VERSENYKÉPESSÉG ÉS KÜLFÖLDI KÖZVETLEN

Átírás

1 VERSENYKÉPESSÉG ÉS KÜLFÖLDI KÖZVETLEN BEFEKTETÉSEK A MAI VILÁGGAZDASÁGBAN Készítette: Csáki György A tanulmány a MEH MTA megállapodás alapján, A gazdasági versenyképesség erősítésére irányuló tevékenységről című, MEH iktatószámú projekt keretében készült Kutatásvezető: Szalavetz Andrea MTA Világgazdasági Kutatóintézet Budapest, június

2

3 Tartalomjegyzék 1. A nemzetközi versenyképesség modern elméletei A kínálati és keresleti oldali versenyképesség mutatószámai A vállalatok és a nemzetgazdaságok versenyelőnyei: a Porter-paradigma Nemzetgazdaságok versenyképessége? Komplex versenyképességi mutatók komplex versenyképességi rangsorok A külföldi közvetlen befektetések és a nemzetközi versenyképesség kapcsolat-rendszere a mai világgazdaságban Külföldi közvetlen befektetések és a világpiaci versenyképesség: elméleti megfontolások Külföldi közvetlen befektetések és a versenyképesség növekedése az exportpotenciál növelésén keresztül A működőtőke-vonzási képesség mint a versenyképesség mércéje a tőkeimportőr országok szemszögéből, mikroökonómiai megközelítésben A működőtőke-vonzási képesség mint a versenyképesség mércéje Összegzés...60 Felhasznált irodalom

4 1. A NEMZETKÖZI VERSENYKÉPESSÉG MODERN ELMÉLETEI A globalizálódó világban egyre élesebb verseny folyik. Ez nem korlátozódik az áruk versenyére, hanem magába foglalja a legkülönbözőbb termelési tényezők, így a tőke, a technológia, bizonyos szolgáltatások, továbbá a magasan képzett munkaerő megszerzéséért folytatott küzdelmet. A verseny élességét befolyásolják a kereslet-kínálati viszonyok, továbbá az ezeket mesterségesen alakító nemzeti és regionális politikák. Minél nagyobb a kereslet és a kínálat, annál erősebb a verseny valamely termelési tényező megszerzéséért. A liberalizálódás egyszerre erősíti és mérsékli is a versenynyomást. Egyfelől növeli a kínálati piacot, másfelől viszont több versenyzőnek teszi lehetővé a piacon való részvételét. A verseny azonban nemcsak a fejlődéshez és a jobb versenyképességhez szükséges javak megszerzéséért folyik, hanem a versenyképesség legkülönbözőbb tényezőinek hazai (nemzetgazdasági) megteremtésében is kifejezésre jut. Nemcsak áruk és szolgáltatások, de nemzeti gazdaságpolitikák is versenyeznek a világpiacon. A kevésbé fejlett országok versenyképességük javításával kívánnak kitörni az elmaradottságból, és felzárkózni a vezető vagy fejlettebbnek tekintett nemzetgazdaságokhoz. Ehhez éppúgy szükség van az úgynevezett mikroszintű, vállalati versenyképesség erősítésére, mint versenyképes gazdaságpolitika alkalmazására. A versenyképesség nem kizárólag az adott termék vagy termelési tényező piaci árában jelenik meg. A minőség, a megfelelő időben való szállítás, a megbízhatóság, a kapcsolati tőke hasonlóan fontos szerepet játszanak. A következő években pedig minden bizonnyal felértékelődnek a versenyképesség nem közvetlenül gazdasági összetevői, mindenekelőtt a globális versenyben résztvevő országok társadalmi és intézményi rugalmassága. 1 A nemzetközi versenyképesség hagyományos megfogalmazásai a komparatív előnyök klasszikus (Ricardo) és neoklasszikus (Heckscher-Ohlin) megfogalmazásaira épülnek. Ez a felfogás a klasszikus és a neoklasszikus megfogalmazásban egyaránt tökéletes piaci rugalmasságot feltételezett. A komparatív előnyökre alapozott versenyképességi felfogások a hatvanas évek óta hangsúlyozzák a keresleti viszonyokhoz való alkalmazkodás fontosságát amivel közvetve elvetik a komparatív előnyök elméletének egyik alapelemét, mely szerint kizárólag a kínálat a termelés költségarányai határozzák meg a nemzetközi versenyképesség alakulását. A modern külkereskedelmi elméletek ugyanakkor közhelyként kezelik a tökéletlen piacok létét: mivel a versenyképesség kínálati termelési és keresleti piaci oldala között egy nem tökéletes piac teremti meg a szükséges kapcsolatot, tér nyílik a piacműködés zavarait korrigáló állami beavatkozás számára is. A tökéletlen verseny feltételezése már önmagában is szükségessé teszi a versenyképesség kínálati és keresleti oldalának elkülönített tárgyalását. Az állami gazdaságpolitika számbavétele csak erősíti ezt az igényt hiszen kínálati és keresleti oldalról egészen eltérő gazdaságpolitikákkal lehet befolyásolni egy adott nemzet- 1 Inotai (1999): 11. oldal. 2

5 gazdaság versenyképességét: a kínálati oldalt általában az ágazati politikák (iparpolitika), a keresleti oldalt pedig a verseny- és kereskedelempolitika révén lehet hatékonyan befolyásolni A kínálati és keresleti oldali versenyképesség mutatószámai A versenyképesség leggyakrabban használt kínálati (azaz: termelési) oldali mérőszáma a termékegységre jutó bérköltség = ULC (Unit Labor Cost) mutatója. A mutató kizárólag feldolgozóipari termékekre alkalmazható (mivel ezen a területen a tőke- és munkaerő-állomány kihasználása elvileg független a természeti erőforrás-ellátottságtól). Az ULC-mutató számlálója a bruttó béreket (a béreket és közterheiket) tartalmazza, míg a nevezőt a hozzáadott érték alkotja. A termékegységre jutó bérköltség mutatója elsősorban azonos ágazatok nemzetközi versenyképességi viszonyainak elemzésére használható, ugyanakkor dinamikus elemzésre is alkalmas, amennyiben lehetővé teszi annak kimutatását, hogy adott ország adott ágazatában az idő előrehaladtával hogyan változott a termékegységre jutó munkaerőköltség. Az ULC szintetikus mutatóként is használatos. Ebben az esetben egy-egy nemzetgazdaságban a termékegységre jutó átlagos bérköltséget a vizsgálatba bevont országoknak a kiválasztott célpiacon elért piaci részarányaival súlyozott ágazati ULC-mutatókból állítják elő. A szintetikus mutatók egybevetése arra ad választ, hogy az adott ország termékegységre jutó átlagos bérköltségéhez viszonyítva hogyan alakul a versenytárs nemzetgazdaságok általános versenyképessége a kínálati (termelési) oldalon. A termékegységre jutó bérköltség amennyiben nemzetközi összehasonlításban vizsgáljuk voltaképpen három tényezőt fejez ki komplex módon: 1.) a bruttó bérszínvonalat az adott országban; 2.) a munka termelékenységének alakulását az adott országban (hiszen a hozzáadott érték egy egységének előállításához szükséges bruttó bértömeget fejezi ki); 3.) az adott ország nemzeti valutájának árfolyam-alakulását Amennyiben az összehasonlíthatóság kedvéért két országban dollárban vagy euróban kiszámítjuk a termékegységre jutó bérköltséget, akkor az nyilvánvalóan két fontos szintetikus makrogazdasági mutatószám változása befolyásolhatja: a munka termelékenységéé és a valuta árfolyamáé. Ha egy országban erősödik a nemzeti valuta reálfelértékelődés zajlik le, akkor nemzetközi összehasonlításban drágábbá válik a munkaerő, magasabbak lesznek a bérköltségek. 3

