A Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium Diáklapja. Kedves Szilágyisok!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium Diáklapja. Kedves Szilágyisok!"

Átírás

1 A Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium Diáklapja XX. évfolyam 2. szám június Tartalomjegyzék Főszerkesztői ajánlás...1 Németország-Ausztria Osztálykirándulások A gyermeknap története... 3 Irodalmi rovat Viccek és impresszum Kedves Szilágyisok! Lassan itt a nyár, már szinte senkinek sincs kedve tanulni, hiszen fáradtak vagyunk az egész évi munkától és megpróbáltatásoktól. Mindenki a nyaralását tervezgeti. Nekünk csak pár dolgozat van hátra, de a negyedikeseknek még át kell esniük egy nagyobb feladaton, hiszen az szóbeli érettségivel még sokat javíthatnak. Ezennel sok szerencsét kívánunk nekik!

2 SZEGET SZEGGEL 2 Ausztria-Németország Az előző évekhez hasonlóan az idén is szervezett az iskola tanulmányi kirándulást német nyelvterületre Lóczi Julianna tanárnő és Cs. Németh Péter tanár úr vezetésével. Ez a kirándulás elsősorban németül tanuló diákoknak szólt, de azok is részt vehettek rajta, akiket pusztán a kalandvágy hajtott. Bécsi éjszaka = pesti délután. Körülbelül így jellemezném az éjszakai városnézést az osztrák fővárosban. Mint egy soha nem alvó város Baráti összejövetelek az utcán; meg nem álló tömegközlekedés. Többek között ez is új volt számunkra. Megtekintettük a bécsi Operát, valamint a képen látható Stephansdom-ot. Reggel a Salzkammerguti-tavak közül a Mondsee-t és a Wolfgangsee-t. néztük meg. Ez utóbbi tónál voltam először osztrák kávézóban, s itt kértem először osztrák kávét német nyelven, amit úgy ünnepeltem meg, hogy cukor helyett sóval ízesítettem. A leírhatatlanul szép tájak mellett ez is egy életre szóló nyomot hagyott bennem. Az éjszakai városnézés nagyon lefárasztott bennünket, de a sűrű programok miatt csak a buszon alhattunk, ami persze senkinek sem okozott problémát. Egy csöppnyi alvás után a következő megálló Salzburg városa volt. Salzburgban kaptunk szabad kimenőt, miután megtekintettük Wolfgang Amadeus Mozart szülőházát. A szabad program az éttermek látogatásából állt, de voltak olyanok is, akiknek érdeklődését a salzburgi vár keltette fel. Nemcsak ezt a várost ismerhettük fel, hanem Tirol tartományi fővárosát is. Innsbruckban, Tirol tartományi fővárosában is kaptunk szabad kimenőt, ami után vissza kellett találni a megbeszélt helyre, a főtérre. Be kell vallanom, hogy ez nem sikerült első próbálkozásra. De minden rosszban van valami jó, hiszen a gyakorlatban is használhattuk a német nyelvet, hiszen a járókelőkhöz fordultunk segítségért a Wie komme ich zum Hauptplatz? kérdéssel. Természetesen előfordult, hogy nem értettük meg elsőre a választ Természetesen Ausztria és Németország természeti értékeit isfelkutathattuk. A Jennerbahn felvonóval egészen a Jenner-hegy tetejére felmentünk, s miközben 30 percen keresztül ültünk a felvonóban, élvezhettük a festőien gyönyörű tájat. Életemben először itt láttam május közepén havat. Bár ez semmi se volt a Zugspitze-hez képest. A Zugspitzbahn-nal (fogaskerekű), utána pedig egy felvonóval felértünk Németország (és egyben a Bajor-Alpok) legmagasabb pontjára, ahol egy síparadicsom is található. A panoráma? Amerre a szem ellát, mindenütt havas hegyek. Egyszerűen lenyűgöző! A Neuschwanstein-i kastélyban (egy apró túlzással) otthon érezhettük magunkat, mert ez az épület olyan volt, amilyet álmainkban megálmodunk. Kár, hogy II. Lajos, a nagy kastély építtető ezt sem tudta befejezni.

3 SZEGET SZEGGEL 3 Nemcsak kastélyokat és várakat néztünk meg, hanem betekintést nyerhettünk az osztrák hagyományokba is. A temetkezési szokások eltérnek a magyarországitól. A hegyvidékeken kivitelezhetetlen az a koporsós temetés, ami nálunk folyik. Ezért azt a megoldást alkalmazták az ottaniak, hogy egy idő után kiássák a csontokat, s egy látogatható csontkápolnában helyezik el a koponyát, valamint a lábszárcsontokat az elhunyt személy nevével ellátva. Mi is láttunk egy ilyen kápolnát, számunkra nagyon megrázó volt. Meglátogattuk II. Lajos Linderhof-i kastélyát is. Mihelyt beléptünk az épületbe, tátva maradt a szánk, szóhoz se jutottunk a látottaktól. Az a rengeteg festmény arany képkerettel, a márványpadló fantasztikus! A padlótól a mennyezetig minden drágakővel van kirakva Kevés lenne ez az újság, hogy leírjam Nektek, miket is láttunk még kirándulásunk során. Még egy ok arra, hogy a legközelebbi kiránduláson Te is részt vegyél! Én biztosan ott leszek!

