Köszöntő. Tartalom. øtinfo március 1. Köszöntõ. Kedves Olvasók!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Köszöntő. Tartalom. øtinfo 2010. március 1. Köszöntõ. Kedves Olvasók!"

Átírás

1 Köszöntő Köszöntõ Tartalom Kedves Olvasók! Az év első hónapjaiban szinte az egész világ a Haitit megrázó katasztrófáról beszélt. Sorra indultak a segítő csapatok, hogy mentsék az életeket, ellássák a sebesülteket és ételt osszanak a rászorulóknak. A magyar kormány egy hatfős különítményt indított a karibi országba. A mentőegység tagjai február közepén vehettek át miniszteri elismerést a földrengés sújtotta övezetben tanúsított bátorságukért. Ennek kapcsán az egyik kitüntetettel, Dr. Pék Lászlóval, az Országos Mentőszolgálat Főigazgatósága Oxyológiai Módszertani Központjának vezető főorvosával beszélgettünk. Előző lapszámunkban új rovatot indítottunk Pár szóban címmel. Ebben a rovatban ezúttal is a legfontosabb, közérdeklődésre számot tartó aktuális híreket közöljük intézetünk életével és az egészségügyi szakképzéssel kapcsolatosan. Márciusi számunk újdonsága az Egészségnevelés rovat, amelyben az egészséges életmóddal, táplálkozással foglalkozó cikkeket jelentetünk meg. Reméljük, ezek olvasgatása szakembereknek és laikusoknak egyaránt hasznára válik. Sokan egyetértenek abban, hogy bár hagyományos tanfolyamok ma is léteznek, a jövő azonban az internet alapú távoktatásé, vagyis az e-learningé. Ezt bizonyítja, hogy egyre több szakterületen folyik internet alapú távoktatás, ha csak kísérleti jelleggel is. A Képi diagnosztikai szakmacsoport rovatában egy MRA e-learning kurzus tapasztalatairól olvashatnak részletes beszámolót. Környezetvédelmi rovatunk ezúttal igazán szakmába vágó írást közöl azzal kapcsolatosan, hogyan válhatnak a kórházak is zöldebbé, azaz hogyan lehet ezekben az intézményekben megoldani az eszközök újrahasznosítását, csökkentve a kiadásokat és védve bolygónkat. Reméljük, az øtinfo jelenlegi számában is hasznos és érdekes cikkeket találnak a kedves Olvasók! Ne feledjék, hogy az írásokat teljes terjedelmükben továbbra is honlapunkon ( találják. Kellemes időtöltést kívánunk minden kedves Olvasónknak! Segítõ magyar kezek Haitin 2 Esõ-Ernyõ Hálózat az autistákért 4 Vizsgaelnöki feladatok a moduláris szakképzésben 5 Amerikai adomány kerekesszékek magyaroknak 6 Életmentõ készülék egy váci kollégiumban 7 Alvási apnoe miért fontos a szûrés? 8 Egy kísérleti e-learning kurzus bemutatása 9 Milliárdos forgalom hamisított gyógyszerekbõl 10 Énekelve tanulnak beszélni a stroke-os betegek 10 Továbbképzéseink 11 Felnõttoktatás, moduláris képzés 12 Vákuummatracokat kapott az OMSZ 13 Életünk és a stressz 14 Hozd a Formád Magyarország! 15 Évtizedes lemaradásban van a táplálásterápia 16 Könyvajánló 17 Zöld kórházak 18 Obesity Associated With Depression And Vice Versa 19 Rendezvénynaptár 20 Az øtinfo szerkesztősége øtinfo március 1

2 Segítő magyar kezek Haitin Aktuális hírek január 12-én a Richter-skála szerinti 7-es erősségű földrengés rázta meg Haiti szigetét. A szegény karibi országot ért katasztrófa hallatán az egész világ összefogott: sorra érkeztek a mentők és a segélycsapatok, hogy minél előbb kimenekítsék a túlélőket a romok alól, illetve megszervezzék a sebesültek ellátását. Január végén Magyarországról is indult egy hivatalos különítmény, amelynek egyik tagja Dr. Pék László, az Országos Mentőszolgálat Főigazgatósága Oxyológiai Módszertani Központjának vezető főorvosa volt. A főorvos úrral a helyszínen szerzett tapasztalatairól beszélgettünk. øtinfo: Mikor indult el a magyar különítmény Haitira, és milyen szervező munka előzte meg az indulást? Dr. Pék László: Magyarországon az Országos Katasztrófavédelemnél vannak nyilvántartva a Budapesti Polgári Védelem különleges rendeltetésű csapatának tagjai felszereléssel együtt, és az Egészségügyi Minisztérium Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézetében tárolják bedobozolva az ilyen esetekben felhasználható készleteket. Amikor Haiti segítséget kért, a magyar katasztrófavédelem felajánlotta mentőegységét, amire hivatalos válasz érkezett, majd kormányhatározat született a segítségnyújtásról. Mindez természetesen időbe telt, így végül január 28-án indultunk útnak. øtinfo: Külön géppel? Dr. Pék László: Egy erre a célra bérelt grúz teherszállító repülőgép rakterében utazott a felszerelés, a fedélzeten pedig hatfős mentőcsapatunk. Kanadán keresztül repültünk, majd Dominikán szálltunk le, mert Haiti repterére nem kaptunk beutazási engedélyt, lévén annak túlságosan kicsi a befogadóképessége. Dominikából saját magunknak kellett megszervezni a mintegy 2 tonnányi rakomány lepakolását és továbbszállítását. Ehhez teherautót és mikrobuszt béreltünk, azzal mentünk át a katasztrófa sújtotta országba. A reptéren berendezett WHO koordinációs központban jelentkeztünk. Nyugtázták, hogy ott vagyunk, és nagy vonalakban elmondták, hova lehet menni, mit lehet csinálni, de konkrét feladatot nem kaptunk. øtinfo: Voltak ott már Önökön kívül magyarok? Dr. Pék László: Igen, találkoztunk egy debreceni csapattal, akik elmesélték a tapasztalataikat, s mi ezek alapján fogtunk hozzá a helyi viszonyok felderítéséhez. A sátrainkat a reptér területén lévő katonai fennhatóság alatt lévő táborban állítottuk fel. Egyik felfújható sátrunk raktárként, a másik hálóhelyként funkcionált. øtinfo: Egyáltalán nem volt megszervezve, hogyan oszlanak meg a feladatok az egyes segélycsapatok között? Dr. Pék László: Több mint 150 segélycsapat volt már akkor a helyszínen, és minden délután tartottak egy értekezletet, ahol az aktuálisan felmerülő kérdéseket megtárgyalták. Arra azonban nem volt mód és lehetőség, hogy minden egység munkáját megszervezzék, önállóan kellett hát cselekednünk. Mi kis létszámú csapat voltunk, kíséret nélkül, korlátozott mozgási lehetőséggel, így nem lett volna célszerű felderítetlen területre mennünk. Tudtuk, mire elég a felszerelésünk, és ezzel mire vagyunk képesek. Két lehetőség állt előttünk: vagy a kórházakban működő nemzetközi csapatoknak segítünk, vagy elkezdjük járni a sátortáborokat a rászorulók ellátása érdekében. Hamar kiderült, hogy a kórházakban nincs ránk szükség, hiszen akkortájt ott már több volt az egészségügyi személyzet, mint a beteg. A táborokban azonban semmiféle alapellátás nem volt. Így ez utóbbi feladatot választottuk. Béreltünk egy teherautót, és elkezdtük járni a táborokat. Volt olyan hely, ahol egy svájci csapatnak segítettünk felmérni, milyen felszerelésre, ellátásra van szükség. A legtöbb helyen gyógyszer, kötszer és fertőtlenítőszer kellett. Mivel a mentés első hulláma ekkorra már lezajlott, nekünk inkább az egészségügyi alapellátásról kellett gondoskodnunk. øtinfo: Hány napig tartózkodtak Haitin? Dr. Pék László: Hat napig jártuk a táborokat, az utolsó napon már a megmaradt felszerelés elosztása volt a fő célunk. A fel nem használt antibiotikumokat, fertőtlenítő- és kötszerek jó részét egy kubai csapatnak adtuk, akik átvették az egyik kórház vezetését, de a készleteik meglehetősen hiányosak voltak. øtinfo: Ön szerint mennyire volt súlyos a helyzet akkor, amikor Önök ott jártak? Dr. Pék László: Meglehetősen, mindenfelé romos, összedőlt házakat láttunk. Azt azonban tudni kell, hogy Haiti a tragédia előtt is borzasztó szegény ország volt. Így a lakosok életszínvonalában nem következett be olyan radikális változás, mintha mondjuk itt Budapesten kerülne egymillió ember sátortábor- 2 øtinfo március

3 Aktuális hírek ba. Persze a katasztrófa súlyosbította a problémákat. Kérdés, hogy az odaáramló segélyek célba érnek-e. Nagyon sok ország mozdult meg Haiti érdekében, így hosszabb távon akár pozitív is lehet a mérleg, hiszen míg korábban egy dollárból élt egy nap egy haiti ember, a segélyek révén ez az összeg napi öt dollárra nőtt. øtinfo: Ha jól tudom, Ön járt már más katasztrófa sújtotta országban is. Dr. Pék László: Igen, ott voltunk a csapattal az ukrajnai árvíznél, Srí Lankán a szökőár idején, a görögországi tűzvésznél Tavaly Nyugat-Afrikában jártunk, ami a világ egyik legszegényebb része. Nem gondoltam volna, hogy Haiti még ennél is szegényebb legalábbis a nagyvárosi nyomor, amit láttunk, az még az afrikainál is nagyobb volt. øtinfo: Mit gondol, mennyit számít ilyen helyzetben a nemzetközi összefogás? Dr. Pék László: Nem szabad túldimenzionálni, hogy ki mennyit tud segíteni. Van egy csomó dolog, ami nem annyira látványos, de a bajba jutottak számára nagyon hasznos, mert megkönnyíti az életüket. Ez a munka nem csak arról szól, hogy egyszerre ki hány ember életét tudja megmenteni. Az életmentés ennek egy része, a munka java sokszor még azután jön. øtinfo: Általában milyen tragédiákhoz hívják Önöket? Dr. Pék László: A földrengés a leggyakoribb, de a szökőár után ugyancsak nagy szükség volt ránk. Akkor óriási volt a fertőzésveszély, több ezer tífusz-tetanusz vakcinát adtunk be. A görögországi tűznél a tűzoltókkal kellett nagyon szorosan együtt működni. Mindenütt kicsit más a feladat, de a felszerelésünk nagyjából ugyanaz. Még hatékonyabb lehetne a munkánk, ha gyorsabban reagálnánk a segélyhívásokra, és hamarabb el tudnánk indulni. A hivatalos ügyintézésnek azonban megvannak a lépcsőfokai, bonyolult az adminisztráció, nehéz a sok csomaggal való utazást megszervezni. Haitiról hazafelé például egyszerű dolgunk volt, mert egy Pápán állomásozó NATO repülőgéppel jöttünk. Ha egy ilyen gép a rendelkezésünkre állna, és bármikor be tudnánk pakolni a felszerelést, meg amire szükség van, akkor néhány nap alatt indulásra készek lehetnénk. Csak mindez pénzkérdés. øtinfo: Ön mit szeret ebben a munkában? Dr. Pék László: Mivel nagyon sok helyen jártam már a világban hasonló szituációban, számomra ez nem idegen. És bár nagyon sok a nehézség, mégis mindennek megvan a maga szépsége. Kocsis Tímea, ETI Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet A típusú pontszerző továbbképzést szervez 2010-ben: Aktuális információk és új módszerek a fogászati ellátás területén címmel. A továbbképzésen azoknak az elméleti és gyakorlati ismereteknek az átadására kerül sor, amelyek a fogászat és klinikai higiénés munkafolyamatokkal kapcsolatos ismereteket bővíti. Helyszíne: ETI, 1085 Budapest, Horánszky u. 24., Célcsoport: fogászati asszisztens, fogorvosi asszisztens, klinikai fogászati higiénikus, dentálhigiénikus A továbbképzés minősítése: 40 pont. Továbbképzés tervezett időpontja: április 6-9. Jelentkezési határidő: március 30. A továbbképzéseket megfelelő létszámú jelentkező esetén indítjuk! A továbbképzés támogatott formában valósul meg! Jelentkezni lehet az ETI által kiadott jelentkezési lapon, mely letölthető a weboldalról. Információk: Gasparikné Jóna Katalin, gasparik.katalin@eti.hu, tel.: 06-1/ /215 Tanácsadó Iroda, tel.: 06-1/ FAT akreditációs lajstromszám: 0372 Tanúsítva MSZ EN ISO 9001 : 2001 szerint Munkaügyi központ nyilvántartási szám: FELHÍVÁS Az Egészségügyi Közlöny évi 24. számában megjelent a 42/2009. (XII. 4.) EüM rendelet, amely tartalmazza a gyakorló ápoló, valamint a fogtechnikus szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeit. A gyakorló ápoló szakképesítés az ápoló szakképesítés rész-szakképesítéseként jelenik meg az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ). Az OKJ módosítását a 16/2009. (VIII. 14.) SZMM rendelet tartalmazza. A képzés iskolarendszeren kívüli formában szervezhető. Ugyancsak ebben a közlönyben olvasható az Egészségügyi Minisztérium közleménye az Fogtechnikus szakképesítés központi programjának kiadásáról. A központi program alkalmazása a 2010/2011. tanévtől kötelező. A központi program letölthető a Szakképzési dokumentumok/központi programok címről. A nappali képzést folytató szakképző intézmények térítésmentesen igényelhetik az ETI címén, illetve a központi program megvásárolható az ETI jegyzetboltjában (1085 Budapest, Horánszky u. 24.). øtinfo március 3

4 Eső-Ernyő Hálózat az autistákért Beszámolók Február végén konferenciát szervezett az Autisták Országos Szövetsége, abból az alkalomból, hogy bemutassa az egy évvel korábban létrehozott Eső-Ernyő Hálózatot, amelynek célja a szövetség tagszervezetei közötti kapcsolat szorosabbra fűzése, és ez által a Magyarországon élő autisták és családjuk gyorsabb és hatékonyabb segítése. Az Autisták Országos Szövetségét (AOSZ) szülők alapították 1988-ban Autisták Érdekvédelmi Egyesülete néven. Az autizmus területén ez Magyarország egyetlen ernyőszervezete: 2008 végén 54 tagszervezet és több mint 1300 magánszemély volt a tagja, tagjai száma dinamikusan nő. A Norvég Civil Támogatási Alaptól nyert támogatás segítségével az AOSZ átszervezte tagi adatbázisát, mely szervezés eredményeképp jött létre az Eső-Ernyő Hálózat. Erre azért volt szükség, mert hosszú évek óta problémát jelentett, hogy a tagszervezetek száma miatt az AOSZ nem tudta megoldani a kívánt szinten az információáramlást a helyi szervezetek felé, illetve számos információ nem jutott el az AOSZ felé. Az Eső-Ernyő Hálózatban részt vevő hat civil szervezet az egész ország területét lefedi, így alkalmas rá, hogy tartsa a kapcsolatot az adott régióban működő, autizmus területén dolgozó egyéb civil szervezetekkel. Helyi szinten ők gyűjtik össze az információkat és továbbítják az AOSZ felé, illetve az AOSZ-irodától kapott információkat eljuttatják a régióban található összes tagunkhoz. Ennek köszönhetően a jövőben az információáramlás gördülékenyebbé, gyorsabbá válhat, és minden szervezet kellő segítséget kaphat a minőségi működéséhez. Az Eső-Ernyő Hálózat további fontos célja egy ún. szolgáltatási és hiánytérkép összeállítása, az elmúlt években ugyanis rengetegen fordultak segítségért az AOSZ által üzemeltett információs centerhez oktatással, szociális szolgáltatásokkal, és egészségüggyel kapcsolatos kérdésekkel. Sok esetben azonban az AOSZ sem rendelkezett naprakész adatokkal az országban található lehetőségekről. AZ Eső-Ernyő Hálózat révén a partnerszervezetek és a tagszervezetek bevonásával régiónként összegyűjtik az elérhető egészségügyi, illetve oktatási lehetőségeket és szociális szolgáltatásokat, majd ezek az információk felkerülnek egy szolgáltatási térképre, jelentősen megkönnyítve a témában tájékozódni kívánók helyzetét. Ugyancsak gyakori probléma, hogy sokan nem kapnak elég információt arról, milyen jogaik, illetve lehetőségeik vannak autista gyermeket nevelő szülőként. Éppen ezért az Eső-Ernyő szervezésében a jövőben helyi képzéseket tartanak érdekvédelem és családsegítés témakörében elsősorban az autizmus területén dolgozó civil szervezetek képviselői, illetve szülői csoportok számára. Az érdekvédelem területén az AOSZ megpróbált lépéseket tenni az elmúlt években. Bár munkájuk részben sikeres volt, a szervezet munkatársai felismerték, hogy igazán hathatós előrelépéseket csak összefogással, az egész országra kiterjedő lefedettséggel lehet elérni. Ennek megvalósításában sokat segíthet a külföldi példák tanulmányozása, és azok helyi viszonyokhoz történő adaptálása. A hálózat tagjai számára ezért az AOSZ külföldi tanulmányutakat szervezett, melyek során megismerkedhettek új modellekkel az országos érdekvédelem, működési módszerek területén. Kocsis Tímea, ETI Az Eső-Ernyő Hálózat tagjai AURA Autistákat Támogató Közhasznú Egyesület 1112, Bp., Nagyszalonta u. 45. Tel.: 06-70/ info@auraegyesulet.hu Honlap: AUT-INFO Autizmussal élő gyermekekért és családjaikért Alapítvány 5310 KISÚJSZÁLLÁS, Marjalaki utca 19. Tel.: 06-20/ alapitvany@aut-info.net Mit Tehetnék Érted? Autista Otthon Alapítvány 9024 GYŐR, Bartók Béla u. 38. I. em. Tel.: 06-30/ zakieri@gmail.com Honlap: Szimbiózis Alapítvány 3527 MISKOLC, Augusztus 20. u. 12. Tel.: 06-46/ szimbiozis@szimbiozis.net Honlap: Szivárvány Autizmus Egyesület 6724 SZEGED, Csongrádi sgt IV/20. Tel.: 06-30/ , 06-70/ szivarvanyauti@fre .hu Szív és Kéz Sajátos Nevelési Igényű Gyermekekért Alapítvány 7431 JUTA, Rákóczi utca 16. Tel.: 06-30/ , 06-30/ sziveskez@sziveskez.hu Honlap: 4 øtinfo március

