XII. havi 12 pont, azaz az év végéig megfontolandó döntések sora a évre vonatkozó adóváltozások tükrében

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "XII. havi 12 pont, azaz az év végéig megfontolandó döntések sora a 2010. évre vonatkozó adóváltozások tükrében"

Átírás

1 XII. havi 12 pont, azaz az év végéig megfontolandó döntések sora a évre vonatkozó adóváltozások tükrében Tisztelt Ügyfelünk! Az Országgyűlés elfogadta a évi adótörvény változásokról szóló törvényeket. A módosítások érintenek szinte valamennyi alaptörvényt, az adóztatás rendszere, a jövedelem-elvonás mértéke és aránya lényegesen megváltozik. Az összetett változások miatt a jövő évi adótájékoztatónk az eddigieknél is részletesebb lesz, melyet várhatóan a jövő év első hetében juttatunk el majd Önökhöz. Mostani Hírlevelünkben azokra a változásokra hívjuk fel a figyelmet, amelyekhez kapcsolódóan megítélésünk szerint még most, az év hátralévő részében érdemi döntéseket hozhatnak annak érdekében, hogy a változások előnyeit kihasználhassák. Kérjük, ellenőrizzék le pontról pontra, hogy az adott kérdés érinti, érintheti-e az Önök vállalkozását, gazdasági tevékenységét, és forduljanak munkatársainkhoz, ha szakmai segítségre szorulnak a helyes döntések meghozatalához. Budapest, november 17. Sikeres döntéseket kívánva, Üdvözlettel: Bergmann Erzsi és Péter

2 1. Döntés meghozatala arra vonatkozóan, hogy Ön élni kíván-e a december 31-éig meghosszabbított adóamnesztiával december 31-éig: az ellenőrzött külföldi társaságtól kapott bevételt a magánszemélyek 10 százalékos Szja mértékkel legalizálhatják január 1-jétől: ugyanezen bevétel után az összevonandó jövedelem részeként (azaz 17 vagy 32 százalékkal) adózik a magánszemély, és ha január 1-jén is fennáll a magyar magánszemély részesedése, akkor a korábbi évek adózott eredménye után is beáll a fizetési kötelezettsége! a) Döntés arról, hogy ha Önnek külföldi befektetése van, és december 31-éig legalizálni szeretné az ebből származó jövedelmét, ez ügyben felveszi-e a kapcsolatot irodánkkal. b) Döntés arról, hogy január 1-jéig a visszavásárlás lehetősége mellett elidegeníti-e a külföldi társaságban fennálló üzletrészét, elkerülve ezzel a évet megelőző 5 adóévre beálló adófizetési kötelezettséget. c) Döntés arról, hogy részt kíván-e venni a november 30-án (hétfőn) ig megrendezésre kerülő off-shore előadásunkon, melyen Kiss László úrnak (Crystal World Wide Kft.) közvetlenül teheti fel a témával kapcsolatos kérdéseit. 2. Döntés meghozatala arra vonatkozóan, hogy a könyvekben kimutatott, külföldi magánszeméllyel/szervezettel szembeni kamat, jogdíj, szolgáltatási díj tartozását még az idén kifizeti-e január 1-jétől: a kettős egyezménnyel nem rendelkező országban illetőséggel rendelkező magánszemély/szervezet részére 30 százalék adó levonásával lesz csak lehetőség kamat, jogdíj, (üzletvezetésről, üzletviteli tanácsadásról, reklámról, piac- és közvélemény-kutatásról, egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenységről, ügynöki tevékenységről szóló) szolgáltatási díj kifizetésére. 3. Döntés meghozatala arra vonatkozóan, hogy meghatározó ingatlanhányaddal rendelkező cégben való részesedését az év végéig el kívánja-e adni. 2

3 2010. január 1-jétől a Tao. tv. szerinti ingatlannal rendelkező társaságban lévő részesedése értékesítésekor: a külföldi illetőségű magánszemély 25%-os forrásadót, a külföldi illetőségű szervezet pedig 19%-os Tao-t fizet. Az üzletrészt szerző fél ugyanakkor 4%-os illetéket fizet a belföldi ingatlannal rendelkező társaságban fennálló vagyoni betét megszerzése után. Amennyiben Ön az ingatlannal rendelkező társaságban lévő részesedésére fizetőképes vevővel rendelkezik, aki hajlandó december 31-éig az adásvételt véghezvinni, gondolkodjon el az ügylet még idei realizálásán a fenti adókötelezettségek elkerülése érdekében. 4. Döntés meghozatala arra vonatkozóan, hogy beruházó, ingatlanforgalmazó cége esetén élni kíván-e az alábbi meghosszabbított határidőkkel. a október 1. és május 31. közötti időszakban szerzett ingatlanok esetén lakóház felépítésére nyitva álló határidő 4 évről 6 évre emelkedik. a október 1. és május 31. közötti időszakban szerzett ingatlanok esetén 2 évről 4 évre emelkedik az ingatlan eladására nyitva álló határidő. Kérjük, hogy amennyiben Ön élni kíván a fentiekben említett lehetőségekkel, a kérelmek benyújtása érdekében legkésőbb január 31-ig az ingatlan adásvételi szerződést készítő ügyvédhez fordulni szíveskedjen. 5. Döntés meghozatala arra vonatkozóan, hogy amennyiben egyéb okból kifolyólag társasága nem lehet veszteséges pl. hitelfelvétel, kölcsön meghosszabbítás, pályázati előfeltétel teljesítése, stb. miatt a társaság eredményének javítása érdekében az alábbi eszközök valamelyikét alkalmazni tudja, illetve kívánja-e. 1. Gazdasági társaságok közötti követelés elengedése illetékmentesen. 2. Gazdasági társaságok közötti végleges pénzeszköz átadása illetékmentesen. Gazdálkodó szervezetek közötti követelés elengedés, vagyontárgyak térítésmentes átadása július 1-től illetékmentes. DE: a magánszemély tagi kölcsön elengedése továbbra is illetékköteles, ezért azt továbbra sem javasoljuk! 3

