Pilismarót a legfontosabb

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pilismarót a legfontosabb"

Átírás

1 A PILISMARÓTI FALUKÖZÖSSÉG LAPJA MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE JANUÁR XXI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Pilismarót a legfontosabb Pilismaróti Hírek utolsó megjelenése óta több mint fél év eltelt. A A maróti emberek természetes igénye, hogy tájékoztatást kapjanak a falu vezetőitől a falu életében, a községházán történtekről, megismerhessék a község elöljáróinak terveit, elképzeléseit, kilátásainkat a következő esztendőre. Ezekről beszélgettünk a község vezetőjével, Pergel István polgármesterrel. Beszélgetés Pergel István polgármesterrel SZILÁGYI GÁBOR Mi történt a falu életében az elmúlt fél évben, milyen eseményekről, rendezvényekről lehet beszámolni? Az elmúlt időszakban elég sok rendezvény volt a faluban, aki akarta, megtalálhatta benne a kedvére valót. Augusztus tizedike környékén megünnepeltük a falu napját, a Lőrinc-napi búcsút. Ennek megrendezéséhez nagy segítséget nyújtott Kálmán Antal atya. Ez volt egyúttal a templom felújítását követő záróünnepség is. Igen jól sikerült falunapot tudhatunk magunk mögött pörköltfőző versennyel, kettőtől hatig tartó műsorokkal és éjjel háromig tartó utcabállal, ami mostanában nem volt a községben. Másnap nagyon színvonalas hangverseny volt a katolikus templomban, majd utána Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, az esztergom-budapesti főegyházmegye érseke celebrálta a szentmisét. Ez méltó megünneplése volt a templom fennállása kétszáz éves évfordulójának. Köszönet a civil szervezeteknek, akik az augusztus 20-ai nyárbúcsúztatót rendezték a Duna -parton. Nagyon fontos, hogy a szervezők önzetlenül, anyagi ellenszolgáltatás nélkül tették, amit tettek. Lehetőségei szerint az önkormányzat is segítette ezt a rendezvényt, ami tényleg jól sikerült. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk. Szeptemberben tartottuk sportcsarnokunk névadóját, amit Nyírő Csabáról, a sportkör egykori elnökéről neveztünk el. A rendezvény színvonalát emelte, hogy Popovics György, a megyei köz- Pilismarót a legfontosabb folytatás a 2. oldalon A szerkesztő köszöntője SZILÁGYI GÁBOR isztelettel köszöntöm a T Pilismaróti Hírek olvasóit! Bizonyára türelmetlenül várták már az újság megjelenését, hiszen lapunk legutóbbi számának megjelenése óta több mint fél év is eltelt már, szemben az akkor ígért kéthavi megjelenéssel. Sajnos az élet szomorú eseményei nem láthatók előre, Miksa Lajos szerkesztő sajnálatos, váratlan halála megakadályozta a folytatást. Most azonban engem ért a megtisztelő felkérés, hogy vállaljam el a Pilismaróti Hírek felelős szerkesztői teendőit. Nagy örömmel tettem eleget ennek a felké- résnek azért is, mert dömösi lakosként ezen a módon is lehetőségem van a két község közötti együttműködést erősíteni, baráti kapcsolatokat kialakítani. Természetesen az újság nem csak erről fog szólni. Alapvetően Pilismarót életéről, eseményeiről szeretnénk tudósítani, minél színesebb, érdekesebb és változatosabb formában. Egyelőre negyedévenként tervezzük az újság megjelentetését. Később ha a község anyagi lehetőségei is megengedik gyakrabban is megjelenhet a lap. Innen biztatom az olvasókat, ne csak olvassák, írják is ezt az újságot, hiszen a Pilismaróti Hírek a pilismarótiaké. Bárkinek lehet közérdeklődésre számot tartó mondanivalója. Küldjék el nekünk írásaikat, és ha az közlésre alkalmas, mi lehetőség szerint leközöljük. Eredményekben gazdag, békés esztendőt kívánok minden olvasónak!

2 2 PILISMARÓTI HÍREK JANUÁR Pilismarót a legfontosabb folytatás az 1. oldalról gyűlés elnöke is megjelent az ünnepségen, ő volt az ünnepség fővédnöke. A névadón ismert vendégek is részt vettek, mint Dr. Fehér István, Dr. Kecskés Imre és Dr. Nyírő Tamás, Nyírő Csaba testvére, illetve a család tagjai, valamint barátok, ismerősök, akik őt személyesen is ismerték, együtt sportoltak, dolgoztak vele. Külön köszönöm a Gran Áfésznek a rendezvény lebonyolításához nyújtott segítségét, továbbá Újvári György úrnak és Haraszti Erzsébetnek, akik messzemenően támogatták, és segítették az esemény lebonyolítását. Október 23-át is méltóképpen megünnepeltük, a katolikus szentmise után került erre sor a Dobozy téren. Igen szépen sikerült a Bozóky Mihály Általános Iskola által szervezett Falukarácsony, ahol nagyon színvonalas műsor került bemutatásra, és rengeteg ember vett rajta részt. Hogyan alakult a község pénzügyi helyzete tavaly? Sajnos nem lett jobb, mint korábban, és ha a Limes üdülőt nem tudjuk eladni, akkor 31 millió forint hiányzott volna a költségvetésünkből, és nem tudtuk volna ÖNHIKI nélkül lezárni az évet. Így viszont nem volt 30 napon túl kifizetetlen számlánk. A 2011-es évet túléltük, de biztos, hogy 2012 még sokkal nehezebb lesz. Ha már itt tartunk, milyenek a község kilátásai az idei évre? A bevételeinket sajnos nemigen tudjuk majd növelni. Ebből a szempontból ugyanúgy állunk, mint tavaly. Február 15-ig el kell fogadnunk a évi költségvetést, mert ha nincs költségvetés, akkor nincs állami normatíva sem. Ebben az évben nagyon meg kell húznunk a nadrágszíjat, nem egy lyukkal, hanem talán kettővel is, hogy 2012-t túléljük. Ha megvalósul az a kormányzati szándék, hogy az idén feladatfinanszírozás lesz, akkor remélhetőleg könynyebb lesz az életünk. Ezt majd meglátjuk, amikor odaérünk, mert hát az is kérdés, hogy mennyit adnak egy feladatra. Még nem tudjuk, mit hoz a járások kialakítása, milyen feladatokat visznek el, és milyenek maradnak. Mindenki készül az új dolgokra. Az már biztos, hogy a megyének is megváltozik a szerepe, és már közzétették a járások várható kialakítását is. A tervek szerint az esztergomi járáshoz fogunk tartozni. Ez lesz a megyében a legnagyobb járás, ami közel 95 ezer embert, mintegy 23 községet fog magába foglalni. Idén nyugdíjba megy néhány kollégánk, akiket méltóképpen szeretnénk majd elbúcsúztatni, de ennek a pénzügyi rendezése is terhet ró majd a büdzsénkre. További terhet jelent az önkormányzat számára, hogy idén tavasztól meg kell kezdeni az iskola felújítására felvett hitel tőkerészének törlesztését. Eddig csak a kamatokat fizettük, a havi részlet nyolcszázezer forint körül volt, ami mostantól sajnos már több, mint egymillió-kétszázezer forint lesz. Könnyebbséget jelentene, hogy egy korábban felvett 25 millió forintos hitel viszont most fog lejárni, ha nem növekedne egyúttal az iskola hitelének törlesztő-részlete. Az önkormányzat legfontosabb célja, hogy a település működtetését biztosítani tudja. Ez mindent megelőz. Évek óta körülbelül évi 30 millió forintos hiánynyal küzd a település költségvetése, amit azért eddig innen-onnan mindig sikerült előteremteni. Ugyanakkor forrásokat sem lehet túlzott mértékben elvonni a feladatoktól, mert akkor előbb-utóbb ellehetetlenül a falu. Az önkormányzat iskolát, óvodát, sportcsarnokot és öregek napközi otthonát működtet. Ezek nagy terhet rónak a falura, és sajnos nem jött Pilismarótra olyan vállalkozás vagy tevékenység, amiből az önkormányzatnak többlet bevétele származhatna. Ismert az a kormányzati szándék, hogy az iskolákat az önkormányzatok helyett az állam működtesse. Van-e már erre vonatkozóan konkrét információ? Annyit tudunk, hogy az iskolák szeptembertől nagy valószínűséggel állami kézbe kerülnek. De hogy ez pontosan miként megy majd végbe, még senki sem tudja. Több lehetőség is van: csak a munkabéreket fizetik, és a dologi kiadások maradnak, vagy kompletten az egészet viszik, vagy az önkormányzat is pályázhat, hogy fenntarthassa tovább is. Még sok a nyitott kérdés. Ráadásul szerettük volna az iskolában a fűtés korszerűsíteni, ebből a célból mintegy 36 millió forintra pályáztunk, aminek kétmillió forint az önrésze, és nem tudjuk, hogy visszakapjuk-e ezt a pénzt. Nem korszerű a felújított iskola új fűtése? Sajnos nem, a mai kor követelményeinek nem igazán felel meg. A pályázat megújuló energiaforrások felhasználására nyílt, és egyáltalán nem mindegy, hogy havonta ezer forintot kifizetünk a gázért, vagy a nap melegíti meg a vizet, és már eleve fokos víz kerül be a rendszerbe. Erre lehetett pályázni. Ebben még benne lett volna egy kerékpár-tároló kerékpár számára. Ez arra lett volna jó, hogy próbáljuk arra nevelni a gyerekeket, hogy az autón kívül más közlekedési eszköz is van. Ahogy szokták mondani: a láb mindig kéznél van. Továbbá a pályázati összegből millió forintot a falu bemutatására, népszerűsítésére lehetett volna költeni. Tervez az önkormányzat más beruházást is? Szeretnénk az önkormányzat birtokában levő épületek egy részét egy kicsit felújítani, modernizálni, mert sajnos az épületeink állaga, így az összes szolgálati lakásé is, folyamatosan romlik. Elkerülhetetlenül szükségessé válik a polgármesteri hivatal valamilyen mértékű felújítása. Már régen akadálymentesíteni kellett volna, nyílászárókat kellene cserélni, fűtést korszerűsíteni, és legalább egy tisztasági meszelést elvégezni, mert már tarthatatlan állapotok vannak. A vizesblokkot is muszáj átalakítani, mert nem normális dolog, hogy a nyolc itt dolgozó ember és az ügyfelek egy illemhelyet használjanak. Áldatlan állapot, hogy a toalett mellett van a teakonyha, ez 2012-ben nem tartható fenn tovább. További problémánk az ügyfélfogadás korszerűtlensége. Jó lenne a nagy közös szobákat egyszemélyes külön irodákká alakítani, ahol az ügyintéző külön-külön fogadhatná az ügyfeleket, mert gyakran elhangzanak személyes adatok, bizalmas információk, amelyek csak az ügyfélre és az ügyintézőre tartoznak. Talán sikerül valamilyen pályázat keretén belül erre a rekonstrukcióra is forrást szerezni. A hivatal informatikai rendszerére is ráférne a korszerűsítés, reméljük, hogy akár pályázati pénzből, akár önerőből ebben is sikerül előrelépni. A kultúrotthonunk alkalomszerűen működik, legtöbbször árusok veszik igénybe, illetve a nyugdíjas klub használja kéthetente. Arra is ráférne a felújítás, de a mai gazdasági helyzetben nem valószínű, hogy erre sort tudunk keríteni. Szükségessé vált lehetőleg még március 15-e előtt a Dobozy-szobor felújítása, mert megrepedt a talapzata, és a betűket is újra kellene festeni. Erre már kértünk árajánlatokat, már csak testületi döntés kell hozzá, és biztosan elkészül. A rendőrségtől most kaptunk egy ígéretet, hogy a pilismaróti rendőrőrs fel lesz újítva, és egy körzeti megbízottat helyeznek ki, aki állandóan Pilismaróton fog lakni, és Pilismarót illetve Dömös dolgait el fogja látni. Az önkormányzatok legtöbb beruházásukat pályázati pénzekből valósítják meg. Milyen feladatokat terveznek még idén ebből a forrásból megoldani, illetve milyen egyéb feladatok várna még megoldásra? A tavasz folyamán sok elmaradást be kell pótolnunk, meg kell oldanunk a református templomdomb csúszását. Erre készen vannak a tervek, a munka tizenhétmillió forintba kerülne a községnek, ennek hetven százalékát állami támogatásként kapnánk, harminc százalékot hozzá kellene tenni, ez 5,1 millió forint, ami jelenleg még nem áll rendelkezésünkre. A képviselő-testületnek kell dönteni arról, hogy a költségvetés terhére biztosítsák ezt az összeget számunkra. Mindenféleképpen szükséges lenne megoldani a csapadékvíz elvezetést, ami főleg a református temető fölötti hegyekből jön le. Itt két vagy három árkot is létre kellene hozni. Ennek a megtervezése is milliós nagyságrendű költséget jelent. Keressük a lehetőséget, hogy valamilyen pályázat segítségével csináltassuk meg ezt a vízrendezési tervet, de eddig ez még nem igazán sikerült. Sikeresen indultunk a kompok, révek pályázaton, ahol a kishajó felújítására nyertünk pénzt. Ezt a pályázatot a hajó üzemeltetőjével, Szalay Balázzsal kötött megállapodás alapján vele készíttettük el, és az elszámolás is az ő feladata lesz. Ennek február 28-ig meg kell történnie.