6 Ezt azonban ellensúlyozhatja a munka termelékenységének emelkedése. Megfordítva, ha egy országban nem emelkedik kellőképpen a munka termelékenysége, a valuta leértékelése rövidtávon fokozhatja, javíthatja az adott nemzetgazdaság nemzetközi versenyképességét. A termékegységre jutó bérköltség mutatójának nemzetközi összehasonlításokra való alkalmazása a Heckscher-Ohlin-tétel azon előfeltevésére épül, hogy egy adott iparág valamennyi országban ugyanazt a helyet foglalja el az ágazatok egymás közötti tényezőintenzitási sorrendjében. A versenyképesség keresleti (piaci) oldalának elsősorban a közel hasonló fejlettségű országok, s mindenekelőtt az ágazaton belüli intra-indusztriális nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokban van jelentősége. A termékdifferenciáció mai szintjén a kínálat differenciálásával kell elsősorban a piachoz alkalmazkodni, az árversenyképesség szerepe már nem elsődleges. A keresleti (piaci) oldali versenyképesség leggyakrabban használt mutatószáma az export relatív egységértékének indexe = UVI (Unit Value Index). Az UVI számlálójában a feldolgozóipari export egységértékének változása, nevezőjében pedig a legfontosabb kereskedelmi versenytársak világimporton belüli részarányával súlyozott iparcikk-exportbeli egységérték-változásainak összevont mutatója áll. Az UVI-mutató voltaképpen azt fejezi ki, hogy a vizsgált ország a versenytársainál dinamikusabban vagy éppen kevésbé volt képes növelni exportjának egységnyi értékét. Az UVImutató tulajdonképpen éppen a kínálati oldalon előtérbe helyezett árversenyképesség ellenkezőjét fejezi ki. Itt nem az a kedvező érték, ahol az exportár az alacsonyabb bérköltségek miatt alacsonyabb s így a kivitel versenyképesebb lehet. A mutató ott jobb, ahol ugyanazért a feltételezett termékegységért az exportőr nagyobb árat kapott. A sikeres termékdifferenciálás, a kereslethez való jobb alkalmazkodás jutalma a változatlan piaci részarány mellett elért magasabb egységár. 2 A külkereskedelmi áruszerkezeti mutatók kiindulópontja az, hogy az exporttöbblet komparatív előnyre, ebből eredően az adott nemzetgazdaság versenyképességi előnyére utal egy konkrét termék esetében. Az importtöbblet pedig az előbbi ellenkezőjeként a nemzetgazdaságnak az adott termék esetében fennálló versenyképességi hátrányát tükrözi. A legegyszerűbb külkereskedelmi specializációs mutató az adott termékcsoport importjának exportfedezeti mutatója. A fedezeti arány azt fejezi ki, az adott termék exportja a vizsgált nemzetgazdaságban az adott termék importjának hány százalékát teszi ki. Nettó exportőri pozíció esetén a mutató értéke nagyobb, mint 1 (vagy 100 százalék). 3 2 Török (1999): 31. oldal kiemelés az eredetiben! 4

7 Az exportfedezettségi mutató kiszámolásához szükséges adatok felhasználásával alkotta meg Balassa Béla a megnyilvánult komparatív előny Revealed Comparative Advantage = RCA kategóriáját, amely a hatvanas évek óta a nemzetközi versenyképesség számszerűsítésének és összehasonlító elemzésének egyik legelterjedtebben használt eszköze. A mutató azon a feltevésen alapul, hogy j termék részarányáénak a ország kivitelében elvileg ugyanakkorának kellene lennie, mint j termék világexportjának a teljes világexportból. Ha a két kiviteli részarány hányadosa ennek a feltevésnek megfelelően 1, akkor j termék pontosan akkora súlyt képvisel a ország exportjában, mint a világexportban, azaz sem látszólagos komparatív előny, sem látszólagos komparatív hátrány nincs. Ha azonban RCA aj 1, akkor látszólagos komparatív előny van, mert a ország a várhatónál többet exportál j termékből. A RCA-mutató alapgondolata éppen az, hogy a látszólagos komparatív előny és hátrány adott termékcsoport nemzetközi kereskedelmében kiegyenlítődik az országok között. A mutató igen könnyen alkalmazható, és plasztikusan ábrázolja a szakosodási struktúrákat, ezeken keresztül pedig közvetlenül utal a versenyképesség alakulására is. 4 Az RCA-mutató használata igen elterjedt a nemzetközi gyakorlatban noha komoly fenntartások is megfogalmazódnak a mutató ellen. A nemzetközi agrárkereskedelemben például azért nem használható, mert nem teszi lehetővé az állami szubvenciók hatásának kiszűrését: versenyképesebbnek mutatja azt a nemzetgazdaságot, amely nagyobb állami támogatásban részesíti agrárkivitelét. A Balassa-féle RCA-mutató ugyanis a végeredményeket tükrözi, s nem lehet kiszűrni belőle az egyes gazdasági tényezők külön-külön versenyképességi hatását A vállalatok és a nemzetgazdaságok versenyelőnyei: a Porter-paradigma A versenyképesség modern elméletei közül kiemelkedik Michael Porter új paradigmája, amely teljesen megújította a modern világkereskedelmi gondolkodást. Az alábbiakban Porter mára már kortárs klasszikussá vált műve alapján ismertetjük a versenyképesség Porterféle felfogását, a Porter-paradigmát. 5 (A Porter-paradigma ma már minden vállalatgazdasági, stratégiai menedzsment monográfia és tankönyv szerves része. Éppen a paradigma relevan- 3 A mutató korrigált változatát akkor alkalmazzák, ha ki akarják küszöbölni a külkereskedelmi mérleg jelentősebb aktívumának vagy passzívumának torzító hatását. Ilyenkor árucsoportonként az export és az import szerkezetének százalékos részarány-mutatóit osztják el egymással. Török (1999): 33. oldal. 4 Török (1999): oldal kiemelés az eredetiben! 5 Porter (1990) elsősorban a 6-30, oldalakon kifejtettekre támaszkodtunk. 5

