7. szám január hírmondó

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "7. szám 2014. január hírmondó"

Átírás

1 7. szám január hírmondó Kövessen minket a facebookon is!

2 Tisztelt Partnerünk! Jelen lapszámmal a Goodwill Hírmondó 7. számát köszönthetjük. Örömmel tölt el, hogy számos pozitív visszajelzés érkezik online újságunk kapcsán, mely erősíti abbéli elhivatottságunkat, hogy cégünk a pályázati tájékoztatás területén továbbra is vezető szerepet töltsön be, és a hazai pályázni kívánó szektort naprakész és hasznos információkkal láthassuk el. Az új év a as Uniós költségvetéssel új pályázati időszakot is hoz, mely számos korábban népszerű pályázat újbóli megjelenését és új pályázatok meghirdetését eredményezi. A rendelkezésre álló források 60%-át gazdaságfejlesztésre szeretné fordítani Magyarország, ami a hazai kkv szektornak azért kiváló hír, mert az előző, as időszakban csak a források 16 százaléka jutott erre. A legtöbb forrás - várhatóan mintegy 1100 milliárd forint - a foglalkoztatás ösztönzésére jut 2014 és 2020 között, de jelentős forrás jut a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) versenyképességének javítására is. Természetesen mindenkit az foglalkoztat, hogy az új pályázatok megjelenése mikorra várható. A kormányzati kommunikáció alapján kijelenthető, hogy az év közepén elindulhatnak az új pályázatok, de kis kockázatú, kisebb értékű pályázatok várhatóan már tavasszal megjelennek. Mindenképpen érdemes tehát cégünk információs csatornáit (hírlevelek, honlap, facebook) folyamatosan nyomon követni, hiszen tőlünk a pályázat megjelenésének napján értesülhet az új konstrukciókról. Mielőtt azonban azt gondolnák, hogy tavaszig hátradőlhetünk, szeretném eloszlatni ezt a vélekedést, hiszen a pályázni vágyók januárban sem maradnak Tartalom Ügyvezetői köszöntő Megnyílt horvát irodánk! Regionális igazgatónk ajánlja Energetikai páholy Gratulálunk! Bemutatkoznak partnereink 1. oldal 2.oldal 3. oldal 4. oldal 6. oldal 7. oldal kiváló támogatási intenzitású pályázati lehetőségek nélkül. A vállalkozásoknak már megjelent a népszerű NFA pályázat, melyről jelen lapszámban részletesen beszámolunk, valamint a Brüsszeli Horizont 2020 támogatás kiírásai. Az önkormányzati és nonprofit szektornak pedig többek között a Norvég Alap 90%- os pályázatai állnak rendelkezésre. Azoknak pedig, akik a jelen kiírásokból nem találnak elképzelésüknek megfelelőt, érdemes átgondolni fejlesztési terveiket, célkitűzéseiket és pénzügyi lehetőségeiket, hogy a megjelenő pályázati kiírásokra időben reagálni tudjanak. Pályázatokban bővelkedő további sikeres évet kívánok Önöknek! Harsányi Gábor Ügyvezető igazgató, tulajdonos GoodWill Cégcsoport GoodWill Consulting Kft Budapest, Timur utca 74. Tel.: 06/ , Fax: 06/ Web:

3 Nemzetközi jelenlét Megnyílt új, horvát irodánk! A GoodWill Consulting Kft. tovább növelte nemzetközi jelenlétét azzal, hogy tavaly év végén megnyitotta zágrábi irodáját. Az Európai Unióhoz való 2013-as csatlakozásával Horvátország előtt komoly fejlesztési lehetőségek nyíltak meg. Az Uniós források lehívásához szükséges tapasztalattal és szakértelemmel kíván cégünk hozzájárulni az új tagállam növekedéséhez. Az ottani helyzetről, valamint a kilátásokról írt beszámolót a horvátországi iroda ügyvezetője, Ördög Gábor. Már nagyjából 7 hónap telt el mióta Horvátország csatlakozott az Európai Unióhoz július 1-én. Habár az ország már a csatlakozást megelőzően is felhasznált Uniós forrásokat a társadalom fejlesztésére, igazi áttörést csak a belépés jelentett. Figyelembe véve a kilátásba helyezett Uniós forrásokat, Horvátország első hat hónapja az EU tagjaként a as pályázati ciklus utolsó hat hónapja is volt egyben. Ugyanakkor a as ciklus új lehetőségeket kínál a gazdaság erősítéséhez, valamint építési reformok végrehajtásához annak köszönhetően, hogy milliárd eurós keretet határoztak meg Horvátország számára a strukturális és kohéziós alapból erre az időszakra. Továbbá a strukturális alapok felhasználása mellett lehetőség nyílik más EU-s programokban való részvételre, így többek között a Horizont 2020, Kreatív Európa, stb pályázatain. A Strukturális Alapok első pályázatai már jelenleg is nyitva állnak Horvátország előtt, különös tekintettel az Európai Regionális Fejlesztési Alap pályázataira, melyen indulhatnak helyi és regionális önkormányzatok, valamint vállalkozók. A helyi és regionális önkormányzatok pályázhatnak turisztikai infrastrukturális fejlesztésekre, beleértve az üzleti turizmust is, a vállalkozók pedig befektethetnek a termelés, a termelési folyamatok, valamint a turisztikai teljesítmény fejlesztésébe. Horvátország már 2014 elején számíthat további pályázatok kiírására a Strukturális Alapokból a mezőgazdasági és halászati szektor számára, melyet aztán az Európai Szociális Alapból kiírásra kerülő oktatás fejlesztésére és társadalmi integrációra irányuló pályázati kiírások követnek. A vállalkozások IKT fejlesztéseire, valamint az új termékek kidolgozására fordított K+F támogatások várhatóan izgalmas versenyhelyzetet teremtenek majd a vállalkozások között. Mindemellett jelentős beruházásokra lehet számítani a tudomány, üzleti infrastruktúra, valamint energetikai szektorokban is. A GoodWill Consulting Horvátországnak nagyon fontos, hogy 2014-ben jelentős piaci szerepet töltsön be a pályázatírás terén, valamint megbízható partnerként tekintsenek rá azok, akik érdekeltek az EU-s pályázatokban, valamint hogy a Magyarországon bevált gyakorlatokat és tapasztalatokat továbbadja. A GoodWill Consulting Horvátország csapata jelenleg 6 emberből áll: Ördög Gábor az iroda ügyvezetője, Gordon Šafarik értékesítési vezető, két pályázati tanácsadó, valamint két telemarketinges, akik a 12 fős helyi tanácsadók munkáját segítik találkozók szervezésével. Az iroda szolgáltatásai közé tartozik a pályázatfigyelés, pályázatírás, tanácsadás a projektekhez szükséges dokumentációt illetően, valamint a szükséges dokumentáció elkészítése, egyedi pályázatírás, projektgenerálás, finanszírozási terv, valamint megvalósíthatósági tanulmány készítése. GOODWILL CONSULTING D.O.O. Hrvatskog proljeca 32/I, Zagreb tel:

