A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Elnökségének ajánlása a kézműipari tevékenység meghatározására, a kézműipari szakmák és tevékenységek jegyzékére

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Elnökségének ajánlása a kézműipari tevékenység meghatározására, a kézműipari szakmák és tevékenységek jegyzékére"

Átírás

1 A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Elnökségének ajánlása a kézműipari tevékenység meghatározására, a kézműipari szakmák és tevékenységek jegyzékére I. Kézműipari tevékenységnek minősül a besorolási kérelem tartalmától függetlenül a gazdasági tevékenység, ha megfelel a következő három együttes feltételnek: a) 10 főnél alacsonyabb foglalkoztatotti létszámmal, és legfeljebb 500 ezer eurónak megfelelő forintösszegű éves nettó árbevétellel vagy mérlegfőösszeggel rendelkező gazdálkodó szervezet által végzett termelő, illetve szolgáltató tevékenység (ideértve a művészi kézművességet is); amely az ahhoz szükséges szakképesítés és személyes munkavégzés jellege alapján a mellékletben felsorolt kézműipari szakmák és tevékenységek jegyzékében (a továbbiakban: Jegyzék) szerepel, b) a vállalkozó vagy a tulajdonosok közül legalább egy fő személyes szakmai közreműködése megvalósul, c) a gazdálkodó szervezet, a kézműipari szakmák és tevékenységek jegyzékébe felvett szakmát/tevékenységet kisipari jellegű gazdasági tevékenységként gyakorolja. Kisipari jellegű a tevékenység, ha a munkát végzők átlátják a termelés egész folyamatát, annak bármelyik mozzanatát el tudják végezni, amelynél a kézi megformálás, nem pedig a gépi munka az elsődleges, ahol nem a tömegtermelés, hanem kézi erővel és/vagy egyszerű gépek, szerszámok, eszközök segítségével egyedi vagy legfeljebb kis szériában előállított termék a jellemző. II. Kézműipari tevékenységnek minősül a besorolási kérelem tartalmától függően a gazdasági tevékenység, ha a vállalkozás a Jegyzék alapján a kézműipari tagozatba kérte a besorolását, feltéve, hogy a vállalkozó vagy a tulajdonosok közül legalább egy fő személyes szakmai közreműködése megvalósul, továbbá tevékenysége megfelel a I./c) pontban foglaltaknak. Budapest, április 27.

2 Kézműves Szakmák és Tevékenységek Jegyzéke Szakma TEÁO R és ÖVTJkód Tevékenység fonalgyártó, festő és kikészítő 1310 Textilszálak fonása fonalgyártó, festő és kikészítő Textilszálak fonása szövő 1320 Textilszövés szövő Textilszövés m.n.s. takács iparművészeti textilszövet kötő, textilanyaggyártó, textilműves, festő és kikészítő 1330 Textilkikészítés textilnyomó, filmnyomó Textilkikészítés (nem saját előállítású textíliából) m.n.s. textilnyomó, filmnyomó iparművészeti kékfestés kötő 1391 Kötött, hurkolt kelme kötő Kötött, hurkolt kelme m.n.s. tollfeldolgozó (paplanos), tolltisztító 1392 Konfekcionált textiláru (kivéve: ruházat) vitorlakészítő, sátor- és ponyvakészítő Konfekcionált textiláru (kivéve: ruházat) m.n.s iparművészeti lakberendezési textiltermék kézi- és gépi hímző Gobelinvarrás szőnyegkészítő és -javító 1393 Szőnyeggyártás szőnyegkészítő és -javító Szőnyeggyártás m.n.s. szőnyegkészítő és -javító Népművészeti szőnyegkészítés kötélgyártó, hálókészítő 1394 Kötéláru kötélgyártó, hálókészítő Kötéláru 1399 Egyéb textiláru m.n.s. takács, textilhulladék feldolgozó M.n.s. egyéb textiltermék gombkötő, paszományos Gombkötés és paszománytermék mű- és gépi hímző Mű- és gépi hímzett termék (végben, szalagban, motívumban) népi és háziszőttes készítő, kézi- és gépi hímző iparművészeti kéziszőttes, csipkekészítés, kézi hímzés textilnyomó, filmnyomó Kézimunka-előnyomás 2

3 szőttes- és csipkekészítő nemezkészítő Kéziszőttes, necceltáru és csipkekészítés, kézi hímzés iparművészeti nemez bőrruhakészítő 1411 Bőrruházat bőrruhakészítő Bőrruházat m.n.s. bőrruhakészítő Bőrruházati termék összeállítása Munkaruházat férfiszabó, női szabó 1413 Felsőruházat (kivéve: munkaruházat) férfiszabó, női szabó Felsőruházat (kivéve: munkaruházat) m.n.s. férfiszabó, női szabó Felsőruházati termék összeállítása férfiszabó, női szabó Egyenruházat férfiszabó, női szabó iparművészeti felsőruházat fehérnemű-készítő, fűzőkészítő 1414 Alsóruházat fehérnemű-készítő, fűzőkészítő Alsóruházat m.n.s. fehérnemű-készítő, fűzőkészítő Alsóruházati termék összeállítása fehérnemű-készítő, fűzőkészítő iparművészeti alsóruházat 1419 Egyéb ruházat, kiegészítők kalapos és sapkakészítő Öltözékkiegészítő m.n.s Fürdőruhakészítés kesztyűkészítő Bőr-, szőrmeruházati kiegészítők Textil alapanyagú lábbeli Bébiruházat Egyéb népi iparművészeti és iparművészeti ruházat szűcs,gubás, szűrszabó 1420 Szőrmecikk Szőrme- és szűcsipari termékek m.n.s iparművészeti szőrmecikk kötő 1431 Kötött, hurkolt harisnyafélék Kötött, hurkolt harisnyafélék m.n.s Gépi kötött, hurkolt harisnyafélék összeállítása Kézi kötésű, horgolású harisnyafélék

4 1439 Egyéb kötött, hurkolt ruházati termék Gépi kötött, hurkolt pulóverfélék m.n.s Kötött, hurkolt, horgolt pulóverfélék összeállítása Kézi kötésű, horgolású pulóverfélék festő és kikészítő 1511 Bőr, szőrme ki tímár Bőrkikészítés szőrmekikészítő,szűcs Szőrmekikészítés és -festés táskagyártó, bőrdíszműves 1512 Táskafélék, szíjazat szíjgyártó, bőrdíszműves Bőr-, műbőr termékek (kivéve: bőrruházat, lábbeli) m.n.s. nyeregkészítő iparművészeti nyergesáru, lószerszám iparművészeti bőrtermék (kivéve állatfelszerelés) nyeregkészítő Nyergesáru, lószerszám Állatruházat bármilyen állat számára, bármilyen anyagból csizmadia, kaptafa-, facipő-, fapapucskészítő, cipőkészítő 1520 Lábbeligyártás papucs és bocskorkészítő, cipőfelsőrész-készítő Lábbeligyártás m.n.s iparművészeti lábbeli 1622 Parkettagyártás lambéria- és parkettakészítő Parkettagyártás asztalos, műbútorasztalos 1623 Épületasztalos-ipari termék redőnykészítő- és javító Épületasztalos-ipari termék 1624 Tároló fatermék doboz és tokkészítő, kádár, bodnár Tároló fatermék háztartási faárukészítő, kefe- ecsetgyártó, kaptafa készítő,fonottáru készítő 1629 Egyéb fa-, parafatermék, fonottáru Fatömegcikkgyártás m.n.s. intarziakészítő, faesztergályos, faszobrász Faesztergályos, faszobrászati termékek fajátékkészítő kerék- és kocsigyártó iparművészeti faműves termékek fa- és csontfaragó, fafaragó Fa alapanyagú dísztárgykészítés kosárfonó Parafa-, fonottáru nádfeldolgozó, nádfonó, nádazó iparművészeti fonottáru 4

