libgdx Android Studio alatt

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "libgdx Android Studio alatt"

Átírás

1 libgdx Android Studio alatt LibGdx alapú program létrehozása, meglévő projekt importálása, képek mozgatása Készítette: Lukácsi Roland Frissítette: Hajdu Richárd Karádi Gábor Kiglics Norbert Verkman István

2 Tartalom 1 Bevezetés Projekt importálása az Android Studioba Megvalósítás Kirajzolás Irányítás... 9

3 1 Bevezetés Az alábbiakban egy egyszerű Adroid alapú applikációt fogunk készíteni a libgdx segítségével. Nem kisebb feladat vár ránk, mint egy pálcikaember mozgatása ide-oda a képernyőn a kijelző nyomogatásával. A program készítését lépésről lépésre fogjuk bemutatni.

4 2 Projekt importálása az Android Studioba LibGdx alapú projekt létrehozásáról A libgdx letöltésének telepítési lépéseinek bemutatása című dokumentumban esik szó, ezzel ez a dokumentum külön nem foglalkozik. Amennyiben már elsajátítottuk a libgdx projekt létrehozásának csínját-bínját, akkor az első lépés, hogy importáljuk a frissen létrehozott Gradle projektünket. Ehhez kattintsunk a File menüpontra, majd az Import Projekt pontra. Keressük meg a projektünk mappáját, jelen esetben test, majd jelöljük ki a build.gradle fájlt, aztán kattintsunk az OK gombra. 1. ábra Importálás Ha mindent helyesen csináltunk, akkor az Android Studio kis idő múlva beimportálja a projektet.

5 3 Megvalósítás 3.1 Kirajzolás Adott tehát egy üres Projekt. Keressük meg a core mappán belül a fő osztályt, ami jelen esetben NewGame néven szerepel. Amikor a Gradle generál egy új projektet, ez az osztály egy ApplicationAdapter típusú osztály lesz, ami a mi kis küldetésünknek tökéletesen megfelel. 2. ábra Üres projekt Töröljünk ki minden felesleges sort, maradjon csak egy üres create() és render() függvény a képen látható módon. Annyit azért érdemes tudni, hogy a create() függvény egyszer fut csak le az osztály meghívásakor, míg a render() függvény folyamatosan fut, egy véget nem érő ciklus, ha úgy tetszik. Először is szükségünk lesz egy képre, amit majd mozgathatunk. Töltsünk le egy tetszőlegeset az Internetről. Itt mindenki kiélheti a fantáziáját, mi egy egyszerű pálcika embert fogunk használni. 3. ábra Pálcikaember

6 Tipp: Ha a kép valamilyen háttérrel rendelkezik, még ha fehér is, akkor is meg fog jelenni a figuránk körül. Ezért érdemes valamilyen képszerkesztő programmal eltüntetni a hátteret. A Gimp erre a célra tökéletesen megfelel. Ha megvan a kép, helyezzük azt az android/assets mappába a képen látható módon. Jelen esetben stickman.png nevű fájl tartalmazza a nagy tettekre hivatott pálcika emberkénket. 4. ábra Források Következő lépésben hozzunk létre hősünknek egy textúrát 5. ábra Textúra Rajzoltassunk ki a fehér hátteret. 6. ábra Háttér

7 A Gdx.gl.glClearColor() függvény red, green, blue, alpha értékeket vár 0 és 1 között. Ha mindent paramétert beállítunk egyesre (1,1,1,1) és lefuttatjuk, akkor csak fehér hátteret kapunk. 7. ábra Teszt 1 Tipp: Minden apró módosítást nem érdemes valós eszközön tesztelni, teszteljünk desktop módban olyan változtatásoknál, amik nem érintik a valós eszközön való működést, összességében sok időt spórolhatunk ezzel. Hozzunk létre egy Sprite objektumot, hogy könnyebben kezelhessük a textúránkat. 8. ábra Sprite A Sprite egyébként egy nagyon hasznos dolog. Méretet, elfordulási szöget, kép orientációt, pozíciót és sok egyéb dolgot művelhetünk vele.

8 Állítsunk is be a pálcika emberünk kezdeti értékeit. 9. ábra Paraméterek A width és height értékek lesznek a pálcikaemberünk szélessége és magassága. A szélesség jelen esetben a képernyő szélességének fele, a magasság pedig a figura szélességének kétszerese. A figurát a képernyő bal alsó sarkában helyezzük el, ezért a 0,0 paraméterek a setposition-nél.

9 Elérkezett az idő, hogy kirajzoljuk a figuránkat, de ehhez létre kell hoznunk egy SpriteBatch nevű objektumot. Egyébiránt mindent, amit ki szeretnénk rajzolni, a SpriteBatch.begin() és SpriteBach.end() függvények közé kell, hogy kerüljön. Futtatva a programot, a következőt látjuk: 10. ábra SpriteBatch 11. ábra Teszt 2

10 Bizony megveregethetjük a vállunkat. Mérföldkőhöz érkeztünk, ott pihen a figura az alsó sarokban az elvárásainknak megfelelően, már csak mozgásra kell bírni. Lássunk hozzá. 3.2 Irányítás Először is kezelni kell az interakciókat valahogy. Szerencsére a libgdx ilyen osztállyal is szolgál: az InputProcessor névre hallgató osztály tökéletesen megfelel a célnak. Nem hozunk létre új osztályt, inkább a New Game osztályon belül implementáljuk. Előfordulhat, hogy a studio valamit nem talál. Fel fogja ajánlani, hogy importáljuk a megfelelő csomagot, és hívjuk meg a szükséges metódusokat. 12. ábra Függvények Számunkra jelen példa esetében ezek közül a touchdown() és touchdragged() metódusok érdekesek. Valósítsuk meg, hogy hősünk oda ugráljon a képernyőn, ahova bökünk!

