Vannak-e számottevő különbségek 2010 nyerteseihez és veszteseihez képest?

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Vannak-e számottevő különbségek 2010 nyerteseihez és veszteseihez képest?"

Átírás

1 KOCKÁZATOSSÁG, FIZETÉSI KÉSÉSEK, IPARÁGI VÁLTOZÁSOK 2011-BEN Vannak-e számottevő különbségek 2010 nyerteseihez és veszteseihez képest? Az elmúlt három évben ( ) jelentősen nőtt a cégbedőlések aránya, és ez 2011-ben sem történt másképp, mint az a Bisnode csoporthoz tartozó, Dun & Bradstreet Hungária (D&B) nemzetközi cégminősítő elemzéséből kiderül. A 2010-es év 3,20 százalékához képest 2011-ben 3,65 százalékos cégbedőlési arányt lehet kimutatni. Az iparágakat tekintve, immáron harmadik éve az építőipar a legkockázatosabb, a 2010-es év 5,7 százalékos mutatójához képest 2011-ben majdnem 1 egész százalékkal nőtt az építőipari cégek bedőlési aránya. A nemzetközi cégminősítő, Dun & Bradstreet Hungária Kft. elkészítette elemzését, mely vonatkozásában vizsgálja a magyar gazdaságban a vállalkozások összetételét, az iparágak jelentőségének, kockázatosságának állapotát, változását, a fizetési késések alakulását. Társas vállalkozások száma, összetétele, új cégalapítások A cégalapítási kedv 2011-ben sem csökkent, sőt tovább növekedett. Magyarországon 2011 végén közel 572 ezer működő céget lehetett összeszámolni. A növekedés üteme viszont az elmúlt évekhez hasonlóan tovább lassult. A as időintervallumban kimutatott lendületes 5,65%-os növekedési ütem, re már csak 4,44%-ot mutatott, míg a es évben tapasztalt 4,02%-os növekedési ütem között majdnem hogy megfeleződött, 2,06%-os volt. A tendenciából az látszik, hogy egyre kevesebben vélik úgy, hogy meggondolatlan cégalapítással sikerül áthidalni a válság okozta nehézségeket, meglepő módon mégis a válság által erősen érintett, legnagyobb bedőlési aránnyal rendelkező építőipar az egyik legnépszerűbb, új vállalkozókat vonzó ágazat. Cégalapítás tekintetében élen jár még a kiskereskedelmi szektor, a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység névvel fémjelzett főként tanácsadókat, szolgáltatókat tömörítő ágazat, valamint a nagykereskedelem. Érdekes fordulat, hogy az új vállalkozásokat legjobban vonzó ágazatok TOP10-es listájáról a korábban jól szereplő pénzügyi, biztosítási szektort 2011-ben kiszorította a gépjármű és motorkerékpár kereskedők, szervizek ágazata.

2 Cégalapítási kedv (1-10-es ) es es Ágazat es Kiskereskedelem (kivéve: gépjármű, motorkerékpár) Szakmai, tudományos, műszaki tevékenység Nagykereskedelem (kivéve: jármű, motorkerékpár) Építőipar Adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás Ingatlanügyletek Információ, kommunikáció Gépjármű, motorkerékpár kereskedelme, javítása Szállítás, raktározás Pénzügyi, biztosítási tevékenység - - A cégalapítások megye szerinti megoszlásában szintén vannak meglepetések a 2010-es évhez képest. Több megyében is megemelkedett a gazdasági fluktuáció, a sok cégalapítást tetemes mennyiségű önkéntes vagy fizetésképtelenség miatti cégbezárás kíséri, jelentős a korábbi sikertelen cégek tulajdonosainak, vezetőinek új cégek keretein belül történő visszaszivárgása a helyi üzleti élet porondjára. Érdekes fordulatot mutat Nógrád megye, ahol a 2010-es 11,55%-kal mérséklődő új cégalapítási trendet 2011-ben közel 5 százalékos növekedés követte, míg Heves megye ezzel szemben fordított utat bejárva 10 százalékos növekedés után váltott 2011-re majdnem 8 százalékos csökkenésre ben a vállalkozói kedv Komárom-Esztergom és Szabolcs- Szatmár-Bereg megyékben ugrott a legnagyobbat, Komárom-Esztergom megye a 2010-es 5 százalékos friss vállalkozásszám gyarapodást megfejelve 2011-ben 17%-os növekedési adattal hívja fel magára a figyelmet, Szabolcs-Szatmár-Bereg a 2010-es másfél százalékot 12 százalékra tornázta fel. A 19 megyéből 13-nál csökkent a cégalapítási kedv 2010-hez képest, jelentősen Baranya, Zala, és a negatív csúcsot beállító Fejér megyében.

