Beszámoló a 2003-as évről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Beszámoló a 2003-as évről"

Átírás

1 2004. február 6. szám.:az udvardi cserkészek havilapja:. ára: 5,- Sk ÉRSEKÚJVÁR, JANUÁR 17. Vers-és prózamondóverseny Immár hagyományszerűen rendezi meg az érsekújvári körzet a cserkészek vers-és prózamondóversenyét. Az idén január 17-én került sor az újváriak csotthonában. Szőgyénből, Kéméndről, na és persze Udvardról voltak résztvevői a szavalóversenynek. Hegedűs Viki a második kategóriában szerepelt egy kötelező és egy szabadon választott verssel. A háromtagú zsűri : Száraz Dénes tanár úr, Bauer Tünde cserkésztiszt és Török András, az érsekújvári körzeti cserkésztanács elnöke értékelése alapján, a második kategória Az első helyezett: Hegedűs Viktória győztese nagy meglepetésünkre a 9. osztályos Hegedűs Viki lett. Ezáltal továbbjutott az országos cserkész-szavalóversenyre, amely február 21-én lesz Budapesten. Ezúton is gratulálunk Vikinek, hogy szeresse továbbra is a verseket és legyen a jövőben sikerélménye a versmondásban! A többieknek pedig nem marad más hátra, minthogy gondoljatok 21-én Vikire, hogy sikeresen szerepeljen! Remélem, hogy legközelebb Ti is kedvet kaptok a versmondáshoz és nemcsak Vikinek gratulálhatunk, hanem még sokaknak közületek is, akik szerettek szavalni! Ani Beszámoló a 2003-as évről Kedves cserkészek! Mögöttünk van ismét egy év, amely azt hiszem eseményekben igen gazdag volt. Néhány sorban idézzük fel ezeket a rendezvényeket, hogy legalább gondolatban emlékezzünk élményeinkre. Az udvardi 28. számú Kaszap István Cserkészcsapat az elmúlt évben is igyekezett aktív tevékenységet folytatni. Kitűzött céljaink nagy részét megvalósítottuk. Röviden ismertetném az elmúlt év rendezvényeit. A 2003-as év csapatunk életében sok mindenben rendhagyó volt az előző évekhez viszonyítva. Ebben az évben ünnepelte cserkészcsapatunk megalakulásának 10. évfordulóját. Még az év elején a vezetőkkel úgy döntöttünk, hogy méltóképpen megünnepeljük ezt az évfordulót. Több alkalommal találkoztunk, hogy megbeszéljük a programot, a részleteket és mindent, ami egy ilyen rendezvénnyel jár. Folyt. köv. a 3. oldalon Fordítsa adója 2% -át cserkészcsapatunk részére! Részletek a köv. számban.

2 február Születésnapok és névnapok E hónapban névnapjukat ünnepelik: február 2. Nagy Erik február 2. Villára Erika február 2. Hajdu Erika február 2. Maczkó Erika február 3. Vadkerti Balázs február 3. Pálinkás Balázs február 5. Makata Ingrid február 6. Szlávik Dorottya február 10. Salgó Gabriella február 10. Timoránska Gabriella február 10. Hegedűs Viktória (sz.n.) február 14. Vadkerti Bálint február 18. Sztanko Bernadett február 26. Tóth Viktor Tartalom Vers- és prózamondó verseny...1. oldal Beszámoló a 2003-as évről...1. oldal Születésnapok, ünnepek...2. oldal Szilveszteri buli...3. oldal Udvardi cserkészkarácsony...4. oldal A cserkészet alapítója: Bi-Pi...6. oldal Halfogás...7. oldal Az EXORCIZMUS...8. oldal Megemlélkezés...9. oldal Bemutatkozik a Csokihernyó őrs oldal Teszt oldal Gondola oldal Valentin-napi üdvözletek oldal PC-suli oldal Roverek oldal Sms-fal oldal Smile- szótár oldal Szülői bál oldal Festősuli oldal Humor, programajánló oldal 2 Visszatekintő jan Körzeti Cserkésztanács gyűlés jan Körzeti vers- és prózamondó verseny! Gratulálunk Egyházi ünnepek Februárban a következő egyházi ünnepeket üljük: február 1. - Évközi IV. vasárnap február 2. - Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő Boldogasszony) február 3. - Szent Balázs püspök, vértanú február 4. - Szentségimádás február 8. - Évközi V. vasárnap február Szent Ciril szerzetes és Szent Metód püspök február Évközi VI. vasárnap február Évközi VII. vasárnap február Hamvazószerda (böjt!!!) február Nagyböjt I. vasárnapja Az Élet egyetlen esély - vedd komolyan. Az Élet szépség - csodáld meg. Az Élet boldogság - ízleld meg. Az Élet álom - tedd valósággá. Az Élet kihívás - fogadd el. Az Élet kötelesség - teljesítsd. Az Élet játék - játszd. Az Élet vagyon - használd fel. Az Élet szeretet - add át magad. Az Élet titok - fejtsd meg. Az Élet ígéret - teljesítsd. Az Élet szomorúság - győzd le. Az Élet dal - énekeld. Az Élet küzdelem - harcold meg. Az Élet kaland - vállald. Az Élet jutalom - érdemeld ki. Az Élet élet - éljed! Teréz anya

3 Beszámoló a 2003-as évről Márciusban a palásti cserkészekkel egy hétvégét töltöttünk Zsolnán. Az es forradalom és szabadságharc hőseire 15-én emlékeztünk, koszorúzási ünnepséggel egybekötve és képviseltettük magunkat a pozsonyi Medikus Kertben újonnan felállított Pető szobor leleplezésén is. Részt vettünk az országos történelmi vetélkedőn Kassán. A nagyszombati őrségállás szintén hagyomány Udvardon - így bekapcsolódott minden cserkész. Májusban a csapat 10. évfordulóját tartottuk, kb. 300 résztvevővel. Ebből az alkalomból emlékoszlopot állítottunk a templomkertben. A program részét képezte: a hálaadó szentmise, melyet Mons. Dr. Beer Miklós püspök úr celebrált, majd ünnepi beszéd, szavalatok és az emlékoszlop megáldása következett. A kultúrprogramot követően az emlékérmek kiosztása, majd a cserkészkiállítás megnyitója következett. A vendégek megtekinthették a csapatról készült kis- lmet, mely a csapat életéből ad ízelítőt. A továbbiakban állófogadás, koncert, táncház és hajnalig tartó szórakozás következett. Vendégeinket saját kiadványunkkal, egy emlékkönyvvel ajándékoztuk meg, a csapat minden tagja meglepetésként pedig egyenpólót kapott. Júniusban gyermeknapi akadályversenyt szerveztünk, továbbá úszóversenyt rendeztünk a helyi fedett uszodában. Ebben a hónapban hagytuk el régi csapatotthonunkat és költöztünk egy másik helyre. Önkéntes ökológiai brigádot szerveztünk a falu központjában, a templomkertben. A szülőkkel is ebben a hónapban találkoztunk egy szülői értekezlet keretén belül, ahol egyben megköszöntük önfeláldozó segítségüket a jubileumi ünnepségen, valamint ismertettük további terveinket a nyári időszakra. A csapattábort az idén a nyitragesztei csapattal valósítottuk meg az Aranyosmaróti járásban. Kalóztábort szerveztünk, ahol sok új ismeretet szereztek cserkészeink. A vezetőképző táborokban szintén jelen voltunk. 3 résztvevő a söv-vk és 1 résztvevő a vízi-vk-táborban. Augusztusban a palásti cserkészek meghívására falunapon vettünk részt, melynek a csúcspontja az emlékezetes török csata volt, élethű jelmezekkel, kardokkal. Néhány udvardi cserkész egy indián hétvégét töltött Paláston a nádszegi, palásti és dunaszerdahelyi cserkészekkel. A jó időt kihasználva csapatunk ízig-vérig horgászai 3 napot töltöttek az Udvard melletti kavicsosnál. Az idén terveztünk először csapattanyázást. Csaknem az egész csapat részt vett az alsóbodoki tanyázáson, melynek főszervezői és megvalósítói az őrsvezetők voltak. Gazdag programmal töltöttük e néhány napot. Közös programokat szerveztünk a nyitragesztei cserkészekkel. Egy fontos esemény történt ezen a tanyázáson: mégpedig az, hogy összeállítottuk és kiadtuk saját lapunkat, a Temperamentót. A nyárvégi gulyásfőző-versenyt immár 4. alkalommal beszámoló ÉRSEKÚJVÁR, DECEMBER 31. Szilveszteri buli Szokásunkhoz híven, csapatunk ebben az évben sem ünnepelte együtt az év utolsó napját. Szétszóródtunk a szélrózsa minden irányába. Ki-ki cserkészbuliban vagy civil buliban mulatott reggelig. Ronda, lucskos időben szálltunk buszra Érsekújvár felé mi hárman: Sandi, Dandi és Bandi (Gabcsi sajnos beteget jelentett...). Az érsekújvári cserkészotthon ideiglenesen a COSA NOSTRA találkahelyévé változott. Csomó szivaros, fehér sálas, kalapos maf ózó gyűlt össze, köztük rengeteg ismerős! Kik voltak itt? Kb. 70% Komárom, Kassa, Szentpéter, Marcelháza, Szímő, Tardoskedd és Érsekújvár cserkészei baráti társaságukkal kiegészülve. Dzsordzsó lemezlovast bizony lepipálta a maf ózók zenekara, mert ők még élő zenével szórakoztatták az egybegyűlteket. Volt kaszinó is, de nem maradhatott el a skót tánc sem. Jó volt a hangulat, de az átmulatott éjszaka után az alvás volt számomra a legvonzóbb program, de erre azért reggel nyolcig várni kellett. Bandi szerveztük együtt a községi hivatallal. Örültünk, hogy más csapatok is résztvevői voltak a falunapoknak. Szeptemberben 2 cserkészszülő tett cserkészfogadalmat, akik tagjai az érsekújvári öregcserkész-klubnak. Reméljük, hogy munkájukkal segíteni fogják tevékenységünket. Szintén ebben a hónapban egy brigádot és takarítás szerveztünk az új helyen, az öreg alapiskola egyik termében, ahol van a mai napig az otthonunk. Toborzást rendeztünk a cserkészet iránt érdeklődő ataloknak, akik élvezhették a rohampályát, métát és a tábortüzet. Kb lelkes újonccal gyarapodott csapatunk. Az érsekújvári cserkésznap részesei voltunk közel 20 résztvevővel, amely a körzet szervezésében valósult meg. Ebben a hónapban meglátogattuk a nádszegi cserkészcsapatot, ahol sportnapon vettünk részt. A szentpéteri cserkészek meghívására látogatást tettünk náluk. Játszóházban és a toborzásukon voltunk jelen. Októberben ellátogattunk Szőgyénbe, ahol a csapat 10 éves évfordulóját ünnepelték a szőgyéni cserkészek. Az Udvardi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola október 10-én vette fel Majthényi Adolf, jeles udvardi személyiség nevét. Meghívott vendégként, vettünk részt az ünnepségen. Novemberben az ú s z ó - k ü l ö n p r ó b á t kezdtük el a fedett f e b r u á r 3

