlói nyitány alámerüléssel Megújuló Mezőkövesd Mezőkövesdi Újság Kiadja: Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. Megjelenik: 2 hetenként, példányban ingyenesen, illetve olvasható a és a www. kovesdimedia.com honlapokon. Következő számunk december 3-án jelenik meg, lapzárta november 23-án. Felelős kiadó: a Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. mindenkori vezetője Felelős szerkesztő: Szabó Gergely Tördelés: Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. A szerkesztőség címe: 3400 Mezőkövesd, Szent László tér 17. Tel.: 49/ Fax: 49/ ISSN Nyomdai munkák: Pető Nyomda Mezőkövesd, 48-as Hősök u. 2. Felelős vezető: Pető György, Tel.: 49/ A szerkesztőség kéziratokat nem őriz meg és nem küld vissza. Közérdekű olvasói leveleket a lap lehetőségeihez igazítva, szerkesztve, rövidítve közlünk

3 2009. november 19. Képviselő-testületi ülés Az I-III. negyedév gazdálkodásáról, beszámolókról, tájékoztatókról tárgyalt városunk képviselő-testülete október 28-ai ülésén. Levették a napirendről a térfigyelő rendszer bővítéséről, illetve a szennyvízhálózat-kiépítésével kapcsolatos napirendi pontokat. Módosították az önkormányzat évi költségvetési rendeletét, amely révén elfogadták az önállóan gazdálkodó költségvetési szervek saját hatáskörű előirányzat-módosításait. Emellett megszavazták az önkormányzat I-III. negyedéves gazdálkodásáról szóló tájékoztatót.melyből kiderült, hogy takarékos gazdálkodással és igen szigorú pénzügyi munkával sikerült biztosítania az Önkormányzatnak az intézményhálózat működését, fenntartani fizetőképességét és teljesíteni adósságszolgálati kötelezettségét. Azonban likviditási gondokat okozott és okoz napjainkban a megkezdett beruházások támogatásának megelőlegezése, amely a működési kiadások finanszírozását hátráltatja, valamint a bevételek nem a kiadások felmerüléséhez igazodó ütemű teljesülése. A nehézségek ellenére városunk önkormányzata a folyamatosan nehezedő gazdasági körülmények ellenére vállalt feladatainak ellátását biztosította. Emellett tárgyaltak és elfogadták a városatyák az önkormányzat évi költségvetési koncepcióját is. A évi költségvetés kidolgozásakor súlyponti kérdés, és fő célkitűzés volt az intézményhálózat üzemeltetésének folyamatos biztosítása, a megkezdett beruházások befejezése, a legszükségesebb állagmegóvási feladatok elvégzése, valamint a pályázati lehetőségek minél szélesebb körű kihasználása. A gazdálkodást, a költségvetést érintő témák után pedig az egészségügyi alapellátásról szóló tájékoztatót fogadta el a testület, amelyben teljes képet kaptak a háziorvosi ellátás feladatairól, elért célkitűzéseiről, jövőbeni kilátásokról. A grémium elfogadta a Mezőkövesdi Többcélú Kistérségi Társulás munkájáról szóló beszámolót, valamint a Mezőkövesd 2010 éves kiadványba bekerülő kiemelt események listáját. Emellett jóváhagyták az Önkormányzat 2010-es ellenőrzési tervét, a Polgármesteri Hivatal Ügyrendjének módosítását, valamint a Mezőkövesdi Városgondnokság Szervezeti és Működési Szabályzatának változtatását is. Mindemellett felülvizsgálták a városi ifjúsági koncepció végrehajtását, valamint ehhez kapcsolódóan elfogadták az Ifjúságsegítő munkájának beszámolóját. Emellett a testület forint támogatást szavazott meg a Nemzetközi Diákkonferenciára történő utazás finanszírozására, amelyen két gimnáziumi tanuló, Dózsa Alexandra és Koczán Ingrid vesz részt, mivel megnyerték az Utazás és Turizmus program keretében megrendezett országos versenyt. Indítványok, javaslatok Sürgősségi indítványként tárgyalta a grémium a Szent Imre Tagiskola felújításához vállalt önerő módosítását is. A VÁTI Kht. elektronikus formában megküldött határozata szerint az előzetesen megítélt Ft-os támogatási öszszeget csökkentették Ft-ra. Mivel emiatt az Önkormányzat által vállalt, a beruházás megvalósításához szükséges önerő forintra változik, ezért a benyújtott Önerő pályázatban is módosítani kellett a Képviselő-testületi határozatot az önerő vállalására vonatkozóan. Készül a Szent Imre Tagiskola homlokzata Emellett megszavazták a beérkezett támogatói nyilatkozatok alapján a regisztrált civil szervezetek támogatását. A döntés értelmében öt civil szervezet részesülhet további forint támogatásban, amelyre a költségvetési rendeletben meghatározott Ft keretösszeg fedezetet biztosít. M. Zs. VÁROSHÁZI KÖRKÉP Újabb lépés Ünnepélyes keretek között aláírták a szennyvízberuházás kiviteli terveinek elkészítéséről szóló megállapodást október 29-én. Az eseménynek köszönhetően újabb lépéssel közelebb került településünk a középső városrészt érintő projekt megvalósításához. Városunk a közel kétmilliárd forint értékű beruházás előkészítésére 76,5 millió forintot nyert Európai Uniós pályázaton, a Környezet és Energia Operatív Program keretében. Az önkormányzat a kiviteli tervek elkészítésével a KEVITERV-AKVA Mérnöki Vállalkozási Kft.-t bízta meg. A megállapodást Tállai András polgármester és a Kft. ügyvezető igazgatója, Décse Sándor írta alá. A közbeszerzési eljárás során nyertes cég nettó 51 millió forintért végzi el A szerződésaláírás pillanata: Tállai András és Décse Sándor a tervek elkészítését. A kiviteli tervezés során egy nagyon pontos geodéziai felmérést fogunk készíteni, amely körülbelül egy hónapot vesz majd igénybe. Ezt követően megindulhat majd a tényleges tervezői munka. mondta Décse Sándor ügyvezető igazgató. A szerződés értelmében a cégnek február 1-jéig kell elkészítenie a terveket, amely után megkezdődhet a kivitelezés előkészítése. A beruházás közel 2400 ingatlant érint elsősorban a város középső területén. A kivitelezés során mintegy 28 km gerincvezeték lefektetésére kerülhet majd sor. Ha a beruházás befejeződik elmondhatjuk, hogy Mezőkövesden 100%-os a szennyvízcsatorna-ellátottság. mondta Tállai András polgármester. Az első két ütemhez hasonlóan Víziközműtársulatot kell majd létrehozni. A lakosok Lakástakarék-pénztári segítséggel részletekben törleszthetik a szennyvízberuházás rájuk eső költségét, amely telkenként körülbelül 1600 forint lesz havonta. Ezt az összeget nyolc évig kell fizetniük a lakosoknak. B. Krisztián 3

4 4 AKTUÁLIS MOZAIK november 19. Idősek fóruma Időseket érintő aktuális kérdésekről hallgathattak meg előadást az Idősügyi Fórum résztvevői a Városi Galériában október 29-én. Az Idősügyi Tanács szervezésében megrendezett eseményen elsőként Tállai András polgármester tartott előadást a városunkban elmúlt években megvalósult fejlesztésekről, illetve a közeljövőben elkezdődő beruházásokról. Városunk első embere részletesen tájékoztatta a jelenlévőket egyebek mellett a szennyvízberuházásról, a városrehabilitációs programról, valamint a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőben történő beruházásáról. A projektek összköltsége több mint ötmilliárd forintba kerül. A beruházások anyagi hátterét a sikeres pályázatokból, valamint önerőből biztosítja városunk önkormányzata. Második napirendi pontban Sebő Zsuzsanna, a Városi Találkoztak a nyugdíjasok Rendőrkapitányság hivatalvezetője az idősek sérelmére leggyakrabban elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban látta el hasznos tanácsokkal az időseket. A rendőrség munkatársa a változatlanul problémát jelentő trükkös lopásokon túl egyebek mellett a zsebesek elleni óvintézkedésekre is felhívta a figyelmet. Dr. Sípos Béla főorvos aktuális egészségügyi tanácsokkal látta el a nyugdíjasokat. A szakember nagy hangsúlyt fektetett a napjainkban nagy veszélyt jelentő H1N1 influenzajárvány ismertetéséről és a védőoltásokkal kapcsolatos tudnivalókról. Az előző évekkel ellentétben úgy gondoltuk, hogy most kizárólag mezőkövesdi szakembereket kérünk fel arra, hogy tájékoztassanak bennünket a legfontosabb aktuális témákról. Az előadások után a jelenlévők hozzászólhatnak az elhangzottakhoz, kérdéseket tehetnek fel, valamint elmondhatják észrevételeiket, javaslataikat. mondta dr. Szilágyi János, az Idősügyi Tanács elnöke. B. K. A városban folyó beruházásokról Tállai András polgármester tájékoztatta az időseket a fórumon letén lévő, működő 90 nyugdíjas klub közül 23 csoport jött el a rendezvényre, akik összesen 33 műsorszámmal léptek ezalkalommal színpadra. A látott produkciók között volt tánc, kórus-, illetve szólóének. Ez az esemény mindig jó alkalom arra, hogy a megye nyugdíjas szervezeteinek tagjai, az idősek együtt legyenek, énekeljenek, táncoljanak. mondta el Szőnyi Gáborné, a Nyugdíjas Klubok és az Idősek Életet az éveknek B-A-Z. Megyei Szervezetének elnöke. A fellépők teltház előtt mutathatták be színvonalas produkcióikat. -os- Idősek Napja 17. alkalommal szervezték meg a Megyei Nyugdíjas Találkozót október 9-én Mezőkövesden. Az eseményt az Idősek Világnapja alkalmából tartották meg a Közösségi Házban. Először 1992-ben tartották meg az első Megyei Nyugdíjas Találkozót. Az idei rendezvény apropója az Idősek Világnapja mellett az, hogy az eseményt megszervező Nyugdíjas Klubok és az Idősek Életet az éveknek Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. A Borsod-Abaúj-Zemplén megye terü- Városunk két legidősebb emberét köszöntötték fel a városi Idősek Napján október 8-án. Az Idősek Világnapja alkalmából megszervezett ünnepségen rövid műsorral köszöntötték fel településünk nyugdíjasait. Az eseményt minden évben megrendezi a Karitász, valamint a Mezőkövesdi Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat. A rendezvény elején dr. Csizmadia István pápai prelátus, valamint Csiger Lajos alpolgármester mondott köszöntő beszédet. A bevezető gondolatok után Csiger Lajos tortával és virággal köszöntötte fel Mezőkövesd, az ünnepségen jelenlévő két legidősebb polgárát, a 100 éves Bíró Pétert és 99 éves Marczis Pálnét. Bíró Péternek az ajándék mellett átadták Bajnai Gordon miniszterelnök köszöntő levelét is. A köszöntéseket követően a Móra Ferenc úti tagóvoda előadásával folytatódott az ünnepség. A legkisebbek énekes, táncos, verses köszöntője után a Bárdos Lajos Tagiskola tanulói produkcióját tekinthették meg az ünnepeltek. Ezt követően a Matyó Nagymama Klub mutatott be a matyó lakodalmast. A rendezvény zárásaként városunk büszkesége, Csézy lépett fel, aki egyebek mellett Mama című dalával köszöntötte fel a nap ünnepeltjeit. Az ünnepség után a Szent László templomban közös szentmisén vehettek részt az idősek. -os- Marczin Pálnét és Bíró Pétert Csiger Lajos alpolgármester köszöntötte fel a város nevében

