GONDOLATOK A FENNTARTHATÓ KÉZMŰVESSÉG KÖRÉBEN. Gráfik Imre Néprajzkutató, ny. múzeumi főtanácsos Szombathely, 2010

Átírás

1 GONDOLATOK A FENNTARTHATÓ KÉZMŰVESSÉG KÖRÉBEN Gráfik Imre Néprajzkutató, ny. múzeumi főtanácsos Szombathely, 2010 A szlovén és magyar múzeumok, regionális intézmények, civil szervezetek által gondozott Rokodelska akademija Kézműves Akadémia első ciklusának eseményei és eredményei (lásd VOKIĆ 2010) részben szükségessé teszik, részben lehetőséget kínálnak a további cselekvési program optimalizálásának érdekében a különböző természetű tanulságok levonására. Az alapvetően a kézműves örökség megőrzését és továbbadását, fejlesztését szolgáló program kiindulópontja a hagyomány, a kézműipari tevékenységekhez kapcsolódó komplex kulturális tradíció. E vonatkozásban célszerű és indokolt az újabb értelmezések álláspontját figyelembe venni: A hagyomány és vele együtt a kultúra sokáig úgy szerepelt a néprajztudományon és a kulturális antropológián belül, mint a múlthoz sok szállal kötődő, a modernizáció hatásainak kiszolgáltatott életmód. Ez a fajta esszencialista felfogás az utóbbi húsz évben azonban egyre inkább a jelenség kritikusabb értelmezésének engedett teret. A hagyományt tehát ma sokan nem valami adott, változatlan vagy lassan módosuló, zárt dologként kezelik, hanem a kulturális érintkezések révén működő, folyamatos változásban levő források sokféleségét. A radikálisabb irányzatok szerint a hagyomány, a kultúra maga az értelmezés folyamata, amely a jelen dolgainak úgy tulajdonít jelentést, hogy a múltra hivatkozik közben. Éppen ezért a hagyomány mindig csak a jelenben nyer jelentést, és sosem választható el az általuk adott interpretációktól. (idézi GRÁFIK ) A Rokodelska akademija Kézműves Akadémia projekt bizonyos értelemben szűkíti a hagyomány értelmezését, illetve konkretizálja a kultúra egészének azon körét, amelyre vonatkoztatjuk. A kézműves hagyomány ugyanis a tárgykultúra egy viszonylag megbízhatóan körülhatárolható területe. A kézműves hagyományt leginkább a néprajztudomány felől tudjuk meghatározni. A néprajzi megközelítés ugyanis figyelembe veszi a történeti, társadalmi, technikai-technológiai vonatkozásokat is. Legújabb tudástárunk szerint: a kézművesség: szűkebb értelemben kéziszerszámokkal v. elemi erővel meghajtott gépek segítségével folytatott, szakképesítéshez kötött ipari tevékenység; tágabban idetartozik a képesítéshez nem, csak engedélyhez kötött háziipari tevékenység is. A kézműves a fogyasztó számára saját v. a megrendelő anyagából, olykor vásárolt nyersanyagból készíti termékeit hagyományosan elsősorban pénzbeli v. terménybeli ellenszolgáltatásért. A szűkebb értelmű ~ nagy ágai: az élelmiszer- és vegyipar (pl. a molnárok, pékek, mézeskalácsosok, mészárosok, hentesek, szappanosok, olajütők tevékenysége), a bőrkikészítés és bőrművesség, valamint szőr-, szaru- és csontfeldolgozás (tímárok, tobakosok, vargák, csizmadiák, szíjgyártók, nyergesmesterek, kapcakészítők, szűcsök, kefekötők, fésűsök munkái), a fémművesség (kovácsok, lakatosok, bádogosok, réz- és bronzművesek, drótosok, késesek, köszörűsök tevékenysége), a bányászat, a textilfeldolgozás és a textilipar (szűrcsapók, -szabók, takácsok, posztósok, szabók, gombkötők, kékfestők, süvegesek, kalaposok, kapcakötők, kötelesek tevékenysége), a fafeldolgozás (ácsok, hajóácsok, asztalosok, kádárok, kerékgyártók, esztergályosok, csutorások), az agyagművesség, föld- és kőfeldolgozó ipar (fazekasok, kályhások, kőművesek, kővágók, kőfaragók, üvegesek tevékenysége), gyékény, szalma, vessző és más növényi anyagok feldolgozása. A háziipari tevékenységek körébe tartozik pl. a hímzés, a szövés, a varrás, a faipar. A parasztság anyagi kultúrájának 1

2 összetevői (termelőeszközei, háza, lakásberendezése, ruházata stb.) az általános munkamegosztás fokozatos kiépülése során specialisták, háziiparosok, kézművesek terméke. (GLATZ 2000/ ; vö. FRECSKAY 1912; BÁTKY 1941; DOMONKOS 1974; ÉRI NAGY NAGYBÁKAY 1975 I-II; TARJÁN 1978; DOMONKOS 1991; DOMONKOS NAGYBÁKAY 1992) A kézművesség azonban bizonyos szempontból tágabban is értelmezhető. A néprajztudomány ezzel is számol, amikor kiterjeszti figyelmét mindazon tevékenységi formákra és módokra, amelyek a fentieken túl szerepet kapnak az egyének és közösségek tárgyi ellátottságában. Legújabb néprajzi kézikönyvünk miközben (történetileg) konzekvensen értelmezi a kézművesség, s azon belül a házi ipar fogalmát tovább differenciál: "Házi munka alatt a paraszti családon és gazdaságon belüli tevékenységet értjük: használati eszközök, a gazdálkodás, lakás, bútorzat, viselet tárgyainak saját használatra való elkészítését, azok javítását, pótlását. Specialista olyan személy, aki szakképesítés nélkül bonyolult munkák elvégzésére, irányítására alkalmas, ezt a képességét a közösség is számon tartja, igényli. Az ilyen személyek azok közül kerülnek ki, akik az egyes házi munkákban fafaragás, szövés, varrás-hímzés, szappanfőzés stb. - különös adottságokkal és jártassággal rendelkeznek. Háziiparos olyan személy, aki termékeit maga, illetve családtagjai segítségével, külső munkaerő igénybevétele nélkül, kézi erővel állítja elő otthonában, a rendszerint saját maga által gyűjtött, vásárolt nyersanyagokból mások számára is. Tevékenysége hatósági engedélyhez kötött, de szakmai képesítés ehhez nem szükséges. Kézműves-iparos valamely szakképesítéshez kötött iparág művelője, aki kéziszerszámokkal, elemi erővel meghajtott gépek segítségével folytat termelőtevékenységet a fogyasztó számára. A feldolgozott anyag lehet a sajátja vagy a megrendelőé, díjazása pénzben vagy természetben történik. Kisiparos kéziszerszámokkal és mesterséges energiával meghajtott egyszerűbb gépekkel végez árutermelő ipari tevékenységet, többnyire magántulajdonban lévő saját műhelyében. Tevékenysége képesítéshez kötött, a nyersanyagot pénzért vásárolja és termékeit is pénzért értékesíti. Kontár az, aki valamely képesítéshez kötött ipart engedély nélkül űz. A céhes világban kontár, himpellér névvel bélyegezték meg a céhen kívül dolgozó mestert, legényt és az ilyeneknél szakmát tanult személyt is. A kontárokat a piaci értékesítésben, munkavállalásban korlátozták, sokszor hatóságilag is tiltották tevékenységüket." (DOMONKOS ) A fentebb idézett kategóriák egyes tartalmi elemei, bizonyos átértelmezésekkel és módosításokkal a fenntartható kézművesség szempontjából is tanulságosak. Ma nyilván más megnevezéseket, kategóriákat (is) használunk (például beszélünk úgynevezett barkácsolás-ról, rehabilitációs munkákról, autodidakta, illetve öntevékeny alkotókról), de a kézműves hagyományokhoz, a természetes anyagokhoz, technikákhoz és technológiákhoz való viszonyulásban több-kevesebb azonosságot, illetve hasonlóságot figyelhetünk meg. Aminthogy napjainkban is megkülönböztethetjük a professzionális képzettségű és az autodidakta/öntevékeny alkotók, valamint a hivatásából élők és a kiegészítő tevékenységet végzők körét. 2