5 Vizsgaelnöki feladatok a moduláris szakképzésben Intézetünk március 11-én tájékoztató napot szervezett a kompetencia alapú moduláris szakképzés vizsgáztatásával kapcsolatos változásokról. A rendezvényre azokat a vizsgaelnököket hívtuk meg, akik a régi OKJ-s képzések ápoló, gyógyszertári, masszőr és mentőápoló szakmacsoportban szereztek nagy vizsgaelnöki és szakértői tapasztalatot., Célunk kettős volt. Egyrészt ösztönözni kívántuk a jelenlévőket az 1/2006 OM rendelettel kiadott új OKJ-s szakképesítések szakmai vizsgaelnöki listájára való jelentkezésre, másrészt felkészíteni őket a kompetencialapú moduláris szakképzés vizsgaelnöki feladataira. A szakmai programot Vízvári László, az ETI főigazgatója nyitotta meg. Az új moduláris kompetencia alapú szakképzés című előadásában beszélt a kompetenciáról, modularitásról, a jogszabályi változásokról, a képzési szerkezetről és a szakmai vizsgákról. György Annamária előadása a szakmai és vizsgakövetelmények felépítését és az alapfogalmak ismertetését tartalmazta. Kovács Tünde fejlesztési igazgató asszony a vizsgaelnöki és szakértői munkáról tartott előadásában párhuzamot vonva beszélt a 26/2001. (VII. 27.) OM és a 20/2007. (V. 21.) SZMM rendelet mentén a vizsgaszabályzat új elemeiről, a szakmai vizsga felépítéséről, valamint a szakmai vizsga szervezéséről. Maléta Andrea a vizsgázó teljesítményének értékeléséről beszélt és egy példán levezetve tette érthetővé a hallgatóságnak a változásokat. Farkas Kálmánné, ETI Az első fecskék Intézetünkben március 12-én ünnepélyes keretek között, két szakon 49 tanulónk vehette át új OKJ szerinti szakképesítéséről szóló bizonyítványát. A bizonyítványosztás különlegességét az adja, hogy Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló, valamint Sürgősségi szakápoló szakokon, Magyarországon először volt lehetőségünk új OKJ szerinti szakképesítést igazoló bizonyítványokat kiosztani. Tanulóink megmérettetésére mindkét szakon négy napos vizsgasorozat keretében került sor. A Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló szakmai vizsga 14, míg a Sürgősségi szakápoló szakmai vizsga 11 vizsgatevékenységből állt. A szakmai vizsgák színvonalát emelte, hogy a gyakorlati vizsgatevékenységeket eredeti környezetben volt lehetőségünk megszervezni. A Felnőtt Beszámolók aneszteziológiai és intenzív szakápoló modulok gyakorlati vizsgáinak helyszíne a Dél-pesti Jahn Ferenc Kórház Központi Intenzív Osztálya és a Transzplantációs és Sebészeti Klinika Aneszteziológiája, a Sürgősségi szakápoló modulok gyakorlati vizsgáinak az Állami Egészségügyi Központ Sürgősségi Betegellátó Centruma, a Transzfúziológia modul gyakorlati vizsgájának az Országos Vérellátó Szolgálat Dél-pesti kórházi telephelye volt. Ezek az intézmények nemcsak a szakmai vizsgáknak adtak otthont, hanem segítséget nyújtottak tanulóinknak a szakmai vizsgára való elméleti és gyakorlati felkészülésében, felkészítésében is. Az ünnepélyes bizonyítványosztáson meghívott vendégeink voltak az említett kórházak ápolási igazgatói, a szakmai vizsgabizottságok elnökei, a vizsgabizottságok kamarai tagjai, valamint a vizsgabizottságok munkáját segítő szakértők. Tanulóink a bizonyítvány mellé útravalót is kaptak Kovács Tünde oktatási igazgató asszonytól, Piskóti Zoltánné kamarai képviselőtől és Dr Papp Tamás elnök úrtól. Papp főorvos úr arra kérte tanulóinkat, vigyék hírét a képzésnek és intézetünk várja a többi fecskét. Az ünnepélyes bizonyítványosztásról készült fényképek megtekinthetők a oldalon. Szűrőprogramok Országos Kommunikációja Barczi Erika, ETI Magyarország lakosságának egészségi állapota az elmúlt évek során rendkívül kedvezőtlen helyzetbe került, jelentősen elmarad attól, amit társadalmi-gazdasági fejlettségi szintünk lehetővé tenne. Hazánkban a szűrővizsgálatok elhanyagolása és népszerűtlensége nagy mértékű halálozási arányhoz vezet, míg nemzetközi szinten - azokban az országokban ahol szervezett szűrési programokra hívják fel az emberek figyelmét - jelentősen csökkent például az emlő- és a méhnyakrák miatti halálozás májusától az Országos Tisztifőorvosi Hivatal elindította a Szűrőprogramok Országos Kommunikációja című kiemelt programot az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program keretén belül. A program kihangsúlyozza, hogy a megelőzéshez szűrésre és egészséges, egészségtudatos életmódra van szükség, valamint legfőbb célja, hogy egyre többen menjenek el a szervezett népegészségügyi szűrésekre. A programról bővebben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján ( olvashat. Forrás: ÁNTSZ Kommunikációs Osztály A teljes cikkeket honlapunkon ( olvashatják! øtinfo március 5

6 Amerikai adomány kerekesszékek magyaroknak A kerekesszék olyan gyógyászati segédeszköz, amely sorsokat tehet mássá, életeket könnyíthet, segíthet visszakerülni a munka világába mondta Hegedűs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének (MEOSZ) elnöke pénteken az átadási ünnepségen Budapesten A 250 új, masszív mechanikus kerekesszéket személyre szabottan gyártották, gyerekmérettől az extra méretig tette hozzá. A dobozokba csomagolt gyógyászati segédeszközök hatalmas kamionban érkeztek, s fiatalember pillanatok alatt segített behordani mosolyogva, emberséggel fogalmazott az elnök. Egyedül gyenge az ember, de ha egymást segítik és összefognak, erőssé válhatnak hangsúlyozta a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára. Korózs Lajos közölte: nem szabad asszisztálni a kirekesztéshez és megbélyegzéshez. Minden napra legyen egy jócselekedet, hiszen ha valaki megment egy életet, a világot menti meg idézett az államtitkár. Az eseményen száz rászorult személyesen vette át a kerekesszéket. Forrás: MTI Sikeres a JESZ II. pályázat 55 millió forint, 70 nyertes pályázó, 172 defibrillátor, 4180 kiképzendő személy Magyarországon évente mintegy huszonötezer ember hal meg hirtelen szívhalál következtében. Jelentős részük megfelelő segítségnyújtás, ellátás esetén megmenthető lenne. Ismert, hogy az életmentés érdekében Európában azt a célt tűzték ki, hogy mindenhova 15 percen belül kiérjen a mentő. Az is ismert, hogy az élet szempontjából az első négy perc a meghatározó, ebben az arany 4 percben lehet a hirtelen szívhalált visszafordítani, a szívet újraindítani. A megelőzés érdekében az Egészségügyi Minisztérium először 2009 júniusában meghirdette a JESZ programot. A mozaikszavas elnevezés a program szlogenjéből fakad: Te vagy JElen, Te tudsz segíteni! Pár szóban A JESZ program iránt megnyilvánuló jelentős társadalmi érdeklődés miatt az Egészségügyi Minisztérium december 29-én JESZ II. elnevezéssel újabb pályázatot írt ki az eredeti cél szélesebb megvalósíthatósága érdekében. Így a JESZ II. fő célja az volt, hogy olyan nyilvános helyekre telepítsenek félautomata defibrillátorokat, ahol sokan fordulnak meg, így elsősorban oktatási-, kereskedelmi-, sport-, kulturális-, hitéleti intézmények, tömegközlekedési létesítmények. Az eredeti 50 millió forintos pályázati keretösszeghez képest több mint háromszoros volt a benyújtott pályázatok forrásigénye. Ezért a Minisztérium további 5 millió forinttal megemelte a keretösszeget, így a 263 érvényes pályázat közül 70 nyertes szolgáltatóval köthető szerződés. A program kiemelt fontosságú, hiszen bizonyítja, hogy a civil- és a versenyszféra képes hatékonyan összefogni. A programba sikeresen pályáztak a társadalmi szerepvállalást fontosnak tartó szolgáltatók, így például bevásárlóközpontok, sportlétesítmények, oktatási intézmények, önkormányzatok. A pályázat eredményeként 172 defibrillátor kerül kitelepítésre április végéig az ország különböző pontjaira és további 4180 személy tanulja meg a laikus életmentés alapjait. A két sikeres pályázatnak köszönhetően 2010 tavaszán a 259 életmentő pont valamint a több mint fő kiképzett személy segítségével csökkenhet a hirtelen szívhalál gyakorisága. A nyertes pályázók listája elérhető a és a honlapokon. Keressük az Év Esélynövelő nővérét, asszisztensét! Országos szavazás indult március 1-jén a Magyar Kardiológusok Társasága (MKT) által idén meghirdetett Rizikó Program keretén belül, ahol a páciensek azokra a nővérekre és asszisztensekre adhatják le szavazataikat, akiktől megítélésük szerint a legtöbb segítséget kapják a program során. A kampány a szív- és érrendszeri megbetegedések csökkentésén túl a szűrővizsgálat jelentősége, a rizikófaktorok karbantartására igyekszik felhívni az érintettek figyelmét, bevonva ebbe minél több egészségügyi dolgozót is. A betegeknek lehetősége nyílik a háziorvosi rendelőben elérhető ajánlólapok kitöltésével asszisztenseket, nővéreket javasolni a díjra, de akár az interneten is leadhatják szavazataikat, a weblapon. A forintos nyereményt, amelyet a Magyar Kardiológusok Társasága ajánl fel, azok a szakápolók kapják, akik a legtöbb jelölést kapták. A díjat szeptember 27-én, a Szívünk Napján adják át a nyerteseknek. A tartalom elérési útvonala (URL): Forrás: HáziPatika.com 6 øtinfo március

7 Pár szóban Életmentő készülék egy váci kollégiumban A Henkel Magyarország Kft. két defibrillátor készüléket helyezett el Vácon. Az egyik berendezés a ragasztógyárában, míg a másik az I. Géza Király Közgazdasági dr. Bóth János Vác polgármestere, dr. Ősi János iskolaigazgató, Frick Péter Supply a Henkel váci gyárának képviseletében Szakközépiskolához tartozó, Karacs Teréz Kollégiumban található. A hordozható készüléket akkor is lehet használni, ha az utcán következik be valakinél szívleállás. Mindkét helyszínen több hozzáértő személy lesz, aki használni tudja majd a készüléket, mert a Henkel életmentői és újraélesztési képzést is finanszíroz hozzá. Forrás: Henkel sajtóközlemény Dr. Hegyi Lajosra emlékezünk március február 05. Ismét búcsúznunk kell egy sokak által szeretett és becsült kollégától, aki 42 éves orvosi pályafutását egyetlen intézetben, a Tétényi úti Szent Imre Kórházban töltötte. A Budapesti Orvostudományi Egyetemen summa cum laude szerzett diplomát, majd kórbonctanból szakvizsgázott 1971-ben ban lett aneszteziológus szakorvos. Munkáját gyorsan, pontosan, jó hatásfokkal végezte. Az osztály és a kórház fiatal orvosai megalapozott tudása, helyes szakmai döntései miatt respektálták véleményét, sokan példaképüknek tekintették. Nemcsak jó orvos volt, hanem jó tanító, jó pedagógus is. Évtizedekig tanított a Hetényi Géza Egészségügyi Szakiskolában és tíz évet az Egészségügyi Szakképző és Továbbképzõ Intézetben. Két szakmai területen ért el olyan sikert, amely a kórház és a betegellátás szempontjából rendkívül jelentõs volt tól felvállalta, megszervezte és haláláig irányította az intézeti vérellátó szolgálatot, valamint ehhez hasonlóan az utolsó tíz évben a központi műtõblokk munkáját. Az állását talán be tudjuk tölteni, de Hegyi Lajos színes egyéniségét már csak magunkban õrizhetjük meg. Egészségjelentés 2010 Dr. Oszvald Péter Ugyan két évtizede javul a magyar lakosság egészségi állapota, de még mindig messze elmarad szinte valamennyi egészségmutató tekintetében az Európai Unió más országaitól. Az Egészségünkért Együtt Civil Kezdeményezés megbízásából hiánypótló kiadvány elkészítésére vállalkozott az EgészségMonitor: a fejlett országok gyakorlatának megfelelően a lakosság egészségét bemutató egészségjelentést kíván évente kiadni. A szakembereknek, a döntéshozóknak valamint az érdeklődőknek egyaránt szánt áttekintés a nemzetközi ajánlásoknak megfelelő mutatók segítségével hasonlítja össze Magyarország, az Európai Unió 15 korábbi tagállama, valamint a Visegrádi Országok lakosságának egészségét. A húsz év adataira támaszkodó értékelés választ kínál arra a kérdésre: Hogyan változott a magyar lakosság egészsége más országokkal összevetve az elmúlt két évtizedben? Az elemzés elérhető az és az címeken. Az Egészségügyi Szakképzésért Alapítvány ( ) Felhívása Köszönjük mindazok támogatását, akik személyi jövedelem adójuk 1 %-ának felajánlásával segítik munkánkat. A befolyt támogatásukat évben az alábbiakra fordítottuk: Működési költségre , Ft, Rendezvényen előadás tartásra , Ft, Tanulmányi versenyen résztvevők díjazására , Ft, szakmai vizsgán kiemelkedő eredményt elérő hallgatók díjazására, támogatására , Ft került felhasználásra. øtinfo március 7