4 3. Alacsony nyilvántartási értékkel bíró eszköz értékesítése piaci értéken. 4. Eladásra kerülő tárgyi eszközök átminősítése áruvá, az értékcsökkenési leírás leállítása. 5. Részesedések értékesítése nyereséggel. 6. Hátrasorolt kötelezettségek számbavétele. 7. Átszervezési költségek aktiválása. 8. A megváltozott piaci viszonyokhoz igazodva az értékcsökkenés mértékének átgondolása, a számviteli politika esetleges megváltoztatása. 9. A korábbi években elszámolt értékvesztés felülvizsgálata, indokolt esetben a visszaírás végrehajtása. 6. Döntés meghozatala arra vonatkozóan, hogy a vendéglátásban, turizmusban értékesített termékek és szolgáltatások helyes Áfa kulcs alá sorolása megtörtént-e. 18%-os Áfa terheli: VTSZ-nek való megfelelés esetén pékáru, pizza, cukrászsütemény, tejtermék (mindegy hol fogyasztják el!) július 1-jétől Kereskedelmi szálláshely szolgáltatás július 9-től Távhő szolgáltatás augusztus 1-jétől 7. Döntés meghozatala arra vonatkozóan, hogy társasági szerződését módosítani kívánja-e a személyesen közreműködő tagok tekintetében. Az egyéni vállalkozó és a személyesen közreműködő tag nyeresége terhére magasabb összevonandó jövedelmet köteles elszámolni és így több (25% helyett 17% és 32%) Szja t és (14% helyett 27%) járulékot kell fizessen jövőre. Nem érinti a változás: a veszteséges vállalkozásokat (nem képződik osztalékalap), a személyes közreműködésre nem kötelezett tagokat (alkalmazottakat), átalányadózó egyéni vállalkozókat. Amennyiben Ön nem kíván személyesen közreműködő tagként részt venni a társaság munkájában, javasoljuk a társasági szerződés megváltoztatását. 8. Döntés meghozatala arra vonatkozóan, hogy amennyiben anyagi lehetőségei engedik, a karácsonyi illetve évzáró rendezvényeket a jövő évre elszámolható szolgáltatásként vegye igénybe. 4

5 2010. január 1-jétől (SZJA) mentes a reprezentáció és az üzleti ajándék alapján meghatározott bevétel, ha azt a kifizető társasági adóalapot növelő tételként köteles figyelembe venni. a) Először vizsgálja felül, hogy kihasználta-e a évi repi adómentességére vonatkozó keretet, illetve b) élt-e az adómentesen adható kis értékű ajándék juttatásának lehetőségével!? 9. Döntés meghozatala arra vonatkozóan, hogy a Cafetéria rendszer jövő évi változásai kapcsán hogyan alakítsa át érdekeltségi rendszerét. 25%-al adózik az eddig mentes: üdülési csekk, meleg étkezési, iskolakezdési támogatás, iskolarendszerű képzés klts-e, helyi közlekedési bérlet, nyugdíjpénztári, egészségpénztári hozzájárulás, nyugdíjszolgáltatói hozzájárulás, magán-nyugdíjpénztári tagdíj-kiegészítés. 54 % Szja, 27 % TB terheli az eddig mentes: hidegétkezési hozzájárulás, kultúra utalvány, ajándékutalvány. a) Döntés arról, hogy a december havi étkezési utalványokat kiadja-e december 31-éig az adómentesség érdekében? b) Döntés arról, hogy tekintettel az üdülési utalvány jövő évi adókötelezettségére még 2009-re kimeríti-e az adómentesség törvény adta lehetőségét? 10. Döntés meghozatala arra vonatkozóan, hogy a kényszerberuházások helyett a következő évekre halasztja a fejlesztési tartalék felhasználását. A fejlesztési tartalék felhasználására nyitva álló idő 4-ről 6 évre módosul, mely változás már a 2008-as beszámolóban lekötött összegre is alkalmazható. 11. Döntés meghozatala arra vonatkozóan, hogy Ön kíván-e az alábbi adózói adatbázisokban szerepelni, és a bejelentkezésről intézkedni. Minősített adózói adatbázis A listában szereplő minősített adózók terhére első alkalommal megállapított adóhiány után az adóbírság mértéke legfeljebb az adóhiány 20 százaléka lehet. 5

6 Köztartozásmentes adózói adatbázis A 09UK21 számú nyomtatvány kitöltésével lehet jelentkezni az adóhatóság internetes honlapján megjelenő köztartozásmentes adózói adatbázisba. Fészekrakó program Ha államilag támogatott hitelből kíván az ügyfele az Ön vállalkozásától lakóingatlant vásárolni, a hitelintézet csak akkor ad hitelt, ha a cég regisztrálva van az APEH fészekrakó listáján, vagy hitelesítik a kiállított számlát az APEH-nél. A listára regisztrálhat bárki a 09T107-es nyomtatványon. 12. Döntés meghozatala arra vonatkozóan, hogy jövőre átáll-e az euróban történő könyvvezetésre, éves beszámoló készítésre. Számviteli törvényi háttér: A törvény bármely vállalkozó részére lehetővé teszi, hogy saját döntésétől függően a számviteli nyilvántartási, valamint az éves beszámoló készítési kötelezettségét euróban teljesítse. Ezzel a gyakorlatban nehezen befolyásolható hatalmas árfolyam-különbözetek bizonytalanságát lényegesen le lehet csökkenteni. +1. Gyakorlati tanács: Gondolt már arra, hogy amennyiben veszteséges gazdálkodásból vagy egyéb okból kifolyólag a társaság saját tőkéjének rendezése (pótbefizetés, tőkeemelés, tőkeleszállítás) vált szükségessé, annak lefolytatására a cégbíróság munkarendje miatt idén csupán december 15-éig van lehetőség? 6

KAPCSOLT VÁLLALKOZÁSOK. Előadó: Dr. Fülöp Péter ügyvéd, adótanácsadó Budapest, 2011. március 10.

KAPCSOLT VÁLLALKOZÁSOK. Előadó: Dr. Fülöp Péter ügyvéd, adótanácsadó Budapest, 2011. március 10. KAPCSOLT VÁLLALKOZÁSOK Előadó: Dr. Fülöp Péter ügyvéd, adótanácsadó Budapest, 2011. március 10. a tulajdonosok között férj magyar kft. feleség férj férj részesedés szerzés feleség feleség férj, feleség

Részletesebben

MÉG MINDIG OFFSHORE. Előadó: Dr. Fülöp Péter ügyvéd, adótanácsadó Budapest, 2010. november 9.

MÉG MINDIG OFFSHORE. Előadó: Dr. Fülöp Péter ügyvéd, adótanácsadó Budapest, 2010. november 9. MÉG MINDIG OFFSHORE Előadó: Dr. Fülöp Péter ügyvéd, adótanácsadó Budapest, 2010. november 9. tőke Multi cég Magyar leányvállalat Osztalék adómentes tőke Tulajdonos magánszemély Magyar középvállalkozás

Részletesebben

2012-es adóváltozások

2012-es adóváltozások 2012-es adóváltozások Előadó: Személyi jövedelemadó Társasági adó EVA Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna Kamarai tag könyvvizsgáló, adószakértő www.adonavigator.hu Valamennyi törvényben Magyar Köztársaság

Részletesebben

Könyvelői Praktikum ( :34:29 IP: Copyright 2018 Egzatik Szakkiadó Kft. - Minden jog fenntartva.

