évi Sportfejlesztési program

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2013-2014 évi Sportfejlesztési program"

Átírás

1 A Szolnoki Vízilabda Sport Club a as támogatási időszakban sikerrel vett részt a Szövetség által bonyolított sportfejlesztési programban. Tekintettel arra, hogy egyesületünk konkrét hosszú távú szakmai programmal rendelkezik a most beadott kérelmünk szervesen illeszkedik szakmai céljainkhoz, ráépülve az előző időszakban célul kitűzött programjaira Programunk igazodik a Magyar Vízilabda Szövetség által kiadott sportági szempontokat magában foglaló Szempontok a sportszervezetek társasági és osztalékadó támogatási kérelmek szakmai tervének elkészítéséhez és a vízilabda sportág középtávú fejlesztési koncepciója sportfejlesztési programhoz való hatékony megfeleléshez című útmutatójához as évad Utánpótlás fejlesztés, nevelés A vízilabda szerencsés helyzetben van a többi tömegsporthoz képest, hiszen népszerűsége nem mutat csökkenő tendenciát. A sikeres szereplés, a jó sportmarketing országos szinten fel tudja kelteni a fiatalok érdeklődését a sportág iránt. Az elmúlt 3-4 év során a szolnoki vízilabda utánpótlás nevelés teljes átszervezése, megújítása van folyamatban klubunknál. A sportág jellegéből adódóan a legnagyobb hangsúly az alapok megszerzésére helyeződik, azaz a biztos úszástudásra. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy minél nagyobb számban tanuljanak úszni a gyerekek, ami több lehetőséget biztosít számunkra jó vízilabdás gyerekek kiválasztására. Ezért is vette át a Szolnoki Vízilabda Sport Club szeptemberében az úszókat, és az úszóoktatást. A klub megfelelő szakképzettségű úszóoktatókkal tudja végezni az úszásoktatás és a vízilabda utánpótlás nevelését. Az ő szaktudásukra van szükség ahhoz, hogy legfőképpen kisgyerekkorban, azaz óvodában és az általános iskola 1. és 2. osztályaiban a gyerekek megtanulják a helyes és biztonságos úszás alapjait. Figyelembe véve a vízilabda oktatás fázisait, miután az általános iskola első két évében elsajátították a biztonságos úszást, 3. osztályban lép be a vízilabdaedző. Az ő feladata a labda megszerettetése a gyerekekkel különféle játékok segítségével a vízben. A 4. osztályban már vízilabdaedzések vannak legnagyobb számban, de természetesen az úszóedzők továbbra is figyelemmel kísérik a gyerekek fejlődését, és részt vesznek a felkészítés bizonyos szakaszaiban. Nagyon fontosnak találjuk a megfelelő úszástudás mellett a gyerekek szárazföldi képzését is. Pontosan ezért júliusától szakképzett szárazföldi edző foglalkozik a legkisebb korosztállyal is, hiszen ez is elengedhetetlen része az utánpótlás nevelésnek. A sikeres munka eléréséhez több edzőre van szükség, hiszen több korosztállyal dogozunk, ezenkívül szükséges a különböző posztokon lévő játékosokkal való egyéni foglalkozás is. A kapusedző alkalmazása is fontos, hiszen ez a vízilabda oktatáson belül is egy nagyon fontos, speciális terület. E mellet kiemelt szerepet szánunk az iránymutatás szerinti egyéb poszt képzésnek is. Tapasztalatunk szerint sok a mozgásproblémás gyerek, ami indokolttá teszi gyógy masszőr és gyógytornász alkalmazását. Legfőbb célunk élsportolók nevelése, de ugyanolyan nagy Sportfejlesztési program_ /7

2 jelentőséget tulajdonítunk annak is, hogy egészséges életmódra neveljük a gyerekeket, igyekszünk jó közösséget formálni, valamint kialakítani bennük azt, ha a sportág elhagyására kényszerülnek, akkor is jó szívvel gondoljanak vissza az itt eltöltött évekre. A szakmai feladatokon túl ezért is fektetünk kiemelt hangsúlyt a helyes táplálkozásra a vitaminok és táplálék-kiegészítők helyes használatára. Hívunk szakembereket, akik előadásokat tartanak a gyerekeknek és más érdeklődőknek is a helyes táplálkozásról és annak a sporttal összefüggő hatásáról. Mindezek mellett lényegesnek tartjuk a belföldi és külföldi edzőtáborokat is. Egyrészt a csapatépítés terén nagyon fontosak, de a jó közösség kialakításában is szerepük van. Másrészt a vidéki klubok esetében az egyik legkritikusabb pont, hogy nehéz megoldani a távolságok miatt a más csapatok elleni mérkőzéseket, két kapuzást, egyéb klubok megismerését. Ezáltal lehetőségük nyílik a gyerekeknek mások vízilabda kultúráját is megismerni, motivációs ereje van az ilyen edzőtáboroknak és nem utolsó sorban egyre kevesebb gyereknek van lehetősége utazni akár csak belföldön is. Itt kell megemlíteni, hogy Szolnokon a téli időszakra való sátorépítés miatt is arra vagyunk kényszerülve, hogy máshol tartsuk az edzéseket. Idén pedig az uszodaépítés fogja kissé megnehezíteni a helyzetünket, de ez édes teher, hiszen az új uszoda minőségi változást hoz életünkben.. A nyár során, valamint az ősz elején, amíg nem épül fel az új uszodánk máshol kell tartanunk a napi edzéseket. Napközis táborok elindítását is tervezzük, ahol segítséget tudunk nyújtani a szülőknek a gyermekek nyári biztonságos elhelyezésében, emellett a gyerekek koruknak megfelelő vízilabdaképzést kapnak. Mindez kiegészülne azzal, hogy más sportágat is űzhetnek a táborban: focizhatnak, kerékpározhatnak, természetesen a gyerekek étkezéséről is mi gondoskodnánk. Ez a lehetőség megemelt számú edzés időt biztosítana edzőknek, gyerekeknek egyaránt, ami tapasztalataink alapján nagyon nagy fejlődési lehetőséget rejt magában. Az úszószakosztály átvételével több lány került kapcsolatba a vízilabdával. Szeretnénk megteremteni a női vízilabda alapjait is városunkban. A leírtakból látszik, hogy mennyi gyerekkel dolgozunk együtt. Az egyik legnagyobb problémát a szállításuk jelenti, vagyis hogyan jussanak el az uszodába. Tervezzük 2 darab 21 személyes busz megvásárlását, amivel ezt a problémát meg tudnánk oldani, így még több lehetőség nyílna a vízilabdás kisgyermekek nevelésére. Ezen kívül a buszok nagy segítséget jelentenének az utánpótlás vidéki versenyekre való szállításában is. Fontosnak tartjuk ezen kívül a vízilabdás felszerelést is, melynek motiváló hatása van, és növeli a klubhoz való tartozás érzését is. Mindezeket összefoglalva, elmondható, hogy célunk az utánpótlás nevelés további fejlesztése, a létszám növelése, annak érdekében hogy a megszerzett tudást átadjuk és támogassuk a jövő verseny- és a szabadidős sportját. Folyamatosan toborzásokat tartunk, hogy a csapatunkkal játszó fiatalok számát növeljük. Sportfejlesztési program_ /7

