Debreceni Egyetem A VADDISZNÓ ÁLLOMÁNYDINAMIKÁJA ÉS TERMÉSZETVÉDELMI MEGÍTÉLÉSE A KESZNYÉTENI TÁJVÉDELMI KÖRZET TERÜLETÉN

Átírás

1 Debreceni Egyetem Mezıgazdaságtudományi Kar Természetvédelmi, Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék Tanszékvezetı: Dr. Juhász Lajos egyetemi docens A VADDISZNÓ ÁLLOMÁNYDINAMIKÁJA ÉS TERMÉSZETVÉDELMI MEGÍTÉLÉSE A KESZNYÉTENI TÁJVÉDELMI KÖRZET TERÜLETÉN THE ENVIRONMENTAL END DYNAMIC VIEW OF WILD BOAR POPULATION IN THE LANDSCAPE PROTECTION AREA OF KESZNYÉTEN Baló Attila Károly vadgazda mérnök jelölt Belsı konzulens: Dr. Szendrei László egyetemi tanársegéd

2 Tartalomjegyzék Bevezetés Témafelvetés, célkitőzések Szakirodalmi áttekintés Anyag és módszer A terület jellemzése A terület elhelyezkedése A terület kialakulása Domborzati viszonyok Jellemzı talajtípusok és vadgazdálkodási hatásuk Vízrajzi jellemzés Éghajlati adottságok Mezıgazdasági adottságok A terület tulajdonviszonyainak megoszlása Erdészeti jellemzık Növényvilág Állatvilág A vaddisznó morfológiája A vaddisznó szaporodása és jellemzıi Táplálkozásbiológia A vaddisznó növényi és állati eredető táplálékának évszakos váltakozása A vaddisznó táplálkozási szokásai Vizsgálati módszer Eredmények és azok értékelése Élıhelyi változások A vaddisznó megtelepedése a területen A vaddisznó országos állománydinamikája A vaddisznó Borsod-Abaúj-Zemplén megyei állománydinamikája A vaddisznó állománydinamikája a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet területén A teljes Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet vaddisznó állománydinamikája... 38

3 4.3.2 II. Rákóczi Ferenc Vt. Tiszalúc vaddisznó állománydinamikája Táncsics Vt. Tiszadob vaddisznó állománydinamikája Tisza Sajó menti Vt. vaddisznó állománydinamikája Takta Vt. Taktaharkány vaddisznó állománydinamikája Tiszazug Vt. Kesznyéten vaddisznó állománydinamikája A vaddisznóállomány becslése a 2005-ös évben A vaddisznóállomány hasznosítása a 2005-ös évben A vaddisznóállomány évszakos mozgásciklusa a területen Vadkár Erdei vadkár Mezıgazdasági vadkár Különleges vadkárok Az állomány állategészségügyi helyzete A vaddisznó természetvédelmi értékelése a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet területén Következtetések, javaslatok Összefoglalás Szakirodalom jegyzék Köszönetnyilvánítás Nyilatkozat Mellékletek... 70

4 Bevezetés Dolgozatomat a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet vaddisznóállomány dinamikájáról, valamint az eredeti élıhelyére visszatelepülı állomány természetvédelmi megítélésérıl írtam. Az itt megtelepedı vaddisznóállomány mely már jelen volt a védetté nyilvánítás elıtt is milyen vadgazdálkodási lehetıséget nyújt a vadászatra jogosultak számára, a természetvédelmi értékek védelme mellett. A területet jól ismerem, tizenöt éve vadászom itt. Eleinte, mint sportvadász, az utolsó tízéves üzemtervi ciklusban, mint vadásztársasági vezetı. A terület egy a Tisza, a Takta, a Sajó és a tiszalúci Holt-Tisza által közrefogott öblözetben helyezkedik el. Ezt a vízügyi nyilvántartásban alsó-taktaközi vagy inérháti belvízrendszernek nevezik. A védetté nyilvánítás célja a Taktaköz déli részén a Tisza szabályozása következtében kialakult ligeterdık, bokorfüzesek, nádasok, (1. kép) mocsárrétek, holtágak fajgazdag növény- és állatvilágának, tájképi értékeinek védelme. A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzetet az 5/1990. (VI. 18.) számú KÖM rendelet nyilvánította védetté, 4070,4 hektáron. Természetvédelmi törzskönyvi száma 232/TK/90. Az így kialakult területen két vadgazdálkodó a II. Rákóczi Ferenc Vadásztársaság Tiszalúc, valamint a Tiszazug Vadásztársaság Kesznyéten gazdálkodott. A 22/1997. (VIII.1.) KTM rendelet a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzetet további 2013,5 hektárral való bıvítésérıl rendelkezett. A tájvédelmi körzet területe ma: 6083,9 hektár. Az 1997-es területhatárok kialakulása után ma három vadásztársaság gazdálkodik: A Tisza Sajó menti Vadásztársaság Kesznyéten, a Takta Vadásztársaság Taktaharkány, valamint a Tiszadobi Táncsics Vadásztársaság Tiszadob. A vadászterületen a vaddisznó megítélése és gazdasági jelentısége nem egyforma. Van olyan terület, ahol gazdálkodnak vele (Tisza Sajó menti Vadásztársaság Kesznyéten), van olyan hely, ahol váltó vadként kezelik (Takta Vadásztársaság Taktaharkány, II. Rákóczi Ferenc Vadásztársaság Tiszalúc, Tiszadobi Táncsics Vadásztársaság Tiszadob). 4

