KÖZÚTI VISSZATARTÓ RENDSZEREK UTAKON ÉS HIDAKON. SOPRON MÁJUS 3-4. Dr. Csorja Zsuzsa Kolozsi Gyula

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖZÚTI VISSZATARTÓ RENDSZEREK UTAKON ÉS HIDAKON. SOPRON 2011. MÁJUS 3-4. Dr. Csorja Zsuzsa Kolozsi Gyula"

Átírás

1 KÖZÚTI VISSZATARTÓ RENDSZEREK UTAKON ÉS HIDAKON SOPRON MÁJUS 3-4. Dr. Csorja Zsuzsa Kolozsi Gyula

2 KORLÁT FELADATA VÉDI A JÁRMŰVET ÉS A JÁRMŰBEN ÜLŐKET A PÁLYÁRÓL LETÉRÉSTŐL, ÜTKÖZÉSTŐL, ILLETVE AZ ABBÓL EREDŐ KÁROKTÓL VÉDI AZ ÚT MELLETTI SAJÁT, VAGY IDEGEN LÉTESÍTMÉNYT, A JÁRMŰVEL VALÓ ÜTKÖZÉSTŐL

3 PÁLYÁRÓL LETÉRÉS ÚTKATEGÓRIA, TERVEZÉSI SEBESSÉG HELYES MEGVÁLASZTÁSA, GEOMETRIA VÁLASZTÁS, ÖSSZEHANGOLÁS A TEREPI ADOTTSÁGOK, A VONALVEZETÉSI ELEMEK, A FORGALOMSZABÁLYOZÁS KÖZÖTT (TERVEZÉS, TERVEZŐ SZEREPE!) AKADÁLY TÁVOLSÁG, ELKERÜLÉS, ÁTHELYEZÉS, VÉDELEM.

4 RÖVID TÖRTÉNET KORÁBBI ELŐÍRÁS 2005 az MSZ EN 1317 szabványsorozat szerinti vizsgálatok alkalmazása utas és hidas előírások ellentmondásai FŐMTERV MEGBÍZÁS előírások összhangjának megteremtésére, elválasztósávok méretének csökkentésére, elválasztó elemek jellemzőinek összegyűjtésére, méreteinek és alkalmazási feltételeinek meghatározására, kiválasztásukra AZ ELŐFORDULÓ ELVÁLASZTÓ ELEMEK (ÉS tulajdonságaik) FÜGGVÉNYÉBEN ELVÁLASZTÓSÁV MÉRETÉNEK MEGHATÁROZÁSA (HIBÁS ELKÉPZELÉS! A TÖREKVÉS AZ ELVÁLASZTÓSÁV SZÉLESSÉGÉNEK NÖVELÉSE KÜLFÖLDI ESETEKBEN!)

5 ÚJ ELŐÍRÁSOK (2010) KÉSZÍTÉSE MUNKACSOPORTOK, széleskörű véleményeztetés, egyeztetés (tervezők, megbízók, gyártók, üzemeltetők) AZ ÚT KÖZUTAK TERVEZÉSE nem rendelkezik a korlátok kötelező elhelyezéséről AZ MSZ EN a visszatartó rendszerekre vonatkozó vizsgálati és átvételi követelményeket írja elő A VONATKOZÓ NÉMET ELŐÍRÁS megjelenése ben AZ AUTÓPÁLYA ÉS GYORSFORGALMI UTAK ÉPÍTÉSÉNÉL ÉLETBEVÁGÓ VOLT AZ ELŐÍRÁSOK MEGLÉTE A PÁLYÁZTATÁSOK ALAPJÁUL

6 KORLÁT ALKALMAZÁS, KIVÁLASZTÁS Korlát kiválasztási szempontok védendő terület, akadály helye, veszélyességi fokozat, útkategória, sebesség, forgalomnagyság, bekövetkezési valószínűség

7 4.1 TÁBLÁZAT A BIZTONSÁGI KORLÁTOK MEGKÍVÁNT FELTARTÓZTATÁSI FOKOZATAI A KÖZUTAKON

8 1-3 FELTARTÓZTATÁSI FOKOZATOK SOR- SZÁM A BIZTONSÁGI KORLÁT KÖTELEZŐ ALKALMAZÁSÁNAK ESETEI GYORSFORGALMI UTAK FŐUTAK MELLÉKUTAK AZ ÚTKORONA SZÉLÉN, A KÖZLEKEDŐ JÁRMŰVEK VÉDELMÉRE 1. FOLYÓPÁLYASZAKASZOKON, R<200 M SUGARÚ VÍZSZINTES ÍVEK KÜLSŐ OLDALÁN, HA A RÉZSŰ 1:1,5 HAJLÁSNÁL MEREDEKEBB, ÉS A TÖLTÉS 2 M NÉL MAGASABB. N2 N2 N2 N A 3,00-7,00 M TÖLTÉSMAGASSÁG ESETÉN 7,00-12,00 M TÖLTÉSMAGASSÁG ESETÉN H1 H1 H1 N2 N2 N1 H2 H2 H2 H2 H1 H1

9 4-7 FELTARTÓZTATÁSI FOKOZATOK SOR- SZÁM A BIZTONSÁGI KORLÁT KÖTELEZŐ ALKALMAZÁSÁNAK ESETEI GYORSFORGALMI UTAK FŐUTAK MELLÉKUTAK AZ ÚTKORONA SZÉLÉN, A KÖZLEKEDŐ JÁRMŰVEK VÉDELMÉRE ,0 MÉTERNÉL MAGASABB TÖLTÉSEN VEZETETT UTAKON A 0,5-3,0 MÉTER KÖZÖTTI MAGASSÁGÚ TÁMFALON VEZETETT UTAKON A 3,00-7,00 MÉTER KÖZÖTTI MAGASSÁGÚ TÁMFALON VEZETETT UTAKON 7,0 MÉTERNÉL MAGASABB TÁMFALON VEZETETT UTAKON H3 H3 H2 H2 H2 H2 H1 H1 H1 N1 N1 N1 H2 H2 H2 H1 H1 H1 H3 H3 H2 H2 H2 H2

10 8-9 FELTARTÓZTATÁSI FOKOZATOK SOR- SZÁM A BIZTONSÁGI KORLÁT KÖTELEZŐ ALKALMAZÁSÁNAK ESETEI GYORSFORGALMI UTAK FŐUTAK MELLÉKUTAK AZ ÚTKORONA SZÉLÉN, A KÖZLEKEDŐ JÁRMŰVEK VÉDELMÉRE 8. KISSUGARÚ, R < 1,2 X R MIN (KTSZ 1.2. TÁBLÁZAT SZERINT) ÍVEK, ÍVSOROZATOK ESETÉN AZ ÍVEK KÜLSŐ OLDALÁN H1 H1 H1 N2 9. AZ ÚT KÜLSŐ OLDALÁN, AHOL A KORONAÉLTŐL VAGY A KI-EMELT SZEGÉLYTŐL 2,50-5,00 M TÁVOLSÁGRA HÍDALÁTÁMASZTÁS, VAGY MÁS RÖGZÍTETT, ILLETVE MEREV, PONTSZERŰ AKADÁLY VAN H1 H1 H1 N2

11 10-11 FELTARTÓZTATÁSI FOKOZATOK SOR- SZÁM A BIZTONSÁGI KORLÁT KÖTELEZŐ ALKALMAZÁSÁNAK ESETEI GYORSFORGALMI UTAK FŐUTAK MELLÉKUTAK AZ ÚTKORONA SZÉLÉN, A KÖZLEKEDŐ JÁRMŰVEK VÉDELMÉRE 10. AZ ÚT KÜLSŐ OLDALÁN, AHOL A KORONAÉLTŐL 2,50 MÉTERNÉL KISEBB TÁVOLSÁGRA HÍDALÁTÁMASZTÁS, VAGY MÁS RÖGZÍTETT, ILLETVE MEREV PONTSZERŰ AKADÁLY VAN H2 H2 H1 N1 11. AZ ÚT KÜLSŐ OLDALÁN, AHOL A KORONAÉLTŐL 2,50 MÉTERNÉL KISEBB TÁVOLSÁGRA ZAJÁRNYÉKOLÓ FAL VAN H1 H1 N2