3 2012. JANUÁR PILISMARÓTI HÍREK tól várhatóan önkormányzati feladat lesz a víz- és csatornaszolgáltatás és a szemétszállítás. És igaz, hogy a csatorna már két éve, 2009-ben át lett adva, de a mai napig nincs véglegesen megoldva ez a kérdés, mert még nagyon sokan főleg az üdülőtulajdonosok nem kötöttek rá. Talán egy magasabb összegű talajterhelési díj kivetése arra ösztönözné az embereket, hogy kössenek rá a csatornára. Ezt 2013-ig okvetlenül rendezni kell, és aktiválni kell a csatornaközművagyont. Voltak tavaly nagyobb beruházások? Nagy beruházásokra nem került sor, viszont előrelépésnek tekinthető, hogy az önkormányzat rendbe tudta tenni a strandot, és még némi szerény bevétel is származott belőle. A lényeg az, hogy az emberek meg voltak elégedve a nyújtott szolgáltatással, ezen próbálunk mégy egy kicsit javítani, esetleg újabb eszközök, padok kihelyezésével, szalonnasütő vagy grillező felállításával, ami nem jelent nagy terhet az önkormányzatnak, de mégis egy kicsit javítja a komfortérzetet. Ha a képviselő-testület úgy dönt, pályázatot is lehet kiírni, hátha tud ott valaki fejleszteni, és ez is előbbre vinné a dolgainkat. Örülünk, hogy a mögöttünk hagyott esztendőben egyházi beruházásban felújításra került a templomunk, mi pedig meg tudtuk csinálni a révkikötőnél a parkolót. És ami szintén nem önkormányzati beruházás, de az erdészet is átadta az új székházát, ahol igen impozáns helyen dolgoznak a munkatársaik. Nagyon sok embert foglalkoztat a Dömössel létrehozandó körjegyzőség gondolata. Történt ezen a téren valami előrelépés? Tavaly év végén elfogadásra került az új önkormányzati törvény, amiben egyértelműen kétezer főnél húzták meg a határt, az ennél kisebb településeken nem lehet önálló hivatal. Pilismarót tehát megtarthatja a hivatalát, Dömös azonban nem, mert lakosságszáma nem éri el a kétezer főt. Mindenképpen közös hivatalt kell alakítania Pilismaróttal a két képviselő-testületnek, amire jövő évben kerülhet sor. Mi vagyunk kedvezőbb helyzetben, Dömös csatlakozik hozzánk. Persze a törvény szerint Dömösnek lehetősége van a közvetlen szomszédját megkerülve Esztergommal is közös hivatalt létrehozni, de ennek kicsi a valószínűsége. A közös hivatalt legkésőbb március végéig létre kell hozni. Ennek előkészítéséhez legkésőbb szeptemberben, hozzá kell fogni, nem szabad januárig várni. Jómagam nem vagyok ellensége Dömösnek, és úgy gondolom, ez igaz Pilismarót lakosságára is, egymás mellett élünk, egymásra vagyunk utalva, össze kell fognunk. Nekem mint polgármesternek azonban természetesen Pilismarót érdekeit kell képviselnem. Bízom benne, hogy ha letisztulnak a dolgok, jó együttműködést tudunk kialakítani a két község között. Az azonban biztos, és azt hiszem érthető is, hogy mi nem tudjuk Dömös gondjait megoldani, nem is akarjuk, és arra nincs is szükség. Tavaly nem voltak adottak a körjegyzőség létrehozásának feltételei. Pilismarótnak nem lett volna pénze arra, hogy a szervezeti változásokat meg tudja finanszírozni, gondolok itt a létszám leépítésére, mert nyilván nem maradhatott volna annyi ember a hivatalban, mint jelenleg. Igazából az első évben ez csak pénzt vitt volna. Milyen a foglalkoztatottság helyzete a községben? Nagy problémánk a munkanélküliség. Az erdészeten és a Pilmü-n kívül nincs másik cég, vállalat, ahol nagyobb létszámot foglalkoztatnának, kivéve az önkormányzatot, és ide tartozik az iskola és az óvoda is. Tavaly összesen harmincnyolc közfoglalkoztatottnak adtunk munkát több-kevesebb ideig. Volt közöttük négyórás, nyolcórás, hatórás, volt, akinek a foglalkoztatására a kistérséggel közösen pályáztunk a parlagfű szezonban. A gond az, hogy az eszközökre, fűnyíróra, benzinre már nem lehetett támogatást kapni. Az is érdekes helyzetet teremt, hogy egy fűnyírót csak vizsgázott kezelő működtethet, és a vizsga jelentős terhet ró az önkormányzatra. Szerintünk lehetne ezt rugalmasabban is kezelni, elég lenne egy munkavédelmi oktatás is. Egy tanfolyami képzés negyvenötvenezer forintba belekerül, erre az önkormányzat képtelen. Jó lenne, ha idén is lenne egy három-négyfős mag, akik állandóan itt dolgoznának a műszaki kollégánk vezetésével, mert jobban tudnának vigyázni az eszközökre, a feladatokat is ismernék. Sajnos már minden eszközünk elöregedett, mindkét traktorunk lassan felnőtt korba lép. Tavaly egy fűnyírót tudtunk összesen vásárolni, pedig nagy szükség lenne új gépekre, mert legutóbb a szervizben a javítás előtti átvizsgáláskor három-négy gépünkre is azt mondták, hogy a javítása gazdaságtalan, elérték azt a pontot, hogy már nem lehet talpra állítani őket. Azonban a község belterületén levő zöldterületeket, illetve a külterületen, a Duna-parton és Basaharcon levőket is ugyanúgy rendben kell tartanunk, mint az elmúlt években. Bízunk benne, hogy ezen a területen is tudunk sikeresen pályázni. Van-e sportélet a településen? Pilismarót nagyon jó helyzetben van abból a szempontból, hogy rendelkezik sportcsarnokkal, focipályával és egy műfüves kispályával. Szeretnénk, ha a gyerekek már óvodás kortól futballozhatnának, és ez már többkevesebb sikerrel működött is. Kovács Levente két hónapig foglalkozott a gyerekek oktatásával. Azonban Levente foglalkoztatásának támogatását megszüntette a munkaügyi központ, az önkormányzat pedig nem képes saját forrásból az ő bérét kigazdálkodni. Pedig nagyon jó lenne, mert kitűnő edzéseket tartott, és a gyerekek szerették. A gyerekek versenyeztetését azért megoldjuk, amilyen rendezvényre csak tudjuk, elvisszük őket. Elsősorban nem eredmények elérése a cél, hanem hogy megszeressék a sportot, egy kicsit mozogjanak, szakadjanak el a számítógéptől, és szükségét érezzék annak, hogy közösségben legyenek, csapatot alkossanak. Milyen közösségi események lesznek idén Pilismaróton? Már túl vagyunk a falusi disznóvágáson, amit idén már második alkalommal rendeztünk meg. Mire az újság megjelenik, túl leszünk a Magyar Kultúra Napja alkalmából adott ünnepi műsoron is. Ezt követi a március 15-ei ünnepség. Április 14-én lesz az új református lelkész asszony, Kovály Erzsébet ünnepélyes beiktatása. Áprilisban lesz továbbá ismét Mazsorett fesztivál, ami már tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre. Május elsején civil kezdeményezésre a sportpályán lesz egy rendezvény, egy rockmajális, ami egész napos program lesz. Majd a Lőrinc-napi a falunap és búcsú, erre augusztus 11-én és 12-én kerül sor. Augusztus 20-án lesz a nyárbúcsúztató. Az óvoda is valószínűleg megrendezi hagyományos szüreti bálját. Ezt követően október 23-át ünnepeljük majd, és végül az iskolások által szervezett falukarácsony zárja majd az idei rendezvények sorát. Ezeken kívül természetesen részt veszünk minden olyan környékbeli programon, ahová meghívnak bennünket. A falunapot testvértelepülésünkkel, Garamkövesddel együtt szeretnénk rendezni, és természetesen mi is részt veszünk a május végi, Orbán-napi rendezvényen. Várhatóan idén is sor kerül a Karasna fesztiválra, ami korábban motoros fesztivál volt, mára inkább zenei fesztivál lett belőle. Ez a néhány nap ugyan kellemetlenséget okoz a Duna-parton pihenőknek ezúton is kérjük a türelmüket, de az önkormányzatnak milliós nagyságrendű bevételt jelent, amire égető szükségünk van. Tavaly egy civil kezdeményezés eredményeképpen rovásírásos helységnévtáblák kerültek kihelyezésre a falu szélein. Idén szintén civil kezdeményezésre Trianon-emlékművet szeretnének létrehozni a katolikus temető melletti háromszögben. Ennek jelenleg a tervezése folyik, de a szervezők június 4-én szeretnék felavatni az emlékművet. Milyen az önkormányzat kapcsolata a civilekkel? Nagyon jó a kapcsolatunk a községben működő mindkét egyházzal, továbbá a civil szervezetekkel is, úgy a mazsorett csoporttal, mint a Legyetek jók, ha tudtok alapítvánnyal. Segítjük egymást, részt veszünk egymás rendezvényein, és ez jó dolog. Két testvértelepülésünk van: a németországi Hirschberg és a szlovákiai Garamkövesd. A garamkövesdiekkel sokkal élőbb, napi, heti a kapcsolat, hiszen itt vannak közel hozzánk, és nyelvi nehézségeink sincsenek. Hirschberggel nehezebb, főleg a nyelvtudás hiánya miatt. Szeretném megköszönni a falu lakóinak a munkámhoz nyújtott segítséget és támogatást, és mindenkinek sok erőt, egészséget és kitartást kívánok erre az elkövetkező évre, hogy céljaink teljesüljenek.