5 2009. november 19. AKTUÁLIS MOZAIK 5 Szoboravatás Kézdivásárhelyen Kézdivásárhely Székelyföldön, a Felsőháromszéki medencében öt országút találkozásánál fekszik. Helyzete, környezeti adottságai révén gyorsan gyorsan fejlődő kézműipar alakult ki, idővel számos céh-szervezettel: tímár, varga, szűcs, szíjgyártó, üstgyártó (kovács, pléhes, lakatos, puskaműves), asztalos, mészáros stb. Fekvése, az Ojtozi szoros Kádár Zoltán, Hajnerné Tóth Ágnes, Rácz Károly polgármester, Malatinszky Károly, Bukta György, Szarvady József alpolgármester közelsége, a város árumegállító joga, fejlett kézműipara erős kereskedelmet eredményezett. A nagy múltú kézműipari és kereskedő város fejlett közösségi-polgári életét alapvetően befolyásolta a céhek munkarendet, jó minőségű munkát, becsületességet, a konkurencia tiszteletét: a tisztességes életvitelt meghatározó szabályzatai. Önkormányzatai a városi szintű önkormányzatiság csírái. Méltán nevezték Céhes város -nak. Ám a céhrendszer, majd az ipartestületi rendszer gátolja a nagyipar kialakulását. Gazdag város gazdag kulturális életet teremt magának. Képtelenség röviden számba venni múltjuk és jelenük kulturális teljesítményeit, hírességeit és alkotásaikat. De lehetetlen ennyivel elsiklani felette. Nagy lelkiismeret-furdalás közepette (amelyet a nem megemlített soksok kiválóság miatt érzek) felsorolnám néhányukat: Barabás Miklós legkiválóbb arcképfestőnk, Felsőcsernátoni Bod Péter, egyebek mellett a Magyar Tudományos Akadémia alapításának előkészítője, Szentkatolnai Bálint Gábor nyelvész, Gábor Áron és Túróczi Mózes, valamint még sokan-sokan más kiválóságai a székely nemzetnek. Kézdivásárhely kilenc várossal tart testvérvárosi kapcsolatot. Így: Szentendrével, Pakssal, Nagyatáddal, Mezőkövesddel, Mezőhegyessel, Maassluis holland várossal, Kisvárdával, Hatvannal és Gyöngyössel. Városunk 1997-től már hivatalos testvérvárosi kapcsolatot, egyre szerteágazóbb és mélyülőbb kapcsolatot él meg Kézdivásárhellyel. Ennek részeként négy fős delegáció (Bukta György, Hajnerné Tóth Ágnes, Kádár Zoltán és Malatinszky Károly) utazott Kézdivásárhelyre az os forradalom mártírjainak és hőseinek emlékére állított szobor avatására és a helyi színtársulat debütálására. A megrázó hatású szobor Vetro András alkotása; a színtársulat Tamási Áron Ábel című művét sűrítette hozzávetőlegesen két órába. Az előadás méltón színesítette a megemlékezés hangulatát. A szoboravató ünnepség első szónoka Rácz Károly, Kézdivásárhely polgármestere ban tájainkon nem ropogtak fegyverek. De a megtorlás itt is kegyetlen volt. Nagy számú áldozattal. Halál, börtön, Duna-delta, kényszermunka, szenvedés, betegség, nyomor következett. Torzóban marad életek sora, amelyekre 1989-ig nem szabadott figyelni, amelyeket nem szabadott számon tartani. Tartozunk a forradalom áldozatainak azzal, ha máshogy is, de folytatjuk küzdelmüket. Beteljesítjük álmaikat... Adassák tisztesség és hála 1956 minden háromszéki mártírjának, áldozatának. Dicső történelmünk számtalan zarándokhelye Felsőháromszék 1956-os mártírjainak most felavatott emlékhelyével gyarapodott. A megemlékező szoboravató ünnepséget este fáklyás felvonulás követte: az első zarándoklat az emlékműhöz. A jó hangulatú összejövetel a Himnusz és a Székely himnusz eléneklésével fejeződött be. Hazafelé jövet a háromszéki Kászonújfalu és a csíki Lázárfalva közötti Nyergestetőn, a magyar Thermopülén lévő emlékhelyhez zarándokoltunk, ahhoz a szent helyhez, ahol Tuzson János kétszáz vitézével vívta önfeláldozó harcát az orosz és osztrák hadak túl erejével szemben augusztus 1-jén. Hősies harcuk helyén obeliszk és kopjafa-erdő hirdeti az utókor fájdalmas megbecsülését és háláját. Ez évben Köztársasági Elnökünk, Sólyom László állított kopjafát Nyergestetőn. Ha Erdélybe, illetve Székelyföldre utazunk úgy gondolom a mindennapjaikban megélt természetes, magától értetődő nemzeti elkötelezettséget, a kisebbségi létben megizmosodott nagy lelkierőt, hangsúlyozott székely-magyar öntudatot tapasztalhatunk, tanulhatunk határainkon kívülre szakított nemzettestvéreinktől. Malatinszky Károly Kigyúltak a tisztelet gyertyái október 31-én ötödik alkalommal gyűltünk össze a városvédők, az öregdiákok és szép számmal a leszármazottak a két világháborúban elesett hősi halottakra, akiknek szülőföldje Mezőkövesd volt, valamint a polgári áldozatokra, emlékezni ben átadott, ma 15 éve már, az emlékművön 772 név van felírva. Azóta halottak napja körül mindig hoznak ide az elhunytak leszármazottjai virágokat, koszorúkat és természetesen gyertyákat is. Mi is ezért döntöttünk úgy, hogy két nappal a halottak napja előtt néma főhajtás mellett pislákoló gyertyával-mécsessel kifejezzük városunk megemlékezését. Mintegy 50 gyertya és mécses fényét igen szép kürtszóval tette felejthetetlenné Ficzere Tamás az In silencio szólamaival. A gyertyafény esztétikus élményét megerősítette lelkünkben is e hangulathoz jól alkalmazott zene. Így tettünk eleget e szobor átadásakor elhangzott felhívásnak: Legyen ez az emlékmű zarándokhely... Váljon ez az emlékmű a megbékélés és a jövő zálogát jelentő öszszefogás szimbóluma. (Herkely György, a Városvédők elnöke és a kuratórium vezetője.) Ezzel tettünk eleget a 79 évvel ezelőtt egy mezőkövesdi költő kívánságának, Demeter József így írta az emlékmű felállításának igényéről: Elvérzett vitézeink üzenetet küldtek, a szellőnek szárnyán A viharral üzentek, Az ég mennydörgésén, a villám cikázásán, Által hangzik e hang a föld nagy lármáján, Miért adtam oda életemet és vérem? Ha nincsen számomra parányi emlék sem? Répászky Zoltán A két civil szervezet képviselője, Pető Istvánné és Pázmándi László, valamint az Önkormányzat nevében Molnár Istvánné és Vámos Zoltán képviselő koszorúzott az emlékműnél

6 6 AKTUÁLIS MOZAIK november 19. Az elhunytakra emlékeztünk Mindenszentekkor és a halottak napján mindenki kilátogat a temetőbe, hogy megemlékezzen elhunyt szeretetteiről. Településünk temetőjében is megteltek a sírok az őszirózsával, krizantémmal, az elmúlás jelképes virágaival. A halottak napjához kapcsolódóan november 4-én a mezőkövesdi Polgári Kör rótta le tiszteletét az 56-os hősök előtt a temetőben található emlékműnél óta minden esztendőben halottak napjához kapcsolódva kijövünk a temetőbe, hogy megemlékezzünk az A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének Mezőkövesdi Szervezete 37 évvel ezelőtt: 1972-ben alakult néhány elszánt sportkutyás közreműködésével. Az elmúlt 4 évtizedben jelentős változások mentek végbe a hazai s a vidéki szervezetek életében is. Ha csak az elmúlt 10 évet vesszük figyelembe: az így is nagy létszámú regionális szervezetek mellett ún. fajtaklubok alakultak, amelyek specifikus fajtanépszerűsítő munkájukat végezve majd, ellehetetlenítették ezen szervezetek létezését. Ez egy szükséges negatívum a hazai kutyásélet fejlődésében! Az utóbbi egy év távlatában megfigyelhető, hogy a gazdasági világválság e csodálatos sportra is hatással volt, sajnos befolyásolta tagjaink életkedvét, aktivitását, anyagi hátterét, s nem utolsósorban szűkítette létszámunkat et írunk, s nekünk is lépést kell tartanunk a szakmai fejlődéssel, a változásokkal, a nem kívánt elemeket is be kell építenünk kutyás életünk mindennapjaiba os Forradalom és Szabadságharc halottairól, hőseiről. S azért a temetőben emlékezünk meg róluk, mert a mezőkövesdi 56-os események a temetőből indultak, hiszen néhány hős ellenálló itt próbálta megállítani az orosz tankokat, bár itt emberáldozat nem esett, de beljebb a város főutcáján vétlen emberek estek áldozatul ennek a harcnak. Halottak napja kapcsán az akkor elhunyt emberekre emlékezünk meg gyertyagyújtással, koszorúzással, halk imádsággal. mondta el Molnár Istvánné, a Polgári Kör vezetője. -os- A Polgári Kör tagjai minden esztendőben, november elején gyertyagyújtással, imádsággal emlékeznek meg az 56-os hősökről Kutyásélet... kicsit másképp A kistérségi programok közös honlapja Elindult a Mezőkövesd és kistérségének közös portálja, a www. mezokovesdiregio.hu. A Mezőkövesdi Művelődési Közalapítvány az elmúlt évekhez hasonlóan idén is sikeresen szerepelt a kistérségek kulturális programjait támogató Közkincs pályázaton, amelyen mintegy 120 ezer forintot nyert a régió programjait összefogó portál létrehozására. A pályázatunk célja az volt, hogy legyen a kistérségnek egy olyan kulturális, turisztikai, programajánló portálja, amelyen a településekről minden hasznos információ, egy helyen megtalálható. Az aktuális híreken, programokon túl általános és a turisták számára hasznos információk is megtalálhatóak a portálon. Ezért mindenki, aki Mezőkövesdre, illetve a kistérség valamely településére utazik, látogasson el a oldalra. mondta el Hegedűsné Majnár Márta, a Mezőkövesdi KÖZKINCS-TÁR Nonprofit Kft. ügyvezetője. A honlapot a mezőkövesdi könyvtár munkatársa, Fügedi István, tartja karban és frissíti. N. E. A Mezőkövesdi Szervezet amelyet 8 éve Gulyás Andrásné elnökasszony vezet kissé elcsendesedett kutyás életébe megújult, fiatalos lendülettel igyekszünk életet lehelni! Egy ösvényt szeretnénk kijárni azért, hogy a kutyázás mindenki számára egy elismert, tisztességes sport legyen, ne csak kedvtelés vagy néhány ember számára haszonszerző üzlet! A mezőkövesdi szervezet keretein belül működő kutyaiskola is változáson ment keresztül. Az eddig is működő engedelmes- és agility képzések mellett amelyeket továbbra is Nagy Erika kolléganő vezet október 25-én új alapokra helyezett: Őrzővédő tagozat alakult az én vezetésemmel. Ami a tréningezéseket érinti: minden szombat vasárnap 9 órától 13 óráig őrzővédő képzés, 13 órától 17 óráig a kutyaovi (amely díjmentes), majd engedelmes- és agility képzések követik egymást. Jelenleg a 2010-es év programjainak kidolgozásán fáradozunk, amelyből egy áprilisi nyílt kutyásnap (sportnépszerűsítő program bemutatóval, előadással összekapcsolva) és a gyereknapi városi kutyásbemutató már valós formát öltött. A további programok-gondolatok kidolgozás alatt vannak, hogy megvalósulhassanak, rengeteg háttérmunka szükséges. Az elkövetkezendőkben készséggel állunk tagjaink, érdeklődők szolgálatára, s eltökélt szándékunk, hogy kiépítsünk egy erős, szervezett, regionális szervezet! Hanyu Zoltán

