Hogy mindenkinek jó legyen

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hogy mindenkinek jó legyen"

Átírás

1 Hogy mindenkinek jó legyen Vodafone Magyarország Vállalati Felelősség Jelentés 2010/2011

2 Elnöki köszöntő Az emberek az év végén nem csak azzal szoktak számot vetni, hogy az év folyamán helyes döntéseket hoztak-e, hanem azzal is, hogy összességében jól érezhetik-e magukat a bőrükben. Valójában az üzleti vállalkozásoknál sincs ez másként: mindig oda kell figyelni arra, hogy a tisztán üzleti céljainkon túl eleget teszünk-e annak a küldetésünknek, hogy jobb világot teremtsünk, és hogy észrevegyük magunk körül a társadalmi problémákat és a rászorulókat. Igazán büszke vagyok, hogy a gazdasági válság ellenére a Vodafone társadalmi programokra elkülönített forrásai csoportszinten és Magyarországon sem csökkentek. Elkötelezettségünket nem csak a hátránnyal élők megsegítésére szolgáló forintok hitelesítik, hanem az az igyekezetünk is, melynek során vállalatunk minden szintjén törekszünk a munkatársakat a problémák kezelésébe bevonni. Egyrészt önkéntesként maguk is egy-egy fontos társadalmi projekt mellé állhatnak. Másrészt a Vodafone technológiai és kreatív tudását felhasználva olyan eszközöket találhatunk ki és oszthatunk meg másokkal, melyek a hátránnyal élők előtt tornyosuló akadályok lebontásában segítenek ben mindkét területen sokat léptünk előre. Nagyon jó érzés volt olyan civil szervezetekkel együtt dolgozni, melyek támogatásunkkal fantasztikus eredményeket produkálva bontakozhattak ki. Ebben a Főállású Angyal programunknak kiemelt szerep jutott. Külön öröm, hogy ez a csoportszinten is sikeres program mintaprojektté vált mindazon vállalatok számára, melyek fontosnak tartják a társadalmi felelősségvállalás ügyét. Dr. Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke 2

3 Tartalom A Vállalati Felelősség Jelentés célja A fenntarthatóság filozófiája és gyakorlata a Vodafone-nál... 5 A vállalat és környezete... 9 Érintetti csoportok Civil szervezetek Oktatási intézmények Munkatársak Kormányzati szervek, országos, regionális és helyi hatóságok Közösség Partnerségi kapcsolatok Oktatás Biztonság Közösség Fenntarthatóság a számok és trendek tükrében Irányítás és HR Környezetvédelem Eredmények és felelős üzleti működés Díjak és elismerések Szervezeti tagságok A Vodafone Magyarország szervezeti működéséről bővebben A jelentés legfontosabb jellemzői GRI Index

4 A Vállalati Felelősség Jelentés célja A Vodafone Magyarország (a későbbiekben: Vodafone) meg van győződve arról, hogy egy vállalat hosszú távú sikere szorosan összefügg azzal, hogy mennyire gondolkodik felelősen arról a társadalmi környezetről, amelynek működését termékeivel, szolgáltatásaival segíteni szeretné. Szintén a vállalati siker egyik lényeges feltétele, hogy hogyan viszonyul azokhoz az érintetti csoportokhoz, melyekkel tevékenysége során kapcsolatba kerül. Mivel egy vállalat célja nem lehet más, mint közreműködni egy jobb világ létrehozásában, alapvető, hogy pontosan ismerje működésének a saját munkavállalóira, az üzleti környezetére és a társadalomra kifejtett hatásait, és megfelelően kezelni is tudja azokat. Üzleti gondolkodás és tervezés, vállalati felelősségvállalás, valamint felelős vállalati kommunikáció ezért nem is létezhetnek egymás nélkül. Az alábbi jelentés célja, hogy átfogóan és érthetően beszámoljon a Vodafone ez irányú tevékenységéről. A Vodafone megalapítása óta elkötelezett a társadalmi programok iránt. Az üzleti eredményére is kiható gazdasági válság, valamint a szektort sújtó telekommunikációs adó ellenére a Vodafone nem csökkentette aktivitását ezen a területen. Sőt, a vállalat ezekben a társadalom széles rétegeit is súlyosan érintő időkben még fokozottabban figyel a felelős vállalati működésre. A Vodafone 2010-ben készítette el új Vállalati Felelősség (CR, Corporate Responsibility) stratégiáját, mely igazodik a csoportszintű fejlődési irányokhoz, ugyanakkor a korábbiaknál még egyértelműbben definiálja azokat a fókuszterületeket, melyekre az akciótervek a következő években koncentrálnak. A Vodafone társadalmi programjai három pillérre épülnek. Ezek a közösségek segítését, a hátrányos helyzetűek oktatását és az emberek biztonságának növelését célozzák. A Vodafone arra törekszik, hogy mind a céget körülvevő közösségek, mind az ország, mind pedig a vállalat számára komoly hozzáadott értékkel rendelkező projekteket valósítson meg, és amelyekben legfontosabb értékeivel: munkatársaival és azok szakértelmével vesz részt. A Vodafone a rászoruló közösségek támogatásával jó példát szolgáltat arra, hogy hogyan lehet a legmodernebb technológiai eredményeket innovatív módon fontos társadalmi célok szolgálatába állítani. Az összefogás kiemelkedő példája, hogy a Vodafone - a telekommunikációs iparág többi vezető szereplőjével összefogva - segélyvonal révén alig egy hét alatt 130 millió forintot gyűjtött a vörösiszap károsultjainak megsegítésére. A programok sikeréhez a munkatársak mindazonáltal nem csupán szaktudásukkal járulnak hozzá: kreativitásukkal, munkabírásukkal, önkéntes munkájukkal ezernyi jelét adják annak, hogy maguk is elkötelezettek ezen 4

5 tevékenységek iránt. Büszkék arra, hogy a Vodafone ezeket a társadalmi programokat meghirdeti és a segítségükkel aktívan végigviszi. A vállalat felelős irányítása nem önmagáért való: ami a vállalatnak jó, az egyben a munkatársaknak és a társadalomnak is jó. A fenntarthatóság filozófiája és gyakorlata a Vodafone-nál A Vodafone fenntarthatósági filozófiája nem konjunktúrafüggő. A 2010-es év üzenete éppen ez: történhet bármi is a világban, a Vodafone mélyen elkötelezett a társadalmi céljainak megvalósítása, illetve társadalmi programjainak végrehajtása iránt februárjában a Vodafone Magyarország kapta a leggyorsabb mobil adathálózatnak járó címet. A telekommunikációs szektor vezető európai mérnöki irodájának tekintett P3 Communications mérése alapján ugyanis a hazai mobilszolgáltatók közül a Vodafone hálózatában regisztrálták a legnagyobb le- és feltöltési sebességet és a leggyorsabb webböngészést. Komoly elismerést vívott ki a Vodafone azokkal a fejlesztésekkel is, melyeket az Európai Uniós elnökséghez kapcsolódva végzett. A kiemelt elnökségi helyszínek a gödöllői Grassalkovichkastély és a budapesti Néprajzi Múzeum lefedésére a Vodafone jelentősen fokozta a mobilinternet beltéri sebességét, a delegációk pedig a belvárosi 4-5 csillagos hotelekben élvezhették a villámgyors mobilnetezés élményét. Magyarország elsőként, a budapesti Belvárosban létrehozott mobilinternetes szupersztrádája, a 21 megabites elméleti maximális letöltési sebességet nyújtó HSPA+ technológia is a magyar európai uniós tisztviselők és külföldi diplomaták rendelkezésére állt. 5

6 Rangos díjakat nyert a Vodafone ügyfélszolgálata 2010 novemberében. Mindhárom meghirdetett kategóriában aranyérmet szerzett, és ezzel a Best of Call Centers díjat is a vállalat érdemelte ki a GfK Hungária Piackutató Intézet által alapított versenyen. A felmérés speciálisan képzett telefonos próbavásárlók részvételével zajlott. Az értékelés során számos szempontot vettek figyelembe a GfK Hungária szakértői: figyelmet fordítottak többek között az általános ügyfélkezelésre így az automata rendszer érthetőségére, az ügyintézőhöz való eljutás sebességére, az ügyintézés hatékonyságára, az ügyintéző segítőkészségére és szakértelmére, a problémamegoldás hatékonyságára, ezen belül a beérkező panaszok rendezésének arányára és a problémás ügyfelek kezelésére, valamint az értékesítés támogatására is. A Vodafone mindhárom kategóriában, tehát az általános ügyfélkezelés, a problémamegoldás és az értékesítés területén is a legjobbnak bizonyult a távközlési ágazatban, ezért a három aranyérem mellett kiemelkedő teljesítményének elismeréseként a Best of Call Centers díjban is részesült. Mindezek mellett az Együtt a Minőségi Ügyfélkapcsolatokért díjat is átvehette, mellyel a Humán Erőforrás Alapítvány a Vodafone ügyfélkapcsolati területen végzett kiemelkedő szakmai munkájáért és az együttműködésért mondott köszönetet. A magyar telekommunikációs iparág legnagyobb hálózatfejlesztési projektjét jelentette be a Vodafone 2011 márciusában. A beruházás eredményeképpen az ország szinte minden lakosa számára elérhető lesz a Vodafone mobilinternet hálózata. A fejlesztés keretében lecserélik a 2G és bővítik a 3G hálózati elemeket, és további közel 400 bázisállomást építenek. Mindezzel a nagy sebességű mobilinternet hálózat lakossági lefedettsége is mintegy 99%-ra bővül. A leszakadó térségek érdekeit figyelembe véve első lépésben olyan területek fejlesztésére kerül sor, ahol korábban egyáltalán nem volt elérhető a nagy sebességű mobilinternet, sőt még a vezetékes internet sem minden esetben. Mivel az új bázisállomások és egyéb hálózati elemek a legkorszerűbb technológiát képviselik, a Vodafone hálózata nemcsak a mobilinternet sebessége és lefedettsége, hanem különlegesen alacsony energiafogyasztása révén is élenjáró lesz. 6

7 FŐ CÉLKITŰZÉS *Kommunikációs lehetőség biztosítása * Speciális termékek és szolgáltatások FÓKUSZTERÜLETEK * Oktatás * Közösség * Biztonság FELELŐS ÜZLETI GYAKORLATOK * Egészségügyi hatások * Beszerzés * Hálózat-fejlesztés * Munkahelyi biztonság ÉRTÉKVEZÉRELT VÁLLALATI KULTÚRA A Vodafone Csoport Vállalati Felelősség Stratégiája 2010/2011-ben A Vodafone magyarországi alapítása óta társadalmi programjainak a célcsoportjai kevéssé módosultak, a mai napig is a hátrányos helyzetűek, így az alacsony jövedelműek, fogyatékkal élők és hátrányosan megkülönböztetettek segítése a fő cél. Ám míg korábban nagyon sok, akár 40-60, főként jótékonysági jellegű CR-akció zajlott, melyekben a Vodafone pusztán adományozóként vett részt, a 2010/2011 üzleti évtől kezdve megkezdődött a hosszú távú eredményekre fókuszáló programok és stratégiai partnerek kiválasztása. Nagyon fontos, hogy a Vodafone-nál a 2010/2011 üzleti évtől vált gyakorlattá, hogy a cég kizárólag a stratégiai problémákra fókuszál, és akcióit stratégiai partnerekkel közösen hajtja végre. A korábbi szerteágazó és kevéssé fókuszált CR-tevékenység letisztult, és az oktatás közösség biztonság hármas területe áll a középpontban. Az is gyakorlattá vált, hogy az összes projektnek legyen kapcsolata az üzleti tevékenységgel: a projektek a kollégák szakértelmét, a Vodafone-ban felgyülemlett szaktudást használják, illetve más esetekben közvetlen Vodafone-os technológiatranszferrel működő projektekről van szó. 7