3 Új cégalapítások változása megyénként Fizetési határidők, fizetési késedelmek Az átlagos fizetési határidő ugyan nem számottevően, de csökkent a 2010-es 29,4 naphoz képest, 29,3 napra. Ez azonban továbbra sem jelenti azt, hogy ez egyértelműen a fizetési fegyelem javulására utalna. Egyre inkább jellemző, hogy az elhúzódó nehéz gazdasági helyzetben a cégek inkább rövidebb fizetési határidőket szabnak meg, ugyanis ezzel próbálják meg likviditási helyzetüket javítani. A Bisnode csoport több éve indult Fizetési tapasztalatok programja a résztvevők összes fizetési tapasztalatára, évente több millió számlára támaszkodva vizsgálja a fizetési szokásokat, melyben pozitív és negatív fizetési tapasztalatok egyaránt szerepelnek. Egyre több iparág szereplői ismerik fel azt, hogy a fizetési határidők, és fizetési késedelmek, az átlagos pénzhez jutási időről való informálódás, egy lehetséges eszköze a fizetésképtelenség bekövetkeztének előrejelzésére. Míg 2010-ben az átlagos pénzhez jutási idő 50 nap volt, ez 2011-re már 51-re emelkedett. Az iparágakat tekintve még mindig a papíripar éri el a leghosszabb fizetési határidőt, de a évi 50 napnál is nagyobb átlagot 2011-ben egy 46 napos érték követte. Ehhez képest viszont az átlagos késedelem 26-ról 30 napra növekedett, így 2011-ben átlagosan 76 nap alatt jutottak pénzhez az iparág partnerei. Kiemelkedően magas a fizetési határidő az építőiparban, ahol a 2010-ben rögzített 37 naphoz képest ez 2011-ben 40-re emelkedett. Az építőiparban tapasztalt 2010-es 29 napos késedelemhez képest 2011-ben már csak 28 napos volt ugyanez, azonban így is növekedett az átlagos pénzhez jutási idő 68 napra, a évet megelőző 66-hoz képest. A papíripar és az építőipar tehát továbbra is szerepel a legnagyobb átlagos késedelmet produkáló szektorok toplistáján.

4 Átlagos pénzhez jutási idő 2011-ben /napokban/ (átlagos fizetési határidő + átlagos fizetési késedelem) A Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar megyei cégek partnereinek kellett 2011-ben a legtöbbet pénzükre várniuk. Fejér megye ugyan javított az előző évi eredményein, hiszen az akkori 65 naphoz viszonyítva 17(!)napot lefaragtak a késéseikből. Hajdú-Bihar megye esetében elgondolkodtató, hogy míg 2010-ben nagyjából 50 napos volt a számlakiegyenlítési idő, most ez 72-re(!) emelkedett. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye a 2010-ben kimutatott 47 napos késedelemhez képest idén visszaesett, hiszen most 54 napra növekedett az átlagos pénzhez jutási idő itt. Bíztató, hogy a megyék többségében az átlag (51 nap) alatt van a számlakiegyenlítési idő. Sajnos azonban, mint 2010-ben, 2011-ben is az feltételezhető, hogy továbbra sem gazdasági fellendülésről van szó, hanem a megelőző évekhez hasonlóan a szigorúbb fizetési konstrukciók hatásairól. Fizetésképtelenségi eljárások, szektoriális kockázatok A fizetésképtelenségi eljárások ismét rekordot döntöttek! A D&B KOCKÁZATOSSÁG, FIZETÉSI KÉSÉSEK, IPARÁGI VÁLTOZÁSOK 2010-BEN című sajtóközleményében a 2009-ben összeszámolt eljárások mennyiségéhez viszonyított 17 százalékos növekedéséről számolt be ben további 16 százalékos emelkedés volt tapasztalható. Végelszámolás is több mint másfélszer annyi volt, mint 2010-ben. A felszámolások és a csődök számának nyomon követése azonban önmagában nem elegendő, mivel, mint azt fentebb láthattuk, a működő társas vállalkozások száma is folyamatosan nő, ami pedig több fizetésképtelenségi eljárást is vonhat maga után. A D&B így egy biztosabb mutató meghatározására törekszik, ez az úgynevezett bedőlési arány, mely a felszámolások és csődeljárások számát a működő cégek számához viszonyítja. A tendencia

5 sajnálatos módon változatlan, az ágazatok többségében növekedett a bedőlési arány. A 2009-ben 2,84 százalékot kitevő bedőlési arány, 2010-ben hirtelen megugrott 3,20 százalékra, 2011-ben pedig ugyanez már 3,65%. A szektorok és megyék bedőlési arányait tartalmazó listáját a D&B idén is közzéteszi, azzal a céllal, hogy a gazdaság szereplőinek informálódását segítse. A 10 legkisebb bedőlési arányt felmutató iparág Szektor 2011 bedőlési arány Humán-egészségügyi, szociális ellátás 0,59% Közigazgatás, védelem; kötelező 1,03% társadalombiztosítás Szakmai, tudományos, műszaki tevékenység 1,42% Oktatás 1,46% Ipari gép, berendezés, eszköz javítása 1,66% Információ, kommunikáció 2,15% Egyéb feldolgozóipari tevékenység 2,20% Számítógép, elektronikai, optikai termék 2,28% gyártása Egyéb szolgáltatás 2,45% Művészet, szórakoztatás, szabad idő 2,46% Látszik, hogy a legkevésbé kockázatos iparágak listáján nincsen különösebben nagy változás 2010-hez képest. Az ágazati bedőlési arányokat vizsgálva, csupán öt területnek lett jobb mutatója a 2010-ben produkálthoz képest. Szektor Bedőlési arány 2010 Bedőlési arány 2011 Csökkenés Oktatás 1,18 1,03% -0,15% Papíripar 3,59% 3,46% -0,19% Élelmiszer, ital, dohánytermék gyártása 3,90% 3,85% -0,05% Bútorgyártás 4,19% 4,06% -0,13% Fafeldolgozás (kivéve: bútor), fonottáru gyártása 5,03% 4,58% -045%

