Havi hírek Sajtótájékoztató

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2008. http://www.ektf.hu/ujweb/index.php?page=35&nid=305. Havi hírek Sajtótájékoztató"

Átírás

1 Havi hírek Sajtótájékoztató A főiskola havi sajtótájékoztatójának az Amerikai Kuckó adott otthont. A főiskola szokásos havi sajtótájékoztatója ezúttal rendhagyó helyen, a Központi Könyvtár területén található Amerikai Kuckóban került megrendezésre. A február 12-ei rendezvény főbb témái a második félév kezdete, a őszén beinduló Turizmus-vendéglátás új alapképzési szak, valamint az Amerikai Kuckó bemutatkozása voltak. Csáfor Hajnalka intézményi PR programigazgató bevezetője után Lőrinczné dr. Thiel Katalin oktatásfejlesztési rektorhelyettes beszélt a lezárult vizsgaidőszakról. Többek között számokban kifejezve értékelte az elmúlt időszakot: közel 9000 hallgató, átlagosan 6-8 kollokviumot teljesített a közel 5000 meghirdetett vizsgaalkalomból és az 500 szigorlatból. Ezt követően beszámolt a február 1-jén megrendezett diplomaosztóról, hangsúlyozva, hogy a közel 400 záróvizsgát tett hallgató közül 226-an vehették át a diplomájukat, és ennek fő oka még mindig a nyelvvizsgák hiánya. A félévkezdés egyik feladatként a főiskola idén közel 2 millió forintot osztott ki azon költségtérítéses hallgatók között, akik kérvényt nyújtottak be költségeik szociális alapon történő enyhítésére. A második félév 6000 kurzus meghirdetésével indult, amelyekre közel 8500 hallgató regisztráltatta magát az elektronikus Neptun rendszeren keresztül, illetve idén 20 szociálpedagógus hallgató kezdte meg tanulmányait keresztféléves képzésben. A rektorhelyettes asszony felhívta a figyelmet a Felsőoktatási Tájékoztató pótkiadásában megjelent két új képzésre is, a Turizmus-vendéglátás alapképzési, valamint a Webprogramozó felsőfokú szakképesítést nyújtó szakokra, továbbá elmondta, hogy a 11 akkreditált mesterképzési szakból idén szeptembertől 7 szakra lehet jelentkezni. Megemlítésre került továbbá, hogy intézményünk egészen február 15-ig, a felvételi jelentkezések határidejéig folytatja pályaválasztási roadshow-ját a középiskolákban, melynek célja a főiskola képzéseinek népszerűsítése a pályaválasztás előtt álló diákok körében. A sajtótájékoztató következő pontjaként a szeptembertől induló egyik új alapképzést, a Turizmusvendéglátás szakot mutatta be Dr. Könyves Erika főiskolai tanár, az új képzés szakfelelőse, valamint a létesítendő Turizmus Tanszék tanszékvezetői posztjának várományosa. A MAB (Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság) által 2007 decemberében akkreditált szak 6+1 féléves képzési ciklussal indul, a régió igényeihez igazodva. A leendő hallgatók a 3 féléves közgazdasági alapozást, és a 3 féléves szakmai alapozást követően az utolsó félévben, gyakorlatorientált képzésben vehetnek részt, melyben a szakkal együttműködő partnereknek kiemelt szerep jut majd. Dr. Könyves Erika kiemelte, hogy az új képzés nyelvigényes szak, vagyis a kimenethez két, szakmai anyaggal bővített nyelvvizsga szükséges. Ezt követően a képzéshez kapcsolódó három szakirány került bemutatásra: a wellness-animáció szakirányt Badacsonyiné Bohus Gabriella, az Egyesület Eger Idegenforgalmáért elnöke; a lovasturizmus szakirányt Fülöpné Mátyus Zsuzsanna a Mátyus Udvarház értékesítési és marketing menedzsere; a borturizmus szakirányt, pedig Dr. Pók Tamás a Monarchia Borászat főborásza mutatta be. Mindhárom előadó hangsúlyozta a képzés országosan is egyedülálló szerepét, illetve a gyakorlatorientált és piacképes tudás fontosságát. A harmadik, egyben utolsó téma a sajtótájékoztatón az Amerikai Kuckó bemutatása volt, mely jelen esetben a rendezvény helyszíneként is szolgált. Tircsné dr. Propper Valéria, a főiskola Központi Könyvtárának főigazgatója, a közel másfél hónapja megnyílt szervezet egyre jobban körvonalazódó programjairól és lehetőségeiről beszélt, hangsúlyozva, hogy a város felé is nyitott Kuckó szolgáltatásait bárki, térítésmentesen igénybe veheti. Itt elsősorban az előadások, a rendkívüli

2 nyelvórák lehetőségét emelte ki, melyekhez jó alapul szolgál a Kuckó, Észak-Magyarországon is szinte egyedülálló angol nyelvű DVD, videóanyag- és folyóirat-állománya. Az igazgatónő ezt követően részletesen bemutatta az Amerikai Kuckó weboldalát, amely a főiskola honlapjáról is elérhető és fontos információkkal szolgál a megrendezésre kerülő programokról, valamint a Kuckó teljes dokumentumállományáról február :21 Vida Gábor

3 Havi hírek - Sajtótájékoztató A főiskola szokásos havi sajtótájékoztatója a Líceum Konferenciatermében került megrendezésre. A március 11-ei rendezvény főbb témái az Eszterházy Nap 2008 elnevezésű rendezvény, a Kompetencia-alapú tanítási-tanulási programok elterjesztése a pedagógusképzésben című HEFOP /1 program zárása, a Calderoni-program, a MI/MÁS konferencia és a 2008-as Regionális állásbörze voltak. Dr. Hauser Zoltán rektor, a megnyitó szavak után az eredetileg első napirendi pontként meghirdetett aktuális felvételi kérdésről annyit nyilatkozott, hogy még nem áll rendelkezésre kellő mennyiségű információ, de várhatóan március 17., a felvételik teljes lezárása után, már pontos adatokkal szolgálhatnak. Ezt követően Dr. Estefánné Dr. Varga Magdolna, a Tanárképzési és Tudástechnológiai Kar dékánja az Eszterházy Nap nevet viselő, április 9-én megrendezésre kerülő eseményről beszélt. A 180 éve alapított tanítóképző, és a 60 éves tanárképzés évfordulójára rendezett emlékülésen hazai és nemzetközi előadások hangzanak majd el a tanárképzés jelenéről és jövőjéről, valamint az emlékülést egy kiállítás is kísérni fogja, mely a tanító- és tanárképzés történetét mutatja be. Ezután továbbra is a dékánasszony tolmácsolásában a Kompetencia-alapú tanítási-tanulási programok elterjesztése a pedagógusképzésben című programról, valamint ezt a programot lezáró, március án megrendezésre kerülő konferenciáról tudhattak meg részletek a sajtó képviselői. Dr. Estefánné Dr. Varga Magdolna bemutatta a konzorciumban résztvevő, valamint a támogató partnereket, a projekt fő tevékenységét, a beszélt az eddig elért eredményekről is. Hangsúlyozta, hogy a program fő célja, a Ma-képzésre való felkészülés, a tananyagfejlesztés, a kompetencia alapú oktatásra való felkészülés, és ehhez kapcsolódóan az új típusú tanárképzés előkészítése voltak. A program során tanulásfejlesztő számítógépes program került kidolgozásra, e-portfolió készült, a kompetencia alapú képzések segítésére 9 tananyagcsomagot dolgoztak ki, a gyakorló iskolai órákról 20 órányi DVD felvétel, valamint a pályaorientációt segítő e-learninges tananyag került kifejlesztésre. Czeglédi László az Informatika Tanszék oktatója a Calderoni-programról, és a közeljövőben létrejövő OFI pontról tartott ismertetőt. A Calderoni-program konkrét célja a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) 1. HEFOP keretében, az ötven felsőoktatási intézményben kifejlesztett termékek; minőségbiztosítási rendszerek, digitális tananyagok, e-learning programok disszeminációjának kiegészítése és kiteljesítése, továbbá a Nemzeti Fejlesztési Terv 1. HEFOP szerint az öt pedagógusképző intézmény számára a kompetencia alapú képzés módszereinek, programcsomagjainak hozzáférhetővé tétele, a digitális tananyagok, taneszközök adatbázisának kiépítése, a kurzusok elérésének biztosítása, ezáltal az NFT 1. és az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) programjai közti szinergia elősegítése. A Calderoniprogram az elektronikus tanulási forráskezelő keretrendszer, kompetenciafejlesztő programadatbázis és taneszköz etalontár létrehozásával, a felsőoktatás, kiemelten a pedagógusképzés és a közoktatás területén megvalósuló kompetencia alapú oktatás eredményes elterjesztését segíti. A rendszer és az adatbázis kiépítése a év első félévi feladata. Az Oktatáskutatási és Fejlesztési Intézet a hatékonyabb működés és kapcsolattartás érdekében erősíteni szeretné az országos jelenlétét. Országosan regionális megoszlásban 7 OFI pont létrehozását tervezi, amelynek várhatóan egyike lesz az Eszterházy Károly Főiskola.

