21/2010. (V. 14.) NFGM rendelet. az egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "21/2010. (V. 14.) NFGM rendelet. az egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről"

Átírás

1 21/2010. (V. 14.) NFGM rendelet az egyes ipari és kereskedelmi szükséges képesítésekről A kereskedelemről szóló évi CLXIV. törvény 12. -a (2) bekezdésének a) pontjában foglalt felhatalmazás alapján - a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter feladat- és hatásköréről szóló 134/2008. (V. 14.) Korm. rendelet 1. -ának b) és c) pontjában foglalt feladatkörben eljárva - a következőket rendelem el: 1 1. (1) A rendelet mellékletében meghatározott tevékenységek - a (2)-(6) bekezdésben meghatározott eltéréssel - csak az ott megjelölt képesítéssel, illetve a *** jelöléssel ellátott tevékenységek esetén a rendeletben meghatározott, akkreditált felnőttképzést folytató intézmény által szervezett, akkreditált képzési program sikeres elvégzéséről szóló igazolás (a továbbiakban: szaktanfolyami képzettség) birtokában végezhetők. (2) A rendelet mellékletében * jelöléssel ellátott tevékenységek esetén a rendeletben meghatározott helyett elfogadható a szakiránynak megfelelő más, illetve a magasabb szintű szakirányú végzettség is. (3) A rendelet mellékletében ** jelöléssel ellátott tevékenységek esetén a rendeletben meghatározott helyett elfogadható a szakiránynak megfelelő magasabb szintű szakirányú végzettség is. (4) A rendelet mellékletében *** jelöléssel ellátott tevékenységek esetén a rendeletben meghatározott szaktanfolyami képzettség helyett elfogadható az adott tevékenység végzéséhez szükséges kompetenciák elsajátítását biztosító egyéb szaktanfolyami képzettség is. (5) Az (1)-(4) bekezdés nem alkalmazandó a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény a rendelet mellékletében meghatározott tevékenységet folytató, a szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező szolgáltatókra, akik szakmájukat a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló törvény rendelkezéseire figyelemmel határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében kívánják gyakorolni. (6) A rendelet mellékletének 3. KISKERESKEDELEM (VENDÉGLÁTÁS) fejezetében meghatározott előírások nem terjednek ki a kereskedelemről szóló évi CLXIV. törvényben (a továbbiakban: Kertv.) meghatározott automatából történő értékesítésre, és csomagküldő kereskedelmet folytató személyekre, valamint a kistermelői élelmiszer-termelés, -előállítás és -értékesítés feltételeiről szóló rendeletben meghatározott kistermelőre. 2. E rendelet rendelkezései nem érintik a rendelet hatálybalépését megelőzően hatályban lévő jogszabályok alapján elismert képesítések, mentesítések, valamint a rendelet hatálybalépését megelőzően megszerzett t tanúsító bizonyítványok érvényességét, illetve további alkalmazhatóságát. 3. (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba. (2)-(3)

2 (4) Az e rendelet mellékletében meghatározott olyan tevékenység esetében, amelyet e rendelet hatálybalépését tevékenységek gyakorlásához melléklete nem tartalmazott, a tevékenységet folytató személynek december 31. napjáig kell eleget tenniük az e rendelet mellékletében meghatározott követelményeknek. (5) E rendelet mellékletének 3. KISKERESKEDELEM (VENDÉGLÁTÁS) fejezetében meghatározott tevékenységek esetében a Kertv.-ben meghatározott kereskedelmi ügynöki tevékenységet, közterületi értékesítést, vásári és piaci értékesítést, valamint üzleten kívüli kereskedést folytató személyeknek december 31. napjáig kell eleget tenniük az e rendelet mellékletében meghatározott követelményeknek. 2

3 Melléklet a 21/2010. (V. 14.) NFGM rendelethez 1. ELEKTRONIKA, MŰSZERIPAR A) Tevékenység B) Választható ek C) E rendelet hatálybalépését Vagyonvédelmi rendszerek telepítése, üzemeltetése, felügyelete* Elektronikus vagyonvédelmi rendszerek telepítése, üzemeltetése* Mechanikus vagyonvédelmi rendszerek telepítése, üzemeltetése* Vagyonvédelmi rendszerek üzemeltetése* Háztartási berendezések, üzembe helyezése, karbantartása, javítása* Kötőipari gépek, varró- és szabászgépek karbantartása, javítása Műholdvevő rendszerek, antennarendszerek telepítése, műszeres beállítása, karbantartása, javítása* Biztonságtechnikai szerelő, kezelő Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő Mechanikus vagyonvédelmi rendszerszerelő Biztonságtechnikai-kezelő Háztartási gépszerelő Kötő- és varrógép-műszerész Távközlési és informatikai hálózatszerelő Távközlési kábelszerelő Távközlési műszerész Antenna szerelő Elektronikus műsorközlő és tartalomátviteli rendszertechnikus Elektronikus és mechanikus vagyonvédelmi rendszerszerelő Elektronikus és mechanikus vagyonvédelmi rendszerszerelő Elektronikus és mechanikus vagyonvédelmi rendszerszerelő Elektronikus és mechanikus vagyonvédelmi rendszerszerelő Háztartás-elektronikai műszerész Kötő- és varrógép-műszerész Műholdas és kábeltelevíziós vételtechnikai műszerész 3

4 Műszerek, műszerjellegű gépek mechanikus egységeinek szét- és összeszerelése, a berendezések karbantartása, javítása, finommechanikai alkatrészek megmunkálása* Finommechanikai műszerész Mechanikai műszerész 4 Gyógyászatban alkalmazott elektronikus berendezések gyártása, üzembe helyezése, karbantartása, javítása* Elektromechanikai műszerész Orvostechnikai elektroműszerész Orvoselektronikai műszerész Mechanikai orvosi műszerek gyártása, karbantartása, javítása* Rádió adó- és vevőberendezések, hangtechnikai eszközök (erősítő, mikrofon, hangszóró stb.) karbantartása, javítása* Orvosi elektronikai technikus Orvosi műszerész Finommechanikai műszerész Szórakoztató elektronikai műszerész Orvosi műszerész Rádió- és hangtechnikai műszerész Számítógépek, perifériáik összeszerelése, karbantartása, javítása* Elektronikai műszerész Szórakoztatótechnikai műszerész Informatikai műszerész Informatikai hálózattelepítő ésüzemeltető Számítástechnikai műszerész

5 IT biztonság technikus IT kereskedő Számítógéprendszer-karbantartó Szórakoztató elektronikai berendezések szerelése, üzembe helyezése, karbantartása, javítása* Webmester Számítógép szerelő, karbantartó Szórakoztatóelektronikai műszerész Elektronikai műszerész Szórakoztatótechnikai műszerész Szórakoztató elektronikai készülék szerelő 5 Televízió- és videó készülékek szerelése, hangolása, beállítása, karbantartása, javítása* Szórakoztató elektronikai műszerész Elektronikai műszerész Szórakoztatótechnikai műszerész Televízió- és videotechnikai műszerész 2. ENERGETIKAI BERENDEZÉS KEZELÉS, SZERELÉS, ÜZEMELTETÉS A) Tevékenység B) Választható ek C) E rendelet hatálybalépését 290 kw és az ezt meghaladó teljesítményű gáz- és olajtüzelőberendezések kezelése* Ipari gáz- és olajtüzelőberendezések, illetve azok szerelvényeinek szerelése, karbantartása, javítása Ipari olaj- és gáztüzelőberendezés kezelő Gáz- és tüzeléstechnikai műszerész Ipari gáz- és olajtüzelőberendezés kezelő Ipari gáz- és olajtüzelőberendezés szerelő, javító, karbantartó Ipari olaj- és gáztüzelő berendezés szerelője, üzembe helyezője

6 Max kw teljesítményű, illetve 2 t/h tömegáramú kazán (töltettől, tüzelési módtól, nyomástól függetlenül) kezelése* Kis teljesítményű kazán fűtője Kis teljesítményű kazánfűtő 6 Max kw teljesítményű, illetve 12 t/h tömegáramú kazán (töltettől, tüzelési módtól, nyomástól függetlenül) kezelése* Max. 21 MW teljesítményű, illetve 30 t/h tömegáramú kazán (töltettől, tüzelési módtól, nyomástól függetlenül) és segédberendezéseinek kezelése* 21 MW-nál, illetve 30 t/h tömegáramúnál nagyobb kazán (töltettől, tüzelési módtól, nyomástól függetlenül) és segédberendezéseinek kezelése (max 2tonna) Kazánkezelő (2-12 tonna között) Kazángépész (12 tonna felett) Kazángépész (12 tonna felett) Kazánfűtő Kazánkezelő Kazángépész A legfeljebb II. kategóriába sorolt nyomástartó edények és az egyszerű nyomástartó edények kezelése (töltettől, nyomástól függetlenül)*** Erőművi kazángépész Nyomástartóberendezés-kezelő szaktanfolyami képzettség Nyomástartóberendezés-kezelő