7 2009. november 19. AKTUÁLIS MOZAIK 7 Látogatás a fafaragó Hajdu Ráfis Jánosnál A közelmúltban az Öregdiákok Baráti Köre a városvédőkkel együtt elment október 21-én a sokoldalú, Mezőkövesd határán túl is ismert fafaragó Hajdu Ráfis János öregdiákhoz. Igaz, hogy neve inkább a Gépmúzeum hírétől vált ismertté szerte hazánkban. De a most megjelent Faragásokkal díszített élet című könyve ehhez kapcsolódó életrajzát jól kiegészíti a művészi képességével. Herkely György, a Baráti Kör vezetőségi tagja bevezetőként kiemelte, hogy János alkotó munkájának gyökere a paraszti élet gyermekkorban átélt élményei voltak, ezeknek a népi hagyományok megőrzése és a paraszti életben a szükségszerűség tudatának megtanulása segítette évtizedekkel később a faragását. A munkavállalói és munkáltatói érdekképviseleti szervezetek együttműködésében, az Új Magyarország Fejlesztési Terv TÁMOP program keretében idén február 1-jétől kezdte meg működését az Észak-magyarországi Jogpont Hálózat. A projekt az A könyv képei alapján és a kiállított gyönyörű faragásai megtekintésével nyomon követhettük Pap Pál öregdiák bemutatásán keresztül azt a sok-sok témát (szobrot, emlékművet, tüzelősólak oszlopfői, betlehemesek járása, portrék se érdekében megalakulásától sokat segített a hálózat működése, hiszen problémájuk kapcsán az érdeklődők teljes képet kapnak a vonatkozó jogszabályi előírásokról, lehetőségeikről. A működés kezdettől zökkenőmentes volt, és az ügyfelek pozitív visszajelzéseket adtak a kapott szolgáltatásokról. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a gazdasági válság hatásait a vállalkozások már hamarabb érezték, mint a lakosság. A megszűnő, valamint a nehéz helyzetbe került, de tevékenységüket még fenntartó cégek, a munkahelyüket elvesztő munkavállalók egyaránt keresik a közreműködő jogász szakemberek segítségét. A tömeges létszámleépítések miatt a vártnál több ügyfél kérte már a hálózat segítségét az első félévben. A Jogpont irodáiban főleg munkajogi és cégjogi kérdésekben jelentkeztek többen, de a társadalombiztosítással kapcsolatos tanácsadások száma is növekvő tendenciát mutat. Ez esetben a nyugdíjazás, és a rokkantnyugdíj a leggyakoribb kérdéscsoport. A nyugdíjkorhatárhoz közel lévő emberek az előrehozott nyugdíj témakörében tették fel a legtöbb kérdést. Az elbocsátások kapcsán a munkaadók is keresték a leghumánusabb módozatokat, ami adott körülmények között mindkét félnek a legkevesebb veszteséget okozza. A vállalkozások körében pedig a pályázatok és a mikrohitellel kapcsolatos információk nyújtották a leghatékonyabb segítséget. A hatósági ellenőrzések, a különböző stb.), melyeket egy életen keresztül faragott ki. Találóan írt magáról a könyv bevezetőjében: Születésnapomhoz (80 év) közeledve hálát adok a Teremtőnek a tőle adományként kapott hosszú évtizedeket, melyben kibontakoztathattam a velem született és a szüleim, neveleőim által belém plántál értékeket. Gratulálunk a sikereihez! Répászky Zoltán A JOGPONT hálózat első félévének tapasztalatai Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg, és a kialakított Jogpont hálózatok december 31-ig a támogatással működnek. Szalári István projektmenedzser elmondta, hogy a Jogpont hálózat díjmentes tanácsadást nyújt bárkinek, akinek cégjogi, munkajogi, vagy társadalombiztosítási kérdésekben van szüksége felvilágosításra, információra. A szolgáltatás Észak-Magyarországon 21 Jogponton várja személyesen az ügyfeleket. A konzorciumban működő jogsegély-hálózat különlegessége, hogy a vállalkozások és a munkavállalók számára is hatékony segítséget nyújt így ezt igénybe veheti minden magyar állampolgár, munkavállalók, egyéni és társas vállalkozások. A hálózat minden pontján ügyvédek és jogászok várják az érdeklődőket. A cél a peres ügyek kikerülése, a jogviták békés rendezésének elősegíté- felügyelőségek által felvett jegyzőkönyvekkel kapcsolatosan a jogorvoslati lehetőségek ismertetése, fellebbezési fórumok lehetősége és az adott tanácsok is hathatós segítséget nyújtottak a segítséget kérőknek. Szalári István felhívta a figyelmet arra, hogy a Jogpont hálózat munkája csupán a jogsegély-szolgáltatásra terjed ki, képviseletet az ügyvéd kollégák a projekt keretében nem tudnak vállalni. A program nem ad lehetőséget a családjog és a büntetőjog kérdéskörében végzett tanácsadási tevékenységre sem. A személyes tanácsadást azonban munkajogi, cégjogi, társadalombiztosítási témakörben igénybe vehetik az érdeklődők. A jogászok az ügyfélfogadási időpontokban továbbra is rendelkezésre állnak. Fontos a személyes megkeresés, mert telefonon és interneten az ügyvédek a szerződések értelmében nem végeznek szaktanácsadást. Nem ritka azonban, hogy egy-egy ügyfél visszatér az irodába, hogy beszámoljon arról, hogyan sikerült rendeznie az ügyeit. A projekt megvalósításának eddig kedvező tapasztalatai vannak. Az első féléves időszakban mintegy 1200 ügyfél kereste fel a régió 21 irodáját, és nekik hatékony segítséget tudtak nyújtani. Mezőkövesdi képviselet: Dr. Timárné dr. Kaló Éva 3400 Mezőkövesd, Szent László tér 18. Tel.: 49/ , Nyitva tartás: péntek óráig

8 8 MATYÓ SZALON november 19. Pezsgő ifjúsági élet Az elmúlt időszakban több, látványos programmal, rendezvénnyel várták a fiatalokat településünkön. A város ifjúságpolitikájáról, a beadott pályázatokról Hajnerné Tóth Ágnessel, az Önkormányzat ifjúsági referensével beszélgettünk. Milyen pályázati forrásokat tudott lehívni az Önkormányzat az ifjúsági élet fejlesztésére? Az utóbbi 5 évben összesen mintegy 22 millió forintot sikerült pályázati forrásként elnyernie az Önkormányzatnak ifjúsági területen. Ebből kiemelkedik az a nagy pályázat, amelyet az Európai Szociális Alap és az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a TÁMOP / ifjúsági komponensű pályázat keretében sikerült nyerni, amely révén már minőségi területen is sikerült sokat fejlődnie az ifjúságügynek. A pályázathoz kapcsolódó egyik nagy fejlesztés az új Ifjúsági Klub, és az új Ifjúsági Információs Pont kialakítása, ahol olyan infrastrukturális hátteret sikerült kiépíteni, hogy most már nagyon sok fiatal jön a klubba, s tölti el itt a szabadidejét. A pályázat révén olyan programokat, rendezvényeket sikerült szerveznünk, amely a régióban is egyedülálló volt. Tavasszal egy Regionális Ifjúsági Konferenciát tartottunk. Emellett a középiskolások számára 24 órás vetélkedőt szerveztünk, ahol több település fiataljaival együtt játékos, kötetlen formában mérhették össze tudásukat, képességeiket a kövesdiek. A projekt révén sikerült egy önálló honlapot is létrehoznunk internetcímen, ahol az Ifjúsági Információs Ponthoz kapcsolódó információkat, szolgáltatásokat, rendezvényeket követhetik nyomon a fiatalok. Különböző kirándulásokat is beépítettünk a pályázatba, mivel szeretnék megismertetni a fiatalokkal azt a kisközösséget, azt a térséget, ahol élnek, hogy az itt lévő értékeket megismerjék, illetve tovább tudják adni a következő nemzedéknek. Ezért egy értéktérképet készítünk majd Mezőkövesdről és kistérségéről, amelyből egy fotókiállítással egybekötve kiadványt is szeretnénk szerkeszteni. Sikerült az Ifjúsági Információs Pont szolgáltatásait bővíteni drogprevencióval, jogi- és lelkisegély szolgáltatással. Mindezek minőségi ug- rást mutatnak. Az ifjúsági élet alapmagja a diákönkormányzat, amely az utóbbi időben egyre több fiatalt vonz, és von be a munkába. Tarnamérán diákönkormányzati vezetőknek tréninget szerveztünk, amely szintén nagyon eredményes volt. De mindemellett október közepén a Városi Diákönkormányzat részéről 10 fő részt vett a Parlamenti Ifjúsági Napokon, valamint a Balatonbogláron megtartott demokráciára nevelő tréningen vettek részt a diákönkormányat tagjai. Az Ifjúsági Klub számos szolgáltatással várja a fiatalokat Hogyan fogadják ezeket a szervezett programokat a fiatalok? Az új Ifjúsági Klub átadója óta azt lehet elmondani, hogy napi szinten fő rendszeresen megfordul a klubban. A legnagyobb varázsa az ingyenes internetszolgáltatásnak van, amelyet leginkább információgyűjtésre, tanulásra használnak fel a fiatalok. Az utóbbi időben megfigyelhető, hogy azért jönnek ide a diákok, hogy beszélgessenek. Folyóiratokat rendeltünk az igényeikhez igazodva, hogy lehetőségük nyíljon a kedvenc újságjaikat olvasni. Egyre többen jelzik vissza azt, hogy létjogosultsága van ennek a közösségi színtérnek. Rendkívüli fogadóórákat, foglalkozásokat szeretnének a fiatalok a klubhelyiségben tartani. A városvezetés a legutóbbi képviselő-testületi ülésen fogadta el az ifjúságsegítő munkájáról szóló beszámolót tól folyamatosan sikerült az Önkormányzatnak ifjúságsegítőt alkalmaznia, akinek a munkaköre két részből tevődik össze. Egyrészt az Információs Pont működtetése, a szolgáltatásoknak a megszervezése, hírlevelek készítése, illetve a honlap frissítése. Másrészt feladata a Városi Diákönkormányzattal való kapcsolattartás. E két főbb vonal köré csoportosított, elvégzett munkáról szóló beszámolóját a képviselő-testületi ülésen elfogadták, amelyben összefoglalták azt a számos programot, tréninget, amelyet az utóbbi évben szerveztek. A továbbiakban a pályázati rendszer révén Varga Zsófia vette át az ifjúságsegítő feladatokat. Azt tapasztalom, hogy a fiatalok is hamar elfogadják az új munkatársat, együtt tudnak dolgozni, valamint olyan kapocs az Önkormányzat és a fiatalok között, aki tudja milyen feladatokat, célokat kell megoldani, s ő az, aki napi szinten kapcsolatba kerül a fiatalokkal, így visszajelzéseket kapunk, hogy az érintett korosztály mit szeretne csinálni, milyen terveik vannak. Erre jó példa a nemrégiben megalakult Gomoku Klub, amelynek az Ifjúsági Klub ad helyet. Milyen jövőbeni terveik vannak az ifjúsági munka területére vonatkozóan? Továbbiakban a teendőink között szerepel a korábban már említett pályázatban leírt, felvállalt feladatok megoldása, kivitelezése. Előttünk áll még nagyon sok képzés, tréning, amely az Ön-érték elnevezésű modulban található. Olyan képzések lesznek, mint például a Gordon tréning, a gyorsolvasás-, kommunikációs tréning, diákújságírás, amelyek a diákok tanulásmódszertanának megerősítését célozzák meg. Szeretnénk még szélesebb körben népszerűsíteni azokat a szolgáltatásokat, amelyeknél szakemberi segítség áll rendelkezésükre itt a klubban. Az Egészség Klubbal is aktív a kapcsolatunk, így novemberben beindul egy előadássorozat, amely keretében az egészséges életmódról hallgathatnak meg előadásokat a fiatalok. Másik nagy terület a térségi ifjúsági kerekasztalnak a továbbműködtetése, amely kapcsán nívós előadókat szeretnénk hívni, akik különböző értékrendeket közvetítenek majd a diákok számára. M. Zs.

