BIZONYSÁGTÉTELEK A GYÜLEKEZET SZÁMÁRA

Átírás

1 BIZONYSÁGTÉTELEK A GYÜLEKEZET SZÁMÁRA Második kötet Fordította: Egervári Dezső

2 2

3 Tartalom TIZENÖTÖS SZÁM... 5 BEVEZETÉS... 5 TAPASZTALATAIM LEÍRÁSA... 5 ADAKOZZUNK KRISZTUSÉRT ELSŐSZÜLÖTTSÉG ÁRÚBA BOCSÁTÁSA CSÍPŐS NYELVEK ÖNZÉS ÉS A VILÁG SZERETETE HÚS-ÉTELEK ÉS SERKENTŐ SZEREK AZ EGÉSZSÉG-MEGÚJULÁS ELHANYAGOLÁSA VEGYÜK KÖRÜL SZERETETTEL A TÉVELYGŐKET MINDENNAPI VALLÁSOSSÁG JAVULÁSOK MEGVALÓSÍTÁSA A CSALÁDBAN MEGERŐSZAKOLT LELKIISMERET FIGYELMEZTETÉSEK ÉS INTÉSEK TIZENHATOS SZÁM A SZEMÉLYES BIZONYSÁGTÉTELEK CÉLJA BATTLE CREEKBE KÖLTÖZÉS INTÉS LELKIPÁSZTOROKNAK TEKINTSÜNK JÉZUSRA SZAKADJUNK EL A VILÁGTÓL AZ IGAZ SZERETET SZÓRAKOZTATÓ MŰSOROK A KÓRHÁZBAN MORE ANNA ELMELLÖZÉSE KÖNYÖRGÉS BETEGEKÉRT BÁTORSÁG AZ IGEHIRDETŐBEN BECSÜLET ANYAGI ÜGYEKBEN A NAPSZÁMOS ELNYOMÁSA A HARCIAS VISELKEDÉS MEGROVÁSA A TERHEK VISELŐI A GYÜLEKEZETBEN ÖNHITT FIATALOK VILÁGIASSÁG A GYÜLEKEZETBEN TIZENHETES SZÁM KRISZTUS SZENVEDÉSEI FIGYELMEZTETÉSEK A GYÜLEKEZETNEK A HÁZASSÁG MEGFONTOLÁSA A GAZDAGSÁG VESZÉLYE KRISZTUSI BUZGALOM A FIATALOK FELELŐSSÉGE A PÉNZISTEN SZOLGÁI ÉRZELGŐSSÉG ÉS HÁZASSÁGSZERZÉS SZIGOR A CSALÁDBAN SZÜLETÉSNAPODRA A GAZDAGSÁG CSALÁRDSÁGA ÖNÁMÍTÓ FIATALOK VALÓSÁGOS MEGTÉRÉS

4 A FÉRJ ÉS FELESÉG KÖTELESSÉGEI NE FECSEGJÜK KI CSALÁDI BAJAINKAT ÁRVA FIÚHOZ INTÉZETT LEVÉL FÉKTELEN TESTRÉSZ TALÁLJUNK MEGNYUGVÁST A LESÚJTOTTSÁGBAN MAGÁVAL TÖRŐDŐ, ZSARNOK LELKÜLET FELEDÉKENY HALLGATÓ GYÓGYULJUNK KI AZ ÖNSAJNÁLATBÓL KÖTELESSÉGÜNK AZ ÁRVÁK IRÁNT FELHÍVÁS IGEHIRDETŐINKHEZ ERKÖLCSI SZENNYEZŐDÉS TIZENNYOLCAS SZÁM KERESZTÉNY MÉRTÉKLETESSÉG AZ EGESZSÉG-MEGÚJULÁS SZÉLSŐSÉGEI ÉRZÉKISÉG A FIATALOKBAN IGAZ SZERETET A CSALÁDI KÖRBEN AZ ÖSSZEJÖVETELEK LEVEZETÉSE AZ ÖNURALOM FONTOSSÁGA SZORGALOM ÉS TAKARÉKOSSÁG ELLENZÉS KIVÁLTÁSA FELHÍVÁS A GYÜLEKEZETHEZ AZ IGAZSÁGGAL KERESZTET IS VÁLLALUNK TIZENKILENCES SZÁM FELHÍVÁS A LELKÉSZEKHEZ TESTMOZGÁS ÉS SZABADLEVEGŐ AZ ÖNZÉS MEGROVÁSA VAKBUZGÓSÁG ÉS TUDATLANSÁG ELKÉNYEZTETETT LÁNY LELKÉSZFELESÉGHEZ HŰTLENSÉG AZ INTÉZŐSÉG TERÉN HELYTELEN ÉRZÉKENYSÉG GYÜLEKEZÉSEK HÚSZAS SZÁM IMAÓRÁK HOGYAN ÜNNEPELJÜK A SZOMBATOT? KERESZTÉNY ÜDÜLÉS JELENTŐSÉGTELJES ÁLOM TÁBORI ÖSSZEJÖVETELEINK JELENTŐSÉGTELJES ÁLOM A LELKÉSZEK MODORA ÉS RUHÁZATA HASZONVÁGY AZ ÜGY VERMONTI ALLÁSA FÖLDI KINCSEK ÁTRUHÁZÁSA PRÓBAIDŐ KRISZTUS ELJÖVETELE UTÁN? FELELŐS VAGY A NYERT FÉNYÉRT

5 BEVEZETÉS Tizenötös szám Fivéreim és nővéreim aligha várják ilyen hamar bizonyságtételeimnek eme számát. Nekem azonban rengeteg személyes bizonyságtétel volt a kezemben, melyeket a következő oldalakon közlök. Amúgy sem ismerek megfelelőbb módot hogy elétek tárjam nézeteimet az általános veszélyekről, tévedésekről, s azok kötelességéről, akik szeretik Istent, s megtartják parancsolatait, minthogy közöljem veletek a bizonyságtételeket. Talán nincs is közvetlenebb és erőteljesebb mód, hogy elétek tárjam, amit az Úr közölt velem. {BT2 1.1} Fontosnak találtam, hogy a tizennégyes szám még az általános értekezlet előtt eljusson hozzátok. Ezért sietve nyomtattuk ki az említett számot, mielőtt időm lett volna sajtó alá rendezni néhány eredetileg abba szánt fontos cikket. Nem is volt már igazán mindenre hely a tizennégyesben. Ezért mivel elég anyag állt rendelkezésemre a tizenötödik számhoz azzal az imával bocsátom ezt a rendelkezésetekre, hogy Isten áldása kísérje, hogy szeretett népének üdvére váljék. {BT2 1.2} TAPASZTALATAIM LEÍRÁSA február 7-től május 20-ig {BT2 2.1} Miután hazaérkeztünk, s megszűnt az utazgatás és munkálkodás serkentő hatása, nagyon megéreztük keleti körutunk fáradalmait. Sokan levélben kértek, hogy közöljem velük, amit az Úr tudomásomra hozott róluk. Sok más emberrel nem tudtam szót váltani, pedig sürgős és fontos volt az esetük. Kimerült voltam, ezért ez a tengernyi levelezés többnek tűnt, mint amit el tudnék viselni. Csüggedés támadt rám, gyöngélkedtem, s néhány napig így is maradtam, gyakori ájulások közt hánykolódva. Ebben a testi és lelki állapotban kétségem támadt, hogy valóban kötelességem lenne annyit írni annyi embernek, akik közül jó néhány nagyon méltatlan volt. Az volt hát a benyomásom, hogy minden bizonnyal valahol tévedés csúszott a dologba. {BT2 2.2} Február ötödikén Andrews testvérünk hirdette az igét a gyülekezetben. De én egész este csak el-elájultam, kifogytam a lélegzetből annyira, hogy férjemnek kellett támogatnia. Mikor Andrews testvér visszatért az összejövetelről, külön imaórát tartottak értem, s én kissé magamhoz tértem. Akkor éjjel jól aludtam, reggelre pedig, noha gyönge voltam, mégis csodásan megkönnyebbültnek, és felbátorítottnak éreztem magamat Azt álmodtam, hogy valaki egész vég fehér vásznat helyezett elém, hogy varrnék abból ruhát mindenféle méretű, jellemű és életkörülményű személyeknek. Felszólított, hogy szabjam ki nekik, s legyen kész, mire érte jön. Az volt a benyomásom, hogy sokan, akiknek ruhát kellett szabnom, méltatlanok. Megkérdeztem, hogy ez lesz-e az utolsó vég, amelyet ki kell szabnom. Azt a választ kaptam, hogy ezután további végek következnek. {BT2 2.3} Levert ez a tengernyi rám váró munka. Kijelentettem, hogy már több mint húsz éve szabom a ruhákat, mégsem becsülik meg fáradozásomat. Azt sem látom, hogy eredménnyel járna. Külön említettem egy nőt, aki számára a szövet kézbesítője ruhát rendelt. Kijelentettem, 5

