Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatható tevékenységek. IV. Támogatás mértéke

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatható tevékenységek. IV. Támogatás mértéke"

Átírás

1 Célterület adatlap Célterület azonosító: Helyi Akciócsoport: "DélBalatoni Leader"Vidékfejlsztési Nonprofit Zrt. Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: Rendezvény szervezés, valamint marketing tevékenység. I. Fogalom magyarázat Rendezvény: kulturális értékek bemutatását szolgáló vagy a közösségi élmény és összetartozás elősegítését szolgáló vagy korábbiakban megvalósult rendezvény sorába illeszkedő új program vagy a helyi életminőség fellendítését, a turizmus élénkülését elősegítő program. Közös marketing tevékenység: minimum 3 db egymással nem szomszédos és nem azonos helyrajzi számon vagy nem egy napon, nem egymást követő napokon megvalósuló Nagy volumenű program: minimum 500 fő/rendezvény részvételével valósul meg. II. Támogatás vehető igénybe Területileg összehangolt és az adott témára koncentráló nagyobb volumenű programok, rendezvények magvalósítása, a helyi szereplők aktív közreműködése által, melyhez kapcslódik a rendezvények, lehetőség szerint összefogás szintű, azaz a turizmushoz kapcsolódó programok közös marketing tevékenységének, eszközeinek támogatása. A tevékenység során a térség jellemző egyedi turisztikai rendezvényei és újak kialakítása kerül támogatásra. III. Támogatható tevékenységek Egy vagy több helyszínen megrendezett nagy volumenű rendezvény támogatása, melyhez további, vendégszámhoz nem kötött rendezvények megvalósítása társulhat. IV. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen eurónak megfelelő forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH településen (%) Intenzitások LHH településen (%) Magánszemély Egyházak Egyéni vállalkozó Önkormányzat, önkormányzati társulás Nonprofit szervezetek Mikrokisközép vállalkozás A rendelkezésre álló keretösszeg a as időszakban hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen eurónak megfelelő forintösszeg. V. Egyéb alanyi feltételek

2 VI. Egyéb tárgyi feltételek A helyi hagyományokra, népi mesterségek bemutatására épülő rendezvény jelen keretből nem támogatható. A nagy volumenű rendezvény megvalósításához minden esetben az adott programon túl minimum további két minmum 50 fős rendezvény társul valamint közös marketing tevékenységet végeznek. VII. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Balatonberény ; Vörs ; Visz ; Tikos ; Szőlősgyörök ; Somogyvár ; Buzsák ; Balatonszentgyörgy ; Balatonmáriafürdő ; Balatonlelle ; Somogytúr ; Somogybabod ; Öreglak ; Marcali ; Kéthely ; Kisberény ; Látrány ; Lengyeltóti ; Ordacsehi ; Pamuk ; Somogyszentpál ; Somogyvámos ; Hollád ; Hács ; Gyugy ; Kelevíz ; Karád ; Balatonújlak ; Gamás ; Fonyód ; Balatonkeresztúr ; Balatonfenyves ; Balatonboglár ; VIII. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése a) rendezvény költségei: aa) fellépők költségei, előadói tiszteletdíjak; ab) sátrak, szabadtéri bemutatóhelyek, egészségügyi mobil eszközök bérlési és telepítési költségei; ac) eszköz, terembérlet, és helyszínbérlés költségei; ad) helyi termékbemutató költségei (hostessek költsége, alapanyag); af) a köz és egészségbiztonsággal kapcsolatos kötelezettséget teljesítésének költsége; ag) a rendezvény érdekében felmerülő szárazföldi személy és teherszállítási szolgáltatás; ah) étel, italfogyasztás; b) marketing tevékenység: ba) meghívók, hirdetések költségei; bb) kiadványok, szórólapok elkészítésének és terjesztésének költségei; (adatgyűjtés költségei; adatbázishasználati jog költségei; szerkesztés költségei; nyomdai költségek;terjesztés költségei; fotó és grafikai költségek;) bc) reklámfilmek elkészítésének és terjesztésének költségei; bd) kiállítások részvételi költségei; be) promóciók költségei (ajándéktárgyak készíttetése); bf) kapcsolattartás költségei (kommunikációs költség: telefon, és postaköltség, az internet havi díját nem tartalmazza); c) infrastruktúrafejlesztés: ca) tereprendezés; cb) elektronikus hálózatra történő csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; d) eszközbeszerzés: a rendezvény lebonyolításához szükséges, a számvitelről szóló évi C. törvény 80. (2) bekezdésében megfogalmazottak alapján kis értékű tárgyi eszköz; e) a Vhr. 31. ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; jogdíj, ARTISJUS IX. Értékelési szempontok Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám Helyi kisebbségi önkormányzat, ennek hiányában nonprofit szervezet, együttműködésével valósul meg a Feladat meghatározást tartalmazó együttműködési megállapodás. Nagy volumenű rendezvényre jutó átlagos Ügyfél nyilatkozata / pályázati adatlap alapján 20 vendégszám. Rendezvény által érintett napok száma. Ügyfél nyilatkozata / pályázati adatlap alapján 10 Korábbiakban már megrendezésre került a rendezvény, több rendezvény esetében legalább már az egyik már megrendezésre került. Ügyfél nyilatkozata, pályázati adatlap alapján. 10 Helyi önkormányzat együttműködésével valósul meg a Feladat meghatározást tartalmazó együttműködési megállapodás Közös marketing tevékenység elemeinek száma. Ügyfél nyilatkozata, pályázati adatlap alapján

3 Értékelési szempont Részpontszám megnevezése Részpontszám maximum pontszám Helyi kisebbségi önkormányzat, ennek hiányában Együttműködési megállapodás csatolva. 10 nonprofit szervezet, együttműködésével valósul meg a Helyi kisebbségi önkormányzat, ennek hiányában Együttműködési megállapodást nem csatolt. 0 nonprofit szervezet, együttműködésével valósul meg a Nagy volumenű rendezvényre jutó átlagos fő között. 10 vendégszám. Nagy volumenű rendezvényre jutó átlagos fő között. 5 vendégszám. Nagy volumenű rendezvényre jutó átlagos fő között 0 vendégszám. Nagy volumenű rendezvényre jutó átlagos 2000 fő felett. 20 vendégszám. Nagy volumenű rendezvényre jutó átlagos fő között. 15 vendégszám. Rendezvény által érintett napok száma. Minimum 2 nap. 10 Rendezvény által érintett napok száma. 1 nap. 0 Korábbiakban már megrendezésre került a Igen. 10 rendezvény, több rendezvény esetében legalább már az egyik már megrendezésre került. Korábbiakban már megrendezésre került a Nem. 0 rendezvény, több rendezvény esetében legalább már az egyik már megrendezésre került. Helyi önkormányzat együttműködésével valósul meg a Együttműködési megállapodást nem csatolt. 0 Helyi önkormányzat együttműködésével valósul meg a Együttműködési megállapodás csatolva. 10 Közös marketing tevékenység elemeinek száma. 3 db vagy alatta. 0 Közös marketing tevékenység elemeinek száma. 5 db felett. 20 Közös marketing tevékenység elemeinek száma. 45 db között. 10 X. Jogkövetkezmények Amennyiben a nagy volumenű rendezvényen csak: fő közötti a résztvevők száma, akkor a támogatási összeg 2 %ának; fő közötti a résztvevők száma, akkor a támogatási összeg 5 %ának; fő közötti a résztvevők száma, akkor a támogatási összeg 10 %ának; fő közötti a résztvevők száma, akkor a támogatási összeg 20 %ának; 100 fő alatti a résztvevők száma, akkor a támogatási összeg 40 %ának visszafizetésére kötelezett az ügyfél. XI. Csatolandó mellékletek Együttműködési megállapodás, ügyfél nyilatkozata