6 A 10 legnagyobb bedőlési arányt felmutató iparág Szektor 2011 bedőlési arány Építőipar 6,53% Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás 5,25% Bányászat, kőfejtés 5,08% Textilipar 4,84% Szállítás, raktározás 4,79% Fémalapanyag, fémfeldolgozási termék 4,79% gyártása Gépjármű, motorkerékpár kereskedelme, 4,67% javítása Nagykereskedelem (kivéve: jármű, 4,67% motorkerékpár) Adminisztratív és szolgáltatást támogató 4,58% tevékenység Fafeldolgozás (kivéve: bútor), fonottáru gyártása 4,58% Az építőipar sajnos immár stabilan, harmadik éve tudhatja magáénak az első helyet a Top 10 legnagyobb bedőlési arányt felmutató iparági listán. Az adatok jól tükrözik, hogy a 2011-es év, mint ahogy az több fórumon is hallható volt, nem kedvezett a szálláshelyszolgáltatóknak, vendéglátóknak sem, mélyrepülésbe került idén a bányászat, kőfejtés iparága is. A fafeldolgozás viszont feldolgozta magát a listán, talán jövőre már ki is kerül a Top 10-es listáról. A válság első szele által nagymértékben érintett gépjármű, motorkerékpár kereskedők, szervizek körében a bedőlések aránya jelentős mértékű csökkenéssel javítottak 2010-es pozíciójukon, ezáltal elindultak a stabilizálódás irányába. Négy ágazatban is több mint 1%-os bedőlési arány-növekedés volt tapasztalható az előző évihez képest. Szektor Bedőlési arány 2010 Bedőlési arány 2011 Növekedés Bányászat, kőfejtés 2,44% 3,48% 1,04% Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat 0,00% 1,29% 1,29% Gumitermék gyártása 1,74% 3,39% 1,65% Élelmiszer, ital, dohánytermék gyártása 3,11% 5,08% 1,98%

7 A D&B minden évben készít megyei szintű t is. Megyék fizetésképtelenségi a 2011 Kezdve a legkevésbé kockázatos megyével Szektor 2011 bedőlési arány Pest megye 1,83% Csongrád megye 2,67% Vas megye 2,83% Főváros 3,37% Fejér megye 3,54% Győr-Moson-Sopron megye 3,79% Bács-Kiskun megye 3,86% Baranya megye 4,10% Tolna megye 4,19% Somogy megye 4,22% Hajdú-Bihar megye 4,23% Heves megye 4,24% Békés megye 4,28% Veszprém megye 4,30% Borsod-Abaúj-Zemplén megye 4,78% Zala megye 5,54% Jász-Nagykun-Szolnok megye 5,58% Nógrád megye 6,69% Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 6,72% Komárom-Esztergom megye 7,08% A legkisebb kockázatú megyék listáját ismét Pest megye vezeti, most már az egymást követő harmadik évben. A 2010-ben második helyen álló Veszprém megye azonban igencsak lecsúszott, most a 14. helyen van. Szintén nagymértékben növekedett a cégbedőlések aránya Komárom-Esztergom megyében, az ezt megelőző évi 13. helyéről 2011-ben a 20., így a leginkább kockázatos megye lett. A 2010-ben 11. helyre visszaesett Győr-Moson-Sopron megye cégei most megerősödni látszanak, a megye ugyanis öt hellyel feljebb került a listán, így jelenleg a hatodik. Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád megye cégei azonban továbbra sem tudnak megerősödni. Az alábbi térképen még érzékletesebben látható ez.

8 Megyék fizetésképtelensége 2011-ben, térképes megjelenítés Mi várható 2012-ben? A bedőlési arány évek óta növekszik hazánkban, azaz sajnos a cégek egyre nagyobb százaléka válik évről évre fizetésképtelenné ben átlagosan 0,04 százalékponttal nőtt a cégek bedőlési aránya havonta. Ha ez a tendencia tovább folytatódik, akkor 2012 végére a jelenlegi 3,65 százalékos bedőlési arány 4,1 százalék körülire nőhet, azaz 100 cégből 4 egy éven belül fizetésképtelenné válik. Egyes iparágakban még nagyobb bedőlési arány növekedésre lehet számítani. Ha az eddigi trend folytatódik, akkor az építőiparban jövő év végére a jelenlegi 6,53 %-os fizetésképtelenségi arány helyett már 7 százalékos bedőlésre kell számítani. Az előrejelzés szerint a mezőgazdasággal, vegyiparral és szálláshely-szolgáltatással foglalkozó cégek helyzete az átlagnál nagyobb mértékben fog romlani, ugyanis ezekben az iparágakban közel 1 százalékpontos bedőlési arány növekedés várható. A folyamatosan változó gazdasági és politikai környezet és a rendíthetetlenül növekedő bedőlési arányok miatt elengedhetetlen a cégek alapos kockázatkezelése, fizetőképességének vizsgálta.

9 A Bisnode csoportról A Bisnode online marketing, kockázatkezelési és üzleti információs megoldások széles palettáját kínálja. A Bisnode üzleti információs szolgáltatásai segítenek az értékesítés maximalizálásban, az üzleti kockázat minimalizálásban, valamint a döntéshozatal hatékonyságának és megalapozottságának növelésében. Az 1989-ben alapított Bisnode-nak 17 európai országban, több mint 3,000 alkalmazottja van. A Bisnode csoport Magyarországon négy márkával képviselteti magát: Dun & Bradstreet (D&B) komplex kockázatkezelési megoldások és nemzetközi céginformáció ( PartnerControl döntéstámogató céginformáció szolgáltató ( HBI belföldi marketing és értékesítési adatbázis ( Kompass nemzetközi marketing és értékesítési adatbázis ( A Dun & Bradstreet Hungária Kft. (D&B) 160 éves múltra visszatekintő, több mint 200 országból cégadatokat szolgáltató nemzetközi D&B láncolat része. A D&B Magyarországon piacvezető komplex kockázatkezelési megoldások és nemzetközi vevőminősítés területén. A Dun & Bradstreet Hungária Kft. egymást követő két évben 2010 és 2011 is elnyerte a megtisztelő Business Superbrands címet.