5 papírfeldolgozó 1712 Papírgyártás Papírgyártás 1721 Papír csomagolóeszköz doboz és tokkészítő Papír csomagolóeszköz Papíralapú dísztárgykészítés nyomdász, szitanyomó 1811 Napilapnyomás nyomdász 1812 Nyomás (kivéve: napilap) Időszaki kiadvány nyomása Egyéb nyomdai termékek nyomása Nyomás közvetlenül textíliára, műanyagra, üvegre, fémre, fára és kerámiára nyomdász 1813 Nyomdai előkészítő tevékenység kőnyomó, litográfus M.n.s.nyomdai előkészítő tevékenység Kiegészítő nyomdai tevékenység díszítőfestés, aranyozás 1814 Könyvkötés, kapcsolódó szolgáltatás könyvkötő,könyvrestaurátor, kiadványszerkesztő M.n.s. könyvkötés, kapcsolódó szolgáltatás Egyéb nyomtatott papírtermék kötése 2041 Tisztítószer Tisztítószer m.n.s. szappankészítő Szappankészítés 2042 Testápolási cikk Testápolási cikk Kézműves szappanok pirotechnikus Robbanóanyag Illóolajgyártás 2211 Gumiabroncs, gumitömlő vulkanizáló, gumijavító Gumiabroncs újrafutózása, felújítása műszaki gumiáru- és tömítéskészítő 2219 Egyéb gumitermék Egyéb gumitermék műanyagipari feldolgozó 2221 Műanyag lap, lemez, fólia, cső, profil műanyagipari feldolgozó Műanyag lap, lemez, fólia, cső, profil m.n.s. műanyagjáték és háztartási felszerelés készítő, műanyagfeldolgozó Műanyagból készült lap, lemez, cső, profil gyártásával kapcsolatos szolgáltatások Egyéb műanyag termék m.n.s. gravírozó Gravírozás, festés műanyagra

6 bérmunkában 231 Üveg, üvegtermék üvegcsiszoló, üvegárukészítő, 2311 Síküveggyártás üvegműves Síküveggyártás m.n.s. üvegfúvó Síküveg csiszolása üveggyártó 2312 Síküveg továbbfeldolgozása Síküveg továbbfeldolgozása üvegcsiszoló, üvegárukészítő, 2313 Öblösüveggyártás üvegműves Egyéb öblösüveggyártás üvegfúvó iparművészeti öblösüveg üveggyártó, üveg- és porcelánfestő Gravírozás, festés öblösüvegre bérmunkában üvegcsiszoló Öblösüveg csiszolása iparművészeti díszüveg Egyéb üvegtermék, -dísztárgykészítés Gravírozás, festés műszaki, egyéb üvegre bérmunkában optikai üvegcsiszoló Műszaki üveg csiszolása 2331 Kerámiacsempe, -lap Kerámiacsempe, -lap iparművészeti kályhacsempék kerámiapari nyerstermékgyártó 2332 Égetett agyag építőanyag építőipari kerámiakészítő Égetett agyag építőanyag 2341 Háztartási kerámia porcelánkészítő, kerámia porcelánkészítő Egyéb háztartási kerámia iparművészeti háztartási kerámiaés fazekastermék üveg- és porclánfestő Kerámia dísztárgykészítés, porcelánfestés keramikus, kerámiaformázó 2349 Egyéb kerámiatermék kerámiaműves Egyéb m.n.s. kerámiatermék Egyéb népi iparművészeti és fazekas, kerámiakészítő iparművészeti kerámia- és fazekastermék Vályogvetés műkőkészítő 2369 Egyéb beton-, gipsz-, cementtermék gipsz és terrakottaszobrász Egyéb beton-, gipsz-, cementtermék 6

7 kőfaragó, épületszobrász 2370 Kőmegmunkálás Kőmegmunkálás öntő, harangöntő 245 Fémöntés fémnyomó, kovács, díszmű kovács, mezőgazdasági kovács 2451 Vasöntés Vasöntés m.n.s Öntöttvas cső 2452 Acélöntés Acélöntés 2453 Könnyűfémöntés Könnyűfémöntés 2454 Egyéb nem vas fém öntése Egyéb nem vas fém öntése Fegyver-, lőszergyártás 2550 Fémalakítás, porkohászat patkoló kovács Fémnyomás, fémkovácsolás, sajtolás, préselés galvanizáló, eloxáló és fémcsiszoló Fémfelület-kezelés gravírozó Gravírozás fémfelületre, bérmunkában 2562 Fémmegmunkálás gépi forgácsoló, köszörűs, marós Fémmegmunkálás m.n.s. hegesztő Fém hegesztése, forrasztása esztergályos Fém esztergálása iparművészeti késkészítés 2572 Lakat-, zárgyártás Lakat-, zárgyártás szerszámkészítő 2573 Szerszámgyártás Kéziszerszámgyártás Gépszerszámgyártás fémtömegcikkgyártó, bronz- és rézműves 2599 M.n.s. egyéb fémfeldolgozási termék M.n.s. egyéb fémfeldolgozási termék Fém dísztárgy iparművészeti fémműves termék Háztartási és egyéb fém tömegcikk Bronz, rézműves díszműáru és hasonló termék tekercselő 2611 Elektronikai alkatrész Elektronikai alkatrész műszergyártó és karbantartó mérlegkészítő és-javító 2651 Mérőműszergyártás

8 hőmérőkészítő Mérőműszer órás 2652 Óragyártás Óragyártás 2670 Optikai eszköz optikai üvegcsiszoló Optikai, fényképészeti eszköz akkumulátorkészítő és -javító Akkumulátor, szárazelem jármű- és fémalkatrész-gyártó 2932 Közúti jármű alkatrészeinek Közúti gépjármű alkatrészeinek hajóépítő, csónakgyártó 3011 Hajógyártás Hajógyártás kishajóépítő és karbantartó, csónakgyártó 3012 Szabadidő-, sporthajó Szabadidő-, sporthajó bognár, kerék és kocsigyártó 3099 M.n.s. egyéb jármű M.n.s. egyéb jármű asztalos 310 Bútorgyártás 3101 Irodabútor Irodabútor 3102 Konyhabútorgyártás Konyhabútorgyártás m.n.s iparművészeti konyhabútor műbútorasztalos 3109 Egyéb bútor Egyéb m.n.s. bútor Egyéb népi iparművészeti és iparművészeti bútor Bútorgyártás befejező műveletei iparművészeti fonottbútorkészítés vésnök, ötvös, aranyműves 3212 Ékszergyártás Ötvös, aranyműves termék, vésése drágakőcsiszoló Ékszer, átalakítása M.n.s. ékszergyártás bizsucikk készítő 3213 Divatékszer Divatékszer m.n.s. tűzzománc- és dísztárgykészítő Tűzzománc dísztárgy, divatékszer iparművészeti divatékszer, díszműáru Fűzöttgyöngy-készítés

9 hangszerkészítő, zongorakészítő és -javító, cmbalomkészítő és javító, fa- és rézfúvóskészítő és javító, harmonikakészítő és javító, orgonakészítő és javító, vonós- és pengetős hangszer készítő, zongorakészítő és javító 3220 Hangszergyártás Hangszergyártás iparművészeti hangszer Sportszergyártás m.n.s Bőr sportkesztyű, -fejfedő 3240 Játékgyártás Játékgyártás m.n.s iparművészeti játékok ortopédműszerész, orvosi műszerész 3250 Orvosi eszköz orvosi műszerész Egyéb orvosi műszer m.n.s. gyógyászati sgédeszközgyártó, ortopédműszerész, ortopédcipész Gyógyászati segédeszköz fogműves, fogtechnikus Fogműves, fogtechnikus ortopédcipész, ortopédiai eszközkészítő Gyógyászati segédeszköz (egészségügyi szolgáltatásként) kefe- és ecsetgyártó 3291 Seprű-, kefegyártás Seprű-, kefegyártás 3299 Egyéb m.n.s feldolgozóipari tevékenység Egyéb vegyes jellegű ipari termék m.n.s Koporsókészítés Védő- és biztonsági felszerelések esernyőkészítő, -javító Ernyőkészítés szitakészítő Kézi szita- és rostakészítés Egyéb népi iparművészeti és iparművészeti termékek Fésű-, hajcsatkészítés Gomb-, patent-, húzózárkészítés parókakészítő Parókakészítés gyertyaöntő, viaszgyártó, viaszöntő Gyertyaöntés, gyertyamártás Művirág-, műgyümölcs-készítés Bemutató- (kiállítási, oktatási) és szemléltetőeszköz-, -készülék- és -modell-készítés Írószerkészítés, bélyegzőkészítés Preparátori tevékenység (állatkitömés)