4 Célterület adatlap Célterület azonosító: Helyi Akciócsoport: "DélBalatoni Leader"Vidékfejlsztési Nonprofit Zrt. Jogcím: Térségen belüli együttműködés Célterület megnevezése: Összefogás jellegű vállalkozói marketing, védjegy kialakítása. I. Fogalom magyarázat Közös marketing tevékenység: minimum 3 együttműködő vállalkozás és vagy magánszemély jelenik meg a marketing tevékenység során. II. Támogatás vehető igénybe A térség vállalkozói által nyújtott szolgáltatások, előállított termékek közös marketing tevékenységének támogatása, közös védjegy és vagy arculat kialakításán keresztül. Önállókülönálló marketing tervek elkészítése nem támogatható. III. Támogatható tevékenységek Minimum három együttműködő partner megjelenésével közös marketing tevékenység és vagy védjegy, arculat kialakítása. IV. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen eurónak megfelelő forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH településen (%) Intenzitások LHH településen (%) Egyéni vállalkozó Magánszemély Mikrokisközép vállalkozás A rendelkezésre álló keretösszeg a as időszakban hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen eurónak megfelelő forintösszeg. V. Egyéb alanyi feltételek VI. Egyéb tárgyi feltételek Önállókülönálló marketing tervek elkészítése nem támogatható. VII. Jogosult települések Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Kéthely ; Kisberény ; Látrány ; Lengyeltóti ; Ordacsehi ; Pamuk ; Somogyszentpál ; Somogyvámos ; Hollád ;

5 Hács ; Gyugy ; Kelevíz ; Karád ; Balatonújlak ; Gamás ; Fonyód ; Balatonkeresztúr ; Balatonfenyves ; Balatonboglár ; Balatonberény ; Vörs ; Visz ; Tikos ; Szőlősgyörök ; Somogyvár ; Buzsák ; Balatonszentgyörgy ; Balatonmáriafürdő ; Balatonlelle ; Somogytúr ; Somogybabod ; Öreglak ; Marcali ; VIII. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése c) kiadványkészítés költségei: ca) adatgyűjtés költségei; cb) adatbázishasználati jog költségei (pl: térképészeti); cc) szerkesztés költségei; cd) terjesztés költségei; ce) nyomdai költségek; cf) fotó és grafikai költségek; d) marketing tevékenység költségei: da) hirdetés költségei; db) kiadványok, szórólapok terjesztésének költségei; dc) reklámfilmek elkészítésének és terjesztésének költségei; dd) promóciók költségei; de) honlap készítés költsége; e) kapcsolattartás költségei: ea) útiköltség (gépjármű, tömegközlekedés, taxi); eb) kommunikációs költség; ec) szállás költsége; ed) étkezés; IX. Értékelési szempontok Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám Nemzetközi szinten megjelenik e a marketing Marketing terv 20 tevékenység. Marketing anyagban megjelenő védjegyet használó Együttműködési megállapodás, pályázati adatlap 20 együttműködő partnerek száma. Marketing terv megléte. Marketing terv 10 Értékelési szempont Részpontszám megnevezése Részpontszám maximum pontszám Nemzetközi szinten megjelenik e a marketing Igen. 20 tevékenység. Nemzetközi szinten megjelenik e a marketing Nem. 0 tevékenység. Marketing anyagban megjelenő védjegyet használó 10 fő felett. 20 együttműködő partnerek száma. Marketing anyagban megjelenő védjegyet használó 7 9 fő között. 15 együttműködő partnerek száma. Marketing anyagban megjelenő védjegyet használó 3 fő alatt. 0 együttműködő partnerek száma. Marketing anyagban megjelenő védjegyet használó 5 6 fő között. 10 együttműködő partnerek száma. Marketing anyagban megjelenő védjegyet használó 3 4 fő között. 5 együttműködő partnerek száma. Marketing terv megléte. Igen. 10 Marketing terv megléte. Nem. 0 X. Jogkövetkezmények

6 XI. Csatolandó mellékletek Marketing terv, együttműködési megállapodás.

7 Célterület adatlap Célterület azonosító: Helyi Akciócsoport: "DélBalatoni Leader"Vidékfejlsztési Nonprofit Zrt. Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Civil szervezetek eszközbeszerzése és vagy ingatlan fejlesztése. I. Fogalom magyarázat II. Támogatás vehető igénybe A civil szervezetek által ellátott közcélú feladatokhoz szükséges épületek, épületrészek bővítése, felújítása, új építése. A civil szervezetek által ellátott feladatok minőségi javítása tárgyi eszköz beszerzésének támogatása révén. A szervezetek feltételeinek javítása oly módon, hogy azzal elsősorban ne a mindennapi működésüket, hanem elsősorban az általuk végzett tevékenység megvalósulását segítsük elő. III. Támogatható tevékenységek Nonprofit szervezetek közcélú, közhasznú feladatainak ellátásához szükséges épületek felújítása, infrastrukturális adottságainak javítása. Nonprofit szervezetek közcélú, közhasznú feladataiknak ellátáshoz szükséges tárgyi eszköz beszerzése. IV. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen eurónak megfelelő forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH településen (%) Intenzitások LHH településen (%) Nonprofit szervezetek A rendelkezésre álló keretösszeg a as időszakban hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen eurónak megfelelő forintösszeg. V. Egyéb alanyi feltételek VI. Egyéb tárgyi feltételek A tevékenység keretében a Nemzeti Civil Alapprogram és egyéb keretek terhére elszámolható működési típusú költség nem támogatható. A 200 euro egyedi beszerzési érték feletti költségek támogathatóak. Nem védett épület esetében külső és belső felújítás csak együttesen támogatható. Helyi vagy országos védetség alatt álló épület nem támogatható. Az IKSZT keretében támogatott, IKSZT tevékenységnek heyet adó épület, épületrész nem támogatható. VII. Jogosult települések

8 Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Kisberény ; Látrány ; Lengyeltóti ; Ordacsehi ; Pamuk ; Somogyszentpál ; Somogyvámos ; Hollád ; Hács ; Gyugy ; Kelevíz ; Karád ; Balatonújlak ; Gamás ; Fonyód ; Balatonkeresztúr ; Balatonfenyves ; Balatonboglár ; Balatonberény ; Vörs ; Visz ; Tikos ; Szőlősgyörök ; Somogyvár ; Buzsák ; Balatonszentgyörgy ; Balatonmáriafürdő ; Balatonlelle ; Kéthely ; Somogytúr ; Somogybabod ; Öreglak ; Marcali ; VIII. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése a) a Vhr. 30. ában foglaltaknak megfelelő, a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építési munkák: új épület építése, meglévő épület felújítása, bővítése, korszerűsítése, valamint épületgépészet kialakítása, korszerűsítése; b) ingatlanhoz kapcsolódó, telekhatáron belüli kisléptékű infrastruktúrafejlesztések: ba) tűzivíz hálózat, korszerű tűzvédelmi hálózat, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bb) ivó és ipari vízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bc) földgázvezeték, távhővezeték, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; bd) elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; be) egyedi szennyvíztisztító kisberendezések kiépítése; bf) szelektív hulladékgyűjtők és tárolók kiépítése; bg) vagyonvédelmi elektronikai rendszer kiépítése; bh) fenntartható, környezetbarát, megújuló energiaforrásokat hasznosító gépek és berendezések kiépítése (meleg víz, fűtés és elektromos áram előállítása és felhasználása céljából); bi) vonalas létesítmény építése, helyreállítása; d) tradicionális eszközbeszerzés: hagyományos, újonnan kereskedelmi fogalomban nem kapható, használt eszközök, gépek, berendezések beszerzésének, felújításának, korszerűsítésének költségei; e) a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő tárgyi eszközök beszerzése; f) a Vhr. 31. ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; g) marketing kiadások: ga) hirdetések költségei; gb) kiadványok, szórólapok elkészítésének és terjesztésének költségei; (adatgyűjtés költségei; adatbázishasználati jog költségei; szerkesztés költségei; nyomdai költségek;terjesztés költségei; fotó és grafikai költségek;) gc) reklámfilmek elkészítésének és terjesztésének költségei; gd) kiállítások részvételi költségei; ge) promóciók költségei (ajándéktárgyak készíttetése); i) a 2. számú melléklet szerinti működési kiadások. IX. Értékelési szempontok Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám Ügyfél tevékenységének területi lefedettsége. Ügyfél nyilatkozata, pályázati adatlap 10 Ügyfél támogatás kérelem benyújtási időszakának Ügyfél nyilatkozata. 15 első napját megelőző évi a tevékenység végzésre fordított összes ráfordítás (összes ráfordítás = összes ráfordítások mely nem tartalmazza a szervezet által nyújtott támogatást). Támogatáskérelem benyújtási időszakának első Ügyfél nyilatkozata, pályázati adatlap. 20 napját megelőző év átlagos statisztikai állományi létszáma. Ügyfél működésének időtartama. Ügyfél nyilatkozata, pályázati adatlap 10 Támogatás kérelem benyújtási időszakának első Ügyfél nyilatkozata, pályázati adatlap 20 napját megelőző évi beszámoló alapján a támogatási igény és a tárgyi eszköz állomány aránya. Támogatást igénylő szervezet közhasznúsági státusza. Bejegyzést igazoló bírósági végzés másolata. 15 IKSZT címbirtokos szervezet e a támogatást igénylő. IKSZT címbirtokosi okirat. 10 Értékelési szempont Részpontszám megnevezése Részpontszám maximum pontszám Ügyfél tevékenységének területi lefedettsége. Egy település vonatkozásában végzi tevékenységét. 0 Ügyfél tevékenységének területi lefedettsége. Több település vonatkozásában végzi tevékenységét. 10