8 Alvási apnoe Miért fontos a szűrés? Az alvási apnoe-t napjainkban súlyos betegségnek tartják, amely a mindennapokra és a párkapcsolatra gyakorolt káros hatása mellett számos szövődményt idézhet elő, illetve megnöveli más betegségek kockázatát. Az obstruktív és centrális apnoe-ben szenvedő betegeknél reggeli fejfájás, változékony hangulat illetve depresszió jelentkezhet, továbbá nehezebben tudnak megjegyezni új dolgokat. A betegek gyakran kelhetnek fel éjszaka pisilni és akár impotencia is kialakulhat. A gastroesophagealis reflux betegség (GERD) szintén gyakoribb lehet alvási apnoe-s betegeknél. A kezeletlen alvási apnoe-s gyerekeknél hiperaktivitás alakulhat ki, és gyakran a figyelem is károsodhat. A légzéskimaradások alatt a vér oxigén szintjének hirtelen lecsökkenése növeli a vérnyomást és ezáltal fokozott terhet ró a kardiovaszkuláris rendszerre. Az alvási apnoe-ben szenvedő betegek legalább felénél magas vérnyomás betegség alakul ki, ami növeli a szívelégtelenség és a stroke kockázatát. Minél súlyosabb az obstruktív alvási apnoe, annál nagyobb a kockázata a magas vérnyomásnak. Ezzel szemben a centrális alvási apnoe általában már a szívbetegség miatt alakul ki és nem pedig ez okozza azt ben az egyik legrangosabb orvosi folyóiratban a New England Journal of Medicine-ben közölt tanulmány szerint az obstruktív alvási apnoe jelentősen fokozza a stroke kockázatát, az egyidejűleg fennálló magas vérnyomástól függetlenül. Az alvási apnoe-vel együtt járó folyamatos felébredés teljességgel lehetetlenné teszi a pihentető alvást. Az alvási apnoe-ben szenvedő betegek általában napközben rendkívül fáradtak, ingerlékenyek. Nehezükre eshet a koncentrálás, és gyakran azt veszi észre, hogy a munkavégzés, TV nézés, vagy akár vezetés közben is elalszanak. Az alvási apnoe-ben szenvedő gyerekek rosszul teljesítenek az iskolában, és viselkedési zavarokkal küzdenek. Az obstruktív alvási apnoe bizonyos gyógyszerek szedése esetén, és a műtéti általános érzéstelenítéskor problémát jelenthet. Az alvási apnoe-ben szenvedő betegeknél nagyobb valószínűséggel alakulhatnak ki a műtétet követő súlyos szövődmények, mert a beteg eleve hajlamosabb a különböző légzési problémákra, különösen háton fekve és alvás közben. A nem diagnosztizált alvási apnoe különösen kockázatos egy ilyen helyzetben. Forrás: A teljes cikket honlapunkon ( olvashatják! Diagnosztikai és terápiás szakmacsoport MAP:ECVET II.rész Európa felsőoktatás intézményei között a bolognai rendszer biztosítja a tanulmányok elismerését, a beszámíthatóságot és az átjárhatóságot. Az egészségügyi szakképzés területén először a MAP:ECVET projekt vállalkozott erre a feladatra. A februári szám 5. oldalán található cikkben, ami a projektet bemutató sorozat első része, sajnos kis képként látható a kompetencia mátrix, így az abban lévő kompetenciák nehezen olvashatók. Kérem az érdeklődőket, hogy látogassanak el a oldalon a Nemzetközi projektjeink menüpontba, ahol a MAP:ECVET alatt nagy méretben is megnézhetik, tanulmányozhatják. A kompetencia mátrix (amerikai készítők a mátrixot SHL-mátrix néven publikálták) vízszintes tengelyén azt a 25 kulcs kompetenciát látják, amiből az egyes szakmai feladatokhoz a szakértőknek rendelni kellett 3-5 darabot, mégpedig a legfontosabbakat a függőlegesen feltüntetett tevékenységek mindegyikéhez. Az OKJ egészségügyi szakjai több száz kompetenciával operálnak. A nagyságrendi különbség, és a választék meglepte a szakértőket. Ki gondolja, hogy nem fontos a V kompetencia: megbirkózik az esetleges akadályokkal, nyomással; vagy a K jelű kompetencia: szakmai tudását és képességeit alkalmazza? Természetesen senki, de mégis prioritás felállítására van/volt szükség és minimum három, maximum öt kompetenciát lehet rendelni egy megnevezett szakmai feladat ellátásához. Belátható, hogy Európa szintjén nem veszhetünk el több száz kompetencia egyeztetésében, szükséges a még alkalmazható minimum szám használata. Egy szakképesítéshez tartozó feladatokat három csoportba soroltuk: 1. Felelősség a betegek iránt: felvétel és információ 2. Tevékenykedés a betegekkel és a betegekért 3. Teammunka, képzés, továbbképzés. Az első és a harmadik fő feladatcsoport feladatai (a mátrix függőleges tengelyén) a projektben résztvevő országok mindegyikében megegyeztek, így azokat állandó elemekként kezeltük, csak úgy, mint a vízszintesen elhelyezett kompetenciákat. Az második feladatcsoport, a szakmai feladatokat tartalmazó csoport volt az, amiben a szakértőknek maguknak kellett meghatározni az adott szakképesítés fő szakmai feladatait, mindhárom terület kiválasztott képesítését illetően. Hogy vajon egy ilyen kompetencia mátrixból hogy lehet pontosan megtudni, hogy egy idegen országban képesítést szerzett szakdolgozó alkalmas-e egy adott munkakör ellátására, azt a sorozat következő cikkéből tudják meg. Csomai Lóránt, ETI 8 øtinfo március

9 Egy kísérleti e-learning kurzus bemutatása a képalkotás területéről Képi diagnosztikai szakmacsoport Environment (Sakai CLE) programot felhasználva jött létre a University of Hull saját virtuális oktatási platformja, ebridge névvel. Vandulek Csaba A teljes cikket honlapunkon ( olvashatják! Bevezetés Egy kiscsoportos e-learning tanfolyam megvalósí tására nyílt lehetőségük a képalkotás területén dolgozóknak. A kurzus témája az extracraniális MR-angiográfia (MRA) volt. A kurzus felépítése és szerkesztése teljes egészében a magyar e-moderator (tutor) saját tervei alapján készült. A teljes tananyag angol nyelvű volt, valamint a kurzus során az e-moderátor és tanulók önkéntes alapon, angol nyelven kommunikáltak egymással. Minden résztvevő magyar anyanyelvű volt, bár a kurzus ideje alatt földrajzilag 3 különböző helyen dolgoztak (Magyarország, Írország, Észak-Írország). A 7 hallgató néhány adata az 1. táblázatban látható. Kiválasztásukkor alapvető kritérium volt, hogy mindannyian aktív résztvevői legyenek a keresztmetszeti képalkotásnak. Hallgató/ Moderátor* Lakóhelye Képalkotói specializálódása Végzettsége T.L. Kaposvár fmri, DTI biológus D.T. Kaposvár CT és MRI állattenyésztési agrármérnök alkalmazása P.G. Miskolc MR angiográfia radiográfus B.M. Szeged MR kontrasztanyagok radiográfus B.A. Észak Írország rutin klinikai vizsgálatok radiográfus A.N. Írország rutin klinikai vizsgálatok radiográfus T.A. Írország 3T kutatási vizsgálatok radiográfus V.Cs.* Kaposvár DWI, kutatási vizsgálatok radiográfus 1. táblázat. Az extracraniális MRA e-learning kurzus résztvevőinek adatai. Az e-learning tanfolyam informatikai háttere és az elektronikus tanulási környezet Virtuális tanfolyamunk érdekessége volt, hogy egy angol egyetem (University of Hull) e-learning-es oktatási környezetét felhasználva különböző országokban élő magyar résztvevőkkel és magyar tutorral sikerült megvalósítani. A University of Hull által használt virtuális tanulási környezet a Sakai Community ( sakaiproject.org/portal) által kifejlesztett integrált online platform, mely többek között az internet alapvető szolgáltatásait (http, chat, , ftp, stb.) alkalmazva egy rugalmas oktatási-tanulási és tudományos felületet biztosít. A Sakai Collaboration and Learning Ultramodern hang a Szegedi Tudományegyetemen Jelenleg a legmodernebb technológiát képviselő, nagy felbontóképességű, kiváló képminőséget biztosító új ultrahang készüléket adtak át a Szegedi Tudományegyetem Reumatológiai Klinikáján február végén. Az eszköz alkalmas az ízületi gyulladás, különösen a leggyakoribb és legsúlyosabb kórkép, a rheumatoid arthritis következtében kialakuló károsodások korai kimutatására és pontos követésére, így a gyógyszeres kezelés időben elkezdhető mondta Dr. Wittmann Tibor egyetemi tanár, a Reumatológiai Klinika megbízott igazgatója. Az ízületek, inak, idegek és egyéb lágyrészek, valamint a gyulladt ízületet alkotó csontok felszínének igen részletes és pontos képalkotó vizsgálatára is képes ultrahangkészüléket kapott egy nemzetközi gyógyszeripari vállalat támogatása révén a Szegedi Tudományegyetem Reumatológiai Klinikája február 25-én. A precíz képi információ lehetővé teszi a klinika orvosainak a terápia megtervezését, a kezelés hatékonyságának lemérését és szükség esetén a gyógyszeres kezelés bővítését. A készülékbe beépített nagy kapacitású számítógép hatalmas mennyiségű képi adat tárolására alkalmas, ami az orvostanhallgatók színvonalasabb képzésében is segítséget nyújthat. Az ízületi gyulladásos kórképek korai diagnosztizálásában és a visszafordíthatatlan károsodások elkerülésében az új eszközzel végzett ultrahang vizsgálat nagyon fontos információkat nyújthat. A klinikán a sokízületi gyulladásos kórképek jelenleg legmodernebb kezelési módját jelentő úgynevezett biológiai terápiák igénybevételére is lehetőség van. Ennek köszönhetően egyre több olyan beteg kaphat itt hatékony kezelést, akinek az ízületi gyulladásos tünetei a korábbi eljárásokkal nem voltak megfelelően kezelhetők. Azok a páciensek, akiknél most indul egy krónikus sokízületi gyulladásos betegség, a kezelés hatására tartósan teljesen tünetmentes állapotba kerülhetnek hangsúlyozta a készülék ünnepélyes átadásán Dr. Kovács László, az SZTE Reumatológiai Klinikájának egyetemi adjunktusa. Forrás: SZTE sajtóközlemény øtinfo március 9

10 Gyógyszertári szakmacsoport Németország: Milliárdos forgalom hamisított gyógyszerekből Egy tanulmány szerint a német fogyasztók különösen gyakran nyúlnak hamisított gyógyszerek után. Németországban a lakosság 38%-a, az európai átlagnál (21%) lényegesen magasabb arányban vásárol kétes eredetű gyógyszereket áll a Pfizer gyógyszerkonszern megbízásából készített, Londonban közzétett tanulmányban. Eszerint Európában évente 10,5 milliárd euró értékben forgalmaznak hamisított gyógyszereket. A tanulmány szerint Németországban évente 2,7 milliárd eurót költenek illegális termékekre. A legmagasabb összeget, 3,6 milliárd eurót évente az olaszok költik kétes eredetű gyógyszerekre. A harmadik és negyedik helyen követik őket a spanyol és a francia fogyasztók, akik hamisított gyógyszerekért 1,5 illetve 1,2 milliárd eurót fizetnek éves szinten. A Pfizer megbízásából a vizsgálat számára a Nunwood intézet embert kérdezett meg 14 európai országban. A vásárolt hamis gyógyszerek 45%-a fogyókúrás tabletta volt, ezt követték az influenza elleni szerek (35%) és a potencianövelő készítmények (25%). A megkérdezettek több mint háromnegyede azt válaszolta, hogy az Interneten vásárolni kényelmesebb, mint az üzletekben. 58% mondta, hogy a hálózaton kedvezőbb áron jutottak hozzá a termékekhez. 39% azért vásárol webáruházban, mert pénzt akar megtakarítani, 35% pedig azért, mert nincs kedve orvost felkeresni. A megkérdezettek egyharmada válaszolta, hogy azért vesz receptköteles gyógyszert az Interneten, hogy ezzel időt takarítson meg. Decemberben látott napvilágot az a jelentés, amely szerint az EU-ban az év utolsó két hónapjában 34 millió hamisított tablettát foglaltak le. Ez a szám a legpesszimistább becsléseket is meghaladta. Az egyik legtekintélyesebb forgalmazó, a Pfizer figyelmeztetett, hogy az Interneten vásárolt gyógyszerek 50-90%-ban hamisak. Néha akár mérgező anyagokat is tartalmaznak, mint patkányméreg vagy bórsav. A Pfizer potencianövelő gyógyszerét, a Viagrát különösen gyakran hamisítják. Fordította: Kövesi Ervin ,2,16 (Tömörítvény) Rehabilitációs szakmacsoport Énekelve tanulnak beszélni a stroke-os betegek Nem kimondták, hanem elénekelték a szavakat az agyi érkatasztrófát (stroke-ot) elszenvedett betegek, így még azok is tudtak kommunikálni, akik korábban erre képtelenek voltak számolt be a különleges eredményekről egy amerikai ideggyógyász. Gottfried Schlaug, a Beth Israel Deaconness kórház és a Harvard Orvosi Egyetem neurológus professzora rájött, hogy azok a betegek, akik agyuk bal féltekéjében szenvedtek agyi érkatasztrófát és képtelenek a szavak kiejtésére, gyakran mégis el tudják énekelni azokat. Az Amerikai Tudományfejlesztési Társaság (AAAS) éves konferenciáján egy olyan betegről készült videót mutatott be, akinek bal agyféltekéjében károsodás alakult ki. A felvételen arra kérte a pácienst, hogy idézze fel az ismert születésnapi köszöntődal szavait. A beteg képtelen volt teljesíteni a kérést, csupán az N és az O betűt ismételgette. Amikor azonban Schlaug arra kérte, hogy énekelje el a dalt, mialatt valaki fogta a páciens kezét és ritmusosan paskolta, a beteg kristálytisztán ejtette ki a boldog szülinapot szavakat. A beteg értelmetlen hangokat ad, amikor arra kérjük, hogy mondjon szavakat, de amint megkérjük, hogy énekeljen, ki tudja ejteni a szavakat mondta a kutató. Egy másik betegnek megtanították, hogy énekelve közölje, szomjas vagyok, megint másik páciens pedig, akinek nagyméretű károsodás alakult ki a bal agyféltekéjén, és évekig próbálták sikertelenül helyreállítani a beszédét különféle kezelésekkel, énekelve el tudja mondani a lakcímét. A beszédhez nagyobb mértékben használt bal agyféltekén kialakult lézióval (elhalással) rendelkező betegek agyi felvételei funkcionális és strukturális változásokat mutatnak az agy jobb féltekéjén, miután átestek a Zene Intonációs Terápia (MIT) nevű új kezelésen. Schlaug jelenleg is végzi az MIT randomizált klinikai kísérletét azért, hogy jóváhagyják a kezelést az orvoslásban. A kutató szerint az MIT terápia az Egyesült Államokban körülbelül 70 ezer beszédképtelen, agyi érkatasztrófát szenvedett betegnek segíthet visszanyerni beszédkészségét. Forrás: 10 øtinfo március