3 A tárgyi kultúra emlékanyagával foglalkozók számára természetesen nem meglepő, hogy jelenkori tárgykultúránk alakulása meglehetősen sokféle hatásnak van kitéve, illetve, hogy mai tárgykultúránk összetétele társadalmilag szinte áttekinthetetlenül tagolt (lásd FEJŐS FRAZON 2004). A történeti, néprajzi kutatások azt mutatják (lásd HOFER 1983; GRÁFIK 1992b), hogy valójában így volt ez korábban is, legfeljebb egyes időszakokban, illetve térségekben és közösségekben a közvetlenül, vagy közvetve ható társadalmi, gazdasági, kulturális, stb. folyamatok eredményeként jobban érvényesültek bizonyos egységesítő hatások. A jelenkor tárgykultúrájának (nem feltétlenül, illetve kizárólag néprajzos, antropológus) kutatója azonban, hogy a problematika rendkívüli összetettségét, illetve bonyolultságát jelezzük a fentieken túl még más lehetséges folyamatokkal is szembesül. Utalunk a közelmúlt egyik érdeklődést keltő kísérletére, melyet Fából vaskarika nemmindennapi kreativitás / Outsider Art Everyday Creativity cím alatt nemzetközi együttműködésben valósítottak meg finn és magyar kutatók. A Kultúra 2000 EU program keretében megvalósult projekt konferenciát, tárgy-gyűjtést és kiállítást foglalt magába (lásd CSONKA TAKÁCS HOPPÁL JOÓ 2004; KNUUTTILA 2004). Itt egy kis kitérővel érintenünk kell egy a néprajztudomány által kiemelten olykor talán túlhangsúlyozottan is kezelt kérdést, mégpedig a kézművesség és a népművészet viszonyát. Már a két világháború között megszületett néprajzi összefoglalásokban azt tapasztaljuk ugyanis, és ez nem meglepő, hogy ahol valamely összefüggésben (különböző fejezetekben tárgyalva) tartalmilag lényegében a kézművesség, mesterségek, háziipar, stb. csaknem teljes köre említésre kerül, ott a népművészeti, illetve korabeli fogalomhasználattal díszítőművészeti vonatkozások (is) meghatározóak (lásd BÁTKY 1941; VISKI 1942). A kézművesség és a népművészet határ- és hatásterületeinek vizsgálata kapcsán (lásd GRÁFIK 2009) természetesen nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt, hogy nem minden kézműves tevékenység, szakma gyakorlása eredményez népművészeti szempontból figyelmet érdemlő, illetve népművészeti értékkel rendelkező tárgyat. Ebben a vonatkozásban két tényre, illetve jelenségre kell utalnunk. Az egyik, hogy a kézműves mesterségek egy része olyan típusú szolgáltató jelleggel bír, amely eleve nélkülözi a művészi jelleget, az esztétikai igényt (pl. molnár, tímár, fonalkészítő stb.). A másik az, hogy a művészi, esztétikai érték szűkebb vagy tágabb értelmezése ebben a vonatkozásban bizonyos tárgyakat beemel/het, más tárgyakat kirekeszt/het a népművészet köréből. A népművészeti (néprajzi, antropológiai) tárgyak, de általában a tárgykészítés oldaláról van még egy általunk fontosnak ítélt jellegzetesség, melyet a kézjegy fogalom használatával kíséreltünk meg leírni (lásd GRÁFIK 2007). A kézjegy fogalom használatát azért is szerencsés tartjuk, mert valóságosan és metaforikusan is megjeleníti, magába foglalja a tárgykészítés meghatározó aspektusát, nevezetesen azt, hogy egy kézműves tárgy magán viseli a kézi, illetve kézi eszközökkel való megformálásból eredő egyediséget, s ezen keresztül az alkotás eredetiségét. Egyfelől konkrétan gondoljunk azokra a jelekre, ábrákra, pecsétekre, azaz jegyekre, melyek egy-egy alkotó, mester, műhely azonosítóiként több tárgyon is megtalálhatók. A lehetséges azonosításon túl azonban e jegyek egyúttal hitelesítő jelleggel is bírnak, s e tekintetben korunk fetisizált márka-jelei elődjeinek is tekinthetők. Néprajzi tárgyakon esetenként más különböző jelzetek (pl. monogram, évszám), sőt a teljes név kiírása is előfordul, sőt rövidebb-hosszabb, többnyire közvetlen, személyes vonatkozásokat tartalmazó feliratok, szövegek is olvashatók, melyek ugyancsak segítik/segíthetik az azonosítást. Másfelől általánosabban utalunk a kézművesek által akár kisebb sorozatban is készített tárgyak egymástól való árnyalatnyi különbözőségére, azokra az eltérésekre, melyek 3

4 kisebb részben méret és formagazdagságban, nagyobbrészt díszítésben illetve díszítményekben realizálódnak. Ebben az összefüggésben tehát a kézműves hagyomány, mint egyfajta védjegy, az eredetiség garanciájaként is értelmezhető. Egy tárgy életének nyomon kísérése során a hagyomány és az eredetiség szempontjából több megközelítési lehetőséggel, illetve értelmezés legalább három síkjával kell számolnunk. A különböző síkok elemei a tárgyak életében természetesen kombinálódhatnak. s a közgyűjtemények gyarapítási tapasztalatai azt mutatják, hogy gyakran nem is rendelkezünk minden viszonylatra nézve megbízható információkkal, illetve adatokkal. Egy adott kézműves alkotás tehát (akár, mint lehetséges népművészeti, akár csak egyszerű használati tárgy) valójában mindenkor egy triádikus (mindegyik elemében, illetve összetevőjében oda-vissza ható) viszonyrendszerben realizálódik (lásd 1. Diagram). 1. DIAGRAM 4

5 A fenti összefüggésrendszer egyedi tárgyakból kiinduló, illetve a tárgyattárgytípusokat középpontba helyező megközelítés esetén ugyancsak jól felfejthető, s kissé más megfogalmazásban a készítés használat - funkció viszonylatnak feleltethető meg (továbbá vö. a mű/tárgy szemiózisával GRÁFIK 2004a; 2004b). A kérdés azonban amit programjával magában rejt a Rokodelska akademija Kézműves Akadémia projekt is az, hogy mi (lehet) a szerepe, funkciója napjainkban, a modern technikai civilizáció és a globalizáció korában a kézműves hagyománynak? Másként fogalmazva: a jelenben, de főként a jövőben van-e realitása az általunk fenntartható kézművesség fogalomhasználattal jelölt, kulturális és gazdasági folyamatokat integráló emberi tevékenységnek? Kétségtelen tény, hogy a tárgyalkotó kézművesség jelentősége (vö. a tárgykészítő/tárgyalkotó népművészet fogalmával, lásd TARJÁN 1978; BELLON FÜGEDI SZILÁGYI 1995) a gyáripar, a sorozatgyártás, a sokoldalú modernizáció révén ugyan háttérbe szorult (ezért a tárgykultúra kutatásában és múzealizálásában a kulturális antropológia tovább is lép), de nem tűnt el. Ennek egyik lehetséges magyarázata a kétségkívül meglévő és folyamatos emberi érdeklődés a múlthoz és az elmúlt idők tárgyaihoz, valamint a vonzódás a sajátunktól eltérő, más kultúrák tárgyai iránt. Ez mind az egyéni, személyes, mind pedig a közösségi magatartás, illetve viszonyulás terén fellelhető, alakulásában és kiterjedésében számtalan tényező közrejátszik, dinamikájában azonban jelentős eltérések, különbségek mutathatók ki. A fenntartható kézművesség által felvetett kérdésre, a válaszadásnál meg kell vizsgálnunk azokat a motivációs tényezőket, amelyek bárhol és bármilyen méretekben előidézik, indukálják a kézműves hagyományok és kézműves termékek iránti érdeklődést. A valós kép kialakításánál célszerű és indokolt figyelembe vennünk mind az előállítók, azaz a kézművesek, mind a felhasználók, azaz a fogyasztók (vásárlók) lehetséges szempontjait. Problematikánk szempontjából a legfontosabb és a legmeghatározóbb az, hogy térben és időben ugyan nem egyenletesen, de megváltoztak a társadalmi-gazdasági körülmények, a termelés és a fogyasztás feltételei, s ennek következtében az életmód és az életforma. Ezek az összefüggések az alábbi modellben vázolhatók fel (lásd 2. Diagram). Életmód és életforma Társadalmi-gazdasági körülmények A termelés és a fogyasztás feltételei 2. DIAGRAM 5