9 Ügyfél támogatás kérelem benyújtási időszakának Ft felett. 0 első napját megelőző évi a tevékenység végzésre fordított összes ráfordítás (összes ráfordítás = összes ráfordítások mely nem tartalmazza a szervezet által nyújtott támogatást). Ügyfél támogatás kérelem benyújtási időszakának Ft között. 5 első napját megelőző évi a tevékenység végzésre fordított összes ráfordítás (összes ráfordítás = összes ráfordítások mely nem tartalmazza a szervezet által nyújtott támogatást). Ügyfél támogatás kérelem benyújtási időszakának Ft között. 15 első napját megelőző évi a tevékenység végzésre fordított összes ráfordítás (összes ráfordítás = összes ráfordítások mely nem tartalmazza a szervezet által nyújtott támogatást). Ügyfél támogatás kérelem benyújtási időszakának Ft között. 10 első napját megelőző évi a tevékenység végzésre fordított összes ráfordítás (összes ráfordítás = összes ráfordítások mely nem tartalmazza a szervezet által nyújtott támogatást). Támogatáskérelem benyújtási időszakának első 0 fő. 0 napját megelőző év átlagos statisztikai állományi létszáma. Támogatáskérelem benyújtási időszakának első 610 fő között. 15 napját megelőző év átlagos statisztikai állományi létszáma. Támogatáskérelem benyújtási időszakának első 35 fő között. 10 napját megelőző év átlagos statisztikai állományi létszáma. Támogatáskérelem benyújtási időszakának első 12 fő között. 5 napját megelőző év átlagos statisztikai állományi létszáma. Támogatáskérelem benyújtási időszakának első 10 fő felett. 20 napját megelőző év átlagos statisztikai állományi létszáma. Ügyfél működésének időtartama. 3 évnél több. 10 Ügyfél működésének időtartama. 23 év. 5 Ügyfél működésének időtartama. 01 év 0 Támogatás kérelem benyújtási időszakának első Kisebb mint 30 %. 20 napját megelőző évi beszámoló alapján a támogatási igény és a tárgyi eszköz állomány aránya. Támogatás kérelem benyújtási időszakának első 30,01 50 % közötti. 10 napját megelőző évi beszámoló alapján a támogatási igény és a tárgyi eszköz állomány aránya. Támogatás kérelem benyújtási időszakának első 50,01 % feletti. 0 napját megelőző évi beszámoló alapján a támogatási igény és a tárgyi eszköz állomány aránya. Támogatást igénylő szervezet közhasznúsági státusza. Kiemelten közhasznú. 15 Támogatást igénylő szervezet közhasznúsági státusza. Közhasznú. 10 Támogatást igénylő szervezet közhasznúsági státusza. Egyéb. 0 IKSZT címbirtokos szervezet e a támogatást igénylő. Nem. 0 IKSZT címbirtokos szervezet e a támogatást igénylő. Igen. 10 X. Jogkövetkezmények XI. Csatolandó mellékletek

10 Bejegyzést igazoló bírósági végzés másolata. IKSZT címbirtokosi okirat másolata.

11 Célterület adatlap Célterület azonosító: Helyi Akciócsoport: "DélBalatoni Leader"Vidékfejlsztési Nonprofit Zrt. Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: Non profit szervezetek megerősítését szolgáló kommunikációs rendezvények megvalósítása. I. Fogalom magyarázat Rendezvény: Minimum 5 non profit szervezet részvételével megvalósuló program. II. Támogatás vehető igénybe Olyan rendezvények szervezése, amely a LEADER HACS területén működő nonprofit szerveztek találkozási fórumai lehetnek, s a nonprofit szerveződések közti kapcsolatok kiépítésére és erősítésére lehetőséget nyújtanak. A nonprofit szféra számára rendezett rendezvények segítségével, a cserekapcsolatok fejlesztése. III. Támogatható tevékenységek Minimum öt darab nonprofit szervezet részvételével megvalósuló program, programok támogatása, melyek lehetnek szakmai egyeztető fórumok, work shopok, előadások, rendezvények. A program, programok során felmerülő, azok megvalósításához kapcsolódó jogdíjak. IV. Támogatás mértéke Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke egyéb területen eurónak megfelelő forintösszeg. Az igény bevehető támogatás legnagyobb mértéke egyéb területen eurónak megfelelő forintösszeg. Intenzitások: Kérelmező típusa Intenzitások nem LHH településen (%) Intenzitások LHH településen (%) Nonprofit szervezetek Önkormányzat, önkormányzati társulás Egyházak A rendelkezésre álló keretösszeg a as időszakban hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg, egyéb területen eurónak megfelelő forintösszeg. V. Egyéb alanyi feltételek VI. Egyéb tárgyi feltételek A 200 euro egyedi beszerzési érték feletti költségek támogathatóak. VII. Jogosult települések

