Zsákutcába jutott az oktatáspolitika

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Zsákutcába jutott az oktatáspolitika"

Átírás

1 április 9. a város lapja II. évfolyam, 7. szám Zsákutcába jutott az oktatáspolitika Részletesen: 8-9. oldal Vita a biomasza beruházásról A biomassza alapú kommunális fűtőmű létrehozására tett javaslat váltotta ki a legnagyobb vitát a képviselő-testület március 25-i ülésén. Előzetesben a rablók 3. oldal Időseket bántalmaztak és raboltak ki sorozatban az utóbbi időben. A februári rablótámadás után öt hasonló eset miatt kellett büntetőeljárást indítani. 6. oldal Állami kitüntetés Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetéssel ismerte el a miniszter Utassy Béla munkáját. Megszépül az alagsor 5. oldal A most folyó felújításnak köszönhetően hamarosan az Olvasó alagsorában kialakított helyiségek is szolgálhatják a nemes szórakozást. 10. oldal

2 április 9. Márkus Gyula ( ) Margit néni százéves Korahajnaltól aratott, délutántól a szőlőben dolgozott és még ott voltak a malacok, az apró jószágok, a nagycsaládról már nem is beszélve: öt gyermeket nevelt. A sok munka élteti jelentette ki a város egyik legidősebb lakója, Marczis Lászlóné. Március 8-án még ő köszöntötte az Ózdi Nyugdíjas Klub hölgy tagjait, két hét múlva pedig végleg távozott. Márkus Gyula Ózdon született, Kassán ismerkedett meg a mérnöki pálya alapjaival. Érettségi után jelentkezett a győri repülőgyárba, a tervezőirodán dolgozott egészen addig, míg 1944 tavaszán az angol légierő eltörölte a föld színéről az üzemet. Fordulatokban gazdag sorsa Mátyásföldre vezérelte, ahol a magyar sportrepülőgépeket gyártották. Egy tesztvizsga után azt mondták neki, hogy remek konstruktőr. Ezt a gyárat az oroszok szerelték le. Katonaság, hadifogság után, 1946-ban hazatért Ózdra. Elvégezte a Nehézipari Műszaki Egyetem kohómérnöki karát, majd a Finomhengermű üzemmérnöke lett. Megélte az újjáépítést, nevéhez fűződik több nagy berendezés beszerzése és beüzemelése. Szenvedélyének is hódolhatott, rendbe tette a bánrévei repülőteret, repülőnapokat szerveztek ban lépett az Országos Magyar Repülő Egyesület tagjai sorába. A kohászat leépülését ő is nagy szívfájdalommal nézte végig, lélekben azonban mindig kohász maradt. Megalakulása óta tagja volt az Ózdi Nyugdíjas Klubnak, a Mérnök és a Finomhengermű Tagozatnak, az Ózdi Ipari Örökségvédők Baráti Körének. Több alkalommal volt a Vállalat Kiváló Dolgozója, megkapta a Kiváló Műszaki Dolgozó címet, a Kiváló Újító arany fokozatát ban pedig az Ózd Városért kitüntető díjat vehette át. A 88. éves édesapa, nagypapa, dédnagyapa, jó barát szíve régóta rakoncátlankodott, március 20-án pedig utolsót dobbant. Márkus Gyulától március 27-én vettek végső búcsút a Bolyki temetőben. Margit néni április 2-án töltötte be századik életévét. Ebből az alkalomból családja mellett a terület önkormányzati képviselője, valamint dr. Tóth István országgyűlési képviselő és egy oklevéllel a Magyar Köztársaság miniszterelnöke is köszöntötte. Az ünnepelt 98 évesen még kertészkedett, most viszont azt mondja: jó lenne, ha nem volnék már, de még mindig nem kellek A többszörös nagy- és dédmama korához képest jó egészségnek örvend, és még mindig Margit néni állítja: a sok munka élteti aktív, tevékeny. Legszívesebben egykori lakóhelyére, Ostorosra és az ott eltöltött időkre emlékszik vissza. A sok szőlőre, a bő ruhára, amit számtalan alsószoknyával hordott; a derékig érő, rozmaring ágba font hajára, aminek a végébe széles szalagból készült masnit kötött. De nem felejtette el a cselédként, summásként, részes aratóként megélt éveket sem. Családi leszámolás Arlóban Véres horror lett Arlóban a Dózsa György úton a húsvéti locsolkodásból. Újabb fejezetéhez érkezett két roma család viszálykodása. Egy 57 éves férfi meghalt, hárman nyolc napon A rendőrség nagy erőkkel vonult ki Arlóba túl gyógyuló, négyen pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek. A helyszínen szerzett információk szerint néhányan locsolkodni mentek, de megtámadták őket. Választás az ÓVTV-ben Április 11-én, az országgyűlési választások napján este 7 órától óránként (19, 20, 21, 22) friss információkkal, élőben jelentkezik az Ózdi Városi Televízió. A nap folyamán a szavazókörökben gyűjtjük az információkat, este pedig a jelölő szervezetek, jelöltek legfrissebb reakcióit adjuk közre. (A képen az országgyűlési képviselőjelöltek vitájának tévéfelvétele.) Ózdról több egység, de Miskolcról a készenlétiek is hamarosan megérkeztek a családi leszámolás helyszínére. Az ott élők azt mondják: már évek óta tart ez az ellentét, aminek most újabb halálos áldozata lett. A másik fél részéről senki nem nyilatkozott, mert a rendőrök elzárták a területet, így nem lehetett a helyszín közelébe férni. A Borsod Megyei Rendőrfőkapitányság szóvivője, Gaskó Bertalan érdeklődésünkre elmondta: az 57 éves férfi a verekedésben életét vesztette, a kiérkező rendőrök az ügyben öt főt előállítottak. Az indulatokat az Ózdi Rendőrkapitányságról és a környékbeli őrsökről kivezényelt egyenruhások csillapították le. Amíg szükséges, a rendőrök a helyszínen maradnak. Az eset körülményeit még vizsgálják. M. E.

3 2010. április 9. 3 Ismét téma volt a biomassza beruházás A biomassza alapú kommunális fűtőmű létrehozására tett javaslat váltotta ki a legnagyobb vitát a képviselőtestület március 25-i ülésén. A több, szerteágazó érdeket, lehetőséget egyesítő projektegyüttes energetikai, környezetvédelmi és térségfejlesztő hatása jelentős áll a szakértői tanulmányban. Senki nem ígérte, hogy egy forinttal is olcsóbb lesz a távhő, ha erre a rendszerre átállnak. Az a néhány tucat új munkahely pedig, amelyet bejelentettek, nem hiszem, hogy megoldaná a város tragikus munkaerőpiaci helyzetét fogalmazott Nyerges Tibor képviselő az ülésen. Mint arról korábban beszámoltunk, nemcsak a hődíj csökkentését, de új munkahelyeket és környezetbarát technológiát is jelenthetne, ha megépülne Ózdon egy megújuló energiával, konkrétan biomasszával üzemelő fűtőmű. Miért most? Miért így? Miért ebben a formában? Ezeket a kérdéseket tették föl az ellenzéki képviselők az előterjesztő Kiss Sándor alpolgármesternek. A fideszes politikusok szerint egy elkapkodott beruházásról van szó, amelyet ennek a felállású önkormányzatnak már nem kellene folytatni. Megtakarítást, hődíj csökkentést lehet elérni a fűtőművel jelentette ki az alpolgármester A városban elterjedt már az a híresztelés, mely szerint a beruházás jelentősen csökkenteni fogja a távhő árát a lakosság körében és komoly munkahelyteremtő beruházást fog eredményezni. Aki itt volt azon a tájékoztatón, amit ezzel kapcsolatban a szakemberek tartottak, hallhatták, hogy erről szó sincs. Senki nem ígérte, hogy egy forinttal is olcsóbb lesz a távhő, ha erre a rendszerre átállnak. Az a néhány tucat új munkahely pedig, amelyet bejelentettek, nem hiszem, hogy megoldaná a város tragikus munkaerőpiaci helyzetét mondta Nyerges Tibor, majd hozzátette: fontolva haladni még mindig célszerűbb, mint kapkodva megint súlyos kölcsönökbe verve a várost, pályázati források hiányában olyan helyzetbe hozni a következő önkormányzatot, amiből már nem lehet jól kijönni. Kiss Sándor hangsúlyozta: a határozati javaslat nem arról szól, hogy a képviselő-testület dönt a beruházás megvalósításáról, hanem arról, hogy a Távhő Kft.-t felkéri egy szakmai anyag elkészítésére, amely alapján a következő testületi ülésen dönteni tudnak. Az erdőirtásokkal kapcsolatban elmondta, 50 km-es körzeten belül a szükséges mennyiségű faapríték többszörösével el lehet látni a fűtőművet, hiszen a megvalósíthatósági tanulmány készítői megvizsgálták az alapanyag-ellátás lehetőségét is. Megtakarítást, hődíj csökkentést lehet elérni a fűtőművel jelentette ki az alpolgármester, majd hozzátette: 30 éves kazánokat szeretnének kiváltani a biomassza hőerőművel, és nem néhány, hanem száz feletti ember foglalkoztatásáról van szó. Többen kérték, hogy vegyék le a napirendről a témát, végül 15 igen, 5 nem és 2 tartózkodás mellett úgy döntött a képviselőtestület, hogy pusztán tájékoztatóként kezeli az előterjesztést. Pályázati felhívás civil szervezetek évi önkormányzati támogatáshoz I. A támogatás célja A civil szervezetek évi programjainak, működésének támogatása. II. A támogatottak köre Támogatható: Ózd városában működő társadalmi szervezet Nem támogatható: vallási szervezet, gyülekezet politikai célú szervezet magánszemély III. A támogatás formája Pénzbeli támogatás, a megvalósítandó programok, költségek részbeni vagy teljes finanszírozására, és a működés támogatására. IV. Az elbírálás szempontjai, kritériumai A évre vonatkozó pályázati adatlap értelemszerű, hiánytalan kitöltése. Elsősorban a város életéhez kapcsolódó, nagyobb közösséget érintő programok kerülnek támogatásra. A támogatást Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hagyja jóvá, négy bizottság javaslata alapján. A nyertes pályázók a döntést követő 30 munkanapon belül értesítést kapnak. A Pályázati Adatlap letölthető a weboldalról, valamint személyesen a Civil Házban és az önkormányzati képviselőktől is igényelhető. A pályázat beadható postai úton vagy személyesen az alábbi címen: Civil Ház 3600 Ózd, Árpád vezér út 29. A pályázat beadási határideje: április 30. A határidő letelte után beérkezett pályázatok érvénytelenek, hiánypótlás nincs! Költöznek a hivatalok A Vasvár út 56. szám alatti, egykori járási hivatal átalakítása miatt az ott működő gazdasági társaságok, közfeladatot ellátó szervezetek egy része az Október 23. téren lévő, volt ÓKÜ üzem-egészségügyi épületbe költözik. Az ÁNTSZ Ózdi Kirendeltsége április 12-től lesz megtalálható a harmadik emeleten. A költözés miatt a kirendeltség április 12-től április 16-ig zárva tart. Sürgős járványügyi esetben és temetkezésekkel kapcsolatos ügyekben az ÁNTSZ Edelényi Központjában (48/ ) és a Kazincbarcikai Kirendeltségen (48/ ) fogadják az ügyfeleket. Előzetes egyeztetés járványügyben: 06-30/ ; temetkezéssel, hamvasztással kapcsolatban: 06-30/ Az APEH Ózdi Kirendeltsége az épület földszintjén lévő irodákba költözött, a nyitva tartás és a telefonszám ( ) változatlan. Az Alsófokú Oktatási Intézmények Gondnoksága a Kaszinó földszintjén kap helyet. Központi gyermekés felnőtt ügyelet Ózd, Október 23. tér 1., I. emelet; tel.: , , , Ügyeletes gyógyszertár április Páduai Szent Antal Gyógy., Vasvár út 52., tel.: április Salus Gyógyszertár, Ózd, Újváros tér 5., tel.: árpilis Almási Balogh Pál Gyógy., Ózd, Béke út 1., tel.: Közterület-felügyelet: 48/ Városőrség: 48/ Városőrség szolgálatvezetők: 06-30/ , 06-30/ ÓZDI KÖRKÉP a város lapja kiadó és szerkesztőség: 3600 Ózd, Brassói út 2. Tel.: 48/ , , 20/ , fax: 48/ ISSN: kiadja az Ózdi Kommunikációs Nonprofit Kft. felelős kiadó: a kft. ügyvezető igazgatója főszerkesztő: Bukovinszky Zsolt felelős szerkesztő: L. Ország Erzsébet tördelő: Dolezsár Zoltán nyomda: Litoplan Kft Kazincbarcika, Egressy út 1., tel.: 48/ , felelős vezető: Tóth Zoltán ügyvezető igazgató terjesztés: ABC-k, üzletek, intézmények, cégek, iskolák

