Anyanyelvi kommunikáció Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőkészség. Vidám koszorú fejre papírból

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Anyanyelvi kommunikáció Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőkészség. Vidám koszorú fejre papírból"

Átírás

1 Játékóra tanmenete 3.osztály Időpont:2013/2014 Óraszám:heti 2 óra Éves:74 óra Tanítók:Dr. Némethné Kósa Mónika, Bartáné Szanics Éva Idő Óraszám Tananyag, képzési feladat Kulcskompetenciák Eszközök Tanult játékok ismétlése: Pár a ház A fogó kergeti a menekülő játékosokat, akik egymás segítségére siethetnek azzal, hogy kezet fognak vele. A kézfogást el kell engedni, ha a fogó háromig számolt. Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőkészség Vidám koszorú fejre papírból Búzavirág koszorú Búzavirág koszorú, ma senki sem szomorú. Találd el a nevemet, elfoglalom helyedet. Az éneklő, és a dal ütemére körben járó gyermekkör közepén csukott szemmel guggol a hunyó. A dal végén egyik társa a játékvezető jelzésére a körből mögé áll, és megkopogtatja a hátát, elváltoztatott hangon kérdi: Ki vagyok? Ha a koszorú eltalálja ki ő, helyet cserélnek, ha nem, ő marad a kör közepén Séta a futballpályára,célba rúgás Fogójátékok ismétlése: Érintő fogó A fogó, ahol megérinti a társát, azt a testrészét folyamatosan fogva kell tovább futnia, így lesz a fogó. Ez természetesen nehezíti a mozgását. Számos fogó tanulása, figyelem és reakciógyorsaság fejlesztése A játékosok kört alkotnak. Mindenki kap egy számot. A fogó a kör közepére áll bekötött szemmel. Mond két számot, és azok gazdáinak helyet kell cserélni úgy, hogy a fogó ne tudja elkapni őket. A fogó nehezíti a játékot azzal, hogy megmondja, hogyan kell törpejárással, nyúlügetéssel,indiánszökdeléssel stb. helyet cserélni. Akit megfog,az lesz a fogó. Matematikai kompetencia kendő

2 5-6. Kirándulás: Éjjeliőr Képzési feladat: reakciógyorsaság és ügyesség fejlesztése Az egyik játékosnak bekötik a szemét ő az éjjeliőr. Az őrtől egy méternyire valamilyen tárgyat helyezünk el, a tárgy és az éjjeliőr körül pedig papírcsíkokat szórunk el. Ezután a játékosok az éjjeliőr felé lopakodnak. Az őr a zaj irányába fülel, és kinyújtva a kezét állj -t kiált. Ha abban az irányban tényleg mozog játékos, úgy annak öt lépést kell hátrálnia. Az a játékos győz, aki hibapont nélkül megközelíti és felveszi a tárgyat a földről, és a legtöbb papírcsíkot szedi fel. Jutalmul ő lesz az új éjjeliőr. Ha viszont az éjjeliőr három állj kiáltásánál hamarabb megtalálja az elhelyezett tárgyat, akkor ő győz, és marad Kirándulás: Pókháló-fogó Képzési feladat: reakciógyorsaság és ügyesség fejlesztése A kijelölt játékterületet osszuk 5-6 részre. Minden részben áll egy-egy fogó, aki csak a saját területén foghatja el a játékosokat. A versenyzők az egész területen összevissza futhatnak. Akit saját területén megérint a fogó, az kiáll a játékból. Az a fogó lesz a győztes, aki több játékost fogott Seprűfoci A csapatok kapuja egy-egy szék, amelyet a játéktérnek háttal állítsatok fel. A játékosok egymással szemben, a saját kapujuk jobb oldalán sorakozzanak fel. A csapatok játékosait a játékvezető megszámozza. Feltétel, hogy azonos számú játékos legyen mindkét csapatban. A pálya közepén egy szivacs és két seprű (partvis) van. A játékvezető kiált egy számot, amely mindkét csapatban szerepel. Erre a két szólított játékos berohan a pályára, felkap egy-egy seprűt, és ezzel igyekszik a szivacsot az ellenfél kapujába juttatni. Gól, ha a labda áthalad a Matematikai kompetencia fejlesztése tárgy, papírcsíkok, kendő szivacs,seprű

3 gólvonalon, vagyis a szék lábainak a vonalán. Minden gól után új számot szólít a játékvezető. Félidő után térfélcsere történik. 10. Mi változott? Fényképész Képzési feladat: egyensúlyérzék, megosztott figyelem fejlesztése. Egy tanuló hátrafordul, míg a többiek különböző pózokban elhelyezkednek a teremben. A fényképész jól megnézi a kompozíciót, majd elfordul. Néhány kijelölt tanuló helyet vagy testhelyzetet változtat. A visszaforduló fényképésznek meg kell mondani, hogy mi változott a képen. Sorrend, ruházat stb. változtatható Séta a közeli almáskertbe Labdás alma Mozdulatgyorsaság, téri tájékozódó képesség fejlesztése. Egy gyerek az almacsősz, a tenyerén tart egy labdát. Sokan állnak körülötte, majd valaki kiüti a kezéből a labdát, és futni kezdenek a 15 méterre levő felfüggesztett almához. (Ez a cél.) Az almacsősz megpróbál valakit eltalálni a felkapott labdával. Ha talál, helyet cserélnek, ha nem, az első megkaphatja az almát. 13. Mondatleolvasó Képzési feladat: mozdulatgyorsaság, irányváltoztatás és a téri tájékozódó képesség fejlesztése Csapatban és párokban is játszható a játék. A pár egyik tagja a hátára tűz egy ismert vers egy sorát, a társnak úgy kell mozognia, hogy a mondatot le tudja olvasni. 14. Labdajáték Húzd meg! Figyelem, gyorsaság, dobókészség fejlesztése. A játékosok letelepednek körben a földre, és lehetőleg valami mulatságos nótába kezdenek. Például Száraz tónak nedves partján Dalolás közben a labda kézről kézre jár, egészen addig, amíg a játékvezető el nem kiáltja magát: Húzd meg! Erre minden Matematikai kompetencia Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőkészség fejlesztése fejlesztése labda. alma papír, gombostű labda

4 játékos felpattan és futva menekül, mert akinél a Húzd meg! kiáltásakor volt a labda, megcélozza a többieket. Akit eltalált a labda, betelepszik a kör közepébe nézőnek. Ha a dobó nem talált el senkit, akkor ő ül be nézőnek középre. 15. Sorversenyek vállfogással együttműködési készség fejlesztése 16. Adogatás versenyre labdával a fej fölött, terpeszben a láb alatt együttműködési készségfejlesztése Fiúnév lánynév labdaadogató Kiolvasóval kiválasztják, ki lesz a labdaadogató. Az adogató az egy sorban egymás mellé felállt lányok és fiúk elé áll kb. 3 méter távolságra, és tetszés szerint dobja valakinek a labdát. Míg a labdát dobja, mond egy nevet. Ha lánynevet mond, akkor csak fiú foghatja meg a labdát és fordítva: ha közben fiúnevet mond, csak lány kaphatja el a labdát, még ha éppen valamelyik fiúnak is dobta. Ilyenkor hagyni kell, hogy a labda leessen. A játékosok számától és a megállapodástól függően, ha sokan vannak, már az első tévesztésnél kiállnak a játékból, ha kevesebben, csak a második vagy harmadik tévesztéskor. Az a játékos lesz a győztes, aki utoljára marad. 17. Számos kapó Körbe állunk. Egy játékvezető és egy labda szükséges hozzá. Mindenki választ magának hangosan egy számot. A játékvezető feldobja a labdát, és egy számot kiált. Ha azt a számot nem választotta senki, akkor neki kell a labdát elkapnia. Ha eltalálta, akkor a játékosnak. Ha ügyes a játékos,és elkapja a labdát, mielőtt földet érne, akkor ő kerül középre. Ezt a játékot játszhatjuk úgy is, hogy folyók, hegyek, városok nevét választjuk. Ez azért hasznos, mert játék közben egy kicsit emlékezünk a tanultakra is. matematikai kompetencia bólyák labda labda labda

5 18. Váltóverseny: Futás három lábon Együttműködési készség fejlesztése. Két gyermeknek az egymás felőli (belső) lábát összekötjük. Így egyik-egyik lábukat szabadon használhatják, a másik pedig közös, mert össze van kötve. Egy távot oda visszaugrálva kell megtenniük Séta a közeli erdőhöz,ahol célba dobás makkal kosárba Nézd meg a tettemet! Két vagy több gyerek hátára cm-es lapot tűzünk, amelyre a legkedvesebb tettét rajzolta. Igyekeznek egymás hátát megnézni, de közben ez ellen védekeznek, forgolódnak, ide-oda futnak. Akinek a tettét megfejtették, az kiesett a játékból. Zálogot ad, amelyet a tett elmesélésével válthat ki. 21. Sapkakergető A játékosok körben ülnek. A két szemben lévő fején sapka van, egyiket jelöljétek meg valamivel (szalag stb.). A játékvezető jelére a játékosok egyszerre átteszik a sapkát a tőlük jobbra ülő fejére. Melyik sapka éri utol a másikat? 22. Óriáskígyó A játékosok egyes oszlopban állnak. Az első játékos a kígyó feje. A kígyó előtt egy fogó is van, akinek az a feladata, hogy egy-egy játékost kiszakítson a kígyó testéből tehát a kígyó feje után állók közül. A fogónak a kígyó fejétől azonban óvakodnia kell, mert ha megérinti, akkor megmarja, és ekkor kiesett a játékból. Arra is ügyelnie kell, nehogy a kígyó bekerítse, mert ebben az esetben is elvesztette a játékot, és be kell állnia a sor végére. Ha azonban a fogó megérinti bármelyik játékost, akkor beáll a helyére a kígyó testébe, és a megfogott lesz az új fogó. A kígyó fejét játékonként váltani kell. Egy-egy játék úgy érdekes, ha kb. 1 percig tart. 23. Kézen járó százlábú. Ügyességet igénylő, igen vidám játék. A százlábú feje a vonal Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőkészség Esztétikai-művészeti tudatosság és kendő papírlap, gombostű, zsírkréta zálogtárgy sapka