CÉGALAPÍTÁSOK, KOCKÁZATOS IPARÁGAK, FIZETÉSI FEGYELEM 2010 ELSŐ FÉLÉVÉBEN

CÉGALAPÍTÁSOK, KOCKÁZATOS IPARÁGAK, FIZETÉSI FEGYELEM 2010 ELSŐ FÉLÉVÉBEN JELENTÉS CÉGALAPÍTÁSOK, KOCKÁZATOS IPARÁGAK, FIZETÉSI FEGYELEM 2010 ELSŐ FÉLÉVÉBEN Még mindig az építőipar a legkockázatosabb iparág, de a gépjármű- kereskedelemben és bútorgyártásban tevékenykedő vállalatok

Részletesebben

TÁBLAJEGYZÉK. 1/l A éves foglalkoztatottak munkahelyre történő közlekedése nemek és a házastárs/élettárs gazdasági aktivitása szerint

TÁBLAJEGYZÉK. 1/l A éves foglalkoztatottak munkahelyre történő közlekedése nemek és a házastárs/élettárs gazdasági aktivitása szerint TÁBLAJEGYZÉK A munkahelyre történő közlekedés formái 1/a A 15 64 éves foglalkoztatottak munkahelyre történő közlekedése nemek és korcsoportok szerint 1/b A 15 64 éves foglalkoztatottak munkahelyre történő

Részletesebben

A válság nem hozta meg a várt tisztulást. Kárpáti Gábor COFACE Hungary

A válság nem hozta meg a várt tisztulást. Kárpáti Gábor COFACE Hungary A válság nem hozta meg a várt tisztulást 2010 10 20 Kárpáti Gábor COFACE Hungary Coface kompetencia a kockázatcsökkentésben Coface a világ egyik vezető hitelbiztosítója, követeléskezelője és céginformációs

Részletesebben

Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében

Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében TOP 1+2 kiadvány bemutatója Veszprém 217. november 7. Freid Mónika elnökhelyettes A bruttó hazai termék (GDP) alakulása

Részletesebben

NEM ELÉG MEGBÍZHATÓNAK LENNI, MEG IS KELL MUTATNI! MIÉRT JELENT ÜZLETI ELŐNYT CÉGE SZÁMÁRA A BISNODE TANÚSÍTVÁNY?

NEM ELÉG MEGBÍZHATÓNAK LENNI, MEG IS KELL MUTATNI! MIÉRT JELENT ÜZLETI ELŐNYT CÉGE SZÁMÁRA A BISNODE TANÚSÍTVÁNY? NEM ELÉG MEGBÍZHATÓNAK LENNI, MEG IS KELL MUTATNI! MIÉRT JELENT ÜZLETI ELŐNYT CÉGE SZÁMÁRA A BISNODE TANÚSÍTVÁNY? LEHETŐVÉ TESSZÜK AZ OKOS DÖNTÉSEKET. Vevő Munkáltató Jelen Múlt Tapasztalatok (nálam/mások

Részletesebben

Védjegyintenzív ágazatok Magyarországon

Védjegyintenzív ágazatok Magyarországon Védjegyintenzív ágazatok Magyarországon Simon Dorottya dr. Gonda Imre Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Európai IP kérdések: újratöltve MIE rendkívüli közgyűlés 2014. szeptember 3. Védjegyintenzív ágazatok

Részletesebben

Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése

Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése A TÁMOP-3.4.2.B Sajátos nevelési igényű gyermekek integrációja (ok fejlesztése) kiemelt projekt keretében beszerzett és a pedagógiai szakszolgálatok számára átadott informatikai eszközök Átadásra került

Részletesebben

Coface Hungary Csődjelentés év első negyedév

Coface Hungary Csődjelentés év első negyedév Coface Hungary Csődjelentés 2007. év első Változatlanul romlik a hazai fizetőképességi helyzet Budapest, 2007. április TARTALOMJEGYZÉK 1. Összefoglaló... 3 2. Ágazati Sajátosságok... 4 3. Regionális eltérések...

Részletesebben

Beruházás-statisztika

Beruházás-statisztika OSAP 1576 Beruházás-statisztika Egészségügyi ágazat Önkormányzatok és önállóan jelentő egészségügyi szolgáltatók 2011 Önkormányzatok és önállóan jelentő egészségügyi szolgáltatók beruházási és felújítási

Részletesebben

Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések többségéért.

Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések többségéért. Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2016. 6. hét Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR. Betöltésre váró álláshelyek, I. negyedév július 11.