11 Először is állítsuk be az InputProcessort: Majd kezeljük az érintést: 13. ábra InputProcessor 14. ábra Irányítás 1 Hogy mi szükség az y változó bevezetésére mikor van nekünk egy screeny paraméterünk is? A fejlesztők valamilyen kifacsart humorérzéktől vezérelve úgy gondolták vicces lesz invertálni az Y koordináta lekért értékeit, így egy 800 magas kijelző aljára bökve 800, tetejére bökve 0 értéket kapunk, ami nem túl jó, ezért vonjuk ki a magasságból a lekért értéket így korrekt értékeket kapunk. Ha futtatjuk a programot, láthatjuk, hogy az megfelelően működik, csupán két probléma van: egyrészt az, hogy ha végighúzzuk a képernyőn az ujjunkat, akkor nem a megfelelően reagál, valamint a figura kicsit jobbra föl csúszik a bökéshez képest. Utóbbi azért van, mert a figura orientációja a bal alsó sarkában helyezkedik el. Ez a középpont pedig nem a figura mértani középpontja. Oldjuk meg a problémát úgy hogy a képet tartalmazó sprite méreteinek a felét kivonjuk a bökés pozíciójából.

12 15. ábra Irányítás 2 Ugyanezeket a sorokat bemásolva a touchdragged() függvénybe a másik problémánk is megoldódik egy csapásra, és immár ide-oda húzogathatjuk karakterünket. 16. ábra Irányítás 3 Futtassuk le! Ha mindent jól csináltunk, a program megfelelően fog működni.

libgdx alapú program létrehozása, kép importálása, mozgatása libgdx alapok Android játékfejlesztés Soós András

libgdx alapú program létrehozása, kép importálása, mozgatása libgdx alapok Android játékfejlesztés Soós András libgdx alapú program létrehozása, kép importálása, mozgatása libgdx alapok Android játékfejlesztés Soós András Tartalom 1. Az első lépések... 1 2. Fontos beállítások a kezdés előtt... 3 3. A programkód...

Részletesebben

libgdx alapok, első alkalmazás

libgdx alapok, első alkalmazás A libgdx letöltésének, telepítési lépéseinek bemutatása, projekt létrehozása, első libgdx alkalmazás elkészítése képernyőképekkel, magyarázatokkal. libgdx alapok, első alkalmazás Android játékfejlesztés

Részletesebben

Entitások Projektfeladat specifikáció

Entitások Projektfeladat specifikáció Entitások Projektfeladat specifikáció 1 Tartalomjegyzék 1 Tartalomjegyzék... 2 2 Bevezetés... 3 2.1 A feladat címe... 3 2.2 A feladat rövid ismertetése... 3 2.3 Entitások használatának leírása... 3 2.4

Részletesebben

ANDROID 2.3 TÁBLAGÉP KEZELÉSI ÚTMUTATÓ

ANDROID 2.3 TÁBLAGÉP KEZELÉSI ÚTMUTATÓ ANDROID 2.3 TÁBLAGÉP KEZELÉSI ÚTMUTATÓ Kezelési Útmutató Tisztelt Vásárlónk, Köszönjük, hogy Alcor márkájú terméket választott. Ez a kézikönyv fontos információkat tartalmaz a készülék megfelelő használatával

Részletesebben

Készítette: niethammer@freemail.hu

Készítette: niethammer@freemail.hu VLogo VRML generáló program Készítette: Niethammer Zoltán niethammer@freemail.hu 2008 Bevezetés A VLogo az általános iskolákban használt Comenius Logo logikájára épülő programozási nyelv. A végeredmény

Részletesebben

ARCHLine.XP 2010. Újdonságok. Release 2

ARCHLine.XP 2010. Újdonságok. Release 2 ARCHLine.XP 2010 Újdonságok Release 2 A dokumentációban levő anyag változásának jogát a CadLine Kft fenntartja, ennek bejelentésére kötelezettséget nem vállal. A szoftver, ami tartalmazza az ebben a dokumentumban

Részletesebben

ProAnt Felhasználói Útmutató

ProAnt Felhasználói Útmutató ProAnt Felhasználói Útmutató http://www.proant.hu/ 2014. október 17. Adminisztrátor 6722 Szeged, Gogol u. 3. 1 TARTALOMJEGYZÉK 1 Tartalomjegyzék... 2 2 A ProAnt szoftverről... 4 3 Jelszó módosítása...

Részletesebben

Android alapok. Android játékfejlesztés

Android alapok. Android játékfejlesztés Az Android Studio fejlesztőkörnyezet letöltése, telepítése képernyőképekkel bemutatva, illetve az első programunk létrehozása. (Hello World) Android alapok Android játékfejlesztés Készítette: Soós András

Részletesebben

1 Újdonságok a 3D szerkesztő módban

1 Újdonságok a 3D szerkesztő módban ArchiTECH.PC V8.0 verzió újdonságai 1 - Újdonságok a 3D szerkesztő módban 2 - Új eszközök 3 - Új menüparancsok 4 - Új paraméterek 5 - PDF import 6 - Információs jelek technikai jellegű módosítása a 2D

Részletesebben

Az anyagdefiníciók szerepe és használata az Architectural Desktop programban

Az anyagdefiníciók szerepe és használata az Architectural Desktop programban Az anyagdefiníciók szerepe és használata az Architectural Desktop programban Az Architectural Desktop program 2004-es változatáig kellett várni arra, hogy az AutoCAD alapú építész programban is megjelenjenek

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV 1 IMPERA: BESZÁMOLÓ FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV Az elektronikus számonkérés a hagyományos írásbeli beszámolókkal szemben rugalmasabb lebonyolítást tesz lehetővé, az értékelés gyorsabb és objektívebb, a tárolt

Részletesebben

A HunPLUS 2009 újdonságai

A HunPLUS 2009 újdonságai Dokumentum verziószáma: 20080731 Társasház, Budapest Tervez,: Horváth Zoltán A HunPLUS 2009 újdonságai Hörcsik CAD Tanácsadó Kft. 2008. július 31. A HunPLUS 2009 újdonságai - dokumentum verziószám: 20080731

Részletesebben

CodeBlocks installálási segédlet

CodeBlocks installálási segédlet CodeBlocks installálási segédlet A CodeBlocks-EP tömörített fájlt a jobb gombbal rajta kattintva, majd a Cél mentése másként menüpontot választva mentsük le egy előzetesen létrehozott könyvtárba. A lementett

Részletesebben

9. Entitás modulok. Nagy Gusztáv: Drupal 7 alapismeretek Fejlesztői verzió: 2011. október 6.

9. Entitás modulok. Nagy Gusztáv: Drupal 7 alapismeretek Fejlesztői verzió: 2011. október 6. 9 9. Entitás modulok A szerző véleménye szerint a Drupal legnagyobb erősségei közé tartozik a magas szintű, absztrakt fogalmak mentén történő építkezés. A korábbiakban már megismerkedtünk a tartalmak és