6 mögött álló legelső játékos. Mindenki leguggol, kezével a földre támaszkodik. Az első felrakja mindkét lábát a mögötte guggoló vállaira, a második a harmadikéra, és így tovább. Egyedül az utolsó játékos használja mászásra a lábát is. Rajtjelre indulnak, az a csapat győz, amelyik utolsó játékosa leghamarabb áthalad a célvonalon. Amelyik csapat szétszakad, az kiesik a fordulóból Pókváltó hordással. A csapatok a vonalak mögött pókállásban felsorakoznak. Az első játékos indul a rajtjelre, és hasán cipeli a, gumilabdát megkerüli a pálya túlsó végén elhelyezett bóját, majd visszaérve a következő játékos ölébe helyezi a játékszert. Ő ekkor indul. Az a csapat győz, amelyik utolsó játékosa leghamarabb visszaér a rajtvonal mögé. 25. Gólya viszi a fiát. Két erősebb játékos keresztben összefogja a kezét, a harmadik pedig felül rá, társai vállába kapaszkodva. A bója megkerülésével visszaérkeznek, ekkor indul a következő hármas. kifejezőkészség Hóemberépítő verseny Szánkóval sorverseny a szabadban szánkó Séta s Sirinya tóhoz,csúszkálás a jégen 32. Váltóverseny labdavezetéssel. Az első játékrészben a pálya végén elhelyezett bólyát kerülik meg a játékosok labdavezetéssel, a második játékrészben szlalomozva vezetik a labdát babzsákok, bólyák, vagy karikák kerülgetésével. A harmadik játékrészben egyik játékos a pálya végén elhelyezett kosárba (felfordított zsámolyba vagy karikába) helyezi a labdát, a következő játékos pedig visszahozza, a negyedik játékrészben a játékosok kézzel gurítják maguk előtt a labdát, és visszaguríthatják messziről is a társuknak, aki amint megszerzi, máris indulhat, végül lábbal gumilabda,bólya bólya karikák,zsámoly,la bda

7 is lehet vezetni a bója megkerülésével. Karikás váltóverseny 2. Karikákból kirakott pályán haladva: Futás karikából karikába lépéssel. Páros lábon szökdelés karikából karikába. Szlalomfutás a karikák között. Páros lábon szökdelés szlalommozgással a karikák között. 33. Szét és össze. A terem vagy a játéktér közepén elhelyezett karikába a játékosok számának és ügyességének megfelelő számú babzsákot helyezünk. Egy játékost kiválasztunk, aki megpróbálja a babzsákokat minél távolabbra dobálva kiüríteni a karikát. Eközben a többi játékos igyekszik összeszedegetni a babzsákokat és visszahelyezni a karikába. Akkor győz a szétdobáló, ha egy pillanatra kiürül a karika. 34. Szoborjáték Játékvezetőt választunk, aki sorra minden gyermeket megpörget, megforgat. A gyerekek ettől forognak, pörögnek, mókáznak. Hirtelen tapsol egy nagyot, és azt kiáltja: Elkészültem! Erre minden társának szoborrá kell válnia. A szobrász körbe jár, és megcirógatja a szobrok állát, kérdezve: Mit ettél, cicuskám? Aki kibírja nevetés vagy mozgás nélkül, az győz. 35. Labdacica. A gyerekek körben állnak, egy cicát választunk, aki a kör közepén igyekszik a gyerekek egymásnak gurított labdáját elkapni. Ha sikerül, az utoljára gurító lesz a cica. 36. Pókfoci. Két csapatot alakítunk, és meg is különbözetjük őket szalaggal. Csak pók és rákjárásban továbbíthatják a labdát. Cél az ellenfél kapujába találni. Kisebbeknél a terem fala teljes szélességében, vagy a teljes alapvonal is lehet a kapu. karaka,babzsák labda kétfajta színes szalag

8 37 Várostrom. A gyerekeket két csapatra osztjuk. A játékteret is kettéosztjuk. Mindkét csapat várat épít magának a saját térfele végében joghurtos poharakból, dobozokból. Egy-egy labdát adunk a csapatoknak. A cél gurítással, dobással ledönteni az ellenfél csapatának a várát. A játékosok védhetik a saját várukat, de közben támadniuk is kell. Az a csapat győz, amelyik hamarabb teljesen romba dönti az ellenfél azonos számú pohárból készült várát Nyuszi ül a fűben Nyuszi ül a fűben szépen szundikálva. Nyuszi, talán beteg vagy, hogy már nem is ugorhatsz? Nyuszi hopp, nyuszi hopp, máris egyet elkapott! A kör közepén guggol szundikálva egy játékos, a nyuszi. A hopp -nál felugrik, és elkap valakit, akivel helyet cserél. 39. Székfoglaló A zene ütemére körbe járnak a gyerekek a körbe állított székek körül, amelyekből eggyel kevesebb van, mint ahány játékos. A játékvezető hirtelen megállítja a zenét, amikor mindenkinek helyet kell foglalnia. Akinek ez nem sikerül, kihoz magával egy zséket, és a játékvezetővel együtt figyeli tovább a játékot. 40. Szoborjáték Élő zenére, vagy változatos ritmusú választott zenére táncolnak, mozognak a gyerekek. Amikor a zene megáll, szoborrá kell merevedniük néhány másodpercre. Akinek ez nem sikerül, kiáll. Akik kiállnak, a következő megálláskor finoman megcsiklandozhatják egy társukat, ezzel igyekezve kibillenteni egyensúlyából. Minden alkalommal csak egyszer lehet próbálkozni. Aki legtovább kitart a szoborságban, az győz. 41. Pókhálós névjáték Memóriát, együttműködést, kezdeményezőkészséget fejleszti. papírdobozok,műa nyag poharak,labda fonalgombolyag.

9 A játék leírása: A tanító kezdi a játékot. Egy tanulónak dobja a fonalgombolyagot úgy, hogy a végét a kezében tartja. A következő játékos is szorosan megfogja a fonalat, és társának dobja a gombolyagot úgy, hogy közben megfelelő hosszúságú darab letekeredjen. Mire mindenkihez egyszer eljutott, egy háló keletkezik. Befejezése kétféle lehet: 1. Visszafele dobva a gombolyagot, újra feltekerjük. Szabályok: 1. A fonalat mindenkinek csak egyszer dobjuk. 2. Dobáskor mindenki mondja annak a nevét, akinek a gombolyagot célozta. 3. A fonalat nem szabad egy pillanatra sem elengedni. 4. A fonalat csak a keletkező háló felett szabad átdobni, továbbadni. Gondolkodtató kérdések: Mire emlékeztet a keletkezett fonalkép? Hogyan lehetne szabályos képpé alakítani? (Próbáljuk is ki!) Milyen szempontokat vegyünk figyelembe, ha könnyen szétbontható hálót szeretnénk? 42. Hamupipőke galambjai Játék a kis- és nagymozgások párhuzamos gyakorlására. Borsó és lencseválogató csapatverseny futással. Fejleszti a finommotorikát, az előrelátás, az együttműködés és a koordináció képességét. Szabályok: 1. A válogatás jelre indul, és amíg borsó vagy lencse található a középső tálon, addig tart. 2. Egy úttal csak egyetlen szem termés szállítható. 3. A tanító a tálnál áll középen, és figyeli a szabályszerű gyűjtést. 4. Aki háromszor megkísérli a több szem szállítását egyszerre, Három asztal, három tál, borsó és lencseszemek (egyenlő darabszámban! kb. a csapatlétszám szöröse).