8 Az IT Business Leadership Award díját nyerte 2010 szeptemberében a Vodafone kis- és középvállalkozások számára tervezett teljes körű irodai kommunikációs megoldása, a SmartOffice. A megoldás egyszerre több helyiségben is lehetővé teszi a vezeték nélküli internet elérést. Amellett, hogy képes a mobil és vezetékes internetkapcsolat fogadására és megosztására, a vezetékes kapcsolat esetleges megszűnése esetén azonnal és fennakadás nélkül kapcsol át a mobilinternet használatára. Mindezeken túl további kiegészítő irodai eszközök is csatlakoztathatók hozzá, amit a megosztott hálózatot használók a beállított jogosultságoknak megfelelően érhetnek el. A készülék segítségével LAN porton keresztül egy időben több különböző számítógépen is lehetséges az internetezés, Wi-Fi-n pedig további számítógépek számára érhető el a világháló kábelek nélkül. Lehetőség van analóg telefonkészülék csatlakoztatására is, amely segítségével mobil hálózaton keresztül lehet hívásokat indítani és fogadni. A termék a hazai igényeknek megfelelően került a Vodafone Magyarország kínálatába annak érdekében, hogy segítse a magyar kis- és középvállalatok mobil kommunikációját és fokozza azok versenyképességét. A Vodafone legnagyobb szabású programja a Főállású Angyal projekt, amelynek keretében az Angyalok egy éven át a Vodafone finanszírozásában egy nemes ügyért dolgoznak. Bár a program nem magyar Vodafone-os találmány, de az, ahogy ma a cég az Angyalokat a Facebook segítségével a teljes transzparencia és széles társadalmi részvétel mellett kiválasztja, a magyar Vodafone fejlesztése. Ezt az eljárást ma már legjobb gyakorlatként a Vodafone-on belül és másutt is alkalmazzák. A Főállású Angyal nagy szerepet játszott abban, hogy a korábban bürokratikus és papírízű döntéshozatal megváltozzon, és mára valamennyi projekt lényegesen átláthatóbbá, egyszerűbbé és gyorsabbá váljon. Ezáltal javult a Vodafone cselekvőképességéről kialakított imázs is, amely így egy gyorsan reagáló, hatékony, a partnereivel jól együttműködő vállalatirányítást tükröz. A CR-szempontok érvényesítésére sokszor alacsonyabb szinten születnek javaslatok, amelyeknek nemcsak létrejötte, hanem megvalósítása is a munkatársak közös gondolkodásának eredménye. Ezt példázzák azok az ötletek, amelyek időközben nagyobb szabású CR-projektté értek, mint például az önkéntesség szerepe, vagy az olyan egyszerűnek látszó projektek, hogy miképp járhatunk el társadalmilag felelős módon, ha karácsonyi képeslapokat akarunk a partnereknek küldeni. A CR a vállalati kommunikációban is nagyon fontos szerepet kap: a Vodafone sokat tett például azért, hogy a közönség a vállalatot összekösse a háromszoros olimpiai bajnok férfi vízilabdacsapattal. De őket is csak korlátozott számban lehet reklámkampányok alkalmával megmutatni, ha csak nincs olyan társadalmi akció, amelyben az ügy nagyköveteiként léphetnek fel: például a látásukban korlátozottak helyzetére hívják fel a figyelmet azzal, hogy bemutatják, hogyan tájékozódnak és közlekednek a vakok vezetőkutyáik segítségével. 8

9 A társadalmi programok a munkatársak cég iránti lojalitása, munkahelyi motivációja miatt is fontos. Ennek révén olyan impulzusokat kaphatnak, melyekkel a hétköznapi életükben nem vérteződhetnek fel: ilyen az árvízi mentés vagy az iszapkatasztrófa során nyújtott segítség. De ilyen volt az a csapatépítő tréning is, melynek során egy Győr melletti, fogyatékos gyerekeknek dedikált óvoda építésében vettek részt a Vodafone munkatársai. Annyira erős érzelmi impulzusokkal járt a nap, hogy még a helyszínen elindult a gondolkodás, hogy milyen mobiltechnológiai eszközzel lehetne elérni, hogy ne kelljen egy gyermeket több száz kilométert utaztatni, anélkül, hogy tudnák, valóban szükség van-e a helyszíni orvosi vizsgálatra. A fenntarthatóság szempontjai a cég egészét áthatják: az alapterméktől kezdve (melynek szimbóluma egy energiatakarékos mobilkészülék épp úgy lehet, mint a Vodafone zöld bázisállomásai) a vállalat energiafogyasztásán át az újrahasznosított berendezések, irodai papír, illetve az e-dokumentumok használatáig vagy a szelektív hulladékgyűjtésig. Mindezeknek a vállalat minden szintjén megvannak a felelősei és így a szemlélet áthatja a mindennapokat. A vállalat és környezete Nehezedő feltételek, fokozódó felelősség A Vodafone számára a 2010/11-es üzleti év nem bizonyult könnyűnek: a piac bővülésének tempója lelassult, a beszerzések üteme visszaesett, mind az üzleti, mind a lakossági szféra fogyasztói jóval árérzékenyebbek lettek. A fogyasztók a technológiafejlődést és az éles versenyt kihasználva a folyamatos költségcsökkentés lehetőségeit keresik. Mindez egyértelművé tette, hogy csakis folyamatos megújulással lehet helytállni a versenyben. A megelőző év látványos munkahely teremtési beruházásának megismétlésére a 2010/11-es üzleti évben nem nyílt mód. A Vodafone mégis komoly eredménynek tekinti, hogy nem volt szükség a munkatársak létszámának csökkentésére. A Vodafone munkatársi gárdájának képességeit és odaadását dicséri, hogy a nehezebbé váló körülmények ellenére a csapat képes volt a kiemelkedő teljesítmény elérésére. A gazdasági helyzet okozta nehézségek ellenére a Vodafone helyt állt a versenyben, és az üzleti részesedést tekintve különösen eredményesnek bizonyult. A mobil adatforgalom esetében 2010 májusában intenzív növekedés kezdődött. Így az aktív adat előfizetések tekintetében az NMHH adatai alapján a Vodafone lett a 2010-es év nyertese a 49,2%-os ügyfélszám növekedéssel. Mindezt a kiemelkedő színvonalú mobiladat hálózat, valamint az okostelefonok Magyarországon elérhető legszélesebb kínálata is segítette. Mindebben az az elv tükröződik, hogy a Vodafone minden felhasználó számára igyekszik a gyors, egyszerű és kényelmes mobilinternetezés lehetőségét biztosítani. 9

10 A Vodafone helyzetét az sem könnyítette meg, hogy 2010 októberétől a távközlési tevékenységet terhelő különadóval is szembe kell néznie. Bár a vállalat megértette a kormányzat azon szándékát, hogy a költségvetés számára további forrásokat kívánt előteremteni, mégis úgy vélte, hogy az ország versenyképességét is veszélyezteti, ha az olyan fontos területek, mint a harmadik és negyedik generációs mobilhálózatok fejlesztése veszélybe kerül. A Vodafone felismerte, hogy a minőségben és feltételekben versenyképes szolgáltatások előtt - az adott gazdasági körülmények között is - új lehetőségek nyílnak. A vállalat a kihívásokat mérlegelve és a lehetőségeket felismerve három fő területet azonosított, ahol versenytársait megelőzve kíván teljesíteni. A vállalati figyelem középpontjába az innovációs és fejlesztési munka, a minőség és az ügyfélkiszolgálás került. A kiemelt figyelem a Vodafone esetében gazdasági értelemben is igaz. Ennek példájaként a Vodafone a 2010/11-es üzleti év során olyan beruházásokról döntött, melyek révén a Vodafone magyarországi összbefektetéseinek értéke eléri a 1,5 milliárd eurót. A kihívások ugyanakkor megerősítették a Vodafone-t abban, hogy küldetésének bizonyos elemeit különösen kiemelten kezelje. Ennek megfelelően tekintette elsődlegesnek a kommunikációs lehetőség biztosítását az ország és a társadalom minél szélesebb rétege számára, és hogy speciális termékek és szolgáltatások kialakításával tudjon egyedi igényeket kielégíteni. A vállalat a 2010/11-es évben minden korábbit meghaladó figyelmet szentelt a felelős működés feltételeinek és kereteinek megteremtéséért, a mindennapok felelősségének érvényesítésért. Mindezt annak tudatában tette, hogy a társadalom, az érintetti csoportok és a Vodafone sikerei csakis közösen valósíthatóak meg. Érintetti csoportok A Vodafone 2010-ben megújított Vállalati Felelősség stratégiájában meghatározott négy fő területének egyike az érintettek erőteljesebb bevonása az őket érintő ügyekbe, rendszeres és strukturált kétirányú kommunikáción keresztül. Az érintettekkel való rendszeres párbeszédből indult, fejlődött ki és ennek rendszerességére támaszkodva folytatódott több projekt. A Vodafone meggyőződése, hogy a párbeszéd a hosszútávon fenntartható, sikeres működés alapja, hiszen a cél olyan megoldásokat találni, amelyek mind a vállalat, mind az érintettek számára értéket teremtenek. 10

11 A Vodafone 2007 tavaszán elindította az Érintetti felmérés és párbeszéd programot, amelynek első lépése az érintettek feltérképezése és a működéshez köthető legfontosabb témák azonosítása volt. A Vodafone érintettnek tekinti mindazokat, akikre működése közvetlen vagy közvetett módon hatással van, illetve akik valamilyen módon hatással vannak a vállalatra. Az érintetti csoportok közül a civil, nonprofit szervezetek munkáját támogatja leghangsúlyosabban a Vodafone. Ennek számos formája létezik, az anyagi támogatástól a technológiai háttér biztosításán át pro bono tanácsadásig és szaktudás biztosításáig. Civil szervezetek Főállású Angyal program A Főállású Angyal program lehetőséget teremt arra, hogy a társadalmi célok iránt elkötelezett emberek egy éven át csak az általuk vállalt, a közjó érdekében végzett tevékenységükre koncentrálhassanak. A Vodafone Magyarország erre az időre fizetést biztosít az Angyaloknak. Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Biztonságosabb internet! programja az internethasználat kockázataira hívja fel a figyelmet, valamint praktikus tanácsokkal segíti a szülőket, tanárokat és gyerekeket. A Vodafone 5 millió forinttal támogatta a szervezet munkáját, részt vett a karácsonyi jótékonysági esten, megjelent a Városligetben rendezett gyermeknapon. Humanitárius Alap A vállalat a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével hozta létre a Vodafone Humanitárius Alapot, melynek forrásait elsőként Kolontáron, a vörösiszap által elöntött településen használták fel. Somlai Angyalka Alapítvány 11

12 A Somlai Angyalka Alapítvány vakvezető kutyák kiképzésével foglalkozik, tevékenységéhez a Vodafone 2010-ben 5 millió forinttal járult hozzá, amit egy adományszerző munkatárs foglalkoztatására fordítottak. Vodafone a Nők biztonságáért A NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) Egyesülettel összefogva a Vodafone a mobiltechnológia segítségével biztonsági programot indított a párkapcsolati erőszak áldozatainak támogatására. Oktatási intézmények Több támogatott szervezet munkája kapcsolódik az oktatáshoz és oktatási intézményekhez. Romaster A program olyan, középiskolás éveik végén járó roma fiatalokat támogat, akik felsőfokú oktatási intézményben szeretnék tanulmányaikat folytatni. A Vodafone Magyarország a Romaster program keretében négy roma diákot segít egyetemi éveik végéig havi tanulmányi támogatással, valamint azzal, hogy egy-egy szakmai mentort biztosít számukra. Junior Prima A Junior Prima díjat a magyar oktatás és köznevelés kategóriában minden évben 10, 30 év alatti tehetség kapja meg a Vodafone támogatásával. Munkatársak Vodafone Önkéntes Közösség A Vodafone munkatársai negyedévenként egy munkanapot pályázhatnak meg önkéntes munkavégzésre, és maguk dönthetik el, milyen önkéntes tevékenységet választanak. Az önkéntesek többek között adományokat osztottak szét a vörösiszapkatasztrófa károsultjainak és segédkeztek az árvíz sújtotta településeken. 12

13 Kormányzati szervek, országos, regionális és helyi hatóságok Vodafone a Nők biztonságáért A program előkészítéséhez és a tesztfázis indításához a NANE Egyesület tapasztalata és háttértudása mellett szükség volt a hivatalos szerv, a XI. kerületi Rendőrkapitányság együttműködésére is. Vodafone karácsonyi képeslapküldő szolgáltatás A környezettudatosságra hívta fel a figyelmet a vállalat karácsonyi képeslapküldő akciója. A kiültetett facsemeték gondozását a Főkert vállalta. HELP életmentő pont a WestEndnél A HELP életmentő és információs pont egy olyan multimédiás eszköz, amely egy defibrillátort tartalmaz, kivetítőjén pedig hírek és hirdetések futnak. A Vodafone Magyarország kiemelt technológiai partnerként, a mobil adatátviteli szolgáltatással segíti a HELP pontok magyarországi kiépítését. A program együttműködői között több állami és egészségügyi intézmény található. Közösség Vodafone Felelősségvállalás a Facebookon A közösségi oldalon létrehozott csoportnak köszönhetően a Főállású Angyal program pályázatainak elbírálása teljesen nyilvánosan, a csoport tagjainak részvételével zajlott. Ez a közösségi tér tette lehetővé további civilszervezetek munkájának támogatását, és itt vált követhetővé az önkéntesek munkája is. Vodafone Társadalmi Felelősségvállalási díja A Vodafone Magyarország fennállásának 10. évfordulóján létrehozta a Vodafone Társadalmi Felelősség Díjat. Az 5 millió forint támogatással járó díjjal minden évben a társadalmi felelősségvállalásban élen járó vállalatokat, alapítványokat és civil szervezeteket jutalmazzák. 13

14 Partnerségi kapcsolatok 1. Oktatás 1.1. Romaster Mi a Romaster? A Romaster Esélyprogram a Jövő roma vezetőiért nevű tehetséggondozó programot a Magyar Üzleti Vezetők Fóruma (Hungarian Business Leaders Forum, HBLF) 2007-ben indította útjára. A Vodafone Magyarország 2010-ben csatlakozott az ügyhöz. A program célja, hogy a roma társadalomban bővüljön a versenyképes piaci tudással rendelkező felsőfokú végzettségűek köre, akikből a jövő roma vezetői is kikerülhetnek. Ezért a program olyan, középiskolás éveik végén járó roma fiatalokat támogat, akik jogi, közgazdasági, műszaki vagy egészségügyi felsőoktatásban készülnek továbbtanulni és vállalják roma identitásukat. A Vodafone és a Romaster A Vodafone Magyarország a Romaster programon belül négy tehetséges roma diákot segít, akik az egyetemi évek végéig rendszeres havi tanulmányi célú támogatást, valamint egy-egy szakmai mentort segítségét kapják maguk mellé. A diákok a mentoruktól folyamatosan kérhetnek tanácsot karrier-építéssel vagy bármely más kérdéssel kapcsolatban, nyaranta pedig szakmai gyakorlaton is részt vehetnek a Vodafone-nál. A program 2010 tavaszán kezdődött, a mentorok ősszel ismerkedtek meg mentoráltukkal. Azóta rendszeres a kapcsolat a mentorok és az első évfolyamos Romasterek között. Ez utóbbiak köre várhatóan a későbbiekben bővülni fog. 14

