JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés február 27-i üléséről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2015. február 27-i üléséről"

Átírás

1 5087-1/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés február 27-i üléséről Az ülés helye: Baja, Városháza Díszterem, Szentháromság tér 1. Jelen vannak: Dr. Balogh László, Fercsák Róbert, Gáspár Ferenc, Gáspár Zsolt, Hornyák József, Jankovszki Zoltán, Jekő Attila, Kiss Kálmán Tibor, Kollár László, Lenkei Róbert, Mamuzsits Sándor, Nagy Lajos, Oberna Zoltán, Pap Ágnes, Rausch Sándor, Rideg László, dr. Skribanek Zoltán, Szedmák Tamás, Szűcs Imre, Temerini Ferenc, Varga Nelli, Vörösmarty Attila, Dr. Zöld László Csabáné (23 fő) Igazoltan távol maradt: Suhajda Krisztián (1 fő) Meghívottak: Zsigó Róbert, államtitkár, országgyűlési képviselő Dávid Károly, Bács-Kiskun megyei rendőr-főkapitány András István, bajai rendőrkapitány Rideg László elnök: Köszönti a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés tagjait, az ülés résztvevőit. Külön köszönti Zsigó Róbert államtitkár urat, országgyűlési képviselőt és Fercsák Róbertet, Baja város polgármesterét, mint házigazdát. Egyúttal megköszöni polgármester úrnak azt a lehetőséget, hogy a megyei közgyűlés ülésének helyet adott, ezzel is elősegítve a megye és a települések közötti kapcsolatokat. A jelenléti ívek alapján megállapítja, hogy a megyei közgyűlés határozatképes, az ülést megnyitja Oberna Zoltán képviselő, a JOBBIK frakcióból az ülést megelőzően írásban jelezte napirend előtti felszólalási szándékát, melynek Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat állami alulfinanszírozásából származó gazdasági ellehetetlenítés címet adta. Megadja a szót Oberna Zoltán képviselő úrnak, a JOBBIK frakcióból. Oberna Zoltán: Szó szerint: Köszönöm a szót elnök úr. Mivel a mai ülésünk fő része a költségvetés, így néhány lesújtó adattal szeretnék rávilágítani Önkormányzat gazdasági helyzetére. Sok negatív tapasztaltunk van már a kormány intézkedéseiből, láttunk ellehetetlenített 2000 fő alatti településeket, melyeknek a szomszédos településekkel közös Önkormányzatot kellett alakítani, iskolák megszüntetését, összevonását, ezen intézkedésekkel az állam gyakran az egyébkent is nehéz helyzetben lévő településeket hozta még nehezebb helyzetbe. Jelenleg a Megyei Önkormányzatok így a Bács megye Önkormányzat kivéreztetésének folyamatát látjuk. Még 2012-ben a költségvetési, működési célú, és a pénzforga-

2 - 2 - lom nélküli bevétel eft volt ban negatív irányú átalakuláson esett át Önkormányzatunk. Nagymértékben feladatokat vontak el, és a működési támogatás drasztikus elvonása történt. Így a már említett 2012 évi közel 10 milliárd Ft támogatási bevétel 2013-ra eft-ra esett vissza kb. a 3% ára. Ez a nagymértékű elvonás eredményezte azt, hogy bár az Önkormányzatunk költségvetése, megfontolt, maximálisan takarékos mégis tarthatatlan a költségvetési egyensúly. Így 2014-ben a költségvetési hiány eft, volt melyet az előző évek pénzmaradványának igénybevételéből pótol az Önkormányzat. A 2015 évi költségvetésben tervezett hiány eft. melyet szintén az előző évek pénzmaradványából pótol az Önkormányzatunk. Ez az állapot a tartalékainkat figyelembe véve jó esetben a 2016 év végéig tartható. Ki kell jelentenünk, a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat hamarosan csőd közeli helyzetbe, és a teljes ellehetetlenülés határára kerülhet. Remélem, kormánypárti képviselőtársaim is látják, érzik a gazdasági helyzetünk súlyosságát, és mérlegelik, hogy a kormány mérhetetlen alulfinanszírozása ellehetetlenített helyzetbe hoz Önkormányzatokat és hogy ezek Megyei szintű Önkormányzatok, ez a felelőtlen politika csúcsa. Vajon mi a Kormány célja? Két folyamatot tudok előrevetíteni: A kormány teljesen kivérezteti, ellehetetleníti a Megyei Önkormányzatokat, majd a tőlük megszokott gyors és gyakran átgondolatlan törvénnyel megszünteti ezeket. Feladatkörét szerepét pedig átveszik a Kormány, ill. a Járási hivatalok. 2. lehetőség a kivéreztetés után jön a Kormány látszatpolitikája, mentőcsomagot ad az Önkormányzatoknak, ezután elmondhatják nagylelkűen segítettek. Nem mentőcsomagot várunk a Kormánytól, hanem az Önkormányzatunk működéséhez elegendő állami támogatást, mellyel fenntartható a költségvetési egyensúly. Szó szerinti vége. Rideg László elnök: Oberna Zoltán felszólalására reagálva elmondja, hogy a megyei önkormányzatok az Alaptörvényben szerepelnek, részei a magyar önkormányzati rendszernek. Az Alaptörvény módosítása nélkül nem szüntethető meg egyetlen önkormányzat sem, így a megyei önkormányzat sem. A csőd közeli helyzettel kapcsolatosan ő ezt másként látja, mint a képviselő. A költségvetés éves kiadása a rendelkezésre álló bevételek alapján tervezhető meg, amely nem egyezik meg az év végi előirányzati összeggel. Az elmúlt év december 31-én a megyei önkormányzat számláján több mint 130 millió Ft szerepelt, mely az év végleges pénzügyi lezárásakor a zárszámadási anyagban kerül pontosításra. Ami a tartalékokat illeti, meg a következő évek költségvetését, úgy gondolja, hogy az elmúlt években is az önkormányzat februárban meghatározott eredeti előirányzatokat tartalmazó költségvetés év végére jóval nagyobb összegeket tartalmazott az évközi módosítások következtében. Köszönhető mindez annak, hogy az önkormányzat számos pályázatot nyújtott be és nyert el, melyek eredményeképpen a pénzügyi helyzet év közben sokat javult. Várhatóan hasonló lesz az idei évi költségvetés is. A költségvetésről még el lehet azt mondani, hogy takarékossági intézkedések kerültek bevezetésre mind az önkormányzat, mint a hivatal vonatkozásában. Ugyancsak napirend előtti felszólalást jelentett be Mamuzsits Sándor, az MSZP frakcióból a Felső-bácskai falvak elnéptelenedése címmel. Megadja a szót Mamuzsits Sándor képviselő úrnak, az MSZP frakcióból.

3 - 3 - Mamuzsits Sándor: Szó szerint. Nagyon szépen köszönöm tisztelt elnök úr. Tisztelt közgyűlés! Kihasználom a lehetőséget, hogy itt felső-bácska északi peremén, Baján ülésezik a közgyűlés, és beszélek néhány mondat erejéig felső-bácskáról. A megye 119 településének ¼-e, gyakorlatilag több mint 30 település tartozik felső-bácskához. Ez azt jelenti, hogy a megye lakosságának is majdnem ¼-e, közel 120 ezer lakos él felső-bácskában. Ezek közül a legnagyobb város amiről már az előzőekben szó is volt több mint 36 ezer fővel, Baja városa. A legtöbb anomáliával, a legtöbb gonddal, problémával rendelkező felső-bácskában a határ-menti településeink, az a 10 község, Hercegszántótól Kelebiáig, ahol a felső-bácska legjobb minőségű földjei találhatóak, és ha a legeknél tartunk, sajnos itt a legnagyobb a munkanélküliség sajnos. Emiatt kértem szót. Itt élek, a 10 település egyikén, Madarason, amit néhány évtizeddel ezelőtt még a megye gyöngyszemének tartottak, ma már a településünk a túlélésért küzd. Ma a munkanélküliség miatt, a kilátástalanság, a nagyfokú elvándorlás, az ottmaradók elöregedése és az idősek kihalása után pedig a falu elsorvadása és elnéptelenedése tapasztalható. De elmondhatom ezt a másik 9 településről is. Talán ebből Bácsalmás van egy kicsit jobb helyzetben. Eltűnt az ipar. Újrapolarizálódik és néhány nagygazda kezében centralizálódik a településeken a mezőgazdaság. Sajnos ebből adódóan egyre erősödik a szegénység. Tennivalóink vannak és tennünk is kell, és engedjék meg, hogy elmondjam ezzel kapcsolatban is a gondolataimat. Három fő dolgot látok annak érdekében, hogy elinduljon itt egy továbblépés, egy fejlődés. Első és legfontosabbnak tartom a munkahelyteremtést, másodiknak a határon átnyúló kapcsolataink kihasználását és ezen belül új gondolatok bevitelét, harmadikként pedig nagyon fontos a közlekedési infrastruktúra fejlesztése. Az elsőhöz kapcsolódva. A munkahelyteremtéshez a mezőgazdaságban nagy lehetőségek voltak és vannak ma is. Az új típusú szövetkezetek kialakításáról többet hallottunk mostmár Kormányzati szinten is, azonban nem látjuk, nem érezzük, hogy ezzel megszólítanák a falvakat, illetve ott elindulna ez irányú szervezkedés. Nagyon fontos lenne, ha nem is a régi, több évtizeddel ezelőtt jól működött háztáji gazdaságokat, de valami hasonló formátumot kell megtalálni, amivel munkához juttatjuk az ott élőket, illetve a jövedelemszintet tudjuk ezzel erősíteni. A másik ilyen dolog az ipartelepítés. Mint említettem, eltűnt az ipar. Ha csak Maradarast említem, szülőfalumat, ott néhány évtizeddel ezelőtt, mintegy 300 főt foglalkoztatott, gyakorlatilag a munkaképes lakosság mintegy ¼-ét egy budapesti székhelyű irodagép-technikai vállalat, két ipari termelőszövetkezet és számos más iparral foglalkozó kis cég. Ma ezekből egy sem található meg, a legnagyobb foglalkoztatók az intézmények. Tehát ebben is megoldást kell találni, hogy azok a még erre a feladatra alkalmas ott élő emberek munkát találjanak és ezzel együtt jövedelemhez jussanak. A másik ilyen dolog, amiben kitörési lehetőséget látok, ez pedig a határon átnyúló kapcsolatok. A településeknek kiváló testvér-települési kapcsolataik vannak. Itt gondolok a hagyományőrzésre, a kulturális, turisztikai, sportkapcsolatokra, amelyek kiválóan és példamutatóan működnek. Azonban úgy gondolom, hogy ideje ezen egyet váltani, továbblépni és a gazdasági kapcsolatok kialakításán gondolkodni. Tudom, vannak próbálkozások. Azonban a határ-menti településeknél nem tapasztalom ennek a gyakorlati hasznát. Ebben segítségre van szükségük, úgy gondolom, és ebből kiindulópont lehet a határon átnyúló kapcsolatok, a testvértelepülésekkel való kapcsolatok erősítése. A harmadik ilyen gondolatom, ami nagyon fontos, ez pedig a közlekedésinfrastruktúra fejlesztése. Az egyik legelmaradottabb úthálózattal rendelkezik Bajától Délre az a területrész, amiről beszélek. Volt szerencsém részt venni a BKMT Nonprofit Közhasznú Társaság záró konferenciáján, ahol Szeged-