4 4 PILISMARÓTI HÍREK JANUÁR Önkormányzati hírek BALÁZS MÁRTA agy örömünkre szolgál, N hogy ismételten sikerült megjelentetni a Pilismaróti Hírek jelen számát, melyben tájékoztatni kívánjuk a tisztelt lakosságot az önkormányzaton történtekről és Pilismarót Község Önkormányzat Képviselő-testülete munkájáról. Pergel István polgármester a évi utolsó, évzáró testületi ülésen összegezte az év eseményeit, amit most szeretnék megosztani Önökkel. Ez történt 2011-ben: A képviselő-testület tevékenységét az éves munka- és ülésterv alapján végezte. Sok fontos döntést kellett meghozniuk. Tartottak közmeghallgatást, lakossági fórumot. Valamennyi önkormányzati fenntartású intézmény működött anélkül, hogy bármiféle fennakadás lett volna a működtetés terén. A gazdálkodásban voltak nehezebb időszakok, mint ahogyan az látszott is az év elején. A nehézségeket a LIMES (volt Elzett Üdülő) értékesítésével sikerül áthidalni. Az év során a törvényes működés érdekében egy intézményünk önállóságát meg kellett szüntetni, ez az intézmény az Idősek Klubja. Az önállóságát érintő változás ellenére az Idősek Klubja természetesen működött, üzemelt, az ellátottak mit sem éreztek a változtatásból. Mik is történtek 2011-ben? Parkoló épült Kompok-révek pályázatból a Duna-parton, befejeződött az iskola beruházás, megtörtént a műszaki átadás-átvétel az év elején, és az év végére a teljes pénzügyi elszámolás. A projekt zárására és az áfa kompenzációjára, az év végén került sor. Az iskola informatikai rendszerének korszerűsítése TIOP-os pályázatból valósult meg. A kistérség által működtetett mozgókönyvtárba történő belépéssel szoftvervásárlásra került sor. A patak meder helyreállítása megtörtént. Nyílászárók cseréjére került sor a háziorvosi rendelő épületében. Kulturális események körében valamennyi nemzeti ünnepünkön megemlékezésre került sor. Év elején falusi disznótor volt, augusztusban a falu védőszentje tiszteletére rendezett Szent Lőrinc napkor az önkormányzat búcsút és falunapot szervezett. Pörköltparádé címmel pörköltfőző versenyen bizonyíthatták községünk lakói a főzéstudományukat. Névadó ünnepség keretében lett a községi sportcsarnok neve Nyírő Csaba Sportcsarnok. Rovásírással helységtábla avatás volt ősszel. A község adóssága nem növekedett. Az adóbevételek behajtására az év második felében nagyobb hangsúlyt fektetett a hivatal. Ez látszott is az év végi adóhátralékok csökkenő tendenciájából. A képviselő-testület célja változatlanul az, hogy ez a falu előre menjen és folyamatosan fejlődjön. Pergel István polgármester szerint 2011 a tanulás és túlélés éve volt. Igaz voltak viták, de ezek a viták mind a falu érdekében zajlottak. A viták ellenére a falu él, és működik, ami a jelenlegi helyzetben azt mondhatom, hogy nem kis eredmény. A körjegyzőség kapcsán megtapasztalhattuk, hogy képesek vagyunk az összefogásra év a változás éve lesz. Változik az új Ötv. és e jogszabály változás révén a közigazgatás szerkezete. Államosítási folyamatok indultak be. A járáshoz telepítik az általános iskolák, a kórházak, a tűzoltóságok működtetését második felétől változik a szemétszállítás rendszere is. A jegyzőtől államigazgatási feladatok kerülnek el a járáshoz. Tervek 2012-re: A képviselő-testület évi munkatervében 10 ülésnapot tervezett. Munkájukat már az új önkormányzati törvény alapján végzik. Január 24-én már ülésezett a testület, amelyen igen sok döntés született. Lesenszky Róbert önkormányzati képviselő úr lemondását követően sor került Feketéné Janositz Bernadett képviselő asszony beiktatására. Bizonyára értesültek róla, hogy az 1/2012. (I.25.) Ökt. rendelettel módosításra került a helyi szociális rendelet, amely módosítás lényege, hogy megszűnt a helyi lakásfenntartási támogatás. Ezentúl a lakásfenntartási támogatás hatásköre a jegyzőé, a kérelmeket hozzá lehet benyújtani február 1-jén lép hatályba a helyi anyakönyvi rendelet, amelyet a testület 2/2012. (I.25.) Ökt. rendeletszámmal fogadott el. Legfontosabb eleme az, hogy február hónaptól az esketésért huszonötezer forintot kell fizetni. Természetesen ezen összeg fejében a hivatal az esketés végén biztosítja a pezsgőt. Február hónapban esedékes a évi költségvetés elfogadása. A költségvetés elfogadását azonban megelőzi február 13-án, hétfőn 16 órai kezdettel a közmeghallgatás a Polgármesteri Hivatal nagytermében. A közmeghallgatás témája a évi költségvetési koncepció lesz. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk. Az önkormányzat törvény által kötelezően ellátandó feladatai mellett a képviselő-testület nagy hangsúlyt kíván fektetni a lakosság tájékoztatására és a lakosság bevonására a döntésekben. A Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság áprilisban falubejárást tart, ahol a lakosság a helyszínen is elmondhatja problémáit. Örömmel jelentjük a lakosságnak, hogy a szemétszállítási díj mértéke évben mégsem emelkedik annak ellenére, hogy az emelést a testület december hónapban jóváhagyta. Mivel augusztus 1-jén lejár a tízéves közszolgáltatói szerződés a Saubermacherrel, ezért évközben kommunális hulladék elszállításra kell közbeszerzési eljárást lebonyolítani. Fontos feladatunk lesz a közös önkormányzati hivatal létrehozásának előkészítése, valamint az iskola állami kézbe történő átadása. A jegyzőtől elkerülő államigazgatási feladatok átadása is komoly feladatokat ró a hivatalra. Költségvetési forrásokat kell a testületnek találnia, ezért a villamos energia beszerzésnél szolgáltatók versenyeztetésével kívánunk költségeket megtakarítani. Felmerült a lehetősége a házi segítségnyújtás feladatellátásának a kiszervezésének, amellyel szintén költségeket takaríthatnánk meg. Továbbra is a helyi adóbevételek képezik a saját bevételeink legnagyobb hányadát, ezért tisztelettel kérjük valamennyi adózónkat, hogy adófizetési kötelezettségeiknek határidőre szíveskedjenek eleget tenni. Megnyugvást jelent, hogy a testület további adó bevezetését (ebadó) jelenleg nem tervezi. Ezúton tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a évi CLVI. tv a alapján a helyi adóhatóságnak lehetősége van azoknak az adóalanyoknak a nevét, címét és adótartozásuk összegét nyilvánosságra hozni, akiknek tíz napon túli meghaladó adóhátralékuk van. Erre magánszemélyek esetén ezer, vállalkozások esetén tízezer forintnál nagyobb mértékű adótartozás esetén kerül sor. Kérjük Önöket, hogy elmaradt adóik befizetését legkésőbb január végéig rendezzék, mert az imént említett lista február 6-án közszemlére kerül. A képviselő-testületnek továbbra is célja valamennyi önkormányzati fenntartású intézmény működtetése, az alapfeladatok ellátása a lakosság legnagyobb megelégedésére.

5 2012. JANUÁR PILISMARÓTI HÍREK 5 Sportcsarnok névadó-ünnepség GŐBÖLÖS GÁBOR z ősz beálltával nagyszabású keresztelőre készült Pilis- A marót apraja-nagyja, ugyanis a képviselő-testület tavalyi döntésének köszönhetően a falu sportcsarnoka szeptember 17-én a Nyírő Csaba nevet vette fel. A helyieknek nem kell Csabát bemutatni, de a teljesség kedvéért néhány mondatban foglaljuk össze munkásságát: Nyírő Csaba 1934-ben született Pilismaróton, Nyírő Károly helybeli református lelkész és Kovács Margit első fiúgyermekeként, őt még további három fiú követte a sorban. Neveltetéséből is adódóan szerette, és tisztelte embertársait, ami egész életének munkásságán meglátszott, mint ahogy a sport szeretete is. A család minden férfitagja sportolt, legkisebb öccse, Tamás a labdarúgásban a legmagasabb szintig eljutott, vagyis a nemzeti bajnokság első osztályában is játszott. Csaba azután sem szakadt el a sporttól, miután azt aktívan már nem művelte, hanem sportköri elnökként több mint három évtizedig időt, s energiát nem kímélve dolgozott a pilismaróti sporteredményekért. Munkássága alatt működött labdarúgó, röplabda és asztalitenisz szakosztály, de nagyon sok sportolót kísért el különböző versenyekre, spartakiádokra is. Mindemellett soha nem feledte hitét és vallását, s tevékenyen részt vett a község mindennapi életében is. Álljon itt egy rövid idézet legkedvesebb énekéből: Bár a világ gúnyol, nevet, Honvágy tölti el lelkemet, És nemsokára hív az Úr: Jövel haza, én gyermekem! Kitárt karjával vár az Úr: Pihenj, nyugodj a keblemen. A sportcsarnok névadó napját a szervezők összekapcsolták az iskola-felújítás során elkészült műfüves pálya avatójával is, ideszervezve egy labdarúgó tornát hat csapattal, U7-es korosztállyal. A délelőtt tíz órakor kezdődő tornára Pilismarót mellett öt csapat fogadta el a meghívást, a Mészöly Akadémia, Pilisvörösvár, a Goldball FC., a Zoltek Nyergesújfalu és Dunakeszi. A jó hangulatú mérkőzéseken a végső győzelmet a Mészöly Akadémia szerezte meg, második Pilisvörösvár csapata lett, harmadikként a Goldball FC. végzett. Az első három helyezett kupát és oklevelet, a többi résztvevő oklevelet vehetett át. A szervezők a torna teljes ideje alatt üdítőt, szendvicset és gyümölcsöt biztosítottak a gyerekeknek. A mérkőzéseket Lénárt István játékvezető vezette, a zsűri munkájában Minczér Albertné és Szikorszki János segített, akinek ezúton is köszönjük a díjazás nélkül végzett, lelkiismeretes munkájukat. A műfüves gyermeklabdarúgás mellett a füves pályán is megkezdődött az immár hagyományosnak mondható, II. Nyírő Csaba kispályás labdarúgótorna, igaz, az eredetileg hat csapatos meghívásos torna visszalépés miatt végül csak öt csapattal került lebonyolításra. A tavalyi győztes Briganti csapat az idén is elnyerte a kupát, a második helyezett a Vörös Ördögök csapata, harmadik pedig a Nagybaj (Nagysáp) csapat lett. A mérkőzéseket két NB III-as játékvezető, Klotz Tamás és Jurák Ferenc vezette, ismét díjazás nélkül, ezúton is köszönjük részvételüket és felajánlásukat. A program folytatásaként következett a nap legjobban várt sporteseménye: a Színészválogatott pályára lépése. A színészek között pályára lépett Varga Miklós énekes, Balázs Pali előadóművész, Straub Dezső színművész, Lippai László színművész, Seregi Zoltán, a Tüskevár sorozat Tutajosa, Tűzkő Sándor, a Barátok közt sorozat sztárja, Kardos Róbert színművész, Podusil György, a Magyarock Dalszínházból, Kamarás Mihály szinkronrendező, csapatkapitány, Tatár István atléta, egykori olimpikon, Laklóth Péter szintén a Magyarock Dalszínházból, Horváth Andor színművész, Balogh Mihály szinkronrendező, valamint Egressy Zoltán író, költő. A mérkőzés első félidejében a Színészválogatott a kistérség válogatottjával mérte össze tudását, és 1:0 arányban diadalmaskodott, a második félidőben pedig a Pilismarót Öregfiúk volt az ellenfél. Színészeink itt már kissé elfáradtak, s végül 2:0 arányban alulmaradtak. A mérkőzést Erős Gábor FIFA játékvezető-asszisztens vezette, az a neves sportember, aki a 2010-es Bajnokok Ligájának döntőjében egyes számú asszisztensként tevékenykedett, s így a Színészválogatottal együtt jelentősen emelte az esemény színvonalát, és szintén minden ellenszolgáltatás nélkül vett részt a tornán. A sportesemények után, fél négykor kezdődött a hivatalos névadó ünnepség, melyen a rendezvény fővédnökeként a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés elnöke, Popovics György úr is részt vett, és beszédet mondott. A további felszólalók, Pergel István polgármester, Dr. Kecskés Imre volt iskolai osztálytárs és társelnök, Dr. Fehér István, a Gödöllői Agrártudományi egyetem tanára és nem utolsó sorban Pilismarót szülöttje, valamint Lőte Attila színművész szintén rövid beszédben méltatták Nyírő munkásságát. Az ünnepség keretén belül a pilismaróti sport elkötelezett híve, Szikorszki János saját, külön erre az alkalomra írt kedves versét mondta el. A beszédek után Pergel István polgármester úr és Popovics György elnök úr felavatták a Nyírő Csaba nevével ellátott gránittáblát a csarnok falán. Ezután a vendégeket állófogadás, a sportolókat pedig vadpörkölt várta. Az esemény lehetőséget adott rá, hogy sok év után újra találkozzunk régi ismerőseinkkel, barátainkkal, az emlékek felelevenítése és az azóta történtek elmesélése hosszú órákra biztosította a kötetlen és vidám szórakozást. A szervezők köszönik mindenkinek, akik akár pénzben, akár bármilyen más módon támogatták a rendezvény lebonyolítását.