4 Regionális igazgatónk ajánlja Munkahelyteremtő beruházások támogatása Megjelent a népszerű mikro- kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása című pályázati kiírás. A támogatás közvetett célja a területi különbségek csökkentése, térségi felzárkóztatás, a helyi gazdaság megerősítése, a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepük, piaci pozícióik bővítése, új munkahelyek létrehozását eredményező beruházások támogatása; közvetlen célja pedig, hogy a rendelkezésre álló 13 milliárd forintos keretösszegből KKV-nál 6500 új munkahelyet létesítsenek. A támogatási igény benyújtására február 14-ig van lehetőség. A pályázatban támogatható új műszaki berendezés, gép, egyéb berendezés (mely akár irodabútor is lehet) beszerzése, találmány, szabadalom, licenc és knowhow beszerzése; valamint elszámolható új épület, épületrész felépítésével kapcsolatos építési költség is. A támogatás mértéke kimagasló, hiszen akár 70%-os támogatás is elérhető (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld és Dél-Dunántúl kis-és középvállalkozásainak). Közép-Dunántúlon az intenzitás 60%, Pest megyében és Nyugat-Dunántúlon 50, Budapesten pedig 30%-os. A pályázattal szembeni legfőbb elvárások: - a pályázónak meg kell felelni a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének - minimum 2 új munkahelyet kell teremteni - megkezdett beruházás nem támogatható - létszámtartási kötelezettség 2 év, a projekt fenntartási időszaka pedig 3 év - a beruházást legkésőbb november 30-ig be kell fejezni Az alaptámogatási összeg maximum 1,5 millió Forint /új munkahely, mely összeg növelhető többek között nyilvántartott álláskereső, vagy roma munkavállaló alkalmazásával, illetve hátrányos helyzetű kistérségben megvalósuló beruházás esetén. További részletek esetén keresse központi irodánkat a 06/ as telefonszámon. Csépány Zsuzsa regionális igazgató GoodWill Consulting Kft. Munkahelyteremtő beruházások támogatása - főbb referenciáink: Alpok-Aqua Kft. - Archi-Metal Kft. - Asztamilla Kft. - Azzurró Hatvan Kft. - Bakony Plastiroute Kft. - Bau-Ja Kft. - Béflex Zrt. - Boserép Kft. - Budasensor Kft. - Concordia Trans Kft. - CU-Impex Kft. - Delfinus ONE Kft. - DI-Flamm Kft. - Drinx Kft. - Ferenczi Épületgépészeti Kft. - Fezo line Kft. - Plast System Kft. - Gaszting Vendéglő Kft. - Gofer-Trans 2009 Kft. - Harangpack Kft. - Hőgyész-Tours Bt. - Impressive.hu Kft. - Keczán És Társa Kft. - Kóré Fémipari Kft. - Mázai Téglagyár - Medic-Car Bt. - Nádland Kft. - Nyír-Mix Trade Kft. - Optimális Biztosítási Kft. - Optimus QV Kft. - Palmavik Kft. - Peet&Cook Kft. - Primo-ra 2000 Kft. - Rábaköz MM Zrt. - Renk-Ép-Vill Kft. - Rimóczi és Társa Kft. - RV Solutions Kft. - Satis-Mobil Projekt Kft. - Scabello Bt. - SHS Elektro Kft. - Szarvas és Vidéke Takarékszövetkezet - Szil-Doboz Kft. - Transcommers Kft. - TV Center Hungary Kft - Újszászi Szolgáltató Szövetkezet - Valent Autó Kft. - VHV-MAGÁZ Kft. - Vida-Muerte Bt. - Villszer 2008 Kft.

5 Energetikai páholy Társasházak energetikai felújítási lehetőségei A as uniós ciklus keretein belül ismét kiírásra kerülnek várhatóan már idén is pályázati lehetőségek társasházak számára. Érdemes előre informálódni és felkészülten várni a pályázatok megjelenését, hiszen az elmúlt időszakban is nagy érdeklődés övezte ezeket a konstrukciókat. Ehhez kívánunk az alábbi cikkünkkel segítséget nyújtani. A társasházak energetikai beruházásait (hasonlóan az egyéb épültekhez hasonlóan) alapvetően két kategóriára lehet bontani. Az egyik az ún. energiahatékonyságot célzó beruházás, a másik pedig a megújuló energia alapú beruházás. Az energiahatékonysági fejlesztések jellemzően: Homlokzati falak hőszigetelése, lehetőség szerint lábazati hőszigeteléssel kombinálva, lapostetők hőés vízszigetelése, valamint padlás hőszigetelés. A lényeg hogy a külső falszerkezetek ún. hőátbocsátási tényezőjét csökkentsük le (Uw). A hőszigetelés konkrét vastagságának, típusának és pontos technológia alkalmazásának meghatározásához megfelelő szakértő bevonása szükséges. (pl. tűzvédelem megfelelőség, állékonysági megfelelés, stb.) A homlokzati hőszigetelés előnyei: 1. Kb %-os fűtési energia megtakarítás 2. A nyári túlmelegedés csökkenése (kevesebb klímázásra van szükség) 3. Kellemetlen falhúzás mértéke drasztikusan lecsökken 4. A homlokzat megjelenése esztétikusabb, így növelve az ingatlan értékét Nyílászáró korszerűsítés, csere: A nyílászáróknál szintén fontos, hogy mind jó minőségű, lehetőleg 3 réteg üvegezésű legyen. A tok vastagsága sokkal fontosabb, mint a légkamrák száma. Nemcsak műanyag nyílászárókból lehet választani, hanem korszerű fakeretes típusúakat is. Itt is fontos szakértő bevonása, hogy a megfelelő légcsere biztosítva legyen, illetve a meglévő gázfogyasztó berendezések (kazán, vízmelegítő, tűzhely) légutánpótlása biztosítva legyen. A nyílászáró csere előnye: 1. Kb %-os fűtési energia megtakarítás 2. Kellemetlen hideghúzás megszűnik 3. Ingatlan értékét növeli

