A Jurisics Miklós Gimnázium Diákönkormányzatának lapja. 1. szám

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Jurisics Miklós Gimnázium Diákönkormányzatának lapja. 1. szám 2014. 04."

Átírás

1 A Jurisics Miklós Gimnázium Diákönkormányzatának lapja 1. szám

2 Kedves Olvasó! Köszönjük, hogy figyelmeddel megtisztelsz minket, és utánanéztél a Visszhang első számának. Bizonyára kíváncsi vagy, hogy jött létre lapunk, elsősorban miről szeretnénk írni és kiknek szólnak rovataink, cikkeink. Nem is váratunk tovább! Az újság szerkesztőségét a Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium tanulói alkotják, segítőtanárunk pedig Trifusz Péter. Cikkeinket és rovatainkat igyekszünk a Ti igényeitekhez igazítani, s elsősorban olyan témákról írni, amelyek benneteket érintenek. Továbbá szeretnénk azoknak a fiataloknak lehetőséget adni, akik saját cikkeiket, verseiket szívesen publikálnák. Az újság szándékunk szerint egy szabad hangvételű lap lenne, melyben a komolyabb témák mellett megjelenik a humor és különböző művészeti ágak egyaránt. Egy DÖK-ös megbeszélésen vetődött fel a gondolat, hogy lehetne megújítani a diákéletet. Ekkor jött szóba a Gubanc - ez a gimnázium előző lapja volt, mely városi és iskolai szinten is remekül működött. Ekkor fogalmazódott meg bennünk először az ötlet: Milyen remek lenne ezen a vonalon elindulva, ám mégis máshogyan, valami maradandót alkotni, egy jó csapattal öregbíteni iskolánk hírnevét, s felpezsdíteni a gimnázium közösségi életét Reméljük, számíthatunk érdeklődésedre és támogatásodra! Jó szórakozást! A szerkesztőség tagjai Felelős szerkesztő: Rovatvezetők: Tördelés, szerkesztés: Fotók: Korrektor: Támogatóink: Az újságot kiadja: HEGYI BOGLÁRKA Kővári Edit Humor & Art rovat Lasancz Eszter Szépirodalmi rovat Zsédenyi Loretta Kreatív sarok Mércz Patrik Interjúk és ripor- -tok Hegyi Boglárka Aktuális rovat Busa Máté Vadász Péter, Dalos Flóra Balogh Rebeka Iker Autósiskola Jurisich-vár Művelődési Közópont és Várszínház Kikötő Ifjúsági Klub Jurisich Miklós Gimnázium diákönkormányzata 2

3 Projekt-találkozó Afrodité szigetén Október utolsó hetén hat diák és három tanár vett részt egy ciprusi projekttalálkozón, amely a Comenius program keretében valósult meg a Mátrai házaspár szervezésének köszönhetően. A résztvevők Kőszegről, Csehországból, Ausztriából és Spanyolországból érkeztek a szigetre, ahol a helyiek vendégszeretete fogadta őket. Akárcsak az első két találkozó, ez is rendkívül jól sikerült. A szállásunk egy Pafoshoz közeli, festői szépségű faluban, Kathikasban volt, ahonnan bérelt autóval utaztunk minden nap Pafosba. Már ez önmagában nagy élménynek számított, mivel Cipruson - volt brit gyarmatként - a bal oldali vezetési elv érvényesül. A projekt témája a társadalmi elszigeteltség volt, melyet az előzőekhez hasonlóan itt is Power Point-os előadások keretében dolgoztunk fel. Ismerkedtünk az öt résztvevő ország helyzetével és problémáival e témakörben. Egy városnéző program keretében a helyi látványosságokat is megcsodálhattuk, majd a fővárosba, Nicosiába kirándultunk. Itt a börtönmúzeumot, a történelmi múzeumot és a várost kettészelő határt tekinthettük meg. Utóbbi elég furcsa volt számunkra. A sétálóutcán az ember könnyen betérhet a két ország közötti senki földjére, de vissza már csak útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal jöhet. Szerencsére az időjárás is nekünk kedvezett a héten. Többször fürödtünk a tengerben, ami néhányunk életében az első alkalom volt. Estéink az aznap készült képek nézegetésével és rengeteg nevetéssel teltek. Nagy Marietta tanárnő szavaival élve: Ha a nevetés tényleg fiatalít, mi újszülöttként megyünk haza. A találkozó után kis csapatunk később indult csak haza, így lehetőségünk volt részt venni egy hajókiránduláson. Sajnos a hazaút napja gyorsan eljött Végül fáradtan, mégis élményekkel gazdagon hagytuk ott Ciprus szigetét. Mindannyian reméljük, hogy egyszer még visszatérhetünk erre a csodás helyre. (Ezt a tengerparton talált lyukas kövek begyűjtésével be is biztosítottuk! ) Marton Levente 3

4 Így aranyoztuk be az ünnepet Iskolánkban már a rendszerváltás előtt is működött állandó diákszínpad, melynek tagjai a különböző iskolai rendezvények és ünnepek fényét emelik előadásaikkal. Az idei tanévben december 17-én került megrendezésre a hagyományos karácsonyi hangverseny. Az elmúlt évekkel ellentétben idén 4 nem kifejezetten hangverseny volt, hanem Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című művét adtuk elő zenei betétekkel. Ez az előadás mind megvalósításban mind pedig felkészülésben sem nevezhető könnyűnek. Maga a mű is, amely sajnos általános iskola alsó tagozatában kötelező olvasmány, óriási mondanivalót tár a néző elé. A korábbi emlékeimre hagyatkozva szóltam le én is még az ötleteléskor a darabot, ám a könyv újraolvasását követően semmi kétségem sem volt afelől, hogy tökéletesen illik a karácsony mondanivalójához. Október 23. után szépen lassan kezdtünk neki a próbáknak, szereposztásokkal, újraosztásokkal, ötletekkel, díszlettervekkel és persze a szokásos mondattal: Hova sietünk? Van még másfél hónapunk!! A próbák során fokozatosan kezdtük megérteni a Kis herceg különös kis életét, nekünk is úgy kellett vele kapcsolatot teremtenünk, mint a repülősnek. Próbáról próbára mindenki megértette a mű lényegét és így voltunk képesek továbbítani azt az üzenetet, amit a karácsony és a Kis herceg üzen mindenkinek. Eddig ritkán használt fénytechnikával, egyszerű jelmezekkel és egy gyorsan készített díszlettel találkozhattak azok, akik kíváncsiak voltak az előadásra. Edit néninek köszönhetően pedig minden második jelenet között egy-egy zenei mű csendült fel diáktársaink előadásában. Mi magunk is úgy éreztük, hogy rendkívülit alkottunk a színpadon, de mindezt nem tudtuk addig, amíg a lámpák ki nem gyúltak és az ötórai előadás után meg nem láttuk a könnyes szemeket. Meglepődtünk, és a sikerre való tekintettel A kis herceg tovább él. Februárban további előadásokat szeretnénk tartani általános iskolások részére, hogy ők is részesei legyenek ennek a történetnek és megértsék azt, hogy felelősek