15 Arckép: Bogdán Bianka 18 éves, Kaposváron érettségizett a Táncsics Mihály Gimnáziumban 2011-ben. A reklám és a PR érdekli, ezért a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtani Karára jelentkezett. A háromgyerekes családban ő a legidősebb testvér, és az első, akinek egyetemi diplomája lehet nyarán két hónapos szakmai gyakorlatot abszolvált a Vodafone-nál, a vállalati szponzorációval kapcsolatos projektekbe szállt be. Péter (Lakatos Péter, mentor) rengeteget segített abban, hogy melyik egyetemre és milyen szakra jelentkezzem. Erről többször is sokat beszélgettünk, és nem hagyta, hogy a könnyebb utat válasszam. Ugyan elsőre nem sikerült bejutnom, de az irány jó volt, jövőre újra nekivágok. Nagyon sok dolog volt most az életemben, amivel meg kellett birkózni: érettségi, nyelvvizsga, de bármikor küldhettem Péternek egy -t, hogy beszéljünk rövid időn belül biztosan visszahívott. Lakatos Péter, Stratégiai, Márka és Kommunikációs Vezérigazgató-helyetttes: Szerencsém volt, az iskolai és a szakmai pályafutásom alatt mindig mellettem volt 2-3 tapasztaltabb ember, akikre felnézhettem, és akik mindig hajlandóak voltak tanácsokat adni. Amikor döntési pontokhoz értem a beszélgetésekből felgyülemlő gondolatok sokat segítettek abban, hogy a lehető legjobbat húzzam. Biankával furcsa újraélni ugyanazokat a dilemmákat, melyek ennyi idős koromban engem is izgattak. És nagyon örülök, hogy valamit visszaadhatok abból a sok segítségből, amit én is kaptam. Péter szerint attól, hogy Bianka roma, nagyobb a felelőssége, mert ha sikeresen építi fel az életét, roma fiatalok tucatjai számára mutathat utat. És remélhetőleg a nem-romák is nyitottabban viselkednek a roma emberekkel Junior Prima A Vodafone a Prima Primissima Alapítvánnyal közösen 2007 óta minden évben 10, az oktatás - köznevelés iránt különösen elkötelezett 30 év alatti fiatalt díjaz, akik már ennyi idősen kiemelkedő eredményt értek el az adott területen. A 7000 euró odaítélésével az oktatásban és nevelésben végzett tanári munka rangjának, erkölcsi és anyagi megbecsülésének növeléséhez szeretnének hozzájárulni. A díjazottakat köztiszteletben álló tudósok, akadémikusok és üzletemberek választják ki. A nyertesek névsora itt olvasható. 15

16 2. Biztonság 2.1. Biztonságosabb internet! Mit jelent a Biztonságosabb internet? A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az Európai Unió által társfinanszírozott Safer Internet ( Biztonságosabb internetet! ) Program ( ) magyarországi koordinátora. A program célja, hogy felhívja a figyelmet az internethasználat kockázataira, az internetes felületek csapdáira, a közösségi média előnyeire, hátrányaira és veszélyeire. A Safer Internet praktikus tanácsokkal segíti a gyerekeket, a szülőket és tanárokat abban, hogyan lehet biztonságosan böngészni a virtuális világban, valamint széles összefogást szervez az ott megjelenő káros tartalmak elleni harcban. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat iskolai érzékenyítő és oktatási projektje keretében megtartott előadásokon országosan összesen 8000-nél több gyerek és 400- nál több szülő vett részt. A Magyar Tartalomipari Szolgáltatók Szövetségével, a Theodore Puskas Alapítvánnyal valamint a Kék Vonal Alapítvánnyal közös konzorcium több segélyhívó központot is működtetett, ahová szintén több ezren fordultak felvilágosításért. Az alapítvány többek között megjelent májusban a Városligeti Gyermeknapon, ahol a Biztonságosabb internet! sátorban a témakörbe tartozó számítógépes játékokkal, kvízjátékokkal, vetélkedőkkel, hasznos tanácsokkal várták az érdeklődő fiatalokat. A Vodafone decemberben jelen volt a Gyermekmentő Szolgálat által szervezett nagyszabású karácsonyi jótékonysági esten is őszén a Vodafone Magyarország támogatásával a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által patronált Magyar Lovasterápia Szövetség rendezvényén 100 olyan fogyatékos gyermek vett részt, akik a hatékony lovas foglalkozások és terápiás kezelések segítségével könnyebben élik mindennapjaikat Humanitárius Alap A Vodafone Humanitárius Alapot hozott létre a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével. Az alap forrásait elsőként Kolontáron, a vörösiszap által elöntött településen használták fel. Mi a Humanitárius Alap? A Vodafone 10 millió forintos hozzájárulásával indított Humanitárius Alap célja, hogy katasztrófahelyzetekben azonnali segélyt nyújtson a rászorulóknak és támogassa a helyreállítási munkálatokat. A segélyszervezet a kapott összeghez gyorsan, rövid egyeztetés után hozzáfér, vagyis egy katasztrófa esetén semmilyen elnyúló hosszú jogi 16

17 procedúra sem késlelteti vagy akadályozza az összeg felhasználását. Eddig az összeg felét, 5 millió forintot használt fel a segélyszervezet. Az Ökumenikus Segélyszervezet már a vörösiszap-katasztrófa utáni napokban irodát nyitott Kolontáron, amely lehetővé tette, hogy közvetlen kapcsolatot alakítson ki a helyi önkormányzattal és lakossággal. A rászoruló kolontári családoknak szánt tartós élelmiszerekből, tisztító- és mosószerekből álló adományt a helyszínen a Vodafone önkéntesei és az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai osztották szét. Öt hónapon keresztül havonta egy-egy 20 kg-os segélycsomagot kapott 35 kolontári család, akiknek lakóterét közvetlenül érintette a vörösiszap. Az önkéntesek csapatához a kollégákon kívül csatlakoztak a Facebook csoport tagjai is. Az anyagi segítségen túl önkéntesek munkájával is segített a Vodafone. A vállalat munkatársait munkaidő-kedvezmény lehetőségével szeretné ösztönözni a társadalmi célok érdekében elvégzett önkéntes munkára. Nemcsak Kolontáron, hanem az árvíz sújtotta településeken is közreműködtek önkéntes csapatok a védekezésben és a segélycsomagok szétosztásában HELP életmentő pont a WestEndnél A HELP életmentő és információs pont, egy olyan multimédiás eszköz, amely egy defibrillátort tartalmaz, kivetítőjén pedig hírek és hirdetések futnak. A Vodafone Magyarország kiemelt technológiai partnerként, a mobil adatátviteli szolgáltatással segíti a HELP pontok magyarországi kiépítését. A szív- és érrendszeri megbetegedés, ezen belül is a hirtelen szívhalál a vezető halálok Magyarországon. Erre hívja fel a figyelmet a HELP program, amely egyesíti a sürgősségi életmentés, az információszolgáltatás és az újraélesztés oktatásának modern követelményeit, tudásanyagát és eszközeit. Közterületen először a WestEnd Ferdinánd téri bejáratánál helyezték el a digitális terminált, amely információt szolgáltat és életet ment. A kültéri HELP pont valójában egy új digitális médium: beépített defibrillátora és az automatikus riasztási rendszer az életmentést szolgálja, technológiai vívmányai (3G, adatfeltöltés, távvezérlésű tartalomkezelés, hűtő-fűtő rendszer, vandál-biztos kiképzés) pedig városismertetők, hírek, kereskedelmi üzenetek, hirdetések, bűnmegelőzési információk közzétételét teszik lehetővé. A Vodafone Magyarország felismerte, hogy a HELP által létrehozott kezdeményezés különösen fontos társadalmi ügyet képvisel, ezért kiemelt technológiai partnerként, mobil adatátviteli szolgáltatással segíti a fővárosi és később az országos hálózat létrejöttét. 17

18 2.4. Somlai Angyalka Alapítvány A Vodafone Magyarország Alapítvány évek óta segíti a vakvezető kutyák kiképzésével foglalkozó Somlai Angyalka Alapítvány munkáját ben 5 millió forinttal járult hozzá a szervezet tevékenységéhez, amit egy adományszerző munkatárs foglalkoztatására fordítottak. A Somlai Angyalka Alapítvány vakvezető kutyák képzésére jött létre. Vasteleky-Einbeck Péter, az alapítvány kuratóriumának elnöke úgy fogalmazott: A vakvezető kutya az egyetlen olyan állat, amelyre döntést bízhat a gazdája. Az egyetlen olyan élő rehabilitációs eszköz, amelynek segítségével partnere munkába járhat, oktatási intézménybe juthat el, napjai biztonságban telhetnek. Egy vakvezető kutya kiképzése minimum 2 évet vesz igénybe és mintegy 2 millió forintba kerül. A magas költségek miatt ez a segítség keveseknek adatik meg, több száz látássérültnek kell várnia. Magyarországon speciálisan kiképzett kutya dolgozik. Erre a tényre a Vodafone egy látványos eseménnyel hívta fel a figyelmet: az általa támogatott olimpiai bajnok vízilabdacsapat tagjai mutatták be a vakvezető kutyák kiképzésével foglalkozó alapítvány fontosságát. Varga Dénes, Varga Dániel, Madaras Norbert és Gergely István bekötött szemmel, vakvezető kutyákra hagyatkozva próbáltak leküzdeni a látássérültek számára mindennapos utcai akadályokat. A vízilabdások örökbe is fogadtak egy kiskutyát, aki a válogatott ajándékaként kap kétéves kiképzést. Dr. Kemény Dénes szövetségi kapitány és Gothárdi Ibolya, a Vodafone HR vezérigazgatóhelyettese egy frissen kiképzett kutyát adtak át látássérült tulajdonosának. A Vodafone Magyarország 6 év alatt közel 30 millió forinttal járult hozzá a vakvezető kutyák kiképzéséhez. A legutóbbi 5 millió forintos támogatás célja kifejezetten az volt, hogy az alapítvány számára lehetővé tegye egy adományszerző alkalmazását Vodafone a Nők biztonságáért (A program előkészítés alatt áll) A Vodafone Magyarország, a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) Egyesülettel összefogva a mobiltechnológia segítségével indított biztonsági programot a párkapcsolati erőszak áldozatainak támogatására, melynek előkészítése 2010-ben és 2011 első felében zajlott. A statisztikai adatok szerint Magyarországon hetente egy nő halálát okozza a párkapcsolaton belüli erőszak. A Nők biztonságáért program egy mobiltechnológiát alkalmazó segélyhívó bevezetésén alapul. Az apró, gyufásdoboz nagyságú készülék vészhelyzet esetén gombnyomásra elküldi a veszélyben lévő személyes adatait, illetve tartózkodási helyét egy központba. A jelzés a hatóság azonnali beavatkozását teszi lehetővé. A program a NANE Egyesület és a XI. kerületi Rendőrkapitányság együttműködésében valósul meg. Rajtuk kívül a magánszektor két képviselője is részt vesz a programban: a 18

19 Top Cop Security Kft. több éves távfelügyeleti tapasztalatira alapozva a diszpécser szolgálatot működteti, az idata Műszaki Informatikai Mérnöki Iroda Kft. pedig a nyomkövetési rendszer kidolgozásáért felelős. A programot a Vodafone kezdeményezte és a vállalat biztosítja hozzá a technikai és anyagi támogatást. A program a 2010/11 üzleti évet követően indul egy pilot-projekttel: a kísérleti szakaszban 30 veszélyeztetett nő kap majd GSM hálózaton működő mobil vészjelző készüléket. A Vodafone reméli, hogy a Nők biztonságért program nemcsak veszély esetén jelent nagy segítséget, hanem visszatartó erőként is működhet. 3. Közösség 3.1. Főállású Angyal program A Főállású Angyal program lehetőséget teremt arra, hogy a társadalmi célok iránt elkötelezett emberek egy éven át csak az általuk vállalt, a közjó érdekében végzett tevékenységükre koncentrálhassanak. A Vodafone Magyarország erre az időre fizetést biztosít az Angyaloknak, akik egy nonprofit szervezettel közösen pályáznak egy olyannal, ahol korábban nem voltak állásban, de a szervezet céljai megegyeznek a jelentkező célkitűzéseivel. A Vodafone Magyarország az Angyalokat kizárólag pályázati úton választja ki. Így kezdődött A Főállású Angyal programot a Vodafone Új-Zéland hirdette meg először, később Ausztrália, Hollandia és Írország is bevezette. A Vodafone Magyarország 2008-ban csatlakozott. A program ekkor még a Vodafone Magyarország Többet érsz -kampánya keretében futott. A cég az első évben négy, a másodikban pedig hét Angyalt támogatott. A Főállású Angyal program esetében nem hagyományos pénzbeli támogatásról van szó: a Vodafone tapasztalt szakembereket bocsát a civil szervezetek rendelkezésére, akiknek segítségével a szervezetek hosszú távon alkalmazható stratégiákat sajátíthatnak el, például hogy optimalizálni tudják a költségeket, több donort tudjanak szerezni, tervezhetőbbé váljon az adományokból befolyt összeg. Munkája megkezdése előtt minden Főállású Angyal egy média- és kommunikációs tréningen vesz részt, hogy felkészüljön a közszereplésre. Az egy év során a Vodafone folyamatos konzultációs lehetőséget biztosít, specialisták és tanácsadók állnak a Főállású Angyalok rendelkezésére. A program ideje alatt negyedéves beszámolók rögzítik a történéseket, a problémákra pedig a Vodafone szakemberei pro bono tanácsadással segítenek megoldást találni. 19

