Tim Powers ISMERETLEN VIZEKEN

Átírás

1 Tim Powers $ ISMERETLEN VIZEKEN

2 A fordítás alapját képező kiadás: Tim Powers On Stranger Tides 2006 Fordította: Tamás Gábor Borítókép: Csordás Attila

3 Jim és Viki Blaylocknak, a leghűségesebb és legnagylelkűbb barátoknak, valamint Eric Batsford és Noel Poivers emlékére.

4 Köszönet Dávid Carpenternek, Bruce Olivernek, Randal Robbnak, John Swartzelnak, Phillip Thibodeau-nak és Dennis Tuppernak a nem éppen világos kérdésekre adott világos válaszaikért.

5 Horgonyt vesztett lelkek sodródnak tova Ismeretien vizeken, s mélybe fojtja Őket a szél, mely fűt sem borzolna fel...* William Ashbless A nászterem ajtaja nyitva, és a násznagy én vagyok; cseng a pohár, az ünnep áll, zene döng és dob dobog. Aszott kezével fogja meg, Hajónk... szól s szeme k igyál.** Samuel Taylor Coleridge * Kleinheincz Csilla fordítása ** Szabó Lőrinc fordítása

6 PROLÓGUS N OHA AZ ESTI szellő az átvezető úton egészen lehűtötte Benjámin Hurwood hátát, még nem látott hozzá éjszakáról éjszakára elvégzendő munkájához, hogy a sziget fürtökben növő indái és pálmatörzsei közül kisöpörje a nappal után itt maradt párás levegőt, a férfi arca pedig már azelőtt verítéktől csillogott, hogy a fekete vezetésével akár tucatnyi lépést megtett a dzsungelben. Megemelte a bal kezében tartott machetét - másikban nem is foghatta volna -, miközben aggodalmasan meresztette szemét a körülöttük és fejük felett található, fáklyafényben fürdő buja növényzet mögött meggyűlő sötétségbe, mivel az emberevő törzsekről és óriási kígyókról szóló történetek jelen pillanatban egészen hihetőnek tetszettek, s az utóbbi időben átéltek ellenére nehezére esett a társa övéről fityegő ökörfarkak, szövetből készült erszények és kicsiny szobrocskák csapata jelentette biztonságra hagyatkozni. Ebben az őserdőben nem sokat segített, ha nem fétiseknek, hanem garde-oknak, arrêt-knak és drogue-oknak tekintette őket, vagy ha kísérőjében nem vajákost, sámánt, hanem bocort látott. A fekete intett a fáklyával és hátrasandított. - Most balra - mondta, ügyelve az angol szavakra, majd Haiti egyik leromlott francia dialektusában, sebesen pergő nyelvvel hozzátette: - és vigyázzon, hová lép... sok helyütt patakok mosták alá az ösvényt. - Akkor menjen lassabban, hogy láthassam, hová teszi a lábát! - felelte bosszúsan a maga iskolás, ámde folyékony franciáján. Átvillant az agyán, ez idáig tökéletes kiejtése vajon mennyit romlott az elmúlt hónapban hallott sokféle furcsa változat hatására. Az ösvény egyre meredekebb lett, és hamarosan kénytelen volt övébe dugni machetéjét, hogy megkapaszkodhasson az 7 TIM POWERS

7 ágakban és felhúzza magát - hiába kapott a feketétől egy védelmező drogue-ot, heves szívverése egy ideig annyira ijesztő volt, hogy azt hitte, menten szétrobban... Aztán alattuk maradt a környező dzsungel, rájuk talált a tengeri szellő, ő pedig szólt kísérőjének, álljanak meg, hogy az üde levegőben kifújhassa magát, és élvezhesse, amint belekap csatakos, ősz hajába és nyirkos ingébe. Alattuk zörgött és susogott a szél a pálmalevelek sűrűjében, s mivel körülötte már ritkásabb volt az erdő, a törzsek között megpillanthatta a vizet... a Tongue of the Ocean holdfénytől sziporkázó szeletét: aznap délután hajóztak át rajta ketten New Providence szigetéről. Emlékezett rá, ahogy feltűnt neki a magaslat, amelyen most állt, és miközben igyekezett a zsörtölődő kalauz elvárásainak megfelelően kurtítani a vitorlát, elmerengett a látványon. A térképeken Andros-sziget néven szerepelt, ám akiknek az utóbbi időben a társaságát kereste, általában Isle de Loas Bossalsnak nevezték, ami, hajói értette, azt jelentette, Megszelidítetlen - még inkább Gonosz - Szellemek Szigete (bálnáira úgy tetszett, inkább istenekről van szó). Ő csak Perszephoné partjaként gondolt rá, ahol reményei szerint oly sok idő után végre ablakot nyithat Hadész házába. Háta mögül bugyogást hallott, s még épp időben fordult meg, hogy lássa, amint kísérője visszanyomja a dugót az egyik palackba. A tiszta levegőben jól érződött a rum szaga. - A francba! - csattant fel. - Az a szellemeké! A bocor vállat vont. - Túl sokat hozott - magyarázta. - Ha túl sok, akkor túl sok szellem jön. A félkarú inkább nem mondott erre semmit, csak ismételten azt kívánta, bár eleget - és nem éppen csak valamennyit - tudna ahhoz, hogy teljesen egyedül végigcsinálhassa. - Mindjárt ott vagyunk - közölte a fekete, és visszadugta a palackot a vállán lógó bőrzsákba. Aztán már mentek is tovább a felázott földű ösvényen, azonban Hurwood úgy érezte, valami megváltozott: felfigyeltek rájuk. Kísérőjének is feltűnt, és a válla felett hátravigyorogva kivillantotta fogával vetekedő fehérségű ínyét. - Érzik a rumot - mondta. ISMERETLEN VIZEKEN 8