5 azért, amit megszelídítenek. Most térjünk át a jövőre, a jövőbeli tervekre! Carlo Goldoni az olaszok nagy komédiása már többször is járt városunkban. A várszínházi előadások között az elmúlt években mindig szerepelt egy Goldoni. A hazug című komédiája egy 3 felvonásos előadás, amit még az idei tanévben szeretnénk színpadra vinni. Ehhez viszont segítségre van szükségünk. Várunk minden olyan lelkes diákot, aki szeret szerepelni, verset mondani, színészkedni, és jövőbeli tervei között akár még egy színészi karrier is szerepel. Gyere el közénk! További információért keress meg a folyosón engem (Cserkuti Ádám), írj Facebookon, vagy csak látogass el egy próbánkra, amit minden szerdán negyed 4-kor tartunk a díszteremben.. Cserkuti Ádám Út az Oscarig avagy így készült a Metál és spicc cipő Bizonyára sokatok hallott a rajzszakkör, a fotókör és a média fakultáció közös munkájából született rövid meséről, a Metál és Spicc cipőről Felmerült bennetek a kérdés hogyan is készült? Miért mozognak a bábuk és miként beszélnek? Hogyan is kelt életre pár ügyes kéz egy doboz gyurmát? 5 Lássuk hogyan is készült a JMG karácsonyi meséje! A munkálatok 2012-ben kezdődtek mikor mi, a rajzszakkör tagjai fejünkbe vettük, hogy a filmkészítésben is kipróbálhatnánk magunkat. Rajzainkat már mindenki láthatta a nyár közeledtével megrendezett kiállításokon, de nekünk ez nem volt elég! Már nem emlékszem, ki hozta fel az ötletet egy animációs film elkészítéséről, de rögtön ráharaptunk. Lelkesen vágtunk bele a feladatba, melynek első komoly állomása a történet kitalálása volt. Mackócsaládtól indulva a karácsonyi katasztrófákon keresztül eljutottunk egy fiatal balerina és egy öreg rocker történetéhez. Nem sokkal ezután a forgatókönyv is elkészült, volt egy babaházunk, két doboz gyurmánk és pár karaktertervünk. A néhány vonalból kellett figurákat felépítenünk, ami több nehézséget is okozott. Az apró részletekhez biztos kezekre és teljes koncentrációra volt szükségünk. Végül mindenki elégedett volt a szereplőink külsejével, így neki is állhattunk a forgatásnak. Minden egyes mozdulatot egyesével kellett lefotóznunk, hogy a végére egy folyamat állhasson össze. Azt hiszem, ez volt az a pillanat ahol lelkesedésünk megcsappant, és nem titkolom, örültünk, hogy elérkezett a karácsony és félrerakhatjuk az egészet idő hiányában. Időközben befejeződött a tanév, ketten elballagtak, de az új tanév kezdetével új arcok is felbukkantak, frissen, fiatalosan, mit sem tudva a folyamatban lévő munkáról. Mi is gyakran próbáltuk elfelejteni a filmecs-

6 6 két, és a további feladatokat, így ha Trifusz tanár úr bármikor felhozta a témát, csak halkan hümmögtünk.az utolsó pillanatban segítség érkezett a fotókör és médiafakultáció tagjaitól és vállalták, hogy a munka egy részét magukra veszik. Ez mindenkiben új reményt ébresztett. Így újra előkerültek az elfeledett kellékek, a hosszú álmot alvó figurákat ismét mozgatni kezdtük, a fényképezőgépek pedig hihetetlen sebességgel kattogtak. Minden szabadidőnket erre szántunk. Az utolsó hétre már csak az utómunkálatok maradtak. Ez a fotók egyesével való megszerkesztését és videóvá valló összeállítását jelenti. Ez idő alatt mi, akik ehhez a részhez egyáltalán nem értettünk, sem lógattuk a lábunkat, mert mindig előkerült pár apróság, ami még kiegészítésre várt. A feladataink lassan a végéhez értek, elkészítettük a filmet, mindent (majdnem) tökéletesre csiszoltunk és már csak a bemutatás várt ránk. A film teljes sikert aratott az iskolában, és otthon is büszkén mutogattuk a művünket, melyet ti is bármikor megnézhettek a Youtube-on Metál és spicc cipő név alatt. Végül szeretném megköszönni a fotókör, a rajzszakkör és a média fakultáció már elballagott és jelenlegi tagjainak a munkáját! Illetve köszönjük Trifusz Péter tanár úrnak, aki ösztönzött minket, és mikor úgy gondoltuk, jól állunk mindig eszünkbe jutatta, hogy a neheze még hátra van! Köszönjük! Kővári Edit Ajánlók Suzanne Collins: Az éhezők viadala Trilógia Suzanne Collins trilógiájának első része hatalmas siker volt szerte a világon. A kötetet 2008-ban adták ki, s azóta a folytatás is megjelent. A mű nagyon jó kritikákat kapott, s több díjat is nyert ifjúsági regény kategóriában. A könyvben megjelenik a szerelem, barátság, önfeláldozás és persze a bátorság is. Ebből az izgalmakban és fordulatokban bővelkedő regényből film is készült, mely hirtelen a rajongók kedvencévé vált. Ajánlom ezt a könyvet fiúknak és lányok-

7 nak egyaránt. Kívánok hozzá jó szórakozást! Néhány érdekesség a folytatásból: Az éhezők viadala 2. Catching Fire- Futótűz: A Kapitólium dühös. A Kapitólium bosszúra éhes. A Kapitólium vért akar látni. És az igazi harc csak most kezdődik. Az éhezők viadala 3. Mockingjay - A Kiválasztott: A nevem Katniss Everdeen. Hogyan lehetek még életben? Már régen halottnak kellene lennem. Fillinger Ágnes GRAVITY Alfonso Cuarón mindig is híres volt kísérletező kedvéről és egyedi stílusáról. A legújabb amerikai sikerfilm, melyet Alfonso Cuarón rendezett, október 3-tól Magyarországon is megtekinthető! A sci-fi-ben dr. Ryan Stone (Sandra Bullock) és Matt Kowalski (George Clooney) elszakadnak társaiktól, miközben egy számukra rutin feladatot kell teljesíteniük: meg kell javítaniuk egy űrteleszkópot, ám a dolgok rosszul sülnek el. A filmet a lenyűgöző történet mellett még izgalmasabbá teszik a 3D-s hatások, ami miatt érdemes 90 percet a vászon előtt tölteni! A hatás garantáltan nem marad el! Balogh Sára Többet mutat meg a világűrből, mint amennyit egy űrhajó ablakából vagy a Holdon állva látnánk. 7

8 Trisztán és a sárkánytetoválás Avagy miért rajzoljunk operaplakátot? 8 Vajon miért alkot az ember? Az önkifejezésből fakadó boldogság készteti rá? A társadalom elismerése hajtja? A kihívás az indok? Vagy a belülről lüktető, folyamatos, leküzdhetetlen, megmagyarázhatatlan nyugtalanság természetéből ered a vágy, hogy teremtsen valami újat? Esetleg a fent említett indokok eszenciája a titok nyitja? Az én okom legutóbb sokkal egyszerűbb volt: Edit néni szemeinek kérlelő sugara. Amíg meg nem állított kedvenc énektanárnőm a folyóson, fel sem merült bennem az a képtelen gondolat, hogy operaplakátot rajzoljak. Mégis kinek jutna eszébe ilyesmi egy olyan generáció tagjai közül, akiknek a komolyzenei műfajok távolabb állnak az érdeklődési körétől, mint a fent említett högytől egy egész hátat betöltő, lángoló sárkánytetoválás? Viszont ha Edit néni nem is készül tű alá feküdni, én bevallom közelebb kerültem az operához. Egy kicsit. Talán jótékony hatással volt rám néhány korábbi érintkezés a komoly műfajokkal. Mint például Howard Shore filmzenéi, vagy a Fekete hatytyúban fel-felbukkanó Csajkovszkij, amibe egyből beleszerettem. Így történhetett, hogy Wagner művétől a német nyelv nem éppen varázsos lejtése sem riasztott vissza helyből. A történet romantikája ezen felül magával ragadó. Mindannyian ismerjük Trisztán és Izolda történetét, ha máshonnan nem hát James Franco megindító alakításán keresztül (aki nem látta még Kevin Reynolds filmjét a témában, annak nyugodt szívvel ajánlom, de főleg ha éppen Rómeó és Júlia hangulatban van és vágyik a mély morális indokokból fakadó tragédiára). A nyilvánvalóan látáskárosult, mégis sokak által nagyra becsült Szerelem Wagner művében is jelentős szerephez jut, de nem lövöm le a poént, olvassatok utána. A pályázatkiírás sokrétű lehetőséget biztosított a téma megjelenítésére (jelmezterv, illusztráció, plakát) mégis viszonylag kevés vállalkozó szellem adott be munkát. Igazán kár, hiszen a látókör szélesítésén kívül megannyi előnnyel kecsegtet egy ilyen jellegű kihívás. Most nem elsősorban a nyereményekre gondolok, bár az sem elhanyagolható részlet. Az emelkedett bevezetésben megnevezett indokok egytől-egyig kiaknázhatóak egy pályázatnál, különösebb kockázat nélkül. Természetes, hogy ha már a kreativitásunkat szeretnénk csillogtatni, azt szívesebben tesszük olyan témában, amit ismerünk és szeretünk. Mégis arra bíztatok mindenkit és bárkit, hogy valami újba is merüljön bele. Csak azért merem ajánlani, mert én sem vállalkoztam volna rá külső ösztönzés nélkül, mégis különös örömet leltem végül benne. Arról nem is beszélve, hogy nyertem egy vaskos és érdekes könyvet is az örömöm mellé. Ha már adott ez a nyilvános fórum, akkor ez úton szeretnék köszönetet mondani isko-

