Vállalkozz Hatékonyan Klub

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Vállalkozz Hatékonyan Klub"

Átírás

1 Min ment csődbe az első cégem? tanulmány dr. Tóth András 2009

2 Ebben a rövid tanulmányban bemutatom, mi az a legegyszerűbb pénzügyi eszköz, ami a legnagyobb javulást tudja elérni egy kezdő, vagy mikrovállalkozás életében. A most leírt nagyon egyszerű technika nekem nagyon-nagyon sokba került annak idején. Ugyanis 1989-ben elsők közt alapítottam egy kft-t három barátommal. A cég dinamikusan bővülő forgalom mellett két év alatt csúnyán csődbe ment (és vele együtt a barátság is megromlott). Ma már pontosan tudom miért történt mindez de akkor ez még felfoghatatlan titok volt a számunkra. Amikor közvetlen azután megalapítottam a második cégem (természetesen más társakkal), az első naptól kezdve bevezettünk egy apróságot. És ez az apróság hatására, ez a második cégem, ma, 18 év után is működik, és ez az apróság mai napig ugyan úgy él, mint a megalapítás napján. (Igaz a céget rég eladtam már ) Mi az, ami képes egy céget egészségesen tartani ennyi éven keresztül? Kiábrándulást fogok kelteni: ez látszólag tényleg egy apróság, ezért nem is figyelnek oda olyan sokan rá. Szóval a nagy titok: a cég első napján nyitottunk egy táblázatot és minden pénzügyi tételt feljegyeztünk benne. Megmutatom mi hogyan csináltuk. Az első lépés, hogy minden pénzügyi mozgásról szóló bizonylatot azonnal learchiváltunk. Akkor lemásoltuk és lefűztük (iszonyúan drágák voltak akkoriban a szkennerek), ma viszont mindent pillanatok alatt be lehet egy pdf dokumentumba szkennelni. Szépen fajták szerint sorszámot kell adni nekik és utána beírni egy táblázatba. Mi minden kerül ide: bejövő számlák kimenő számlák banki egyenleg értesítők egyéb pénzmozgást kísérő papírok (előleg, fizetés, adók stb.) Hogyan csináljuk ezt? Bemutatom az ős rendszert, hogy az elvet értsék. A táblázat oszlopai sorban: saját sorszám, amit mi adunk a bizonylatnak fajtája (kimenő/ bejövő számla, stb.) Kinek szól (cég neve) Kiállítás dátuma Esedékesség dátuma (pl. átutalásos számlánál a határidő dátuma) Összege Áfa tartalom Honnan jön a pénz Hova megy a pénz Költséghely Ezt az utolsó hármat hadd részletezzem egy kicsit. 2

3 Honnan jön a pénz/ hova megy a pénz: Minden cégnél a pénzek több helyen lehetnek. Példaként annak idején a mi cégünknél a következő helyeken lehetett a pénz: kézi kassza (rövidítése kk ez az irodavezetőnél volt egy kisebb összegekkel) nagykassza (rövidítés nk ez egy páncélszekrényben volt a nagyobb készpénz összegekkel, amihez az ügyvezetők fértek hozzá. OTP-nél lévő céges bankszámla (ki hinné rövidítve OTP ) Budapest Banknál lévő céges számla (rövidítve BB) és a legfontosabb a kintről/kintre (rövidítve k) Mutatok néhány példát: Honnan Hova Magyarázat k BB Átutalta a vevőnk a pénzünk a Budapest Bankos számlánkra BB nk Kivettük a Budapest Bank bankszámlánkról és beraktuk a páncélba nk kk A páncélból átraktuk a kézi kasszába kk k Kifizettünk a kézi kasszából egy kp-s számlát nk OTP A páncélból bevittünk az OTP-be a számlánkra Remélem így érthető az elv. Költséghely: Minden pénz valamiből jön és valamire fordítódik. Az elején megállapodunk, hogy minden ilyen lehetséges dolognak adunk egy költséghelyet (vagy bevételi helyet) és ezt minden tételnél leírjuk. A költséghely a mi ős rendszerünk egy kétjegyű szám volt: az 50 alattiak a bevételek, az 50 felettiek a kiadások. Példák: 21 szerviz bevételek 22 átalánydíjas karbantartási tevékenység 23 egyedi szerelési munkák 31, 32, 33 - az éves nagy projectek 51 iroda bérlet 52 iroda fenntartás 61 fizetések 62 bérek adó terhei 3