4 Jónás Zoltán kulturális programigazgató a közelgő nemzeti ünnep eseményeiről, valamint a Egri Tavaszi Fesztivál keretében megrendezésre kerülő főiskolai koncertekről tartott programajánlót. Március 14-én a Hallgatói Önkormányzat szervezésében kerül sor filmvetítésre és beszélgetésre a Pilvax Kávéházzá alakuló Hallgatói Klubban, míg március 15-én este, a hősök emlékére rendezett gyertyagyújtásra invitálja a HÖK az ünneplőket. Az immár hagyományosnak mondható, nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Egri Tavaszi Fesztivál koncertjei idén a Főiskola Kápolnájába, teljes nevén az Oratorium Artium Pyrkerianumba költöznek. A március 17. és április 2. közötti rendezvénysorozat négy zenei rendezvényt kínál az érdeklődőknek. További információk a weboldalon érhetők el. Az Amerikanisztika Tanszék által szervezett, március ra meghirdetett MI/MÁS című interdiszciplináris konferenciáról is Jónás Zoltán beszélt. A konferencia célja a tolerancia társadalmi, kulturális, etnikai és nemi vonzalmainak vizsgálata. Az eseménynek aktualitást ad, hogy az Európai Unió 2008-at a kulturális párbeszéd, illetve a kultúrák közötti dialógus évének nyilvánította, továbbá a megrendezés időpontja egybe esik a rasszizmus elleni küzdelem napjával. A tolerancia és esélyegyenlőség érdekében munkálkodó szakmák jeles képviselőinek előadása mellett kulturális bemutatókat és kiállításokat is programja tűztek a szervezők. Az Eszterházy Károly Főiskola Karrierirodája április 22-én rendezi idei Regionális Állásbörzéjét. A rendezvényről Farkas Attila az iroda vezetője beszélt. A szervezők célja, hogy a hallgatókhoz közelebb hozzák a munka világát, ezzel segítve felkészülésüket a főiskolai évek utáni elhelyezkedésükben, és egyben lehetőséget biztosítanak a régió vállalatainak, hogy bemutassák önmagukat, és hallgatókat vagy már jól képzett diplomásokat toborozzanak. Az rendezvényről további információk a weboldalon találhatóak március :40 Vida Gábor

5 Havi hírek - sajtótájékoztató április 8. A főiskola április 8-án 10 órai kezdettel tartotta szokásos havi sajtótájékoztatóját a Líceum első emeleti Konferenciatermében. Az április 8-ai havi sajtótájékoztató főbb témái a 2008-as jelentkezés, az Eszterházy Nap, 24 órás versmondás, a Miskolci Egyetem és az EKF közös Irodalmi pályázata, az Egri Főiskolás Napok (efen), valamint a Kari HÖK választások voltak. Dr. Feketéné Csáfor Hajnalka PR referens bevezető beszédét követően Dr. Hauser Zoltán rektor a 2008-as felsőoktatási jelentkezésekről tartott beszámolót. Hangsúlyozta, hogy a főiskolánkra jelentkezések száma az országos csökkenés mértékét nem haladta meg, pozíciónkat megőriztük. A jelentkezésből közel 2200-an jelölték meg első helyen az Eszterházy Károly Főiskolát, amely a tavalyi évhez képest kb. 10% csökkenést jelent. A sajtótájékoztató következő napirendi pontjában Dr. Estefánné Dr. Varga Magdolna, a Tanárképzési és Tudástechnológiai Kar dékánja az Eszterházy Nap elnevezésű, április 9-én megrendezésre kerülő eseményről beszélt. A rendezvény keretében kerül sor többek között, a 180 éve alapított tanítóképző, és a 60 éves tanárképzés évfordulójára rendezett tudományos emlékülésre. Itt hazai és nemzetközi előadások hangzanak majd el a tanárképzés jelenéről és jövőjéről, valamint az ezt követő plenáris ülést egy kiállítás is kísérni fogja, mely a tanító- és tanárképzés történetét mutatja be. Délután rendezik meg a Tudományos Diákköri Házi Konferenciát, melyen idén 70 végzős hallgató tart előadásokat. A kulturális eseményekről Jónás Zoltán számolt be. Április 11-én, 24 óra interaktív líra címmel veszi kezdetét a péntek éjféltől szombat éjfélig tartó költészet napi műsorsorozat. A Művészetek Háza második emeleti klubszobájában óránként más-más költő, irodalmár előadását hallgathatják meg, valamint lehetőség nyílik különböző irodalmi témák megvitatására, felolvasásra is. A kulturális programigazgató elmondta: Ez egy történelmi esemény, mivel Egerben ilyenre még nem volt példa. Április 15-én 20 órától és április 21-én 21 órától az intézményünkben működő Szuszogó Színház legújabb előadásait láthatja az egri közönség A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni? léleksztriptíz, bohócszínház címmel. Az esemény zárásaként Sass Dániel FHÖK elnök ismertette az Egri Főiskolás Napok (efen) programtervét, melyet idén kilencedik alkalommal rendeznek meg április között. (Bővebb információ: Az idei öt napos program-együttesre több mint résztvevő, valamint 21 fellépő várható. Ezt követően Országh Ákos, az EKF Hallgatói Centrumának programigazgatója a Kari HÖK választásokról beszélt. Az EKF Karrierirodája április 22-én rendezi idei Regionális Állásbörzéjét. Farkas Attila a Karrieriroda vezetője elmondta, hogy a cégek számára a jelentkezési határidő lezárult, 17 cég/szervezet döntött a standdal való megjelenés mellett. Ezen vállalatok és a lebonyolító szervezet bemutatkozását, a nap programját és néhány hasznos álláskeresési tudnivalót tartalmaz az a kiadvány, mely kifejezetten erre a napra készült április :27 Kis-Tóthné Tóbik Krisztina

6 Közös sajtótájékoztató Gyöngyösön Az Eszterházy Károly Főiskola (EKF) és a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola (KRF) április 17-én (csütörtökön) 9.30 órakor közös sajtótájékoztató keretében számoltak be az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében beadott, komplex oktatási, kutatási, innovációs, szolgáltatási és infokommunikációs infrastruktúrafejlesztés tárgyú pályázataik eredményéről. A sajtótájékoztató Sós Tamás a Heves Megyei Közgyűlés elnökének felszólalásával kezdődött, aki arról beszélt, hogy a tudásalapú társadalomban a minőség irányába kell elmozdulni és ebben a megye két felsőoktatási intézményének kiemelt szerepe van: Ők így ketten és mi is többen összefogunk a megye, a régió és a térség fejlődéséért. Végezetül gratulált az intézmények képviselőinek az eredményes pályázatokhoz és sok sikert kívánt az elkövetkezendő időszak feladataihoz. Dr. Hauser Zoltán az EKF rektora beszédében idézte Eszterházy Károly szavait: A haza és a közjó szeretetétől indíttatva teremtette meg ennek az egyetemi háznak az alapjait., majd ismertette a Líceum a természettudományért TIOP című prezentációját. A pályázat Eszterházy örökségre építve több helyszínen és formában vállalja a természettudományos oktatás és kutatás infrastrukturális feltételeinek fejlesztését. Célja a Líceum épületének teljes revitalizációja, új kutatási, oktatási terek és szolgáltatások kialakítása annak érdekében, hogy a Líceum a következő évszázadokban is tudásbázisként szolgálja az egri, minőségi felsőoktatást és az idelátogató érdeklődőket. Fejlesztendő területek: INFOTORIUM, a mínusz szint felújítása, a könyvtár bővítése, és a Varázstorony. Az intézmény rektora előadását a következő idézettel zárta: A haza és a közjó szeretetétől indíttatva revitalizáljuk az egyetemi házat, a tudás jobb minőségű elérhetősége érdekében. Ezt követően Ivády Imréné, a Károly Róbert Főiskola rektori tanácsadója mutatta be az intézményük pályázatát, amely komplex szolgáltatásfejlesztésre irányul (elsősorban informatikai fejlesztések és akadálymentesítés). Ennek négy területét ismertette: a Hallgatói Információs Szolgáltató Központ kialakítását, Kutatási Fejlesztési Innovációs Kooperációs Központ kialakítását, oktatólaborok fejlesztését, valamint az idegennyelvi infrastruktúra korszerűsítését. A sajtótájékoztató következő napirendi pontjában Dr Nagy Imre országgyűlési képviselő négy gondolat köré csoportosította mondanivalóját. Elsőként elhangzott, hogy Eger szellemiségének már jó 200 éve meghatározója az egri Főiskola, és ez különösen fontos egy olyan városban, ahol értelmiségiek aránya magas. A pályázat során megvalósuló fejlesztés tudományos, kulturális és turisztikai jelentőségű is egyaránt, majd hozzátette, hogy a Líceum olyan épület, amely egyházi tulajdonú, és meghatározott szimbolikus jelentőséget tölt be a városban, ezért a 21. század jegyében történő megújítása a hagyományoknak és a tradícióknak megfelelően történik. Beszédének zárásaként elmondta, hogy azért is örül a pályázat eredményének, mert a Főiskola sikere Eger város sikere is egyben, ami köszönhető az intézmény kreatív vezetésének, valamint annak, hogy az elképzeléseik megvalósulásához meg tudták találni a megfelelő szövetségeseket.

7 Az esemény ötödik, egyben utolsó felszólalója Dr Magda Sándor, a Károly Róbert Főiskola rektora volt. Kihangsúlyozta, hogy nagyon büszke arra, hogy egy kis megye két felsőoktatási intézménye lehetőséget kapott a minőségi oktatás ügyének továbbvitelére. Örömét fejezte ki, hogy az ország 72 felsőoktatási intézményéből azon első 6-ba került a két főiskola, akiket elsőként támogattak. Végül ígéretet tett a sajtó munkatársainak, hogy a fejlesztésekről az intézmények folyamatosan számot fognak adni április :12 Kis-Tóthné Tóbik Krisztina