20 2010-ben a program lebonyolítása és kommunikációja is nagy változáson ment keresztül: a pályázatra jelentkezés és a többlépcsős kiválasztási folyamat is teljes egészében a nyilvánosság előtt, a Facebookon zajlott. Jelentkezni úgy lehetett, hogy a pályázónak először csatlakoznia kellett a Vodafone Felelősségvállalás oldal rajongói táborához, majd ezen a Facebook oldalon kellett - egy erre a célra elkészített honlap, blog vagy videó formájában - közzétennie pályázati anyagát. Ezt követően a közösség tagjai lájkolták a hozzászólást, azaz megnyomták a nekik tetsző pályázat esetében a tetszik gombot remélhetőleg minél többen. Pályázat A pályázatra 151 pályamunka érkezett. A pályázatok közül 10 kerülhetett az elődöntőbe, amelyből hármat a rajongók szavazatai azaz a lájkok mennyisége, hetet pedig a zsűri döntése alapján választottak ki. A három győztest, akik 2010/2011- ben Főállású Angyalként állhattak munkába, további két lépcsőben választotta ki a szakmai zsűri. További újdonság volt, hogy ezúttal a Vodafone Magyarország dolgozói is pályázhattak egy külön eljárásban, így egy kollégának megadatott a lehetőség, hogy negyedikként ő is kipróbálhassa magát Főállású Angyalként. Az újszerű pályázati eljárást, ami legjobb gyakorlatként akár világszerte is elterjedhet a vállalaton belül, közel rajongó követte figyelemmel a Facebookon. Nagyon professzionális és látványos volt a kiválasztási eljárás. Ami pedig a végeredményt illeti: a szakmai zsűrinek volt bátorsága igazán trendi projekteket támogatni. mondta Rosta Gábor, 2010/2011 egyik Főállású Angyala. A program kommunikációja 2010-ben végleg elszakadt a Többet érsz -kampánytól, amely ezzel a címmel megszűnt. Visszajelzések A Főállású Angyal projekt célja a fenntarthatóság, vagyis hogy az év során olyan tudásra, tapasztalatra tehessen szert egy-egy szervezet, amelyet a program után is hasznosítani tud óta tizennyolcan tevékenykedtek Főállású Angyalként, közülük többen az egy év letelte után is maradtak, dolgoztak, dolgoznak a szervezetnél. A programban eddig 18 szervezet vett részt, akik közül a visszajelzések alapján több az egy év alatt megszerzett tapasztalatokat, szaktudást előnyére tudta fordítani, előmozdítva ezzel a szervezet fejlődését. A Facebook nyilvánosságot biztosított a programnak a pályáztatási rendszerben a közösségi portálon alakított csoport tagjai is szerepet tudtak vállalni az értékelésben, lehetőséget teremtett a párbeszédre az érintetti csoportokkal, ugyanakkor becsatornázta más területek szakértőit is. Ezen a költséghatékony, nagy tömegek 20

21 számára könnyen hozzáférhető csatornán a vállalat találkozhatott negatív kritikával is, ki volt téve a követők véleményének, amelyekre igyekezett 24 órán belül elfogadó, magyarázó stílusban válaszolni. Az elmúlt egy év tapasztalata szerint a Facebook csoport rajongó tagjai maguk reagáltak az esetleges igazságtalan vádakra márciusában a Vodafone egy 300 főre kiterjedő kutatást végzett: a számítógép irányította telefonos felmérés (Computer Aided Telephone Interviews) során a év közötti válaszadókat kérdezték arról, hallottak-e a Főállású Angyal programról. A válaszadók egy része (24%) hallott már az önkéntességről, de mindössze 4% ismerte a Vodafone Alapítványt. Az érdeklődés és a szimpátia azonban nőtt, amint többet megtudtak a programról, válaszaik szerint 76% biztosan meg is pályázná. A Főállású Angyal program azoknak tetszett leginkább, akik maguk is végeztek már korábban önkéntes munkát vagy éppen munkanélküliek, az érdeklődők 74%-a kért folyamatos tájékoztatást a programról, többségük sms-ben (52%), 19% pedig a Facebook-on követi a Főállású Angyalok munkáját. Esettanulmányok / Portrék MATOLCSI ZSUZSA Iskolai Közösségi Szolgálat Probléma: Noha számos terület akad, ahol nemcsak krízis helyzetekben lenne szükség segítő kezekre, Magyarországon mégsem elég elterjedt az önkéntesség. Nyugat-Európában már az elvárás, hogy az önéletrajzban benne legyen, milyen társadalmi célú munkákat végzett eddig a pályázó, nálunk talán lassan elkezdenek a témával ismerkedni a középiskolás diákok. Matolcsi Zsuzsa középiskolai tanár, a Főállású Angyal programba az iskolai közösségi szolgálat népszerűsítésével nevezett. Önkéntes közösségi kezdeményezéseket mentorál, tanárokat képez, az érintetteknek hírleveleket szerkeszt. Szeretné, ha egyre több középiskolás próbálná ki, miért jó másokért tenni, mire jó a közösségi szolgálat. A projektben a Demokratikus Ifjúsági Alapítvánnyal dolgozik együtt. Jó lenne, ha a gyerekek legalább egyszer megéreznék, amikor az önkéntes munkára dobban a szív. Video interjú Matolcsi Zsuzsával Megkérdeztük... 21

22 Hogyan jött az életedbe az önkéntesség? 5 évig tanítottam matematika-angol szakos tanárként egy alapítványi gimnáziumban. Ott kezdtem el lelkesedésből önkéntes tevékenységet szervezni, de módszertanilag ez még nem volt igazán megalapozva. Viszont a munka során kapcsolatba kerültem a Demokratikus Ifjúsági Alapítvánnyal (DIA), és egy idő után azon törtem a fejemet, hogyan kerülhetne be szélesebb körben a közösségi szolgálat a középiskolák pedagógiai programjába, és miképp lehetne ez a tevékenység fenntartható. Ekkor jött a képbe a Vodafone, amely megadta a lehetőséget, hogy egy évig csak ezzel foglalkozzam. Mit takar az iskolai közösségi szolgálat? Ez szinte bármi lehet, ami egy iskolai közösséget megmozgat, önkéntes alapon szerveződik, és valamilyen jó ügyet segít. Van olyan iskola, amely önkéntes napot szervez, máshol egy évfolyam számára van előírva kötelező szolgálati munka, másutt pedig önkéntes osztályok működnek, félévenként váltva egymást. A tevékenységek is sokfélék: gyakori, hogy állatmenhelyre mennek kutyát sétáltatni, idősek otthonába ott lakókkal beszélgetni, udvart rendbe tenni. Szalay Kriszta színésznő ötlete volt a Kapcsolda, amikor egészséges gyerekek viselik gondját egy-egy sérült gyereknek egy napig. De különböző kreatív munkák is előfordulnak: egy gimnáziumban például ülőbútorokat készítettek újrahasznosított anyagokból. A lényeg, hogy közösen kitalált feladat legyen, amihez mindenkinek kedve van, és a diákokat, valamint a fogadó intézményeket is felkészítsék. Ne forduljon elő, hogy egy gyerek állatmenhelyre menne, de egy haldokló mellett találja magát egy idősek otthonában. Mert így a dolog visszájára fordul, és az önkéntes tevékenység rossz élményként marad meg. Mi a napi munkád? A DIA-n belül az Iskolai Közösségi Programot (IKSZ) vezetem. Bár sokan azzal keresnek meg, hogy vinnék a gyerekeket önkénteskedni, adjak címeket, de valójában ezt mindig az érintetteknek kell megoldaniuk. Én abban tudok segíteni, hogy hogyan kell a tevékenységet megszervezni, hogy az minden szereplő számára sikeres legyen. Megyek előkészítő órát tartani, segítem a fogadószervezettel való tárgyalást és résztvevők felkészítését, és módszertant kínálok arra is, hogyan kell az eseményt értékelni, és milyen visszajelzéseket kell adni. Budapesti középiskolákat mentorálok, de a hírlevéllel a DIA regionális segítőin keresztül több, mint diákot elérek. Mit szólsz az illetékes minisztérium javaslatához az önkéntesség kötelezővé tételéről? 22

23 A DIA üdvözölte a kezdeményezést, de számos szakmai kérdés tisztázását is javasolta. Jó, hogy már nem kötelező önkéntességnek hívják, hanem közösségi szolgálatnak, jó, hogy a tervezett kötelező óraszámot levitték hatvanról ötvenre, és hogy van benne 5 előkészítő és 5 feldolgozó óra. Jelenleg az iskolák hatodában, mintegy kétszázban van valamilyen közösségi önkéntes tevékenység, de talán egyikben sincs olyan, hogy az érettségi feltétele lenne ötven óra kötelező szolgálat. Szerintem fokozatosan kellene a közösségi szolgálatot bevezetni: először minden iskolában lehetne egy önkéntes csoport, amely elkezdené. Idő kell ahhoz is, hogy kialakuljanak az intézményekkel a kapcsolatok, és mindenki beletanuljon a szerepébe. Ezen kívül fizetni kellene iskolánként egy félállású szakembert, aki ezt helyben koordinálja. Ez most még csak egy törvénytervezet, meglátjuk, hogy a Parlament elfogadja-e és ha igen, lesz-e az egészre forrás. Nem gondolom azt, hogy ettől egyszerre majd mindenki önkéntes közösségi tevékenységet vállal, de jó lenne, ha a gyerekek legalább egyszer megéreznék, amikor erre dobban a szív. Mik a terveid? Szeretnék doktorálni, majd egyetemen tanítani: azt kutatnám, hogy az iskolai közösségi szolgálatnak, mint pedagógiai eszköznek milyen mérhető eredményei vannak. Jót tenne az ügynek, ha valaki ezt tudományos alapon megvizsgálná. Ezen kívül még az idén jó lenne akkreditáltatni az iskolai közösségi szolgálatot segítő pedagógusok képzési programját, ami a DIA szellemi terméke. JAKAB ÁRON Fruit of Care Probléma: Magyarországon ma a fogyatékosok jóval kisebb arányban találnak maguknak munkát, mint nyugat-európai társaik. Kevés a lehetőség, és sok esetben a társadalom sem elég nyitott a munkába állásukhoz. Jakab Áron, designer, társadalmi vállalkozó, a Fruit of Care kitalálója. A Fruit of Care egy társadalmi vállalkozás neve és egyúttal a vállalkozás által forgalmazott termékek márkaneve. A cég minőségi ajándéktermékeket fejleszt, gyártat és forgalmaz, melyeket designerek terveznek és fogyatékosok állítanak elő. Jakab Áron az egyik bedolgozó műhely, az autistákat foglalkoztató, tatai Esőemberekért Egyesület támogatásával pályázott a Főállású Angyal címre. 23

24 A társadalmi célok úgy valósulnak meg, ha minél több fruit of care terméket adunk el. Video interjú Jakab Áronnal Megkérdeztük... Honnan jött az ötlet, hogy fogyatékosokkal dolgozz együtt? Eredetileg designer vagyok ben nyertem egy ösztöndíjat azzal a feladattal, hogy egy fogyatékosokat foglalkoztató kézműves műhelynek végezzem el a termék fejlesztését. A projekt végeztével ottmaradtam a szervezetnél. Hamar kiderült: attól, hogy jók a termékek, mert iparművész tervezi, még nem biztos, hogy sikeresen tudjuk a piacon értékesíteni. Ki kellett azt is találni, hogy hogyan működhet ez az egész üzletileg. Sokat segített a NEST, egy amerikai-chilei hátterű fejlesztő szervezet, amely társadalmi vállalkozásokat szervez Latin- és Közép- Amerikában. Ők vezettek rá, hogy hogyan lehet a társadalmi célokat az üzletiekkel összeegyeztetni. Ennek megfelelően készült el az üzleti terv, amit komoly piackutatás előzött meg. Rájöttem: ahhoz, hogy legyen elég pénz termékfejlesztésre, marketingre, értékesítésre, nagyobb árualapra van szükség, amihez több műhelyt kell bevonni a gyártásba - hiszen a tevékenységnek meg kell termelnie akkora árbevételt, hogy végül minden szereplőnek megérje. Erre a felismerésre épül a Fruit of Care koncepciója is: a stratégiai tervezést, a marketinget és a kereskedelmet egy nonprofit vállalkozás végzi (ez maga a Fruit of Care Nonprofit Kft), melyhez láncszerűen csatlakoznak a gyártással megbízott egyes védett műhelyek. Hogyan jött a képbe a tatai Esőemberekért Egyesület? A Vodafone-pályázat feltétele volt, hogy a pályázó ne álljon az adott szervezet alkalmazásában. Az a műhely, ahol korábban voltam, amúgy is más stratégia mentén képzelte a jövőt, így ez a váltás kapóra jött. Egyébként az Esőemberekért Egyesület a Fruit of Care-ben egyrészt mint az egyik legfontosabb beszállító is részt vesz, illetve a cég egyik tulajdonosa is. Mit tűztél ki és mit sikerült elérni erre az évre? A Fruit of Care pénzügyi és társadalmi céljai azzal valósulnak meg, ha minél több Fruit of Care terméket adunk el. Főként karácsonyi szezonális termékeket kínálunk, az első pénzügyi évben 7, a másodikban pedig 20 millió forint fölötti árbevételt értünk el, tehát üzletileg is elkezdett a dolog működni. Szerettük volna növelni a márkaismertséget is. Szerencsére nagyon sok sajtómegjelenés volt, így ebben is előreléptünk. Újabb műhelyekkel tárgyalunk, a termékskála szélesítésére 24

