Gyıri Nemzeti Színház

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Gyıri Nemzeti Színház"

Átírás

1 Pályázat a Gyıri Nemzeti Színház igazgatói munkakörének betöltésére Írta: Korcsmáros György

2 2 ÖNÉLETRAJZ október 26-án születtem Budapesten ben leérettségiztem ban fényképész mesterlevelet szereztem ben leszereltem a honvédségtıl ban színész diplomát ben rendezıi diplomát kaptam a Színmővészeti Egyetemen között a Vígszínház között a Budapesti Gyermekszínház tagja voltam között a Madách Színházban dolgoztam mindkét minıségben között az Arany János Színház közt a Rock Színház fırendezıje : a Szegedi Nemzeti prózai, majd opera tagozatának vezetıje tıl: a Gyıri Nemzeti Színház igazgatója közt a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének Elnöke voltam ben Jászai Mari-díjat kaptam ben Gyır Mővészetéért kitüntetésben részesültem ben Gyır Megyei Jogú Város felterjesztett Érdemes Mővész kitüntetésre, majd fegyelmivel elbocsátott. Néhány színészi munkám: Fıbb rendezéseim: Kiss /Görgey: Komámasszony, hol a stukker? Játékszín/ Dodger /Wesker: A királynı katonái Madách Kamara/ Jemelján /Katajev: A kör négyszögesítése Pesti Színház/ Fred /Maugham: Imádok férjhez menni Szeged, Gyır, Montreal/ Fiatal író /Déry: Kedves Bópeer! Pesti Színház/ Andrej /Csehov: Három nıvér Gyıri Nemzeti/ Thenardier /Schönberg-Boublil: A nyomorultak Gyıri Nemzeti/ Kormányzó /Hall: Pipifarm Gyıri Nemzeti/ Norrison, Igazgató /Molnár: Egy, kettı, három +Az ibolya Gyıri N./ Komarovszkij /Paszternák: Doktor Zsivágó Gyıri Nemzeti/ Bódog /Szakonyi: Adáshiba Gyıri Nemzeti/ Jácint atya /Molnár: A hattyú Gyıri Nemzeti/ Miniszter /Ray Cooney: A miniszter félrelép Gyıri Nemzeti/ Mesejáték: Petıfi: János vitéz /Játékszín/ Heltai Ránki: Szépek szépe /Budapesti Gyermekszínház/ Tersánszky: A harmadik fiú /Népszínház/ Zelk Szervánszky: Ezernevő lány /Népszínház/

3 3 Tömöry Korcsmáros: Csizmás Kandúr /Arany János Színház/ Zenés vígjáték: Hofélia /Madách Kamara/ Maugham Nádas Szenes: Imádok férjhez menni /Szegedi N./ Thomas Aldobolyi: Charley nénje /Szeged + Gyır + Miskolc/ Breffort Monod: Irma, te édes! /Szegedi Nemzeti/ Szüle: 1 bolond 100-at csinál /Gyıri Nemzeti/ Vajda - Zágon Eisemann: Hyppolit, a lakáj /Zalaegerszegi Hevesi/ Gádor Böhm Korcsmáros: Otelló Gyulaházán /Gyıri Nemzeti/ Operett: Musical: Opera: Próza: Lehár: Luxemburg grófja /Szegedi Nemzeti/ Jacobi: Leányvásár /Szegedi Nemzeti/ Kálmán Imre: A montmartre-i ibolya /Gyıri Nemzeti/ Bart: Olivér! /Arany János Színház/ Brecht: Koldusopera /Arany János Színház/ Webber: Evita /Rock Színház/ Schönberg - Boublil: A francia forradalom /Ódry Színpad/ Jókai Tolcsvay Böhm - Korcsmáros: A kıszívő ember fiai /Szegedi Nemzeti + Kecskeméti Katona József/ Presser - Horváth: Padlás /Debrecen + Szeged + Komarnó + Gyır/ Maury Yeston: Grand Hotel /Gyıri Nemzeti/ Bock Harding: Hegedős a háztetın /Gyıri Nemzeti/ Cole Porter: Kánkán /Gyıri Nemzeti/ Leigh Wassermann: La Mancha lovagja /Gyıri Nemzeti/ Lerner Loewe: My fair Lady /Gyıri Nemzeti/ Carol Hall: Pipifarm /Budapesti Kamaraszínház + Gyır/ Bernstein: West Side Story /Gyıri Nemzeti/ Jacobs: Grease /Gyıri Nemzeti/ Fenyı Novai Böhm Korcsmáros: Hotel Menthol /Budapesti Operettszínház Gyıri Nemzeti/ MacDermot Rado Ragni: Hair /Gyıri Nemzeti/ Schönberg Boublil: A nyomorultak /Gyıri Nemzeti/ MacDermot Shapiro: Veronai fiúk /Gyıri Nemzeti/ Schönberg Boublil: Miss Saigon /Gyıri Nemzeti/ Kander Ebb: Chicago /Gyıri Nemzeti/ Puccini: Bohémélet /Szegedi Nemzeti + Gyıri Nemzeti/ Nino Rota: A florentin kalap /Gyıri Nemzeti/ Verdi: Rigoletto /Gyıri Nemzeti/ Puccini: Turandot /Gyıri Nemzeti/ Arthur Miller: Közjáték Vichyben /Ódry Színpad/ Vologyin: Öt este /Madách Kamara/

4 4 Írói tevékenységeim: Kosztolányi Korcsmáros: Édes Anna /Arany János Színház/ Shakespeare: A két veronai nemes /Arany János/ Wasserman Ken Kesey: Kakukkfészek /Szegedi Nemzeti Színház/ Neil Simon: Furcsa pár Nıi verzió /Szegedi Nemzeti/ Molnár: Liliom /Szegedi Nemzeti + Komarnói Jókai Színház/ Rostand: Cyrano de Bergerac /Gyıri Nemzeti Színház/ Foot: Csak semmi szexet, angolok vagyunk! /Gyıri Nemzeti/ Harling: Acélmagnóliák /Gyıri Nemzeti/ Peter Weiss: Marat halála /Gyıri Nemzeti/ Dumas Sartre: Kean, a színész /Gyıri Nemzeti/ Molnár: Játék a kastélyban /Gyıri Nemzeti/ Arthur Miller: Az ügynök halála /Gyıri Nemzeti/ Gorkij: Éjjeli menedékhely /Gyıri Nemzeti/ Csehov: Három nıvér /Gyıri Nemzeti/ Nagy András - Bulgakov: A Mester és Margarita /Gyıri Nemzeti/ Molnár: Az ibolya /Gyıri Nemzeti/ Paszternák: Doktor Zsivágó /Gyıri Nemzeti/ Oscar Wilde: Bunbury /Gyıri Nemzeti/ James Goldman: Az oroszlán télen /Gyıri Nemzeti/ Molnár: A hattyú /Soproni Petıfi + Gyıri Nemzeti Színház/ Shakespeare: Rómeó és Júlia /Gyıri Nemzeti/ Katajev: Bolond vasárnap /Gyıri Nemzeti/ Jane Austen: Büszkeség és balítélet /Gyıri Nemzeti/ Nagy András Zola: Nana /Gyıri Nemzeti/ Ray Cooney: A miniszter félrelép /Kalocsai Színház/ Édes Anna /Kosztolányi regényének adaptációja/ A kıszívő ember fiai /Jókai adaptáció, Böhm Györggyel közösen/ Otelló Gyulaházán /Gádor Béla kisregényének adaptációja, Böhm Györggyel közösen/ Hotel Menthol /szövegkönyv, Böhm Györggyel közösen/ Valahol Európában /szövegkönyv, Böhm Györggyel és Horváth Péterrel közösen/ Csizmás Kandúr /Tömöry Márta ötletébıl/ Olivér! /magyar változat, Bassa Liával közösen/ West Side Story /magyar változat, Böhm Györggyel közösen/ Nercbanda /magyar változat, Böhm Györggyel közösen/ Csak semmi szexet /magyar változat, Böhm Györggyel közösen/ Grease /magyar változat, Böhm Györggyel közösen/ Hello, Dolly! /magyar változat, Böhm Györggyel közösen/ Annie /magyar változat, Böhm Györggyel közösen/ Büszkeség és balítélet /magyar változat/ Komédiások 9 részes TV-sorozat /forgatókönyv/ Színház az egész! - 6 részes TV-sorozat /forgatókönyv/ Novellák, humoreszkek, kisebb írások.

5 5 Bevezetés egy pályázathoz Nyertes pályázathoz sokszor elegendı egy ügyesen megírt dolgozat. Mivel 55 éves vagyok, és ebbıl 23-t színházvezetıként éltem meg, épp elég igazgatói pályázatot írtam már /szám szerint nyolcat, amibıl hat nyertes lett!/, olvastam és bíráltam még legalább tizet, részt vettem kuratóriumi üléseken, adtam és kaptam kritikát bıven, úgyhogy sok illúzióm nincsen. Fıként ebben az esetben, amikor olyan helyre pályázom, ahol másfél évtizedig én voltam az igazgató, és ahonnan április 12-én fegyelmivel elbocsátottak. Azon kívül a pályázatot elbíráló testületben rengeteg ismerısöm van, köztük sok volt munkatársam, akikkel a jelen helyzetben kissé felemás a viszonyom, de ez a dolgozat szempontjából lényegtelen, mert egy ilyen grémium úgyis csak elfogulatlan, objektív döntést hozhat! Egy biztos. Roppant furcsa, hogy amíg autóvezetıi jogosítványt csak hosszadalmas procedúra után szerezhet meg az ember, miközben kivizsgálják helyzetfelismerı reflexeit, esetleges színtévesztését, a KRESZ átfogó tudását, egészségi állapotát, addig színigazgató bárki lehet, ha jó dolgozatot ír. (Vagy irattat, mert példa erre is van!) Vagy még egyszerőbben: akármit ír, ha azt akarják, hogy igazgató legyen, az lesz. Vajon hol van az írás mögött az Ember? Valóban megjelenik egy pályázat x oldalszámában mindaz a tudás, a színek és a helyzetek határozott felismerése, a váratlan akadályok leküzdésének képessége, az emberszeretet, a józanság és a fanatizmus, a megbízhatóság és az ütésállóság, ami a színigazgatói álláshoz szükségeltetik? Tetszetıs mősortervet és hatalmas sikerszériákat könnyő megígérni. Megvalósítani sokkal nehezebb. Többek közt azért is, mert a Színház nem egyszerő intézmény. Rengeteg olyan összetevıje van, amely befolyásolja az eredményes mőködést. Kezdve onnan, hogy segédmunkástól a semmilyen rubrikába be nem szorítható mővészig, a legközönségesebb leltári tárgytól az egyedi gyártású díszletig és jelmezig, a konkrét gazdasági mőködéstıl a varázslatos katarzisig minden megtalálható benne. A Színház: élı organizmus, megáldva és megverve belsı világának gyötrelmeivel, és fıleg megverve a külsı világ pressziójával, legyen az ízlésbeli, gazdasági vagy elıítéleti. Egy színigazgatónak egyszerre kell családfınek és hideg szívő iparosnak, mővésznek és rágógumigyárosnak, érzéketlennek és érzékenynek lennie, némi tehetségrıl és szakmai mőveltségrıl már nem is beszélve! Nem lehet nagyobb kárt okozni egy színháznak, mint a vezetésére alkalmatlan egyedet az élére emelni. Mert a színházvezetés egy magaslat. Oda fel kell jutni, lépcsırıl lépcsıre. Igaz, hogy színigazgatói szak nincs a Színmővészetin, de bizonyos munkákkal és elért eredményekkel bizonyítani lehet a rátermettséget. De egy politikus is csak évek munkájával tudja bizonyítani a közéletben való jogos jelenlétét, önmagában véve a megválasztása még nem jelent semmit. Nádasdy Kálmán, a minden tanítványa számára etalon pedagógus, azért, hogy a rendezı munkatársa lehessen az Operaházban, beiratkozott Kodály Zoltán osztályába zeneszerzést tanulni. Lassan, az évek múlásával elıbb rendezni kezdett, majd fırendezni, aztán igazgatni.