8 - Biztos, hogy nem azok a szerencsétlen indiánok? - Még alszanak - felelte a bocor hátra sem fordulva. - A loák azok, akiknek a tekintetét magadon érzed. Noha tisztában volt vele, egyelőre semmi különlegeset nem láthat, mégis körbepillantott, és most először merült fel benne, hogy talán nem is annyira összeférhetetlen ez a hely jövetelének céljával: a pálmafák és a tengeri szellő valószínűleg nem különbözik sokban attól, ami a Földközitengeren lehetett, ez a sziget pedig bizonyos szempontból nagyon is olyan, mint az, ahol sok ezer évvel ezelőtt Odüsszeusz hajtotta végre szinte ugyanazt a szertartást, amelyikre ők is készülnek. $ Hurwood csak akkor döbbent rá, hogy mindvégig tartott ettől a helytől, amikor elérték a domb tetején lévő tisztást. Nem volt benne semmi egyértelműen és nyilvánvalóan baljóslatú - letaposott földű irtás, oldalában kunyhóval, közepén négy oszlop tartotta nádfedelecske egy fadoboz felett azonban nem feledkezett meg a kunyhóban lévő két elkábított aravak indiánról és a parányi kalyiba túlsó oldalán található, viaszosvászonnal bélelt árokról sem. A fekete odament az esőtől védett dobozhoz - ez volt a trone, vagyis az oltár -, nagy gonddal leoldott néhány szobrocskát az övéről, majd a ládára tette őket. Meghajolt, elhátrált, aztán kihúzta magát, és odafordult a félkarúhoz, aki követte a tisztás közepére. - Tudod, mi jön most? - kérdezte. Hurwood tisztában volt vele, hogy most próbára teszik. - Szét kell locsolni a rumot és a lisztet az árok körül. - Igyekezett magabiztosan beszélni. - Nem - rázta fejét a bocor. - A következő. Előtte. - Most már egyértelműen gyanakvóan csengett a hangja. - Jaj, tudom, mire céloz. - Próbálta húzni az időt, és közben rettenetesen törte a fejét. - Úgy hittem, hogy azt meg sem kell említenem. - Mi a fenére gondolhatott ez? Csinált bármit is előtte Odüsszeusz? Nem... legalábbis semmi olyasmit, amit aztán feljegyeztek. Persze ő még akkor 9 TIM POWERS