6 6 PILISMARÓTI HÍREK JANUÁR A Bozóky Mihály Általános Iskola hírei FÁBIÁNNÉ GYIMESI LÍVIA - FEKETÉNÉ JANOSITZ BERNADETT toljára az elmúlt tanév végén adtunk hírt iskolánk dicsérte gyermekeink érdeklődé- köszöntötte az egybegyűlteket, U életéről. A közben eltelt időszak sét, tanulni-tudni akarását, érdeklődését az angol nyelv iránt, és is eseményekben és eredményekben gazdag volt. azt a fegyelmezettséget, amit a A nyár legfontosabb eseményét jelentette a TIOP /1 pályázat realizálódása: 4 db tantermi csomag (interaktív tábla és a hozzá tartozó eszközök), szerver, WIFI-csomag, 17 db iskolai PC került az intézménybe. A nyári szünet első napjaiban a tantestület tagjai újabb képzésen vettek részt, amelyen az interaktív tábla használatára készültek fel a kollégák. Július 28-án tartottuk a sajtónyilvános projektzáró ünnepséget, melyen vendégeink azon kívül, hogy megnézhették a beruházás eredményét, négy helyszínen bemutató foglalkozáson vehettek részt, szerezhettek élőben tapasztalatot az IKT eszközök oktatásban történő felhasználásáról. A 2011/2012. tanév évnyitó ünnepsége idén rendhagyó volt, hiszen ezen a napon búcsúztattuk el nyugdíjba vonuló kollégánkat: Nyers Lajosné, Marika tanító nénit, aki ez alkalomból átvehette a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatási Államtitkárság elismerését: a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet. Köszönjük fáradhatatlan, lelkiismeretes munkáját, az iskolánkban eltöltött évtizedeket, és az irodalmi színpadosok felejthetetlen produkcióit. Nyugdíjas éveire nagyon jó egészséget, sok örömet kívánunk! A rendhagyó tanévnyitó azonban nem ért véget ennyivel, hiszen Roger tanár úr a dömösi angol tábor vezetője angolul táborban és az iskolában tapasztalt. A gyerekek kitörő lelkesedéssel fogadták el, és köszönték meg tanár úr ajándékát: Wales zászlaját. A zászló több héten át hirdette a rendhagyó kezdést, hiszen az angol tábor utolsó napjai és a tanévkezdés az angol projekttel egybefonódott: szeptember 2-a az angol nyelvet tanulóknak kedvezett. A dömösi angoltábor három anyanyelvi tanára két hatvan perces foglalkozást tartott több mint negyven diáknak. A gyerekeket lenyűgözte az eredeti brit kiejtés, a színes és játékos feladatok pedig kommunikációra késztették őket. A délelőtt jó hangulatban telt, emellett sikerélményhez is juttatta a diákokat, a tanárok elégedettek voltak velük. Reméljük, máskor is ellátogatnak hozzánk. A 2011/2012. tanév számokban. Ebben a tanévben 200 diák kezdte / folytatta tanulmányait a Bozóky Mihály Általános Iskolában, 10 tanulócsoportban. Sajátos nevelési igényű tanulóink száma 16 fő, beilleszkedési, tanulási, magatartási zavarral küzdő tanulóink száma 18 fő. Így az iskola számított létszáma 234 fő. Hátrányos helyzetű tanulóink száma 58 fő, közülük halmozottan hátrányos helyzetű 36 fő. Első osztályunkban 26 kisdiák tanul. A sajátos nevelési igényű tanulók fejlesztését iskolánk gyógypedagógusai látják el, míg a Nevelési Tanácsadó által előírt fejlesztéseket, és a logopédiai ellátást az Esztergom-Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás által alkalmazott logopédus/ gyógypedagógus biztosítja. Az Integrációs Pedagógiai Rendszert továbbra is alkalmazzuk halmozottan hátrányos helyzetű tanulóink beilleszkedését segítendő. Ehhez a feladathoz kapcsolódóan pályázatot nyújtottunk be az IPRben résztvevő tanulók támogatására, hogy ebben a tanévben is minden tanulónak legyen lehetősége eljutni osztálykirándulásra, egy-egy színház vagy múzeumlátogatásra. Szeptember végén papírgyűjtést szerveztünk. A csaknem 30 tonnányi papírért az osztályok összesen 306 ezer forintot kaptak. (Az így szerzett osztálypénz sorsáról a közösségek külön-külön döntenek.) A papírgyűjtést a 6. osztály nyerte. Gratulálunk! Iskolánk névadójára, Bozóky Mihályra emlékezve szeptember 29-én, Mihály napkor különleges programot szerveztünk a gyerekeknek. Előzetes feladatként Bozóky Mihály életútjából készültek a tanulók, majd koszorút kötöttek. A diákönkormányzat képviselői (miniszterek, polgármesterek) helyezték el a megemlékezés koszorúját iskolánk névadójának sírján. Ez a nap adott alkalmat iskolánk és az Amari Kris Alapítvány közös pályázatára született pályamunkák bemutatására (rajzok, fogalmazások), így elsőként a tanulók munkáiból készült kiállítást tekintettük meg. A délelőtt további részét a szabadban töltöttük. Az alsósok a csarnok melletti sportpályán különféle játékos sportversenyeken vettek részt: osztályok közötti focimeccsen, rókavadászaton, futóversenyeken, ügyességi játékokon. A felsősök is kihasználták a kellemes, meleg, őszi napot. Az osztályok kigyalogoltak a halastóhoz, ahol először totót töltöttek ki, majd terményekből, falevelekből képeket készítettek. A szellemi megmérettetés után játék következett. Volt átkelés a folyón, méta, gránátdobálás, házasfogó. A gyerekek jókedvűen, önfeledten, lelkesen vettek részt a Mihály napi programon. Testvértelepülésünk, Garamkövesd minden évben megszervezi az Orbán-napi mulatságokat, szüreti felvonulást és szüreti bált. Most sem történt ez másként: tavasszal az Orbán-napi rendezvényen, ősszel a szüreti felvonuláson képviselték iskolánkat, településünket néptáncosaink, mazsorettjeink. A szüreti felvonulás Pilismaróton sem maradt el. Október 8- án délután a Köztársaság téri műsorral (óvodások, iskolások) még jó időben kezdődött a mulatság, sajnos a felvonuláson résztvevők bőrig áztak. Október 14-én délután elektronikai veszélyes hulladékgyűjtést szervezett az iskola, megszólítva a falu lakóit. Bárki hozhatott elromlott TV-t, videót, számítógépet, háztartási kisgépet. Előzetes bejelentést kértünk, hogy a szállító tudjon kalkulálni az elszállítandó mennyiséggel. A felkínált lehetőséggel sajnos az iskolán, a Takarékszövetkezeten és a Polgármesteri Hivatalon kívül