12 12-13 FELTARTÓZTATÁSI FOKOZATOK SOR- SZÁM A BIZTONSÁGI KORLÁT KÖTELEZŐ ALKALMAZÁSÁNAK ESETEI GYORSFORGALMI UTAK FŐUTAK MELLÉKUTAK AZ ÚT MINDKÉT OLDALÁN, AHOL AZ ÚT ÁREN VAGY VÍZVÉDELMI EN HALAD ÁT, VAGY AZ ÚT TÖLTÉSE TÓ PARTJÁN VAGY ÉLŐ VÍZFOLYÁSTÓL 10 MÉTEREN BELÜL ÉPÜLT AZ ÚT MELLETT TÖLTÉSLÁBTÓL, 10 MÉTEREN BELÜL ROBBANÁSVESZÉLYES VEGYIPARI LÉTESÍTMÉNY, INTENZÍVEN HASZNÁLT TARTÓZKODÁSI, VÉDENDŐ ÉPÍTMÉNY VAN A PÁLYÁN KÍVÜLI EK VÉDELMÉRE H12 H2 H1 H1 N2 N1 H4B H3 H2 H1 H2 H1

13 14-15 FELTARTÓZTATÁSI FOKOZATOK SOR- SZÁM A BIZTONSÁGI KORLÁT KÖTELEZŐ ALKALMAZÁSÁNAK ESETEI GYORSFORGALMI UTAK FŐUTAK MELLÉKUTAK A PÁLYÁN KÍVÜLI EK VÉDELMÉRE 14. AZ ÚT MELLETT TÖLTÉSLÁBTÓL MÉTER TÁVOLSÁG KÖZÖTT ROBBANÁSVESZÉLYES VEGYIPARI LÉTESÍTMÉNY, INTENZÍVEN HASZNÁLT TARTÓZKODÁSI, VÉDENDŐ ÉPÍTMÉNY VAN H2 H2 H1 N2 H1 15 AZ ÚT MELLETT TÖLTÉSLÁBTÓL 10 MÉTEREN BELÜL PÁRHUZAMOS KÖZÚTI PÁLYA VAN H2 H1 H1

14 16-17 FELTARTÓZTATÁSI FOKOZATOK SOR- SZÁM A BIZTONSÁGI KORLÁT KÖTELEZŐ ALKALMAZÁSÁNAK ESETEI GYORSFORGALMI UTAK FŐUTAK MELLÉKUTAK A PÁLYÁN KÍVÜLI EK VÉDELMÉRE 16 AZ ÚT MELLETT TÖLTÉSLÁBTÓL 10 MÉTEREN BELÜL PÁRHUZAMOS, GYALOG- ÉS/VAGY KERÉKPÁRÚT VAN H2 N1 17. OSZTOTTPÁLYÁS UTAK OSZTÓSÁVJÁBAN MINDKÉT OLDALON AZ OSZTÓ/ELVÁLASZTÓ SÁVBAN H2 H2 H1 Változás az MSZ EN 1317 szabványban (angol nyelvű változat hatályba helyezése) Feltartóztatási fokozat kiegészítése az L1-L4b kategóriákkal

15 MSZ-EN

16 MSZ-EN

17 ÚJ VISSZATARTÁSI FOKOZATOK

18 AZ ÚJ FOKOZATOK

19 ÚT Szoros korreláció az ÚT előírással az MSZ-EN előírással Hatályosság: Hidakon alkalmazott közúti visszatartó rendszerek Gyalogos-kerékpáros korlátok Üzemi korlátok

20 ÚJDONSÁGOK Ha l < 50 m, vagy h <7,00 m az úton alkalmazott korlát (betonfal is) átvezethető; Meg kell tervezni az eltérő korlátok között az átmenetet; Mellvédek-posztamensek alkalmazása ÁNF < 6000 E/nap, és vt < 50 km/ó; Dilatálás: l > 20,00 m esetén; NEM újdonság: számítással - törésteszttel igazolt korlát is alkalamzható (MÉG )

21 Diszpozíció (ÚT ) Tervezés Hagyományos korlát: nem kell számítani, ha a szegélymagasság > 0,15 m, ajánlott érték: 0,25 m; MSZ-EN 1317: a korlátot tartó szerkezetet kell ellenőrizni (a híd elviseli?), rendelkezés az átmenetek tervezésére.

22 BALESETI KOCKÁZATOK Áthidalt akadály Egyéb út, vasút, vízfolyás Átvezetett út Autópálya, autóút (1) h > 7 m vagy 3 m h 7 m és h < 3 m és Alsópályás híd l > 50 m l 50 m l 50 m Autópálya, autóút S Á S Út, ÁNF > E/n Út, ÁNF E/n S Á (2) Á S S Á (3) Á (1) gyorsító, lassító sávokon levő hidakkal együtt (2) vasútvonal felett S (3) villamosított vasútvonal felett S

23 BIZTONSÁGI KORLÁT MEGVÁLASZTÁSA ÚT útügyi műszaki előírásban előírtnál nem alacsonyabb ütközéshevességi fokozatú, de legalább átlagos baleseti kockázati csoportba tartozó esetekben legalább: H1 a súlyos baleseti kockázati csoportba tartozó esetekben egyedi megfontolás alapján a fenti esettől eltérő, legalább egy fokozattal magasabb

24 ÜTKÖZÉSHEVESSÉG gyorsforgalmi utak és főutak, valamint ÁNF> E/nap forgalmú utak hídjai esetében B ütközéshevességi fokozatú vezetőkorlát alkalmazása kötelező; minden egyéb esetben legalább B ütközéshevességi fokozatú vezetőkorlát alkalmazása ajánlott.

25 Egyéb feltételek A dinamikus behajlás értéke (D) nem nagyobb, mint a biztonsági korlát mögött a leesés veszélye nélkül rendelkezésre álló tér; a biztonsági korlát szegély: 7 25 cm és azonos a kísérletben leírttal; Meg kell adnia korlátról a szegélyre, illetve a hídszerkezetre átadott erőket és hatásokat.

26 KIALAKÍTÁS - 1 A hagyományos korlát leírása (ábra nélkül); Híd előtti és utáni szakaszokon sűrítés; Megszakítás tiltása; Leerősítés: Utólagos hegesztés a talplemezekre, Fúrt - dűbeles, ragasztott rögzítés Homlokfal távolsága az akadálytól (50 cm), szegélytől (0-10 cm)

27 KIALAKÍTÁS - 2 Beton terelőfal elhelyezése Rögzítés-besüllyesztés feltételhez kötött; Vízelvezetés megoldása; Váltás a különböző típusok között. Idomacél korlát elhelyezése Lényegében változatlan, de pontosabb részletesebb megfogalmazások; Korrózióvédelem!

28 KIALAKÍTÁS - 3 Különleges esetek: Belterületi hidak: gyalogos-kerékpáros korlát egyedi tervezés lehetséges (forma és anyag); Szegélyen futó vezetőkorlát elhagyásának lehetősége (belterület, szegélymagasság, növelt biztonsági sáv, stb.) Alsópályás hidak: a feljutás megakadályozása, rúd melletti leesés megakadályozása; Légrés fedés 0,15 m és 1,50 m között Posztamensek elhelyezése (max. 10 cm); Kivételes esetben korlátvég alkalmazása

29 Folyt. köv Köszönjük megtisztelő figyelmüket! Dr. Csorja Zsuzsa és Kolozsi Gyula

Vezetőkorlátok alkalmazása hidakon. Vass István hídmérnök, KKK. Sopron, 2013. június 12.

Vezetőkorlátok alkalmazása hidakon. Vass István hídmérnök, KKK. Sopron, 2013. június 12. Vezetőkorlátok alkalmazása hidakon Vass István hídmérnök, KKK Sopron, 2013. június 12. 2013.06.24. 1 Hidak Magyarországon Hazánkban mintegy 12 ezer közúti híd van! (Önkormányzatok: 4251 db + 251 db (Bp.)