25 21 designerrel dolgoztunk együtt, a Vodafone-nal pedig közösen tervezünk egy design-pályázatot a jövőben. Mivel láthatólag működó koncepcióról van szó, a civileknek mennyire jön be a Fruit of Care mintaként? Magyarországon a tapasztalatom szerint nagyon nehéz a társadalmi vállalkozás koncepciót civilek között megszerettetni. Ennek szerintem két oka van: az állam egyrészt túlzottan benne van a finanszírozásban, és a pénzéért mást kíván meg, mint a piac. Az állam azért fizet, mert fogyatékosokat foglalkoztatsz, de nem kéri számon tőled, hogy mekkora az árbevételed. Sőt, vannak olyan esetek, amikor csökken a támogatás, ha nő az árbevétel. A másik ok inkább kulturális: a posztkommunista országokban húsz évvel a rendszerváltás után is van egyfajta vállalkozóellenes hangulat. Az a civilek számára rendben való, hogy az állam mások által megtermelt profit adójából támogassa a tevékenységét, de amikor nekik kéne üzletileg valamit felépíteniük, az kellemetlen. Vagy legalábbis a sokféle szempont közül - például, hogy fogyatékosokat foglalkoztasson, értelmes munkalehetőséget kínáljon, élessze fel a régi magyar mesterségeket - általában a pénzügyi fenntarthatóság szenved csorbát. Milyennek képzeled a vállalkozásod 3 év múlva? A Fruit of Care addigra millió forint árbevételű, stabil vállalkozás akar lenni, melynek holdudvarában éppen az árbevétel növekedése miatt egyre több fogyatékos van. A kérdés, hogy tudunk-e ennél is nagyobb forgalomnövekedést elérni, valamint hogy csak értelmi fogyatékosokkal és autistákkal dolgozzunk-e együtt, vagy vonjunk-e be másokat is. Egy társadalmi vállalkozás esetében a legfontosabb a hitelesség: az ajándékpiacon is feltehetőleg a társadalmi küldetésünk miatt döntenek mellettünk, nem pedig feltétlenül a termékek minősége vagy a marketing miatt. Hogyan látod a Vodafone-pályázat szerepét ebben a folyamatban? Egyrészt láthatóságot, nagyobb ismertséget köszönhetek neki. Az sem volt mellékes, hogy egy fizetésnyi költséggel kevesebbet kellett kitermelnie a cégnek. De nekem személyesen és a Fruit of Care-nek is mindenek előtt önbizalmat és lendületet adott a Főállású Angyal program: azt az érzést, hogy érdemes csinálni. Egyébként társadalmi vállalkozóként abból is rengeteget lehetett tanulni, hogy egy nagyvállalat hogyan és milyen szervezeti szinten foglalkozik egy ilyen kezdeményezéssel, mint a mienk. 25

26 ROSTA GÁBOR Közösségi kertek Probléma: Zsúfolt a város, az emberek elszigetelődtek egymástól, rendszeres együttműködésről szó sincs. Alig van olyan közcél, melynek érdekében sokakat lehetne egyszerre mozgósítani, vagy amelyben emberek önkéntes hozzájárulása révén látványos eredmények várhatóak. Rosta Gábor közösségi kertépítő, főiskolai tanár, kommunikációs szakember. Közösségi kertek létrehozásával foglalkozik. Városi tanya címmel könyvet írt az urban farmingról. A fővárosból szerinte két dolog hiányzik: a zöldterület és a közösségi együttlét. Az általa javasolt városi kertek mindkét problémán segítenének. Blogja a varositanya.blogspot.com Tíz százalék mezőgazdaság és kilencven százalék közösségépítés. Video interjú Rosta Gáborral Megkérdeztük... Mi a közösségi kert lényege? A világban nagyon sokféle helyszínen, céllal és módon működnek ilyenek. A lényege, hogy egy kihasználatlan, általában köztulajdonban lévő városi telken emberek saját örömükre és felhasználásra zöldségeket, gyümölcsöket vagy virágokat termesztenek. A kert közös kezelésben van, mert még akkor is vannak közös feladatok, ha külön parcellákban művelik meg a földet. Tehát ahhoz, hogy az egész működjön, együttműködésre van szükség. Mivel a termés általában a saját igények egy részét elégíti csak ki, azt szokták mondani, hogy a közösségi kert 10 százalékban mezőgazdaság és 90 százalékban közösségépítés. Nyugat-Európában és a tengerentúlon nagy hagyományai vannak a közösségi kerteknek, Magyarországon idáig nem volt benne a közgondolkodásban. Hogyan reagáltak a programra a budapesti önkormányzatok? Fontosnak tartottam, hogy legális, széles körben támogatott, jól működő kertek alapjait teremtsem meg. Örömteli, hogy minden önkormányzatnál a legmagasabb szinten foglalkoznak az üggyel, és látják, hogy gyakorlatilag nincs olyan szereplő, aki számára a közösségi kert ne 26

27 jelentene előnyöket. A kialakítása jóval olcsóbb, mint egy közparké, a fenntartása pedig az önkormányzat számára nem kerül semmibe. Ellenben nemzetközi tapasztalatok igazolják, hogy a közösségi kertek környékén felmennek az ingatlanárak és csökken a bűnözés. A forintban nem mérhető pozitívumok közül mégis azt emelném ki, hogy olyan új közösségi tér jön létre, ami alkalmas különböző korú, helyzetű emberek párbeszédének és együttműködésének a megteremtésére. A Vodafone név jól csengett, amikor főállású angyalként bemutatkozva azt akartam, hogy cégek és önkormányzatok felelős vezetői meghallgassanak. Hogyan lehet meggyőzni az embereket, hogy álljanak neki kertészkedni? A közösségi kertek önkéntes alapon működnek. A motiváció a legkülönfélébb lehet. Egyrészt teljesen más az íze annak, amit az ember maga megtermel. Van, akinek elege van a konzumkultúrából, helyi élelmiszert fogyasztana vagy egyszerűen a tévézés helyett mást csinálna a szabadidejében. De olyan levelet is kaptam, amelyben egy nyugdíjas azt írta, hogy nagyon várja a kert megnyitását, mert nem futja a pénzéből mindarra, amit itt megtermelne. Milyen szabályok szerint működnének a kertek? Vannak jó gyakorlatok, de a szabályokat végső soron a tagok írják. Érdemes az elején elfogadtatni, hogy a közösségi kertben termelt áru nem piacra való, és biokertészet folyik. Vagy hogyan válasszanak vezetőt a feladatok koordinálására, és miképp szankcionálnak, ha valaki nem teljesíti a vállalt feladatait. Lényeges, hogy parcellákat alakítanánk ki, amin mindenki azt termel, amit szeretne így a végén nincs vita, hogy ki mennyi munkát tett bele és hogyan osszák el a megtermelt javakat. Milyen eredményekkel számolsz a program végére? Az önkormányzati választások miatt 2010 kurta évre sikeredett. Már 2011 tavaszán jártunk, mire a kapcsolatfelvétel mindenhol megtörtént. Most van 6-8 olyan önkormányzat, amely hajlandó a projektet - legkésőbb a 2012-es - költségvetési tervezésébe belevenni. A VI és a XIX. kerületben viszont már idén nyáron nyílhatnak közösségi kertek. A Westend 2 helyén a Ferdinánd-hídnál a beruházó Trigránitnak köszönhetően Közép-Európa legnagyobb közösségi kertje jöhet létre 5500 négyzetméteren. Azt várom, hogy ha az elsők elindulnak, akkora sajtójuk lesz, hogy máshol is kedvet kapnak az önkormányzatok, és egyre-másra nyílnak újabb városi kertek. 27

28 SÁGI ANDREA Fogyatékosok integrációja Probléma: A közintézmények akadálymentesítését Magyarországon legkésőbb 2017-ig el kell végezni: ezalatt nemcsak azt kell érteni, hogy például a kerekesszékesek be tudjanak jutni az épületekbe, hanem azt is, hogy a siketek kiszolgálására is legyen jelnyelvi tolmács. Sági Andrea öt éven keresztül volt a Vodafone Magyarország Zrt. munkatársa. Már 2009-ben is szívesen pályázott volna, és amikor egy évvel később lehetővé vált, hogy egy Vodafone-os is csatlakozzon az Angyalokhoz, nem habozott. Andreát leginkább az foglalkoztatja, hogy milyen iskolai programokkal lehetne a fogyatékkal élőket leghatékonyabban integrálni a normál rendszerű iskolákba, és hogyan lehet megszervezni az ehhez szükséges segítséget. Angyalként a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány munkájában vett részt. Aki Angyal akar lenni, annak érdemes magát kipróbálnia előtte annál a szervezetnél, amellyel pályázik. Video interjú Sági Andreával Megkérdeztük... Miért jelentkeztél Vodafone-osként a Főállású Angyal-pályázatra? 2010-ben fordult elő először, hogy a cég munkatársai is részt vehettek a pályázaton. Én már régóta ki akartam magam próbálni a civil szférában. A Vodafone-nál egy nagy szervezetben voltam egy kis kapocs. Itt viszont saját magam indíthatok el és kísérhetek végig pozitív folyamatokat, amivel segítek embereken, hogy nekik jobb legyen. Miért pont fogyatékosügy? Nagy szerelmem a jelnyelv, eredetileg siketek iskolai integrációját szerettem volna angyalként támogatni. Jelenleg a tanítóképzőre járok, a pedagógiai munka közel áll hozzám. A siketek általános iskoláját működtető alapítványnál, amit gesztorszervezetnek magamnak kinéztem, azonban nem tudtak teljes munkaidős státuszt biztosítani, ezért a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítványnál helyezkedtem el a kommunikációs 28

29 osztályon. A szervezet eddig főként forrásközvetítéssel és érdekérvényesítéssel foglalkozott. A közalapítványi forma megszűnésével idén nonprofit vállalkozássá alakul át, és ezzel a szervezeti működése és a profilja is megváltozik: nemcsak pályázatokat ír majd ki, hanem több saját, egyedi projektet is indíthat, valamint nem állami forrásokat is bevonhat a saját finanszírozásába. Mi volt a feladatod? Alapvetően a belső és külső kommunikációt kellett helyretennem. Amikor idejöttem, azzal szembesültem, hogy nem tudnak az alapítványról, nem tudják, mivel foglalkozik. Nagyon sok szülő, illetve szervezet keresett fel minket, hogy közvetlen anyagi támogatást kérjenek tőlünk pedig a tevékenységünk nem erről szólt. És mit tudtál előbbre mozdítani? A honlapunk januárra megújult, van most már rendszeres belső hírlevél, valamint egy másik hírlevél a külső szakértőknek. A Facebookon való megjelenést is én erőltettem, az Angyal projektnek köszönhetően is javult az ismertségünk. Noha van egy 2012-ig szóló kommunikációs stratégia, a szervezeti átalakulással a kommunikációnak is változnia kell úgyhogy akadna még tennivaló bőven. A kommunikáción kívül egy középiskolai mentorprogram koordinálását segítettem még, amely siket gyerekek iskolai integrációját hivatott szolgálni odatelepített fejlesztő szakember támogatásával. Erre a célra pályázati úton nyertünk pénzt, egyelőre pilot jelleggel működik: a mentor feladata, hogy a tanárokat és nemfogyatékos diákokat összehozza a tanulni vágyó siketekkel, a fogyatékos fiataloknak és szüleiknek pedig segítsen reális célokat megfogalmazni, amiket a gyerek sikerrel végig tud vinni. Kíváncsian várjuk, a projekt mennyire lesz hatékony. Maradnál tovább is? Ha a státuszra tudunk forrást találni, akkor örömmel, de abban az esetben sem esem kétségbe, ha mondjuk vissza kell mennem a Vodafone-hoz. Én már a pályázati beszélgetésen mondtam, bárhogy is lesz, jól járok. Ha a nonprofit szférában folytatod, hol látod a helyedet pár év múlva? A mostani feladathoz nem ártana valamilyen gyógypedagógiai szakképesítés. De a szervezeten belül más területen is el tudnám magam képzelni: ilyen a leszakadó fiatalokat támogató Dobbantó-program vagy a közintézmények nyelvi akadálymentesítése, azaz a jelnyelvi szolgáltatások hozzáférhetőségének támogatása. Mit tanácsolnál azoknak, akik utánad lesznek Angyalok? 29

