Kiskunhalason megelégelték a vádaskodásokat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kiskunhalason megelégelték a vádaskodásokat"

Átírás

1 2010. május Közös ügyeink lesznek a franciákkal Kiskunhalason megelégelték a vádaskodásokat Rendkívüli szemmûtét A Bács-Kiskun Megyei Kórház orvos csapata 8 órás szemműtétet végzett egy 16 éves lányon. A komplikált beavatkozás egyedi esetként regisztrálható, hiszen eddig a szakirodalomban nem találni ehhez hasonlót. Részletes beszámolónk a 6. oldalon Boraink a csúcson Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke és Claude Bertaud, a francia Vienne megyei elnök megújították az 1991-ben kötött együttműködési megállapodást. A két megye közötti jó kapcsolat erősítése és gazdasági alapokra helyezése a hosszú távú célkitűzés. Amint azt Bányai Gábor hangsúlyozta meg kell tanulnunk a franciáktól, hogyan lehet turisztikai célpont megyénk, hiszen Vienne megyét évente négymillió turista látogatja. Megyénk 114 ezres turista forgalmán tehát van javítani való. A kultúra, a sport mellett óriási szerepet szánnak az oktatásnak, a fiatalok csereutaztatásának, az elnök fogadókész középiskola ajánlatát várja egy francia nyelvű lektor alkalmazására. Fontos szerepe lesz a turizmusnak, nem titok, hogy francia befektető segítségével nagy attrakcióra készül Bács-Kiskun megye. A másik lényeges érintett terület a mezőgazdaság, ezért még az idén francia agrárküldöttséget fogad megyénk, akik a helyi viszonyokat hivatottak felmérni. Mint Claude Bertaud elmondta, Vienne megye mérsékelt éghajlata és Bács-Kiskun kontinentális éghajlata közötti különbség miatt össze kell hangolni a termékek értékesítését is. Az öt éves időtartamra szóló szerződésben egyébként a kölcsönös finanszírozási elv érvényesül. A francia vendég nyertesnek minősítette mindkét felet, hiszen a kapcsolatból mindenki profitálni szeretne. A szándék komolyságát pedig mi sem jelzi jobban, mint hogy a francia megyei elnöknek Kecskemét városa egy Poitiers városnak szóló testvérvárosi szándéknyilatkozatot adott át. A francia vendégek rövid itt tartózkodásuk alatt jártak Baján, Hajóson és Veránkán is. Bács-Kiskun megye lokálpatrióta politikusa, dr. Matolcsy György lett a nemzetgazdasági miniszter, akitől Orbán Viktor miniszterelnök nem kevesebbet vár, mint a magyar gazdaság talpra állítását. A parlamenti mandátum átvételét követően lapunknak adott nyilatkozatában Matolcsy Gyögy azt mondta, egész életében erre a feladatra készült. - Büszke vagyok arra, hogy a megye delegál engem a második Orbán kormányba. Megtisztelő és lelkesítő feladat. Lelkesítő, mert drámai helyzetben van Magyarország, a magyar gazdaság. Ezt a helyzetet megfordítani szép, életre szóló program. Kicsit úgy érzem, hogy egész életemben erre készültem. Erre kaptam indíttatást őseimtől, dédapám révén, aki Kecskeméten nagyon sok szép dolgot tett, nagyapámtól, Matolcsy Károly szülész-nőgyógyásztól, aki szintén Kecskeméten dolgozott és édesapámtól, aki az animációs stúdiót megalapította Mikulás Ferenccel. Minisztert ad Bács-Kiskun megye Ők sok mindent adtak útravalóul. Arra tanítottak, hogy mindig van lehetőség a nemzetet szolgálni okosan, mindig van lehetőség a szorult helyzetből kitörni okosan, és mindig, mindenkinek, aki felelősséget kap, kötelessége megtenni azt, amit akkor meg kell és meg lehet tenni. Én ennek figyelembevételével szeretném képviselni Bács-Kiskun megyét, Kecskemétet, Magyarországot. Azt gondolom, hogy fel lehet állítani hazánk gazdaságát, hamarabb is mint ezt most sokan gondolják. Másfél-két év kemény munkája kell ahhoz, hogy Magyarország rakétaként, újból az uniós közösség élbolyába kerüljön. Milyen hatással lesz a társadalomra ez a másfél év? - A mai magyar gazdasági válság mögött, társadalmi válság van. 850 ezer ember van az adósok listáján, akik nem tudnak fizetni. A magyarok kétharmada semmilyen vésztartalékkal nem rendelkezik nemzetközi felmérések A kiskunhalasi pszichiátriai otthon dolgozói megelégelték a vádaskodásokat, a botrányokat. Békés felvonuláson tiltakozott több mint száz munkatárs az intézménnyel szembeni lejárató hadjárat ellen. Petrecz Krisztián főszervező elmondta: elfogadhatatlannak tartják, hogy a médiában megjelent hírek hitelességét nem vizsgálta a közzétevő. Úgy vélik, hogy egyoldalúan, tévesen, elfogultan és rossz színben tüntették fel a munkájukat, ami nagy mértékben rontotta a szociális szférában dolgozók megítéltetését. A demonstrálók a Hősök ligetéből vonultak a város főterére, a zenepavilon elé, ahol a zöld lufikat egyszerre engedték a magasba. (Dr. Kastyják János ügyvéddel készült interjúnk az 5. oldalon) dr. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter másfél év lábadozási időt jósol magyarországnak szerint. Az unióban minden társadalmi mutató szerint a legrosszabb helyzetben vagyunk. Ez kívülről pénzügyi, gazdasági válságnak látszik, belülről, a mindennapi családi működés szempontjából társadalmi válság időszakát éljük. Ezt fogjuk orvosolni. Hosszú gyógyulási folyamat lesz, sajnos nem egy két hónapos. (folytatás az 3. oldalon) A franciországi Cannes-ban rendezett borversenyen aranyérmet kapott a soltvadkerti Font Pincészet 2009-es Kékfrankos Rozéja áprilisban. Font Sándorék évek óta a szakma élvonalában bizonyítják, hogy az Alföldön is lehet minőségi bort készíteni. A májusi Országos Ezerjó borversenyen a szintén soltvadkerti Frittmann Pincészet borai jeleskedtek, az aranyérmek mellett két nagydíjat is nekik ítélt a szakmai zsűri. Nem véletlen, hogy a megye borai közül kettő is ezekből a pincészetekből került ki. Megyei Tûzoltónap Megyei Tűzoltó Napot tartottak május elsején Soltvadkerten, ahol a helyi önkéntes tűzoltóság 150 éves jubileumát is ünnepelték. A gazdag programok, bemutatók és a felvonulást követően Lehoczki Ferenc polgármester, majd Szatmári Imre polgárvédelmi igazgató köszöntötte a jelenlévőket, valamint megyei szintű kitüntetéseket, elismeréseket adtak át. Itt vehették át a tűzoltó képzőművészeti pályázat díjazottjai is a jutalmukat. Az új tűzoltó autó, valamint a Flórián-szobor szentelésével és megáldásával folytatódott a program, illetve ünnepélyes Nagy sikere volt a tabdi tűzoltó ovisok bemutatójának keretek között adták át Dombi Attilának, Sarmaság polgármesterének a Soltvadkerten feleslegessé vált IFA tűzoltó autót.