4 SZEGET SZEGGEL 4 Életképek

5 SZEGET SZEGGEL 5 Remenyik István

6 SZEGET SZEGGEL 6

7 SZEGET SZEGGEL 7 A gyermeknap története 1949-ben a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség moszkvai ülésén kezdeményezték a Nemzetközi Gyermeknap megünneplését. A határozat alapján 1950 óta ez a nap május utolsó vasárnapja. A cél ekkor az elmaradott, háború sújtotta országok gyermekeinek megsegítését szolgáló akciók megszervezése volt. A jótékonyságon kívül fontos szerepet kapott a gyermekek jogaira való figyelem felkeltése is. Korábban is voltak már ilyen ünnepségek. Legelső gyermeknapját az Országos Gyermekvédő Liga 1906-ban rendezte meg, és ezzel hagyományt teremtett, de úgy tartják, Törökországban ünnepelték meg először. Akkoriban még kétnapos rendezvény volt, amit országszerte májusban tartottak. Ezeken a napokon kezükben napernyőikkel sétáló arisztokrata hölgyek zöld perselyükbe gyűjtötték az adományokat. Ez a magyar kezdeményezés aztán egész Európában elterjedt. A Nemzetközi Gyermeknapon kívül létezik számos más ilyen ünnepség is. Szeptember 20-át jelölte ki például az UNICEF a Gyermekek Világnapjának, november 20-a a Gyermekek Jogainak Világnapja, augusztus 4-e a Bennszülött Gyermekek Napja, de létezik az Eltűnt és Bántalmazott Gyermekek Napja is, amit egy New Yorkban eltűnt kisfiú emlékére hoztak létre. Nálunk minden év május utolsó vasárnapján - azaz idén 29-én ünnepeljük magunkat. Ebben az évben is változatos programok várták a gyermekeket és szüleiket országszerte, néhol nemcsak vasárnap, hanem egész hétvégén. Amíg ünnepelnek minket, mi is gyermekeknek számítunk, ezért fogadjátok szeretettel a következő gyűjteményt tőlem. Bartók Brigitta Tanító néni! Képzeld, nekünk van nagy kutyánk, fél kettő éves! - Hogy hívták II. József anyját? - Má... Má... - Mondjad bátran! - Mátyás király! 1. osztályos tanuló 6. osztályos történelem órán Deák Ferenc az amerikai rabszolga felszabadítás vezéralakja volt. Fő támogatója Jellasics. történelem dolgozatból Bornemissza Gergely a Jedikulától Egerig fúrt alagutat. 6. osztályos irodalom dolgozatból A tűzhelyen ragyogott a nyúlpaprikás. 8. osztályos fogalmazásból

8 SZEGET SZEGGEL 8 Az egri vár faláról Dugovics Titusz leugrott, magával rántva a török zászlót. 6. osztályos irodalom órán Mekszikó fővárosa egy mekszikói város, a többit nem tudtam megtanulni, mert az osztályfőnök nálunk volt családlátogatáson, és ki kellett kísérni az állomásra. 8. osztályos földrajz dolgozatból A huszár hallotta, hogy lódobogások jönnek. 4. osztályos foglamazásból - Mit látott Radnóti Miklós a repülőgépből? - Tücsköt, bogarat. 8. osztályos irodalom órán Romulus és Rémusz úgy maradhatott életben, hogy egy özvegy farkas megszoptatta őket. 5. osztályos történelem órán Azért fontos a talaj védelme, hogy tudjunk járni. 4. osztályos környezet órán A törtet egész számmal úgy szorozzuk, hogy a számlálót megszorozzuk, a nevezőt pedig békén hadjuk. 6. osztályos matematika dolgozatból A félsziget olyan szárazföld, amelynek három oldalát víz veszi körül, a negyedikkel pedig kapaszkodik a földbe. 4. osztályos környezet órán A termő szerepe, hogy megtermékenyítse a porzót, a porzó szerepe, hogy megportalanítsa a termőt. 4. osztályos környezetismeret dolgozatból A térképen a zöld szín a füvet jelenti. 4. osztályos környezet órán Japánban az emberek bottal esznek. 7. osztályos földrajz órán Egyszer volt, hol nem voltam, elindultam Egerbaktáról. 4. osztályos fogalmazás - Hol halt meg II. Rákóczi Ferenc? - Belefulladt a Rodostóba. 6. osztályos történelem órán Nagy öröm csapta el azokat, akik az egri várban voltak. 6. osztályos irodalom órán Ő is nagyon szereti az állatokat, vigyáz ránk. 5. osztályos fogalmazás (édesanya jellemzése)

9 SZEGET SZEGGEL 9 Irodalmi rovat: Éjfél Az ifjú Werther szenvedéseihez Éjfél, két fél Az egyik még fél Két lélek, két test Két szív, ami úgy fest, Most végleg eggyé válik, Fülébe súgja: "mindhalálig". Amikor... Az utolsó Lázadó Ennyi csak az élet? Valóban csak ennyi? Meglátni valakit és őrülten szeretni! Követni a sorsot: ami meg van írva, Hiszek benne, Lotte, a te szent kezed írta! S azt is hiszem, szeretsz! Hát követem bátran, Az sem számít, ki bánt! Nem érdekel, hányan! Találkozzunk, Lotte! Atyánknál várok Rád! Ez az utam vége. Az Isten Téged megáld. Gabi Amikor rádnézek, elönt a vágy, Hogy odamenjek hozzád, Megszorítsalak erősen, Szerelmes vagyok, ezt érzem! Amikor odaléptem hozzád, Féltem, de azért reméltem már Egy ölelést vagy egy csókot, Kaptál tőlem egy-két bókot. Amikor rád nézek, van bennem félelem, Remélem, mindig itt maradsz velem, Soha nem hagysz el, mert az fájna, Ha másnap egyedül ébrednék az ágyban. Amikor átölelsz, úgy érzem itt a vég, Ez tényleg egy olyan happy end kép, Amilyet csak a filmekben látni, Egy igazi, szerető társa találni. Amikor nem ismertelek, valami hiányzott, Tudtam, hogy lesz,amiben majd hibázok, De amikor odajössz hozzám, és átölelsz A szívemben másnak nincs már több hely! Amikor a szemedbe nézek, melegséget érzek, Tudom, hogy nekem csakis Te lehetsz a végzet, Szerettelek, szeretlek, mindig szeretni foglak, Remélem megérted, amit most daloltam rólad! Jó nélküled Nem érdekel, hogy mi van most veled; Nem érdekel, hogy ki fogja a kezed. Boldogok voltunk, de te megcsaltál, Az egyetlen szerelmednek hazudtál. Túlteszem magam rajtad, Egyáltalán nem akarlak, Kaptál esélyt, de elhagytál, Tudod, kedvesem, megbántottál. Jó nélküled, végre szabad vagyok, Nélküled gyorsabban telnek a napok, Tudod ez úgy megy, hogy kapok és adok, Nem csak a másiktól várom a nagyot, A szépet és a jót, az imádnivalót, Valaki újat, aki nem mutat középső ujjat, Hanem nyújtja feléd a kezét, Ragadd meg, és soha ne félj Jobbá válni, énekelni, kiabálni Vagy teljesen megváltozni! Az utolsó Lázadó Az utolsó Lázadó