6 hogy az illető nem becsüli meg a ruhát, kár az időért, kár az anyagért is, mert szegény, ostoba és rendetlen, gyorsan bepiszkolná a ruhát. {BT2 2.4} Az illető így felelt: Szabd ki az öltönyüket. Ez a kötelességed, enyém a veszteség, nem a tied. Isten másképp lát, mint az ember. Eléd helyezi a munkát, amit el akar végeztetni. Nem tudhatod, melyik virul majd, ez, vagy amaz. Végül ki fog derülni, hogy sok ilyen szegény lélek bejut az Isten országába, míg mások, akiket az Úr az élet minden áldásával kitüntetett jó képességgel, kellemes környezettel, megadva nekik a javulás minden elképzelhető lehetőségét ki fognak maradni onnan. Kiderül majd, hogy e szegény lelkek, akik teljesen a rendelkezésükre állt halvány fény szerint éltek, s jól kiaknázták korlátolt lehetőségeiket, jóval Istennek tetszőbben éltek, mint sok teljes világosságnak és jelentős lehetőségeknek örvendező ember. {BT2 2.5} Akkor felemeltem a sok szabástól elkérgesedett kezem, s azt mondtam, hogy visszariaszt e feladat. De ő csak megismételte: Szabd ki a ruhákat; nem jött még el szabadulásod. {BT2 2.6} Nagy fáradtan fel álltam, hogy nekilássak. S íme, fényes olló hevert előttem, azt kezdtem használni. Fáradságom és csüggedésem nyomban eltűnt, az olló csaknem magától vágott, s kevés fáradsággal ruhát ruha után szabtam ki. {BT2 2.7} Az álomból bátorítást merítve azonnal úgy döntöttem, hogy elkísérem férjemet és Andrews testvért Gratiot, Saginaw és Tuscola megyébe, s az Úrra hagyatkozom, hogy erőt adjon fáradoznom. Február hetedikén útra is keltünk, és nyolcvannyolc kilométert utaztunk Almaba, ahol vártak bennünket. Itt a szokás szerint munkálkodtam, jóformán semmim sem fájt, és eléggé erőre is kaptam. Gratioti barátainkat érdekelni látszott a mondanivalónk, bár sokan messze lemaradtak az egészség-megújulásban, s általában a lelki előkészület munkájában. Kívülről nézve, mintha hiányozna belőlük a mű jólétéhez és az üzenet lelkületéhez elengedhetetlen rend és szervezettség. Így Andrews testvér három hét múlva újralátogatta őket, és jó eredménynek örvendezett köztük. Nem hallgatok itt el egy bátorító esetet, amikor a címzettek hálásan fogadták egyik nagyon metsző bizonyságtételt, melyet családjuknak írtam. Még mindig szívünkön viseljük ügyüket, s hő vágyunk, hogy lelki jólétnek örvendjenek az Úrban. S bár nem minden látszik megfelelő mederben folyni Gratiot járásban, bármikor szívesen testvéreink segítségére sietünk, ha segítségre vágynak. {BT2 2.8} Az almai összejövetelen jelen volt néhány testvérünk St Charlesból és Tittabawasseből, Saginaw megyéből, s meghívtak, hogy őket is látogassuk meg. Nem volt ugyan szándékunkban e megyébe is ellátogatni, hanem, ha alkalom kínálkozna, Tuscola megyébe szerettünk volna menni. De mert nem kaptunk meghívást Tuscolaból, úgy döntöttünk, hogy Tittabawasseebe utazunk, s Írunk Tuscolaba, hogy szeretnék-e, ha meglátogatnánk őket. Tittabawasseeben kellemes meglepetés ért, mert jókora imaházat találtunk, melyet népünk nemrégiben épített, jól megtelve szombattartókkal. A testvérek, a jelek szerint, szívesen vették bizonyságtételünket, ezért felszabadultan közöltük üzenetünket. Testvéreink itt A. testvér hűséges fáradozásának gyümölcseként tetemes és nagyszerű munkát végeztek el. Szívós és keserű ellenállás és zaklatás követte ezt, később mégis mintha semmibe oszlott volna azokban, akik eljöttek meghallgatni bennünket. Fáradozásunk pedig, a jelek szerint, jó 6

7 benyomást tett mindenkire. Egyetlen hét alatt tizenegy összejövetelen vettem részt, beszéltem is ezeken egy és két óra hosszat, s más összejövetelekre is elmentem. Egy összejövetelen arra igyekeztünk serkenteni néhány embert, hogy törjenek előre, s vegyék fel keresztjüket. Legtöbbjük következő kötelessége a keresztelkedés volt. Utolsó látomásomban oly helységeket láttam, ahol hirdetik az igazságot, s ahova el kell látogatnunk. Ez volt az egyik helység. Külön fele1ősséget éreztem az itteniekért. A gyülekezet néhány tagjának esete feltárult előttem, s az értük való fáradozás lelkülete szállt rám, melyet nem bírtam lerázni. Három órát fáradoztam értük, az idő javarészét azzal töltve, hogy mélységes felelősségérzettől áthatva felhívásokat intéztem hozzájuk. Mindnyájan magukra vették a keresztet, előre jöttek imádkozni; s csaknem mind fel is szólalt. Másnap tizenöten keresztelkedtek. {BT2 2.9} Senki sem látogathatja meg őket anélkül, hogy A. testvérünk hű fáradozásának értéke mély benyomást ne tegyen rá. Az ő föladata, hogy olyan helyekre menjen el, ahol eddig még nem hirdették az igazságot. Remélem, népünk abbahagyja az erőlködést, hogy elvonja őt e kötelességétől. A. testvér alázatos lelkülettel haladhat előre, az Úr karjára támaszkodva, és számos embert megmenthet a sötétség hatalmaitól. Kísérje őt most is Isten áldása. {BT2 2.10} Mikor előadássorozatunk a végéhez közeledett, Spooner testvér átjött Tuscolaból, hogy az ő megyéjükbe is látogassunk el. Megbeszéltük vele az időpontokat, majd hétfőn hazautazott, mi meg a keresztség után, csütörtökön követtük őt. Vassaroban szombaton és a hét első napján tartottuk összejöveteleinket az egyházterület iskolájában. Jó hely volt ez az egyenes beszédre, s láthattuk fáradozásunk áldásos gyümölcseit. A hét első napján körülbelül harminc bűnös útra tért ember, és olyan fiatal, akik még nem tettek hitvallást, jelentkezett tanításra. {BT2 2.11} Nagyon értékes és felemelő összejövetel volt ez. Némelyek elhúzódó félben voltak az ügytől, ezekért külön fáradozni szerettünk volna. Időnk azonban rövid volt, s azt gondoltam, hogy befejezetlenül kell hagynunk a munkát. Mivel már St Charlesban és Almaban is kitűzött összejövetelünk volt, s hogy ezeknek eleget tehessünk, hétfőn végeznünk kellett Vassaroban. {BT2 2.12} Azon az éjszakán újra elém jött álomban az, amit a Tuscula megyei emberekről láttam látomásban, s még élesebb lett a benyomásom, hogy nem fejeztem be az értük végzett munkát. Mégsem láttam más lehetőséget, mint hogy eleget tegyünk a megbeszélésnek. Kedden ötven kilométert utaztunk St Charlesba, ahol Griggs testvérünknél töltöttük az éjszakát. Itt tizenöt oldalnyi bizonyságtételt írtam, este pedig összejövetelen vettem részt. Szerda reggel úgy döntöttünk férjemmel, hogy ha Andrews testvér megtartja Almaban a megbeszélt összejöveteleket, akkor mi ketten visszatérünk Tuscolaba. A. testvér beleegyezett. Aznap reggel további tizenöt oldalt írtam, összejövetelen vettem részt, órányit beszéltem, majd átmentünk Watronsvillebe, huszonhat kilométer távolságra. Tizenhat oldalt írtam itt, s este összejövetelen vettem részt, ahol az egyik jelenlevőnek nagyon is mélyenszántó bizonyságot tettem. Másnap hajnalban tizenkét oldalt írtam reggeli előtt, majd visszatértünk Tuscolaba, ahol további nyolc oldalt vetettem papírra. {BT2 2.13} 7