10 ki kell zárni a fordulóból. 5. Aki szándékosan akadályozza az ellenfél játékosait, szintén ki kell zárni. 43. Tájoló Navigációs játék, amelyben a játékosnak bekötött szemmel kell áthaladnia egy akadálypályán a társak irányításával. Az előregondolkozást, a térbeli tájékozódást, a s készségeket fejleszti. 44. Memóriaséta A játék egy-egy hosszabb séta során is játszható. Rövid pihenőket tartunk, melyek során a megjegyzésre szánt szósor szavait a környezetben kiválasztott konkrét tárgyhoz vagy természeti képződményhez társítjuk a fantázia segítségével. A tanuláshoz szükséges fantáziát és a memóriát is fejleszti az egészséges életmódra nevelés keretein belül. Természeti környezet, az osztályterembe visszatérve papír, írószer. 45. Hajófordító Az együttműködést és a problémamegoldást fejlesztő csapatjáték. A játék leírása: Az első csapat minden játékosa a szőnyegre áll. A tengeren utazva a hajó csak úgy fordítható a helyes irányba, ha megfordítják a teteje kerül alulra, de úgy, hogy mindenki rajta marad, senki sem esik a tengerbe. Az a csapat győz, amelyik leghamarabb oldotta meg hibátlanul a feladatot. Szabályok: 1. A szőnyeg és a csapat ne legyen túl nagy, túl kicsi. A szőnyeg ne legyen túlságosan könnyen megfordítható a talpak alatt, de ne legyen teljesíthetetlen sem a feladat. 2. A szőnyegfordítás jelre indul, minden csapat próbálkozását stopperrel mérjük. 3. A vízbe esők számát is jegyezzük. Akadálypálya építéséhez alkalmas tárgyak szőnyeg, stopperóra

11 4. Ha van olyan csapat, amelyikből senki sem esett a vízbe, az a csapat nyert a hibátlan feladatmegoldásért, az idejüktől függetlenül. 5. Ha több csapat is hibátlan volt, vagy ugyanannyi hibaponttal teljesítettek, akkor a gyorsaság számít Elrejtett képek Kreativitást, figyelmet, taktikai érzéket és gyorsaságot fejlesztő játék. A játék első fordulójában egy széles terepen mindenki igyekszik saját rajzát jól elrejteni, és közben megfigyelni, hogy mások hova rejthették képeiket. A következő fordulóban minél több képet kell megszerezni. Szabályok: 1. Az elrejtéshez rendelkezésre álló időt előre meg kell határozni. Az idő lejárta előtt 10 másodperccel jelzést kell adni. Aki az idő lejártával nem tér vissza, kiesik a játékból. 2. A keresést is hangjelzéssel indítjuk. 3. A rajzokért küzdeni nem szabad, aki először megérinti, azé. 4. Az a játék győztese, aki a legtöbb rajzzal tér vissza, függetlenül az időtől. 5. Az utolsó rajz megtalálásáról újabb hangjelzéssel értesítjük a játékosokat. 48. Titkos üzenet Üzenetsúgó, üzenetközvetítő csapatjáték hosszú pályán. Fejleszti a gyorsaságot és a memóriát. Szabályok: 1. Az eredeti üzenetet tartalmazó lapot vissza kell adni. 2. Az üzenet többször is elismételhető egy-egy állomáson. 3. Ügyelni kell rá, hogy az üzenetet csak a saját csapat játékosai hallják. 4. A beérkezés sorrendje szerint, és az üzenet pontossága szerint is állítsunk fel sorrendet, és pontozzuk mindkét teljesítményt. (Pl: 3, 2, 1 ponttal.) minden játékos saját A4-es méretű rajza. Titkos üzenet Üzenetsúgó, üzenetközvetítő csapatjáték hosszú pályán. Fejleszti a gyorsaságot és a memóriát.

12 5. A játékot az a csapat nyeri, amelynek összesített pontszáma a legmagasabb. Gondolkodtató kérdések: Melyik volt szerinted fontosabb, a pontosság, vagy a gyorsaság? Miért? Mi segített megjegyezni az üzenetet? Kerülhetsz-e ehhez hasonló helyzetbe máskor is? Mikor, hol, hogyan? 49. Noé bárkája Párkereső játék csukott vagy bekötött szemmel. Fejleszti az együttműködést, a társak értékelését és a megosztott figyelmet. A játék leírása: A játékvezető kiosztja az állatokat ábrázoló képeket, amiket a gyerekek nem mutathatnak meg a társaiknak, majd jelre becsukják a szemüket (illetve a nagyobbak szemét jó bekötni is). A játékosok olyan állathangokat utánoznak, amely képét a játékvezetőtől megkapták, és a hangok alapján igyekeznek megtalálni társukat a többiek között. Az első három pár pontot kaphat, de addig tartson a játék, amíg mindenki megtalálja a párját. Legalább háromszor jó eljátszani. Szabályok: 1. Az állatok képét a gyerekek megnézik, de nem mutatják senkinek, hanem visszaadják a játékvezetőnek. 2. Jelre indul a keresés. Megtévesztő jelzéseket nem szabad kiadni. 3. Akik már megtalálták a párjukat, csendben maradnak. Szemüket kinyithatják, és figyelhetik a további játékot. kisméretű állatképek, minden fajtából kettő, kendők a gyerekek száma szerint Akadályverseny bólyák,karikák,ugr óköt Lengő teke és darts verseny bábok,céltábla Tűz- víz-repülő Képzési feladat: téri tájékozódó képesség, reakcióképesség

13 fejlesztése A tanár mondja, hogy tűz, mire a gyermekeknek a megbeszélt haladási móddal a leggyorsabban kell végrehajtani a feladatot. A leggyorsabb tanuló jutalompontot kap. 55. Szabadulása labdától Képzési feladat: labdakezelés fejlesztése, téri tájékozódó képesség és mozgásérzékelés fejlesztése 56. Tartsd a levegőben! egyénileg, párokban és kis csoportokban lehet játszani. Az a győztes, akinek a léggömbje a legtovább marad a levegőben. A gyermekek tetszőleges érintésformákkal üthetik mindig feljebb a léggömböket. Amennyiben párokban vagy csapatban játszanak, meghatározhatjuk az érintés sorrendjét is. 57. Som egy, som kettő Képzési feladat: ügyesség, gyorsaság és egyensúlyérzék fejlesztése A gyermekek körben állnak fel, a körön belül helyezkedik el a perdítő, kívül a fogó. A középen álló gyorsan odaszalad valakihez, derékon ragadja, és perdül vele egy teljes fordulatot. A fogó mindig a perdülő párt kaphatja el, a körön kívül futva. A körön kívüliek így számolják a perdüléseket: som egy, som kettő Ha tízig nem sikerült a fogónak a perdülők közül egyet sem elkapnia, vagy ha sikerült valakit elfognia, akkor szerepcsere történik úgy, hogy a perdítő beáll a körbe, a fogó lesz a perdítő, és az utoljára a körön pörgő gyermek lesz a fogó. 7-8 tanuló alkossa a kört, mert különben a fogó feladata megoldhatatlan. 58. Kinn a bárány Képzési feladat: reakciógyorsaság és ügyesség fejlesztése A gyermekek körben állnak. Két tanulót kijelölünk, egyik a körben lévő bárány, másik játékos a körön kívül elhelyezkedő farkas. A farkas próbálja megfogni a bárányt, anyanyelvi fejlesztése labda tanulóként 1 felfújt léggömb

14 akit a körben állók kapunyitással, illetve zárással segíthetnek a menekülésben. A farkas csak egy (két) állandóan nyitva lévő kapun tud bejutni a körbe, ám ha máshol nyitva felejtik előtte a kaput, ott is bemehet. Ha sikerült megérinteni a bárányt, szerepet cserélnek. A játék mondókája: Bent a bárány, kint a farkas, fuss el innen lompos farkas! Fuss! Több párral játszva érdekesebb a feladat. Figyelni kell arra, hogy mindenki csak a saját bárányát üldözze. A haladási módot változtathatjuk. 59. Átfutásos fogó:gyertek haza libuskáim! Képzési feladat: gyorsaság, kreativitás, ügyesség és téri tájékozódó képesség fejlesztése 60. Boltos váltó a csapatok elé kiteszünk 3-5 széket. Minden szék egy boltot jelent. A tanár árucikkeket mond, s a soron következő gyermekeknek azt a boltot kell érinteni, amelyikben az árucikk kapható (kenyér halad a pékhez, papucs halad a cipőboltba), aki először odaér, kapja a pontot. Képzési feladat: gyorsaság, téri tájékozódó képesség és ügyesség fejlesztése Séta a szőlőhídhoz,utánzó járások végzése Játszd el, amit mondok! Képzési feladat: kreativitás és mozgáspontosság fejlesztése A gyermekek a réten ülnek, vagy állnak, s a vezető lassan mesél egy történetet. A tanulóknak a mesét folyamatosan, pantomimszerűen el kell játszani. Hangos történetnél a zörejeket is lehet utánozni. 65. Amerikából jöttem Képzési feladat: mozgáspontosság javítása A jól ismert játék mozgásos változata. A tanulók körben állnak. A mesterség bemutatását együtt végzik, tehát mindenki mozog, s annak kell kitalálni, hogy milyen szakmát választottak, aki bejön a terembe. A tanár megadja a mesterséget. Mindenki saját maga dönti el, hogy mit tart kompetencia fejlesztése székek

15 jellemzőnek a szakmából. Valaki vezeti a csoport mozgását, s mindenki őt utánozza. A kitaláló választja ki a legjellemzőbb mozgást bemutatót, aki a következő játékban Amerikából jön. 66. Földrengés Képzési feladat: reakciógyorsaság, figyelem fejlesztése A gyermekek a helyükön ülnek, vagy állnak. A vezető mesél, és bizonyos szóra a gyermekeknek meghatározott irányban történő haladással helyet kell cserélni. Az győz, aki hamarabb elfoglalja új helyét. A tanítást egyszerű mozgás végzésével indítjuk azt követően lehet a cseréket végrehajtani. A haladási irányt és módot mindig határozzuk meg, hogy a balesetveszélyes helyzeteket elkerüljük Seriff játék(szorzótábla gyakorlására) A játékosok körben állnak. A játékvezető valakire rámutat, és mond egy szorzást. Akire rámutat, az leguggol, a szomszédjai pedig egymásra lőnek és közben mondják a szorzatot. Amelyik gyorsabb az marad a játékban, a lassúbb kiesik. A játékvezető mondhatja azt is, hogy: HAWAI, amikor a középső ember pálmafává válik a szomszédok pedig hastáncot járnak. A REPÜLŐ szóra a középső ember szemüveget csinál a kezeiből, a szomszédok pedig a repülő két szárnyát formálják meg a kezükből. Ha VILLANYOSZLOP-ot kiállt a játékvezető, akkor a középső megmerevedik, a szomszédjai pedig lepisilik, mintha kutyák lennének. A VIKING szóra a középső a két kezét a feje fölé teszi, mintha Viking sapkája lenne, a másik kettő pedig evez Titkos karmester Kiküldünk valakit, a többiekkel megbeszéljük, hogy ki a titkos karmester, akinek a mozdulatait mindenki utánozza. Behívjuk a kint lévőt, és elmondjuk, hogy meg kell keresnie az irányító személyt. Nevető sapka számolási készség fejlesztése, tanulási képesség fejlesztése sapka