8 Havi hírek - sajtótájékoztató Az Eszterházy Károly Főiskola június 10-én (kedden) tartotta szokásos havi sajtótájékoztatóját a főiskola "A" épületének I. emeleti konferenciatermében. A 2007/2008-as tanév utolsó sajtótájékoztatójának főbb témái a következők voltak: vizsgaidőszak, oklevélátadó ünnepség, Kutatók éjszakája, Senior Nyári Egyetem a VIP-en. Dr. Feketéné Csáfor Hajnalka PR referens bevezető beszédét követően Kalóné Szűcs Erzsébet, a Tanulmányi és Információs Központ igazgatója számolt be az aktuális vizsgaidőszakról. Közel nyolcezer hallgató ad számot tudásáról a tavaszi félévben, mintegy 70 szakon nappali, esti és levelező tagozaton vagy távoktatás formájában. Továbbá elmondta, hogy a vizsgázók közül 1900 hallgató fejezi be tanulmányait ebben a félévben. Az idén végez az első évfolyam BSc képzésben programtervező informatikus szakon, 40 hallgató kaphat új tipusú, a Bolognai folyamatnak megfelelő oklevelet. Ebben az évben kapnak először diplomát egyetemi képzésben a hallgatók etika, ember- és társadalomismeret szakon, főiskolai képzésben ének-zene-karvezetés szakon, felsőfokú szakképzésben pedig csecsemő- és kisgyermeknevelő-gondozó, valamint logisztikai műszaki menedzserasszisztens szakképzésben. Azok a hallgatók, akik sikeres záróvizsgát tettek és rendelkeznek a megfelelő nyelvvizsgával, július 4- én vehetik át a magyar és angol nyelven kiállított okleveleiket a Líceum Díszudvarán órakor a nappali tagozatosok, órától a levelező, esti munkarendben és távoktatásban végzettek vehetik át ünnepélyes keretek között diplomájukat. A Tanulmányi Osztály vezetője hangsúlyozta, hogy sok hallgató utolsó pillanatra hagyta a nyelvvizsgát, tehát ennélfogva bizonytalan, hányan is kapják kézhez az oklevelüket. Július 24-én kerül sor a felvételi eljárás végét jelentő vonalhúzásra. Várható a nyáron pótfelvételi is a felvételi tájékoztatóban megjelent szakokra, melyekre július végén nyújthatják be jelentkezéseiket azok, akik nem nyertek felvételt egyetlen intézménybe sem vagy nem is jelentkeztek ebben az évben. Az igazgatóasszony továbbá kiemelte, hogy a főiskola július végéig dönt a jelenleg elsőéves hallgatók további finanszírozási formájáról is: kormányrendelet szerint az a hallgató, aki 2007 szeptemberében kezdte tanulmányait, szeptembertől akkor folytathatja államilag támogatott formában a tanulmányait, ha az első tanévben megszerezte a tantervben előírt kreditmennyiség legalább 50 %- át. A megüresedett támogatott férőhelyekre a költségtérítéses hallgatók pályázhatnak a nyár folyamán. Ezt követően Dr. Szilágyi Ibolya, az Alkalmazott Matematika Tanszék adjunktusa a szeptember 26-án ismét megrendezésre kerülő Kutatók Éjszakája elnevezésű rendezvénysorozatról adott tájékoztatást. Kiemelte: Reméli, hogy a rendezvény legalább olyan népszerű lesz, mint az elmúlt évben, azzal a különbséggel, hogy a rendezvénysorozatnak idén nem a Líceum, hanem a felújított Leányka úti C épület ad majd otthont. Az EKF Természettudományi Kara idén is sikeresen pályázott a Kutatók Éjszakája 2008-as megrendezésére. A pályázat 14 partnerintézménnyel karöltve, a Tempus Közalapítvány koordinálásával készült, s az Európai Bizottság értékelésében a maximális 15 pontból 14-et kapott. A cél idén is a kutatók, a kutatói életpálya népszerűsítése. A rendezvény idei mottója: Rend és rendezetlenség a természetben. Lesznek érdekfeszítő kémiai és biológiai kísérletek, nyitva lesz a Varázstorony és a Planetárium, virtuális utazást tehetnek a látogatók a föld körül, lesz kutatói kerekasztal, "kutatók kocsmája", s még sok-sok érdekesség. A részletes program hamarosan olvasható lesz a Kutatók Éjszakája honlapján. Felhívta a figyelmet arra is, hogy újra indul a

9 Tudományos Szieszta, a tudományokat népszerűsítő előadássorozat, melynek első vendége szeptemberben Mérő László matematikus lesz. A sajtótájékoztató zárásaként Dr. Feketéné Csáfor Hajnalka a Városi Információs Portál (VIP) nyári szolgáltatásai közül a Senior Egyetem indulásáról tartott beszámolót. Hangsúlyozta, hogy ezzel az akcióval a VIP felhasználói körét szeretnék kiterjeszteni az idősekre is. Az Egyetem július 7-től indul, és a nyár folyamán, kedden és csütörtökön óráig kezdő csoportoknak, ig pedig haladó csoportoknak tartanak foglalkozásokat csoportonként 6 alkalommal (3 hét) a VIPben dolgozó hallgatói operátorok. Segítségükkel a tanfolyamok résztvevői elsajátíthatják az Internet kínálta lehetőségeket, megismerkedhetnek többek között az Elektronikus Ügyfélkapu használatával, a közüzemi számlák befizetésével az e-bank szolgáltatásokon keresztül, illetékhivatal, földhivatal, APEH, Önkormányzat on-line szolgáltatásainak elérésével, hivatali ügyek intézéséhez szükséges nyomtatványok, űrlapok on-line kitöltésével, távoli rokonokkal, ismerősökkel való kapcsolattartással Skpye, MSN, és IWIW-en keresztül június :46 Kis-Tóthné Tóbik Krisztina

10 Sajtótájékoztató a fogyasztóvédelem erősítéséről július 9-én három fogyasztóvédelemi szervezet képviselői közös sajtótájékoztatót tartottak. Pintér István, az Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Észak-Magyarországi Regionális igazgatója, Fülöp Gábor, a HKIK főtitkára, valamint Dr. Kiss Attila RET menedzser-igazgató közös sajtótájékoztatón ismertették a fogyasztóvédelem erősítése terén tett erőfeszítéseik eredményeit, az aktuális kihívásokat, illetve a fogyasztóvédelmi ismeretek különböző képzések által történő disszeminációs lehetőségeit. A hírt küldte: Dr. Kiss Attila menedzserigazgató EGERFOOD RET 2008 augusztus :06 Kis-Tóthné Tóbik Krisztina

11 Új szakirányt indít Főiskolánkon az EGERFOOD RET és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Északmagyarországi Regionális Felügyelősége A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Észak-magyarországi Regionális Felügyelősége és az Eszterházy Károly Főiskola EGERFOOD Regionális Tudásközpontja szeptember 10-én közös sajtótájékoztatót tartott. Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Észak-magyarországi Regionális igazgatója, valamint Dr. Kiss Attila, az EGERFOOD RET menedzserigazgatója közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a tavaly elindult - országosan egyedülálló - Élelmiszer ellenőrzés és fogyasztóvédelem kétéves szakirányú akkreditált másoddiplomás továbbképzés új szakiránnyal bővül. Az Élelmezés- és táplálkozástudomány elnevezésű két féléves szakirányt, kereskedelmi-, élelmiszertechnológiai - és minőségbiztosítási alapismereteket nyújtó egy féléves képzés elvégzése után választhatják a hallgatók. A Líceumban tartott sajtótájékoztatón a menedzserigazgató elmondta: az itt végzettek olyan piacképes tudásra tesznek szert, amellyel nemcsak hatósági és fogyasztóvédelmi területen tudnak majd elhelyezkedni, hanem az életmód, wellness, gyógyturisztikai szektorban, továbbá kereskedelmi-, élelmiszeripari cégeknél is. Alkalmasak lesznek többek között az élelmiszerbiztonság területén vezetői munkakörök betöltésére, növényi és állati eredetű élelmiszeripari alapanyagok és termékek biztonságos előállítására, valamint szakértői és szaktanácsadási feladatok ellátására vállalati, kutatóintézeti és szakigazgatási szinten. Kiemelte, hogy erre a szakirányra, nemcsak a természettudományos előképzettséggel rendelkezők kerülhetnek be, hanem bármilyen más végzettségű jelentkezőket is várnak. A képzés fő moduljai az élelmiszerminőséggel kapcsolatos ismeretek: élelmiszerbiztonság, élelmiszerhigiénia, nyomonkövetés, élelmezés-, és táplálkozástudomány, reformélelmiszerek, funkcionális élelmiszerek, wellness alapismeretek, gyógyturizmus, gasztronómia valamint termékbiztonság. A kurzuson fő részvételére van lehetőség. Pintér István regionális igazgató a tudatos fogyasztóvá nevelés fontosságát kiemelve beszámolt többek között arról is, hogy az EGERFOOD RET szeptember végén Moszkvában mutatkozik be funkcionális - kísérletekkel is alátámasztott - egészségmegőrző, gyógyhatású élelmiszereivel szeptember :39 Kis-Tóthné Tóbik Krisztina

12 Tanévkezdő sajtótájékoztató A nyári szünet utáni első, tanévkezdő sajtótájékoztatóját rendezte meg főiskolánk szeptember 16-án 10 órától. Az új tanévvel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat hagyományosan Lőrinczné dr. Thiel Katalin, a főiskola oktatási rektorhelyettese foglalta össze. Megtudtuk: főiskolánk olyan tanévet kezd, amely a létszámot tekintve igen eredményes, hiszen az országos tendenciákkal ellentétben amelyre a hallgatói létszám csökkenése jellemző az EKF tartotta magát. Sőt, országosan szinte egyedülálló eredmény, hogy az első éves beiratkozott hallgatók száma kb. 10%-al magasabb a tavalyinál. A 2008/2009-es tanévben felvett 2510 fő hallgatóból alapképzésben (BA/BSc) 1520 fő, felsőfokú szakképzésben (F) 762 fő kezdheti meg tanulmányait. További 228 hallgató tanári mesterképzésben (MA) tanulhat, a szakirányú továbbképzésekre felvett hallgatók száma 200 fő. Az oktatási rektorhelyettes részletesebben kitért a főiskolán folyó tanári mesterképzésre, melynek előkészületei több évvel ezelőtt időben elindultak, így ennek eredményeként intézményünk napjainkban országos szinten élen jár a tanári mesterképzésben tanulmányaikat megkezdők létszámát illetően. Az idei tanév örvendetes híre, hogy újabb diszciplináris mesterképzési szakok engedélyeztetése van folyamatban, főleg olyan szakképzési területeken, amelyeken eddig is egyetemi szintű képzés folyt. Előre láthatóan nehéz tanév elé néz a főiskolánk, hiszen 26 hagyományos főiskolai, illetve 4 egyetemi szakon kifutó képzés folyik, ezzel párhuzamosan pedig az új, ún. bolognai típusú képzési rendszerben 21 alapképzésben és 13 tanári szakképzésben vannak végzős hallgatóink. Az idei tanévben 74 szakon indult képzés az intézményben, ennek sikerességéhez a megfelelő szakképzettség és infrastrukturális háttér jelenti a biztosítékot. A szeptember 8-12-ig tartó regisztrációs hetet követően a héten a nappali tagozaton is megkezdődött az oktatás. A sajtótájékoztató következő vendége Dr. Liptai Kálmán a Természettudományi Kar dékánja volt, aki az idei Kutatók Éjszakája elnevezésű programról számolt be előzetesen, melynek megrendezésére idén is sikeresen pályázott főiskolánk. Az Európai Unió által 2005-ben indított kezdeményezéshez, melynek a természettudományok népszerűsítése a célja, tavaly főiskolánk is csatlakozott. Míg a tavalyi Kutatók Éjszakája a fény tematikáját járta körül a különböző természettudományok szemszögéből nézve, addig az idei, szeptember 26-án reggel 9-től éjfélig tartó programsorozat a Rend és a rendezetlenség összefoglaló címet viseli. A színes, kedves, játékos és egyben tudományos programok minden korosztály számára tartogatnak érdekességeket. A tavalyról ismert programok skáláját tovább színesíti a TTK-s Szieszta elnevezésű program, melynek keretében órai kezdettel Mérő László A rosszkedv előnyei címmel tart tudománynépszerűsítő előadást. Az esemény színvonalát emeli, hogy idén a főiskola Leányka úti szép, új kampuszában kerül megrendezésre. A programsorozatot a Kutatók kocsmája zárja, amely a forralt bor mellett borkeveréssel, tánccal és színes kísérletekkel várja az érdeklődőket. A részletes programokról a címen lehet tájékozódni. A programok ingyenesek, de vannak olyan rendezvények amelyek esetében a részvételhez előzetes regisztráció szükséges. A következőkben Molnárné Vámosi Jolán, a Projektiroda munkatársa ismertette azt a ÚMFT TÁMOP pályázatot, melynek keretében főiskolánknak 295 millió Ft-ot sikerült elnyernie. A szakképzésre vonatkozó törvényi változások következtében az EKF 2007-ben elkezdte a változások kidolgozását annak tükrében, hogy a jogszabályok módosítása térségi integrált szakképző központok (TISZK-ek) létrehozását irányozta elő, hiszen 2008 szeptember 1-től csak ezek jogosultak a szakképzési pályázatokon való indulásra és a szakképzési fejlesztési támogatások fogadására. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében meghirdetett, a TISZK rendszer továbbfejlesztése című projektben az EKF az Eszterházy Károly Gyakorlóiskolával, a KONTAWIG Szakképző Iskolával, a Neumann János Középiskolával, a Szent Lőrinc Szakközépiskolával, valamint a Wigner Jenő Középiskolával működött