7 A III. és IV. kategóriába sorolt nyomástartó edények, edénycsoportok üzemben tartása, kezelése (mérettől, töltettől, nyomástól függetlenül) Kőolaji vegyipari rendszer üzemeltetője Nyomástartóedény-gépész 7 Nyomástartó berendezés és egyszerű nyomástartó edény vizsgálata*** Veszélyes folyadékok és olvadékok tartályainak javítása és karbantartása*** Veszélyes folyadékok és olvadékok tartályainak vizsgálata*** Tankállomás kezelése*** Veszélyes termékek szállításával kapcsolatos ADR előírásokból eredő feladatok végrehajtása, kötelezettségek ellenőrzése ADR ügyintéző Hőerőművek vízelőkészítőjének üzemeltetése Pótvíz előállítása és biztosítása erőmű hőberendezéseinek számára Nyomástartó edény-gépész Nyomástartó berendezés vizsgáló szaktanfolyami képzettség Veszélyes folyadékok és olvadékok tartályait javító és karbantartó szaktanfolyami képzettség Veszélyes folyadékok és olvadékok tartályvizsgáló szaktanfolyami képzettség Tankállomás- és kútkezelő szaktanfolyami képzettség Veszélyesáru-ügyintéző Hőközpont és -hálózatkezelő Erőművi kazángépész Kazángépész (12 tonna felett) Hőközpont és -hálózatkezelő Villamosművi vízelőkészítőgépész Villamosművi vízelőkészítőberendezés-kezelő Erőművi kazángépész Kazángépész (12 tonna felett) 3. KISKERESKEDELEM (VENDÉGLÁTÁS) A) Tevékenység B) Választható ek C) E rendelet hatálybalépését Élelmiszer értékesítés a zöldség és gyümölcs kivételével* Kereskedő Élelmiszer és vegyi áru kereskedő

8 Élelmiszer és vegyi áru eladó Élelmiszer és vegyi áru kereskedő Hús-és hentesáru, hal értékesítés* Kereskedő Élelmiszer és vegyi áru eladó Élelmiszer és vegyi áru kereskedő Élelmiszer és vegyi áru kereskedő Étrend kiegészítők, gyógynövények értékesítése* Baromfifeldolgozó Halfeldolgozó Bolti hentes Húsipari termékgyártó Kereskedő Élelmiszer és vegyi áru eladó Élelmiszer és vegyi áru kereskedő Gyógynövénykereskedő Drogériakereskedő 8 Kozmetikai termék, háztartásivegyi cikk értékesítés* Kereskedő Élelmiszer és vegyi áru eladó Élelmiszer és vegyi áru kereskedő Élelmiszer és vegyi áru kereskedő Elektromos háztartási cikk, háztartási kisgépek értékesítése* Műszakicikk eladó Vas-műszaki kereskedő Jármű, járműalkatrész értékesítés* Kertészeti cikk, növényvédőszer értékesítés* Gépek, gépi berendezések, épületgépészeti berendezések, villamossági cikkek, audió- és videoberendezések, TV, hang- és képanyagok és ezek alkatrészei* Műszakicikk-kereskedő Autó- és motorkerékpárkereskedő Autó- és motorkerékpár-eladó, kölcsönző Járműalkatrész-kereskedő Járműalkatrész-eladó Agrokémiai és növényvédelmi kereskedő Műszaki cikk kereskedő Épületgépészeti anyag-és alkatrészeladó Gépészeti anyag- és alkatrészeladó Villamossági anyag- és alkatrészeladó Épületgépészeti anyag- és alkatrész-kereskedő Villamossági anyag- és alkatrészkereskedő Kazetta-és lemezeleladó, kölcsönző Vas-műszaki kereskedő Kertészeti gazdabolti eladó Vas-műszaki kereskedő

9 Számítógép, szoftver, számítógép alkatrészek értékesítése* Telekommunikációs cikkek értékesítése* Fegyver-és lőszer, pirotechnika értékesítése* Műszakicikk eladó Műszakicikk-kereskedő IT kereskedő Műszakicikk eladó Műszakicikk-kereskedő Műszakicikk eladó - Vas-műszaki kereskedő Vas-műszaki kereskedő Műszakicikk-kereskedő Építőanyagok értékesítése* Telepi építőanyag-eladó Tüzelő- és építőanyag kereskedő Építőanyag-kereskedő Üzemanyag, gázpalack Töltőállomás kezelő Töltőállomás kezelő és eladó értékesítése* Gázcseretelep-kezelő PB-cseretelep-kezelő Sportszer, játék értékesítése* Kultúrcikk-kereskedő Kultúrcikk kereskedő Sportszer- és játékkereskedő Óra, ékszer értékesítése* Kultúrcikk-kereskedő Kultúrcikk kereskedő Óra-ékszer és díszműáru eladó Becsüs Drágakő-meghatározó Becsüs (ékszer szakirány) Ékszerbecsüs Fotó cikk értékesítése * Fényképész és fotótermék Látszerész és fotócikk kereskedő kereskedő Optikai cikkek értékesítése, Látszerész és fotócikk kereskedő Látszerész és fotócikk kereskedő szemüveg készítése és javítása* Kedvtelésből tartott állatok, és Hobbiállat-tenyésztő és Kereskedő-boltvezető állateledel értékesítése* forgalmazó Zálogházi, aukciós tevékenység, Drágakő-meghatározó Becsüs (műtárgy szakirány) régiségek, műtárgyak értékesítése* Bútor- és szőnyeg becsüs Ékszerbecsüs Festménybecsüs Műtárgybecsüs Régiségkereskedő Hulladék kereskedelem* Hulladék felvásárló Hulladékgyűjtő 9

10 Meleg és hideg ételek, italok készítése (kivétel: palacsinta, lángos, hamburger, hot-dog, melegszendvics, hurka, kolbász, pecsenye sütése, illetve készítése, valamint gyorséttermi és ételeladás keretében való ételkészítés)* Szakács Szakács, pincér 10 Meleg és hideg ételek, cukrászati készítmények, italok kiszolgálása (kivétel: palacsinta, lángos, hamburger, hot-dog, melegszendvics, hurka, kolbász, pecsenye sütése, illetve készítése, valamint gyorséttermiés ételeladás keretében való ételkészítés)* Diétás szakács Vendéglős Étkezdés Mixer Cukrász Vendéglős Szakács, pincér Étkezdés Vendéglátó-eladó

11 Cukrászati készítmények, sütemények, fagylalt készítése* Gyorséttermi és ételeladó Pincér Mixer Cukrász Cukrász Édesipari termékgyártó Cukorkagyártó Csokoládétermék-gyártó Kávé- és pótkávégyártó Keksz- és ostyagyártó Pék-cukrász Mézeskalács-készítő Gyorséttermi, büfé szolgáltatás* Vendéglős Gyorséttermi- és ételeladó Vendéglátó eladó Étkezdés Gyorséttermi eladó Pincér Munkahelyi, intézményi főzőkonyhás, konyhai szolgáltatás* Élelmezésvezető Szakács, pincér 11 Szakács Diétás szakács Pincér Munkahelyi, intézményi büfé* Vendéglős Szakács Vendéglátó eladó Étkezdés Gyorséttermi és ételeladó Szakács Kereskedő Élelmiszer és vegyi áru eladó Élelmiszer és vegyi áru kereskedő 4. KÖNNYŰIPAR 4.1. BŐRIPAR A) Tevékenység B) Választható ek C) E rendelet hatálybalépését Bőr- és cipőipari termékek alkatrészeinek szabása* Bőrdíszmű és cipőfelsőrész alkatrészek varrása* Cipész, cipőkészítő, cipőjavító Bőrdíszműves Bőripari szabász Bőripari varrómunkás (tűző) Cipő alsó alkatrészek gépi megmunkálása* Cipőfelsőrész készítő Cipőösszeállító Cipőipari gépkezelő

12 Meghibásodott lábbelik javítása* Cipész, cipőkészítő, cipőjavító Cipőjavító Szíjak, idomító felszerelések készítése, javítása* Cipőösszeállító Bőrfeldolgozó-ipari technikus Szíjgyártó és nyerges Szíjgyártó 12 Szíjgyártó és nyerges termékek készítése* Szíjgyártó Szíjgyártó és nyerges Szíjgyártó, nyerges Tartósított szőrmés bőrök kikészítése, készítése Lábbelik készítése gépi műveletekkel* Felsőruházat és kiegészítőinek készítése szőrmés bőrből* Táskák, apróáruk, bőröndök készítése* Lábbelik készítése kézi műveletekkel* Utcai, sport- és védőkesztyűk készítése, bőr felhasználásával* Tartósított bőrök cserzése, kikészítése Cipőfelsőrész alkatrészek szabása, előkészítése és összeszerelése* Szíjgyártó Tímár, bőrkikészítő Szőrmeipari megmunkáló, szőrmefestő Cipész, cipőkészítő, cipőjavító Cipőfelsőrész készítő Cipőösszeállító Szűcs, szőrme és bőrkonfekcionáló Bőrdíszműves Cipész, cipőkészítő, cipőjavító Cipőfelsőrész készítő Cipőösszeállító Kesztyűs Tímár, bőrkikészítő Szőrmeipari megmunkáló, szőrmefestő Cipőfelsőrész-készítő Szőrmekikészítő Cipőgyártó Szűcs Bőrdíszműves Cipész Kesztyűs Tímár Cipőfelsőrész-készítő Bőrdíszműipari tárgyak tervezése, szabásmintáinak készítése* Cipész, cipőkészítő, cipőjavító Bőrdíszműves Bőrdíszműipari mintakészítő Bőrfeldolgozó-ipari technikus

13 Cipőipari termékek tervezése, Cipész, cipőkészítő, cipőjavító Cipőipari mintakészítő minták elkészítése* Bőrfeldolgozó-ipari technikus Kesztyűipar területén szükséges Kesztyűs Kesztyűipari mintakészítő alapvető minták elkészítése** Felsőruházat készítése bőrből* Bőrruha-készítő, -javító Bőrruhakészítő 4.2. FAIPAR A) Tevékenység B) Választható ek C) E rendelet hatálybalépését Fényezési, pácolási eljárások végzése, lakkszóró-, lakköntőgépek kezelése* Bútorasztalos Asztalosipari felületkezelő 13 Mobil és beépített bútorok, mozgó alkatrészek, falburkolatok, válaszfalak, nyílászáró szerkezetek szerelése, javítása, cseréje* Fa- és bútoripari gépkezelő Műbútorasztalos Bútorasztalos Asztalosipari szerelő Famegmunkáló gépeken faipari termékek előállítása* Asztalosipari szerelő Bútorasztalos Faipari gépmunkás Fa- és bútoripari gépkezelő Faesztergályos Fatermékgyártó Fajátékok készítése* Bútorasztalos Fajátékkészítő Faesztergályos Fatermékgyártó Dísz- és használati tárgyak készítése népi hagyományok alapján* Bútorasztalos Faműves Faesztergályos Fatermékgyártó Faműves