2 Kulturális sokszínûség jellemzi a bajai Bácskai Vágtát. Tavaly Kunbabát, idén új emlékmûvet avatott Bányai Gábor elnök és Sipos Balázs, Kunadacs polgármestere. Érsekhalma és Bordány a befutó A NEMZETI VÁGTA ORSZÁGOS MOZGALOMMÁ NÕTT Kulisity Rita (balról) Nama nyergében szinte röpült a pályán, a második körben már komoly előnyre tettek szert A Bácskai Vágta a felső-bácskai összefogás szimbóluma, amit a kulturális sokszínűség, a gasztronómiai gazdagság jellemez mondta dr. Révfy Zoltán, Baja polgármestere a második alkalommal megrendezett Bácskai Vágta megnyitóján. Igazi családi program, lovas majális várta április 24-én Baján azokat, akik kilátogattak a Petőfi-szigetre. A versenyben érsekhalmi fölény uralkodott: a döntőbe jutott négy egységből ugyanis há- a települések ismert közéleti személyiségei, polgármesterei irányították a fogatokat. Ebben a számban a garai Pekanov Tamás (magyar bajnok ökölvívó) győzedelmeskedett, második Varga György, Szeremle polgármestere, míg harmadik dr. Miliás László sükösdi háziorvos lett. Geszti Péter, a rom érsekhalmi színekben indult. Az izgalmas finálét Kulisity Rita (Érsekhalma) nyerte meg Molnár Gyöngyi (a tavalyi győztes), Telkes Ferenc érsekhalmi, illetve a nagybaracskai Kozó János előtt. Fogathajtásban a pályát a legjobb idő- eredménnyel Varga János (Gara) teljesítette, megelőzve a nagybaracskai András Gábort és az érsekcsanádi Sziráczki Jánost. A show-hajtásban Nemzeti Vágta kreatív igazgatója Baján megköszönte a bácskaiaknak, hogy hagyományt teremtettek, ami idén 14 követőre talált szerte az országban. Az idei Nemzeti Vágtával kapcsolatban elmondta: ötnapos ünnep lesz a Hősök terén. A Bányai Gábor, a megyei közgyűlés elnöke a bácsalmási vágta fővédnökségét vállalta, amit első alkalommal rendeztek meg Agócs László főszervezésében. Tizenöt, köztük két határon túli testvértelepülés lovasai versengtek a kupáért, amit Katyusa nyergében a bordányi Virág András emelhetett a magasba. A Bácska Kupa kettes fogathajtó versenyén a garai Varga János győzött. A sikeres programon közel ötezer látogató szurkolt a lovasoknak, este pedig a Hooligans koncerten szórakoztak több ezren. A június elején sorra kerülő Nemzeti Vágtán, természetesen a győztesek képviselik a térségeket. Szõlõmustra Szabadszálláson Négy különböző fajta szőlővesszőt szemléztek a környékbeli hegybírók A Szabadszállási Borbarát Klub kezdeményezésére Szent György napján szőlőmustrát tartottak a város főterén. Az egész napos rendezvényre meghívták a környék hegybíróit, borbarátait, a város elöljáróit és lakóit. Céljuk a több száz éves múltra visszatekintő népi szokás újjáélesztése, majd hagyománnyá tétele. Szent György napja ugyanis a népi megfigyelések szerint az igazi meleg idő beköszöntét Magyarország volt, van és lesz! HAGYOMÁNYÕRZÕ AGRÁRNAPOK KUNADACSON A kistérségi főzőcsapat: László Mihály, Gaál János Soltról, Mitro Tibor, Kévés Sándor Kunszentmiklósról, Dunapatajról Szamek Máté, és Molnár István Szabadszállás képviseletében. Térségi Agrárnapnak adott otthont immár hetedszer az Ispán Major Kunadacson. Szél István, a major tulajdonosa és családja ezúttal is kitettek magukért. Kemencében sült lángos, házi pálinka, huszárok, borkóstoló, bográcsos, ahogy illik egy gazdatársadalmat mozgósító fórumon, melynek fővédnökségét Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke vállalta. Sipos Balázzsal, Kunadacs polgármesterével közösen leplezték le az major új emlékművét. A fából készült alkotás nagy Magyarországot ábrázolja és amint azt a házigazda elmondta, a magyarság egységét, összetar- tozását hivatott szimbolizálni. A fórum előadói közül Font Sándor, a Parlament Mezőgazdasági Bizottságának elnöke az ágazat jövőjéről és lehetőségeiről beszélt. Az országos szinten legnagyobb támogatottsággal, negyedszer is újra választott képviselő azt hangsúlyozta, hogy az ország felemelkedésének, válságból való kilábalásának egyik kitörési pontja a mezőgazdaság, ahol azonnali Papp Lajos szívsebész (balról) professzor az Ispán Major rendszeres vendége. Szél István, Balogh József és Kelemen Márk Kerekegyháza polgármestere. Ifjabb Szél István édesapja nyomdokaiba lépve fontosnak tartja a hagyományok őrzését, az ősi örökségek tiszteletét. intézkedésekre van szükség a bürokrácia felszámolását, az alkalmi munkavállalók foglalkoztatását illetően, de beszélt a Homokhátság vízszabályozásának és a kistérségi értékesítési modell bevezetésének szükségességéről is, valamint a szőlőbor ágazat problémáinak sürgős kezeléséről. jelenti. Ezen a napon választották meg a hegybírót, ilyenkor illett választási áldomást inni és lakomát enni. A gondos gazda megfigyelte a növények fakadását, az első rügyekből az évi termésre tudott következtetni. Ezt a szőlőmustrát elevenítették fel a rendezvény szervezői a város főterén. Selyem Sándor kiskunkapitány ünnepélyes keretek között felvonta a jeles napra készített zászlót, majd megkezdődött a ceremónia. Négy különböző fajta szőlővesszőt szemléztek a környékbeli hegybírók, melyből megállapították, a termés ebben az évben jónak vélhető. Tapasztalataikat feljegyezték a Kunsági Női Borrend tagjaitól ajándékba kapott Szőlőmustra Könyvbe, melyet Habsburg György, a rendezvény díszvendége és fővédnöke ekképp hitelesített. A szabadszállási borbarát klub tagjainak az elődeink hagyományait fenn- tartani kívánó elhatározását üdvözlöm mely szerint Szent György napján a környékbeli szőlőkből hozott hajtásokat megörökítik és megünneplik e napot. A mai napon megnyitom és aláírásommal hitelesítem a szőlőmustra könyvet, amely a következő 100 év feljegyzéseit hivatott rögzíteni. Birkás Menyhért, helyi borász, ötletgazda és egyben házigazda egy Szent-Györgyöt ábrázoló ikonnal kedveskedett Habsburg Györgynek. Utolsó magyar királyunk, IV. Károly legkisebb unokája a birkapörköltet is megkóstolta, mely a szabadszállási kunok évszázados eledele. Szabó László olimpiai mesterszakács a pörköltet hivatalosan kun étellé nyilvánította. Balázs Sándor, Szabadszállás polgármestere ünnepi köszöntőjében méltatta a Birkás Pincészet hagyományteremtő kezdeményezését, és köszönetét fejezte ki a családi borászat minden tagjának, hogy példamutató munkájukkal és kiváló boraikkal a város hírnevét öregbítik az országhatáron innen és túl is. A ceremónia végén Szabó Sándor zenetanár tárogatón hívogatta a tavaszi jó időt, közben sajtmesterek kínálták kóstolásra portékájukat, majd a Langaléta Garabonciások gólyalábas vándorszínészei szórakoztatták a népes publikumot. Keresse fel a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat turisztikai honlapját! Hírek a megyébõl, turisztikai adatbázis, rendezvények a megyében. Szálláshelyek, turizmus, látnivalók, aktuális programok

3 Átvették a megbízólevelüket Két év múlva az ország talpra áll MATOLCSY: KOMOLY A KÖTÕDÉSEM A MEGYÉHEZ DR. ZOMBOR GÁBOR 1. Kecskemét LEZSÁK SÁNDOR 3. Tiszakécske KAPUS KRISZTIÁN 5. Kiskunfélegyháza DR. SEMJÉN ZSOLT 7. Kalocsa ZSIGÓ RÓBERT 9. Baja DR. HORVÁTH ZSOLT 2. Kecskemét BALOGH JÓZSEF 4. Kunszentmiklós FONT SÁNDOR 6. Kiskõrös LUKÁCS LÁSZLÓ 8. Kiskunhalas BÁNYAI GÁBOR 10. Bácsalmás Hosszabb gyógyulási folyamatról beszélt. Az Ön hasonlatánál maradva milyen gyógyszert találtak? - A deviza hiteleseket ki fogjuk váltani a deviza egérfogójából és forintosítani fogjuk a hiteleket. A közüzemi számlákat, amelyek miatt szinte semmi másra nincs pénzük a családoknak, le fogjuk dolgozni kemény munkával. Energiatakarékos programokat indítunk, reményeink szerint négy év alatt legalább egymillió otthont tudunk bevonni ebbe a programba, remélem a megyében is sok száz ezret. Otthonteremtési programok lesznek, hogy a fiatal családoknak is elérhető legyen a lakáshoz jutás. Családi adózást vezetünk be, amely megszünteti, sőt megfordítja azt a helyzetet, hogy ma a gyermekvállalás a szegénység vállalását jelenti. Ez erkölcstelen, ez szembe megy a nemzeti céljainkkal, mitöbb a nemzet megsemmisüléséhez vezet. A francia családi adózási modellt alkalmazzuk mi is, hogy három gyermeket nevelő, két kereső szülőnél már nem fizet csak az egyik fél személyi jövedelemadót. Mi az, ami prioritást élvez? - Ha egy nemzet azt látja, hogy igazságtalanul működik az ország, hogy büntetlenek maradnak a bűnösök, akkor ott az erkölcsi fordulatnak kell a legelsőnek lenni. Az elszámoltatást következetesen végig kell vinni és a bűnösöket meg kell büntetni. A bürokráciát fel kell számolni, ami olyan politikai törvénykezést jelent, mely a politikai elitet is megfelezi a Parlamentben és az önkormányzatoknál egyaránt. Ez után jöhet a társadalmi fordulat, és ebből következhet a gazdaság talpra állítása, amihez adócsökkentés, beruházások, új munkahelyek kellenek. A rendszerváltás időszakának elismert politikusként és szaktekintélyként, mi a véleménye a két évtizede megfogalmazott célok megvalósulásáról? - Rögtön rosszul indultunk el és kudarcot vallottunk. Az első Orbán kormány gyönyörű négy éve ellenére, ez a húsz Átvette országgyűlési képviselői mandátumát az a hét képviselő, akik a területi listáról jutottak a Parlamentbe. A FIDESZ- KDNP így 15, míg a Jobbik és az MSZP egy-egy képviselőt delegál Bács-Kiskun megyéből az Országgyűlésbe. Gyöngyösi: Fontos szerepünk lesz A választók akarata világos. A Fidesz kétharmados felhatalmazása a mozgásterünket ugyan korlátozza, de amennyire csak lehet, továbbra is törekszünk a programunk megvalósítására. Az európai parlamenti eredményünket megdupláztuk, közel egymillió ember szavazott a Jobbikra. Még soha a II. világháború óta nem ért el ilyen eredményt a radikális oldal. A parlamenti státuszunkat illetően minden helyzetre A Bács-Kiskun megyei területi listán mandátumot szerzett országgyűlési képviselők. FIDESZ-KDNP: dr. Matolcsy György, dr. Kerényi János, dr. Szabó Erika, Varga László Imre, Kovács Ernő, Jobbik: Gyöngyösi Márton (állósor jobb szélén), MSZP: dr. Garai István Levente (álló sor bal szélén) lehet jó stratégiát kidolgozni. Konstruktív ellenzék leszünk ott, ahol a nemzeti érdekek látszódnak, de könyörtelenek, ha ennek ellenkezőjét tapasztaljuk. Én szívből képviselem a megyét, hiszen családom Kunszállási, én magam is Kecskeméten éltem, a szívem valóban itt dobog. A Jobbik részéről négyen leszünk a megyéből, úgy gondolom erős érdekérvényesítő szerepünk lehet Bács- Kiskun érdekében. A politikai közhangulatból levezethető volt az eredmény, tehát ilyen értelemben nem okozott csalódást. Egyszerű emberként bevallom, valamivel jobb adatokat vártam. Mint a szocialista párt megyei elnöke, úgy gondolom, hogy az a munka, amit jó néhányan elvégeztünk a megyében, dr. Balogh László képviselő társamat is említve, azok a fejlesztések, amiket elkezdtünk és be is fejeztünk, figyelmen kívül maradtak most a voksolásnál. El kell fogadni a választók nem mindig valóság alapon történő döntését. Az élet megy tovább, ugyanúgy járok-kelek az utcán, ugyanúgy érzem az emberek barátságát év a kudarcok éve volt. Hibás volt a kiindulópontunk, amikor azt gondoltuk, hogy ezt a rendszert meg lehet változtatni. Ezt a rendszert meg kellett volna dönteni! Az a rendszer, amit nem döntenek meg, az túléli magát. Szívós módon beférkőzik a zsigereinkbe, idegrendszerünkbe és ez a kudarc húsz éve lett. Ezért egyetértek Orbán miniszterelnök úrral, aki azt mondta a minap, hogy egy új rendszert kell felépítenünk. A következő néhány évtized új, nemzeti együttműködési rendszerét, amihez nemzetstratégia és gazdaságpolitika kell. Megyénk számíthat-e a hűség jutalmára, most hogy polgári kormány alakul? Bács-Kiskun megye a Kárpátmedence leghűségesebb megyéje valóban. Mégis azt gondolom, hogy a nemzeti jólét, az ország egészének boldogulása kell, hogy közös célunk legyen. Ismerve az itt élők szorgalmát és kitartását, hiszem, hogy beérik munkájuk gyümölcse, ehhez adom a magam erejét. Tudom, hogy nagyon apró jel, de mindenképpen annak minősítem, hogy nem minden megye ad minisztert, méghozzá a gazdaságért és a pénzügyekért felelős minisztert. Ez kötődés a megyémhez és én ezt a kötődést nagyon komolyan veszem. Garai: A jó ötleteket támogatjuk és ez túllendített azon a holtponton, ami azért a választások után jelentkezett bennem. Az új frakcióba, mint egyetlen orvos kerültem be és mivel rengeteg dolog van, ami nem oldódott meg a választás éjszakáján, úgy gondolom, az egészségügy területén is munkálkodhatom. Előtte azonban meg kell ismerni a kormányzati elképzeléseket. A jó ötletek támogatói leszünk és a rosszak elvetői. Tudom, hogy lesz szélmalom harc, bár teljesen értelmetlennek gondolom. Az embereknek nyugalom kell és dolgos hétköznapok, amivel megteremthetik a jövőjüket. Abban bízom, hogy ez lesz a jellemző. Látogassa meg a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat hivatalos honlapját! Önkormányzati döntések, közérdekû információk, pályázati felhívások. Nézze meg a Megyei Krónikát, olvassa el a Bács Megyeházát!