9 lánknak is minden kreatív lelkű diák nevé- támogatja a kreativitást. Ritka szerencsésnek ben. Remek ötletnek tartom az iskolán belüli érzem magam. pályázatok kiírását, és titkon remélem, nem Dalos Flóra ez volt az utolsó idén. Egyrészt, mert jó felület az önkifejezésre, hiszen védett közeget biztosít, másrészt még büszkébb vagyok JMG-s mivoltomra, mióta gimnáziumom ennyire 9

10 Három nap, két éjszaka Avagy mit nyújthat az úgynevezett Szintetizáló Műhely? Maga a Szintetizáló Műhely egy három napos intenzív képzést nyújt a fiataloknak több különböző témában. Ezeket a programokat az SRT LOGO Ifjúsági Szolgálata bonyolítja le, s a képzések általában nyílt körűek. A szállást, étkezést és a programok költségeit a rendezők biztosítják, a jelentkezőknek csupán aktív részvételükkel és figyelmükkel kell hozzájárulniuk a munka menetéhez. Egy ilyen három napos képzésen vettünk részt mi is november között, ahol diákönkormányzatunkat Mércz Patrikkal közösen képviseltük. A három aktuális téma a Minden, ami DÖK, Kortárssegítés, illetve a Drámapedagógia voltak, amelyek közül mi a DÖK-ös csoportba kerültünk. Csütörtök délután érkeztünk meg a Martineum Felnőttképző Akadémiára, mely a következő három napban szálláshelyünkül szolgált. Miután elfoglaltuk szobáinkat, a bemutatkozás következett, majd megalakultak a csoportok. Trénereink az első napot a bizalom kiépítésére, ismerkedésre szánták, így különböző vicces feladatokon keresztül kerültünk egymáshoz közelebb. Szerencsére a csapatunk nagyon aktív volt, így könnyen ment a közös munka, fejtörés, és gyorsan eltelt az idő. 10

11 Végül a napot egy akadályversennyel zártuk, ahol a csapatok a három csoportból vegyesen épültek fel, s kreatívabbnál kreatívabb feladatinkat a belvárosban kellet megoldanunk, ahol gyakran kerültünk vicces helyzetekbe (Patrik barátunk is nagyon ráfaragott arra, hogy ilyen nagy lábakon él Ő volt a szerencsés kiválasztott, aki lemérhette az OTP Bank és a McDonald s közötti távolságot Tyúklépésben! Pénteken teljes erőbedobással folytattuk feladataink teljesítését, s a kemény munka nem maradt jutalom nélkül! Az ifjúsági szolgálat új irodájában két gyönyörű tortával ünnepeltük meg a LOGO 11. születésnapját, s egyben felavattuk az irodát is. Képnézegetés és tortamajszolás közben pedig az Újvilág Utca tagjai zenéltek nekünk. A Martineumba visszatérve levezetésképpen egy kvíz-verseny várt ránk, így a csütörtöki csapatok újra öszszeálltak, hogy megmutathassák, ki a legjobb! A versenyt végül mi nyertük, ám minden csapat keményen dolgozott! A program végeztével pihenő következett, ám mondanom sem kell, akadt, aki egész éjjel alig aludt többet pár óránál Szombaton hivatalosan is a kiszabott programterv végéhez értünk, s búcsúzásképpen minden csapat bemutathatta, mi mindent tanult az elmúlt három napban. A képzés végül nagyon jól telt, hiszen rengeteg új barátot szereztünk, segítséget kaptunk az eddig megválaszolatlan kérdéseinkkel kapcsolatban, s bekerültünk egy olyan közösségbe, amire bármikor támaszkodhatunk, s támogatást nyújt, ha segítségre szorulunk. Remélem sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket, mert úgy gondolom, hogy tényleg érdemes kipróbálni magatokat egy hasonló program keretében! Nem hiszitek? Győződjetek meg róla Magatok! Hegyi Boglárka 11

12 Gimnáziumunk tanulóinakfélévi sporteredményei XXX. História futás ( ) Csapatbajnokság ( ) I. Kategória: 1532 m-es tömegverseny. JMG: 141 fő II. kategória: Utcai futóverseny diákoknak. JMG: 28 fő IV. korcsoport: Fiú: Marton Csaba 9. D. II. helyezés V. korcsoport: Leány: Marosi Júlia 9.A. II. helyezés Sárközi Rebeka 11.D. III. helyezés Fiú: Marton Levente 11.D. II. helyezés Riegler Péter 9.A. III. helyezés VI. korcsoport: Leány: Radanovits Rebeka 13.D. I. helyezés Babócsi Orsolya 13.A. II. helyezés Virág Kinga 12.D. III. helyezés Fiú: Bartalos Dávid 12.C. I. helyezés Fehér Áron 12.D. II. helyezés Turáni János 12.C. III. helyezés III. kategória: 9 km-es utcai futóverseny. JMG: 1 fő Férfi I. korcsoport.: Gombos Dávid 11.D. Abszolút 24. hely./i. kcs. 4. helyezés Súlylökés: III. helyezés Csonka Attila, Rába Bálint, Horváth Richárd, Riczinger Csaba, Palotai Áron. Gerelyhajítás: I. helyezés Kiss Erik, Bartalos Dávid, Veszprémi Máté, Palotai Áron, Rába Bálint. Távolugrás: II. helyezés Bartalos Dávid, Veszprémi Máté, Brieber Bálint, Tóth Bence, Harmati Alex. Magasugrás: I. helyezés Tóth Fruzsina, Honvéd Bernadett, Horváth Anikó, Váradi Annamária, Pető Bianka. Svédváltó: Leány: III. helyezés Tóth Zsaklin, Pálfi Nikolett, Darabos Kata Boglárka, Sárközi Rebeka. Fiú: III. helyezés Bartalos Dávid, Brieber Bálint, Harmati Alex, Veszprémi Ádám. 4x Leány: IV. helyezés Dávid Bernadett, Radanovits Rebeka, Eredics Kitti, Virág Kinga. Fiú: III. helyezés Veszprémi Máté, Fehér Áron, Marton Csaba, Marton Levente. 12 AJTP Tanárfoci

13 ( ) A csapat tagjai: Molnár Tibor, Tóth Botond, Németh Attila, Pócza Zoltán, Imre József, Haág Ádám, Marton Gergő. Első ízben lehetett házigazdája november án a Jurisich Gimnázium az Arany János Tehetséggondozó Program iskolái 12. alkalommal megrendezett tanári focitornájának. A gimnáziummal együtt 8 csapat vett részt a tornán. Legjobb játékos: Marton Gergő. Végeredmény: 5. helyezés Középiskolás kosárlabda ( , ) Bejutott a négycsapatos megyei döntőbe a Jurisich gimnázium VI. korcsoportos fiú kosárlabda csapata. A játékot 2 helyszínen, először November 11-én Sárváron, utána November 27-én Körmenden játszották. A JMG eredményei (Sárvár) Kőszeg, Jurisich-Sárvár, Tinódi 33:42, Kőszeg, Jurisich-Körmend, Kölcsey 4:44. (Körmend) Kőszeg, Jurisich-Sárvár, Tinódi 38:49, Kőszeg, Jurisich-Körmend, Kölcsei 6:66. Edző: Hani Tibor Csató Kupa röplabda A gimnázium fiú röplabdásai négy éve nyerik meg a rendező iskola legendás tanárának emlékére rendezett, nagy hagyományú tornát. Az utolsó négy évben a legjobb játékosnak járó különdíjat is kőszegi gimis érdemelte ki. Rosta Szabolcs és Kiss Máté, Horváth Máté után Harsányi Ároné lett az elismerés. Felkészítőjük: Oroszyné Terplán Gabriella. Scheck Gergő 13