STATISZTIKAI TÜKÖR. Betöltésre váró álláshelyek, I. negyedév július 11. STATISZTIKAI TÜKÖR 2016. július 11. A gazdasági teljesítmény bővülésével párhuzamosan hazánkban nem csak a foglalkoztatottak létszáma, de a munkaerő iránti kereslet is folyamatosan növekszik, ami egyes

Részletesebben

BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE AUGUSZTUS

BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE AUGUSZTUS BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 216. aug. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, 2006. Az intézmény fenntartója. Összesen. Terület

1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, 2006. Az intézmény fenntartója. Összesen. Terület 1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, 2006 1. Gyermekjóléti alapellátások Az intézmény fenntartója önkormányzat a) egyház, egyházi intézmény alapítvány, közalapítvány egyesület egyéni

Részletesebben

Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben

Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben 1. sz. táblázat Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben Ügyészségek A nyomozás elrendelésétől számított A nyomozás elrendelésétől a jogerős bírósági 1

Részletesebben

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER Központi Statisztikai Hivatal Szegedi főosztálya Kocsis-Nagy Zsolt főosztályvezető Bruttó hazai termék (GDP) 2012 Dél-Alföld gazdasági

Részletesebben

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét Országosan nem változott az influenzaaktivitás A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok

Részletesebben

Összefoglaló a magán-munkaközvetítők évi tevékenységéről

Összefoglaló a magán-munkaközvetítők évi tevékenységéről Foglalkoztatási Hivatal Összefoglaló a magán-munkaközvetítők 2005. évi tevékenységéről Budapest 2 A magán-munkaközvetítők működését a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásról szóló

Részletesebben

Kisvállalkozás-fejlesztési Központ

Kisvállalkozás-fejlesztési Központ Kisvállalkozás-fejlesztési Központ 1 Filep Judit Szirmai Péter CSALÁDI VÁLLALKOZÁSOK DEMOGRÁFIAI MEGKÖZELÍTÉSBEN - SPECIÁLIS MAGYAR FEJLŐDÉSI ÚT 2 AZ ÉLETCIKLUS, MINT KIHÍVÁS A vállalkozó v/s a vállalkozás

Részletesebben

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR 1/1 STATISZTIKAI TÜKÖR 1. március 5. 13 negyedévében,7%-kal nőtt a GDP EMBARGÓ! Közölhető: 1. március 5-én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 13 negyedév...1 13. év... Bevezető Magyarország bruttó hazai

Részletesebben

Az egész országot érinti az influenzajárvány Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma

Az egész országot érinti az influenzajárvány Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 5. hét Az egész országot érinti az influenzajárvány Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek

Részletesebben

Elérte hazánkat az influenzajárvány

Elérte hazánkat az influenzajárvány Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 3. hét Elérte hazánkat az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései

Részletesebben

Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma

Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 6. hét Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma 2017. február 612. között a figyelőszolgálatban

Részletesebben

2008 a tömeges bedőlések éve volt, újabb válságos évre számít a Coface

2008 a tömeges bedőlések éve volt, újabb válságos évre számít a Coface SAJTÓKÖZLEMÉNY Azonnal közölhető Budapest, 2009. január 14. Kapcsolattartó: Bellon Julianna Marketing vezető (36-1) 299 2066 vagy (36-30) 914 4042 E-mail: julianna.bellon@coface.hu 2008 a tömeges bedőlések

Részletesebben

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 8. hét Az elmúlt héten tetőzött az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok 2015.

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR. Jelentés a beruházások 2014. évi alakulásáról. Tartalom. 1. Összefoglalás...2. 2. Nemzetközi kitekintés...2

STATISZTIKAI TÜKÖR. Jelentés a beruházások 2014. évi alakulásáról. Tartalom. 1. Összefoglalás...2. 2. Nemzetközi kitekintés...2 215. április Jelentés a beruházások 214. évi alakulásáról STATISZTIKAI TÜKÖR Tartalom 1. Összefoglalás...2 2. Nemzetközi kitekintés...2 3. Gazdasági környezet...2 4. A beruházások főbb jellemzői...3 5.

Részletesebben

Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma

Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 8. hét Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma A figyelőszolgálatban résztvevő

Részletesebben

Emberi erőforrás menedzsment

Emberi erőforrás menedzsment Emberi erőforrás menedzsment Bérek, jövedelmek, trendek Dr. Gyökér Irén BME Részidős Mesterképzés 2014 tavasz Adatok Bruttó keresetek átlag 243 801 HUF, KSH 255 871 Vállalkozói szféra 219 492 Költségvetés

Részletesebben

MTA KIK Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztály. A hazai tudományos kibocsátás regionális megoszlása az MTMT alapján (2007-2013)

MTA KIK Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztály. A hazai tudományos kibocsátás regionális megoszlása az MTMT alapján (2007-2013) MTA KIK Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztály A hazai tudományos kibocsátás regionális megoszlása az MTMT alapján (2007-2013) Projektszám: TÁMOP-4.2.5.A-11/1-2012-0001 A Magyar Tudományos Művek

Részletesebben

OSAP Bér- és létszámstatisztika. Vezetõi összefoglaló

OSAP Bér- és létszámstatisztika. Vezetõi összefoglaló OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Vezetõi összefoglaló 2003 Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet Vezetői összefoglaló Az OSAP 1626/02 nyilvántartási számú bérstatisztika adatszolgáltatóinak köre a

Részletesebben

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai szeptember FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai szeptember FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. szeptemberében az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai

Részletesebben

Aktuális fejlemények a magyar munkaerőpiacon

Aktuális fejlemények a magyar munkaerőpiacon Aktuális fejlemények a magyar munkaerőpiacon készült: 2016. szeptember Megjegyzés: Az összehasonlítás során mindig figyelembe kell venni, hogy a munkaerő piacra vonatkozó adatok különböző forrásból származnak.