6 6 Igaz, tıle származik az a mondás is, hogy: Fiam, maga sürgısen legyen fırendezı, mert rendezı sosem lesz! Nem vagyok nagyképő, de azért álszerénynek sem szeretnék mutatkozni. Feledhetetlen osztályfınököm, Várkonyi Zoltán, akitıl a színész diplomát kaptam, már a fıiskola elsı évében rámbízott rendezıi feladatokat. Az ı Vígszínháza volt számomra az a hely, mely egyszer s mindenkorra kijelölte szakmai utamat. Színészként a legnagyobbakkal kerülhettem egy színpadra, kiváló rendezık irányították kezdeti lépéseimet. Majd Zsámbéki Gábor tanári vezetése alatt szereztem meg rendezıi oklevelemet. Játszottam és rendeztem Ádám Ottó Madách Színházában, évekig vendégeskedtem Szegeden, majd 33 évesen megpályáztam a Budapesti Gyermekszínházat, /a késıbbi Arany János Színházat/, ahol is igazgatóhelyettes fırendezı lettem. A Rock Színház következett, majd pályám egyik kiugróan fontos állomása: Szeged, ahol a prózai tagozat, késıbb Gregor József lemondása után az operatagozat vezetı fırendezıjének neveztek ki. Az 1991-es fıigazgatói pályázaton indultam, de miután akkor nem született döntés, az újabb kiíráson már nem vettem részt, hanem beadtam jelentkezésem a gyıri igazgatói posztért, amit el is nyertem ben, tulajdonképpen próbaidısként, két évre kaptam megbízást ben, a következı pályázat után már öt évre volt a harmadik pályázatom esztendeje, és újabb öt év megbízás. Ugyanebben az évben, a színházban elıforduló gazdasági problémák miatt fegyelmi indult ellenem, mely eljárás végén megrovásban részesültem. A tényszerőség kedvéért: akkori gazdasági igazgatóm negyvennégy évesen, súlyos beteg lett. Bízva az esetleges felépülésében nem váltottam le. De ez csak a probléma egyik része volt, mert azt a strukturális hiányt, ami miatt majdnem minden évben nehézségekkel küzdöttünk, és amit egy számtani levezetésben kimutattunk, az eseti támogatás nem szüntette meg, csak továbbgördítette. A fegyelmi megrovás nem befolyásolta azt, hogy a 2004-ben kiírt pályázaton megint öt évre, 2009 júliusáig én nyerjem el az igazgatói posztot végén, 58 millió forintos pótköltségvetési kérelmünk beadása után röppent fel a hír, miszerint megingott igazgatói székem, majd egy véleményem szerint elfogult és pontatlan - revizori vizsgálatot követıen 2007 februárjában a város Közgyőlése elıször felfüggesztett állásomból, majd egy újabb fegyelmi eljárást követıen áprilisban elbocsátott. (A döntést sem szakmailag, sem emberileg nem tudtam elfogadni, ezért jogorvoslathoz fordultam. Az ügyben ítélet még nem született.) A strukturális hiány kényszerő pótlása esetemben túlköltekezésnek minısült. A színház jelenlegi, megbízott igazgatója már szerencsésebb volt, mert alulfinanszírozott intézmény vezetıjeként elıször 113 milliós pótköltségvetésben részesült, (aminek megítélésével, tulajdonképpen, engem igazolt a Közgyőlés), majd önkormányzati forrásból majdnem 200 millió forinttal emelték meg a színház költségvetését a 2006-oshoz képest. Ha szakmabeli olvassa a pályázatomat, két lehetıség van: vagy szeret, vagy nem, de pontosan tudja, ki vagyok, és mit tudok a hivatásomról. Ha gyıri politikus, akkor több: vagy ellenem szavazott tavaly áprilisban, de jó véleménnyel van szakmai múltamról, vagy ellenem szavazott és negatív a véleménye, vagy mellettem szavazott, miközben fenntartásai vannak, és van olyan, aki szerette munkásságomat, és nem akarta azt sem, hogy otthagyjam a várost és a színházat. A fegyelmim hatálya áprilisra elévül, bőnöm nincs, a törvény szerint minden lehetıségem adott, hogy újra beadjam pályázatomat arra a színházra, melyet még a fegyelmi tárgyaláson elhangzottak szerint is magas mővészi eredménnyel vezettem. Elvégre ugyanabban az évben ugyanaz a városvezetés terjesztett fel Érdemes mővésznek! Nem hiszem, hogy rajtam kívül van még pályázó, aki ilyen múlttal jelentkezne erre a posztra!

7 7 Színházi ember vagyok, gyakran mővész és még gyakrabban hivatalnok, aki a paragrafusok sőrőjébe kerülve beosztott szakemberek szaktudására számít. Amennyiben ez a segítség hiányos, vagy elmarad, akkor ezekre a szakemberekre nincs szükség, és új szakembereket kell keresni, legyen az gazdasági igazgató, vagy fıkönyvelı. De arculatát egy színháznak mégsem csak a szabályok betartása teremt. Természetesen az igaz, hogy be kell tartani az államháztartási törvényt, a KJT-t, az MTK-t, a SzMSz-t, nem szabad túllépni a költségvetést, ám mindezek mellett az az elvárás, hogy a színház legyen mővészileg elismert, eredményes, botrányoktól mentes, látogatottsága és bevétele növekvı tendenciát mutasson. Ehhez színigazgató kell. Olyan ember, aki azzal a tudással és azzal a múlttal rendelkezik, amivel én. A közönség támogatása mellett irányítottam egy többtagozatú, nagyszínházi formációt, létrehoztam sikeres elıadásokat, szerzıdtettem kiváló mővészeket, és elbocsátottam embereket, betartottam és néha túlléptem a költségvetést, harcoltam jobb munkalehetıségekért, és vitatkoztam félreértelmezett jogokon, voltak szép és voltak nehéz perceim, de többségében szerettek velem dolgozni a munkatársaim, és az általam vezetett színházat szerették a város polgárai. Összegezve: Huszonhárom színházvezetıi esztendı van mögöttem, amibıl tizenöt évig vezettem a Gyıri Nemzeti Színházat, mely az ország egyik leglátogatottabb színháza lett. A Gyıri Nemzeti Színházról A Gyıri Nemzeti Színház többtagozatú. Repertoárja sokféle, egyaránt játszik operát és operettet, musicalt és vígjátékot, nagyszínházi prózát és mesejátékot, zenélnek, táncolnak, színészkednek benne. Ehhez a feladathoz hatalmas és tehetséges társulatra van szükség. A Gyıri Filharmonikusok és a Gyıri Balett, mint társmővészeti intézmények teszik teljessé a palettát. Az világjelenség, hogy a nagyszínházak manapság sokkal nehezebben telnek meg egyegy prózai elıadásra, mint évekkel ezelıtt. Az olyan színházi fıvárosok, mint New York és London mősorai bizonyítják ezt a tendenciát. Harminc évvel ezelıtt a Broadway-n száz elıadásból ötven volt zenés, míg a többi prózai volt, idén már kilencven a tízhez az arány, Nagy-Britanniában ugyancsak. Van még egy attitőd, mely megnehezíti a prózai társulat hatását nagyszínpadon, ez pedig nem más, mint a látványos produkciók jelenléte ugyanott. Ha a közönség megszokta, hogy a nagyszínházban mindig erıteljes hatású elıadásokat kap, akkor sokkal kevésbé fogadja be ott az inkább értelemre ható mőveket. Hányszor hallja manapság egy színigazgató azt, hogy szórakozni akarok a színházban, gondom van nekem elég otthon is!. Na, ilyenkor kell tudni egy színházvezetınek, hogy mit kell bemutatni!

8 8 Például nem azt, ami híg és mércén aluli. Attól még nem lesz sikeres egy színház, ha mősorán csak olyan elıadás szerepel, melyek úgy szolgálják ki a közönséget, hogy nem járnak a nézık elıtt legalább egy méterrel. Az is köztudott, hogy a jól elıadott dráma is szórakoztat. Mivel pályázatom rólam szól és az én gondolkodásmódomról, engedjék meg, hogy leírjam annak a tizenöt szezonnak a mősortervét, amelyet irányítottam: Kisszínház: Kisszínház: : Verdi: Álarcosbál opera /R: Bor József/ Rostand: Cyrano verses színmő /R: Korcsmáros György, tov.: KGy/ Jacobi: Sybill operett /R: Böhm György/ Móricz: Nem élhetek muzsikaszó nélkül színmő /R: Tordy Géza/ Yeston: Grand Hotel musical /R: KGy/ Jókai - Tolcsvay testvérek: A kıszívő ember fiai színmő /R: Böhm Gy./ Terron: Csókolj meg, Alfréd! bohózat /R: Balázsovits Lajos/ Görgey: Komámasszony, hol a stukker? abszurd /R: Görgey Gábor/ Harling: Acélmagnóliák színmő /R: KGy/ : Puccini: A köpeny + Gianni Schicchi opera /R: Gulyás Dénes/ Shakespeare: III. Richárd - királydráma /R: Tordy Géza/ Bock: Hegedős a háztetın musical /R: KGy/ Szabó Magda: Régimódi történet színmő /R: Pethes György/ Baum Harburg: Óz, a csodák csodája musical /R: Tasnádi Csaba/ Kálmán Imre: A montmartre-i ibolya operett /R: Böhm György/ Barillet-Grédy-Szenes-Nádas: A kaktusz virága zenés /R: Bor József/ Robert Thomas: Szegény Dániel krimikomédia /R: Málnay Levente/ Marriott - Foot: Csak semmi szexet, kérem! bohózat /R: KGy/ Énekes komédiák három egyfelvonásos vígopera /R: Takács László/ Ebben az évben nyílt meg stúdiószínházunk, a Padlásszínház: Shakespeare Kiss: Hamlet stúdiódráma /R: Kiss Csaba/ Kisszínház: : Puccini: Pillangókisasszony opera /R: Imre Zoltán/ Peter Weiss: Marat halála zenés dráma /R: KGy/ Feydeau: Bolha a fülbe bohózat /R: Tordy Géza/ Presser: Padlás gyerekmusical /R: KGy/ Nagy András Stendhal: Vörös és fekete színmő /R: Böhm György/ Steinbeck: Egerek és emberek dráma /R: KGy/ Zágon-Eisemann: Hyppolit, a lakáj zenés vígjáték /R: Molnár György/ Szirmai Albert: Mágnás Miska operett /R: Bujtor István/

9 9 Padlásszínház: Kisszínház: Padlásszínház: Kisszínház: Padlásszínház: Beckett: /Nık/ Godot-ra várva abszurd /R: Kiss Csaba/ : Nino Rota: A florentin kalap vígopera /R: KGy/ Csehov: Cseresznyéskert színmő /R: Tordy Géza/ Cole Porter: Kánkán musical /R: KGy/ Szigligeti Ede: Liliomfi vígjáték /R: Pethes György/ Kálmán Imre: Cirkuszhercegnı operett /R: Bor József/ Leigh-Wasserman: La Mancha lovagja musical /R: KGy/ Nell Dunn: Gızben színmő /R: Halasi Imre/ Jékely-Kocsár: Mátyás király juhásza mesejáték /R: Tordy Géza/ Neil Simon: Furcsa pár /Férfiak/ - vígjáték /R: Tordy Géza/ Kiss Csaba Moliére: Moliére város stúdióvígjáték /R: Kiss Csaba/ Kiss Csaba Shakespeare: Macbeth stúdiódráma /R: Kiss Csaba/ Goldoni: A legyezı stúdióbohózat /R: Kiss Csaba/ : Puccini: Bohémélet opera /R: KGy/ Krúdy Gyula: A vörös postakocsi színmő /R: Tordy Géza/ Loewe-Lerner: My fair Lady musical /R: KGy/ Mikszáth: A Noszty-fiú esete Tóth Marival színmő /R: Pethes György/ Tennessee Williams: A vágy villamosa színmő /R: Kiss Csaba/ Szüle Tamás: 1 bolond 100-at csinál zenés bohózat /R: KGy/ Szilágyi-Eisemann: Én és a kisöcsém zenés vígjáték /R: Pethes György/ Neil Simon: Furcsa pár /Nık/ - vígjáték /R: Gyabronka József/ Rideg Sándor: Indul a bakterház népszínmő /R: Tordy Géza/ Moliére Szőcs Gábor: Mániákusok stúdióbohózat /R: Szőcs Gábor/ Thury Zoltán: Katonák stúdiódráma /R: Honti György/ Csehov Kiss: De mi lett a nıvel? stúdióvígjáték /R: Kiss Csaba/ Kisszínház: : Verdi: Rigoletto opera /R: KGy/ Dosztojevszkij: Bőn és bőnhıdés dráma /R: Tordy Géza/ Dumas Sartre: London királya, Kean, a színész színmő /R: KGy/ Huszka Jenı: Mária fıhadnagy operett /R: Almási Éva/ Jacobs Casey: Grease musical /R: KGy/ Mulat a színház esztrádmősor /R: Bor József/ Lajtai Békeffi: A régi nyár operett /R: Böhm György/