Könyvelői Praktikum ( :34:29 IP: Copyright 2018 Egzatik Szakkiadó Kft. - Minden jog fenntartva. Munkabér előleg Időállapot: 2017-01-01-2017-12-31 Szerző: Varga Ferenc, Lektor: Zatik László, Módosítva: 2017-01-03 14:57:11 Tartalomjegyzék: 1. A munkabérelőleg elszámolásának gyakorlata 2. Adózás 3.

Részletesebben

Társasági adó változások

Társasági adó változások Társasági adó változások Változik az idő, s minket is változtat RSM DTM Hungary Adótanácsadó és Pénzügyi Szolgáltató Zrt. Társasági adó változások 2010 "Aki azt állítja vagy hiszi, hogy ezeket az áldozatokat

Részletesebben

Írta: Administrator június 07. kedd, 11:17

Írta: Administrator június 07. kedd, 11:17 Külföldi szervezet magyarországi adózása, külföldiek adófizetési kötelezettsége. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao. tv.) 2. (4) bekezdésének 2010.

Részletesebben

DTM Hungary Tax Intelligence

DTM Hungary Tax Intelligence VÁLTOZÁSOK A SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓBAN 2012. Kedves Ügyfelünk! Az Országgyűlés 2011. november 21-én elfogadta az egyes adótörvények és azzal összefüggő, egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.

Részletesebben

CAFETERIA Dr. Andrási Jánosné NAV KI ÜTF osztályvezető

CAFETERIA Dr. Andrási Jánosné NAV KI ÜTF osztályvezető CAFETERIA 2017 Dr. Andrási Jánosné NAV KI ÜTF osztályvezető A cafeteria szerepe a személyi jövedelemadóban A cafeteria adózás szempontjából nem önálló juttatási jogcím. Szerepe a személyi jövedelemadóban

Részletesebben

A/ A tulajdonos változást az utolsó közzétett beszámoló adatai alapján kell könyvelni a Kft-nél.

A/ A tulajdonos változást az utolsó közzétett beszámoló adatai alapján kell könyvelni a Kft-nél. 11/ "A" társaság (anya), melynek tagjai 25-25%-ban 2 magánszemély és 25-25%-ban két társaság. Az "A" társaság 100%-os tulajdonosa "B" társaságnak (leány). Mindkét társaság ingatlan tulajdonnal rendelkezik.

Részletesebben

1. Általános szabályok

1. Általános szabályok 1 számú melléklet 2/2004. ügyviteli utasításhoz a természetbeni juttatások elszámolásával és nyilvántartásával kapcsolatos eljárások rendjéről 2009. évre Hatályos: 2009. 12. 31. napjáig Adómentesen adható

Részletesebben

Adótörvény változások

Adótörvény változások Adótörvény változások 2009-2010 A külföldi illetőségű társaságokkal kapcsolatos jogszabály módosítások 2009. Július 28. & I. rész Az adóelkerülés megakadályozását célzó főbb intézkedések A külföldi társaságnál

Részletesebben

Összehasonlító példák. 2016/2017 II. Dr Lakatos Mária: ADÓZÁS I

Összehasonlító példák. 2016/2017 II. Dr Lakatos Mária: ADÓZÁS I Összehasonlító példák Hol tartunk? Családi állapothoz igazodó kedvezmények Adójóváírások és hitelek Ki mennyit fizet? Kína Egyéni vállalkozók személyi jövedelemadózása Példa bér adójának kiszámítására

Részletesebben

1429 BEVALLÁS és 1429-A ADATSZOLGÁLTATÁS

1429 BEVALLÁS és 1429-A ADATSZOLGÁLTATÁS BEVALLÁS és 1429-A ADATSZOLGÁLTATÁS a 2014. évi társasági adóról, a hitelintézeti járadékról, az energiaellátók jöv.adójáról, a hitelintézetek különadójáról, az inno. járulékról, ill. a szakképzési hozzájárulásról

Részletesebben

Útmutató. az SZJA- bevalláshoz

Útmutató. az SZJA- bevalláshoz Útmutató az SZJA- bevalláshoz Utmutató A magánszemély által értékpapír-kölcsönzés díjaként megszerzett összeg egésze jövedelemnek minõsül. Az értékpapír-kölcsönzésbõl származó jövedelem után az adó mértéke

Részletesebben

Tájékoztató a lakossági betéti termékek kamatjövedelme után fizetendő kamatadóról és egészségügyi hozzájárulásról KAMATJÖVEDELMEK UTÁN FIZETENDŐ KAMATADÓ A Személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII.

Részletesebben

Társasági adó. Gyakorlat

Társasági adó. Gyakorlat Társasági adó Gyakorlat Fiktív Fagyi Kft. társasági adója Megnevezés Összeg (eft-ban) 1 Belföldi termékértékesítésből származó nettó 65 230 árbevétel 2 Külföldi értékesítésből származó nettó bevétel 34

Részletesebben

Nem változik az állandó lakóhely, ha a magánszemély ideiglenes jelleggel huzamosabb ideig külföldön tartózkodik.

Nem változik az állandó lakóhely, ha a magánszemély ideiglenes jelleggel huzamosabb ideig külföldön tartózkodik. A személyi jövedelemadó változásai 2019-től Családi kedvezmény A családi kedvezmény - az eltartottak lélekszámától függően - kedvezményezett eltartottanként és jogosultsági hónaponként: -egy eltartott

Részletesebben

II. rész. Előadó: Dr. Kises Éva ügyvéd, adószakértő

II. rész. Előadó: Dr. Kises Éva ügyvéd, adószakértő II. rész Előadó: Dr. Kises Éva ügyvéd, adószakértő INGATLANÜGYLETEK TELJESÍTÉS IDŐPONTJA Áfa tv. 9. termékértékesítés: birtokba vehető dolog átengedése, amely az átvevőt tulajdonosként való rendelkezésre

Részletesebben

15EB 02 15EB 02/A. Cégadatok (A) BROKERGOLD MAGYARORSZÁG KFT. Cégjegyzékszáma:

15EB 02 15EB 02/A. Cégadatok (A) BROKERGOLD MAGYARORSZÁG KFT. Cégjegyzékszáma: Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Cégadatok (A) Cég neve: 15EB 02 Cégjegyzékszáma: 05 09 018640 Székhelye: BROKERGOLD

Részletesebben

Cash flow-kimutatás. A Cash flow-kimutatás tartalma

Cash flow-kimutatás. A Cash flow-kimutatás tartalma Cash flow-kimutatás Az éves beszámoló kiegészítő mellékletének tartalmaznia kell legalább a számviteli törvény által előírt, a 7. számú melléklet szerinti tartalmú cash flow-kimutatást is. Az egyszerűsített

Részletesebben

Éves beszámoló. EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság üzleti évről

Éves beszámoló. EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság üzleti évről 0 1-1 4-0 0 0 3 0 8 EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság a vállalkozás megnevezése 1134 Budapest,Váci út. 37. Tel.: 06/1-477-3100 a vállalkozás címe, telefonszáma Éves beszámoló 2005.01.01-2005.12.31.