6 Energetikai páholy Fűtési és használati melegvíz (HMV) korszerűsítés: A távfűtött társasházaknál a fűtéskorszerűsítést a radiátorok szabályozhatóvá tételével, és az optimális fűtési vízelosztás biztosításával lehet jellemezni. Ha az épületnek saját hőtermelője van, akkor további megtakarításokat lehet elérni pl. kondenzációs központi gázkazán beépítésével, és a keringető szivattyúk korszerűsítésével. A fűtés és HMV korszerűsítés: 1. Kb %-os fűtési és HMV energia megtakarítás 2. Biztonságosabb, modernebb fűtési rendszer. 3. Ingatlan értékét növeli Megújuló energiaforrások: Napkollektoros rendszerek Amennyiben a társasházakban központi melegvíz készítés történik, abban az esetben van értelme vizsgálni a napkollektoros rendszer használatát. Fontos, hogy a napkollektoroknak déli, dél-nyugati, dél-keleti irányban kell állniuk a tetőn. Egy jól méretezett rendszerrel az éves melegvíz szükséglet kb. 50%-át lehet fedezni. Ha a melegvíz készítés lakásonként történik (pl. átfolyós gázvízmelegítővel) akkor nem lehet kialakítani napkollektoros rendszert. A napkollektoros rendszer előnyei: 1. Központi gázkazánnal készített melegvíz esetén az éves gázenergia megtakarítás kb %. 2. Ingatlan értékét növeli. Napelemes rendszerek A napelemes, vagy fotovoltaikus rendszerek áramot termelnek. A jelenlegi jogszabályok szerint az áramszolgáltató villanyóránként 1 db napelemes rendszert engedélyez. Ebből következik, hogy a közös tetőre telepített rendszer csak a közös helyiségekben használt villamos fogyasztók energia szükségletét tudja csökkenteni. (Liftek, lépcsőházi világítás, garázs világítás és szellőzés). Ez lehetőséget teremt a közös költség csökkentésére. Hőszivattyús rendszerek: Társasházak esetében a hőszivattyús rendszereket csak akkor érdemes vizsgálni, ha a teljes energiahatékonysági felújítás már megtörtént, vagy együttesen történik. A hőszivattyús fűtési rendszerek akkor gazdaságosak, ha a fűtési víz hőmérséklete maximum 45 C-50 C. Általánosságban elmondható, hogy az energetikai beruházások tervezéséhez a konkrét megtérülési mutatókat csak pontos felmérési és/vagy kiviteli tervdokumentáció birtokában lehet elkészíteni. Fontos megemlíteni, hogy a tervezési és előkészítési költségek a kivitelezés alkalmával megtérülnek, mert a szükséges anyagmennyiségek és munkafázisok előre láthatóak.

7 Gratulálunk! Milliárdos támogatás a Medicontur Kft-nél Közel 1,5 Milliárd Forintot nyert el az a konzorcium, amelynek tagja volt többek között a Medicontur Kft is, a K+F Versenyképességi és Kiválósági Szerződések pályázaton a GoodWill Consulting Kft. közreműködésével. A projekt a szürkehályog betegség hatékony gyógyítását elősegítő új orvostechnikai eszközök kutatását és fejlesztését célozza meg. A szürkehályog egyre több beteget érint globális szinten, mind a fejlett, mind a fejlődő országokban. Jelenleg a szürkehályog műtétek a leggyakoribbak a világon. A Medicontur kft. több mint 20 éves tapasztalattal és nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkező vállalat, melynek elsődleges profilja a Magyarországon egyedülálló intraokuláris műlencsegyártás. Az elmúlt 20 évben a cég megteremtette a stabil működéshez szükséges hátteret, székhelye, kutatás-fejlesztési bázisa, gyára és logisztikai központja Zsámbékon, kereskedelmi kirendeltségei pedig Budapesten és 2009 óta Genfben találhatóak. A cég jelenleg közel 160 embert foglalkoztat, akiket folyamatos továbbképzésekben részesítenek, hogy a lehető legmagasabb szakmai színvonalon láthassák el feladataikat. A Medicontur által gyártott, anyagában és minőségében tökéletes biokompatibilitással bíró műlencséket napjainkra több mint 60 országban használják sikeresen a szürkehályog kezelésére és egyéb látáskorrekciós beavatkozások során. A vállalat által gyártott termékek minőségét több évtizedes tapasztalat és a munkatársak gondos kiválasztásán túl, az ISO 9001 minőségbiztosítási rendszer alkalmazása garantálja. A Medicontur nagy hangsúlyt fektetet a termék innovációra és jelentős összegeket fordít kutatás-fejlesztésre. A pályázatban megcélzott támogatás segítségével olyan új termékek születnének, amelyek alapvetően javítanának a szürkehályog műtéten átesett betegek életminőségén. Az elnyert összeg megteremti a cég működésének tudományos és műszaki hátterét a következő 10 évre, felzárkóztatva a céget technológiai színvonalban a nagy lencsegyártó multinacionális vállalatok mellé, és számos tekintetben megelőzi majd azokat. Továbbá összekapcsolja a területtel kapcsolatos hazai kutató és fejlesztő bázisokat. Mind a Mediconturnál, mind az együttműködésben résztvevő egyetemeken és kutatóintézetekben új K+F munkahelyek jönnek létre. A projekt célul tűzi ki, hogy új, a jelenleginél jobb optikai tulajdonságokkal rendelkező, szemmodellre optimalizált mesterséges szemlencséket fejleszt ki, mindemellett a jelenleginél jobb optikai és mechanikai tulajdonságokkal rendelkező lencse alapanyagot fejleszt. Új megmunkálási technológiát dolgoz ki rendkívül finom szerkezetű, úgynevezett diffraktív, multifokális struktúrák előállítására. Ezen kívül új műtéti eszközöket fejleszt, amely a jelenleginél kisebb sebméreten történő szemlencse beültetést tesz lehetővé, csökkentve ezzel a műtéti kockázatokat, és az indukált asztigmatizmust. Valamint megcélozza az akkomodációra képes szemlencse kifejlesztését.

8 Bemutatkoznak partnereink Grand School Kft. A gazdasági életben jelentkező egyre komolyabb kihívásoknak csak folyamatos tanulással lehet megfelelni. Az élethosszig tartó tanulás követelményeinek megfelelően a Grand School Kft. fő céljának tekinti, hogy képzéseivel segítséget nyújtson a piacon levő vállalatoknak és munkavállalóknak. Partnereink humánerőforrásának fejlesztéséhez, versenyképességük növeléséhez a speciális igényeket is kiszolgáló felnőttképzési programokat kínálunk az alábbi képzési területeken: Általános és üzleti nyelvi képzések Vállalati tréningek (értékesítés, kommunikáció) Menedzsment programok (coaching) Informatikai képzések (ECDL START, SELECT) Csapatépítő tréningek Különböző OKJ-s képzések Cégünk rendelkezik intézményi és program akkreditációval, képzési programjaink a FAT által akkreditáltak, melynek következtében képzéseinkre igénybe vehetőek az Európai Uniós források!!! Specialitásunk a támogatott képzések komplex kezelése (részben vagy teljes egészében külső forrásból történő finanszírozása), a tervezéstől egészen a projekt lezárásáig. A mikro vállalatoktól a nagyvállalatokig számos referenciával rendelkezünk, mind az állami, közigazgatási és mind a piaci szegmensben egyaránt! A megoldás a kezünkben, az elhatározás az Ön kezében van! Duo Balance Ügyvitelszervező Kft. Könyvelés és ügyvitelszervezés magas fokon Társaságunk 2004 óta fő profilként kis- és középvállalkozások részére nyújt teljes körű könyvelői, ügyviteli és egyéb szakmai jellegű szolgáltatásokat. Ügyfeleinket személyesen informáljuk vállalkozásuk pénzügyi helyzetéről, várhatóan kifizetendő adókról. Tájékoztatást nyújtunk az adóoptimalizálás legális lehetőségeiről, a jogszabályok változásainak várható hatásairól. Az ügyféllel történt közös konzultáció alapján eredményterveket, költség-kalkulációkat végzünk, illetve hitelkérelmeket, cash-flow kimutatásokat készítünk (költséghelyenként is). Társaságunk kötelezőfelelősség-biztosítással rendelkezik. Szívesen dolgozunk külföldi érdekeltségű ügyfelekkel is. Szolgáltatásaink: Könyvelés, könyvvizsgálat Adótanácsadás Bér- és munkaügy Cégalapítás Cégátvilágítás Jogi képviselet Főbb ügyfeleink, referenciák: Menzies Aviation (Hungary) Kft. Sun & Fun Holidays Utazási Iroda Kft., Taurus Reisen Utazási Iroda Kft. Nádor-Wellness Best Kft. (Liget Wellness), Trainex Szakközépiskola; L.A. Multi-Zone Kft cégcsoport, Alitalia Magyarország Kft., BudaSign Kft, Grafic Line Kft. Topáz Záloghitel Zrt., Elérhetőségünk: Duo Balance Kft Budapest, Mohai út 3. fszt. 1. Telefon: (1) ; Mobil:

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI (2011.02.09.) 1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉS I. Magyarország területén megvalósuló

Részletesebben

AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI

AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. 2011. január 19., szerda AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI 1. Logisztikai- és raktárfejlesztés Pest megyén és Budapesten

Részletesebben

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI (2011.02.11.) 1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉS I. Magyarország területén megvalósuló beruházások esetében:

Részletesebben

Kovács Ibolya Ügyvezető igazgató VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2010. ÉVBEN

Kovács Ibolya Ügyvezető igazgató VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2010. ÉVBEN Kovács Ibolya Ügyvezető igazgató VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK 2010. ÉVBEN Köszöntöm Önöket! Az előadás vázlata 1. A Rolling Consulting Hungary bemutatása 2. Pályázati lehetőségek a Gazdaságfejlesztési

Részletesebben

Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen.

Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen. Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen. Tematika Háttér és alapfogalmak Operatív programok GINOP Támogatás intenzitás Változások, tapasztalatok Háttér és alapfogalmak

Részletesebben

2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK OPERATÍV PROGRAMOK FORRÁSELOSZTÁSA Operatív program Költségvetési juttatás (EUR) Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 7 684 204 174 Terület-

Részletesebben

1. Technológia és infrastrukturális beruházások

1. Technológia és infrastrukturális beruházások AKTUÁLIS ÉS VÁRHATÓ PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK NAGYVÁLLALATOKNAK A 2009-2010 ÉVEKBEN 1. Technológia és infrastrukturális beruházások Technológia fejlesztés I. Támogatás mértéke: max. 30% Támogatás összege:

Részletesebben

Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. Megjelent két új vállalkozásfejlesztési pályázat KKV-k számára

Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. Megjelent két új vállalkozásfejlesztési pályázat KKV-k számára Pályázati Hírlevél RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. 2015. június Megjelent két új vállalkozásfejlesztési pályázat KKV-k számára 2015. június 9-én megjelent két új GINOP pályázat KKV-k kapacitásbővítésének

Részletesebben

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2011. július 18., hétfő TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása

Részletesebben

Új kihívások az uniós források felhasználásában

Új kihívások az uniós források felhasználásában Új kihívások az uniós források felhasználásában Tematika Háttér és alapfogalmak OP forráselosztás VEKOP, GINOP Pénzügyi eszközök Támogatás intenzitás Pályázatok Háttér és alapfogalmak Főbb dokumentumok:

Részletesebben

Használja ki a vállalati innovációs és kutatás-fejlesztési pályázati lehetőségeket segítségünkkel!

Használja ki a vállalati innovációs és kutatás-fejlesztési pályázati lehetőségeket segítségünkkel! Használja ki a vállalati innovációs és kutatás-fejlesztési pályázati lehetőségeket segítségünkkel! Nagyobb támogatottság, nagyobb versenyképesség! Glósz és Társa innováció menedzsment www.glosz.hu Innováció

Részletesebben

Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak.

Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak. Horizon 2020 Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak. Munkatársainkkal a kis- és középvállalkozások, önkormányzatok, érdekképviseleti

Részletesebben

Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Partnerünk! Az alábbi pályázati felhívást a településükön működő mikro- és kisvállalkozások szíves figyelmébe ajánlom:

Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Partnerünk! Az alábbi pályázati felhívást a településükön működő mikro- és kisvállalkozások szíves figyelmébe ajánlom: Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Partnerünk! Az alábbi pályázati felhívást a településükön működő mikro- és kisvállalkozások szíves figyelmébe ajánlom: Az elmúlt évben a gazdasági válság minden bizonnyal az

Részletesebben

2. Technológia és infrastrukturális beruházások

2. Technológia és infrastrukturális beruházások 2010. június 08., kedd FONTOSABB AKTUÁLIS ÉS VÁRHATÓ PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK VÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRA 2010. ÉVBEN 1. Logisztikai- és raktárfejlesztés Támogatás mértéke: max. 40 50% (jellegtől és helyszíntől

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása GINOP-1.2.2-15 1. A pályázat alapvető célja A Felhívás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (2011-2013) Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 1 Az AT részletes programozási dokumentum, mely feladata, hogy

Részletesebben

AGENDA. Pályázati lehetőségek az IT területén

AGENDA. Pályázati lehetőségek az IT területén Pályázati lehetőségek az IT területén Előadó: Nagy Tamás tanácsadó 2012. október 2. 1 AGENDA 00 Az Equinox Consulting bemutatása 01 Az Európai Unió által támogatott pályázati lehetőségek 02 Pályázatírással

Részletesebben

Miskolc, 2008. okt. 15. Dr. Petrás Ferenc A prezentáció tematikája Regionális Fejlesztési Programok a számok tükrében ROP gazdaságfejlesztés 2009-10 ROP Akcióterv gazdaságfejlesztés újdonságai Regionális

Részletesebben

Turisztikai pályázati lehetőségek a 2014-2020-as időszakban

Turisztikai pályázati lehetőségek a 2014-2020-as időszakban Turisztikai pályázati lehetőségek a 2014-2020-as időszakban MSZÉSZ XLI. Közgyűlés Kujbus Krisztián, tanácsadó, OTP Hungaro- Projekt Kft. 2014. november12. 1 A 2014-2020-as fejlesztési időszak uniós forrásainak

Részletesebben

GINOP-1.2.2-15 MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA

GINOP-1.2.2-15 MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA GINOP-1.2.2-15 MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA PÁLYÁZAT CÉLJA: A KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP 1.2.1-15 Célja A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen Felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKV-k termelési

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN

PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN VERSENYKÉPES KÖZÉP- MAGYARORSZÁG OPERATÍV PROGRAM KALOCSAI KORNÉL NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG

Részletesebben

ÚJ SZÉCHENYI TERV 2012.