5 1. kép: A mocsárrendszer ( Fotó: Bodnár M. ) Az öt vadászatra jogosultat egy egységként kezelve kívánom bemutatni a vaddisznó állománydinamikáját, vadászatra jogosultanként lebontva az állománykezelés stratégiáit. 5

6 1. Témafelvetés, célkitőzések Az Alföld vadászatra jogosultjainak gazdálkodását túlnyomó többségben az apróvadfajok és az ız határozzák meg. Kevés olyan terület van, ahol egyéb nagyvadfajok hasznosítása teszi lehetıvé a gazdálkodás rentábilissá tételét. Az általam vizsgált területen fordított helyzet áll fenn, hiszen kijelenthetjük, hogy az apróvadfajok (fácán, nyúl, vízivad) a teríték színesítését szolgálják, fı bevételi forrás a nagyvad hasznosítása. Mint minden tipikus Közép-Tisza menti élıhelyen- meghatározó nagyvadfaj az ız, de mellette a vaddisznó, illetve a tiszadobi Táncsics Vadásztársaság területén a dám. A vadászatra jogosultak fı bevételi forrása az ız, illetve Tiszadobon a dám. Vaddisznóra általában kevés kivételtıl eltekintve, csak a társaságok tagjai vadásznak, így bevétele nem meghatározó a vadászatra jogosultak gazdálkodásában. Magyarország vaddisznó állománya 1960-ban nem egészen példány elejtését tette lehetıvé, 1980-ban ez a szám már , 1990-es évben darab, 2000-ben darab, 2005-ben darab. A növekvı létszámot a lelövések nem követték, noha az állomány szinten tartásához a tavaszi állományt figyelembe véve legalább százalékos lelövést kellene elérni. A magyarországi vaddisznóállomány az elmúlt évtizedekben igen jelentıs mennyiségi és minıségi javuláson ment át. Az ország jelentıs részein új vadfajként jelent meg. A vadászata az 1980-as évektıl kezdıdıen keresett a külföldiek körében. A vizsgált területen az elsı vaddisznót 1974-ben ejtették el. Az országos adatokhoz hasonlóan az állománya jelentısen nıtt. A 2005-ös évben terítéke elérte a 174 példányt. A dinamikusan növekvı állomány egyre nagyobb gondot okoz a természetvédelmi értékek megırzésében, illetve a mezıgazdasági vadkárok megelızésében. A dolgozatom legfontosabb célkitőzése a vizsgált terület élıvilágának és ökológiai adottságainak bemutatása, a vaddisznó megtelepedését lehetıvé tevı élıhelyi változások elemzése, állománydinamikájának értékelése a teljes területen és vadászatra jogosultanként, a vadkárok és megjelenési formáinak bemutatása, az állomány állategészségügyi helyzetének ismertetése, az eredeti élıhelyére visszatelepült állomány természetvédelmi értékelése. 6

7 2. Szakirodalmi áttekintés A vadkárok bizonyos mértéken túl már a vadgazdasági termelésben, a vadgazdálkodásban sıt az állatvilág fenntartásához főzıdı más eszmei értékben sem realizálhatók (BENCZE, 1972) óta tartósan többet lıttek, mint becsültek, ennek ellenére már 1987-ben látható volt (KİHALMY et al., 1987), hogy nem lehet tartani az 1990-re tervezett példányos országos célállományt. Azzal mindig számolnunk kell, hogy vadállományunk élıhelyén minden körülmények között károsítja a növényzetet (KÖLÜS, 1986). CSÁNYI (1989) a vaddisznóállomány növekedését (1) a folyamatos alulhasznosítás mellett (2) az erdısültség növekedésében, a fiatalosok kínálta kedvezı élıhelyben, valamint (3) az 1970-es évektıl elterjedı nagytáblás mezıgazdaság kínálta gazdag táplálékforrásban, nyugalmat és fedettséget adott élıhelyben látta. KİHALMY (1994) szerint populációtól és környezettıl függıen, csak az állomány szinten tartásához, a tavaszi becsült mennyiség %-át meg kell lıni. Ez Magyarországon nem történt meg, ami a vaddisznó elszaporodásához, rajta keresztül a károk (mezei, erdei) növekedéséhez vezetett. PALOTÁS (1994) szerint a nagytáblás mővelés a vadállomány összetételére és térbeli elhelyezkedésére is hatott. A hegyvidékrıl az Alföld felé terjeszkedı nagyvad az óriási kukorica és napraforgó táblákban bıséges táplálékhoz és búvóhelyhez jutott. Az utóbbi húsz évben Magyarország egyik legnagyobb állomány növekedését mutató vadfaja a vaddisznó. A hazai egyedszámának cca. 10%-a az Alföldön él (PALOTÁS, 1994). A vaddisznó valójában nem dúvad, s hogy gazdálkodnunk kell vele, azt ma már csak a hozzá nem értık vonhatják kétségbe. (FEISZT, 1995.) A nagyvadfajok mennyiségi növekedése és életterének kiterjedése azt eredményezte, hogy napjainkban a közel 9 millió hektáros, vadászatra alkalmas területnek mintegy 6 millió hektárján a nagyvadfajok jelenléte állandósult. Három évtizeddel ezelıtt a nagyvadfajok csupán az erdıben és környékén éltek, mintegy 1,5 millió hektáron, mivel a kisparcellás mezıgazdasági mővelés mellett nem találták meg életfeltételüket (NAGY, 1995). 7