4 - 4 - Szabadka-Csikéria-Bácsalmás-Baja vasútvonal építésének projektzárója történt. Azon a konferencián szomorúan hallottam, hogy addig, míg Szeged és Szabadka között megvalósul a vasút, addig a közeljövőben nincs kilátás arra, hogy Szabadka és azon kívül Csikéria, Bácsalmás, Baja irányába ugyanez megvalósuljon. Elhanyagoltak ezek a vasútvonalak, valójában nincs igazi lehetőség a gazdasági fejlődésre. A másik ilyen nagyon fontos és évtizedek óta anomália az M9-es autópálya. Számunkra, a déli rész számára kitörési pontot jelentene, ha az M9-es legalább a megyében megépülne, összekötné a 6-ost az M5-össel, az már hab lenne a tortán, ha ebből egy leágazást tudnánk Jánoshalma magasságában kiépíteni, és Bácsalmás határátkelőhelyet teherforgalommal minősítve egy hatalmas tranzitforgalmat lehetne elindítani. Ezen az M9-esen ott árválkodik a Szent László híd és egy bekötő az 51- esig és nincs tovább. Örülnék, ha a megye felvállalná azt, hogy ez az út minél előbb továbbépüljön és alapvetően ennek a déli résznek a fellendülését hozza. Tisztelt Közgyűlés! Ezek lettek volna, amiket nagyon fontosnak tartok annak érdekében, hogy felső-bácska fellendüljön, a jelenlegi stagnálásából kitörjön és kölcsönösen a fejlődő területhez tartozzon. Köszönöm a figyelmüket. Szó szerinti vége. Rideg László elnök: Köszöni a jó szándékú hozzáállást, mely a térség fellendítését helyezi előtérbe. Véleménye szerint az ipar nem most tűnt el, hanem egy hosszabb folyamat eredményeképpen. Nagy lehetőség lesz ennek a térségnek a határon átnyúló kapcsolatok fellendülése. Szerbia és Magyarország között felélénkültek a határ-menti kapcsolatok. Külön keret áll rendelkezésre a határ-menti kapcsolatok elősegítésére. A héten megbeszélésre kerül sor Újvidéken, ahol kiemelt témakör lesz a vasútvonal fejlesztése. Ez a vasútvonal Szegedről indul és Szabadkán keresztül Bajára érkezne és részese lehetne akár Konstancától az Adriáig húzódó vasúthálózatnak, amely a közlekedést és áruszállítást jelentősen erősítené. Mindez nem kis feladat és szervezés, valamint jelentős pénzösszeg is szükséges hozzá, de bekerült a két ország közötti fejlesztendő célterületek közé. A jégeső-elhárító rendszer kiépítése is közös kapocs a két ország között, ha megvalósul jelentős védelmet fog nyújtani a gazdálkodók számára. Itt lesz jelentősége a területfejlesztési pénzeszközöknek és a megye szerepének ezeknek a pénzeszközöknek a szétosztásában. Későbbi napirenden szerepel majd az az előterjesztés, mely a jövőbeni pályázatok pontozási szempontjait határozza meg, vagyis azokat a kérdéseket, melyeket a megye fontosnak tart. A rendelkezésre álló fejlesztési összegekből 1,5 milliárd Ft-os keret csak a határ-menti területek plusz fejlesztésére fordítana a megye a rendelkezésre álló 63 milliárd Ftból. Megemlíti még, mint a térség felemelését szolgáló programot, az Egészséges Bács-Kiskunért programot is, melyben a résztvevők döntő többsége a megye déli részéről, a határ-közeli területekről kerül ki. Javasolja, hogy a közgyűlés fogadja el a meghívóban szereplő napirendet. (Határozathozatalkor a közgyűlés 22 tagja tartózkodott az ülésteremben.) A Megyei Közgyűlés 22 igen szavazattal döntött:

5 - 5-1/2015. (II.27.) Kgy. H a t á r o z a t A közgyűlés ülésének napirendje 1. Tájékoztató két testület közötti ügyekről Előadó: Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke 2. Előterjesztés a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat évi költségvetési rendeletének módosítására Előadó: Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke 3. Előterjesztés a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat évi költségvetési rendeletének megalkotására Előadó: Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke 4. Előterjesztés a megyei közgyűlés évi munkatervének megállapítására Előadó: Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke 5. Előterjesztés a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Hivatala évi belső ellenőrzési tervére Előadó: dr. Szigeti László, megyei főjegyző 6. Előterjesztés a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat évi éves összesített közbeszerzési tervére Előadó: Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke 7. Beszámoló a Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság második félévi tevékenységéről Előadó: Szántó István, a megyei értéktár bizottság elnöke 8. Előterjesztés a Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság évi munka- és pénzügyi tervének jóváhagyására Előadó: Szántó István, a megyei értéktár bizottság elnöke 9. Előterjesztés a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a területi nemzetiségi önkormányzatok közötti együttműködési megállapodások felülvizsgálatára Előadó: Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke 10. Előterjesztés a Bács-Kiskun Megyei Integrált Területi Program (ITP) Területi Kiválasztási Kritérium Rendszerének meghatározására, elfogadására Előadó: Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke 11. Tájékoztató a Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Kft. Egészséges Bács- Kiskunért című pályázatának beadásáról Előadó: dr. Farkas László, ügyvezető 12. Előterjesztés a Veránka-szigeti ingatlanok és ingóságok vagyonkezelői jogának átvételéről Előadó: Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke

6 Előterjesztés a Horse-trails című projekt sikeres megvalósítása érdekében a Tegyünk Izsákért Egyesülettel kötött kölcsönszerződés módosításáról Előadó: Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke 14. Tájékoztató a megyét érintő migrációról Előadó: Dávid Károly r. dandártábornok, megyei főkapitány 15. Egyebek Értesülnek: Megyei Közgyűlés tisztségviselői, tagjai, megyei főjegyző, aljegyző 1. sorsz. napirend: Tájékoztató két testületi ülés közötti fontosabb ügyekről (A közgyűlés elnökének 5216/2015. iktatószámú és 1. sorszámú előterjesztése a jegyzőkönyv melléklete.) Rideg László elnök: A tájékoztatóhoz hozzáfűzi, hogy annak formája és szerkezete a korábbiakhoz képest más, nem egy naptári felsorolás, hanem témákat tartalmaz és azokhoz fűz egy kis értékelést is. Véleménye szerint ebben a szerkezetben jobban megismerhető munkája. Dr. Balogh László: Örömmel olvasta az anyagban, hogy az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága tárgyalt a jégeső-elhárító rendszerről. Kéri a megye vezetését, amennyiben lehetséges, tegye lehetővé megismerni a tárgyalásról készült bizottsági jegyzőkönyvet. Rideg László elnök: Nem látja annak akadályát, hogy minden frakcióhoz eljuttassák a jegyzőkönyvet. A bizottsági ülésén elhangzott, hogy az utóbbi évek egyik legalaposabban tárgyalt anyaga volt a jégeső elhárítás módozatainak és lehetőségeinek a megvitatása. Kéri, hogy döntsenek az írásos tájékoztatóról. (Határozathozatalkor a közgyűlés 22 tagja tartózkodott az ülésteremben.) A Megyei Közgyűlés 21 igen, 1 tartózkodó szavazattal döntött: 2/2015. (II.27.) Kgy. H a t á r o z a t Tájékoztató két testületi ülés közötti ügyekről A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés a két testületi ülés közötti fontosabb ügyekről készített tájékoztatót tudomásul vette. Értesülnek: Megyei Közgyűlés tisztségviselői, tagjai, megyei főjegyző, aljegyző 2. sorsz. napirend: Előterjesztés a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat évi költségvetési rendeletének módosítására (A közgyűlés elnökének 5155/2015. iktatószámú és 2. sorszámú előterjesztése a jegyzőkönyv melléklete.)