ÚJ SZÉCHENYI TERV 2012. ÚJ SZÉCHENYI TERV 2012. USZT pályázati kírások 2012. I. félévében Vállalkozásfejlesztés Témakör Ki pályázhat? Támogatás összege (Ft) KKV-k pályázhatnak (nagyválallat nem!) KKV technológia fejlesztés (A)

Részletesebben

Új lehetőségek a GOP-ban Magyarországon és külföldön

Új lehetőségek a GOP-ban Magyarországon és külföldön Új lehetőségek a GOP-ban Magyarországon és külföldön 2 Tartalomjegyzék 1) Forrásbevonás stratégia megvalósításához 2) Piaci megjelenés támogatása (GOP 3.3.3) 3) Komplex technológiai fejlesztés és foglalkoztatás

Részletesebben

Részletes GINOP pályázati menetrend vállalkozásoknak 2015

Részletes GINOP pályázati menetrend vállalkozásoknak 2015 Részletes GINOP pályázati menetrend vállalkozásoknak 2015 A gépbeszerzést, technológiai fejlesztést, munkaerő bővülést és piaci megjelenést tervező vállalkozások számíthatnak először forráslehetőségre.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program. Energetikai hatékonyság fokozása c. pályázati konstrukcióhoz. Kódszám: KEOP-2007-5.1.0.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program. Energetikai hatékonyság fokozása c. pályázati konstrukcióhoz. Kódszám: KEOP-2007-5.1.0. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program Energetikai hatékonyság fokozása c. pályázati konstrukcióhoz Kódszám: KEOP-2007-5.1.0. A projektek az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap

Részletesebben

Fejlesztési források - kicsiknek és nagyoknak Tőke-Hitel-Támogatás

Fejlesztési források - kicsiknek és nagyoknak Tőke-Hitel-Támogatás Fejlesztési források - kicsiknek és nagyoknak Tőke-Hitel-Támogatás Erősségeink Több mint 50 magasan képzett fejlesztési szakértő 700-800 vállalati ügyfél, 150 önkormányzat Több mint 90 Mrd Ft elnyert támogatás

Részletesebben

2010. Klímabarát Otthon 2010.02.17.

2010. Klímabarát Otthon 2010.02.17. 2010. Klímabarát Otthon 2010.02.17. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött pályázati anyag illeszkedik az Önök elképzeléseihez, kérem,

Részletesebben

A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon. 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató

A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon. 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató Energia Központ Nonprofit Kft. bemutatása Megnevezés : Energia Központ

Részletesebben

GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM

GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM Balogh Balázs regionális igazgató ADITUS Zrt. 1054 Budapest, Báthori u. 3. 1. PRIORITÁS K+F ÉS INNOVÁCIÓ - Gazdaságban hasznosuló ipari kutatás és kísérleti fejlesztés

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése című pályázat összefoglalója

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése című pályázat összefoglalója Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése című pályázat összefoglalója PÁLYÁZAT FŐ PARAMÉTEREI Pályázat neve Pályázat típusa Státusz Pályázat célja Keretösszeg Mikro-, kis- és

Részletesebben

Észak - Alföldi Régió Fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Terv lehetőségei alapján 2010. Február 19.

Észak - Alföldi Régió Fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Terv lehetőségei alapján 2010. Február 19. Észak - Alföldi Régió Fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Terv lehetőségei alapján 2010. Február 19. Dr. Debreczeni Ferenc Ügyvezető Igazgató ÉARFÜ Nonprofit Kft. UMFT eredményei régiónkét (valamennyi

Részletesebben

Vállalkozásfejlesztési és megújuló energetikai pályázatok Sárvár, 2012. március 21.

Vállalkozásfejlesztési és megújuló energetikai pályázatok Sárvár, 2012. március 21. Vállalkozásfejlesztési és megújuló energetikai pályázatok Sárvár, 2012. március 21. Új Széchenyi Terv Kitörési pontok Gyógyító Magyarország Egészségipari Program Zöldgazdaság-fejlesztési Program Otthonteremtési

Részletesebben

2010. A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése 2010.06.08.

2010. A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése 2010.06.08. 2010. A kisvállalkozások versenyképességének fejlesztése, foglalkoztatási kapacitásuk bővítése 2010.06.08. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben

Részletesebben

2014-2020 Pályázatok irányai

2014-2020 Pályázatok irányai 2014-2020 Pályázatok irányai Operatív programok 2014-2020 ÁROP VOP TIOP 2007-2013 EKOP GOP 975 Mrd 2014-2020 KOOP TÁMOP VEKOP VOP GINOP 2 668 Mrd KEOP EFOP ROP KÖZOP 1322/2013 (VI. 12.) Korm. határozat

Részletesebben

2015-re várható hazai pályázati lehetőségek Tájékoztatás új pályázati lehetőségekről 2015. Június 16. Kövy Katalin

2015-re várható hazai pályázati lehetőségek Tájékoztatás új pályázati lehetőségekről 2015. Június 16. Kövy Katalin 2015.06.17. 2015-re várható hazai pályázati lehetőségek Tájékoztatás új pályázati lehetőségekről 2015. Június 16. Kövy Katalin NORRIA Észak-magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft.

Részletesebben

Aktuális hazai és közvetlen brüsszeli források, középpontban a kis- és középvállalkozások. Szuhóczky Gábor, ügyvezető EuroAdvance Kft.

Aktuális hazai és közvetlen brüsszeli források, középpontban a kis- és középvállalkozások. Szuhóczky Gábor, ügyvezető EuroAdvance Kft. Aktuális hazai és közvetlen brüsszeli források, középpontban a kis- és középvállalkozások Előadó: Szuhóczky Gábor, ügyvezető EuroAdvance Kft. Egymásra épülő üzletágaink Finanszírozási tanácsadás Projektmenedzsment

Részletesebben

Vállalkozásfejlesztési Program

Vállalkozásfejlesztési Program Támogatás megnevezése: Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára 32 000 000 000.- HUF Jelen pályázati kiírás célja kis- és középvállalkozások különféle belsı fejlesztéseinek

Részletesebben

ÚJ SZÉCHENYI TERV 2011

ÚJ SZÉCHENYI TERV 2011 ÚJ SZÉCHENYI TERV 2011 USZT pályázati kírások 2011 I. félévében Vállalakozásfejlesztés Témakör Ki pályázhat? Támogatás összege Logisztikai- és raktárfejlesztés Budapesten) Kis- és középvállalkozás Nagyvállalat

Részletesebben

Közreműködő szervezet: DARFÜ, DDRFÜ, ÉMRFÜ, KDRFÜ, Pro Regio, NYDRFÜ

Közreműködő szervezet: DARFÜ, DDRFÜ, ÉMRFÜ, KDRFÜ, Pro Regio, NYDRFÜ Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Partnerünk! Az alábbi pályázati felhívást ajánlom szíves figyelmükbe: Pályázat címe: Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek

Részletesebben

Baross Gábor program 2009 Észak-Alföldi régió

Baross Gábor program 2009 Észak-Alföldi régió Baross Gábor program 2009 Észak-Alföldi régió Dr. Grasselli Norbert igazgató Pályázati programok harmonizálása 8 pályázatból álló portfolió: az a pályázók részéről a legnagyobb érdeklődést kiváltó pályázati

Részletesebben

A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM Fejlesztési

Részletesebben

Hatékony energiafelhasználás Vállalkozási és önkormányzati projektek Kohéziós Alap támogatás Költségvetés kb. 42 md Ft

Hatékony energiafelhasználás Vállalkozási és önkormányzati projektek Kohéziós Alap támogatás Költségvetés kb. 42 md Ft Környezetvédelemi és Energetikai fejlesztések támogatási lehetőségei 2007-13 KEOP Energia prioritások Megújuló energiaforrás felhasználás Vállalkozási és önkormányzati projektek ERFA alapú támogatás KMR

Részletesebben

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret Tájékoztató A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.1) és A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.2) pályázathoz Beadási

Részletesebben

Energetikai pályázatok 2012/13

Energetikai pályázatok 2012/13 Energetikai pályázatok 2012/13 Összefoglaló A Környezet és Energia Operatív Program keretében 2012/13-ban 8 új pályázat konstrukció jelenik meg. A pályázatok célja az energiahatékonyság és az energiatakarékosság

Részletesebben

A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A Fejlesztési program eszközrendszere: Energiahatékonyság Zöldenergia megújuló energiaforrások

Részletesebben

Épületenergetika, de hogyan? Megoldások, és források vállalkozásoknak

Épületenergetika, de hogyan? Megoldások, és források vállalkozásoknak Épületenergetika, de hogyan? Megoldások, és források vállalkozásoknak Hol éri meg? ahol magas a víz, villany és fűtési igénye a termelésnek ahol magas a végtermék árában az energiaköltség ahol a fix költségek

Részletesebben

FORRÁSTÉRKÉP AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI. 1. Logisztikai- és raktárfejlesztés

FORRÁSTÉRKÉP AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI. 1. Logisztikai- és raktárfejlesztés FORRÁSTÉRKÉP AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI 1. Logisztikai- és raktárfejlesztés Pest megyén és Budapesten kívül megvalósuló beruházások esetében:

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2012. OKTÓBER

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2012. OKTÓBER Kedves Partnerünk! Kedves Hölgyem/Uram! Szeretnénk tájékoztatni az újonnan megjelenő, és a folyamatosan beadható pályázatokról. Budapesti és Pest megyei cégek számára a pályázati lehetőségek jelentősen

Részletesebben

Áprilisban és májusban már lehet pályázni az új innovációs pályázatokra. Háttéranyag

Áprilisban és májusban már lehet pályázni az új innovációs pályázatokra. Háttéranyag Áprilisban és májusban már lehet pályázni az új innovációs pályázatokra Háttéranyag EUREKA Programban való magyar részvétel támogatása Cél: a vállalkozói szféra, különösen a kis- és középvállalkozások

Részletesebben

Engedje meg, hogy megosszuk Önnel a legfrissebb információinkat a hamarosan benyújtható pályázatokkal kapcsolatban.

Engedje meg, hogy megosszuk Önnel a legfrissebb információinkat a hamarosan benyújtható pályázatokkal kapcsolatban. Tisztelt Hölgyem! Tisztelt Uram! Tisztelt Vállalkozó Ügyfelünk! Engedje meg, hogy megosszuk Önnel a legfrissebb információinkat a hamarosan benyújtható pályázatokkal kapcsolatban. MÓDOSULT A TELEPHELY

Részletesebben

1. Turisztikai szolgáltatások fejlesztése a régiókban DAOP-2.1.1/K-11 DDOP-2.1.1/I-11 ÉAOP-2.1.1/H-11 ÉMOP-2.1.1/C-11 KDOP-2.1.1/G-11 KMOP-3.1.

1. Turisztikai szolgáltatások fejlesztése a régiókban DAOP-2.1.1/K-11 DDOP-2.1.1/I-11 ÉAOP-2.1.1/H-11 ÉMOP-2.1.1/C-11 KDOP-2.1.1/G-11 KMOP-3.1. o ldal 1 Tisztelt Partnerünk! Az alábbiakban szeretném felhívni a figyelmét az Új Széchenyi Terv Gyógyító Magyarország Egészségipari Program pályázati lehetőségeire: 1. Turisztikai szolgáltatások fejlesztése

Részletesebben

Hogyan írjunk pályázatot az új ciklusban? 2014.10.16.

Hogyan írjunk pályázatot az új ciklusban? 2014.10.16. Hogyan írjunk pályázatot az új ciklusban? 2014.10.16. Tematika Háttér és alapfogalmak Operatív programok VEKOP, GINOP Támogatás intenzitás Változások Háttér és alapfogalmak Főbb dokumentumok: Partnerségi

Részletesebben

Beszállítói programok GOP-2012-1.3.1/D

Beszállítói programok GOP-2012-1.3.1/D Beszállítói programok GOP-2012-1.3.1/D Kedvezményezettek köre: Jelen pályázati kiírásra pályázhatnak a Magyarországon székhellyel rendelkező, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon

Részletesebben

Pályázati lehetıségek Élelmiszeripari vállalkozások számára 2012.

Pályázati lehetıségek Élelmiszeripari vállalkozások számára 2012. Pályázati lehetıségek Élelmiszeripari vállalkozások számára 2012. Goodwill Consulting Kft. Országos pályázati tanácsadó, pályázatíró cég Regionális irodák: Budapest, Nyíregyháza Külföldi képviselet: Románia:

Részletesebben

Pályázatok a gazdaságfejlesztésért, 2007

Pályázatok a gazdaságfejlesztésért, 2007 Pályázatok a gazdaságfejlesztésért, 2007 Ormosy Gábor, vezérigazgató 2007. május 10. Legfőbb kritika az NFT I. időszakából Hosszú átfutás az értékelés, a szerződéskötés és a kifizetés tekintetében Bonyolult

Részletesebben

Aktuális KEOP pályázatok, várható kiírások ismertetése. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Aktuális KEOP pályázatok, várható kiírások ismertetése. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Aktuális KEOP pályázatok, várható kiírások ismertetése Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 1331/2012.(IX.07.) Korm. Határozat melléklete 1331/2012.(IX.07.) Korm. Határozat

Részletesebben

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám 2 Tisztelt Olvasó! KÖSZÖNTŐ Ön Magyarország első befektetési tőkegarancia termékeket kínáló pénzügyi szolgáltatójának, a Start Tőkegarancia Zrt-nek havi

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP-1.2.1-15

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP-1.2.1-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Támogatás célja GINOP-1.2.1-15 A hazai ipar fejlesztése érdekében Felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKVk

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése. Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése. Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-magyarországi Operatív Program keretében Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális

Részletesebben

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Tematika Felkészülés a 2014-2020-as időszakra

Részletesebben

A külpiacra lépéshez igénybe vehető pályázatok, hitelek, garanciák, egyéb finanszírozási lehetőségek

A külpiacra lépéshez igénybe vehető pályázatok, hitelek, garanciák, egyéb finanszírozási lehetőségek A külpiacra lépéshez igénybe vehető pályázatok, hitelek, garanciák, egyéb finanszírozási lehetőségek Szivi Orsolya 2009. április 20. Budapest Az előadás felépítése Fejlesztési programok, pályázati lehetőségek

Részletesebben

2010. Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára 2010.04.21.