Részletesebben

Kézikönyv. SOFiSTiK SOFiCAD-B (Vasalásszerkesztő modul) 16.5 és 17.1 verzió

Kézikönyv. SOFiSTiK SOFiCAD-B (Vasalásszerkesztő modul) 16.5 és 17.1 verzió Kézikönyv SOFiSTiK SOFiCAD-B (Vasalásszerkesztő modul) 16.5 és 17.1 verzió Copyright 2006 MonArch Kft., SOFiSTiK AG Minden jog fenntartva Ez a kézikönyv és a hozzá tartozó szoftver a MonArch Kft. által

Részletesebben

ECP. Site Administration System. Felhasználói kézikönyv. v2.9.24+ (1. kiadás a 2.9.24 és újabb verziójú ECP SAS rendszerekhez)

ECP. Site Administration System. Felhasználói kézikönyv. v2.9.24+ (1. kiadás a 2.9.24 és újabb verziójú ECP SAS rendszerekhez) v2.9.24+ ECP Site Administration System Felhasználói kézikönyv (1. kiadás a 2.9.24 és újabb verziójú ECP SAS rendszerekhez) AW STUDIO Nyíregyháza, Luther utca 5. 1/5, info@awstudio.hu 1 2 Jelen dokumentáció

Részletesebben

Példaprogramok Android alá (Lista, mentés, visszatöltés, pattogó android figura) Android alapok. Android játékfejlesztés.

Példaprogramok Android alá (Lista, mentés, visszatöltés, pattogó android figura) Android alapok. Android játékfejlesztés. Példaprogramok Android alá (Lista, mentés, visszatöltés, pattogó android figura) Android alapok Android játékfejlesztés Godinek László Tartalomjegyzék 1 Mentés... 1 1.1 A fájlmentésről röviden... 1 1.2

Részletesebben

PC World 1999. október Microsoft Windows 98 magyar nyelvű változat Szolgáltatási útmutató II. Készítette: Móricz Attila

PC World 1999. október Microsoft Windows 98 magyar nyelvű változat Szolgáltatási útmutató II. Készítette: Móricz Attila PC World 1999. október Microsoft Windows 98 magyar nyelvű változat Szolgáltatási útmutató II. Készítette: Móricz Attila http://www.moricznet.hu Microsoft Windows 98 1 Előszó Tovább folytatjuk a Windows

Részletesebben

Alap számológép alkalmazás

Alap számológép alkalmazás Első Androidos programom - Egyszerű műveleteket használó számológép elkészítése Android Developer Tools (ADT) segítségével Alap számológép alkalmazás Android programfejlesztés Tompos Szabolcs Tartalom

Részletesebben

ArcGIS 8.3 példa 1. Dr. Iványi Péter

ArcGIS 8.3 példa 1. Dr. Iványi Péter ArcGIS 8.3 példa 1. Dr. Iványi Péter Megjegyzések Ez a segédlet egy térinformatikai analízist mutat be. Nem minden lépés látható az oldalakon, de az előző segédletek megtanulása után nem szabad hogy problémát

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ DOLGOZÓK IMPORTÁLÁSA KULCS BÉR PROGRAMBÓL AZ ONLINE MUNKAIDŐ NYILVÁNTARTÓ RENDSZERBE. Budapest, 2013. november 08.

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ DOLGOZÓK IMPORTÁLÁSA KULCS BÉR PROGRAMBÓL AZ ONLINE MUNKAIDŐ NYILVÁNTARTÓ RENDSZERBE. Budapest, 2013. november 08. HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ DOLGOZÓK IMPORTÁLÁSA KULCS BÉR PROGRAMBÓL AZ ONLINE MUNKAIDŐ NYILVÁNTARTÓ RENDSZERBE Budapest, 2013. november 08. Az Online Munkaidő Nyilvántartó Rendszerbe való bejelentkezés a https://www.olmunkaido.hu

Részletesebben

Biztonság Felhasználói kézikönyv

Biztonság Felhasználói kézikönyv Biztonság Felhasználói kézikönyv Copyright 2008 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Microsoft és a Windows elnevezés a Microsoft Corporation Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi

Részletesebben

FATERMÉSI FOK MEGHATÁROZÁSA AZ EGÉSZÁLLOMÁNY ÁTLAGNÖVEDÉKE ALAPJÁN

FATERMÉSI FOK MEGHATÁROZÁSA AZ EGÉSZÁLLOMÁNY ÁTLAGNÖVEDÉKE ALAPJÁN 4. évfolyam 2. szám 2 0 1 4 101 107. oldal FATERMÉSI FOK MEGHATÁROZÁSA AZ EGÉSZÁLLOMÁNY ÁTLAGNÖVEDÉKE ALAPJÁN Veperdi Gábor Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdômérnöki Kar Kivonat A fatermési fok meghatározása

Részletesebben

WSCAD 5 Installáció Tartalomjegyzék Bevezetés... 1 Általános tudnivalók az Installációs terv programrészről... 1 Teljesítményadatok... 1 Munkafelület... 5 Munkafelület... 5 Eszköztárak... 6 Az eszköztárak

Részletesebben

XXI. Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Verseny

XXI. Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Verseny evopro systems engineering kft. H-1116 Budapest, Hauszmann A. u. 2. XXI. Országos Ajtonyi István Dokumentum státusza Közétett Dokumentum verziószáma v1.0 Felelős személy Kocsi Tamás / Tarr László Jóváhagyta

Részletesebben

Kézikönyv. Gyártási lista kezelő infosystemek

Kézikönyv. Gyártási lista kezelő infosystemek Kézikönyv Gyártási lista kezelő infosystemek Tartalomjegyzék 1 ABAS-ERP UTASÍTÁS ÁTTEKINTÉS... 6 2 ÁRUCIKK - ÜRES... 7 3 ÁRUCIKK - VÁLTOZTATÁS [1.402.028 KRF.MCS.028 KRF ZÁRT, HORG. ANYA M27]... 8 4 ÁRUCIKK