14 Impulzushad A csarnok hatalmas volt és villódzó. Délelőtt, amikor ez az egész belecsöppent az életembe, vagy fordítva, én az övébe, még nem tűnt ilyen mindent elsöprőnek, mindent magába olvasztónak. Most azonban itt van előttem egy karnyújtásnyira minden. Olyan érzés, mintha egyszerre ünnepelném az összes születésnapomat, vagy mintha a Sors a nekem előre megrendelt összes sikeráradatot a nyakamba zúdítaná, egyszerre, az összes égtáj felől. Most azonban minden lelassul, tompán szűrődik át az ámulat burkán, amely körbeleng mindkettőnket. Azt hiszem, Aiden ugyanígy érez. Látom rajta. Csak egy pillanatra nézünk össze, épp annyi minimális időintervallumra, hogy tudjam ott lesz velem, a szívemben, az ereimben, a lelkemben, s hogy biztosítsam, én is ott leszek vele, minden porcikájában. Ez a pillanat nem a miénk volt, hanem mindkettőnké, külön-külön. Mintha nem is akartuk volna, hogy egy legyen. Tudtuk, pár lépcsőfok és megérkezünk. Ott leszünk. Miénk lesz a világ, mi pedig felfedezhetjük magunkban a világot. Egyedül, mégis milliókkal együtt. Csak a sikoltásokat, a tömeget hallom. A szívem némán tombolva zakatol egyre gyorsabban, szinte látom, ahogy megemeli majd visszaereszti, aztán újra megemeli és visszaereszti a mellkasomat. Remegek legbelül, remegek a felszínen. Egész lényemet, testemet átjárja az adrenalin, a bizonyítási vágy, a siker, melynek ízét már ott érzem a számban. Édes eper, aranyszínű körte, leheletnyi csokoládé. Annyi minden kavarog a fejemben, még is úgy érzem, nincs benne semmi. Tudatom önmagán kívül, de folyamatosan rögzíti a pulzálásokat. Szemem alig bírja követni a fényeket és a sötétet, a villogó majd elhalványuló fénysávokat. Úszva pislogok, mint aki még mindig nem hiszi el, hol van. Pedig egyszerű. Hátul. A nagybetűs Hátul vagyok, s várok. Várok a jelre, hogy megkezdjem utamat előre. Közel van, én pedig készen állok. Nem néztem Aidenre, mintegy észrevétlenül, ösztönösen érzékeltük, ahogy egyikőnk megindul. Automatikusan lépett vele a másik. Próbáltam a légzésemre figyelni, de valahogy elveszett a zaj, s a folyamatosan érkező kék, csillogó, vijjogó, élesen léleksimogató impulzustengerben. Lábujjhegyünk pontosan, egyszerre érkezett. Amint megéreztem a könnyű szerkezetes fém lépcső legalsó fokát a csizmám alatt, éreztem, hogy fel kéne éledni, nem csak lebegni az élmények között, amik eddig még csak adták magukat. Most ki is kéne érdemelni tiszteletüket, meg kéne dolgozni értük. Ez a gondolat azonban nem sokáig foglalkoztatott. Úgy döntöttem, ez az egész miattunk van, mi teremtettük, nem szabad azon aggódnom, mennyire érdemlem meg, mennyire nem. Az enyém és Aidené. Kettőnké. Külön-külön. Élveztem a külön adta lehetőséget, hogy úgy élhessek át minden pillanatot, minden ezred másodpercet, ahogyan azt én szeretném. Különös érzés volt, ahogy áramolt bennem az eufória: feltöltött, megsemmisített, felépített, majd még egy körben végigcikázott ereim falán, megdöngetve a belső falakat. 14

15 Itt a kitörés, ordította valami esztelenül tomboló ősi erő odabentről. Hiába a süketségbe torkoló hangzavar, ezt tisztán kihallom. Menj és mutasd meg, mi rejlik Benned, mi van a falak mögött! Minek ide fal? Felesleges... Engedd, hogy téglánként, sziklánként robbanjon szét, s hadd áradjon titka szerte széjjel az éterben. Lepd meg vele az embereket, add nekik, hadd legyen egy röpke pillanatra az övék is, hadd érezzék azt, amit Te is! Oszd meg velük! Bal csizmasarkam a második lépcsőfokot tapossa. Aprón, random rázkódik a térdem. Aidené is. Elgyengülök. De jó lenne megfogni a kezét! De nem, az öröm szabad öröm, hadd legyen az övé. Teljes szívemmel visszafordultam saját katarzisom felé. Milyen gyönyörű, hogy virágzik! Csodálatos az emberi elme, a szív és a lélek egysége. Öszszefognak, hogy én itt és most, feltétel nélkül boldog lehessek. Kezem elkalandozva, szinte véletlenül találja meg a fémhideg korlátot. Muszáj megkapaszkodnom. Szédülök. Harmadik lépcsőfok, fehér fény villan gitárom mahagóni barna lapján, a húrok ezüstösen készülnek. Feszülnek, feszülnek, hangokat varázsolnak, de még nem most. Tartják magukat. Nekem is azt kéne. Fejet fel, nagy mosoly! Ne nézz Aidenre! Ne légy önző! Hadd legyen meg az ő nagy pillanata is. És ha érzem, hogy engem figyel? Tekintetünk eggyé válik. Nem tudom levenni szemem a szeméről. Keze kezem után nyúl. Összekulcsolt ujjakkal lépünk a negyedik lépcsőfokra. Támogat, megosztjuk a Nagy Pillanatot. Így még kiteljesedettebb, még egészebb, még szebb. A lépcsőfokok elfogytak. A következő 15 lépés már maga a lépés az áhított, ismertnek hitt ismeretlenbe. Adrenalin tódul a szívbe, az ujjakba. Boldogság nyargal, s az érzés örök, kitörölhetetlen emlékként vésődik agyunk minden szegmensébe. Úgy érzem, csak a miénk, de tudom, ezrekkel, milliókkal oszthatjuk meg. Mámoros. Az emberhad hullámzik, elcsitul, észrevesz, sikolt, zúg, értünk kiált. Minden felgyorsul. Az ütem indul, az ordító zsivajt felváltja a jól ismert dallam, a gitár, a dob, a zenekar megnyugtatóan ismerős elemei. Aiden vidáman mosolyog. Hangfonalak tömege zúdul valahonnan oldalról, körbeölel, megtáncoltatja a lelkem, majd továbbsimul. Mindenkivel játszik egy kicsit. Minden éles és igazi, azonnali. Énekelek. Egyszerre elveszek, mégis itt vagyok. Élvezem. A csarnok hatalmas és villódzó, immáron minket is beolvasztott. Kiszínesedett, megtelt élményekkel. S ami a legjobb: még koránt sincs vége, hisz az élet csak most kezdődött el igazán. Lasancz Eszter

16 Hangok háborúja Csak egy pillanat csupán, Hogy zaj legyen a csend után. Olyan, mely magától szól, Akár a sikoltás, mikor az őrült tombol. Majd egy pillanatba kerül, Mint mikor a búvár a mélybe merül, Hogy minden ember elhalkuljon, És, mint idővel az alkony színei, A zaj sötétje is megfakuljon. S csak egy pillanat újra, hogy ez is eltűnjön, S a nyugalom szelleme ismét megszűnjön. Elillan, és nem marad más mögötte, Csak a rikácsolva hangoskodó, Öntelt zaj torzszülötte. Hangos, akár a licitálás, Akár a nagyszemű kőszitálás. Megőrjít minden percben, És már értem, mit érezhet A bíró annyi perben. Mert ti, apró zaj-lények vagytok, Senkinek nyugtot nem hagytok. A gondolatot átszövitek, S fondorlattal az áldozatot Az őrületbe lökitek. Olyanok vagytok, mint az oroszlánok, Mint az összezárt boszorkányok. Zsongtok,dongtok, Az ember fülébe suttogtok, S vastag burokba vontok. Csönd! - így kiáltok, S ti, mint szellemek, vibráltok. 16 Az illúzió szertefoszlik, Csend telepszik körém, ahogy Lassan minden zaj eloszlik. Ó, csend! ritka s elfeledett. Csend, melynél a zaj ma jobban keresett. És mégis mily megnyugtató, Az embert ismét Levegőhöz juttató. Gondolj erre, mikor magadban, A homlokodba húzott kalapban, Próbálsz menekülni, Vagy reszketve várni, hogy mikor fog A zaj újra elülni. Hisz csak egy pillanatba kerül, Mint mikor a búvár a mélybe merül, Hogy minden ember elhalkuljon, És, mint idővel az alkony színei, A zaj dühe is megfakuljon. Fillinger Ágnes Egy szörny ébredése Szeles, csillagtalan éjszaka volt. A külváros utcái majdnem kihaltak voltak. Egy kis csoport részeg fiatal hangos robajjal ostromolt egy kukát egy háztömbnyire a sikátor sarkától. Neonfényben villódzott a mosoda cégére az egyik oldalon. A másikon elhagyatott, betört kirakatú üzlet ásított némán. Középen sötétség. A főutca sárga neonfényei alig világítottak be a két hatemeletes ház között húzódó szűk zsákutcába. A homályban azonban mintha megmoz-