9 élt, amikor egyszerűen lehetett varázsolni... méghozzá viszonylag zavartalanul. Ez lesz az: egy ilyen feltűnő tetthez most már minden bizonnyal szükség van valamiféle védekezést szolgáló eljárásra is, hogy legyen mivel sakkban tartani az izgalomra esetleg ideérkező szörnyetegeket. - Az oltalmazó lépésekről van szó. - És azok miből állnak? Miféle védelmező varázslatokat használhattak a keleti féltekén, amikor még működött az erős mágia? Pentagrammákat és köröket. - A földön lévő jelekből. A fekete megenyhülten bólintott. - Úgy van. A verver. Óvatosan a földre helyezte a fáklyát, aztán kotorászni kezdett az erszényében, végül előhúzott egy kicsiny zacskót, abból pedig egy csipetnyi szürke hamut. - Ezt Guinée lisztjének nevezzük - magyarázta, azzal leguggolt, és nekilátott a földre szórni, bonyolult mértani ábrát kirajzolva. A fehér magabiztosságot sugárzó maszkja és testtartása álcája alatt rövid sóhajt engedélyezett magának. Milyen sok mindent lehet tanulni az efféle népektől! Kétség nem fért hozzá, hogy primitívek, csakhogy még kapcsolatban állnak a civilizáltabb területeken elferdített történelemnek tekintett, élő erővel. - Tessék! - szólt oda a bocor, ahogy leakasztotta az erszényt és odadobta neki. - Túladhatsz a rumon és a liszten... van még benne egy kevés süvegcukor is. A loák kifejezetten szeretik az édességet. Hurwood a lapos árokhoz vitte a zsákot - a fáklyafény nyomán támadt árnyéka előrenyúlt egészen a tisztást falként körülvevő levélfüzérekig -, és hagyta kicsusszanni a kezéből. Puffanva ért földet. Lehajolt, hogy elővegye a rumospalackot, fogával húzta ki belőle a dugót, majd felegyenesedett, és az árkot lassan megkerülve a földre locsolta az átható szagú italt. A kör végén még mindig volt egy csészényi az üveg alján: megitta, mielőtt elhajította a palackot. A zsákban akadt még liszt és süvegcukor is - ezeket is szétszórta az árok körül, s közben aggódva állapította meg, mozdulatai túlságosan is ISMERETLEN VIZEKEN 10

10 emlékeztetnek a földet öntöző és magokkal telihintő szántóvetőére. Fémes nyikorgás ütötte meg a fülét, mire a kunyhó felé fordult, s a tisztáson felé közeledő alak látványa - a bocor volt az, aki minden erejét megfeszítve taszigált egy hordót, amelyben két öntudatlan, sötét bőrű alak bucskázott előre - egyszerre töltötte el iszonyattal és reménnyel. Egy röpke pillanatig azt kívánta, bár ne kellene emberi vért használni, bárcsak megtenné a birkavér is, mint Odüsszeusz idején... ám aztán megkeményítette magát, és segített a feketének kiemelni a testeket a földre úgy, hogy fejük közel essen az árokhoz. A bocornak volt egy kis hámozókése, s most odanyújtotta a félkarúnak. - Te akarod? Hurwood a fejét rázta. - Magára bízom - közölte rekedten. Elfordult, és le nem vette volna tekintetét a fáklya lángjáról, míg a fekete a testek fölé görnyedt, s amikor néhány pillanattal később meghallotta a csepegést és csorgást az árokban lévő viaszosvásznon, lehunyta a szemét. - Most pedig a szavakat - mondta segítője. Franciaország, Afrika Mondongo nevű térsége és a karib indiánok nyelvének keverékén kezdett kántálni, miközben a fehér, aki még mindig nem nyitotta ki a szemét, óhéberül tette ugyanezt. A két egyhangú énekszó mindenféle rendszer nélkül ellenpontozta egymást, és fokozatosan erősödtek, mintha ezzel igyekeznének elnyomni az őserdőben újonnan támadt zajokat: suttogó kuncogáshoz, síráshoz hasonló hangokat, komótos susogást a fák koronájában, no meg kitines kaparászást, mintha valahol levedlett kígyóbőröket dörzsölgetnének össze. A két zsolozsmázás egyszerre ugyanolyanná vált, a férfiak szótagról szótagra tökéletes összhangban beszéltek... noha a fehér még mindig az óhébert, a fekete pedig a maga sajátos nyelvkeverékét használta. Hurwood egy pillanatig sem hagyta abba, pedig egészen ámulatba ejtette, és érezte, ahogy a képtelenül hosszú, véletlen egybeesés hatására veleje is belereszket az áhítatba. A kiloccsantott ram átható illata és a kiontott vér rozsdabűze mellett egyszerre új illat, a mágia 11 TIM POWERS