4 beszámoló uszodában, jó néhány cserkész kérésére. A folytatást nyárra tervezzük. A december is gazdag programokkal telt. Az idén nem hagytuk ki a Mikulás - járást sem. 21-én fakeresztállítás volt az udvardi Kálvárián. Csapatunk meghívott vendégként szerepelt a rendezvényen. A betlehemi lángot 22-én fogadtuk és vettük át a pozsonyi cserkészektől. A csapatkarácsonyt december 23-án tartottuk a kultúrházban, köszöntöttük magyarországi cserkészeinket, akik egy bábjátékkal kedveskedtek nekünk. Egymást megajándékoztuk és szétvittük régi szokás szerint idős és beteg embertársainknak a szeretet lángját. Jelenleg 40 - en képviseljük a csapatot, az újoncok kb. 20-as létszámmal vannak a csapatban. Szeptembertől 8 őrsben folyik a munka. Két alkalommal volt fogadalomtétel csapatunkban. Örsvezetőink nagyon elfoglaltak tanulmányaik miatt - ebből kifolyólag több feladat hárul a segédőrsvezetőkre, akik szerencsére nagyon lelkesek és aktívak. Jövőre többen készülnek VK-táborokba. Az őrsi foglalkozások hetente zajlanak. Igyekszünk részt venni a SZMCS rendezvényein, a tavaszi és őszi tiszti konferencián, táborokban és egyéb rendezvényeken, valamint az érsekújvári cserkésztanács ülésein is. Megtalálhatók vagyunk az Interneten is, melyet a címen lehet megtekinteni. Továbbra is szeretnénk korszerűsíteni és feltölteni hasznos információkkal. A csapatlap egyenlőre havonta jelenik meg 150 példányszámban, szeretnénk ezt a jövőben megtartani. Célunk az, hogy cserkészeink magukénak érezzék a lapot, javarészt ők szerkesszék. Egyenlőre terjesztjük az alapiskolában, a könyvtárban és a róm. kat. templomban. Az elmúlt időszakban korrekt volt a kapcsolatunk a község önkormányzatával és az alapiskolával is. Az Udvardi Újság szerkesztőségével és a falutévével (Carisma Tv) harmonikus a kapcsolatunk, hiszen egymást kölcsönösen segítjük. A szülők segítségére bármikor számíthatunk, és ez nagyon jó. Szeretnénk velük a jövőben is együttműködni. Ami a rendezvényeinket illeti, elégedett vagyok, terveink nagy részét sikerült megvalósítani, sőt több olyan rendezvényünk volt, amire nem számítottunk. Általában megörökítjük fényképeken, videofelvételeken és mindenekelőtt a krónikában és a csapatlapban. 10 év után elmondhatjuk, hogy megérett csapat lett a 28. számú Kaszap István Cserkészcsapat, 8 éves kortól 27 éves korig minden korosztály képviselve van, úk és lányok egyaránt. Áldozatos munkával kivívtuk a cserkészet jó hírnevét községünkben. De minden éremnek két oldala van, nekünk is vannak problémáink. 10 év alatt nem tettünk szert saját csapatotthonra, nem folyhat kényelmesen a cserkészmunka és vezetőink nem bírnak elég felelősséggel. Hiányzik az önállóság. Ha nem találunk erre a problémára megoldást, akkor a kialakított cserkészszellem rövid időn belül összeomolhat. A vezetőkkel az együttműködés nem mindig egyszerű, szeretném kiemelni 2 segédtiszt nevét, Balogh Andreát és Hodek Zoltánt, akik nagyban hozzájárulnak mind a mai napig a csapattevékenységünk hatékonyságához. Természetesen az őrsvezetők és segédőrsvezetők aktivitása nélkül nem lennénk ott, ahol most vagyunk. A csapatmunka akkor jó, ha mindenki beleadja a maximumot és a magáét. Ezúton is köszönet minden támogatónak és mindenkinek, akinek érdeke, hogy csapatunk az udvardi atalság példaképévé váljon. Jó munkát! Ani Udvardi cserkészkarácsony Jakab Judit, a 431. sz. Huenergardt F. J. budapesti cserkészcs-csapat tagja a december végi látogatásukról készült beszámolóját olvashatjátok az alábbiakban. Udvard (Dvory nad Žitavou) dél-nyugat Szlovákia kellős közepén fekszik Komárom-tól 40 km-re északra. Ez a Nyitrai kerület legnagyobb faluja, lakosainak a száma 5000 fölött van, akik nagyrészt magyarul beszélnek december 23-án, kedden indultunk útnak LacKac, Zubi, Joci, G. (81. sz. IV. Béla király cs.cs.), Emese és én, hogy meglátogassuk a 28. számú Kaszap István Cserkészcsapatot. A kapcsolatot november elején vettük fel az Interneten keresztül, és összesen mintegy negyven levél megírása után hoztuk össze a részletes közös programot. Budapestről 8.00 órakor indultunk el a Keleti pályaudvarról és Komáromig utaztunk vonattal. Gyalog mentünk át a hídon - és egyben a határon is -, ahol a nagy szél miatt már eléggé fáztunk, de ennyit megért, hogy megspóroljuk a nemzetközi jegy árát. (Az egész utazás kijött Ft-ból, ha valaki mást nem vett a jegyen kívül.) Szlovákiába érve kicsit izgalmasabbá kezdett válni az utunk, hiszen olyan helyeken kellett eligazodnunk, ahol azelőtt még soha nem jártunk. Persze lehet, hogy csak én aggódtam egy kicsit, és ha valaki elolvasta azt a részletes leírást, amit Zolti küldött, akkor láthatta volna, hogy még ennyire sem kellett volna félnünk. 4

5 Szinte mindenki beszélt magyarul, ezért könnyen odataláltunk Udvardra, miután Komáromból Érsekújvárig, majd onnét pedig a cserkészotthonhoz közeli megállóig utaztunk busszal. Már vártak bennünket új barátaink, akik a csapatotthonba kísértek minket, majd ismerkedés és ebéd következett. A karácsonyi ünnepségig maradt egy kevés időnk, mialatt felkészülhettünk egy kis meglepetésre, amit az udvardiaknak szántunk: elgyakoroltuk azt a bábjelenetet, amit a Négylevelű Fa őrssel amúgy is megjelenítettünk Nagykanizsán, az őrsi cserkészkarácsonyunkon. (Max Lucado: You are special) Sokat nevettünk, amíg a bábokkal viccelődtünk. Az ünnepségre rengeteg cserkész gyűlt össze, akiknek többsége nagyon aktív atal volt. Miközben énekeltünk és játszottunk - Joci egy medvevadászatot is vezetett -, kiosztottuk egymásnak az ajándékokat. Mi a bábozással és egy gyönyörű nagy címerrel (G. érdeme) leptük meg vendéglátóinkat, tőlük pedig mindnyájan egy-egy emlékkönyvet kaptunk a csapatuk 10 éves történelméről. Ez után osztottuk szét a betlehemi lángot. Az udvardi csapat hét őrsre vált szét, és mi is velük tartottunk mindnyájan más-más csoportot választva. Körülbelül családnál volt egy-egy csapat gyerek. Amikor a családok ajtajai elé értünk, énekelni kezdtünk és mondtunk néhány lélekderítő szót, útközben pedig sokat beszélgettünk, ismerkedtünk egymással. Nagyon sok helyre behívtak bennünket, kedvesen nomságokkal kínáltak és elbeszélgettek velünk. Jó volt látni ezeket a komoly hitű, szeretetteljes embereket! Eddig még soha nem volt részem a Betlehemi láng osztásának szokásában. Egy szerzetesnek készülő cserkésztiszt barátomtól ezt a választ kaptam, amikor a szokás eredetéről érdeklődtem: Azon a helyen, ahol az emberiség időszámításának kezdetén, Jézus Krisztus, Isten a, a Megváltó megszületett, ma egy kápolna áll, melyben ég egy örökmécses. Ennek lángjáról minden évben lámpásokat gyújtanak és a cserkészek segítségével elviszik a Föld különböző vidékeire. A mozgalom célja, hogy karácsony este a szeretet lángja minden család otthonában világítson. Adventista keresztényekkel más szokások szerint szoktuk tölteni ezt az időszakot. Jézus születésének ünneplése helyett inkább élete, tevékenysége és második eljövetele kap hangsúlyt. Az esemény eredetével kapcsolatban LacKac később végzett egy kis kutatómunkát. A következő idézetet Zoltitól kapta: A 11. és 12. század táján a török-mohamedán törzsek elfoglalták Kis-Ázsiát, azt a helyet ahol Jézus született. Így a keresztények nem tudták látogatni ezt a helyet. Éppen ezért az európai lovagok II. Orbán vezetésével felszabadították Betlehemet. Ezek a keresztesek 8 támadást kezdeményeztek, de csak egy alkalommal tudtak Jeruzsálembe jutni. Egy ifjú keresztes lovag beszámoló megfogadta, ha élve hazatér, akkor magával viszi - Firenzébeaz örök fényt, betlehem fényét. Kevesen hittek neki, mert akkoriban csak nagyon kevesen élték túl az ilyen hadjáratokat ben értek haza a meghurcolt katonák, a lánggal a kezükben. Bizonyították, hogy a lángot tengeren, sivatagon keresztül hozták. Az emberek nagyon megbecsülték a lángot és nagyon sok helyre magukkal vitték otthonukba. Többszáz évvel később, 1989-ben kezdődött a betlehemi láng újkori története, amikor az osztrák televízió (ORF) Linzben egy aranyág -hoz hasonló gyermekműsort készített sérült gyermekek megsegítésére. Mindez karácsony táján zajlott. Hogy egy kis szenzációt vigyenek a műsorba egy mozgássérült gyereket elvittek repülővel Betlehembe, ahol a Születés Bazilikájában meggyújtotta lámpását az örökmécsesről. Visszatérve Linz-be a cserkészek vették kézbe a dolgokat, akik Ausztria többi részére is elvitték a lángot től - rendszerváltások után - Közép- és Kelet-Európába is elviszik. A lángot sokszor a békesség lángjának is nevezik, mivel az általa képviselt, az egész világnak szóló üzenet ugyanaz, amit az angyalok is mondtak a betle f e b r u á r 5