10 SZEGET SZEGGEL 10 Álom Szerinted léteznek csodák? Létezik a jótündér, a beszélő aranyhal, vagy a furfangos ázsin? Lehetséges. És azon gondolkodtál már, hogy mi történne, ha megjelenne előtted valamelyik? Nekem megjelent egy nap álmomban. Gyönyörű, napsütéses délutánt álmodtam. Egy téren ültem, ahol az emberek jöttek-mentek körülöttem, és közben az arcukat figyeltem. Szerelmes párok, ideges, aktatáskás emberek, családok, barátok, barátnők, bicikliző kisgyerekek zsongtak a téren. Senki sem foglalkozott a padon ülő, magányos lánnyal, vagyis velem. Kivétel egy ember. A mellettem ülő, kopaszodó, pocakos, öreg bácsika fürkészve nézett engem és mosolygott. Én barátságosan visszamosolyogtam, és éppen indulni készültem, amikor megszólalt: - Várj egy percet, bogaram! Ha hiszed, ha nem, én egy csillag vagyok. Egy kívánságcsillag. Azért vagyok itt, hogy teljesítsem egy, de csakis egy kívánságod. Bármit kérhetsz, megkapod. - Miért pont az enyémet? - Minden évben lejövünk mi, kívánságcsillagok ide, hogy egy ember legvágyottabb kívánságát teljesítsük. A leglehetetlenebb dolgokat is végrehajtjuk, képesek vagyunk rá. Csak rajta! Nem átverés! Kívánj! - Akármit? A válasz egy bólintás és egy ragyogó mosoly volt. Elgondolkoztam. Egy kívánsággal mit kérhetek? Pénzt, csillogást, hírnevet? Távol áll tőlem. Pedig tudtam, hogy önzően is viselkedhetnék, de mégsem tettem. Bár minden ember a saját érdekeit nézi elsőként. Inkább nézzük a világ érdekeit! Világbéke? Nagy szó. Mindenki erről beszél. De azzal csak a kívánságomat pocsékolnám el, mivel mindig volt és lesz is háború. Halhatatlanság az egész világnak? Első ellenérv: túlnépesedés. Második ellenérv: valaki előbb vagy utóbb beleunna a hosszú életbe. Természeti katasztrófák eltörlése? Csinálna akkor az ember. A szegényeket juttassam pénzhez? Valaki úgyis csődbe jutna. A hajléktalanoknak adjak házat? Valaki úgyis eljátszaná kártyán. Segítsek az éhezőknek? Előbb vagy utóbb minden föld terméketlenné válna. Állítsam helyre az ózonlyukakat? Erre két szót mondok: gyárak, autók. A világ miniszterelnökeit is megváltoztathatnám, hogy ők állítsák helyre a világot, de úgyis más kerül a helyükbe. A bácsika csak mosolygott, s nem szólt egy szót sem. - Mit tegyek? tettem fel magamban a kérdést. Mindenre volt valami kifogásom, de én akkor is szerettem volna örömet okozni. A nagy gondolkodásból arra riadtam fel, hogy egy öt év körüli kislány elesett biciklivel előttem. Odamentem, felállítottam, és adtam neki egy zsebkendőt. Utána visszamentem a csillag mellett lévő csomagomhoz, amiben szerencsére találtam egy szelet csokit. Odaadtam a kislánynak, megsimogattam a fejét és visszaküldtem az anyukájához. Ekkor rájöttem, mit kérek. - Semmit. - Parancsolsz? nézett rám csodálkozva a kívánságcsillagom. - Semmit, aminek értéke vagy következménye lenne. Annyit szeretnék magától, hogy menjen vissza a társaihoz, és mondja el nekik, hogy volt egy bolond, aki visszautasította az ajánlatot. - Akkor én kérek tőled valamit. Pontosabban három dolgot. Legyél mindig ilyen segítőkész, amilyen most vagy! Maradj kedves, és légy örökké boldog! És végül köszönöm. Eddig mindenki csak saját magának kért pénzt, szerencsét, boldogságot. Te megmutattad, hogy nem minden ember önző. Megnyugtattál affelől, hogy legalább egy olyan ember van ezen a bolygón, akinek nem saját maga az első. Ezért én magam fogok gondoskodni arról, hogy jó sorsod legyen egész életedben.