4 4 Oktatás április 9. Megújul a Bolyai tanműhelye A csúcstechnológia elsajátítására CNC labor épül, de kicserélik a félévszázadnál is idősebb nyílászárókat a Bolyai Farkas Szakképző Iskola Zrínyi úti tanműhelyében. A több mint kétszázmilliós beruházás már javában zajlik. Az szeptember 1-jén felavatott MTH tanműhelyben az átadáskor 200 szakmunkástanulót oktattak a különböző, de főleg vasipari szakmák elsajátítására. Az épülethez azóta már toldottak előadótermeket, a hatalmas csarnokot pedig a szakmai csoportok számához igazodva több részre osztották. Az elhasználódott, elvetemedett ajtók és ablakok viszont a helyükön maradtak, ezek cseréjét most pályázati pénzből sikerül megoldani. A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programban (TIOP) nyílt lehetőség a munka elvégzésére. A pályázó a Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) volt, amely megyén belül részt vállal a szakképzés irányításában, fejlesztésében és a fenntartói feladatok ellátásában. A Sajó-menti TISZK-hez Ózd Város Önkormányzata is csatlakozott. Az infrastrukturális fejlesztések több célt szolgálnak: ezáltal javul a hátrányos helyzet és a sajátos nevelési igény kezelésének lehetősége, az akadálymentesítés pedig fokozza az esélyegyenlőség feltételeinek megteremtését nyilatkozta Riz Gábor. A Sajómenti A Bolyaiban 111 millió forintot fordítanak gép- és eszközbeszerzésre Szakképzés Szervezési Társulás elnöke kifejtette: a program keretében megvalósuló infrastruktúra, illetve eszközfejlesztés eredményeként a központi képzőhelyek a humánerőforrás fejlesztésének központjaivá válnak. Ezáltal lehetőség lesz az iskolákban és a vállalati képzésben dolgozó gyakorlati oktatók közös képzésére, a modern technológiák elsajátítására. Az újonnan kialakított termek pedig alkalmasak lesznek módszertani továbbképzések megrendezésére. Ettől is lehet továbblépni, mert a cégek akár saját dolgozóik képzését, átképzését is lebonyolíthatják a TISZK szakembereinek közreműködésével. Plósz Antal, a TISZK szakmai vezetője elmondta: a TIOP-on keresztül több mint 900 milliós beruházás valósul meg megyénk 13 szakképző intézményében. Ebből a Bolyai Farkas Szakképző Iskolában 111 millió forintot fordítanak gép- és eszközbeszerzésre, 97,8 milliót pedig az épület felújítására. Jelentős fejlesztés lesz a gépészeti szakmacsoporton belül, ahol úgynevezett CAD/CAM labort építenek. Ez egy CNC labor tervező- és gyártásfejlesztő környezettel, valamint olyan magas szintű technológiai berendezésekkel, mint a háromtengelyes megmunkáló központ és a 3D-s koordináta mérőgép. A már meglévő mellé egy újabb virtuális hegesztőgépet is beszereznek, míg a Bolyai Petőfi úti részlegében már befejezték az informatikai labor fejlesztését. Kovács I. Fűtőanyag lett Hangonyon a fahulladék Ami idáig fahulladéknak számított a faluban, az mostantól energiaforrásként hasznosítható. Megtörtént ugyanis egy faapríték tüzelésére alkalmas kazán műszaki átadása a helyi iskolában, így ezentúl apróra vágott gallyal és fakéreggel fűtenek, aminek haszna az energiaszámlákon mutatkozik majd meg. A környékbeli erdőbirtokosságok gazdálkodása során nagy menynyiségű fahulladék, gally és háncs keletkezik, de a gyümölcsfák metszéséből származó nyesedékek is alkalmasak a speciális kazánban történő elégetésre. A Lajtától keletre, tőlünk szerencsésebb sorsú országok már régen felismerték ezt a lehetőséget, és gyorsan terjedt náluk az alternatív tüzelési módszer. Több tanulmányutat szerveztek a technológia külföldön történő megismerésére, amely térségünkben Hangonyi László figyelmét is felkeltette. Hangony polgármestere erőfeszítéseket tett arra, hogy mielőbb meghonosítsa az olcsó fűtési rendszert, és sok esetben el is jutott a támogatási ígéretekig. Aztán éveken keresztül nem történt előrelépés. Ez ma már a múlt, hiszen a próbaüzem után március 18-án a gyártó cég és a környezetvédelmi szakemberek elvégezték a kötelező méréseket. Ekkor kiderült: a kazánrendszer káros kibocsátása az engedélyezett értéknek az egyötödét sem éri el, tehát üzemeltethető. Az iskola fűtését korábban szénnel és tűzifával oldottuk meg, ám már a próbaüzem során kiderült: a hagyományos fűtőanyagok árától százalékkal olcsóbb a biomassza mondta a polgármester. Meg kell említeni azt a lényeges tényt is, hogy az új berendezésnek munkaerő vonzata van, vagyis javítja a foglalkoztatási mutatókat. A gallyat a begyűjtés után az iskola mögötti területre kell szállítani, ahol aprítógéppel összedarálják, majd a tárolótérbe is emberi segítséggel kerül. Onnan automatikus rendszer továbbítja a tűztérbe, ahol már csak a kis mennyiségű hamu eltávolítása ad feladatot. A 600 KW hőteljesítményű kazán kiválasztásánál elsődleges szempont volt, hogy a későbbiek során alkalmas legyen a kibővített fűtési rendszer ellátására is. Jelenleg külön fűtőberendezések biztosítják a meleget az intézményrendszer többi épületében, márpedig a biomasszával üzemelő kazán képes lenne ezek fűtésére is. A rendszer bővítéséhez újabb pályázatot ad be a község önkormányzata. Hangonyon egyébként felkészültek az esetleges alapanyaghiány pótlására is, hiszen néhány éve energiafűz ültetvényt telepítettek Országos döntőben Az már biztos, hogy az ország legjobb 12 hegesztőtanulója között van a Bolyai Farkas Szakképző Intézet 12. osztályos diákja. Esztergomban, a Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntőjében Murányi Balázs a négy közül három eljárásban nagyon jól teljesített, a végeredményt azonban csak április második felében hirdetik ki. Elképzelhető, hogy megismétlődik a két évvel ezelőtti siker, amikor az iskola egyik tanulója hatodik helyen végzett az országos döntőben. Balázs a versenyeredményével felhívta magára a szakma figyelmét, és már állásajánlatot kapott megyénk egyik nagy vegyipari cégétől. önkormányzati területekre, amelynek egy része már vágásérett. A műszaki átadás előtti méréseket Körmendi Péter, a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium akkreditált energetikai labor minőségbiztosítási vezetője végezte. A szakember kifejtette, hogy az energiaárak folyamatos növekedése miatt Magyarországon egyre többen próbálkoznak alternatív fűtés alkalmazásával. Ennek egyik fajtája a biomassza hasznosítása, ami által eltűnik és hasznosul a korábban szemétként kezelt fahulladék. A gyártó Bioláng Kft. tulajdonos-ügyvezetője, Tóth Dezső úgy számol, hogy a beruházás három év alatt megtérül, hiszen ennek a tüzelőanyagnak mindössze néhány forintba kerül a kilónkénti ára. Így szinte ingyen energiaforrásról van szó, ezért aki már használja, nem igazán spórol a fűtési hőfokon. kovács

5 2010. április 9. 5 A sikerélmény a pedagógus éltető eleme Állami kitüntetéssel ismerték el Utassy Béla munkáját Közel negyven éve érkezett Ózdra, igen aktívan tevékenykedett, de nem a rivaldafényben. Utassy Béla igyekezett a háttérben maradni, úgy gondolta, az eredmények önmagukért beszélnek. A műszaki tanár napi munkája mellett volt sportvezető és szervező, játékvezető, edző és szakszervezeti aktivista is. A szakszervezeti mozgalomban végzett társadalmi és sporttevékenységét, valamint negyvenéves szakmai munkáját Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetéssel ismerte el Kiss Péter társadalompolitikai miniszter a március 15-i állami ünnep alkalmából. Bükkszenterzsébeti lakosok voltak a szülei, ám édesapja a kohászatnál dolgozott, így Utassy Béla Ózdon született. Sportolni a szomszéd településen, Tarnaleleszen kezdett, és ott is fejezte be aktív pályafutását a megyei I. osztályú csapatban. Pedagógusként Ózdon állt először katedrára ben friss diplomásként jelentkeztem az akkori 102. számú Gábor Áron Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatóhelyettesénél, és augusztus 1-jével munkába álltam nyúlik vissza a kezdetekhez a kitüntetett pedagógus. Mindaddig, amíg a Bródyt és a Gábor Áront 2005-ben nem egyesítették, a szakmunkásképző dolgozója voltam. A legutolsó félévben heti négy napot oktattam a volt Bródyban, egyet pedig a régi iskolámban. Annak idején nagyon jó testnevelőkkel, mondhatom: barátokkal hozott össze a sors. Mint aktív labdarúgót Antal Pista, Rási Pista, Ocsenás Jóska rögtön bekapcsolt a sportmunkába, és egyenes út vezetett ahhoz, hogy még mind a mai napig a Bolyai Diák Sportegyesület elnökeként tevékenykedem. A szakszervezeti sportmozgalomba a 70-es években kapcsolódott be. Vasas szakmákat oktató iskola lévén a Vasas Szakszervezethez tartoztak, és mind ifjúsági, mind felnőtt vonalon nagy szervezettséggel működött a mozgalom. Utassy Béla közel tíz éven át az ifjúsági szakszervezetet irányította, majd öt éven keresztül a felnőtt alapszervezet titkára volt egyetlen óra kedvezmény és tiszteletdíj nélkül. Mivel a Vasas Szakszervezeten belül rendkívül fejlett volt a diáksport, országos versenyrendszert alakítottak ki Vasas Kupa néven, ami egészen a rendszerváltozásig ment tért át a sportszervezői munkájára. Ebben helyi, megyei és országos szinten is részt vettem. Mintegy tíz év kihagyással újjászerveződött a mozgalom. A Baloldali Tömörülés Platformon belül megalakították a hét nagy ipari szakszervezet részvételével a Szakszervezetek Országos Diáksport Szövetség Egyesületet, és 2004-től szakképző iskolák országos diákolimpia néven futnak a versenyek. Az északi régióban Borsod, Heves, Nógrád megye én vagyok az egyik főszervező. A tanár úr életében igen jelentős szerepet töltött be a játékvezetés és az Ózdi Labdarúgó Szövetség, ám a körzeti labdarúgó csapatok zöme megszűnt, így a szövetségre sem volt már szükség, összevonták a kazincbarcikaival. A szövetségnek nemcsak tagja, főtitkára is volt, majdnem húsz éve pedig a játékvezető bizottság elnöke. Még ma is a bírók összefogója, viszont már nem fújja a sípot, koránál fogva asszisztensi feladatokat lát el. Ám az elmúlt negyven év nemcsak a sportról szólt, diákok ezreit oktatta a vasas szakmák elektrotechnika, irányítástechnika, illetve a villanyszerelő szakma összes szakmai elméleti tantárgyaira. A város legegységesebb, legstrapabíróbb tantestületének lehettem a tagja jelentette ki Utassy Béla. Az első húsz év viszonylag könnyűnek mondható, voltak sikerek, sikerélmények, ami a pedagógus éltető eleme. Az utóbbi tizenöt évben egyre nehezebben lehetett megvalósítani, hogy valamit beletöltsünk a gyerekek fejébe. Sajnos a szabadságot szabadosság váltotta fel, és a jogokat is nagyon gyakran félre értelmezik. A nyugdíjas évekről szólva kiderült, nem szeretné minden tevékenységét abbahagyni, ha az egészségi állapota engedte volna, a nyugalomba vonulást is elhalasztja. A kollégái kapacitálják, hogy a diáksport egyesület elnöki teendőit még legalább egy évig lássa el, illetve a labdarúgó szakosztály vezetését mindaddig, amíg ereje, egészsége engedi. Arra a kérdésre, hogy lesz-e még jó futball Ózdon, a sportaktíva mosolyogva mondta: próféta lenne, ha ezt meg tudná mondani. Az utóbbi idők utánpótlás sikereit alapul véve nagyon bízik benne, hogy egy stabil NB III-as gárda összeáll. Az viszont már pénz kérdése szerinte, hogy esetleg egy középszintű NB II-es csapatot ki lehessen alakítani. Végül arra voltam kíváncsi, hogy fogadta a kitüntetést, amiről a városban nem is lehetett hallani, az interneten bukkantunk a hírre. Azt gondolom, nem érdemes kérkedni vele, de szégyellni sem kell, mert valami a negyvenéves munkából visszatükröződött fogalmazott Utassy Béla. Nagyon jó érzéssel vettem tudomásul, hogy ilyen magas kitüntetésre javasoltak. Amikor az elismerést átvettem, egyszeri és megismételhetetlen érzés kerített hatalmába, de szeretném hozzátenni, hogy rajtam kívül az országban több ezer pedagógus, illetve más hivatású ember van, akik ugyanígy megérdemelték volna. Álszerénység nélkül állítom, hogy csapatmunka nélkül nem lehettem volna ott március 12-én a Parlamentben. Köszönöm a Szakszervezetek Diáksport Szövetsége Egyesülete vezetőségének, akik értékelték munkámat, illetve mindazoknak a kollégáknak és támogatóknak, akik ehhez hozzásegítettek. L. Ország Erzsébet 1972-ben kapott diplomát a Miskolci Nehézipari Egyetem Kazincbarcikai Műszaki Főiskolai Karának automatizálási szakán ban a budapesti Műszaki Egyetemen műszaki tanári oklevelet, húsz évvel később a Pécsi Egyetemen közoktatásvezetői képesítést szerzett között a 102. sz. Gábor Áron Ipari Szakmunkásképző Intézet műszaki igazgatóhelyettese. Középfokú labdarúgó edző, sportvezető, játékvezető között az Ózdi FC elnöke, 22 éven át utánpótlás edzője től évi megszűnéséig az Ózd Városi Körzeti Labdarúgó Szövetség elnökségi tagja, 2 évig főtitkára, 17 évig a játékvezetői bizottság elnöke tól az iskolai sportkör vezetője ban a sportkör diáksport egyesületté alakult, ennek 2008-ig ügyvezetője, azóta elnöke.