11 forró fémszaga csapta meg az orrát - még soha nem észlelte ennyire tisztán... Aztán már nem is voltak egyedül: a tisztást ellepték a fáklya világánál szinte átlátszó, emberforma alakok - igaz, ha egymást takarva sokan voltak a láng előtt, a fény elhalványult -, és ez a rengeteg anyagtalan valami ott tömörült a vérrel teli verem előtt, könyörgőn kiáltozott vékonyka, csiripelő, madárszerű hangján. A két férfi abbahagyta a kántálást. Más dolgok is megjelentek, bár nem lépték át a hamuvonalat, melyet a bocor húzott a tisztás körül, csak bámultak a pálmatörzsek közül, vagy ott kuporogtak az ágakon - Hurwood látott egy izzó szemgödrű borjút, egy levegőben lógó fejet, amelynek nyakából irtóztató ingaként zsigerek lógtak, valamint számos apró, inkább rovarnak, mint embernek tűnő lényt a lombokban. Míg a verver határán belül lévők fülhasogató módon csiviteltek, a kintről figyelők egytől egyig némák voltak. A fekete kicsiny késével széles mozdulatokat tett a levegőben, így tartotta távol a kísérteteket a gödörtől. - Gyerünk! - zihálta. - Találd meg, akit keresel! A félkarú férfi odalépett az árok pereméhez, és szemügyre vette a leheletvékony lényeket. Pillantása nyomán néhányan valamivel láthatóbbá váltak, akár a tojásfehérje hártyája a forró vízben. - Benjámin! - szólt az egyikük; karcos, reszketeg hangja kiemelkedett a locsogás háttérzajából. - Benjámin, én vagyok az, Peter! Én voltam a vőfély az esküvődön, emlékszel? Szólj neki, hogy hadd szürcsöljek én! A bocor kérdőn nézett rá. Hurwood a fejét rázta, mire társának megvillant a kése, és szépen kettévágta az esdeklő szellemet - halk kiáltás kíséretében oszlott el, akár a füst. - Ben! - rikoltotta egy másik. - Áldjon meg az ég, fiam, hoztál egy kis frissítőt apádnak! Tudtam... - Nem - szólt most fennhangon. Szája egyenes vonal volt csupán, miközben a penge ismét villant, és egy újabb elhaló jajveszékelés szállt el a szélben. - Nem tudom örökké visszatartani őket - fújtatott a bocor. ISMERETLEN VIZEKEN 12

12 - Csak még egy keveset! - csattant fel Hurwood. - Margaret! Valami kavarogva összesűrűsödött az egyik sarokban, és egy pókhálóimon! alak úszott előre. - Benjámin, hogy kerültél te ide? - Margaret! - Inkább fájdalmas kiáltás volt ez, mint diadalordítás. - Őt - vicsorogta a feketének. - Hadd jöjjön! A bocor felhagyott a széles mozdulatokkal, helyette döfködni kezdett az árnyak felé, csak annak irányába nem, akire Hurwood rámutatott. A halott lelke odament az árokhoz, majd alakja elmosódott, összezsugorodott, aztán megint tisztán kivehető lett, most már térdelő helyzetben. Kinyúlt a vér felé, de ekkor megdermedt, és csak a peremen lévő lisztből és rumból álló pépet érintette meg. Szív-dobbanásnyi időre átlátszatlan lett a fáklyafényben, keze pedig annyira anyagiasuk, hogy arasznyival arrébb tudta gördíteni az egyik süvegcukrot. - Nem lenne szabad itt lennünk, Benjámin - mondta. Hangja mostanra már valamivel határozottabban zengett. -A vért, igyál a vérből... - kiáltotta a félkarú férfi, és térdre rogyott a gödör túlsó végében. A kísértet alakja egyetlen hang nélkül füstté vált és szétröppent, noha egy pillanatig sem került a hűvös acél a közelébe. - Margaret! - ordította Hurwood, és átugrott az árkon az összeverődött lelkek rengetegébe: azok fák közé kifeszített pókhálók módjára nyíltak szét előtte, a férfi álla pedig a tömör földnek koccant. Csengő füle miatt alig hallotta, ahogy elhal a kétségbeesett kísértethangok kórusa. Néhány szívverésnyi idő múlva feltápászkodott, és hunyorogva körbepillantott. Most, hogy nem fátyolozták el a lelkek, a fáklyák fénye világosabb lett. A bocor meredten bámulta. - Remélem, megérte. Nem felelt, csak lassan, elcsigázottan talpra állt, majd megdörgölte felhorzsolt állát, és kifésülte arcából ázott, fehér tincseit. A szörnyek továbbra is ott kuporogtak, álldogáltak vagy lebegtek a hamuvonalaknál - úgy tűnt, meg sem moccantak, talán még csak nem is pislantottak az elmúlt percekben. 13 TIM POWERS