2010. Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára 2010.04.21. 2010. Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára 2010.04.21. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött

Részletesebben

MTVSZ, 2013.10.01. Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása

MTVSZ, 2013.10.01. Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása MTVSZ, 2013.10.01 Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása A közép-magyarországi régió és a VEKOP speciális helyzete A KMR és a régió fejlesztését célzó VEKOP speciális helyzete: Párhuzamosan

Részletesebben

Vidékfejlesztési Minisztérium

Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztési Minisztérium Mezőgazdasági termékek (EU) belső piacon és harmadik országokban történő megismertetése és promóciója Pályázók köre: Szakmai és szakmaközi szervezetek PR tevékenység, promóció

Részletesebben

Hazai és nemzetközi lehetőségek KKV-k számára

Hazai és nemzetközi lehetőségek KKV-k számára Kutatási és Technológiai Innovációs Alap - 2012 Új innovációs pályázatok az ÚSZT keretében Kiemelt figyelem a K+F+I témájú pályázatokra. 5 pályázati konstrukció Hazai és nemzetközi lehetőségek KKV-k számára

Részletesebben

Intézményrendszernek végzett munkák

Intézményrendszernek végzett munkák Boza Pál HDI Consulting Kft. 2013. október 29. Budapest HDI Consulting Kft. Intézményrendszernek végzett munkák KEOP IH számára pályázati konstrukciók előkészítése pl. KEOP 4.3.1 Norvég Alap energiahatékonysági

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak. támogatása GINOP-1.2.2-15

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak. támogatása GINOP-1.2.2-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak Támogatás célja támogatása GINOP-1.2.2-15 A Felhívás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése,

Részletesebben

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TERMELÉSI KAPACITÁSAINAK BŐVÍTÉSE

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TERMELÉSI KAPACITÁSAINAK BŐVÍTÉSE Támogatás célja: A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése, amely során

Részletesebben

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal épületeinek energiahatékonysági fejlesztésének előkészítése

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal épületeinek energiahatékonysági fejlesztésének előkészítése KEOP-7.14.0/15-2015-0004 A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal épületeinek energiahatékonysági fejlesztésének előkészítése A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal épületállomány-kataszterében a pályázat benyújtásakor

Részletesebben

Amikor az önerő nem elég

Amikor az önerő nem elég Amikor az önerő nem elég Pénzintézetek által biztosított finanszírozási lehetőségek Tabák Gábor cégvezető amiről szó lesz a szolgáltatások tárgya: a fejlesztés tanácsadói szolgáltatások banki szolgáltatások

Részletesebben

Kódszám: KEOP-2012-5.5.0/D

Kódszám: KEOP-2012-5.5.0/D Kódszám: KEOP-2012-5.5.0/D 1. A támogatás célja: Jelen pályázati felhívás kiemelt célkitűzése összhangban a hazai és EU stratégiával ösztönözni a decentralizált, környezetbarát megújuló energiaforrást

Részletesebben

A gazdaságfejlesztés jelene, jövője. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

A gazdaságfejlesztés jelene, jövője. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A gazdaságfejlesztés jelene, jövője Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Széchenyi Programirodák szervezete és működése Budapesti székhellyel országos hálózat Régiós

Részletesebben

2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK

2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK 2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK Róka László területfejlesztési szakértő Téglás, 2014.09.24. www.megakom.hu Európai Uniós keretek EU 2020 stratégia: intelligens, fenntartható és befogadó növekedés feltételeinek

Részletesebben

AJÁNLAT. 2012. IV. negyedévében a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében

AJÁNLAT. 2012. IV. negyedévében a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében AJÁNLAT 2012. IV. negyedévében a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged, Kálvária

Részletesebben

LOGISZTIKAI PÁLYÁZATOK HASZNOSULÁSA Eddigi tapasztalatok (2007-2013)

LOGISZTIKAI PÁLYÁZATOK HASZNOSULÁSA Eddigi tapasztalatok (2007-2013) LOGISZTIKAI PÁLYÁZATOK HASZNOSULÁSA Eddigi tapasztalatok (2007-2013) Budapest 2014 október 16 Némon Zoltán LEF főtitkár Rész ciklusok: LOGISZTIKAI 2007-2012 LOGISZTIKAI PÁLYÁZATOK 1, 2007-2008 Támogatási

Részletesebben

Helyi hő, és villamosenergia-igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal

Helyi hő, és villamosenergia-igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal Helyi hő, és villamosenergia-igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal KEOP-2012-4.10.0/A Célja Jelen pályázati felhívás kiemelt célkitűzése ösztönözni a decentralizált, környezetbarát megújuló energiaforrást

Részletesebben

lyázatok lkodás feladat vagy lehetőség? g? Önkormányzati nyzati konferencia Budapest, 2009. május m

lyázatok lkodás feladat vagy lehetőség? g? Önkormányzati nyzati konferencia Budapest, 2009. május m Energetikai témájút KEOP-pály lyázatok Az önellátó energiagazdálkod lkodás feladat vagy lehetőség? g? Önkormányzati nyzati konferencia Budapest, 2009. május m 25. 1 Pályázni válság idején? Milyen kiutat

Részletesebben

Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. Az RFH csoport tagja

Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. Az RFH csoport tagja Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. Az RFH csoport tagja Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. Szeretjük a kihívásokat! TANÁCSADÁS FEJLESZTÉS FINANSZÍROZÁS KÖZVETÍTÉS PÁLYÁZATÍRÁS PROJEKTMENEDZSMENT

Részletesebben

Rövid kivonat a Telephelyfejlesztés és ipartelepítés a területi kohézióért elnevezésű pályázatról

Rövid kivonat a Telephelyfejlesztés és ipartelepítés a területi kohézióért elnevezésű pályázatról Tartalomjegyzék: 1. Legfontosabb tudnivalók... 2 1.1. Támogatási intenzitás:... 2 1.2. A támogatás összege:... 2 1.3. Telephelyfejlesztésre pályázhatnak:... 2 1.4. Ipartelepítésre pályázhatnak a vállalkozás

Részletesebben

A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban

A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban Döbrönte Katalin Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság Gazdaságtervezési Főosztály

Részletesebben

- DAOP-1.2.1.-11, DDOP-1.1.3.-11, ÉAOP-1.1.2./A-11, ÉMOP-1.2.1.-11, KDOP- 1.2.1.-11, KMOP-1.5.2.-11, NYDOP-1.1.1./A-11

- DAOP-1.2.1.-11, DDOP-1.1.3.-11, ÉAOP-1.1.2./A-11, ÉMOP-1.2.1.-11, KDOP- 1.2.1.-11, KMOP-1.5.2.-11, NYDOP-1.1.1./A-11 ÚSzT - DAOP-1.2.1.-11, DDOP-1.1.3.-11, ÉAOP-1.1.2./A-11, ÉMOP-1.2.1.-11, KDOP- 1.2.1.-11, KMOP-1.5.2.-11, NYDOP-1.1.1./A-11 Vállalati együttműködés és klaszterek támogatása Célja A konstrukció célja, hogy

Részletesebben

2010. MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS 2010.02.17.

2010. MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS 2010.02.17. 2010. MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS 2010.02.17. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött pályázati anyag illeszkedik az Önök

Részletesebben

Havasi Patrícia Energia Központ. Szolnok, 2011. április 14.