13 együtt. A kidolgozott projekt a Hatékony, korszerű, a munkaerő-piac igényeire rugalmasan reagálni képes szakképzési rendszer létrehozása Egerben címet kapta. A kétfordulós pályázat mindkét fordulóban sikeresen szerepelt és 100%-os támogatási arányt nyert el. A projekt tényleges megvalósítása október 1-től indul, és várhatóan szeptember 30-ig fejeződik be. Keretében többek között e-learning bevezetésével, moduláris képzés kialakításával kapcsolatos fejlesztésekre, tananyagfejlesztésre és pedagógus továbbképzésre kerül majd sor. A projektben kitűzött célok megvalósításáért a pályázatban együttműködő partnerek által alapított, kiemelten közhasznú gazdasági társaság, az Agria TISZK Nonprofit Kft. lesz a felelős. A sajtótájékoztatón végezetül Dr. Honfi László, a főiskola Testnevelési és Sporttudományi Intézetének igazgatója az EKF HÉSZ kosárlabda szakosztály terveiről beszélt. Elmondása szerint a magasabb, NB I/B-s osztályba lépő csapat elsődleges célja az első 6 - illetve merészebb elképzelés szerint az első 4 - közé jutás. A 17 fős keretből 15 kosárlabdázó főiskolai hallgató, ami igen magas arány az eddigiekhez képest. A kosárlabda csapat jelenlegi kiemelt támogatói az Eszterházy Károly Főiskola, illetve a Városi Önkormányzat, de folynak a tárgyalások egy új főszponzor ügyében, akinek a továbbiakban az elnökségben is helye lesz. A klub elnöke Dr.Hauser Zoltán, a főiskola rektora, alelnöke Varró Géza. Az elnökség további tagjai Dr. Csongor Péter, Dr.Honfi László és Kovács Géza. A csapat edzője Széles-Kovács Gyula, a főiskola igen tapasztalt, magasan képzett szakembere, aki személyes jelenlétével is megtisztelte a sajtótájékoztatót. Az edző elmondta, hogy a csapat mérkőzésein egyelőre kevés a szurkoló, de bízik abban, hogy a sikerek egyre több nézőt vonzanak a körcsarnokba a vasárnaponként megrendezendő meccsekre szeptember :02 Miklós Andrea

14 Sajtótájékoztató október Az Eszterházy Károly Főiskola október 04-én tartotta a szokásos havi sajtótájékoztatóját, a Líceum I. emeleti konferenciatermében Csáfor Hajnalka PR programigazgató köszöntő szavai után az első témát Dr. Hauser Zoltán az intézmény rektora ismertette, történetesen az október án megrendezendő AGRIAMÉDIA ICI 2008 nemzetközi konferencia programját. Az Agria Média Információtechnológiai és Oktatástechnológia Konferenciát és Kiállítást 1992 óta minden páros évben rendezi meg a Főiskola Médiainformatikai Intézete, karöltve a Hundidac Szövettséggel, a Lyceum Pro Scientiis Alapítvánnyal. Az elmúlt években a szervezőkhöz csatlakozott számos külföldi intézmény is, így az Open University Malaysia, az egyiptomi Delta Academy of Science és a marokkói Cadi Ayyad University is. Az esemény az elmúlt években Hungarodidact Kiállítás mellett az egyik legrangosabb szakmai fórummá nőtte ki magát, helyet adva az ICEM szakmai fórumainak is. A rendezvény célja fórumot biztosítani a taneszközök fejlesztőinek, kutatóinak, illetve fogalmazóinak a hagyományos taneszközöktől a legkorszerűbb digitális taneszközökig. A konferencia részletes programja a oldalon olvasható. Az Agria Média konferenciát követően, október án rendezik meg a 21. DIDMATTECH Nemzetközi Tudományos, Szakmai Konferenciát, melynek célja, hogy az anyagok és technológiák tudományában, tovább az informatika és híradástechnika területén a legújabb felfedezéseket bemutassa egy sajátos pedagógiai nézőpontból. A konferencia támogatásában több, neves európai felsőoktatási intézmény vesz részt. Fő szervező a komárnói Selye János Egyetem, emellett a csehországi Olomouc-i Egyetem Műszaki Tanszéke, a szlovákiai Nyitrai Egyetem és a Trnavai Egyetem Pedagógiai Fakultása, valamint a Radom-i Műszaki Egyetem és a Rzezsow-i Egyetem is képviselteti magát. Részletes program a oldalon olvasható. Az október végi konferenciák ismertetője után sor került Czeglédi László bemutatkozására, aki a Főiskola könyvtárnak új főigazgatói posztját tölti be. A közép- és hosszú távú tervek ismertetése között kiemelt szerepet kapott a könyvtár integrált tudásközponttá alakítása, a szakmai jelenlét erősítése országos, majd nemzetközi szinten is, valamint a digitális technológia fejlesztése. Az új főigazgató pár gondolat erejéig visszakanyarodott az Agria Média konferencia programjához, és felhívta a figyelmet arra, hogy idén már külön könyvtáros szekció is szerepel a programban, ahol neves szakemberek előadásait hallgathatják majd meg a téma iránt érdeklődők. Az idén első alkalommal megrendezésre kerülő Gólyahét ötlete tavaly ősszel merült fel először. Erről Sas Dániel a Hallgatói Önkormányzat elnöke beszélt. Az új rendezvény nem más, mint egy nagyszabású programsorozat, amely legfőképp a gólyáknak szeretné megkönnyíteni, élvezetesebbé tenni a tanévkezdést. Az együtt töltött öt nap alkalmat ad arra is, hogy a gólyák rengeteg embert megismerjenek, leginkább a velük egy évfolyamban lévő társaikat, nem beszélve a felsőbb évesekről. A programok változatosak, így mindenki megtalálhatja a számára legkedvezőbbet. Többek között koncertek, színházi darabok és előadások várják az érdeklődőket. Gólyahét és az ezen belül megrendezésre kerülő Gólyabál részletes programja a oldalon érhető el. A programismertetőt követően Dr. Honfi László, a Testnevelési és Sporttudományi Intézet igazgatója ismertette az egri főiskolások Sportszakos Hallgatók Sporttalálkozóján (SHS) elért remek szereplését. Az SHS-en hét intézményből közel 400 fős mezőny vonult fel. A mieink atlétikában, férfi és női tornában, valamint férfi kézilabdában és röplabdában indítottak versenyzőket, az eredmény, pedig igen kiemelkedő: 4 arany, 3 ezüst és 5 bronzérem lett. Labdás sportokban felülmúltuk az előzetes várakozásokat: a Kékesi László és Bocz Árpád által felkészített kézilabdázók aranyérmet szereztek, s