12 Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Kéthely ; Kisberény ; Látrány ; Lengyeltóti ; Ordacsehi ; Pamuk ; Somogyszentpál ; Somogyvámos ; Hollád ; Hács ; Gyugy ; Kelevíz ; Karád ; Balatonújlak ; Gamás ; Fonyód ; Balatonkeresztúr ; Balatonfenyves ; Balatonboglár ; Balatonberény ; Vörs ; Visz ; Tikos ; Szőlősgyörök ; Somogyvár ; Buzsák ; Balatonszentgyörgy ; Balatonmáriafürdő ; Balatonlelle ; Somogytúr ; Somogybabod ; Öreglak ; Marcali ; VIII. Elszámolható kiadások Jogcímhez elszámolható kiadás megnevezése a) rendezvény költségei: aa) fellépők költségei, előadói tiszteletdíjak; ab) sátrak, szabadtéri bemutatóhelyek, egészségügyi mobil eszközök bérlési és telepítési költségei; ac) eszköz, terembérlet, és helyszínbérlés költségei; ad) helyi termékbemutató költségei (hostessek költsége, alapanyag); ae) táborozáshoz kapcsolódó szállás költség; af) a köz és egészségbiztonsággal kapcsolatos kötelezettséget teljesítésének költsége; ag) a rendezvény érdekében felmerülő szárazföldi személy és teherszállítási szolgáltatás; ah) étel, italfogyasztás; b) marketing tevékenység: ba) meghívók, hirdetések költségei; bb) kiadványok, szórólapok elkészítésének és terjesztésének költségei; (adatgyűjtés költségei; adatbázishasználati jog költségei; szerkesztés költségei; nyomdai költségek;terjesztés költségei; fotó és grafikai költségek;) bc) reklámfilmek elkészítésének és terjesztésének költségei; bd) kiállítások részvételi költségei; be) promóciók költségei (ajándéktárgyak készíttetése); bf) kapcsolattartás költségei (kommunikációs költség: telefon, és postaköltség, az internet havi díját nem tartalmazza); c) infrastruktúrafejlesztés: ca) tereprendezés; cb) elektronikus hálózatra történő csatlakozás kiépítése és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése; d) eszközbeszerzés: a rendezvény lebonyolításához szükséges, a számvitelről szóló évi C. törvény 80. (2) bekezdésében megfogalmazottak alapján kis értékű tárgyi eszköz; e) a Vhr. 31. ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások; jogdíj, ARTISJUS IX. Értékelési szempontok Értékelési szempont Ellenőrzés módja Pontszám Programon részt vevő nonprofit szervezetek száma. Ügyfél nyilatkozata, pályázati adatlap alapján 20 Korábbiakban már megrendezésre került a Ügyfél nyilatkozata, pályázati adatlap alapján 10 Helyi kisebbségi önkormányzat, ennek hiányában az adott kistérségből származó valamely kisebbségi önkormányzat, együttműködésével valósul meg a Feladat meghatározást tartalmazó együttműködési megállapodás. 10 Helyi önkormányzat együttműködésével valósul meg a Feladat meghatározást tartalmazó együttműködési megállapodás. 1 db rendezvényre jutó átlagos vendégszám. Ügyfél nyilatkozata, pályázati adatlap alapján 20 Rendezvény által érintett napok száma. Pályázati adatlap alapján Értékelési szempont Részpontszám megnevezése Részpontszám maximum pontszám Programon részt vevő nonprofit szervezetek száma. 68 db között. 10 Programon részt vevő nonprofit szervezetek száma. 9 db vagy a felett. 20 Programon részt vevő nonprofit szervezetek száma. 5 db vagy az alatt. 0 Korábbiakban már megrendezésre került a Nem. 0 Korábbiakban már megrendezésre került a Igen. 10

13 Helyi kisebbségi önkormányzat, ennek hiányában az Együttműködési megállapodás csatolva. 10 adott kistérségből származó valamely kisebbségi önkormányzat, együttműködésével valósul meg a Helyi kisebbségi önkormányzat, ennek hiányában az Együttműködési megállapodást nem csatolt. 0 adott kistérségből származó valamely kisebbségi önkormányzat, együttműködésével valósul meg a Helyi önkormányzat együttműködésével valósul meg a Együttműködési megállapodás csatolva. 10 Helyi önkormányzat együttműködésével valósul meg a Együttműködési megállapodást nem csatolt. 0 1 db rendezvényre jutó átlagos vendégszám fő között db rendezvényre jutó átlagos vendégszám fő között db rendezvényre jutó átlagos vendégszám fő között. 5 1 db rendezvényre jutó átlagos vendégszám fő között. 0 1 db rendezvényre jutó átlagos vendégszám. 100 fő felett. 20 Rendezvény által érintett napok száma. 1 nap. 0 Rendezvény által érintett napok száma. Minimum 2 nap. 10 X. Jogkövetkezmények Amennyiben a kifizetési kérelemmel egyidejűleg nem kerül teljes körűen igazolásra, hogy a projektben minimum 5 db non profit szervezet vett részt, ez esetben a támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül. XI. Csatolandó mellékletek Együttműködési megállapodás, ügyfél nyilatkozata.

TERVEZET. Célterület adatlap

TERVEZET. Célterület adatlap Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 007 518 Helyi Akciócsoport: "Dél-Balatoni Leader"Vidékfejlsztési Nonprofit Zrt. Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: Rendezvény szervezés, valamint marketing

Részletesebben

A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület Közösségi célú fejlesztés. Lókút faluközpont-belső terek felújítása

A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület Közösségi célú fejlesztés. Lókút faluközpont-belső terek felújítása Célterület azonosító: 1023329 HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: UMVP intézkedés: Vonatkozó HPME kódja Vonatkozó HPME megnevezése I. Fogalom magyarázat A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport

Részletesebben

Célterület adatlap. Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete vállalkozás célú fejlesztés

Célterület adatlap. Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete vállalkozás célú fejlesztés Iktatószám: 231/11//1/211 Célterület adatlap Célterület azonosító: HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: UMVP intézkedés: Vonatkozó HPME kódja Vonatkozó HPME megnevezése Jászsági Kistérségi Helyi

Részletesebben

Felső-Tisza Völgye Vidékfejlesztési Egyesület Célterület: Új Célterület azonosító:

Felső-Tisza Völgye Vidékfejlesztési Egyesület Célterület: Új Célterület azonosító: Az ÚMVP Irányító Hatóságának 24/20. (IV. 16.) közleménye az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes

Részletesebben

Célterület adatlap. Vonatkozó HPME megnevezése Helyi életminőség fejlesztése, belvíz elleni védekezés

Célterület adatlap. Vonatkozó HPME megnevezése Helyi életminőség fejlesztése, belvíz elleni védekezés Célterület adatlap Célterület azonosító: HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: UMVP intézkedés: Vonatkozó HPME kódja Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete Közösségi célú fejlesztés Szabadidős

Részletesebben

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 8 000 eurónak megfelelő forintösszeg.

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 8 000 eurónak megfelelő forintösszeg. 1 / 5 29.9.22. 8:36 Célterület adatlap Adatlap nyom Célterület azonosító: 1 7 37 HACS neve: KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: A kistermelői

Részletesebben

10. célterület. Célterület neve: "Kell egy hely"- civil szervezetek klubhelyiségeinek kialakítása, eszközbeszerzése, programjai

10. célterület. Célterület neve: Kell egy hely- civil szervezetek klubhelyiségeinek kialakítása, eszközbeszerzése, programjai 10. célterület Célterület neve: "Kell egy hely"- civil szervezetek klubhelyiségeinek kialakítása, eszközbeszerzése, programjai Vonatkozó HPME azonosítója 670a10 Célterület azonosítója 1018284 Jogcím Közösségi

Részletesebben

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 8 000 eurónak megfelelő forintösszeg.

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 8 000 eurónak megfelelő forintösszeg. Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 13 258 HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: I. Fogalom magyarázat KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Vállalkozási alapú fejlesztés A kistermelői élelmiszer-termelés,

Részletesebben

Célterület adatlap. A településközösség számára kulturális értéket képviselő épületek és a hozzájuk tartozó környezet megóvása, felújítása.

Célterület adatlap. A településközösség számára kulturális értéket képviselő épületek és a hozzájuk tartozó környezet megóvása, felújítása. 1 / 7 29.9.22. 8: Célterület adatlap Adatlap nyom Célterület azonosító: 1 7 82 HACS neve: KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: A településközösség

Részletesebben

Célterület/HPME megnevezése: Hagyományos magyar állatfajták tartási körülményeinek javítása

Célterület/HPME megnevezése: Hagyományos magyar állatfajták tartási körülményeinek javítása Célterület azonosítója: 1 019 28 HACS Neve: Tisza-menti LEADER Helyi Akciócsoport Jogcím: 1. Közösségi célú Vállalkozási alapú fejlesztés Rendezvény Képzés Térségen belüli együttműködés 6. Tervek, tanulmányok

Részletesebben

6. célterület. Célterület neve: "A hagyományokban él a szellemünk tovább"- szellemi örökség megőrzését szolgáló tevékenységek támogatása

6. célterület. Célterület neve: A hagyományokban él a szellemünk tovább- szellemi örökség megőrzését szolgáló tevékenységek támogatása 6. célterület Célterület neve: "A hagyományokban él a szellemünk tovább"- szellemi örökség megőrzését szolgáló tevékenységek támogatása Vonatkozó HPME azonosítója 670f06 Célterület azonosítója 1018246

Részletesebben

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg.