4 Kiemelkedõen fontos a környezettudatos szemléletmód népszerûsítése. Szûrõvizsgálat Gyergyócsomafalván ORVOSAINK ÖNZETLENSÉGÉT KÖSZÖNTÉK Közel négymillió forintot gyûjtöttek a bajaiak a város kórházának. Nemzetközileg elismert a halasi képzés A kecskeméti kórház szakemberei - diabetikusok, sebészek, nőgyógyászok, radiológusok, belgyógyászok, kardiológusok április végén öt napig vizsgálták a pácienseket a Marosparti településen. A helybéli családorvosok, Munzlinger Ildikó és Zrínyi Erika előkészítő munkájának köszönhetően a vizsgálatok gördülékenyen zajlottak. A magyar orvosok munkáját székelyudvarhelyi egészségügyi szakközépiskolások is segítették, így naponta százhúsz embernél végezték el Négymillió a bajai kórháznak A bajai Szent Rókus Kórház számára gyűjtöttek a bajaiak május 8-án, szombaton a Richter Gedeon gyógyszercég által szervezett Egészségváros programsorozat idei első állomásán. A Richter a program keretében forint adományt ajánlott fel a kórháznak, amelyet minden elvégzett szűrés, tanácsadás, végighallgatott előadás további forintokkal növelt. A bajaiak aktív részvételének köszönhetően a nap végén Dr. Tóth Gábor, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgató-főorvosa forintos adományt vehetett át Beke Zsuzsától a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetőjétől. A bajaiakat a rossz időjárás sem az egészségi állapot felmérését. Dr. Svébis Mihály, a megyei kórház főigazgatója elmondta: az orvosok és az asszisztensek negyedik éve járnak Hargita megyébe, de ez volt a legjobban szervezett szűrés. Mint megtudtuk: a gyógyítók visszatértek Székelyvarságra is, ahol a két évvel ezelőtti szűrés kontrollját végezték el. A csomafalvi kultúrotthonban tartott sajtótájékoztatón a magyar orvosok önzetlen munkájáért mondott köszöntet Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, tántorította el, több mint kétezer ember fordult meg a nap folyamán a rendezvényen. Az Egészségváros bajai állomásán a legtöbben a koleszterinszintjükre és a vérnyomásukra voltak kíváncsiak. Ez a két vizsgálat különös jelentőséggel bír hazánkban, hiszen minden második ember szív- és érrendszeri megbetegedésben hal meg. A szűrésen résztvevő bajai lakosok 30 százalékánál mértek magas koleszterinszintet, míg a vérnyomásmérésnél a résztvevők 20 százaléka mutatott magas értéket. Az eredményeket összegezve elmondható, hogy a bajaiak többsége fontosnak tartja a szűrővizsgálatokat és a megelőzést. valamint Márton László Szilárd, Gyergyócsomafalva polgármestere. - Bízom abban, hogy a jelen lévő orvosok visszajáró vendégeink lesznek, és ezt nemcsak az itt kifejtett munkájuk iránti hála mondatja velem, hanem a magyar magyar kapcsolatokba vetett hitem is mondta Borboly Csaba. Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke úgy vélekedett, hogy az ország egyik legjobb kórházának orvosai által végzett karitatív szűrővizsgálat, egyben gesztus és viszonzás az erdélyiek felé, hiszen a 90-es években háromezer orvos telepedett át Erdélyből Magyarországra, s nélkülük összeomlott volna a magyar egészségügy. A szűrővizsgálatok tapasztalatait összegezve Mócza György főorvos, a Bács-Kiskun megye önkormányzatának osztályvezetője elmondta, a szív- és érrendszeri megbetegedések a jellemzőek a székelyföldi pácienseknél is, de találtak bel-, és nőgyógyászati kezelést igénylő rendellenességeket, valamint kiszűrtek néhány rosszindulatúnak tűnő elváltozást is. AZ I. FENNTARTHATÓ ÉLELMISZERLÁNC VILÁGTALÁLKOZÓ Augusztus között rendezik meg hazánkban az I. Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozót, melynek kiemelt eseménye lesz a jubileumi, X. Húshigiéniai és Húsvizsgálati Világkongresszus. A fő rendezvényekre a Budai Várban kerül sor, de további 13 helyszínen rendeznek Hús- és húskészítmények Világfóruma és Kiállítása címmel bemutatókat, versenyeket. Békéscsabán a kolbász és szalámi, Bábolnán a sonka, Szegeden a vadételek, Lillafüreden a hal, Mezőkövesden a szalonna, tepertő, Alsózsolcán a felvágottak, Debrecenben a marhahúsok, Kecskeméten a baromfi húsok, Szennán a hurka, Szigetváron a disznósajt, kenőmájas, Abaújszántón a füstölt, pácolt termékek lesznek a főszereplők, Ajak a sertéshúsok világversenyének ad otthont, Ónodon pedig böllér világbajnokság lesz. A gyártók ezeken a helyszíneken nevezhetnek termékeikkel. A nyertesek a Budai Várban bemutatásra kerülnek. Az I. Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozó célja, hogy hazánkra irányítsa a világ figyelmét, hagyományt teremtsen, valamint lehetőséget biztosítson a fogyasztók, a tudomány, az élelmiszer-vállalkozások, és a hatóságok képviselőinek a találkozásra, ismeretek átadására, üzletkötésre. A fenntarthatóság az élelmiszerláncban azt jelenti, hogy a mezőgazdaság szereplői, az élelmiszer-vállalkozások figyelembe veszik a környezeti értékeket, megelőzik a környezet károsodását, törekednek az energiatakarékos, erőforrásokat optimálisan hasznosító termelésre. Ezúton kérem az élelmiszer-vállalkozásokat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a rendezvényeken kiállítóként, versenyzőként, vendégként. A tervek szerint 2011-ben a tej-, tejtermékek, 2012-ben pedig a zöldség-, gyümölcsféleségek lesznek a főszereplői a Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozónak. Egyre gyakrabban hallunk szép eredményekről beszámoló híreket a kiskunhalasi, de a megyei közgyűlés fenntartásában működő, a szakképzésben nagy múlttal bíró Vári Szabó Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumról, ahol egy háromoldalú nemzetközi projektnek köszönhetően kísérleti képzésbe fogtak. A téma új, népszerű és a szépségiparhoz kötődik: nevezetesen személyes stílustanácsadás és különleges testkezelések szerepelnek a repertoárban. Amint azt Molnár Nándor, az intézmény igazgatója lapunknak elmondta, a stílustanácsadás inkább az amatőr érdeklődőket vonzotta, a testkezelés iránt azonban főként a területen dolgozók érdeklődtek. Az igazgató részletes beszámolójából megtudtuk, hogy a személyes stílustanácsadás kurzuson megtanulhatták a hallgatók a tudatosabb szín-, frizura-, smink választást. Tanácsokat kaptak alakjukra vonatkozó előnyeik hangsúlyozásában illetve hátrányaik elfedéséhez. Aktív részvétel, jó hangulat jellemezte a harminc órás oktatást, amit ruhatári csereberével fejeztek be, hiszen az új image elfogadásának illetve megvalósításának szándéka is megfogalmazódott a jelenlévőkben. A különleges testkezelések kurzus különleges jelzője a ma még nem mindennapi masszázstípusokat jelöli. Ezek közül négyet sajátíthattak el a jelentkezők. Láb-, szék-, lávakő- és baobab maszszázs. Füstölők, mécsesek, zene, relaxációs gyakorlatok tették kellemessé és emlékezetessé a három napot. A tananyag kidolgozására a szabadkai Egészségügyi Középiskola, a kiskunhalasi Vári és a Brugge-i Syntra West együttműködésében ez utóbbi irányításával került sor. Az említett képzések monitoring látogatását is a Syntra West képviselői végezték, akik a jelenlegi kiképzők is voltak. A kooperáció várhatóan június 30-án zárul a programok nemzeti akkreditációjával. Befogadó oktatás a visegrádi négyeknél Két napos nemzetközi konferenciát tartottak a fővárosban a Visegrádi Országok együttneveléssel foglalkozó szakemberei részére, melyen a Bács- Kiskun Megyei Önkormányzat Kiskőrösi Óvoda és Speciális Tantervű Általános Iskolája is részt vett. Az első munkanapon az együttnevelés oktatáspolitikai koncepcióiról esett szó és a gyakorlati megvalósítást is bemutatták. Az Európai Unió ügynökségének munkájával is megismerkedhettek a jelenlévők, valamint egy magyar és egy lengyel iskoláról készült film megtekintésével a sajátos nevelési igényű gyermekekkel való foglalkozást is illusztrálták. Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények Országos Egyesülete és az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával tartott program zárásaként olyan ajánlást fogalmaztak meg a résztvevők, mely együttműködésre szólítja a régió országait. Keresse fel a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat turisztikai honlapját! Hírek a megyébõl, turisztikai adatbázis, rendezvények a megyében. Szálláshelyek, turizmus, látnivalók, aktuális programok