14 Faaljzatok, alapépítmények készítése* Épületasztalos Fapadlózó és burkoló Famegmunkáló Faipari tömegcikkek készítése* Bútorasztalos Fatömegcikk- és -eszközgyártó Faesztergályos Fatermékgyártó Bútorok, nyílászárók, burkolatok, Bútorasztalos Asztalos belsőépítészeti munkák készítése* Tetőszerkezetek és mindenféle állványozási munkák készítése kötő-, zsaluzó-, vegyes és ácsmunkák, állványozó és dúcoló munkák végzése* Ács, állványozó Ács-állványozó Fából készült szerszámok, szerszámnyelvek és különböző faeszközök készítése, javítása Fából és műanyagból különféle hajótestek, felszerelések, berendezések készítése, karbantartása, javítása Fából, ipari, lakberendezési, iparművészeti, háztartási cikkek, dísztárgyak és egyéb esztergályozással előállítható cikkek készítése* Bognár Kishajóépítő, -karbantartó Bútorasztalos Bognár Csónaképítő Faesztergályos 14 Fából készült hordók, edények, eszközök előállítása, javítása kézi munkával Faesztergályos Kádár Kádár

15 Bútorok javítása, újrakárpitozása, járművek ülőbútorainak készítése, épületek belső terének kárpitozása* Kárpitos Kárpitos 15 Műbútornak minősülő berendezések készítése, helyreállítása Bútorkárpitos Járműkárpitos Műbútorasztalos Műbútorasztalos és restaurátor 4.3. NYOMDAIPAR A) Tevékenység B) Választható ek C) E rendelet hatálybalépését Szitanyomtatással és filmnyomással kapcsolatos teendők ellátása** Szita, tampon és filmnyomó Szitanyomó, filmnyomó Kisofszetnyomógépek kezelése* Nyomdai gépkezelő Kisofszetgép-kezelő Kivágógépek kezelése, Könyvkötő Kivágógép-kezelő karbantartása* Mélynyomógépek üzemeltetésében való közreműködés* Ofszet-, flexo-, magasnyomógépek segédgépmesteri teendőinek ellátása* Nyomtatványfeldolgozó Nyomdai gépkezelő Gyorsnyomdai gépkezelő Mélynyomó segédgépmester Segédgépmester Nyomdai gépek nyomóhordozóval való kiszolgálása* Nyomdai kezelő Gyorsnyomdai gépkezelő Nyomdai berakó Fényszedő gépek kezelése, szövegbevitel a tipográfiai előírásoknak megfelelően* Nyomdai kezelő Kiadványszerkesztő Nyomdai szövegrögzítő

16 Nyomdai fénymásoló* Gyorsnyomdai gépkezelő Nyomdai fénymásoló Nyomdai kezelő Könyvkötészeti termékek Könyvkötő Kézi könyvkötő előállítása kézi, gépi műveletekkel* Nyomtatványoldalak kialakítása Kiadványszerkesztő Szövegfeldolgozó szedési, tördelési, tipográfiai szabályok figyelembevételével* Tekercsnyomógépek Nyomdai gépmester Tekercsnyomó gépmester üzemeltetése* Nyomóforma készítése Nyomdaipari technikus Nyomóforma-készítő Nyomóforma készítő Könyvkötészeti termékek, nyomtatványok gépi feldolgozása* Nyomtatványfeldolgozó Nagyüzemi könyvgyártó 16 Könyvkötő Nyomdai eredetik feldolgozása* Kiadványszerkesztő Képfeldolgozó Nyomdaipari technikus Ívnyomógépek üzemeltetése* Nyomdai gépmester Ívnyomó gépmester 4.4. RUHAIPAR A) Tevékenység B) Választható ek C) E rendelet hatálybalépését Férfiruha-készítés** Férfiszabó Férfiruha-készítő Fehérnemű-készítés** Fehérnemű készítő Kötőipari konfekciós, fehérneműkészítő Nőiruha-készítés** Női szabó Nőiruha-készítő Gyermekruha-készítés** Csecsemő- és gyermekruhakészítő Gyermekruha-készítő Kalap- és sapkakészítés** Kalapos, sapkakészítő Kalapos és sapkakészítő Szériázás* Ruhaipari technikus Szériázó Csecsemő- és gyermekruhakészítő Férfiszabó Női szabó Ruhadarabok kiszabása** Szabász Konfekcióipari szabász Csecsemő- és gyermekruhakészítő Férfiszabó Női szabó Ruhaipari technikus Lakástextil konfekcionálás** Lakástextil készítő Lakástextil varró és javító Csecsemő- és gyermekruhakészítő Férfiszabó

17 Női szabó Ruhaipari technikus Textiljáték-készítés* Textiltermék összeállító Textiljáték-készítő Csecsemő- és gyermekruhakészítő Férfiszabó Női szabó Ruhaipari technikus Jelmez- és alkalmiruha-készítés* Csecsemő- és gyermekruhakészítő Jelmez- és alkalmiruha-készítő Férfiszabó Női szabó Ruhaipari technikus 4.5. TEXTILIPAR A) Tevékenység B) Választható ek C) E rendelet hatálybalépését Fonás** Fonó Fonó Különböző hímzésfajták készítése Kézi és gépi hímző Kézi és gépi hímző kézzel és géppel Kötés** Kötő Kötő Kötöttáru-készítés* Kötő Kötöttáru-készítő Nemszőttkelme-készítés Nemszőtt-termék gyártó Nemszőttkelme-gyártó Gyapjúból, rongyból szőnyegek, Szőnyegszövő Szőnyegszövő tarisznyák, futók, gyapjútakarók, viseleti kiegészítők készítése, javítása** Szőnyegek, kárpitok kézi Szőnyegszövő Szőnyegcsomózó csomózása, szövése, javítása* Pamut, len és kender szőttesek Takács Takács szövése hagyományos takács szövőszéken* Szövés** Szövő Szövő Zsinórkészítés Fonó Zsinórfonatoló Műstoppolás* Szövő Kelmejavító (műstoppoló) Gombkötés, paszománykészítés* Kötő Paszományos és gombkötő 5. MŰSZAKI BIZTONSÁG A) Tevékenység B) Választható ek C) E rendelet hatálybalépését PB lefejtő és töltőberendezések kezelése, palackok töltése és lefejtése*** Propán-bután-gáz-lefejtő és töltőberendezés kezelő szaktanfolyami képzettség Propánbután-gázlefejtő és töltőberendezés kezelő PB cseretelep kezelése* Töltőállomás-kezelő PB-cseretelep-kezelő 17

18 Ipari robbanóanyagraktár kezelése*** Ipari robbantási tevékenység tervezése, kivitelezése, irányítása, ellenőrzése Gázcseretelep-kezelő Robbanóanyagraktár kezelő szaktanfolyami képzettség Épületrobbantó mester - Robbantásvezető Épületrobbantó mester Bányászati robbantómester Robbanásbiztos berendezés kezelője Robbanásbiztonság-technikai tanfolyami képzés szaktanfolyami képzettség Sújtólég- és robbanásbiztos villamos berendezések kezelése Sújtólég- és robbanásbiztos villamos berendezések tervezése, kivitelezése, üzemeltetése*** Sújtólég- és robbanásbiztos Robbanásbiztos műszaki vezetői - villamos berendezések szaktanfolyami képzettség kezelőinek és javítóinak műszaki vezetője*** Építési anyagelőkészítő gépek Építési anyagelőkészítő gép kezelése kezelője Könnyűgépkezelő, Nehézgépkezelő Emelőgép kezelése Emelőgépkezelő Könnyűgépkezelő, Nehézgépkezelő Sújtólég- és robbanásbiztos villamos berendezés kezelő - Építőgép-kezelő és -karbantartó, Energiaátalakító-berendezés Energiaátalakító-berendezés Könnyűgépkezelő kezelése kezelője Földmunkagép kezelése Földmunkagép-kezelő Nehézgépkezelő Targoncavezetés Targoncavezető Könnyűgépkezelő Útépítőgép-kezelő Útépítőgép-kezelő Nehézgépkezelő Emelőgép-ügyintézői Emelőgép-ügyintéző Emelőgép-ügyintéző tevékenység végzése Csatlakozó vezeték és felhasználói berendezés, fogyasztói vezeték és gázfogyasztó készülék létesítése, karbantartása, javítása Gázfogyasztó berendezés Gázvezeték- és -készülékszerelő 18 csőhálózat-szerelő Gáz- és tüzeléstechnikai műszerész

19 Gázüzemű emelőtargonca, rakodógép, mezőgazdasági és erdészeti traktor, közúti járműnek nem minősülő kerekes jármű gáz-üzemanyag-ellátó berendezésének beszerelése, beszabályozása, hibás berendezés javítása Autószerelő Gázautószerelő 19 Fémhegesztő munkák végzése meghatározott eljárással (gáz, ív, fogyóelektródás ív stb.)* Műanyaghegesztő munkák végzése meghatározott eljárással (tompa, tokos, elektrofúziós stb.)* Gázautószerelő Hegesztő Bevontelektródás hegesztő Egyéb eljárás i hegesztő Fogyóelektródás hegesztő Gázhegesztő Hegesztő-vágó gép kezelője Volframelektródás hegesztő Műanyag hegesztő, hőformázó Eljárás i hegesztő (az eljárás megjelölésével) Műanyaghegesztő Polgári pirotechnikai termékek gyártásának irányítása, működtetése* 6. NEHÉZIPAR Pirotechnikus (terméküzemeltető szakirány) (az eljárás feltüntetésével Pirotechnikus

