Kutatási jelentés a Debreceni Búvárklub barlangkutató csoportjának évi tevékenységéről. Kutatási terv a 2008-as évre

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kutatási jelentés a Debreceni Búvárklub barlangkutató csoportjának 2007. évi tevékenységéről. Kutatási terv a 2008-as évre"

Átírás

1 Kutatási jelentés a Debreceni Búvárklub barlangkutató csoportjának évi tevékenységéről és Kutatási terv a 2008-as évre

2 A korábbi évekhez hasonlóan 2007-ben is a Csipkéskúti-víznyelőbarlangot bontottuk. A munkát a technika tökéletesítésével kezdtük, ami abból állt, hogy a kézi csörlő dobját megemeltük kb. 30 centivel, ugyanis a csörlőt kezelő ember görnyedve volt kénytelen a munkáját végezni, ami hosszú távon fárasztó és fájdalmas is volt. A végponti kis akna alján a szálkő záródik ugyan, de a délkeleti oldalon egy kis sziklakaput találtunk, és a kutatást ebbe az irányba folytattuk. A szűk és alacsony nyílás egy kisebb teremszerű járatba vezetett, de csak addig tűnt teremnek, míg a bontások alkalmával egyre mélyebbre haladva azt nem tapasztaltuk, hogy egy újabb akna tetején vagyunk. Kezdetben ezt a részt nagyon nehéz volt bontani, ugyanis szinte ki kellett kanalazni a kitöltést mindaddig, míg egy ember guggolva be tudott bújni, majd vödrözve folytathattuk a munkát. A mélyítést tekintve jelenleg ott tartunk, hogy a jövesztést végző társunk a vödröt csak magasra emelve tudná továbbítani, ezért munkáját megkönnyítendő, a szállítólánc első embere kötéllel rásegít. A járat keresztmetszete nagyobb, mint a kis aknáé volt, így a haladás kevésbé látványos. Baloldalon szálkőig letakarítottuk a kitöltést, itt egy repedés fut végig a falon, remélhetőleg mutatva a további folytatást. A víz nyomát is ezen a részen találtuk meg, ami szintén optimizmusra ad okot. A kitöltés a vízfolyás helyén sóderes, könnyen jöveszthető, máshol csákányért kiáltó ragadós agyag, kisebb-nagyobb mészkőtömbökkel. A főtére tapadt hordalékot is eltávolítottuk az esetleges balesetveszély elhárítása érdekében. Minél mélyebbre haladunk a föld gyomrába, annál több embert kíván a bontás, az elégséges létszám: 10 fő. Ha ennél kevesebben jövünk össze, akkor a felszínen dolgozó emberek számát vagyunk kénytelenek csökkenteni, akikre így sokkal több feladat hárul. Ezt megelőzendő, a korábban beépített létracsúszdákat összelapoltuk, így a közlekedő vödör barlangi útja során szinte emberi beavatkozás nélkül juthat el a végpontról a felszínre. Ezzel 2-3 társunkat fölmenthettük a mélységi munka alól, akik segíthetik a föntieket, illetve a későbbiekben kisebb létszámmal is dolgozhatunk. A barlangban fotódokumentációt készítettünk a jelenlegi állapotokról. A kutatási területünkhöz tartozó többi barlangban állapotfelmérő és állagmegóvó munkálatokat végeztünk.

3 Kutatási terv a 2008-as évre Tervezzük a Csipkéskúti-víznyelőbarlang bontásának folytatását a jelenlegi végponton. A bontási törmeléket továbbra is rakott kőfal mögé deponálnánk, illetve tervezzük megfelelő technika kiépítése után a sziklafal fölötti részre való termelését, csökkentve így a visszamosódás lehetőségét. Tervezzük a Diabáz-barlang további állagmegóvását a biztonságos közlekedés érdekében. Tervezzük az Ördögűző-barlang további bontását, a bontási törmelék felszínre termelését. A kutatási területünkhöz tartozó többi barlangban állapotfelmérő és állagmegóvó munkálatokat tervezünk. Nádházi János szakosztályvezető A kutatások vezetője: Horn István kutatásvezető Eng. száma: 095 Kutatásvezető helyettesek: Czakó László kutatásvezető Eng. száma: 088 Gulyás Gábor kutatásvezető Eng. száma: 208 Rudolf Zoltán kutatásvezető Eng. száma: 225

4 Kutatási engedély kérelem Barlangkutató csoportunk által kutatott barlangok nagy részére december 31-ig van érvényes kutatási engedélyünk. A kutatásokat folytatni szeretnénk, ezért kérjük az alábbi barlangokat érintő kutatási engedélyek meghosszabbítását: Diabáz-barlang Bánkúti 1. sz. víznyelőbarlang Kőbánya-barlang Lyukasgerinci-zsomboly Csipkéskúti-víznyelőbarlang Ördögűző-barlang A kutatási engedély kérelmezője a Debreceni Búvárklub barlangkutató csoportjának képviseletében: Nádházi János szakosztályvezető A kutatások vezetője: Horn István kutatásvezető Eng. száma: 095 Kutatásvezető helyettesek: Czakó László kutatásvezető Eng. száma: 088 Gulyás Gábor kutatásvezető Eng. száma: 208 Rudolf Zoltán kutatásvezető Eng. száma: 225

5 Nyilatkozatok a kutatásvezető-helyettesi megbízatások elfogadásáról Alulírott Czakó László a fent említett barlangok kutatására irányuló munkálatok kutatásvezetőhelyettesi megbízását elfogadom. Alulírott Gulyás Gábor a fent említett barlangok kutatására irányuló munkálatok kutatásvezetőhelyettesi megbízását elfogadom. Alulírott Rudolf Zoltán a fent említett barlangok kutatására irányuló munkálatok kutatásvezetőhelyettesi megbízását elfogadom.