16 A játékosokat osszuk két egyenlő csoportra. Válasszunk egy játékvezetőt. A csapatok egymással szemben állnak, középen a játékvezető, egy svájcisapkát tart a kezében. Megállapodnak abban, hogy melyik csapaté a sapka felső oldala, és melyiké az alsó, fonák része. A játékvezető magasra dobja a sapkát. Ha leesés után a sapka felső oldala van felül, akkor azok a játékosok, akik abba a csapatba tartoznak, amelyik a sapka felső oldalát kapta, elkezdenek nevetni. Fél percig olyan jóízűen próbálnak nevetni, hogy a másik csapat tagjait is megnevettessék. Aki közülük elneveti magát, vagy mosolyog, az átmegy a nevető csoporthoz, és újabb sapkafeldobás követezik. Az a csapat győz, amelyiknek a játék végén több tagja van. 70. Kacsintós gyilkos vagy álom varázsló A játékosok körben ülnek, mindenki kap egy papírcetlit, melyen a szerepe van, rendőr, gyilkos vagy városlakó. Ez után kezdődik a játék. Aki a gyilkos szerepét kapta, kacsintással ejtheti ki a játékosokat, akkor van vége, ha már mindenki kiesett vagy, ha a rendőr leleplezi a gyilkost. Változat (álomvarázsló) A játékosok becsukják a szemüket. A játékvezető érintéssel némán kiválaszt egy Varázslót. Ezután a játékosok kinyitják a szemüket és járkálni kezdenek. A Varázsló feladata elaltatni a játékosokat,rájuk kacsintva járkálás közben. Akire rákacsint, az magában lassan háromig számol, majd álomba merülve elnyúlik a padlón. A játék folytatódik, amíg valaki rá nem jön, ki a Varázsló. Bátorítsuk a játékosokat, hogy nézzenek egymás szemébe. Nem lehet a Varázsló személyére tippelni, amíg legalább egyvalaki meg nem halt. Tanácsoljuk a Varázslónak, hogy kacsintson óvatosan, finoman. Egy játékos egyszer tippelhet a Varázsló személyére.

17 71. Mókusok háza Két-két gyermek a kezük magasban való összeérintésével egy házat képez, a harmadik gyerek beáll a ház alá, ő a mókus, egy személynek ki kell maradnia. A ház nélkül maradt gyermek három parancs közül választhat: költözés, házépítés, földrengés. Költözés: a mókusoknak új házat kell keresniük. Házépítés: a mókusok a helyükön maradnak, azonban a házakat képező gyerekeknek egy másik mókus fölött új házat kell képezni egy új párral. Földrengés: Mind a mókusok, mind a házak új helyet keresnek maguknak. Mindig az adhatja ki az utasítást, aki kimaradt Pingpong labdafújás Szintén kellékigényes mert néhány pingpong labda szükséges a gyakorlathoz. Két összetolt iskolapad közepére (egyszerre több csoport játszhatja) helyezzük a labdát, és két oldalról 3-3 tanuló elkezdi fújni. Az erőviszonyok és a könnyű labda miatt nehezen fog a másik térfélre menni a labda. Gyakori, hogy oldalt legurul a labda, ekkor újra középről folytatódik a játék. 73. Adj hozzá egy mozdulatot Az első játékos mutat egy egyszerű mozdulatot. A második játékos elismétli, majd hozzátesz még egyet. A harmadik az első kettő ismétlése után a sajátját és így tovább. A csoport vezetője legyen az utolsó ismétlő. 74. Stopjáték Egy pár tetszőleges szituációt kezd megjeleníteni, bárki stoppal megállíthatja, a jelenet megdermed, s a stoppos az egyik szereplő helyére pontosan beállva saját elképzelés szerint folytatja a dialógust, melyhez a másik alkalmazkodik. pinpong labda

1848. március 15. 1. Interaktív, szerkesztett műsor kicsiknek. A tevékenység menete

1848. március 15. 1. Interaktív, szerkesztett műsor kicsiknek. A tevékenység menete Demény Piroska 1848. március 15. 1 Interaktív, szerkesztett műsor kicsiknek A tevékenység menete Szerepbe lépés Érkezéskor minden gyermek névkártyát húz (az 1948. márciusi eseményekhez kapcsolódó nevek:

Részletesebben

Játékok könyve III. Új játékok

Játékok könyve III. Új játékok Játékok könyve III. Új játékok 1. Diókovács Kellékek: L alakú kályhacső, dió, kalapács, üllő. A játékosok száma: Minimum 3. Előkészületek: A játékvezető úgy helyezi az L alakú kályhavasat, hogy annak alsó

Részletesebben

A Sport XXI. Terem Atlétikai Verseny gyakorlatanyaga

A Sport XXI. Terem Atlétikai Verseny gyakorlatanyaga A Sport XXI. Terem Atlétikai Verseny gyakorlatanyaga T1 / 1. Sprint váltó 1 1. A meghatározott létszámú csapat (8fő) egy 3m x 0,8m alapterületű területen áll fel a futás 2. A gyermekek tetszőleges sorrendben

Részletesebben

Szabály játékok. Szerep játékok. 5:5 (kapussal) 5:5 3:3 5:3 3:3. 5:5 (kapussal) 3:3 Ügyességi 5:5. 3 m 3 m. feladatok, játékok

Szabály játékok. Szerep játékok. 5:5 (kapussal) 5:5 3:3 5:3 3:3. 5:5 (kapussal) 3:3 Ügyességi 5:5. 3 m 3 m. feladatok, játékok U9 3 m 3 m U7 5:5 (kapussal) 5:5 3:3 Szabály játékok 5:3 x x x x Labda nélküli koordináció célbarúgással Szerep játékok 3:3 x x x x 5:5 x x x x 5:5 (kapussal) 3:3 Ügyességi feladatok, játékok U7: 5-6 évesek

Részletesebben

Összetett versenyekről az általános iskolában

Összetett versenyekről az általános iskolában Nyugat-Magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelési- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Összetett versenyekről az általános iskolában Atlétika SMDLTE 2202 Barthalos István IX8SCT A szabályokról

Részletesebben

SZKb_102_01. Bizalomjáték. Készítette: Lissai Katalin É N É S A M Á S I K SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2.

SZKb_102_01. Bizalomjáték. Készítette: Lissai Katalin É N É S A M Á S I K SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. SZKb_102_01 segítség, amit adhatok Bizalomjáték É N É S M Á S I K Készítette: Lissai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYM tanári SEGÍTSÉG, MIT DHTOK MODULVÁZLT tevékenység

Részletesebben

LIPEM, LOPOM A SZŐLŐT

LIPEM, LOPOM A SZŐLŐT LIPEM, LOPOM A SZŐLŐT Gyermekdalok és -játékok Óvodásoknak és kisiskolásoknak 5. rész Válogatás Petres Csaba Tücsök koma, gyere ki című gyűjteményéből Ábel Kiadó, Kolozsvár, 2007 A szerző engedélyével

Részletesebben

A váltófutás oktatása általános iskolában

A váltófutás oktatása általános iskolában NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT Művészeti, Nevelés és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Sportelméleti Intézeti Tanszék Az atlétika gyakorlata és módszertana (SMALTE 2202)

Részletesebben

Sportiskolai osztály fizikai képesség felmérési vizsgálat

Sportiskolai osztály fizikai képesség felmérési vizsgálat Sportiskolai osztály fizikai képesség felmérési vizsgálat Célja: A testnevelés, a testkultúra elemeiből nyert értékekből olyan testi műveltséggel ruházzuk fel tanulóinkat, mely későbbi cselekvési biztonságukat,

Részletesebben

Kisiskolások játékai

Kisiskolások játékai Dr. Reigl Mariann Kisiskolások játékai És tudom, mint a kisgyerek, csak az boldog, aki játszhat. Én sok játékot ismerek, hisz a valóság elpereg és megmarad a látszat. (József Attila: Könnyű, fehér ruhában)

Részletesebben

Magyar Népi Küzdelmi Játékok. Futárméta. Versenyrendszer

Magyar Népi Küzdelmi Játékok. Futárméta. Versenyrendszer Magyar Népi Küzdelmi Játékok Futárméta Versenyrendszer A versenyszabályokat az Országos Baranta Szövetség adja ki, azok felhasználása, sokszorosítása, felhasználása csak a Szövetség engedélyével történhet.