3 Alapvető célunk a minőségi vízilabdázás alapjainak megteremtése, klubunk a Tao támogatások segítségével nem kényszerül un. tagdíj-vízilabdázásra, így igazi minőséget képviselünk az országban is elismert szinten. Felnőtt csapat versenyeztetésének a támogatása Egyesületünk kiemelt feladatként kezeli az egyesületnél dolgozó sportszakemberek munkájának támogatását. Fejlesztési tervünkben ezért nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy minél nagyobb arányban legyünk képesek főállású edzőket, illetve egyéb sportszakembereket foglalkoztatni (edző, kapusedző, orvos), hiszen ha például az edzők szabadidejük terhére végzik tevékenységüket, akkor ez a minőségi munka rovására mehet. Ugyanez a helyzet a nem kellőképpen felkészült edzők alkalmazásakor is. Ezért a személyi feltételek fejlesztésekor az edzői, sportszakemberi továbbképzések tervezése és a Szövetség által elfogadott képzéseken való minél nagyobb számban és arányban való részvétel is célunk. Ahhoz, hogy a fenti fejlesztési célokat elérjük, megvalósítsuk, erősíteni kívánjuk egyesületünk marketing, illetve kommunikációs tevékenységét is. Marketingmunka hatékonyságának növelése Szponzori igényekhez való rugalmas alkalmazkodás Kommunikációs csatornák szélesítése A közösségi oldalakon való rendszeres megjelenés Tárgyi eszköz beruházás, fejlesztés A támogatási pályázatunk benyújtása során tárgyi eszköz fejlesztési igényeink meghatározásánál szerepet játszott csapatunk bajnokságban és a nemzetközi kupában bizonyított helytállása az ott elért szintek tovább fejlesztése. Mindezekre figyelemmel támogatóink biztatására is elhatároztuk, hogy a jelenlegi mostoha körülményeink orvoslására belekezdünk egy a vízilabda érdekeit maximálisan szem előtt tartó infrastruktúrafejlesztésbe, melynek eredményeként Szolnok városa, csapata és nem utolsó sorban Magyarország vízilabda sportja egy minden igényt kielégítő uszodával fog rendelkezni. Az uszoda részletes műszaki tartalmának bemutatása a mellékelt Tanulmánytervben található. A szárazföldi edzések lebonyolításához különböző sporteszközök beszerzését tervezzük, melyekkel tovább növelhetjük az elvégzett munka hatékonyságát. Magas szintű teljesítményt csak jó fizikai állapotban lévő sportolóktól lehet elvárni és ez különösen igaz az óriási energiát és erőt megkívánó sportágunkban. Az újonnan megépülő uszodában lévő konditerem berendezése. Tervezünk emellett edzés-, és mérkőzés elemzés végzésére alkalmas berendezés beszerzését. Az eszköz óriási segítséget nyújt mind az edzések, mind a mérkőzések egy-egy hangsúlyos szituációjának ismertetése, taktikai feladatok elvégzésének elemzése, valamint a hibák kijavítása során. Felnőtt csapat felszerelése Terveink között szerepel a méltán híres és eredményes felnőtt csapatunk felszerelés állományának feljavítása. Ez mind az egységes megjelenés, mind a csapat egységének erősítése érdekében fontos. Sportfejlesztési program_ /7

4 A rekreációs célú sport, (szabadidősport) A sportág népszerűsítése érdekében szükséges a strand-vízilabda felkarolása. További ígéretes találkozási felületek lehetnek a strandokon, uszodákban, tanuszodákban elhelyezett, mobil kapuk. Szükséges a sportágat népszerűsítő nyári táborok (nem profi ) szervezése. Kiemelten foglalkozunk a sportág tisztaságának megőrzése a doppingellenes munka erősítésével, felvilágosítási tevékenység erősítésével, szigorú ellenőrzésekkel már az utánpótlás területén is. Utánpótlás fejlesztés esetében szeretnénk folytatni a hagyományos sportág népszerűsítő programjainkat, tehetségek felkutatását és a vízilabda sportág felé történő terelésüket. Szeretnénk indulni továbbra is mindazokban a bajnokságokban, kupákban, melyek a korosztályok számára elérhetők ezzel is szolgálni a honi vízilabda élet szinten tartását. Személyi juttatások jogcímén is gyakorlatilag ugyan azokat a támogatásokat, kifizetéseket kívánjuk biztosítani sportszakembereink számára, melyeket az előző évadban végzett munkájuknak megfelelően is megkaptak. Tárgyi eszköz, beruházás A as évadban megkezdett uszoda építést folytatnánk a mellékelt ütemterv szerint. Elsősorban a beruházás megkezdésére (a bajnokságra tekintettel ) később tudjuk megkezdeni az építést, így az építési folyamatok egy része ebben az évadban fejeződik be. Itt jegyeznénk meg, hogy az átadással egybekötve szeretnénk egy rangos vízilabda eseményt is rendezni, mely méltó lenne az uszoda felavatásához és a vízilabda sport további népszerűsítésére is alkalmas lenne. Felnőtt csapat felszerelése kapcsán történő beszerzések indoka nyilvánvalóan az elhasználódás, mely a vizes sportágakban hétköznapi eseménynek számít, így indokoltsága egyértelmű Helyzetelemzés: létesítmény feltételek, valamint a sportszervezet és a célcsoport jelenlegi helyzetének bemutatása A szolnoki vízilabda története 1921-ben kezdődött a Szolnoki MÁV egyesület megalakításával. Azóta különböző nevek alatt folyamatos a vízilabdázás Városunkban május 1-én megnyitották a szolnoki Damjanich Népuszodát, mely mai napig a vízilabdázók otthona Építési beruházás/felújítás esetén annak indokoltsága, célja és szakmai tartalma és megvalósításának ütemezése (amennyiben rendelkezik áthúzódó, a 2011/2012-es támogatási időszakra vonatkozóan jóváhagyott sportfejlesztési programmal, abban az esetben mutassa be annak a 2012/2013-as támogatási időszakban megvalósítandó programját és költségeit, valamint annak időbeni ütemezését) Az egyesületnek korábban otthont adó Damjanich Sportuszoda és fürdő gazdaságos felújítási lehetőség hiányában a város döntése alapján bontásra került. A sport tevékenységre jelenleg a Tiszaligeti strandfürdőben egy új építésű 21 x 33 m-es medence nyújt lehetőséget. A téli időszakban a medence fedése sátorral megoldott, a lelátók mobilok. A sátor évenkénti két alkalommal történő felépítése ill. lebontása 2-2 hét kiesést eredményez a bajnokság időszakában, ami erősen megnehezíti Sportfejlesztési program_ /7