8 Szombat délelőtt féljem hirdette az igét, majd én beszéltem két órán át, mielőtt étkeztünk volna. Akkor rövid időre szünetet tartottunk, ettem valamelyest, majd rendkívüli összejövetelen beszéltem óra hosszát, félreérthetetlen bizonyságot közölve néhány jelenlevővel. Általában alázatos és hálás szívvel fogadták tanúságomat. Mégsem mondhatom el, hogy valamennyit jól fogadták volna. {BT2 2.14} Másnap reggel, mikor útra készen álltunk a gyülekezetben, hogy fárasztó munkával töltsük a napot, az egyik testvérnőnk, akinek előzőleg azért tettem bizonyságot, mert tapintatlan és elővigyázatlan, s nem rágja meg előbb a szavait, s azt sem fontolja meg, hogy mit tesz férjével megérkezett, s csökönyös módon, izgatottan beszélt. Később sírva is fakadt. Kicsit panaszkodott, kicsit bevallotta bűnét, s erősen indokolta, mentegette viselkedését. Sok mindent rosszul értelmezett, amit előzőleg mondtam neki. Büszkeségét sértettem meg, amikor nyilvánosan kiteregettem hibáit. Kiérzett szavaiból, hogy ebben esett a legnagyobb hiba. De miért érzi sértve magát? Testvérei úgyis tudták, hogy igaz, amit mondok, ezért semmi újat sem közöltem velük Mégis biztos vagyok benne, hogy testvérnőnknek mindez új volt. Nem ismerte hibáit, ezért is nem tudta helyesen mérlegelni tetteit és szavait. Bizonyos fokig érvényes ez csaknem mindenkire, ezért kell leplezetlenül bizonyságot tennem a gyülekezetben, ezért kell testvéreinknek ápolni magukban a kendőzetlen bizonyságtevést. {BT2 2.15} Férje sehogy sem akart beletörődni, hogy a gyülekezet előtt teregettem ki felesége hibáit. Kijelentette, hogy ha White testvérnő követte volna az Úr Máté 18:15-18-ban olvasható utasítását, akkor nem fájna neki az eset: Ha a te testvéred vétkezik ellened, menj el, dorgáld meg őt négy szem között. Ha hallgat rád, megnyerted a testvéredet; ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egyet vagy kettőt, hogy két vagy három tanú vallomásával erősíttessék meg minden szó. Ha azokra sem hallgat, mond meg a gyülekezetnek. Ha rájuk sem hallgat, legyen előtted olyan, mint a pogány és a vámszedő. {BT2 2.16} Férjem akkor megmondta neki, hogy Urunk e szavai a magánjellegű törvénytaposásra vonatkoznak, ezért nem vonatkozhatnak a testvérnő esetére. Nővérünk nem White testvérnő ellen vétkezett. Hanem amit nyilvánosan róttam meg, azok olyan nyilvános vétkek voltak, amelyek a gyülekezet és az ügy jólétét fenyegették. A következő szöveg vonatkozik erre az esetre: A vétkeseket mindenek előtt fedd meg, hogy a többiek is megfélemljenek. Más szavakkal: A vétkeseket mindenki előtt fedd meg, hogy a többi is elrettenjen. (1 Timóteus 5:20) {BT2 2.17} A testvér keresztény módon belátta bűnét, s megbékült. Nyilvánvaló volt, hogy a szombat délutáni összejövetel óta sok minden csodamód nagyra nőtt és eltorzult emlékezetükben. Azt javasoltuk hát, hogy olvassuk el az írott bizonyságtételt. Mikor felolvastuk, megrótt testvérnőnk megkérdezte: Ezt mondtad el tegnap is? Azt feleltem, hogy igen. Nagyon csodálkozott, és bele látszott nyugodni az írott bizonyságtételbe. Oda is adtam neki, másolatot sem tartva meg magamnak. Ezzel hibát követtem el. De oly gyöngéden szerettem mindkettőjüket, s annyira kívántam, hogy felvirágozzanak, hogy az ő esetükben megszegtem bevett szokásomat.{bt2 2.18} Már el is múlt az összejövetel kezdetének időpontja, ezért sietve átmentünk a három kilométerre levő, várakozó gyülekezethez. Az olvasó megítélheti, hogy ez a reggeli jelenet 8

9 segített-e rendeznünk gondolatainkat és kellőképpen nyugodtak legyünk, mielőtt a gyülekezet elé állnánk. De ki gondol ezzel? Van, aki figyelmes, s megkönyörül rajtunk. De aki ösztönösen cselekszik, aki meggondolatlan, azok közvetlenül rohannak le a bajaikkal és próbáikkal akkor, mielőtt igét kellene hirdetnünk, vagy közvetlen az után, hogy kimerített minket a beszéd. Férjem mégis összeszedte minden erejét, s közkívánatra közvetlenül beszélt a törvényről és az örömhírről. Meghívtak, hogy délután beszéljek a metodisták újonnan épített és felszentelt kápolnájában. A tágas épület zsúfolásig megtelt, sokaknak csak állóhely jutott. Felszabadultan beszéltem másfél órán át az első parancsról a közül a kettő közül, melyet Urunk elismételt, s meglepődve hallottam, hogy a metodista lelkész is ugyanarról tartott igehirdetést délelőtt. Ő is, gyülekezete is jelen volt, hogy meghallgassák mondanivalómat. {BT2 2.19} Estére nagyon áldásos megbeszélést tartottunk Spooner, Miller, Hatch testvérekkel és Sturges, Bliss, Harrison és Malin testvérnőkkel. Azt gondoltuk, hogy Tuscola megyében, egyelőre befejeztük munkánkat. Nagyon a szívünkhöz nőtt ez a kedves nép, mégis attól tartottunk, hogy az említett testvérnőnk, akinek bizonyságot tettem, el fogja tűrni, hogy az ellenfél a maga szekerébe fogja őt és, bajt okoz majd nekik. Őszintén vágytam arra, hogy helyes megvilágításban lássa az ügyet. Az út, amelyen járt, elpusztította hasznavehetőségét a gyülekezeten belül, de kívül is. Mégis, ha most elfogadná a szükséges megrovást, s alázatosan a szerint élne, a gyülekezet újra a szívébe fogadná, s a kívül állók is többre becsülnék a kereszténységet. S ami még ennél is több, testvérnőnk az Üdvözítő jóváhagyó mosolyának örvendezhetne. Aggódva kérdeztem: elfogadja-e majd teljesen a bizonyságtételemet? Attól tartottam, hogy nem teszi magáévá, s hogy testvéreink szívét szomorúság éri majd még miatta abban a megyében. {BT2 2.20} Hazatértem után másolatot kértem tőle a bizonyságtételről, de április 11-én ezt felelte: White testvérnő. Múlt hónap 23-án kelt leveledet megkaptam. Sajnos nem tudok eleget tenni kívánságodnak. {BT2 2.21} Még mindig a leggyöngédebb szeretetet őrzöm szívemben e család iránt, s boldogan sietek segítségükre, ha tudok. Igaz, hogy az ilyen bánásmód azoktól, akikért életemet adom, a szomorúság árnyékát veti életemre. Mégis az Úr olyan pontosan kijelölte előttem utamat, hogy ezek az ügyek nem tudnak letéríteni a kötelesség útjáról. Mikor szomorú szívvel hazaértem levelével a postáról, elővettem Bibliámat, s imádkozva kinyitottam, hogy nyugalmat és támogatást nyerjek belőle. Szemem egyenesen a látnok szavaira esett: Te azért övezd fel derekadat, kelj fel, s mondd meg nékik mindazt, amit parancsolok néked, meg ne riadj tőlük, különben én riasztalak el téged előlük! Mert ímé, erősített várossá, vasoszloppá és ércbástyává teszlek ma téged mind az egész földön, Júda királyai, fejedelmei s papjai ellen s a föld népe ellen. Viaskodni fognak ugyan ellened, de nem győznek le téged, mert én veled vagyok, azt mondja az Úr, hogy megszabadítsalak téged. {BT2 2.22} Közvetlenül a nagy eső előtt tértünk haza körutunkról, amely elmosta a havat. A következő szombaton e vihar lehetetlenné tette az összejövetelt, ezért azonnal hozzá fogtam rendezni az anyagot a Bizonyságtételek 14. számához. Az is kiváltságunk volt hogy ápoljuk kedves King testvért, akit borzalmas fej és arcsérüléssel hoztunk házunkba. Hazavittük őt, hogy ott haljon meg, mert elképzelhetetlen volt, hogy ilyen szörnyű koponyasérüléssel valaki 9