Részletesebben

www.szamviteltanar.hu

www.szamviteltanar.hu ÉVES BESZÁMOLÓ - MÉRLEG A változat Eszközök (aktívák) 200X. december 31. adatok E Ft-ban Sorszám A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) módosításai Tárgyév a b c d e 1 A. Befektetett eszközök 2 I. IMMATERIÁLIS

Részletesebben

PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük.

PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük. PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük. ESZKÖZÖK (aktívák) Előző év Tárgyév A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 79 260 72 655 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 10

Részletesebben

A magánszemélyek által megszerzett jövedelmeket érintő adóváltozások 2011.

A magánszemélyek által megszerzett jövedelmeket érintő adóváltozások 2011. A magánszemélyek által megszerzett jövedelmeket érintő adóváltozások 2011. Személyi jövedelemadó változások 1. Az adó mértéke Megszűnik a sávosan progresszív adózás! 2011-től 16 százalékos egységes személyi

Részletesebben

statisztikai számjel cégjegyzék szám. Szegedi Sport és Fürdők Kft Szeged, Temesvári krt. 33.

statisztikai számjel cégjegyzék szám. Szegedi Sport és Fürdők Kft Szeged, Temesvári krt. 33. statisztikai számjel cégjegyzék szám Szegedi Sport és Fürdők Kft. 2011. december 31. BESZÁMOLÓ Keltezés: Szeged, 2012.június 08. vállalkozás vezetője (képviselője) PH. MÉRLEG "A" változat - Eszközök (aktívák)

Részletesebben

közötti időszakról szóló ÉVES BESZÁMOLÓ

közötti időszakról szóló ÉVES BESZÁMOLÓ 22700368-3523-113-01 A vállalkozás megnevezése: A vállalkozás címe, telefonszáma: 1031 Budapest, Nánási út 5-7. B-325. 2016.01.01-2016.12.31 közötti időszakról szóló ÉVES BESZÁMOLÓ Kelt: Budapest, 2017.04.25

Részletesebben

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás

Részletesebben

Kapcsolt vállalkozások

Kapcsolt vállalkozások Kapcsolt vállalkozások Budapest, 2011. március 10. Dr. Ditrói-Tóth Zsuzsa ügyvéd, adótanácsadó Art 1. (8) bekezdése: A szokásos piaci ártól eltérő szerződési feltételeket alkalmazó kapcsolt vállalkozások

Részletesebben

II. évfolyam. Név: Neptun kód: Kurzus: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 2. Számvitel 2 2013/2014. II. félév

II. évfolyam. Név: Neptun kód: Kurzus: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 2. Számvitel 2 2013/2014. II. félév II. évfolyam Név: Neptun kód: Kurzus: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 2. Számvitel 2 2013/2014 II. félév 1. feladat (lekötött tartalék meghatározása, osztalékkal kapcsolatos számítások, saját tőke mérlegrészlet

Részletesebben

Éves beszámoló. Csepeli Hőszolgáltató Kft Budapest, Kalotaszeg utca Statisztikai számjel Cégjegyzék száma

Éves beszámoló. Csepeli Hőszolgáltató Kft Budapest, Kalotaszeg utca Statisztikai számjel Cégjegyzék száma Csepeli Hőszolgáltató Kft Éves beszámoló 2011 "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) módosí- tásai 1 A. Befektetett eszközök 288 472 6 289 281 544 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 3 787 0 2 526 3 Alapítás-átszervezés aktivált

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. egyszerűsített éves beszámolójához. 2015. május 29. a vállalkozás vezetője (képviselője)

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. egyszerűsített éves beszámolójához. 2015. május 29. a vállalkozás vezetője (képviselője) KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. 2014 egyszerűsített éves beszámolójához 2015. május 29. a vállalkozás vezetője (képviselője) I. ÁLTALÁNOS RÉSZ A cég teljes neve: Alapítás időpontja:

Részletesebben

Ingyenes ügyletek számviteli elszámolása

Ingyenes ügyletek számviteli elszámolása Ingyenes ügyletek számviteli elszámolása Előadó: Vadász Iván Budapest, 2016. november 18. Tartalom: Ingyenesség fogalma Számviteli változások Időbeli elhatárolások Térítés nélkül átadott eszközök Tartozásátvállalás

Részletesebben

A SZJA TÖRVÉNY VÁLTOZÁSAI Mi változik 2019-ban? Készítette: Szűcs Krisztina

A SZJA TÖRVÉNY VÁLTOZÁSAI Mi változik 2019-ban? Készítette: Szűcs Krisztina A SZJA TÖRVÉNY VÁLTOZÁSAI Mi változik 2019-ban? Készítette: Szűcs Krisztina Adómentes juttatások 2019- ben MEGSZŰNIK az adómentes juttatások közül: - munkáltatói lakáscélú támogatás, - mobilitási célú

Részletesebben

Nextent Informatika Zrt.

Nextent Informatika Zrt. 1 3 5 2 2 2 2 5 6 2 2 1 1 4 1 1-1 - 4 5 2 6 a vállalkozás megnevezése 1112 Budapest, Facsemete u. 1/5 a vállalkozás címe 27. évi ÉVES BESZÁMOLÓ Budapest, 28. május 6. 1 3 5 2 2 2 2 5 6 2 2 1 1 4 1 1-1

Részletesebben

Éves beszámoló Statisztikai számjel Cégjegyzék száma

Éves beszámoló Statisztikai számjel Cégjegyzék száma 2 0 3 9 0 7 5 0 9 0 0 1 5 7 2 0 1 Statisztikai számjel 0 1 0 9 9 2 0 8 3 6 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése Duna Palota Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. A vállalkozás címe, telefonszáma 1051

Részletesebben

Cégjegyzék száma: A társaság adószáma: Dátum (készítés ideje): február 23.