6 Csipkéskúti csendélet A barlang bejárata a felújított csörlővel

7 A felszín-közeli törmelékfogó ácsolat és a létracsúszda első tagja A második létracsúszda-tag alulról

8 A második-harmadik tag csatlakozása az alsó ácsolattal Barlangi falrészlet

9 A létracsúszda negyedik tagja az akna aljából A végponti terem bejárata

10 A barlang jelenlegi végpontja

BAKONYI BARLANGKUTATÓ EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE 8443 Bánd Kossuth Lajos u. 2/b. tel: 70/3828-595

BAKONYI BARLANGKUTATÓ EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE 8443 Bánd Kossuth Lajos u. 2/b. tel: 70/3828-595 1 BAKONYI BARLANGKUTATÓ EGYESÜLETEK SZÖVETSÉGE 8443 Bánd Kossuth Lajos u. 2/b. tel: 70/3828-595 Balatoni Nemzeti Park Igazgatósága 8229 Csopak, Kossuth u. 16. Tárgy: kutatási jelentés Korbély Barnabás

Részletesebben

2005. évi Kutatási Jelentés

2005. évi Kutatási Jelentés MYOTIS Barlangkutató, Természetjáró és Természetvédő Egyesület 1115 Budapest, Bartók Béla út 134. Bükki Nemzeti Park Igazgatósága 3304 Eger pf. 9 2005. évi Kutatási Jelentés A Bükki Nemzeti Park területén,

Részletesebben

K U T A T Á S I J E L E N T É S A ÉVI

K U T A T Á S I J E L E N T É S A ÉVI K U T A T Á S I J E L E N T É S A 2004. ÉVI T E V É K E N Y S É G Ü N K R Ő L A 2004-es év túlnyomórészt a Csipkéskúti víznyelőbarlang művelésével telt, habár a munkák végzését nagyban megnehezítette az

Részletesebben

Jelentés a Lengyel-barlangban a 2008. évben végzett kutató munkáról

Jelentés a Lengyel-barlangban a 2008. évben végzett kutató munkáról GBTE-35/2009. Jelentés a Lengyel-barlangban a 2008. évben végzett kutató munkáról Kapja: Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (9021 Győr, Árpád u. 28-32.) Duna-Ipoly

Részletesebben

Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület

Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület 2011. évi KÖZHASZNÚ JELENTÉSE Tavasz A tél végén többször megfordultunk Tebén, de a hó miatt érdemi munkát, még ellenőrzéseket sem tudtunk végezni. Amint elolvadt

Részletesebben

Pro Natura Karszt- és Barlangkutató Egyesület

Pro Natura Karszt- és Barlangkutató Egyesület A Pro Natura Karszt- és Barlangkutató Egyesület jelentése a 2014. évi kutatási tevékenységéről Pécs 2015. június Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék AZ EGYESÜLET 2014. ÉVI KUTATÁSI ENGEDÉLYEI... 1 FELTÁRÓ

Részletesebben

A TAPOLCAI PLECOTUS BARLANGKUTATÓ CSOPORT 2010. ÉVI JELENTÉSE

A TAPOLCAI PLECOTUS BARLANGKUTATÓ CSOPORT 2010. ÉVI JELENTÉSE A TAPOLCAI PLECOTUS BARLANGKUTATÓ CSOPORT 2010. ÉVI JELENTÉSE Írta: Szilaj Rezső Csodabogyós-barlang Szél-lik rendszer (közös kutatási terület a Styx Barlangkutató Csoporttal) (4440-4, 4440-83) ( KDT-

Részletesebben

A Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület

A Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület a Békás-víznyelőbarlangról 2014. tavaszán ismételten felmértük a lehetőségeket, ellenőriztük a kiszállító pálya működését. Újra megállapítottuk, hogy tartós működésre alkalmatlan. Elsősorban elhelyeztünk

Részletesebben

KUTATÁSI JELENTÉS. a Debreceni Búvárklub évben a Bánkúti 1. számú víznyelő (Diabáz I.) barlangban végzett kutatási tevékenységéről

KUTATÁSI JELENTÉS. a Debreceni Búvárklub évben a Bánkúti 1. számú víznyelő (Diabáz I.) barlangban végzett kutatási tevékenységéről Gergely részére D E B R E C E N I B Ú V Á R K L U B KUTATÁSI JELENTÉS a Debreceni Búvárklub 2013. évben a Bánkúti 1. számú víznyelő (Diabáz I.) barlangban végzett kutatási tevékenységéről A Diabáz-barlangtól

Részletesebben

SZEGEDI KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÓ EGYESÜLET KUTATÁSI JELENTÉS A DUNA-DRÁVA NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG TERÜLETÉN 2000-BEN VÉGZETT MUNKÁRÓL

SZEGEDI KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÓ EGYESÜLET KUTATÁSI JELENTÉS A DUNA-DRÁVA NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG TERÜLETÉN 2000-BEN VÉGZETT MUNKÁRÓL KUTATÁSI JELENTÉS A DUNA-DRÁVA NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG TERÜLETÉN 2000-BEN VÉGZETT MUNKÁRÓL 2000. december 31. SZERKESZTETTE: Barta Károly & Tarnai Tamás ÍRTÁK: Barta Károly, Kurunczi Edina, Tarnai Tamás

Részletesebben

D E B R E C E N I B Ú V Á R K L U B

D E B R E C E N I B Ú V Á R K L U B Bükki a Csipkéskúti víznyelı barlangban A munkát mint minden évben a felszínen kezdtük az idıszakos törmelékfogó patak medrének kitakarításával. Az ácsolatot a szükséges helyeken kijavítottuk, a létracsúszda

Részletesebben

Kutatási jelentés Füzér felsővár, ciszterna

Kutatási jelentés Füzér felsővár, ciszterna Kutatási jelentés Füzér felsővár, ciszterna 2009. szeptember A füzéri felsővár ciszternájának 2005-ben megkezdett, majd megszakadt kutatási munkáinak folytatását tűztük ki célul, a 2009. szeptember utolsó

Részletesebben

ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2000 Szentendre, Római sánc u. 5. Tel.: 06-26-313-848

ARIADNE Karszt- és Barlangkutató Egyesület 2000 Szentendre, Római sánc u. 5. Tel.: 06-26-313-848 Ajándék-barlang 4840-83 2008 év elején folytattuk a barlang mélypontjának a bontását, ahol drótkötélpályát is kiépítettünk a termelés megkönnyítése végett. Ebben az évben azonban idő hiányában nem történt

Részletesebben

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT KISVÁRDAI TAGINTÉZMÉNYE OM azonosító 202803. Beszámoló 2014-15.