Részletesebben

Gate Control okostelefon-alkalmazás

Gate Control okostelefon-alkalmazás Gate Control okostelefon-alkalmazás GSM Gate Control Pro 20/1000 modulokhoz HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ v1.0.0.0 és újabb alkalmazásverzióhoz Dokumentumverzió: v1.42 2015.09.23 Termék rövid leírása A GSM Gate

Részletesebben

IGLU Software 4028 Debrecen, Rózsahegy u. 26. Tel.: 0620-537-33-21 E-mail: Iglu@t-online.hu www.iglu.hu MEDIALIB ÁLTALÁNOS KATALOGIZÁLÓ ÉS NYILVÁNTARTÓ IRODAI PROGRAM KEZELÉSI ÚTMUTATÓ (v 2.3.1-2003.10)

Részletesebben

Felhasználói leírás v1.0

Felhasználói leírás v1.0 1 Felhasználói leírás v1.0 A Lakás Expressz Szolgáltatás Elemző rendszer felhasználói funkcióiról Verzió: v1.0 Készült: 2013.március 27. 2 TARTALOMJEGYZÉK 1 Bevezető... 3 2 Tarifálás... 4 2.1 Navigáció

Részletesebben

Kaspersky Internet Security Felhasználói útmutató

Kaspersky Internet Security Felhasználói útmutató Kaspersky Internet Security Felhasználói útmutató ALKALMAZÁS VERZIÓJA: 16.0 Tisztelt Felhasználó! Köszönjük, hogy termékünket választotta. Reméljük, hogy ez a dokumentum segít a munkájában, és választ

Részletesebben

SUBUS FEJES SZILVESZTER DR. PINTÉR RÓBERT

SUBUS FEJES SZILVESZTER DR. PINTÉR RÓBERT SUBUS Hallgató FEJES SZILVESZTER Mentor DR. PINTÉR RÓBERT Szabadka, 2015 1 Tartalomjegyzék 1 Előszó... 3 2 Probléma... 4 3 Célok... 4 4 Megvalósítás... 5 4.1 Fejlesztőkörnyezet... 5 4.2 Felhasználói felület...

Részletesebben

Cisco Unified Communications Manager Assistant Felhasználói kézikönyv a Cisco Unified Communications Manager 6.0 rendszerhez

Cisco Unified Communications Manager Assistant Felhasználói kézikönyv a Cisco Unified Communications Manager 6.0 rendszerhez Cisco Unified Communications Manager Assistant Felhasználói kézikönyv a Cisco Unified Communications Manager 6.0 rendszerhez Amerikai központ Cisco Systems, Inc. 170 West Tasman Drive San Jose, CA 95134-1706

Részletesebben

I. fejezet Hello Világ! Programozás tankönyv. II. Fejezet. Helló Világ! avagy a Miért?-ek elkezdődnek

I. fejezet Hello Világ! Programozás tankönyv. II. Fejezet. Helló Világ! avagy a Miért?-ek elkezdődnek I. fejezet Hello Világ! Programozás tankönyv II. Fejezet Helló Világ! avagy a Miért?-ek elkezdődnek 1 Programozás tankönyv I. fejezet Majd minden programozó ezzel a kedves kis programmal kezdi a programozás-tanulást:

Részletesebben

Első lépések. MENÜPONT: Szerkesztés/Saját adatok

Első lépések. MENÜPONT: Szerkesztés/Saját adatok Első lépések MENÜPONT: Szerkesztés/Saját adatok Akár új, akár régi felhasználó veszi használatba a 4.4-es verziót, ezzel az ablakkal kell kezdeni a munkát! Nagyon fontos, hogy a saját vállalkozásunk adatait

Részletesebben

HelpyNet kézikönyv LAKOSSÁGI FELHASZNÁLÓKNAK

HelpyNet kézikönyv LAKOSSÁGI FELHASZNÁLÓKNAK HelpyNet kézikönyv LAKOSSÁGI FELHASZNÁLÓKNAK Nagy örömünkre szolgál, hogy Önt is a HelpyNet felhasználók népes táborában köszönthetjük! 1 Néhány gondolat, mi is a HelpyNet: Közösségi bűnmegelőzési rendszer

Részletesebben

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Négy évfolyamos gimnázium Informatika Készítette: a gimnázium reál munkaközössége 2015. Tartalomjegyzék Alapvetés...3 Egyéb kötelező direktívák:...6 Informatika

Részletesebben

CellCom. Szoftver leírás

CellCom. Szoftver leírás CellCom Szoftver leírás A vezérlő szoftver bemutatása 2 www.lenyo.hu Tartalom LCC vezérlőszoftver 5 Rendszerkövetelmények 5 Telepítés 5 Indítás 7 Eltávolítás, újratelepítés és javítás 8 Kulcskezelés 8

Részletesebben

Mobil készülékek programozása

Mobil készülékek programozása Mobil készülékek Egyre több ember zsebében és táskájában a legkülönfélébb mobileszközök megtalálhatóak Mobiltelefonok, PDA-k, PalmTopok és intelligens multimédiás eszközök (mit pl. ipod-ok) A készülékek

Részletesebben

HP Scanjet N6310. Felhasználói kézikönyv

HP Scanjet N6310. Felhasználói kézikönyv HP Scanjet N6310 Felhasználói kézikönyv Tartalom 1 A lapolvasó használata A HP lapolvasószoftver rövid ismertetése...3 A lapolvasó rövid ismertetése...4 A lapolvasó kezelőpanelje...4 Automatikus lapadagoló

Részletesebben

Dr. Pétery Kristóf: CorelDRAW 9 testre szabás

Dr. Pétery Kristóf: CorelDRAW 9 testre szabás 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

Vizuális programozás gyakorlat

Vizuális programozás gyakorlat Vizuális programozás gyakorlat Képnézegető alkalmazás WPF alapú felülettel Készítsen egy WPF képnézegető alkalmazást, ami a mellékelt ábrának megfelelően a bal oldali oszlopban (Grid) egy könyvtárban található

Részletesebben

SanoCenter FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV

SanoCenter FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV SanoCenter FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV 2 www.lenyo.hu Kedves Lenyo SanoCenter Tulajdonos! Köszönjük, hogy a Hippocampus-BRT Kft. által fejlesztett és gyártott készüléket választotta. A Hippocampus-BRT Kft.