4 Nem írom le pontosan, a lényeg saját magának is ki kell alakítani egy ilyen költséghely tükröt (ez egy lista, amin a költséghely számok vannak rajta és hogy mi mit takar, mint például a mi rendszerünkben fent.) Mi mindenre jó ez az egész? Számtalan dologra. 1. Válaszolhatunk a folyton felmerülő kérdésre hol és mennyi pénzünk van? Ugyanis a néhány segédoszloppal azonnal megoldható, hogy bármikor ránézésre lássuk, hol és mennyi pénzünk van. 2. Mikor mit kell utalnunk, mi jön be. Pótolhatatlan a pénzügyi és cash flow tervezésben. 3. Kinek van lejárt tartozása. Amikor a kintlévőséget el kell kapnunk, létkérdés, hogy aki nem fizetett időben, azt azonnal megkeressük. Ha nem tudjuk ki az aki nem fizetett, honnan tudjuk időben észrevenni? 4. Mire megy el a pénzünk? A költséghelyek alapján összegezhetjük havonta a kiadásokat és máris választ tudunk adni a rémítő kérdésre, hova megy el hónapról-hónapra az a rengeteg pénz? 5. Honnan jön a pénz? Min amin keresünk, kitől jön a pénz összegezve a bevételi költséghelyeket könnyen átláthatóvá válik. 6. Milyen tevékenységeken keresünk, és mi viszi csak a pénzt? Az egyes tevékenységek szétválaszthatók és láthatók az egyes területek gazdaságossága külön-külön. Ha több mindennel foglalkozik a cég aranyat ér. A sort még hosszan sorolhatnám. Szóval a dolog csodálatos, remek és kihagyhatatlan. Ha bevezeti az a megdöbbentő élménye lesz, hogy kezd belelátni a cég ügyeibe. Ennek ellenére felméréseim szerint a magyar kisvállalkozások mindössze 27%-a rendelkezik valamilyen ehhez hasonló rendszerrel. Miért? Ennek fő oka, hogy ez a rendszer strapás: precíz naponta ismétlődő munkát igényel. A vállalkozók többsége utálja az ilyen munkát. Mi a megoldást: ezt nem nekünk kell csinálni, hanem valamelyik alkalmazottunknak. Ami a mi dolgunk: egyszer rászánni fél napot, kialakítani a rendszert, előírni az alkalmazottnak a feladatot, és azt rendszeresen ellenőrizni. Kevés munka, hihetetlen kontrol ez az ami a cégeknek leginkább kell. Ha egyetlen tanácsot adhatnék egy cégnek, ez lenne az: csináljanak egy ilyen rendszert. Meg fognak döbbenni micsoda változást jelent majd! Nekem ez a tudás egy teljes cégembe került Önöknek ez ingyen van 4

Könyvelheted magad is... a pénztárkönyvi könyvelés szabályai. Írta: Sinka Jánosné közgazdász, adószakértő

Könyvelheted magad is... a pénztárkönyvi könyvelés szabályai. Írta: Sinka Jánosné közgazdász, adószakértő Könyvelheted magad is... a pénztárkönyvi könyvelés szabályai Írta: Sinka Jánosné közgazdász, adószakértő Ez a könyv a szerzői jog védelme alatt áll, kizárólag a szerző előzetes, írásos engedélyével másolható

Részletesebben

HOGY KÉSZÍTSÜK FEL A CÉGÜNKET

HOGY KÉSZÍTSÜK FEL A CÉGÜNKET HOGY KÉSZÍTSÜK FEL A CÉGÜNKET A VISSZAVONULÁSRA? INGYENES TANULMÁNY MUNKAVÉDELMISEKNEK Budapest, 2009.05.19 1/11. oldal 1. Miért fejezi be valaki a vállalkozását?... 3 1.1. Aktuális ok: a válság... 3 1.2.