8 A vaddisznóvadászat iránti kereslet emelkedésével nıtt jelentısége a nagyvadas vadászterületeken. Némely szerzık (KİHALMY-NÁHLIK, 1996) egyenesen a jövı nagyvadjának tekintik. Kijelentésüket három jelentıs dunántúli vadgazdálkodó Zalaerdı Rt., Szombathelyi Erdészeti Rt. és a Lajta-Hanság Rt. nagyvadgazdálkodásban betöltött, növekvı tendenciát betöltött szerepével magyarázzák. A XIX-XX. század fordulóján évente 3000 példányt, az I. világháború idején példányt lıttek a történelmi Magyarországon. A becsült állománynagyság mai ország területünkön 1936-ban mindössze 6000 példány volt, ami a II. világháború során nagy veszteségeket szenvedett (FARAGÓ-NÁHLIK, 1997). A vaddisznó létszáma a kilencvenes évek második felében közel kétharmadával növekedett és példány körül alakult. A növekvı létszámot a lelövések nem követték, noha az állomány szinten tartásához a tavaszi állományt figyelembe véve legalább százalékos lelövést kellene elérni. A vaddisznó a gímszarvashoz hasonlóan részben az erdıterületek növekedése, részben pedig jó alkalmazkodása eredményeként tudott jelentıs új területeket is meghódítani. A túlnépesedett állomány mezıgazdasági kártétele rövid idın belül komoly gondokat okozhat, amelyet az ország több részében rohamosan emelkedı vadkárok jeleznek (CSÁNYI, 1998). A történelem folyamán számos módon igyekezetek szabályozni a létszámát, sıt mint dúvadat kiirtani. Minderre ez a kiválóan alkalmazkodni képes (plasztikus) vadfajunk úgy reagált, hogy az egyre több zaklatásnak kitett erdıkbıl kivonult a mezıgazdasági területekre. Így ma már állandó jelenlétével kell számolni az egész ország területén (SZIDNAI, 2001). E vadfaj mellett szól, hogy gazdasági szempontból sem elhanyagolható, mert nagyszámú éves szaporulata miatt, kis törzsállomány fenntartásával is gazdag éves terítéket érhetünk el (SZIDNAI, 2001). Magyarország vaddisznó állománya 1960-ban nem egészen 4000 példány elejtését tette lehetıvé, 1980-ban ez a szám már több mint volt, s az elmúlt 2001-es év nem hivatalos adatai szerint megközelíti a darabot (BUZGÓ, 2002). Cikkében a túlszaporodott állomány által okozott vadkárokról ír, és az állománycsökkentés lehetıségeit vázolja fel, saját tapasztalatai alapján. Három lehetséges módszerre világít rá: o a zárttéri tartás o intenzívebb hasznosítás o süldıkortól a kocák szisztematikus válogatása 8