Részletesebben

Programozás Delphiben

Programozás Delphiben 1 of 6 FF Kezdőoldal Kurzusaim Egyéb CHE július 21. - július 27. Előzetes megtekintés TESZTNAVIGÁCI Ó 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. Próbálkozás vége... Új előnézet

Részletesebben

Dr. Pétery Kristóf: Adobe Photoshop Elements 3

Dr. Pétery Kristóf: Adobe Photoshop Elements 3 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

Nappali képzés: Számítógéppel segített tervezés szerkesztésben közreműködött: Zobor Bence Kiegészítő- levelező képzés: Számítástechnika 2.

Nappali képzés: Számítógéppel segített tervezés szerkesztésben közreműködött: Zobor Bence Kiegészítő- levelező képzés: Számítástechnika 2. 1. gyakorlat Vonalrajzolás, szerkesztések, szabadonformált görbék A numerikus adatbevitelről leírtaknak és egyenes vonalak rajzolásának illusztrálására készítsük el az alábbi telek- É kontúrt a sraffozott

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 15. INFORMATIKA KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI VIZSGA 2015. május 15. 8:00 A gyakorlati vizsga időtartama: 180 perc Beadott dokumentumok Piszkozati pótlapok száma Beadott fájlok száma

Részletesebben

Alcor Zest Q813IS Táblagép. Kezelési útmutató

Alcor Zest Q813IS Táblagép. Kezelési útmutató Alcor Zest Q813IS Táblagép Kezelési útmutató BIZTONSÁGGAL KAPCSOLATOS FIGYELMEZTETÉSEK Ez az útmutató fontos információkat tartalmaz a készülék kényelmes és biztonságos használatával kapcsolatban. Kérjük,

Részletesebben

4. Gyakorlat ellenőrzött osztályozás

4. Gyakorlat ellenőrzött osztályozás 4. Gyakorlat ellenőrzött osztályozás Hozzávalók: MultiSpec program (d: meghajtó, MultiSpecWin32 könyvtár, MultiSpecWin32.exe); ag020522_dpac_cd.lan állomány Ebben a gyakorlatban az ellenőrzött osztályozás

Részletesebben

A program telepítése

A program telepítése program telepítése Töltse le a telepítőt a www.kocheskochkft.hu internetes oldalról. Programjaink menü alatt válassza a BÉRSZEMÜ rendszerben készült listák kezelése Windows alatt... programot, kattintson

Részletesebben

Architectural Controller - master

Architectural Controller - master Architectural Controller - master DMX512 Controller Kezelési útmutató v.2.0. 2006.09.01. ISMERTETÉS...- 4 - ÜZEMBEHELYEZÉS...- 4 - SZOFTVERFRISSÍTÉS...- 4 - KEZELÖSZERVEK BEMUTATÁSA:...- 5 - A PONTOS IDÖ...-

Részletesebben

A Measy A2W Miracast Stick bemutatása. A Measy A2W Miracast Stick jellemzői

A Measy A2W Miracast Stick bemutatása. A Measy A2W Miracast Stick jellemzői Android az osztályteremben (kivetítés) Az Eszterházy Károly Főiskola Médiainformatika Intézetében a Samsung Galaxy Tab 3 (GT-P5210) médiatartalmainak kivetítésére egy Measy A2W Miracast Stick eszközt használtunk

Részletesebben

NISZ Zrt. által kibocsátott USB tokenek telepítése ASP rendszerhez

NISZ Zrt. által kibocsátott USB tokenek telepítése ASP rendszerhez NISZ Zrt. által kibocsátott USB tokenek telepítése ASP rendszerhez Verziószám 1.0 Objektum azonosító (OID) Hatálybalépés dátuma 2016. április 19. +36 1 795 7200 info@hiteles.gov.hu hiteles.gov.hu Tartalom

Részletesebben

A külföldi katonai missziók áttételes gazdasági hatásai. Lakner Zoltán Kasza Gyula 36 HADTUDOMÁNY 2008/3 4

A külföldi katonai missziók áttételes gazdasági hatásai. Lakner Zoltán Kasza Gyula 36 HADTUDOMÁNY 2008/3 4 virtuális tudásközpontoknak közvetlen politikai befolyástól és gazdasági kényszertõl függetlenül kell mûködniük. E célból tanácsos ezeket a központokat legalább a legfontosabbakat virtuális autonóm közigazgatási

Részletesebben

GroupWise 5.2 használói jegyzet

GroupWise 5.2 használói jegyzet GroupWise 5.2 használói jegyzet 32 bites verzió Készítette: Borsodi Gábor, ABS Consulting Kft. (http://www.abs.hu) 1998-2001 Ez a dokumentáció szabadon felhasználható (nyomtatható, másolható) és terjeszthet,

Részletesebben

Grafikus felületek a programozó szempontjából grafikus elemek absztrakt reprezentációja az egyes elemek tulajdonságait leíró adatstruktúrák.

Grafikus felületek a programozó szempontjából grafikus elemek absztrakt reprezentációja az egyes elemek tulajdonságait leíró adatstruktúrák. AWT Grafika Bevezető Grafikus felületek a programozó szempontjából grafikus elemek absztrakt reprezentációja az egyes elemek tulajdonságait leíró adatstruktúrák. Fogalmak: geometriai alakzatok, felületek,

Részletesebben

Processzor: Operációs rendszer: Operációs memória: Kijelző: Flash memóriabővítő:

Processzor: Operációs rendszer: Operációs memória: Kijelző: Flash memóriabővítő: Processzor: 1.2 GHz Quad Core Operációs rendszer: Android 4.2 Operációs memória: 1 GB RAM Kijelző: 5.3 IPS Flash memóriabővítő: microsdhc kártya segítségével Felbontás: qhd 960 * 540 pixel Fényképezőgép

Részletesebben

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

AutoCAD MAP DWG mapobject TOPOBASE konvertáló program dokumentáció

AutoCAD MAP DWG mapobject TOPOBASE konvertáló program dokumentáció H - 1161 Budapest Rákóczi út 76. Tel./Fax.: +36-1-4010159 http://www.pageos.hu toni@pageos.hu AutoCAD MAP DWG mapobject TOPOBASE konvertáló program dokumentáció A program használható a TOPOBASE 3-as és