7 2012. JANUÁR PILISMARÓTI HÍREK 7 csak néhány falubeli és dömösi család élt, de ennek ellenére egy kisbusz megtelt lomokkal. Ennyivel is kevesebb lett a szemét környezetünkben! Az akciót jövőre újra meghirdetjük! Az iskola diákönkormányzata az idén is megrendezte a már hagyományos Tök jó bulit. Az utolsó tanítási nap délutánját jó hangulatban töltötte tanár, diák az iskola aulájában. A dekoráció már délelőtt elkészült, dicsérve a szorgos kezeket, a 7. és 8. osztályos gyerekeket és a két osztályfőnököt: Dávid Évát és Fets Ibolyát. A zenéről Király Róbert 8. osztályos tanuló gondoskodott! Nagy dicséret illeti őt! Magas színvonalon, hivatásos zenészt is megszégyenítő ügyességgel zenélte végig a bulit. A technikát az oviból kaptuk kölcsön, köszönet érte! A büfét a nyolcadikosok biztosították. A buli elején tökfejeket faragtak a gyerekek, a kész töklámpások estig világítottak a suli udvarán. Sokan alkalomhoz illő jelmezben (boszorkány, szellem, kalóz) érkeztek. Őket egy-egy cukorkával díjaztuk. A vidám délután gyorsan elszállt, mindenki elégedetten ballagott haza, s kezdte meg őszi szünetét. Október 28-án focistáink mérettettek meg. Ezen a napon rendezték meg Esztergomban a Kertész Kálmán Tehetségkutató Teremfoci Bajnokságot. Iskolánk csapata gyönyörű eredményt mondhat magáénak. A bajnokság részleteiről Kovács Levente cikke tudósít. Október 30-án a Dömösi Galériában került sor Dani-Szabó Eszter grafikus DÖMÖS 2011 FALU-ÉS VÖLGYTÉRKÉP című kiállításának megnyitójára, és az óriástérkép avatására. Volt tanítványunknak, Dani-Szabó Eszternek szeretettel gratulálunk ehhez a nagy munkához, mely várhatóan a közösséghez tartozás élményét is erősíti majd minden dömösi lakosban. A kiállításhoz kapcsolódott a FÖLDÜNKÉRT VILÁGNAP apropóján az a gyermekrajz pályázat, mely szűkebb hazánkat, a szülőföldet kívánta bemutatni gyermekszemmel a térkép, tájtérkép eszközével. A kiállítás megnyitóján Vertel Beatrix grafikusművész a gyermekmunkák méltatásakor kiemelte, hogy mennyire fontos szerepet töltött be ez a pályázati felhívás, hiszen a szülőföld mind jobb megismerését, és a szülőföld szeretetét erősítette. Díjazott tanulóink: Alsó tagozat: I. helyezés: Király Bianka, 4. osztály II. helyezés: Pokorny Olivér, 1. osztály III. helyezés: Kőműves Levente, 1. osztály Különdíj: Legény-Tóth Adrienn, 4. osztály Kabai Ákos, 4. osztály Felső tagozat: I. helyezés: Nagy Zsófia, 6. osztály II. helyezés: Király Bence, 6. osztály III. helyezés: Balázs Margarita Gálik Alexandra, 6. osztály Különdíj: Baris Viktor Bánáti Tamás, összevont b osztály Az egyéni díjak értékes képzőművészeti eszközöket jelentettek, és a pályázatban résztvevő minden osztály dekorációs csomagot kapott ajándékba. Az osztályok különdíját a legtöbb pályamunkát beküldő 3. osztály kapta, jutalmuk a dekorációs csomagon kívül: egynapos ingyen belépő az osztály minden tagjának a dömösi strandra. Köszönjük szépen a szép ajándékokat és a lehetőséget! Visegrádon jártunk FETS IBOLYA z Áprily Iskola évtizedekkel A ezelőtt szép hagyományt teremtett az Áprily-napok rendszeres megrendezésével. Kulturális, művészeti és sportversenyek váltják egymást minden év novemberében. Iskolánk elfogadva a meghívást évtizedek óta rendszeres résztvevője ezeknek a programoknak. November 15-én került megrendezésre alsó tagozatosoknak a sor- és váltóverseny. Három iskola vett részt a nemes vetélkedésen, a hazaiakon és rajtunk kívül még Dunabogdány is. A csapatot tizenkét fő alkotta (hat fiú és hat lány) 2. osztálytól a 4. osztályig minden évfolyamból két fiú és két lány került BAKA TAMÁSNÉ visegrádi Áprily Lajos Általános Iskola Áprily tanár A úr címmel meghirdetett rajz- és képzőművészeti pályázatra lelkesen készültek iskolánk tanulói. Összesen huszonegy alkotást küldtünk be a pályázatra. November 14-én 10 órára kaptunk meghívást a kiállítás ünnepélyes megnyitójára. Megtekinthettük elküldött rajzainkat kiállítva, majd sor került a neves visegrádi művészekből álló zsűri által díjazott alkotások bemutatására, s a díjak átadására. Iskolánk tanulói is nagyon szép eredményeket értek el. Rajzverseny be. A szervezők hét feladatot állítottak a csapatok elé. Először a könnyebb feladatokat kellett teljesíteni, amelyek közül néhányban, például szlalom-futásban első helyen végeztünk. Az összetettebb, labdás feladatok vagy a kötélhajtás már nem ment annyira, mint szerettük volna. Összesítésben sajnos a másik két csapat mögött a harmadik helyen végeztünk. A nagy létszámú szurkolótábor remek hangulatot teremtett a csarnokban. Végig volt szurkolás természetesen főleg a hazai csapatnak. A gyerekek az eredményhirdetésnél már azon tanakodtak, hogy jövőre megint meghívnak-e minket, mert szeretnénk jó eredményt elérni, ezzel öregbítve iskolánk hírnevét. Az első korcsoportban második helyezett lett Zeke Annamária 2. osztályos tanuló Nemes Nagy Ágnes: Gesztenyefalevél című verséhez készített illusztrációjával. A második korcsoportban Gír Virág Panna 4. osztályos tanuló első helyezést ért el Nemes Nagy Ágnes: Szetyepotya Péter című verséről készült rajzával. Második lett Dubniczki Sebestyén 3. osztályos tanuló, aki szintén Nemes Nagy Ágnes: Gesztenyefalevél című verse alapján készített rajzott. A díjazottak oklevelet és ajándékot, a pályázaton részt vevő tanulók pedig oklevelet kaptak munkájuk elismeréseként. Szavalóverseny FEKETÉNÉ JANOSITZ BERNADETT November 14-én délelőtt Visegrádra hívtak bennünket. Nyolc diákkal (négy alsós és négy felsős) indultunk, hogy részt vegyünk az Áprily Lajos tiszteletére rendezett szavalóversenyen. Éppen a költő a születésnapján rendezték meg a versenyt Áprily tanár úr címmel. Tanulóink szép verseket választottak, és szépen, átéléssel szavaltak. A pilismaróti diákok közül a zsűri a legjobbnak Kabai Ákost találta, aki Nemes Nagy Ágnes egyik kedves versével nyerte meg korosztályában (3-4. osztály) az első díjat. Az oklevél mellé egy szép Áprily kötetet és a Mistrál együttes CD-jét kapta. Gratulálunk neki! Szép és izgalmas volt a verseny, alaposan felkészültek voltak a gyerekek. Mindnyájan élményekkel gazdagodva jöttünk haza.

8 8 PILISMARÓTI HÍREK JANUÁR Második Pilismaróti Disznótor PINTÉR ZSUZSANNA múlt év januárjában került A sor az első pilismaróti falusi disznótorra hagyományteremtés céljából. A falusi népszokások közül a disznóvágás volt az egyik legtöbb embert megmozgató közösségi esemény, és így sikerült a múlt évben a mi falusi disznótorunk is. A főszervező Bartal Achilles képviselő úr, aki egyben a böllér is, már késő ősszel felkeresett ez ügyben, hogy a tavalyi év tapasztalatait összegezve hozzákezdjünk az idei disznótor szervezéséhez. Ekkor ötlött fel bennem, hogy a második disznótor színesebbé tétele céljából kiállításon mutassuk be a témához kapcsolódó eszközöket, fényképeket, hogy lássuk, mennyi minden szükséges ahhoz, hogy a disznóból hurka, kolbász, sonka, rántott hús és még sok egyéb finomság legyen. A kiállítás a Régi idők disznóvágása címet kapta. Január 12-én nyitottuk meg a kiállítást, ami a disznóvágáskor egész nap megtekinthető volt az érdeklődök számára. A tárgyakat, eszközöket valamint fotókat is időrendben, műveletek folyamatában helyeztük el. A tárgyi eszközöknél a kezdet: a fogóvas, ölőkés valamint a vérfelfogó tál, a vég a terített asztal. Közben fateknők, hassal toló hurkatöltő, lyukas fa szűrőkanál, bödönök, vájdlingok. A falon pedig nagyanyáink, dédanyáink által hímzett, varrt falvédők szép mondásokkal színesítették a kiállítást. A kiállítás-megnyitó végén a helyi óvodások témába vágó, malacos mondókákat, énekeket mondtak. Sokan eljöttek a faluból a megnyitóra. Minden korosztály képviselői jelen voltak, fiatalok és idősek egyaránt. A nagy nap krónikája Már előző nap nagy volt a sürgés-forgás a felső iskola udvarán. Helyükre kerültek a katlanok, üstök, tőkék, aprították a tűzrevalót. Lassan virradt azon a reggelen, nem disznóvágásra való időben, mert plusz öt fok volt. Pattogott a tűz a katlanokban, gyülekeztek a segítők és a kíváncsiskodók. Aztán hozták a főszereplőt, az áldozatot, aki egyszer csak megérkezett az udvarra egy utánfutón. Mielőtt még lefogták volna az áldozatot, egy kupica kisüstiből meríthetett erőt, bátorságot mindenki az elkövetkezendő műveletekhez. Ez volt a fogó pálinka. Azután elkezdődött A malac visítva vette tudomásul, hogy ez bizony nem tréfadolog. Miután leszúrták, éppen csak folydogált a vére. Ebből ugyan nem esztek! Ezek lehettek röfink utolsó gondolai. Azért a véres hurkának való csak összejött. A katlanokban rotyogott a víz. Ekkor a malac fürödni ment egy nagy teknő forró vízbe, ez volt a forrázás. Majd hangos zúgással kezdődött a gázos pörzsölés. Amikor a disznó bronzbarnára sült, következhetett a bőr megtisztítása, amelynek eszközei a gyökérkefe, a megfelelő kés és a tiszta víz. Szorgos kezek kaparták, kefélték a bőrét. Mások a mosáshoz szükséges vizet hordták. Röfink átlényegült. Mielőtt a böllér kése belevágott volna, soha életében ilyen fehéren nem ragyogott a bőre. Közben a nézelődők és persze a segítők számára elkészült a disznóvágás elmaradhatatlan itala, a forralt bor. Majd a megmosott, megtisztított malac akasztófára rénfára került. Böllérünk már fente a bontókéseit, bárdját. Csitt-csatt, megkezdődött a darabolás. Községünk költője megírta az alkalomra szóló versét, amelyet fel is olvasott a jelenlévőknek. Röfink lassan elfogyott a rénfáról, a tőkén pedig gyűlt a hús. A nézelődők megpróbálták kilóban, dekában felbecsülni a sonka súlyát. Ez természetesen csak egy embernek sikerült, díja egy üveg bor volt. Aztán a disznó minden darabja a maga helyére került. A katlanokban főtt a hurkának való, a konyhában sült a pecsenye. Hú, micsoda illatfelhő gomolygott ki az udvarra! És jöttek-jöttek a kedves vendégek falunkból és más helységekből. Talán megérezték a pecsenye illatát? Fogyott a tea, a forralt bor, s mellé a finom pecsenye. Szorgos kezek segítették böllérünk munkáját. Darálták a hús, beízesítették, és már töltötték is a pilismaróti röfi-kolbászt, ami egyenes úton a konyhába, ott pedig séfünk segítségével a sütőbe került. Már nagyon várták a vendégek, hogy a friss és ropogósra sült kolbászt megkóstolhassák. Miközben fogyott a kolbász, a hurka töltésével is elkészültek. Így aztán folyamatosan került pecsenye, hurka, kolbász a terített asztalra. Délben az udvaron került sor a Bozóky Mihály Általános Iskola tánccsoportjának szórakoztató műsorára. Őket követte a Kisze- Kusza Zenekar fantasztikus játéka, melyet kötelező műsoruk után a teremben folytattak szabadon. Húzták a vonót, szólt a nóta, és bekapcsolódtak az itt lévő vendégek is. Fantasztikus jó hangulat alakult ki. Egész nap lehetett tombolát vásárolni. Az izgalmas tombolahúzásra három órakor került sor. Mindenki nyerni szeretett volna, és volt, akinek többször is sikerült. Gratulálunk a nyerteseknek, akik pedig nem nyertek, azok se szomorkodjanak, majd legközelebb sikerül! Ekkor már telt ház volt az udvaron. Kicsik, nagyok, fiatalok, idősebbek. Elkészült a toros káposzta és a húsleves is. Gyorsan ürültek a nagy edények, az üres gyomrok pedig teltek az ízes ételekkel. Egyszer csak egy kék hajú, tarkaruhás jelent meg. Ki is lehetett? Hát ez az a személy, akit minden kisgyermek szeret, és mindenkinek mosolyt csal az arcára: Jojo bohóc. Vidám műsorát vastapssal köszönték meg a kisgyermekek. Műsor után mindenki kedvére választhatott különféle alakú és színű lufit. Bizony voltak, akiket egész lufi felhő röpített haza. A gyerekműsor után következett a felnőttek szórakoztatása. Szólt a zene, többen táncra is perdültek, és énekelték a slágereket. Ahogy lassan alkonyodott, úgy fogytak a konyhában és a tálalóasztalon a jó falatok, és a vendégek teli hassal, lassan távoztak a helyszínről. Sötétedéskor ért véget a fergeteges második pilismaróti disznótor. Ez a nap magába foglalta a múltat, a jelent és bármily furcsán hangzik a jövő is benne rejlett. Hagyomány a múltból, megőrizni a jövőnek, és a kettő mögött rejtőzik maga a cselekmény: tenni érte a mindenkori jelenben. Ezekkel a gondolatokkal szeretném megköszönni Pilismarót Község Önkormányzatának és képviselőinek a támogatását, valamint a sikeres kiállítás és a disznótor lebonyolításában résztvevőknek, támogatóknak a segítségét. Viszontlátásra jövőre, veletek, ugyanitt.