Részletesebben

Forgalomtechnikai beruházások 1. Korlátok 2. Körforgalmak

Forgalomtechnikai beruházások 1. Korlátok 2. Körforgalmak Forgalomtechnikai beruházások 1. Korlátok 2. Körforgalmak Dr. Lányi Péter Közlekedési Infrastruktúra Főosztály 2009. október 16. 1 www.maut.hu 2 www.maut.hu 3 www.maut.hu 4 www.maut.hu 5 www.maut.hu 6

Részletesebben

FORGALMÁSZ NAPOK. a Biztonságosabb utakért - láthatóság, vezetőkorlátok, baleseti elemzések. Sopron, 2013. június 12-13.

FORGALMÁSZ NAPOK. a Biztonságosabb utakért - láthatóság, vezetőkorlátok, baleseti elemzések. Sopron, 2013. június 12-13. FORGALMÁSZ NAPOK a Biztonságosabb utakért - láthatóság, vezetőkorlátok, baleseti elemzések Sopron, 2013. június 12-13. Szalagkorlátok viselkedése járműütközések esetén Belle Örs M6 Tolna Autópálya Koncessziós

Részletesebben

Kerékpárforgalmi létesítmények tervezése

Kerékpárforgalmi létesítmények tervezése ÚT 2-1.203:2006 Kerékpárforgalmi létesítmények tervezése 13. Útépítési Akadémia 2007-12-06 Kerékpárforgalmi létesítmények: Kerékpárút Gyalog és, Kerékpársáv (közösségi közlekedéssel közös sávok is) Kisforgalmi

Részletesebben

FÜVES PÁLYÁK TERVEZÉSE. Juhász Zsoltné, Nagy Éva FŐMTERV ZRT. 2013. április Szeged

FÜVES PÁLYÁK TERVEZÉSE. Juhász Zsoltné, Nagy Éva FŐMTERV ZRT. 2013. április Szeged FÜVES PÁLYÁK TERVEZÉSE Juhász Zsoltné, Nagy Éva FŐMTERV ZRT. 2013. április Szeged TÁRSASÁGUNK A FŐMTERV ZRT. A közlekedés minden szakterületében részt veszünk Kötöttpályás tervezési tevékenységeink Közúti

Részletesebben

A.12_Mennyiség 1/41 Főpálya_0+000-0+350

A.12_Mennyiség 1/41 Főpálya_0+000-0+350 Tétel-szám Megnevezés Mennyiség Útépítés 1 * Mértékegység E.ár [Ft] Költség [ E Ft] Főpálya építés 0+000-0+350km sz. között (M3 ap. csp-hoz tartozó főpálya szakasz) 1 * 200 000 ELŐKÉSZÍTŐ- ÉS FÖLDMUNKÁK

Részletesebben

13. Gyalogos közlekedés

13. Gyalogos közlekedés SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM MŰSZAKI TUDOMÁNYI KAR KÖZLEKEDÉSÉPÍTÉSI TANSZÉK KÖZÚTI FORGALOMTECHNIKA 1. Tantárgykód: NGB_ET009_1 13. Gyalogos közlekedés Dr. Kálmán László egyetemi adjunktus Győr, 2014. január

Részletesebben

Minisztériumi elvárások

Minisztériumi elvárások Minisztériumi elvárások Vagyongazdálkodási konferencia, Magyar Közút NZrt. Mátraháza, 2017. május 9. Thoroczkay Zsolt főosztályvezető NFM Közúti Infrastruktúra Fejlesztési Főosztály Minisztériumi elvárások

Részletesebben

VILLAMOS VASÚTI PÁLYÁK. Juhász Zsoltné tervező FŐMTERV ZRT. 2011. április 20. MISKOLC

VILLAMOS VASÚTI PÁLYÁK. Juhász Zsoltné tervező FŐMTERV ZRT. 2011. április 20. MISKOLC VILLAMOS VASÚTI PÁLYÁK TERVEZÉSÉNEK TAPASZTALATAI Juhász Zsoltné tervező FŐMTERV ZRT. 2011. április 20. MISKOLC TÁRSASÁGUNK A FŐMTERV ZRT. Az ország egyik legnagyobb infrastruktúra tervezője 60 éve aktív

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÖZLEKEDÉSI ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ VIZSGÁLAT ÉS TERV

MÓDOSÍTOTT TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÖZLEKEDÉSI ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ VIZSGÁLAT ÉS TERV 2. DOMASZÉK KÖZSÉG MÓDOSÍTOTT TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV KÖZLEKEDÉSI ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ VIZSGÁLAT ÉS TERV - 2 - TARTALOMJEGYZÉK KÖZLEKEDÉSI ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZ Közlekedési Felügyelet levele 2002. 03.

Részletesebben

A BUDAPESTI KÖZÖSSÉGI KERÉKPÁROS KÖZLEKEDÉSI RENDSZER (KKKR) BEVEZETÉSÉHEZ SZÜKSÉGES INFRASTRUKTÚRA INTÉZKEDÉSI JAVASLATOK

A BUDAPESTI KÖZÖSSÉGI KERÉKPÁROS KÖZLEKEDÉSI RENDSZER (KKKR) BEVEZETÉSÉHEZ SZÜKSÉGES INFRASTRUKTÚRA INTÉZKEDÉSI JAVASLATOK TANDEM MÉRNÖKIRODA Kft. Postacím: 1300 Bp. Pf. 4. / Iroda: 1033 Budapest Polgár u. 12. Tel.: (1) 368-83-43; Tel./Fax: (1) 453-24-49 pej.kalman@tandemkft.hu www.tandemkft.hu A BUDAPESTI KÖZÖSSÉGI KERÉKPÁROS

Részletesebben

Önmagukat magyarázó utak tervezési szempontjai

Önmagukat magyarázó utak tervezési szempontjai Önmagukat magyarázó utak tervezési szempontjai Dr. Koren Csaba Önmagát magyarázó az az út, amelyen az út kialakításából egyértelmű a járművezető számára, hogy hogyan kell viselkednie (pl. melyik sávon,

Részletesebben

SIÓAGÁRD KÖZLEKEDÉS. 1. Előzmények

SIÓAGÁRD KÖZLEKEDÉS. 1. Előzmények SIÓAGÁRD KÖZLEKEDÉS 1. Előzmények Közlekedési szempontból az alábbi tervelőzményeket vettük figyelembe: Országos területrendezési terv (2003. évi XXVI. Tv.) Tolna M. területrendezési terve (VÁTI) Tolna

Részletesebben

Zajárnyékoló falak tervezési tapasztalatai. Útépítési akadémia 15.

Zajárnyékoló falak tervezési tapasztalatai. Útépítési akadémia 15. Zajárnyékoló falak tervezési tapasztalatai Útépítési akadémia 15. Budapest, 2008. február 20. Zaj: minden olyan hang -függetlenül a hangosságától vagy erősségétől, amely nem kívánatos hatással van egyes

Részletesebben

Kerékpársáv emelt szinten tervezési útmutató a koppenhágai típusú kerékpársávra

Kerékpársáv emelt szinten tervezési útmutató a koppenhágai típusú kerékpársávra Kerékpársáv emelt szinten tervezési útmutató a koppenhágai típusú kerékpársávra Kovács Gergely - Vincze Tibor TRENECON COWI Kft. 2 Kerékpárút Elválasztott megelőzi a nagy sebesség-különbségből, rossz látási

Részletesebben

8. Külön szintű csomópontok

8. Külön szintű csomópontok SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM MŰSZAKI TUDOMÁNYI KAR KÖZLEKEDÉSÉPÍTÉSI TANSZÉK KÖZÚTI FORGALOMTECHNIKA 1. Tantárgykód: NGB_ET009_1 8. Külön szintű csomópontok Dr. Kálmán László egyetemi adjunktus Győr, 2014.

Részletesebben

Szabályozási kérdések a közlekedés területén (1222/2011. Korm.hat. a 2+1 sávos kialakítás) 2012.04.17 Balatonföldvár.