10 10 Padlásszínház: Kisszínház: Padlásszínház: Kisszínház: Padlásszínház: Magnier: Oszkár bohózat /R: Bujtor István/ Szép Ernı: Vılegény színmő /R: Illés István/ Goldoni: Hazugok stúdióbohózat /R: Honti György/ Mrozek: Károly + A nyílt tengeren abszurdok /R: Paál István/ Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika mese /R: Laborfalvi Mária/ Forgács Herzog: Kaspar Hauser stúdiódráma /R: Forgács Péter/ Örkény: Tóték tragikomédia /R: Tasnádi Csaba/ Kszel Moliére: Scapin, avagy a nápolyi komédia /R: Kszel Attila/ Shakespeare: Királydrámák kollázs /R: Kiss Csaba/ : Erkel Ferenc: Bánk bán opera /R: Bor József/ Molnár Ferenc: Játék a kastélyban vígjáték /R: KGy/ Füst Milán: Negyedik Henrik király színmő /R: Tordy Géza/ Bernstein: West Side Story musical /R: KGy/ Történt hajdanán esztrádmősor /R: Böhm György/ Arthur Miller: Az ügynök halála dráma /R: KGy/ Jerry Herman: Hello, Dolly! musical /R: Böhm György/ Csiky Gergely: A nagymama vígjáték /R: Illés István/ Weingarten: A nyár színpadi költemény /R: Tordy Géza/ Kosztolányi-Tasnádi: Édes Anna stúdiódráma /R: Tasnádi Csaba/ : Verdi: Aida opera /R: Bor József/ Örkény: Macskajáték színmő /R: Verebes István/ Fenyı - Novai: Hotel Menthol musical /R: KGy/ Wasserman Kesey: Kakukkfészek színmő /R: Bujtor István/ 8 óra munka, 8 óra pihenés - dalokból készült dráma /R: Illés István/ Huszka Jenı: Gül Baba operett /R: Bor József/ Nagy Bulgakov: A Mester és Margarita színmő /R: KGy/ Thomas-Szenes-Aldobolyi: Charley nénje zenés bohózat /R: KGy/ Aiszkhülosz: Elektra stúdiótragédia /R: Réczei Tamás/ Capek: A végzetes szerelem játéka stúdiójáték /R: Szikra József/ : Johann Strauss: A cigánybáró nagyoperett /R: Böhm György/ Goldoni: Mirandolina vígjáték /R: Tordy Géza/ Ragni Rado McDermot: Hair musical /R: KGy/ Hasek Spíró: Svejk komédia /R: Illés István/ Gorkij: Éjjeli menedékhely dráma /R: KGy/ Zerkovitz: Csókos asszony operett /R: Bor József/

11 11 Ebben az évben nyitottuk meg új stúdiószínházunkat: Kisfaludy Terem: Zindel: A gammasugarak hatása - színmő /R: Illés István/ Lorca: Bernarda Alba háza tragédia /R: Szántó Erika/ Ruzante: A csapodár madárka komédia /R: Szikra József/ Csehov: Három nıvér színmő /R: KGy/ Kisfaludy Terem: Kisfaludy Terem: : Verdi: Otelló opera /R: Bor József/ Goldman: Az oroszlán télen színmő /R: KGy/ Molnár Ferenc: Liliom színmő /R: Tordy Géza/ Schönberg Boublil: A nyomorultak rock opera /R: KGy/ Heltai Jenı: A néma levente vígjáték /R: Pinczés István/ Hall King Masterson: Pipifarm musical /R: KGy/ Barta Lajos: Szerelem komédia /R: Illés István/ Ács János: A mennyei híd dráma /R: Ács János/ Tennessee Williams: Nyár és füst színmő /R: De Chatel Fuchs Andrea/ Tömöry-Korcsmáros: Csizmás kandúr mesejáték /R: Kszel Attila/ : Verdi: Traviata opera /R: Bor József/ Paszternák: Doktor Zsivágó színmő /R: KGy/ Shakespeare: Othello, a velencei mór dráma /R: Tordy Géza/ Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros: Valahol Európában musical /R: Böhm/ Bereményi Géza: Az arany ára színmő /R: Ács János/ McDermot: Veronai fiúk musical /R: KGy/ Kszel Verne: 80 nap alatt a Föld körül vígjáték /R: Kszel Attila/ Csiky Gergely: Mákvirágok komédia /R: Illés István/ Oscar Wilde: Bunbury komédia /R: KGy/ Robert Thomas: Nyolc nı krimikomédia /R: Bor József/ Csehov: Ványa bácsi színmő /R: Szántó Erika/ Lírai esték - verses összeállítás Weöres Sándor mőveibıl 30 éve röpül a Páva Krasznai Tamás népdalestje Gyıri kabaré Rejtı Jenı mőveibıl /R: Ungvári István/ : Puccini: Tosca opera /R: Bor József/ Shakespeare: Rómeó és Júlia tragédia /R: KGy/ Peter Shaffer: Black Comedy bohózat /R: Bujtor István/ Bock: Hegedős a háztetın musical /R: KGy/ Jacobi: Leányvásár operett /R: Bor József/ Molnár: 1, 2, 3 + Az ibolya két egyfelvonásos/r: Böhm + KGy/ Ibsen: Dr.Stockmann, a nép ellensége dráma /R: Ács János/

12 12 Kisfaludy Terem: Kszel: Ludas Matyi zenés ifjúsági komédia /R: Kszel Attila Móricz: Rokonok színmő /R: Illés István/ : Operától operáig zenés utazás az operavilágban /R: Bor József/ Webber! esztrádmősor a zeneszerzı mőveibıl /R: KGy/ Kiss Csaba: Hazatérés Dániába tragédia /R: Kiss Csaba/ Schönberg Boublil: Miss Saigon rock opera /R: KGy/ Shaw: Szent Johanna színmő /R: Ács János/ Gádor-Böhm-Korcsmáros: Otelló Gyulaházán bohózat /R: KGy/ Cooney: A miniszter félrelép vígjáték /R: Tordy Géza/ Kisfaludy Terem: Kisfaludy Terem: Kisfaludy Terem: Szakonyi Károly: Adáshiba komédia /R: Forgács Péter/ Bellon: Csütörtöki hölgyek színmő /R: Tordy Géza/ Kszel: Robin Hood junior ifjúsági komédia /R: Kszel Attila/ Michel Tremblay: Sógornık színmő /R: Szőcs Gábor/ : Puccini: Turandot opera /R: KGy/ Shakespeare: Lear király tragédia /R: Ács János/ Hunyadi-Németh: A vöröslámpás ház musical /R: Forgács Péter/ Zágon-Eisemann: Hippolyt, a lakáj zenés bohózat /R: Bujtor István/ Molnár Ferenc: A hattyú színmő /R: KGy/ Snow Pitchford: Rongyláb musical /R: Böhm György/ Tennessee Williams: Macska a forró bádogtetın dráma /Illés István/ Kszel: La Fontaine, avagy a csodák éjszakája mese /R: Kszel Attila/ Arthur Miller: Pillantás a hídról dráma /R: Szőcs Gábor/ : Erkel Ferenc: Bánk bán opera /R: Bor József/ Jane Austen - Korcsmáros: Büszkeség és balítélet színmő /R: KGy/ Vajda testvérek: Anconai szerelmesek zenés bohózat /R: Forgács Péter/ Fényes Szabolcs: Maya revőoperett /R: Bor József/ Kander Ebb Fosse: Chicago musical /R: KGy/ Schiller: Ármány és szerelem tragédia /R: Ács János/ Nagy András Zola: Nana színmő /R: KGy/ Ibsen: Nóra színmő /R: Szántó Erika/ Reginald Rose: 12 dühös ember /Nık/ - színmő /R: Szőcs Gábor/

13 13 Utolsó meghirdetett mősortervem ez volt ra: / mellette zárójelben a helyettem mőködı megbízott igazgató idei mősorterve/: Kisfaludy Terem: Erkel: Hunyadi László opera /jövıre tervbe van véve, idén a Parasztbecsület + Bajazzók volt/ Molnár: Üvegcipı vígjáték /bemutatták/ Kálmán Imre: Marica grófnı operett /idén bemutatják/ Szörényi Bródy: István, a király rock opera /helyette A dzsungel könyve címő Dés musical került bemutatásra/ Madách: Az ember tragédiája /Szentivánéji álom lett helyette/ Herczeg Ferenc: Bizánc /a Rákfene címő bohózat pótolta/ Neoton família: Szép nyári nap musical /Made in Hungária lesz/ Egressy Zoltán: Portugál színmő /bemutatták/ Szakonyi Károly: A hatodik napon színmő /Pozsgai Zsolt: Razzia/ Ha valaki végigböngészte a hosszú listát, egyet egészen biztosan leszőrhet a tapasztaltakból: A vezetésem alatt nem titkoltan népszínháznak tekintettem a Gyıri Nemzeti Színházat, olyan intézménynek, ahol minden mőfajból az optimálisan kiválasztható legjobb produkciók kerülnek bemutatásra, az arra megfelelı emberek rendezésében. Szomorú szívvel írtam le Pethes György, Illés István, Paál István és Imre Zoltán nevét, akik az én igazgatási idım alatt hunytak el. És akkor hogyan emlékezzek azokra a drága barátaimra, akik neve nem szerepelt ebben a felsorolásban, de szintén ebben az idıszakban hagytak itt bennünket! Csala Benedek, Csengery Mária, Sipka László, Horváth Ibolya, Fáy László, Kiss Bazsa, Simon Kázmér, Kocsis Mari, Ragó Iván, Kaszás Attila, Szőcs István, Tóvizy Ilona, Péterfi Kriszti, Chalupa Ervin, Mithay István, Bánóczy Gréti, Virág Béla, és még - sajnos - sokan! A halottak szellemisége ott maradt a falak között. Senki nem kérdıjelezi meg életüket, és a gyıri kulturális életre tett hatásukat. (Elég furcsa, hogy vannak még élı, a gyıri színház történetében jelentıs érdemeket létrehozó alkotók, akik most szinte számőzöttként vannak távol mővészi teljesítményük valamikori színhelyérıl!) Egy többtagozatú színházban sokszor változik az arculat, néha híresebb a próza, máskor a balett, néha az opera. Egy dolog sosem változik: az ilyen típusú színház soha nem lehet mőhelyszínház, ahogy például a kaposvári, vagy idınként a szolnoki, a kecskeméti. Egy ilyen színházban legfeljebb egyes produkciók, néhány törekvés emlékeztethet mőhelymunkára. Ezt tudomásul kell venni. A színpad nagysága is meghatározó szerepő, hiszen nem mindegy, hogy mit mutatunk be az adott teremben. Olyan színmő, amely a soproni Petıfi Színházban telitalálat, az a Gyıri Nemzeti Színház hatalmas színpadán elveszne. Ugyanakkor a gyıri nézık hosszú távon elégedetlenek lennének, ha az ı nagyszínpadukon csak költségkímélı kamaradarabok szerepelnének mősoron.