9 Sok a vaddisznónk: a fenntartható állomány kétszerese, tehát túlszaporodott. Részben ezt jelzi a mezıgazdasági vadkár 1,4 milliárdot megközelítı rekord értéke is, amelyben az erdei kárral szemben - ezt a vadfajt jelentıs arányrész terheli (KİHALMY, 2002). Az állomány minısége örvendetesen javul. Ma már nincs olyan megyénk, ahol ne került volna terítékre érmes agyarú vadkan (KİHALMY, 2002). A vaddisznó új és új területeket elfoglalván, jelentısen hozzájárul ahhoz, hogy bizonyos területeken az apróvadállomány mára elvesztette a természetes regenerálódás képességét (BUZGÓ, 2002). Az állati fehérje fogyasztása mennyiségét tekintve nem számottevı, összetételében meglehetısen változatos. Ez a helyzet némileg magyarázza azt a tényt, miért képes a fácánpopuláció hosszú távon is együtt élni jelentıs számú vaddisznóval (GAZDAG, 2002). A tervezési irányelvek 40 ezer körüli törzsállományból ezer közötti teríték számolható, és minıségi veszteség sincs, ha közel olyan a kanok száma és érmességi aránya, mint 2000-ben. Az erre irányuló törekvés a második szakmai feladat (KİHALMY, 2002). Egyes vadgazdálkodási szakemberek szerint az országban több a szarvas és a vaddisznó, mint ami a becslésbıl vagy a lelövésekbıl következik, mivel a vadállomány létszámát igen gyakran alábecsülik. E két vadfaj populációdinamikája, állománysőrősége mindig is meghatározó volt a vadkárok vonatkozásában. (SZENDREI, 2002). Az állati eredető táplálék mennyisége csekély (az összfogyasztás 3-4 %-a). Összetétele változatos és rugalmasan alkalmazkodik a mindenkori környezeti feltételekhez. Az általam áttekintett 88 mintában mindössze egy esetben fordult elı kétséget kizáró bizonysággal fácáncsibe maradványa. Mindezek alapján megkockáztatom azt a kijelentést, hogy a vaddisznót felelıssé tenni az apróvadállomány csökkenéséért, nem egyéb spekulációnál. Ezt az elmúlt 5 év terítékadatai lényegében megerısítik, mivel minden idık legnagyobb vaddisznó-törzsállomány mellett az apróvadé, ha nagyon lassan is, de emelkedik, miközben a vaddisznó állománya az elmúlt 5 évben megduplázódott. Ezt a túlszaporodott állományt azonban súlyos társadalmi-gazdasági feszültségek és ökológiai veszélyek nélkül nem lehet fenntartani, az 50 %-át is csak úgy, ha a vadásztársaságok által mővelt vadföld területe mivel ebben van a legnagyobb tartalék a jelenlegi többszörösére növekszik (GAZDAG, 2003). GODÓ - BOGNÁR (2003) vizsgálataik során szintén megállapítják, hogy a Magyarországi vaddisznóállomány az elmúlt évtizedekben igen jelentıs mennyiségi és 9

10 minıségi javuláson ment át. Az ország jelentıs részein új vadfajként jelent meg. A vadászat az 1980-as évektıl kezdıdıen keresett a külföldiek körében, ami annak köszönhetı, hogy a sőrő állományok nagy terítékő vadászatokat tesznek lehetıvé. Ezek rendezésének megkönnyítésére és a gazdálkodás eredményeinek javítására több vadaskert létesült, ami minıségbeli ugrást is jelentett. Ez a javulás különösen igaz az 1990-es évtizedre. A vaddisznó eredetileg a vizes élıhelyek, mocsarak, nádasok lakója volt, ma azonban elsısorban erdıs területeken fordul elı. Mocsárlakó tulajdonságainak nagy részét ma is megırizte, gondoljunk pl. dagonyázási igényére. Magyarországon a Fertı-tó nádasaiban vagy a hortobágyi halastavak nádöveiben élı populációi napjainkban sem látnak erdıt, gyakorlatilag teljes életüket a nádasban élik le. Mivel a nád (Phragmites communis) igen tápláló rizómái élelmet is jelentenek számára, nemigen hagyják el e nádasokat (FARAGÓ JÁNOSKA, 2003). A Nagy Hortobágy Puszta vizes élıhelyein amelyek megfelelnek ısi életterének megtelepedett és felszaporodott mocsári vaddisznó szaporodás- és táplálkozásbiológiája, túlélési stratégiája, viselkedése, habitusa egy kissé a sajátos mostoha pusztai természeti adottságokhoz alkalmazkodott. A vaddisznó változatos egyedszámmal, de itt él évtizedek óta, résztvevıje a magyar puszta életközösségének. Ha a zord hideg teleket, a forró, aszályos nyarakat, a szőkös táplálkozási lehetıségeket, a megmaradási esélyüket minimálisabbra csökkentı társas vadászatokat túléli legyen helye továbbra is a hortobágyi nap alatt (PALOTÁS BUJDOSÓ, 2003). Hiszem és vallom, hogy a vaddisznó-populáció szabályozása nem tőr semmilyen halasztást. Ennek legfıbb oka az állomány robbanásszerő növekedésének képessége, és az általa okozott vadkár (KOVÁCS, 2004). A védett természeti területeken kialakított vadászterületek kivonása a vadászat alól nem ritkán téves alapokon nyugvó törekvés. A vadállomány szabályozás elmaradása, a vadgazdálkodási szempontból vett bolygatatlanság vadkamra kialakítását és a vad túlszaporodását eredményezi, ami a gazdasági károk mellett mind ökológiai és természetvédelmi szempontból, mind a vadpopuláció szempontjából káros következményekkel jár. A Vtv a lehetıvé teszi azonban a vadászterületnek vagy meghatározott részének vadászati kíméleti területté minısítését, ahol a tilalom feloldásáig tilos vadászni. A vadászati kíméleti területnek fıleg a vízivad fészkelésének és vonulásának területén van különös jelentısége.(temesi, 2004). 10