7 - 7 - A bizottságok támogató véleményét a kiosztós dossziéban találják. Kéri, döntsenek a költségvetés módosításáról. (A rendelet alkotásakor a közgyűlés 22 tagja tartózkodott az ülésteremben.) Szavazás után megállapítja, hogy a közgyűlés 18 igen, 4 tartózkodó szavazattal az 1/2015. számú rendeletével döntött az önkormányzat évi költségvetési rendeletének módosításáról, amely a jegyzőkönyv mellékletét képezi. 3. sorsz. napirend: Előterjesztés a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat évi költségvetési rendeletének megalkotására (A közgyűlés elnökének 5142/2015. iktatószámú és 3. sorszámú előterjesztése a jegyzőkönyv melléklete.) Előterjesztőként a következő módosítást javasolja a közgyűlési előterjesztésben. Az önkormányzat bevételei között a Tegyünk Izsákért Egyesület kölcsön visszafizetésének összege tévesen 2,5 millió Ft-tal szerepel. A helyes összeg 3 millió Ft. Emiatt változik a pénzmaradvány igénybevétel összege is, mely csökken 500 ezer Ft-tal. Kéri, hogy az ismertetetett módosítás figyelembe vételével tárgyaljanak az előterjesztésről. A bizottságok támogató véleményét a kiosztós dossziéban találják. Szűcs Imre: A JOBBIK frakció nevében szól hozzá a napirendhez. Az elmúlt önkormányzati ciklusban 2012/13-as évek fordulóján Bányai Gábor, akkori közgyűlési elnökkel folytattak vitát az önkormányzatiság kérdéséről. Az akkori Kormány elvette a megye költségvetését, az intézményeket, az összes megyéből szatellit szervezetet csinált. Akkor azt kérdezte elnök úrtól, hogy miért van a megyei önkormányzat. Bányai Gábor azt válaszolta, hogy a megye nem intézményműködtető lesz a jövőben, hanem a fejlesztési projektek irányítója, fejlesztési pénzek elosztója, a fejlesztések vezetője lesz. Ő akkor azt kérdezte, mi lesz, ha mindez nem így történik. A válasz az volt, hogy akkor a megyei képviselőknek le kell vonni a politikai következtetéseket. Szeretné látni azokat a törvényeket, folyamatokat és számokat, melyek azt bizonyítják, hogy ténylegesen a fejlesztési pénzek áramlására van ráhatása a megyének. Tiszteli azt a munkát, mellyel a hivatal a semmiből próbált költségvetést létrehozni, de amit a FIDESZ Kormány létrehozott a megyékből, ez a frakció nem tudja elfogadni és támogatni. Nagy Lajos: Ennek a megyének erősen kormánypárti támogatottságú, összetételű és vezetésű közgyűlése van, mégis meglepődve tapasztalja, hogy a költségvetés a kötelező feladatok számainak kivonását követően hiányos. Miért van az, hogy a kötelező feladatok teljesítése hiányba taszítja a megyét? Meddig elég a megye meglévő vagyona arra, hogy a Kormány által nem biztosított fedezetet pótolja? Meddig elég a tartalék? Miért a megyének kell az utolsó lehetőségeit felhasználni a kötelező feladatok teljesítésére, amikor állítólag Magyarország jobban teljesít. Ha ez így megy tovább, mikor jelent a megyei közgyűlés csődöt?

8 - 8 - Dr. Balogh László: év végén hiába tiltakoztak az akkori közgyűlési elnökkel együtt, a Kormány megmentette a megyéket, melynek köszönhetően eltűnt a költségvetés, ami évenként milliárd Ft volt, eltűnt a vagyon, ami kb. 100 milliárdot érhetett és eltűntek azok az intézmények, amelyekre büszkék lehettek. Kiskorúsították a megyéket, ami azóta sajnos így maradt. Jelenleg az állami finanszírozás 279,4 millió Ft, évek óta ennyi, nem emelkedik, ami nem az emelkedő nemzetet, nem az erősödő gazdaságot mutatja, mert ha így lenne, akkor a bevételek növekednének. Az Európai Uniós önerő alatt azt írja az anyag, hogy ez a saját forrás kiegészítését szolgálja. De honnan lesz saját forrás? Már így is viták voltak arról, hogy az önként vállalt feladatok körét vizsgálják felül? Vagy esetleg a pénzmaradvány szolgál arra, hogy önerő legyen? Ha a költségvetése alapján ítélik meg a megyét a partnerei, pl. a külkapcsolatok, mit gondolnak erről a megyéről, mennyire vehetik komolyan. Az látszik a költségvetésből, hogy nincs pénz, ha van, meg kell mutatni. Javaslata, hogy számba kell venni, hogy a területfejlesztés területén milyen források felett rendelkezik a megye, vagy mik azok a források, amelyekre ráhatása van. Azt szeretné, ha ezen túl az EU-s pályázatok elkészítésében a közgyűlés sokkal intenzívebben részt vehetne, rálátása legyen a célokra, a költségvetésre és a kedvezményezettek körére. Legyen beleszólása a közgyűlésnek ezekbe a pályázatokba. Kéri elnök úrtól, hogy az önkormányzati kiadvány, ami korábban a Megyeháza c. kiadvány volt, alakuljon át úgy, hogy a területfejlesztési pályázatok, vagy a lehetőségek ismertetésével segítse a települések ilyen irányú munkáját. Másik megjegyzése, a megye bora, megye pálinkája ügyre vonatkozik. Úgy emlékszik, hogy volt a megyeborra valamilyen rendelkezése a közgyűlésnek, ha volt, akkor ahhoz a megyepálinkát is hozzá kellene tenni, szabályozni kellene azt is. Jelzi, hogy a frakció nem tudja elfogadni a költségvetést. Dr. Skribanek Zoltán: Emlékezteti a közgyűlés tagjait, hogy a napirenddel kapcsolatban tartalmi elemeket az eddigi megszólalások közül keveset hallottak. Amiket eddig hallottak, azok kizárólag politikai hozzászólások voltak, aminek helye inkább a Parlamentben lenne. A megyei közgyűlési tagoknak nincs arra kompetenciája, hogy befolyásolják, melyik megye mennyi pénzt kap a központi költségvetésből. Kéri, hogy a tartalmi részről folytassák a vitát. A költségvetés megítélését is mutatja, hogy sem a bizottsági üléseken, sem az elhangzottak alapján komolyabb kritika, vagy érdemi módosítás nem érkezett a költségvetéshez. Három szempontot emelne ki, ami jellemzi ezt a költségvetést. Ez egy takarékos költségvetés, elhangzott a korábbiakban is, hogy a három alelnök helyett egy alelnököt választott a közgyűlés, csökkent a külső bizottsági tagok száma is, nem emelkedtek a tiszteletdíjak, tehát a testület önmagán spórolt, megfelelő önmérsékletről téve tanúbizonyságot. A hivatali működésben is 10 %- körüli csökkenéssel lehet számolni a takarékossági intézkedések következtében. Másik fontos eleme a költségvetésnek, hogy külső forrás bevonása nélkül tud stabil maradni, a harmadik pedig, hogy mégis fent tudja tartani azokat a korábbi hagyományokat a megye, amelyekre az eddigi évek során büszke volt. Szűcs Imre: Skribanek úrnak mondja, hogy a közgyűlés választott testület, egy politikai fórum, nem közigazgatás, itt politikai viták vannak. Bács-Kiskun megye érdekeit az szolgálná, ha hivatalnokok helyett választott képviselők döntenének a megyei ügyekben.