14 14 Persze, egy ilyen nagy színpad semmiképpen nem költségkímélı! Ha semmi más nincs a színen, csak egy Grabo-alapszınyeg, már az is több millió forintba kerül. Egy oldalfüggöny, egy hátsó operafólia már tízmillió. És a közönség még nem látott semmit! Mit főzzek ehhez? A Gyıri Nemzeti Színház arculatának koncepciója Ha egy vidéki városnak egy színháza van, de több teremmel, akkor megadatott az a lehetıség, hogy sajátmagán belül megteremtse a fıvárosi színházakhoz hasonlóan változatos kínálatot. Nem is tehet másként, hiszen minden prózai mőfajból kell bemutatót tartania, nem lehet egyoldalú vagy egyszínő, mősorán bohózattól tragédiáig mindennek kell szerepelnie. Ám még az alfajok közt is vannak olyan különbségek, melyek megkövetelik az egyéni bánásmódot. Hiszen melyik ırült színigazgató tőzné a Nagyszínház mősorára, teszem azt a Godot-ra várva címő Beckett abszurdot? Vagy érdemes lenne a Kisfaludy Teremben bemutatni a Cyrano de Bergerac-ot? /Egyébként: lehet. Mindent lehet, ha a mővészi eredmény igazolja a kísérletet./ A nagyszínház speciális elıadásokra alkalmas. Shakespeare egyes darabjait ezermódon elı lehet adni, akár egy felvonásba összesőrítve (ahogy Molnár Ferenc mondaná: de az eredeti zenével!), attól még lehetnek hatásosak az idıs mester írásai. Ennek ellenére néha nem árt mőveinek a nagyszínpad. Ugyanígy Madách, Goethe, Vörösmarty, Schiller, stb. drámáinak. Ma nagy divat a stúdiószínház, sıt, egyre inkább ez a mőfaj a nyerı. Ez köszönhetı a közönség rétegezıdésének (vagyis elkopásának), és a színházi kísérletezı kedvnek kedvezı helyszínnek. Nézıi kopásként nem létszámcsökkenést értek, hanem nézıi érzékenységi szint süllyedést. Az ötvenes-hatvanas években még teltházzal mentek olyan darabok is, melyek ma félig se töltenék meg a nézıteret. Igaz, nem volt televíziós-kábeltévés konkurencia, és a mozik által sztárrá vált színészeket lehetett látni a színpadokon! Gyıri tapasztalatom szerint nagy lett az érdeklıdés azok iránt az elıadásaim iránt, melyek csak itt, Gyırben, csak ezen a nagyszínpadon, és csak velünk voltak láthatók. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy sok esetben nevem garancia volt a sikerre. Az is elterjedt, persze, hogy ezek a produkciók azért látványosak, mert drágák. Bizonyos értelemben ez így van. De az is tény, hogy nincs drágább produkció, mint egy takarékos elıadás, ami után a nézık kijelentik, hogy többet nem jönnek színházba. Ha mindent lespórolunk, ami igényes, akkor hosszú távon nem költségkímélık vagyunk, hanem pazarlóak. Egy rossz elıadás elkészítése ugyanannyi energiát emészt fel, mint egy jó. A színházat, mint mőfajt, támogatni kell. Ezért soha nem szabad Magyarországon a teljes bekerülési költséget szembesíteni a jegybevétellel, mert hamis végeredmény születik. Olyan pénzügyi fiaskó, ami alapján azonnal be kellene zárni az intézményt. Csak a polgárok

15 15 dönthetik el, hogy a színházukra igényt tartanak, még a fenntartó kormány és önkormányzat sem dönthetne saját hatáskörben, legfeljebb népszavazás után, hiszen minden adófizetı polgár saját színházjegy vásárlásával újra és újra a színház fenntartása mellett voksol. Ha a fenntartók fenntartanának egy kuratóriumot, melyben az adott város teljes kulturális keresztmetszetének prominens és választott személyiségei döntenének arról, hogy az általuk felügyelt intézmény milyen mősorpolitikát folytasson, nehezebb dolga lenne a színház igazgatójának mővészi szempontból, de könnyebb a létesítmény fenntartását és mőködtetését illetıen. Akkor nem fordulhatna elı az a múltbéli folyamatos probléma, hogy én, mint aktív gyıri színigazgató, évrıl-évre sziszifuszként jeleztem az operaelıadásoknak a költségvetésben nem mutatkozó jelenlétét. Arra a kérésemre, hogy kezeljék ugyanolyan támogatással az operát, mint a balettet, azt a balett elleni támadásnak minısítették, holott csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy egy operaelıadás és háttere soha nem hozható ki annyiból, mint egy próza mő színrevitele. Viszont ha avval akartam zsarolni, hogy ebben az esetben megszüntetem az operajátszást, akkor az úgy minısült, mintha én kultúrbarbár lennék, aki egy harmincéves tradíciót kíván megölni. Az opera A Gyıri Opera harminc éves. Létrejötte igazgatói trükknek köszönhetı, és egy-két hozzáértı alkotó tehetségének. Ebben múlhatatlan érdeme van a színház örökös tagjának, Bor Józsefnek, és a tavaly elhunyt Csala Benedek karnagynak. Bor József számtalanszor mesélte el a kétfıs énekkarral induló gyıri operajátszás kezdeti nehézségeit. A 2000-es évek már olyan csodálatos zenei és látványelemeket jelentettek az opera nézıinek, mint az Aida, az Otelló, a Turandot. A Turandot volt az elsı opera, mely diákbérletben került az ifjú közönség elé, és annak ellenére, hogy eredeti nyelven, olaszul szólalt meg a mő, hatalmas tetszést aratott, ezzel is bebizonyítva, hogy a fiatalság számára nem csak a könnyen emészthetı darabokat szabad bemutatni. Gyırben nem könnyő operát játszani, mert évi egy produkciónál többet sem a repertoár, sem a büdzsé nem bír el. De évente egyet vétek lenne nem bemutatni! Az is nyilvánvaló, hogy Gyır nem Szeged. Itt nincs meg az a fél évszázados múlt, mint Vaszy Viktor városában. Nagyon meg lennék lepve, ha Gyırben akár negyedház összejönne Zsótér Sándor Brittenrendezésére. Ide - akármennyire is büszkék vagyunk kialakuló polgárságunkra - csak címek, azaz klasszikus operák valók. Olyanok, melyek még akkor is jelentenek valamit a bérletes közönségnek, ha még soha nem is hallották a zenéjét! Természetesen, évi egy bemutató mellett húszévenként már elıfordulhatnak ismétlések is. Így fordul elı, hogy a Rigoletto vagy a Bohémélet, esetleg a Bajazzók két évtizedenként újra felbukkan. Azonban azért még a klasszikus repertoárból is vannak reprezentáns mővek, melyek eleddig nem szerepeltek a Gyıri Nemzeti Színház mősorán:

16 16 Puccini: Manon Lescaut Puccini: A nyugat lánya Verdi: Simone Boccanegra Verdi: Ernani Verdi: Attila Erkel: Hunyadi László Bartók: A kékszakállú herceg vára Gounod: Faust Gounod: Rómeó és Júlia Muszorgszkij: Borisz Godunov Borodin: Igor herceg Wagner: Trisztán és Izolda Gershwin: Porgy és Bess és így tovább! Persze, rögtön felmerül a kérdés, hogy kik éneklik a szerepeket és mennyiért! Amennyiben revizor állítja össze a mősort, úgy opera soha nem lesz a repertoáron, de lassan már tíz szereplıt meghaladó prózai mő sem! Egy operához a magánénekeseken kívül énekkarra, zenekarra, és gyakran tánckarra is szükség van. Kell hozzá rendezı, legalább két karmester, karigazgató, korrepetitorok, koreográfus, asszisztensek, díszlet- és jelmeztervezık. A díszletek fıleg a gyıri színpadon! hatalmasak, általában minden felvonáshoz más és más helyszínt ábrázolnak. A jelmezek mennyisége még a raktári készletet is beleszámítva több százra tehetı. (Azon kívül a raktári készletet is alakítani kell, arról nem beszélve, hogy az is pénzbe került egyszer!) Akiket fentebb felsoroltam, az a kreatív team, mindegyikükre szükség van egy zenés mő létrehozásához. Nézzük meg, név nélkül, hogy mindez mennyibe kerül a KJT jelenlegi díjszabása szerint, közalkalmazotti státuszban! A rend kedvéért vegyük úgy, hogy mindegyikük átlagban negyven éves, diplomás mővész, akinek szerzıdése szerint legalább két mővet kell a színházban teljesítenie a fizetésért. Rendezı Ft + járulékok/hó= kb Ft évente, Ft egy mő Díszlettervezı Ft + járulékok/hó= kb Ft évente, Ft egy mő Jelmeztervezı Ft + járulékok/hó= kb Ft évente, Ft egy mő Karmester I Ft + járulékok/hó= kb Ft évente, Ft egy mő Karmester II Ft + járulékok/hó= kb Ft évente, Ft egy mő Koreográfus Ft + járulékok/hó= kb Ft évente, Ft egy mő Karigazgató Ft + járulékok/hó= kb Ft évente, Ft egy mő Korrepetitor I Ft + járulékok/hó= kb Ft évente, Ft egy mő Korrepetitor II Ft + járulékok/hó= kb Ft évente, Ft egy mő Asszisztens I Ft + járulékok/hó= kb Ft évente, Ft egy mő Asszisztens II Ft + járulékok/hó= kb Ft évente, Ft egy mő Összesen: kb Ft évente, Ft egy mő Ekkor még nem számoltuk az énekeseket, a zenekart, az énekkart, a tánckart! És még valamit! Azt, hogy ez a rendezı, ez a karmester, ez a díszlet- és jelmeztervezı, ez a koreográfus, milyen mővész, mennyire ért a mőfajhoz, híres-e? Lehet idısebb is, és akkor még

17 17 többe kerül. Ám ez szinte lényegtelen, mert a felsorolt díjszabás jószerivel hiába hivatalos, nem létezik, hiszen a legtöbb színháznak, így Gyırnek sincs ekkora közalkalmazotti kreatív teamje. A legtöbb mővészt vállalkozóként szerzıdtetjük baráti alapon, gyakran a fenti díjszabás töredékéért! Érdemes lenne összevetni ezt a KJT alapján kimutatott táblázatot a két évvel ezelıtt játszott, és oly sokszor drága példaként felhozott Turandot kreatív teamjének az összes honoráriumával. (Ha az nem lenne a személyiségi jog csorbítása!) Mindenesetre, a teljes összeg nem volt annyi, mint amennyit a KJT szerint ki kéne fizetni. Ráadásul a KJT csak a minimum összegét határozza meg, attól a törvény szerint lefelé nem, csak felfelé lehet eltérni. A magánénekesek honoráriuma külön probléma egy tisztes revizor számára! Hiszen miért tudná ez a szegény számszaki szakember, hogy mennyire nem mindegy, hogy az illetı milyen tenor: hıs vagy spinto. Mi a különbség magas C és magas C között? Vagy ki és mi az a bariton, hogy a szégyenletes basszusról és szopránról már ne is essék szó! Valóban! Mi a jobb egy vidéki színház fenntartójának? Ha gyenge, de olcsó énekesek repesztik (a KJT szerint szintén nem kevés pénzért) a kulisszát, vagy ha felfuttatják az általuk vezetett intézményt, netán világhírő mővészekkel? Talán Milánó, Salzburg, Bayreuth, Portland túl nagyképő példa, de azért gondoljunk bele! Mi lett volna ezekbıl a városokból anyagi és szellemi innováció nélkül? Arról nem beszélve, hogy kultúrájára valamit is adó város nem csak nyilatkozatokat szokott adni, hanem néha mer nagyot is álmodni! A gyıri operatársulat, bármilyen fájdalmas is ezt kimondani, lassan kiöregszik. Nagyszerő énekeseink még kiválóan teljesítik a rájuk bízott feladatokat, és öröm látni-hallani ıket egy-egy nekik való szerepben, de mindenre már nem képesek, ezért vendégeket kell hívni, ami nem könnyő feladat. Egyrészt, mert bizonyos hangfajokból mostanában nagyobb a kereslet, mint a kínálat, másrészt, mert az Állami Operaház fizetési tarifái jelentıs terheket rónak egy vidéki színházra. Itt lép be a baráti és feladatéhségi faktor. Amíg lesz olyan énekes, aki szeretettel gondol vissza gyıri fellépésére, addig nem lesz gond. Hacsak, egy revizor meg nem kérdi, hogy miért énekelte a szerepet másfélszer annyiért, mint pályakezdı kollégája. De régi és új énekesekkel, az évtizedek óta megedzett zenei háttérrel, újszerő és látványos elıadásokkal a Gyıri Operára szükség van! Ráadásul, ez a stramm zenés háttér elengedhetetlen biztosítéka az összes többi zenés mőfajú elıadásnak, az operettektıl a musicalekig mindennek. Hiszen miképp szólalt volna meg a Nyomorultak vagy a Hegedős a háztetın kórusa, ha Gál Anikó nem tartaná úgy kézben az énekkart épp az opera miatt, ahogy teszi? Az operett és a musical Milyen lenne a zenekar munkája, ha mindössze operettet játszana évadonként? Vajon akkor is ilyen kvalitások zenélnének az árokban, ha csak a Hippolyt a lakájt kéne ötvenszer lekísérni? Dolgozna akkor a Gyıri Nemzetiben Medveczky Ádám?