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg. 1 / 6 29.9.22. 8:2 Célterület adatlap Adatlap nyom Célterület azonosító: 1 6 97 HACS neve: KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Vállalkozások

Részletesebben

9.000.000 9.000.000 Célterületre allokált forrás (HUF) nem LHH települések 9.000.000 9.000.000

9.000.000 9.000.000 Célterületre allokált forrás (HUF) nem LHH települések 9.000.000 9.000.000 Célterület azonosítója: 1 019 230 HACS Neve: Tisza-menti LEADER Helyi Akciócsoport Jogcím: 1. Közösségi célú 2. Vállalkozási alapú fejlesztés 3. Rendezvény 4. Képzés 5. Térségen belüli együttműködés 6.

Részletesebben

Célterület adatlap. Rendezvények szervezésének és lebonyolításának támogatása, kapcsolódó eszközbeszerzés, marketing tevékenység.

Célterület adatlap. Rendezvények szervezésének és lebonyolításának támogatása, kapcsolódó eszközbeszerzés, marketing tevékenység. 1 / 2009.09.22. 8:17 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 006 890 HACS neve: KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Jogcím: Célterület megnevezése: Hagyományőrző, helyi identitást erősítő rendezvények,

Részletesebben

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 100 100 Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 100

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 100 100 Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 100 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 014 617 Helyi Akciócsoport: SárközDunavölgyeSiómente Egyesület Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Turisztikai információrendszer kialakítása

Részletesebben

Célterület/HPME megnevezése: Turisztikai potenciált növelő beruházások támogatása

Célterület/HPME megnevezése: Turisztikai potenciált növelő beruházások támogatása Célterület azonosítója: 1 019 254 HACS Neve: Tisza-menti LEADER Helyi Akciócsoport Jogcím: Közösségi célú 2. Vállalkozási alapú fejlesztés 3. Rendezvény 4. Képzés 5. Térségen belüli együttműködés 6. Tervek,

Részletesebben

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg.

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen eurónak megfelelő forintösszeg. 1 / 5 29.9.22. 8:34 Célterület adatlap Adatlap nyom Célterület azonosító: 1 6 982 HACS neve: KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Bio- és

Részletesebben

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 7 1 HACS neve: KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Komplex kulturális- és közösségi tér kialakítása.

Részletesebben

Nemzetiségi hagyományok: a térségben élő szlovák, német, cigány nemzetiség történelméhez, életmódjához kötődő szokások, tradíciók.

Nemzetiségi hagyományok: a térségben élő szlovák, német, cigány nemzetiség történelméhez, életmódjához kötődő szokások, tradíciók. There are no translations available. Támogatás vehető igénybe: Fellelhető nemzetiségi hagyományok összegyűjtésére, bemutatására, archiválására, kiadványokban való publikálásra. A térség nemzetiségi hagyományőrző

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: A vidéki területekbe beruházó Európa.

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: A vidéki területekbe beruházó Európa. LEADER Intézkedési Terv Intézkedések a Balatongyöngye Vidékfejlesztési Egyesület LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának keretében 1. Számú intézkedés 1.1. HVS intézkedés megnevezése:

Részletesebben

Célterület adatlap. Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete Vállalkozás célú fejlesztés

Célterület adatlap. Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete Vállalkozás célú fejlesztés Célterület adatlap Célterület azonosító: HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: UMVP intézkedés: Vonatkozó HPME kódja Vonatkozó HPME megnevezése Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete Vállalkozás

Részletesebben

Célterület adatlap. Rendezvény szervezése, lebonyolítása, kapcsolódó tárgyi eszközök beszerzése, marketing.

Célterület adatlap. Rendezvény szervezése, lebonyolítása, kapcsolódó tárgyi eszközök beszerzése, marketing. Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 003 798 Helyi Akciócsoport: Zselici Lámpások Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: Rendezvény, rendezvénysorozatok szervezése

Részletesebben

Célterület adatlap. KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület

Célterület adatlap. KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 013 241 HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: I. Fogalom magyarázat KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Rendezvény Hagyományőrző, helyi identitást erősítő

Részletesebben

Célterület adatlap. Mezőgazdasági termék: az Európai Közösség Római Szerződés I. mellékletében (Annex I.) felsorolt termékek

Célterület adatlap. Mezőgazdasági termék: az Európai Közösség Római Szerződés I. mellékletében (Annex I.) felsorolt termékek Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 024 832 Helyi Akciócsoport: Cserhátalja Leader Nonprofit Kft. UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Együttműködésen

Részletesebben

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 2 000 eurónak megfelelő forintösszeg.

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 2 000 eurónak megfelelő forintösszeg. 1 / 6 29.9.22. 8:2 Célterület adatlap Adatlap nyom Célterület azonosító: 1 6 944 HACS neve: KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Jogcím: Célterület megnevezése: Bio- és ökotermelés elterjedését elősegítő

Részletesebben

Célterület adatlap. Rendezvények, táborok szervezésének és lebonyolításának támogatása, kapcsolódó eszközbeszerzés, marketingtevékenység.

Célterület adatlap. Rendezvények, táborok szervezésének és lebonyolításának támogatása, kapcsolódó eszközbeszerzés, marketingtevékenység. 1 / 6 29.9.22. 8:28 Célterület adatlap Adatlap nyom Célterület azonosító: 1 6 937 HACS neve: KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: Környezettudatos gondolkodás

Részletesebben

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. Közösségi célú fejlesztés. 430a08

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. Közösségi célú fejlesztés. 430a08 Célterület adatlap Pályázati felhívás azonosító: 1 023 183 Helyi Akciócsoport: UMVP intézkedés: Jogcím: Célterület megnevezése: Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület Életminőség/diverzifikáció

Részletesebben

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 100 100

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 100 100 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 014 341 Helyi Akciócsoport: Sárvíz Helyi Közösség Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Civil szervezetek fejlesztése I. Fogalom magyarázat

Részletesebben

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatható tevékenységek. IV. Támogatás mértéke

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatható tevékenységek. IV. Támogatás mértéke Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 013 937 Helyi Akciócsoport: FelsőTisza Völgye Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Térségen belüli együttműködés Célterület megnevezése: Marketing, kommunikációs

Részletesebben

I. Fogalom magyarázat

I. Fogalom magyarázat Támogatás vehető igénybe: A program, programsorozat célja a térség kultúrájának megismertetése országosan és nemzetközi szinten önkormányzati, civil és vállalkozói együttmuködéssel. Szükséges a rendezvényhelyszínek

Részletesebben

Célterület adatlap. A települések kulturális örökségéhez kötődő tárgyi eszközök beszerzése, marketing kiadás.

Célterület adatlap. A települések kulturális örökségéhez kötődő tárgyi eszközök beszerzése, marketing kiadás. Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 005 004 Helyi Akciócsoport: IpolyMenti Palócok Térségfejlesztő Egyesület Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Települések kulturális örökség

Részletesebben

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 0 100

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 0 100 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 007 846 Helyi Akciócsoport: KörösSárréti Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: Az esélyegyenlőség területén tevékenykedő civil

Részletesebben

Maros-völgyi LEADER Egyesület Praktikus tanácsok LEADER pályázatokhoz

Maros-völgyi LEADER Egyesület Praktikus tanácsok LEADER pályázatokhoz Maros-völgyi LEADER Egyesület Praktikus tanácsok LEADER pályázatokhoz Makó, Korona Üzleti és Szolgáltató Központ Széchenyi tér 10. www.marosvolgy.hu 06/62-510-264 - Elektronikus benyújtás - Nincs papír

Részletesebben

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 7 906 eurónak megfelelő forintösszeg.