9 2012. JANUÁR PILISMARÓTI HÍREK 9 Ősz szele zümmög aluszik a nyár már, aluhatnál falevél, hogyha leszállnál. Aluhatsz, falevél, betakar a tél, reggel a kacagás az egekig ér. MARKÓ ÉVA zilágyi Domokos kedves S gyermekversével és nagyon sok szeretettel köszöntöm a kedves Olvasókat a Mesevár Óvoda dolgozói és gyermekei nevében. Több mint fél év telt el, amióta utoljára olvashatták lapunkat. Egy kicsi gyermek életében ez hosszú és fejlődésteli időszak. Nagyon gazdag nevelési évet zártunk le, sok kedves pillanatra emlékszem vissza. A Mesevár Óvoda hírei felfedező kirándulások minden évszakban a csoport kedves helyszínére, tárgyi feltételeink bővítése a célnak megfelelően, az élősarok tudatos fejlesztése, a már megkezdett folyamatok (kapcsolatfelvétel zöld óvodákkal, zöld szervezetekkel, zöldség-, virágos-, gyógynövényes kert fenntartása, bővítése, cserepes virágok ellenőrzése) befejezése. Kérjük Önöket, ha a témában van ötletük, vagy csak szívesen segítenének nekünk, hogy még gazdagabb programokat tudjunk szervezni, jelezzék az óvodában. Kedves hagyomány, hogy Karácsonykor és Anyák Napján ellátogatunk Basaharcra az Esthajnal Otthonba és a Maróti Idősek Otthonába. Tánccal, énekkel, apró ajándékkal kedveskedtünk az édesanyáknak, nagymamáknak és a dédiknek. Szeretettel, könynyes szemmel nézik végig a nagyok a kicsik műsorát. Ezek a találkozások mindig meghatóak. Azt gondolom, gyermek és idős egyaránt töltekezik belőle. Megtiszteltek bennünket az Őszikék énekkar tagjai is. Fantasztikusan jó volt együtt énekelni a nagymamákkal. Tele voltunk szebbnél szebb élményekkel. Elköszöntünk nagycsoportosainktól, ők szeptembertől iskolások lettek. Nevelőtestületünk összetétele nem változott, csupán egy kicsit fiatalodtunk, hiszen hárman is megünnepelhettük 25 éves, pályán töltött jubileumunkat! A gyermekek közül sokan otthon töltötték a nyári szünetet. Hét gyermeket vittünk háromhetes vízhez szoktatásra az Esztergomi Szent István Strandfürdőbe. Nagyon ügyesek voltak, és elsajátították az úszás alapjait. Az óvoda egész évben nyitva tart, így mi csak három hétre zártuk be a kapuinkat kívülről. Belül lázas munka folyt, nagytakarítás. Nagyon szomorúan fogadtuk azt a hírt, hogy a felújítási pályázatunkat tartaléklistára helyezték, tehát nem nyertünk, viszont másik pályázaton nem indulhatunk. Nagyon rossz állapotban van az óvoda, állandóan toldozgatjuk-foltozgatjuk, de nem tudjuk, hogy ez meddig lesz elég. Nagyon ránk férne a tetőcsere, a nyílászáró-csere, a festés, a kerítés cseréje, bútorcsere, a játékok pótlása. A 2011/2012-es tanévet hatvankilenc gyermekkel indítottuk el. Örvendetes, hisz rég voltunk ennyien! Az idei évben még lehetővé tette a közoktatási törvény, hogy két és fél évesek is jöhessenek az óvodába. Azt gondolom, mindenki jól vette az akadályokat, és picurkáink is hamar megszokták az óvoda barátságos, meleg légkörét. S megkezdődött a munka. Újra énekszótól, meséktől hangos a ház. Az idei nevelési év kiemelt feladata a Zöld Óvoda cím elnyeréséhez szükséges feltételek megteremtése, összhangban a Helyi Nevelési Programmal. Ehhez alakítottuk a cél- és feladatrendszerünket is: a környezettudatos szemlélet megalapozása, egységes logó kialakítása az óvodapedagógusok által, megfigyelések, kísérletek, gyűjtések dokumentálása, a természetismereti játékok skálájának bővítése, Igazi szüreti hangulat varázsolódott falaink közé szüreti napunkon. Sok-sok vendég tisztelt meg bennünket. Évek óta velünk darálnak az esztergomi Szent Erzsébet Óvoda óvodásai, a basaharci és a saját időseink is. Daráltunk, préseltünk, mustot ittunk, bolondoztunk egész délelőtt. Kedves pillanat volt, amikor a gyerekek köszöntötték az időseket az Idősek Világnapja alkalmából. Mindenki szemébe por szállt. A délelőtt végére jutott még idő egy kis mesélésre is, hisz e napon volt a Magyar Népmese Napja is. Szülők, gyerekek együtt hallgatták az Aranytulipán meséjét. A középsőseink meghívást kaptak a Tökvilág Fesztiválra Zebegénybe, a nagyok kis csapata pedig a falusi szüreti felvonuláson szerepelt. Sajnos az eső is megáztatott bennünket, de mi hősiesen vonultunk egy kicsit! Nagyon jól sikerült az esti bál is. A bál bevételéből egy kinti játékot szeretnénk vásárolni. Mindenkinek szeretnénk megköszönni a segítségét, támogatását! S szeretnénk mindenkit meghívni egy kis látogatásra, ha kíváncsiak belülről az óvodára! Jó óvónőhöz mérten sok mindenről tudnék még mesélni, de csupán egy gondolatot szeretnék még megosztani önökkel. Az ünnepek elmúltával se siessünk, egy kicsit lassítsuk le az életünket, s többet játszunk, beszélgessünk gyermekeikkel, unokáinkkal. Aki szereti a szépet, az életet szereti. Aki gyermekkorában megtanult látni, az sok-sok év múlva, ha rosszkedvűen vagy bánattal sújtottan jár az úton, meglátja a zöld fűben a sárga kankalin ragyogását, vagy a fecske röptének eleganciáját, s máris szebbnek látja a világot. (Hermann Alice)

10 10 PILISMARÓTI HÍREK JANUÁR N Vállalkozás, kultúra, polgárosodás Heckenast Gusztáv ( ) a magyar könyvkiadás aranyembere SZILÁGYI ÉVA ovember 18-án az Országos Széchenyi Könyvtárban voltam a Heckenast Gusztáv emlékére rendezett kiállítás ünnepélyes megnyitóján. A kiállítás szervezőinek egyik célja - a XIX. század hangulatának megidézése - már a budai Várba megérkezve, az OSZK épületébe belépve szinte megvalósult számomra. Az ünnepélyes megnyitón a Heckenast család több tagja is megjelent, és mint azt a kiállítás kurátorától, Dr. Lipták Dorottyától megtudtuk, az alapötlet Heckenast Andrea újságírótól, Heckenast Gusztáv leszármazottjától ered. Köszöntőt mondott Dr. Sajó Andrea, az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgatója. A kiállítást Dr. Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium minisztere, és Dr. Csorba László történész, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója nyitotta meg. A műsorban Kassai István Liszt-díjas zongoraművész, és Szélyes Imre Jászai Mari-díjas színművész működött közre. A tárlatra érkező látogató varázslatos időutazáson vehet részt. Számos érdekességet hallhat és láthat a három tematikusan berendezett teremben: megtekintheti többek között a Heckenast kiadó kiadványait, szakember segítségével kipróbálhatja a Heckenast-örökséghez kapcsolódó egykori nyomdagépet is, az eredeti Columbia gyorssajtót, amelyen A 12 pont első példányait nyomtatták. A nagypolgári enteriőrök, a pilismaróti kúria berendezési tárgyai között sétálgatva pedig bepillanthatunk egy 19. századi irodalmi és művészeti szalonba. (OSZK sajtóanyag) Kilépve az épületből de nem az időutazásból a kivilágított Budavári Palota udvarában tovább élvezhettem az előző két óra kellemes hangulatát. Szeretném, ha ezt mindenkivel megoszthatnám, ezért akik kedvet éreznek egy budapesti kiránduláshoz és a kiállítás megtekintéséhez, azokat szeretettel meghívom, jöjjenek velem. A kiállítás március 30-ig látogatható, az érdeklődőket a könyvtárban várom. SZIKORSZKI JÁNOS: Megint elment egy közismert földink Ismételten aratott Pilismaróton a halál. Nem gondoltam, hogy Csöpi bácsira rátalál. Fiatalon mindig vidám, jó humorú. Ma családjában mindenki szomorú. Itt hagyott minket elment már Az ötvenes éveki DISZ titkár. Sok mindenben volt alkalmazható, Színjátszás, MHSZ, önkéntes tűzoltó. Szerepelt sok-sok színdarabba, Mindig a humort a csattanót adta. Játszott: bárót, grófot, vasutast Motorost, hősszerelmest, nászutast. Minden idősebb falubéli Csöpije, Fiatalon neki volt először versenybiciklije. Amiben részt vett, abban volt humor-móka. Ő volt a fiatalság összekovácsolója. Közszerepléstől soha nem hátrált, Bálokban dobolt, Szőr Sanyi zongorált. Együtt ők voltak a Csöpi zenekar. Zenéjük hangulatteremtő volt és pazar. Volt boltos, patakparti kocsmáros, Esztergomi relégyárban raktáros. Minden felkérésre volt kedve, esze, Évekig ő volt a falu mozigépésze. Majd idősek otthona bejárója, Ez is a nyugdíjas évek velejárója. Ma az iskolákban becsöngettek Nála a halál utolsót csöngetett. Szót fogadott mint minden felkérésre. Elindult a másvilági szereplésre. Béke veled, Isten áldjon amatőr színész, Régi marótiakban emléked el nem vész! Az Idősek Klubja életéből BEBIÁK HEDVIG agy változás történt tavaly N az Idősek Klubja életében. Lik Lászlóné az Idősek Klubja vezetője nyugdíjba vonult. Köszönjük munkáját és sikeres nyugdíjas éveket kívánunk! Szeretettel gondolunk rá! Szeretném továbbá megköszönni Tercsinesz Györgyné és Bádi Jánosné segítségét és munkáját. Kívánok mindenki nevében további jó egészséget, erőt és kitartást az időskorúak ellátásához. Bartal Achilles képviselő úr és társai által a régóta problémát okozó folyosói ablakcsere megtörtént, melyet ezúton is nagyon szépen köszönünk az idős ellátottak és a munkavállalók nevében. Köszönetünket fejezzük még ki Urbán Erikának és segítőinek az ablakcsere utáni teljes helyreállítási munkálatokért! Végül, de nem utolsósorban, szeretném köszönetünket kifejezni a polgármester úrnak, a jegyző asszonynak és az összes önkormányzati dolgozónak, akiknek munkája és segítsége nélkülözhetetlen volt az Idősek Klubja zökkenőmentes életéhez!