8 ciáját mutatja, hogy a közgazdaságtudomány több ágában, így a nemzetközi gazdaságtanban is megkerülhetetlenné vált. Fontossága ugyanakkor a porteri megfogalmazás szemlétessége, magas didaktikai színvonala indokolja, hogy a hallgatók több tantárgyban is találkozzanak Porter versenyképességi elméletével.) Az új kereskedelmi elméletek, a versenyképesség meghatározó elemeinek újrafogalmazása azaz: egy új paradigma igénye a világgazdasági változások nyomán egyre erőteljesebbé vált. A komparatív előnyök klasszikus, a tényezőellátottságon alapuló nemzetközi szakosodás neoklasszikus magyarázatai egyre kevésbé voltak alkalmasak a világgazdasági reálfolyamatok megmagyarázására, a nemzeti gazdaságpolitikák és a vállalati külgazdasági stratégiák orientálására. Nehezen magyarázható meg például a relatív tényezőellátottság alapján a látványos dél-koreai gazdasági fejlődés, amely az elmúlt évtizedekben igen kiterjedt exporttevékenységet folytatott olyan, különösen tőkeintenzív ágazatokban mint az acélgyártás, a hajóépítés és a járműgyártás. Az USA ugyanakkor nagy tömegű képzett munkaerővel, különösen nagy K+F-kapacitással, bőséges tőkeellátottság közepette exportpiacainak erős erózióját kénytelen regisztrálni olyan ágazatokban, amelyekre a legkevésbé lehetne gondolni a hagyományos elméletek gondolatkörében maradva, így a szerszámgép-gyártásban, a félvezető-iparban és a fejlett elektronikai eszközök terén. Manapság a nemzetközi kereskedelem túlnyomó része fejlett országok között zajlik ezek tényezőellátottsági viszonyai alapvetően hasonlítanak egymásra. Nő az ágazaton belüli kereskedelem jelentősége, ahol ez a probléma nem is értelmezhető. A világkereskedelem harmada a transznacionális társaságok vállalaton belüli kereskedelme, s további harmadát is a transznacionális társaságok bonyolítják le. A hagyományos kereskedelmi elméletek olyan korlátozó feltételei, mint a méretgazdaságossági előnyök figyelmen kívül hagyása, az országonként azonos technológiai színvonal feltételezése, a képzett munkaerő és a tőke nemzetközi áramlásának kizárása, a termékdifferenciáció hiánya mind-mind olyan tényezők, amelyektől ma már semmilyen absztrakt kereskedelmi modellben sem lehet eltekinteni. A hagyományos klasszikus kereskedelmi elméletek a vállalati magatartás orientálására is egyre nyilvánvalóbban alkalmatlanná váltak: nem igazán ösztönző az a kereskedelempolitikai felfogás, a versenyképesség növelésének az a fölfogása, amely kizárja a vállalati stratégia elemei közül a technológia fejlesztését és a termékdifferenciáció elmélyítését, s a kormányok befolyásolásán túl alig valamilyen forrást nyújt a vállalatoknak. A technológiai fejlődés áthatja a feldolgozóipar és a szolgáltatások egészét. A mikroelektronika, az informatika, a fejlett anyagok használata fölszámolta a hagyományos tényező- 6

9 ellátottsági összehasonlítások relevanciáját: a szűkösen rendelkezésre álló tényezők kiválthatók új anyagokkal, technológiai eljárásokkal, A legkorszerűbb technológiákhoz való hozzájutás fontossága mellett eltörpül az alacsony bérköltség jelentősége. Nemzetközileg alapvetően kiegyenlítődtek a tényezőellátottságok, a fejlett országok között ma már alig lehet különbséget tenni a munkaerő képzettsége, a technikai-technológiai fejlettség terén. Ma már nemcsak a legfejlettebb országok rendelkeznek az alapvető infrastrukturális ellátottsággal távközlési és közlekedési rendszerrel, amely szükséges a modern feldolgozóipari termeléshez. Azok a hagyományos tényezőellátottsági elemek, amelyek korábban meghatározták az egyes nemzetgazdaságok magasabb fejlettségét biztosították, idővel elenyésztek. A globalizáció következtében az egyes vállalatok versenyképessége elszakadt egy nemzetgazdaság tényezőellátottsági viszonyaitól. A transznacionális vállalatok valóban globálisan, tehát világgazdasági szinten szervezik teljes tevékenységüket, világszerte gyártatnak alkatrészeket és félkész-termékeket, egyszerre számos nemzetgazdaság alacsony tényezőköltségeit képesek kihasználni. Stratégiai szövetségeket hoznak létre más transznacionális társaságokkal annak érdekében, hogy egyesítsék erőforrásaikat, ami teljesen új megvilágításba helyezi a relatív tényezőellátottság kérdéseit. A kérdés nyilvánvalóan az, hogy egyes országok vállalatai bizonyos iparágakban miért sikeresebbek a többi ország azonos iparágban tevékenykedő vállalatainál? A globalizáció ebben a tekintetben paradox következmény(eke)t szül: a nemzetgazdaság, a vállalat anyaországa ( home country ) elvesztette jelentőségét, hiszen a transznacionális társaságok globálisan, azaz világméretekben szervezik tevékenységük minden részletét, globális optimumra törekednek. A tapasztalat azonban ennek ellenkezőjét is mutatja: bizonyos iparágak, ágazatok vezető világvállalatai néhány országra-országban koncentrálódnak, ahol évtizedekre képesek megőrizni komparatív előnyeiket. A kompetitív előnyök, a versenyelőnyök nemzeti szinten keletkeznek, fenntartásuk, megőrzésük erősen lokalizált, helyhez kötött folyamat: a nemzetgazdaságok szerkezetének, értékeinek, kultúrájának, intézményeinek és történelmi hagyományainak különbözőségei a versenyképesség fontos elemei. Az anyaország jelentősége ma fontosabb, mint bármikor korábban szögezi le Porter. 6 Az új elmélet, az új paradigma keresésének kiindulópontjait meghatározzák a korábbi kutatási eredmények. A vállalatok különféle stratégiákat választhatnak: az új kereskedelmi elméletnek meg kell magyaráznia, miért választanak az egyes országokból származó cégek jobb vállalati stratégiákat, mint más országok vállalatai? 6 Porter (1990): 19. oldal. 7