10 fegyver műszerész Fegyver-, fegyverrendszer Zár, -szerkezet Vas, acél tárolóeszköz Fémtartály Fűtési kazán, radiátor mezőgazdasági gépszerelő, elektrolakatos, erősáramú berendezés szerelő, kötő- és varrógépműszerész, finommechanikai műszerész, irodagép- és számítástechnikai műszerész, textil- és ruházati ipari gépszerelő, elektromechanikai műszerész 3312 Ipari gép, berendezés mérlegjavító mezőgazdasági gépszerelő irodagép- és számítástechnikai műszerész kötő- és varrógépműszerész, textil- és ruházati ipari gépszerelő M.n.s. egyéb általános gép, berendezés Gépi meghajtású, hordozható kézi szerszámgép Egyéb mezőgazdasági gép Irodagép (kivéve: számítógép és perifériái) Textil-, ruházati, bőripari gép mezőgazdasági gépszerelő Mezőgazdasági traktor elektrolakatos, erősáramú berendezés szerelő, elektroműszerész Gépek elektromos műszergyártó és -karbantartó 3313 Elektronikus, optikai eszköz Elektronikus, optikai eszköz m.n.s Orvosi, sebészeti berendezés Professzionális optikai, fényképészeti eszköz Ipari folyamatirányító rendszer Professzionális időmérő műszer Professzionális híradás-technikai termék Villamos motor, áramfejlesztő, újratekercselése Hajó, csónak m.n.s. kishajó karbantartó Szabadidő-, sporthajó Mozgássérültek kocsijának repülőgép sárkányszerelő M.n.s. egyéb közlekedési eszköz takács Kötélzet, jutavászon és ponyva Orgona és más hangszer régiség, restaurálása

11 géplakatos, elektrolakatos, erősáramú berendezés szerelő, vas- és fémszerkezeti lakatos, textil- és ruházati ipari gépszerelő Dekorációs festés 3320 textil- és ruházati ipari gépszerelő kőrestaurátor, műkő- és mozaikrestaurátor, márványrestaurátor Ipari gép, berendezés üzembe helyezése Textil-, ruházati, bőripari gép üzembe helyezése Műemlék építmény helyreállítása, restaurálása kútásó, kútfúró, kútépítő 4221 Folyadék szállítására szolgáló közmű építése kútásó, kútfúró Kútfúrás Kútásás 4311 Bontás Bontás kézi erővel pirotechnikus Robbantással végzett épületbontás Bontás géppel Gépi földmunkák végzése Kézi földmunka végzése villanyszerelő, közlekedés automatikai műszerész 4321 Villanyszerelés Egyéb villanyszerelés Vagyonvédelmi, riasztóberendezések, épületfelügyelet felszerelése, gyengeáramú hálózat kiépítése, antennaszerelő Antennaszerelés (helyhez kötött) Napelem szerelése közlekedés automatikai műszerész Közúti, vasúti világítási és elektromos jelzőrendszer, biztosítóberendezések szerelése vízvezeték és készülékszerelő, víz, csatorna, és közműrendszer szerelő, gázvezeték és készülékszerelő, gáz és hőtermelő berendezés szerelő, hűtő és légtechnikai szerelő, központifűtés- és klímaberendezés szerelő 4322 Víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló-szerelés gázvezeték és készülékszerelő Gázvezeték szerelés gázvezeték és készülékszerelő Központi fűtés és csőhálózat szerelése (nem elektromos) vízvezeték és készülékszerelő, víz, csatorna, és közműrendszer szerelő Szennyvízcsatorna-, vízvezetékszerelés hűtő és légtechnikai szerelő Szellőző-, légkondicionáló berendezés szerelése Napkollektor szerelése gázvezeték és készülékszerelő Gázkészülék szerelés gáz és hőtermelő berendezés szerelő Fűtőberendezés szerelése

12 könnyűszerkezeti lakatos, felvonószerelő 4329 Egyéb épületgépészeti szerelés felvonószerelő Felvonó, mozgólépcső beépítése, üzembe helyezése könnyűszerkezeti lakatos Épületlakatos szerkezet szerelés, kerítés, rács felszerelése felvonószerelő Felvonó, mozgólépcső karbantartás, -javítás épületszigetelő Hang- és hőszigetelés épületszigetelő Árnyékoló, napellenző, ponyvatető, árnyékolástechnika felszerelése, épületszigetelő Épületszerkezetek tűzállóvá tétele 4331 Vakolás Vakolás m.n.s Gipsz- és terrakottaszobrászat (helyszínen végezve) szárazépítő Gipszkartonszerelés, száraz építészet épületasztalos 4332 Épületasztalos-szerkezet szerelése redőnykészítő- és javító Redőny, reluxa felszerelése, Nyílászáró beszerelése Álmennyezet-, álpadló-szerelés Beépített bútor beszerelése, M.n.s. egyéb épületasztalos szerkezet szerelése, 4333 Padló-, falburkolás épületburkoló Épületburkoló-ipari munkák padlóburkoló, fapadlózó és műanyagburkoló,padlókövező, parkettacsiszoló- és lakkozó, lambériázó és parkettázó Melegburkolás és parkettázás Mozaik díszítés, márvány, gránit és palamunka festő, mázoló, tapétázó Tapétázás Térburkolás hidegburkoló, padlókövező Hidegburkolás festő, mázoló, tapétázó 4334 Festés, üvegezés testő, mázoló, tapétázó Festés, mázolás épületüvegező Üvegezés Acélszerkezetek korrózióvédelme Sírkő felállítása,, műköves felújítása, tisztítása, bontása helyszínen ütvefúró-, szögbelövő Betonfúrás és -vágás, szögbelövés, 12

13 ács 4391 Tetőfedés, tetőszerkezet-építés tetőfedő Tetőfedés, héjalás bádogos Bádogozás Tetőszerkezet-építés (ácsolás) Egyéb speciális szaképítés m.n.s. épületszigetelő Vízszigetelés ács Állványozás kőműves, savburkoló Kőművesmunka kályhás, kemence és kandallóépítő Cserépkályha- és kandallóépítés vasbetonkészítő Vasbetonszerelés tűzhely- és kéményépítő, kemence és kandallóépítő Kazán és kemence kőművesmunkái épülettisztító (falfelület kívülről) Építményfelújítás, karbantartás ipari alpinista módszerrel épületasztalos Zsaluzás, dúcolás kőfaragó, műköves, épületszobrász Épületszobrászat, kőfaragás (helyszínen) karosszérialakatos, járműkarosszéria előkészítő felületbevonó, autószerelő, járműfényező, autóvillamossági szerelő, autóelektronikai műszerész 4520 Gépjárműjavítás, -karbantartás autószervíz Személygépkocsi általános karbantartás, -javítás Gumiabroncs, -tömlő javítás, centírozás Gépjárműkarosszéria-, tartozékjavítás Egyéb közútijárműjavítás és - karbantartás Gépjármű elektromos rendszerének Gépjárműmosás Szélvédő helyszíni karcmentesítése, rendszám gravírozása a gépkocsi szélvédőjére vagy más részeire Gépjármű részegység és alkatrész javítás Motorkerékpár-javítás, - karbantartás Motorkerékpár részegység és alkatrész látszerész Látszerészek tevékenysége képkeretező Képkeretezés 7410 Divat-, formatervezés grafikus, mintakészítő, dekoratőr Divattervezés, formatervezés, grafika, kirakatrendezés lakberendező Lakberendezés-tervezés, - tanácsadás Dekorációs falfestés

14 Fényképészet fényképész, fotográfus Fényképészet m.n.s. takarító, ablaktisztító Általános épülettakarítás Takarítás, tisztítás háztartásnál tüzeléstechnikai karbantartó és kéményseprő Kéménytisztítás, -vizsgálat, - ellenőrzés, tüzeléstechnikai szolgáltatás ablaktisztító Ablaktisztítás épülettosztító (falfelület kívülről) Egyéb takarítás m.n.s. rágcsáló- és féregírtó Egészségügyi kártevők elleni védekezés (rovar- és rágcsálóírtás) Zöldterületkezelés címfestő Csomagolás Címfestés díszlettervező, jelmeztervező Jelmez- és díszlettervezés bronzműves és szoboröntő 9003 Alkotóművészet Művészi tűzzománc képek Képzőművészeti tevékenység (képzőművészeti alkotások ) 9511 Számítógép, -periféria Irodagép- és számítástechnikai műszerész Számítógép, -periféria rádió- és TV műszerész 9512 Kommunikációs eszköz Mobiltelefon Kommunikációs eszközök m.n.s. elektromos gép- és készülékszerelő 952 Személyi, háztartási cikk Irodagép- és számítástechnikai műszerész 9521 Szórakoztatóelektronikai cikk Irodagép- és számítástechnikai műszerész Szórakoztatóelektronikai cikk háztartási gépszerelő, elektromos gép- és Háztartási gép, háztartási, kerti 9522 készülékszerelő eszköz Háztartási villamos készülék üzembe helyezése Mosógép Hűtőgép Egyéb háztartási villamos készülékek, cikkek Nem villamos működtetésű háztartási, kerti eszköz cipész, cipőjavító 9523 Lábbeli, egyéb bőráru Lábbelijavítás Bőráru bútorrestaurátor Egyéb m.n.s. bútorjavítás Konyhabútor-javítás