30 Nagyon gondolják át, hogy mit szeretnének csinálni. Sok lehetőség van arra, hogy önkéntesként kipróbálják előtte magukat valahol. Esetleges csalódást spórolnak meg, ha olyan szervezettel pályáznak, amellyel már dolgoztak együtt. Hogyan lehetne javítani a programon? Az, hogy a Vodafone állta egyéves fizetésemet, óriási segítség. De a hatást meg lehetne sokszorozni, ha az ügy, illetve a szervezet is anyagi támogatást kapna akár az angyalok fizetésének rovására is Vodafone Önkéntes Közösség A Vodafone munkatársai negyedévenként egy munkanapot pályázhatnak meg önkéntes munkavégzésre és maguk dönthetik el, milyen önkéntes tevékenységet választanak. Ebben az Önkéntes Központ Alapítvány is segítséget nyújt nekik. A Vodafone munkatársainak nem kell szabadnapot kivenniük, ha önkéntesként szeretnének részt vállalni egy katasztrófahelyzet mentési, helyreállítási munkálataiban, évente ugyanis összesen négy fizetett munkanapot pályázhatnak meg önkéntes munkavégzésre. Az önkéntes tevékenységet maguk választhatják ki, azoknak pedig, akik tanácstalanok, az Önkéntes Központ Alapítvány, a Vodafone civil partnere nyújt segítséget. Az Önkéntes Központ Alapítvány célja, hogy a magyarországi önkéntesek és az őket foglalkoztató szervezetek munkáját információval, tanácsadással, képzéssel támogassa, és ezzel elősegítse az önkéntesség kultúrájának terjesztését és integrálását a hazai társadalmi környezetbe. Az önkéntes programokhoz projektenként Ft közötti összeget is megpályázhatnak a kollégák. Az évenkénti négy önkéntes munkára szánt munkanap 1200 munkatárssal számolva akár évi óra társadalmi munkát jelenthet, melynek értéke minimálbéren számolva is eléri a 24 millió forintot. Már az Önkéntes Közösség megalakulása előtt is végeztek önkéntes munkát a Vodafone munkatársak. Alulról jövő kezdeményezés volt, hogy elmehessünk Felsőzsolcára, és segítsünk az árvíz miatt bajbajutottaknak meséli Takáts Zoltán, Vodafone aktivista, aki az év folyamán a kolontári iszapkatasztrófát követő adományosztásban, valamint a májusi szemétszedő programban is részt vett önkéntesként. Felsőzsolcán több mint húszan voltak, homokzsákoztak és segédkeztek a kármentésben: értékes eszközöket, ruhákat mentettek, a megrogyott, lakhatatlanná vált házakból összegyűjtötték a még használható elemeket. Egy felsőzsolcai házról a még ép cserepeket Vodafone önkéntesek pakolták le, hogy befedjenek egy villám sújtotta lakóépületet Ercsiben, aminek a megkárosodásáról a sajtó is beszámolt. 30

31 A Vodafone önkéntes korábban Budapesten a Római-parton segített homokzsákok cipelésével. Nekem azóta ez a hobbim! állítja Nagyon jó érzés úgy adni, hogy nem várunk viszonzást, mégis, akinek adunk, többet nyújtana annál, mint amennyit mi tudtunk. Mindenki megfeszítve dolgozik, de valahogy mindig kerül pogácsa, zsíros kenyér. Emberi tragédiák körülöttünk, de az összefogás láttán csupa mosolyt kapunk. Ez az, amit nem lehet szavakba önteni! Felsőzsolca, árvízkárosultak A Vodafone által szponzorált háromszoros olimpiai bajnok vízilabda válogatott tagjai adománnyal segítették a családokat az árvízszerű esőzések által sújtott Felsőzsolcán. A helyreállítási munkákban részt vettek a Vodafone önkéntesei is. Az árvízszerű esőzés több észak-magyarországi településen okozott helyrehozhatatlan károkat 2010 nyarán. Talán Felsőzsolcát sújtotta leginkább a természeti katasztrófa, ugyanis a település házainak mintegy 80 százaléka sérült meg. A háromszoros olimpiai bajnok vízilabda válogatott félmillió forint értékben adományozott tartós élelmiszereket a település lakóinak, a csomagokat a csapat két tagja, Hosnyánszky Norbert és Biros Péter személyesen adta át a rászorulóknak Felsőzsolcán. Mindannyian együtt érzünk az árvízkárosultakkal, hiszen többünknek barátai, családtagjai élnek a katasztrófa sújtotta területen. Ezért is éreztük különösen fontosnak, hogy közvetlenül mi magunk juttassuk el a csapat ajándékát a legsúlyosabban érintett településnek hangsúlyozta a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter. Az esőzés és árvíz sújtotta településeken a Vodafone önkéntesei is részt vettek a védekezésben, a segélycsomagok szétosztásában. A Vodafone közreműködésével létrehozott közös távközlési adományvonalra beérkező hívásokból pedig rövid idő alatt több mint százmillió forint gyűlt össze. Fenntarthatóság a számok és trendek tükrében 31

32 Irányítás és HR A Vodafone irányítását az elmúlt üzleti év során a vezérigazgatóval együtt 9 tagú menedzsment végezte. Az Igazgatóság tagjai közül ketten függetlenek, vagyis nem tagjai az operatív menedzsmentnek: Dr. Beck György és Paul Wybrow. A vállalati társadalmi felelősségvállalásért (CR) Gothárdi Ibolya Humán Erőforrás Vezérigazgatóhelyettes felel. Az igazgatókat és a fontosabb részterület felelősöket is magában foglaló kibővített vezetői csoport soraiban 2 nő és 30 férfi dolgozik, a 32 felsővezető között 27 helyi és 5 külföldi munkatárs található. A vezetőség tevékenységének felügyelete, a számviteli és pénzügyi jelentéskészítési gyakorlat szabályszerűségének biztosítása, a belső ellenőrzési rendszerek megfelelő működésének felügyelete a vállalat Felügyelő Bizottságának feladata. A Bizottság elnöke évente legalább egy alkalommal köteles a Bizottság tevékenységéről és elvégzett feladatairól az Igazgatóság részére jelentést készíteni. A Vodafone Magatartási Szabályzata (Code of Conduct) egyértelműen rögzíti az összeférhetetlenség eseteit és kizárja ezek bekövetkeztét. A szabályzat és így az összeférhetetlenségre vonatkozó előírások tudomásul vételét és betartását minden munkatárs aláírásával igazolja. A vezérigazgató munkáját a Vodafone Csoport regionális igazgatója, a vezérigazgatóhelyettesekét pedig a vezérigazgató értékeli. Az ún. ICR (In-Country Review) keretében negyedévente történik a regionális menedzsmenttel átfogó értékelés, ahol az üzleti stratégia, a teljesítmény, valamint a legfőbb kezdeményezések kerülnek elfogadásra, illetve szükség esetén felülvizsgálatra. A felsővezetők bérezése - a többi Vodafone munkatárséhoz hasonlóan - teljesítmény alapján történik. Bár a megelőző évihez hasonló, jelentős létszámbővítésre nem nyílt lehetőség, az év során a Vodafone a fluktuáció jelentős csökkentése révén, mégis meg tudta őrizni munkatársi gárdáját és a foglalkoztatási létszámot. A munkatársak 41%-a fiatalabb 29 évesnél, további 48%-uk pedig a éves korosztályba tartozik. Különösen a fiatalok között magas a nők aránya, majdnem kétszeresen haladja meg a hasonló korú férfiak létszámát. A Vodafone Magyarország kiemelt figyelmet fordít a munkatársak folyamatos 32

A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2013. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL

A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2013. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2013. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL Érkezett adományok áttekintés... 2 Könyvvizsgálat adomány... 2 Adhat Vonal támogatása...

Részletesebben

A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2014. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL

A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2014. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2014. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL Érkezett adományok áttekintés... 2 Könyvvizsgálat adomány... 2 Adhat Vonal támogatása...

Részletesebben

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM 2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM AZ ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVÉNEK CÉLKITŰZÉSEI az Unio Tanácsa 2010/37/EK döntése alapján Az Európai Unión belüli önkéntes tevékenység

Részletesebben

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja? ÉLETMŰHELY Mi a program célja? A kreatív gondolkodás és a kreatív cselekvés fejlesztése, a személyes hatékonyság növelése a fiatalok és fiatal felnőttek körében, hogy megtalálják helyüket a világban, életük

Részletesebben

Társadalmi felelősségvállalás. Miért támogatja a MOL az iskolai közösségi szolgálatot?

Társadalmi felelősségvállalás. Miért támogatja a MOL az iskolai közösségi szolgálatot? Társadalmi felelősségvállalás Miért támogatja a MOL az iskolai közösségi szolgálatot? Mi a társadalmi szerepvállalás? ALAPGONDOLAT Nem elég kiemelkedő gazdasági teljesítményt nyújtani, meg kell találnunk

Részletesebben

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu

START T kegarancia Zrt. www.startgarancia.hu Hírlevél 2010. július 1 Hírlevél 2011. március Hírlevél 2011. március 2 173 MILLIÁRD FORINTOS KERETÖSSZEG AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI PÁLYÁZATAIBAN A 2011. évi vállalkozásfejlesztést célzó

Részletesebben

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület A szervezet célja A Dél-Zalai civil szektor tevékenységének, érdekvédelmének, forrásteremtésének és környezetvédelmi,- karitatív akcióinak koordinálása. Térségfejlesztési

Részletesebben

A válság mint lehetőség felsővezetői felmérés

A válság mint lehetőség felsővezetői felmérés A válság mint lehetőség felsővezetői felmérés Sajtótájékoztató Budapest, 2009. október 29. Ez a dokumentum a sajtótájékoztatóra meghívott résztvevők használatára készült. A dokumentumban szereplő összes

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA Tanuló neve: Oktatási azonosító: Születési hely, idő: Anyja születéskori neve: Tanuló neve: Osztálya:.. Mit nevezünk iskolai közösségi szolgálatnak? Az iskolai közösségi szolgálat

Részletesebben

=============================================

============================================= A Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány kéthetenként megjelenő, 9000 címre eljutó hírlevelének 262. számát böngészheti a Tisztelt Olvasó. Reméljük, talál benne hasznosíthatót. A www.nonprofit.hu

Részletesebben

Telenor Tedd Oda Nap szervezési dokumentáció

Telenor Tedd Oda Nap szervezési dokumentáció Telenor Tedd Oda Nap szervezési dokumentáció Közösségért szervezett nap tippek a hatékony szervezéshez Előszó A Telenor felelős vállalatként fontosnak tartja, hogy a legkorszerűbb mobiltechnológiai szolgáltatások

Részletesebben

Használja ki a vállalati innovációs és kutatás-fejlesztési pályázati lehetőségeket segítségünkkel!

Használja ki a vállalati innovációs és kutatás-fejlesztési pályázati lehetőségeket segítségünkkel! Használja ki a vállalati innovációs és kutatás-fejlesztési pályázati lehetőségeket segítségünkkel! Nagyobb támogatottság, nagyobb versenyképesség! Glósz és Társa innováció menedzsment www.glosz.hu Innováció

Részletesebben

Dr. Erényi István istvan.erenyi@nfm.gov.hu digitalchampion@nfm.gov.hu

Dr. Erényi István istvan.erenyi@nfm.gov.hu digitalchampion@nfm.gov.hu Digitális követ az információs társadalom segítésére Dr. Erényi István istvan.erenyi@nfm.gov.hu digitalchampion@nfm.gov.hu EU 2020 uniós gazdasági stratégia és Európai digitális menetrend Komoly kihívás

Részletesebben

Bemutató megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról és az együttműködés előnyeiről a területen. 2013. június

Bemutató megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról és az együttműködés előnyeiről a területen. 2013. június Bemutató megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról és az együttműködés előnyeiről a területen 2013. június Üzletágaink, tevékenységünk www.job.hu www.rehabjob.hu www.tele-scope.hu www.brandjob.hu

Részletesebben

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2011. július 18., hétfő TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK Az üzleti infrastruktúra és a befektetési környezet fejlesztése- ipari parkok, iparterületek és inkubátorházak támogatása

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés A Lét Teljessége Egyesület 2010. január 01-jétől 2010. december 31-éig folytatott tevékenységéről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Alkalmazott könyvelés: egyszeres könyvvitel. Az Egyesület

Részletesebben

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje

TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment /BSc/ /Differenciált szakmai ismeretek modul/ Információs irodák menedzsmentje Gyakorlatorientált képzési programok kidolgozása a turisztikai desztináció menedzsment és a kapcsolódó ismeretanyagok oktatására TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0034 projekt Regionális turisztikai menedzsment

Részletesebben

Technológia és felelősség

Technológia és felelősség Technológia és felelősség Napjaink emberisége folyamatosan önmaga alkotásaival konfrontálódik, miközben egyre kevesebb köze k lesz a természethez, de megőrzi a természethez hasonló törékenységét. Mittelstrass

Részletesebben

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik Géniusz Országos Tehetségnap Budapest, 2010. március 27. Sarka Ferenc a Magyar Tehetséggondozó Társaság alelnöke A tehetségsegítés nemzeti

Részletesebben

Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései. Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26.

Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései. Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26. Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26. Innovációs tevékenység célja Magasabb hozzáadott érték Versenyelőny Piacbővítés CSOMIÉP Kft. Legrand Zrt.