Cégjegyzék száma: A társaság adószáma: Dátum (készítés ideje): február 23. 2016. Évi beszámoló Ügyfél neve: Ügyfél címe, telefonszáma: 9024. Győr, Szérűskert u.36. Statisztikai számjele: 2 3 1 7 5 7 6 9 0 3 2 2 5 7 2 0 8 Cégjegyzék száma: 0 8-0 9-0 2 1 4 0 6 A társaság adószáma:

Részletesebben

2017. ÉVI BESZÁMOLÓ. Mérleg : - Eszközök - Források. Eredmény-kimutatás. Cash-flow kimutatás

2017. ÉVI BESZÁMOLÓ. Mérleg : - Eszközök - Források. Eredmény-kimutatás. Cash-flow kimutatás 1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás

Részletesebben

Élethosszig tartó, befektetési egységekhez kötött életbiztosítások adózási szabályainak változása jétől

Élethosszig tartó, befektetési egységekhez kötött életbiztosítások adózási szabályainak változása jétől Élethosszig tartó, befektetési egységekhez kötött életbiztosítások adózási szabályainak változása 2018.01.01-jétől Azon kockázati biztosításnak nem minősülő, határozatlan idejű, kizárólag halál esetére

Részletesebben

Az erdőgazdák gazdasági helyzete és teljesítménye az APEH adatai alapján. Prof. Dr. Lett Béla

Az erdőgazdák gazdasági helyzete és teljesítménye az APEH adatai alapján. Prof. Dr. Lett Béla Az erdőgazdák gazdasági helyzete és teljesítménye az APEH adatai alapján Prof. Dr. Lett Béla 1. Az erdészeti társas vállalkozások gazdasági helyzete és teljesítménye 1.1. Erdészeti vállalkozások (kettős

Részletesebben

Éves Beszámoló. A vállalkozás címe: 3532 Miskolc, Nemzetőr u 20. "A" változat

Éves Beszámoló. A vállalkozás címe: 3532 Miskolc, Nemzetőr u 20. A változat A vállalkozás neve: A vállalkozás címe: 3532 Miskolc, Nemzetőr u 20. Éves Beszámoló Beszámolási időszak: 2005. január 1. - Előző időszak: 2004. január 1. - 2004. december 31. Beszámoló készítés oka: Normál,

Részletesebben

ADÓTERVEZÉS- VAGYONÁTHELYEZÉS- OFFSHORE- ADÓAMNESZTIA 2012. Előadó: Dr. Fülöp Péter ügyvéd, adótanácsadó Budapest, 2012. május 2.

ADÓTERVEZÉS- VAGYONÁTHELYEZÉS- OFFSHORE- ADÓAMNESZTIA 2012. Előadó: Dr. Fülöp Péter ügyvéd, adótanácsadó Budapest, 2012. május 2. ADÓTERVEZÉS- VAGYONÁTHELYEZÉS- OFFSHORE- ADÓAMNESZTIA 2012. Előadó: Dr. Fülöp Péter ügyvéd, adótanácsadó Budapest, 2012. május 2. FOGALOM alacsony vagy 0 % az adókulcs kettős adózást kizáró egyezmény

Részletesebben

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás

Részletesebben

Magyar joganyagok - 216/2000. (XII. 11.) Korm. rendelet - a kockázati tőketársaságo 2. oldal (2)1 A kockázati tőkealap a csőd- vagy felszámolási eljár

Magyar joganyagok - 216/2000. (XII. 11.) Korm. rendelet - a kockázati tőketársaságo 2. oldal (2)1 A kockázati tőkealap a csőd- vagy felszámolási eljár Magyar joganyagok - 216/2000. (XII. 11.) Korm. rendelet - a kockázati tőketársaságo 1. oldal 216/2000. (XII. 11.) Korm. rendelet a kockázati tőketársaságok és a kockázati tőkealapok éves beszámoló készítési

Részletesebben

Reprezentáció és üzleti ajándék

Reprezentáció és üzleti ajándék Reprezentáció és üzleti ajándék A társasági adóbevallások elkészítésénél fontos odafigyelni a reprezentáció és üzleti ajándék megváltozott szabályaira. 2010. január 1-jétıl a társasági adóalanyoknál a

Részletesebben

Az átmeneti szabályok szerint három adózói csoport

Az átmeneti szabályok szerint három adózói csoport Az elektronikus adó- és járulékbevallások szabályai 2006-2007 dr Zsohár Istvánné Az Art. 31. (2) bekezdése szerinti bevallás benyújtására kötelezett minden kifizető és munkáltató (ideértve az egyéni vállalkozónak

Részletesebben

2011.Évi CLVI. tv egyes adótörvények módosításáról Személyi jövedelemadó 2012

2011.Évi CLVI. tv egyes adótörvények módosításáról Személyi jövedelemadó 2012 2011.Évi CLVI. tv egyes adótörvények módosításáról Személyi jövedelemadó 2012 2011. december 8. 1 Összevont adóalap megállapítása Adóalap-kiegészítés (29 (3)) 2424 ezer forint éves jövedelemig 0% Éves

Részletesebben

Kafetéria juttatások változása január 01-től

Kafetéria juttatások változása január 01-től Kafetéria juttatások változása 2017. január 01-től Az előző évekhez hasonlóan megmaradt a három csoport, ebben nincs változás. A kedvezményesebben adózó csoport neve a béren kívüli juttatások, a magasabb

Részletesebben

Társas vállalkozók 2012/2013.II ADÓZÁS I.

Társas vállalkozók 2012/2013.II ADÓZÁS I. Társas vállalkozók Hol tartunk? Társasági adózás eredete VÁNYA,TÁNYA A társasági adózás elvei Társasági adó alapjának kiszámítása Mit rejt az adózás előtti eredmény? Növelő és csökkentő tételek Páros és

Részletesebben

ADÓZÁS GYAKORLATOK. Tao

ADÓZÁS GYAKORLATOK. Tao ADÓZÁS GYAKORLATOK Tao Társasági adó A társasági adó A társas vállalkozások (részvénytársaságok, kft-k, bt-k) eredményét terhelő központi költségvetést illető adónem. Közvetlen (direkt), jövedelemadó Magyarországon

Részletesebben

SEM IX. Városfejlesztő Zrt. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2011. ÉVI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ

SEM IX. Városfejlesztő Zrt. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2011. ÉVI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ SEM IX. Városfejlesztő Zrt. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2011. ÉVI ÉVES BESZÁMOLÓHOZ Budapest, 2012. március 28. 1. SZÁMVITELI POLITIKA A SEM IX. Városfejlesztő Zrt. könyveit és nyilvántartásait a Számviteli

Részletesebben

Határozza meg a munkavállaló február havi nettó keresetét! (adatok forintban)

Határozza meg a munkavállaló február havi nettó keresetét! (adatok forintban) SZJA 1.példa Egy munkaviszonyban lévő elvált nő, havi rendszeres keresete 180 000 Ft. A munkáltatójától havi 8 000 Ft értékben kap élelmiszervásárlásra jogosító Erzsébet utalványt. Más juttatása az adott

Részletesebben

DTM Hungary Accounting Intelligence

DTM Hungary Accounting Intelligence AZ OSZTALÉKFIZETÉSSEL KAPCSOLATOS SZÁMVITELI TUDNIVALÓK Kedves Ügyfelünk! Noha a nem magánszemélyek részére kifizetett osztalék 2006. január 1-jétől adómentesség alá tartozik, a magánszemély tulajdonosok

Részletesebben

Cafetéria Széchenyi Pihenőkártya vendéglátás alszámla évente Ft-ig. - Széchenyi Pihenőkártya szálláshely alszámla évente 225.