6 esemény hem közelében juhaikat legeltető pásztoroknak: Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat! (Lukács 2:14). És most vissza a szlovákiai eseményekhez... Miközben a családokat látogattuk, számomra külön érdekességet jelentett, hogy alig volt egy-két olyan vendéglátónk, aki ne tudott volna magyarul. ezésünk során Zoltinak volt tudatlanságomhoz egy humoros megjegyzése, amit nem bírok kihagyni: - A Betlehemi láng széthordásakor magyarul énekeltek/beszéltek? Magyar családokhoz mentek? - Többnyire spanyolul, de olykor - olykor franciául - tudod, sok itt a francia telepes. - mondta - Hát persze, hogy MAGYARUL - hogyan gondolhattál másra - nem magyar cserkészek vagyunk?:-))) Az őrsök a csapatotthonba érkeztek haza, ahol meleg teával és étellel vártak bennünket a többiek. Jó volt a hangulat, énekeltünk és még többet beszélgettünk. Késő este elfoglaltuk azt a szobát, ahol aludtunk. Lefekvés előtt még mindig volt egy-két kitartó udvardi cserkész, akiket nem hagytunk aludni, mert eszmecserét folytattunk velük a fejünkben lévő játék-, ének- és tábortűzi mókagyűjteményről. Innét ismertük meg az alábbi felejthetetlen opusokat is: A halacska úszik a vízben, Az angóra macska, stb... Utóbbit Zubinak oly módon sikerült átköltenie, hogy még hetekkel később is nevettem rajta, ha eszembe jutott. (Majd egyszer megmutatjuk az udvardiaknak:)) Persze szerinte semmi más nem történt, csak megzuhant a humorküszöböm. Este hamar elaludtunk, reggel pedig iszonyatosan nehezünkre esett felébredni. Jó lett volna előre tudni, hogy le fogjuk késni a buszt (Pedig négy perccel előbb ott voltunk a megállóban!), mert akkor nem siettünk volna annyira. Nagyobb baj nem következett belőle, bár az átszállások így nem következtek olyan dinamikusan egymás után. Érsekújvárott egy óránál is többet vártunk, de nem baj, nem siettünk, kellemeset punnyadtunk a váróteremben és vásárolgattunk. Komáromban is vártunk egy kicsit a vonatra, Budapest közelében pedig még mondtunk egy közös imát Istennek mielőtt leszálltunk. Hálásak voltunk az élményekért és egymásért. December 24-én este már mindenki otthon volt. A sok-sok élményért köszönet: Gorálnak, akitől először hallottam, hogy külföldi magyar cserkészek is léteznek, Zoltinak, aki mindig gyors és megnyugtató válaszokat küldött a mailjeimre, az összes udvardinak, hogy olyan kedvesen fogadtak, és a velem utazóknak, hogy egy ilyen jó hangulatú, értékes másfél napot kaphattam tőlük karácsonyra. :-) Végezetül ajánlom nektek, hogy olvassátok el az udvardi cserkészek beszámolóját is, illetve ha ez nem elég, akkor a csapatújságjukban is olvashattok az eseményről. Judit, A cserkészet alapítója: (FEBRUÁR 22. A CSERKÉSZEK VILÁGNAPJA) Bi-Pi Teljes neve: Lord Robert Baden-Powell of Giwell ben született Londonban, és 1941-ben halt meg Kenyában. Világszerte elterjedt neve: Bi-Pi. Ő a cserkészet alapítója, és egyben az első és egyetlen főcserkész. Az angol tábornok gazdag élettapasztalatai alapján 1907-ben Brownsea-n, a La Manche csatorna kis szigetén kb. 20 úval megszervezte az első cserkésztábort. A nagysikerű táborozás után 1908-ban adta ki Scouting for Boys című, cserkészetről szóló összegző írását. Ez a könyv a éves úk életrevaló neveléséről, Isten hitre épített jellemformálásról szól, és tulajdonképpen elindítója a cserkészet világmozgalomnak. Az 1920-ban, Londonban megtartotta az első Jamboree-t. Bi-Pi 1933-ban Magyarországon is részt vett a Gödöllőn megrendezett világ Jamborre-n. Mintegy 250 millióra tehető azoknak a száma, akik cserkésznevelésben részesültek. A cserkészetet a lányok éppúgy megtanulhatják, mint a úk. Igyekezzél hasznára lenni másoknak. 6

7 HALFOGÁS (A TERMÉSZETBEN) AVAGY: A hal mesterségesen való fogása RAMBÓkörülmények között Ha valakiben megvan az akarat a hal fogására, akkor ez a szerencsés ember részben jó horgász lesz. Viszont néhány fontos dolgot meg kell tanulnia a siker érdekében. Pl.: -ne ordibáljunk a parton -ne dobáljunk a vízbe semmit, mert halat nem fogunk az életben és nem viccelek. Halat a következő képpen lehet fogni: -kézzel -csapdák és hurkok segítségével -horoggal (horgászat) -hálóval (halászat) -szigonnyal (íjjal és nyíllal is) Általában horgászattal fogunk halat, talán ez a legkényelmesebb módszer. Ez igényel a legkevesebb zikai megterhelést. Ha kézzel horgászunk nagyon szemfülesnek kell lennünk, hogy halat tudjunk fogni. Nem kell hozzá semmi csak a két kéz. Ha nincs akkor pech. Ha megvan a két kéz akkor keressünk egy tiszta vizű, legfeljebb cm mély patakot. Ha ez is megvan, keressük meg a halakat. Lessük ki, hogy melyik kő mögé, üregbe rejtőzik a hal és lassan, de biztosan ragadjuk meg. túlélés Ha hurokkal szeretnénk halat fogni tartsuk be a következőket. Hurkot akkor alkalmazhatunk, ha a víz tiszta, és vékony drót áll rendelkezésünkre. A botra erősített, megfelelő nagyságú hurkot hátulról a farok köré, majd óvatosan a kopoltyúkig húzzuk. Ezután gyors mozdulattal kirántjuk a halat a vízből. Ha horgászással akarunk halat fogni, szükség lesz horogra és zsinórra. Élő csalétekkel is csalizhatunk. Ha a hal pedzi a horgot, várjunk, amíg a hal lenyeli a csalétket, és csak ezután rántjuk meg a botot, hogy a halunknak teljesen átrongáljuk a picinke száját, mert végül is állatkínzást cselekszünk. :-( Tiszta víz esetén a szigonyzás igen eredményes módja halfogásnak. Csak egy jó minőségű szigony és éles szem kell, na meg hal. Figyelembe kell venni a víz fénytörését, amelynek hatására úgy tűnik, hogy a víz felszíne alatt lévő tárgyak a valóságban közelebb vannak a víz felszínéhez. Ezért jótanács: 5-10 cm-rel lejjebb szúrjunk. Gyíkba M. Zsé f e b r u á r 7

8 Jó zsi rovat a KÖZKÍVÁNATRA MOST A SÁTÁNIZMUSRÓL KELLENE ÍRNOM, DE MIVEL NEM SOKAT TUDOK A TÉMÁRÓL, AKKOR INKÁBB VALAMI MÁSRÓL, DE EHHEZ NAGYON KÖZELIRŐL ÍROK: Az EXORCIZMUS e előbb felhívom a kedves Dolvasó gyelmét, hogy a téma jellegére való tekintettel (nehogy esetleg Liberó cserélési gondok legyenek) a cikk olvasása 99 éven aluliaknak csak idősebb felügyelete mellett ajánlott. z exorcizmus a gonosz lélek AIsten segítségével való kiűzését jelenti a megszállott emberből. Ezt a tevékenységet csak a püspök által megbízott papok végezhetik, akiket exorcistáknak hívunk. e előbb egy rövid bevezető Da gonosz lélekről. A Sátán, más néven Ördög, Lucifer vagy Diabolosz létezik... és itt nem arról beszélek, hogy létezik rossz a világon, hanem hogy létezik A ROSSZ, aki egy konkrét szellemi lény. Nagyon intelligens és hatalmas. Igaz sokan kételkednek létezésében, sőt kifejezetten tagadják, vagy csak egy kitalált mesének tartják ami a gyerekek ijesztésére szolgál- eljön a Bubus vagy a Kokobéla, két szarva van még farka, és elvisz... De a Sátán épp ennek örül legjobban, mert ahol kételkednek létezésében, ott nem is keresik, nem félnek tőle, nem űzik el, és így zavartalanul működhet. Épp olyan mind a terroristák. Azok is akkor örülnek mikor titokban vannak, így nyugodtan működhetnek, senki nem tud róluk, és egyszer csak robbantanak. A Sátán létezését eszükben sincs tagadni a sátánistáknak, akik éppenhogy őt tisztelik, és neki élnek. onnan az eredete? Még az Hember teremtése előtt Isten teremtett intelligens szellemi (test nélküli) lényeket az angyalokat. (Ez sem mese a kicsinyeknek.) Ezek az angyalok mivel volt szabad akaratuk dönthettek: Isten mellett- neki szolgálni vagy ellene. Mivel hogy egy része a Sátánnal az élen fellázadt az Isten ellen, nem lehetett többé az Ő országában és távoznia kellett. Azzal, hogy elutasította az Istent, aki egyesít minden jót és igazat, nem maradt neki más csak a rossz és a hazugság. A Sátán azóta is abban mesterkedik, hogy minél több embert magához csábítson. Miért teszi ezt? Talán az irigység- Ha én nem lehetek Istennél, akkor ti se legyetek. (Egy exorcistának az írásaiban olvastam, hogy miután kiűzött egy gonosz lelket az panaszkodott neki: Ti még üdvözülhettek, de én mar nem...) hhez a céljához - elszakítani Eminket Istentől- a mindenki áltál jól ismert eszközöket használja: kísértés, bűnre csábítás, de képes sokkalta többre is. Például: általában a szentség hírében álló emberekkel szokott előfordulni, hogy személyesen megjelenik nekik, zaklassa őt mindenféle természetfölötti jelenségekkel, sőt zikailag is rátámad, csak hogy sanyargassa a tagot. gy viszonylag ritka, de ma Eis előforduló metódusa az ember megszállása. Az Új szövetségben rengeteg esetről olvashatunk, mikor Jézus ördögöt űz ki az emberből. A modern gondolkodású ember gyakran kételkedik a dologról, és azt mondja, hogy ezek csak valamilyen akkor még nem ismert pszichikai betegségek lehettek, amelyeket Jézus meggyógyított, és mivel nem tudták mi az, ráfogták ördögöt űzött ki. Ma már egyre kevesebb Bibliával komolyan foglalkozó tudós gondolja ezt. Két típusú ember létezik: egyik aki tagadja a Sátán létezését, és így a megszállás lehetőségét is, és a másik, aki még mindenben az ördögöt lássa. Az igazság valahol a kettő között van. Aki találkozott megszállottal, az nem fog kételkedni benne. Természetesen gyakran tényleg csak betegségről van szó, amit az orvosnak kell gyógyítani. Erre vannak a megbízott pszichológusok még pszichiáterek, akiknek az a dolguk, hogy kizárjanak minden betegséget, és miután kizárták a természetes lehetőségeket, azután lehet feltételezni a megszállást. Egy ilyen szakember a cseh Max Kasparů is, aki Pozsonyban erről is tartott nekünk előadást. ét fajta megszállás létezik- Kobsesió és a posesió. Az első esetben a Sátán nem szálja meg teljesen az embert, csak egy bizonyos tulajdonságára gyakorol hatást például a szexualitására, kabzsiságára, gyűlöletére. Ilyenkor az ember normális, egészen addig, még el nem érkezik ehhez a gyöngéjéhez. A másik a posesió akkor van, mikor a Sátán megszállja az egész embert, hatalmába keríti a testét, akaratát, és már többé nem az ember cselekszik, hanem a Sátán. Ilyenkor természetfölötti dolgokra is képes, nagy erővel rendelkezik, különleges tehetségei is lehetnek- más nyelveken beszél, látja a jövőt a gondolataidat elmondja a bűneidet stb. Aki látta a hetvenes években készült The Exorcist című amerikai horror lmet, el tudja képzelni miről van szó. A hozzáértők azt mondják, hogy a lm eléggé reális, csak ritkán van jelen az összes tulajdonság egy megszállottnál. Max Kašparů is említett egy esetet, mikor hívták őt egy megszállott gyanús 12 éves gyerekhez, akinek néha dühkitörései voltak, és olyankor tört zúzott 8