10 élve maradjon. Mégis Isten áldásaival, a víz igen gyöngéd alkalmazásával, nagyon kevés etetéssel, amíg a láz veszélye el nem múlt, és éjjel-nappal jól szellőztetett szobában nyugvás után, három hét múlva hazatérhetett családjához, és újra gazdasága élére állhatott. Egész sérülés alatt szemernyi gyógyszert sem használt. Bár alaposan lefogyott a vérveszteség és a sovány étkezés miatt, mégis, mikor rendesebben táplálkozhatott, gyorsan felépült {BT2 2.23} Ekkortájt kezdtünk fáradozni greenville-i barátainkért. Mint sok más helyen, testvéreinknek itt is segítségre volt szüksége. Volt, aki szombatot ünnepelt, mégsem tartozott a gyülekezethez, mások meg feladták a szombatot, és segítő kézre szorultak. Szerettünk volna segíteni e szegény embereken. De a gyülekezet vezetőinek múltbeli eljárása és velük szembeni jelen állásfoglalása csaknem lehetetlenné tette, hogy megközelítsük őket. A tévelygőkkel való bánásmódjukban némelyik testvérünk túl merev volt, túl éles megjegyzéseket tett. S némelyek nem akarták elfogadni tanácsukat, hisz el akartak szakadni tőlük; így szóltak: Ha el akarnak menni, csak hadd menjenek. Míg Jézus hitvalló, állítólagos követőiben Jézus szánakozásának, hosszútűrésének és gyöngédségnek ilyen hiánya mutatkozik, eme szegény, tévelygő, tapasztalatlan embereknek, akiket Sátán rohamoz, kétségkívül hajótörést szenved a hite. Bármilyen súlyos legyen is a tévelygő bűne és helytelenségei, testvéreinknek meg kell tanulni, hogy ne csak a jó pásztor gyöngédségét tanúsítsák a szegény, tévelygő juhok iránt, hanem soha el nem múló gondoskodását és szeretetét is. Igehirdetőink hét-hét után fáradoznak, tanítanak, s örülnek, ha néhány ember elfogadja az igazságot, elhamarkodva és erőszakosan gondolkodó testvéreink mégis öt perc alatt meg tudják semmisíteni igyekezetüket, ha olyan érzeteket engednek meg maguknak, melyek ilyen szavakat csalnak ki tőlük: Ha el akarnak menni, csak menjenek. {BT2 2.24} Azt tapasztaltuk, hogy mit sem tehetünk a tévelygő juhokért, míg ki nem küszöböljük a gyülekezetek számos tagjában élő helytelenségeket. Ők engedték, hogy eme szegény emberek eltévelyegjenek. Nem tartották felelősnek magukat értük. Valójában magukba gombolkoznak, és a lelki élet hiánya miatt lelki halállal haldokolnak. Még mindig szívükön viselték a művet, és szívesen támogatták is azt. Bőkezűen gondoskodtak Isten szolgáiról. Ennek ellenére komoly hiányok vannak az özvegyekről, árvákról és a nyáj gyengélkedőiről való gondoskodás területén. A mű szívükön viselése mellett szemlátomást kevés ügyet viseltek szívükön családjukon kívül. Ilyen szűk vallásosság mellett lelkileg halódtak, nem éltek. {BT2 2.25} Voltak, akik megtartották a szombatot eljártak a gyülekezetbe, tizedet fizettek, mégsem voltak tagok. Igaz, hogy nem is voltak alkalmasak a tagságra. De míg a gyülekezet vezető tagjai úgy álltak, ahogyan némelyek e gyülekezetben álltak, amíg alig, vagy semmit sem bátorították őket addig csaknem lehetetlen Isten erejével felkészülniük, és komolyabb lelki életet élniük. Mikor fáradozni kezdtünk e gyülekezetért, arra tanítottuk őket hogy a segítség lelkületével kell foglalkozniuk a tévelygőkkel, akkor sok minden kivilágosodott előttem az ügy helyi viszonyai felől, ezért kendőzetlen bizonyságtételeket írtam, nem csak a komolyan eltévelyedetteknek, nem csak a gyülekezeten kívülállóknak, hanem azoknak a gyülekezeti tagoknak is, akik súlyos bűnt követtek el, amikor nem siettek az elveszett juhok felkeresésére. Soha olyan mély csalódás nem ért, mint ahogy e bizonyságtételeket fogadták. Mikor köntörfalazás nélkül megintettem a messzire tévelyedetteket, s nyilvánosan felolvastam nekik a bizonyságot, akkor elfogadták, és sírva tartottak bűnvallomást. De a gyülekezet tagjai közül 10

11 némelyek, akik bár az ügy és a bizonyságtételek hű barátainak vallották magukat, alig tudták elhinni, hogy olyan súlyosat tévedtek volna, mint ahogyan a tanúságok állították róluk. Mikor megmondtuk nekik, hogy magukkal törődők, magukba és családjukba zárkózók, hogy nem viselik szívükön a többieket, zártkörűsködők, és becses lelkeket hagynak elpusztulni; hogy erőszakoskodás és önigazultság fenyegeti őket, akkor felháborodtak. {BT2 2.26} Mégis éppen erre volt szükségük, hogy megtanuljanak türelmesen bánni a hasonló próbák közt vergődőkkel. Sokan holtbiztosak, hogy őket aztán nem viselné meg a bizonyságtétel, míg csak rájuk nem jön a próba. Érthetetlennek tartják, hogy bárki is kételkedhetik. Szigorúk azokhoz, akik kételyeknek adnak hangot. Harapnak és szúrnak, hogy bebizonyítsák bizonyságtételek iránti lelkesedésüket, több önigazultságról, mint alázatról téve tanúságot. Hanem amikor az Úr őket rója meg helytelenségeik miatt, akár a nádszál, olyan gyöngének bizonyulnak. Ekkor már alig bírják elviselni a próbát. E dolgoknak alázatra, maguk kicsinyre tartására, gyöngédségre, és a tévelygők iránti olthatatlan szeretetre kellene tanítani őket. Az a benyomásom, hogy az Úr most felszólítja a tévelygőt, a gyöngét, az ingadozót, s még azokat is, akik elpártoltak az igazságtól, hogy fönntartás nélkül csatlakozzanak a nyájhoz. De csak kevesen értenek egyet velem a gyülekezetekben. S még kevesebben helyezkednek oly álláspontra, ahonnan segíteni tudják az ilyeneket. Sokkal többen vannak, akik teljesen elállják e szegény emberek elől az utat. Sokakban erőszakos követelőző szellem él. Elvárják a tévelygőktől, hogy pontosan ilyen és ilyen helyzetbe jöjjenek, mielőtt segítő kezet nyújtanának nekik. Ezzel kartávolságra tartják őket maguktól. Nem tanulták meg, hogy kifejezett kötelességük kutatni az elveszett juhok után. Nem szabad megvárniuk, míg az eltévelyedettek jönnek hozzájuk. Olvassátok el az elveszett juh példázatát. Közelgettek pedig őhozzá a vámszedők és a bűnösök mind, hogy hallgassák őt. És zúgolódtak a farizeusok és az írástudók, mondván: Ez bűnösöket fogad magához, és velük együtt eszik. Ő pedig ezt a példázatot beszélte nekik, mondván: Melyik ember az közületek, akinek, ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt? És ha megtalálta, felveti az ő vállára, örülvén. És haza menvén, egybehívja barátait és szomszédjait, mondván nekik: Örvendezzetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat. Mondom néktek, hogy ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogy nem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre. {BT2 2.27} A farizeusok zúgolódtak, mert Jézus magához engedte a vámosokat és bűnösöket, s velük étkezett. Önigazultságuk miatt megvetették az ilyen szegény bűnösöket; holott azok örömmel hallgatták Jézus szavait. Mennyire megrója az Úr az írástudókban s farizeusokban ezt a lelkületet. S hogy tanulságos leckét adjon mindenkinek, elmondta az elveszett juh példázatát. Különösen figyeljünk fel a következő pontokra: {BT2 2.28} Elhagyja a kilencvenkilencet, hogy szorgosan kutasson egyetlen elveszett után. Teljes erejét a szerencsétlen juhért veti latba. Ugyanígy azon tagokért kell összefognunk a gyülekezet teljes erejét, akik eltévelyedtek a Krisztus nyájától. S ha messze tévelyedtek, ne várj, hogy visszatérjenek, mielőtt segíteni igyekeznél rajtuk. Hanem ti induljatok keresésükre. {BT2 2.29} 11