5 a felkészülést. A sportolók korábban a strandfürdővel közös öltözőben öltöztek, jelenleg ideiglenesen telepített Containex konténerekben található a hazai, vendégcsapat, és a bírói öltöző. A medence lefedése korszerűtlen, nem felel meg az igényeknek, épületgépészeti fenntartása költséges, a fényviszonyok, a világítás nem kedvez a labdajátéknak. A sportolók, nézők, szurkolók kiszolgálása az NB I-es követelményeknek nem felel meg. Fenti körülmények, és a pályázati finanszírozás lehetőségei alapján új, korszerű vízilabda csarnokot kívánunk építeni, mely megoldást jelent a fenti problémákra. Mivel az építésre kerülő uszodát mi fogjuk üzemeltetni, ezért szabadon rendelkezhetünk majd a vízfelülettel, nem nekünk kell bérleti díjat fizetnünk. A beruházás megvalósításával lehetőség nyílik a versenyek, sportesemények TV közvetítésére, felvételére. Ez nagymértékben hozzájárulhat a vízilabda helyi népszerűsítéséhez, a szurkolótábor növeléséhez. A döntés előkészítő tanulmányterv a medence korszerű, környezetbe illő lefedésére, és a kiszolgáló létesítmények csarnokon belüli telepítésére kínál megoldást. Az építési beruházás részletes ütemezését, szakmai tartalmát a mellékelt Tanulmányterv tartalmazza A sportfejlesztési program szakszövetségi stratégiához való viszonyának részletezése, valamint a korábban beadott sportfejlesztési program és a jelen sportfejlesztési program közti kapcsolat bemutatása (amennyiben van) Programunk megalkotása során maximálisan szem előtt tartottuk a Szövetség stratégiáját, a vízilabda sportág középtávú fejlesztési koncepcióját. A 3.2 pontban részletesen kifejtett szakmai program megvalósítása koherensen illeszkedik a sportági koncepcióhoz. Tekintettel arra, hogy egyesületünk hosszútávon tervezi a szerepvállalását a magyar vízilabda életben, olyan porgramot készítettünk elő, amelyben az egyes évek/évadok egymásra épülnek, hiszen szakmai szempontból ez elengedhetetlen a folyamatosság okán. Utánpótlás fejlesztési programunk lényege a tömegbázis kialakítása, mely alapot szolgáltat a sikeres OB I-es szerepléshez. Első osztályú csapatunk rövdtávú célkitűzései között szerepel a bajnokságban a dobogóért való harcolás és a minél jobb nemzetközi kupa szereplés. Ezen célok elengedhetetlen eleme a tervszerűség, az évről-évre történő építkezés. Szakmai programunk az alábbiak okán melyek tervünk hangsúlyos elemeit képezik, így itt ezeket nem ismételve - kapcsolódik szorosan a Szövetség stratégiájához: Utánpótlás csapatok kiemelt menedzselése (Szövetségi koncepció 5. pont) Versenyeztetés költségek fedezetének megteremtése A napi munkavégzés feltételeinek javítása Megfelelő versenyeztetési rendszerek kialakítása Szakember szükséglet kielégítése (Szövetségi koncepció 4.1) Sportfejlesztési program_ /7

6 Edzők, sportszakemberek folyamatos továbbképzése Modern eszközök alkalmazása a kiválasztásban, a felkészítésben és a versenyeztetésben Főállású edzők, sportvezetők számának növelése Testnevelők, pedagógusok bevonása a kiválasztásba, toborzásba Szakosztályonként legalább egy-egy erőnléti edző és masszőr alkalmazása Szükség esetén specialisták bevonása (gyógytornász, dietetikus stb.) Infrastruktúra fejlesztés (Szövetségi koncepció 4.2) uszodaépítés Marketingmunka hatékonyságának növelése, a sportág népszerűsítése okán (Szövetségi koncepció 8. pont) Sportegészségügy lehetőségeinek kiaknázása, a tiszta sport támogatása. (Szövetségi koncepció 10. pont) Egyesületünk minden eszközt megragad annak érdekében, hogy a nálunk sportolók kizárólag ellenőrzött vitaminokat és táplálék kiegészítőket használjának. A fiatalokat igyekszünk minél távolabb tartan azoktól a szerektől, melyek a tiltott kategóriába tartoznak. Sportdietetikus segítségével szeretnénk feltérképezni játékosaink jelenlegi egészségi állapotát (betegségek, sportsérülések, edzésszünetek, jelenlegi és korábbi gyógyszer- illetve étrendkiegészítő használat), hogy mindenki számára megtervezhessük a számára legmegfelelőbb étrendet. Szeretnénk megszervezni a sportolók táplálkozásának optimalizálására vonatkozó oktatást. Verseny- és élsport (Szövetségi koncepció) terén egyesületünk férfi vízilabda csapata az ország legerősebb csapatai közé tartozik. Ezt megtartani, illetve erősíteni szeretnénk a következő időszakban úgy, hogy megteremtjük mindazokat a szakmai és infrastruktúrális lehetőségeket, melyeket a támogatóink a TAO rendszeren keresztül biztosítani tudnak. Nemzetközi tényezővé szeretnénk válni rövid távon, emellett célunk a lehető legtöbb válogatott sportolót adni a korosztályos és a felnőtt nemzeti csapatok számára A sportfejlesztési program pénzügyi és környezeti fenntarthatósága, lehetséges társadalmi és gazdasági hatásai (különös tekintettel azok időbeni realizálódására), a várt előnyök és kockázatok megjelölése A sportfejlesztési program pénzügyi fenntarthatósága: Programunk anyagi feltételeit elsősorban a TAO támogatás biztosítja. A szükséges önerőt a környező vállalkozások, szponzorok támogatásából kívánjuk biztosítani. A projekt pénzügyi fenntarthatóságát ezen felül az alábbi tényezők biztosítják: - az egyesület tagjai által fizetett tagdíjak, - a szponzorok és egyéb magánszemélyek támogatásai, - a projekt keretében beszerzett eszközök és szolgáltatások, amelyek hozzájárulnak az egyesület saját forrásainak optimalizálásához. A projekt környezeti fenntarthatósága: - a környezeti hatásokat figyelembe vesszük a projekt teljes életciklusa alatt, Sportfejlesztési program_ /7

7 - a fejlesztések átláthatóságát biztosítjuk a nyilvánosság számára, - a negatív és pozitív külső költségek figyelembe vétele a tevékenység során, - a legjobb elérhető technika, gyakorlat követésére, az anyag és energia igény minimalizálására törekszünk. A sportfejlesztési program lehetséges társadalmi és gazdasági hatásai, a várt előnyök és kockázatok megjelölése Lehetséges társadalmi hatás, hogy az egyesület tevékenységének eredményeként a térségben élő fiatalok egészségesebb életvitele megvalósul, a magyar vízilabda élet egyeik fellegvára lehetünk akár már rövidtávon is. Szeretnénk minél több játékost adni a vízilabda válogatott részére, mely kimagasló eredményeivel össztársadalmi érdeket valósít meg, szeretnénk, hogy a londoni olimpián szolnoki sportoló is a dobogón állhasson. Tekintettel a program térségi támogatására, a kockázati tényezők gyakorlatilag elhanyagolhatók. Sportfejlesztési program_ /7

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában Kérelem száma: KE00165/2013/MVLSZ Érkezett: Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező szervezet teljes neve: Szolnoki Vízilabda