5 Száznál is több dolgozó demonstrált a kiskunhalasi pszichiátriai otthon védelmében. Bányai Gábor szerint az Erdélybõl áttelepült orvosok nélkül összeomlott volna a magyar egészségügy. Harc a szociális ágazat meghurcolása ellen CSAK HIVATÁSTUDATTAL, EMBERSZERETETTEL LEHET EZEN A PÁLYÁN MARADNI Demonstráltak a kiskunhalasi pszichiátriai otthon dolgozói, mert úgy gondolják méltatlan és méltánytalan az ágazathoz az a botrány, amit két ott dolgozó robbantott ki. Állításuk szerint gondozottakkal szembeni testi sértések, szexuális zaklatások történtek az intézményben. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium az eset nyilvánosságra kerülése után vizsgálatot indított, majd közleményben tudatta: sem a belső, sem a független szakmai szervezetek által lefolytatott vizsgálat nem tárt fel olyan visszaéléseket, amelyek a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonának munkatársaival szemben, a sajtóban felhozott súlyos vádak megalapozottságát alátámasztották volna. Ennek ellenére már előzetes letartóztatottja is van az ügynek, ami megosztotta a közvéleményt és dolgozók is besokalltak. Amint azt Petrecz Krisztián, az intézmény egyik munkatársa és a tiltakozás főszervezője elmondta, az intézetben dolgozók olyan munkát végeznek, amelyet kizárólag csak a fizetésért nem tudnának ellátni, ha nem lennének a hivatásuk iránt elkötelezettek és nem rendelkeznének azzal az emberszeretettel, amit a szociális szféra nem nélkülözhet. Különösen bántónak vélik az eljárást, hogy már kész tényként kezelt és tálalt vádakat tett közzé a média, meglepőnek minősítve, hogy a tiltakozó demonstrációt már nem tartotta hírértékűnek egyetlen országos média sem. A dolgozók határozott állásfoglalása, hogy minden állampolgárt, így őket is megilleti a szabadsághoz, a méltányossághoz, az egyenlő bánásmódhoz, a jó hírnév, a szakma védelméhez való jog, nem beszélve az ártatlanság vélelméről, ami a büntető eljárást szabályozó törvényben az egyik leglényegesebb alapelv. Kastyják: Sérül a szakma tekintélye Az intézmény egy dolgozóját előzetes letartóztatásba helyezték, szemérem elleni erőszak vádjával április elején. Dr. Kastyják János ügyvéd megalapozatlannak és kellő előkészítés nélkülinek minősítette a nyomozó hatóság lépését. Az ügyvéd az igazságszolgáltatás területén nagy tapasztalattal és rutinnal rendelkezik, hiszen korábban egy évtizeden keresztül irányította a kiskunhalasi rendőrkapitányság munkáját. Mint a pszichiátriai otthon jogi szaktanácsadója, az intézmény belső életéről is alapos ismeretekkel bír. - Nyilván a történtek és a nyomozati iratok teljességének ismerete nélkül foglalhatok állást ezúttal, hiszen az ügy rendkívül összetett és bonyolult, jelentős az iratanyag eddig is - mondja az ügyvéd. Számomra érthetetlen és elfogadhatatlan, hogy megalapozatlanul tartóztatták le ügyfelemet. Nem kérték be a gondozottak előzményi iratanyagát, sőt az intézetben folyt előzetes vizsgálat anyagát sem, ami szerintem súlyos hiba. Januártól áprilisig láthatóan nem történt érdemi nyomozás, majd április 12-én közel egy tucat ápoltat idéztek be, illetve szállítottak át szakértői kivizsgálásra a kórházba, akiket hat óra alatt ki is vizsgáltak. Ez szerintem a másik súlyos hiba. Kizártnak tartom, hogy ilyen legsúlyosabb besorolású betegeket gondozzák. Az ápolók és ez nem túlzás - hyakorlatilag rendszeresen életveszélyes Földünk csak egy van KÖRNYEZETVÉDELEMBÕL VETÉLKEDTEK A környezetvédelem, környezettudatosság és a környezeti fenntarthatóság mottójával hirdette meg a Bács-Szakma Non-profit Kiemelkedően Közhasznú Zrt. a Földünk csak egy van környezetvédelmi versenyt Bács- Kiskun megye szakképző intézményei körében. A Zrt. által novemberében meghirdetett versenyre több mint hatvan pályamunka érkezett a megye nyolc településéről, mintegy 120 diákot bevonva az akcióba. A közel 20 iskolából beérkezett ötletes munkákból választotta ki a több tagból álló zsűri a legjobb tizenkét alkotást, amelyek készítői a döntőben mérhették össze tudásukat. A diákok a különböző tárgyakat készítettek hulladékból. Így például földgömböt, Eiffel-tornyot, báli ruhát és cipőket, vasból rénszarvasokat, madáretetőt, bútorokat, de még angyalka készítésére is ihletést kaptak néhányan. A bajai döntőt dr. Révfy Zoltán polgármester nyitotta meg. Köszöntőjében kihangsúlyozta, hogy a Föld és egyben hazánk legnagyobb problémája a megnövekedett környezeti terhelés, így kiemelkedően fontos a környezettudatos szemléletmód népszerűsítése. Az ötfordulós versenyen a döntőben résztvevő diákoknak több feladatot kellett megoldaniuk. Az utolsó fordulóban egy perces reklám akció készítésével fejezték be a versenyt. A zsűri tagokra - dr. Zöld Lászlóné, Rausch Sándor (képünkön), Bócsa Barnabás, és Rab Zoltán - nehéz feladat hárult. A szoros vetélkedőt a Bányai Júlia Szakképző Iskola csapata nyerte, a második helyen a kecskeméti Katedra Szakközépiskola diákjai végeztek, a harmadik helyet holtversenyben a Türr István Gazdasági Szakiskola és a Vári Szabó kiskunhalasi Szakképző Iskola diákjaiból alakult csapat, valamint a kiskőrösi KTKT Egységes Iskola csapata érte el. A Jelky András Szakképző Intézmény diákja különdíjban részesült. A Bács- Szakma Zrt. a rendezvénnyel a környezettudatosság fontosságára kívánta felhívni a diákok figyelmét. A beküldött sokszínű és színvonalas pályamunkák bizonyítják a mai diákság kreativitását és érdeklődését a környezetvédelem iránt. A verseny döntőjét és az első három csapat díjazását a Felső-bácskai Hulladékgazdálkodási Kft., az Egészséges Baja Városért Közalapítvány és a Bács-Szakma Zrt. támogatta. horderejű esetnél, előzetes orvosi vélemény nélküli, dokumentumok nélküli szakértői vizsgálatot kellő alapossággal ennyi idő alatt el lehessen végezni. Erre alapozva embereket szabadságuktól megfosztani megalapozatlan döntésnek tűnik. Az intézmény jellegére tekintettel, az ügyet sokkal alaposabban, körültekintőbben kellett volna körüljárni, hiszen sok ellentmondást rejt mind a mai napig. Kizártnak tartja tehát, hogy megtörtént a vádban említett szemérem elleni erőszak? - Ebben a konkrét esetben teljesen kizárom. Nem azért, mert ez az eset csak úgy véletlenül került az ügymenetbe, hiszen erről eredetileg a feljelentésben - szó sem esett. A tavaly novemberben kirobbant ügy belső vizsgálata során mesélte el egy ápolt, hogy vele több esetben történt szexuális erőszak. Az általam ismert bizonyítékok alapján számomra egyértelműen igazolódik, hogy nincs valóság alapja ennek a történetnek, mese az egész. A történet a legproblémásabb osztályhoz kötődik. - A hetes osztályon valóban a körülmények között végzik a munkájukat. Könnyelműség lenne kimondani, hogy soha semmilyen visszaélés, vagy bűncselekmény nem történt, vagy nem történhetett meg, de védencem a gyanúsításban szereplő bűncselekményt biztosan nem követte el. Mekkora lehet az erkölcsi kár? - Megfizethetetlen. A védencem szempontjából mindenképpen, de az intézmény országos jó hírneve, a szakma presztizse szenved csorbát a kellő alaposságot nélkülöző eljárás miatt. Arról már nem is beszélek, hogy a botrány az ápolók tekintélyét is aláásta, és az ügy kapcsán felbuzdulva a gondozottak sorra állnak elő újabbnál újabb történetekkel, esetenként feljelentéssel fenyegetik az ápolókat. A média kissé egyoldalú közlései is kárt okoztak a dolgozóknak és az intézménynek egyaránt. A letartóztatáskor szinte minden média jelen volt, a dolgok által szervezett szimpátiatüntetésen csak a halasi. Mikorra várható az ügy lezárása? - Erre a kérdésre csak a nyomozó hatóság tudja a választ. Látogassa meg a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat hivatalos honlapját! Önkormányzati döntések, közérdekû információk, pályázati felhívások. Nézze meg a Megyei Krónikát, olvassa el a Bács Megyeházát!