18 18 Mert a Gyıri Nemzeti Színház mősora negyven-ötven (néha hatvan) százalékban zenés darabokból áll. A repertoáron zenés tingli-tanglitól kezdve egyre komolyabb feladatokon át a nagyoperettekig és a világhírő, rengeteg feltételhez kötött musicalekig mindent megtalálhatunk. Tapasztalatom szerint hálás mőfaj a musical, mert lehetıséget nyújt az énekelni tudó színészeknek, míg az operettben inkább színészkedni tudó énekesekre van szükség. Egy klasszikus bécsi operettben a jól kiosztott négyesfogat nélkül nem létezik siker. Az operett megköveteli az operai hangú bonvivánt és primadonnát, a tőzrılpattant és virtuóz táncoskomikust és szubrettet. Egy musicalben egészen más a felállás. Itt a fıhıs lehet idısebb és korpulensebb is akár (lásd: Tevye, a Hegedős a háztetın-ben, vagy Higgins a My fair Ladyben), a primadonna egy utcalányból lett politikus (Evita), netán teherbe esett munkáslány, mint Fantine a Nyomorultakban. A táncoskomikus szerepét is ezerféle módon lehet eljátszani (lásd: a Konferanszié a Kabaré-ban, Mr.Celofán a Chicago-ban, Sancho Panza a La Mancha lovagjában, stb.), a szubrett pedig megjelenhet több alakban is, mint a diáklányok a Grease, vagy a Rongyláb címő musicalekben. A musical egyszerre szórakoztató, nehéz és nem mindig drága. Furcsa dolog, ugye? De érdekes módon néha több pénzbe kerül a revőoperett, ahol minden táncszámhoz más-más kosztümöt kell a karra adni, mint a musical, ahol akár a raktárból is össze lehet válogatni a ruhákat. (Hegedős a háztetın, Grease, Hair, stb.) Nem beszélve arról, hogy majd mindegyik operett mindhárom felvonásában új és hatalmas díszletre van szükség, gyakran pompás palotabelsıkkel, míg a musicalben elıfordulhatnak úgy nevezett jelzések is, vagy a helyszín lehet akár elvont, neutrális. Természetesen a magyar operett nemzeti kincs, és úgy is kell kezelni. Vagyis, a nagy szerzık mőveit éppúgy mősoron kell tartani, mint a klasszikus operákat. Néhány cím: Kálmán Imre: A chicagói nagyhercegnı Lehár: A cárevics Ábrahám Pál: Hawai rózsája Huszka Jenı: Bob herceg Leo Fall: Pompadour Hervé: Nebáncsvirág Planquette: A corneville-i harangok Offenbach: Banditák Oscar Strauss: Varázskeringı Millöcker: A koldusdiák és így tovább. Valamennyi operett igényes zenei feladat is egyben. No, és pompás, népszerősítı szerep az operaénekesek számára! De azért jöhetnek a musicalek is! Nézzük azokat, amelyek hatalmas sikerek lehetnének: Schönberg Boublil: Martin Guerre Andrew Lloyd Webber Tim Rice: József és az álomkabát Charles Strouse: Annie

19 19 Kander Ebb: Zorba, a görög Gershwin: Crazy for you Bernstein: Candide Stephen Sondheim: Sweeney Todd Presgurvic: Rómeó és Júlia Richard Cocciante: A Notre dame-i toronyır Menken Ashman: Rémségek kicsiny boltja Maury Yeston: Nine és így tovább. És a magyaroktól: Szörényi Bródy: István, a király Várkonyi Miklós: Sztárcsinálók Kocsák Miklós: Anna Karenina Tolcsvay Müller: Mária evangéliuma Jávori Kállai Böhm: Menyasszonytánc Döme Fábry: Bécsi gyors és így tovább. Vannak azonban kamaramusicalek is, egy-egy különleges adottságú mővész köré építhetı elıadás, pl.: Pam Gem: Edith Piaf Kaiser: Lola Blau Tom Jones: Ez fantasztikus! Schisgal Marren Sweet: Szerelem, ó! és így tovább. Nincs mit tagadni, egy operett, vagy egy musical több nézıt vonz, mint egy opera, egy balett vagy egy próza. Gyırben egy nagy operett siker, mint például a nyolcvanas években a Marica grófnı, el tud menni majdnem százszor. (Az igaz, hogy nyolc évadon keresztül!) A musicalekbıl is ötven-hatvan elıadás lement teltházakkal, és csak a bonyolult felújítások miatt kényszerültünk levételükre. De a bekerülési költség és az elıadásszám szebb arányokat tud felmutatni egy ötvenes széria, mint egy húszszor színpadra kerülı balett, vagy opera esetén. Ez nem azt jelenti, hogy az operett és a musical többet érne az említett másik kettınél, csak populárisabb mivoltuk folytán nagyobb nézıszámra számíthatnak. És sikerre. Siker. Jó a színigazgatónak, a közremőködıknek, és jó a városnak. Még a nézıknek is. A nézık megkövetelik a maguk szórakoztatását, tehát éppúgy kell érteni a vidámsághoz, mint a mélyen többértelmő (és idınként rétegszínházivá váló) komoly mővekhez. Egy vidéki színházban magától értetıdı természetességgel játssza Hyppolit, a lakáj szerepét az a mővész, aki máskor Lear király bırébe bújik. Ennyiben különbözik egy vidéki Nemzeti Színház a Nemzeti Színháztól. (Hála Istennek!) Vagyis a színigazgatónak értenie kell ahhoz, hogy mikor, hol és mit akar látni a nézı, és azt mikor, hol és kivel prezentálja. Roppant egyszerő feladat. Alig kell hozzá némi ember- és

20 20 irodalomismeret, csipetnyi vátesz-tehetség, ízlés és mőveltség, improvizációs képesség. Ha ez mind meg van, akkor jön a neheze. A próza A színház mősorát elıször is el kell adni, mert árucikk. Másodszor el kell fogadtatni a kritikával, mert mővészet. Harmadsorban olyan szerepeket kell tartalmaznia, melyeket a társulat tagjai túlnyomó részben jól tudnak elıadni, és még feladat is számukra. A különbözı mőfajokhoz alkalmas kompániát kell szerzıdtetni, néha szelektálni az azonos fachban lévıket, megtalálni az eltévelygık számára a megfelelı utat, kitalálni a megváltozott életkoruk miatt bizonytalanná váló mővészek számára a megoldást, sztárt csinálni, az érdemtelenül nagyképő, ám tehetséges színész szarvát letörni, a tehetséges, ám szerény mővésznek pedig egyengetni az útját a méltó pozícióig. Aki rossz, azt elküldeni, aki jó, azt szerzıdtetni, tudni igent és nemet mondani. Tessék, egy színigazgatói kiskáté! Milyen darabokat kéne a nagyszínházban bemutatni? Felsorolok párat, de ez nem kötelezı jellegő, csak minta: Vörösmarty: Czillei és a Hunyadiak Herczeg Ferenc. Bizánc Dosztojevszkij: A félkegyelmő Molnár Ferenc: A vörös malom Heinrich von Kleist: Homburg hercege Szomory Dezsı: II. Lajos király Büchner: Danton halála Petıfi: Tigris és hiéna Szabó Magda: Az a szép, fényes nap! Krúdy: Rezeda Kázmér szép élete Madách: Az ember tragédiája Maupassant: A szépfiú Lope de Vega: A kertész kutyája Heltai Jenı: Tündérlaki lányok O Neill: Eljı a jeges Szép Ernı: Patika Shakespeare összes, eddig nem játszott darabja és így tovább. A Kisfaludy Teremben már az intimebb hangvételő darabok is megszólalnak, mint például: Moliére: Tartuffe Szakonyi: Hatodik napon Tennessee Williams: Tetovált rózsa Gyurkovics: Nagyvizit Ibsen: Vadkacsa Korniss: Körmagyar Csehov: Platonov Hernádi: Királyi vadászat és így tovább.

Falussy Lilla: Metadolce, bemutató 0. Márai Sándor: Zendülők bemutató 1500000. Ottlik Géza: Iskola a határon, repertoáron tartás 750 000

Falussy Lilla: Metadolce, bemutató 0. Márai Sándor: Zendülők bemutató 1500000. Ottlik Géza: Iskola a határon, repertoáron tartás 750 000 3-as altéma Magyar szerzők műveinek bemutatása, a Budapet Főváros Astoria i Egyesület RS9 a VI. kerület Erzsébetváros Falussy Lilla: Metadolce, Bárka Józsefvárosi i- és Kulturális Nonprofit Bárka Józsefvárosi

Részletesebben

színház Városmajor 20:00 2300-3500 Június 18. Kölcsönlakás színház Városmajor 20:00 2300-3500

színház Városmajor 20:00 2300-3500 Június 18. Kölcsönlakás színház Városmajor 20:00 2300-3500 Június Név Típus, jelleg Helyszín KezdésJegyár Június 11. Francois Veber: Bérgyilkos a barátom színház Városmajor 20:00 2300-3500 Június 13. Edward Taylor: Legyen a feleségem Ray Cooney-John Chapman: színház

Részletesebben

Budapesti Operettszínház

Budapesti Operettszínház Budapesti Operettszínház BÉRLETI TÁJÉKOZTATÓ 2 0 09/ 2 0 1 0 S Z Í N H Á Z I É VA D 1065 Budapest, Nagymező u. 17. www.berlet.operett.hu Kedves Közönségünk! A bérletvásárlás és bérletajánlás mindig nagyon

Részletesebben

1-es altéma Katona Produkciós pályázat

1-es altéma Katona Produkciós pályázat 1-es altéma Katona Produkciós pályázat pályázó színház támogató önkormányzat bemutatandó mű (szerző cím) megítélt támogatás Astoria Bárka Józsefvárosi i- és Kulturális Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Részletesebben

Hajókázna-e ma Vedres István a Tiszán? dr. Rigó Mihály okl. erdımérnök okl. építımérnök

Hajókázna-e ma Vedres István a Tiszán? dr. Rigó Mihály okl. erdımérnök okl. építımérnök Hajókázna-e ma Vedres István a Tiszán? dr. Rigó Mihály okl. erdımérnök okl. építımérnök A cím magyarázata Vedres István (1765-1830.) kinek az idén ünnepeljük születése 250., halála 185. évfordulóját, aki

Részletesebben

Tankönyvlista a 2015-2016-os tanévre. Magyar 1. évfolyam

Tankönyvlista a 2015-2016-os tanévre. Magyar 1. évfolyam Magyar 1. évfolyam Magyar irodalom Turcsányi M.: Irodalom 978 963 16 2892 0 Műszaki Könyvkiadó 6. Tankönyv Magyar irodalom Turcsányi M.: Irodalom 978 963 16 2941 5 Műszaki Könyvkiadó 6. Munkafüzet Tankönyv

Részletesebben

Osztályozóvizsga témakörök

Osztályozóvizsga témakörök Osztályozóvizsga témakörök 9 12. évfolyam általános tantervű osztályok 9. évfolyam 1. Műnemek, tanult műfajok 2. A homéroszi eposzok 3. Az antik görög színház. Szophoklész: Antigoné 4. Az antik római irodalom

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ NONPROFIT KFT. KÖZHASZNÚSÁGI MELÉKLET SZÖVEGES BESZÁMOLÓ 2015. ÉV

PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ NONPROFIT KFT. KÖZHASZNÚSÁGI MELÉKLET SZÖVEGES BESZÁMOLÓ 2015. ÉV PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ NONPROFIT KFT. KÖZHASZNÚSÁGI MELÉKLET SZÖVEGES BESZÁMOLÓ 205. ÉV A Pécsi Nemzeti Színház művészi szempontból sikeres 205. évet zárt. Hét nagyszínházi, hat kamaraszínházi és egy stúdió

Részletesebben

Vígszínház. Thália Színház. Magyar Színház. Munkalap1. Oldal 1. Szeptember. Október. Október. November

Vígszínház. Thália Színház. Magyar Színház. Munkalap1. Oldal 1. Szeptember. Október. Október. November Várjuk megrendelésüket NÉVVEL és TELEFONSZÁMMAL az alábbi emailcímre : karolykrt@broadway.hu Az email beérkezése után visszahívjuk Önöket! Kezelési költség : 300.-/jegyenként A jegyek kaphatók a Broadway

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

Elıterjesztés az Oktatási és Kulturális Bizottság november 10-i ülésére

Elıterjesztés az Oktatási és Kulturális Bizottság november 10-i ülésére Ügyszám: 07-7/1059/2010. Ügyintézı: dr. Gáspár Jenı Tárgy: Pályázati kiírás a Pannon Filharmonikusok-Pécs magasabb vezetıi munkakörének ellátására Elıterjesztés az Oktatási és Kulturális Bizottság 2010.