Részletesebben

2013. év 1.félévi beszámoló

2013. év 1.félévi beszámoló ÉRDI SPORT KFT 2030 Érd, Ercsi út 34. Telefon:06-20-914-4037 Honlap: www.handballerd.hu E-mail: iroda.kezilabda@gmail.com ÉRDI SPORT KFT 2030 ÉRD ERCSI ÚT 34. 2013. év 1.félévi beszámoló 1 A Társaság bemutatása:

Részletesebben

TESKÁND KSE sportfejlesztési programja 2014/15-ös bajnoki évre

TESKÁND KSE sportfejlesztési programja 2014/15-ös bajnoki évre TESKÁND KSE sportfejlesztési programja 2014/15-ös bajnoki évre Helyzetelemzés, létesítmény feltételek, valamint a sportszervezet jelenlegi helyzetének bemutatása A közel ötvenéves létesítményben a legutolsó

Részletesebben

TAKSONY SE szakmai beszámolója

TAKSONY SE szakmai beszámolója Nemzeti Sport Intézet részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Tárgy: Szakmai beszámoló 2012/2013 IDŐSZAK TAKSONY SE szakmai beszámolója Egyesületünk sportfejlesztési programját a MAGYAR LABDARÚGÓ Szövetség

Részletesebben

A TAO BIZTOSÍTOTTA LEHETŐSÉGEK TUDATOSABB ÉS HATÉKONYABB FELHASZNÁLÁSA A KORSZERŰBB EDZÉSMUNKA ÉRDEKÉBEN

A TAO BIZTOSÍTOTTA LEHETŐSÉGEK TUDATOSABB ÉS HATÉKONYABB FELHASZNÁLÁSA A KORSZERŰBB EDZÉSMUNKA ÉRDEKÉBEN A TAO BIZTOSÍTOTTA LEHETŐSÉGEK TUDATOSABB ÉS HATÉKONYABB FELHASZNÁLÁSA A KORSZERŰBB EDZÉSMUNKA ÉRDEKÉBEN Változások a látvány-csapatsport támogatási rendszer 2017/2018-as támogatási időszakára vonatkozó

Részletesebben

1) Helyzetelemzés, létesítmény feltételek, valamint a sportszervezet jelenlegi helyzetének bemutatása

1) Helyzetelemzés, létesítmény feltételek, valamint a sportszervezet jelenlegi helyzetének bemutatása Martfűi Városi Sportegyesület Női Kézilabda Szakosztály Utánpótlás-nevelésre vonatkozó sportfejlesztési programja Szakmai és költségterv 2013/2014. évad 1) Helyzetelemzés, létesítmény feltételek, valamint

Részletesebben

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP UTÁNPÓTLÁS-NEVELÉS PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP UTÁNPÓTLÁS-NEVELÉS PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP UTÁNPÓTLÁS-NEVELÉS PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL A tevékenység meghatározása 2012. évben az Oktatási, Kulturális és sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése

Részletesebben

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015 PROGRAMTERVEK Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015 KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI

Részletesebben

A VÍZILABDA SPORTÁG KÖZÉPTÁVÚ FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2010-2014

A VÍZILABDA SPORTÁG KÖZÉPTÁVÚ FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2010-2014 A VÍZILABDA SPORTÁG KÖZÉPTÁVÚ FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2010-2014 1. Helyzetelemzés 1.1 A sportág nemzetközi és hazai sportéletben betöltött szerepe A vízilabda Magyarország legeredményesebb csapatsportága.

Részletesebben

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Kérelem száma: KE07870/2016/MJSZ Érkezett: Ügyiratszám: KE07870/2016/MJSZ-3 Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező

Részletesebben

A Petőházi Sportegyesület szakmai beszámolója

A Petőházi Sportegyesület szakmai beszámolója Nemzeti Sport Intézet részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Tárgy: Szakmai beszámoló 1 (Beadási határidő: 2013. július 30.) A Petőházi Sportegyesület szakmai beszámolója Egyesületünk sportfejlesztési

Részletesebben

A 10 éves Egri Városi Sportiskola és az 5 éves Agriasport köszönti a megjelenteket!

A 10 éves Egri Városi Sportiskola és az 5 éves Agriasport köszönti a megjelenteket! A 10 éves Egri Városi Sportiskola és az 5 éves Agriasport köszönti a megjelenteket! A sport minden férfi és minden nő öröksége, és hiányát soha nem pótolhatja semmi. /Pierre de Coubertin/ 2001. Az EVSI

Részletesebben

Sportágfejlesztési Program ismertetése. Budapest, 2013. október 31.

Sportágfejlesztési Program ismertetése. Budapest, 2013. október 31. Magyar Birkózó Szövetség Sportágfejlesztési Program ismertetése Budapest, 2013. október 31. A sportágfejlesztési program céljai Igazolt versenyzői létszám növelése Egyesületi rendszer megerősítése, minőségi

Részletesebben

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL A tevékenység meghatározása 2012. évben az Oktatási, Kulturális és sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése Sport

Részletesebben

Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit!

Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit! Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit! A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze. /Szent-Györgyi Albert/ AZ EGRI VÁROSI

Részletesebben

IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK

IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK Tokyo 2020 2020. júl. 24. 2020. aug. 9. Várhatóan 207 ország részvételével, 11.090 sportoló indulhat. 33 sportágban 339 aranyérem kerül kiosztásra. 40 versenyhelyszín és több mint

Részletesebben

Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Pontozásos Ágazat. 2018/19. évi szezon

Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Pontozásos Ágazat. 2018/19. évi szezon Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Pontozásos Ágazat 2018/19. évi szezon Bevezető Cél: Reformálás Lezárult az előző Olimpiai Ciklus Új jövőkép felállítása klasszikus megbízható rendszerek, 21. századi

Részletesebben

A látvány-csapatsportok támogatásának hatása az utánpótlás-nevelésre Géczi Marianna, Lukács Zsuzsanna

A látvány-csapatsportok támogatásának hatása az utánpótlás-nevelésre Géczi Marianna, Lukács Zsuzsanna A látvány-csapatsportok támogatásának hatása az utánpótlás-nevelésre Géczi Marianna, Lukács Zsuzsanna Előzmények, célok Adótörvények 2010-ben elfogadott módosítása. Látvány-csapatsport (labdarúgás, kézilabda,

Részletesebben

Magyar Kézilabda Szövetség Budapest Istvánmezei út 1-3.