11 SZEGET SZEGGEL 11 - Nem, köszönöm szépen. Erről én is tudok gondoskodni. Viszlát! Örülök, hogy találkoztunk! Mikor felébredtem, csodálatos érzésem támadt. Úgy éreztem, mintha seregnyien vigyáznának lépteimre. Felmosolyogtam az égre, és tudtam, hogy szép nap elébe nézek. Viccek Csemer Andrea A szőke csaj megy a városban kocsival. Elér a piroshoz. Kiszáll, odarohan az előtte álló teherautóhoz, és bekopog az ablakon. - Szia, Kata vagyok, és azt akarom mondani, hogy potyog a rakományod. A sofőr felhúzza az ablakot és megy tovább. Következő pirosnál a szöszi megint odafut, és bekopog. A sofőr most már ingerültebben húzza le az ablakot. - Szia, Kata vagyok, és azt akarom mondani, hogy potyog a rakományod. Oda se neki! A sofőr megy tovább. Elérnek a harmadik piroshoz, megállnak, szöszi rohan és bekopog. - Szia, Kata vagyok, és azt aka... - Szia, Zoli vagyok, és az utat sózom!! A szőke nő automata mosógépet kap a férjétől. Nagyon boldog, mindjárt nekilát kipróbálni. Gyorsan levetkőzik és elkezdi berakni a ruhát. Amikor hazaér a férj, döbbenten látja, hogy a felesége meztelenül áll a mosógép mellett. - Drágám!! Te miért vagy meztelen? - Mert a használati utasítás szerint az első programot ruha nélkül kell indítani. Kevesen tudják, de a vécéülőkét egy szőke hajszínű tudós találta fel még a XVI. században. Később egy ír feltaláló módosított rajta, vágott egy lyukat a közepébe... Egy vak férfi bemegy a kocsmába, leül a pultnál egy székre. Kitapogatja a mellette ülő embert és kérdezi tőle: - Akar hallani egy szőke viccet? Mire az így felel: - Ide figyeljen, én is szőke vagyok. Itt áll mögöttem egy százhúsz kilós birkózó barátom, ő is szőke. A kocsmáros is szőke. És van itt még két nagydarab fickó a pultnál, mindketten szőkék. Biztos, hogy el akarja mondani nekünk azt a viccet? - Inkább nem. Nem akarom ötször elmagyarázni. Szőke nő installálja a Windows-t. Megjelenik egy felirat: "Kérem, tegye be a harmadik lemezt!" Mire a szőke nő: - Hogyan?! Már a második is alig fért bele! Megkérdezik a szőkét, a barnát, és a vöröset: - Ha lehetősége lenne egy űrutazásra, Ön hová szeretne menni? - Én a Marsra. - mondja a vörös. - Én a Holdra. - mondja a barna. - Én a Napra. - mondja a szőke. - Dehát ott megsül, hölgyem! - Akkor menjünk éjjel! Gyűjtötte: Remenyik István

12 SZEGET SZEGGEL 12 Impresszum: Kiadja: Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium Felelős kiadó: Gönczi Sándor igazgató Főszerkesztő: Hevesi Mónika Bartók Brigitta Hevesi Mónika Remenyik István Bak Bettina Cikkek: Tördelőszerkesztő: Bartók Brigitta Felelős szerkesztő: Barta Ilona

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Ő is móriczos diák volt

Ő is móriczos diák volt Ő is móriczos diák volt 107 Az idén évkönyvünk vendége Gryllus Dorka színésznő, aki 1987 és 1991 között volt iskolánk diákja. Vöröslő arccal, zihálva rohantam be egy magyar népmese címére hallgató pesti

Részletesebben

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. Dezső Ilona Anna: Máglya (50x40 cm, vászon, olaj zsűrizett) A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA SZERETET és SZEX Szex nélkül lehet élni, de szeretet nélkül nem. (Dobrosi

Részletesebben

Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET

Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET Horváth Szabolcs Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET Lenni Egy kis tréning sosem árthat meg, Így egy rossz papíron nevezlek, Téged, kit oly nagyon kedvellek, S el nem engedlek. De látod, így néz ki szobám,

Részletesebben

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA

TEST IZ MAĐARSKOG JEZIKA Student's name : E-mail: Test štampajte i skeniranog ga vratite na e-mail office@centarzaedukaciju.com U slučaju da nemate tehničke mogućnosti, prihvata se i da na datu e-mail adresu pošaljete odgovore

Részletesebben

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás

Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás Beszédpanelek és mintadialógusok - Ne izgulj, menni / sikerülni fog! - Ne butáskodj, menni / sikerülni fog! - Ne hülyéskedj, menni / sikerülni fog! - Ne félj,

Részletesebben

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV A kötet gondozásában közremûködött a Feldmár Intézet. A Feldmár Intézet szellemi mûhely, amely a filozófia, az etika és az interperszonális fenomenológia eszközeivel

Részletesebben

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright Az Igazi Ajándék Máté és a sárkány Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright 2011-2013 www.tablacska.hu 1 Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyen is túl,

Részletesebben

A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,

A mi fánk. Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és

Részletesebben

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. A tanító néni kedves mosolya bátorított minket, az első "o" betűnél még ő

Részletesebben

Kolbász dűlő FOTÓ: SZÁSZ NORBERT SZÖVEG: PÁSZTOR MÁTÉ

Kolbász dűlő FOTÓ: SZÁSZ NORBERT SZÖVEG: PÁSZTOR MÁTÉ Kolbász dűlő FOTÓ: SZÁSZ NORBERT SZÖVEG: PÁSZTOR MÁTÉ Kérdezhetném, hogy ha nincs tüzelőjük, miért nem aprítják fel a kertben kidőlt fát. Persze azt is kérdezhetném, milyen 24-48-ban dolgozni, 2-3 órát

Részletesebben

A boldogság benned van

A boldogság benned van Halász Emese A boldogság benned van 50 lépés a boldogság felé Előszó Kedves Olvasó! Levelem hozzád, azzal kezdeném, hogy el kell mondanom pár dolgot Neked! Nagyszerű híreim vannak ugyanis. Képzeld, a boldogság

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/ A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen. Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez volt bánata. Hajnalban

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

11 Mindig van két lehetőség. Vagy nincs. Kacs RETTEGJETEK ÉRETTSÉGIZŐK A cikk szerzője, Kercsó Katalin búcsúbeszéde a ballagási ünnepségen. A ballagók névsorát megtalálod az utolsó oldalon! Most ezzel

Részletesebben

Duna utca. családvers

Duna utca. családvers Terék Anna Duna utca családvers és lehet, én mégiscsak a Duna utcában voltam egész életemben a legboldogabb. öten laktunk két szobában, s apám sosem tudta nyugodtan megcsókolni anyámat, mi néztük őket

Részletesebben

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.