11 TovábbképezhETI Az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet továbbképzést szervez budapesti helyszínnel szakdolgozók számára. A továbbképzés témája: Hospice ellátás alapjai Pontértéke: 40 Célcsoportja: Alapápolás, allergológia, csecsemő és gyermek ápolás, diabetológiai szakápolás, eü gyakorlatvezetés, eü menedzsment, elektrofiziológia, élelmezés, epidemiológiai szakápolás, felnőtt intenzív ellátás, fizioterápia, foglalkozás-egészségügyi ellátás, geriátriai szakápolás, gyermek intenzív ápolás, gyógyászati segédeszköz forgalmazás, gyógyászati segédeszköz készítés, gyógyfoglalkoztatás, gyógytorna, gyógyúszás, kardiológia, képi diagnosztika, közösségi szakápolás, masszázs, műtőszolgálat, nefrológiai szakápolás,onkológiai szakápolás,ortopédia,pszichiátriai szakápolás, pulmonológia, röntgen,sürgőssségi ellátás/ápolás Jelentkezési határidő: május 3. Tervezett időpont: június A továbbképzési programokon való részvétel kellő számú jelentkezés esetén kerül megrendezésre. A jelentkezéseket a beérkezések sorrendjében tudjuk fogadni! A jelentkezés elfogadását követően visszajelzést küldünk. A továbbképzés költség: Ft/fő, melyből Ft-ot támogatásként adunk és így önrészként 5000 Ft-ot kell fizetni a fenti táblázatban szereplő szakemberek részére. Támogatható létszám: 25 fő. (Csak a fenti egészségügyi szakképesítéssel rendelkező, regisztrált (még érvényes) és a célcsoportba tartozó szakdolgozóknak tudjuk a 40 továbbképzési pont megszerzését és tanfolyamon való részvétel részbeni támogatottságát biztosítani. ) Szállást és étkezést nem áll módunkban biztosítani. A jelentkezési lap letölthető az ETI honlapjáról ( vagy igényelhető az ETI Tanácsadó Irodájában a 06-1/ as telefonszámon. A jelentkezési lapokat az ETI címére (1085 Budapest, Horánszky u. 15. fax: , ) kérjük eljuttatni. A továbbképzéssel kapcsolatosan bővebb információ kérhető Vasasné Juhász Éva, oktatásszervezőtől; tel.: , juhasz.eva@eti.hu FAT akkreditációs lajstromszám: 0372 Tanúsítva MSZ EN ISO 9001 : 2001 szerint Munkaügyi központ nyilvántartási szám: Az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet A típusú pontszerző továbbképzéseket szervez 2010-ben Önérvényesítő technikák alkalmazása az egészségügyben dolgozók számára címmel. A továbbképzés formája: konfliktuskezelő tréning Célcsoportja: az egészségügyben dolgozó munkavállalók A továbbképzés célja: olyan viselkedési sémák, konfliktuskezelési technikák, megoldási stratégiák elsajátítása, amely segíti a hatékony munkavégzést és csökkenti a munkahelyi konfliktusokat, mind a betegek, mind a munkatársak vonatkozásában. A továbbképzés pontértéke: 40 pont Továbbképzés tervezett időpontja: június Jelentkezési határidő: május 15. A továbbképzéseket megfelelő létszámú jelentkező esetén indítjuk! A továbbképzés támogatott formában valósul meg! A továbbképzések helyszíne: Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet 1085 Budapest, Horánszky u. 15, 24. Jelentkezés a továbbképzésekre: a jelentkezési lap az ETI weboldaláról letölthető: Információk: Gasparikné Jóna Katalin, gasparik.katalin@eti.hu, tel.: 06-1/ /215 Tanácsadó Iroda, tel.: 06-1/ FAT akreditációs lajstromszám: 0372 Tanúsítva MSZ EN ISO 9001 : 2001 szerint Munkaügyi központ nyilvántartási szám: Az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet a LHAMO Vital Humán Képzési és Szolgáltató Bt-vel közösen Csecsemő és gyermek thai masszázs témakörben 40 pontos egymásra épülő továbbképzést szervez A továbbképzésekre az alábbi szakembereket várjuk: védőnők gyógymasszőrök alternatív mozgás és csecsemő és gyermekápolók gyógytornászok masszázsterapeuták rehabilitációs szakemberek reflexológusok A csecsemő és gyermek thai masszázs célja a test energiáinak aktivizálása, mely több, mint masszázs, egy új lehetőség és módszer, hogy a gyermekek jobban fejlődjenek, alaposabban megismerkedjék a gyermek és a kezelőszemélyzet egymással, mélyebb kapcsolatot alakítsanak ki általa. A betegségek megelőzhetők, vagy ha már kialakult, kezelhetjük azokat e módszer segítségével. A csecsemő és gyermek thai masszázs jótékony hatásai közül néhány: Stimulálja az idegrendszert Hozzájárul a gyorsabb fejlődéshez Javítja a mozgás koordinációt Segít az alvászavarok leküzdésében Segíti a testi és a lelki fejlődést Jó hatással van a légzőszervekre Segíti az újszülöttet saját teste felfedezésében Segíti az izmok ellazulását A továbbképzés szakmai vezetője: Baranyi Ágnes Időpontja (elmélet): április 24. ETI A gyakorlat helyszíne: LHAMO (Bp., Vörösvári út 15. 6/16.) Befejezés: június 12. Jelentkezési határidő: április 15. A továbbképzés költsége: Ft A továbbképzés helyszínén a témához kapcsolódó tankönyv megvásárlására is biztosítunk lehetőséget. A továbbképzések helyszíne: Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet; 1085 Budapest, Horánszky u. 15, 24. Jelentkezni lehet az ETI által kiadott jelentkezési lapon, mely letölthető a weboldalról. Információk: Kovácsné Kalmár Terézia, kalmar.terezia@eti.hu, tel.: 06-20/ ; Gasparikné Jóna Katalin, gasparik.katalin@eti.hu, tel.: 06-1/ /215; Tanácsadó Iroda, tel.: 06-1/ FAT akreditációs lajstromszám: 0372 Tanúsítva MSZ EN ISO 9001 : 2001 szerint Munkaügyi központ nyilvántartási szám: øtinfo március 11

12 Egészségügyi szolgáltatásokat támogató szakmacsoport Felnőttoktatás, moduláris képzés Ételelvonási tünetek A felnőttoktatás előzményei A felnőttoktatás a XIX. században azok tanítására vállalkozott, akik nem jártak iskolába, elsősorban a gyermekek megfelelő műveltségét igyekezett pótolni. A XIX. század második felében a felnőttoktatás az iskolázottabbak felé fordult, a kevésbé képzettek oktatása háttérbe szorult. A XX. század közepétől bizonyossá vált, hogy a felnőttek tanítása konkrét célokat kell, hogy szolgáljon. A konkrét tanítási célok közül kiemelkednek a fontos szakmai ismeretek megújítása, új képességek megszerzésére, és ismeretek átadására irányuló törekvések. A felnövekvő nemzedék közoktatási, felsőoktatási, szakoktatási intézményei mellett épült ki a felnőttoktatás intézményrendszere. 1 A felnőttoktatás az intézményes oktatást kiterjesztette olyan társadalmi rétegekre is, akiknek a hagyományos életkori szakaszban nem volt lehetősége a megfelelő oktatás igénybevételére vagy csak töredékképzést kapott. Felnőttnevelés Az UNESCO 19. ülésszakán kialakult nemzetközi megállapodás szerint a felnőttnevelés mindazoknak a formális vagy informális szervezett nevelési folyamatoknak az összessége, amelynek révén a felnőttek továbbfejlesztik készségeiket, gazdagítják ismereteiket, tökéletesítik műszaki és szakmai képzettségüket, vagy új irányba továbbképzik magukat. A nevelés, mint személyiségformálás magába foglalja az oktatást és képzést is. A felnőttoktatás a felnőttnevelés azon területe, ahol a nevelés, döntően az ismeretnyújtáson keresztül valósul meg. 2 Miben más a felnőttkori tanulás? A felnőttek a tanulást általában önként vállalják, s ez egyfajta motivációt feltételez saját képzésükkel, tudásuk gyarapításával kapcsolatban. A motiváció adódhat munkával kapcsolatos érdekeltségből vagy érdeklődésből, egzisztenciális okokból, készség illetve képességfejlesztésből kifolyólag. Irányulhat szakmai képzettség megszerzésére, korszerűsítésére, idegen nyelv tanulására. Bregócsné Struve Angéla, ETI A teljes cikket honlapunkon ( olvashatják! Az elmúlt időszakban egyre többen vélik úgy, hogy bizonyos ételekre allergiásak, ezzel pedig szükségtelen korlátok közé szorítják étkezési szokásaikat derül ki a Portsmouth Egyetem kutatói által végzett felmérésből. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a brit felnőttek több mint 20 százaléka gondolja úgy, hogy ételallergiától, vagy ételintoleranciától szenved. A valós adatok alapján azonban ez a felnőtt korú lakosság mindössze 2 százalékánál igazolható. Ez egyben azt is jelenti, hogy a szigetországban milliók vonnak meg maguktól bizonyos ételeket, minden orvosi javaslat nélkül. A kutatásból az is kiderül, hogy a brit lakosság több mint fele véli úgy, hogy a lisztérzékenység egy gyakori betegség. Ezt támasztja alá az is, hogy 2009-ben a férfiak és nők többsége a búzát jelölte meg, mint a leggyakoribb ételallergiát kiváltó allergént. A valóságban azonban a lisztérzékenység ritkábban fordul elő, mint a mogyoró, tojás és tejallergia. Látható ellentmondás van tehát az ételallergiák gyakoriságának vélt és valós adatai közt. A lisztérzékenység öndiagnózisa oda vezet, hogy egyre többen vonnak meg maguktól feleslegesen bizonyos ételeket. A búza alapú táplálékok fontos részét képezik a britek táplálkozásának, jellemzően a lakosság 76,4 százaléka fogyaszt belőlük egyszer, vagy többször is a nap folyamán. Búzát olyan hétköznapi fogások tartalmaznak, mint a kenyér, a tésztafélék, kekszek és sütemények, melyek elhagyásával az egyén táplálkozása jelentősen beszűkültté válhat. A búzából készült fogások elhagyásával fontos tápanyagokat vonnak meg szervezetüktől, a felesleges diéta pedig életminőségüket és társas kapcsolataikat is negatívan befolyásolja. Az ételallergia öndiagnózisa a legtöbb esetben téves megfigyelésen alapul. Így azonban a tüneteket kiváltó valódi betegség megállapítása és kezelése elmarad. Amennyiben tehát úgy véljük, hogy tüneteinket valamely étel fogyasztása okozza, ne kezdjünk szükségtelen diétába. A szakorvos feladata, hogy a tünetek alapján a betegséget diagnosztizálja. Ha a tünetek hátterében valóban ételallergia, vagy intolerancia áll, a kezelőorvos segítségünkre lesz a személyre szabott és minden szükséges tápanyagot tartalmazó diéta öszszeállításában is. Forrás: Hodge Vernon: A felnőttek oktatása az Amerikai Egyesült Államokban. Bölcsészdoktori elemzés a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen, Budapest, p. 3., Palcsó Mária: Andragógia az ezredfordulón Budapest, Felelős kiadó Zsigmond Király Főiskola Budapest øtinfo március

13 Egészségügyi szolgáltatásokat támogató szakmacsoport Kisgyermekek mentésére szolgáló vákuummatracokat kapott az OMSZ Évente ezer 14 év alatti gyermek mentésében segít a K&H Gyógyvarázs program keretében elnyert 80 db vákuummatrac, amelyet január végén adtak át az Országos Mentőszolgálatnak. A K&H Csoport országos műszerbeszerzési pályázata hatodik alkalommal nyújtott támogatást gyermekgyógyító intézményeknek és mentőállomásoknak. A program az elmúlt hat évben 97 mentőállomás munkáját segítette, összesen 32 millió forint értékű eszközzel és műszerrel. A K&H így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy a jelen és a jövő társadalmának tagjai teljes életet élhessenek. A K&H Gyógyvarázs egészségügyi program pályázatára minden évben kiemelt számban jelentkeznek mentőállomások, a 2009-es pályázati ciklusra 44 pályázat érkezett a mentőktől. A pályázati ciklus hatodik évében a zsűri döntése alapján az Országos Mentőszolgálat forint értékben 80 darab csecsemők és gyermekek mentésére szolgáló vákuummatracot kap. A programra a mentőktől beérkezett pályázók közül 28 vidéki és 1 budapesti mentőállomás, ezen kívül pedig további 45 vidéki mentőállomás kaphat az elnyert eszközökből, így összesen az ország 74 mentőállomása kap korszerű felszerelést. A jelenlegi támogatással együtt a K&H Gyógyvarázs program az elmúlt hat évben összességében közel 100 mentőállomás munkáját segítette, összesen 32 millió forint értékű eszközzel és műszerrel. mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs igazgatója. Az Országos Mentőszolgálat az ország egész területén végzi tevékenységét, a mentőellátást igénylő gyermekbetegek és sérültek 100%-át látják el, döntő mértékben roham, eset és KIM (kiemelt mentőegység) kocsikkal. A mentőgépkocsik jelenlegi felszerelésével a KIM és speciális gyermekegységek kocsikon kívül nem tudjuk megoldani a csecsemők és a gyermekek legoptimálisabb rögzítését és szállítását. Amikor egy mentőautó bekapcsolja a megkülönböztető jelzést a gyorsabb haladás érdekében, abban a pillanatban négyszeresére növekszik egy esetleges baleset lehetősége. Az elnyert eszközök azért nagyon fontosak a mindennapi mentés során, mert a hevederrendszerrel ellátott vákuummatraccal csecsemőt és kisgyermeket is biztonságosan lehet rögzíteni minden típusú hordágyhoz. A 80 db vákuummatrac 80 db mentőautón, az ország 74 mentőállomásán a gyermekellátás 70-80%- át lefedheti, ez körülbelül ezer gyermeket érint éves szinten tette hozzá Dr. Krivácsy Péter az Országos Mentőszolgálat Gyermeksürgősségi Módszertani Csoportvezetője. Forrás: A K&H Gyógyvarázs program sajtóközleménye Konferencia Higiénés szakmacsoport április (csütörtök-péntek), Hotel Mercure Budapest Buda**** (1013 Budapest, Krisztina körút ) A konferencia nyelve angol, magyar, és valószínűleg spanyol szinkrontolmácsolással. Az EUROPEST tervezett programja: A kártevőirtó ipar felépítése és jövője tájékoztatás a CEPA aktuális tevékenységéről, aktuális hírek a CEN projektről Kártevőirtási szolgáltatás európai szabványa, hogyan működjünk együtt jobban globálisan, a kártevőirtó ipar 2020-ben, Technikai kihívások, amelyekkel a kártevőirtó ipar szembenéz legújabb technikák, adatok és gondolkodásmód, különös tekintettel a szúnyog- és ágyi poloskairtásra, kerekasztal, munkamegbeszélés Részvételi díj magyar résztvevők számára: , Ft, amely a következő szolgáltatásokat tartalmazza: 2 napos részvétel a konferencián 2 ebéd kávészünetek konferencia anyag magyar nyelvű szinkrontolmácsolás Az EUROPEST hivatalos honlapján ( a bal oldalon található magyar zászlóra kattintva magyar nyelven jelennek meg az információk, és lehetővé válik a regisztráció is. MaKOSZ Titkárság øtinfo március 13

14 Életünk és a stressz Természetgyógyászati szakmacsoport A stressz elkerülhetetlen része életünknek. Minden nap mindannyian talál kozunk vele. Kisebb adagban tulajdonképpen nem is ártalmas, hiszen érde kesebbé, élvezetesebbé teszi mindennapjainkat. Vannak, akik szinte igénylik is, jól elboldogulnak vele. Másokat viszont alaposan megvisel, ők gyakran túlhajszoltak és ambiciózusak is egyben, emellett igyekeznek olyan helyzetet teremteni maguknak, ahol lehetőség szerint minimálissá tehetik, vagy ki is kapcsolhatják a stressztényezőket. Az erőteljes stresszhatások negatív hatással vannak védekezőképessé günkre mind fizikailag, mind lelkileg. Úgy tűnik, ezek a kedvezőtlen hatások korábbi tapasztalatok híján felkészületlenül érik az emberek túlnyomó részét. Selye János, a stressz-elmélet megalkotója szerint nem maga a stressz ártal mas, hanem a distressz, ami elhúzódó negatív hatású stresszhelyzet és ráadá sul nem látszik kiút belőle. Ilyenek például a családi halálesetek, súlyos idült megbetegedések, a válás, Ezek az állapotok valóban gyakrabban járnak együtt az egyén saját betegségeinek kialakulásával. Enyhébb esetekben csak tartós fáradtságérzés, fejfájás, szívtáji nyomásérzés, alvási vagy emésztési zavar vagy éppen fokozódó mértékű hajhullás jelentkezik. Komolyabb ter helés már gyomor-, vastagbélfekély, kínzó gerinc- és fejfájás, hasmenés, im potencia vagy a rettegett rákbetegség okozója lehet. Nagyfokú stresszhatásra a szervezet a következőképpen reagál: szaporább lesz a szívverés és a légvétel, emelkedik a vérnyomás, megnő a vércukor-, a vérzsír- és a vér koleszterinszintje. Mindemellett fokozódik a véralvadási készség (a szervezet mintegy sérülésre való felkészülést végez). Az emberi faj fejlődéstörténetének egy talán nem is olyan nagyon régi időszakában ezek a változások minden bizonnyal nagyon célszerűek voltak a túlélés szempont jából. Körülményeink közben jelentősen megváltoztak, a belső reakciók vál tozásához azonban az eltelt idő kevésnek bizonyult, így azok sok esetben cél szerűtlennek tűnnek, nincsenek arányban a külső ártalmakkal. Főleg azért, mert életünk stressz-helyzetei általában elhúzódó időtartamúak, ritkán igé nyelnek gyors, heves válaszokat. A folyamatosan fennálló stressz kimeríti a testet, gyengíti az immunrendszert, tartósan magas vérnyomást és emelkedett koleszterinszintet okoz, alapjául szolgál testi fájdalmaknak, álmatlanságot és emésztési zavarokat hoz magával, s a velejáró depresszió már önmagában is komolyabb bajokat képes előidézni. Mit tehetünk ilyen helyzetekben? Számos lehetőség kínálkozik. Válasszunk magunknak olyan tevékenységet, ami a legmegnyugtatóbb. Barkácsoljunk, vagy kertészkedjünk, lényeg, hogy szívesen végezzük azt. Van, aki futni szeret, mások kiadós sétákat tesznek, de végülis szinte bármilyen rendszeres sportolási forma áthangolja az agyat más irányba. A havi 1-2 alkalommal végzett átmozgatásoknak semmiféle védőhatása nincs a stresszel szemben, heti 2-3-szori fél-egyórás kimelegedést, verejtékezést okozó testgyakorlásnak azonban már igen! Vannak, akik a meditációs és relaxációs módszerekben találják meg a stresszel szembeni védekezés módját. Mindenképpen fontos, hogy eleget tudjunk aludni. Ez adott esetben nem könnyű, hiszen a stressz éjszaka is ébrentartja az embert, így átmenetileg altatóra is szükség lehet. Az alváshiány viszont érzékennyé tesz a stresszel szemben, nagyobb az esély a betegségek kialakulására, főleg a legyengülő immunrendszer miatt. A lassú, mély légvételek nagyon eredményesek akkor, ha otthon, vagy munkahelyünkön hirtelen stresszhatás ér bennünket és oldani akarjuk a belső feszültséget. Vegyünk ki szabadnapot, ha úgy érezzük, szükségünk van rá. Sokszor egy kellemes hétvége is egészen már megvilágításba tudja helyezni nyomasztó problémáinkat. Sétáljunk, vagy kerékpározzunk egy kicsit, hagyjuk el a kedvezőtlen hatású helyszínt, vagy barkácsoljunk, hogy hasznosnak érezzük tevékenységünket. Olvassunk el egy pozitív hangulatot keltő könyvet. Próbáljuk meg rendezni gondolatainkat, képessé válni a feszült helyzet objektív elemzésére. Ha képesek vagyunk átadni magunkat bármely hobbink önfeledt művelésének, az is nagyon jól csökkenti a stresszt. Lényeges, hogy élvezzük azt, amivel éppen foglalkozunk! Ne érezzünk bűntudatot az elvesztegetett idő miatt! Egészségünk mindennél többet ér. Ne vegyük túl komolyan az élet problémáit. Tudjunk örülni, nevetni. Ha valaki nem tud úrrá lenni egy stresszhelyzeten, vegye igénybe hozzáértők segítségét. Ha a problémák kezelhetetlennek látszanak, ebben semmi szégyellnivaló sincs. Gyakran már az is csökkenti a gondjainkat, ha tudunk beszélni róluk, egyben meg is fogalmazzuk őket. Egy idegennek ráadásul szabadabban tudunk beszélni dolgainkról, és komoly esélyünk van rá, hogy véleménye objektívebb. Dr. Veress János A teljes cikket honlapunkon ( olvashatják! 14 øtinfo március