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 7 906 eurónak megfelelő forintösszeg. 1 / 5 29.9.22. 8:26 Célterület adatlap Adatlap nyom Célterület azonosító: 1 7 2 HACS neve: KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Mezőgazdasági

Részletesebben

Célterület adatlap. Egyházi jogi személy 100 100 Non-profit szervezetek 100 100 Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 100

Célterület adatlap. Egyházi jogi személy 100 100 Non-profit szervezetek 100 100 Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 100 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 021 600 Helyi Akciócsoport: Dél-Mátra Közhasznú Egyesület UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése:

Részletesebben

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. Vállalkozási alapú fejlesztés. 430b09

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. Vállalkozási alapú fejlesztés. 430b09 Célterület adatlap Pályázati felhívás azonosító: 1 022 946 Helyi Akciócsoport: UMVP intézkedés: Jogcím: Célterület megnevezése: Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület Versenyképesség Vállalkozási

Részletesebben

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. Versenyképesség

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. Versenyképesség Célterület adatlap Pályázati felhívás azonosító: 1 023 190 Helyi Akciócsoport: UMVP intézkedés: Jogcím: Célterület megnevezése: Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület Versenyképesség Vállalkozási

Részletesebben

Célterület adatlap. Helyi termék feldolgozásához kapcsolódó épület felújítás, eszközbeszerzés és marketing.

Célterület adatlap. Helyi termék feldolgozásához kapcsolódó épület felújítás, eszközbeszerzés és marketing. Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 009 046 Helyi Akciócsoport: Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Helyi termékek piacra jutásának

Részletesebben

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatható tevékenységek. IV. Támogatás mértéke

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatható tevékenységek. IV. Támogatás mértéke Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 001 673 Helyi Akciócsoport: Tiszatér Leader Egyesület Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: Helyi termékeket népszerűsítő programok, rendezvények támogatása

Részletesebben

Célterület adatlap. Settlement szolgáltató központ kialakítására, felújítására, korszerűsítésére, eszközbeszerzésekre.

Célterület adatlap. Settlement szolgáltató központ kialakítására, felújítására, korszerűsítésére, eszközbeszerzésekre. Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 019 902 Helyi Akciócsoport: TISZA-TÓ Térsége Leader Egyesület UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése:

Részletesebben

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 018 109 Helyi Akciócsoport: 3as Kézfogás Nonprofit Kft. UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: Kulturális és sportrendezvények

Részletesebben

Célterület adatlap. Egységes marketing alkalmazása: a Mezőföldi Híd akciócsoport logójának használata.

Célterület adatlap. Egységes marketing alkalmazása: a Mezőföldi Híd akciócsoport logójának használata. Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 000 979 Helyi Akciócsoport: Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Helyi termékek feldolgozottsági

Részletesebben

A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 0 forint, egyéb területen 100 000 000 forint.

A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 0 forint, egyéb területen 100 000 000 forint. Célterület azonosító: HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: ÚMVP intézkedés: Vonatkozó HPME kódja Vonatkozó HPME megnevezése A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport egyesület Vállalkozási alapú

Részletesebben

Célterület adatlap. Egyéni vállalkozó 60 65 Magánszemély 60 65 Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65 Őstermelő 60 65

Célterület adatlap. Egyéni vállalkozó 60 65 Magánszemély 60 65 Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65 Őstermelő 60 65 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 020 586 Helyi Akciócsoport: Tisza-Tarna-Rima-Mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület

Részletesebben

Célterület adatlap. Önkormányzat, önkormányzati társulás 0 100 Non-profit szervezetek 0 100 Egyházi jogi személy 0 100

Célterület adatlap. Önkormányzat, önkormányzati társulás 0 100 Non-profit szervezetek 0 100 Egyházi jogi személy 0 100 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 021 143 Helyi Akciócsoport: Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület

Részletesebben

3. célterület. Célterület neve: "PORTÉKA"- Helyi termékek piacra jutásának támogatása

3. célterület. Célterület neve: PORTÉKA- Helyi termékek piacra jutásának támogatása 3. célterület Célterület neve: "PORTÉKA"- Helyi termékek piacra jutásának támogatása Vonatkozó HPME azonosítója 670b03 Célterület azonosítója 1018208 Jogcím Vállalkozási alapú fejlesztés UMVP intézkedés

Részletesebben

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 024 825 Helyi Akciócsoport: Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért Egyesület UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület megnevezése:

Részletesebben

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. Életminőség/diverzifikáció. Közösségi programok (rendezvények)

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. Életminőség/diverzifikáció. Közösségi programok (rendezvények) Célterület adatlap Pályázati felhívás azonosító: 1 023 046 Helyi Akciócsoport: UMVP intézkedés: Jogcím: Célterület megnevezése: Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület Életminőség/diverzifikáció

Részletesebben

Célterület adatlap. Innovatív turisztikai fejlesztések / 1020739. 890a02

Célterület adatlap. Innovatív turisztikai fejlesztések / 1020739. 890a02 Célterület adatlap Innovatív turisztikai fejlesztések / 1020739 Pályázati felhívás azonosító: 1 020 739 Helyi Akciócsoport: UMVP intézkedés: Jogcím: Célterület megnevezése: Vonatkozó HPME-k: Célterület

Részletesebben

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 026 322 Helyi Akciócsoport: Hajdúvölgy-Körösmente Térség Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Rendezvény Célterület

Részletesebben

Célterület adatlap. Civil szektor: a LEADER jogcímrendelet szerinti egyházi jogi személy és nonprofit szervezet.

Célterület adatlap. Civil szektor: a LEADER jogcímrendelet szerinti egyházi jogi személy és nonprofit szervezet. Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 025 192 Helyi Akciócsoport: FelsőSzabolcsi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Közösségi célú fejlesztés

Részletesebben

Célterület adatlap. Mikro-kis-közép vállalkozás 60 60 Egyéni vállalkozó 60 60 Magánszemély 60 60

Célterület adatlap. Mikro-kis-közép vállalkozás 60 60 Egyéni vállalkozó 60 60 Magánszemély 60 60 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 001 703 Helyi Akciócsoport: A Bakonyért Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Vidéki székhely/telephelyi

Részletesebben

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. Közösségi célú fejlesztés

Célterület adatlap. Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület. Közösségi célú fejlesztés Célterület adatlap Pályázati felhívás azonosító: 1 022 953 Helyi Akciócsoport: UMVP intézkedés: Jogcím: Célterület megnevezése: Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület Életminőség/diverzifikáció

Részletesebben

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatható tevékenységek. IV. Támogatás mértéke

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatható tevékenységek. IV. Támogatás mértéke Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 014 488 Helyi Akciócsoport: Hortobágyi Leader Nonprofit Kft. Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Helyi termékek piacra jutásának segítése.