9 - 9 - Rausch Sándor: Akik korábbi önkormányzati ciklusban is képviselők voltak, láttak sokkal nagyobb költségvetést is a megyének. Balogh László képviselő korábbi elnök, volt abban a helyzetben, hogy kb. 30 milliárd Ft-os költségvetés összeállításában részt vegyen. Az akkori lényegesen nagyobb költségvetés nem volt elegendő arra a feladatra, amit az akkori kormány a közgyűlésre bízott. Az intézményekben a működtetéshez a törvényi előírásoknak való megfeleléshez nem volt elegendő pénz. A jelenlegi költségvetés szűk költségvetés, de tudomásul kell venni, hogy a korábbiakhoz képest más feladatot kapott az államtól a megye. 63 milliárd Ft-nyi forrás kerül a megyénkbe, mely a közgyűlés döntése alapján kerül felhasználásra. Véleménye szerint, ha az energiákat arra használja a közgyűlés, hogy további milliárd Ft-ot hozzon a megyébe a hét éves uniós ciklus alatt, az már sikernek mondható. Jól kell tájékoztatni az önkormányzatok vezetőit, a vállalkozásokat, civil szervezeteket, hogy azok jó pályázatokkal, sok pénzhez jussanak. Véleménye szerint ebben nincs politikai különbség az itt ülők között, mert ha bármelyik politikai frakció képviselője tud segíteni abban, hogy egy adott településre kerüljön egy-egy támogatási összeg, annak az ott élő valamennyi állampolgár előnyét élvezi. Az önkormányzatnál a hivatalban meg van a meglévő tudásbázis, melyet a jövőben arra kell fordítani, hogy a megye szereplőit minél nagyobb fejlesztési forráshoz lehessen juttatni. A jelenlegi uniós fejlesztési ciklusnak egészen más a filozófiája, mint a korábbinak volt, ezért azon kell dolgozni, hogy a megyébe minél több fejlesztési forrás jöjjön, ehhez a tájékozódásban kell segíteni a települési önkormányzatokat, vállalkozókat, civileket egyaránt. Jekő Attila: A költségvetés nem cél, hanem eszköz arra, hogy azokat a feladatokat, amelyeket a megyei közgyűlés kapott, minél jobban, minél színvonalasabban lehessen ellátni. A vagyonvesztéssel és az intézményrendszer elvesztésével kénytelenek voltak megbarátkozni A vagyonvesztés nem egy szép dolog, de korábban azt mondták, hogy majd a fejlesztéseknél komoly szerepe lesz a megyének, ott lehet majd megmutatni, mennyire tud összefogni a megye a forrásokért és a fejlesztések megvalósításában mennyire tudnak a képviselők együtt gondolkodni. Ebben ő is hitt, de sajnos azt látja, hogy ez egy idea volt. A legnagyobb probléma a költségvetéssel az, hogy nem látja a feladatokat, amiket a megyei közgyűlés el fog látni a területfejlesztés területén. Korábban úgy gondolta, hogy egy alulról szerveződő projektgyűjtés után egy alulról szerveződő döntéshozatali mechanizmuson keresztül fogják tudni azt kiválasztani, hogy egyes településeken, térségeken mi az, ami valós, ami jó, ami előreviszi a gazdaságot is. Mindez nem látszik. Amennyiben komolyabb társadalmi egyeztetésekben pályázat kiírási és jóváhagyási mechanizmusokban a megye nem vehet részt, akkor ez a megye nagyon ki fog üresedni, akkor nem lesz miről tárgyalni, ami mindenkinek személyes kudarca lesz, hiszen nem ezért jöttek ide. Minden képviselő felelős a közösségért, amely ideküldte, hogy képviselje az érdekeit. Minden közgyűlési tag azt szeretné, hogy a 63 milliárd Ft a legjobban hasznosuljon, és az adott település minél nagyobb részt kaphasson belőle. Mindennek úgy érzi, nem tudnak megfelelni. Fél, hogy a fejük felett fognak a döntések megszületni, ami nem tesz jót ennek a közgyűlésnek. Nagyobb probléma, hogy megkérdőjeleződik az is, mennyire fognak jól hasznosulni ezek a fejlesztési források. Bízik benne, hogy a megyének valós szerepe lesz a fejlesztési pénzek elosztásában. Ezt most ebben a költségvetésben nem látja, nincsenek benne olyan feladatok, amelyek ilyen jellegű munka előkészítéséhez szükségesek lennének. Úgy gondolja, hogy ezzel a költségvetéssel elfogadják azt is, hogy a

10 megyének komolyabb szerepe a területfejlesztésben nem lesz ebben az évben. Ezt nem tudja elfogadni. Kiss Kálmán Tibor: Sok mindennel egyetért, amit az ellenzéki képviselők elmondtak. Ő is úgy érzi, hogy a néhány évvel ezelőtti államosítással a megyei önkormányzat kiüresedett. A helyi közügyekbe való beleszólás lehetősége a megye számára leszűkült. Kevés hatásköre maradt a megyének, ezért rá van utalva a helyi települési önkormányzatokkal való szoros együttműködésre. Bízik abban, hogy ezzel az együttműködéssel tenni tudnak a megye lakosságáért. Új képviselőként megdöbbenve tapasztalta, hogy a korábbi milliárdos nagyságrendű költségvetés főösszege 430 millió Ft-ra zsugorodott, ami egy közepes falu költségvetése. Mindez kiábrándító. A képviselők hozzászólásából azt érzi, hogy valamennyien többet szeretnének tenni, mint amennyire jelenleg lehetőség van. Kevés a mozgástér, bizonytalan, hogy a fejlesztési pénzek elosztásában, odaítélésében milyen szerepet szánnak a megyei önkormányzatnak. Az év közepén elindulnak a pályázatok, de bizonytalan, hogy a megye érdemben tudja-e befolyásolni az induló projekteket. Látja azt, hogy a megye vezetése, szakembergárdája az említett hiányosságokat igyekszik ellensúlyozni. Saját közreműködését segítségét felajánlja a területfejlesztési feladatokhoz. Megszavazza a költségvetést, de hangsúlyozza, hogy komoly fenntartásai vannak. Várja a Kormányzattól, hogy ezen a helyzeten változtat és a megye feladat- és hatásköreinek egy részét visszaadja. Rausch Sándor: Az elhangzott képviselői kritikák tájékozatlanságról is tesznek tanúbizonyságot. A megyei önkormányzat szervezésében a járásszékhelyeken többször területfejlesztési roodshowkra került sor. Az a tapasztalata, hogy ezeken a helyszíneken és rendezvényeken a képviselők igen kis létszámban vettek részt. Ezeken a fórumokon lehet az információkat eljuttatni a vállalkozókhoz, a településen élőkhöz és itt lehetett öszszegyűjteni az ő felvetéseiket is. Úgy gondolja, hogy az uniós források felhasználása során elengedhetetlenek az ilyenfajta rendezvények. Kéri képviselő társait, hogy segítsék a közgyűlés vezetésének ilyen irányú munkáját azzal is, hogy a meghirdetett helyszíneken részt vesznek a rendezvényeken. Dr. Balogh László: Azt kívánja a közgyűlés elnökének, hogy legalább egy évben legyen lehetősége egy 34 milliárd Ft-os költségvetés elkészítésére. Az előző önkormányzati rendszernek is természetesen voltak hibái, de a két költségvetés közötti nagyságrendek nem összehasonlíthatók. Nagy Lajos: Kiegészíti előző hozzászólását azzal, hogy nem politikai célt fogalmazott meg, hanem a költségvetés állapotáról szólt. Maga az az irány, amerre a megye halad, az államtól kényszerítve rossz, mert a meglévő készpénz és vagyon teljes felélésére ösztönöz. A vagyonfelélés pedig arra vezet, hogy a kötelező feladatokat nem tudja a megye megoldani. A bizottsági ülésen is elhangzott, hogy alultervezett a költségvetés nem saját hibából. Véleménye szerint nem lehet a jelenleg meglévő szűkös rendelkezésre álló vagyont tovább fogyasztani. Kérdezi, hogy a jelenlegi felhasználási ütem mellett hány évre elegendő még a tartalék. Az előrevetítettek alapján a következő évben is hasonló pénzösszeget kap a megye a központi költségvetésből. Akkor újabb hiány keletkezik, melyet csak a meglévő vagyon felélésével lehet meg-

11 szüntetni. Ha azt a pénzt kapja a megye amely a központi költségvetésben szerepel, akkor azt kell beosztani és azt kell vállalni, amire az elegendő. Megjegyzi, a tanácskozásokra szívesen elment volna, ha kapott volna meghívást. Dr. Skribanek Zoltán: Korábbi hozzászólásra reagálva elmondja, hogy a politikai vitával kapcsolatban aggálya, kifogása nincs és nem is lehet. Csupán az a kérdés, hogy a politikai vita bír-e konzekvenciával, vagy nem, van-e eredménye, vagy öncélúvá válik. Amikor a közgyűlés olyan dolgokról vitázik, amelyre kompetenciája nincs, az öncélú. Fenntartja azt a véleményét, hogy a továbbiakban olyan szakmai munkát kell folytatni, amely az előterjesztésre vonatkozik, amelyre kompetenciája van a testületnek, ebben az esetben tud csak optimális döntést hozni. Jekő Attila: Nem tartja időpazarlásnak, hogy a közgyűlés döntési körébe nem tartozó kérdésekről is beszélnek. El kell dönteni, hogy a közgyűlési tagok véleményére szükség van-e, mert ha igen, akkor kéri, hogy ne csak a lakossági fórumokra kapjanak meghívót, hanem az érdemi egyeztetésekre is. Azokra, amelyeken a közgyűlés vezetése az adott térség polgármestereivel tárgyal. Vagy érdemben történik a képviselők bevonása a munkába, ellenkező esetben nem kell azt kérni, hogy vállvetve dolgozzanak egy-egy településen. Úgy gondolja, hogy a közgyűlés vezetésének nagy felelőssége van abban, hogy hogyan és milyen módon szeretné a megyét irányítani. A szocialista frakció nevében el tudja mondani, hogy az érdemi munkában szívesen részt vesznek és a valós szakmai kérdésekben állást foglalnak, javaslatokkal élnek. Kérése, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel a kormánypárti képviselők és a közgyűlés vezetése, tapasztalni fogják, hogy észrevételeik és javaslataik érdemiek lesznek. Gáspár Ferenc: A fórumokra ő sem kapott közvetlenül meghívást, viszont azt gondolja, hogy egy-egy képviselő munkáját jellemzi az, ha nincs napi kapcsolatban a településekkel, az érintett polgármesterekkel. Javasolja, hogy képviselőtársai is tartsák a kapcsolatot a településen élőkkel és akkor tudomásuk lesz az egyeztetésekről. Kollár László: Alelnök úr felvetésére reagálva úgy gondolja, hogy a korábbi lényegesen nagyobb költségvetés idején sem volt elegendő az önkormányzat finanszírozása. Soha egyik kormányzat sem adott elegendő pénzt a fenntartásra, az önkormányzati működésre. A JOBBIK egyik célja, hogy erre felhívja a figyelmet. A bizottsági ülésen elhangzott és felvetődött egy régi, rossz bevált gyakorlat, mely szerint, ha nem lesz elegendő a finanszírozás, az önkormányzat megpróbál valahogy túlélni, akár még kötvényt is kibocsátani. Véleménye szerint nem követendő ez a gondolat, inkább ellenkezőleg kell gondolkodni, meg kell próbálni a meglévő pénzeszközből gazdálkodni. A településekkel történő együttműködés kapcsán megjegyzi, hogy ellenzékiként egy FIDESZes városvezetéssel nem tud kapcsolatot teremteni. Kiskunfélegyházáról 4 képviselő van a közgyűlésben, a városvezetés nem tart velük kapcsolatot, ez ellen nem tudnak mit tenni, próbálnak együttműködni. Rideg László elnök: A vitában elhangzottakra reagálva a következőket mondja el. A megyei önkormányzatok 2011-es konszolidálásakor a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pénzügyileg