6 Hétköznapi csodák EGYEDÜLÁLLÓ SZEMMÛTÉTET VÉGEZTEK A gyógyítás kiszolgálása milliárdokba kerül Az életéért küzdöttek az orvosok tizenhat évvel ezelőtt, amikor Demeter Alexandra a világra jött. A közelmúltban pedig egyedülálló, eddig a szakirodalomban nem jegyzett műtéttel a kecskeméti kórház orvosai visszaadták az életkedvét, új távlatokat nyitottak a fiatal lány előtt. A magzati időszak hetedik hónapjában már tudták, hogy a kislány szemüregéből egy óriási daganat nőtt ki. Amit a születést követő nyolc nap múlva az életben maradás minimális esélyével, az Országos Idegsebészeti Intézetben távolítottak el. De Szandra élni akart. Az azóta is tartó folyamatos küzdelem erős lelkű lánnyá, tenni akaró emberré formálta, aki nem akart együtt élni tovább a torzságával, bal szeme helyét bőrrel fedett, deformált arcával. A Gyengén látók Intézetében tanuló lányt felkarolta a nevelője és dr. Balajthy Tibor plasztikai sebész, aki az első korrekciós műtétet végezte a kislány egy éves korában. Tizenöt év elteltével ismét megkeresték, azóta kíséri figyelemmel Alexandra életét. Amint mondta, az elmúlt évtizedben legalább százötven egészségügyi dolgozó fordult meg Szandra körül. Legutóbb a kecskeméti orvos team, Oberna Ferenc és Balajthy főorvosok irányításával, helyi kollégákkal nyolc órás műtéttel állították helyre Szandra arcát. A szakmai bravúrt, laikusként csodaként tartjuk számon, melynek során új arcot és implantátumot kapott az ifjú hölgy. Amint azt Oberna főorvostól megtudtuk, Oberna Ferenc (balról) és Balajthy Tibor főorvosok folyamatosan ellenőrzik a műtéti terület A megyei korház orvos csapata nyolc órás műtéttel állította helyre Szandra arcát ki kellett alakítani a szemgödröt, hiszen elsorvadt állapotban volt, csak részben fejlődött ki. A legkisebb szövődményekkel járó műtéti megoldásokat választva fejtették le a szemhéjat az agyburokról, majd saját szöveteiből, koponyacsontjából, alakították ki a szemgödrét, és az arccsontot, nyálkahártyájából, a szemhéj körüli kötőhártyazsákot, izmokat, - ami szenzációnak számít. Néhány hónapos utókezelés után már csak a szépítészeti eljárás várat magára, hiszen szempillákat is ültetnek a szemhéjba. Alexandra mosolyog, és ragyog a boldogságtól. A nehéz sorsú kislány igazi szerető, védő közösségben töltötte iskolai éveit, megtanult bízni, küzdeni az életért. Versenyszerűen sportol, úszik, sok oklevél, érem gazdagítja eddigi gyűjteményét, szeretne lovagolni is. Cukrásznak készül, azt mondta ő így szeretné megédesíteni sokak életét, akik széppé tették az övét. A hivatalos sajtótájékoztatón Horváth Attiláné, a kórház sajtóreferense leszögezte, hogy nem a dicsekvés szándékával adták hírül Szandra történetét, hanem azért hogy megmutassák, a szétzilált egészségügy képes az összefogásra, a hétköznapi csodákra. Demeter Alexandra szívós lány, ráadásul a humorérzéke is rendkívüli. A nyolc órás, történelmi jelentőségűnek is nevezhető műtét után megkérdezték tőle fáj-e valamije, mire ő a legdrámaibb hangján azt válaszolta: igen a karomban a tű helye nagyon fáj. Egy egészségügyi intézmény mindennapi működése szempontjából apró fogaskerék a gazdasági-műszaki rész, amely a gyógyítás kiszolgálójaként akkor végzi jól a dolgát, ha észrevétlen marad fogalmaz Hegedűs Iván gazdasági igazgató. Ugyanakkor teszi hozzá jól látható az a tendencia is, hogy az orvosi teendők elsődlegessége mellett egyre nagyobb jelentősége van e háttértevékenységnek. Amikor például 30 évvel ezelőtt megépült a Nyíri úti kórház, a diagnosztika szerepe és aránya a jelenleginek alig tizede volt. Az új eljárások és eszközök informatikai alapon működnek, amihez a feltételeket ugyancsak a gazdasági-műszaki ágazat biztosítja. - Ha az orvosok nem jól végzik a feladatukat, a gazdasági rész semmit sem tehet. Ahhoz azonban, hogy a beteg komfortérzete és elégedettsége minél jobb legyen, nagyban hozzájárul például az élelmezés, a fűtés, vagy a vízszolgáltatás Nem beszélve arról, hogy mindez egyben az itt dolgozók munkafeltételeit is jelenti. - Jó példa erre az élelmezés, amely a gyógyítás területén a terápia része, a kórházi dolgozóknál pedig egyfajta szociális gondoskodás is. Sokféle anyagi feltételek között élő ember dolgozik a kórházban, és közülük sokaknak nagy segítség, hogy a kórház havonta nyolc napra ingyenesen adja minden dolgozójának az ebédet. Sokan hazaviszik a családnak. Egy ekkora intézményben az ebédlőnek másfajta funkciója is van, mint az étkezés: gyakran itt pihennek meg a műtétek után az orvosok, az asztal mellett néhány szakmai ügy megbeszélésére is lehetőség nyílik. Tudom, hiszen én is itt étkezem, és sokszor előfordul, hogy egy-egy rövid kérdéssel itt keresnek meg a kollégák. Ez a szemlélet teljes elkötelezettséget kíván. Hogyan sikerült ezt elérni a gazdasági-műszaki ellátásban dolgozóknál? - Amikor valaki felvételre je- Adatok éves szinten Földgáz: 3 millió köbméter Áram: 7 millió kilowattóra Víz: 300 ezer köbméter Számítógép: 700 darab Vizsgálókesztyű: 900 ezer darab Fecskendő: 1 millió darab Kifli, zsemle: 1,2 millió darab Tojás: 100 ezer darab Tej: 200 ezer liter 3 ezer embernek főzünk ebédet Napi működési költség: 35 millió forint lentkezik hozzánk, az első, amit elmondok, hogy itt a feladat határozza meg a munkaidőt, és minden tevékenységben látni kell, hogy a folyamat végén a beteg van. Ő az elsődleges, érte történik minden. Semmiben sem kötünk minőségi kompromisszumot, ami vele kapcsolatos. Ha például egy kanülre van szükség, az legyen a lehető legjobb. A kerti fűnyírónál már köthetünk kompromisszumot... Szerencsés vagyok, mert a gazdasági-műszaki területen nem csak nagy tapasztalat és szaktudás halmozódott fel, de az elkötelezettség, a szakmai alázat is rendkívül magas szintű. Ha bármilyen probléma merül fel, például csőtörés van, a vasárnapi ebéd mellől is feláll az éppen szabadnapos munkatárs, és bejön segíteni. Ez egyszerűen nem kérdés. Hasonló a helyzet, amikor például pályázatot írunk, és közel a határidő. Nem számít, hogy hétvége van, vagy ünnepnap. Előfordult már, hogy a moziból jöttem el vasárnap délután, és hívtam össze a csapatot, mert soron kívüli feladat volt. Senki sem hiányzott Ebből is látszik, hogy óriási összetartó erőre építhetünk. A nagy gyakorlattal rendelkező, tapasztalt generációt jól kiegészítik a fiatal, év közöttiek. Kölcsönösen elismerjük egymást, meghallgatjuk mindenki álláspontját. A lényeg a közös cél, amihez mindenki hozzáteszi azt, amihez ő ért a legjobban. Ez pedig a gyógyítás kiszolgálása. Keresse fel a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat turisztikai honlapját! Hírek a megyébõl, turisztikai adatbázis, rendezvények a megyében. Szálláshelyek, turizmus, látnivalók, aktuális programok

7 VÁROSI NAPOK ORSZÁGOS RÉTESFESZTIVÁL KISKÕRÖS VÁRJA VENDÉGEIT MÁJUS ÁN Ünnepelni hívjuk Önöket Kiskőrösre, Petőfi szülővárosába, a Szőlő és a Bor városába. A mai nehéz gazdasági helyzetben, a családokra nehezedő terheket hordozva tudom, hogy talán ünnepelni van a legkevésbé kedvük. Mi magyarok azonban ősidők óta hordozzuk génjeinkben azt a sok nemzetből hiányzó tulajdonságot, ami képessé tesz bennünket a bajaink elviselésére. A hit, a remény és a szeretet az esélyünk, hogy együtt, a városért munkálkodva töretlen kitartással haladjunk előre, hogy múltunkat megbecsülve mentsük meg értékeinket gyermekeinknek, unokáinknak. Az őseink hagyatéka kötelez minket. A szlovákság kultúrája, gasztronómiai csodái, a jövő látható letéteményesei. A szemnek is tetszetős dolgainkra, a külsőségekre vigyázni hatalmas feladat. A láthatatlan értékeket óvni pedig felelősség és kötelesség. A szív legmélyén őrizve és tisztelve az utat, amit apáink, nagyapáink megtettek előttünk és értünk. Belefoglalva őket vasárnapi imáinkba, a beszélgetéseinkbe és a gyerekeinknek szánt meséinkbe. Azt az eszmét kell megmentenünk, ami mindig is megkülönböztette a szlovákságot más nemzetiségektől. Szívósság, állhatatosság, szorgalom, melyeket tetteinkkel tudunk átörökíteni. Ezekhez pedig hozzátartozik az ünneplés, a városalapítók ünneplése. Polgármesterként büszke vagyok a kiskőrösiekre, az itt élő szlovákságra. Csak általuk igazi a sztrapacska és a rétes íze, a herókáról nem is beszélve. Május án a Városalapítók Napján és a híres Országos Rétes Fesztiválon bőséggel kóstolhatnak hagyományos ételeinkből és kultúránk sokszínűségét is megismerhetik. A Városi Napok minden rendezvényére, különleges programjára szeretettel hívjuk és várjuk Önöket! Domonyi László polgármester SZOMBAT Délelőtt kiállítás megnyitók, folklor délután 14 órától Fúvószenekari találkozó (Kiskőrösről elszármazott művészek által dirigált zenekarok) a szabadtéri színpadon. Este Kisfaludy: Csalódások színházi előadás a színházteremben. A téren tól a kiskunlacházi Spontain Kvartett, tól Fásy Mulató. VASÁRNAP 8.00 órától Országos Rétesfesztivál magyarországi szlovák települések és a szomszéd települések részvételével a Petőfi téren, Civil gasztronómiai piknik a Luther téren, Iparművészeti és Kirakodó vásár a Petőfi téren, városnéző program lovas kocsival, bábelőadás, mazsorettek bemutatója a szabadtéri színpadon Ünnepélyes köszöntések, rétes kóstoló, A Város bora átadása a szabadtéri színpadon. Szlovák és a szomszéd települések népdalköreinek műsora. 18 órakor a Desperado együttes fellépése, 20 órakor Maróth Viki és a Nova Kultúr zenekar koncertje. LOVASPROGRAM SZOMBAT 8.00 órától nevezések, megnyitó, tól pónifogat hajtó verseny, fogathajtó, ötösfogat bemutató, díjlovagló-díjugrató bemutató edzés. 15 órától megalovas verseny, csikós bemutató, ló és fogat szépségverseny. 19. Eredményhirdetés, gála műsor, lovas kaszkadőrökkel. Folyamatos programok: Kovács bemutató, kézműves bemutatók, gyerek vetélkedők lovas témákban, Szivárvány Néptánc Együttes bemutatója. HŐLÉGBALLON TALÁLKOZÓ május 21. (péntek) Felszállás 7.00 és órakor május 22. (szombat) Felszállás 7.00 és órakor május 23. (vasárnap) Felszállás 7.00 órakor Sétarepülési igény: Judák Gyula 06/ május 22 (szombat) 9-14 óra MARATON SPORT JONA SPORT Utánpótlás labdarúgó torna a január 1. után született gyermekek részére Résztvevők: Bács-Kiskun megye 16 csapata A Városi Sporttelepen Kiskõrös Város Bora Biogázról, õszintén VÖRÖSBOR KATEGÓRIÁBAN Kiskőrös Város Bora ebben az évben a Kiss Borászat 2009-es Duna-melléki Cabernet Sauvignon bora lett vörös bor kategóriában a benevezett 55 minta közül. A 2009-es kiváló évjárat tükröződött a borokban, ezért igen szoros mezőny alakult ki az élmezőnyben. A XIV. Kiskőrös Városi Borverseny főítészei a négy bíráló bizottság által legjobbnak talált nedűk közül választották ki azt a bort, amely ezután egy éven keresztül fogja reprezentálni a város vörösborait a rendezvényeken. A vörösborok királyaként nevezett cabernet sauvignon világszerte hirdeti majd a kiskőrösi borok kiválóságát. Kiss Borászat Tabdi 6224 Nagy Mihály dűlő 12. Tel.: / A biogáz szerepe a vidékfejlesztésben címmel szervezett sikeres konferenciát a Bács- Kiskun Megyei Agrárkamara Kecskeméten. A program fővédnökei dr. Zombor Gábor, Kecskemét Megye Jogú Város polgármestere, valamint Bányai Gábor, Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke voltak, levezető elnöke Kőváriné dr. Bartha Ágnes, a kamara elnöke. Neves szakemberek tartottak előadást az alternatív energia termelés és felhasználás EU-s helyzetéről és célkitűzéseiről. Szó esett, a biogáz termelés és felhasználás tudatos, helyi gazdaságfejlesztést támogató megvalósításáról, ami a kistérségi gazdaságfejlesztés egyik motorja lehet. Kecskemét első biogáz üzemének megvalósítója, kritikus hangvételű előadásában azonnali feladatként jelölte meg többek között a szakmai műhely kialakítását, a jó tapasztalatok és minták bemutatását. A témafelelős szaktárca álláspontját is ismertették, miszerint a biomassza felhasználók közül a biogáz üzemeket a vártnál kevesebb támogatásban részesítették. Font Sándor, a Parlament Mezőgazdasági Bizottságának elnöke fontos és támogatandó területnek nevezte a biogáz üzemek ügyét. Meggyőződése, hogy a vidékfejlesztési elképzelésekben a jövőben jelentős szerepet játszik ez az energia, hiszen foglalkoztatásban, gazdaságfejlesztésben és a mezőgazdaság jövedelemtermelő képességében is előrelépést jelent. A honlapon olvashat bővebben. A rendezvény a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat támogatásával valósult meg.