6 április 9. Előzetesben az időseket megtámadó rablók Időseket bántalmaztak és raboltak ki sorozatban az utóbbi időben. Mint arról beszámoltunk, februárban egy brutális rablótámadás során szerzett sérüléseibe belehalt az ózdi néni. Az egész ország az eseményről szóló híreket hallgathatta. Az elkövetőt elfogták az ózdi rendőrök, ezzel azonban nem lehetett meg nem történtté tenni az esetet Alig telt el néhány nap és újabb, szám szerint öt hasonló, időseket érintő támadás miatt kellett újabb büntetőeljárásokat indítania az Ózdi Rendőrkapitányságnak. Zsákmány nélkül Március 10-én az esti órákban egy egyedül élő, 77 éves alvó férfit támadtak meg farkaslyuki családi házában. Az elkövető egyszerűen berúgta a kétszárnyú bejárati ajtót, majd a házban fekvő férfi hálószobájába sietett és azonnal támadott. A bántalmazás közben folyamatosan készpénzt követelt áldozatától. Tervei azonban meghiúsultak, így zsákmány nélkül kellett távoznia. Nem hagyott mást hátra, mint egy feldúlt szobát és egy feldúlt életet. A súlyosan bántalmazott, megrettent idős férfi fejsebéből származó vére a szoba minden részét beszennyezte. A kiemelten súlyos bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 40 éves férfit március 17-én az Ózdi Rendőrkapitányság rendőrei őrizetbe vették, azóta előzetes letartóztatásban várja az eljárás befejezését. Vissza a rács mögé A második eset március 12-én, az előző ügytől függetlenül, Ózdon történt, egy családi házas övezetben, az éjszakai órákban. Az ablak betörése után egy sapkával és sállal elmaszkírozott férfi jutott be egy egyedül élő, idős nőhöz, aki éjszakai álmából a nagy robajra ébredt. A támadó befogta a nő száját, hogy megakadályozza a segítségért kiabálást, majd megfenyegette és pénzt követelt tőle. Az elkövető tízezer forint készpénzt, két aranygyűrűt szerzett, miután a lakást átkutatta, majd a sértettet szólította fel, hogy nyissa ki a bejárati ajtót. Az egész országot megdöbbentette a brutális bántalmazás Az ózdi nyomozóknak az egyik gyűrűt sikerült felkutatni és lefoglalni, majd a szálakat továbbgöngyölítve eljutottak az elkövetőhöz is, akit őrizetbe vettek, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. A cselekmény elkövetésével gyanúsítható 21 éves ózdi férfi korábban több alkalommal követett el hasonlóan súlyos bűncselekményt, ez év január végén szabadult a büntetés-végrehajtási intézetből Három hét három áldozat A harmadik ügy bűncselekményeit szintén egy többszörösen büntetett előéletű, de még alig 20 éves ózdi férfi követte el, aki azóta szintén előzetesben várja sorát. Ez az elkövető azonban már fényes nappal, 11 óra és 18 óra közötti időkben lépett akcióba, és három hét leforgása alatt három, egyedül élő, idős nőt támadott meg, akiktől bántalmazás közben pénzt és értéktárgyakat követelt. Egy alkalommal zsákmány nélkül távozott, a második alkalommal ötszáz forintot, a harmadik esetben pedig tízezer forintot tudott elvenni a megrettent áldozatoktól. A gyors és hathatós rendőri intézkedéseknek köszönhetően a nyomozók a harmadik eset után elfogták, ruházatának átvizsgálása során pedig találtak nála egy tízezer forintos bankjegyet is. Mind az öt ügyben elmondható, hogy az áldozatok kivétel nélkül egyedül élő, idős, kiszolgáltatott emberek voltak, akiket családi házukban támadtak meg az elkövetők. Minden esetben bántalmazás közben követelték a készpénzt, az értékeket. És sok esetben pár forintért bántották az időseket Védjük meg az időseket! A fenti ügyekben rablás megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárásokat az Ózdi Rendőrkapitányság. Amennyiben a bíróság az előzetes letartóztatásban lévő terheltek bűnösségét megállapítja, akár nyolc évig terjedő szabadságvesztés büntetésre is számíthatnak. Mint Molnár Tamás rendőr főhadnagy, az Ózdi Rendőrkapitányság hivatalvezetője elmondta, az ilyen és hasonló jellegű, kiemelt bűncselekmények elkövetésekor igyekeznek mindent megtenni az elkövetők felkutatása érdekében, melyet bizonyít az is, hogy a fenti esetekben kivétel nélkül százszázalékos felderítési eredményt produkálva sikerült az elkövetőket elfogni, és a hatóságok elé állítani. A felderítés mellett kiemelt figyelmet érdemel a hasonló jellegű jogsértések megelőzése is. Többek között ilyen bűnmegelőzési célzattal hívták életre az elmúlt évben a Vagyonvédelmi Napot. A rendőrkapitányság ezért keresett meg plébániákat, illetve a médián keresztül a veszélyeztetett időskorúakat, hogy minél több érintetthez eljuthassanak azok az információk, amelyekkel megelőzhetik a hasonló bűncselekményeket. A megelőzésben óriási szerepe van az egyedül élő idősek családtagjainak, illetve szomszédainak, akik a folyamatos kapcsolattartással, a gyakori kommunikációval, gyanús körülmények észlelése esetén a rendőrség azonnali értesítésével védhetik meg hozzátartozóikat, rokonaikat, barátaikat Tisztelt Solymosi Család, tisztelt ózdi Lakosok! Én, mint dédnagymama, a magam nevében és családom nevében kérem az Önök megértését az alábbiakhoz. Mély fájdalommal érintett minket ez a borzalmas esemény, mely Erzsike néni halálát okozta. Hétes telepen 18 hosszú éven át békében és szeretetben éltünk egymás mellett. Gyermekeimet is nagyon szerette, és ez a szeretet és tisztelet egymás iránt kölcsönös volt. A mai napig nem bírunk napirendre térni halála fölött. Nagyon fáj az is, hogy a dédunokám részt vett ebben a szörnyű bűntettbe, de megérdemli a lehető legsúlyosabb büntetést, amit csak kapni lehet. Ez a 15 éves gyerek már hosszú évek óta kezelhetetlen magaviseletű volt. Minket, saját családját mindig meglopott, és ha bezártuk, kiszökött bárhol. Nagyon sokszor jeleztük a családsegítő szolgálat és a rendőrség felé, hogy szeretnénk, ha javítóintézetbe küldenék, mivel nem bírunk vele. De ezt sajnos nem tették meg, pedig már több rendőrségi ügye is volt. Tisztelettel kérem Önöket, hogy ne a cigányságot ítéljék el ez által, valamint a családunk többi tagját, hiszen mi botránkozunk meg és ítéljük el a legjobban a dédunokám és a többi elkövető cselekedetét. Szeretném azt is nyilvánosságra hozni, hogy az elkövetett szörnyűségért felelősségre vonható két felnőtt személy is, mivel a szegény Erzsike nénitől ellopott holmikat ők vették át az elkövetés időpontjában. Ezek szerint tudtak, valamint részt vettek a bűncselekményben. Joggal mondhatja mindenki, hogy miért nem neveltük meg a gyereket, de kérem, higgyék el, hogy egyszerűen kezelhetetlen volt, valamint hiperaktív, ami sajnos rossz irányba fejlődött nála. Tisztelt Solymosi János Úr! Együtt osztozunk mély fájdalmában, hiszen Erzsike nénit mindannyian nagyon szerettük és tiszteltük. Kérjük Önt, ne minket ítéljen el, és bocsásson meg, hogy dédunokám ilyenné vált. Reméljük, megkapja méltó büntetését, hiszen a cigány származású emberek is ugyanúgy elítélik őt, mint mások. Marika néni

7 2010. április 9. 7 Az ÓVTV műsora április ig Hétfő 00:15 Képújság, 07:00 EpizÓzd (ism.), 07:45 Háttér (ism.), 08:00 Szemezgető (ism.), 08:15 Képújság, 13:30 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:30 Sportközvetítés I., 19:00 Ózdi Krónika, 19:15 Sportközvetítés II., 20:15 Ózdi Krónika (ism.), 20:30 Hálózat, 23:00 Ózdi Krónika (ism.), 23:15 Sportközvetítés (ism.) Kedd (ism.), 07:15 Sportközvetítés (ism.), 08:15 Képújság, 13:30 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:30 Szódavíz (ism.), 19:00 Ózdi Krónika, 19:15 Választás, 20:00 Háttér, 20:15 Ózdi Krónika (ism.), 20:30 Hálózat, 23:00 Ózdi Krónika (ism.), 23:15 Választás (ism.) Szerda (ism.), 07:15 Mozaik (ism.), 07:45 Szemezgető (ism.), 08:00 Háttér (ism.), 08:15 Képújság, 13:30 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:10 Választás (ism.), 19:00 Ózdi Krónika, 19:15 Aréna, 19:45 Zöld Erő: Geometria, 20:15 Ózdi Krónika (ism.), 20:30 Hálózat, 23:00 Ózdi Krónika (ism.), 23:15 Aréna (ism.) Csütörtök (ism.), 07:15 Aréna (ism.), 07:45 75 éves a Szabadtéri Premier (ism.), 08:15 Képújság, 13:30 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:30 Aréna (ism.), 19:00 Ózdi Krónika, HIRDETÉS 19:15 EpizÓzd, 20:00 Háttér 20:15 Ózdi Krónika (ism.), 20:30 Hálózat, 23:00 Ózdi Krónika (ism.), 23:15 EpizÓzd (ism.), 24:00 Háttér (ism.) Péntek (ism.), 07:15 EpizÓzd (ism.), 08:00 Háttér (ism.), 08:15 Képújság, 13:30 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:10 EpizÓzd (ism.), 19:00 Ózdi Krónika, 19:15 Ízvilág, 19:45 Harangszó, 20:15 Ózdi Kró nika (ism.) 20:30 Hálózat, 23:00 Ózdi Krónika (ism.), 23:15 Harangszó (ism.) Szombat (ism.), 07:15 Ízvilág (ism.), 07:45 Harangszó (ism.), 08:15 Képújság, 09:00 Hálózat, 12:00 Képújság, 15:00 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:30 Ízvilág (ism.), 19:00 Ózdi Krónika heti válogatás, 20:15 Szemezgető (ism.), 20:30 Hálózat Vasárnap heti válogatás (ism.), 08:15 Képújság, 09:00 Hálózat, 12:00 Képújság, 15:00 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:30 Együtt határok nélkül, 19:15 EpizÓzd (ism.), 20:00 Háttér (keddi ism.), 20:15 Háttér (csütörtöki ism.), 20:30 Hálózat Hétfő 00:15 Képújság, 07:00 EpizÓzd (ism.), 07:50 Háttér (ism.), 08:00 Szemezgető (ism.), 08:15 Képújság, 13:30 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:30 Sportközvetítés, 19:00 Ózdi Krónika, 19:15 Sportközvetítés, 20:15 Ózdi Krónika (ism.), 20:30 Hálózat, 23:00 Ózdi Krónika (ism.), 23:15 Sportközvetítés (ism.) Kedd (ism.), 07:15 Sportközvetítés (ism.), 08:15 Képújság, 13:30 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:30 Zöld Erő: Geometria (ism.), 19:00 Ózdi Krónika, 19:15 Mozaik, 19:45 Slusszkulcs, 20:00 Háttér, 20:15 Ózdi Krónika (ism.), 20:30 Hálózat, 23:00 Ózdi Krónika (ism.), 23:15 Mozaik (ism.), 23:45 Slusszkulcs (ism.), 24:00 Háttér (ism.) Szerda (ism.), 07:15 Kaleidoszkóp (ism.), 07:45 Szemezgető (ism.), 08:00 Háttér (ism.), 08:15 Képújság, 13:30 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:30 Mozaik (ism.), 19:00 Ózdi Krónika, 19:15 Aréna, 19:45 Zöld Erő: Biomassza, 20:15 Ózdi Krónika (ism.), 20:30 Hálózat, 23:00 Ózdi Krónika (ism.), 23:15 Aréna (ism.) Csütörtök (ism.), 07:15 Aréna (ism.), 07:45 75 éves a Szabadtéri Premier (ism.), 08:15 Képújság, 13:30 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:30 Aréna (ism.), 19:00 Ózdi Krónika, 19:15 EpizÓzd, 20:00 Háttér, 20:15 Ózdi Krónika (ism.), 20:30 Hálózat, 23:00 Ózdi Krónika (ism.), 23:15 EpizÓzd (ism.), 24:00 Háttér (ism.) Péntek (ism.), 07:15 EpizÓzd (ism.), 08:00 Háttér (ism.), 08:15 Képújság, 13:30 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:10 EpizÓzd (ism.), 19:00 Ózdi Krónika, 19:15 Máskép(p) 19:45 Harangszó, 20:15 Ózdi Krónika (ism.), 20:30 Hálózat, 23:00 Ózdi Krónika (ism.), 23:15 Más-kép(p) (ism.), 23:45 Harangszó (ism.) Szombat (ism.), 07:15 Más-kép(p) (ism.), 07:45 Harangszó (ism.), 08:15 Képújság, 09:00 Hálózat, 12:00 Képújság, 15:00 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:30 Máskép(p) (ism.), 19:00 Ózdi Krónika heti válogatás, 20:15 Slusszkulcs (ism.), 20:30 Hálózat Vasárnap 07:00 Ózdi Krónika heti válogatás (ism.), 08:15 Képújság, 09:00 Hálózat, 12:00 Képújság, 15:00 Hálózat, 17:30 Képújság, 18:30 Együtt határok nélkül, 19:15 EpizÓzd (ism.), 20:00 Háttér (keddi ism.), 20:15 Háttér (csütörtöki ism.), 20:30 Hálózat Az ÓVTV a műsorváltoztatás jogát fenntartja!