Részletesebben

1. célterület. Célterület neve: "Zöldút" fejlesztése

1. célterület. Célterület neve: Zöldút fejlesztése 1. célterület Célterület neve: "Zöldút" fejlesztése Vonatkozó HPME azonosítója 670a01 Célterület azonosítója 1018192 Jogcím Közösségi célú fejlesztés UMVP intézkedés Életminőség/diverzifikáció Célterület

Részletesebben

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 80 85

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 80 85 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 000 429 Helyi Akciócsoport: Tiszamenti Leader Közhasznú Egyesület Kht. Jogcím: Tervek és tanulmányok Célterület megnevezése: A "Kárpát medencei házak" projekt

Részletesebben

Célterület adatlap. Tudatos, térségi idegenforgalmi marketing fejlesztések támogatása / 1022373. 890f04

Célterület adatlap. Tudatos, térségi idegenforgalmi marketing fejlesztések támogatása / 1022373. 890f04 Célterület adatlap Tudatos, térségi idegenforgalmi marketing fejlesztések támogatása / 22373 Pályázati felhívás azonosító: 1 022 373 Helyi Akciócsoport: UMVP intézkedés: Jogcím: Célterület nevezése: Vonatkozó

Részletesebben

A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport egyesület Vállalkozási alapú fejlesztés

A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport egyesület Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület azonosító: HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: ÚMVP intézkedés: Vonatkozó HPME kódja A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport egyesület Vállalkozási alapú fejlesztés Mikrovállalkozások

Részletesebben

Célterület adatlap. Térségi együttműködések nagyrendezvényeinek támogatása / 1022410

Célterület adatlap. Térségi együttműködések nagyrendezvényeinek támogatása / 1022410 Célterület adatlap Térségi együttműködések nagyrendezvényeinek támogatása / 224 Pályázati felhívás azonosító: 1 022 4 Helyi Akciócsoport: UMVP intézkedés: Jogcím: Célterület megnevezése: Vonatkozó HPME-k:

Részletesebben

A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 0 forint, egyéb területen 75 000 000 forint.

A rendelkezésre álló keretösszeg a 2007-2013-as időszakban hátrányos helyzetű területen 0 forint, egyéb területen 75 000 000 forint. Célterület azonosító: HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: ÚMVP intézkedés: Vonatkozó HPME kódja Vonatkozó HPME megnevezése A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport egyesület Vállalkozási alapú

Részletesebben

Célterület adatlap. Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 100 Non-profit szervezetek 80 80

Célterület adatlap. Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 100 Non-profit szervezetek 80 80 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 000 139 Helyi Akciócsoport: Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesület Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Szabadidős és sporttevékenységek,

Részletesebben

Célterület adatlap. nem élelmiszer céllal és nem tömegtermékké feldolgozó kisüzemek kialakítása, fejlesztése

Célterület adatlap. nem élelmiszer céllal és nem tömegtermékké feldolgozó kisüzemek kialakítása, fejlesztése Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 021 365 Helyi Akciócsoport: Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület megnevezése:

Részletesebben

4. célterület. Célterület neve: "Vállalkozásfejlesztés az alapoktól"- helyi vállalkozások működését segítő feltételek kialakítása

4. célterület. Célterület neve: Vállalkozásfejlesztés az alapoktól- helyi vállalkozások működését segítő feltételek kialakítása 4. célterület Célterület neve: "Vállalkozásfejlesztés az alapoktól"- helyi vállalkozások működését segítő feltételek kialakítása Vonatkozó HPME azonosítója 670b04 Célterület azonosítója 1018215 Jogcím

Részletesebben

I. Fogalom magyarázat

I. Fogalom magyarázat Támogatás vehető igénybe: Határon túli kapcsolatok nemzeti és nemzetközi munkaértekezletek, találkozók szervezésére, bővítésére, gondozására, fejlesztésére a megadott témák szerinti tematikus szakmai napok

Részletesebben

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. növelése

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. növelése Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 017 320 Helyi Akciócsoport: Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület megnevezése:

Részletesebben

Célterület adatlap. Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete Közösségi célú fejlesztés Köz- és településbiztonság fejlesztése

Célterület adatlap. Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete Közösségi célú fejlesztés Köz- és településbiztonság fejlesztése Célterület adatlap Célterület azonosító: HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete Közösségi célú fejlesztés Köz- és településbiztonság fejlesztése UMVP intézkedés:

Részletesebben

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 2 000 eurónak megfelelő forintösszeg.

Célterület adatlap. Az igénybe vehető támogatás legkisebb mértéke hátrányos helyzetű területen 2 000 eurónak megfelelő forintösszeg. 1 / 29.9.22. 8:32 Célterület adatlap Adatlap nyom Célterület azonosító: 1 7 68 HACS neve: KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Szabadtéri többfunkciós

Részletesebben

Célterület adatlap. Képzések szervezése, megvalósítása, kapcsolódó eszközbeszerzés, marketingtevékenység.

Célterület adatlap. Képzések szervezése, megvalósítása, kapcsolódó eszközbeszerzés, marketingtevékenység. 1 / 29.9.22. 8:3 Célterület adatlap Adatlap nyom Célterület azonosító: 1 7 99 HACS neve: KERTÉSZEK FÖLDJE AKCIÓCSOPORT Egyesület Jogcím: Képzés Célterület megnevezése: Munkanélküliek, és a számára munkaerőpiacra

Részletesebben

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 90 95

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 90 95 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 020 142 Helyi Akciócsoport: Duna Összeköt Egyesület UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Civil

Részletesebben

Célterület adatlap. Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65 Egyéni vállalkozó 60 65

Célterület adatlap. Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65 Egyéni vállalkozó 60 65 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 022 755 Helyi Akciócsoport: Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület

Részletesebben

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 023 343 Helyi Akciócsoport: A Bakonyért Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület

Részletesebben

Intenzitások Intenzitások - Nem LHH vagy vegyes Kérelmező típusa

Intenzitások Intenzitások - Nem LHH vagy vegyes Kérelmező típusa Célterület jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés UMVP intézkedés azonosító: Versenyképesség Célterület megnevezése: Helyi termelők, kézművesek támogatása Keretösszeg (HUF): 100 000 000 Minimális támogatási

Részletesebben

Célterület adatlap. Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65

Célterület adatlap. Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 001 086 Helyi Akciócsoport: BakonyaljaKisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: KKVk fejlesztése

Részletesebben

Turisztikai szolgáltatásfejlesztéshez kapcsolódó háttérinfrastruktúra fejlesztése

Turisztikai szolgáltatásfejlesztéshez kapcsolódó háttérinfrastruktúra fejlesztése Célterület adatlap Turisztikai szolgáltatásfejlesztéshez kapcsolódó háttérinfrastruktúra fejlesztése / 1022458 Pályázati felhívás azonosító: 1 022 458 Helyi Akciócsoport: UMVP intézkedés: Jogcím: Célterület

Részletesebben

Célterület adatlap. Szolgáltatáscsomag: azonos tevékenység, téma köré szerveződő szolgáltatások összekapcsolt halmaza.

Célterület adatlap. Szolgáltatáscsomag: azonos tevékenység, téma köré szerveződő szolgáltatások összekapcsolt halmaza. Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 015 786 Helyi Akciócsoport: Abaúj Leader Egyesület Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Térségi szolgáltatásszervező központ létrehozása

Részletesebben

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 100 0

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 100 0 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 0 418 Helyi Akciócsoport: Velencei-tó Térségfejlesztő Közhasznú Egyesület UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület

Részletesebben

Tisza-Tarna-Rima-Mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület LEADER Intézkedések ismertetése 2017

Tisza-Tarna-Rima-Mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület LEADER Intézkedések ismertetése 2017 Tisza-Tarna-Rima-Mente Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület LEADER Intézkedések ismertetése 2017 Közösségi kezdeményezés a vidék gazdasági fejlesztéséért Helyi Fejlesztési Stratégia (HFS) felülvizsgálatának

Részletesebben

Célterület adatlap. Egyéni vállalkozó 60 65 Magánszemély 60 65 Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65

Célterület adatlap. Egyéni vállalkozó 60 65 Magánszemély 60 65 Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 020 166 Helyi Akciócsoport: Sárvíz Helyi Közösség UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Helyi vállalkozásfejlesztés

Részletesebben

Maximális támogatási össze (HUF) nem LHH települések

Maximális támogatási össze (HUF) nem LHH települések Célterület azonosítója: 1 019 261 HACS Neve: Tisza-menti LEADER Helyi Akciócsoport Jogcím: 1. Közösségi célú 2. Vállalkozási alapú fejlesztés 3. Rendezvény 4. Képzés 5. Térségen belüli együttműködés 6.