9 mindent a lakásban. Miután átment rajta, nem tudott semmiről. Mikor a Max (megemlítem hogy jól megtermett kb. 120 kilós emberről van szó) egyedül maradt a gyerekkel, volt mit csinálnia hogy lefogja, mert az azonnal rárontott. Egy ideig rajta kellett ülnie. Milyenek lehetnek a megszállás okai? Lehet az egy különös próba amit az Isten bocsájt az emberre (létezik szent is, aki szenvedett az ördög megszállásától). De az esetek többségében szükséges hozzá az ember nyitottsága, vagyis bűnben való élet, vagy konkrétabb tettek, ez lehet a sátánizmussal való szimpatizálás, mágiával, szellemidézéssel, vagy más okult praktikával való foglalkozás, veszély forrása a mindenféle agykontrol program is- szilva metódus, reiki, transzcendentális meditáció stb. Ezek mind olyan erők felidézésével foglalkoznak, amik nagyon kevéssé ismertek, és nehezen kontrolálhatók. Sajnos az ember gyakran elkezd ilyen dolgokkal foglalkozni, mert úgy vannak beállítva mind valamilyen tudomány, és nem is sejti milyen veszélynek lehet kitéve. De hangsúlyozom- nem azt mondtam, hogy ezek a dolgok megszálláshoz vezetnek, de azt, hogy veszély forrásai. Például a már említett 12 éves gyereknél azután jelentkeztek a megszállás tünetei, hogy a szülei természetgyógyászhoz vitték. Említett egy lányt is, akit a sátánista szektába való belépése után szállt meg a gonosz lélek. A megszállottért bárki imádkozhat, de csak az erre megbízást kapott személy használhatja az Egyház o ciális imáit, azért mert ez a folyamat nagyon veszélyes. Ilyenkor az exorcista ki van téve a Sátán támadásainak, és nagyon elővigyázatosnak kell lennie. Sosem cselekedhet a saját nevében, mindig csak az Isten nevében. A Sátán gyakran úgy védekezik, hogy kibeszéli a pap bűneit, hibáit, titkait, dolgokat, amiket az ember legszívesebben elfelejtene. Az egész egy hosszú folyamat és sok találkozásból (szesszióból) áll az exorcista és a megszállott között. Van úgy (egy csehországi eset), ahol kaszálógépekkel jártak a templom körül, azért hogy elverjék az üvöltéseket, amelyek a templomból jöttek az exorcizmus alatt. it a végére? Talán idézem Mpáter Elias Vella -Máltai exorcista szavait, akitől részben merítettem a cikk írásához: Az exorcista gyakran találkozik a Sátánnal, főleg a szessziók alatt. Olyankor egyenesen szólítsa őt, és fel kell készülni a támadásaira, vigyázni kell, nehogy meghazudtolja és megijessze az exorcistát. Jó zsi rovat a Kihasznál minden eszköszt, hogy az exorcista hagyja abba a tevékenységét. De azt is meg kell mondanom, hogy ebben a szolgálatban láttam az Úr dicsőségét. Ez egy nagyon nehéz szolgálat, de amikor látom hogy az ember megszabadul a gonosz lélektől, az Istent muszáj dicsérnem. Végeredményben ez a szolgálat közelebb hoz Jézushoz. n is így pozitívan akarom befe- Nem árt tudni ezekről Éjezni. a dolgokról, de nem azért, hogy most féljünk és mindenben a gonosz művét lássuk. Igaz hatalmas, de van aki még hatalmasabb nála és legyőzte őt, és így mi is mondhassuk: Ha Isten velünk ki ellenünk! (Rom 8,31) És végül a már jól ismert és a az üzenetekre, kérdésekre, javaslatokra... Az igaz ember eltávozik, de a fénye megmarad. Fájdalomtól megtört szívvel értesítünk, hogy kedves cserkésztestvérünk, Józsi Mgr. Gálik István 23 éves korában, január 27-én örökké eltávozott közülünk. Egy volt közülünk és élete utolsó percéig a 10 cserkésztörvény értelmében élt. Temetése január 31-én volt Alsóbodokon. Tudom, ha elmegyek, hiányozni fogok, de az emlékeitek közt örökké ott vagyok f e b r u á r 9

10 bemutatkozó Bemutatkozik a: Csoki(zós)hernyó őrs Az egész érdekesen kezdődött. Söv - brutkó kiképzés (mindenkinek ajánlom:o) utána pedig közölték velem, hogy szeretnék-e őrsöt vezetni - és én szívesen elvállaltam a Vikivel. Tudtam előre, hogy úkat fogok kapni, mert választhattunk. Az elején nem ment olyan könnyen, mivel a úknak sejtelmük sem volt arról, hogy mi is a cserkészet. Kemény órák után amit megszenvedtünk, lassacskán az őrs összekovácsolódott. Az őrsik szombatonként vannak. Az őrs tagjai: Vadkerti Márton, Czuczor Zoltán, Pálinkás Dávid, Pálinkás Balázs, Dobrý Dávid, Karvai Patrik, Tóth Viktor, Molnár Zoltán, Tanka László, Trnka Denis, Kis Ricsi, Kis Denis, Salgo Vicky (söv) és az őrsvezető, tehát én: Makata Reni. Én remélem, hogy a úk jól érzik magukat az őrsiken, és amiket átadok nekik, tudni fogják majd az életben is. Az őrs mindig vidám és résen van! Makata Renáta 16 éves Kedvenc állat: kutya, ló, tigris, farkas, del n Kedvenc cserkészjáték: méta, foci Kedvenc étel, ital: kirántott pulykamell hasábburgonyával, zöldség, koktél, eperdzsúsz Kedvenc időtöltés: disco, tánc, természetben lenni Kedvenc népdal: A csizmám elkopott Kedvenc együttes: Edda, rock & roll, disco slágerek Üzenet a többieknek: Fogadjunk el mindenkit olyannak amilyen, és ne gyűlöljünk senkit, mert árt a szépségnek. Viselkedjünk egymással barátságosan Tanka László 8 éves Kedvenc állat: kutya Kedvenc cserkészjáték: cowboy Kedvenc étel, ital: spagetti, cola Kedvenc időtöltés: játszani szeretek Üzenet a többieknek: Mindenkit üdvözlök Pálinkás Dávid 11 éves Kedvenc állat: puma Kedvenc cserkészjáték: maf a Kedvenc étel, ital: spagetti, pizza, sprite Kedvenc időtöltés: unatkozok Kedvenc népdal: Vékony deszka Kedvenc együttes: Scooter Üzenet a többieknek:?????? Salgó Vicky 15 éves Kedvenc állat: ló Kedvenc cserkészjáték: méta, maf a Kedvenc étel, ital: pizza, vadas, a lecsón kívül minden, multi Kedvenc időtöltés: rajzolás, gitározás énekléssel körítve Kedvenc népdal: Kerek utca, Bonchidai menyecskék Kedvenc együttes: Nirvana, Tankcsapda, és ami jó Üzenet a többieknek: Legyetek jók ha tudtok, a többi nem számít! Czuczor Zoltán 12 éves Kedvenc állat: kutya Kedvenc cserkészjáték: maf a Kedvenc étel, ital: sültkrumpli kecsappal Kedvenc időtöltés: szeretek csavarogni Kedvenc együttes: Scooter, Marian Üzenet a többieknek: Légy résen! Kis Richard 11 éves Kedvenc állat: kutya Kedvenc cserkészjáték: cowboy Kedvenc étel, ital: pizza, lecso, cola, sprite Kedvenc időtöltés: úszás Kedvenc népdal: A csizmám elkopott Kedvenc együttes: Scooter Üzenet a többieknek: Jó rossz gyerekek legyetek! Trnka Denis 10 éves Kedvenc állat: kutya, macska Kedvenc cserkészjáték: méta, cowboy Kedvenc étel, ital: pizza, palacsinta, multivitamin Kedvenc időtöltés: játszani szeretek Kedvenc együttes: Desmod Üzenet a többieknek: Mindenkit üdvözlök! Molnár Zoltán 11 éves Kedvenc állat: hullámos papagáj Kedvenc cserkészjáték: maf a Kedvenc étel, ital: spagetti, nealko Kedvenc időtöltés: unatkozok Kedvenc népdal: Vékony deszka Kedvenc együttes: nincs megírva Üzenet a többieknek:????? 1 0

