SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ (GYURIS FERENC)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ (GYURIS FERENC)"

Átírás

1 SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ (GYURIS FERENC) május 22-én születtem Szolnokon. Egyetemi tanulmányaimat az ELTE TTK geográfus szakán, valamint egy félév erejéig Erasmus-ösztöndíjjal a berlini Humboldt Egyetemen végeztem. Kitüntetéses geográfus diplomámat és angol szakfordító oklevelemet 2008-ban szereztem, doktori fokozatomat pedig a Heidelbergi Egyetem Földrajzi Intézetében 2012-ben, jeles minősítéssel. Habilitációs téziseimet 2019-ben védtem meg az ELTE-n. Vendégkutatóként összesen öt hónapot töltöttem a lipcsei Leibniz-Institut für Länderkundéban, egy hónapot az Erfurti Egyetem Gothai Kutatóközpontjában ben Junior Prima díjjal tüntettek ki. Elnyertem a Magyar Földrajzi Társaság Ifjúsági Szakirodalmi Nívódíját (2014), az ELTE Rektori Kiválósági Különdíját (2016), az MTA X. Osztályának Szádeczky-Kardoss Elemér Díját (2018). Jelenleg az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszékének egyetemi docense, az ELTE Márton Áron Szakkollégium Természettudományi Műhelyének vezetője vagyok. Kutatásaim középpontjában a térbeli társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek, a szocializmus és a posztszocialista átmenet térbelisége (különös tekintettel Kínára), valamint tudásföldrajzi és tudománytörténeti, tudományelméleti vizsgálatok állnak. Összes tudományos közleményeim száma 74 (MTMT), hat nyelven (angol, magyar, kínai, német, orosz, portugál). Önálló szerzője vagyok egy Springer-monográfiának (2014, 381 oldal), társszerkesztője egy Springer-kötetnek (2020, 272 oldal). Több tanulmányom a Springer, Routledge, Palgrave Macmillan, Wiley kiadók és az American Association of Geographers (AAG) köteteiben jelent meg könyvfejezetként. Egyetemi kurzusaim kutatási profilomnak megfelelően elsősorban a társadalom- és gazdaságföldrajzi kutatás elméleti és módszertani kérdéseire, a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek térbeliségére, továbbá a tudás földrajzára terjednek ki. Összesen 80 alkalommal vettem részt tudományos konferencián előadóként vagy felkért hozzászólóként, ebből 41-szer külföldön, 11 országban. További 60 előadást és két teljes kurzust tartottam külföldi egyetemeken, kutatóintézetekben (Dél-Korea, Egyesült Királyság, Észtország, Franciaország, Kína, Lengyelország, Mexikó, Németország, Románia, Ukrajna, USA). Eddig összesen 27 megvédett alap- és mesterszakos szakdolgozat/diplomamunka, 4 TDK-dolgozat (köztük OTDK I. hely, II. hely, különdíj), 1 hallgatói ÚNKP-kutatás, valamint 3 doktori hallgató témavezetője voltam, vagyok utóbbiak közül ketten már doktori abszolutóriumot szereztek. Három csoportos OTKA/NKFIH-projektben vettem részt. Számos kutatási ösztöndíjat nyertem el (köztük: Baden-Württemberg doktori kutatási ösztöndíja, NKFIH Posztdoktori Kiválósági Ösztöndíj, MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj, az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjai, németországi DAAD- és Thyssen-Stiftung ösztöndíj). Választmányi tagja vagyok a Magyar Földrajzi Társaságnak, tagja az MTA X. Osztály Társadalom-földrajzi Bizottságának és Gazdaságföldrajzi Albizottságának. Tagja vagyok a Heidelbergi Földrajzi Társaságnak, a Geográfusok Amerikai Szövetségének, 2016 óta az ELTE Földrajzés Földtudományi Intézeti Tanácsnak, 2019 óta a Természettudományi Kari Tanácsnak. Tanácsadó sorozatszerkesztői funkciót töltök be a Springer kiadó Historical Geography and Geosciences könyvsorozatában. Szerkesztőségi tagja vagyok a Hungarian Geographical Bulletin (ELKH CSFK), szerkesztőbizottsági tagja az Espaço e Economia (Rio de Janeiró-i Állami Egyetem) folyóiratnak. Több kéziratot lektoráltam D1-es és Q1-es folyóiratok számára (International Journal of Urban and Regional Research, Regional Studies, Third World Quarterly, World Development). Oktatási, kutatási eredményeim szerepelnek az ELTE Stratégiai Adatbázisában. Publikációim teljes listája elérhető az MTMT-ben:

2 2 RÉSZLETES INFORMÁCIÓK SZEMÉLYI ÉS MUNKAHELYI ADATOK Név: Gyuris Ferenc Születési hely és dátum: Szolnok, Állampolgárság: magyar Munkahelyek, beosztások: 2020 ELTE TTK FFI Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék, egyetemi docens 2017 ELTE Márton Áron Szakkollégium, Természettudományi Műhely, műhelyvezető ELTE TTK FFI Regionális Tudományi Tanszék ( : tanársegéd, : adjunktus) Végzettség: Habilitáció (ELTE, 2019; minősítés: 100%). Oklevél száma: 1139/2019. Geográfus PhD (Heidelbergi Egyetem, 2012; magna cum laude). Honosítási hat. száma: H-230/2013. Okleveles geográfus (regionális elemző szakirány) (ELTE, 2008; kitüntetéssel). Oklevél sz.: 130/2008. Angol földrajzi szakfordító képesítő bizonyítvány (ELTE, 2007; kitűnő). Diploma-betétlap. Postacím: 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C. Déli Tömb, szoba Telefonszám: /1751 (munkahelyi) gyurisf@caesar.elte.hu MTMT: KUTATÁSI TERÜLETEK térbeli társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek a szocializmus és posztszocializmus földrajza (főként Kína, Oroszország, Magyarország) a tudás földrajza a földrajztudomány története, elmélete PUBLIKÁCIÓK Tudományos közleményeim (összesen 74 db, 6 nyelven) teljes listája elérhető az MTMT-ben: Monográfia, szerkesztett kötet Travis, C. Ludlow, F. Gyuris F. (eds.) (2020): Historical Geography, GIScience and Textual Analysis: Landscapes of Time and Place. Springer, Cham. 272 p. Gyuris F. (2014): The Political Discourse of Spatial Disparities: Geographical Inequalities Between Science and Propaganda. Springer, Cham. 381 p. További 5 fő tanulmány Gyuris F. (2019): Ideology, spatial planning, and rural schools: From interwar to Communist Hungary. In: Jahnke, H. Kramer, C. Meusburger, P. (eds.): Geographies of Schooling. Springer, Cham. pp Gyuris F. (2018): Geographies of development in the twenty-first century. In: Solarz, M. W. (ed.): New Geographies of the Globalized World. Routledge, Abingdon New York. pp Gyuris F. (2017): Urban inequality: Approaches and narratives. In: Gerhard, U. Hoelscher, M. Wilson, D. (eds.): Inequalities in Creative Cities. Palgrave Macmillan, New York, pp Győri R. Gyuris F. (2015): Knowledge and power in Sovietized Hungarian geography. In: Meusburger, P. Gregory, D. Suarsana, L. (eds.): Geographies of Knowledge and Power. Springer, Dordrecht. pp Gyuris F. (2014): Basic education in Communist Hungary. A commons approach. International Journal of the Commons 8(2). pp