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT KISVÁRDAI TAGINTÉZMÉNYE OM azonosító 202803. Beszámoló 2014-15. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT KISVÁRDAI TAGINTÉZMÉNYE OM azonosító 202803 Beszámoló 2014-15. A Beszámolót készítette: Himicsné Papik Gabriella igazgató A Beszámolót az alkalmazotti

Részletesebben

SAJTÓANYAG 2009. december 9. 2010 évi hulladékgyűjtés változásai SAJTÓANYAG. 2010 évi változások a hulladékgyűjtésben

SAJTÓANYAG 2009. december 9. 2010 évi hulladékgyűjtés változásai SAJTÓANYAG. 2010 évi változások a hulladékgyűjtésben SAJTÓANYAG 21 évi változások a hulladékgyűjtésben 1.) Biohulladékos övezet lakossági, szervetlen hulladék heti ürítése A biohulladék gyűjtést 27. április 6-án kezdtük el az Epreskertkert, Tégláskert és

Részletesebben

Maradványfelszínek vizsgálata a Tarna és a Gortva forrásvidékén

Maradványfelszínek vizsgálata a Tarna és a Gortva forrásvidékén Maradványfelszínek vizsgálata a Tarna és a Gortva forrásvidékén 1. A Tarna és a Gortva forrásvidékének általános jellemzői A Tarna és a Gortva folyók forrásvidéke Magyarország és Szlovákia kevéssé kutatott,

Részletesebben

Élettelen természeti értékek védelme a Gerecsében, a Pilisben, a Vértesben és a Börzsönyben

Élettelen természeti értékek védelme a Gerecsében, a Pilisben, a Vértesben és a Börzsönyben Élettelen természeti értékek védelme a Gerecsében, a Pilisben, a Vértesben és a Börzsönyben Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/39 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás

Részletesebben

BARLANGKUTATÓ EGYESÜLET KUTATÁSI JELENTÉSE

BARLANGKUTATÓ EGYESÜLET KUTATÁSI JELENTÉSE TROGLONAUTA BARLANGKUTATÓ EGYESÜLET KUTATÁSI JELENTÉSE 2012 1 A Naszályi-víznyelőbarlang kutatásában nyújtott segítségért ezúton mondunk köszönetet: - a Duna-Dráva Cement Kft és a Sejcei Bányaüzem vezetőinek,

Részletesebben

JELENTÉS A BEKEY IMRE GÁBOR BARLANGKUTATÓ CSOPORT 2012. ÉVI MUNKÁJÁRÓL

JELENTÉS A BEKEY IMRE GÁBOR BARLANGKUTATÓ CSOPORT 2012. ÉVI MUNKÁJÁRÓL JELENTÉS A BEKEY IMRE GÁBOR BARLANGKUTATÓ CSOPORT. ÉVI MUNKÁJÁRÓL JELENTÉS A BEKEY IMRE GÁBOR BARLANGKUTATÓ CSOPORT. ÉVI MUNKÁJÁRÓL FELTÁRÓ TEVÉKENYSÉG Kutatócsoportunk. év folyamán a Duna-Ipoly Nemzeti

Részletesebben

A TAPOLCAI PLECOTUS BARLANGKUTATÓ CSOPORT 2004. ÉVI BESZÁMOLÓJA. Összeállította: Szilaj Rezső

A TAPOLCAI PLECOTUS BARLANGKUTATÓ CSOPORT 2004. ÉVI BESZÁMOLÓJA. Összeállította: Szilaj Rezső A TAPOLCAI PLECOTUS BARLANGKUTATÓ CSOPORT 2004. ÉVI BESZÁMOLÓJA Összeállította: Szilaj Rezső Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék......1 I. Keszthelyi-hegység...2 1. Csodabogyós-barlang...2 a. Patakmeder-ág...2

Részletesebben

Pro Natura Karszt és Barlangkutató Egyesület

Pro Natura Karszt és Barlangkutató Egyesület A Pro Natura Karszt és Barlangkutató Egyesület jelentése 2001-évi kutatási tevékenységérıl Pécs, 2002. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK... 2 AZ EGYESÜLET 2001-ÉVI MUNKATERVE... 3 ÖSSZEFOGLALÁS...

Részletesebben

NAPIRENDI PONTOK: 4. Az önkormányzat gazdálkodásáról szóló 2011. évi I. félévi beszámoló elfogadása (írásos előterjesztés)

NAPIRENDI PONTOK: 4. Az önkormányzat gazdálkodásáról szóló 2011. évi I. félévi beszámoló elfogadása (írásos előterjesztés) Képviselő-testületének 2011. szeptember 13-án megtartott nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 112-123 / 2011. (IX. 13.) számú határozatok d. rendeletek: 13/2011. (IX. 14.) önkormányzati

Részletesebben

Tisztelt Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.!