15 Irodabútor-javítás kárpitos Ülőbútor újrakárpitozása kárpitos Ülőbútor-javítás órás, vésnök, ötvös, aranyműves 9525 Óra-, ékszerjavítás órás Órajavítás vésnök, ötvös, aranyműves Ékszerjavítás kerékpárjavító, gravírozó, késes és köszörűs, könyvrestaurátor 9529 Egyéb személyi-, háztartási cikk Egyéb háztartási és közszükségleti cikkek gravírozó Gravírozás hozott anyagra nem a gyártás során Kulcsmásolás Vegyes javítás késes és köszörűs Késélezés, köszörülés, evőeszköz varrógépműszerész Mechanikus varrógép javítás kerékpárjavító Kerékpárjavítás zongorahangoló Hangszerjavítás Ruházati és egyéb konfekcionált termékek Töltőtolljavítás Öngyújtótöltés, javítás Házaló javító szolgáltatás Patentozás, riglizés, szegecselés takács, vitorlakészítő Kempingcikk, vitorlavászon vegytisztító, textiltisztító és textilszínező 9601 Textil, szőrme mosása, tisztítása Mosás, vegytisztítás, vasalás kékfestő, kelmefestő Ruhafestés, -színezés fodrász, kozmetikus, elektrokozmetikus, lábápoló, műkörömépítő 9602 Fodrászat, szépségápolás Férfifodrászat Férfi-, női, gyermekfodrászat Kozmetika, szépségápolás Női fodrászat Hajmosás Kéz- és lábápolás, műkörömépítés kutyakozmetika Állatkozmetika Tetoválás, testékszer-felhelyezés 15

1. melléklet az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelethez Bejelentés-köteles tevékenységek

1. melléklet az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelethez Bejelentés-köteles tevékenységek 1. melléklet az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelethez Bejelentés-köteles tevékenységek 1. alsóruházat gyártása 2. ágybetét gyártása 3. áramelosztó, -szabályozó készülék gyártása 4. bőr, szőrme kikészítése

Részletesebben

Ágazati fókusz melléklet

Ágazati fókusz melléklet Ágazati fókusz melléklet A pályázat a következő lista szerinti feldolgozó ipar tevékenységek fejlesztését támogatja. A vállalkozásnak a pályázat benyújtását megelőző három lezárt üzleti év éves beszámolója

Részletesebben

1. Telepengedélyhez kötött tevékenységek a TEÁOR alapján, ideértve az ezen tevékenységekkel kapcsolatos szolgáltatásokat is

1. Telepengedélyhez kötött tevékenységek a TEÁOR alapján, ideértve az ezen tevékenységekkel kapcsolatos szolgáltatásokat is 1. Telepengedélyhez kötött tevékenységek a TEÁOR alapján, ideértve az ezen tevékenységekkel kapcsolatos szolgáltatásokat is ((Lásd: 9003/2002. (SK 6.) és 9004/2002. (SK 7.) KSH közlemény.)) ((Módosította:

Részletesebben

A felhívás szakmai mellékletei

A felhívás szakmai mellékletei A felhívás szakmai mellékletei Ágazati fókusz A jelen felhívás célcsoportjába azon vállalkozások (és vállalkozók) tartoznak, amelyek: magas szinten feldolgozott, végfogyasztásra szánt terméket előállító

Részletesebben

A B C D Gazdasági terület. Kereskedelmi, szolgáltató (Gksz a. Kereskedelmi, szolgáltató (Gksz- Gksz-8 kivételével) tevékenységek.

A B C D Gazdasági terület. Kereskedelmi, szolgáltató (Gksz a. Kereskedelmi, szolgáltató (Gksz- Gksz-8 kivételével) tevékenységek. 4. melléklet a /013. (..) Önkormányzati Rendelethez Az egyes építési övezetekben és övezetekben a főrendeltetésű épületekben végezhető gazdasági 1 3 Bejelentés-köteles 4 alsóruházat gyártása 5 ágybetét

Részletesebben

Tájékoztatás a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható ipari tevékenységekről

Tájékoztatás a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható ipari tevékenységekről Tájékoztatás a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható ipari tevékenységekről Vonatkozó jogszabályok: - 2004. évi CXL. tv. a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás

Részletesebben

BAJI POLGÁRMESTERI HIVATAL 2836 Baj, Petőfi S. u. 50. Tel.: 34/ , fax: 34/

BAJI POLGÁRMESTERI HIVATAL 2836 Baj, Petőfi S. u. 50. Tel.: 34/ , fax: 34/ BAJI POLGÁRMESTERI HIVATAL 2836 Baj, Petőfi S. u. 50. Tel.: 34/488-597, fax: 34/488-020 3.000.- Ft értékű illetékbélyeg helye BEJELENTÉS IPARI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁRÓL (57/2013. (II.27.) Kormányrendelet

Részletesebben

BEJELENTÉS A bejelentés-köteles ipari tevékenység folytatásához

BEJELENTÉS A bejelentés-köteles ipari tevékenység folytatásához A telep nyilvántartási száma: (a Hatóság tölti ki) BEJELENTÉS A bejelentés-köteles ipari tevékenység folytatásához I. Az ipari tevékenység végzőjének adatai 1. Az ipari tevékenység végzőjének 1.1. neve:...

Részletesebben

Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása (VEKOP )

Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása (VEKOP ) Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása (VEKOP- 1.3.1.) Támogatást igénylők köre Mikro-, kis- és középvállalkozások, Melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási

Részletesebben

A Felhívás 1. számú szakmai melléklete

A Felhívás 1. számú szakmai melléklete A Felhívás 1. számú szakmai melléklete A feldolgozóipari tevékenységek TEÁOR besorolása: *Az ezen szakágazatokban megvalósuló fejlesztés nem irányulhat az Európai Unióról szóló Szerződés 1. számú mellékletében

Részletesebben

A Mikro-, kis-, és középvállalkozások termelés kapacitás bővítésének támogatása GINOP-1.2.1-15

A Mikro-, kis-, és középvállalkozások termelés kapacitás bővítésének támogatása GINOP-1.2.1-15 A Mikro-, kis-, és középvállalkozások termelés kapacitás bővítésének támogatása GINOP-1.2.1-15 Pályázati Felhívás célcsoportjába azon vállalkozások (és vállalkozók) tartoznak, amelyek: hozzáadott érték-növekedési

Részletesebben

2011 Budakalász, Petőfi tér BEJELENTÉS. bejelentésköteles ipari tevékenység folytatásáról

2011 Budakalász, Petőfi tér BEJELENTÉS. bejelentésköteles ipari tevékenység folytatásáról Budakalászi Polgármesteri Hivatal Lakosságszolgálati és Szervezési Iroda 2011 Budakalász, Petőfi tér 1. 06 26 340-266 info@budakalasz.hu www.budakalasz.hu BEJELENTÉS bejelentésköteles ipari tevékenység

Részletesebben

ADATLAP. I. Az ipari tevékenységet végző adatai HŐSNÉ ÉS FIA FOGTECHNIKAI ÉS KERESKSDELMI BT. Abaligeti. 7 6 3 5 Pécs 02-06-062490. II.

ADATLAP. I. Az ipari tevékenységet végző adatai HŐSNÉ ÉS FIA FOGTECHNIKAI ÉS KERESKSDELMI BT. Abaligeti. 7 6 3 5 Pécs 02-06-062490. II. ADATLAP Érkeztető szám Bejelentés köteles / Telephelyengedély-köteles tevékenységek 57/2013. (II.27.) Kormányrendelet) I. Az ipari tevékenységet végző adatai Neve: HŐSNÉ ÉS FIA FOGTECHNIKAI ÉS KERESKSDELMI

Részletesebben

Telep adatai. Tevékenységi kör(ök)

Telep adatai. Tevékenységi kör(ök) Nyilvántartási szám:. /2016. ADATLAP A BEJELENTÉS-KÖTELES IPARI TEVÉKENYSÉG/EK NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELÉHEZ Kérelmező adatai: Az ipari tevékenység végzőjének neve: Székhelye Cégjegyzékszáma / vállalkozó igazolvány

Részletesebben

Telephelyengedély köteles tevékenységek

Telephelyengedély köteles tevékenységek Telephelyengedély köteles tevékenységek Kedves Partnereink! Fel szeretnénk hívni a figyelmet a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentésével kapcsolatos jogszabályokra. Ezek: a telepengedély,

Részletesebben

ADATLAP. I. Az ipari tevékenységet végző adatai A BETON-VIACOLOR TÉRKŐ ZRT. Nagy-Berki Pécs II.