20 6.1. FÉMMEGMUNKÁLÁS, KOHÁSZAT A) Tevékenység B) Választható ek C) E rendelet hatálybalépését Fémmegmunkálás* Esztergályos Esztergályos Gépi forgácsoló Fémforgácsoló Fogazó Gyalus-vésős CNC-forgácsoló NC-, CNC-gépkezelő Szerszámkészítő Szerszámkészítő Szikraforgácsoló Fémnyomó Fémnyomó Köszörűs Fémipari megmunkálógépsor és Szerszámélező berendezés üzemeltető Köszörűs Marós Fűrészipari szerszámélező Marós Ipari gép, berendezés javítása * Géplakatos Géplakatos Építő-és szállítógép-szerelő Finommechanikai műszerész Finommechanikai gépkarbantartó, gépbeállító Fémszerkezet gyártása* Szerkezetlakatos Szerkezetlakatos Szerszámgyártás* Szerszámkészítő Szerszámkészítő Fémöntés, formázó anyagok, öntőszerszámok, gépi berendezések használata* Öntő Öntő 20 Öntőtechnikus 6.2. GÉPSZERELÉS, -KEZELÉS A) Tevékenység B) Választható ek C) E rendelet hatálybalépését Vízvezeték- és vízkészülék szerelés* Központifűtés- és csőhálózatszerelés* Hűtő- és klímaberendezésszerelés, karbantartás* Vízvezeték- és vízkészülék szerelő Központifűtés- és csőhálózatszerelő Hűtő- és klímaberendezésszerelő, karbantartó Vízvezeték- és központifűtésszerelő Vízvezeték- és központifűtésszerelő Szellőző- és klímaberendezés szerelő

21 Ipari és kereskedelmi hűtőgép szerelő Hűtőgépkezelő Felvonószerelés Felvonószerelő Felvonószerelő Kerékpár, mozgássérültkocsi gyártása* Kerékpárszerelő Kerékpárszerelő Kompresszorok, légtartályok, szivattyúk üzemeltetése, kivéve a fluidumbányászati és szállítóvezetékek berendezéseit Motorkerékpár, -alkatrész javítása* Kompresszorkezelő Motorkerékpárszerelő Kompresszor-, légtartály- és szivattyúkezelő Motorkerékpár-szerelő 7. NEM FIZIKAI FOGLALKOZÁS A) Tevékenység B) Választható ek C) E rendelet hatálybalépését Gépipari minőség-ellenőrzés (rögzített minőségi kritériumok ellenőrzése, eltérések dokumentálása, javító intézkedések kezdeményezése) Építőanyag-ipari minőségellenőrzés (rögzített minőségi kritériumok ellenőrzése, eltérések dokumentálása, javító intézkedések kezdeményezése) Közraktár vezetője Gépipari minőségellenőr Építőanyag-ipari minőségellenőr Közgazdasági, állam- és jogtudományi, agrártudományi egyetemi vagy főiskolai végzettség Minőségellenőr Minőségellenőr Közgazdasági, állam- és jogtudományi, agrártudományi egyetemi vagy főiskolai végzettség 8. SZOLGÁLTATÓIPAR A) Tevékenység B) Választható ek C) E rendelet hatálybalépését Aktuális divatirányzatnak, alkalomnak megfelelő frizura és hajszín készítése Fodrász Fodrász 21

22 Az egészséges test és bőr kozmetikai célú kezelése, ápolása, masszírozása, szépséghibáinak megszüntetése. Elektromos kezelések, szőrtelenítés, tartós make-up (tetoválás) Kéz- és lábápolás, műkörömépítés Fénykép- és videofelvételek készítése kidolgozása, és fotótermékek értékesítése* Időmérő eszközök javítása, új órák értékesítése Üveg, valamint műanyag alapanyagokból szemüveglencsék készítése* Dísz- és használati tárgyak készítése népi hagyományok alapján* Hagyományos cserép tárgyak készítése, értékesítése Nemesfémből készült ékszerek, használati tárgyak készítése, díszítése, javítása* Kések, ollók és egyéb szerszámok élező köszörülése, nagyoló, tisztító, daraboló köszörülés palástköszörülési, furatköszörülési, síkköszörülési móddal* Kefe-, ecset- és seprűkészítés, értékesítés Vesszőből, szálasanyagból díszés használati tárgyak készítése, hagyományos magyar népművészeti kincs és technika alapján Hangszer-, ékszer-, műszertokok és díszdobozok készítése* Kozmetikus Kéz- és lábápoló, műkörömépítő Fényképész és fotótermék kereskedő Órás Optikai üvegcsiszoló Népi kézműves - Fazekas Ötvös Aranyműves Cizellőr Drágakőfoglaló Ezüstműves Fémműves Lánckészítő Késes, köszörűs, kulcsmásoló Seprű- és kefegyártó Kozmetikus Kéz- lábápoló, műkörömépítő Fényképész Órás Optikai üvegcsiszoló Fazekas Ötvös Késes és köszörűs Seprű- és kefegyártó Kosárfonó és fonottbútor-készítő Kosárfonó és fonottbútor-készítő Bőrdíszműves Bőrdíszműves 22 Vegytisztítás, textiltisztítás** Fatermékgyártó Vegytisztító, kelmefestő, mosodás Fatermékgyártó Vegytisztító, kelmefestő, mosodás

23 9. VEGYIPAR A) Tevékenység B) Választható ek C) E rendelet hatálybalépését Galvanizálás* Galvanizáló Galvanizáló Gumigyártás, gumifeldolgozás* Abroncsgyártó Gumigyártó és -feldolgozó Formacikk-gyártó Ipari gumitermék előállító Műanyagfeldolgozás* Műanyag-feldolgozó Műanyag-feldolgozó Egyéb műanyagtermék gyártó Fröccsöntőgép-kezelő Hőre keményedő műanyagok feldolgozója Műanyag hegesztő, hőformázó Műanyagextruder-kezelő Kőolaj-feldolgozás* Kőolaj- és vegyipari géprendszer Kőolaj-feldolgozó üzemeltetője Fotóanyaggyártás* Vegyipari technikus Fotóanyaggyártó Lakk- és festékgyártás* Vegyipari technikus Lakk- és festékgyártó Szénsavtermelés és -feldolgozás Szikvíz- és szénsav üdítőitalkészítő Szénsavtermelő és - feldolgozó Szikvízgyártó Üdítőital- és ásványvízgyyártó Biolaboráns tevékenység* Biotechnológus technikus Biolaboráns Gyógyszerhatóanyag-gyártás* Gyógyszer-készítménygyártó Gyógyszerhatóanyag-gyártó Gyógyszeripari laboratóriumi technikus Farmakológus Farmakológus szakaszisztens Gyógyszer- és tápszerkészítés* Gyógyszeripari laboratóriumi Gyógyszer- és tápszerkészítő technikus Farmakológus Farmakológus szakaszisztens Vegyianyaggyártó* Vegyianyaggyártó Vegyianyaggyártó Növényvédőszer-gyártás* Vegyipari technikus Növényvédőszer-gyártó Robbanóanyag-gyártás* Épületrobbantó-mester Robbanóanyag-gyártó Bányászati robbantómester Drogok és toxikus anyagok Drog- és toxikológiai technikus Drog- és toxikológiai technikus előállítása, vizsgálata* Drog- és toxikológiai laboratóriumi technikus Vegyipari termékek minőségbiztosítása* Vegyipari minőségbiztosítási technikus Vegyipari minőségbiztosítási technikus Laboratóriumi műveletek Általános laboráns Vegyészlaboráns végzése* Textilfestés és -kikészítés* Textilszínező és -kikészítő Textilfestő és -kikészítő Kékfestés* Vegyipari technikus Kékfestő Kozmetikumok előállítása* Vegyipari technikus Kozmetikai termékgyártó 23

24 Robbanónyagok szállítása Pirotechnikus (raktárkezelő Robbanóanyag-szállítmány kísérő szakirány) Biológiai termékek előállítása* Biotechnikus technológus Ipari biológiai termékgyártó Gyógynövényipari termékek Drog- és toxikológiai technikus Gyógynövényipari technikus előállítása* 10. VILLAMOSENERGIA IPAR A) Tevékenység B) Választható ek C) E rendelet hatálybalépését Villamos gépek és készülékek karbantartása, üzemeltetése, telepítése Épületek erősáramú és gyengeáramú áramköreinek kivitelezése, javítása, karbantartása Elektrolakatos és villamossági szerelő Elektromos gép és készülék szerelő Villamosgép és készülék üzemeltető Háztartási gépgyártó Villanyszerelő Villamosgép- és -készülék szerelő Villanyszerelő, vagy villamosgép és berendezés technikus, vagy elektrotechnikai technikus 24 Kis- és nagyfeszültségű villamos hálózatok* tartószerkezeteinek szerelése, kábelfektetés, kábelek szerelésre való előkészítése Elektrotechnikai technikus Erősáramú elektrotechnikus Villamoshálózat -szerelő, - üzemeltető Áramszolgáltatói hálózatszerelő Fogyasztásmérők javítása, szabályozása, hitelesítése Lakó- és kommunális épületek, ipari létesítmények érintésvédelmi vizsgálata Erősáramú berendezések felülvizsgálása, minősítő nyilatkozat megtétele Lakó, kommunális és ipari létesítmények villámvédelmi berendezésének felülvizsgálata Villamos távvezeték építő és karbantartó Villamos hálózat és alállomás üzemeltető Villamoshálózat-szerelő, - üzemeltető Érintésvédelmi, erősáramú berendezés szabványossági felülvizsgáló Erősáramú berendezések időszakos felülvizsgálója Villámvédelmi felülvizsgáló Villamosművi fogyasztásmérőjavító, -szabályozó Villámvédelem felülvizsgálója Erősáramú berendezések időszakos felülvizsgálója Villámvédelem felülvizsgálója

MAGYAR KÖZLÖNY. (3) A rendelet mellékletében ** jelöléssel ellátott tevékenységek esetén a rendeletben meghatározott szakképesítés

MAGYAR KÖZLÖNY. (3) A rendelet mellékletében ** jelöléssel ellátott tevékenységek esetén a rendeletben meghatározott szakképesítés MAGYAR KÖZLÖNY A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A 2010. május 14., péntek 79. szám A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter 21/2010. (V. 14.) NFGM rendelete az egyes ipari

Részletesebben

TERVEZET. A nemzetgazdasági miniszter. /2015. (.) NGM rendelete

TERVEZET. A nemzetgazdasági miniszter. /2015. (.) NGM rendelete A nemzetgazdasági miniszter /2015. (.) NGM rendelete az egyes ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről szóló 5/1997. (III. 5.) IKIM rendelet, valamint

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. az egyes ipari, kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről szóló (...)./2009.