6 Kétségtelen tény, hogy napjainkra csaknem minden megváltozott tárgyi környezetünkben (vö. BAUDRILLARD 1968; 1987). A kézműves technikával-technológiával létrehozott termékek iránt az érdeklődés azonban (annak összetett vonatkozásai, például történeti, népművészeti, egyedi, autonóm, szimbolikus, identitást kifejező, esztétikai, természetes anyagfelhasználás stb. okán), hol erősebb, hol gyengébb, de folyamatos. Egyfelől annak a jelenségnek lehetünk és vagyunk tanúi, hogy a jelenkor mégoly korlátozott érvényű kereslete és kínálata, a múlt századok tradicionális műveltségének, az úgynevezett népi kultúrának (bizonyos, ámde nem kevés számú és típusú, illetve funkciójú) tárgyait sajátos módon kiemeli tömegkultúra státuszából (vö. JÓZSA 1986a; MILLER ; GRÁFIK 2005), és egy összetett érdeklődés révén kitüntetett helyzetbe hozza, értékét megemeli, miáltal azok egy magasabb, mondhatni elit kultúra (művelt, főként értelmiségi réteg) képviselőinek (ki)választott tárgyaivá válnak. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy az egykor volt (abszolút és relatív értelemben is kis/ebb értékkel bíró) közkultúra tárgyai sajátos metamorfózison mennek át, és felértékelődve, és több-kevesebb szimbolikus tartalommal feltöltődve, nagy/obb értékű tárgyakká lényegülnek. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy mindez nem érvényes a társadalom egészére, de úgy tűnik, hogy bizonyos körülhatárolható rétegek, csoportok tagjai számára igen. Esetükben Józsa Péter fogalmát kölcsönözve és használva, talán pontosabb és kifejezőbb, ha az azonos kulturális blokk-ba tartozó emberekről beszélünk (vö. JÓZSA 1986b). Mégpedig abban az értelemben, hogy azokat soroljuk ide, akiknek a történeti múlthoz, a hagyományos népi kultúrához, s annak tárgyi világához való viszonyában, s ennek következményeként jelenkori tárgy ki/választási (vásárlási) szokásaiban nagyjából azonos gondolkodást és magatartást figyelhetünk meg, illetve akik a népművészeti (kézműves) alkotásokkal szemben megközelítően azonos módon viselkednek. A jelenség jól érzékelhető, igaz pontos felmérések hiányában azt nem tudjuk, hogy a lakosság egészére vetítve milyen arányt képviselnek. Másfelől viszont azt tapasztaljuk, hogy e tárgyak, tárgytípusok azért kerülhetnek ilyen sajátos helyzetbe, mert előállításukban a viszonylagos tömegtermelés ellenére -, részben kézműves technikai-technológiai kötöttségek, részben pedig, az ebből eredő (a közösségi ízlés normáit meg nem sértő) egyedi megformálás révén, mint nem tömegcikkek realizálódnak. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a kézműves kultúra azonos, illetve hasonló tárgyai, relatív nagy számosságuk ellenére a funkció, a tartalom és forma harmóniáján keresztül mindenkor meg kell, hogy feleljenek egy (készítői és egy felhasználói) minőségi minimum -nak, egyfajta - a hagyomány által is szabályozott és megkövetelt értéknek! Mindeközben megfigyelhető egy másik ugyancsak tárgyakat felértékelő jelenség is. A világméretű társadalmi mobilizáció (a közlekedési rendszerek kiterjedt volta, az anyagi feltételek javulása) révén az emberek a legkülönbözőbb helyszínekre és minden korábbinál gyakrabban, valamint nagyobb számban juthatnak el. A turizmus (lásd FEJŐS SZÍJÁRTÓ 2003) egyes ágazatai (kulturális, vallási, természeti-öko, sport, és mások, talán legkevésbé az üdülési), mind-mind nemcsak lehetőséget kínálnak más népek, kultúrák, tájak (legálisan) mozdítható javainak megszerzésére, hanem szinte kötelező érvénnyel bír a résztvevők számára. Napjaink külföldi és belföldi turizmusában egyaránt azt tapasztaljuk, hogy a kézművesség, különösen egyes ágazatai (például kerámia, textil, fafaragás, bőr- és fémmunkák), nemcsak népszerűek és kedveltek, hanem, némi túlzással azt is állíthatnánk, hogy (újra) virágoznak. 6

7 Mindezt nemcsak a természetes anyagok iránti egyre erősebb és tudatosabb érdeklődés, s nemcsak a hagyományos technikai-technológiai meghatározottságból eredő egyediség magyarázza, hanem a népművészeti tradíciókra (tudatosan) alapozó/építő szemlélet és gyakorlat, mely lényegében a folklorizmus folyamatába illeszkedik (vö. MOSER 1962; VOIGT 1970; JEGGLE 1979; összefoglalóan lásd VOIGT 1990). A világszerte hódító folklorizmus eredményeként részben a hagyományok fel-, illetve megújítása, részben újjáélesztése, részben pedig globalizálódó tárgyi környezetünk ellenpontozásaként, választékbővítő, funkcionális és nem ritkán egyfajta identitáskifejező szimbolikus tartalommal is rendelkező tárgyak alkotása, kínálata-vásárlása, és egyes vélemények, felmérések szerint növekvő használata figyelhető meg (lásd GRÁFIK 2005; 2006; 2007; továbbá vö. KORKIAKANGAS 2004; TUOMI-NIKULA 2004). A fentiekkel összefüggésben felidézünk egy vizsgálatot a turisták által lebonyolított vásárlások mögött fellelhető motivációs tényezők körére, amelyekre, illetve azok preferencia sorrendjére érdemes figyelni. Ebből az derül ki, hogy a hazánkba látogató kiskereskedelmi üzleteket szabadidős vásárlás keretén belül felkereső - vendégek költését leginkább az ajándék- és emléktárgyak beszerzése, legkevésbé az üzleti célú haszonszerzés motiválja (MICHALKÓ é. n. 6 Az adatok értelmezésénél figyelembe veendő, hogy a Magyarországra érkező külföldi turisták környezetében dolgozó és a felmérésben résztvevő idegenvezetők 34,6 százalékban német, 11,3 százalékban osztrák, 10 százalékban olasz, 8,7 százalékban amerikai, 5,6 százalékban francia, azaz a legfejlettebb országokból származó vendégekkel kapcsolatban fogalmazták meg tapasztalataikat, véleményüket). Tovább árnyalja a képet, ha azt is megnézzük, hogy az egyes motivációs tényezők egy érték-skálán (1 leginkább jellemző, 6 legkevésbé jellemző) miként oszlanak meg (lásd 3. Diagram) Motiváció Ajándék Emlék Élmény Pótlás Hiány Üzlet 3. DIAGRAM A felvázolt helyzet mögött tehát mint arra utaltunk - lényegileg a néprajztudomány által kutatott és leírt jelenséggel, a folklorizálás (folklorizálódás) folyamatával állunk szemben. S noha a folklorizmus fogalma eredendően olyan néprajzi kategóriaként jött létre, amely a historizmus hétköznapi kultúrához való viszonyát és a populáris kultúra újjáélesztésének folyamatát volt hivatott jelölni, az utóbbi években a modern, ipari társadalmakban éppenséggel a népi kultúra központi kategóriájává vált. Más megközelítésben, illetve más értelmezésben: a folklorizmus eleinte a régi hagyományok felelevenítését célzó művészi törekvéseket jelölte, a populáris elemek alkalmazását az elit művészetben, amelyet ezáltal kívántak újra populárissá tenni. Kissé prózaibb megfogalmazásban: a folklorizmus nem más, mint a népi kultúra másodkézből, azaz olyan kulturális összetevők új kulturális környezetbe való átültetése, amelyek eredetileg más rendszerekbe tartoztak. 7