15 Hozd a Formád Magyarország! Program a gyermekkori elhízás megelőzésére Napi 1 óra szabad levegőn, 4 óra a szobában: egy most elkészült felmérés szerint így osztják be szabadidejüket a diákok. A 2008-ban elindult Hozd A Formád Magyarország! programban a résztvevő iskolák ebben a félévben a minőségi táplálkozás fontosságával ismerkednek. Az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége a Novartis Hungária Kft. támogatásával 2008-ban indította el Hozd A Formád Magyarország! programját, melynek célja a gyermekkori elhízás elleni küzdelem, a diákság aktivitására, valamint az iskolák és a családok közötti együttműködésre alapozva. A programhoz 11 város 14 iskolája csatlakozott, általános iskolák és középfokú intézmények egyaránt. A Novartis támogatása a cég kezdeményezésében és támogatásával létrejött EGYÜTT AZ EGÉSZSÉGÉRT hosszú távú, ágazati programjának keretében történik, ami céljául tűzte ki a magyar lakosság egészségi állapotának javítását folyamán az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége szakértői tréningeken és egyéb szakmai programokon ismertették meg a résztvevőket a Hozd a Formád Magyarország! program céljaival, módszereivel. Ezt követte az osztályok, tanulók egészségi állapotának felmérése az általános egészségi állapot, az életstílus, a társadalmi és környezeti meghatározók vizsgálatával. Felmérés közel 5000 diák részvételével A résztvevők megegyezése alapján minden iskolában kérdőíves felméréssel történt meg a kiinduló helyzet megismerése. A kérdőív összeállítása iskolánként, a gyerekek bevonásával történt, ugyanakkor tartalmaznia kellett a korábban közösen kiválasztott témaköröket. A kérdőívek összeállítása, lekérdezése és elemzése november és december között valósult meg. A felmérésben évfolyamonként legalább egy osztály vett részt, de volt olyan intézmény, ahol az összes diák kitöltötte a kérdőívet, így összesen 4893 kérdőív került kitöltésre. A felmérések eredményeiről a résztvevő iskolák képviselői a január 22-i találkozón számoltak be. Egészségnevelés Öngyógyító magyar társadalom A magyarok jelentős része gyógyhatású készítményt vagy étrend-kiegészítőt venne igénybe egészsége javítására illetve megőrzésére, melyek közül első helyen az általános immunerősítés készítményei állnak állapítható meg a Szinapszis Egészségügyi Piackutató és Tanácsadó Kft. és a Magyar Gyógyszerészi Kamara közös, tavaly végzett országosan reprezentatív kutatásának eredményeiből. A gyakorlati tapasztalatokról és az öngyógyítás veszélyeiről a WEBBeteg.hu egészségportál Dr. Szántó Antónia immunológust kérdezte. A magyarokat vizsgálva elmondható, hogy az általános immunerősítő a leggyakrabban vásárolt termékkategória az alternatív megoldások alkalmazása szempontjából. A lakosság 43 százaléka gyógyhatású készítményekben, 28 százalékuk étrend-kiegészítőkben bízik, ha általános immunerősítésről van szó. Inkább választanának gyógyhatású készítményeket, mint az egészséges életmódot A közérzet és hangulat készítménnyel történő javítása esetében a válaszadók közel 30 százaléka nem tudta, mi lenne a leghatékonyabb, és ez az arány az életkor növekedésével emelkedik: a 65 év felettieknél már minden második megkérdezett tanácstalan ebben a kérdésben. Meglepő módon ezen tünetcsoport esetében, amely súlyosbodás esetén feltétlenül orvosi segítséget igényel, viszonylag alacsony a kizárólag gyógyszert hatékonynak tartók aránya (kevesebb, mint 20 százalék), további 8% szerint a készítmények és alternatív megoldások hatékonysága azonos. Az eredmények alapján elmondható, hogy a magyarok akár a legkisebb panaszukra, problémájukra is hajlamosak valamilyen gyógyhatású készítményt, étrend-kiegészítőt alkalmazni, nem foglalkozva olyan természetes gyógymódokkal, mint gyümölcsök C-vitamin tartalma immunerősítés céljából, a rostban gazdag ételek fogyasztása az emésztés elősegítésre, vagy a mozgás, lazítás beiktatása mindennapjainkba az agyműködés serkentésére és a hangulat javítására. A reggeli fontos, de nem mindig jut rá idő A válaszadók 90 százaléka fontosnak tartja az egészséget, és az egészségtudatosság az életkor növekedésével együtt nő. Ugyanakkor a résztvevő diákok között magas a túlsúlyosak vagy elhízottak aránya (18-34 százalék intézménytől függően). A sovány, kórosan sovány gyermekek aránya sem elhanyagolható: 1 és 22 százalék között változik. Forrás: Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége sajtóközleménye Az öngyógyítás veszélyei az immunológus szemével A kutatás értékelésére kértük Dr. Szántó Antónia immunológust. A szakember a WEBBeteg.hu egészségportál kérdéseire válaszolva mondta el gyakorlati tapasztalatait. Forrás: WEBBeteg.hu A teljes cikkeket honlapunkon ( olvashatják! øtinfo március 15

16 Gazdaság Évtizedes lemaradásban a táplálásterápia Jobb finanszírozásra és szabályozásra van szükség az alultáplált betegek számának csökkentése érdekében ez a szakorvosok és táplálásterápiával foglalkozó szakemberek részvételével megrendezett Alultáplált betegek, egészséges alultápláltak címmel február végén megrendezett konferencia legfontosabb konklúziója. Alacsonyabb költségek, kevesebb szövődmény, alacsonyabb halálozási arány ezek a legfontosabb előnyei a megfelelő táplálásterápiának. Számos tapasztalattal és evidenciával rendelkezünk ezzel kapcsolatban, mégsem tudjuk kihasználni a rendelkezésre álló tudást, ezért évtizedes elmaradásban vagyunk itthon és külföldön egyaránt. Az Alultáplált betegek, egészséges alultápláltak című konferencia előadói szerint jobb finanszírozásra és szabályozásra van szükség, csupán ennek biztosítását követően kezdődhet meg a tapasztalatok átültetése a gyakorlatba. Egyes kutatások szerint a kórházi ellátásba kerülő betegek százaléka alultáplált, arányuk pedig az ott tartózkodás alatt tovább nő. Ez számos szempontból hátrányos egyéni és társadalmi szinten egyaránt: az alultápláltság következtében ugyanis további betegségek, szövődmények alakulhatnak ki, ezáltal megnő a kórházi kezelés időtartama és összességében véve a költségek is akár százalékkal. A nem megfelelő táplálásterápia, illetve annak teljes figyelmen kívül hagyása pedig sok esetben a betegek halálához is vezethet, legalábbis nagy mértékben növeli a mortalitás arányát. Ez valamennyi betegségtípus esetében így van, de leginkább a különböző sebészi kezeléseken átesett páciensekre és az intenzív osztályokon fekvő betegekre jellemző. Mindez kellő odafigyeléssel és célzott finanszírozással megelőzhető lenne, azonban az évtizedek óta rendelkezésünkre álló tudásanyag birtokában sem történt jelentős előrelépés ezen a téren. Ez számos tényezőre vezethető vissza az Alultáplált betegek, egészséges alultápláltak című konferencián résztvevő szakemberek szerint, akik a táplálásterápiának a betegek gyógyulásában betöltött szerepét járták körül előadásaikban. Valamennyien a probléma legfontosabb forrásaként említették a szűrés, a még kiterjedtebb kutatások, a felelősségi rendszer, a különböző szervezetek közötti együttműködés és a betegek ismereteinek hiányát, valamint az orvosképzés elégtelenségét és a kórházak vezetőségének nem kellő involválását, melyek nemcsak részben előidézik, de konzerválják is a jelenlegi állapotokat. A legfontosabb hátráltató tényezőnek viszont valamennyien a megfelelő finanszírozás hiányát jelölték meg. Magyarországon a kórházi élelmezésre napi 550 forintos keretet határoztak meg, de a gyakorlatban az erre fordított költség akár ennek a fele is lehet. Ekkora összegből az alapétkeztetés sem oldható meg hiánytalanul, a speciális táplálási igényű betegek ellátása pedig még kevésbé. Szükség van tehát az erre szánt keret megnövelésére, de arra is, hogy hatékonyabb legyen a rendelkezésre álló források elköltése. A felmérések szerint ugyanis a kórházakban felszolgált ételek 40 százalékát nem fogyasztják el a betegek ez pedig az alultápláltságból fakadó költségnövekedéssel együtt már jelentős összegeket emészt fel. Az európai döntéshozók már felismerték a probléma súlyát, azonban a 2009-es Prágai Nyilatkozat még csak az első előtti lépés mondta Katona Beatrix, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége Tápszer Szekciójának elnöke, a konferencia egyik résztvevője. Ideje lenne megkezdeni a dokumentumban lefektetett célok gyakorlatbeli megvalósítását. Ennek első és legfontosabb állomása lenne a szűrések bevezetése, valamint kiterjedt kutatások végzése. Az így kapott eredmények alapján lehetne körülhatárolni a probléma valódi mértékét és jellegét, és ezt követően történhetne meg a szükséges irányelvek, majd a szabályozások ki-, illetve átdolgozása tette hozzá. A szakértő szerint a konferencián tapasztaltak alapján van esély arra, hogy előremozduljon a táplálás terápia ügye, mert több résztvevő döntéshozó, aki koráb ban kevésbé volt tisztában a hasznával, együttműködési szándékát fejezte ki a továbbiakra vonatkozóan. Az oktatásban jelzett problémák megszűntetése érdekében például a Semmelweis Egyetem egyik vezetője is felvetette, hogy a Debreceni Orvostudományi Egyetemhez hasonlóan nagyobb hangsúlyt helyez a die te tikára a képzésprogramjában. Igaz, hogy ettől még nem jött létre stratégia és akcióterv, de ez nem is a konferencia feladata volt. A találkozó célja teljesült: a szakma részéről egyértelmű kifejezést nyert, hogy a tápszerek a terápiák eszközei, és várhatóan több figyelmet fog kapni a téma az egyes egészségügyi intézményekben ez már önmagában is nagy siker, és bízom benne, hogy a tervezett programok és együttműködések meg fognak kezdődni emelte ki Katona Beatrix. MAGYOSZ Sajtóközlemény, 16 øtinfo március

17 Könyvajánló Könyvajánló Közmunkaprogram modulfüzetek Betegmegfigyelés/monitorozás Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány által támogatott Kórházi közmunkaprogram keretében 2009-ben elkészült a Betegmegfigyelés/monitorozás című tananyag. A modulfüzet kiadója az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet. A modulfüzet a moduláris rendszerű, kompetencia alapú szakképzésben résztvevő leendő egészségügyi szakdolgozók számára készült. A szerzői szándék szerint iránymutatást ad, a súlypontok meghatározását szolgálja, törzsanyagként segítséget nyújt, de nem pótol sok más, a témában megjelent irodalmat, és nem pótolja az oktatói magyarázatot, valamint a demonstrációs termi és klinikai gyakorlatokat sem. A szerzők célja az, hogy megismertessék a monitorozás objektivitását, a betegmegfigyelés holisztikus szemléletét, mely figyelembe veszi a beteg értelmi, fizikai és szociális állapotát is. A tananyag struktúrája sokoldalúan segíti az ismeretek elsajátítását: az egyes fejezetek elején található az adott témában használt idegen kifejezéseket magyarázó fogalomgyűjtemény, a fejezetek végén pedig a tananyagrész lényegét kiemelő elméleti és gyakorló feladatok. A tartalomból: A betegmegfigyelés általános szempontjai A beteg magatartásának, viselkedésének megfigyelése A beteg testalkatának, járásának megfigyelése A beteg érzékszerveinek megfigyelése A tudatállapot megfigyelése A beteg fekvésének megfigyelése Az alvás megfigyelése A bőr, a hajas fejbőr állapotának és elváltozásainak megfigyelése. A modulfüzet áttekinthető, jól tagolt - tartalma és terjedelme alapján olyan oktatási segédlet, mely jó szolgálatot tesz a képzésben résztvevőknek, az oktatóknak, valamint az ismereteiket frissíteni kívánó szakdolgozóknak. Csurgó Katalin, ETI Betegmegfigyelés/monitorozás Szerkesztette: Dér Anikó, Karamánné Pakai Annamária, Németh Katalin Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet, Megvásárolható az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet Könyv- és Jegyzetboltjában (1085 Budapest, Horánszky u. 24.) Megrendelhető a illetve a címen 159 oldal Ára: 1938 Ft Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár Állandó kiállítások Képek a gyógyítás múltjából Az orvostudomány és a gyógyszerészet története az ókortól a 20. századig. Arany Sas Patikamúzeum A reneszánsz és a barokk gyógyszerészet Cím: H-1013 Budapest I., Apród utca 1-3. Telefon: 06-1/ , 06-1/ , Fax: 06-1/ semmelweis@museum.hu Web: hu Cím: H-1011 Budapest I., Tárnok u. 18. Telefon: 06-1/ semmelweis@museum.hu Web: hu A címlapon: Fogorvosi rendelő és fogtechnikai laboratórium kicsinyített mása. Róna Imre készítette 1896-ban. A fotó a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum tulajdona. Köszönet érte! øtinfo március 17