10 A nemzetközi kereskedelem és a nemzetközi tőkeáramlás sok szálon, komplex módon összefonódik: az új kereskedelmi elméletnek választ kell adnia arra a kérdésre, mi határozza meg, hogy egyes országok vállalatai mindkét területen sikeresebbek más országok vállalatainál? Az anyaország-anyavállalat koncentrálja a cég stratégiai központját, a legtermelékenyebb munkahelyeket, egy társaság jelenléte az adott (anya-)országban jelentős hatást gyakorol az adott nemzetgazdaság kapcsolódó iparágaira; az anyaország rendszerint pozitív exporthatást élvezhet. Az új kereskedelmi elméletnek túl kell lépnie a komparatív előnyök elméletén és választ kell adnia a kompetitív (verseny-)előnyök mai kérdéseire. Az új kereskedelmi elméletnek tekintetbe kell vennie a méretgazdaságosságból, a termékdifferenciációból származó előnyöket, figyelembe kell venni a piacok fregmentáltságát, valamint a technikai-technológiai különbségeket. Az új kereskedelmi elmélet csak abból indulhat ki, hogy a versenyképesség miként maga a verseny! dinamikus és állandóan változó folyamat. Az új kereskedelmi elmélet csak akkor lehet sikeres, ha a technológia fejlődésére koncentrál. A kulcskérdés ugyanis éppen az, hogyan tehető a nemzetgazdasági környezet minden tekintetben kedvezővé az innovációs folyamat szempontjából, s ez hogyan növelheti az adott nemzetgazdaság vállalatainak nemzetközi versenyképességét? Végezetül az új kereskedelmi elméletnek meg kell magyaráznia, hogyan integrálható a vállalati magatartás a nemzeti komparatív előnyök elméletébe? A versenystratégia megértésének első lépése értelemszerűen annak megértése, milyen az adott iparág szerkezete és hogyan változik. Minden iparágban, tevékenykedjen a nemzeti vagy/és a nemzetközi piacokon a verseny öt versenyképességi tényezőben testesül meg: a piacon lévő versenytársak konkurenciája mellett a szállítók és a vevők alkuereje, továbbá a helyettesítő termékek versenye és az új piacra lépők fenyegetése. Az öt versenyképességi tényező 7 iparáganként eltérő ereje határozza meg a hosszú távú jövedelmezőséget. Az öt versenyképességi tényező azért határozza meg az iparági jövedelmezőséget, mert meghatározzák azokat az árakat, amelyeket a cégek kivethetnek, a költségeket, amelyeket el kell viselniük, és azokat a beruházásokat, amelyek az iparági versenyképesség fenntartásához szükségesek. Az új piacralépők fenyegetése határolja be az iparágban realizálható potenciális profitokat, mert az új piacralépők új kapacitásokat teremtenek az iparágban és piaci részesedésre törnek leszorítva a haszonkulcsokat. Az erős piaci pozíciójú vevők vagy szállítók alkuereje önmagukban is profitmeghatározó tényezők. Az erőteljes iparági verseny maga is erodálja a profitokat, hiszen sokkal magasabb költségekre kényszerít (nagyobb reklámköltségek, K+F-finanszírozás) vagy egyszerűen a profitok egy részének a fogyasztók számára való átengedé- 7 Az eredetiben competitive forces ezt fordítottuk versenyképességi tényezők -nek 8

11 sét kényszerítik ki az alacsonyabb árak révén. A közeli helyettesítő termékek jelenléte korlátozza az árversenyt ha a piaci szereplők el akarják kerülni a termékeik helyettesítése nyomán bekövetkező keresletvisszaesést. 8 Azonos iparágban tevékenykedő következésképpen egymással versengő vállalatok eltérő stratégiákat választhatnak. A versenyelőnyök szerzése tekintetében törekedhetnek alacsonyabb árakra vagy markánsabb termékdifferenciációra. A verseny kiterjedése szempontjából az alapvető választás a tevékenység széles körben való folytatása, vagy összpontosítása egy szűkebb területre. Nyilvánvalóan nincs egyetlen, kizárólagosan eredményes stratégia egyetlen iparágban sem. A legtöbb iparágban, ágazatban különböző stratégiák élhetnek sikeresen tehát versenyképesen egymás mellett: a különböző általános stratégiák kombinációinak sikere is lehetséges. A vállalati versenyelőnyök forrása a vállalatok szervezetének és elkülönült résztevékenységeinek teljesítményéből tevődik össze. A vállalatok éppen avval teremtenek értékeket vásárlóik számára, hogy ezeket a résztevékenységeket egyenként hatékonyan és jól összehangoltan képesek elvégezni. Az a végső érték, amit a vállalt létrehoz nem más, mint az az összeg, amit vásárlói-ügyfelei készek fizetni az általuk előállított javakért vagy szolgáltatásokért. A vállalat jövedelmező tevékenységre képes, ha ez az ár nagyobb, mint az említett tevékenységek összköltsége. Az egyes résztevékenységek összekapcsolódását Porter értékláncnak nevezi. A vállalat több mint tevékenységek egyszerű összessége. A cég értéklánca tevékenységek kölcsönösen összefüggő rendszere vagy hálózata, amelyeket meghatározott kapcsolatok kötnek össze. Ez a kapcsolat nyilvánul meg akkor, amikor egy résztevékenység megvalósításának színvonala határozza meg egy (több) más tevékenység költséghatékonyságát. A kapcsolatok gyakran olyan egymás rovására érvényesülő teljesítményjavulásokat eredményeznek, amelyeket összvállalati szinten kell optimalizálni. Például a költségesebb tervezés, a drágább alkatrészek alkalmazása, a szigorúbb ellenőrzés csökkentheti a vevőszolgálati kiadásokat. 9 A vállalati értéklánc egy szélesebb tevékenységi láncolatba illeszkedik amely az adott vállalat beszállítóitól indul ki és annak vásárlóit is magában foglalja ez az értékrendszer. Versenyelőnyök sokféleképen keletkezhetnek ugyanakkor minden esetben az iparági értékrendszer valamilyen megváltoztatását feltételezik. Gyakran hosszú ideig szunnyadó, de észrevétlenül maradt fejlesztési lehetőség kiaknázása teremt új versenyelőnyt, máskor számottevő innováció szükséges ugyanehhez. A versenyelőnyöket teremtő innováció tipikus esetei az alábbiak: 8 Porter (1990): 35. oldal. 9 Uo.: 41. oldal. 9