Magyar Kézilabda Szövetség Budapest Istvánmezei út 1-3. Magyar Kézilabda Szövetség 1146. Budapest Istvánmezei út 1-3. Nemcsik Balázs főtitkár úr részére Tárgy: hiánypótlás a Csepel DSE sportszervezet 15. sorszámú pályázatához hivatkozási szám: SPT 15/211/1

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről

TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről Ó z d, 2014. június 26. Előterjesztő: Ózdi Kézilabda Club Elnöke Az Ózdi Kézilabda Club nevében szeretnénk Önöket tájékoztatni egyesületünk működéséről.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága május 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága május 30-i ülésére Iktató szám: Sz-249/2014. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Humán Ügyek Bizottsága ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. május 30-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

Phoenix Fireball Sport Egyesület

Phoenix Fireball Sport Egyesület Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t

Részletesebben

TAO PROGRAMOK ÉRTÉKELÉSÉNEK ALAPELVEI 2015/16

TAO PROGRAMOK ÉRTÉKELÉSÉNEK ALAPELVEI 2015/16 TAO PROGRAMOK ÉRTÉKELÉSÉNEK ALAPELVEI 2015/16 Az MLSZ Főtitkára a látvány-csapatsportágak támogatási rendszerében az MLSZ-hez benyújtott, 2015/16-os bajnoki szezonra vonatkozó sportfejlesztési programok

Részletesebben

A sportrendészeti infrastruktúra fejlesztésének lehetőségei a TAO szerepe a biztonsági infrastruktúra megteremtésében, fejlesztésében

A sportrendészeti infrastruktúra fejlesztésének lehetőségei a TAO szerepe a biztonsági infrastruktúra megteremtésében, fejlesztésében A sportrendészeti infrastruktúra fejlesztésének lehetőségei a TAO szerepe a biztonsági infrastruktúra megteremtésében, fejlesztésében Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége Biztonsági Bizottság Előadó:

Részletesebben

SOROKSÁRI SÚLYEMELŐ SPORTOLÓK TEHETSÉGGONDOZÁSA, SPORTRA ÉLETRE NEVELÉS A XXIII. KERÜLETBEN 1995-2000. ÉVIG TERJEDŐ SZAKMAI PROGRAM ISMERTETÉSE

SOROKSÁRI SÚLYEMELŐ SPORTOLÓK TEHETSÉGGONDOZÁSA, SPORTRA ÉLETRE NEVELÉS A XXIII. KERÜLETBEN 1995-2000. ÉVIG TERJEDŐ SZAKMAI PROGRAM ISMERTETÉSE SOROKSÁRI SÚLYEMELŐ SPORTOLÓK TEHETSÉGGONDOZÁSA, SPORTRA ÉLETRE NEVELÉS A XXIII. KERÜLETBEN 1995-2000. ÉVIG TERJEDŐ SZAKMAI PROGRAM ISMERTETÉSE ( SZAKMAI ANYAGOT MINDEN ÉVBEN A TÁRGYÉV EREDMÉNYEIVEL KÍVÁNJUK

Részletesebben

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Kérelem száma: KE00207/2013/MVLSZ Érkezett: Ügyiratszám: KE00207/2013/MVLSZ-3 Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A

Részletesebben

A mennyiségből a minőségbe az MKOSZ stratégiai terve ELŐADÓ SZALAY FERENC MKOSZ-ELNÖK

A mennyiségből a minőségbe az MKOSZ stratégiai terve ELŐADÓ SZALAY FERENC MKOSZ-ELNÖK A mennyiségből a minőségbe az MKOSZ stratégiai terve ELŐADÓ SZALAY FERENC MKOSZ-ELNÖK A sok munka és a türelem megtalálja a tehetséget A kiválasztás fejlesztése, tehetséggondozás A kiválasztás mentális,

Részletesebben

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG ÚTMUTATÓ 2013/2014

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG ÚTMUTATÓ 2013/2014 MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG ÚTMUTATÓ 2013/2014 Szempontok a sportszervezetek társasági és osztalékadó támogatási kérelmek szakmai tervének elkészítéséhez és A vízilabda sportág középtávú fejlesztési koncepciója

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság április 25-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság április 25-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-132/2018. ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2018. április 25-i ülésére Tárgy: Javaslat a 2018-2021 évre

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ ÁLLAMI SPORT CÉLÚ TÁMOGATÁSOK FELHASZNÁLÁSA SORÁN IRÁNYADÓ BENCHMARK-RENDSZERRŐL

TÁJÉKOZTATÓ AZ ÁLLAMI SPORT CÉLÚ TÁMOGATÁSOK FELHASZNÁLÁSA SORÁN IRÁNYADÓ BENCHMARK-RENDSZERRŐL TÁJÉKOZTATÓ AZ ÁLLAMI SPORT CÉLÚ TÁMOGATÁSOK FELHASZNÁLÁSA SORÁN IRÁNYADÓ BENCHMARK-RENDSZERRŐL Tájékoztatjuk, hogy a lenti felsorolás nem teljes körű. Az összefoglalóban, illetve a táblázatban nem szerepeltetett,

Részletesebben

Polgárdi Városi Sportegyesület 8154 Polgárdi, Bocskai u. 2.

Polgárdi Városi Sportegyesület 8154 Polgárdi, Bocskai u. 2. Polgárdi Városi Sportegyesület 8154 Polgárdi, Bocskai u. 2. Tel/fax: (30) 502-5478 E-mail: polgardivse@gmail.com www.polgardi.hu I. TÁJÉKOZTATÓ A Polgárdi Városi Sportegyesület Labdarúgó Szakosztályának

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 21-2/2012.(11.29.) számú határozata a 2012. évi sportcélú működési támogatási kérelmekkel kapcsolatos döntésről A Bizottság

Részletesebben

Magyar Jégkorong Szövetség ARCULATI MEGÚJÍTÁS 2014.

Magyar Jégkorong Szövetség ARCULATI MEGÚJÍTÁS 2014. Magyar Jégkorong Szövetség ARCULATI MEGÚJÍTÁS 2014. 1. Háttér A Magyar Jégkorong Szövetség életében egyre nagyobb szerepet kap a marketingkommunikációs eszközök hatékony használata, a bennük rejlő lehetőségek

Részletesebben

A KE02960/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete

A KE02960/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Oldalszám: 1 A KE02960/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Kérelem száma: KE02960/2014/MVLSZ Érkezett: Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező szervezet teljes neve: Egri Vízilabda Klub

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

A KE00184/2013/MVLSZ-4 számú határozat melléklete

A KE00184/2013/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Oldalszám: 1 A KE00184/2013/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Kérelem száma: KE00184/2013/MVLSZ Érkezett: Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező szervezet teljes neve: Százhalombattai Vízilabda

Részletesebben

ÖSSZESÍTŐ ADATLAP. A kérelmező szervezet teljes neve: Soproni Darazsak Ifjúsági és Sport Egyesület... Közhasznú alapítvány 1 8 9 7 4 8 2 3-1 - 0 8

ÖSSZESÍTŐ ADATLAP. A kérelmező szervezet teljes neve: Soproni Darazsak Ifjúsági és Sport Egyesület... Közhasznú alapítvány 1 8 9 7 4 8 2 3-1 - 0 8 ÖSSZESÍTŐ ADATLAP 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Soproni Darazsak Ifjúsági és Sport Egyesület... A kérelmező szervezet rövidített neve: Soproni Darazsak... Gazdálkodási formakód:

Részletesebben

Támogatási lehetőség a Debreceni Hoki Klubnál

Támogatási lehetőség a Debreceni Hoki Klubnál A jégkorong bűvöletében! Sebesség, erő, dinamika, kreativitás és egyedülálló hangulat! Támogatási lehetőség a Debreceni Hoki Klubnál 1 Előzmények 1989-ben megalakult a Debreceni Amatőr Hoki Klub (DAHK)

Részletesebben

Utánpótlás-nevelési programok

Utánpótlás-nevelési programok Utánpótlás-nevelési programok Héraklész Bajnok program A sportolók kiválasztása, képzése. A felnőtt kor küszöbére a korosztályos nemzetközi színvonalat elérő versenyzők felnevelése Héraklész Csillag Program

Részletesebben

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) 2010. év

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) 2010. év KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) 2010. év A tevékenység meghatározása 2010 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése

Részletesebben

A LÁTVÁNY-CSAPATSPORT TÁMOGATÁS MŰKÖDÉSE A MAGYAR KÉZILABDA SZÖVETSÉGBEN

A LÁTVÁNY-CSAPATSPORT TÁMOGATÁS MŰKÖDÉSE A MAGYAR KÉZILABDA SZÖVETSÉGBEN A LÁTVÁNY-CSAPATSPORT TÁMOGATÁS MŰKÖDÉSE A MAGYAR KÉZILABDA SZÖVETSÉGBEN Változások a látvány-csapatsport támogatási rendszer 2017/2018-as támogatási időszakára vonatkozó követelményrendszerében I. 1.