18 Környezetvédelem Kedves Olvasó! Az egészség megőrzését nem csak szakmai hozzáértésünk fejlesztésével, ellátó rendszerünk javításával lehet és kell megoldani. Környezetünk és a természet megóvása, tisztán tartása, a minket körülvevő levegő, a vizek körültekintő használata és az élőlények és élőhelyeik tiszteletben tartása Zöld kórházak: újrahasznosítanák az orvosi eszközöket legalább annyira fontos az egyéni és a társadalmi egészség megőrzésében, javításában. Intézetünk munkatársai e fontos hozzáállás hangsúlyozása miatt döntöttek úgy, hogy az øtinfo hasábjain környezetvédelmi rovatot hívnak életre. Csomai Lóránt Kommunikációs menedzser A Johns Hopkins Egyetem legújabb felmérése szerint biztonságos az orvosi eszközök egy részének többszöri használata, amivel rengeteg pénzt megspórolhatnának a kórházak. OK.hu Martin Makary és munkatársai az Academic Medicine nevű folyóirat márciusi számában közlik az orvosi eszközök újrafelhasználásáról írt elemzésüket. Eszerint semmilyen biztonsági kockázattal nem jár, ha egyes eszközöket a megfelelő fertőtlenítést követően többször is alkalmaznak. A betegek egy része ugyan nem nézi jó szemmel, ha egy eszközzel előtte már másokat is kezeltek, ez azonban a páciensek egészségére nem jelent veszélyt írják a szerzők. A gyakorlat elterjedését a szerzők szerint az tenné indokolttá, hogy az USA-ban az élelmiszeripar után az egészségügyi centrumok és kórházak állítják elő a legtöbb hulladékot. Előfordul, hogy azokat az eszközöket is kidobják, amelyeket végül egyáltalán nem is használtak, a csomagolását azonban már felbontották. A lehetséges szennyeződések miatt ezeket az eszközöket már nem használják újra, holott a hatékony fertőtlenítés és az újratesztelés elkerülhetővé tenné a betegek esetleges fertőződését írja az elemzés. A tanulmány szerzői szerint az újrahasznosítható eszközök közé tartoznak a hasüreg tükrözésére használt műszerek bizonyos részei, illetve azok a vágóeszközök, amelyek tartós használatra is alkalmasak lennének, de az egyszeri alkalmazást követően kidobják őket. A műtétek során viselt sebészköpenyeket vagy kórházi törölközőket a legtöbb kórház szintén a szemétbe dobja, így nemcsak a hulladék mennyisége nő, de folyamatosan költeni kell az új holmik beszerzésére is. Ha elterjedne az újrahasznosítási gyakorlat, a kórházak évente összesen akár százmillió dolláros nagyságrendű összegeket is megtakaríthatnának. Az orvosi eszközök újrahasznosításának természetesen nélkülözhetetlen feltétele, hogy a fertőtlenítési és a tesztelési eljárások a kellően szigorú szabványok szerint történjenek. Az USA-ban részben már működő gyakorlat során az újrahasznosított eszközök címkéin minden esetben feltüntetik, hogy nem új műszerről van szó. Nem biztonsági, hanem PR-kérdésről van inkább szó: a vonakodó betegek meggyőzése nehezebb lehet, mint rendesen fertőtleníteni az eszközöket mondta Makary. Forrás: Aranyat a szeméttelepről Több millió tonnányi e-hulladékot termelünk évente. Ezekből a hulladékokból több aranyat, illetve ezüstöt lehetne kinyerni, mint egy átlagos bányából. Mindössze jobb és biztonságosabb újrahasznosítási eljárásra lenne szükség. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) legújabb jelentése szerint elképesztő mennyiségű kincset rejtenek magukban a háztartási hulladékok, pontosabban a szemétre vetett elektronikai berendezések, az úgynevezett e-hulladékok. Egy gramm arany kibányászásához átlagosan egy tonna ércet kell megmozgatni, aminél jóval olcsóbb, és kevesebb energiaráfordítással járna a hulladékból való kinyerés, hiszen 41 mobiltelefonból már kibányászható ennyi arany derül ki a jelentésből. A helyzet furcsaságát csak növeli, hogy még az olyan, nagy hatékonysággal működő bányák is, mint a dél-afrikai Kalgold Bánya, hatalmas e-hulladék hegyekkel vannak befedve, melyeknek tonnája 250 gramm aranyat rejt. Ez ötvenszer nagyobb hozamot jelent a Kalgold bányáénál. Sokan talán nem is sejtik, hogy az elektromos ketyerék miatt milyen rettentő mennyiségű hulladék keletkezik a földön ban a számítógépek előállításához felhasznált arany, ezüst, réz, palládium és kobalt értéke elérte a 2,7 milliárd eurót, ami még nem tartalmazza annak a 60 további egyéb anyagnak az értékét, amit szintén felhasználnak a termelés során. Egyedül Kínában négy tonna aranyat, 28 tonna ezüstöt, és 6000 tonna rezet használnak fel évente mobiltelefonok, illetve számítógépek gyártásához. Emellett, az UNEP jelentése szerint 2010-ben 2,3 millió tonna e-hulladékot, többek között 500 ezer tonnányi hűtőt, 1,3 millió tonna televíziót és 300 ezer tonna számítógépet is ki fog termelni az ázsiai ország. Forrás: penzcentrum.hu A teljes cikket honlapunkon ( olvashatják! 18 øtinfo március

19 Idegennyelvû cikkek Obesity Associated With Depression And Vice Versa Obesity appears to be associated with an increased risk of depression, and depression also appears associated with an increased risk of developing obesity, according to a meta-analysis of previously published studies in the March issue of Archives of General Psychiatry, one of the JAMA/Archives journals. Both depression and obesity are widely spread problems with major public health implications, the authors write as background information in the article. Because of the high prevalence of both depression and obesity, and the fact that they both carry an increased risk for cardiovascular disease, a potential association between depression and obesity has been presumed and repeatedly been examined. Understanding the relationship between the two conditions over time could help improve prevention and intervention strategies. Floriana S. Luppino, M.D., of Leiden University Medical Center and GGZ Rivierduinen, Leiden, the Netherlands, and colleagues analyzed the results of 15 previously published studies involving 58,745 participants that examined the longitudinal (over time) relationship between depression and overweight or obesity. We found bidirectional associations between depression and obesity: obese persons had a 55 percent increased risk of developing depression over time, whereas depressed persons had a 58 percent increased risk of becoming obese, the authors write. The association between depression and obesity was stronger than the association between depression and overweight, which reflects a dose-response gradient. Sub-analyses demonstrated that the association between obesity and later depression was more pronounced among Americans than among Europeans, and stronger for diagnosed depressive disorder compared with depressive symptoms. Evidence of a biological link between overweight, obesity and depression remains uncertain and complex, but several theories have been proposed, the authors note. Obesity may be considered an inflammatory state, and inflammation is associated with the risk Kedves Olvasó! Az idegen nyelvek ismerete az egészségügyben több okból vált elkerülhetetlenné. A szakmai tudás frissítése gyakran idegen nyelvi ismeretektől függ, a mindennapi munka során külföldi személyek ellátására kerül sor, valamint szaporodnak azon egészségügyi projektek száma, ami európai országok egészségügyi intézményeivel való hosszabb-rövidebb együttműködésen alapulnak. Ezek munkanyelve leginkább az angol. Idegen nyelvű rovatunk kialakítása egyrészt azt a célt szolgája, hogy akik rendelkeznek bizonyos szintű tudással, azok itt lehetőséget kapjanak annak frissítésére, megmérésére, másrészt azok, akik nem beszélnek nyelveket, kedvet kapjanak a nyelvtanuláshoz. Csomai Lóránt, Kommunikációs menedzser of depression. Because thinness is considered a beauty ideal in both the United States and Europe, being overweight or obese may contribute to body dissatisfaction and low self-esteem that places individuals at risk for depression. Conversely, depression may increase weight over time through interference with the endocrine system or the adverse effects of antidepressant medication. The findings are important for clinical practice, the authors note. Because weight gain appears to be a late consequence of depression, care providers should be aware that within depressive patients weight should be monitored. In overweight or obese patients, mood should be monitored. This awareness could lead to prevention, early detection and co-treatment for the ones at risk, which could ultimately reduce the burden of both conditions, they conclude. Source: Teens With More Screen Time Have Lower-Quality Relationships Teens who spend more time watching television or using computers appear to have poorer relationships with their parents and peers, according to a report in the March issue of Archives of Pediatrics & Adolescent Medicine, one of the JAMA/Archives journals. Over the past 20 years, teens have used an ever-expanding array of screen-based tools for communication and entertainment, according to background information in the article. The availability and attractiveness of screen time activities has provoked excitement about the opportunities afforded by these options, as well as concern about whether these displace other activities that are important for health and development, the authors write. One area of interest is how screen time may affect the quality of relationships with family and friends. Source: A teljes cikket honlapunkon ( olvashatják! øtinfo március 19

20 Rendezvények Rendezvénynaptár Kedves Olvasó! A közeljövőben megrendezésre kerülő konferenciák és szakmai fórumok közül szemezgetünk az alábbiakban. Felhívjuk a figyelmet, hogy A Magyar Gyermekaneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság XI. Kongresszusa, valamint XIV. szakasszisztensi és szakápolói országos találkozója Időpont: Helyszín: Hotel Silvanus, Visegrád Fő témák: Neuroinfekciók gyerekkorban; Gyer mektraumatológia; Folyadékterápia; Szabad témák További információk: XXXVI. Gyógyszeranalitikai Kollokvium Időpont: Helyszín: Hotel Azúr, Siófok Fő témák: Citosztatikumok- citotoxikumok analitikája; Új kromatográfiás technikák a gyógyszeranalitikában, Beszállítóváltás- az alternatív beszállítók rizikótényezői a hatóanyagok minősége szempontjából További információk: Pécsi Tavaszi Asztma és Allergia Hétvége Időpont: Helyszín: Pécsi Expo Center, Pécs Fő témák: Az asztma, az allergiás kórképek és a krónikus obstruktív tüdőbetegség korszerű kezelése További információk: honlapunkon, a a Hírek, majd ezen belül Rendezvények menüpont alatt folyamatosan tájékozódhatnak az aktuális szakmai eseményekről. Kocsis Tímea, Kommunikációs referens X. Cytologus Kongresszus Időpont: Helyszín: Győr További információk: cyto2010 XVII. Ifjúsági Kardiológus Napok Időpont: Helyszín: Palota Szálló, Lillafüred Fő témák: Tudományos képzés 35 éven aluli kardiológusok részére További információk: Magyar Belgyógyász Társaság Dél-Magyarországi Decentrumának 41. Vándorgyűlése Időpont: Helyszín: Hotel Három Gúnár Rendezvényház, Kecskemét További információk: vandorgyules2010 Képalkotó diagnosztika a kardiológiában Időpont: Helyszín: Szent Adalbert Központ, Esztergom További információk: kepalkoto2010 øtinfo Az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet folyóirata Főszerkesztő: Demeter Józsefné Felelős szerkesztő: Zsuponyó Diána Kiadványmenedzser: Zsuponyó Diána Szerkeszti: az øtinfo Szerkesztőbizottsága, Tagjai: Csomai Lóránt, Csurgó Katalin, Demeter Józsefné, Gerencsér Jánosné, Kocsis Tímea, Kovács Tünde, Dr. Pappné Vig Ágnes, Vízvári László A szerkesztőség címe: 1085 Budapest, Horánszky u. 15. Tel.: 06-1/ /102 Fax: 06-1/ kiadvany@eti.hu Hirdetésfelvétel, előfizetéssel, reklamációval kapcsolatos ügyintézés: Zsuponyó Diána, Tel.: 06-1/ /102 Előfizethető az øtinfoban és a honlapunkon ( megtalálható megrendelőlapon. Megjelenik: évente 12 alkalommal Előfizetési díj: 0 Ft (12 szám) Csomagolási és postaköltség 2200 Ft. Felelős kiadó: Vízvári László főigazgató ISSN Nyomta: Komáromi Nyomda és Kiadó Kft. 20 øtinfo március

Vizsgaelnöki feladatok a kompetencia alapú moduláris szakképzésben. Tisztelettel köszöntjük Vendégeinket!

Vizsgaelnöki feladatok a kompetencia alapú moduláris szakképzésben. Tisztelettel köszöntjük Vendégeinket! Vizsgaelnöki feladatok a kompetencia alapú moduláris szakképzésben Tisztelettel köszöntjük Vendégeinket! Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest, Horánszky utca 15. Tel: 429-4097 Fax:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA AZ ÁLTALÁNOS ÁPOLÓ, EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS, M

PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA AZ ÁLTALÁNOS ÁPOLÓ, EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS, M a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet Főigazgatósága PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA AZ ÁLTALÁNOS ÁPOLÓ, EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS,

Részletesebben

Budapest Budapest (Főváros) Ápolási asszisztens iskolarendszeren kívüli 2010. január 13 33 723 01 1000 00 00

Budapest Budapest (Főváros) Ápolási asszisztens iskolarendszeren kívüli 2010. január 13 33 723 01 1000 00 00 Egészségügyi szakképzés keretében kiadott bizonyítványok száma 2010-ben - teljes lista - 2011. február 28-ai állapot szerint ÉRKEZETT 2010.01.29 INTÉZMÉNY Egészségtudományi Kar INTÉZMÉNY TELEPÜLÉSE INTÉZMÉN

Részletesebben

2013. EK. 19. szám EMMI közlemény

2013. EK. 19. szám EMMI közlemény 2013. EK. 19. szám EMMI közlemény Az emberi erőforrások miniszterének közleménye az egészségügyért felelős miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiben meghatározott

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPESÍTÉSEK

EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPESÍTÉSEK 54 723 01 1000 Ápoló 2321-06 Interakció az egészségügyi ellátásban 2323-06 Egészségnevelés-egészségfejlesztés 2324-06 Alapápolás 2325-06 Diagnosztika-terápia 2329-06 Betegmegfigyelés/Monitorozás 2322-06

Részletesebben

2326- Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem. 2327- Első ellátás-elsősegélynyújtás. 2323- Egészségnevelés-egészségfejlesztés

2326- Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem. 2327- Első ellátás-elsősegélynyújtás. 2323- Egészségnevelés-egészségfejlesztés OKJ szám Szakképesítés Követelménymodul 54 723 1000 Ápoló 2321-2323- Egészségnevelés-egészségfejlesztés 2324- Alapápolás 2325- Diagnosztika-terápia 2329- Betegmegfigyelés/Monitorozás 2322- Gondozás 2330-

Részletesebben

Szakmai vizsgák az egészségügyi szakképzésekben Dr. Betlehem József MESZK Oktatási, tudományos és továbbképzési Bizottság

Szakmai vizsgák az egészségügyi szakképzésekben Dr. Betlehem József MESZK Oktatási, tudományos és továbbképzési Bizottság Szakmai vizsgák az egészségügyi szakképzésekben Dr. Betlehem József MESZK Oktatási, tudományos és továbbképzési Bizottság MESZK OTTB továbbképzés a szakképzési szakmai bizottsági tagok részére Budapest,

Részletesebben

Kiterjesztett kompetenciájú ápolók képzése

Kiterjesztett kompetenciájú ápolók képzése Kiterjesztett kompetenciájú ápolók képzése Dr. Balogh Zoltán XIX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia XIV. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia Balatonfüred, 2017. szeptember 20-22.. Az

Részletesebben

Az orvosok és szakdolgozók elvándorlásának hatása az egészségügyi ellátás színvonalára

Az orvosok és szakdolgozók elvándorlásának hatása az egészségügyi ellátás színvonalára Az orvosok és szakdolgozók elvándorlásának hatása az egészségügyi ellátás színvonalára Dr. Balogh Zoltán ELTE TáTK- AstraZeneca 15. Egészség-gazdaságtani Szimpózium, Budapest, 2013. május 31. A szolgáltatás

Részletesebben

Szakápolók szerepe a gyógyászati segédeszközök használatának betanításában

Szakápolók szerepe a gyógyászati segédeszközök használatának betanításában Szakápolók szerepe a gyógyászati segédeszközök használatának betanításában Dr. Balogh Zoltán FESZ XVII. Kongresszus - Cserkeszőlő, 2017. szeptember 15. Ápolók és orvosok száma 1000 lakosra vetítve Ápoló

Részletesebben

Tájékoztató az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet által akkreditált egészségügyi továbbképzésekről. Képzési kínálatunk

Tájékoztató az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet által akkreditált egészségügyi továbbképzésekről. Képzési kínálatunk FOGYATÉKOS SZEMÉLYEK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY 1134 BUDAPEST, TÜZÉR U. 33-35. Nyilvántartási szám: 01-0849-04 Akkreditációs lajstromszám: AL-2057 Tájékoztató az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző

Részletesebben

Szakmai kritérium rendszer az érvényben lévő OKJ-k szerint

Szakmai kritérium rendszer az érvényben lévő OKJ-k szerint Általános szempontok: - érvényes kamarai igazolvány - érvényes működési nyilvántartási igazolvány a szakképesítés szakmacsoportja / szakterület szerint/ vagy annak hiányában igazolás, hogy a meghosszabbítás

Részletesebben

Tovább folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja

Tovább folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja Sajtóközlemény 2011. Tovább folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 144 helyszín, közel fél millió vizsgálat, elkeserítő szűrési adatok, ez a 2010 év statisztikája. Tovább folytatódik

Részletesebben

Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Tagintézmény

Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Tagintézmény Szociális gondozó és ápoló OKJ szám: 33 762 01 0010 33 02 FEOR szám: 3313 Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű

Részletesebben

hatályos: 2015.09.01-2015.09.02

hatályos: 2015.09.01-2015.09.02 41/2015. (VIII. 31.) EMMI rendelet az emberi erőforrások minisztere ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 37/2013. (V. 28.) EMMI rendelet módosításáról 1 hatályos: 2015.09.01-2015.09.02

Részletesebben

Minőség jelentősége a szakdolgozók körében

Minőség jelentősége a szakdolgozók körében Minőség jelentősége a szakdolgozók körében Dr. Balogh Zoltán Dr. Hirdi Henriett DEMIN XVI. Konferencia Minőség az irányításban, minőség a gyakorlatban Debrecen, 2016. május 26 28. Miről is akarunk beszélni?