8 A leírt folyamat azonban működik, sőt már neofolklorizmus-ról is beszélünk, s nem lehetetlen, hogy a poszt-folklorizmus gondolata, illetve fogalma is előkerül. Van, illetve lehetséges ugyanekkor a fiatal generációk körében a folklorizmusnak egy más motivációja is. Az emberekben, különösen a kereső fiatalokban valami vágy, valami kielégítetlenségi érzés támadt föl, amelyre választ, megoldást bizonyos egyszerű, a néphagyományban megtalálható módszerek, formák, cselekedetek kínálnak. Elsődleges tehát a hiányérzet, a kielégítetlenség érzése, erre keresnek megoldást és találnak rá a néphagyomány területein kialakult formákra, módszerekre. Ezt bizonyítja, hogy a néphagyományt kialakító igények, szükségletek tovább élnek az attól már eltávolodott nemzedékekben is, és ugyanezek teremtik meg a néphagyomány utóéletét, az ún. folklorizmust is. A hagyományos népi kézművesség, a népi tárgyformálás elsajátítása, az ennek szellemében való alkotás: faragás, szövés, bőrművesség, fazekasság sok fiatalt fogott meg, sokan szánták rá magukat, hogy ebben keressék megélhetésüket is. (ANDRÁSFALVY és 133 zárójelben jegyezzük meg, hogy az országos képzési jegyzék szerint 1287 szakma közül választhatunk, s szerezhetünk az egész országban elismert szakképesítést, ezek körében azonban csak mintegy 50, a hagyományos kézművesszakmák száma, vö. VÁMOSSY 2001) Ez utóbbi vonatkozás, mármint a foglalkoztatottság lehetősége, ott volt a XIX. század vége, és a két világháború között szorgalmazott háziipari tevékenységek mögött is, aminthogy más megfontolásokkal társulva megfigyelhető a második világháború után is. Ebben az összefüggésben a népi iparművészeti tevékenység a foglalkoztatáspolitikával és a személyes egzisztencia megteremtésével szorosan összefüggő jelenségcsoportként írható le, azzal a megjegyzéssel, hogy: a népművészeti örökség megőrzésének, a nemzeti kultúrába integrálásának programja (ugyancsak folyamatosan az 1950-es évek óta) fontos szervezője volt a klubokhoz, művelődési házakhoz, alkotótáborokhoz kapcsolódó szabadidős tevékenységeknek, ennek részeként az amatőr művészeti mozgalomnak. Mely mint program deklaráltan része volt ugyan a szocialista kultúrpolitikának, de voltak ellenzéki felhangjai is (SZILÁGYI ) Érdemes utalnunk a kézműves hagyománynak az öltözködéskultúrában megfigyelhető még egy tanulságos továbbélési vonatkozására: a népviseletnek a kortárs divatban való feltűnésére. Már múlt századi példáink vannak arra, hogy több nevezetesebb regionális népviselet (például kalotaszegi, kalocsai, matyó) miként jelent meg a társadalom magasabb, nem paraszti rétegeinek öltözködéskultúrájában. A polgári és úri divatban időről időre felerősödő magyaros öltözködési hullámokban is visszatérő és divatos elem volt a matyó viseletből és hímzésekből merített ötlet. Undi Mária már a század első éveiben tett közzé a Magyar Iparművészetben olyan divatrajzokat, melyekben a matyó népművészet elemei jelennek meg. A világháborúk közötti évtizedekben divatlapok, női magazinok és színes újságok számtalan olyan modellt közöltek, melyet a matyó viselet és hímzés ihletett. A szabás- és hímzésminta-mellékleteket, a díszítő matyóhímzés szúrt sablonját megrendelhette az olvasó. A modellek skálája a strand- és nappali ruháktól az estélyi ruhákig, sőt a díszmagyarig terjedt, de nagyon kedvelt volt a farsangi szezon jelmezei között is a matyó népviselet. (FÜGEDI ) Mindezek ismeretében nem meglepő, hogy napjainkban is találkozunk hasonló törekvésekkel. Ilyen a Modern Etnika nevű iparművész csoporté, mely például az Erdély Művészetéért Alapítvány Vármegye Szalonjának felkérésére erdélyi ihletésű, mai viseletekből álló anyagot mutatott be. A népművészeti hagyomány évszázadok során kialakult arányérzéke; romantika, szenvedélyesség, lüktető ritmusok a sima vonalvezetésben; tompított színharmóniák, derűs emberszeretet és biztos szakmai tudás jellemzi a csoport tagjainak munkáit (vö. HÁLA ). 8

9 Mindent egybevetve és mindenesetre tény, hogy korunk és térségünk turizmusának egyik dinamikus hajtóereje a folklorizmus, témánk (a fenntartható kézművesség) szempontjából pedig annak tárgyalkotó vonulata, illetve kínálata. Hogy mennyire nem elhanyagolható jelenségről van szó, azt a már hivatkozott kutatás anyaga is igazolja. Egy 2001-ben végzett felmérés szerint a hazai turizmusban a látogatók által leginkább keresett árucikkek megoszlásában a szűken vett népművészeti, háziipari termékek (14,8%) a rangsor harmadik helyén állnak, az élelmiszerek (45,5) és a kultúrcikkek (16,9) mögött, mely utóbbi összefoglaló tartalmában áttételesen ugyancsak megbújhatnak népművészeti vonatkozású áruk is. Megelőzik az üvegáru, porcelán, kerámia (12,2) csoportot (nem tudjuk ebben rejtőzködhetnek-e népművészeti jellegű alkotások), s jelentősen előtte vannak az önálló ruházat (7,2), és az összevont műszaki cikkek, sportfelszerelés, játék (2,3), valamint az illatszer, gyógyszer, vegyi áru (1,1) csoportnak (lásd 4. Diagram) Népművészet, háziipar Kultúrcikk Élelmiszer Kerámia, üveg Ruházat Műszaki cikk, sport, játék Illatszer, gyógyszer, vegyi áru 4. DIAGRAM Az egyes árufőcsoportokon belüli említés is tanulságos arányt mutat. Eszerint a legnépszerűbb, a vendégek 69,2 százaléka által vásárolt bor (főként tokaji, villányi, egri, balatoni fajták), melyet 60,6 százalék a Herz vagy a Pick szalámi valamelyike követ, majd a kultúrához köthető nyomtatott termékek (útikönyv, képeslap, szakácskönyv, album, kotta, térkép) 59,7 százalékkal a legkeresettebbek. Közvetlenül ezután jön viszont 55,2 százalékkal a kézműipari, népművészeti termékek sora (konkrétan megnevezve: szőttes, kötény, kézimunka, hímzés, faragás), majd még 40% felett a különböző kristályok, üvegáruk 43,9 százalékkal, a pálinkafélék 41,6 százalékkal, továbbá a paprikaféleségek 40,7 százalékkal (MICHALKÓ é. n. 7). Valamelyest befolyásolhatja, de semmiképpen nem torzítja az arányokat az a tény, hogy az idegenvezetők egyfajta országkép-formálás részeseiként maguk is ajánlhatnak, illetve javasolhatnak tárgyakat, árucikkeket vásárlásra. Ebben a tekintetben tanulságos, hogy a hivatalos ország-image-t megtestesítő tárgyféleségekkel, árukkal szemben az 9

10 idegenvezetők ajánlásaiban vezető helyet foglalnak el a népművészeti, háziipari termékek (MICHALKÓ é. n. 10). A magyarországi idegenforgalom szolgáltató szegmenseiben végzett bizonyos felmérések adatai és személyes tapasztalataink is arra engednek következtetni, hogy a turisták körében az eredetiség szempontjából (mely különösen vonatkozik a népművészeti, illetve háziipari tárgyak körére) az egyik legfontosabb tényező a közvetlen lokalitás, azaz a helyszíni élmény, más szóhasználattal élve egy meghatározott környezet, ahonnan valami származik, illetve az ennek felidézését biztosító tárgy, a készítésnek (és/vagy használatnak) egy adott helyhez való köthetősége. Úgy tűnik tehát, hogy az eredetiség-nek, mint viszonyfogalomnak az egyik legáltalánosabb legitimáló tényezője a tágabban értelmezett lokalitás, pontosabban egy adott helyhez kapcsolódó személyhez, műhelyhez, közösséghez, etnikumhoz, kultúrához rendelhető tárgy. Ezt látszik alátámasztani a fényképen való megörökítés, illetve (mű)tárgy adott helyről (vagy alkotóról, technikai kivitelezésről, korból) való származási tanúsítványa (hitelesítő bélyeg, irat). Mindkét megoldás a hitelesség bizonyítását, illetve a hitelesítés funkcióját látja el. A kézműves hagyomány szempontjából a helyi, a regionális, a térségi viszonylat mindig is meghatározó volt. Gondoljunk csak arra, hogy eredendően a nyersanyag (a lelőhely, az alapanyag előkészítés) a meghatározó a tárgykészítés folyamatában. Maga a késztermék csak az árukereskedelem kiterjedése révén távolodik el az előállítás helyszínétől (igaz közben a szállítás- és közlekedés fejlődése a nyersanyag utaztatását is eredményezhette). Annak vagyunk tanúi, hogy az eredetiség/lokalitás összekapcsolódása, tárgyakkal való manifesztálása egyfajta választható identitást, illetve vállalt azonosulást fejezhet ki. Ebben a viszonyrendszerben úgy is fogalmazhatnánk, hogy a lokális identitás (vö. GRÁFIK 2004d) úgy jelenik meg, mint a (gyakran agresszív) nagyobb (globális és homogenizáló) egészbe való beilleszkedéssel szembeni ellenállás, illetve a kényszerű alkalmazkodás lehetséges kompromisszuma. Egy ilyen megközelítés és értelmezés a lokalitást elsősorban összefüggésekben létező és a környezetétől függő, s nem éles határokkal elválasztott és térben zárt jelenségként definiálja. Azaz a lokalitás egy, a mentalitástól függő konstrukció, amelynek megalkotásában nagy szerepet kaptak mind az anyagi, mind a szellemi közvetítők (kultúrtájak, épített objektumok, tárgyi környezet, folklór, azaz a hagyomány) szimbolizáló ereje (vö. PUSZTAY GRÁFIK 2001). S bár ez az értelmezés a lokális fogalmát egy tudatosan létrehozott és fenntartott konstrukciónak tekinti, a környezet fogalmát megtartja a társadalmi reprodukció térbeli egységeinek konkrét meghatározására. A fentieket figyelembe véve talán föltehető a kérdés, hogy a modernizált világban - bizonyos megszorításokkal ugyan -, de nem tekinthető-e a lokalitás (egykor volt jelentéstartalmának megváltozásával és konnotációinak visszaszorulásával) valamiféle kiürült szinonimájának a környezet? (Zárójelben jegyezzük meg, hogy a fentebb tágabban értelmezett lokalitás, több vonatkozásban felülrétegezi az eredeti másolat hamisítvány viszonylatot is. Másként fogalmazva a valahonnan, valamely környezetből hitelesen származtatott tárgy, függetlenül attól, hogy eredeti vagy másolat, esetleg hamisítvány, más térbe és összefüggésbe, például magán- vagy közgyűjteménybe kerülve felidézhet egy adott kultúrát, annak részletét, különös tekintettel a tárgyi környezetre, azaz a kategóriák között meglévő érték-különbség ellenére bizonyos szempontból tehát dokumentatív jelleggel bír/hat.) 10