11 Dobrý Dávid 12 éves Kedvenc állat: kutya Kedvenc cserkészjáték: méta Kedvenc étel, ital: palacsinta, cola Kedvenc időtöltés: TV nézés Kedvenc népdal: Vékony deszka Üzenet a többieknek: Üdvözlök mindenkit! Karvai Patrik 11 éves Kedvenc állat: kutya Kedvenc cserkészjáték: portya Kedvenc étel, ital: pizza Kedvenc időtöltés: játszás, foci, úszás Kedvenc dalom: cserkészinduló teszt Vadkerti Márton 13 éves Kedvenc állat: kutya Kedvenc cserkészjáték: méta Kedvenc étel, ital: mákos tészta, sprite Kedvenc időtöltés: barátokkal játszani, rajzolni Kedvenc együttes: Scooter, The Rasmus Üzenet a többieknek: Csá csumi csá! Pálinkás Balázs 10 éves Kedvenc állat: macska Kedvenc cserkészjáték: maf a Kedvenc időtöltés: barátokkal játszani, PS Kedvenc népdal: Vékony deszka Az őrs további két tagja éppen nem volt jelen a cserkészösszejövetelen, ezért nem szolgálhatunk róluk részletes információkkal. Talán majd egy későbbi számban. Teszt Januárban kaptuk ezt a tesztet a cimre (ráasdásul egyszerre két helyről is), és mivel sokan esküsznek rá, hogy nekik bejött, ezért azt ajánlom, teszteld le magadat te is! Figyelmeztetlek, hogy pontosan be kell tartani az utasításokat, másképpen értelmét veszti a dolog. Ne gondolkodj sokat és azt írd ami először jut az eszedbe. Mikor az emberek nevén fogsz gondolkodni, gondolj olyanokra akiket jól ismersz. Ne olvasd előre, mert másképpen tönkreteszed az egészet, és csalódott leszel. Mindig csak az utasítás végrehajtása után haladj tovább. OK? Akkor kezdem: 1: Először is írd le a számokat egymás alá 1-től 11-ig (ne fáradj, ezt már megtettem helyetted, csak mozdítsd a szemed kicsit jobbra! - szerk. megj.) 2: Utána az 1 és 2 mellé írd le a kedvenc számodat. 3: A 3 és a 7 mellé írj két másik nemű személy nevét akit kedvelsz. 4: A 4, 5 és a 6 mellé írj valamilyen nevet (barátot vagy családtagot) 5: A 8, 9, 10 és a 11 mellé írj négy ének címét. Itt a megoldás: A: Annyi embernek kell mesélned erről a játékról amilyen szám van a 2 mögött. (vegyél nekik Tempera-mentót:) B: A 3 helyen van az a személy akibe szerelmes vagy. C: A személy aki a 7. helyen van szereted, de sosem lesz komoly a dolog... D: A személyt a 4 helyről szereted a legjobban, törődsz vele. E: Az 5 személy az, aki nagyon jól ismer téged. F: A 6 szám szerencsét hoz neked. G: Ének a 8 helyen összefüggésben van a személlyel a 3 helyről, illik hozzá. H: 9 ének a 7 személy számára van. I: 10 ének az, amelyik legjobban árulkodik a jellemedről. J: A 11-es az életérzésed kifejezője f e b r u á r 1 1

12 szerelem HOGYAN LESZ EGY FIÚ-BÓL FÉRFI? Gondola Hogyan lesz egy FIÚ-ból FÉRFI? Nehezen. Több oka is van ennek. Nem arról van szó, hogy a úk rosszabbak, gyengébbek, hülyébbek a lányoknál (nincs tisztelet a kivételnek!). A helyzetük nehezebb, mint a lányoké. úk dolgát leginkább az nehezíti meg, hogy a társadalom- A ban nagyon sokszor összekeverik a fér t a kannal. Annál fér asabbnak tartanak egy út, minél rámenősebb a lányokkal. A lmek döntő többsége is ezt sugallja. Még a leginkább disssss-szes lmekben is van legalább egy jelenet, amikor a hős, kőkemény fér felhagy a lövöldözéssel, elkapja a nőt, berángatja valahová, aztán adjál neki... Mintha valakik külön őrködnének azon, hogy legyen a lmekben legalább egy ágyjelenet. És a kis kölkök, meg a nagyobb kamaszok néziknézik a lmeket, és szépen, lassan beléjük ivódik, hogy a fér az, aki ráhajt a nőre, aki, ha meglát egyet, mindjárt akar valamit. Szerencsétlen úk! Néha tényleg szánalmas, de legalább szánni való az a kölyök, aki - ha akarja, ha nem - kénytelen kanoskodni, mert hiszen ezt így szokták, ezt így kell! ülönben még kis hülyének Knézik, na nehogy má... I dőnként bizalmas hirdetéseket lehet olvasni, miszerint: Baj van a fér asságával? Hívjon minket! Teljes diszkréció mellett segítünk! És különféle kenőcsöket, pumpákat, egyéb eszközöket ajánlgatnak, mintha ezek segítenének a fér asságon, pedig ezek legfeljebb a kanságon segítenek. Ez az apró fogalmi zavar is mutatja, mennyire nem egyértelmű, mit is kell érteni a fér asságon. ehezíti a úk dolgát az a Nkörülmény is, hogy a legtöbb ú kicsi korában alig lát maga körül igazi fér mintákat. Apuka a szívemben a helyed! vagy elszéledt, vagy folyton dolgozik: apját alig látja. Aztán bekerül a darálóba : bölcsőde - dadusnéni, óvoda - óvónéni, iskola - tanítónéni. Akárhová néz, mindenhol néni, néni, néni... Aztán a közép-iskolában akad egy-két fér- tanár, de sokszor ők sem ideális minták. Fogékony korában csupa nővel van körülvéve, k e v é s l e h e t ő s é g e adódik ellesni a normális fér as viselkedést. Pedig az ember gyer eke leginkább utánzás útján tanul... Samu bá Valentin napi üdvözletek: Szerettelek volna levegőnek nézni, de rájöttem, hogy levegő nélkül nem tudok élni. A csók a szerelem beszéde. Kérlek gyere ide, és beszélgess velem. 1/2 -ek ilye 1/4 -ül! : d + a magányom Amit a porba írok elfújja a szél, de amit a szívembe vések az örökké él. Én a szívembe véstem egy szót és egy nevet. A szó a szerelem és a név a te neved. Ha az esőcsepp puszi, tengert küldök. Ha a falevél ölelés, erdőt küldök. Ha a szerelem örök, akkor az örökkévalóságot küldöm neked. Szeretlek!!! Szívembe zártalak, a kulcs elveszett. Így hát örökre Álmodj szépeket, felhőtlen kék eget, Álmodj réteket, álmodj egy virágot, Mely megszépíti a világot és álmodj ilyet holnap is, de álmodj néha rólam is. Minek a rózsa, ha tövis öleli, Minek az élet, ha könnyekkel van teli? Minek a szív, ha rajta gyász lebeg, Minek az élet, ha senki sem szeret? Az öröm csak akkor kezdődik, amikor abbahagyod saját boldogságod keresését azért, hogy másokat kisérelj boldoggá tenni. A szerelem olyan, mint a szél. Az ember sohasem tudja, honnan támad rá. Válogatta: Réku 1 2

13 PC- suli Az igazi cserkész jól megbirkózik a természettel, meg tud élni az erdőben egy késsel és egy darab madzaggal a kezében, de a hétköznapi életben nem árt, ha ért egy kicsit a modern technikához is. A m o d e r n technika nálam a számítógépnél kezdődik. Van akinek már van, de előbb-utóbb mindenki akar venni. De hol vegyünk számítógépet, és milyen legyen az első gépünk? Igaz, hogy nem olcsó dolog, de próbáljunk meg új gépet venni. Óriási a kínálat. Már a legtöbb szupermarketben az élelmiszer és a drogéria mellett ott sorakoznak a számítógépek is, sokszor fantasztikusnak tűnő, olcsó áron. Megéri hinni az akcióknak? Csináljunk egy összehasonlítást a szaküzletekkel. Az olcsóbb nagyáruházi gépet kész összeállításban kapjuk. Nem mi határozzuk meg, milyen legyen. Nem választhatunk nagyobb merevlemezt, jobb minőségű videokártyát Igaz, hogy elkápráztatnak bennünket a felesleges kiegészítőkkel, mint a faxmodem, amit szinte soha nem használunk, de az árban benne van. A gépet kipróbálni nem lehet, kérdezni ne kérdezz semmit, mert az eladó nem tudja, mi van a dobozban. Csak ne legyen valami gyári hibája valamelyik alkatrésznek, mert fél évig nem látod viszont az új kedvencedet! A reklamáció hosszadalmas. Mi újság a szaküzletekben? De csak jó szaküzletekben gondolkozzunk! Érdemes megkérdezni a barátainkat. Ezekben az üzletekben megbeszélhetjük az eladóval, hogy mi az elképzelésünk, és aszerint, hogy mire szeretnénk a gépet használni, tanácsokat kapunk. Választhatunk az olcsóbb és a drágább összetevők közül. Feleslegesen nem kell megvennünk egy csavart sem. Ha valami elromlik, azonnal kicserélik. A PC használatához is jó tanácsokat kapsz. Ha később bővíteni szeretnéd a gépedet, a megvett alkatrészt legtöbbször ingyen beszerelik. Igaz, hogy a gép nem mindig vihető el azonnal, meg kell rendelni, és az árak valamivel magasabbak, mint a nagyáruházakban. Feri PC-suli A kiképzőtáborok időpontja július augusztus 3. Helyszín: Ipolynyék Feltételek: Segédőrsvezető-képző (SÖV) életévüket betöltött cserkészek és jelöltek, parancsnoki ajánlással Őrsvezetőképző (ÖV) életévüket betöltött cserkészek, parancsnoki ajánlással - teljesítette a 2. cserkészpróbát, vagy a SÖV-öt Kiscserkész-őrsvezetőképző (KCSÖV) - végzett örsvezetők parancsnoki ajánlással Segédtiszképző (ST) életévüket betöltött cserkészőrsvezetők, parancsnoki ajánlással Jelentkezni a csapatparancsnoknál lehet február 15- ig. Roverek! A palásti Szent György cserkészcsapat újra megrendezi a már hagyománnyá vált Palócia Végvárának IV. Cserkészbálját február 7-én. Szeretettel várnak minket is!!! (alsó korhatár 15 év) Program: - vendégek fogadása a kastélyban, átvonulás a bál helyszínére - elsőbálozók köszöntése - azok a lányok, akik először vesznek részt a bálon, meglepetést kapnak - nom vacsora - bálkirály - és bálkirálynő választás - értékes tomboladíjak húzása, melynek összértéke ,--Sk, ezért egy tombolajegy ára 20,- Sk - skóttánc és egyéb ínyencségek f e b r u á r 1 3