12 1. Új technológiák amelyek teljesen új termékekben, szolgáltatásokban öltenek testet. Németország például hatvan éven át vezette az orvosi képalkotó berendezések világpiacát mert elsőként ismerte föl és hasznosította iparilag a röntgen-sugárzást. Japán akkor detronizálta ezen a piacon, amikor az elektronikus képalkotás technológiája megjelent és elterjedt. A félvezetőgyártásban például olyan nagy amerikai cégek maradtak le mint az RCA, a General Electric és a GTA miközben teljesen újak, például a Texas Instruments sikerrel törtek be a piacra és váltak a világ legnagyobb szállítóivá ebben az új iparágban. A komputergyártásban és a szoftverpiacon keletkezett példák közismertek. 2. Új vagy változó vásárlói igények megosztják a szállítókat: aki nem képes gyorsan reagálni, az lemarad, míg a rugalmas piaci szereplők teret nyernek. 3. Új iparágak kialakulása lehetőséget teremt új fogyasztói csoportok megnyerésére így a termelés, értékesítés bővítésére, de új termelési eljárások meghonosítására is. 4. Az input-költségek és lehetőségek változásai a munkaerő-, nyersanyag-, energiavagy szállítási költségek radikális módosulása átrendezik a versenyképességi viszonyokat. Az a vállalat, amelyik a leggyorsabban képes optimalizálni költségfelhasználását az új viszonyok között, jelentős versenyelőnyt szerez konkurenseivel szemben. 5. A kormányzati szabályozás változásai is jelentősen képesek megváltoztatni egy-egy ágazat versenyképességi viszonyait, egy-egy ország egy-egy ágazatában tevékenykedő vállalatok világpiaci versenyelőnyeit. A szabványok módosulása, a környezetvédelmi előírások változásai, kereskedelmi korlátozások emelése vagy éppen megszűntetése, piacra lépési előírások módosulása stb. komoly impulzust adhatnak a vállalati innovációhoz, s azon keresztül a versenyelőnyök fokozódásához. Ha egy országban jelentős dereguláció zajlik le, ami azután világtendenciává válik, akkor a deregulációhoz először alkalmazkodó cégek világpiaci előnyöket fognak élvezni ez történt az USA-beli légitársaságokkal, távközlési cégekkel és értékpapír-kereskedőkkel: a nyolcvanas években deregulált amerikai piacon szerzett tapasztalatok birtokában terjesztették ki a kilencvenes években a deregulálódó nemzetközi piacokon is pozícióikat. A versenystratégiák fenti alapelvei a nemzeti és a nemzetközi versenyben egyaránt érvényesülnek. A nemzetgazdaság fontosságának megértése ugyanakkor különösen fontos azokban az iparágakban, ahol a verseny alapvetően nemzetközi jellegű. Meg kell értenünk, hogyan teremtenek a vállalatok versenyelőnyöket nemzetközi stratégia érvényesítésén keresztül, s ez hogyan erősíti az otthon elnyert versenyelőnyöket Uo. 53. oldal. 10

13 A nemzetközi verseny jellemzői iparáganként számottevően különböznek. A paletta egyik oldalán áll a multidomestic versenystratégia. A verseny minden nemzeti piacon (országcsoport piacán) független, az iparág sok országban létezik, de a verseny országonként, nemzeti piaconként függetlenül alakul. A versenytársak némelyike lehet multinacionális táraság, de versenyelőnyeiket nagyrészt minden nemzeti piacon külön-külön kell érvényesíteniük. Az iparág nemzetközileg alapvetően nemzeti keretekben szervezett iparágak összességéből alakul ki innen a multidomestic elnevezés. Hagyományosan így alakulnak a versenyviszonyok a kiskereskedelemben, számos fogyasztási cikk termelésében, az élelmiszeriparban, lakossági pénzügyi szolgáltatások terén, fémtömegcikk-gyártásban, vegyipari tömegtermékek terén stb. A paletta másik végén a globális versenystratégiát igénylő iparágak állnak, amelyben egy adott vállalat versenyképessége egy adott nemzeti piacon nagymértékben befolyásolja a más piacokon elérhető versenyképességét, illetve értelemszerűen az egy adott nemzeti piacon elérhető versenyelőnyeit meghatározzák a más piacokon kivívott versenyelőnyei, versenypozíciói. A konkurensek valóban világméretekben, a világpiacon versenyeznek egymással olyan versenyelőnyök érvényesítése érdekében, amelyek világméretű hálózataikból születnek. A cégek összekapcsolják a hazai piacról származó előnyeiket a számos külső piacon való jelenlétből származó olyan előnyökkel mint a méretgazdaságosság, a multinacionális fogyasztó kiszolgálásának képessége, a márkanév transzferálásának képessége. Globális verseny érvényesül a repülőgépgyártásban, televíziókészülékek, félvezetők, fénymásolók, személygépkocsik gyártása terén. Számos iparág vált egyre erőteljesebben globálissá a II. világháború utáni időszakban. 11 A globalizálódás előnyeinek korai fölismerése és az ennek megfelelő korai cselekvés a nemzetközi piacokon éppen olyan nagy előny, mint nemzetgazdasági keretek között ha nem nagyobb. Sok iparágban a vezető cégek a világpiacon éppen azok, amelyek elsőként ismerték föl az adott ágazat globalizációs lehetőségeit és igényeit: a Boing repülőgép-gyártásban, az IBM a komputer-technika terén, a Honda a motorbiciklik termelésében, a Kodak a filmgyártásban mind-mind ennek köszönhetik mai vezető szerepüket. Az elsőnek érkezők nagy előnye, hogy elsőként építhetik ki hálózatukat, amiből a piaci vezető szerep megszerzésének lehetőségén túl vagy éppen azt megalapozandó a legtöbb tapasztalatot tudják szerezni, presztízst képesek teremteni a maguk számára Uo. 12 A globális vállalati stratégiák megvalósításának fontos és hatékony eszköze lehet a stratégiai szövetségek létesítése: léteznek olyan, hosszú távú vállalatközi megállapodások, amelyek nem jelentenek összeolvadást (fúziót) sem tulajdonosi, sem szervezeti szempontból, ugyanakkor túlmutatnak a megszokott piaci tranzakciókon. 11

14 Fentiekből világos, hogy a sikeres nemzetközi versenystratégiáknak nemzetgazdasági alapjaik vannak miközben a sikeres versenystratégiák teljesen természetesen iparáganként eltérőek. Azonos iparágakban is lehetséges többféle sikeres vállalti versenystratégia: eltérő versenystratégiákkal lehet azonos sikereket elérni, ha az adott vállalat eltérő versenyelőnyt akar kiharcolni és érvényesíteni, illetve eltérő ágazati szegmenst céloz meg. Az nemzetgazdaságok sikereket érnek el azokon a területeken, ahol az ország támogatni képes az adott ágazatban leginkább előnyös versenystratégiát. Ami jól működik az nemzetgazdaságban, az nemzetközi versenyelőnyhöz is vezethet ugyanabban az iparágban. Számos hazai jellemző megkönnyíti, vagy éppenséggel megnehezíti egy meghatározott stratégia követését amik azokból a nemzeti normákból származnak, amelyek meghatározzák bizonyos típusú szakképzett alkalmazottak, a hazai kereslet természetének és a helyi befektetők céljainak megfelelő vállalati menedzsmentet. Fejlett iparágakban innovációval és a vállalati tevékenység folyamatos javításával lehet versenyelőnyöket teremteni a versenyképesség megfelelő útjainak megtalálása, globális kiaknázása és a vállalati termékek és tevékenységek szakadatlan javítása révén. Nemzetek sikeresebbek egy adott iparágban, ha nemzeti körülményeik támogatják ezt a fajta vállalati magatartást. Az előnyteremtés a versengés új útjaihoz való hozzáférést, kockázatvállalási képességet és befektetéseket igényel. A nemzetgazdaságok sikeresek ott, ahol nemzeti környezet kizárólagos képességet teremt a vállalat számára az új stratégia meghonosítására az adott iparágban. Sikeresek a nemzetgazdaságok, ha a helyi körülmények impulzust adnak az ilyen stratégiák korai és agresszív meghonosítására. Megbuknak azok a nemzetgazdaságok, amelyekben a vállalatok nem kapják meg a megfelelő jeleket, nem érzik a megfelelő nyomást, és nem rendelkeznek a megfelelő képességekkel. ( ) A nemzetgazdaságok azokban az iparágakban sikeresek, amelyekben hazai előnyeik értékesek más nemzetgazdaságok számára is, ahol innovációik és teljesítmény-javulásuk elébe megy a nemzetközi igényeknek. A nemzetközi versenyben a siker attól függ, hogyan képes a vállalat előnyös nemzeti pozícióit nemzetközivé tenni. Ez lehetővé teszi, hogy a hazai bázison keletkezett előnyök fokozódjanak egy globális stratégia keretei között. Nemzetgazdaságok azokban az iparágakban sikeresek, amelyekben a hazai vállalatokat ösztönzik (vagy kényszerítik) a nemzetközi versenyre. A versenyelőnyök nemzeti keretek közötti keresése elszigeteli a vállalatokat ezektől a körülményektől. 13 Miért ér el sikereket egy nemzetgazdaság egy adott iparágban? Legszélesebb értelemben négy meghatározó tényező jelölhető meg, amelyek meghatározzák azt a gazdasági környeze- 13 Porter (1990): oldal kiemelések tőlem: Cs. Gy. 12