11 Tanulságos a fentiekkel összefüggésben felidézni a már hivatkozott felmérés e vonatkozásban értelmezhető adatait. A kérdés az volt, hogy azonos áruféleségekből, vagy azonos motivációval történő vásárláskor, melyek azok a tényezők, amelyek a kiválasztott árucikk megvételére ösztönözték a turistákat (MICHALKÓ é. n. 9). Segít a tájékozódásban, ha ismét egy érték-skálán (1 leginkább jellemző, 6 legkevésbé jellemző) tekintjük át az eredményt (lásd 5. Diagram) "Hungarikum" Kedvező ár Márkanév Magyar termék Kiváló minőség Luxiscikk 5. DIAGRAM Megjegyezzük, hogy a szigorúan professzionális kereskedelem szempontjából szűk az értelmezése az egyébként még sem tartalmában, sem törvényileg nem szabályozott fogalomnak a Hungarikum -nak, mint nemzetközileg ismert márkanévnek, védjegynek. A magyar kulturális örökség néprajzi emlékanyagából kiindulva azonban úgy véljük e téren is lehetséges sőt kívánatos és indokolt egy tágabb értelmezés, mely figyelembe veszi a helyi értékek lehetőségeit. Legutóbbi kutatásaink és kiállításunk (GRÁFIK 2002a; 2002b) győzött meg többeket itthon és külföldön egyaránt arról, hogy egy a közelmúltban még kihaló kézműves tevékenység, a nyerges, nyereggyártó újra tanulható mesterségként akár valódi Hungarikum előállítására képes. Más megközelítésben ki vitatná, hogy, például a matyó, kalocsai, sárközi hímzés, a tiszafüredi, nádudvari, vásárhelyi fazekasság, illetve kerámia, és folytathatnánk a sort, - kellő garanciák mellett (azaz a hagyományos kézműves technika-technológia és díszítő motívumok, díszítmények átörökítése révén) nem tekinthetők-e ma már nemzetközileg is ismert márkanévnek, s az egyes tárgyak pedig akár önmagukban, védjegynek, legalábbis helyi, illetve regionális vonatkozásban. Egy ilyen irányú tájékozódás jó kiindulópontjai lehetnek az úgy nevezett megyei népművészeti monográfiák (térségünkre nézve lásd GRÁFIK 1996; továbbá összefoglalóan FLÓRIÁN 2002). A néprajztudomány és a néprajzi múzeológia sokat tett a kézműves hagyományok feltárása és dokumentálása terén (összefoglalóan lásd KURUCZ BALASSA KECSKÉS 1987; SELMECZI KOVÁCS SZABÓ 1989; GRÁFIK 1997; 2000; FEJŐS 2000). Külön is kiemelendők azok a kutatások és vizsgálódások, amelyek a kézművesség és a céhes hagyományok összekapcsolódásával, azaz a kézművesipar történetének kérdéseivel foglalkoztak (vö. SZÁDECZKY 1913; EPERJESSY 1967; CSILLÉRY 1974; DOMONKOS 1974; GRÁFIK 1985; összefoglalóan lásd SZULOVSZKY 2002; 2005; GRÁFIK 2008; régiónkra vonatkozóan lásd NAGY 2008). Szaktudományunk oldaláról úgy vélem egyik legfontosabb feladatunk és kötelességünk, hogy napjaink tárgykultúrájának alakulásához/alakításához a kulturálisnéprajzi örökség összegyűjtött és felhalmozódott ismereteit szakmailag rendezett módon és 11

12 formában a társadalom, s különösképpen az olyan projektek rendelkezésére bocsássuk, mint amilyen a Rokodelska akademija Kézműves Akadémia E célt szolgálja a közgyűjtemények anyagát közreadó úgynevezett műtárgykatalógus program (vö. GRÁFIK 1992a; 2004c; 2008; összefoglalóan SZARVAS 2000; MÁTÉ 2006). Közbevetőleg meg kell jegyeznünk, hogy mivel a magyar úgynevezett kis nyelv, gondot kell fordítanunk információink, ismereteink, tudásunk világnyelve/ke/n való publikálásra is (lásd példaként a magyarhoz hasonlóan úgynevezett kis nyelvet használó Szlovén Néprajzi Múzeum a fenntartható kézművesség szempontjából külön is figyelmet érdemlő két kiadványát: TOMAZIC 1999; DULAR 2000). Még hatékonyabb lehet az ismeretek közvetítése a múzeumi gyűjtemények digitalizálása révén. Úgy tűnik, hogy csak rajtunk s persze nem kevésbé feltételeinken múlik; az elvégzett munkák milyen kiterjedésben és hatékonysággal kapcsolódhatnak az elektronikus világháló segítségével a világ tudományos vérkeringésébe. Ezen a téren is vannak követendő-követhető kezdeményezések. Példaként három különböző céllal, funkcióval és muzeológiai tartalommal rendelkező programot idézünk fel. Az egyik, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum úgynevezett Néprajzi Látványtára (lásd Kiállítások Néprajzi Látványtár; vö. T. BERECZKI 2005). A másik, az országos sulinet projekthez is kapcsolódó gyűjteményi on-line adatbázis nyilvános része (lásd adatbázisok). A harmadik pedig a Vasi Múzeumfaluhoz kapcsolódóan Rokodelska akademija Kézműves Akadémia projekt részeként készült és Vasi Kézműves Adatbázis cím alatt már tanulmányozható (lásd bevezeto). Az így közzétett ismeretek, optimális keretek és feltételek mellett kiterjednek, illetve kiterjedhetnek: - a változatok és variánsok szinte kimeríthetetlen sokaságára; - a nyersanyagok, illetve az alapanyagok széles körű felhasználására; - a kézműves technikai-technológiai eljárásokra, szakmai fogásokra; - az egyes munkafázisokhoz, munkafolyamatokhoz kapcsolódó szerszámkészletre; - s végül, de nem utolsósorban az alaki-formai megjelenés, illetve megjelenítés és a kapcsolódó díszítőeljárások, technikák és motívumkincs gazdagságára. Megítélésünk szerint a néprajztudomány, a néprajzi muzeológia a fentebb felvázolt módon, illetve formában járulhat hozzá mind az alkotók, mind a felhasználók számára egy új típusú kreatív viszony kialakításához, végső soron a tárgyformálás lehetőségeinek kibővítéséhez, a választék növeléséhez. Ez utóbbit azért is fontosnak tarjuk, mert úgy véljük, hogy tárgyi kultúránk alakulásában/alakításában éppen a fenti, kibővített ismeretek birtokában lehet feloldani a jelen (és a jövő) olykor egyidejűleg, ám ellentmondásosan ható tényezők által okozott, illetve ezen tényezők nehezen összeegyeztethető volta következtében oppozíciót eredményező tárgykultúrát befolyásoló dichotómiáit. Ezek köréből a teljesség igénye nélkül csak utalásként idézünk fel néhány fontosabbat, melyek tapasztalatunk és véleményünk szerint számításba vehetők, illetve veendők: 12