Szabályozási kérdések a közlekedés területén (1222/2011. Korm.hat. a 2+1 sávos kialakítás) 2012.04.17 Balatonföldvár. Dr. Lányi Péter Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Infrastruktúra Főosztály Szabályozási kérdések a közlekedés területén (1222/2011. Korm.hat. a 2+1 sávos kialakítás) 2012.04.17 Balatonföldvár.

Részletesebben

Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Villámvédelmi vizsgára felkészítő tanf. 2015 MSZ EN 62305-3

Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Villámvédelmi vizsgára felkészítő tanf. 2015 MSZ EN 62305-3 Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Villámvédelmi vizsgára felkészítő tanf. 2015 MSZ EN 62305-3 Alapok - Az építményben és annak környezetében a fizikai károsodás és az élőlények érintési és

Részletesebben

Az útügyi hatósági, jogi, és mőszaki szabályozás néhány aktuális kérdése

Az útügyi hatósági, jogi, és mőszaki szabályozás néhány aktuális kérdése Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozat 77. sz. elnökségi őlés 3. napirendi pont Az útügyi hatósági, jogi, és mőszaki szabályozás néhány aktuális kérdése Budapest, 2009. március 3. Cholnokyné Ferenczi

Részletesebben

3. KÖZLEKEDÉSI JAVASLATOK. 3.0.1 Előzmények

3. KÖZLEKEDÉSI JAVASLATOK. 3.0.1 Előzmények I.4.2. KÖZLEKEDÉS 3. KÖZLEKEDÉSI JAVASLATOK 3.0.1 Előzmények Közlekedési szempontból az alábbi tervelőzményeket vettük figyelembe: Országos területrendezési terv (2008. VÁTI) Bács-Kiskun M. területrendezési

Részletesebben

Információk az utak menti fásításról. Zsidákovits József. üzemeltetési mérnök, KKK. Budapest 2008. február 20. 1. A fásítás két évtizede számokban

Információk az utak menti fásításról. Zsidákovits József. üzemeltetési mérnök, KKK. Budapest 2008. február 20. 1. A fásítás két évtizede számokban Információk az utak menti fásításról Zsidákovits József üzemeltetési mérnök, KKK Budapest 2008. február 20. Témák áttekintése 1. A fásítás két évtizede számokban 2. Változások a 3. Közút menti fák állapotvizsgálata

Részletesebben

A Közúti Közlekedés Szabályai TERVEZET. Általános koncepció Lényeges kerékpárosokat érintő javaslatok

A Közúti Közlekedés Szabályai TERVEZET. Általános koncepció Lényeges kerékpárosokat érintő javaslatok A Közúti Közlekedés Szabályai TERVEZET Általános koncepció Lényeges kerékpárosokat érintő javaslatok Munkabizottsági anyag (Deák János, Dr. Fülöp Ágnes, Hóz Erzsébet, Dr. Major Róbert, Siska Tamás) KTI,

Részletesebben

T-01/2015. Tel: 30/677-6080. Kelt:

T-01/2015. Tel: 30/677-6080. Kelt: Terv megnevezése: Celica 2004 Mérnöki Szolgáltató Kft. Tervszám: T-01/2015 Kiskőrös-Kalocsa 153 sz. vasútvonal 98+13 vkm, 5309 sz. út 0+893 km terelőút kiépítésének engedélyezési terve és a vasúti átjáró

Részletesebben

e-ut 07.02.11:2011 (ÚT 2-3.402)

e-ut 07.02.11:2011 (ÚT 2-3.402) (ÚT 2-3.402) Közúti hidak építése I. Beton, vasbeton és feszített vasbeton hídszerkezetek Tóth Emília VIA-PONTIS Kft. Útügyi Szabályozási Napok, Sopron, 2011. május 3-4. Az Eurocode-nak megfelelő tervezés

Részletesebben

Az MO útgyűrű jelentősége és fejlesztési programja

Az MO útgyűrű jelentősége és fejlesztési programja Az MO útgyűrű jelentősége és fejlesztési programja 2006. Május 16. Az MO jelentősége, szerepe - 1976 OMFB koncepció a magyarországi autópálya hálózatról - 1976-77 UVATERV részletes tanulmányterv a teljes

Részletesebben

SZTERÉNYI ÜGYVÉDI IRODA RECHTSANWALTSSOZIETÄT LAW FIRM

SZTERÉNYI ÜGYVÉDI IRODA RECHTSANWALTSSOZIETÄT LAW FIRM 1011 BUDAPEST, FŐ UTCA 14-18. Valamennyi ajánlattevő részére az ajánlatkérő honlapján közzétéve Tárgy: Kiegészítő tájékoztatás 2. Küldi: dr. Szterényi Sándor / Ligeti Éva Tel: +36/1/457 80 40 Fax: +36/1/457

Részletesebben

Infrastruktúra tárgy Városi (települési) közlekedés

Infrastruktúra tárgy Városi (települési) közlekedés Infrastruktúra tárgy Városi (települési) közlekedés Kálnoki Kis Sándor okl. mérnök, okl. városrendezı szakmérnök 2007. április 18. Városi közlekedési módok Vasúti közlekedés Közúti közlekedés Közösségi

Részletesebben

RENDEZÉSI TERVEK ÉS A KÖZÚTHÁLÓZAT-FEJLESZTÉS ÖSSZEFÜGGÉSEI, AKTUÁLIS KÉRDÉSEK

RENDEZÉSI TERVEK ÉS A KÖZÚTHÁLÓZAT-FEJLESZTÉS ÖSSZEFÜGGÉSEI, AKTUÁLIS KÉRDÉSEK RENDEZÉSI TERVEK ÉS A KÖZÚTHÁLÓZAT-FEJLESZTÉS ÖSSZEFÜGGÉSEI, AKTUÁLIS KÉRDÉSEK ÁLLAMREFORM ÉS A KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI BALATONFÖLDVÁR, 2007.05.08-09. ELİADÓ: DR. FÜLÖP GYULA TERÜLETFEJLESZTÉS

Részletesebben

Robbanásvédelmi dokumentáció készítése a Richter Gedeon NyRt-ben

Robbanásvédelmi dokumentáció készítése a Richter Gedeon NyRt-ben Cseh Róbert (Richter Gedeon NyRt.) Robbanásvédelmi dokumentáció készítése a Richter Gedeon NyRt-ben 1 A robbanásveszélyes iparágak működésének-működtetésének alapdokumentumai - Munkavédelmi-, - Környezetvédelmi-,

Részletesebben

Az M0 útgyűrű keleti szektor M5 autópálya új 4. sz. főút közötti szakaszának tervezése beton burkolattal

Az M0 útgyűrű keleti szektor M5 autópálya új 4. sz. főút közötti szakaszának tervezése beton burkolattal Az M0 útgyűrű keleti szektor M5 autópálya új 4. sz. főút közötti szakaszának tervezése beton burkolattal Előadás az Útépítési akadémia 5. sz. szimpóziumára 2006. május 16. Az előadást készítette: Fekete

Részletesebben

Vasúti átjárók akadálymentesítésének szabályozása

Vasúti átjárók akadálymentesítésének szabályozása KözOP-2.5.0-09-11-2012-0009 Vasúti átjárók akadálymentesítésének szabályozása (A szintbeni vasúti átjárók biztonságos és mozgáskorlátozottak számára kényelmes mőszaki kialakítása) Gábor Miklós (KTI), Dr.Koren

Részletesebben

Nagyvárosi forgalomszervezés és KRESZ, figyelemmel a kerékpáros és közösségi közlekedésre

Nagyvárosi forgalomszervezés és KRESZ, figyelemmel a kerékpáros és közösségi közlekedésre Nagyvárosi forgalomszervezés és KRESZ, figyelemmel a kerékpáros és közösségi közlekedésre KRESZ-módosítási javaslatok a városi közútkezelő szempontjából Lendvai Gábor Forgalomtechnikai munkatárs Budapesti

Részletesebben

Útügyi Akadémia: Útbiztonság Budapest, 28 February 2007

Útügyi Akadémia: Útbiztonság Budapest, 28 February 2007 Útügyi Akadémia: Útbiztonság Budapest, 28 February 07 EN 1317 : Hidakon alkalmazott visszatartó rendszerekre vonatkozó szabályozás Ütközéseknél felmerülő erők mérése, töréspróbák eredményei és F.E.M. Analízis

Részletesebben

Szegedi belváros kerékpáros átjárhatóságának biztosítása Készítette: Dávid Gábor

Szegedi belváros kerékpáros átjárhatóságának biztosítása Készítette: Dávid Gábor Szegedi belváros kerékpáros átjárhatóságának biztosítása Készítette: Dávid Gábor 1 Előzmények A lehetőség: KRESZ (2010.01.01) A módosítás előtt: (3) Ha az Egyirányú forgalmú út jelzőtáblák (104. és 105.