Cafetéria Széchenyi Pihenőkártya vendéglátás alszámla évente Ft-ig. - Széchenyi Pihenőkártya szálláshely alszámla évente 225. Cafetéria 2019 Adómentes juttatások: A 2018-ban használt az óvoda, bölcsődei szolgáltatás térítése marad az adómentes kategóriában. Ennél a juttatásnál újdonság lesz 2019-re, hogy nem csak a munkáltató,

Részletesebben

Eredménykimutatás FORRÁS Zrt. ). A főkönyvi kivonat az adózás előtti eredmény utáni könyvelési tételeken kívül minden információt tartalmaz! .

Eredménykimutatás FORRÁS Zrt. ). A főkönyvi kivonat az adózás előtti eredmény utáni könyvelési tételeken kívül minden információt tartalmaz! . Eredménykimutatás A FORRÁS Zrt. (továbbiakban: Társaság) 2009. december 31-i főkönyvi kivonatának forgalmi adatai (forintban). A főkönyvi kivonat az adózás előtti eredmény utáni könyvelési tételeken kívül

Részletesebben

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség

Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség Az egészségügyi szolgáltatások finanszírozásához szükséges források kiegészítése érdekében egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. Az egészségügyi hozzájárulás

Részletesebben

GYULAI KÖZÜZEMI NONPROFIT KFT GYULA, Szent László u Eves beszámoló

GYULAI KÖZÜZEMI NONPROFIT KFT GYULA, Szent László u Eves beszámoló 0 GYULAI KÖZÜZEMI NONPROFIT KFT 5700. GYULA, Szent László u. 16. 06-66-362-377, Eves beszámoló 2016 Keltezés: 2017. március 16. ~~--= 1/6. oldal "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) 2016 december 31 adatok E

Részletesebben

Elvárt adó - nyilatkozat

Elvárt adó - nyilatkozat Elvárt adó - nyilatkozat Megnevezés Az adóévben Az adóévet megelőző adóévben 2. adóévben Igen Nem Igen Nem Igen Nem Az adózás előtti eredmény nagyobb-e, mint a korrigált bevétel 2%-a? Igen esetén a további

Részletesebben

RENDSZERVÍZ PLUSZ KFT 1031 BUDAPEST, VÁCI MIHÁLY TÉR 1. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2012. ÉVI BESZÁMOLÓHOZ

RENDSZERVÍZ PLUSZ KFT 1031 BUDAPEST, VÁCI MIHÁLY TÉR 1. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2012. ÉVI BESZÁMOLÓHOZ RENDSZERVÍZ PLUSZ KFT 1031 BUDAPEST, VÁCI MIHÁLY TÉR 1. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2012. ÉVI BESZÁMOLÓHOZ I. Általános rész 1. A társaság bemutatása A cég neve: (rövidített) RENDSZERVÍZ PLUSZ KFT A cég neve:

Részletesebben

Előző év(ek) módosításai a b c d e I. IMMATERIÁLIS JAVAK ( sorok)

Előző év(ek) módosításai a b c d e I. IMMATERIÁLIS JAVAK ( sorok) 0 1-1 0-0 4 6 4 7 9 1 1 MÉRLEG Eszközök (aktívák) "A" változat (ek) 01 A. Befektetett eszközök (02.+10.+18. sor) 7 389 0 4 358 02 I. IMMATERIÁLIS JAVAK (03.-09. sorok) 5 728 0 4 291 03 1. Alapítás-átszervezés

Részletesebben

Kedvezmények, külön adózó jövedelmek ADÓZÁS I.

Kedvezmények, külön adózó jövedelmek ADÓZÁS I. Kedvezmények, külön adózó jövedelmek Hol tartunk Az SZJA jellemzői A törvény alanyi hatálya A bevallási kötelezettség A jövedelemadó általános sémája Jövedelmek csoportosítása Összevonás alá eső jövedelmek

Részletesebben

Kiegészítő melléklet

Kiegészítő melléklet 1031 Budapest, Váci Mihály tér 1. Kiegészítő melléklet a 2013. évi beszámolóhoz 1 I. Általános rész A társaság bemutatása Cég rövid neve Rendszervíz Plusz Pénzügyi Szolgáltató Korlátolt Cég teljes neve

Részletesebben

A béren kívüli juttatások, mint nyugdíj-kiegészítés és öngondoskodás saját cégünkből

A béren kívüli juttatások, mint nyugdíj-kiegészítés és öngondoskodás saját cégünkből A béren kívüli juttatások, mint nyugdíj-kiegészítés és öngondoskodás saját cégünkből Előadó: Puskelyné Király Ágnes Okleveles adószakértő Top Cafeteria Kft Cafeteria 2014 Adómentes juttatások Távolsági

Részletesebben

Éves beszámoló 2013. december 31.

Éves beszámoló 2013. december 31. 2465481-1412-113-3 Statisztikai számjel 3-9- 126499 Cégjegyzék száma Adorján-Tex Kft. 63 Kalocsa Szent István király út 26. Éves beszámoló Keltezés: 214. április 25. 2465481-1412-113-3 1/6. oldal "A" MÉRLEG

Részletesebben

Hungarian Interim Management Kft. 1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ. 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31.

Hungarian Interim Management Kft. 1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ. 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31. 1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31. "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) Sor- A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) Tárgyév 01.

Részletesebben

Tájékoztató a 2011. évi Cafeteria rendszer lehetséges elemeirıl

Tájékoztató a 2011. évi Cafeteria rendszer lehetséges elemeirıl Tájékoztató a 2011. évi Cafeteria rendszer lehetséges elemeirıl 2011. január 1-jétıl megszőnik a természetbeni juttatás fogalma, és egy új a béren kívüli juttatásé lép hatályba. Számos, eddig ebbe a körbe

Részletesebben

Vígszínház Nonprofit Kft

Vígszínház Nonprofit Kft 2 3 3 9 5 8 1 9-9 0 0 1-5 7 2-0 1 Statisztikai számjel 0 1-0 9-9 6 3 6 4 5 cégjegyzék szám A vállalkozás megnevezése: címe: 1137 Budapest, Szent István krt 14. 2016.december 31 ÉVES BESZÁMOLÓ. Cg-01-09-963645

Részletesebben

CENTRÁL SZÍNHÁZ Színházművészeti Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

CENTRÁL SZÍNHÁZ Színházművészeti Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2 0 1 9 8 9 5 0-9 0 0 1-5 7 2-0 1 Statisztikai számjel 0 1-0 9-9 1 7 9 0 0 cégjegyzék szám A vállalkozás megnevezése: CENTRÁL SZÍNHÁZ Színházművészeti Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság címe: 1065

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA

A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA Budapest 2012. (2012. június 22-étől hatályos változat) A Budapesti Gazdasági Főiskola (továbbiakban: Főiskola, BGF, Intézmény) Szenátusa az államháztartásról