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-4-0108/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-4-0108/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-4-0108/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A CertUnion Hungary Tanúsító Kft. (1113 Budapest, Bocskai út 77-79.) akkreditált területe integrált

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia u. 4. Telefon / fax 209-93-38 / Fax 209-9339 e-mail isz.aso@bfkh.hu 13:00-18:00 13:00-16:00 8:30-13:00 8:30-12:30

Részletesebben

Levonulóban az influenzajárvány

Levonulóban az influenzajárvány Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2016. 9. hét Levonulóban az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentéseinek

Részletesebben

SOHA NEM LÁTOTT KEDVEZMÉNYEK A SZÉCHENYI KÁRTYA PROGRAMBAN

SOHA NEM LÁTOTT KEDVEZMÉNYEK A SZÉCHENYI KÁRTYA PROGRAMBAN SOHA NEM LÁTOTT KEDVEZMÉNYEK A SZÉCHENYI KÁRTYA PROGRAMBAN Örömmel tájékoztatjuk Önt, hogy 2016-ban emelkedtek a Széchenyi Kártya Program 1 egyes Konstrukcióihoz nyújtott állami támogatások! KEDVEZŐ VÁLTOZÁSOK:

Részletesebben

Pest megye önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete

Pest megye önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete www.pest.hu Pest önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete A vállalkozások számának alakulása, a megszűnő és az új cégek száma, a cégek tevékenységének típusa hatással van az adott terület foglalkoztatási

Részletesebben

Intenzíven terjed az influenza

Intenzíven terjed az influenza Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 4. hét Intenzíven terjed az influenza A 4. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok miatt

Részletesebben

Tájékoztató Somogy megye gazdaságának helyzetéről

Tájékoztató Somogy megye gazdaságának helyzetéről Tájékoztató Somogy megye gazdaságának helyzetéről Somogy megye területe alapján Magyarország 5. legnagyobb megyéje (6036 km 2 ), amely az ország dél-nyugati részén helyezkedik el, Baranya és Tolna megyével

Részletesebben

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, III. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1118,6 milliárd Ft

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, III. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1118,6 milliárd Ft Az agrárfinanszírozás aktuális helyzete az AM adatgyűjtése alapján (2018. III. negyedév) Az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak (mezőgazdasági és élelmiszeripar összesen) 2018. III. negyedévének

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA 2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt és

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei. Homonnai Balázs ACNIELSEN

IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei. Homonnai Balázs ACNIELSEN IV. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2013. A 2012. év szűrővizsgálatainak eredményei Homonnai Balázs ACNIELSEN Programstatisztika 2010-2011-2012 Összesen 528 helyszínen o 2010: 144 o 2011: 191 o 2012:

Részletesebben

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai augusztus FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai augusztus FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. augusztusában az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai

Részletesebben

2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA 2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-4-0054/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A TÜV Rheinland InterCert Műszaki Felügyeleti és Tanúsító Kft. rendszertanúsítási üzletág (1132

Részletesebben

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét Nem nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét Nem nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 08. hét Nem nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma A figyelőszolgálatban

Részletesebben

A külföldi állampolgárok magyarországi munkavállalásának főbb sajátosságai

A külföldi állampolgárok magyarországi munkavállalásának főbb sajátosságai A külföldi állampolgárok magyarországi munkavállalásának főbb sajátosságai 2013. I-III. negyedév Budapest 1 Készült A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Kutatási és Elemzési Főosztályán Főosztályvezető: Busch Irén

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007

A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 2009/99 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 99. szám 2009. július 06. A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 A tartalomból 1 Egy főre jutó GDP 2 Bruttó hozzáadott

Részletesebben

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai április FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai április FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. áprilisában az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai

Részletesebben

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS III. NEGYEDÉV

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS III. NEGYEDÉV GAZDASÁG-ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI LESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS 2017. III. NEGYEDÉV

Részletesebben

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE NOVEMBER

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE NOVEMBER BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. nov. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete

2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete 2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 38,9%-kal emelkedett az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva

Részletesebben

Mérsékelten nőtt az influenza miatt orvoshoz forduló betegek száma

Mérsékelten nőtt az influenza miatt orvoshoz forduló betegek száma Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2016. 7. hét Mérsékelten nőtt az influenza miatt orvoshoz forduló betegek száma A figyelőszolgálatban

Részletesebben

II. Microhitel Symposium Támogatott finanszírozási lehetőségek Fókuszban a legkisebbek

II. Microhitel Symposium Támogatott finanszírozási lehetőségek Fókuszban a legkisebbek II. Microhitel Symposium Támogatott finanszírozási lehetőségek Fókuszban a legkisebbek Bátora László Vezérigazgató-helyettes Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. Budapest, 2009.május 26. Helyzetkép Pénzügyi

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

Miniszteri Közlemény

Miniszteri Közlemény Miniszteri Közlemény A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004. (X. 20) Korm. rendelet 14. (1) bekezdés a) pontja értelmében a következőket teszem közzé. 1. Évente 6 millió jármű áthaladásánál

Részletesebben

Összefoglaló a munkaerő-kölcsönzők évi tevékenységéről

Összefoglaló a munkaerő-kölcsönzők évi tevékenységéről Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Összefoglaló a munkaerő-kölcsönzők 2008. évi tevékenységéről A munkaerő-kölcsönző szervezetek adatai és a kölcsönzési esetek száma és megoszlása 2008. december 31-én

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ III. negyedévében 3,2%-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 2014 III. negyedév, második becslés december 3.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ III. negyedévében 3,2%-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 2014 III. negyedév, második becslés december 3. STATISZTIKAI TÜKÖR 1 I ében 3,-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 1 I, második becslés 1/18 1. december 3. EMBARGÓ! Közölhető: 1. december 3-án reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1