Részletesebben

Az eredmény keletkezése, felhasználása, eredménykimutatás, jövedelmezőségi tábla

Az eredmény keletkezése, felhasználása, eredménykimutatás, jövedelmezőségi tábla Bognár Zsoltné Az eredmény keletkezése, felhasználása, eredménykimutatás, jövedelmezőségi tábla A követelménymodul megnevezése: A vállalkozások alapítása, működtetése, átszervezése, megszüntetése A követelménymodul

Részletesebben

TőzsdeParkett.hu. bemutatja INGYENES ALAP TŐZSDETANFOLYAM MINDENKINEK. Tudással az ember rengeteg pénzt kereshet!

TőzsdeParkett.hu. bemutatja INGYENES ALAP TŐZSDETANFOLYAM MINDENKINEK. Tudással az ember rengeteg pénzt kereshet! TőzsdeParkett.hu Ingyenes Alap Tőzsdetanfolyam Mindenkinek 1 / 11 oldal TőzsdeParkett.hu bemutatja INGYENES ALAP TŐZSDETANFOLYAM MINDENKINEK Írta: Szikra Zoltán tőzsdeoktató Tudással az ember rengeteg

Részletesebben

avagy mi a különbség az éppen csak működő és a tulajdonosaik álmait beteljesítő weboldalak között?

avagy mi a különbség az éppen csak működő és a tulajdonosaik álmait beteljesítő weboldalak között? avagy mi a különbség az éppen csak működő és a tulajdonosaik álmait beteljesítő weboldalak között? Bevezető 2007 nyarán, amikor az első honlapomat indítottam anyukáknak babalélektanról (és mamalélektanról)

Részletesebben

Nem titok, hogy ki mennyit fizet!

Nem titok, hogy ki mennyit fizet! IT Hány biztosításközvetítő használja a rendszert, és mennyit fizetnek ezért? Jelen pillanatban az összes SK Trenddel szerződött biztosításközvetítő által fizetett havi díj átlaga 15 ezer forint. Havonta

Részletesebben

AVILA ANTONIO. ZONGORISTA, VAGY FODRÁSZ LESZ

AVILA ANTONIO. ZONGORISTA, VAGY FODRÁSZ LESZ AVILA ANTONIO. ZONGORISTA, VAGY FODRÁSZ LESZ BELŐLE. MONDTA RÓLA EGYIK TANÁRA AZ ISKOLAÉVEK ELEJÉN. VÉGÜL FODRÁSZ LETT. MÉGPEDIG A MAI NAPIG SIKERES, A SZAKMA IRÁNT ELKÖTELEZETT FODRÁSZ. NAGY ÉS ELÉGEDETT

Részletesebben

Mikor vásárolj, és mikor adj el a profit eléréséért?

Mikor vásárolj, és mikor adj el a profit eléréséért? Mikor vásárolj, és mikor adj el a profit eléréséért? A TŐZSDEI GRAFIKONOK ELEMZÉSE 1. Bevezetés A grafikonok elemzése még sosem volt ennyire népszerű. Ennek az az egyik oka, hogy manapság már olcsón lehet

Részletesebben

Mire jó a fejszámolás?

Mire jó a fejszámolás? Mire jó a fejszámolás? Még négyéves sem voltam, amikor menthetetlenül beleszerettem a számokba. Az 1000-nél kisebb számok világa voltak a játszóterem, a négy alapművelet pedig a csúszdám, a hintám, a libikókám

Részletesebben

INDULJ EL! Irányjelző vállalkozni szándékozó fiataloknak

INDULJ EL! Irányjelző vállalkozni szándékozó fiataloknak INDULJ EL! Irányjelző vállalkozni szándékozó fiataloknak Indulj el! Irányjelző vállalkozni szándékozó fiataloknak Köszöntő Mindenkinek van egy álma vagy legalábbis ötlete, elképzelése arra vonatkozóan,

Részletesebben

"Rendbehozzuk az 500 Ft-os frizuráját!"