Részletesebben

BEMUTATJUK A SZÉKESFEHÉRVÁRI KODOLÁNYI FŐISKOLAI RÖPLABDA KLUB EGYESÜLETET. LÁTVÁNY, IZGALOM, SZENVEDÉLY mindez egy remek olimpiai sportágban!

BEMUTATJUK A SZÉKESFEHÉRVÁRI KODOLÁNYI FŐISKOLAI RÖPLABDA KLUB EGYESÜLETET. LÁTVÁNY, IZGALOM, SZENVEDÉLY mindez egy remek olimpiai sportágban! BEMUTATJUK A SZÉKESFEHÉRVÁRI KODOLÁNYI FŐISKOLAI RÖPLABDA KLUB EGYESÜLETET LÁTVÁNY, IZGALOM, SZENVEDÉLY mindez egy remek olimpiai sportágban! MI IS AZ A RÖPLABDA? A röplabda csapatsport, amelyet két, egymástól

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Készítette: Budapesti Farkasok AFKE. 2014. május 6. 1 Budapesti Farkasok AFKE 1204 Budapest, Tátra tér (Új Piaccsarnok) I/15-16. 2013. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2014.

Részletesebben

Látványcsapatsportok. támogatása. Vízilabda Utánpótlás nevelés

Látványcsapatsportok. támogatása. Vízilabda Utánpótlás nevelés Látványcsapatsportok támogatása Vízilabda Utánpótlás nevelés Jogszabályi áttekintés 2011. évi LXXXII. Tv. 22/C. rendelkezik a látvány csapatsportok adókedvezményéről Támogató lehet: a TA hatálya alá tartozó

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT, A KÖRNYEI SPORT EGYESÜLET KÉZILABDA SZAKOSZTÁLYÁNAK FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT, A KÖRNYEI SPORT EGYESÜLET KÉZILABDA SZAKOSZTÁLYÁNAK FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT, A KÖRNYEI SPORT EGYESÜLET KÉZILABDA SZAKOSZTÁLYÁNAK FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE 2006 Kelt, Környe, 2006.04.21. - 1 - A KÖRNYEI KÉZILABDA SZAKOSZTÁLY (KKSZO) a KÖRNYEI SPORT

Részletesebben

2006 os operatív célok 1.

2006 os operatív célok 1. 2006 2016. Hol tartunk? 2006 os operatív célok 1. a meglévő értékek megőrzése (szellemiség, eredményesség) hagyományőrzés VB, EB éves évfordulók nevelőedzők erkölcsi és anyagi elismerésének javítása szinten

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 24-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 24-i ülésére Előterjesztés 13. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. november 24-i ülésére Tárgy: Polyák Imre Sportcsarnok világítási rendszerének felújítása pályázat keretében Az előterjesztést

Részletesebben

JUDO. SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal. Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző. Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9.

JUDO. SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal. Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző. Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9. JUDO SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9. BEVEZETŐ Mi a judo: egy sajátos etikai, nevelési, testnevelési és harcművészeti

Részletesebben

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA Hatályos: 2015február 01 napjától TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK 2 BEVEZETŐ 3 I FEJEZET 4 A KIEMELT EDZŐ PROGRAM CÉLJA, HATÁLYA 4 II FEJEZET

Részletesebben

Iskolai testnevelés és diáksport az önkormányzati politikában

Iskolai testnevelés és diáksport az önkormányzati politikában Iskolai testnevelés és diáksport az önkormányzati politikában Dr. Gémesi György Nemzeti Sportszövetség elnöke Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF), 1123 Budapest Alkotás u. 44. AULA

Részletesebben

A KE02914/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete

A KE02914/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Oldalszám: 1 A KE02914/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Kérelem száma: KE02914/2014/MVLSZ Érkezett: Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező szervezet teljes neve: Komáromi Vízipóló

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről Ó z d, 2014. április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

Újpesti Torna Egylet Jégkorong Szakosztály negyedéves előrehaladási jelentése

Újpesti Torna Egylet Jégkorong Szakosztály negyedéves előrehaladási jelentése Nemzeti Sport Intézet részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3 Tárgy: negyedéves előrehaladási jelentés Újpesti Torna Egylet Jégkorong Szakosztály negyedéves előrehaladási jelentése Egyesületünk sportfejlesztési

Részletesebben

Beszámoló a Zempléni Vízilabda Klub 2011/2012-es Sportfejlesztési Programjának megvalósulásáról

Beszámoló a Zempléni Vízilabda Klub 2011/2012-es Sportfejlesztési Programjának megvalósulásáról Beszámoló a Zempléni Vízilabda Klub 2011/2012-es Sportfejlesztési Programjának megvalósulásáról A Zempléni Vízilabda Klub Közhasznú Egyesület 2011/2012-es Sportágfejlesztési Programját a Magyar Vízilabda

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása

Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása A székesfehérvári sportélet kiemelt területei Iskolai sport Szabadidősport Fogyatékkal élők sportja Idősek sportja Utánpótlás-nevelés Verseny-

Részletesebben

TÁMOGASSA A DABASI KÉZILABDA CSAPATOT

TÁMOGASSA A DABASI KÉZILABDA CSAPATOT TÁMOGASSA A DABASI KÉZILABDA CSAPATOT A TÁRSASÁGI ADÓ LÁTVÁNY CSAPATSPORT TÁMOGATÁSÁVAL, MELLYEL A TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁSON KÍVÜL ADÓKEDVEZMÉNYHEZ JUTHAT! MIÉRT TÁMOGASSON MINKET? DABAS VÁROS ÉS A DABASI

Részletesebben

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Kérelem száma: KE03015/2014/MVLSZ Érkezett: Ügyiratszám: KE03015/2014/MVLSZ-3 Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A

Részletesebben

http://mlszkerelem.globalsoftware.hu/kerelem2012/print?w=2

http://mlszkerelem.globalsoftware.hu/kerelem2012/print?w=2 1 / 10 2012.11.07. 16:02 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: 2 Gazdálkodási formakód: Törökbálinti Focisuli Egyesület Törökbálinti

Részletesebben

Oldalszám: 1 HATÁROZATOT.