15 tet, amely támogathatja vagy éppenséggel akadályozhatja a vállalatokat a versenyelőnyök a hazai és a nemzetközi versenyelőnyök megteremtésében, fenntartásában és kiaknázásában: - Tényezőellátottság a nemzetgazdaság termelési tényezőkkel például képzett munkaerővel és infrastruktúrával való ellátottsága az adott iparágban. - Keresleti tényezők az adott iparág termékei és szolgáltatásai iránti hazai kereslet. - Kapcsolódó és beszállító iparágak nemzetközileg versenyképes kapcsolódó beszállító iparágak jelenléte vagy hiánya az adott nemzetgazdaságban. - Vállalati stratégia, szerkezet és verseny azok a feltételek, amelyek a vállalatok alapítását, szervezését és menedzsmentjét, valamint a hazai versenyviszonyokat meghatározzák. Ennek a négy versenyképességi tényezőnek az egymásra hatását, egymáshoz való viszonyát ábrázolja a Porter-féle versenyképességi gyémánt. Lényegét tekintve foglalja össze elméletének fő jellemzőjét Michael Porter a nemzeti versenyelőnyök rendszere innovációs és befektetési elmélet. Azok a nemzetközileg versenyképes ágazatokban, melyek vállalatai rendelkeznek megfelelő innovációs kapacitással és képesek azt továbbfejleszteni versenyelőnyeik fenntartása és fokozása érdekében. Mind a technológiai javítás és az innováció abban a széles értelemben, ahogy ezeket a kategóriákat használom befektetéseket igényel olyan területeken mint a K+F, oktatás, modern eszközök, fejlett képzési rendszer. Előnyöket szerzéséhez mindenekelőtt a verseny új megközelítése szükséges vajon tartós lehet-e és milyen tényezőelőnyt használhat ki a továbbiakban, hogyan fedezhetők föl kiszolgálatlan piaci szegmensek, milyen új termékek állíthatók elő és vezethetők be, milyen új módszerekkel lehet a termékeket előállítani. Az előnyök fenntartása még több innovációt és befektetést igényel annak érdekében, hogy kiszélesedjenek a versenyelőnyök és javuljon a termékfejlesztés, korszerűsödjön az előállítási folyamat, tökéletesedjenek a marketing-módszerek és a szolgáltatások. A gyémánt meghatározói és a közöttük fennálló kölcsönhatások teremtik meg azokat az erőket, amelyek megszabják egy nemzetgazdaság adott ágazatának innovációs és fejlődési irányát, sebességét, mélységét. Nézőpontom rikárdiánus, amennyiben felfogásom szerint a külkereskedelmet (és a külföldi beruházásokat) leginkább a termelékenység-különbségek határozzák meg, amit azonban Ricardo elméleténél szélesebben, a technológiát, tényezőminőséget és versenymódszereket beleértve definiálok Porter (1990): 173. oldal. 13

16 1.3. Nemzetgazdaságok versenyképessége? A hidegháború, azaz a kommunizmus és a kapitalizmus versenye már a múlté, az előttünk álló korszak legnagyobb versengése a kapitalizmus individualista angolszász formája és a kapitalizmus közösségi jellegű német-japán típusa között fog kibontakozni állítja Lester Thurow, a Massachutets Institute of Technology tekintélyes professzora. Megfogalmazása szerint ez a különbség röviden az alábbiakban ragadható meg: Amerika és Nagy-Britannia az individualista értékeket dicsőíti: a briliáns vállalkozót, a Nobel-díjasokat, a nagy bérkülönbségeket, a könnyen megszerezhető és könnyen elfelejthető képességek megszerzéséért viselt egyéni felelősséget, a profit maximálását, vállaltfúziókat és felvásárlásokat ideáljuk a Magányos Hős. Evvel ellentétben, Németország és Japán közösségi értékeket részesít előnyben: üzleti csoportokat, a képességekért viselt közösségi felelősséget, a csapatmunkát, a vállalathoz való lojalitást, az ipari stratégiát és a növekedésgeneráló, aktív iparpolitikákat. Az angolszász cégek profitmaximálók, a japán cégek olyan játékot játszanak, amelynek neve 'stratégiai hódítás' lehetne. Az amerikaiak a 'fogyasztói közgazdaságtanban' hisznek, a németek és a japánok pedig a 'termelői közgazdaságtanban' 15 A kapitalizmus két modelljében teljesen eltérő módon kapcsolódnak össze az egyéni és a vállalati stratégiák. Az individualista angolszász modellben mindenki az egyéni sikert keresi az alkalmazott a maximális bért, a tulajdonos(ok) a maximális profitot az alacsonyabb bérek természetesen magasabb profitokat jelentenek, tehát a tulajdonos habozás nélkül elbocsát akár már rövid távú dekonjunktúra hatására is, a munkavállaló pedig azonnal elhagyja a céget, ha kap egy jobb (magasabb bérű) állást. A közösségi típusú kapitalizmusban az egyén egy csapat tagjaként akar érvényesülni, hosszú távú életstratégiájának alapja ezért a legjobb csapat megtalálása. A profit egy részét hajlandók feláldozni annak érdekében, hogy a foglalkoztatottságot és/vagy a bérszínvonalat fenntartsák. Mindebből következik az az alapvető különbség, hogy a közösségi típusú kapitalizmusban a vállalatoktól elvárják, hogy beruházzanak a munkaerő képzettségének javításáért. Az angolszász cégeknél a képzettséget egyéni érdeknek-értéknek tekintik, a hatékonyságot pedig az adott képzettség legalacsonyabb áron való megvásárlása révén vélik elérhetőnek: a képzettség itt közönséges termelési tényező, amelyet megvesznek, amikor szükséges és elbocsátanak, amikor éppen nincs rá szükség. Németország, Európa vezető gazdasági hatalma folytatja Lester Thurow 'szociális piacgazdaságként' határozza meg gazdasági rendszerét és nem egyszerűen 'piacgazdaságként'. A kettős meghatározás szükséges azért, hogy a vállalati tulajdonosok hagyományos tő- 15 Thurow (1992): 32. oldal. 14