Részletesebben

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. Dezső Ilona Anna: Élet - Halál (90x70 cm, vászon, olaj) A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA ÉLET és HALÁL Az élet a halál kistestvére. (Dobrosi Andrea) Az életre

Részletesebben

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1.

FARKAS KATALIN. Félvér Tigris. Derna krónikák 1. FARKAS KATALIN Félvér Tigris Derna krónikák 1. 1. Meglepetés A mai napom is ugyanúgy kezdődött, mint minden hétköznapom. Kicsit morcosan keltem fel, unottan ettem meg a reggelit, lassan öltöztem fel és

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT Szent Claret Mária Antal (1807 1870) gondolatai alapján Szeretett gyermekem! Látogass meg engem gyakran az Oltáriszentségben! Nem szükséges hosszasan maradnod és sokat

Részletesebben

PINTÉR LAJOS VERSEI NÉGYSOROS

PINTÉR LAJOS VERSEI NÉGYSOROS PINTÉR LAJOS VERSEI NÉGYSOROS A kosár körtéért lel őtt cigányasszony én vagyok. A lezsidózott költ ő én vagyok. A háborúk t űzvonalába rúgdalt parasztbaka én vagyok. A vérző seb a világ arcán én vagyok,

Részletesebben

Tavaszváró. A tartalomból. Nem szeretem ezt a telet, Ennél szebb a kikelet. Minek tűrjem a hideget, Ha hógolyózni nem lehet.

Tavaszváró. A tartalomból. Nem szeretem ezt a telet, Ennél szebb a kikelet. Minek tűrjem a hideget, Ha hógolyózni nem lehet. Apáczai Nevelési és ÁMK 1. Sz. Ált. Iskola 2005. év tavaszi kiadás Tavaszváró Nem szeretem ezt a telet, Ennél szebb a kikelet. Minek tűrjem a hideget, Ha hógolyózni nem lehet. Fáznak szegény madarak, A

Részletesebben

folyton felesel Furfangos Fruzsi Bé Megszeretteti az olvasást a gyerekekkel. Publishers Weekly

folyton felesel Furfangos Fruzsi Bé Megszeretteti az olvasást a gyerekekkel. Publishers Weekly Furfangos Fruzsi Bé folyton felesel OLVASNI JÓ! 6 Megszeretteti az olvasást a gyerekekkel. Publishers Weekly Furfangos Fruzsi Bé folyton felesel 1 Furfangos Fruzsi Bé folyton felesel Könyvmolyképző Kiadó

Részletesebben

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz. Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha

Részletesebben

A CSALÁD. Következzen tehát a család:

A CSALÁD. Következzen tehát a család: A CSALÁD 2013. február. Eljutottam végre ide is - hogy összeismertessem a rokonokat. A több ezernyi kép közül majdnem mindegyik régi Aputól származik, az újak túlnyomó része pedig tőlem. Igyekeztem őket

Részletesebben

Az első lépés a csúcshódításhoz

Az első lépés a csúcshódításhoz Az első lépés a csúcshódításhoz Akinek nincs célja, arra van kárhoztatva, hogy annak dolgozzon, akinek van. kattints az alábbi lehetőségekre a navigáláshoz: [Szupernő Program honlap] [Tartalomjegyzék]

Részletesebben

MagyarOK A2+ munkalapok 1

MagyarOK A2+ munkalapok 1 1. Ismerkedünk munkalap / Kérdés Válasz 1. Jól hallom, hogy nem vagy magyar? Jól hallom, hogy nem magyar? 2. Hol dolgozol? Hol dolgozik? 3. Hol élsz? Hol él? 4. Mivel foglalkozol / foglalkozik? Milyen

Részletesebben

Nőnapi köszöntő (legfeljebb 10 pont)

Nőnapi köszöntő (legfeljebb 10 pont) Nőnapi köszöntő (legfeljebb 10 pont) Írjatok tréfás nőnapi köszöntőverset a földgáziparban dolgozó hölgyeknek úgy, hogy az alábbi szavakból legalább 4 szerepeljen benne! plankton, odorál, hexán, nyomás,

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

Levelező Klub FELFEDEZŐK 1. 1. LECKE

Levelező Klub FELFEDEZŐK 1. 1. LECKE Levelező Klub FELFEDEZŐK 1. 1. LECKE 1. rész Kedves Barátunk! Gondolkoztál már azon, milyen lehet Isten? Isten annyira hatalmas, annyira csodálatos, hogy soha nem tudhatunk meg mindent róla. Isten azonban

Részletesebben

ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam

ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam Szerelmes versfüzér 1. Nyolcvan sor a fáról, amire rádőlnél Ha most rádőlsz arra a fára, Ki fog dőlni és pont telibe talál- Na. Én állok a fa másik oldalán Pont

Részletesebben

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent?