Részletesebben

a debreceni Csokonai Színház előadása jegyár: 1300 Ft február óra nagyszínpad - színpadi nézőtér 2 óra 20 perc, szünet nélkül

a debreceni Csokonai Színház előadása jegyár: 1300 Ft február óra nagyszínpad - színpadi nézőtér 2 óra 20 perc, szünet nélkül ELŐADÁSOK ÉS KÍSÉRŐPROGRAMOK Első nap: 2011. február 9., szerda Mesés férfiak szárnyakkal Oleg Zsukovszkij - Szénási Miklós - Lénárd Ödön szövegei rendezte Vidnyánszky Attila a debreceni Csokonai Színház

Részletesebben

Operett szerepek. Koncertrepertoár. musical-szerepek

Operett szerepek. Koncertrepertoár. musical-szerepek Benedekffy Katalin Benedekffy Katalin Romániában született Székelyföldön. Kisgyermek korától rendszeresen fellépett különböző zenei, illetve irodalmi rendezvényeken, amelyeken számos nemzetközi díjat nyert.

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga

Részletesebben

Példány adatok: CD6132 A 34 Fz (HÍRES OPERETTEK) 3

Példány adatok: CD6132 A 34 Fz (HÍRES OPERETTEK) 3 A 34 Albert Mária Eisemann Mihály : Bástyasétány 77 / [a kötetet írta Albert Mária]. 1 CD (47 perc) + Könyv: 170971. (Híres operettek). (Metropol könyvtár, ISSN 2060-2979 ; 17.) 9789630974752 : 1690,-

Részletesebben

Szendrényi Éva Szakmai önéletrajz

Szendrényi Éva Szakmai önéletrajz Szendrényi Éva Szakmai önéletrajz Tel: +36-20-9778127 Mail: szendrenyi.eva@gmail.com H-1142 Budapest, Balázs park 3 H-9026 Győr, Duna u. 3/b Szül.: Bp,1961.07.14. férj: Sándor János, építész gyerekek:

Részletesebben

Szerepei: Levente - Árpád népe (Budapest Sportaréna 2006)

Szerepei: Levente - Árpád népe (Budapest Sportaréna 2006) ÖNÉLETRAJZ Feke Pál Huszonkét évesen eljátszotta Jézust a Jézus Krisztus Szupersztárban, óriási sikerrel a szegedi Dóm téren. Amerikában, Grazban és a Pulai Arénában is fellépett már musical főszerepekkel.

Részletesebben

országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló

országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló Színház VR kiállítás 3D mozi Kiajánló 1 Magyarországon először idén NYÁRON indul útjára és járja be az országot a Közép- Kelet Európában egyedülálló film-színház Szervezetünk az Esztrád Színház, Magyarországon

Részletesebben

Böröcz Zsófi vagyok, a Bogyiszlói Hagyományırzı Egyesület tagja.

Böröcz Zsófi vagyok, a Bogyiszlói Hagyományırzı Egyesület tagja. Böröcz Zsófi vagyok, a Bogyiszlói Hagyományırzı Egyesület tagja. A családunkban több, a falu által is elismert táncos volt. Az elsı az üknagymamám testvére, Szente Béniné Bárdos Zsófi nénasszony, aki szerepel

Részletesebben

Az III. Pécsi Családi Színházi Fesztivál záró beszámolója III. Pécsi Családi Színházi Fesztivál 2015. május 23-31. A Támogatási Szerződésben foglaltak szerint nyilatkozom, hogy a III. Pécsi Családi Fesztivál

Részletesebben

Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására az amerikai filmtörténetben

Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására az amerikai filmtörténetben Azonosító: ART18 2011 10 31 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2011. 10. 05. szerda Bálint-házban, a Szabad Zsidó Tanház előadássorozat keretében elhangzott: Kárpáti Ildikó, Példák a zsidóság ábrázolására

Részletesebben

Szóbeli tételek. Irodalom. 9.évfolyam. I. félév. 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma.

Szóbeli tételek. Irodalom. 9.évfolyam. I. félév. 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma. 9.évfolyam 1. Mi a Biblia? Két fő része? Ismertessen egy-egy történetet részletesen! 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma. 3. Homéroszi eposzok:

Részletesebben

Az óvodai és iskolai étkezés, napközi /tények és vélemények/

Az óvodai és iskolai étkezés, napközi /tények és vélemények/ Az óvodai és iskolai étkezés, napközi /tények és vélemények/ Budapest, 2006. június Bevezetés A Gyermekszegénység Elleni Nemzeti Program Iroda 2006. márciusában megbízást adott a Szonda Ipsos Média,- Vélemény-

Részletesebben

A 7 Oscar-díjat elnyert film színpadi változatát 2014 nyarán mutatta be a Disney Theatrical Production Londonban.

A 7 Oscar-díjat elnyert film színpadi változatát 2014 nyarán mutatta be a Disney Theatrical Production Londonban. romantikus komédia Fordította: Szabó T. Anna Bemutató: 2017. június 9-10. Madách Színház A Madách Színház 2017. június 9-10-én mutatja be a című romantikus komédiát. A művet Tom Stoppard és Marc Norman

Részletesebben

LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN. információtartalma 2006-2010 2011/1

LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN. információtartalma 2006-2010 2011/1 LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN Magyar egyetemi honlapok információtartalma 2006-2010 2011/1 LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN Magyar egyetemi honlapok információtartalma 2006-2010

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága 2014. február 12. napján tartott ülésérıl

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága 2014. február 12. napján tartott ülésérıl 562-4/2014. J E G Y Z İ K Ö N Y V Az ülésen jelen vannak: Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága 2014. február 12. napján tartott ülésérıl

Részletesebben

Lisztomania 2011. Liszt Ferenc a raidingi zseni, aki szupersztárnak született

Lisztomania 2011. Liszt Ferenc a raidingi zseni, aki szupersztárnak született Lisztomania 2011 A burgenlandi jubileumi év programja Budapest, 2010. november 4. Csodagyermek, zongoravirtuóz, a nık kedvence és az európai koncerttermek kiváló mestere: Liszt Ferenc a romantika korának

Részletesebben

Michael Ende A végtelen történet

Michael Ende A végtelen történet 2017/2018. TANÉV KÖTELEZŐ OLVASMÁNYOK 5. osztály Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk május első hete Fabian Lenk Idődetektívek (bármelyik választható) Cressilda Cowell Így neveld a sárkányod Jeff Kinney Egy

Részletesebben

Gulyás Emese. Nem látják át, és nem veszik igénybe a fogyasztóvédelmi intézményrendszert a magyarok 1. 2010. május

Gulyás Emese. Nem látják át, és nem veszik igénybe a fogyasztóvédelmi intézményrendszert a magyarok 1. 2010. május Gulyás Emese Nem látják át, és nem veszik igénybe a fogyasztóvédelmi intézményrendszert a magyarok 1 2010. május A közvélemény-kutatás a Tudatos Vásárlók Egyesülete, az Új Magyarország Fejlesztési Terv

Részletesebben

Sereghajtó a szegedi színház

Sereghajtó a szegedi színház Sereghajtó a szegedi színház Hollósi Zsolt Délmagyarország 2014.12.14. 08:22 A Szegedi Nemzeti Színháznak volt a legalacsonyabb a fizetőnézőszáma a nemzeti kategóriába sorolt vidéki színházak közül az

Részletesebben

Budapesti Operettszínház

Budapesti Operettszínház Budapesti Operettszínház ZENÉS NÉPSZÍNHÁZ A NAGYMEZŐ UTCÁBAN BÉRLETI TÁJÉKOZTATÓ 2 0 1 0 / 2 0 1 1 S Z Í N H Á Z I É VA D 1065 Budapest, Nagymező u. 17. www.operett.hu figyelemfelkeltő színházat hozzon

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK EGYÜTTES ÜLÉSÉRİL 2010. JANUÁR 18. RENDELETEK SZÁMA: 1/2010. (I. 19.), 2/2010. (I. 19.

J E G Y Z İ K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK EGYÜTTES ÜLÉSÉRİL 2010. JANUÁR 18. RENDELETEK SZÁMA: 1/2010. (I. 19.), 2/2010. (I. 19. J E G Y Z İ K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELİ-TESTÜLETEI EGYÜTTES ÜLÉSÉRİL 2010. JANUÁR 18. RENDELETEK SZÁMA: 1/2010. (I. 19.), 2/2010. (I. 19.) HATÁROZATOK SZÁMA: 1,

Részletesebben

Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása

Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása 7. melléklet a 2010. évi. törvényhez Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási

Részletesebben

Magyar Állami Operaház

Magyar Állami Operaház Magyar Állami Operaház A közfeladatot ellátó szerv nyilvános kiadványainak címe, témája, a hozzáférés módja, a kiadvány sége, illetve a költségtérítés mértéke 2013 Aida műsorlap Tannhäuser Hófehérke Bolygó

Részletesebben

Tisztelt Képviselı-testületi Tagok, kedves Falubeliek!

Tisztelt Képviselı-testületi Tagok, kedves Falubeliek! 1 Tisztelt Képviselı-testületi Tagok, kedves Falubeliek! Az önkormányzati törvény szerint a képviselı-testületnek kötelessége, hogy egy évben legalább egy alkalommal közmeghallgatást hívjon össze, ahol

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szám: K.83-23/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Kislıd Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. december 8-án 17 órakor kezdıdı rendes, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Mővelıdési Ház, Kislıd

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata 1Korinthus 14:27-29 Ha valaki nyelveken szól, kettı vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza

Részletesebben

A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása

A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása 7. melléklet a 2011. évi. törvényhez A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási

Részletesebben

Írta: Bessenyeiné dr. Élthes Eszter

Írta: Bessenyeiné dr. Élthes Eszter Földvári László Mikor a színészek beértek a városba, megszólaltak a harangok Hódmezıvásárhely színháztörténete 1816-1957 címő kötetébıl a BESSENYEI FERENCET érintı részletek korrektúrája Írta: Bessenyeiné

Részletesebben

Kálmán Imre Nemzetközi Operett-Musical Karmesterverseny 2012 Siófok Budapest

Kálmán Imre Nemzetközi Operett-Musical Karmesterverseny 2012 Siófok Budapest Kálmán Imre Nemzetközi Operett-Musical Karmesterverseny 2012 Siófok Budapest Budapest főváros, Siófok városa és a Budapesti Operettszínház szervezésében Kiemelt partner: MTVA Médiaszolgáltatás-támogató

Részletesebben

A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04

A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04 Új kiállításban gyönyörködhetnek a Bóbita Bábmúzeum látogatói: az egri Harlekin Bábszínház néhány előadásának míves és nagyméretű bábjai és díszletei köszöntik az ide betérőt. A Harlekin Bábszínház - ahol

Részletesebben

Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása

Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása 7. számú melléklet a 2009. évi. törvényhez Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási

Részletesebben

Kötelező olvasmányok a 7.a osztály számára (2015/2016) Mikszáth: Szent Péter esernyője. Verne: Kétévi vakáció. Rideg Sándor: Indul a bakterház

Kötelező olvasmányok a 7.a osztály számára (2015/2016) Mikszáth: Szent Péter esernyője. Verne: Kétévi vakáció. Rideg Sándor: Indul a bakterház Kötelező olvasmányok a 7.a osztály számára (2015/2016) Mikszáth: Szent Péter esernyője Verne: Kétévi vakáció Rideg Sándor: Indul a bakterház Sue Townsend: A 13 és ¾ éves Adrien Mole titkos naplója Ajánlott:

Részletesebben

Hangoskönyvek gyermekeknek. Író, cím. Előadó. Sárkány mesék. Szikszai Rémusz. Lázár Ervin: Berzsián és Dideki. Csankó Zoltán

Hangoskönyvek gyermekeknek. Író, cím. Előadó. Sárkány mesék. Szikszai Rémusz. Lázár Ervin: Berzsián és Dideki. Csankó Zoltán Hangoskönyvek gyermekeknek Író, cím Előadó 1. Sárkány mesék Szikszai Rémusz 2. Lázár Ervin: Berzsián és Dideki Csankó Zoltán 1 / 18 3.. Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika Hernádi Judit 4. Bagossy László:

Részletesebben

Bibliaolvasás: ApCsel 2,1-12a Alapige: 2Kor 3,17 Énekek: 24, 111, 369, 372, Himnusz, 374

Bibliaolvasás: ApCsel 2,1-12a Alapige: 2Kor 3,17 Énekek: 24, 111, 369, 372, Himnusz, 374 Bibliaolvasás: ApCsel 2,1-12a Alapige: 2Kor 3,17 Énekek: 24, 111, 369, 372, Himnusz, 374 Elhangzott: 20 08. május 11-én, Pünkösd vasárnapján - Konfirmáción Pünkösd után? ézus tanítványainak az életében

Részletesebben

2.) A pedagógiai, módszertani reformokat támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése címő TIOP 1.1.1. pályázat elkészítésére szerzıdéskötés

2.) A pedagógiai, módszertani reformokat támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése címő TIOP 1.1.1. pályázat elkészítésére szerzıdéskötés 1 J e g y z ı k ö n y v: Készült a Sásd Város Önkormányzati Képviselıtestületének 2007. november 22. napján megtartott rendkívüli ülésérıl. Az ülés helye: Jelen vannak: Városháza tanácskozóterme Sásd,

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2008. február 21-én megtartott ülésérıl

J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2008. február 21-én megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS MEZİGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 1/2008. J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2008. február 21-én megtartott ülésérıl Határozatok száma: 1-2.

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Futapest Crossfutás Csömör december 11. Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57

Részletesebben

KLEIN JÓZSEF NEGATÍVJAI

KLEIN JÓZSEF NEGATÍVJAI KLEIN JÓZSEF NEGATÍVJAI Sorszám Megnevezés fotó db 1 A trubadúr 27 2 Csárdáskirálynő 63 3 Pillangókisasszony 90 4 Légy jó mindhalálig 73 5 Zeng az erdő 98 6 Warrenné mestersége 68 7 Hamupipőke 76 8 Vándormadarak

Részletesebben

14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban

14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban 2005 1 Tartalom 1. Bevezetés. 3 2. Iskolatípusok szerinti teljesítmények.... 6 2. 1 Szakiskolák 6 2. 2 Szakközépiskolák. 9 2. 3 Gimnáziumok 11 2. 4 Összehasonlítások... 12

Részletesebben

1/A szakmai együttmű ködésre pontszá m (max. adható 40 pont)

1/A szakmai együttmű ködésre pontszá m (max. adható 40 pont) Döntési lista II. számú módosítása a kiemelt művészeti célok megvalósítására, határon túli professzionális magyar színházak 2016. évi támogatására kiírt pályázat 1.a, 1.b, 1.c, 1.d kategóriáiban Módosítás:

Részletesebben

1/A szakmai együttmű ködésre pontszá m (max. adható 40 pont)

1/A szakmai együttmű ködésre pontszá m (max. adható 40 pont) Döntési lista I. számú módosítása a kiemelt művészeti célok megvalósítására, határon túli professzionális magyar színházak 2016. évi támogatására kiírt pályázat 1.a, 1.b, 1.c, 1.d kategóriáiban Módosítás:

Részletesebben

Járai Zsigmond pénzügyminiszter megakadályozott adóreformja

Járai Zsigmond pénzügyminiszter megakadályozott adóreformja Járai Zsigmond pénzügyminiszter megakadályozott adóreformja Az Echo Televízió egyik, nemrég ismételt adósából két meglepı hírrıl értesültem. Mindkettıt azért találtam különösen meglepınek, mert az eseményeket

Részletesebben

A Kisteleki Kistérség munkaerı-piaci helyzete. (pályakezdı és tartós munkanélküliek helyzetelemzése)

A Kisteleki Kistérség munkaerı-piaci helyzete. (pályakezdı és tartós munkanélküliek helyzetelemzése) A Kisteleki Kistérség munkaerı-piaci helyzete (pályakezdı és tartós munkanélküliek helyzetelemzése) 1 Tartalomjegyzék I. Kisteleki Kistérség elhelyezkedése és népessége... 3 A népesség száma és alakulása...

Részletesebben

Forráshiányos státuszú pályázat. Az Színház színházi nevelési. Ávr. 77. szerint felszabaduló összeg programjának és

Forráshiányos státuszú pályázat. Az Színház színházi nevelési. Ávr. 77. szerint felszabaduló összeg programjának és Döntés a kiemelt művészeti célok megvalósítására, határon túli professzionális magyar színházak 2016. évi támogatására kiírt pályázat 1.a, 1.b, 1.c, 1.d kategóriáiban Összes igény Kategóriák szerinti igény

Részletesebben

KINCSES VERONIKA KÖSZÖNTÉSE. A pályájáról mesél: Opera Café - Nyári kiadás - 01 Kincses Veronika

KINCSES VERONIKA KÖSZÖNTÉSE. A pályájáról mesél: Opera Café - Nyári kiadás - 01 Kincses Veronika KINCSES VERONIKA KÖSZÖNTÉSE A pályájáról mesél: Opera Café - Nyári kiadás - 01 Kincses Veronika https://www.youtube.com/watch?v=pe9at9taf_m Póka Balázs, Polgár László, Kincses Veronika, Luciano Pavarotti

Részletesebben

KÖTELEZŐ és AJÁNLOTT OLVASMÁNYOK LISTÁJA

KÖTELEZŐ és AJÁNLOTT OLVASMÁNYOK LISTÁJA KÖTELEZŐ és AJÁNLOTT OLVASMÁNYOK LISTÁJA a 2015-2016-es tanévben A 7. ÉVFOLYAMON 1 / 12 Kötelező olvasmányok a szöveggyűjteményben szereplő műveken kívül: Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg Mikszáth

Részletesebben

2017 május május 2. kedd 19:00 A padlás Vígszínház május 2. kedd 19:00 Toldi Pesti Színház

2017 május május 2. kedd 19:00 A padlás Vígszínház május 2. kedd 19:00 Toldi Pesti Színház 2017 május 2017. május 2. kedd 19:00 A padlás Vígszínház 2017. május 2. kedd 19:00 Toldi Pesti Színház 2017. május 2. kedd 19:30 Hallgatni akartam Házi Színpad 2017. május 3. szerda 19:00 A testőr Pesti

Részletesebben

2017 május május 2. kedd 19:00 A padlás Vígszínház május 2. kedd 19:00 Toldi Pesti Színház

2017 május május 2. kedd 19:00 A padlás Vígszínház május 2. kedd 19:00 Toldi Pesti Színház 2017 május 2017. május 2. kedd 19:00 A padlás Vígszínház 2017. május 2. kedd 19:00 Toldi Pesti Színház 2017. május 2. kedd 19:30 Hallgatni akartam Házi Színpad 2017. május 3. szerda 19:00 A Pál utcai fiúk

Részletesebben

ZENEISKOLA, ALAPFOKÚ M

ZENEISKOLA, ALAPFOKÚ M PÁLYÁZAT AZ ÁDÁM JENİ ZENEISKOLA, ALAPFOKÚ MŐVÉSZETI ISKOLA INTÉZMÉNYVEZETİI MUNKAKÖRÉRE KÉSZÍTETTE: REGİSNÉ NYIRİ ILDIKÓ SZIGETSZENTMIKLÓS 2013. MÁJUS 24. 1 VEZETİI PROGRAM SZAKMAI HELYZETELEMZÉS Tíz

Részletesebben

VERSENYKÉPESSÉG ÉS EGÉSZSÉGKULTÚRA ÖSSZEFÜGGÉSEI REGIONÁLIS MEGKÖZELÍTÉSBEN

VERSENYKÉPESSÉG ÉS EGÉSZSÉGKULTÚRA ÖSSZEFÜGGÉSEI REGIONÁLIS MEGKÖZELÍTÉSBEN Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei VERSENYKÉPESSÉG ÉS EGÉSZSÉGKULTÚRA ÖSSZEFÜGGÉSEI REGIONÁLIS MEGKÖZELÍTÉSBEN Készítette: Dr. Balatoni Ildikó doktorjelölt Témavezetı: Prof. dr. Baranyi Béla az MTA

Részletesebben

Kollányi Bence: Miért nem használ internetet? A World Internet Project 2006-os felmérésének eredményei

Kollányi Bence: Miért nem használ internetet? A World Internet Project 2006-os felmérésének eredményei Kollányi Bence: Miért nem használ internetet? A World Internet Project 2006-os felmérésének eredményei A World Internet Project magyarországi kutatása országos reprezentatív minta segítségével készül.

Részletesebben

AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS ÁTLÁTHATÓSÁGÁRÓL 2008. június 4. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Emlékeztetı

AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS ÁTLÁTHATÓSÁGÁRÓL 2008. június 4. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Emlékeztetı KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS ÁTLÁTHATÓSÁGÁRÓL 2008. június 4., Emlékeztetı Az emlékeztetı a megbeszélésen elhangzott szakmai vita összefoglalója. A kerekasztal beszélgetés teljes hanganyaga

Részletesebben

2017 május május 1. hétfő 19:00 Mikve Pesti Színház május 1. hétfő 19:00 A Pál utcai fiúk Vígszínház

2017 május május 1. hétfő 19:00 Mikve Pesti Színház május 1. hétfő 19:00 A Pál utcai fiúk Vígszínház 2017 május 2017. május 1. hétfő 19:00 Mikve Pesti Színház 2017. május 1. hétfő 19:00 A Pál utcai fiúk Vígszínház 2017. május 2. kedd 19:00 Toldi Pesti Színház 2017. május 2. kedd 19:00 A padlás Vígszínház

Részletesebben

Romológiai ismeretek kisebbségi mentálhigiéné 1 címő tantárgy bevezetésének tapasztalatai a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Fıiskolai Karán

Romológiai ismeretek kisebbségi mentálhigiéné 1 címő tantárgy bevezetésének tapasztalatai a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Fıiskolai Karán Romológiai ismeretek kisebbségi mentálhigiéné 1 címő tantárgy bevezetésének tapasztalatai a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Fıiskolai Karán a 2004/2005-ös tanévben *Dr. Mészáros Judit,**Szabóné Kármán

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2008. szeptember 24-én megtartott munkaterv szerinti ülésérıl

Jegyzıkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2008. szeptember 24-én megtartott munkaterv szerinti ülésérıl Jegyzıkönyv Készült 2008. szeptember 24-én megtartott munkaterv szerinti ülésérıl Jelen vannak:novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Szilágyi Gábor Ifj. Paulusz József Cseh János Marton

Részletesebben

PESTY- NAGY KATI 2009 NYARÁT CHICAGO KERTVÁROSI NEGYEDÉBEN, EVANSTONBAN TÖLTÖTTE, BRIDGET MCDONOUGH

PESTY- NAGY KATI 2009 NYARÁT CHICAGO KERTVÁROSI NEGYEDÉBEN, EVANSTONBAN TÖLTÖTTE, BRIDGET MCDONOUGH PESTY- NAGY KATI SZAKMAI ÉLETRAJZ Gyermekkorától meghatározta az életét a zene és a színház, 12 éven át tanult hegedülni, gyermek és ifjúsági szereplőként 3 filmben játszott jelentős szerepet, majd a gimnázium