E L Ő T E R J E S Z T É S. az egyes ipari, kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről szóló (...)./2009. NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NFGM/9341/ /2009. E L Ő T E R J E S Z T É S az egyes ipari, kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről szóló (....)./2009. NFGM rendeletről

Részletesebben

Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola Szeged-Móravárosi Tagintézménye

Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola Szeged-Móravárosi Tagintézménye Szegedi Ipari, Szolgáltató Szakképző és Általános Iskola Szeged-Móravárosi Tagintézménye 6725 Szeged, Kálvária sgt. 84-86. Tel: (62)551-540 Fax: (62)444-178 E-mail: szeged-moravarosi.iskola@int.ritek.hu

Részletesebben

21/2010. (V. 14.) NFGM rendelet. az egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekrıl

21/2010. (V. 14.) NFGM rendelet. az egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekrıl az egyes ipari és kereskedelmi szükséges képesítésekrıl A kereskedelemrıl szóló 2005. évi CLXIV. törvény 12. -a (2) bekezdésének a) pontjában foglalt felhatalmazás alapján - a nemzeti fejlesztési és gazdasági

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelyű vizsgaszervezési jogosultsággal rendelkező szervezetek

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelyű vizsgaszervezési jogosultsággal rendelkező szervezetek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelyű vizsgaszervezési jogosultsággal rendelkező szervezetek Vizsgaszervező neve, székhelye A szakképesítés OKJ szerinti azonosító A szakképesítés megnevezése Engedély

Részletesebben

Módszertani útmutató az Országos Képzési Jegyzékhez

Módszertani útmutató az Országos Képzési Jegyzékhez Módszertani útutató az Országos Képzési Jegyzékhez Az OKJ 133/2011. (VII. 18.) Kor. rendelettel ódosuló szakképesítései: (hatályos: 2011. július 26-tól, kivéve a *-gal jelöltek) OKJ-sorszá Szakképesítés

Részletesebben

Tanulható nyelvek. Megjegyzések

Tanulható nyelvek. Megjegyzések Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium Trefort Ágoston Műszaki Tagiskolája 5600 Békéscsaba, Puskin tér 1. Tel: (66)444-511, Fax: (66)430-793 E-mail: kozponti@mail.taszi.hu Honlap: www.taszi.hu,

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 13. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Acsády Ignác

Részletesebben

18/2009. (IX. 10.) SZMM rendelet

18/2009. (IX. 10.) SZMM rendelet 18/2009. (IX. 10.) SZMM rendelet a szociális és munkaügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló 15/2008. (VIII. 13.) SZMM rendelet módosításáról

Részletesebben

Fogazó Fűrészipari szerszámélező Köszörűs Marós Géplakatos Gépbeállító Szerkezetlakatos Lemezlakatos Szerszámkészítő Szikraforgácsoló

Fogazó Fűrészipari szerszámélező Köszörűs Marós Géplakatos Gépbeállító Szerkezetlakatos Lemezlakatos Szerszámkészítő Szikraforgácsoló GÉPÉSZET Gépgyártástechnológiai technikus Gépgyártósori gépkezelő, gépszerelő Finomgyártósori gépkezelő, gépszerelő Gépi felületkészítő és tisztító Gyártósori munkás Ipartermék-bontó Kézigépes megmunkáló

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 19. ú melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Acsády Ignác Szakképző

Részletesebben

Fonó, kötő és nemszőtttermék. 33 542 03 0100 31 01 Fonó Fonó, kötő és nemszőtttermék. 33 542 03 0100 31 02 Kötő Fonó, kötő és nemszőtttermék

Fonó, kötő és nemszőtttermék. 33 542 03 0100 31 01 Fonó Fonó, kötő és nemszőtttermék. 33 542 03 0100 31 02 Kötő Fonó, kötő és nemszőtttermék A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

1. számú melléklet a 21/2007. (V. 21.) SZMM rendelethez

1. számú melléklet a 21/2007. (V. 21.) SZMM rendelethez 1. számú melléklet a 21/2007. (V. 21.) SZMM rendelethez A szociális és munkaügyi miniszter hatáskörébe utalt azon szakképesítések felsorolása, amelyek szakmai és vizsgakövetelményei e rendelettel kerülnek

Részletesebben

133/2011. (VII. 18.) Korm. rendelet

133/2011. (VII. 18.) Korm. rendelet 1/011. (VII. 18.) Korm. rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 1/010. (IV..) Korm. rendelet módosításáról 1 A Kormány a szakképzésről

Részletesebben

Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Ügyintéző: Bartha Józsefné Adatlap a képző nyilvántartásban szereplő adatairól

Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Ügyintéző: Bartha Józsefné Adatlap a képző nyilvántartásban szereplő adatairól Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Ügyintéző: Bartha Józsefné Telefon: 06-56-523-927 Adatlap a képző nyilvántartásban szereplő adatairól Képző neve: Szolnoki Műszaki Szakközép-és Szakiskola Képző

Részletesebben

A vizsgaszervező intézmény HORLUX Oktatási és Szolgáltató Kft.

A vizsgaszervező intézmény HORLUX Oktatási és Szolgáltató Kft. A vizsgaszervező intézmény HORLUX Oktatási és Szolgáltató Kft. Székhelyének címe: 4700 Mátészalka, Kölcsey út 10. 4800 Vásárosnamény, Kossuth u. 19. 4700 Mátészalka, Zrínyi u. 19. 4700 Mátészalka, Szalkay

Részletesebben

A Miskolci Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata

A Miskolci Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata A Miskolci Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata Tisztelt Érdeklődő! A Miskolci Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata az iskolarendszeren kívüli, ún. tanfolyami képzéseit tartalmazza, amelyek

Részletesebben

TERVEZET. A nemzetgazdasági miniszter. /2014. (.) NGM rendelete

TERVEZET. A nemzetgazdasági miniszter. /2014. (.) NGM rendelete TERVEZET A nemzetgazdasági miniszter /2014. (.) NGM rendelete egyes ipari, kereskedelmi és turisztikai képesítési előírások hatályon kívül helyezéséről A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény

Részletesebben

Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi társaságok Országos Szövetsége ÁFEOSZ 1097, Budapest, Könyves Kálmán krt. 11.

Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi társaságok Országos Szövetsége ÁFEOSZ 1097, Budapest, Könyves Kálmán krt. 11. Országos Gazdasági Érdekképviseleti Szervezetek, úgymint: Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi társaságok Országos Szövetsége ÁFEOSZ 1097, Budapest, Könyves Kálmán krt. 11. Magyar Iparszövetség

Részletesebben

A szociális és munkaügyi miniszter.../2007. (.) SZMM rendelete

A szociális és munkaügyi miniszter.../2007. (.) SZMM rendelete TERVEZET! A szociális és munkaügyi miniszter.../2007. (.) SZMM rendelete a szociális és munkaügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról A szakképzésről

Részletesebben

Tájékoztató a munkatársaink végzettségéről

Tájékoztató a munkatársaink végzettségéről Tájékoztató a munkatársaink végzettségéről ped.műsz. igazgató helyettes ped. tagintézmény vezető helyettes intézményvezető, informatika szakos, könyvtáros villamos üzemmérnök, Szaküzemmérnök, Villamosipari

Részletesebben

Vizsgaszervezési jogosultságok táblázata

Vizsgaszervezési jogosultságok táblázata Vizsgaszervezési jogosultságok táblázata Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Vizsgajogosultság érvényes: 2009.02.26-2012 09.30. Jogosultság alapja: 134/2004. (IX. 15.) FVM Állatgondozó 21

Részletesebben

HUNYADI MÁTYÁS SZAKKÉPZŐ ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA

HUNYADI MÁTYÁS SZAKKÉPZŐ ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA ALAPÍTÓ OKIRAT 1.1. Az intézmény neve: HUNYADI MÁTYÁS SZAKKÉPZŐ ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA OM azonosítója: 030744 1.2. Az intézmény székhelye, címe: 9200 Mosonmagyaróvár Dr. Gyárfás J. u. 3. hrsz.: 1608 1.3. Az

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 21. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1992. évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Faller Jenő

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 138/2010. (VI. 17.) MÖK határozat melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv

Részletesebben

21/2007. (V. 21.) SZMM rendelet a szociális és munkaügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról

21/2007. (V. 21.) SZMM rendelet a szociális és munkaügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról 21/2007. (V. 21.) SZMM rendelet a szociális és munkaügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 5. (1)

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Vári Szabó István Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Vári Szabó István Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Vári Szabó István Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 6400 Kiskunhalas, Kazinczy u. 5. Tel: (77)421-218, 422-218, 422-802, Fax: (77)422-802 E-mail: titkarsag.g@t-online.hu