Tisztelt Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.! Tisztelt Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.! 2013. novemberében zajlott le "UTAT KÉRÜNK!" aláírásgyűjtő akciónk, melyben a településünkön található Bajcsy-Zsilinszky úti közúti aluljáró építésének elhúzódása

Részletesebben

Káposztáskert-völgyi 1. számú (Pihenő)-barlang

Káposztáskert-völgyi 1. számú (Pihenő)-barlang Káposztáskert-völgyi 1. számú (Pihenő)-barlang Kataszteri száma: 5341/.. Közigazgatási fekvés: Heves-megye, Szilvásvárad. Földrajzi fekvés: Bükk-hegység, Káposztáskert-völgyben a Kőris-hegy délnyugati

Részletesebben

Aprogram ugyan a hátrányos helyzetû diákoknak szólt, de a hátrányok közül elsõsorban

Aprogram ugyan a hátrányos helyzetû diákoknak szólt, de a hátrányok közül elsõsorban Iskolakultúra 2006/7 8 Fehérvári Anikó Liskó Ilona Felsõoktatási Kutatóintézet, Professzorok Háza Az Arany János Program tanulói Az Arany János Tehetséggondozó Programot (AJP) az Oktatási Minisztérium

Részletesebben

Tájfutó elméleti ismeretek 2 Kis gödör

Tájfutó elméleti ismeretek 2 Kis gödör Ellenőrző kérdések. Mit jelöl a térképen? Kis sziklatömb Tájfutó elméleti ismeretek Kis gödör 4. foglalkozás Kis domb Ellenőrző kérdések. Milyen tereptárgy volt a 6-os pont? Domb Gödör Szárazárok Ellenőrző

Részletesebben

MÛHELY. A nemek és generációk jellegzetességei az információs technológiák használatában és megítélésében*

MÛHELY. A nemek és generációk jellegzetességei az információs technológiák használatában és megítélésében* MÛHELY Nagy Beáta KIREKESZTÉS VAGY BEFOGADÁS? A nemek és generációk jellegzetességei az információs technológiák használatában és megítélésében* Az információs technológiák folyamatos és egyre felgyorsuló

Részletesebben

Mit tapasztaltak a bizottságok a tanári alkalmassági vizsgán?

Mit tapasztaltak a bizottságok a tanári alkalmassági vizsgán? Sági Matild Nikitscher Péter Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, tudományos főmunkatárs, PhD Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, kutató-elemző Mit tapasztaltak a bizottságok a tanári alkalmassági vizsgán?

Részletesebben

KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ

KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Készítette: Millennium Intézet Alapítvány Vezető kutatók: Éliás Zsuzsanna Némethy Szabolcs Megrendelő: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015 T A R

Részletesebben

Rövid beszámoló a kaposszentjakabi apátság területén végzett újabb régészeti kutatásról

Rövid beszámoló a kaposszentjakabi apátság területén végzett újabb régészeti kutatásról A Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeumának középkori régészeti online magazinja Molnár István Rövid beszámoló a kaposszentjakabi apátság területén végzett újabb régészeti kutatásról 2014

Részletesebben

HATÁRTALANUL! FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS RÁKÓCZIAK EMLÉKEI NYOMÁBAN. 2016. május 23-27.

HATÁRTALANUL! FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS RÁKÓCZIAK EMLÉKEI NYOMÁBAN. 2016. május 23-27. HATÁRTALANUL! FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS RÁKÓCZIAK EMLÉKEI NYOMÁBAN 2016. május 23-27. 1. nap Berekfürdőről reggel 7.00 órakor indultunk útnak Felvidékre, Csécsre. Útközben gyönyörködtünk a táj változatos

Részletesebben

Kerékpár elektromos segédhajtása

Kerékpár elektromos segédhajtása 5/1 Kerékpár elektromos segédhajtása A hazai közlekedésrendészeti szabályok szerint jelenleg 300watt = 0, 408LE teljesítményű motor alkalmazása felett a kerékpár, segéd-motorkerékpárnak minősül, ha azzal

Részletesebben

IV. Vásárlás - rendelés - fizetés menete. 1. Termékek kiválasztása és kosárba helyezése

IV. Vásárlás - rendelés - fizetés menete. 1. Termékek kiválasztása és kosárba helyezése Borpatika.com webáruház böngészésével és használatával Ön tudomásul veszi a honlap használatára és szolgáltatásaira vonatkozó általános szerződési és felhasználási feltételeket, az adatkezelési feltételeket

Részletesebben

MAGYAR DOKTORANDUSZOK A SZOMSZÉDOS ORSZÁGOKBAN

MAGYAR DOKTORANDUSZOK A SZOMSZÉDOS ORSZÁGOKBAN MAGYAR DOKTORANDUSZOK A SZOMSZÉDOS ORSZÁGOKBAN Papp Z. Attila Csata Zsombor Külhoni magyar doktoranduszok: nemzetközi kontextusok és Kárpát-medencei jellegzetességek 1 1. Bevezető Talán nem szükséges bizonyítani,

Részletesebben

Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület

Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület 2009. évi JELENTÉSE A Bükki Nemzeti Park részére Kiss Pál Hopoczky László Fónyad Béla Kutatásvezető h. Elnök Kutatásvezető 2009 tavasz, előkészítő táborok a Békás

Részletesebben

Tartalomjegyzék. II. Feltáró- és barlangvédelmi tevékenység 1. III. Tudományos tevékenység 20. IV. Dokumentációs tevékenység 73.

Tartalomjegyzék. II. Feltáró- és barlangvédelmi tevékenység 1. III. Tudományos tevékenység 20. IV. Dokumentációs tevékenység 73. Cholnoky Jenő Karszt- és Barlangkutatási Pályázat 2007. évi tevékenységek Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület Tartalomjegyzék I. Összefoglalás II. Feltáró- és barlangvédelmi tevékenység 1. 1. Feltáró

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. május 28-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. május 28-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28-i ülésére Tárgy: Zirc, Rákóczi tér 11. szálláshely fejlesztés tervezési program jóváhagyása Előadó: Ottó Péter polgármester

Részletesebben

SZENTENDRE VÁROS VÁROSFEJLESZTÉSI ALPOLGÁRMESTERE

SZENTENDRE VÁROS VÁROSFEJLESZTÉSI ALPOLGÁRMESTERE SZENTENDRE VÁROS VÁROSFEJLESZTÉSI ALPOLGÁRMESTERE Az előterjesztés előkészítésében közreműködött: Főmérnök, Jogi Iroda A határozati javaslat elfogadásához minősített többség szükséges! ELŐTERJESZTÉS Egres

Részletesebben

Adatvédelmi rendelkezések

Adatvédelmi rendelkezések Adatvédelmi rendelkezések (Partneri Együttműködési Feltételek 7. számú melléklete) I. Adatvédelemre vonatkozó általános rendelkezések A Partner kijelenti és szavatol azért, hogy az általa átvett, rendelkezésére