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent? Suhai György 1. oldal 2000.11.24. Gen. 2:1-3. A szombatnap elrendelése Fő kérdés: Mire adta nekünk Isten a nyugodalom napját? Hogyan élhetünk vele helyesen? Az itt leírtak tulajdonképpen egy, a nyugodalom

Részletesebben

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB Török Fanni A 2004-ben alapított díj másik díjazottja 2008-ban lett Medgyaszay-díjas. A középiskolai évek után ezek történtek vele: Érettségi után a Budapesti Gazdasági Főiskolára jelentkeztem a külkereskedelmi

Részletesebben

Az aranykezű nagyapám

Az aranykezű nagyapám Őseink nyomában területi honismereti pályázat 2016 II. Családban maradt Az aranykezű nagyapám Készítette: Magó Réka Felkészítő tanár: Katonáné Hajdu Ilona 8.a osztályos tanuló Thurzóné Mustos Ildikó Balassi

Részletesebben

Szerző: Horváth-Lukács Judit

Szerző: Horváth-Lukács Judit Örömteli családi ünnepségre készülünk! Bendegúz, legidősebb unokám, 6. születésnapja lesz a vasárnap. A szülinapi torta kapcsán jutottak eszembe a következő gondolatok. Kedves Olvasóm! Hadd meséljek el

Részletesebben

Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát!

Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát! Szia Kedves Elsős! Ugye ismersz? Én vagyok BÖLCS BAGOLY! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát! 3 4. Játsszunk

Részletesebben

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat!

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat! nyelv: A nyelv arra való, hogy el tudjuk mondani másoknak, amit gondolunk, és mások gondolatait meg tudjuk érteni. Nagyon régen alakult ki, és folyamatosan változik. A nyelv részei: a hangok, a szavak,

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

Majoros Mirella: Legyetek nők, ha tudtok

Majoros Mirella: Legyetek nők, ha tudtok Majoros Mirella: Legyetek nők, ha tudtok Majoros Mirella Legyetek nők, ha tudtok (Részlet) A szerelem misztérium a szex-szenvedély is az arról van szó mi férfiak, férfiak maradjunk, és nők a nők szabadok,

Részletesebben

És ne feledjük: a boldogság csak akkor igazi, ha meg tudjuk azt osztani másokkal is!

És ne feledjük: a boldogság csak akkor igazi, ha meg tudjuk azt osztani másokkal is! Bár mindannyiunk számára kicsit mást jelent a boldogság, mégis azt kutatjuk minden pillanatban, és ha elértük, szeretnénk megtartani. Néha egy apró dolog is elég ahhoz, hogy boldognak érezzük magunkat:

Részletesebben

Tizennegyedik lecke. nálam

Tizennegyedik lecke. nálam Tizennegyedik lecke Vendégségben Péter: Szeretettel üdvözöllek benneteket nálam. A kabátokat itt hagyhatjátok az előszobában. Juszuf: Köszönjük szépen. Ezt a kis bort neked hoztuk. Le kell venni a cipőt?

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból? Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk

Részletesebben

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez A fekete özvegy levele a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez Tisztelt Főszerkesztő Úr! Karácsony szent ünnepére megvásároltam az Ön beosztottjának, Grendel Lajos úrnak, leendő férjem egykori barátjának

Részletesebben

Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám:

Jelentkezési lap NÉV. Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: Jelentkezési lap.. NÉV Lakcím:. Iskola:... Osztály:. E-mail cím:... Telefonszám: 1. Feladat Életrajz Beck Andrea 1977-ben született.. Diplomát szerzett kommunikációs, majd területen. Első könyve, A Titoktündér

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló University of West Bohemia

Erasmus élménybeszámoló University of West Bohemia Erasmus élménybeszámoló University of West Bohemia Rick Mónika Kereskedelem és marketing alapszak Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar A 2018/2019 tanév őszi félévét a pilseni University of West

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Írnod kell kislányom, erre születtél! Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Tudom Édes, írnom kellene, de bajban vagyok. Talán azt a témát kéne papírra vetnem, amit

Részletesebben

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Channának.

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Channának. Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Channának. 1 2 Nagyon régen, mielőtt megszülettél, 'Abdu'lBahá ellátogatott Amerikába. Az utazás alatt Amerikában

Részletesebben

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999

Részletesebben

A Teremtés Negyedik könyv

A Teremtés Negyedik könyv Vlagyimir Megre A Teremtés Negyedik könyv 2008 A KERÍTÉS Na, hát legelőször is, ugye, legelőször természetesen be kell a telket keríteni. Mert amikor az építkezéshez szükséges anyagokat kezdi az ember

Részletesebben

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása Gratulálok a döntésedhez! Kalló Melinda vagyok és üdvözöllek az első leckén! Ez egy kicsit rendhagyó tanítás lesz,

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam, 1. szám Május, Június Akarod hallani a jó hírt? Eljött hozzám még bűnben éltem Eljött hozzám még bűnben éltem, s romokban elhevert az életem, most már megtértem

Részletesebben

Max Lucado: Értékes vagy

Max Lucado: Értékes vagy Max Lucado: Értékes vagy A foltmanók kicsi, fából készült emberkék voltak. Mindannyian Éli fafaragómester keze alól kerültek ki. A mester műhelye messze fent a hegyen állt, ahonnan szép kilátás nyílt a

Részletesebben

Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat

Tegezés, magázás. Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Tegezés, magázás 1 ) Alapszabályok Tegeződés: a beszélgetőpartnerünknek azt mondjuk, hogy te. Tegezünk: barátokat családtagokat gyerekeket és (legtöbbször) kollégákat Magázódás: a beszélgetőpartnerünknek

Részletesebben

Biciklizéseink Mahlerrel

Biciklizéseink Mahlerrel Biciklizéseink Mahlerrel Aaron Blumm-mal és Orcsik Rolanddal Mikola Gyöngyi beszélget 76 Jó estét kívánok! Két író van a színpadon, de én meg sem kíséreltem közös pontokat keresni a könyveikben, részben

Részletesebben

Kérdés : Az erdő minden fája olyan egyforma, nem tudod merre mentek. Helyben maradsz, vagy elindulsz egy irányba? Merre? Jön valaki segíteni?