Részletesebben

Grafomotoros fejlesztés

Grafomotoros fejlesztés Grafomotoros fejlesztés Nagyon sok szülőnek feltűnik az iskola megkezdése előtt, hogy gyermeke nem jól fogja a ceruzát, nem úgy rajzol, mint a többiek. Sőt, esetleg le sem lehet ültetni papír-ceruza feladatok

Részletesebben

JÁTÉKOS SPORTVERSENY GYAKORLATANYAGA

JÁTÉKOS SPORTVERSENY GYAKORLATANYAGA JÁTÉKOS SPORTVERSENY GYAKORLATANYAGA Érvényes 2005-től visszavonásig MAGYAR DIÁKSPORT SZÖVETSÉG DIÁKOLIMPIA JÁTÉKOS SPORTVERSENY Gyakorlatanyaga Érvényes 2005-től visszavonásig A versenyszámokat összeállította:

Részletesebben

Énekes Béla és Jakab Anita foglalkozás vázlatai a Sajóvárkonyi Általános Iskolában 1. foglalkozás

Énekes Béla és Jakab Anita foglalkozás vázlatai a Sajóvárkonyi Általános Iskolában 1. foglalkozás Énekes Béla és Jakab Anita foglalkozás vázlatai a Sajóvárkonyi Általános Iskolában 1. foglalkozás Téma: Bevezető foglalkozás Cél: - az erőszak megelőző foglalkozás bemutatatása - a foglalkozásokon betartandó

Részletesebben

Sportfoglalkozás-labdarúgás munkaterv

Sportfoglalkozás-labdarúgás munkaterv és a Sportfoglalkozás-labdarúgás munkaterv Fiúk lányok 2x39 óra Pádár Béla és a Munkaterv Óraszám Cél, fejlesztés Tananyag, tartalom Követelmények 1. Sportágjellemző mozgásformák gyakorlása Egyéni labdás

Részletesebben

Egy előre, két kettőre

Egy előre, két kettőre Baka Judit Egy előre, két kettőre Magyar népi játékok 2. rész Erdélyi Tankönyvtanács, 2010 Válogatás a szerző Ki játszik ilyent? című könyvéből (folytatás előző számunkból) A szerző engedélyével Szerkesztette:

Részletesebben

Sorozatszerkesztõ: Walter Bucher Szerkesztõ: Walter Bucher Írta: szerzõi kollektíva. 1001 játék- és gyakorlatforma az úszásban

Sorozatszerkesztõ: Walter Bucher Szerkesztõ: Walter Bucher Írta: szerzõi kollektíva. 1001 játék- és gyakorlatforma az úszásban Sorozatszerkesztõ: Walter Bucher Szerkesztõ: Walter Bucher Írta: szerzõi kollektíva 1001 játék- és gyakorlatforma az úszásban Dialóg Campus Kiadó, Budapest Pécs Elõszó A gyakorlatgyûjtemény története 1978-

Részletesebben

A váltófutás oktatása általános iskolában. Atlétika SMDLTE 2202

A váltófutás oktatása általános iskolában. Atlétika SMDLTE 2202 Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelési-és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A váltófutás oktatása általános iskolában Atlétika SMDLTE 2202 Készítette: Németh

Részletesebben

Baka Judit. Tivi-tovi tács. Énekes népi gyermekjátékok. Tartalom. Tivi-tovi tács. Hej, koszorú, koszorú. Fehér liliomszál. Hatan vannak a mi lúdaink

Baka Judit. Tivi-tovi tács. Énekes népi gyermekjátékok. Tartalom. Tivi-tovi tács. Hej, koszorú, koszorú. Fehér liliomszál. Hatan vannak a mi lúdaink Baka Judit Tivi-tovi tács Énekes népi gyermekjátékok Válogatás a szerző Ki játszik ilyet? című könyvéből Tartalom Tivi-tovi tács Hej, koszorú, koszorú Fehér liliomszál Hatan vannak a mi lúdaink Lopják

Részletesebben

Feladattervek óvodásoknak és általános iskola alsó tagozatos diákok számára a Vincze Ottó - Kognitív mentés című kiállításához

Feladattervek óvodásoknak és általános iskola alsó tagozatos diákok számára a Vincze Ottó - Kognitív mentés című kiállításához Feladattervek óvodásoknak és általános iskola alsó tagozatos diákok számára a Vincze Ottó - Kognitív mentés című kiállításához A feladatok alapkérdései: A kognitív fogalmának megismerése, mit jelent ez

Részletesebben

Szabadidõs játékok gyûjteménye

Szabadidõs játékok gyûjteménye beliv.qxd 2006-04-27 10:28 de. Page 72 Szabadidõs játékok gyûjteménye Gyümölcsvásár Elõre elkészítjük a menetleveleket : minden gyereknek egy-egy papírlapra annyi gyümölcsöt rajzolunk egymás alá, ahány

Részletesebben

Labdarúgó. foglalkozás

Labdarúgó. foglalkozás 5 7 éves korosztály A foglalkozás értékelése A foglalkozás célja Résztvevők száma A résztvevők értékelése Labdarúgó foglalkozás Résztvevők szintje Foglalkozás Játékok és gyakorlatok Pálya elrendezése A

Részletesebben

Kisiskolások játékai

Kisiskolások játékai Műhely Reigl Mariann (előző számainkban megkezdett gyűjtemény befejező része) V. Játékok tornaszobában, kisméretű tornateremben Az alsó tagozatos osztályok részére sok iskola kialakított kisméretű tornatermet,

Részletesebben

Sport XXI program Terematlétikai verseny 2013.12.08. U11 és U13 korosztály számára

Sport XXI program Terematlétikai verseny 2013.12.08. U11 és U13 korosztály számára Sport XXI program Terematlétikai verseny 2013.12.08. T1 U11 és U13 korosztály számára 1. Sprint váltó 1. A meghatározott létszámú csapat (8fő) áll fel a futás irányával megegyezően, egy oszlopban. 2. A

Részletesebben

TANMENET. Eltérő kiinduló helyzetek, és rajt gyakorlatok ezekből. 6-7 évesek Futás, járás technikája. Az alakzatok (oszlop, sor, kör) kialakítása.

TANMENET. Eltérő kiinduló helyzetek, és rajt gyakorlatok ezekből. 6-7 évesek Futás, járás technikája. Az alakzatok (oszlop, sor, kör) kialakítása. szeptember TANMENET október I. osztály Az irányok tisztázása. Ugrások egy, páros lábon. Eltérő testhelyzetek felvétele. 6-7 évesek Futás, járás technikája. Az alakzatok (oszlop, sor, kör) kialakítása.

Részletesebben

Játékórák 2. osztály Készítette: Árvai Csilla

Játékórák 2. osztály Készítette: Árvai Csilla Játékórák 2. osztály Készítette: Árvai Csilla Óra Az óra A játék leírása anyaga Az 1. osztályban tanult játékok felelevenítése 1-2. 3. Csapatkerülő labdával A játékosokat 3 vagy 4 csapatra osztjuk, s a

Részletesebben

szka102_27 É N É S A V I L Á G Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM

szka102_27 É N É S A V I L Á G Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM szka102_27 É N É S A V I L Á G Séta a vízparton Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM 300 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák Tanári MODULVÁZLAT

Részletesebben

Sport XXI program 2016. Terematlétikai versenyrendszer U11 és U13 korosztály számára

Sport XXI program 2016. Terematlétikai versenyrendszer U11 és U13 korosztály számára 1.sz. melléklet Sport XXI program 2016. Terematlétikai versenyrendszer U11 és U13 korosztály számára T1 Futások 1. Sprint váltó 1. A meghatározott létszámú csapat (8fő) egy 3m x 0,8m alapterületű területen

Részletesebben

FOGLALKOZÁS TERVEZET

FOGLALKOZÁS TERVEZET FOGLALKOZÁS TERVEZET Dyslexia- prevenciós, dyscalculiaprevenciós foglalkozás kutyával Foglalkozás vezető: Jéckel Ildikó logopédus, gyógypedagógus Terápiát segítő állatfelvezető: Töttősiné Törő Anita gyógypedagógus,

Részletesebben

Nyugat Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet. Kölyökatlétika

Nyugat Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet. Kölyökatlétika Nyugat Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Kölyökatlétika Készítette: Mikos Patricia egészségfejlesztő tanár testnevelő tanár MSC levelező

Részletesebben

Tartásjavító torna gyerekeknek 1-4. évfolyam

Tartásjavító torna gyerekeknek 1-4. évfolyam Tartásjavító torna gyerekeknek 1-4. évfolyam 1. évfolyam 1-5 Szökdelések ugrások - Szigetről szigetre /ugrálás karikába/ - Mocsár -szökdelések, akadályok fölött 6-10 Egyensúly-gyakorlatok -gyakorlatok

Részletesebben

UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.05. Szombathely. Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül

UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.05. Szombathely. Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül Cél: UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.05. Szombathely Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül (Korosztály: 12 év Létszám: 12+2 fő Bemutató ideje:

Részletesebben

A MAGASUGRÁS OKTATÁSA

A MAGASUGRÁS OKTATÁSA A MAGASUGRÁS OKTATÁSA általános iskola Készítette: Börzsönyi Judit testnevelőtanár msc 2011/12 Az átlépő magasugrás A magasugrás az ügyességi versenyszámokhoz tartozik, célja, hogy az ugró egy bizonyos

Részletesebben

mozgás, sport a szabadban 3. 6. ÉVFOLYAM é n é s a v i l á g SZKA_106_06 A modul szerzője: Somogyiné Kuti Ilona

mozgás, sport a szabadban 3. 6. ÉVFOLYAM é n é s a v i l á g SZKA_106_06 A modul szerzője: Somogyiné Kuti Ilona mozgás, sport a SZKA_106_06 é n é s a v i l á g szabadban 3. A modul szerzője: Somogyiné Kuti Ilona SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 6. ÉVFOLYAM 88 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák

Részletesebben

A JÁTÉK CÉLJA A játékosok célja megszabadulni az összes kockájuktól. A győztes az lesz, akinek ez elsőként sikerül.