17 kés tulajdonosi köre kiszélesedjen a munkásokkal. A német (szövetségi és tartományi) kormányok több ipari tulajdonnal rendelkeznek (légitársaságokban, autógyártásban, az acéliparban, az energiatermelésben, a szállításban-közlekedésben stb. kizárólagos vagy résztulajdonként), mint bármely nem-kommunista kormány. Az állami beruházások mint az AIRBUS nem képezik vita tárgyát. A privatizáció nem árasztotta el Németországot is úgy, mint Nagy- Britanniát. Úgy tekintik, hogy az államnak fontos szerepet kell játszania abban, hogy mindenki megszerezze azokat a képességeket, amelyekkel bejuthat a piacra. Németország társadalmilag finanszírozott szakképzési rendszere az egész világ irigységének tárgya. A szociális-jóléti politikákat a piacgazdaság részének fogják föl. A zabolátlan kapitalizmusról azt tartják, hogy elfogadhatatlan jövedelemkülönbségeket szül. Ezzel ellentétben, az USAban a szociális-jóléti programokat sajnálatos szükségszerűségeknek tekintik, hiszen emiatt az emberek nem gondoskodnak saját jövőjükről (öregség, munkanélküliség, betegségek esetén), ellenben kikényszerítik a szociális-jóléti juttatások fenntartásához szükséges magasabb adókat, amelyek csökkentik a magasabb adót fizetők és a szociális juttatásokat kapók motivációit egyaránt. Az ideális angolszász piacgazdaságban szociális-jóléti politikákra egyáltalán nem lenne szükség. 16 A különböző kapitalizmusok kialakulásának természetesen történelmi okai vannak: a részletes történelmi elemzést mellőzve annyi megjegyezhető, hogy a későn jövők, a felzárkózni akarók, a világgazdaság perifériájáról annak erőcentrumába integrálódni akarók mindig kénytelenek hosszabb távon gondolkodni és ezért nem hagyatkozhatnak kizárólag a konjunkturális tendenciák mikrogazdasági kihasználásához-követéséhez, így támaszkodniuk kell az állam pénzügyi forrásaira és szervező tevékenységére is. A gazdaságfejlődési modellek természetesen kölcsönösen áthatják egymást interpenetration, a konvergencia-elmélet mai, 17 általánosan elterjedt felfogása a kapitalizmus két (vagy három) modelljének közeledését, egymáshoz való hasonulását feltételezi. A különböző rendszerek kölcsönös közelítése az adott rendszerek hibáinak kiküszöbölése, az ellentmondások tompítása révén és által alakul ki. az angolszász vállalati gyakorlat több ponton elmozdult a hosszú távra orientált, kapcsolat-alapú japán-német rendszer irányába, ugyanakkor a német és a japán vállalatok de a nemzetgazdaságok szintjén is terjednek a tőkepiaci módszerek, a modern angolszász cash-flow menedzsment módszerei. A konvergencia különösen szemléletes példáját jelenti a pénzügyi közvetítő rendszerek univerzalizálódása: a német (és a német tí- 16 Uo.: 36. oldal kiemelések tőlem: Cs. Gy.. 17 Harminc-negyven évvel ezelőtt a konvergencia-elmélet hívei például Jan Tinbergen, Nobel-díjas holland közgazdász evvel a kategóriával a szocializmus és a kapitalizmus közeledését, egymáshoz való kölcsönös hasonulásának folyamatát írták le. 15

18 pusú) bankok egyre több angolszász befektetési bankot vásárolnak föl és működtetnek meglehetősen nagy önállósággal az univerzális bankcsoporton belül. Az amerikai (angolszász) bankok pedig különösen, miután az USA (1999-ben!) eltörölte az as válság nyomán hozott korlátozó intézkedéseket egyre inkább az univerzalizálódásra használják föl a kilencvenes évtizedben kibontakozott vállalati fúziós és felvásárlási hullámot. A modellek ugyanakkor fejtette ki Richard Bronk 18 eltérő történelmi és kulturális hagyományok megtestesítői, termékei, intézményeik nem alakíthatók át könnyűszerrel egymásba, egymás mintájára. A modellek teljes összeolvadása teljes konvergenciája nem csak nem valószínű, de nem is szükséges. A modellek az intézményi hagyományoknak megfelelő nemzetgazdasági szakosodást hoztak létre és szilárdítottak meg: az amerikai modell a dinamikus technológiai fejlesztésre, a csúcstechnológiák és csúcstechnológiai ágazatok folyamatos fejlesztésére szolgál ideális keretként, a német intézményi struktúra és társadalmi hagyományok inkább a gépiparban hasznosíthatók kiemelkedő világpiaci versenyképességgel. A nemzeti különbségek elmosódása ugyanakkor egysíkúvá tenné a világot (a világgazdaságot): meg kell találni a szükséges egyensúlyt a rugalmasság és a tartós biztonság, a szakadatlanul növekvő világpiaci versenyképesség és a hagyományos intézmények fennmaradása között a globalizáció korszakában, a globalizáció körülményei között. Michel Albert, tekintélyes francia közgazdász Kapitalizmus kapitalizmussal szemben című könyvében foglalta össze Lester Thurowéhoz nagyon sokban hasonlatos gondolatait arról, hogy milyen utat (modellt?) kellene követnie a francia gazdaságnak ahhoz, hogy lépést tartson a világ legfejlettebb gazdaságaival. Manapság, Michel Albert megfogalmazásában, a kapitalizmusnak két modellje látszik kikristályosodni: a liberális neo-amerikai út, amely elsősorban a reagani gazdaságpolitika révén bontakozott ki a maga teljességében, miután az as válságot követő állami gazdasági-szociális beavatkozások egy részét már kártékonynak találták az amerikai gazdasági fejlődésre függetlenül attól, hogy a belgazdasági liberalizmust (a dollár világpénz szerepe révén) milyen külgazdasági viszonyok (automatikus forrásbevonás) egészítette ki. Ezzel szemben áll a kapitalizmus rajnai modellje: ebben a modellben a szociáldemokrata és kereszténydemokrata-liberális demokrata kormányok voltaképpen egymás örökségét folytatva-erősítve építettek ki és fejlesztettek mai szintjére egy sokkal egalitárianusabb, kollektivistább kapitalizmust. A rajnai modell nem csak német modell: Svájc, Ausztria, a skandináv országok, mi több (mutatis mutandis) Japán gyakorlata is ide sorolható. 18 Bronk (2000): A cikk rövid magyar nyelvű ismertetését lásd: Az arany középút dicsérete. Létrejöhet-e az angolszász és a kontinentális kapitalizmus szintézise? Világgazdaság, december oldal. 16