Részletesebben

NEW UNIVERSE DOLPHIN VÍZÁLLÓ MP3-AS LEJÁTSZÓ HASZNÁLATI UTASÍTÁS

NEW UNIVERSE DOLPHIN VÍZÁLLÓ MP3-AS LEJÁTSZÓ HASZNÁLATI UTASÍTÁS NEW UNIVERSE DOLPHIN VÍZÁLLÓ MP3-AS LEJÁTSZÓ HASZNÁLATI UTASÍTÁS 1. Ez a termék vízálló. Olvassa el figyelmesen a kezelésre vonatkozó utasításokat a használati utasításban, mielőtt használatba venné a

Részletesebben

ISE makró (saját alkatrész) készítése

ISE makró (saját alkatrész) készítése ISE makró (saját alkatrész) készítése 1. Makró (saját alkatrész) hozzáadása meglévő projekthez... 2 1.1. Kapcsolási rajz alapú makró készítése... 2 1.2. Kapcsolási rajz alapú saját makró javítása... 4

Részletesebben

Raiffeisen Electra Terminál. Felhasználói kézikönyv

Raiffeisen Electra Terminál. Felhasználói kézikönyv Raiffeisen Electra Terminál Felhasználói kézikönyv Tartalomjegyzék 1 Bevezetés... 4 2 Adatbiztonság, adatvédelem... 4 3 Az Electra ügyfélprogram hardver/szoftver feltételei... 5 4 Könyvtárszerkezet...

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ ÉRTÉKELÉSRE ADOTT TERVEZŐI VÁLASZ

ÖSSZEFOGLALÓ ÉRTÉKELÉSRE ADOTT TERVEZŐI VÁLASZ 1034 Budapest, Szomolnok utca 14. ÖSSZEFOGLALÓ ÉRTÉKELÉSRE ADOTT TERVEZŐI VÁLASZ a DAOP-6.2.1/13/K-2014-0002; DDOP-; ÉMOP-;ÉAOP-; KDOP-;KMOP-;NYDOP-6.2.1/K-13-2014-0002 azonosítószámú Fenntartható településfejlesztés

Részletesebben

8. fejezet: Kijelölések és görbék. A kijelölés alapjai. A fejezet tartalmából:

8. fejezet: Kijelölések és görbék. A kijelölés alapjai. A fejezet tartalmából: 8. fejezet: Kijelölések és görbék A fejezet tartalmából: Különleges trükkök, amelyek kizárólag a kijelölõkeretekkel mûködnek A sokszög- és a mégneses lasszó használata A varázspálca használata Kézi és

Részletesebben

2. Gyakorlat Khoros Cantata

2. Gyakorlat Khoros Cantata 2. Gyakorlat Khoros Cantata Ismerkedés a Khoros Cantata-val: A Khoros Cantata egy képfeldolgozó műveletsorok készítésére szolgáló program. A műveleteket csővezetékszerűen lehet egymás után kötni. A műveleteket

Részletesebben

Gate Control okostelefon-alkalmazás

Gate Control okostelefon-alkalmazás Gate Control okostelefon-alkalmazás GSM Gate Control Pro 20/1000 modulokhoz HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ v1.1.1.0 és újabb alkalmazásverzióhoz Dokumentumverzió: v1.5 2016.05.18 Termék rövid leírása A GSM Gate Control

Részletesebben

1. oldal, összesen: 29 oldal

1. oldal, összesen: 29 oldal 1. oldal, összesen: 29 oldal Bevezetõ AXEL PRO Nyomtatványkitöltõ Program Az AXEL PRO Nyomtatványkitöltõ egy olyan innovatív, professzionális nyomtatványkitöltõ és dokumentum-szerkesztõ program, mellyel

Részletesebben

WEBEC FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV

WEBEC FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV WEBEC FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV 1. BEVEZETŐ A Magyar Nemzeti Bank megújította a WebeC alkalmazását. Az első verzió egy 2007-es fejtésű alkalmazás volt, ami az akkori technológiai lehetőségek szerint lett

Részletesebben

Napfotók (webkamerás felvételek) képfeldolgozása

Napfotók (webkamerás felvételek) képfeldolgozása Napfotók (webkamerás felvételek) képfeldolgozása Jelen írásban a webkamerával készült felvételek alapvető feldolgozását mutatom be próba videók segítségével. Útmutatóm kezdők számára készült, a mellékelt

Részletesebben

Szabadtéri óra digitális iránytűvel, RA 202. Kezelési utasítás FŐBB JELLEMZŐK KARÓRA 1. RA202 RA282

Szabadtéri óra digitális iránytűvel, RA 202. Kezelési utasítás FŐBB JELLEMZŐK KARÓRA 1. RA202 RA282 Conrad Vevőszolgálat, 1124 Budapest, Jagelló út 30. Tel: 319 0250 Szabadtéri óra digitális iránytűvel, RA 202 Megrend. szám: 84 10 14 Kezelési utasítás Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK... Hiba! A könyvjelző

Részletesebben

34.) Napirend: A beruházások, fejlesztések értékelése, feladatok kijelölése

34.) Napirend: A beruházások, fejlesztések értékelése, feladatok kijelölése 34.) Napirend: A beruházások, fejlesztések értékelése, feladatok kijelölése Keller László kéri a Képvisel -testület tagjainak a beszámolóval kapcsolatos kérdéseit, észrevételeit, javaslatait. Rothauszky

Részletesebben

UniPoll Feedback. Intézményi integrált kérdőívkészítő rendszer vélemény és visszajelzés gyűjtéshez.

UniPoll Feedback. Intézményi integrált kérdőívkészítő rendszer vélemény és visszajelzés gyűjtéshez. VERZIÓSZÁM: 7.0 UniPoll Feedback Intézményi integrált kérdőívkészítő rendszer vélemény és visszajelzés gyűjtéshez. Tartalomjegyzék Bevezető... 5 Kezdeti lépések... 5 Belépés... 5 Kérdőívszerkesztői felület

Részletesebben

Programozás III GRAFIKA RAJZOLÁS SWING FELÜLETEN RAJZOLÁS GRAFIKA HASZNÁLATA. Rajzolni az awt csomag Graphics osztályának metódusaival tudunk.