Részletesebben

Célterület/HPME megnevezése: Helyi termék feldolgozás, értékesítés és marketing támogatása

Célterület/HPME megnevezése: Helyi termék feldolgozás, értékesítés és marketing támogatása Célterület azonosítója: 1 019 285 HACS Neve: Tisza-menti LEADER Helyi Akciócsoport Jogcím: 1. Közösségi célú 2. Vállalkozási alapú fejlesztés 3. Rendezvény 4. Képzés 5. Térségen belüli együttműködés 6.

Részletesebben

Célterület adatlap. Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 100 Non-profit szervezetek 80 90 Egyházi jogi személy 80 90

Célterület adatlap. Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 100 Non-profit szervezetek 80 90 Egyházi jogi személy 80 90 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 020 074 Helyi Akciócsoport: Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése:

Részletesebben

Célterület adatlap. Vonatkozó HPME azonosító: 300b07 Vonatkozó HPME megnevezése: Helyi turizmus fejlesztése. I. Fogalom magyarázat

Célterület adatlap. Vonatkozó HPME azonosító: 300b07 Vonatkozó HPME megnevezése: Helyi turizmus fejlesztése. I. Fogalom magyarázat Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 020 470 Helyi Akciócsoport: Felső-Bácska Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület

Részletesebben

Célterület/HPME megnevezése: Tisza-menti LEADER Közösségi Energia udvarok létrehozása, fejlesztése

Célterület/HPME megnevezése: Tisza-menti LEADER Közösségi Energia udvarok létrehozása, fejlesztése Célterület azonosítója: 1 019 247 HACS Neve: Tisza-menti LEADER Helyi Akciócsoport Jogcím: 1. Közösségi célú 2. Vállalkozási alapú fejlesztés 3. Rendezvény 4. Képzés 5. Térségen belüli együttműködés 6.

Részletesebben

Célterület adatlap. Mintautak, mintaprojektek / 1022380

Célterület adatlap. Mintautak, mintaprojektek / 1022380 Célterület adatlap Mintautak, mintaprojektek / 1022380 Pályázati felhívás azonosító: 1 022 380 Helyi Akciócsoport: UMVP intézkedés: Jogcím: Célterület megnevezése: Vonatkozó HPME-k: Célterület komplex:

Részletesebben

Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg:

Támogatás olyan célra vehető igénybe, amely az alábbi településeken valósul meg: Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 1 864 Helyi Akciócsoport: Zala Zöld Szíve Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Vállalkozási alapú fejlesztés Célterület megnevezése: Helyi vállalkozások infrastrukturális

Részletesebben

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke. IV. Célterület specifikus alanyi és tárgyi feltételek Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 016 923 Helyi Akciócsoport: UTIRO LEADER Egyesület UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: Térségi rendezvények

Részletesebben

Célterület adatlap. ösztönzésével, termelési és feldolgozási, értékesítési szerkezet átalakítáasával, növelésével..

Célterület adatlap. ösztönzésével, termelési és feldolgozási, értékesítési szerkezet átalakítáasával, növelésével.. Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 019 285 Helyi Akciócsoport: Tisza-menti Leader Közhasznú Egyesület UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület megnevezése:

Részletesebben

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 100 100 Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65 Egyéni vállalkozó 60 65 Magánszemély 60 65

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 100 100 Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65 Egyéni vállalkozó 60 65 Magánszemély 60 65 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 16 77 Helyi Akciócsoport: Körösök Völgye Akciócsoport Nonprofit Kft. UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Térségen belüli együttműködés Célterület megnevezése:

Részletesebben

Célterület adatlap. Egyéni vállalkozó 60 65 Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65

Célterület adatlap. Egyéni vállalkozó 60 65 Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 022 939 Helyi Akciócsoport: Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés Célterület megnevezése:

Részletesebben

HACS neve: Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Rendezvény

HACS neve: Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület Jogcím: Rendezvény Támogatás vehető igénybe: Egészségügyi felvilágosító kampányok, életvezetési tanácsadó programok egészségtudatos táplálkozást népszerűsítő kampányok lebonyolítására, melyek többoldalú együttműködés révén

Részletesebben

Célterület adatlap. Helyi fellépők, hagyományok, helyi termékek vagy helyi gasztronómiai értékek kötelező bemutatása.

Célterület adatlap. Helyi fellépők, hagyományok, helyi termékek vagy helyi gasztronómiai értékek kötelező bemutatása. Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 024 474 Helyi Akciócsoport: Zselici Lámpások Vidékfejlesztési Egyesület UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Rendezvény Célterület nevezése: Hagyományörző

Részletesebben

Életminőség/diverzifikáció. Helyi programok megvalósításának támogatása

Életminőség/diverzifikáció. Helyi programok megvalósításának támogatása Vonatkozó HPME azonosítója Jogcím UMVP inézkedés Célterület megnevezése (címe) 83Oc08 Rendezvény Életminőség/diverzifikáció Helyi programok megvalósításának támogatása Célterület azonosítója 1 020 364

Részletesebben

Célterület adatlap. Egyéni vállalkozó 60 65 Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65

Célterület adatlap. Egyéni vállalkozó 60 65 Mikro-kis-közép vállalkozás 60 65 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 025 758 Helyi Akciócsoport: Homokhátság Fejlődéséért Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Vállalkozás alapú fejlesztés

Részletesebben

D2 Közösségi célú fejlesztés

D2 Közösségi célú fejlesztés Vonatkozó HPME azonosítója Jogcím UMVP inézkedés Célterület megnevezése (címe) Célterület azonosítója D2 Közösségi célú fejlesztés Életminőség/diverzifikáció Helyi termékek bemutatását, előállítását szolgáló

Részletesebben

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatható tevékenységek. IV. Támogatás mértéke

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatható tevékenységek. IV. Támogatás mértéke Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 003 750 Helyi Akciócsoport: Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: LEADER sporthelyszínek fejlesztése

Részletesebben

Célterület adatlap. Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 100 Non-profit szervezetek 100 100 Egyházi jogi személy 100 100

Célterület adatlap. Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 100 Non-profit szervezetek 100 100 Egyházi jogi személy 100 100 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 018 192 Helyi Akciócsoport: SárközDunavölgyeSiómente Egyesület UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése:

Részletesebben

Célterület adatlap. Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 0 Non-profit szervezetek 100 0 Egyházi jogi személy 100 0

Célterület adatlap. Önkormányzat, önkormányzati társulás 100 0 Non-profit szervezetek 100 0 Egyházi jogi személy 100 0 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 016 268 Helyi Akciócsoport: VÖLGY VIDÉK VIDÉKFEJLESZTÉSI KÖZÖSSÉG KÖZHASZNÚ Egyesület UMVP intézkedés: Életminőség/diverzifikáció Jogcím: Közösségi célú fejlesztés

Részletesebben

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 0 100 Önkormányzat, önkormányzati társulás 0 100

Célterület adatlap. Non-profit szervezetek 0 100 Önkormányzat, önkormányzati társulás 0 100 Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 012 301 Helyi Akciócsoport: Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Ökológiai szolgálat létrehozása.

Részletesebben

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke

Célterület adatlap. I. Fogalom magyarázat. II. Támogatás vehető igénybe. III. Támogatás mértéke Célterület adatlap Célterület azonosító: 1 021 723 Helyi Akciócsoport: Zala Termálvölgye Egyesület UMVP intézkedés: Versenyképesség Jogcím: Rendezvény Célterület megnevezése: Szakmai rendezvények támogatása

Részletesebben

Vállalkozási alapú fejlesztés

Vállalkozási alapú fejlesztés Vonatkozó HPME azonosítója Jogcím UMVP inézkedés Célterület megnevezése (címe) Célterület azonosítója Célterület komplex? B2 Vállalkozási alapú fejlesztés Versenyképesség Meglévő, és új turisztikai szálláshelyek

Részletesebben