3 3 OKTATÁSI TEVÉKENYSÉG Kurzusok tartása Az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézetben 2008 óta az alábbi kurzusoknak voltam oktatója, társoktatója: Földrajz BSc: A régiókutatás alapjai EA, Gazdaságföldrajz GY, Számítógépes társadalom-földrajzi térképezés GY (2, majd 1 féléves), Táblázatkezelés GY, Változó megközelítések a területi egyenlőtlenségek kutatásában EA Geográfus MSc: Az Európán kívüli országok társadalom-földrajza I-II. EA, Új regionális földrajzi kutatási irányzatok és módszerek GY Osztatlan földrajz tanári szak: Az Európán kívüli országok társadalom-földrajza I-II. EA, I-II. GY Osztatlan geográfus szak: Az Európán kívüli országok társadalom-földrajza I-II. EA, I-II. GY, Európán kívüli országok regionális problémái GY, Számítógépes társadalom-földrajzi térképezés GY Szakkollégiumi oktatás (ELTE Eötvös József Collegium): A tudás földrajzai GY, A világ országai EA, Gazdasági szerkezetváltás GY, Hatalom és földrajz GY Erasmus-órák: Approaches to spatial disparities GY, Regions, regional inequalities, regional policies EA Kiegészítő tanári szak: Regionális gazdasági földrajz II. EA Műszaki menedzser BSc: Földrajz műszaki menedzsereknek GY Doktori képzés: A szocializmus és posztszocializmus földrajzai/the geographies of socialism and post-socialism, Területi egyenlőtlenségi kutatások/spatial disparity research Több alkalommal tartottam egy-egy órát a következő kurzusokon: A globalizáció térségi hatásai GY, A regionális tudomány elmélete I. EA, Bevezetés a víztudományba EA, Globális egyenlőtlenségek GY, Kína és a világgazdaság EA, Városi terek földrajza EA. További oktatási tevékenységek: 27 megvédett alap- és mesterszakos szakdolgozat/diplomamunka témavezetése 16 megvédett alap- és mesterszakos szakdolgozat/diplomamunka opponálása 3 doktori hallgató témavezetése (kettő már abszolutóriumot szerzett, köztük egy SH-s hallgató) 4 TDK témavezetés (OTDK-n 1 db 1. hely, 1 db 2. hely, 1 db különdíj) 1 hallgatói ÚNKP témavezetés 2 doktori disszertáció opponense (1 a Pécsi Tudományegyetemen) 3 doktori eljárás titkára 3 vizsgáztatás doktori komplex vizsgán (2 a Pécsi Tudományegyetemen) 1 vizsgáztatás doktori szigorlaton SZAKMAI ELŐADÁSOK MÁS EGYETEMEKEN, KUTATÓINTÉZETEKBEN (KONFERENCIÁK NÉLKÜL) Összesen 80 db tudományos előadás, ebből 60 db külföldön. Külföldi intézmények: DÉL-KOREA: Tedzson: Hannam University EGYESÜLT KIRÁLYSÁG: Loughborough University ÉSZTORSZÁG: Tartui Egyetem FRANCIAORSZÁG: Perpignan: Université Via Domitia KÍNA: Fucsou: Fujian Normal University; Hangcsou: Zhejiang University; Hongkong: The University of Hong Kong; Nanking: Nanjing University of Finance and Economics; Peking: Beijing Normal University; Chinese Academy of Sciences 1 db kutatóintézete; Chinese Academy of Social Sciences 4 db kutatóintézete; National Development and Reform Commission; Renmin University of China; Sanghaj: East China Normal University; Tajpej (Tajvan): National Taiwan University; Soochow University; Tiencsin: Nankai University, Tianjin Normal University LENGYELORSZÁG: Poznań: Adam Mickiewicz Egyetem; Varsói Egyetem MEXIKÓ: Universidad Autónoma de Ciudad Juárez NÉMETORSZÁG: Flensburg: Europa-Universität; Freiburg: Albert Ludwigs Universität; Lipcse: Leibniz-Institut für Länderkunde ROMÁNIA: Kolozsvár: Babeş-Bolyai Egyetem UKRAJNA: Kijev: Tarasz Sevcsenko Nemzeti Egyetem USA: University of Texas El Paso