9 2009. november 19. PORTRÉ 9 ISMERJÜK ŐT? Papp Kati válogatott röplabdázó, BEK-győztes Papp Kati válogatott röplabdázó A megszokottnál is izgatottabban utaztam vendéglátóimhoz, akiket ifjúkoromból ismertem. Sógornőim, a Bán lányikrek javasolták, keressem fel volt osztálytársukat, a válogatott röplabdás Papp Katit, aki velük együtt 1964-ben érettségizett Mezőkövesden. Telefonhívásomra nagyon kedvesen állt rendelkezésemre Steiner Gyuláné. III. kerületi lakásukon már első látásra észrevehető volt a mezőkövesdi időszak hatása és látható volt a bányamérnök Gyuszi kézügyessége (Gyuszi kortársam, középiskolásként a rivális miskolci Bányaipari Technikum csapatában röplabdázott). Közös múltunk felidézése után hamar kiderült, miért is lehetünk mindnyájan büszkék a Szt. László Gimnáziumra. Ismételten rá kellett jönni, hogy ez az intézmény milyen fontosnak tartotta a tehetséges, de szociális nehézségekkel küszködők, vagy a politika által lehetetlenné tett kiskamaszok felkarolását, segítését. Papp Kati aki június 16-án (később ez a nap lett Nagy Imre újratemetésének napja) született a Szabolcs megyei Csegöldön, majd Porcsalmán lakott és járt általános iskolába keserűen tapasztalta, hogy édesapja 1956-os szerepvállalása miatt nem tud ő továbbtanulni az általános iskola elvégzése után, pedig már a BAZ. megyei Ormosbányán laktak, ahová követte őket édesapja priusza. Ekkor egy ismerős tanácsára édesanyja felkereste a kövesdi gimnázium igazgatóját, és dr. Papp Zoltán emberségében nem csalódtak. Így lett Kati a matyó gimnázium növendéke ig, sőt a leánykollégium megnyitásáig az igazgató úr diák-albérlője. A gimnáziumi időszak alatt nem elsősorban tanulásával, hanem sporttehetségével tűnt ki: atletizált, kosárlabdázott, röplabdázott. Ezt a képességét és affinitását otthonról hozta, ahol édesapja az ormosbányai sporttelep gondnoka volt. (Kati húga, Margit ötpróbázott és Európa-bajnok lett). Kati harmadikos gimnazista korától járt fel Budapestre a röplabda-válogatott edzéseire. Kati és osztálytársai rajongtak Petrán Lajosért, osztályfőnökükért, akit apjuknak tekintettek. Természetesen csak a szeretet hangján beszélt Schumy Géza bácsiról, testnevelő tanárunkról is. Az osztály lánytanulói politechnikai oktatás keretében szabás-varrás tanfolyamra jártak (ezt később kamatoztatta otthonában a gyermekei kis ruháinak elkészítésekor). A foglalkozásokon rájött arra is, hogy a hímzés jól megy neki, így általa hímzett matyó terítők díszítik otthonukat. Engem teljesen elkápráztatott, amikor egy cm-es fekete filcanyagból készített falvédőt mutatott, egyenletesen kihímezve, melyről árad a matyó forma- és színvilág gazdagsága. Ez azt is bizonyítja, hogy egy életre hatott rá a matyóság szelleme. Papp Kati sportsikerei által vált országos hírűvé. A gimnázium után az MVSC-nél játszott, majd 4 évig a Budapesti Előre versenyzője volt őszén házasságot kötött a két válogatott röplabdás: Gyuszi, a férfibajnokság éllovasa, a vele kilencszeres bajnok Csepel játékosa, Kati pedig a női bajnokság szinte egyeduralkodója, a NIM SE (Nehézipari Minisztérium) csapatának tagja, s pályafutása alatt kilencszer végeztek a bajnokság élén között 33-szor volt a nemzeti női válogatott tagja, mely sikersorozat csak azért szakadt meg, mert mindketten lemondták a válogatottságot, mivel volt olyan alkalom, hogy a házaspár a repülőtéren találkozott, amikor az egyik fél jött, a másik meg ment. A sportpályafutás legnagyobb sikere a Bajnokcsapatok Európa Kupájának elnyerése volt 1973-ban Hollandiában. A NIM SE csapata hihetetlen 3:0 arányú megsemmisítő vereséget mért az között tízszeres kupagyőztes Dinamó Moszkva csapatára. Kati a NIM SE csapatával még négyszer végzett a BEKben második helyen. Sokszor irigyeljük kiváló sportolóinkat a világjárásért, pedig a tétre menő versenyzések teljes fizikai és idegi igénybevételt jelentenek és szinte semmit nem látnak a csodákból. Kedves, keserédes történetet mesélt el Kati az 1967-es, háromhetes mexikói turnéjukról (sajnos csapatunk nem jutott ki az olimpiára). A hosszú távollét már nyűgössé tette a lányokat az előkelő ellátás ellenére hiányzott az otthon. Megbeszélték a szálloda chefjével, hogy vacsorára a mieink egy igazi magyaros lecsót készítenek. Így is történt. Amikor a csapat levonult vacsorára, tányérjaikon kis adag lecsót találtak, s ettől szinte sírásra állt a szájuk. (A konyhafőnök kiosztotta a magyaros lecsót az étterem többi vendégének.) Az viszont Mexikó kedves emléke marad, hogy a küldöttség tortával köszöntötte Katit a turné alatti időre eső születésnapján. Megjelent 1996-ban A magyar röplabdázás 50 éve című, rendkívül körültekintő, sok ismeretet, gazdag képanyagot tartalmazó könyv. Kövesdieknek is meglepetéssel szolgál ez a kiadvány, melyből megtudtam, hogy a női válogatottnak egy másik kövesdi tagja is volt: Marczis Katalin, aki szintén Petrán Lajos tanár úr osztályában érettségizett, csak 1968-ban. A vidék röplabdázása című fejezetben olvasható (52. oldal), hogy BAZ. megyében Ki kell emelni viszont eredményes nevelőmunkájáért... a mezőkövesdi Szt. László Gimnáziumot... A könyv statisztikai adataiból kiderül, hogy az 50 év alatt 171 női játékos jutott el a válogatottságig, s A játék nagy egyéniségei fejezetben felsorolt 24 kiemelt játékos között ott van a mi Papp Katink is a következő minősítéssel: Biztos kezű feladó játékos, akinek irányító készsége átlagon felüli volt. Atyai jóbarátom, professzor dr. Laklia Tibor idézésével szeretném befejezni írásom, akinél kevesen ismerték jobban volt gimnazistánkat, hiszen ő 6 évig volt a NIM SE elnökhelyettese, majd 10 évig az egyesület ügyvezető elnöke: Papp Kati egyénisége számomra az a példa, amit sokszor emlegettem fiatal játékosaink előtt is. Jellemzői: pontossága, nyugalma, kiegyensúlyozottsága, fegyelme, alkalmazkodó képessége együtt tette őt naggyá. Rá mindig számítani lehetett. Akkor is, ha fárasztó edzés, hosszú utazás, több napos külföldi szereplés nyomán rossz hangulat alakult ki a csapatban. Összefoglalva: kitűnő sportoló és nagyszerű ember volt! Hát mindezért lehetünk büszkék mi, kövesdiek volt diáktársunkra! dr. Szedresi István

10 10 IRODALMI MELLÉKLET november 19. Az Irodalmi Mellékletet összeállította: Pap János Matyóföldi Alkotók és Művészetpártolók Egyesülete Postacím: 3400 Mezőkövesd, Dorottya u. 2. Tel.: 49/ szeptember 10-én felolvasóülést tartott az Egyesület. Részletet közlünk az egyik elhangzott előadásból. A Honismeret folyóirat száma évforduló naptárában találjuk a következőket: 1984-ben, 25 éve, megszüntették a XV. században kialakult közigazgatási egységeket, a járásokat e hír hallatára napirendre tűztük a Mezőkövesdi Járási Hivatal megszűnését, működését is. Már elöljáróban szeretném leszögezni, hogy a tanácsok által szervezett Járási Hivatalok az évszázados járások utódaként működtek... A korábbi évszázadokban, lehet mondani, hogy a XV. század után, a megyék közigazgatási felosztása élén, illetve a törvényszéki kerületeknek felosztása (járásbíróságok) után a szolgabíró, főszolgabíró állt. De az idézetet nem is folytatom, mert a felolvasóülések anyaga nyomtatásban is meg fog jelenni. Most a fénykép miatt idézetem néhány sort körül készülhetett a fotó. Ennek a csodabogár elnevezésű és összevont szakigazgatási szervnek, mamut osztálynak én magam is vezetője lettem a Hivatal megszűnéséig. A képen látható fiatal, nevető előadókat igaz jól ismertem, de mindenkinek a nevét már fel sem tudnám pontosan sorolni. Azt azért meg kell jegyeznem, hogy a mindössze 10 éves működésünk kezdetén igen zokon vettük, hogy a városi úgynevezett appa- rátust egy-két kivételtől eltekintve új emberekkel töltötték fel, elsősorban a már akkor működő városi pártbizottság. De inkább majd olvassuk el az egész előadás anyagát, hogy igazi képet kaphassunk rövid életű hivatalunkról. (Pj.) BÍRÓ JÓZSEF RÉGI NYÁR KÖVESDEN A szűk utcák körbe- ölelik, és cséplőgép brummog szerelmet, galambok libákkal játszanak, az ablakok nem látnak a fáktól részeg házacskák dülöngélnek, s a hátukat támasztja a fény kerítés alján árnyék liheg, már nem akarja látni a Napot, csillan egy kő a Kavicsosban, s a kacsák a kék égbe vágynak: de a határban summás kaszák mosolygó, nagy élet-rendet vágnak! SENKI TÖBBET Zajos teremben pénz-emberek, bazár-szemükben gyűlölet, arc-fényem kopasz fejen koppan, mozdulatom vén inakba száll, szívem most óraláncon reszket: segítsetek, jaj segítsetek - engem árvereznek! Minden tekintet: fekete ördög, vörös lángban fehér dáliák, bohóc sipkámat ma eldobhatom, mások játszák a komédiát! Nincs segítség nincs s most már tudom: csak az árulók pénze dönthet, kalapács csap le a fejemre, háromszor csap le: senki többet! SORKI DALA ANDOR JÖJJETEK Jöjjetek! Gyémánt ragyogású az ég. Ez a huszonegyedik század hajnala. Már előmerészkedhettek kockabarlangjaitokból,- médiák-vakította-szeműek, a fényre. Hagyjátok magatok alól kifutni a sztrádákat! A hegyekben most érik a feketeszeder, oda nem vezet betonösvény. Gyertek, az ott fönn a Nap! Szélben tollászkodó fák felett felhők, sudár törzsoszlopok tartják fenyők gótikus lombját. Ne féljetek! Krisztus mosolyog majd szemetekben, ha előmerészkedtek Új aranykorról énekelnek ágas-bogas fészkeik mellől a madarak. A gyermek ismét megismeri anyját, újraírják az emberi törvényeket, a szél szívetek zenéjét viszi majd az elvadult városokba vissza, ahol fényért koldulnak a kapualjak, és zöldlombú reményekre vár a ziháló gondokkal küszködő emberiség. Kissné Héczei Erzsébet Szüleimnek Génjeimben hordom őket. Bennem élnek és vezetnek. Örömömben részesülnek. Bajomban velem éreznek. Ha vasmarok szorítja szívem, biztatnak, bízzál gyermekem. Ők is sokat szenvedtek a múlt század fortyogó bugyraiban. Háborúk, forradalmak, lélekölő terroruralmak szorításában. Én, mint életük csirája - ölelésükből búvó kis virág - gondoskodásuk melegében formálódtam. Mellém karónak álltak, - égfelé irányt mutatva, - hogy szélvihar el ne tiporjon. Szeretetükkel öntöztek. Isten fényében érleltek, hogy bírjam ha majd én is karó leszek, enyéim mellé álljak útjelzőnek. Az egykori Mezőkövesdi Járási Hivatal Ágazati- Koordinációs Osztálya Novemberi napsütésben, a feltámadás reményében temetőkertet járva, szívem háláját csokorba fonva leteszem porladó csontotokra.