Programozás III GRAFIKA RAJZOLÁS SWING FELÜLETEN RAJZOLÁS GRAFIKA HASZNÁLATA. Rajzolni az awt csomag Graphics osztályának metódusaival tudunk. Programozás III GRAFIKA GAFIKA RAJZOLÁS GRAFIKA HASZNÁLATA Rajzolni az awt csomag Graphics osztályának metódusaival tudunk. A java.awt.graphics osztály néhány metódusa: drawstring() drawrect() drawoval()

Részletesebben

PÉLDATÁR 7. 7. BEGYAKORLÓ FELADAT SÍKFESZÜLTSÉGI PÉLDA MEGOLDÁSA VÉGESELEM-MÓDSZERREL

PÉLDATÁR 7. 7. BEGYAKORLÓ FELADAT SÍKFESZÜLTSÉGI PÉLDA MEGOLDÁSA VÉGESELEM-MÓDSZERREL PÉLDATÁR 7. 7. BEGYAKORLÓ FELADAT SÍKFESZÜLTSÉGI PÉLDA MEGOLDÁSA VÉGESELEM-MÓDSZERREL Szerző: Dr. Oldal István 2 Végeselem-módszer 7. PÉLDA SÍKFESZÜLTSÉGI ÁLLAPOTRA 7.1. Saroklemez vizsgálata Határozzuk

Részletesebben

A Gyorstelepítés rövid leírását lásd a hátsó borítón.

A Gyorstelepítés rövid leírását lásd a hátsó borítón. Felhasználói kézikönyv A Gyorstelepítés rövid leírását lásd a hátsó borítón. Környezetünk védelme mindannyiunk érdeke. A Symantec eltávolította a borítót erről a kézikönyvről, hogy csökkentse termékei

Részletesebben

(11) Lajstromszám: E 003 985 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA. 1. ábra

(11) Lajstromszám: E 003 985 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA. 1. ábra !HU00000398T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 003 98 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 04 764184 (22) A bejelentés napja:

Részletesebben

Szolár szabályozó. EMS plus 6 720 807 316-00.1O. Kezelési útmutató Logamatic SC300 6720830528 (2015/06) A kezelés előtt figyelmesen olvassa el.

Szolár szabályozó. EMS plus 6 720 807 316-00.1O. Kezelési útmutató Logamatic SC300 6720830528 (2015/06) A kezelés előtt figyelmesen olvassa el. Szolár szabályozó EMS plus 6 720 807 316-00.1O Kezelési útmutató Logamatic SC300 6720830528 (2015/06) A kezelés előtt figyelmesen olvassa el. Előszó Előszó Kedves Vásárlónk! Fűtésben otthon vagyunk már

Részletesebben

HP Deskjet 3050A J611 series

HP Deskjet 3050A J611 series HP Deskjet 3050A J611 series Tartalom 1 Hogyan lehet?...3 2 Ismerkedés a HP All-in-One készülékkel A nyomtató részei...5 A vezérlőpanel funkciói...6 Vezeték nélküli beállítások...6 Állapotjelző fények...7

Részletesebben

Töltőfunkció Kezelési Utasítás

Töltőfunkció Kezelési Utasítás METRISoft Mérleggyártó KFT PortaWin (PW2) Jármű mérlegelő program 6800 Hódmezővásárhely Jókai u. 30 Telefon: (62) 246-657, Fax: (62) 249-765 e-mail: merleg@metrisoft.hu Web: http://www.metrisoft.hu Módosítva:

Részletesebben

Kötegelt nyomtatványok kezelése a java-s nyomtatványkitöltő programban (pl.: 1044 kötegelt nyomtatvány - HIPA; 10ELEKAFA - Elekáfa)

Kötegelt nyomtatványok kezelése a java-s nyomtatványkitöltő programban (pl.: 1044 kötegelt nyomtatvány - HIPA; 10ELEKAFA - Elekáfa) Kötegelt nyomtatványok kezelése a java-s nyomtatványkitöltő programban (pl.: 1044 kötegelt nyomtatvány - HIPA; 10ELEKAFA - Elekáfa) Kötegelt nyomtatványok általános jellemzői Minden nyomtatványköteg áll

Részletesebben

Nokia C2 05 - Felhasználói kézikönyv

Nokia C2 05 - Felhasználói kézikönyv Nokia C2 05 - Felhasználói kézikönyv 1.2. kiadás 2 Tartalom Tartalom Biztonság 4 Kezdő lépések 5 A készülék gombjai és részei 5 A SIM-kártya és az akkumulátor behelyezése 6 A memóriakártya behelyezése

Részletesebben

Rövid használati útmutató

Rövid használati útmutató ABC 3 DEF GHI 5 JKL 6 MNO Rövid használati útmutató Ismerkedés a nyomtatóval A nyomtató kezelőpaneljének használata 0 9 8 4 7 PQR 8 STU 9WXYZ 0 7 4 5 6 3 Elem Funkció Kijelző A nyomtatási, e-mail, másolási

Részletesebben

Tisztelt Ügyfelünk! Cégek / Cég törzsadatai / Cég törzsadatainak módosítása / TB fül

Tisztelt Ügyfelünk! Cégek / Cég törzsadatai / Cég törzsadatainak módosítása / TB fül Tisztelt Ügyfelünk! Kérjük, hogy az internetről az útmutatás szerint frissítse fel jogszerűen használt Armada Bér modulját! Armada Bér (2.11.09) tartalma (változások, bővítések) Változások a 'Cégek' menüponton

Részletesebben

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. TARTALOM 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery

Részletesebben

Karbantartás. Az ESZR Karbantartás menüjébentudjuk elvégezni az alábbiakat:

Karbantartás. Az ESZR Karbantartás menüjébentudjuk elvégezni az alábbiakat: Karbantartás Az ESZR Karbantartás menüjébentudjuk elvégezni az alábbiakat: Jelszó módosítása: A felhasználói jelszavunkat módosíthatjuk ebben a menüpontban, a régi jelszavunk megadása után. Általánosan

Részletesebben

Aronic Főkönyv kettős könyvviteli programrendszer

Aronic Főkönyv kettős könyvviteli programrendszer 6085 Fülöpszállás, Kiskunság tér 4. Internet: www.cin.hu E-mail: software@cin.hu Tel: 78/435-081, 30/9-573-673, 30/9-593-167 kettős könyvviteli programrendszer v2.0 Szoftverdokumentáció Önnek is jár egy