11 Összességében elmondható, hogy a vadkárprobléma bonyolult összetett rendszer, amit kezelni kell. Megszüntetni a vadkárt (amit nem lehet addig, amíg egyetlen vad is él a területen), vagy megkeresni azt az egyensúlyi pontot, ahol tartamos gazdálkodással mőködtethetı a rendszer. Az ember saját gazdasági érdekei szerint (átalakítja) átalakította, instabillá tette az élıhelyet, és ez legtöbbször a hozzáférhetı táplálékféleségek jelentıs beszőkülésével járt. A kár mérséklésének jelenleg is szinte az egyetlen elfogadható módszere a szarvas- és a vaddisznóállomány csökkentése. Ez a múltban sem hozta meg a várt eredményt, kérdés, hogy a jelenben mennyire lesz hatékony (SZEMETHY-BLEIER, 2004). A született és felnevelt malacok száma arányosan nı a koca korával, testhosszával, tömegével. Azaz nem elınyös, ha elfiatalodik az állomány, mert így sokkal több vaddisznót kell tartani azonos szaporulat (és vadászati lehetıség) eléréséhez. Kifejezetten alacsonynak mondható a malacok és süldık országos átlagban 60 %-os aránya a terítékben. Célszerő volna 80 % körüli értékre emelni (NÁHLIK, 2004). A Földmővelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint a vadászati felügyelıségek meghatározóan fontos feladata egyrészt a vadlétszám-becslés és szabályozás megbízható módszereinek kidolgoztatása és azok alkalmaztatása a vadgazdálkodási gyakorlatban, másrészt szükséges mértékő vadállomány-szabályozás végrehajtatása. Védett természeti területeken a trófea-centrikus nagyvadállomány-szabályozás kényszere a természetvédelmi kezelés szempontjából hátrányokkal jár. A védett természeti területek vonatkozásában felül kell vizsgálni a trófea-centrikus vadállomány-szabályozás jogi kényszerét, ami a faunaidegen vadfajok állományának felszámolását, és a túlszaporodott nagyvadállomány megfelelı mértékő apasztását akadályozza (TEMESI, 2004.) A kocák hasznosítási számát emelni kell addig, míg az állomány növekedése meg nem áll, illetve a szükséges csökkentést el tudjuk érni. A kanok lelövési aránya az összes felnıtt teríték kb. 1/3-a legyen. A süldık és a malacok aránya az összes teríték kb. 80 %-a legyen (NÁHLIK - SÁNDOR, 2005). 80-as évek második felének, 90-es évek elejének országos nagyvadállománycsökkentı programja a vaddisznót sem kímélte. A lelövések száma fokozatosan mintegy 25%-al emelkedett, aminek következtében az állomány további növekedése megállt után a lelövések 22%-al ismét csökkentek. Ennek két magyarázata van. Egyrészt a helyenként megjelenı sertéspestis miatt többnyire a szaporulat körében jelentıs elhullások voltak, aminek következtében a vadászatra jogosultak kímélni kezdték az állományt. Másrészt, elsıként az 11

12 1993-as rendelet vezetett be a kocákra kíméleti idıt, ami a lelövéseket szintén visszavetette. Mindezek következtében az állományok robbanásszerő növekedésnek indultak, amit a hasznosítás mértéke csak késéssel követett, így megállítani sem tudott, legfeljebb mérsékelni (NÁHLIK SÁNDOR, 2005). A vaddisznó az új élıhelyek elfoglalásakor jelenthet komoly veszélyt az ott élı védett növény- és állatfajok állományára. Az elfogadható állománynagyságot nem számokban, hanem abban lehet mérni, megmarad-e az élıhely önfelújuló képessége (DUSKA, 2006). Az egyébként ıshonos, de a túlszaporodott vaddisznóállomány természetvédelmi szempontból, milyen károkat okoz? Egyes alföldi védett területeken a földön fészkelı madarak, így egyik legféltettebb kincsünk, a túzok szinte teljes szaporulatának elpusztítására képes a vaddisznó, ezért különösen fontos, hogy a folyóparti galériaerdıkbıl ne szoruljon ki a füves pusztákkal határos mezıgazdasági területekre. (DUSKA, 2006). Az etika, a szokások, a szakma, a szakszerőség elveinek betartása mellett nem állítható meg a vaddisznóállomány gyarapodása. Ugyanakkor komplex szemléletmódot követve orvosolhatjuk a gondokat, így a magyar vadászok egyik kedvenc vadja a gazdasági befektetések gyors megtérülése miatt is a jövıben is ugyanolyan jelentısége maradhat, mint napjainkban (FÁBIÁN, 2006). 12