19 A közvélekedéssel szemben, szögezi le Michel Albert, a neo-amerikai liberalizmus egyre 'egyedülállóbbá' válik abban az értelemben, hogy egyre kevesebb ország követi ezt a modellt. Nem egyszerűen azért, mert miként a londoni City-ben 1986-ban bevezetett Big Bang s a hivatkozott könyv publikálása óta az amerikai pénzügyi rendszer regulációjában bekövetkezett, az univerzális bankrendszer irányába mutató reformok is mutatta a hitel- és tőkepiacok amerikai típusú elválasztása hatékonytalanná vált a globalizálódás mai szintjén, de azért is, mert egyre több országban látják be, hogy a tőzsde uralma könnyen vezethet oda, hogy a spekuláns 'kihúzza a szőnyeget' az ipari vállalkozó lába alól és a hosszú távú beruházásokkal felhalmozott kollektív gazdagságot rövid távú spekulációkkal lehet kisajátítani. A rajnai típusú gazdaság alappillére a jól rányitott konszenzus vállalati szinten a részvényesek, a vállalatvezetés, az egész menedzsment és a szakszervezetek közös felelőssége. Ennek a közös felelősségnek az eredményeként a német munkabérek talán a legmagasabbak a világon a szociális juttatások kiterjedt rendszeréről nem is beszélve. Mégis, a bérköltségeknek a GDP-ből való részesedése 3-4 százalékponttal alacsonyabb, mint az Európai Unió átlagában. A közös felelősség nem veszélyezteti a versenyképességet, éppen ellenkezőleg! A rendkívül magas bérköltségeket is ellensúlyozó termelékenység, magas színvonalú makro- és mikroszintű szervezettség, a hosszú távú gondolkodás alapja, háttere és egyben a német gazdasági-társadalmi sikerek kulcsa Michel Albert interpretálásában az oktatás-képzés. Egy vállalat igazi gazdagsága nem tőkéjében, ingatlaniban rejlik, hanem alkalmazottainak képzettségében és tudásában. A rajnai modell e téren is jelentős előnyben van. A képzési rendszer is a munkaadó és a munkavállaló együttműködésén alapul. Az évtizedek óta voltaképpen a II. világháború utáni újjáépítés időszaka óta folyamatosan, a szociális piacgazdaság és a társadalmi konszenzus egyik alapjaként nemzeti prioritásként számon tartott oktatást-képzést három tényező határozza meg: 1.) a képzettek nagy száma, 2.) általában a német oktatási rendszer sokkal egalitárianusabb, mint az amerikai vagy akár a francia is, 3.) ezt a szakképzési rendszert nagymértékben finanszírozzák a vállalatok és szövetségi szintű szubvenciók. (...) A szakképzési rendszer a vállalathoz való hűség viszonylatában már a kapitalizmus két modellje közötti csatamezőként jelenik meg. Ebben minden vállalat elkötelezett, minden munkavállaló érdekelt. A kérdés az alábbiakban foglalható össze: az angolszász modell értelmében, a vállalat versenyképesség növelésének érdekében javítani kell minden egyes alkalmazott versenyképességét. Arra van tehát szükség mindig és mindenütt, hogy a legjobbakat alkalmazzák. Annak érdekében pedig, hogy ne veszítsék el ezt a munkaerőt, minden pillanatban a mindenkori piaci árán kell megfizetni. A bér tehát egyéni és bizonytalan, mint a foglal- 17

20 koztatás maga is; a rajnai-nippon modellben, éppen ellenkezőleg, a kérdés nem ez. A vállalat nem tekinthet úgy az alkalmazottjára, mint egyszerű termelési tényezőre, amelyet megvehet és eladhat, mint egy nyersanyagot. Annak ugyanis, szemben a többi termelési tényezővel, a hűség, a biztonság és a szakmai képzettség ad különleges értéket. Ebből következően, ahelyett, hogy mindenkit a pillanatnyi piaci értékén fizetnének meg, a vállalatnak egy egész karriert kell kialakítania, elsimítania hullámzásokat és elkerülni a pusztító rivalizálást. 19 Az amerikai kutatók következtetése szerint nem lehet prosperáló és stabil egy társadalom, amely végletesen megoszlik tulajdonosokra és nem-tulajdonosokra, jól képzettekre és tanulatlanokra. A Clinton-adminisztráció megértette az új jelenségeket de cselekedetei nem egyértelműek: A Clinton-adminisztráció lépéseket tett az oktatás és képzés javítására támogatva az átképzést és sokkal nagyvonalúbb középiskolai ösztöndíjakat folyósítva. De a költségvetési aggodalmak megakadályozták ezeket az erőfeszítéseket. Akárhogyan is, ezek az eszközök eltörpülnek azokkal a stratégiákkal összehasonlítva, amelyekkel Európa harcol az egyenlőtlenségek ellen, mint például a minimálbérek és a kötelező vállalati képzési hozzájárulások rendszere. 20 A végkövetkeztetés egy evidencia Amerikában és Nyugat-Európában: A legtöbb közgazdász egyetért abban, hogy az oktatás és a képzettség a gazdasági növekedés kulcsa. Számos bizonyíték van arra, hogy a képzettség csökken, ha az csak a gazdagok privilégiuma. Azokban az iskolai körzetekben például, amelyekben gazdag és szegény gyerekek egy osztályban tanulnak, jobbak az olvasási és matematika-eredmények. egy 475 kaliforniai kerületben végzett felmérés szerint A gazdag gyerekek teljesítményei jobbak, amikor csak gazdagok vannak egy osztályban, de ha 'vegyesen' vannak gazdag és szegény gyerekek, akkor a szegények teljesítménye jobban nő, mint amennyivel a gazdagoké csökken, így az átlag magasabb 21 Voltaképpen közgazdaságtudományi trivialitás, hogy a versenyképesség a következő kérdések körül forog: Ki képes a legjobb terméket előállítani? Ki rendelkezik a világon a legjobban képzett és a legnagyobb tudású munkaerővel? Ki vezeti a világranglistát a beruházásokban a gépek és berendezések, a kutatás-fejlesztés, az infrastruktúra terén? Ki a legjobb szervező? Kinek az intézményei kormányzat, oktatás, üzleti élet vezetik a világméretű hatékonyság-listát? Nagyon hasznos és egyáltalán nem rossz dolog az, ha a gazdasági versenytársak valamennyi fenti tevékenységre kényszerítenek egy nemzet- 19 Albert (1992): 21. oldal. 20 Bernstein (1994): 40. old. 21 Uo. 42. oldal. 18