14 sms-fal Szórakoztató volt látni azt a rengeteg savanyu arcot, mikor megérkeztünk, pedig ök nem is az Udvardi cserkeszeket hiányoltak. Mit is tudják mi az a nélkölözés... Józsi A weboldalunkra érkezett: Egy öregcserkész küldi üdvözletét nagyon szép és érdekes a Web oldalatok. Jó munkát! Ottó bá (Oregon U.S.A.) Puszi mindenkinek -> SZPL, Kopjások, Geszte,... Réku Anikó, mikor beszéljük meg a portyánkat?! Réku Radka, megkaptad a csomagot?:) Réku Minden nap élj úgy mintha ez lenne életed utolsó napja. Reni Üdv mindenkinek akit ismerek, és azoknak is akiket nem. Reni Szia Viki (Hegedüs)! Gratulálok a sikeres szereplésedhez, ügyes voltál. Csak így tovább! Sok sikert a pesti fordulóhoz! Jucu Józsi! Köszönjük a levelet! rózsák Smile szótár A smile az Interneten érzelmek kifelyezésére használt karaktersorozat. :-) Az alapvető smilie. Ezzel a smilie-val ragozhatjuk azt, ha egy gúnyos, vagy vicces megjegyzés történt. ;-) Kacsintó smilie. A felhaszn ló épp egy kacér? s/vagy gúnyos megjegyzést tett. Hívhatnánk ne üss meg azért, amit mondtam smilie-nak is. :-( Rosszalló smilie. A felhaszn lónak nem tetszett, amit mondtál, vagy csalódott, vagy valami miatt depressziós. :-I Közömbös smilie. Jobb, mint egy Kacsintó smilie, de nem olyan jó, mint egy Boldog smilie. :-> A felhasználó valami nagyon csípős megjegyzést tett. :-) -nél rosszabb. >:-> Valami nagyon ördögi megjegyzés lett elejtve. >;-> Kombinált kacsintós és ördögi. Nagyon sikamlós, buja megjegyzés jelzője. Ezek voltak a legalapvetőbbek. (-: A felhasználó balkezes %-) A felhasználó 15 órán keresztül bámulta a villódzó zöld monitort :*) A felhasználó részeg [:] A felhasználó egy robot 8-) A felhasználó napszemüveges 8:-) A napszemüveg a fején van ::-) A felhasználó normális szemüveget hord B-) A felhasználó szarukeretes szemüveget visel 8:-) A felhasználó egy kicsi lány :-)-8 A felhasználó NAGY lány :-{) A felhasználó bajuszos {:-) A felhasználó tupírozott hajat visel }:-( A tupírozás felfelé áll :-[ A felhasználó egy vámpír :-E A vámpír fogai kiállnak :-F Kiálló vámpírfogak, de egy fog hiányzik :-7 A felhasználó savanyú képet vág :-* A felhasználó valami savanyút evett :-)~ A felhasználó nyáladzik :-~) A felhasználó megfázott : -( A felhasználó sír : -) A felhasználó olyan boldog, hogy sír A felhasználó üvöltözik :-# A felhasználó nadrágtartót hord (vagy gemkapcsot) :^) A felhasználónak eltört az orra :v) A felhasználónak eltört az orra, de a másik irányban :<) A felhasználó rögbizik (vagy boxol) :-& A felhasználó nyelve csombókra van kötve =:-) A felhasználó hosszúfejű - -:-) A felhasználó punk rocker - -:-( (a valódi punk rockerek nem nevetnek) :=) A felhasználónak két orra van +-:-) A felhasználó maga a pápa, vagy más egyéb vallási pozícióban van `:-) A felhasználó ma reggel leborotválta egyik szemöldökét,:-) Ugyanaz, csak a másik irányba -I A felhasználó alszik -O A felhasználó ásít/horkol :-Q A felhasználó dohányzik :-? A felhasználó pipázik O-) Megaton Man őrjáratban! O :-) A felhasználó angyal (legalábbis lélekben) :-P Nyahhhh! :-S A felhasználó egy összefüggéstelen megjegyzést tett :-D A felhasználó (rajtad) röhög :-X A felhasználó ki nem nyitja a száját :-C A felhasználó NAGYON hülye < -) A felhasználó kínai < -( A felhasználó kínai,?s nem szereti az efféle humorokat :-/ A felhasználó szkeptikus C=:-) A felhasználó egy A felhasználó átélte a 3. Világháborút (8-o Ez itt Mr. Bill! *:o) És Bozo, a bohóc! 3:] Kicsi smilie 3:[ Szegény kicsi smilie E-:-) A felhasználó rádióamatőr :-9 A felhasználó a száját nyalogatja %-6 A felhasználó agyilag zokni [:-) A felhasználó walkman-t hallgat (:I A felhasználó tojásfejű <:-I A felhasználó A felhasználó turbánt visel :-0 Csöndet! (Nyugis laborgyakorlat) :-: Mutáns Smilie.-) A felhasználónak csak egy szeme van,-) Dettó...de még pislog is X-( A felhasználó épp most murgelt meg 8 :-) A felhasználó egy varázsló Megj.: A fenti smilie-k többségét orr nélkül rajzolva töpe smilie-kat kapunk. :) Törpe smilie forrás: Internet Kedves szülők! Az udvardi Majthényi Adolf alapiskola Szülői Szövetsége az idén ismét megrendezi a már hagyományos szülői bált, február 21-én a kultúrházban. Zenekar: a kürti Krízis együttes A jegy ára: 100 Sk/fő A bálon értékes tomboladíjak lesznek. Farsang van, tehát bálozzunk!!! Még most vegye meg a jegyet az alapiskolában, nehogy lekéssen! Szeretettel várnak mindenkit a szervezők! 1 4

15 Festőiskola játék Még mindig tart a hideg tél. Vajon a két vidám ú mit csinálhat ilyenkor a szabadban? Ha kiváncsi vagy rá, kösd össze számokkal jelzett pontokat, és hamarosan fény derül a rejtéjre. Február 14. a szerelmesek napja - korra való tekintet nélkül. Színezd ki az alábbi képet és ezzel is tedd színesebbé ezt a n(l)apot! Támogatóink: Köszönetet mondunk azoknak a szülőknek és barátoknak, akik nagyban hozzájárultak a Temperamentó fénymásolási költségeinek a csökkentéséhez. Isten zesse meg fáradozásaikat! (És tartsa meg a jószokásukat:-) Médiatámogatóink: f e b r u á r 1 5

16 humor Programajánló február 7. - IX. Szövetségi Közgyűlés február 7. - Palócia Végvárának IV. Cserkészbálja, Palást február 7. - KIK farsangi bál, Csemadok, Érsekújvár február a rokkant szervezet bálja, Udvard február Országos vers- és prózamondó verseny, Budapest február magyar szülők bálja, Udvard március 3. - járási szavalóverseny, Udvard 1 6 Koncert Kicsi Hang február... de ez inkább legyen meglepetés:-) Sport Szúnyog versenyei: február 7. Bécs, 3km február 8. Pozsony, 1,5 km február 21. Sucha nad Parnou, 15km február 28. Prušínovice (Csehország), 10km február 29. Országos, fér ak kategória, 3km Sok sikert! A sportdélután időjontja mindig a Csotthon ajtajára lesz kifüggesztve. Vezetöi meeting február 13-án a Csotthonban, órakor! Tanuljunk angolul! Angol kiejtéssel magyarul - hangosan olvasd fel, ha te nem is érted meg, a melletted levők igen: What can there. (Vadkender.) Hole one a wait say? (Hol van a WC?) One Kate Lee bum. (Van két libám) All cut race. (Alkatrész.) Hot show race. (Hátsórész.) Kitchen get neck. (Kicsengetnek.) New see one up road? (Nyuszi van apród?) One hut one Kate catch came. (Van hatvankét kecském.) Hut are row Zoe saw. (Határozószó.) Tape at war you one a fun. (Tépett varjú van a fán.) Sun cow. (Szánkó.) This no all. (Disznóól.) Kate no mud touch cow one a bock Ron tool. (Két nomád tacskó van a bokron túl.) Beer luck. (Bírlak.) Soul a new. (Szól anyu.) Tap ate a. (Tapéta.) Fog peace call low. (Fogpiszkáló.) G r a f f i t i A Menyország klassz hely, ha nem kéne előtte szívinkfartust kapni. (Pistike) Az embernek három fontos szabályt kell szem előtt tartania. Hogy melyik az a három, senki sem tudja. (Maugham) A zsebszámológép az egyik legfölöslegesebb találmány. Legtöbben mindig tudjuk hány zsebünk van. (graf ti) Nem az a baj, hogy nagy az Isten állatkertje, csak az, hogy nem elég magas a kerítése! (K.) A feleség olyan, mint a monokli. Elegáns viselet, de nélküle jobban lát az ember. (Molnár F.) Csak szép nőt szabad feleségül venni. A csúnya a nyakunkon marad. (D. Kaye) A tehén egy olyan eszköz, amely emberi fogyasztára alkamassá teszi a füvet. (Osváth E.) A mákos bab egy étel, ami úgy készül, hogy kettőt lapozunk a szakácskönyvben. (graf ti) Mire végre sorra kerültem, elfogyott a jó minoségú pacemaker. Azóta amikor megölelem a feleségem, kinyílik a garázsajtó. (M. Pearl) Temperamentó - az udvardi cserkészek havilapja Kiadja a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség 28. sz. Kaszap István Cserkészcsapata, Udvard Vydáva Zväz skautov maďarskej národnosti, Skautský zbor č. 28. Kaszap István, Dvory nad Žitavou Szerkesztők/Redaktori: Hodek Zoltán - Zolti, Hodek Anita, Salgo Viktória - Vicky (Zsilett), Salgó Zoltán - Zsé, Balogh Andrea - Bandi, Vadkerti József - Józsi, Lengyel Judit - Jucu, Maczkó Ferenc - Feri, Jakab Judit, Vida Réka, Makata Renáta Gra kusok: a csapat apraja nagyja, cserkész úk és cserkészlányok. Megjelenik havonta példányszámban. Kapható a könyvtárban, csotthonban, alapiskolában és a templomban. Az újság nem esett át helyesírási és tartalmi cenzúrán. Elérhetőség: , számlaszám: /

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58

Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.58 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva: 2015.05.28 13.47.59 Kitöltő verzió:2.65.0 Nyomtatvány verzió:5.2 Nyomtatva:

Részletesebben

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett 2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött

Részletesebben

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 2006-2007 2005-2006 2004-2005 2003-2004 2002-2003 2001-2002 2000-2001 A tanulók száma 300 250 200 150 100 50 0 257 267 267 243 225 213 199 Osztályok

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben

Kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag új évet kívánnak a szerkesztõk.

Kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag új évet kívánnak a szerkesztõk. Kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag új évet kívánnak a szerkesztõk. c Köszönjük Bogdán és Kristóf tanító néni segítségét, illetve Molnár tanító bácsi közremûködését. Császtok! Újra itt van

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA Student's name : E-mail: Test štampajte i skeniranog ga vratite na e-mail office@centarzaedukaciju.com U slučaju da nemate tehničke mogućnosti, prihvata se i da na datu e-mail adresu pošaljete odgovore

Részletesebben

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT!

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT! 10 2010. December 34. Tunéziai es japán autójelzések. 35. Saját kezűleg.37. Tinédzserek tévéműsora. 38. Kennel része!40.ittrium,kén. 41. Zavart Ede. 43. Írógéppel kimásol. 45. Paul (1879-1940) svájci festőművész.

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Botfai Angyalok Lapja Havonta Élethűen

Botfai Angyalok Lapja Havonta Élethűen NEFMI ZALAEGERSZEGI GYERMEKOTTHONA HIVATALOS LAPJA Hírek Mindennapok Programok Irodalom Érdekességek Sport Rejtvény Kultúra Aktuális Magazin Botfai Angyalok Lapja Havonta Élethűen 2011. május www.zegispeci.hu

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

A környék legjobb sulija

A környék legjobb sulija A környék legjobb sulija Szerintem minden diák egyetért velem, ha azt mondom, hogy egy jó suliban rengeteg a program. Persze az még jobb lenne, ha a gyerekeknek kellene tanítania a tanárokat, de ezt sajnos

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE 13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE Mindegyikünknek kétféle szokásai vannak: jók és rosszak. A jó szokásaink közelebb visznek minket álmaink földjére, és a rosszak távolabb visznek álmaink földjétől. A jó szokások

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

Karácsony máshol, máshogyan

Karácsony máshol, máshogyan Karácsony máshol, máshogyan A karácsonyt sokféleképpen lehet ünnepelni, s mivel a téma nem is oly régen még aktuális volt, gondoltam, pár újonnan szerzett információt közölnék iskolánk szorgalmas diákjaival:

Részletesebben

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának

Részletesebben

humorpakk10.txt 2 nő beszélget

humorpakk10.txt 2 nő beszélget 2 nő beszélget humorpakk10.txt 1. Szia! 2. Szia! 1. Mi van? 2. Zűr. 1. Veled? 2. Nem. 1. Hanem? 2. Hallgatsz? 1. Hallgatok. 2. Esküdj! 1. Esküszöm! 2. Válnak. 1. Kik? 2. Olgáék. 1. Ok? 2. Rájött. 1. Olga?

Részletesebben

Vissza-és előretekintés

Vissza-és előretekintés Az igazi élmények mindig nyáron születnek, észrevetted? Talán mert nyíltabbak és bátrabbak vagyunk, talán a napsütés okozza, és a sok nyíló virág. Aztán jön az ősz, elkezdődik az iskola és az egész nyüzsgés

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Önkormányzati hírek. Temetői urnafal megváltás

Önkormányzati hírek. Temetői urnafal megváltás KUNBARACSI HÍRMONDÓ 2016. XV. ÉVFOLYAM, Január Február Megjelenik kéthavonta Önkormányzati hírek Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselőtestülete a 2016. február 16-ai ülésén elfogadta a 2016. évi költségvetést,

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám Adjatok hálát az ÚRnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt! 1Krón. 16,8 Kedves Testvérem!

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat!

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat! nyelv: A nyelv arra való, hogy el tudjuk mondani másoknak, amit gondolunk, és mások gondolatait meg tudjuk érteni. Nagyon régen alakult ki, és folyamatosan változik. A nyelv részei: a hangok, a szavak,

Részletesebben

Kapásod van! Figyelj! Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket.

Kapásod van! Figyelj! Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Kapásod van! Figyelj! Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. János 15,16 Jézus Péter bárkáját választja, a mélyre küldi, és olyan döntést kíván tőle, amely egyedül személyes hitén

Részletesebben

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Á G F A L V I K R Ó N I K A XV. évfolyam 9. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2014. SZEPTEMBER XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Versenykiírás Az eddig megrendezett futófesztiválok sikere

Részletesebben

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!!

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! A VAJDA PÉTER ÉNEK- ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA LAPJA 18. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2012. JÚNIUS Botos Auróra 3.s JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! tartalom JÚNIUS 3 Kiváló Vajdások 4 Pedagógusnapra 5 Németországban Comeniussal

Részletesebben

Márti FELHÍVÁS! Március - Tavaszelõ hava. Vallási ünnepek: Jeles napok: Kalendárium

Márti FELHÍVÁS! Március - Tavaszelõ hava. Vallási ünnepek: Jeles napok: Kalendárium 2005. március A Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótereinek lapja V. évf. 3. szám Kegyelmekben gazdag, áldott húsvétot kívánunk! - - Ébredj tavasz, pattanj rügy! Kalendárium - Március - Tavaszelõ hava

Részletesebben

Nyelvhasználat. - Legyen szíves! - Egészségedre! - Gyere be! - Mit tetszik kérni? - Jó éjszakát! Melyik a helyes válasz? Jelöld be!

Nyelvhasználat. - Legyen szíves! - Egészségedre! - Gyere be! - Mit tetszik kérni? - Jó éjszakát! Melyik a helyes válasz? Jelöld be! Nyelvhasználat Kinek mondod? Írj a mondatok mellé 1-est, ha gyereknek, 2-est, ha olyan felnıttnek, akivel nem tegezıdsz (nem Szia-t köszönsz neki), és X-et, ha mindkettınek! (5 pont) - Legyen szíves! -

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa. Önkormányzati hírek

IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa. Önkormányzati hírek Benei Hírmondó IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa Önkormányzati hírek Az önkormányzat képviselő-testülete 2011. február 14-én testületi ülést

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

A levél. Kitől kaphatunk hivatalos levelet? Írj minél többet! Kérj segítséget szüleidtől!

A levél. Kitől kaphatunk hivatalos levelet? Írj minél többet! Kérj segítséget szüleidtől! A levél Olvasd el! A kapcsolattartás gyakori eszköze a levél, amely zárt üzenet, így a bizalmas adatok közlésére is alkalmas. A levéltitok megsértése bűntett. A levél tartalmaz a téma kifejtésén kívül

Részletesebben

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz. Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha

Részletesebben

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni. Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

Bibliai tanítás a részegségről

Bibliai tanítás a részegségről Bibliai tanítás a részegségről ADUNARE Bibliai tanítás a részegségről A részegségről tanulni nehéz feladat de ugyanakkor nagyon fontos. Mi úgy szeretnénk leélni az életünket hogy az Istennek tetsző legyen

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

Kovács Nóri Kanadai koncert turnéja 2015 képes úti beszámoló

Kovács Nóri Kanadai koncert turnéja 2015 képes úti beszámoló Kovács Nóri Kanadai koncert turnéja 2015 képes úti beszámoló Kedves Barátaim, Ismerőseim! Fantasztikus 3 hetet töltöttem a múlt év végén Kanadában. A rengeteg élményt még mindig nem sikerült teljesen feldolgoznom,

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7.

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. 2011.10.24. hétfő Ma reggel 9:00-kor a Kőbánya-Kispest 200E buszmegállójában találkoztuk. Felszálltunk a buszra és elindultunk a Liszt Ferenc (Ferihegy) reptér

Részletesebben

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23.

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. Van olyan ember Tartalomjegyzék 67-es út (Republic)... 18 A széllel szemben járok (Fonográf)... 13 Az ünnep (Zorán)... 17 Élsz valahol (Fonográf)... 11 Elvonult a

Részletesebben

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk?

Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? Dénes Viktor: De akkor miért harcolunk? 2013. február 6., 11:00 Sorozatunkban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen ebben az évadban végzősöket, Novák Eszter és Selmeczi György zenés szakirányú osztályának

Részletesebben

NEMZETI NAGYTÁBOR. Korosztály: Minden korosztálynak szól (minimum 8. betöltött év és befejezett 2. osztály)

NEMZETI NAGYTÁBOR. Korosztály: Minden korosztálynak szól (minimum 8. betöltött év és befejezett 2. osztály) 1. Általános tudnivalók Időpont: 2013. augusztus 11-19. Helyszín: Ócsa NEMZETI NAGYTÁBOR Résztvevők: minden magyar cserkészcsapatból legalább egy őrs jelenléte magyar ajkú cserkészek világszerte kárpát-medencei

Részletesebben

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok 2005/6 Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek,

Részletesebben

Cukimami én idős motiváció:

Cukimami én idős motiváció: Cukimami s én idő ió: c motivá Énidó Kezdjük ott, hogy miért is fontos, az Énidő; Magad miatt, mert kell, hogy érezd; az anyasággal nem veszítetted el a nőiességedet, azt, hogy egy önálló és utánozhatatlanul

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska!