Részletesebben

Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Kislabdahajítás előkészítő, cél- és rávezetőgyakorlatok általános iskola felső tagozat

Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Kislabdahajítás előkészítő, cél- és rávezetőgyakorlatok általános iskola felső tagozat Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet dr. Koltai Miklós Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Kislabdahajítás előkészítő,

Részletesebben

Akikért a törvény szól

Akikért a törvény szól SZISZIK ERIKA KLÉR ANDREA Akikért a törvény szól Családsegítõ és gyermekjóléti szolgálatunk keretein belül olyan kutatást végeztünk Zuglóban, amelyben igyekeztünk képet kapni a kerületben veszélyeztetettként

Részletesebben

ÜZLETRÉSZ ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS

ÜZLETRÉSZ ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS ÜZLETRÉSZ ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS amely létrejött alulírott napon és helyen egyrészről - az Öresund Holding Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság (2000 Szentendre, Bartók Béla út 18., Cg. 13-09-111277,

Részletesebben

Közlekedésbiztonsági Szervezet

Közlekedésbiztonsági Szervezet Közlekedésbiztonsági Szervezet ZÁRÓJELENTÉS 215/2005 légiközlekedési baleset Pilisszentlászló 2005. 09. 04. 13. 50. GIN OÁSIS L típusú siklóernyő A szakmai vizsgálat célja a légiközlekedési baleset és

Részletesebben

I. A feltételek elfogadása

I. A feltételek elfogadása Felhasználási feltételek: Végfelhasználói licensz megállapodás a GS1 Logger for Staff alkalmazásra (2014. június 30-tól hatályos változat; változások dőlt betűvel jelölve) I. A feltételek elfogadása 1.

Részletesebben

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Tartalom Bemutatkozás... 3 Motiváció... 3 Diákbizottság... 4 Hunya Gréta - Alelnök és tudományos bizottsági tag... 4 Szalay

Részletesebben

Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület. Évkönyve 1987-88.

Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület. Évkönyve 1987-88. A Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület Évkönyve 1987-88. Írták: Balla Béláné Ferenczy Gergely dr Gyurkó Péter Kovács Zsolt Kovácsné Révész Rita Kováts Nóra dr. Lénárt László Nagy Flórián Nagy Zsuzsanna

Részletesebben

A 2013.2.28. óta hatályos szöveg. OptiJus Opten Kft. 1. 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet

A 2013.2.28. óta hatályos szöveg. OptiJus Opten Kft. 1. 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet OptiJus Opten Kft. 1. 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató

Részletesebben

XV. LAKATOS KUPA ALSÓ-HEGY 2008. szeptember 27. MAFC

XV. LAKATOS KUPA ALSÓ-HEGY 2008. szeptember 27. MAFC XV. LAKATOS KUPA ALSÓ-HEGY 2008. szeptember 27. MAFC XV. Lakatos Kupa 2008. 2/24 XV. Lakatos Kupa 2008. 3/24 MOTTÓ : Minden barlangra ajtót lehet szerelni és lakatot tenni rá (ha ez valakinek úgy tetszik

Részletesebben

A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI

A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI Széchy Anna Zilahy Gyula Bevezetés Az innováció, mint versenyképességi tényező a közelmúltban mindinkább

Részletesebben

A 2009. évi rövidtávú munkaerı-piaci prognózis felmérés fıbb tapasztalatai

A 2009. évi rövidtávú munkaerı-piaci prognózis felmérés fıbb tapasztalatai DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ MUNKAERİ-PIACI PROGNÓZIS 2009. OKTÓBER A 2009. évi rövidtávú munkaerı-piaci prognózis felmérés fıbb tapasztalatai 2009 októberében a munkaügyi központok 31. alkalommal bonyolítottak

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév Tájékoztató Munkaügyi Központ NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév Gönc (2,2 %) Sátoraljaújhely Putnok Edelény Encs Sárospatak Szikszó Ózd Kazincbarcika

Részletesebben

BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁSI ÜZLETSZABÁLYZAT

BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁSI ÜZLETSZABÁLYZAT Magyar Államkincstár BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁSI ÜZLETSZABÁLYZAT Hatályos: 2012. július 1. napjától Tartalomjegyzék I. Általános rendelkezések... 7 1. A jelen Üzletszabályzatra vonatkozó jogszabályok és

Részletesebben

Éves jelentés az államadósság kezelésérôl

Éves jelentés az államadósság kezelésérôl Éves jelentés az államadósság kezelésérôl 2007 Elôszó Az Államadósság Kezelô Központ Zártkörûen Mûködô Részvénytársaság (ÁKK Zrt.) éves adósságkezelési beszámolója az elmúlt évi finanszírozás, az államadósság

Részletesebben

A FEKOSZ ELNÖKÉNEK BESZÁMOLÓJA A MEGVÁLASZTÁSA ÓTA ELTELT IDŐSZAKBAN VÉGZETT MUNKÁRÓL

A FEKOSZ ELNÖKÉNEK BESZÁMOLÓJA A MEGVÁLASZTÁSA ÓTA ELTELT IDŐSZAKBAN VÉGZETT MUNKÁRÓL A FEKOSZ ELNÖKÉNEK BESZÁMOLÓJA A MEGVÁLASZTÁSA ÓTA ELTELT IDŐSZAKBAN VÉGZETT MUNKÁRÓL Beszámolómat, hasonlóképpen elődömhöz, a szervezetünket érintő nagyobb témacsoportok köré építettem föl. E struktúrába

Részletesebben

6/2010 KT. Szám JEGYZŐKÖNYV KISTELEK VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. MÁJUS 26. NAPJÁN MEGTARTOTT VI. NYÍLT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL

6/2010 KT. Szám JEGYZŐKÖNYV KISTELEK VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. MÁJUS 26. NAPJÁN MEGTARTOTT VI. NYÍLT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 6/2010 KT. Szám JEGYZŐKÖNYV KISTELEK VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. MÁJUS 26. NAPJÁN MEGTARTOTT VI. NYÍLT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 1 Napirendi pontok: 1. napirendi pontok elfogadása 2. Kisteleki Térségi Egészségügyi

Részletesebben

Beszámoló a Vas megyei Szent Flórián Tűzoltó Szövetség 2015. évi tevékenységéről

Beszámoló a Vas megyei Szent Flórián Tűzoltó Szövetség 2015. évi tevékenységéről VAS MEGYEI SZENT FLÓRIÁN TŰZOLTÓ SZÖVETSÉG 9700 Szombathely Ady tér 1. Web: www.vastuoszov.hu Beszámoló a Vas megyei Szent Flórián Tűzoltó Szövetség 2015. évi tevékenységéről 1 Tartalom: Bevezető 2015.