Kérdés : Az erdő minden fája olyan egyforma, nem tudod merre mentek. Helyben maradsz, vagy elindulsz egy irányba? Merre? Jön valaki segíteni? Szituáció Kirándulsz a barátaiddal. A társaid sietnek, de te lemaradsz, hogy könnyíts magadon. Elindulsz vissza az ösvényre, de a többiek elmentek, már nem látod őket. Nem hallod őket, nem látod, nem is

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb

Részletesebben

Az egyetemi főépület, Münster - saját fénykép

Az egyetemi főépület, Münster - saját fénykép Az augusztust és szeptember első két hetét töltöttem otthon. Szeptember 16.-án utaztam a németországi Münsterbe. A szálláskeresés itt már nehezebb, a mi felelősségünk, nem kapunk benne túl sok segítséget.

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva Olcsó krumpli Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva ment ajtót nyitni. Nagy örömére, az édesanyja állt az ajtó előtt. Anyukám, de jó, hogy jössz. Alig állok a lábamon, olyan álmos vagyok. Kislányom! Csak

Részletesebben

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van.

Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. A gyermekek Pataky Zsófia vagyok, 14 éves. A legnagyobb gyerek a családban. Két testvérem van. Pontosan 6 évvel ezelőtt, karácsonykor (amikor én 8 éves voltam a húgom pedig 5) kaptam a világ legszebb ajándékát.

Részletesebben

Elmúlt idők levelezése

Elmúlt idők levelezése Elmúlt idők levelezése (folytatás) A következő században a XVII.-ben leveleink kifejezésmódja cifrábbá, díszesebbé válik. Hogyha ritka volt is az olyan hosszadalmas köszöntő, mint a Zrínyi Katáé, most

Részletesebben

A debrői kertek alatt (gyermekjáték / Heves vm.) A kazári piacon Bábi, Bábi, de beteg (gyermekjáték)... 2

A debrői kertek alatt (gyermekjáték / Heves vm.) A kazári piacon Bábi, Bábi, de beteg (gyermekjáték)... 2 Tartalom A debrői kertek alatt (gyermekjáték / Heves vm.)... 2 A kazári piacon... 2 Bábi, Bábi, de beteg (gyermekjáték)... 2 Búbb bújj zöld ág (magyar népdal)... 2 Elfogyott a krumplileves... 3 Elvesztettem

Részletesebben

Furfangos Fruzsi Bé. és a borzasztó büdi busz

Furfangos Fruzsi Bé. és a borzasztó büdi busz Furfangos Fruzsi Bé és a borzasztó büdi busz Könyvmolyképző Kiadó Szeged, 2013 3 Tartalomjegyzék 1. fejezet: A Néni 7 2. fejezet: Milyen az, ha összeszorul a gyomrod? 15 3. fejezet: A borzasztó büdi busz

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

GYÁSZJELENTÉS GYÁSZJELENTÉS. Dr. Varga Ferenc emlékére. Kedves Feri! 1 / 5

GYÁSZJELENTÉS GYÁSZJELENTÉS. Dr. Varga Ferenc emlékére. Kedves Feri! 1 / 5 Mély fájdalommal és tisztelettel Dr. Varga adózva Ferenc tudatjuk,, a hogy Magyar Kórházszövetség többszörös volt elnöke, a A Kórházszövetség saját halottjának tekinti, tiszteletére és emlékére szánja

Részletesebben

2. nap 2014.05.07. Szerda

2. nap 2014.05.07. Szerda 2. nap 2014.05.07. Szerda Az előző napi hosszú út után nem túl frissen ébredtünk a második nap reggelén, de a finom reggeli és a tartalmas útvonal lelkesítőleg hatott mindenkire. - Irány Parajd! hangzott

Részletesebben

ZIGÓTA MEGPRÓBÁLJA BEMUTATNI A CSALÁDJÁT. A nevem Vigóta. Befenyő Vigóta. Pöfe vagyok és nagyfogú, de ev a könyv nem rólam fól, hanem a faládomról.

ZIGÓTA MEGPRÓBÁLJA BEMUTATNI A CSALÁDJÁT. A nevem Vigóta. Befenyő Vigóta. Pöfe vagyok és nagyfogú, de ev a könyv nem rólam fól, hanem a faládomról. ZIGÓTA MEGPRÓBÁLJA BEMUTATNI A CSALÁDJÁT A nevem Vigóta. Befenyő Vigóta. Pöfe vagyok és nagyfogú, de ev a könyv nem rólam fól, hanem a faládomról. 3 ZIGÓTA MEGPRÓBÁLJA BEMUTATNI A CSALÁDJÁT Ő av apukám,

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

Az Istentől származó élet

Az Istentől származó élet Az Istentől származó élet Előszőr is mi az élet? Sokan próbálták deffiniálni, különféle kulturális, tudományos vagy vallási nézőpontokból is. A tudomány mivel a fő forrása a megfigyelés és az információ

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

A szomorú királykisasszony. Feldolgozta: BRÉDA SZILVIA

A szomorú királykisasszony. Feldolgozta: BRÉDA SZILVIA A szomorú királykisasszony Feldolgozta: BRÉDA SZILVIA 119 120 A mese Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörűséges szép leánya, aki soha el nem mosolyodott, mindig

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Orbán János Dénes. Irodalomra hívó szó