11 2009. november 19. KÖZHÍRRÉ TÉTETIK 11 Harangszó Szent László Egyházközség Szentmisék: Hétköznap: 6 óra 30, 7 óra Szombaton: 17 óra 30 Vasárnap: 7, 9, 11 és 17 óra 30 Minden második vasárnap 15 óra 30- tól: Simogató kéz sérült, fogyatékos gyermekek foglalkozása Minden pénteken, szombaton és vasárnap: Szent László Kórus foglalkozás Minden első pénteken, 13 órától: Szentmise a Bogácsi úti idősek otthonában Minden első pénteken, 11 órától: Szentmise a Mátyás király úti idősek otthonában Minden második és negyedik héten, szerdán, 17 ó30-től: Bibliaóra Minden páratlan héten, szerdán, 17 óra 30-tól: Teológiai előadás felnőttek részére Minden hónap második és 4. csütörtökön, 16 órától: Szentmise a Reumakórházban Szombatonként 19 órától: Ifjúsági hittan Szombatonként 18 órától: Antiochia fiataloknak December 5-én, szombaton 17 órakor: Adventi Zenés Áhitat a Szent László Kamarakórus előadásában a Szent László templomban Advent első vasárnapját (november 29.) követő hétköznapokon RORÁTE (hajnali mise) reggel 6 órától Jézus Szíve Egyházközség Szentmisék: Hétköznap: 6 óra 30, 7 óra, 18 óra Vasárnap: 8 óra, 9 óra 30, 18 óra Minden hónap 13-án 12 órától: Engesztelő szentmise Református Egyházközség Szerdánként 18 óra: Bibliaóra Vasárnaponként 10 óra 30: Istentisztelet, ugyanekkor gyermek-istentisztelet Minden hónap első szerdáján 17 óra 30-tól: Istentisztelet a Mátyás király úti Szociális és Gondozási Központban Minden hónap első és harmadik csütörtökén 18 órakor: Istentisztelet a Mezőkövesdi Mozgásszervi Rehabilitációs Központban Hívogató November 20. (péntek) óra; november 21. (szombat) 8-12 óra Poháralátét és papírlámpás készítése a Halloween jegyében a Gyermekkönyvtárban November 23. (hétfő) 18 óra Robert Thomas: Nyolc nő bűnügyi komédia 2 részben a Turay Ida Színház előadásában, felnőtt bérlet 2. előadása a Közösségi Házban November 26. (csütörtök) 16 óra Fotóklub a Közösségi Házban November 27., 28. (péntek, szombat) Adventi kalendárium készítése a Gyermekkönyvtárban November 27. (péntek) 16 óra Zámborszky László könyvbemutatója a Városi Könyvtárban November 27. (péntek) 18 óra 30 Vonósnégyes zenés est Mozart, Debussy, Kisvakond (rajzfilm élő szinkronnal) művekből a budapesti Accord Quartet előadásában, az Autovill A ZENEI KÉP- ZÉSÉRT Alapítvány szervezésében, a Közösségi Ház színháztermében. December 5. (szombat) 17 óra Adventi Zenés Áhitat a Szent László Kamarakórus előadásában a Szent László templomban. Stopper November (szombat-vasárnap) Focitorna a Városi Sportcsarnokban December 2. (szerda) 18 óra MKC Pick Szeged Budapest Bank Férfi Kézilabda Liga mérkőzés a Városi Sportcsarnokban November 28. (szombat) 18 óra Mezőkövesdi KC Tatran Presov NB I. Férfi kézilabda-mérkőzés a Sportcsarnokban Műsorainkat és a Mezőkövesdi Újság eddig megjelent számait heti frissítéssel az interneten is megnézheti! Kiállítás December 7-ig tekinthető meg a Kékfestő quilt keringő Inspirációk magyar kékfestő anyagokra c. foltvarró kiállítás a Közösségi Ház emeleti termében február 28-ig látható Magyarország vármegyéi régi képes levelezőlapokon válogatás a szerencsi Zempléni Múzeum anyagából című tárlat a Matyó Múzeumban. Anyakönyvi Hírek Városunkban október 27. és november 9. között 1 jegyespár kötött házasságot és 16 halálesetet anyakönyveztek. Ezek közül az alábbiak, illetve hozzátartozóik járultak hozzá a nevek közléséhez: Házasságkötés Pető Norbert József Török Bianka Haláleset Lanczki Péterné 90 éves, Olasz Józsefné 82 éves, Lázár Gáspárné 84 éves, Juhász Ferenc Andorné 83 éves, Marczis Pál 82 éves, Pap József 75 éves, Gyurkó Béláné 74 éves, Petrán Györgyné 74 éves, Hajdú József 70 éves mezőkövesdi lakos. Fogászati ügyelet Az ügyeleti sorrend változtatásának jogát fenntartják. november 21-én, 8 13 óráig Dr. Csépánfalvy Béla, Kossuth út 1. november 28-án, 8 13 óráig Dr. Kovács Éva, Gyula út 4. december 5-én, 8 13 óráig Dr. Kiss Ferenc, Kossuth út 1. Gyógyszertárak ügyeleti - készenléti rendje november ig SZENT LÁSZLÓ Gyógyszertár (Mátyás király út 108.) november ig ÜDVÖZÍTŐ Gyógyszertár (Szent László tér 2.) november 29 december 5-ig GLÓRIA Gyógyszertár (Deák Ferenc u. 1/A.)

12 12 KÖZHÍRRÉ TÉTETIK A Közösségi Ház és a Gyermekkönyvtár adventi rendezvényei November 28. (szombat) 9 órától KÖZÖSSÉGI HÁZ 1. Adventi gyertyagyújtás - Adventi előkészületek karácsonyi ajándékok, díszek készítése foltvarrók segítségével - népi játszóház (szülők-gyermekek együtt) (Betlehem-készítés vesszőből, Szent Család-készítés csuhéból) GYERMEKKÖNYVTÁR Adventi kalendárium készítése December 4.(péntek) 14 órától GYERMEKKÖNYVTÁR Mézeskalács-készítés Pető Annával December 5. (szombat) 9 órától KÖZÖSSÉGI HÁZ 2. Adventi gyertyagyújtás - Fotózás a Mikulással - kézműves foglalkozás gyermekeknek (karácsonyi ajándék készítése) GYERMEKKÖNYVTÁR Kézműves foglalkozás: papírangyalkészítés December 11. (péntek) 13 órától KÖZÖSSÉGI HÁZ Mézeskalács-díszítés Pető Annával Kézműves foglalkozás: karácsonyfadíszek készítése December 12. (szombat) 9 órától KÖZÖSSÉGI HÁZ 3. Adventi gyertyagyújtás - kézműves foglalkozás (ajándékok, kopogtatók készítése) - karácsonyi énekek tanulása a Nagycsaládosok Egyesülete közreműködésével GYERMEKKÖNYVTÁR Gyékényfigurák: Floszmann-né Pap Andreával December 19. (szombat) 9 órától KÖZÖSSÉGI HÁZ 4. Adventi gyertyagyújtás kistérségi karácsonyi játszóház, kirakodóvásár GYERMEKKÖNYVTÁR Karácsonyi ajtódísz készítése Felhívás! A Szent László Egyházközség karácsonyi jótékonysági gyűjtést szervez a rászorulók megsegítésére. Adományaikat (tartós élelmiszer, használt ruha, játék) a plébánia irodájába fogadjuk december 4-ig, hétköznapokon 8-12 óráig. Köszönjük! FELHÍVÁS! Készüljünk együtt a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola alapításának 100. évfordulójára! Kérjük mindazokat, akiknek van a birtokában az iskola életének, történetének bármelyik időszakához kapcsolódó filmanyag (videó, CD, 8 mm-es film stb.), és azt az iskola rendelkezésére bocsátja, december 31-ig juttassa el a gimnáziumba! Köszönettel: az Előkészítő Bizottság Köszönjük! A mezőkövesdi zeneiskola ismét köszönetét fejezi ki további támogatóinak, akik az iskolában és az iskola körüli munkálatokba bekapcsolódtak, segítettek: Kádár Zoltán, Jacsó József, Szent László Plébánia, Demeter Istvánné, Murányi Attila Zoltánné. Köszönetnyilvánítás! A Bárdos Lajos Általános Iskola Gyermekeiért Alapítvány köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik 2008-évben adójuk 1%-át az Alapítványunk részére ajánlották fel. A felajánlott összeg Ft, melyet az iskola tanulói részére táborozásra, eszközök vásárlására, versenyek rendezésére és jutalmazásra használtuk fel. Bízunk további támogatásukban. Adószám: Alapítvány Kuratóriuma Meghívó november 27-én 16 órai kezdettel a Városi Könyvtárban TŰZUGRATÓ címmel a szerző idei második kötetének könyvbemutatója lesz. Közreműködik a MASZK. Mindenkit szeretettel vár a Városi Könyvtár és a szerző, Zámborszky László november 19. Kistérségi ügyfélszolgálat egészségbiztosítási ügyekben Mezőkövesden Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy az Észak-Magyarországi Regionális Egészségbiztosítási Pénztár 2009 novemberétől kistérségi ügyfélszolgálati pontot működtet Mezőkövesden, a Polgármesteri Hivatal épületében. Helye: Mezőkövesd, Mátyás király u Ügyfélfogadás: hétfő, 9 11 óráig A Kistérségi Ügyfélszolgálati Pont szolgáltatásai: TAJ kártya és igazolás kiadása; EU kártya és,,e jelű nyomtatványok kiadása; Okirati bizonyítással kapcsolatos ügyintézés; Ügyfelektől érkező kérelmek átvétele (pl. betegségi-anyasági ellátások, méltányossági segély, hatósági bizonyítvány); Útiköltség utalványok átvétele; Egészségügyi szolgáltatóktól és kifizetőhelyektől adatszolgáltatások, elszámolások átvétele; Egyéni vállalkozók üzemi baleseti jegyzőkönyvének felvétele; Egészségügyi szolgáltatásra jogosultak be- és kijelentésének átvétele; Vényigénylő lapok átvétele; Lejárt közgyógyellátási igazolványok visszavétele; Ügyféltájékoztatás egyéb egészségbiztosítási ügyekben. Várjuk megkeresését, érdeklődését! Észak-Magyarországi Regionális Egészségbiztosítási Pénztár Tájékoztató! Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy decemberében hagyományos karácsonyi ünnepi vásárt tartunk a Hősök terén. Jelentkezni és információt kérni lehet a Mezőkövesdi Városgazdálkodási ZRt. központi irodájában, 3400 Mezőkövesd Dózsa György u. 2. sz. alatt. (telefon:49/ ) Jelentkezéseket írásban kérjük november 25-ig. Mezőkövesdi VG ZRt.