Részletesebben

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 Fiatalok Lendületben Program Időtartam: 2007-2013 Célja: Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási közegben a fiatalok aktív polgári részvételének elősegítése

Részletesebben

A társadalmi vállalkozások helyzete Magyarországon

A társadalmi vállalkozások helyzete Magyarországon A társadalmi vállalkozások helyzete Magyarországon Veszprém, 2011. szeptember 30. Tóth Laura Vállalkozásfejlesztési munkatárs NESsT ltoth@nesst.org 1 A NESsT küldetése és tevékenységei A NESsT a feltörekvő

Részletesebben

MARTIN JÁNOS SZAKKÉPZŐ ISKOLA MISKOLC

MARTIN JÁNOS SZAKKÉPZŐ ISKOLA MISKOLC MARTIN JÁNOS SZAKKÉPZŐ ISKOLA MISKOLC Martin János Szakképző Iskola A Martin János Szakképző Iskola felvállalta a sajátos nevelési igényű fiatalok speciális képzését és számtalan új ötlettel, differenciált

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 GENIUS TEHETSÉGGONDOZÓ ALAPÍTVÁNY Budapest, 2013. április 30. TARTALOM 1. Egyszerűsített éves beszámoló 2. Kiegészítő melléklet 3. Közhasznúsági melléklet KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET

Részletesebben

Velencei tó Térségfejlesztő Egyesület HVS 2011 LEADER Kritériumok

Velencei tó Térségfejlesztő Egyesület HVS 2011 LEADER Kritériumok A LEADER program a társadalmi-gazdasági szereplők együttműködését ösztönzi az olyan javak és szolgáltatások létrejötte, fejlesztése érdekében, amelyek a lehető legnagyobb hozzáadott értéket biztosítják

Részletesebben

TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001. Bernáth Ildikó elnök Szakmapolitikai Koordinációs Testület. 2015. szeptember 28.

TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001. Bernáth Ildikó elnök Szakmapolitikai Koordinációs Testület. 2015. szeptember 28. Rehabilitáció - Érték - Változás (RÉV): Megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci helyzetének elősegítése érdekében történő rendszerszintű képzési és szolgáltatásfejlesztési modellprogram Bernáth

Részletesebben

30/846-9130, 30/681-0007 elestaregyesulet@gmail.com www.elestaregyesulet.mindenkilapja.hu

30/846-9130, 30/681-0007 elestaregyesulet@gmail.com www.elestaregyesulet.mindenkilapja.hu SOMOGY MEGYEI CIVIL INFORMÁCIÓS CENTRUM 7400 Kaposvár, Csokonai u.1. 3/5. - EGYÜD Árpád Kulturális Központ, Agóra - ÉLÉSTÁR Fogyasztóvédelmi és Jogvédő Egyesület 30/846-9130, 30/681-0007 elestaregyesulet@gmail.com

Részletesebben

Vállalkozónők Képviselőinek Hálózata

Vállalkozónők Képviselőinek Hálózata Vállalkozónők Képviselőinek Hálózata A siker útj tján 2012.04.26. Vállalkoz llalkozónők k Képvisel pviselőinek inek Hálózata MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt SEED Kisvállalkozás-fejlesztési

Részletesebben

Társadalmi vállalkozások finanszírozása a NESsT modell

Társadalmi vállalkozások finanszírozása a NESsT modell Társadalmi vállalkozások finanszírozása a NESsT modell Tóth Laura NESsT 2011.január 14. 1 A NESsT küldetése és tevékenységei A NESsT a feltörekvő piacgazdaságok legégetőbb társadalmi problémáira nyújt

Részletesebben

WWW.ROMASTER.HU HBLF ROMASTER. Esélyprogram a Jövô Roma Vezetôiért

WWW.ROMASTER.HU HBLF ROMASTER. Esélyprogram a Jövô Roma Vezetôiért WWW.ROMASTER.HU HBLF ROMASTER Esélyprogram a Jövô Roma Vezetôiért HBLF ROMASTER Program a Jövô Roma Vezetôiért A ROMASTER tehetséggondozó Programot 2007 februárjában közösen hívta életre a Magyar Üzleti

Részletesebben

Szervezetfejlesztés Nagykőrös Város Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0035 számú pályázat alapján

Szervezetfejlesztés Nagykőrös Város Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0035 számú pályázat alapján Szervezetfejlesztés Nagykőrös Város Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0035 számú pályázat alapján ÁROP 2007-3.A.1. A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése a Közép-magyarországi régióban című

Részletesebben

A Magyar Telekom fenntarthatósági stratégiájának (2011-2015) első évi eredményei

A Magyar Telekom fenntarthatósági stratégiájának (2011-2015) első évi eredményei A Magyar Telekom fenntarthatósági stratégiájának (2011-2015) első évi eredményei XIII. Fenntarthatósági Kerekasztal-beszélgetés Szomolányi Katalin Vállalati Fenntarthatósági Központ 2012.06.01. 1 Arthur

Részletesebben

KÉSZÜL NÓGRÁD MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. Gazdasági helyzetkép, gazdaságfejlesztési prioritások és lehetséges programok

KÉSZÜL NÓGRÁD MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. Gazdasági helyzetkép, gazdaságfejlesztési prioritások és lehetséges programok KÉSZÜL NÓGRÁD MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA Gazdasági helyzetkép, gazdaságfejlesztési prioritások és lehetséges programok TERVDOKUMENTUMOK HIERARCHIÁJA FELADATOK, ÜTEMTERV 2012 2013 társadalmasítás

Részletesebben

aa) az érintett közművek tekintetében a nemzeti fejlesztési miniszter és a belügyminiszter bevonásával, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési

aa) az érintett közművek tekintetében a nemzeti fejlesztési miniszter és a belügyminiszter bevonásával, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési 1486/2015. (VII. 21.) Korm. határozat a Digitális Nemzet Fejlesztési Program megvalósításával kapcsolatos aktuális feladatokról, valamint egyes kapcsolódó kormányhatározatok módosításáról 1. A Kormány

Részletesebben

NIOK Alapítvány a civil partner

NIOK Alapítvány a civil partner NIOK Alapítvány a civil partner Tudás, tapasztalat, infrastruktúra, szolgáltatások Egyre több vállalat fordít figyelmet a társadalmi felelősségvállalásra (CSR) és azon belül is a jótékonyságra, az adományozásra,

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012.

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tanulj tőlünk- Tanulunk tőled! TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-140 KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3.1.7 projekt szakmai tervezésének. A szakmai feladatok alapján

Részletesebben

Az Ipari Parkok szabályozói környezete, és tervezett pályázati forrásai

Az Ipari Parkok szabályozói környezete, és tervezett pályázati forrásai Az Ipari Parkok szabályozói környezete, és tervezett pályázati forrásai előadó: Radics Ernő Nemzetgazdasági Minisztérium, Ipari és Építésgazdasági Főosztály Tiszaújváros, 2013. november 4. 1 Az Ipari Parkok,

Részletesebben

ADOMÁNYOZÁS CÉGES SZEMMEL AVAGY KIVEL? MIKOR? MIÉRT? HOGYAN? Budapest, 2014. március 20.

ADOMÁNYOZÁS CÉGES SZEMMEL AVAGY KIVEL? MIKOR? MIÉRT? HOGYAN? Budapest, 2014. március 20. ADOMÁNYOZÁS CÉGES SZEMMEL AVAGY KIVEL? MIKOR? MIÉRT? HOGYAN? Budapest, 2014. március 20. Vállalatokkal szembeni percepciók 2 OK, de túl kell élni 3 TARTALOM 1. Percepciók 2. Túlélés 3. Keretek, amik között

Részletesebben

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal 24 SÁNDOR Jenő 3 + 1 SZEMPONT A COACH-KÉPZÉS KIVÁLASZTÁSÁHOZ Először is lépjünk egyet hátra: mi a coaching? E gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal foglalkozna, világos

Részletesebben

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ)

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Általános munkaadói érdekképviselet 14-02-19 1 A munka világa Magyarországon tripartit, bipa Munkaadói szövetségek Munkavállalói érdekképviseletek

Részletesebben

Hegedüs Éva az év bankára 2015-ben

Hegedüs Éva az év bankára 2015-ben MasterCard Az év bankára 2015 Online sajtófigyelés 2015. november 17-18. Figyelő Online Hegedüs Éva az év bankára 2015-ben 2015.11.18 13:30 http://figyelo.hu/cikkek/426319-hegedus-eva-az-ev-bankara-2015-ben

Részletesebben

CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében

CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében A Toyota alapítása óta folyamatosan arra törekszünk, hogy kiváló minõségû és úttörõ jelentõségû termékek elõállításával, valamint magas szintû szolgáltatásainkkal

Részletesebben

Beszámoló IKT fejlesztésről

Beszámoló IKT fejlesztésről Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 Beszámoló IKT fejlesztésről Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Kecskemét Tartalomjegyzék

Részletesebben

Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság

Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság Az Európai Innovációs Partnerség(EIP) Mezőgazdasági Termelékenység és Fenntarthatóság Dr. Maácz Miklós főosztályvezető Vidékfejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium Kontextus Európa 2020 Stratégia:

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) és a referensi hálózat Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tudásmegosztó nap

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) és a referensi hálózat Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tudásmegosztó nap Székesfehérvár 2014. november 27. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) és a referensi hálózat Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tudásmegosztó nap Csikász Gábor MNVH B.-A.-Z. megyei referense Az MNVH célja,

Részletesebben

Dorogi Ipartestület XXII. sz. hírlevele

Dorogi Ipartestület XXII. sz. hírlevele Dorogi Ipartestület XXII. sz. hírlevele Tisztelt Vállalkozó! A csatolt sajtószemle a kkv-k napi működését érintő fontos változásokat, gyakorlati tudnivalókat tartalmaz. Dorog, 2015. július 20. Üdvözlettel:

Részletesebben

PlayIT. A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a. márka elnyerte a Superbrands kitüntetést.

PlayIT. A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a. márka elnyerte a Superbrands kitüntetést. I S M E R T E T Ő 2015 A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a A PlayIT Magyarország legnagyobb Gamer és IT rendezvénye, valamint a legnagyobb látogatói számmal rendelkező hazai kiállítás, mely

Részletesebben

A társadalmi vállalkozások helyzete Magyarországon

A társadalmi vállalkozások helyzete Magyarországon A társadalmi vállalkozások helyzete Magyarországon Hogyan járulhatnak hozzá a társadalmi vállalkozások a nonprofit szektor fenntarthatóságához, és mi akadályozza őket ebben Magyarországon? Kutatási összefoglaló

Részletesebben

Salva Vita Alapítvány 1081 Bp. Népszínház u. 17. www.salvavita.hu info@salvavita.hu

Salva Vita Alapítvány 1081 Bp. Népszínház u. 17. www.salvavita.hu info@salvavita.hu Salva Vita Alapítvány 1081 Bp. Népszínház u. 17. www.salvavita.hu info@salvavita.hu Küldetésünk A Salva Vita Alapítvány célja az értelmi sérült emberek önálló életvitelének és társadalmi beilleszkedésének

Részletesebben

Ref # 1 A program neve: Kapacitásépítő támogatási program. Munkatársak Célcsoport száma 3 fő / ország Civil szervezetek és önkormányzat ok

Ref # 1 A program neve: Kapacitásépítő támogatási program. Munkatársak Célcsoport száma 3 fő / ország Civil szervezetek és önkormányzat ok Ref # 1 Kapacitásépítő támogatási program az 5 950 000 USD 212 088 USD fő / önkormányzat ok Az 5.000 USD támogatással indított Kapacitásépítő támogatási program célja a demokrácia és civil társadalom eszményeinek

Részletesebben

Az információs társadalom európai jövőképe. Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár

Az információs társadalom európai jövőképe. Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár Az információs társadalom európai jövőképe Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár Tartalom Lisszaboni célok és az információs társadalom Az eeurope program félidős értékelése SWOT elemzés Az információs

Részletesebben

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása

Részletesebben

A LEADER programról. Hogyan csináljuk jól?

A LEADER programról. Hogyan csináljuk jól? A LEADER programról - Hogyan csináljuk jól? Nemes Gusztáv, hd. MTA Közgazdaságtudományi Intézet nemes@econ.core.hu KÁRÁT-MEDENCEI TÉR-SÉG 2008 MÁJUS 14. A vidékfejlesztés célja: A modernizáció és a globalizációs

Részletesebben

Még lehet jelentkezni a Legjobb Munkahely Felmérésbe! A legnagyobb múltú elkötelezettségmérésben érdemes részt venni

Még lehet jelentkezni a Legjobb Munkahely Felmérésbe! A legnagyobb múltú elkötelezettségmérésben érdemes részt venni News From Aon Médakapcsolatok: Hering Orsolya orsolya.hering@hewitt.com 06-20-978-5080 Azonnal közölhető Még lehet jelentkezni a Legjobb Munkahely Felmérésbe! A legnagyobb múltú elkötelezettségmérésben

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám Kedves Klaszter Tagok! Továbbra is korlátozott a pályázati lehetőségek száma, de a friss lehetőségekről folyamatosan tájékoztatjuk Önöket. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy

Részletesebben

ReGenerál magyar szerb foglalkoztatási partnerség projektjavaslatainak megvalósítása a helyi foglalkoztatás bővítése érdekében címmel, TÁMOP

ReGenerál magyar szerb foglalkoztatási partnerség projektjavaslatainak megvalósítása a helyi foglalkoztatás bővítése érdekében címmel, TÁMOP ReGenerál magyar szerb foglalkoztatási partnerség projektjavaslatainak megvalósítása a helyi foglalkoztatás bővítése érdekében címmel, TÁMOP 1.4.5-12/1-2012-0011 azonosítószámon. Kedves Olvasó! A kiadvány,

Részletesebben

Társadalmi vállalkozások finanszírozása a NESsT modell

Társadalmi vállalkozások finanszírozása a NESsT modell Társadalmi vállalkozások finanszírozása a NESsT modell Varga Éva NESsT 2011.április 9. 1 A NESsT küldetése és tevékenységei A NESsT a feltörekvő piacgazdaságok legégetőbb társadalmi problémáira nyújt megoldást