Orbán János Dénes. Irodalomra hívó szó Orbán János Dénes Irodalomra hívó szó Nyíltan és bátran kiáltom ki ezt a végső célunkat. Minden hátsó gondolat nélkül, őszintén. És hiszem, hogy ott lappang ez az akarás mindnyájunk lelkében, akik tisztán

Részletesebben

A birtokos szerkezet

A birtokos szerkezet A birtokos szerkezet Ha kérdése van, használja nonstop segélyvonalunkat: www.magyarora.com/grammar/birtokos_tablazat.pdf 1 ) Lássunk munkához Kezdjük megint a novellával Húzza alá a példákban az egyes

Részletesebben

Mándy Iván. Robin Hood

Mándy Iván. Robin Hood Mándy Iván Robin Hood Mándy Iván Robin Hood 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Mándy Iván jogutódja A király vadászai Nem, hát Robin Hood nem is tudott szebbet elképzelni, mint egy ilyen gyönyörű erdőben barangolni!

Részletesebben

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum HAT-18-02-0074 2019. június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum Egy vérből valók vagyunk - Testvériskolák diákjai közötti kapcsolaterősítés Beszámoló az erdélyi diákok magyarországi újáról Hazafele úton

Részletesebben

AMANDA ÉS A HERCEGN 1. SZÖVEGRÉSZ

AMANDA ÉS A HERCEGN 1. SZÖVEGRÉSZ 1. SZÖVEGRÉSZ AMANDA ÉS A HERCEGN Összefoglalás: Léocadia halála óta vigasztalhatatlan a Herceg, aki szerelmes volt belé. A Hercegn, a Herceg nagynénje a Réséda Kisasszonyok nev boltban találkozott egy

Részletesebben

Mi az, hogy reméled? Nem t om, nincs túl nagy praxisom, még sohasem fogyasztottak el erdei manók. Pedig anyám sokszor mondta, hogy vigyen el a manó,

Mi az, hogy reméled? Nem t om, nincs túl nagy praxisom, még sohasem fogyasztottak el erdei manók. Pedig anyám sokszor mondta, hogy vigyen el a manó, Manó úr Hát, ha éppen tudni akarod, arról a magas hegyről származom mondta, mielőtt bármit is kérdezhettem volna. Hogy miért jöttem le erre az alacsonyabb hegyre? folytatta, még mindig kérdés nélkül nos,

Részletesebben

Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget.

Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget. 5 PERCES MENEDZSMENT TANFOLYAM 1. lecke Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget. A feleség gyorsan maga köré csavar egy törölközőt, és

Részletesebben

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY Néha fel kell adnunk az elveinket, hogy megélhessük az álmainkat Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY - részlet - Szakmai konzultáns: dr. Almási Krisztina Borító és tördelés: White Noise Team ISBN 978-963-12-4568-4

Részletesebben

Dugonics András Piarista Gimnázium. Évkönyv

Dugonics András Piarista Gimnázium. Évkönyv Dugonics András Piarista Gimnázium Évkönyv 2010 2011 Dugonics András Piarista Gimnázium, Szakközépiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium ÉVKÖNYV a 2010-2011. tanévről az iskola alapításának

Részletesebben

,,Tele vagyunk fiatallal,,

,,Tele vagyunk fiatallal,, t a v a s z t ó l õ s z i g,,tele vagyunk fiatallal,, Vakáció, szabadidõ: mindannyiunk iskolája! A nyári, a családi, közösségi idõtöltés, a táborok, minden, ami nem az iskolában, nem a televízióban, nem

Részletesebben

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 ŐRZÖM AZ ÁLMODAT 5 AZ IGAZ SZERETET 5 MA EGY VERSEM KAPCSÁN 6 BIZONY! 7 A HÁRSFAILLATÚ ESTÉKEN 7 A MI VERSÜNK

Részletesebben

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest!

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Szia! A Faipari Tudományos Alapítvány saját profiljába vágó önkéntes programot indított ZuzmóKa néven. Az egy éven át tartó rendezvénysorozat önkéntesek

Részletesebben

USTRON. Nemzetközi diákkonferencia 2009

USTRON. Nemzetközi diákkonferencia 2009 USTRON Nemzetközi diákkonferencia 2009 Hogyan jutottunk ki Ustronba? Újbuda önkormányzatának egyebek között egy lengyel várossal, Ustronnal is testvérvárosi kapcsolata van. Ustron néhány évente nemzetközi

Részletesebben

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak.

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak. Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak. 1 2 'Abdu'l-Bahá sok évet töltött a Szentföldön, Akkó városában. Éveken keresztül fogoly volt, és

Részletesebben

Útinapló Együtt Európában HAT

Útinapló Együtt Európában HAT Útinapló Együtt Európában HAT-15-07-0110 2016. május 27-én indultunk Felvidékre, Rimaszombatra, hogy a Kereskedelmi Magán Szakközépiskola diákjaival közösen megvalósítsuk projektünket. Az előkészítő foglalkozásokon

Részletesebben

ANDALÚZIAI SZERENÁD. SuSANNA AgoStINo

ANDALÚZIAI SZERENÁD. SuSANNA AgoStINo ANDALÚZIAI SZERENÁD SuSANNA AgoStINo 1. fejezet Éjszaka eleredt a hó, és reggelre már vastagon ellepte az Alpok téli üdülőhelyeit. A sűrű hópelyhek között a hegycsúcsok körvonalai elmosódtak, és a táj

Részletesebben

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan

Részletesebben

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET Keresztút Ha jó emberekkel találkozol, megtapasztalod, milyen jó, ha szeretnek. Kérdezted már egyszer is magadtól: honnan ez a szeretet? Mi, emberek ezt nem az utcán találtuk valahol vagy a kereskedőnél

Részletesebben