8 8 Helyzet kép április 9. Zsákutcába jutott az oktatáspolitika A Sándor palotából sem látják tisztán a magyarországi viszonyokat Ózdon az elmúlt tanévben 756 személy ellen 1308 feljelentést tett a polgármesteri hivatal igazgatási osztálya iskolai igazolatlan hiányzások miatt. A kiszabott bírság 5 millió 59 ezer forint volt, aminek 74 százalékát nem fizették ki. A büntetési tételt 20 fő közérdekű munkával egyenlítette ki, ötvenhárman pedig az elzárást választották. Közben két borsodi elítélt szülővel szemben kegyelmet gyakorolt a köztársasági elnök. Precedens értékű bírósági ítélet született a közelmúltban a B.-A.-Z. Megyei Bíróságon: egy szülőpár összesen 16 hónap letöltendő börtönbüntetést kapott, mivel gyermekeik rendszeresen kerülték az iskolát. Következmények nélkül Egy év alatt közel duplájára nőtt az igazolatlan iskolai hiányzások miatt tett feljelentések száma A közoktatási törvényben meghatározott kötelezettségek megszegése miatt kiszabott büntetést azonban egy jogvédő szervezet a köztársasági elnökhöz továbbította. Kérték, hogy ne kelljen a szülőknek börtönbe vonulni, mert akkor hat gyermek marad szülői felügyelet nélkül. Sólyom László ezek után kegyelemben részesítette a törvényszegőket, a pedagógustársadalom legnagyobb csodálkozására. Az ügyben érintett sajókazai iskola igazgatója megkeresésünkre elmondta: a pedagóguskollektíva megdöbbent, hiszen ezek után úgy érzik, hiába tesznek meg mindent a törvények betartatásáért, hiába gyártják futószalagon a feljelentéseket, ha a legmagasabb szintű közjogi méltóság a renitensek mellett áll. Izsó Pál hozzátette: az ominózus család tíz éve szegi meg a törvényt, megszámlálhatatlan eljárást indítottak ellenük, ám mindez hatástalan volt. Ha a gyerekeik véletlenül betévednek az iskolába, abban sincs köszönet, hiszen sokszor szenvednek fertőző betegségben, mint az ótvar, rüh, tetvesedés, amit mások is elkaphatnak. Márpedig véleménye szerint az ilyen szülők nem alkalmasak gyermeknevelésre, ellenük a gyermekjóléti szolgálatnak is lépni kellene. Az igazgató kifejtette: a reformkorban már harcoltak az emberek a törvény előtti egyenlőségért, amit többnyire el is értek. Éppen ezért furcsa, hogy most törvény előtti kivételezettek vannak, ahogyan ez a példa is mutatja. Egyébként tette hozzá azok az emberek, akik nem Sajókazán, Rakacán, Szendrőládon vagy Ózdon laknak, könnyen osztogatják a tanácsokat és a közpénzt. Jöjjenek ide tanítani, és két hét után mondjanak véleményt a közoktatás helyzetéről. Számára egyértelművé vált, hogy a Sándor palotából sem látják tisztán a magyarországi viszonyokat. Ózdon, a Sajóvárkonyi ÁMKban sem rózsás a helyzet. Obbágy Csaba igazgató gyakran jár a bíróságon, ahol neki kell képviselni az intézményt az iskolakerülő gyerekek szüleivel vagy gondviselőivel szemben. Ők azok, akik kerülik az iskola dolgozóival való együttműködést, és akik ellen a gyerek lógása miatt eljárást indítottak. Pénzért az iskolapadban Az első óra igazolatlan hiányzás után már postázzák számukra a figyelmeztetést, a tizedik óra után pedig értesítik a polgármesteri hivatal igazgatási osztályát, ahol kiszabják a büntetést. Az iskola 7-8. osztályos tanulói egyébként csak elvétve hiányoznak, mióta halmozottan hátrányos helyzetű tanulók részére elindították az Útravaló programot. Ez havonta 3500 forint ösztöndíjat jelent a két évfolyam diákjainak Az alacsonyabb osztályokban viszont csak a meggyőzés vagy a szülők hozzáállása segíthet a problémán. Az igazgató azt mondja: elég magasak a kerítések, a kapuban portások állnak, mégis ellógnak az órákról a gyerekek. Különösen felzárkóztató 5. és 6. órákról mennek el. Másik gond a túlkorosak kezelése. Mióta 18 éves korra kitolták a közoktatási kötelezettséget, még kezelhetetlenebb a helyzet. Ezért nem is bánják a pedagógusok, ha ezek a felnőtt korhoz közeli fiatalok magántanulói státusba kerülnek. A Petőfi Sándor Általános Iskola és Óvoda hasonló okokból 20 magántanulóval büszkélkedhet. Steiner Zoltán igazgató naponta tapasztalja, mennyire nincs eszköze az intézmény pedagógusainak és vezetőinek a devianciával szemben. Feje tetejére állt a közoktatás, mióta csak a szülő engedélyével lehet osztályismétlést alkalmazni a gyerekkel szemben. Olyan az egész jelentette ki, mintha az orvosnak a beteg mondaná meg a diagnózist. Így fordulhat elő, hogy a negyedik osztályban néhányan még nem tudnak írni és olvasni, amiről nem igazán tehet a pedagógus. A többség jogai A diákok többségének is vannak jogaik a tanuláshoz, a tanmenetet pedig nem lehet a gyengébbek felzárkóztatásához igazítani. Az iskolában egyébként a 2008/2009-es tanévben 1040 igazolatlan napot halmoztak fel a lógós diákok. Emiatt a szülők 72 felszólítást kaptak, 61 esetben pedig az intézmény vezetői megtették a feljelentést. Idén félévig 2874 igazolatlan tanítási órát gyűjtöttek össze az iskolakerülők. Szabó Józsefné, a táblai Apáczai Csere János Általános Iskola igazgatója javuló tendenciáról számolt be. Ehhez számos felszólítást kellett postázniuk, de sok ügy eljutott a feljelentési szakba is. Kollégáival folyamatosan látogatják a szülőket, megbeszélik a gondokat és egyre többször találnak megértésre. Mindössze 5-6 családot említ, amelyeknél több gyerek túllépte a 250 órás hiányzást. Az Útravaló programot jónak tartja, mert az ösztöndíj javított a korábbi helyzeten. Kiemeli: egyre több tanuló vesz részt a felkészítő foglalkozásokon, és ennek is köszönhető, hogy intézményükből minden nyolcadikos továbbtanul. A magántanulói rendszert nem tartja jó megoldásnak, hiszen az csupán egy kényszerállapot felületi kezelése, amire nincs külön pénzügyi kerete az iskolának. Elpárolgott tekintély A közoktatás tekintélyének helyreállítását üdvözítőnek tartaná, mert a szakma szerint egy-

9 2010. április 9. Helyzet kép 9 re sürgetőbbé váltak a szükségszerű változások. A fegyelmezés területén például nem tudnak mit kezdeni azokkal a gyerekekkel, akik bemennek ugyan az iskolába, de az első órák után engedély nélkül eltávoznak. Valahol talán a tanulók és a szülők kötelességeit kellene jobban számon kérni. Sok vita van az osztályozással is, mivel ha valaki tantárgyanként eléri a 20 százalékos hiányzást, nem kaphatna év végén érdemjegyet. Sólyom HIRDETÉS László kegyelemgyakorlásáról kifejtette: a családokat akkor is rá kell kényszeríteni a törvények tiszteletére, ha valamelyik etnikai kisebbséghez tartoznak és mások a szokásaik, eltérő az életvitelük. Bodolay Zoltán érdekképviseleti vezető szerint a jogalkotónak és a jogalkalmazónak nem a börtönbe juttatás volt a célja az oktatási törvény kidolgozásakor, hanem az analfabetizmus felszámolása. A rendszer mégsem működik, amire számos sajókazaihoz hasonló esetet tudna felsorolni. Gyökeresen újra kell szabályozni az oktatáspolitikát, mert az zsákutcába jutott mondta el véleményét. Azok, akik íróasztal mellől hozzák meg a döntéseket, költözzenek egy időre problémás településekre, tevékenyen vegyenek részt az oktatásban, és nézzenek szembe a valósággal. Utána fejtsék ki véleményüket. Felmerül az a kérdés is: miért csak vidéken kényszerítik az önkormányzatokat az esélyegyenlőség megteremtésére? A Pedagógusok Szakszervezete B.-A.-Z. megyei elnöke tud olyan nyolcadik kerületi általános iskoláról a fővárosban, ahová 500 cigány származású és nyolc kínai tanuló jár, ott mégsem emlegetik az esélyegyenlőséget. Közben a vidéki önkormányzatokat tűzzel-vassal kényszerítenék az ésszerűtlen intézkedések meghozatalára. Az iskolai hiányzásokkal kapcsolatban hangsúlyozta: a törvény erejével le kell sújtani a renitensekre, ha pedig valakinek joga van a kegyelem gyakorlására, állítsa mellé a feltételrendszert is. Méghozzá olyat, ami azt garantálja, hogy nem sérül a gyermek érdeke. Az Ózd Városi Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Okmányiroda Osztályán Juhász Endre vezető főtanácsos, szabálysértési ügyintéző elmondta: egy év alatt közel duplájára nőtt az igazolatlan iskolai hiányzások miatt tett Steiner Zoltán igazgató naponta tapasztalja, mennyire nincs eszköze az intézmény pedagógusainak és vezetőinek a devianciával szemben feljelentések száma. Hasonló az arány a jogerős figyelmeztetésnél és a pénzbírságok esetében is. Sajnálatos, hogy az idei tanévben hasonló számok köszönnek vissza, ami azt jelzi: Ózdon túl sok szülő akadályozza gyermeke szellemi, testi és erkölcsi fejlődését. Kovács István A törvény szerint Ha a gyermek az óvodai foglalkozásról, illetve a tanuló a tanítási óráról, a kollégiumi foglalkozásról távol marad, mulasztását igazolnia kell Ha a távolmaradást nem igazolják, a mulasztás igazolatlan. Az iskola köteles a szülőt értesíteni a tanköteles tanuló első igazolatlan mulasztásakor, illetve, ha a nem tanköteles kiskorú tanuló igazolatlan mulasztása a tíz órát eléri. Az értesítésben fel kell hívni a szülő figyelmét az igazolatlan mulasztás következményeire. Ha az iskola értesítése eredménytelen maradt, és a tanuló ismételten igazolatlanul mulaszt, az iskola a gyermekjóléti szolgálat közreműködését igénybe véve megkeresi a tanuló szülőjét. Ha a gyermek az iskolai életmódra felkészítő foglalkozásról egy nevelési évben hét napnál, illetve a tanköteles egy tanítási évben tíz óránál igazolatlanul többet mulaszt, az óvoda vezetője, az iskola igazgatója értesíti a gyermek lakóhelye szerint illetékes jegyzőt.

10 10 Kultúra április 9. Megszépül az Olvasó alagsora Hamarosan nemcsak az Olvasó pompás részeit, az alagsort is büszkén és boldogan tárhatják szélesre a közönség előtt. A most folyó felújításnak köszönhetően az ott kialakított helyiségek is szolgálhatják azt a nemes szórakozást, amely mindig is a törekvésük volt fogalmazott Pappné Szalka Magdolna, az ÓMI igazgatója. Az Olvasó rekonstrukciója során az alagsorban csak a fűtésrendszert építették ki, mivel a többi munkára megfelelő pénzügyi fedezet híján már nem volt lehetőség. Az idén az Ózdinvest Kft. segítségével, amit ezúton is köszönök, pályázati forrásból Észak-magyarországi Regionális Ügynökség, közismert nevén Norda sikerült előteremteni közel négymillió forint értékű anyagra a fedezetet mondta el érdeklődésünkre az igazgatónő. Ennek köszönhetően az általunk lovagteremként emlegetett hatalmas teret megosztjuk, méghozzá úgy, hogy egy-egy terület többféle funkciót láthasson el, és olyan tevékenységeket lehessen itt folytatni, amelyekre eddig nem tudott módot adni a ház. Szeretnénk, ha ezek a közösségi terek fiatalos, lendületes hangulatot sugároznának. Kialakítanak egy vizesblokkot, a mellette lévő asztalos- és barkácsműhelyben helyet kaphat a modellező kör. Egy osztálynyi közösség befogadására is alkalmas lesz a hangos pont, ahol pingpongasztalt, csocsót, dartsot is elhelyeznek. Mivel az Olvasó falai között mindenkor helyet biztosítottak a képzőművészeti és egyéb alkotásoknak, most erre ismét lehetőség nyílik a kézműves térben. A működtetésbe újabb források bevonását tervezzük, hiszen maga az átalakítás nem biztosítja a teljes feltételrendszert tért át a pénzügyi részre az igazgatónő. Egy beadás előtt álló pályázat megvalósításában iskolákkal kívánunk együttműködni, gyerekeket oktatni különböző szakköri foglalkozások keretében. Az LHH-s, vagyis Leghátrányosabb Helyzetű Kistérségek számára kiírt program keretében beadott pályázatunk a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség zsűrijén már átfutott. Hamarosan kiírják a tényleges pályázatot, bízunk benne, hogy eredményes lesz, és abból a forrásból be tudjuk szerezni az eszközöket. Az átalakítást az Út a munkához program keretében szakipari munkások végzik, Pappné Szalka Magdolna véleménye szerint: kiváló minőségben. L. O. E. Pécs 2010 InfoPont nyílt az Olvasóban! A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekt országos InfoPont hálózatához a Kulturális Központok Országos Szövetségének tagjaként az Ózdi Művelődési Intézmények is csatlakozott. Célja, hogy az Ózd és környékén élők teljes körű és naprakész tájékoztatást kapjanak a Pécs2010 EKF programhoz kötődő kulturális eseményekről. Az InfoPontra betérők megismerkedhetnek az EKF-projekt programjaival, tájékozódhatnak Péccsel és a régióval kapcsolatos gyakorlati információkról, pl.: szállás, utazás, múzeumok, látnivalók. Az InfoPont Ózdon az Ózdi Művelődési Intézmények Olvasó (Gyár út 4. ) cím alatt, minden hétköznap 10-től 18 óráig áll az érdeklődők rendelkezésére.