ADATLAP. I. Az ipari tevékenységet végző adatai A BETON-VIACOLOR TÉRKŐ ZRT. Nagy-Berki Pécs II. ADATLAP Érkeztető szám Bejelentés köteles / Telephelyengedély-köteles tevékenységek 57/2013. (II.27.) Kormányrendelet) I. Az ipari tevékenységet végző adatai Neve: A BETON-VIACOLOR TÉRKŐ ZRT Székhelye

Részletesebben

ADATLAP. I. Az ipari tevékenységet végző adatai CNC PARTNER KFT. Gunarasi Dombóvár II. Telep adatai. CNC Partner Kft.

ADATLAP. I. Az ipari tevékenységet végző adatai CNC PARTNER KFT. Gunarasi Dombóvár II. Telep adatai. CNC Partner Kft. ADATLAP Érkeztető szám Bejelentés köteles / Telephelyengedély-köteles tevékenységek 57/2013. (II.27.) Kormányrendelet) I. Az ipari tevékenységet végző adatai Neve: CNC PARTNER KFT Székhelye illetve címe:

Részletesebben

A mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatására

A mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatására A mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatására A felhívás címe: Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása A felhívás kódszáma: GINOP

Részletesebben

A bejelentés-köteles ipari tevékenység megkezdésének BEJELENTÉSE

A bejelentés-köteles ipari tevékenység megkezdésének BEJELENTÉSE Illetékbélyeg helye Iktatató bélyegzı helye: 3. 000 Ft. A bejelentés-köteles ipari tevékenység megkezdésének I. Az ipari tevékenység végzıjének adatai: BEJELENTÉSE 1.1. neve:... 1.2. székhelye:... 1.3.

Részletesebben

Nagytarcsa Község Polgármesteri Hivatal 2142 Nagytarcsa, Rákóczi út 4. igazgatási szolg. díj Tel.: (28)

Nagytarcsa Község Polgármesteri Hivatal 2142 Nagytarcsa, Rákóczi út 4. igazgatási szolg. díj Tel.: (28) Nagytarcsa Község Polgármesteri Hivatal 5.000Ft 2142 Nagytarcsa, Rákóczi út 4. igazgatási szolg. díj Tel.: (28) 450-204 BEJELENTÉS A TELEP ADATAIBAN TÖRTÉNT VÁLTOZÁSRÓL (A telepengedély, illetve a telep

Részletesebben

Váci Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztály 2600 Vác, Március 15. tér 11. Tel: 06/27-513-436 Ügyfélfogadás: Hétfő: 14-18, Szerda:8-16, Péntek: 8-12

Váci Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztály 2600 Vác, Március 15. tér 11. Tel: 06/27-513-436 Ügyfélfogadás: Hétfő: 14-18, Szerda:8-16, Péntek: 8-12 Váci Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztály 2600 Vác, Március 15. tér 11. Tel: 06/27-513-436 Ügyfélfogadás: Hétfő: 14-18, Szerda:8-16, Péntek: 8-12 Beadvány tárgya: Bejelentés ipari tevékenység folytatásáról

Részletesebben

Ipari tevékenység folytatásáról szóló bejelentés (a 358/2008. (XII.31.) Korm. rendelet alapján) ( yomtatott betűvel kérjük kitölteni!

Ipari tevékenység folytatásáról szóló bejelentés (a 358/2008. (XII.31.) Korm. rendelet alapján) ( yomtatott betűvel kérjük kitölteni! Vác Városi Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztály 2600 Vác, Március 15. tér 11. Ügyintéző: Paulínyiné Kormosói Réka Tel: 06/27-513-470 Ügyfélfogadás: Hétfő: 14-18, Szerda:8-16, Péntek: 8-12 Ipari tevékenység

Részletesebben

Név:. Székhely:. Cégjegyzékszám/vállalkozói igazolvány nyilvántartási száma:. Elérhetősége, telefonszáma:

Név:. Székhely:. Cégjegyzékszám/vállalkozói igazolvány nyilvántartási száma:. Elérhetősége, telefonszáma: Polgári Polgármesteri Hivatal irattári jel: K105 10 Jegyzője 4090 Polgár, Barankovics tér 5. Tel.: 52/573-540, fax: 52/391-455 e-mail: telepulesfejl@polgar.hu KÉRELEM telephely-engedély kiadása iránt I.

Részletesebben

A feldolgozóipar keretében támogatható tevékenységek listája az alábbi TEÁOR besorolás szerint:

A feldolgozóipar keretében támogatható tevékenységek listája az alábbi TEÁOR besorolás szerint: A feldolgozóipar keretében támogatható tevékenységek listája az alábbi TEÁOR besorolás szerint: 1032 Gyümölcs-, zöldséglé 1039 Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, - tartósítás 1052 Jégkrém 1071 Kenyér;

Részletesebben

KÉRELEM TELEPENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ

KÉRELEM TELEPENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ KÉRELEM TELEPENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ Bejelentés ipari tevékenység folytatásáról Az 57/2013 (II.27.) Korm. rendelet 1. melléklete szerinti bejelentés-köteles tevékenység(ek), vagy telepengedély köteles

Részletesebben

A tagállam azonosítója. Régió megnevezése (NUTS)

A tagállam azonosítója. Régió megnevezése (NUTS) A tagállamok által közölt információk a Szerződés 87. és 88. cikke alkalmazásában a támogatások bizonyos fajtáinak a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló, 2008. augusztus 6-i 800/2008/EK

Részletesebben

Független Projektiroda Szolgáltató Kft. Cím: 1045 Szófia u. 8. Tel.: +36-30-746-7380; E-mail: pv@fpiroda.hu Tanácsadó: Gajdos Attila projektvezető

Független Projektiroda Szolgáltató Kft. Cím: 1045 Szófia u. 8. Tel.: +36-30-746-7380; E-mail: pv@fpiroda.hu Tanácsadó: Gajdos Attila projektvezető Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése A projektjavaslat benyújtása: 2014. november 10-től folyamatosan Bírálat: beérkezési sorrend alapján! Cél Mikro-, kis- és középvállalkozások

Részletesebben

BEJELENTÉS Tevékenység megkezdéséről / meglévő tevékenység adatmódosításáról*

BEJELENTÉS Tevékenység megkezdéséről / meglévő tevékenység adatmódosításáról* Kajárpéc Tényő Sokorópátka Jegyzője 9111 Tényő, Győri u. 59. 96/ 468-026 NYOMTATOTT BETŰKKEL szíveskedjen kitölteni! BEJELENTÉS Tevékenység megkezdéséről / meglévő tevékenység adatmódosításáról* A telepengedély,

Részletesebben

I. Az ipari tevékenység végzőjének adatai

I. Az ipari tevékenység végzőjének adatai Ócsai Polgármesteri Hivatal 2364 Ócsa, Bajcsy-Zsilinszky u. 2. Hatósági, Műszaki és Pályázatkezelő Iroda Tel: 06-29/378-125 15-ös mellék e-mail: hatosag@ocsa.hu K É R E L E M Bejelentés-köteles ipari tevékenység

Részletesebben

Független Projektiroda Szolgáltató Kft. Cím: 1045 Bp., Berlini u. 47-49. Tel.: +36-30-743-2963; E-mail: pv@fpiroda.hu

Független Projektiroda Szolgáltató Kft. Cím: 1045 Bp., Berlini u. 47-49. Tel.: +36-30-743-2963; E-mail: pv@fpiroda.hu Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása A projektjavaslat benyújtása: 2015. június 22-től folyamatosan Bírálat: beérkezési sorrend alapján! Cél A vállalkozások külföldi piacokra

Részletesebben

BEJELENTÉS 57/2013. (II.27.)