13 3. Anyag és módszer hektár. Vizsgálataimat a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet területén végeztem. Területe: 6083,9 3.1 A terület jellemzése A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet védetté nyilvánításának célja a Taktaköz déli részén a Tisza szabályozása következtében kialakult ligeterdık, bokorfüzesek, nádasok, mocsárrétek, holtágak fajgazdag növény- és állatvilágának, tájképi értékeinek védelme A terület elhelyezkedése A terület egy a Tisza, a Takta, a Sajó és a tiszalúci Holt-Tisza által közrefogott öblözetben helyezkedik el. Ezt a vízügyi nyilvántartásban alsó-taktaközi vagy inérháti belvízrendszernek nevezik A terület kialakulása A Tisza csak a holcén alatt bejárta majd az egész mai Tiszántúlt. A kéregmozgások 5-10 méteres változásai akár km távolságra vándoroltatták az ıs Tisza medrét. Az óholocén kezdetén, a fenyı-nyír I-ben a még nagy vízhozamú folyó az Ecsedi láp Érmellék- Berettyó vonalán haladt, és a Körösvidéki mocsaras süllyedésben ágakra bomlott. E kor végén (fenyı-nyír IV) már észak-nyugatról kerülte meg a Nyírséget, majd a Bodrogköz és a Takta mentén szelte át a Hernád-Sajó hordalékkúpját. A mogyoró korszakban vízhozama csökkent, így sokat vesztett a lendületébıl, és lassan kezdett közelíteni a szabályozás elıtti igen bizonytalan meder nyomvonalához. A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet mai területén folyamatosan északi irányba áthelyezıdı folyómeder a tiszadobi Úrkom magaslata és a Lúci-magaspart között vándorolt, útközben több folyóágyat is kialakítva. A Tisza medrének változásaihoz természetesen folyamatosan igazodnia kellett mellékfolyóinak is, melyek a Bodrog, a Sajó, a Hernád és a Takta voltak. 13

14 Légifotók tanulmányozása során nagyon jól látszik, hogy a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet kb hektáros mocsárrendszere régi elhagyott folyómedrekben (2. kép) jött létre. 2. kép: Régi folyómedrek ( Fotó: Bodnár M. ) Vizsgálati eredmények híján ma még nem állapítható meg, hogy mely medret melyik folyó alakította ki, de a Tisza és a Takta domináns szerepe valószínősíthetı. Ezek a mocsarak a Tisza, a Sajó és a Takta áradásakor folyamatos vízutánpótlást kaptak egészen az 1846-ban megkezdett és 1867-ben befejezett új Tiszameder, a 8 km hosszú un. Tiszadobi ásás, és a Széchenyi gát megépítéséig. A munkálatok befejeztével a régi és az új Tisza gát összezárt, kialakult a helyiek által Karikatöltésnek nevezett védmő, ami teljesen elzárta a területet a folyókból érkezı vízutánpótlástól. A belvizek elvezetésére egy ısi meder (valószínőleg ıs Takta-meder) vonalát részben követve megépítették az Inérháti-fıcsatornát a terület lecsapoló gerinccsatornáját és az ebbe torkolló mellékcsatornákat. A csatorna és a Sajó találkozásánál szivattyútelepet alakítottak ki, amely magas vízállásnál is lehetıvé teszi a vizek beemelését a folyóba az inérháti belvízrendszerbıl Domborzati viszonyok A terület alacsony ártéri síkság 91,3-95,0 mbf közötti terepszintekkel, amelyet régi folyómedrek (Tisza), övzátonyok tagolnak. 14

15 3.1.4 Jellemzı talajtípusok és vadgazdálkodási hatásuk A jelenlegi talajviszonyok szoros összefüggésben vannak a korábbi természetföldrajzi állapottal. A terület a Tisza ártere volt, így réti talajok kialakulására volt lehetıség. A folyamszabályzás következtében a magasabb keleti részeken szikesedési folyamat indult meg. A terület mélyebb északnyugati és nyugati a réti talajképzıdés ma is folyik. Nyers öntéstalajok: az apróvad számára kedvezıtlen, az ız vegetációs idıszakban, a vaddisznó egész évben kedveli. Öntés réti talajok: az apróvad számára kedvezıtlen, az ız számára közepes élıhelyi adottságot nyújt. Réti talajok: az apróvad számára gyenge, az ız és vaddisznó számára közepes élıhelyi adottságokat nyújt Vízrajzi jellemzés A területet délen a Sajó, északon és nyugaton a Takta, keleten a Tisza vágja ketté. A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet területére mindhárom folyó hatást gyakorol. Sok ásott csatornát találunk a területen, melyeknek fı feladata a belvizek és a pangó vizek elvezetése az Inérháti-csatornán keresztül a Sajóba. Ezek a csatornák az intenzív mővelés idıszakában készültek. Mára elvesztették jelentıségüket. Az Inérháti-csatornára épített három zsilippel valósul meg a terület vízkormányozása a mindenkori természetvédelmi érdekek figyelembe vételével. Ezzel a módszerrel megakadályozható a mocsár teljes kiszáradása Éghajlati adottságok Átlagos évi középhımérséklet: 9,7-9,9 0 C Tenyészidıszak alatti középhımérséklet: 16,6-16,8 0 C Fagyos napok száma: 184 Havas napok száma: 38 Hótakaró átlagos vastagsága: 16 cm 15