Havasi Patrícia Energia Központ. Szolnok, 2011. április 14. Az Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programjához kapcsolódó megújuló energiaforrást támogató pályázati lehetőségek Havasi Patrícia Energia Központ Szolnok, 2011. április 14. Zöldgazdaság-fejlesztési

Részletesebben

Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései. Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26.

Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései. Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26. Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26. Innovációs tevékenység célja Magasabb hozzáadott érték Versenyelőny Piacbővítés CSOMIÉP Kft. Legrand Zrt.

Részletesebben

2010. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.03.02.

2010. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.03.02. 2010. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.03.02. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött pályázati anyag illeszkedik

Részletesebben

Földrajzilag egymáshoz közel elhelyezkedő vállalkozások alkotják Gazdasági és nem közigazgatási régió

Földrajzilag egymáshoz közel elhelyezkedő vállalkozások alkotják Gazdasági és nem közigazgatási régió fejlesztés az Új Széchenyi Terv keretében Somkuti Mátyás MAG fejlesztési Iroda Budapest, 2012. június 6. A klaszterek, mint az innovációt és a versenyképességet elősegítő szerveződések Elhelyezkedés jellemzői

Részletesebben

Milyen változások várhatóak az Uniós források felhasználásával kapcsolatban

Milyen változások várhatóak az Uniós források felhasználásával kapcsolatban Milyen változások várhatóak az Uniós források felhasználásával kapcsolatban Az EU célrendszere 2007-2013 Kevésbé fejlett országok és régiók segítése a strukturális és kohéziós alapokból 2014 2020 EU versenyképességének

Részletesebben

Energetikai pályázatok előkészítésének és írásának tapasztalatai értékelői szemmel

Energetikai pályázatok előkészítésének és írásának tapasztalatai értékelői szemmel Energiafórum 2010. Balatonfüred Energetikai pályázatok előkészítésének és írásának tapasztalatai értékelői szemmel (KEOP 4-es, 5-ös prioritások) Tirpák Tamás Épületgépész mérnök Bemutatkozás Fő tevékenységeink:

Részletesebben

Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázat összefoglalója

Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázat összefoglalója Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázat összefoglalója PÁLYÁZAT FŐ PARAMÉTEREI Pályázat neve Pályázat típusa Státusz Pályázat célja Keretösszeg Mikro-, Kis- és

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program pályázati lehetőségei

Vidékfejlesztési Program pályázati lehetőségei pályázati lehetőségei Célcsoport: Mezőgazdasági termelők, Erdőgazdálkodók, Élelmiszer-feldolgozók. Összes forrás: 4200,8 millió euró Támogatási formák: Vissza nem térítendő támogatás, Kamattámogatás Prioritások:

Részletesebben

Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara A megújuló energiák alkalmazásának szerepe és eszközei a vidék fejlesztésében, a Vidékfejlesztési Program 2014-20 energetikai vonatkozásai Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági

Részletesebben

Akad még lehetőség Vállalkozói pályázatok uniós forrásból Gáspár Bence, főosztályvezető Debrecen, 2010. június 3.

Akad még lehetőség Vállalkozói pályázatok uniós forrásból Gáspár Bence, főosztályvezető Debrecen, 2010. június 3. Akad még lehetőség Vállalkozói pályázatok uniós forrásból Gáspár Bence, főosztályvezető Debrecen, 2010. június 3. Uniós gazdaságfejlesztés számokban 2007-2009 3-ból 2 sikeres pályázó 10 000 hazai vállalkozás

Részletesebben

ENERGETIKAI BEAVATKOZÁSOK A HATÉKONYSÁG ÉRDEKÉBEN SZABÓ VALÉRIA

ENERGETIKAI BEAVATKOZÁSOK A HATÉKONYSÁG ÉRDEKÉBEN SZABÓ VALÉRIA ENERGETIKAI BEAVATKOZÁSOK A HATÉKONYSÁG ÉRDEKÉBEN SZABÓ VALÉRIA TARTALOM I. HAZAI PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 1. KEHOP, GINOP 2014-2020 2. Pályázatok előkészítése II. ENERGIA HATÉKONY VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉS LEHETŐSÉGEK

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása GINOP-1.2.2-15

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása GINOP-1.2.2-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása GINOP-1.2.2-15 A pályázat célja A Nemzetgazdasági Minisztérium által a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP)

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2012. SZEPTEMBER

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2012. SZEPTEMBER Kedves Partnerünk! Kedves Hölgyem/Uram! Szeretnénk tájékoztatni az újonnan megjelenő, és a folyamatosan beadható pályázatokról. Budapesti és Pest megyei cégek számára a pályázati lehetőségek jelentősen

Részletesebben

Az Ipari Parkok szabályozói környezete, és tervezett pályázati forrásai

Az Ipari Parkok szabályozói környezete, és tervezett pályázati forrásai Az Ipari Parkok szabályozói környezete, és tervezett pályázati forrásai előadó: Radics Ernő Nemzetgazdasági Minisztérium, Ipari és Építésgazdasági Főosztály Tiszaújváros, 2013. november 4. 1 Az Ipari Parkok,

Részletesebben

Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégia 2020-ig Stratégiai célkitűzések a vidéki munkahelyek

Részletesebben

MEGJELENT A 2015. ÉVRE SZÓLÓ GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OP (GINOP) FEJLESZTÉSI KERETE!

MEGJELENT A 2015. ÉVRE SZÓLÓ GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OP (GINOP) FEJLESZTÉSI KERETE! MEGJELENT A 2015. ÉVRE SZÓLÓ GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OP (GINOP) FEJLESZTÉSI KERETE! 1. prioritás: Kis- és versenyképességének javítása 1 GINOP-1.1.1 2 GINOP-1.1.2 3 GINOP-1.2.1 4 GINOP-1.2.2

Részletesebben

Dorogi Ipartestület XXII. sz. hírlevele

Dorogi Ipartestület XXII. sz. hírlevele Dorogi Ipartestület XXII. sz. hírlevele Tisztelt Vállalkozó! A csatolt sajtószemle a kkv-k napi működését érintő fontos változásokat, gyakorlati tudnivalókat tartalmaz. Dorog, 2015. július 20. Üdvözlettel:

Részletesebben