Részletesebben

2009. ÉVI BESZÁMOLÓ ÜZLETI JELENTÉS. 2010. május 26.

2009. ÉVI BESZÁMOLÓ ÜZLETI JELENTÉS. 2010. május 26. 2009. ÉVI BESZÁMOLÓ ÜZLETI JELENTÉS 2010. május 26. 1 Általános Információk 1.1 A Pénztár bemutatása A Postás Kiegészítő Nyugdíjpénztár alapítási időpontja 1996. augusztus 21. Tevékenységét a pénztárfelügyelet

Részletesebben

ÍTÉLET A KMETTY KONTRA MAGYARORSZÁG-ÜGYBEN *

ÍTÉLET A KMETTY KONTRA MAGYARORSZÁG-ÜGYBEN * ÍTÉLET A KMETTY KONTRA MAGYARORSZÁG-ÜGYBEN * Az Emberi Jogok Európai Bírósága (Második Szekció) kamaraként tartott ülésén, melyen részt vett J.-P. Costa elnök, A. B. Baka, L. Loucaides, K. Jungwiert, V.

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2005/31. szám HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 1649 A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2007. január 24. Megjelenik minden szerdán. X. évfolyam, 2007/4. szám Ára: 357 Ft FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét

Részletesebben

BESZÁMOLÓ AZ IGAZSÁGÜGYI HIVATAL JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ SZOLGÁLAT 2005. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

BESZÁMOLÓ AZ IGAZSÁGÜGYI HIVATAL JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ SZOLGÁLAT 2005. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL BESZÁMOLÓ AZ IGAZSÁGÜGYI HIVATAL JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ SZOLGÁLAT 2005. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A Jogi Segítségnyújtó Szolgálat Missziója A jogállam az emberi méltóság egyetemes értékén alapul. A humanizmus és

Részletesebben

5cc. számú előterjesztés

5cc. számú előterjesztés 5cc. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a lakásbérleti díjak mértéke felülvizsgálatának tapasztalatairól

Részletesebben

MAGYAR KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÓ TÁRSULAT MŰSORFÜZET

MAGYAR KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÓ TÁRSULAT MŰSORFÜZET 1 MAGYAR KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÓ TÁRSULAT MŰSORFÜZET 1985. január - február hó MTESZ - egyesületi használatra! Kiadja: Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Készült: 940 példányban 84/3208 MTESZ Házinyomda,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: A Közép-magyarországi Regionális Államigazgatási Kollégium 2007. május 4-i üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: A Közép-magyarországi Regionális Államigazgatási Kollégium 2007. május 4-i üléséről. Jegyzőkönyv Készült: A Közép-magyarországi Regionális Államigazgatási Kollégium 2007. május 4-i üléséről. Helye: Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal (1056 Budapest, Váci u. 62-64.) Jelen

Részletesebben

177290//2007. Koch Balázs József. Pajna Zoltán alpolgármester Kósa Lajos polgármester részére. Városfejlesztési Bizottság. Tulajdonosi Bizottság

177290//2007. Koch Balázs József. Pajna Zoltán alpolgármester Kósa Lajos polgármester részére. Városfejlesztési Bizottság. Tulajdonosi Bizottság Előterjesztő: Tárgy: Városfejlesztési Főosztály vezetője Pályázat hirdetése a kéményseprő-ipari közszolgáltatás végzésére Iktatószám: Ügyintéző: Melléklet: Feladatot jelent: Véleményező bizottság: 177290//2007

Részletesebben

I. FEJEZET Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya

I. FEJEZET Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2013. (VIII. 22.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT VAGYONÁRÓL ÉS A VAGYONGAZDÁLKODÁSÁRÓL Nyárlőrinc Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. október 29-i ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. október 29-i ülésére Tárgy: Beszámoló a XVII. Madzagfalvi Napok rendezvény lebonyolításáról Sorszám: III/2 Előkészítette: Koszecz Sándor igazgató Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ Véleményező

Részletesebben

Beszámoló. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség tevékenységéről

Beszámoló. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség tevékenységéről Előterjesztő: Készítette: Szitka Péter polgármester Szent-Királyi László tűzoltó alezredes Beszámoló a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T ot.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T ot. Ikt.sz.: D.447/10/2014. KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu A Közbeszerzési

Részletesebben

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Tájékoztató Bács-Kiskun megye 2006. évi munkaerő-piaci helyzetéről, a munkanélküliség csökkentésének lehetőségeiről Tájékoztató Bács- Kiskun TARTALOMJEGYZÉK I.