12 Mikor a juhász megtalálta az elveszett juhot, boldogan cipelte haza. S még miután hazaért, akkor is sok örvendezés következett. Ez az örvendezés szemlélteti a tévelygőkért végzett fáradozás áldott, örömteli munkáját. Boldog a gyülekezet, mely eredményesen végzi e kötelességét. Aki szánakozással és szeretettel viseltetik a tévelygők iránt; aki fáradozik, hogy visszahozza őket a jó pásztor nyájába, az áldott munkát végez. S jaj, milyen boldogító gondolat, hogy mikor bűnöst nyerünk így vissza, túláradóbb az öröm a mennyben, mint kilencvenkilenc igaz fölött. Az önző, zártkörűsködő, zord emberek, akik mintha félnének segíteni a tévelygőket, mintha beszennyeznék magukat velük, nem ízlelik meg e küldetés édes örömeit. Nincs osztályrészük a boldogságban, mely a mennyet tölti be egyetlen rossz útra tévedt ember megmentésén. Begombolkoznak szűkös nézeteikbe, meg érzéseikbe, s annyira kiszikkadnak, annyira gyümölcstelenek lesznek, mint Gilboa hegyei, ahova se harmat, se eső nem hullott. Zárjuk csak ki az erőset a munkából el fog gyöngülni. Az a gyülekezet, az az ember, aki kihúzza magát másokért való felelősség viselés alól, rövidesen elgyöngül lelkileg. A munka az, ami erősnek tartja meg az erőset. S mások lelki gondozása, nehéz fáradozás, és teherhordozás adja az erőt Krisztus gyülekezetének. {BT2 2.30} Szombaton és a hét első napján, április tizennyolcadikán és tizenkilencedikén áldásos időt töltöttünk népünkkel Greenville-ben. A. és B. testvér velünk volt. Férjem nyolc embert keresztelt meg. 15-én és 16-án Wrightban voltunk a gyülekezettel. E szeretetreméltó emberek mindig szívélyesen látnak bennünket. Férjem itt is nyolcat keresztelt. {BT2 2.31} Május másodikán Montereyben jöttünk össze népes gyülekezettel az imaházban. Férjem világosan és erőteljesen hirdette az igét az elveszett bárányról. Az Ige nagy áldás volt a gyülekezet számára. Néhány eltévelyedett már régebben elmaradt a gyülekezetből, s a többinek nem volt szíve, hogy segítsen rajtuk. Sőt egyesek merev, rideg, érzéketlen álláspontja a gyülekezetben kifejezetten elrekeszelte az utat, hogy visszatérjenek, ha az lenne szándékuk. Az Ige tárgya megérintette valamennyiük szívét, s mindnyájan pótolni szerették volna az elmulasztottakat. Vasárnap Allegauban háromszor szóltunk népes gyülekezethez. Bár kilencedikére már megígértük, hogy a battle creeki gyülekezetben leszünk, mégis azt gondoltuk, hogy montereyi munkánk alighogy elkezdődött. Ezért elhatároztuk, hogy visszatérünk Montereybe, s további héten át ott fáradozunk a gyülekezetért. A jó munka tovább folyt, túlszárnyalva várakozásukat. A gyülekezet zsúfolásig megtelt. Sosem láttunk Montereyben ilyen rövid idő alatt ilyen eredményes munkát. Vasárnap ötvenen jöttek előre imára. Testvéreink mélyen a szívükön viselték az elveszett juhok sorsát, bevallották hidegségüket, meg közönyüket, és jó álláspontra helyezkedtek. Lay G. T. és Rummery S. testvér jó bizonyságot tett, melyet a testvérek örömmel fogadtak. Tizennégyen keresztelkedtek meg. köztük olyan férfi is, aki már élete delén volt, s mindeddig ellene szegült az igazságnak. A lélekmentés buzgón folyt tovább, szívből fakadó bűnvallomásokkal, sok sírással, és mindent elsöpört maga előtt. Így végződött az értekezlet évének fárasztó tevékenysége. S még mindig azt gondoltuk, hogy a montereyi lélekbegyűjtés közel sem ért véget. Megbeszéltük hát, hogy majd visszatérünk, s néhány hetet Allegau megyében töltünk. {BT2 2.32} A most elmúlt értekezlet a mélységes érdeklődés időszaka volt. Férjem az értekezlet számos ülésén nagyon kimerítette magát, s most pihennie kellett. Népünk elégedetten nézte elmúlt évi munkásságunkat. Ezért az értekezleten szeretettel, gyöngéd gondoskodással és 12

13 jóakarattal viseltettek irántunk. Közvetlenségüknek örvendezhettünk és úgy váltunk el, hogy kölcsönös szeretet és bizalom kísérje útjainkat. {BT2 2.33} ADAKOZZUNK KRISZTUSÉRT Abból tudom, amit az Úr közölt velem, hogy a szombattartók, amint egyre gazdagodnak, egyre önzőbbek is lesznek. A Krisztus és népe iránti szeretetük egyre csökken. Nem veszik észre az ínségesek szükségleteit, nem éreznek együtt szenvedéseikkel és szomorúságukkal. Nem veszik észbe, hogy mikor elhanyagolják a szegényt és szenvedőt, Krisztust hanyagolják el. Ha viszont amennyire tudják, enyhítik a szegények ínségét és szenvedéseit, annyiban Jézusnak szolgálnak. {BT2 3.1} Krisztus mondja megváltott népének: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készítetett a világ megalapítása óta. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam és innom adtatok; jövevény voltam és befogadtatok engem. Mezítelen voltam, és felruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam és eljöttetek hozzám. Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttunk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? Vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna. És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és meglátogattunk volna? És felelvén a király, ezt mondja majd nekik: Bizony, mondom nektek, amennyiben megcselekedtétek eggyel ez én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg. {BT2 3.2} Dicső kötelesség, ha valaki súlyos terheket vállal, ha türelmesen végzi a jótetteket, melyek magunkat megtagadó igyekezetre szólítanak, és a menny is jóváhagyással kíséri. A hű igyekezet kedvesebb Isten előtt, mint a leglángolóbb és legszentebbnek vélt imádat. Az az igazi istentisztelet, ha együtt fáradozunk Krisztussal. Imák, intések és beszédek talmi gyümölcsöknek számítanak, melyeket gyakran csak rákötnek a fára. De a jótettekben megnyilvánuló gyümölcsök, mikor gondoskodunk az ínségesekről, az apátlan árvákról és özvegyekről, ezek valódi gyümölcsök, s meg is teremnek a jó fán. {BT2 3.3} Atyánk szemében ez a tiszta és igazi vallás: Meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól. Más szavakkal: Viseld gondját a nyomorgó árvának és özvegynek, s őrizd meg magadat tisztán a világtól. A jótettek a gyümölcs, melyet Krisztus elvár tőlünk; szerető, nyájas szavakat, jótékony tetteket; gyöngéd gondoskodást a szegényekről és elesettekről. Ha szeretettel fordulunk a csüggedéssel, gyásszal megterhelt emberekhez, ha kezünk készségesen és bőven ad, ha felruházzuk a ruhátlant, szívesen befogadjuk házunkba és szívünkbe a hajléktalant, akkor az angyalok nagyon közel húzódnak hozzánk, és édes dallam csendül fel a mennyben. Minden méltányos, könyörületes és jó tett édes dallamot kelt a mennyben. Az Atya trónjáról felfigyel a könyörület e cselekedeteire, legbecsesebb kincseinek tekinti azokat. Enyémek lesznek, amikor összeállítom ékszereimet. Úgy tekinti a nyomorgók és szenvedők iránti szánakozó cselekedetet, mintha Jézussal tették volna. Mikor felkarolod a szegényt, mikor megnyitod szívedet az elesett és elnyomott előtt, mikor az árva támogatója vagy, akkor Jézussal lépsz szorosabb szövetségre. {BT2 3.4} Akkor szól majd az ő balkeze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készíttetett. Mert éheztem és nem adtatok ennem; 13

14 szomjúhoztam, és nem adtatok innom; jövevény voltam, és nem fogadtatok be; mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel; beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg. Akkor ezek is felelnek majd néki, mondván: Uram, mikor láttunk, hogy éheztél, vagy szomjúhoztál volna, vagy hogy jövevény, vagy mezítelen, vagy beteg, vagy fogoly voltál, és nem szolgáltunk volna neked? Akkor felel majd nekik, mondván: Bizony mondom nektek, amennyiben nem cselekedtétek meg eggyel eme legkisebbek közül, én velem nem cselekedtétek meg. S ezek elmennek az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre. {BT2 3.5} Jézus azonosítja magát népe szenvedésével: Én voltam éhes, s én szomjaztam. Én vagyok az a hajléktalan. Nekem nem volt ruhám, amit magamra ölthettem volna. Én voltam beteg, engem börtönöztek be. Mikor ti roskadásig megrakott asztalokról lakmároztatok, én éheztem nem messze tőled a kunyhóban, vagy künn az utcán. Mikor arcomba csaptátok az ajtót, pedig senki sem aludt kényelmesen bútorozott szobáitokban, nekem nem volt hova lehajtani a fejemet. Szekrényetek zsúfolva volt ruháitokkal, amire feleslegesen szórtátok a pénzt, és amit az ínségeseknek juttathattatok volna. Jaj, mennyire rám fért volna a meleg ruha. Mikor egészségnek örvendeztetek, én beteg voltam. Balsors börtönbe juttatott, bilincsbe láncolt, lelkileg megtört, megfosztott a szabadságtól és reménytől, ti pedig szabadon jártatokkeltetek, amerre tetszett. Milyen csodás egységet is fejez ki Jézus, mely szenvedő tanítványai, és közte fennáll! Teljesen a magáénak tekinti ügyünket. Úgy ecseteli magát, mintha ő maga lenne, aki szenved. Ne feledd, önző keresztény, hogy a nyomorgó, szegény, az árva, az apátlan minden egyes semmibe vevése magának Jézusnak a semmibevevése. {BT2 3.6} Ismerek olyanokat, akik, noha nagyhangú, öblös-torkú hitvallók, szívük mégis annyira az önszeretetbe és önzésbe kövesedett, hogy meg sem értik, miről beszélek. Egész életükben csak magukkal gondolnak, maguknak élnek. Kizárt dolog számunkra, hogy mások javára áldozzanak, hogy más kedvéért lemondjanak valamiről. El sem tudják képzelni, hogy Isten ezt várja el tőlünk. Magukat bálványozzák. Visszahozhatatlan hetek, hónapok, évek suhannak az örökkévalóságba, még sincs a mennyben feljegyzés jótetteikről, hogy mások javára hoztak volna áldozatot; hogy táplálnák az éhezőt, ruháznák a meztelent, vagy befogadnák a hajléktalant. Nincs szívük magukhoz fogadni a jövevényt. Ha bizonyosak lennének, hogy akik igényt tartanak támogatásukra, méltók erre, akkor talán rá lehetne beszélni őket, hogy tegyenek valamit ez irányban. Holott erény rejlik abban, hogy kockázatot vállalunk. Lehet, hogy akkor angyalokat látnánk vendégül. {BT2 3.7} Vannak árvák, akikről gondoskodni kellene, némelyek mégsem vállalkoznak rá, mert több fáradsággal jár, mint amennyit el szeretnének végezni nem maradna elég idejük szórakozásra. Pedig, majd ha a menny királya a vizsgáló ítéletet végzi, ezek a semmittevő, szűkkeblű, maguknak való emberek megtudják, hogy azoké a menny, akik nem kímélik magukat, hanem Krisztus kedvéért lemondtak önzésükről. Az Úr nem gondoskodott azokról, akik oly különleges figyelemmel szerették magukat, és őrködtek érdekeik felett. A borzalmas büntetés, melyekkel a király a balján állókat fenyegeti, nem súlyos bűneik miatt történt. Nem azért ítéli el őket, amit elkövettek, hanem amit elmulasztottak. Nem tettétek meg, amit a menny nektek jelölt ki, rátok bízott. Csak magatoknak éltetek, ezért azokkal együtt illet meg benneteket a jutalom, akik maguknak valók voltak. Nővéreimnek ezt javasolnám: Legyetek a jótékonyság leányai. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. Lehet, hogy azt gondoljátok, hogy ha olyan árvát találnátok, akiben semmi hiba, akkor 14