Részletesebben

NYíREGY MÓRICZ

NYíREGY MÓRICZ www.moriczszinhaz.hu NYíREGY MÓRICZ Kedves színházlátogató! Köszönjük eddigi kitüntető figyelmét, s bízunk abban, hogya következő évadban ismét nézőink között üdvözölhetjük. A bérletezést 2004. július

Részletesebben

NEVELİTESTÜLETI VÉLEMÉNY

NEVELİTESTÜLETI VÉLEMÉNY NEVELİTESTÜLETI VÉLEMÉNY GERİCS IBOLYA PÁLYÁZATÁRÓL (Corvin Mátyás Gimnázium és Szakközépiskola intézményvezetıi munkakör betöltésére kiírt pályázati anyagához kapcsolódóan) 1. Általánosságban Gerıcs Ibolya

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV 2009. MÁRCIUS 15-ÉN MEGTARTOTT ÜNNEPI ÜLÉSÉRİL

JEGYZİKÖNYV 2009. MÁRCIUS 15-ÉN MEGTARTOTT ÜNNEPI ÜLÉSÉRİL Esztergom Város Polgármesteri Hivatala 2501 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. 6771-2/2009. JEGYZİKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2009. MÁRCIUS 15-ÉN MEGTARTOTT ÜNNEPI ÜLÉSÉRİL

Részletesebben

Akikért a törvény szól

Akikért a törvény szól SZISZIK ERIKA KLÉR ANDREA Akikért a törvény szól Családsegítõ és gyermekjóléti szolgálatunk keretein belül olyan kutatást végeztünk Zuglóban, amelyben igyekeztünk képet kapni a kerületben veszélyeztetettként

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁR - MEK. http://mektukor.oszk.hu/

MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁR - MEK. http://mektukor.oszk.hu/ MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁR - MEK http://mektukor.oszk.hu/ Az alábbi lista borítólapjuk letöltésének gyakorisága szerint rendezve mutatja a dokumentumokat (a dátum a MEK-be kerülés időpontja). Mindig

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzat. ülésérıl 2010. december 14. Város Önkormányzata Képviselı-testületének

Lajosmizse Város Önkormányzat. ülésérıl 2010. december 14. Város Önkormányzata Képviselı-testületének Lajosmizse Város Önkormányzat Mezıgazdasági és Gazdaságfejlesztési Bizottsága I/3/42/2010. Lajosmizse Város Önkormányzat Mezıgazdasági és Gazdaságfejlesztési Bizottsága ülésérıl 2010. december 14. Az ülésen

Részletesebben

Megint válság van: ismét inadekvát válaszok és hatalmas károk

Megint válság van: ismét inadekvát válaszok és hatalmas károk Megint válság van: ismét inadekvát válaszok és hatalmas károk nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba állította Hérakleitosz. Magyarországon mintha ez a bölcsesség is megdılne, úgy tőnik, folyamatosan

Részletesebben

Az állami tulajdon sorsa. (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke)

Az állami tulajdon sorsa. (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke) Duna Charta és az Élılánc Magyarországért konferenciája: Vagyonleltár Budapest, 2008. szeptember 27. Az állami tulajdon sorsa (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke) Tisztelt Hallgatóim! Megköszönve

Részletesebben

T. Cím! Megkaptam az ajánlatunk elbírálásáról elkészült összegzést.

T. Cím! Megkaptam az ajánlatunk elbírálásáról elkészült összegzést. 52/11-3-VII. Bojtos Andrea részére APEX-MM Kft. e-mail: bojtos@apex-mm.hu T. Cím! Megkaptam az ajánlatunk elbírálásáról elkészült összegzést. A mély, tartalmas és szerteágazó Ajánlatkérés legfıbb kiírási

Részletesebben

A KRITIKA, ÉS AKIKNEK NEM KELL

A KRITIKA, ÉS AKIKNEK NEM KELL A KRITIKA, ÉS AKIKNEK NEM KELL Vita a kritikáról a Revizoron, 4. 2012.09.26. Ha tizenöt éves koromban megkérdezte valaki s naná, hogy meg is kérdezték, mi akarsz lenni, kisfiam, ha nagy leszel, habozás

Részletesebben

Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2011. március 28.

Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2011. március 28. Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2011. március 28. Az ülésen hozott rendelet, és határozatok száma és tárgya: Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének

Részletesebben

Az ELTE angol francia szakán végzett, ugyanakkor Svédországban is tanult. Miért ott?

Az ELTE angol francia szakán végzett, ugyanakkor Svédországban is tanult. Miért ott? operaportal.hu, 2013. 10. 13. "OLYAN NINCS, HOGY VALAMI KÖNNYŰ..." Interjú Havas Ágnessel, az Armel Operafesztivál igazgatójával. Havas Ágnessel, az Armel Operafesztivál alapítójával és igazgatójával,

Részletesebben

BÉRLETI TÁJÉKOZTATÓ BÉRLETÚJÍTÁS: 2014. ÁPRILIS 14-17. BÉRLETVÁLTÁS: 2014. ÁPRILIS 22. - JÚNIUS 30.

BÉRLETI TÁJÉKOZTATÓ BÉRLETÚJÍTÁS: 2014. ÁPRILIS 14-17. BÉRLETVÁLTÁS: 2014. ÁPRILIS 22. - JÚNIUS 30. BÉRLETI TÁJÉKOZTATÓ BÉRLETÚJÍTÁS: 0. ÁPRILIS -. BÉRLETVÁLTÁS: 0. ÁPRILIS. - JÚNIUS 0. előadásos sorozat PREMIER bemutató-bérlet, 0.. P. Mascagni: Parasztbecsület R. Leoncavallo: Bajazzók 0. 0. W. A. Mozart:

Részletesebben

No. Cím Író Kiadva Kiadó

No. Cím Író Kiadva Kiadó No. Cím Író Kiadva Kiadó 1 Nagy indiánkönyv J.f.cooper 1965 Móra könyvk. 2 Fiúk évkönyve 1970 1969 Móra könyvk. 3 Mózes Madách imre 1966 Magvető 4 Kis gyermekek nagy mesekönyve 1955 Ifjusági kk 5 Egeszség

Részletesebben

Búcsú Szakácsi Sándortól

Búcsú Szakácsi Sándortól 1. oldal, összesen: 6 oldal Írja be az e-mail címét! Feliratkozás név: jelszó: Bejelentkezés Búcsú Szakácsi Sándortól Szakácsi Sándor színművész búcsúztatását csütörtökön 15-órakor tartják Budapesten,

Részletesebben

IRA világkongresszus Budapesten 2006. augusztus 7-10. Gyermekkönyvtár, gyermekolvasó ma

IRA világkongresszus Budapesten 2006. augusztus 7-10. Gyermekkönyvtár, gyermekolvasó ma IRA világkongresszus Budapesten 2006. augusztus 7-10. Gyermekkönyvtár, gyermekolvasó ma Engedjék meg, hogy elıször egy pár mondatot mondjak magamról. Pályaelhagyó pedagógusból váltam könyvtárossá. Nem

Részletesebben

A 3. országos kompetenciamérés (2004) eredményeinek értékelése, alkalmazása iskolánkban

A 3. országos kompetenciamérés (2004) eredményeinek értékelése, alkalmazása iskolánkban FAZEKAS MIHÁLY FİVÁROSI GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM A 3. országos kompetenciamérés (2004) eredményeinek értékelése, alkalmazása iskolánkban 1. Elızetes megjegyzések A száz oldalas Vári Péter

Részletesebben

A Nógrádi Napraforgó Hagyományırzı és Szociális Egyesület tevékenysége a 2014. évben Programok:

A Nógrádi Napraforgó Hagyományırzı és Szociális Egyesület tevékenysége a 2014. évben Programok: A Nógrádi Napraforgó Hagyományırzı és Szociális Egyesület tevékenysége a 2014. évben Programok: Az Egyesület minden évben részletes programtervet állít össze, amelyet a tagság megvitat és elfogad. Újra

Részletesebben

Egy kollégista lány gondolata

Egy kollégista lány gondolata Egy kollégista lány gondolata bíztatni a gyengét s még bátrabb tettre bírni az erıset, de nem mások ellen, bajszítóként, hanem mindig testvérként, másokért. Kiss József: Kós Károlyhoz A vidéki általános

Részletesebben

RÉGI IDÔK TANÚJA. Borbás Mária

RÉGI IDÔK TANÚJA. Borbás Mária 755 Borbás Mária RÉGI IDÔK TANÚJA Hatalmas feladatra vállalkozott könyvkiadásunk SHAKESPEARE ÖSSZES DRÁMÁI-nak új megjelentetésével. A felszabadulás, de különösen a fordulat éve óta Shakespeare életmûve

Részletesebben

2014. évi 4. szám. MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA június 21.

2014. évi 4. szám. MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA június 21. 2014. évi 4. szám MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA 2014. június 21. Múzeumok éjszakája a Bartók Zeneházban 2014. június 21-én este tartották a Rákosmentén is a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozatot. Rájöttünk, hogy

Részletesebben

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1 Barka Ferenc Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-048-001-2, Cím: Ady E. Ált. Isk. Ady E. u. 20., OEVK: 07 Arany János utca teljes közterület 27 Csontos József utca 000001 000061 páratlan házszámok

Részletesebben

Miért van szükség közigazgatási minimumra?

Miért van szükség közigazgatási minimumra? Dr. Dudás Ferenc közigazgatási elemzõ, az MKKSZ szakmapolitikai vezetõje, a KözigPress fõszerkesztõje Miért van szükség közigazgatási minimumra? Iránymutató és példaadó Mesterek után mindig nehéz szólni.

Részletesebben

7. Pályázhat-e az újra, aki már korábban életjáradéki szerzıdést kötött a Magyar Állammal?

7. Pályázhat-e az újra, aki már korábban életjáradéki szerzıdést kötött a Magyar Állammal? Gyakori Kérdések és Válaszok 1. Hol kapható részletes felvilágosítás a programmal kapcsolatosan? A Magyar Nemzeti Vagyonkezelı Zrt. (MNV Zrt.) felajánlandó termıföld fekvése szerinti megyei területi irodáin,

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca Arany János utca Balassa János utca Balogh Ádám utca Barackos

Részletesebben

XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Szolnok, 2014. november 21-23.

XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Szolnok, 2014. november 21-23. XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Szolnok, 2014. november 21-23. Díjazottak: I. korcsoport I.díj: Jeong Jin Seok Prehoffer Júlia Szombathelyi Bartók Béla Zenei AMI tanára: Pálköviné Békefi Cecília

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2006. december 18-án megtartott ülésérıl

J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2006. december 18-án megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 7/2006. J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság 2006. december 18-án megtartott ülésérıl Határozatok száma: 29-34. T A R T A L O M J E G

Részletesebben

Boldog újesztendıt kedves Tótiak!

Boldog újesztendıt kedves Tótiak! Káptalantóti Önkormányzat lapja /a Megyei Önkormányzat támogatásával/ VI. évfolyam 1. szám Boldog újesztendıt kedves Tótiak! Óév búcsúztatásaként szeretném megragadni az alkalmat és megköszönni minden

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca páros oldal, páratlan oldal 1-87-ig Balassa János utca Balogh

Részletesebben

Korok, Képek, Kamerák címő fotográfiatörténeti állandó kiállítás beszámolója

Korok, Képek, Kamerák címő fotográfiatörténeti állandó kiállítás beszámolója Korok, Képek, Kamerák címő fotográfiatörténeti állandó kiállítás beszámolója 1. A kitőzött pályázati cél megvalósul, a Dömötör Zoltán fotótörténeti anyagát bemutató, Korok, Képek, Kamerák címő kiállítás

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének. nyilvános, rendkívüli ülésérıl. 2011. szeptember 21.

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének. nyilvános, rendkívüli ülésérıl. 2011. szeptember 21. Ügyszám: 56-104/2011. JEGYZİKÖNYV Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános, rendkívüli ülésérıl 2011. szeptember 21. Nyirád 2011 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád Község

Részletesebben