Oldalszám: 1 HATÁROZATOT. Oldalszám: 1 Ügyintézés helye: Magyar Jégkorong Szövetség, 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. (Magyar Jégkorong Szövetség) Ügyszám (kérelem azonosító): KE12264/2019/MJSZ Ügyintéző: Klem Erzsébet Telefon:

Részletesebben

1 / 12 2012.10.12. 11:17

1 / 12 2012.10.12. 11:17 1 / 12 2012.10.12. 11:17 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: 2 Gazdálkodási formakód: Rinyamenti Kézilabda Club RKC 3 A szakszövetség

Részletesebben

A KE02978/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete

A KE02978/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Oldalszám: 1 A KE02978/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Kérelem száma: KE02978/2014/MVLSZ Érkezett: Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet

Részletesebben

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Kérelem száma: KE09008/2017/MJSZ Érkezett: Ügyiratszám: KE09008/2017/MJSZ-3 Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező

Részletesebben

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Kérelem száma: KE06344/2015/MJSZ Érkezett: Ügyiratszám: KE06344/2015/MJSZ-3 Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező

Részletesebben

ÖSSZESÍTŐ ADATLAP. Közhasznú alapítvány. A kérelmező szervezet székhelye: 5 6 0 0 Békéscsaba (irányítószám, helység)

ÖSSZESÍTŐ ADATLAP. Közhasznú alapítvány. A kérelmező szervezet székhelye: 5 6 0 0 Békéscsaba (irányítószám, helység) Ügyiratszám 1 : Érkezett 1 : ÖSSZESÍTŐ ADATLAP 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Békéscsabai Előre Női Kézilabda Sportegyesület Békéscsabai

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szakmai beszámoló a Szekszárdi Kajak-Kenu Sportegyesület működéséről és terveinek

Részletesebben

Előrehaladási jelentés

Előrehaladási jelentés Iktatószám: Előrehaladási jelentés Központi Sport és Ifjúsági Egyesület részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3 Tárgy: 4. negyedéves előrehaladási jelentés (Beadási határidő: 2018.07.08.) Központi Sport

Részletesebben

A KE02939/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete

A KE02939/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Oldalszám: 1 A KE02939/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Kérelem száma: KE02939/2014/MVLSZ Érkezett: Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet

Részletesebben

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Kérelem száma: KE06311/2015/MJSZ Érkezett: Ügyiratszám: KE06311/2015/MJSZ-3 Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező

Részletesebben

JAVASLAT A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG ÉVI SZAKMAI TERVÉRE

JAVASLAT A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG ÉVI SZAKMAI TERVÉRE JAVASLAT A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG 2018. ÉVI SZAKMAI TERVÉRE Általános működés A 2018. évi alap-, működési- és szakmai támogatással, valamint az Olimpiai Reménységek Versenyével kapcsolatos szakmai tervek

Részletesebben

LÉTESÍTMÉNYEK. 1112 Budapest, Menyecske utca 1. +36309229897 info@mafcbasket.hu. Basket MHG Kft. A MAFC NB. I-es, U23-as és U18-as csapat működtetője

LÉTESÍTMÉNYEK. 1112 Budapest, Menyecske utca 1. +36309229897 info@mafcbasket.hu. Basket MHG Kft. A MAFC NB. I-es, U23-as és U18-as csapat működtetője S P O R T F E J L E S Z T É S I T E R V A BASKET MHG KFT. JELENLEGI HELYZETÉNEK BEMUTATÁSA A Basket MHG Kft. a MAFC kosárlabda csapatának üzemeltetője, amely az évtizedek óta sikeres utánpótlásbázis csúcsán

Részletesebben

Oldalszám: 1 HATÁROZATOT.

Oldalszám: 1 HATÁROZATOT. Oldalszám: 1 Ügyintézés helye: Magyar Jégkorong Szövetség, 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. (Magyar Jégkorong Szövetség) Ügyszám (kérelem azonosító): KE09086/2017/MJSZ Ügyintéző: Klem Erzsébet Telefon:

Részletesebben

A KE00067/2013/MVLSZ-4 számú határozat melléklete

A KE00067/2013/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Oldalszám: 1 A KE00067/2013/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Kérelem száma: KE00067/2013/MVLSZ Érkezett: Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező szervezet teljes neve: YBL Water Polo Club

Részletesebben

Bakonycsernyei Bányász Sport Egyesület évi SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

Bakonycsernyei Bányász Sport Egyesület évi SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA Bakonycsernyei Bányász Sport Egyesület 2011-2013 évi SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA Bakonycsernye 3200 lelket számláló a Fejér-, Komárom-Esztergom és Veszprém megye határán fekvő település. A község sport

Részletesebben

A KE02874/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete

A KE02874/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Oldalszám: 1 A KE02874/2014/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Kérelem száma: KE02874/2014/MVLSZ Érkezett: Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező szervezet teljes neve: Budapesti Honvéd

Részletesebben

Aszódi Futball Club szakmai beszámolója

Aszódi Futball Club szakmai beszámolója Nemzeti Sport Intézet részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. MINTA DOKUMENTUM Tárgy: Szakmai beszámoló 1 Aszódi Futball Club szakmai beszámolója Egyesületünk sportfejlesztési programját a Magyar Labdarúgó

Részletesebben

Versenykiírás. Általános rendelkezések

Versenykiírás. Általános rendelkezések Versenykiírás Általános rendelkezések 1. A Campus Olimpia bemutatása A Campus Olimpia 2010. július 20-22 között megrendezendő sportrendezvény a magyarországi és a határon túli felsőoktatási intézmények

Részletesebben

NyrREGYHÁlA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE. Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága. 33/2013.{1I. 25.) számú. határozata

NyrREGYHÁlA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE. Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága. 33/2013.{1I. 25.) számú. határozata NyrREGYHÁlA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága 33/2013.{1I. 25.) számú határozata a 2013. évi Kiemeit csapatsportágak keretre beérkezett kérelmekkel kapcsolatos döntésről

Részletesebben

A KE10528/2018/MJSZ-4 számú határozat melléklete

A KE10528/2018/MJSZ-4 számú határozat melléklete Oldalszám: 1 A KE10528/2018/MJSZ-4 számú határozat melléklete Kérelem száma: KE10528/2018/MJSZ Érkezett: Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező szervezet teljes neve: Pécsi Sport Nonprofit

Részletesebben

Magyar Triatlon Szövetség Etikai Szabályzata

Magyar Triatlon Szövetség Etikai Szabályzata PREAMBULUM Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által 1992. szeptember 24-én elfogadott és 2001. május 16-án módosított EURÓPAI SPORT CHARTA és SPORT ETIKAI KÓDEX alapelveként jelöli, hogy a FAIR PLAY

Részletesebben

Szakmai beszámoló 2011/12. Pécsi Sport Nonprofit Zrt. Kézilabda Utánpótlás Szakág

Szakmai beszámoló 2011/12. Pécsi Sport Nonprofit Zrt. Kézilabda Utánpótlás Szakág Szakmai beszámoló 2011/12. Pécsi Sport Nonprofit Zrt. Kézilabda Utánpótlás Szakág Pécs a város jelenlegi nehéz gazdasági helyzetében is nagy jelentőséget tulajdonít a sportnak. Ennek keretében kiemelten