13 - Jól szórakoztok? - kiáltotta angolul, és öklét rázta feléjük. - Vetődjek át ismét az árok felett, csak hogy ne álljatok itt hiába? - Hangja rikácsolásba csapott át, és szaporán pislogott, ahogy lépett egyet a tisztás széle felé, majd rámutatott az egyik bámészkodóra, egy hatalmas disznóra, amelynek kakasfejek sarjadtak a nyakából. - Maga ott, uram - kezdte botrányosan rosszul imitálva a szívélyes, baráti hangot. - Kérem, tiszteljen meg minket legőszintébb véleményével! Tán jobban tettem volna, ha zsonglőrködöm egy keveset? Vagy esetleg némi arcfestékkel és egy műorral... A fekete elkapta hátulról a könyökét, megfordította, és ahogy elképedve Hurwoodra nézett, már-már szánakozás vegyült a pillantásába. - Elég - mondta halkan. - A nagy részük nem hall, ráadásul szerintem egyikük sem beszél angolul. Napkeltekor elmennek, és mi is távozunk. Hurwood kirántotta karját a fekete markából, visszasétált a tisztás közepére, és az ároktól, a két kivéreztetett hullától nem messze a földre huppant. A mágia izzó fémszaga ugyan eltűnt, ám a szellő a vér bűzét nem mosta el. Még kilenc-tíz óra, mire felkel a nap - noha itt kell rostokolnia, szinte bizonyosan képtelen lesz elaludni. A hoszszú várakozás gondolatára émelyegni kezdett. Eszébe jutott a bocor előző mondata. Felnézett a csillagokra, és kihívóan rájuk vicsorgott. Most próbáljatok megállítani, még ha éveket is kell rááldoznom - gondolta. - Már tudom, hogy igaz. Meg lehet tenni. Igen... még ha egy egész tucatnyi indiánt kellett volna megölnöm, hogy kiderítsem, vagy egy tucatnyi fehér embert, egy tucatnyi barátot... akkor is megérte volna. ISMERETLEN VIZEKEN 14

14 Elsõ Könyv A tenger és a széljárás olyan, amilyen. Vagy alkalmazkodik hozzá az ember hajója, vagy elsüllyed. Sanda Jack $ 15 TIM POWERS

15 ELSŐ FEJEZET J OHN CHANDAGNAC erősen kapaszkodott az egyik feszes, függőleges kötélbe, úgy hajolt át a korláton, és várta, hogy a hullám felemelje talpa alatt a tatfedélzet hatalmas, nyikorgó építményét; akkor aztán minden erejét beleadva elhajította a kétszersültet. Először egészen jónak tűnt a dobás, ám ahogy a szelet sebesen közeledett a víz felé és egyre csak zuhant, ahelyett hogy valahol távolabb belecsobbant volna, már látta, nem sikerült igazán messzire röpítenie - de a sirály észrevette, és jött is, súrolta a zöld felszínt, hogy az utolsó pillanatban mintegy kérkedésképpen a levegőben kapja el. Ahogy szárnyával verdesve kényelmesebb magasságba kapaszkodott vissza, a kétszersült szétmorzsolódott, azonban a madárnak láthatóan sikerült megtartania belőle egy jókora darabot. A kabátzsebében lapult még egy szelet, azonban egyelőre beérte annyival, hogy szórakozottan figyelte a vitorlázó sirályt, és ámultán nézte, amint a madár időről időre egy-egy leheletnyi billenés, szárnymozdítás segítségével megőrzi helyét közvetlenül a Lármás Carmichael menetirány szerinti jobb oldalán égő tatlámpás felett, mialatt Chandagnac a szárazföld hajnali szellővel érkező, illékony szaga után szimatolt. Chaworth kapitány azt mondta, kora délutánra megpillanthatják majd Jamaica bíbor és zöld színű hegyeit, még vacsora előtt megkerülik a Morant-fokot, sötétedésre pedig kikötnek Kingstonban. Ám míg a hajó rakományának kipakolásával véget ér az aggodalomtól az elmúlt néhány hétben láthatóan lesoványodott kapitány feladata, az övé csak a parton veszi kezdetét. Arról sem szabad megfeledkezni - figyelmeztette magát ridegen, míg előhúzta zsebéből a kétszersültet -, hogy ISMERETLEN VIZEKEN 16