13 Egyfelől + (pozitív) értelemben: - elemi igény az egyedihez, egyénihez - a régi, eredeti tárgy értéke, felértékelődése - természet és környezetvédő szemlélet - ökológiai felelősség (természetes alapanyagok) - szimbolikus tartalom, identitás - a kreativitás fenntartása, fejlesztése (saját kezű javíthatóság) - évszázados használat által igazolt funkcionalitás (pl. sütőedények) - kedvező/bb árfekvés - könnyebb beszerezhetőség Másfelől (negatív) értelemben: - uniformizálódás, tömegcikk jelleg - egészségre káros anyagok - hulladékkezelési nehézségek - javítási, illetve szerviz problémák (gyakran javíthatatlanság) - beszerzési nehézségek (egyes típusok, márkák esetében) - kedvezőtlen árfekvés (általában relatív, de márkák esetében abszolút értelemben) - állandó divatváltás (gyors cserélési, illetve váltási kényszer) - funkció-ellátási zavarok - érték nélküliség (könnyedén történő megszabadulás) Számtalan példát hozhatnánk arra nézve, hogy a kézműves hagyomány hol, milyen területeken és miként jelenik meg (pl. sütő- és főzőedények, bútorok, ruházat, viselet, ékszer, lakástextília, gyermekjátékok) minőségi és esztétikai érték-többlettel, valós szükségleteket kielégítő, valamint választékbővítő kínálattal. (Értelemszerűen a kézművesek, népművészek, népi iparművészek műhelyeiben, többnyire azonban a termékeiket árusító speciális boltokban, üzletekben, galériákban, de leginkább az úgynevezett kézműves vásárokon.) Szerény lehetőségeink birtokában a szombathelyi Vasi Múzeumfalu hagyományos őszi és tavaszi rendezvényein, a Szent Márton és Szent György napi vásárok alkalmával, egyfajta minimál-interjúk keretében felmérést (valójában inkább tájékozódást) végeztünk a vásárlási motiváltság tárgyában. A 62 (32 és 30) fős mintavétel során a beszélgetésekből arra lehetett következtetni, hogy bizonyos részben előzetes, részben a helyszínen kialakult/kialakított motivációk jól meghatározhatók voltak: 1/ A tárgy használhatósága, funkcióba helyezési szándéka (Használat) 2/ A tárgy által felidéződő érzelmi kötődés tájhoz, közösséghez (Identitás) 3/ A tárgy alaki-formai megjelenése, esztétikai többlete (Szép tárgy) 4/ A tárgy anyagiakban is kifejeződő értéke (Érték) 5/ A tárgy úgynevezett másodlagos szerepe (Díszítés) 6/ A tárgy ajándék, illetve mementó jellege (Emlék) A vásárlás indokai természetesen társulhattak, illetve kombinálódhatnak is. Például: - szép tárgy + identitás; - szép tárgy + díszítés-dekoráció; - szép tárgy + érték; - használat + emlék; - szép tárgy + érték + emlék; stb., de a fentebb vázolt motivációk között az arányok jól elkülöníthetők voltak. 13

14 Százalékosan diagramra kivetítve a tárgyválasztás motivációit, illetve tárgyvásárlás indoklását (a lehetséges kombinációkra is utalással) a használat dominanciájával, az alábbi megoszlást kaptuk (lásd 6. Diagram). Érték 6,4% Használat 33,8% Díszítés 11,2% Emlék 22,5% Szép tárgy 11,2% Identitás 14,5% 6. DIAGRAM A motivációk, illetve az eredmények értelmezéséhez egy megjegyzés mindenképpen szükséges. Amennyiben a vásárlás indoka a használat, az, hogy a későbbiekben otthon a tárgy valóban (tartós vagy ideiglenes) használatba kerül, esetleg idővel átsorolódik, illetve átminősül egy más kategóriába (például emlék, identitás), az már egy újabb kérdés, illetve vizsgálat tárgya lehet. A kapott eredmények a kis-számú mintavétel ellenére is megítélésem szerint szolgálnak, bizonyos megfontolandó tanulsággal, és jeleznek egyfajta bár lehet, hogy csak a sajátos látogatói körre (az ilyen, úgynevezett kézműves vásárokra többnyire tudatosan eljáró emberekre) vonatkozó viszonyulást a kézműves hagyományokhoz, illetve a kézműves technikával előállított tárgyi világhoz, tárgykultúrához (lásd HOFER ; vö. BAUSINGER 1995; SZILÁGYI 2005). Nem hallgathatjuk el azonban, hogy a múlt tradíciói sem mentesek bizonyos ízlészavaroktól, esetenként devianciától erre az interjúalanyok is utaltak néhány esetben, de közel sem olyan mértékben és hatással, mint ahogy azt a tömegkultúra giccs-termelésében tapasztalhatjuk (vö. MOLES 1971; 1975). Továbbá arról a sajnálatos körülménytől sem tekinthetünk el, hogy a szakmai kontroll, zsűrizés, árusítási, illetve forgalmazási jogszabályok, előírások ellenére (például létezik olyan rendelet, amely kimondja, hogy vásárokon csak tanúsítvánnyal ellátott terméket lehet 14

15 értékesíteni), a magyarországi, úgynevezett népművészeti piac meglehetősen telített különböző (eredetű, anyagú, kivitelezésű) hamisítványokkal is. A tanulságok átvezetnek a Rokodelska akademija Kézműves Akadémia projekt programjához. A célok, célkitűzések bizonyos vonatkozásokban hasonlóak, mint amelyek fentebb, a szigorúan múzeológiai gyűjteményfeltáró, tárgyelemző műtárgykatalógus programban megfigyelhetők. Amiben a Rokodelska akademija Kézműves Akadémia projekt más, az a tudatos nyitás a szakmai körökön túlra, a társadalom minden érdeklődő tagja felé. Az érdeklődést azonban fel lehet és fel is kell kelteni! Ennek egyrészt biztos szakmai, tudományos ismereteken kell alapulnia, melyet, mint háttér-anyagot a muzeológiának kell nyújtani. Másrészt a megismerésen túl az alkotási vágyat felébresztő, a kísérletezést vállaló, a gyermekben/felnőttben megbúvó kreativitást előhívó módszertani megoldások alkalmazására van szükség. A fenntartható kézművesség érdekében azonban még több tényező serkentő hatására, s nem kevés társadalmi gazdasági - politikai (pozitív diszkriminációt is magába foglaló) támogatásra van szükség. A legfontosabb legalábbis megítélésünk szerint valamennyi kézműves tevékenység tudományos alaposságú és múzeológiai teljességű (leírás, fénykép/fotó/grafika/film, eszköz és termék) dokumentálása. Csak az ilyen módon hiteles információkra épülhet eredményesen az átörökítés, átadás bármilyen programja. Az életforma, illetve életmódváltás következtében már több mint száz éve megindult hagyomány-vesztés következtében ki-, illetve háttérbe szoruló kézműves tevékenységek felújítása, revitalizálása természetesen nemcsak múzeumi/muzeológiai, valamint elkötelezett civil társadalmi szervezetek, egyesületek tevékenységének összehangolt feladata. A folyamatban fontos szerepet kell kapjon a nevelés és az oktatás, valamint a makrógazdasági (például foglalkoztatási), de főként mikro-gazdasági (például nyersanyagfelhasználási) adottságok, feltételek és lehetőségek kiaknázása, továbbá a mindezeket támogató kereskedelmi (például turisztikai), s nem utolsó sorban a törekvéseket támogató pénzügyi és adópolitika. A fentiekből következően olyan ajánlások fogalmazhatók meg, melyek remélhetően hozzájárul/hat/nak a Rokodelska akademija Kézműves Akadémia projekt kiteljesedéséhez és eredményességéhez. 1/ A környezetbarát anyagfelhasználást és technikát-technológiát alkalmazó kézműveseket vállalkozásaikban pozitív diszkrimináció segítse (például kedvezményes indulási tőke, hitel, adó, műhely-, illetve standhasználat). 2/ A hagyományos kézműves alkotókat speciális (társadalmi-gazdasági, politikai és szociális) érdekvédelem, valamint (nyersanyag) beszerző és (kereskedelmi, piac-felderítő és áru-közvetítő üzleti) értékesítő szövetkezet támogassa. 3/ A projektben olyan kézműves tevékenységekre kell koncentrálni, amelyek a hivatalos, úgynevezett szakképzésben (gazdaságossági okok miatt) nem szerepelnek, de amelyek kiegészítő tevékenységként alkalmasak hozzájárulni a társadalmi hasznosság kiterjesztéséhez. Gondolunk itt elsősorban a foglalkoztatottság (akár csak részleges) és a jövedelemszerzési lehetőségek (akár csak bérpótló) kiterjesztésére. 4/ Minden kézműves tevékenység képzésében (ahol csak lehet) biztosítani kell, hogy a gyakorlati időt (vagy annak legalább megfelelő arányú tartamát), de az úgynevezett 15