A JÁTÉK CÉLJA A játékosok célja megszabadulni az összes kockájuktól. A győztes az lesz, akinek ez elsőként sikerül. WASABI Játékszabály A JÁTÉK CÉLJA A játékosok célja megszabadulni az összes kockájuktól. A győztes az lesz, akinek ez elsőként sikerül. A JÁTÉK ELŐKÉSZÜLETEI A játék kezdetén minden játékos kap 4 kockát,

Részletesebben

INDOOR TAMBURELLO Nemzetközi játékszabályzat

INDOOR TAMBURELLO Nemzetközi játékszabályzat INDOOR TAMBURELLO Nemzetközi játékszabályzat Tartalomjegyzék 1. fejezet Pálya Vonalak Biztonsági és neutrális zónák Játékterület 2. fejezet Labda 3. fejezet Ütők 4. fejezet Játszmák és meccsek Pontozás

Részletesebben

Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Kislabdahajítás előkészítő, cél- és rávezetőgyakorlatok általános iskola felső tagozat

Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Kislabdahajítás előkészítő, cél- és rávezetőgyakorlatok általános iskola felső tagozat Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet dr. Koltai Miklós Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Kislabdahajítás előkészítő,

Részletesebben

Általános versenyszabályok

Általános versenyszabályok Kinder + SPORT program gyakorlatsora A csapatok létszáma 12 tanuló, ebből: 2 fiú 2 leány 2. osztályos 2 fiú 2 leány 3. osztályos 2 fiú 2 leány 4. osztályos A versenyek gyakorlásához szükséges szerek: 4

Részletesebben

1005 röplabda játék és gyakorlat

1005 röplabda játék és gyakorlat 1005 röplabda játék és gyakorlat lõszó Sokszor mondjuk gyerekeinknek és tanítványainknak az egyesületi edzéseken vagy az iskolában, hogy elõször a röplabda technikáját kell megtanulniuk, mielõtt játszani

Részletesebben

Az én helyem, az én kuckóm III.

Az én helyem, az én kuckóm III. SZKC 103_12 a z é n d i m e n z i ó i z én helyem, az én kuckóm III. modul szerzője: Dallos Tamásné SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM 128 z én helyem, az én kuckóm III. Tanári

Részletesebben

A közép-és hosszútávfutás, állórajt

A közép-és hosszútávfutás, állórajt Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelési-és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A közép-és hosszútávfutás, állórajt Készítette: Süle Szilvia CIK759 1. A közép-és

Részletesebben

KAPKODD A LÁBAD! sor-, váltó- és ügyességi verseny GYAKORLATANYAGA

KAPKODD A LÁBAD! sor-, váltó- és ügyességi verseny GYAKORLATANYAGA KAPKODD A LÁBAD! sor-, váltó- és ügyességi verseny GYAKORLATANYAGA Érvényes 2011-től visszavonásig. A versenyszámokat összeállította: Árva János gyógypedagógus Barta Szilvia gyógytestnevelő Szerkesztette:

Részletesebben

Észak-Alföldi Régió, Sport XXI. Terematlétika Bajnokság 2016. január 16.-án szombat 11. 00 Nyíregyháza atlétikai sportcsarnok

Észak-Alföldi Régió, Sport XXI. Terematlétika Bajnokság 2016. január 16.-án szombat 11. 00 Nyíregyháza atlétikai sportcsarnok Észak-Alföldi Régió, Sport XXI. Terematlétika Bajnokság 2016. január 16.-án szombat 11. 00 Nyíregyháza atlétikai sportcsarnok I. Verseny célja: Versenylehetőség biztosítása a régió atlétikai szakosztályában

Részletesebben

Nyitott mondatok Bennfoglalás maradékkal

Nyitott mondatok Bennfoglalás maradékkal Matematika A 2. évfolyam Nyitott mondatok Bennfoglalás maradékkal 35. modul Készítette: Szitányi Judit 2 modulleírás A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási pontok A képességfejlesztés

Részletesebben

Készítette: Pintérné Legéndi Gabriella Szabóné Bakó Márta Petőfi Sándor Általános Iskola Gödöllő

Készítette: Pintérné Legéndi Gabriella Szabóné Bakó Márta Petőfi Sándor Általános Iskola Gödöllő Készítette: Pintérné Legéndi Gabriella Szabóné Bakó Márta Petőfi Sándor Általános Iskola Gödöllő 1 Bevezetés Minden jó játék valami módon az életre készít fel: olyan képességeket fejleszt ki a gyermekben,

Részletesebben

Kollár Zsolt. Játékok könyve. Játékok vidám összejövetelekre

Kollár Zsolt. Játékok könyve. Játékok vidám összejövetelekre Kollár Zsolt Játékok könyve Játékok vidám összejövetelekre Egy ilyen játékgyûjteményt egyedül nem lehet jól megírni. Hálás köszönettel tartozom mindazoknak, akik véleményükkel, ötleteikkel segítették,

Részletesebben

ÖKO JÁTÉKOK 1. FOGÓJÁTÉKOK. Angol fogó. Lopják a szőlőt. Keresztező fogó. Láncos fogó. Majom játék

ÖKO JÁTÉKOK 1. FOGÓJÁTÉKOK. Angol fogó. Lopják a szőlőt. Keresztező fogó. Láncos fogó. Majom játék ÖKO JÁTÉKOK 1. FOGÓJÁTÉKOK Angol fogó A fogó neve az angoloknál: mumus. Fás-füves térségen kergeti a futókat a fogó. Azokat nem foghatja meg a mumus, akik egy fát megérintenek, mert az ördög semmitől sem

Részletesebben

Sport XXI. alapprogram Dél- alföldi Régió teremverseny 1.

Sport XXI. alapprogram Dél- alföldi Régió teremverseny 1. Sport XXI. alapprogram Dél- alföldi Régió teremverseny 1. Kecskemét, 2016. január 24. VASÁRNAP 09.30 A verseny célja: Versenylehetőség biztosítása a gyermek korosztály számára a téli időszakban teremverseny

Részletesebben

LOGO ELŐKÉSZÍTŐ JÁTÉKOK

LOGO ELŐKÉSZÍTŐ JÁTÉKOK A következőkben több robotjáték leírását olvashatjuk. Ezeket a játékokat akár osztályteremben, akár kint az udvaron is játszhatják, nem feltétlenül szükséges számítógépes szaktanterem. I. Ismerkedés a

Részletesebben

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség. Országos Métabajnokságának szabályzata

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség. Országos Métabajnokságának szabályzata A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség Országos Métabajnokságának szabályzata 1. A játék menetéről általában A játék során két csapat: az ütő ( A csapat) és a fogó ( B csapat) küzd egymással a pontokért.

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem. Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar. Sporttudományi Intézet. Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202

Nyugat-magyarországi Egyetem. Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar. Sporttudományi Intézet. Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Rövidtávfutás, térdelőrajt középiskolai oktatásának gyakorlatai

Részletesebben

Gödöllői Szent István Egyetem Sportcsarnok (2100, Gödöllő, Páter Károly utca 1) Kapusok: 150 perc. Időtartam: játékosok 30 perc, kapusok 30 per

Gödöllői Szent István Egyetem Sportcsarnok (2100, Gödöllő, Páter Károly utca 1) Kapusok: 150 perc. Időtartam: játékosok 30 perc, kapusok 30 per Ki, hol, mikor és mit Cím Csapat/csoport EMELJÜK A SZINTET! U9 edzésprogram GSK Dátum Csütörtök, 2015. Március 12. Idő 13:00 15:30 Helyszín Teljes időtartam Készítette Gödöllői Szent István Egyetem Sportcsarnok

Részletesebben

18 állat-kártya (9 kutya és 9 macska) 18 akció-kártya (9 különböző típus, mindegyikből 2)

18 állat-kártya (9 kutya és 9 macska) 18 akció-kártya (9 különböző típus, mindegyikből 2) Wie Hund und Katz! Chris Baylis játéka 2-6 játékosnak 10 éves kortól Játékötlet A játékosoknak kutyákat és macskákat kell etetniük úgy, hogy élelem-kártyákat tesznek az állatok mellé. Amíg a kutyák a csontokat

Részletesebben

Óravázlat Matematika. 1. osztály

Óravázlat Matematika. 1. osztály Óravázlat Matematika 1. osztály Készítette: Dr. Jandóné Bapka Katalin Az óra anyaga: Számok kapcsolatai, számpárok válogatása kapcsolataik szerint Osztály: 1. osztály Készség-és képességfejlesztés: - Megfigyelőképesség

Részletesebben

DRÁMÁVAL KÖNNYEBB AZ ISKOLA

DRÁMÁVAL KÖNNYEBB AZ ISKOLA Demény Piroska DRÁMÁVAL KÖNNYEBB AZ ISKOLA Drámapedagógiai játékkönyv 7 15 éveseknek (Folytatás előző lapszámunkból) 3. óra Téma: Része vagyok az egésznek Célok, fejlesztési követelmények Csoportépítés,