11 2010. április 9. Arcok a városból 11 Ehhez a politikához nem adta a nevét Csaknem két évtizeden át Kőfalusi György neve egybeforrt a Frank-Hungária Kft.-vel, ma azonban már a nyugdíjasok életét éli. De senki ne képzelje, hogy egy fotelben ülve várja a postást a nyugdíjjal, jelenleg is több céget irányít. Az Arátrum Kft. putnoki irodájában fogad, az ablakból éppen arra az épületre lát rá, ahol nyolc esztendőn keresztül elnökként irányította a termelőszövetkezetet. A mezőgazdaság és az ipar végigkísérte az életét. Annak idején a JAG-ban tanultam, és furcsának tűnhet, de erdész szerettem volna lenni. Ám annyira nem voltam jó tanuló, hogy meg merjem pályázni az erdőmérnöki kart. A Miskolci Egyetemen gépgyártás-technológia szakon végeztem, majd Halléban hegesztő-szakmérnöki diplomát is szereztem. Hol állt először munkába? Az egyetem elvégzése után a Gyár- és Gépszerelő Vállalatnál dolgoztam, hat nagy gyár építésében vettem részt vezetőként. Ezután kilenc év következett a putnoki téesznél, ebből nyolc elnökként. Volt néhány szabadalmam az ekevasgyártás területén, ezért megkerestek szovjet és német befektetők is, hogyan tudnánk együttműködni a kopóalkatrész-gyártásban. Miért a németek mellett döntött? Úgy voltam vele, hogy aki gyorsabb lesz, azzal fogok dolgozni. Ezek a németek voltak, így ban létrehoztuk a Frank-Hungária Kft.-t. Néhány évvel ezelőtt pedig már piacvezetők voltunk Európában. Anyagosan számolva hárommilliárd fölé nőtt az árbevételünk, és aki számít valamit a mezőgazdasági gépgyártásban, az mind a mi termékeinket használja kopó-alkatrészként. Nem kis büszkeséggel tölt az el, hogy ózdi termékekről beszélünk. Nincs összefüggés a cég és a kohászat között, mégis egyfajta kontinuitást mutat a melegüzemi acélalakítással. Van egy mondás, hogy a csúcson kell abbahagyni végén valóban nyugdíjba vonultam, de még két éven át vezettem a vállalatot. A Frank Gmbh.-nál is váltás történt, és én is átadtam az üzletrészemet a németeknek. Van négy kisebb cégem, melyek árbevétele negyedmilliárdra tehető, úgy is mondhatjuk, hogy nyugdíjasként ezeknél vezetek le. Azért nyilván a mai napig kikérik a véleményét a Frank- Hungáriánál? Hogyne, már csak azért is, mert olyan szerződést kötöttünk, mely értelmében még öt éven át rendelkezésre állok tanácsadóként. Nekem olyan a cég, mintha édes gyermekem volna. A statisztikai mutatókon túl az sem mellékes, hogy mennyi embert foglalkoztattak az évek folyamán. A Frank-Hungáriában száznegyvenet, de más kft.-kben körülbelül ezer embernek teremtettünk munkahelyeket a semmiből. Mintegy tizenöt olyan cég működik a mai napig, amelyet én alapítottam. Az úgynevezett válság milyen mértékben éreztette hatását? Előrelátóak voltunk, és elég jól lavíroztunk, így a Frank-Hungáriát nem rendítette meg. Most az utódomnak kell nagyon ügyesnek lenni, mert véleményem szerint az igazi válság még csak ezután jön. Nem vagyunk túl rajta. Talán sok olvasót meglep, hogy Putnokon találkoztunk. Itt voltam téeszelnök, és tulajdonképpen egy régi tevékenységünket vettük elő, lovas boxokat gyártunk. Új termék bevezetésén is töröm a fejem, és itt is állítunk elő bizonyos mennyiségű kopóalkatrészeket. Formálgatni kell ezt a négy kft.-t, amelyeket irányítok. Biztos nem lenne ennyi ideje, ha föllépett volna a politika manapság elég sokat szidott porondjára, ahová igen sokszor invitálták már. Az elmúlt húsz évben mindig kerestek, és kapacitáltak arra, hogy vállaljak politikai szerepet. Már-már hajlottam is rá, hogy országgyűlési képviselőjelöltként elindulok, hisz ennek a térségnek ma arra van szüksége, amihez én értek. A munkahelyteremtésről és vállalkozásfejlesztésről, valamint gazdaságélénkítésről beszélek, amivel sokan kampányolnak, de fogalmuk sincs róla, miként kell véghezvinni. A GE ügyében is én tárgyaltam először New Yorkban, és hét olyan vegyesvállalat működik a térségben, melyek létrehozásánál bábáskodtam. Milyen színekben indult volna? Függetlenként, bár baloldaliságomat sosem tagadtam, a szociális érzékenységemet pedig azt hiszem, különösebben nem kell ecsetelnem. Komoly dolognak kellett történnie, ami miatt kihátrált. Az utóbbi idők eseményei részben Ózdon még jobban rámutattak arra, hogy milyen mocskos a politika, mennyi viszszataszító jelenség övezi. Úgy érzem, hogy méltatlan lenne hozzám, ha ilyesmihez adnám a nevem. Viszont bárki nyeri el a tisztséget, ha igényt tart rá, segíteni fogom a munkáját. Elhatározása az önkormányzati választásokra is vonatkozik? Továbbra is sok a megkeresés, de nem tartom valószínűnek, hogy indulnék, bár még nem döntöttem véglegesen. Addig is marad némi ideje a másik szívügyére, Gömör honismeretére. Ez a történelmi vármegye tele van kincsekkel, emberi értékekkel, és azért is nem mentem el sosem Ózdról, mert mindez ideköt. Tagja vagyok egy kuratóriumnak, amely az összes északmagyar múzeum működését segíti, Nyitrától Beregszászig. A gyerekek viszont kirepültek. A fiam gépész és földtudományi karon is elvégezte az egyetemet, létesítményvezető Gyálon, a hulladék-feldolgozó üzemnél. A lányom a jogi egyetemet végezte el, Pesten él, jelenleg gyesen van az unokánkkal. A feleségem közjegyző Ózdon, minket már minden ideköt. Farkas Nándor * Kőfalusi György javaslatára következő számunkban dr. Nahlik Csilláról olvashatnak. Választás 2010 (első forduló: április 11.) Mit kell tudni a szavazás helyéről? Ön a lakóhelye szerint kijelölt, az Értesítőn feltüntetett szavazókörben szavazhat. Amennyiben mozgásában akadályozva van (például egészségi állapota miatt), úgy a szavazást megelőzően a jegyzőtől, a szavazás napján a szavazatszámláló bizottságtól írásban kérhet mozgóurnát. Ebben az esetben a szavazatszámláló bizottság két tagja fogja Önt felkeresni a mozgóurnával. Mit vigyen magával a szavazáskor? Csak akkor jogosult szavazni, ha a személyazonosságát és lakcímét megfelelően igazolja az alábbi igazolványok valamelyikével: a) lakcímet tartalmazó érvényes személyazonosító igazolvány (azaz a régi típusú személyi igazolvány); b) személyazonosító igazolvány (kártya formátumú), útlevél, január 1-jét követően kiállított kártyaformátumú vezetői engedély, ezek azonban csak érvényes lakcímigazolvánnyal együtt fogadhatók el. Ha lakóhelyétől eltérő településen tartózkodik a szavazás napján, akkor az Igazolás a lakóhelytől eltérő helyen történő szavazáshoz megnevezésű nyomtatványt is magával kell vinnie a szavazókörbe. Mit kell még tudni a szavazásról? Érvényesen szavazni csak személyesen, reggel hat órától este hét óráig lehet, a jelölt, illetőleg a lista neve alatti, feletti vagy melletti körbe tollal írt két, egymást metsző vonallal (+ vagy X). Helyi Választási Iroda APRÓHIRDETÉS Eladó! Garázs, alatta pincerész, mely ugyanolyan méretű, mint a garázs az Ózd, Brassói úti garázstelepen. Továbbá: hegesztőtrafó, teljes felszereléssel; satupad satuval; különböző faanyagok; kádülőke (új); kanapé (új). Érdeklődni: 06-48/ , 06-20/ Értesítem a Tisztelt Ügyfeleket, hogy dr. Kiss Zoltán ügyvéd irodájának címe megváltozott: 3600 Ózd, Munkás út 4. Telefon: mobil: 06-30/ , vezetékes: 06-48/ Vasvár út 57. szám alatti, 1,5 szobás, 7. emeleti lakás sürgősen, áron alul eladó! Érdeklődni: 06-30/ Eladó családi ház, gyönyörű környezetben (1774 m 2 ). Jól megközelíthető, 4 szobás, fürdőszobás, központi fűtéses, 112 m 2 -es családi ház garázzsal, műhellyel, széntárolóval, pincével, bővizű, saját, fúrt kúttal, festői környezetben, kerttel, a kertet átszelő patakkal, melyen egy kis híd ível át. Irányár: ,- Ft. (Minden reális ajánlatot megfontolunk.) Érd.: / , / ,

12 12 Hitélet Rejtvény április 9. Az egyházüldözők haláláról II. Előző cikkemben sorozatot indítottam útnak, melyben a történelem nagy egyházüldözőinek halálát mutatom be. Az alábbiakban az ókor négy híres hírhedt római császára: Néró, Domitianus, Decius és Valerianus haláláról essék szó, az első egyházi történetíró, Lactantius írásainak segítségével. Néró (54-68): Néró idejében már a provinciákban és a városban (Róma) is voltak keresztények. Mikor Nérónak tudomására jutott, hogy a bálványok kultuszától sokan eltávolodtak, és az új vallást követik, felkelt eltörölni Isten templomát és megszüntetni az igazságot. Ez az első egyházüldöző keresztre feszítette Pétert, és megölette Pált. 64-ben Rómában óriási tűzvész ütött ki. Néró tervbe vette, hogy a Circus Maximus mögötti részt újjáépítteti, és egy tűzvész által kívánt helyet készíteni az új városrésznek, de a tűzvész kicsúszott az irányítása alól, és a város nagy része leégett. Néró terve kiszivárgott, a közvéleményben az a hír terjedt el, hogy Néró gyújtatta fel Rómát. A lakosság dühödten fordult ellene. A nép haragját azzal akarta magáról elhárítani, hogy a gyújtogatással a keresztényeket vádolta meg, és a keresztényeket példásan meg kívánta büntetni. Tacitus szerint válogatott kegyetlenséggel, az utcanép szórakoztatására végeztette ki a keresztényeket. Néró sokat építkezett, és az építkezések elviselhetetlen terheket jelentettek a nép számára. A nép haragja többek között ezért is támadt fel ellene. A nép haragja elől halálos rettegések között mentette az életét, szolgaruhában menekült Róma környékén fekvő birtokára. Ott úgy tett, mintha meg akarná ölni magát, de csak színpadi jelenetet akart rendezni: a torkára tette a tőrt és szavalt, hogy micsoda színész múlik el benne. Aztán az egyik szolgája megunta a színészkedést, rácsapott a tőrre, a tőr átvágta ereit. Néró meghalt. Domitianus (81-96): Lactantius a következő egyházüldözőkről nem sokat ír. A teljesség kedvéért azonban meg kell említeni őket. Domitianus (Néró fia) az első század végén uralkodott. Lactantius csak annyit ír róla: Ezek után nem kevésbé erőszakos uralkodó jött, aki hosszú időn keresztül zsarnokoskodott alattvalóin, de mindaddig háborítatlanul uralkodott, míg gonosz kezét Isten ellen nem emelte. Mikor pedig a gonosz lélek ösztönzésére az igaz népet kezdte üldözni, ellenségei kezébe esett és vétkeiért megbűnhődött. Ő már nem csak az alacsonyabb néprétegből való keresztényeket üldözte, hanem mindenkit, nem kímélve a császári családtagjait sem. Istenként imádtatta magát. Decius ( ): Sok év múlva jött Decius, ez a gyűlöletes lény. Ki üldözi az igazságot, hacsak nem a gonosz? És mintha ezért jutott volna uralomra, rögtön dühöngeni kezdett Isten ellen, hogy rögtön lebukjon. Mert hadba szállt a kárpátok ellen, akik Maesiát és Daciát elfoglalták. Ezek őt váratlanul bekerítették; és miután a sereg nagy részét megsemmisítették, ő maga még tisztességes temetésben sem részesült. Kifosztva és meztelenül maradt a harcmezőn, ahogy Isten ellenségeivel történni kellett, vadállatok és madarak tápláléka lett. Valerianus ( ): Nem sokkal ezután Valerianus is hasonló haragtól vezetve kinyújtotta a kezét Isten ellen, és rövid idő alatt sok igaz vért ontott ki. De Isten őt új és egyedi módon büntette, bizonyságul a jövendő nemzedéknek, hogy Isten ellenségei megkapják az őket illető Lucius Domitius Ahenobarbus Néró, a kegyetlen keresztényüldöző sorsot. A perzsák elfogták; nemcsak a hatalmát veszítette el, amit esztelenül használt, hanem szabadságát is, amit ő is elvett másoktól, és megalázó rabságban élt. Aki valamikor győzelmével hencegett, további életében arra szolgált, hogy a barbárok számára a római nevet gúnyolódás és nevetség tárgyává tegye. Még egy nagy büntetése volt: fia, akit utána császárrá választottak, nem kívánta kiváltani a fogságból, nem bosszulta meg fogságát és szolgaságát. Szűcs Zoltán plébános Rejtvény József Attila Tavasz van! Gyönyörű! című verséből idézünk. Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég! Mit beszélsz? Korai? Nem volt itt sose tél! Pattantsd...- a mi tüdőnkből...! Vízszintes: 1. A vers első sora. 11. Eredj innen! 12. Ábel..., színésznő a Szomszédokból. 13. Londonban bolyong! (ERR). 14. Panasz, siralom. 16. Töltés, bevágás lejtős oldala. 18. Dohánybolti portéka. 21. Baranyai község Pécs közelében. 23. Tudásszomját oltja. 24. Meg keverve! 26. Gyümölcsnedv. 27. Radar. 28. Európa Kupa. 29. Hazai pop együttes. 31. Chilei válogatott labdarúgó, Marcelo. 32. Üres emlék! 33. Mérgező, szúrós szagú, zöldes-sárga színű halogén gáz. 35. Manneken..., Brüsszel egyik jelképe. 36. Ilyen víziót sokan látnak! Függőleges: 1. Kicsinyítő képző. 2. Becézett Ilona. 3. Főütőér. 4. Ízes, aromás. 5. Izomrögzítő. 6. Helyiérdekű vasút. 7. Kedves űrmanó. 8. Egyszerű apró sütemény. 9. Hegyi patak a völgybe siet. 10. Katonai csapategység. 14. A vers második sora. 15. Cipész szerszám. 17. Véredény. 19. Kezdetleges földművelő eszköz. 20. Szonda a gyógyászatban. 22. Építőanyag. 25. Az oldalához. 30. Szlovák. 32. Trikó. 34. A rádium vegyjele. 36. Telesport, röv.. Készítette: Derencsényi Béla Beküldendő a szerkesztőség címére (3600 Ózd, Brassói út 2., ozdimedia.hu), vagy bedobható az épület bejáratánál elhelyezett postaládába a vízszintes 1. és a függőleges 14. sorok megfejtése. Beküldési határidő: április 15., csütörtök, 24 óra. A borítékra vagy levelezőlapra kérjük ráírni: keresztrejtvény. A helyes megfejtést beküldők egyike 3000 forint értékű könyvutalványt kap, melyet a Brassói út 2. sz. alatt vehet át, munkanapokon 8-16 óráig. Az előző rejtvény megfejtése: Létem ha végleg lemerűlt ki imád tücsök-hegedűt? Nyertes: Forgács Árpádné (Ózd) S E 9 10 A Z I V I GY