16 Chaworthszel együtt részben mindketten felelősök vagytok a gondjaidért. Ez alkalommal még nagyobb erővel dobta el a kenyérdarabot, a sirálynak pedig alig néhány ölt kellett ereszkednie, hogy elkapja. Visszafordult a kicsiny reggelizőasztalhoz - amikor a hajó irányításához délelőtt elég volt a rutinfeladatok ellátása, a kapitány megengedte az utasoknak, hogy itt étkezzenek és meglepetten látta, hogy a fiatal nő feláll, barna szemében érdeklődés csillog. - Elkapta? - kérdezte. - De még mennyire! - sétált vissza az asztalhoz Chandagnac. Magában felettébb sajnálkozott, hogy nem borotválkozott meg. - Eldobjam a magáét is? A nő hátratolta székét. - Majd én odadobom neki - növelte a férfi csodálkozását. - Már ha biztos benne, hogy nem panaszkodik a férgek miatt. Chandagnac a levegőben vitorlázó madárra pillantott. - Eddig nem menekült előlük. A fiatal nőn csupán árnyalatnyi tétovázás mutatkozott, ahogy felvette a lakókkal teli kétszersültet, és a korláthoz sietett vele. Chandagnac észrevette, hogy ma délelőttre még az egyensúlya is javult. A korláthoz érvén kissé megtorpant, majd lepillantott, mivel a tatfedélzet jó tizenkét lábnyi magasan volt a háborgó tenger felett. Bal kézzel belekapaszkodott a korlátba, és maga felé húzta, mintha próbára akarná tenni, nem laza-e. - Nem szívesen esnék ki - mondta kissé idegesen. A férfi odalépett hozzá és megfogta az alkarját. - Ne aggódjon! - fűzte hozzá. Egyszerre hevesebben vert a szíve, és bosszantotta, hogy így felel erre a helyzetre. A nő hátrahúzta jobbját, elhajította a kétszersültet, a csupa fehér és szürke madár pedig engedelmesen utána vetette magát, és ismét csak sikerült elkapnia, még mielőtt a vízbe ért volna. Chandagnac most hallotta először a lány nevetését: tisztán, jókedvűen csengett. - Lefogadom, követ minden Jamaicába tartó hajót, tudván tudva, hogy a fedélzeten lévők szívesen kidobálják az állott ellátmányt. Visszasétáltak a kis asztalhoz. 17 TIM POWERS

17 - Nem vagyok túlzottan eleresztve, de azt fontolgatom, ma este rendes vacsorát eszem Kingstonban - így a férfi. - Marhasültet friss zöldséggel, hozzá sört, amelyiknek nem olyan a szaga, mint a forró kátránynak. A nő a homlokát ráncolta. - Bárcsak én is megengedhetném magamnak a húst! Chandagnac egy-két lábnyit arrébb húzta a sámliját, hogy a farvitorla magasba nyúló, feszes íve eltakarja előle a reggeli napot. Szerette volna látni az egyszerre oly érdekesnek tetsző utastársa vonásait. - Feltűnt, hogy kizárólag zöldségeket eszik - mondta szórakozottan felcsippentve asztalkendőjét. - Táplálék és gyógyszer egyben - bólintott a nő az orvosom mindig így emlegeti. Azt mondja, a skóciai zárdában, ahová jártam, rossz volt a levegő, ezért kezdődő agyláz alakult ki nálam. Ért hozzá, úgyhogy feltehetően igaz... bár ami azt illeti, mielőtt elkezdtem betartani az étrendi előírásait, sokkal több erőm volt és jobban éreztem magam. Chandagnac közben lefejtett egy szálat a kendőről, és most nekilátott egy másiknak is. - Az orvosa? - Igyekezett érdeklődőnek mutatkozni, és közben ügyelni rá, ne mondjon semmi olyasmit, amivel elrontja a másik kedvét, és visszaváltoztatja az elmúlt hónap esetlen, szűkszavú utastársává, amilyennek eddig látta. - Ő az a... tekintélyes fickó? A nő felnevetett. - Szegény Leó! Mondja csak bátran, hogy kövér. Testes. Igen, ő az. Dr. Leo Friend. Meglehetősen félszeg, de édesapám esküszik rá, hogy a világon nincs jobb orvos nála. Chandagnac erre felnézett az asztalkendővel kapcsolatos ügyködéséből. - Talán nem... vette be... a gyógyszerét? Ma egészen vidámnak tűnik. - A nő kendője ott hevert asztalon, így most azt is piszkálgatni kezdte. - Ami azt illeti, nem. Tegnap este kiszórtam a tányérom tartalmát a kabinablakon. Remélem, szegény sirály nem kóstolta meg: nem volt benne semmi más, csak egy csomó undorító gaz meg gyökér. Leó a kabinjában termeszti őket egy ládában. Utána kilopakodtam hajókonyhához, és kértem a szakácstól némi érett sajtot, ecetes hagymát és rumot. - ISMERETLEN VIZEKEN 18