8 A Teleki Kastély szezonra kész május 1-től újra várja vendégeit a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Harmónia Integrált Szociális Intézmény által üzemeltetett Teleki Kastély. A kastély széki gróf Teleki Gyula, római magyar nagykövet tulajdonát képezte, amelyen idősebb fia, Sándor gróf, ig építette fel kastélyát. A kastélyt körülvevő őspark csendes, nyugodt környezetet biztosít a pihenéshez, melyhez ágyas, televízióval, mini hifivel, dvd lejátszóval felszerelt szobákat kínálunk, melyek mindegyikéhez önálló vizesblokk tartozik. A kastély ideális helyszín családi rendezvények, esküvő, lebonyolítására, gyermek és ifjúsági táboroztatásra. Szakmai konferenciák, tréningek, megbeszélésének helyszínéül választhatja a földszinten, a bár szomszédságában található Tölgyes termet (max. 100 fő) Teleki társalgót (20-25 fő), az emeleten lévő 15 fő befogadására alkalmas Harmónia termet. A Teleki sétányon haladva, néhány perc után gyönyörködhet a Duna-part kínálta panorámában. (keresőben Teleki Kastély Solt néven is részletes információ található) Elérhetőség: Intézményigazgató: harmonia3@t-online.hu Programok, rendezvények a megyében május Ehető Virágok Nemzetközi Fesztivál, Bor- és Pálinkaszépségverseny, Agrárgazdasági Kiállítás Kecel május Orbán Napi Borünnep - Hajós május Bács-Trophy Soltvadkerti Futam Soltvadkert és környéke, Vadkerti-tó május Sváb Napok Császártöltés május Európai Kulturális Napok a városban Culture Trail 2010 Soltvadkert május 29. Falunapok Tabdi május 29. Falunapok Soltszentimre május 29. Májusfa tánc és bál Bátmonostor május Falunap-Hősök Napja Jászszentlászló május 30. Fogathajtó verseny Érsekcsanád május 30. Pünkösdi fogathajtás Jánoshalma június 4-6. XVIII. Kék Madár Fesztivál Kalocsa június 5. Falunap Kunadacs június Testvér Városi Napok - Baja június III. Kecskeméti Bor és Pálinkaünnep Kecskemét június 19. A Csárdás Napja, Guinness rekordkisérlet - Baja június 19. Szent Iván éji tűzgyújtás - Balotaszállás június 19. Falunap, Juniális Tázlár június 20. IV. Bajai Utcazenész Fesztivál - Baja június Sörfesztivál - Kecskemét június XVIII. Duna Menti Folklórfesztivál Kalocsa június 25. Szent Iván éji mulatság - Kiskunfélegyháza június 26. IV. Akasztói Sziki Nap Akasztó június 26. Falunap Bátya június 26. Hídi Fesztivál - Dunavecse június 26. Keceli Est és Múzeumok Éjszakája Kecel június Jánoshalmi Napok Jánoshalma június II. Méz és Meggyfesztivál - Szank július 1-3. VI. Amatőr Országos Rock Fesztivál és Tehetségkutató Szabadszállás július 2-4. Baraparti Nyár, Falunapok Csávoly július 2-4. Városi Napok Szabadszállás július 3. Halsütő Fesztivál - Érsekcsanád július 3-4. Borfesztivál a Vadkerti-tónál Soltvadkert, Vadkerti-tó A Bács-Kiskun Megyei Szociális Közalapítvány pályázatot ír ki a megye területén élő, hátrányos helyzetbe került emberek megsegítésére. Részletek: Beérkezés határideje: június 15. Bajai Nyári Színházi Játékok a Kecskeméti Katona József színház előadásában Kecskemét, Katona József tér 5. tel.: 76/ titkarsag@kecskemetikatona.hu május 30. vasárnap ó Indul a bakterház június 1. kedd ó Furcsa pár női változat június 4. péntek ó Nem ér a nevem június 7. hétfő ó Lili bárónő Jegyek a helyszínen és elővételben Értékmentés Pirtón Közel kétmillió forintból és a pirtóiak összefogásából készült el a település új büszkesége, a múltat őrző tájház Ezzel a címmel jelent meg dr. Bagó Zoltán könyve, amit a 2006-os választások idején kirobbant, nagy botrányt okozó kampány hívott életre. Bagó Zoltán pert nyert az ügyben, az akkori eseményeket pedig feldolgozta az utókornak. Bayer Zsolt újságíró és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke ajánlásában látott napvilágot a politikai látleletnek is nevezhető mű. A közösségi összefogás szép példájaként tájház avatóra készülődnek Pirtón. Az enyészettől megmentett több mint félszáz éves tanya, az önfenntartó magyar paraszti gazdálkodásra is emlékeztet, így természetesen láthatók benne a régi használati tárgyak, eszközök, melyek már muzeális értékű daraboknak számítanak. Amint azt Nagy Ferenc polgármester elmondta, aki csak tehette, részt vett a tanyafelújításban, melyhez a Leader-pályázaton 1,8 millió forintot nyertek. A községi majálist már a tájháznál rendezik, amely vendégházként, alkotótáborként is funkcionálhat a jövőben. A tanya szomszédságában található 17 hektáros ősborókás természetkedvelők számára nyújt kiváló kirándulási lehetőséget. Média, Diktafon, Fondorlat Bács Megyeháza - Kiadja: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Forrás Kiadója Felelős kiadó: Füzi László Felelős szerkesztő: Szekeres Kálmán Szerkesztőség: 6000 Kecskemét, Katona J. tér 8. bacsmegyehaza@bacskiskun.hu A szerkesztőbizottság tagjai: dr. Ferenczi István, Füzi László, Imre Károly Nyomtatás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája Felelős vezető: Burján Norbert igazgató Web cím: Készült példányban. Kézbesíti a Magyar Posta Bács-Kiskun megye összes településén. ISSN

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés februári ülésére. Tárgy: A megyei közoktatási fejlesztési terv 6.sz. mellékletének módosítása

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés februári ülésére. Tárgy: A megyei közoktatási fejlesztési terv 6.sz. mellékletének módosítása ELŐTERJESZTÉS a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. februári ülésére Tárgy: A megyei közoktatási fejlesztési terv 6.sz. mellékletének módosítása Az előterjesztést készítette: Farkasné Péter Ágnes vezető

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01 Projekt címe: Turizmus határok nélkül információs látogatóközpontok fejlesztése Nagyatádon és Križevciben Projekt rövid címe: ViNaK Projekt azonosító: HUHR/1101/1.2.2/2020 Vezető Kedvezményezett: Križevci

Részletesebben

TEHETSÉGGONDOZÁS. Bács-Kiskun megye. Európai Szociális Alap

TEHETSÉGGONDOZÁS. Bács-Kiskun megye. Európai Szociális Alap ktatáskutató és Fejlesztő Intézet ÁP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz EHESÉGGNDZÁS Bács-Kiskun megye Európai Szociális Alap Pedagógiai Szakszolgálat Bács-Kiskun

Részletesebben

ÜTEMTERV a sebességellenőrző berendezések február havi vezényléséhez

ÜTEMTERV a sebességellenőrző berendezések február havi vezényléséhez Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztály ÜTEMTERV a sebességellenőrző berendezések 2016. február havi vezényléséhez Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Részletesebben

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében Gulyás Andrea: a kormány arra törekszik, hogy agrárszakmák a legnépszerűbb hivatások közé emelkedjenek a pályaválasztók körében 1. oldal (összes: 5) Az emberi lélek születésétől fogva igényli, hogy egy

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Tartalomjegyzék: Technikai adatok 2 A program eredményessége, szakmai hatásai 3 Részletes Program 4-6 Fotóalbum 7-16 Sajtómegjelenések 17-22 Kreatív anyagok 23-24

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február RENDEZVÉNYNAPTÁR 2018. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Február Február 2. Farsangi hagyományok, szokások megismertetése, álarc készítés gyerekeknek Fekete Gólya Ház Bátáért Egyesület Február

Részletesebben

Rajnai Gábor bemutatta Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének célját, munkáját, az Országos Géniusz Tehetségprogramot.