BEJELENTÉS 57/2013. (II.27.) 1 Biv S á r v á r i K ö z ö s Ö n k o r m á n y z a t i H i v a t a l H a t ó s á g i I r o d a 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. levelezési cím: 9601 Sárvár, Pf. 78., fax: (06 95) 523157 telefonszámok: (06

Részletesebben

Módszertani útmutató az Országos Képzési Jegyzékhez

Módszertani útmutató az Országos Képzési Jegyzékhez Módszertani útutató az Országos Képzési Jegyzékhez Az OKJ 133/2011. (VII. 18.) Kor. rendelettel ódosuló szakképesítései: (hatályos: 2011. július 26-tól, kivéve a *-gal jelöltek) OKJ-sorszá Szakképesítés

Részletesebben

HKIK Választási Szabályzatának 3. számú melléklete Sor 1 111 2 111 3 111 TEÁOR TEÁOR_Megnevezése Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény,

Részletesebben

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK PIACI

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK PIACI MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK PIACI MEGJELENÉSÉNEK TÁMOGATÁSA GINOP 1.3.1-15 A felhívás célja a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása külföldi kiállításokon és vásárokon való megjelenésben,

Részletesebben

ÖVTJ 2016 szeptember 1 megnevezés típusa. ÖVTJ 2016 augusztus 1 megnevezés típusa

ÖVTJ 2016 szeptember 1 megnevezés típusa. ÖVTJ 2016 augusztus 1 megnevezés típusa ÖVTJ szeptember 1 megnevezés ÖVTJ augusztus 1 megnevezés 011101 Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése 011101 Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése

Részletesebben

Ságvári Közös Önkormányzati Hivatal 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 E-mail: hivatal@sagvar.hu Fax: 84/380-256

Ságvári Közös Önkormányzati Hivatal 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 E-mail: hivatal@sagvar.hu Fax: 84/380-256 Ságvári Közös Önkormányzati Hivatal 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 E-mail: hivatal@sagvar.hu Fax: 84/380-256 Bejelentés Ipari tevékenység megkezdéséről (az 57/2013 (II.27.) korm.rendelet 12. -a alapján

Részletesebben

Telepek működtetése: Bejelentés köteles tevékenységek nyilvántartásba vétele, és telepengedélyköteles tevékenységek engedélyezési eljárása

Telepek működtetése: Bejelentés köteles tevékenységek nyilvántartásba vétele, és telepengedélyköteles tevékenységek engedélyezési eljárása Telepek működtetése: Bejelentés köteles tevékenységek nyilvántartásba vétele, és telepengedélyköteles tevékenységek engedélyezési eljárása 1/ A vonatkozó jogszabályok 2/ Bejelentés-köteles ipari tevékenységek

Részletesebben

típusa típusa Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése m.n.s.

típusa típusa Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése m.n.s. ÖVTJ megnevezés ÖVTJ megnevezés 011101 Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése 011101 Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése 011102 Máktermesztés

Részletesebben

ÖVTJ 2012 megnevezés. ÖVTJ 2013 megnevezés. Változás típusa Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése m.n.s.

ÖVTJ 2012 megnevezés. ÖVTJ 2013 megnevezés. Változás típusa Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése m.n.s. ÖVTJ megnevezés ÖVTJ megnevezés 011101 Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése 011101 Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése 011102 Máktermesztés

Részletesebben

011102 Máktermesztés A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi engedélyhez kötött.

011102 Máktermesztés A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi engedélyhez kötött. 011101 Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése m.n.s. A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége tevékenységi 011102 Máktermesztés A gazdasági tevékenység egyes résztevékenysége

Részletesebben

Bejelentés ipari tevékenység folytatásáról. Telepengedély kiadására irányuló kérelem

Bejelentés ipari tevékenység folytatásáról. Telepengedély kiadására irányuló kérelem Sárvár Város Polgármesteri Hivatala Lakossági Iroda 9600 Sárvár Várkerület 2-3. Telefon: 95/523-132; Fax: 95/523-178 e-mail: getai.edina@sarvar.hu Beadvány tárgya: Bejelentés ipari tevékenység folytatásáról

Részletesebben

ÜGYMENETLEÍRÁS TELEPENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ

ÜGYMENETLEÍRÁS TELEPENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ ÜGYMENETLEÍRÁS TELEPENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ Ügyintéző, hivatali elérhetőségük: Fábián Dezső 53/360-049 fabian.dezso@abony.hu Vonatkozó jogszabályok: - 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet a telepengedély,

Részletesebben

ÖVTJ 2013 megnevezés. Változás típusa. 011101 Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése m.n.s.

ÖVTJ 2013 megnevezés. Változás típusa. 011101 Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése m.n.s. ÖVTJ megnevezés 011101 Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése 011101 Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése 011102 Máktermesztés 011102 Máktermesztés

Részletesebben

PÁLYÁZAT MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TERMELÉSI KAPACITÁSAINAK BŐVÍTÉSE GINOP A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK

PÁLYÁZAT MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TERMELÉSI KAPACITÁSAINAK BŐVÍTÉSE GINOP A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK PÁLYÁZAT MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TERMELÉSI KAPACITÁSAINAK BŐVÍTÉSE GINOP 1.2.1-16 A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK A Felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKV-k termelési kapacitásainak

Részletesebben

PÁLYÁZAT MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TERMELÉSI KAPACITÁSAINAK BŐVÍTÉSE GINOP A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK

PÁLYÁZAT MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TERMELÉSI KAPACITÁSAINAK BŐVÍTÉSE GINOP A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK PÁLYÁZAT MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TERMELÉSI KAPACITÁSAINAK BŐVÍTÉSE GINOP 1.2.1-16 A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK A Felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKV-k termelési kapacitásainak

Részletesebben

V. Termelő tevékenységek listája TEAOR 08

V. Termelő tevékenységek listája TEAOR 08 GOP-2011-2.1.1/B és KMOP-2011-1.2.1/B Kmplex vállalati technlógia-fejlesztés mikr-, kis- és középvállalkzásk számára tárgyú Pályázati Felhívás V. számú melléklete, Termelő tevékenységek V. Termelő tevékenységek

Részletesebben

típusa típusa 011101 Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése m.n.s.

típusa típusa 011101 Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése m.n.s. ÖVTJ megnevezés 011101 Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése 011101 Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése 011102 Máktermesztés 011102 Máktermesztés

Részletesebben

Egyéni vállalkozás kezdése

Egyéni vállalkozás kezdése Egyéni vállalkozás kezdése Útmutatás és tanácsok az egyéni vállalkozás kezdéséhez Ezen a lapon találjuk azokat a tevékenységi köröket amikkel foglalkozhatunk az egyéni vállalkozásunkban. ÖVTJ-kód 2014.

Részletesebben

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TERMELÉSI KAPACITÁSAINAK BŐVÍTÉSE GINOP 1.2.2-15 Jelen felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKV-k termelési kapacitásainak bővítése, amely során

Részletesebben

NYILVÁNTARTÁS a telepengedély-köteles, illetve bejelentés-köteles telepekről

NYILVÁNTARTÁS a telepengedély-köteles, illetve bejelentés-köteles telepekről Polgármesteri Hivatal... NYILVÁNTARTÁS a telepengedély-köteles, illetve bejelentés-köteles telepekről A nyilvántartás vezetésére kötelezett: a jegyző. A jegyző megbízásából a nyilvántartást vezeti:...

Részletesebben

FEJLESZTÉSEINEK TÁMOGATÁSA GINOP

FEJLESZTÉSEINEK TÁMOGATÁSA GINOP PÁLYÁZAT KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK IPARI DIGITALIZÁCIÓHOZ (IPAR 4.0) KAPCSOLÓDÓ FEJLESZTÉSEINEK TÁMOGATÁSA GINOP-1.2.8-17 A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK A Felhívás célzottan az Ipar 4.0 technológiai megoldásokat

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása GINOP-1.3.1-15

Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása GINOP-1.3.1-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása GINOP-1.3.1-15 CÉL: vállalkozások nemzetközi versenyképességének javítása, a vállalkozások külpiacra lépésének elősegítése ANYAGI FELTÉTELEK:

Részletesebben

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TERMELÉSI KAPACITÁSAINAK BŐVÍTÉSE GINOP 1.2.1-15 Jelen felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKV-k termelési kapacitásainak bővítése, amely során

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása GINOP-1.3.1-15

Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása GINOP-1.3.1-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása GINOP-1.3.1-15 A Felhívás feltételeinek megfelelő legjobb projektek 1,5 millió Ft 20 millió Ft közötti, vissza nem térítendő támogatásban

Részletesebben

A kiemelt iparágakban működő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztési projektjeinek megvalósítására

A kiemelt iparágakban működő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztési projektjeinek megvalósítására A kiemelt iparágakban működő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztési projektjeinek megvalósítására A felhívás címe: Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

Részletesebben

1. Bejelentés-köteles ipari tevékenység végzése:

1. Bejelentés-köteles ipari tevékenység végzése: 57/2013 (II.27.) Korm. rendelet a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről

Részletesebben

NYILVÁNTARTÁS a telepengedély-köteles, illetve bejelentés-köteles telepekről

NYILVÁNTARTÁS a telepengedély-köteles, illetve bejelentés-köteles telepekről Polgármesteri Hivatal... NYILVÁNTARTÁS a telepengedély-köteles, illetve bejelentés-köteles telepekről A nyilvántartás vezetésére kötelezett: a jegyző. A jegyző megbízásából a nyilvántartást vezeti:...