15 hasonló eredményt sikerült kiharcolniuk a szettvesztés nélkül bajnoki címet szerző egri röplabdásoknak is, Hajdú Pál irányításával. Atlétáink közül aranyat szerzett Danyi Zsuzsa, Boczkó Péter, Gézci Mária és Túri Enese, bronzot hozott Kékesi Károly, Kiss Zsuzsa és a 4x300 méteres futó váltó. A női és férfi tornacsapat szintén a dobogó harmadik fokára állhatott Szalay Gábor, illetve Juhász Imre vezetésével. A októberében esedékes 58. SHS Egerben kerül megrendezésre. Utolsó témaként, Csáfor Hajnalka tájékoztatta a sajtó képviselőit arról, hogy október 7-én immár nyolcadik alkalommal érkezett delegáció Egerbe az egyiptomi Delta Academia diákjai Mansoura városából. A Főiskola az egyiptomi-magyar együttműködés keretében látja vendégül a Mansourai Delta Akadémia hallgatóit. Jelenleg 14 hallgató, és 6 oktató, valamint prof. dr. Bialy Ragab a Delta Akadémia magyar külügyek tanácsadója tartózkodik az intézményben. Az egyiptomi hallgatók 10 napos itt tartózkodásuk alatt 4 kredites multimédiafejlesztői és videószerkesztési tanfolyamon vesznek részt a Főiskola Médiainformatikai Intézetének szervezésében. Természetesen a vendéglátók kulturális programokkal is színesebbé teszik az egyiptomi diákok egri tanulmányait. Megismerkednek Eger város és a főiskola nevezetességeivel és életével. Az anyaggyűjtést kirándulásokkal kapcsolják össze, melynek során ellátogatnak Szilvásváradra, Aggtelekre és a Tisza környékére, Miskolcra, Visegrádra és Szentendrére, és természetesen a főváros nevezetességeit sem hagyják ki. Ezeken a kirándulásokon szerzett tapasztalatok képezik a tanfolyam keretében készülő multimédia tartalmi elemeit. A csereprogram zárásaként az elkészült produktumokat a hallgatók bemutatják és ennek eredményeként az egri főiskola tanúsítványban igazolja a teljesített kreditet, mely így az anyaintézményben folytatott tanulmányokba is beleszámít. Az egyiptomi diákok látogatását követően jövő tavasszal újra az egri főiskolásoknak nyílik majd lehetőségük, hogy a mansourai intézményben tölthessenek egy hasonlóan tartalmas időszakot. A sajtótájékoztató végén újságírói kérdésre válaszolva Dr. Hauser Zoltán elmondta, hogy a Főiskola rekonstrukciójához kapcsolódó előkészületek egy újabb állomáshoz közelednek: november 15. a határideje a szerződéskötéshez szükséges dokumentumok leadásának, illetve a kiviteli tervek elkészítése nemrégiben lezajlott. A szenátus a hónap végén fogja tárgyalni a kérdést, és a novemberi sajtótájékoztatón már várhatóan részleteket is megtudhatunk majd a jövőben zajló fejlesztésekről és felújításokról október :12 Vida Gábor

16 Havi hírek - sajtótájékoztató November 11-én 10 órai kezdettel a Líceum Konferenciatermében az EKF megrendezte szokásos havi tájékoztatóját. A sajtótájékoztatón Dr. Feketéné Csáfor Hajnalka PR referens köszöntő beszédét követően Dr. Hauser Zoltán rektor beszélt a Líceum rekonstrukciójáról, amely új fázisba érkezett. Ezen témával kapcsolatban vendégek voltak Botos Judit építész, Somogyi Pál belsőépítész, Gőcze Tibor András, a projekt műszaki menedzsere valamint Bolykiné Horváth Ágnes, a főiskola projekt koordinátora. A kétfordulós pályázat, melyre a főiskola előzetes támogatási döntés alapján - több mint 5 milliárd forintot nyert, mérföldkőhöz érkezett. A szerződéskötéshez szükséges dokumentumok leadásának határideje november 15. Intézményünk rektora kihangsúlyozta, "...nem szimpla rekonstrukcióról, hanem revitalizációról van szó...". A megvalósítás során megújul a "külső fizikai jelenlét", mint például a tetőszerkezet, homlokzat, nyílászárók, a harmadiktól a kilencedik emeletig revitalizálódik a torony, létrejön egy olyan Természettudományi, Pályaorientációs és Módszertani Központ, egy új interaktív tér, amely a természettudományos tárgyak népszerűsítését célozza. Továbbá új, önálló tanulási tereket alakítanak ki, mely lényegében egy olyan könyvtár és egyben forrásközpont, amelyben megöleli egymást ezer év, és ahol a múzeumi könyvtári jelleget erős infokommunikációs háttér egészíti ki. A belső udvar alatti térben, az úgynevezett mínusz szinten egy 200-tól 600 főig mobilan berendezhető, működtethető Infotórium kerül majd kialakításra és ezzel egy időben a barokk udvar is megmarad, megszépül. Botos Judit építész, a projekt tervezője és Gőcze Tibor András, a projekt műszaki menedzsere bizakodását fejezte ki a nagyszabású, ambiciózus megbízás megvalósulását illetően. Végül Bolykiné Horváth Ágnes elmondta: a projektiroda munkatársai a projektfejlesztési időszakban keletkezett dokumentumokat rendszerezik a pályázati kiírásnak megfelelően, majd beküldik az Oktatási és Kulturális Minisztériumba. Az eredmények jövő év elején várhatóak. A sajtótájékoztató következő napirendi pontjában Dr. Kis-Tóth Lajos általános és fejlesztési rektorhelyettes beszélt a Nyílt Nap keretében immár nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Regionális Pályaválasztási Fórumról. A Főiskola ismét megnyitja kapuit intézmények vezetői, pályaválasztási tanácsadók és továbbtanulni szándékozók előtt. Ez az a rendezvény, amikor megjelennek a hallgatók képviselői és elmondják, hogy mit kínál az Eszterházy Károly Főiskola a következő évre azoknak, akik most választanak pályát. A december 2-ai Fórum ezúttal a Mesterszinten a felsőoktatásba alcímet viseli, hiszen ha valaki az Eszterházy Károly főiskolát választja, akkor ezzel olyan döntést is hozhat, hogy akár mesterszintű oklevelet is szerezhet. - nyilatkozta a rektorhelyettes. Továbbá elmondta: hogy a főiskola folytatja a két évvel ezelőtt elkezdett laptop programját. Hangsúlyozta, számítógépes támogatás nélkül ma már nem lehet korszerű, a munkaerőpiacon eladható diplomát szerezni. A program eredményességét igazolja az a kutatás, melyet azon két évfolyam hallgatói között végeztek, akik laptopot kaptak a tanulmányaik megkezdésekor. A következőkben Vida József, a Fizika Tanszék főiskolai tanára a "Varázstorony vetélkedő" című vetélkedősorozatról számolt be, melyet az EKF Természettudományi Pályaorientációs és Módszertani Központja (Varázstorony) a Heves Megyei Önkormányzat Pedagógiai és Közművelődési Intézményével közösen hirdetett meg. A 100 ezer Ft összdíjazású háromfordulós verseny célja elsősorban a természettudományos tantárgyak kedveltségének növelése, az általános iskolai tanulók

17 bevonása a Varázstorony különböző programjaiba, hogy minél több kisiskolás számára feltárulhasson a természet számukra eddig talán nem ismert érdekes oldala, valamint a tanulók motiválása az iskolai tananyag elsajátításához. A vetélkedő aktualitását többek között az adja, hogy az ENSZ határozata szerint 2009 a csillagászat éve lesz. November 19-én 14 órától a tanulócsoportokat kísérő szaktanárok részére tájékoztatót tartanak a vetélkedő programjairól a Varázstoronyban. L'ARtMA címmel új kulturális és művészeti honlap indult a főiskola honlapján belül. A honlap Jónás Zoltán kulturális programigazgató ötlete volt, aki a megvalósításhoz segítségül hívta a Kepes György Szakkollégium hallgatóit is. Az ő képviseletükben jelen volt Tálas Viktória, a Szakkollégium kulturális és művészeti megbízottja, valamint Vég Dávid, a Szakkollégium elnöke, akik röviden beszámoltak, hogy milyen céllal hozták létre ezt az oldalt. Ezt követően Vég Dávid ismertette az EKF hallgatóinak internetes kulturális, művészeti lapjának kiáltványát, majd Tálas Viktória a L'ARtMA létrehozásával kapcsolatos teendőkről beszélt. A L'ARtMA egy hagyományos folyóirat internetes köntösben, amely havonta jelenik meg. A lap hamarosan elérhető a címen. Jubilál a főiskola Egres Néptánc Együttese, 5 éves évfordulójukat ünneplik. Erről Jónás Zoltán kulturális programigazgató számolt be, aki elmondta: hogy az Egres egy mintaszerű közösség, akik együtt élnek, együtt dolgoznak, készülnek egy értelmiségi létre, hogy a magyar kultúrát megismerjék, megismertessék és átadják. Az Együttes születésnapját november 30-án a Gárdonyi Géza Színházban Nemzetközi Néptánc Gálával ünnepli, ahol meghívott vendégek lesznek a vilniusi Tanárképző Egyetem Néptánc-, népzenei Együttese, a Csíkszeredai Sapientia Egyetem Néptáncegyüttese valamint a Lajtha László Néptáncegyüttes. A Gála mellett szeretnének egy olyan könyvet is az Egresről megjelentetni, amely az ő élményeikre épül, azt próbálja bemutatni, hogy hogyan élték meg az Együttes tagjai ezt az öt évet, mit jelent nekik ez a közösség amibe járhattak. A kiadvány részben egy kicsit néprajzos jellegű is, hiszen a palóc vidék zenéjével, viseletével él együtt az Egres Néptánc Együttes. Végezetül Csáfor Hajnalka tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy november 12-én az Amerikai Kuckó szervezésében fotókiállítás nyílik 1000 arcú USA" címmel Kis-Tóth Lajos fotóiból, melynek megnyitójára a Líceum Díszterme előtti Aulában kerül sor november :05 Kis-Tóthné Tóbik Krisztina

Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások:

Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások: Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások: a Miskolci Egyetem közreműködése a térségi innovációs folyamatokban Dr. Mang Béla stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes Balatonfüred, 2009. május 11. Időhorizont

Részletesebben

Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság!

Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság! Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság! Élve az Médiatanács által elfogadott és február 1-től 45 napon át érvényben lévő javaslattételi lehetőséggel, az alábbiakban összefoglaljuk a Közszolgálati

Részletesebben

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 1. nap (2015. 04. 08.) 34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 2015. április 8-án megkezdődött a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 14. szekciójának háromnapos ülése. Az esemény főszereplői

Részletesebben

Az EKF szerepvállalása a duális képzés fejlesztésben

Az EKF szerepvállalása a duális képzés fejlesztésben Az EKF szerepvállalása a duális képzés fejlesztésben Az EKF TÁMOP projektjének célja, hogy a regionális vállalkozói szféra igényeit megismerjük és a Főiskolánk meglévő képzéseit részben azok fejlesztésével,

Részletesebben

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik Géniusz Országos Tehetségnap Budapest, 2010. március 27. Sarka Ferenc a Magyar Tehetséggondozó Társaság alelnöke A tehetségsegítés nemzeti

Részletesebben

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai

Részletesebben

Szakmai tevékenységcsoportok

Szakmai tevékenységcsoportok A projekt célja A projekt célja, hogy a főiskola meglévő képzéseinek fejlesztésével, átstrukturálásával és új képzések indításával a regionális vállalkozói szféra igényeit a turisztikai (borászati) és

Részletesebben

ELTE Informatikai Kar Nyílt Nap

ELTE Informatikai Kar Nyílt Nap ELTE Informatikai Kar Nyílt Nap A felvételi és érettségi kapcsolata 2008. november 13. Előadó: Végh Tamás, felvételi iroda A Bologna-rendszer A Bologna-rendszer néven ismertté vált többciklusú képzés három,

Részletesebben

Továbbtanulás a felsőoktatásban

Továbbtanulás a felsőoktatásban Továbbtanulás a felsőoktatásban Szemerszki Marianna Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) OFI konferencia, 2011. december 7. Minőségfejlesztés a felsőoktatásban TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 Intézményrendszer

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2012/2013-as tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2012 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2011/2012-es tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2011 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

Stevan Sremac Általános Iskola, Zenta Tömörkény István Tehetségpont, Tornyos 2011. január 11.,12.,13. MEGHÍVÓ ISKOLÁNK TEHETSÉGNAPJAIRA

Stevan Sremac Általános Iskola, Zenta Tömörkény István Tehetségpont, Tornyos 2011. január 11.,12.,13. MEGHÍVÓ ISKOLÁNK TEHETSÉGNAPJAIRA MEGHÍVÓ ISKOLÁNK TEHETSÉGNAPJAIRA 2011. január 11. Színház az egész világ - Drámapedagógiai műhely 2011. január 12. Természettudományokról másképp Természettudományi műhely 2011. január 13. Vissza a múltba

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2012/2013. tanév

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2012/2013. tanév Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2012/2013. tanév Mi is érdekel? Hol tanuljak tovább? Milyenek a bejutási esélyeim? Milyen szakmával tudok jól elhelyezkedni vagy továbbtanulni? 2 Biztos

Részletesebben

TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139

TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139 Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatása TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139 Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet által szervezett szakkörök

Részletesebben

Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP 3.3.10.A 12

Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP 3.3.10.A 12 Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Társadalmi Széchenyi Megújulás István Operatív Program Továbbtanulást erősítő Pályázati konstrukció Társadalmi Megújulás Operatív

Részletesebben

Az Alba Regia Egyetemi Központ bemutatkozása. www.arek.uni-obuda.hu

Az Alba Regia Egyetemi Központ bemutatkozása. www.arek.uni-obuda.hu ÓBUDAI EGYETEM Az Alba Regia Egyetemi Központ bemutatkozása Alba Regia Egyetemi Központ Székesfehérvár Akkor.. és Most KANDÓ 1971 Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központ 2013 Alba Regia Egyetemi Központ

Részletesebben

A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása. 2013. november 27.

A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása. 2013. november 27. A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása 2013. november 27. 1. Keretek - ORÖ megállapodás, Nemzeti Társadalmi Felzárkózási stratégia 2. Keretek - EU 2007-2013 - EU 2020,

Részletesebben

Tanulmányok, végzettségek: Tanulmányok:

Tanulmányok, végzettségek: Tanulmányok: ÖNÉLETRAJZ Személyes adatok: Név: Lengyelné Dr. Szilágyi Szilvia Születési hely és idő: Sárospatak, 1976. május 03. Jelenlegi munkahely: Miskolci Egyetem, Gépészmérnöki és Informatikai Kar, Analízis Tanszék

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Varga Tamás Általános Iskola

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Varga Tamás Általános Iskola Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Varga Tamás Általános Iskola (200896 / 001) Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Varga Tamás Általános Iskola Intézmény neve Feladatellátási hely

Részletesebben

A 2012. évi felvételi eljárásban résztvevő tanulók és hozzátartozóik részére 2012. június 22-23.

A 2012. évi felvételi eljárásban résztvevő tanulók és hozzátartozóik részére 2012. június 22-23. A évi felvételi eljárásban résztvevő tanulók és hozzátartozóik részére április 10. Kari tájékoztató rendezvény Tevesz Gábor okt.dh. 1 Miről lesz szó? 1. Helyzetkép 2. Milyen teendőik vannak még a felvételi

Részletesebben

A pedagógusok ismeretei az iskolákban megvalósuló pályaorientációs tevékenységről

A pedagógusok ismeretei az iskolákban megvalósuló pályaorientációs tevékenységről Magyar Pedagógiai Társaság - Pályaorientációs Szakosztály A tanárok és a pályaorientáció - Életút-támogató pályaorientációra való felkészítés a tanárképzésben A pedagógusok ismeretei az iskolákban megvalósuló

Részletesebben

Aktuális TÁMOP közoktatás fejlesztési pályázatok. Hajdúszoboszló, 2010. október 20.

Aktuális TÁMOP közoktatás fejlesztési pályázatok. Hajdúszoboszló, 2010. október 20. Aktuális TÁMOP közoktatás fejlesztési pályázatok Hajdúszoboszló, 2010. október 20. Aktuális pályázatok kategóriái Megjelentetésre váró közoktatási pályázati konstrukciók: 2010-ben terveink szerint 3 (TÁMOP

Részletesebben

Műszaki menedzser alapszak

Műszaki menedzser alapszak Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Műszaki menedzser alapszak Kecskemét 2011 2012 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács Beatrix főiskolai

Részletesebben

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13) AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.

Részletesebben

Komplex mátrix üzleti képzések

Komplex mátrix üzleti képzések 1.sz. melléklet Komplex mátrix üzleti képzések A munkaerőpiac elismeri a szakjainkat, 3 szak a TOP10-ben szerepel, emiatt továbbra is lesz kereslet A K-M, P-SZ, T-V alapszakok iránt folyamatos piaci igény

Részletesebben

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben

Digitális kompetenciák fejlesztése a pedagógus-továbbképzésben

Digitális kompetenciák fejlesztése a pedagógus-továbbképzésben Digitális kompetenciák fejlesztése a pedagógus-továbbképzésben Könczöl Tamás igazgató elearning Igazgatóság Sulinet etanulás Módszertani és Kompetencia Központ Educatio KHT. IKT - Információs és Kommunikációs

Részletesebben

EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL

EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL 1. A konferencia célja A Dunaújvárosi Főiskola 2007-től hagyományteremtő módon nemzetközi tudományos

Részletesebben

diplomás pályakövetés II.

diplomás pályakövetés II. diplomás pályakövetés II. elhelyezkedés, alumni, jó gyakorlatok Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) 2009. július Készült

Részletesebben

ALUMNI HÍRLEVÉL. Bevezető. Tartalom. Impresszum. Szolnoki Főiskola 1. 2012. február - március. Kedves Olvasó!

ALUMNI HÍRLEVÉL. Bevezető. Tartalom. Impresszum. Szolnoki Főiskola 1. 2012. február - március. Kedves Olvasó! Bevezető Tartalom Kedves Olvasó! Tavaszköszöntő hírlevelünkkel a jó idő is megérkezett. Hírek-események - Visszatekintő rovatunkban köszöntjük az új Alumni tagokat, friss Öregdiákjainkat. Áprilisban két

Részletesebben

Nagy Regina Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft elearning Igazgatóság

Nagy Regina Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft elearning Igazgatóság Az IKT fejlesztési folyamat-szaktanácsadó, valamint az IKT mentor szaktanácsadó felkészítése a digitális kompetencia fejlesztés támogatására Nagy Regina Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft elearning

Részletesebben

A szakképzés-szervezési társaságok működésének tapasztalatai

A szakképzés-szervezési társaságok működésének tapasztalatai A szakképzés-szervezési társaságok működésének tapasztalatai TISZK-ek Hogyan? TOVÁBB! Szolnok, 2009. november 2-3. Bemutatkozás Név: 1000 Mester Szakképzés-szervezési Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú

Részletesebben

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu SZEMÉLYES ADATOK Név E-mail SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu Állampolgárság Magyar Születési idő 1974. 02. 02. Születési hely BUDAPEST MUNKATAPASZTALAT 2010. 05. 01. ELTE BÁRCZI GUSZTÁV GYÓGYPEDAGÓGIAI

Részletesebben

DÉL-BALATONI. Fenntartói értékelés a 2010/2011-es. tanévről. Zamárdi, 2011. Tanulói adatok: IDEGENFORGALMI, KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

DÉL-BALATONI. Fenntartói értékelés a 2010/2011-es. tanévről. Zamárdi, 2011. Tanulói adatok: IDEGENFORGALMI, KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DÉL-BALATONI IDEGENFORGALMI, KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Fenntartói értékelés a 2010/2011-es tanévről Zamárdi, 2011. Tanulói adatok: Az iskola tanulói létszáma 2010.szeptember 15 én: 102

Részletesebben

TÁMOP 3.1.5. Pedagógusképzések

TÁMOP 3.1.5. Pedagógusképzések TÁMOP 3.1.5. Pedagógusképzések A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT ÁLTAL KÍNÁLT TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAKOK, RÉSZISMERETEK, SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK, VALAMINT PEDAGÓGUS SZAKVIZSGA

Részletesebben

VII. SZÁMÚ MELLÉKLET A FŐISKOLA KÉPZÉSI KÍNÁLATA

VII. SZÁMÚ MELLÉKLET A FŐISKOLA KÉPZÉSI KÍNÁLATA VII. SZÁMÚ MELLÉKLET SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A FŐISKOLA KÉPZÉSI KÍNÁLATA Teológia mesterszak Egységes, osztatlan képzés 1. (1) Teológia mesterszak kizárólag

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Szakirányú továbbképzések - a nem szakrendszerű oktatás módszertana (Esti) () - a pedagógia gyakorlat kutatása, fejlesztése (Esti) () - család-iskola

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

A MINŐSÉGFEJLESZTÉSI KÖZPONTI PROGRAM

A MINŐSÉGFEJLESZTÉSI KÖZPONTI PROGRAM A MINŐSÉGFEJLESZTÉSI KÖZPONTI PROGRAM Dr. Farkas Katalin Budapest, 2008. szeptember 30. Minőség és partnerség Új Magyarország Fejlesztési Terv Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban Új Magyarország Fejlesztési

Részletesebben

GÓLYA HÉT - NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAMOS HALLGATÓK SZÁMÁRA (minden alapképzés és minden felsőoktatási szakképzés)

GÓLYA HÉT - NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAMOS HALLGATÓK SZÁMÁRA (minden alapképzés és minden felsőoktatási szakképzés) SZOLNOKI FŐISKOLA Oktatási és tudományos rektorhelyettes GÓLYA HÉT - NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAMOS HALLGATÓK SZÁMÁRA (minden alapképzés és minden felsőoktatási szakképzés) Ikt.szám: SZF/ /2015. Ügyintéző:

Részletesebben

munkások képzése, akik jogokon és a társadalmi problémák megelőzésére, szakszerű kezelésére.

munkások képzése, akik jogokon és a társadalmi problémák megelőzésére, szakszerű kezelésére. 1 Mi a képzés célja? A hallgatók a képzés során elsajátított ismereteik és készségeik birtokában alkalmazni tudják az adatfelvételi és számítógépes Mi lesz akkor a diplomámba írva? szociológia BA szociális

Részletesebben

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna.