4 4 Hazai intézmények: Central European Service for Cross-Border Initiatives, Debreceni Egyetem, MTA Földtudományok Osztálya, MTA KRTK, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Széchenyi István Egyetem, Tiszazugi Földrajzi Múzeum KONFERENCIA-ELŐADÁSOK 80 db konferencia-előadás, ebből 77 db egyedüli előadóként, és 41 db külföldön, 11 országban. Fontosabb nemzetközi konferenciák (a meghívott előadások, felkért hozzászólások félkövérrel jelölve): Annual Meeting of the American Association of Geographers 2012, 2014, 2016, 2017, 2018, 2019 China s Global Urban Presence Conference (Manchester) 2019 Deutscher Kongress für Geographie 2013, 2017, 2019 Doing Global Urban Research Conference (Loughborough) 2015 EUGEO Konferencia 2015 Eurasian Cities and Regions in Transformation (Kijev) 2018 European Congress on World and Global History 2017 IGU Commission History of Geography Conference 2019 IGU Regional Conference (Moszkva) 2015 International Conference of Critical Geography 2011 International Conference of Historical Geographers 2015, 2018 International Conference on Geographies of Education (Loughborough) 2018 International Science Forum of Scientific Organizations on the Belt and Road Initiative (Peking) 2018 Kínai Földrajzi Társaság Városi és Regionális Gazdálkodási Bizottságának éves konferenciája 2010 Kínai Gazdaságföldrajzi Társaság éves konferenciája 2009 Knowledge and Space Symposium (Heidelberg) 2016 Making Creative Cities Conference (Urbana- Champaign) 2014 Neue Kulturgeographie Konferencia 2011, 2016, 2017, 2018, 2019 Társadalmigazdasági Földrajz Elmélete Konferencia (Rosztov) 2010 Territoriality of the Commons Workshop (Erkner) 2011 The Practices of Structural Policy in Western Market Economies since the 1960s Conference (Potsdam) 2015 Urban Inequality in the Creative City Conference (Heidelberg) 2013 Workshop des Herzog-Ernst-Stipendienprogramms (Gotha) 2016 Workshop on Coupling National Strategies on the Belt and Road Initiative (Peking) 2018 World and Russia: Regionalism in the Context of Globalization Conference (Moszkva) 2010 Belföldön 39 db előadást tartottam az ELTE, az MTA, az MTA FKI/CSFK, a Budapesti Corvinus Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Pécsi és Szegedi Tudományegyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a CEU, a Magyar Földrajzi Társaság és a Magyar Szociológiai Társaság által szervezett konferenciákon. KONFERENCIÁK, KONFERENCIA-SZEKCIÓK SZERVEZÉSE, TÁRSSZERVEZÉSE Konferenciák: Workshop on Histories of Quantitative Revolutions in Geography. Wissenschaftszentrum Kiel (2019) Geography and Nation Building in Central and East Central Europe. ELTE Eötvös Collegium, Budapest (2013) Konferencia-szekciók: Technosciences and Technoscientists on the Move in the History of Geography, Neue Kulturgeographie XVII konferencia. Bonn (2020) Interwar Geographies c , I III., Neue Kulturgeographie XVI konferencia. Eichstätt (2019) Histories of the quantitative revolution from a different perspective: Practical implementation in service of political agendas, Annual Meeting of the AAG, New Orleans (2018) Kolonialität I-III. (Geographies of Colonisation/(Post)koloniale Erinnerungspolitiken/Kolonialität intern extern), Neue Kulturgeographie XV konferencia, Freiburg (2018) Uneven geographies of education and learning in a changing Europe, 5. EUGEO Konferencia, Budapest (2015) Breaking New Ground: Postcolonial Approaches to Hungarian Geography, 16 th International Conference of Historical Geographers, London (2015)

5 5 KÜLFÖLDI TANULMÁNYUTAK (KONFERENCIAUTAKON KÍVÜL) Dél-Korea: Hannam National Univ. (Tedzson); Kína: Academia Sinica National Taiwan Univ. Soochow Univ. (Tajpej, Tajvan) Fujian Normal Univ. (Fucsou) Zhejiang Univ. (Nanking) East China Normal Univ. (Sanghaj) Renmin Univ. (Peking). 16 nap (2019) Lipcse: Leibniz-Institut für Länderkunde. ERASMUS Kutatói Mobilitás, 1 hét (2019) Poznań: Adam Mickiewicz Egyetem. ERASMUS Oktatói Mobilitás. 5 nap (2019) Kína: Tianjin Normal Univ. Nankai Univ. (Tiencsin) National Development and Reform Commission Beijing Normal Univ. Chinese Academy of Social Sciences Chinese Academy of Sciences (Peking) The University of Hong Kong Fujian Normal Univ. (Fucsou) Fudan Univ. (Sanghaj). 16 nap (2018) Kijev: Tarasz Sevcsenko Nemzeti Egyetem. ERASMUS ICM Oktatói Mobilitás, 1 hét (2018) Freiburg: Albert Ludwigs Universität. ERASMUS Oktatói Mobilitás, 1 hét (2018) Kijev: Tarasz Sevcsenko Nemzeti Egyetem. ERASMUS ICM Oktatói Mobilitás, 2 hét (2017) Loughborough (Egyesült Királyság): Loughborough University. ERASMUS Oktatói Mobilitás, 1 hét (2017) Nanking: Nanjing University of Finance and Economics. 4 nap (2016) Lipcse: Leibniz-Institut für Länderkunde. 5 nap (2016) Gotha: Forschungszentrum Gotha der Universität Erfurt. Herzog Ernst ösztöndíj. 1 hónap (2016) Varsó: Varsói Egyetem. ERASMUS Oktatói Mobilitás. 5 nap (2016) Perpignan: Université Via Domitia de Perpignan. 4 nap (2016) Peking: Chinese Academy of Social Sciences China Enterprise Reform and Development Society National Development and Reform Commission. 10 nap (2015) Lipcse: Leibniz-Institut für Länderkunde. DAAD kutatói ösztöndíj. 3 hónap (2015) Tartu: Tartui Egyetem. 5 nap (2015) Ciudad Juárez (Mexikó): Universidad Autónoma de Ciudad Juárez. 1 hét (2014) Urbana-Champaign (USA): University of Illinois at Urbana-Champaign. 5 nap (2014) Flensburg: Europa-Universität Flensburg. ERASMUS Oktatói Mobilitás. 5 nap (2014) Mexikó USA: Universidad Autónoma de Ciudad Juárez University of Texas (El Paso). 1 hét (2014) Kína: Chinese Academy of Social Sciences (Peking) Tianjin Normal University (Tiencsin). 2 hét (2013) Lipcse: Leibniz-Institut für Länderkunde. 1 hónap (2013) Kína: Chinese Academy of Social Sciences Beijing Normal Univ. (Peking) Tianjin Normal Univ. (Tiencsin). 2 hét (2011) Németország: Leibniz-Institut für Länderkunde (Lipcse) Leibniz-Institut für Regionalentwicklung und Strukturplanung (Erkner). 1 hét (2011) Ciudad Juárez: Universidad Autónoma de Ciudad Juárez. 1 hét (2011) Moszkva: Népek Barátságának Orosz Egyeteme Állami Lomonoszov Egyetem. 1 hét (2010) Kína: Beijing Normal Univ. (Peking) Hunan Normal Univ. (Csangsa) Fudan Univ. (Sanghaj). 2 hét (2010) Kína: Renmin University of China (Peking) Jiaxingi Egyetem (Jiaxing, Zhejiang). 2 hét (2009) Kolozsvár: Babeş-Bolyai Egyetem. 1 hét (2009) Peking: Beijing Normal Univ. Chinese Academy of Social Sciences Peking Univ. Unirule. 2 hét (2008) Berlin: Humboldt Universität zu Berlin. ERASMUS Hallgatói Mobilitás. 4 hónap (2007) KUTATÓPROJEKTEK Témavezetőként: DAAD 3 hónap, 2015 Erdős Pál Fiatal Kutatói Ösztöndíj 2014 Herzog Ernst Ösztöndíj (Thyssen Stiftung) 1 hónap, 2016 Landesgraduiertenförderung Ösztöndíj (Baden-Württemberg) 30 hónap, MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj NKFIH Posztdoktori Kiválósági Program ÚNKP (Bolyai+) , , Résztvevőként: OTKA K OTKA K NKFIH K