Részletesebben

Tréningszokások Európában 2012

Tréningszokások Európában 2012 Tréningszokások Európában 2012 A Cegos Németországban, Spanyolországban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Olaszországban, Hollandiában és Magyarországon elvégzett kutatásának eredményei 2,800

Részletesebben

ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek

ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek BUSINESS ASSURANCE ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia jzr SAFER, SMARTER, GREENER DNV GL A jövőre összpontosít A holnap sikeres vállalkozásai

Részletesebben

A Biztonságosabb Internet Program bemutatása

A Biztonságosabb Internet Program bemutatása A Biztonságosabb Internet Program bemutatása Dr. Krasznay Csaba HP Magyarország / Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat / Nemzeti Közszolgálati Egyetem Jogszabályok A biztonságtudatosság, mint feladat Nemzeti

Részletesebben

Informatikai és telekommunikációs szolgáltatások

Informatikai és telekommunikációs szolgáltatások Informatikai és telekommunikációs szolgáltatások Az ITSource Kft. célja ügyfelei költséghatékony és rugalmas kiszolgálása. Cégünk olyan hosszú távú együttműködés megvalósítására törekszik, melynek során

Részletesebben

Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016

Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016 Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016 A támogató és a lebonyolítók Forrás EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmus Lebonyolítók Ökotárs Alapítvány Autonómia Alapítvány Demokratikus Jogok Fejlesztéséért

Részletesebben

2. Sikeres CSR kommunikáció. 3. Hogyan? 4. Alap 1. 6. Alap 2. 5. Alap 1 2014.02.17. Jót, s jól - CSR kommunikáció hitelesen. Sikeres CSR kommunikáció:

2. Sikeres CSR kommunikáció. 3. Hogyan? 4. Alap 1. 6. Alap 2. 5. Alap 1 2014.02.17. Jót, s jól - CSR kommunikáció hitelesen. Sikeres CSR kommunikáció: 2. Sikeres CSR kommunikáció Jót, s jól - CSR kommunikáció hitelesen 2014. 02. 15. Sikeres CSR kommunikáció: megfelelő üzenet megfelelő mennyiségű információ megfelelő eszköz (mindig a média???) 3. Hogyan?

Részletesebben

Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton...

Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton... Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton... emagyarország Hálózat Az emagyarország Pontok hálózata: Közel 2000 emagyarország Ponttal, ahol az eközszolgáltatások igénybevételéhez az internet

Részletesebben

A munkahelyi biztonság és egészségvédelem mindenkit érint. Jó Önnek. Jó a vállalkozásoknak.

A munkahelyi biztonság és egészségvédelem mindenkit érint. Jó Önnek. Jó a vállalkozásoknak. Egészséges munkahelyek Kezeljük a stresszt! A munkahelyi stressz és a pszichoszociális kockázatok kezelése Balogh Katalin EU-OSHA Nemzeti Fókuszpont Stressz-M Kutatási tájékoztató Budapest BME Q 2015.

Részletesebben

Eredményes értékesítés.

Eredményes értékesítés. Eredményes értékesítés. Egy belföldi vidéki wellness szálloda kínált kedvezményes, belföldi utazási lehetőséget. A szolgáltatás értékesítésénél a kedvező ár volt a motiváció. Az esettanulmány jól szemlélteti,

Részletesebben

Jogi és menedzsment ismeretek

Jogi és menedzsment ismeretek Jogi és menedzsment ismeretek Értékesítési politika Célja: A marketingcsatorna kiválasztására és alkalmazására vonatkozó elvek és módszerek meghatározása Lépései: a) a lehetséges értékesítési csatornák

Részletesebben

Bemutatkozó anyag, referenciák

Bemutatkozó anyag, referenciák Sales Database Kft. Bemutatkozó anyag, referenciák A cégről A Vállalkozás 2007 óta foglalkozik webes alkalmazás fejlesztéssel, kezdetben egyéni vállalkozásként, majd 2010 óta Sales Database Kft. néven.

Részletesebben

BROADINVEST ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Gépbeszerzés a Broadinvest Kft-nél

BROADINVEST ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Gépbeszerzés a Broadinvest Kft-nél BROADINVEST ÉPÍTŐIPARI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. Gépbeszerzés a Broadinvest Kft-nél Szakmai anyag a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájából a Térségi és helyi

Részletesebben

A főnökön is lehet változtatni

A főnökön is lehet változtatni A főnökön is lehet változtatni Futótűzként terjednek el a 360 fokos felmérések a cégeknél, amelyek a vezetők teljesítményét hívatottak mérni. Ennek során a nagyfőnök, a beosztottak és más vezetők is véleményt

Részletesebben

The Leader for Exceptional Client Service SZERVEZETFEJLESZTÉS. Less Myths more Practice

The Leader for Exceptional Client Service SZERVEZETFEJLESZTÉS. Less Myths more Practice The Leader for Exceptional Client Service SZERVEZETFEJLESZTÉS Less Myths more Practice A BDO VILÁGSZERTE A BDO a világ ötödik legnagyobb könyvelő, könyvvizsgáló, profeszszionális tanácsadó hálózata. A

Részletesebben

FENNTARTHATÓSÁGI EREDMÉNYEINK 2013

FENNTARTHATÓSÁGI EREDMÉNYEINK 2013 FENNTARTHATÓSÁGI EREDMÉNYEINK 2013 XV. FENNTARTHATÓSÁGI KEREKASZTAL -BESZÉLGETÉS SZOMOLÁNYI KATALIN BUDAPEST, 2014. SZEPTEMBER 3. MAGYAR TELEKOM ÜGYFÉLSZÁMAI ~ ~ Energia 175 000 TV 900 000 ~ Internet 850

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 17.759/2012. Javaslat a Nógrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesülettel közművelődési megállapodás megkötésére Tisztelt Közgyűlés! A Nógrád Megyei

Részletesebben

Az InfoPark Alapítvány 2008 évi közhasznúsági jelentése

Az InfoPark Alapítvány 2008 évi közhasznúsági jelentése Az InfoPark Alapítvány 2008 évi közhasznúsági jelentése 2009. május 25. 1. Számviteli beszámoló 1.1. Mérleg adatok E Ftban Tételszám A tétel megnevezése Előző év Tárgyév a b c d 1 A. Befektetett eszközök

Részletesebben

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01 Célterület kód: 580a01 Nemzetiségi hagyományok ápolása, civil szervezetek eszközbeszerzésének támogatása adottságokon alapul, vagy újszerűsége, témája miatt fontos a települések fejlődése szempontjából

Részletesebben

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója Több mint húsz éve foglalkozik kommunikációval hazai és nemzetközi

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. szeptember 18-i ülése 10. sz. napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. szeptember 18-i ülése 10. sz. napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. szeptember 18-i ülése 10. sz. napirendi pontja Javaslat együttműködési megállapodás elfogadására a Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezetével

Részletesebben

A HAKI szolgáltatásai az EHA fejlesztések tervezéséhez és megvalósításához

A HAKI szolgáltatásai az EHA fejlesztések tervezéséhez és megvalósításához A HAKI szolgáltatásai az EHA fejlesztések tervezéséhez és megvalósításához Békefi Emese és Dr. Váradi László Halászati és Öntözési Kutatóintézet SustainAqua Termelői Fórum Rétimajor, 2009. június 26. HAKI

Részletesebben

Tájékoztató a programról

Tájékoztató a programról Tájékoztató a programról NYITOK HÁLÓZAT A TÁRSADALMI BEFOGADÁSÉRT TÁMOP-5.3.9-11/1-2012-0001 A program keretei, előzményei A szegénység, a társadalmi és a munkaerő-piaci hátrányok újratermelődésnek megakadályozása

Részletesebben

A projekt folytatási lehetőségei

A projekt folytatási lehetőségei "Függő(k) kapcsolatok - a drog területet képviselő civil szervezetek érdekképviseleti célú együttműködését fejlesztő projektje az ország három régiójában A projekt folytatási lehetőségei Gondi János Debrecen,

Részletesebben

Igényfelmérés 2011. Adatok Neme: 7 férfi. 6 fő. életkor: 18-30 év között 5 fő 31-50 év között 38 fő 51-65 év között 28 fő 66- év 3 fő

Igényfelmérés 2011. Adatok Neme: 7 férfi. 6 fő. életkor: 18-30 év között 5 fő 31-50 év között 38 fő 51-65 év között 28 fő 66- év 3 fő Igényfelmérés 2011 Adatok Neme: 7 férfi 67 nő életkor: 18-30 év között 5 fő 31-50 év között 38 fő 51-65 év között 28 fő 66- év 3 fő szakmai végzettség: középfokú felsőfokú munkakör: beosztott középvezető

Részletesebben

NŐI KARRIER KORHATÁR NÉLKÜL

NŐI KARRIER KORHATÁR NÉLKÜL NŐI KARRIER KORHATÁR NÉLKÜL Ferenczi Andrea elnök Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség elnökségi tag Older Women Network Europe AZ ÖREGEDÉS MŰVÉSZETE Nyíregyházi Gerontológiai Napok IV. Nemzetközi Konferencia

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 97/2013. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. május 16-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Tájékoztató a Ferencvárosi deák

Részletesebben

A Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület LEADER kritériumrendszere A Nyírség Helyi Akciócsoport

Részletesebben

SP, ISZEF??? Mutass utat! Pillók Péter

SP, ISZEF??? Mutass utat! Pillók Péter SP, ISZEF??? eszköz, véleménynyilvánítás, csatorna, esély 2009 óta, előzményei: Ifjúságról szóló fehér könyv, 2001. Európai ifjúsági paktum, 2005. a Nemzeti Munkacsoport működése Nemzeti Ifjúsági Stratégia

Részletesebben

Towards Inclusive Development Education

Towards Inclusive Development Education Towards Inclusive Development Education (Globális Nevelést mindenkinek!) EuropeAid/131141/C/ACT/MULTI 2013.04.01-2015.09.30. (30 hónap) A projekt célkitűzése A TIDE projekt célja a globális tanulás témáinak

Részletesebben

Kommunikációs terv.

Kommunikációs terv. <Kisfaludy Károly Általános Iskola> Kommunikációs terv TÁMOP 3..7-/2-20-0569 A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3..7 projekt szakmai tervezésének. A kommunikációs feladatokat a szakmai feladatok határozzák

Részletesebben

Nemzeti Befektetési Ügynökség HIPA. Értékmegőrzés generációkon át 2015. 09. 23

Nemzeti Befektetési Ügynökség HIPA. Értékmegőrzés generációkon át 2015. 09. 23 Nemzeti Befektetési Ügynökség HIPA Értékmegőrzés generációkon át 2015. 09. 23 Misszió Munkánkkal hozzájárulunk a nemzetgazdaság és a magyar társadalom fejlődéséhez a külföldi működőtőke bevonásával, új

Részletesebben

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása

Részletesebben

VETUSFORG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Építés a Vetusforg Kft-nél

VETUSFORG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Építés a Vetusforg Kft-nél VETUSFORG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Építés a Vetusforg Kft-nél Szakmai anyag a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájából a Térségi és helyi vállalkozások fejlesztése,

Részletesebben

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám 2 Tisztelt Olvasó! KÖSZÖNTŐ Ön Magyarország első befektetési tőkegarancia termékeket kínáló pénzügyi szolgáltatójának, a Start Tőkegarancia Zrt-nek havi

Részletesebben

MediaGo Alapítvány MediaGo Alapítvány

MediaGo Alapítvány MediaGo Alapítvány A a MediaGo Holding független érdekszövetség tagjaként jött létre 2009-ben. Missziónk a pályája elején lévő fiatal munkaerő elhelyezkedésének segítése, ezen keresztül a strukturális munkanélküliség csökkentése,

Részletesebben

Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak.

Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak. Horizon 2020 Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak. Munkatársainkkal a kis- és középvállalkozások, önkormányzatok, érdekképviseleti

Részletesebben

Az Ericsson magyarországon

Az Ericsson magyarországon Az Ericsson magyarországon Jakab Roland Vezérigazgató-helyettes Az Ericsson csoport A svéd Ericsson 136 éve a távközlés meghatározó szereplője. 175 országban 92,5 ezer alkalmazott. Az Ericsson a világ

Részletesebben

TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE. Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány

TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE. Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány A Curie Alapítvány tevékenysége Alapítás 1993. Közhasznú alapítvány 1998. Regisztrált

Részletesebben

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai Tartalom A pályázat célja... 3 A pályázat részcéljai... 3 Az intézmények által vállalt megvalósítandó tevékenységek (fotók)... 3 SZTÁRAI MIHÁLY GIMNÁZIUM... 3 Székhely Intézmény... 4 Bezerédj István Szakképző

Részletesebben

A Nonprofit Szövetség szerepe a gazdaságfejlesztésben

A Nonprofit Szövetség szerepe a gazdaságfejlesztésben A Nonprofit Szövetség szerepe a gazdaságfejlesztésben Apró Antal Zoltán programvezető, mentor a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács civil tagja Nonprofit Humán Szolgáltatók Országos Szövetsége 1136

Részletesebben

A történet elindult. A Pannon Papír megalakulása.

A történet elindult. A Pannon Papír megalakulása. IRODAI MEGOLDÁSOK Történetünk A Pannon Papírt 2005-ben magyarországi magánszemélyek alapították győri székhellyel, többéves papír-írószer kereskedelmi tapasztalattal. A régi kereskedők szakmai elkötelezettsége

Részletesebben