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása (GINOP-1.3.1-15)

Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása (GINOP-1.3.1-15) Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása (GINOP-1.3.1-15) A PÁLYÁZAT CÉLJA A vállalkozások külföldi piacokra kijutását elősegítő Felhívás célja mikro-, kis- és középvállalkozások

Részletesebben

Dorogi Ipartestület XVIII. sz. hírlevele

Dorogi Ipartestület XVIII. sz. hírlevele ECONOSERVE Pályázati és Üzleti Tanácsadó Kft. 1122 Budapest, Városmajor u. 10. Tel: +36 1212 49 72 Fax: +36 1 355 38 33 E-mail: palyazat@econoserve.hu Web oldal: www.econoserve.hu Dorogi Ipartestület XVIII.

Részletesebben

üzemeltetésének időtartama műszakonként a napi munkavégzés idejének megjelölésével neve Hétfő-péntek: ; Szombat-vasárnap: zárva

üzemeltetésének időtartama műszakonként a napi munkavégzés idejének megjelölésével neve Hétfő-péntek: ; Szombat-vasárnap: zárva Az (II. 27.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás ok: 1 - engedély kiadása, 2 - tevékenység bejelentése, 3 - adat módosítása, 4 - tevékenység változása, 5 - engedély visszavonása,

Részletesebben

Szakmakód 2011 - ÖVTJ 2012 fordítókulcs ÖVTJ 2012 megnevezés. Szakmakód 2011 megnevezés. Szakmak ód 2011 kód. Vál toz ás típu sa. Vál toz ás típu sa

Szakmakód 2011 - ÖVTJ 2012 fordítókulcs ÖVTJ 2012 megnevezés. Szakmakód 2011 megnevezés. Szakmak ód 2011 kód. Vál toz ás típu sa. Vál toz ás típu sa Szakmak ód 2011 kód Szakmakód 2011 megnevezés ÖVTJkód 2012 Szakmakód 2011 - ÖVTJ 2012 fordítókulcs ÖVTJ 2012 megnevezés 011101 Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése m.n.s.

Részletesebben

zék időtartalszáma, illetve vállalkoév száma jogcíme zói nyilvántartásba vételi száma 09-10- 000090 09-10- 000090 09-09-

zék időtartalszáma, illetve vállalkoév száma jogcíme zói nyilvántartásba vételi száma 09-10- 000090 09-10- 000090 09-09- A jegyző által kiadott nyilvántartási szám * 1. engedély kiadása; 2. tevékenység bejelentése; 3. adat módosítása; 4. tevékenység változása; 5. engedély visszavonása; 6. telep megszűnése. Telepengedély

Részletesebben

Ügymenetleírás telepengedélyezési eljáráshoz

Ügymenetleírás telepengedélyezési eljáráshoz Ügymenetleírás telepengedélyezési eljáráshoz ÜGYMENETLEÍRÁS TELEPENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ Ügyintézők, hivatali elérhetőségük: Gál Judit 56/470-017. 9I1 Igazgatas.foldvar@externet.hu Vonatkozó jogszabály:

Részletesebben

KOMBINÁLT HITELTERMÉK KERETÉBEN - GINOP TERVEZET

KOMBINÁLT HITELTERMÉK KERETÉBEN - GINOP TERVEZET PÁLYÁZAT MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA KOMBINÁLT HITELTERMÉK KERETÉBEN - GINOP-1.2.3-8.3.4-16 TERVEZET A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK A Felhívás célja, hogy segítse

Részletesebben

Tájékoztató a vállalkozó kivitelezıi nyilvántartásba vételrıl

Tájékoztató a vállalkozó kivitelezıi nyilvántartásba vételrıl Tájékoztató a vállalkozó kivitelezıi nyilvántartásba vételrıl Valamennyi építıipari kivitelezési tevékenységet folytató egyéni és társas vállalkozásnak be kell jelentkeznie legkésıbb 2010. január 31-ig

Részletesebben

üzemeltetésének időtartama műszakonként a napi munkavégzés idejének megjelölésével neve Hétfő-péntek: ; Szombat-vasárnap: zárva

üzemeltetésének időtartama műszakonként a napi munkavégzés idejének megjelölésével neve Hétfő-péntek: ; Szombat-vasárnap: zárva Az (II. 27.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás ok: 1 - engedély kiadása, 2 - tevékenység bejelentése, 3 - adat módosítása, 4 - tevékenység változása, 5 - engedély visszavonása,

Részletesebben

TEÁOR '03 TEÁOR '08 Kódszám Megnevezés Kódszám Megnevezés

TEÁOR '03 TEÁOR '08 Kódszám Megnevezés Kódszám Megnevezés 0111 Gabonafélék, egyéb, máshova nem sorolt növény termelése 0111 Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése 0111 Gabonafélék, egyéb, máshova nem sorolt növény termelése 0112 Rizstermesztés

Részletesebben

TEÁOR '08 TEÁOR '03 Kódszám Megnevezés Kódszám Megnevezés

TEÁOR '08 TEÁOR '03 Kódszám Megnevezés Kódszám Megnevezés 0111 Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag 0111 Gabonafélék, egyéb, máshova nem sorolt növény termelése termesztése 0112 Rizstermesztés 0111 Gabonafélék, egyéb, máshova nem sorolt növény

Részletesebben

A felhívás b) pontjához kapcsolódó tevékenységek listája

A felhívás b) pontjához kapcsolódó tevékenységek listája 11-es számú melléklet A felhívás 3.1.1.1. b) pontjához kapcsolódó tevékenységek listája A KSH 2016. ÉVI ÖVTJ STRUKTÚRÁJA ALAPJÁN Besorolási szám Tevékenység A tételbe tartozó tevékenységek 13 Textília

Részletesebben

Független Projektiroda Szolgáltató Kft. Cím: 1045 Bp., Berlini u. 47-49. Tel.: +36-30-743-2963; E-mail: pv@fpiroda.hu

Független Projektiroda Szolgáltató Kft. Cím: 1045 Bp., Berlini u. 47-49. Tel.: +36-30-743-2963; E-mail: pv@fpiroda.hu A pályázat címe Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Benyújtás: 2015.07.09. 2017.07.10. A pályázat kódszáma: GINOP 1.2.1-15 Pályázó cég mérete: Mikro-, kis- és középvállalkozás

Részletesebben

358/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet

358/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 358/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről

Részletesebben

eljárásban az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak (a továbbiakban: ÁNTSZ) a telep fekvése szerint illetékes kistérségi intézetét, a

eljárásban az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak (a továbbiakban: ÁNTSZ) a telep fekvése szerint illetékes kistérségi intézetét, a 358/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről

Részletesebben

Az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás

Az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás Az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás C/2552/2009 bejegyzés időpontja (év, hó, nap) 2009. 04. 29. Celldömölk, 0118/1 hrsz hétköznaponként 8.00-16.30 óráig OLAJÁSZ

Részletesebben

Tagintézmény megnevezése

Tagintézmény megnevezése Szakképzési centrum megnevezése Tagintézmény megnevezése Nyíregyházi SZC Teleki Blanka Szakközépiskolája, Felnőttoktatás keretében a 2015/16. tanévben meghirdetett szakképesítések / ágazatok OKJ szerinti

Részletesebben

2010-09-03-i változat

2010-09-03-i változat 0111 Gabonafélék, egyéb, máshova nem sorolt 016310 Betakarítást követő növény termelése 0111 Gabonafélék, egyéb, máshova nem sorolt 016410 Vetési célú magfeldolgozás növény termelése 0112 Zöldség, dísznövény

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei 16132 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 128. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei A Miniszterelnökséget vezető miniszter 24/2016. (VIII. 30.) MvM rendelete az Önálló vállalkozók tevékenységi jegyzéke