15 befogadnátok és gondoskodnátok róla. De hogy azzal kínlódjatok, hogy sok mindenről leszoktassátok, és új szokásokra neveljétek rá, hogy önuralomra szoktassátok ez olyan feladat lenne, amit nem vállaltok. Nem könnyű tanítani a tudatlant, megszánni és jóra nevelni azt, aki csakis rossz szokásokat vett fel. A menny mégis épp ilyeneket helyezett utatokba. Álcázott áldások ők. {BT2 3.8} Az Úr már évekkel ezelőtt közölte velem, hogy Isten népe vizsgára kerül e ponton, vagyis, hogy otthont nyújtsanak a hajléktalannak; hogy sokan azért lesznek majd hajléktalanok, mert hisznek az igazságban. A szembeszegülés és a zaklatás sok hívőt megfoszt majd otthonától, és azok kötelessége lesz, hogy megnyissák előttük ajtóikat, akiknek van otthonuk. Nemrégiben az Úr azt adta tudtomra, hogy Isten különösképpen próbára teszi hitvalló népét e téren. Krisztus szegény lett értünk, hogy az ő nyomora által mi lehessünk gazdagok. Azért hozott áldozatot, hogy majd hazát tudjon nyújtani azoknak, akik a világon zarándokok és idegenek csupán; akik jobb hazát keresnek, mennyei hazát. Akik a kegyelem tárgyai, a halhatatlanság örökösei, azok talán kereken vissza akarják utasítani, vagy akár húzódozni akarnak attól, hogy hajléktalanokkal és ínségesekkel osszák meg családi körüket? Mi, akik Krisztus tanítványai vagyunk, be akarjuk talán zárni ajtónkat a hajléktalanok előtt, csak mert nem ismerőseink? {BT2 3.9} Hát nincs ereje korunkban az apostol utasításának? El ne hanyagoljátok a vendégszeretetet: amikor némelyek ezt gyakorolták, tudtukon kívül angyalokat láttak vendégül. Naponta fájdalmat okoz nekem, mikor népünk körében az önzés megnyilvánulásait látom. Döbbenetes módon hiányzik a szeretet, s az azokról való gondoskodás, akik igényt tarthatnak erre. Mennyei Atyánk álcázott áldásokat helyez ösvényünkre, némelyek mégsem nyúlnak hozzá, mert akkor kevesebbet űzhetnék kedvteléseiket. Angyalok várják, hogy megragadjuk-e a jótettek kezünk ügyébe helyezett alkalmait; figyelik, hogy áldások leszünk-e másoknak, hogy azután ők áldhassanak meg bennünket. Maga az Úr tett különbözővé minket némelyeket szegénnyé, másokat gazdaggá, ismét másokat elesetté. Isten szándékosan engedi meg a szegénynek a szegénységet, hogy vizsgáljon, és próbára tegyen minket hogy megérlelje, ami a szívünkben lakik. {BT2 3.10} Sokakat hallottam kimenteni magukat hogy miért nem hívják meg családi körükbe és szívükbe Isten szentjeit. Jaj, nem készítettem semmit, nem főztem semmit menjenek másvalakihez. Máshol meg más kifogással hozakodhatnak elő, hogy miért nem fogadják be a vendéglátásra szorulót. S így fájdalmasan megbántják a látogatókat, akik aztán kellemetlen benyomással távoznak az ilyen hitvalló testvérek vendégszeretete felől. Nővérem, ha nincs kenyered, kövesd a Biblia ecsetelte példát. Zörögj be szomszédodhoz, és mondd: Barátom, adj kölcsön három kenyeret. Útról érkezett egyik barátom, és nincs, mit elébe tegyek. Egy példa sincs, hogy a kenyér hiányából mentséget kovácsolt volna valaki; hogy ezzel utasította volna el a kérőt. Mikor Illés a szareptai özvegyhez érkezett, az özvegy megosztotta Isten látnokával falatnyi kenyerét. Isten pedig csodát tett. Odahatott, hogy a szolgájának hajlékot nyújtó özvegy, mikor, falatnyi kenyerét is megosztva vele, akkor őt is megtartotta, de megmentette fia életét is. Így lesz ez sokak esetében, ha kész örömmel, és Isten dicsőségére teszik. {BT2 3.11} 15

16 Van, aki gyönge egészségére hivatkozik szívesen megtennék, de nincs erejük! Ezek már olyan régen magukba s szegényes érzéseikbe zárkóztak, annyit panaszkodtak szenvedésükről, próbájukról, s bajaikról, hogy ez lett a jelen igazságuk. {BT2 3.12} Bármennyire rászorulna valaki részvétükre és segítségükre, ők már másra sem tudnak gondolni, csak magukra. Neked, akinek gyönge az egészséged, rendelkezésedre áll az orvosság. Ha felruházod a meztelent, s a hajléktalan szegényt befogadod házadba, ha megtöröd kenyered az éhezőnek, akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb gyorsan begyógyul. A jótettek végzése kitűnő gyógyír a betegségre. Akik jót cselekszenek, azokat felszólítja Isten, hogy kiáltsanak hozzá, s megígérte, hogy válaszolni fog. A kietlen helyen is felüdíti őket. {BT2 3.13} Fivéreim, nővéreim, rázzátok fel magatokat. Ne húzódozzatok a jótettektől. Ne fáradjunk bele a jótettekbe, mert ha bele nem fáradunk, annakidején aratni fogunk. Ne várj, míg előírják, hogy mi a kötelességed. Nézz körül, tudd meg, ki tehetetlen, elesett, ínséges. Ne fordulj el embertársadtól, ne rejtőzz el szükségleteik elől. Bizonyítsátok be, hogy valódi a vallásotok, amint Jakab mondja: szeplőtlen az önzéstől és romlástól! Igyekezzetek megtenni minden tőletek telhetőt az üdvösség nagyszerű művének elősegítésére! {BT2 3.14} Ismerek olyan özvegyasszonyt, akinek két gyermeket kellett eltartania, kizárólag varrásból. Sápadt az özvegy és gondterhelt az arckifejezése. Egész télen küszködött, hogy eltartsa magát és gyermekeit. Bár kapott kevéske segítséget, de ki érezné meg, ha sokkal többet segítene rajta? Itt a két fiacskája, egyik kilenc, a másik tizenegy éves. Ki ad nekik otthont Krisztus szerelméért? Enyhíteni kellene az özvegy gondjain, szabaddá kellene tenni őt attól, hogy a varrótűjének rabszolgája legyen. Ez a két fiú falun lakik, egyetlen őrzőjük szorgalmas anyjuk. Szakmára, rendszeres munkára kellene tanítani őket, amint az életkoruk megengedi. Türelmesen, nyájasan, szeretettel kellene tanítani mindkettőjüket. Van, aki azt mondja: Igen, szívesen befogadnám, és munkára nevelném őket. Ám ne feledjétek, hogy másra is szükségük van, nemcsak a munkára szoktatásra. Arra is tanítani kell őket, miként fejlesszék helyesen keresztény jellemüket. Szeretetre és gyöngédségre van szükségük. Rá kell nevelni őket hogy hasznavehetők legyenek itt, s végezetül felkészüljenek a mennyre. Vessétek le önzéseteket, nézzetek körül. Sokakon segíthettek, sokak áldására lehettek, ha befogadjátok őket családi körötökbe, szívetekbe, s ha Isten Bárányához irányítjátok őket, aki elveszi a világ bűnét. Szeretnétek-e áldozatot hozni, hogy embereket mentsetek meg? Jézus, szeretett megváltónk, mennyei otthont készített számunkra. Ti meg, mikor szükség van rá, nyújtsatok otthont a rászorulóknak, ezzel kövessétek mesteretek példáját. Ha nem vagytok most készek erre, majd ha a mennyei otthonra szorultok, ti sem kaptok lakóhelyet. Mert Krisztus kijelentette: Amit ezek közül akár a legkisebbel tettetek, velem tettétek. Ti, önzők, akik egész életetekben csak a magatok könnyebbségét és érdekét szorgalmaztátok, próbaidőtök sebes léptekkel közeleg végéhez. Mit tesztek hát, hogy jóvátegyétek önző és mihaszna életeteket. Ébredjetek, ébredjetek már! {BT2 3.15} Ha sokra becsülitek örök életeteket, rázzátok ébrenlétre magatokat, s kezdjetek vetni jó magot. Hisz amit vettek, azt is aratjátok le. Közeledik az aratás, a begyűjtés végzetes ideje, mikor mind azt aratjuk majd, amit elvetettünk. A termés nem marad el; az aratás holtbiztos. Ma még a vetés ideje van. Igyekezzünk hát gazdagodni a jótettekben. Legyenek gazdagok a 16