Részletesebben

Tanulható nyelvek. Megjegyzések

Tanulható nyelvek. Megjegyzések Harruckern János Közoktatási Intézmény 5700 Gyula, Szent István út 38. Tel: (66)561-420, Fax: (66)561-436 E-mail: iskola@harruckern.hu Honlap: www.harruckern.hu Igazgató neve: Zámbó András Pályaválasztási

Részletesebben

Budapest 2006. április

Budapest 2006. április OKTATÁSI MINISZTER TERVEZET! az oktatási miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések megszerzésére irányuló szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézményekről szóló 18/2004. (V. 28.) OM rendelet

Részletesebben

A Miskolci Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata

A Miskolci Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata A Miskolci Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata Tisztelt Érdeklődő! A Miskolci Szakképzési Centrum felnőttképzési kínálata az iskolarendszeren kívüli, ún. tanfolyami képzéseit tartalmazza, amelyek

Részletesebben

MINŐSÉGCÉLOK 2014-2015. a 393/2013. (XI.12.) Korm. rendelet 17. (1) bekezdés alapján

MINŐSÉGCÉLOK 2014-2015. a 393/2013. (XI.12.) Korm. rendelet 17. (1) bekezdés alapján a 393/2013. (XI.12.) Korm. rendelet 1. (1) bekezdés alapján 1. OKJ- ban szereplő szakképesítés megszerzésére felkészítő képzés szakmai vizsgáinak éves átlagos vizsgaeredménye szakképesítésenként, az NMH

Részletesebben

Ajánlati felhívás 1. számú melléklete

Ajánlati felhívás 1. számú melléklete Ajánlati felhívás 1. számú melléklete i ok jegyzéke Ssz. megnevezése a : 1. Fogászati asszisztens 52 720 01 0010 52 02 1000-1400 30/40 16 2. Gyakorló ápoló 54 723 01 0100 52 01 1000-1400 30/40 16 3. Gyógymasszőr

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 26. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Bercsényi Miklós

Részletesebben

MINŐSÉGCÉLOK 2014-2015. a 393/2013. (XI.12.) Korm. rendelet 17. (1) bekezdés alapján

MINŐSÉGCÉLOK 2014-2015. a 393/2013. (XI.12.) Korm. rendelet 17. (1) bekezdés alapján a 393/2013. (XI.12.) Korm. rendelet 1. (1) bekezdés alapján 1. OKJ- ban szereplő szakképesítés megszerzésére felkészítő képzés szakmai vizsgáinak éves átlagos vizsgaeredménye szakképesítésenként, az NMH

Részletesebben

KÉPZÉSEINK 2015-ÖS ÉV. 3.000 Ft regisztrációs díj 100.000 Ft képzési díj

KÉPZÉSEINK 2015-ÖS ÉV. 3.000 Ft regisztrációs díj 100.000 Ft képzési díj TANFOLYAM MEGNEVEZÉSE Boltvezető Csőhálózatszerelő Vendéglátóüzletvezető Gyakorló mentőápoló Ápolási asszisztens Mentőápoló Szociális gondozó és ápoló Gyógypedagógiai segítő munkatárs Óvodai dajka TERVEZETT

Részletesebben

OM közlemény. Országos Szakmai Vizsgáztatói Névjegyzékről

OM közlemény. Országos Szakmai Vizsgáztatói Névjegyzékről A 2003. (IX. 9.) megjelent Magyar Közlöny 23. számában megjelent OM közlemény Országos Szakmai Vizsgáztatói Névjegyzékről A szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló 26/2001.

Részletesebben

Iskolai rendszerű képzési idő. Szakmacso port

Iskolai rendszerű képzési idő. Szakmacso port Összesítve a szakképesítések neve Alap szakképesítés megnevezése Részszakképesítés megnevezése Szakképesítés ráépülés megnevezése Szakmacso port Iskolai rendszerű képzési idő Iskolarendszeren kívüli képzési

Részletesebben

Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. június 21. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. június 21. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. június 21. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: VI-18/026/2012. sz. határozat Tárgy : a Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

Részletesebben

Szakmai tankönyvjegyzékre felkért könyvek

Szakmai tankönyvjegyzékre felkért könyvek Kiadói kód Szakmai tankönyvjegyzékre felkért könyvek Könyv címe Hova tartozik MK 37215/I Nőiruha-készítő szakrajz I. NGM MK 37216/F-1 Feladatlapok-segédletek a Férfiruha-készítő szakrajz című könyvhöz

Részletesebben

Javaslattétel iskola rendszeren kívül szakképesítésekre Békés megye

Javaslattétel iskola rendszeren kívül szakképesítésekre Békés megye A Kormány 2015/2016. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntéséhez és a hiány-szakképesítések meghatározásához a(z) Békés Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság az alábbi javaslatot teszi. Korlátozás

Részletesebben

c OKJ szám OKJ megnevezés Támogatási forma

c OKJ szám OKJ megnevezés Támogatási forma c OKJ szám OKJ megnevezés Támogatási forma Zala megye 34-543-01 Abroncsgyártó Támogatásra nem javasolt Zala megye 34-582-01 Ács Támogatásra javasolt Zala megye 51-481-01 Adatbázis kezelő Támogatásra nem

Részletesebben

OM közlemény. az országos szakmai vizsgáztatói névjegyzék egységes jegyzéke

OM közlemény. az országos szakmai vizsgáztatói névjegyzék egységes jegyzéke OM közlemény az országos szakmai vizsgáztatói névjegyzék egységes jegyzéke A szakmai vizsgáztatás általános szabályairól szóló, módosított 10/1993. (XII. 30.) MüM rendelet 10. -ának (1) bekezdésében hivatkozott

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Szociális és Munkaügyi Minisztérium

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Szociális és Munkaügyi Minisztérium Szociális és Munkaügyi Minisztérium A szociális és munkaügyi miniszter. /2009. (.) SZMM számú rendelete a szociális és munkaügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek

Részletesebben

280/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet

280/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet Hatály: 2016.I.1. - 2016.VIII.30. 280/2011. (XII. 20.) Korm. rendelet a gyakorlati képzés költségeinek a szakképzési hozzájárulás terhére történő elszámolásánál figyelembe vehető gyakorlati képzési normatívák

Részletesebben

Javaslattétel iskolarendszeren kívüli szakképesítésekre Békés megye

Javaslattétel iskolarendszeren kívüli szakképesítésekre Békés megye A Kormány 2016/2017. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntéséhez és a hiány-szakképesítések meghatározásához a(z) Békés Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság az alábbi javaslatot teszi. Korlátozás

Részletesebben

OM közlemény. Országos Szakmai Vizsgáztatói Névjegyzékről

OM közlemény. Országos Szakmai Vizsgáztatói Névjegyzékről OM közlemény Országos Szakmai Vizsgáztatói Névjegyzékről A szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló 26/2001. (VII. 27.) OM rendelet 10. (1) bekezdésében hivatkozott szakmai

Részletesebben

Tagintézmény megnevezése

Tagintézmény megnevezése Szakképzési centrum megnevezése Tagintézmény megnevezése Nyíregyházi SZC Teleki Blanka Szakközépiskolája, Felnőttoktatás keretében a 2015/16. tanévben meghirdetett szakképesítések / ágazatok OKJ szerinti

Részletesebben

Petőfiszállási Közös Önkormányzati Hivatal NYILVÁNTARTÁS. a 210/2009.(IX.29.) Korm. Rendelet alapján a Működési engedéllyel rendelkező üzletekről

Petőfiszállási Közös Önkormányzati Hivatal NYILVÁNTARTÁS. a 210/2009.(IX.29.) Korm. Rendelet alapján a Működési engedéllyel rendelkező üzletekről Petőfiszállási Közös Önkormányzati Hivatal NYILVÁNTARTÁS a 210/2009.(IX.29.) Korm. Rendelet alapján a Működési engedéllyel rendelkező üzletekről Működési engedéllyel rendelkező üzletek nyilvántartása 1./

Részletesebben

31 582 09 0010 31 04 Vízvezeték- és vízkészülékszerelő

31 582 09 0010 31 04 Vízvezeték- és vízkészülékszerelő A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

28/2004. (IX. 30.) OM rendelet. az Országos Képzési Jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet módosításáról

28/2004. (IX. 30.) OM rendelet. az Országos Képzési Jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet módosításáról 28/2004. (IX. 30.) OM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet módosításáról A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 4. (2) bekezdésének a) pontjában kapott

Részletesebben

ZSOLNAY CÉH TAGSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

ZSOLNAY CÉH TAGSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. pályázatot hirdet a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarával és a Kreatív Ipari Klaszterrel együttműködésben megalakuló Zsolnay Céh tagságára. A Zsolnay márkanév már

Részletesebben

OM közlemény. Országos szakmai vizsgáztatói névjegyzékről. Az Oktatási Minisztériumhoz tartozó szakképesítések

OM közlemény. Országos szakmai vizsgáztatói névjegyzékről. Az Oktatási Minisztériumhoz tartozó szakképesítések OM közlemény Országos szakmai vizsgáztatói névjegyzékről A szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló 26/2001. (VII. 27.) OM rendelet 10. (1) bekezdésében hivatkozott szakmai

Részletesebben

Marcali Város Önkormányzatának Képviselı-testülete Tel.: 85/501-000 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Fax: 85/501-055. Alapító okirat

Marcali Város Önkormányzatának Képviselı-testülete Tel.: 85/501-000 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Fax: 85/501-055. Alapító okirat Marcali Város Önkormányzatának Képviselı-testülete Tel.: 85/501-000 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Fax: 85/501-055 Alapító okirat Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