13 2009. november 19. KÖZHÍRRÉ TÉTETIK 13 Tisztelt Szülők! A Magyar Máltai Szeretetszolgálat meghívja Önt egy csésze kávéra! Ha érdekli, hogy hol és mit csinálunk, ha érdekli, hogy a segítő munkát kik végzik és szeretne eltölteni egy kellemes délelőttöt, keresse fel intézményünket Mezőkövesden, a Mátyás király út 121. szám alatt, és egy csésze kávéra vendégül látjuk! Időpont: december 7. (hétfő) 9 12 óráig A világjárványt okozó influenzavírus Magyarországon is terjed. Számítani kell arra, hogy 2009 őszétől kezdődően Magyarországon is a szokásosnál nagyobb számban fordulnak elő influenzás megbetegedések, amelyek jelentős részét a pandémiás vírus okozhatja. A pandémiát okozó H1N1 vírustörzs hasonlóan más vírustörzsekhez zárt közösségekben, például óvodákban és iskolákban könynyen és gyorsan terjed. Az influenza megelőzésének leghatékonyabb módja a védőoltás. Az influenza elleni védőoltás képes az oltottakat megvédeni a megbetegedéstől. A világjárványt okozó influenzavírus ellen speciális védőoltásra van szükség, melyet minden 14 év alatti gyermek számára térítésmentesen biztosít az állam. Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint a gyermekek és a serdülők körében elvégzett oltásoknak két célja van: Egyrészt megvédi az oltott személyt az influenzától, és csökkenti a súlyos megbetegedések, szövődmények, kórházi kezelések előfordulását. Azoknak a gyermekeknek, akik krónikus betegségben szenvednek, különösen fontos a védőoltás. A járvány eddigi tapasztalatai alapján azonban nemcsak a krónikus betegek, hanem az egyébként egészséges gyermekek is megbetegedhetnek súlyos lefolyású influenzában. Másrészt, ha elég sokan részesülnek oltásban egy közösségben, akkor ott az influenzavírus nem terjed. Ha az átoltottság egy országban meghaladja a 60 százalékot, akkor akár ki is védhető a járvány. Főleg ha a védőoltások mellett az egyéb javasolt intézkedéseket (pl. kézhigiéné, köhögés- és tüsszentés-etikett stb.) is szigorúan betartják. A védőoltások beadására az ÁNTSZ szervezésével és felügyeletével, az iskola-egészségügyi ellátás keretében kerül sor, ehhez a szülő/gondviselő hozzájárulása szükséges. Az iskolai védőoltási kampányra november folyamán lehet jelentkezni. Az oltás időpontjáról az oktatási intézmény fogja értesíteni Önt. Az oltóanyag elölt vírust tartalmaz, amely a szervezetben szaporodni nem képes, így influenzát sem tud okozni. Segíti azonban a szervezet védekező rendszerét abban, hogy a behatoló vírusokat elpusztítsa. Az új influenza elleni oltóanyag a klinikai vizsgálatok során hatékonynak és ártalmatlannak bizonyult, és megfelelő engedéllyel rendelkezik. Az oltóanyag csak ritkán okoz mellékhatásokat. Az oltás helyén 1-2 nap alatt magától elmúló bőrpír, duzzanat vagy fájdalom jelentkezhet. Esetenként fáradtságérzet, rossz közérzet, ritkán láz és fejfájás észlelhető a beadást követően. Amennyiben további kérdése van, forduljon bizalommal az iskola/óvoda oltóorvosához. További információkat a védőoltásokkal kapcsolatban az ÁNTSZ honlapján talál: Köszönetnyilvánítás A Mezőkövesdi Polgárőrség Egyesület köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik évben a SZJA 1%-át Egyesületünknek ajánlották fel. A befolyt forintot az alapszabályban meghatározott célokra használtuk fel. Bízunk további támogatásukban. Az egyesület számlaszáma: Adószámunk: A Mezőkövesdi Városi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde Csibe Alapítványa köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik az alapítvány javára a SZJA 1%-át felajánlották. A befolyt összeget ( forint) a játékkészletünk bővítésére használjuk fel. Továbbra is bízunk segítő támogatásukban! Adószám: INGATLANÉRTÉKESÍTÉS! Mezőkövesd város Önkormányzata pályázat útján történő hasznosításra hirdeti meg a tulajdonában álló, alábbi ingatlanait: Nem lakás célú helyiségek bérleti hasznosítása: Mezőkövesd, Szent László tér 19. szám alatt található 130 m 2 alapterületű üzlethelyiséget (volt Sanghaj Diszkont); Mezőkövesd, Szent László tér 17. szám alatt található 78 m 2 alapterületű üzlethelyiség (volt élelmiszer diszkont). Az önkormányzat a helyiségeket jelenlegi műszaki állapotában hirdeti meg bérbeadásra. A bérlő által elvégzett és bérbeadóval előre egyeztetett, számlával igazolt értéknövelő beruházás a bérleti díjba beszámítható. Belterületi ingatlan értékesítés: Hrsz: 4503, Címe: Mezőkövesd, Hősök tere 18. Az ingatlan főbb jellemzői: Megnevezése: általános iskola, Telek területe: 3314 m 2 ; Ingatlanon található használaton kívüli épületek 1. j. 570 m 2, 2. j. 400 m 2 ; Közmű ellátottsága valamennyi közmű közterületről beköthető, Jelenlegi funkciója: használaton kívüli iskola és tanműhely épületek. Hasznosítás módja: helyi építési szabályzat alapján: A település központi vegyes terület több rendeltetési egységet magában foglaló lakó, és olyan települési szintű igazgatási, kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely szolgáltató, egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épületek elhelyezésére szolgál, amelyek alapvetően nincsenek zavaró hatással a lakófunkcióra, elhelyezhető épületek OTÉK 16 (2) bekezdés szerint, kivéve 6. pontot. Az ingatlan induló licitára: ,-Ft+Áfa, azaz Huszonhétmillió-ötszázezer forint + Áfa. Fenti ingatlanok hasznosítására vonatkozó pályázatok beadási határideje (zárt borítékban): december 31. napjáig folyamatos Helye: Polgármesteri Hivatal Mezőkövesd, Mátyás király út 112. I. emelet titkárság. Részletes pályázati kiírások átvehetők a Polgármesteri Hivatalban, vagy letölthetők az önkormányzat honlapjáról (www.mezokovesd.hu) letölthető. A helyiségek megtekinthetők előre egyeztetett időpontban. Érdeklődni lehet a Polgármesteri Hivatal I. em. 27. irodahelyiségében, ügyfélfogadási napokon. Hétfő: 8 12 óráig, szerda: 8 12 óráig, csütörtök: 8 18 óráig. Tállai András polgármester

14 14 KÖZHÍRRÉ TÉTETIK MEGKEZDJÜK A ME- ZŐKÖVESD III. ÜTEM SZENNYVÍZHÁLÓZAT- ÉPÍTÉS VÍZIKÖZMŰ-TÁRSULAT SZERVEZÉSÉT A szennyvízcsatorna-hálózat teljes körű kiépítése érdekében Mezőkövesd Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be az EU Környezet és Energia Operatív Programjára (KEOP ). A program célja, a még kiépítetlen városrészekben a szennyvízelvezetés korszerű megvalósítása. A megközelítőleg 1,8 milliárd forint összköltségű beruházás megvalósítását követően a városban mintegy 100%-os lesz a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése, ezen utolsó ütemben ingatlantulajdonost, magánszemélyt, jogi személyt és gazdasági társaságot érint. A pályázat I. fordulójában az előkészítésre, a kiviteli tervek elkészítésére, engedélyek beszerzésére kaptunk támogatást, a kivitelezésre, megvalósításra a pályázat február-március hóban benyújtásra kerülő II. fordulóját követően. A II. forduló pályázati anyagának beadásakor az UNIÓS pályázati feltételeknek megfelelően hitelt érdemlően igazolni kell a lakosság támogatását, részvételi szándékát és az Önerő meglétét. Ennek a feltételnek csak akkor tudunk megfelelni, ha (az előző építkezéseknek hasonlóan) az érdekeltségi területen megszervezzük a víziközműtársulatot az érintett ingatlantulajdonosok részvételével. Ezt a cégbíróságnál bejegyeztetjük. Az érdekeltségi hozzájárulás (lakosságot terhelő költséghányad) megfizetésére az Önkormányzat biztosítja a részletfizetési lehetőséget az OTP Lakástakarék pénztár (LTP) igénybevételével, amelyen keresztül speciális kedvezményeket, 30% állami támogatást tud biztosítani. A lakosság által február 1-jétől 96 hónapon keresztül fizetendő érdekeltségi hozzájárulás összege havi Ft, ennek megfizetésén túl a tulajdonosoknak további fizetési kötelezettsége nincs. Ehhez az Önkormányzat havonta 260,- Ftot ad, mely szintén az LTP-re kerül befizetésre, továbbá fizeti a havi 150,- Ft számlavezetési díjat. A program megvalósítása során fontos a lakossággal való folyamatos kapcsolattartás, tájékoztatás. Az Önkormányzat a társulat szervezésével az N-Alexander Kft.-t bízta meg, akivel közösen lakossági fórumokat szervez a lakosság tájékoztatása érdekében. Ezt követően november 21-én és 22-én a november 19. Kft. munkatársai felkeresik az ingatlantulajdonosokat a víziközmű-társulatba való belépési nyilatkozat aláírása céljából. Mezőkövesd Város életében példaértékű ez a beruházás, mert nemcsak környezetünk állapota, hanem több ezer család életminősége javul ennek következtében számottevően. A projekt és a hozzá kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések egyszeri, soha vissza nem térő alkalmat biztosítanak a programban érintett városrészek korábbi években nem tapasztalt, jelentős mértékű fejlődéséhez, melynek költségéhez az uniós pályázat 1,4 milliárd forinttal járul hozzá. A pályázat II. fordulójára való benyújtást követően megtörténik annak elbírálása, ezután sor kerülhet a közbeszerzési eljárás meghirdetésére és a nyertes vállalkozóval a kivitelezésre vonatkozó szerződés megkötésére. A csatorna építése várhatóan III. negyedévben kezdődik és évben fejeződik be. E tények ismeretében kérem, fogadják bizalommal a szervezőket, támogassák a térség szennyvízelvezetési programját, mert most jelentős uniós támogatással biztosíthatjuk környezetünk védelmét, kényelmünket, jövőnket! A döntés egyéni, az eredmény mindannyiunké! Tállai András Mezőkövesd Város Polgármestere