6 6 SZERKESZTŐI ÉS LEKTORI TEVÉKENYSÉG FOLYÓIRATOKNÁL Recenziószerkesztő, Hungarian Geographical Bulletin (2016 óta) Szerkesztőbizottsági tag, Espaço e Economia: Brazilian Journal of Economic Geography (2018 óta) Tanácsadó sorozatszerkesztő, Springer Historical Geography and Geosciences könyvsorozat (2017 óta) Lektorálás a következő folyóiratoknak (köztük D1, Q1): BELGEO Földrajzi Közlemények International Journal of Urban and Regional Research Modern Geográfia Regional Studies Social Work & Society Tér és Társadalom Third World Quarterly World Development Pályázati bírálatok: MTA Prémium Posztdoktori Kutatói Program, NCN (Lengyelország), NKFIH. DÍJAK, ELISMERÉSEK Szádeczky-Kardoss Elemér Díj, MTA Földtudományok Osztálya (2018) Rektori Kiválósági Különdíj, ELTE (2016) Junior Prima Díj, Magyar Tudomány kategória (2015) Ifjúsági Szakirodalmi Nívódíj, Magyar Földrajzi Társaság (2014) Eötvös Collegiumért Díj (2009) A Kar Kiváló Hallgatója, ELTE TTK (2005, 2006, 2007, 2008) Köztársasági Ösztöndíj ( , , ) Kiváló Ifjú Geográfus Oklevél, Magyar Földrajzi Társaság (2002) TUDOMÁNYOS SZERVEZETI TAGSÁG Association of American Geographers (tag, nem folyamatosan 2011 óta) ELTE TTK Kari Tanács (tag, 2019 óta) ELTE TTK FFI Intézeti Tanács (tag, 2016 óta) ELTE TTK FFI Intézeti Tanács, Stratégiai és Költségvetési Bizottság (tag, 2019 óta) Heidelberger Geographische Gesellschaft (tag, 2010 óta) Magyar Földrajzi Társaság (tag 2005 óta, választmányi tag 2016 óta) MTA (köztestületi tag), X. (Földtudományok) Osztálya Földrajzi I. (Társadalomföldrajzi) Bizottság (2013 óta) MTA X. Osztály Gazdaságföldrajzi Albizottság (tag, 2015 óta) MÉDIAINTERJÚK 6 db (Élet és Tudomány, Gazdasági Rádió, M5 tévécsatorna) NYELVISMERET magyar (anyanyelv), angol (szakfordító oklevél, középfok C nyelvvizsga), német (középfok C nyelvvizsga) SZÁMÍTÓGÉPES ISMERETEK Adobe Illustrator, Adobe Photoshop, CorelDraw, MapInfo, MS Office, QGIS, ScapeToad, SPSS Budapest,

Tudományos közleményeinek teljes listája elérhető az MTMT-ben.

Tudományos közleményeinek teljes listája elérhető az MTMT-ben. Gyuris Ferenc az Eötvös Loránd Tudományegyetem Földrajz- és Földtudományi Intézet Regionális Tudományi Tanszékének adjunktusa, az ELTE Márton Áron Szakkollégium Természettudományi Műhelyének vezetője.

Részletesebben

Tudományos közleményeinek teljes listája elérhető az MTMT-ben.

Tudományos közleményeinek teljes listája elérhető az MTMT-ben. Gyuris Ferenc az Eötvös Loránd Tudományegyetem Földrajz- és Földtudományi Intézet Regionális Tudományi Tanszékének adjunktusa, az ELTE Márton Áron Szakkollégium Természettudományi Műhelyének vezetője.

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Jeney László Botond

Oktatói önéletrajz Dr. Jeney László Botond adjunktus Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1994-1999 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Pogány Ágnes

Oktatói önéletrajz Dr. Pogány Ágnes egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1982 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, pénzügy Tudományos

Részletesebben

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2011 ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola, Budapest, doktori képzés,

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Csicsmann László

Oktatói önéletrajz Dr. Csicsmann László egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1994-1998 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola, közgazdász kereskedelmi

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Csicsmann László

Oktatói önéletrajz Dr. Csicsmann László egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1995-2000 BKÁE, közgazdász nemzetközi kapcsolatok szakon 1994-1998 Kereskedelmi

Részletesebben

Prof. Dr. Gál István László telefon: tanszékvezető egyetemi tanár lakcím: 7100, Szekszárd, Herman Ottó u. 1. Szakmai önéletrajz

Prof. Dr. Gál István László telefon: tanszékvezető egyetemi tanár lakcím: 7100, Szekszárd, Herman Ottó u. 1. Szakmai önéletrajz Prof. Dr. Gál István László telefon: +3630-471-0922 tanszékvezető egyetemi tanár lakcím: 7100, Szekszárd, Herman Ottó u. 1. jogász, okleveles közgazdász e-mail: gal.istvan@ajk.pte.hu Szakmai önéletrajz

Részletesebben

TUDOMÁNYOS ÖNÉLETRAJZ

TUDOMÁNYOS ÖNÉLETRAJZ TUDOMÁNYOS ÖNÉLETRAJZ Személyes Adatok Név: Dr. Marciniak Róbert Születési hely és idő: Gyula, 1980.09.19 Munkahely: Miskolci Egyetem, Vezetéstudományi Intézet Munkahely címe: Beosztás: E-mail: MTMT: MTA:

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Chikán Attila

Oktatói önéletrajz Dr. Chikán Attila egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1971-1972 Stanford University, ICAME Program 1962-1967 Marx Károly Közgazdaságtudományi