16 elméleti képzés egy részét is, ne csak iskolákban és tanműhelyekben, hanem gyakorló mesternél, annak műhelyében végezzék a tanoncok. Azaz a képzésbe jobban integrálni kell a még hagyományos keretek között dolgozó mestereket. Mindent egybevetve úgy tűnik, hogy régiónk különösképpen alkalmas a Rokodelska akademija Kézműves Akadémia projekt megvalósítására. Van mire alapozni. Elegendő utalni a nyugat-pannóniai térség többnemzetiségű (német, szlovén, horvát, magyar) kulturális örökségére, a földrajzi/táji és néprajzi/etnikai jellegzetességekre (például Őrség/Goričko, illetve Muravidék, Vendvidék/Rábavidék). Továbbá hasznosíthatók azoknak a korábbi, részben helyi, térségi tradíciókra épülő kezdeményezéseknek, részben határokon átnyúló együttműködéseknek a tanulságai is, melyek a hagyományos (népi) kultúra értékeire alapozva valósultak meg. Ezeknek régiónkban évtizedekre visszanyúló eredményes példái vannak. A teljesség igénye nélkül idézünk fel néhányat, mint például az archaikus házkultúra elemeit napjainkban is hasznosítható programot (lásd BERNIK 1986), vagy a kulináris élvezetekkel is társuló kiállítást (lásd GRÁFIK M. KOZÁR 1987), valamint a több helyen és több alkalommal megrendezett kézműves vásárokat. Ez utóbbiak köréből mintegy a szlovén-magyar együttműködésben megvalósuló Rokodelska akademija Kézműves Akadémia projekt lehetséges előzményeként hivatkozunk egy húsz évvel korábbi nemzetközi programra. Az Alpok-Adria / Alpe-Jadran Munkaközösség keretén belül június között Slovenj Gradecben került megrendezésre Simboli identiteta / Az identitás (azonosság) szimbolikája című nemzetközi népművészeti és iparművészeti kiállítás. A cél az volt, hogy bizonyítást nyerjen; a népművészet és az iparművészet a modern élet részei, melyek magukba foglalják az egyes országok, régiók hagyományait, s ez által hozzájárulnak jövőbeli folytonosságukhoz. A kézműves tradíciók az elidegenült és globalizált világ alternatíváját jelentik, fékezhetik az agrár-területek és a hegy- illetve peremvidékek elnéptelenedését, miközben kiemelve a kulturális és természeti jelleget - bővítik az idegenforgalom lehetőségeit. Mindez akkor lehet igazán eredményes, ha a kézműves hagyomány jelen van, illetve beépül az oktatási, képzési rendszerbe, a kézműiparba. Fejtegetéseink zárásként felidézzük az 1990-es szakmai testület elnökének dr. Janez Bogataj ljubljanai professzornak a szűkebb tájegységünkre (Őrség), tágabb térségünkre (Nyugat-Magyarország), továbbá a határainkon átívelő régióra (Pannon térség) egyaránt ma is érvényes gondolatait: Posamezne panoge domače in umetne obrti odpirajo sodobnemu svetu tudi vabljivo ekološko razsežnost. V poglavitnem imamo opraviti z zaključenimi tehnološkimi krogi ter delovnimi procesi, ki ustvarjajo na gradivu domačega leokalnega kulturnega okolja. Ta mala industrija torej že z vidika uporabe gradiv ohranja identiteto posameznih okolij ali kulturo regij. Ohranja pa jo tudi s širšega kulturnega vidika. Ce govorimo z vidika prostora Alpe-Jadran, imamo opraviti z obrtnimisestavinami in zvrstmi, ki so osnova za medsebojno komunikacijo, spoznavanje in odkrivanje na osnovi ustvarjanja žlahtnih vrednot, navsezadnje tudi trgoskih stikov. S tem pa smo ze izpostavili tudi ekonomsko razsežnost domačih in umetnih obrti. Domače in umetne obrti ter njihova komunikativna in ekonomska vloga imajo s tega zornega kota že bogato preteklost. Prav ne ozemlju dežel Alpe-Jadran. Že najstarejši dokazi v arheoloških obdobjih in tudi novejši, polpretekli primeri dokazujejo zelo živahno komuniciranje na tej osnovi. Torej gre pri tokratni razstavi (in upam, da tudi pri vseh nadaljnjih) za nadaljevanje in revitalizacijo zgodovinskih modelov. Posamezne panoge domače in umetne obrti pomembno soosblikujejo vsebine izobraževanja za posamezne poklice. Na sploh se zdi, da v mnogih okoljih in regijah v zadnjih letih namenjajo veliko pozornosti prenosu znanj na mlade generacije, ki bi lahko prav v panogah, izvirajočih iz dolgoletne dediščine videli možnosti za svojo bodočo eksistenco. S tem vprašanjem je povezana tudi smotrnejša poselitev agrarnega prostora, pa vsebina turustične ponudbe, ki je usmerjena v mehki turizem, turizem medsebojnega poznavanja in ustvarjanja, proč od agresije turistične industrije. azaz: A kézműipar és iparművészet 16

17 egyes ágai a modern világnak csábító ökológiai dimenzióit is feltárják. Elsősorban a zárt technológiai körökkel és munkafolyamatokkal kell foglalkoznunk, amelyek a hazai (lokális) kulturális környezet anyaga alapján alkotnak. Ez a kisipar tehát már az anyagfelhasználás tekintetében is őrzi az egyes területek vagy régiók identitását és kultúráját. De szélesebb kulturális szempontból is őrzi őket. Ha az Alpok-Adria területéről beszélünk, akkor olyan kézművesipari alkotóelemekkel és ágakkal találkozunk, amelyek az egymásközti kommunikáció, a megismerés, a nemes értékek feltárásának és a kereskedelmi kapcsolatoknak az alapjai. Ezzel már a kézműipar és iparművészet gazdasági dimenzióit is előtérbe helyeztük. Ebből a szempontból kommunikatív és gazdasági szerepe gazdag múltra tekint vissza, mégpedig az Alpok-Adria országai területén. Már a legkorábbi régészeti korszakok és az újabb-kori leletek is az élénk kommunikációról tanúskodnak. Tehát a mostani kiállítással /és remélem a következőkkel is/ folytatódnak és újjáélednek a történelmi modellek. A kézműipar és iparművészet egyes ágai nagymértékben hozzájárulnak az egyes szakmák oktatási tartalmához. Általánosságban úgy tűnik több területen és régióban, hogy az utóbbi években sok figyelmet szentelnek a tudás átörökítésére, a fiatalabb generációkra, akik éppen ezekkel a többéves hagyományból eredő ágazatokkal biztosíthatnák egzisztenciájukat. Ezzel a kérdéssel függ össze az agrárterületek célszerűbb betelepítése, a turisztikai kínálat tartalma, amelynek az egymásközti megismerésre és alkotásra kell irányulnia és távol kell állnia az agresszív ipari turizmustól. (BOGATAJ és 5; vö. BOGATAJ 1989) Irodalom ANDRÁSFALVY, Bertalan 2004 Mit jelenthet a néphagyomány a jövő műveltségében? In Andrásfalvy Bertalan: Hagyomány és jövendő. Lakitelek: Antológia Kiadó BAUDRILLARD, Jean 1968 Le systéme des objets. Paris A tárgyak rendszere. Budapest. BAUSINGER, Hermann 1995 Népi kultúra a technika korában. Budapest. BÁTKY, Zsigmond 1941 Mesterkedés. In Bátky Zsigmond Györffy István Viski Károly: A magyarság néprajza 1. Budapest BELLON, Tibor FÜGEDI, Márta SZILÁGYI, Miklós (szerk.) 1995 Tárgyalkotó népművészet. Budapest. BERNIK, Stane (ured/ed.) 1986 Enodružinska hiša v lesu One-Family House in Wood. Ljubljana-Slovenj Gradec. BOGATAJ, Janez 1989 Domače obrti na Slovenskem. Ljubljana, Državna založba Slovenije Sodobnost z razsežnostjo dediščine Korszerűség a néphagyomány tükrében. In Mednarodna Razstava Domace in Umentne Obrti Alep-Jadran 1990 Alpok-Adria nemzetközi népművészeti és iparművészeti kiállítás. Slonenj Gradec CSILLÉRY, Klára K A magyar népművészet városi és mezővárosi gyökerei. In Hofer Tamás Kisbán Eszter Kaposvári Gyula (szerk.): Paraszti társadalom és műveltség a században. II. Mezővárosok. Budapest-Szolnok CSONKA TAKÁCS, Eszter HOPPÁL, Mihály JOÓ, Emese 2004 Közművészet Nem-mindennapi kreativitás Magyarországon / Common Art Everyday Creativity in Hungary. In Fából vaskarika nem-mindennapi kreativitás / Outsider Art Everyday Creativity. Budapest