Részletesebben

KERÉKPÁR ÉS KERÉKPÁROS

KERÉKPÁR ÉS KERÉKPÁROS KERÉKPÁR ÉS KERÉKPÁROS A kerékpározás hatásai nem igényel fosszilis energiát externáliák nem szennyezi a levegőt, nincs széndioxid kibocsátása nem okoz zajt kevés helyet foglal infrastruktúra igénye alacsony

Részletesebben

M0 GYŰRŰ DÉLI SZEKTOR. M1-M6 autópályák (2+840-9+400 km sz.) közötti 2x3 sávos szakasza

M0 GYŰRŰ DÉLI SZEKTOR. M1-M6 autópályák (2+840-9+400 km sz.) közötti 2x3 sávos szakasza M0 GYŰRŰ DÉLI SZEKTOR M1-M6 autópályák (2+840-9+400 km sz.) közötti 2x3 sávos szakasza Beruházó: Tervező: Mérnök: Kivitelező: Magyarország közúthálózata Az M0 gyűrű környezete Az M0 gyűrű áttekintő térképe

Részletesebben

KAPUVÁR VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

KAPUVÁR VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu KAPUVÁR VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

Részletesebben

Biztonsági Testület 2012. június 19. TERVEZET! Járművek, VMMSzK, Vasútbiztonság. Dr. Csiba József igazgató MÁV Zrt. VMMSzK. Magyar Államvasutak ZRt.

Biztonsági Testület 2012. június 19. TERVEZET! Járművek, VMMSzK, Vasútbiztonság. Dr. Csiba József igazgató MÁV Zrt. VMMSzK. Magyar Államvasutak ZRt. Biztonsági Testület 2012. június 19. TERVEZET! Járművek, VMMSzK, Vasútbiztonság Dr. Csiba József igazgató MÁV Zrt. VMMSzK Országos Vasúti Szabályzat A vasút üzemeltetőjének gondoskodnia kell a vasúti építményeknek

Részletesebben

Kerékpáros forgalomtechnika és biztonság néhány összefüggése

Kerékpáros forgalomtechnika és biztonság néhány összefüggése Forgalmász napok Sopron, 2013. június 12-13. Kerékpáros forgalomtechnika és biztonság néhány összefüggése Vincze Tibor vin@trenecon.hu 1 2013.06.24. Tartalom 1. Miként látjuk a kerékpárost? 2. Kívánatos

Részletesebben

A betonburkolatok méretezésére és építésére vonatkozó Útügyi Műszaki Előírások átdolgozása

A betonburkolatok méretezésére és építésére vonatkozó Útügyi Műszaki Előírások átdolgozása A betonburkolatok méretezésére és építésére vonatkozó Útügyi Műszaki Előírások átdolgozása MAÚT Építési Bizottság Dr Ambrus Kálmán Betonburkolat munkacsoport Vörös Zoltán 2016. Jelenleg érvényben lévő

Részletesebben

KÓPHÁZA KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

KÓPHÁZA KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu KÓPHÁZA KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

Részletesebben

K Ö L T S É G V E T É S I K I Í R Á S

K Ö L T S É G V E T É S I K I Í R Á S GÁT-JA BT. Nyíregyháza, Ószőlő u. 116. K Ö L T S É G V E T É S I K I Í R Á S Készült: Csengersima Község Önkormányzat Csengersima, Kossuth u. 60., a Csengersima külterületén a Hrsz: 0138/88 alatt meglévő

Részletesebben

A 31. és 33 sz. főutak, valamint kapcsolódó kerékpárút fejlesztésének folyamatáról. TTFT tájékoztatás 2010. április 21.

A 31. és 33 sz. főutak, valamint kapcsolódó kerékpárút fejlesztésének folyamatáról. TTFT tájékoztatás 2010. április 21. A 31. és 33 sz. főutak, valamint kapcsolódó kerékpárút fejlesztésének folyamatáról TTFT tájékoztatás 2010. április 21. Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. - NIF

Részletesebben

REGIOPLAN FERTŐSZENTMIKLÓS VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

REGIOPLAN FERTŐSZENTMIKLÓS VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu FERTŐSZENTMIKLÓS VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1011 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló

Részletesebben

GEOplaner Építőipari Tervező KFT

GEOplaner Építőipari Tervező KFT P É T F Ü R D Ő PÉTFÜRDŐ, BERHIDAI ÚT ISKOLA UTCA CSATLAKOZÁSÁBAN ÁTERESZ MEGHOSSZABBÍTÁS TERVE TERVSZÁM: 718/15 MEGRENDELŐ: PÉTFÜRDŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8105 PÉTFÜRDŐ, BERHIDAI ÚT 6. KÉSZÍTETTE:

Részletesebben

FÖLDMUNKA GÉPESÍTÉSI FELADAT géplánc összeállítás

FÖLDMUNKA GÉPESÍTÉSI FELADAT géplánc összeállítás Elvégzendõ Tömegelosztás FÖLDMUNKA GÉPESÍTÉSI FELADAT géplánc összeállítás 12000 m3 1500 m Keresztszelvény 14 m Átlagos töltésmagasság 2 m m (A munkkörülmény szorzók a gépkatalógusnál találhatóak) Talajjellemzõk

Részletesebben

A VÁLTOZATOSSÁG GYÖNYÖRKÖDTET

A VÁLTOZATOSSÁG GYÖNYÖRKÖDTET ÚTÜGYI SZABÁLYOZÁSI NAPOK A VÁLTOZATOSSÁG GYÖNYÖRKÖDTET KKK SOPRON, 2011. 05. 03-04. Kolozsi Gyula Jogszabályi alapok MSZ megszüntetés: 2283/2001. (X. 5.) Korm. Határozat MSZ-EN önkéntes alkalmazása: 2001.

Részletesebben

sávos utak forgalomlefolyása

sávos utak forgalomlefolyása KözOP-3.5.0-09-11-2012-0018 2+1 1+2 sávos utak forgalomlefolyása A 2+1 1+2 sávos problémakör a hazai gyorsforgalmi utakon és autópályákon Kiegészítő kutatási és elemzési feladatok végzése ajánlatkérő részére

Részletesebben

A képviselőtestületek és a jegyzők közútkezelői és közlekedési hatósági feladatai

A képviselőtestületek és a jegyzők közútkezelői és közlekedési hatósági feladatai BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Közlekedési Felügyelősége A képviselőtestületek és a jegyzők közútkezelői és közlekedési hatósági feladatai Gida Attila útügyi szakmai tanácsadó Jogszabályi háttér 1988. évi

Részletesebben

Az infrastruktúra rendelet aktuális kérdései

Az infrastruktúra rendelet aktuális kérdései Az infrastruktúra rendelet aktuális kérdései Mocsári Tibor főmérnök, osztályvezető 2014. március 26. Szombathely, KTE-KTI Szakmai Roadshow TARTALOM 176/2011. (VIII. 31.) Korm. rendelet Tanulmányterv Közúti

Részletesebben

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE SÁRPILIS KÖZSÉG SÁRPILIS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE. Szakági alátámasztó munkarészek KÖZLEKEDÉS. Szekszárd, 2007.

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE SÁRPILIS KÖZSÉG SÁRPILIS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE. Szakági alátámasztó munkarészek KÖZLEKEDÉS. Szekszárd, 2007. SÁRPILIS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE SÁRPILIS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE Szakági alátámasztó munkarészek KÖZLEKEDÉS Szekszárd, 2007. június SÁRPILIS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2 1. A település

Részletesebben

sávos problémakör a hazai gyorsforgalmi utakon és autópályákon

sávos problémakör a hazai gyorsforgalmi utakon és autópályákon Közlekedési Tagozat 2+1-1+2 sávos problémakör a hazai gyorsforgalmi utakon és autópályákon 1 4. A 2+1 sávos utak hálózati alkalmazási lehetőségei távlati gyorsforgalmi (és főúthálózati) hálózati elemekre,

Részletesebben

A forgalomsűrűség és a követési távolság kapcsolata

A forgalomsűrűség és a követési távolság kapcsolata 1 A forgalomsűrűség és a követési távolság kapcsolata 6 Az áramlatsűrűség (forgalomsűrűség) a követési távolsággal ad egyértelmű összefüggést: a sűrűség reciprok értéke a(z) (átlagos) követési távolság.

Részletesebben

Nagyfeszültségű távvezetékek termikus terhelhetőségének dinamikus meghatározása az okos hálózat eszközeivel

Nagyfeszültségű távvezetékek termikus terhelhetőségének dinamikus meghatározása az okos hálózat eszközeivel Nagyfeszültségű távvezetékek termikus terhelhetőségének dinamikus meghatározása az okos hálózat eszközeivel Okos hálózat, okos mérés konferencia 2012. március 21. Tárczy Péter Energin Kft. Miért aktuális?

Részletesebben

47 sz. főút - 4415 j. út Hódmezővásárhely, Kálvin János tér, jelzőlámpás csomópont átépítése kétsávos turbó típusú körforgalmú csomóponttá 2009. A Kálvin János téri csomópont Hódmezővásárhelyen, a 47 sz.

Részletesebben

NEMZETKÖZI ZI ÚTÜGYI KONFERENCIA. FOLYAMATOK (a kötelező alkalmazástól - a kötelező alkalmazásig)

NEMZETKÖZI ZI ÚTÜGYI KONFERENCIA. FOLYAMATOK (a kötelező alkalmazástól - a kötelező alkalmazásig) NEMZETKÖZI ZI ÚTÜGYI KONFERENCIA 17. Útépítési Akadémia, Budapest 2009. október 16. Az együttműködés erősítése az útügyben 15 éves a Magyar Útügyi Társaság A tervezési előírások érvényesülése a hatóság

Részletesebben

Gyorsutak Közlekedésfejlesztés Magyarországon Konferencia Balatonföldvár, május

Gyorsutak Közlekedésfejlesztés Magyarországon Konferencia Balatonföldvár, május Gyorsutak Holnapy László főosztályvezető, titkárságvezető Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Parlamenti Államtitkárság Közlekedésfejlesztés Magyarországon Konferencia Balatonföldvár, 2016. május 10-12. Az

Részletesebben

A felelősség határai a tudásalapú társadalomban a közlekedés példáján. Palkovics László BME

A felelősség határai a tudásalapú társadalomban a közlekedés példáján. Palkovics László BME A felelősség határai a tudásalapú társadalomban a közlekedés példáján Palkovics László BME Az autonóm közúti közlekedési rendszerek (jármű + közlekedési környezet) fejlődésének indokai a humán vezető képességei

Részletesebben

A közlekedés helyzete és az állami költségvetés

A közlekedés helyzete és az állami költségvetés KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON AKTUALITÁSOK Balatonföldvár, 2012. május 15-17. A közlekedés helyzete és az állami költségvetés Dr. Kovács Árpád Elnök Költségvetési Tanács Múltidézés A rendszerváltozás

Részletesebben

GEOTECHNIKA III. (LGB-SE005-3) TÁMFALAK

GEOTECHNIKA III. (LGB-SE005-3) TÁMFALAK GEOTECHNIKA III. (LGB-SE005-3) TÁMFALAK Bevezetés 2 Miért létesítünk támszerkezeteket? földtömeg és felszíni teher megtámasztása teherviselési típusok támfalak: szerkezet és/vagy kapcsolt talaj súlya (súlytámfal,

Részletesebben

A magyar-osztrák és a magyar-szlovák határtérségek közlekedési infrastruktúrája

A magyar-osztrák és a magyar-szlovák határtérségek közlekedési infrastruktúrája A magyar-osztrák és a magyar-szlovák határtérségek közlekedési infrastruktúrája TINER TIBOR MTA CSFK Földrajztudományi Intézet Budapest Magyarország északi és nyugati határszakaszai Osztrák magyar államhatár

Részletesebben

Az úttervezés szabályozásának változása: jogszabály és KTSZ

Az úttervezés szabályozásának változása: jogszabály és KTSZ Az úttervezés szabályozásának változása: jogszabály és KTSZ Barna Zsolt MAÚT BME Út és Vasútépítési Tanszék A feladat Rendelet a közutak tervezéséről Új KTSZ A KÖZOP-projekt keretében elvégzett további

Részletesebben

RÖJTÖKMUZSAJ KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

RÖJTÖKMUZSAJ KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu RÖJTÖKMUZSAJ KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

Részletesebben

Ex Fórum 2009 Konferencia. 2009 május 26. robbanásbiztonság-technika 1

Ex Fórum 2009 Konferencia. 2009 május 26. robbanásbiztonság-technika 1 1 Az elektrosztatikus feltöltődés elleni védelem felülvizsgálata 2 Az elektrosztatikus feltöltődés folyamata -érintkezés szétválás -emisszió, felhalmozódás -mechanikai hatások (aprózódás, dörzsölés, súrlódás)

Részletesebben

Szalóki Flórián, főigazgató a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közlekedési Programok Irányító Hatóság vezetője

Szalóki Flórián, főigazgató a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közlekedési Programok Irányító Hatóság vezetője 8. sz. napirendi pont Tájékoztató a 2007-2013. időszakban a KÖZOP támogatásból megvalósuló dél-dunántúli és nyugat-dunántúli úthálózat fejlesztésekről, a következő tervezési időszak ének helyzetéről. Szalóki

Részletesebben

Mikor és mire elég a kéménymagasság? Dr. Barna Lajos. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületgépészeti Tanszék

Mikor és mire elég a kéménymagasság? Dr. Barna Lajos. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületgépészeti Tanszék Mikor és mire elég a kéménymagasság? Dr. Barna Lajos Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Épületgépészeti Tanszék IV. Országos Kéménykonferencia Kecskemét, 2006. március 23-24. ... ha két méter,

Részletesebben

TARTALOM 3. ALSÓNÉMEDI KÖZLEKEDÉSÉNEK ÁLTALÁNOS ÉS EGYEDI PROBLÉMÁI

TARTALOM 3. ALSÓNÉMEDI KÖZLEKEDÉSÉNEK ÁLTALÁNOS ÉS EGYEDI PROBLÉMÁI TARTALOM 1. BEVEZETÉS 1.1. A TERVEZÉSI MEGBÍZÁS TÁRGYA, ELŐZMÉNYEK 1.2. A TERVEZÉSI FELADAT MEGHATÁROZÁSA 2. ALSÓNÉMEDI JELENLEGI KÖZLEKEDÉSI HELYZETE 2.1. ALSÓNÉMEDI KÖZÚTHÁLÓZATA 2.2. ALSÓNÉMEDI KÖZÚTI

Részletesebben

2. fejezet. ROP Országos közutakon burkolat felújítás, és hídfelújítás kiviteli tervdokumentációjának elkészítése és tervezői művezetés III.

2. fejezet. ROP Országos közutakon burkolat felújítás, és hídfelújítás kiviteli tervdokumentációjának elkészítése és tervezői művezetés III. Műszaki tartalom 2. fejezet ROP Országos közutakon burkolat felújítás, és hídfelújítás kiviteli tervdokumentációjának elkészítése és tervezői művezetés III. Projektelemenkénti tervezési diszpozíciók Lezárva:

Részletesebben

10. Tájékoztatás. Dr. Kálmán László SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM MŰSZAKI TUDOMÁNYI KAR KÖZÚTI FORGALOMTECHNIKA 1. Győr, 2014. január

10. Tájékoztatás. Dr. Kálmán László SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM MŰSZAKI TUDOMÁNYI KAR KÖZÚTI FORGALOMTECHNIKA 1. Győr, 2014. január SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM MŰSZAKI TUDOMÁNYI KAR KÖZLEKEDÉSÉPÍTÉSI TANSZÉK KÖZÚTI FORGALOMTECHNIKA 1. Tantárgykód: NGB_ET009_1 10. Tájékoztatás Dr. Kálmán László egyetemi adjunktus Győr, 2014. január Tartalom

Részletesebben

A törvény jelentősége:

A törvény jelentősége: Magó Erzsébet osztályvezető Belügyminisztérium Területrendezési és Településügyi Főosztály 2012. április 26. Az Agglomerációs törvény (továbbiakban: Törvény) 2005. szeptember 1-én lépett hatályba. A törvény

Részletesebben

NAGYCENK NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

NAGYCENK NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu NAGYCENK NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

Részletesebben

RÉSZLETES TEMATIKA. a Rex-Elektro Kft. 1155 Budapest,Dembinszky u.1.szám alatt tartandó előadáshoz

RÉSZLETES TEMATIKA. a Rex-Elektro Kft. 1155 Budapest,Dembinszky u.1.szám alatt tartandó előadáshoz 1 RÉSZLETES TEMATIKA a Rex-Elektro Kft. 1155 Budapest,Dembinszky u.1.szám alatt tartandó előadáshoz I./VILLÁMVÉDELMI RENDSZEREK LÉTESÍTÉSE A 9/2008(II.22.) ÖTM RENDELET (OTSZ) SZERINT 1./ Jogszabályi háttér

Részletesebben

ÖNMAGUKAT MAGYARÁZÓ UTAK - ELMÉLET ÉS GYAKORLAT

ÖNMAGUKAT MAGYARÁZÓ UTAK - ELMÉLET ÉS GYAKORLAT ÖNMAGUKAT MAGYARÁZÓ UTAK - ELMÉLET ÉS GYAKORLAT Dr. Koren Csaba egyetemi tanár Iván Gabriella tanársegéd Széchenyi István Egyetem Győr KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON MMK, Balatonföldvár, 2014. május

Részletesebben

Pér Község Önkormányzata 9099 Pér, Szent Imre u. 1. Tel: (96) , Fax: (96)

Pér Község Önkormányzata 9099 Pér, Szent Imre u. 1. Tel: (96) , Fax: (96) Ügyiratszám: Dr. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter részére Tárgy: Baleseti gócpont megszüntetése iránti kérelem Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 1051 Budapest Honvéd utca 13-15. Tisztelt Miniszter

Részletesebben

Közúti infrastruktúra közlekedésbiztonsági kezelésének (KBHV, KBA) tapasztalatai beruházói szemszögből. Balatonföldvár, Egyházy Zita - NIF Zrt.

Közúti infrastruktúra közlekedésbiztonsági kezelésének (KBHV, KBA) tapasztalatai beruházói szemszögből. Balatonföldvár, Egyházy Zita - NIF Zrt. Közúti infrastruktúra közlekedésbiztonsági kezelésének (KBHV, KBA) tapasztalatai beruházói szemszögből Balatonföldvár, Egyházy Zita - NIF Zrt. - Közúti biztonsági hatásvizsgálatok szerepe a közúti projektek

Részletesebben

12. TÉTEL a.) A földelési ellenállásmérésre vonatkozó szabvány. Rajzolja le a mérés alapelvét voltampermérős

12. TÉTEL a.) A földelési ellenállásmérésre vonatkozó szabvány. Rajzolja le a mérés alapelvét voltampermérős 1. TÉTEL a) Milyen követelményeket kell teljesíteni a villámvédelmi berendezés létesítésénél (tervezői anyagkiírás, kivitelezés)? b) Ismertesse az építőanyagok éghetőségi csoportjait, villámvédelmi alkalmazását!

Részletesebben

Veszprém megye területrendezési terve a község esetében egy közlekedésfejlesztési

Veszprém megye területrendezési terve a község esetében egy közlekedésfejlesztési KÖZLEKEDÉSI MUNKARÉSZ 1. TÉRSÉGI KAPCSOLATOK Magyargencs a 8412. jelű Várkesző- Vönöck összekötő út mellett található. A település a térség kistérségi központjától Pápától 19 kilométerre északnyugatra,

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. 1. KIINDULÁSI ADATOK 3. 1.1 Geometria 3. 1.2 Anyagminőségek 6. 2. ALKALMAZOTT SZABVÁNYOK 6.

TARTALOMJEGYZÉK. 1. KIINDULÁSI ADATOK 3. 1.1 Geometria 3. 1.2 Anyagminőségek 6. 2. ALKALMAZOTT SZABVÁNYOK 6. statikai számítás Tsz.: 51.89/506 TARTALOMJEGYZÉK 1. KIINDULÁSI ADATOK 3. 1.1 Geometria 3. 1. Anyagminőségek 6.. ALKALMAZOTT SZABVÁNYOK 6. 3. A VASBETON LEMEZ VIZSGÁLATA 7. 3.1 Terhek 7. 3. Igénybevételek

Részletesebben

KIÜRÍTÉS TvMI. Visegrád, 2015. február 27. Lengyelfi László

KIÜRÍTÉS TvMI. Visegrád, 2015. február 27. Lengyelfi László KIÜRÍTÉS TvMI Visegrád, 2015. február 27. Lengyelfi László ELŐZMÉNY 2014. április 10-én ülés az OKF-en, ahol megkaptuk a Brüsszelbe kiküldött OTSZ 5.0 tervezetet OTSZ tervezet tanulmányozása (sok mindent

Részletesebben

KÖZÚTI VISSZATARTÓ RENDSZEREK

KÖZÚTI VISSZATARTÓ RENDSZEREK KÖZÚTI VISSZATARTÓ RENDSZEREK Közúti visszatartó rendszerek Fogalmak Biztonsági korlátok, beton terelő falak Tervezés menete egy konkrét példán keresztül Néhány egyéb példa. A Közúti visszatartó rendszerek

Részletesebben

A MEGJELENÉS ELŐTT ÁLLÓ ALUTA KÖNYV BEMUTATÁSA

A MEGJELENÉS ELŐTT ÁLLÓ ALUTA KÖNYV BEMUTATÁSA A MEGJELENÉS ELŐTT ÁLLÓ ALUTA KÖNYV BEMUTATÁSA Előadó: Horváth Imréné Dr. Baráti Ilona okleveles építőmérnök, egyetemi docens, BME Magasépítési Tanszék Horváth Imréné Dr. Baráti Ilona okleveles építőmérnök,

Részletesebben

Témavázlat. Új generációs hullámacél hídszerkezetek méretezése és kivitelezése az út és vasútépítésben

Témavázlat. Új generációs hullámacél hídszerkezetek méretezése és kivitelezése az út és vasútépítésben Témavázlat Új generációs hullámacél hídszerkezetek méretezése és kivitelezése az út és vasútépítésben Hullámacél hídszerkezetek általános áttekintése o hullámacél szerkezetek története a XX. sz. elejétől

Részletesebben

Nemzeti Útfelújítási Program 2009-2020 (NÚP)

Nemzeti Útfelújítási Program 2009-2020 (NÚP) Nemzeti Útfelújítási Program 2009-2020 (NÚP) Simon Attila főosztályvezető KKK Útfenntartási és Üzemeltetési Főosztály Budapest 2008. május 14. A forgalmi teljesítmény változása 1998-2006. között Forgalmi

Részletesebben

TU 7 NYOMÁSSZABÁLYZÓ ÁLLOMÁSOK ROBBANÁSVESZÉLYES TÉRSÉGÉNEK MEGHATÁROZÁSA ÉS BESOROLÁSA AZ MSZ EN 60079-10:2003 SZABVÁNY SZERINT.

TU 7 NYOMÁSSZABÁLYZÓ ÁLLOMÁSOK ROBBANÁSVESZÉLYES TÉRSÉGÉNEK MEGHATÁROZÁSA ÉS BESOROLÁSA AZ MSZ EN 60079-10:2003 SZABVÁNY SZERINT. TU 7 NYOMÁSSZABÁLYZÓ ÁLLOMÁSOK ROBBANÁSVESZÉLYES TÉRSÉGÉNEK MEGHATÁROZÁSA ÉS BESOROLÁSA AZ MSZ EN 60079-10:2003 SZABVÁNY SZERINT. Előterjesztette: Jóváhagyta: Doma Géza koordinációs főmérnök Posztós Endre

Részletesebben

Kerékpáros Közlekedésbiztonsági Nap

Kerékpáros Közlekedésbiztonsági Nap Kerékpáros Közlekedésbiztonsági Nap A közlekedési hatóság véleménye a kormánytisztviselő és a közlekedő szemszögéből 2011. február 23. 10:50-11:10 Holnapy László vezető-főtanácsos főosztályvezető-helyettes

Részletesebben

Aljzathoz rögzített tetőkorlát

Aljzathoz rögzített tetőkorlát Dobogó ból Járóráccsal és két konzollal A hosszanti és az egyik keresztirányú oldalon korláttal Bővítő dobogó ból Járóráccsal és konzollal megerősítve A hosszanti oldalon toldó elemmel ellátott korláttal

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ Módosítás a Vállalkozási szerződés a 4904 j. út 11+796-19+460-22+260 km sz. Nyíracsád-Nyírábrány közötti útszakasz méretezett burkolaterősítésére tárgyú eljárásban Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/64

Részletesebben

Beton pályaburkolatok tervezése és építése. Vörös Zoltán UTIBER Kft 2008. november

Beton pályaburkolatok tervezése és építése. Vörös Zoltán UTIBER Kft 2008. november Beton pályaburkolatok tervezése és építése Vörös Zoltán UTIBER Kft 2008. november Általános előírások Betonburkolatok - Hézagaiban vasalt betonburkolatok (hossz- és kereszthézagok) - Hézag nélküli betonburkolatok

Részletesebben

2+1-1+2 sávos problémakör a hazai gyorsforgalmi utakon és autópályákon

2+1-1+2 sávos problémakör a hazai gyorsforgalmi utakon és autópályákon Közlekedési Tagozat 2+1-1+2 sávos problémakör a hazai gyorsforgalmi utakon és autópályákon 1 5. Közlekedési magatartás a 2+1 sávos utakon Siska Tamás és társai: Tóthné Temesi Kinga, dr. Csorja Zsuzsanna,

Részletesebben

BEÉPÍTÉSI SEGÉDLET VIACON HELCOR HULLÁMACÉL CSŐÁTERESZEK

BEÉPÍTÉSI SEGÉDLET VIACON HELCOR HULLÁMACÉL CSŐÁTERESZEK BEÉPÍTÉSI SEGÉDLET VIACON HELCOR HULLÁMACÉL CSŐÁTERESZEK 2040 Budaörs, 1 www.viaconhungary.hu 1. BEÉPÍTÉSSEL KAPCSOLATOS KÖVETELMÉNYEK: A beépítés betartandó fő fázisai: - kitűzés - ágyazat- készítés -

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM YBL MIKLÓS ÉPÍTÉSTUDOMÁNYI KAR EUROCODE SEGÉDLETEK A MÉRETEZÉS ALAPJAI C. TÁRGYHOZ

SZENT ISTVÁN EGYETEM YBL MIKLÓS ÉPÍTÉSTUDOMÁNYI KAR EUROCODE SEGÉDLETEK A MÉRETEZÉS ALAPJAI C. TÁRGYHOZ SZENT ISTVÁN EGYETEM YBL MIKLÓS ÉPÍTÉSTUDOMÁNYI KAR EUROCODE SEGÉDLETEK A MÉRETEZÉS ALAPJAI C. TÁRGYHOZ A segédlet nem helyettesíti az építmények teherhordó szerkezeteinek erőtani tervezésére vonatkozó

Részletesebben

3-4 fős csapatok! Érdekességek, újdonságok a közlekedésben Feladat: Tippelj!

3-4 fős csapatok! Érdekességek, újdonságok a közlekedésben Feladat: Tippelj! 3-4 fős csapatok! Érdekességek, újdonságok a közlekedésben Feladat: Tippelj! 1. Hány Mrd Ft-ot igényelt a MÁV az állami költségvetésből 2015- ben? (144 Mrd Ft) 2. Hány vasúti jegykiadó automata van ma

Részletesebben

KÜLTERÜLETI ÚTSZAKASZOK KÖZÚTI BIZTONSÁGI AUDITJA

KÜLTERÜLETI ÚTSZAKASZOK KÖZÚTI BIZTONSÁGI AUDITJA KÜLTERÜLETI ÚTSZAKASZOK KÖZÚTI BIZTONSÁGI AUDITJA PÉLDÁK, SZEMELVÉNYEK, KOMMENTÁROK » ÁLTALÁNOS JAVASLATOK I. javaslat: Meglévő állapot: Több szakaszon az 1:2,5 hajlású rézsűk alján 60 cm magas békatámfal

Részletesebben

Antigraffiti avagy mégsem művészet a rongálás?

Antigraffiti avagy mégsem művészet a rongálás? ÚTÜGYI SZABÁLYOZÁSI NAPOK Antigraffiti avagy mégsem művészet a rongálás? KKK SOPRON, 2011. 05. 03-04. Valtinyi Dániel helyett: Kolozsi Gyula Művészet...? Ennyi nem elég! Tiltás hatása Jogszabályi alapok

Részletesebben

A megküldött szakmai anyaggal kapcsolatban az alábbi észrevételeket, javaslatokat tesszük:

A megküldött szakmai anyaggal kapcsolatban az alábbi észrevételeket, javaslatokat tesszük: Virányi István Úr Állami főépítész Dél-Dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Tárgy: Településrendezési konzultáció Iktatószám: KA/ 1118-1/2010. Ügyintéző: Kárpáti Zoltán Hivatkozási sz: 8-16/2010.

Részletesebben

Adatlap azonosító Összpontszám Eredmény (fokozat) 6 85 Nincs fokozata 8 127 Ezüst fokozat 10 58 Nincs fokozata 11 40 Nincs fokozata 12 58 Nincs

Adatlap azonosító Összpontszám Eredmény (fokozat) 6 85 Nincs fokozata 8 127 Ezüst fokozat 10 58 Nincs fokozata 11 40 Nincs fokozata 12 58 Nincs Adatlap azonosító Összpontszám Eredmény (fokozat) 6 85 Nincs fokozata 8 127 Ezüst fokozat 10 58 Nincs fokozata 11 40 Nincs fokozata 12 58 Nincs fokozata 13 50 Nincs fokozata 14 91 Nincs fokozata 15 100

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Alsózsolca Város képviselő-testületének 2013. október 31-én tartandó ülésére. A közútkezelői hatáskörök átruházásáról

ELŐTERJESZTÉS Alsózsolca Város képviselő-testületének 2013. október 31-én tartandó ülésére. A közútkezelői hatáskörök átruházásáról ELŐTERJESZTÉS Alsózsolca Város képviselő-testületének 2013. október 31-én tartandó ülésére A közútkezelői hatáskörök átruházásáról A 2012. évi XCIII. Törvény megszüntette a jegyző közútkezelői hatáskörét

Részletesebben

KIÜRÍTÉS TvMI. Lakitelek, 2014. szeptember 10. Lengyelfi László

KIÜRÍTÉS TvMI. Lakitelek, 2014. szeptember 10. Lengyelfi László KIÜRÍTÉS TvMI Lakitelek, 2014. szeptember 10. Lengyelfi László ELŐZMÉNY 2014. április 10-én ülés az OKF-en, ahol megkaptuk a Brüsszelbe kiküldött OTSZ 5.0 tervezetet OTSZ tervezet tanulmányozása (sok mindent

Részletesebben

A kerékpár-közlekedés biztonságának fejlesztési lehetőségei

A kerékpár-közlekedés biztonságának fejlesztési lehetőségei A kerékpár-közlekedés biztonságának fejlesztési lehetőségei A kutatás a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Kerékpáros Magyarország program 2007 keretében készül dr. Makó Emese Széchenyi István Egyetem

Részletesebben