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna. A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás Dr. Majoros Anna igazgatóhelyettes Erősségek Az intézet hírneve Nyitottság innovációra Vezetői

Részletesebben

KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu

KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu Közhasznúsági jelentés 2009. Tartalom a) A számviteli beszámoló 2 b) A költségvetési

Részletesebben

ALUMNI HÍRLEVÉL. Bevezető. További információk: Impresszum. Különszám - Keresztféléves képzések 2012. Szolnoki Főiskola 1. Kedves Olvasó!

ALUMNI HÍRLEVÉL. Bevezető. További információk: Impresszum. Különszám - Keresztféléves képzések 2012. Szolnoki Főiskola 1. Kedves Olvasó! Kedves Olvasó! Bevezető Az Alumni hírlevél különszámával jelentkezünk. Jelenlegi hírlevelünk célja, hogy értesítést és információt adjunk a Szolnoki Főiskola keresztféléves képzéseiről. Képzési kínálatunkban

Részletesebben

GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR. szakirányú továbbképzési szak

GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR. szakirányú továbbképzési szak GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR szakirányú továbbképzési szak Képzés célja: A megújuló tanárképzésben a mentortanár képzés célja a pedagógiai kultúra megerősítése, amelynek segítségével a tanárjelöltek nyitottak

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista A lista személyes adatokat nem tartalmaz 2015/16. tanítási év Tanévkezdés: 2015. szeptember 1. A 2015/2016os tanév szeptember elsején, kedden kezdődik. A tanítási napok száma

Részletesebben

ME BTK MAGYARTANÁRI MESTERKÉPZÉS (TANÁRI MA)

ME BTK MAGYARTANÁRI MESTERKÉPZÉS (TANÁRI MA) ME BTK MAGYARTANÁRI MESTERKÉPZÉS (TANÁRI MA) A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara (ME BTK) magyar szakos képzéseinek megtervezésekor alapvetően két tényezőt vettünk figyelembe: a hagyományos magyar

Részletesebben

Kereskedelmi Szakmenedzser

Kereskedelmi Szakmenedzser Kereskedelmi Szakmenedzser Képzés célja Olyan legalább egy idegen nyelven beszélő, felsőfokú szakképesítéssel rendelkező szakemberek képzése, akik: kis- és közepes méretű, kereskedelmi tevékenységet folytató

Részletesebben

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM 2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM AZ ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVÉNEK CÉLKITŰZÉSEI az Unio Tanácsa 2010/37/EK döntése alapján Az Európai Unión belüli önkéntes tevékenység

Részletesebben

Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra. a 2015/2016. tanévben

Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra. a 2015/2016. tanévben Tájékoztató az egyéni tanrend összeállításához a 11. évfolyamra a 2015/2016. tanévben A 11. (12-13.) évfolyamon a tanrend az érettségi - felsőoktatási felvételi igényekhez igazodik Tanulóink korábbi választásuktól

Részletesebben

A Szilícium Mező Klaszter fejlesztésének eredményei, további tervek. Tóth István Szilícium Mező Kft. 2010. február 19.

A Szilícium Mező Klaszter fejlesztésének eredményei, további tervek. Tóth István Szilícium Mező Kft. 2010. február 19. A Szilícium Mező Klaszter fejlesztésének eredményei, további tervek Tóth István Szilícium Mező Kft. 2010. február 19. I. A Szilícium Mező program rövid bemutatása II. Az ÉAOP-1.1.2-2008-0013 pályázat eredményei

Részletesebben

Nyelvvizsga követelmények a Nyíregyházi Főiskolán (Az oklevél, OKJ-s bizonyítvány kiadásának idegen nyelvi követelményei) 2010.

Nyelvvizsga követelmények a Nyíregyházi Főiskolán (Az oklevél, OKJ-s bizonyítvány kiadásának idegen nyelvi követelményei) 2010. Nyelvvizsga követelmények a Nyíregyházi Főiskolán (Az oklevél, OKJ-s bizonyítvány kiadásának idegen nyelvi követelményei) 2010. Ének zene Karvezetés Népzene Ügyvitel Magyar Történelem Szak Informatikus

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI PEDAGÓGIAI HETEK 2014. Nincsen út járatlan és nincs az a cél, amelyhez ne vezetne ösvény. (Boncza Berta)

BÁCS-KISKUN MEGYEI PEDAGÓGIAI HETEK 2014. Nincsen út járatlan és nincs az a cél, amelyhez ne vezetne ösvény. (Boncza Berta) BÁCS-KISKUN MEGYEI PEDAGÓGIAI HETEK 2014. Nincsen út járatlan és nincs az a cél, amelyhez ne vezetne ösvény. (Boncza Berta) 1 Tartalom Bácsalmás Bácsalmás Kistérségi Többcélú Társulás Óvodája és Egységes

Részletesebben

Aktuális pályázati konstrukciók az oktatásfejlesztés szolgáltatában

Aktuális pályázati konstrukciók az oktatásfejlesztés szolgáltatában Aktuális pályázati konstrukciók az oktatásfejlesztés szolgáltatában Bevezetés Uniós források a közoktatásban A támogatási rendszer Fejlesztési dokumentumok Rendelkezésre álló lehetőségek TÁMOP 3 TIOP 1

Részletesebben

KULTURÁLIS MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS. Tudást adunk a munkához!

KULTURÁLIS MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS. Tudást adunk a munkához! KULTURÁLIS MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Tudást adunk a munkához! Edutus Főiskola 2014 Kulturális szakembereknek kínálunk olyan kultúra-gazdaságtani, vállalkozási, marketing, vezetési és szervezési

Részletesebben

A FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI JELENTKEZÉSI LAPOT ÉS A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ DOKUMENTUMMÁSOLATOKAT

A FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI JELENTKEZÉSI LAPOT ÉS A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ DOKUMENTUMMÁSOLATOKAT ELTE PPK Intézmény elérhetősége: 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27. Telefon: (1) 461-4500 Fax: (1) 461-4586 E-mail: felvinfo@ppk.elte.hu Honlap: http://www.ppk.elte.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb elérhetőség:

Részletesebben

Tisztelt Végzős Hallgatónk!

Tisztelt Végzős Hallgatónk! Tisztelt Végzős Hallgatónk! Jelen kérdőív kitöltésével Ön hozzájárul aoz, hogy az ELTE Informatikai Kara oktatási tevékenységétán folyó képzéseket és a hallgatók igényeihez optimálisan illeszkedő A kérdőívek

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA I. PILLÉR: FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E-LEARNING KÉPZÉS II.

Részletesebben

A kezdeményezés célkitűzése

A kezdeményezés célkitűzése A kezdeményezés célkitűzése Oktatás Összefogni az oktatók tevékenységét Minőségi tananyagok, az oktatók továbbképzése Folyamatosan bővülő tananyagbázis, bárki számára elérhető Kutatás Támogatni a Java

Részletesebben

MUNKA MELLETT SZERETNÉL DIPLOMÁT? TANULJ A KVIK TÁVOKTATÁSON!

MUNKA MELLETT SZERETNÉL DIPLOMÁT? TANULJ A KVIK TÁVOKTATÁSON! MUNKA MELLETT SZERETNÉL DIPLOMÁT? TANULJ A KVIK TÁVOKTATÁSON! Kereskedelem és marketing alapképzési szak (KVIK) Távoktatás munkarendű közgazdász alapképzés Önköltséges képzési formában A szerezhető végzettség

Részletesebben

PÁLYÁZAT. InfoPark Alapítványhoz. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar Kémiai Intézet. Dr. Németh Zoltán, egyetemi adjunktus

PÁLYÁZAT. InfoPark Alapítványhoz. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar Kémiai Intézet. Dr. Németh Zoltán, egyetemi adjunktus PÁLYÁZAT az InfoPark Alapítványhoz A mérnöki és természettudományi tantárgyak népszerűsítése, a középiskolás tanulók egyetemekre jutásának segítése témában 3. kategória: Nyílt napok, nyílt programok szervezése

Részletesebben

BOLYAI JÁNOS MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége 2013/14 (128.) tanévben

BOLYAI JÁNOS MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége 2013/14 (128.) tanévben név Végzettség szintje Munkakör Képzettségek, pedagógus továbbképzések Bárány Andrea,, A tanulásmódszertan tanítása, Közép-és emelt szintű érettségi vizsgáztató középiskolai pedagógusképzés - angol nyelv,

Részletesebben

NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A

NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2015. május 18-19. 1 A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI

Részletesebben

Hallgatói tájékoztató

Hallgatói tájékoztató Hallgatói tájékoztató Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. megbízásából a CC.Consultatio Kft. meghirdeti a Bevezetés a forrásanyagok kutatásába és tudományos on-line adatbázisok használata

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő A tehetségsegítő programokban korábban vagy jelenleg részt vevő tehetséges fiatalok kortárs tehetségsegítővé

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév Miért érdemes továbbtanulni? Mert a felsőfokú végzettséggel rendelkezők magasabb jövedelmet érhetnek el, több munkalehetőség közül választhatnak,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karán 2014 februárjában induló ANYAGMÉRNÖK és KOHÓMÉRNÖK mesterszakokról