16 Hıségnapok száma: 26 Átlagos maximális hımérséklet: 34 0 C Évi átlagos csapadék: 569 mm Uralkodó szél iránya: ÉK 75 %; K 25 % Mezıgazdasági adottságok Szántó 19,69 % Gyep (rét, legelı ) 50,33 % Erdı 6,25 % Nádas, mocsár 10,81 % Tó és vízfelület 9,71 % Mővelés alól kivont terület 3,21 % A terület tulajdonviszonyainak megoszlása Magán tulajdon 27.9 % Állami tulajdon 51.0 % Egyéb tulajdon 21.1 % Erdészeti jellemzık Keményfás ligeterdık: Legidısebb állományaik a hullámtéri kubikgödrökben találhatók, koruk eléri a évet. A telepített kıris és tölgy állomány éves. A cserjeszintet elsısorban a gyalogakác, a vörösgyőrős som, a magasra növı szeder, az amerikai kıris és a zöld juhar alkotják. A nedvesebb részeken cserjeként megjelenik a mézgás éger (3. kép), és a 16

17 rekettye- főz is. Jó vadbúvóhelyek, makktermésük a vaddisznó számára jelentıs. Vadeltartó képessége jó. 3. kép: Égerfoltok a mocsárban ( Fotó: Baló A. ) Puhafás ligeterdık: A folyók hullámterében, valamint a spontán beerdısülések során találhatók. Koruk 5-60 év. Jó vadbúvó és táplálkozó helyek, a jól odvasodó füzek gyakran tıkésréce költıhelyek. Cserjeszintet elsısorban a gyalogakác és a hamvas szeder, valamint a rekettyefőz alkotják. Vadeltartó képessége jó. Nemesnyarasok: Fıleg a hullámtéren találhatók, koruk 1-30 évig terjed. A legelterjedtebb erdıtársulás, melynek visszaszorulása várható természetvédelmi szempontok miatt. A cserjeszintet fıleg a telepítéskori teljes talaj elıkészítés, és az erdık zömének hullámtéri fekvése miatt a gyalogakác alkotja. Közepes búvóhely, vadeltartó képessége gyenge. Láperdık: (4. kép) Spontán beerdısülés folyamán jöttek létre, az erdészeti üzemtervekben nem szerepelnek, így koruk csak becsülhetı. Kor: 5-30 év, területi kiterjedésük nem jelentıs. Cserjeszintje különbözı füzekbıl áll. Vadgazdálkodási jelentısége kicsi, a vaddisznóállomány kedvenc tartózkodási helye. 17

18 4. kép: Láperdı ( Fotó: Baló A. ) Akácosok: Területi arányuk kicsi, a privatizáció és a spontán privatizációnak is nevezhetı falopások áldozatai lettek. Zárt, nagyobb erdıállománya a területen nincsen, jobbára kisebb ligetek, fasorok formájában fordul elı, 1-10 éves sarjerdık formájában. Cserjeszintjükre a bodza elıfordulása a jellemzı. Az apróvad és az ızállomány kedveli, vadeltartó képessége jó Növényvilág A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet a Tiszántúli flórajárásba tartozik növényföldrajzilag. A növényvilágot a területen évezredekig kanyargó folyók, majd a középkortól kezdıdı erdıirtások és legeltetı-kaszáló állattartó tevékenység, valamint a XIX. századi ármentesítı munkálatok, illetve a XX. században épített belvízelvezetı rendszerek határozták meg. A legjellemzıbb élıhelyek a régi folyómeder maradványokban kialakult mocsarak vizeit borító hínártársulások, az ezeket övezı nádasok, még tovább haladva a főzlápok. A mocsarak környékén ma már sajnos jellemzı a fıleg rekettyefőzbıl kialakult főzbozót, ami a kézi kaszálás felhagyása után, a géppel nem kaszálható láp- és mocsárréteken alakult ki. A ma is kaszált ártéri mocsárrétek és kaszálórétek már egy magasabb, könnyebben kiszáradó térszínen találhatok, ahol a traktorral való mővelés lehetséges. A lösz-pusztagyep 18