17 jócselekedetekben, legyenek szíves adakozók, közlők. Kincset gyűjtvén magatoknak jó alapul a jövőre, hogy elnyerjétek az örök életet. Kérve kérlek, testvéreim, bárhol éltek, rázzátok le magatokról hidegségeteket. Ápoljátok magatokban a vendégszeretetet; s a segítségre szorulók iránti szeretetet. {BT2 3.16} Talán azzal védekeztek, hogy rászedtek benneteket, olyanokra költöttetek, akik méltatlannak bizonyultak szeretetetekre, ezért ment el kedvetek az ínségesek segélyezésétől. Jézust állítom elétek. Jézus eljött, hogy megmentse a bukott embert, hogy üdvösséget hozzon népének. Népe mégis elutasította őt; könyörületére sértéssel és megvetéssel feleltek. Végül meg is ölték, pedig azért jött, hogy életet adjon nekik. Az Úr hátat fordított-e ezért a bukott emberiségnek. Ha kilencvenkilencszer csődöt is mondott próbálkozásod, s csak sértést, szidást, gyűlöletet kaptál viszonzásul, de ha a századik kísérlet sikerülni fog, s megmentesz valakit, jaj, mekkora győzelmet arattál ezzel! Egyetlen ember, akit kitépünk az ellenfél fogságából; egyetlen embernek javára lennünk, egyetlent bátorítanunk ezerszeresen megjutalmaz igyekezetedért. Akkor majd neked mondja Jézus: Amennyiben megcselekedtétek eggyel a legkisebb atyámfiai közül, velem cselekedtétek meg. Hát nem kell-e jókedvvel megtennünk minden tőlünk telhetőt, hogy kövessük Urunk életét? Sokan visszariadnak attól, hogy mások javára hozzanak áldozatot. Nem készek szenvedni azért, hogy másokon segítsenek. Azzal áltatják magukat, hogy senki se várja el tőlük, hogy mások javáért veszteség érje őket. Az ilyeneknek azt mondjuk, hogy Jézus a példaképünk. {BT2 3.17} Mikor arra kérték Jézust, hogy intézze úgy, hogy Zebedeus két fia közül egyik jobbján, a másik balján üljön majd országában, azt felelte nekik: Nem tudjátok, mit kértek. Megihatjátok-e a pohárt, amelyet én megiszom? És megkeresztelkedhettek-e a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem? Mondának neki: Meg. És monda nekik: Az én poharamat megisszátok ugyan, és a keresztséggel, mellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek; de az én jobb és balkezem felől való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az, akinek az én Atyám elkészítette. {BT2 3.18} Hányan felelnek így: Iszunk a kehelyből, megkeresztelkedünk a keresztséggel, hogy tudnák, miről beszélnek? Hányan követjük példaképünket? Aki Krisztus követőjének vallja magát, elkötelezte magát, hogy Krisztus nyomdokain jár. Mégis sokak útja, noha fellengzős hitvallásokat tesznek az igazságról, azt bizonyítja, hogy alig figyelnek példaképünkre, hogy hozzá szabnák életüket. A maguk tökéletlen mértékéhez méricskélik viselkedésüket. Nem követik szorosan Krisztus lemondását, sem a másokért hozott áldozat életét. {BT2 3.19} Itt élnek köztünk a szegények, a hajléktalanok, az özvegyek. Hallottam, amikor jómódú gazdag írta le a köztük élő szegény özvegy helyzetét. Sajnálkozott az özvegy szorult állapotán, majd így folytatta: Nem tudom, mi lesz vele e zimankós télen. Már most tarthatatlan a helyzete. Az ilyenek elfeledkeztek példaképünkről. Tetteikkel mondják: Nem, Uram, nem tudunk inni a lemondás, megaláztatás és áldozathozatal kelyhéből, melyből te ittál, sem szenvedéssel keresztelkedni meg, mint te megkeresztelkedtél. Nem telik tőlünk, hogy mások javára éljünk. Az a kötelességünk, hogy magunkról gondoskodjunk. {BT2 3.20} 17

18 Kinek kellene tudni, mi lesz a télen az özveggyel, ha nem azoknak, akiknek tele a csűrjük? Ott a kezükben az élelem, a pénz, hogy az özvegynek ne kelljen szükséget látnia. {BT2 3.21} Vissza merik-e tartani Krisztus ínséget látó tanítványaitól a javakat, amelyeket Isten rájuk bízott, melyek felett őket rendelte intézőnek? Ha ezt teszik, Jézustól tagadják meg. Arra vártok tán, hogy az Úr gabonát hullat az égből az ínségesek táplálására? Hát nem a ti kezetekre bízta azt, hogy ezzel próbára tegyen, s abban az előjogban részesüljetek, hogy kincset gyűjthessetek a mennyben? {BT2 3.22} Ezért Krisztus apátlan, anyátlan árvákat helyez a gyülekezet karjába, így szólva követőihez: Fogadjatok be az ínséges gyerekeket, neveljétek őket nekem. Megadom jutalmatokat. Sok önzést tapasztaltam már az ilyen ügyekben. Hacsak külön bizonyíték nincs rá, hogy ők maguk hasznot húznak a hajléktalan befogadásából, némelyek hátat fordítanak, és ezt felelik: Nem fogadjuk be. Mintha nem értenék meg, mintha nem törődnének vele, hogy az árvák üdvözülnek-e vagy elvesznek. Úgy vélik, hogy nem az ő dolguk. Káinnal mondják: Talán őrzője vagyok a testvéremnek? Az árvák kedvéért nem akaródzik kényelmetlenséget vállalniuk, áldozatot hozniuk. Ezért közönyösen lökik őket a világ karjába, azok meg néha szívesebben látják az árvát, mint a hitvalló keresztények. Isten napján az Úr tudakozódni fog azok után, akik megmentésére a menny alkalmat kínált a szájjal-keresztényeknek. Ők mégis kibúvót kerestek, s húzódoztak a jócselekedetektől. Csak akkor érdekelte őket, ha hasznot húzhattak belőle. Az Úr tudtomra adta, hogy a jótettek alkalmait így visszautasítók hallják majd Jézus ajkáról: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel cselekedtetek, velem tettétek. Kérlek, olvassátok el Ésaiás 58. fejezetét. Nem ez-é a böjt, amit én kedvelek, hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek? Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat? Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár: az Úr dicsősége követ. Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat, jajgatsz, és ő azt mondja: Íme itt vagyok. Ha elveted közüled az igát, és megszűnsz ujjal mutogatni és hamisságot beszélni. Ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek, és az elepedt lelkűt megelégíted: feltámad a sötétségben világosságod és homályosságod olyan lesz, mint a dél. És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, melynek vize el nem fogy. {BT2 3.23} Ez a mi külön feladatunk, mely ránk vár. Összes imánk, összes böjtünk mit sem ér, ha nem látunk komolyan e kötelességünkhöz. Szent kötelesség nyugszik rajtunk. Isten félreérthetetlenül kijelölte feladatunkat. Az Úr látnokán át szól hozzánk. Nem azok az Úr gondolatai és útjai, aminek a vak, önző halandók vélik, vagy szeretnék. Az Úr a szívet nézi. Ha önzés lakik benne, az Úr tud róla. Igyekezhetünk elrejteni tényleges jellemünket testvéreink elöl, Isten azonban ismer bennünket. Előle mit sem rejthetünk el. {BT2 3.24} Az imént olvastuk, hogy Isten milyen böjtöt fogad el: Ha megtörjük kenyerünket az éhezőnek, és a hajléktalan szegényt befogadjuk házunkba. Ne várjátok, hogy ők forduljanak hozzátok. Nem az ő dolguk felkutatni téged, s tetőt könyörögni ki tőled fejük fölé. Neked kell 18