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 31/2013. (X.31.) és a 29/2018.(VI.27.) Ör-rel módosított

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 31/2013. (X.31.) és a 29/2018.(VI.27.) Ör-rel módosított Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 31/2013. (X.31.) és a 29/2018.(VI.27.) Ör-rel módosított 20/2012. (IV.26.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által ellátott sporttal kapcsolatos

Részletesebben

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA SZEMPONTOK AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJÁHOZ I. Olimpiai célkitűzések: A Magyar BMX Cross szövetség a BMX cross kerékpáros versenyeken

Részletesebben

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Kérelem száma: KE06255/2015/MJSZ Érkezett: Ügyiratszám: KE06255/2015/MJSZ-3 Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-05453/2017/mksz Holler Utánpótlás Nevelési és Felnőtt Club Ügyszám: be/sfp-05453/2017/mksz Dunaföldvár Ügyintéző: Pusztai Márton Liszt Ferenc utca 10 - - - - E-mail: pusztaim@keziszovetseg.hu

Részletesebben

2012/13-as támogatási időszak 2013/14-es támogatási időszak 2014/15-es támogatási időszak

2012/13-as támogatási időszak 2013/14-es támogatási időszak 2014/15-es támogatási időszak A SPORTFEJLESZTÉSI PROGRAM ADATAI 2012/2013 évadra 3.1. Sportfejlesztési program kérelemben benyújtott időszaka: 2012/13-as támogatási időszak 2013/14-es támogatási időszak 2014/15-es támogatási időszak

Részletesebben

Kőbánya Sport Club 1105 Budapest Ihász utca 24.

Kőbánya Sport Club 1105 Budapest Ihász utca 24. ,!!.-. \, Ktruict Kőbányai,. ' v.:\!,cki-testület ülése Kőbánya Sport Club 1105 Budapest Ihász utca 24. Tel/Fax: 2616710, Mobü: +36305269214 ' m QÁWA SPORT eü* www.kobanvasc.hu ksc@3cobanvasc.hu 1367 Versenysport:

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség. Képesítési Szabályzat

Magyar Úszó Szövetség. Képesítési Szabályzat Magyar Úszó Szövetség Képesítési Szabályzat A Magyar Úszó Szövetség (a továbbiakban: Szakszövetség) elnöksége a sportról szóló 2004. évi I. törvény 79. (1) bekezdésének f) pontja, a 77. p) pontja, a sport

Részletesebben

a látvány-csapatsport támogatásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról*

a látvány-csapatsport támogatásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról* 2011. évi CLXXVIII. törvény a látvány-csapatsport támogatásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról* 1. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosítása 1. (1) Az illetékekről szóló 1990.

Részletesebben

1/9

1/9 1 Ügyiratszám : T 2011/258 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Szabadtéri Sportok Egyesülete A kérelmező szervezet rövidített neve: SZSE 2 Gazdálkodási formakód: Sportegyesület

Részletesebben

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team Bemutatkozás A KONTENT-DKSI Cycling Team Az országúti kerékpársport Debrecenben sikeres múltra tekinthet vissza. Számos válogatott szereplés, OB győzelmek, rangos külföldi versenyeken való eredményes részvételek

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. Az Önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatai

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. Az Önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatai Biharnagybajom Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2011. (II. 21.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat testnevelési és sport feladatainak végrehajtásáról Biharnagybajom Községi Önkormányzat

Részletesebben

MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG SZAKEMBER KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZATA

MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG SZAKEMBER KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZATA A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG SZAKEMBER KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZATA Készült: Előterjesztve: Elfogadva: 2010. június 7-én 2010. június 17-i elnökségi ülésre 2010. június 17-i elnökségi ülésén 2 A Magyar Curling

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Az Egyesület tevékenységének bemutatása

Szakmai beszámoló. Az Egyesület tevékenységének bemutatása Szakmai beszámoló Községi Sportegyesület Iváncsa 2454 Iváncsa, Arany J. u. 1. Az Egyesület elnöke: Baki Imre Az Egyesület vezetősége: Nagy András (szakosztály vezető), Lestár István (technikai vezető),

Részletesebben

Ügyszám: be/sfp-00039/2017/mrsz Tárgy: sportfejlesztési program jóváhagyására irányuló kérelem elbírálása

Ügyszám: be/sfp-00039/2017/mrsz Tárgy: sportfejlesztési program jóváhagyására irányuló kérelem elbírálása Iktatószám: ki/jh01-00039/2017/mrsz Mohácsi Sport Klub Szolgáltató Nonprofit Kft. Ügyszám: be/sfp-00039/2017/mrsz Mohács Ügyintéző: Kiss Tünde II. Lajos utca 16 B E-mail: kiss.tunde@hunvolley.hu 7700 Tárgy:

Részletesebben

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2008. (XI.17.) rendelete. a sportról

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2008. (XI.17.) rendelete. a sportról Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2008. (XI.17.) rendelete a sportról Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1)

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-00259/2018/mrsz DUNAKANYAR SPORTEGYESÜLET Ügyszám: be/sfp-00259/2018/mrsz Szentendre Ügyintéző: Kiss Tünde Kőzúzó utca 1 E-mail: kiss. tunde@hunvolley.hu 2000 Tárgy: sportfejlesztési

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület, kérem, az előterjesztés megvitatását és a Sportrendeletről szóló rendelet megalkotását.

Tisztelt Képviselő-testület, kérem, az előterjesztés megvitatását és a Sportrendeletről szóló rendelet megalkotását. Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: R-1555/2008 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Tárgy: A Sportról szóló rendelet megalkotása (első olvasat) Mell: Rendelet tervezet Szentes

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-05196/2017/mksz Szekszárdi Fekete Gólyák Kézilabda Club Ügyszám: be/sfp-05196/2017/mksz Szekszárd Ügyintéző: dr. Kertész Georgina Széchenyi utca utca 23 E-mail: kerteszg@keziszovetseg.hu

Részletesebben

A KÉPZÉS ÉS VERSENYEZTETÉS EGYSÉGE ÉS ARÁNYAI AZ EGYES KOROSZTÁLYOKBAN. CÉLOK, FELADATOK

A KÉPZÉS ÉS VERSENYEZTETÉS EGYSÉGE ÉS ARÁNYAI AZ EGYES KOROSZTÁLYOKBAN. CÉLOK, FELADATOK A KÉPZÉS ÉS VERSENYEZTETÉS EGYSÉGE ÉS ARÁNYAI AZ EGYES KOROSZTÁLYOKBAN. CÉLOK, FELADATOK Az MKOSZ képzési és versenyeztetési céljai az utánpótlás-nevelésben 2011 - Új pályán szakmai stratégiai program

Részletesebben

NTP SV szakmai beszámoló

NTP SV szakmai beszámoló Katolikus Általános és Óvoda NTP SV-14-0031 szakmai beszámoló 1. Legfeljebb 5 mondatban foglalja össze a pályázati program lényegét! A fő szempont az volt, hogy a nek bizonyuló at kiszűrjük és a sport,

Részletesebben