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska! Hosszúhetény Online H.H.Franciska 2012. júl. 24. 12:00 Válasz #70 Köszi a gyors választ! Csak arra tudok gondolni, hogy nem jutott el a felajánlás az illetékesekhez, mert máskülönben biztosan éltek volna

Részletesebben

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen?

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Természetesen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, de sajnos a hétköznapok taposómalmában nem mindig veszi észre az ember, hogy bizonyos reakciókkal

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról? (Interjú 2.) Pleskonics Istvánné 2014. január 4-én, egy esős, borongós szombat délutánon három órát beszélgettünk Irénke nénivel előzetes egyeztetés után Alkotmány utcai lakásában. Délután kettőtől délután

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Karácsony A szeretet ünnepe?

Karácsony A szeretet ünnepe? A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 12. szám 2009. december Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Karácsony A szeretet ünnepe? Ha az autók

Részletesebben

Húsz év mellékvágány után újra lendületben

Húsz év mellékvágány után újra lendületben 2007-06-22 Húsz év mellékvágány után újra lendületben Bodrogi Gyula a mesterekről, a zsákutcákról és a nagy visszatérésről Bodrogi Gyula, a Nemzeti Színház művésze, valósággal kivirult, mióta nem a Vidám

Részletesebben

Hogy kezdtem el írni?

Hogy kezdtem el írni? Hogy kezdtem el írni? Caracas, Venezuela, 1970. május 30. A beszéd a caracasi Ateneóban hangzott el. Később a bogotái El Espectadorban is megjelent. Juan Carlos Zapata így írt róla: Gabo Caracasban született,

Részletesebben

2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM

2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Horváth István polgármester Pályzati felhívás BURSA HUNGARICA ösztöndíjra A Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjprogram keretében új pályázati

Részletesebben

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Sióagárd Község Önkormányzata 2014. JANUÁR VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM LELKI ÚTRAVALÓ 2. oldal AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÁSA 3. oldal FELHÍVÁS - SIÓAGÁRDI ÉRTÉKTÁR 4. oldal MEGHÍVÓ RENDEZVÉNYEKRE 5. oldal KILIÁN

Részletesebben

BOGÁNCS SÁRI. A 2. sz. Bodnár Gábor cs.cs. hírlevele. 5. évfolyam nyári szám

BOGÁNCS SÁRI. A 2. sz. Bodnár Gábor cs.cs. hírlevele. 5. évfolyam nyári szám BOGÁNCS SÁRI A 2. sz. Bodnár Gábor cs.cs. hírlevele 5. évfolyam nyári szám Amikor elkészül a csapat hivatalos évi tablóképe, tudjuk, hogy közeledik az évvége. Ilyenkor átgondoljuk, milyen sikereket értünk

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

IGE. rovat. Lelki percek

IGE. rovat. Lelki percek A nyíradonyi Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola lapja I. évfolyam, 1. szám Nyíradony, 2011. október Lelki percek Papp Miklós lelki igazgató rovata Ha azt mondod egy embernek: milyen nagyszerű

Részletesebben

SZKÚL-NYÚÚZ. I. évfolyam 3.szám (május-június) - a diákság lapja - Búcsú(s)zó

SZKÚL-NYÚÚZ. I. évfolyam 3.szám (május-június) - a diákság lapja - Búcsú(s)zó SZKÚL-NYÚÚZ I. évfolyam 3.szám (május-június) - a diákság lapja - Búcsú(s)zó Gyorsabban repült az idő, mint gondoltuk, hamarosan indul a visszaszámlálás a tanév végéig. Döcögősen, de határozott célokkal

Részletesebben

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens Egy hónap Hollandiában Nagy Nikolett Fogászati asszisztens A kezdetek Úgy érzem, duplán is szerencsésnek mondhatom magam, hogy sikerült kijutnom Hollandiába.Egyrészt, mert hatalmas élményt jelentett számomra

Részletesebben

Egészség-ábécé. Kalendárium. Mese. Tudod-e? Ügyeskedj! Információk. - A helyes napirend. - Farsang. - A sziú indiánok és a feketelábúak

Egészség-ábécé. Kalendárium. Mese. Tudod-e? Ügyeskedj! Információk. - A helyes napirend. - Farsang. - A sziú indiánok és a feketelábúak 2009. február A Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótereinek lapja IX. évf. 2. szám Kalendárium - Farsang Mese - A sziú indiánok és a feketelábúak Ügyeskedj! - Rejtvények, fejtörők Egészség-ábécé - A

Részletesebben

Növekvő gyermeklétszámok

Növekvő gyermeklétszámok IX. évf. 5. sz. 2012. augusztus www.kiralyhegyes.hu Növekvő gyermeklétszámok óvodánkban, iskolánkban Palánta ültetvényezések a fóliasátorban Útkarbantartási munkálatok Egészségügyi szűrővizsgálatok Ingyenes

Részletesebben

Mars és Vénusz párkeresőben

Mars és Vénusz párkeresőben Mars és Vénusz párkeresőben 1. Bevezetés Sok férfi és nő szeretne biztonságos párkapcsolatban élni, de legtöbbjüknek fogalma sincs arról, hogyan és hol keresse az igazit. Arról pedig még kevésbé, hogy

Részletesebben

Kovács Sándor 1. Advent Kolozsváron?

Kovács Sándor 1. Advent Kolozsváron? Kovács Sándor 1 Advent Kolozsváron? De te, Efrata Betlehemje kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között; mégis belőled származik majd nekem Izraelnek jövendő uralkodója, származása az ősidőkre nyúlik vissza.

Részletesebben

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása Gratulálok a döntésedhez! Kalló Melinda vagyok és üdvözöllek az első leckén! Ez egy kicsit rendhagyó tanítás lesz,

Részletesebben

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése.

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése. Három nap veled A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola a Három nap veled elnevezésű pályázatot immár második éve nyeri meg. A 2007-2008-as tanévben az Egri Gyakorló Általános Iskola diákjaival tölthettünk

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

SZASZÁÉK gondoskodnak.

SZASZÁÉK gondoskodnak. ÉBREDÉS A PÁRI IFJÚSÁGI ÉS NEMZETISÉGI EGYESÜLET TÁJÉKOZTATÓ SZÓRÓLAPJA 2009. JÚNIUS PÁRI, Nagy utca 24. Teleház Telefon: 74/887-391 E-mail: ebredes.pari@vipmail.hu Meghívó PÖRKÖLTFŐZŐ VERSENY A Pári Ifjúsági

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

A 19-20.században terjedt el az adventi koszorú és kalendárium készítése, melyekkel szintén a várakozást fejezték ki.

A 19-20.században terjedt el az adventi koszorú és kalendárium készítése, melyekkel szintén a várakozást fejezték ki. DECEMBER- KARÁCSONY HAVA-ÁLOM HAVA JELES NAPOK December 25. Karácsony December 26. Karácsony NÉPSZOKÁSOK, NÉPI HIEDELMEK ADVENT Advent a kereszténység egyik legfontosabb időszaka: a négy hét alatt a hívek

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám Mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lk 2,11 Kedves Testvéreim! Karácsony számomra

Részletesebben

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,

Részletesebben

Az Esélyegyenlőségi klub 2014. év februári beszámolója

Az Esélyegyenlőségi klub 2014. év februári beszámolója Az Esélyegyenlőségi klub 2014. év februári beszámolója Február 03-án, az idősödő szervezet, testi változások, és az egészséges öregedés 30 pontja című olvasmányok megvitatására került sor a hallottak alapján.

Részletesebben

A legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben (Arany János) Az igazat mondd, ne csak a valódit.

A legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben (Arany János) Az igazat mondd, ne csak a valódit. FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG A legnagyobb cél pedig itt, e földi létben ember lenni mindég, minden körülményben (Arany János) Az igazat mondd, ne csak a valódit. (József Attila) A rendszerváltozás veszteseinek

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

2011.június XXI. évfolyam 6.szám BAJÓTI LAKODALMAS A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA. Bajóti Kisbíró

2011.június XXI. évfolyam 6.szám BAJÓTI LAKODALMAS A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA. Bajóti Kisbíró 1 Bajóti Kisbíró A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA 2011.június XXI. évfolyam 6.szám BAJÓTI LAKODALMAS A vőfély elbúcsúztatja a menyasszonyt és a vőlegényt szüleitől,testvéreitől, barátaitól, Lakodalmas menet

Részletesebben

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek?

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Tudod, az úgy van próbált Verena beszélgetést kezdeményezni Alexandrával a reggelinél. Nyújtotta a szavakat, nem nagyon tudta, hogyan mondja meg négyéves kislányának,

Részletesebben

Hogy azt válasszam, akit szeretnék, és azt kapjam, akit megérdemlek

Hogy azt válasszam, akit szeretnék, és azt kapjam, akit megérdemlek 32 Hogy azt válasszam, akit szeretnék, és azt kapjam, akit megérdemlek Kisnémet Mónika Nincs kockázat a szerelemben, és ezt te is meg fogod tanulni. Az emberek évezredek óta keresik és megtalálják egymást.

Részletesebben

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21.

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Utassy József Általános Iskola Az előkészületek Iskolánkban nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy a,,határtalanul pályázat keretében a hetedik osztályos tanulók egy

Részletesebben

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny

Részletesebben

2012. Május ANGYALKERTI HÍRMONDÓ

2012. Május ANGYALKERTI HÍRMONDÓ 2012. Május ANGYALKERTI HÍRMONDÓ KATICA Mennyi, mennyi minden. Annyi minden történt mostanában. Áprilist zártuk a kiállítással, utána készültünk az anyák-napjára nagyon ügyesek voltak, 11-én pénteken délelőt

Részletesebben

Locsolóvers. Írjatok tréfás locsolóverset úgy, hogy az alábbi szavakból legalább 4 szerepeljen benne! Megoldások

Locsolóvers. Írjatok tréfás locsolóverset úgy, hogy az alábbi szavakból legalább 4 szerepeljen benne! Megoldások Locsolóvers Írjatok tréfás locsolóverset úgy, hogy az alábbi szavakból legalább 4 szerepeljen benne! bar, görény, egyensúly, nyuszi, merkaptán, gáz, turbina Megoldások BrO2KKO2Li Látod azt a szép kis nyuszit?

Részletesebben

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15.

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. 1994-2009 15 évesek lettünk! EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. ÉVFORDULÓJÁT A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR Képeink a 2008. év legrangosabb

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999

Részletesebben