Részletesebben

2010. november Zagyva Klára

2010. november Zagyva Klára Egészségügyi Szakképzési Konferencia 2010. november 22-23. Zagyva Klára Néhány gondolat Miért? (a fejlesztések mozgatóerői) Struktúra Tartalom Vizsgatevékenységek Modulszámok változásai Ami az új szvk

Részletesebben

Új Országos Képzési Jegyzék

Új Országos Képzési Jegyzék EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA EGÉSZSÉGÜGYI ÁGAZATI HUMÁN ERŐFORRÁS-STRATÉGIAI FŐOSZTÁLY Új Országos Képzési Jegyzék Dr. Cserháti Zoltán főosztályvezető A szakképzési rendszer átalakításának célja Alap:

Részletesebben

13. KÖZEGÉSZSÉGÜGYI ÉS NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKMACSOPORT

13. KÖZEGÉSZSÉGÜGYI ÉS NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKMACSOPORT 13. KÖZEGÉSZSÉGÜGYI ÉS NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKMACSOPORT 13.A. Fertötlenítés 13.D. Népegészségügy 13.. Egészségőr 13.1. Egészségfejlesztési szakember MSc 13.3. Egészségőr-fertőtlenítő 13.1. Katonai higiénikus

Részletesebben

A nemzeti erőforrás miniszter.../2010. (. ) NEFMI rendelete

A nemzeti erőforrás miniszter.../2010. (. ) NEFMI rendelete A nemzeti erőforrás miniszter../2010. (. ) NEFMI rendelete az egészségügyért felelős miniszter határkörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról A szakképzésről szóló 1993.

Részletesebben

KORSZERŰ EGÉSZSÉGÜGYI KÉPZÉSEK - A KITERJESZTETT HATÁSKÖRŰ ÁPOLÓK

KORSZERŰ EGÉSZSÉGÜGYI KÉPZÉSEK - A KITERJESZTETT HATÁSKÖRŰ ÁPOLÓK KORSZERŰ EGÉSZSÉGÜGYI KÉPZÉSEK - A KITERJESZTETT HATÁSKÖRŰ ÁPOLÓK LEHETSÉGES FELADATAI AZ IDŐSELLÁTÁSBAN Dr. Balogh Zoltán Ph.D. Egymást Értő Szakemberek Szociális Klaszter Egyesület Ünnepi Konferenciája

Részletesebben

Az egészségügyi szakképzés története Dr. Balogh Zoltán

Az egészségügyi szakképzés története Dr. Balogh Zoltán Az egészségügyi szakképzés története Dr. Balogh Zoltán 50 éves az ETI Budapest, 2012. november 29. Az ápolás fejlődése Magyarországon 1848/49-as Forradalom és szabadságharc idején Kossuth Zsuzsanna első

Részletesebben

VIII. szegedi Diabétesz nap

VIII. szegedi Diabétesz nap VIII. szegedi Diabétesz nap szeged, 201 3. NOV E MBER 22 2 3. 6722 Szeged, Ady tér 10. MEGHÍVÓ VIII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika tisztelettel meghívja Önt

Részletesebben

Egészségügyi Szakképző és továbbképző ő Intézet. Vízvári László. 4600 óra. Beszámítás és elismerés módszertana

Egészségügyi Szakképző és továbbképző ő Intézet. Vízvári László. 4600 óra. Beszámítás és elismerés módszertana 4600 óra Vízvári László Egészségügyi Szakképző és továbbképző ő Intézet Beszámítás és elismerés módszertana Témakörök 1. Eu. direkitíva a. tartalmi elemei b. Szerkezeti elemei 2. Előzetes ismeretek beszámítása

Részletesebben

A szakdolgozói hatáskörök kialakítása és a minőségügyi rendszerek összefüggései

A szakdolgozói hatáskörök kialakítása és a minőségügyi rendszerek összefüggései A szakdolgozói hatáskörök kialakítása és a minőségügyi rendszerek összefüggései A Hatásköri listák előkészítése egészségügyi szakdolgozói területen TÁMOP 6.2.2/B/09 projekt összefoglalója Dr. Balogh Zoltán

Részletesebben

9024 Győr, Vasvári Pál u. 2-4.

9024 Győr, Vasvári Pál u. 2-4. Petz Aladár Megyei Oktató Kórház bemutatkozása 2011. április 9. Készítette: Csordás Adrienn Turbók Adrienn Az intézmény alapításának éve: 1749. Az alapító neve: Győr Város Tanácsa A korábban Szentháromság

Részletesebben

Vizsgabizottsági tagok delegálási rendszere. Regisztráció szempontjai, folyamata MESZK 2010.04.27.

Vizsgabizottsági tagok delegálási rendszere. Regisztráció szempontjai, folyamata MESZK 2010.04.27. Vizsgabizottsági tagok delegálási rendszere Regisztráció szempontjai, folyamata MESZK 2010.04.27. Feladat: A vizsgabizottsági tagok nyilvántartása A vizsgáztató intézmények nyilvántartása A kiválasztás

Részletesebben

A szakmai vizsga jegyzıjének feladatai. Tisztelettel köszöntjük Vendégeinket!

A szakmai vizsga jegyzıjének feladatai. Tisztelettel köszöntjük Vendégeinket! A szakmai vizsga jegyzıjének feladatai Tisztelettel köszöntjük Vendégeinket! Egészségügyi Szakképzı és Továbbképzı Intézet 1085 Budapest, Horánszky utca 15. Tel: 429-4097 Fax: 338-3944 E-mail: info@eti.hu

Részletesebben

63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályairól

63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályairól 63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályairól 1 (2) A továbbképzési időszak teljesítéséhez az egészségügyi szakdolgozónak e rendelet szerinti a) kötelező

Részletesebben

Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája

Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája Szeged, 2015. május 22-23. MÁSODIK ÉRTESÍTŐ KONFERENCIA FELHÍVÁS Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája címmel a Magyar Egészségügyi

Részletesebben

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK () 2016. május 26-28. Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között A TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM KIADVÁNYA Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen, Thomas

Részletesebben

1. FELNŐTT ÁPOLÁS ÉS GONDOZÁS SZAKMACSOPORT

1. FELNŐTT ÁPOLÁS ÉS GONDOZÁS SZAKMACSOPORT 1. FELNŐTT ÁPOLÁS ÉS GONDOZÁS SZAKMACSOPORT...2 2. GYERMEK ÁPOLÁS ÉS GONDOZÁS SZAKMACSOPORT...3 3. SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS SZAKMACSOPORT...3 4. LABORATÓRIUMI DIAGNOSZTIKA SZAKMACSOPORT...4 5. KÉPI DIAGNOSZTIKA

Részletesebben

Engedélyszám: 10023-1/2011-EAHUF. 2345-06 Szakmódszertan követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

Engedélyszám: 10023-1/2011-EAHUF. 2345-06 Szakmódszertan követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Kórházában dolgozói továbbképzésen a gyakorlatvezetés minőségbiztosítási folyamatának ismertetésére kérték fel. Készüljön fel az előadásra! Előadásában térjen ki: minőség fogalma minőségirányítás,

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002 Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: suli@kossuthzs-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége. meghívó. első értesítés. Debrecen, 2013. október 10 október 12.

VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége. meghívó. első értesítés. Debrecen, 2013. október 10 október 12. VIII. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége meghívó első értesítés Debrecen, 2013. október 10 október 12. A Kenézy Kórház Nonprofit Kft. Belgyógyászati Osztálya és a Magyar Diabetes Társaság ezúton tisztelettel

Részletesebben

Ft helyett csak Ft Ft/hó helyett csak Ft/hó

Ft helyett csak Ft Ft/hó helyett csak Ft/hó Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: 2019-09-21 Ütemezés: Időtartam: Hetente 7 hónap Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy Pesten: XIII. Frangepán u. 19. Tanfolyami napok: szombat 9:00-15:30,

Részletesebben

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A MEGHÍVÓ A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett II. Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2015. május 17 én 10.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Mercure Budapest

Részletesebben

Rendezvényismertető prospektus. w w w. m e n t o o v. c o m

Rendezvényismertető prospektus. w w w. m e n t o o v. c o m Szegedi Sürgősségi Napok Rendezvényismertető prospektus w w w. m e n t o o v. c o m SZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK RENDEZVÉNYISMERTETŐ PROSPEKTUS Készült A Szegedi Sürgősségi Napok Szervezői Bizottság megbízásából

Részletesebben

kezelése" című központi program aktív és preventív intézkedésekkel segíti a fiatalok munkaerő-piaci beilleszkedését, a munkanélküliek és a munkaerő-pi

kezelése című központi program aktív és preventív intézkedésekkel segíti a fiatalok munkaerő-piaci beilleszkedését, a munkanélküliek és a munkaerő-pi 4470-4/2007. Szoc1 "s és `. : erium iszter Országgyűlés Hivatala Irományszara. ~C JI 9 3 Érkezett: 2007 FEM 15, 1 r Bernáth Ildikó országgyűlési képviselő asszony részére Fidesz-MPSZ Budapest Tisztelt

Részletesebben

Hallgatói tájékoztató

Hallgatói tájékoztató Hallgatói tájékoztató Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. megbízásából a CC.Consultatio Kft. meghirdeti a Bevezetés a forrásanyagok kutatásába és tudományos on-line adatbázisok használata

Részletesebben

BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM FELNŐTTOKTATÁS 2016. AUGUSZTUS 5. BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM FELNŐTTOKTATÁSI TÁJÉKOZTATÓ Iskolarendszerű felnőttoktatás (nem felsőfokú szakképzés!) A tanuló attól a tanévtől kezdve folytathatja

Részletesebben

Köszöntő. Kedves Kollégák!

Köszöntő. Kedves Kollégák! Köszöntő Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Sürgősségi Orvostan Tanszék, a Debreceni Egyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság, a Magyar

Részletesebben

VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE

VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE meghívó ELSŐ ÉRTESÍTÉS SZOLNOK, 2011. SZEPTEMBER 29 OKTÓBER 1. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet és a Magyar Diabetes Társaság

Részletesebben

Egészségügyi szakképzés keretében kiadott bizonyítványok száma 2010-ben - teljes lista - 2011. április 21-ei állapot szerint. iskolarendszeren kívüli

Egészségügyi szakképzés keretében kiadott bizonyítványok száma 2010-ben - teljes lista - 2011. április 21-ei állapot szerint. iskolarendszeren kívüli Egészségügyi szakképzés keretében kiadott bizonyítványok száma 2010-ben - teljes lista - 2011. április 21-ei állapot szerint ÉRKEZETT INTÉZMÉNY INTÉZMÉNY TELEPÜLÉSE INTÉZMÉNY MEGYÉJE SZAKKÉPESÍTÉS KÉPZÉS

Részletesebben

Egészségmegőrzés. Kuratóriumi ülés május 23. egészségügyi auditor

Egészségmegőrzés. Kuratóriumi ülés május 23. egészségügyi auditor Egészségmegőrzés Egészségfejlesztés Kuratóriumi ülés 2017. május 23. Vámos Magdolna egészségügyi auditor Egészségvédelem a Down Alapítványnál Akut és krónikus betegségek megelőzése Kialakult betegségek

Részletesebben

Szakdolgozói helyzetelemzés és megoldások keresése a Semmelweis Egyetemen. Csetneki Julianna ápolási igazgató

Szakdolgozói helyzetelemzés és megoldások keresése a Semmelweis Egyetemen. Csetneki Julianna ápolási igazgató Szakdolgozói helyzetelemzés és megoldások keresése a Semmelweis Egyetemen Csetneki Julianna ápolási igazgató A struktúra váltás következményei a Semmelweis Egyetem Klinikai Központ szervezeti felépítésében

Részletesebben

2014-BEN IS LEHETŐSÉG VAN KREDITPONTSZERZŐ TANFOLYAMAINKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE A TÁMOP-5.4.10

2014-BEN IS LEHETŐSÉG VAN KREDITPONTSZERZŐ TANFOLYAMAINKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE A TÁMOP-5.4.10 HÍRLEVÉL 2014/I. 2014-BEN IS LEHETŐSÉG VAN KREDITPONTSZERZŐ TANFOLYAMAINKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE A TÁMOP-5.4.10 kiemelt projekt keretében az idén is indulnak térítésmentes, a továbbképzési kötelezettség

Részletesebben

Köszöntő. Kedves Kollégák!

Köszöntő. Kedves Kollégák! Köszöntő Kedves Kollégák! A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Intézet Sürgősségi Orvostani Tanszék, a Debreceni Egyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet, az Országos Mentőszolgálat

Részletesebben

MUNKAVÉDELMI TECHNIKUS

MUNKAVÉDELMI TECHNIKUS ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN NYILVÁNTARTOTT MUNKAVÉDELMI TECHNIKUS OKJ 52 862 01 szakképesítés-ráépülés 1 KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ A képzést sikeresen teljesítők olyan korszerű szakmai elméleti és gyakorlati

Részletesebben

EMBERI EROFORRAsoK MINlSZTERIUMA EGESZSEGUGYI AGAZATI HUMANEROFORRAs-STRATEGIAI FOOSZTALY. Az Emberi Eroforrasok Miniszterenek KOZLEMENYE

EMBERI EROFORRAsoK MINlSZTERIUMA EGESZSEGUGYI AGAZATI HUMANEROFORRAs-STRATEGIAI FOOSZTALY. Az Emberi Eroforrasok Miniszterenek KOZLEMENYE EMBERI EROFORRAsoK MINlSZTERIUMA EGESZSEGUGYI AGAZATI HUMANEROFORRAs-STRATEGIAI FOOSZTALY Az Emberi Eroforrasok Miniszterenek KOZLEMENYE az cgeszscgugyert felclos miniszter hataskorebe tartozo szakkepesitesek

Részletesebben

Kitöltési útmutató az A laphoz

Kitöltési útmutató az A laphoz Kitöltési útmutató az A laphoz A működési engedélyt telephelyenként külön kell kérni, ha a telephelyek az ÁNTSZ nem ugyanazon intézetének az illetékességi területén vannak. Annyi A lapot kell kitölteni,

Részletesebben

Az egészségügyi szakképzésben és az egészségtudományi felsőoktatásban bekövetkező változások hatása az idősellátásra

Az egészségügyi szakképzésben és az egészségtudományi felsőoktatásban bekövetkező változások hatása az idősellátásra Az egészségügyi szakképzésben és az egészségtudományi felsőoktatásban bekövetkező változások hatása az idősellátásra Dr. Balogh Zoltán EGYMÁST ÉRTŐ SZAKEMBEREK Nemzetközi Konferencia Budapest, 2017. június

Részletesebben

diplomás pályakövetés II.

diplomás pályakövetés II. diplomás pályakövetés II. elhelyezkedés, alumni, jó gyakorlatok Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) 2009. július Készült

Részletesebben

a minősített továbbképzésekről

a minősített továbbképzésekről T Á J É K O Z T T Ó a minősített továbbképzésekről z Egészségügyi Szak- és Továbbképzési izottság (ESZT) 2010. januárban megtartott ülésén újabb továbbképzési programokat minősített amelyeket az alábbi

Részletesebben

HR Portál.hu. Perspektíva a válság sújtotta építőiparnak

HR Portál.hu. Perspektíva a válság sújtotta építőiparnak HR Portál.hu Perspektíva a válság sújtotta építőiparnak 2009.06.30 A TÁMOP projekt keretében szakmai konferencia zajlott 2009. június 26-án az Ybl Miklós Építőipari Szakképző Iskolában. A projekt célja,

Részletesebben

Vonatkozó jogszabályok Általános érvényű szabályozók a szakképzésben Ágazati szabályozók

Vonatkozó jogszabályok Általános érvényű szabályozók a szakképzésben Ágazati szabályozók Vonatkozó jogszabályok Általános érvényű szabályozók a szakképzésben Ágazati szabályozók György Annamária Egészségügyi Emberi Erőforrás Fejlesztési Főigazgatóság 2013.05.27. Vonatkozó jogszabály 20/2007.