Részletesebben

2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete

2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete 2012. január augusztus hónap közrendvédelmi helyzete Személyi szabadságot korlátozó intézkedések I./1. Elfogások Az elfogások száma 1,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakában regisztráltakhoz viszonyítva

Részletesebben

2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA

2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett

Részletesebben

A Magyarországon termelőkapacitással rendelkező gyógyszergyárak szerepe a magyar gazdaságban

A Magyarországon termelőkapacitással rendelkező gyógyszergyárak szerepe a magyar gazdaságban A Magyarországon termelőkapacitással rendelkező gyógyszergyárak szerepe a magyar gazdaságban 2008 2012 Siba Ignác 2013. november 5. Tartalom Módszertan és a vizsgált területek A cégek nemzetgazdasági hozzájárulása:

Részletesebben

Tóth Ákos. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata

Tóth Ákos. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata Tóth Ákos Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata Az elemzésben arra vállalkozunk, hogy a rendszerváltás első éveitől kezdődően bemutassuk, hogyan alakult át Bács-Kiskun megye gazdasága.

Részletesebben

2014/92 STATISZTIKAI TÜKÖR

2014/92 STATISZTIKAI TÜKÖR 14/9 STATISZTIKAI TÜKÖR 14. szeptember 3. 14 II. ében 3,9-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 14. II., második becslés Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1 Felhasználási oldal... A GDP változása az

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-4-0088/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az European-Cert Tanúsító Kft. (1117 Budapest, Fehérvári út 46. 3. em. 15.) akkreditált területe integrált

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A magyar ágazatok input-output és termékhálói, azok regionális lenyomatai

A magyar ágazatok input-output és termékhálói, azok regionális lenyomatai A magyar ágazatok input-output és termékhálói, azok regionális lenyomatai Elekes Zoltán 1, Lengyel Balázs 2, Lőrincz László 2 1 Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar 2 Magyar Tudományos Akadémia,

Részletesebben

Konjunktúra kutatás - Adatbázis 1998-2015

Konjunktúra kutatás - Adatbázis 1998-2015 Konjunktúra kutatás - Adatbázis 1998-2015 A vállalati konjunktúra-felmérés az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) 1998 áprilisa óta tartó kutatássorozata, amely minden év áprilisában

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 215. december A kiskereskedelem 214. évi teljesítménye Tartalom STATISZTIKAI TÜKÖR 212/42 Összefoglaló...2 VI. évfolyam 42. szám 1. Nemzetközi kitekintés...2 2. A kiskereskedelem helye a nemzetgazdaságban...4

Részletesebben

Az almatermesztés időjárási

Az almatermesztés időjárási Az almatermesztés időjárási vonatkozásai Tőkei László, Sepsi Panna Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar Talajtan és Vízgazdálkodás Tanszék 1118 Budapest, Villányi út 29-43. K épület, 3. emelet

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA 2012. I. hónap A táblázatok a Rendőrség előzetes adatait

Részletesebben

1. ábra: Magyarországi cégek megoszlása és kockázatossága 10-es Rating kategóriák szerint. Cégek megoszlása. Fizetésképtelenné válás valószínűsége

1. ábra: Magyarországi cégek megoszlása és kockázatossága 10-es Rating kategóriák szerint. Cégek megoszlása. Fizetésképtelenné válás valószínűsége Bisnode Minősítés A Bisnode Minősítést a lehető legkorszerűbb, szofisztikált matematikai-statisztikai módszertannal, hazai és nemzetközi szakértők bevonásával fejlesztettük. A Minősítés a múltra vonatkozó

Részletesebben

Minden, amit a 9. Országos Sípmester Fesztivál résztvevőinek tudni érdemes

Minden, amit a 9. Országos Sípmester Fesztivál résztvevőinek tudni érdemes Minden, amit a 9. Országos Sípmester Fesztivál résztvevőinek tudni érdemes A rendezvény időpontja: 2014. január 11 12., szombat és vasárnap A rendezvény helyszínei: Pest megye Budakalász és Szentendre

Részletesebben

Közbeszerzési szerződésekkel kapcsolatos perek. Az új közbeszerzési szabályozás Barabás Gergely Budapest, február 25.

Közbeszerzési szerződésekkel kapcsolatos perek. Az új közbeszerzési szabályozás Barabás Gergely Budapest, február 25. Közbeszerzési szerződésekkel kapcsolatos perek Az új közbeszerzési szabályozás Barabás Gergely Budapest, 2016. február 25. Közbeszerzési szerződésekkel kapcsolatos perek az új Kbt.-ben A közbeszerzési

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok 2010-ra vonatkozóan a Központi Statisztikai

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

A külföldi állampolgárok magyarországi munkavállalásának főbb sajátosságai

A külföldi állampolgárok magyarországi munkavállalásának főbb sajátosságai Nemzeti Munkaügyi Hivatal A külföldi állampolgárok magyarországi munkavállalásának főbb sajátosságai a 2013. évben Budapest Készült A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Kutatási és Elemzési Főosztályán Főosztályvezető:

Részletesebben

Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja. MUTASS UTAT! Európai hálózatok a fiatalok foglalkoztatásáért Budapest 2013. november 28.

Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja. MUTASS UTAT! Európai hálózatok a fiatalok foglalkoztatásáért Budapest 2013. november 28. MUTASS UTAT! Európai hálózatok a fiatalok foglalkoztatásáért Budapest 2013. november 28. Európai Unió Egész életen át tartó tanulás programjának keretében megvalósuló START-UP-MODEL Új vállalkozások létrehozásának

Részletesebben

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Munkaerőpiaci

Részletesebben

MFB az ország fejlesztési bankja

MFB az ország fejlesztési bankja MFB az ország fejlesztési bankja Czirják Sándor vezérigazgató Szeged, 2008. október 7. [ ] Az európai állami fejlesztési bankok szerepe Híd szerep: gazdaságpolitika és szereplői között Stratégiai célok

Részletesebben

Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma I-IV. hónap

Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma I-IV. hónap Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma Balesetek száma Arány 28. () () Budapest 1 235 979 2,34-2,73 Baranya 27 161 3,35-22 Bács 239 226 4,7-5,44 Békés 166 191 3,97 15,6 Borsod 276 249 5,17-9,78

Részletesebben

TÁMOP 4.1.3. CSAK AZOKTÓL, AKIK AZ I.1.a. KÉRDÉSRE AZ 1 VAGY 3 VÁLASZT JELÖLTÉK MEG!

TÁMOP 4.1.3. CSAK AZOKTÓL, AKIK AZ I.1.a. KÉRDÉSRE AZ 1 VAGY 3 VÁLASZT JELÖLTÉK MEG! TÁMOP 4.1.3 III. VÉGZETT HALLGATÓK PÁLYAKÖVETÉSE KÉRDŐÍVMODUL CSAK AZOKTÓL, AKIK AZ I.1.a. KÉRDÉSRE AZ 1 VAGY 3 VÁLASZT JELÖLTÉK MEG! III.1/a. Mi az Ön jelenlegi lakóhelyének (a település, ahol ténylegesen,

Részletesebben

Könyvelõ Veresegyház és Budapest területén

Könyvelõ Veresegyház és Budapest területén APEH számlaszámok 1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék adónemek Sor-szám Megnevezés Költségvetési számla száma Adónemkód 1. Társasági adó 10032000-01076019 101 2. Személyi jövedelemadó

Részletesebben

A regisztrált gazdasági szervezetek száma, 2012

A regisztrált gazdasági szervezetek száma, 2012 2013/26 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VII. évfolyam 26. szám 2013. március 28. A regisztrált gazdasági szervezetek száma, 2012 Tartalom 1 Bevezetés 1 A regisztrált vállalkozások

Részletesebben

Végrehajtott közúti ellenőrzések száma ábra

Végrehajtott közúti ellenőrzések száma ábra Veszélyes árúk közúti szállításának ellenőrzése 28-ban A veszélyes áruk szállítása jelentőségének növekedésével, összetett kockázati viszonyaival évek óta egyre preferáltabbá válik az Európai Uniós és

Részletesebben

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS I. NEGYEDÉV

NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS I. NEGYEDÉV GAZDASÁG-ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP-6.8.2-15 KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS NEGYEDÉVES GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI GYORSJELENTÉS 2017. I. NEGYEDÉV Konzorciumvezető:

Részletesebben

Az aktuális üzleti bizalmi index nagyon hasonlít a 2013. decemberi indexhez

Az aktuális üzleti bizalmi index nagyon hasonlít a 2013. decemberi indexhez VaughanVaughanVaughan Econ-Cast AG Rigistrasse 9 CH-8006 Zürich Sajtóközlemény Econ-Cast Global Business Monitor 2014. december Stefan James Lang Managing Partner Rigistrasse 9 Telefon +41 (0)44 344 5681

Részletesebben

Jelentés az ipar 2012. évi teljesítményéről

Jelentés az ipar 2012. évi teljesítményéről Jelentés az ipar 2012. évi teljesítményéről Központi Statisztikai Hivatal 2013. július Tartalom 1. Az ipar helye a nemzetgazdaságban és a nemzetközi gazdasági környezetben...2 2. Az ipar szervezeti keretei...5

Részletesebben

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság... 4

Részletesebben

A KKV-k helyzete. 2011. október 27. Magyarok a piacon-forrásteremtés KKV-knak Heti Válasz Kiadó konferencia

A KKV-k helyzete. 2011. október 27. Magyarok a piacon-forrásteremtés KKV-knak Heti Válasz Kiadó konferencia A KKV-k helyzete 2011. október 27. Magyarok a piacon-forrásteremtés KKV-knak Heti Válasz Kiadó konferencia A vállalkozások száma Európában Tőzsdén jegyzett 7 000 100 % Nagy Közepes Kis Mikro Egyszemélyes

Részletesebben

Fókuszban a megyék I. negyedév Térségi összehasonlítás

Fókuszban a megyék I. negyedév Térségi összehasonlítás Fókuszban a megyék 2017. I. negyedév Térségi összehasonlítás 2017 I. negyedévében Magyarországon 22 072 gyermek született, és 38 589 személy hunyt el. Az élveszületések száma 1,7%-kal csökkent, a halálozásoké

Részletesebben

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2010 2014 20 000 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j a n. f e b r. m á r c.

Részletesebben

AZ AKTÍV FOGLALKOZTATÁSPOLITIKAI ESZKÖZÖK FONTOSABB LÉTSZÁMADATAI 2016-BAN

AZ AKTÍV FOGLALKOZTATÁSPOLITIKAI ESZKÖZÖK FONTOSABB LÉTSZÁMADATAI 2016-BAN AZ AKTÍV FOGLALKOZTATÁSPOLITIKAI ESZKÖZÖK FONTOSABB LÉTSZÁMADATAI 2016-BAN Nemzetgazdasági Minisztérium Készült A Nemzetgazdasági Minisztérium Elemzési és Bérpolitikai Osztályán Készítette: Gedei Henriett

Részletesebben