Rendbehozzuk az 500 Ft-os frizuráját! "Egy jómódú nyugat-magyarországi városban, amit gyakran látogatnak a turisták, egy ügyfelem, Forgács Kata már évek óta működtetett egy elegáns és népszerű fodrászatot. Exkluzív hely volt, ahol a legolcsóbb

Részletesebben

Gondolatok a pénzügyi krízissel kapcsolatban

Gondolatok a pénzügyi krízissel kapcsolatban Takáts Péter Gondolatok a pénzügyi krízissel kapcsolatban Ha a nemrég lezajlott, de sajnos még messze nem befejeződött, krízis utóéletét megvizsgáljuk, akkor azt láthatjuk, hogy a kormányok valójában nem

Részletesebben

1. Készíts stratégiai cash flow tervet: 2. Vezess, pénzügyi háztartási naplót! 3. Mindig tervezd alul a bevételeket a kiadásokat pedig felül!

1. Készíts stratégiai cash flow tervet: 2. Vezess, pénzügyi háztartási naplót! 3. Mindig tervezd alul a bevételeket a kiadásokat pedig felül! 1. Készíts stratégiai cash flow tervet: ez a terv alapvetően megmutatja a készpénz áramlás irányait. A család pénzáramlását kb. úgy képzeld el, hogy van egy szűrő különböző méretű lyukakkal. Felül, akár

Részletesebben

Teremtsd meg az első milliódat!

Teremtsd meg az első milliódat! Korosztály: 6-18 év Teremtsd meg az első milliódat! M u n k a f ü z e t g y e r e k p é n z ü g y e k I I. Pénzügyi sikeralapozó útmutató és munkafüzet 6-18 éves gyerekeknek. www.elsomillio.hu Tel: + 36

Részletesebben

1. AZ ÖNKÉNTESSÉG FOGALMA, HELYE A TÁRSADALOMBAN

1. AZ ÖNKÉNTESSÉG FOGALMA, HELYE A TÁRSADALOMBAN "Az önkéntesek fantasztikus újítók. Ezért lelkünk rajta,ha nem vesszük munkájukat komolyan. De ne felejtsük el, mindannyian sokat tanulhatunk egymástól." Elisabeth Hoodless (1997), Igazgató, Community

Részletesebben

A KOR GYERMEKE A beszélgetésünk rendhagyó, mint ahogy Sas István személye és pályája is. Az interjú során önmagát, mint individuumot folyamatosan háttérbe szorítja. Nem önmagáról, hanem a reklámról akar

Részletesebben

Itt van Amerika! Az, amit mi itthon az amerikai rendszerû. Hungarovet Állatorvosi Rendelõ Budapest XXII., Brassói u. 10/A.

Itt van Amerika! Az, amit mi itthon az amerikai rendszerû. Hungarovet Állatorvosi Rendelõ Budapest XXII., Brassói u. 10/A. Itt van Amerika! Hungarovet Állatorvosi Rendelõ Budapest XXII., Brassói u. 10/A. Igen, a hír igaz! 2009. szeptember 1-jén Budapesten, annak is a XXII. kerületében, pár száz méternyire a 7-es fõúttól, megnyílt

Részletesebben

A JÓ ÍRÓK JÓ OLVASÓK- IGAZ-E EZ A SZÁMÍTÓGÉPES PROGRAMOZÁS TERÜLETÉN IS?

A JÓ ÍRÓK JÓ OLVASÓK- IGAZ-E EZ A SZÁMÍTÓGÉPES PROGRAMOZÁS TERÜLETÉN IS? SAPIENTIA ERDÉLYI MAGYAR TUDOMÁNYEGYETEM MŰSZAKI ÉS HUMÁNTUDOMÁNYOK KAR MATEMATIKA-INFORMATIKA TANSZÉK A JÓ ÍRÓK JÓ OLVASÓK- IGAZ-E EZ A SZÁMÍTÓGÉPES PROGRAMOZÁS TERÜLETÉN IS? KÉSZÍTETTE: TÉMAVEZETŐ TANÁR:

Részletesebben

Dobozos vagy egyedi szoftver

Dobozos vagy egyedi szoftver Konstantinusz Kft. 2011 1 Tartalomjegyzék 1 Tartalomjegyzék... 2 2 Bevezetés... 3 3 Mit értünk dobozos vagy egyedi rendszeren... 4 3.1 Dobozos rendszer:... 4 3.2 Egyedi rendszer:... 4 4 A megrendelő szempontjából...