11 2012. JANUÁR PILISMARÓTI HÍREK 11 Református életképek Egy tökéletes nap KOVÁLY ERZSÉBET A Pilismarót-Dömösi Református Társegyházközség életében több változás is történt az elmúlt évben. A gyülekezet korábbi lelkésze, Nagytiszteletű Kiss Péter és családja másik szolgálati helyre távozott. A megüresedett lelkészi állást a gyülekezet meghívás útján kívánta betölteni nyara ennek jegyében telt: vasárnapról vasárnapra érkeztek a jelentkező lelkipásztorok. Minden jelentkező lehetőséget kapott, hogy egy istentiszteleten igét hirdessen, bemutatkozzon és amennyire lehetséges megismerkedjen a gyülekezettel. A gyülekezet augusztus 28-án egyházközségi közgyűlésen döntött arról, hogy kit szeretne meghívni. Ilyen módon nyertem el a gyülekezet bizalmát. Eddig felvidéki református gyülekezetekben és egyházi iskolákban végeztem lelkészi munkámat. Mint új lelkipásztor, szeptember 20-ától léptem szolgálatba a Pilismarót-Dömösi Társegyházközségben. Az ősz és a tanév kezdetével elérkezett a hittanórák ideje is. Gyülekezetünkben négy hittancsoport kezdte meg munkáját, magába foglalva az óvodás és általános iskolás korosztályt, öszszesen huszonnégy gyermekkel. Az a reménységünk, hogy a gyermekek megismerkedve a hit dolgaival maguk is Jézus Krisztus követőivé lesznek. Őszi hónapjainkat meghatározta egy fontos gyülekezeti folyamat: a tisztújító választások. Református alapelveink és gyakorlatunk szerint az egyházközséget a Presbitérium kormányozza, melynek elnöke a lelkész és a gondnok. Év végén letelt a presbiterek és gondnokok mandátuma, ezért még az év vége előtt le kellett bonyolítanunk a tisztújító választásokat. Az előkészítő munkálatok után megtörtént a tisztségekre való jelölés (tizenhat presbitert és két gondnokot jelöltünk, ami megegyezik az eddigi tisztségviselők létszámával). A választó közgyűlést november 20-án tartottuk. Új tisztségviselőink a pilismaróti egyházrészben: Presbiterek: Gőbölös Gábor, Kissné Szabó Gabriella, Lénárt István, Lénárt Zsolt, Pintér Dávid, Pintér Lajos, Pintér László, Róth Lajosné, Dr. Takács Istvánné, Tóth István László. Pótpresbiterek: Ágostonné Fejes Zsuzsa, Kiss P. Lászlóné. Gondnok: Tóth István László. Tisztségviselőink a dömösi egyházrészben: Presbiterek: Dányi Lászlóné, Dobos Károly, Fabi Lajos, Fabi László, Hajdú András, Schuszter Tamás. Pótpresbiterek: Grünwaldné Fabi Ilona, Szilágyi Gáborné. Gondnok: Fabi Lajos. Reménységgel vagyunk az új presbitérium munkája iránt. Isten áldását kérjük életükre, szeretteikre! Az Úr adjon bölcsességet nekik és mindannyiunknak, hogy méltón tudjunk Neki szolgálni! A 2011-es évet ünnepléssel zártuk: igyekeztünk méltóképpen megülni a karácsonyt és köszönteni az Új Évet. Adventben ismét felépítettük a már megszokottá vált Betlehemünket, ami idén is Pilismarót ünnepi dísze lett. Karácsonykor Istennek hála! zsúfolásig megtelt a Zsoldos Gábor Gyülekezeti Ház: kicsik és nagyok együtt örvendeztünk Jézus születésének. Innen is köszönjük a gyermekek szolgálatát, szereplését! Januárban csatlakoztunk az Ökumenikus Imahéthez: több közös alkalmunk volt római katolikus Testvéreinkkel, valamint a Keresztény Testvérgyülekezet tagjaival. Hálásak vagyunk Istennek, hogy a közös imádság, éneklés, elmélyülés útján közelebb vezetett minket egymáshoz és Önmagához! Előre tekintve a közeljövőbe, tájékoztatni szeretnénk az Olvasókat néhány tervezett alkalmunkról. Február 12-én tartjuk a már hagyománnyá lett Teaestet (Zsoldos Gábor Gyülekezeti Ház, este hat órakor), amelyen idén a gyülekezet múltjából maradt fényképekből rendezünk vetítést. Szokás szerint lesz tombola, szeretetvendégség, jó hangulat várunk minden kedves érdeklődőt! Április 14-én kerül sor az ünnepélyes lelkész-beiktatásra, 15 órai kezdettel. Nt. Kovály Erzsébet lelkészt Ft. Steinbach József püspök és Nt. Máté László esperes iktatják be a Pilismarót- Dömösi Református Társegyházközség lelkipásztori tisztségébe. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit! A tökéletesség mértéke a szeretet. KÁLMÁN ANTAL ATYA nnyi baj és nehézség vesz A körül bennünket, és néha olyan nehezen látjuk meg az értékeket és a jót, amit mindennap kapunk. Isten kiválasztott minket, és szeretetével elhalmozott. Hogy még érthetőbb legyen, Isten kiválasztott téged, aki most ezeket a sorokat olvasod, és szívének a közepébe helyezett. Minden olyan értékkel elhalmozott, amire szükséged van, hogy boldog légy, és rátalálj arra az útra, amin járnod kell. És néha mégis csak a bajokat és a nehézségeket látod. Te vagy az Ő választotta, az Ő Kedvese. Ebben a jubileumi évben sokszor tapasztalhattuk meg ezt a szeretetet. Januárban, amikor több százan mosolyogva fogadták Beer atyát, aki meghívta a templomba azokat, akiket ő keresztelt, aztán áprilisban, amikor messze földről érkeztek vendégeink, és együtt örültünk annak, hogy a templomunk elkészült, és augusztusban, amikor rengeteg pilismaróti fogadta el a meghívásunkat, és jött el a templomunkba, hogy közösen ünnepeljük a kétszázadik születésnapot. Annyi jelét kaptuk a szeretetnek, hogy szinte felsorolni sem lehet. Voltak, akik takarítással segítettek; voltak, akik anyagi áldozatot hoztak; a könyvet szerkesztették, vagy süteményt sütöttek, templomtortát készítettek, közösen imádkoztak Pilismarótért, az oltárnál szolgáltak, kísérték a vendégeket, énekeltek, CDfelvételt készítettek, virágokat hoztak Szükség volt segítségre, és sokan voltak, akik erejükön felül segítettek, és így egy csodának lehettünk a részesei. Egy közösség megmutatta a boldogságát azoknak, akik arra kíváncsiak voltak. Fárasztó volt, de még emlékszem arra, amikor végre lebontották az állványokat, és a Mennyország képe felragyogott az oltár felett, vagy amikor a helyére került a Szűzanya képe, vagy amikor a sekrestyét kifestették, vagy amikor olyan csodálatos virágok kerültek az oltárra, vagy amikor boldog szívvel elindultunk, és egész Pilismarótot körbejártuk Úrnapján a Legszentebbel. Jubileumi év, ami annyit jelent, hogy az örömnek az éve. Köszönöm, hogy együtt örültél velünk! Tájékoztatjuk Kedves Olvasóinkat, hogy gyülekezetünk működő alapítványa, a Dienes Sámuel Református Gyülekezetért Alapítvány várja és köszönettel fogadja, ha adója egy százalékával támogat bennünket! Az összegyűlt támogatásból hittanos gyermekeink nyári táboroztatását segítjük. Adószámunk: Köszönjük, hogy gondolnak ránk! Visszatekintve a közelmúlt eseményeire, hálát adunk Istenünknek megtartó, vezérlő kegyelméért. A jövő felé nézve pedig kívánjuk és kérjük, hogy fogjon át bennünket ez a kegyelem, hogy érezhessük valóságát! Kedves Olvasó, szeretettel hívjuk és várjuk istentiszteleti alkalmainkra vasárnaponként tíz órai kezdettel (húsvétig a Zsoldos Gábor Gyülekezeti Házban). Életére, szeretteire Isten áldását kérjük! Boldog nép az, amely tud neked ujjongani, amely orcád világosságában járhat, Uram! Nevednek örvendeznek minden nap... mert te vagy díszük és erejük! (Zsolt 89) Pilismaróti Hírek Kiadja: Pilismarót Község Önkormányzata Felelős kiadó: Gőbölös Gábor Felelős szerkesztő: Szilágyi Gábor Szerkesztőség: Pintér Zsuzsanna, Szikorszki János Kiadó és szerkesztőség: Polgármesteri Hivatal, 2028 Pilismarót, Rákóczi u. 15. Telefon: ; marotihirek@gmail.com Készült a Spori Print Vincze Kft. nyomdájában, 600 példányban Ingyenes kiadvány.

12 12 PILISMARÓTI HÍREK JANUÁR Maróti pillanatképek

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

K i v o n a t. Pilismarót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 29-én megtartott munkaterv szerinti ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Pilismarót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 29-én megtartott munkaterv szerinti ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Pilismarót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 29-én megtartott munkaterv szerinti ülésének jegyzőkönyvéből Pilismarót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013.

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2015-2016 Készítette: Csiki Zsolt Pályáztunk Intézményünk sikerrel pályázott és a 2016. január 1. - 2018. december 31. közötti időszakra elnyerte

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje

A 2018/2019. tanév rendje A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2. A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2.   A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE Egyesületünknek 2017-ben is sikeres, eredményekben és eseményekben gazdag éve volt. Egyesületünk 2017-ben 4 szakosztállyal működött: - labdarúgás - asztalitenisz

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Hónap szeptember Önkormányzati rendezvények 19. Műsorszámos részvétel a Pestújhelyi Emlék tér emléktábla avatásán Kiemelt iskolai rendezvények 1.

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA Személyi változások: A 7-es csoportba új dajka néni érkezett, Kádár Éva Éva néni személyében. Őt jól ismerjük hiszen gyermeke jelenleg

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30 Az idén is megrendezésre került a már hagyományosnak számító falunap - augusztus 13-án majd másnapi a búcsú. Ezen a szombati napon az égiek is kedveztek az ünnepléshez, mert a korábbi borús napok után

Részletesebben

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát,

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, óvoda, általános iskola, bölcsőde is működik. A szépen

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db. Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda évi működéséről, gazdálkodásáról. Bakóné Mászáros Tímea óvodavezető

Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db. Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda évi működéséről, gazdálkodásáról. Bakóné Mászáros Tímea óvodavezető E L Ő T E R J E S Z T É S PÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. MÁRCIUS 22 - ÉN TARTANDÓ NYILVÁNOS ÜLÉSÉRE Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db Tárgy: Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda 2010.

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 10/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. december 16-án 17. 00 órakor a mérgesi

Részletesebben

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC 2017 Képviselőtestületi ülés 2016.05.21. A diák-polgármesteri beiktatás után meghívást nyertem a soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Részletek iskolánk 2017/2018. évi munkatervéből: 2. A 2017/2018. tanév feladatai. 3. A 2017/2018. tanév rendje

Részletek iskolánk 2017/2018. évi munkatervéből: 2. A 2017/2018. tanév feladatai. 3. A 2017/2018. tanév rendje Részletek iskolánk 2017/2018. évi munkatervéből: 2. A 2017/2018. tanév feladatai 2.1. Kiemelt feladatok Kiemelt feladataink a 2017/2018. tanévre: A lemorzsolódásban veszélyeztetett tanulók segítése, a

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 21. Európai Mobilitási

Részletesebben

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN JANUÁR 9. Január 9-én a Vörösmarty Mihály Tagintézmény 3.a, 4.a és 5.b osztályos tanulói közös tanulmányi kiránduláson vettek részt. Szentesre látogattak el január 9-én egy országos rendezvényre. A projekt

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

ZÁHONYI VASUTAS. VIII. évfolyam, 19. szám november 19.