18 Szégyenlősen elmosolyodott. - Nagyon vágytam már valamire, aminek rendes íze van. Chandagnac vállat vont. - Nem hangzik rosszul. - Kihúzott három-három szálat a két asztalkendőből, harangformára igazgatta őket, majd bedugta az ujjait a hurkokba, mire a kendők felegyenesedtek, és élethű gyalogló mozgással odamentek egymáshoz. Aztán keze nyomán az egyikük meghajolt, a másik pukedlizett, és a két kis vászondarab - amelyek közül az egyiknél elérte, hogy érzékelhetően nőiesen libbenjen - bonyolult forgásokkal, ugrásokkal, piruettekkel körültáncolta az asztalt. A fiatal nő nevetve összecsapta a tenyerét, mire az asztalkendők odatipegtek hozzá, bemutattak egy újabb pukedlit és egy széles taglejtésű, nagyzoló meghajlást, majd Chandagnac hagyta őket lecsúszni az ujjáról. - Köszönöm, Miss Hurwood - közölte ceremóniamesteri hangsúllyal. - Én köszönöm, Mr. Chandagnac. És a lendületes asztalkendőinek is. De ne legyünk ennyire merevek... Szólíts Bethnek! - Köszönöm. Te pedig Johnnak engem. - Máris bánta, hogy hallgatott hirtelen támadt ötletére, és szóra bírta a nőt... Sem ideje, sem kedve nem volt megint belebonyolódni valamibe egy asszonyszeméllyel. Eszébe jutottak a városi utcákon kószáló kutyák: néha odafüttyentett az egyiknek, csak hogy lássa, csóválja-e a farkát, odajön-e hozzá, viszont túlságosan is gyakran megesett vele, hogy azután órákon át lelkesen követték. Felállt, és udvariasan a lányra mosolygott. - Ami azt illeti, most magadra kellene hagyjalak. Van még néhány dolog, amit szeretnék megbeszélni Chaworth kapitánnyal. így belegondolva valóban érdemes lenne megkeresnie a kapitányt. A Carmichael egyelőre könnyedén siklott előre, és feltehetően nincs szükség szigorú felügyeletre a haladásához, úgyhogy szívesen leült volna vele még egyszer kihajózás előtt egy utolsó poharazgatásra. Szeretett volna gratulálni neki a biztosítást megkerülő hazardírozásának sikeréhez, majd szigorúan megróni, nehogy még egyszer efféle hajmeresztő húzással próbálkozzon - persze hacsak nincsenek 19 TIM POWERS

19 teljesen és bizonyosan egyedül, nagyon burkoltan kell fogalmaznia. Elvégre ügyes üzletember, illetve az volt, és pontosan tudta, mi a különbség a gondosan végiggondolt kockázatvállalás és aközött, amikor az ember egész pályafutása, hírneve egy levegőben pörgő pénzérmén múlik. Természetesen ügyel majd, hogy tréfálkozó hangnemben mossa meg Chaworth fejét, máskülönben a vénember még megbánná, hogy részegségében bizalmába fogadta. - Ó. - Beth nyilvánvalóan csalódott volt, amiért Chandagnac nem tud tovább maradni. - Azt hiszem, odahúzom a székemet a korláthoz, és nézem még egy kicsit az óceánt. - Mindjárt odaviszem. A nő felállt, ő pedig felkapta az ülőalkalmatosságot, és elsétált vele a menetirány szerint jobb oldali korláthoz, majd letette néhány yardnyira a hátul felállított miniatűr ágyúktól. A matrózok beszélgetései alapján úgy vélte, ezeket nevezhetik forgótalpas lövegnek. - Ezen a helyen nincs állandó árnyék - mondta tétován -, és a szél telibe kapja az embert. Tényleg nem lenne jobb lenn? - Leó biztosan ezt gondolná - közölte Beth, ahogy egy hálás mosoly kíséretében helyet foglalt. - Én azonban folytatni szeretném a tegnap este megkezdett kísérletet és kideríteni, a rendes étel, a napfény és a friss levegő pontosan miféle bántalmakkal járhat. Ráadásul apámat teljesen lekötik a kutatásai, és végül kivétel nélkül minden alkalommal ellepik a kabin padlóját a papírok, ingák, a hangvillák meg még ki tudja, micsoda. Ha egyszer nekiáll, se ki, se be. A férfi nem tudta, mit tegyen: az elmondottak óhatatlanul felkeltették a kíváncsiságát. - Kutatások? Miféle kutatásokat folytat? - Tulajdonképpen nem is tudom pontosan. Volt idő, amikor mélyen beleásta magát a matematikába és a természetfilozófiába, de mióta hat évvel ezelőtt otthagyta az oxfordi állását... Az egyhónapnyi út során Chandagnacnak csak néhányszor nyílt alkalma találkozni a lány apjával. A méltóságteljes, félkezű öregember láthatóan nem kereste a többi utas társaságát, ő pedig nem sok figyelmet fordított rá, most viszont izgatottan csettintett az ujjával. - Oxford? Benjámin Hurwood? ISMERETLEN VIZEKEN 20