Részletesebben

ICR-E42-83-163 DVR ICR-E83H; ICR-E163H ICR-H41; ICR-H81 Felhasználóí kézikönyv ver 2.1

ICR-E42-83-163 DVR ICR-E83H; ICR-E163H ICR-H41; ICR-H81 Felhasználóí kézikönyv ver 2.1 ICR-E42-83-163 DVR ICR-E83H; ICR-E163H ICR-H41; ICR-H81 Felhasználóí kézikönyv ver 2.1 1 Tartalomjegyzék 1 Termék bemutatása... 3 1.1 Termék áttekintése... 3 1.2 Fő funkciók... 3 2 Az Előlap és Hátlap

Részletesebben

TomTom Bridge Referencia útmutató

TomTom Bridge Referencia útmutató TomTom Bridge Referencia útmutató 15200 Tartalom Üdvözli Önt a TomTom Bridge 5 A TomTom Bridge elindítása 7 Kézmozdulatok használata... 8 A TomTom Bridge készüléken található alkalmazások... 9 A TomTom

Részletesebben

Kanadai DOC közlemény... 2. Fontos biztonsági utasítások... 3. 1. fejezet Üzembehelyezés... 4. A monitor kicsomagolása... 4

Kanadai DOC közlemény... 2. Fontos biztonsági utasítások... 3. 1. fejezet Üzembehelyezés... 4. A monitor kicsomagolása... 4 Tartalom Elõszó... 2 FCC közlemény... 2 Kanadai DOC közlemény... 2 Fontos biztonsági utasítások... 3 1. fejezet Üzembehelyezés... 4 A monitor kicsomagolása... 4 Az LCD monitor és a talp összeillesztése...

Részletesebben

Előszó. Bevezetés. Java objektumok leképzése relációs adatbázisokra OJB-vel Viczián István (viczus@freemail.hu) Viczián István

Előszó. Bevezetés. Java objektumok leképzése relációs adatbázisokra OJB-vel Viczián István (viczus@freemail.hu) Viczián István Java objektumok leképzése relációs adatbázisokra -vel Viczián István (viczus@freemail.hu) Előszó E cikk olyan haladó programozóknak nyújt segítséget, kik tisztában vannak a Java nyelvvel, és többször is

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv NEPTUN-@Napló Felhasználói kézikönyv NEPTUN-@Napló Elektronikus Ellenőrzőkönyv Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Az e-ellenőrzőkönyv általános áttekintése... 4 WEB alkalmazások kezelése...

Részletesebben

1. ábra. Néhány tipikus ikon képe

1. ábra. Néhány tipikus ikon képe Fájlok és mappák A fájl információt, például szöveget, képet vagy zenét tartalmazó elem. Megnyitása után a fájl épp úgy nézhet ki, mint egy íróasztalon vagy iratszekrényben található szöveges dokumentum

Részletesebben

1. Vásárlás regisztrációval a regisztrációs űrlap kitöltésével: felhasználónév, és emailcím megadásával, amiről emailban visszaigazolást kap.

1. Vásárlás regisztrációval a regisztrációs űrlap kitöltésével: felhasználónév, és emailcím megadásával, amiről emailban visszaigazolást kap. A SiGi Magic webáruház böngészésével és használatával Ön tudomásul veszi a honlap használatára és szolgáltatásaira vonatkozó általános szerződési és felhasználási feltételeket, az adatkezelési feltételeket

Részletesebben

Követelmény, projekt, funkcionalitás 41 CSK 1

Követelmény, projekt, funkcionalitás 41 CSK 1 Követelmény, projekt, funkcionalitás 41 CSK 1 konzulens Eredics Péter csapattagok Olasz Ákos G34NIY olaszakos@gmail.com Panyiczky Péter Zoltán T533FJ panyika@gmail.com Lágler Krisztián FYMGQ8 lagler.krisztian@gmail.com

Részletesebben

NEPTUN_TÖRZS. (Funkcionális leírás)

NEPTUN_TÖRZS. (Funkcionális leírás) #+$k NEPTUN_TÖRZS NEPTUN_TÖRZS (Funkcionális leírás) S Budapest, 2002 #+ $k NEPTUN_TORZS NEPTUN_TÖRZS Tartalom TARTALOM... 2 1. BEVEZETÉS... 5 2. BELÉPÉS A RENDSZERBE... 6 3. ÚJ EGYÉN FELVÉTELE... 9 3.1

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv az Interreg Danube Programme weboldalának látogatói számára

Felhasználói kézikönyv az Interreg Danube Programme weboldalának látogatói számára Felhasználói kézikönyv az Interreg Danube Programme weboldalának látogatói számára Tartalom jegyzék Nemzetközi kapcsolatok... 2 Hírlevél feliratkozás... 2 Feliratkozás... 2 Leiratkozás... 2 Fórum... 2

Részletesebben

Dr. Pétery Kristóf: AutoCAD LT 2002 Blokkok, Xrefek

Dr. Pétery Kristóf: AutoCAD LT 2002 Blokkok, Xrefek 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

HP Scanjet 3770 digitális, síkágyas lapolvasó

HP Scanjet 3770 digitális, síkágyas lapolvasó HP Scanjet 3770 digitális, síkágyas lapolvasó Felhasználói kézikönyv HP Scanjet 3770 digitális, síkágyas lapolvasó Felhasználói kézikönyv Szerzői jog és licencszerződések 2004 Copyright Hewlett-Packard

Részletesebben

Java felhasználói felület

Java felhasználói felület Java felhasználói felület Alapfogalmak Komponens alapok Elek Tibor GUI-val kapcsolatos fogalmak Eseményvezérelt program Program futás: - induló állapot (induló UI) megjelenítése, - eseménykezelő végtelen

Részletesebben

Látványos oktatás egyszerő multimédiás elemek programozásával Delphiben

Látványos oktatás egyszerő multimédiás elemek programozásával Delphiben Látványos oktatás egyszerő multimédiás elemek programozásával Delphiben Menyhárt László Gábor menyhart@elte.hu ELTE IK Absztrakt. A cikkben bemutatok egy ötletes megoldást arra, hogy hogyan lehet egyszerően

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv Felhasználói kézikönyv Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszer Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszer Felhasználói kézikönyv Legutóbbi változások: A könnyebb használat

Részletesebben