17 Szépirodalom 17

18 dult volna valami. Az emberi szem nem is érzékelte volna, de ha éppen arra jár valaki, ebben a pillanatban a feketeség mellett elhaladva ösztöne vasmarokkal szorította volna össze szívét. Apró lábak nesze szelte át a sötétséget, egy zacskó zörrent, de nem hallatszódott semmi emberi. Sem egy kabát súrlódása, de még egy fojtott lélegzet sem. Hirtelen ütemes dobogás kezdődött, egyre hangosodó, míg végül a homályból egy mocskos magas sarkú cipő, egy formás láb, egy foltos ballonkabát bontakozott ki, és a legfurcsább arc, amit ember valaha látott. A meghatározhatatlan korú nő vonásai valaha gyönyörűek lehettek. Olyan arc volt ez, amiről ha mosolyog, csupa naiv derűlátást olvashat le az ember, ami aztán kellemesebbé teszi az ő napját is. Ruhája szabása és anyaga márkás mivoltjáról árulkodott volna, ha nem takarja piszok vastagon, nem szakad el a vállánál. A cipőről pedig, ami az imént még ütemesen kopogott a köveken, senki emberfia meg nem mondta volna, hogy valaha feltűnő türkizkék színével vonzotta be a járókelők tekintetét a kirakatba. Az öltözéke furcsa hatást keltett. Mintha viselője nem lenne tudatában annak, hogy a kabát karja mindjárt leszakad, az egyik gomb félig kibújt a gomblyukból, a gallér félig feltűrődött. A nő arca kifejezéstelen, mintha megfagyott volna. Vonásai kemények, haja az arcába lóg. A merevségen egyedül a szeme üt rést. Az acélkék szempárban őrülettel határos elszántság lobog a neon sárga fényével, pont úgy, mint egy ragadozónak, vadászat előtt. Kifordult a sikátorból. A fiatalok már eltűntek, talán jobb belátásra tértek, és felhagytak rongáló hajlamukkal, de az is lehet, hogy az alkoholködön át megérezték ösztöneik sürgetését, és egy másik kuka után 18 néztek. A tűsarkak kopogása nem gyorsult, és nem is lassult. A borzongató jelenség ütemesen vette útját a város szíve felé, ahol a fények összegyűltek, és narancssárgára festették az eget is maguk felett. A nő elindult az emberi eszmék temetője felé, hogy elfoglalja az őt megillető helyet az elveszett lelkek fényesen tündöklő labirintusában. Dalszövegek Dalos Flóra Miért történik ez velem? Mit vétettem ellened? Ó kedves Istenem az én fájdalmam kell neked?! Megkaptad, megkaptad már ezerszer. Gyere és újból vedd el. Könnycseppek tengere csobog már alattam. Én a küzdelmet már réges-rég feladtam. Van kiért küzdök, de nem mosolyog rám ő sem. Lehet arra vár, hogy magamat lelőjem. Elhagyjam mi szép volt, elhagyjam mi jó volt. Kihevertem már sok kórt. De ez beteges, ez pszichés, ez eszméletlen játék. Belőlem reggelre nem marad csak árnyék. * Bízzál magadban mert úgy léphetsz előre! Ha nincsen hited benned nem találnak nyerőre. Hajts, hogy ha akarod, küzdj, hogyha vágysz rá. Így válhatsz te is mindent vivő ásszá. Ne tekints a múltba, a jelenben élünk. Nem lesz jövőnk, ha a múltunktól félünk. Egy út vezet a sikerhez, azt meg kell találni. Ha hiszel magadban senki nem fog lealázni. Tudod, hogy jó vagy, képes lehetsz mindenre. Csak az a lényeg barátom, hogy rendületlenül higgy benne! Kun Roland

19 Dekoráljunk fahéjjal! A hideg évszak legkedveltebb illata a fahéj, melyet remekül lehet kombinálni egyéb fűszerekkel, s gyümölcsökkel, például narancssal, fenyővel, szegfűszeggel,melyeket nem csak a konyhában használhatunk, hanem dekorációs célra is remekül alkalmazhatók. Íme egy egyszerű ötlet amit, bárki kipróbálhat otthon Elkészítés: A rudakat rendezd a gyertya köré és erősítsd rá szalaggal, majd dekoráld stílusod szerint. Almás pite kicsit másképp! Elkészítés: 1. A tésztához villával morzsoljuk el a hideg vajat a liszttel, amihez a sót hozzáadtuk. Evőkanalanként locsoljuk rá a vizet, annyit, hogy összeálljon. Fóliába csomagolva rakjuk a hűtőbe 1 órára. 2. Amíg a tészta pihen, készítsük elő az almákat. A tetejéről vágjunk le egy 1-1,5 cm darabot, pucoljuk meg és vágjuk fel 1 cm-es kockára. Éles késsel vágjuk ki a magházat, a husát pedig karalábévájóval úgy, hogy 1 cm vastag maradjon az oldala meg az alja. A kivájt húst is vágjuk kockára, az alma üreget pedig ecseteljük be a citromlével. 3. Egy kicsi, sütőpapírral bélelt tepsibe állítgassuk az almákat. Keverjük el a cukrot a liszttel, fahéjjal meg a szerecsendióval, végül a kockára vágott gyümölccsel. Kanalazzuk a tölteléket az almákba. Hozzávalók: gyertya egész fahéj szalag v. kötöző különböző díszítés 4. Nyújtsuk ki a tésztát, szaggassunk ki 6 korongot, vagdossuk be, hogy sütés közben a gőz ki tudjon menni. Helyezzük az almákra, és kenjük meg tojással.forró sütőbe rakva pirosra sütjük. Zsédenyi Loretta Hozzávalók / 6 adag: 6 db alma néhány tk. citromhéj A tésztához: 10 dkg liszt 8 dkg hideg vaj, borsó nagyságúra vágva csipet só 2-3 ek jeges víz A töltelékhez: 3 ek cukor 2 ek liszt 0,5 tk fahéj csipet szerecsendió a tetejére: 1 jól felvert tojás 19

20 Fiatalokkal fiatalokért Kisvárosunk ifjúsági klubja téged is vár! Tóth Mercédesszel, az SRT LOGO Ifjúsági Szolgálatának tagjával beszélgettünk a kőszegi Kikötő Ifjúsági Klub, illetve a LOGO jövőbeli terveiről. Ezzel az interjúval szeretnénk képet adni az ifjúsági szolgálat munkájáról azoknak is, akik esetleg eddig nem tudták mit nyújthat a fiataloknak egy jól működő, aktív közösség, szervezet. Reméljük sikerül felkeltenünk az érdeklődéseteket! :) - Mi is az a LOGO? Miért, és kikért jött létre? - A LOGO Ifjúsági Szolgálat idén november 27-én ünnepelte a 11. születésnapját. A LOGO jelenleg a Savaria Rehab Team Nonprofit Kft. keretében működik és a Megyei Művelődési Központban az Óperint utcában. A LOGO célközönsége elsődlegesen a éves korosztály. Az iroda ingyenes internet használatot, tanácsadásokat (életvezetési, pályaválasztási-továbbtanulási, jogi-diákjogi, drogprevenciós, nemzetközi lehetőségek-eurodesk) és információkat nyújt a fiataloknak. Játékok (csocsó, biliárd, társasjátékok, kártyajátékok, stb.), valamint beszélgető és olvasósarok állnak még rendelkezésre, mindennap 13 órától 18 óráig. A felkereső ifjúsági munkához tartozik a LOGO Mobil Szolgáltatás. Ennek célja, hogy a fiatalokat otthon, a lakhelyükön is elérjük, illetve átadhassuk a szükséges információkat, valamint az egészséges életre, a sportolás fontosságára hívjuk fel figyelmüket a Mobilban tárolt sporteszközök segítségével. - Milyen programokat nyújt a fiataloknak? Ezek általában hol 20 kerülnek megrendezésre? - A LOGO próbál a fiatalok igényeihez igazodni a programokat illetően. Vannak állandó programok, mint például a 24 órás vetélkedő, az ÁTJÁRÓ Tehetségkutató Fesztivál, Mentatanya programsorozat, az Esélyegyenlőségi Nap, a Nyárköszöntő LOGO-zás Nyárbúcsúztató LOGO-zás, a LOGO szülinap, a fiatalok önkéntes programjai (például különböző kisegítőmunkák Rumban a hátrányos helyzetű fiatalok számára vagy változó programok a Markusovszky kórházban). Illetve időnként megrendezésre kerülnek hasonló programok,mint plédául a Kézműves Klub, filmnéző délután, vagy palacsintasütés. - Hogyan kapcsolódik a Kikötő a LOGO -hoz? - A LOGO-ban jelenleg fut egy pályázati projekt, ami kapcsán létrejött egy együttműködési megállapodás a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház és a (akkor még MMIK) LOGO Ifjúsági Szolgálat között, miszerint a LOGO támogatja és elősegíti a kőszegi kistérségben zajló felkereső ifjúsági munkát. - Mik az elérhetőségek? Hogyan