Rajnai Gábor bemutatta Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének célját, munkáját, az Országos Géniusz Tehetségprogramot. Egressy Géniusz Tehetségnap 2011. április 7-én került sor az Egressy Géniusz Tehetségnapra, amelynek részét képezte a Fülemüle Országos Informatika Verseny díjkiosztója is. A Tehetségnap részletes programja,

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

A MNVH tevékenységei projektötleti felhívások. Dr. Barancsi Ágnes MNVH Jász-Nagykun-Szolnok megyei referens FELADATOK

A MNVH tevékenységei projektötleti felhívások. Dr. Barancsi Ágnes MNVH Jász-Nagykun-Szolnok megyei referens FELADATOK A MNVH tevékenységei projektötleti felhívások Dr. Barancsi Ágnes MNVH Jász-Nagykun-Szolnok megyei referens Magyarország legszebb konyhakertje Karcag, 2013. november 15. FELADATOK A politikai -, a szakmai-

Részletesebben

A MNVH tevékenységei projektötleti felhívások Dr. Barancsi Ágnes MNVH Jász-Nagykun-Szolnok megyei referens

A MNVH tevékenységei projektötleti felhívások Dr. Barancsi Ágnes MNVH Jász-Nagykun-Szolnok megyei referens A MNVH tevékenységei projektötleti felhívások Dr. Barancsi Ágnes MNVH Jász-Nagykun-Szolnok megyei referens Magyarország legszebb konyhakertje Karcag, 2013. november 15. FELADATOK A politikai -, a szakmai-

Részletesebben

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 9-i ülésére

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 9-i ülésére Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. március 9-i ülésére 3. Tárgy: Testvérvárosi Találkozó támogatására irányuló pályázat benyújtásának jóváhagyása Az előterjesztést

Részletesebben

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán Dátum Óra Míves Emberek Sokadalma Programtervezet Helyszín Július 29. péntek 9:00 Fórum: Míves Emberek Sokadalma 1. nap Hagyományaink: A hagyományaink, a népművészet és a kézművesség szerepe a kulturális

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap Pályázó neve: Kálló Község Önkormányzata Pályázó székhelye: 2175 Kálló, Kossuth utca 16. Pályázó MVH ügyfél - azonosító: 1003299571 Pályázat azonosító: 8569872872; Támogatási határozat iratazonosító: 1623167406

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében 2. ág, 2.1 "Testvérváros-program" intézkedés Részvétel: a projekt

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

III. Kárpát-medencei Térségfejlesztési Fórum

III. Kárpát-medencei Térségfejlesztési Fórum III. Kárpát-medencei Térségfejlesztési Fórum 2010. április 16-18. között rendezte meg a III. Kárpát-medencei Térségfejlesztési Fórumot a CESCI, a zentai Ci-Fi Civil Központ segítségével. A találkozónak

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 7-i rendkívüli ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 7-i rendkívüli ülésére Előterjesztés 4. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 7-i rendkívüli ülésére Tárgy: Testvérvárosi kapcsolat felvétele Jászberény Várossal Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május Nyékládházi XXII. évfolyam 2013. május KRÓNIKA Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj Május első vasárnapja Anyák Napja, a hónap utolsó vasárnapja pedig Gyermeknap. Gyermek és anya

Részletesebben

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP GYSI II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ TORNA GYÖNGYÖS 2010. június 18-20. II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP 2010 NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TORNA GYÖNGYÖS 2010. JÚNIUS 18-20. Szeretettel meghívunk

Részletesebben

Február 22. vasárnap. Február 23. hétfő. Február 24. kedd. Február 25. szerda. Február 26. csütörtök. Február 27. péntek. Február 28.

Február 22. vasárnap. Február 23. hétfő. Február 24. kedd. Február 25. szerda. Február 26. csütörtök. Február 27. péntek. Február 28. Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztály Autópálya Alosztály 2015. február hónapra tervezett sebességmérések Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett

Részletesebben

Tompaháti lovas nap 2011

Tompaháti lovas nap 2011 á z h i y g e k e r e D Hírek szám. I -V m a y fol. év I I X. 2011 us uszt Aug er emb t p e Sz t a! n o v i k ha n e l e j Meg A Derekegyházi Önkormányzat megbízásából szerkesztett független információs

Részletesebben

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM 2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM AZ ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVÉNEK CÉLKITŰZÉSEI az Unio Tanácsa 2010/37/EK döntése alapján Az Európai Unión belüli önkéntes tevékenység

Részletesebben

Innovatív Dél Zala Vidékfejlesztési Egyesület beérkezett projektötletek rendszerezve 2011.03.16.

Innovatív Dél Zala Vidékfejlesztési Egyesület beérkezett projektötletek rendszerezve 2011.03.16. A projektötlet-gyűjtés eredményei A projektötlet-gyűjtést honlapon és e-mailben is népszerűsítettük. A 70 projektötlet-adatlapból 19 érkezett e-mailben, 11-et adtak fel postai úton vagy faxon, és 40 készült

Részletesebben

2011-ben is. kinézni?

2011-ben is. kinézni? Rajzverseny 2011-ben is óvodásoknak A Te környezettudatos kinézni? házad hogy fog 2010-12-15 Ilyen volt ilyen lett... Egy spontán rajz, aztán mese a környezettudatos házról, és jöhet a világmegváltó alkotás.

Részletesebben

Kárpát-medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedőjét,

Kárpát-medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedőjét, Hagyományainkhoz hűen az idei évben is megrendezzük a Kárpát-medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedőjét, ahol a magyarországi falvak csapatain kívül, a határon túli települések versenyzői ismét

Részletesebben

Akasztó Önkormányzata Akasztó Aranysziget Otthon Csongrád

Akasztó Önkormányzata Akasztó Aranysziget Otthon Csongrád Intézménynév Település Akasztó Önkormányzata Akasztó 2014 2014.06.13 Aranysziget Otthon Csongrád 2015 2015.06.14 Bácsalmás Kistérségi Többcélú Társulás Óvodája és Egységes Óvoda-Bölcsödéje Bácsalmás 2014

Részletesebben

Szeptember 30. Szerda

Szeptember 30. Szerda Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság ÜTEMTERV a sebességellenőrző berendezések 2015. szeptember havi vezényléséhez Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság

Részletesebben

A Szilvanap zamataiban a történelmet is ízlelgethettük Tarpán - Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend szeptember 27. kedd, 18:51

A Szilvanap zamataiban a történelmet is ízlelgethettük Tarpán - Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend szeptember 27. kedd, 18:51 Ünnepre érkezett a sok érdeklődő szeptember 24-én, szombaton Beregbe, az egykori kurucok fészkébe, a pálinka mai fővárosába. Tarpán, a XIII. Szatmár-Beregi Szilvanapok közönségcsalogató programfolyamát

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Tepszis Barbara és Jáger Balázs tanulók jelenete egy hallássérült kislány és egy épp hallású fiú találkozását mutatta be.

Tepszis Barbara és Jáger Balázs tanulók jelenete egy hallássérült kislány és egy épp hallású fiú találkozását mutatta be. Tanulók produkciói: A programot a szervező iskolák az Egressy Gábor Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskola és a Dr. Török Béla Általános Iskola valamint a Benedek Elek EGYMI tanulóinak produkciói színesítették.

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Testvértelepülések találkozója Szentpéterszeg, október

Szakmai beszámoló. Testvértelepülések találkozója Szentpéterszeg, október Szakmai beszámoló Testvértelepülések találkozója Szentpéterszeg, 2016. október 7-8-9. Az Európa a polgárokért program támogatásával 2016. október 7-8-9-én az Európa jövője Az euroszkepticizmus és az aktív

Részletesebben

PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen

PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen Január 10-18. Kilenced Árpád-házi Szent Margit tiszteletére szent mise. Január 27. Kávé és gyógy gomba bemutató a Múzeum és Könyvtárban. JANUÁR FEBRUÁR Február 8. Hagyományőrző

Részletesebben

a Felső-Bácska Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.-nek a francia Haut-Poitou et Clain Térségfejlesztési Egyesületnél tett látogatásáról

a Felső-Bácska Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.-nek a francia Haut-Poitou et Clain Térségfejlesztési Egyesületnél tett látogatásáról EMLÉKEZTETŐ a FelsőBácska Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.nek a francia HautPoitou et Clain Térségfejlesztési Egyesületnél tett látogatásáról 2011. október 1215 A francia HautPoitou et Clain Térségfejlesztési

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Bács-Kiskun megye összes településének térképe egy helyen - TÉRKÉPNET - térkép útvonaltervező idő

Bács-Kiskun megye összes településének térképe egy helyen - TÉRKÉPNET - térkép útvonaltervező idő Bács-Kiskun megye összes településének térképe egy helyen - TÉRKÉPNET - térkép idő Bács-Kiskun megye összes településének térképe egy helyen! Bács-Kiskun megye településeinek térképei utcakeresővel, vel.

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

ÉLETHÁZ ALAPÍTVÁNY Imrehegy, Tüskös 44. HARTAI HÉTSZÍNVÍRÁG ÓVODA ÉS EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE. Oktatási terület

ÉLETHÁZ ALAPÍTVÁNY Imrehegy, Tüskös 44. HARTAI HÉTSZÍNVÍRÁG ÓVODA ÉS EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE. Oktatási terület FOGADÓSZERVEZET TEVÉKENYSÉGI TERÜLET ÉLETHÁZ ALAPÍTVÁNY 6238 Imrehegy, Tüskös 44. HARTAI HÉTSZÍNVÍRÁG ÓVODA ÉS EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE 6326 Harta, Bajcsy-Zs. u. 3. KALO-PONT 6300 Kalocsa, Katona István

Részletesebben

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája 1999-től kezdődően 13. alkalommal rendeztük meg a Jedlik Ányos fizikaversenyt, nyíregyházi országos döntővel. A 13 év alatt kb. 21

Részletesebben

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

Mindenkinek eredményes V. Magyarországi Klímacsúcs, Jövőnk a víz konferenciát kívánok!

Mindenkinek eredményes V. Magyarországi Klímacsúcs, Jövőnk a víz konferenciát kívánok! Médiatámogatói együttműködés V. Magyarországi Klímacsúcs 2013. szeptember 12. Jövőnk a víz Budapest Meghívom Önöket a Klíma Klub szervezésében az V. Magyarországi Klímacsúcs, Jövőnk a víz konferenciára!

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában

Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában Évről évre növekszik a különleges bánásmódot igénylő tanulók száma szerte az országban. A Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola több

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Később érkezett képviselők: Bartha György, Bazin Géza, Dr. Simon Gábor, Szabó Sándor, Varga Gergő

JEGYZŐKÖNYV. Később érkezett képviselők: Bartha György, Bazin Géza, Dr. Simon Gábor, Szabó Sándor, Varga Gergő MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE I-2175-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. június 21. napján 9.00 órai kezdettel a i Hivatal Konferencia termében (Miskolc,

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23.

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

Részletesebben

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 04-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának július 04-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Megküldendő elektronikus levélben a SZEF Országos Irodának 201 július 04-ig! BESZÁMOLÓ A MEGYEI KOORDINÁCIÓ 201 ELSŐ FÉLÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL MEGYE: BORSOD ABAÚJ - ZEMPLÉN MEGYE KOORDINÁTOR NEVE: Ducsay

Részletesebben

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa 2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2014 évi RKSZ II. önvédelmi Nemzetkőzi Kupa bajnoki címek eldöntése - a Magyar és Nemzetkőzi

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15.

Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15. RENDEZVÉNYNAPTÁR 2019. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Január 15. A gemenci állatok, Előadó: Barkuti Balázs Általános Iskola Bátáért Egyesület Február Február 2. Közösségi összejövetel a Vízöntő

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Program: 1. nap 9.00 9.45 Regisztráció

Program: 1. nap 9.00 9.45 Regisztráció Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21-22-én tartja a Hotel

Részletesebben

SEMATIC HUNGÁRIA Kft. Termelési területvezető MSK HUNGARY BT. Munkahelyi Mérnök Grabarics Kft.