Részletesebben

Dobble Denis Blanchot játéka 2-8 játékos számára 7 éves kortól

Dobble Denis Blanchot játéka 2-8 játékos számára 7 éves kortól Dobble Denis Blanchot játéka 2-8 játékos számára 7 éves kortól Mi a Dobble? A Dobble egy 55 lapos kártyapakli, melynek minden lapján 8 szimbólum látható. A lapokon összesen több mint 50 különbüző szimbólum

Részletesebben

BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY KÖRZETI SZÓBELI FORDULÓ 2005. OKTÓBER 29. 5. osztály

BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY KÖRZETI SZÓBELI FORDULÓ 2005. OKTÓBER 29. 5. osztály 5. osztály Józsi bácsi egy farkassal, egy kecskével és egy fej káposztával egy folyóhoz érkezik, amin át szeretne kelni. Csak egy olyan csónak áll rendelkezésére, amellyel a felsoroltak közül csak egyet

Részletesebben

Állathangok a zenében

Állathangok a zenében TÁMOP 3.1.4 08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) MŰVÉSZETI ESZTÉTIKAI KOMPETENCIA

Részletesebben

Közép- és hosszútávfutás és az állórajt általános iskola, alsó tagozatos oktatásának gyakorlatai

Közép- és hosszútávfutás és az állórajt általános iskola, alsó tagozatos oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Dr. Koltai Miklós koltai.miklos@bdpk.nyme.hu Közép- és hosszútávfutás és az állórajt általános iskola, alsó tagozatos oktatásának gyakorlatai

Részletesebben

FLAG FOOTBALL Játékleírás

FLAG FOOTBALL Játékleírás FLAG FOOTBALL Játékleírás 1. Mi a flag football? A flag football az amerikaifutball módosított, non-kontakt változata, amely játékban a résztvevők hasonló képességeket fejlesztenek és taktikákat ismernek

Részletesebben

A távolugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai

A távolugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A távolugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE 2202 Készítette Marton Kristóf Testnevelő tanár

Részletesebben

Érted? Érted! 10. ÉVFOLYAM FELKÉSZÍTÉS A FELNŐ TT SZEREPEKRE. A modul szerzői: Págyor Henriett és Marsi Mónika

Érted? Érted! 10. ÉVFOLYAM FELKÉSZÍTÉS A FELNŐ TT SZEREPEKRE. A modul szerzői: Págyor Henriett és Marsi Mónika SZKB 210_03 FELKÉSZÍTÉS FELNŐ TT SZEREPEKRE Érted? Érted! modul szerzői: Págyor Henriett és Marsi Mónika SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 10. ÉVFOLYM TNÁRI ÉRTED? ÉRTED! 27 MODULVÁZLT tevékenység

Részletesebben

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben című pályázat (TÁMOP 3.1.4. /09/1.) Tiszta vizet önt a pohárba

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben című pályázat (TÁMOP 3.1.4. /09/1.) Tiszta vizet önt a pohárba Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben című pályázat (TÁMOP 3.1.4. /09/1.) Tiszta vizet önt a pohárba Témahét a Százszorszép Óvoda Pillangó csoportjában (5 6 éves) 2010.

Részletesebben

Tisztelt Lovas Barátaink!

Tisztelt Lovas Barátaink! VERSENYKIÍRÁS Tisztelt Lovas Barátaink! 2012. május 12.-én, szombaton hetedszer rendezzük meg Pomázon, a Magyar Vár Táborban Pilis-Dunakanyari legnagyobb lovas rendezvényét a Lovasmajálist. Az idei Pomázi

Részletesebben

A súlylökés általános iskolában való oktatása

A súlylökés általános iskolában való oktatása Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A súlylökés általános iskolában való oktatása Atlétika SMDLTE2202 Zakál Simon Edina wzktdt Felépítése a dolgozatnak

Részletesebben

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL 1. Általános alapelvek 1.1. Bevezetés A Keleti Egyházak Kánonjai Kódexének 700. kánonjának 2. -a ajánlja a püspökkel vagy egy másik pappal való koncelebrációt

Részletesebben

Tartalomjegyzék 1. A KÖNYV FELÉPÍTÉSE ÉS A JÁTÉKOK JELLEMZŐI

Tartalomjegyzék 1. A KÖNYV FELÉPÍTÉSE ÉS A JÁTÉKOK JELLEMZŐI 08 11 11 12 15 01 Tartalomjegyzék 1. A KÖNYV FELÉPÍTÉSE ÉS A JÁTÉKOK JELLEMZŐI 1.1. Bevezetés 1.2. Játékok az értelmi (kognitív) fejlesztés érdekében 1.3. Játékok az érzelmi és szociális (affektív) fejlesztés

Részletesebben

A flop magasugrás oktatása a középiskolában

A flop magasugrás oktatása a középiskolában Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE2202 Oktató: Dr. Koltai Miklós A flop magasugrás oktatása a középiskolában

Részletesebben

LÁBTENISZ SZABÁLYOK AZ IFTA 2003. ÉVI ZÁGRÁBI KONGRESSZUSÁNAK MÓDOSÍTÁSA SZERINT

LÁBTENISZ SZABÁLYOK AZ IFTA 2003. ÉVI ZÁGRÁBI KONGRESSZUSÁNAK MÓDOSÍTÁSA SZERINT LÁBTENISZ SZABÁLYOK AZ IFTA 2003. ÉVI ZÁGRÁBI KONGRESSZUSÁNAK MÓDOSÍTÁSA SZERINT ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK A szabályoknak az a része, mely minden szakágnál Egyéni, Páros-A, Páros-B, Hármas - közös. 1.1 Egyéni,

Részletesebben

Atlétika. Súlylökés oktatása általános iskolában (SMDLTE 2202) 2011. Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ

Atlétika. Súlylökés oktatása általános iskolában (SMDLTE 2202) 2011. Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Sportelméleti Intézeti Tanszék Dr. Koltai Miklós Atlétika Súlylökés oktatása általános

Részletesebben

SZKC 103_06. A modul szerzője: Sáfár Anita SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYAM

SZKC 103_06. A modul szerzője: Sáfár Anita SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYAM SZKC 103_06 a z é n d i m e n z i ó i titkos barát leleplezése modul szerzője: Sáfár nita SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 3. ÉVFOLYM 56 titkos barát leleplezése Tanári MODULVÁZLT Tevékenységek

Részletesebben

46. Grósz Erzsébet: A MAGYAR KÁRTYA a fejlesztésben

46. Grósz Erzsébet: A MAGYAR KÁRTYA a fejlesztésben 46. Grósz Erzsébet: A MAGYAR KÁRTYA a fejlesztésben A matematikai készségek kialakítása, és megerősítése a magyar kártya segítségével Kidolgozta: Grósz Erzsébet fejlesztő pedagógus A magyar kártya méltatlanul

Részletesebben

2. FELSZERELÉS ÉS LÉTESÍTMÉNYEK

2. FELSZERELÉS ÉS LÉTESÍTMÉNYEK Bevezetés Boccia Szabályok Jelen szövegben bemutatott szabályok a boccia játékra vonatkoznak. A játékszabályok minden olyan nemzetközi versenyre vonatkoznak, amelyet a BISFed (Boccia Nemzetközi Sport Szövetség)

Részletesebben

fogy2belso.qxd 5/21/09 10:36 PM Page 1 TISZTELT OLVASÓ!

fogy2belso.qxd 5/21/09 10:36 PM Page 1 TISZTELT OLVASÓ! fogy2belso.qxd 5/21/09 10:36 PM Page 1 TISZTELT OLVASÓ! A Mozgással az Egészségért címû kiadványsorozat az ÖTM Sport Szakállamtitkárság támogatásával és a Magyar Gyógytornászok Társaságának közremûködésével

Részletesebben

Kézilabda. történő teljesítése 65 mp történ teljesítése. sorozatterhelések közben is. kiinduló helyzetekből 20 m-es Helyes futótechnika távon

Kézilabda. történő teljesítése 65 mp történ teljesítése. sorozatterhelések közben is. kiinduló helyzetekből 20 m-es Helyes futótechnika távon Évfolyam: 5-8. Kézilabda Korosztály: Cél A korosztálynak megfelelő kondicionális képességek kialakítása. A hozott kézilabdás mozgásminták megerősítése, ill. felülvizsgálata alapján jó technikai alapok

Részletesebben

Vízi fejlesztő program Módszertani segédlet TÁMOP 6.1.5

Vízi fejlesztő program Módszertani segédlet TÁMOP 6.1.5 Szent-Györgyi Albert:"Milyen embert is akarunk formálni? A válasz egyszerű: egészséges testű, akaraterős, jó ítéletű, értelmes, tettrekész, szép célokért hevülő és áldozó embereket, akik meg tudják érteni

Részletesebben

A belső hallás fejlesztése

A belső hallás fejlesztése A belső hallás fejlesztése A belső hallás fejlettségéről dallambújtatással győződhetünk meg. A dallambújtatás azt jelenti, hogy egy dallamrészletet gondolatban énekelünk tovább, azután hangosan folytatjuk.