13 2010. április 9. Gyerkőc 13 Meleg is. Hideg is. Bolondozik Április. De mirajtunk túl nem jár. Úgyis tudjuk jön a nyár! Tavasz-keresősdi 1. A hosszú téli hónapok alatt sokat álmodoztunk a ragyogóan kék égről, melengető napsugárról, vidám fogócskázásról, hempergésről a zsengén zöldülő fűben. Most végre mindezt megkaptuk, igyekezzetek minél több időt a szabadban tölteni. Faluhelyen, kiskertekben, gazdaságokban ezek a napok szorgos munkával telnek. Most segítek nektek abban, hogy bekukkanthassatok a kerti munkálatokba. Két olyan tavaszi munka bújt el a rejtvény fősorában, melyekhez nagy segítség a traktor. A régi időkben gépek hiányában az állatok erejét használták fel a földművesek. Lovakkal, ökrökkel dolgoztak az emberek a földeken. Írjátok be a számozásnak megfelelően vízszintes sorokba a kérdésekre a választ, s ha jól dolgoztatok, a kiemelt függőleges sorban olvashatjátok a megfejtést. Traktor, gyere már, egész határ téged vár! Ismered ezt a kedves járművet? Mint a neve is mutatja, kicsi, mégis minden feladatot boldogan elvégez a gazdaságban, barátaival és a gazdával együtt akármilyen nehézséget leküzd. Mindig különösen érdekes és izgalmas kalandokba keveredik, segít a veszélybe került gyerekeket kimenteni és még sorolhatnám mennyi minden történik a kicsi piros barátunkkal. Egy kaland a sok közül: Stan és Kis Piros Traktor meglepetésben szeretné részesíteni a gyerekeket: egy pici, körülkerített földdarabon azt ültethetnek, amit csak szeretnének így hát harangvirág, levendula és piros tulipánok kerülnek a kertecskébe. Kikapcsolódásként sárkányeregetésbe kezdenek, ami azonban nem úgy sül el, ahogy Stan és a gyerekek szeretnék: a sárkány elszabadul kezeik közül, és megállíthatatlanul lebeg a garázs felé. A sárkányeregetés kudarcba fullad mindaddig, amíg Kicsi Piros Traktor be nem segít! R 4. A A R U 11. V M Y K 12. Bongóc a tavaszban Zengedeztem szavakban, hogy tavasz van. Kizöldülnek a füvek, felébrednek a füzek, fákon levél lengedez, könnyű permet permetez. Alighanem még most is az igazak álmát aludná Bongóc, ha nem önti ki a meleg a vackából a kiadós zápor nyomán támadt kerti áradás. Épp csak annyi ideje maradt, hogy magára kapja zöld kabátkáját, fejébe csapja zöld kalapját máris elsodorta a levelet a víz, melyen addig heverészett. Ki ez a Bongóc? kérdezheted. Korára nézve kortalan, termetére nézve apró, kedélyére nézve vidám, szokásaira nézve szokatlan. Kedvence a lekváros bongóc. Akarom mondani: gombóc. Nem torkos, csak szeret enni. Szeret erdőn, mezőn menni, hegyen járni. Ökörnyál uszályán szállni. Nagy a feje, orra veres, arca bohó. Kicsit álmos. Ballagott Bongóc a réten, vígan fütyörészett. Kék volt az ég, bárányfelhőket terelgetett fenn a láthatatlan fénypásztor. Be-e-e-e! Elkergetlek, hiszed-e? kiabálta fölfelé a manó, de a felhők nem ijedtek meg tőle.. Kisütött a napocska, csírázhat a magocska, vízzel telik a rocska, kapj fel szél a karodra! dudorászta. S a szél, aki történetesen arra kószált, meghallotta ezt, fölkapta a manót és az erdő felé röpítette. 1. A levegő mozgása. 2. Gabonanövény, kenyeret sütnek belőle. 3. A növények szirmokból álló éke. 4. Hogy hangzik a népi mondás? A májusi eső ér. 5. A magból kikelt, meleg helyen nevelt picinyke növény, amikor megerősödik, akkor kerül a kertbe kiültetésre. 6. Kerti szerszám, mely a föld átforgatására, gödörásásra alkalmas. 7. Simogató melege csalja elő az első növényeket a hidegben megdermedt földből. 8. A hó alól kikandikáló tavasz hírnöke. 9. Villás farkú madár, minden tavasszal hűségesen visszatér. 10. Kedvelt tavaszi kerti virág, lándzsás levelek ölelik körül szárát, mely végén sárga, vagy piros, rózsaszín, fehér (sőt még fekete is) virágok nyílnak. 11. A konyhakerti növények ágyásokba ültetett termőhelye. 12. A növények öntözéséhez használt kanna. Hopp! huppant le egy bokor tövébe. A sarjadó fűből fehér szirmok kandikáltak elő. Hóvirág, hóvirág itt van már a jóvilág kedveskedett Bongóc és megsimogatta a virágot. A hóvirág örömmel fogadta. Lehajolt hozzá, puha szirmocskáját párnának a feje alá simította. Bongóc nyomban elaludt. Álmában félig motyogva, félig énekelve, ezt a versikét dúdolgatta: Itt járt a híres Bongóc, kedvence a lekváros gombóc. Orra borveres, szakálla kóc, komoly manócska, nem bohóc... (Részlet Zalán Tibor meséjéből.) Kicsoda (micsoda) a történet főszereplője? Tündér, kisfiú, manó, bohóc? Fésűs Éva ÁPRILISI TRÉFA Fütyörész egy pajkos szélgyerek, bolyhos barkaágak lengenek, ragadós rügyecskék bomlanak, pilleszoknyát szárít déli nap. Odafent egy felhő, csöpp fodor, égi réten árván bandukol, eltévedt a szélben, pityereg, könnye futó zápor, lepereg. Iszkol a sok hangya, hazafut, de mire elérnék a kaput, áprilisi zápor el is áll, jót nevet a huncut napsugár! Megfejtésként küldjétek be a Tavasz-keresősdi fősorát és írjátok meg nekünk, kicsoda Bongóc! Beküldési határidő: április 22. Megfejtéseiteket a Városi Könyvtár Árpád vezér úti Fiókkönyvtárában adhatjátok le ( hu), vagy küldjétek, illetve vigyétek be a szerkesztőségbe! (Ózd, Brassói út 2., A márciusi rejtvény hibátlan megfejtői közül Bellér Dávid (Ózd) nyert ajándékkönyvet. Jutalmát a szerkesztőségben veheti át. Gratulálunk! Az oldalt összeállította: Császár Éva

14 14 Sport április 9. Éremeső Közel húsz érmet gyűjtöttek be az ózdi úszók a XIV. Víz Világnapja Nemzetközi és Észak-Magyarországi Régió Úszóversenyén. A megyeszékhelyen két ország 11 egyesületének 250 versenyzője állt rajtkőre. Ózdi érmesek: Bolyki Fanni m mell, m vegyes; Sződi Zsolt m gyors, m mell, m hát; Elek Liliána m mell; Tóth Dániel m gyors, m hát, m vegyes; László Fruzsina m gyors; Ádám Rebeka m hát; László Ádám mell; Elek Roland m hát; Vitális Dávid m gyors; Taraczközi Gergő m hát; Csépányi Dalma m mell; Riczu Dorina m gyors; m hát; Vass Brigitta m mell. Megkezdődött a versenyszezon A Balaton parti Tihanyban rendezték az idei év első hazai országúti kerékpáros versenyét, a Magic Ice Félsziget Kupát, amely egyben az Amatőr Kupa első fordulója is. A felnőtteknek 74 km volt a kiírt táv, amelyet az Ózdi Kerékpáros SE versenyzője, Fábián Norbert 1 óra 55 perces idővel teljesített és a 28. helyen zárt. Köztudott, hogy Norbinak az egyéni időfutam az erőssége, így ezt a megmérettetést versenykilométer gyűjtésnek szánta, készülve ezzel is a jövő heti Tahitótfaluban megrendezésre kerülő időfutamra. A versenyhez hozzátartozik még, hogy Norbit egy jobb eredmény elérésében első kerekében történt küllőtörés hátráltatta, amelyet pont az utolsó néhány km-en sikerült sajnos összeszednie. A GreenZone Békás-Budapest Bajnokság egyéni indítású időfutamon Fábián Norbert 24 perces idővel, 45 km/órás átlagot hajtva a dobogó 2. fokára állhatott fel, ezzel megszerezte a klub idei második ezüstérmét. Egy héttel később pedig az első győzelmet is. Az Amatőr Kupa 3. fordulója, a Stop Cukrászda Nagydíj az előző heti versenyhez hasonló egyéni indítású időfutam volt. Fábián Norbert nemcsak kategóriáját, hanem az abszolút versenyt is toronymagasan, 2 perces előnynyel nyerte. Április 11-én már a hegyikerékpárosok is nyeregbe pattannak és a nógrádi megyeszékhelyen, Salgótarjánban kezdik meg az idei szezont egy felkészülési versenyen. Az ÓKE két versenyzője (Fábián Norbert és Frölich Tamás) várhatóan egy 108 km-es országúti mezőnyversenyen, a KSI Csepel Kupán áll rajthoz Pilisszántón. M. Ervin Jegyzőkönyv Kézilabda Férfi NB I/B, 20. forduló Dabas Ózdi KC (15-12) Dabas, 100 néző. V.: Dudás, Serfőző. Ózdi KC: Nyitrai Kocsis (2), Harkó (2), Benei (-), Panyi (-), Szilágyi (4), Mészáros (1). Csere: Losonczi (k), NYESTE (8), Kucsera (1), Koscsó (1). Edző: Zákányi Zoltán. Zákányi Zoltán: Ebben a mérkőzésben több volt, mint amit a végeredmény mutat. A forduló további eredményei: Cegléd Kalocsa 26-25, Csömör Békés 39-29, Tisza Volán II.-Dorozsma Hajdúböszörmény 28-29, DKC-Miskolc Nyíregyháza 39-26, Balassagyarmat Orosháza 25-29, Kiskunfélegyháza Törökszentmiklós Férfi NB I/B, 21. forduló Törökszentmiklósi KE Ózdi KC (17-16) Törökszentmiklós, 250 néző. V.: Kolarovszki, Szabó. Ózdi KC: Nyitrai Kocsis (3), HARKÓ (7), Panyi (-), PAPP (5), Szilágyi (4), Mészáros (6). Csere: Losonczi (k), Kucsera (5), Lezák (3), Forgács (1), Koscsó (-), Benei (-). Edző: Zákányi Zoltán. Zákányi Zoltán: Sajnos nem mi nyertük meg ezt az őrült gólpárbajt. A forduló további eredményei: Békés DKC-Miskolc 26-26, Kiskunfélegyháza Cegléd 29-26, Hajdúböszörmény Balassagyarmat 40-38, Kalocsa Tisza Volán II.-Dorozsma 28-25, Nyíregyháza Dabas 28-32, Orosháza Csömör Az élcsoport állása: 1. Orosháza 35, 2. DKC-Miskolc 33, 3. Békés 31, 12. Ózdi KC 13 pont. Női NB II, Északkeleti csoport, 15. forduló Kazincbarcika Ózd VSE (8-13) Ózd, 100 néző. V.: Kocsmáros, Tömöri. Ózd VSE: VARGA Selmeczi (-), Holló (2), GASKOVÁ (9), Kertész (1), SZILÁGYI O. (10), Gyirászi I. (2). Csere: BOLYKI (5), Gyirászi F. (-), Bányász (-), Bárdos (-), Jakab (1), Kriston (-), Bíró (-). Edző: Fehér János. Fehér János: Kötelező győzelem volt, de kicsit döcögősen jött össze. A forduló további eredményei: Nádudvar Füzesabony 27-23, Püspökladány Derecske 19-20, Mátészalka Hajdúböszörmény 27-24, Kállósemjén Heves 35-18, Eszterházy Eger Jászberény Az élcsoport állása: 1. Eszterházy Eger 26, 2. Mátészalka 26, 3. Kállósemjén 20, 7. Ózd VSE 15 pont. Északkeleti csoport, 16. forduló Ózd VSE Nádudvar (12-15) Ózd, 100 néző. V.: Búzás, Tóth V. Ózd VSE: Tóth M. Zöld (2), Holló (2), Szilágyi O. (10), Kertész (1), Gaskó (6), Gyirászi I. (1). Csere: Varga E. (k), Bolyki (3), Gyirászi F. (2), Selmeczi (-), Bányász (-), Jakab Zs. (-), Kriston (-). Edző: Fehér János: Három szenzációs teljesítmény után egy sokkal gyengébb produkcióval szereztünk pontot. Labdarúgás NB III Mátra-csoport, 17. forduló 17. forduló Ózdi FC Balassagyarmati VSE 2-2 (1-1) Ózd, 200 néző. V.: Kristóf. Ózdi FC: Varsányi Füredi, Nagy D., Sándor, Bakos, Gacsal, Sipos (Nagy R.), Tankó (Füleki), Buku, Máthé, Al-Mohamed (Oltyán). Edző: Zimmermann Tamás. G.: Al-Mohamed (2), ill. Varga, Gaál. Jók: Al-Mohamed, Sándor, Füleki, ill. Gaál, Udvari, Duba, Mohácsi. Zimmermann Tamás: A forgatókönyv hasonlított az előző héthez. Jól játszottunk, sok helyzetet dolgoztunk ki, de ezeket nem tudtuk gólra váltani. A forduló további eredményei: Gyöngyös Eger 0-0, Heves Maglód 1-0, Jászberény Püspökladány 3-1, Dunakeszi RAFC 2-1, Balmazújváros FTC tartalék 1-1, Tura Putnok 1-4. Az élcsoport állása: 1. Ferencváros tartalék, 2. Putnok 33, 3. Maglód 26, 13. Ózdi FC 13 pont. NB III Mátra-csoport, 14. forduló (elhalasztott mérkőzés pótlása) Ózdi FC Heves 2-2 (2-2) Ózd, 200 néző. V.: Fekete L. Ózdi FC: Varsányi Nagy D., Sándor, Tóth K., Bakos, Füleki, Sipos (Ruszó D.), Buku (Nagy R.), Balogh, Máthé (Csák K.), Al-Mohamed. HIRDETÉS Edző: Zimmermann Tamás. G.: Al-Mohamed, Máthé, ill. Balogh B., Besenyei F. Jók: Al-Mohamed, ill. Nagy L., Bessenyei F. Zimmermann Tamás: Egy igazi adok-kapok mérkőzés volt, igazságos döntetlennel. Teke Férfi Szuperliga, 17. forduló BKV Előre Ózd VFTC 7-1 ( ) Ózd VFTC: Bóta 593, Klak 565, Bialaszek 582, Kovács 550, Orosz 566, Rendes 554. Bialaszek György, játékos-ügyvezető: Szorosabb meccs volt annál, mint amit a 7-1 tükröz. A jövő hét végén le kell győznünk a Szolnokot. A forduló további eredményei: Zalaegerszeg Fővárosi Vízművek 7-1, Köszolg SC Szeged 0-8, Ferencváros Gravitáció TK 7-1, Szolnok Sopron 8-0. Az élcsoport állása: 1. Szeged 32, 2. Zalaegerszeg 31, 3. Szolnok 22, 4. Ózd VFTC 20, 5. Ferencváros 19 pont.