TÁJÉKOZTATÓ. a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karán 2014 februárjában induló ANYAGMÉRNÖK és KOHÓMÉRNÖK mesterszakokról TÁJÉKOZTATÓ a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karán 201 februárjában induló ANYAGMÉRNÖK és KOHÓMÉRNÖK mesterszakokról A Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kara felvételt hirdet a 201 februárjában

Részletesebben

INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA

INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA Szolnoki Főiskola Szolnok Ikt.szám: SZF/4840/2012. Üi.: Takács Katalin NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAM (minden alapképzés és minden FSZ képzés) INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA 2012. szeptember 10. és 11. Az Információs

Részletesebben

Hírek Újdonságok Mintaoldalak www.olvas.hu

Hírek Újdonságok Mintaoldalak www.olvas.hu Katalógus Bı ológı ológı a Fı zı zı ka Földra z Kémı a Hogy biztos legyen... Hírek Újdonságok Mintaoldalak www.olvas.hu 1 Bán Sándor, Barta Ágnes: 8 próbaérettségi biológiából (középszint) Csiszár Imre,

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére 1181-1/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére Tárgy: Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény az Egész

Részletesebben

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Pályaválasztási Tanácsadási Központjának szervezeti és működési szabályzata

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Pályaválasztási Tanácsadási Központjának szervezeti és működési szabályzata 1653/2015.02.06. sz. szenátusi határozat A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Pályaválasztási Tanácsadási Központjának szervezeti és működési szabályzata Törvényes keretek: A Sapientia EMTE Pályaválasztási

Részletesebben

TIOP-1.1.1.-09/1-2010-0188 A

TIOP-1.1.1.-09/1-2010-0188 A Projektnyitó nap TIOP-1.1.1.-09/1-2010-0188 A pedagógiai módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése /tanulói laptop program/ A nyírábrányi Ábrányi Emil Általános Iskola Informatikai

Részletesebben

Félévi értékelés TÁMOP 3.1.4. pályázat

Félévi értékelés TÁMOP 3.1.4. pályázat Félévi értékelés TÁMOP 3.1.4. pályázat 2009. AUGUSZTUS Augusztus 17-18-19 Projektmenedzsment képzés Augusztus 17-18-19 Szövegértés-szövegalkotás módszertani képzés Augusztus 24-25-26 Matematika módszertani

Részletesebben

INTÉZMÉNYI FÉRŐHELY- KIVÁLTÁST KOORDINÁLÓ ORSZÁGOS TESTÜLET IFKKOT HÍRLEVÉL. 2014. január I. szám MEGHÍVÓ

INTÉZMÉNYI FÉRŐHELY- KIVÁLTÁST KOORDINÁLÓ ORSZÁGOS TESTÜLET IFKKOT HÍRLEVÉL. 2014. január I. szám MEGHÍVÓ INTÉZMÉNYI FÉRŐHELY- KIVÁLTÁST KOORDINÁLÓ ORSZÁGOS TESTÜLET IFKKOT HÍRLEVÉL 2014. január I. szám MEGHÍVÓ Az Intézményi Férőhely Kiváltást Koordináló Országos Testület és az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai

Részletesebben

Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Gépipari Szakközépiskolája

Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Gépipari Szakközépiskolája Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Gépipari Szakközépiskolája A történetünk 1950-ben alapították (Állami Vas-Fém-Gépipari Gimnázium) 1955-1991. Latinka Sándor Gépipari Technikum 1993-tól

Részletesebben

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai 1./ Az elnökség 2014. évi tevékenységének értékelése, évzáró. Előterjesztő: Kárpáti Zoltán megyei elnök Előterjesztés módja: írásban illetve szóban 2./ A jelenlévők

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014. tanévre Osztatlan tanárszak közgazdásztanár szakképzettség (nappali munkarend) 2 Budapesti Gazdasági Főiskola Budapesti Gazdasági Főiskola FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014.

Részletesebben

FÉLÚTON SZAKMAI KONFERENCIA. A Térségi Pedagógiai Központ hálózati és kommunikációs tevékenységei

FÉLÚTON SZAKMAI KONFERENCIA. A Térségi Pedagógiai Központ hálózati és kommunikációs tevékenységei MENTOR(H)ÁLÓ 2.0 PROGRAM FÉLÚTON SZAKMAI KONFERENCIA A Térségi Pedagógiai Központ hálózati és kommunikációs tevékenységei Tóth Károly hálózati alprogram vezetője Iván Zsuzsanna intézményvezető Porkoláb

Részletesebben

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2015-2016-os tanévre TANDÍJ NINCS! Szakközépiskola Összesen 6 osztály 204 tanuló, ebből 2 osztály turizmus szakirány érettségi

Részletesebben

Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája SZABÁLYZAT A FELSŐOKTATÁSI INFORMÁCIÓS RENDSZERBE TÖRTÉNŐ ADATSZOLGÁLTATÁS RENDJÉRŐL

Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája SZABÁLYZAT A FELSŐOKTATÁSI INFORMÁCIÓS RENDSZERBE TÖRTÉNŐ ADATSZOLGÁLTATÁS RENDJÉRŐL Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája SZABÁLYZAT A FELSŐOKTATÁSI INFORMÁCIÓS RENDSZERBE TÖRTÉNŐ ADATSZOLGÁLTATÁS RENDJÉRŐL Budapest 2007 1 A Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai

Részletesebben

Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért!

Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért! Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért! TÁMOP-3.4.2/09/1. 2010. október 28. Pályázó: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Projekt menedzser: Bukovszki Andrásné

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

Önéletrajz. Személyes információk: Dr. Révész László Eszterházy Károly Főiskola, Sporttudományi Intézet

Önéletrajz. Személyes információk: Dr. Révész László Eszterházy Károly Főiskola, Sporttudományi Intézet Önéletrajz Személyes információk: Név: Munkahely: Beosztás: E-mail: Dr. Révész László Eszterházy Károly Főiskola, Sporttudományi Intézet Főiskolai docens revesz.laszlo@ektf.hu Tudományos fokozat: PhD.

Részletesebben

Természettudományos képzés a Nyíregyházi Főiskolán

Természettudományos képzés a Nyíregyházi Főiskolán Interdiszciplináris és komplex megközelítésű digitális tananyagfejlesztés a természettudományi képzési terület alapszakjaihoz Természettudományos képzés a Nyíregyházi Főiskolán Kovács Zoltán kovacsz@nyf.hu

Részletesebben

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REGIONÁLIS OKTATÁSI ÉS INNOVÁCIÓS KÖZPONT SZÉKESFEHÉRVÁR

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REGIONÁLIS OKTATÁSI ÉS INNOVÁCIÓS KÖZPONT SZÉKESFEHÉRVÁR 5. verzió A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 38. függelék A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REGIONÁLIS

Részletesebben

Bókay János Humán Szakközépiskola

Bókay János Humán Szakközépiskola Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc

Részletesebben

MÓDSZERTANI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS IV.

MÓDSZERTANI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS IV. Mucsi Georgina - Boros Julianna B. Erdős Márta SZAKMAI MÓDSZERTANI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS IV. - a tananyagfejlesztés gyakorlatba való átültetésének eredményei - 2012 A Szakmai módszertani készségfejlesztés

Részletesebben

TOVÁBBKÉPZÉSI TERV 2015-2016-OS TANÉV

TOVÁBBKÉPZÉSI TERV 2015-2016-OS TANÉV Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 5000 Szolnok, Rákóczi út 45. TOVÁBBKÉPZÉSI TERV 2015-2016-OS TANÉV 1 S.sz. Pedagógus neve, munkaköre, lakcíme végzettsége Továbbképzést biztosító intézmény

Részletesebben

Jelen kiállításunk esztétikai megvalósításában és muzeológiai elveiben is e két előzmény kiállítás hagyományait vitte tovább.

Jelen kiállításunk esztétikai megvalósításában és muzeológiai elveiben is e két előzmény kiállítás hagyományait vitte tovább. A 2306/1671 azonosítójú DOStalgia 30 éves a PC című időszaki kiállításra, a hozzá kapcsolódó kiadványra és múzeumpedagógiai program megvalósítására vonatkozó NKA-pályázat szakmai beszámolója A DOStalgia

Részletesebben

ZALA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT PEDAGÓGIAI INTÉZETE

ZALA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT PEDAGÓGIAI INTÉZETE SZAKMAI ÖNÉLETRJAZ SZEMÉLYES ADATOK Név Kern Zoltán Cím 8700 Marcali, Lengyelkert 11/b Telefon 06/30/3392530 E-mail Kernzoltan56@t-online.hu Születési hely Lad Születési idő 1956.10.11. MUNKAHELY MUNKAKÖR

Részletesebben

Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő

Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő és a TDK mozgalom Kósi Kálmán Környezetirányítási szakértő akkreditálás 2001. december (indítás 2002) A szak indítását elsősorban a gazdálkodói és

Részletesebben

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2014. november 24. (hétfő) 15 óra 2015. január 05. (hétfő) 15 óra

Iskolai pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: 2014. november 24. (hétfő) 15 óra 2015. január 05. (hétfő) 15 óra Igazgató: Pribelszki János E-mail: ig@vejsz.sulinet.hu Honlap: www.vejsz.sulinet.hu (Aktuális információk) www.facebook.com/jendrassik-venesz Középiskola és Szakiskola Telefon: 88/567-430, 88/426-866 Telefax:

Részletesebben

Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei

Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei 1. A szakirányú továbbképzési szak megnevezése: Kompetencia alapú angol nyelvi tanító 2. A szakképzettség

Részletesebben

ÜZLETFEJLESZTÉSI MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

ÜZLETFEJLESZTÉSI MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS ÜZLETFEJLESZTÉSI MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2015 A legkülönfélébb üzleti területek sorra vezetik be az üzletfejlesztést, amelynek révén biztosítani kívánják a hosszú távú jövedelmezőséget

Részletesebben

Heves megye középfokú oktatási intézményeiben végzett felmérések eredményei

Heves megye középfokú oktatási intézményeiben végzett felmérések eredményei Észak-magyarországii Regiionálliis Munkaügyii Központ Egrii Regiionálliis Kiirendelltsége Heves megye középfokú oktatásii iintézményeiiben végzett fellmérés eredményeii 2007. év Heves megye középfokú oktatási

Részletesebben