Részletesebben

2081 Piliscsaba, Fényesliget sétány 3.A.12. Telefonszám Állampolgárság

2081 Piliscsaba, Fényesliget sétány 3.A.12. Telefonszám Állampolgárság ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Vezetéknév/utónév Zsubori Edina Ágnes Cím 2081 Piliscsaba, Fényesliget sétány 3.A.12. Telefonszám 06-30-584-6250 E-mail zsubina@yahoo.com Állampolgárság magyar Szakmai tapasztalat

Részletesebben

BARTHA ELEK. Megnevezés évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen. DE BTK Néprajz nappali

BARTHA ELEK. Megnevezés évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen. DE BTK Néprajz nappali BARTHA ELEK I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS Megnevez évszám kibocsátó intézmény Okleveles etnográfus 1980 Kossuth Lajos Tudomány Egyetem, Debrecen II. OKTATÁSI TEVÉKENYSÉG ALAPKÉPZÉSBEN ÉS MESTERKÉPZÉSBEN (MINIMUM

Részletesebben

DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Név: Dr. Szathmári Judit Születési hely, idı: Karcag, 1973. szeptember 15. Munkahely címe: Eszterházy Károly Fıiskola, Amerikanisztika Tanszék, 3300

Részletesebben

Oktatói adatlap Dr. Csicsmann László

Oktatói adatlap Dr. Csicsmann László egyetemi docens Társadalomtudományi Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1994-1998 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola, közgazdász kereskedelmi szakon 1995-2000 BKÁE,

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Békés Csaba János

Oktatói önéletrajz Dr. Békés Csaba János egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1983 József Attila Tudományegyetem, Szeged,, történelem angol szak Tudományos

Részletesebben

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,

Részletesebben

DR. LENNER TIBOR PhD.

DR. LENNER TIBOR PhD. DR. LENNER TIBOR PhD. FŐISKOLAI DOCENS SZEMÉLYI ADATOK ISKOLÁK MUNKAHELYEK Családi állapot: nős Születési év: 1966 Születési hely: Celldömölk 1984/1989 JATE TTK Szeged földrajz/történelem szakos középiskolai

Részletesebben

SZAKMAI ÉLETRAJZ. Dr. Szuchy Róbert PhD. egyetemi adjunktus

SZAKMAI ÉLETRAJZ. Dr. Szuchy Róbert PhD. egyetemi adjunktus SZAKMAI ÉLETRAJZ Dr. Szuchy Róbert PhD egyetemi adjunktus Tudományos minősítés PhD 2010 Állam- és jogtudományok Summa cum laude A disszertáció címe: Az összefonódás-ellenőrzés európai uniós szabályai a

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Gallai Sándor

Oktatói önéletrajz Dr. Gallai Sándor egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1988-1994 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, társadalomtudományi szak, politikatudományi

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Csató László

Oktatói önéletrajz Csató László tanársegéd Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2009-2011 Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi

Részletesebben

DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. BUJALOS ISTVÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS megnevezés évszám kibocsátó intézmény 1979 KLTE 1983 ELTE magyar történelem szakos középiskolai tanár filozófia szakos előadó II. OKTATÁSI

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Lengyel György

Oktatói önéletrajz Dr. Lengyel György egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1970-1975 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdaság

Részletesebben

Király Gábor Ph.D. 1134 Budapest, Angyalföldi út 24./b. kiraly.gabor@pszfb.bgf.hu magyar. Felsőoktatás, alap- és alkalmazott társadalomkutatás

Király Gábor Ph.D. 1134 Budapest, Angyalföldi út 24./b. kiraly.gabor@pszfb.bgf.hu magyar. Felsőoktatás, alap- és alkalmazott társadalomkutatás Európai önéletrajz SZOCIOLÓGUS: OKTATÓ, KUTATÓ Személyi adatok Vezetéknév / keresztnév(ek) Címe(ek) E-mail(ek) Állampolgárság(-ok) Király Gábor Ph.D. 1134 Budapest, Angyalföldi út 24./b. kiraly.gabor@pszfb.bgf.hu

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Kő Andrea

Oktatói önéletrajz Kő Andrea egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Információrendszerek Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1983-1988 ELTE, MSc, Matematika-fizika szak Tudományos fokozatok, címek:: 2013, Dr.Habil 2005, PhD 1992,

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Szlávik János

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Szlávik János SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Szlávik János Személyes adatok Születési hely, idő: Tiszanána, 1947. augusztus 2. Végzettség, tudományos fokozatok MTA doktora (2003. december 12.) Magyar Tudományos Akadémia 2003.

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Csutora Mária

Oktatói önéletrajz Dr. Csutora Mária egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: - 1989 MKKE, Okleveles közgazda mezőgazdasági szakon Tudományos fokozatok, címek::

Részletesebben

Angol nyelv középfok ECL nemzetközi angol nyelvvizsga

Angol nyelv középfok ECL nemzetközi angol nyelvvizsga Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév Lakcím Munkahely Telefonszám E-mail Állampolgárság Dr. György Ottilia Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Gazdaság- és Humántudományok Kar

Részletesebben

Szakmai önéletrajz. Nyelvvizsga: Angol orvosi szaknyelv középfok (Bizonyítvány száma: D A 794/1997), orosz alapfok.

Szakmai önéletrajz. Nyelvvizsga: Angol orvosi szaknyelv középfok (Bizonyítvány száma: D A 794/1997), orosz alapfok. Szakmai önéletrajz Személyi adatok Név: Dr. Deli József Születési hely, idő: Baja, 1956. március 6. Állampolgárság: magyar Családi állapot: nős, 2 gyermek apja (Orsolya 1985, Kristóf 1988) Lakcím: 7634

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Kontroll Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2002-2013, Vezetéstudományi Intézet, Gazdálkodástani Ph.D. program 2004-2005 Institute of Education,

Részletesebben

Dr. Masszi András PhD

Dr. Masszi András PhD CURRICULUM VITAE Dr. Masszi András PhD Születési hely és idő: Budapest; 1975. 05. 13. Állampolgárság: magyar Jelen beosztás: Egyetemi tanársegéd III. számú Belgyógyászati Klinika Kezdés dátuma 2010. jún.

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Melegh Attila László

Oktatói önéletrajz Melegh Attila László egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1982-1987 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Pénzügy 1982-1987

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Bartus Tamás

Oktatói önéletrajz Dr. Bartus Tamás egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1996-2000 University of Groningen, The Netherlands, ISC / Dept.