12 viszonylag jó pozícióban volt. A konszolidációt követően változott a megyei önkormányzatok feladatköre, teljesen más feladattal bízta meg az önkormányzati törvény a megyéket. A települési önkormányzatok segítője, a települési kezdeményezések felkarolója, a területfejlesztés vezetője lett és lesz a következő években. Nagy Lajos képviselő úr kérdésére válaszolva úgy gondolja, hogy sokáig elegendő az önkormányzat vagyona, mert eddig sem élte fel tartalékait és a vagyona óta nem csökkent. A számok tükrében vizsgálva a költségvetést, annak eredeti előirányzatai az évközi változásokkal lényegesen megnövekszenek. Például egy évvel korábban a megye 540 millió Ft-tal indította a költségvetési évet és az előző napirend kapcsán 700 milliót szavazott meg a közgyűlés év végén. Mindez azt mutatja, hogy évközben sok minden történik pénzügyileg, pályázatokat, támogatásokat nyer az önkormányzat. Pályázatok közül megemlíti Balogh képviselő úr által említett 500 milliós állami tartalékkeretet, melyből minden évben a megyei önkormányzat is nyert el jelentős összeget, határon átnyúló pályázatokat valósított meg a megye vajdasági partnereivel közösen. A területfejlesztés egy másik lehetőség lesz a megye számára az eddigi települési fórumokon felkínálták a polgármestereknek, hogy a megye segíti a pályázataik lebonyolítását, beadását, elkészítését, menedzselését és kivitelezését egyaránt. A Megyeháza újság kiadásával kapcsolatban köszöni Balogh képviselő úr felvetését, ebben az évben három megjelenését tervezik az újságnak, amelyben a megjelenő pályázati kiírások is szerepelnek majd. Jekő Attilának válaszolva egyetért azzal, hogy a valós feladatokat látni és láttatni jogos igény. Véleménye szerint a területfejlesztési feladatok köre egyre növekszik. Jelenleg az látszik, hogy a megyei önkormányzatnak lesz egyfajta vétójoga, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára és a megyei önkormányzat elnöke közösen dönt a pályázatokról, a két fél támogatása szükséges, ellenkező esetben a pályázat nem támogatható. Kiss Kálmánnal egyetértve úgy gondolja, hogy a szakemberek segítsége az, amivel hozzá lehet járulni a megye településeinek fejlődéséhez. Jekő képviselő úrnak a meghívással kapcsolatban elmondja, hogy nem emlékszik arra, hogy az elmúlt időszakban a fórumokról nem küldtek volna meghívót. Ismerteti, hogy mely helyszíneken és időpontban kerül sor márciusban ezekre a fórumokra. Várja a képviselők részvételét is. A JOBBIK-os képviselő által felvetett kötvénykibocsátásra azt lehet válaszolni, hogy a megye nem tervezett és nem is tervez kötvényt kibocsátani. A megyemarketingre szüksége van a megyének azért, hogy meg tudja mutatni a jó termékeket-, teljesítményeket-, életműveket. A megye legjobb borainak kiválasztása is ebbe a körbe tartozik, önként vállalt feladat. Az idén először van tervben a megye legjobb pálinkájának kiválasztása is. A külföldi kapcsolatokról úgy gondolja, hogy a rendkívül jók Hargita, Fehér megyékkel és a Vajdasággal. A meglévő külkapcsolatokat fenntartani és fejleszteni szükséges, mindehhez azonban pénzre van szükség. A külkapcsolatok fejlesztéséhez tartozik az a 8 évvel ezelőtt indult kezdeményezés, hogy a megye Erdélyben egy kiválasztott település lakóinak teljes szűrővizsgálatát megszervezi, és a megyei kórház orvosai végzik a vizsgálatokat. Úgy gondolja, hogy ez a kezdeményezés annak ellenére, hogy az önként vállalt feladatok között szerepel, mára már kötelező feladattá vált. Idén májusban Csíkszentgyörgy településen lesz ez a szűrővizsgálat. A hungarikumok összegyűjtése, megismertetése szintén feladata a megyének. A területfejlesztési pénzeszközökről szólva elmondja még, hogy tavaly ősztől kezdve a megye településeiről közel 2000 ötletnek, 1700 projektnek az összegyűjtése történt meg. A megyének az a feladata, hogy a jövőben rendelkezésre álló 63 milliárd Ft-os keret a települések igényei szerint, maradéktalanul nyerjen felhasználást. A vita lezárásaként kéri, döntsenek a költségvetési rendelet megalkotásáról.

13 (A rendelet alkotásakor a közgyűlés 23 tagja tartózkodott az ülésteremben.) Szavazás után megállapítja, hogy a közgyűlés 15 igen, 8 nem szavazattal a 2/2015. számú rendeletével döntött az önkormányzat évi költségvetési rendelete megalkotásáról, amely a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Rideg László elnök: Az előterjesztéshez kapcsolódik egy határozat-tervezet, mely a következő három évre vonatkozó saját bevételek és az adóssággal kapcsolatos fizetési kötelezettségekről szól, kéri döntsenek erről is. (Határozathozatalkor a közgyűlés 23 tagja tartózkodott az ülésteremben.) A Megyei Közgyűlés 19 igen, 1 nem, 3 tartózkodó szavazattal döntött: 3/2015. (II.27.) Kgy. H a t á r o z a t A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat évi költségvetési rendeletének végrehajtása A Közgyűlés megtárgyalta a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat évi költségvetési rendeletének megalkotására vonatkozó előterjesztést és ahhoz kapcsolódóan az alábbi határozatot hozza: 1./ A Közgyűlés az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 29. (3) bekezdésében foglalt kötelezettség alapján a határozat 1. számú táblázatban foglaltak szerint határozza meg a következő három évre vonatkozó saját bevételeinek, valamint a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló évi CXCIV. törvény 3. (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek várható összegét. 2./ A Közgyűlés felhatalmazza az elnököt, hogy a költségvetési rendelet 10. számú mellékletében elfogadott likviditási tervet a havonta történő felülvizsgálat eredményétől függően, szükség szerint módosítsa, a Közgyűlés utólagos tájékoztatása mellett. Felelős: Közgyűlés elnöke Értesülnek: Közgyűlés elnöke, alelnöke, megyei főjegyző, aljegyző 4. sorsz. napirend: Előterjesztés a megyei közgyűlés évi munkatervének megállapítására (A közgyűlés elnökének 5017/2015. iktatószámú és 4. sorszámú előterjesztése a jegyzőkönyv melléklete.) Megköszöni azoknak a képviselőknek dr. Balogh Lászlónak, Mamuzsits Sándornak, Hornyák Józsefnek és Kapus Krisztián külső bizottsági tagnak, akik kérésére javaslatokat tettek a munkatervhez. A javaslatok többsége szerepel az előterjesztett munkatervben.

14 Kiss Kálmán Tibor: A megadott határidőig nem tett javaslatot, de most megragadná az alkalmat és munkatervi javaslattal élne. Az elmúlt napok során az egészségügyért felelős államtitkár olyan bejelentéseket tett, mely az egészségügy teljes átalakításáról szól, megváltozik a kórházi struktúra, az egészségügyi dolgozók bérezése, illetőleg az államtitkár úr jelezte, hogy március hónap végén újabb kormánydöntések várhatók az egészségügy területén, melyek érintik a megye egészségügyi intézményi struktúráját, a szolgáltatás minőségét. Elterjedt olyan hír is, hogy a kalocsai, kiskunhalasi kórházak vonatkozásában szűkül az ellátott egészségügyi szolgáltatás. Kezdeményezi ezért, hogy legkésőbb a júniusi közgyűlésen kerüljön napirendre egy tájékoztató a megye egészségügyét érintő kormányzati intézkedésekről és intézményi átalakításokról. Kéri elnök urat, hogy ezt a tájékoztatót illessze be a munkatervbe. Rideg László elnök: A képviselői javaslattal egyetért, előterjesztőként kiegészíti a munkatervi javaslatot azzal, hogy a júniusi ülés napirendjén szerepeljen tájékoztató Bács-Kiskun megye egészségügyének helyzetéről. Kéri a közgyűlést, hogy a kiegészítéssel együtt döntsön a évi munkaterv megállapításáról. (Határozathozatalkor a közgyűlés 23 tagja tartózkodott az ülésteremben.) A Megyei Közgyűlés 23 igen szavazattal döntött: 4/2015. (II.27.) Kgy. H a t á r o z a t Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés évi munkatervének megállapítása A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés évi munkatervét a mellékletben foglaltak szerint állapítja meg. Értesülnek: Megyei Közgyűlés tisztségviselői, tagjai, megyei főjegyző, aljegyző A határozat melléklete a jegyzőkönyv mellékletei között található. 5. sorsz. napirend: Előterjesztés a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Hivatala évi belső ellenőrzési tervére (A közgyűlés elnökének 5128/2015. iktatószámú és 5. sorszámú előterjesztése a jegyzőkönyv melléklete.) Kéri a közgyűlést, döntsön a hivatal évi belső ellenőrzési tervéről. (Határozathozatalkor a közgyűlés 23 tagja tartózkodott az ülésteremben.) A Megyei Közgyűlés 23 igen szavazattal döntött:

15 - 15-5/2015. (II.27.) Kgy. H a t á r o z a t Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Hivatala évi Belső Ellenőrzési Terve A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlése megtárgyalta a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Hivatala évi Belső Ellenőrzési Tervét és azt a melléklet szerint elfogadja. Felelős: dr Szigeti László megyei főjegyző Határidő: értelemszerűen Értesülnek: Megyei Közgyűlés tisztségviselői, megyei főjegyző, aljegyző, belső ellenőr, és a hivatal érintett munkatársai A határozat melléklete a jegyzőkönyv mellékletei között található. 6. sorsz. napirend: Előterjesztés a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat évi éves összesített közbeszerzési tervére (A közgyűlés elnökének 5184/2015. iktatószámú és 6. sorszámú előterjesztése a jegyzőkönyv melléklete.) Kéri a közgyűlést, döntsön az önkormányzat évi éves összesített közbeszerzési tervéről. (Határozathozatalkor a közgyűlés 23 tagja tartózkodott az ülésteremben.) A Megyei Közgyűlés 26 igen szavazattal döntött: 6/2015. (II.27.) Kgy. H a t á r o z a t A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat évi éves összesített közbeszerzési terve A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés megtárgyalta A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat évi éves összesített közbeszerzési terve tárgyú előterjesztést. 1. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elfogadja az alábbi, évre szóló összesített közbeszerzési tervet: BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT (székhely: 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3., az ajánlatkérő technikai azonosítója: AK16284)

16 ÉVI ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERVE A köz- Időbeli ütemezés beszer- zés tár- Irányadó ett eljá- A szerződés teljesíté- Tervez Az eljárás megindításának tervezett gya és eljárásrend rás- típuja vagy a szerződés sének várható időpont- mennyisége időtartama időpontja I. Árubeszerzés II. Építési beruházás III. Szolgáltatás megrende- lés IV. Építési koncesszió - V. Szolgáltatási koncesszió A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés felkéri elnökét az év közben szükségessé váló módosítások előterjesztésére. Határidő: Folyamatos december 31-ig Felelős: Megyei Közgyűlés Elnöke 3. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés felkéri a megyei főjegyzőt, hogy a közbeszerzési tervnek a Közbeszerzési Hatóság által működtetett Közbeszerzési Adatbázisban történő közzététele érdekében intézkedjen. Határidő: Azonnal Felelős: Megyei Főjegyző Határozatról értesülnek: - Megyei Közgyűlés tisztségviselői - Megyei Közgyűlés tagjai - Megyei Főjegyző - Megyei Aljegyző - Megyei Önkormányzat Hivatala 7. sorsz. napirend: Beszámoló a Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság második félévi tevékenységéről (A Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság elnökének 5186/2015. iktatószámú és 7. sorszámú beszámolója a jegyzőkönyv melléklete.)

17 Kéri a képviselő-testület tagjait, hogy szorgalmazzák településükön az értéktár bizottságok megalakítását, a helyi értékek összegyűjtését, a megyei értéktárba történő felvételét. Kéri, döntsenek a megyei Értéktár Bizottság második félévi tevékenységéről. (Határozathozatalkor a közgyűlés 23 tagja tartózkodott az ülésteremben.) A Megyei Közgyűlés 23 igen szavazattal döntött: 7/2015. (II.27.) Kgy. H a t á r o z a t Beszámoló a Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság második félévi tevékenységéről A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés megtárgyalta a Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság második félévi tevékenységéről szóló beszámolót és a következő döntést hozta: A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés a Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság második félévi tevékenységéről szóló beszámolóját elfogadja. Határozatról értesülnek: - Megyei Közgyűlés tisztségviselői - Megyei Közgyűlés tagjai - Megyei Főjegyző, Aljegyző - Megyei Önkormányzat Hivatala - Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság 8. sorsz. napirend: Előterjesztés a Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság évi munka- és pénzügyi tervének jóváhagyására (A Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság 5185/2015. iktatószámú és 8. sorszámú előterjesztése a jegyzőkönyv melléklete.) Kéri, döntsenek a megyei Értéktár Bizottság évi munka- és pénzügyi tervének jóváhagyásáról. (Határozathozatalkor a közgyűlés 23 tagja tartózkodott az ülésteremben.) A Megyei Közgyűlés 23 igen szavazattal döntött: 8/2015. (II.27.) Kgy. H a t á r o z a t A Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság évi munkatervének és pénzügyi tervének jóváhagyása A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés megtárgyalta a Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság évi munkatervének és pénzügyi tervének jóváhagyása tárgyú előterjesztést és a következő döntést hozta:

18 A Közgyűlés a Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) évi munkatervét - a Bizottság a 27/2015. (II.5.) MÉBH számú határozatában elfogadottakkal egyezően - az alábbiak szerint hagyja jóvá: Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság évi munkaterve Február Beszámoló a Bizottság második félévi munkájáról Előterjesztés a Bizottság évi munkatervének és pénzügyi tervének elfogadására Előterjesztés a megyei értéktárba történő felvételre vonatkozó javaslatok megtárgyalására Előterjesztés a Magyar Értéktárba történő felvételre vonatkozó javaslatok megtárgyalására Előterjesztés települési értéktárak adatainak nyilvántartásba vételére Tájékoztató a Földművelésügyi Minisztériummal kötött támogatási szerződésben vállalt tevékenységekről Március Egyeztetés azokkal a szervezetekkel, intézményekkel, amelyeket a megyei önkormányzat felkért a Bizottság munkáját segítő szakértői közreműködésre Előterjesztés a megyei értéktárba történő felvételre vonatkozó javaslatok megtárgyalására Május Előterjesztés a megyei értéktárba történő felvételre vonatkozó javaslatok megtárgyalására Június A Bizottság Működési Szabályzatának felülvizsgálata Előterjesztés a megyei értéktárba történő felvételre vonatkozó javaslatok megtárgyalására Szeptember Beszámoló a Bizottság első félévi munkájáról Előterjesztés a megyei értéktárba történő felvételre vonatkozó javaslatok megtárgyalására Tájékoztató a Földművelésügyi Minisztériummal kötött támogatási szerződésben vállaltak teljesítéséről November Előterjesztés a megyei értéktárba történő felvételre vonatkozó javaslatok megtárgyalására Határidő: Folyamatos Felelős: Bizottság elnöke 2. A Közgyűlés a Bizottság évi pénzügyi tervét - a Bizottság a 27/2015. (II.5.) MÉBH számú határozatában elfogadottakkal egyezően - az alábbiak szerint hagyja jóvá:

19 Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság évi pénzügyi terve A Bizottság működésével kapcsolatos költségek (a Bizottság tagjainak útiköltsége, szakértői díjak, Bizottság működésével kapcsolatos egyéb költségek): Ft. A Bizottság felkéri elnökét, amennyiben a fent megjelölt keretösszeg nem fedezi a költségigényeket, a feladat ellátásával kapcsolatos költség módosítására tegyen javaslatot a Közgyűlés elnöke felé a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat költségvetésének módosítása érdekében. Határidő: Folyamatos Felelős: Közgyűlés elnöke, Bizottság elnöke Határozatról értesülnek: - Megyei Közgyűlés tisztségviselői - Megyei Közgyűlés tagjai - Megyei Főjegyző, Aljegyző - Megyei Önkormányzat Hivatala 9. sorsz. napirend: Előterjesztés a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a területi nemzetiségi önkormányzatok közötti együttműködési megállapodások felülvizsgálatára (A közgyűlés elnökének 5140/2015. iktatószámú és 9. sorszámú előterjesztése a jegyzőkönyv melléklete.) Tájékoztatja a közgyűlést, hogy a Bács-Kiskun Megyei Horvát Önkormányzat február 10-i ülésén, a megyei német önkormányzat és a cigány önkormányzat február 11-i ülésén tárgyalta az együttműködési megállapodást. Mindhárom önkormányzat felhatalmazta elnökét az együttműködési megállapodás aláírására. A Bács-Kiskun Megyei Cigány Önkormányzat úgy döntött, hogy áprilisi ülésén ismételten napirendre tűzi a megállapodás felülvizsgálatát. Kollár László: A bizottsági ülésen elhangzott, hogy a cigány önkormányzattal nem sikerült megállapodásra jutni, különböző igényekkel lépnek fel. Kéri elnök urat, adjon tájékoztatást arról, hogy azóta történt-e változás. A Cigány Nemzetiségi Önkormányzat novemberében nem fogadta el a felülvizsgált együttműködési megállapodást. Az együttműködési megállapodás keretében a megyei önkormányzat a bajai Nemzetiségi Központon keresztül biztosítja a nemzetiségi törvényben előírt tárgyi és személyi feltételeket a nemzetiségi önkormányzati működéshez. A választást követően, és minden év január 31-ig törvényi kötelezettség az együttműködési megállapodás felülvizsgálata. A cigány nemzetiségi önkormányzat részéről felmerült olyan igény, hogy külön zárható szekrényt, külön irodahelyiséget és pénzügyi támogatást adjon a megyei önkormányzat. A megyei önkormányzat pénzügyi támogatást nem tud nyújtani, a külön irodahelyiség biztosítása szintén nem lehetséges a megyei nemzetiségi központban, ígéretet kaptak arra, hogy a külön zárható szekrényt biztosít a megye számukra. Pályázati anyagaik elké-