Részletesebben

NÉLKÜLI LÉGIJÁRMŰ RENDSZEREK LÉGI FELDERÍTÉSRE TÖRTÉNŐ ALKALMAZÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A LÉGIERŐ HADERŐNEM REPÜLŐCSAPATAI KATONAI MŰVELETEIBEN

NÉLKÜLI LÉGIJÁRMŰ RENDSZEREK LÉGI FELDERÍTÉSRE TÖRTÉNŐ ALKALMAZÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A LÉGIERŐ HADERŐNEM REPÜLŐCSAPATAI KATONAI MŰVELETEIBEN ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Doktori Tanácsa Palik Mátyás őrnagy PILÓTA NÉLKÜLI LÉGIJÁRMŰ RENDSZEREK LÉGI FELDERÍTÉSRE TÖRTÉNŐ ALKALMAZÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A LÉGIERŐ HADERŐNEM REPÜLŐCSAPATAI KATONAI

Részletesebben

Városi Nevelési Tanácsadó, Pályaválasztási és Logopédiai Intézet

Városi Nevelési Tanácsadó, Pályaválasztási és Logopédiai Intézet Városi Nevelési Tanácsadó, Pályaválasztási és Logopédiai Intézet Intézményi Minőségirányítási Program Végrehajtásának Értékelése 2009/2010. tanév Készítette: Ketzer Mária Alkalmazotti közösség jóváhagyásának

Részletesebben

98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről

98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hgt.) 59. (1) bekezdés

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv Felhasználói kézikönyv Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszer Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszer Felhasználói kézikönyv Legutóbbi változások: A könnyebb használat

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

"Önkormányzati fejlesztések figyelemmel kísérése" ÁROP-1.1.20-2012-2012-0001 sz. projekt. Hatásvizsgálat. Tanulmány. Budapest, 2014. április 2.

Önkormányzati fejlesztések figyelemmel kísérése ÁROP-1.1.20-2012-2012-0001 sz. projekt. Hatásvizsgálat. Tanulmány. Budapest, 2014. április 2. "Önkormányzati fejlesztések figyelemmel kísérése" ÁROP-1.1.2-212-212-1 sz. projekt Hatásvizsgálat Tanulmány Budapest, 214. április 2. Impresszum Jelen tanulmány az ÁROP-1.1.2-212-212-1 Önkormányzati fejlesztések

Részletesebben

Az NFSZ ismer tségének, a felhasználói csopor tok elégedettségének vizsgálata

Az NFSZ ismer tségének, a felhasználói csopor tok elégedettségének vizsgálata Az NFSZ ismer tségének, a felhasználói csopor tok elégedettségének vizsgálata Készült: a TÁMOP 1.3.1. kódszámú kiemelt projekt 3.2. alprojektjének keretében a TÁRKI Zrt. kutatásaként Összefoglaló tanulmány

Részletesebben

Debrecen: középmagas lakóház tanulmány tűzmegelőzési tapasztalatai

Debrecen: középmagas lakóház tanulmány tűzmegelőzési tapasztalatai Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató H-4400 Nyíregyháza, Erdősor 5.. : 4401 Nyíregyháza, Pf.: 29. Tel: (06-42)594-609 Fax: (06-42)500-831 Pernyák Sándor Debrecen: középmagas

Részletesebben

Az Egészséges életvitel kialakítása az ökoiskolában című oktatási program továbbfejlesztése *

Az Egészséges életvitel kialakítása az ökoiskolában című oktatási program továbbfejlesztése * Tanulmányok 53 Vighné Arany Ágnes Benkéné Kiss Valéria Tárkányi Ferencné Az Egészséges életvitel kialakítása az ökoiskolában című oktatási program továbbfejlesztése * Bevezetés A tanulmány egy egészségtan

Részletesebben

KOLLÉGISTÁK A FELSŐOKTATÁSBAN

KOLLÉGISTÁK A FELSŐOKTATÁSBAN KUTATÁS KÖZBEN Gábor Kálmán KOLLÉGISTÁK A FELSŐOKTATÁSBAN HIGHER EDUCATION STUDENTS IN DORMITORIES No. 272 ESEARCH RESEARCH A Felsőoktatási Kutatóintézet a magyar oktatásügy átfogó problémáinak tudományos

Részletesebben

Nyírbátori Református Általános Iskola Székhelye: Nyírbátor, Fáy András u. 17 sz.

Nyírbátori Református Általános Iskola Székhelye: Nyírbátor, Fáy András u. 17 sz. Nyírbátori Református Általános Iskola Székhelye: Nyírbátor, Fáy András u. 17 sz. végzettség szakképzettség Oklevél kiállítója Beosztás, megbízás Tanít Egyetemi-mester, orosz, könyvtár speciális, Orosz

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Tokod Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 2- án, 16 órakor kezdődő rendes ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Tokod Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 2- án, 16 órakor kezdődő rendes ülésén. Jegyzőkönyv Készült: Tokod Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 2- án, 16 órakor kezdődő rendes ülésén. A képviselő-testületi ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácsterme (Öreg

Részletesebben

Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség. Jóváhagyta: TÁJÉKOZTATÓ

Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség. Jóváhagyta: TÁJÉKOZTATÓ Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség Jóváhagyta: Jóváhagyta: Mező Barna igazgató Mező Barna Igazgató TÁJÉKOZTATÓ Püspökladány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november hónapban

Részletesebben

Egészségügyi szakember kérdőív

Egészségügyi szakember kérdőív Egészségügyi szakember kérdőív Tisztelt Hölgyem, Uram! Kérjük, hogy az alábbi kérdőív kitöltésével nyújtson segítséget az Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet kutatásához, amelyet a teljes körű iskolai

Részletesebben

AZ MVM RT. ÁTVITELI HÁLÓZATÁNAK FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

AZ MVM RT. ÁTVITELI HÁLÓZATÁNAK FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA AZ MVM RT. ÁTVITELI HÁLÓZATÁNAK FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA n AZ MVM RT. IGAZGATÓSÁGA ÁLTAL 1993-BAN ELFOGADOTT, ILLETVE AZ ADAPTÍV TERVEZÉS KÖ- VETELMÉNYEINEK MEGFELELÔEN TÖBBSZÖR PONTOSÍTOTT ALAPHÁLÓZATI

Részletesebben

EMAH Öko-mobilitás elősegítése az osztrákmagyar határtérségben A vasúti utasszámlálás és kikérdezés, valamint a közúti számlálás és kikérdezés

EMAH Öko-mobilitás elősegítése az osztrákmagyar határtérségben A vasúti utasszámlálás és kikérdezés, valamint a közúti számlálás és kikérdezés EMAH Öko-mobilitás elősegítése az osztrákmagyar határtérségben A vasúti utasszámlálás és kikérdezés, valamint a közúti számlálás és kikérdezés eredményeinek elemzése (kivonat) 1. Bevezető Az EMAH projekt