Részletesebben

KÉRELEM. Telepengedély-köteles ipari tevékenység engedélyezéséhez

KÉRELEM. Telepengedély-köteles ipari tevékenység engedélyezéséhez Iktatató bélyegzı helye KÉRELEM Telepengedély-köteles ipari tevékenység engedélyezéséhez I. Az ipari tevékenység végzıjének adatai: 1.1. neve:... 1.2. székhelye:... 1.3. cégjegyzékszáma, illetve vállalkozói

Részletesebben

1. sz. melléklet a rendelethez Melléklet a 36/2011. (XII. 23.) KIM. rendelethez Önálló vállalkozók tevékenységi jegyzéke (ÖVTJ) ÖVTJ-kód

1. sz. melléklet a rendelethez Melléklet a 36/2011. (XII. 23.) KIM. rendelethez Önálló vállalkozók tevékenységi jegyzéke (ÖVTJ) ÖVTJ-kód 1. sz. melléklet a rendelethez Melléklet a 36/2011. (XII. 23.) KIM. rendelethez Önálló vállalkozók tevékenységi jegyzéke (ÖVTJ) ÖVTJ-kód ÖVTJ 2016 megnevezés 2016 01 Növénytermesztés, állattenyésztés,

Részletesebben

Független Projektiroda Szolgáltató Kft. Cím: 1045 Bp., Berlini u. 47-49. Tel.: +36-30-743-2963; E-mail: pv@fpiroda.hu

Független Projektiroda Szolgáltató Kft. Cím: 1045 Bp., Berlini u. 47-49. Tel.: +36-30-743-2963; E-mail: pv@fpiroda.hu A pályázat címe Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása A pályázat kódszáma: GINOP 1.2.2-15 Benyújtás: 2015.07.09. 2017.07.10. Pályázó cég mérete: Mikro-, kis- és középvállalkozás

Részletesebben

ÖVTJ-kód ÖVTJ 2016 szeptember megnevezés

ÖVTJ-kód ÖVTJ 2016 szeptember megnevezés ÖVTJ szeptember megnevezés 01 Növénytermesztés, állattenyésztés, vadgazdálkodás és kapcsolódó szolgáltatások 011 Nem évelő növény termesztése 0111 Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag

Részletesebben

2015. június 22-től 2017. június 22-ig

2015. június 22-től 2017. június 22-ig Pályázat neve Támogatás célja Támogatás minimum összege Támogatás maximum összege Az igényelhető támogatás mértéke Rendelkezésre álló keretösszeg Támogatható projektek száma Támogatási kérelem benyújtásának

Részletesebben

V. Termelő tevékenységek listája TEAOR 08

V. Termelő tevékenységek listája TEAOR 08 V. Termelő tevékenységek listája TEAOR 08 10 Élelmiszergyártás o 101 Húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása 1011 Húsfeldolgozás, -tartósítás 1012 Baromfihús feldolgozása, tartósítása 1013

Részletesebben

Az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás

Az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás Az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás C/2552/2009 bejegyzés időpontja (év, hó, nap) 2009. 04. 29. Celldömölk, 0118/1 hrsz hétköznaponként 8.00-16.30 óráig OLAJÁSZ

Részletesebben

támogatásként) önállóan nem támogatható

támogatásként) önállóan nem támogatható Program neve Pályázat kódszáma Megvalósítandó cél Kedvezményezettek Támogatható tevékenységek köre Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP-1.2.1-14 A hazai ipar fejlesztése

Részletesebben

Program neve Pályázat kódszáma

Program neve Pályázat kódszáma Program neve Pályázat kódszáma Megvalósítandó cél Kedvezményezettek Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP-1.2.1-14 A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen felhívás

Részletesebben

A Kormány 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelete a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termel ő

A Kormány 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelete a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termel ő A Kormány 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelete a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés

Részletesebben

A Kormány../2013. (.) Korm. rendelete

A Kormány../2013. (.) Korm. rendelete A Kormány./2013. (.) Korm. rendelete a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről

Részletesebben

80/1999. (VI. 11.) Korm. rendelet. a telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről

80/1999. (VI. 11.) Korm. rendelet. a telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről 80/1999. (VI. 11.) Korm. rendelet a telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről A Kormány a telepengedély alapján gyakorolható ipari

Részletesebben

358/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet

358/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 358/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről

Részletesebben

üzemeltetésének időtartama, műszakonként a napi munkavégzés idejének megjelölésével használatána k jogcíme

üzemeltetésének időtartama, műszakonként a napi munkavégzés idejének megjelölésével használatána k jogcíme 6. melléklet az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelethez A jegyző által kiadott nyilvántar tási szám Az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás A bejegyzés oka* A bejegyzés

Részletesebben

2011 Budakalász, Petőfi tér KÉRELEM. telepengedély kiadásához

2011 Budakalász, Petőfi tér KÉRELEM. telepengedély kiadásához Budakalászi Polgármesteri Hivatal Lakosságszolgálati és Szervezési Iroda 2011 Budakalász, Petőfi tér 1. 06 26 340-266 info@budakalasz.hu www.budakalasz.hu KÉRELEM telepengedély kiadásához I. Az ipari tevékenység

Részletesebben

Képzés nyilvántartási. Képzés nyilvántartásba Képzés megnevezése kör. száma

Képzés nyilvántartási. Képzés nyilvántartásba Képzés megnevezése kör. száma Debreceni Szakképzési Centrum Felnőttképzési engedélyszám: E-001281/2015 Engedélyezett képzési programok S.sz. Képzési Képzés nyilvántartási Képzés nyilvántartásba Képzés megnevezése kör száma vételi időpontja

Részletesebben

358/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet

358/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet Hatály: 2011.I.1. - 1. oldal 358/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint

Részletesebben

Új szakmakódok. Érvényesség vége

Új szakmakódok. Érvényesség vége Új szakmakódok Kód Megnevezés Rövid név első fele (max 40 karakter) Rövid név második fele (max 40 karakter) Érvényesség kezdete 011101 Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos Gabonaféle (kivéve:

Részletesebben

Önálló Vállalkozások Tevékenységi Jegyzékéből - Nem agrárgazdasági tevékenységek

Önálló Vállalkozások Tevékenységi Jegyzékéből - Nem agrárgazdasági tevékenységek Önálló Vállalkozások Tevékenységi Jegyzékéből - Nem agrárgazdasági tevékenységek 051001 Feketeszén-bányászat 052001 Barnaszén-, lignitbányászat 061001 Kőolaj-kitermelés 062001 Földgázkitermelés 071001

Részletesebben

A Felhívás 1. számú szakmai melléklete A feldolgozóipari tevékenységek TEÁOR besorolása: *Az ezen szakágazatokban megvalósuló fejlesztés nem

A Felhívás 1. számú szakmai melléklete A feldolgozóipari tevékenységek TEÁOR besorolása: *Az ezen szakágazatokban megvalósuló fejlesztés nem A Felhívás 1. számú szakmai melléklete A feldolgozóipari tevékenységek TEÁOR besorolása: *Az ezen szakágazatokban megvalósuló fejlesztés nem irányulhat az Európai Unióról szóló Szerződés 1. számú mellékletében

Részletesebben

358/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet

358/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 358/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről

Részletesebben

ÖVTJ-kód ÖVTJ 2013 megnevezés

ÖVTJ-kód ÖVTJ 2013 megnevezés ÖVTJ megnevezés 01 Növénytermesztés, állattenyésztés, vadgazdálkodás és kapcsolódó szolgáltatások 011 Nem évelő növény termesztése 0111 Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése

Részletesebben

Melléklet. A vizsgált feldolgozóipari ágazatok (2 jegyű) és alágazatok (3 jegyű)

Melléklet. A vizsgált feldolgozóipari ágazatok (2 jegyű) és alágazatok (3 jegyű) Melléklet M1. táblázat A vizsgált feldolgozóipari ágazatok (2 jegyű) és alágazatok (3 jegyű) DA Élelmiszer, ital, dohány gyártása 15 Élelmiszer, ital gyártása 15.1 Húsfeldolgozás 15.3 Gyümölcs-, zöldségfeldolgozás

Részletesebben

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok. 1 of 6 1/6/10 8:24 PM

Tárolt Cégkivonat. I. Cégformától független adatok. 1 of 6 1/6/10 8:24 PM Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tárolt Cégkivonat A Cg.13-09-104185 cégjegyzékszámú KÓDOLKA Könyvelő

Részletesebben