ZÁHONYI VASUTAS. VIII. évfolyam, 19. szám november 19. ZÁHONYI VASUTAS VIII. évfolyam, 19. szám 2018. november 19. Csapatbál Egy rendezvény szervezése mindig izgalmas feladat, de ha az elsőről van szó, akkor végképp. Így voltak ezzel az első záhonyi VSZ-bál

Részletesebben

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0100 Hátrányból előny testvériskolai kapcsolat kialakítása a és a Szolnoki Belvárosi Általános Iskola között Népek karácsonya A Népek karácsonya címmel szervezett a téli ünnepkör

Részletesebben

ÖKOMUNKATERV 2011/2012. KÉSZÍTETTE: ÖKOMUNKACSOPORT

ÖKOMUNKATERV 2011/2012. KÉSZÍTETTE: ÖKOMUNKACSOPORT ÖKOMUNKATERV 2011/2012. KÉSZÍTETTE: ÖKOMUNKACSOPORT 1 Szeptember: Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások \túrák_kirándulások Szeptember 17. Ásványkiállítás - kiállítás

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. január 22. rendező intézményének neve: Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda

Részletesebben

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére 1 M U N K A P R O G R A M 2013. január 1-től lényeges változások következtek

Részletesebben

Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda. Különös közzétételi lista

Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda. Különös közzétételi lista Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda Különös közzétételi lista A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Rábacsécsény Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Rábacsécsény, Deák tér 6. 15/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rábacsécsény Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 10-én

Részletesebben

Felsős Diákönkormányzat 2008/2009

Felsős Diákönkormányzat 2008/2009 Felsős Diákönkormányzat 2008/2009 A DÖK fő céljai ebben a tanévben a következők: - Az alsós programok és a felsős DÖK munkáját lehetőség szerint összehangolni, együttműködni az önkormányzat ifjúsági irodájával.

Részletesebben

A 2018/2019-es tanév rendje

A 2018/2019-es tanév rendje A 2018/2019-es tanév rendje Szorgalmi idő A 2018/19. tanévben a szorgalmi idő első napja 2018. szeptember 3. (hétfő), utolsó tanítási nap 2018. június 14. (péntek). A tanítási napok száma 181 nap + 6 tanítás

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 GENIUS TEHETSÉGGONDOZÓ ALAPÍTVÁNY Budapest, 2013. április 30. TARTALOM 1. Egyszerűsített éves beszámoló 2. Kiegészítő melléklet 3. Közhasznúsági melléklet KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET

Részletesebben

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Idegen nyelvi klub A megvalósítás időszaka: 2018. 02. 15.-2018. 05.

Részletesebben

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Óvodai Tájékoztató 2009 /2010. 1. szám Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Tanévindítás: Óvodánk létszáma 2009 / 2010 es tanévben : 34 fő gyermek Csoport szám: 2 Óvodapedagógusok:

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről

Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről A verseny Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről megrendezésének időpontja: 2017. 03.24. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola, és Bölcsőde szervezőjének

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

Szakmai munkaközösség munkaterve

Szakmai munkaközösség munkaterve Szakmai munkaközösség munkaterve 2011/2012 1. BEVEZETŐ A 2009.-2010-es nevelési évben a TÁMOP 3.1.4. pályázat keretében egy óvodai csoportban kompetencia alapú óvodai programcsomag került bevezetésre,

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016-2017. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 05-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László, Frák Erika 09.01 Felhívás

Részletesebben

A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE

A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE A 2011/2012-ES TANÉV ÉVES PROGRAMTERVE Összeállította és elfogadta: a Kastélydombi Általános Iskola nevelőtestülete 2011. augusztus 31. Szeptember 08.24. Alakuló értekezlet TÁMOP alakuló értekezlet Mochnács

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. április 26-án 17, 30 órakor megtartott soron következő nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Vuk István Lengyel Attiláné Kanizsai

Részletesebben

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 036280 ISKOLAI SPORTKÖR RÉSZLETES SZAKMAI PROGRAMJA 2009. IX. 1. A TANÉV SPORTTAL KAPCSOLATOS KIEMELT FELADATAI Legfontosabb feladatunk, hogy biztosítsunk minél több sportolási

Részletesebben

A Cecei Általános Iskola ÖKO munkacsoportjának munkaterve

A Cecei Általános Iskola ÖKO munkacsoportjának munkaterve A Cecei Általános Iskola ÖKO munkacsoportjának munkaterve 2011/12. A Cecei Általános Iskola ÖKO munkaterve a 2011/12. tanévre Hónap Megfogalmazott célok Kapcsolódási pontok Szeptember 1. Öko csoport megalakítása

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 0 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Hétszínvirág Óvoda 2015/2016.

Részletesebben

ÜTEMTERV tanév

ÜTEMTERV tanév ÜTEMTERV 2013 2014. tanév SZEPTEMBER 2. h Az első tanítási nap 8.00 Ünnepélyes tanévnyitó Iskolai Sportkör gyűlés Alsó tagozat: 1-4.óra: osztályfőnöki óra Felső tagozat: 1-5.óra: osztályfőnöki óra Ebéd

Részletesebben

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A munkaközösségem 28 fővel az iskola két épületében tevékenykedik (Nádasdy épület, Fő utcai épület), a következő felosztásban. Jelenleg 3 hely

Részletesebben

Előterjesztés. Berente Község Önkormányzat Képvsielő-Testületének 2014. május 29-ei rendes ülésére

Előterjesztés. Berente Község Önkormányzat Képvsielő-Testületének 2014. május 29-ei rendes ülésére Előterjesztés Berente Község Önkormányzat Képvsielő-Testületének 2014. május 29-ei rendes ülésére Tárgy: közalkalmazottak és közfoglalkoztatottak kétheti jutalma Előterjesztő: Borza Bertalan intézményvezető

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016 PRO PATRIA ET LIBERTATE Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője Beszámoló 2016 2016. április 9-én ötödször rendezhettük meg az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Versenyt.

Részletesebben

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2016/2017. tanév

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2016/2017. tanév A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának munkaterve 2016/2017. tanév Készítette: Hársfalviné Balázsi Katalin - alsós Diákönkormányzatot segítő tanár A munkatervet megvitatta

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december 18-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december 18-i ülésére [Ide írhatja a szöveget] PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E-mail: polgarmester@papa.hu 141. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december

Részletesebben

A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem

A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség az idén is pályázatot hirdetett, A szó az első, a tett a második címmel, melynek célja a hagyományok ápolása, a kossuthi emlékek

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola Iskolánk harmadikos és hatodikos tanulói szeptember végén idén is erdei iskola projekt keretében természet közelben tanultak öt-öt napig.

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

A/ Általános elvárások:

A/ Általános elvárások: Öko iskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek Határidő Felelős A/ Általános elvárások: Az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása. Igényes környezet kialakítása és kialakíttatása a diákok

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény FORGATÓKÖNYV KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT FEJLESZTÉSI ÉS PROJEKTIGAZGATÓSÁG 1051 Budapest, Nádor u. 32. www.klik.gov.hu Iskolánk idén ünnepli 110. évfordulóját, ennek alkalmából egy egész élménynapot

Részletesebben

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE 2015. április Az ÖKO-munkacsoport Tóth Violetta Takács Barbara biológia-testnevelés szakos tanár, az ÖKO- munkacsoport vezetője

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje 2017/2018. tanév 1. A tanév rendje: 1.2. szorgalmi idő: 2017. szeptember 1-től 2018. június 15-ig a tényleges tanítási napok száma: 180 +6 tanítás nélküli munkanap I. félév: 2018.

Részletesebben

2015. évi rendezvénytervezet

2015. évi rendezvénytervezet 2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 2012. augusztus 27-én tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 5/2012. (VIII. 27.) 2012.

Részletesebben

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax:

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 2018/2019 ISKOLAI KISOKOS Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu Iskolai

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY 2014-2015-ös tanév Tanító: Csáka Mária 2014. szeptember 15: Első nap az iskolában Gyülekeztünk az iskola udvarán. Az V. osztályosok kézen fogtak és bevezettek minket a templomba

Részletesebben

Augusztus. Szeptember

Augusztus. Szeptember A 2019/2020-as tanév helyi rendje 08. 26-27-28. Javító- és osztályozóvizsgák. Augusztus 08. 26. Tanulók átvétele másik általános iskolákból, pótbeíratás. 08. 29. Tankönyvosztás. 08. 29. Első osztályos

Részletesebben

AUGUSZTUS SZEPTEMBER

AUGUSZTUS SZEPTEMBER 2017/2018-as tanév munkaterve Időpontok Programok AUGUSZTUS 2017.08.22. Javító vizsga 2017.08.28. Tankönyvosztás 2017.09. 01. 08.00 2017.09.04. 16:30 2017.09.13-14. 14.00-17.00-ig 2017.09.15-ig SZEPTEMBER

Részletesebben

2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége

2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége Különös közzétételi lista A Szeghalmi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde - 1. Óvoda, ainak száma három Tagintézményben: 22 fő A 2011. évi CXC. Törvény 2. számú melléklete értelmében a nevelő- és oktatómunkát

Részletesebben

NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GONDOZÁSI KÖZPONT

NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GONDOZÁSI KÖZPONT NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GONDOZÁSI KÖZPONT 2013. ÉVI MUNKATERVE Intézményi dokumentumok aktualizálása - megbízási szerződések - Vállalkozói szerződések - Helyettesítési rend - Szabadságolási terv

Részletesebben

A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÉS PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Telephely: 8800 Nagykanizsa, Attila u. 2. ÖKO - MUNKATERVE. a 2011/2012-es tanévre

A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÉS PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Telephely: 8800 Nagykanizsa, Attila u. 2. ÖKO - MUNKATERVE. a 2011/2012-es tanévre 3. számú melléklet A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÉS PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA Telephely: 8800 Nagykanizsa, Attila u. 2. ÖKO - MUNKATERVE a 2011/2012-es tanévre Készítette: ÖKO munkacsoport vezetője Jóváhagyta:

Részletesebben

Beköszöntő 5 Névadónkról 6 Miért éppen Dankó Pista? 6 Történeti visszapillantás avagy Közös Kincs és Dankó Pista Biriben 8

Beköszöntő 5 Névadónkról 6 Miért éppen Dankó Pista? 6 Történeti visszapillantás avagy Közös Kincs és Dankó Pista Biriben 8 Beköszöntő 5 Névadónkról 6 Miért éppen Dankó Pista? 6 Történeti visszapillantás avagy Közös Kincs és Dankó Pista Biriben 8 2004 az alapítás éve 8 2005/2006-os tanév az első bővülés 9 2006/2007 a tanulói

Részletesebben

Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk

Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk 2010/2011 Időtartama:2010.szeptember 20 - október 20-ig BENEDEK ELEK PROJEKT ÖSSZEGZÉSE A három hetet meghaladó projekt

Részletesebben

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013.

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. Munkaközösségünk helyzete: 6 napközis csoport működik délutános műszakban. A napközis nevelők munkájába több osztálytanító is bekapcsolódik. Minden napközis

Részletesebben

138/2009. (XI. 26.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Településfejlesztési Koncepciójának évi szöveges módosításaival egyetér

138/2009. (XI. 26.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Településfejlesztési Koncepciójának évi szöveges módosításaival egyetér 137/2009. (XI. 26.) önkormányzati testületi határozat a 2010. évi költségvetési koncepcióban leírt tervezési irányelveket elfogadja, a 2010. évi költségvetési rendelettervezetet kidolgozásra alkalmasnak

Részletesebben

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS 17. (hétfő) 9:00 alakuló értekezlet 18-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 24-26. DIFER mérés 26. tankönyvek átvétele 27. 7:00 szakmai

Részletesebben

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős 2015. augusztus 31. 9 00 2015. augusztus 31. 17 00 Tanévnyitó Tanévnyitó ünnepség 2015. szeptember 1. Első Tanítási nap osztályfőnökök 2015. szeptember

Részletesebben

Ikt.szám: /2014.

Ikt.szám: /2014. Ikt.szám: 1126-1/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én 15 00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásáról Készült: Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére Iktatószám:21-3/2017/ALJEGYZ Ügyintéző: dr. Nagy Rusztem ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017.02.22-ei ülésére Tárgy: Városi rendezvénynaptár összeállítása Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület

Részletesebben