Részletesebben

DR. KÁRPÁTI ISTVÁN. (Debrecen, 1955. 10. 29.) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

DR. KÁRPÁTI ISTVÁN. (Debrecen, 1955. 10. 29.) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. KÁRPÁTI ISTVÁN (Debrecen, 1955. 10. 29.) SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Kárpáti István a Korányi-díj magyar kitüntetettje 2005-ben Orvosdoktori diplomáját a debreceni OTE-en 1981-ben szerezte meg. Az egyetem elvégzése

Részletesebben

2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült:

2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült: 2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült: Bencsura Katalin Bencsura Katalin 1978-ban szerezte meg a gyógytornász képesítést

Részletesebben

Pfeiffer Ferenc elnök

Pfeiffer Ferenc elnök Pfeiffer Ferenc elnök MMSZ, felépítés, feladata Alapításának okai - Hazánkban a katasztrófák elleni védekezés 100-150 éves múltra tekint vissza. - Megjelentek az úgynevezett speciális mentő szervezetek,

Részletesebben

Működés optimalizálás, Merre, hogyan tovább alapellátás? Törvény- alaphelyzet. PTE ÁOK Alapellátási Intézet

Működés optimalizálás, Merre, hogyan tovább alapellátás? Törvény- alaphelyzet. PTE ÁOK Alapellátási Intézet Működés optimalizálás, Merre, hogyan tovább alapellátás? Törvény- alaphelyzet PTE ÁOK Alapellátási Intézet ALAPELVEK Az egészségügyi alapellátás az egészségügyi ellátás alapvető fontosságú része, az egészségfejlesztés,

Részletesebben

VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP

VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP SZEGED, 2012. OKTÓBER 12 13. SZTE JÓZSEF ATTILA TANULMÁNYI ÉS INFORMÁCIÓS KÖZPONT 6722 SZEGED, ADY TÉR 10. MEGHÍVÓ VII. SZEGEDI DIABÉTESZ NAP Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002 Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: isktitkar@kossuthzs-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu SZEMÉLYES ADATOK Név E-mail SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu Állampolgárság Magyar Születési idő 1974. 02. 02. Születési hely BUDAPEST MUNKATAPASZTALAT 2010. 05. 01. ELTE BÁRCZI GUSZTÁV GYÓGYPEDAGÓGIAI

Részletesebben

Szemem Fénye Alapítvány Gyermek és Ifjúsági Hospice 2011.04.04.

Szemem Fénye Alapítvány Gyermek és Ifjúsági Hospice 2011.04.04. Szemem Fénye Alapítvány Gyermek és Ifjúsági Hospice Szolgálat 2011.04.04. Kezdetek A Szemem Fénye Alapítvány 2002-ben alakult Személyes indíttatásból: a leukémiás megbetegedésben elhunyt Nail emlékére

Részletesebben

- 2 - 1. ábra 2013. évi ügyészségi fogalmazói pályázatok megoszlása az első helyen megpályázott főügyészség szerint

- 2 - 1. ábra 2013. évi ügyészségi fogalmazói pályázatok megoszlása az első helyen megpályázott főügyészség szerint Összefoglaló a 2013. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról I. A pályázati felhívás és az előszűrés Az Ügyészségi Közlöny 2013. évi 6. számában megjelent 36 fogalmazói álláshelyre szóló pályázati felhívás

Részletesebben

A humán erőforrás kezelés aktuális kérdései. Rauh Edit mb. főigazgató-helyettes

A humán erőforrás kezelés aktuális kérdései. Rauh Edit mb. főigazgató-helyettes A humán erőforrás kezelés aktuális kérdései Rauh Edit mb. főigazgató-helyettes Aktualitások humánerőforrás kríziskezelés tekintetében Képzéstámogatás Szakképzés átalakítás- Gyakorlati képzés hangsúlyossá

Részletesebben

esti-levelező tagozat iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás Felvehető maximális tanulói létszám: nappali tagozaton:1044 fő

esti-levelező tagozat iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás Felvehető maximális tanulói létszám: nappali tagozaton:1044 fő VI-174/3026/2012. sz. határozat melléklete 11. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetben) Jelen alapító okiratot Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

JOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József

JOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József JOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József Jogszabályok a képzésben 1993. évi LXXIX. tv. a közoktatásról 1993. évi LXXX. tv. a felsőoktatásról 1993. évi LXXVI. tv. a szakképzésről 2001.

Részletesebben

Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról

Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról I. A pályázati felhívás és az előszűrés Az Ügyészségi Közlöny 2014. évi 6. számában megjelent 20 ügyészségi fogalmazói álláshelyre szóló pályázati

Részletesebben

Jelentkezés a vizsgaelnöki névjegyzékre A Bíráló Bizottság működése és tapasztalatai

Jelentkezés a vizsgaelnöki névjegyzékre A Bíráló Bizottság működése és tapasztalatai Jelentkezés a vizsgaelnöki névjegyzékre A Bíráló Bizottság működése és tapasztalatai Betlehem József dr. SZVB Bizottság elnök Vizsgaelnöki Felkészítő Budapest, 2013. április 10. GYEMSZI EEFF, NMH SZFI

Részletesebben

Regulációs zavarok kutatása az Egészséges utódokért program keretében

Regulációs zavarok kutatása az Egészséges utódokért program keretében Regulációs zavarok kutatása az Egészséges utódokért program keretében Scheuring N.(1); Danis I.(2); Németh T.(3); Papp E.(1); Czinner Antal Prof.(1) Heim Pál Gyermekkórház, Budapest, Belgyógyászat (1);

Részletesebben

Bókay János Humán Szakközépiskola

Bókay János Humán Szakközépiskola Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc

Részletesebben

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 Beszámoló értékelés. 2012. július 2013. július

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 Beszámoló értékelés. 2012. július 2013. július Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 Beszámoló értékelés 2012. július 2013. július A Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja projekt keretében szakemberek 2010 és 2020

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 2. Jogszabályban meghatározott közfeladata: Középfokú nevelés - oktatás 2.1. Az intézmény típusa: összetett iskola

ALAPÍTÓ OKIRAT. 2. Jogszabályban meghatározott közfeladata: Középfokú nevelés - oktatás 2.1. Az intézmény típusa: összetett iskola Sorszám: B/67. ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv neve: Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskola Dienes László Grammar-School and Vocational School for Health Workers 1.1. Székhelye:

Részletesebben

(54) Radiográfus (52) Sugárterápiás szakasszisztens (54) Röntgenasszisztens Röntgenasszisztens (52)

(54) Radiográfus (52) Sugárterápiás szakasszisztens (54) Röntgenasszisztens Röntgenasszisztens (52) 5. KÉPI DIAGNOSZTIKA SZAKMACSOPORT 5.A. Képi diagnosztika 5.E. Radiofarmakológia 5.3. Diagnosztikai képalkotó 5.4. Radio-farmakológiai szakasszisztens 5.5. Radio-farmakológiai szakasszisztens (egészségügyi

Részletesebben

elearning helyzetkép az informatikai szakképzésben

elearning helyzetkép az informatikai szakképzésben elearning helyzetkép az informatikai szakképzésben Váradi Antal szakmai főtanácsadó 4. elearning Fórum 2004. június 16. Informatikai és hírközlési szakképzés jelenlegi legfontosabb feladatai Az IHM - 2004.

Részletesebben

Szakmai vizsgák az egészségügyi szakképzésekben Dr. Betlehem József MESZK Oktatási, tudományos és továbbképzési Bizottság

Szakmai vizsgák az egészségügyi szakképzésekben Dr. Betlehem József MESZK Oktatási, tudományos és továbbképzési Bizottság Szakmai vizsgák az egészségügyi szakképzésekben Dr. Betlehem József MESZK Oktatási, tudományos és továbbképzési Bizottság MESZK OTTB továbbképzés a szakképzési szakmai bizottsági tagok részére Budapest,

Részletesebben

VI. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége és IV. szegedi diabétesz nap

VI. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége és IV. szegedi diabétesz nap VI. Kelet-Magyarországi Diabétesz hétvége és IV. szegedi diabétesz nap Szeged, 2009. október 8 10. A Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika és a Magyar Diabetes Társaság tisztelettel meghívja

Részletesebben

A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ ÉS/VAGY A FOGYATÉKKAL ÉLŐ TANULÓK RÉSZVÉTELE A SZAKKÉPZÉSBEN SZAKPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ

A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ ÉS/VAGY A FOGYATÉKKAL ÉLŐ TANULÓK RÉSZVÉTELE A SZAKKÉPZÉSBEN SZAKPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ ÉS/VAGY A FOGYATÉKKAL ÉLŐ TANULÓK RÉSZVÉTELE A SZAKKÉPZÉSBEN SZAKPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ Szakpolitikai kontextus A nemzetközi adatok azt mutatják, hogy a fogyatékkal élő, valamint

Részletesebben

Önkormányzatának Közlönye

Önkormányzatának Közlönye 2009. március 31. XIX. Évfolyam 3. szám HEVES MEGYE Önkormányzatának Közlönye I. Közgyűlési határozatok 2 II. Hirdetmények 2 2 I. Közgyűlési határozatok A határozatok megtekinthetőek a www.hevesmegye.hu

Részletesebben

1. Vezetőség váltás, mentőállomás személyzete. 2. Statisztikai adatok az elmúlt fél év távlatából. 3. szakmai továbbképzések. 4. technikai fejlődések

1. Vezetőség váltás, mentőállomás személyzete. 2. Statisztikai adatok az elmúlt fél év távlatából. 3. szakmai továbbképzések. 4. technikai fejlődések 1. Vezetőség váltás, mentőállomás személyzete 2. Statisztikai adatok az elmúlt fél év távlatából 3. szakmai továbbképzések 4. technikai fejlődések 5. a jövő főbb irányelvei 2013. június 01-vel vezető váltás

Részletesebben

vizsgabizottsági tag GYEMSZI-ETI vizsgázók száma: 15 fő vizsgája Fülakupunktúrás addiktológus szakképesítés szakmai

vizsgabizottsági tag GYEMSZI-ETI vizsgázók száma: 15 fő vizsgája Fülakupunktúrás addiktológus szakképesítés szakmai 2003. óta végzett szakmai, szakértői tevékenység ismertetése: Köpölyözés oktatófilm készítése. 2003 júniusában elkészült az a hiánypótló oktatófilm, amely által az alternatív terápiákban széles körűen

Részletesebben

Veszprémben is megszólalt a Szívhang

Veszprémben is megszólalt a Szívhang Betegszoba 2011.04.28. http://www.betegszoba.hu/cikkek/sziv_es_errendszer/veszpremben_is_megszolalt_a_szivhang/ A Szívhang program a következő állomásán is elérte célját, hiszen a Petőfi Színház színészeinek

Részletesebben

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs 2007. évi Fogyatékosügyi Keretre benyújtott pályázatok eredményei: Pályázó neve Pályázat célja Megítélt (e támogatás Ft) 1. Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs Szegedi csoport

Részletesebben

AZ AUTISTÁK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

AZ AUTISTÁK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Cím 1053 Budapest, Fejér György utca 10. I. emelet 3. a. Telefon 061 354-1073 Fax 061 302-194 E-mail info@esoember.hu Honlap www.esoember.hu Adószám 19025915-1-42 AZ AUTISTÁK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ÉS A MAJORHÁLÓ

Részletesebben

Pest Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály. Az érettségi vizsga szervezési feladatai, a jogszabályi változások

Pest Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály. Az érettségi vizsga szervezési feladatai, a jogszabályi változások Pest Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztály Az érettségi vizsga szervezési feladatai, a jogszabályi változások 2012. Tavaszi érettségi vizsgaidőszak STATISZTIKA Vizsgázók : 10.602 fő Értékelt tantárgyi

Részletesebben

SZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK

SZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK A Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete SZHB Elsősegélynyújtó Csatári Péter: Csoportja 06/70-949-2215 és a Szegedi Tudományegyetem Boros István: Általános 06/20 Orvostudományi 522-0053 Kara közösen bemutatja:

Részletesebben

Okleveles Babysitter, Au pair tanfolyamok

Okleveles Babysitter, Au pair tanfolyamok Okleveles Babysitter, Au pair tanfolyamok A babysitter tanfolyam segít abban, hogy képes légy a gyermek szükségleteit teljes mértékben ellátni életkorának és fejlettségének megfelelően. Ezen felül ötleteket

Részletesebben

A továbbképzés részvételi díja: 19.500 Ft/fő a 6 alkalmas szakmai műhelyen

A továbbképzés részvételi díja: 19.500 Ft/fő a 6 alkalmas szakmai műhelyen É S Z A K - A L F Ö L D I R E G I O N Á L I S S Z O C I Á L I S F E J L E S Z T Ő, T A N Á C S A D Ó É S M Ó D S Z E R T A N I K Ö Z P O N T K O N Z O R C I U M P A R T N E R E 2 0 1 1. F E B R U Á R Kedves

Részletesebben

Audi Hungaria Schule. Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról

Audi Hungaria Schule. Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról Tájékoztató az Iskolai Közösségi Szolgálatról Fogalom tisztázás A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, Mi

Részletesebben

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények A projekt rövid áttekintése 1. Előzmények Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008-ban elkészítette a közoktatási intézményeire vonatkozó esélyegyenlőségi helyzetelemzésen alapuló Esélyegyenlőségi Tervét.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ OKJ VENDÉGLÁTÓ SZAKMENEDZSER KÉPZÉS FEBRUÁRI MODUL ZÁRÓVIZSGÁJÁRÓL

TÁJÉKOZTATÓ AZ OKJ VENDÉGLÁTÓ SZAKMENEDZSER KÉPZÉS FEBRUÁRI MODUL ZÁRÓVIZSGÁJÁRÓL TÁJÉKOZTATÓ AZ OKJ 55 812 01 0010 55 02 VENDÉGLÁTÓ SZAKMENEDZSER KÉPZÉS 2015. FEBRUÁRI MODUL ZÁRÓVIZSGÁJÁRÓL Tisztelt Végzős Hallgatók! Az Önök modulrendszerű Vendéglátó Szakmenedzser képzése négy alapozó

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Tengerecki Alapítvány www.tengereckialapitvany.hu Óriás Társas Játsszunk egy nagyot! Pályázat 2015.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Tengerecki Alapítvány www.tengereckialapitvany.hu Óriás Társas Játsszunk egy nagyot! Pályázat 2015. FELHÍVÁS A pályázatot hirdet magyarországi és európai pályázók számára Óriás Társas játékpark használatára. A által meghirdetett pályázat célja: - a játékkultúra fejlesztése - élő társasjátékok használata

Részletesebben

Miskolci kistérség életmódprogram: Együtt az egészségesebb életért

Miskolci kistérség életmódprogram: Együtt az egészségesebb életért Kedvezményezett neve: Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi íoktatókórház A projekt címe: Miskolci kistérség életmódprogram: Együtt az egészségesebb életért A pályázat azonosító száma: TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0016

Részletesebben

A 22. sorszámú Fizioterápiás asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 22. sorszámú Fizioterápiás asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 22. sorszámú Fizioterápiás asszisztens megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma 54 725 03 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések

Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések A foglalkoztatás fejlesztés helyzete, céljai Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések Kisvárda, 2017. január 23. Dr. Papp Csaba megyei jegyző Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

2007. december 18. Pécs

2007. december 18. Pécs 2007. december 18. Pécs Az LLL program és a Grundtvig lehetőségei Horváth Katalin Tempus Közalapítvány Múlt és jövő Erasmus 1987- LEONARDO DA VINCI 1995-1999, 2000-2006 SOCRATES2007-2013 1996-2000; 2000-2006

Részletesebben

Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n?

Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n? Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n? A tanári pálya iránt érdeklődő felvételizőként valószínűleg gondoltál már arra, hogy ehhez a hivatáshoz nemcsak a tudás közvetítése, hanem

Részletesebben

Dankovics Gergely. Dr. Barna István MÁESZ ÚJDONSÁGOK 2019 MAGYARORSZÁG ÁTFOGÓ EGÉSZSÉGVÉDELMI SZŰRŐPROGRAMJA

Dankovics Gergely. Dr. Barna István MÁESZ ÚJDONSÁGOK 2019 MAGYARORSZÁG ÁTFOGÓ EGÉSZSÉGVÉDELMI SZŰRŐPROGRAMJA NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Dankovics Gergely Programigazgató Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020-2030 Dr. Barna István Szakmai Bizottság elnöke Magyarország átfogó

Részletesebben

Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS

Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS Tudnivalók: DIÁKOKNAK A felnőttoktatásra vonatkozó külön rendelkezések Ha a tanuló a nyolc évfolyamos általános iskola elvégzése esetén 17., gimnázium

Részletesebben