15 2010. április 9. Sport Hirdetés 15 Mocsai Lajos Ózdon debütál szakmai igazgatóként A jövő hét végén, péntektől vasárnapig rendezik meg az idei férfi kézilabda Pannon-kupát, amely egyértelműen a nyári világbajnoki selejtezőre való felkészülést szolgálja. A balsikerű januári Európa-bajnokság után a magyar válogatott kerete most találkozik először, hiszen az élcsapatok eddig fontos hazai és nemzetközi kupamérkőzéseket játszottak. Ráadásul a nemzeti együttesnek ezen kívül nincs sok lehetősége arra, hogy a játékrendszert összecsiszolja, finomítsa. Mocsai Lajos először ül majd a magyar válogatott kispadján, mint emlékezhetünk: az MKB Veszprém mesteredzőjét a kontinensviadal után nevezték ki a férfiak szakmai igazgatójává. A háromnapos torna érdekessége, hogy a magyar szövetség ezúttal négy csapatot hívott meg, így valamennyi helyszínen látható lesz a magyar, a görög, a lengyel és a szlovák együttes is. Az Ózdi Sportcentrum Kft. április 8-án kezdte meg a belépőjegyek árusítását a stadion klubházában. A felnőttek 1500, a diákok és a nyugdíjasok 800 forint ellenében tekinthetik meg a két mérkőzést jövő héten pénteken. Veres Zoltán, A Pannon-kupa programja: Április 16. (péntek) Ózd Szlovákia Lengyelország 15,45 Magyarország Görögország 18,00 (tv: SportKlub) Április 17. (szombat) Tiszaújváros Magyarország Szlovákia 12,00 (tv: RTL Klub) Lengyelország Görögország 14,15 Április 18. (vasárnap) Miskolc Görögország Szlovákia 09,30 Magyarország Lengyelország 11,55 (tv: RTL Klub) A tavalyi világbajnokságon is találkoztunk a szlovákokkal a társaság ügyvezetője elmondta: ez lesz idén a városban a legrangosabb sportesemény, és nagyon bízik benne, hogy a férfi válogatott ózdi játéka ismét komoly érdeklődés mellett zajlik majd. A magyar válogatott számára nagyon fontos, hogy kijusson a jövő évi világbajnokságra, ezért a júniusi play-off előtt már a Borsod megyei Pannon-kupa is hangsúlyos szerepet kap. Az ellenfelek közül a nevek alapján egyértelműen a lengyelek számítanak a legerősebbnek, hiszen januárban az ausztriai Eb-n egészen az elődöntőig meneteltek, ahol végül a negyedik helyen végeztek. A szlovákokkal is gyűlt már meg a bajunk. Az elmúlt másfél évben többször is találkoztunk velük ben, a legutóbbi vb eszéki csoportmérkőzésén hatgólos vezetés után végül csak egy es döntetlenre futotta Ilyésék erejéből. Aztán a soros Eb-selejtezőben hazai körülmények között egygólos vereséget szenvedtek a mieink, idegenben viszont magabiztos győzelemmel biztosították be a kontinenstornán való részvételt. A görögökkel is egy csoportban voltunk legutóbb az Ebselejtezőben: idegenben es, itthon pedig es győzelem. Ám a déliek is sokat fejlődtek a mögöttünk hagyott években. Ezt pont Ózdon bizonyíthatják be ellenünk. Mocsai Lajos egyébként lapzártánkig még nem hirdetett keretet, így azt sem tudhatjuk, hogy a magyar válogatott Nagy Lászlóval vagy nélküle érkezik majd a Pannon-kupára Gáláztak a pitbullosok Marosréti Ervin Karácsony előtt ketrecben, most pedig ringben harcoltak egymással a pitbullosok. A szakemberek úgy látják: remek színvonalú csatát hozott az esemény, több fiatal akár nemzetközi szintre is eljuthat, ha ilyen ütemben fejlődik. Volt olyan harcos, aki ezen az estén debütált. A nagy tehetségnek tartott Stiacic Stevan ugyan nem tudta megnyerni az első mérkőzését, de mindenkire jó benyomást tett a szorítóban mutatott teljesítménye. A jó színvonalú gála szépséghibája volt, hogy sem Nagy Szabolcsnak, sem Beszterczey Móricnak nem sikerült legyőznie aktuális ellenfelét. (marosréti)

16 16 Programajánló április 9. ÓMI Olvasó április 15., 19,00 Ne most, drágám! vígjáték két részben, a Madách Színház vendégjátéka Szereplők: Gálvölgyi János, Szerednyey Béla, Kökényessy Ági, Tóth Enikő, Pusztaszeri Kornél, Menszátor Magdolna, Glabenisz Tomasz, Horesnyi László, Csűrös Karola, Váradi Viktória, Ladinek Judit, Barabás Kiss Zoltán április 19., Séta a zene világában a Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertje Filharmónia bérlet Színházterem Civil Ház Szívklub április 13., Fókatánc Orbán Piroska írónő könyvbemutatója Hangony, Kultúrház április 17., Rockkoncert Fellépnek: Sunrise, Pigmalion, Royal Dogs, Cross Road, Reparon Gárdonyi Géza Színház Eger Nagyszínpad április 12. és 15., Cigánykerék április 16. és 17., Cigánykerék április 20. és 21., és Cigánykerék április 22., A törött nádszál április 23., Cigánykerék április 24., és Maya Miskolci Nemzeti Színház Nagyszínház április 10. és 11., Cosí fan tutte április 12., Földes est április 13., Hotel menthol április 14., 17., 18., A mosoly országa április 16., Szerelem április 19., Hotel menthol április 21., A mosoly országa április 22. és 24., A mosoly országa április 22., Szerelem április 24., Szerelem Kamaraszínház április 14., Közjáték Vichyben április 15., Ingovány április 16., Ingovány április 17., Anconai szerelmesek április 18., és Portugál ÓMI Városi Könyvtár április 13., Kortársaink a magyar irodalomban közönségtalálkozó Oravecz Imre Kossuth-díjas költővel április 14., Csipkevarázs Kiállítás Tusay Lászlóné nyugd. pedagógus vert csipkemunkáiból április 15., Nyomozz a nettel! felkészítő foglalkozás az Irodalmi emlékhelyek nyomában c. irodalmi vetélkedő résztvevőinek április 19., Találkozás a verssel irodalmi foglalkozás első osztályosoknak Árpád vezér úti Fiókkönyvtár Április 14., Állathősök a neten internetes portálok bemutatása 4. osztályosoknak, Fekete István műveihez kapcsolódóan Április 22., A Föld napja játékos foglalkozás kisiskolásoknak bolygónkról Csodálatos ásványvilág kiállítás Dubovinszky Gáborné gyűjteményéből HIRDETÉS

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004.április 26-i ülésére Tárgy: Szociális célú pályázatokhoz Képviselő-testületi határozat Előadó: Koósné Stohl Ilona Intézményvezető

Részletesebben

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik. Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete Doboz Nagyközség Ifjú Reménysége cím alapításáról, támogatásának rendjéről Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Az iskola fegyelmi szabályzata

Az iskola fegyelmi szabályzata 1. A tanulói hiányzások igazolása Az iskola fegyelmi szabályzata a/ A tanuló köteles a tanítási órákról és az iskola által szervezett rendezvényekről való távolmaradását az időtartamra vonatkozó szülő

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 128. Száma: 3-45/2012. T Á R G Y S O R O Z A T 1.

Részletesebben

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének a Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíjról

Részletesebben

Rendkívüli és egyéb események jelentésének szabályai 2015.

Rendkívüli és egyéb események jelentésének szabályai 2015. Rendkívüli és egyéb események jelentésének szabályai 2015. Rendészeti Szabályzat 3. sz. melléklete Hatályba lépett: 2015. A szabályzat hatálya Kiterjed a Javítóintézet minden dolgozójára, és növendékére.

Részletesebben

A pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátások

A pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátások A pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátások - Óvodáztatási támogatás - Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás - Intézményi étkezési térítési díj Óvodáztatási támogatás Visszatekintés

Részletesebben

A pályázat kiírója: Köznevelési, Kulturális, Közművelődési, Rendezvényszervezési, Ifjúsági és Sport Bizottság (KK Bizottság)

A pályázat kiírója: Köznevelési, Kulturális, Közművelődési, Rendezvényszervezési, Ifjúsági és Sport Bizottság (KK Bizottság) Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Köznevelési, Kulturális, Közművelődési, Rendezvényszervezési, Ifjúsági és Sport Bizottság pályázati felhívása a 296/2015. (IX. 01.) sz. határozata alapján, a

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján

Részletesebben

a) szociális ellátás alanyainak életminőség-javítását célzó programok, akciók

a) szociális ellátás alanyainak életminőség-javítását célzó programok, akciók 1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS szociális és egészségügyi keretre Hatvan Város Önkormányzata pályázatot hirdet a hatvani civil szervezetek támogatásáról szóló 15/2011. (IV. 1.) önkormányzati rendelet alapján, a Hatvan

Részletesebben

Jegyzőkönyv a képviselő testület 2011. február 03-án megtartott nyílt üléséről. 2. Napirend: Az önkormányzat 2011.

Jegyzőkönyv a képviselő testület 2011. február 03-án megtartott nyílt üléséről. 2. Napirend: Az önkormányzat 2011. Jegyzőkönyv a képviselő testület 2011. február 03-án megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: Az önkormányzat 2011. évi költségvetése Írásos előterjesztés a meghívó mellékletét képezte II. sz. melléklet.

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 34-36 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

J a v a s l a t az ÉMOP-4.3.1/A-12 számú Oktatási intézmények fejlesztése című pályázat benyújtására

J a v a s l a t az ÉMOP-4.3.1/A-12 számú Oktatási intézmények fejlesztése című pályázat benyújtására J a v a s l a t az ÉMOP-4.3.1/A-12 számú Oktatási intézmények fejlesztése című pályázat benyújtására Ózd, 2012. október 18. Előterjesztő: Előkészítő: Alpolgármester Humánerőforrás és Képviselőtestületi

Részletesebben

Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium

Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium Munkaterve a 2013/2014. tanévre Fehérgyarmat, 2013. szeptember 2. 1 Készült az emberi erőforrások minisztere 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelete

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Mátészalka Város Képviselő-testület 2009. május 25. napján 14:00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s ) rendkívüli ülésének

Mátészalka Város Képviselő-testület 2009. május 25. napján 14:00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s ) rendkívüli ülésének Mátészalka Város Képviselő-testület 2009. május 25. napján 14:00 órai kezdettel tartott (n y i l v á n o s ) rendkívüli ülésének a./ tárgysorozata, b./ jegyzőkönyve, c./ rendelete: - d./ határozata: 84,

Részletesebben

J A V A S L A T a 2013. évi városi imázs költségvetési keret felosztására

J A V A S L A T a 2013. évi városi imázs költségvetési keret felosztására J A V A S L A T a 2013. évi városi imázs költségvetési keret felosztására Ózd, 2013. március 28. Előterjesztő: Városimázsért és Nemzetközi Kapcsolatokért Felelős Tanácsnok Oktatási, Kulturális és Sport

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Majdanics László polgármester a napirendek előtt szót adott Batári Csabának a Tiszalúci Gyermekekért Alapítvány elnökének.

JEGYZŐKÖNYV. Majdanics László polgármester a napirendek előtt szót adott Batári Csabának a Tiszalúci Gyermekekért Alapítvány elnökének. JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2011. január 25- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester Tóth Albert

Részletesebben

Közérdekű munkával kapcsolatos tapasztalatok a Munkaügyi Szervezetnél

Közérdekű munkával kapcsolatos tapasztalatok a Munkaügyi Szervezetnél Közérdekű munkával kapcsolatos tapasztalatok a Munkaügyi Szervezetnél Közérdekű foglalkoztatás szervezésének feladatai Nyilvántartás vezetése: foglalkoztatókról, bejelentett munkalehetőségek adatairól

Részletesebben

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény. Dr. Varga Andrea 2012. 03. 22.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény. Dr. Varga Andrea 2012. 03. 22. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény Dr. Varga Andrea 2012. 03. 22. HATÁLYBA LÉPÉS: - 2012. 09. 01. - 2013. 01. 01. - 2013. 09. 01. -2014. 09. 01. 2016. 01. 01. TANKÖTELEZETTSÉG az óvoda 3

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. július hó 5. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 17. rendkívüli, nyílt ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21- én megtartott közmeghallgatásról.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21- én megtartott közmeghallgatásról. 183/15/2013. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21- én megtartott közmeghallgatásról. Rendelet: 10/2013.(XII.1.)önkormányzati rendelet szociális

Részletesebben

Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz!

Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz! Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz! Tisztelt Szülők, kedves Nyolcadikos és Negyedikes Tanulók! Mindenki számára elismerhető és elfogadható tény az, hogy a jövő sok tekintetben függ gyermekeink,

Részletesebben

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 17/2013. (II. 05.) 18/2013. (II. 05.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LOS ANGELES-I FŐKONZULÁTUSA KÖZLEMÉNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE KITŰZTE AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK 2010. ÉVI VÁLASZTÁSÁT.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LOS ANGELES-I FŐKONZULÁTUSA KÖZLEMÉNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE KITŰZTE AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK 2010. ÉVI VÁLASZTÁSÁT. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LOS ANGELES-I FŐKONZULÁTUSA KÖZLEMÉNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE KITŰZTE AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK 2010. ÉVI VÁLASZTÁSÁT. MAGYARORSZÁGON AZ ELSŐ FORDULÓ NAPJA: 2010. ÁPRILIS 11.