15 2009. november 19. SPORTKALAUZ 15 Vereségre döntetlen Makói FC - Mezőkövesd Zsóry 1-0 (0-0) Huszák Géza együttese az NB II-es pontvadászat 13. fordulójában a hazai pályán 100%-os teljesítményt nyújtó Makó otthonában próbálta meg folytatni remek szereplését. A november 1-jén megrendezett találkozó első negyedórájában a mieink játszottak aktívabban, de Bogdány és Dávid helyzetéből sem született gól. A hazaiak ezt követően átvették a játék irányítását, viszont a félidő hajrájában újra együttesünk volt fölényben, és ez gólszerzési lehetőségekben is megmutatkozott. Fordulás után azonnal előnybe kerültek a hazaiak Maróti remekbe szabott fejesét követően. A bekapott gól érezhetően megfogta labdarúgóinkat. Benéék negyedóra elteltével találtak magukra és ekkor újra nagy helyzeteket dolgoztak ki, de hol a védők, hol a bravúrt bravúrra halmozó Czirbus állta útját a kövesdi rohamoknak, így nagy küzdelemben végül otthon tartotta a csongrádi együttes a 3 pontot. Mezőkövesd Zsóry BKV Előre 3-3 (2-2) A 14. forduló mérkőzését nagyon rosszul kezdték a mieink, hiszen Makrai révén már a 4. percben vezetést szerez- Érvényesült a papírforma Dunaferr SE Mezőkövesdi KC (16-12) Nem sikerült a bravúr felnőtt kézilabdázóinknak a Budapest Bank Férfi Kézilabda Liga 10. fordulójában november 7-én. A nagyon jó erőkből álló hazai együttes nem tudott meglépni az első percekben, Fekete vezérletével ugyanis tartotta a lépést csapatunk. 7-7 után viszont védekezésben és támadásban egyaránt több hibát is elkövettek az MKC játékosai, ezért a hazaiak 14-8-ra megléptek. A félidő hajrája ellenben a Rostatanítványoknak sikerült jobban, ennek köszönhetően négy gólra felzárkóztak kézilabdázóink a szünetig. Fordulás után a vendéglátók rövid ideig tartani tudták 4-5 gólos előnyüket, majd egy remek szériát követően két gólra megközelítették Imre Vilmos együttesét Bécsiék. A hazai időkérés után rendezte sorait a Dunaferr. A találkozón szenzációs formában védő Mikler bravúrjai és a gyors, pontos támadásbefejezések hozzásegítették a hazai gárdát az előny növeléséhez. Az MKC becsülettel küzdött, de a jó teljesítményt nyújtó Dunaújváros összességében megérdemelt győzelmet aratott. A vereség ellenére Milicsevicsék továbbra is a 4. helyen állnak a táblázaton 11 ponttal. tek a vendégek november 8- án. A bekapott gól után három perccel Hammer nyújtott lábbal csúszott rá Vámosira, amiért a játékvezető kiállította. A létszámfölényt gyorsan kihasználták labdarúgóink. Az első negyedóra végén Bogdány lőtt laposan a BKV kapujába, majd 20 perccel később a támadó szép mozdulattal rúgta el a labdát a kifutó Stefán mellett, és ezzel megfordították az eredményt Huszák Géza tanítványai. A bátran, nagy akarással játszó Rácz-tanítványok egy percig sem adták fel a mérkőzést és ez a 44. percben Vesszős pazar pörgetése után az egyenlítést eredményezte a látogatóknak. A második játékrész 70. percében kiegyenlítődött a csapatok létszáma, ugyanis Elek megkapta második sárga lapját, így számára is idő előtt fejeződött be a találkozó. A 76. percben ellenben újra vezetést szerzett csapatunk. Egy formás támadás végén mintegy 10 méterről Bogdány lőtt félfordulatból a kapuba. A végig nyíltan, gólra törően futballozó Törökék egy szép kontra végén Halgas higgadt emelése után kiegyenlítettek a 88. percben, így egy pontot elvittek városunkból. Toplenszkiék 14 forduló után a 6. helyen állnak a táblázaton 21 ponttal. A mieink hátránya hat pont a listavezető DVSC-DEAC mögött. Bódi Krisztián Rosta kinevezése Rosta Istvánt a Mezőkövesdi KC felnőtt együttesének edzőjét nevezték ki a Magyar B válogatott és a főiskolás férfi kézilabda-válogatott vezetőedzői posztjára október 27-én. A bajnokságban tavaly és ebben az évben is figyelemreméltó eredményeket produkált együttesünkkel a szakember, akinek teljesítményére a Magyar Kézilabda Szövetség vezetői is felfigyeltek. Körülbelül szeptember végén kerestek meg a Magyar Kézilabda Szövetségből, hogy engem is jelöltek a vezetőedzői posztra. A Holdoner István elnök úrral történt egyeztetést követően vállaltam el a jelölést. Óriási elismerésnek tartom, hogy a liga, valamint az MKSZ vezetőitől egyaránt 100%-os támogatottsággal kaptam meg a bizalmat. A kinevezés nem egyedül az én érdemem, a sikerre egész Mezőkövesd büszke lehet. mondta Rosta István. A következő jelentős eseménynek, a főiskolás világbajnokságnak Magyarország ad majd otthon június 27-e és július 7-e között. Az első válogatott összetartásra januárban kerül majd sor. Reméljük a kövesdi szakember az MKC-hoz hasonlóan sikeres lesz majd a válogatottak élén is, melyhez ezúton is sok sikert kívánunk! bokri Kövesdi érem a VB-n Harmadik helyen végzett a mezőkövesdi Kiss Gergő a SKDUN Funakoshi Gichin Shotokan Karate Világbajnokságon október 11-én. A 17. alkalommal megrendezett eseményen 41 ország 960 indulóval képviseltette magát Egerben. A mezőkövesdi Shotokan Karate Klubból hét sportoló vett részt a sportág egyik legszínvonalasabb seregszemléjén. A Kiss Gergő, Bagány Ádám és Molnár Dániel alkotta csapat kiemelkedő teljesítményt nyújtott formagyakorlatban, így a sportolók felállhattak a dobogó legalsó fokára a éves korcsoportban. Kiss Gergő nem első alkalommal bizonyította tehetségét, hiszen korábban több hazai és nemzetközi viadalon is dobogós helyen végzett. Legnagyobb sikerét tavaly áprilisban Miskolcon aratta, ahol világbajnok lett. A kövesdi karatésok közül Kiss István veterán kategóriában bejutott a nyolcas döntőbe, míg Koós Nikoletta és Varga Istvánné a középmezőny első felében végzett. bokri Szoboszlói nyitány alámerüléssel Tavasszal még azzal búcsúztunk a sakk iránt érdeklődő kedves olvasóktól, hogy a város NB II-es sakkcsapata drámai küzdelemben alulmaradt és alsóbb osztályba kényszerült, a holtidényben azonban kedvező fordulat következett: visszalépés folytán az új bajnokságban mégis az NB IIben (a Barcza-csoportban) lépegethetnek a kövesdi kocka- és bábubűvölő fiúk. A 2009/10-es idény 1. fordulójában Hajdúszoboszlóra utazott az új erőre kapó társaság, ahol sajnos a minden táblán erősebb ellenféllel szemben csak papírforma vereségre tellett. Így aztán a szoboszlói emlék: 3 : 9. Győzött: Póta Lajos Ikszelt: Kelemen György, Bujdosó Béla, Zelei Zoltán és Tóth László A 2. fordulóra hazai pályán, a Széchenyi István Szakképző Iskolában kerül sor november 22-én, az ellenfél a Nyíregyházi Sakkiskola SE csapata lesz. Dr. T. B.

16 Megújuló Mezőkövesd Víz-élet-építészet címmel a közeljövőben megvalósuló önkormányzati fejlesztésekről, felújításokról tartottak előadást a Közösségi Házban október 8-án. Az eseményen a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő bővítése mellett a Közösségi Ház, a Városi Galéria, a Kavicsos-tó, illetve a Szent László tér átalakításának látványterveit kiállítással szemléltették a tervezők. A megújuló Mezőkövesd építészeti terveinek bemutatóját Csiger Lajos alpolgármester nyitotta meg, aki kiemelte a több milliárd forintos fejlesztés fontosságát, melynek köszönhetően jelentős mértékben megszépül városunk. A Zsóry Gyógy- és Strandfürdő rekonstrukciója több mint 1 milliárd forintba kerül, ezen belül a fedett fürdő 350 millió forintból fog megújulni. Az uszoda területe 1000 négyzetméterrel megnő, és kialakításra kerül egy 500 férőhelyes öltöző, továbbá több új szolgáltatásnak helyet adó részleggel pl. manikűr, pedikűr bővül az épület. A leglátványosabb a wellnessrész kialakítása lesz, ahol egyebek mellett nyolc különböző szauna és új medencék kapnak helyet. mondta Sáth Péter tervező. A másik jelentős beruházás az ikermedence felújítása, amely az esztétikai és élményelemeken túlmenően gyógyvízgazdálkodási szempontból is fontos lesz. A medence hozzávetőleg 2/3-a élményelemekkel lesz ellátva, míg két kisebb részt gyógyvízzel töltenek majd fel, emellett egy pancsolómedencét alakítanak ki és egy új öltözőépületet fognak építeni. A hidrofor gépház mellett a körés a hullámmedence gépészeti felújítására is sor kerül, továbbá a várost a Zsóry fürdővel összekötő kerékpárút felújítása és közvilágítással történő ellátását is elvégzik. Az új ikermedence a fürdő egyik ékessége lehet önkormányzatnak nem volt lehetősége a komplex építésre pályázatot benyújtani. Első ütemben a Közösségi Ház meglévő lapostetős szárnyára egy új könnyűszerkezetes emelet épülhet. emelte ki Lauter Emőke építész. A projektnek köszönhetően megújul a homlokzat, valamint kicserélik az összes nyílászárót, ezen felül a pincében lévő kazánházat az új emeleti részbe fogják költöztetni. A hőszigetelés javításán túl az épület akadálymentesítése is meg fog valósulni az első ütemben, így rámpa mellett liftet is építenek. Az első ütem megközelítőleg százötvenmillió forintból készülhet el. A Kavicsos-tó, valamint a Szent László tér felújításával együtt, városunk új arculatot kap a projektnek köszönhetően. Bízom benne, hogy a város megújulása egy olyan pályát fog majd befutni, amivel nagy mértékben tud fejlődni Mezőkövesd, és itt egy kicsit előre gondolva a repülőtér létesítésére is gondolok, amely újabb lépcsőt jelenthet majd ebben a törekvésben. A fejlődés mellett természetesen kiemelt figyelmet fordítunk a meglévő építészeti értékek megóvására, újraélesztésére is. hangsúlyozta Toma Tibor településünk főépítésze. A tervek között szerepel a Hadas városrész felújítása is, melyre már több alkalommal nyújtott be pályázatot városunk, mindeddig eredménytelenül. Városunk vezetői éppen ezért keresik a lehetőségeket, és amennyiben lesz pályázat, ismét beadják a szükséges dokumentumokat. B. K. A megújult Városi Galéria A Városi Galéria szintén teljes egészében megújul. Az épület lényegében ugyanazokat a funkciókat fogja ellátni a rekonstrukció után, amire korábban is használták. Megújulnak a vizesblokkok, az irodahelyiségek, a díszterem, valamint az előtér. A hátsó raktárhelyiségekből városi rendezvények lebonyolítására alkalmas termet terveztünk, továbbá az épület teljes akadálymentesítése is megvalósul. emelte ki Moroncsik József tervező. Az emeleten időszaki és állandó kiállításokra alkalmas termeket alakítanak ki, ezen kívül a homlokzat és a tetőszerkezet rekonstrukciója mellett a nyílászárókat is kicserélik. A Városi Galéria épületének átalakítása hozzávetőleg millió forintba kerül. Az épülethez egy nagy alapterületű pince is tartozik, melynek felújítására a pályázat nem biztosít anyagi keretet, ezért a beruházásra a későbbiekben kerülhet sor. A Közösségi Ház tervei között a rekonstrukción túl új épületszárny létesítése is szerepel. Az épülettel kapcsolatban több tanulmány készült, melyek célja az volt, hogy a Közösségi Házban kapjon helyet a Városi Könyvtár és a Zeneiskola. Ezt emeletráépítéssel és bővítéssel lehet kivitelezni, de a teljes beruházást most nem tudjuk megvalósítani, mivel az A Kavicsos-tónál megvalósuló Sport- és Szabadidő Park látványterve

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV 2015. január 28. (szerda) 1. Az önkormányzat 2015. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2014. ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2014. ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2014. ÉV 2014. január 29. (szerda) 1.) Az önkormányzat 2014. évi költségvetése (első olvasat) 2.) A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye. Szám: 14/349-3/2011. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-020, Fax: (88)545-025 E-mail: mokalelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére 1 M U N K A P R O G R A M 2013. január 1-től lényeges változások következtek

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. alatti székhelyén 2014. február 25-én 17.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 30-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 30-i ülésére 8585-2/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 30-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2012. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/ 4 Ikt.szám: 18-204/4/2005. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről.

Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. 1 Jegyzőkönyv Készült Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2014. október 21. napján tartott alakuló üléséről. Ülés helye: Jelen vannak: Városháza Tanácskozóterme Sásd, Dózsa

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 18/2014.(IV.01.) önkormányzati határozat 19/2014.(IV.01.)