19 kutatnod utánuk, s házadba hoznod őket. A te szeretetednek kell elérni őket. Fél kézzel, és hit által ragadd meg a hatalmas kart, mely üdvösséget nyújt. A szeretet másik karjával ragadd meg az elnyomottat, s enyhíts ínségén. Mindaddig képtelenek leszünk fél kézzel Istenbe kapaszkodni, míg a másik a magunk gyönyörűségét szolgálja. {BT2 3.25} Ha a könyörület és szeretet munkájához látsz, elviselhetetlen többletsúlynak bizonyul-e neked? Belebuksz-e, agyonnyom-e a teher? Valóságosan megrövidíted-e családodat? Jaj, dehogy! Isten gondosan eltávolított minden homályt e kérdésről. Ha engedelmeskedünk neki, mienk az ígérete. Ez az ígéret felöleli mindazt, amit a legaggályosabb, legbizonytalankodóbb megkívánhat: Akkor felhasad, mint hajnal, világosságod, és gyógyulásod gyorsan kivirágzik. Isten erődöt épít majd köréd. S az ígéret még itt sem fejeződik be: Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat, jajgatsz, és Ő mondja: Íme itt vagyok. Ha elveted közüled az igát, és megszűnsz ujjal mutogatni és hamisságot beszélni. Ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek, feltámad a sötétségből világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél. És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy. {BT2 3.26} Ti, akik a világosság gyermekeinek mondjátok magatokat, olvassá-tok el Ésaiás 58. fejezetét. Különösen azok olvassák újra, akik annyira húzódoztatok kényelmetlenséget vállalni magatokra, az ínségesek támogatásánál. Ti, kiknek szíve és háza túl szűk, helyet szorítani a hajléktalannak, olvassátok; ti, akik látjátok, hogy a nyomor vaskeze nyomja az árvát s özvegyet, hogy szívtelen világiak szorongatják őket, ti is olvassátok el. Attól féltek, hogy oly áramlat tör be családotokba, mellyel fel kell vennetek a harcot, ti is olvassátok. Egyrészt alaptalanul rémítgethetitek magatokat, másrészt áldás áradhat rátok, melyben minden nap részesülhettek. De, ha másképp történne is, ha új vesződséggel kell szembenézzetek, akkor is rá támaszkodhattok arra, aki megígérte: Akkor felragyog világosságod, mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb gyorsan begyógyul. Isten népének azért nem lelkibb a gondolkodása, azért nem erősebb a hite, mert kiszikkasztotta őket az önzés. A látnok szava szombattartókat illet nem bűnösöket, sem hitetleneket hanem akik nagyon tettetik az istenfélelmet. Isten előtt nem a véget nem érő összejövetelek kedvesek, nem a sok ima, hanem a jótettek. Ha azt teszik a megfelelő időben, ami helyes. Az kedves előtte, ha kevésbé viseljük szívünkön magunkat, és többet törődünk a jócselekedetekkel. Tágítsuk ki lelkünket. Akkor Isten olyanná teszi azt, mint az öntözött ket, és mint a vízforrás, amelynek vize nem apad el soha. {BT2 3.27} Olvassátok el Ézsaiás első fejezetét: Ha kiterjesztitek kezeteket, elrejtem szememet előttetek; sőt ha megsokasítjátok is az imádságot, én meg nem hallgatom: vérrel rakva kezeitek. Mosódjatok, tisztuljatok meg. Távoztassátok el szemem elől tetteitek gonoszságát, szűnjetek meg gonoszt cselekedni. Tanuljatok jót tenni; törekedjetek igazságra, vezessétek jóra az erőszakoskodót, pártoljátok az árvák és özvegyek ügyét. No, jertek, törvénykezzünk, azt mondja az Úr? Ha bűneitek skarlát pirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú. Ha engedelemmel hallgatándotok, e föld javaival éljetek. És ha vonakodtok, sőt pártot üttök, fegyver emészt meg; mert az Úr szája szólt. {BT2 3.28} 19

20 Az Úr tudomásomra adta, hogy az arany, melyet Krisztus, az igaz tanú említ, s melyet mindnyájunknak feltétlenül meg kell szereznünk, nem más, mint a hit és szeretet kettőse. Ezek közül mégis fontosabb a szeretet. Az ellenfél maga nem szűnik ügyködni, hogy eltávolítsa Isten népe szívéből e két értékes ajándékot. Mindnyájan az élet játszmáját játsszuk. Az ellenfél jól tudja, hogy ha meg bír fosztani bennünket a szeretettől és hittől, s ha önzést és hitetlenséget tud lopni helyükbe, úgy csalárd kezével gyorsan el tudja távolítani az összes többi értékes vonást akkor már el is veszítettük a játszmát. {BT2 3.29} Szeretett testvéreim! Ne engedjétek meg, hogy az ördög elérje célját. Ne hagyjátok, hogy elveszítsétek a játszmát mellyel örök életet szeretnétek nyerni! Ha valaha Isten szólt általam, olyan holtbiztos, mint hogy Isten trónja biztosan áll hogy az ősellenség legyőz titeket, ahelyett, hogy ti diadalmaskodnátok, hacsak teljesen meg nem változtok. Nyerjétek vissza a szeretetet és hitet. Szálljatok újult erővel harcba, s tegyetek szert újra a becses ajándékokra, melyből csaknem semmivel sem rendelkeztek. Komolyabban, szívósabban, fáradhatatlanabbul kell igyekeznetek, mint valaha. Nem csupán imádságból és böjtből áll ez, hanem engedelmességből, az önzés lehámozásából, s olyan böjtből, melyet Isten választ, amely az Ő szemében kedves. Lehet, hogy sokan sértve érzik magukat, amiért magyarán szóltam, mégis, ezen túl is csak ezt teszem. Isten ezt rója ki rám. Megköveteli, hogy a felelős tisztségeket betöltők szenteljék magukat a munkának. Mert ha ők helytelent tesznek, népünk megengedettnek tartja, hogy kövessék a vezetőket. Ha a nép helytelent tesz, s a vezetők nem emelik fel szavukat a helytelenségek ellen, ezzel jóváhagyják a gonoszságot, s az ő rovásukra is feljegyzik a bűnt, nemcsak azokéra, akik elkövetik. Felelős vezetőink legyenek istenfélő emberek, akik mindig átérzik a mű rajtuk nyugvó terheit. {BT2 3.30} ELSŐSZÜLÖTTSÉG ÁRÚBA BOCSÁTÁSA Kedves D. testvér! Jó ideje írni akarok neked, de annyira lekötött, s annyira kifárasztott minket a munkánk, hogy nem volt időm, se erőm az írásra. A legutóbbi látomásban az Úr feltárta előttem ügyedet. Válságos volt ott az állapotod. Ismerted ugyan az igazságot, megértetted kötelességedet, s boldog voltál az igazság fényében. De mert akadályozott világi céljaid elérésében, már-már feláldoztad kényelmednek mind az igazságot, mind kötelességedet. Jelen anyagi előnyödre rögzítetted tekintetedet, a dicsőség örök mértékét meg szem elől veszítetted. Készen álltál kimondhatatlan áldozatot hozni a világi haszon kilátásáért. Azon a ponton voltál, hogy tálnyi lencséért eladd elsőszülöttségi jogodat. Ha a világi nyereség kedvéért fordítottál volna hátat az igazságnak, akkor ezt nem tudatlanságból tetted volna, hanem szántszándékkal bűnöztél volna. {BT2 4.1} Ézsau ellenállhatatlanul megkívánta kedvenc ételét, s étvágya ki-elégítésének lökte áldozatul elsőszülöttségi jogát. Lecsillapítva szertelen étvágyát, belátta dőreségét, mégsem volt szívében elég hely bűnbánatra, bár buzgón és sírva kereste. Sokan járnak az ő nyomában. Ézsau azokat képviseli, akiknek rendkívüli, értékes áldás lenne elérhető halhatatlan örökség, oly soha véget nem érő élet, mely a teremtő Isten életéhez fogható; mérhetetlen boldogság s a dicsőség örök mértéke de akik annyi ideje dédelgetik étvágyaikat, szenvedélyeiket és hajlamaikat, hogy elgyöngül bennük a képesség, felismerni és megbecsülni az örökkévaló dolgok értékét. {BT2 4.2} 20