SEMATIC HUNGÁRIA Kft. Termelési területvezető MSK HUNGARY BT. Munkahelyi Mérnök Grabarics Kft. Mestervacsora Gyártósori operátor Prohumán 2004 Kft. HSE mérnök Kontroller Termelési területvezető MSK HUNGARY BT Claim Specialist Értékesítési vezető VRO-911 Kft. HR Business Partner Prohumán 2004 Kft.

Részletesebben

Jelen lenni örömmel, megfigyelni nyitottsággal, tevékenykedni együtt! ISKOLAKERT-HÍRLEVÉL

Jelen lenni örömmel, megfigyelni nyitottsággal, tevékenykedni együtt! ISKOLAKERT-HÍRLEVÉL Jelen lenni örömmel, megfigyelni nyitottsággal, tevékenykedni együtt! ISKOLAKERT-HÍRLEVÉL 2015 szeptember/2 Megrendezésre került az I. Országos Iskolakert-hálózati Találkozó 2015. szeptember 18-án Budapesten,

Részletesebben

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót.

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót. Magyar Szociológiai Társaság 1014 Budapest, Országház u. 30. Paksi Veronika titkár részére Tárgy: szakosztályi beszámoló Tisztelt Titkár Asszony! Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei

Részletesebben

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Dísztermében 2013. december 12-én a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 2013. őszi Intézményi

Részletesebben

Veszprémben is megszólalt a Szívhang

Veszprémben is megszólalt a Szívhang Betegszoba 2011.04.28. http://www.betegszoba.hu/cikkek/sziv_es_errendszer/veszpremben_is_megszolalt_a_szivhang/ A Szívhang program a következő állomásán is elérte célját, hiszen a Petőfi Színház színészeinek

Részletesebben

Zöld Nap Egyesület. Zöld Nap Egyesület beszámoló

Zöld Nap Egyesület. Zöld Nap Egyesület beszámoló Zöld Nap Egyesület beszámoló A Zöld Nap Egyesület pártpolitikától mentes, független nonprofit; jogi személyiséggel rendelkező; környezetvédelmi, szakmai-tudományos szervezet, amely a 26/2000.01.30-i kormányrendelet

Részletesebben

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA?

AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? INFORMÁCIÓS ADATLAP 1. AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? Az Európai Parlament előkészítő tevékenységével összhangban az Európai

Részletesebben

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott célkitűzések megvalósítása

Részletesebben

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.)

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Program:

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Hirdetmény a TakarékPont hálózatán belül a kölcsönös ügyfélkiszolgálás kondícióiról és feltételeiről

Hirdetmény a TakarékPont hálózatán belül a kölcsönös ügyfélkiszolgálás kondícióiról és feltételeiről Hirdetmény a TakarékPont hálózatán belül a kölcsönös ügyfélkiszolgálás kondícióiról és feltételeiről A hirdetmény módosításának oka: a Bácska, Borota, Hajós és Vidéke, Rónasági valamint a Szabadszállás

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. S. Farkas Hajnalka jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a 2014. évi Kocsonyafesztivál Kazincbarcika városában történő megrendezésére és a szükséges

Részletesebben

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/501/2018. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület július 12-i rendkívüli nyilvános ülésére

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/501/2018. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület július 12-i rendkívüli nyilvános ülésére 1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/501/2018. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. július 12-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Döntés a törökországi Çanakkale

Részletesebben

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.

Részletesebben

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények. VIII. Országos népmese-konferencia. Fővédnök: Fésűs Éva meseíró

Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények. VIII. Országos népmese-konferencia. Fővédnök: Fésűs Éva meseíró Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények VIII. Országos népmese-konferencia Fővédnök: Fésűs Éva meseíró Helyszín: Kaposvári Egyetem 8:00 10:00 Regisztráció 10:00

Részletesebben

KUNSÁG VOLÁN Zrt. KVZrt-6/2012-2013. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6. ÉRTESÍTÉS

KUNSÁG VOLÁN Zrt. KVZrt-6/2012-2013. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6. ÉRTESÍTÉS KUNSÁG VOLÁN Zrt. KVZrt-6/2012-2013. Kecskemét, Csáktornyai u. 4-6. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2013. július 1-től (hétfő) a Hivatalos Volán Autóbusz Menetrend Bács-Kiskun megyei

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére 331-6/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére Tárgy: Kunok és jászok a Kárpát-medencében 770 éve című kötet megjelentetéséhez támogatás

Részletesebben

IKSZT Szolgáltatási és Programterv

IKSZT Szolgáltatási és Programterv Helyszín és feltételek biztosítása a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat tájékoztatási pont működtetéséhez 1 1 Falugazdász fogadóóra fogadóóra 2013.01.08 8 Falugazdász fogadóóra fogadóóra 2013.02.05 8 Falugazdász

Részletesebben

HURO/1001/065/ számú projekt keretében az Ember és a Természet címmel szervezett környezetvédelmi, környezeti nevelési vetélkedő

HURO/1001/065/ számú projekt keretében az Ember és a Természet címmel szervezett környezetvédelmi, környezeti nevelési vetélkedő HURO/1001/065/1.3.1. számú projekt keretében az Ember és a Természet címmel szervezett környezetvédelmi, környezeti nevelési vetélkedő II. gyakorlati forduló Egyesületünk programot valósít meg a Magyarország-Románia

Részletesebben

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba

Részletesebben

2016. július Tisztelt Partnerünk!

2016. július Tisztelt Partnerünk! 2016. július Tisztelt Partnerünk! Ön az Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat 2016 évi július hírlevelét olvassa, melyben tájékoztatást nyújtunk a Jász-Nagykun-Szolnok megyében megvalósuló eseményekről, a Vidékfejlesztési

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közművelődési Szakmai Tanácsadó és Szolgáltató Intézete www.bacskultura.hu

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közművelődési Szakmai Tanácsadó és Szolgáltató Intézete www.bacskultura.hu Dél-alföldi Regionális Gyermek és Ifjúsági Néptáncgála területi válogatója Petőfi Sándor Művelődési Központ Kiskőrös, február 17. 2007 Évnyitó szakmai értekezlet Általános Művelődési Központ Nemesnádudvar,

Részletesebben

Erzsébet Királyné megkoronázásának évfordulója tiszteletére június. 7. napján 10 órai kezdettel SISI KEDVENC BORA.

Erzsébet Királyné megkoronázásának évfordulója tiszteletére június. 7. napján 10 órai kezdettel SISI KEDVENC BORA. Sisi Alapítvány Székhely: 2344 Dömsöd, Dabi krt. 30/a. Telefon:+36 24 434 412 Mobil:+36 70 332 8852 Bankszámlaszám: 51700272-10013711 IBAN: HU19 5170 0272 1001 3711 0000 0000 www.sisibal.hu Felhívás A

Részletesebben

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 1. nap (2015. 04. 08.) 34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 2015. április 8-án megkezdődött a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 14. szekciójának háromnapos ülése. Az esemény főszereplői

Részletesebben

2014. évi röpverseny eredmények I.

2014. évi röpverseny eredmények I. 2014. évi röpverseny eredmények I. Az idei versenyidény első eredményei a május 3-án megrendezett birminghami pergő öreg galambok versenyének napján születtek, versenyre 7 fő nevezett. Íme az eredmények:

Részletesebben

Szeretem, mert Vasból van

Szeretem, mert Vasból van VAS MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 9700 Szombathely, Berzsenyi D. tér 1. Vas megyei Általános Iskolák részére Tárgy: Versenykiírás Iktatószám: 2-45/2013 Székhelyén Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Tisztelt Pedagógusok!

Részletesebben

H Í R E K Szegedről . /.

H Í R E K Szegedről . /. H Í R E K Szegedről - 2018. május 10 én Nyugdíjas Baráti Találkozóra került sor Szegeden Helyszíne: Kék Csillag Étterem - 2018. május 29 én Látogatás a Liszt Ferenc Repülőtéren és a Kecskemét Kósafalu

Részletesebben

Felhívás. I. Böszörményi Ízek Fesztiválja. 2010. május 15. Hajdúböszörmény Bocskai tér

Felhívás. I. Böszörményi Ízek Fesztiválja. 2010. május 15. Hajdúböszörmény Bocskai tér Felhívás I. Böszörményi Ízek Fesztiválja 2010. május 15. Hajdúböszörmény Bocskai tér Hajdúböszörményben megrendezésre kerül az I. Böszörményi Ízek Fesztiválja, a Hajdú 400 Hagyományőrző, Kertészeti és

Részletesebben

III. Alsószeli Jurta Napok Kulturális Fesztivál és Nyári Szabadegyetem

III. Alsószeli Jurta Napok Kulturális Fesztivál és Nyári Szabadegyetem III. Alsószeli Jurta Napok Kulturális Fesztivál és Nyári Szabadegyetem 2007. június 29 július 1. Tisztelt Hölgyem / Uram! 2007. június 29 - július 1. közt, immár harmadik alkalommal, a Zele törzs és az

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a december 4-i plenáris ülésnap főbb eseményeiről

TÁJÉKOZTATÓ a december 4-i plenáris ülésnap főbb eseményeiről ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI FŐIGAZGATÓSÁG TÁJÉKOZTATÁSI ÉS MÓDSZERTANI OSZTÁLY 2017 TÁJÉKOZTATÓ a 2017. december 4-i plenáris ülésnap főbb eseményeiről Tartalomjegyzék Kérdés... 1 Azonnali kérdés...

Részletesebben

Felhívás. A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint

Felhívás. A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint Felhívás A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata a Nyelvek Európai

Részletesebben

IV. VOLÁN Egyesülés Foci Torna és Családi Nap Erős mezőnyben nem sikerült a döntőbe jutás

IV. VOLÁN Egyesülés Foci Torna és Családi Nap Erős mezőnyben nem sikerült a döntőbe jutás IV. VOLÁN Egyesülés Foci Torna és Családi Nap Erős mezőnyben nem sikerült a döntőbe jutás A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. három csapattal indult, de az erős mezőnyben egyik sem jutott a döntőbe

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KISEBBSÉGI, ÉRDEKEGYEZTETŐ ÉS KÜLKAPCSOLATI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.:: I. 230-4/2009. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax:

Részletesebben

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016 PRO PATRIA ET LIBERTATE Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője Beszámoló 2016 2016. április 9-én ötödször rendezhettük meg az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Versenyt.

Részletesebben

A Te környezettudatos házad hogy fog kinézni? 2010-12-15

A Te környezettudatos házad hogy fog kinézni? 2010-12-15 Rajzverseny óvodásoknak 2011-ben is A Te környezettudatos házad hogy fog kinézni? 2010-12-15 Ilyen volt ilyen lett... Egy spontán rajz, aztán mese a környezettudatos házról, és jöhet a világmegváltó alkotás.

Részletesebben