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1997-2002 Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, közgazdász (gazdálkodási szak) 2002-2013,

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus

Részletesebben

1994-1995 Magyar Olaj- és Gázipari Rt Marketing és Kereskdelemi Igazgatóság, adóreferens (ÁFA,, fogyasztási adó, helyi adók)

1994-1995 Magyar Olaj- és Gázipari Rt Marketing és Kereskdelemi Igazgatóság, adóreferens (ÁFA,, fogyasztási adó, helyi adók) Forman Balázs egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1989-1995 Budapesti Közgazdaságtudományi

Részletesebben

ÖNÉLETRAJZ. Személyes adatok. Szakmai eredmények, tevékenységek

ÖNÉLETRAJZ. Személyes adatok. Szakmai eredmények, tevékenységek ÖNÉLETRAJZ Személyes adatok Név: Váry Miklós Születési hely és idő: Baja, 1991. március 21. Lakcím: 6500 Baja, Darázs u. 40. Telefonszám: 70/419-7208 E-mail cím: varym@ktk.pte.hu Szakmai eredmények, tevékenységek

Részletesebben

Szerzőink, szaklektoraink

Szerzőink, szaklektoraink 301 Szerzőink, szaklektoraink DPR.indd 301 DPR.indd 302 303 Ceglédi Tímea Diplomáját a Debreceni Egyetem szociológia szakán szerezte 2008-ban, majd a Debreceni Egyetem Neveléstudományi Doktori Programjában

Részletesebben

Oktatói adatlap Dr. Kengyel Ákos

Oktatói adatlap Dr. Kengyel Ákos egyetemi docens Társadalomtudományi Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1988-1993 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Európa szakirány Tudományos fokozatok: 1998, PhD

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Szántay Antal Péter

Oktatói önéletrajz Dr. Szántay Antal Péter egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1982-1987 ELTE (Budapest), történelem - német nyelv és irodalom

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Dr. Dávid Lóránt Dénes ISKOLÁK. Magyar Tudományos Akadémia, Doktori Tanácsa Budapest

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Dr. Dávid Lóránt Dénes ISKOLÁK. Magyar Tudományos Akadémia, Doktori Tanácsa Budapest SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Dávid Lóránt Dénes Családi név: Dr. Dávid Keresztnév: Lóránt Dénes Tud. fokozat: PhD (földtudományok) Születési hely: Heves Születési idő: 1968. március 06. Állampolgárság: magyar

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. GÁCSI ANETT ERZSÉBET

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. GÁCSI ANETT ERZSÉBET SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. GÁCSI ANETT ERZSÉBET Személyi adatok: Név: Gácsi Anett Erzsébet Születési hely, idő: Mezőtúr, 1987. 05. 01. Állampolgárság: magyar Levelezési cím: Szegedi Tudományegyetem, Állam-

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Jenei György

Oktatói önéletrajz Dr. Jenei György professor emeritus Közgazdaságtudományi Kar Közgazdálkodás és Közpolitika Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1960-1965 Eötvös Loránd Tudományegyetem, történelem - filozófia Tudományos fokozatok, címek::

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Hideg Éva

Oktatói önéletrajz Dr. Hideg Éva egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1969-1974 Marx Károly Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Hideg Éva

Oktatói önéletrajz Dr. Hideg Éva egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1969-1974 Marx Károly Közgazdaságtudományi

Részletesebben

Interdiszciplináris Doktori Iskola

Interdiszciplináris Doktori Iskola Interdiszciplináris Doktori Iskola PTE BTK Interdiszciplináris Doktori Iskola Európa és a magyarság a 18-20. században Doktori Program habilitációs kritériumai I. Publikációk 1. Két monográfia. (vagy 2.

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós

Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1975-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző szak, vállalati modellező

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós

Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1975-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző szak, vállalati modellező

Részletesebben

Rudas Tamás. Főigazgató

Rudas Tamás. Főigazgató Rudas Tamás Főigazgató Tudományos cím vagy fokozat: MTA doktora, DSc. E-mail: rudas.tamas@tk.mta.hu Telefonszám: 06-1-224-6733 / 460 Épület: PTI épület (Emelet, szobaszám: I. ) Kutatási területek Rudas

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Rostoványi Zsolt

Oktatói önéletrajz Dr. Rostoványi Zsolt egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1976-1977 MKKE Közgazdasági Továbbképző Intézet, nemzetközi gazdasági kapcsolatok

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Kengyel Ákos

Oktatói önéletrajz Dr. Kengyel Ákos egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1988-1993 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Európa szakirány Tudományos

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Goolesorkhi Kia 20/

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Goolesorkhi Kia 20/ SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Goolesorkhi Kia kia@ktk.pte.hu 20/9574021 1. Munkahelyi adatok (beosztás, mikortól): Beosztás: Időpont: Külsős óraadó 2001. 09. 01. 2008. 09.

Részletesebben

ÖNÉLETRAJZ. Utoljára frissítve: SZEMÉLYES ADATOK. Kisőrsi Zsófia. Cím: 9700 Szombathely, Négyesi út 3/a Telefon:

ÖNÉLETRAJZ. Utoljára frissítve: SZEMÉLYES ADATOK. Kisőrsi Zsófia. Cím: 9700 Szombathely, Négyesi út 3/a Telefon: ÖNÉLETRAJZ Utoljára frissítve: 2017.04.18. SZEMÉLYES ADATOK Név: Születési adatok: 1992.03.12. Szombathely Cím: 9700 Szombathely, Négyesi út 3/a Telefon: +36309619590 E-mail cím: kisorsizsofia@gmail.com;

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Forgács Attila

Oktatói önéletrajz Dr. Forgács Attila egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1991-1993 Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem, klinikai

Részletesebben

2008 doktori fokozat (PhD) megszerzése SZTE ÁJTK, summa cum laude József Attila Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar,

2008 doktori fokozat (PhD) megszerzése SZTE ÁJTK, summa cum laude József Attila Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar, SZAKMAI ADATLAP 1. Személyes adatok Név: Dr. Juhász Zsuzsanna E-mail cím: juhaszzs@juris.u-szeged.hu 2. Végzettségek, tudományos fokozatok 2014 habilitáció, SZTE ÁJTK, summa cum laude 2008 doktori fokozat

Részletesebben

Önéletrajz. Személyi adatok: Szakmai tapasztalat: Tanulmányok: Egyéni készségek és kompetenciák: Szakmai vizsgák: Jogi szakvizsga 1996.