Részletesebben

Az értékcsökkenés számvitele című előadás

Az értékcsökkenés számvitele című előadás Az értékcsökkenés számvitele című előadás Előadó: Tóth Mihály bejegyzett könyvvizsgáló Főbb témakörök: Terv szerinti értékcsökkenés Terven felüli értékcsökkenés Értékhelyesbítés www.kotelezotovabbkepzes.hu

Részletesebben

CENTRÁL SZÍNHÁZ Színházművészeti Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

CENTRÁL SZÍNHÁZ Színházművészeti Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2 0 1 9 8 9 5 0-9 0 0 1-5 7 2-0 1 Statisztikai számjel 0 1-0 9-9 1 7 9 0 0 cégjegyzék szám A vállalkozás megnevezése: CENTRÁL SZÍNHÁZ Színházművészeti Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság címe: 1065

Részletesebben

COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium

COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium 2017. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Székesfehérvár, 2018. május 02. A társaság bemutatása

Részletesebben

Példa az egyszerűsített éves beszámolót készítők részére

Példa az egyszerűsített éves beszámolót készítők részére 1. Az egyszerűsített éves beszámoló készítése lehetőségének meghatározása: A vállalkozás 2006. október 1-jével kezdte meg előtársaságként működését, a társaságot a cégbíróság október 31.-vel jegyezte be,

Részletesebben

Szja bevallás a 2012-es évről

Szja bevallás a 2012-es évről Szja bevallás a 2012-es évről Önkéntes pénztári adójóváírás és önkéntes pénztári adóköteles kifizetés esetén 132. sor: Az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárba befizetett összeg utáni rendelkezési jogosultság

Részletesebben

Tájékoztató. a kifizető (munkáltató) által magánszemély Biztosítottra kötött BEST DOCTORS

Tájékoztató. a kifizető (munkáltató) által magánszemély Biztosítottra kötött BEST DOCTORS Tájékoztató a kifizető (munkáltató) által magánszemély Biztosítottra kötött BEST DOCTORS Csoportos Egészségbiztosításra és (Euró Alapú) Kiegészítő Egészségbiztosításra vonatkozó, 2012-ben hatályos adózási,

Részletesebben

Példa az eszközök és források értékelésében jelentkező hibák elszámolására

Példa az eszközök és források értékelésében jelentkező hibák elszámolására Példa az eszközök és források értékelésében jelentkező hibák elszámolására Egy vállalkozásnál az önellenőrzés keretében hibát tártak fel 2008. március 12-én (a 2007. évi mérlegkészítés napját megelőzően).

Részletesebben

2015 évi Éves beszámoló

2015 évi Éves beszámoló 0 1-1 0-0 4 7 7 5 4 a vállalkozás megnevezése a vállalkozás címe, telefonszáma 2015 évi Éves zárómérleg 2015.01.01. - 2015. 12. 31. a vállalkozás vezetője (képviselője) P.H. Sorszám 2 4 3 5 9 5 7 3 7 7

Részletesebben

Iromány száma: T/ Benyújtás dátuma: :08. Parlex azonosító: WSTT3BRL0001

Iromány száma: T/ Benyújtás dátuma: :08. Parlex azonosító: WSTT3BRL0001 Iromány száma: T/17776. Benyújtás dátuma: 2017-10-10 16:08 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: WSTT3BRL0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. Mérték Médiaelemző Műhely Közhasznú Nonprofit Kft. 2013.02.07-2013.12.31. egyszerűsített éves beszámolójához. 2013. március 31.

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. Mérték Médiaelemző Műhely Közhasznú Nonprofit Kft. 2013.02.07-2013.12.31. egyszerűsített éves beszámolójához. 2013. március 31. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Mérték Médiaelemző Műhely Közhasznú Nonprofit Kft. 213.2.7-213.12.31 egyszerűsített éves beszámolójához 213. március 31. a vállalkozás vezetője (képviselője) I. ÁLTALÁNOS RÉSZ A

Részletesebben

Könyvvezetési ismeretek

Könyvvezetési ismeretek 1 I. évfolyam BA Név: Neptun kód: Kurzus: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 2. Könyvvezetési ismeretek 2014/2015 II. félév 2 Elméleti kérdések 1. Egy vállalkozás saját tőkéjével kapcsolatosan az alábbi információkkal

Részletesebben

RENDSZERVÍZ PLUSZ KFT 1031 BUDAPEST, VÁCI MIHÁLY TÉR 1. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A ÉVI BESZÁMOLÓHOZ

RENDSZERVÍZ PLUSZ KFT 1031 BUDAPEST, VÁCI MIHÁLY TÉR 1. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A ÉVI BESZÁMOLÓHOZ RENDSZERVÍZ PLUSZ KFT 1031 BUDAPEST, VÁCI MIHÁLY TÉR 1. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2011. ÉVI BESZÁMOLÓHOZ I. Általános rész 1. A társaság bemutatása A cég neve: (rövidített) RENDSZERVÍZ PLUSZ KFT A cég neve:

Részletesebben

A beszámoló összeállítása (A nagyfeladat ) Érintett témák, a feldolgozás ütemterve

A beszámoló összeállítása (A nagyfeladat ) Érintett témák, a feldolgozás ütemterve A beszámoló összeállítása (A nagyfeladat ) Érintett témák, a feldolgozás ütemterve 1. Egy nagyfeladat kidolgozása 2. A mérlegkészítés időszakának típus elszámolásai I. sz. feladat A Beszámol-Ő-1 Kft. 2X16.

Részletesebben

A százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás alapjának megállapítása

A százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás alapjának megállapítása EHO 2012: az egészségügyi hozzájárulás bevallása 2012-ben - ADÓBEVALLÁS 2014 - Adó 2014 - Adó 1 sz EHO 2012: az egészségügyi hozzájárulás bevallása 2012-ben, EHO (egészségügyi hozzájárulás) fizetési kötelezettség

Részletesebben

PÁLÓCZI HORVÁTH ISTVÁN MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA

PÁLÓCZI HORVÁTH ISTVÁN MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA PÁLÓCZI HORVÁTH ISTVÁN MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZATA Érvényes: 2013. augusztus 1-től A Pálóczi Horváth István Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium intézményben

Részletesebben

Üzleti szerződések adótervezése

Üzleti szerződések adótervezése Üzleti szerződések adótervezése Dr. Ditrói-Tóth Zsuzsa Ügyvéd, adótanácsadó Budapest, 2012. október 30. Az előadás képei letölthetőek: www.adko.hu Előadások FORDÍTOTT ADÓZÁS Egyenes ÁFA elszámolás Fordított

Részletesebben

A társasági adóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 2011/2012

A társasági adóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 2011/2012 A társasági adóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 2011/2012 Hatálya Vállalkozási tevékenységet folytató Magyarországi illetőségű vállalkozások: Kft, Nyrt, Zrt, Bt, KKt, szövetkezetek, Egyesületek, Alapítványok,