18 DOMONKOS, Ottó 1974 A kisiparok néprajzi kutatása. Ethnographia LXXXV Kézművesség szerepe a falu anyagi kultúrájának alakításában. In Domonkos Ottó (főszerk,): Magyar néprajz 3. Budapest DOMONKOS, Ottó (főszerkesztő) 1991 Magyar néprajz 3. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia DOMONKOS, Ottó NAGYBÁKAY, Péter (szerk.) 1992 Magyarország kézművesipartörténetének válogatott bibliográfiája. Budapest. DULAR, Andrej 2000 Modeli za modritisk. Zbirka Slovenskega etnografskega muzeja. Blue-Printing. Collection of the slovene Ethnographic Museum. Ljubljana, Slovenski Etnografski Muzej. EPERJESSY, Géza 1967 Mezővárosi és falusi céhek az Alföldön és a Dunántúlon ( ). Budapest, Akadémiai Kiadó. ÉRI, István NAGY, László NAGYBÁKAY, Péter 1975 A magyarországi céhes kézművesipar forrásanyagának katasztere 1-2. Budapest. FEJŐS, Zoltán (főszerk.) 2000 A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Budapest, Néprajzi Múzeum. FEJŐS, Zoltán FRAZON, Zsófia (válogatta, szerkesztette és a fordításokat ellenőrizte) 2004 Korunk és tárgyaink elmélet és módszer (fordításgyűjtemény). MaDok füzetek 2. Budapest, Néprajzi Múzeum. FEJŐS, Zoltán SZÍJÁRTÓ, Zsolt (szerk.) 2003 Helye(in)k, tárgya(in)k, képe(in)k. A turizmus társadalomtudományi magyarázata. Budapest, Néprajzi Múzeum. FRECSKAY, János 1912 Mesterségek szótára. I. Rész. Ötven iparág leírása. II. Rész. Ezen iparágak összesített magyar német és német magyar szótára. Budapest, Hornyánszky. FLÓRIÁN, Mária 2002 Népművészeti örökségünk sorozat. Ethnographia 113. (1-2.): FÜGEDI, Márta 1997 Mítosz és valóság: a matyó népművészet. Officina musei 6. Miskolc. GLATZ, Ferenc (a szerkesztőbizottság elnöke) 2000 Magyar Nagylexikon 10. Ir-Kip. Budapest, Magyar Nagylexikon Kiadó. GRÁFIK, Imre 1985 Kihaló mesterségek - Kézműves Füzetek 3. Budapest. 1992a Új törekvések a magyarországi néprajzi muzeológiában (1988). In: Kisbán Eszter Mohay Tamás (szerk.): Közelítések. Debrecen: Etnica b Tárgyak üzenete. In Gráfik Imre: Jel és hagyomány. Etnoszemiotikai tanulmányok. Debrecen A Néprajzi Múzeum magyarországi gyűjteményeinek kezdete. Néprajzi Értesítő LXXIX Mesterséggyűjtemény. In Fejős Zoltán (szerk.): A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Budapest a A nyereg. A Néprajzi Múzeum tárgykatalógusai Catalogi Musei Ethnografhiae 6. Budapest, Néprajzi Múzeum. 2002b Nyeregbe! Budapest, Néprajzi Múzeum. (Kiállítási katalógus) 2004a Megjelölt tárgyak jelek nyergeken. Néprajzi tárgyak vizuális/szemiotikai értelmezése. Néprajzi Értesítő LXXXVI b Marked object: Signs on the saddles. Semiotica 150. (1.): c Új lehetőségek a néprajzkutatásban és a néprajzi muzeológiában. Létünk 34. (1.):

19 2004d Hármashatár. Gondolatok a határokon átnyúló territoriális identitás és/vagy a választott identitás lehetőségéről. In A. Gergely András Kemény Márton (szerk.): Motogoria. Tanulmányok Sárkány Mihály 60. születésnapjára. Budapest A népi kultúra és a tömegkultúra értelmezéséhez, illetve összefüggéseihez. Továbbgondolások Józsa Péter nyomán. Vasi Szemle 59. (5.): Kézműves hagyomány és tárgykultúra. Ethnographia 117. (4.): Kézjegy. Kézműves hagyomány, mint védjegy, avagy az eredetiség garanciája. In Wilhelm Gábor (szerk.): Hagyomány és eredetiség. Tabula könyvek 8. Budapest, Néprajzi Múzeum Céhemlékek - Guild Relics. A Néprajzi Múzeum műtárgykatalógusai - Catalogi Musei Ethnographiae 12. Budapest, Néprajzi Múzeum 2009 A kézműipar és a népművészet hatásterülete (Műfajok, mesterségek rendszere) Zalai Múzeum 18. Petánovics Katalin 70 éves. Zalaegerszeg, A Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága GRÁFIK, Imre (szerk.) 1996 Vas megye népművészete. Szombathely, Vas megyei Múzeumok Igazgatósága. GRÁFIK, Imre M. KOZÁR, Mária (szerk.) 1987 Küche Konyha Kuhinja. Népi táplálkozástörténeti kiállítás. Szombathely, Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága. HÁLA, József (összeállította) 2005 Rövid hírek, tudósítások. Néprajzi Hírek 34 (1-2): HOFER, Tamás 1983 A tárgyak elméleté -hez. Felszerelések és tárgyegyüttesek néprajzi elemzése. In Népi kultúra Népi társadalom XIII. Budapest A fogyasztói magatartás mint kutatási téma. Néprajzi Értesítő LXXVI JEGGLE, Utz 1979 Folklorizmus és történelem. Ethnographia XC JÓZSA, Péter 1986a A tömegkultúra problémái. In Józsa Péter: Az esztétikai élmény nyomában. Művészetszociológiai és szemiotikai tanulmányok. Budapest b Vizsgálatok a kulturális értékek befogadásáról. In Józsa Péter: Az esztétikai élmény nyomában. Művészetszociológiai és szemiotikai tanulmányok. Budapest KNUUTTILA, Seppo 2004 A megtalált hagyomány? / Inventetd Tradidion? In Fából vaskarika nem-mindennapi kreativitás / Outsider Art Everyday Creativity. Budapest KORKIAKANGAS, Pirjo 2004 Everday Life, Objects, and Nostalgia. In Ene Kõresaar Art Leete (ed.): Everyday life and cultural patterns international festschrift for Elle Vunder. Tartu, Tartu University Press. KURUCZ, Albert BALASSA, M. Iván KECSKÉS, Péter (szerk.) 1987 Szabadtéri Néprajzi Múzeumok Magyarországon. Budapest, Corvina. MÁTÉ, György 2006 Régi tárgyak új katalógusok. A Néprajzi Múzeum legújabb tárgykatalógusai. Ethnographia 117 (2.): MICHALKÓ, Károly é.n. Országkép és kiskereskedelem. A külföldi turisták szabadidős vásárlásai a magyarországi idegenvezetők szemével. Kézirat. MILLER, Daniel 1991 Material Culture and Mass Consumption. Oxford, Basil Blackwell. MOLES, A. Abraham 1971 Psychologie du Kitsch, l art dubonheur. Paris A giccs, a boldogság művészete. Budapest. MOSER, Hans 1962 Vom Folklorismus in unserer Zeit. Zeitschrift für Volkskunde Jg. 58. Nr

20 NAGY, Zoltán 2008 Jeles céhtárgyak és mesterművek. Kézművesség a nyugat-dunántúli régióban. - Illustrious Guild Relics and Masterpieces.Crftsmanshipin the Western Transdanubian Region. Szombathely, Vas megyei kereskedelmi és Iparkamara. PUSZTAY, János GRÁFIK, Imre (szerk. bev.) 2001 Tradíció és regionalizmus. (Néprajzi örökség, helyi hagyományok és térségi kapcsolatok Nyugat-Dunántúlon) Szombathely. SELMECZI KOVÁCS, Attila SZABÓ, László (szerk.) 1989 Néprajz a magyar múzeumokban. Budapest Szolnok. SZARVAS, Zsuzsa 2000 Tárgyak és képek. A Néprajzi Múzeum tárgykatalógusai. Tabula 3 (1): SZÁDECZKY, Lajos 1913 Iparfejlődés és a céhek korai története Magyarországon. Oklevéltárral I II. Budapest, Iparegyesület. SZILÁGYI, Miklós 2005 Tendenciák, átalakulási folyamatok a népi iparművészetben. Ethnographia CXVI (3): SZULOVSZKY, János (szerk.) 2002 X. Kézművesipartörténeti Szimpózium (Budapest, október ) Harminc év számvetése. Budapest, Nemzeti Szakképzési Intézet A magyar kézművesipar története. Budapest: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. TARJÁN, Gábor 1978 Tárgykészítő népművészeti bibliográfia. Budapest. / Folklór, társadalom, művészet 1. T. BERCZKI, Ibolya 2004 A Néprajzi Látványtár és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum digitalizálási programja. Néprajzi Értesítő LXXXVI TOMAZIC, Tanja 1999 Igrace. Zbirka Slovenskega etnografskega muzeja. Toys. Collection of the slovene Ethnographic Museum. Ljubljana, Slovenski Etnografski Muzej. TUOMI-NIKULA, Outi 2004 Vom traditionellen Handwerk zum Traditionsprodukt. Überlegungen zu Begriffen der Handwerkskunst. In Ene Kõresaar Art Leete (ed.): Everyday life and cultural patterns international festschrift for Elle Vunder. Tartu, Tartu University Press VÁMOSSY, Ferenc (összeállította) 2001 Lehetőségek a mestervizsga területén. Tájékoztató. Budapest, Magyar Kereskedelmi Kamara. VISKI, Károly 1942 Díszítőművészet. In Bátky Zsigmond Györffy István Viski Károly: A magyarság néprajza II. Budapest VOIGT, Vilmos 1970 Vom Neofolklorismus in der Kunst. Acta Ethnographica vol A folklorizmusról (Néprajz egyetemi hallgatóknak 9). Debrecen. VOKIĆ, Tatjana (Glavna in odgovorna urednica / fő- és felelős szerkesztő) 2010 Rokodelska akademija Kézműves Akadémia. Glasilo projekta Projekthiradó. Letnik II. śt. 1. julij II. évfolyam 1. szám július 20