19 az övzátonyok tetején helyezkedik el, míg a vidékre korábban oly jellemzı puhafaliget egyes mocsarakban, illetve a folyók hullámterében található meg. A területre korábban jellemzı keményfaligetek helyén ma jobbára szántók, illetve idegen fajokból álló faültetvények találhatók. Az eredeti galériaerdıkhöz hasonló állományú telepített tölgyesek húzódnak a XIX. század második felében épített gátak elıterében, a kubikgödrök partjain. A tájvédelmi körzetben számos jellegzetes, védendı alföldi fajnak van jelentıs állománya. Molnár ZS. Litkey ZS. Bíró M. (1994) adatai szerint ezek a következık: A sulyom (Trapa natans), a rucaüröm (Salvinia natans), a debreceni torma (Armoracia macnatans), a nyári tızike (Leucojum aestivum), a nádi boglárka (Ranunculus lingua), a tızegpáfrány (Thelypteris palustris) és a tiszaparti margitvirág (Chrysanthemum serotinum). Különös értékei a területnek azok a fajok, melyek az ısmorotvák lápjain és mocsaraiban valamint a holtágak úszólápjaiban élnek, mint például a gyilkos csomorika (Cicuta virosa), a tızegpáfrány (Thelypteris palustris), a szálkás pajzsika (Dryopteris carthusiana) és a villás sás (Carex pseudocyperus). A szerencsés vízrajzi helyzet miatt a terület bıvelkedik ártéri mocsár- és kaszálórétekben. Ezek flórája szintén gazdag és jellegzetes. Itt él a kétsoros sás (Carex disticha), a réti iszalag (Clematis integrifolia), a korniss tárnics (Gentiana pneumonanthe), az elegáns kosbor (Orchis laxiflora ssp. Elegans), az orvosi kocsord (Peucedanum officinale), a gyíkhagyma (Allium angulosum), a parti nádtippan (Calamagrostis pseudophragmites), az ıszi kikerics (Colchicum autumnale), a mocsári aszat (Senecio paludosus), a mocsári kígyófő (Trig-lochin palustre) a fátyolos nıszirom (Iris spuria), a mocsári csillaghúr (Stellaria palustris) és a mocsári lendek (Lathyrus palustris). További értékes fajok a szárazgyepeken a dunai szekfő (Dianthus collinus) és az ágaskosbor (Orchis morio), a holtágakban és morotvákban a fehér tündérrózsa (Nymphaaaaeae alba), a kolokán (Stratiotes aloides), a közönséges rence (Utricularia vulgaris), a tündérfátyol (Nymphoides peltata), a merev víziboglárka (Batrachium circinatus), a sertelevelő és üveglevelő békaszılı (Potamogeton trichoides és lucens), valamint az erdıkben a ligeti szılı (Vitis sylvestris). 19

20 Állatvilág Az alsóbbrendőek csoportja még igen kevéssé feltárt, azonban már az elızetes vizsgálatok is arra utalnak, hogy például a puhatestőek esetében jelentıs értékkel bír a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet. Az ízeltlábúak közül a teljesség igénye nélkül néhány elıforduló faj: A kérészek rendjébe tartozó tiszavirág (Palingenia longicauda) június második felében bekövetkezı rajzása idején két-három nap délutánján korábban milliós, ma már csak százezres nagyságrendben lepte el a Tisza vizét. Nevét is onnan kapta, hogy a rajzás idején a víz színe felett repülı, valamint a víz tetején úszó temérdek rovar miatt ekkor a folyó leginkább fehér virágokkal tarkított mezıre hasonlít. Az övzátonyok tetején elhelyezkedı lösz-pusztagyepek, valamint a szárazabb magasfüvő kaszálók karakterfaja az imádkozó sáska (Mantis religiosa), amely leginkább szeptemberben kerül szem elé, amikor a termetes nıstények a petéik lerakására legalkalmasabb helyet keresve sokat mozognak. A bogarak rendjének képviselıi közül eddig a futóbogarakra terjedtek ki vizsgálatok. A munka során az alábbi védett fajok kerültek elı: aranypettyes bábrabló (Calosoma auropunctatum), érdes futrinka (Carabus scabriusculus), ragyás futrinka (Carabus cancellatus), szárnyas futrinka (Carabus clathratus). Nyári estéken találkozhat az ember a hatalmas zúgással repülı óriás csíkbogár (Dytiscus latissimus) egyedeivel. Az öreg kubikerdık, keményfaligetek tipikus lakói a kis szarvasbogár (Dorcus parallelopipedus), a hímeknél hatalmas szarvszerő képzıdménnyé módosult csáprágójáról ismert természetes szarvasbogár (Lucanus cervus), az orrszarvú tülkéhez hasonló díszes fegyverzetet viselı orrszarvúbogár (Oryctes nasicornis), valamint a nagy hıscincér (Cerambix cerdo). A nappali lepkék közül jelentıs számban fordulnak elı: farkasalma lepke (Zerynthia polyxena), fecskefarkú lepke (Papilio machon), atalanta lepke (Vanessa atalanata), kis színjátszó lepke (Apatura ilia), nappali pávaszem (Inachis io). A hártyásszárnyúak színponpás képviselıje a pompás fémdarázs (Parnopes grandior). Sok faja él itt a szitakötınek is. 20