Részletesebben

TEMATIKAI EGYSÉG: A VILÁGUNK ISTENÉ. 1. ISMERJÜK MEG EGYMÁST! Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

TEMATIKAI EGYSÉG: A VILÁGUNK ISTENÉ. 1. ISMERJÜK MEG EGYMÁST! Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEMATIKAI EGYSÉG: A VILÁGUNK ISTENÉ Bevezetés a tematikai egységhez Az első évfolyamon, tanév elején a gyerekek először a legfontosabbakkal ismerkednek meg. Miután egymást és a hittanórával kapcsolatos

Részletesebben

UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.12. Tiszaújváros. Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül

UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.12. Tiszaújváros. Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül Cél: UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.12. Tiszaújváros Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül (Korosztály: 12 év Létszám: 12+2 fő Bemutató ideje:

Részletesebben

NÉMETH MOZGÁSMODELL PROBLÉMAKÖRÖKHÖZ IGAZÍTOTT KISCSOPORTOS GYAKORLATOK

NÉMETH MOZGÁSMODELL PROBLÉMAKÖRÖKHÖZ IGAZÍTOTT KISCSOPORTOS GYAKORLATOK VÁLTOZZ A VILÁGGAL HEFOP 2.1.6. PROGRAM NÉMETH IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA HEFOP-2.1.6/05/1-2005-08-0062/1.0 NÉMETH MOZGÁSMODELL PROBLÉMAKÖRÖKHÖZ IGAZÍTOTT KISCSOPORTOS GYAKORLATOK Készítette: Abonyi Krisztina

Részletesebben

Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak

Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak Nagyon fontos, hogy szülés után erős legyen a váll és hátizmod, mert a gyereket sokat kell majd cipelned, a mellizom gyakorlatok pedig

Részletesebben

Minimum követelmények testnevelés tantárgyból 9-12. évfolyamon a továbbhaladáshoz

Minimum követelmények testnevelés tantárgyból 9-12. évfolyamon a továbbhaladáshoz 9. osztály: Minimum követelmények testnevelés tantárgyból 9-12. évfolyamon a továbbhaladáshoz Kondicionális képességszintek: - iskolakör futás: 4 perc 51mp - Cooper-teszt: 1550m - Tömöttlabda dobás (hátra

Részletesebben

szka102_10 É N É S A V I L Á G Készítette: Kovácsné Vojnovics Éva Solymos Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2.

szka102_10 É N É S A V I L Á G Készítette: Kovácsné Vojnovics Éva Solymos Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. szka102_10 É N É S A V I L Á G Iskolaorvosnál és iskolafogászaton Készítette: Kovácsné Vojnovics Éva Solymos Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM 104 Szociális, életviteli

Részletesebben

FINA VÍZILABDA SZABÁLYOK A 2009-13. ÉVEKRE

FINA VÍZILABDA SZABÁLYOK A 2009-13. ÉVEKRE FINA VÍZILABDA SZABÁLYOK A 2009-13. ÉVEKRE FINA VÍZILABDA FINA VÍZILABDA SZABÁLYOK 2009-2013 A FINA nemzetközi vízilabda szabályok az MVLSZ döntése szerint a mindenkori hazai kiegészítésekkel érvényesek

Részletesebben

Kétszemélyes négyes sor játék

Kétszemélyes négyes sor játék Kétszemélyes négyes sor játék segítségével lehetővé kell tenni, hogy két ember a kliens program egy-egy példányát használva négyes sor játékot játsszon egymással a szerveren keresztül. Játékszabályok:

Részletesebben

Programterv Adventtől Vízkeresztig Sportprogramok

Programterv Adventtől Vízkeresztig Sportprogramok Programterv Adventtől Vízkeresztig Sportprogramok 1-4. osztály Időpont Tevékenység Helyszín Résztvevők Eszközszükséglet Felelős 2014.12.05. Mikulás kupa Tornaterem 1-4. osztály -5-5 piros, narancs, kék,

Részletesebben

SZÁMLÁLÁS, SZÁMOLÁS ESZKÖZÖKKEL

SZÁMLÁLÁS, SZÁMOLÁS ESZKÖZÖKKEL SZÁMLÁLÁS, SZÁMOLÁS ESZKÖZÖKKEL Készítette: Denke Antalné 1 A modul célja A számfogalom formálása; A számolás tudatossá alakítása; Egy számolási mód alapos megértetése, kidolgozás; Összefüggéslátás fejlesztése

Részletesebben

Károly Roberta Testnevelő tanár Msc 2014/2015 II. félév

Károly Roberta Testnevelő tanár Msc 2014/2015 II. félév BERZSENYI DÁNIEL PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR Atlétika Diszkoszvetés oktatása Károly Roberta Testnevelő tanár Msc 2014/2015 II. félév A diszkoszvetés középiskolában oktatott technikája A középiskolában a tanulók

Részletesebben

Matematika C 3. évfolyam. Melyikhez tartozom? 4. modul. Készítette: Abonyi Tünde

Matematika C 3. évfolyam. Melyikhez tartozom? 4. modul. Készítette: Abonyi Tünde Matematika C 3. évfolyam Melyikhez tartozom? 4. modul Készítette: Abonyi Tünde Matematika C 3. évfolyam 4. modul Melyikhez tartozom? MODULLEÍRÁS A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási

Részletesebben

ZSÁKBAMACSKA. zsákbamacskakártya. 4 egérkártya (2, 3, 4, 6 egér) 76 egér (68 fekete egyes és 8 zöld ötös ) kezdőjátékos-jelző

ZSÁKBAMACSKA. zsákbamacskakártya. 4 egérkártya (2, 3, 4, 6 egér) 76 egér (68 fekete egyes és 8 zöld ötös ) kezdőjátékos-jelző ZSÁKBAMACSKA Zsákbamacska, szó szerint. A zsákban jó és rossz macskák is vannak. Miután minden játékos beletett egy macskát (vagy kutyát... vagy nyulat), mind blöffölni meg trükközni próbálnak. A játék

Részletesebben

Tanmenet - javaslat a Kölyök Atlétika tananyagából az általános iskola 1. osztálya számára

Tanmenet - javaslat a Kölyök Atlétika tananyagából az általános iskola 1. osztálya számára Tanmenet - javaslat a Kölyök Atlétika tananyagából az általános iskola 1. osztálya számára Készítette: Kamen Juhos Ildikó és Spák József A Magyar Atlétikai Szövetség felkérésére Budapest, 2013 1 BEVEZETÉS

Részletesebben

SZEGEDI IPARI SZAKKE PZŐ E S A LTALA NŐS ISKŐLA JŐ ZSEF ATTILA TAGINTE ZME NYE

SZEGEDI IPARI SZAKKE PZŐ E S A LTALA NŐS ISKŐLA JŐ ZSEF ATTILA TAGINTE ZME NYE SZEGEDI IPARI SZAKKE PZŐ E S A LTALA NŐS ISKŐLA JŐ ZSEF ATTILA TAGINTE ZME NYE A KIHÍVÁS NAPI AKADÁLYPÁLYA TERVE, A FELADATOK LEÍRÁSA 2015. május 20. Iskolánkba tanulási, magatartási problémával, figyelemzavarral

Részletesebben

6. SZÁMÚ MELLÉKLET AZ EGYES ÉVFOLYAMOK HELYI TANTÁRGYI PROGRAMJA

6. SZÁMÚ MELLÉKLET AZ EGYES ÉVFOLYAMOK HELYI TANTÁRGYI PROGRAMJA 6. SZÁMÚ MELLÉKLET AZ EGYES ÉVFOLYAMOK HELYI TANTÁRGYI PROGRAMJA Tartalomjegyzék: 1. évfolyam... 9 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM... 9 MATEMATIKA... 11 IDEGEN NYELV... 12 ANGOL NYELV... 12 NÉMET NYELV... 13

Részletesebben

Sport-mozgás. Kalandozás a Körös körül

Sport-mozgás. Kalandozás a Körös körül 5. Állomás Sport-mozgás Kalandozás a Körös körül 1 KALANDOZÁS KÖRÖS KÖRÜL Indító szöveg: Körös körül Körös. Mottó: Ragadj evezőlapátot, így találsz igaz barátot! Hollári, hollári hó! Sodor a Körös folyó!

Részletesebben

A magasugrás oktatásának gyakorlatai, az általános iskola felső tagozatában

A magasugrás oktatásának gyakorlatai, az általános iskola felső tagozatában Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A magasugrás oktatásának gyakorlatai, az általános iskola felső tagozatában Atlétika SMDLTE2202 Szakács Tibor HKND4Z

Részletesebben

CP-ISRA Nemzetközi Boccia Szabályok

CP-ISRA Nemzetközi Boccia Szabályok Bevezetés CP-ISRA Nemzetközi Boccia Szabályok Jelen szövegben bemutatott szabályok a boccia játékra vonatkoznak. A nemzetközi boccia versenyek szervezésével kapcsolatos további információk a Nemzetközi

Részletesebben

Fordította: Uncleszotyi

Fordította: Uncleszotyi Fordította: Uncleszotyi Kiegészítette: Adhemar EL GRANDE 1 Összetevők Egy játéktábla 5 Grande (vezetők - nagy kockák) öt különböző színben 155 Caballero (lovagok - kis kockák) 5 színben (31 db színenként)

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola

FORGATÓKÖNYV Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola FORGATÓKÖNYV Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tiszteletére rendezett akadályverseny feladatai (közös játék) 12 fős csapatokkal Az iskolai verseny ideje: 2015. március 10. kedd 9 óra Szervező:

Részletesebben