Vár-Lak, azaz a Bácsalmás 3. lakás névadója és más programok

Vár-Lak, azaz a Bácsalmás 3. lakás névadója és más programok Vár-Lak, azaz a Bácsalmás 3. lakás névadója és más programok Január hónap eleje csendesen telt, mindenki igyekezett visszarázódni a hétköznapokba, az iskolások felvették táskáikat, elkezdték az újévet

Részletesebben

Szerintem vannak csodák

Szerintem vannak csodák Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy

Részletesebben

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Iskolánk, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola (Tehetségpont) 2010. júniusában megnyerte az Oktatási Közalapítvány

Részletesebben

ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK. 2013. márciusi kiadás

ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK. 2013. márciusi kiadás ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK 2013. márciusi kiadás MéTa kiadó 2013 Minden jog fenntartva! Fotók: Qaradah Szimonetta Nyomtatás: Nemzeti Védelmi Szolgálat Tartalomjegyzék: Szerintük mit jelent. Szerinted mit

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright Az Igazi Ajándék Máté és a sárkány Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright 2011-2013 www.tablacska.hu 1 Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyen is túl,

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel. Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez

Részletesebben

Ballagási ünnepség

Ballagási ünnepség Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta és szerkesztette: Molnár Máté Fotókat készítette: Lajos Abigél és Róka Zsófia Ballagási ünnepség 2016.04.29. Igen, elballagtak a SZISZKI végzős diákjai is. Könny,

Részletesebben

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!!

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! A VAJDA PÉTER ÉNEK- ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA LAPJA 18. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2012. JÚNIUS Botos Auróra 3.s JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! tartalom JÚNIUS 3 Kiváló Vajdások 4 Pedagógusnapra 5 Németországban Comeniussal

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 ŐRZÖM AZ ÁLMODAT 5 AZ IGAZ SZERETET 5 MA EGY VERSEM KAPCSÁN 6 BIZONY! 7 A HÁRSFAILLATÚ ESTÉKEN 7 A MI VERSÜNK

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK. Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló

SPORTEREDMÉNYEK. Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló SPORTEREDMÉNYEK Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló 1997. Megyei Mezei Futóverseny 3. Kovács András Országos Mezei Futóverseny 52. Kovács András Megyei Atlétika 100 m síkfutás 1. Ács Tamás Országos

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

LIPPAI JÁNOS MEZŐ GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. Lippai Lapok. Élményekben gazdag félév

LIPPAI JÁNOS MEZŐ GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. Lippai Lapok. Élményekben gazdag félév LIPPAI JÁNOS MEZŐ GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA Lippai Lapok III. évfolyam, I. szám Élményekben gazdag félév A tartalomból: A jövő a tét Ilosvay Emlékverseny Karácsony Agrárbál Impresszum: Kiadó: Lippai János

Részletesebben

Varga Timea, Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László

Varga Timea, Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László 10», Varga Timea, 2007 Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László Az együttes tagjai: Erős Attila - szólógitár Pohl Mihály - ének Gidófalvy Attila - billentyűs hangszerek Gyurik

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

A boldogság benned van

A boldogság benned van Halász Emese A boldogság benned van 50 lépés a boldogság felé Előszó Kedves Olvasó! Levelem hozzád, azzal kezdeném, hogy el kell mondanom pár dolgot Neked! Nagyszerű híreim vannak ugyanis. Képzeld, a boldogság

Részletesebben

Én Istenem! Miért hagytál el engem?

Én Istenem! Miért hagytál el engem? Édes Illat Én Istenem! Miért hagytál el engem? Sóhajtotta Jézus, miközben a fakereszten felfüggesztve, vércseppek csöpögtek végig a testén. És akkor, nem lélegzett többet. Nem, te voltál minden reményem!

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

11 Mindig van két lehetőség. Vagy nincs. Kacs RETTEGJETEK ÉRETTSÉGIZŐK A cikk szerzője, Kercsó Katalin búcsúbeszéde a ballagási ünnepségen. A ballagók névsorát megtalálod az utolsó oldalon! Most ezzel

Részletesebben

Versenyeredmények 2014/2015. Berzsenyi Dániel Gimnázium

Versenyeredmények 2014/2015. Berzsenyi Dániel Gimnázium Versenyeredmények 2014/2015. Berzsenyi Dániel Gimnázium SPORT Atlétika ügyességi csapatbajnokság-diákolimpia megyei döntő Aranyérmesek: Leány gerelyhajító csapat Bárczi Kata, Gergő Virág, Horváth Zsanett,

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

A melléknevek képzése

A melléknevek képzése A melléknevek képzése 1 ) Helyezkedjen el kényelmesen, először mesélni fogunk... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a magyar nyelv, benne sok szóval, kifejezéssel és szabállyal, amelyeket persze

Részletesebben

A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában

A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában A 2011/2012-es tanév sportversenyeinek kiemelkedő eredményei Kodály Zoltán Általános Iskolában Verseny szintje Verseny megnevezése (országos, megyei, régiós) ORSZÁGOS II. Sas Kupa legeredményesebb Lány

Részletesebben

Az új AJKP generációnak...

Az új AJKP generációnak... Az új AJKP generációnak...... a csapattól 2007. Vásárhelyi Cseresnyés Kollégium Riport Kiss Pál tanár úrral - Mióta nevelőtanár a Cserkóban? - 5 éve vagyok nevelőtanár a kollégiumban, és egy éve dolgozom

Részletesebben

A székesfehérvári Kodolányi János Középiskola és Kollégium beszámolója a Nemzetközi Könyvajándék Nap alkalmával tartott eseményeiről

A székesfehérvári Kodolányi János Középiskola és Kollégium beszámolója a Nemzetközi Könyvajándék Nap alkalmával tartott eseményeiről A székesfehérvári Kodolányi János Középiskola és Kollégium beszámolója a Nemzetközi Könyvajándék Nap alkalmával tartott eseményeiről Iskolánk nagy lelkesedéssel csatlakozott a kezdeményezéshez, melynek

Részletesebben

2+1. Irodalmi és Filmes Verseny (2018/2019) Kedves Versenyző!

2+1. Irodalmi és Filmes Verseny (2018/2019) Kedves Versenyző! +1 Irodalmi és Filmes Verseny (018/019) A versenyző neve: Iskolája: Felkészítő tanára: Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntünk abból az alkalomból, hogy a kiírásban szereplő könyvek elolvasása és a film

Részletesebben

Versenyeredmények 2010/2011-es tanév

Versenyeredmények 2010/2011-es tanév Versenyeredmények 2010/2011-es tanév Leány röplabda, fiú kézilabda Fiú kézilabda V. kcs. megyei II. hely VI. kcs. megyei II. hely Leány röplabda Diákolimpia Diákolimpia 5. osztály megyei 7. hely városi

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Kincskereső üzemmód: Hol a titok? Mi a trükk? Keressük meg a NAGY kiugrási pontot! 1. HIBA

Kincskereső üzemmód: Hol a titok? Mi a trükk? Keressük meg a NAGY kiugrási pontot! 1. HIBA Sokan arra várnak, hogy egyszercsak eljön majd az ő idejük és beindul az üzlet. Tanulják a marketinget, olvasnak róla mit kell tenni, eljárnak rendezvényekre, minden ötletbe belefognak, de valahogy soha

Részletesebben

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens Egy hónap Hollandiában Nagy Nikolett Fogászati asszisztens A kezdetek Úgy érzem, duplán is szerencsésnek mondhatom magam, hogy sikerült kijutnom Hollandiába.Egyrészt, mert hatalmas élményt jelentett számomra

Részletesebben

Van egy. Géber László

Van egy. Géber László Géber László Van egy Van egy különleges jógagyakorlat, a beszédszünet. Néhány órától egykét napig tarthat, és jelentős idegenergia felhalmozódásával jár. Az utóbbi időben gyakran próbálom alkalmazni, illetve

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten)

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) A 2013/2014. tanévben immár harmadik alkalommal megrendezett Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyen elért első helyezésünkkel csapattársam, Boros János Mátyás,

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK 2014/15. Varga Katalin Gimnázium. Diákolimpia

SPORTEREDMÉNYEK 2014/15. Varga Katalin Gimnázium. Diákolimpia SPORTEREDMÉNYEK 2014/15 Varga Katalin Gimnázium Atlétika Megyei Csapatbajnokság szeptember 25. Atlétika október 8. Megyei mezei futóverseny október 21. gerely lány távolugrás lány 1. Veres Bettina 12.