Részletesebben

Mérési jegyzőkönyv. Coulter számláló és áramlási citometria. 1. mérés: Semmelweis Egyetem, Elméleti Orvostudományi Központ Biofizika laboratórium

Mérési jegyzőkönyv. Coulter számláló és áramlási citometria. 1. mérés: Semmelweis Egyetem, Elméleti Orvostudományi Központ Biofizika laboratórium Mérési jegyzőkönyv 1. mérés: Coulter számláló és áramlási citometria A mérés helyszíne: Semmelweis Egyetem, Elméleti Orvostudományi Központ Biofizika laboratórium A mérés időpontja: 2013.02.13. A mérést

Részletesebben

D. Lõrincz József AZ ÁTMENET KÖZÉLETI ÉRTÉKEI A MINDENNAPI ÉLETBEN

D. Lõrincz József AZ ÁTMENET KÖZÉLETI ÉRTÉKEI A MINDENNAPI ÉLETBEN D. Lõrincz József AZ ÁTMENET KÖZÉLETI ÉRTÉKEI A MINDENNAPI ÉLETBEN 1 2 D. Lõrincz József AZ ÁTMENET KÖZÉLETI ÉRTÉKEI A MINDENNAPI ÉLETBEN Pro-Print Könyvkiadó Csíkszereda, 2004 3 A kötet a Pro-Print Könyvkiadó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: : Községháza (Bakonykúti, Szabadság u.

Részletesebben

Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja

Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Tájékoztató Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI JELENTÉS 2012. I. negyedév Csongrád megye Készítette: Fejes Ágnes elemző TARTALOMJEGYZÉK A MUNKAERŐ-PIACI

Részletesebben

Költségvetési szervek ellenőrzése. I. Előadás. Államháztartás

Költségvetési szervek ellenőrzése. I. Előadás. Államháztartás Költségvetési szervek ellenőrzése I. Előadás Államháztartás Az állam funkciói Elsődleges (tradicionális) funkció: jogalkotás, jogalkalmazás, infrastruktúra, külső- és belső védelmi feladatok. Szociális

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1-20/2013/JT. 238-260/2013. sz. határozat 24/2013. (X.01). sz. rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Az érzékek elé kell tárni mindent, mégpedig a láthatókat a látás elé, a hallhatókat a hallás elé, a szagolhatókat a szaglás elé, az ízlelhetőket az

Az érzékek elé kell tárni mindent, mégpedig a láthatókat a látás elé, a hallhatókat a hallás elé, a szagolhatókat a szaglás elé, az ízlelhetőket az Az érzékek elé kell tárni mindent, mégpedig a láthatókat a látás elé, a hallhatókat a hallás elé, a szagolhatókat a szaglás elé, az ízlelhetőket az ízlelőszerv elé, a tapinthatókat a tapintás elé. És ami

Részletesebben

V. Dunlop - Trophy Amatőr Meghívásos Versenysorozat Sport szabályok

V. Dunlop - Trophy Amatőr Meghívásos Versenysorozat Sport szabályok V. Dunlop - Trophy Amatőr Meghívásos Versenysorozat Sport szabályok 2008 Készítette: Zettner Tamás 2007. december 1 1. Általános Az alábbi szabályzások a MAMS Sport Kódexben foglaltakkal együttesen határozzák

Részletesebben

Ki fizeti a részidős hallgatók felsőoktatási tanulmányait? 1

Ki fizeti a részidős hallgatók felsőoktatási tanulmányait? 1 154 kutatás közben W Ki fizeti a részidős hallgatók felsőoktatási tanulmányait? 1 A kutatásban azt vizsgáljuk, hogy az észak-alföldi konvergencia régió két felsőoktatási intézményében (Debreceni Egyetem,

Részletesebben

1.napirend. Kürthy Ferencné

1.napirend. Kürthy Ferencné Jegyzőkönyv Készült: Püspökladány Város Önkormányzat Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága soros ülésén 2009. március 19-én a Városháza tanácskozó termében Jelen vannak: - a pénzügyi és ügyrendi bizottság tagjai

Részletesebben

2015. február. 17. Az Iránytű Intézet januári közvélemény-kutatásának eredményei III. Aktuális közéleti kérdések

2015. február. 17. Az Iránytű Intézet januári közvélemény-kutatásának eredményei III. Aktuális közéleti kérdések 2015. február. 17. Az Iránytű Intézet januári közvélemény-kutatásának eredményei III. Aktuális közéleti kérdések Kutatásunk 1000 fős reprezentatív mintára épül. A feldolgozott adatok a megyei és fővárosi

Részletesebben

A Településszerkezeti Terv Leírása Nyírgyulaj Község Településszerkezeti Tervéhez 24/2007(IV.12) KT sz. határozattal jóváhagyva

A Településszerkezeti Terv Leírása Nyírgyulaj Község Településszerkezeti Tervéhez 24/2007(IV.12) KT sz. határozattal jóváhagyva A Településszerkezeti Terv Leírása Nyírgyulaj Község Településszerkezeti Tervéhez 24/2007(IV.12) KT sz. határozattal jóváhagyva I.fejezet Általános leírás 1. A Településszerkezeti Terv hatálya Nyírgyulaj

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSI SZABÁLYZATA. Hatályos: 2015. november 6. napjától

DEBRECENI EGYETEM KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSI SZABÁLYZATA. Hatályos: 2015. november 6. napjától A DEBRECENI EGYETEM KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. november 6. napjától 1 TARTALOMJEGYZÉK I. rész: PREAMBULUM... 3 II. rész: A SZABÁLYZAT HATÁLYA... 3 A KÖZBESZERZÉS TÁRGYAI... 4 KIVÉTELEK

Részletesebben

Útmutató A szakdolgozat elkészítéséhez

Útmutató A szakdolgozat elkészítéséhez Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Oxyologia Tanszék Útmutató A szakdolgozat elkészítéséhez Nyíregyháza, 2002. Tartalomjegyzék Bevezető I. Témaválasztás, általános tájékozódás 1.) Témaválasztás

Részletesebben