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 4.) Kezdeményezés német nyelvű helységtábla kihelyezésére Előadó: Czinki Ferenc elnök

M E G H Í V Ó. 4.) Kezdeményezés német nyelvű helységtábla kihelyezésére Előadó: Czinki Ferenc elnök Magyarszentmiklós község Német Kisebbségi Önkormányzat Elnöke M E G H Í V Ó 2009. szeptember 8-án (kedden)17.30 órakor ülést tart, melyre tisztelettel meghívom. Tervezett napirend: 1.) A 2009. I. félévi

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. július 4-én megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. július 4-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város 2011. július 4-én megtartott rendkívüli üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal A épület fsz. 13. tanácskozó terem Mezőkövesd, Mátyás király út 112. Jelen

Részletesebben

Tájékoztató. 2012. év

Tájékoztató. 2012. év Tájékoztató Tájékoztatás - a többszörösen módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 15/B -a alapján - az államháztartás pénzeszközeinek felhasználásáról, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodásról

Részletesebben

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Monor Város Alpolgármestere 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 78-80. Telefon: 06/29/612-310 Szám: 27-83-15/2014 MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. SZEPTEMBER 25-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN

Részletesebben

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 11275/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város középtávú gyermek és ifjúsági koncepciójában foglaltak rövid távú megvalósítása érdekében a 2015-2016.

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA

KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA Dátum óra rendezvény helyszín rendező/felelős Január 23. (péntek) 17.00 Magyar Kultúra Napja Január 28. 13.00 Csudajó játszóház könyvtár könyvtár Február

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.)

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Program:

Részletesebben

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ - TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERVE 1 MUNKATERV 2014. év Heréd község Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve 1. 2014. január 27. (hétfő) 17 óra Együttes ülés Nagykökényes

Részletesebben

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23.

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

Részletesebben

A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai

A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai 2009. január 12. Közreműködtünk a Don-kanyarban elesett katonák, hősök és áldozatok emlékére szervezett megemlékezés megszervezésében

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Nyílt ülésen: 1.) Előterjesztés a szociális ellátásokról szóló rendelet elfogadására. Előterjesztő: polgármester

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Nyílt ülésen: 1.) Előterjesztés a szociális ellátásokról szóló rendelet elfogadására. Előterjesztő: polgármester Jegyzőkönyv Készült: 2012. november 27- én, 15 óra 30 perctől megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: a jelenléti ív szerint. A polgármester megállapítja a határozatképességet. A képviselőtestület ülése

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/1/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 28-i ülésére Tárgy: Beszámoló az Eplényi Gyermekekért

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/OKTÓBER Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi tizedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május Nyékládházi XXII. évfolyam 2013. május KRÓNIKA Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj Május első vasárnapja Anyák Napja, a hónap utolsó vasárnapja pedig Gyermeknap. Gyermek és anya

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 2015. évi munkatervének felülvizsgálata (szóbeli)

Jegyzőkönyv. 2. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 2015. évi munkatervének felülvizsgálata (szóbeli) Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. sz. alatti székhelyén 2015. június 2- án 15.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

FÖLDESI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT VEZETŐJE 4177 Földes,Rákóczi u. 5. Tel.: (54) 465-785 E-mail: tamogatofoldes@g.mail.com

FÖLDESI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT VEZETŐJE 4177 Földes,Rákóczi u. 5. Tel.: (54) 465-785 E-mail: tamogatofoldes@g.mail.com Iktatószám:../2015. FÖLDESI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT VEZETŐJE 4177 Földes,Rákóczi u. 5. Tel.: (54) 465-785 E-mail: tamogatofoldes@g.mail.com 3. E L Ő T E R J E S Z T É S - A Képviselő-testülethez

Részletesebben

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) 2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai 1/2015. (II.25.) SZKT határozat 3 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének jegyzőkönyv

Részletesebben

Összefoglaló a Jogpont+ Mini ügyfélforgalom-elemzésről (2013. június 1 2014. november 30.)

Összefoglaló a Jogpont+ Mini ügyfélforgalom-elemzésről (2013. június 1 2014. november 30.) Összefoglaló a Jogpont+ Mini ügyfélforgalom-elemzésről (2013. június 1 2014. november 30.) JOGPONT+ Mini Zárórendezvény 2015. március 12. Danubius Hotel Astoria City Center Előadó: Kővágó Zsófia Szakmai

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 30-án

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánd Község Önkormányzata, Hárskút Község Önkormányzata, Márkó Község Önkormányzata közös képviselő-testületi ülésén, 2013. november 20-án, szerdán, 17 óra 30 perc kezdettel,

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

MELLÉKLET KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MELLÉKLET KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. I. FÉLÉVI MUNKATERVE KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. I. FÉLÉVI MUNKATERVE MELLÉKLET 2013. január 31. (csütörtök) 1. Pályázat kiírása a Goldmark Károly Művelődési Központ intézményvezetői munkakörére

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 3./ napirendi pont: A Pozsonyi Vakok Uniója Intézményével való esélyegyenlőségi megállapodás megvitatása.

JEGYZŐKÖNYV. 3./ napirendi pont: A Pozsonyi Vakok Uniója Intézményével való esélyegyenlőségi megállapodás megvitatása. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2010. XI. 26.-án, Szarvas Város Szlovák Önkormányzatának képviselő-testületi ülésén, a Szlovák Önkormányzat székházában. (Szarvas, Eötvös u. 44/1.) Jelen vannak: Mótyán Tibor elnök

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

VÁSÁRI&VÁSÁRI A pénzügyi intelligencia közvetítõje

VÁSÁRI&VÁSÁRI A pénzügyi intelligencia közvetítõje 2008. Szptmbr Fotó: Rékasi Attila Közösségi programok KLUBOK, szakkörök ISKOLAI PROGRAMOK VÁROSI KÖNYVTÁR SZÍNHÁZ, MOZI EGYHÁZI ÉLET VÁSÁRI&VÁSÁRI A pénzügyi intlligncia közvtítõj Félórás lmzés a pénzügyi

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a települési kisebbségi önkormányzatok támogatására

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a települési kisebbségi önkormányzatok támogatására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T a települési kisebbségi önkormányzatok támogatására Készítette: Damm Mária Szociális és Egészségügyi Ágazat koordinátora Előterjesztő:

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2014. évi tevékenységéről. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány. Készítette: Bálinthné Sándor Andrea

BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2014. évi tevékenységéről. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány. Készítette: Bálinthné Sándor Andrea Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 2457 Adony Rákóczi u. 39. Tel.: 25/231-020 Adószám: 18494785-1-07 Bankszámlaszám: 57700074-10001734 Ercsi és Vidéke Tak.Szöv. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ

Részletesebben

XIII. évfolyam - 9. szám 2012. Október (a Dr. Brusznyai Árpád Művelődési Ház és Könyvtár előtti kopjafánál rossz idő esetén a nagyteremben) október 24. (szerda) 17:00 Könyvtár TOP lista - szeptember 1.

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés A Lét Teljessége Egyesület 2010. január 01-jétől 2010. december 31-éig folytatott tevékenységéről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Alkalmazott könyvelés: egyszeres könyvvitel. Az Egyesület

Részletesebben

2009. évi határozatok

2009. évi határozatok 2009. évi határozatok 1/2009. (II. 10.) sz. határozat A Heves Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat képviselő-testülete nem fogadta el Pusoma Jenő azon módosító javaslatát, mely szerint az SZMSZ-tervezet

Részletesebben

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky

Részletesebben

Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén.

Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. Pannon Kultúra Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2012 Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. A Pannon Kultúra Alapítvány 2012. évi tevékenysége: Általános célok, tevékenységi formák: A Pannon

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

Program: 1. nap 9.00 9.45 Regisztráció

Program: 1. nap 9.00 9.45 Regisztráció Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21-22-én tartja a Hotel

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01 Projekt címe: Turizmus határok nélkül információs látogatóközpontok fejlesztése Nagyatádon és Križevciben Projekt rövid címe: ViNaK Projekt azonosító: HUHR/1101/1.2.2/2020 Vezető Kedvezményezett: Križevci

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. április 1-i ülésére Készítette: dr. Kozma Enikő alpolgármesteri jogi referens Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL GYERMEKEINK A JÖVŐ ALAPÍTVÁNY 7530 KADARKÚT, FŐ U. 1. Tartalmi beszámoló A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2104. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2014-ben

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2010.

Közhasznúsági jelentés 2010. Adószám: 18930191-1-19 Bejegyző szerv: VESZPRÉM MEGYEI BÍRÓSÁG Regisztrációs szám: PK. 60 010/2000 EGYÜTT A KÖNYVTÁRÉRT ALAPÍTVÁNY 8420 Zirc, JÓZSEF A. utca 1 2010. Fordulónap: 2010. december 31. Beszámolási

Részletesebben

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás.

2012. 12. 13-án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás. December 12. 17.00 órakor kiállítás megnyitó a művelődési házban: Takács Gabriella kézműves, szövő szakember kiállítása. Megnyitja: Adorjáni Endre (20 éves a bátaszéki rajztagozat keretében) 2012. 12.

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2014. évi beszámoló 2015. évi munkaterv

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2014. évi beszámoló 2015. évi munkaterv Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2014. évi beszámoló 2015. évi munkaterv A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,

Részletesebben

Küldetés Alapítvány BÉKÉS, Teleki u. 39. Adószám: 19057464-2-04 VII. Tartalmi beszámoló közhasznú tevékenységéről VII. TARTALMI BESZÁMOLÓ TÁRGYÉVI KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL 2010. év Alapítványunk évek óta

Részletesebben

PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen

PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen Január 10-18. Kilenced Árpád-házi Szent Margit tiszteletére szent mise. Január 27. Kávé és gyógy gomba bemutató a Múzeum és Könyvtárban. JANUÁR FEBRUÁR Február 8. Hagyományőrző

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját.

Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját. Tisztelt Tagtársunk! Kedves Fémipari Vállalkozó Társunk! Az Országos Fémipari Ipartestület 2015. évben is megrendezi az Országos Gazdasági Szakmai Napok Konferenciáját. A konferencia célja, hogy fórumot

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

2015. évi rendezvénytervezet

2015. évi rendezvénytervezet 2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak:

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2010. augusztus 26.- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester

Részletesebben

Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. a Cigány Kisebbségi Önkormányzat székhelyén, a III. emeleti irodában.

Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. a Cigány Kisebbségi Önkormányzat székhelyén, a III. emeleti irodában. Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ügyiratszám: 40.253-6/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 28- án, a Sopron, Ferenczy János u. 2. szám alatt tartott rendkívüli

Részletesebben

ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009.

ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009. ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009. Esemény Időpont Helyszín Szervező Újévi Koncert január 3. Ritmus zenekar, Évnyitó túra Január 3. Ökumenikus imahét Január 14. Mesevetélkedő Január 19. Jókai

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. augusztus 28-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Újra indul a Teleház! Folyamatosan bõvülõ szolgáltatásokkal várjuk vendégeinket a Mûvelõdési Központban. Szolgáltatások:

Újra indul a Teleház! Folyamatosan bõvülõ szolgáltatásokkal várjuk vendégeinket a Mûvelõdési Központban. Szolgáltatások: Tervezett program: 1530 Március idusára - Ünnepi mûsor Elõadják: A Bocskai István Általános Iskola és AMI 8.a osztályos tanulói Felkészítõ tanár: Váradiné Szabó Katalin Helyszín: Templomkert 1550 Koszorúzás

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. március 27-én Mezőkövesden, az Ipartestületek

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Statisztikai számjel 18762756-9133-529-14 HONISMERETI ÉS TERMÉSZETVÉDŐ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 8716 MESZTEGNYŐ LADI JÁNOS U. 55. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ÉV MESZTEGNYŐ, 2012-02-18 TÁRSADALMI SZERVEZET

Részletesebben

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2011. évi munkaterve Elfogadta: A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a 2011. február 17-i ülésén 1 Jelen dokumentum a Nyugat-dunántúli Regionális

Részletesebben

Győrszemere Község Polgármesterének előterjesztése a Képviselő-testület 2015. évi munkatervének tárgyában. Tisztelt Képviselő-testület!

Győrszemere Község Polgármesterének előterjesztése a Képviselő-testület 2015. évi munkatervének tárgyában. Tisztelt Képviselő-testület! Győrszemere Község Polgármesterének előterjesztése a Képviselő-testület 2015. évi munkatervének tárgyában Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület az általa elvégzendő munkájának tervszerű, kiegyensúlyozott

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben