Gyarapszik Lelle. Tönkrement a 67-es út

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Gyarapszik Lelle. Tönkrement a 67-es út"

Átírás

1 2009. FEBRUÁR 1 XVII. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM Nagyböjt Februárban a katolikus egyház elkezdi a felkészülést a húsvétra. A 40 napos böjt lemondás, áldozatvállalás. 12. oldal Hegyi kalandok Hol volt, hol nem volt, Balatonlellén is túl, még Magyarországon is túl egy mesebeli táj. Ott tanultak síelni a lellei iskolások. 8. oldal Portré: Lukács Sándor A színész-költő a Zenés Capuccino vendége volt. Több tucat filmben és színdarabban játszott, idén lesz 62 éves. 14. oldal Tönkrement a 67-es út Az ónos eső, az eső és a hó miatt több száz kátyú keletkezett a 67-es úton. Több szakaszon 40-es táblákat is ki kellett tenni. A szakemberek szerint az út teljes felújítására lenne szükség, de erre csak ígéret van, konkrét időpont nincs. Pedig az út gyorsforgalmivá alakítása után 20 percre csökkenne az út autóval Lelle és Kaposvár között, ami az idegenforgalom szempontjából is fontos lenne. A január közepén jött esőzés megtette a hatását a 67-es úton. Néhány nap alatt centi mély, helyenként méteres hosszúságú, életveszélyes kátyúk keletkeztek. A közútkezelő először sebességkorlátozó táblákat, majd lámpával felszerelt terelőtáblákat tett ki több szakaszon is. A kátyúkat folyamatosan próbáljuk megszüntetni, de az időjárás rendkívül kedvez a gödrök kialakulásának, úgyhogy nem tudunk annyi kátyút megszüntetni, mint amennyi keletkezik számolt be a nehézségekről Fenyvesi László, a Magyar Közút Kht. területi referense. A szakember hozzátette: nemcsak a 67- esen, a 65-ös, a 61-es és a 68-as úton is egymás után keletkeznek a kátyúk, és ott is dolgozniuk kell. Ezért a 67-esen csak a nagyobb, veszélyes gödröket javították ki. (folytatás 2. oldalon) Gyarapszik Lelle Míg Somogy lakossága drasztikusan fogy, addig Balatonlelléé folyamatosan nő. Itt nem csökkent a születések száma, és sokan költöztek a városba a rendszerváltás óta. Somogyban, az ország többi megyéjéhez hasonlóan drasztikusan fogy a népesség. 20 év alatt egy siófoknyi ember tűnt el. Most 32 ezerrel élnek kevesebben a megyében, mint 1990-ben. A születések száma pedig 27 év alatt 60 százalékkal csökkent. Míg a 70-es években átlagosan két gyermeket vállaltak a családok, ma csak egyet. A nők már szinte csak harminc fölött szülnek, és egyre több a meddő pár is. A szakemberek szerint a népességfogyásnak súlyosak a következményei: egyre több a nyugdíjas, és egyre kevesebb a dolgozó ember. Ez pedig a társadalombiztosítási rendszer összeomlásához vezethet. Balatonlellén a somogyi tendenciával ellentétben nem csökken, hanem nő a lakosság száma. Az 1990-es népszámlálási adatok szerint 4832-en éltek itt. A legutóbbi, es népszámlálás szerint már 4935-en. Az időszak alatt 505-en születtek, és 820-an haltak meg. Viszont 418-an telepedtek le a városban től is folyamatosan nő a FEBRUÁR népesség: tavaly már több mint 5100-an éltek Balatonlellén. Idén januárban is már négy gyermek született. Három kislány és egy kisfiú. Az első balatonlellei baba Horváth Heléna, aki a siófoki kórházban látta meg a napvilágot. (Az ország első csöppsége is somogyi. A hetesi Bartek Milán a kaposvári kórházban született 0 óra 1 perckor a Himnusz alatt.) - Balatonlellén minden évben szinte ugyan-annyi, gyermek születik. Érdekes, hogy a páratlan években kevesebb, a páro-sokban több mutatja a statisztikát Juhász Erzsébet védőnő. Tavaly volt az első év, amikor alig több mint 30 született, de ebből még semmilyen következtetést nem lehet levonni. A védőnő hozzátette: ahogy Somogyban máshol, Lellén is egyre inkább 30 év fölött vállal gyereket a nők többsége. - Az anyagi biztonság megteremtése, a karrier mind olyan tényező, ami ehhez hozzájárul. Viszont tudni kell, hogy 30, de leginkább 35 év fölött már fokozott figyelmet kell fordítani a terhességre. Egészséges ételeket kell enni, sok vitamint kell szedni, és kerülni kell a stresszt. A védőnők tapasztalata szerint egyébként a lellei nők közül is egyre többen esnek nehezen teherbe. Születések száma Balatonlellén lelle_februar.indd :27:31

2 2 HIRDETÉS LELLEI ÚJSÁG FEBRUÁR KÖZÉLET 3 Folytatás 1. oldalról - Ilyenkor ideiglenes, úgynevezett hideg-kátyúzást végzünk, csak tavasszal tudunk nekilátni a tartós javításnak, amikor beindulnak a keverőtelepek mondta Fenyvesi László. Ám mi is tudjuk, hogy a 67-es út ahogy a megye többi főközlekedési útja elöregedett, így a tartós kátyúzás is csak ideig-óráig jelent megoldást. A valódi megoldás az lenne, ha új aszfaltréteget kapna a 67-es. Csakhogy a felújításra nincs konkrét időpont. Az út bővítésére és a falvakat elkerülő szakaszok megépítésére elkészültek a tervek. Ezek közül a kaposfüredi építése áprilisban elkezdődik. - A beruházás során 3,8 kilométernyi 2-szer 1 sávos, és 1 kilométernyi 2-szer 2 sávos aszfaltburkolatú utat építünk ki, a beruházás tartalmazza továbbá három darab körforgalmú csomópont és kettő darab külön szintű kereszteződés megvalósítását is tájékoztatott Fazakas Orsolya, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője. A többi elkerülő szakaszt 2013-ra fejezik be, utoljára ezt ígérték a polgármestereknek. Korábban 2010-et mondtak, most az új időpont, de már ez sem biztos mondta Kisfalusi András, Mernye polgármestere. Ha ez ilyen sokára lesz kész, úgy vélem, még az elkerülő szakaszok megépítése előtt fel kellene újítani a 67-es utat, mert már ezt a telet is alig bírja ki. Nálunk is sok lakó panaszkodik, hogy éjszaka arra ébrednek: a kamionok óriási robajjal hajtanak bele a kátyúkba. A 67-es út felújítása és az elkerülő szakaszok megépítése után 20 percre csökkenne az út autóval Balatonlelle és Kaposvár között, ami az idegenforgalom szempontjából is fontos lenne, hiszen a megyeszékhelyről sok turista érkezik a városba nyáron. Harangozó Éva Olyan ismereteket adnak az érdeklődök számára a balatonlellei polgári esték évek óta, amelyek elsősorban hazánkról, magyarságról, múltunkról és jövőnkről szólnak. A rendezvénysorozat idei első összejövetelén Móring József Attila tartott előadást Magyarország ma és holnap címmel. A Somogy megyei 4-es számú választókerület országgyűlési képviselője nem először tartott előadást a polgári estéken, és nagy valószínűséggel ezután is lesz lehetősége megosztani a gondolatait a lellei közönséggel. A képviselő úr az előadását a gazdasági válság köré építette fel, és hogy a válság Magyarországon azért tetőzik ilyen mértékben, mert a kormány évek óta elhibázott gazdaságpolitikát folytat. Az ország elvesztette a versenyképességét. A gazdasági növekedés jelentős visszaesését is megemlítette, mely a válság előtt a Ma és holnap Tisztelt Egyesület Vezetők! Ezúton tájékoztatom, hogy a képviselő-testülettől átruházott hatáskörben márciusában dönt az Oktatási, Közművelődési és Idegenforgalmi, valamint a Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottság a lakosság önszerveződő egyesületeinek idei támogatásáról. Felhívom a figyelmét, hogy a képviselő-testület döntésének értelmében a támogatás igénylésének szabályai a következők: megszorító intézkedésekkel kezdődött. Az emberek legnagyobb problémájáról a forint gyengeségéről is szót ejtett, mely sok család számára megoldhatatlan probléma lesz. Beszélt még a kistelepülések aggasztó helyzetéről, a nyugdíjasokról, az inflációról valamint a születések számának elszomorító adatairól is. Móring József Attila elmondta: a helyzet megoldására csak egy kiutat lát, ha előrehozott választásokat tartanak, és egy polgári kormány kerül hatalomra. A következő előadás február 25-én lesz a Balatonlellei Művelődési Házban. Téma: A magyarság és a magyar nyelv a szlovéniai Muravidéken Előadó: Dr. Bokor József 1.) Csak azok az egyesületek részesülhetnek támogatásban, akik eleget tettek december 15-ig elszámolási kötelezettségüknek. 2.) A bizottságok a kérelmek mellé azt is pontosan kérik megjelölni, hogy az egyesület mire kívánja fordítani az elnyert pénzösszeget. Vizsgálni fogják, hogy a szervezet tevékenysége és meghatározott programja mennyiben szolgálja a város és polgárai érdekeit. Ezért kérem, hogy egyesületének múlt évi tevékenységéről is számoljon be kérelme mellékleteként. A támogatási igényeket legkésőbb március 10-ig (kedd) kérjük a polgármesteri hivatalba eljuttatni Fárbás Tímea idegenforgalmi referenshez (Balatonlelle, Petőfi u. 2.). Kérem a határidők pontos betartását! Balatonlelle, február 10. Kenéz István polgármester Balatonlelle Város Önkormányzatának Képviselő-testülete soros ülését március 26-án (csütörtökön) 16, 00 órai kezdettel tartja a Városháza dísztermében, melyre tisztelettel várunk minden érdeklődőt. Főbb napirendi pontok: - Balatonlelle Város helyi építési szabályzatáról szóló 7/2005.(IV.29.) számú rendeletének módosítása. - ZÖLDFOK ZRT évre vonatkozó közszolgáltatási beszámolójának tárgyalása. - Közterületi helyek pályáztatásra kerülő listájának megállapítása. - Átfogó értékelés a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásról. lelle_februar.indd :28:35

3 4 közélet LELLEI ÚJSÁG FEBRUÁR KÖZÉLET 5 Fásítás Balatonlellén Állattartási rendelet Az önkormányzat régtől fogva minden év júniusának utolsó szombatjára üdülőhelyi fórumot hív össze. Ennek megszervezésében a fürdőegyesület is rendre részt vesz. Ezeken az összejöveteleken gyakorta elhangzott az a panasz, hogy a város hosszú és forgalmas utcáinak egyikén, a Köztársaság utcán kevés az árnyékot nyújtó fa, aminek következtében forró nyári napokon könnyen napszúrást lehet kapni. Ezt követően a fürdőegyesületnek egy-két évben sikerült pályázat útján facsemetékhez jutni. Az időközben felmerült igények alapján a Mátyás király utcába is juttattunk ebből. Mindezek elültetése a Városüzemeltetési Szervezet /VÜSz/ közbejöttével valósult meg. Azonban ez egyfelől korántsem bizonyult elegendőnek, másrészt pedig megszűnt ez a lehetőség. Természetesen az önkormányzat részéről már hosszabb ideje folyt fásítás a város számos utcájában az említett pályázati forrásból, melynek ugyancsak vége szakadt. Így fokozott örömöt jelentett számunkra a múlt évben megjelent norvég alapú környezetvédelmi pályázati hirdetmény, melyről részletesen a június havi Lellei Újságban adtunk hírt. Alapvető kitétel volt, hogy csak bizonyos feltételekkel rendelkező társadalmi szervezet /egyesület/ nyújthatott be pályázatot. A fürdőegyesület ezeknek a feltételeknek mindenben megfelelt, azonban főleg a megelőlegezés miatt elengedhetetlen volt az önkormányzat messzemenő támogatása, ezen túlmenően a november 30-ig megvalósult elültetést és az éveken át tartó gondozást illetően a VÜSz vállalása. Mindezek ismeretében az önkormányzattal közösen 400 db vérszilva, gömb akác, gömb kőris, díszcseresznye, díszalma, nyárfa, oszlopos juhar fának az elnyerését céloztuk meg 3,1 millió Ft értékben sikerrel! Elültetésük a következők szerint történt: Köztársaság u. 136 db, Rákóczi u. 135 db, a fizető strand előtti parkban 5 db, a hullámcsúszda mögött /a kerítésen belül/ 5 db, az Y discoval szemben lévő parkolóban 12 db, a busz állomáson 5 db, a Polgármesteri Hivatal mögött 2 db, Május 1. u. 21 db, Szt. László u. 10 db, Szt. Imre u. 15 db, Tompa Mihály u. 5 db, Jánoskert u. 10 db, Szövetség u. 10 db, Petőfi u. 14 db, Vágóhíd u. 15 db. A pályázati kapcsolattartó támogatást közvetítő szervezet a Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Kht, a nemzeti kapcsolattartó a támogatási forrást nyújtó alap a Nemzeti Felügyelet /NFÜ/ és az EGT Norvég Alap volt. E szervezetek emblémája: A nyilvánosság biztosítása érdekében hirdető- és emléktáblát kellett felállíttatnunk. Ezeket ugyancsak a VÜSz készítette és helyezte el előbbit a Rákóczi utcai kerékpárút Vágóhíd utca utáni szakaszán, utóbbit a Városháza bejárata melletti falon. Előbbin a pályázat megnevezése, kezdési és befejezési határideje, a finanszírozó, a nemzeti kapcsolattartó és közreműködő szervezet neve látható, utóbbin pedig a következő szöveg olvasható: Megvalósult az Izland, Liechtenstein és Norvégia által támogatott EGT Finanszírozási Mechanizmuson és a Norvég Finanszírozási Mechanizmuson keresztül. Arra kérünk mindenkit: helyi lakosokat, üdülőtulajdonosokat, üdülővendégeket, felnőtteket, gyerekeket egyaránt érezzék sajátjuknak a frissen elültetett fákat /is/, kísérjék figyelemmel azok megeredését, növekedését különös tekintettel arra, hogy 7 állami szervezet 5 éven belül bármikor helyszíni ellenőrzés keretében vizsgálhatja meglétüket, állapotukat. Szabálytalanság észlelése során vissza követelhetik a támogatást. A felmelegedéssel fokozódik a fák jelentősége mindnyájunk számára. Ezért rendellenesség esetén kérjük an-nak jelzését a Polgármesteri Hivatal titkárságán az es telefonon. Katus Lajos a fürdőegyesület elnöke BALATONLELLE VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2009. (I. 30). számú r e n d e l e t e az állattartás rendjéről Balatonlelle Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében, továbbá a szabálysértésekről szóló évi LXIX. törvény 1. (1) bekezdése és a16. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az állattartás rendjének szabályozására az alábbi rendeletet alkotja: Általános rendelkezések 1. (1) A rendeletet Balatonlelle Város Önkormányzatának közigazgatási területén alkalmazni kell: a. minden olyan természetes személyre, valamint szervezetre, aki, illetőleg amely az állat tulajdonosa, továbbá, aki az állatot vagy az állatállományt gondozza, felügyeli, b. minden olyan ingatlanra, épületre és építményre, ahol kisüzemi állattartás folyik. (2) A rendelet nem alkalmazható: cirkuszra, állatkiállításra, vágóhídra, engedéllyel működő állatfelvásárló telephelyre, lósport telepre, lovasiskola állattartására, nagy létszámú állattenyésztő és állattartó telepre, állatkórházra, gyepmesteri telepre, állatkertre, vadaskertre, laboratóriumi kísérleti állattartásra és a fegyveres testületek állattartására. Értelmező rendelkezések 2. (1) A rendelet alkalmazása szempontjából gazdasági haszonállatok: a.) nagy gazdasági haszonállat: a ló, szamár, öszvér, szarvasmarha, bivaly, b.) közepes gazdasági haszonállat: sertés, juh, kecske, c.) kis gazdasági haszonállat: baromfi (tyúk, kacsa, liba, pulyka, gyöngytyúk, galamb), a gazdasági célból tartott prémes állat (nutria, nyérc, ezüst és kék róka, nyúl stb.), a gazdasági haszon céljával tartott futómadár (emu, strucc), d.) méhek. (2) Kedvtelésből tartható állatok: az eb, a macska, továbbá a díszmadarak, díszhalak, kistestű rágcsálók (szíriai arany-hörcsög, tengerimalac stb.) (3) Nem minősül állattartásnak a családi szükségletek kielégítése vagy feldolgozás céljából vásárolt vagy beszállított állatok legfeljebb egy hétig történő átmeneti tartása. (4) Ebsétáltatás: közterületen minden ebfajtának pórázon és a 30 cm marmagasságot meghaladó ebnek szájkosárral történő vezetése. Az állattartás közös szabályai 3. (1) Balatonlelle Város Önkormányzatának közigazgatási területén állat, gazdasági haszonállat az állategészségügyi, állatvédelmi, közegészségügyi, építésügyi és környezetvédelmi jogszabályok betartásával és a lakosság nyugalmának zavarása (zaj, bűz stb.) nélkül tartható. (2) Az állattartó köteles az állat tartására szolgáló létesítmény tisztaságát biztosítani, szükség szerint takarítani, fertőtleníteni, a káros rovarok és rágcsálók irtásáról rendszeresen gondoskodni és az állattartásra vonatkozó jogszabályok rendelkezéseit folyamatosan betartani. (3) Az állattartónak biztosítania kell, hogy az állattartással senkinek kárt ne okozhasson. (4) Az állattartó köteles gondoskodni állatának megfelelő tartásáról, takarmányozásáról és gondozásáról. Állata egészségének megóvása érdekében köteles az állategészségügyi rendelkezéseket betartani és az állat megbetegedése esetén állatorvos igénybevételéről gondoskodni. (5) A lakás lebontása miatt vagy egyéb okból történő elköltözés esetén az állattartó köteles állatának elhelyezéséről gondoskodni. Ha az állattartó az állatára nem tart igényt, köteles előzetes bejelentése alapján a felmerülő költségek megtérítésével az állatnak gyepmesterrel történő elszállításáról gondoskodni. (6) Az állatok elhelyezésére szolgáló épületet, építményt az erre vonatkozó országos és helyi építésügyi és környezetvédelmi előírásoknak megfelelően lehet elhelyezni. (7) Az állattartó köteles az állattartás során keletkezett trágya jogszabályban előírt kezeléséről és rendszeres elszállíttatásáról gondoskodni. Állattartási övezetek 4. Balatonlelle Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 7/2005. (IV.29.) számú önkormányzati rendeletet figyelembe véve a város közigazgatási területe a négy állattartási övezetre osztódik: I./ Üdülőházas és hétvégi házas üdülőterületként nyilvántartott területek övezete. Az övezetben gazdasági haszonállatok tartása tilos. II./ Kisvárosias és kertvárosias lakóterületek övezete. a.) kedvtelésből tartott állatok közül kutya és macska: egy lakóingatlanon 2-2 db tartható, valamint ezek vétlen szaporulata 3 hónapos korig, b.) nagy haszonállat : ingatlanonként 2-2 db tartható és ezek szaporulata 3 hónapos korig, c.) közepes haszonállat: ingatlanonként 3-3 db tartható és ezek szaporulata 3 hónapos korig, d.) kis haszonállat: ingatlanonként összesen legfeljebb 40 db tartható. lelle_februar.indd :28:54

4 6 KÖZÉLET LELLEI ÚJSÁG FEBRUÁR ÓVODA, ISKOLA 7 III./ Mezőgazdasági rendeltetésű külterületek övezete 7. Konfliktuskezelő-tréning a Lellei Óvodában A rendezési terv a külterületekre vonatkozó rendelkezéseinek betartásával lehet haszonállatot tartani. IV./ az 1-3 övezetben nem szereplő egyéb területeken ( intézményterületek, közterület, forgalmi terület, stb.) az állattartás tilos. Az ebtartás szabályai 5. (1) Az ebeket tulajdonosaik úgy kötelesek tartani, hogy azok ne tudjanak elkóborolni, közterületre felügyelet nélkül kijutni. (2) A ház, lakás, telep bejáratánál a harapós kutyára utaló megfelelő figyelmeztető táblát kell szembetűnő módón elhelyezni. A Balatonban és annak közvetlen vízbefolyásaiban ebet füröszteni tilos! 8. Az egyéb kedvtelésből tartott állatok tartására az ebek tartására vonatkozó rendelkezéseket kell értelemszerűen alkalmazni. 9. (1) Az állatok tartására vonatkozó rendelkezések megszegése estén a polgármester az állattartót a jogellenes állapot megszüntetésére határidő megjelölésével felszólíthatja. (2) A Közterület-felügyelet gondoskodik az e rendeletben foglalt szabályok betartásának ellenőrzéséről. A Lellei Óvoda a házigazdája annak a 30 órás konfliktuskezelő-tréningnek, melyet a Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskolai Kar Pedagógustovábbképző és Szolgáltató Intézete akkreditáltatott. A tanfolyamon tíz óvoda / Balatonboglár, Balatonszárszó, Balatonszemes, Látrány, Kötcse, Bálványos, Zamárdi, Fonyód, Öreglak, Balatonlelle/ 16 óvodapedagógusa vesz részt. Miről is szól ez a programsorozat? Mindennapi életünk során gyakran előfordulnak olyan helyzetek, melyekben céljaink, érdekeink ütköznek mások törekvéseivel. Az eredményes munkavégzés, a jó munkahelyi légkör, az óvodában a gyermekekkel szülőkkel való együttműködés, vagyis az emberi kapcsolatok feltétele, hogy ezen eltérésekből adódó konfliktusokat hatékonyan tudjuk kezelni. A tréningen személyes élmények felelevenítésével elemezzük a pedagóguspálya jellegzetes konfliktusait, feltárjuk a konfliktusokkal kapcsolatos érzéseinket, gondolatainkat, elemezzük a különböző magatartásmintákat, /asszertív, szubmisszív, agresszív/ elemezzük a konfliktushelyzetek megoldási stratégiáit, gyakoroljuk /játékosan/ a hatékony konfliktusmegoldást. A tréning személyiségfejlesztő hatása kiemelkedő. Nő az empátiás kézségünk, fejlődik konfliktustűrő és megoldóképességünk, kritikai érzékenységünk és önismeretünk. Tisztázzuk a helyzetet és közös megoldást keresünk. A tréningen hallottak és tapasztaltak megerősítik, színesítik a már meglévő szakmaiságunkat. Ajánlom a programsorozatot mindenkinek, hiszen szemléletváltáshoz, az emberi kapcsolatok sikeresebbé tételéhez nyújt értékes segítséget. Stanné Malmos Tímea óvónő Az óvodának tett felajánlásokért köszönetet mondunk: Molnár Jenőnek, Antal Györgynek, Eppli Péternek, Szabó Lajosnénak és családjuknak. (3) Bekerítetlen ingatlanon ebet szabadon tartani tilos. Az ebet tartó köteles gondoskodni arról, hogy az eb tartási helyét, illetve az ingatlan határait ne hagyhassa el. Szabálysértési rendelkezések 10. Rendhagyó kémia óra (4) Ebet többlakásos épület erkélyén, folyosóján tartani tilos. (5) Közterületen, többlakásos lakóház folyosóján az ebet fajtára való megkülönböztetés nélkül pórázzal a 30 cm-nél nagyobb marmagasságú ebet pedig szájkosárral is el kell látni. (6) Ha az eb valakit megharap tulajdonosa köteles az ebet hatósági állatorvoshoz vinni, megvizsgáltatni és az arról szóló igazolást a sérelmet szenvedett személynek, illetve képviselőjének átadni. (7) Az állattartó köteles gondoskodni árról, hogy az eb a közterületet és a többlakásos ház közös használatú területét, helyiségeit ( gyalogjárda, sétány, park stb.) ne szennyezze. Az e területen keletkezett ürüléket az állattartó köteles haladéktalanul eltávolítani. Ennek érdekében közterületen tartózkodás során az eb tartója köteles az e célra rendszeresített és alkalmas eszközöket (zacskó, lapát) magánál tartani és az ellenőrzés esetén az arra jogosult személynek bemutatni. 6. a.) A gazdátlan, kóbor ebek befogásáról és a gyepmesteri telepre történő szállításáról a Városüzemeltetési szervezethez történő bejelentés után a gyepmester gondoskodik. b.) A befogott és a gyepmesteri telepre beszállított ebet a tartási költségek megtérítését követően az igazolt tulajdonosa 14 napon belül kiválthatja. A ki nem váltott ebbel a gyepmester szabadon rendelkezhet (ivartalaníthatja, kutyamenhelynek átadhatja stb.). c.) Ha az eb tartását megtiltották, vagy az eb elpusztult, az eb eltávolításáról a tulajdonosa köteles gondoskodni, ennek elmaradása esetén ezt a feladatot hatósági rendelkezésre a tulajdonos költségére a gyepmester végzi el. (1) Szabálysértést követ el és harmincezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki e rendelet a.) 4. -ának az állatok tartására, b.) ainak az ebtartásra vonatkozó rendelkezéseit megszegi. (2) Az 1) bekezdésben meghatározott szabálysértés tetten ért elkövetőjét az ellenőrzésre felhatalmazott személy ötszáztól tízezer forintig terjedő helyszíni bírsággal sújthatja. Záró rendelkezés 11. (1) Ez a rendelet február 1-jén lép hatályba. Rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben alkalmazni kell. Egyidejűleg hatályát veszti a köztisztaságról és környezetvédelemről szóló 18/1996. (X.28.) számú önkormányzati rendelet és az azt módosító 15/1997.(XII.19.) számú önkormányzati rendelet és a 9/2008. (V.30.) számú önkormányzati rendelet, továbbá a 6/2000. (III.30.) számú rendelet 3. és 4..-ai. (2) Az állattartó, ha e rendelet 4. -ában előírtnál több állatot tart, köteles azt 2010 március 31-napjáig a meghatározott létszámra csökkenteni. (3) a polgármester a (2) bekezdésben meghatározott határidőt kérelemre évenként további egy-egy évvel meghosszabbíthatja, ha az állattartó bizonyítja, hogy az állattartásból származó jövedelem kiesése családja megélhetését veszélyezteti. (4) A rendelet kihirdetéséről, annak a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján történő közzétételével a jegyző köteles gondoskodni. Dr. Mandik Enikő jegyző Kenéz István polgármester Kémia órán az égésről és tűzoltásról tanultunk. Egy igazi szakembertől kérdeztem meg a tűzzel kapcsolatos fontos, érdekes tudnivalókat, felkerestem Horváth Iván tűzoltót. Hogy történik a riasztás? Jelzéskor az ügyeletes rögzíti az adatokat. A szolgálat parancsnoka értékeli a jelzést. Meghatározza a riasztási fokozatot. A szükséges (kémiai) szerek fajtáit, (gépjármű fecskendő, műszaki mentő, vízszállító, emelőkosár) szükséges-e. Riasztások száma a évben? 246 riasztás volt. Átlagosan évi 250 riasztásunk van. Milyen jellegűek az esetek? 60%-a műszaki mentés volt. Például veszélyes favágás, közúti baleset, mélyés magas mentés, vízkárok, avartüzek, épületből való mentés. Mit csinálnak Önök szabadidejükben? A tennivalókat napirendbe foglalva végezzük. Fél nyolctól reggelizünk, nyolctól délig elméleti, gyakorlati oktatások vannak, aztán déltől megebédelünk. Egy órától szerszámkarbantartást végzünk, délután pedig az elmaradt foglalkozásokat pótoljuk. Este hattól hétig van a vacsoraidő, héttől este tízig pedig szabadidő. Milyen égési sérüléseket láttak már el eddig? Az égési sérülések különböző fokozatokat mutatnak például bőrpír, kicsi hólyagok, teljes hólyagosodás, szenesedés Melyek voltak a legkritikusabbak? Bogláron égett a berek, nagy kiterjedésű tűz volt. Magas volt az égési hőmérséklet, nagy volt a füst, 6 megyéből kaptunk segítséget. Mekkora a szolgálat létszáma? Jelenleg 4 fő, plusz a híradás. Ön milyen szerepet tölt be a boglári állomáson, mi az Ön posztja? Parancsnokhelyettes vagyok, a katonai szolgálat teljesítése után kerültem ide, ennek februárban volt 10 éve. Mikor határozta el, hogy tűzoltó lesz? Édesapám is tűzoltó, mindig láttam milyen felelősségteljes az ő munkája. Én is segíteni szerettem volna neki, most megtehetem, mert együtt dolgozunk. Melyek a legfontosabb felszerelések? Mindegyik fontos, egy sem hiányozhat. Jó autó és víz nélkül nem hatékony a munkánk, de jó szakember is kell!! Hány fokig tűzálló a ruhájuk? A ruha elvileg 3000 Kf/om2-ig tűzálló. Milyen tanácsokkal látna el egy pályakezdő fiatalt? Az elhivatottság és kitartás a legfontosabb. Sok sikert kívánok a munkájukhoz, köszönöm az interjút. Örömmel tettem! Ne feledjék a számunkat: 105, és legyenek óvatosak. Botos Glória 7.a lelle_februar.indd :29:02

5 8 ISKOLA, SPORT LELLEI ÚJSÁG FEBRUÁR SPORT 9 Sítábor 2009 Sakk hírek II. Kéthely Kupa Sakkverseny Hol volt, hol nem volt, Balatonlellén is túl, még Magyarországon is túl, ott volt a hóeséstől sokszor alig látszó mesebeli táj. Itt tanultak iskolánk 6. osztályosai síelni, január 28. és február 1. között két daliás herceg, Norbi és Laci bácsi vezényletével. Präbichl régi síelőinknek elég ezt a nevet megemlíteni. Most már mi is szülők, pedagógusok, akik először jártunk ott megértettük, miért. Legyen itt meggyőzésül ez a néhány szemelvény a gyerekek tollából: A sítáborban ez tetszett a legjobban: hamar megtanultam síelni. lehetett egy kicsit bulizni és sokat síelni. a meredek dombok, az erdőben az ugratók. a síelés tetszett, még akkor is, amikor elestem. együtt lehettünk a saját osztályunkkal és az A -sokkal. Azon lepődtem meg leginkább, hogy a tanulópálya milyen meredek. Anna néni és lánya milyen jól síel. ilyen jól fog menni. néhányan mennyire rendetlenek és lusták. el tudtam aludni éjjelente. nem estem el sokszor. amikor kiestem a felvonóból, és ki akartam menni a pályára, olyan mély volt a hó, hogy combig elsüllyedtem benne, alig bírtam megmozdulni. mindenki nagyon jól síelt. elfértünk a szobában. A legjobb élményem az volt, amikor az erdőben és hosszú szlalomban is hibátlanul mentem. hogy le tudtam jönni az utolsó nap egy új pályán. első lettem a versenyen. síelhettem, és a felső ágyon aludhattam. hogy az erdőben nem estem el, amikor számítottam rá. amikor a kanyarokat csináltuk. amikor estefelé vicceltünk a fiúkkal. Annak örültem a leginkább, hogy a felvonóról csak első nap estem le. külön mentek a kezdők, a haladók pedig Zsanett nénivel lehettek. nem csak a tanulópályán voltunk. együtt volt az osztály. jó társaságba kerültem. keveset estem. megtanultam síelni. eljöhettem, volt büfé, és nem estem ki a felvonóból. senkinek nem lett komoly sérülése. nem volt nagy veszekedés. Azt szerettem volna, ha még maradhattunk volna. a reggeli nem mindig ugyanaz, és lett volna kakaó. többet és jobban aludhattam volna. finomabb lett volna az étel. sokkal több pályára mentünk volna. több időt vagyunk Präbichlben. A legnagyobb poén az volt, amikor Gábor a hasát rázta, és úgy viselkedett, mint egy szumós. az erdőben ugrattunk, és fényképeztünk a lányokkal. kisodródtam, és spárgában estem el. kb. 4m-t estem, és elnevettem magam. Fülöp bácsi eljátszott embereket. a felvonóra csak negyedszerre tudtam felszállni az esések miatt. A szobában akkor volt a legnagyobb rendetlenség, amikor megjöttünk a síelésből, és levettük a ruhát, mindenki pakolt el a táskába, mert minden elöl volt. kisöpörtünk az ágy alól. pakolni próbáltunk. Azért szerettem Norbi / Laci bácsit (az oktatót), mert kedves volt, és sokat lehetett tanulni. megdicsért. megértő, jó fej. sokat foglalkozott velünk, és önbizalmat adott. jó fej, kedves és segítőkész, tapasztalt oktató volt. Hálás köszönet a városvezetésnek a támogatásért, Zsanett néninek és Fülöp bácsinak pedig a kiváló előkészítésért, felkészítésért és kíséretért. Az ő munkájuk nélkül nem lehetett volna ilyen sikeres a tábor. Tárnokiné Papp Szilvia és Gombos Filoména Az iskolai sakkbajnokság végeredménye: Alsós lányok: 1. Kácsor Andrea 2. Kristóf Beatrix 3. Nyakas Viktória, Mester Boglárka Legjobb óvodás lány: Molnár Viktória Alsós fiúk: 1. Majoros Bálint 2. Szabó Donát 3. Nusser Gyula Legjobb óvodás fiú: Steiner Zsombor Háziverseny Felsős lányok: 1. Miseta Nóra 2. Molnár Janka 3. Skoff Titanilla, Katona Eszter Felsős fiúk: 1. Bősze Balázs 2. Szelle Máté 3. Kaszás Sándor, Nusser Károly A gyerekeknek a következő megmérettetése a megyei diákolimpia lesz, melyre mindenkinek eredményes felkészülést kívánunk. Diákolimpia A Lazac úszó iskola növendékei kiváló eredményeket értek el a Diák Olimpia Megyei Döntőjén. Közöljük az 1-6. helyezéseket: II. korcsoport 50 m mell: 6. Göncző Kristóf, Balatonboglár III. korcsoport 50 m mell: 2. Happ Patrícia, Balatonlelle 100 m gyors: 2. Bognár Denise, Balatonboglár 100 m hát: 4. Bognár Denise, Balatonboglár 100 m gyors: 5. Majoros Bence, Balatonlelle 4X50 m gyors váltó: 4. Hont Attila, Jakabfi Szabolcs, Kerék Levente, Majoros Bence (Balatonlelle) 5. Jankovics Ádám, Jankovics Bálint, Muca András, Szalay Szabolcs (Balatonboglár) Ezen a versenyen Somogy megyéből indultak versenyzők négy korcsoportban. Balatonlellét 10 tanuló képviselte. B csoport ( után születettek): lányok: Miseta Nóra 1. helyezés fiúk: Majoros Bálint 4. helyezés C csoport ( után születettek): fiúk: Mészáros Márton 2. helyezés Gratulálunk továbbá a következő résztvevőknek is: Katona Eszter, Kaszás Sándor, Nusser Gyula, Nusser Károly, Majoros Barnabás, Szabó Donát, Szász András, Steiner Zsombor IV. korcsoport 100 m mell: 4. Veréb Patrik ( Blelle ) 100 m mell: 5. Göncző Dóra ( Bboglár ) 4X50 m gyors váltó: 1. Balatonboglár- Ferka Eszter, Göncző Dóra, Kiss Eliza, Verb Virág V. korcsoport 4X50 m gyors váltó: 2. a siófoki Perczel Mór Gimnázium tagjai között Veréb Viktor (Balatonlelle) Cser Zsolt December 14-én rendeztük meg a már hagyományos Lazac úszó fesztivált a balatonboglári Urányi János Sportcentrum uszodájában. Minden korosztály (óvodástól-középiskolásig) egyaránt gyors-, mell- és hátúszásban mérte össze tudását. Nagyon jó hangulatban zajlott a verseny, teljesen megtöltöttük az uszoda területét. 70 gyermek vett részt a programban, szinte mindenki hozzátartozója jelen volt, hangosan bíztatva gyermekeiket. Minden résztvevő oklevet kapott, szponzoraink támogatásának köszönhetően pedig, bőven jutott a versenyzőknek narancs, banán, üdítő, pogácsa. Következő háziversenyünk tavasszal lesz, amely reményeink szerint hasonlóan jól sikerül majd. lelle_februar.indd :29:08

6 10 SPORT LELLEI ÚJSÁG FEBRUÁR SPORT 11 A Kishegyi Lovasklub elmúlt 10 éve Gyógyító erő Tisztelt Olvasóim! A Kishegyi Lovas Klub 1997 ben alakult. A klubot Szabó Lajos és családja alapította. Először csak a család gyerekei versenyeztek a klub színeiben, majd később egyre több versenyző csatlakozott a klubhoz. Ezt követően döntött a család a lovas pálya megépítéséről. Az első versenyt 1999-ben rendezték meg, az ekkor még csak félkész állapotú pályán, ahol hajtók és díjugratók versenyeztek. Azóta minden évben megrendezésre kerül a Kishegyi Lovas találkozó, így az idei évben már a XI. verseny lesz. A találkozó keretein belül a szombati napon a díjugratók mérik össze tudásukat, vasárnap pedig a C kategóriás fogathajtók. Mindkét napra nagyon sok versenyző nevez, a díjugratáson előfordult, hogy 150 start volt, a fogathajtáson pedig már 58 fogat is állt rajthoz ig minden év őszén Lelle kupa fogathajtó versenyt rendeztek a C kategóriás hajtóknak. Az említett évben azonban nagy változások történtek a lovas klub életében, ugyanis tavasszal munkába kezdtek a klubtagok, így őszre elkészült a maraton pálya. Nekik köszönhetően tehát, az utolsó Lelle kupa fogathajtó versenyen már egy próba versenyt is megtarthattak a környékbeli hajtók közt maraton versenyszámban ban akkreditáltatták a lovas pályát a Magyar Lovas Szövetségnél, így tavasszal Magyarországon a téli hónapokban megáll az élet a nagypályás labdarúgásban, hiszen a pályák ilyenkor alkalmatlanná válnak a sportolásra. Az összes labdarúgó bajnokság szünetel, beleértve a KÉK-TÓ Vill- Master Öregfiúk bajnokságot is. Ilyenkor a csapatok a településeik saját városi terembajnokságainak küzdelmeiben vesznek részt, hogy formában tartsák magukat. De a bajnokság tavaszi szezonjának kezdete előtt, február közepén közösen hangolnak a folytatásra, a KÉK-TÓ Öregfiúk teremlabdarúgó keretén belül, melyet most már hagyományosan az új balatonboglári sportcsarnokban rendeznek. A február 14-én megrendezett boglári tornán 13 csapat tette tiszteletét, a szervezők két csoportot alakítottak ki az A csoportban. Nagypályás bajnokságba páratlan helyet elfoglaló csapatai kerültek, míg a B-be a páros helyen telelők kaptak besorolást. A csoport eredmények: Balatonboglár-Balatonszárszó 0:2 Balatonkeresztúr-Somogyaszaló 2:0 Balatoni Vasas-Fonyód 6:1 Somogyaszaló-Balatonboglár1:3 már megtarthatták az első rajtengedély vizsgát a hajtóknak. Ebben az évben első alkalommal vállalták fel B kategóriás 3 napos verseny megrendezését, mely nagy kihívás volt számukra mind munka terén, mind anyagilag. Mivel ezen a versenyen négy napig több mint 100 lovat kell elszállásolni, a lovas tanyán egy 25 férőhelyes nyári állást kellett építeni. A verseny nagyon jól sikerült, így a szervezők úgy döntöttek, hogy ezen túl minden évben megrendezik a 3 napos versenyt is, amennyiben meg lesz hozzá a kellő anyagi forrás. Érzékeltetés gyanánt a 3 nap több mint forintba kerül a klubnak ben újabb fejlesztés történt a maraton akadály pályán, valamint még egy 25 férőhelyes nyári állás épült volt a legsikeresebb év a Kishegyi Lovas Klub életében. Januárban 5. alkalommal rendeztek lovas bált, ami nagyon jól sikerült. Áprilisban a Lovas Szövetség vizsgáztató bizottsága előtt 40 hajtó tett rajtengedély vizsgát a klub pályáján. Júniusban a Kishegyi Lovastalálkozón a fogathajtók immár a régiós bajnokság pontjaiért is versenghettek. Az augusztusi 3 napos B kategóriás versenyt a Magyar Lovas szövetség a B kategóriás országos bajnokság egyik pontszerző fordulójának jelölte ki. Ezáltal sok új versenyző is érkezett, a legtávolabbról jött fogat 500 Öregfiúk fociztak Fonyód-Balatonkeresztúr 1:1 Balatonszárszó-Marcali 1:3 Balatonkeresztúr-Balatoni Vasas 2:1 Balatonboglár-Fonyód 1:2 Marcali-Somogyaszaló. 2:2 Balatonszárszó-Fonyód 5:2 Balatonboglár-Balatonkeresztúr 0:5 Marcali-Balatoni Vasas 4:1 Somogyaszaló- Balatonszárszó 1:1 Fonyód-Marcali Balatoni Vasas-Balatonboglár 1:2 Balatonkeresztúr-Marcali 1:1 Balatoni Vasas-Balatonszárszó 4:2 Fonyód-Somogyaszaló 1:1 Balatonszárszó-Balatonkeresztúr 0:3 Marcali-Balatonboglár 1:1 Somogyaszaló-Balatoni Vasas 2:4 B csoport eredmények: Tab-Visz 3:0 NL Kereskedés-Balatonszemes 1:1 Balatonlelle-Tab 2:1 Visz-Lengyeltóti 2:2 Tab-Balatonszemes 4:1 Lengyeltóti-Balatonlelle 1:2 Visz-Balatonszemes 3:1 Lengyeltóti-NL Kereskedés 3:1 km-t utazott idáig. Október 11-én a lovas klub azt a megtisztelő feladatot kapta, hogy otthont adhattak a C kategóriás országos fogathajtó bajnokság döntőjének. A több éve szokásos évzáró klubnapot október 12-én tartották, melyre a környékbeli, a klub mellett legkitartóbb hajtók érkeztek, és egy családias, jó hangulatú versenyen mérkőztek meg ismét egymással. Az egyéni sikerek mellett se menjünk el szó nélkül. A Kishegyi Lovas Klubban versenyző Szabó Zoltán a múlt évben is sikeresen szerepelt. Immár harmadik alkalommal lett a Székesfehérvári fedeles kupa bajnoka, második alaklommal B kategóriában a Dél Dunántúli Régió bajnoka. Ugyanebben a bajnokságban a Szabó Zoltán- Prikkel Péter- Dörögdi István összeállítású csapatnak is sikerült megvédeni 2007-es első helyét ben sem kell a lovak szerelmeseinek nélkülöznie, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy idén is számos versenyre kerül majd sor. Június án kerül megrendezésre a Kishegyi Lovastalálkozó, majd július 31, aug. 1-én és 2-án a B kategóriás országos bajnoki forduló. A szervezők ezúton is szeretnék megköszönni mind a versenyzőknek, nézőknek és a támogatóknak is, hogy mellettük álltak ebben a 10 évben, és reméljük ezentúl is számíthatnak rájuk. Balatonlelle-Visz 3:0 Balatonszemes-Lengyeltóti 1:2 NL Kereskedés-Tab 3:1 NL Kereskedés-Visz 2:3 Balatonszemes-Balatonlelle 4:7 Lengyeltóti-Tab 4:2 Balatonlelle-NL Kereskedés 0:0 Mindkét csoportból az első két együttes jutott tovább, majd ezután következett a keresztbe játék, a csoportgyőztesek a másik csoport másodikjaival küzdöttek. Ezután a vesztesek a bronzmeccsel vigasztalódhattak, míg a győztesek az 1. helyért játszottak. A2-B1: Lengyeltóti-Balatonkeresztúr 0:4 A1-B2: Balatonlelle-Marcali 1:4 3.helyért: Lengyeltóti-Balatonlelle 0:6 Döntő: Balatonkeresztúr-Marcali 3:3 büntetők kel 2:0 a Balatonkeresztúrnak A reiki energia-gyógyászati és spirituális rendszert Dr. Mikao Usui fedezte fel és alapította a XX. század elején. Fodor György reiki mester erről tartott előadást az Életmódváltás előadás-sorozaton január 29-én a Művelődési Ház kistermében. A mester korábban informatikusként dolgozott, és materialista világnézete miatt nem gondolta, hogy egyszer hinni fog az energiákkal kapcsolatos távolkeleti gyógyításban. Ám amikor első alkalommal részt vett a behangoláson, valami mégis megérintette, és azóta az életét a Reiki tanulásának szentelte, olyannyira, hogy még Japánban is járt óta pedig ennek a távol-keleti gyógyítási módnak az oktatásával tölti minden idejét. Budapesten élt, és az ottani körzeti orvosok rendszeresen küldték hozzá a hivatalosan gyógyíthatatlan betegeket, akik a reikinek köszönhetően épültek fel. Jó néhány évvel ezelőtt költözött Balatonlellére, mert a fővárosi levegő túlságosan káros volt a gyerekeinek. Így most itt szeretné átadni minden tudását, ezért az előadáson nemcsak mesélt róla, hanem aki akarta, a gyakorlatban is kipróbálhatta a gyógyítás élményét. (Olvasd el, még ha túl elfoglalt vagy is; különösen akkor, ha túl elfoglalt vagy!) A Sátán összehívta a démonokat a világ minden tájáról. A megnyitó beszédében ezt mondta: Nem tarthatjuk vissza a keresztényeket attól, hogy eljárjanak istentiszteletre. Nem tarthatjuk vissza őket attól, hogy olvassák a Bibliájukat, és hogy tudják az igazságot. Még csak attól sem tarthatjuk vissza őket, hogy egy bensőséges kapcsolatot alakítsanak ki a megváltójukkal. Ha egyszer megszerezték ezt a kapcsolatot Jézussal, megtört a hatalmunk felettük. Úgyhogy engedjétek, hogy elmenjenek istentiszteleteikre, engedjétek, hogy magukhoz vegyék az úrvacsorát, de lopjátok el az idejüket annyira, hogy ne legyen idejük arra, hogy igazi kapcsolatot alakítsanak ki Jézus Krisztussal. Ezt akarom tenni, mondta a Sátán. Eltéríteni őket attól, hogy megragadják a kapcsolatot a Megváltójukkal, és fenntartsák ezt az éltető kapcsolatot egész napon át! Hogyan tegyük ezt? kiabálták a démonjai. Kössétek le őket az élet mellékes dolgaival, és találjatok ki számtalan cselt, amikkel lefoglalhatjátok a gondolkodásukat, válaszolta ő. Kísértsétek őket arra, hogy költsenek, költsenek, költsenek és kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön, kérjenek kölcsön. Győzzétek meg a feleségeket, hogy dolgozzanak hosszú órákat és a férjeket, hogy dolgozzanak 6-7 napot egy héten, órát egy nap, így megengedhetik maguknak az üres életformát. Tartsátok A Sátán találkozót tartott vissza őket attól, hogy időt töltsenek a gyerekeikkel. Ahogy a családok darabokra hullanak, az otthonaik hamarosan többé nem lesznek biztonságos menedékek a munka nyomása alól! Stimuláljátok túl az agyukat, hogy ne legyen képesek meghallani azt a halk, szelíd hangot. Csábítsátok őket arra, hogy kapcsolják be a rádiót vagy a magnót, amikor vezetnek. Hogy hagyják bekapcsolva a tévét, videót, CD lejátszót és a számítógépet az otthonaikban folyamatosan, és gondoskodjatok arról, hogy minden üzletben és étteremben a világon nem biblikus zenét játsszanak folyamatosan. Ez majd bezsúfolódik az agyukba, és megtöri a kapcsolatot Krisztussal. Töltsétek fel a dohányzóasztalokat magazinokkal és újságokkal. Nyomjátok bele az agyukba a híreket 24 órán keresztül. Törjetek be a vezetés perceibe hirdetőtáblákkal. Árasszátok el az postafiókjaikat szeméttel, katalógusokkal, amikből online lehet rendelni, sorsolásos játékokkal, mindenféle hírlevéllel és promóciós ingyenes ajánlatokkal, szolgáltatásokkal és hiú reménnyel. Tetessetek sovány, gyönyörű modelleket a magazinokba és a tévébe, hogy a férjek azt higgyék, hogy a külső szépség a fontos, és aztán elégedetlenekké váljanak a feleségükkel. Tartsátok fáradtan a feleségeket olyannyira, hogy ne tudják éjjel szeretni a férjüket. Adjatok nekik fejfájást is! Ha nem adják meg a férjüknek azt a szeretetet, amire szüksége van, hamarosan máshol fogják azt keresni. Ez jó hamar szétszakítja a családokat! Adj nekik télapót, hogy Gondolom Önök közül sokan találkoztak már A titok című könyvvel és filmmel ha még nem, javaslom, hogy aki szeretne életminőségén javítani, az pótolja, s jöjjenek, hallgassák meg az előadást, valamint vegyenek részt az azt követő beszélgetésen! A titok az, hogy hogyan tudunk tenni azon erők ellen, amik ebben az elbeszélésben hatnak. Fogadják szeretettel A sátán találkozót tartott című írást! Márciusban Lévai Borbála Tádé gyertyával az egészségünkért című előadására várunk mindenkit szeretettel: 26-án, csütörtökön 17 órakor a művelődési házban. Köszönöm megtisztelő érdeklődésüket! Ölbei Emília 70/ eltérítsd őket attól, nehogy megtanítsák a gyerekeiknek a karácsony igazi jelentését. Adj neki húsvéti nyuszit, így nem fognak beszélni az Ő feltámadásról és a bűn és a halál feletti hatalmáról. Még ha el is utaznak pihenni, tegyetek arról, hogy hajszolják ott is túl magukat... Hogy kimerülten térjenek vissza. Tartsátok őket túl elfoglaltan ahhoz, hogy kimenjenek a természetbe, és Isten teremtményeit csodálják. Küldd el őket inkább vidámparkokba, sporteseményekre, színdarabokra, koncertekre és moziba. Tartsátok őket elfoglaltan, elfoglaltan, elfoglaltan! És amikor lelki találkozóra mennek, nyugtalan lelkiismerettel fognak távozni. Zsúfoljátok tele az életüket sok jó kifogással, hogy ne legyen idejük keresni Jézus hatalmát. Így egy idő után a saját erejükből fognak dolgozni, fel fogják áldozni az egészségüket és a családjukat egy elég jó cél érdekében. Működni fog! Működni fog! Mekkora terv volt! A démonok buzgón indultak teljesíteni a megbízatásukat, hogy a keresztények minél kevesebb időt hagyjanak Istenre és a családjaikra szerte a világon, hogy a Feltámadás ünnepe a nyúl és tojás ünnepe legyen, és hogy minél kevesebb idejük maradjon arra, hogy meséljenek másoknak arról, hogy Jézus hatalma hogyan változtatta meg az életüket. Azt hiszem, a kérdés az, hogy sikeres volt-e a Sátán ebben a cselben? Döntsd el te magad! Az elfoglalt (angolul: BUSY) azt jelenti: Sátán rabigája alatt lenni? (B-eing U-nder S-atan s Y-oke) lelle_februar.indd :29:45

7 12 VALLÁS ÉS K U LTÚR A LELLEI ÚJSÁG FEBRUÁR HELYTÖRTÉNET 13 Februárban a Katolikus Anyaszentegyház megkezdi felkészülését a húsvétra. Húsvétkor ünnepeljük a mi Urunk Jézus Krisztus kereszthalálát és a halálból való dicsőséges feltámadását. Erre a misztériumra kell felkészülnie minden hívőnek, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! A nagyböjt latin neve: Qudragesima is azt jelenti negyvened, azaz 40 napos böjt. Az Egyház ezzel Jézus Krisztus példáját követi, aki szintén 40 napig böjtölt a pusztában. (Lk 4,1 köv.) A nagyböjt hamvazószerdával veszi kezdetét ezért is a latin neve Caput ieiunii a böjt feje. Hamvazószerdán a pap szentelt hamut hint a hamvazkodó fejére, a következő szavak kíséretében: Emlékezzél ember, por vagy, és visszatérsz a porba, amelyből vétettél. Elfogadjuk, és nem felejtjük, földi életünknek nemcsak kezdete van, de vége is lesz. S tudatában vagyunk annak is, hogy életünk végén számadással tartozunk a minket alkotó Istennek. Majd folytatódik a böjt 40 napon keresztül. Ebben a 40 napban a vasárnapok nincsenek benne, hiszen az Egyház vasárnap soha sem böjtölt. A vasárnap mindig ünnep, a feltámadás ünnepe. A böjtölés során az ember önként lemond Február 14-én üli az Anyaszentegyház Szent Cirill és Metód ünnepét. Cirill eredeti neve Konstantin és Metód eredeti neve Mihály lehetett testvérek voltak. Lellén különösen is fontos megemlékeznünk e két szentről, hiszen minden okunk megvan arra, hogy nagy biztonsággal jelenthessük ki: Szent Cirill és Metód megfordultak Lellén, mi több hozzájuk köthető a Szent Kelemen bazilika megvalósulása is. De ne fussunk ennyire előre. Apjuk, akit Leónak hívtak, hivatalnok volt a császári udvarban. Cirill tanulmányait szülővárosában Tesszalonikiben, majd Konstantinápolyban végezte. Nemcsak tanult, de tanított is. Tudásáért kiérdemelte a Filozófus címet körül befejezi a tanítást és kolostorba vonul, követve testvére példáját. 860-ban jutnak el a Krímfélszigetre, ahol megtalálják római Szent Kelemen pápa maradványait. Ezeket az ereklyéket továbbvitték Rómába, s átadták a pápának. Ez volt az az út, amely Lellére hozhatta őket, hiszen pontosan tudjuk, hogy Lellén haladt el a Had út, vagy más néven római út, amely a kor legfontosabb közlekedési folyosója volt. Az egyetemes egyháztörténet tényként írja le Cirill és Nagyböjt egy meghatározott cél érdekében saját kényelméről. Lemond ételekről, bizonyos esetekben drasztikusan csökkentve annak mennyiségét. Megfosztja önmagát bizonyos örömöktől. Áldozatot hoz. Áldozatot hozni annyi, mint szenvedést, kényelmetlenséget elviselni, önként vállalni egy cél érdekében. Az áldozatvállalásnak persze csak akkor van értéke, ha az a cél jó. Nemcsak szubjektív jó, hanem objektív jó is. Azok, akinek a pénz az istenük, azok is tudnak ugyan áldozatot hozni, például objektíve sokat dolgoznak, keveset pihennek, de a pénz harácsolása objektíve nem jó, mert a pénz megszerzése nem lehet objektív érték, pusztán eszköz. Tud áldozatot hozni az is, aki azért nem eszik bizonyos ételeket vagy csak nagyon keveset, hogy tetsszen önmagának és környezetének. Ha csak ezért nem eszik, az nem böjt, s ha túlzásba viszi, a hiúság bűnébe esik, tehát ez sem lehet objektív jó, szubjektív módon persze neki jó lesz, hiszen mindenki megcsodálja, milyen jól néz ki. Ezek a hibák a testet az evilági örömöket állítják a középpontba. A keresztény böjt azonban távolról sem ez. Itt a lélek, az Isten áll a középpontban. A lélek üdvössége a cél. Ez a cél objektív jó, hiszen ez minden ember eredendő Szent Cirill és Metód a hónap szentjei Metód térítő tevékenységét a Balatonnál. Nézzük ezt a térítői munkát! A népvándorlás után letelepült szláv törzsek megalkották a Morva Birodalmat, akik ugyan készek voltak a kereszténység felvételére, de nem akartak nyugati misszionáriusokat, hogy ne kerüljenek politikai függésbe. A bizánci kereszténység amely ekkor még csak liturgiájában különült el megfelelő volt számukra. A testvérpár ugyan görög anyanyelvű volt, de gyermekkoruk óta beszélték a szláv nyelvet is. Cirill tanulmányait kamatoztatta is, amikor a görög szövegeket lefordította, s megalkotta a glagolita ábécét, mely a róla elnevezett cirill ábécé ősi formája volt. Ezzel népnyelvűvé tette a szlávok számára a liturgiát, amit sokan elleneztek ugyan, de II. Adorján pápa jóváhagyta a szláv nyelvű liturgiát. Cirill Rómában megbetegedett és 869. február 14-én meghalt. Testét a San Clemente di Roma bazilikában helyezték el. E templom körvonalai jelennek meg templomunk oltármozaikján. Metódot Rómában püspökké szentelték és Pannónia érsekévé nevezték ki, melynek Sirmium (Szávaszentdemeter) lett a központja, továbbá mint szentszéki legátus tevékenykedett a szlávok között. Ennek ellenére a salzburgi püspök azzal az küldetése, kötelessége. Az üdvösséghez ugyanakkor elengedhetetlen a bűnbánat. A böjt a bűnbánat egyik formája, a test imádsága. A lélek imádkozik, kifejezi hódolatát Istennek, az ő Teremtőjének és Megváltójának, a test pedig lemond, megvonja magától az ételt. De a léleknek éppúgy kell böjtölnie! A lélektől is meg kell vonni minden fölösleges és káros szokást, hajlamot. Ilyenek a megszólások, káromkodások, veszekedések, az irigység, és a sort még hosszan lehetne folytatni. A két természetéből adódó különféle böjtből lesz egy kifejezve, az ember test és lélek. Jézus beszél is a böjt érdemszerző értelméről, amikor a tanítványok megpróbáltak egy Ördögtől megszállott gyermeket megszabadítani, de nekik nem sikerült, s megkérdezték: Mi miért nem tudtuk kiűzni? Ez a fajta nem ki másként, csak imádság és böjt hatására. (Mk 9,28b-29). Ima és böjt, amely Istenhez vezet. A keresztről szóló tanítás azoknak, akik elvesznek, balgaság ugyan, de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje. (I. Kor 1,18) Németh Norbert indokkal, hogy beleavatkozott püspöksége joghatóságába, elfogatta, majd két és fél éven át fogva tartotta. Csak VIII. János pápa parancsára engedik el. Metód 885. virágvasárnapján halt meg évvel később, 1985-ben II. János Pál pápa a Slavorum apostoli kezdetű enciklikájában emlékezett meg evangelizációs tevékenységükről dec. 31-én Egregiae virtutis kezdetű apostoli írásában Szent Cirillt és Metódot Európa társ-védőszentjeivé nyilvánította. Végül, hogy mit is jelent nekünk több mint 1100 év távlatából e két jeles férfiú, s az ő tevékenységük, annak bemutatására II. János Pál pápa Salvorum apostoli enciklikájából vett idézettel felelnék: Cirill és Metód összekötő kapocs, szellemi híd a keleti és nyugati hagyomány között, melyek az egyetlen Egyház egységes hagyományában futnak össze. Ők a keleti és nyugati testvéregyházak ökumenikus törekvéseinek példaképei és szószólói, hogy imában és párbeszédben ismét megtaláljuk a látható egységet, a tökéletes és mindent átfogó egységet amely se nem felszívódás, se nem beolvadás. Az egység találkozás igazságban és szeretetben: Isten Lelkének ajándéka. Németh Norbert Aki múltját nem tiszteli annak jövője sem leend mondja az ismert, de nem eléggé komolyan vett mondás. Sajnos, ahogy az ország sem eléggé, úgy szűkebb pátriánk, Balatonlelle sem veszi a fenti intést eléggé komolyan. Pedig városunk története, messzi időkbe vezet, és olyan pillanatokkal áldott meg bennünk a sors, amikor az ország történetének kerekén lökhettünk egyet. Nem nagyot, de kevesen vagyunk, s lélekszámunkhoz képest látványosat. Olyant, hogy arra büszkék lehetünk, ami a mienk, mert itt történt. Szép időket értünk meg, amit elmesélhetnénk gyermekeinknek. Kellene. Mert észrevették? Alig vannak fiatalok. Ijesztően kevés a gyerek. Leérettségiznek, tanulnak esetleg még valamit, és aztán soha többé nem jönnek vissza. Nem őket akarom bántani. Okosabbak, pontosabban sokkal gyakorlatiasabbak ők minálunk, tudják ők mit miért tesznek. S be kell ismernem még szerencsések lehetünk, ha csak vala-mi nagyváros szívja fel őket, s nem mennek világgá valahova megtűrt bérrabszolgának. Nem is akarom morgolódásommal őket bántani, biztosan oka van az elvándorlásuknak. Magunkat szidom, meglett Bevezető embereket, mert nem tanítottuk meg őket szeretni ezt a várost. Hogy úgy nézzenek vissza Lellére, mint a hazájukra. Nincsen identitástudatuk, vagyis nem kötődnek ehhez a helyhez, ahova születtek, ahol felnőttek, mert nem tanítottuk meg büszkének lenni a helyre, ami az övék. Mert nem tudnak róla semmit. Az iskolában jól felszerelt Európa tanterem van. Itt jól megtanulják a holland népviselet speciális darabjait, a szász ételek elkészítésének fortélyait, eléneklik a dalt Avignon hídjáról, elsajátítják az Ír sztepptáncot és még számtalan biztosan nagyon fontos dolgot Európa népeiről. De milyen szép lenne, ha mellette városunk is kapna egy kis helyet, ahol évente egy két alkalommal mesélni lehetne Lelle múltjáról. Mert csak az élvezi az idegen népek furcsaságait, aki ismeri saját hazájának történetét, szokásait. Ami igen csak mozgalmas és érdekes volt. El lehet mesélni, hogy miért pont ott vezet a Petőfi utca ahol, s hogy azon római légionáriusok taposták egykor a port, vagy később Szent László lovagjai, csak akkor még nem ez volt a neve. Hogy régi iskolánkban történelmi neveket viselő családok élték napjaikat, és mekkora csoda, hogy az épület ma is régi szép arcát mutatja. Átsétálni a templomhoz, ami alatt A balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár, valamint már Szent István előtt keresztény templom állott, melynek pár köve ma is megvan, csak elfelejtettük, hogy az, pedig nap mint nap elmegyünk mellette. Megnézni a Rác fát, mely alatt Jelasics bán granicsárjai nyugszanak, akiket a város Nemzetőrei vertek ki, mert rabolni akartak. Van miről mesélni, és meg lehetne mutatni azokat a kincseket, amik most múzeumok raktáraiban porosodnak, pedig többet mesélnének a történelemről, mint száz jól megszerkesztett tankönyv. Kár, hogy eddig csak ígéreteket, és barátságos vállveregetéseket kaptam ezért a buta ötletért, pedig nem lenne olyan haszontalan. Mert azt gondolom, már gyermekkorban el kell kezdeni felszedni azokat a morzsákat, amiből aztán megtanulja az a kis ember azt, hogy mi az, hogy hazaszeretet. Már ha még nem kopott el ez a szó teljesen. * De nem dohogni akarok. Lelle múltjáról szeretnék mesélni, amit szóban olykor megteszek, most leírnám őket, mert az utóbbi években, az autópálya építése során több új, és fontos információval lettünk gazdagabbak. Ligeti Gábor (folytatása következik) a Kapoli Múzeum és Galéria nyílt fotó-pályázatot hirdet: Balatonlelle és környéke, ahogyan mi látjuk címmel A pályázaton részt vehet bárki, korra és nemre való tekintet nélkül, maximum 4 db színes, vagy fekete-fehér előhívott fotográfiával. A pályázat képeivel szeretnénk bizonyítani, hogy a Balaton nem csak fürdőzésre alkalmas, hanem szépsége egyedülálló: nem csak két hónapig tarthat számot az érdeklődésre. Szeretnénk viszontlátni az őszi nap fényeit a vízen, a befagyott jég alkotta csodákat, és a tavaszi kikelet színeit, a teremtett világ csodáit. A kollekciót a nyári hónapokban, méltó körülmények között állítjuk ki, hogy lássa az idelátogató: miről marad le, a nyár elmúltával. Hogy megmutassuk neki: még a legzordabb mínuszokban is érdemes ideruccanni, akár egy vasárnapi ebédre, és egy kellemes sétára. Mutassuk meg, hogy a Balaton, a környező dombok nem csak két hónapig vannak itt. A pályázati kollekciót zsűri bírálja el, a legjobb alkotások készítői jutalomban részesülnek. Az alkotásokból rendezett kiállítás július augusztus-szeptember hónapban lesz látható a Városi Könyvtárban. A képek ideális mérete A4 méretű (21x29cm). A képek leadása május ig, a Kapoli Múzeumban történik (Balatonlelle, Kossuth L. u. 35.). A beadott képeket megtartjuk, a Múzeum tematikus anyagaként archiváljuk. További részletek felől érdeklődni a Művelődési Házban lehet (Tel: 85/ ). Sok sikeres fotótémát kívánnak a szervezők! Balatonlelle, február lelle_februar.indd :29:50

8 14 PORTRÉ ÉS KULTÚRA LELLEI ÚJSÁG FEBRUÁR KÖZÉRDEKŰ 15 A Zenés Cappucino már 6 éve működik településünkön, és az idén új helyszínre költözött, az Albatrosz étterembe. A produkció házigazdája továbbra is Somogyvári László. Az idei első vendég Lukács Sándor színészművész volt. A művész úr már karácsonykor is járt volna településünkön, a Sotto Voce énekegyüttes karácsonyi estjére volt hivatalos, de elfoglaltsága miatt akkor nem tudott eljönni. Most az is kiderült, hogy miért. A színházi munka ugyanis leköti minden idejét. A Vígszínházban, a Pesti Színházban és a Játékszínben játszik, öszszesen hét darabban is szerepel. A másfél órás előadáson jó néhány témáról esett szó. A színház, a tv, a költészet és a magánélet, egyszóval maga Lukács Sándor volt a téma. A beszélgetésből kiragadtam a számomra legkedvesebb részt, hogy hogyan is lett a kis Sanyikából az ország egyik legismertebb színésze. - Miskolcon születtem, édesanyám és édesapám mindketten a Kelet-Büki Erdőgazdaságnál dolgoztak értelmiségi Lukács Sándor Balatonlellén munkakörben. Itt cseperedtem fel én is, a helyi iskolában, és itt kezdődött minden. Kilenc éves koromban olvasás órán a tanárnő Móra Ferenc A Kincskereső Kisködmönt olvasta fel éppen, mígnem egyszer csak megjelent a plebejus, hogy hivatja az igazgató. Ekkor a tanárnő engem a kis Lukács Sándort kért fel, hogy Lukács Sándor a Rubens és a nemeuklideszi asszonyok című előadásban. Forrás: PORT.hu/Perjéssy Gábor folytassam a novella felolvasását. Egy fiú osztályban természetesen ha kimegy a tanár, rögtön elszabadul a pokol, itt sem történt másképp. Én olvastam, míg a többiek rosszalkodtak. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy fokozatosan kezd megszűnni a hangzavar, és néhány perc múlva már mindenki csendben figyelt. Én heteken keresztül olyan büszke voltam arra, hogy le tudtam kötni az osztálytársaimat. Ez az élmény volt az, ami meggyőződésem szerint elindított a színészi pályán. És attól kezdve folyamatosan jártam önképző körbe és diákszínkörbe, de a legfontosabb: a mai napig hálás vagyok a sorsnak, hogy mindig kiváló magyar tanároknál tanulhattam. Munkácsi Mihály Lukács Sándor július 21-én született Miskolcon. A SzAk elvégzése után ben a Vígszínházhoz szerződött, melynek azóta is tagja. Klasszikus és modern darabokban hiteles jellemábrázolást nyújt, számos filmben és tévéjátékban szerepelt. Jászai Mari-díjas (1978), Érdemes Művész (1990). F.Sz. Dávid (Rabe: Bot és gitár); Luzsin (Dosztojevszkij Ljubimov: Bűn és bűnhődés); Lippai Géza (Csurka I.: Házmestersirató); XIV. Lajos (Bulgakov: Őfelsége komédiása); Vojnyicev (Csehov: Platonov); Béla (Székely J.: Vak Béla király); George, Clarence hercege (Sh.: III. Richárd); Alfieri (Miller: Pillantás a hídról). Verseskötetei: Szökés (1985), Elrejtett hangszerek (1989) lelle_februar.indd :29:53

9 16 PROGRAMOK LELLEI ÚJSÁG lelle_februar.indd :30:39

JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 40/2008.(XII. 17.) rendelete. az állattartásról. Általános rendelkezések

JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 40/2008.(XII. 17.) rendelete. az állattartásról. Általános rendelkezések JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 40/2008.(XII. 17.) rendelete az állattartásról Juta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvény és végrehajtási

Részletesebben

Csólyospálos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8/2004.(VI.25.) KT. számú rendelete az állattartás szabályairól

Csólyospálos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8/2004.(VI.25.) KT. számú rendelete az állattartás szabályairól Csólyospálos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8/2004.(VI.25.) KT. számú rendelete az állattartás szabályairól (8/2012.(V.31.) rendelettel módosítva) (Egységes szerkezetbe szedve) Csólyospálos

Részletesebben

Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2009.(IX.16.) rendelete. a helyi állattartásról

Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2009.(IX.16.) rendelete. a helyi állattartásról Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2009.(IX.16.) rendelete a helyi állattartásról Nagyhalász Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949.

Részletesebben

Jásd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2004. (XI.25.) Ökt. rendelete az állattartásról. Általános rendelkezések 1.. 2..

Jásd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2004. (XI.25.) Ökt. rendelete az állattartásról. Általános rendelkezések 1.. 2.. 1 Jásd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2004. (XI.25.) Ökt. rendelete az állattartásról Jásd Község Önkormányzat Képviselő-testülete az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvény és

Részletesebben

A Szeremle Községi Önkormányzat. 8/2004. (VI.1.) számú rendelete az állattartásról (egységes szerkezetben 2004. augusztus 4.

A Szeremle Községi Önkormányzat. 8/2004. (VI.1.) számú rendelete az állattartásról (egységes szerkezetben 2004. augusztus 4. 1 A Szeremle Községi Önkormányzat 8/2004. (VI.1.) számú rendelete az állattartásról (egységes szerkezetben 2004. augusztus 4. módosításokkal) A Szeremle Községi Önkormányzat az állategészségügyről szóló

Részletesebben

Lébény Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2011. (X.28.) önkormányzati rendelete az állattartás helyi szabályairól

Lébény Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2011. (X.28.) önkormányzati rendelete az állattartás helyi szabályairól Lébény Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2011. (X.28.) önkormányzati rendelete az állattartás helyi szabályairól Lébény Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Lókút községi Önkormányzat Képviselő-testülete. 14/2003./ 12.12./ Kt. számú rendelete. az állattartásról

Lókút községi Önkormányzat Képviselő-testülete. 14/2003./ 12.12./ Kt. számú rendelete. az állattartásról Lókút községi Önkormányzat Képviselő-testülete 14/2003./ 12.12./ Kt. számú rendelete az állattartásról A Lókút önkormányzat az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. Törvény és végrehajtási rendeletei,

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2004. (II. 27.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E.

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2004. (II. 27.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E. Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2004. (II. 27.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E

Részletesebben

Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselőtestületének 32/2006. (XI. 30.) számú rendelete az állatok tartásáról

Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselőtestületének 32/2006. (XI. 30.) számú rendelete az állatok tartásáról Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselőtestületének 32/2006. (XI. 30.) számú rendelete az állatok tartásáról Kihirdetve: 2006. november 30. Józan Judit jegyző Módosítva: Hatályos: 19/2009. (V.28.)

Részletesebben

27 / 2003. (XII. 15.) RENDELETE

27 / 2003. (XII. 15.) RENDELETE BALATONSZEMES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT K ÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 27 / 2003. (XII. 15.) RENDELETE AZ ÁLLATTARTÁSRÓL Balatonszemes Község Önkormányzatának 27/2003.(XII. 15.) számú rendelete Az Állattartásról Balatonszemes

Részletesebben

Kemence Község Önkormányzatának. 4/2010.( II.16.) rendelet. az állattartás helyi szabályairól

Kemence Község Önkormányzatának. 4/2010.( II.16.) rendelet. az állattartás helyi szabályairól Kemence Község Önkormányzatának 4/2010.( II.16.) rendelet az állattartás helyi szabályairól Kemence Község Önkormányzatának 4/2010.( II.16.) rendelet az állattartás helyi szabályairól Kemence Község Önkormányzata

Részletesebben

Borsodszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2004.(III.22.) sz. rendelete az állatok tartásának szabályairól

Borsodszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2004.(III.22.) sz. rendelete az állatok tartásának szabályairól Borsodszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2004.(III.22.) sz. rendelete az állatok tartásának szabályairól A Borsodszentgyörgy Községi Önkormányzat az állatok védelméről és kíméletéről

Részletesebben

HOMOKBÖDÖGE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2004. (VII.04.) rendelete

HOMOKBÖDÖGE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2004. (VII.04.) rendelete HOMOKBÖDÖGE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2004. (VII.04.) rendelete az állattartásról Homokbödöge Község Önkormányzat Képviselőtestülete /Továbbiakban: Képviselőtestület/ az állategészségügyről

Részletesebben

Algyő Nagyközség Önkormányzat. Képviselő-testületének. 32/2012. (X.5.) Önkormányzati rendelete. az állatok tartásáról. / egységes szerkezetben /

Algyő Nagyközség Önkormányzat. Képviselő-testületének. 32/2012. (X.5.) Önkormányzati rendelete. az állatok tartásáról. / egységes szerkezetben / Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2012. (X.5.) Önkormányzati rendelete az állatok tartásáról / egységes szerkezetben / Hatályos: 2012.10.01.-től Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

12./2004(VI.30.)ÖK. sz. Képviselőtestületi Rendelet az állattartásról

12./2004(VI.30.)ÖK. sz. Képviselőtestületi Rendelet az állattartásról 12./2004(VI.30.)ÖK. sz. Képviselőtestületi Rendelet az állattartásról Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének az 1990. évi LXV. Tv. 16. (1) bekezdésének felhatalmazása alapján az állatok

Részletesebben

Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 12/1999.(IX.30.) ÖKT sz. RENDELETE. az állattartás szabályairól

Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 12/1999.(IX.30.) ÖKT sz. RENDELETE. az állattartás szabályairól Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/1999.(IX.30.) ÖKT sz. RENDELETE az állattartás szabályairól Mosonszolnok Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

6/1996. /IV.30./ sz. önk.rendelet az EBTARTÁSRÓL. A rendelet hatálya 1..

6/1996. /IV.30./ sz. önk.rendelet az EBTARTÁSRÓL. A rendelet hatálya 1.. 6/1996. /IV.30./ sz. önk.rendelet az EBTARTÁSRÓL A rendelet hatálya 1.. Ez a rendelet Város1 Nagyközség közigazgatási területén tartott ebek tulajdonosaira, továbbá az ebek felügyeletével megbízott más

Részletesebben

Újrónafő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2003.(XII.12.) ÖR. számú rendelete. az állattartásról

Újrónafő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2003.(XII.12.) ÖR. számú rendelete. az állattartásról Újrónafő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2003.(XII.12.) ÖR. számú rendelete az állattartásról Újrónafő Község Önkormányzata az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvény és végrehajtási

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 5/2014.(II.28.) Rendelet típusa: alap Rendelet címe: A helyi állattartás szabályairól Módosított rendelet azonosítója:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v i k i v o n a t

J e g y z ő k ö n y v i k i v o n a t J e g y z ő k ö n y v i k i v o n a t Készült Sopron-Balf Településrészi Önkormányzat 2008. november 19-ei rendes ülésének jegyzőkönyvéből. 4. napirendi pont Előterjesztés az állatok tartásáról szóló 31/2000.

Részletesebben

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE IV. évfolyam 1. szám 2011. január Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Őszinte téli fák Bódás János Hazug a nyár

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2011. (II.16.) rendelete. az állattartásról

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2011. (II.16.) rendelete. az állattartásról Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2011. (II.16.) rendelete az állattartásról Petőfibánya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi Önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

Lócs Községi Önkormányzat Képviselı-testületének. 7/2007. (VI. 25.) számú rendelete. Az állattartás helyi szabályairól

Lócs Községi Önkormányzat Képviselı-testületének. 7/2007. (VI. 25.) számú rendelete. Az állattartás helyi szabályairól Lócs Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 7/2007. (VI. 25.) számú rendelete Az állattartás helyi szabályairól Lócs Községi Önkormányzat Képviselı-testülete az Alkotmány 44/A.. (2) bekezdése és a

Részletesebben

Bak Község Önkormányzati Képvisel -testülete. 4/2008. (II. 16.) önkormányzati rendelete AZ ÁLLATTARTÁS, EBTARTÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL

Bak Község Önkormányzati Képvisel -testülete. 4/2008. (II. 16.) önkormányzati rendelete AZ ÁLLATTARTÁS, EBTARTÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL Bak Község Önkormányzati Képvisel -testülete 4/2008. (II. 16.) önkormányzati rendelete AZ ÁLLATTARTÁS, EBTARTÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL A módosításokkal: 9/2012. (IV. 27.) ÖR, 15/2012. (X. 05.) ÖR egységes

Részletesebben

Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2017. (XII. 20.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról. 1. Általános rendelkezések

Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2017. (XII. 20.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról. 1. Általános rendelkezések Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2017. (XII. 20.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

Ipolytölgyes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2002.VIII.14./ rendelete az állattartás szabályairól / egységes szerkezetben/

Ipolytölgyes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2002.VIII.14./ rendelete az állattartás szabályairól / egységes szerkezetben/ Ipolytölgyes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2002.VIII.14./ rendelete az állattartás szabályairól / egységes szerkezetben/ Ipolytölgyes Községi Önkormányzat az önkormányzatokról szóló többször

Részletesebben

NÁDASD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8/1995. (V.05.) számú rendelete

NÁDASD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8/1995. (V.05.) számú rendelete NÁDASD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8/1995. (V.05.) számú rendelete AZ ÁLLATTARTÁSRA SZOLGÁLÓ MELLÉKÉPÜLETEK ELHELYEZÉSÉNÉL BETARTANDÓ VÉDŐTÁVOLSÁGOKRÓL ÉS AZ ÁLLATTARTÁSSAL KAPCSOALTOS EGYÉB

Részletesebben

Az állattartás közös szabályai

Az állattartás közös szabályai A Szőcsi Önkormányzat 17./2004. (IV. 14.) r e n d e l e t e az állattartásról A Szőcsi Önkormányzat az állategészségügyrıl szóló 1995. évi XCI. törvény és végrehajtási rendeletei, az állatok védelmérıl

Részletesebben

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. a 8/2000.(IV.1.) és a 10/2004.(V.14.) rendelettel módosított. az állattartás szabályozásáról szóló

Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. a 8/2000.(IV.1.) és a 10/2004.(V.14.) rendelettel módosított. az állattartás szabályozásáról szóló Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a 8/2000.(IV.1.) és a 10/2004.(V.14.) rendelettel módosított az állattartás szabályozásáról szóló 13/1999.(XII.15.) rendelete egységes szerkezetben Eplény

Részletesebben

VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK* 20/2001. (VIII. 06.)** Ök. r e n d e l e t e 1. az állattartás szabályairól.

VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK* 20/2001. (VIII. 06.)** Ök. r e n d e l e t e 1. az állattartás szabályairól. VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK* 20/2001. (VIII. 06.)** Ök. r e n d e l e t e 1 az állattartás szabályairól. (Egységes szerkezetben!) Vásárosnamény Város Önkormányzatának (a továbbiakban:

Részletesebben

20 / (XI. 15.) RENDELETE AZ EBEK TARTÁSÁRÓL

20 / (XI. 15.) RENDELETE AZ EBEK TARTÁSÁRÓL BALATONSZEMES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT K ÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20 / 2002. (XI. 15.) RENDELETE AZ EBEK TARTÁSÁRÓL Balatonszemes Község Önkormányzatának 20/2002.(XI.25.) számú rendelete az ebek tartásáról Balatonszemes

Részletesebben

Nagybakónak Község Önkormányzati Képviselő-testületének. A 5/1999.(III.01.) rendeletével módosított 4/1991.(V.24.) önkormányzati rendelete

Nagybakónak Község Önkormányzati Képviselő-testületének. A 5/1999.(III.01.) rendeletével módosított 4/1991.(V.24.) önkormányzati rendelete Nagybakónak Község Önkormányzati Képviselő-testületének A 5/1999.(III.01.) rendeletével módosított 4/1991.(V.24.) önkormányzati rendelete egységes szerkezetben Az állattartásról 1. A rendelet hatálya kiterjed

Részletesebben

Rábakecöl Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2009.(IV.01.) rendelete az ebtartásról

Rábakecöl Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2009.(IV.01.) rendelete az ebtartásról Rábakecöl Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2009.(IV.01.) rendelete az ebtartásról A helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16. (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás

Részletesebben

Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének

Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének Balatonendréd község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2000. (IX.l4,.) önkormányzati rendeletet Az állattartásról. 1 Módosította a 12/2012. (V.30.) önkormányzati rendelet. Hatályos 2012. május 30.

Részletesebben

Lábatlan Város Önkormányzati Képviselő-testületének 18/2007. (VI.27.) sz. rendelete az állattartásról

Lábatlan Város Önkormányzati Képviselő-testületének 18/2007. (VI.27.) sz. rendelete az állattartásról Lábatlan Város Önkormányzati Képviselő-testületének 18/2007. (VI.27.) sz. rendelete az állattartásról Lábatlan Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések

I. fejezet. Általános rendelkezések Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 24/2010.(VI. 30.) sz. rendelete az állattartás helyi szabályairól (Egységes szerkezetben a módosításáról szóló 31/2010.(IX.15.) és a.../2012. (IV....) önkormányzati

Részletesebben

Küngös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (VII.28.) önkormányzati rendelete Az eb-és macska tartás szabályairól

Küngös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (VII.28.) önkormányzati rendelete Az eb-és macska tartás szabályairól Küngös Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (VII.28.) önkormányzati rendelete Az eb-és macska tartás szabályairól Küngös Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

CSÖRÖG KÖZSÉG KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/2003.(VI.26.) számú rendelete az állatok tartásáról

CSÖRÖG KÖZSÉG KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/2003.(VI.26.) számú rendelete az állatok tartásáról CSÖRÖG KÖZSÉG KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 12/2003.(VI.26.) számú rendelete az állatok tartásáról Csörög Község Képviselı-testülete az Önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV. törvény 16..(1) bekezdésében kapott

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2011. (V.27.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2011. (V.27.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2011. (V.27.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról (módosításokkal egységes szerkezetben) Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 22/2004. (VII.27.) SZÁMÚ R E N D E L E T E AZ ÁLLATTARTÁSRÓL

SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 22/2004. (VII.27.) SZÁMÚ R E N D E L E T E AZ ÁLLATTARTÁSRÓL SZÓLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 22/2004. (VII.27.) SZÁMÚ R E N D E L E T E AZ ÁLLATTARTÁSRÓL Szólád Község Képviselő-testülete (a továbbiakban: képviselő-testület) az Alkotmány 44/A. (2) bekezdése és a

Részletesebben

KISBÉR VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2/2010. (II.22.) sz. rendelete. Az állatok tartásáról

KISBÉR VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2/2010. (II.22.) sz. rendelete. Az állatok tartásáról KISBÉR VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2/2010. (II.22.) sz. rendelete Az állatok tartásáról Kisbér Város Önkormányzatnak Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányát meghatározó 1949. évi XX. tv. 44./A.

Részletesebben

Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2006.(I. 25.) önkormányzati rendelete. az ebtartás szabályairól

Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2006.(I. 25.) önkormányzati rendelete. az ebtartás szabályairól Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2006.(I. 25.) önkormányzati rendelete az ebtartás szabályairól Hidegség Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

Mátraszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2004. (III.25. ) önkormányzati rendelete az állattartás helyi szabályairól egységes szerkezetben*

Mátraszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2004. (III.25. ) önkormányzati rendelete az állattartás helyi szabályairól egységes szerkezetben* Mátraszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2004. (III.25. ) önkormányzati rendelete az állattartás helyi szabályairól egységes szerkezetben* Mátraszentimre Önkormányzat Képviselő-testülete az

Részletesebben

ALMÁSFÜZITŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT./2012. ( ) Önkormányzati rendelete A helyi állattartás szabályairól

ALMÁSFÜZITŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT./2012. ( ) Önkormányzati rendelete A helyi állattartás szabályairól ALMÁSFÜZITŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT./2012. ( ) Önkormányzati rendelete A helyi állattartás szabályairól Almásfüzitő Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában

Részletesebben

25/2009. (IX.30.) önkormányzati rendelete. Általános rendelkezések 1.

25/2009. (IX.30.) önkormányzati rendelete. Általános rendelkezések 1. KISÚJSZÁLLÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 25/2009. (IX.30.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében

Részletesebben

(Egységes szerkezetben)

(Egységes szerkezetben) KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK a 12/2015.(V.13.) rendelettel módosított 26/2012.(IX.12.) önkormányzati rendelete az állattartásról (Egységes szerkezetben) Kunhegyes Város Önkormányzati

Részletesebben

9/2005. (V.27.) RENDELETE

9/2005. (V.27.) RENDELETE A PAPKESZI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 9/2005. (V.27.) RENDELETE AZ ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL. A Papkeszi Községi Önkormányzat Képviselı-testülete (továbbiakban: Képviselıtestület) A helyi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2008. december 18-i rendes üléséről, amelyet a Polgármesteri Hivatal dísztermében tartottak. Jelen vannak: Kenéz István polgármester Somogyvári

Részletesebben

TARTALOM I. FEJEZET: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 2 II. FEJEZET: AZ ÁLLATTARTÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI. 3 III. FEJEZET: AZ ÁLLATOK TARTÁSA ÉS ELHELYEZÉSE.

TARTALOM I. FEJEZET: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 2 II. FEJEZET: AZ ÁLLATTARTÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI. 3 III. FEJEZET: AZ ÁLLATOK TARTÁSA ÉS ELHELYEZÉSE. TARTALOM I. FEJEZET: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 2 II. FEJEZET: AZ ÁLLATTARTÁS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI... 3 III. FEJEZET: AZ ÁLLATOK TARTÁSA ÉS ELHELYEZÉSE... 3 IV. FEJEZET: AZ EB TARTÁS SZABÁLYAI... 5 V. FEJEZET:

Részletesebben

Domony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2004 (VIlI. 26.) Rendelete A helyi állattartás szabályairól

Domony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2004 (VIlI. 26.) Rendelete A helyi állattartás szabályairól Domony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2004 (VIlI. 26.) Rendelete A helyi állattartás szabályairól Domony Község Önkormányzat az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva,

Részletesebben

KÖVEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 5/2000. 1111.29.1 Ö.r. számú rendelete AZ ÁLLATOK TARTÁSÁRÓL

KÖVEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 5/2000. 1111.29.1 Ö.r. számú rendelete AZ ÁLLATOK TARTÁSÁRÓL KÖVEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 5/2000. 1111.29.1 Ö.r. számú rendelete AZ ÁLLATOK TARTÁSÁRÓL Ezen rendelet 2000. március 29. napján kihirdetésre került. Kövegy, 2000. március 29. Dr Bagi Mária jegyző 1 Kövegy

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 44/2012. (IX.14.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról. A rendelet hatálya

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 44/2012. (IX.14.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról. A rendelet hatálya Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 44/2012. (IX.14.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény

Részletesebben

SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 27/2012. (X.04.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE az állattartási hely kialakításáról

SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 27/2012. (X.04.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE az állattartási hely kialakításáról SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 27/2012. (X.04.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE az állattartási hely kialakításáról Szigetszentmiklós Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az

Részletesebben

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének 19/2005. /VII.1./ Önkormányzati rendelet 1, 23/2005./IX. 22./ Önkormányzati rendelet 2, 13/2012./V.24/ önkormányzati rendelettel 3 módosított 19/2004.

Részletesebben

a helyi állattartás szabályairól (Egységes szerkezetbe foglalva és lezárva: 2009. október 2.)

a helyi állattartás szabályairól (Egységes szerkezetbe foglalva és lezárva: 2009. október 2.) BAKONYPÖLÖSKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10./ 2004. (IX.16.) rendelete a helyi állattartás szabályairól (Egységes szerkezetbe foglalva és lezárva: 2009. október 2.) Bakonypölöske Község

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 44/2012. (IX.14.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról. A rendelet hatálya

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 44/2012. (IX.14.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról. A rendelet hatálya Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 44/2012. (IX.14.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott

Részletesebben

Kamond Község Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2004./IX.15./ rendelete. az állatok tartásáról ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Kamond Község Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2004./IX.15./ rendelete. az állatok tartásáról ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1 Kamond Község Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2004./IX.15./ rendelete az állatok tartásáról Kamond Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv.

Részletesebben

Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 30/2005. (X. 29.) számú r e n d e l e t e. az állattartás helyi szabályozásáról

Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 30/2005. (X. 29.) számú r e n d e l e t e. az állattartás helyi szabályozásáról Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2005. (X. 29.) számú r e n d e l e t e az állattartás helyi szabályozásáról Hajdúsámson Város Önkormányzata az 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében

Részletesebben

43/2001. (12.18.) Kgy. sz. rendelet 1. Az állatok tartásáról

43/2001. (12.18.) Kgy. sz. rendelet 1. Az állatok tartásáról 43/2001. (12.18.) Kgy. sz. rendelet 1 Az állatok tartásáról Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16. (1) bekezdése alapján, illetve az országos

Részletesebben

I. fejezet. Általános rendelkezések

I. fejezet. Általános rendelkezések Zsombó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2011.(IX.28.), 12/2012.(V.31.) Ör., 16/2012.(IX.28.) rendeletével módosított 16/2007. (XI.30.) Ör. számú rendelete az állattartás helyi szabályairól

Részletesebben

Nagyoroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 9/2010. (XI.05.) rendelete. az állattartás helyi szabályairól

Nagyoroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 9/2010. (XI.05.) rendelete. az állattartás helyi szabályairól Nagyoroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2010. (XI.05.) rendelete az állattartás helyi szabályairól Nagyoroszi Község Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: képviselő - testület)

Részletesebben

59/2004. (X.20.) rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege

59/2004. (X.20.) rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete AZ ÁLLATTARTÁSRÓL SZÓLÓ 34/2007. (X.25.), 12/2009. (V.25.) 18/2012. (V.25.), 21/2012. (VI.22.) 41/2012. (XI.12.), 18/2014. (V.27.), 24/2014. (IX.29.), 6/2015.

Részletesebben

UZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2004. (IX. 28.) r e n d e l e t e. Az állattartás helyi szabályairól 1

UZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2004. (IX. 28.) r e n d e l e t e. Az állattartás helyi szabályairól 1 UZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2004. (IX. 28.) r e n d e l e t e Az állattartás helyi szabályairól 1 Uzsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

TÁPIÓBICSKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 10/ 2004. (VIII. 15.) RENDELETE A HELYI ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL

TÁPIÓBICSKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 10/ 2004. (VIII. 15.) RENDELETE A HELYI ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL TÁPIÓBICSKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 10/ 2004. (VIII. 15.) RENDELETE A HELYI ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL Tápióbicske Önkormányzat az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, az állategészségügyről

Részletesebben

Dunakeszi Város Önkormányzata./2016. (. ) önkormányzati rendelete. a kedvtelésből tartott állatok tartásának helyi szabályairól

Dunakeszi Város Önkormányzata./2016. (. ) önkormányzati rendelete. a kedvtelésből tartott állatok tartásának helyi szabályairól Dunakeszi Város Önkormányzata./2016. (. ) önkormányzati rendelete a kedvtelésből tartott állatok tartásának helyi szabályairól Dunakeszi Város Önkormányzata az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998.

Részletesebben

(1) E rendelet hatálya a (2) bekezdésben megállapított kivétellel kiterjed Szeghalom város közigazgatási területén:

(1) E rendelet hatálya a (2) bekezdésben megállapított kivétellel kiterjed Szeghalom város közigazgatási területén: SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2005. /X.19./ számú. rendelete az állattartásról Szeghalom város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

Ócsárd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2018.(V.15.) számú önkormányzati rendelete a kedvtelésből tartott állatok tartásának szabályairól

Ócsárd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2018.(V.15.) számú önkormányzati rendelete a kedvtelésből tartott állatok tartásának szabályairól Ócsárd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2018.(V.15.) számú önkormányzati rendelete a kedvtelésből tartott állatok tartásának szabályairól Ócsárd Község Önkormányzat Képviselő-testülete az

Részletesebben

Nóráp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2004.(VI.07.) rendelete az állattartás helyi szabályairól

Nóráp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2004.(VI.07.) rendelete az állattartás helyi szabályairól Nóráp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2004.(VI.07.) rendelete az állattartás helyi szabályairól Nóráp Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében biztosított

Részletesebben

Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 26/2008. (XI. 6.) számú BVKt. rendelete

Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 26/2008. (XI. 6.) számú BVKt. rendelete Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete 26/2008. (XI. 6.) számú BVKt. rendelete az állattartásról szóló 11/2004. (IV. 29.) számú BVKt. rendelet módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról

Részletesebben

Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 24/2004. (IV.16.) rendelete az állattartás szabályairól

Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 24/2004. (IV.16.) rendelete az állattartás szabályairól Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 24/2004. (IV.16.) rendelete az állattartás szabályairól Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében és a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Általános rendelkezések 1..

Általános rendelkezések 1.. Kakucs Község Önkormányzata Képviselı-testületének 13./2001. (XI. 06.) sz. Rendelete Az állattartás szabályairól (módosítva a 14./2005. (IX. 15.) sz. Rendelettel) (egységes szerkezet) Kakucs község Önkormányzata

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2007. (XI. 26.) rendelete a helyi állattartásról

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2007. (XI. 26.) rendelete a helyi állattartásról Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2007. (XI. 26.) rendelete a helyi állattartásról A Képviselőtestület az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. törvény és végrehajtási rendeletei,

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 30/2012. (X.01.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 30/2012. (X.01.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének /12. (X.01.) önkormányzati rendelete az állatok tartásáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyőlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

ÓCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 15/2007./X.05./ számú RENDELETE Az állatok tartásáról 1 I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1.. II. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 2..

ÓCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 15/2007./X.05./ számú RENDELETE Az állatok tartásáról 1 I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1.. II. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 2.. ÓCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 15/2007./X.05./ számú RENDELETE Az állatok tartásáról 1 I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1.. Ócsa Város Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi Önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

Sajószöged Község Önkormányzatának 5/2005./V.26./sz. KT. rendelete az állattartásról a módosításokkal egységes szerkezetben

Sajószöged Község Önkormányzatának 5/2005./V.26./sz. KT. rendelete az állattartásról a módosításokkal egységes szerkezetben Sajószöged Község Önkormányzatának 5/2005./V.26./sz. KT. rendelete az állattartásról a módosításokkal egységes szerkezetben Sajószöged község Önkormányzat Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Általános rendelkezések 1..

Általános rendelkezések 1.. Moha község Önkormányzati Képviselőtestület 5/2004/V.01./ számú rendelete az állatok tartásáról és védelméről. Moha község Önkormányzati Képviselőtestülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949.

Részletesebben

2/2008. (II. 26.) számú RENDELETE. az állattartás helyi szabályairól

2/2008. (II. 26.) számú RENDELETE. az állattartás helyi szabályairól Mezıcsát Város Önkormányzata Képviselı-testülete 2/2008. (II. 26.) számú RENDELETE az állattartás helyi szabályairól Mezıcsát Város Önkormányzata Képviselı-testülete (a továbbiakban: képviselı-testület)

Részletesebben

Pánd község önkormányzatának 10/2005./X.15./ számú rendelete a helyi állattartás szabályairól

Pánd község önkormányzatának 10/2005./X.15./ számú rendelete a helyi állattartás szabályairól Pánd község önkormányzatának 10/2005./X.15./ számú rendelete a helyi állattartás szabályairól Pánd Önkormányzat az Alkotmány 44/A.. (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, az állategészségügyről

Részletesebben

Tolmács Község Önkormányzat Képviselő-testületének..../2010. (...) önkormányzati RENDELETE. az állattartásról. (tervezet)

Tolmács Község Önkormányzat Képviselő-testületének..../2010. (...) önkormányzati RENDELETE. az állattartásról. (tervezet) Tolmács Község Önkormányzat Képviselő-testületének.../2010. (...) önkormányzati RENDELETE az állattartásról (tervezet) Tolmács Község Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: képviselő-testület)

Részletesebben

10/ 2004. (VII. 15.) (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) I. Fejezet. Általános rendelkezések

10/ 2004. (VII. 15.) (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) I. Fejezet. Általános rendelkezések BALATONEDERICS TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/ 2004. (VII. 15.) RENDELETE 1 A HELYI ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) Balatonederics Települési

Részletesebben

Vácduka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9./2004. (VIII. 26.) RENDELETE A HELYI ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL. I. Fejezet

Vácduka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9./2004. (VIII. 26.) RENDELETE A HELYI ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL. I. Fejezet Vácduka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9./2004. (VIII. 26.) RENDELETE A HELYI ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL Vácduka Önkormányzata az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva,

Részletesebben

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 16/2012. (III.01.), valamint a 44/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelettel módosított

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 16/2012. (III.01.), valamint a 44/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelettel módosított Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének a 16/2012. (III.01.), valamint a 44/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelettel módosított 16/2011. (IV. 28.) önkormányzati rendelete az állattartásról 2 Lenti

Részletesebben

a helyi állattartási rendeletek felülvizsgálatáról

a helyi állattartási rendeletek felülvizsgálatáról E LŐTERJESZTÉS a helyi állattartási rendeletek felülvizsgálatáról Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 25-i ülésére Előterjesztő: Bárányné Márton Melinda jegyző Tisztelt

Részletesebben

Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2004./VII.30./ rendelete. az állatok tartásáról.

Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2004./VII.30./ rendelete. az állatok tartásáról. Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2004./VII.30./ rendelete az állatok tartásáról. Karakószörcsök Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

Nógrádmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2004. (V.28.) rendelete. az állattartás helyi szabályairól

Nógrádmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2004. (V.28.) rendelete. az állattartás helyi szabályairól Nógrádmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2004. (V.28.) rendelete az állattartás helyi szabályairól Nógrádmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testülete ( a továbbiakban: képviselőtestület

Részletesebben

16/2000. (XI.20.) számú rendelete. Általános rendelkezések

16/2000. (XI.20.) számú rendelete. Általános rendelkezések Csévharaszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2007.(IX.14) számú és a 10/2010. (XI.19) számú rendelettel módosított 16/2000. (XI.20.) számú rendelete az állatok tartásáról Csévharaszt Község

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Zagyvaszántói Önkormányzat 17/2004. (IV.30.) rendelete az állattartásról EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALVA Az azt módosító 10/2005.(IX.29.) és a 14/2008.(X.30.) rendelettel A Zagyvaszántói Önkormányzat az

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. /2012. ( ) önkormányzati rendelete. az állattartásról. 1. A rendelet hatálya

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének. /2012. ( ) önkormányzati rendelete. az állattartásról. 1. A rendelet hatálya Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestületének /2012. ( ) önkormányzati rendelete az állattartásról Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestülete Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011.

Részletesebben

A Visegrádi Önkormányzat 12/ 2004. (VIII. 12.) ör. rendelete a helyi állattartás szabályairól

A Visegrádi Önkormányzat 12/ 2004. (VIII. 12.) ör. rendelete a helyi állattartás szabályairól A Visegrádi Önkormányzat 12/ 2004. (VIII. 12.) ör. rendelete a helyi állattartás szabályairól Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben

Bugyi Nagyközség Önkormányzatának 15/2003. (VII.08.) sz. rendelete Az állatok tartásáról

Bugyi Nagyközség Önkormányzatának 15/2003. (VII.08.) sz. rendelete Az állatok tartásáról Bugyi Nagyközség Önkormányzatának 15/2003. (VII.08.) sz. rendelete Az állatok tartásáról Egységes szerkezetben a 10/2008. (IV.15.) 7/2010. (IV. 14.) 1/2011. (I.24.) és a 13/2012. (V.20.) és a 21/2012.

Részletesebben

NAGYRÉCSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK R E N D E L E T E AZ ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL. Egységes szerkezetben 2.

NAGYRÉCSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK R E N D E L E T E AZ ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL. Egységes szerkezetben 2. NAGYRÉCSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK R E N D E L E T E AZ ÁLLATTARTÁS SZABÁLYAIRÓL. Egységes szerkezetben 2. Nagyrécse Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Az állattartás szabályairól

Részletesebben

Kaposmérő Községi Önkormányzat

Kaposmérő Községi Önkormányzat Kaposmérő Községi Önkormányzat 15/2004.(V.1.) önkormányzati r e n d e l e t e az állatok tartásáról (Egységes szerkezetben a módosításáról szóló 5/2011. (II.16.) rendelettel.) Kaposmérő Község Önkormányzat

Részletesebben

Felsőpakony Község Önkormányzat 7/2004. (VIII.02.) sz. Rendelete A helyi állattartás szabályairól. Általános rendelkezések

Felsőpakony Község Önkormányzat 7/2004. (VIII.02.) sz. Rendelete A helyi állattartás szabályairól. Általános rendelkezések Felsőpakony Község Önkormányzat 7/2004. (VIII.02.) sz. Rendelete A helyi állattartás szabályairól Felsőpakony Község Önkormányzat az Alkotmány 44/A.. (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, az

Részletesebben

EGYSÉGES SZERKEZETBEN. A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések

EGYSÉGES SZERKEZETBEN. A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések Törökbálint Nagyközség Önkormányzata 1 29/2000. (XII. 27.) rendelete az állatok tartásáról a módosító 12/2004. (IV. 16.), 41/2004. (XI. 22.), 16/2005. (VIII. 29.), 15/2009. (III. 4.) és 30/2010.(XII. 20.)

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/0. /X.9./ számú.önkormányzati rendelete egységes szerkezetben a 8/.(VI..) számú önkormányzati rendelettel az állattartásról (.június -től hatályos

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat 4/2009. (II. 27.) sz. rendelete az állattartás egyes helyi szabályairól

Abony Város Önkormányzat 4/2009. (II. 27.) sz. rendelete az állattartás egyes helyi szabályairól Abony Város Önkormányzat 4/2009. (II. 27.) sz. rendelete az állattartás egyes helyi szabályairól (egységes szerkezetben a módosításáról szóló 14/2010. (V.31.), 19/2012. (V.21.), 31/2012. (XI.05.) és 1/2013.(I.31.)

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Cibakháza Nagyközség Önkormányzata 10/2011.(IV.14.) önkormányzati rendelete Az állattartás szabályairól Cibakháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete annak érdekében, hogy biztosítsa az állattartással

Részletesebben

Csabacsüd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2004. (V.1.) KT. számú. R E N D E L E T E (egységes szerkezetbe foglalva)

Csabacsüd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2004. (V.1.) KT. számú. R E N D E L E T E (egységes szerkezetbe foglalva) Csabacsüd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2004. (V..) KT. számú R E N D E L E T E (egységes szerkezetbe foglalva) Az állattartásról Csabacsüd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2009.(XII.21.) R e n d e l e t e. A helyi állattartás szabályairól

NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2009.(XII.21.) R e n d e l e t e. A helyi állattartás szabályairól 1 NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2009.(XII.21.) R e n d e l e t e A helyi állattartás szabályairól 2 Nyírmada Város Önkormányzata az 1949. évi XX. tv. az Alkotmány 44/A..- ának

Részletesebben