Részletesebben

Cafeteria 2011. Egyes meghatározott juttatások

Cafeteria 2011. Egyes meghatározott juttatások Cafeteria 2011 Egyes meghatározott juttatások Új szabályozás vonatkozik 2011-tıl egyes jellemzıen nem pénzbeli juttatásokra, és egyidejőleg megszőnik a természetbeni juttatás fogalma és szabályozása [Szja

Részletesebben

COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium

COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium 2018. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Székesfehérvár, 2019. május 27. A társaság bemutatása

Részletesebben

Kiegészítő Melléklet a Art Motives Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2012. évi Egyszerűsített éves beszámolójához ÁLTALÁNOS RÉSZ Vállalkozás elnevezése: Art Motives Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Szkéné Színház Nonprofit Közhasznú Kft. 2011. december 31-i közhasznú egyszerűsített éves beszámolójához

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Szkéné Színház Nonprofit Közhasznú Kft. 2011. december 31-i közhasznú egyszerűsített éves beszámolójához KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Szkéné Színház Nonprofit Közhasznú Kft. 2011. december 31-i közhasznú egyszerűsített éves beszámolójához A Műegyetemi Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. (továbbiakban:

Részletesebben

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 2015. 07. 02. ELEKTRONIKUS BESZÁMOLÓ PORTÁL NYOMTATÓBARÁT VERZIÓ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 15EB 02 15EB 15EB/A 15EB/M/A1 15EB/M/A2 15EB/E

Részletesebben

Kedvezmények, külön adózó jövedelmek

Kedvezmények, külön adózó jövedelmek Kedvezmények, külön adózó jövedelmek 2013/2014. II. Hol tartunk Az SZJA jellemzői A törvény alanyi hatálya A bevallási kötelezettség A jövedelemadó általános sémája Jövedelmek csoportosítása Összevonás

Részletesebben

KEDVEZMÉNYESEN ADÓZÓ BÉREN KÍVÜLI ÉS EGYÉB ADÓKÖTELES JUTTATÁSOK, EGYÉB KIFIZETÉSEK ÉS KÖLTSÉGTÉRÍTÉSEK 2011

KEDVEZMÉNYESEN ADÓZÓ BÉREN KÍVÜLI ÉS EGYÉB ADÓKÖTELES JUTTATÁSOK, EGYÉB KIFIZETÉSEK ÉS KÖLTSÉGTÉRÍTÉSEK 2011 3.sz. melléklet KEDVEZMÉNYESEN ADÓZÓ BÉREN KÍVÜLI ÉS EGYÉB ADÓKÖTELES JUTTATÁSOK, EGYÉB KIFIZETÉSEK ÉS KÖLTSÉGTÉRÍTÉSEK 2011 Névszerinti nyilvántartást azokról a juttatásokról kell vezetni: a) amelyről

Részletesebben

2012. december 31. adatok E Ft-ban Előző év Tárgyév módosí tásai a b c d e. A tétel megnevezése

2012. december 31. adatok E Ft-ban Előző év Tárgyév módosí tásai a b c d e. A tétel megnevezése Statisztikai jel 1/6. oldal A MÉRLEG Eszközök (aktívák) év l A. Befektetett eszközök 208981 0 216469 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 4678 0 3580 3 Alapítás-átszervezés aktivált értéke 4 Kísérleti fejlesztés aktivált

Részletesebben

Vállalati Tervezés 2012

Vállalati Tervezés 2012 Vállalati Tervezés 2012 Adóváltozások(k) SZJA-t érintő változások, bérkompenzáció 2011. december 7. Radisson Blu Béke Hotel Főbb személyi jövedelemadó változások adóalap I. Az új szabályok szerint évi

Részletesebben

TARTALOM. 2.1 Aktiválási és passziválási kritériumok A mérlegértékek alapjául szolgáló értékek Az eszközök bekerülési értéke 15

TARTALOM. 2.1 Aktiválási és passziválási kritériumok A mérlegértékek alapjául szolgáló értékek Az eszközök bekerülési értéke 15 1. FEJEZET / BEVEZETÉS 11 2. FEJEZET / ÁLLOMÁNYBAVÉTELI ÉRTÉKEK 13 2.1 Aktiválási és passziválási kritériumok 13 2.2 A mérlegértékek alapjául szolgáló értékek 15 2.2.1 Az eszközök bekerülési értéke 15

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló A EREDMÉNYKIMUTATÁSA (összköltség eljárással) adatok E Ft-ban

Egyszerűsített éves beszámoló A EREDMÉNYKIMUTATÁSA (összköltség eljárással) adatok E Ft-ban 2 4 7 3 4 1 9 0 4 7 5 9 1 1 3 1 0 Statisztikai számjel 1 0-0 9-0 3 4 2 7 4 3 1 Cégjegyzék száma Az üzleti év mérlegfordulónapja: 2013. 12. 31. (év, hó, nap ) Egyszerűsített éves beszámoló A EREDMÉNYKIMUTATÁSA

Részletesebben

IV/1. Az Erste Bank Hungary Rt. többségi és befolyásoló részesedést biztosító érdekeltségei 2002. december 31.

IV/1. Az Erste Bank Hungary Rt. többségi és befolyásoló részesedést biztosító érdekeltségei 2002. december 31. IV/1. Az Erste Bank Hungary Rt. többségi és befolyásoló részesedést biztosító érdekeltségei Többségi részesedés vállalkozásokban Vállalkozás neve Bank tulajdoni hányada %-ban Vállalkozás székhelye ESZE

Részletesebben

IV. KEDVEZMÉNYEZETT ÁTALAKULÁS ADÓZÁSI SZABÁLYAI

IV. KEDVEZMÉNYEZETT ÁTALAKULÁS ADÓZÁSI SZABÁLYAI Pénzügyi és Könyvszakértő Kft Székhely: 1026 Budapest, Bimbó út 182. Telefon+Fax: 209-9373, Fax: 466-8409 Web: http://www.correct.hu/ e-mail: correct@correct.hu IV. KEDVEZMÉNYEZETT ÁTALAKULÁS ADÓZÁSI SZABÁLYAI

Részletesebben

Minden, amit tudni érdemes a béren kívüli juttatásokról

Minden, amit tudni érdemes a béren kívüli juttatásokról Minden, amit tudni érdemes a béren kívüli juttatásokról /Cafeteria/ 2014 A 2014. évi cafeteriát és az egyes meghatározott juttatásokat érintő legfontosabb adóváltozások nem sok újat hoztak a 2013. évi

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET GSM FOREVER KFT év

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET GSM FOREVER KFT év KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET GSM FOREVER KFT 2015. év 1 I. ÁLTALÁNOS KIEGÉSZÍTÉSEK A GSM_Forever Korlátolt Felelősségű Társaságot (9021 Győr, Kisfaludy u. 15.) a Győr-Moson- Sopron Megyei Cégbíróság 2010. augusztus

Részletesebben