20 - Úgy van. - Az édesapád a... - Vitorla! - hangzott fel a kiáltás a főárboc csarnakának bonyolult pókhálójából. - Épp elöl, bal oldalon! Beth felállt, és mindketten átsiettek a fedélzeten a bal oldali korláthoz, hogy kihajoljanak és nyakukat nyújtogassák, hátha észrevesznek valamit a hátulról látható teljes vitorlázat három fürtjén túl. A férfinak az jutott eszébe, hogy ez rosszabb, mint amikor az ember megpróbálja egy marionettelőadás valamelyik zsúfolt jelenete közben fentről figyelni a színpadot. Ám a gondolat túlságosan is élénken idézte fel az édesapját, így aztán elhessegette, és nem foglalkozott mással, csak hogy hunyorogva fürkéssze a vizet a hajó előtt. Végül a lassan ringatózó láthatáron feltűnt neki egy fehér folt. Meg is mutatta a Hurwood lánynak. Perceken át bámulták, de nem látszott közeledni, és hiába nem árnyékolt semmi ezen a szélen, mégis hűvösebbnek érződött a tengeri szellő, így végül visszatértek a túloldalon hagyott székhez. - Apád a szerzője a... Elfelejtettem a címét. Hobbes cáfolatának. - A szabad akarat védelmében. - A nő a korlátnak támaszkodott, arcát a tat felé fordította, hogy a szél hátrasöpörje hosszú, fekete haját. - Úgy van. Bár, hajói tudom, Hobbes és az apám barátok voltak. Olvastad? Chandagnac megint csak azt kívánta, bár be tudta volna fogni a száját. Hurwood könyve annak a nagy ívű olvasási programnak volt a része, amelyet édesapja tett kötelezővé számára. Rengeteg poétika, történelem, filozófia és művészet. Ám egy faragatlan római katona kardot döfött Arkhimédészbe, egy madár pedig végzetes módon teknőst dobott Aiszkhülosz kopasz fejére, mivel összetévesztette egy olyan kővel, amin teknőspáncélokat lehet feltörni. - Igen. Úgy emlékszem, sikerült megcáfolnia Hobbes gépies világegyetemről szóló elképzelését. - Bethnek sem helyeselni, sem érvelni nem volt ideje, mert azonnal folytatta: - De hogyan kapcsolódnak mindehhez az ingák és a hangvillák? - Nem tudom - közölte a lány homlokát ráncolva. - Még az se világos, pontosan milyen... tudományterületen tevékenykedik éppen. Édesanyám halála óta rettenetesen 21 TIM POWERS

21 visszahúzódó lett. Néha azt gondolom, ő is meghalt, legalábbis az a része, amelyik... hogy is mondjam, amelyik nevetett. Viszont tavaly óta megint sokat dolgozik... Az első, borzalmas útja óta az Antillákra. - Tanácstalanságában összevonta szemöldökét, úgy ingatta a fejét. - Különös, hogy a fél karja elvesztése ennyire felélénkítette. A férfi érdeklődve pillantott rá. - Mi történt? - Elnézést, azt hittem, hallottál róla. A hajóját feltartóztatta Feketeszakáll, a kalóz, és egy golyó leszakította a karját. Ami azt illeti, kissé meglepett, hogy úgy döntött, visszajön... Igaz, ez alkalommal tucatnyi töltött pisztoly van nála, és legalább kettőt állandóan magánál tart. Chandagnac magában jót mulatott a gondolaton, hogy egy vén oxfordi nagyfejű egyfolytában a ravaszon tartja az ujját arra várva, mikor botlik bele egy kalózba, akit lelőhet. Valahonnan a kék víz irányából erős, tompa koppanás hallatszott, épp olyan, mint amikor valaki egy nagy követ dob a gyalogjáróra. El is indult, hogy a tatfedélzeten átvágva ismét szemügyre vegye a közelgő hajót, ám alig tehetett meg két lépést, figyelmét egyszerre magára vonta egy loccsanás fehér taréja a tenger színén. Úgy százyardnyira volt tőlük, a menetirány szerinti jobb oldalon. Először azt hitte, a másik egy halászhajó, és a csobbanás valami nagy hal ugrása nyomán támadt. Aztán meghallotta, amint az árboccsúcs kosarában lévő ember metsző hangon azt kiabálja: - Kalózok! Egyetlen szlup, a kötöznivaló bolondok! Beth felpattant. - Isten az égben! - suttogta. - Tényleg? Chandagnac nem is annyira rémült volt, mint inkább izgatott, bár a szíve igen hevesen vert. - Nem tudom - mondta, ahogy átsiettek a bal oldali korláthoz. - Ha azok, akkor a fickónak igaza van: megőrültek... Egy szlup alig több egyszerű felvitorlázott csónaknál, míg a Carmichaelnek három árboca és tizennyolc ágyúja van. Már kiabálnia kellett - eddig semmi más nem hallatszott, csak az örökös nyikorgás, csobogás és sustorgás, ám most az ordítva elhangzó parancsok, az alsó fedélzeten dobogó ISMERETLEN VIZEKEN 22