Részletesebben

AUTÓVAL A CSÚCSRA. Az értékesítés mesterei

AUTÓVAL A CSÚCSRA. Az értékesítés mesterei AUTÓVAL A CSÚCSRA Névjegy Név: K. Botond Életkor: 45 év Üzletág: személygépkocsi-kereskedelem Munkakör: értékesítő Eredményei: cégénél kiérdemelte az Év értékesítője címet a legtöbb új autó eladásával

Részletesebben

J e g y zőkö n y v. IF-3/2012. sz. ülés (IF-9/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkö n y v. IF-3/2012. sz. ülés (IF-9/2010-2014. sz. ülés) IF-3/2012. sz. ülés (IF-9/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkö n y v az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottsága Ifjúsági albizottságának 2012. március 12-én, hétfőn 11 óra 08

Részletesebben

Ne vegyen fel hitelt, mielőtt ezt a 30 legfontosabb tanácsunkat nem olvasta el - Ingyenes hiteligénylésre felkészítő csomag

Ne vegyen fel hitelt, mielőtt ezt a 30 legfontosabb tanácsunkat nem olvasta el - Ingyenes hiteligénylésre felkészítő csomag Ne vegyen fel hitelt, mielőtt ezt a 30 legfontosabb tanácsunkat nem olvasta el - Ingyenes hiteligénylésre felkészítő csomag Ingyenes hiteligénylésre felkészítő minicsomag I. A könnyelmű hitelfelvétel csapdája

Részletesebben

3 végzetes hiba, mely már milliókba került versenytársainak

3 végzetes hiba, mely már milliókba került versenytársainak 3 végzetes hiba, mely már milliókba került versenytársainak és Önnek is milliókba kerülhet! Írta: Haraszti Mihály www.franchisemegoldasok.hu 2. oldal Ha alkalma nyílna belülről megvizsgálni azokat a hálózatokat,

Részletesebben

Halmos László: Mondolatok controlling témakörben

Halmos László: Mondolatok controlling témakörben 1 Controlling Halmos László: Mondolatok controlling témakörben Verziószám: 4.1 Mottó az Internetes megjelenéshez: Ha egy szakma tényleg érdekel, és meg akarod ismerni, akkor, ha leülsz az Internet elé,

Részletesebben

TÖBB JUTTATÁS, RENGETEG ÉLMÉNY! OTP SZÉCHENYI PIHENŐKÁRTYA LAKÁSHITEL- TÁMOGATÁS ADÓMENTESEN OTP ADLAK EGYBEN EGYSZERŰBB! OTP CAFETERIA KÁRTYA

TÖBB JUTTATÁS, RENGETEG ÉLMÉNY! OTP SZÉCHENYI PIHENŐKÁRTYA LAKÁSHITEL- TÁMOGATÁS ADÓMENTESEN OTP ADLAK EGYBEN EGYSZERŰBB! OTP CAFETERIA KÁRTYA 2015 A Z O T P C S O P O R T I N F O R M Á C I Ó S M A G A Z I N J A I N G Y E N E S K I A D V Á N Y 06 13 18 TÖBB JUTTATÁS, RENGETEG ÉLMÉNY! OTP SZÉCHENYI PIHENŐKÁRTYA LAKÁSHITEL- TÁMOGATÁS ADÓMENTESEN

Részletesebben

Mottó: Számviteli ismeretek nélkül élni lehet. Vállalkozni azonban csak ideig-óráig. (Sáfrány Ferenc)

Mottó: Számviteli ismeretek nélkül élni lehet. Vállalkozni azonban csak ideig-óráig. (Sáfrány Ferenc) SÁFRÁNY FERENC SZÁMVITELI ALAPOK, MÉRLEG ÉS EREDMÉNY ELEMZÉS Mottó: Számviteli ismeretek nélkül élni lehet. Vállalkozni azonban csak ideig-óráig. (Sáfrány Ferenc) Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 3 2. Számviteli

Részletesebben

Üzleti tanácsok. részére

Üzleti tanácsok. részére Üzleti tanácsok fejlõdõ vállalkozások részére 2015 NEKÜNK FONTOS A FEJLŐDÉS, FŐLEG HA AZ ÖNÉ. KISVÁLLALKOZÁSOK FINANSZÍROZÁSA Szeretné zökkenőmentessé tenni vállalkozása mindennapi pénzügyeit és biztosítani

Részletesebben