Részletesebben

- De nem, a film szemmel láthatólag megtette a magáét. - Először nálunk, aztán meg itt. A buta nyugatiak azt hitték, hogy elég, ha egy francia

- De nem, a film szemmel láthatólag megtette a magáét. - Először nálunk, aztán meg itt. A buta nyugatiak azt hitték, hogy elég, ha egy francia dem az árnyékot, az árnyékot, amely a megperzselődéstől véd. Belebújok, bele az árnyékba, újra felfedezem őt a képeimen. Az én nyelvemen szólítom meg. A szemeimből Ő néz rám. A fejemben van. A véremben

Részletesebben

Hírmondó. Világosi. 2006. január XVI. évfolyam, 1. szám

Hírmondó. Világosi. 2006. január XVI. évfolyam, 1. szám CMYK CMYK Hírmondó Világosi 2006. január XVI. évfolyam, 1. szám S Z E M É T M E N T E S 2006 Pár hete lassan egy hónapja, hogy beköszöntött az új esztendõ, a megszokott évszám helyett eggyel többet, 2006-ot

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

A birtokos szerkezet

A birtokos szerkezet A birtokos szerkezet Ha kérdése van, használja nonstop segélyvonalunkat: www.magyarora.com/grammar/birtokos_tablazat.pdf 1 ) Lássunk munkához Kezdjük megint a novellával Húzza alá a példákban az egyes

Részletesebben

Összesen 135 válasz érkezett Összegzés

Összesen 135 válasz érkezett Összegzés Összesen 135 válasz érkezett Összegzés ügyfélfogadási, rendelési ideje? Mennyire tudja azt összeegyeztetni munkaidejével? - Polgármesteri Hivatal Megfelelő, egyáltalán nem okoz gondot 83 61% Néha gondot

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24.

Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24. Caramel: Tûrnöm kell 2015. June 24. Nem lenne tanár, és azt is elmondja, miért nem. - Kipróbálná magát külföldön, de imád magyarul énekelni. - Interjú Molnár Ferenc Caramellel cigányságról, kirekesztésrõl,

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

Majoros Mirella: Legyetek nők, ha tudtok

Majoros Mirella: Legyetek nők, ha tudtok Majoros Mirella: Legyetek nők, ha tudtok Majoros Mirella Legyetek nők, ha tudtok (Részlet) A szerelem misztérium a szex-szenvedély is az arról van szó mi férfiak, férfiak maradjunk, és nők a nők szabadok,

Részletesebben

Heaven is a place on Earth

Heaven is a place on Earth Heaven is a place on Earth Beszámoló szakmai gyakorlatról Minden egyetemista fejében megfordul az Erasmus gondolata. Engem régóta foglalkoztatott, nem tudtam és nem is akartam lemondani róla. Arról nem

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 2. szám - 2014. december Kik az Új Családok? Sokan kérdezik tőlünk mostanában, hogy kik az Új Családok, mi jellemző rájuk, mit tesznek, hogyan élnek? Összegyűjtöttünk néhány

Részletesebben

50m fiú gyorsúszás I. kcs 1. versenyszám. 50m fiú gyorsúszás II. kcs 2. versenyszám. 50m leány gyorsúszás I. kcs 3. versenyszám

50m fiú gyorsúszás I. kcs 1. versenyszám. 50m fiú gyorsúszás II. kcs 2. versenyszám. 50m leány gyorsúszás I. kcs 3. versenyszám 50m fiú gyorsúszás I. kcs 1. versenyszám 1. Nagy Dániel 2004 Szent I. Ált. Isk. 0:41,78 114p 2. Szűcs Dániel 2004 Tarczy Ált. Isk. 0:44,81 93p 3. Tapsonyi Bálint 2005 Mihályháza 0:48,78 72p 4. Tóth Máté

Részletesebben

HATODSZORRA IS SIKERÜLT I. AZ ÉV KOLLÉGIUMA CÍMÉRT LEZAJLÓ VERSENYEK EREDMÉNYEI. 9D/Ny 9T/AJTP 9T/AJTP 9T/AJTP 9T/AJTP. 9D/Ny

HATODSZORRA IS SIKERÜLT I. AZ ÉV KOLLÉGIUMA CÍMÉRT LEZAJLÓ VERSENYEK EREDMÉNYEI. 9D/Ny 9T/AJTP 9T/AJTP 9T/AJTP 9T/AJTP. 9D/Ny HATODSZORRA IS SIKERÜLT Az idei tanévben is harcba indultunk az Év Kollégiuma címért azzal a titkon remélt céllal, hogy talán sikerül rekordot döntenünk. Az elmúlt években zsinórban ötször már sikerült

Részletesebben

Vakáció..3. Miért jó Gáboros ifinek lenni?...4. Régen volt, hogy is volt...5. A hónap sztárjai üzenték Nektek... 6. Gáborosok a nagyvilágból...

Vakáció..3. Miért jó Gáboros ifinek lenni?...4. Régen volt, hogy is volt...5. A hónap sztárjai üzenték Nektek... 6. Gáborosok a nagyvilágból... Gáborél et 2015j úni us VAKÁCI ÓÓÓ! Kel l emesnyar atkí vánunk! Er dél ybenj ár t unk Ál l at ker t isét a Tartalomjegyzék Vakáció..3 Miért jó Gáboros ifinek lenni?...4 Régen volt, hogy is volt....5 A

Részletesebben

Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna

Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna Pancake Day vagy palacsintanap a böjt előtti utolsó nap, nálunk húshagyó keddnek hívják. Ezzel zárjuk le a farsangi időszakot. Az angol nyelvű országokban ezen a napon palacsintát esznek, mert olyan hozzávalókat

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

KIEMELKEDŐ SPORTEREDMÉNYEK

KIEMELKEDŐ SPORTEREDMÉNYEK KIEMELKEDŐ SPORTEREDMÉNYEK MEGYEI SZINTŰ VERSENYEK: Terematlétika 30 m síkfutás Velekei Bence 4.a 2. hely Sály Péter 7.a 2. hely Tömöttlabdadobás Gerencsér Vivien 8.b Pataki Péter 7.b 5. hely 5-körös futás

Részletesebben

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló 1. Mennyi az eredmény 15+17 15+17 15+17=? A) 28 B) 35 C) 36 D)96 2. Melyik szám van a piramis csúcsán? 42 82 38 A) 168 B) 138

Részletesebben

2014. március 24-27. TÉMA HÉT

2014. március 24-27. TÉMA HÉT 2014. március 24-27. TÉMA HÉT Munkára fel! Más keretek közt a Témahéten! T. 11. évfolyamos tanulók! Az alábbiakban olvashatjátok a témaheti kínálatot. Mit is kell tudni az időbeosztásról? Olvassátok el

Részletesebben

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE 13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE Mindegyikünknek kétféle szokásai vannak: jók és rosszak. A jó szokásaink közelebb visznek minket álmaink földjére, és a rosszak távolabb visznek álmaink földjétől. A jó szokások

Részletesebben

The Beatles. Sárga tengeralattjáró

The Beatles. Sárga tengeralattjáró 21306 The Beatles Sárga tengeralattjáró Amikor a látványos Sárga tengeralattjáró 1968- ban megjelent, azonnal olyan mérföldkövet jelentő filmnek ismerték el, amely az animációt addig nem látott magasságokba