A FEOR-08 NÉGYSZÁMJEGYES RENDSZERES JEGYZÉKE

A FEOR-08 NÉGYSZÁMJEGYES RENDSZERES JEGYZÉKE 1. melléklet A FEOR-08 NÉGYSZÁMJEGYES RENDSZERES JEGYZÉKE 1 GAZDASÁGI, IGAZGATÁSI, ÉRDEK-KÉPVISELETI VEZETŐK, TÖRVÉNYHOZÓK 11 Törvényhozók, igazgatási és érdek-képviseleti vezetők 111 Törvényhozók, miniszterek,

Részletesebben

Épületgépészeti csőhálózat- és. 31 582 09 0010 31 03 Központifűtés- és csőhálózat-szerelő Épületgépészeti csőhálózat- és

Épületgépészeti csőhálózat- és. 31 582 09 0010 31 03 Központifűtés- és csőhálózat-szerelő Épületgépészeti csőhálózat- és A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

MINŐSÉGCÉLOK 2014-2015. a 393/2013. (XI.12.) Korm. rendelet 17. (1) bekezdés alapján

MINŐSÉGCÉLOK 2014-2015. a 393/2013. (XI.12.) Korm. rendelet 17. (1) bekezdés alapján Nyilvántartásba vételi szám: E- 00029/2014 a 393/2013. (XI.12.) Korm. rendelet 1. (1) bekezdés alapján 1. OKJ- ban szereplő szakképesítés szerzésére felkészítő képzés szakmai vizsgáinak éves átlagos vizsgaeredménye

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a Száraznád Nevelési-Oktatási Központ, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola, Pedagógiai

Részletesebben

Vizsgajogosultság - Komplex OKJ

Vizsgajogosultság - Komplex OKJ Vizsgajogosultság - Komplex OKJ Vizsgajogosultság - Komplex OKJ Vizsgajogosultság - Komplex OKJ szakma neve Adatbázis kezelő 51 481 01 Állatgondozó 31 621 01 Ápolási asszisztens 32 723 01 Aranykalászos

Részletesebben

MINŐSÉGCÉLOK,201512016., a,393/2013.,(xi.12.),korm.,rendelet,17.,(1),bekezdés,alapján!!!!!!

MINŐSÉGCÉLOK,201512016., a,393/2013.,(xi.12.),korm.,rendelet,17.,(1),bekezdés,alapján!!!!!! a,393/2013.,(xi.12.),korm.,rendelet,17.,(1),bekezdés,alapján Oldalszám:(1(/(50( 1. OKJ#ban(szereplő(szakképesítés(megszerzésére(felkészítő(képzés(szakmai(vizsgáinak(éves(átlagos(vizsgaeredménye(szakképesítésenként,(az(

Részletesebben

37/2003. (XII. 27.) OM rendelet. az Országos Képzési Jegyzékről. Országos Képzési Jegyzék. 1. számú melléklet a 37/2003. (XII. 27.

37/2003. (XII. 27.) OM rendelet. az Országos Képzési Jegyzékről. Országos Képzési Jegyzék. 1. számú melléklet a 37/2003. (XII. 27. 37/20. (XII. 27.) OM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szt.) 4. (1) bekezdés a) pontjában, és az illetékekről szóló 1990. évi XCIII.

Részletesebben

Oktatási Minisztérium 18/2004. (V.28.) OM 21/2006. (V.12.) OM

Oktatási Minisztérium 18/2004. (V.28.) OM 21/2006. (V.12.) OM Oktatási Minisztérium 18/2004. (V.28.) OM 21/2006. (V.12.) OM Ssz. OKJ Szakma megnevezése Régiók 1. 31 7862 01 ABC Eladó ÉM KM ÉA ND DD 2. 33 5216 01 Ács-állványozó ÉM KM ÉA 3. 33 5262 01 Asztalos ÉM KM

Részletesebben

2.sz. melléklet A 2008. évi felmérésben szereplı középfokú végzettségő pályakezdık szakképzettsége

2.sz. melléklet A 2008. évi felmérésben szereplı középfokú végzettségő pályakezdık szakképzettsége Asztalos 63 1 0 64 Fodrász 41 2 0 43 Kereskedelmi technikus 36 3 2 41 Kımőves 37 1 1 39 Szakács 36 3 0 39 ABC eladó 30 5 2 37 Számítástechnikai szoftver üzemeltetı 26 8 2 36 Szobafestı-mázoló és tapétázó

Részletesebben

Komplex szakmai vizsga szervezésére engedéllyel rendelkező intézmények nyilvántartása. Bács-Kiskun Megye

Komplex szakmai vizsga szervezésére engedéllyel rendelkező intézmények nyilvántartása. Bács-Kiskun Megye Komplex szakmai vizsga szervezésére engedéllyel rendelkező intézmények nyilvántartása Agiosz Oktató Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság Bács-Kiskun Megye intézmény szakképesítés engedély neve székhelye

Részletesebben

27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet. a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről

27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet. a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 90. a) pontjában kapott

Részletesebben

Szakmacsoport. 51 481 01 Adatbázis kezelő 7 XIII - 750 óra T, TR informatikáért felelős miniszter

Szakmacsoport. 51 481 01 Adatbázis kezelő 7 XIII - 750 óra T, TR informatikáért felelős miniszter Iskolai rendszerű OKJ előterjesztés. melléklet. táblázat A B C D E F G H I J ek/szakképesítésráépülések 3 3 4 5 6 7 8 4 5 6 7 8 9 0 3 4 5 6 7 8 9 0 3 4 5 6 7 8 9 30 5 48 0 Adatbázis kezelő 7 XIII - 750

Részletesebben

A Fejér Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztálya által kiadott szakmai vizsgaszervezési engedélyek:

A Fejér Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztálya által kiadott szakmai vizsgaszervezési engedélyek: A Fejér Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztálya által kiadott szakmai vizsgaszervezési engedélyek: 1. ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-3. Ssz.

Részletesebben

Vizsgajogosultság - Komplex OKJ

Vizsgajogosultság - Komplex OKJ Vizsgajogosultság - Komplex OKJ Vizsgajogosultság - Komplex OKJ szakma neve 2014.-től vizsgaszervezési engedély ügyiratszáma Adatbázis-kezelő 51 481 01 BPB/012/04873-2/2014 Állatgondozó 31 621 01 BPB/012/04873-2/2014

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Villanyszerelő szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 522 04 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók adatai

Részletesebben

NYILVÁNTARTÁS a mûködési engedéllyel rendelkezõ üzletekrõl

NYILVÁNTARTÁS a mûködési engedéllyel rendelkezõ üzletekrõl Nagyfügedi Közös Önkrományzati Hivatal Jegyzõje... önkormányzat e NYILVÁNTARTÁS a mûködési engedéllyel rendelkezõ üzletekrõl A nyilvántartás vezetése a 10/009. (IX.9.) Korm. rendelet 9. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

12/2004. (II. 13.) GKM rendelet

12/2004. (II. 13.) GKM rendelet 12/20. (II. 13.) GKM rendelet a földgázellátásban műszaki biztonsági szempontból jelentős munkakörök betöltéséhez szükséges szakmai képesítésről és gyakorlatról A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII.

Részletesebben

2. (1) Az R. melléklete helyébe az 1. melléklet lép. (2) Az R. a 2. melléklet szerinti 2. melléklettel egészül ki.

2. (1) Az R. melléklete helyébe az 1. melléklet lép. (2) Az R. a 2. melléklet szerinti 2. melléklettel egészül ki. A Kormány 240/2012. (VIII. 30.) Korm. rendelete a gyakorlati képzés költségeinek a szakképzési hozzájárulás terhére történõ elszámolásánál figyelembe vehetõ gyakorlati képzési normatívák mértékérõl és

Részletesebben

Bács-Kiskun megye. 34 543 01 Abroncsgyártó 33 543 02 0010 33 01 Abroncsgyártó 34 582 01 Ács 33 582 01 1000 00 00 Ács, állványozó

Bács-Kiskun megye. 34 543 01 Abroncsgyártó 33 543 02 0010 33 01 Abroncsgyártó 34 582 01 Ács 33 582 01 1000 00 00 Ács, állványozó 34 543 01 Abroncsgyártó 33 543 02 0010 33 01 Abroncsgyártó 34 582 01 Ács 33 582 01 1000 00 00 Ács, állványozó 55 621 01 Agrár áruforgalmazó szak 54 621 01 0000 00 00 Agrár-közgazdasági és -áruforgalmazó

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Az Alapító okirat kelte: 2007. III. 29. Az Alapító okirat sorszáma: 1/2007. Egységes szerkezetbe foglalva: 2010. II. 18. 1. Intézmény neve: 2. Székhelye

Részletesebben

A Nyilvántartás Bejelentéshez kötött kereskedelmi tevékenység esetében

A Nyilvántartás Bejelentéshez kötött kereskedelmi tevékenység esetében A Nyilvántartás Bejelentéshez kötött kereskedelmi tevékenység esetében SORSZÁM: 8/2014 B 8/2014 1. a nyilvántartásba vétel száma; 8/2014. 2. a kereskedő neve, KO-FA Kereskedő KFT. címe, illetve székhelye;7043

Részletesebben

Épületgépészeti csőhálózat- és. 31 582 09 0010 31 03 Központifűtés- és csőhálózat-szerelő Épületgépészeti csőhálózat- és

Épületgépészeti csőhálózat- és. 31 582 09 0010 31 03 Központifűtés- és csőhálózat-szerelő Épületgépészeti csőhálózat- és A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Iskolai rendszerű képzési idő. 2 év N

Iskolai rendszerű képzési idő. 2 év N 1. Abroncsgyártó 3 év N 2. Ács 3 év T IGEN 3. Agrár áruforgalmazó szaktechnikus 1 év N - 4. Államháztartási mérlegképes könyvelő 1 év N - 5. Államháztartási ügyintéző 2 év K 40 6. Állattartó szakmunkás

Részletesebben

Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola. 1212 Budapest, Széchenyi u. 93. Tel.: (1) 277-8301 E-mail: szigetiskola@gmail.

Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola. 1212 Budapest, Széchenyi u. 93. Tel.: (1) 277-8301 E-mail: szigetiskola@gmail. Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola 1212 Budapest, Széchenyi u. 93. Tel.: (1) 277-8301 E-mail: szigetiskola@gmail.com Szakmai Programok Budapest, 2013. március 19. Szénásy

Részletesebben

1.1 Lista Bejelentéshez kötött kereskedelmi egységek nyilvántartása a 210/2009.(IX.29.) Korm. rendelet alapján

1.1 Lista Bejelentéshez kötött kereskedelmi egységek nyilvántartása a 210/2009.(IX.29.) Korm. rendelet alapján Körjegyző által vezetett nyilvántartások: l.)kereskedelmi egységek nyilvántartása 1.1) Bejelentés köteles egységek (lista) 1.2) Működési engedély köteles egységek (lista) 2.) Szálláshelyek nyilvántartása

Részletesebben

Petőfiszállási Közös Önkormányzati Hivatal NYILVÁNTARTÁS

Petőfiszállási Közös Önkormányzati Hivatal NYILVÁNTARTÁS Petőfiszállási Közös Önkormányzati Hivatal NYILVÁNTARTÁS a 210/2009.(IX.29.) Korm. Rendelet alapján a bejelentéshez kötött kereskedelmi tevékenységekről BEJELENTÉSHEZ KÖTÖTT KERESKEDELMI TEVÉKENYSÉG nyilvántartása

Részletesebben

TERVEZET EZ A TERVEZET A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

TERVEZET EZ A TERVEZET A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Iktatószám: GKM/4330/ /2007 A földgázellátásban műszaki biztonsági szempontból jelentős munkakörök betöltéséhez szükséges képesítésről és ról szóló 12/2004. (II. 13.)

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron megye

Győr-Moson-Sopron megye 34 582 01 Ács 33 582 01 1000 00 00 Ács, állványozó 54 621 01 Állattenyésztő és állategészségügyi technikus 54 621 03 0010 54 01 Állategészségügyi technikus 54 621 01 Állattenyésztő és állategészségügyi

Részletesebben

SZEGEDI MÓRAVÁROSI IPARI SZAKKKÉPZŐ ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA BEMUTATKOZIK. Szabó Gábor intézményvezető-helyettes

SZEGEDI MÓRAVÁROSI IPARI SZAKKKÉPZŐ ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA BEMUTATKOZIK. Szabó Gábor intézményvezető-helyettes SZEGEDI MÓRAVÁROSI IPARI SZAKKKÉPZŐ ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA BEMUTATKOZIK Szabó Gábor intézményvezető-helyettes Az iskola bemutatása 2007. július 1. Az iskola bemutatása 2009. július 1. 2013. szeptember 1-től

Részletesebben

A kereskedő Székhelye. 5/2007 E, B Kop-Ka Zrt. 7090 Tamási Fő u. 2. 17-10-001247 14017944-5211-114-17

A kereskedő Székhelye. 5/2007 E, B Kop-Ka Zrt. 7090 Tamási Fő u. 2. 17-10-001247 14017944-5211-114-17 Nyilvántartá sba vételi szám Engedély {E} vagy bejelentés {B} köteles tevékenység Neve A kereskedő Székhelye IRSZ Település Utca, házszám Vállalkozói nyilvántartási száma, cégjegyzék száma, regisztrációs

Részletesebben

Tagintézményeink 2015.10.13. BSZC Bessenyei György Szakközépiskolája 4100 Berettyóújfalu Honvéd u. 11. Pedagógus létszám: 32 fő

Tagintézményeink 2015.10.13. BSZC Bessenyei György Szakközépiskolája 4100 Berettyóújfalu Honvéd u. 11. Pedagógus létszám: 32 fő Tagintézményeink BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM 4100 BERETTYÓÚJFALU, EÖTVÖS U. 1. Tel.: 54/951-961, Fax: 54/500-109 E- mail: bessenyeiberettyo@gmail.com OM azonosító: 203030 Adószám: 15831842-2-09

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Isz: D 17/2010 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2008 módosításokkal egybeszerkesztett, egységes szöveg (Módosítás hatálybalépése: 2010. február 10..) A nevelőtestület 2008. augusztus 29-én az SZMSZ-t

Részletesebben

Országos szakmai vizsgáztatói névjegyzék (az Oktatási Minisztériumhoz tartozó szakképesítések)

Országos szakmai vizsgáztatói névjegyzék (az Oktatási Minisztériumhoz tartozó szakképesítések) Országos szakmai vizsgáztatói névjegyzék (az Oktatási Minisztériumhoz tartozó szakképesítések) Sorszám Név Szakterület Szakirány Lakcím Munkahely 1. Adorján Károly Belkereskedelem. 31 7862 01 ABC eladó,

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT GYŐRI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT

NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT GYŐRI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT GYŐRI KIRENDELTSÉG ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYOS TANULÓINAK TOVÁBBTANULÁSI SZÁNDÉKA 2009/2010. TANÉVBEN GIMNÁZIUMI

Részletesebben

OM közlemény. az egységes országos szakmai vizsgáztatói névjegyzékről. Országos szakmai vizsgáztatói névjegyzék

OM közlemény. az egységes országos szakmai vizsgáztatói névjegyzékről. Országos szakmai vizsgáztatói névjegyzék OM közlemény az egységes országos szakmai vizsgáztatói névjegyzékről A szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló, 26/2001. (VII. 27.) OM rendelet 10. (1) bekezdésében hivatkozott

Részletesebben

MINŐSÉGCÉLOK 2015-2016. a 393/2013. (XI.12.) Korm. rendelet 17. (1) bekezdés alapján

MINŐSÉGCÉLOK 2015-2016. a 393/2013. (XI.12.) Korm. rendelet 17. (1) bekezdés alapján a 393/2013. (XI.12.) Korm. rendelet 1. (1) bekezdés alapján 1. OKJ- ban szereplő szakképesítés szerzésére felkészítő képzés szakmai vizsgáinak éves átlagos vizsgaeredménye szakképesítésenként, az nyilvánosságra

Részletesebben

SZENTESI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE 6601 Szentes, Kossuth tér 6. Pf.: 58. Telefon: 63/510-300

SZENTESI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE 6601 Szentes, Kossuth tér 6. Pf.: 58. Telefon: 63/510-300 SZENTESI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE 6601 Szentes, Kossuth tér 6. Pf.: 58. Telefon: 63/510-300 A BEJELENTÉSKÖTELES KERESKEDELMI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁRÓL SZÓLÓ ADATVÁLTOZÁSI BEJELENTÉS a kereskedelmi

Részletesebben

Srsz. Név Szakterület Szakma-csoport Szakképesítés Lakcím Munkahely 1. Albrecht Gyula Műszaki Humán. Építészet Oktatás. 8073 Csákberény, István u.

Srsz. Név Szakterület Szakma-csoport Szakképesítés Lakcím Munkahely 1. Albrecht Gyula Műszaki Humán. Építészet Oktatás. 8073 Csákberény, István u. Srsz. Név Szakterület Szakma-csoport Szakképesítés Lakcím Munkahely 1. Albrecht Gyula Műszaki Humán Építészet Oktatás 8073 Csákberény, István u. 41 2. Antal János Gazdasági 31 5216 02 Bádogos, épületbádogos

Részletesebben

címe: 3525. Miskolc, Városház tér 8. Az intézmény közfeladata: közoktatási feladat ellátása

címe: 3525. Miskolc, Városház tér 8. Az intézmény közfeladata: közoktatási feladat ellátása VI-181/3026/2012. sz. határozat melléklete 18. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetben) Jelen alapító okiratot Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

Dél-alföldi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság

Dél-alföldi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság Dél-alföldi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. Postacím: 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. Telefon: (+36-62) 561-561 Honlap: www.csmkh..hu Iktatószám: 1157-10 /2011-0600

Részletesebben

342/2011.(IX.29.) Kth. melléklet JELKY ANDRÁS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

342/2011.(IX.29.) Kth. melléklet JELKY ANDRÁS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 342/2011.(IX.29.) Kth. melléklet JELKY ANDRÁS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM VIII. számú MÓDOSÍTÓ OKIRATTAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA mely létrejött a 284/2008. (VIII.28.) Kth. sz. határozattal

Részletesebben

Nógrád megye. A 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet szerinti szakképesíté, azonosító száma 34 582 01 Ács 33 582 01 1000 00 00 Ács, állványozó

Nógrád megye. A 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet szerinti szakképesíté, azonosító száma 34 582 01 Ács 33 582 01 1000 00 00 Ács, állványozó 34 582 01 Ács 33 582 01 1000 00 00 Ács, állványozó 35 621 01 Állattartó szakmunkás 31 621 03 0010 31 01 Állattenyésztő (baromfi és kisállat) 35 621 01 Állattartó szakmunkás 31 621 03 0010 31 02 Állattenyésztő

Részletesebben

SPANKY S Nyilvántartásba vétel száma: 2/2015. PRIMAGÁZ Nyilvántartásba vétel száma: 1/2015. MAGYAR POSTA Nyilvántartásba vétel száma: 2/2014

SPANKY S Nyilvántartásba vétel száma: 2/2015. PRIMAGÁZ Nyilvántartásba vétel száma: 1/2015. MAGYAR POSTA Nyilvántartásba vétel száma: 2/2014 Bejelentés köteles kereskedelmi tevékenységek nyilvántartása A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX.29.) Korm. rendelet 6. (1) bekezdése alapján SPANKY S Nyilvántartásba

Részletesebben