Önéletrajz. Személyi adatok: Szakmai tapasztalat: Tanulmányok: Egyéni készségek és kompetenciák: Szakmai vizsgák: Jogi szakvizsga 1996. Önéletrajz Személyi adatok: Név: Dr. Szűcs Lászlóné Dr. Siska Katalin Születési hely, idő: Miskolc, 1961. december 24. Családi állapot: Férjezett (Férj: Dr. Szűcs László bíró, Nyíregyházi Városi Bíróság).

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Jenei György

Oktatói önéletrajz Dr. Jenei György professor emeritus Közgazdaságtudományi Kar Közgazdálkodás és Közpolitika Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1960-1965 Eötvös Loránd Tudományegyetem, történelem - filozófia Tudományos fokozatok, címek::

Részletesebben

Időtartam (-tól -ig) 2012-2013 Munkáltató neve és címe Miskolci Egyetem (Központi Igazgatás), 3515 Miskolc-Egyetemváros

Időtartam (-tól -ig) 2012-2013 Munkáltató neve és címe Miskolci Egyetem (Központi Igazgatás), 3515 Miskolc-Egyetemváros 1 Ö N É L E T R A J Z F O R M A N Y O M T A T V Á N Y SZEMÉLYES ADATOK Név DR. LUKÁCS JÁNOS Cím 3535 MISKOLC (MAGYARORSZÁG), ELŐHEGY U. 48/2. Telefon +36 46 565 111/14 11 Fax +36 46 561 504 E-mail janos.lukacs@uni-miskolc.hu

Részletesebben

Szakmai önéletrajz Dr. Szoboszlai Katalin PhD

Szakmai önéletrajz Dr. Szoboszlai Katalin PhD Szakmai önéletrajz Dr. Szoboszlai Katalin PhD Munkahely 1994 től folyamatos Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar, Nyíregyháza és jogelőd intézményeiben: 1994-1996 gyakornok, 1996-2000 tanársegéd, 2000-2004

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Incze Emma

Oktatói önéletrajz Incze Emma adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Stratégia Tanszék Karrier fokú végzettségek: 1993-1997 Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár, Románia, Pénzügy - Biztosítások 1999-2004 Budapesti Corvinus

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Korompai Attila

Oktatói önéletrajz Dr. Korompai Attila egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Gazdaságföldrajz és jövőkutatás Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1963-1968 ELTE TTK, Biológia-földrajz szak Tudományos fokozatok, címek:: 1971, dr. univ

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Zsámba Renáta

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Zsámba Renáta SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Zsámba Renáta Személyi adatok Név: Munkahely címe: Zsámba Renáta Eszterházy Károly Főiskola Amerikanisztika Tanszék 3300 Eger, Egészségház u. 4. Telefon: munkahely: 36/ 520 400/3131

Részletesebben

Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz. 18-19. századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet)

Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz. 18-19. századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet) Dr. habil. FEHÉR KATALIN CSc Szakmai önéletrajz Szakterület: 18-19. századi magyar művelődéstörténet (neveléstörténet,andragógiatörténet, sajtótörténet) Tanulmányok: 1969-1974 Eötvös Loránd Tudományegyetem

Részletesebben

CURRICULUM VITAE. Dr. BLASKÓ Gábor

CURRICULUM VITAE. Dr. BLASKÓ Gábor CURRICULUM VITAE Dr. BLASKÓ Gábor SZEMÉLYES ADATOK: Név: Blaskó Gábor Születési idő: 1950. március 8. Születési hely: Szombathely Állampolgárság: magyar Családi állapot: Nős, két gyermekkel Lakcím: 1149

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Balogh Zsolt György

Oktatói önéletrajz Dr. Balogh Zsolt György egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Infokommunikációs Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1991-1995 József Attila Tudományegyetem Természettudományi Kar, Programozó matematikus 1982-1987 Janus

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Aczél Petra Katalin

Oktatói önéletrajz Dr. Aczél Petra Katalin egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1990-1995 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Magyar nyelv

Részletesebben

Tanulmányok, végzettségek: Tanulmányok:

Tanulmányok, végzettségek: Tanulmányok: ÖNÉLETRAJZ Személyes adatok: Név: Lengyelné Dr. Szilágyi Szilvia Születési hely és idő: Sárospatak, 1976. május 03. Jelenlegi munkahely: Miskolci Egyetem, Gépészmérnöki és Informatikai Kar, Analízis Tanszék

Részletesebben

Tudományos segédmunkatárs (MTA TK KI)

Tudományos segédmunkatárs (MTA TK KI) Bogdán Mária Tudományos segédmunkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya E-mail: bogdan.maria@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 468 Épület: KI (Emelet, szobaszám: III./8) Kutatási területek

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Csutora Mária

Oktatói önéletrajz Dr. Csutora Mária egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: - 1989 MKKE, Okleveles közgazda mezőgazdasági szakon Tudományos fokozatok, címek::

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Nagy Sándor Gyula

Oktatói önéletrajz Dr. Nagy Sándor Gyula habilitált egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Világgazdasági Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2008 BCE Közgazdasági Továbbképző Intézet, Pénzügy Szak 1998-2003

Részletesebben

Budapesti Corvinus Egyetem, Marketing és Média Intézet, Marketing Tanszék, Kereskedelmi Kutatóközpont vezetője

Budapesti Corvinus Egyetem, Marketing és Média Intézet, Marketing Tanszék, Kereskedelmi Kutatóközpont vezetője Agárdi Irma egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Marketing Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1990-1993 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola, Belkereskedelem 1993-1996 Budapesti Közgazdaságtudományi

Részletesebben

ÖNÉLETRAJZ. 2009.04. - 2009.09. Ruprecht-Karls Universität, Heidelberg (Németország) KAAD ösztöndíjas vendégkutató

ÖNÉLETRAJZ. 2009.04. - 2009.09. Ruprecht-Karls Universität, Heidelberg (Németország) KAAD ösztöndíjas vendégkutató ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Név: Ceglédi Tímea Születési hely, idő: Budapest, 1984.06.14. E-mail: cegledi.timea@cherd.unideb.hu Honlap: http://timeacegledi.honlap.com/ Tanulmányok 2009.04. - 2009.09. Ruprecht-Karls

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Simon Gergely

Oktatói önéletrajz Dr. Simon Gergely egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Átoktató SZIE-KETK Projektszervezet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1998-1993 Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Kertészettudományi Kar, Nappali Tagozat Termesztési