Részletesebben

A tankötelezettség teljesítéséről újra

A tankötelezettség teljesítéséről újra A tankötelezettség teljesítéséről újra 2012. március 22. dr. Rácz Julianna DMJV PH Családvédelmi Osztály vezetője Az iskola teendői igazolatlan mulasztás esetén a) első mulasztás: szülő értesítése b) ismételt

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére 1181-1/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére Tárgy: Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény az Egész

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2012. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

21. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére

21. számú előterjesztés Egyszerű többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére 21. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 23-i rendes ülésére Tárgy: i Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója a 2011. évi tevékenységéről

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére Tárgy: Közösségi tér fejlesztése című (DAOP-2008-4.1.3 A.B.) pályázat benyújtása Az előterjesztést

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december 18-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december 18-i ülésére [Ide írhatja a szöveget] PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E-mail: polgarmester@papa.hu 141. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. augusztus 28-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár megjelenése a helyi nyomtatott és elektronikus médiában Előterjesztő:

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 1 509-8/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 2013. szeptember 30-án megtartott üléséről 8. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2 J E

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Karakószörcsök, Kerta községek képviselő-testületei Szám: 371-6/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Karakószörcsök, Kerta községek képviselő-testületeinek 2013. október 3-án 18 óra 30 perctől megtartott

Részletesebben

Szátok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. sz. Jegyzőkönyve

Szátok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. sz. Jegyzőkönyve Szátok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. sz. Jegyzőkönyve Készült: Szátok Község Önkormányzat Képviselő testületének üléséről, 2014. április 28. napján. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2016/2017 OM azonosító: 203058 Iskolakód: 051402 Telephelykód: 03 Cím: 134 Budapest, Váci

Részletesebben

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére 1 M U N K A P R O G R A M 2013. január 1-től lényeges változások következtek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő Testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 7/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat képviselő-testületének 2013. február 21-én,

Részletesebben

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék FEBRUÁR 26... 2 FÜGGETLEN HÍRÜGYNÖKSÉG... 2... 2 SZEGED SZERVER... 2... 2 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM... 3... 3 HÍREXTRA... 3 Sikeres a deszegregációs program... 3 WEBRÁDIO.HU...

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám:D-17-16 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 5-én 18 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásról. Ülés helye: Művelődési Ház Doba, Kossuth u.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

KULTURÁLIS, OKTATÁSI ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG

KULTURÁLIS, OKTATÁSI ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG hirdet a Kulturális és tudományos keretből elnyerhető támogatásra. A felosztható keretösszeg: 3 millió Ft. 1. A 2012. évben megvalósítandó ünnepi rendezvényekre, eseményekre, kiemelten az irodalmi, történelmi,

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2011. július 18., hétfő TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása

Részletesebben

Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató

Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató OM azonosító: 200886 Cím: 3900 Szerencs, Ondi út 1. Telefon: 47/362-533 47/361-444 47/362-132 Fax: 47/362-533/102-es

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 26-án 19 00 órai kezdettel megtartott testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 26-án 19 00 órai kezdettel megtartott testületi üléséről. TOLNA MEGYE BOGYISZLÓ KÖZSÉG Szám: /2012.. sz. példány Jegyzőkönyv Készült Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 26-án 19 00 órai kezdettel megtartott testületi üléséről.

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/8/2014. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. június 25-i ülésére Tárgy: Döntés az Önkormányzatok és intézményeik

Részletesebben

Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt TÁMOP- 3.1.4-12/2 Innovatív iskolák fejlesztése című pályázatban való részvételre

Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt TÁMOP- 3.1.4-12/2 Innovatív iskolák fejlesztése című pályázatban való részvételre Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája 3060 Pásztó, Nagymező út 36. 1 124/2012. A határozat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 145/4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 20-án délután

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

"ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2011"

ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2011 A FŐVÁROSI KÖZGYŰLÉS pályázati felhívást tesz közzé az "ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2011" fővárosi kitüntető cím elnyerésének feltételeiről a tanulásban és a sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó

Részletesebben

HEJŐBÁBA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE. 2009. évi MUNKATERVE

HEJŐBÁBA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE. 2009. évi MUNKATERVE TERVEZET! HEJŐBÁBA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. évi MUNKATERVE 2009. JANUÁR 28. 1. A 2008. évi költségvetési rendelet módosítása, Ügyrendi Biz. 2. Az élelmezési nyersanyagnorma 2009.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 14.-én megtartott soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Tamás Csaba polgármester, Horváth Józsefné és Major Mária

Részletesebben

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait

Részletesebben

VAS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

VAS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG VAS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁS AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG A VAS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÚTJÁN PÁLYÁZATOT HIRDET: a középfokú oktatási intézmények első, második vagy harmadik

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-22/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 15 fő részére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 15 fő részére PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pályázatot hirdet a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ egységes rendvédelmi moduláris szakképzésében résztvevő roma származású fiatalok

Részletesebben

2014. április 24-i rendes ülésére

2014. április 24-i rendes ülésére Új napirendi pont 22. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 24-i rendes ülésére Tárgy: Hozzájárulás az Egyesített Szociális

Részletesebben

PÁLYÁZAT: SZOCIÁLIS ÉS TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ A 2015-ÖS ÉVBEN ÁLLAMVIZSGÁZÓ HALLGATÓK

PÁLYÁZAT: SZOCIÁLIS ÉS TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ A 2015-ÖS ÉVBEN ÁLLAMVIZSGÁZÓ HALLGATÓK PÁLYÁZAT: SZOCIÁLIS ÉS TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ A 2015-ÖS ÉVBEN ÁLLAMVIZSGÁZÓ HALLGATÓK SZÁMÁRA 2014 2015-ÖS TANÉV Pályázati űrlap Kérjük, olvashatóan, nyomtatott nagy betűkkel töltse ki! 1. Személyes adatok:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak:

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2010. augusztus 26.- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester

Részletesebben

A pályázati koordináció az alábbi főbb feladatok elvégzését követeli meg a fejlesztéspolitikai és pályázati referensek részéről:

A pályázati koordináció az alábbi főbb feladatok elvégzését követeli meg a fejlesztéspolitikai és pályázati referensek részéről: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése ^jj^aú±b^^ BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET Budapest, MM--WÁ+-H KŐBÁNYI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE Tárgy; Javaslat a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben induló osztályok:

A 2016/2017. tanévben induló osztályok: Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum BÉKÉSY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 1174 Budapest, Széchenyi u. 9-11. Telefon: +36-1-256-16-73 +36-1-257-00-32 OM azonosító: 203061 Telephely kód: 002 Nyitott kapuk

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 26-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 26-i rendkívüli ülésére Új napirendi pont 2. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 26-i rendkívüli ülésére Tárgy: A Dalkia Energia Zrt. KEOP-2012-5.4.0

Részletesebben

J a v a s l a t az Ózdi Köznevelési Intézmények Gondnoksága intézményvezetői megbízására

J a v a s l a t az Ózdi Köznevelési Intézmények Gondnoksága intézményvezetői megbízására J a v a s l a t az Ózdi Köznevelési Intézmények Gondnoksága intézményvezetői megbízására Ózd, 2014. június 26. Előterjesztő: Alpolgármester Előkészítő: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály Köznevelési

Részletesebben

Személyi igazolvány ügyintézés:

Személyi igazolvány ügyintézés: Személyi igazolvány ügyintézés: Elérhetőség 2457 Adony, Rákóczi u. 21. tel: 25/ 504-522 Ügyintézők: Erős Krisztina 25/504-522 11.m. Ügyfélfogadási idő Steiger Beatrix 25/504-522 16.m. Hétfő: 8:00-11:30,

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

Tárgy: Beszámoló a Pápai Szakképzés-Szervezési Társulás tevékenységéről, az elnyert pályázatok megvalósításáról

Tárgy: Beszámoló a Pápai Szakképzés-Szervezési Társulás tevékenységéről, az elnyert pályázatok megvalósításáról PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 34. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2009. április 1-jei ülésére Tárgy: Beszámoló a Pápai Szakképzés-Szervezési

Részletesebben

23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére

23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére 23. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója

Részletesebben

Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0188

Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0188 Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP Társadalmi megújulás operatív program A Társadalmi Megújulás Operatív Program célja olyan beavatkozások sikeres végrehajtása a 2007-2013-as programozási

Részletesebben

J a v a s l a t. Startmunka programban való önkormányzati részvételre

J a v a s l a t. Startmunka programban való önkormányzati részvételre J a v a s l a t Startmunka programban való önkormányzati részvételre Előterjesztő: Alpolgármester Előkészítő: Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási O. Ózd, 2014. március 25. A Belügyminiszter mint

Részletesebben

NYÍLT ÜLÉSE. 21. számú jegyzőkönyve (2013. SZEPTEMBER 3.) Határozatok: 124/2013. 1272013. Kt. hat.

NYÍLT ÜLÉSE. 21. számú jegyzőkönyve (2013. SZEPTEMBER 3.) Határozatok: 124/2013. 1272013. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 21. számú jegyzőkönyve (2013. SZEPTEMBER 3.) Határozatok: 124/2013. 1272013. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat

Részletesebben

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-16243/2009 Témafelelős: Kovács Zsuzsa

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-16243/2009 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-16243/2009 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy:

Részletesebben

Ingyenes vállalkozói tanácsadás

Ingyenes vállalkozói tanácsadás Ingyenes vállalkozói tanácsadás A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége regionális tanácsadói 2013. szeptember 2-től a TÁMOP 2.5.3.C-13/1 projekt keretében, adózás, jog, pályázat, finanszírozás,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Juhász József polgármester

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Juhász József polgármester JEGYZŐKÖNYV Készült: Berente Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. március 18.-án a Polgármesteri Hivatal tárgyalójában megtartott rendkívüli nyilvános ülésén, melynek kezdési időpontja 15,00 óra.

Részletesebben

Polgármester JAVASLAT. a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre

Polgármester JAVASLAT. a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre Készítette: Vukovich Zoltán irodavezető Kovács

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Tárgy: Javaslat a Budapest XVI. kerületi Közbiztonsági Alapítvány támogatására Tisztelt Képviselő-testület! Az Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására 1. A pályázat célja A pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 7-i ülésére Tárgy: Önkormányzati tulajdonú lakásokkal kapcsolatos döntések meghozatala Előadó: Ottó Péter polgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Napirend: Napirend:

JEGYZŐKÖNYV. Napirend: Napirend: JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. szeptember 09.-én 16:00 órai kezdettel Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő Testületének képviselő testületi üléséről. Helyszín: Községháza Bakonybánk Jelen vannak: Kovács

Részletesebben

Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2012. évi ellátásáról.

Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2012. évi ellátásáról. 1 Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 23-7/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. május 28-án (kedden) 15.30 órakor a Katafa,

Részletesebben

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én,

Részletesebben

Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-256 E-mail: hivatal@sagvar.hu

Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-256 E-mail: hivatal@sagvar.hu Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-256 E-mail: hivatal@sagvar.hu Ügyszám: 3984/2012. JEGYZŐKÖNYV mely készült Ságvár község képviselő-testületének

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 26-i nyílt üléséről

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 26-i nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. JT/3-18/2015 Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-i nyílt üléséről Napirend:

Részletesebben

Tartalomjegyzék JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS... 2 ÁLDOZATSEGÍTÉS... 4 PÁRTFOGÓ FELÜGYELET... 6 UTÓGONDOZÁS... 7

Tartalomjegyzék JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS... 2 ÁLDOZATSEGÍTÉS... 4 PÁRTFOGÓ FELÜGYELET... 6 UTÓGONDOZÁS... 7 Tartalomjegyzék JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS... 2 ÁLDOZATSEGÍTÉS... 4 PÁRTFOGÓ FELÜGYELET... 6 UTÓGONDOZÁS... 7 Jogi segítségnyújtás Hatáskörrel rendelkező szerv: VEMKH Igazságügyi Szolgálat Jogi Segítségnyújtó

Részletesebben

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról.

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról. 1/E/TD/2013. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 13-i nyílt együttes ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: Torony: 9/2013. (II.13.)

Részletesebben

Előterjesztés 6. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 25-i ülésére

Előterjesztés 6. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 25-i ülésére Előterjesztés 6. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 25-i ülésére Tárgy: I. A Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola (alsó tagozat) intézményvezető-helyettesi

Részletesebben

GONDOZÁSI KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT

GONDOZÁSI KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT Encs és Térsége Szociális Társulás fenntartásában- által működtetett Gondozási Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat GONDOZÁSI KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT INÁNCS TELEPÜLÉSRŐL

Részletesebben

POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA

POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA SPIRA VERONIKA POLITIKA, OKTATÁSPOLITIKA FÜGGELÉK 1 Megjegyzések a Függelékhez A Politika, oktatáspolitika dokumentumgyűjteményt a függelék zárja, amely bemutatja, hogy az önkormányzati munka milyen járulékos

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 142/2013. (XI.13.) Pályázat mikrobusz vásárlására 143/2013.

Részletesebben

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők!

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők! Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. /: (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Előzetes információk a beiratkozásról

Részletesebben

"ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2014"

ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2014 BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA felhívást tesz közzé az "ÉLEN A TANULÁSBAN, ÉLEN A SPORTBAN 2014" fővárosi kitüntető cím elnyerésére a tanulásban és a sportban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok számára

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. május 24-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. május 24-i rendkívüli ülésére Új napirendi pont 20. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 24-i rendkívüli ülésére Tárgy: A 2012/2013. tanévben indítható középiskolai

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére 8. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat kiírása a 2014. évi civil keretre Előterjesztő:

Részletesebben

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ - TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERVE 1 MUNKATERV 2014. év Heréd község Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve 1. 2014. január 27. (hétfő) 17 óra Együttes ülés Nagykökényes

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. J A V A S L A T bírósági ülnökök választására

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. J A V A S L A T bírósági ülnökök választására Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Szám: 7382-21/2015. J A V A S L A T bírósági ülnökök választására Tisztelt Közgyűlés! A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény

Részletesebben

Nők külföldi munkavállalással kapcsolatos attitűdje

Nők külföldi munkavállalással kapcsolatos attitűdje Nők külföldi munkavállalással kapcsolatos attitűdje Kutatási összefoglaló 2012 Készítette: Votisky Petra Pszichológus, coach és expat http://www.nokkulfoldon.hu/ Kutatás háttere: Külföldön élő nőként,

Részletesebben