20 szítéséhez jogi és egyéb segítséggel szintén hozzájárul a megye, de ezeket a kérdéseket külön megállapodásban kell rögzíteni. Kéri, döntsenek az önkormányzat és a területi nemzetiségi önkormányzatok közötti együttműködési megállapodások felülvizsgálatáról. (Határozathozatalkor a közgyűlés 23 tagja tartózkodott az ülésteremben.) A Megyei Közgyűlés 23 igen szavazattal döntött: 9/2015. (II.27.) Kgy. H a t á r o z a t A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a területi nemzetiségi önkormányzatok közötti együttműködési megállapodások felülvizsgálata 1. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlése felülvizsgálta a évben kötött együttműködési megállapodásokat és az előterjesztés 1., 2. és 3. számú melléklete szerinti egységes szerkezetbe foglalt tartalommal jóváhagyja a Bács- Kiskun Megyei Cigány Önkormányzattal, a Bács-Kiskun Megyei Horvát Önkormányzattal és a Bács-Kiskun Megyei Német Önkormányzattal megkötött Együttműködési Megállapodást. 2. A testület felhatalmazza elnökét az együttműködési megállapodások aláírására. Az aláírással egyidejűleg a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 12/2014. (II. 14.) és 76/2014. (XI. 28.) Kgy. sz. határozatával, a Bács-Kiskun Megyei Cigány Önkormányzat 3/2014. (II. 5.) BCÖ, a Bács-Kiskun Megyei Horvát Önkormányzat 48/2014. (XI. 10.) BHÖ, valamint a Bács-Kiskun Megyei Német Önkormányzat 41/2014. (XI. 21.) BNÖ határozatával elfogadott együttműködési megállapodás érvényét veszti. Felelős: Rideg László, a megyei közgyűlés elnöke Határidő: azonnal, jóváhagyást követően Értesülnek: Megyei Közgyűlés tisztségviselői, tagjai, megyei főjegyző, területi nemzetiségi önkormányzatok elnökei, nemzetiségi referens A határozat melléklete a jegyzőkönyv mellékletei között található. 10. sorsz. napirend: Előterjesztés a Bács-Kiskun Megyei Integrált Területi Program (ITP) Területi Kiválasztási Kritérium Rendszerének meghatározására, elfogadására (A közgyűlés elnökének 5188/2015. iktatószámú és 10. sorszámú előterjesztése a jegyzőkönyv melléklete.) Kiss Kálmán Tibor: A bizottsági ülésen támogatta az előterjesztést, most is támogatja. Kiemeli a II/3-ast, ami a területi kiegyenlítődéshez való hozzájárulást vizsgálja és minden, a megyében meglévő egyensúlytalanság kiküszöbölésére szolgál. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy a II/4-es miért nem szerepel, ami a szociális egyenlőtlenségekre vonatkozik, de az előzőbe akár ez is beleérthető. Tehát a szociális igazságosság szempontjait lehet érvényesíteni a területi egyensúlytalanságok elleni küzdelemben. Ezt mindenképpen támogatandónak javasolja, és örül, hogy nem a gazdasági növekedést hangsúlyoz-

K I V O N A T a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés április 25-i ülése jegyzőkönyvéből

K I V O N A T a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés április 25-i ülése jegyzőkönyvéből BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2070-2/2014. K I V O N A T a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2014. április 25-i ülése jegyzőkönyvéből 16/2014. (IV.25.) Kgy. H a t á r o z a t A közgyűlés ülésének napirendje

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az Ádándi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének március 16-ai üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Az Ádándi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének március 16-ai üléséről JEGYZŐKÖNYV 1 Az Ádándi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 16-ai üléséről 2 JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádándi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.március

Részletesebben

K I V O N A T a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés november 25-i ülése jegyzőkönyvéből

K I V O N A T a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés november 25-i ülése jegyzőkönyvéből 61/2016. (XI.25.) Kgy. H a t á r o z a t A közgyűlés ülésének napirendje 1. Tájékoztató két testületi ülés közötti ügyekről Előadó: Rideg László, a megyei közgyűlés e 2. Előterjesztés a Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

Szeghalom Roma Nemzetiségi Önkormányzat JEGYZŐ KÖNYV

Szeghalom Roma Nemzetiségi Önkormányzat JEGYZŐ KÖNYV Szeghalom Roma Nemzetiségi Önkormányzat 5520 Szeghalom, Szabadság tér 4-8. Tel.: 66/371-611, Fax: 66/371-623 Iktatószám: 383/2013. JEGYZŐ KÖNYV Készült: Szeghalom Roma Nemzetiségi Önkormányzatának 2013.

Részletesebben

K I V O N A T a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptember 30-i ülése jegyzőkönyvéből

K I V O N A T a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptember 30-i ülése jegyzőkönyvéből 45/2016. (IX.30.) Kgy. H a t á r o z a t A közgyűlés ülésének napirendje 1. Tájékoztató két testületi ülés közötti ügyekről Előadó: Rideg László, a megyei közgyűlés e 2. Előterjesztés a Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-4/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én (szerdán) 16: 00 órakor tartott

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2013/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. május 9-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 14 / 2007. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 10-én a Sárbogárdi Polgármesteri

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület december 16-án tartandó ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület december 16-án tartandó ülésére. Izsák Város Polgármesterétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2014. december 16-án tartandó ülésére. Tárgy: Helyi értéktár létrehozása. Tisztelt Képviselő Testület! 2012. április 2-i ülésén

Részletesebben

Készült: Domony Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének június 30.-án megtartott testületi ülésén.

Készült: Domony Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének június 30.-án megtartott testületi ülésén. J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Domony Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 30.-án megtartott testületi ülésén. Helye: Polgármesteri Hivatal Domony, Fő út 98. Jelen vannak:

Részletesebben

PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. április 27. Rendkívüli, nyílt ülés

PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. április 27. Rendkívüli, nyílt ülés 66-10./2015. PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. április 27. Rendkívüli, nyílt ülés Rendeletek: Határozatok: 53./2015. (IV.27.) önkormányzati határozata Pátka Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2/2015. (III.3.) számú önkormányzati rendelete

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2/2015. (III.3.) számú önkormányzati rendelete A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2/2015. (III.3.) számú önkormányzati rendelete a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés az Alaptörvény

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Nyílt ülésen: 1.) Előterjesztés a szociális ellátásokról szóló rendelet elfogadására. Előterjesztő: polgármester

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Nyílt ülésen: 1.) Előterjesztés a szociális ellátásokról szóló rendelet elfogadására. Előterjesztő: polgármester Jegyzőkönyv Készült: 2012. november 27- én, 15 óra 30 perctől megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: a jelenléti ív szerint. A polgármester megállapítja a határozatképességet. A képviselőtestület ülése

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 1/2014. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 1/2014. (II.10.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt ülésén. A rendkívüli ülés telefonon lett összehívva.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt ülésén. A rendkívüli ülés telefonon lett összehívva. JEGYZŐKÖNYV Készült: Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt ülésén. A rendkívüli ülés telefonon lett összehívva. Az ülés időpontja: 2015. augusztus 10. A kezdés időpontja:

Részletesebben

Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV

Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Ikt.sz.: 33-80/2014. NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 20-án, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott ülésén.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 11-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 19-én megtartott üléséről. 2

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testülete ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testülete ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. december 4. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. december 4-én 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 12-én megtartott soron kívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 12-én megtartott soron kívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 12-én megtartott soron kívüli üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2015.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. 1 Jegyzőkönyv Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. Időpont: 2010. május 26. Helyszín: Községi Önkormányzat székhelye, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. január 23.-án (pénteken) 10 órakor a Községházán megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Somogyi

Részletesebben

Vaszar- Gecse Községek Körjegyzőjétől 8542 Vaszar, Fő u. 29. Tel., fax: 89/ Szám: 22- /2011. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző

Vaszar- Gecse Községek Körjegyzőjétől 8542 Vaszar, Fő u. 29. Tel., fax: 89/ Szám: 22- /2011. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző Vaszar- Gecse Községek Körjegyzőjétől 8542 Vaszar, Fő u. 29. Tel., fax: 89/579-200 Szám: 22- /2011. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző JEGYZŐKÖNYV Készült: Vaszar és Gecse Községek Önkormányzata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: IV.56-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2015. május 7-én (csütörtökön) 15 órakor a Vármegyeháza dísztermében (Szekszárd, Béla király tér

Részletesebben

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 26.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat 2015. március 26-án 18.00 órakor megtartott üléséről.

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 1. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 1.-én 16.00 órakor

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el: Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. május 28. 16.00 órától 17.00 óráig a Képviselőtestület ülésén

Részletesebben

Szalmatercsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi 1. sz. jegyzőkönyve. a február 14-én megtartott rendes, nyílt üléséről.

Szalmatercsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi 1. sz. jegyzőkönyve. a február 14-én megtartott rendes, nyílt üléséről. Szalmatercsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2013. évi 1. sz. jegyzőkönyve a 2013. február 14-én megtartott rendes, nyílt üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült a Szalmatercsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. november 11 - i RENDKÍVÜLI üléséről Önkormányzati rendelet: - Határozat: 118-119 /2013. (11.11.) 2 J E G Y Z Ő K

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 21/2015.(III.12.) önkormányzati határozat 22/2015.(III.12.) önkormányzati

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2013. sz. jegyzőkönyve a 2013. február 21-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 33-12/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. november 26-án 9,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-7/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 22. napján 19 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község Önkormányzat

Részletesebben

1. Javaslat a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének V. számú módosítására Előterjesztő: Jónás Gábor (1969), elnök

1. Javaslat a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének V. számú módosítására Előterjesztő: Jónás Gábor (1969), elnök Ikt.sz.: 33-11/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. február 10-én, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében

Részletesebben

2/2014. Kishartyán Községi Önkormányzat február 19-én megtartott ülésének jegyzőkönyve

2/2014. Kishartyán Községi Önkormányzat február 19-én megtartott ülésének jegyzőkönyve 2/2014. Kishartyán Községi Önkormányzat 2014. február 19-én megtartott ülésének jegyzőkönyve 1 Jegyzőkönyv Készült: Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 19-én 15.00 órakor

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A./ Balatonszőlős Önkormányzatának Képviselő-testület tagjai részéről: Kósáné Szakonyi Zsuzsanna képviselő

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A./ Balatonszőlős Önkormányzatának Képviselő-testület tagjai részéről: Kósáné Szakonyi Zsuzsanna képviselő Jegyzőkönyv Készült: Pécsely Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 7-én, 17:00 órai kezdettel Balatonszőlős Község Önkormányzatának Képviselő-testületével közösen - megtartott Képviselő-testületi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 5. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-án (csütörtök) 13: 00 órakor tartott

Részletesebben

Alpek Zoltán Sárréti Híd c. laptól.

Alpek Zoltán Sárréti Híd c. laptól. J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Község Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Község Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. február 5-én 9,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. február 5-én 9,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 3 / 2010. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 5-én 9,15 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

2014. évi. 3. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 5-én megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 3. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 5-én megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 3. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 5-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TATÓ Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. február 26.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat 2015. február 26-án 18.00 órakor megtartott üléséről.

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak: Bukodi Károly

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Medgyesbodzás Község Román Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének ülésén április 29-én 9.00 órakor.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Medgyesbodzás Község Román Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének ülésén április 29-én 9.00 órakor. Medgyesbodzás Község Román Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 5663 Medgyesbodzás Széchenyi u. 38 Telefon: 68/425-000, Fax: 68/526-331 2/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Medgyesbodzás Község

Részletesebben

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/189-3/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: Paloznak Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

5. szám Kecskemét 2014. október 29.

5. szám Kecskemét 2014. október 29. BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA 5. szám Kecskemét 2014. október 29. I. SZEMÉLYI RÉSZ TARTALOMJEGYZÉK 63/2014. (X.22.) Kgy. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés

Részletesebben

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének. 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének. j e g y z ő k ö ny v e

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének. 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének. j e g y z ő k ö ny v e T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének j e g y z ő k ö ny v e 42/2008. sz. Képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők elfogadása

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 24-n megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 24-n megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 24-n megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 97-99 /2012. (XI. 24.) számú határozatok.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 1636/3/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Ügyrendi és Pénzügyi Bizottságának 2015. március 26. napján 14.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok :

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 10/2013. (IX. 13.) önkormányzati rendelet Ártánd Község Önkormányzat 2013. évi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2. Javaslat a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének IV. számú módosítására

JEGYZŐKÖNYV. 2. Javaslat a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének IV. számú módosítására JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2013. november 5-én, Vanyarcon, a Könyvtár termében tartott közmeghallgatással egybekötött ülésén. Jelen vannak:, a testület e dr.

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek

JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek Szám: 178/2013. JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek 2013. február 7-én megtartott együttes üléséről Zalacséb határozatok: Sorszáma Kódja 2/2013.

Részletesebben

Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. június 24. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. június 24. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 24. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE 68/2013. (VI 24.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 1636/2/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Ügyrendi és Pénzügyi Bizottságának 2015. február 26. napján 15.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok :

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. március 6-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. július 16-án (szerda) 17:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2014. július 16. Határozat:

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 4-8/2015. (II. 16.) számú határozatok. d. rendeletek:-

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottságának 2016. január 20án 10. 00 órai kezdési idővel meghirdetett és 10. 00

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. > :'.! :.' ;. : ' : ~ ; \' ::~-l. ;( Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgámiester. T

JEGYZŐKÖNYV. > :'.! :.' ;. : ' : ~ ; \' ::~-l. ;( Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgámiester. T BUAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV Készült a Pénzügyi Bizottság 2012. december ll-én megtartott ülésén, a Budapest Főváros X. kerület

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak:

Részletesebben

A KŐSZEGI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR TESTÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A KŐSZEGI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR TESTÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A KŐSZEGI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR TESTÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Kőszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a magyar nemzeti értékek és hungarikumok gondozásáról szóló 2012. évi XXX. törvény

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Jóléti és Ügyrendi Bizottságának 2015. június 9-én (kedden) 15.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről 1 Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. július 10-én 16 órától megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. július 10-én 16 órától megtartott üléséről. Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-6/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. július 10-én 16 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3/2013./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2012. április 2. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 2-án 9.00 órai

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 10. /2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 29-én (csütörtök) 17: 00 órakor tartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. október 29-i együttes üléséről Helye: Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 76/2012. (XI.30.) Kgy H a t á r o z a t A közgyűlés ülésének napirendje

JEGYZŐKÖNYV. 76/2012. (XI.30.) Kgy H a t á r o z a t A közgyűlés ülésének napirendje 2176-8/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2012. november 30-i üléséről Az ülés helye: Érsekcsanád, Veránka-sziget, Erzsébet Üdülő társalgója. Jelen vannak: Dr. Balogh László, Bányai

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z

Részletesebben

14/2012. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 10- én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

14/2012. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 10- én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 14/2012. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 10- én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete, Gyúró Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 27-i együttes üléséről

Részletesebben

Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 /

Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 / Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. : 68 / 381-011; : 68 / 381-656 2/2014. sz. roma önk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. november 18-án 13 órai kezdettel

Részletesebben

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2014. NOVEMBER 5-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2014. NOVEMBER 5-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. NOVEMBER 5-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 15/2014. (XI. 06.) önkormányzati rendelet Told Község Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 1. /2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 16-án (kedd) 15: 00 órakor tartott üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ják Község Képviselő-testületének május 27-én tartott testületi üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ják Község Képviselő-testületének május 27-én tartott testületi üléséről JÁK KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Ják Község Képviselő-testületének 2013. május 27-én tartott testületi üléséről Határozatok: 37/2013. (V. 27.) sz. határozat Jáki Közös Önkormányzati Hivatal SZMSZ

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzati képviselők neve: Dorkó György képviselő Kelemen Tünde képviselő Pallagi László képviselő

Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzati képviselők neve: Dorkó György képviselő Kelemen Tünde képviselő Pallagi László képviselő Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. június 25. 15.15 órától 16.00 óráig a Képviselőtestület ülésén

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. szeptember 12.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. szeptember 12-én 15.00 órakor

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 350/4/2014. szám. J e g y z ő k ö n y v Készült Ágfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4. napján 19:00 órai kezdettel Harka Község Önkormányzatának Tanácskozójában (Harka, Nyéki

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Igazoltan távol: - Hutóczki Péter polgármester köszönti a Képviselő-testületet, és az önkormányzat aljegyzőjét.

JEGYZŐKÖNYV. Igazoltan távol: - Hutóczki Péter polgármester köszönti a Képviselő-testületet, és az önkormányzat aljegyzőjét. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Fülöp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 23-án de 8,00 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Hutóczki Péter polgármester Mikáczó László

Részletesebben

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén.

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Jegyző könyv Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. május 29- én 16 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén. A Képviselőtestületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. szeptember 25.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 19.00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Tabdi Község Képviselő-testülete 2015. március 18-án a Tabdi Közös Önkormányzati Hivatalban megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Tabdi Község Képviselő-testülete 2015. március 18-án a Tabdi Közös Önkormányzati Hivatalban megtartott üléséről TABDI KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. sz. ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tabdi Község Képviselő-testülete 2015. március 18-án a Tabdi Közös Önkormányzati Hivatalban megtartott üléséről Jelen vannak:,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Beleg Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. április 23.-án (csütörtökön) 17 órakor Beleg Község Önkormányzata hivatali helyiségében megtartott nyilvános

Részletesebben

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 29.-én 19 óra

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2014. június 12. 15.15 órától 16.00 óráig a Képviselőtestület nyílt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-i üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-i üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-i üléséről Helye: Váli Közös Önkormányzati Hivatal, emeleti tanácskozó terme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,

Részletesebben

HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Füzesabony Város Önkormányzat rendkívüli, nyilvános képviselő-testületi üléséről. Ideje: 2015. július 20-án 16:05 óra. N A P I R

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2011. július 12. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 12-én 18.00 órai

Részletesebben

17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről

17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 98 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. augusztus 18-án 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 42/2014.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. május 29-én

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2010/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 13 30 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Szám: /2015. A D Á S Z T E V E L

Szám: /2015. A D Á S Z T E V E L Szám: 234-18/2015. A D Á S Z T E V E L Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16. napján 18 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Adásztevel

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szlottáné Turi Edina

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szlottáné Turi Edina Szám: D-57-10 /2013. Jegyzőkönyv Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Képviselő-testület hivatala Doba, Kossuth

Részletesebben