Részletesebben

Youth Volleyball Festival

Youth Volleyball Festival 2016 Youth Volleyball Festival 17 23 July 2016 Kaposvár, Hungary Youth Volleyball Festival HUNGARY KAPOSVÁR 2016 17-23 JULY www.youthvolleyballfestival.org 2016 ÜDVÖZLÜNK minden sportbarátot az INTERSPORT

Részletesebben

Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén

Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén Európa legjelentősebb és legrangosabb, az Unió által évente szervezett tehetségkutató és -kiválasztó versenyét, a 25. EU Fiatal Tudósok

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES festményeket pedig kevés kivétellel mindig megsiratom. De csapodár fajta az ószeres, szerelmes lesz néhány tárgyba, de aztán eladja, utána meg kesereg, miért tette. SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY

Részletesebben

ÉLETREVALÓ fiataloknak

ÉLETREVALÓ fiataloknak ÉLETREVALÓ fiataloknak ÉLETREVALÓ fiataloknak Budapest, 2008 A könyv a Microsoft Magyarország felkérésére és finanszírozásával jött létre. Köszönjük Somogyi Edit tanárnô és Szabó Vince munkáját a Jedlik

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA 2015/2016. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Helyszín : Városi Stadion NYÍREGYHÁZA

NYÍREGYHÁZA 2015/2016. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Helyszín : Városi Stadion NYÍREGYHÁZA 2015/2016. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT NYÍREGYHÁZA VÁROSI DÖNTŐ Helyszín : Városi Stadion NYÍREGYHÁZA Időpont : 2015.09.30 13:00 A Versenybizottság elnöke:

Részletesebben

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők

Részletesebben

2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon

2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon 2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon Végre itt a várva várt nyár és a gyerekek nagy örömére eljött az iskolai tanév vége. A 8. osztályos tanulók elballagtak, megkezdődött a nyári szünidő.

Részletesebben

Azt hiszem mindannyian úgy vagyunk, hogy vártuk az évnyitót, persze nem a tanítás miatt, hanem hogy találkozzunk a régi haverokkal.

Azt hiszem mindannyian úgy vagyunk, hogy vártuk az évnyitót, persze nem a tanítás miatt, hanem hogy találkozzunk a régi haverokkal. Azt hiszem mindannyian úgy vagyunk, hogy vártuk az évnyitót, persze nem a tanítás miatt, hanem hogy találkozzunk a régi haverokkal. Mégiscsak jobban lehet beszélgetni az órák alatt, mint MSN-en, vagy facebookon.

Részletesebben

Az én Erasmusom Bilbaoban

Az én Erasmusom Bilbaoban Tóth Márton vagyok harmadéves gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató és a második Erasmus ösztöndíjamat végeztem Bilbaóban, Spanyolországban. Az itt tartózkodásom egy hatalmas élmény volt, mindenkinek

Részletesebben

Cukimami én idős motiváció:

Cukimami én idős motiváció: Cukimami s én idő ió: c motivá Énidó Kezdjük ott, hogy miért is fontos, az Énidő; Magad miatt, mert kell, hogy érezd; az anyasággal nem veszítetted el a nőiességedet, azt, hogy egy önálló és utánozhatatlanul

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

Vissza-és előretekintés

Vissza-és előretekintés Az igazi élmények mindig nyáron születnek, észrevetted? Talán mert nyíltabbak és bátrabbak vagyunk, talán a napsütés okozza, és a sok nyíló virág. Aztán jön az ősz, elkezdődik az iskola és az egész nyüzsgés

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév Magyar nye lv és irod alom VERSENYEREDMÉNYEK 2009/2010. tanév Szabó Szilvia 13.b osztályos tanuló magyar nyelv tárgyból OKTV 19. helyezett. Mihály Klaudia 13.b osztályos tanuló az országos Szép Magyar

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet

Részletesebben

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Ongai Horgász Egyesület V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén V. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 34

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV (EREDMÉNYHIRDETÉS: 2013. december 21., szombat) REGIONÁLIS VERSENYEREMÉNYEINK A Széna Téri Általános Iskola és a Kedvenc rejtvényújság szerkesztősége által 3-8. évfolyamos

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

[Erdélyi Magyar Adatbank]

[Erdélyi Magyar Adatbank] KÉSEI DOLGOK [Vákát oldal] Amikor hosszú évekkel később e munka írója találkozott néhány férfiúval, kik ott bent, ám kint is meséltek neki e régi időkről, amidőn ő még nem járt a szigeten első dolga volt

Részletesebben

,,Tele vagyunk fiatallal,,

,,Tele vagyunk fiatallal,, t a v a s z t ó l õ s z i g,,tele vagyunk fiatallal,, Vakáció, szabadidõ: mindannyiunk iskolája! A nyári, a családi, közösségi idõtöltés, a táborok, minden, ami nem az iskolában, nem a televízióban, nem

Részletesebben

1. Alapadatok. 2. MI van a dobozban?

1. Alapadatok. 2. MI van a dobozban? Ez a kis járgány egyike a legrégebbi készleteimnek, így elég nehéz lesz tesztet írni róla, elvégre már igencsak a szívemhez nőtt. Azért igyekszem majd egy objektívnek nem nevezhető, de átlátható kritikát

Részletesebben

A Százszorszép Lovasközpontban az előző évhez hasonlóan idén sem került megrendezésre a kiirásban szereplő verseny.

A Százszorszép Lovasközpontban az előző évhez hasonlóan idén sem került megrendezésre a kiirásban szereplő verseny. Pintérné Molnár Szilvia vagyok, az északnyugat-magyarországi régiófelelős 2016-óta. Régiónkat hat megye Vas, Veszprém, Zala, Fejér, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyék alkotják. Térségünkben

Részletesebben

Versenyeredmények 2010/2011. Berzsenyi Dániel Gimnázium

Versenyeredmények 2010/2011. Berzsenyi Dániel Gimnázium Versenyeredmények 2010/2011. Berzsenyi Dániel Gimnázium INFORMATIKA 1. Nemes Tihamér O.K. Alkalmazói Versenyen országos döntőbe jutottak: megyei 1. helyezés: Forgó Frigyes 11.E/A (országos 30.hely) felkészítő

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

Első partneri kérdőív

Első partneri kérdőív Első partneri kérdőív 1. Szívesen részt vennél-e az iskolánk által megrendezett eseményeken, programokon? 22,1% igen nem 77,9% 2. Jelöld, hogy elsősorban kinek a véleménye fontos számodra a programválasztásban?

Részletesebben

Kedves olvasó! Íme, a tanév utolsó lapszáma!

Kedves olvasó! Íme, a tanév utolsó lapszáma! A mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola 3. évi 3. kiadása Tordai Mihályné Áció, káció, vakáció! Kedves olvasó! Eljött már a tanév vége, örülnek a gyerekek. Tanulással tele napok most

Részletesebben

Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát!

Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát! Szia Kedves Elsős! Ugye ismersz? Én vagyok BÖLCS BAGOLY! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát! 3 4. Játsszunk

Részletesebben

Elmélkedés a halálról, az orvosaimról, és sorstársaimról

Elmélkedés a halálról, az orvosaimról, és sorstársaimról PAPP ZSOLT Elmélkedés a halálról, az orvosaimról, és sorstársaimról Összefoglalás A nehéz sorsú, hajléktalanszállón lakó, AIDS betegségének állandó fenyegetettségében élő szerző a halálról, félelmeiről,

Részletesebben

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. A tanító néni kedves mosolya bátorított minket, az első "o" betűnél még ő

Részletesebben

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában

Részletesebben

Gróf Széchenyi István Ált. Isk. Sportköre

Gróf Széchenyi István Ált. Isk. Sportköre Készítette: 1 A Diákolimpiai versenyrendszerről A Magyar Diáksport Szövetség 1987-ben alakult társadalmi szervezet, mely a közoktatásban - alap- és középfokú oktatási intézményekben - működő diáksport

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

RÓLUNK SZÓL V.év. 5.szám

RÓLUNK SZÓL V.év. 5.szám VVILONYA RÓLUNK SZÓL 2009 V.év. 5.szám Kiadja: 8194 Vilonya, Hétvezér u.22. http://www.vilonya.eu e-mail: vilonyaert@vilonya.eu Testvértelepülésünk Nyitracsehi EGY KÖZSÉG A TÉRKÉPEN: VILONYA, DE NEKÜNK

Részletesebben