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Simon Gergely

Oktatói önéletrajz Dr. Simon Gergely egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Átoktató SZIE-KETK Projektszervezet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1998-1993 Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Kertészettudományi Kar, Nappali Tagozat Termesztési

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Drótos György

Oktatói önéletrajz Dr. Drótos György egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Kontroll Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1984-1988 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Ipari Kar, Ipari tervező-szervező szak Tudományos

Részletesebben

Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán

Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának (a továbbiakban: Kar) Tanácsa a Karral oktatói és

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Munkahelyek: 2004-től tanársegéd, ELTE TTK Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Munkahelyek: 2004-től tanársegéd, ELTE TTK Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék Név: Szabó Szabolcs Születési hely: Gyula Születési idő: 1979. február 11. Végzettségek: Általános Iskola: Középiskola: Egyetem: Doktori Iskola: SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ 1986-1993, 4. sz. (Bay Zoltán) Általános

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Kengyel Ákos

Oktatói önéletrajz Dr. Kengyel Ákos egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1988-1993 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Európa szakirány Tudományos

Részletesebben

1918 December 1 út, 15/H/4, Sepsiszentgyörgy (Románia) Mobil 0040 748239263 biro_biborka@yahoo.com

1918 December 1 út, 15/H/4, Sepsiszentgyörgy (Románia) Mobil 0040 748239263 biro_biborka@yahoo.com Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév (nevek) / Utónév (nevek) Cím(ek) Bíró Bíborka Eszter 1918 December 1 út, 15/H/4, Sepsiszentgyörgy (Románia) Mobil 0040 748239263 E-mail(ek) biro_biborka@yahoo.com

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán

Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier fokú végzettségek: 1985-1990 Marx Károly Közgazdaság-tudományi, pénzügy Tudományos fokozatok, címek::

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Szávai Ferenc

Oktatói önéletrajz Dr. Szávai Ferenc egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2000-2003 PTE, német 1990-1993 MTA TMB ELTE, történelem aspiráns 1988-2001

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán

Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier fokú végzettségek: 1985-1990 Marx Károly Közgazdaság-tudományi, pénzügy Tudományos fokozatok, címek::

Részletesebben

Szakmai önéletrajz Prof. Dr. Terdik György

Szakmai önéletrajz Prof. Dr. Terdik György Szakmai önéletrajz Prof. Dr. Terdik György Végzettségem: MTA doktora, (D.Sc.) 2006 Habilitáció 1999, KLTE Mat. Tud. Kandidátusa, 1981 Leningrád, honosítás 1982, PhD 1996, KLTE Természettudományok Doktora,

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Sass Judit

Oktatói önéletrajz Dr. Sass Judit egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1985-1990 Kossuth Lajos Tudományegyetem, Pszichológus,

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYI ADATOK: Név: dr. Nagy Marianna Szül. idő: 1963. június 1. Szül. hely: Kisvárda. Munkahelyek:

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYI ADATOK: Név: dr. Nagy Marianna Szül. idő: 1963. június 1. Szül. hely: Kisvárda. Munkahelyek: SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYI ADATOK: Név: dr. Nagy Marianna Szül. idő: 1963. június 1. Szül. hely: Kisvárda Munkahelyek: Munkahely: ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszék Munkahely címe:

Részletesebben

A japán tanszék profiljába sorolható szakmai közlemények

A japán tanszék profiljába sorolható szakmai közlemények Gergely Attila: A japán tanszék profiljába sorolható szakmai közlemények (Megjelenés nyelve: H magyar, E angol, J japán) 1. TANULMÁNYOK A. Egyéni közlemények A politikai kéregmozgások külső eredői Japánban

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet 1 / 5 2017. 07. 14. 8:08 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai

Részletesebben

CV - Kocsis Erzsébet

CV - Kocsis Erzsébet CV - fõiskolai docens, int. vezetõ koordinátorszociális Munka és Szociálpolitikai intézet Iroda: A épület, 1223. irodatelefon: 74/528-300/1223Email: liza@igyk.pte.hu Szakmai önéletrajz Név Beosztás, elérhetõség

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Letenyei László

Oktatói önéletrajz Dr. Letenyei László egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1990-1997 ELTE BTK, Kulturális Antropológia 1994-1995 Budapesti

Részletesebben

kutató, Tudományos segédmunkatárs (MTA TK Recens) Tudományos segédmunkatárs, MTA TK Lendület RECENS Kutatócsoport

kutató, Tudományos segédmunkatárs (MTA TK Recens) Tudományos segédmunkatárs, MTA TK Lendület RECENS Kutatócsoport Pál Judit kutató, Tudományos segédmunkatárs (MTA TK Recens) E-mail: pal.judit@tk.mta.hu Telefonszám: + 36 1 224 6700 / 432 Épület: Keresztszárny (Emelet, szobaszám: fsz. 2.) Kutatási területek kapcsolatháló-elemzés,

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Husz Ildikó

Oktatói önéletrajz Dr. Husz Ildikó egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1986-1991 BKE, Tervgazdasági szak, szociológia másodszak 1994-1999

Részletesebben

Részletes Önéletrajz

Részletes Önéletrajz Részletes Önéletrajz Név: Dr. Simon Károly Születési év: 1961 Jelenlegi pozíció: Tanszékvezető egyetemi tanár a BME Matematikai Intézet Sztochasztika Tanszékén Vendég Professzor, Lengyel Tudumányos Akadémia

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Kuczi Tibor

Oktatói önéletrajz Dr. Kuczi Tibor egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1980-1982 ELTE BTK, szociológia 1973-1977 ELTE BTK, filozófia

Részletesebben

ÖNÉLETRAJZ. Mende Tamás. Munkahely: Miskolci Egyetem, Fémtani és Képlékenyalakítástani Tanszék 3515, Miskolc-Egyetemváros Telefon: (46) 565-111 / 1538

ÖNÉLETRAJZ. Mende Tamás. Munkahely: Miskolci Egyetem, Fémtani és Képlékenyalakítástani Tanszék 3515, Miskolc-Egyetemváros Telefon: (46) 565-111 / 1538 ÖNÉLETRAJZ Mende Tamás Személyes adatok: Név: Mende Tamás Születési idő: 1982. 08. 17. Születési hely: Szikszó Cím: 3535 Miskolc, Vasverő u. 60. Telefon: (20) 341-0250 E-mail: kohme@freemail.hu Munkahelyi

Részletesebben